Elérkeztünk az évad utolsó részéhez. Elöljáróban annyit elmondhatok, hogy újra egy tartalmas részt kaptunk, hiszen egy kevés humor mellett bővelkedtünk drámában, illetve akcióban, újabb múltszilánkok és vele újabb kérdések kerültek elő és végül, de nem utolsó sorban érzelmekből is igencsak kijutott. Lássuk tehát, hogyan záródik a Nanba börtön elítéltjeinek és fegyőreinek meséje, hogy aztán a téli szezonban új fejezetet nyithassanak.

Az előző rész végén ott hagytuk abba, hogy felbukkant a titokzatos szőke fiatalember, Elf, akinek kulcsszerepe volt abban, ami Juugoval és Musashival történt.Tulajdonképpen az első feltűnése óta adott a kérdés, hogy egyáltalán hogyan jutott be. Elvileg a Nanba börtön a világ egyik biztonságosabb helye, amiből se ki, se be. Bár Juugoék próbálkoztak a szökéssel, és sikerült is a biztonsági rendszert és személyzetet legyőzve a kijáratig elérniük, azonban láthattuk, hogy Hajimén soha nem jutottak keresztül. Természetesen ugyanez lenne a helyzet, akármelyik körletvezetővel kerülnének szembe. Ellenben Elf nem csak hogy bejutott, de ezt senki észre sem vette. Gondolom van erre magyarázat. Egyes vélemények szerint testileg nem volt ott, csak egy Juugo számára látható illúzióként, ám ezt cáfolja, hogy korábban Hajime megérezte a jelenlétét. Jobb magyarázatnak tűnik, hogy a szervezetnek, amelynek Elf is tagja, megvan a hatalma, hogy kijátssza Momokot és a Nanba rátermett őreit.

Noha nem lényegtelen az odakerülésének a módja, az igazán meghatározóak a következő események lesznek, hiszen a korábban annyira optimistán a jövőbe tekintő Juuogora nem várnak kellemes percek a társaságában. Az eddigi megjelenéseiből és Musashi emlékeiből számomra az következik, hogy ez a fiú, legyen ő akármi, kegyetlen, igencsak cinikus és sunyi lény, aki nem csak lelkiismeretfurdalást nem érez, hanem kifejezetten örömét leli az áldozatainak gyötrésében. Nyilván később kiderülhet, hogy akárcsak Musashi esetében, Elffel kapcsolatban sem ennyire egyszerű a kép, de jelen pillanatban ez a benyomásom róla, amit nem igyekszik megcáfolni. A Juugo fülébe suttogott mondatai, valamint a kegyetlensége újabb sebeket okoznak a fiúnak.

Ugyanis Elf nem csak a szavaival, hanem tettekkel is bizonyítja a könyörtelenségét. Komoly testi sérülést nem okoz Juugonak, ám annak az illúziója, hogy bármikor megölhetné, fájdalmasabb, mintha igazi hegeket hagyna rajta. Felmerül a gondolat, látva az egyenlőtlen küzdelmet Juugo és Elf között, hogyan oldotta meg a szőke hegyesfülű, hogy Juugo érezze a szúrásokat, és az ezzel járó halálfélelmet, de külsérelmi nyomok nem maradjanak. Lehet, hogy a korábbi kísérletekhez van köze, és nem csak a testét babrálták meg. Akárhogyan is van, egész célja az lehetett, hogy Juugo féljen, hogy higgye azt, hogy meghal, és érezze magát kiszolgáltatottnak. Mert hibába erős, okos, találékony, Elffel szemben ez koránt sem elég.

A jelenet másik kulcspontja annak a titokzatos férfinek az említése, aki annak idején megmentette Juugo életét. Ez egy újabb kérdőjel lesz Juugo múltjában. Korábban már feljött, hogy Juugo bizonyos momentumokra egész egyszerűen nem emlékszik. Akkor nekem is felpiszkálta a fantáziámat, hogy vajon egyszerűen arról van-e szó, hogy egy átlagos, nem túl emlékezetes nap volt az életében, vagy van ennek valami más jelentősége. Nos, még ha a barátaival való első találkozás nem is hagyott maradandó nyomot, az, hogy valaki az életét kockáztatva menti meg, nem sok ember emlékezetéből esne ki. Minden amit tudunk erről az alakról Elf elmondásából, hogy ez a férfi számukra egy nagyszerű bűnöző volt, Juugo számára pedig csodálatos megmentő, aki beleavatkozott a kutatásba és megszabadította a mintadarabot. Ezt ők soha nem tudták megbocsátani neki, ellenben Juugo, akiért ennyit tett, nem is emlékszik rá, és éli a maga szabad, boldog életét. Ami esetleg még árulkodó lehet, hogy El szerint meg kellett volna ölnie Juugot azon a napon, valószínűleg a megmentése napján. Ott valami meghatározó dolog történhetett, és ezt végül Juugo bevillanó emlékképe is megerősíti.

Még egy érdekes dolog előkerül a beszélgetés során. Juugo egy ponton rákérdez Musashira, mire Elf azt feleli, ő nem tud másik kisérleti alanyról. Ez azért felettébb furcsa, mert Musashi emlékeiből egyértelműen kiderült, hogy Elf mesterkedése juttatta rács mögé, és részt vett a börtönben történekben is. Szóval vagy hazudik Juugonak, aminek ezen a ponton nem sok értelme lenne, vagy valóban igazat mond, de akkor hogy nem emlékezhet valakire, aki ennyire speciális erő birtokában volt. Elhiszem, hogy sok alanyuk volt és neki aztán egyik olyan, mint a másik, de azt azért nehezen, hogy különösebb ok nélkül minden kiesett Musashiról. Ez a Gordiuszi csomó nem hogy megoldódna, hanem egyre zűrzavarosabbá válik.

Elf végül azelőtt eltűnik, mielőtt a Juugoért érkező Hajime rajtakaphatta volna. Ezt kicsit sajnálom mert ezzel a bizonyítékkal Juugo nyerhetett volna maguknak egy erős szövetségest. Biztos vagyok benne, hogyha Hajime tudná a teljes igazságot, akkor képtelen lenne szemet hunyni Elf meg a kis bűnszövetkezet tevékenysége felett.

Juugo, az események hatására döntésre jut. Az éj leple alatt indul egy utolsó nagy szökésre, ám balszerencséjére a gyanútlan szobatársai rajtakapják, és elkísérik. Nem is sejtik, hogy Juugo tervei szerint ez tényleg az utolsó közös bulijuk lesz. A szökés, hasonlóan, mint előtte majd az összes, játéknak indul, azonban a kellemes hangulat csak addig tart míg Juugo a barátaira nem zárja a börtönt, és elindul egy mindent eldöntő összecsapásra Hajime ellen. Unoék mindenáron segíteni akarnak Juugon. Valószínűleg azt hiszik, ismét vak dühből cselekszik, ám ő az Újévi Bajnoksággal szemben ezúttal hideg fejjel és átgondoltan teszi a dolgát, így lesz méltó ellenfele Hajimének. A fiúk csak tehetetlenül nézhetnék a mérkőzést, ha nem jelenne meg Seitarou. A fiatalember először nem akarja kinyitni a három jóbarátnak a rácsot, hiába kérlelik. Ahogy mondja, akármennyire megérti az érzéseiket, ő mégicsak a 13-as körlet őre, akinek az a feladata, hogy megvédje őket. Persze a végén meglágyul a szíve és elengedi a srácokat. És itt álljunk meg egy picikét megint.

Szintén említettem az egyik korábbi bejegyzésben, mikor Hajiméről elmélkedtem, hogy abban a döntős incidensben benne lehet, hogy nem csak Juugot akarta megfékezni, hanem a másik három fiút megvédeni. Mikor Seitarou meggondolja magát, és a fiúk Juugo megfékezésére sietnek, Hajime úgy tűnik, mintha megijedne. Addig sem harcolt fél szívvel, de nem is teljes erejével rontott Juugora. Mintha csak megállítani akarta volna, hogy eddig és ne tovább. Ám miután látta, hogy Unoék közelednek, megváltozott az arckifejezése. Nekem úgy tűnt, hogy elkezdte komolyabban venni az egészet és azzal az elhatározással harcolni, amit a döntőn is tanúsított. Seitarou kijelentése, hogy őrként nem csak őrizni, hanem védenie is kell a rabokat, talán kicsit jobban megmutatja, hogy Hajime miért is esett annyira túlzásba akkor.

Szerencsére ezúttal hála Juugo tiszta gondolatainak és a fiúk határozott közbelépésének más irányt vesznek az események. Bár Juugo elsősorban azért akart egyedül elmenekülni, hogy a barátainak ne essen baja, ezt nem engedik neki ilyen egyszerűen. Ugyan itt ők nem lehetnek tisztában a teljes képpel, mégis azt hiszem, ha tudnának Elfről, akkor sem tettek volna semmit másképp. Mind a háromnak fontos Juugo, annyira, hogy a saját testi épségüket sem féltenék, ha arról lenne szó. Bevallom, engem akárcsak a többi esetben, itt is nagyon meghatott, mennyire közel állnak ezek a fiúk egymáshoz, és mennyire szívükön viselik Juugo sorsát. Ugyan Juugo fiatal kora ellenére sok megpróbáltatáson van túl, mégis azt gondolom, szerencsés, hogy rátalált ezekre a srácokra.

Nos, minden jó, ha a vége jó, egy kis Shingeki no Hajime spin - off és némi móka után a srácok visszatérnek a cellájukba, hogy kipihenjék az elmúlt időszak fáradalmait, és újult erővel vágjanak bele az eljövendő kalandokba.

Ezzel pedig nem csak a résznek, hanem az évadnak is a végére értünk. Úgy gondolom, ide illik egy összegzést írni. Nem sokkal azután, hogy bejelentették az animét, és hogy ezt Takamatsu Shinji rendezi, felkutattam a manga angol nyelvű fejezeteit, ami az anime indulásakor körülbelül az újévi fejezetek végéig volt lefordítva, így valamennyire előnyből indultam. Persze azt nem is tagadhatom, hogy meglepett, hogy a sorozat második felében mennyire komoly témákat érintettek, amikkel korábban én sem találkoztam, de akkor már túlságosan szerettem a szereplőket, hogy ez rontson az élményen.

Ha kritikus akarok lenni, akkor minden, az animével szemben felhozott ellenérv előtt fejet kell hajtanom. Valóban fura lehet, ahogy a humor és a dráma jelen van ebben a műben. Bár talán azoknak, akik ismerik a Gintama című sorozatot, nem volt akkora meglepetés ez nevetve sírunk, sírva nevetünk felépítés, de a nagy többséget hirtelen érintette a dolog. A másik nem csak itt, hanem külföldi fórumokon feljött aggály a szériával szemben, hogy a külalak és tartalom nincsenek harmóniában. Gondolok itt arra, hogy alapvetően ez mégiscsak egy rakat színes egyéniség, tele csillogással, fura frizurákkal, meg gag anime külsővel és ehhez képest a legtöbb szereplő valami olyan múltbeli traumával rendelkezik, amit jó néhány, valóban drámának besorolt sorozat is megirigyelhetne. A harmadik gyakran felhozott kifogás, hogy gyakorlatilag alig vagyunk előrébb a fő történeti szálat tekintve. Még mindig sok a kérdés és ez az évadzáró csak több rejtélyt kínált a válaszok helyett. Nos talán ez a legkönnyebben orvosolható, hiszen van még előttünk egy második évad, és azt sem szabad elfelejteni, hogy futó mangáról van szó. Sajnos az is benne van a pakliban, hogy a következő évadra sem kapunk válaszokat.

Egy dolog van, amit én is másképp csináltam volna. A manga elejéről néhány humoros fejezet kimaradt, ezeket egy plusz részben beletettem volna az Újévi Bajnokság elé és inkább Tsukumo múltját hagytam volna a második évadra, hogy az anime második felében jelenlévő tömény dráma kicsit oldottabb legyen. Ugyanakkor fogalmam sincs, hogy eleve két évadosra tervezték-e, vagy csak a sorozat közben jött a lehetőség a második évadra. Ha stáb arra készült, hogy egy évados lesz, akkor érhető, hogy miért inkább pár random vicceskedést hagyott ki Takamatsu - sensei és miért Tsukumo múltját fűzte egy részbe.

De mindezen hibák ellenére, őszintén megszerettem a sorozatot. Biztosan van benne elfogultság a rendező irányába, akinek a munkásságát már jó ideje kiemelt figyelemben részesítem, de nem hazudok, ha azt mondom, hogy számomra a Nanbaka egy fantasztikus élmény lett. Hogy Juugo és Nico a két kedvencem a szériából, az semmit sem változott, de nem tudok olyan karaktert mondani, Elf és Tsukumo anyukájának a kivételével, akit ne láttam volna szívesen a sorozatban. Gondolom a nézők nagy többségének emlékezetes marad a 13-as cella lakóinak őszinte barátsága, Hajime heves vérmérséklete, a tüneményes Momoko viszonzatlan szerelme és ennek kifejeződése, a körletvezetők sajátos viszonya, Seitarou bája vagy akár a kemény és erős Hajime aranyosan megtévesztő kisöccse. Nekem a sorozat humora, Nico révén az ismerős kitekintések, a szerethető szereplők, a megható pillanatok, a feszültség és a drámai részek is sokat jelentettek, ezért mindenképpen az őszi szezon egyik legkedvesebb darabjaként zárt nálam. Az is tetszett, hogy a mangaka végül a csillogós, színes külsőt hogy használta, mint egyfajta szimbolikát és hogy ennek segítségével hogy tudott érzékeltetni hangulatokat, élethelyzeteket, állapotokat. Amit még kiemelnék, azok a zenék. Az opening és ending mellett szerintem az aláfestő zenék mindig kifejezőek, és hatásosak lettek.

Végszóként annyit mondhatok, hogy a Nanbaka nem lesz mindenkinek a kedvence, de azt hiszem, hogy aki hozzám hasonlóan megkedvelte a Nanba börtön fiait és lányait, élvezni fogja ezt a kis utazást erre az ismeretlen helyen levő szigetre.

Szóval az évad 13 résszel, karácsony előtt néhány nappal véget ért. Nekem pedig nem maradt több kérdésem, amit feltehetnék, csak az, hogy hogyan tetszett nektek ez a három hónapos utazás a Nanba börtönben.