Téma: Versek és Történetek
|
|
Az utolsó szó
Beteg vagyok, de nem látom a tüneteket A kór már kiölte belőlem az érzelmeket Nincs rá gyógymód, semmit nem tehetek Csak bámulok, nem érzek, nem nevetek Ülök egy rozoga hintaszékben És nem fogom fel hogy mi történik éppen Csak dülöngélek előre és hátra A családom körbeáll, figyelnek, hátha Megcsillan a remény a szememben Az értelem egy sugara, egy rángás a kezemben Ajkam lassan egy halk szóra nyílik A szeretteim mindezt lélegzetvisszafolytva nézik De hangok helyett számból vér tör a felszínre Jön már a mentő, de itt az orvos sem segíthet Még hallom a szirénákat, és a halkuló hangokat A rémült kiáltásokat, az összefolyó sikolyokat Kezem utolsó görcsbe rándulva tapad a karfára Az idő lassan hajtotta a vizet a Halál malmára És nem tudtam már elmondani, sem leírni neked Kiszakíthatatlan rácsok börtönében fogságba esett Egy szó, ami nem tudom, mennyit jelent számodra SZERETLEK!!! Vajon benne leszek az álmodban? Ez az utolsó gondolat, ami bennem van De már semmit nem számít, indulnom kell Utolsó szavad süket fülekre talál, melegem van Perzsel a forróság, szememet elborítja a fény, mely Egyre vakítóbb, égeti a retinámat Az ezt megelőző hang szétszakítja a dobhártyámat Már nem hallak téged, és te nem hallasz engem Véget ér a szenvedés, ellazul a testem A kaszás most keblére fogad, és elégedetten nevet Előveszi könyvét, beleír egy dátumot és egy nevet: Szabó Bálint 2008. szeptember 14. Széttépett lélek Egy torony tetején tárd szét karjaid Fogadd magadba a pestis rothadó szelét Tépd darabokra életed lapjait Fedezd fel az árulás minden terét! Mikor egy rideg penge szabályos vonalat metsz a torkodon Becsapott véred tengerében tehetetlenül fuldokolsz Hazugságokat tömnek le a gyomrodba Ugyanúgy befogadod, mint a többi ostoba Hagyod, hogy ez a méreg irányítsa életed Zavaros darabokra szaggatva megtört lelkedet Mikor a hazugság szagától már öklendezel Lüktető ereidbe megtorlást fecskendezel Utolsó felindulásodból még tennél valamit De a piócák túl szorosan csüngenek lelked falain Szemeidet kiégeti az ocsmányság fekete fénye Véredet elemészti egy másik ember eszméje Bőröd lefoszlik rothadástól bűzlő húsodról Az átverés fejfádra egy nevet karistol Felszaggatott ereid üvöltve vetnek könnyet Minden csepp határozott céllal ivódik a földbe A mélyben belőle új remény gyökerezik Fogak nélkül, lassan a felszínre kúszik |
|
2009.02.22 12:32 00 / | |
|
|
Halott nem vagy, s mégsem élsz
Remegve intesz búcsút, nem mész által a változásnak, mert félsz Mitől és hogyan tette be lábát? Hogy fogod megfizetni az árát a gyűlöletnek? Vagy ellent állsz? Csöndben kutatsz legbelül, vársz. Recsegve zümmög a lámpáról egy légy "Halott nem vagy, s mégsem élsz." Utálat zsenge hajtása fakad, Lelked ajtaján által szakad Lassan-csöndben benövi ablakát Csak a félhomályon suttog át Már nincsen benned oltalom Kiirthatatlan e gyom... Házad mélyén ülsz és vélsz Halott nem vagy, s mégsem élsz. Mulandóság, szende ábra De az irigység már belül várja hogy kitörhessen börtönéből Hiteget, végül téged öl Kebleden melengetett gyilkos! De te mégsem vagy oly okos... Régen kimúlt vágyban égsz Halott nem vagy, s mégsem élsz. Halálnak gondjától elrohansz Előtte életnek megtorpansz Harmadik útnak kövére lépsz Menekülésnek útjára kélsz Álmatlan létben kóvályog az Kit a semmi ily' lágyan oltalmaz Akaratlan mégis ide térsz Halott nem vagy, s mégsem élsz. |
|
2009.02.22 19:23 / utoljára módosítva: 2009.02.22 19:24 00 / | |
|
|
Végre érzem és látom, Megdöbbentél tőlem barátom. Rúgtam még egy utolsót a labdába És lerepültek a fejek Bele a porba; Mégse megyünk együtt a pokolba. Végre elhalt a kis mókád, Most nem kedveztek neked a kockák. Rúgtam még egy utolsót a labdába És Láttalak égni A pokolban; Nem mosolyogtál a lángokban. Ott látnak engem is megint, Ahogy a démon keze megint. És nekem nincs pénzem A révésznek, Nincs hitem már, érzéseim Elvesznek. Ott állnak mind a túlparton, A révész közeleg a fekete habokon. Rúgtam még egy utolsót a labdába És kinyúltak a kezek Eltaszítva a víztől; Hülyét csináltam a révészből. Ott láttak engem is megint, Amint a sereg rám tekint. Nincs mit mondanom A révésznek, Ha még a Styx partjáról is Elűznek. Végre láttam már és értettem, Várnak rám, ha majd végeztem. Rúgtam még egyet a labdába, De nem az utolsót. A lángokból tértem vissza, Nem kértem még engedélyt a pokolba. //A révész bére |
|
2009.02.23 20:33 00 / | |
|
|
Ő.......
tiszta fény mely beragyogja sötétlangyos zugban reszketeg ordast mely nehezen reméli hogy jó lessz-e az mely pihenését eléri öreg ő már s még is fiatal, ínye fogak helyett már csak sorvadást takar égett szagu rövid bundája marja heges öreg bőrét szívében ő még mindig sas, nem melléknévbe relytett üres félős panasz könnyedén vonszolja öreg testét vidáman nézve fehér porillatu lepkét majd földre rogy és szétrohad sok féreg emészti mit ottan hagy rothadó belek,száradó penészes bőr melyek közül csak selythetjük melyik lehet ő majd enyészet halmok közül a döglégy sebte elröpül fényes állat búvik elő és tovaszalad ő.. Földbe gyökerezve Ácsorogj velem itt ezen a hejen sehol máshol itt jó nem neem távol minek neked az ha itt van ez a szép haraszt télen ugyan meg fagy de úgy is jön a tavasz utad tartson idáig szabadság ugyan már az kit csábít olyan talán nincs is nekem is elég nehéz itt de ilyen az élet rossz az, jobb egy helyen míg kinem száll testedből a lélek megismerni mást fárasztó nem gondolod nézd nézd ők is itt állnak sokan vagyunk mint levele a fának ők is ezt választották boldogságuk illatát ugyan itt még nem árasztották de hazudni könnyű elhinni egyszerűbb mint elmenni a francba hol sok minden van de nekünk még is itt jobb rabnak héé héé hovámész arra nem tudod mi vár miért nem vagy olyan mint mi te bolond madár ne menny ha mondom így jobb az igazság állj meg ott hol állsz messze vagy már ne legyél szabad túl sok az kérem olyan érzés melyet mi nem ismerünk régen..... Életjel húsban a hús erő az erőben élet jel a nőben hús a húsokból vér a vérekből selyt a selytekből lélek az ismeretlenből színes erek halmaza gének hormonok kotyvasza meleg lében fővő élet melyről nem tudod mi lessz majd és mi volt régen sok minden után dobbanás húzza a sok szövetet, mint egy csapdába estt medúza a torz kis embriót élettel tölti meg a lélek hogy egy napon majd kicsusszannyon az élet habzó levesébe sírva nyekeregve ordibálva az élet sújjától szenvedve de vidáman lélegezze be a bűzt melyet mi csináltunk a konyhában. |
|
2009.02.25 16:18 / utoljára módosítva: 2009.02.25 16:19 00 / | |
|
|
Sokáig ültem
És magam se tudtam, De egy csendes Kis végtelen dobozban. Amíg mosolyod, Jött és győzött És őszinte fényével Felragyogott ablakomban. Nem is tudtam, Hogy addig egyedül ültem Egy csendes kis dobozban. Hiszem, hogy fényedben tart És magányos szívem most el nem futhat. Mert mosolyod magának akart És minden felfedezésnek új okot ad. Ne bújkálj ablaktalan és kis dobozokban! Jön a mosoly, egy könnyekkel teli áldás rajtad, És falaid végre százezer kis darabokban, Ne bújkálj, egy mosoly újra feltépi majd ajkad. Ebben az ősi és egyetlen pillanatban, Ahol a koncentráció örökre száműződik, Mosolyod felragyog önző ablakomban És vége a magányos napnak, ami százezredik. Őszinte mosolyod. Köszönöm! //Ne bújkálj |
|
2009.03.01 12:22 00 / | |
|
|
Kattogó planéta:
szálló lelkek szürke fellegekben alvó ember keserves fergetegben nem marad folyadék a szellemben nyomoruság szilicon testekben Alvó romhalmaz kopár tiszta felszínen hámló hegek ,bőrök feledésében elrepülő férges madár füstfellegből érkezett minigramnyi magány szomorú nő alak a homorúan szivárgó genny alatt itt a víz az úr olajban oldódó pénz alaku házinyúl testekből áradó ocsmány lehellet kedvesen néző fás száru emberek Vigyor a sötétben, kéllyek a fényben egy jövőkép a földből kiásott fémnek könnyező szem a vak ködben.... Sci-fi: Fizikai színház,etnikai vívmány gondolkodó fél robot mód agyadat kábítaná, gondolataidat lázítaná folytogatna csontos fém kéz beleidből vezetéket formáló,biomechanikus lézer izé erőszakolja tested vágyaid vesszenek el fogaskerekekben gondolataidból áram legyen szülessen üvegbe higany vérü gyerek |
|
2009.03.01 16:45 00 / | |
|
|
Valakit sodor és valaki enged,
Valakit elragad, zuhan s nem szenved, Valaki szerelembe esik és van aki Kivágja a képed. A bölcsek görbéje szerint A boldogságodért majd cserébe Egyenes arányban ér a rossz is, Kóstolj hát bele ezekbe az ízekbe. Lesz, aki kivágja a képed. De nem érdekelt sosem a bölcsek igéje, Amikor feromont árasztottál körém a légtérbe. Nézd szavaik, hogy málnak a szélben, Mikor holdjaim fénye világít kebleden. Mikor a szememen át a szívembe hatol A tüzes szuka minden mozdulata, Mikor az orromon át testem vegytanába Ívódik minden pórusának vadító illata. Mikor az éjjelek meghajolnak és Lábat csókolnak a Napnak, Mikor a hajnalok eljönnek és A végén megint fénybe fagynak. Mikor a szíveden megtalálják Újra és újra a rést, Mikor érzed teliholdjaidban Az ősi és édes késztetést. Én a szerelem halhatatlan alkímíája mellett Tisztelem az elveket. Akár tetszik vagy sem hölgyem, de Holdjaim fényei szeretik kebledet. //Holdjaim fényei szeretik kebledet |
|
2009.03.02 13:11 00 / | |
Offline
|
|
Harmageddon mezein
Apokalipszis... hát elkezdődött... A négy lovas átvágtatott az égi mezőkön, nyomukban éhínség, nyomor, háború s halál... lovaik patkója dobog az Ítélet hét harsonáján. Felégett a termőföld, ellepte a homok, vérré vált vízből kell kortyolnom, hogy szomjan ne haljak... - Férgek rágta kenyérből kell faljak... Itt... - a világnak végén... Harmageddon mezein. Szenes fák lángoló árnyékában ülve szárít ki a pokoli Nap. Lábamon járva nem érintem a földet... Nem szárnyalok.. csak hullákon lépkedek. Testeikből varjú és démon lakmároz... hallom a csámcsogást, a roppanó csontot... A Fenevad s a Megváltó Angyala viaskodik hátam mögött egymással. Megkötözné a sokfejű lényt, s a Pokol mélyére vetnék... De az Angyal szárnyát tépik, húsát marják, a Fenevad győzött, s vesztett a világ. Harmageddon mezein, vér folyik az Isten kezein... A föld vált második pokollá előttem... Nem lesz már Új Jeruzsálem... |
|
2009.04.07 20:58 00 / | |
|
|
Fáradtság
ólom az agyamban acél a szememben rozsdás láncok fogják le testemet az álom anyaga átjárja szellemem koffein ért kiáltok de nem kapok járni.. bíz azt nehezentudok ez érzés tesz nyomorékká testileg, lelkileg megbotránkoztató ez a lustaság de kinek kell napos reggelen gyorsaság. |
|
2009.04.14 12:11 00 / | |
|
|
Én vagyok a buborék a vízedben,
Nem fókuszálok, csak lélegzem. Én vagyok a szikra a tüzedben, És együtt mozgunk ha felélesztem. Minden amit álmodtál a Földről, Álomdban felnyitja szemed a világra. Áramolj! Égj! Oltsd! Éld! Én vagyok a mag a földedben, Várlak téged, hogy virágom rügyezzen. Én vagyok a hír a szeledben, Fújd, hogy messzire vihessem. Minden, amit adtál a Világba, Az visszatalál és éltet magadba. Maradj! Éledj! Arasd! Vigyed! Ne félj, végül képes leszel, Hogy befogadd az Űrt, Ha szellemed és szíved Együtt írja majd a kört. Űranya! Én vagyok az Arc, a millió, Én vagyok a Lélek, az Egy. Kérlek, fogadj be s teremtss meg. //void dal |
|
2009.04.14 22:28 / utoljára módosítva: 2009.04.14 22:29 00 / |