Miután az utolsó kard, Nagasone Kotetsu is megérkezett, végre teljessé vált a csapat. Szeretné a többiektől való lemaradását pótolni, szorgalmasan edz és gyakorol, hogy ezáltal bármikor bevetésre kész lehessen, ha a Saniwa úgy kívánja. Céljában Mutsunokami Yoshiyuki akadályozza meg, aki mindenképp fel akarja hánytorgatni Nagasonénak a múltat, és hogy mestereik egykor ellenségek voltak.
Nem sokáig vitatkozhatnak, hisz a Saniwa elérkezettnek látja az idő, hogy végre pontot tegyen az Ikedaya incidens végére és egyik csapatát ismét visszaküldi oda, hogy legyőzzék az ellenséget. E célból az egész Shinsengumi társulatot szólítja harcba. Yasusada a kapitány, vele tart természetesen Kiyomitsu is, a Hijikatagumi, azaz Kane-san és Horikawa, az újonc Nagasone és a hatfős létszám érdekében Mutsunokami is velük tart.
Yasu megérkezése óta készül arra a pillanatra, amikor visszatérhet az Ikedaya incidens napjára. Úgy érzi testben és lélekben is felkészült, továbbá egy jónak tűnő tervvel is előáll, amivel sikeresen győzedelmeskedhetnek az ellenfél felett. Látszólag minden jól is megy, de aztán egy olyan személy tűnik fel, akivel Yasu sose gondolta volna, hogy találkozni fog.

Ahogy azt már szinte a kezdetektől fogva sejteni lehetett, a sorozat végére visszatértünk az Ikedaya incidenshez. Az epizodikus, egymásba különösebben nem kapcsolódó részeket mindössze Yasu vissza-visszatérő aggályai és az ő tanulásának folyamata, önmaga és a Saniwa elfogadása, valamint Okita elengedése miatti kételyei fűzték egybe. Egyértelmű volt, hogy vissza fogunk térni a kiindulási ponthoz, ami aztán el is érkezett. Sajna ezzel együtt ismét be kellett áldozni pár (történet szempontjából nem annyira) fontos apróságot, amit azért hiányoltam.

A végjáték miatt le kellett mondanunk a Kotetsu család közös jeleneteiről, ami nagy kár, mert ez a háromfős csapat is megéri a pénzét. Amíg az Awataguchik és a Samonjik bájos és összetartó családok, a Kotetsuk majdhogynem a tökéletes ellentétük. Leginkább az olyan csonka családokhoz tudnám hasonlítani őket, ahol a szülők elváltak, mert a szigorú és maximalista anya elhagyta könnyelmű és léha férjét, magával vonszolva közös gyermeküket, aki őrlődik a szülei között, mert mindkettejüket szereti. A Kotetsu család ugyanez pepitában. Hachisuka mérhetetlenül gyűlöli a bátyját Nagasonét, amiért nem igazi Kotetsu kard, mindössze csak egy hamisítvány. Nagasonét valójában testvéreitől eltérően Minamoto Kiyomaro kovácsolta, de pengéjére Kotetsu aláírását hamisította. Amíg Nagasone nem csinálna ebből ügyet, Hachisuka annál inkább és nem veszi jó néven, ha az imádnivaló kisöccse, Urashima körül lebzselne a nem kívánt idősebb testvér. Urashimát azonban szintén nem izgatja a „hamis-nem hamis” ügy és inkább örül annak, hogy van két ilyen menő bátyja.
Sajnos ezt a furcsa családi köteléket csupán érintőlegesen mutatta be az anime, pedig lett volna benne potenciál, csak idő nem jutott rá. A közös pillanataikat leredukálták Urashima és Hachisuka hidas jelenetére (ami nem mellesleg az első olyan alkalom is volt az animében, amikor együtt láttuk őket), valamint a búcsúzkodásnál, amikor Hachisuke tsundere módjára odabúgta Nagasonénak, hogy ne merjen eltörni. Valószínűleg nem is utálja annyira a bátyját, mint mondja, de nyilván Urashima miatt se szeretné, ha történne vele valami. Vérzik a szívem, hogy mindössze ennyivel kellett beérnünk, de ezt forogta a gép. Gyenge vigasz, de még mindig jobban jártak, mint a Kanesada fivérek, azaz Kasen és Kane-san, akik testvéri kapcsolatáról valahogy továbbra is mindenki megfeledkezik és nem hogy közös jelenetük nem volt, de még említés szintjén se hozták szóba egymást.
Pedig lett volna lehetőség picit jobban bemutatni őket, de a készítők fontosabbnak tartották Nagasone és Mutsu cicaharcára fektetni a hangsúlyt. Az ő közös múltjuk is érdekességeket rejteget. Mutsu nem más, mint Sakamoto Ryouma kardja volt. Sakamoto egyike volt azon híres japán embereknek, akik meg akarták dönteni a Tokugawa-sógunátust (bár ironikus módon érdekelték a nyugati találmányok, ezért is vonzza minden ilyesmi Mutsut is, mint a pisztolyok, fényképezőgépek stb.). Ebből már sejthetjük, hogy Sakamotonak örök ellensége volt a Shinsengumi, de közülük is – póriasan mondva – Kondou Isamival, Nagasone mesterével „ápolta” a legrosszabb kapcsolatot. Sakamoto Ryoumát 1867. december 10-én gyilkolták meg a kiotói Oumiya fogadóban. Merénylők törtek be Sakamoto szobájába, először megölve a testőrét, majd vele is végeztek Nakaoka Shintarouval egy másik, a Tokugawa-sógunátust megdönteni kívánó szamurájjal együtt. Később a Shinsengumit tették felelőssé, és hónapok elteltével Kondou Isamit Sakamoto Ryouma meggyilkolásának vádjával kivégezték.
Nagasone és Mutsu egymás felé tanúsított ellenséges viselkedése tehát nem véletlen. Azonban a Touken Ranburól beszélünk, ahol legyen akármilyen borzalmas múltja is valamelyik kardfiúnak és bármennyire is utálja egymást két Touken Danshi, a végén úgyis mindenki elássa a csatabárdot.

Nagasone gyors bemutatása után rögtön a tettek mezejére léptek a fiúk és könnyes búcsúzások közepette visszatértek az Ikedaya incidens éjszakájához. Bár a sorozat során láthattuk párszor harcolni a fiúkat, tehát nem mondhatjuk, hogy az anime akció része teljesen el lett volna hanyagolva, mégis eddig ez tűnt a leghosszabb és legkomolyabb összecsapásnak a Hanamaruban, amit megkoronázott az utolsó csavar.
Már korábban felröppent a hír, hogy az utolsó rész(ek)ben feltűnik még egy új és fontos szereplő. Naivan többen egy, az openingben eddig be nem mutatott kard eljövetelét várták, de végül kisült, hogy mindössze Okita Souji sokadik animés verzióját csodálhatjuk majd meg. A Hanamaru-beli Okita olyan lett, mintha Yasu és Kiyomitsu szerelemgyereke lenne, ami nyilván nem véletlen, hisz bizonyos kardok magukon hordják mesterük kinézetének jellegzetességeit. Igaz Okita teljesen anime original, hisz a játékban soha, egyik kard régi mestere se tűnt fel teljes valójában (nem is lenne rá lehetőség), úgyhogy ez egy érdekes fordulat volt behozni Okitát. Sajna, ami utána jött, már kevésbé jó. Yasut teljesen megbabonázta régi mesterének látványa és a küldetését elfeledve vele tart, hogy szemmel tartsa Okitát és – ha a helyzet úgy kívánja – megvédje őt.
Az epizód legkritikusabb pontja egyértelműen Yasu viselkedése volt, hisz lehet pro és contra felhozni érveket a tettére. Azzal, hogy Okita után eredt, gyakorlatilag sutba vágta mindazt, amit a sorozat alatt tanult, hogy el kell engednie a múltat és kizárólag a Saniwát szabad a jelenlegi mesterének tekinteni. Láthatta, ahogy társai is megbirkóznak a múltjuk démonaival és nekik is köszönhetően jutott el végül oda, ahol most van. Ugyanakkor az is egyértelműen átjött a sorozat alatt, hogy Yasura mennyire mély benyomást tett Okita és mennyire szereti őt. Hiába a logikus gondolkodás és az észérvek, ha az embert elöntik az érzelmek, akkor onnan nincs visszaút.

Vajon Yasu megváltoztatja akaratlanul is a múltat és el kell viselnie tettének a következményeit, mindezt ráadásul az ufotable-féle Touken Ranbuban követhetjük figyelemmel, vagy még időben észhez téríti valaki? Már csak egy rész…