Hosszas várakozás után, végre megjelentették a Ghost in the Shell, avagy nálunk a Páncélba zárt szellem első teljes előzetesét. Én nagyon vártam, annak ellenére is, hogy hollywoodi produkcióról beszélünk és mint tudjuk, eddig nem igen készült olyan filmadaptáció animéből, ami igazán emlékezetes maradt volna. Valamint a Ghost in the Shell 1995-ös moziverziója igazán magasra tette a mércét minőség terén.
![Kép helye]()
![Kép helye]()
Amitől elsőre lehet félni, az a rendező személye. Rupert Sanders eddig egyetlen egy mozifilmmel büszkélkedhet, ami nem más, mint a Hófehér és a vadász. De mint tudjuk annak a filmnek inkább a forgatókönyve nagyon gyenge, és itt jön a lényeg. A trailer alapján a látványra nem lesz panasz, viszont forgatókönyvre vajon lesz?
Mivel Jamie Moss és Jonathan Herman-nak is csak egy-egy film van a háta mögött, ez aggodalomra adhat okot. Bár az utóbbit Oscar díjra is jelölték Straight Outta Compton forgatókönyve miatt. Ez viszont bizakodásra ad okot, mivel annak a filmnek a párbeszédjei a helyén voltak, jól volt megírva. A színészi játéktól annyira nem félek, mivel Scarlett Johansson egy jó színésznő. Nem a legjobbak között van, de hozza amit kell. Valamint a stáb többi tagja igen vegyes lett. Vannak itt kínai, holland, japán színészek is az amerikai származásúak mellett.
![Kép helye]()
![Kép helye]()
Amit én várok a filmtől a látványon kívül még, az az erősre megírt monológok, amik gondolkodásra biztatják majd a nézőt. Egy olyan filmet szeretnék látni, ahol semmi sincs a szájunkba rágva, valamint a lenyűgöző felvételeket, nagyon hangulatos, impozáns zenével lássák el. Végre akarok látni egy Szárnyas fejvadászhoz hasonló méltó sci-fi-t, ami fel veheti ellene a versenyt. Bár eddigi tapasztalatim szerint, ez nem fog létrejönni ennél a filmnél. Szerintetek sem? Vagy csak az én elvárásaim túl nagyok?

Téma: [2016.11.15] Ghost in the Shell mozifilm előzetes
![]() |
|
![]()
Hír dátuma: 2016.11.15. 11:30
|
|
2016.11.15 11:30
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Az előzetes alapján a hangulata az eredetire hajaz, kiváncsian várom
![]() |
|
2016.11.15 12:02
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Igen. Itt a Trailer anime verzioja:
Szerintem jó lesz. De ez pont nem fog feküdni az amcsiknak.... |
|
2016.11.15 12:07
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
A nyitó jelenet:
|
|
2016.11.15 12:07 / utoljára módosítva: 2016.11.15 12:07
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Az eddig mutatott morzsák alapján akár még jó is lehet. A jelenetek nagyon hajtanak az eredetiben látható jelenetekre és hangulatra. De persze nem lepne meg ha csak annyi köze lenne az eredetihez, hogy ok, néhány jelenet hasonlít, de a végeredmény nem lesz több mint egy átlagos Z kategóriás amcsi sci-fi (remélem nem így lesz, és tényleg méltó lesz az eredeti műhöz és mint film a Szárnyas fejvadász színvonalát legalább megközelíti). :S
|
|
2016.11.15 12:37 / utoljára módosítva: 2016.11.15 12:43
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Véleményem szerint a film látványvilága az előzetes alapján a helyén lesz, a karakterek többé-kevésbé egész jók - az Őrnagy miatti hisztériát abból a szempontból nem értem, hogy egy teljes egészében kiborg testtel rendelkező személyről beszélünk, akiről ugyan tudjuk, hogy eredetileg japán, viszont a cserélhető testek korában ez nem mérvadó, tehát Johansson személye ennyiben lenyelhető. Aramaki és Batou meg egyenesen telitalálat, nekem legalábbis piszkosul bejött a két színész.
A forgatókönyv viszont aggodalomra ad okot, és itt most nem az írók kilétére, vagy a könyv minőségére gondolok, hanem arra, hogy amíg a GitS eredetiben egy gondolatébresztő sci-fi, úgy istenigazából, addig a filmet ugye egy hollywoodi blockbusternek szánják, amik, érthető(?) okokból, nem épp a mélyenszántó, sokrétű mondanivalójukról híresek. Tudomásul kell vennünk, hogy Hollywood még mindig elsősorban az amerikai piacra gyárt filmeket, ott meg az a cél, hogy szórakoztató legyen, de ne kelljen sokat agyalni rajta, mert az nem jó. És bár az utóbbi időben látszik némi javulás ebben a tendenciában, én a legjobb esetben is csak egy jól megírt csavaros és látványos mozira mernék számítani, ami valahol a Marvel Filmes Univerzum szintjén mozog - látványos, dinamikus, van benne cselekmény és összességében remélhetőleg meglesz a színvonala -, de azt kizártnak érzem, hogy az eredetihez hasonló mélyenszántó létkérdéseket boncolgató monológokat kapjunk a filmben, mert az a mai szinten még hatalmas rizikó egy ilyen film esetében. De - legalábbis a jó értelemben - ne legyen igazam... |
|
2016.11.15 12:37
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
A Blade Runner című filmet ez az adaptáció soha nem fogja utolérni, de még megközelítenisem. Ez vegytisztán egy szimpla blockbuster film lesz. Ráadásúl szerintem Scarlett Johansson egy popcorn színésznő és nem több. A rendező pedig már írtam Rupert Sanders egy vicc. Akinek az eddigi legnagyobb sikere egy ezerszer elsütött Hófehérke utánzat a Hófehér és a vadász (2012 című rettenet. Ami egy bukta volt. Ha ennyi ajánló levél elégvolt akkor ez a mozi csupán egy pénzszivattyú és nem több.
A film magyar premierje 2017. március 30-án lesz. http://hvg.hu/kultura/20161114_Scarlett_Johansson_meztelen_pancelban_oszt_ki_mindenkit__elozetes |
|
2016.11.15 13:01
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Köszi,Erősen várós cucc lesz,és még én is azt mondom majdnem hogy jobb hogy így készül,kifejezetten jót tesz a filmnek.
|
|
2016.11.15 14:32
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Azért nem kell senkit elítélni egyetlen egy filmből. Számtalan ellenpélda is létezik ahol bukta volt az első munkája de az x. pedig egy nagyszerű feldolgozás lett. És ennek az ellenkezője is igaz ahol az első volt elképesztően jó de az összes többi egy rakás kaki. Szóval ez alapján én nem ítélnék meg senkit. Így az előzetest megnézve szerintem a látványvilág nem rossz, sőt. Kicsit talán tényleg a Szárnyas Fejvadászra emlékeztet a képek hangulata. Én inkább attól tartok, hogy a mondanivalója átjön úgy, hogy mindenki megértse. Ez nagyon nehéz lesz és azt gondolom, hogy a film sikere is kérdéses, mivel akit érdekelnek az ilyen történetek azok már az animéből ismerik. Nem biztos, hogy eredeti feldolgozásban is látni akarják, főleg, hogy rengeteg csalódást okozó feldolgozás történt már az animékből.
|
|
2016.11.15 14:35
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Én azért bizakodok. A Dreamworks, meg a Paramount nem nagyon szokta szeméthez adni a nevét. Az meg külön dicséretes, hogy egy rakás jelenetet egy az egyben átvettek az animéből.
![]() |
|
2016.11.15 14:38
0![]() ![]() |