Otegine végre nem magányos, hiszen megjött a Citadellába két Yari társa, Nihongou és Tonbokiri is. Szerencsére az újoncok gyorsan beilleszkednek, hisz a kis Tantouk közül ketten máris körülöttük legyeskednek. Míg Hakata vélhetően régi társát, Nihongout jött meglátogatni, addig Gokotai élvezettel hallgatja Tonbokirit, ahogy a boldogság kék madarának történetét meséli el neki. Gokotai szeretné, ha ő is megtalálhatná a madarat, de sajnos a kalandos keresgélésről lemond, miután egyik tigrise megijeszti Nihongout és a kisfiú jobbnak látja odébb állni vele. Nihongou szörnyen érzi magát, amiért elijesztette Gokotait, de ekkor a sors iróniája úgy szólt, hogy éppen a közelükben álló fa ágára szállt le egy kék madár. Nihongou gondol egyet és Otegine, majd Tonbokiri bevonásával elég sajátos módon üldözőbe veszi a boldogság kék madarának vélt szárnyas jószágot.
Ugyanazon az estén Akita szellemet lát a Citadella folyosóin. Testvérei úgy gondolják, egy szakembert kell a kísértet kiűzésére felkérni bátyjuk, Ichi-nii helyett. Így fordulnak Nikkari Aoéhez, aki szívesen áll a gyermekek szolgálatára és együtt üldözőbe veszik a szellemeket, azonban az éjszaka teremtményei nem teljesen azok, amiknek gondolták őket.

Visszatekintve a korábbi részekre, elég jól tartja a sorozat az "egy komoly, egy vicces rész" felosztást. Ezúttal ismét két rövid és humoros történettel szórakoztattak minket a fiúk a legutóbbi szomorkás, de megható epizód után. Reflektorfénybe kerültek egy kicsit a Tenka San Mei Sou tagjai, hogy elkapják a világ legrondább és legszemtelenebb kék madarát Gokotai kedvéért. A madár története persze nem az animekészítők agyszüleménye, hanem Tonbokiri az irodalmi Nobel-díjas Maurice Maeterlinck Kék Madár című mesejátékának könyv verzióját olvasta fel Gokotainak. A történet egy testvérpárról, Tyltyl és Mytyl kalandos útjáról szól, ahogy a legendás kék madár nyomába erednek, mely a mendemonda szerint örök boldogságot hoz annak, aki elfogja. A történet világszinten ismert és közkedvelt, filmfeldolgozásoktól elkezdve anime adaptációig mindent megért.

Mivel az epizódban nem történt túl sok érdekesség sztori szempontjából, ami pedig kapcsolódhatna a részhez, arról meg már korábban beszéltem, térjünk ki egy olyan témára, amire azt hiszem már nagyon régóta kellett volna. Beszéljünk a kardok típusairól.
A játékban eddig hétféle karddal vagy fegyverrel (ugyanis nem mindenki nevezhető kardnak) van lehetőségünk harcolni és valószínű, hogy nem fognak új típusokat behozni se a közeli, se a távoli jövőben. A hét kardtípus közül eddig hat tűnt fel (Tantou, Wakizashi, Uchigatana, Tachi, Ootachi és Yari), a következőben pedig megjelenik az utolsó is (Naginata), így ezzel végre mindegyik típus prezentálva lesz. Természetesen mondanom sem kell, hogy ezeket az osztályozásokat nem azért találták ki a készítők, hogy a játékosok idegeit borzolják, hanem ténylegesen létező fegyvertípusokról beszélünk. Szerencsére általában a fiúk kinézetéből tippelni lehet a típusukra is, úgyhogy ha eddig probléma adódott a megjegyzésükkel, íme egy kis segítség.
A Tantouk eredetileg főként szamurájok által használt, 15-30 cm közötti tőrök, amiket gyakran a Tachikkal együtt hordtak, valamint jellemzően seppuku elvégzésére használtak. Mivel a nagyobb kardokhoz képest a Tantouk ilyen pici fegyverek, emberi alakban is gyermek kinézetet kaptak. Őket lehet a legkönnyebben a többiektől megkülönböztetni, ugyanis minden Tantou 10-13 év körüli gyereknek néz ki. Utánuk jönnek a Wakizashik. Közepes hosszúságú kardok, amiket gyakran katanákkal vagy önmagukban hordtak (vélhetően az előbbiért tudnak az Uchigatanákkal kettős támadást csinálni a játékban). A játékbeli Wakizashik körülbelül 14-16 év körüli tinédzserfiúknak tűnnek, így viszonylag még őket is könnyű megkülönböztetni a többiektől, azonban az igazi feketeleves ezután következik. Az Uchigatanáktól fölfele már mindenki felnőtt alakot kapott.

Az Uchigatanák, Tachik és Ootachik között ránézésre 18 évtől 30-ig bezárólag mindenféle korú fiatalember megfordul, így a behatárolásuk picit nehézkes. Az Uchigatanák eredetileg a Tachik leszármazottai, csak könnyebbek, vékonyabbak és rövidebbek (egy Uchi kb. 60-70 cm közötti hosszúságú), éppen bizonyos esetekben könnyebb volt használni őket és gyorsabb mozdulatokat lehetett megtenni velük. A Tachik velük ellentétben 70-80 cm-es kardok voltak, de nem csupán hosszban különböztek, de a rajtuk lévő aláírás (mei) és viselésük módja is más volt. Az Ootachik – ahogy a nevükben is benne van – igazából nagy Tachik, legalább 90 cm hosszúak (ellentétük a kicsi Tachik, azaz a Kodachik), ezért sose az övön, hanem háton vagy kézben hordták, forgatásuk pedig igencsak nehézkes volt. A három típus közül talán az Ootachikat lehet a legkönnyebben megkülönböztetni az animében, hiszen az eredeti kardok mintájára Ishikirimaru, Taroutachi és Jiroutachi is igencsak magasak, tehát valamennyire kilógnak a tömegből. Az Uchigatanák és a Tachik esetében egyedül az a támpont jutott eszembe, hogy utóbbiaknak talán picit díszesebb a harci ruhájuk, de egyszerűbb azt megjegyezni, hogy a sokat emlegetett Ice Royal Milk Tea négyese, a három Rarity-3-as Tachi (Shokudaikiri, Shishio és Yamabushi) a KogiMika páros, valamint az utolsónak maradt Akashi Kuniyuki a Hanamaru Tachijai, a többiek Uchigatanák.

Végére maradtak a mai epizód sztárjai, a Yarik, azaz a lándzsák. Mivel mindössze hárman vannak, nem nehéz megkülönböztetni őket a többiektől, valamint a trióból ketten elég oyaji (vénember) kinézetet kaptak. Azt vettem észre, hogy talán a lándzsa pengéjének formája lehetett hatással a kinézetük megalkotására, hiszen Otegine pengéje hosszúkás és vékony, mint ő maga is, míg Tonbokirié és Nihongoué széles és vaskos, ami miatt ők is izmosabbak és testesebbek tásuknál. A leges legkönnyebben Iwatooshit, a játék egyedüli Naginatáját lehet megjegyezni. A Naginaták olyan kardpengék voltak, amiket egy hosszúkás rúd végére tűztek fel és általában gyalogos illetve bizonyos női harcosok használták.
Azonban ahogy azt a mondás is tartja: a kivétel erősíti a szabályt. Éppen ezért rúgjuk fel az előbb leírtaknak bizonyos pontjait és bonyolítsunk a dolgokon. Az egyik érdekesség az, hogy a három Rarity-3-as Uchigatana (Kane-san, Doudanuki és Ookurikara) a játékban eredetileg Tachik voltak, majd körülbelül fél év után „lefokozták” őket Uchigatanákká. Ennek okát bizonyosan nem tudom, az egyedüli támpontom egy humoros fanart, amiben arról beszélnek, hogy ennek a három kardnak a pontos típusát nem lehet tudni, ezért a készítők vélhetően csak betippelték őket és utólag korrigáltak. Ezt csupán azért jegyzem meg, mert amíg a Hanamaruban Kane-san és Doudanuki Uchigatanaként mutatkozott be, addig Ookurikara valamiért Tachi lett az animében. Szintén rejtély, hogy miért, de éppen ezért, ha valaki kedvet kapott a Touken Ranbuhoz, az ne csodálkozzon majd, hogy Ookurikara típusa miért nem stimmel.
A másik zavaró tényező a típusok besorolásánál, hogy a fentebb meghatározott „kor intervallumok” nem igazak mindenkire. A leg zavarba ejtőbb eset a negyedik Ootachié, Hotarumarué. Ugyan azt mondtam, hogy az Ootachik a többiekhez képest magasabbak, Hotaru ezzel szembemenve nem csupán három társa, de az összes kard közül a leges legalacsonyabb. Hogy mi az oka annak, hogy egy ekkora kard egy ilyen picike emberi testet kapjon, ami még a Tantouk között is elveszik, nem tudom. Hasonló eset Nikkari Aoe is, aki sehogyan se tűnik tinédzsernek, ezért a „Wakizashik kb. 16 év körüli fiúk” meghatározásomat máris megcáfolta. Az ő esetében azonban feltételezhetően találunk magyarázatot az ellentmondás okára.

Nikkari Aoe pengéje eredetileg 75 cm volt, ami mai viszonylatban Tachinak, de kovácsolásának idejében az ilyen hosszúságú kardok Ootachinak minősültek. Később körülbelül 15 centivel megrövidítették, de még így is túl nagy volt Wakizashinak, ezért ő lényegében egy nagy Wakizashi (Oowakizashi). Valószínűleg mind a rövidítés, mind a még mindig hosszúnak számító pengéje miatt tűnik felnőttnek a négy másik Wakizashi között.
Szellemirtásra is nem véletlenül kérték fel a kis Awataguchik, hisz Nikkari-sannak igazi tapasztalata van kísértetek lekaszabolásában. Nikkari nevéhez három történet is kapcsolódik, amik közül a legismertebb a Kyouhou Meibutsu Chouban található egyik mese, bár nagy vonalakban ugyanarról szól mindegyik. A történet szerint az emberek azt pletykálták, hogy Hachiman hegyét egy démon szállta meg, ezért a nép a terület uralkodóját, Nakajima Shuuridayuut kérte meg, hogy pusztítsa el a szörnyet. Nakajima legjobb Aoe kardját vette magához és éjszaka elindult a hegyre, megkeresni a démont. Odaérve egy kajánul vigyorgó, csecsemőjét magához ölelő nővel találkozott. A nő letette a gyermeket a földre és megkérte Nakajimát, hogy vegye fel, de a férfi furcsának találta, hogy mit kereshet egy nőt éjszaka közepén a hegyekben. Végül rájött, hogy nyilván a nő a démon, így először a csecsemőt, majd a nőt is levágta kardjával.
A kard vélhetően innen is kapta később a nevét, ugyanis a vigyornak (nikkori) hasonló a kiejtése van, mint a kard nevének (nikkari). Szintén a mese miatt lehet, hogy Nikkari Aoe címerében egy hosszú hajú nő szerepel. Ugyan jó ügy érdekében cselekedett, mivel levágott egy csecsemőt (még ha az démon is volt), sajnos a többi Aoe karddal ellentétben Nikkari sose kapta meg a lehetőséget, hogy isteni karddá (divine sword) váljon, a férfi nagy sajnálatára. Érdekesség, hogy az egyik Tenka Goken, a Hanamaruban nem szereplő Juzumaru Tsunetsugu is Aoe kard, tehát lényegében Nikkarival rokonok.

Mint már mondtam, a legközelebbi alkalomra már az összes kardtípus tiszteletét teszi a Citadellában, ezzel együtt a Saniwa sikeres rókavadászatának eredményének is örülhetünk. Mikazuki megkapja a kis csapatát és teljessé válik a Sanjo klán, ezzel pedig már csak három kard marad, akikre a maradék három részben számíthatunk... és talán lesz egy meglepetés is?