A második rész ott kezdődik, ahol az első véget ért, mégpedig a börtönigazgató irodájában. Momoko arról faggatja Hajimét, miért van az, hogy az a négy rab, akik a világ számtalan börtönének összes biztonsági rendszerét kijátszották, a Nanba börtönben mégis bírnak a vérükkel. Az egész ügy gyanús neki, így számon kéri Hajimét, hogy biztosan nem titkol-e valamit előle ezzel kapcsolatban. Persze mi nézők tudjuk, hogy titkol egy-két apróságot, de hát kinek lenne mersze a mindenható vezetőnek bevallani egy ici-picike, említésre sem méltó malőrt? A bajt azonban csak tetézi az igazgató asszony jobb keze, Gokuu Samon, aki szintén kétkedésének ad hangot ezügyben. Szegény férfi igazán igyekszik segítségére lenni Momokonak, akit feltétel nélkül csodál, ám mivel ő sem tud kilépni a Nanbaka karaktereinek árnyékából, ezért borítékolható, hogy az esetek legnagyobb részében a pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve jelige alatt több kárt csinál, mint hasznot. Ráadásul nagyon félreérti Momoko Hajime irányába tanúsított érzelmeit, így némi ellenségeskedés alakul ki közte és a 13-as körlet vezetője között. Végül Hajime, hogy eloszlassa Momoko és Gokuu gyanúját, megígéri, hogy később elhozza a fiúk aktáit, és részletesen beszámol róluk, így Momoko elengedi, Hajime pedig megkönnyebbülve távozik, mert végig azt hitte a múltkori szökés miatt akarta Momoko számonkérni.

Ha már vele kezdődött a rész, hadd beszéljek a börtönigazgató asszonyról egy picit. Tudom, hogy ez elsősorban egy komédia, és a mély karakterelemzések helye nem itt van, mégis a hölgyről van egy pár gondolatom. Túl azon, hogy mennyire kedvelem őt, számomra Hyakushiki Momoko egy rendkívül érdekes karaktere a sorozatnak. Gyakorlatilag ő az egyetlen főbb női szereplője a történetnek, ha Hajime imádnivaló testvérét nem soroljuk ide, ám pozíciójának megfelelő szerepet kapott, és nem csak dekoratív látványelem lett. Azt leszámítva, hogy igen bőkezű volt vele a természet melltájékon, nem igazán van kihangsúlyozva a szexualitása. Nincs köldökig érő dekoltázsa, nem bugyimutugató miniszoknyában jár a fegyőrök közé, és még véletlenül sem esik úgy egy férfi ölébe, hogy azzal kellemetlen helyzetbe hozza magát. Teljesen zárt ruházatban van, ami a beosztásához illik, csak pont annyira van kipingálva, mint bárki más a Nanba börtönben, és a viselkedése is egy vezetőhöz méltó. Ha, mint börtönigazgató beszél a beosztottjaival, akkor képes tekintélyt parancsolni, és tiszta viszonyokat teremteni. Ő a parancsnok, akinek megvan ehhez a tisztséghez az ereje és az esze és ezt mindenki elismeri, függetlenül a nemétől. Ehhez képest, mikor a helyzet megengedi hihetetlenül bájos arcát mutatja. Pont olyan lesz, mint bármelyik másik szerelmes nő: elpirul, álmodozik, néha még kicsit próbálkozik, hogy más értelemben is felhívja magára a kiválasztottja figyelmét. Nekem ez egy olyan izgalmas elegy, amit nehezen tudok leírni. Hiszen itt van egy lány, akit szerintem nyugodt szívvel hívhatunk aranyosnak, de ha a munkára kerül a sor, képes mindent félretenni, és még annak a férfinak is a vezetője lenni, aki iránt romantikus érzelmeket táplál. Nem tsundereségből nyers Hajimével, nem azért, mert milyen cuki, ha verekedve mutatja meg a vonzalmát, hanem mert a pozíciója megköveteli a keményebb fellépést. Nekem ez a fajta női karakter olyan, mint egy frissítő szellő, hiszen szokatlanul elegyíti magában a személyiségjegyeket. Céltudatos, határozott, erős, tettre kész vezető, mindennemű tsundereség nélkül, közben pedig aranyos, érzelmes, bájos asszony, a végletekig szende moeség mellőzésével, ami rengeteg megmosolyogtató pillanat forrása lesz.

Viszont pont azért, mert ennyire tüneményes, ahogy Hajime után epekedik, nehezen tudom tagadni, hogy bizony erősen drukkolok neki és őszintén remélem, hogyha még csak egy gag történet szintjén is, de Hajime észreveszi majd a kemény asszony mögött a fülig szerelmes fiatal nőt is. És az talán még egy külön mangát is megérne, hogy egy esetleges párkapcsolat esetén hogyan tudnák lejátszani a hatalmi viszonyokat börtönön belül és kívül.

Nos, bár nem ígérem, hogy a karakterelemzéseket teljesen félre fogom tenni, vegyük fel újra a történet fonalát, ami kezdetben ismét több, rövidebb szálat tartalmazott. Hajime visszatér a 13-as körletbe és a reggeli létszámellenőrzésen Juugot a cellája helyett a felügyelők éjszakai pihenőhelyén találja meg. Juugo nyilván nem ok nélkül menekül oda, mert hát ki tud aludni három idegesítően zajos szobatárs mellett, ezt azért még Hajimének is meg kellene értenie szerinte. Az izgalmas reggel után a Rock és Juugo reggelizni vonul, ahol egy újabb szereplőjét ismerhetjük meg a történetnek. Shiro a szakács látszatra egy nagydarab, meglehetősen szótlan fenevad, ám nem szabad bedőlni a külsejének, mert igazából aranyból van a szíve, főleg azok irányába, akik elismeréssel adakoznak a konyhaművészete iránt. A cellába visszatérve a srácok kicsit fejtörőznek, előkerül egy Rubik kocka is, hogy némi magyar vonatkozású érdekességet említsek, majd elkezdődik a napi munka, amelynek során Nicoból előjön az otaku, mi meg felfedezhetünk egy Gundam utalást, ami különösen is vicces, ha tudjuk, hogy Takamatsu Shinji pályája elején rendezett Gundam sorozatokat. Uno egy playboy nyuszit farag asztaldísz helyett, Juugo meg akaratlanul is beveri Hajime képét, aminek következményei olyan súlyosak lesznek, hogy mi nem is láthatjuk. És még nem vagyunk a nap felénél sem. A négy fiú ámokfutására Juugo újabb szökése teszi fel a koronát, ami végül Hajime és Juugo meghitt hangulatú beszélgetésével végződik. Bár Hajime morog, Juugo meg szemtelenkedik, mégis erősen érződik az az odafigyelés, amiért szeretem őket együtt.

A rész második felében, Hajime, ahogy megígérte, visszatér Momokohoz. Némi cicaharc, egy kevés pironkodás, meg néhány, a szokott mód színes körletvezető bemutatása után Hajime rátér a fiúkra, aminek során nem csak Momoko és a segédje jut fontos információkhoz a srácokról, hanem a nézők is. Talán már mondtam más helyeken, de itt is hadd ismételjem el, hogy amiért én kiemelten szeretem Takamatsu Shinji vígjátékait, legyen az saját mű vagy mangafeldolgozás, mert a vidám felszín alatt a komoly témáknak is hagy teret, így mindig valami többrétegű darabot kapunk tőle. Ahogy az most kiderült, nincs ez másképp a Nanbaka esetében sem, hiszen a fiúk múltja minden színes máz ellenére hordoz magában jó adag szomorúságot is.

Az amerikai Nicot drogárusításért kapták el. Bár ő csak futárként tevékenykedett, aki nem volt tisztában vele, hogy drogokat árul, erősen megszenvedte a dolgot, ezért egy alapos kivizsgálás után, amelynek során az orvosok többszörös ételallergiát és más ismeretlen betegségeket állapítottak meg nála, egy egészségügyi reformintézménybe szállították rehabilitáció céljából. Nico első szökése innen történt. Gokuu elképzelése szerint azért, mert felébredt benne egy nagyon Dragon Ballt idéző szupererő a drog hatására, ám ezzel szemben a valóság az volt, hogy nem szerette bevenni a gyógyszereket és az injekciókat. Mivel a Nanba börtönben jó ízű bogyókat kap szájon át a szurik helyett, így komolyabb oka nincs a szökésre.

A szintén amerikai Rock egy banda vezetője volt a városban és az utcai harcok juttatták sittre. Gokuu úgy képzelte, az áll a szökései hátterében, hogy két banda összecsapása sorát meghalt a legjobb barátja, és ezt még le kell rendeznie. A valóság ezzel szemben az, hogy Rocknak meglehetősen kifinomult az ízlése, már ami az ételeket illeti, így egyik börtönben sem felelt meg neki koszt egészen idáig.

A brit Uno szerencsejáték és csalás miatt vonult börtönbe, a korábbi szökéseinek az oka pedig a nők voltak. Gokuu egy nagyon megható, romantikus történetet talált ki Uno szökéseinek magyarázatára, miszerint az egész szerencsejáték-üzlet azért volt, hogy súlyosan beteg barátnőjének kezelését ki tudja fizetni, és azért szökött el mindenhonnan, hogy mellette tudjon lenni. Nos, egy másik dimenzióban talán, de itt Uno csak egy csélcsap szoknyapecér, aki randikra szökött el. Hogy most nem szökik az azért van, mert nem sikerült neki randit szervezni.

Végül, de nem utolsó sorban itt van a japán Juugo, aki négyük közül a legtöbbet szökött. Nincs még 17 éves sem, de már számtalan sikeres menekülés fűződik a nevéhez. Mint mondja, neki ez a hobbija, egyfajta szórakozás, amivel elüti az idejét, ám Hajime a teljes igazság egy pici részletét megtartja magának. Itt megint láthatóvá válik szerintem, hogy Hajime a nyers stílusa és a kötelességtudata ellenére igenis figyel erre a négy fiúra, és bár azt mondja, hogy ő bízik a legkevésbé Juugoban, szinte valóban apai szeretettel és gondoskodással veszi körbe őket. Ez a gondoskodás rájuk is fér, mert az utolsó másodpercekben a fiúk egy - egy múltszilánkja alapján megérthetjük, hogy egyáltalán nem volt felhőtlen a gyerekkoruk, mindegyiküknek alaposan kijutott a magányból. Ezzel szemben a Nanba börtönt egy otthonos, kényelmes helynek érzik, ahonnan ugyan néha játékból megpróbálnak meglógni, de igazából olyat ad nekik, amit még nem tapasztaltak életük során.

És hogy ne legyen elég az izgalmakból, felbukkan egy titokzatos alak, aki cseppet sem tűnik bizalomgerjesztő pofának. Hogy vajon ki lehet ő, és mit akarhat a fiúktól már csak a következő részekből fog kiderülni.