Téma: Versek és Történetek
Offline
|
|
Nincs kar mely engem karolna
Nincs hang mely engem hívna Magam maradtam |
|
2014.09.29 0:58 00 / | |
|
|
Minden egyes perc mit nélküled töltök
Minden sor melyet új életemnek költök Minden remény mi újra lángol szívemben Minden érzés mi legbelül itt bennem, Szárnya kél akár a madár Nincsen többé, nincs határ Megint ezt érzem de most irántad Ezt kívántad, hát tessék vedd el! Életemmel együtt, ahogy a nap felkel. Temérdek szó mi semmit sem ér, Elmúlik az éterben mit lelked nem kér. Megértettem szeretlek... Ehez kétség sem fér . 10.18 |
|
2014.10.21 13:08 / utoljára módosítva: 2014.10.21 13:08 00 / | |
|
|
Bolond
Már rég történt. És még meg sem történt. Zajlik nagy robajjal és kúszik csak úgy szőr mentén. Régi időktől él a szikra, s bár csak közelről látni, elvakít a közelség, mert hiszed: közben jöhet bármi, ebből több nem lehet, az ritka. Először még menekülsz, saját világod mélye sok munkádba kerül... Gyávaság - legnagyobb ellenség veti árnyát rád, míg szentül tudod: akármikor elláthatod a baját. Majd egyszer felébredsz, vágyad mérhetetlen; a világot gyűrnéd le. Kölcsön kapod, nem tiéd erőd, de dédelgetned kell, vagy térdre rogysz nyüszítve, mint egy állat. Szemed még alig nyitottad, nem látva a nyilvánvalót, villanást szemében, s hogy nem csak te kéred a mindent és még többet - te hiszed keményen: ebből több nem lehet, az ritka. Nem érted mikor történt: oly vakság szállt rád, mit még sose éreztél, elveszett világod: más látja már. Oldaladhoz érnél, de nincs ott az a fél, mitől egészként ragyoghattál. Háborúra fel! Valamit tenni kell! Hisz hozzád tartozik! Már érted, mit vesztettél. De tényleg érted? Igazán? Tiéd? Visszavenni? Hogy mernéd? Itt kinek vére folyik, nem él vérttel. Merjed-e ördögöt játszani - amit akarsz? Merjed-e hagyni a folyót magától folyni? Merjed próbálni? Játszanál a szerencséddel? Mit felteszel, az élet, nem csak ócska holmi. Mit akarsz? Mit akarsz!? MIT AKARSZ!? És a végén egy dologra fogsz rájönni: bolond, ki sárban ül, míg aranya karnyújtásnyira tetszeleg. És te a világ bolondja vagy: a saját levedben fogsz főni. Mert megérdemled. |
|
2014.10.22 2:32 00 / | |
|
|
Invázió
Egyik napról a másikra zajlott le minden. Az emberek azzal a tudattal tértek nyugovóra, hogy a holnapi nap semmiben sem fog különbözni a többitől. Sokan nem is sejtették, hogy másnap reggel már fel sem fognak ébredni. Apám tudta előre. Az áldozatok száma egy hét alatt több százezerre nőtt világszerte, talán több millióra is, még ma sincsenek pontos adataink. Igazából bizonyos értelemben nem beszélhetünk áldozatokról, mivel senki sem halt meg. Az orvosok által megvizsgált alanyok egytől egyig életben voltak, az életfunkcióik is nagyjából jól működtek. Viszont mindannyian elég furcsa viselkedést tanúsítottak: a közparkokban lézengtek, ahol az avart rágcsálták, mások a kertekben található farakásba vagy komposztba igyekeztek befúrni magukat, megint mások pedig egyszerűen összegömbölyödve lefeküdtek ott, ahol éppen voltak. A szakemberek először valamilyen járványra, vagy az ennek szövődményeként kialakult elmebajra gyanakodtak. De a boncolások teljesen más eredményt hoztak. Egy élősködőt találtak, mely egyenesen az agyat támadta meg s vette át felette az irányítást. Apám sejtette, hogy ez lesz a vége. Pedig a katasztrófa előjelei ott voltak az orrunk előtt, de az invazív fajnak hosszú évek alatt sikerült oly mértékig megtévesztenie az embereket, hogy már teljesen hozzászoktak a látványukhoz. Így amikor rajzsásszerűen jelentek meg a pincékben és a fürdőkádak lefolyóiban, legtöbben elintéztük annyival a dolgot, hogy „Itt a tavasz. Éledezik a természet.” A tudósoknak fogalmuk sem volt róla, hogy a paraziták mi alapján választják ki az áldozataikat. Semmilyen közös kapcsolódási pontot nem találtak a vizsgált esetek között. Mígnem a válságstáb egyik tagja (a fiatal gyakornok, aki a kávé készítéséért volt felelős) talált egy videót az interneten, ami több hónappal a katasztrófa előtt készült, és amiben valaki kamerával felvette, ahogy a macskája az élősködő faj példányait köpködi ki a szájából. Ekkor figyeltek fel egy olyan tényre, ami felett mostanáig egyszerűen elsiklottak: az összes számon tartott áldozatnak volt macskája. Ezután azonnal megkezdődött az állatok begyűjtése és megfigyelése, s hamarosan meglepő felfedezést tettek: a szőrös házi kedvencek valóban az élősködő faj példányait hordozzák a szájüregükben. A felboncolt macskák agyában ugyancsak megtalálták a parazitát, ezzel fény derült arra is, hogy miképpen képesek őket arra késztetni, hogy a közvetítésükkel a legkülönbözőbb helyekre bejuthassanak. Többek között az otthonainkba is. Apám, a habókos újságíró próbálta figyelmeztetni az embereket: több cikket is írt arról, hogy semmi sem zárja ki a lehetőségét annak, hogy egy invazív faj, aminek korábban egy katasztrófa vagy egy intergalaktikus háború elpusztította az anyabolygóját, éppen a mi Földünket választaná új otthonának. Még az is lehetséges, hogy már itt vannak közöttünk. Az emberek meg egyszerűen kinevették őt, vagy egyáltalán nem is vettek róla tudomást. A szakértők ezt követően szimulációk és kísérletek segítségével kiderítették, hogy hogyan is hatol be az élősködő az ember szervezetébe. Éjszaka, míg az áldozat mit sem sejtve alszik, a parazita előbújik rejtekhelyéről, ahol a nappali órákat tölti. Ezután felküzdi magát az ágyra, ahol azonnal elindul az ember fejéhez. A fül- vagy orrjáratokon keresztül (horkoló emberek esetében akár a szájon át is) bejut a szervezetbe, majd az agy felé veszi az irányt. Az agyat elérve nem kell már neki sok idő ahhoz, hogy teljesen átvegye a kontrollt az ember teste fölött. Azóta majdnem húsz év telt el. Az áldozatok száma lassan eléri az egymilliárdot, a fertőzetlen emberek a külvilágtól elzárt kolóniákba voltak kénytelenek visszavonulni, a nagyvárosok utcái üresen konganak mindenhol. Bizonyos helyeken elővigyázatosságból az összes macskát megölték, de még ez sem akadályozhatta meg a megszállók előrenyomulását. És nekem még mindig az az egy mondat jár a fejemben, amit apám állandóan emlegetett, de senki sem törődött vele: − Soha ne bízzatok a pincebogarakban! |
|
2014.11.18 17:41 00 / | |
|
|
Álarc
Nem fáj. Mosolygok. Ki fogom bírni. Nem mondom, ne lássa, tán le se fogom írni. Semmi nem rosszabb, mint hazudni az ő szemébe, ám kénytelen vagyok s ő boldog cserébe. De jót kívánok nekik (és így magamnak nem) már nem zavarok tovább és eltűnök csendben. |
|
2014.12.14 22:57 00 / | |
|
|
Eső
Még lélegzik az erdő. Még. Sokáig nem maradhat meg. A lassú halál már nem elkerülhető. Minden élet eltűnt hirtelen, mozgás, neszek tovatűntek. Ki gondoskodik róla? Egyetlen gondolat - de nem esik az eső. Mind kiszáradnak a zubogó folyamok. Mind. Mi pótolná, éltetné? Tátonganak elhagyott barlangok, üregek omlanak be magukba, gyümölcsök érnek túl érintetlenül, nem visszhangzik semmi hangjukra - kihalt minden, hol a táj terül. Zokognék - mondd, miért nem esik az eső? |
|
2014.12.29 23:28 00 / | |
|
|
Visszaszámlálás
Egy mosoly, egy lány Két év magány. Száz csapda, Két élet Egy kiútban remélek. Három szív, négy pohár Tiéd üres, az enyém kopár. Öt évszak, két szemedben Egy múlt mit eltemettem. Millió úton, egyetlen válasz Egy ígéret, mely mindent áthat. Huszonkét nap, végtelen idő Utolsó "szívem a tiedből kinő". Tizenkilenc évem, az utolsó ébren Egy álomra mindent elcseréltem. Első mosolyod megváltja, sokadik életem Maradj velem, csak ezt az egyet kérhetem. |
|
2015.06.21 23:17 00 / | |
|
|
Egy nap
Ha egy nap az élet? hágy percig voltam önmagam, mit főzött ki belőlem az élet mit lélegzetem megragadt, megsárgult fényben remegő kezemben érzem, vagy csak a neon zizgő? sejtjeim félnek? Nem fáj már, Mert a megszokás rendszer, Minden perc más, De ugyan az egyben, Egy szál mérgező füst, Ebben az egy percben, Száll a reménytelenség szürkeségével, és homályos lesz minden. Fél időnél járok, és letelt semmivégre. Sosem sóhajtok a sivárságban Savas, sírás sem emészt semmisincs Csak én csak a ma mert egy nap az élet és egy perc az enyém. |
|
2015.10.26 11:53 00 / | |
|
|
Emlék
Szeretnék melletted szeretve ébredni, karjaidban minden bánatom feledni, arcodra mindig csak mosolyt varázsolni, legnagyobb álmodnak valósága lenni. Szeretném, ha mindig foghatnám a kezed, szorítani úgy is, hogy nem lehetek veled, lelkemben érezni minden lélegzeted, szeretném, ha én is fontos lennék neked. Bár ne lenne mindez mára csak egy emlék, ha számodra most is a boldogság lehetnék. Amíg ölelsz, mindig biztonságban volnék, s a szemedben sírig szeretve maradnék. |
|
2015.11.14 13:35 / utoljára módosítva: 2015.11.14 13:39 00 / | |
|
|
Idill
Valami gyönyörű, csendes és magányos Csak egy skizoid üvöltés a sötétben, Katatón belső vonyítása, a térnek ahogy a porrá szikkadó fagyott földet nézem, ahogy az elhaló napot szólongatom de az vér eres fényével fullad bele a ködbe már saját bűzömet sem érzem csak a testemből lassan szálló élet hidege fagyosan markolássza kezemet saját füst lélegzetemben majdnem elejtem cigimet egy könny cseppet érzek torkom falán sósan fojtogat, Amíg szívem súlya dübörög árnyékos elmém foszló vidékein Nehezen szívom a jég ízű levegőt, Ez az ablak a létezésem jellege, szűk keretén át szemlélem az életet, sötét zugomból ezen által tekintek a szűrt fénybe. A világ ide bent csöndes jelen vagyok de mégsem. Érzem a csendet, hallom és érintem, lélegzem Beton szürke és fekete kontrasztja neutrális félállapot, a boldogság és keserv korcsa. Fújd ki. fújd ki nyugodtan. hagyd, hogy a szellemed szunnyadóan szálljon szemed tükréből vissza. |
|
2015.12.14 14:07 00 / |