Hazuki Kanae nagy sikerű mangája, a Say "I love you" utolsó fejezete július 24-én jelenik meg. A manga 2008-ban indult útjára a Kodansha kiadó Dessert c. magazinjában, és októberben adják ki a 18. kötetét. A történet népszerűsége miatt kapott egy sorozatot, egy OVA-t , egy speciált, illetve egy élőszereplős filmet is.
Forrás: ANN
Műfajok/témák: dráma, erotikus, iskolai, romantikus, shoujo, slice of life, vígjáték, barátság, diák(lány), diák-diák kapcsolat, első szerelem, felnőtté válás, féltékenység, idol, iskolai egyenruha, középiskola, szűz, tsundere
Tartalom:
Mei Tachibana helyzete elég sajnálatos, de nem kimondottan egyedülálló: a lánynak nincsen egy árva barátja se, de ami igazán érdekes, még csak nem is vágyik társaságra. Ez egy gyerekkori traumának köszönhető, de ezt senki nem tudja, így sokan kigúnyolják és bántják őt az egyedüllétért egészen addig, amíg meg nem jelenik az életében az iskola leghelyesebb és legnépszerűbb fiúja, akinek felkelti az érdeklődését Mei különös viselkedése. Kurosawa Yamato nem sokat hezitál a dolgokon, egy jól irányzott rúgás után összebarátkozik Meivel, és a lány hamarosan már a karjaiban találja magát, miközben elhalmozza csókokkal, majd seperc alatt már van is pasija és vele együtt egyre több barátja is. Ezen túl pedig Mei és Kurosawa kapcsolatának alakulását és viszontagságait olvasva nevethetünk jókat és figyelhetjük meg, hogyan alakul egy eddig teljesen magába zárkózó 16 éves lány élete és kapcsolatai, mikor megpróbál nyitni a többiek felé.

- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2017.07.07] Véget ér a Say "I Love You" manga
adminyon
|
|
Hír dátuma: 2017.07.07. 14:41
|
|
2017.07.07 14:41 00 / | |
munkatárs
|
|
Az utolsó 2 fejezet nagyon vészjósló volt. Remélem nem ilyen szakítunk majd később összejövünk klisés baromsággal fejezik be a mangát -.-'
|
|
2017.07.07 14:58 00 / | |
|
|
Már egy ideje nem követem, mert kicsit meguntam a dolgot, a behozott új karakterek kicsit se jöttek be. De most, hogy vége lesz, ha felkerül végig angolul biztos bepótolom majd.
|
|
2017.07.07 22:30 00 / | |
|
|
jo lenne ha 2.evad jonne, nekem tetszett a sorozatja lehet elolvasom mangaba, meg nem tudom
|
|
2017.07.08 20:05 00 / |
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7