Third főiskolai hallgató, aki az egyetem kommunikációs művészet szakán tanul és a filmekre specializálódott. Három közeli barátja van az iskolában, akik közül az egyikhez, a jóképű, playboy Khai-hoz mélyebb érzelem fűzi, mint jópajtási viszony.
Műfaj/téma: dráma, ifjúsági, iskolai, romantikus, vígjáték, barátság, barátságból szerelem, diák-diák kapcsolat, főiskola/egyetem, homoszexualitás, regény/könyv alapján, viszonzatlan szerelem
Műfaj/téma: dráma, ifjúsági, iskolai, romantikus, vígjáték, barátság, barátságból szerelem, diák-diák kapcsolat, főiskola/egyetem, homoszexualitás, regény/könyv alapján, viszonzatlan szerelem
A júniusban kezdődő sorozat talán az egyik leginkább várt darabja a GMMTV idei sorozatainak. Nem csak azért, mert az alapjául szolgáló regény meglehetősen ismert a hazájában, hanem a főszereplők személye miatt is. Ugyanis Third-et és Khait Gun Atthaphan és Off Jumpol fogja megszemélyesíteni. A két színész már játszott korábban párt a Puppy Honey című műben és azóta örvend töretlen népszerűségnek a kettősük. Így nem meglepő módon nagy örömmel fogadta a közönség, hogy végre megkapják a saját sorozatukat. Mellettük olyan színészeket láthatunk a műben, mint például a Love Stick sztárját, White-ot vagy a Water Boyy főszereplőjét éltre keltő Earth-öt. A sorozatot Nuttapong Mongkolsawas fogja rendezni, aki idén a Wolf: Game la Thoe című természetfeletti drámát is dirigálta.

Az előzetes
(A feliratok ikonra kattintva háromféle, az előzeteshez készült angol fordításból választhattok)


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2019.05.29] Theory of Love előzetes
![]() |
|
![]()
Hír dátuma: 2019.05.29. 12:45
|
|
2019.05.29 12:45
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Aww, jónak tűnik nagyon~ Mindenképp megnézem *~*
Köszönöm a hírt <3 |
|
2019.05.30 15:00
0![]() ![]() |


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7