91 éves korában, egy tokiói kórházban tüdőgyulladásban meghalt Hiroo Onoda, a második világháború veteránja. Hiroo arról vált híressé, hogy még Japán kapitulációja után is folytatta a háborút. Harminc éven át bujkált a Fülöp-szigetek dzsungeleiben, és folytatta a harcot. Nem hitte el, hogy vége a háborúnak.
1944 decemberében a Fülöp-szigetek Lubang nevű szigetére vezényelték, ahol 250 katonával kellett megszerveznie a védelmet. Mivel tudta, hogy egy nyílt küzdelemben nem lenne esélye, fegyverraktárakat létesített a hegyekben, és szétszórta a katonáit a dzsungelben. A harcokban azonban nagy részük odaveszett, míg ők csupán kis veszteségeket okoztak az amerikaiaknak.
Maradék erői azonban nem értesültek a két Japánra dobott atombombáról, és az ezeket követő kapitulációról, így folytatták a harcot a hegyekben, és csak élelmet lopni merészkedtek le a völgyekbe. Az amerikai légierő hamarosan röplapokat dobott le, és ezt követte egy japán tiszt felhívása megafonon keresztül, amelynek hatására a 40 fős egység többsége letette a fegyvert.
1946 áprilisában már csupán Onoda és három embere folytatta tovább a rejtőzködést. Onoda úgy érvelt, hogy a röplapok, és a háború végéről szóló hírek csupán az ellenség megtévesztései, amik arra irányulnak, hogy akkor árulja el hazáját, amikor annak legnagyobb szüksége van rá. Ugyanis a röplapokon szereplő japán szöveg tele volt hibákkal. Bár olvasott újságcikkeket az új japán kormányzatról, úgy gondolta, ez csupán egy amerikai bábkormány, ő pedig hasonló helyzetbe került, mint Charles de Gaulle a Vichy-kormánnyal. Az elkövetkező harminc évben nem tudta, tart-e még a háború, ám továbbra is kitartott, mivel el akarta kerülni a hadifogságba esés szégyenét.
1949-ben egyik embere, egy Akacu nevű kalapkészítő lemerészkedett a hegyekből, és megadta magát, így a csapat három főre zsugorodott. 1954-ben másik társa, Simada meghalt a helyi biztonsági erőkkel vívott tűzharcban, így már csupán Onoda és Kozuka tartott ki. Tokió és Manila tíz éven át hiába kereste őket. 1959-ben felhagytak a kutatással, mert azt hitték, a katonák már meghaltak. Kozukát végül 1972-ben lőtték le a biztonsági erők, mikor a kétfős osztag újabb támadást indított, így Onoda egyedül maradt a hegyekben. Mivel utolsó társát is elvesztette, elég hamar kilátástalanná vált a helyzete, és egyre erőszakosabb lett. A japán kormány ekkor egy kutatócsoporttal a katona egyik családtagját is a Fülöp-szigeteki őserdőbe küldte, hogy rábeszélje Onodát a megadásra. Az alhadnagy neki sem hitte el, hogy már vége a háborúnak.
1974. február 20-án végül egy Szuzuki Norio nevű egyetemista talált rá, aki az ő felkutatására indult, és akit Onoda először agyon akart lőni, de igen hamar összebarátkoztak. Onoda azonban kijelentette, hogy nem hajlandó addig letenni a fegyvert, amíg erre parancsot nem kap egyik felettesétől. Miután Norio hazatért, közölte ezt a japán hatóságokkal, akik megkeresték Onoda régi felettesét, Tanigucsi őrnagyot, és a szigetre küldték. Itt az akkor már nem létező japán hadsereg egyenruhájában közölte Onodával, hogy a háború véget ért, és felolvasta neki a megadásra szólító parancsot, mire Onoda elsírta magát, majd 1974. március 9-én letette a fegyvert. Még több mint 500 tölténye és sok kézigránátja is volt, mikor lejött a hegyekből. Hegyi tartózkodása alatt a helyiek szerint mintegy 50 embert ölt meg, ám Onoda tagadta azt, hogy ennyivel végzett volna. Elmondása szerint a falusiak minden rosszat rá fogtak, így jöhetett ki ez a szám. Mindenesetre Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke Tokió kérésére kegyelemben részesítette az elkövetett cselekményeiért.
Onoda esete nem egyedülálló. Jóval a japán kapituláció után néhány tucat japán katona tovább folytatta a harcot több ázsiai országban, mert nem hitték el a japán vereséget. Közülük viszont Onoda volt az egyik legkitartóbb, és ő lett a leghíresebb. Miután 1974-ben hazatért, azt mondta, hogy a harminc évig tartó dzsungelharc során csak arra gondolt, hogy végrehajtsa a parancsot.
Egy ideig Brazíliában élt, a bátyja után ment oda egy farmra, de amikor 1980-ban arról értesült, hogy szüleit megölték egy baseballütővel, úgy döntött, visszamegy Japánba és egy olyan kiképzőiskolát nyitott, ahol túlélési technikákra oktatott gyerekeket. Megtanította a gyerekeknek, miként legyenek erősek, és győzzék le a nehézségeket. Onoda a háborúja után több könyvet is írt. Az elmúlt években beszédeket tartott, tavaly októberben is megjelent egy könyve.
Egy katona története
Hiroo Onoda 1974. március 11-én végre elhagyja a Fülöp-szigeteki dzsungelt
Maradék erői azonban nem értesültek a két Japánra dobott atombombáról, és az ezeket követő kapitulációról, így folytatták a harcot a hegyekben, és csak élelmet lopni merészkedtek le a völgyekbe. Az amerikai légierő hamarosan röplapokat dobott le, és ezt követte egy japán tiszt felhívása megafonon keresztül, amelynek hatására a 40 fős egység többsége letette a fegyvert.
Onada átadta kardját és tisztelegve távozik
1949-ben egyik embere, egy Akacu nevű kalapkészítő lemerészkedett a hegyekből, és megadta magát, így a csapat három főre zsugorodott. 1954-ben másik társa, Simada meghalt a helyi biztonsági erőkkel vívott tűzharcban, így már csupán Onoda és Kozuka tartott ki. Tokió és Manila tíz éven át hiába kereste őket. 1959-ben felhagytak a kutatással, mert azt hitték, a katonák már meghaltak. Kozukát végül 1972-ben lőtték le a biztonsági erők, mikor a kétfős osztag újabb támadást indított, így Onoda egyedül maradt a hegyekben. Mivel utolsó társát is elvesztette, elég hamar kilátástalanná vált a helyzete, és egyre erőszakosabb lett. A japán kormány ekkor egy kutatócsoporttal a katona egyik családtagját is a Fülöp-szigeteki őserdőbe küldte, hogy rábeszélje Onodát a megadásra. Az alhadnagy neki sem hitte el, hogy már vége a háborúnak.
1974. február 20-án végül egy Szuzuki Norio nevű egyetemista talált rá, aki az ő felkutatására indult, és akit Onoda először agyon akart lőni, de igen hamar összebarátkoztak. Onoda azonban kijelentette, hogy nem hajlandó addig letenni a fegyvert, amíg erre parancsot nem kap egyik felettesétől. Miután Norio hazatért, közölte ezt a japán hatóságokkal, akik megkeresték Onoda régi felettesét, Tanigucsi őrnagyot, és a szigetre küldték. Itt az akkor már nem létező japán hadsereg egyenruhájában közölte Onodával, hogy a háború véget ért, és felolvasta neki a megadásra szólító parancsot, mire Onoda elsírta magát, majd 1974. március 9-én letette a fegyvert. Még több mint 500 tölténye és sok kézigránátja is volt, mikor lejött a hegyekből. Hegyi tartózkodása alatt a helyiek szerint mintegy 50 embert ölt meg, ám Onoda tagadta azt, hogy ennyivel végzett volna. Elmondása szerint a falusiak minden rosszat rá fogtak, így jöhetett ki ez a szám. Mindenesetre Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigetek elnöke Tokió kérésére kegyelemben részesítette az elkövetett cselekményeiért.
Onoda esete nem egyedülálló. Jóval a japán kapituláció után néhány tucat japán katona tovább folytatta a harcot több ázsiai országban, mert nem hitték el a japán vereséget. Közülük viszont Onoda volt az egyik legkitartóbb, és ő lett a leghíresebb. Miután 1974-ben hazatért, azt mondta, hogy a harminc évig tartó dzsungelharc során csak arra gondolt, hogy végrehajtsa a parancsot.
Ilyen volt, Ilyen lett
Sikeres túlélőtábort indított
Egy ideig Brazíliában élt, a bátyja után ment oda egy farmra, de amikor 1980-ban arról értesült, hogy szüleit megölték egy baseballütővel, úgy döntött, visszamegy Japánba és egy olyan kiképzőiskolát nyitott, ahol túlélési technikákra oktatott gyerekeket. Megtanította a gyerekeknek, miként legyenek erősek, és győzzék le a nehézségeket. Onoda a háborúja után több könyvet is írt. Az elmúlt években beszédeket tartott, tavaly októberben is megjelent egy könyve.
Onoda öregkorában
Ferdinand Marcos átveszi Onoda kardját Manilában 1974 március 11-én
Téma: [2014.02.11] Aki nem hitte el, hogy vége
|
|
Hír dátuma: 2014.02.11. 16:34
|
|
2014.02.11 16:34 00 / | |
|
|
Azt hiszem, erre mondják azt hogy hazafi
|
|
2014.02.11 17:10 00 / | |
|
|
Ilyen erős kitartásról ritkán hallani... biztos nagyon szerette a hazáját.
|
|
2014.02.11 17:12 00 / | |
Offline
|
|
Valóban, Blazer, a hazafi a legjobb szó rá.
|
|
2014.02.11 17:14 00 / | |
|
|
Pédás hazafi volt az biztos büszke lehet magára és mindenki rá ^^ nyugodjon békében :I R.I.P.
|
|
2014.02.11 17:28 00 / | |
|
|
Csak nekem jutott eszembe Kamasuka?
|
|
2014.02.11 17:33 00 / | |
|
|
Nyugodjék békében.
SPOILER! Pont a szülinapomon halt meg. |
|
2014.02.11 17:33 00 / | |
|
|
Elképesztő kitartás.
Nyugodjon békében! |
|
2014.02.11 17:53 00 / | |
|
|
Inkább fanatikus, mint hazafi.
Azért az nem teljesen normális, aki 30 év után is még egymaga küzd a dzsungelben. Másrészt a háború utáni tettei simán csak gyilkosságok, mert TUDTA, hogy vége a háborúnak, csak nem hitte el. Én inkább azon csodálkozom, hogy a fanatizmus mennyire el tudja venni az ember józan eszét. Nyugodjon békében. |
|
2014.02.11 18:02 00 / | |
|
|
Urzu7 írta: Csak nekem jutott eszembe Kamasuka?Nem csak neked |
|
2014.02.11 18:21 00 / |