A light visual novel fejlesztő cég április 24-én tette közzé a felhívást a honlapukon, miszerint hamarosan egy adománygyűjtő akciót indítanak, amely lehetővé tenné egy, a nagy sikerű Dies Irae című visual noveljük alapján készült anime-adaptáció létrehozását.
A kampány kezdetének pontos dátuma 2015. Május 9-e, ezt követően Július 8-áig várják a hozzájárulásokat. A cél legalább 30 millió jen összegyűjtése, ami magyar pénzben több mint 70 millió forintnak felel meg. Ez egy teljes TV-sorozathoz nem elég ugyan, de a cég ígérete szerint egy pilot filmet/OVA epizódot mindenképpen le tudnának gyártani belőle.
Ez a kezdeményezés egyúttal piackutatás is, amiből a stúdió megtudhatja, mekkora igény lenne egy teljes anime sorozatra. Az elkészült pilot filmet pedig reklámként is felhasználhatják majd, amivel anyagi támogatókat szerezhetnek (ilyen pl. az Aniplex) az anime projekthez.
A Dies Irae először 2007-ben jelent meg, az azóta eltelt idő alatt pedig számos kiegészítést és újrakiadást megélt. A legutóbbit 2012-ben, Amantes amentes alcímmel, ami a helyi szerverről is letölthető. Fordítás azonban még nem készült hozzá, így a több mint 50 órás olvasmány csak eredeti nyelven olvasható. Eddig a visual novel mindegyik kiadása az éves eladási listák élmezejében végzett, 2008-ban pedig elnyerte a legjobb háttérzenének járó díjat is.
kitől írta:
1945 májusában, mialatt a szovjet csapatok már a Harmadik Birodalom szívének számító Berlint ostromolják, egy náci tisztekből és kutatókból álló csoport azon dolgozik, hogy a városban folyó vérontást kihasználva elvégezzenek egy ősi, okkult rituálét, amivel feltámaszthatják a Longinus Dreizehn Ordent, vagyis a Tizenhárom Szent Lándzsást. A háború végeztével azonban az alakulatnak is nyoma veszik.Ugorjunk 60 évet a modern kori Japánba. A középiskolás Fujii Ren két hónap után végre elhagyhatja a kórházat, ahová a legjobb barátjával történő összeverekedést követően került. Miközben minden éjjel rémálmok gyötrik egy, a guillotine alá vezetett szőke lányról, és megpróbál visszarázódni az iskolai életbe, kapcsolatba kerül a Longinus Dreizehn Orden rejtőzködésben élő tagjaival.
Téma: [2015.05.03] Dies Irae animére gyűjt a light
adminyon
|
|
Hír dátuma: 2015.05.03. 16:59
|
|
2015.05.03 16:59 00 / | |
munkatárs
|
|
Náci vámpírok, sötét szupererők, angyalok és démonok, reinkarnáció és okkult apokalipszis. A chunisok tökéletes álomvilága ez a sztori.
Szvsz, a kezdeményezés dicséretes, de a visual novel angol nyelvre való lefordítása nagyobb bevételt produkálna a készítőknek. Az animehez minimum az ufotable kellene, hogy a látványos csatákat animálva is vissza tudják adni. Itt, jobbra fent vannak a kategóriák, 3000 és 1milla jen közötti összegeket várnak. Utóbbi a fancuccok mellett még a készítőkkel is elmehet egy onsen hétvégére |
|
2015.05.03 17:08 / utoljára módosítva: 2015.05.03 18:25 00 / | |
|
|
Hűűű, remélem sikerül megvalósítaniuk! *^*
|
|
2015.05.03 17:18 00 / | |
|
|
Az egyenruhák vagányul néznek ki. De az van, hogy ebben kimerül is az érdeklődésem az egész iránt...
|
|
2015.05.03 17:22 00 / | |
|
|
-OJ- írta: elmehet egy onsen hétvégére TöprengÉn a AKB48-al mennék el egy onsen hétvégére |
|
2015.05.03 17:35 00 / | |
|
|
Nem azért as két fillérért, meg nem akarok arcoskodni, de ha olyan hűdejók azok az eladások, akkor összehozhatnának abból is egy animét. Vagy ahogy OJ mondta, talán a fordítással növelhetnék a vásárlók számát? Kicsit nekem ez olyan pénzlenyúlásnak tűnik.
|
|
2015.05.03 18:31 00 / | |
munkatárs
|
|
Egyszerűbb a rajongók zsebébe nyúlni, ahelyett hogy a saját bevételeiket fordítanák erre.
Így ha az OVAval nem szereznek producert az anime-sorozathoz, nekik akkor sem került semmibe. |
|
2015.05.03 18:39 00 / | |
Offline
|
|
Nekem egészen felkeltették az érdeklődésemet a képek...:D Remélem összejön nekik valami.
-OJ- írta: Az animehez minimum az ufotable kellene, hogy a látványos csatákat animálva is vissza tudják adni. |
|
2015.05.03 18:39 00 / | |
munkatárs
|
Offline
|
-OJ- írta: Szvsz, a kezdeményezés dicséretes, de a visual novel angol nyelvre való lefordítása nagyobb bevételt produkálna a készítőknek.Ez a lényeg. Ha kiadnák angolul, akkor pár év múlva(ha jó a VN) nemzetközileg összedobnák a pénzt egy teljes animére. |
|
2015.05.03 19:11 00 / | |
munkatárs
|
|
Nem tudom, a Fate-et a mai napig nem adták ki hivatalosan angolul, így abból semmit nem kerestek a készítők, mégis több feldolgozást is kapott már.
A light visual novelek valamiért soha nem kerülnek a producerek látókörébe, ezért kell most a stúdiónak felkeresni azokat. |
|
2015.05.03 21:37 00 / |