A komédia nagymestere Takamatsu Shinji, aki olyan vígjátékokat rendezett, mint a Gintama, az Ixion Saga DT, a Binan Koukou Chikyuu Bouei Bu LOVE! vagy a School Rumble, idén nagyon aktívnak bizonyult. Tavasszal ő dirigálta a DEEN égisze alatt a Sakamoto Desu ga? című sorozatot, ami a világ legmenőbb középiskolásának életébe engedett bepillantást, nyáron visszatért a mágikus fiúk második évadával, őszre pedig itt van ez a négy, egészen egyedi rab, akik azért élnek, hogy az őrületbe kergessék a börtönőrüket, Hajimét és felforgassák az amúgy sem eseményektől mentes kóter életét. A sorozat alapjául szolgáló manga egy végtelenül aranyos, fiatal hölgy, Futamata Shou munkája, amely eddig három kötetet élt meg. A képregény érdekessége, hogy minden oldala színes, ám ezért cserében rövidke, 10 - 11 oldalas fejezetek vannak benne. Futamata-sensei egyébként nagyon aktívan részt vett az anime reklámozásában, és többször is szívesen beszélgetett például a seiyuukkel, ami során kiderült, hogy nagyon izgatottan várja, hogy a története megelevenedjen a vásznon. Nézzük tehát, mit is kapunk ebben a húsz percben.

Az első rész drámaian nyit. Miközben a képernyőn felsejlik a történet színhelyét adó barátságtalan épület, egy komor férfihang meséli el, hogy a Nanba börtönszigeten járunk, amely híres arról, hogy onnan ember meg nem szökhet. Ha nem lenne elég az épületet körülölelő, végeláthatatlan tenger, akkor a felfegyverzett őrök és a biztonsági intézkedések akadályozzák meg, hogy az elítéltek idő előtt szabad levegőt szívjanak. Ám ezt megcáfolandó azonnal ki is derül, hogy négy rab bizony minden akadály dacára a kijárat felé tart. Ezzel pedig elindul a macska-egér játék, ami alatt a képek is váltanak és bemutatják a történet igaz valóját. Az elítéltek csapatát a 13-as cella lakói alkotják: a 11-es számú elítélt nőcsábász és csaló Uno, a 25-ös számú kétes eredetű gyógyszereken élő otaku, Nico, a 69-es számú nagydarab éhenkórász Rock, és a 15-ös számú Juugo, aki a szabadulás mestere. Mind a négyen megjárták a világ szinte összes börtönét már, azonban nem tartoznak a félelmetes nagyvadak közé, inkább csak amolyan szeleburdi rosszcsontok. Velük szemben a börtönőrök állnak a kötelességtudó és félelmetes képességekkel rendelkező Hajime és segédje Seitarou vezetésével, de mint előbb-utóbb a nézőnek is világossá válik, az őrök nagy részének legalább annyira nincs ki a négy kereke, mint a raboknak. Persze, mi is lenne a további 11 részben, ha már az elsőben lelépnének a főszereplők, így egy hosszas és fordulatokkal teli üldözés után Hajime maga fordítja vissza kedvenc elítéltjeit a szabadság kapujából.

A rész második fele epizodikusabb, több, apróbb pillanatot tömörít össze. Ebben megegyezik a mangával, ami kezdetben rövid és csattanós fejezeteket mutatott be, és csak később kezdett a szerző összefüggőbb fejezeteket is írni. Innen kiderül, hogy Juugo, aki nem túl szőrös és rózsaszínűek a mellbimbói, a nők élbűvölősének érdekében még férfiakkal is hajlandó lenne kezdeni, megismerhetjük Hajime imádnivaló testvérét, Hitoshit, kiderül, hogy a fiúk minden szökési kísérlet ellenére azért nem szenvednek hiányt semmiben, aztán az is, hogy nem szívesen osztanák meg a cellájukat egy köztörvényes gyilkossal, és szóba került Juugo sötét múltja. Végül pedig befut a börtön vasmarkú igazgatónője, Hyakushiki Momoko is, akinek hatalmát mindenki rettegi.

Mivel a mangát már korábban olvasgattam, így kialakult bennem egy benyomás, amit az anime tökéletesen visszaadott. A mű csillog. Nem viccelek, és nem is valami szimbolikus értelemben használom ezt a kifejezést. Valóban csillog, akárcsak a manga, és tele van színekkel, fura frizurákkal, még furább fazonokkal, valamint agyzsibbasztó humorral. Aki ismeri Takamatsu Shinji munkásságát, biztosan hallott már a Danshi Koukousei no Nichijou című sorozatról. Nos, ha valamihez hasonlítanom kellene a rendező életművéből, akkor ehhez hasonlítanám a leginkább. Egyrészt a nagyon hasonló humor miatt, csak iskolai környezet helyett ezúttal börtönben, másrészt a több, rövid részből álló történetmesélési módszer miatt, amit nem nagyon köt össze egy fő történeti szál. Az már most kiderült, hogy a rendező kicsit összekeveri a fejezeteket, de az első benyomásom alapján ezt pont azért teszi, hogy a történet ne legyen annyira random, mint a mangában. Aminek egyébként megvan a maga bája, ám mozgóképen nem lenne olyan ütős, mint lapozható formátumban.

A szereplők legjellegzetesebb tulajdonságait már az első rész kiválóan bemutatta, ahogy a kapcsolatukat is egymással. Nem titok, hogy nekem Hajime az egyik nagy kedvencem, és a fiúkkal való kapcsolata. Szegényt gyötrik eléggé a srácok, ő pedig nem által hangot adni felháborodásának, ha a helyzet úgy kívánja, mégsem képes igazán utálni őket, helyette inkább apáskodik felettük, amit a srácok rendületlenül ki is használnak. A négy fiú közül egyértelműen Juugo és Nico fogott meg magának a legjobban. Juugo haláli fazon ezzel a bárhonnan képes megszökni attitűddel és a szemtelen lazaságával, amivel az egész életét kezeli, Nico pedig egy jelenség szerintem. És hála az anime, -illetve mangarajongásának, az egyszeri néző kis kikacsintást kaphat az animetörténelemre.

A zenék tökéletesen illenek a sorozathoz. A The Super Ball Rin! Rin! Hi! Hi! című openingjének dallama rendívül fülbemászó, míg a seiyuuk énekelte ending inkább egy kis vicces montázs arról, hogyan zajlik az élet a Nanba börtönben. És ha már seiyuuk, véleményem szerint remekül hangzanak és sokat hozzátetettek a részhez. Seki Tomokazu férfias orgánuma telitalálat Hajimének, Uemura Yuuto pedig egy egészen új oldalát mutathatja meg a Bungo Stay Dogs Atsushija mellett ebben a szezonban. De fantasztikus volt Kobayashi Daiki Nicoja, Shiozaki Airu Rockja, vagy Kakihara Tetsuya Unoja is. Ami érdekesség, hogy a rendező például Sakamoto Desu ga? - val ellentétben itt főleg kezdő színészeket, vagy kevésbé ismert seiyuuket kért fel a főszerepekre. A Binan Koukou Chikyuu Bouei Bu LOVE! kapcsán készült vele annak idején egy érdekes interjú, amelyben rátért arra is, hogy rendezőként nagyon inspiráló volt számára, ahogy fiatal, kezdő seiyuuk a szeme előtt szerettek bele a szakmába, és nem csak a hangszínészetbe, hanem a közönség előtt való szereplésbe is. Azt gondolom, ez is közrejátszhatott abban, hogy a Nanbakaban meg akarta adni a lehetőséget néhány fiatalnak a tündöklésre, ráadásul ő azon rendezők közé tartozik, aki magabiztosan választja ki a feltörekvő, tehetséges színészeket. Ez talán annak köszönhető, hogy néhanapján maga is mikrofon elé áll, illetve köztudomásúlag jó kapcsolatot ápol a seiyuukkel. És ugyanez a magabiztosság jellemzi a rendezéseit, amit itt is bemutatott: anélkül, hogy komolyabban belenyúlt volna a történetbe adta vissza a manga összes jellemző tulajdonságát és hangulatát.

Még egy apróság. Sokan azt várták, hogy ez a sorozat a híres/hírhedt Prison School finomabb és nőiesebb verziója lesz majd, így csalódásként élték meg, hogy teljesen más irányba indult a történet. Mivel sajnos a fent említett sorozatot nem láttam, csak hallomásból ismerem, ezért sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom ezt, így megragadom az alkalmat, hogy megkérdezzem azokat, akik látták a Prison Schoolt és ennek az első részét, hogy osszák meg velem a gondolataikat. Van-e bármilyen hasonlóság vagy tényleg teljesen új utakat keres ez a hölgy a rabjainak?

Biztosan észrevehető volt, hogy mint mangaolvasó és mint Takamatsu Shinji elkötelezett rajongója, teljesen meg voltam elégedve a résszel, de azt is hozzá kell tennem az igazságosság nevében, hogy nekem egy nagyon érdekes humorom van. Biztos, hogy sokan lesznek, akiket nem fog megfogni ez a fajta humor, ám hiszem, hogy akik az első részt megszerették, sok további mókás pillanatot fognak kapni ettől a sorozattól.