Profil Képtár

Én ma Tescoztam és megvettem Budai Lotti, A nyugati szerető és A párizsi gésa könyveit. A Moly-on elég jó az értékelése meg amúgyis régóta szemeztem velük.

Profil Képtár

Én még tavaly vettem meg a Ready Player One-t amit még sajnos nem sikerült elolvasnom, de amint végzek a játékokkal (amiket szintén tavaly vettem), mangákkal és animékkel utána biztosan neki fogok állni.

Most mangából a Berserk-et olvasom ami istentelenül jó, a másik az meg a Boruto, dehát olyan ritkán jön új fejezet hogy inkább csak mérges leszek amikor megjelenik.

Profil Képtár

A Bookline-on van 20-70%-os akció. Két 50%-os, 1900ft/db, akciós könyvet meg is rendeltem ennek örömére, amiket már rég kinéztem. Érdemes felnézni.

Profil Képtár

John Scalzi féle vének háborúja sorozatot sikerült kiolvasni. Azt kell mondjam, hogy nagyon jó.

Profil Képtár

A varázslók című könyv első kötete szintén pipa, a másodikhoz kezdek hozzá. Annyi kérdésem lenne, hogy valakinek valamilyen véleménye van az egész sztoriról (3 kötet). Értem itt, megéri végigolvasni? Csak azért, mert annyira nem jött be nálam az első kötet, nem mondom, hogy rossz, de annyira nem is jó...

Profil Képtár

Én az egész trilógiát elolvastam, igazából az első kötet a legalja, utána már csak jobb lesz, Quentin sem olyan idegesítő p*cs a végére, viszont újra nem olvasnám, mert unalmas és vérszegény volt, az összes jó ötlet valami elcsépelt húzással lett agyoncsapva és egyszer sem éreztem, hogy bárminek súlya lenne. Személy szerint azt mondanám, kár vesztegetni rá az időt. Olvasd el a Bezárt elméket, nekem nagyon bejött, Scalzit neg úgy látom szereted.

Profil Képtár

A Varázslókat én az első kötetnél abbahagytam annyira nem tetszett. :/

Jelenleg Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten könyvét olvasom. Kicsit félve indultam neki, de nem gondoltam hogy annyira tetszeni fog, hogy már a 2. kötetét is megrendeltem.

Profil Képtár

Ah, a Leányrablásról olvastam, hogy nagyon dicsérik, de olyan sokat nem mond ennyi infó róla... Miben über az író, hogy így viszik a regényt, mint a cukrot?

Profil Képtár

Hát ezt nhéz megmondani. Egyszerűen csak megkapó. Meg talán a nagyon kor hű környezet és a karakterek. csak ajánlani tudom.

Profil Képtár

Egy ideje nem olvastam, pedig sok könyvem várja még a kiolvasást, és még több van a képzeletbeli bevásárlólistámon is. Csak különböző okokból nem volt időm mostanság olvasásra... (Élet, egyéb hobbik...)
Most azonban, hogy néhány hete megnéztem az HBO Csernobil sorozatát, több helyen is belefutottam ajánlások közt egy címbe, és azóta be akartam szerezni a könyvet. Azért azt szeretném kihangsúlyozni, hogy nem a sorozat miatt kattantam a témára, évek óta izgat a téma, időről-időre mindig visszatér nálam, olvasgatok, videókat nézegetek, érdekel. Nem nagyon szoktak ilyesmik érdekelni, de Csernobil egyszerűen vonz, megmagyarázhatatlanul... Talán azért is, mert valamilyen szinten kötődik hozzám, valamilyen szinten az egész világhoz. Meg talán azért is leginkább, mert abban a korszakban születtem, pontosabban a baleset után három évvel, bátyám meg hat nappal a bekövetkező baleset előtt született. Bár mondhatjuk, hogy messze vagyunk tőle, a baleset óta sok emberben érthető módon megváltozott a távolságokról alkotott képe... hiszen a sugárzás szemszögéből szinte egy köpésnyire vagyunk... a sugárzás szempontjából kicsi a világ... Szóval ugrok mindenre, ami ezzel kapcsolatos, és a film is nagyon tetszett, már amennyire egy ilyen film, ami valóban megtörtént eseményt dolgoz fel, és ami hozzám hasonló érzékeny lelkűeket ki tud facsarni (főleg, ha az állatokat meg jobban szereted az embereknél...), mégis tetszett. Szerintem nagyon átadta, milyen érzések lehettek akkor az emberekben. Nagyon átjött az a nyomasztó légkör, ami akkoriban is uralkodhatott, nem csak a baleset miatt, hanem alapból az akkori rendszer miatt is... Annyi dokumentumfilmet megnéztem, azokból mégsem jöttek így át ezek az érzések... Itt meg piszok jól megcsinálták... És akkor a könyv, aminek a címét mindenhol ajánlgatták, ha a film is hatással volt az emberre:

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Tegnap sikerült eljutnom könyvesboltba, és megvettem, aznap el is kezdtem olvasni, ma már több mint a felén túl vagyok. Ha nem is ma, holnapra szerintem "ki is végzem"...
Az írónő egyben oknyomozó újságíró is, jó 20 éven keresztül dolgozott a szóban forgó könyvön. Nem regényről van szó, nem valami valós eseményeken alapuló, kitalált történetet írt, hanem rendesen utánajárt dolgoknak, igyekezett kideríteni dolgokat, mert ugye, mai napig nagyon ellentmondásos dolgokat hall, olvas és lát az ember. Az oroszok még mindig szeretnek arra gondolni, hogy nincs náluk baj, minden tökéletesen működik náluk, ők semmiről sem tehetnek, mindig valaki más a hibás... Ott van a filmre adott reakció is, hogy ők is elkészítik a maguk verzióját, majd ők megmutatják, hogy is volt valójában, hogy igazából egy amcsi CIA ügynök szabotált mindent, azért volt a baleset... Állítólag az oroszok is már előre röhögnek ezen a verzión... De az írónő, ő az akkori résztvevőket igyekezett felkutatni, beszélni velük: katonákkal, likvidátorokkal, a Zóna illegális lakóival, az erőmű közelében élőkkel, özvegyekkel, vadászokkal... A "csernobili emberekkel", mert ahogy olvastam, többen is elmondták, hogy elmosódtak már azok, hogy ki orosz, ki ukrán, stb., egyszerűen mindenki "csernobili" lett... Ezekből a különböző beszélgetésekből, a különböző emberek elbeszéléseiből, visszaemlékezéseiből, elmélkedéseiből lett összerakva a könyv, és... nagyon hatásos. Hogy ki hogyan élte meg az akkori és az utána következő állapotokat, kinek mit jelentett akkor az egész... Bár nagyon fájó, de mégis tetszik, ahogy sokan, maga az írónő is, pont azokra tér ki jobban, akikre én is, és akik miatt mindig haragszom, hogy róluk miért nem esik szó? Miért nem érdekel senkit az ő sorsuk is? Hiszen ők is megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk: az állatokról. De ugye, egy állatimádónak fájdalmas is, mikor olvassa, milyen kegyetlen sorsuk volt... Bár erről, és alapból az egész témáról legjobb barátnőmmel is nagyon jókat beszélgettünk napokon keresztül (hiába, olyan sokszor, mintha az ikrem lenne), és arra jutottunk, valahol megértjük a dolgot, hiszen később éheztek, szenvedtek volna sokat. Még szinte humánusabbak voltak velük, mint az emberekkel, akiket meg hagytak szenvedni, hogy aztán lassan, kínok között haljanak meg. Ugyanakkor meg dühítő, hogy az emberi egoizmus miatt mindig csak az ember, az ember a fontos, őket kell menteni, az állatok nem lényegesek, nem számítanak. Az írónő is megjegyezte egy ponton, az jött át akkor, mintha olyan lenne, mint én, ugyanúgy haragszik, hogy miért nem számított az ő életük is? Hogy elárulták őket, és még csak nem is érthették, hirtelen miért fordult rosszra a sorsuk.
És persze a gyermeki sorsok is... Szóval, borzasztóan erős olvasmány, de mégis, szerintem érdemes elolvasni, főleg, ha valakit érdekel a téma, és szeretne kicsit többet tudni, a színfalak mögé is belátni.
Még a tűzoltó felesége is mesél benne, a saját történetét... akit ugye sokan megköveznek azért, amit tett, amilyen ostoba volt... Az volt, persze, de akkor mindenki az volt, a leginkább bűnösek azok, akik ugye odafönt ültek, és dirigáltak... hülyeségeket, hazugságokat, mert hát a tanult embereknek is ők adták ki parancsba, mit kell mondaniuk, vagy vitte őket a fekete autó... Ugyanakkor meg mégsem lehet bántani ezt a nőt, hiszen csak azt bizonyította, mennyire szerette, tiszta szívből a férjét. Akkor is, mikor már a legkevésbé sem emlékeztetett már emberre... Azért mindig lehet ítélkezni, könnyű, de senki sem tudhatja, még ha azt is állítjuk magunkról, hogy ismerjük saját magunkat, tévedünk... Sosem tudhatjuk, mit tennénk hasonló helyzetben. Hiszen akkor mutatkozik meg igazán, kinek milyen a természete, hogy a szív, vagy az ész diktál-e abban a pillanatban. Ennél a nőnél a szív diktált. Olyannyira, hogy a szíve alatt hordott gyermekükről megfeledkezett, mert csak a férje volt előtte... Elítélik, pedig sokan pont az ilyen erős szerelmekről szóló történeteket keresik, ilyenekről álmodoznak, ilyeneken sírnak a filmeken, könyvekben. Ahol az utolsó pillanatig is csak tiszta szerelem van. Azért másik oldalról nézve, egy betegnek is elég szörnyű, mikor nincsenek mellette, magára hagyják, undorodva néznek rá, nem? Ha meg otthagyta volna, akkor azért ítélnék el... De tényleg, "jó" volt olvasni az ő történetét is, hiszen eddig mindenhol csak azt olvastam, hogy senkinek sem beszélt a történtekről, magáról, elzárkózott a világ elől, nem ad interjúkat...

Szóval... izgalmas olvasmány, de nagyon erős, lélekmarcangoló. Mégis olyan, amiről nem árt tudni... Hiszen így vagy úgy, de mindnyájunknak köze van hozzá, hiszen ott van a levegőben, a földekben... világszerte. Hol kisebb, hol nagyobb mértékben, de van, és még lesz is több százezer évig...
(És akkor nem is ez volt az egyetlen atomkatasztrófa, sok volt még, amikről kevesen tudnak mai napig, és nem csak "már megint ezek az oroszok"...)

Nem nagyon érdekelnek az elhagyatott helyek, rémisztőek (főleg, ha valaki, mint én, hisz az okkult dolgokban is), de Pripjaty városa vonz, elmennék oda egyszer, ha lenne kivel (aki ért minimum angolul ), hiszen tudom, hogy vannak oda szervezett utak, még az erőműbe is, persze nyilván nem a lezártba. De én csak a várost nézném meg. Barátnőmmel már arról is beszéltünk, hogy talán azért vonz így, mert valamikor talán lehetett hozzá közöm. Lehet ez belemagyarázás is, de mivel mondtam, hogy sok dologban hiszek, így például az újjászületésben is. Barátnőmmel is úgy vagyunk, hogy biztosan találkoztunk mi már korábban is, az első perctől, hogy kisiskolásokként megismerkedtünk (illetve, ő már óvodából is emlékszik találkozásra, de akkor csak összenéztünk, és úgy voltunk egy rövid ideig), szóval elképzelhetőnek tartja ő is, hogy talán egy korábbi életben élhettem ott. Ha nem is pont a baleset idején, hanem akár évekkel, évtizedekkel korábban... Talán ezért is vonz annyira a város, és ami történt ott... A lényeg, hogy érdekel a téma. És örülök, hogy ez a könyv is része lett az én kis könyvtáramnak, ahol eddig inkább fantasy, sci-fi, vagy egy-két horror kapott helyet, meg persze a mangák, mesekönyvek.

Gomen, hogy ennyit írtam, ebből is látszik, hogy már-már - ha még nem XD - betegesen vonzódom a témához.