Alaptörténet
Kanagawa prefektúra déli része, a 134-es főút mellett, Sichiri-Inamura körzet. Japán nyarának központja, Shounan. A huligánok és utcai versenyzők Szent földje. A legendák szerint Shounan nyara soha nem múlt még el békésen. Jelenleg is a nyár küszöbén vagyunk és a tavalyi nyugodtabb év után elkezdtek felgyorsulni a történések. Ennek oka, hogy eljött a legendás Három Isten korszaka. Azt szokták így nevezni, amikor 3 nagy huligán jelenik meg, akik Shounan legerősebbjei lehetnek. Az előjelek egy igazi viharra mutatnak.
A történetünk főhőse Hase Hiroshi. Egy teljesen átlagos, sőt az átlagosnál is átlagosabb fiú. Az a leghíresebb tulajdonsága, hogy mindenkivel kedves és köszön mindenkinek, akivel találkozik. Ezért mindenhol kedvelik is. Valamint az a pletyka kering róla, hogy nővérkomplexusa van, aminek nem érti, hogy mi az alapja. Idén sorsolással kiválasztották egy helyi kis fesztivál előkészületeinek a segítésére, amivel nincs sok munka. Viszont ehhez az osztályban nem más lett a partnere, mint Tsujidou Ai, az Inamura Akadémia bandavezére és a Három Isten egyike. Hirosi is fél tőle, de miután meglátja egy meglepő oldalát, érdekelni kezdi a lány...
Az opening
A játék erotikus jeleneteket tartalmaz, ezért csak 18 év felettiek töltsék le!
LETÖLTŐ LINK
A játékról
Egy igazi romantikus vígjáték Visual Novel, a legjobb fajtából. Minden benne van ami a jó szórakozáshoz kell. Humor, szerelem és akció!
Ezen kívül rengeteg választási lehetőség van, amiknek nagy részével vicces jeleneteket vagy titkos endingeket érhetünk el.
A kiadója, a Minato Carnival, ami egy nagy cégcsoportnak a része. Testvérmárkája a Minato Soft, amit a legtöbben a Majikoi által ismerhetnek, de a Kimi ga Aruji de Shitsuji ga Ore de is az ő művük. Ezen kívül, a Candy Soft is kapcsolatba van velük, ami a Tsuyokiss univerzumot hozta létre. A felsorolt művek szereplői egyébként megjelennek a többi játékban, ahogy ebben is van ilyen. Érdekességnek, itt egy ágrajz a művek kapcsolatairól: Ágrajz
Ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy romantikus vígjátékot olvasni, visual novelekhez képest izgalmas harcokkal!
Téma: [2019.05.29] Tsujidou-san magyarul
![]() |
|
![]()
Hír dátuma: 2019.05.29. 16:55
|
|
2019.05.29 16:55
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
köszönöm!
|
|
2019.05.29 17:06
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Nagyon köszi,
![]() |
|
2019.05.29 17:10
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Köszönöm a fordítást!
|
|
2019.05.29 17:14
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Köszönöm, megyek neki is vágok
![]() |
|
2019.05.29 18:05
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Nagyon köszönjük!
![]() |
|
2019.05.29 18:22
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Köszi szépen!
|
|
2019.05.29 18:46
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Köszönöm!
|
|
2019.05.29 18:52
0![]() ![]() |
|
![]() |
Offline
|
![]()
Köszönet!
|
|
2019.05.30 6:02
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Köszönöm, olyan jó hogy valaki visual novel fordításokkal is foglalkozik!! :3
|
|
2019.05.30 13:34
0![]() ![]() |