Múlt, jelen, és jövő: Isayama életében is épülnek és dőlnek le falak, csak nem Titánok által...
Hajime Isayama optimista marad
Lance Corporal Levi kegyetlen fellépése Eren ellen
kitől írta:
Alsóbbrendű: ezt a titulust ragasztottak rám.kitől írta:
Ezek után minden vágyam az volt, hogy elkerülhessek szülőhazámból, valahova, ahol az eget nagyobb hosszban, szebb kilátásban láthatom, nem pedig egy beszűkült városkában.Tokyo-ba kerülése után egy internetes kávézóban dolgozott jóformán csak esti műszakban. Egyik éjszaka történt vele meg az elég kellemetlen affér, amikor is az egyik vendég megragadta ingnyakánál fogva és erőszakoskodni kezdett vele.
kitől írta:
Rettentő félelmet éreztem akkor. Féltem, mert egy olyan offenzív személlyel kerültem összetűzésbe, akit nem mertem és nem tudtam kezelni.Több munka, több stressz, de töretlen siker
Isayama elmondása szerint folyamatosan, éjt nap alá téve dolgozik egyre népszerűbb munkáján, és emiatt is rosszul érintik őt az erőszakos üzenetek sorai, habár tisztában van vele, hogy elért sikereivel reményt adhat a városából, vagy akár más kisebb kerületekből kitörni készülő alkotóknak. És, amíg páran a barbárságáért kritizálják a sorozatot, addig megannyi fiatal - főként fiú olvasó - rajong egyre inkább a Titánokért és tekintik példaképüknek a fiatal mangakát.
Téma: [2013.07.22] Atrocitások érik a Titánok atyját
|
|
Hír dátuma: 2013.07.22. 00:52
|
|
2013.07.22 0:52 00 / | |
|
|
Ez egy kis könnyet csalt a szemembe ;D Most hogy ezt elolvastam még jobban imádom Hajime Isayama-tNagyszerű hogy ennyi szenvedés után is talpra tud állni.Ez az ami néhány emberből hiányzik.Amikor lelökik az embert nem nyavajogni kell meg síránkozni hanem újra talpra kell állni és megmutatni nekik hogy igen is tud nagyot alkotni és elérni a céljait. ^^ Nagyszerű mangaka
|
|
2013.07.22 1:02 00 / | |
|
|
Ö egy zseni!
A videot valaki belinkeli nekem ami a legalso képböl van? |
|
2013.07.22 1:03 / utoljára módosítva: 2013.07.22 1:05 00 / | |
|
|
Falvilanyka írta: Ez egy kis könnyet csalt a szemembe ;D Most hogy ezt elolvastam még jobban imádom Hajime Isayama-tNagyszerű hogy ennyi szenvedés után is talpra tud állni.Ez az ami néhány emberből hiányzik.Amikor lelökik az embert nem nyavajogni kell meg síránkozni hanem újra talpra kell állni és megmutatni nekik hogy igen is tud nagyot alkotni és elérni a céljait. ^^ Nagyszerű mangaka |
|
2013.07.22 1:08 00 / | |
|
|
Zsocaika írta: Elbukott, és elfutott otthonról, megijedt egy aggresszív embertől a saját munkahelyén... pont úgy néz ki, mint egy magáért kiállni képes bátor ember...Én se mondhattam volna szebben. Kösz Zsoca. Egyébként amikor meglátok egy ilyen hírt legszívesebben képen vágnám az EREDETI hír kitalálóját. Rohadtul unom hogy a nagymenő zenészek, színészek vagy épp Mangakáknál mindig megemlítik honnan jöttek miket éltek át. Most őszintén ki a tökömet érdekli mennyit szenvedett? Tőlem se kérdezte meg senki milyen fos életem volt eddig 26 év alatt pedig nekem is kijutott a szarból rendesen ahogy másnak is csak mi nem vagyunk képernyőn ezzel a fószerral ellentétben. Ha nem lenne a mangája szarna mindenki bele hogy mennyire szar élete volt vagy van. Egyébként meg annyi pénze van hogy egy katonaság is megvédhetné akár. Rühellem az ilyen képmutató híreket... |
|
2013.07.22 1:12 / utoljára módosítva: 2013.07.22 1:14 00 / | |
Offline
|
|
Egyszer szívesen ellátogatnék Japánba. Egyszer. >.< szerintem örüljünk hogy ide születtünk. =)
|
|
2013.07.22 1:14 / utoljára módosítva: 2013.07.22 1:14 00 / | |
|
|
Zsocaika írta: Falvilanyka írta: Ez egy kis könnyet csalt a szemembe ;D Most hogy ezt elolvastam még jobban imádom Hajime Isayama-tNagyszerű hogy ennyi szenvedés után is talpra tud állni.Ez az ami néhány emberből hiányzik.Amikor lelökik az embert nem nyavajogni kell meg síránkozni hanem újra talpra kell állni és megmutatni nekik hogy igen is tud nagyot alkotni és elérni a céljait. ^^ Nagyszerű mangakaArra gondolt, hogy tanult ebből, és nem pedig szétnyiszálta az ereit a fürdőkádban, vagy írta tele a facebookot önsajnálva. Nem csak az a bátor, aki szétveri a másik képét, vagy mindenkinek megmondja mi a frankó.~ Eljutott valahova. Ennyi. Én se mondhattam volna szebben. Kösz Zsoca. Kurosaki írta: Most őszintén ki a tökömet érdekli mennyit szenvedett? Tőlem se kérdezte meg senki milyen fos életem volt eddig 26 év alatt pedig nekem is kijutott a szarból rendesen ahogy másnak is csak mi nem vagyunk képernyőn ezzel a fószerral ellentétben. Ha nem lenne a mangája szarna mindenki bele hogy mennyire szar élete volt vagy van. Egyébként meg annyi pénze van hogy egy katonaság is megvédhetné akár.Rühellem az ilyen képmutató híreket...Köszönöm, hogy mutattál példát. De, hogy értsd is, azért nem foglalkoznak veled, mert te nem szerepelsz a TV képernyőjén. Tehát nem értél el semmit, így milyen példát is mutatnál? 26 éve rossz neked és...? Ő rajzolt egy mangát. Bocs, biztos te is. Sőt képzeld el, én is tehetséges vagyok, és bizonyára követendő példát állnék, SŐT megérdemelném, hogy legalább észrevegyenek, de nem szerepelek sehol. De nem írom ki, hogy "halljon meg a cikkíró mert szerinte többet ér az Ő élete az én életemrél és ezért tiszteli..." Pedig utálhatnám a MANGAKÁT, mert engem senki sem sajnál, és egy rahedli pénzem sincs a tehettségemből, hogy megvédessem magam. Különben meg tisztelet neki. Remélem még sokáig fog rajzolni, és nem esik baja. |
|
2013.07.22 1:16 / utoljára módosítva: 2013.07.22 1:22 00 / | |
|
|
Szerintem érdekes ilyet olvasni mangakákról. Akit érdekel elolvassa a cikket aki meg nem érdekel annak miért kell ezt le írnia hozzá. Nekem se tetszik sok minden mégse ocsmárolom le azt nyilvánosan.
|
|
2013.07.22 1:20 / utoljára módosítva: 2013.07.22 1:34 00 / | |
|
|
Kurosaki írta: ezzel a fószerral ellentétben.SPOILER! gondoskodom rola hogy ne éld meg a 27-et:DDD |
|
2013.07.22 1:22 00 / | |
|
|
töketlen volt és annak ellenére hogy előtte szumózott megijedt mert valaki megfogta az inge nyakát.. most azt fogja leírni hogyan pusztítaná el azokat akik bántották..
|
|
2013.07.22 1:23 00 / |