A műsor alig másfél éve indult el az Animate Channel nevű csatornán, a két műsorvezető azonban már korábban ismerte egymást. John-san a TsukiPro egyik vezető menedzsere és dalírója. Ő írja a SolidS, a Growth, és a SOARA dalait, és szerzett dalt a Tsukiuta szériának is: mind az animében, mind a Tsukiuta albumokon hallható volt szerzeménye. Ezen kívül több, saját kislemezt adott ki. Terashima Junta egy fiatal seiyuu. Jelen pillanatban még csak a szárnyait bontogatja, és leginkább játékokban, Drama CD-ken lehet vele találkozni. Szerepel például a szintén rövidesen animés adaptációt kapó Idolmaster SideM széirában is, ahol Taiga Takerunak kölcsönözi a hangját. A TsukiPronál az ALIVE széria egyik bandájában énekel, ahol a Growht nevű együttesben Fujimura Mamorut kelti életre. Így találkozott a két fiatalember, aminek később egy jó barátság és a közös műsor lett a vége. Általában ketten vesznek részt az adásban, de néha vendégeket is hívnak. A műsorok a sugárzás után a TsukiPro hivatalos Youtube csatornájára is felkerülnek.
Most egy olyan videót mutattak be a twitteren, amelyben az urak egy stúdiófelvétel közben adnak elő egy részletet az Inugoya Channel záródalából, amely a One Phrase címet viseli. Érdekesség ebben, hogy a dalt John-san szerezte, míg a szöveget Terashima Junta írta, így már nem csak közös műsoruk, hanem közös daluk is van.

A videót a TWITTEREN lehet megtekinteni, ahol elérhető az opening egy részlete is. Aki pedig kíváncsi a műsorra, ezen a YOUTUBE csatornán vethet rá egy pillantást. Ebből egyet hoztam most bemutatásra, amelyben a fiúk kimozdulnak a stúdióból, hogy aranyos kutyákkal játszhassanak.



- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
Téma: [2017.02.20] Inugoya Channel
![]() |
|
![]()
Hír dátuma: 2017.02.20. 18:02
|
|
2017.02.20 18:02
0![]() ![]() |


- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7