Viccek

MaRtiN | 2013-08-25 14:22
A téma archiválásra került

Itt olvashatjátok vissza: http://animeaddicts.hu/forum.php?archive-topic.14802

Ebben a topicban lehet folytatni, amit az előzőben elkezdtetek.
Avernus | 2013-08-25 14:29
MaRtiN | 2013-08-25 14:38
zAndris | 2013-08-25 14:39
Avernus írta:
ezen besírtam
zonbat | 2013-08-25 19:58
Ezt nem régen találtam és jót nevettem rajta.
Gondoltam jópofa...
spoiler Kinyit
Fluor – MIZU (műelemzés)

A költő nem sokat teketóriázik, azonnal szituációba helyezi az olvasót az
első két sorral. "Zúzunk az éjszakában én meg pár haver” A zúzás
tevékenység tulajdonképpen nem jelent semmit. Talán a „létezünk az
éjszakában” lenne a közérthetőbb formája. A költő szóhasználatát némi
művészi túlzás jellemzi, mintha az éjszakában való létezést valamilyen erős
hang, vagy fényhatás kísérné. A második sorból az is kiderül, hogy a költő
nem egyedül csinálja a zúzást. A következő két sorban némi képzavar
érezhető. A dolgok állásáról érdeklődik a hallgatótól, de a választ meg sem
várva egy örök érvényű igazságot sző mondanivalójába, mely szerint ha menni
kell, hát menni kell. „na mondd csak, mi a pálya ha hívnak, menni kell”
Miután meggyőződhettünk a költő bölcsességéről, egy újabb képzavarral
találjuk szembe magunkat: „régóta nincs kiút csak lányok és fiúk” A
költő míves soraiban tudatja abbéli elégedetlenségét, hogy csak két neme
létezik az emberi fajnak. Csak lányok, és fiúk, és ebből hiába is keresnénk
kiutat. Aztán mégiscsak elégedett ezzel az állapottal: „nekem bejön ez a
szitu” Ezek után tanúbizonyságot tesz – zsenge kora ellenére –
hiperrealista látásmódjáról: „Csak akkor bulizom, ha úgy van és általában
úgy van” Csak akkor megy mulatságba, amikor úgy van, vagyis amikor
mulatságba megy. És általában olyankor mulatságba megy. Ezen a ponton
érezhető Dali festészetének hatása, vagy valamilyen szintetikus
tudatmódosítóé. A költő fontosnak tartotta, hogy a hallgatóval megossza
elérhetőségét: „lenn megtalálsz a klubban” A költő, mintegy
nyomatékosítja mondanivalójában, hogy elégedett az állapottal, tetszenek
neki a hallgatóról keringő bárgyú történetek. Aztán szeretné a hallgatót
valami meggondolatlanságra bírni. Remélhetőleg nem a hegyoldalt akarják
felgyújtani: „nekem bejön ez a szitu a sok buta sztori rólad csináljunk
most olyat, amit megbánunk majd holnap” Ezek után a költő megszólítja
hallgatóját (feltételezve, hogy az nőnemű, és szintén zsenge korú), és egy
gyermeteg hasonlattal megpróbálja közösülésre bírni azt: „Kicsilány, óóó,
szia, helló! álljunk össze, mint két kicsi legó” A következő sorokban
újból képzavarral szembesülünk: „na figyu már, mondom mi a szitu te lány,
én meg fiú na mizu, mizu, mizu?” Felhívja a hallgató figyelmét a nemek
közti különbségre, és ezután roppant nyomatékosan, önmagát háromszor is
megismételve érdeklődik a dolgok állása felől. Aztán egy hirtelen váltással
másnap reggel lesz. A költő ekkor szemlélteti a hajnalhasadtát, mely
ellentétben áll az általa bonyolított mulatságok”keménységével”. Nyilván
itt a jó ízlés határait feszegető mulatozásra utal a költő: „A klubok rég
bezártak a város felébred világos van, de nálam a bulik kemények” A költő
nem rejti véka alá trehány életmódját. Erre egyetlen sort szentel csupán.
Aztán – nyilván a divatos „afterparty” szó rövidítésével tudatja, hogy a
mulatság utóéletének egy szoba ad otthont. A hallgatót megpróbálja
házipornó készítésére bírni. Undorító: „a cuccok szétdobálva after a
szobában te és én a félhomályban filmezünk az ágyban?” Ez után némi
anakronizmussal újra belecsöppenünk a mulatságba: „Te is tudod, hogy van
ha Tomika felbukkan partyszemcsiben a klubban sapiban meg színes cuccban az
F-L-U-O-R a partyállat, ezt tudnod kell mer' az élet csak úgy lesz jó ha
felpörög, mint az electro” A költő kissé túlértékeli saját személyét,
hiszen feltételezi, hogy a hallgató tisztában van azzal, milyen jelenség,
amikor a költő megjelenik egy társastánc-összejövetelen. Ha mégsem lenne
tisztában a hallgató ezzel, a költő kisegíti saját küllemének leírásával. A
megjelenésének elemzésével kiderül, hogy a költő mentalitása a 16 év alatti
ifjú hölgyekben férfias benyomást kelt, így nyilvánvaló, hogy a költemény
nekik szól. Az általa viselt holmik becézett megnevezésével a költő maga
ugrasztja ki a nyulat a bokorból. A napszemüveg, és a sapka becézett
megnevezése, valamint a tiri-tarka ruházat viselete megkérdőjelezi a költő
nemi identitását. Ezzel a költemény koncepciója is felborul, hiszen az
olvasóban jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a költő vajon valóban csak a
megszólított ifjú hölgyekhez vonzódik? Ezt megerősítendő a költő önmagát
„partyállat”-nak, vagyis gátlástalan, féktelen ösztönlénynek titulálja. A
férfi hallgató ezen a ponton összeszorítja a combjait rémületében. A
költemény lezárásaként a költő tudatja, hogy számára csak akkor van értelme
az életnek, ha az zajlik, mint egy divatos, effektekkel teletűzdelt
zajfüzér, amit némi túlzással zenének nevez korunk ifjúsága. A költemény
tartalmi, és formai értéke a nullához közelít, kizárólag erőteljes
alkoholos, vagy kábítószeres behatás alatt képes élményt nyújtani. A
célkorosztály, valamint a költeményben leírt szándékok összegzésénél
felmerül a költő büntetőjogi felelőssége, hiszen kiskorú lányokat kéintim
együttlétre, és szexuális tartalmú filmek készítésére.
MaRtiN | 2013-08-25 20:36
ViharTáncos | 2013-08-25 21:37
zonbat írta:

Tökéletes elemzés. Szuper

Mio-chan | 2013-08-26 15:51
És az óriások kihaltak
figiri | 2013-08-26 17:46

Ezt, egy amolyan " A költő válaszol" blokkban , a Laár pour Laár-tól... fennséges lenne...
ViharTáncos | 2013-08-26 18:51
CoD-os szobatárs egynapja

http://www.youtube.com/watch?v=BZObkTGJ-Ek
[ Módosítva: 2013.08.26 18:52 ]
MaRtiN | 2013-08-26 23:49
Ez a Metallica egyik számát idézi: "Sad but True"

lil-Dexx | 2013-08-27 11:04
ViharTáncos írta:

Kár, hogy nem. Sőt, ez még csak nem is elemzés. Elemzés nem tartalmazhat értékelést, kizárólag értelmezést. Elemzésekben nem ítéljük el a költőt, legyen az József Attila, François Villon vagy Karácson Tamás, sem annak művét. Ezt kritikának hívjuk.

[ Módosítva: 2013.08.27 11:06 ]
ViharTáncos | 2013-08-27 11:56
lil-Dexx írta:

Akkor legyen kritika... ettől még tetszett

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.08.27 12:24 ]
DaemonCica | 2013-08-27 17:47
XD
robogo21 | 2013-08-28 16:57
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=Z7wTtwLwBh4

[ Módosítva: 2013.08.28 20:17 ]
ViharTáncos | 2013-08-28 20:24
Macskások ezt szeretni fogják. Kuncog

http://www.youtube.com/watch?v=hM6jEYej00U

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.08.28 20:28 ]
Molly | 2013-08-28 21:04
spoiler Kinyit

Japan does pranks right
McAce | 2013-08-28 22:20
http://www.youtube.com/watch?v=kkwiQmGWK4c

ViharTáncos írta:
Macskások ezt szeretni fogják. Kuncog
Nekem erről, a fenti link jutott eszembe.
Razielhu | 2013-08-29 00:41
Hardcore Thomas, a gőzmozdony
danivilla | 2013-08-29 10:59
Régi videó, ha valaki emlékszik még az afrikai foci vb re és még a gyűrűk ura-t is szereti...

http://www.youtube.com/watch?v=7B2LPxggvqY
ViharTáncos | 2013-08-29 19:45
Hard stuff ^^

Daisuken | 2013-08-30 21:10
Ez nem kifejezetten vicc, de nagyon jópofa a pali; élvezet nézni és hallgatni 16.000 Honey Strings
figiri | 2013-08-31 12:43
Lovi a japánoknál
Farmer
Mariko | 2013-08-31 13:38
figiri írta:
Lovi a japánoknál
Úristen!! Mit szívott, aki ezt kitalálta!? Hahotázik
ViharTáncos | 2013-09-02 20:46
spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2013.09.02 20:47 ]
Gwolf2u | 2013-09-02 23:15
Suspense
robogo21 | 2013-09-03 18:07
MaRtiN | 2013-09-03 19:07
ViharTáncos | 2013-09-03 20:56
Kétségbeesett hegymászók és a kötél esete...

http://www.youtube.com/watch?v=gwvXtfRjonc
Tamatu | 2013-09-04 06:03
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.09.04 6:08 ]
Molly | 2013-09-04 21:34

spoiler Kinyit

Briluca-chan | 2013-09-07 12:16
Cyanide & Happiness - Beer Run
figiri | 2013-09-07 16:51
spoiler Kinyit

Pitbull | 2013-09-07 22:09
Az egész magyar internet ezzel van tele, de ha valaki eddig nem látta volna:
Románia - Magyarország 3-0
robogo21 | 2013-09-08 17:56
ViharTáncos | 2013-09-09 14:04
Pitbull írta:
Az egész magyar internet ezzel van tele, de ha valaki eddig nem látta volna:
Románia - Magyarország 3-0

Fú rekesz izom tréning.

Videó játék logika:

http://www.barnorama.com/video-game-logic-3/
robogo21 | 2013-09-09 21:52
Gazdasági válság idején induló szakmák
1. Talicskatoló: Egynyomvonalú kézierőgép-kezelő technikus
2. Takarítónő: Higiéniai manager asszisztens (key manager)
3. Ablakmosó: Síküveg restaurátor
4. Sofőr: Kormánykerék-igazgató logisztikai supporter
5. Disznópásztor: Élelmiszeripari alapanyag előkészítő koordinátor
5. Pénzbehajtó: Kihelyezett tőke visszaáramoltatási szociális ügyintéző
6. Verőlegény: nyeles testápoló-gép kezelő technikus
7. Rakodómunkás: anyagmozgatási szakreferens
8. Tolvaj: tulajdonáthelyező és biztonsági szakember
9. Utcaseprő: Köztisztasági, tárca nélküli asszisztens
10. Kukás: Hulladék managelési szakreferens
11. Bérgyilkos: Humánerőforrás létszám leépítési ügyintéző
figiri | 2013-09-09 23:08
robogo21 írta:
Rakodómunkás: anyagmozgatási szakreferens
Ezt átviteltechnikusként is ismerjük
11. : Futár: Szállítmányozási alvállalkozó
JANOSHERCEG | 2013-09-09 23:24
Akkor már:
12: Vécés néni: Anyagcsere felelős szakmenedzser.
ViharTáncos | 2013-09-10 15:30
spoiler Kinyit

Sport arcok:

http://www.barnorama.com/funny-sport-faces/
[ Módosítva: 2013.09.10 15:39 ]
Phoboss | 2013-09-10 16:07
Free! Kicsit másképp ! HahotázikKuncog
spoiler Kinyit

bár így se tetszene
robogo21 | 2013-09-10 17:55
MaRtiN | 2013-09-10 18:55

Romatika fail
dangreg | 2013-09-11 09:12
Phoboss írta:
Free! Kicsit másképp ! HahotázikKuncog
spoiler Kinyit

bár így se tetszene

Elhiszed hogy így a sok fangirlnek sem?
Pedig még mindig nézhetnék a plot miatt.
ViharTáncos | 2013-09-11 15:12
spoiler Kinyit

Tamatu | 2013-09-11 15:19
MaRtiN írta:

Romatika fail
9gag rulez!

spoiler Kinyit

robogo21 | 2013-09-11 18:13
Személyes kedvenc

http://www.youtube.com/watch?v=EWxDJCTv5x4
ViharTáncos | 2013-09-12 16:22
Gandalf hídja

http://www.youtube.com/watch?v=xzkWTcDZFH0
robogo21 | 2013-09-12 17:35
Itten aztán által nem gyüssz
Szalamandra | 2013-09-12 18:39
dangreg írta:
Phoboss írta:
Free! Kicsit másképp ! HahotázikKuncog
spoiler Kinyit

bár így se tetszene

Elhiszed hogy így a sok fangirlnek sem?
Pedig még mindig nézhetnék a plot miatt.

Mert a férfiak is mindent csak a plot miat néznek. Nyilván a Bakemonogatarit akkor is imádnák, ha nem lennének szadista bitch-ek és pucérkodós lolik, csak méretes tonna madonnák.
Kérlek, ne legyetek már ennyire gyerekesek...

És hogy ne legyek teljesen OFF. Nem tudom ez volt-e már linkelve, de én mindig jókat röhögök rajta XD
MaRtiN | 2013-09-12 18:45
Mondjuk felmerül a kérdés bennem, hogy miből van az a híd adamantiumból? =D

[ Error ] | 2013-09-12 18:59
Vicces, vicces, de ez a "mindenkit utálok" téma szerintem kezd emós szint lenni...
(pedig én is antiszoc vagyok...)
MaRtiN | 2013-09-12 19:04
Nem kezd, ez mindig is az volt, de attól még jó poén

Tamatu | 2013-09-13 16:59
He is right.
ViharTáncos | 2013-09-13 21:14
MaRtiN írta:
Mondjuk felmerül a kérdés bennem, hogy miből van az a híd adamantiumból? =D

Úgy olvastam a híd előtt közvetlen van egy 3-as u-acél gerenda havonta cserélik de így is mindig V alakú.

Okos macska és a híd

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=eCDTYv3cnZg

Ez olyan fura

Meiren | 2013-09-13 23:36
zonbat | 2013-09-14 08:56
no comment...
ViharTáncos | 2013-09-14 17:54
Hétfő..

spoiler Kinyit

Nem csak nekünk van hummeresünk ^^

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2013-09-15 11:38
robogo21 | 2013-09-15 18:57
http://www.youtube.com/watch?v=0mVQ5fu6q8M&feature=player_embedded
ViharTáncos | 2013-09-16 12:12
Tamatu | 2013-09-16 20:34
Yeah! YOLO bitch!
spoiler Kinyit
Briluca-chan | 2013-09-16 22:41
Ultimate Weird Japanese Commercials Compilation
Én ezen a vonatoson már sírtam x"D
Japanese Train. FAIL
Tamatu | 2013-09-16 23:50
Briluca-chan írta:
Ultimate Weird Japanese Commercials Compilation
Én ezen a vonatoson már sírtam x"D
Japanese Train. FAIL
Szakadok. xD
Ez meg mi a fene volt? xD
Mintha préselnék őket a turmixba vagy mi.
Briluca-chan | 2013-09-17 19:24
Szakadok. xD
Ez meg mi a fene volt? xD
Mintha préselnék őket a turmixba vagy mi. Amúgy .>< Én azon csodálkozom, hogy nem lesznek-e rosszul a vontaon ,hogy ennyien vanak. O_o
Tamatu | 2013-09-17 20:05
Meg ha valaki mondjuk előbb ki akar szálni, és ő pl belül van, akkor mi a teendő? Leszáll mindenki majd vissza az egész? xD
andris7803 | 2013-09-17 20:18
Egyszerű, következő megállóban fog leszállni
[ Módosítva: 2013.09.17 20:18 ]
Briluca-chan | 2013-09-17 20:19
Hmm lehet azokat belülről lökdösik ki xD
Koizumi Risa | 2013-09-17 20:23

Tamatu | 2013-09-17 21:52
Koizumi Risa your first joke gave me cancer. xD
robogo21 | 2013-09-18 07:43
http://osztod.hu/ki-vagy-ha-ehes-vagy/
ViharTáncos | 2013-09-18 13:01
Ha már Cancer
spoiler Kinyit
Rui-chan | 2013-09-18 18:18
A Wildlife Photographer of the Year 2013 versenyen ez a kép lett az első.

zonbat | 2013-09-20 10:36
Alf xD Ezen sírtam...
Pitbull | 2013-09-20 14:31
két érdekes oldal:
Bölcsész tantárgy generátor
pornolizer (egy webhelyet kell megadni, aminek a szöveges tartalmát teletűzi káromkodásokkal, pl AA)
Daisuken | 2013-09-20 21:00
Pot Dealers. Ez zseniális ötlet
Tamatu | 2013-09-21 14:41
Kép eltávolítva, mivel le van jelszavazva. /mod/

Esz dye v'cces heha.
[ Módosítva: 2013.09.29 16:00 ]
Misa | 2013-09-23 17:04
Engem az ilyen beteg agyzsibbasztások ütnek ki
ViharTáncos | 2013-09-23 18:46
Mario, Get Your Sh*t Together Bro

http://www.youtube.com/watch?v=uZeR-vxREvw
Phoboss | 2013-09-23 19:33

spoiler Kinyit
zonbat | 2013-09-23 19:52
ViharTáncos írta:
Mario, Get Your Sh*t Together Bro

http://www.youtube.com/watch?v=uZeR-vxREvw

Ez komoly! XD
3x halgatom... habár a nagyrészét nem értem... de jó!
Gwolf2u | 2013-09-24 06:14
spoiler Kinyit
Phoboss | 2013-09-24 10:46
http://www.youtube.com/watch?v=QKXRKZUaAR0

Ezt nézzétek meg!!!! ÁÁ
ViharTáncos | 2013-09-24 13:14
zonbat írta:
ViharTáncos írta:
Mario, Get Your Sh*t Together Bro

http://www.youtube.com/watch?v=uZeR-vxREvw

Ez komoly! XD
3x halgatom... habár a nagyrészét nem értem... de jó!

Mondjuk én se de lényeg megvan és többszöri hallgatás után is jól szól. ^^

A "görények" egy jó napja.

http://www.youtube.com/watch?v=P9VVa9NahSQ

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.09.24 16:06 ]
Gwolf2u | 2013-09-26 16:21
Maci
McAce | 2013-09-26 19:02
Nekem ez egy kicsit hihetetlenek tűnt, nem ember volt benne? XD
Gwolf2u | 2013-09-26 19:15
McAce írta:
Nekem ez egy kicsit hihetetlenek tűnt, nem ember volt benne? XD

Nem Ha hiszed ha nem a medvét így be lehet idomítani
Rui-chan | 2013-09-26 19:28
18-as karika
spoiler Kinyit
Tamatu | 2013-09-26 19:55
Rui-chan írta:
18-as karika
spoiler Kinyit
Yeah! Hahotázik
Cenzúra rulez!
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.09.26 19:56 ]
Oracle911 | 2013-09-26 20:24
Rui-chan írta:
18-as karika
spoiler Kinyit

Honnan/miből van?

[ Módosítva: 2013.09.26 20:25 ]
Yukata | 2013-09-26 20:42
Ha minden igaz és jól emlékszem To love trouble egyik részlete.
Azt viszont nem tudom melyik évadjából.
Remélem nem modntam hülyeséget
Phoboss | 2013-09-26 20:44
Darknessből van
Yukata | 2013-09-26 20:46
Sose árt egy jó kis fagyi
Phoboss | 2013-09-26 20:51

spoiler Kinyit
Tamatu | 2013-09-26 20:54
spoiler Kinyit
Ez üt rendesen.
Oracle911 | 2013-09-26 20:58
Köszi a válaszokat.
Gwolf2u | 2013-09-27 15:42
Aki játszik a League of Legends nevezetű játékkal az érteni fogja.
spoiler Kinyit

Bunnies can fly..
[ Módosítva: 2013.09.28 15:23 ]
solat | 2013-09-29 10:11
Neeeeeee...... Bat-Cat
Avernus | 2013-09-29 11:43
Igen, nagyon aranyos ez az eredeti.
Gwolf2u | 2013-09-29 20:36
A friss házaspár hazaérkezik a lakásukba a nászutuk után.
- Felmegyünk csinálni? - kérdezi férj.
- Pszt! - mondja a felesége. - Minden szomszédunk tudni fogja, mit akarunk csinálni. Ezek a falak papírvékonyak. Ezután valami kódot kell kitalálnunk, ha csinálni akarjuk. Például mit szólsz ahhoz, hogy 'nyitvahagytad a mosogép ajtaját?'?
Így éjjel a férj megkérdezi a feleségét:
- Ugye nem hagytad nyitva a mosógép ajtaját?
- Nem, biztos vagyok benne, hogy becsuktam - válaszol a nő, ezzel a másik oldalára fordul és elalszik.
Reggel, amikor felébred, vidámnak érzi magát, oldalbaböki a férjét és azt mondja:
- Azt hiszem, mégis nyitvahagytam a mosógép ajtaját. Akarsz mosni?
- Nem, kösz - mondja a férj -, kevés ruha volt, úgyhogy kimostam kézzel.
Briluca-chan | 2013-10-02 15:08
Naruto Gentleman Parody: Jiraiya is a Gentleman A Kakashis résznél jót nevettem
Tamatu | 2013-10-02 15:26
Briluca-chan írta:
Naruto Gentleman Parody: Jiraiya is a Gentleman A Kakashis résznél jót nevettem
CHIDORI! Ez valami nagyon nagy volt. xD
Briluca-chan | 2013-10-02 15:39
Naruto VERY FUNNY Mix
Naruto VERY FUNNY Mix
Találtam még pár hasonló narutos vieót
bartleby007 | 2013-10-03 10:21
best of off
Pitbull | 2013-10-03 13:58
titok a steam kontroller mögött
Loxe | 2013-10-03 17:34

De jó is lenne ha így lenne... XD
robogo21 | 2013-10-03 19:46
http://www.youtube.com/watch?v=AJ3uEx8Q0Xk
Junchi | 2013-10-04 11:55
Időutazó konferencia.
zonbat | 2013-10-04 12:32
yuno oda ba** xD
ViharTáncos | 2013-10-07 19:04
Who's Cooking Tonight? L4D extrém beteg verzió...

http://www.youtube.com/watch?v=pfexEAExzhk
figiri | 2013-10-09 15:21
Ahogy az európaiak látják Európát
robogo21 | 2013-10-09 16:18

LasDen | 2013-10-13 02:32
Aomine és a Teiko szarrá verte a Phillyt
Tamatu | 2013-10-13 08:51
Kihagyták a két dokit. Még ha anime-időutazó con, akkor is.
robogo21 | 2013-10-13 09:04
Tamatu írta:
Kihagyták a két dokit. Még ha anime-időutazó con, akkor is.

jogos. A Doktornak is ott lett volna a helye
bartleby007 | 2013-10-13 09:33
robogo21 írta:
Tamatu írta:
Kihagyták a két dokit. Még ha anime-időutazó con, akkor is.

jogos. A Doktornak is ott lett volna a helye
na meg a másik telefonfülkés időutazó párosnak is ott lenne a helye
robogo21 | 2013-10-13 09:53
másik? Én csak egy telefonfülkés időutazóról tudok a Dokiról
Vanesya | 2013-10-13 10:28
ezt találtam tumblr-ön xDD

spoiler Kinyit
Tamatu | 2013-10-13 10:35
robogo21 írta:
másik? Én csak egy telefonfülkés időutazóról tudok a Dokiról
spoiler Kinyit
Hell yeah.
[ Módosítva: 2013.10.13 10:35 ]
robogo21 | 2013-10-13 10:53
a nagy találkozás
Gwolf2u | 2013-10-13 12:38
Én készítettem, nem mai kép, most bukkantam rá.
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.10.13 12:39 ]
robogo21 | 2013-10-13 15:45
bartleby007 | 2013-10-13 16:00
robogo21 írta:
másik? Én csak egy telefonfülkés időutazóról tudok a Dokiról
akkor te nem ismered őket?:
spoiler Kinyit
Bill és Ted

[ Módosítva: 2013.10.13 16:05 ]
robogo21 | 2013-10-13 16:17
nem ,eddig nem ismertem ,de utánnuk nézek Mondjuk eléggé DW szaga van telefonfülke, cseppet sem feltűnő a hasonlóság

addig is:
spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2013.10.13 17:08 ]
MaRtiN | 2013-10-13 17:37
NYÓCKER, kisbolt:
férfi: "Egy kenyeret kérek."
eladó: (ad)
férfi: "Nincs friss?"
eladó: "Ez van."
férfi: "A börtönben jobb volt a koszt."
eladó: "Vissza lehet menni."
férfi: "Folytatod, az lesz."

A tömörítés csúcsa
Tamatu | 2013-10-13 17:58
robogo21 írta:
Ez fájdalmas. xD

Másik:
-Knock knock
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-10-13 17:59

spoiler Kinyit

ha már felmerült a DW

[ Módosítva: 2013.10.14 15:48 ]
Tamatu | 2013-10-14 22:14
http://www.youtube.com/watch?v=2pEgjk7ZLYw Still madafakin epic.

Szerk.:
spoiler Kinyit
Akinek ez leesik, azé minden tiszteletem.
[ Módosítva: 2013.10.14 22:29 ]
Gwolf2u | 2013-10-15 08:42
Így működik a youtube:
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-10-16 21:04
Gwolf2u | 2013-10-16 22:20
Ezen a képen egy jeges medve van, amely éppen egy albínó nyulat kerget hóviharban!
spoiler Kinyit
Amarillis | 2013-10-16 23:00
Gwolf2u írta:
Ezen a képen egy jeges medve van, amely éppen egy albínó nyulat kerget hóviharban!
Bizonyára tévedsz, mert abban az esetben kellene lenni valahol a képen egy fekete pontnak, azaz a medve orrának^^
Gwolf2u | 2013-10-16 23:01
Amarillis írta:
Gwolf2u írta:
Ezen a képen egy jeges medve van, amely éppen egy albínó nyulat kerget hóviharban!
Bizonyára tévedsz, mert abban az esetben kellene lenni valahol a képen egy fekete pontnak, azaz a medve orrának^^

De hóvihar van!! Meg a medve háttal áll
[ Módosítva: 2013.10.16 23:02 ]
s1nt4x | 2013-10-16 23:08
spoiler Kinyit

Gondoltam rá hogy a fanart topicba teszem de ez ahhoz túl szürreális élmény volt amikor reggel ez fogadott a padomon... xD
Amarillis | 2013-10-16 23:08
Gwolf2u írta:
Amarillis írta:
Gwolf2u írta:
Ezen a képen egy jeges medve van, amely éppen egy albínó nyulat kerget hóviharban!
Bizonyára tévedsz, mert abban az esetben kellene lenni valahol a képen egy fekete pontnak, azaz a medve orrának^^

De hóvihar van!! Meg a medve háttal áll
Áh már látom, az előbb takarta az a sarki róka, ami épp átszaladt...

H ne legyen off:
spoiler Kinyit
Gwolf2u | 2013-10-16 23:13
Amarillis írta:
Gwolf2u írta:
Amarillis írta:
Gwolf2u írta:
Ezen a képen egy jeges medve van, amely éppen egy albínó nyulat kerget hóviharban!
Bizonyára tévedsz, mert abban az esetben kellene lenni valahol a képen egy fekete pontnak, azaz a medve orrának^^

De hóvihar van!! Meg a medve háttal áll
Áh már látom, az előbb takarta az a sarki róka, ami épp átszaladt...

Na ugye.

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.10.16 23:15 ]
zonbat | 2013-10-17 00:41
Robogo!
Ez az utolsó kurvajó... xD
[ Módosítva: 2013.10.17 0:42 ]
Avernus | 2013-10-17 12:40
Daisuken | 2013-10-17 12:55

ViharTáncos | 2013-10-17 12:56
Fed Ex pilóták VS Karbantartó mérnökök

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.10.17 12:59 ]
Rui-chan | 2013-10-17 19:17
spoiler Kinyit

robogo21 | 2013-10-18 15:45

fő a biztonság
Blue Paradox | 2013-10-19 14:38
http://www.ezutos.com/goofy/
Serena | 2013-10-21 20:34
robogo21 | 2013-10-22 17:24

Rawen | 2013-10-22 17:27
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-10-23 19:11
http://www.youtube.com/watch?v=XDLiRKF5J0o

"Jó volt a védelmük, pápai gárda, védőszentek miegymás "
Rui-chan | 2013-10-23 20:04
spoiler Kinyit

Sokat számít a helyesírás.
[ Módosítva: 2013.10.23 20:04 ]
Daisuken | 2013-10-24 13:34
Russian Darts
robogo21 | 2013-10-24 15:08
hánah oroszok
robogo21 | 2013-10-25 19:02
http://www.youtube.com/watch?v=19jaOSNibkU

http://mifolyikitt.hu/post/uzenetrogzito-a-pszichiatrian
[ Módosítva: 2013.10.25 20:18 ]
Janoo | 2013-10-26 10:58
Nem tudom ki mennyire ismeri ezt az új meme-et de valami zseniálisak:
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.10.26 12:30 ]
ikarishinji | 2013-10-26 12:10
Janoo írta:
Nem tudom ki mennyire ismeri ezt az új meme-et de valami zseniálisak:
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit

szegény Shinji... ......XDDDD
Vanesya | 2013-10-26 16:22
http://www.youtube.com/watch?v=BX8M09NBZ3g
McAce | 2013-10-27 11:27
http://csubakka.hu/tom-es-jerry
Tom és Jerry, ahogy még nem láttad.
robogo21 | 2013-10-27 20:31

http://www.youtube.com/watch?v=fAZNqjc4NYE&feature=related
[ Módosítva: 2013.10.28 9:08 ]
Junkers | 2013-10-28 22:35
robogo21 | 2013-10-29 08:03
spoiler Kinyit
Sötétség Bogara | 2013-10-29 10:16
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2013-10-29 11:39
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-10-29 12:14

bartleby007 | 2013-10-29 22:51
könyörgöm! hogy jutottam el ide?? hisz fél órával ezelőtt még békésen keresgéltem arkham origins videók után, most meg itt találtam magam!
figyelem, csak erős idegzetűeknek!! de azoknak megéri XD
[ Módosítva: 2013.10.29 22:52 ]
Tamatu | 2013-10-30 17:50
http://z0r.de/3159 Ezt órákig tudnám nézni.
McAce | 2013-10-30 20:51
bartleby007 írta:
figyelem, csak erős idegzetűeknek!!
NAGYON DURVAAAA!!!!! XD
Szét röhögtem magam rajta, főleg a reakció videón! XD
figiri | 2013-10-30 20:56
Serena | 2013-10-31 15:05
- Hogy hívják?
- Kovács Gültem.
-???
- Amikor megszülettem, anyám azt mondta: legyengültem, apám válasza: Legyen!

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.10.31 19:20 ]
Gwolf2u | 2013-10-31 22:11
McAce írta:
bartleby007 írta:
figyelem, csak erős idegzetűeknek!!
NAGYON DURVAAAA!!!!! XD
Szét röhögtem magam rajta, főleg a reakció videón! XD

Ajánlanám a figyelmedbe XD
McAce | 2013-10-31 22:22
Gwolf2u írta:
Ajánlanám a figyelmedbe XD
Grafikailag bizarr, és csúnya.
Lélektani hatása, nem rossz, bár már elég sok mindent láttam, így ahhoz, hogy komolyabban meg rázzon, kicsit kevés volt. XD
Tamatu | 2013-10-31 22:32
http://www.youtube.com/watch?v=9KlufsoOaAQ
zonbat | 2013-10-31 22:34
Ajánlanám a figyelmedbe XD

Ennél már csak a Happy Three Friends szarabb...
[ Módosítva: 2013.10.31 22:35 ]
Pitbull | 2013-11-01 15:22
spoiler Kinyit
imádom az internetet
robogo21 | 2013-11-02 20:06
http://www.youtube.com/watch?v=hNT3ftchV-Q#t=341

kicsit éli magát bele
Serena | 2013-11-02 20:26
Problem?
Loxe | 2013-11-03 11:48

XD
s1nt4x | 2013-11-04 04:06
spoiler Kinyit

No comment...
ViharTáncos | 2013-11-04 11:58
robogo21 | 2013-11-04 12:52
Seraphina. | 2013-11-04 15:30
nem éppen mai de bármikor nézem nevetek rajta

http://www.youtube.com/watch?v=Rw_7_CgUFFU
ViharTáncos | 2013-11-04 17:48
robogo21 írta:
http://www.youtube.com/watch?v=hNT3ftchV-Q#t=341

kicsit éli magát bele

Ez baromi jó volt.
robogo21 | 2013-11-04 18:20
ViharTáncos írta:
robogo21 írta:
http://www.youtube.com/watch?v=hNT3ftchV-Q#t=341

kicsit éli magát bele

Ez baromi jó volt.

jah, kedvenc részem 4:31-nél van mutter mint HQ
Serena | 2013-11-04 19:51
ViharTáncos | 2013-11-04 21:29
Minő állat szeretet.

[ Módosítva: 2013.11.04 21:35 ]
Serena | 2013-11-04 23:18
A levegőt meg a kulcslyukon át szedte szegény jószág...
ViharTáncos | 2013-11-05 10:15
Serena írta:
A levegőt meg a kulcslyukon át szedte szegény jószág...

Gondolom ,hogy csak poénból rakták bele nem hiszem valaki ennyire hülye legyen. ^.^ (naiv optimizmus)

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.11.05 10:19 ]
Haseo | 2013-11-05 10:57
Múltkor láttam, annyira szar hogy az már jó:

Rabok beszélgetnek:
- Hány évet kaptál?
- 5-öt! -Te?
- 10-et! -És te Gazsi???
- TCHIBO!!!
- Mi az a TCHIBO??
- A legtöbb mi adható.
robogo21 | 2013-11-06 18:54
Junkers | 2013-11-06 21:40
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-11-06 21:45
Ezt évekig elbírnám nézni
ViharTáncos | 2013-11-06 21:57
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.11.06 22:08 ]
Gwolf2u | 2013-11-08 06:07
Még a végén IE-t fogok használni xD Gondolkodom rajta... hmmmmmmmmm
Internet Explorer : the Animation
Ryouko-sama | 2013-11-08 11:35
McAce írta:
bartleby007 írta:
figyelem, csak erős idegzetűeknek!!
NAGYON DURVAAAA!!!!! XD
Szét röhögtem magam rajta, főleg a reakció videón! XD
úú hát ez egy igen morbid póni xDD
Molly | 2013-11-08 15:21
spoiler Kinyit
Rawen | 2013-11-08 19:05
Molly írta:
spoiler Kinyit

Nekem kell egy ilyen.
McAce | 2013-11-08 19:57
Rawen írta:
Nekem kell egy ilyen.Vigyorog
Nekem is, ez nagyon jó! XD
Pumi124 | 2013-11-08 20:56
Itt van pár hasonló (mert tudtam h láttam már valahol )
Ver. 1.0: https://www.youtube.com/watch?v=UmQ5LsNMXZ4
Ver. 2.0: https://www.youtube.com/watch?v=bOD2-mRphTI
Ezzel jól le lehet foglalni az embereket
[ Módosítva: 2013.11.08 20:56 ]
robogo21 | 2013-11-09 21:07

régi szép idők

http://www.youtube.com/watch?v=AsT_ZFs3S4M
régi motoros
[ Módosítva: 2013.11.10 10:30 ]
Serena | 2013-11-10 19:01
Legjobb Filozófia
Briluca-chan | 2013-11-10 19:07
Fairy Tail
Serena | 2013-11-10 21:57
Óvszerreklám

[ Módosítva: 2013.11.10 21:57 ]
ViharTáncos | 2013-11-11 12:30
bartleby007 | 2013-11-11 20:00
vissza a jövőbe honest trailer... csak épp magyar nyelven XD
meg a terminator 2 is
Daisuken | 2013-11-11 20:51
ViharTáncos | 2013-11-12 13:27
spoiler Kinyit

zonbat | 2013-11-12 13:36
Hahahahaha hülye macska...
Molly | 2013-11-12 13:38
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2013-11-12 13:42
zonbat írta:
Hahahahaha hülye macska...

Kaptok egy hörcsögöset is ami intelligencia tesztnek is megteszi...

http://www.youtube.com/watch?v=zG_0D_LCO5A
[ Módosítva: 2013.11.12 13:42 ]
voripeter | 2013-11-12 17:49
ViharTáncos írta:
spoiler Kinyit
POMF =3
Rui-chan | 2013-11-12 18:11
spoiler Kinyit

Ha már macska...
Uchiha Dungeon | 2013-11-12 18:41
Rui-chan írta:
spoiler Kinyit

Ha már macska...
Öcsém nem azt gondolom,hogy még ilyent nem láttam hanem azt hogy milyen lassú reackiója van ürgének mire leesik a telefon hivás^^Haláli nyugodtsága van neki^^
[ Módosítva: 2013.11.12 18:42 ]
robogo21 | 2013-11-12 19:31

[ Módosítva: 2013.11.12 19:33 ]
ViharTáncos | 2013-11-13 13:43
"Master of Pillows"

[ Módosítva: 2013.11.13 13:43 ]
Jaken25 | 2013-11-13 16:41
Decembertől a boltokban!

spoiler Kinyit
zonbat | 2013-11-13 17:13
Fail
Jaken25 | 2013-11-13 17:44
Nem az!
ViharTáncos | 2013-11-13 17:50
Jaken25 írta:
Nem az!

De az... (original below)

spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2013.11.13 17:52 ]
dangreg | 2013-11-13 18:06
AMV HELL 6.66

amv hell

Az elején van a Chobitsos, azon jót kacagtam, de a többi is nagyon jó. És a többi videót is érdemes megnézni. Linkelném konkrétan azt a részt is, de nem tudm hogy kel lyoutube videoból időpontot linkelni, szóval ez van.
ViharTáncos | 2013-11-13 18:21
dangreg írta:
AMV HELL 6.66

Dear Sir!

Kougami | 2013-11-13 19:22
AMV HELL 6.66

WTF!
Azt hiszem, ez most kicsit sokkolt, de a jó értelemben.
A körhintás is nagy volt, de ami 7:10-nél kezdődik, azon konkrétan besírtam. Zseniális zene választás.
dangreg | 2013-11-13 19:24
I-HERO-I írta:
AMV HELL 6.66

WTF!
Azt hiszem, ez most kicsit sokkolt, de a jó értelemben.
A körhintás is nagy volt, de ami 7:10-nél kezdődik, azon konkrétan besírtam. Zseniális zene választás.

Van egy összeállítás az 1-3-ból, az több mint 1 órás. Ajánlom akkor hogy nézzétek meg.
McAce | 2013-11-13 21:56
Zonbat linkjéről, egyből ez ugrott be.
http://www.youtube.com/watch?v=-wX8AbBWc08
robogo21 | 2013-11-13 22:03
McAce írta:
Zonbat linkjéről, egyből ez ugrott be.
http://www.youtube.com/watch?v=-wX8AbBWc08
Fúúú de rég hallgattam már De ez még mindig epic Hitler sunyiba énekes
Sötétség Bogara | 2013-11-14 13:04

[ Módosítva: 2013.11.14 13:05 ]
Junkers | 2013-11-14 15:09
spoiler Kinyit
Daisuken | 2013-11-14 20:35
zAndris | 2013-11-14 20:37
Daisuken írta:
Agyhugykövetkaptam
robogo21 | 2013-11-14 20:37

zAndris | 2013-11-14 20:47
What does my girl say? - Ez a paródi amég nekem is tetszik
zonbat | 2013-11-15 10:56
Daisuken írta:

Hát ez ku*va nagy... xDDDD
Vagy 15 percig röhögtem rajta...(sírtam)
robogo21 | 2013-11-15 17:17

sírok
Serena | 2013-11-15 19:33

A fallosz
McAce | 2013-11-15 21:36
http://www.youtube.com/watch?v=qosypvvEBrE
Kinek kell mindenféle hiper-szuper képszerkesztő program, ha van egy egyszerű MS Paint a gépeden?
robogo21 | 2013-11-15 21:37
http://nagypoen.eu/?p=5568
dangreg | 2013-11-15 22:24
McAce írta:
http://www.youtube.com/watch?v=qosypvvEBrE
Kinek kell mindenféle hiper-szuper képszerkesztő program, ha van egy egyszerű MS Paint a gépeden?

Nem akarok hombárkodni, de hogy jön ez a "Viccek" topikhoz?
Csak a feléig néztem a videót, de semmi olyasmit nem láttam ami miatt ide tartozna.

És igen, lehet ilyen képeket paint-tel csinálni, de kb 100 évig tart.
[ Módosítva: 2013.11.15 22:25 ]
bartleby007 | 2013-11-15 22:28
láttam a comic conos deadpool panelt, és nem volt semmi, szét röhögtem magam rajta, de ez a Thor panel viszi a pálmát! egyszerűen frenetikus a csávó!!
McAce | 2013-11-16 07:12
dangreg írta:
Nem akarok hombárkodni, de hogy jön ez a "Viccek" topikhoz?
Nem csak vicces, érdekes dolgokat is lehet ide gyűjteni, úgy tudom.
Mondjuk ilyen szempontból, át lehetne nevezni a topicot viccek, érdekességekre.
[ Módosítva: 2013.11.16 7:13 ]
MaRtiN | 2013-11-16 17:58
Az érdekességeket inkább az 'OFF-Zone'-ba, vagy a 'Tudomány vagy hülyeség?' topicba írjátok! Ezek most még meghagyom itt.
Tamatu | 2013-11-17 01:44
spoiler Kinyit
Welcome to Japan... xD
Asuna24 | 2013-11-17 10:07
http://www.youtube.com/watch?v=W7G59ojfRc4
robogo21 | 2013-11-17 11:14
Serena | 2013-11-17 16:54
MaRtiN | 2013-11-18 11:33
Epic split, így már érthető a siker...
ViharTáncos | 2013-11-19 10:19
Serena | 2013-11-19 13:35

robogo21 | 2013-11-19 20:20
http://nemkutya.com/like/85618

gyereknek Karácsonyra
ViharTáncos | 2013-11-19 20:22
Bad Lip Reading
The Walking Dead

robogo21 | 2013-11-20 16:06
MaRtiN | 2013-11-20 20:16

robogo21 | 2013-11-20 21:42

ha dühös az asszony
Daisuken | 2013-11-20 21:51
Saints Row 4 - Dubstep Gun. Kreativitás at it's finest! A legjobb benne az, hogy a járókelők is elkezdenek rá táncolni
Sötétség Bogara | 2013-11-21 09:58
http://fc04.deviantart.net/fs70/f/2013/314/d/e/banner_website_v03_by_davedonut-d6tpi0q.swf
Nekem a bal oldalon lévő narancs a kedvencem.
robogo21 | 2013-11-21 11:19
Serena | 2013-11-21 13:12
az a csóka mit él át
MaRtiN | 2013-11-21 15:22
Rui-chan | 2013-11-23 21:53
Ezen sírva röhögök.Hahotázik
Rinner | 2013-11-23 22:09

Ez nagyot üt :'D
Janoo | 2013-11-23 22:25
Az székely Van Damme

Aki ismeri Van Damme legújabb Volvós reklámját az imádni fogja
Rui-chan | 2013-11-23 23:23
Ha már Van Damme.
spoiler Kinyit
Serena | 2013-11-24 15:21
robogo21 | 2013-11-24 15:56
Serena | 2013-11-24 19:10
turbó nagyi
MaRtiN | 2013-11-24 19:38
"Valami van a hátadon" Prank =D
Serena | 2013-11-25 12:35
MaRtiN írta:
Epic split, így már érthető a siker...

székely földön nem úgy megy az
Rinner | 2013-11-25 16:34

GYEREKEK VISÍTOK XDDDD
robogo21 | 2013-11-25 21:18
http://www.youtube.com/watch?v=5x32ogW8KXA

úgyis most volt az 50. évfordulós rész
Briluca-chan | 2013-11-25 22:14
Kumbejj 10 órás verzió
Feldobta az estémet :'DDDD
Serena | 2013-11-25 22:36
Briluca-chan írta:
Kumbejj 10 órás verzió
Feldobta az estémet :'DDDD
3 percig nem bírtam
Tamatu | 2013-11-25 22:54
robogo21 írta:
http://www.youtube.com/watch?v=5x32ogW8KXA

úgyis most volt az 50. évfordulós rész
Neeee xD

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2013-11-26 13:12
The Mayans predicted Lil Wayne!

[ Módosítva: 2013.11.26 13:13 ]
Rui-chan | 2013-11-26 15:08
spoiler Kinyit

Amikor látom itt is a nagy vitákat, elgondolkozom, hogy a való életben ugyan úgy viselkednének-e az emberek.

Uhh...
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.11.26 19:31 ]
robogo21 | 2013-11-26 19:38
http://www.youtube.com/watch?v=zREwmQHJX1w

beszarás
Daisuken | 2013-11-26 23:17
Én ennek a vidinek inkább azt a címet adnám, hogy "Welcome to the internet!"
Serena | 2013-11-27 00:39
Terminator 5 A munkagép lázadása
robogo21 | 2013-11-27 14:43
ViharTáncos | 2013-11-27 21:09

Ez de kemény
Rui-chan | 2013-11-27 21:51
robogo21 írta:
Ez nagyon jó, egyébként érdemes megnézni az egész videót, amiből ez a jelenet ki van vágva. A stáb nagyon laza volt.
robogo21 | 2013-11-28 15:07
Igen ismerem Mellesleg Ood Sigma jól nyomja
Tamatu | 2013-11-28 15:37
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-11-28 16:31
Serena | 2013-11-28 17:55
robogo21 írta:
Special Weapons and Tactics

elvoltak

[ Módosítva: 2013.11.28 18:13 ]
robogo21 | 2013-11-28 18:17
a pókosan jót röhögtem

Ezért ne aludj el órán

És ha már Tyrion

[ Módosítva: 2013.11.28 18:19 ]
Serena | 2013-11-28 18:19
ha vitt volna kispárnát nem piszkálják
robogo21 | 2013-11-28 18:34
spoiler Kinyit

amerikai gyerekek vaktérképet töltenek ki (oké hogy kamu de ez fááj ) Magyarország= Middle Earth

http://www.youtube.com/watch?v=ZZ5LpwO-An4&feature=player_embedded

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.11.28 20:04 ]
Rui-chan | 2013-11-29 19:40
Rawen | 2013-11-29 20:23
macskák + anime
solat | 2013-11-30 12:38
Hogyan idegesítheted fel a repülőn melletted utazó embert...

Ezen szakadtam...

Habár élesben való kipróbálása erősen nem ajánlott!!!
[ Módosítva: 2013.11.30 12:40 ]
robogo21 | 2013-11-30 12:53
Hatásosabb ,ha mellé még teletorokból ordibáljuk hogy Allah-akbar

[ Módosítva: 2013.11.30 15:49 ]
Serena | 2013-11-30 17:28
AC4 a kulisszák mögött
robogo21 | 2013-11-30 17:43
Black Pearl AC4 módra
MaRtiN | 2013-11-30 18:03
... és ha már "glitches"... (A legjobb szerintem a Heavy Rain-es "Shaun" )
[ Módosítva: 2013.11.30 18:06 ]
robogo21 | 2013-11-30 20:34

Transformers fail
Blue Paradox | 2013-11-30 23:50
https://www.youtube.com/watch?v=I4-lmDb_6CI
Daisuken | 2013-12-01 00:02
Skate 3 Ultimate Basketball. Már szedem is a játékot, ez óriási
bartleby007 | 2013-12-01 09:38
vine competition kicsit másképp
robogo21 | 2013-12-01 12:10
Tamatu | 2013-12-01 12:12
DE-CO-RATE!
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-12-01 12:29
Exterminate (Az igazi gyilkos karácsonyfa xD

[ Módosítva: 2013.12.01 19:49 ]
Serena | 2013-12-02 10:48

"Állati" képek
[ Módosítva: 2013.12.02 11:27 ]
robogo21 | 2013-12-02 21:17

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.12.02 21:18 ]
Rinner | 2013-12-02 21:31

D
robogo21 | 2013-12-04 13:43
spoiler Kinyit

mai filozófia óra eredménye a II.Rákóczi Ferenc Gimnáziumban ......

[ Módosítva: 2013.12.04 17:27 ]
Serena | 2013-12-04 23:44

[ Módosítva: 2013.12.04 23:47 ]
robogo21 | 2013-12-05 18:42

Újabb DW-s poén
bartleby007 | 2013-12-05 19:47

és ha már a doktor...

spoiler Kinyit
az egyik legjobb epizód után
[ Módosítva: 2013.12.05 19:48 ]
Rui-chan | 2013-12-05 21:59

[ Módosítva: 2013.12.05 22:03 ]
Tamatu | 2013-12-05 23:12
robogo21 írta:

Újabb DW-s poén
Made my day. xD
Rui-chan | 2013-12-06 00:03

Nem csak a DW poénos ebből a szempontból.
robogo21 | 2013-12-06 20:58

újabb DW-s poénnal érkezek, lassan hozzá is szokhattok
Kayalafur | 2013-12-06 21:06
A vicc kitalálója is egy vicc, bocs az offért, de R2D2 nem véletlen StarWars? XD
Pitbull | 2013-12-06 21:11
Kayalafur írta:
A vicc kitalálója is egy vicc, bocs az offért, de R2D2 nem véletlen StarWars? XD
ez meg egy fail
robogo21 | 2013-12-06 21:12
Épp ez a poén lényege

http://www.youtube.com/watch?v=_kXvs0aKSt0

lol
[ Módosítva: 2013.12.06 21:54 ]
Tamatu | 2013-12-07 14:49
dangreg | 2013-12-07 15:35
robogo21 írta:

újabb DW-s poénnal érkezek, lassan hozzá is szokhattok

De közben valaki posztolhatna valamit ami tényleg vicces is, mert már unalmas nézegetni a topicot. és mindig ugyan azt látni. Kb úgy érzem magam, mint mikor a bajuszos meméket posztolta mindenki 4 oldalon keresztül.

Paraszt család alszik, felkel az apa és látja, hogy a tehén megdöglött.
> Fogja a vadászpuskát, lelövi magát.
> Felkel AZ anya, látja a tehén döglött, AZ ura lelőtte magát, fogja a kötelet s felköti magát.
> Felkel a legnagyobbik fiú látja a tragédiát, megy a folyóhoz, hogy beleveti magát. De jön egy tündér és mondja neki:
> Ha 10-szer magadévá teszel, vissza csinálok mindent, élni fog apád, anyád, és
a vagyont érő tehén is.
> Próbálkozik a fiú, de nem sikerül neki, megy vissza a habokba.
> A középső fiú ugyanígy jár.
> Felkel a legkisebbik, látja hogy mivan, megy a folyóhoz. Jön a tündér,
> Mondja neki:
> -Ha 10-szer magadévá teszel, visza csinálok mindent, élni fog
> apád, anyád, a bátyáid és a tehén is.
> Nem lehetne 20-szor? kérdezi a fiú
> Dehogynem.
> És 30- szor ?
> Dehogynem csak csináld már!!!!!
>
>
> De nem fogsz megdögleni mint a tehén?
robogo21 | 2013-12-07 17:40
spoiler Kinyit
aki ismeri a sorozatot annak vicces is... nekem is van itt a topicba sok poén, ami nem tetszik /nem értem, mégsem kezdem el mondani ,hogy de ilyet ne rakjunk már, mert nekem nemnem tetszik, sajtószaabdság van

dangreg | 2013-12-07 20:45
Nem azt mondtam hogy ne rakj, és persze aki ismeri a sorozatot annak biztos vicces is.
De ne csak ezt, ne egymást tronfoljátok már hogy ki tud "viccesebb" képet rakni belőle.

Dispute over the placement of a floodlight results in one hell of an Australian troll

. írta:

3 drunk guys enterd a taxi. The taxi driver knew that they were drunk so he started the engine & turned it off again. Then said, "We have reached your destination". The 1st guy gave him money & the 2nd guy said "Thank you". The 3rd guy slapped the driver. The driver was shocked thinking the 3rd drunk knew what he did. But then he asked "What was that for?". The 3rd guy replied, "Control your speed next time, you nearly killed us!"
Kubica | 2013-12-07 22:15
Oracle911 | 2013-12-07 22:29
Kubica írta:

Ez remélem nem te voltál.
Tamatu | 2013-12-07 23:39
Ez nagyon nagy.
Avernus | 2013-12-08 03:06
robogo21 | 2013-12-08 10:12

és csak nem bírom ki

http://www.youtube.com/watch?v=1uNffwm0W1o
[ Módosítva: 2013.12.08 14:18 ]
CSPX | 2013-12-08 17:30
robogo21 írta:

A két tengely neve fel van cserélve.
(Amúgy jó poén((lenne)).)
Daisuken | 2013-12-08 18:11
CSPX írta:
A két tengely neve fel van cserélve.
Igen, erre én is felfigyeltemMi? Becoming a Rap Shark, Heavy Rain Glitch
Gorillaz90 | 2013-12-08 23:01

Könnyem kijöttHahotázik
TEX | 2013-12-09 09:30
robogo21 | 2013-12-09 13:19

..:
MaRtiN | 2013-12-09 16:35
Rinner | 2013-12-09 16:43
London közelebb van, mint Gondolnád!
robogo21 | 2013-12-09 19:00
zAndris | 2013-12-10 22:12
Ez semmilyen témához nem kapcsolódik, de annyira .... XD
Daisuken | 2013-12-11 13:52

Ez nagyon jó. Én is sokszor érzek így mostanság
robogo21 | 2013-12-11 17:27
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=LLj9yZQqgMg

Mrs. KENJI | 2013-12-11 17:40
http://www.youtube.com/watch?v=NLtmauJLP-A
Ez eléggé talált...
CSPX | 2013-12-11 19:21
Ezen meg behaltam.
http://www.youtube.com/watch?v=6IKE2lCoNqY
McAce | 2013-12-11 21:42
CSPX írta:
Ezen meg behaltam.
Mi a To*z volt ez? XD
Ez nagyon WTF kategória volt nálam... XD
robogo21 | 2013-12-12 21:13
http://www.youtube.com/watch?v=dmK3AQ2Yozk

dalek:gyííhááá
Uchiha Dungeon | 2013-12-12 21:37
Kedvenc karakterem de mikor ezt láttam muszály lesz linkelnem.
Hatalmas elismerés annak aki ezt megcsinálta

[ Módosítva: 2013.12.12 21:43 ]
sonikkubalsak | 2013-12-13 16:47
Csak nem FAZZ-tok?HahotázikNagyot nevethttp://gundam.wikia.com/wiki/FA-010A_FAZZ 5 másodpercet gondolkoztam ezzen a viccen. ÉRTÉKELJÉTEK!!!
DaemonCica | 2013-12-13 18:26
Így töltik ki az amerikai diákok az európai vaktérképet:
spoiler Kinyit
Gorillaz90 | 2013-12-15 04:37
Tudom, hogy sírni kéne rajta, de...Hahotázik
MaRtiN | 2013-12-15 18:28
Gorillaz90 írta:
Tudom, hogy sírni kéne rajta, de...Hahotázik
Hatalmas Erről nekem az ácévillámdécé Thunderstruck tükörfordítása ugrott be =D
MaRtiN | 2013-12-17 18:55
You shall not pass here!
robogo21 | 2013-12-17 21:36
Gorillaz90 | 2013-12-18 04:51
Legjobb FB beszélgetések

spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
MaRtiN | 2013-12-18 18:41
A trollkodás művészete "test edition" =D
Daisuken | 2013-12-18 19:35
MaRtiN írta:
A trollkodás művészete "test edition" =D
A "What is love?"-nál elszakadt a cérna
Serena | 2013-12-18 23:31
Röhögök reggel óta
Tamatu | 2013-12-19 16:09
Hatalmas. xD Már háromszor megnéztem azóta, ahogy az összes videóját is. xD
Hányszor csukhatták már le?

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2013-12-19 17:49
Tamatu írta:
Hatalmas. xD Már háromszor megnéztem azóta, ahogy az összes videóját is. xD
Hányszor csukhatták már le?
Ez tipikus Prankster sors Ha be is viszik pár nap múlva szerintem úgyis kiengedik =D
Senega | 2013-12-20 01:04
Greetings from Chuck
McAce | 2013-12-20 06:42
Senega írta:
Greetings from Chuck
Ez Jó, de az sem rossz, mikor Chuck Norris vezeti mind 2 kamiont egyszerre. XD
http://www.youtube.com/watch?v=oyZg3BUZHFs
[ Módosítva: 2013.12.20 6:43 ]
bartleby007 | 2013-12-20 10:12
nekem van egy olyan érzésem, hogy ez egy nagy kamu, mert azok ott nem is igazi katonák a fején, hanem csak egy komplett, kiképzett akrobatikus cirkuszi társulat
dangreg | 2013-12-20 11:26
bartleby007 írta:
nekem van egy olyan érzésem, hogy ez egy nagy kamu, mert azok ott nem is igazi katonák a fején, hanem csak egy komplett, kiképzett akrobatikus cirkuszi társulat

Hát nekem az egész egy 3D-s animációnak tünt, szóval elhiszem hogy azok nem katonák hanem egy cirkuszi társulat.
bartleby007 | 2013-12-20 11:36

Sheva | 2013-12-20 17:55
Tipikus..
Molly | 2013-12-21 21:45
spoiler Kinyit
miyokosan | 2013-12-22 10:00
VIGYÁZAT! Fájdalmasak
spoiler Kinyit

MaRtiN | 2013-12-22 20:41
Szalma írta:
VIGYÁZAT! Fájdalmasak
spoiler Kinyit

MaRtiN egy oldallal korábban írta:
A trollkodás művészete "test edition" =D

Khmmm...

Trash fail:

[ Módosítva: 2013.12.22 20:49 ]
TEX | 2013-12-23 23:10
Ryouko-sama | 2013-12-24 12:55
https://fbcdn-sphotos-h-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/1525010_788424667850509_1659800625_n.jpg
Karácsonykor nincs erőszak xDD
Zoinberg | 2013-12-24 13:24
spoiler Kinyit

VISÍTOK XDDDDDDDDDDDD
bartleby007 | 2013-12-24 19:29
dragon ball evolution előzetes
Molly | 2013-12-26 09:32
spoiler Kinyit
Kubica | 2013-12-26 16:21
figiri | 2013-12-27 17:46
DIY házimozi
Tamatu | 2013-12-27 17:48
figiri írta:
DIY házimozi
Király.
De levegőt hogy kap? xD
MaRtiN | 2013-12-27 20:14
Tamatu írta:

Király.
De levegőt hogy kap? xD
Mint Darth Vader =D
TEX | 2013-12-28 16:02
spoiler Kinyit
zonbat | 2013-12-28 17:39
figiri írta:
DIY házimozi

Hát ezt kajak megcsinálom itthon! xD
robogo21 | 2013-12-28 21:45
újabb dw-s poénnal érkezek

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.12.28 21:45 ]
solat | 2013-12-29 09:32
Nem vagyok valami nagy Barátok Közt-ös, de ezen a képen feküdtem a röhögéstől. Hahotázik

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2013.12.29 9:32 ]
Tamatu | 2013-12-29 17:07
robogo21 írta:
újabb dw-s poénnal érkezek

spoiler Kinyit
Ezek nagyok. xD

spoiler Kinyit
Ennél am már láttam ezerszer jobb Al cosplayt is...
robogo21 | 2013-12-29 19:04
Rui-chan | 2013-12-30 00:07
^ És milyen jól áll neki a női ruha.

Egyébként megint ránk lesz szólva, hogy elég a DW-s postokból, de azért ezt még be kell tennem ide.
spoiler Kinyit
robogo21 | 2013-12-30 08:50
ÉS még a japánokra mondják ,hogy perverz nép Az angolok se különbek
bartleby007 | 2013-12-30 10:05
a középső kettőt felismerem, de a két szélső kicsoda?
robogo21 | 2013-12-30 10:08
Eccleston és Capaldi
zonbat | 2013-12-30 15:50
Gyerekek... a dalszöveg a lényeg az elején ezen szakadtam...nagyon megütött!
[ Módosítva: 2013.12.30 15:52 ]
pepepipi | 2013-12-30 16:02
Gyerekek... a dalszöveg a lényeg az elején ezen szakadtam...nagyon megütött!
Ezen meghaltam xD
The best song
Tamatu | 2013-12-30 19:37
Yeah!
robogo21 | 2013-12-30 19:53

kezdünk megint nagyon el dw-sedni
Rui-chan | 2013-12-30 21:36
Akkor jöjjön egy kis HP.

spoiler Kinyit
solat | 2013-12-31 09:02
Ez jó.

Sheva | 2013-12-31 22:48
Kuncog
robogo21 | 2014-01-01 13:45

sírok xDDD
TEX | 2014-01-01 21:33
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.01.01 21:45 ]
voripeter | 2014-01-01 23:22
Sheva írta:
spoiler Kinyit
!giggle
robogo21 | 2014-01-02 12:41
http://www.youtube.com/watch?v=72RqpItxd8M#t=125

ekkora egy faszságot
Norro | 2014-01-02 17:02
voripeter: True story.

Íme egy régi, de annál...hmmm...no commentebb reklám. Gigapuding rulz.

http://www.youtube.com/watch?v=9sEI1AUFJKw
Wolfy10 | 2014-01-02 18:21
Rui-chan írta:
Akkor jöjjön egy kis HP.

spoiler Kinyit
Ezt már meg találtam,nagyon fáj.Érzem ahogy el sorvad az IQ-m.
TEX | 2014-01-03 17:22
spoiler Kinyit
zAndris | 2014-01-03 19:20
https://www.youtube.com/watch?v=9WoM2bHfr48
solat | 2014-01-04 10:15
A jegypénztárosok gyöngyszemei, avagy a kedves utasok aranyköpései:

- Van-e valamilyen áttétel Békéscsabára?
- Az 5.49-es vonathoz mikor kell kimenni?
- Harminc napos jegyünk van, nem kell csinálni vele semmit?
- M...elyik vágásról megy a vonat?
- Négy óra tíz az hány óra?
- Szegedre hogy megy vonat, amiből nem lehet kiszállni?
- A kismarjai út hányas vágányon lesz?
- Ez a vonat nem ülőhelyes ugye?
- A Tisza nevű vonat hogy néz ki?
- A 6.40-es vonat Cegléden is lerak?
- A mentesítő vonat elfogyott?
- Az egész osztályú menetjegy mennyibe kerül?
- 9 és 10 óra között mikor megy a Keletiből vonat Győrbe? De nem Győrbe, csak hogy Győrbe lehessen eljutni.
- Van most valami eltérítés Pest felé?
- 12 óra után Hajdúszoboszló magasságában mikor közlekedik?
- Tavalyi menetjegyem van. Gyári. Érvényes még?
- A 15.22-es vonat megáll Hadházon az első kocsitól az utolsóig?
- Mekkora a jegy Püspökladányig?
- Melyik vágányra szálljak, ha jön a vonat?
- Biciklivel akarok Nyíregyházára menni. Kell nekem arra valami jegyet venni?
- 8.27-kor indul. Mit jelent ez?
- Mennyibe kerül Miskolcig 1 egész vonat?
- Szeretnék megszakadni. Igazolást hol kérhetek?
- Ragasztanak az IC- re kocsit?
- A püspökladányi vonat mikor alakít csatlakozást Biharkeresztesre?
- Nyíregyházának mikor tudok menni?
- Karcagra félgyorsított mikor indul?
- A Nyugatiból a 29.05-ös mikor indul?
- A pesti gyors itt ketté lesz szakítva?
- Ez állóhelyből indul?
- Mikor megy a keszthelyi fürdővonat?
- Ez a 17.12-es normál natúr gyors?
- Fonyódig mit kell nézni?
- A nyugdíjas jó az InterCityre?
- Konyár körül mikor megy Debrecenbe vonat?
- Most azonnal nemsokára mikor indul a következő repülő Egerbe?
- Az IC nem kanyarodik ugye?
- Még nincs kiugorva a betű vagy a szám, addig nem lehet beülni?
Molly | 2014-01-04 16:07
spoiler Kinyit
Tamatu | 2014-01-04 17:11
spoiler Kinyit
Ez megölt xD

Szerk.:
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.01.04 17:41 ]
s1nt4x | 2014-01-04 19:54
spoiler Kinyit

True Story...
TEX | 2014-01-04 20:35
spoiler Kinyit
Briluca-chan | 2014-01-04 23:23
TEX írta:
spoiler Kinyit
Azt ,hogy???? OO
Molly | 2014-01-05 15:09
spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-01-05 17:37
Molly írta:
spoiler Kinyit

Ezt már láttam korábban de most is jót röhögtem rajta
sunyikám96 | 2014-01-05 18:21
spoiler Kinyit

Egy klasszikus, hosszított kiadásban:
http://www.youtube.com/watch?v=fjCphARaUHY

szerk.: link javítva, hátha most jó lesz
[ Módosítva: 2014.01.05 21:01 ]
robogo21 | 2014-01-05 18:37
nem tudom megnyitni:S
solat | 2014-01-05 18:51
Ezen sikítottam. 18+

http://www.youtube.com/watch?v=w0oyZKR7Pgw&list=RDCbWlqVjjoFE
[ Módosítva: 2014.01.05 18:51 ]
McAce | 2014-01-05 19:23
solat írta:
Ezen sikítottam. 18+
Ez de komoly, be sírtam rajta! XD
zonbat | 2014-01-05 23:22

E-e-ezzz... beteeeeg...
bartleby007 | 2014-01-06 14:22
alkonyat előzetes
Rui-chan | 2014-01-07 00:04
spoiler Kinyit
Serena | 2014-01-07 13:33
- Miben különböznek a japánok és a mikulás?
- A japánok nindzsák, a mikuláson meg van zsák.
zAndris | 2014-01-07 13:36
- Mi a hasonlóság a spenót és az anális szex között?
- Mindkettőt egy életre megutálja az ember, ha erőltetik az oviban...
Rui-chan | 2014-01-07 18:24
Ezen sírva röhögtem.
spoiler Kinyit

Egyébként ez szomorú is, mert néha már én érzem magam kínosan, amikor angolul olvasok valamit és állandóan összekeverik a hasonló hangzású szavakat.
Tessék!

Slusszpoén:

[ Módosítva: 2014.01.07 18:32 ]
Briluca-chan | 2014-01-07 21:35
the GazettE - Zakurogata no Yuutsu magyarul félrehallva
Koreai-magyar nyelvrokonság KPOP módra
s1nt4x | 2014-01-08 09:47
Napi biológia óra....

Szoboszlai11: Tanárnő nem buktathat meg! Én mindent tudok az izmokról! Láttam
az Attack on Titant és tudom hogy az emberek a nyakszirtben vannak! Csak néha nem regenerálódik a karjuk ha levágják...

Tactical pokerface...
ViharTáncos | 2014-01-08 15:49
Nicolas Cage 50th szülinap whatever

spoiler Kinyit
zAndris | 2014-01-08 21:34
Nekem ilyen póló kell!
MaRtiN | 2014-01-09 16:00
Ilyen az, amikor semmibe vesznek minket...

A tökéletes beállítás:

[ Módosítva: 2014.01.09 16:05 ]
Norro | 2014-01-09 16:54
bartleby007: Nagyon szeretem a videómániát, de ez különösen jóra sikerült.

Másik Twilight: http://breakbrunch.com/wp-content/uploads/2012/05/you-knonw-its-true-funny-twilight-picture.jpg
Rui-chan | 2014-01-09 17:01
spoiler Kinyit
Attila | 2014-01-09 17:10
Mi történik, ha valaki "XBOX Sign Out" nickkel megy fel CoD-ozni?
zAndris | 2014-01-09 22:54
Némelyiken visítottam ! : D
s1nt4x | 2014-01-10 14:11
facepunch pls... stop it...

robogo21 | 2014-01-10 17:26

ez de fáj xDD (csak dwseknek )
MaRtiN | 2014-01-10 18:17
Translation problem. Óriási =D
robogo21 | 2014-01-10 18:57
Phoboss | 2014-01-11 14:25

[ Módosítva: 2014.01.11 14:26 ]
robogo21 | 2014-01-11 16:50
Phoboss írta:

kérlek csak ezt ne xDDDDD
Serena | 2014-01-12 19:40
CSPX | 2014-01-12 20:31
Nem csoda, ha dobják...
ViharTáncos | 2014-01-13 21:01
MaRtiN írta:
Translation problem. Óriási =D

Ezen jót röhögtem +1
bartleby007 | 2014-01-13 22:27
gameception: játék a játékban
még mindig sírok a röhögéstől XD
Daisuken | 2014-01-14 14:21
ViharTáncos | 2014-01-14 15:21
Daisuken | 2014-01-14 16:59
No time to explain válogatás
spoiler Kinyit

ViharTáncos | 2014-01-15 18:38
Rinner | 2014-01-15 19:31
Sheva | 2014-01-15 22:12

Rui-chan | 2014-01-16 17:31
Angol tudás szükséges hozzá, de akkor nagyot üt. És egy kicsit elhal az agyad.
bartleby007 | 2014-01-16 22:30
kinek volt már ilyen szülinapi köszöntése? XD
Rui-chan | 2014-01-17 20:25
Mindig bosszankodtam, amiért nekem sosem sikerül vicces szövegekbe belefutnom. Nos, valamelyik nap ez bukkant fel a tumblr falamon, rögtön lőttem egy screenshotot.
bartleby007 | 2014-01-17 20:29
old spice reklám muppet módra?
robogo21 | 2014-01-17 20:53
Rawen | 2014-01-17 21:35
TEX | 2014-01-18 09:53
Kis piszkok a házban...

Orosz kölykök halál félelem nélkül:

http://www.youtube.com/watch?v=loGM3VvpsOE
bron | 2014-01-18 10:25
https://www.facebook.com/photo.php?v=434521356680601
[ Módosítva: 2014.01.18 10:26 ]
Molly | 2014-01-18 11:10
Tamatu | 2014-01-18 13:24
robogo21 | 2014-01-18 13:31
Tamatu írta:

ez de fáj xDD

[ Módosítva: 2014.01.18 15:35 ]
Tamatu | 2014-01-18 19:26
robogo21 írta:
Tamatu írta:

ez de fáj xDD

Igen, erre ment ki az egész 3D. Hahotázik

ViharTáncos | 2014-01-20 11:53
Ezután megnéztem közelebbről az asztalom.

[ Módosítva: 2014.01.20 11:58 ]
bartleby007 | 2014-01-20 12:58
olasz pókember?
Rui-chan | 2014-01-20 14:56
MaRtiN | 2014-01-20 20:10
bartleby007 írta:
olasz pókember?
Lol, ez olyan mintha a Torrente-t ötvöznék a spider-man-el =D Beteg.
zonbat | 2014-01-21 19:38
Jajj..
ViharTáncos | 2014-01-22 10:41
A kutya
spoiler Kinyit
Hi there
spoiler Kinyit
conorr | 2014-01-22 11:57
ULTIMATE ANIME HERO!!!!!!
Serena | 2014-01-22 15:04
Szerintem nagyon jó .)
ViharTáncos | 2014-01-22 16:35

Nem rossz de az angol verziónak a nyomába se ér még magyar se.... (*legalább 50x hallgatta meg* )
Serena | 2014-01-22 16:56
én a többnyelvűségre gondoltam maga a dal nem rossz, de nem is kedvencem
ViharTáncos | 2014-01-23 19:25
CSPX | 2014-01-23 19:36
ddkovi | 2014-01-24 18:11
LOL XD
https://www.youtube.com/watch?v=s3zjRcMnRNY
figiri | 2014-01-25 16:40
Ez betett mára.

[ Módosítva: 2014.01.25 16:43 ]
sunyikám96 | 2014-01-25 16:55
Úristen az a pónis forrasztópáka (az-e?)...

Így születnek a gokartok

Still a better love story than Twilight

Gratulálok, asszonyom, fia fog majd születni.

A porszívó
[ Módosítva: 2014.01.25 20:30 ]
waka | 2014-01-25 17:54
sunyikám96 írta:
mit
Ez fájt... xD
figiri | 2014-01-25 20:21
sunyikám96 írta:
Úristen az a pónis forrasztópáka (az-e?)...
Az ám
sunyikám96 | 2014-01-25 20:59
Csak nehogy a 6 éves kislányok kezébe kerüljön...
"Anyuuu, füstöl az eccavú szarvacskája!"
bartleby007 | 2014-01-25 22:53
kidney transplant animated
MaRtiN | 2014-01-26 12:01
Nem bírod abbahagyni a röhögést! =D (Az a fej! )
bartleby007 | 2014-01-27 12:00
én ezen mennyit röhögtem XD
Rui-chan | 2014-01-27 14:04
Ez még mindig zseniális.
Daisuken | 2014-01-27 14:30
Rui-chan írta:
Ez még mindig zseniális.
spoiler Kinyit
Lol, ez tetszik Tudod esetleg, hogy miből van?
[ Módosítva: 2014.01.27 14:31 ]
bartleby007 | 2014-01-27 14:39
Daisuken írta:
Rui-chan írta:
Ez még mindig zseniális.
spoiler Kinyit
Lol, ez tetszik Tudod esetleg, hogy miből van?
top secret című film. zseniális egy paródiafilm
Daisuken | 2014-01-27 16:38
bartleby007 írta:
top secret című film. zseniális egy paródiafilm
Köszönöm szépen!
Pitbull | 2014-01-27 18:37
egy újabb fantasztikus japán találmány, ami nélkül nem lehet élni
Aeter | 2014-01-27 19:06

egy újabb fantasztikus japán találmány, ami nélkül nem lehet élni
öööö... egy vizsgaszituációban is fel szabadul pont annyi katekolamin... a vizsgáztató még félreérti a dolgot XD
Oracle911 | 2014-01-27 19:31
bartleby007 írta:

top secret című film. zseniális egy paródiafilm

"Savanyú káposzta van a bőrgatyámban."-egyik első jelenet.
Vagy a galambszoborra piszkító emberek a parkban. Esetleg a könyvesbolt jelenet. Vagy talán a "Kék lagúna" film paródiája (a trópusi strand jelenetek). Csomó jó filmet jól parodizál, közel van a "Horrorra akadva" filmciklushoz.

PS: Javaslom mindenkinek aki a röhögéstől fuldokolni szeretne.
zonbat | 2014-01-27 21:15

Ez egy fejlett erény öv...
Serena | 2014-01-28 01:36
amikor felénél már bíró csaj körül ütögetnek meg forgatják asztalt is fetrengtem meg a koreai csóka újraélesztgeti ezek két labdával tolják neeee nagyon nagy
[ Módosítva: 2014.01.28 1:40 ]
McAce | 2014-01-28 07:12
Ez hatalmas, meg színezted a reggelem! XD
Köszi.
robogo21 | 2014-01-28 07:54
vannak még humoros emberek És a koreai csávó is vette a lapot és beszállt
Serena | 2014-01-28 21:06
aztán az utolsó pontért már 2 sornyi reklám mögött a kamerás ember(csórikám erősen próbálkozott/szenvedett a tolatással) mellett játszottak EPIC
[ Módosítva: 2014.01.28 21:07 ]
robogo21 | 2014-01-28 21:10
De amúgy a végén ki nyert? Nem tudom ,miszerint pontoznak , de tippem szerint a koreai nyert.
Serena | 2014-01-28 21:20
igen csávókám , már látta, hogy veszít első negyed végére és elpoénkodta a kövi 3t a koreai javára ^^ Amikor belapozott magának + 3pontot, hogy egál legyen a 3. negyedben aztán a bírónő visszalapozta erre koreai odamet és hátralapozott magától is 3t

Ez a gyerek meg nem viccel ember feletti amit jégen produkál...
robogo21 | 2014-01-28 21:27

Asszem a csávó (alias Saive) miután visszaállították az asztalt odament és visszalapozta a pontokat ,a bírónő meg csak figyelt mi van?
Daisuken | 2014-01-29 18:14
Creepiest Interview Ever
Junkers | 2014-01-29 20:47
spoiler Kinyit
ddkovi | 2014-01-29 21:54
Na ezt aztán kérlelheted, hogy kézimunkázzon....
xD
JANOSHERCEG | 2014-01-29 23:13
Ez nem tudom kinek mennyire lesz vicces, de én kissé bekönnyeztem rajta, bár nem tuti, hogy azért mert vicces.
[ Módosítva: 2014.01.29 23:14 ]
Yoshi | 2014-01-30 10:06
http://youtu.be/NQkgmHEA5_E
bartleby007 | 2014-01-30 10:40
nem tudom, miért kell kétszer is egymás után belinkelni ide ugyanazt a reklámot, hisz már hírben is ki lett ugyanez téve korábban
Serena | 2014-01-30 20:57
ViharTáncos | 2014-01-31 08:13
Tamatu | 2014-01-31 23:45
spoiler Kinyit

Enyhén fárasztóak...
Serena | 2014-02-01 08:43
Kémikus humor még mindig jobb, mint a metematikus
ViharTáncos | 2014-02-01 16:24
bartleby007 | 2014-02-02 19:44
deadpool rap!
robogo21 | 2014-02-02 21:15
ViharTáncos | 2014-02-05 11:56
dangreg | 2014-02-05 12:01
ViharTáncos írta:

I got you Caterpie!
McAce | 2014-02-05 13:31
dangreg írta:
I got you Caterpie!
Ez jó volt! XD
danivilla | 2014-02-05 15:17
A steins gate fanoknak, én legalábbis jót mosolyogtam rajta
http://www.youtube.com/watch?v=X9IYTSCoYfc
Narukami | 2014-02-05 15:28

[ Módosítva: 2014.02.05 15:29 ]
szivacs1987 | 2014-02-05 15:33
Tekerjetek 11:55-re
(elnézést, hogy csak így linkeltem be)
http://youtu.be/v0LrFoA-Xew?t=11m55s
[ Módosítva: 2014.02.05 18:42 ]
dangreg | 2014-02-05 15:52
szivacs1987 írta:
Tekerjetek 11:55-re
(elnézést, hogy csak így linkeltem be)
http://www.youtube.com/watch?v=v0LrFoA-Xew

Hát betegek ezek a japánok.
Van egy másik ilyen, a Machine gun girl

Da ha valamit úgy akarsz linkelni hogy adott időponttól játsza, akkor a Megosztás fülnél megadhatod hogy mikortól kezdődjön, vagy megvárod míg odaér a videó és akkor kattintasz a Megosztás fülre. És akkor onnan kimásolhatod a linket.
Junchi | 2014-02-05 17:29
Talán ide:

http://index.hu/belfold/2014/02/05/hogyan_ne_igazoljunk_iskolai_hianyzast/
tomoya8 | 2014-02-06 16:16

Aki hülye, haljon meg!
robogo21 | 2014-02-06 21:48

kicsit megkésve az esethez képest de rátaláltam erre a gyöngyszemre xD
ViharTáncos | 2014-02-07 06:04
Kritikust faragok belőled!

http://www.youtube.com/watch?v=fr7u1tWsGBk
Serena | 2014-02-07 20:07
Amikor igezán jól érzed magad...
spoiler Kinyit
vagy mégsem
robogo21 | 2014-02-07 21:00

sírok xDD
kitade | 2014-02-07 21:03
Így lehet lefárasztani a banki dolgozókat.
Gondolom csak megjátszott a dolog,viszont ha nem akkor egy állat a csávó.
robogo21 | 2014-02-08 10:16
Film vs Valóság
http://www.youtube.com/watch?v=yN38y5MILbs#t=138
Serena | 2014-02-08 15:31
A tanulság: Ne lógj a suliból
dangreg | 2014-02-08 17:47

LOOOOOOOOOOLLLLL!!!!
Ez nagyon beteg volt.
[ Módosítva: 2014.02.08 17:47 ]
robogo21 | 2014-02-09 19:32

sírok xDD (csak DW-sek)
ViharTáncos | 2014-02-10 17:41
Hapci... ^^

[ Módosítva: 2014.02.10 17:42 ]
robogo21 | 2014-02-11 17:25

Itt kell elgondolkozni ,hogy ki a hatásosabb
Pumi124 | 2014-02-11 19:38
robogo21 írta:
spoiler Kinyit
Itt kell elgondolkozni ,hogy ki a hatásosabb
EZ....huh.
Ha a hatékonyság a lényeg, a KGB-nek semmi nem érhet a nyomába, végül is, rávették a "nyúllat" hogy mindent bevalljon, EMBERI nyelven!!!!! (az, hogy hibáznak, persze "lehetetlen"
Daisuken | 2014-02-11 22:31
Mosh Pit Cat Edition és Death Metal Turtles
[ Módosítva: 2014.02.11 22:35 ]
zAndris | 2014-02-11 22:34
Daisuken írta:
Mosh Pit Cat Edition
Egy kellemes családias hangulatú Cannibal Corpse koncert is hasonló körülmények között ZAJlik.
Csak, kicsit másképpen néz ki
bartleby007 | 2014-02-11 22:57
istenem, ez mekkora retro! szinte már el is felejtettem, de msot újra derengenek az emlékek XD
robogo21 | 2014-02-12 20:49
http://www.youtube.com/watch?v=KQDC0fL5nVY
amikor az iskolázottság találkozik a lézerrelHahotázikHahotázikHahotázik
Serena | 2014-02-12 21:46
Egy frigid nő elmegy a dokihoz. Bekopogtat. Egy férfi ajtót nyit. A nő azonnal belekezd a problémájának ecsetelésébe:
-Doktor úr az a problémám, hogy nem érzek semmit szex közben...
-Megnézzük mit tehetünk, mondja a manusz. Vetkőzzön le és feküdjön fel az ágyra és tegye szét a lábát.
A nő így is tesz. A manusz rámászik és belead apait anyait.
-No, érzett valamit? -kérdezi a manusz.
-Sajnos semmit, feleli a nő.
Na akkor várjon behívom egy kollégám konzultálni. Be is hív egy másik manuszt. No az is rámászik a nőre és hát alaposan meg...
-Na érzett valamit? -kérdik tőle.
-Nem még mindig semmi...
-Na várjon behívjuk konzultálni egy másik kollégánkat.
Megint bejön valaki, és az is megizéli a nőt. Persze ezúttal se érez semmit. A dolog így megy egy darabig, jópáran megizélik. Majd végül mikor a nő még mindig nem érez semmit, azt mondja:
-Hát, akkor nincs mit tenni meg kell várni a doktor urat, mert mi csak a villanyszerelő brigád vagyunk.
McAce | 2014-02-12 21:53
robogo21 írta:
amikor az iskolázottság találkozik a lézerrel
Hú vaze, hát ez nagyon durva, nem gondoltam volna, hogy léteznek ennyire hm egyszerű emberek a földön.... Facepalm
robogo21 | 2014-02-13 15:20
Phoboss | 2014-02-13 15:22
Lány: Szép vagyok?
Fiú: Nem.
Lány: Szeretnél velem lenni örökké?
Fiú: Nem.
Lány: Dühös lennél, ha csak úgy elsétálnék?
Fiú: Nem.
Lány: Sírnál, ha meghalnék?
Fiú: Nem.
A lány eleget hallott, és elege lett. Elsétált,
miközben könnyek hullottak a szeméből.
A fiú elkapta a lány karját, és így szólt: Azt nem
kérdezted, hogy szeretlek-e.
Lány: Szeretsz?
Fiú: Nem.
zonbat | 2014-02-13 15:41
Kívül szőrős,
belül nedves,
legényeknek igen kedves.
Mi lehet az?

spoiler Kinyit
Csikó-bőr-kulacs
[ Módosítva: 2014.02.13 15:42 ]
Tamatu | 2014-02-13 15:46
zonbat írta:
Kívül szőrős,
belül nedves,
legényeknek igen kedves.
Mi lehet az?

spoiler Kinyit
Csikó-bőr-kulacs
Barackot, imádom a húsos barackot.
figiri | 2014-02-13 20:52
Pumi124 írta:
robogo21 írta:
spoiler Kinyit
Itt kell elgondolkozni ,hogy ki a hatásosabb
EZ....huh.
Ha a hatékonyság a lényeg, a KGB-nek semmi nem érhet a nyomába, végül is, rávették a "nyúllat" hogy mindent bevalljon, EMBERI nyelven!!!!! (az, hogy hibáznak, persze "lehetetlen"
- Ez a múmia intézményünk büszkesége. A múlt század végéről származó lelet, korát sokáig nem sikerült meghatározni. Azután az ötvenes években tudományos cserekapcsolatok révén kiküldtük a Szovjetunióba, s azóta tudjuk, hogy négyezer-ötszáztizenhat éves, három hónapos és öt napos…
- Kolosszális! És vajon milyen bonyolult műszeres vizsgálatok segítségével sikerült ezt ilyen pontosan meghatározniuk?
- Bevallotta.
Pumi124 | 2014-02-14 05:28

spoiler Kinyit
pár érdekesség az animékből

[ Módosítva: 2014.02.14 5:56 ]
ViharTáncos | 2014-02-14 08:06
robogo21 | 2014-02-14 10:25

újabb agyoniskolázott Hahotázik
Rui-chan | 2014-02-14 13:00
ViharTáncos írta:
Nos, Darwin is írt a természetes kiválasztódásról.

Stílusosan a mai napra, ezen még röhögtem is.
MaRtiN | 2014-02-15 17:09
Régi, de még mindig jót vidulok ezen:

[ Módosítva: 2014.02.15 17:10 ]
Daisuken | 2014-02-15 23:08
Rémi Gaillard - Fish
[ Módosítva: 2014.02.15 23:08 ]
Serena | 2014-02-16 08:45

18+
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.02.16 14:24 ]
Serena | 2014-02-17 10:30
ViharTáncos | 2014-02-17 12:05
zonbat | 2014-02-17 12:44
Serena írta:
Neeee ez tuti hazugság...

Tuti látták már egy páran de akkor is ez hatalmas vagy 200x megnéztem és meg is tanutam közben.
(Új okatatási módszer, nálam bevált)

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.02.17 14:35 ]
robogo21 | 2014-02-17 19:51
Rui-chan | 2014-02-17 22:52
No, itt a túzok párja!
Molly | 2014-02-18 15:43
nyuszi invázió
spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-02-18 21:36
robogo21 | 2014-02-19 21:57
http://www.youtube.com/watch?v=yRsZI4p24gE#t=88
az év játéka xDD
McAce | 2014-02-20 06:45
robogo21 írta:
az év játéka xDD
Ez nagyon tetszik, szórakoztató játék! XD
ViharTáncos | 2014-02-20 11:32
JANOSHERCEG | 2014-02-20 13:12
Nekem kell egy ilyen madár, a ruhával együtt. Hatalmas.

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.02.20 13:14 ]
robogo21 | 2014-02-20 15:48
Phoboss | 2014-02-20 17:00
bartleby007 | 2014-02-20 21:10
a wall street metáljai
meg egy kis harlem shake
[ Módosítva: 2014.02.20 21:13 ]
Rui-chan | 2014-02-20 23:52
robogo21 | 2014-02-21 18:17
Serena | 2014-02-23 20:35
Agyzsibbasztás vasárnap estére ^^
ddkovi | 2014-02-23 20:41
solat | 2014-02-23 21:06
ddkovi írta:
kép

Ezt láttam én is. Megkoronázta a hajnali ébredésemet. Sírtam a röhögéstől.
heppe | 2014-02-23 21:51

vegig neztem azt hiszem nem lesz gondom az alvassal ezutan
ViharTáncos | 2014-02-24 13:25
Pokemon Loading Screen (fan cucc)

Marvel hősök valódi eredete

http://www.dorkly.com/video/59278/less-tragic-superhero-origins
[ Módosítva: 2014.02.24 13:36 ]
Serena | 2014-02-25 20:27
robogo21 | 2014-02-25 20:30
Serena írta:
kérlek kegyelmezz xDD
Serena | 2014-02-25 20:42
Nope
zonbat | 2014-02-25 23:59

Ezt minden késnyalogatós buzival eljátszatnám... xD
[ Módosítva: 2014.02.25 23:59 ]
Serena | 2014-02-26 18:41

Ezen...
Daisuken | 2014-02-26 19:57
Én meg ezen sírtam be:

ViharTáncos | 2014-03-01 18:31
Obama: 'We're building Iron Man'

http://youtu.be/77pnVFLkUjM
bartleby007 | 2014-03-02 13:21
végre Vasember valósággá válik!!! XD már csak egy igazi Hulk kéne

Kevin Smith a saját filmje ellen tüntet!!

itt pedig bővebben kifejti
sunyikám96 | 2014-03-02 20:08
Hiimdaisy Persona 4 Comic Dub

Eezzzz hatalmas XD XD XD

spoiler Kinyit
Chie és a STEAK STEAK STEAK meg a TRIAL OF THE DRRRRAGONNN!

"Hey, Hana-Chaaan!"
"Yes, my sweet"
"GO KILL YOURSELF!"

"- All right guys, who's ready for a stakeout?
- WHO SAID STEAK?"

Yukiko: My fried tofu, my fried tofu, MY FRIED TOFU! XD

"And no one eat dinner at night."
Shikamaru-sama | 2014-03-03 15:02
Nálunk ilyet kapni: ^^
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2014-03-04 22:30
Már megint
Aldereon | 2014-03-04 22:52
MaRtiN | 2014-03-05 17:15
(18+) Durván =D

spoiler Kinyit
Pumi124 | 2014-03-05 17:24
spoiler Kinyit
funnymama.com/store/131025/227824_v0_600x.jpg
solat | 2014-03-05 17:49
Pumi124 írta:
spoiler Kinyit
funnymama.com/store/131025/227824_v0_600x.jpg
Az biztos. Nem szívesen futnék össze Con-on Hapsiel cosplayel.
[ Módosítva: 2014.03.05 17:49 ]
ViharTáncos | 2014-03-07 13:55
Pumi124 írta:
spoiler Kinyit
funnymama.com/store/131025/227824_v0_600x.jpg

Tényleg ijesztő
Phoboss | 2014-03-07 18:09
Eladok mindent...

spoiler Kinyit
Daisuken | 2014-03-08 00:15
Dicaprio Death MetalHahotázik
[ Módosítva: 2014.03.08 0:20 ]
danivilla | 2014-03-09 17:19
jajistenem
Daisuken | 2014-03-09 19:26
bartleby007 | 2014-03-11 10:41
ez ugyan nem vicc, de röhej tárgya. az 1998-as Tim Burton féle elvetett Superman film jelmezpróbája. ki találta ki, hogy világítson a ruhája mint egy karácsonyfa??
Daisuken | 2014-03-11 18:47
My Ordinary Weed, Weed Circulation és Platinum Weed.
Pumi124 | 2014-03-11 20:28
robogo21 | 2014-03-12 20:18
ViharTáncos | 2014-03-13 19:45
Szendvics

[ Módosítva: 2014.03.13 19:47 ]
Serena | 2014-03-14 13:22

MaRtiN | 2014-03-14 16:43
Serena írta:

A karácsonyi ajándék meg olyan, mint a bokszban a pofon: Jobb adni mint kapni. =D
Pumi124 | 2014-03-14 21:47
Vigyázz, mint kívánsz

[ Módosítva: 2014.03.14 21:48 ]
bartleby007 | 2014-03-15 18:48
loki a gyerekek közt XD
robogo21 | 2014-03-16 18:59
http://www2.akg.hu/foto/2013tenyleg/217132_02.jpg
robogo21 | 2014-03-17 20:36
Briluca-chan | 2014-03-17 22:14
Hát ez valami kawaii *w*
Fluffle Puff Tales: "Master of Pillows"
Kougami | 2014-03-19 00:48
Once Upon a Time in Russia
robogo21 | 2014-03-19 07:36

ez kurva jó és a DW-s Time Vortex befigyel
szivacs1987 | 2014-03-19 12:40
Lehet kicsit off, de érdekességnek jó

http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/03/19/a_japanok_mangasitottak_az_uj_krimi_fougyeszt/

A cikkben levő linkre kattintva több kép is bejön
spoiler Kinyit
lusták kedvéért itt a link több kép
[ Módosítva: 2014.03.19 12:57 ]
Serena | 2014-03-19 15:23
Akita | 2014-03-19 15:52
Te jó ég, ezen szakadok. :'D Köszi, robogo21! ^^
MaRtiN | 2014-03-20 15:37
Garantáltan valódi bőr, s bár kicsit drága, de kényelmes és élethosszig tart:

Serena | 2014-03-20 22:24
Ma estére kiégtem...
solat | 2014-03-22 10:40
Neeeeeee.....

McAce | 2014-03-22 10:42
Tuti van olyan hülye, aki meg veszi! XD
robogo21 | 2014-03-22 10:42
Serena írta:
Ma estére kiégtem...

b+ xDD
Briluca-chan | 2014-03-22 22:10
De rossz xD
Dinosaurio REX
dangreg | 2014-03-23 10:37
https://www.youtube.com/watch?v=JBnuVfx8uVA
zonbat | 2014-03-23 11:37
Be Happy
JANOSHERCEG | 2014-03-23 11:55
Ez már reklám.

[ Módosítva: 2014.03.23 11:55 ]
ViharTáncos | 2014-03-24 12:50

zonbat | 2014-03-25 06:08
Egy kis IS... avagy a háremekre jellemző felfogás.

[ Módosítva: 2014.03.25 6:09 ]
bartleby007 | 2014-03-25 14:40
egy őszinte pokemon movie kritika
solat | 2014-03-25 15:11
Flappy Bird vs Mario
MaRtiN | 2014-03-25 16:18

robogo21 | 2014-03-26 14:26
figiri | 2014-03-26 15:09
robogo21 írta:
Április bolondja Hahotázik
robogo21 | 2014-03-26 15:37
figiri írta:
robogo21 írta:
Április bolondja Hahotázik
úúúúú... ezt akkor kellett volna elsütni... ekkora ziccert kihagyni...
dangreg | 2014-03-27 16:11

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.03.27 16:22 ]
szivacs1987 | 2014-03-28 11:41

Ezt most láttam ebben az amv-ben
spoiler Kinyit
Briluca-chan | 2014-03-30 21:47
Naruto The Movie!
McAce | 2014-03-30 21:56
Briluca-chan írta:
Naruto The Movie!
A végén Goku beszólásán jót nevettem! XD
Briluca-chan | 2014-03-30 21:58
McAce írta:
Briluca-chan írta:
Naruto The Movie!
A végén Goku beszólásán jót nevettem! XD
Én is xD
Haseo | 2014-04-01 12:57
Látom MAL-on szeretnek szórakozni, betették a Steins;Gate adatlapjára kamunével Hisokát és Holo-t! Lulu-t a Ván Píszbe én azt mondom!!ű

Átnézve tele van ilyennek XD

Minden toplistán szereplő nevét kicserélték, átírták a Plotját és adtak hozzá kamuképet
[ Módosítva: 2014.04.01 13:00 ]
Serena | 2014-04-02 12:12
ViharTáncos | 2014-04-02 17:36
bartleby007 | 2014-04-04 10:41
LOVACSKA!!!
és ne hősködj!
[ Módosítva: 2014.04.04 10:46 ]
robogo21 | 2014-04-05 14:45
ViharTáncos | 2014-04-06 16:26
Serena | 2014-04-06 19:57

Ez inkább szomorú de igaz:

spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2014.04.06 21:02 ]
ddkovi | 2014-04-06 21:37
Serena írta:
spoiler Kinyit

Azt hittem, hogy már egész tűrhetően értem az angolt, de ezen már öt perce vergődök és lehalok.
Egyszerűen nem bírom értelmezni mit is akar jelentei a mondat, pedig szövegértésből egész jó vagyok.

Addig világos, hogy "Minden Javalin rakéta ára $80.000"...
Valamint a végén, hogy "..ez valahogy annyira felháborító, hogy szinte megnyerhetőnek tűnik a háború". (bár ebben már nagyon bizonytalan vagyok, így hogy nem tudom mi is van előtte. xD)

Valaki lenne olyan kedves és lefordítaná nekem?
NikiLane | 2014-04-06 21:50
"Minden Javalin rakéta db-ja $80.000 és ez a gondolat önmagában, hogy egy ilyen értékű rakétát egy olyan pasas lő ki, aki 1 év alatt sem keresi meg ezt az összeget, egy olyan pasasra, aki soha az életében nem keresi meg ezt az összeget... ez már szinte annyira felháborító, hogy megnyerhetőnek tűnik egy háború."
Asszem... valahogy így fordítható.
ddkovi | 2014-04-07 05:07
NikiLane írta:
"Minden Javalin rakéta db-ja $80.000 és ez a gondolat önmagában, hogy egy ilyen értékű rakétát egy olyan pasas lő ki, aki 1 év alatt sem keresi meg ezt az összeget, egy olyan pasasra, aki soha az életében nem keresi meg ezt az összeget... ez már szinte annyira felháborító, hogy megnyerhetőnek tűnik egy háború."
Asszem... valahogy így fordítható.
Köszi.
Vicces, hogy az összes szót értem, de magamtól nem jöttem volna rá, hogy "make that ..." a $80000 megkeresésére utal. :S
ViharTáncos | 2014-04-07 14:47
Knightress | 2014-04-08 23:14
Oké, így este felé ez a Happousai PO PI PO paródia leszívta az agyam X)
ViharTáncos | 2014-04-09 21:51
Ryouko-sama | 2014-04-11 11:22
https://www.youtube.com/watch?v=DiYk-jSNrNE
Elvannak a gyerekek xDD
ViharTáncos | 2014-04-13 14:53
spoiler Kinyit

dodmin | 2014-04-13 15:30

Vaas del Toro | 2014-04-13 16:51
robogo21 | 2014-04-13 21:12
zAndris | 2014-04-13 21:14
robogo21 írta:
Sírva nevetek!
ViharTáncos | 2014-04-14 12:09
zonbat | 2014-04-15 16:07
Az ezer igazság kardja! vagy nem.
[ Módosítva: 2014.04.15 16:12 ]
Pumi124 | 2014-04-15 17:52
Ez már volt
hogy ne legyen off
spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2014.04.15 18:10 ]
Briluca-chan | 2014-04-15 22:01
Attack on dust [Clean Up!]
ViharTáncos | 2014-04-16 07:37

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.04.16 7:45 ]
Phoboss | 2014-04-16 22:44
https://www.youtube.com/watch?v=eUkX75IEkHE

Ezt nézzétek meg ezen Szakadtam HahotázikHahotázik
ViharTáncos | 2014-04-17 10:51

spoiler Kinyit

Mi lesz ha Breaking Bad-et össze eresztjük a Jég Varázsal?

http://www.youtube.com/watch?v=dHHJGEeCLSo
[ Módosítva: 2014.04.18 6:18 ]
Daisuken | 2014-04-18 23:07
Vaas del Toro | 2014-04-19 01:28

spoiler Kinyit
solat | 2014-04-21 13:27
Neeee.... ezen sírok. Hahotázik

18+
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.04.21 13:27 ]
ViharTáncos | 2014-04-23 10:54
Ázsiai Handicap :3

spoiler Kinyit

Srácoknak egy kis művelődés Dvorak 9. szimfoniája...

https://www.youtube.com/watch?v=g10DqPbbUuw#t=60

Ezt a hölgyeknek /Anti game tactics ^^

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.04.23 14:40 ]
robogo21 | 2014-04-23 15:25
Daisuken | 2014-04-24 13:46

darken | 2014-04-24 22:43
Lehet ismeritek, de ez msot jól eset.
ViharTáncos | 2014-04-25 11:00
Durva rekesz izom tréning: chat auto korrektor visszavág -> Fridge Auto Cucumber! XD

spoiler Kinyit

robogo21 | 2014-04-25 14:55
Serena | 2014-04-26 17:44
valami van a hajadban
McAce | 2014-04-26 20:41
Serena írta:
valami van a hajadban
Ezen jót nevettem, köszi! XD
[ Módosítva: 2014.04.26 20:41 ]
ViharTáncos | 2014-04-28 13:41

Serena | 2014-04-28 21:36
Daisuken | 2014-04-29 22:35
Daisuken | 2014-05-01 00:40
Tsundere Cafe
McAce | 2014-05-01 06:48
Daisuken írta:

Tsundere CafeRöhög
Ez kész, a pincérnő nagyon ott van! XD
Uchiha Dungeon | 2014-05-01 08:27
spoiler Kinyit
McAce írta:
Daisuken írta:

Tsundere CafeRöhög
Ez kész, a pincérnő nagyon ott van! XD
Istenem ezzek Japánok^^.Egyszerüen birom öket^^Vajon,hogy sikerül a Vb nekik^^(mert bejutotak)

Szerelem szép dolog^^

ViharTáncos | 2014-05-03 11:58
Beercopter

spoiler Kinyit
Vaas del Toro | 2014-05-03 16:23
Serena | 2014-05-03 21:09
ViharTáncos | 2014-05-04 06:33
Steadfast Stanley

Remek cucc egy kicsit meghízott kutyus vissza akarja vinni a gazdája elhagyott cipőjét egy zombi apokalipszis közepén.

http://vimeo.com/93544310
Revan4126 | 2014-05-04 10:22
Ezt GSO-ról nyúltam. Marha nagy. XD

https://www.youtube.com/watch?v=GGrtDAx5ywg
zAndris | 2014-05-04 11:43
https://www.youtube.com/watch?v=a6A2WhUcNec
ViharTáncos | 2014-05-05 21:34

Lepusztult az agyam mire megnéztem a 27 perceset...
zAndris | 2014-05-06 11:14
Ékes példa miért nem karaokézom

spoiler Kinyit
Hasonlóképp vélekedem
Serena | 2014-05-06 14:32
Hodor! Ja nem, most SHAUN!
[ Módosítva: 2014.05.06 14:32 ]
McAce | 2014-05-06 16:10
https://www.youtube.com/watch?v=lhoYLp8CtXI
Tetszett ez a video, hogy is mondjam, elég "érzelmes"?
Gondoltam be linkelem, hátha másnak is meg tetszik.
ddkovi | 2014-05-06 18:58
McAce írta:
https://www.youtube.com/watch?v=lhoYLp8CtXI
Tetszett ez a video, hogy is mondjam, elég "érzelmes"?
Gondoltam be linkelem, hátha másnak is meg tetszik.
Nagyon jó kis videó, annak idején is tetszett.

Elég nagy kár, hogy csak egy tech demo és semmi több, pedig elég jó nyitó jelenete lehetne akár egy animációs filmnek, akár egy játéknak is.
Pumi124 | 2014-05-07 10:18
egy héttel előbb jó lett volna, de lehet valaki még hasznát veszi, így, érettségikor
https://www.youtube.com/watch?v=VwnjuLewy5A&list=RDaivl8Qdr8Sg&index=0
[ Módosítva: 2014.05.07 10:20 ]
zAndris | 2014-05-07 11:59
Rögtön ez jutott eszembe
MaRtiN | 2014-05-07 20:34

ViharTáncos | 2014-05-08 15:53

[ Módosítva: 2014.05.08 15:54 ]
MaRtiN | 2014-05-08 17:45

Micimackó (vagy Pedo-maci? ) =D
ViharTáncos | 2014-05-09 14:26
Serena | 2014-05-10 13:09
katt a képre

[ Módosítva: 2014.05.10 13:10 ]
McAce | 2014-05-10 17:16
Ez Jó! XD
http://www.kepfeltoltes.hu/view/140510/182808308N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.png
[ Módosítva: 2014.05.10 17:18 ]
ViharTáncos | 2014-05-10 19:14
:3
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.05.10 19:17 ]
robogo21 | 2014-05-12 19:11
18+
spoiler Kinyit

Azért én erre dobtam egy 18 karikát /mod/
[ Módosítva: 2014.05.13 0:17 ]
solat | 2014-05-13 12:35
Éljenek a troll szülők.

ViharTáncos | 2014-05-13 13:27
MaRtiN | 2014-05-13 17:46
darken | 2014-05-14 11:45

Aucs...
ViharTáncos | 2014-05-14 13:06

Randall | 2014-05-14 14:14
solat írta:
Éljenek a troll szülők.

Na így lehet garantálni, hogy tutira legyen unoka
Yoshi | 2014-05-15 04:47
A kis tolvaj
[ Módosítva: 2014.05.15 4:49 ]
ViharTáncos | 2014-05-15 07:44

robogo21 | 2014-05-15 15:19

HahotázikHahotázik
[ Módosítva: 2014.05.15 15:20 ]
Gwolf2u | 2014-05-15 18:08
robogo21 írta:

!guffawHahotázik

Ez mibe volt?
darken | 2014-05-15 19:54
Gwolf2u írta:
robogo21 írta:

!guffawHahotázik

Ez mibe volt?

Szerintem prototype
robogo21 | 2014-05-15 20:07
darken írta:
Gwolf2u írta:
robogo21 írta:

!guffawHahotázik

Ez mibe volt?

Szerintem prototype

azaza Prototype 2
Haseo | 2014-05-15 20:17
Előrendelhető XD

[ Módosítva: 2014.05.15 20:17 ]
MaRtiN | 2014-05-15 23:32
Én inkább ezt rendelném be magamnak =D
Daisuken | 2014-05-15 23:48
ViharTáncos | 2014-05-16 10:28
Sheva | 2014-05-16 10:47
MaRtiN | 2014-05-16 23:34
"Spongyabob" Cosplay farmer módra =D
Senega | 2014-05-18 03:03
World of Pokécraft..
robogo21 | 2014-05-18 09:34
fake , de akk is sírva röhögés
MaRtiN | 2014-05-18 12:06
robogo21 írta:
fake , de akk is sírva röhögés
Ofc az, szóval a "don't try this at home" figyelmeztetés javallott nézés közben =)
NikiLane | 2014-05-18 15:17
Apukám tudja, hogy darázs fóbiám van... ezért küldte nekem ezt...
Sütemény készítés a kínai piacon... Megkóstolnád?
robogo21 | 2014-05-18 15:19
https://www.youtube.com/watch?v=sNEhkSyvhyA#t=127
ha az ukránok találna kegy tankot az utcán

[ Módosítva: 2014.05.18 15:20 ]
ViharTáncos | 2014-05-19 19:26
Senega | 2014-05-19 19:53
Totálisan feleseleges idő/bájtok ellen..
ViharTáncos | 2014-05-20 12:26
18+
Azta k*rv* dánok tudnak azért választási vidit csinálni (1napra rá betiltották de már késő volt)
McAce | 2014-05-21 14:19
http://www.youtube.com/watch?v=kqFepqa9MHg
A filmben, ez egy elég komoly jelenet volt, de így magában igen viccesen hangzik. XD
Molly | 2014-05-22 14:45
robogo21 | 2014-05-22 21:09
Tamatu | 2014-05-22 21:32
Terry Crews ftw!
ViharTáncos | 2014-05-23 09:36
Expectations vs. Reality: Action Movies
Gwolf2u | 2014-05-23 20:14
Áh nem bírtam ki. Olyan nagy divat ez a selfie. Nyomtam én is egyet.
zAndris | 2014-05-24 12:40
Slayer - War Ensemble Ukulelével és szólókkal!Zenét hallgatHahotázik
Vaas del Toro | 2014-05-24 20:52
waka | 2014-05-24 21:14
Vaas del Toro írta:
mit
Úúú.... XD
robogo21 | 2014-05-26 21:08
Pumi124 | 2014-05-27 18:42
EZEK MINDENHOL OTT VANNAK!!!!!
spoiler Kinyit

MaRtiN | 2014-05-28 20:43
ViharTáncos | 2014-05-29 22:14
Avernus | 2014-05-30 12:36
MaRtiN | 2014-05-30 20:46
Két hasznos könyv így a nyárra :

zAndris | 2014-05-31 12:06
Sarka Kata és a black metal
desirous | 2014-06-01 02:02

Jó játékot!
Molly | 2014-06-03 16:04
zAndris | 2014-06-03 16:10
Molly írta:
Juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuj ez nagyon gonosz!
MaRtiN | 2014-06-03 21:34
Így születik a rokker gyerek (1
ViharTáncos | 2014-06-05 11:34
MaRtiN | 2014-06-06 20:46
Az igazi...

ViharTáncos | 2014-06-10 15:03
robogo21 | 2014-06-10 20:31

[ Módosítva: 2014.06.11 8:32 ]
zAndris | 2014-06-13 16:46
"dízel dobos"
Briluca-chan | 2014-06-13 21:09
A nő és a G pont
Mrs. KENJI | 2014-06-13 21:31
A férfi és a női agy
Vaas del Toro | 2014-06-13 22:31
Briluca-chan írta:
A nő és a G pont

Nooo waaay Facepalm
zAndris | 2014-06-15 10:45
https://www.youtube.com/watch?v=h14wr4pXZFk
Daisuken | 2014-06-16 13:09

[ Módosítva: 2014.06.16 14:02 ]
ViharTáncos | 2014-06-16 18:32
Gwolf2u | 2014-06-19 10:23
Eközben az arckönyv ügyfélszolgálatnál
spoiler Kinyit
Yoshi | 2014-06-20 11:45
japán tészta reklám
[ Módosítva: 2014.06.20 11:47 ]
Naeem | 2014-06-20 23:14

LOL
windu | 2014-06-21 20:07
Egy kis foci vb.

speddlord | 2014-06-21 20:54
Audi reklám: http://youtu.be/KQ6tbzKftzA

Ez de durva:

Betiltott reklám Skittles HD: http://youtu.be/yg916oa11WI
[ Módosítva: 2014.06.21 20:55 ]
Zoinberg | 2014-06-21 21:56
Tekerjetek 1.30-hoz.
http://www.youtube.com/watch?v=zvs6FM53F1U

Már én szégyellem magam...Szétloccsant a feje De azért könnyesre röhögtem a szemem
waka | 2014-06-21 22:11
Zoinberg írta:
Tekerjetek 1.30-hoz.
http://www.youtube.com/watch?v=zvs6FM53F1U

Már én szégyellem magam...Szétloccsant a feje De azért könnyesre röhögtem a szemem
Ha már gagyi feldolgozások... Egy favorit
robogo21 | 2014-06-21 22:29
zonbat | 2014-06-22 00:00
Tipikus...
[ Módosítva: 2014.06.22 0:00 ]
Revan4126 | 2014-06-22 01:13
https://www.youtube.com/watch?v=CrFptodJ9bs XD
zAndris | 2014-06-22 02:26
Bukta...
Avernus | 2014-06-24 04:49
robogo21 | 2014-06-24 12:09
ViharTáncos | 2014-06-25 21:25
robogo21 | 2014-06-27 08:40

mit ki nem lehethoznia matematikából
Junchi | 2014-06-27 12:56
^Ennél már csak az lett volna ötletesebb, ha a fölötte lévő tangens-függvény elé (vagy fölé) odaírja valamelyik random moe karakter nevét, mint xy-tan. :3
zonbat | 2014-06-27 14:49
Ha már képletek, anime gyorstalpaló....
Pumi124 | 2014-06-27 16:11
Amikor már azt hittem, nem lephetnek meg....
spoiler Kinyit
Zoinberg | 2014-06-28 00:46
ÚRISTEN, NE SZABÁLYOSAN KÖNNYEZEK XDDDDDDDDDD
https://www.youtube.com/watch?v=XeNd2ZObL9U&feature=youtu.be
/Davee12 csinálta, itt AA-n is fent van/
Gwolf2u | 2014-06-28 10:12
Pumi124 írta:
Amikor már azt hittem, nem lephetnek meg....
spoiler Kinyit

Ez melyik anime?
[ Módosítva: 2014.06.28 10:12 ]
Pumi124 | 2014-06-28 10:55
mayoi neko overrun
itt a magyarázat:https://www.youtube.com/watch?v=qlccyxWMu3w
itt egy amin mosolyogsz:
spoiler Kinyit
és itt egy, ami fáj (+1:
spoiler Kinyit
nyissátok meg új lapon őket....
[ Módosítva: 2014.06.28 11:00 ]
MaRtiN | 2014-06-28 21:49
Daisuken | 2014-06-28 21:57

Katóci | 2014-06-30 08:37
Szétrág az ideg?
KuncogKuncogKuncog
Tamatu | 2014-06-30 18:11
Naruto olvasók értik majd csak.
Gwolf2u | 2014-06-30 18:34
so close
spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-06-30 19:42
spoiler Kinyit

VB a GoTban erősen spoileres!!!
MaRtiN | 2014-07-01 19:10

Randall | 2014-07-02 21:36
ViharTáncos | 2014-07-03 21:37
CSPX | 2014-07-04 18:52

"Nagyméretű mintán végzett telefonos közvéleménykutatásunk eredményei szerint az emberek 100%-ának van telefonja."
Katóci | 2014-07-06 09:58
Sylvester Stallone meglepetése
Pitbull | 2014-07-06 13:48
Pont most láttam fb-n, elég mókás
spoiler Kinyit

Locals in Kyoto got a shock in 2009 when what looked like a RIVER MONSTER climbed out of the water! This is actually a 105cm long giant salamander. Law enforcement were called, and the salamander was eventually released unharmed upstream in a less populated area.

Giant salamanders can grow to 150cm long and weigh 20kg.

GODZILLA
MaRtiN | 2014-07-06 17:38
Tamatu | 2014-07-07 15:18
Ezt muszáj volt megtennem.
spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-07-07 19:37
Aldereon | 2014-07-09 09:39
talán ide elfér
farmernadrág japán módra
Pumi124 | 2014-07-09 13:52
egészségedre...
spoiler Kinyit
Phoboss | 2014-07-09 19:22
Tegnapi meccs után MTV igazi troll

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2014-07-09 21:21
Variációk egy témára

[ Módosítva: 2014.07.09 21:25 ]
NikiLane | 2014-07-09 23:47
Disturbed paródia ... Hahotázik
[ Módosítva: 2014.07.09 23:54 ]
Pumi124 | 2014-07-10 13:15
szivacs1987 | 2014-07-10 15:58
egy újabb WTF sport

új japán sport
Senega | 2014-07-12 13:08
"Boops"
GabrielRex | 2014-07-12 13:14
szivacs1987 írta:
egy újabb WTF sport

új japán sport
Ilyesmi volt az Oregairu-ban is vagy nem? Pontosabban az OVA-ban volt hasonló. Első osztályú tábori játék
Revan4126 | 2014-07-13 11:15
https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/t1.0-9/1010994_10151887166806767_73070229_n.jpg
ViharTáncos | 2014-07-14 17:51

[ Módosítva: 2014.07.14 17:53 ]
Pumi124 | 2014-07-15 11:01
önmagukér beszélnek:
spoiler Kinyit

Katóci | 2014-07-17 12:00
Milyen lenne, ha ilyenek lennének élőben?
dangreg | 2014-07-17 13:42

Engem az egyiktől (alulról a második) a hideg ráz ki, olyan mint valami UFO
[ Módosítva: 2014.07.17 13:44 ]
robogo21 | 2014-07-21 15:57
ViharTáncos | 2014-07-21 18:04
robogo21 | 2014-07-22 21:21
MaRtiN | 2014-07-24 15:12

Egy kis Walking Dead:

spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2014.07.24 15:23 ]
Oracle911 | 2014-07-24 20:15
robogo21 írta:
kép

Hát a tanár is csak ember.

Off törölve, az ilyen kérdésekre való a PM, használd! /mod/
[ Módosítva: 2014.07.24 20:52 ]
rokudenashi | 2014-07-24 20:17
ezt most találtam_
robogo21 | 2014-07-24 22:22
PiciMessenthial | 2014-07-26 21:53

Sajnos a képminőség nem a legjobb =/
MaRtiN | 2014-07-28 21:32
ViharTáncos | 2014-07-30 18:41
Zoyko | 2014-07-30 18:52

[ Módosítva: 2014.07.30 18:54 ]
MaRtiN | 2014-07-30 18:59
ViharTáncos | 2014-07-31 13:24
robogo21 | 2014-08-01 11:46
Karin95 | 2014-08-01 17:19
nem tudom láttátok-e..

https://www.youtube.com/watch?v=eNC4kN9IKvY
Zoyko | 2014-08-02 03:17
Nekem 5 mp után esett le, de milyen igaz. XD

Skaya | 2014-08-05 09:11
1:30-tól kedz érdekes lenni
https://www.youtube.com/watch?v=vUlBD6DQMFM
bartleby007 | 2014-08-05 12:47
ViharTáncos | 2014-08-05 15:07
Revan4126 | 2014-08-05 20:11
https://www.facebook.com/photo.php?v=292887137558513&set=vb.100005116865695&type=2&theater
zonbat | 2014-08-05 22:33
el van a gyerek
[ Módosítva: 2014.08.05 22:34 ]
szivacs1987 | 2014-08-07 11:58
http://youtu.be/1c4O6FlEktc?t=8s
MaRtiN | 2014-08-07 12:57
Bolti értelmes kérdés

[ Módosítva: 2014.08.07 12:59 ]
robogo21 | 2014-08-08 20:00
Jánossomorján instant szabadstrand nyílt

ViharTáncos | 2014-08-10 21:03
bartleby007 | 2014-08-12 09:04
egy rossz nap az x-men háza táján
szivacs1987 | 2014-08-14 10:25
http://index.hu/mindekozben/poszt/2014/08/13/tetovalt_motoros_ribanc_lett_sailor_moonbol/
robogo21 | 2014-08-14 13:21
http://www.youtube.com/watch?v=X1M69l7ZGlw

bazd xDDD
Zoinberg | 2014-08-14 15:53
Kubica | 2014-08-15 11:50
Ha már idén lesz KanColle anime, akkor had mutassak be egy jól megmunkált Akagi cosplay-t
spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-08-15 12:42
https://www.youtube.com/watch?v=3vI_7os2V_o#t=24

Game of Thrones rajongóknak xDDD
zAndris | 2014-08-15 12:58
Cat Mosh Pit
Vaas del Toro | 2014-08-19 14:36
Katóci | 2014-08-20 08:50
Változtassunk egyet!
Kougami | 2014-08-21 00:42
Incredible...
robogo21 | 2014-08-21 12:14
ViharTáncos | 2014-08-21 18:14

Vaas del Toro | 2014-08-22 15:35
Kutyaa T.T
Orv. | 2014-08-24 03:21
Víz alatti szomorú kastély?
-Búvár.

Mit tesz az asztronauta, ha megszomjazik?
-Űrkutatás.

Szomorú nyikorgás?
-Komornyikk

És egy kicsit 'outdated' kép:
spoiler Kinyit
Phoboss | 2014-08-26 16:19
MaRtiN | 2014-08-26 18:50
Lassan megint aktuális lesz... =D
ViharTáncos | 2014-08-28 07:08

[ Módosítva: 2014.08.28 12:54 ]
Phoboss | 2014-08-28 17:25
zAndris | 2014-08-28 17:41
MaRtiN írta:
Lassan megint aktuális lesz... =D
Kínomban röhögök. - és azokon akik nem panelban laknak
solat | 2014-08-28 20:06
Phoboss írta:
Ez jó... megy is ki facebookra.

zAndris: inkább töröltem a véleményem.
[ Módosítva: 2014.08.28 20:09 ]
ViharTáncos | 2014-08-30 08:22
Legyünk megértők egymással. ^^

http://io9.com/be-good-to-each-other-folks-because-this-could-happen-1628599212?utm_campaign=socialflow_io9_facebook&utm_source=io9_facebook&utm_medium=socialflow
Zoinberg | 2014-08-31 22:02
sZejInteM.ezZeL.nem.hirextelek.semmit.de.ezazoldal.totálgáz.főleg.ez.a.pont xdd legalábbis én még mindig a fejem fogomFacepalm
[ Módosítva: 2014.08.31 22:04 ]
ViharTáncos | 2014-09-01 09:09
waka | 2014-09-01 09:19
ViharTáncos írta:
SikolyBucket Challenge kép
Na ne... Mindenhonnan ez az ájsz bákit csellendzs "folyik", kezd már unalmas lenni.
MaRtiN | 2014-09-01 09:21
Egy kis "természet" képekben:

ViharTáncos | 2014-09-01 14:07
Waka
spoiler Kinyit
waka írta:
ViharTáncos írta:
SikolyBucket Challenge kép
Na ne... Mindenhonnan ez az ájsz bákit csellendzs "folyik", kezd már unalmas lenni.
Irónia ez tündér bogaram a kép az eltúlzó baromság hadjárat testamentuma.

Empátia ereje.

http://io9.com/be-good-to-each-other-folks-because-this-could-happen-1628599212?utm_campaign=socialflow_io9_facebook&utm_source=io9_facebook&utm_medium=socialflow
Katóci | 2014-09-01 14:18
szivacs1987 | 2014-09-01 14:21
MaRtiN írta:

...

Bocsi az OFFért:
Ha megnézitek jobban, a busznak a hátulja van a vízben (a kerekek felnijén látszik, hogy melyik az 1. és a hátsó tengely).

Én inkább azt írtam volna rá, hogy: "És most láthatjuk a tengeralattjáró evolúciós fejlődését, ahogy kimászik a vízből és busszá válik."
[ Módosítva: 2014.09.01 14:25 ]
ViharTáncos | 2014-09-01 14:33
Off: Lehet a buszok családjába tartozó élőlényeknél fordított ozmózis áll fent így lehetséges az első ránézésre különös vízkinyerési módszer. XD
MaRtiN | 2014-09-01 15:33
Katóci írta:
Azért ez laza
Másik kedvencem, ilyen témában (amit most lusta vagyok kikeresni) amikor a csávó konkrétan meghúzza a mérőszközt mint egy pálinkás üveget =D

ViharTáncos írta:
Off: Lehet a buszok családjába tartozó élőlényeknél fordított ozmózis áll fent így lehetséges az első ránézésre különös vízkinyerési módszer. XD
Szép mentés, köszi
waka | 2014-09-01 17:25
ViharTáncos írta:
Waka
spoiler Kinyit
waka írta:
ViharTáncos írta:
SikolyBucket Challenge kép
Na ne... Mindenhonnan ez az ájsz bákit csellendzs "folyik", kezd már unalmas lenni.
Irónia ez tündér bogaram a kép az eltúlzó baromság hadjárat testamentuma.
spoiler Kinyit
Köszönöm a felvilágosítást, tündérbogár. Az iróniákhoz picit hülye vagyok.
Katóci | 2014-09-02 07:23
Erza Scarlet | 2014-09-02 10:07
hajrá, Misa, sámítunk rád xD
[ Módosítva: 2014.09.02 10:08 ]
Katóci | 2014-09-05 10:55
Nem próbáltam ezt a sorrendetKuncog
tux11 | 2014-09-07 16:21
If Rammstein did code:

[ Módosítva: 2014.09.07 16:22 ]
robogo21 | 2014-09-08 23:21
Egy férfi és egy pap ülnek egymás mellett a focipálya lelátóján.
Fölé lövik a labdát.
- Az istenit, hát nem mellé ment!?
- Fiam, nem szabad így beszélni! - mondja a pap.
Megint mellé lövik a labdát.
- Az isten rohassza meg, hát megint mellé!
- De fiam!
Megint elhibázzák a kaput, a pasi megint káromkodik egyet, mire a derült égből lecsap egy villám és porrá égeti a papot.
Fentről egy mennydörgő hang:
- Az isten b*sszameg, mellé!
Avernus | 2014-09-10 01:34
Erre gondoltál MaRtiN?

Sötétség Bogara | 2014-09-10 07:03
Bádilósün:
Junkers | 2014-09-10 18:00
solat | 2014-09-10 18:03
Ez fájt.
MaRtiN | 2014-09-10 18:54
Avernus írta:
Erre gondoltál MaRtiN?

Nem vagyok benne 1 hundread percent' biztos, hogy ez volt, de határozottan tetszik ez is Szuper
Kougami | 2014-09-10 21:51

Robert "Rob" Liefeld (born October 3, 1967) is an American comic book creator.
[ Módosítva: 2014.09.10 21:52 ]
Nyolcéves | 2014-09-10 22:17
Nekem ez 10 percbe telt, mire leesett:
solat | 2014-09-10 23:11
Nyolcéves írta:
Nekem ez 10 percbe telt, mire leesett:
Húúú... Első blikkre tiszta Edomae papa(Seto no Hanayome).
Nyolcéves | 2014-09-11 00:58
solat írta:
Húúú... Első blikkre tiszta Edomae papa(Seto no Hanayome).
Nem, ez Bono.
Nyolcéves | 2014-09-12 04:24
spoiler Kinyit
Aki nem értené, annak elárulom:
Mondja ki angolul, hogy "Suzumiya Haruhi no U2"...
szivacs1987 | 2014-09-12 12:32
CSPX | 2014-09-12 18:09
Mi ez, Negro-burger?
Vagy csak megnézték, mi sül ki belőle?Kuncog
Esetleg kátrányos gumi-buri, ropogós brikettben?

De, hogy ne legyen off...

spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.09.12 19:05 ]
Pumi124 | 2014-09-12 22:19
Attila | 2014-09-12 22:48
A neptun csodái.
waka | 2014-09-13 01:15
Attila írta:
A neptun csodái.
Na meg az ETR-é... Amúgy a videó nagyon komoly.
[ Módosítva: 2014.09.13 1:20 ]
Attila | 2014-09-13 01:55
waka írta:
Attila írta:
A neptun csodái.
Na meg az ETR-é... Amúgy a videó nagyon komoly.
Egykutya mind.
A legszebb az benne, hogy szinte minden mondatát át tudom érezni.

No de nem offolok.

[ Módosítva: 2014.09.13 1:56 ]
CSPX | 2014-09-13 09:44
Attila írta:
waka írta:
Attila írta:
A neptun csodái.
Na meg az ETR-é... Amúgy a videó nagyon komoly.
Egykutya mind.
A legszebb az benne, hogy szinte minden mondatát át tudom érezni.

Szóval még létezik...

És ezek szerint 10 éve semmit sem változott!
A mi időnkben a "Neptunszobákban" a monitorok jobb felső sarkára alkoholos filccel volt felírva pirossal, hogy hova kell kattintani, ha lefagy a rendszer!

Vicc az egész. (Amolyan facepalmos sírva-vígadós.)

Tudtátok amúgy, hogy a Neptunusz az örök fagy birodalma?

spoiler Kinyit
A Neptun megint lefagyott, Uram...

És hogy kicsit se legyek off, itt egy csokorra való poén:

spoiler Kinyit

18
spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.09.13 18:37 ]
MaRtiN | 2014-09-13 19:39
A Neptun-t amúgy nem a MÁV adta ki? Mert mindegyik a csúcsidőben mond csődöt mindig =D

(Neptun powered by MÁV Szuper )
CSPX | 2014-09-14 11:50
Ezen szakadtam:

spoiler Kinyit
MaRtiN írta:
A Neptun-t amúgy nem a MÁV adta ki? Mert mindegyik a csúcsidőben mond csődöt mindig =D

(Neptun powered by MÁV Szuper )

Ugyan... Szerintem a MÁV a Neptun nyomába sem ér.
[ Módosítva: 2014.09.14 11:51 ]
bartleby007 | 2014-09-16 21:21
disney hercegnők in real life
és vin diesel fa szerepei még groot előtt
solat | 2014-09-23 12:14
Éljen az Ikea.

Katóci | 2014-09-24 10:45
Kiegészíteném
zonbat | 2014-09-24 18:52
A drog hatásai
Tralala
Daisuken | 2014-09-26 23:57
Cocaine Overdose
Mario Kid Head Slam
Taste The Rainbow Mother F*cker!
Get Lucky Chicken Edition
Call Me Maybe~
Afraid of Technology
saca99 | 2014-09-28 20:32
Puskázás
Aldereon | 2014-10-02 12:21
Ez annyira rossz, hogy már jó!
dangreg | 2014-10-02 15:44
https://www.youtube.com/watch?annotation_id=annotation_1416034099&feature=iv&src_vid=R0ZGUms6kw0&v=X6tKZ-cg4RI
Junkers | 2014-10-04 14:07
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2014-10-06 19:32
Berlin és az Iphone 6

MaRtiN | 2014-10-06 22:13
Ha azt hitted, neked vannak a leggázabb családi fotóid...
ViharTáncos | 2014-10-08 12:15
Sheva | 2014-10-08 21:15

Vaas del Toro | 2014-10-11 00:52
Norro | 2014-10-11 21:45
(Remélem, nem volt még)

Miért nem mosnak a férfiak?

http://bouvet.cafeblog.hu/2014/08/14/miert-nem-mosnak-a-ferfiak/
ViharTáncos | 2014-10-13 16:29
Norro: +1 hasonlóan állok ehhez a misztikus gépezethez én is

CSPX | 2014-10-13 21:55
- Te, engem mindig kizár az asszony a lakásból, ha részegen megyek haza...
Mit tegyek, nincs valami ötleted?
- Én azt szoktam csinálni, hogy bekopogok, levetkőzöm, beadom a ruháimat az ajtón,
és nincs az az asszony, aki hagyná, hogy a férje meztelenül ácsorogjon az utcán.
- Rendben, kipróbálom...
Legközelebb mikor találkoznak, megkérdi a másik:
- Nos, bevált a tervem?
- Hát, csak részben...
- Hogyhogy részben?
- Bekopogtam, levetkőztem, beadtam a ruháimat az ajtón, az becsukódott,
ám ekkor hirtelen bemondta egy hang: "Deák tér következik..."

spoiler Kinyit
A Pentagon elhatározza, hogy három magasrangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti. Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket.
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 170 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 180 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan.
Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját.
A nadrág lekerül, de a a tábornok szerszámját sehogy sem találja.
Mégis, hol találom? - fakad ki végül leplezetlen zavarában.
Mire a tábornok büszkén kihúzza magát:
- Vietnámban fiam! Vietnámban!
[ Módosítva: 2014.10.13 21:57 ]
Junchi | 2014-10-14 19:22
Twitteremre már kiraktam ma, de átpakolom ide is; egyszerűen nem tudok betelni vele.

Best Snickers ad evar!
[ Módosítva: 2014.10.14 19:23 ]
CSPX | 2014-10-14 21:46
Hajót akartok... Perverz
spoiler Kinyit
(18-as karika!)
[ Módosítva: 2014.10.14 21:53 ]
Katóci | 2014-10-15 09:33
Cseppfertőzés-I.J.B.
ViharTáncos | 2014-10-15 20:49
Daisuken | 2014-10-20 13:39
☐ rekt ☐ not rekt ☑ REKTangle
Phoboss | 2014-10-21 20:11
Kérjük, mindenki nyugodjon le a picsába: a 150 Ft/gigabyte internetadó a rezsicsökkentés része. (MTI)

Vaas del Toro | 2014-10-21 20:37
Zalethel | 2014-10-21 20:46
[ Módosítva: 2014.10.21 20:48 ]
Phoboss | 2014-10-21 20:49

[ Módosítva: 2014.10.21 21:20 ]
ViharTáncos | 2014-10-21 21:34
Katóci | 2014-10-22 10:47
Amikor a Dj beadja a kedvenc számod
Daisuken | 2014-10-23 00:13
Koccanás
NDWW | 2014-10-25 14:10
Nem biztos, hogy százas a csaj, de ennyire kifejezően még senki nem grimaszolta végig a Reirei-t

maxium the hormone -Rei rei rei rei rei ma ma ma a la mirre XD
https://www.youtube.com/watch?v=H20amu54zj0
CSPX | 2014-10-26 18:33
18

"Buborék... Buborék... Emitt veres... Amott..."
[ Módosítva: 2014.10.26 18:35 ]
Tamatu | 2014-10-26 20:37
Kakashi a troll
Katóci | 2014-10-27 09:07
Internetadó és a szex
spoiler Kinyit
1. Az emberi sejtmag 75 MB genetikai információt tartalmaz.
2. Egy spermium így 37.5 MB-ot
3. Egy mililiterben kb. 100 millió spermium van.

Gondolatmenet:

Általánosságban egy alkalommal 2.25 ml-t lő ki 5 mp alatt.

Így a fütyi sávszélessége:

(37.5MB x 100M x 2.25ml)/5s = (37.500.000 x 100.000.000 x 2.25)/5 = 1.687.500.000.000.000

tehát kb.: 1.687.000 GigaByte másodpercenként... x150 Ft = 2.531.250.000, - Ft egyetlen másodperc

U.i.: Kellemes adatátvitelt!
Kuncog
ViharTáncos | 2014-10-27 12:06
Gamerek játék leírásai akik kicsit túl sokat kockultak...
robogo21 | 2014-10-28 22:33
matek zh előtt ez nagyon kellett

https://www.facebook.com/video.php?v=10152774199418236&set=vb.84236208235&type=2&theater
Phoboss | 2014-10-30 09:03
Avernus | 2014-10-30 13:52
McAce | 2014-10-30 15:46
Avernus írta:
Ez jóó, ki talál ki ilyeneket? XD
yakin írta:
Látaam 1x régen, de ez is jó.
[ Módosítva: 2014.10.31 14:08 ]
yakin | 2014-10-31 09:37

ViharTáncos | 2014-10-31 20:24
2220 ... az emberiség gyorsan felejt
Junkers | 2014-11-01 13:55
Oracle911 | 2014-11-01 18:13
ViharTáncos írta:
2220 ... az emberiség gyorsan felejt
Mi a játék neve?

Hogy ne offoljak:
MaRtiN | 2014-11-01 19:02
Igaz, ami igaz =D
ViharTáncos | 2014-11-02 11:36
MaRtiN | 2014-11-02 21:15
Vigyázat! Nyomokban pornót tartalmaz!
Daisuken | 2014-11-03 13:07
Did I ever tell you... the definition of no scoping?
Katóci | 2014-11-04 20:53
Nyelvtörőnek: szóda-bi-kar-bó-na
ViharTáncos | 2014-11-05 08:40
Shikamaru-sama | 2014-11-06 22:47
Ez tényleg így van néha... Hatalmasat nevettem rajta.
spoiler Kinyit
Dzsis izu má fádzsá...
Katóci | 2014-11-07 07:26
Shikamaru-sama írta:
Ez tényleg így van néha... Hatalmasat nevettem rajta.
spoiler Kinyit
Dzsis izu má fádzsá...

Hááááát ez tényleg nagyon jóóóóó!
MaRtiN | 2014-11-10 19:50
Ami minden hétfői nehéz napon eszembe jut... =D
ViharTáncos | 2014-11-11 20:19
Vaas del Toro | 2014-11-11 21:14
ViharTáncos | 2014-11-13 13:13
robogo21 | 2014-11-15 16:04
ViharTáncos | 2014-11-15 18:26
https://www.youtube.com/watch?v=6Slo3P2TY4E
[ Módosítva: 2014.11.15 18:27 ]
Sötétség Bogara | 2014-11-16 21:08
MaRtiN | 2014-11-18 20:39

Szuper
ViharTáncos | 2014-11-20 15:12

magasság különbség

http://tapastic.com/episode/74229
[ Módosítva: 2014.11.20 15:30 ]
zAndris | 2014-11-22 20:08
Ezt el...
szisz22 | 2014-11-23 21:45
Szegény halak...
És ez a macska :"D
Vaas del Toro | 2014-11-24 11:08
Ez biztos fini.

spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2014-11-25 18:06
Nice...

spoiler Kinyit
robogo21 | 2014-11-26 07:23
solat | 2014-11-26 18:36
Ezen szakadok.

spoiler Kinyit
ddkovi | 2014-11-29 09:56
spoiler Kinyit

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.11.29 9:56 ]
MaRtiN | 2014-11-29 19:09
Miért emlékeztet ez engem kísértetiesen egy animére...
robogo21 | 2014-11-30 12:03
https://www.youtube.com/watch?v=izh-j8KUYjs
HahotázikHahotázikHahotázikHahotázikHahotázikHahotázik
[ Módosítva: 2014.11.30 12:04 ]
Katóci | 2014-12-01 09:02
Hol a kaja?
Junkers | 2014-12-02 10:48
yakin | 2014-12-02 13:35

Hát ez így elég erősen nsfw volt (röhögtem/fuldokoltam) mai fejjel nem is értem, hogy bírtam végignézni azt a sorozatot...
solat | 2014-12-03 22:50
Következzen egy kis karácsonyi bevásárlás, avagy mit tegyünk a gyerkőcnek a fa alá. Egyiken-másikon szakadtam a röhögéstől.

spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2014.12.03 22:50 ]
ViharTáncos | 2014-12-07 19:55
D1ck5 problem...
spoiler Kinyit
Vaas del Toro | 2014-12-09 11:45
spoiler Kinyit
gokuuu | 2014-12-09 12:42
spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2014.12.09 12:46 ]
Senega | 2014-12-10 04:28
Binary \m/ ..
Zoyko | 2014-12-10 07:32
Kész vagyok... Hahotázik

spoiler Kinyit
Nyolcéves | 2014-12-10 15:21
yakin írta:
Hát ez így elég erősen nsfw volt (röhögtem/fuldokoltam) mai fejjel nem is értem, hogy bírtam végignézni azt a sorozatot...
Milyen sorozatról van szó? Tudom, én vagyok a túl fiatal, de nem tudom, hogy az a videó mire kéne, hogy utaljon.

És hogy ne legyen teljesen off:
Ha a filmek poszterei valósan értékelnék a filmeket.
ViharTáncos | 2014-12-11 20:22
Aha! már abba hitbe éltem ,hogy csak nálunk ilyen gonoszak a tanárok...

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2014-12-11 20:22
Vannak azok a viccek, amik annyira rosszak, hogy már jók...
Vaas del Toro | 2014-12-11 20:37
spoiler Kinyit
solat | 2014-12-12 13:52

Neeeeeeeeeeee.......
ViharTáncos | 2014-12-13 16:23
Szauron a jófej:

spoiler Kinyit

MaRtiN | 2014-12-14 19:37
Napi fárasztó

Ezzel elleszek...

Fadíszítés lvl 99 =)
ViharTáncos | 2014-12-15 11:14
Zola12 | 2014-12-23 18:02
Hát ez valami borzalmas Facepalm Hahotázik
spoiler Kinyit
Yoshi | 2014-12-24 10:14
http://youtu.be/lkaIoH6Um60
[ Módosítva: 2014.12.24 10:15 ]
solat | 2014-12-24 21:22
Csak erős idegzetűeknek ajánlott a megtekintése.
MaRtiN | 2014-12-28 11:20
Alkalomhoz illő Freud... =D
Wondergirl406 | 2014-12-28 11:54
A férfi, aki jobban szereti a One Piece-t, mint a barátnőjét
szisz22 | 2014-12-28 19:31
Kicsit hangos, de nagyon jó ;D
Zola12 | 2014-12-28 21:35
spoiler Kinyit

Sumimasen
Phoboss | 2014-12-28 21:46
MaRtiN | 2014-12-28 23:29
Karácsonyi leárazás: Leszúrható törpe =D
Zola12 | 2014-12-29 15:42
Fájdalmas kategória
ViharTáncos | 2014-12-30 11:17
Friends....

spoiler Kinyit

& Stars...

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2014.12.30 11:27 ]
Nyolcéves | 2015-01-02 03:35

[ Módosítva: 2015.01.02 3:35 ]
Avernus | 2015-01-05 16:23
ViharTáncos | 2015-01-07 15:19
ViharTáncos | 2015-01-09 13:27
Thats how I roll...ride.

spoiler Kinyit
Avernus | 2015-01-10 19:18
Phoboss | 2015-01-14 14:06
ViharTáncos | 2015-01-14 17:21

Crossfit not fit

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2015.01.15 7:57 ]
robogo21 | 2015-01-16 21:56

Na mitől lesz a tea édes? Hát a loliktól
Hrothgar | 2015-01-17 02:48
spoiler Kinyit
Aki használ steamet érteni fogja
Haseo | 2015-01-17 03:06
Amikor a referee követi el az Uneccessary Roughness-t!
spoiler Kinyit

Ez meg egyszerre akarja kihozni az egész Secondary cuccát?
spoiler Kinyit

Briluca-chan | 2015-01-20 11:09
Nyolcéves | 2015-01-20 14:34
ViharTáncos | 2015-01-23 16:46
Phoboss | 2015-01-24 23:38
Avernus | 2015-01-28 03:44
TANK!
ViharTáncos | 2015-01-28 15:22
Valahol a lélek cseppkő is lehet érdekes... (W40K)
spoiler Kinyit
_Lucifer_ | 2015-02-01 05:37
spoiler Kinyit
robogo21 | 2015-02-02 17:06
https://www.google.hu/search?client=opera&q=Exp(-((x-4)%5E2%2B(y-4)%5E2)%5E2%2F1000)+%2B+exp(-((x%2B4)%5E2%2B(y%2B4)%5E2)%5E2%2F1000)&sourceid=opera&ie=UTF-8&oe=UTF-8

MaRtiN | 2015-02-02 19:36
Áldozzunk ma egy kicsit a cosplayek oltárán...

Tekken

Thor

Rock Lee
FlyingSkyCrown | 2015-02-02 20:18
Nah takarodj DD Pedig nem is hentai cucc, de ez mi ez XDDD

spoiler Kinyit
[ Módosítva: 2015.02.02 20:18 ]
bartleby007 | 2015-02-03 20:03
Boobie Sweater real life
ha már annyira elterjedt ez a pulóverfajta
ViharTáncos | 2015-02-03 20:39
Kubica | 2015-02-04 20:27
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2015-02-05 09:25
Princess and the "Evil" Dragon

spoiler Kinyit
MaRtiN | 2015-02-06 18:54
A szörnyű igazság. (Hate u autocorrect!)
ViharTáncos | 2015-02-08 20:02
Yoshi | 2015-02-15 08:54

[ Módosítva: 2015.02.15 8:55 ]
ViharTáncos | 2015-02-15 20:52
ViharTáncos | 2015-02-25 21:22
Revan4126 | 2015-03-02 10:05
spoiler Kinyit
ViharTáncos | 2015-03-03 16:08
Ártatlanság maximumra pörgetve

spoiler Kinyit

[ Módosítva: 2015.03.03 21:53 ]
ViharTáncos | 2015-03-10 20:59
na ez passzentos a mostani helyzethez

MaRtiN | 2015-03-12 21:26
Hófehérke és a hét? törpe. Embrace yourself! =D

[ Módosítva: 2015.03.13 17:04 ]
Yoshi | 2015-03-13 08:41
Kellemes és vicces Wi-fi reklám
[ Módosítva: 2015.03.13 8:44 ]