Úgy tűnik ebben az évben a szinkronos animék vetítése fellendült, s mint Az öt sárkány és a Dragon Ball Super esetében, úgy ebben az esetben is a Viasat6-on lesz látható. Egyelőre a szinkronhangokkal kapcsolatban nem tudni semmit, de biztosan lesz olyan akinek a hangja visszaköszön majd az említett két sorozatból.
Eddig jól haladunk animes címekkel. Ki tudja, egyszer még bevállalnak valami újat is.
Történet: Yuma híres párbajozó szeretne lenni, és apja nyomdokaiba lépni. Gyerekkorában a szülei meghaltak, és a nővérével, meg a nagymamájával él. Apjától kapott egy nyakláncot, amiről kiderül, hogy az asztrális világ szelleme, Astral él benne. Yuma és Astral célja ezek után a "számozottak" összegyűjtése: ezek nagy erejű lapok, melyek minden egyes darabja tartalmazza Astral egy-egy emlékét. Ezeket persze mások is meg akarják szerezni, így kerülnek sok veszélyes helyzetbe. A tét komoly, ugyanis ha elvesztenek egy párbajt, Astral eltűnik örökre.
A Yu-Gi-Oh! Zexal c. sorozat tehát április 2-án(hétfőn) lesz látható a Viasat6-on 15.30-as kezdéssel. Aztán április 3-án(kedden) 6.40-kor, majd az új részek még aznap 15-kor és 15.30-kor.Eddig jól haladunk animes címekkel. Ki tudja, egyszer még bevállalnak valami újat is.
Téma: [2018.03.29] Yu-Gi-Oh! Zexal szinkronnal
|
|
Igen, én is erre gondoltam, egy-két szót beleraknak ahova kell és meg is van, még mindig jobb, ha tágabban fejezi ki a magyar, mint a régi francia verzió, valamint ez a lassúság.
Mindenesetre örülünk, hogy legalább van. Mozikról nem tudni semmit? A két újat, esetleg a most következő nincs tervben? De a régieket is szívesen megnézném magyarul, csak olcsóbban odaadnák ma már. |
|
2018.03.31 13:47 / utoljára módosítva: 2018.03.31 13:48 00 / | |
munkatárs
|
|
Két mozit feldolgozza a sorozat, szóval emiatt tuti nem költenek rá külön. De ez csak az én véleményem.
|
|
2018.03.31 14:00 00 / |