Ezen a héten szeretném kicsit rendhagyóan kezdeni a blogot. Mielőtt rátérnék az epizód részletes kitárgyalására, hadd idézzem fel, miért is Takamatsu Shinji az egyik kedvenc rendezőm. Talán ez most felesleges kitérőnek tűnik, azonban ígérem, a bejegyzésem végére értelmet fog nyerni. Nyilvánvalónak tűnik, hogy azért, mert kedvelem a humorát és ez teljesen igaz. Kellően szemtelen, tartalmaz egy adag szarkazmust, de az a véleményen, hogy soha nem túl éles vagy túl bántó, így a néző, ha találva is érzi magát, képes kinevetni a saját hülyeségeit a karakterekkel együtt. Nyilván egy mangaadaptáció esetében mindig az eredeti szerzőé az érdem, ám Takamatsu-sensei hozzáértése elengedhetetlen a sikerhez. Láttunk már olyan aminét, ami szóról - szóra követte a mangát, mégis egy rossz fércmunka érzetét keltette a végén. De a humor csak az egyik fele a dolognak. A másik, hogy soha nem pusztán a humorra épít. Legyen az saját munka, mint a Bouei Bu vagy az Ixion Saga DT, vagy adaptáció, soha nem maradunk mondanivaló, tanulság nélkül. Van, amikor ez teljesen világos, van, amikor a mű mélyére kell ásni a megértéshez, de mindig van ott valami a humor mellett. Nos nem lesz ez másképp a Nanbakaban sem. Az alkotás adatlapját böngészve figyelmesek észrevehették a drámát is a műfajok között, és mint az ebben a részben nyilvánvalóvá válik, nem véletlenül van ott.

De mielőtt kimutatná a sorozat a foga fehérjét, történik egy s más ezen a zakkant újévi fesztiválon. A döntőt egy rövid szünet előzi meg, ami jó arra, hogy kicsit átbeszélhessék az őrök az elmúlt, Shounen Jumpba illő eseményeket, valamint Momoko is folytathatja a nézők elbűvölését. Mitsuru, aki jelenteni megy neki, hogy készen áll minden a végső megmérettetésre, Valentin napi magazinokat böngészve talál rá hölgyünkre. Mint az kettejük beszélgetéséből kiderül, Mitsuru tisztában van azzal, hogy Momoko milyen érzelmeket táplál Hajime iránt. A férfi a nagyszájú, punk természete ellenére meglehetősen okos, és kiváló megfigyelő, de nem is ő lenne, ha lakatot tudna tenni a szájára. A szokásos pimasz módon ugratja Momokot, aki nem tudja ezt válasz nélkül hagyni és így kapjuk meg az egyik legjobb jelenetét az epizódnak. Azonban nem csak a humor miatt emeltem ki ennyire ezt a rész, hiszen végre kisül, hogy az egész rendezvénynek más célja van, mint a puszta szórakoztatás. Miközben az őrök és az elítéltek együtt dolgoznak nehéz helyzetekben, a foglyok a saját bőrükön tapasztalhatják meg, milyen fizikai és mentális erővel bírnak a Nanba börtön fegyőrei. El kell ismerni, hogy ez kellően furfangos megoldás a fogvatartottak megfékezésére. Bár Mitsuru szadizmusnak nevezi, szerintem vezetőhöz méltó gondolkodásmód eredménye. Ahogy már mondtam, Momoko nem csupán egy tündéri lány, hanem ezzel egyidőben igencsak rátermett, eszes börtönigazgató, mint erre ez az intézkedése is jól rámutat

Nem csak Momoko és Mitsuru között zajlik érdekes beszélgetés, hanem a gyengélkedőn Gokuu és Inori között is. Gokuu bevallja, hogy a látszattal ellentétben Qi egyáltalán nem lopta a napot a mérkőzés alatt. A férfi tiltott gyógyszerkészítés miatt került rács mögé, és ezt a tudását használta fel Hajime és Nico ellen. Egyszerű vadvirágokból olyan gyógyszert készített, ami elvileg befolyásolta az ellenfelek teljesítményét. Viszont pechükre Nico - aki szintén a gyengélkedőn pihen a harc után - a saját drogjai miatt immúnisnak bizonyult erre, Hajime pedig legyőzte a hatását.

Így érkezünk el a végső összecsapáshoz a 13-as és a 4-es körlet között. A feladat, amit Momoko maga ismertet, nem túl bonyolult. El kell jutni a Nanba börtön szakés hordójához. Aki először ér oda és felnyitja, az nyer. A versenyen egy őr és egy elítélt vehet részt. Rock és Uno egyöntetű véleménye az, hogy ezen az utolsó erőpróbán a főszereplőnek illik részt venni, így Juugo képviseli a 13-as cellát. A nem túl lelkes Hajime ezzel szemben, a másik főszereplőhöz abszolút méltatlan módon, szemberebbenés nélkül lepasszolná Yamatonak a feladatot, ám Yozakura megállítja. A férfi mindenáron Hajimével akar megmérkőzni, és erre nagyon jó oka van. Ugyanis Hajime tudtán kívül egy szerelmi háromszög résztvevője lett. Bizony, bizony, a romantika rajongók legmerészebb álmaikban sem hihették volna, hogy egy shoujot megszégyenítő érzelmi háló van kialakulóban egy börtönszigeten, és egy gag animében. Yozakura reménytelenül szerelmes Momokóba és azt hiszi, hogyha legyőzi Hajimét, elnyerheti Momoko kegyeit. Persze mi nézők nagyon jól tudjuk, hogy esélye sincs, mert Momoko csak Hajimét látja, így hamvába holt próbálkozás részéről minden erőfeszítés, de szegény kutyusunk nem képes felmérni reménytelen helyzetét.

Yozakurához hasonlóan Juugo ellenfelének is akad némi elszámolnivalója főhősünkkel. A 634-es számú rab, a vak Musashi nem először bukkan fel Juugo életében. Korábban cellatársak voltak, és Juugo elmondása szerint az élete egy totális katasztrófa volt miatta. Hasonlóan van ezzel Musashi is, aki azt állítja, Juugo miatt veszítette el a szeme világát. Szinte tapintható a feszültség közöttük, így a harc a hordóért nem lesz sétagalopp.

Hajime és Yozakura között sem megy simán a dolog, úgy tűnik, nem tudnak egymással dűlőre jutni, mikor is váratlan segítséget kapnak egy láda fegyver képében. Hajime veszi észre először és nem is lesz rest használni. Ám akármilyen szadistának is tartja Mitsuru Momokot, addig még az igazgató asszony sem menne, hogy éles fegyvereket adjon az őrök és elítéltek kezébe egy ilyen versenyen. Így a pisztoly csak gumilövedéket lő, a kard csak élethű utánzat és az íjak végén sem hegyes él van, hanem tapadókorong. Ez utóbbit Yozakura szerzi meg, és rögtön le is csap vele Hajimére, aminek hála Momoko álmodozásaiban Musashiba Benkei alakjához hasonlíthatja a 13-as körlet vezető őrét. A japán nézők nyilván értették a célzást, ám én hadd mutassam be ezt a férfit, hogy mi is tisztában legyünk vele, ki volt ő.

Saitou Musashibo Benkei 1155-ben született harcos szerzetes volt. A japán emberek szemében ő testesíti meg a hűséget és az erőt, ezért kedvelt alakja nem csak a történelemnek, hanem a művészeteknek is. Számtalan színdarab, vers, történet dolgozza fel az életét, ám ez azt is magával vonja, hogy mára már nehezen lehet a valós történelmi tényeket elkülöníteni a szájhagyomány útján terjedt meséktől. Nem csak az élete, a születése sem volt mindennapi. Az anyja egy neves kovács leánya, az apja személye ismeretlen. A hihetőbb szóbeszédek szerint egy templomi pap leszármazottja, más szóbeszédek szerint isteni utód, de van olyan pletyka is, amely egyenesen az ördögtől eredezteti. Állítólag az anya terhessége 18 hónapig tartott, aminek egy végén egy szörnyszülöttnek adott életet. Emiatt kapta meg az Onikawa nevet, ami azt jelenti, hogy az "Ördög gyermeke". Nem csak a külseje, a természete is ezt támasztotta alá: vad, kezelhetetlen gyerek volt. Hogy ezen csiszoljanak, nevelőszülei kolostorba küldték, ám a papok sem tudták megszelídíteni, ezért kolostorról - kolostorra vándorolt. 17 évesen hagyta maga mögött ezt az életet, csatlakozott a Yamabushihoz, és vándorló budhista lett belőle. Ez idő tájt cserélte el az Onikawa nevet a Saitou Musashibo Benkeire. Kiotóban vett fordulatot az élete, ahol találkozott valakivel, akivel szemben az emberfeletti ereje cserben hagyta. 999 harcostól vette el a kardját tisztességes küzdelemben, de egy fuvolán játszó, fiatal fiú ellen képtelen volt nyerni. A találkozásuk történetének több változata ismert, de abban mind megegyezik, hogy Benkei vesztett, ami nem maradt következmények nélkül. A harcuk után fedte fel magát a fiú, ő nem volt más, mint Minamoto no Yoshitsune. A fiatalember mindösszesen tíz éves volt akkor. Ez annyira lenyűgözte a harcos szerzetest, hogy ott helyben örök hűséget fogadott neki, amit a halálon túl sem szegett meg. Ők ketten számtalan győztes csatát vívtak meg együtt, Yoshitsune ennek hála előkelő pozícióba került, de nem élvezhették sokáig ezt az életet. Yoshitsune bátyja elárulta őket, aminek következményeként menekülniük kellett. Két év után érte utol őket a végzet Takadachi váránál, ahol csapdába estek 1189-ben. Míg Yoshitsune a családja megölése után rituális öngyilkosságot követett le, Benkei saját testével védte az urához vezető utat. A legenda úgy tartja, hogy bár testéből már számtalan nyílvessző állt ki, ő akkor sem adta meg magát. Még élettelen teste is olyan félelmetes látványt nyújtott, hogy senki sem merte megközelíteni a vár bejáratát.

Nem csak a fegyverek, hanem Yozakura speicális támadása is hátráltatja Hajimét. Szerencsére Kijii és Gokuu beszélgetéséből a nézők nem csak arra jönnek rá, hogy Kijinek sincs kevésbé jó szeme a szív ügyeihez, mint Mitsurunek, hanem megérthetik a kamaitachi lényegét is. Eszerint Yozakura az ostora gyors lengetésével hasító szelet generál. Ez a sebesség lehetetlen lenne egy átlagos embernek, ám Yozakura a mestere lett a mozdulatnak. Hajime nincs könnyű helyzetben.

De ugyanez igaz Juugora a másik oldalon. Musashi minden áron elő akarja csalni Juugo erejét, erre pedig nem talál alkalmasabb módot, mint hogy szóba hozza Juugo múltjából a férfit a sebhellyel a tarkóján. A számítása beválik, Juugo tombolni kezd. A sorozat elején tapasztalható könnyed hangulat egy perc alatt megváltozik, mikor Juugo felfedi az igazi alakját, amit annak az embernek köszönhet. Ahogy mondja, az a férfi volt, aki megkötözte, elvette a szabadságát, és manipulálta a testét, így semmi sem drága neki azért, hogy még egyszer szembe nézhessen vele. Persze nem a semmiből jött Juugo változása, a sorozat szinte minden részében célzott rá, hogy valami nagy baj van a múltjában, ám gondolom, kevesen sejtették, hogy valódi drámába fordul át ez a gag anime. Azok, akiknek nem volt meglepetés ez a fordulat vagy olvasták a mangát, vagy túl jól ismerik Takamatsu Shinjit ahhoz, hogy csak nevetést várjanak egy általa rendezett sorozattól. Végül Musashi is megmutatja a képességét, a spontán emberi égést, amit a saját szolgálatába állított. Kiélezett lesz a helyzet, a szemben álló felek élő fegyverekként készülnek egymás elpusztítására, miközben ismét megjelenik a Juugo után szaglászó, titokzatos alak.

Az eseményeket látva Hajime sem tétlenkedik. Egy ütéssel intézi el az ellenfelét, hogy Juugoék harcára figyelhessen. És ha már így alakult, kicsit itt is időzzünk el. Mióta elindult az anime, a fanok szívesen viccelődnek azzal, hogy a One-Punch Man főhőse Saitama vagy Hajime bőrében született újjá, vagy van egy elvesztett kistestvére, ugyanis Hajime arcberendezése, és hihetetlen képességei is gyakran a szuperhőst idézik. Azzal, ahogy Yozakurát kiütötte Hajime, még inkább megerősödött ez a párhuzam. Az eheti körkérdésem ehhez kapcsolódik. Véltek-e felfedezni bármilyen hasonlóságot Saitama és Hajime között, vagy úgy gondoljátok, badarság az egész és semmi alapja ennek a felvetésnek?

Sajnos, hogy miként alakul a döntő összecsapás, már ezen a héten nem tudjuk meg, és ha az előzetes nem hazudott, akkor a jövő héten sem, hiszen a döntő befejezése helyett visszatér a ninjánk és egy meglepően szomorú sztorit mesél el magáról. Nem tudom, hogyan fogja kedvenc rendezőm belefűzni ezt a történeti szálat Juugoék összecsapásába, de kíváncsian várom, mi lesz ennek a vége és miért ide került be. Az az igazság, felmerült bennem az előzetest nézve, hogy nem véletlenül fogja Tsukumo meséje megszakítani Juugoék harcát. Bár én magam még úgy is izgatottan várom a végkifejletet, hogy tudom, mivel zárul, olvastam olyan nézői véleményeket, amelyek azt feszegetik, hogy nekik kezd túl tömény lenni ez a történeti ív, amit meg tudok érteni, mert részek óta ebben vagyunk. Lehet pont azért vágja kicsit félbe Takamatsu - sensei, hogy ezeknek a nézőknek legyen idejük fellélegezni. Minden esetre Tsukumo is tartogat még meglepetéseket számunkra.