Az egyik minapi híremben olvashattátok, hogy a Marvel a MADHOUSE-al karöltve nagy erővel készíti a képregényhősös animéket.
Ehhez kapcsolódóan szintén az idei Comic-Con bejelentésre került a harmadik, negyedik illetve ötödik cím is, amiből a cégek animét fognak készíteni. Az első - sokak örömére - az X-Men, a másik a Penge, a harmadik pedig a Planet Hulk lesz. Az előző hírben szereplő előzetesek alapján, a Farkas miatt túl sok reményt nem fűzök a készülődő X-Men-hez, viszont véleményem szerint a Pengéből nagyon jó történetet tudnának kihozni. Addig is türelem.^^
![Kép helye]()
![Kép helye]()
![Kép helye]()
Ehhez kapcsolódóan szintén az idei Comic-Con bejelentésre került a harmadik, negyedik illetve ötödik cím is, amiből a cégek animét fognak készíteni. Az első - sokak örömére - az X-Men, a másik a Penge, a harmadik pedig a Planet Hulk lesz. Az előző hírben szereplő előzetesek alapján, a Farkas miatt túl sok reményt nem fűzök a készülődő X-Men-hez, viszont véleményem szerint a Pengéből nagyon jó történetet tudnának kihozni. Addig is türelem.^^
X-men
Hulk
Blade
Téma: [2009.08.02] Újabb Marvel-es animek érkeznek
![]() |
Offline
|
![]()
Abszolult jó hír, csak Hulkiból is nehogy a végén egy csíkszemű vézna, ződ, hosszú hajú, szépfiú legyen, máshogy nem igazán lehetne elszúrni a történetét. =)
X-menből tényleg nem ez lenne az első próbálkozás, egy kis vérfrissítés meg nem árt (arra majd azért kíváncsi leszek, hogy ha feltűnik az X-ek között Logan, akkor az az új kinézetű Logan lesz e vagy valami öregebb változat ![]() Blade meg amúgy is egy szamurájkarddal kaszabolós figura, ilyet meg már nem egy animében láthattunk, így elrontani, szinte lehetetlen. |
|
2009.08.02 11:54 / utoljára módosítva: 2009.08.02 11:56
0![]() ![]() |
|
![]() |
|
![]()
Az ANN volt a hír, és abban szerepelt a Hulk is. Beraktam a hírbe a forrást, és ott olvasható. A Madhouse fogja készíteni és kizárólag dvd-n megjelenő film lesz belőle, mely 2010-ben fog megjelenni.
|
|
2009.08.02 12:11 / utoljára módosítva: 2009.08.02 12:13
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
X-men jee remélem ugy marad Rozsomák mint a másikban s a többieken is lesz kicsit alakitva ujitva
![]() ![]() ![]() |
|
2009.08.02 15:45
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
A Blade érdekel.
Sajnos a többi ugyanúgy hidegen hagy mint a Wolverine vagy az Iron Man. Bár nem tudni, lehet mindegyik remek lesz. |
|
2009.08.02 16:08
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
X-men: kíváncsi vagyok rá milyen lesz. Az X-men Evolution az egyik kedvenc mesém volt.
![]() Hulk: nem nagyon ismerem csak a filmet, de az annyira nem tetszett, de lehet, hogy az animébe belenézek majd. Blade: a filmek nagyon jók voltak szal erre is kíváncsi leszek majd. ![]() |
|
2009.08.02 16:51
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Én csak azt nem értem, hogyha a japcsik olyan jó kis bögyös csajszikat tudnak csinálni animekben, akkor miért nem csinálnak pl.: Ms.Marvel, She-Hulk, Mistique...stb. történetéből egy kis minisorozatot.
Na az tuti ütősek lennének. Legalább is a fiúk körében:D |
|
2009.08.02 18:26
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Ezek közül csak a Penge érdekelne, igaz egyik filmen rendesen elaludtam, a Szentháromságot (már ha az volt az ahol ezüstport nyomtak a légkondiba) meg csak kínomban nézegettem fél szemmel, plusz a képregény lehet élvezhetőbb, nem tudom. De azért kíváncsi vagyok húzottszemű barátaink mit tudnak kihozni belőle, elvégre mégiscsak vámpíros. Persze ott van az esély, hogy az egész projektek ejtik ahogy az az amerikaiknál szokás a live actionökkel, amivel lehet jobban járunk.
|
|
2009.08.02 19:38 / utoljára módosítva: 2009.08.02 19:40
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Nekem a Hulk már alapból képregényként sem tetszett, Wolverine trailer alapján tetszett, van stílusa, csak a vért hiányoltam. Mint a többséget, engem is a Blade érdekel a legjobban (a Halo után
![]() |
|
2009.08.02 20:48
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
A Blade tuti jó lesz (elrontani nem lehet), a Hulk-ra kiváncsi vagyok, főleg hogyan oldják meg azt, hogy egyből a Planet Hulk sztoriba ugranak bele, az X-Men pedig sztem túl komplex és megvalósíthatatlan, hogy egy jó anime movie legyen.
|
|
2009.08.02 21:14
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Én a Hulk és X-Ment láttam rajzfilmben,de Pengét csak filmekben.
Kíváncsi leszek majd a történetükre, a hasonlatokra, a szereplőkre,stb. Azt biztos, hogy a grafika jó lesz. |
|
2009.08.02 21:44
0![]() ![]() |