Valahogy eddig soha nem merengtem a dolgon, és most, hogy már megtörtént a „nagy alkalom“, azon tűnődöm; vajon kellett volna?
Még ködös volt a reggel, amikor a kis sportkupémmal bekanyarodtam a kiadó épülete elé. Kótyagos nyugalommal figyeltem, amint a raklapnyi könyvkupac elém úszik az alatta nyikorgó, apró kerekeken. Nem gondoltam arra, hogy ünnepélyességet kellene éreznem. A tagjaimat átható, izgatott bizsergés inkább az előttem álló küldetésnek szólt.

Kezdő alkotóként megvan az a privilégiumod, hogy naiv lelkesedéssel vesd papírra az elképzeléseidet. Mivel jobbára magadnak írsz, nem fogsz azon agyalni, hogy másoknak mi tetszene. Én csupán annyit tudtam, hogy a hozzám hasonló érdeklődésű embereknek szeretnék örömet okozni.
Ha majd kész a nagy mű, úgyis elválik, hogy az elképzelés találkozik-e az olvasók igényeivel…

…Most pedig itt húzom magam után ezt a nyavalyás molnárkocsit, amely az aszfaltcsík minden apró repedésénél azzal fenyeget, hogy mélybe szánkáznak róla a könyveim!

Amint beléptem az EXPO B-épületébe, várakozással teli aggodalom kerített a hatalmába. Az asztalomat csak némi szemlélődés után fedeztem fel a Samsung kiállítótér és egy szlávul halandzsázó házaspár standja között, akik minden bizonnyal a kisállat bizniszben utaztak. Utóbbit onnan gondolom, hogy a felcsatolható rókafarkaik szinte ráborultak az asztalkámra.

Az első csapat pontban fél tízkor érkezett. Vagy tucatnyi bakfis rohant be a terembe éktelen sikongatás közepette. Ezek szerint elkezdődött a rendezvény, és máris itt az első vevőm… csakhogy nem hoztam váltópénzt!!!

Én tényleg mindenre gondoltam, csak erre nem. Ezek után, mint valami szerencsétlen kéregető, próbáltam lehúzni a leendő olvasóimat némi apróval, hátha elfogadnak cserébe valamilyen nagyobb címletet.

Második probléma: Az írásképem.

Amikor az ember rádöbben, hogy hiába használ olyan szófordulatokat, mint „papírra vet” és „tollvonással”, ő maga már egy jó évtizede csupán párszavas jegyzetek erejéig nyúlt pennához.
Az eredmény kitűnően követhető az Instagram bejegyzéseim fókuszképein. Mint valami alsóéves hülyegyerek, esküszöm!

Amíg egyedül voltam az idegességemmel, sokat kapkodtam feleslegesen. Csak később, amikor a barátaim megjelentek, tudtam kicsit kiengedni.
Szerencsére volt is miért iparkodni, mert az első nap leforgása alatt 105 könyvem talált gazdára. Ez kb négy és fél percenként jelent egy eladást, mivel pedig az emberek mégsem egy pár kiflit kértek, a legtöbb új olvasómmal kellett és szerettem is volna kicsit beszélgetni.

Itt emelném ki Palotás Adélt, aki fanartot ígért nekem az eseményre, én pedig nem tudtam, mit várhatok. Talán ez volt számomra a CON legkellemesebb meglepetése.

Úgy gondolom, van szemed hozzá, hogy meglásd egy alakban a lényeges vonalakat, és ezt Naka, az illusztrátorom is így gondolja.

Délután egykor következett az előadás.

A magam részéről azon korántsem izgultam, hogy esetleg belesülök a szövegembe, attól sokkal inkább rettegtem, mi lesz, ha az üres teremnek kell majd magyaráznom. Már rájöttem, ha eleget gondolok egy számomra kedvezőtlen eseménnyel, valami más fog történni helyette, így most is ezt a taktikát alkalmaztam. Működött

Páran azt mondták, érezhetően felengedtem, amikor véget ért a saját panelom, és Naka átvette tőlem a szót. Onnantól tényleg gyerekjáték volt, és szerencsémre néhány nézői kérdés is belefért a végébe. (A videó hamarosan megtekinthető lesz a szervezők ígérete szerint.)

Ami érdekes tanulságként adódott számomra, az a generációs különbség. A megjelentek átlagéletkorát olyan 22-23-ra tippeltem, ami éppen 12-13 év a javamra. Ez már egy fél emberöltő, vagy ha úgy vesszük, generációváltás.

Mindegy, hogy én magam milyen animéket és egyéb popkulturális alkotásokat tartok máig relevánsnak, ők már modernebb műveket pörgetnek, és többségükben még csak nem is látták az én kedvenceimet!

Szerintem ez korántsem probléma. Ha a regényem 14 éve jelenik meg, talán aktuálisabb képet mutat az utalások szintjén. Kérdés, hogy valóban számít-e ez egy olyan történet esetén, amely saját jogán akar rajongókat szerezni…
Ugyan!
Persze azt megkaptam kérdésként, hogy vajon az én Titánjaim ugyanazok a Titánok-e, mint az Attack on T. sorozat esetén

A conon töltött két nap ugyan sokat kivett belőlem, de azt felmérni is nehéz, milyen sokat adott. Leírhatatlanul jó érzés olyan emberekkel beszélgetni, akik osztoznak veled a rajongásodban, mi több, a munkádra is kíváncsiak.

Remélem, sok ilyen alkalomban lesz még részem. Neki is állok gyúrni a folytatást!