A kofunok formái
Egy kofun feltárása
Az egyik narai archeológiai intézet munkatársai új módszerekkel rukkoltak elő, mintegy ideiglenes és részleges megoldás gyanánt: tavaly december és idén február közt végezték el az első sikerese lézeres letapogatásos térképeket több hatalmas földsírról. Az eredményekről csak most június végén számolhattak be egy Osakai tudományos konferencián. Két V. századi sírhalom 3D-s felszíni térképét mutatták be, amelyeket 5-600 méter magasból egy helikopterrel készítettek. 120-180 ezer lézersugárral tapogatták le a kofunokat, miközben a gép 70 km/óra körüli sebességgel körözött a célpont felett. A lézernyalábok áthatoltak a fák lombkoronáján és az ősi nyughely felszínéről verődtek vissza. Az adatokat felhasználva a régészek képet kaphattak a sűrű növényzettel takart sírok valódi formájáról - írja a Mainichi Shinbun. Habár a kísérlethez használt két helyszín közül a Gobyoyama kofun látogatható, ezzel a módszerrel részben könnyebbé válik a többi, a nyilvánosság elől elzárt temetkezési hely vizsgálata, hiszen a levegőből készített lézeres térképezéshez nem szükséges az uralkodó család ügyeit koordináló ügynökség engedélye.
A lézeres térkép és a szatellit fotó
forrás:
oriens.hua Mainichi Shinbun cikke angolul


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2010.07.18] Az ősi sírok lézeres feltárás alatt
|
|
![]()
Hír dátuma: 2010.07.18. 12:08
|
|
2010.07.18 12:08
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Az emberi fantázia, és ügyesség határtalan.
![]() |
|
2010.07.18 12:16
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Ez tök jó, még nem is hallottam ilyenekről. Kár, hogy még nem engedik feltárni őket, nagyon érdekes lenne miket találnak a sírokban, ha ugyan tényleg sírok. Ez a lézeres cucc, ha jól értem csak felszín letapogató, az meg régészeti szempontból elég kevés... Geofizikai módszerekkel, elég jól be lehet látni már a föld alá, és elég részletesen is. Vagy az itt már szentségtörés lenne? (Bezzeg Egyiptomot széthordták az egész világba, múmiástól mindenestől és adtak a holtak nyugalmának, akiket üvegfal mögött mutogatnak.)
|
|
2010.07.18 12:26
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]() aldereon írta: Geofizikai módszerekkel, elég jól be lehet látni már a föld alá, és elég részletesen is. Vagy az itt már szentségtörés lenne?hír írta: állítólag a misztikus kori császárok holttesteit rejtik... (...) Ám a japán császári udvar számára mégis kiemelkedően fontos ezek kutatása, szakrális jellegük megsértésének elkerülése miatt így csak az kezdheti meg a feltárást, aki a Császári Udvar Ügynökségétől erre felhatalmazást kap. Az ilyen engedélyek nagyon ritkán kerülnek engedélyezésre, így a régészek előtt is igen sovány a lehetőségek tárháza ezek feltérképezésére. |
|
2010.07.18 18:03
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Ez nagyon is érdekes!!!
![]() |
|
2010.07.18 18:37
0![]() ![]() |
|
|
|
![]() riczsilver írta: hír írta: állítólag a misztikus kori császárok holttesteit rejtik... (...) Ám a japán császári udvar számára mégis kiemelkedően fontos ezek kutatása, szakrális jellegük megsértésének elkerülése miatt így csak az kezdheti meg a feltárást, aki a Császári Udvar Ügynökségétől erre felhatalmazást kap. Az ilyen engedélyek nagyon ritkán kerülnek engedélyezésre, így a régészek előtt is igen sovány a lehetőségek tárháza ezek feltérképezésére.SPOILER! Bezzeg kínában, vagy egyiptomban nem aggódtak engedélyek miatt, igaz meg is lett az eredménye, a piramisokat szétlopták a francba a külföldiek, aztán meg a hazaiak. Kína piramisait beszántotta, meg gyümölcsfákat ültetett rájuk, vagy eldózerolták őket mert útban voltak... de még mindig maradt több száz darab, van amelyik nagyobb a Gízainál is.ezt érdemes elolvasni Google Earthban is jól látszódnak! (szerintem érdekes) |
|
2010.07.18 21:52
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Ezzel is megtalálod a földalatti falakat, mélységeket stb. csak hát a tárgyakat nem. Csak hát a vallásuk...
![]() Egyiptomot és Kínát ne keverjük ide: Egyiptomot már jóval előrébb kifosztották az angolok és a franciák, s most harcolnak a cuccaikért, hogy kerüljenek haza a legjava. Kína meg ideológiai okokból nem csinál semmit. Mao elrendezte a történelmüket a "kultúrális forradalommal", mert ekkor több ősi temetőt, piramis és templomot zúztak össze. A tibeti hegyekben találtak olyan kőkorongokat, amelyek lézeres letapogatással úgy működnek, mint a bakelitlemezek (!) és állítólag valami régi üzenetet hordoznak a helyi legenda szerint "az égből jött ősöktől". Bedobozolták azokat is, ahogy az Indiana Jones filmben a frigyládát és csókolom ![]() ![]() |
|
2010.07.18 22:01
0![]() ![]() |
|
![]() |
|
![]()
"A tibeti hegyekben találtak olyan kőkorongokat, amelyek lézeres letapogatással úgy működnek, mint a bakelitlemezek (!) és állítólag valami régi üzenetet hordoznak a helyi legenda szerint "az égből jött ősöktől". Bedobozolták azokat is, ahogy az Indiana Jones filmben a frigyládát és csókolom
![]() ![]() ![]() AZ ilyenek hamar eldugják , lehet hogy valami olyat tartalmaz amit nem akarnak köztudomásra hozni? ![]() AMugy olyen alakja van mint egy hatalmas kulcsjuknak ![]() |
|
2010.07.19 18:16 / utoljára módosítva: 2010.07.19 18:18
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]() robicsek3 írta: AZ ilyenek hamar eldugják , lehet hogy valami olyat tartalmaz amit nem akarnak köztudomásra hozni? |
|
2010.08.19 4:30
0![]() ![]() |


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7