Profil Képtár

Már uram megbocsá' de ez egy Light Novel... akkor miért tették a Ki Mit fordít Visual Novel topicba?

Profil Képtár

Jaja, kicsit más a kettő. Light novel inkább áll közelebb egy mangához, vagy sima novellához.

Profil Képtár

Én tettem át a spoileres topicból, mert ha már szőrszálat hasogatunk ez tudtommal nem egy animéről való spoileres kötetlen beszélgetés, hanem egy fordítás, mégha nem is VN. De ha sokakat zavar itt akkor átdobom az offtopicba, nehogy valaki emiatt álljon meg a fejlődésben...

Profil Képtár

Jó lesz itt! Inkább mint az offtopicban.

Profil Képtár

3/3 Ebben a részben megismerkedhetünk egy új szolgával és megkezdődik a háború.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

-154:15:41

A Mion folyó felett fenségesen átível széles híd hossza meghaladta a 665 métert.

A pilonjai 50 méter magasak. Ha ilyen magasságban valaki nem vigyáz, a tenger felől jövő erős szél, akár az egyensúlyából is kibillentheti és lezuhanhat a mélybe.

Eme acélváz tetején Waver Velvet úgy érezte, hogy az őrangyala magára hagyta, kézzel, lábbal kapaszkodott; így azonban teljesen elvesztette a méltóságát és a megszokott higgadtságát.

Mellette a szolgája, Rider ült keresztbetett lábakkal méltóságteljesen.

„Ri,d,er, gyorsan…. Mennyünk le… Azonnal!”

A fogai vacogtak a hidegtől és a félelemtől, Waver panaszkodó hangja olyan, mint a szél fújása a hatalmas Szolgának.

„Ez a hely tökéletes a megfigyelésre. De nem ez a legmegfelelőbb alkalom a városnézésre.”

Egy borosüveggel a kezében, amire időnként rá-ráhúzott sétált, és le lenézve a híd nyugati oldaláról a part mellett elterülő nagy parkra amit, eltakart a folyó torkolata. Waver nem látja, de Rider ― egy másik Szolga által hátrahagyott nyomait figyeli. Ezek a nyomok 4 órával ezelőtt keletkezhettek.

Rider ellenségek után kutatva járta az utcákat, de csak késő délután figyelt fel arra a Szolgára.

Azon gondolkodott, hogy most rögtön támadja e meg, végül úgy döntött inkább távolról tartja szemmel. Amikor Waver rákérdezett Rider csak egy horkantással válaszolt.

„Egyértelmű, hogy elő akar csalogatni minket. Furcsa, hogy nem vesz észre. És már nem csak én, hanem más Szolgák is figyelemmel kísérik a mozgását.

Egy türelmetlen Mester egy idő után megunná a tétlenséget. Ez az, amit meg kell várnunk.”

Waver nem látott hibát Rider tervében. Inkább, váratlanul érte. Nem gondolta, hogy ez a nagydarab szűklátókörű Szolga képes egy ilyen agyafúrt tervvel előállni.

Pont ahogy Rider mondta, csak egy bolond harapna rá a csalira és fogadná el a kihívást. Azok, akik ennek bedőlnek, csak egymásnak esnek és így csökkentenék a részvevők számát. Bármily magabiztos legyen is az a Szolga, aki ilyen provokációra hajlamos, megkönnyebbülés volna ha Rider helyett valaki mással verekedhetne meg. Akárki is veszít, Rider legyőzheti a győztest. Tehát mások harcából, nekünk csak előnyünk származik.

Szóval, miután így határoztak, már csak türelmesen kellett, hogy várjanak. Waver és Rider a távolból figyelték a városban céltalanul bolyongó Szolgát.

Mindazonáltal― meg volt az oka, amiért egy ilyen magas megfigyelő pontot választottak, de ennek is megvannak a maga hátrányai. A Szolgákkal ellentétbe, ha Waver a hús és vér teste leesik, akkor biztos, hogy meghal. Erről egyszerűen nem szabad megfeledkezni, de akkor meg miért törődik ennyire keveset ez az óriás Szolga Waver biztonságával?

„Gye, gyere le! A pokolba is gyere már le! El, elegem van!”

„Ah, várj még! Türelmetlen egy fickó vagy. Ülni és várni, ez is része egy csatának.”

Rider kortyolt a fehér üvegből, miközben válaszolt, még Waverre sem nézet, aki már majdnem sírt, „A magas helyek veszélyesek” e közismert tényt nem osztották mind a ketten.

„Ha unatkozol, kezd el olvasni azt a könyvet, amit rád bíztam. Az egy jó könyv.”

Ezt hallva, Wavernek eszébe jutott a nyomorult hátizsák, ami a vállát nyomja. Ebben a helyzetben, amikor minden extra gramm végzetes lehet a kemény borítású antológia végzetes nehezék is lehet.

Ez volt az egyik könyv amit Rider a könyvtár kifosztásakor szerzett rögtön miután megérkezett ebbe a világba. ’Iliász’ írta Homérosz az ókori Görögországban― egy eposz, ami a Trójai háború történetét meséli el, ahol istenek és emberek küzdöttek egymással.

Az Atlaszt még rendben volna. Akkor is, ha túlzásba vitte, amikor a világ meghódításáról beszélt, ha ostobán is hangzik, de Rider érdeklődést mutat a modern világ földrajza iránt.

De mit akar ezzel a költészeti antológiával? Rider odahaza is felállított egy könyvtárat annak ellenére, hogy háborúzni készült,és ragaszkodott hozzá, hogy a magával hozza az Iliászt. Normál esetben, ha valami olyan felszerelést akar magával hozni, ami nem az övé akkor, materializálva kell, hogy maradjon; ha dematerializálódnia kell, hogy elrejtse, magát az emberek elől, az azt jelenti, hogy a Waverre hárul a poggyász cipelésének feladata.

Rider külön hangsúlyozta, hogy ez a könyv része a ’háborúra való felkészülésnek”. De, hogy az ördögben lehet egy olyan könyv segítség a háborúban, ami nem is a háborús stratégiáról és taktikáról szól?

„Rider… miért hoztad el ezt a könyvet?”

Waver keserű kérdésére a Hősi Lélek komoly kifejezéssel válaszolt.

„Az Iliász egy alap mű. A csata hevében kedvem támad olvasni egy verset vagy költeményt. És ha, nem tudok, valamit azonnal újra elolvasna, akkor kellemetlenül érzem magam.”

”…”

A választ hallva úgy érezte mintha a partnere hűjének nézné, de a félelem megakadályozta, hogy ezt szóvá tegye.

„Azt akarod mondani, hogy a … csata alatt?”

„Ja”

Rider zavartalanul bólint mintha teljesen természetes dolog volna.

„… De mégis, hogy?”

„A bal kezemmel, a jobban tartom a kardot. Ha a kantárt kell, hogy fogjam a bal kezemmel, akkor egy oldalt hangosan felolvasok.”

”…”

Waver szóhoz sem tudott jutni az elképzelhetetlen válasz hallatán.

„Ez nem annyira különleges. Az én korom harcosai mind a harcért éltek. Harcoltak, amikor ittak és ettek, harc közben ölelték a nőket, még az álmukban is harcoltak. Bárki képes volt erre.”

Kellet nekem megkérdeznem most soha nem fog leállni. De el tudom képzelni róla, hogy képes lenne rá, de…

„Csak ugratsz, ugye?”

„Persze. Te bolond.”

Heherészett majd homlokon pöccintette Wavert.

„Gyaa―h!”

Arra sem volt ideje, hogy aggódjon nem, hogy kitérjen előle. Akárhogy is, kézzel-lábbal kapaszkodott az acélvázba. Waver még a sajgó homlokát sem tudta megdörzsölni, csak üvölteni tudott a félelemtől.

„Hé, kölyök, ezen a poénon mindenki nevetne. Amikor az arcod ilyen kék, azt jelenti, hogy nincs benned elég kurázsi.”

Figyelmen kívül hagyva Rider őszinte nevetését, a mágus már rég megbánta, hogy ezt a hősi lelket választotta, a könnyei is kicsordultak fájdalmában.

„Haza akarok menni… Vissza Angliába…”

„Nem megmondtam, hogy ne rohanj annyira előre. Itt a dolgok lassan alakulnak.”

„…Eh?”

Rider a folyópart mellett lévő park felé bök az állával.

„Én, a Hódítók Királya is csak most figyeltem fel rá, de ― igen, úgy néz ki volt a parkban egy másik Szolga is. És ez az alak sem bujkál. Sőt, épp ellenkezőleg, most közeledik ahhoz, aki utánunk érkezett.

„Vagyis akkor―”

„Úgy tűnik, hogy a kikötő felé tartanak. Ez provokáció. Rendben― megfigyeljük a küzdelmüket.”

Tudtán kívül a szemei úgy csillogtak, mint egy vadállaté, miközben fenyegető hangon nevetett. Csupán egy szemlélő, de az Alexandernek nevezett Hős lélekben már a harcmezőn jár.

Waver nem tudott megmozdulni az acélvázon, a nyomorúságában lassan kezdi, megkérdőjelezi Rider szavahihetőségét. ―Sőt, lassan már azt gondolta, hogy az se számítana, ha leesne.

A park bal oldalán egy sor unalmas raktárépület állt. A kikötői létesítményeknek helyet adó háztömb a válaszfal szerepét is betölti, mivel ez választja el az északi ipari negyedet Shintotól. Éjszakánként szünetel a gyalogos forgalom és az utcai lámpák fölöslegesen világítják meg az aszfaltot, amitől még kihaltabb lesz a táj. A kezelő nélküli daruk, mind a fekete színben burkolózott tenger felé vannak fordítva, olyan hátborzogató hatást keltve mintha megkövült dinoszauruszok volnának.

Ez csakugyan megfelelő helyszín a Szolgának, aki rejtve kell, hogy maradjon a nyilvánosság elől.

Saber és Irisviel a négysávos nagy járművek számára fenntartott úttesten olyan elegánsan sétálnak, mint a párbajozók, akik a megbeszélt helyszínre mennek. Az ellenség is lassan megmutatkozik. Az utca közepén álló magas árnyból rendkívüli prana sugárzik, ami még a ruhájánál is különösebb, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy ö sokkal több, mint egy ember.

A két szolga megáll egymással szemben mintegy 10 méter távolságra.

Végre, megismerik az első Szolgát. Saber alaposan megnézi az ellenfelet, akivel a halálig tartó csatát megvívja.

Egy jóképű férfi volt, aki a hosszú haját merészen hátrafésülte. Már az első pillantásra elbűvölte az embert. A botja, ami két méternél hosszabb és nála is magasabb volt minden bizonnyal a fegyvere. A hét kaszt közül egyike a három ”lovag” kasztnak ― Saber, Archer és a Lándzsa hőse. Nem vitás, ö Lancer.

De ami furcsa az az, hogy nem csak egy lándzsája van.

A jobb kezében lazán tartott lándzsa mellett, aminek a vége a vállain pihent, a bal kezében is tartott egy rövidebbet, ami egyharmad akkora lehetett, mint a jobb oldali.

Hogy könnyedén forgathassuk a lándzsát az a kézenfekvő, hogy két kézzel fogjuk. Ami kardal elképzelhető, az a lándzsával egyszerűen nem lehetséges vagyis, hogy egyszerre kettőt forgasson valaki.

A két lándzsa nyele egészen a hegyéig szorosan be volt bugyolálva egy olyan ruhával, ami egy amulettre hasonlított, így rejtve el a fegyvert. Ez minden bizonnyal arra szolgál, hogy ne derüljön ki a Nemes Káprázat valódi neve.

„Milyen jó, hogy eljöttél. Azok, akik ma a városban díszelegtek mostanra mind elbújtak… Te vagy az egyetlen, aki elég bátor volt ahhoz, hogy elfogadja a meghívásomat.”

Ily alázatos hangon dicsérte Sabert a férfi ― Lancer hanyagul a félelem legkisebb jele nélkül kérdi Sabert.

„Ez a harci szellem… Jól gondolom, hogy te Saber vagy?”

„Jól. Te meg minden bizonnyal Lancer?”

„Valóban. ―Hm, szokatlan, hogy nevet cserélünk az ellenféllel a halálos küzdelem előtt. Ez a tett egy nem megszokott gesztus.”

Egyetértve, Saber egy kicsit feloldódott.

„Tényleg nem az. Elvégre a harcunk nem a becsületről szól. Te magad is a Mestered védelmére forgatod a lándzsádat, nem de?”

„Fuh, pontosan.”

Válaszolta Lancer, keserű ámde higgadt hangon, egyáltalán nem tűnt annak, mint aki egy halálos viadalra vágyna. Közelebbről megnézve, feltűnően jóképű és csinos férfi volt.

Rendkívüli vonásokkal volt megáldva, hegyes orrához ívelt szemöldök tartozik. A szép ajkai nyugodtan viselik a megpróbáltatásokat, a szemeiből csendes gyász tükröződi, de mégis nagy erő sugárzik belőle. A bal szeme alatt egy szexepil tetszeleg, mint egy könnycsepp. És ez még lenyűgözőbbé teszi a tekintetét.

A külseje olyan volt, ami egy szempillantással képes elcsavarni a női szíveket. ―Nem, vajon ez az elegáns megjelenés valóban csak a külsejéből fakad?

Saber mögött lévő Irisviel, miközben felhúzza, a szemöldökét egy kicsivel hevesebben kapkodja a levegőt.

„Lándzsaforgató… Illetlenség egy férjes asszonyon Bűbáj mágiát használni.”

Lancer olyan spirituális erőt sugárzott ki magából, ami elvarázsolja a nőket. Mivel Irisviel teste egy homunculus, ami a mágia használatára specializálódott és a mágikus ellenállása is magasabb az átlagosnál, de egy átlagos nőt egyetlen pillantásával meghódítana.

Irisviel megjegyzésére Lancer keserű mosoly kíséretében vonja meg a vállát.

„Sajnálom, ez valami átok, aminek születésem óta hordozója vagyok. Ez minden. Okold a származásomat vagy magadat, mert nő vagy.”

A ”Mystic Eye” (Misztikus Szem) is egy példa a bűbáj átokra, de a beszélgetés kezdete óta Lancer egyedül csak Saberre nézet, a mögötte álló Irisvielre nem. A bűbáj valószínűleg akkor aktivizálódott amikor Irisviel az arcára nézett. Ez azt jelenti, hogy a ”Mystic Eye” helyet ez egy ”Mystic Face”. Kuncogva, Saber Lancert figyelte.

„Ugye nem abban reménykedtél, hogy a kardom elnehezül a jó megjelenésedtől, Lándzsaforgató?”

„Az olyan unalmas lett volna, de a Saber kaszt Mágikus ellenállása tényleg nem csalfaság… Kiváló. Nem volna a hírnevemhez méltó, ha egy olyan nőt ölnék meg, aki már az arcomtól is elgyengül. Örülök, hogy az első ellenfelem nem egy gerinctelen alak.”

Hoh, egy tisztességes küzdelemre vágytál. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen büszke Hőssel küzdhetek meg.”

Válaszolta Saber egy csendes mosoly kíséretében. Ez olyan mosoly volt, amivel csak azok rendelkeznek, akik őszinte életet élnek.

„Akkor― Kezdhetjük.”

Megpörgetve a jobb vállán lévő hosszú lándzsát maga elé fogta, a bal kezével pedig megemelte a rövidebb lándzsát. Ez az alapállás, amikor mindkét lándzsáját széttárja, olyan mintha szárnyak volnának, kiismerhetetlen.

Saberben forrt a harci szellem, ami végül belobbant. A prana úgy ölelte körül a lány karcsú alakját és sötét öltönyét, mint egy tornádó ― és a következő pillanatban, a testét már egy ezüst és azúr színű páncél borította. A mágia által létrehozott páncél és páncélkesztyű volt a lovagok királyának valódi alakja, mint Hősi Lélek.

„Saber…”

Mondta Irisviel miközben zavartan nyelt egyet. Érezte, hogy a légkör egyre feszültebb lesz és mindkét Hős ég a küzdeni akarás vágyától. ―Ez a csata elkerülhetetlen.

És mégis, egyhelyben állt és nézett. Pedig ő csak Saber meghatalmazott Mestere.

„… Vigyázz magadra. Csak gyógyító varázslattal tudlak segíteni…”

Saber szó nélkül bólintott.

„Lancert bízd csak rám, de ami aggaszt, hogy az ellenfél Mesterét sehol nem látni.”

Pont ahogy Saber mondta, Lancer láthatatlan Mestere egy veszélyforrás. Általában a Mester a szolgája mellet van és utasítja a csataalakulásnak megfelelően és emellett még mágiával is támogatja. Ameddig Lancer mestere nem bízik meg benne teljesen, minden bizonnyal a környéken bujkál, és figyelemmel kíséri Lancer csatáját.

„Lehet, hogy valami furcsa trükkre készül. Légy óvatos. ―Irisviel megbízlak azzal, hogy védd a hátam.”

A zöld szemei nyugodtak voltak és bátrak.

Bíz a kard Hősi lelkében.

Ahogy e Hős elismeri a mesterét, ugyanígy bíz magadban te is, Irisviel. – Olvasható ki a szemiből.

„… Értem. Saber hozz nekem győzelmet.”

„Úgy lesz.”

Saber határozottan bólintott, majd tett egy lépést előre.

A hosszabbik lándzsa hatósugarába, ahol Lancer már várta…


-------------------------------------------------------------------------------------------------
Megjegyzések: aka rugalmas fordítás vagy ki tudja érthetőbben?

Whatever you can do with swords, one can't imagine that holding two spears is common: Ami kardal elképzelhető, az a lándzsával egyszerűen nem lehetséges vagyis, hogy egyszerre kettőt forgasson valaki.

beauty spot: Ez elvileg egy szemölcs, de magyarba, ha jól tudom használatos a „Szexepilt” szó is?? (Vagy más javaslat)

Profil Képtár

A Servant-öt nem kéne Szolgának fordítani, mert teljesen más az értelmezése. A magyar nyelvben a szolga szót a középkorban élt földesurak és uralkodók kiszolgálását végző emberekre mondták, a Servant viszont egy olyan hősi lélek, vagy szellem, amely egy halandó emberrel együtt harcol a Grálért, saját céljai érdekében. Ezért érdemes meghagyni az angol kifejezést, vagy egy olyan szót használni a fordításban, aminek az értelmezése közelebb áll.
És ha a Servant szó le lenne fordítva, akkor a Rider, Lancer, és a többi is le kell, hogy legyen, mivel ezeknek van magyar megfelelője. Ha nem, akkor mindkettőt meghagyni angolban.

Profil Képtár

Igazad van. De a Servant az egy baromi erős familliáris és a familiáris a mágusok számára olyan mint egy paraszt a földesurának. De én nem vagyok az ellen, hogy maradjon angol várjuk meg mit mond Kellögem. És ha neki is jó az vgy ha nincs más ötlete akkor viszont valakinek a Baka-Tsukin át kell, hogy írja az eddig felkerült szövegeket.

Profil Képtár

na bocsi, megint elhúztam egy időre, de most tényleg nekikezdek a részemnek és remélhetőleg napok kérdése h befejezzem;

amúgy sztem is talán jobb volna a servantot angolul hagyni (pedig már kezdtem megszokni a szolgát);

Profil Képtár

Majd egy hónap után itt a következő 3/4. rész. Bár jobb lett volna ha Kellögem elkészül a 2/4-el mert itt visszautalás van egy abban a részben lezajlott eseményre és ezt elolvasva már nem lesz meglepetés ha majd azt olvassátok.

Az angol fordításban volt azért némi gikszer szerintem mert a csata a raktárak között zajlik, de a fordításban állandóan bevásárló utcának nevezik.

Ha van észrevételed ne haboz írd meg!

-------------------------------------------------------------------------------------------------


-154:09:25

Amint megkapták Irisviel jelzését, Emiya Kiritsugu és Hisui Maiya azonnal a raktárak felé vették az irányt. Csendben, feltűnés nélkül haladtak.

Egyedül a tenger felől fújó szél süvítése hallatszott, a légkör olyan nyugodt és csendes volt, mint maga a halál. Ilyen nyugodt volt hát ez az éjszaka.

Akárhogy is ―

„… de megkezdődött.”

Pusztán a környéken hátra marad prana alapján, Kiritsugu képes volt pontosan felmérni a helyzetet.

Valaki megalkotott egy mágikus akadályt. Bizonyára az ellenséges Servant Mesterének a műve. Ezzel az volt a célja, hogy az egyszerű emberek ne fedezhessék fel a Grál Háborút, és, hogy elrejtse a harcmezőt. A Mágusok számára kötelező érvényű szabály, hogy elrejtsék ténykedésüket, hogy a normális emberek ne szerezzenek tudomást róluk.

Elmélkedett Kiritsugu miközben a tíz kilónál is nehezebb mesterlövész fegyvert tartotta. Már megállapította Irisviel pozícióját az adóvevő segítségével. De a kérdés az volt, hogy honnan közelítse meg a helyszint és, hogy honnan figyelje meg az eseményeket.

Nem ált szándékában, részt venni a csatában; ezért is hozta magával a mesterlövés fegyvert. Kellő távolságból akarta figyelemmel kísérni a csatát, és használni a fegyvert, ha úgy adódik. A Servantok nem emberek, csak egy másik Servant tud megsebezni egy Servantot. Legyen bármilyen erős Kiritsugu és Maiya tűzfegyvere, hatástalanok a Servantok ellen. Saber feladata volt, hogy megküzdjön a többi Servantal. Ameddig az ellenfél a csatára koncentrál, és nem fordít figyelmet a Mesterre, addig meglehet nyerni a harcot.

„Ott fönt az jónak tűnik, onnan kellő rálátás van a harcmezőre.”

Maya a távolba mutatott miközben beszélt. Egy nagy, égbe tornyosuló darura. A daru kabinja ránézésre 30 méter magasan lehetett; ez lenne az ideális megfigyelő pont feltéve, ha valaki képes észrevétlenül feljutni oda.

Kiritsugunak nem volt ellenvetése Maiya javaslatára, de megrázta a fejét.

„Igen, valóban ez a legideálisabb hely a csata megfigyelésére. Tehát, nemcsak mi vagyunk az egyetlenek, akik erre a következtetésre jutnak.”

”…”

Anélkül, hogy tovább magyarázkodott volna Kiritsugu, Maiya máris megértette mik is a szándékai.

„Maiya, slisszolj be a keletei part felől, én nyugatról megyek… Keress egy olyan megfigyelőpontot, ahonnan meg tudod figyelni Saber csatáját és a darut is.”

„Értettem.”

Maiya az AUG rohamfegyverrel a kezében, gyors léptekkel eltűnt a raktárok árnyai között. Kiritsugu még ránézett az adóvevőjére, mielőtt óvatosan elindult az ellenkező irányba.


X X

Irisviel ámulva figyelte a szemei előtt zajló csatát.

A csata rendkívül heves volt.

Tudta, hogy ez a kegyetlen párbaj csak ezen a félreeső helyen eshet meg.

Páncélba öltözött harcosok, egy az egy elleni küzdelme, akik minden erejüket bevetve küzdenek, miközben az éjjeli lámpák fénye megvilágítja a fegyvereiket, amik így árnyékot vettnek.

De a felszabaduló intenzív prana és hő teljesen más volt.

Mintha csupán egyszerű acél lenne az, ami összecsap, de akkor mi az a hatalmas légözön, ami minden egyes csapást követ és képes elpusztítani mindent, ami a közelében van?

A leérkező láb alatt a talaj is behorpadt.

A szél, ami a csapást követte durván kettévágta a lámpaoszlopot.

A felek mozgása már olyan gyors volt, hogy Irisviel képtelen volt követni azokat. Csupán a harcuk utóhatásait érezte.

Irisviel oldalán lévő gyár málladozó vaslemez falát úgy tépte le egy széllökés mintha alufólia volna. Fel sem tudta fogni, hogyan szakadhat el ily könnyen az acél. Talán Saber kardja vagy Lancer lándzsája volt az, ami érintette. Más magyarázat nem jutott az eszébe.

A szél süvített.

Mint valami nem e világi dolog, ami teljesen ellentmond a fizika törvényeinek.

Kaotikus vihar dühöngött az üres utcán, elpusztítva mindent, ami az útjába kerül.

Pusztán a kettőjük közti közelharc elegendő volna az egész utca romba döntéséhez.

Heaven’s Feel ―

Irisviel ámulva élte át mindazt a csodát, amit csak a mesékben hallhatott. A legendák és mítoszok világa a szemei előtt kelt életre.

Ez egy legenda újjászületése.

Az eget villámok hasítják ketté, a földet pedig mennydörgés hullámai zúzák szét. A képzeletbeli királyság, mint egy csoda, egyre tisztábbá vált.

Ez a ... Servantok közti háború...

Szembesülve egy olyan világgal, amit el sem tudott képzelni, Irisviel úgy állt ott, mint aki transzban van.

E pillanatban Sabert is ugyanez a csodálatos érzés kerítette hatalmába. Már hozzá szokott a háború szörnyűségeihez. Lovagként számos csatában vett részt, olyan könnyedén harcolt mintha csak kést és villát használna a vacsora asztalnál.

Szerinte a ’lándzsát’ két kézzel kell forgatni. Ez köztudott.

Ezért gondolta, hogy Lancer csak azért használ két lándzsát, hogy összezavarja az ellenfelét.
Mint a Lándzsa Hősi Lelke, a kezében lévő lándzsa kell, hogy a Nemes Káprázata legyen. Vagyis, ha a Grál Háború során felfedik a Nemes Káprázatuk valódi nevét, akkor ezzel a saját kilétükre is fény derül.

Tehát, az amulett, ami elfedi Lancer lándzsáját bizonyára azt a célt szolgálja, hogy elrejtse a lándzsa valódi nevét. Úgy tűnik, hogy ő és a Mestere gondosan elrejtették a valódi kilétüket.
Ha ez volna a helyzet, akkor nem lenne, nehéz megmagyarázni miért használ a két lándzsát.

Mivel Saber nem tudja melyik lándzsa a valódi Nemes Káprázat, ezért mind a két lándzsa csapásai ellen védekeznie kellet.

Tehát a jobb kézben lévő hosszabbik vagy a balban lévő rövidebbik lándzsa ― valamelyik a kettő közül Lancer ’valódi fegyvere’.

Valakinek a saját fegyvere és az ellenség megtévesztésére szolgáló hamis fegyverrel végzett mozdulatai között, megkülönböztethetünk ’színlelt’ és ’valós’ mozdulatokat. Ezért Saber minden támadást nagyon alaposan megfigyelt. Úgy gondolta, ha képes felismerni a valódi lándzsát, akkor a győzelmi esélyei jelentősen javulnak.

Azonban―

Az ő támadását már harmadszor térítették el. Sabernek vissza kellet lépnie, hogy egy jobb lehetősége adódjon.

”Mi a baj, Saber? A támadásaid nem igazán hatékonyak.”

”...”

Nem tudott vitatkozni Lancer gúnyolódásával. Vagy harminc ütésváltást követően még egyszer sem volt képes eltalálni az ellenfelét.

Lancer megperdítette a jobb kezében lévő lándzsát és futva közeledett felé. A pörgő nyél széles területet ölelt körbe, az ereje és sebessége olyan volt mintha két kézzel forgatnák. De nem, pontosan azért mivel egy kézzel forgatják, vannak olyan mozdulatok, amiket nem lehet, úgy megcsinálni mintha két kézzel forgatnák. A lándzsa egy váratlan irányból szúrt Saber felé.

Mindemellett a lándzsának is megvannak a maga korlátai. Éppen a hossza miatt, egy rés fog keletkezni két támadás között. Ez idő alatt balról a rövidebbik lándzsa közbeszúr és tovább zaklatja Sabert.

Saber támadása ekkor elhalt a rövidebbik lándzsa hibátlan védekezésén.

Egyszerre használ két lándzsát ’szinlelt’ mozdulatok nélkül. Ez a Hősi Lélek, Lancer, zavartalan koreográfiával vonta össze a jobb és bal kezében lévő lándzsákat. Mekkora áldozat és gyakorlásra volt szükség, hogy valaki elsajátítson egy ilyen nehéz küzdő stílust?

...Ez a férfi nagyon jó!

Saber még mindig beleremegett, hogy az első csatában az ellenfele ilyen erős. De most hirtelen megszabadult e félelmétől.

Annak ellenére, hogy egy megfigyelőknek úgy tűnhetett Lancer van előnyösebb helyzetben az ismétlődő támadásai miatt, az igazság más volt.

Lancer már szinte kimerült attól, hogy az első összecsapástól kezdve hárította Saber csapásait. A gúnyolódásai ellenére neki sem volt elég ereje, hogy megváltoztassa a kialakult patthelyzetet.

Lancer számára, aki képes egy kézzel is lándzsát forgatni, e képen egyszerre kettőt is képes forgatni egyszerre, egy hosszút és egy rövidet. Ez azt jelenti, hogy egy időben képes támadni távolra és közelre is. Figyelembe véve a fegyverek terén lévő fölényét, nem lett volna szabad, hogy a Saber az egyetlen kardjával a jelenlegi helyzetbe sodorja.

De mégis ―

A kard hogyan...

Lancer panaszkodott magában. Nem csak Irisviel volt az, aki nem látta a kard sebes mozgását. Még Lancer, aki maga is egy Servant sem volt képes megállapítani Saber kezében lévő kard pályáját.

Lancer nem tudhatta, hogy ez is az Arturiának nevezett Hősi Lélek egyik Nemes Káprázata a Láthatatlan Szél – A Szélek Királyának Oltalma (Invisible Air - Barrier of the Wind King).

A kardot körül ölelő levegő lehetetlen színekben tündöklött a kardban összegyűlő hatalmas mennyiségű pranatól, így rejtve el azt. Bár ez nem túl nagy segítség a Nemes Káprázat használatakor, de a közelharcban az előnye annál inkább megmutatkozik.

Saber ellenfelét egy láthatatlan kard támadja és az ellentámadásait is egy láthatatlan kard blokkolja. Így érthető volt Lancer aggodalma. Habár meg tudta állapítani Saber támadásait a mozgásából, de mivel nem látta a penge hosszát így nem tudott meglepetésszerű támadásokat végrehajtani.

Következésképpen Lancer csak megbecsülni tudta a dolgokat, és megpróbált Saber hatótávolságán kívül maradni. És csak ekkor tudja a pompás ellentámadásit a legjobban kihasználni. Annak ellenére, hogy blokkolta Saber minden csapását, nem volt képes egy rést találni ahova bevihette volna a halálos csapást.

Ez a nő, elég jó...!

Lancer arcán egy szomorú mosoly ült ki miközben szembenézett a nemrég megismert ellenfelével, tudva, hogy most jött el az idő, hogy úgy küzdjön, mint akinek az élete a tét.

A két Hősi Lélek az egész lényeiket a harcnak szentelték, nem törődve az őket körülvevő világgal.

De ha éberek lettek volna is a jelen állapotban, akkor sem vették volna észre, hogy valaki belopakodott a területre...

Az ok egyrészről a jövevény jelentős távolságra van a kard és lándzsa halálos táncától és hangtalanul mozog az árnyak között, másrészről meg rendelkezik a ”Jelenlétét Elrejtő” képességgel (Presence Concealment), amivel kikerüli a Servantok érzékelését.

A tenger felől jövő széllökés meglebbenti a fekete palástot; és a fehér maszk alól egy elégedett mosoly tűnik ki.

Senki sem gondolta, hogy a Servant ”Assassin” akivel sokak szeme láttára az előző este számoltak le, ott fog állni az utca sötétjében.

Assassin ― a szírt mellett lévő daru tökéletes búvóhelyről figyelte csatát. Ez a hely 500 méterre volt a csetepaté helyétől. Servant lévén, kinek a látása túltesz az emberén képes volt könnyedén megfigyelni a másik kettő párharcát olyannyira, hogy még az arckifejezésüket is látta. Ez idő alatt a harcoló feleknek nem volt ideje azon gondolkozni, hogy figyelik-e őket.

Ha szellem alakban marad, akkor sokkal közelebbről is szerezhetett volna információt. De szellem lakban az érzékei szellem érzékelésre váltottak volna; és a parancsa, amit a Mestere adott az úgy szolt, hogy ”használd a szemeidet”

Assassin aki megértette a Mester szándékait, csöndben a parancsnak megfelelően figyelte a távolban zajló összecsapást.


X X

Tizenöt kilométerre a raktár negyedben zajló halálos küzdelemtől.

Az éjszaka csendjétől körülölelve, valaki a Fuyuki Templom alaksorának sötétjében lévő székében ült.

Bár a szemei csukva voltak, de nem pihent, hanem csöndben az idegeit pattanásig megfeszítve ült. A sötét alak a papi ruhát viselő Kotomine Kirei volt.

Az ábrázata alapján azt hihetnénk, hogy valami fontos dolgon jár az esze. Senki se gondolná, hogy a tengeri szellő lágy süvítését hallgatja, miközben a szemei előtt egy csata zajlik.

Amit látott és hallott az a távoli raktáraknál zajló ütközet volt két Servant között…. vagyis mind az amit a Servantja Assassin látott.

Az utóbbi három év során tanultakat alkalmazta. Egy képességet, amit osztott tudatnak neveznek ezt is Tōsaka Tokiomitól tanulta.

A prana megosztásával képessé vált az érzékeit is megosztani azzal, akivel megkötötte a szerződést. A Grál Háborúban az a képesség, hogy távolról szemmel tarthatjuk a Servantok mozgását nagy hasznos. És ha valakinek a Servantja az Assassin, aki különösen képzett a felderítésben, akkor e képesség páratlan.

Probléma akkor van, ha a partner nem egyezik bele ebbe, ugyanis ekkor a képesség nem használható. Tokiomi, aki Kireinek is megtanította ezt a thaumaturgiát, az ez ügyben tett javaslatát Archer rögtön visszautasított. Még akkor is, ha a Mestere az, nagyon valószínűtlen, hogy a gőgös Hősök Királya megengedné, hogy valaki az ő szemein keresztül lásson.

Tehát egyedül Kirei és Assassin az, aki ezt megteheti.

”― Valami történik a raktárak környékén a Mion folyó torkolatánál. Úgy tűnik az első csata megkezdődött.”

Mondta Kirei, de senki sem volt a sötétben. E helyett egy régi fonográf volt az asztalon a réz tölcsére Kirei felé volt fordítva. És ahogy várható volt az antik fonográf emberi hangon válaszolt a szavaira.

”Nem a legelső; hivatalosan, ez a ’második’ csata, Kirei.”

Habár a hang el volt torzítva, de a mesterkélt higgadt hanghordozás egyedül csak Tōsaka Tokiomi hangja lehetett.

Az antikvitást közelebbről megvizsgálva, könnyen össze lehetett téveszteni egy régi Edison típusú kürtös fonográffal a készülékről hiányzott a lemez és a karcoló tű. Helyettük a kürt vége egy fém dróttal csatlakozott egy nagy ékszerhez.

E szerkezet egy prana vezető, amit Tokiomi Kireinek adott kölcsön, és a Tōsaka család egyik öröksége volt. Egy hasonló prana vezető Tōsaka műhelyében is el volt helyezve. Úgy tűnik, hogy Tokiomi is a szerkezet mellett ült. A két szerkezeten továbbítja a rezgést a másiknak, ami a kürtben lévő levegőt rezegtetve hívja elő a hangokat. Ilyen az, amikor a Tōsaka család az ékszer thaumaturgián alapuló ’kommunikáció eszközt’ használ.

Amint a Fuyuki-i Templom Kotomine Risei atya fennhatósága alá került, Tokiomi azonnal elhelyezte az ékszeres kommunikációs eszközt a templomban. Risei atya volt Tokiomi titkos támogatója, amíg a fia Kotomine Kirei, akit elsőként győztek le a Grál Háborúban a templomba került, hogy ott leljen oltalomra. Logikus volt hát Tokiomi célja vagyis, hogy titokban kommunikálhasson a két személlyel.

Kívülről minden teljesen normálisnak tűnt; senki sem gondolta, hogy Kirei képes kapcsolatba lépni a külvilággal. Ugyanakkor Kirei aki nem volt mágus arra gondot, hogy ehelyett a furcsa szerkezetet helyett a rádió is elég volna.

De a különbség a rádiók és Tōsakák ékszer kommunikációja között az, hogy az utóbbit nem lehet lehallgatni. Vagyis ha jobban meggondolja, akkor Tokiomi óvatos viselkedése tulajdonképpen még előnyös is volt Kirei számára.

Akár, hogy is, de most Kirei és Assassin vették át Archer szerepét, mint Tokiomi felderítői. Kirei a saját szemét használta, hogy lássa azt, amit Assassin is lát, és mint Mester ugyancsak alkalmazta az éleslátás képességét, hogy mindent a lehető leg alaposabban megfigyeljen.

”Úgy tűnik… hogy Saber és Lancer vívja a csatát. Saber képességei rendkívül magasak, nagy valószínűség szerin a paramétereinek a többsége az A szint körül van.”

”...Értem. Nem csoda, hogy ez a legerősebb kaszt. Látod a Mesterét?”

„Csak egy személyt látok még… egy ezüsthajú nőt aki Saber mögött áll.”

”Hm, úgy tűnik Lancer Mestere tudja, hogy rejtőznie kell. Nem egy kezdő; megértette a Grál Háború szabályait... Várjunk csak azt mondtad, hogy Saber Mestere egy ezüsthajú nő?”

”Igen. Egy fiatal kaukázusi (Európai) lány. Ezüsthajú és piros szemű; nem úgy néz ki, mint egy normális ember.”

Úgy tűnt mintha a rézkürt túloldalán csendben fontolgatnának valamit.
”Egy Einsbern homunculus? Lehetséges volna, hogy még mindig homunculus Mestereket készítenek… bár ez nem volna lehetetlen...”

”Azt mondod, hogy ez a nő az Einsbernek Mestere?”

”Tehát Jubstacheit keze nem ér véget Emiya Kirirtusguval… Nehéz elhinni, hogy tévedtem.”

Életében először Kirei mellkasában valami mozogni kezdett; nem tartott sokáig, amíg rájött, hogy ez nem más, mint a csalódottság érzése.

”Mindent egybevetve, az a nő a kulcs, a Grál Háborúhoz. Kirei, szentelj megkülönböztető figyelmet rá.”

”…Értettem. Küldök valakit, aki állandó megfigyelés alatt fogja tartani.”

Amint elhangzottak ezek a titokzatos szavak, Kirei folytatta a két Hősi Lélek megfigyelését.

De legyenek bármily fényesek a pengék által vetett szikrák vagy a prana kitörések, Kirei szemében már nem voltak olyan ragyogok, mint néhány perccel ezelőtt.

X X

Kiritsugu csöndben felalította a Waltert a konténer hegyek között. A harc alakulását az éjjellátó távcsőnek nevezett elektromos szerkezettel követte nyomon, ez a szerkezet lehetővé teszi, hogy valaki éjszaka is lásson.

Először a hő érzékelővel… figyelt fel rá. A képen, ami fekete és kék árnyakat mutatott, piros és narancssárga kép tűnt elő. A kettőjük képe a hő diagram úgy olvad össze mintha egy hatalmas fáklya volna.

A távolban további kettő kisebb minta is megjelent. Az egyikük az utca közepén állt és onnan figyelte a csatát ― a másik egy távoli raktár tetején rejtőzködött.

Könnyű volt eldönteni, hogy melyikük is az orgyilkosság célpontja.

Irisviel volt az, aki az úton állt. Ezzel egyértelműen arra utalva, hogy ő, mint Saber partnere nem bujdosik el, hanem bátran kiáll a szabadba. Tehát a tetőn lévő hő folt az ellenség Mestere lesz… az a személy, aki a Kiritsugu Saberje ellen két lándzsával harcoló Lancernek parancsol.

Elmerülve a sötétségben, Kiritsugu ridegen elmosolyodott. Ennél jobb kezdésre nem is számíthatott. Lancer Mestere valószínűleg valamilyen jelenlétét elrejtő thaumaturgiára támaszkodik, hogy elrejtse a pozícióját azt gondolva, hogy ez elegendő lesz; nem számol azzal, hogy egy elektromos szerkezettel ez ellensúlyozható. Akárcsak a többi mágus aki Kiritsugu kezei által halt meg, ő is ugyanerre a sorsra fog jutni.

Kiritsugu értesítette a csatatér túloldalán lévő Maiyát a rádióján keresztül.

”Maiya Lancer Mestere a raktár tetején bujkál északkeletre Saber helyzetétől. Látod?”

”...Nem az én pozíciómból az egy holttér.”

Ha lehetőség adódik rá, akkor Kiritsugu megpróbál egyűt működni Maiyával a pontosság érdekében. De sajnálatos módon csak Kirirtsugu az, aki lőni tud. Ez nem jelent problémát mivel a távolság csupán háromszáz méter. Kiritsugu egyetlen lövéssel képes volna kioltani a célpont életét. Egészen addig, amíg nem fedezi fel a mesterlövészt, egyetlen mágus sem képes megvédeni magát a .300 Winchester Magnum lövedékétől.

Felalítva a támasztékot, Kiritsugu kellő hangulatba került ― Hírtelen a Waltert a konténer daru felé fordította.

És ebben a pillanatban a gondosan kialakított terve romba dőlt.

A szíve rosszallását megtartva magának, újra rádióvevőbe suttogott.

”Maiya a konténer tetején...”

”…Igen, megerősítve nálam is; pont, ahogy gondoltad.”

Úgy tűnik, hogy a Kiritsugu éjjellátója által felfedezett alakot Maiya AUG gépkarabélyának célkeresztjében is feltűnt.

Eközben a harmadik fél aki Saber és Lancer harcát figyelte ugyancsak észrevette a sziluettet a konténer tetején.

Egy nem várt esemény következett be. A Grál Háború során az ember általában a partvonalon várakozik ahelyett, hogy belevetné magát a csatába. Egy okos Mester ahelyett, hogy beavatkozna, amikor egy új Servant jelenik meg a csetepatéban, inkább továbbra is megfigyeli a küzdelmet. És a konfliktus utóhatásaira is gondolni kell. Még ha nem is vagyunk szerencsés, de legalább valamilyen benyomásunk lesz az ellenfél állapotáról.

Kiritsugu, aki elsőként érkezett meg a csata helyszínre, nem gondolta, hogy az eseményeknek csak egy megfigyelője lesz. Ezért hagyta ott a daru tetején lévő legígéretesebb pozíciót és választott egy olyan helyet ahonnan szemmel tarthatja a darut és a harcmezőt is. A jövevény úgy tűnik megfeledkezett arról, hogy megfigyelés alatt van, és elfoglalta a csata megfigyeléséhez szükséges ideális pozíciót. Emiatt, ki volt téve Kiritsugu látómezejének.

Azonban, egy fontos tény elkerülte a figyelmét.

Kiritsugu még egyszer megnézte a tompa zöld alakot a látcsövön keresztül. Egy eddig nem látott megfigyelő volt… Fekete palástot viselt és egy fehér koponya maszk takarta el az arcát. Bár nehéz elhinni, de ez minden bizonnyal Assassin az, akit az előző este semmisítettek meg a Tōsaka rezidenciánál.

Kiritsugu, aki nem volt megelégedve Maiya familiárisai által gyűjtött képekkel nem volt teljesen meglepve a halottnak gondolt Assassin feltűnésén. A helyzet furcsaságát félretéve a probléma az volt, hogy a konténer daru tetején egy Servant volt.

Ha Kiritsugu most végezne Lancer Mesterével az ellenfél azonnal meghalna, de akkor felfedné a saját pozícióját is. Bár Assassin nem egy olyan kaszt ami, kiemelkedő harci képességekkel rendelkezik, de még akkor is egy természetfeletti lény egy Servant. Mint mágus Kiritsugu soha nem lenne képes megnyerni egy ilyen küzdelmet.

Nem számíthat Saber segítségére sem. Assassin sokkal közelebb volt, mint Saber. Sőt Saber még azt sem tudhatja, hogy Kiritsugu a helyszínen van; vagyis nem számolhat azzal, hogy a segítségére siessen.

Saber a Lancer elleni csatának szentelte minden figyelmét. Bár a Servant elveszti a prana utánpótlását amint a Mestere meghal, de a saját erejéből még képes e világban maradni. Ha legyőzik Lancer Mesterét az még nem jelenti azt, hogy magát Lancert is legyőzték.

Csupán egy dolgot tehetett ― Az Utasító Pecsét.

Az Utasító Pecsét hatásköre meghaladja a Servant erejét. Ha a Servant egyetért a Mester utasításával, akkor az Utasító Pecsét a Servant képességein túlmutatva akár egy csoda megvalósítására is képesé válik. Nem volna lehetetlen Sabert azonnal át teleportálni Kiritsugu pozíciójához, hogy távol tartsa Assassint. De ekkor a védtelen Irisviel egyedül maradna Lancerrel.

― Kiritsugu megállás nélkül gondolkodott és számos eshetőséget számba véve végül döntésre jutott. Habár ez egy ideális lehetőség volt, hogy végezzen Lancer Mesterével, de ezt el kell, hogy halassza.

Már meghozta a döntését, így már nem volt visszaút.

”Maiya te tartsd szemmel Assasint én szemmel tartom Lancert.”

”Értettem.”

Kiritsugu hangtalanul sóhajtott, majd behajtotta a Walter támasztékait és a távcsövön keresztül tovább figyelte az eseményeket.

Mivel úgy határozott, hogy a kínálkozó alkalomról lemond, így Saber minden eddigi erőfeszítése hiábavaló volt. Ha sikerülne türtőztetnie magát a Nemes Káprázatának a használatától, vagy ha sikerülne elmenekülnie Irisvilel, akkor azt meg kéne, hogy köszönje neki ― De Saber egy gőgös és büszke Hősi Lélek, akinél ezek a lehetőségek szóba se jöhettek.

Habár, nem volna rossz, hogy legalább egyszer lássa mire is képes az alárendeltje.

”...Most minden rajtad múlik, szépséges Lovag Királyom.”

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Mikbe nem vagyok biztos vagy hátha valaki jobbat is tud!

-barrier: védő mező/akadály/mágikus védelem ????
-dual-wielding: ezt, hogy lehet magyarra fordítani?
-observe with your eyes: használd a szemeidet???

Extra:

.300 Winchester Magnum



több info

AUG Rohamfegyver






AUG Rohamfegyver info

Profil Képtár

hi!
gondolom feltűnt h egy ideje nem vagyok vmi aktív, és sajna a helyzet csak rosszabbodna, szal abbahagyom a fordítást (munka/ egyébb okán);

a regisztrációs lapon kitöröltem a nevem a 2/4 mellől, szal szabad a pálya annak aki akarja... az 1. 2 bekezdését (v minek nevezzem) lefordítottam, majd holnap átnézem és azért ide elpostolom, felhasználja aki akarja v nem; akár át is lehet írni;

ha vmi kifejezéseket editelni kell az előző fordításaimban (servant szolga helyett v mittomén) akkor szóljatok és átírogatom;

bocsi;
EDIT
na inkább most küldöm el, el ne felejtsem:




A mondás az óráról mikor még a fák is alszanak mágusokra és Servantokra nem vonatkozott.
Az árnyak Hősi Lelke, Assassin jobb érzékkel rendelkezett az éj leple alatti összetett előkészületek iránt mint bárki más.
Főleg mivel a Fuyuki városába összegyűlt mágusokat kettős érdek hajtja. A Miyama városa dobján álló nyugati-stílusú Matou és Tohsaka házak egyike sem marad hátra fényűzés tekintetében.
A Szent Grál után áhítozó Mesterek, a két földesúr az utóbbi időben néhány alsóbb-rendű familiárist használt, hogy éjt nappallá téve őrködjenek kimagasló kastélyaik körül. Természetesen a birtok mesterének felkészültnek kell lennie, és határolt mezők sokaságát kell kivetítenie érzékelő és védelmező célzattal még a rezidencián belül is; egy mágus birtokának erődként kell szolgálnia a szó mágusi értelmében.
Hívatlanul a határolt mezők területére lépni minden, csak nem biztonságos, főleg a Servantokhoz hasonló nagymennyiségű prana tömegekre nézve. Lényegében, még ha spirituális testről van is szó, az erődítmény határolt mezői között észrevétlenül átsiklani gyakorlatilag lehetetlen.
Azonban a lehetetlenből bármikor lehetséges lehet. Ez a Jelenlét Elfedés képessége mellyel az Assassin kaszt rendelkezik. Míg harci erőben nem jeleskedik, Assassin képes vissza fojtani a prana kibocsátását míg az nullára nem csökken, hogy az árnyak közt kúszva megközelítse célpontját.
Ráadásul a mostani Assassin, Kotomine Servantja számára a ma éjjeli beszivárgó hadművelet különösen könnyű volt. A kert, amibe beosont nem a Matou rezidenciáé melyet egy ideje ellenséges területként tartottak számon. Ez Tohsaka Tokiomi birtoka, aki a Mestere, Kirei szövetségese volt egészen tegnapig. Természetesen Assassin is egyetértett Kirei és Tokiomi döntésével, hogy megtévesszék a többi Mestert, és a sötétben maradjanak. Ezen titkos egyezségnek eleget téve számtalanszor elvállalta a Tohsaka birtok őrzését. A határolt mezők elhelyezkedéséről mindent tudva természetes volt számára, hogy ismerje a gyenge pontokat.
Spirituális formájában Assassin átjutott a riasztó mezők sokaságán probléma nélkül közben Tohsaka Tokiomi irónikus sorsán nevetve. Az az arrogáns mágus komoly bizalmat vetett tanítványába, Kireibe, de soha nem gondolta volna, hogy saját kutyája harapja majd meg.
Kirei Tokiomi meggyilkolására adott parancsa nem egész egy órával ezelőtt jutott el a servanthoz. Nem tudta biztosan mitől gondolta meg magát a mestere, de az egész akkor kezdődhetett, mikor Tokiomi megidézte a Servantját pár nappal ezelőtt. Úgy tűnik Tokiomi Archert idézte meg, de szemmel láthatólag a Hősi Lélek gyengébbnek bizonyult, mint Kirei várta. Így miként nem állt többé érdekükben tartani magukat a Tokiomival kötött egyezséghez, Assassin egyetértetett a döntéssel melyet a mestere az éjjel hozott.
„Felesleges óvatoskodás nem szükséges. Nem kell Archertől tartanod. Csak gyorsan végezz Tohsaka Tokiomival.”
Ez volt a parancs mesterétől, Kireitől. A lenézett, leggyengébb harcosnak tartott Assassinnal szemben nem fog meghátrálni, vagy sietni – így nem okozhat problémát a Tohsaka Tokiomi által megidézett Hősi Lélek, Archer számításait keresztülhúzni.
A kerten keresztül félúton a határolt mező vakfoltja, amin minden további nélkül keresztül lehet jutni egyszer csak eltűnt. Innentől az akadályt fizikai úton kell elpusztítani és az eltávolítása közben haladni előre. Lehetetlen láthatatlanul, spirituális formában továbbjutni.
A növényzet árnyai fölé magasodva a Hősi Lélek visszaváltozott spirituális formából fizikai formába felfedve csontos maszkját és magas, szikár alakját.
Érezte a távolból rá meredő, a Tohsaka rezidencia határolt mezőjétől különböző rengeteg „szemet”. A többi Mester familiárisai minden bizonnyal szemmel tartják a Tohsaka birtokot az akadályokon kívülről. Amíg maga Tokiomi számára észrevétlen marad, nem kell tartania a leselkedőktől. A mágus Grálra áhítozó riválisai soha nem figyelmeztetnék a férfit Assassin jövetelére. Ameddig egy versenytárs kiesik, a többiek megmaradnak közömbös szemlélődőnek.
Hangtalanul kuncogva Assassin az akadályt fenntartó első kulcskő felé nyújtja kezé-
A következő pillanatban a kezet egy felülről alászálló, villámcsapásként ragyogó lándzsa szúrja át.
„….h?!”
Hirtelen fellobbanó fájdalom, ijedtség és legfőképp sokk. Az egyszerű lándzsaszúrás teljesen váratlan volt és a Servant felkapja fejét a támadót keresve.
Nem, nem szükséges keresnie.
A Tohsaka rezidencia tetején egy aranyló árnyék áll diadalmasan. Az az isteni ragyogás ami ellopja még a csillagfényes éjszaka méltóságát is és megszégyeníti a holdat.
A sérülése feletti düh elfelejteti Assassinnal a fájdalmat, de a rettegés fogja el a felé áradó megsemmisítő nyomás hatására.
„Te porban vonagló féreg, kinek a bocsánatáért esedezel?”
Kérdi az aranyló ember közömbösen a földön rejtőzködő Assassintól amint lenéz rá megvető, lobogó bíbor szempárral.
„Ne nézz rám. A férgek csak a földet bámulhatják, mikor elpusztulnak féregként, mint amik.”
Az aranyló árny körül még több, megszámlálhatatlanul sok fény gyúlt ki. Hirtelen a levegőben kardok, alabárdok úsztak- nem volt köztük két ugyanolyan, mindannyi megbecsült fegyver káprázatos díszítéssel. És mindegyik Assassinra szegeződött.
Nem nyerhetek. Anélkül, hogy végiggondolta volna, a Hősi Lélek ösztönösen megérezte.
Legyőzni őt lehetetlen. Már a szembeszállás gondolata is ostoba.
Ha képes eltalálni Assassint, egy Servatot, az azt jelenti, hogy az aranyló árny kétségkívül egy Servant. És ha a Tohsaka rezidencia elleni támadás útjába áll, akkor a Mester Tokiomi – vagyis a férfi nem lehet más, mint a Hősi Lélek Archer.
Nem kell félned *ettől*?
A Mestere felé tett fogadalmában Assassin tudta, Kirei szavaiban nem volt ellentmondás.
Egy ilyen elsöprő erejű ellenféllel szemben félelem – igen, nincs helye a félelemnek-
Csak kétségbeesésnek és lemondásnak van helye.
A levegőt süvítő moraj kíséretében átszelve a ragyogó pengék sokasága záporozni kezdett Assassinra.
A Servant érezte a szemeket. A familiárisokat amint a birtokon kívülről szemlélik az eseményeket. Az első Servant aki a Negyedik Szent Grál Háborújában elesik csúnya véget ér az ellentámadás lehetősége nélkül a többi Mester szeme láttára.
És az utolsó pillanatban Assassin megértette. A Mestere, Kotomine Kirei valódi szándékát és… Tohsaka Tokiomiét, a vezérét.



A szobája egyik kényelmes székében pihenve Tohsaka Tokiomi a számtalan földe fúródó és hús szaggató Nemes Káprázat robaját hallgatta.
„Nos, alakulnak a dolgok. Most pedig…”
Mormolta a mágus magában, amint a profilja egy, a lámpafényétől különböző arany fényben játszott.
Az aranyló figura pusztán jelenlétével kiemelkedett a félhomályos környezetből, mint ahogy az előbb mikor kivégezte a behatolót. Amint spirituális formát öltött, hogy visszajöjjön Tokiomi szobájába, majd ismét fizikai formájában, a Servant Archer büszkén állt a Mestere mellett aki arcán elégedettség tükröződött.
Az arany páncélt viselő szemlélődő alak magas volt és méltóságteljes. Fiatal, jóképű férfi, lobogó tűzként égnek meredő aranyló hajjal és elegáns arccal. A szemei, vörösek, mint a vér szemmel láthatóan nem emberiek és nincs az az ember aki el ne hamvadna misztikus ragyogásuk kereszttüzében.
„Meglehetősen nevetséges feladatot végeztettél el velem Tokiomi.”
Tokiomi feláll székéből és tiszteletteljesen, mégis elegánsan meghajol.
„Elnézésedet kérem a nehézségekért, királyok királya.”
A megidézett Servant mestere számára az ilyen alázatos hangnem felettébb szokatlan volt. De Tohsaka Tokiomi fenntartások nélkül fejezte ki háláját az általa megidézett hősi lélek iránt. Egy nagy tiszteletnek örvendő család sarjaként Tokiomi jobban megértette a hős nemesi kisugárzását mint bárki. Ő egy tiszteletbeli vendég akit a mágus azért idézett meg, hogy megnyerje neki a negyedik Heaven’s Feelt, nem holmi mezei servant, hanem a legnagyobb hős.
Ez a férfi, a jelen kor Archere a „Hősök Királya” Gilgamesh. Az zsarnok, aki az ősi Mezopotámiát uralta, félig isten, félig ember.
Mint hős, kinek neve az emberiség eredete óta fennmaradt a legősibb királyok közül való.
Tokiomi maradéktalanul hisz a nemesség értékében. És a rangok közti határokat még az Utasító Pecsétek által nyújtott fennhatóság vagy a legjobb szerződés sem moshatja el. Még ha egy Servant volt is, az aranyló fiatalember olyasvalaki volt, aki a legmélyebb tiszteletet érdemelte.
„A ma éjjeli események hatása rengeteg nehézséget meg fog spórolni nekünk. A „Hősök Királya” erejét látva nincs az a kóbor kutya, aki hiába próbálna harapni.”
„Mm.”
Archer nagyra tartotta a mágus szavaiban rejlő igazságot. A férfi és a szükségesnél több hízelgést tartalmazó finomkodó modora számára nincs remény ebben a korban. Ezt a Hősök Királya világosan látta.
„Hamarosan a dögevők megértik majd ki is itt a ragadozó oroszlán. Kérlek, légy addig türelemmel.”
„Nos, rendben. Addig is sétálgatok unalmamban. Ez a korszak egész érdekesnek tűnik.”
Archer szavaira Tokiomi enyhe bosszúságát keserű tekintettel leplezte.
Az, hogy a Servant, akivel szerződést kötött a legerősebb, kétségtelen. De önző kíváncsiságában való sétái fejfájásokat okoztak a mágusnak. A jelen világban nem volt még egy éjjel, amit csöndben a Tohsaha manzióban töltött volna. Tokiomi számára komoly erőfeszítést igényelt, hogy Archert a birtokon tartsa legalább Assassin éjszaki támadásának idejére.
„…Kedvedre való ez a korszak?”
„Az ocsmánysága reménytelen. De még így is szeretetre méltó, ahogy van.
A lényeg az, hogy van-e benn olyan kincs, ami méltó a kincstáramba vagy sem.”
Egy cinikus mosoly kíséretében kérkedve Archer Tokiomira emeli isteni tekintéllyel teli vörös szemeit.
„Ha nem találok egyetlen személyemhez méltó dolgot sem ebben a világban – a felesleges megidézésemnek ára súlyos lesz, Tokiomi.”
„Nyugodj meg. A Grál minden bizonnyal felkelti majd érdeklődésedet, Hősök Királya.”
Válaszolt a mágus magabiztosan a félelem szikrája nélkül.
„Azt majd én eldöntöm… de hát legyen. Egyelőre azt teszem amit mondasz. Ennek a világnak minden kincse az enyém. Attól függően, hogy miféle kincs ez a Szent Grál, nem fogom eltűrni, hogy korcsok marakodjanak rajta.”
Ezzel a gőgös kijelentéssel a Hősök Királya sarkon fordult és elhagyta fizikai formáját amint köddé vált.
„Az oroszlánod leszek és elvárom, hogy szórakoztassanak. A részleteket rád hagyom, Tokiomi.”
Tokiomi fejet hajtott az árnyék nélküli árnyhangnak. Nagyrabecsülése nem lankadt, amíg a hősi lélek jelenléte el nem tűnt a szobából teljesen.
„…Nahát, nahát.”
A mágus nagyot sóhajtott amint az aranyló férfi nyomása eltűnt.
A Servantok bizonyos képességekre tesznek szert, mikor a hősi lélek besorolásra kerül egy kasztba a jelen világban. Ilyen képességek például Assassin „Jelenlét Elfedése”, Caster „Terület Létrehozása”, Saber és Rider „Lovaglása”. Épp így az Archer kasztba kerülő Servant a jelen világában a „Független Cselekvés” különleges képességével rendelkezik.
Ez a képesség azzal jár, hogy képes a Mester prana ellátásától elvágva önmagától cselekedni; ez hasznos például, ha a Mester minden pranáját egy nagy varázslatra kell koncentrálja, vagy ha a Mester megsebesült és nem képes elegendő prana utánpótlást biztosítani. Másfelől azonban nehezebb a Mester számára a Servant maga mellett tartása és teljes körű irányítása.
Archerként Gilgamesh Független Cselekvésre vonatkozó rangja A. Ezzel már akkor használ Nemes Káprázatot csatában, amikor akar és képes a jelen világában maradni a Mester támogatása nélkül… De ezáltal a Hősök Királya képes volt figyelmen kívül hagyni Tokiomi körülményeit és kedve szerint kószálni Fuyuki városában. Folyamatosan egymástól távol Tokiomi sosincs tisztában a saját Servantja hollétével, vagy azzal, hogy mit csinál épp.
A saját világa iránti érdeklődés teljes hiányában Tokiomi fel nem foghatta, miféle élvezetet lelhet a Hősök királya abban, hogy össze-vissza sétálgat, és azt nézi, ahogy mások élnek.
„Mindenesetre egyelőre elintézethetem Kireiel. Jelenleg minden terv szerint alakul.”
Tokiomi kuncogva kinézett az ablakon. A mértéktelen pusztítástól, amire Assassin behatolásakor sor került úgy nézett ki a terület mintha lebombázták volna.