Emlékeztek, hogy mondtam, Dél-Koreában is szeretnek vedelni? Volt egy Green Day ugye, mikor mindenki sojut iszik, és ez ugye rövid ital, minden sarki boltban kapható, mint idehaza a pálesz. (Igen, az ár általában itt is arányos a minőséggel.) Nagy divatnak örvend odaát a borozgatás is, mivel a borkultúra, illetve maga a szőlőtermesztés nem túl régi dolog odaát. Igazából az ottani éghajlat nem kedvez ennek a mezőgazdasági ágazatnak: hideg, kemény telek, forró, nedves nyarak... Az összes penészgomba vígan csattogna, ha valaki itt nekilátna egy nagyobb volumenű bortermelésnek. Emiatt az exportálásra szánt borok majdnem mindegyike külföldi termelésű szőlőből származik.

Mindezek ellenére azért próbálkoznak kisebb-nagyobb ültetvényeken. 1977-től elsősorban a jó öreg rizlinggel és a muskotállyal próbálták megvetni a lábukat a szőlőpiacon. (Valamelyikből biztosan sokat ettetek már gyerekként is.^^) A lényeg, hogy természetesen a fajták nem hozták a várt mennyiségű és minőségű termést, ráadásul a szállítási költségek sem épp alacsonyak... Ez ugye már rövidtávon is tarthatatlan állapot...
Az első bort mi más termelte ki magából, mint a jó öreg, boráldozós, katolikus közösség, ami a XX. században épp növekedésnek indult Dél-Koreában. A 2005-ös népszámlálás során az emberek harmada(!) vallotta magát katolikusnak. Egyre több mindent vesznek át a nyugattól, és ez a borkereskedelemben is megnyilvánul: megnőtt az import.
Viszont mivel többségében ugye nem helyi termékekről van szó (legalábbis a termesztés része a dolognak nem helyi), az import bor nem olcsó, nem vedelik álló nap, ergo tökéletes ünnepléshez.

Szóval lett egy külön nap csak a bornak: Wine Day. Ilyenkor van egy rakás program a borimádóknak, ahol kedvükre kóstolhatják a különféle nedűket a párjukkal, illetve a családjukkal, haverokkal.