Évekkel ezelőtt már bejelentették
A kritikailag elismert, népszerű túlélő horror játék a White Day: A Labyrinth Named School folytatását a remake megjelenését követően egyszer már 2017. augusztusában leleplezték, akkor még Swang Song alcímmel. Az akkori bejelentés szerint a játék 2018-ban jelent volna meg PlayStation 4-re VR támogatással, igaz VR headset nélkül is játszható lett volna. Bár 2018-ban valóban megjelent egy a szériába tartozó VR játék The Courage Test alcímmel, azonban annak semmi köze nem volt a már leleplezett White Day 2-hoz. Ugyanis a folytatás munkálatait 2019-ben felfüggesztették.
Egészen mostanáig úgy tűnt a projektnek végleg befellegzett, viszont a minap a fejlesztő Sonnori stúdió két nyelven (angolul és koreaiul) is közzé tette az alább látható kedvcsináló előzetest a második részhez. Mint látható a játék immár The Flower That Tells Lies alcímmel fog megjelenni. Egyelőre mást nem tudni a készülő címről, így az sem biztos, hogy a 2017-ben megosztott információk továbbra is helytállóak. Az angol nyelvű előzetes arra enged következtetni, hogy nyugaton is várható a megjelenés, habár ezt a fejlesztő stúdió egyelőre nem erősítette meg.

Forrás:
Gematsu


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2021.03.16] Jön a White Day 2
![]() |
Offline
|
![]()
Hír dátuma: 2021.03.16. 18:48
|
|
2021.03.16 18:48
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Ez a trailer aztán semmire nem volt jó...
|
|
2021.03.17 10:14
0![]() ![]() |


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7