Holdfény

Csupasz talpam alatt nem nyikorogtak, az amúgy mindig zajos deszkák. Úgy suhantam át a nappali hajópadlóján, akárcsak egy anyagtalan szellem. A konyhába fordultam. Talpamon éreztem a járólap hűvösségét, így kissé kirázott a hideg. Ennek ellenére testem forró lázban égett, ezért próbáltam visszafogni tüdőm zihálását. Egy pillanatra megpihentem a sötét konyhában, a márványpultnak támaszkodva. Kezem mellkasomra helyeztem, és még így a pólón keresztül is éreztem apró testem forróságát. Légzésem lassan kezdett visszaállni, így lábujjhegyre állva felnyújtózkodtam a pult végén található szárítóig. Éppen elértem az egyik kést. Megmarkoltam, majd magam mellé véve visszaindultam az emeletre. A hajópadló most is csendben engedett át, mintha ő is bűntársam lenne. A lépcsők sem szólaltak meg éles hangjukon, fent pedig már a puha szőnyeg nyelte el lépteim zaját. A hálószoba ajtaja most is nyitva volt. Nem is csoda hiszen, a nyári forróságot végre ki lehetett szellőztetni az elmúlt napok hideg éjszakáin. Benéztem az ajtófélfa és az ajtó közti résen. Aludt ...mélyen. Az ablak is tárva nyitva állt, és az apró huzat meg-meglengette a könnyű függönyt, ami így sejtelmes árnyjátékkal szórakoztatta a szobát. Finoman beljebb löktem az ajtót, de csak annyira, hogy oldalazva beférjek. Most az egyszer tényleg áldást adtam szőnyegszeretetének. A puha perzsaszőnyeg szinte elszívta a környezetétől a hangot. Ránéztem. Arca még így is undorító volt, ahogy édes álmában szuszogott. Finoman felmásztam az ágyra, és fölé térdeltem. Ezt ő is megérezte, majd oldaláról felém fordult, kinyitva álmos szemeit, melyekben szinte azonnal megjelent a felismerés fénye. A függöny résein beszűrődő csekély fény megcsillant a pengén, ahogy azt a magasba emeltem, de nem volt ideje kiáltani. A penge játszi könnyen siklott át a torkán. Ahogy kirántottam a pengét, vele együtt a vörös folyó is megindult, befestve a nyakát, aztán a fehér lepedőt is vörösbe borította. A késről apró kis vörös gyöngyök hullottak alá, mikor újra lecsaptam. Mellkasa sem mutatott semmi ellenállást az éles fém ellen. Arca megfagyott, és nem küzdött tovább. Ismét kirántottam a pengét oly erősen, hogy róla a vér a sárga falra került, sötét kis festményt hagyva az éjszaka csekély fényében. Kezem újra és újra és újra lendült, miközben arcomon végre önfeledt mosoly jelent meg. Mosoly, mely már rég elhagyta azt. Az egyre nagyobb vörösség az ágyneműn, és a nő mellkasán végre lenyugtatott. Még egyszer szúrtam a késsel, de többé nem húztam ki. Kiegyenesedtem, és vártam, hogy fáradt tüdőm visszanyerje erejét. A függöny továbbra is hullámzott, de most sokkal erősebben, mint amikor beléptem. Szinte megigézett hullámzó mozgása, majd újra a nőre esett pillantásom. Tekintete üres volt, ugyanúgy mint bármikor, ha rám tekintett. Lemásztam róla, majd melléfeküdtem, arcomat pedig mellkasára helyeztem. Megnyugodtam végre végleg. Arcomat ellepte vörös vére, de annak melegsége inkább kellemes volt, mint zavaró. Közelebb húztam magam, majd átöleltem. Mielőtt lecsukódtak volna szemeim, a kinti szél rázendített, és nagy erővel lökte meg az ablakot elfedő anyagot. Az engedelmesen szétnyílt, és megcsillantotta a vértől vörös pengén a felhők közül előbukkanó hold fényét ...