Már egy ideje köztudott, hogy a nagy sikerű Berserk manga új adaptációval bővül. Igen látványos, bár sajnos nevetségesen rövid trailerekkel kápráztattak el minket már hónapok óta. Annyi azért kiderült belőlük, hogy a látványra nem lehet majd panasz, a STUDIO4℃ kitett magáért.
Mintegy két héttel ezelőtt, július 15-én pedig megnyílt a film hivatalos oldala is, ahol újabb szemet gyönyörködtető és valamivel hosszabb trailerrel kedveskedtek nekünk. De ami fontosabb, napvilágra került az első film vetítésének a várható időpontja is, nevezetesen: jövő év januárja.
Ez a film a háromrészes Golden Age arc első darabja lesz, vagyis nem folytatásról lesz szó, hanem újrafeldolgozásról. A karakterdizájn természetesen ugyanaz maradt, csak a grafika fejlődött. Az előzetesek alapján nem fog csalódást okozni a rajongóknak - mint egyiküket, engem legalábbis lenyűgözött az ízelítő és tűkön ülve várom már, hogy DVD-n is kijöjjön a film és megtekinthessem végre (ami nagyjából egy év múlva várható).
Summa summarum, lehet nyálat csorgatni a videókra (avagy szitkozódni, ha esetleg nem nyerné el tetszésünket)!
Íme néhány kép ízelítőnek:
![Kép helye]()

Gutts és Griffith
Casca
Attack
Skull Knight
Téma: [2011.07.30] Berserk Movie 2012-ben
![]() |
|
![]()
Hír dátuma: 2011.07.30. 20:11
|
|
2011.07.30 20:11
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Hát Guts feje elég érdekesen néz ki (legalábbis az első képen)...
Ettől eltekintve nagyon várom már hogy megjelenjen. Arról lehet valamit tudni hogy milyen időkzönként adják ki a részeket? |
|
2011.07.30 20:18 / utoljára módosítva: 2011.07.30 20:19
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Azt mondták, hogy több mint 10 éven keresztül fog tartani a project.
|
|
2011.07.30 20:19
0![]() ![]() |
|
|
|
![]() részben nyerte csak el a tetszésem. a rajzolás a szebb felbontású trailert látva már jobban tetszik, mint amikor pár hete néztem legutóbb. azt azonban most sem értem, miért nem lehet figyelni. rendben, legyen cgi, mert olcsó. de ne a szemmel jól látható részeken spóroljanak. hiányzó árnyékok, csak hogy egyet említsek.
|
|
2011.07.30 20:23
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Az első kép címe lehetne: "A jól lakott óvodás kardjával". De amúgy, amit LumberJacK mondott, azt mondom én is. CGI-nek túl költséghatékony. Hát már nem divat rajzolni is?
|
|
2011.07.30 20:36
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Kíváncsi leszek rá. Én is azt hallottam, hogy évekig csinálják majd. Bár ismerve a mangát aminek szintén jó esélye van, hogy sohasem lesz vége ezen nem csodálkozok. A manga is egy vicc mostanság, szép lassan kiveszik belőle minden kvalitás ami eleddig sajátja volt, és erre még rákontráz a mangaka azzal, hogy jó ha rendszertelenül kiböffent egy pár oldalas folytatást. A 300+ os fejezetek nálam már nem igazán Berserk kategóriások, inkább mondanám valami shounen fight-nak és még csak a történet szereplő bemutatásánál tartunk... ja és fut már több mint 20éve...
![]() Ettől függetlenül várom a filmeket. Majd meglátjuk milyen lesz! |
|
2011.07.30 20:39
0![]() ![]() |
|
Offline
|
|
![]()
Na, nem csak én vagyok a hülye, másnak is szúrta a szemét az a CGI.
Így belenézve a trailerbe, kedvem támadt egy kis nosztalgiára. Lehet elő kéne venni az eredeti sorozatot egy kicsit. viral írta: Azt mondták, hogy több mint 10 éven keresztül fog tartani a project. |
|
2011.07.30 20:52
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Nagyon várom!!!!!!!!!!!
|
|
2011.07.30 21:06
0![]() ![]() |
|
|
|
![]()
Na majd meglátjuk, hogy milyen lesz, én mindenesetre kíváncsian várom. Reménykedem benne, hogy a sorozatban megszokott seiyuu-kat fogják alkalmazni a mozifilmeknél is. Amúgy csak nekem volt furcsa a Warner Bros. logója az előzetes elején?
|
|
2011.07.30 22:09 / utoljára módosítva: 2011.07.31 0:12
0![]() ![]() |
|
|
|
![]() viktorius írta: Ez csak nekem tűnik nevetségesen hosszú időnek?Még mielött mindenki fujolná a grafikát elmondom hogy moziban is félkész alkotást vetitenek(lásd evangelion). BD-n ennél szebb lesz az biztos. |
|
2011.07.30 22:22
0![]() ![]() |