5. évforduló alkalmából
Már korábban felröppentek a pletykák az anime feldolgozásról, melyet most az Aniplex hivatalosan is megerősített a játék 5. évfordulója alkalmából tartott élő közvetítésen. A bejelentéshez az alábbi rövid kedvcsinálót is közzétették, illetve elérhetővé vált az anime hivatalos weboldala és Twitter fiókja is. Ezen felül más információt nem osztottak meg így sem a premier dátuma sem az alkotók kiléte nem ismert. Továbbá azt sem lehet tudni, hogy a játék történetét fogja-e feldolgozni a sorozat vagy sem.
2B or not 2B
Az Automata a NieR széria második felvonása, melyet a Platinum Games fejlesztett és a Square Enix adott ki PC-re és konzolokra még 2017-ben.
A játék története szerint a távoli jövőben a Földet idegenek által épített gépek foglalták el, mely végett az emberiség a Holdra kényszerült. A megmaradt túlélők pedig emberszerű androidokat fejlesztettek ki, hogy azokkal visszafoglalják vissza a bolygót. A játékos a női harci androidot, 2B-t irányítva csöppen bele a gépek és az androidok szűnni nem akaró háborújába.
A játékhoz kapcsolódóan eddig megjelent két light novel és most fut egy manga feldolgozás is.
Az Automata a NieR széria második felvonása, melyet a Platinum Games fejlesztett és a Square Enix adott ki PC-re és konzolokra még 2017-ben.
A játék története szerint a távoli jövőben a Földet idegenek által épített gépek foglalták el, mely végett az emberiség a Holdra kényszerült. A megmaradt túlélők pedig emberszerű androidokat fejlesztettek ki, hogy azokkal visszafoglalják vissza a bolygót. A játékos a női harci androidot, 2B-t irányítva csöppen bele a gépek és az androidok szűnni nem akaró háborújába.
A játékhoz kapcsolódóan eddig megjelent két light novel és most fut egy manga feldolgozás is.
Forrás:
noisypixel.net
Téma: [2022.02.25] Jön a NieR:Automata anime
munkatárs
|
|
Hír dátuma: 2022.02.25. 14:35
|
|
2022.02.25 14:35 03 / | |
Offline
|
|
Őszintén, alig várom, hogy legyen belőle! Én játszottam a játékkal és nagyon tetszett! Remélem olyan jó lesz az anime mint a játék!
|
|
2022.02.25 15:07 04 / | |
Offline
|
|
Kiváló ötlet, nagyon nagy potenciál van a sztoriban.
Jó lenne, ha mondjuk a Kyoani, vagy a Wit csinálná. |
|
2022.02.25 20:59 / utoljára módosítva: 2022.02.25 21:01 11 / | |
|
|
Sinesol írta: Kiváló ötlet, nagyon nagy potenciál van a sztoriban.Jó lenne, ha mondjuk a Kyoani, vagy a Wit csinálná. |
|
2022.02.26 18:40 00 / | |
Offline
|
|
ZeroProcess írta: Sinesol írta: Kiváló ötlet, nagyon nagy potenciál van a sztoriban.Jó lenne, ha mondjuk a Kyoani, vagy a Wit csinálná. Az sem rossz opció, az utóbbi időben kifejezetten erősek, a lényeg, hogy ne az Ufotable kapja, mert akkor csak egy lelketlen techdemo-t kapunk, ahol csak a látvány értékelhető. Mondjuk egy J.C Staff is kegyetlenül el tudja tolni a finomabb megoldást kívánó dolgokat, szóval remélem ők is távol maradnak. |
|
2022.02.27 0:08 12 / | |
|
|
Nice.
|
|
2022.02.27 0:41 00 / | |
|
|
Sinesol írta: ZeroProcess írta: Sinesol írta: Kiváló ötlet, nagyon nagy potenciál van a sztoriban.Jó lenne, ha mondjuk a Kyoani, vagy a Wit csinálná. Az sem rossz opció, az utóbbi időben kifejezetten erősek, a lényeg, hogy ne az Ufotable kapja, mert akkor csak egy lelketlen techdemo-t kapunk, ahol csak a látvány értékelhető. Mondjuk egy J.C Staff is kegyetlenül el tudja tolni a finomabb megoldást kívánó dolgokat, szóval remélem ők is távol maradnak. Szerintem ez nem a stúdión múlik, hanem a rendezőn. Ideális esetben egy stúdió azt csinálja, amit a rendező kér. |
|
2022.02.27 10:12 00 / | |
Offline
|
|
Nagyon jó hír! jó lenne, ha benne lennének a játék zenéi is. (nem tudom hogyan szokott ez lenni)
Akit esetleg érdekel vagy hasznos infó lenne: Magát a játékot elkezdték fordítani, kb. 15%-nál tartanak. (magyarítások-portál) |
|
2022.02.27 14:44 00 / | |
|
|
Nier Automata egy nagyon jó játék, főleg a sok befejezése az ami garantálja a sok újra játszást én várom.
|
|
2022.02.27 19:34 00 / | |
|
|
Sinesol írta: a lényeg, hogy ne az Ufotable kapja,Amúgy ha hozza a játék hangulatát, vissza köszönnek a jól ismert dallamok, megkapjuk az eredeti szinkront mindezt egy jó sztorival nyakon öntve akkor már elégedett leszek. |
|
2022.02.27 21:04 00 / |