A 81 Produce tehetségkutató ügynökség hétfő reggel tette meg azt a sajtóbejelentést, miszerint a szinkronszínésznő és énekesnő Matsuki Miyu betegségben elhunyt, október 27-én. Matsuki Miyu 38 éves volt.
A szinkronszínésznő még júliusban jelentette be, hogy egy ideig nem vállal több szerepet, mert a tüdőgyulladását szeretné kezeltetni. Mivel már év eleje óta nem akar lemenni a láza, a kivizsgálás során heveny tüdőgyulladást állapították meg nála az orvosai.
Matsuki Miyu következő szerepe Charlotte Dimandias lett volna Misaki Jun Hundred című light novel sorozatának animesorozat adaptációjában.
Számos színésztársa, úgymint Sakakibara Yui, Kakazu Yumi, Ogata Megumi, Akesaka Satomi, Sanada Asami, Nakajima Saki, Yonezawa Madoka, Aizawa Mai és Taketatsu Ayana részvétét és együttérzését fejezte ki a Twitter oldalukon.
Mi leginkább az alábbi szinkronszerepei alapján emlékezhetünk majd rá:
Forrás: AnimeNewsNetwork

Hayate no Gotoku - Saginomiya Isumi
Carnival Phantasm / Tsukihime - Hisui
Shimoseka - Nishikinomiya Anna
Fate/Kaleid Liner Prisma Illya - Magical Sapphire
Claymore - Flora
Da Capo - Sagisawa Yoriko
Haiyore! Nyaruko-san - Cthuko
Hidamari Sketch - Yoshinoya-sensei
Téma: [2015.11.02] Elhunyt Matsuki Miyu szinkronszínésznő
|
|
Nyugodjon békében!
|
|
2015.11.02 15:50 00 / | |
Offline
|
|
Nyugodjon békében!
|
|
2015.11.02 15:55 00 / | |
|
|
szomorú , a Haiyore! Nyaruko-sant nem rég kezdtem el és rögtön a kedvencem kuuko lett. nyugodjon békében
|
|
2015.11.02 16:15 / utoljára módosítva: 2015.11.02 16:17 00 / | |
Offline
|
|
Nyugodjon békében!
|
|
2015.11.02 16:47 00 / | |
|
|
Nyugodjon békében szegény. Pedig nem volt egyáltalán idős, sőt mostanában elég fiatal hírességek halnak meg :/
|
|
2015.11.02 16:48 00 / | |
|
|
Nyugodjék békében. Angyali hangjával remélem a mennyekben is tovább fogja szórakoztatni a mennyek anime/film-nézőit, szinkronrajongóit.
|
|
2015.11.02 16:55 / utoljára módosítva: 2015.11.02 16:56 00 / | |
|
|
Szegény, rövid élete volt
Elég sok szerepe miatt kedveltem |
|
2015.11.02 17:36 00 / | |
|
|
nyugodt békében.
|
|
2015.11.02 17:41 00 / | |
|
|
Szegény, pedig sok szerepe miatt szerettem.
Ráadásul ilyen fiatalon Nyugodjon békében! |
|
2015.11.02 18:08 00 / | |
|
|
Nyugodjon békében!
|
|
2015.11.02 18:18 00 / |