A Tamagocsi magyar életéről egy frappáns részlet:
"Anno, 1996-ban még a tamagocsi igenis menő játék volt, mi az hogy?! Kevés olyan ma 20-25 éves fiatalt találni az utcákon, akinek nem volt ilyen kis masinája: ami enni kért, aludni tért – és esetleg meghalt, ha nem foglalkozott vele a gazdi. Talán még azok a gyerekek is kisírták maguknak, akiknek volt otthon háziállatuk, akin gyakorolhatták volna a gondoskodást, ám mégis csak egyszerűbb egy kütyüvel játszadozni – meg nem utolsó sorban menő is (volt)." - MON
Becsült adatok szerint 2010-re összesen 76 millió Tamagocsi került eladásra a világon. Ez nem meglepő annyira, hiszen rengeteg fejlesztést eszközöltek a készítők az utóbbi évtizedekben. Ilyen a cserélhető energiaforrások alkalmazása, vagy akár a négy felhasználót is összekötő játékmód. A franchise-hoz készült új anime pedig a Tamagotchi! Yume Kira Dream, ami szeptember 10-én kerül a japán televíziókba. Ez a negyedik az utóbbi években készült animék közül, ami a Bandai gyártotta kütyün alapul.
Az új anime története szerint (a kis tamagocsi) Mametchi és barátai Dream Town-ba érkeznek tanulni. A város érdekessége a nevéből is fakad, egy olyan varászlatos hely ez, ahol mindenki álmának teljesülését kellő mértékű segítséggel támogatják. A városban Mametchi találkozik a helyi idol énekessel, Yumemitchivel, majd további új karakterek érkeznek a színre egy Kiraritchi nevű szereplővel az élen. Egy nap, a váratlanul összeállt baráti társaság ellátogat a cirkuszba, ahol egy idős hölgy egy titokzatos táskát ajándékoz nekik, amelyben ráadásul furcsa titkok lapulnak. A tipikusan kislány célközönségre összpontosító franchise így aranyosan fogja az álmokért való küzdelmet, a barátságot megjeleníteni legújabb animációs változatában.
Érdekesség, hogy ha lazán is, de az eljövendő Tamagotchi! Yume Kira Dream anime kapcsolódik a játék legújabb verziójának P's megjelenéséhez. Az 5,040 yenbe (US$64) kerülő hat új tamagocsit különféle extrákkal látták el, amibe a multi-player módot vezeték nélküli kapcsolattal (infrared) oldották meg. A játék november 23-án jelenik meg.
Anime előzmények: A 2009-es Tamagotchi! tv-sorozat előtt volt már 1997-1998 között egy Anime TV de Hakken! Tamagotchi széria is és 2007-2008-ban a Saikō! Tamagotchi is elindult (ezt a Bandai még mindig elérhetővé teszi 7 különböző nyelven YouTube-on). Volt még 1997-ben egy Tamagotchi Honto no Hanashi című rövidfilm, amit hasonlóan rövid terjedelemben követett 2007-ben a Eiga de Tōjō! Tamagotchi Doki Doki! Uchū no Maigotchi!? mozifilm, majd a 2008-as Eiga! Tamagotchi Uchū Ichi Happy na Monogatari!? film.

Téma: [2012.09.06] Újabb Tamagocsi anime
Offline
|
|
Nigruskaja: androidra van egy tamagocsis élő háttérkép: Kotori, ami nagyon jó profi munka, jelzi az üzeneteket is, mást én sem találtam.
|
|
2012.09.07 12:00 00 / | |
Offline
|
|
Nigruskaja írta: Nekem sem volt soha, most viszont majd 30 évesen... kerestem androidra valami hasonló programot, de nem találtam. |
|
2012.09.07 20:07 00 / |