A frissítés elsősorban az ismertetők, avagy az enciklopédia modult érinti. Kisebb változások történtek azért még itt-ott:
Ezen túl dolgozunk rajta, hogy egy teljes anime adatbázist biztosítsunk az oldal számára. Ebben a hónapban is már 1000 felett jár a kihelyezett adatos ismertetők száma, és már "csak" 2700 darab hiányzik, melyek még szerkesztés alatt állnak, de már megtörtént a rögzítésük. 2-3 hónapon belül szeretnénk ezekkel is elkészülni.
Reméljük, elnyerik tetszéseteket az újítások (főleg, mivel az elmúlt években felmerült kérések nyomán születtek).
A következő, immár kikerülhetetlen fejlesztés a júzerek háromfelé robbantása lesz, amit ha ügyes vagyok, olyan fájdalommentesen tudok elvégezni, hogy észre sem fogjátok venni ^^. Konkrétan a user adattábla szétszedéséről van szó, mielőtt valaki menekülni kezdene. Ez immár létkérdés a további fejlesztések, de legfőképpen az oldal beállítási lehetőségeinek bővítése és az achievement-ek bevezetése szempontjából.
Végezetül pedig: mivel már nagyon el vagyok veszve a 30 megnyitott fájlban, most már muszáj élesben tesztelnem. Szóval maradhattak még hibák, amiket nyugodtan jelezzetek, és szép lassan javítom.
- Megváltozott a pü listáknál a telítettség jelző háttere.
- A projecteknél megújult a kereső.
- A linkeknél a "linkelj ránk" doboz.
- A kiadványoknál a "Gyűjteményem" doboz.
Az ismertetőknél:
- Teljesen megújult a kereső (avagy szűrő). A kéréseitekre reagálva mostantól a hosszúság és az év nem előre definiált intervallumok szerint állítható, hanem kézzel adható meg tetszőlegesen, így sokkal pontosabb keresés végezhető. Ezen túl lehetőség van nem csak műfajokra és témákra keresni (természetesen egyszerre többre is), de azokat most már ki is zárhatjátok.
- Megfüleztük az ismertető listákat, így közvetlenül váltogathattok az animék, mangák és a többi között a menü nyitogatása nélkül.
- Az ismertető listák is megkapták a jobbra/balra nyilakkal, illetve mobil eszközökön ujjmozdulatokkal való lapozó funkciót, illetve a listaelemek egésze kattintható, szintén a tapizósok dolgának megkönnyítésére. ^^
De jöjjön az igazi újítás:
- Az ismertető listák mostantól jelzik a felhasználó által saját listába helyezett elemeket, valamint a leadott szavazatok és a listába helyezés dátumai is láthatóak. A táblázat jobb oldalán színekkel lettek elválasztva az egyes állapotok (láttam, most nézem, dobott stb.), illetve ikonok is kerültek bele.
- Ezekre kattintva már a listából szerkeszthetők a sajátlista elemei. Egyetlen űrlapon be tudtok állítani mindent, nem kell 2x-3x kattintgatni és mentegetni. Ugyanez az űrlap vette át az ismertetők adatlapján belül is a sajátlista kezelést.
- MyAAlist (itt az enyém mintának): Készítettünk egy külön listát, mely kizárólag a sajátlistába helyezett műveket mutatja. Ez a személyi lapról és a felhasználó sajátlistáinál az avatarja melletti ikonnal érhető el. Ez egy alap változat, melyet nem lehet személyre szabni, de a későbbiekben ezt még alaposan ki szándékozzuk bővíteni beállítási lehetőségekkel.
Ezen túl dolgozunk rajta, hogy egy teljes anime adatbázist biztosítsunk az oldal számára. Ebben a hónapban is már 1000 felett jár a kihelyezett adatos ismertetők száma, és már "csak" 2700 darab hiányzik, melyek még szerkesztés alatt állnak, de már megtörtént a rögzítésük. 2-3 hónapon belül szeretnénk ezekkel is elkészülni.
Reméljük, elnyerik tetszéseteket az újítások (főleg, mivel az elmúlt években felmerült kérések nyomán születtek).
A következő, immár kikerülhetetlen fejlesztés a júzerek háromfelé robbantása lesz, amit ha ügyes vagyok, olyan fájdalommentesen tudok elvégezni, hogy észre sem fogjátok venni ^^. Konkrétan a user adattábla szétszedéséről van szó, mielőtt valaki menekülni kezdene. Ez immár létkérdés a további fejlesztések, de legfőképpen az oldal beállítási lehetőségeinek bővítése és az achievement-ek bevezetése szempontjából.
Végezetül pedig: mivel már nagyon el vagyok veszve a 30 megnyitott fájlban, most már muszáj élesben tesztelnem. Szóval maradhattak még hibák, amiket nyugodtan jelezzetek, és szép lassan javítom.
Téma: [2014.10.31] Site update 2014.10.31.
|
|
Nagyon szuper lett!!! Köszi a fejlesztést
|
|
2014.11.01 20:12 / utoljára módosítva: 2014.11.01 20:13 00 / | |
|
|
Andusia írta: De ha a színsémáknál csak a beállítás gombra nyomsz egyet, minden eddigi beállításodat megtartja. Nem kell semmit újra beállítani, csak a gombra kell kattintani.Ha valamit rosszul csinálok, vagy rosszul tudok akkor épp ideje megtudnom. XD (Az első képen az alapérték visszaállítása gombot nyomtam meg, míg a másodikon a beállítás gombot, a különbség magáért beszél.) |
|
2014.11.01 20:23 00 / | |
adminyon
|
|
Esélyes, hogy az évekkel ezelőtti default dizájn van még benne, nem a nem-túl-rég beállított séma. Később ránézek.
|
|
2014.11.01 20:25 00 / | |
|
|
Na, örülök hogy erre fény derült, mert már többször is voltam olyan hangulatomba hogy átállítom a színsémát, de emiatt mindig visszaálltam az alapra. Egyébként ha az oldallal van a baj akkor lehet h segíteni fog még amiket ezzel kapcsolatban észre vettem.
Az egyik hogy amikor Ctrl+F5-tel töltöm be az oldalt, vagy a telómról töltöm be az oldalt (ami ekvivalens, mert a telóm általában nem tudja gyorsítótárazni az oldalt és mindig semmiről tölti be, ezért annál szemléletesebb) akkor látom hogy mielőtt még betöltene az oldal, a második képen látott narancssárga háttere van az oldalszámok hátterének, szóval gondolom az jön be előbb mint oldaldizájn, aztán rájön az "alapérték", szóval ha ez javítva lesz talán még az oldal betöltése is gyorsulni fog. [Firefox] [Chrome] A másik csak firefox-nál látható (előző chrome-nál is van, szóval nem böngésző specifikus) hogy az ismertetők szűrőjénél, megint csak Ctrl+F5-tel először sokkal egyszerűbb űrlapok jönnek be a végleges előtt, de gondolom ez nem az oldal hibája hanem a firefox-é. [Firefox] [Chrome] (Pontosítok, firefox-nál ez sima frissítésnél is előjön, de Ctrl+F5-tel legalább itt is látszik az ez előtt írt probléma.) |
|
2014.11.01 21:38 / utoljára módosítva: 2014.11.01 21:48 00 / | |
Offline
|
|
Nagyon jó lett. Szép munka!
|
|
2014.11.01 22:23 00 / | |
Offline
|
|
köszi a frissiteket,de az anime keresöt azt viszaállithatnátok mert igy nem nagyon jó,a régi jobb volt
|
|
2014.11.01 22:38 00 / | |
Offline
|
|
AnimeFanatic írta: Andusia írta: De ha a színsémáknál csak a beállítás gombra nyomsz egyet, minden eddigi beállításodat megtartja. Nem kell semmit újra beállítani, csak a gombra kell kattintani.Ha valamit rosszul csinálok, vagy rosszul tudok akkor épp ideje megtudnom. XD (Az első képen az alapérték visszaállítása gombot nyomtam meg, míg a másodikon a beállítás gombot, a különbség magáért beszél.) Brown írta: Uchiha Dungeon írta: Másik,ha van már egy lista,hogy mit láttam,mit utálok stbstb...Akkor minek még1 lista?Vagy ennek a listának,más a szerepe?Ha igen akkor elnézést,mert én még nem vágom ezt^^ Bocsi,hogy megint ünnep rontó vagyok,csak hát ezt a részét nem vágom. Pl ötletes lenne,ha külön belehetne állitani azt,hogy listáként mennyit nyisson.Mert ugye,senkinek sincs ugyanolyan erős gépe. Csak gondoltem megkérdezem,bocsi. |
|
2014.11.01 23:00 00 / | |
Offline
|
|
Köszönöm a fejlesztéseket én is, nekem bejönnek, vannak amik sokkal átláthatóbbá váltak így!
|
|
2014.11.02 0:25 00 / | |
Offline
|
|
A fejemhez vágták már, hogy elmaradott vagyok technikai téren, szóval lehet, hogy csak én nem jöttem rá hogy kell, de kérem, valaki mondja meg, hogy hogy az ördögbe adjak hozzá a Kedvenc listámhoz egy olyan animét/mangát, ami eddig nem volt ott, mert kezdek kiborulni.
|
|
2014.11.02 5:52 00 / | |
|
|
rara0avis írta: A fejemhez vágták már, hogy elmaradott vagyok technikai téren, szóval lehet, hogy csak én nem jöttem rá hogy kell, de kérem, valaki mondja meg, hogy hogy az ördögbe adjak hozzá a Kedvenc listámhoz egy olyan animét/mangát, ami eddig nem volt ott, mert kezdek kiborulni.Menj az ismertetőre, ott egy nagy plusz jel (ahol eddig hozzáadtad), arra katt, behoz egy menüt, Kedvenc, aztán mentés |
|
2014.11.02 6:19 00 / |