Általános filmes eszmecsere

intoccabile | 2006-11-13 19:05
Helló mindenki. Gondoltam bepróbálkozok egy ilyen topickal hátha akad rajtam kívül még valaki érdeklődő. Szóval a lényeg az lenne hogy itt nem csak japán vagy keleti filmek kerülhetnének szóba hanem bármi amit az elmúlt 111 évben a filmművészet kitermelt. Lehet egymásnak ajánlani régi vagy új dolgokat illetve megírni hogy úgy álltalában ki mit szeret. Hátha mások is kedvet kapnak a megtekintéséhez...

Akkor kezdő post ként jöjjön egy kis tv-ajálló. 19.-én este a Dunatv vetíteni fogja Elia Kazan A vágy villamosa c. filmjét marlone Brando-val a főszerepben. A film 1951-ben készült szóval nem egy mai darab de szerintem egy próbálkozást mindenképpen megér...
[ Módosítva: 2006.11.13 19:13 ]
Groove | 2006-11-13 19:07
Megnézem ha lesz rá időm!
A múlthét szerdán meg leadták a Máltai sólyom című klasszikust!
intoccabile | 2006-11-13 19:10
ÁÁÁÁ igen Film Noir nyitánya. Nekem egyik kedvenc filmem mert még annó 6-8 évesen láttam és azóta se tudtam kiverni a fejemből. A másik ilyen Orson Welles az óra körbejár c filmje amit ugyan a mester egyik leg gyengébb alkotásaként tart számon a szakma de nekem akkor is kedvenc. és ha már Film Noir meg Orson Welles akkor kötelező megemlíteni a Gonosz érintése c. dolgozatot mivel ez a noir záró darabja... Köv hónaptól amúgy végre nálunk is kapható lesz DVD-n...
[ Módosítva: 2006.11.13 19:12 ]
Groove | 2006-11-13 19:14
Azt már én is láttam réges-rég, de már nem emlékszem!
Benedick | 2006-11-14 14:17
Akkor ide is pár szó. Filmet most nem de sorozatot megemltek kettőt. az egyik amit szeritem sokan ismernek az a nemrég indúlt Amerikában a Heroes egy baromi jó sorozat. Eddig 7 rész jött ki szal még be lehet hozni a dolgot.

A másik amit emltenék amit valszeg kevesen ismernek az a FireFly ez egy baromi jó sorozat és csak 14 részes(sajnos). Ezt a kettőt ajánlanám. Linket most nem teszek mert netkávézóban vagyok és kicsit húzós.
intoccabile | 2006-11-14 22:51
Ha valakit érdekel akkor jelzem hogy ma sikerült összefutnom Fritz Lang: M egy város keresi a gyilkost c. műalkotásával ami elég erősen baráti áron (590Ft) megvehető. Aki szereti a német expresszionizmust vagy csak akar látni egy valóban klasszikus filmet annak ajánlom. Már csak azt sajnálom hogy a mester másik nagy remeke a Metropolis nem beszerezhető kicsiny hazánkban...
Groove | 2006-11-15 01:44
Juhéééé!!!!! A mai naptól fogva megvan mind a 26 Zatoichi film!!!!!
Zseniális! Egyszerűen ZSENIÁLIS!
intoccabile | 2006-11-15 02:24
Gratula Groove!!! Sajna az én dvd-imet egyik kedves haverom eltűntette...
Alexander Vincent | 2006-11-15 06:58
Én meg behoztam egy régebbi, filmes kultúra beli lemaradásomat, és beszereztem a Kutyaszorítóbant (Quentin Tarantino 1. mozifilmje. A Kill Bill óta próbálkozom megszerezni a többi alkotását (sokat leszólják, de Én imádom mindkét filmet, főleg az erősebben kritizált 1. részt - szegény Lucy Liu, nem ezt érdemelte ).
Egyébként monstmár értem, mire értették azt a Sin City audiokommentárjában, h Tarantino-t páros lábban rúgnák ki egy filmes főiskola vágószobájából (itt vendégrendező volt, és besegített keményen egy jelenetnél (már maga a név, ugye) - ami a film egyetlen igazi párbeszédeként fogható fel).
Már csak a ponyvaregényt kéne vmelyik bolt bolcáról előkaparnom...(határozottan érzem, h Tarantino lassan, de biztosan fogja egyik kedvenc rendezőmmé avanzsálni magát Tim Burton mellé (Robert Rodriguez is ezen a helyen lehetne az imént említett fantasztikus Miller-feldolgozásnak köszönhetően, de mivel mindig ott fog "díszelegni" az a randa Kémkölykök cím is az önéletrajzában, ezért Rodriguez elvtárs ezt nagyban bukta )
És néhány éves várakozás után, végre ismét láthaton a
Carnivale, a Vándorcirkuszt Még anno akkor láttam belől enéhány részt, amikor az HBO-n adták (mivel apán orbitális baromságnak tartotta, ezért nem élvezhettem a többi részt ). Most viszont aktívan szedem lefele az 1. részt Tény, h nincs olyan izgalmas és akciódús, mint a Lost, Heroes, v a Szökés (ezt mondjuk még nem láttam, és annyira nem is érdekel, de a maga módján biztos jó lehet...), de az elvontabb sorozatok kedvelői egész jól el lesznek vele Történet tömören: a 40-es években (kb. akkor, már annyira nem emlékszem ) van egy vándorcirkusz (a sok közül). Az ilyen cirkuszok ugyebár járják a városokat, ahol a kor ízlésvilágának megfelelően Freak Show-val sokkolják a közönséget (ekkoriban a testi fogyatékosoknak - úgymond, torzszülötteknek - egyetlen megélhetését az jelentette, h ilyen beteg cirkuszokban mutogatták őket a kockafejűeknek...), egy kis sztriptízzel megspékelve (saját szüleik intézik a két lány fellépését...). Egyszer egy fiatal fiú érkezik a társulathoz, aki a halott anyját kereste, és végül munkásként beáll a nem mindennapi banzájba, akik minden erán egy Babilon nevű városba (nem, maradunk még mindig az USA területén) akarnak eljutni (+ megismerkedhetünk még egy, a vallásba az egészségesnél jobban belefeledkező papba, aki, miközben nem épp "isteni agymenéseit" éli ki, a szüzességi fogadalmából fakadó feszültségét saját húga stírölésével vezeti le ).
A sorozat maga ugyan nem bővelkedik akciókban, de vannak meglepő fordulatok, és mint a Lost-ban, itt is megtudhatunk néhány dolgot a szereplők múltjáról (bár, ha jól emlékszem, itt csak a leglényegesebb szereplőkről, és akkor sem olyan töménytelen mennyiségűt, mint az előbb említett sikersorozatban).
Összegezve: a többi közül nem annyira kiemelkedő kis series, viszont a tényleg elvontabb ízlésvilággal megáldott emberkéknek (*mutogatok elsősörban magamra*) okozhat néhány kellemesebb órácskát
[ Módosítva: 2006.11.15 7:15 ]
intoccabile | 2006-11-15 11:14
Alexander Vincent: Poncsvaregényt én anno média markt-ból szereztem be de ismerősöm most vette meg tuskóba 990-ért szóval egy próbát megér. Tarantino nekem is egyik kedvencem és örül a kis szívem mivel ha nem is teljes de már majdnem az lesz a gyüjteményem mivel novemberben kijön végre nálunk is a 4 szoba, ami jójó promó film meg minden de Tim Roth illetve Taratntino és Rodriguez miatt szerintem mindenképpen megéri a pénzét. (amúgy itt a Rodriguez szobáját jobban csípem bár tarantino meg egyik kedvenc szerzőmtől Roald Dahl-tól veszi az ötletet még ha át is szűri az 1960-as Man from the South c.(asszem magyarul a Rio-i ember) filmen) Kill Bill meg bárki bármit mond istenállatsága. Bár nekem a 2. rész jobban bejött de azért az 1 ből készül majd a full vádlis varrásom... ha érdekel kicsit alaposabban a téma akkor ajánlom figyelmedbe Vágvölgyi B. András Tarantino-ról szóló könyvét. Vannak benne kissebb hibbák de szerintem alapvetően érdekes írás...

Sin City nekem nagyon bejött filmben de lássuk be hogy azért Rodriguez-nek nem volt olyan hűűű de nehéz dolga hiszen ha összehasonlítod a filmet a képregénnyel akkor feltűnik hogy lényegében panelról panelra átvették az egészet. De a vizuális világért akkor is kijár a nagy respekt....

Tim Burton: Szintén nagy kedvenc. Korunk egyik legnagyobb mesélője és és az ilyet szerintem nagyon meg kell becsülni. A Vincent c. rövidke animációsfilmjét láttad? Kb 5 perc és ha jól tudom annó még vizsgafilmnek készült de már itt felfedezhetők a késöbb névjegyé váló sztilisztikai vonások. Asszem a karácsonyi lidércnyomás extrái között megtalálható...

Másik nagy kedvenc: Terry Gilliam. Ugyem már alapból kijár neki a tisztelet Monty Python-os animációk miatt is. De azért ő lerakott még az asztalra egy Brazil-t, Félelem és reszketés L.V.-bant (véleményem szerint az egyik legjobb irodalmi adaptáció Stanley Kubrick mechanikus narancs-a és Orson Welles A per-je mellett)egy halászkirály legendáját illetve gy 12 majmot...
[ Módosítva: 2006.11.15 11:17 ]
Groove | 2006-11-15 12:06
A 4 szoba az valami zseniális! Nagyon eredeti ötlet!
Már sokszor lefordultam a székröl, röhögés közben!

Kill Bill - Hát én bírom a Tarantino filmeket, de ez nekem annyira nem jött be. Hiányoltam belőle egy szükséges plusszt!

Mechanikus narancs ááááááááááá! Az egy nagyon komoly film!
[ Módosítva: 2006.11.15 12:08 ]
Ryou | 2006-11-15 13:19
Hát. én utoljára a The Fast and The Furious - Tokyo Drift-t , Padlógáz 2-t és a Yamakasi 2 - Az utcai szamurájok -at láttam.
intoccabile | 2006-11-15 15:05
Groove: A kill Bill-ben szerintem minden megvolt ami tarantino. 1: Az egyetlen vizuális elem ami névjegynek tekinthető az a csomagtartóbol kinéző kamera (ez eddig minden filmjében megvolt) ugye az 1 ezzel zárul. 2: Pergó helyenként popkultúrális elemeket boncolgató párbeszédek. na ebből a második részben kaptunk bőven... 3: Filmes "utalások" bár Tarantino szerint inkább nyúlások... hááát ja. Talán nekünk éppen ez okozza a legnygobb problémát. A magyar nézőnek hiányoznak azok a referenciapontok melynek segítségével egyértelműen dekódolni tudná az üzeneteket. (Bár én ezt T. többi filmjénél jobban érezetem.) Mondok egy példát: Az első rész végén látható hentelés egyszerre idézi Bruce Lee: The Green Hornet c. fimben nyújtott elpizódszerepét illetve Sam Peckinpah: A vad banda című mesterművének fináléját. Én ezt a kettőt ismertem fel benne de még ki tudja miket mixelt ott... Szóval T minden egyes jelenetében 2-3 filmet idéz meg így ezek ismerete nélkül ugyan élvezhető a film de nem teljes a jelentéstartama...

Mechanikus narancs meg istenállatsága. A film is nagyon jó de a könyvet is javallanám mindenkinek...(Anthony Burgess a szerző és nálunk Gépnarancs címen került forgalomba.)
Benedick | 2006-11-16 19:12
Szerintem Tarantino jó filmeket csinál, csak a Kill Bill valami olyna nagyon s..r lett hogy az már fájdalom. Maga az alap sztori még úgy ahogy elmenne, de valahogy nagyon rosszúl lett kihozva belőle az egész. A filmes belekutyulás tényleg sok helyen érzékelhető, de az még annyira nem baj.

De azt szokták mondani, hogy mindenkinek kell hogy legyen egy rossz filmje is. Na neki megvolt.
larten | 2006-11-16 20:09
hát egy jo tanács
Uwe Bole rendezésében ne nézzetek filmet
probát tettem a bloodrayne-nel és eléggé szar volt
amugy én nagyon szeretem az Alien sorozatot
[ Módosítva: 2006.11.16 20:09 ]
BenyoBoy | 2006-11-16 20:16
Uwe Boll egy elmebeteg állat.
Amit ajánlok mindenkinek: Blöff. Alapmű.
Tarantino meg a megtestesült filmrendezők ISETENE!!!! Az összes filmje mestermunka.
[ Módosítva: 2006.11.16 20:16 ]
Alexander Vincent | 2006-11-17 06:30
Karácsonyi Lidércnyomás sajna még csak most jövöget le torrent-en, szal az én gépem tempójával lennt lesz kb. holnapután ilyenkor
Uwe Boll-lal meg hagyjatok engem békén Hála vmi megmagyarázhatatlan szerencsének, eddig csupán minimális mennyiségű "művet" láttam a német rémtől Azok közül is szerencsére csak egyetlen egy maradt meg bennem, melynek még a címére sem emlékszem, és tartalmára is csak haloványan, mert félálomban lévő, delíriumos perceimben szenvedtem vele: az egész vhogy úgy kezdődött, mint vmi átlagos thiller - halott prostik (v lehet, h csak átlagos lányok ) - női rendőr, stb. - a gyanúsított azonnal megvolt, csak nem tudták rábizonyíatani a dolgokat. Már a film közepén jobb létre szenderült a főszereplő rendőrnő, ráadásul a pszicho pasas (maga a sorozatgyilkos) "személye(?) átment vmi sci-fi - rambo keverékbe, ugyanis vmiféle informatikai cégnél dolgozott, és az volt a szándéka, h majd jól tönkretesz vmit a világhálón, és ez nagyon, NAGYON rossz lesz az embereknek...majd a végén rendezett egy rosszabbfajta mészárlást a saját lagziján, bement 2 uzi-val, és szétlőtte az összes vendéget (de még stílusosan fel is volt szépen ölt%F
[ Módosítva: 2006.11.17 7:00 ]
Vorian | 2006-11-17 08:13
Én most szenvedek a Fűrész 3-mal. Sajnos kamerás felvétel és nincs hozzá felirat se, legalábbis még nem találtam. Mindezek ellenére hozza a szokásos hangulatot
Benedick | 2006-11-17 15:50
Uwe Bollt már sokszor emlegették ezen a fórumon és eddig még egy kedves szó nem esett róla. Én a BloodRayne-t már elég régen láttam, mikor még új volt. Valami förtelem az a film. A poén az hogy elkezdte a folytatást csinálni, de nem ugyan az lesz a főszereplő.

A Blöff mellé meg egyböl oda kell írni a A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső c. remek müvet.
ChME | 2006-11-17 16:04
Aki játszott a játékkal, annak a Bloodrayne az egész meggyalázása, egy agyatlan történettel. Sehogy sem hozta a hangulatát, sőt, semmit.
BenyoBoy | 2006-11-17 17:30
Már ha gaygyi filmeknél tartunk:
ÉLETEM LEGROSSZABB FILMJEI:
- Talpig majom (egy Brandon Fraser film. Kevés azon filmek közé tartozik, amit nem bírtam végignézni)
- Mission Impossible 2 (az emberk tapsoltak a moziban, annyira röhejes szánalom)
- Kretének de extrémek (én ennél a pontnál gyűlöltem meg egy életre a francia filmeket)
Több most nem jut eszembe.
intoccabile | 2006-11-17 21:02
Benyo: Azért ne tegyél le teljesen szegény békaevő embertársainkról. Gondoljunk csak az Amélie Csodálatos Élete, A Gyűlölet, vagy éppen a Visszafordíthatatlan c. filmekre. Ezek azért mindenképpen eléggé ott voltak a szeren de szerintem ezt a listát még hosszan lehetne folytatni. Sajnos szVr filmeket minden országban gyártanak...

Nekem életem legrosszabb filmjei közül most az ideglelősdi ugrik be. Állítólag vígjáték de nem emlékszem rá hogy az arcomon egyetlen ideg is jelét adta volna hogy most volt valami poén...
A másik amitől kikészültem az a mátrix 3. része volt. Szerencsére a kettőt nem moziba láttam így annyira nem vágot földhöz hogy csapnivaló lett de a háromra elmentünk moziba... Nagy hiba volt... bár érdekes tapasztalat... az egész mozi vinnyogva röhögött a legkomolyabb jeleneteken...
Ichshe | 2006-11-17 22:07
Nah ezt nem hagyhatom ki. Szóval akkor én Almodovart ajánlanák. A Volverre (új filmje) hívnám fel a figyelmet, mert az egyik legkellemesebb alkotás, amit az utóbbi időben láttam. Senki ne számítson mélyre szántó filozófiai, lélektani traktálásra, mert nics, de kellemes estét okozhat. Orson Welles meg Terry Gilliam nevéhez nem hiszem, hogy kéne bármit is hozzáfűzni. A filmjeik magukért beszélnek. Rosebud és reszketés mindenekfelett!!!!!!!!!!!!!!!! Jah és a fehér nyuszi!
Ichshe | 2006-11-17 22:08
Ichshe írta:
Nah ezt nem hagyhatom ki. Szóval akkor én Almodovart ajánlanák. A Volverre (új filmje) hívnám fel a figyelmet, mert az egyik legkellemesebb alkotás, amit az utóbbi időben láttam. Senki ne számítson mélyre szántó filozófiai, lélektani traktálásra, mert nics, de kellemes estét okozhat. Orson Welles meg Terry Gilliam nevéhez nem hiszem, hogy kéne bármit is hozzáfűzni. A filmjeik magukért beszélnek. Rosebud és reszketés mindenekfelett!!!!!!!!!!!!!!!! Jah és a fehér nyuszi!
Ichshe | 2006-11-17 22:11
Hoppá. Lehet kevesebb alkohollal kéne hozzáfognom a kommentekhez. pontosítáS: AJÁNLANÁM!!!!
Igyekszem helyesen magyarul beszélni csak nem mindig megy...
Alexander Vincent | 2006-11-18 07:17
Francia filmeket ne bántsuk, vannak köztük bizony kiemelkedőek is, mint az itt már említett Amélie csodálatos élete, ill. Elveszett Gyerekek Városa (ez elvontabbaknak), és a Taxi első 2 része (a 3. már nem hozta a fele színvonalat se, mint ahogy azt elvártuk volta ), meg persze még sok más, amelyek most így hírtelen nem jutnak eszembe
Mátrix 3: egyetlen pozitívabb pontja a stáblista alatt felszólaló számok...azok határozottan kellemesek voltak...(hogy tudtak egy olyan remek nyitású filmet - az 1. részt mindenki szívében őrzi - ennyire elcseszni...)
[ Módosítva: 2006.11.18 7:32 ]
Benedick | 2006-11-18 09:27
Gondolom mindenki hallott a Tégla c. filmről, vagy már látta is. Hát in csak egy előzetest láttam róla és egy hosszabb cikket olvastam. A türténet valami eszméletlen jó és baromi nagy színészek játszanak benne. De sajnos va negy nagy hibája. Mégpedig az hogy ez is egy feldolgozás. Ugyanis a film eredeti változata a méltán népszerü Szigorúan piszkos ügyek c. kínai trilógia. Ami a maga müfajában best lett. És most erre kijön egy gyenge amcsi utánzat. Hát nem toom miért kell egy jó filmhez hozzányúlni és elrontva újramegcsinálni.
Alexander Vincent | 2006-11-18 09:35
Ez már csak így szokott lenni...csinálnak vhol Ázsiában/Európában, bárhol máshol egy fantasztikus filmet, ami nemhogy kasszasiker, de még a szakma is elismeri, majd jönnek a nagyokosok az "Álomgyárból", átvarriálják azt amerikaiba (értsd: a történetet és a lényeget teljesen leamortizálják, max. a látványvilágot piszkálják egy kicsit fel), és mérhetetlenül pofátlan mód így dobják a közönség elé, h "nesztek, egyétek!" - és az amerikaiak eszik is...
BenyoBoy | 2006-11-18 14:30
OK, nem bántom a francia filmeket, de amiket láttam, nem nagyon hoztak lázba. Amiket felsoroltatok, azokat meg nem láttam, pedig 1-2t már megakartam nézni...
Na, mégegy a legrosszabbak közül: Végső Állomás.
Benedick | 2006-11-18 16:14
Most olvastam, hogy a New Line Cinema megvette a Battle Royal jogait, így ennek köszönhetően "végre valahára" elkészül a gyilkoljuk az osztálytársainkat amerikaias módon. Az igaz hogy még se forgató könyv se színés gárda nincs, szal sajnos még várni kell 2007 végig hogy megnézhessük.

Egy újabb film amit ha megnéznek a haverok és azt mondák ez a legjobb amit valaha láttam, én majd csak csöndesen fogok nevetni...
BenyoBoy | 2006-11-18 16:26
Hehh, a japán verziót úgysem fogják alázni.
Krezga | 2006-11-18 16:55
Battle Royal
Most olvasom a könyvet, és valami iszonyat jó! Term. a film is érdekel
[ Módosítva: 2006.11.18 16:55 ]
BenyoBoy | 2006-11-18 16:59
Én a könyvet már kétszer olvastam ki, négy havernak adtam oda, és még a legjobb haverom is megvette, aki szintén odaadta 2-3 emberkének. Az osztályomban Battle Royale láz van, csak a végén meg ne rendezzék.

A filmből amúgy 2 készült...
Krezga | 2006-11-18 17:04
Ohh, két film? Azt tudom, hogy van egy japán verzió, meg akkor gondolom az amcsik is csináltam egyet?
atis | 2006-11-18 17:07
Nahsrácok akkor már énis pár filmet:

The Fast and The Furious: Tokyo drift:
Ismertebb néven halálos iramban tokiói hajsza. Az előző két rész nagyonis belopta magát a szívembe egész jó történetével, faja kis autóival, pörgős jeleneteivel. Sajnos azomban ezzel a filmel is megpróbáltak mégegy bőrt lenyúzni a rókáról. Maga a történet sajnos eléggé sablonos(vagy csak én láttam túl sok ilyen filmet):
Főhősünk amcsiföldön kissé felnyomja a kopók agyát így kénytelen Japánba utazni az apjához, és (mily véletlen) itt is bekerül az autóskörforgásba, és megismerkedik a drift stílusával. Na és persze öszeakad a bajsza a Yakuzákkal...
Zenéjét tekintve űberfaja, japán rap nagyon zúz, képi világa is elég szép, és ahoz képest hogy nem is japánba forgatták, szinte fel sem tűnik olyan jól megcsinálták.
Igazából eggyetlen dolog hiányzik: tartalom. Mert az nem nagyon van benne.
Én igazából egy másfélórás klippnek nevezném király autókkal, villantós csajokkal. Azért aki szereti a driftelést, az autóversenyeket nézze meg, de ha történetet is vár ne számítson sokra..


Verdák(Cars):
A pixar és a Disney stúdió legújabb műve a Toy story és az Egy bogár élete után ismét elég jót alkotott.
A történet egy Villám McQueen nevű NASCAR versenyautóról szól, aki fiatal kora ellenére hatalmas tehetség, esélyes a bajnoki címre, ezzel a legfiatalabb bajnok lehet a kupában. A siker elvakítja a szemét, észre sem veszi a dolgokat maga körül. Azonban a döntő versenyre utazás közben egy kis kavarodás után a legendás 66-os úton találja magát, egy kicsiny faluban, ahol miután sikeresen feltöri az aszfaltot, közmunkára ítélik, és nem mehet el, míg meg nem javítja. Persze McQueen nagyon nem akarja, inkábbmenne tovább a versenyre, de közben találkozik egy szép kis Porsche-val is. Miközben kezdi megismerni a kis falu világát, egyre jobban felnyílik a szeme, és rájön mennyi minden jó dolog van az életben, pl a barátok.
Amikor először hallottam a filmről, úgy éreztem hogy ez kicsit sok. Kocsik beszélnek meg minden. Aztán ahogy néztem egyre jobban kezdett megtetszeni, története remek, igazán lebilincselő kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Romatika sincs benne túlozva, hál istennek az autós szexet is kihagyták .
Grafikája valami eszméletlen szép, amikor tájképeket mutatnak, az valami nagyon jó lett. Zenéje is nagyon jól passzol a filmhez, emellett a hangokat is nagyon jól visszaadják.
Emellett nagyon tetszenek a megoldások, amiket az autók alkalmaznak, mert hát ugye kezük nincs, de attól még tankolni kell
Összességében ismét egy nagyon jó egész estés animációt kapunk a Pixar stúdiótól. Sőtt nekem az eddig legjobban tetszó Pxar film. Én csak azt nem értem, hogy a Disney a többi stúdióval készített animációi miért nem szokott ilyen jól sikerülni...

A végére egy kicsit más:
Ki a [cenzúrázva] gyerek:
Hatalmasanagy akcióvígjáték az amerikai pitéből jólismert Jim gondos apukája ezúttal új szerepben:
fogászati ezközökkel kereskedő ember. Egyik előadása alkalmával sikeresen belekeveredik egy bűnügybe, így a rosszfiúk azt hiszik hogy ő a fegyverkereskedő, akinek az árut akarják elpasszolni. És persze jól bekavar egy magányos szövettségi ügynöknek is ezzel, így kénytelen segíteni az akcióban, ha nem akar sittre kerülni.
BenyoBoy | 2006-11-18 17:08
Nem, mind a kettő japán, de én csak az elsőt láttam, így nem tudom, hogy van-e kapcsolat a két rész között. Mindenesetre mind a 2 japánból származik, így nemnagyon ronthattak el rajta semmit...
...amúgy magyarhonban is tervezik az első rész piacradobását, de hogy mikor, azt nem tudom.
Krezga | 2006-11-18 17:15
Verdákat, és a Ki a [cenzúrázva] gyerek-et már én is láttam, jó kis filmek!
A Tokyo drift megnézését is tervezem, de azt csakis apámmal(a családban ő a nagy fast and furious rajongó)

Egy ismerőstől tegnap este kaptam meg az A penge szövetséget. Azt hiszem kóreai film, érdekesen hangzik, csak most nincs kedvem beülni a tévé elé
Benedick | 2006-11-18 17:36
A Battle Royal 2 teljes mértékben kapcsolódik az egyhez. Spoiler nélkül csak annyit hogy most is viszik a diákokat lövöldözni, és az első részből a főszereplők is még megvannak. Egy kicsit változtattak a szabályokon és az ellenfeleken is. De a lényeg ugyan az maradt, gyerek öl gyereket. Talán az első rész jobb let, de csak egy hangyányival. Érdemes megnézni a folytatást is.
BenyoBoy | 2006-11-18 17:41
OK, köszi az infót, akkor majd azt is valahoyg megszerzem...
AMúg y elég kegyetlen film. Ami ennél durvább az szerintem még a Cannibal Holocaust amit még láttam, de az sem volt gyenge.
Krezga | 2006-11-18 17:41
És a folytatás az csak filmben létezik, vagy az is van könyvben is?

A Cannibal Holocaust-ot én is láttam még régebben. Kemény egy "dokumentumfilm"


[ Módosítva: 2006.11.18 17:42 ]
BenyoBoy | 2006-11-18 17:42
Nem, csak filmen. Vagyis nem tudom, szerintem könyvből csak egy készült, habár mangában is megjelent (ami szintén megvan).
[ Módosítva: 2006.11.18 17:42 ]
djk | 2006-11-18 17:44
Nagy filmes csalódásom most a Dead Or Alive. Nagyon gyengék lettek a karakterek, Holly Valancéről látszik, hogy nem jó szinész. Egybefoglalva egy nagy rakás x*r. szerintem.
Groove | 2006-11-18 17:44
Atis: A tokyo driftel kapcsolatos véleményed nem osztom! Az végül is mind igaz ami leírtál róla. De mit kell egy ilyen filmnek nyújtania? Jó verdák + Jó versenyek + jó nők!Ez megvolt benne mind!
A sztori az egyik részbe se volt nagy szám! Engem kellően szórakoztatott, azt kaptam amit vártam!
Nekem amúgy a 2 kettő volt ami nagyon nem tetszett!
BenyoBoy | 2006-11-18 17:46
djk írta:
Nagy filmes csalódásom most a Dead Or Alive
Nem hiába, az ilyen játék adaptációk sosem jók. Pedig nagyon megakartam nézni...
djk | 2006-11-18 17:47
Hát én megletem volna nélküle. Egy jó game adaptáció volt az is a Mortal Kombat 1. A 2tő selejt főleg a sorozat.
BenyoBoy | 2006-11-18 17:48
Hát ja, a Mortal kombat tényleg jó volt. de nekem még a Street Fighter és a Double Dragon (Váááááá, mekkor játék!!! ) is tetszett. Több asszem nincs is amit meglehetne említeni.
djk | 2006-11-18 17:50
Még talán a Resident lett volna jó ha több benne a brutalitás, de hát a németek elb*xták
BenyoBoy | 2006-11-18 17:50
Ja, a né,et filmrendezés híres a gagyi munkáiról... Uwe Boll apó is német...
djk | 2006-11-18 17:51
Látszik is.
BenyoBoy | 2006-11-18 17:52
Nem is értem hogy egy ilyen ember hogy lehet filmrendező? Ezzel az erővel én is elmehetnék...
Krezga | 2006-11-18 17:52
A Resident Evil elég jó lett szerintem, fennt is van a polcon mindkét része(és ha jól tudom még 2 rész készül).

off:
djk, az aláírásod(mármint a kép) miből van?
on.
atis | 2006-11-18 17:52
Groove: igazad van... Ha csak ezeket nézzük, akkor tényleg jó film... de az előző két részhez képest nincs történet(még annyi se mint az alőzőkben.. illetve nekem túl vontatottnak tűnt)
amúgy nekem is a 2. rész tetszett nagyon
[ Módosítva: 2006.11.18 17:54 ]
djk | 2006-11-18 17:54
Jaja
Egy game adaptáció viszont még elviselhető lett. Silent Hill. Én nagy fanja vok e gamének, de a filmtől kicsit töbet vártam, de így is jó. Csak a magyar forgalmazó a szinkron hangefekteket 5.1ben elszúrta.

Krezga a kép a Bakuretsu Tenshi(Burst Angel)ből van. Amugy nekemn is a polcon van a két RE mert fan vok, csak jobb is lehetett volna. Amugy csak 1 rész lesz a befejező. P.W.Anderson csak 3 könyvet írt.
[ Módosítva: 2006.11.18 17:57 ]
BenyoBoy | 2006-11-18 17:56
Silent Hill filmet sem láttam. Nem szeretem a horrorstuffokat (ahhoz képest már láttam a Cannibal Holocaust 1-2t).
Krezga | 2006-11-18 18:04
ohh, tényleg csak egy rész készül a RE-hez. Extinction címet viseli, és elvileg 2007ben láthatjuk...de kitudja...
djk | 2006-11-18 18:06
Már nagyban folynak a forgatások. Szereplők megmaradtak a 2töből. Jillt nagyon eltalálták. Na és a néger foszer. Az a kedvencem.
larten | 2006-11-18 22:21
sztem a silent hill nem nagy szám
sajna mostanság a horror film készités csuszik lefelé
és egy kérdést
nem tudja vki hogy az Erdö szelleme cimü filmet honnan tudnám leszedni
mert én és még páran nem találtuk
Zsinder | 2006-11-18 22:26
Krezga írta:
ohh, tényleg csak egy rész készül a RE-hez. Extinction címet viseli, és elvileg 2007ben láthatjuk...de kitudja..
Remélem nem készül több rész mert már így is porig alázták szerencsétlen játékot ezzel a két résszel
El sem tudom hinni hogy ezt a Capcom megengette.
A filmek egyébként jók de kevés közük van a Resident Evilhez.
[ Módosítva: 2006.11.18 22:43 ]
intoccabile | 2006-11-18 23:55
Rez 1 szerintem úgy ahogy van trágya. Rez 2 viszont ebjön és ennek az az oka hogy az alkotók nem vették magukat véresen komolyan illetve folyamat dobják a nagy respekteket olyan alapfilmeknek mint a Fehér zombi ami az első zombifilm volt illetve Romero trilógiájának...

Ha már Dead or Alive akkor ugyan semmi köze a játékhoz de takashi miike is elkövetett egy ilyen c. filmet és azt érdemes +nézni...

Alexander Vincent | 2006-11-19 07:03
BR amcsi változatban...jee....szereplőgárda, esetleg? Súja-Tobey "spidey" Marque, Noriko-Ashley "nem színésznő" Simpson, Kavada-Bruce Willis (kicsit megöregedett az előző buliban), Kazuo-Elijah "hobbit" Wood (csak h törjön már ki a hobbicka szerepköréből), Sindzsi-Orlando "Legolas" Bloom, Jutala-ki is játszotta a Pingvint a Batman-ban? , Jositoki-Johny Deep, csak a poén kedvéért, Hiroki-Jackie Chan (karate-kung fu, amcsiknak mindegy), Micuko-Pamela Anderson (a nagy visszatérés!).
Van még további 33(+egynéhány) szereplő, tessék szépen csemegézgetni, a hozzájuk passzoló kaukázusi vágású színészek között
RE pedig az 1. résszel totál leítra magát nálam, ezért a 2.-ra nem is vok kíváncsi Milla Jovovics-ot még szeressük az 5. elem óta (hopp, még egy francia film), de Michelle Rodriguez...bleh Elnézést a rajongóitól... (régen én is szerettem, de villámgyorsan kiábrándultam belőle...1.- irtózom az olyan nőnemű egyedektől,akikben egy cseppnyi nőiesség sem fedezhető fel, folyton csak a "tökös csaj" figurát adják magukból... 2.-tipikusan olyan szinés, aki egész életén keresztül elvegetál egyetlen sztereotíp szereppel (A nagybetűs KEMÉNY CSAJ...). Ha egy színész csak egyetlen oldalát képes megmutatni, ezáltal belepasszírozzák egyetlen, ráadásul idegesítő figurába, az onnantól kezdve zéró, elvérzik a filmvilág mezején (szegény Paris Hilton is részben ezért nem kapott csillagot...hüpp...hüpp...hüppppppppppppp.....)
[ Módosítva: 2006.11.19 7:28 ]
djk | 2006-11-19 16:18
Aleyander a BR az mi akarna lenni. Most nem jut semmi eszembe.
BenyoBoy | 2006-11-19 16:55
BR = Battle Royale
Groove | 2006-11-19 18:25
Atis! Benézted amit írtam! Nekem a Halálos iramban 2 része nagyon NEM tetszett!
Amúgy sztem a Rezident evil 1 egész jó. Én a 2őt naon gagyinak tartom. Bár az igaz, hogy csak nyomokban kapcsolódik a játékokhoz!
Továvábbá azt sem értem, ha a játék kiadók látják Uwe Boll szemétnek is alig nevezhető játék adaptációit, mi a fenéért adják el neki a jogokat?????
Ennyi pénze lenne annak a sz*rházinak?????
larten | 2006-11-19 20:47
hát figyelj groove más nem veszi meg
és amugy uwe bátyánknak nagyon sok bejön belöle....több is mint kellene-.-
igy övé a jog és ö nyomatja is a rosszabbnál rosszabb filmeket-.-
amugy krdeztem vmit az elözö oldalon de senki nem válaszolt rá-.-
intoccabile | 2006-11-19 22:17
Groove. Nem boll veszi meg a jogokat hanem az a cég aki készíti és valószínűleg egyben forgalmazza is a filmet. Az már más kérdés hogy miért hajlandók kiosztani egy ilyen állatnak mint boll. Bár ahogy nézegettem eddig egyik filmjébe se öltek belle túlzottan horribilis összeget de még az a pénz is sok amit így kap egy egy filmjére....

Ezen az amcsik szart csinálnak valami jóbol dolgon meg már nem tudok meglapődni. Az oldboy c. szerintem remekműnek már a megjelenés utáni hónapban megvették a jogait. és asszem még hosszan lehetne sorolni hogy még miket b@sztak vagy fognak el.. ni...
Groove | 2006-11-19 22:21
Hát igen! :
Csak azért kérdeztem, mert mindenütt úgy emlegetik, hogy Uwe boll megvette ennek a jogát, majd megvette annak a jogát!
intoccabile | 2006-11-19 22:27
Hát ja sajna ez már csak így szokott lenni. de ugye amcsiknál studió rendszer van így nem nagyon fordul elő hogy valaki saját maga vásárolna meg jogokat. Inkább csak studióknál kepesztet hogy ő ezt meg ezt szívesen +csinálná...
Groove | 2006-11-19 22:33
De ebből látszik igazán, hogy a pénz beszél, mert szegény rajongók le vannak szarva, hisz úgyis elmennek legalább 1x megnézni kedvencük mozi válltozatát, aki meg eladja a jogokat az meg úgyis busás összeget kap akkor a stúdiótól!
Ez igaz Uwe Bollra, az AvP-re meg ezekre sajna!
intoccabile | 2006-11-19 22:46
AVP-vel nekem nem volt semmi különösebb parám. Szerintem elkapták azt a feelinget amit kellett. meg hát egy alien királynőt látni akciózni azért szerintem nem rossz húzás...
Groove | 2006-11-19 22:53
Nem, valóban! De én nekem nem tetszett! Kinyomtam mindenféleképp mind a 2 gammát, olvastam 1-2 képregényt is, sőt regényt is! És nekem nem jött be!
intoccabile | 2006-11-19 22:58
Én még annó 6-7 éve olvastam 2-3 avp regényt meg a képregényekhez is volt szerencsém. Ugyan a film nem hozta azt a jellegzetesen sötét hangulatot mint a trilógia. De megvolt a kraft a csatajelenetekben és még a sztori is érdekes volt. És legalább nem követtek el olyan ocsmány hülyeségeket mint az alien 4. részében...

Ez ugyan kicsit off de hátha nem annyira. Nov 30 tól dec 2-ig ismét megrendezésre kerül az Anifest nevű animációs filmfesztivál. Megint lesz jópár érdekesség szóval akit érdekel a téma (és ezen az oldalon gondolom vannak páran) az szerintem keressen rá a programra...
Groove | 2006-11-19 23:05
Má mér lenne off??
A topic címe amit nyitottál: Általános filmes eszmecsere
Az animációs film is film!
Engem érdekelne is, de gondolom pesten lesz....
intoccabile | 2006-11-19 23:08
Igen pesten az uránia moziban... Sajna a tavajit kihagytam de az az elöttin voltam így elsők közt láthattam a 8kert illetve itt találkoztam először a Corto maltes c animációs filmel amit azóta már beszereztem DVD-n is. nem egy remekmű de mindenképpen megér legalább 2-3 megnézést. Amúgy magyarul is megjelent egy történet képregény formában...
Groove | 2006-11-19 23:18
Fáj a szívem mert már régen voltam moziba! Pedig anno 1 héten akár 2szer is elmentem! Volt mikor Rollo haverommal, válogatás nélkül néztük a filmeket! Akkoriban elég nagy lexikális tudásom volt az akkori filmekról! Ejjj régi szép idők!
Most a Boratot szeretném megnézni! Rámférne 1 is röhögés!
larten | 2006-11-20 15:07
nekem is tetszett az AVP rosszabbra is csinálhatták volna...
amugy kösz hogy válaszoltatok a kérdésemre-.-
Groove | 2006-11-20 15:17
Sztem ha senki nem válaszol akkor senki nem tudja!
luggeriano | 2006-11-20 19:11
Hali! Tud valaki mondani nekem olyan werk v. dokumentumfilmet, ami bemutatja egy anime stúdión keresztül egy sorozat esetleg film, OVA születését (a kezdeti concept tervektől a végső simitásokig) ???

Ha van és megszerezhető netről (DDL, torrent stb.) nagyon hálás lennék egy linkért, vagy filmcimért

Üdv:

Luggeriano
djk | 2006-11-21 02:28
Van pár jó hirem és pár rossz. Most olvastam, hogy a Resident Evil rajongók örülhetnek újra. Előkészületben van mégis a 4dik rész amiben Leon Kennedy(Jensen Ackles) fog feltüni, elvileg a forgatókönyvet már nem P.W.A. csinálja. Kiváncsian várom mi lesz belőle.
Uwe Boll (sokak kedvence) hírek. Végre a játékkészitők rájöttek, hogy nem jó rá bízni az adaptációkat. Vissza vonták őt a FarCry és Postal rendezésétől. (ÉJEN!!!) Rossz hír: Befejezte a Dungeon Siege nevü játék adaptációját, s már csak a premierre vár. Közben belekezdet a BloodRayne2 forgatásának előkészületeibe.
Uwe Boll szégyen: belinkelem mert hosszú lenne leírni: http://www.sg.hu/cikkek/47487/uwe_boll_legyurte_kritikusait
[ Módosítva: 2006.11.21 2:29 ]
Groove | 2006-11-21 03:13
Végre valami jó hír!
President evil: hát a 4. részek eddig sok jót 1 filmben sem tartogattak! Rendszerint elég szarok!
pl. SW, Halálos fegyver, Alien
de ellen péplda pl. zatoichi
[ Módosítva: 2006.11.21 3:14 ]
Alexander Vincent | 2006-11-21 13:20
Asszem U.B. elvtárs (hála az égnek, nem az ) még egy Warcraft filmmel is akarta sokkolni a szegény moziközönséget, de a Blizzard úgy elhajtotta, h annyit sem tudott mondani "Neiiiiinnnnnnn"
Egyébként ha már kitértünk az animációs filmekre, ha vki tudja: még réggen láttam vmelyik csatornán egy bemutatót egy francia rajzfilmről, de nem emlékszem már, h mi volt a címe. Az egész arról szólt, h volt egy fiatal kölyök, aki a nagyanyjával él, és feltett szándéka, h nyerjen a Tour de France-on, ezért minden áldott nap keményen edz, hóban-szélben-esőben, a mami bősz ösztönzésével. Egyszer viszont bekövetkezik a baj, és a maffia elrabolja a srácot, erre a nagyi felkerekedik, h megmentse kicsi, gyámoltalan unokáját...
A látványvilág vmi iszonyat elnagyolt, viszont pont ez adja meg a szépségét, és egy árva szó nem hangzik el az egész filmben, csak zörejek és hétköznapi tárgyakkal (tányérok, meg hasonlók) előadott zeneszámok Ha vki tudja a címét, légyszi, mondja már meg nekem, mert én már akkor elfelejtettem, mikor elsőnek meghallottam
[ Módosítva: 2006.11.21 13:21 ]
intoccabile | 2006-11-21 17:19
Vincent: A film teljes címe: Belleville randevú - Francia rémes...
Én imádom...


Groove | 2006-11-21 17:49
Én most hajnali 3ig olvastam a Spawn képregényeket!
Elkezdtem szedni a filmet is, pedig úgy emléxem nem volt vmi nagy szám! De azért még vannak bennem kellemes élmények is vele kapcsolatban! Na majd ha lejön kiderül!
[ Módosítva: 2006.11.21 17:50 ]
intoccabile | 2006-11-21 18:25
Groove: NE TEDD!!! Én imádom a Spawn-t mint képregényt de a film szerintem botrányosan SZAR lett. Ha mindenképpen mozgóképen akarod megcsodálni köpenyes barátunk kalandjait. Akkor inkább azt javaslom hogy szerezd be az animációsfilmet. Az jó volt. Csak tudnám kinél van az a VHS-em amin volt...
Alexander Vincent | 2006-11-22 05:33
Intoccabile: nagyon szépen köszönöm Már szedem is torren-ten, mert nem hiszem, h M.o.-n forgalomban lenne a DVD-je (a Karácsonyi Lidércnyomást sem találtam sehol, vhol azt olvastam, h további lemezek behozatala az országba bizonytalan... )). Pedig akkor az igazi, ha eredetiben vannak meg a filmek (Gyűrűk
Ura "bővített extra változatos" (majdnem) trilógiámra annyira büszke vok (azt utolsó részt még nem vettem meg, tervben van).
intoccabile | 2006-11-22 22:48
Vincente: Belleville randevú megjelent magyarul csak azt nem tom hogy lehet-e kapni valahol. Karácsonyi lidérnyomás viszont van fent a xpress-en és kapható is (legalább is remélem mert most rendeltem belőle 2 darabot. )Gyűrűk uar nekem is tervben van meg most szentségeltem is mert le van árazva 5 ropira de sajna ebben a hónapban (meg még a következő 3-4-ben) nem futja rá... Viszont úgy fest hogy van sajtójegyem az Anifest-re szóval öröm meg homokzsák...
Groove | 2006-11-23 00:11
Hát Into! Köcc a figyelmeztetést, de már lejött!
És ha már lejött meg is nézem, kell egy kis mazohizmus!
Hmm kerestem Torrenten az animációs filmet - Todd McFarlane's Spawn - néven, de csak kevés találat volt és az is szinte seed nélkül!
djk | 2006-11-23 00:50
Groove itt megtalálod a Spawn 1,2,3dik seasont:
http://www.mininova.org/search/?search=spawn
[ Módosítva: 2006.11.23 0:50 ]
Groove | 2006-11-23 02:12
Hát köcce djk! Pedig itt is néztem, de megint bambultam ezek szerint! Vagy azóta seedelték egy pöttyet!
A film maga télleg gáz! Ott követték el a hibát, hogy túl sok mindent akartak másfélórába belegyömöszölni!
Meg a legidegesítőbb a sok kis baki!
Viszont most a rendezői válltozatot néztem! Nem emlékszem pontosan, de mintha az eredetiben nem lenne benne az, hogy 1 pillanatra feltűnik Angela!
Mert itt a fogadáson a tömegben látszik pár másodpercig! Zsííírrrr!!!!
Bár itt korentsem olyan jó csajka mint a képregényben!
intoccabile | 2006-11-23 16:51
Hát nékem annó vhs-en volt meg a sorozat első 3 része és amin a legnagyobbat döbbentem hogy jó lett hozzá a szinkron...
A filmet meg szerintem nagyon sokhelyen elcseszték. Bohóc karaktere engem kimondottan irritált és a pokolban játszódó jelenetek grafikája botrányosan ronda volt...
Angela Miért mond miért kellet meghalnia??? Már csak az érdekelne hogy hova jutott... a mennybe vagy a pokolba...
MaRtiN | 2006-11-23 22:15
Spawn

Nekem is szívem csücske volt annó a képregény (meg msot is csak msot ugye netről ) De az amit Mozifilm címszó alatt elkövettek az botrány volt :S A mozinál a képregény ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény elég erős gyanúja állt fenn... De a sorozat mármint az animációs sorozat tényleg nem volt rosz... de nekem a képregény részletgazdag kidolgozása után egy kicsit "bumfordinak" tűnt... Pedig tudtommal mindkettőt Todd mester követte el. Szal aki teheti a filmet nagy ívbe kerülje... mert sajnos igen erősen "21. századi akciófilm" betegségben szenved... "látványvilág 100% történet 0%"
intoccabile | 2006-11-23 23:50
Martin: Spawn animációsfilmből valóban hiányzik a Mcfarlane illetve Capullo-tól megszokott részletgazdagság. De ha megnézed pl Pearl Jam - Do the Evolution c. klipját amit szintén Mcfarlane készített akkor kb ott is ugyan azt tapasztalod. Sajna szerintem fizikai képtelenség azt a részletességet amit a képregény nyújt átültetni animációra. Viszont ugye most készül új animációsfilm spawn-hoz is szóval lehet reménykedni hogy ismét a képregényhez méltó feldolgozás születik és nem egy olyan @&*# mint a film...
Groove | 2006-11-24 00:26
Nah lejött a Spawn első évad! Elég idegesítő a beégetett francia felirat, de nem nyavajgok!
Valaki nem tud hozzá magyar feliratot? Értem én az angolt, csak álltalában ilyenkor van csak időm nézni és az agyam már nem úgy dolgozik, mint ahogy kéne!
MaRtiN | 2006-11-24 00:35
intoccabile írta:
... Martin: Spawn animációsfilmből valóban hiányzik a Mcfarlane illetve Capullo-tól megszokott részletgazdagság. De ha megnézed pl Pearl Jam - Do the Evolution c. klipját amit szintén Mcfarlane készített akkor kb ott is ugyan azt tapasztalod. Sajna szerintem fizikai képtelenség azt a részletességet amit a képregény nyújt átültetni animációra...
Nana! Azért én ezt nem mondanám, hogy lehetetlnség! Tudnék ellenpéldákat mondani... inkább egy másik "l" betűs szó a lustaság az ami bejátszik sztem... nah meg a "Rajongók így is megveszik" varázsmondat...
A Pearl Jam klipp nekem is kedvencem
Alexander Vincent | 2006-11-24 03:45
Végre megnéztem a Karácsonyi Lidércnyomást + a Vincentet Hát, vmi imádnivaló mind a kettő A látványviláguk iszonyat jópofa (mondjuk alapjába véve imádom ezt a technikát), sokkal jobb és hangulatosabb, mint az újabban készített, grafikailag felpiszkált animáviós filmek (a Vincent-é kicsit jobban is tetszett, már csak a fekete-fehér párosítás miatt)(az a rohadt főcímdal pedig azóta is a fülemben cseng: "Boys ang girls of every age, wouldn't you like to see something strange, Come with us, and you will see this, our town of Halloween..." .
És megnéztem: xpress-sen K lidércnyomás 2190Ft, 6ezerről Keresztapa trilógia meg csak egy tízes, ugyanúgy, mint az eredeti SW trilógia De mire odaérek persze, h ott fogok tartani, h : no money
intoccabile | 2006-11-24 19:15
Martin: Nem ismerem Mcfarlane-ék üzletpolitikályát de nem gondolnám hogy itt elsősorban a lustaság játszott volna fontos szerepet. Ha jól emlékszem (ez persze egyáltalán nem biztos) nem volt semmilyen nagyobb stúdió a stáblistán. Egy animációs film elkészítése (különösen hogy itt még nagyrészt hagyományos kézi animációrol van szó) pedig nem egy párfilléres mutatvány. Én szeretem ezt a filmet úgy ahogy van. Lehet hogy nem a legszebb de szerintem jól adja vissza a képregény hangulatát...

Vincent: Karácsonyi lidércnyomás szerintem mestermű. Én a Halott menyasszonyt is nagyon szeretem de aPumpkin head jack meg Zéro azért űberelhetlen. És persze a húsvéti nyuszi elrablása se kispályás mutatvány... Vincente pedig ismét egy nagyon jólsikerült darab. Kár hogy Vincent Price filmekből elég kevés van magyarországon. Én csípem az ipsét. Legalább akkora ikon mint Lugosi Béla...
Xpress-en pedig nem érdemes nézelődni mert az ember csak felhúzza magát hogy miért nem született milliárdosnak. Multokr bepakoltam kosaramba azokat a filmeket melyeket KÖTELEZŐ alapon meg akarok majd venni valamikor. A végösszeg 180ezer körül mozgott. És mondom ezek csak az 5*-os kötelező alapművek voltak...

Ja és akit érdekel és pesten van és nincs más dolga az tekintse meg a www.anifest.hu oldalt. Azt hiszem nem lehet panasz az idei felhozatalra...
[ Módosítva: 2006.11.24 19:30 ]
Groove | 2006-11-29 22:00
Nah! nehogymá haldokoljon ez a jó kis topic! Végignéztem mind a 26 zatoichit!
Hihetelen nagyok! Némelyik egész gyenge volt, de a feeling ragadott magával, de kegyetlenül!
intoccabile | 2006-11-29 22:03
Groove ne fájdítsd a szívemet... Nem baj akkor is megszerzem újra... Amúgy pont ma vettem át a Zatoichi (kitano) DVD-met szóval azért valami nekem is jutott. Meg +érkezett a karácsonyi lidércnyomás is szóval van öröm meg boldogság. Dec 15.-én meg jön a GITS DVD-m díszdobozban szóval sinen vagyok mint egy egykori híres magyar költő...
Holnap pedig kezdődik az anifest és ma arra is áttvettem a tiszteletjegyeimet... meg vettem mangákat bár ez már off... de szóval ma JÓ napom volt...
djk | 2006-11-29 23:04
Dec 15. Már én is várom. Remélem nem fog történi semmi a saját kis GITSemel. Meglepem magam karácsonyra azzal.
Groove | 2006-11-30 02:18
Na megnéztem a Spawn első évadját! QUUUUUURRVA JÓÓÓÓÓÓ!
Igaz, hogy különbözik a képregénytől, de nekem naon bejön ez a megközelítés is!
Spawn Rulz!
intoccabile | 2006-12-02 00:12
Rövid élménybeszámoló eddigi Anifestes filmekről.
Holtak könyve: Japán bábfilm. Igaz hogy eléggé fáradtan sikerült beülnöm rá plusz a narráció is több sebből vérzett de még így is elmondhatom hogy nem sokat értettem belőle. Nagyon szép a kivitelezés és valószínű egy normális felirattal érdekes a történet is csak eléggé épít arra hogy a néző járatos a buthizmusban. De 1* mindenképpen érdemes megnézni mert azért unikum a dolog...
10/?

Kamera álltal homályosan: Na ettől a filmtől nagyon nem tudtam mit várjak. A trailer meg a stáblista alapból szinpatikus volt, csak mindig félek attól mikor Philip K. Dick írást visznek vászonra mert sajna ritkán sikerül jól a dolog. Meg az is benne volt a tartózkodásomba hogy kajakos reevs nálam az elmúl pár évben nagyon leírta magát. Ehez képest igen kellemes csalódás volt. A történetre ugye alapból nem lehet panasz és ez esetben úgyérzem sikerült áthozni azt a hangulatot amit a könyv is ad. Vizuál ugyan először kissé furcsa de 1-2 perc alatt megszokja az ember gyermeke és onnantól már rendkívűl élvezhető. Röviden egy jó film. 10/9

Az Idő fölött járó lány (Toki wo Kakeru Shoujo): Anime. Nem tudok objektíven semmit írni róla. Szubjektív: IMÁDOM!!! Régen volt ennyire lehengerlő moziélményem. Ez a film úgy ahogy volt az első kockájától az utolsóig magával ragadott és egy pillanatra sem eresztett el. Véleményem szerint KÖTELEZŐ!!!
10/10

Reneszánsz: Francia számgépes animációs film neo noir stílusban. Gyönyörű látvány és izgalmas pergő történet. Nekem valahogy mégis kissé üres volt a film. Talán azért mert végig nem tudtam lerázni magamról azt az érzést hogy ezt már láttam (Sin City). De ha kijön kishazánkban normál verzióban (sajna ez is narrátorral ment) akkor azért teszek még egy próbát...
10/8


Ugyan itt ott fanyalogtam de a magas pontok amiket adtam nem véletlenek. Mindegyik film a maga nemében kitűnő csak legfeljebb nekem voltak vele fentartásaim. Holnap meg megyek a Paprikára amit szintén nagyon várok mivel ugyan az írta mint a Toki wo Kakeru Shoujo-t és a mai élmény után érdekel hogy az milyen lesz...
És megvettem az árnybíró 2. kötetét is...
Alexander Vincent | 2006-12-02 06:18
Kamera által homályosan az én listámon is rajta van Ugyan a könyv nem a kedvencem Dick írásai közül, de határozottan fél ember maradnék, ha pont ezt hagynám ki (egyébként a Dick-feldolgozások közül nekem a Különvélemény is nagyon tetszett."Mission persze possible Crouse"-al engem mondjuk hagyjanak békén, de itt vhogy meg tudtam emészteni a képét...).
És végre megnéztem a Les Triples de Belleville-t Hát, vmi nagyszerű az egész, és a rajzolása még jobb, mint amire a bemutatója alapján emlékeztem A történet meg a szereplők szinte már annyira aranyosak, hogy az fáj (a harminc-centi magas maffiagórék, a csak mázsán mérhető amerikai (o pardon: Belleville-i) állampolgárok, a három korosodó "grácia"). Csak ajánlani tom, aki picit is szereti a jópofa animációs filmeket, ki ne hagyja! (ha másért nem, hát megismerheti a fizikai anomáliákkal küszködő brekik változatos felhasználását a gasztronómia keretei között).
A Karácsonyi Lidércnyomás nálam is a tom favorit-ok között van, bár a Hallott menyasszony is nagyon jó (ahol Burton-nek ismételten alkalma volt elővenni Depp-kollegát. Még a külseje is dettó olyan (mármint az itt alakított Viktornak), mint amilyen a doki volt az Álmosvölgy Legenjádában
Vincent Price-ról sajna még nem sokat hallottam. Ha pedig tényleg akkora ikon, mint a mi Lugosi Bélánk volt, akkor kultúrálisan nagyon le vok maradva
angry.cat | 2006-12-02 10:25
Az Endless torrentjeit böngészve megakadt a szemem egy Initial D live action filmen Gondoltam, aki regelve van ott, annak szólok, hogy szedje, mert az anime nagyon ott van szerintem. Egy próbát megér
Endlessesek ide!
atis | 2006-12-02 13:13
Én már régebben megnéztem, és megmondodm őszintén, hogy az anime egyik kedvencem, de ez a live action... nem tom eléggé felejtős..
Engem alapból irritál, hogy nem japán, hanem kínai nyelv, és nekem zavaró...
Másik bajom vele, hogy 24+13 részt próbáltak belesűríteni egyetlen filmbe úgy, hogy mindent be akartak mutatani...
a driftek jók benne, meg ilyenek, de valahogy a történet nem jön be. Buntátból is "érdekes figurát csiálnak a filmben, de nemcsak sz ő jelleme különbözik, valahogy minden szereplő más az animéhez képest(talán csak Itsuki, meg Takumi nem változik meg)

Röviden tömören: nálam erősen csak egyszer nézhető kategória
angry.cat | 2006-12-02 13:52
Jó lesz az nekem, csak poénként nézem meg amúgy is
intoccabile | 2006-12-02 23:59
Akkor folyt köv anifesztről... ma gyors leszek és szétesett mivel csak egy filmet néztem meg és fáradt vagyok...
Paprika: Azzal kezdeném hogy én nagyon meglapődtem mikor megtudtam hogy ez a film erdeti azaz japán címe... ez van kultúrálatlan vagyok... Szóval ez lenne Satoshi Kon legújabb munkája. Ugye neki köszönhetjük a tokyoi keresztapák-az és a Millennium Actress-t illetzve a Perfect Blue-t... szóval voltak nagy elvárások. És szerencsére a film remekül hozta azt a színvonalat amit vártam tőle. A történetet nem mesélem el de a fil lényegét az álom az álomban motívum adja és főleg ennek köszönhetően vannak benne szép nagy keverések. Ami ugyan nekem tetszett de pl ismerősömnek nem az a rengeteg filmes utalás volt. ezt mindenki döntse el maga hogy begyere vagy sem. Röviden aki szereti a filozófikus de mégis pörgős töréneteket az tekintse meg ha van rá alkalma. Ja és ami a poén hogy szerintem ez volt magyarország leggyorsabb anime premierje. A japán bemutató egy hete volt...
10/9
Groove | 2006-12-06 16:06
Na már megint pangás van eme kedves kis topicban! Ez nincs így jól!
Befejeztem a spawn rajzfilm sorozatot. Érdekes de még lehetett volna tovább vinni! De minden elismerésem a készítőké! Kitettek magukért!
Ha jól tom készül vmi másik animációs spawn is mostanság!

Most ment hétvégén az egyik magyar adón a Harcosok Klubbja, ami a mester (gyk.: David Fincher) legjobb műalkotása! (sztem)
Érdekes, hogy 1999 óta mikor is kijöttem a moziból, számtalanszor láttam már, de most is ugyanolyan gyermeki izgalommal tudom végignézni mint akkor! Pedig már nem sokszor hangzik el oan mondat, amit ne mondanék szinkronban velük!
Aki még nem látta volna - ha akad egyálltalán ilyen ősember - az sürgősen pótolja!

Ajánlom mindenkinek Fincher mester további műveit is!
Pl: the game - Játsz/ma, Seven - A hetedik, Alien3 - Végső megoldás a Halál.

És most jön majd 2007-ben a Zodiac! jajj de várom már!
ChME | 2006-12-06 23:17
Volt egy film, ami egész jó volt, persze ez is amcsi cucc. Felállás alapja az, hogy a suliban, ahol az emberek tanulnak, ha egy kollégiumi szobatárs mondjuk öngyilkos lesz (stressz ), akkor a maradék szobatársak mindenből ötöst kapnak, lévén a sokk és a tragédia miatt úgysem tudnának legjobbjaik szerint cselekedni.

Szóval, hogy sokat ne áruljak el, úgy kezdődik történetünk, hogy az egyik srác eltűnik nyomtalanul, egy parázs vita után a barátnőjével...

Csak nem jut eszembe a címe, pedig agyalok rajta... Sajna ennyi infóból neten keresni halál, valakinek nem ugrik be a címe?
Daisuke Ido | 2006-12-07 00:11
ChME a film címe:

Gyilkosságból kitűnő.

Adatlapja:
ITT.

Remélem erre a filmre gondoltál...
[ Módosítva: 2006.12.07 0:13 ]
djk | 2006-12-07 00:21
Groove akor én egy ősember vagyok
Én lemaradtam a Jackie Chan-Istenek Fegyverénél Meg a Wasabinál
intoccabile | 2006-12-07 00:35
djk: Én ugyan nem vagyok akkora fan de 1-2 megnézést mindenképpen megér a harcosok klubbja...
ChME | 2006-12-07 01:32
Daisuke Ido írta:
Remélem erre a filmre gondoltál...
Erre, erre. Köszi

Egész jó kis thriller, tetszett. S még emlékszem is rá, pedig ez csak a jobbaknál jellemző.
intoccabile | 2006-12-07 20:19
csak az érdekesság kedvéért...: Emlékszik még valaki a hercegnő és a kobold c. rajzfilmre??? Na én ezt ma tudtam meg de az magyar-angol-JAPÁN koprudikció... akkor ez már majdnem hunime...
angry.cat | 2006-12-07 20:24
Jaj, azt kis koromban anyiszor láttam, hogy fejből tudom, sokszor rosszat is álmodtam tőle
Móci | 2006-12-07 23:15
Nem volt az rossz kis rajzfilm.
A Macskafogó még nagy kedvenc, de az nem japán segítséggel készült... ha jól tudom német, meg asszem kanadai vendégmunkások is hegesztették.
Alexander Vincent | 2006-12-08 06:18
Harcosok Klubbja, Gyilkosságból kitűnő, Macskafogó meg Hercegnő és a kobold...jesszus, de rég láttam már ezeketXD HK ráadásul még mindig nagy kedvenc (mikor először hallottam róla, nem voltam vmi nagy véleménnyel a produktumról - "egy lyuk, ahol az emberek félhülyére verik egymást"....eh). Bár Brad Pitt képét úgy igazán sosem csíptem, az itteni alakítása tényleg felejthetetlen volt. (nem is tudom, h egyik kedvenc ps2 játékom főhősének a személyét kitől is vehették a japók...elképzelésem sincs)
MaRtiN | 2006-12-08 11:33
Alexander Vincent írta:
...HK ráadásul még mindig nagy kedvenc (mikor először hallottam róla, nem voltam vmi nagy véleménnyel a produktumról - "egy lyuk, ahol az emberek félhülyére verik egymást"....eh). Bár Brad Pitt képét úgy igazán sosem csíptem, az itteni alakítása tényleg felejthetetlen volt. ...
Pont ugyan így voltam evvel először én is... haver odaadta a filmet (akkor a még jó öreg VHS-en) és avval a lendülettel félre is vágtam, hogy "persze megnézem! (addig állj csak féllábon )" A film címe és Brad Pitt... azt hiszem ez a két momentum igencsak becsapós amikor a filmről elsőre hall az ember... (bár Edward Norton jelenléte talán enyhít ezen ) Nekem úgy első blikkre egy ilyen nagyon véres hülye utcai bunyós akció film jutott eszembe, ami a nagy sikerét a véres jeleneteinek köszönheti, mindezt ugye 0 mondanivalóval... De aztán haverom unszolására - meg mivel már illett visszaadnom a filmet is - megnéztem én is. Hatalamsat csalódtam... pozítívan!!! Ez a film eszméletlenül "odaver a rendszernek" nagyon komoly kis mondanivalóval bír ha az ember jól odafigyel... jah és fontos megjegyezni, hogy legalább kétszer kell megnézni, de jobb ha az ember 3x is meglesi... elsőre ugye csak a sztorira figyelünk, másodszora már a jellemekre is, harmadszorra meg már olyan apró nyalánkságokra is mint pl az egy mp-ekre bevillanó képek... Hihetetlen precízen összehozták... de a legjobb, ahogy az apró kicsi elemek, utalások a végére egy egésszé összeállnak és sokkolnak! Nagy favorit nálam a film azóta is, egy szinten tartom számon Tarantino mester alkotásaival. Szal vegyétek és nézzétek mert tényleg jó! Jah és készüljetek egy-két shokkra
Groove | 2006-12-08 13:47
Egyet értek MaRtiN bátyóval!

Viszont sokan akármilyen nyálas, bájgúnárnak tartják Bradd Pittet, egy átkozott nagy színész!!!!!

Gondoljunk csak arra mit játszott a Hetediben, vagy a Blöffben, de ott van még Ha eljön Joe Black (romantikus film, de nagyot alakít akkor is)
Na meg még egyik kedvenc: Az ördög maga!

[ Módosítva: 2006.12.08 13:48 ]
intoccabile | 2006-12-08 18:27
'et kell értenem Groove-al... Kezdetekben nekem is komoly fentartásaim voltak Pit csávóval. Valószínű a média miatt elvégre mindenhol mint a nők bálványa van beállítva. De ha az ember végignézi eddigi munkásságát akkor rájön hogy lényegesen több jó filmet csinált mint ahány sz@rt.
Nekem a másik ilyen színészem még leonardo dicaprio. Oks volt egy titanic,egy vasállarcos, meg egy romeo és julia ami gánya volt de azért ott van az egy kosaras naplója, a part, a teljes napfogyatkozás, vagy a marvin szobája...
BenyoBoy | 2006-12-08 18:33
Brad Pitt valóban jó színész, de akkor is Jason Sthatam a király.
Most láttam a Borat című filmet. Hát, nekem nem jött be. ezek a "mai" baromságok már túl infantilisek számomra. Mikor jönnek már vissza a jó kis Űrgolyhós meg Csupaszpistoly-os évek....
A Monthy Python-ról nem is beszélve.
MaRtiN | 2006-12-08 18:36
Ha már jó színészeknél tartunk akkor Bruce Willis... nagyon kevés rosz filmjét láttam. Szinte majdnem mindegyik filmje nagy kedvenc...
BenyoBoy | 2006-12-08 18:37
Die Hard Trilogy a mai napig az egyik kedvencem. És még a játékok is jók lettek (Die Hard Arcade (Saturn), Die Hard Trilogy (PC), stb.).
intoccabile | 2006-12-08 18:42
Nekem a nagy kedvencem tim roth. Ponyvaregény, kutyaszorítóban, négy szoba, utolsó belövés, rosenkrantz és guildenstern halott, az óceánjáró zongorista legendája... és még nagyon hosszú a sor...
BenyoBoy | 2006-12-08 18:48
Ponyvaregény, Kutyaszorítóban nekem is. Meg amúgy az összes film, amiben Tarantio-mester valaha is részt vett.
MaRtiN | 2006-12-08 19:12
Épp nemrég voltam Music Dome-ba haverommal, valami új együttes lemezét kereste... én meg elkövettem azt a hibát , hogy míg ő elvolt nézegettem a DVD-s polcon... hát nem a ponyvaregénybe bukkantam 999 FT-ért? Naná hogy velem jött
Másik nagy kedvencem a Holló filmek (azokból is az első második rész )
Móci | 2006-12-08 19:16
BenyoBoy írta:
Brad Pitt valóban jó színész, de akkor is Jason Sthatam a király.
Most láttam a Borat című filmet. Hát, nekem nem jött be. ezek a "mai" baromságok már túl infantilisek számomra. Mikor jönnek már vissza a jó kis Űrgolyhós meg Csupaszpistoly-os évek....
A Monthy Python-ról nem is beszélve.



Bizony... ejj, de szerettem a Leslie Nielsen féle baromságokat.
Drágám add az életed... na ez sem volt gyenge eresztés.
Vagy a Sziki szökevény...
Ááááá...
MaRtiN | 2006-12-08 19:19
Meg nekem a rendőrakadémia okozta hasgörcsben jelentkező poénjai is nagyon hiányoznak Mostanában semmi hasonló jellegű megmozdulás nincs a filmes szakmában... pedig miylen jók voltak annó...
Móci | 2006-12-08 19:20
Az is jó kis filmsorozat volt...
Manapság tényleg nem készítenek értelmes humorú filmet.
Csak ez a szex, undorítóság, szerelmi vígjáték szarságok mennek...
BenyoBoy | 2006-12-08 19:24
Pontosan, ma már nem adnak ki igényes vígjátékokat, most a bugyuta 0 IQ-s baromságok mennek.
A Mafia című filmet látta valaki? Na az még komoly. No meg a Nagy Durranás 1-2.
Móci | 2006-12-08 19:26
Azaz!
A Maffia odavágott.
Fuss faresz, fuss!!!!!
De a Nagy durranás is igencsak rekeszizomszaggatóra sikerült.
Magyar filmek közül az egyik nagy kedvenc humor terén a Tanú.
Na az első osztályú kis mozi.
intoccabile | 2006-12-08 19:26
Holló 1. része istenállatság... (képtáramban van egy kép ami asszem jelzi mennyire vagyok rajta a témán... ) De a folytatások nagyon gyengék lettek... mondjuk a 4et még nem láttam de bevallom nagyon nem is vágyok rá...

Dracula halott és élvezi, búj-búj ördög, robinhood a fuszeklik fejedelme... alapművek
[ Módosítva: 2006.12.08 19:28 ]
MaRtiN | 2006-12-08 19:30
intoccabile írta:
Holló 1. része istenállatság... (képtáramban van egy kép ami asszem jelzi mennyire vagyok rajta a témán... ) De a folytatások nagyon gyengék lettek... mondjuk a 4et még nem láttam de bevallom nagyon nem is vágyok rá...
A Holló 1 ugye etalon... a kettőt két okból szeretem. Az egyik ok publikus Mivel az első rész közvetett folytatása... A 3.-at meg megnéztem mert mégiscsak holló film... bár sajnos köze sincs a legendához... a négyről nem is beszélve... az még csak szőrmentén sem nyalogatja a témát... Sokszor hallottam, hogy igazán akkor lett volna nagy film, ha az első rész után abbahagyják... először hülyeségnek tartottam, de már én is egyre inkább hajlok erre a véleményre...
[ Módosítva: 2006.12.08 19:32 ]
intoccabile | 2006-12-08 19:33
Én vallom hogy az első rész után be kellett volna fejezni. Ellenben a "s szólt a holló" c. könyv szerintem egész jól sikerült... Bár lehet elfogult vagyok mert alapból imádom Poe-t is és így a 2 dolog társítása nálam működőképes dolog...
BenyoBoy | 2006-12-08 19:36
Dracula halott és élvezi nekem is tetszett,
Ami még jó:
- Báránysültek hallgatnak
- Rendőrakadémia (de csak Michael Winslow miatt)
- Austin Powers trilógia

Hollót meg nem láttam. Ha láttam is, akkor meg már elfelejtettem.
[ Módosítva: 2006.12.08 19:36 ]
Móci | 2006-12-08 19:40
A Bújj Bújj Ördög nincs meg valakinek?
Megnézném mégegyszer...
Vagy egy megfelelő link pü-ben.

Bud Spencer filmek?
Ki nőtt fel még rajtam kívül ezeken?
BenyoBoy | 2006-12-08 19:42
Pölö én. Bud Spencer filmek nagyon komolyak a mai napig. a western filmek után az egyik kedvenc "olasz-film" kategóriám.
intoccabile | 2006-12-08 19:42
Bújj bújj ördög nekem még lehet hogy megvan... ha nem volt a táskámban amit elloptak akkor megoldható a dolog... de akkor is otthon van szóval csak hónap végén lenne esedékes...
MaRtiN | 2006-12-08 19:43
Bud Spencer-Terence Hill filmek vannak jelenleg is DvD-n egyik haverom jóvoltából
Austin Powers... nah az meg a másik nagy állatság Marha jó trilógiát hoztak ki belőle égül... azt tudtátok, hogy a legtöbb szerepet azt Mike Meyers játszotta benne? Még Dagi Dögöt is!
Móci | 2006-12-08 19:43
Hát azokat nem lehet nem szeretni.
Ha megy a tv-ben egy, még a mai nap is megnézem, hiába láttam százszor. És ugyanolyan jót nevetek rajta, mintha most látnám először.
Tudtak valamit ezek az olaszok...

Tudtam hogy Mike Myers sok szerepet játszott, de még azt is?
Amúgy Mini Me az állat.
Ekkora egy debil figurát...
[ Módosítva: 2006.12.08 19:44 ]
BenyoBoy | 2006-12-08 19:46
MaRtiN írta:
azt tudtátok, hogy a legtöbb szerepet azt Mike Meyers játszotta benne
Perzse. Dr. Genya, Dagi Dög, Aranyszerszám, stb.-t mind ő játszza. Ő is remek színész.
MaRtiN | 2006-12-08 19:47
Móci írta:
Hát azokat nem lehet nem szeretni.
Ha megy a tv-ben egy, még a mai nap is megnézem, hiába láttam százszor. És ugyanolyan jót nevetek rajta, mintha most látnám először.
Tudtak valamit ezek az olaszok...

Tudtam hogy Mike Myers sok szerepet játszott, de még azt is?
Amúgy Mini Me az állat.
Ekkora egy debil figurát...
Meg dr. Genyát is. "léáhzehágyú"
Hogy cikizték már benne a belgákat! XD XD
Móci | 2006-12-08 19:49
Jujj!
Köcsög hollandok is voltak nem?

"Sztív nehm szereti a csokit, de kicsi én szehreti a csokit..."
Asszem így volt valahogy. Ez se volt rossz rész.
intoccabile | 2006-12-08 19:50
Ha már valaki bedobta a western-t mint műfajt? Délidőbent vagy nincs bocsánatot látta valaki??? vagy a halott embert ami ugyan csak zsánerét tekintve western de valójában nagyon nem...
BenyoBoy | 2006-12-08 19:50
G-nyalábpont. Nem is tudok idézni, az egész jó.
"Ha valami kérdésed van, nyugodtan fogd be!"
" Hujo-hujohojo-hujahajojo! Felirat: Fogd be!]
Nekem ezek a kedvenceimek...
Ami nagy állatság az a Nagy Lebowski és Ford Fairlane kalandjai. Nekem még azok tetszenek nagyon, mondjuk már egy kicsit durvább humorúak.
Móci | 2006-12-08 19:51
Így cím alapján nem ugranak be, pedig láttam régebben jó pár western-t...
Fenébe felejtek már.

Nah Ford Fairlane alapmű! Butitájm.
[ Módosítva: 2006.12.08 19:52 ]
BenyoBoy | 2006-12-08 19:53
Butitájm! Butitájm! Krossz dö júeszééééééé!!!
Móci | 2006-12-08 19:55
Kis ízelítő, aki nem látta volna:
KATT!
MaRtiN | 2006-12-08 19:55
BenyoBoy írta:
...Ford Fairlane kalandjai. Nekem még azok tetszenek nagyon, mondjuk már egy kicsit durvább humorúak.
Nah igen... a nyári AA táborban is azt néztük a jóvoltomból "Ez ugye így egész klasszul hangzik?" " Ha még egyszer ilyen csúnyán beszélsz úgy pofánb*szlak hogy csak úgy nyekkensz... megértetted?" Nagy Ferót FF magyar hangjának megtenni nem kicsit volt jó 5let... akkorát alakít!
BenyoBoy | 2006-12-08 19:57
Nem is értem miért nem szinkronszínészkedett többet. Eltudnám képzelni 1-2 anime karakter hangjának.
Móci | 2006-12-08 19:59
Én is.
Mekkora állatság lenne már...
Szerintem normális magyar szinkronnal jó pár anime kategóriákat ugrana felfelé a szemünkben nem?
BenyoBoy | 2006-12-08 20:03
Meg mindenkiében. Amúgy szerintem az angol szinkron (1-2-nél) borzalmasan tré szokott lenni. Ahhoz képest a magyar....
Amin kiakadtam, az az FLCL angol hangja. Kész. Mayumi Shintani hangját meg Haruko karakterét olyan szinten sikerült hazavágni, hogy csak na. amint leszedtem, az volt az első, hogy átrendeztem a szinkronokat.
És nem csak animénél. A magyar szinkron sajna sokszor csúszik el, illetve nem olyan jók a színészek sem. Nem a hangukkal van baj, hanem gyakran nem passzolnak a karakterekhez.
Ami meg jó (pl.: 48 óra original), azok már túl régiek, és már hallgathatatlanok...
Hát van mitt fejlődni szinkronizálás terén.
[ Módosítva: 2006.12.08 20:03 ]
Móci | 2006-12-08 20:05
Ez meg kis felüdülés a sok beszéd után:

Scary Mary!

Hide your children...

Megnézem mer nem félek!
BenyoBoy | 2006-12-08 20:07
Hát ez nagyon gáz volt.
Alexander Vincent | 2006-12-09 07:00
Groove írta:
Viszont sokan akármilyen nyálas bájgúnárnak tartják, Bard Pittet, egy átkozott nagy színész!!!
Hát mondtam én, h nem az? Ha valakinek nem igazán díjjazom a búráját, attól még igenis elismerem, ha jó színész. Pl néhány: Tom Cruose-tól hányni tudnék, de a Különvéleményben szerintem nagyott alkotott, és Anne Rice mintha külön ráírta volna az Interjú a vámpírral Lestat szerepét! Jude Law-ot úgyszintén nem igazán preferálom, viszont a Gattacha-ban az utolsó, záró képsorok.... Meg úgy az egész alakítása benne....

Móci írta:
manapság tényleg nem készítenek lrtelmes humorú filmet. Csak az a szex, undorítóság, szerelmi vígjáték szarságok mennek...
BenyoBoy írta:
Pontosan, ma már nem adnak ki igényes vígjátékokat, most a bugyuta 0IQ-s baromságok mennek.
Ugye? Ezektől a Z-kategóriás tinivígjátékoktól nekem is hevesen beindul a hányási ingerem (a másik véglet meg a "mentsük meg a karácsonyt", v. a "rossz voltam, megjavítottál" címszavú, rózsaszín felhőn csücsülő famíliákat kábító családi vígjátékok...) Humor, színészi alakítás, történet, poénok a béka feneke latt vannak, értelmes ember képtelen rajtuk igazán szórakozni (német vígjátékok....eeeeeeeeeeeh), de mégis ez kell a népnek, az én osztálytársaim is ezekbe az igényleten szarokba vannak belebolondulva... És én vok a hülye, mert szeretem az angol humort Monty Pyton, Fekete Vipera, Folytassa!-sorozat, Waczak szálló, Bennyi Hill... Múltkor az info tanár megkérdezte a csoporttól, h emlékeznek-e még a Waczak szállóra...én voltam az egyetlen, aki igenlő választ adott...a többi csak nézett bambán, azzal a szóval az ajkukon, h: "Mivan?????".
Biz isten, ha mégegyszer egy alkoholista, magát összehugyozós, mindenkit megb@szós, de egy dagi kisgyerek miatt megjavulós mikulásról kell néznem egy filmet, villámgyorsan meg fog fogyatkozni az osztálylétszám....
(még: Austin Powers Heh A kis perverz Kicsi Én... (egyébként ezért a filmért nem tudtam soha komolyan venni a Halloween-t (amit vmilyen oknál fogva sokkal később néztem meg). Valahányszór meghallotttam azt a szót, h Michael Myers...nem tehetek róla
Móci: ezzel a videóval most egy illúziót romboltál össze bennem
[ Módosítva: 2006.12.09 7:02 ]
dracon666 | 2006-12-10 20:23
Valaki látta már a Hetedik-et???
Olvastam róla és megtetszett!!!
Most töltöm...
Valaki mondana róla véleményt???
Légyszilégyszi!!!
ChME | 2006-12-10 20:31
Elég nagy film. Igazi, jó kis mély és borzongatós thriller. Elég kemény, szóval aki nem bírja, ne próbálkozzon vele.

Szerintem jól felépített történet, érdekes karakterek, tényleg jó kis film.
djk | 2006-12-10 20:35
Hetedik az a francia film amejikben a Taxi sztárja játszik? Vagy az a Hatodijk volt? Egyáltalán van 6dik? Amugy ha a francia film akor én szerintem nem rossz.
Ha nem az akkor már az elsőnél eltévedtem
BenyoBoy írta:
Nem is értem miért nem szinkronszínészkedett többet. Eltudnám képzelni 1-2 anime karakter hangjának.
Én már halottam őt szinkronizálni animot (mármint Nagy Ferót). Nagyon kész volt. Igaz csak MShowban kérték meg rá, hogy Inuyasának a szövegét olvassa mintha ő lenne a szinkron szinész. Jól csinálta, de röhelyes volt
[ Módosítva: 2006.12.10 20:52 ]
dracon666 | 2006-12-10 21:00
Kösz szépen!!!
Asszem megéri megnézni akkor!!!
Imádom a thrillereket!!!
Ha kemény az meg csak jó!!!Nekem való

Csak ne jönne olyan lassan
Krezga | 2006-12-10 21:17
A Hetedik nagyon jó film, én is csak ajánlani tudom, régebben még a kedvenc filmjeim között tartottam számon
djk | 2006-12-10 21:23
Hújujujujuuuj, de nagy beszélgetésről maradtam le. Most olvastam vissza. Volt itt Butitájm, ördögüzés sorbanhányásal, rndőrök tanulása, fülesek osztogatása sorban, és a jó öreg halálos angol humor a rekesz izom ellen . Ilyenekről maradok le ajajaaj. na akkor kicsit viszamenőleg írok ha nem gond (de csak röviden.). Ford F. alapmü. Leslie N. filmek 99,9%ig alpamüvek (kivéve 1 ami valami romantikus ökörség volt). Rendőakadémia 1,2,3 az felejthetetlen a többi jó. Monty Phyton és Mell Broks filmjei is alapmüvek. B.S. és T.H. alapmü hiszen azokon nőtem fel. Egy valakiről nem igazán volt szó az pedig Jackie Chan. Emlékszem amit elöszőr láttam tőle az az volt mikor 8 szellemet látott akik megtanították őt a különböző harci fogásokra(Tigris, majom etc)Utánna jöttek sorba: RészegesK, IstenekF. etc. És végül Bruce Willis filmjei 98%ban nagyon jók. (2007re jön elvileg a DH4)
Brad Pit, hát én egy iskolában játszodó filmben láttam meg még egy másikban, de elég volt belőle, Dikabrió a másik fele. A Titanicot néztem meg csak tőle mert a végén meghal és az szerintem nagyon jó (mármint hogy megfagy) Hát durván ennyi. Ja és manapság nincs 1 jó vígjáték,horror,sci-fi, akció film sem készül.
[ Módosítva: 2006.12.10 21:24 ]
Groove | 2006-12-11 01:01
ehh.....
bánom, hogy a hétvégén nem néztem fel, mert látom megint elindult itt az élet és látám, hogy ez jó!
Csak bólogatni tudok az itt elhangzottakra!

Ja vincenT! a B.P. nél nem kifejezetten rád gondoltam, hanem általánosítottam!
[ Módosítva: 2006.12.11 1:02 ]
intoccabile | 2006-12-15 22:40
ÉS IGEN...
Ma végre átvettem a GITS DVD-met. A külcsin nagyon rendben van a film ugyebár nem okozhat csalódást a többi meg pár nap és elvállik bár így leírás alapján jónak tűnnek az extrák...

Meg vettem egy 4 szobát is. 990Ft-t szerintem minden filmbarátnak megér...
djk | 2006-12-15 22:43
Nekem a GITS már szerda óta megvan Ma meg megvettem a Tokiói Hajszát és a U96-Das Bootot. Szerintem az utóbi az alapműnek számit
intoccabile | 2006-12-20 19:42
Mai szerzeményem a kamera által homályosan c. film ami egy Philip K. Dick regényből készült. Kicsit hosszabban már írtam róla korábban így most nem nagyon ecsetelném. A film érdekessége hogy miután felvették az egészet színészekkel (Keanu Reeves, Robert Downey Jr., Woody Harrelson, Winona Ryder, hogy csak a főbb szereplőket említsem.) ráengedtek a filmre egy progit ami átrajzolta az egészet. Így kaptunk egy animációs filmet ami ugyan nem az de ez már részletkérdés. Javallom mindenkinek aki szereti a drogos, illetve az elgondolkozós filmeket...
BenyoBoy | 2006-12-20 19:52
Ém tegnap szerváltam be a Brian élete című alapművet 990-ért.
5.1-es szinkronnal? Kinek ne érné meg...? Mondjuk nincs rajta sok extra, de ilyen áron nem is vártam mást.
Gits DVD nekem is megvan.
10/9. Könyörgöm kiszerválta be a rajongói kommentárba azt a 3 *****-t????? Az Akirán is bőgtem, mennyire nemmondommegmilyenek, de itt amit művelnek. Ha legközelebbi DVD-n lesz rajongói kommentár, akkor én biztos nem veszem meg)
[ Módosítva: 2006.12.20 19:54 ]
angry.cat | 2006-12-20 20:10
A Kamera által homályosan-t pont a napokban láttam, nem is tudom, csak elgondolkodtató volt a címe, meg nem sok filmet nézek, és gondoltam megnézek valamit.
A véleményem: beteges, de elgondolkodtató. Nem mondom egy kifejezett műremeknek, de bátran ajánlom mindenkinek, egész pofás kis cucc
djk | 2006-12-20 20:24
Benyo, ezért nem nézem meg soem a kommnetáros verzióban semejik filmet. Én azt a részét feleslegesnek tartom
Csak a szinkron sávot vagy az angol sávot hallgatom. Kommentárt soha.
intoccabile | 2006-12-20 21:06
Angry.cat: valóban nem egy műremek de mindenképen ott van a legjobb P.K.D.-feldolgozások között. Sajnos Dick nem egy könnyen filmre vihető író és nem is igazán az utópisztikus sztorijai miatt hanem sokkal inkább azért mert írásai rengeteg filozófiát tartalmaznak. Szerintem eddigi egyetlen méltó feldolgozása a Blade runner volt. A többi írásából jóesetben csináltak egy pörgős akciófilmet (különvélemény, emlékmás) vagy egy tucat szotyiparádét... Ehez mérten szerintem a kamera által homályosan egy igenigen jól sikerült mozi...

U.I.:És ez nem vita akart lenni mivel 1et értek nagyából veled csak próbálom kicsit más kontextusba helyezni a dolgot...
djk | 2006-12-20 22:45
U96-Das Boot címü filmre ki emléxik? Szerintem az legjobb és utánozhatatlan második világháborús film. A2.Vhról azóta sem készült olyan remekmű szerintem(pedig volt 1 jó pár 1981 óta). És természetesen egy olyan valósághű tengeralatjárós film sem készült azóta. Wolfgan Peterson egyik legnagyobb alkotása. Második a Viharzóna. A többi alkotása felejtős.
Illetve egy nagyon jó tengeralat járos film még készült, de az már nem ez a műfaj. Merülés a Félelembe. Az is 2.vh-s csak az inkább a thriller(-horrorra) akar kitérni.
[ Módosítva: 2006.12.20 23:14 ]
Benedick | 2006-12-21 20:33
Akkor nézzük sorrendben.

A Kamera által homályosan szerintem nem volt rossz film. Az biztos hogy nem az a könnyem emészthető és hogy talán kicsit elvont. De mindezek ellenére, vagy pont ezért tetszett nekem. Persze ez egyéni vélemény.

A Das Boot nekem meg is van. Igaz hogy sajna csak vidikazin, de a rendezői. Közel 4 óra. És azzal nagyon nem értek egyet hogy nem készült másik jó WWII-es film. Emlékezzünk csak az alapműre vissza ami nem más mint az Elit Alakulat. (épp most olvasom könyvben ) Aztán ott van a Tora Tora Tora ami a Pearl Harbor elleni támadás japán szemszögből. A leghosszabb nap ami a D-napot dologzza fel. A Híd túl messze van ami a Market Garden hadműveletet dologzza fel. És még tudnék mondani jó pár filmet. Lévén hogy a WWII a kedvenc témám és szinte mindent begyűjtök róla.

Mod.: Az igaz hogy a BoB-on kívűl említettek 81 előtt készültek.

És ha már a vásárlás terén vagyunk, én meg a Repülő tőrök klánját vettem meg 2 lemezes extra változatban 999Ft-ért és megvan az Azumi extra lemeze is.
[ Módosítva: 2006.12.21 20:35 ]
djk | 2006-12-21 21:59
Amiket felsoróltál (tora, PearlH, ElitA etc.) Nálam csak egyszernézhető filmek. Egyáltalán nem fogot meg és némejiknél tuloznak is. Ebben a filmben láttam csak azt az igazi félelmet borzongást amit átélnek föleg ilyen szükös helyen ahonét nem tudnak menekülni. A PH meg más hasonló szárazföldi csatás filmekben nem láttam azt az igazi félelmet, meg ott azé el is lehet bujni futni túlélni, de pl tenger alatjáron hova búj, hova futsz. És ezt a szereplők teljes egészében átadták a filmből. Ezért is fogot meg. A töbi vh-s film valahogy ennek a hiánya miat nem fog meg és ezért nem is tartom nagy alkotásnak őket.
Benedick | 2006-12-21 22:42
Hát izlések és pofonok. De ebben szerintem nincs igazad. Az tény hogy egy hajón nem lehet elbújni meg a többi. Akkor ott van ugyan ilyen filmként az U-571 és az angliai csata. Mert hát egy repcsiben sem lehet "elbújni". Azt meg csak megjegyzem hogy más a két háború. És nem tom, de szerintem éppen olyan s**z az ellenséges vonalak között bekerítve lenni mint bezérni egy fémdobozba a víz alatt.

Csak úgy magánvéleményként: Ahoz több bátorság kell hogy kint rohanj a golyózáporban mint hogy egy dobozban ücsörögj.
Alexander Vincent | 2006-12-23 09:19
Huh, én olyan fimket elvből nem nézek, ahol a szereplők tengaralattjáróba vannak betuszkolva...erősen klausztrofóbiás fejem nagyon nem bírja (egyetlen ilyen film se volt még, amit végig tudtam volna nézni (OFF: Lovecraft-tól a Templomot is csak v 5 szöri nekifutásra tudtam elolvasni; egy kb. 15 oldalas kis szösszenet az egész, de mivel "elsüllyedős, bádogdobozos, tengeres, egyedülmaradós, valószínűleg meghalós", ezért elég erős lelkiállapotban kellett lennem a folytatásához De ugyanígy vok a barlangos/szellőzős/kutas/alagutas jelenetekkel is - a Barlang 1-2 is csak ennek köszönhetően tott rám vmilyen hatást gyakorolni (amiben egyébként egyáltalán nem érződött a történetben H.P.L. bácsi hatása, áh, dehogy)).
Végre sikerült leszednem aKamera által homályosant. A látványvilága nagyon tetszik, jól érzékelteti a történet hangulatát (egydül a maszkafandert kellett kicsit szoknom, de abba is belejöttem). Viszont nem is én lennék, ha nem olasz szinkronnal sikeredett volna a download, de mivel állítólag elég hűek maradtak az eredeti szövegekhez, nem esik nehezemre rájönni, h mikor mit is mondhattak (olvastam a könyvet, ugye).
Az
[ Módosítva: 2006.12.23 9:42 ]
intoccabile | 2006-12-27 23:29
Na karit azzal töltöttem hogy Tarantino filmeket néztem... jó volt... kamera álltal homályosannak meg szerintem zsííír lett a DVD-je... 3000-et megér... meg megkaptam a könyvet is szóval hamarost annak is neki...
djk | 2007-01-16 13:04
Na elég rég írtam ide. Most találtam a köv hírt:
"Számos videojáték filmadaptációja készül, például a Hitmané, az Alice-é vagy a Postalé. Christophe Gans rendező szerint e listához a Silent Hill 2-őt is hozzátehetjük.
Gans, az első Silent Hill film direktora bejelentette, hogy már útban van egy második SH film, mely orvosolni szándékozik az első rész betegségeit."

Nos én kiváncsi vagyok ezeknek a játékok adaptációjára csak ne Boll csinálja. SH2? Ha a rendező az első rész betegségeit orvosolni akarja akkor ne is csináljon több részt. Mivel az volt ami lényeget adott a filmnek. Ettől az SH2től kicsit félek hogy elrontja az így is elég gyenguska filmet.
MaRtiN | 2007-01-16 13:10
djk írta:
...
Nos én kiváncsi vagyok ezeknek a játékok adaptációjára csak ne Boll csinálja. SH2? Ha a rendező az első rész betegségeit orvosolni akarja akkor ne is csináljon több részt. Mivel az volt ami lényeget adott a filmnek. Ettől az SH2től kicsit félek hogy elrontja az így is elég gyenguska filmet.
Nah igen, amikor először hallottam irtózatosan vártam magát a filmet, mert úgy hallottam hogy nagyon fog hasonlítani az SH 2 játékra amive igencsak sok időmet eltöltöttem. Aztán letöltöttem, megnéztem és a legelső szó ami így eszembe jutott a WTF volt. Ha ezt horrornak szánták akkor borzalmas, ha paródiának akkor talán elmegy, de még úgy sem kiemelkedő... pedig úgy adta magát a jó helyszin a jó történet... Ha a kettő itt is olyan "jó" lesz mint a Resident Evil esetében akkor sztem felejtés lesz... remélem nem lesz igazam.
(Nah meg Uve Boll nevének hallattán is kiráz a hideg , hogy egy találó képzavarral éljek "Uve Boll a filmgyártás Uchrin Benedekje"
Benedick | 2007-01-16 15:14
Én az SH-ról már régen hallottam, de ha már szóba (ill írásba ) került kedvenc német rendezők eegy kis hr felőle is.

Tervezi a BloodRayne 2-őt ami valszeg még az idén kijön, de csak azért mert nem talált még kiadót az Alone in the dark 2-höz. Ó míly meglepő. :
Lonewolf | 2007-01-16 15:40
Egyébként tényleg meglepő, hogy ez a celluloid mészáros még 1általán dolgozhat a filmiparban. Ami meg még meglepőbb, hogy a nagy amerikai kontinens északi felén még sikereket is ér el...
Alexander Vincent | 2007-01-19 07:16
Boll bá "sikerei" azért erősen megkérdőjelezhetőek, lévén, h eddig csak masszív veszteségeket produkált Röhej a köbön, h eddig mindig talált vmi egetrengető állatot, aki hajlandó volt finanszírozni ezeket a gusztustalan, jellegtelen, filmnek is csak jó nagy adag jóindulattal nevezhető agyrémeket... Amúgy asszem, a Postal rendezésével kapcsolatos beteg ambíciói valóra válnak, még régebben olvastam vhol, h nagyvonalakban már le is vannak fixálva az idevágó szerződések/engedélyek (mivel ezt csak régebben olvastam egy újságban - nem emlékszem, h melyikben -, ezért ezt azért ne tessék 100%-osra venni. Meg az is már v 2 éve volt, szal...). Mondjuk kíváncsi lennék, h akarja megvalósítani ezt a "minőségi" adaptációt Maga a játék sem szólt az égvilágon semmiről (attól függetlenül 1 ideig el lehetett vele szórakozni), de h a filmbe mit súlykolnak bele... idegenek képébe való vizelés, sírgyalázás, arab-gyilkolás, elefánt égetés, macskaeső, GOD MODE, szado-mazo hentesek...hát lehet ezt a gyönyört tovább fokozni...?
SH filmet én még nem néztek meg, és fogalmam sincs, h meg akarom-e, v sem... A 3 SH rész nekem igazi etalon (4-gyel még nem volt aklalmam összeismerkedni), külön élmények, amik olyan sajátos, utánozhatatlan atmoszférával vannak megáldva, amit addig még csak a keményvonalas horrorfilmek kapcsán sem ismerhettem meg...erre most van ez a feldologozás, amit még nem láttam, de már nem tok hová tenni Ezeknek a játékoknak olyan szürreális, beteg, fantasztikus hangulata van, amit csak akkor érezhet az ember, ha "benne" van, a kontroller a kezében, végén az irányított karakter, körülötted csak Silent Hill, és annak minden fertője, aztán elkezd recsegni a rádió, és te gúvvadt szemekkel figyeled a köd és sötétség egyvelegéből előmászó, vagy épp a semmiből rád vetődő lényt... És itt nem egy színészt látsz szörnyek hada elől rohangálni, hanem Harry-t, James-t, Heather-t, a Te virtuális alteregódat, annak virtuális rémálmában, és... áh, mindegy, nem nézem meg, inkább még v 2szer az 1922-es Nosferatu-t
Dragonman1000 | 2007-01-19 11:15
Amúgy hallottátok, hogy lehet, hogy filmet csinálnak a Ghost In The Shell-ből!
Katt ide a több infóért!

Biztos el fogják szúrni, ha az amcsikon múlik!
[ Módosítva: 2007.01.19 11:16 ]
Benedick | 2007-01-19 12:48
Ne má, hogy ezt is megcsinálják. Hát nem toom, elég nagy fába vágják a fejszéjüket. Azért szerintem egy Motoko karaktert nem tudnak előhúzni a bekorból v. a kisújjból olyan könnyen és ha nem találják el a megfelelő színészt az egész halvaszületett lesz.
MaRtiN | 2007-01-19 12:51
Benedick írta:
Ne má, hogy ezt is megcsinálják. Hát nem toom, elég nagy fába vágják a fejszéjüket. Azért szerintem egy Motoko karaktert nem tudnak előhúzni a bekorból v. a kisújjból olyan könnyen és ha nem találják el a megfelelő színészt az egész halvaszületett lesz.
Azért én még reménykedem... bár a legtöbb ilyen "adoptációval" az a baj, hogy mindig vannak bizonyos elvárások velük szemben amit többnyire nem is tudnak teljesíteni. Mert ha ugyanolyan lesz mint maga az anime volt akkor ugye azért nem elsz jó mert nem mutat fel semmi újítást, ha meg túl sok az újítás akkor meg elvész a GITS jelleg... nehéz lesz tényleg egy jót filmet csinálni belőle...
Dragonman1000 | 2007-01-19 12:54
Ha meg is csinálják, azt akkor is a hülye amcsi közönségnek csinálják!
Benedick | 2007-01-19 15:29
MaRtiN írta:
Azért én még reménykedem... bár a legtöbb ilyen "adoptációval" az a baj, hogy mindig vannak bizonyos elvárások velük szemben amit többnyire nem is tudnak teljesíteni. Mert ha ugyanolyan lesz mint maga az anime volt akkor ugye azért nem elsz jó mert nem mutat fel semmi újítást, ha meg túl sok az újítás akkor meg elvész a GITS jelleg... nehéz lesz tényleg egy jót filmet csinálni belőle...

Hát ha már megközelíti az anime színvonalát, akkor már nem lesz rossz. Minden estre az biztos hogy nehéz lesz megfelelni az elvárásokank.
djk | 2007-01-19 17:36
GITS Live movie??? mi a szösszenet? Hát kiváncsi leszek rá ha egyáltalán lesz, mert hát az EVA is elvileg készül de semmi hír nincs róla.
Boll mester szerencsére csak a BloodRayne 2tőt tudja forgatni még(meg valami kaland játék filmesitésén van tul) a többi játék licenszet elvették tőle a játék gyártói és készítői.
MaRtiN | 2007-01-19 17:53
djk írta:
...a többi játék licenszet elvették tőle a játék gyártói és készítői.
Hallelúja! Csak sajnos nem az a típusú ember aki ennyitől feladná...
Én még ilyen "élőszereplős de egyenlőre még nem készült el" filmként a DBZ-ről hallottam, meg láttam 2 képet... de hát nagy eséllyel vagy megbukott a dolog vagy kacsa volt mert azóta sem hallani róla semmit
Benedick | 2007-01-19 20:47
Hm elvették a jogokat Boll bátyótól. Az nem baj. Bár ha jól toom akkor a Farcry-t sem fogják megcsinálni, mert ő vette meg a jogokat, de más rendezte volna meg. Mintha ilyesmit olvastam volna régebben. De lehet hhogy tévedek. Az viszont biztos, hogy az is tervbe volt véve.
larten | 2007-01-19 21:39
ez elég jo hir ha nem boll bátyánkrendez vmit
sajnálom a bloodrayne-t hogy iylen sintér kezébe került....
Alexander Vincent | 2007-01-20 05:12
GITS + Álomgyár = eszem megáll XDXDXD
A jó amerikai szokásokat ismerve, első dolga lesz USA-beli felebarátainknak, h az egész történetet átteszik a jövőbeli Amerikába (NYC, esetleg Washington, v mondjuk Los Angeles, de ha elég jó hangulatukban vannak, akkor még Springfield is szóba jöhet). Természetesen a jellemeket is rendesen átkell dolgozni, az amcsi ember nem szeret gondolkozni, nehhogy már a szereplők a film során elkezdjenek nekik az élet fene nagy kérdéseiről filozofálni; tehát a film párbeszédeinek túlnyomó része kb. ilyen lesz: "Szótá'", "Mennyí má'!", "Megdölgesssszzzz!!!", "Anyáááádddd!!!!", és a közepére vmi ízetlen csoda folytán még egy kis kettyinbtést is bespékelnek. Az egész meg természetesen kőkemény akció lesz, minden szereplő kezében ott fog fityegni 2 db uzi, melyből a kb. másfél, 2 órás film alatt nagyjából félmillió tárat fog elhasználni Arról meg már szót sem ejtek, h a nyájas nyugati szemnek irritáló meztelen részeket természetesen egy az egyben kihagyják belőle, mert h milyen az, "fedetlen női keblek, fúj, fúj, mi tiszteletbeli amish-ok vagyunk!", ráadásul a színészeknek sem lenne megengedett a fedetlenség, mert ha már egy amcsi színész egy kicsit megvillantja a melleit, akkor az már nagy vonalakban pornószínésznő És h fog akkor így Oscar-t meg Csillagot kapni, ejj-ejj + nem lenne amerikai az amerikai film, ha vmilyen módon nem csempésznének bele egy jó kis elnökmentegetést is, lévén, h az USA elnöke a legszentebb és sérthetetlenebb ember az univerzumban ide és vissza, Pápa meg Terézanya, hát hol vannak Ők a legszentebb emberhez képet XDXDXD
Így mindent összevetve: biztos vok benne, h ez egy jó film lesz XDXDXD Csak nehogy már az előzetes alatt is elbőgjem magam

Boll-t megszabadították a lincenszektől????? Hirtelen, mintha a Himnuszunk, majd pedig az Örömóda szólalna fel bennem...hm.... (az a kaland film amúgy nem a dungeon sige? - lehet, h hülyeséget mondok, korán van még).
Dragonman1000 | 2007-01-20 15:11
Alexander Vincent elvtárs ez gyönyörű beszéd volt! Teljesen egyet értek veled!
De azt se feledjük, hogy csak egy filmet akarnak csinálni a GITS-alapján (hangsúlyozom ALAPJÁN!!!!!!) és nem magát a GITS-t átfilmesíteni! Az ilyenek soha sem lesznek olyanok, mint az eredeti!
djk | 2007-01-20 17:31
Alexander Vincent eltaláltad a Dungeon Sige az a film amit elkészített már. Sajnálom.
Alexander Vincent | 2007-01-31 06:42
Oké, nincs 1 hete hangfalam, szal fogalmam sincs, mit szövegelnek, de könyörgöm, mondja vki, h ez csak vmi elmebeteg koleszosgárda által készített baromság, és nem hivatalos
Yuri | 2007-01-31 09:19
Miért lenne baromság?
Postal film lesz és Uwe Boll rendezi. Talán ez még emészthetőbb lesz, mint a többi filmje.
siklara | 2007-01-31 11:23
Mivel a Postal alapból egy vadbaromság, aminek nincs semmi eszmei mondanivalója/mögöttes tartalma és csak a fröcsögő vér, a vihogás (már akinek ez bejön, bár ezt tényleg csak röhejesnek lehet felfogni, én is játszottam kicsit vele ) és a polgárpukkasztás a célja, ezt talán még a Mester sem tudja nagyon elszúrni XD
[ Módosítva: 2007.01.31 11:25 ]
Gyú | 2007-01-31 17:25
Szeva tesók nem rég sikerült megnéznem A Kör eredeti legelső japán változatát (ezt dolgozták át az amcsik) sztem mérföldekkel jobb az amcsi verziónál már ami a történetet illeti persze mivel ez régebbi film itt nincsenek olyan efektek mint az amerikaiban de persze ez is king ahhoz képest mikor készült !
djk | 2007-01-31 17:36
Boll Művei és amik lesznek:
# Alone in the Dark II (2009) (announced) (producer)
# Far Cry (2008 ) (pre-production) (producer)
Benedick | 2007-01-31 18:42
Ezek közül csak az Alone-t és a BloodRanye láttam. Nekem személy szerint a Rayne az egy nagy GYILKOSÁG volt. Annó kétszer is megcsináltam az egyet.

Gyú: Hát ez már csak így szokott lenni. Az igaz hogy nem láttam se a kört se a ringut, de a tapasztalatok ezt mutatják. Vegyük pl a nemrég kijött Téglát ami a méltán népszerű és nagyszerű Szigorúan piszkos ügyek c. kínai film amerikai változata. A héten végre kézbekaptam a Téglát kiváncsi voltam hogy mit hoztak ki belőle, hát belenéztem egy-két helyen meg az eslő 30 percig jutottam és meg kellett, hogy állapítsam hiába a sok nagy színés csak egy harmadrangú akció film lett belőle. az eredetivel csak annyi a kapcsolat, hogy követi a sztorit és ennyi, de nem tudja visszaadni annak varázsát. Már előre félek, hogy mit fognak kihozni a Battle Royalból.
Benedick | 2007-02-10 14:42
A yoztube-on megnézhető a Uwe bétyó legúljabb alkotásának az előzetese mégpedig a Postalé. Hát elég nagy marhaság az egész, de ismerve a játékot most az egyszer közel áll az eredetihez.
djk | 2007-02-19 12:01
Hirtelenyében megijedtem mikor a youtubon nézelődtem. NGE Live Act előzetes. Na akkor gondoltam mgheszelem. Aztán végül megnyugodtam, mert az egyik előzetesben benne van Smith ügynök a Mátrixból, a másikban pedig Neo. És ráadásként az Evák a játékból vannak kivéve. Úgyhogy ezzel csak az embert riogatják. Itt található amiről beszéltem eddig:
http://www.youtube.com/watch?v=mRB2woVxcQ4
Jakker | 2007-03-17 15:59
Én erröl az iskolai fürdőruhárol szeretnék megtudni egy két dolgot illetve egy van ami nagyon fúrja az oldalamat mivel elég sok animében láttam ezért kiváncsi lettem hogy ez egyrészes fürdőruha e vagy kétrészes mert lent olyan mintha a felső részét ráhúznák a bugyirészére
Groove | 2007-05-22 17:43
nah hát ennyire kihalt ez a szívemnek kedves kis topic!
nem hagyhatom
megnéztem a múltkor a Világok Harca című förmedvényt....hát hogy az egy mien unalmas és szar film
de nem is ez az érdekes hanem amit utána néztünk
ez pedig a Thank You for Smoking - magyarul: köszönjük hogy dohányzott!
hihetetlen 1 film volt...csak úgy jött a semmiből és tarolt nálam.....naon jóóó!
aki szereti a a társadalmat (főleg az amcsit) fricskázó...fekete humorban bővelkedő filmeket az nézze meg A színészek: Aaron Eckhart, William H. Macy, Robert Duvall, Katie Holmes, Rob Lowe aki említésre méltó...de jól játszottak naon sztem!

yahh és tegnap előtt megnéztem a Tégla című filmet is
és naon bejött...bár az én véleményem az hogy ez 1 naon jó film...de volt már Scorsese papának ennél jobb filmje ami Oscart érdemelt volna...(monnyuk a casino...de mind1) a szereposztás itt is nívós naon:
Leonardo DiCaprio, Matt Damon, Jack Nicholson, Mark Wahlberg, Martin Sheen....szal nem lehet panasz...főleg hogy sztem mindenki naon nagyot alakít...bár a legnagyobb arc a Wahlberg álltal életre keltett Dignam nyomozó karaktere..az naon kész nah meg itt van a DiCaprio gyerek...háátt én megmondom őszintén hogy ki nem állhatom...de az TÉNY hogy anon nagy színész...ezt már bizonyította...és itt is nagyot játszik!

hmmm egyelőre ennyi...éledjen ez a kis topiccc gyerünk
djk | 2007-05-22 18:30
Én szerintem manapság nincs valami nagyon jó filmes piac, legalábis számomra. Utóbi időben inkább a régi filmeket szereztem meg. A legnagyobb és legkedvesebb filmemet is sikerült megkaparintanom, mégpedig az Őrült Stone, Avagy 2008 a patkány éve c. eposzt. Ez nekem a 10es listán 6odik helyet foglalja el. Rurger Hauer szerintem nagyott alakítot benne.
Mostani filmek közül a Fedőneve: Pipőt néztem meg ami úgy ahogy elment.
De az igazi filmes szezon majd most fog beindúlni. Csak pár pl. Karib-Tenger Kalózai3, Die Hard 4, Shrek3....etc, csak hogy a nagyobakat említsem.
[ Módosítva: 2007.05.22 18:31 ]
atis | 2007-05-22 18:51
Tégla: Valóben, nekem is tetszett, igazán remek file.
DiCaprio? Jah ebben a filmben jó volt. Bár én csak most realizáltam hogy ez a gyerek színész, és tud játszani is XD
Mostani termés nálam:
Lucky Number Slevin(Alvilági játékok): Kiba nagy film! Nekem eszméletlenül tetszett. Az elején minden olyan összevissza van, de a végére helyére kerülnek a kirakós darabjai

Pókember 3: röviden: LOL
hosszabban: Itt a kedvenc negatív szereplőm, Venom, erre elkefélik a filmet... Bár az első 2 rész alapján erre simán számítottam.

Hasutasok: Ismét egy magyar gyöngyszem...
"Erzsike közkincs" LOL
Nomeg EU-szabványos disznóvágás RULZ

Let's go to prison(Irány a börtön): Hatalmas vígjáték. Imádom az ilyen amerikai ökörséget...

Most amúgy a Transformers filmet várom, igaz semmi köze az eredeti transformershez, de a trailer alapján jó kis filmnek ígérkezik
Móci | 2007-05-23 11:29
A hasutasokat asszem én is megnézem.
Bár sok helyen eléggé lehúzzák.
atis | 2007-05-23 13:02
Ne hallgass rájuk... én szétröhögtem rajta a fejemet!!!
Pár gyerek is megnézte a koliban, nah őnekik nem kellette volna. Mindíg, amikor részegek(tehát hétfőtől péntekig) akor non-stop nyomják belőle az idézeteket
Tény hogy ritka nagy baromság, de megéri meglesni
llsz | 2007-05-23 13:39
Valaki nezi a LOST-ot???
leeluu | 2007-06-08 17:14
tegla haaat en inkabb az origot ajanlanam ez csak egy remake egesz jo de az sokkal jobb volt: http://www.imdb.com/title/tt0338564/
Kiera | 2007-06-09 22:44
na ez lehet, hogy nem ide tartozik, sőt biztos, de ma láttam mozielőzetest Transformers, és kiderült, vagyis én már tudtam, hogy van ilyen anime is, na és a mozielőzetesből, egész jónak igérkezik, és várom már, kiváncsi vagyok rá

Áthelyezve az Ismertetők/Transformers topicból /mod/
[ Módosítva: 2007.06.09 22:44 ]
mikeneko | 2007-06-24 21:02
Ha valaki szeretne valami nagyon súlyosat nézni - elmúlt 16 vagy elég edzett az idegrendszere - az ne hagyja ki a "Vaskabátok" című angol filmet.
Néhol abszurd és groteszk ill. a vége felé eléggé brutális ( pl van benne egy olyan jelenet amit nem is értem, hogy tehettek bele ) de mindezek ellenére rettentően szórakoztató.
norbee007 | 2007-06-25 07:13
Én is megnéztem a Pókember 3-at ... Nem érte meg. Olyan érzésem volt mintha csak úgy egymás mellé vagdosták volna a fügetlen jelenetek. Nincs kohéziója a filmnek. A végén a homokembernek megbocsát ROTFLOL

Hasutasok: Ma már ezt is meg fogom megnézni, ha már assan 1 hónapja porosodik a gépemen.
kika.1 | 2007-07-07 22:09
Asszem most jön a moziban a film belöle, és nagyon jonak tünt a bemutato alapján..

Áthelyezve az 'Ismertetők / Transformers: The Movie' topicból /mod/
[ Módosítva: 2007.07.07 22:09 ]
Wolfi | 2007-07-07 22:09
Azt tényleg érdemes lesz megpillantani!

Áthelyezve az 'Ismertetők / Transformers: The Movie' topicból /mod/
[ Módosítva: 2007.07.07 22:09 ]
Ghostman | 2007-07-07 22:10
A film nagyon jó csak ajánlani tudom bár nem teljesen olyan mint az anime kiadás

Áthelyezve az 'Ismertetők / Transformers: The Movie' topicból /mod/
[ Módosítva: 2007.07.07 22:10 ]
Dragonman1000 | 2007-07-07 22:10
Persze, hogy nem teljesen olyan, mivel amerikai! És azok mindig a saját izlésükre csinlálnak filmet mégha animét is dolgoznak fel!

Áthelyezve az 'Ismertetők / Transformers: The Movie' topicból /mod/
[ Módosítva: 2007.07.07 22:10 ]
atis | 2007-07-21 13:47
Tesómmal letudtuk a Transformerst is... hát nos, vegyes érzelmek.
Amire nem lehet kifogás, az a látvány... Olyan szinten durva, hogy az ember egyszerűen belefeledkezik, és tényleg úgy érzi, hogy azok ott vannak, és valóban Optimust látjuk teljes életnagyságban... lélegzetelállító... Nem tudom hova lehet még fejleszteni a digitális technikát.
Hangilag is nagyon ott van... Bübörgött rendesen, a zenék is elég jól passzolnak.
Történet... Hm itt az érem másik oldala... Az elején még egész jól indult.de aztán nem is tudom. Sajnos elérte az USA Style
Természetesen az elvárható dolgok megvannak. Optimus, és barátai, nomeg Megatron, és az Álcák armadája, az elmaradhatatlan Optimus vs. Megatron viadal(Amit megjegyzem, elég hülyén fejeztek be
spoiler Kinyit
A kis panelpondró menti meg Optimust???? LOOOL
) És persze elmaradhatatlan apróságok, miszerint ugye természetesen az emberek tudták a létezésüket, de a titkos...blablabla értitek a szokásos...
Poénok elég vegyesek... van hogy tényleg poénos, de általában csak a fejemet fogtam kínomban...
Összesséében nem bántam meg hogy megnéztem, de valszeg nem fogom többet, inkább akkor megnézem a régi anime moviet...
Viszont van oylan jelenet ami miatt mindenképp érdemes megnézni
"It's from Japanese"
illetve:

Mert Megan Fox is teszi amit tennie kell. Domborít jókislányhoz méltóan
[ Módosítva: 2007.07.21 21:38 ]
lac | 2007-08-01 15:39
Ide talán belefér.
index.hu írta:
A japán rajzfilm mestere a Toldiban
| 2007. 08. 01., 14:09 | Frissítve: 23 perce

Hayao Miyazaki [1] Oscar-díjas japán rendezőrajzfilmjeiből rendeznek animefesztivált augusztus 23-tól Budapesten a Toldi moziban, és az itt vetített filmeket az idén DVD-n is kiadják.

A négy nap alatt hét alkotást mutatnak be, a Laputa - Az égi palotát, a Nausicaa - A szelek völgyét, a Totoro - A varázserdő titkát, a Porco Rosso - A mesterpilótát és a Kiki - A boszorkányfutár című rajzfilmet. Műsorra tűzik a hazánkban már sikerrel játszott Chihiro Szellemországban [2] és A vándorló palota [3] című rajzfilmeket is.

Hayao Miyazaki (Spirited Away) Chihiro Szellemországban című filmjéért kapott 2003-ban Oscar-díjat a legjobb animációs nagyjátékfilm kategóriában.

Király, remélem lesz időm egyet-kettőt megnézni.
[ Módosítva: 2007.08.01 15:40 ]
Dragonman1000 | 2007-08-01 21:15
atis írta:
Mert Megan Fox is teszi amit tennie kell. Domborít jókislányhoz méltóan


Ja mást nem is csinál benne! Röhejesen amcsi filmrecept szaga van!

Maga a film hát mondjuk rá, hogy jó! A harci jelenetek jók benne, meg Optimuszék is.

Bár a film első felében sinte semmi se történik, addig a második felében csak ölik egymást ezerrel. Rosszul vannak elosztva a harci jenetek.

Meg hát Michael Bay rendezte, aki (szerintem mindenki tudja) a Pearl Harbort is rendezte és meg is bukott a film!

Amcsi filmes receptből is van benne rendesen.
Pl.:
1. A kimaradhatalan bombázó hősnő, aki csak seggét rázza, meg menekül a rosszfiúk elől. És persze, hogy összejönnek a film végére a főhőssel!

2. A filmnek természetesen amerikában kell játszódnia, mer hol is játszódhatna máshol.

3.
atis írta:
És persze elmaradhatatlan apróságok, miszerint ugye természetesen az emberek tudták a létezésüket, de a titkos...blablabla értitek a szokásos...

4. Klisés poénok. (Szerintem.)
[ Módosítva: 2007.08.02 1:42 ]
baecha | 2007-08-03 21:00
Sztok! A Vaskabátok ténlyeg nagyon jó. Nekem legalábbis tetszett. Egyáltalán nem sablon, mégis szórakoztató. Szerintem .

De ha szabad ilyet és nem jár érte bünti , akkor szeretném figyelmetekbe ajánlani, a Zaaron legendája című amatőrfilmet, amelyet pár ismerőssel készítettünk, és ami június elején készült el. A szereplők, nem profi színészek, szóval ne várjon csodát senki .
djk | 2007-08-06 17:16
Gondolom már láttátok a Die Hard 4.0 (Az Életedet egy jobb filmért) c. szörnyedtséget. Én szerintem, úgy elvan cseszve az egész film ami gáz. McClane nem az akinek megismertük még eredeti szinkronnal. Poén nuku, CGI 90es évek amik egyáltalán nem kelletek volna bele, Főgonosz egy cecsemő játékpisztolyal, nuku káromkodás, nuku vér, nuku cigi, nuku másnaposág és aszpirin. Ja és a feleségét sem emlegetí.
Egy nagy kalap s**r ez a film. Remélem nem lesz több rész belőle.
MaRtiN | 2007-08-06 17:35
djk írta:
Gondolom már láttátok a Die Hard 4.0 (Az Életedet egy jobb filmért) c. szörnyedtséget. Én szerintem, úgy elvan cseszve az egész film ami gáz. McClane nem az akinek megismertük még eredeti szinkronnal. Poén nuku, CGI 90es évek amik egyáltalán nem kelletek volna bele, Főgonosz egy cecsemő játékpisztolyal, nuku káromkodás, nuku vér, nuku cigi, nuku másnaposág és aszpirin. Ja és a feleségét sem emlegetí.
Egy nagy kalap s**r ez a film. Remélem nem lesz több rész belőle.
Sajnos ezt a filmet is elérte a végzete... mint szegény Rocky-t is... Kár értük.
DarkEvilPiccolo | 2007-08-06 21:21
Szerintem nem csak a Rocky-t és a Die Hard-ot érte el a végzet hanem az összes olyan filmet aminek megpróbáltak a kétezres években folytatást csinálni Rocky 6 vagy mennyi Die hard 4 Terminátor 3 Jurassic Park 3 és még sorolhatnám mind egytől-egyik katasztrófa film lett najó talán A Star Wars Sithek Bosszúja még ok de igazából annak sincs sok köze a régi részekhez de szerintem azért egész jó lett.
Ja és még Superman Visszatér egy hányadék lett a Batman kezdődik viszont nem lett annyira rosz mint amilyenre számítottam.
Elvileg lesz Indiana Jones movie folytatás kíváncsi leszek arra is.
Nem véletlenűl lettem animés és nézek éjjel nappal animéket és filmeket pedig egyáltalában nem nézek csak ezeket szoktam mert abban reménykedek hogy sikerül valamit a régi klasszisokból kihozni de eddig nem igazán jött össze senkinek a dolog.
A mai névtelen filmeknek pedig meg sem adom az esélyt mert nem vok rájuk kíváncsi de szerintem ezt nem is fogom megbánni.
djk | 2007-08-22 19:16
RE3

Nézétek meg. Itt a remény, hogy ez évben azért lesz nagyon faxa folytatás. RE3
[ Módosítva: 2007.08.22 19:17 ]
mikeneko | 2007-09-29 00:35
Ha valaki esetleg még nem látta volna, most itt a lehetőség:

m2
szombat 2007.09.29. /ma este!/
22.10.
AKIRA (szinkronizálva)





[ Módosítva: 2007.09.29 0:35 ]
balaaz | 2007-12-03 22:18
Mivel megpusztult az Anime VS Cartoon topic ide írok: mondjuk nem versus akartam megnyilatkozni, hanem inkább csak annyit, hogy a nem japán animáció is megfér az anime mellett - legalábbis nálam biztos. Annak is megvannak az értékes darabjai stb. Egyébként tudtok-e olyan népszerűbb rajzfilm/animáció topicot ahol az egyes műfajok fikázása nélkül szót lehet váltani akár egy bábfilmről, egy CG-ről, egy gyermekrajzfilmről, felnőttanimációról, rövidfilmről stb.? PL. lehet kivesézni Egon&Döncit , Macskafogó 2 Sátán macskáját , Kis Vukot , Persepolist , Princesst , Frank&Wendyt , Mézengúzt , Beowulfot - hogy csak az újabb mozifilmeket említsem. Vagy pl. a közelmúlt filmfesztiváljai kapcsán Bruno Bozzetto vagy Bill Plympton bámulatos műveit. Továbbá nemrégi tévéműsorok kapcsán pl.: Kamera által homályosan (Scanner Darkly), Az élet nyomában (Waking life), Renaissance , Sötét Kristály , Zsinóron (Strings). Mindezeken túl régebbiek közül természetesen: Belleville randevú , Kirkou és a boszorkány , Wallace & Gromit gyurmahorrorja , Tim Burtonhoz köthető cuccosok , régi nagy magyarok. Esetleg Csodabogarak (Minuscule) vagy pl. Adult Swim sorozatai, mint: Aqua Teen Hunger Force , Metalocalypse , Venture Bros. , Boondoocks...

Amúgy Persepolist szerintem senki ne hagyja ki (bár még nem láttam, de a film alpjául szolgáló képregény nagyon jó - kiadták már magyarul is, s a trailerek is beszédesek.
djk | 2008-01-02 19:49
Na egy kis helyzet jelentést teszek, megnéztem két filmet amiről kell hogy beszéljek.
Resident Evil 3: A sorozatba nem igazán illik sem a játék történetéhez, mert sehol nem emléxek ilyen sivatagos részre. Meg ezt sem értem mé sivatagos Las Vegas? Na mind 1. De viszont pozitívum, hogy hozta az elsőnek a zombis részét és a második akció részét. Úgy érzem jobb mint a második rész, de nem jobb az elsőnél. Örülök, hogy Clair is szerepelt benne, de nem úgy lehetett látni mint a játékban, de így is jó volt. Öröm az ürömben, hogy a néger csaj hamar kinyifan hál istenek, mivel elég gyengécske volt a szinészi teljesítménye. Csak eggyet nem értek. Albert Wesker mi a francot keres a filmben mikor elvileg a játék első részében kinyifant. Talán a negyedik részből kiderül.
Alien vs Predator 2: Beülök a kis kényelmes fotelkámba és elindítom a filmet. A képpel nem volt nagy gond nagyából látni lehetett mindent (bár ne láttam vola). Nagyban várom a következő történést
spoiler Kinyit
predalien kijön megöli a prediket lezuhan a földre
innentől kezdve a film feléig szinte semmi cselekmény, a moziban majd ilyenkor elehet menni wc-re vagy egyet cigizni, sőt még a mekibe is lelehet ugrani, mert úgysem maradtok le semmiről. Na a második felétől nagynehezen beindúl a cselekmény. Túl nagy akcióra nem szebed számítani. Emberek puskákal lövöldöznek össze vissza. A nemzeti gárdát kinyírják.
spoiler Kinyit
Van egy kisseb csapat (öcsi, báty, egy anyuka , a lánya, serif és a megmaradt emberek. A bátyus megtanulja kezelni a Predi válán lévő fegyvert. 4en megmenekülnek, jön az atom(RE2) oszt kész.Egy részen viszont totál kiakadtam, hogy, hogyan mertek ilyet csinálni. [spoiler]Korház, csecsemő osztály+Predalien. utánna korházi szoba ahol várandos kismamák gyerekek helyett, 4 aranyos Aliennel lepik meg az újdonsült apucit. Na ez már több volt a sokból
[/spoiler]Lényeg a lényeg, az Alienek és Predator filmeknek nem az első AvP volt a megszégyenitője hanem ez. Senki se nézze meg aki előbiek rajongója. Az előzetesek csalnak!!!!
Hát ennyi lenne és bocsi a sok Spoilert de azok fontosak voltak.
Közben újabakat is sikerült megnéznem.
Nemzet Aranya 2: Nicolas Cage és Jerry Bru. még most sem hazutolják meg magukat. Ezt lehetne már téleg Indi őj köntösben-nek nevezni. Izgalmas, akció dús és egyben érdekes és látványos. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Még több ilyen filmet.
Fürész 4: No ez az a film amitől kevesebbet vártam. Kelemesen csalódtam. Hozza a gusztustalan filingjét mint az elöző 3 rész, de viszont nem olyan összekötött mint a második rész. Néha már téleg elvesztettem a fonalat főleg a végén. De attól fügetlenül nagyon jó let.

Az értékelések összesen régieket is belevetve:
RE1: 98%, RE2: 80%, RE3: 95%
AVP1: 92%, AVP2: 72%
NA1: 98%, NA2: 98%
F1: 60%, F2: 95%, F3: 90% F4: 92%

[ Módosítva: 2008.01.03 0:50 ]
layae | 2008-01-04 10:00
Az én kedvenc filmem a Harcosok klubbja. Nagyon jók a színei, a színészek, a történetről nem is beszélve! Már nagyon sokszor végignéztem, de annyira jó, hogy soha nem tudom megunni.
Oh.., ha már japános oldal,írok egy japán filmet is!
Nemrég láttam egy magyar csatornán, a címe:
Lopakodó szellem. Elég rövid, nagyon nem szól semmiről, nem is sokat beszélnek benne, dehát művészfilm és meg kell hagyni egész jól sikerült.
Aki tehetin nézze meg őket érdemes!
bozontkun | 2008-01-09 22:02
Hááát, én csak lierom a kedvenc filmjeimet...
-Ravasz az agy és a 2 füstölgő puskacső
-Blöff
-Harcosok Klubja
Meeeg mostanság a Green Street.
(jó soroljuk ide még +1-nek a Jay és NémaBob visszavágot is )
-még a Butterfly Effect is elég jo kis sztori...-
Japán filmekből nem sokat láttam, mondjuk mondanám a Battle Royalet ^^

Igazából már nem nagyon vagyok ismeretes a mai filmek világában, maradok az animéknél, de a fent említett filmeket kb szerintem mindig meg tudnám nézni ^^
Bagoly441 | 2008-01-11 21:11
én a battle royale hoz kersek magyar feliratot de sehol nem találtam angol felirattal meg nem merem elkezdeni mert akkor nem értek mindent, aztán meg majd megszerzem még valahonnan a könyvet is
bozontkun | 2008-01-11 21:53
jahh a könyvre énis spájzolok^^ amugy nem olyan nagy cucc megérteni az angolt alatta, énis ugy néztem meg angol felirattal betegen magyar feliratot talán feliratok.hu rol szedtem le de nem vagyok benne biztos
niko01 | 2008-01-19 21:51
Üdvözlet mindenkinek! Új bejelentkező vagyok remélem szívessen fogadtok majd. És még kezdő a netezéssel kapcsolatban úgyhogy némi megértést kérek ha tudatlannak tünnék.
Imádom az animékat már állt. iskolás koromban elmentem Budapestre (alsóbb osztálybeli falusinak akkor ez nagy szám volt) hogy megkeressem a Troll Barlang nevű üzletet amit az X-men hátulján láttam. Kicsi volt de tátva maradt a szám mikor megláttam a sok képregényt, filmet, játékot stb. Sajnos nem volt pénzem semmit se venni, már akkor 10eFt volt egy VHS. És persze nem magyar. Most hogy van netem utánna néztem, de már nem találtam meg a honlapját. Egyébként az érdeklődésemet az MTV-n (zenei) késő este leadott idegen nyelvű anime ajánlók keltették fel. Ha valaki tudna információval szolgálni a boltról, vagy a régi (kb.:13évvel ezelőtti) kiadású animékról megköszönném. Üdv mindenkinek: niko01
Doe | 2008-04-21 00:18
Nos, épp most fejeztem a Stardust - Csillagpor c. filmet, és hát nem mehetek el szó nélkül mellette. Anno mikor ment a mozikban angolul már láttam, de most szinkronosan felevenítettem, és ütött mint a 220, talán még élvetesebb is volt. Aki még nem látta, pótolja, mert megéri, egy fantasy-kalandfilm-vígjátékról van szó tehát, benne olyan nevek parádéznak több mint 130 percen keresztül, mint Claire Danes, Michelle Pfeifer vagy Robert de Niro. Állíólag már a folytatást tervezgetik...

ITT pedig kedvcsinálónak egy magyar feliratos trailer.

[ Módosítva: 2008.04.21 0:18 ]
intoccabile | 2008-04-21 22:03
Na lehet hogy attól sikitófrászt kapnék. Valószínű azért nem lett kedvencem a film mert a regényt már jó pár éve olvastam és nagyon szeretem mind a mai napig... így amit változtattak a filmben az számomra inkább negatív mint pozitív volt... Meg nem hiszem hogy Neil Gaiman írna egy folytatást... és ha nem ő követi el a dolgot akkor ott ette meg a fene...
Jekyll | 2008-05-15 23:42
Bagoly441 írta:
én a battle royale hoz kersek magyar feliratot de sehol nem találtam angol felirattal meg nem merem elkezdeni mert akkor nem értek mindent, aztán meg majd megszerzem még valahonnan a könyvet is

gondolom már késő szólni, de előbb mindenképp a könyvet olvasd el, sőt meg se nézd a filmet, hihetetlenül illúzióromboló. :/

kedvenc kultfilmem először is természetesen a magyarul bárányok harapnak címen és vígjátékként kijött, amúgy black sheep és véresen komolyan gondolt horror. XD a 28 nappal később után azt hittem, hogy ennél ütősebb már nem jöhet, és mégis. sőt, az említett csoda után is felmerült bennem ugyanez, de ismét csalódnom kellett: egy unalmas éjszakán szembejött tarantino csodálatos és felülmúlhatatlan alkotása, az alkonyattól pirkadatig [from dusk till dawn]. egyszerűen zseniális a vámpírok ábrázolása, a szenteltvízzel töltött koton, és hogy a végén szó szerint mindenki megmurdál a két főszereplőt kivéve. bátran kijelenthetem, hogy ezerszer fájdalmasabb, mint a black sheep kisrepülőt vezető birkája, vagy éppen a furán összevágva átalakuló bárányember. [perverzióim közé tartozik a gagyi horrorfilmek elemzése, ohh hell yeah]
Daisuke Ido | 2008-05-16 12:57
Bagoly441:
Itt vannak magyar Battle Royale feliratok.

Ha meg nem passzolna a te változatodhoz, nyugodtan keress meg pmben, mert nekem meg van dvdripben az 1 és a 2 is, ha nagyon kellene.
MaRtiN | 2008-05-16 17:26
Jekyll írta:
...from dusk till dawn...
Van második része is, ha hasonlóan mazo hajlamokkal bírsz mint én akkor azt se hagyd ki Nem hittem, hogy lehet "fokozni az izgalmakat", és hogy megérne egy második részt is eme remek, de be kellett látnom tévedtem...
(Mellesleg megjegyzem, ha a zombi vonalat nem viszik bele, és máshogy fejezték volna be az első részt még talán nem is lenne olyan rosz... )

Jekyll írta:
... egyszerűen zseniális a vámpírok ábrázolása, a szenteltvízzel töltött koton ...
Bennem inkább a a 'manbody' gitár maradt meg mint "kiemelendő részlet", egy Lordi koncerten mekkorát szakítanának már vele... =))
Jekyll | 2008-05-17 10:41
MaRtiN írta:

Van második része is, ha hasonlóan mazo hajlamokkal bírsz mint én akkor azt se hagyd ki Nem hittem, hogy lehet "fokozni az izgalmakat", és hogy megérne egy második részt is eme remek, de be kellett látnom tévedtem...
(Mellesleg megjegyzem, ha a zombi vonalat nem viszik bele, és máshogy fejezték volna be az első részt még talán nem is lenne olyan rosz... )

neee ezt nem hiszem el. : D
azonnal ugrasztom valamelyik kellőképp specializált ismerősömet, hogy szerezze be. [elképesztően profik, a black sheepet egy évvel a bemutató előtt sikerült megnéznünk. XD]
és még a zombik is. mostmár annyira sejtem kábé az egészet.. : DDD

MaRtiN írta:
Bennem inkább a a 'manbody' gitár maradt meg mint "kiemelendő részlet", egy Lordi koncerten mekkorát szakítanának már vele... =))

lol tényleg XDDD szerintem egy sima gyáros/yukas performanszban is simán bejátszhatnák, a disznószívhajigálás után már nem is lenne meglepő. lenne mit csócsálni a parti hátralévő részében. [képekkel dokumentálták az eseményeket, csúnyán fel is rakták netre, méretezés és jóindulat nélkül, de nem árulom el, hova.]

mellesleg anno említettek egy mexikói filmet, ami egy helyi maszkosharcosról szól [elnézést, most nem jut eszembe a nevük.. kivéve ha simán pankrátor], aki nagyon szereti a gyerekeket, viszont a vérfarkasokat meg a vámpírokat olyan gyönyörűen küldi a falnak, hogy élből annyi az összes örök életüknek. [kicsit olyan chuck norris-fíling].
nem tudja esetleg valaki, ez mi lehetett..? életcélom a megszerzése. X'
keehl-m | 2008-06-11 21:33
ajánlanék filmeket christian bale-től, ami akár még egy fannak is újdonság lehet /vagy nem/ olyanoknak is ajánlanám akik a nem kommerszebb irányt is szeretik,bár tőle ezek is nagyon bejönnek,sőt...
Bár egy kicsit féltem/őt/ amiatt hogy megint elválalja a batmant,nem biztos hogy jó irány bár az első jól sikerült,ráadásul ő lesz john connor a t4-ben is .. majd meglátjuk,lehet hogy ő még ebből is jól jön ki,na szóval:
állithatom hogy az első komolyabb alakítása/főszerepben biztos/:
A nap birodalma/Empire of the sun/ 1987-ből.John Malkovich a második helyen kiemelt színész a filmből,nem mesélem el nézze meg aki akarja,még kissrác koromban láttam elösször és rám nagy hatással volt.87, az időpontból egyértelmű hogy még ő is kissrác volt.
A másik :A gépész 2004-ből elég furcsa hangulatú film de érdekes mozgalmas,és itt /is/ kiderül milyen jó színész ,és a mesterségéhez kötődő alázata hogy képes volt ennyit fogyni egy szerep kedvéért,nem egyedi példa persze de azért nézzétek meg ő mennyire lefogyott,amúgy elég jókötésű gyerek,modhatni ezt már kétszer megcsinálta nemrég a Rescue dawn-ban/2006/ de nem ezért dícsérem ,csak tisztelem a megszállotságát.
Na ennyi volt mára majd még jelentkezem.

bozontkun | 2008-06-11 22:02
Művelődtam az idő során film téren is
Na lássukcsak: rendkívül tetszett a Saw (Fűrész) 3. része, és hétvégén már a 4.-et sasolom, amiről úgy hallottam hogy übereli az előző 3at. Véleményem szerint ez a 3. epizód tartalmazta a leg "hidegkirázósabb" jeleneteket, és szerintem ez volt a leg izgalmasabb is. A végén a csavar is hozta az elődjai színvonalát (még talán túl is ütötte )
Aztááán, van olyan film is aminek a megnézése után csak ültem maga előtt és bámultam a semmibe... pl: Requiem for a Dream (Rekviem egy álomért). Kegyetlen igazságot mutat be a drogosok életéről. Olyan szinten meghökkentő hogy azt szavakba önteni nem lehet, nézni kell, nagyon durva képhatással rendelkezik, többszöri megnézés után is ugyanazt az érzést keltette bennem, aszem örök kedvencem amrad Hogy maradjak a drogos témánál, ittvan még a Trainspotting is. Bátran ajánlom a téma kedvelőinek, bár ez azért tartalmaz vicces elemeket is, és izgalmas is!
Most hétvégén pedig az American Beauty (Amerikai szépség) c. filmet néztük, olyasmi érzéseket ébresztett bennem mint a Requiem for a dream, sokat gondolkoztam a filmen. Iiiigen vannak benne poénos jelenetek, de ez egy nagyonis komoly mű.Családokat mutat be, és embereket. A vége megdöbbentő szerintem... és van mégegy amit felsorolnék, az pedig a Cloverfield egy kameraállásból van megcsinálva, mintha dokumentum film lenne, remek effektekkel és izgalmakkal van megáldva. Szerintem lehetett volna hosszabb is, olyan 1 óra 10-15 perces lehet. Én végigizgultam, és ez is meghökkentett. Egyébként arról szól hogy valami földönkivüli lény megtámadja a földet, érdekes, és bombajó. Ezeket a filmeket bátran ajánlom mindenkinek!
keehl-m | 2008-06-12 22:18
Most Havier Bardem-ről :aki látta a No country for old man-ban talán érdekli hogy mit is érdemes még tőle megnézni:na itt van néhány film:
The Dancer upstairs
Perdita durango
Before night falls
a magyar tévében midegyik volt már úgyhogy valszinüleg a netről is leszedhető én elég kezdőként a dologban habár midegyik filmet megtaláltam,nem mindegyikhez találok feliratot
A dancer upstairs-ben egy kreált latinamerikai ország nyomozóját játssza,aki éppen furcsa bűnesetek,terrorcselekmények után nyomoz,érdekes szerelmi szállal,az identitáson való vívódással,a saját helyzetünk elfogadásával,hogy nem illünk abba a világba amelyben élünk,hogy a család se nyújtja azt a boldogságot amit szeretnénk ismerni,,és emellet másról is az eszmékről és ezek veszélyességéről,hogy tűzbe hozhatja ugyan az embert de elveszíthetjük tőle józan itélőképességünket.
A Before night falls:egy reinaldo arenas nevű homoszekszuális kubai költő életéről szól ,megpróbáltatásairól amit a rendeszer miatt kell elszenvednie ,és részben az ottani szabadabbangondolkodók és a homoszekszuális közösség életéről kuba történelmével vegyítve a forradalom utántól,és részben pedig reinaldo teljes életútját mutatja be amit anyjához és gyerekkorához kötődő kapcsolata foglal keretbe.
A Perdita durango:az itteni karaktere elképesztően erős férfias,ki nézné ki ezt belőle a before night falls után,annyit mondanék róla hogy őrült szenvedélyektől átitatott akciófilm,amiből mélyebb tartalmakat is ki lehet bányászni, egy furcsa szerelmespár kapcsolatát mutatja be...fúú nehezen tudnám pontosabban leírni miről is szól ,a poénokat meg nem akarom lelőni,remélem felkeltettem az érdeklődést ,talán még annyit hogy ha valaki akarna egy őrült,véres,spanyolos animét csinálni /ha ez lehetséges /hát ebből lehetne.
na viszlát mára is majd még írok.
djk | 2008-06-12 22:34
Jó láttni, hogy nem csak nekem tetszik a Cloverfield.
spoiler Kinyit
Ha még nem figyelted meg a film végén mikor a régi felvételt lehet látni nézd nagyon a tengert a hajó közelében 1:10 körül és láthatsz valamit. Ami talán magyarázat lehet mi is az a szörny. De nagyon figyelj mert gyors jelenet és nagyon apró.
Jah és készítik a második részét is.

Amitt én még ajánlok az az új Jackie Chan-Jet Lee film a The Forbidden Kingdom. Aki szereti a régi kínai filmeket amikben repkednek az emberek azoknak ajánlom. Csak két gondom volt a filmel. Az amcsi srác és hogy sokkal több poénos hejzetett lehetett volna kihozni belőle.
bozontkun | 2008-06-12 22:40
Iiigen djk, Bagoly mondta már nekem is. Egyébként magad vetted észre vagy teis olvastad?
Nagyon durva egyébként, nekem szerintem sose tünt volna fel! Örülök hogy készítik a második részt, nagyon érdekel!

keehl-m ez a The Dancer upstairs jó lehet, szerintem leszedem ^^köszi az ajánlatot!
djk | 2008-06-12 22:57
Én is forumon olvastam, de legalább 10x kellet megnéznem azt a kis részt mire észrevettem.
Jekyll | 2008-06-13 06:49
bozontkun írta:
Saw 3

én spec azt már meg sem akartam nézni. az első még érdekes volt. a másodiknak kábé az utolsó x perce, mikor kiderül minden és usgyi van, és variálgatnak a fényekkel sattara. de a legeslegvége [zsarura rácsukódik az ajtó] kifejezetten klisé befejezés. ezek után meg sem néztem a hármat. nem szeretem a folytatásokat, na.
pláne a 'horror'filmeknél, mikor már csak az a lényeg, hogy még több művért borítsanak a szőnyegre mint az előző részben. [am simán lehet hogy a 3ról beszéltem és a 2t nem láttam.. : D]

bozontkun írta:
Requiem for a Dream

férfiasan bevallom, mikor először láttam, elbőgtem magam a végén. : DDD tényleg nagyonnagyon jó film, szeretem, de már a könyökömön jön ki.
mindent elcsesznek ezzel.

bozontkun írta:
Trainspotting

még nem iksz, bár annyira nem vonz, de egyszer biztos lesz rá sok időm.
másik két általad említett sem volt meg, de valahogy nem is vonz a témájuk. a cloverfield talán egyszer majd valamikor, az említett dokufilm-beütés miatt, az tök jó tud lenni.
kivéve ha 20 ronyból dobják össze mint a csodálatos blairwitch projectet. X' [11-12 évesen még megijedtem tőle, de összességében.. lolz. szvsz.]
bozontkun | 2008-06-13 09:35
Jekyll írta:
am simán lehet hogy a 3ról beszéltem és a 2t nem láttam.. : D
nemm, a 2.ról beszéltél, te tudod, de ha olyan kedvedben vagy szerintem fogj bele
Jekyll írta:
mindent elcsesznek ezzel.
mármint mire gondolsz? o.O
Jekyll írta:
a 20 ronyból dobják össze mint a csodálatos blairwitch projectet.
nem, kérlek ez kicist jobb minőség mint az általad emlitett "horror" (bár már azt is rég láttam, még tán a 10-et sem töltöttem be xD )
Jekyll | 2008-06-13 10:11
bozontkun írta:
mármint mire gondolsz? o.O

arra hogy kezd fizikai fájdalmat okozni, amikor valamelyik hülye felfedez egy tényleg jó filmet [amiről addig még csak nem is hallott senki], megmutatja a gyökér barátainak, és két hét múlva egy partiban a tiesto-féle requiem for a dream remixet nyomatják. [ami amúgy egy tök jó szám, deakkoris. nemár.] mert emlékeim szerint anno nem nagyon, vagy nem is adták mozikban [lehet, hogy ebben most tévedek], ettől függetlenül már minden második szellemi toprongy favjai között ott virít. nem nem nem az zavar ha valami jó és sokan szeretik, magasról teszek arra hogy valami amit szeretek divat-e vagy sem, szimplán idegel, pont a fent leírt miatt. egyszerűen nem létezik akkora, értelmi befogadásra is képes közönség, mint amennyien a nyálukat verik rá. mer' úúú tök durva. jobban ennél nem tudom elmagyarázni. X'
különben ugyanez van a fight clubbal, a donnie darkoval és egy csomó tökjó, de ocsmányul elnépszerűsödött filmmel. és fáj értük sötét kis szívem helye.
btw rfad-hez még annyit, hogy az egyik legkicseszettebbül jó zenéje van neki. ezt muszáj megemlítenem, mert tény. :3

bozontkun írta:
nem, kérlek ez kicist jobb minőség mint az általad emlitett "horror" (bár már azt is rég láttam, még tán a 10-et sem töltöttem be xD )

azért annál nem nehéz jobbat produkálni. : DDD de azért hiszek neked. : )
amúgy utolsó földönkívülis-horror élményem ha jól emlékszem az álomcsapda. akkor akartak kivágni a moziból, mert már nem tudtam visszatartani a sírvaröhögést, úgy szó szerint. X'D
bozontkun | 2008-06-13 12:38
Nemtudom hogy menynire céloztad nekem az előző kijelentésed, mindenesetre nem veszem magamra, mert nemérzem hogy értelmetlen lennék a film befogadására. Másfelől pedig egyetértek veled ebben a témában, énsem szeretem amikor az ilyen emberek terjesztik a hasonlo eszűeknek , dehát ez van, nem csak filmek terén... sajnos mindenben igy van szvsz.

Jameg anynit hogy a Cloverfield, nem igazán horror, inkább izgalmas jelenetekkel átszőtt alkotás
Jekyll | 2008-06-13 13:11
dehogy nekem szántam, akkor úgy fogalmaztam volna. [...] ;p :]
bozontkun | 2008-06-13 16:04
egyébkénbt irtad a Donnie Darkot, aztidősebbik nővérem is ajánlotta, tényleg olyan jó lenne?
Jekyll | 2008-06-13 19:14
ühüm. :3 legalábbis én nagyon bírom. és imádok itt-ott adatlapban idézgetni belőle. : D [főleg a törpök szexuális életéről folytatott párbeszédet. X']
ésésés annak is nagyon jó a zenéje. gondolom a mad world-öt vágod, pölö. gary jules. a sztorit nem kezdem el mesélni, inkább nézd meg. :]

amúgy lecsapott a kíméletlen agyhalál, és késztetést érzek hogy elcsépelt trúdark szubkultfilmeket nézzek. holló, interjú a vámpírral, ilyenek. hála a sötét véristeneknek múltkor haverom szétszerelve felejtette a dvdlejátszómat, szóval nem fogok [ma már] még mélyebbre süllyedni. X'D
bozontkun | 2008-06-15 18:17
hmm Interjú a vámpirral... az nem Tom Cruise? O_O hmmm régebben aszem láttam belőle részleteket, de én abban a hitben voltam/vagyok hogy az egy jó film o.O hmmm meg kell majd néznem, talán VHS-en még mindig megvan ^^

Donnie Darkot meg leszedtem csak nem volt valami sok időnk a hétvégén, igy nem néztük még meg, de a Forrest Gumpot igen ^^ Már régóta meg szerettük volna, és lejött hamar ^^ És basszus van egy zene benne (ilyen vietnámi háború idejei) , és baszki nem tudom mi a cime pedig irtózatosan jó...
Jekyll | 2008-06-15 19:54
bozontkun írta:
hmm Interjú a vámpirral... az nem Tom Cruise? O_O hmmm régebben aszem láttam belőle részleteket, de én abban a hitben voltam/vagyok hogy az egy jó film o.O hmmm meg kell majd néznem, talán VHS-en még mindig megvan ^^

dede, az. : D jó film, egyszer, úgy 15 évesen gótkorszakban. utána maximum poén, legalábbis nekem. de megnézni megéri végülis, van rosszabb. [például a kárhozottak királynője. XDDD] mondjuk hozzáteszem, én nagyon nem szeretem anne rice-t, és ha vámpírok akkor csak wod-ben tudok gondolkodni. : D

bozontkun írta:
Donnie Darkot meg leszedtem csak nem volt valami sok időnk a hétvégén, igy nem néztük még meg, de a Forrest Gumpot igen ^^ Már régóta meg szerettük volna, és lejött hamar ^^ És basszus van egy zene benne (ilyen vietnámi háború idejei) , és baszki nem tudom mi a cime pedig irtózatosan jó...

forrest gumpot nem szeretném megnézni. olvastam a könyvet és azt mondták hogy akkor véletlenül se, illúzióromboló. és az ilyet elhiszem, mert általában filmen minden jó könyvből olyat hoznak ki hogy utána a kezembe nem veszem többet. >______>
szóval nem tudom mi a zene, keress rá googlen a zenéire : )
bozontkun | 2008-06-15 19:59
jahh az lesz hogy googlebarátom segitségét kérem.
az a poén hogy direkt megnéztem a végén azt a listát ahol leirják a szereplőket, dalok cimét stb... hát nem félbeszakadt ? xD szoval majd kiscit meg kell erőltetnem magam *nemaakar xD*
Amugy lehet hogy igazuk van azoknak akik mondták hogy illuzioromboló a film a könyv után, én pl a Harry Potterekkel voltam igy amikor olvastam őket. Könyv nagyon tetszett ( és lehet még most is tetszene) de pl az 5ös film szerintem annyira szánalmas lett hogy hihetetlen >.< Deviszont a Gyűrűk ura film baromi jo volt, a könyvet utána ellkezdtem olvasni de olyan szinten unalmas volt hogy nem jutottam tovább 100 oldalnál... :S Szóval ez ki fog maradni az életemből aszem ^^

Most meg majd a Space Jam-et szeretném megint elővenni, amikor kissrác voltam és imádtam kosarazni, minden nap megnéztem reggelente ^^ Mostmeg leszedtem pár jó zenéjét, és hallgatom, és nagyon megkivántam nézni a filmet
siklara | 2008-06-15 20:52
Kérdés: A Noëlle című filmről nem tud valaki valamit? Aminek a legjobban örülnék, az egy torrent lenne, mert sehol nem találom, mintha nem is létezne, pedig nagyon érdekel egy kedvenc szikronszínészem miatt, akinek ebben van az első filmes szerepe.
Jekyll | 2008-06-16 07:21
bozontkun írta:
jahh az lesz hogy googlebarátom segitségét kérem.
az a poén hogy direkt megnéztem a végén azt a listát ahol leirják a szereplőket, dalok cimét stb... hát nem félbeszakadt ? xD szoval majd kiscit meg kell erőltetnem magam *nemaakar xD*

kibírható. ;D vagy kérdezz meg valakit aki látta, én spec mindig lusta vagyok keresgélni és ez az egyszerűbb megoldás. : D

bozontkun írta:
Amugy lehet hogy igazuk van azoknak akik mondták hogy illuzioromboló a film a könyv után, én pl a Harry Potterekkel voltam igy amikor olvastam őket. Könyv nagyon tetszett ( és lehet még most is tetszene) de pl az 5ös film szerintem annyira szánalmas lett hogy hihetetlen >.< Deviszont a Gyűrűk ura film baromi jo volt, a könyvet utána ellkezdtem olvasni de olyan szinten unalmas volt hogy nem jutottam tovább 100 oldalnál... :S Szóval ez ki fog maradni az életemből aszem ^^

hjahh, a harry potter könyv anno nekem is tetszett, de nem annyira hogy a filmtől életre szóló törést szenvedjen sötét kis lelkivilágom. pláne hogy az 5. részt már csak félig láttam, januárelsején, szóval nem sokat fogtam belőle. XD
viszont a gyűrűk ura könyv szerintem jó/volt. lehet perverz ízlésem van és hobbiból az isteni színjátékból tanulgatok részleteket [vagy éppen a faustból], de az egyetlen könyv amit az utolsó száz oldalnál odavágtam az a bűn és bűnhődés volt. X'D szóval ha kihagyod az introt [mert ki a tökömet érdekel, hogy füveznek a hobbitok?] és elkezd beindulni a sztori, akkor kezd érdekes lenni. mondjuk a második rész, mikor tényleg csak mennek mennek mennek, gyaknak, mennek mennek mennek, gyaknak és mennek mennek mennek és gyaknak, az elég leépítő, de még nem olyan vészes. viszont a film az igen, az egyetlen pozitív dolog benne liv tyler aki rohadt jól néz ki. : D

bozontkun írta:
Most meg majd a Space Jam-et szeretném megint elővenni, amikor kissrác voltam és imádtam kosarazni, minden nap megnéztem reggelente ^^ Mostmeg leszedtem pár jó zenéjét, és hallgatom, és nagyon megkivántam nézni a filmet

lolz most hogy mondod.. : DDDD anno én is imádtam. meg a roger nyúl a pácban, ami hasonló kaliberű. azok tök jók.
de én ma a jurassic parkot fogom előkotorni, szintén alapmű. remélem még megvan valahol, vhs-en. XDDD az a film.. oltás. cseszettnagy. : D
Superion | 2008-06-16 10:36
Space Jam, Roger nyúl a pácban - örömmel látom, h művelt emberek járnak ide Utóbbit én is előszedem majd ha lesz rá időm, nagyon nagy
*PatricK* | 2008-06-16 11:02
Tegnap volt az RTL Klubbon a
Majmok bolygója
című film. Először azt hittem hogy a régi változat feldolgozása vagy valami hasonló. Hát maradt a hasonló... Szerintem elég gagyi lett. A majmok olyan hangokat adtak ki mint valami hülye oroszlán. A vége pedig teljesen lehúzta az egészet. Egyrészt minek tér vissza a saját idejébe (dögös szőke csaj+ béke+ kb. isten lehetne), másrészt mikor visszatért nevetséges volt az a majom Lincoln szobor. Nem is értettem ha visszafele ment az időben akkor hogy lettek ott a majmok???

Hiába a klasszikus Majmok bolygója trilógia felülmúlhatatlan de nem is emlékszem feldolgozásra ami jobb lenne mint az eredeti.
Fantasylia | 2008-06-16 11:10
háháhááááá!

én tegnap este Eli Stone-t, meg Kaliforgiát néztem!!!!
asszem minden vasárnap este a tv előtt fogok ücsörögni!
bozontkun | 2008-06-16 11:23
Majmok bolygója az tényleg jó, mármint az eredeti is, de nekem ez a feldolgozása is tetszett. Nem vagyok olyan elfogult fan hogy lekritizáljam Az a baj hogy az eredetire nem nagyon emlékszem csak arra hogy tetszett még anno

Jurassic Park? Abból meg szem az 1.t szerettem a legjobban... őőő a 2. volt a raptoros meg hogy 2 sziget van? Aaaaa 3.-ban meg... hmm mi is volt a 3.ban? (pedig tutira láttam az összeset, csak szenilis vagyok )
*PatricK* | 2008-06-16 12:19
3.ban mikor csörög a telefon dínó gyomrában... meg a "madárketrec"
lezuhan a fiú mikor ejtőernyőznek vagy mi és mentsék ki...
DarkEvilPiccolo | 2008-06-16 12:42
Hát nálam örök kedvenc marad a Star Wars univerzum. És már nagyon várom az új 100 részes animációs Clone Wars sorozatot. Remélem nem gond, hogy belinkelem ide is a Trailereket, mert az SW topicba már belinkeltem őket. Ha esetleg érdekel valakit, nagyon szép HD minőségben le lehet szedni a 2 darab Trailert innen: Trailer 1 Trailer 2 Szerintem nagyon fullosan néz ki, legalábbis a látványosságra tuti nem lehet panasz, max. a fejekre, de szerintem majdnem olyan mintha a jól megszokott animés fejek lennének benne. Szóval nagy bambi szemek, már csak a háromszög orr hiányzik.
bozontkun | 2008-06-16 13:44
kösz Patrick, valami dereng, de már nem igazán tudom a történéseket

A Star Wars tényleg jó! Szerettem az old school verziot is, valamikor nemrég ment a TV-ben is aztis néztem, hátja jópárszor láttam az tuti Az újabb részek közül... az 1. tetszett, a 2. szar volt, a 3. meg marhajó ^^ Aszem, legalábbis amikor néztem ezt a véleményt nyilvánitottam Ez az animácios trailer, nem néz ki rosszul, de annyira nem tetszik. Ha rendes anime lenne akkor lehet azt mondanám hogy megnézem
Chaos | 2008-06-16 14:29
Hmmm télleg jól néz ki az a Clone Wars. Mintha lett volna egy ilyen sorozat a CN-en, csak rajzfilm és 4-5 perces kb. Nálam a kedvenc(ek) az Alien tetralógia, a Predator sorozat és az AVP-k. Amikor kisebb voltam háááát okoztak pár álmatlan éjszakát.
bozontkun | 2008-06-16 14:33
Azokra a pár perces SW szösszenetekre énis emlékszem, na az végülis tetszett!
Az Alien filmek szerintem is marhajók. Az 1.t annyira nem szerettem, bár nem akkor láttam amikor megjelent, szóval igencsak veteránnak számit ^^ 2-4. részek pedig baromi jók voltak Még mais emlegetem őket párszor. Meg a multkor fűnyírózás közben összeszedtem magamban hogy mi is a 4 film címe ^^ sikerült
A Predátort nem láttam, de megvan VHS-en majd egyszer... AVP 1. szerintem elég gagyi, a 2. elvileg jó, de még nem volt szerencsém hozzá

Most eszembe jutott az a film ami ilyen "horror paródia" szerű, 10 alatt voltam amikor nővéremmel néztük, Kéz őrület volt a címe! Hehe, emlékszem hónapokig leellenőriztem rendszeresen hogy van-e valami az ágyam alatt xD Mindenesetre jó kis film volt az is És ha jól tudom drága nővérkém letöltötte pár hete, tehát van mit néznem xD

fasza! időközben megtaláltam a 2 keresett számot a Forrest Gumpból, az egyik (amit természetesen nem irt a soundtracos oldal) az : Jimi Hendrix - All Along The Watchtower A másik pedig Creedence Clearwater Revival: Fortunate Son
ezek micsoda nóták... istenkirály!
[ Módosítva: 2008.06.16 15:35 ]
DarkEvilPiccolo | 2008-06-16 16:29
Az Alien összes része király, alap filmeknek számítanak. A Predátorok szintén. Az AVP filmnek legalább volt valami storyja, de amúgy nem nagyon jött be. Az AVP 2 pedig katasztrófa lett...
Visszatérve a CW-ra, van egy rajzfilm ami valójában 2 órás köbö, csak a TV kedvéért szétvagdalták 3-4 perces részekre(DVD-n egyben van az egész). Amúgy elég gagyi az a rajzfilm, bár nekem tetszik mert azért mégis csak SW, de olyan túlzások vannak benne, hogy az hihetetlen. De amúgy komolytalan az egész. Viszont ez a 3D-s animációs CW komolyos lesz. Amúgy a két CW-nek elvileg semmi köze nem lesz egymáshoz.
Superion | 2008-06-16 16:55
A Cartoonos CW sztorijáról - még - nem nagyon tudok véleményt alkotni, annó csak pár kis epizódot láttam - ha lesz időm, végre megnézem az egészet -, de a grafika sztem nem volt gáz, Tartakowsky mindig ilyen szögletes rajzfilmeket adott ki a keze alól, gondoljatok csak a Samurai Jack-re.
DarkEvilPiccolo | 2008-06-16 21:49
Jah + volt még a Dexter laboratóriuma, Pindúr Pandúrok, Szuper robot majomcsapat stb. Ezeknek full olyan a grafja mint a CW-é. Hát igen, ez egy rajzolási stílus. De nekem nagyon nem jön be... De a CW-nál nem csak a graffal van a gond, hanem úgy az egész eléggé gázos. Bár röhögni azt lehet rajta.
Az pl nagyon gáz benne, hogy szinte mindegyik Jedinek Son Goku szintü ereje van majdnem...
Story az nuku szinte. Végülis ez egy átvezető a 2. és a 3. részek között. De mindezek ellenére nézhető sőt, szórakoztató.
[ Módosítva: 2008.06.16 21:53 ]
Chaos | 2008-06-16 23:19
Főleg Mace Windunak. Most néztem meg azt a részt nehogy hülyeségeket írjak már, de az a jedi kegyetlen. Rezzenéstelen arccal kaszabolja az ellent, aztán mikor elveszíti a lézerkardját puszta kézzel meg az erő segítségével zúzza péppé a robotok százait, hát amikor a kardjával harcol hát az aztán még durvább. Aztán amikor végzett behörpint egy kis vizet és újra beleveti magát a csatába. Hát nagyon durva arc
keehl-m | 2008-06-17 01:28
Tim Roth- tól egy film: 1:Gridlock'd 1997


ez a film olyan mint az apokalipszis most csak nem vietnámban a háború idején hanem afrikában játszódik amikor még nem fedezték fel teljesen a kontinens belső területeit/19 sz/,egy nehéz feladattal megbízott ember tart felfelé a folyón /Tim Roth/ a másik filmben /Martin Sheen/ .... két remekmű amik valamiért nagyon hasonlítanak egymásra,semmiképpen sem az eredeti és a koppintás esete ,sokkal inkább egy művészi újragondolásról lehet szó/nem hiszem hogy csak véletlen lenne a hasonlóságok sora / ,
az 1 film arról szól hogyan változhat meg egy utazástól az ember világról alkotott képe,,másrészt egy másik a saját civilizációjától ,kultúrájától teljesen elszakadt ember egy lehetséges sorsát mutatja be,

+Marlon Brando-tól: 2:Apocalypse Now 1979


Murder3 | 2008-06-17 01:41
DarkEvilPiccolo írta:
Az Alien összes része király, alap filmeknek számítanak. A Predátorok szintén. Az AVP filmnek legalább volt valami storyja, de amúgy nem nagyon jött be. Az AVP 2 pedig katasztrófa lett...


Nekem alap kedvenceim a Predator filmek az alienek nem annyira
még az ilyen VS filmek is bejönnek az AVP jó film a 2 része szr semmi akció 0 story
Még 1 kedvenc a Freddy VS Jason az alapfilmeket nem kedvelem ezek közül.
Chaos | 2008-06-17 01:50
Pont múlt héten néztem meg a Freddy vs Jason-t. Hát kegyetlen film. Ha nem álmodban ölnek meg akkor a valóságban nem menekülhetsz. De mikor összecsapott a 2 titán az durva volt. Kicsit még meg is sajnáltam Jason-t, de azért ő is odatette magát rendesen
Murder3 | 2008-06-17 01:52
Én végi Freddynek szurkoltam
Groove | 2008-06-17 02:02
darkevilpiccollo írta:
Jah + volt még a Dexter laboratóriuma, Pindúr Pandúrok, Szuper robot majomcsapat stb. Ezeknek full olyan a grafja mint a CW-é. Hát igen, ez egy rajzolási stílus.

nem rajzolási stílus...ez egy ember munkája, hogy pontos legyek Genndy Tartakovsky-é.

A F.vs.J. nekem nagyon nem jött be.....ahogy egyik AvP sem...az Alien trilógia az jó, szeretem, de a 4. rész az egy kalap sz@r....nem más mint egy újjabb bőr a rókáról akárcsak a F.vs.J.

ami az Sw-t illeti én a 2009ben érkező sorozatra leszek kíváncsi....nagy a veszély hogy elcseszik...de vmi fenomenális is kisülhet belőle....hát kíváncsi leszek
bozontkun | 2008-06-17 10:57
Freddy VS Jason -on sokat lehetett röhögni, ahogy az összes többi Rémálom az Elm (?) utcában (már elfelejtettem hogy kell irni) hehe amikor
spoiler Kinyit
egyik rész végén szenteltviz segitségével likvidálják Freddyt, a következő rész elején meg a kutya lehugyozza xD

Aliennel kapcoslatban meg izlések és pofonok, szerintem a 4. is fantasztikus volt ^_^ Bár aszem ha jol emlékszem nekem amikor láttam akkor a személyes kedvencem a 2 volt (A bolygó neve : Halál? o.O )

Hmmm Apokalipszis most-ot elkezdtem, de annyira nem fogott meg, de lehet azért mert annyira nem voltam olyan hangulatban, majd egyszer talán ujrakezdem. Ilyen háborús filmek közül amik jók... hmm hát rengeteg van! : ) pl.: Ellenség a kapuknál, nekem tetszett a Ryan közlegény megmentése is, Nap könnyei sem volt rossz aszem o.O , bár nálam a best az az Elit alakulat, kegyetlen jó, évente egyszer tuti hoyg előveszem és megnézem az összes részt ujból. Aztán még sok sok háborus film van, de most hirtelenjében ilyen kora reggel csak ezek jutottak eszembe
DarkEvilPiccolo | 2008-06-17 11:48
Groove írta:
DarkEvilPiccolo írta:
Jah + volt még a Dexter laboratóriuma, Pindúr Pandúrok, Szuper robot majomcsapat stb. Ezeknek full olyan a grafja mint a CW-é. Hát igen, ez egy rajzolási stílus.
nem rajzolási stílus...ez egy ember munkája, hogy pontos legyek Genndy Tartakovsky-é.
Egy rajzolási stílus, amit Tartakovsky alkotott meg.

Hát az FVJ nekem tetszett. A Rémálom az Elm utcában és vele együtt a Péntek 13 összes része klasszikusnak számít. Viszont a Péntek 13 filmekből valahogy egyik sem igazán fogott meg csak a Jason X. Amúgy, ha lesz Freddy VS. Jason 2(márpedig lesz) akkor elvileg abban benne lesz Ash is. Nem tudm ki mennyire vágja a Gonosz halottak trilógiát, de az is egy nagyon régi "horror" klasszikus, és annak a főszereplője ez a bizonyos Ash. Hát én azon is kegyetlenül sokat röhögtem.

Groove írta:
ami az Sw-t illeti én a 2009ben érkező sorozatra leszek kíváncsi....nagy a veszély hogy elcseszik...de vmi fenomenális is kisülhet belőle....hát kíváncsi leszek
Hát szerintem én jobban várom az animációs Clone Wars sorozatot... A 2009-ben megjelenő sorozat szerintem fenomenális semmiképp nem lesz, mert harc nem is igazán lesz benne elviekben, és az SW-ben megszokott főszereplők sem lesznek benne, hanem bizonyos mellékszereplőket akarnak kiemelni. Bár ez nem feltétlenül negatívum. Én viszont az SW-t is első sorban a harcok miatt kedvelem, és, ha az nincs akkor...
[ Módosítva: 2008.06.17 11:50 ]
Chaos | 2008-06-17 13:47
Gonosz halottak? Ash? hmmmm, nem az a hapi aki leszelte a saját bal kezét mert az ellene fordult, aztán egy láncfűrészt rakott a helyére? A trilógiát nem nagyon ismerem, de volt egy játék asszem Evil Dead Regeneration na abból ismertem meg.
DarkEvilPiccolo | 2008-06-17 13:48
De ő az. Nekem a 3.rész a kedvencem. Itt van a trailer-e: Evil Dead 3 trailer
[ Módosítva: 2008.06.17 14:01 ]
keehl-m | 2008-06-18 22:13
én csak az ED 2 -t láttam de a 3 állítólag tényleg mégjobb.

bozontkunnak:
jó háborús filmek még szerintem:
A szakasz/1986/
Jákob lajtorjája/1990/ Tim Robins-al,inkább az utána fellépő posttraumatikus állapotról,és eléggé spirituálisan a saját démonjainkkal való küzdelemről
Oroszlánkölykök,The young lions/1958/ Marlon Brando-val
22-es csapdája/1970/ Alan Arkin-nal

még néhány:
Sólyom végveszélyben/2001/
Sztálingrád/1993/ Német film

persze tényleg van még sok de nekem se jut eszembe több ami igazán érdekelne...

és még két háborús,vígjáték ,klasszikus ,agymenés:
angol cím:1941, magy:Meztelenek és bolondok, date 1979,john belushi,dan aykroyd
How i won the war /1967/,john lennon-nal




[ Módosítva: 2008.06.18 22:16 ]
Murder3 | 2008-06-19 01:03
De a legjobb háborús film a Ryan közlegény megmentése szerintem
nekem ez tetszett a legjobban.
Superion | 2008-06-19 01:50
Juj, sose láttam még, de azt tudom, h az alá oda kell tenni a vödröt ha nézed, kicsurog a vér
Nekem a háborús sztorik közül a Band of Brothers tetszett (Elit Alakulat), azon kevés film/sorozat egyike, amiken meg tudok hatódni.
Murder3 | 2008-06-19 08:17
Vér az van benne rendesen, de attól még szerintem a legkirályibb háborús érzést az adja
djk | 2008-06-19 11:51
Az Evil Dead az egy alap film szerintem. Az első abban az időben elég kemény horrornak számított, a második az az első "paródiája" lehetne, a harmadik meg egy nagyon jó kis horror-vígjáték. Elvileg Sam Raimi majd az első részt újra akarja forgatni valamikor. Kiváncsian várom mi lesz belőle.
Háborús filmek közűl ami szerintem jó az a Nap Könnyei, A Szakasz. A Ryan Köz(leány)legény szerintem nem lett akkora nagy duranás. Elég gyengécske alkotás.
Alienek azok nagy kedvencek. Főleg a második rész. Az AvP első része szerintem jó lett, P.W.S.A. hozta a tőle megszokott alkotást. A második rész alvásra jó és sajna készűl lassacskán a harmadik rész és ezáltal Ridley Scott Alien5-dik részének a tervét elvetette a Fox Stúdió. Szerintem az Alien 5 jobb lett volna mint egy újabb AvP, mert szerintem megint valami gagyi rendezőre bízzák.
[ Módosítva: 2008.06.19 11:53 ]
yakin | 2008-06-19 12:06
kis segítség kellene, történet alapján kellene egy film címe. a sztori valami ilyesmi: a moszkvai olimpiára érkező amerikai újságírót valami koholt váddal (asszem kémnek titulálják; persze nem az) lecsukják, elviszik a gulagra, ahol eltölt pár év vakációt, majd nagy nehézségek után szabadul, a jeges szibérián gyalog menekül társaival, akik elhullanak, és csak ő éri el a Szu. Norvégiával közös határáig.
ennyire emlékszem belőle, meg arra, hogy asszem igaz történet alapján készült, természetesen amerikai film.
Superion | 2008-06-19 12:33
Ha jó zombis filmet akartok, nézzétek meg a Shaun of the Dead-et Fergeteges brit humor.

Másrészt meg ne, ismétlen NE nézzétek meg az AVH-t. Igen, jól hallottátok. Az Alien vs Hunter című film rövidítése. Egy szóban: gagyikoppintás. A Vadásznak ugyanolyan álcázója van, ugyanúgy nem látjuk az arcát. Az Alien meg vmi CGI-hányadék pók. Maga a film meg mintha amatőrök vették volna fel, visszhangos, stb. Az IMDb Top100 legrosszabb filmjeinek listáját vezeti.

Emellett ugyanabban a listában a Kis Vuk az előkelő 4. helyet érte el. Éljen a magyar sequel-ipar!
bozontkun | 2008-06-19 13:24
Kis Vuk? elég volt elmennem a mozi előtt és meglátnom a plakátját, menten elkapott a hányinger. Mi a fenéért kell egy klasszikust feldolgozni? Most nem azéárt de a rendezők tudhatták hogy csak és kizárólag negatív kritikát fog kapni... na mindegy.

Zombis filmekből szerintem egész jó a 28 héttel később A 28 nappal későbbhöz még sajna ne mvolt szerencsém, de majd egyszer.

Háborus cucchoz visszamenőleg: Jaaah, a Sólyom végveszélyben tényleg jó volt : )
Xeezha | 2008-06-19 13:27
Én mindig az Amerikai pite 1 2 3 4 5 sőt a 6-ot is láttam.
Már azon filóztam hogy miért nem fejezik már be a filmet. Már unalmas. Inkább egy sorozatot kellett volna készíteni.

ööö. Asszem ezt nem ide kellett volna írni.
[ Módosítva: 2008.06.19 13:28 ]
djk | 2008-06-19 13:39
Jó zombis film a Holtak Hajnala és Földje. Még a Kaptár első része is a jobbak közé tartozik a 2,3 már nem annyira. a 28 Nap és Hét egy nagy rakás SZ@R. Történet egyenlő a 0val, rengeteg koppintás, nulla akció, nulla izgalom.
Az amcsi pite első két része jó volt a többi meg csak újabb bőr lehuzás. Nem is csoda, hogy a 4diktől nem is jelent meg mozikban.
A Kis Vuk-ot még nem láttam csak az előzetest, de annyi is elég volt ahoz, hogy megállapítsam: Magyarok ne dolgozzanak CGI-al.
De akit érdekelnek a genszter filmek egy jó hír lehett, hogy megjelenik a Keresztapa trilógia magyar szinkronnal. Fémdobozoz és papírtokos kivitelben.
[ Módosítva: 2008.06.19 13:44 ]
Chaos | 2008-06-19 14:39
Pfú hát igen a Kis Vuk az valami iszonyat rossz film. Haverokkal mentünk éppen megnézni a Vasembert. Állunk a pénztárnál és a felette lévő Tv-ben, éppen a filmek trailer-ét mutogatták és sorra került Vuk, hát megnéztük, egymásra néztünk és kijelentettük hogy ez egy naaagy rakás hulladék, még komolyan sokkolt a látvány, de a Vasember egyből feledtette
Superion | 2008-06-19 14:55
Na, a Vasember JÓ film
Jó látni, ahogy a Marvel így összekapcsolja magát. Sztem pár év, és lesz Avengers film is
MaRtiN | 2008-06-19 16:22
Vasember tényleg nagyon jó lett, főleg úgy merem ezt mondani, hogy általában én mindig kétkedve fogadtam a képregényadpotációkat, lévén eddig igen keveset sikerült jóra, vagy értékelhetőre megcsinálni, de ezt bátran ajánlom nem csak a képregényvilág kedvelőinek. Talán a humor az ami elviszi a hátán a filmet, vagy a jól összeválogatott OST? (AC/DC, Black Sabbath stb.. Szvsz nekem ezekkel egyikkel sem volt panaszom.
(Amire meg igazán kíváncsi lennék ezek után egy "iron man&spiderman crossfire" a mozikban! )
Chaos | 2008-06-19 16:41
Amúgy mostanság a Marvel filmek végén mindig van valami utalás egy következőre. Pl: Ironman-ben ott volt a végén Nick Fury a Shield-ből, elvileg akarnak egy olyan filmet csinálni, meg majd nézzétek meg a Hulk végét is ott is lesz egy kis utalás. Rengeteg meglepivel fognak készülni sztem. Nekem személy szerint csak a Fantasztikus 4-es sorozat nem jött be annyira, bár Jessica Alba miatt megnéztem xD
yakin | 2008-06-19 17:03
őszintén szólva a zombifilmektől behányok. undorítóak, és elég agyatlanok is. egyszerűen nem értem, miért szeretik mégis olyan sokan ezt a stílust. mindegy, ízlések és pofonok...
a képregény-adaptációk esetében is van sz*r és színarany. a pókember 2. tetszett, a hulk úgyszintén, az első batman is egész jó, az x-men egy nagyon jó trilógia, bejött. a többire nem is emlékszem, nem hagytak túl nagy nyomot (daredevil pl. inkább vicces volt...)
cgi-s vuk? abszurd... a macskafogó 2 nem tetszett, ez valószínűleg még annyira se.
MaRtiN | 2008-06-19 17:17
yakin írta:
őszintén szólva a zombifilmektől behányok. undorítóak, és elég agyatlanok is. egyszerűen nem értem, miért szeretik mégis olyan sokan ezt a stílust. mindegy, ízlések és pofonok...
Ehehee nekem van csak kissé ironikus hangulatom vagy az agyatlan mondatodon csak én nevettem jót egyedül? Mert milyenek legyenek amúgy a zombi filmek? Agyasak? =)
De komolyra véve, nekem személy szerint nincs bajom velük, vannak pillanatok amikor csak leülök filmezni és igazán nem akarok elmerengeni a sztorin, csak egy kicsit "borzongani" vagy éppen jót nevetni akarok. Na ilyenkor egész jó szolgálatot teszenk az általad említett "agyatlan zombis" filmek.
yakin írta:

a képregény-adaptációk esetében is van sz*r és színarany. a pókember 2. tetszett, a hulk úgyszintén, az első batman is egész jó, az x-men egy nagyon jó trilógia, bejött. a többire nem is emlékszem, nem hagytak túl nagy nyomot (daredevil pl. inkább vicces volt...)
cgi-s vuk? abszurd... a macskafogó 2 nem tetszett, ez valószínűleg még annyira se.
Valahogy én is így voltam az általad említettekkel. Bár nekem a pókember se jött be annyira, vagyis hmmm nem lehet rá azt mondani, hogy rosz volt, csak aki mondjuk pl képregényben is követte póki kalandjait annak annyira nem fog bejönni, lévén ott azért ennyire nem volt "anyámasszony katonája" Peter. MJ meg... azon kívül, hogy a színész jól néz ki és vörös nem sokban hasonlít az eredetijére...

Macskafogó, Vuk? Szereintem hagyni kellett volna őket "békében nyugodni", vannak sztorik, mesék, ill. filmek amikhez jobb ha nem nyúlnak, véleményem szerint ezek is ebbe a kategóriába tartoznak, lévén felülmúlni nem lehet, "megalázni" meg nem kéne őket...
keehl-m | 2008-06-19 18:52
Három börtönfilm:

Chopper/2000/ főszereplő:Eric Bana,még nem olyan nagy név de lassan az lesz
egy sittes bestsellere alapján készült nagyon elszállt vlmi ,azért nem írnám körül mert nehéz ügy lenne ,poénokat meg nem akarok lelőni,mindenesetre nagyon brutál őrület az egész.

Vato Loco, Bound by Honor /1993/, Benjamin Bratt-el:mindegy hogy "kinek" /célzás vlkire/ a kedvence nem édekel de ez egy nagyon jó film,három vidám fiatal srác,unokatestvérek,élete indul el éppen,de a dolgok gyorsan változhatnak,a film arról szól hogy a sorsszerű vagy véletlen dolgok sora hogyan változtathatja meg emberek életét sorsát és saját énjét,hogyan távolodnak el egymástól és hogyan találnak vissza ha egyáltalán igen./senkit se tévesszen meg amit írtam ez egy elég kemény börtönfilm/

Apám nevében/1993/: Daniel Day Lewis-al: börtönfilm , szerencsétlen fiatalok és idősbek drámája ,ami részben egy család tragédiája ,személyiség fejlődés történet film,politikai és már történelmi téma

Részben aktuális mert a terorcselekmények miatti félelem demokráciára való hatását láthatjuk benne megnyilvánulni

a politikai része :hát igen kb a margaret thatcher időszak közvetlen elöttől annak végéig tart a film,
ms: nélküle talán létre se jön a punk,volt mi ellen lázadni az biztos
[ Módosítva: 2008.06.19 19:15 ]
Superion | 2008-06-19 18:59
MaRtiN írta:
De komolyra véve, nekem személy szerint nincs bajom velük, vannak pillanatok amikor csak leülök filmezni és igazán nem akarok elmerengeni a sztorin, csak egy kicsit "borzongani" vagy éppen jót nevetni akarok. Na ilyenkor egész jó szolgálatot teszenk az általad említett "agyatlan zombis" filmek.
Teljesen egyetértek, a zombis filmek annyira elrugaszkodottak a valóságtól, hogy komolyan nem lehet őket venni. Meg azt bírom, h - lévén egy zombi nem zombi - mindig tömegével jönnek, amihez meg agyafúrt okok kellenek. A Kaptárban is - ahogy egy jó filmismerő haverom rávilágított - tele van ostoba ok-okozati összefüggésekkel, pl ha ennyire veszélyes biológiai fegyverekkel kísérleteznek, akkor minek van szellőző a felszín felé, meg ha addig senkinek nem lesz semmi baja, amíg meg nem hal, akkor a komputer miért nyír ki mindenkit "elővigyázatosságból", satöbbi. Ezeken nem gondolkodni kell, hanem élvezni a hentelést
[ Módosítva: 2008.06.19 18:59 ]
yakin | 2008-06-19 20:08
szóval a zombifilm alapból agyatlan, rendben akkor bennem volt a hiba, hogy a "szokásos" filmes kellékeket próbáltam felfedezni bennük, mint dramaturgia, mondanivaló, esetleg tanulság. milyen balga voltam, tényleg csak a hentelésről szólnak.
mindegy is; logikai bukfencekben még mindig a Dante pokla című förmedvény vezet nálam, tehát annyira nem rossz a zombik helyzete
bozontkun | 2008-06-19 20:09
hmm ilyen képregényes cuccok... X-meneket nagyon szerettem, a 3as fergetegesen jóra sikeredett, Pókember... hát, én sose szerettem igazán, a 3asat kár volt megnéznem mert nagyon unalmasnak tartottam, a végén a csata azaz 5-10 perc ami még valami figyelmemet lekötötte de ennyi. Hulk, meg Daredevil meg stb... inkább bele se kezdek

Ja, amik még jó filmek, bár nem zombis hanem kicsit más az a Sziklák szeme 1-2 szerintem
Chaos | 2008-06-19 20:36
Hát én merem ajánlani hogy nézd meg nyugodtan a Hulk-ot a régit is és az újat is. Vannak olyanok, akiknek nem tetszett az Eric Bana féle Hulk, de azt kell mondjam nekem az is bejött és a mostani Hulk is nagyon jó. Hát a Daredevil nem kötött le. Pedig nagyon meg akartam nézni, de egyszerűen minden más dolog elvonta a figyelmem a filmről. A sziklák szeméhez csak annyit fűznék hozzá, hogy az 1 az jó volt, a 2 hááát még mindig furának tartom Most egy kicsit elkanyarodok a horror témától és felvetem a kaland, fantasy-t Nagy kedvencem a Gyűrűk Ura trilógia, egyszerűen fantasztikus, maga a történet és, hogy látjuk Frodó elhivatottságát és küzdelmét a sorozaton keresztül és Samu kitartását a legjobb barátja mellett, segíti mindenben és ezt még folytathatnám a többiek hozzáállásával. Nagyon tanulságos film, a látványvilága is nagyon el lett találva, olyan amilyennek képzelnéd. Peter Jackson odatette magát és méltó emléket állított Tolkien könyveinek.
keehl-m | 2008-06-19 20:48
yakin-nak :megértem ha nem érdekel ez a műfaj,engem sem érdekelnek kifejezetten "A" zombis filmek de sam raimi Evil Dead -jét azért nézd meg. Ha később nem Xénásodik el/az ő nevén szárad az összes ilyen görög idiótaság/,ő lehetett volna a Horrorfilmek Tarantino-ja ,aki még a szarból is aranyat varázsol .


és Bruce Campbell/Ash/ is sokkal jobb színész mint amire vitte/ugyancsak a Xéna meg a többi végezte ki/,

de gondolom az volt a hozzáálásuk :ha ez kell a népnek ... legalább lesz egy csomó pénzünk
Jekyll | 2008-06-19 22:21
zombifilm zombifilm 28 nappal később!! : DDD *csápol*
a többinek sajnos a címére sem emlékszem, de tagadhatatlanul fenomenális móka begubózni egy csomó hülyével, meg sörrel meg kajával, és ilyen agymenéseket bámulni agyhalálig. [különben kábé így kezdtünk el mi szerepjátékozni. egyszerűen nem volt már több gagyi horror, és nem volt már több cérnánk bámulni őket. a black sheep az persze más, azt megnéztük két hekkenszless között. aztán kimentek hegeszteni. hajnali kettőkor. najó, mindegy. *fáj neki*]

a xénával meg megint mibajotok, az olyan mint a rex felügyelő, alap hogy mindenkinek szerves építőkocka rég elfeledett gyermekkorában. X' : D
esküszöm elkezdeném nézni, ha menne még valahol. XD
keehl-m | 2008-06-19 22:25
sok sikert hozzá
djk | 2008-06-19 22:43
Elmagyarázná már valaki nekem mi jó a 28 nappal című förmedvényben? Ezt a mai napig nem értettem meg.

Marvel adaptációk nem igazán jöttek be nekem. Se a Hulk, Se a Pókmanus. XManusok még úgy ahogy elment, Transformers látványban jó.
Ami nagyon jó képregény adaptáció az a Constantine és a Szellemlovas, Sin City.

Gyürűk Fura Ura? Valahogy én bealudtam az első két részen mikor moziban megnéztük. A harmadik a csata miatt valahogy ébren tartott.

Amit én tudok ajánlani az az összes John Carpenter film. A Dolog, Nagy Zűr Kis-Kínában, Az Őrület torkában, A Mars Szelleme, A Köd (eredetei 1980as), Vámpírok. Ezeket mindenképpen nézétek meg. Főleg aki szereti a klaszikus borzongató filmeket.
Jekyll | 2008-06-19 22:49
djk írta:
Elmagyarázná már valaki nekem mi jó a 28 nappal című förmedvényben? Ezt a mai napig nem értettem meg.

az nem jó. az annyira rossz, hogy már jó. 28 nap múlva megérted, vagy 7 nap múlva meghalsz. ;P
ilyen téren is ferdék a hajlamaim, de azért szelektálok. például a mexikói vámpírgyilkosos maszkosharcosos gyerekbarátos csodára már engem se vitt rá a lélek, pedig nagyon ajánlgatták. : D

djk írta:
Marvel adaptációk nem igazán jöttek be nekem.

pedig azok is viccesek. mindig az ellopták az oroszok a tankot klipje jut eszembe az x-menről, és az jaj.

djk írta:
Gyürűk Fura Ura? Valahogy én bealudtam az első két részen mikor moziban megnéztük. A harmadik a csata miatt valahogy ébren tartott.

ez esetben sok szeretettel ajánlom megtekintésre a 'gyűrűk ura 5 másodpercben' [részenként] remekművet. mindent elmond. XD
Chaos | 2008-06-19 23:19
djk írta:

Amit én tudok ajánlani az az összes John Carpenter film. A Dolog, Nagy Zűr Kis-Kínában, Az Őrület torkában, A Mars Szelleme, A Köd (eredetei 1980as), Vámpírok. Ezeket mindenképpen nézétek meg. Főleg aki szereti a klaszikus borzongató filmeket.


Hát a Dologhoz volt szerencsém, mivel a The Thing nevű játék nagyon bejött és a film is nagyon érdekelt de nem találtam sehol, de a végén megszereztem és tényleg nagyon jó volt, igaz elég régi, de félelmetesebb mint a mai horror filmek sztem. Nagy Zűr Kis-Kínában című filmhez is volt szerencsém az is tetszett. A Köd 1980-as verzióját sajnos nem láttam, a 2005-öst azt egyik ismerősömmel néztük meg, ő félt, én röhögtem xD nem nagyon fogott meg. A többit sajnos nem láttam
yakin | 2008-06-19 23:27
nagy zűr kis-kínában, na az valahogy klasszikussá vált számomra. nem tökölnek a sztori felvezetésével, egyből belecsapnak a lecsóba tömény akció és gesztus, vagány amcsi truckdriver meets kínai kardforgatók de jó, hogy felmerült, meg is nézem újra
DarkEvilPiccolo | 2008-06-20 00:44
Srácok, ha Marvel képregényadaptáció, akkor Penge! Bár érdekes, mert az 1. és a 2. részeknél még nem volt ott a Marvel logó, viszont a 3.-nál már igen, és az olyan is lett. Lehetséges, hogy az 1. és a 2. Penge filmekhez nem volt köze a Marvel-nek? Pedig ugyebár Penge a Marvel univerzum karaktere. De érdekes, hogy mennyire ütős lett az első két rész amihez szerintem nem volt köze a Marvel-nek, míg a 3 az katasztrófa lett... Mellesleg a Marvel akar csinálni egy új Penge filmet az alapoktól kiindúlva, és több mint valószínű, hogy nem Wesley Snipes fogja pengét alakítani.
Ez köbö olyasmi lesz mint ahogy most megcsinálták az új Hulk filmet. Bár ott már az előző is Marvel téma volt(ugyebár). Szerintem amúgy meg a Marvel-es filmek nagy átlagban hulladékok... Csak a látványosság van bennük semmi más.
[ Módosítva: 2008.06.20 14:21 ]
Superion | 2008-06-20 02:13
djk írta:
Marvel adaptációk nem igazán jöttek be nekem. Se a Hulk, Se a Pókmanus. XManusok még úgy ahogy elment, Transformers látványban jó.
Halkan jegyzem meg, h a TF nem képregényadaptáció.
Gregore | 2008-06-20 09:24
Tény, a Marvel filmek java része tényleg eléggé el lett rontva.

A Pókember annak idején jó volt, mert újdonságnak számított, de egyre inkább bénább lett.
Venom-nál sírnom kellett, pedig ő a kedvenc Pókember ellenfelem.
Na jó, Doc Ock jó lett és Molina alakítása páratlan, ez mondjuk tetszett.

Az X-Men-ek szörnyűek, hiába van jól megcsinálva Wolverine meg Strom.
Ők ketten nem tudják együtt elvinni az egész X-Men sztroit.
Juggernaut-ra vártam nagyon a 3. részben (és még most is várom) mivel az ott megjelent buldózer nem az amit vártam.
Talán nála követték el a legtöbb hibát: JUGGERNAUT NEM MUTÁNS!!!
Ezt talán nem tudta a rendező vagy mi?

Az idén Vasember és Hulk volt a soros. Nekem személy szerint mindkettő nagyon bejött. Persze voltak hibáik mindkét filmnek, nade melyik filmnek nincs?

Mindet egybe véve várom a további Marvel filmeket, leginkább az Avengers-t, de az még eléggé messze van. Hulk és Iron man már megmutatta magát, jöhet a többi.

Ja és a legjobb karakter az összes (majdnem mind) Marvel film közül, az Stan Lee!!!
[ Módosítva: 2008.06.20 9:25 ]
morgena | 2008-06-20 09:24
Emberek, nézzetek Iron Mant Marvel adaptációnak. Első vérbeli Marveles film, és ez nagyon látszik rajta. Olyannak is ajánlom, akiknek eddig nem jött be se Póki, se X-men se más. Érdemes rászánni azt a pár órát!
Gregore | 2008-06-20 09:37
Morgena-nak igaza van.
Márcsak azért is, mert Stan Winston is közreműködött a Vasember páncéljának megalkotásában, aki sajnos a napokban hunyt el.
Nyugodjék békében.
Gondolom a név ismerős mindenkinek, 4 Oscar díjjal is kitüntették munkásságai miatt.
Ezek közt szerepelt az Alien 2 királynője, Predator, a Terminátor 2, a Jurassic Park dinoszauruszai...stb.

Amit még mindenképp érdemes megnézni Marvel filmből az a Hihetetlen Hulk. Nekem tetszett, habár eleinte féltem, hogy mit fognak kihozni belőle, mivel a teljes elöző stáb és színészgárda le lett cserélve. Ahhoz képest elég jó volt, habár hiányoltam Ang Lee képregény szerű filmes vágásait.
A film alapján le lehet szűrni, hogy lesz folytatás, de nem lőném le előre a poént.
Remélem azért She-Hulk (Amazon) is előbb vagy utóbb megjelenik a filmvásznon, arra még kiváncsi lennék. Reméljük az Avengers-ben benne lesz.

Addig is várjuk a további Marvel filmeket, az Iron man 2, Runaways, Amerika kapitány és Thor már hivatalosan is be lettek jelentve, reméljük mind jól sikerül.
DarkEvilPiccolo | 2008-06-20 12:09
Jah azt én is elismerem, hogy a Vasember és a Hulk(bár azért a Hulk-nak vannak bőven hibái) tök jók lettek. Talán kezdi magát összekapni a Marvel. De a Penge nálam akkor is number 1.
In memorial Stan Winston
Hát igen, hatalmas dolgokat alkotott meg a filmek világában.
[ Módosítva: 2008.06.20 13:04 ]
k-9 | 2008-06-20 12:41
morgena írta:
Emberek, nézzetek Iron Mant Marvel adaptációnak.Vigyor Első vérbeli Marveles film, és ez nagyon látszik rajta. Olyannak is ajánlom, akiknek eddig nem jött be se Póki, se X-men se más. Érdemes rászánni azt a pár órát!
már vann rá magyar szinkron ???
morgena | 2008-06-20 13:32
Moziban is szinkronosan adták a Vasembert. Meg szerintem minden Marvel adaptációt.
Gregore | 2008-06-20 15:04
Ja, tudtommal mindegyiket.

Mondjuk a Hiehetetlen Hulk-ban volt egyszer-kétszer bajom a szinkronnal, de ez mellékes.
Az élvezeten nem rontott, kivéve egy esetet:
Hulk VS Abomination - (Mi az utolsó szavad? - Hulk, zöldököl!) - Mondjuk ezen picit kiakadtam
Hulk gyárilag nem beszél sokat, dehogy még azt az egyetlen "megszokott" mondatát is elvették, ez rosszul esett. Eredetileg HULK SMASH! lett volna, mondhattak volna olyat is, hogy Hulk Pusztít vagy Hulk Zúz vagy ilyesmi. Amúgy ez is szörszálhasogatásnak tűnik, de ez csak amiatt van, mert nagy Hulk Fun vagyok

Ettől független a film jó volt, a CGI is rendben volt, a poénok is jók voltak, habár lehetett volna több is és a zúzás is király volt
Talán az első Hulk-ban jobban meg voltak tépázva a hadsereg emberei, mondjuk ott nem is volt Hulk ilyen bruális mint itt.

Hamár lassancskán felvonul az összes Marvel hős a mozivászonra, kiváncsi lennék néhány női karakterre is. Pl.: She-Hulk, Ms. Marvel, Tigra, Spider-woman...stb
k-9 | 2008-06-20 15:09
hmmm valami torrent linked nem tudnátok adni mi a vasemberre .....

amúgy mit igazál nátni akarok aza WALL-E
Fantasylia | 2008-06-20 15:34
igen, a Wall-E az engem is érdekel, a Johnny 5-ös robotot is nagggyon bírtam.
a mars szelleme az tényleg dejó, szeressem azt is.
x-men sem rossz.
transformers számomra nagggyon tutiiiii.
hulk-ot nem láttam, és még vasembert sem.
de vasárnap megint lesz kaliforgia. várom már.
morgena | 2008-06-20 16:42
Jó minőségben nem találom, magyarul meg nem is keresném. Mármint nem azért mert rossz a szinkron, hanem mert az pláne nincs neten. Vagy vak vagyok. xD
k-9 | 2008-06-20 17:46
hmmm ha valaki lát valami magyarszinkronos avi Vasembert akkor szóljék oki .....
dakujem
DarkEvilPiccolo | 2008-06-20 18:06
Egyenlőre még csak kamerával felvett verziók vannak, szinkronos verzió szerintem meg nincsen.
Chaos | 2008-06-20 19:42
Hát Vasember és Hulk még kamerás minőségben van, vagyis én úgy találtam szinkronnal. Megnézhető, de inkább várjatok a jobb minőségre.
bozontkun | 2008-06-21 22:05
Vámpírok? Az jó film volt, még kiskorom nagy kedvence (ha egyre gondolunk, bár nagyon már nem emlékszem a történésekre, csak cimre... )

Amugy megnéztük a Saw 4-et, jóóóó volt nagyon, a 3as meg a 4es viszik eddig a pálmát, izgatottan várom mi lesz a folytatás, ez igy nem maradhat!!! xD
Chaos | 2008-06-21 22:20
Én most kezdtem el leszedni a 4-et Hát ha olyan mint a 3 akkor télleg jó lesz, így estére, tételmagolás után jó lesz
bozontkun | 2008-06-21 22:31
aha szerintem simán hozza a 3as szinvonalát tetszeni fog ^^
larten | 2008-06-22 00:27
a saw ahogy nö a szám mögötte,ugy lesz egyre szánalmasabb...
és megnéztem uwe bole egyik legutobbi gyöngyszemét a dungeon siege filmet...hát hogy is mondjam,hozta a többi filmje szintjét..alig kellett vmi hogy elludjunk rajta
Murder3 | 2008-06-22 00:38
A fűrész egy kalap szar.
Én nem tudom azon mit lehet élvezni story semmi ami van az is egy marhaság
Ráadásul lineárisak a történések is benne semmi másról nem szólnak csak hogy van 10 ember akiből általában mind meghal vagy marad1.
Csak arról szól hogy minél brutálisabban dögöljenek meg benne az emberek és lehetőleg véresen.


Uwe Boll filmet még szerencsére nem láttam amiket halok róla nem is érdekel
Chaos | 2008-06-22 01:03
Hát Murder3 irigyellek xD Mert én már láttam pár Uwe Boll filmet. Hát az Alone in the dark az valami irtózatosan szánalmas volt, a Blood Rayne-ről ne is beszéljünk, az előbb említett Dungeon Siege hát azt hittem jó lesz már csak Jason Statham miatt is mert az eddigi filmjei nagyon jók voltak (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, Szállító 1-2, Olasz meló, hogy párat említsek), de inkább nem nézem meg a filmet, mert Uwe Boll nevével fémjelzett , de a többit ajánlom mindenkinek
djk | 2008-06-22 08:36
U.B. filmek mind a játékok megszégyenitője. AitD, HotD, BR. A DS nem tom kivételesen nekem tetszet. De a Postal nevezetü új filmjét senki se nézze meg aki szereti a játékot. Ösz vissz az utolsó 10 perc ami vissza adja a Postálos fillinget.
bozontkun | 2008-06-22 12:48
naháát már Postalbol is van film? heh a játék elég poén volt annak idején ^^

Én meg azt nem értem hogy lehet a Saw-t ennyire nem szeretni, de persze másból vagyunk szerrencsére. Most miközbebn gereblyéztem a füvet xD gondolkoztam, és arra jutottam hogy eddig a 3. rész tetszett a legjobban.

Uwe filjei tényleg szánalmasok Blood Rayne is... mekkora fos volt már... bár egy szexjelenet tetszett benne

Jah, tegnap amugy megnéztük a Donnie Darkot is, jó film, akinek tetszett a Pillangó Effektus annak szerintem ez is fog. Kemény darab
Chaos | 2008-06-22 14:46
Hát a Donnie Darkot én is láttam vagy 2-3 héttel ezelőtt. Olyan sok jót hallottam a fimről, hogy gondoltam már megrendelem és meglesem, hát azt kell mondjam nem csalódtam. Jake Gyllenhaal tökéletes volt a zárkózott zseni szerepére, úgy maga a film nagyon tetszett, igaz, hogy a végén lebambultam és nem értettem miről szól, de másodjára már lehet érteni. Nagyon jó film.
keehl-m | 2008-06-22 14:53
na végre bepótoltam a hiányosságaimat Evil Dead ügyben hát nem semilyen egy trilógia,csinálhattak volna még ilyen agymenéseket egy komoly résszel kezdve aztán kibővítve egy nagy őrültséggé

_____________

Donnie Dark ,nem vagyok oda ezért a Jake gyerekért de azért megnézem ,ha már ennyiszer említettétek
[ Módosítva: 2008.06.22 15:12 ]
DarkEvilPiccolo | 2008-06-22 23:05
Murder3 írta:
A fűrész egy kalap szar.
Szívemből szóltál. Uwe Boll filmek pff... Most jutott eszembe, hogy nem rég volt a Vissza a jövőbe trilógia a TV-ben. Hát az is hatalmas klasszikus! A mai napig üt, akárhányszor megnézem őket mindig szétröhögöm az agyamat.
Chaos | 2008-06-22 23:12
Hát ja nem rossz sorozat. FLUKSZUSKONDENZÁTOR vazze xD ezen mindig elröhögöm magam, hát nagyon állat
bozontkun | 2008-06-22 23:43
én annyira nem szeretem. pár részletet néztem belőle énis de egyszerűen nem tudott a képernyő előtt tartani
keehl-m | 2008-06-22 23:46
Most néztem meg a The Proposition-t Guy Pears-el elképesztően jó akinek mond ez a név még valamit és nem nem az Időgép miatt hanem mondjuk inkább a Memento és A szigorúanbizalmas miatt az nézze meg,de majd még mind a három filmet ajánlom bővebben,hát ez tényleg k jó volt.
djk | 2008-06-23 00:09
Chaos írta:
FLUKSZUSKONDENZÁTOR

Erről a Hé, Haver, Hol a kocsim jutt eszembe. Az egy kib@szot jó film. A legjobb rész benne a Kíniaiiiii Kajaaaa jelenet. ÉS MÉÉÉÉG??? Szinte az egész film. Nem volt perc mikor nem lett volna könyes a szemem a röhögéstől.
Nézze meg mindenki. További infó a filmről: buziaketrecben@hotmail.com
Superion | 2008-06-23 01:01
Vissza a jövőbe = Teh Maxx0rz!
"1,21 GIGAWATT?!!"
DarkEvilPiccolo | 2008-06-23 01:14
"-Nyuszi vagy Mcfly? -Engem senki nem nevezhet nyuszinak!"
Murder3 | 2008-06-23 02:45
"Nehéz ügy"
A Vissza a jövőbe az egyik kedvenc trilógiám ha nem a legkedvencem
Chaos | 2008-06-23 04:15
Hát a Hé haver, hol a kocsim is állat volt nagyon, főleg a zene az elején meg úgy a többi marhaság xD Koituszi Transzfesztátor meg Flukszuskondenzátor maajdnem uaz xD Az viszont igaz, hogy mind a 2 film nagyon állat.
bozontkun | 2008-06-23 08:29
Énmeg már vagy3 (ha nem több) éve meg akarok szerezni egy filmet és nem találom sehol magyarul... : Eszement Freddy (hasonlo style mint az előbb emlitett Hé haver hol a kocsim) csak az első perceket láttam belőle amikor deszkázott, és már ott fetrengtem a röhögéstől, és most meg nem találom Pedig marhanagy film
Chaos | 2008-06-23 08:43
Pfú Bozontkun az még az eleje xD Aztán indul be és olyan brutális poénok következnek hogy eszméletlen egész jó kis film
djk | 2008-06-23 09:16
jaja. Utánna indúl be a móka.
Kicsit más. Aki szereti a RE film első részét nézze meg ezt a kis összeállítást. Nagyon király.
http://uk.youtube.com/watch?v=CKrtg4bIUVk&feature=related
keehl-m | 2008-06-23 09:38
a "gazdálkodok apa" meg a többiek elviselhetlenül ÜTTT!!!! Szerezd meg valahogymerazkvajó
bozontkun | 2008-06-23 12:47
ez miféle?
Murder3 | 2008-06-23 12:47
Feketén Fehéren ez a film az egyik kedvencem és eszméletlenül jó
Én már láttam vagy 1000* de ha megnézem mindig beszarok a röhögéstől
A Wayan's filmeket egyébként is nem lehet nem szeretni ott van egy csomó amit szeretek tőlük:
Ne légy barom(1rész)Horrorra akadva(1-2rész)Little Man
keehl-m | 2008-06-23 21:52
a négy Wayan's fívér mint a Baldwin-ok egy egész filmes klán ráadásul ők rendeznek meg játszanak,meg kitudjamég mitcsinálnak úgyhogy respect
Chaos | 2008-06-24 14:23
Hát a Kiscsávó az nagyon nagy film Azt meg kell néznie annak aki még nem látta. Én a Wantedre leszek kíváncsi, elvileg haverokkal elmegyünk meglessük moziban, már csak Angelina Jolie miatt is xD De amit nagyon várok az a Batman: The dark Knight pfú az hatalmas film lesz, Heath Ledger utolsó nagy alakítása, azt mondják, hogy nagyon hitelesen játszotta el Jokert. Megnézzük ha vetíteni fogják az itthoni mozikban.
keehl-m | 2008-06-24 14:31
A The dark Knight mindenképpen érdekel Christian Bale miatt majd meglátjuk milyen lett

______________


Heath Ledger játsza joker-t? ez is bíztató
[ Módosítva: 2008.06.24 14:38 ]
bozontkun | 2008-06-24 15:16
nemis tudtam, hogy lesz uj batman film, nekem már a Kezdetek (vagy mi volt a cime? o.O) is nagyon tetszett, hát kiváncsian várom ^^
keehl-m | 2008-06-24 15:39
Amit én nagyon várok az a Killing Pablo/2009/: Pablo Escobar drogbáró megölése a téma és a két első helyen kiemelt színész Havier Bardem/Pablo Escobar/ és Christian Bale a két régóta figyelt és mostanában befutó legkedvencebb színészeim egy filmben hát nem tudom ebből mi lesz,de ja.. húú
Superion | 2008-06-24 17:35
bozontkun: Batman: Kezdődik volt a címe
morgena | 2008-06-24 19:15
Christian Bale-től az Equilibriumot láttátok? Szerintem igazán jó, ajánlom.
bozontkun | 2008-06-24 19:23
nekem is nagyno tetszett, de a kutyákat nagyon sajnáltam benne
elég durva világot mutat be...
spoiler Kinyit
az érzések eltörlése
:S
[ Módosítva: 2008.06.24 19:24 ]
keehl-m | 2008-06-24 20:36
igen az equlibrium tényleg jól sikerült,remélem sokan megnézik

_________


Nézd meg esetleg az Amerikai pszicho-t az is egy nagyon erős mű,durva világ abban is van az biztos,
[ Módosítva: 2008.06.24 20:45 ]
Chaos | 2008-06-24 23:40
az equlibrium-ot haverokkal akartuk meglesni, de mindig halasztottuk, de mivel ennyire jó filmnek tartjátok hát előbányásszuk
morgena | 2008-06-25 07:49
Kedvenc jelenetem, mikor megy fel a lépcsőn és a korlátom a keze. Azt annyira jól ábrázolták.
bozontkun | 2008-06-25 10:05
meg marha látványos, amikor a tisztelendő beindul
Fantasylia | 2008-06-25 12:26
húúú, én még a pusztító-t szeretem nagyon! simon szól: halál! .0.0.0
keehl-m | 2008-06-25 15:12
Chaos-nak:csak vigyázz hogy a 2002-eset töltsd le mert most néztem hogy van ugyanezzel a címmel egy 2004-es is
Chaos | 2008-06-25 18:59
Hát a pusztító is jó film nekem inkább ez tetszett: Olyan hideg van itt, vagy csak én fázom? xD
Fantasylia | 2008-06-26 09:17
igen-igen, ez a három kedvenc szövegem , fel is vannak véve a telefonnal, odatartottam a tv-hez, mikor néztem a dvd-t!
a harmadik: szájmon szól, mindenki fel! miéééért vagytok gyengék? játsszatok! .0.0.0
bozontkun | 2008-06-26 10:53
ez a pusztito miről szól ? o.O
Fantasylia | 2008-06-26 11:30
Hát ez egy 1993-as film, de szerintem elég jól sikerült az alkotás.
Pusztító:
Míg az els&otilde; zavargás 1992-ben csak felkavarja az Angyalok Városát, addig 1966-ban a második már véres lidércnyomásként vonul be Los Angeles történetébe.
John Spartan (Sylvester Stallone) - akit hihetetlen hatásfokkal végrehajtott, brutális akcióinak köszönhet&otilde;en csak "Pusztító" néven ismernek - ekkor találkozik el&otilde;ször Simon Phoenix-szel (Wesley Snipes), akiben mintha csak az &otilde;si Rossz, s Sötét Oldal testesült volna meg: pokolian gonosz és &otilde;rülten kegyetlen.
Az els&otilde; összecsapás döntetlenül végz&otilde;dik kettejük között: Phoenix és "túlkapásának" köszönhet&otilde;en Spartan is Kalifornia kirogenikus börtönébe kerül, ahol mélyfagyasztott állapotban várják büntetésük végét - a zsaru harminc évet, a b&ucirc;nöz&otilde; az örökkévalóságot.
2032-ben azonban - immár egy tökéletesen er&otilde;szakmentes társadalomban - Phoenix kiszabadul. Ismét pokoli id&otilde;szak köszönt a városra, melynek irányítói rövidesen belátják, hogy csak egyvalaki képes megfékezni a tomboló, fékevesztett terminátort: a Pusztító egymaga.


igen, volt benne modern telefonfülke, meg kagylók is.
[ Módosítva: 2008.06.26 12:33 ]
bozontkun | 2008-06-26 12:04
Vááá, ezt aszem láttam, valami modern telfonfülkére emlékszem... bár lehet keverem xD
De Wesley Snipest nagyon csipem, majd lehet leszedem, felkeltette az érdeklődésem
Chaos | 2008-06-26 12:51
Volt benne modern telefonfülke szal lehet hogy már láttad xD

spoiler Kinyit
Ott tört fel pár számítógépet és agyalt meg pár rendőrt és robbantott fel egy rendőrkocsit és aztán fegyvereket keresett.
keehl-m | 2008-06-26 12:52
a pusztító egy olyan film amit a 90 -es években ezernégyszányolcvankilencszer leadtak a tv-ben de azért nem rossz egy kétszer érdemes megnézni

_______

talán inkább 97-2003 között ,na mindegy
[ Módosítva: 2008.06.26 13:11 ]
Chaos | 2008-06-26 16:51
Hát most nem leszek pár napig, szal felvetem mondjuk aaaaaa Taplógáz - Ricky Bobby legendája című filmet Will Ferrell (Discopatkányok, Sulihuligánok, és még rengeteg filmben szerepelt) játssza a főszerepet. Hát a film szerintem nagyon jó, bár vannak olyanok akik nem szeretik. Nekem bejött.
keehl-m | 2008-06-26 17:38
na jöjjön a Memento ajánlása:

Mementó/2000/:Guy Pearce ,Carrie Anne Moss/a Mátrix-os csaj/,Joe Pantoliano,:aki egy pörgős akciófilmre vágyik az is megtalálja benne a számítását

aki az elvont fucsa filmeket szereti az is,akár spirituális jellegű következtetéseket is levonhat belőle,nemkem sikerült

aki a szétcsúszott drogos filmekre is jellemző történetvezetést szereti annak is alánlom

aki szereti a romantikát de azért ne csöpödjön tőle az egész film azoknak is bejöhet

Egy férfi keresi megszállottan felesége gyilkosát ,de az emlékezetével komoly gondok vannak és ez az ami az egész film történetének rendszerét meghatározza,felbukkannak különböző árnyak az életében,de senkiben sem bízhat ,legkevésbé saját magában....

remélem sikerült felkeltenem az érdelődést
morgena | 2008-06-26 17:40
A Memento iszonyat jó film. A végére meg szavakat se lehet találni.
bozontkun | 2008-06-26 17:48
Nekem sikerült felkeltened az érdeklődésem Remélem hogy az általam használt letöltöoldalon megtalálom
keehl-m | 2008-06-26 18:10
Morgena :christian bale-től a The Prestige-t láttad?elég jől sikerült és Christopher Nolan rendezte mint a Memento-t is persze nem mondom hogy ugyanaz a szint de ez is nagyon jó lett Christian Bale eléggé feldobja a színvonalát/mi mást modhatnék/,de Hugh Jackman talán még nagyobbat alakít ,Michael Caine pedig ennyit kisjjból kiráz,na majd még ajánlom ezt is bővebben.

_________

Megnéztem hogy a Batman Begins-t és a The Dark Knight-ot is Christopher Nolan neve mellet jegyzik úgyhogy talán tényleg jó lesz ez az új Batman film is



[ Módosítva: 2008.06.26 18:32 ]
MaRtiN | 2008-06-26 19:22
Memento egy Istencsászár volt, nem is tudom ki ajánlotta de szerezhetne még hasonlót. Szeretem amikor a film egésze csak többszöri megnézésre, és akkor is csak öszpontosítással áll össze, like Harcosok Klubja is pl... Tudtok még ilyen filmeket mondani?
Superion | 2008-06-26 20:25
MaRtiN: Dűne, Űrodüsszeia (mindkettő jó).
keehl-m | 2008-06-26 20:35
Na most föladtad a leckét azért ez nehéz ügy lesz , bármint hasonlót találni,van a fejemben egy két nagyon erős film de pont ehhez hasonlót ,hát ezen még gondolkodnom kell.
MaRtiN | 2008-06-26 20:48
Superion: Dünét ismerem, azt filmben inkább nem kommentálnám... viszont regényben valami felejthetetlen...
Ürodösszeia... hmmm
keehl-m írta:
Na most föladtad a leckét azért ez nehéz ügy lesz , bármint hasonlót találni,van a fejemben egy két nagyon erős film de pont ehhez hasonlót ,hát ezen még gondolkodnom kell.
Igen tudom, én is évekig keresek, hogy aztán rátaláljak hasonlóan elvont darabokra. Kicsit ilyen a Pillangó hatás is, nem tudom ismeritek e. Ha nem, nézzétek meg, sztem megéri. (Némi "időutazós" téma beficcen)
bozontkun | 2008-06-26 20:51
jahh, akkor már ilyen a nemrég emlitett Donnie Darko, ha azt nem láttad akkor tégy egy próbát vele Amugy sok ilyen jo film van, de nem akarom feleslegesen a számat jártatni, meg lehet hogy nem olyan amilyen nekd pont kell szal.. mindegy
keehl-m | 2008-06-26 21:26
A Gépész /The Machinist/ Maquinista,El /ezen a három címen,kiadás éve:2004

Hasonlóan elvont darab ,talán most meg fogsz lepődni hogy/Christian Bale-től/ he he ,nem tudom hogyan ajánljam mert biztos lelövök valamilyen poént de azért megpróbálom: Egy gyárban dolgozó betegesen vékony lúzer megy be a munkahelyére nap nap után, egy új ember /nagydarab néger elég ellenszenves fejü/ érkezésével indulnak az események és innentől nagyon zűrösek a dolgok..../na igy elég talányos,ez még belefér ennyit elmondhatok/

összehasonlításképpen:
-nem ,nem annyira akciós mint a Memeto,vagy méginkább Harcosok Klubbja,de azért van benne az is,véres részek meg van egyfajta abszurd humora

-romantikus szál ebben is van ,de ebben sem veszélyes

-bonyolult történetszerkesztés,stimmel,ezt is érdemes aztán mégegszer megnézni
[ Módosítva: 2008.06.27 2:16 ]
morgena | 2008-06-26 22:20
A Tökéletes Trükköt láttam, az is nagyon jó volt. Amit mostanság láttam még az a Másik én, nagyon tetszett. Meg ma néztem a Stranger than Fiction, nem tom mi a magyar címe. Annyira jó nem volt, de az alapsztori érdekes, kár, hogy nem drámát csináltak belőle. Az a lényege, hogy egy csávó észreveszi, hogy egy hang folyamatosan kommentálja az életét. Ez még nem is lenne baj, mert idő után megszokja az ember, de a hang bejelenti, hogy hamarosan meg fog halni. És elkezd kutatni a hang után. Jó kis misztikus cuccost lehetett volna csinálni enyhe darkos beütéssel, úgy jobban bejött volna, de így meg egy nagyon jót szórakoztam rajta.

MaRtiN: Titkos Ablak?
MaRtiN | 2008-06-26 22:58
bozontkun írta:
jahh, akkor már ilyen a nemrég emlitett Donnie Darko, ha azt nem láttad akkor tégy egy próbát vele Amugy sok ilyen jo film van, de nem akarom feleslegesen a számat jártatni, meg lehet hogy nem olyan amilyen nekd pont kell szal.. mindegy
Igen a Donnie-t is láttam már, de azért köszi.
morgena írta:
A Tökéletes Trükköt láttam, az is nagyon jó volt. Amit mostanság láttam még az a Másik én, nagyon tetszett. Meg ma néztem a Stranger than Fiction, nem tom mi a magyar címe. Annyira jó nem volt, de az alapsztori érdekes, kár, hogy nem drámát csináltak belőle. Az a lényege, hogy egy csávó észreveszi, hogy egy hang folyamatosan kommentálja az életét. Ez még nem is lenne baj, mert idő után megszokja az ember, de a hang bejelenti, hogy hamarosan meg fog halni. És elkezd kutatni a hang után. Jó kis misztikus cuccost lehetett volna csinálni enyhe darkos beütéssel, úgy jobban bejött volna, de így meg egy nagyon jót szórakoztam rajta.

MaRtiN: Titkos Ablak?
Tökéletes trükk ismerősen hangzik, azt hiszem én is láttam
Titkos ablak? Bővebben? Megvan neked?
Superion | 2008-06-27 00:49
MaRtiN írta:
Superion: Dünét ismerem, azt filmben inkább nem kommentálnám...
Kétségkívül baromira vontatott és lassú (mondjuk ilyen szempontból egy szinten van a Ha eljön Joe Black-el ) de sztem elgondolkodtató is, én akárhányszor (2x eddig, de lassan jön a 3. is ) néztem meg, mindig mélyebben és mélyebben kezdtem érteni a dolgokat benne. A könyvet sajna nem olvastam, de itt csücsül vmelyik polcomon, csak elhatározás kérdése (mondjuk nagyon tolakodik előre az Alapítvány )
keehl-m | 2008-06-27 01:09
Superion-nak:
az új Dűne nekem tetszett , mind a három rész,de nem tudom erre gondoltál e vagy a régi kyle maclahlan-es változtra mert az nem annyira az az igazság hogy ezek -nek hatására olvastam bele a regény/ek/-be és az íronak van még a három rész utáni időkben játszódó irása is 500-600 oldalas vlmivel vastagabb mint az egész addigi Dűne alkotás úgy hogy lehetne folytani , ez a furcsa világ nekem is tetszett,van benne valami fanatikus és spirituális vonal ami abszolút én vagyok,

|||||||||||||||és csak úgy mellesleg mindenkinek (kiegészités 4h -kor): csak én inkább egy ilyen Hindu és ó Héber összevont őrületben vagyok megtalálhtó,az összekötő kapocs a Ksatria-k vagyis "szent és harcos" királyok a a Judaizmusban ezek Saul,Dávid,Salamon már túl nyugis,és amúgy is Dávid írta a legszebb és igazi hitről árulkodó zsoltárokat,Persze a Korán fanatikus világa is fontos nekem szóval a sivatag mint a kietlenség és az istenre találás mítikus tája kötődik hozzám , főleg mivel eléggé külön állok a világtól olyan mintha az engem is körülvevő kietlenséget jelképezné,amiben mégis találni lehet valamit,mégha az nem is ehhez a világoz húz ,mint ahogy Poul-nak sem ez a sorsa.

A harmadik részben a srácnak, Poul fiának a döntése győzött meg arról úgy négy öt évvel ezelőtt hogy egy régóta velem küzködő problémát a GO TO HELL cimkével lássak el. szimbólikusan ehhez kötöm hogy az "anyagi világgal" való küzdelmeim átcsaptak efogadásba,
mostanában már néha egész normális is vagyok.... hh.. ||||||||||||||||||||||




Martin-nak:
nem tudom hogy az író műve alapján milyen filmet kéne csinálni annyira nem mélyedtem azért bele /már egy ideje csak beleolvasok könyvekbe semmit sem olvasok végig,nem időhiány de hagyjuk miért/ de ez az újabb dűne verzió azért nem olyan rossz elég sok részletet hasonlóan csináltak meg, Harkonen talán kicsit/vagy nagyon/ idiótára sikerült ,kissebb nagyobb hibák vannak igaz, de azért ez már valami

_______

Morgena:a Stranger than Fiction-t elkezdtem letölteni Will Farrel játszik benne úgyhogy vígjátéknak mindenképpen ígéretes
[ Módosítva: 2008.06.27 4:05 ]
DarkEvilPiccolo | 2008-06-27 01:23
Dűnéből a játékok a királyok! Rengeteget játszottam velük annó.
Dune, Dune II, Dune 2000, Emperor: Battle for Dune. De szép idők is voltak azok.
[ Módosítva: 2008.06.27 1:33 ]
Superion | 2008-06-27 14:55
keehl-m: igen, a régit láttam. Az újat még nem, de majd megszerzem valahonnan

Mellesleg ki látta közületek a Tűz Háborúját (Nem összetévesztendő a 2020: A tűz birodalmával)? Francia film, 1981-es, szerintem érdekes alapkoncepcióval
morgena | 2008-06-27 15:11
Most néztem meg Az ember gyermeke című filmet.
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=79805&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Szerintem jó volt, nekem tetszett. Jó volt az egész világ amiben játszódott. Max a végével nem voltam teljesen kibékülve, az epilógus hiányzott. Befejeték a történetet nem az, csak az "érzelmi levezetést" nem éreztem 100%osnak.
keehl-m | 2008-06-27 20:37
Az ember gyermeke ,jó hogy mondod, ezt letöltöm ,mikor még nem volt internetem meg akartam nézni csak már elfelejtettem
[MartiN] | 2008-06-27 20:40
Én ma meg néztem ismét a Taxi 4-et mert nekem meg van magyar szinkronba, De még mindig annyit tudok rajt röhögni.
keehl-m | 2008-06-27 21:28
Superion: a Tűz hábrúja ,kösz az ajánlatot asszem ezt is megnézem
bozontkun | 2008-06-28 00:06
Aszem ezt az ember gyermekét, egyszer még benéztem magamnak nagyon régen, amikor még néztem HBO-n a mozi mozi mozi-t xD Aztán szépen el is felejtettem... de most aszem megint felkeltette azérdeklődésemet
De most 7végén jön az általatok ajánlott Memento Nameg Eszement Freddy xD
morgena | 2008-06-28 08:03
Nem tudom láttátok-e, de van egy ilyen film, ami az idő mozgásában tökéletesen Memento.
11:14
Iszonyat jó film, és hát mondom, az a lényege, hogy elkezdődik a történet végén a film, és visszafelé haladunk az időben, pont úgy, mint a Mementoban. És a végére teljes lesz a kép. Még valamikor ősrégen láttam ezt a filmet, de akkor anno nagyon tetszett, annak ellenére, is, hogy az első 40 perc az olyan wtf volt, mert semmit sem értettem. A végére már belejöttem az időugrásokba. xD Én ajánlom.
Jekyll | 2008-06-28 15:07
újabb fenomenális vámpírfilmhez volt szerencsém, amíg mucsán voltam. a tv2-n adták azt hiszem, nagyonpiros karikával, vámpír angyalok címen. [tök frappáns, mos'nem?]
az alkonyattól pirkadatigot [aminek a 2. részét sajnos még mindig nem láttam] sajnos nem überelte, de azért ottvolt. ebben is voltak eltorzulófejű malacképű vámpírok, fejmagasságban repkedő belek, irreálisan uhhdevagány csajok, kiegészítve necronomiconnal, démonidézéssel és harapós mellekkel. szintén lejött valahol, hogy a film készítői nem teljesen gondolják komolyan a dolgot [például a főgonosz szefós ghoulja, ami annyira klisé..] és a finoman elejtett megjegyzések, de.. nee.
különben azt hittem hogy valami szárnyas-nagykardos hentelős csoda lesz ugyanebben a zs-kategóriában, de egy darab angyal nem volt, csak a félvámpír csajok fehér ruhában mikor visszaemlékeztek a múltjukra, lolz. szóval ármány, szerelem, árulás és patakvér, aki fájni akar, mindenképp nézze meg.
levezetésképp nekiestem utána századszorra is az ötödik elemnek, az a film megunhatatlan. najó, milla miatt, deakkoris. cseszettjó.
diggeee | 2008-06-28 15:15
Én a héten a Karib Tenger Kalózai box-setet vettem górcső alá. Megállapítottam hogy überjók benne az effektek és a legeslegjobb a 3adik részében, ilyen csatajelenetet nemigazán látni filmekben el sem hinni hogy ilyen rövid idő alatt csinálták viszonylag rögtön a 2-dik rész után. Mert azért ilyen jelenetekhez kell tudás, előkészület és utómunka de bőven. És annyira realisztikusra sikeredettek...
Még mindig a hatása alatt vagyok.
keehl-m | 2008-06-28 16:33
Morgena : A Stranger than fiction még így is will farrel eddigi legkomolyabb fimje -a vigjáték irányra reagálok ezzel- és egész jól áll neki lehet hogy "rendes" színészként is használni lehetne ,a romantikus szál nekem a végén egy kicsit túlnyujtotta a sztorit ,és túl átlagos is volt de azért érdekes volt a film.

11:14 - a plakátképe is hajaz a Mementóra már töltöm is egész jól jön úgyhogy majd leírom hogy tetszett

morgena | 2008-06-28 17:05
Ha már itt vagyunk, valaki nem emlékszik egy régi filmre, Hunter volt a címe, meg még valami alcím is volt maygarul. És arról szólt, hogy volt egy kisgyerek, és volt egy ilyen gameboy-szerű játéka, és a film közepe felé kiderült, hogy azzal valahogy előre látja mi fog történni vele. Vagy valami ilyesmi. Én úgy emlékszem, hogy Hunter a neve, de ilyen néven nem találok semmi hasonlót... Valakinek rémlik ilyesmi? HBOn régen adták
keehl-m | 2008-06-28 20:30
Hát erről nem tudok semmit sajnos és Hunter cimmel nekem se dob ki semmi olyat amiben egy gyerek főszereplő lenne
morgena | 2008-06-28 23:04
Most néztem meg a Beautiful Dreamer című filmet, nagyon tetszett.
'41-ben elmegy Joe a háboróba pilótának, később a felesége értesítést kap, miszerint bevetésnél eltűnt. Majd pár évre erre, találkozik Joe egyik társával, aki azt mondja, hogy a baleset után egy évvel ő látta az egyik fogolytáborban. A nő felkerekedik, hogy most akkor megtudja mi is történt, míg egy kis városba jut, ahol lefullad az autója, de persze a város legjobb szerelője épp arra jár, aki nem más, mint az amnéziás Joe, aki ugye nem emlékszik semmire.
Én ajánlom, "aranyos" volt.

keehl-m: Én sem találtam, pedig anno nagyon tetszett. Talán vmi dráma lehetett, mert hangulatilag eléggé olyan volt.
bozontkun | 2008-06-28 23:26
Alkonyadtól pirkadatig, elég kész film xD Multkor pont elővettem hogy megnézem ,amig beteg voltam mivel ki van irva... csak nagyon szar már a dvd és nem tudtam megnézni Szerintem elég poén film "itt csak kamionosok és motorosokat látunk vendégül" áááh, volt már rosszabb is : )

5. elem: zsír Mis is volt a neve: Corben Dallas? o.O (lehet keverem ) meeeg, "Zöld? "

Karib Tenger kalózaiból a 3at még nem láttam, valaki aztmondja hogy marhaszar, napersze ugy vagyoik vele, hogy majd hiszem ha látom... na majd egyszer Mindenesetre az 1. rész marhajo volt, a második sem volt szar... majd kiderül mi lesz a 3.ról a véleményem

lol párommal meg elkezdtük az Eszement Freddyt, de szegényem nem birta xD szóval sajna egyedül kell majd befejeznem
morgena | 2008-06-29 07:53
Erre az Eszement Freddy-re egyre kíváncsibb leszek.
Amúgy Karib-tenger kalózairól annyit, hogy az egy nagyon jó volt, a kettő nem rossz, a három meg szerintem úgy az egynek a színvonala környékén mozog. Nekem végülis bejött. Meg tiszta Prince of Persiára emlékeztetett a hely, ahol Jack volt, szóval már ezért is csillagos ötös. xD
/Btw PoP mániás vagyok. /
bozontkun | 2008-06-29 10:12
hát, ha birod a tömény őrültséget, hogy a film eddigi 3/4ed részében üvöltöznek... akkor ajánlom xD annyi baromság lehet benne kb mint az Excel Sagában
morgena | 2008-06-29 10:21
Excel Sagát nem bírtam. -_- Valahogy totál nem tudom értékelni, lehet bennem van a hiba. xD
Meet the Spartanst valaki? 300 paródia lényegében, plusz még egy csomó más. Az eleje jó volt, de a vége már kicsit untatott, ellaposodott ott a GTA környékén.
Chaos | 2008-06-29 16:32
Üdv mindenki. Hát a Meet the Spartans-t láttam torrent oldalakon, de a kommentek alapján háááát inkább nem szedtem le. Asszem Kevin Sorbo van benne ugye? Az a fickó télleg egy spártai. Hát lehet megér egy próbát. Morgena, az Eszement Freddy-t nézd meg egész jó Vki? Ideglelést látta már? Hát azért nem semmi, 35 ezer dollárból kihoznak egy filmet és a bevétel az amcsi mozikban meg 140 milla. De maga a film is elég félelmetes, realisztikus. Egész jó kis film,ha "félni" akartok nézzétek meg
morgena | 2008-06-29 18:13
Jah, Kevin Sorbo is játszik benne. Először én sem akartam megnézni, de hajnali 3 körül már nem bírtam az ostromot, és inkább beleegyeztem, hogy jó, akkor nézzük meg. Nem bántam meg, jót mulattam.
Ideglelést nem láttam, de abban van a Mekis jelenet, mikor reggelit akar kérni? Azt a filmet meg akarom nézni valamikor. xD

Most néztem meg a 88 percet, Al Pacino játszik benne. Kommentek alapján szarnak írják, meg hogy nem Pacinos... Pedig szerintem totál nem volt rossz.
keehl-m | 2008-06-29 20:09
ez a 11:14 tényleg jó volt érdemes megnézni
morgena | 2008-06-29 22:41
Örülök, hogy tetszett. Valamikor én is meg akarom újra nézni, mert már nagyon rég láttam.
Superion | 2008-06-29 22:50
Ha ez az Eszement Freddy az amire gondolok, akkor egyike azon filmeknek, amiket nem hinném, h megnézek. Az Excel Saga rossz hasonlat, amit hallottam belőle az az, hogy eléggé gusztustalan poénokkal van megtömve a dolog. Valami lóval kapcsolatban -.-
bozontkun | 2008-06-29 23:56
félreértettél, excel sagában is kb annyi hülyeség van mint a freddyben o.O (ezt akartam kihozni belőle) de mindegy... haggyuk

Ideglelést, réges régen egy messzi messzi galaxisban láthattam... majd talán ujranézem, most Végső állomásokat mondta a párom hogy töltsek le mert érdekli, énmeg ujranézem, mert miért ne? jameg a Resident Evillel is igy vagyunk / pill
keehl-m | 2008-06-30 01:18
ez a gusztustalanok a poénok ez olyan mint amikor a kezdeti impresszionistákat lehúzták hogy miért nem a régi klasszikus módon festenek,

a téma egy egyszerű holywood-i feljődéstörténet egy fiatal sráccal :szakadj el a családodtól,szerezz végre egy barátnőt,valósítsd meg az álmaidat, pont a festés stílusa teszi érdekessé

nem nem azt akarom ezzel állítani hogy ez valami hatalmasan elvont nagy alkotás de hát nem lehet csak olyanokat nézni b..us

könnyü rámondani hogy csak "parasztoknak" való , de szerintem nem igaz

______

én inkább úgy mondanám hogy fricskát állít a prüdériának és ez még a mai világban is plusszpont nálam
[ Módosítva: 2008.06.30 1:31 ]
Superion | 2008-06-30 02:34
keehl-m írta:
könnyü rámondani hogy csak "parasztoknak" való , de szerintem nem igaz
Nem mondtam, h csak parasztoknak való, csak azt, h sztem gusztustalan poénok vannak benne, ennyi. Én speciel filmen az ilyesmit kevésbé szeretem, a South Parkot ezzel szemben megnézem probléma nélkül. De felőlem azt néz és akárki amit akar.
morgena | 2008-06-30 12:48
Resident Evilt nagyon birom, a második meg harmadik résznek nagyon jó lett a vége. És persze a 3.ra megint csak a PoPra tudtam asszociálni xD
MaRtiN | 2008-06-30 13:31
morgena írta:
Resident Evilt nagyon birom, a második meg harmadik résznek nagyon jó lett a vége. És persze a 3.ra megint csak a PoPra tudtam asszociálni xD
Nekem meg pont a 2. 3. rész nem tetszett... Valahogy elvesztették azt a "zombikelőlijedtenmenekülős" jellegüket, amiért az első rész annyira tetszett. Vagyis mondjuk úgy, hogy zombis filmnek gyenge volt az a két rész, akció filmnek meg olyan elmegy kategória...
[MartiN] | 2008-06-30 13:33
Ismeri valaki a kelet zsoldosát?
[ Módosítva: 2008.06.30 13:34 ]
keehl-m | 2008-07-01 15:57
ha már a HBO-n láttot filmekről volt szó nekem nagyon tetszett a Maradj!,Stay,/2005/

Ryan Gosling
Ewan McGregor
Naomi Watts

ez a film is beleillik valamennyire a Memento-s irányba
djk | 2008-07-01 16:36
Én azt mondom aki szereti a az eszement és gusztustalan valamint a fekete humort az nézze meg a Eszement Freddyt. A főszereplője az aki a Cool Túrában a kis egeret bevette a szájába.
RE kapcsán szerintem a második rész az nagyon gyenge, harmadik az úgy ahogy elent az első pedig nagyon király. Nagyából hozza a játék fillingjét.
Meet The Spartan vagy mi szeintem nagyon gyenge és unalmas lett ugyan úgy mint az alkotók elöző filmje a Bazi Nagy Film. És ráadásúl a rap rész az nagyon sz@r.
A Karib-Tengerek közűl az első jó volt, a második gyenge volt szerintem, de a harmadik Isten király lett.
Chaos | 2008-07-01 16:58
Hát sztem a Karib filmek közül pont az első és második volt a legjobb és a 3. lett irtó unalmas és hosszú és már vontatott. De hát ízlések és pofonok szokták azt mondani vala Resident Evil hááát nem is tudom ott tényleg az első rész volt sztem a legjobb, aztán már nem volt az igazi.
morgena | 2008-07-01 18:34
RE 2-3-ban csak a vége volt jó, olyan izgisen hagyták félbe. Bár inkább a másodikat. A harmadiknál meg egy csomó más filmre/játékra hajazott. Nekem tetszett, jó trilógia volt.
A Stay! amúgy szerintem is jó volt. Az ilyen filmeket általában nem szoktam mondjuk szeretni, mert van egy jó alapsztori, amiben van egy rejtély, és akkor a végére behoznak ufókat vagy mittomén, és olyan hülye magyarázatot adnak hogy ajaj... -_- De a Stay!nél nem éreztem, hogy ebbe a csapdába esett.

Közönséges bűnözőket látta valaki? Angol tanárom egyik kedvence, és fakton néztük, és még külsősök is bejöttek, mikor hallották mit fogunk nézni. Annak is az utsó pár másodperce. xD Naggyon jóóóóóó!!
MaRtiN | 2008-07-01 19:06
morgena írta:

Közönséges bűnözőket látta valaki? Angol tanárom egyik kedvence, és fakton néztük, és még külsősök is bejöttek, mikor hallották mit fogunk nézni. Annak is az utsó pár másodperce. xD Naggyon jóóóóóó!!
Nah igen... az ilyen sokkvégű filmeket szeressük
keehl-m | 2008-07-01 21:15
hát én is láttm és hát... nem semmi
Superion | 2008-07-01 23:27
A Bazi nagy film elég gázos lehet, legalábbis erre utal, h benne van az IMDB top100 legrosszabbra értékelt filmek között. Itt a lista, érdemes szemrevételezni. A Kis Vuk már a 2.

A Resident Evil 3-at már meg kéne néznem, hónapokkal ezelőtt láttam már a 2-t -.-
bozontkun | 2008-07-02 21:51
Közönséges Bűnözők ,segitsetek már melyik az? Nem vin Diesel van benne? ááá ,nemhiszem, összekeverem valamivel tutira de a cime olyan ismerős... !
diggeee | 2008-07-02 22:08
én mostanában a superhero-t akarom megnézni, mármint végre végig teljes hosszában a filmet, eddig már 4 szer kezdtem el és mindig annál a résznél kell abbahagynom amieddig addig is eljutottam mert menni kell valahová
keehl-m | 2008-07-02 22:17
Közönséges bűnözők,The Usual Suspects /1995/ ,

Kevin Spacey
Gabriel Byrne
Chazz Palminteri
Stephen Baldwin
Benicio Del Toro
Kevin Pollak

néhány bűnöző ,furcsa ügyei körül zajlik történet de ez is olyan amit ha kicsit közülírok már túl sokat mondtam

[ Módosítva: 2008.07.02 22:21 ]
morgena | 2008-07-02 22:42
Superhero movie-ra nekem is fáj a fogam. Szerintem nekem tuti tetszeni fog. De most majd hétvégén elmegyek megnézni a Wantedot, bár az meg nem tom mennyire fog bejönni nekem. :S Kár, hogy nem sok köze van a képregényhez. xD
keehl-m | 2008-07-03 00:45
ha már "szuperhősős, paródiás" ,akkor ez a Hancock is jónak néz ki,most ajánlották éppen,ez a Bálnás jelenet ez eléggé kínos
Chaos | 2008-07-03 01:18
Jaja elég jónak néz ki a film, főleg hogy Will Smith játsza a főszerepet. Olyan szuperhősök görbetükre, mintha Superman-t látnám kicsit máshogy
keehl-m | 2008-07-03 03:21
na és ha valaki igazán furcsa és jó filmeket akar látni

Jim jarmush-tól a Dead man /1995/ címszereplő mármint ,a halott ember Johnny Depp

David Lynch -től a Lost Highway /1997/ Bill Pullman,Patricia Arquette de nem ez a lényeg... elmondani úgysem lehet az reménytelen vállalkozás
[ Módosítva: 2008.07.03 3:22 ]
MaRtiN | 2008-07-03 09:37
Youhturón utánajártam kicsit az általad említett filmnek. Ezt a kis kedvcsinálót találtam. (Nem tudom mennyire spoileres)
Nekem mindenképpen felkeltette a figyelmemet, majd körbekérdezek ismerőseimnek kinek van meg...
DarkEvilPiccolo | 2008-07-03 10:18
Srácok, nézzétek meg ezt: Forbidden Kingdom. Nagyon ott van a szeren! Akit esetleg érdekel magyar felirat hozzá: Forbidden Kingdom hun sub
Ha valakit érdekel egy kis infó is róla: Imdb
[ Módosítva: 2008.07.03 10:26 ]
morgena | 2008-07-03 12:54
Forbidden Kingdomról én is hallottam, hogy nagyon jó, remélem nyáron eljutok odáig, hogy megnézzem
Fantasylia | 2008-07-03 15:17
Igen, az jó lehet, még nem láttam, de nekem is sokan ajánlották, és imdb-n is 7.2-t kapott, ami nem is rossz.

de az, hogy az új Múmiában is játszik a Jet Li, az dúúúúrva, mit fog benne csinálni? lekaratézi a mumust???
morgena | 2008-07-03 15:51
Vagy ő lesz a karatézós mumus!!
---------
Hát, ebben lehull a lepel Jet Li kilétéről xD
http://www.youtube.com/watch?v=b2jtv39oLgU
[ Módosítva: 2008.07.04 13:46 ]
keehl-m | 2008-07-05 18:58
Három filmet ajánlanék punk témakörben:

a Sex Pistols-al kapcsolatban:

The Great Rock 'n' Roll Swindle (1980) ebben ráadásul ők szerepelnek

Sid and Nancy (1986) Gary Oldman mint Sid Vicious

és a Joy Division:

Control (2007) ,Ian Curtis , az énekes, életéről
morgena | 2008-07-05 20:05
Az utolsó felkeltette az érdeklődésem. Ha az tetszett, lehet a másik kettőt is bevállalom.
keehl-m | 2008-07-05 20:18
csinálhatnának egy filmet Johnny Rotten ,eredeti nevén johnny lydon életéről is ,ő volt a Sex Pistols énekese csak hát ő még mindig él monthatni nem halt meg időben,a Sid and Nancy-ben igaz szerepel /a vörös hajú/ ,de a karakterét nem dolgozták ki túlzottan


_____


A rohadt johnny csak felvett punk-os "művésznév"

control:ha ezt nézed meg elősször tudnod kell hogy Ian Curtis / talán egyetlenként, még a saját csapatában is/ a líraibb vonal a punkban ,úgy mondanám ha van egyáltalán ilyen akkor ő az

a Sex Pistols-os filmekre ebből ne következtess, ők inkább a kemény vonal

persze most csak az eredeti,őspunk-ról beszélek ,a maiakat amúgy sem ismerem nagyon


_____


ha valakit érdekel Sex pistols az eredeti felállással :Johnny Rotten,Steve Jones,Paul Cook,Glen Matlock fellép a szigeten idén Aug 15 péntek , nézzetek utána hány óra most nem jut eszembe

[ Módosítva: 2008.07.05 20:49 ]
k-9 | 2008-07-05 21:16
Hancock

mindenkinek ajánlom
keehl-m | 2008-07-05 21:35
igen a Hancock -tól én is sokat várok majd meglátjuk, will smith-t birom úgyhogy reméljük a legjobbakat,

engem egészen lenyűgözött amit az Ali-bam összehozott ,ennyit nem is néztem ki belőle,
de jó fej srác úgyhogy elötte is jegyeztem

az I Am Legend-et még nem láttam az jó lett?

[ Módosítva: 2008.07.05 21:37 ]
MaRtiN | 2008-07-05 21:38
keehl-m írta:

az I Am Legend-et még nem láttam az jó lett?
Nem igazán. Egyszer meg lehet nézni. Egy baj van vele, az alkotó sem tudta mit akar kihozni belőle. Mert Zombis filmenk nem túl jó másnak meg... Végülis én egyszer elvoltam vele... (Mondjuk nem egy logikai bukfenc van benne...)
keehl-m | 2008-07-05 22:28
na és direkt neked Martin:valami olyasmi amit kértél:
- igazi különlegesség,
-de amúgy meg kemény akciófilm ,főleg a második film de az elsőt is érdemes megnézni ,esetleg lányoknak az jobban tetszik ... de nekem nagyon be jött az is

Orosz film/ek/ ,ez ne ijesszen el ,nagyon jó ,végülis közben az orosz jelleg adja meg neki az igazi ízét


Brat/1997/
Brat2/2000/


Asszem magyarul Fívérek1-2 címmel találod meg
yakin | 2008-07-06 10:03
ha már akciófilm, akkor az utóbbi években láttam pár nagyszerűt, komolyabb-könnyedebb hangvétellel egyaránt. ilyen az isten városa, vagy a vaskabátok
a stílusbesorolás ne ijesszen meg, dráma és vígjáték a kettő, de tele akcióval.

a bratokat meg betettem letöltésbe, meglesem, mit tudnak a ruszkik
MaRtiN | 2008-07-06 10:19
Fivérekre rákeresek, köszi. (Az orosz rendezés sem riaszt el, ha a mű maga jó)

Forbidden Kingdomra visszatérve: Jó volt, tetszett, hogy Jacky újra használta a Drunken Fist-et (az összes technikája közül ez tetszik a leginkább). Mondjuk én már régóta vártam egy filmet ahol felélesztik a Majomkirály legendáját, mégha csak ilyen amerikai színvonalon is. (Elsőre mondjuk jellemileg Jacky-t jobban el tudtam volna képzelni Majomkirálynak, de ígyutólag -a filmet látva- Jet Lee sem volt rosz ebben a szerepkörben. A történet meg... ha nem is mélyen szántó, mindenképpen szórakoztató.
A Hancock-ot meg első trailere óta nagyon várom. (Esélyes, hogy még a moziban megnézem...)
keehl-m | 2008-07-06 17:16
yakin -nak: az isten városa nekem is nagyon bejött kicsi Z és a többiek nem semmi amit lenyomnak,ezt tényleg érdemes megnézni

Martin-nak ez a Drunken Fist ez a "részeges karatemester"/vagy mi volt a címe/-ben használt stílus ,vagy mi?
[ Módosítva: 2008.07.06 17:17 ]
MaRtiN | 2008-07-06 19:41
keehl-m írta:

Martin-nak ez a Drunken Fist ez a "részeges karatemester" vagy mi volt a címe-ben használt stílus ,vagy mi?
Igen, bár itt azért akkorát nem üt mint a régi hagyományos JC filmekben, de azért mint látható még itt is "használható" (Korábban ez a technika valahogy sokkalta gördülékenyebb és körkörösebb volt... )
djk | 2008-07-06 20:07
A Múmia 3ra kiváncsi vagyok. Bár kicsit agódom, mert nem Stephen Sommers készití csak producer mint a skorpió királynál és azt elégé elrontották. Remélem Rob Cohen nem rontja el ezt, mert azé lássuk be ő inkább akció film rendező nem kaland film (Halálos Iramban, XXX). Mag sajna Rachel Weisz sem játszik már benne. És ha azt nézzük otóbbi időben csak egy két jó folytatás készűlt. (Indy4, Nemzet Aranya2) A legtöbb kész kudarc volt.
De ha mégis jó lesz és kaidják majd digi packban a Trilógiát + skorpió Királyt díszdobozban akkor igérem, hgy eladó lesz egy mostani díszdoboz amiben a 2 rész + SK van. és egész jó állapotban van.
Murder3 | 2008-07-06 22:24
A legtöbb folytatással az a baj hogy az 1v2 részhez képest mindig nagyobbat látványosabbat akar mutatni és ez nem egyszer a film rovására megy
keehl-m | 2008-07-06 22:33
azért van egy két jól sikerült trilógia de tényleg ritkaság,

a Die Hard 1,2,3 is jó volt a 4 már nem

természetesen a Keresztapa 1,2,3 bár de a 3.-ik már majdnem billen

az Ind. Jones-ok is jók az újj is tetszett

a Gyűrűk ura 1,2,3

most ennyi jutott eszembe
keehl-m | 2008-07-08 00:06
hát a korlátozás még mindíg tart úgyhogy se pókerezni nem tudok se letölteni nem tudok semmit úgyhogy maradt a fórumozás

na :

Robert de Niro -legjobb filmjei sztem

Dühöngő bika ,Jake Lamotta életéről a box történelem nagy alakja +Joe Peschi

Misszió +Jeremy Irons, +a 20 év körüli Liam Neeson

Taxi sofőr annyit hogy alap mű azt kész

Szarvasvadász + Cristopher Walken,John Savage

Keresztapa 2

Volt egyszer egy Amerika + James Woods


_______


és egy másik megközelítés:

a Robert de niro és joe peschi páros nagy filmjei:

Dühöngő bika :itt joe peschi az öccsét játsza rohadt jól

Nagymenők :itt Ray Liotta is nagyot alakít

Hoffa: R. de Niro alias Hoffa ,Joe peschi a jobbeze

Casino : ezt gondolom mindenki ismeri







[ Módosítva: 2008.07.08 0:38 ]
Murder3 | 2008-07-09 00:42
Akkor felsorolok én néhány kedvencemet
.Ragadozó 1-2
.300
.Arthur King
.Ne légy Barom 1 rész
.Little Man
.Feketén Fehéren
.Horrora Akadva összes


Amit nagyon utálok a képregényekből kézült hányadékokat
Főleg a Fantastik4
még a Batman és Spiderman kivétel
Superman pfuujjjj
keehl-m | 2008-07-09 01:12
300? amúgy sin sity tetszett?
Murder3 | 2008-07-09 01:15
sajna azt még nem láttam de hogy így eszembe juttatad ha megtalálom valszeg letöltöm vhonnan és megnézem.


300 a harcok miatt bejött igaz 3mp ként vágás
mondjuk ami engem már irritál az a Harry Potter eleinte tetszet meg jó volt de mostmár...
[ Módosítva: 2008.07.09 1:17 ]
keehl-m | 2008-07-09 01:21
nézd meg sztem nagyon jól sikerült .

hát a harry potter na hagyjuk azért megnéztem mert a 3 -ikban vagy melyikben játszik Gary Oldman egy elképesztően nagy színész és mégiscsak szinte minden filmjét megnézem úgyhogy ezt is
Superion | 2008-07-09 01:30
Pedig a Superman filmek (a régiek, az újat nem láttam) nem rosszak, Reeve jót alakított sztem
Murder3 | 2008-07-09 01:33
Nekem nem igazán jön be ez a szuperhero stílus csak a pókember és a batman ami igazán tetszik a Fantastik4 2*is belekezdtem és 1*sem tudtam végignézni
keehl-m | 2008-07-09 01:40
a bathmam begins -be christian bale/na néz má megin előhozom/ alias Bathman szerintetek milyen?

superion: hát mikor gyrek voltam elment de hát akkor még csak egy TV volt vagy akkor már kettő?

hatalmas választék

jóvanna..........



anyám meg még csak rádiót hallgatott /gyerekként persze
[ Módosítva: 2008.07.09 1:45 ]
Chaos | 2008-07-09 02:28
Hát nem is tudom, a Batman Begins nekem igazság szerint nem jött be annyira. Igaz nem is rossz film, mert egyik ismerősömnek annyira tetszett hogy batman fan lett. 1x, 2x meg lehet nézni sztem, bár a mostani Batman: The Dark Knight-ra én is kíváncsi vagyok.
keehl-m | 2008-07-09 02:49
hát jó a bathman az bathman de azért ez a film lett a legjobb eddig közűlük éshát akkor ez részben a főszereplő érdeme elég jó szinészek szarták már el eddig ,Wall Kilmert mindenképen ide sorolom ,mámint jó színésznek ,és hát el is szarta
Murder3 | 2008-07-09 03:20
Az Batman begin nekem nem igazán jön be erre a Dark Knight-ra azé kiváncsi vagyok
Viszont a régiek a Jokeres vagy a pingvinemebres rész az nagyon jó Batman és Robin ez 1 mellé nyúlás sztem
Fantasylia | 2008-07-09 13:13
Ölve vagy halva

Holnap kapom meg egy ismerőstől. Csak arra emléxem belőle, hogy a Steven Seagal saját magát megakupunktúrázza. Gondoltam megnézném megint így kb. 10 év távlatából, és azt mondta, hogy ez az. Kíváncsi vagyok, fog-e még tetszeni.

A Batman-ből kiváncsi vagyok az újra. A trailer elég tetszetős.

És ma megyek Hancock-ot nézni! mégse, lemondták!
[ Módosítva: 2008.07.09 16:40 ]
morgena | 2008-07-09 20:51
Nekem tetszett a Batman Begins, a kettőt is nagyon várom. Egy rendes BAtman film volt, hangulatban is közel állt a képregényhez. Ami nem tetszett benne, az a kocsi volt, bár az előzetes képeken/posztereken mondjuk még gázabb volt. MEg a kettőben ez a moci se fog bejönni, az tuti. De Jokerre kíváncsi vagyok, az első 5 perc nagyon jóóóó! XD
keehl-m | 2008-07-09 22:17
japán vonatkozások ,valaki látta a Tabu-t ?

elég érdekes volt
Deedlit | 2008-07-11 00:01
Én lattam a Tabut. Sztem is érdekes volt. Elég sokat foglakozom a meleg témával mivel vannak meleg ismerőseim de még nem láttam filmet( és igazaból semmit) ami ilyen megvilágításba helyezte volna a kérdést. Az az igazság, hogy tulképpen abban sem vok biztos, hogy a melegség volt-e itt a lényeg vagy ez csak egy eszköz volt valami más bemutatására.Ti mit gondoltok?olyan szürreális volt. Meg kéne nézni még egyszer és talán egy meleg fiúnak is megmutatni, kivancsi lennél ők mit mondanának hmmmm
Kedvenc jelenetem amugy a ködös story a végén
Superion | 2008-07-11 00:45
Batpod:
Ütős
Mellesleg Batman sötét, komoly oldalát nagyon bírom - amúgy is szeretem a komoly hangvételű sztorikat - szal a Dark Knight-ot moziban nézem majd, de addig meg kéne nézni a Beginst is, nemigaz?
[ Módosítva: 2008.07.11 0:51 ]
bozontkun | 2008-07-11 01:42
én ma a Casshernt kezdtem el nézni, csak be kellett fejeznem mert mentem páromhoz, de végignézem mindenképp, tetszik eddig, jok a helyszinek benne, olyan nagyon valoszinütlen, de már már pofátlanul is beleraknak olyanokat amiket nem gondolna az ember. Hálivudban már tuti nem csinálnának ilyenekt, gondolvan: milyen merész stb... hát... persze japán teljesen más. Nekem nagyon bejön ^^ Zenéi, meg csodálatosak! Akinek van bőőőőő 2 órája az szedje le ^^
--
sci fi-nek mondanáminkább... van benne akcio romantikus szál is. Könnyű megérteni, persze vannak benne ezek a szokásos japán átvitt értelmű cuccok, deee nem nehéz értelmezni Nézz utána wikin^^
[ Módosítva: 2008.07.11 1:48 ]
keehl-m | 2008-07-11 01:45
Casshern ez mi?


________


Deedlit: nekem nincsenek meleg barátaim de ez e film tényleg ezért volt érdekes ... asszem

de amúgy nem nagyon nézek melegekről szóló sorozatokat az már nem nekem való,de sztem ha meleg lennék akkor se tetszenének

________

Casshern: ja szóval japán vonatkozás ,láttam belőle képeket ,hhu

________

és a Casshernt játszó színész neve Yusuke ,na ez már valami

[ Módosítva: 2008.07.11 2:43 ]
bozontkun | 2008-07-12 00:31
végignéztem, és nagyon tetszett, pár résznél azért rendesen ledöbbentem, nem hittem volna... nézzétek meeeeg! : D
morgena | 2008-07-12 13:30
Casshern szerintem is nagyon jó, nem láttam sok japán filmet, de a legjobbak között van szerintem. Zenéi, képi világa nagyon jó volt, élvezhető, és a vége az áááá Nagyon jó!! Ajánlom én is mindenkinek.
Chaos | 2008-07-13 02:28
Én végre megtaláltam a filmet amit kerestem már nagyon régen. Ez a film a Tenacious D in The Pick of Destiny ( Tenacious D, avagy kerek rockerek ha így ismeri valaki) Jack Black játssza a főszerepet és Kyle Gass a partnere. Végülis ez egy létező banda. A film egész jó, aki szereti a rock-ot és van benne elég poén is Szal ha nagyon unatkoztok lessétek meg.
morgena | 2008-07-13 09:12
Jaj, ezt nem csak unatkozáskor lehet megnézni!! Istenkirály überfasza az a film. xD Úgyhogy kötelező mindenkinek.
Powersliiiiiiiiiide!!
bozontkun | 2008-07-13 11:04
hehe nemrég láttam pont : D Az elején már röhögőgörcsöt kaptam, amikor a srác elkezd káromkodva énekelni : D Meg amikor begombázik >.< csak sajna elég fáradt voltam és néhány résznél nem figyeltem oda... de majd ujranézem ^^
Superion | 2008-07-13 11:10
Jack Black eszement jó arc, bírom a filmjeit, szerencsére nem olyan primitív, mint amilyen néha Adam Sandler szokott lenni.
MaRtiN | 2008-07-13 11:25
morgena írta:
Jaj, ezt nem csak unatkozáskor lehet megnézni!! Istenkirály überfasza az a film. xD Úgyhogy kötelező mindenkinek.
Powersliiiiiiiiiide!!

Alap film sztem minden rocker érzetű emberegyednek
Ami egyedül kiakasztott a filmmel kapcsolatban az a magyar címe... (A film OST-jét mind a mai napig szívesen hallgatom kegyetlen jó )
bozontkun | 2008-07-13 11:55
Mi a magyar cime? o.O (ja oké, nézem wikin xD )

De hogy ne csak off legyen, tud valaki valamit a WarCraft filmről? Mert még egyszer olvastam, amikor jobban érdekelt a számitogép xD És láttam hogy lesz film belőle...
morgena | 2008-07-13 13:36
Warcraft film? O_o Váó. Még nem hallottam róla.
Jah, amúgy...
Tegnap előtt néztem a Kung Fu Pandát, feliratosan, szóval élvezkedhettem az eredeti szinkronban. Nagyon jó volt, ajánlom!
Tegnap meg Hancockra mentünk, az is nagyon nagyon jó volt, teljesítette az elvárásaimat. Ezt is ajánlom. Két tök más mű, de nagyon jók. Hancocknak jó sztorija van, meg a zenéi is jók. Meg az egész. xD Jah és előtte Batman bemutató. *__* Hú de várom már azt is. Csak a mocija ne lenne. x/ Az nagyon bután néz ki szerintem. -_-
bozontkun | 2008-07-13 13:43
jaja, valami ilyesmit csiripeltek a madarak, aszem PCGuru hirlevél által .. de ez elég régen volt, szóval lehet hogy elvetették ezt a projectet
tockos | 2008-07-13 13:49
én Tekken filmre várok 1 ideje, régóta tervezgetik, vmikor már csak lesz vmi, ha meg moziba akartok menni akkor az Adam Sandler új filmjét lessétek meg, tuti röhögés az egész, mondjuk csak jövöhéttől lesz mozikban asszem, és még 1 aranyszabály, óvakodjatok az "eseménytől" :S ( happening )
Chaos | 2008-07-13 14:41
Adam Sandler új filmje a You Don't mess with the Zohan? barátom mutatta, de az eszméletlen állat lesz xD alig várom
a Kung Fu Pandát eddig 2x néztem meg és nekem nagyon bejött Főleg a lassításos részek, na az kész volt xD. A Hancock-ra haverokkal el akartunk menni, de ők inkább a Batman-re szeretnének, szóval Batman lesz nem Hancock.

Warcraft filmmel kapcsolatban Uwe Boll rákérdezett a Blizzardnál hogy nem rendezhetné meg a warcraft filmet, erre a blizzesek elküldték melegebb éghajlatra. De én is úgy tudom hogy tervezik. Sztem egész jó ötlet lenne, mivel világszerte 10millióan játszanak a WoW-al és még ki tudja hányan a sima warcraft3-al és annak kiegészítőjével, szóval tuti siker xD
morgena | 2008-07-13 14:55
Jaj, az új Adam Sandler filmet nagyon várom, a bemutató nagyon jó lett. Bár ilyen frizurával nagyon fura Sandler.
Hancockra meg rángasd el szépen a barátaidat, megéri. Nagyon jó film. De tényleg. ^^
Superion | 2008-07-13 15:28
Érdekes, én megnéztem az Esemény-t és annyira nem volt rossz, mint amiket olvasok róla. Sablonos és tudománytalan, de sztem nem pocsék.
keehl-m | 2008-07-13 16:04
a haverom éppen halálra röhögi magát miközben meséli belőle a részleteket,úgyhogy rámegyek erre a jack black-es filmre
morgena | 2008-07-13 17:20
Jól teszed keehl-m

Most néztük a Bábelt, olyan Ütközések kettőnek mondanám, de az Ütközések mérföldekkel jobb. Azt ajánlom. A Bábelt az kihagyható.
bozontkun | 2008-07-13 17:49
Crash-re gondolsz? mmint ütközések alatt? Az tényleg nagyon ott van! Tetszett

Még jo hogy a Blizzard nem bolintott rá Uwe Boll-ra... az az ember... elég szánalmas filmeket csinál : S
Remélem azér hogyha lesz valami film akkor az nem tul egy oldalu lesz!
[ Módosítva: 2008.07.13 17:50 ]
Chaos | 2008-07-13 18:00
Én most néztem meg nemrégen a Nem fogadott hívást, hát elég fura film. Most én látom úgy, vagy a mai horrorok nem érnek a régiek közelébe sem? Na mind1. De nem nagyon ijedtem meg a filmtől azt kell mondjam. De azét meglehet nézni

Bozontkun hát ja. Ha Boll rendezte volna, akkor egy egész világ tört volna össze bennem.
Hát amúgy én vhogy úgy képzelném el a filmet hogy kiválasztanak egy embert a szövetségből és egy orkot a hordából és az ő szemszögükön keresztül mutatják be a konfliktust és a Lángoló Légió elleni küzdelmet. Jah és full animációs, mint a Final Fantasy. Sztem úgy jó lenne

Sztem az Ősök Háborúját kellene filmre vinni. Az nagyon ott van.
[ Módosítva: 2008.07.13 18:10 ]
keehl-m | 2008-07-13 19:29
Tom Green lesz a tv-ben fél óra mulva ugyhogy most rácuppanok a képernyőre mostanában úgyis csak a monitort néztem


___________


nem volt olyan jó ,úgyértem nem volt elég idióta , na mindegy
asszem folytatom a wolfs rain-t


____________


tudom hogy off-olok de rohadt vicces hogy így orosz alámondásosan nézem,illik a farkasos témához
[ Módosítva: 2008.07.14 0:16 ]
Chaos | 2008-07-14 04:40
Jaja én is megnéztem, télleg nem volt elég idióta, kb olyan idióta mint a Cool túrában, vagy az Eszement Freddy-ben, itt túúúúúúl hogy is mondjam normális volt xD De azért jó volt
Fantasylia | 2008-07-14 13:23
én ma nézem meg premier előtt az Adam Sandleres filmet, remélem tényleg olyan jó lesz, mint ahogy beharangozzák!

a Tenacious D az jóóóó! de a kedvencem tőle mégis a Rocksuli marad!!!


nem látta valaki a Rent-Bohém élet-et, vagy a p2-a rettegés új szintje-t??? vélemény?
[ Módosítva: 2008.07.14 16:43 ]
keehl-m | 2008-07-14 22:43
nem tudom itt animés körökben mennyire ismert a monty pyton életműve de ezeket is ajánlanám megnézésre

Gyalog galopp

Brian élete

Az élet értelme

Murder3 | 2008-07-14 23:22
Na megnéztem a Sin City-t nagyon jó film szerintem aki nem látta az nézze meg
keehl-m | 2008-07-14 23:23
örülök hogy tetszett
Chaos | 2008-07-14 23:30
A Sin City-t én is láttam nagyon állat egy film, nagyon tetszett
keehl-m | 2008-07-14 23:37
ja és ha már monty pyton

akkor egy nagyon elvont alkotás

terry gilliam-től : Brazil/1985/
Superion | 2008-07-15 01:14
MONTY PYTHON FTW! (amúgy h-val írják, gondoltam szólok )
A Repülő Cirkusz itt csücsül dvd-n, már csak nézni kell Az angol humor nagymesterei.
keehl-m | 2008-07-15 01:18
ja bocsi,


a filmjeik közül amiket említettem láttad valamelyiket?

__________

na már megin nem alszok,annyit hogy azt a donnie darko-t megnéztem amit ajánlottatok és egész jó

amúgy a nyúl szörnyről egyből a gyalog galopp jutott eszembe:

-na és hol a szörny

-hát a nyúl

-hol? a nyúl mögött?

-nem a nyúl szörny.

-hülye vén...
[ Módosítva: 2008.07.15 3:45 ]
Superion | 2008-07-15 22:12
Láttam a Gyalog Galoppot, az Élet Értelmét, a Brian Életét, és itt van dvdn a Repülő Cirkusz és a Hollywood Bowl is, csak időhiány miatt eddig nem néztem meg őket - illetve előbbiből láttam már részeket, elég sokat, de nem az egészet.

"És szólt az Úr, mondván: "Húzd ki a Szent Biztosítószeget, majd azután számlálj el háromig. Se többet, se kevesebbet. Három legyen, amedig számolsz, s ameddig számolsz, az háromig legyen. Négyig ne számolj hát ezért, sem pedig kettőig - hacsak nem folytatod a te számolásodat háromig. Az ötöst szádra ne vedd. Midőn a hármashoz érsz, mely sorrendben a harmadik leszen, eldobandod te az Antiochiai Szent Kézigránátot a te ellened felé, ki - mivel nem kedves nekem - megdöglend."
keehl-m | 2008-07-15 22:17
hah ,, de k. jó , ez a pontos idézés gondolom,

hát ez jól esett

______


és gondoltam közkincsé teszem a :the great rock and roll swindle-ből

Sid Vicious-től a My way:

ezen még dolg.

na mindegy ezen a címen a free user,aztán download: http://rapidshare.com/files/129991572/the_great_rock_and_roll_swindle-1-1.avi.html
[ Módosítva: 2008.07.16 0:34 ]
keehl-m | 2008-07-16 23:26
most éppen próbálkozok úgyhogy egy képet is linkelnék a filmből,ami úgyse fog sikerülni:




baszod sikerült
[ Módosítva: 2008.07.16 23:28 ]
tockos | 2008-07-17 22:47
ma néztem meg a dont mess with zohan-t , nagyon brutális volt, amikor nem szakadtunk a röhögéstől akkor éppen én fogtam a fejemet a brutális poénoktól
spoiler Kinyit
rengeteg poén meg jelenet arra épűlt hogy Adam Sandler kéjelgett rohadt öreg nőknek de elég durván, azt sokszor az én kis lelki világom már nem is bírta, olyankor jött a menekülő, védekező mechanizmus, fogtam a fejem, takartam a szemem
felbukkan benne pár jól megszokott fazon, rob sneider , meg aki a chuck-ot játszotta a ki nevel a végén-ben (most nem ugrik be a neve) , meg chris rock fél perc erejéig, szoval ha akarsz 1 jót röhögni rengeteg spontán f@szságon és nagyon jó poénokon akkor kötelező darab
[ Módosítva: 2008.07.17 22:48 ]
bozontkun | 2008-07-20 23:17
Kung Fu pandát néztünk valamelyik nap párommal, szerintem jo volt. Aszittem már hogy meignt az a vontatott, unalmas animáciosfilm lesz, és megint ugyanazokat a poénokat lövik be...de szerencsére nem... azaz persze volt pár nem tul eredeti dolog, de én sokat nevettem rajta. Pedig manapság eléggé távol tartom magamtol az ilyen animácios filmeket ^^ Shrek meg a Jégkorszak után már csak koppintottak ezerrel... de azért, ezt ajánlom mindenkinek ^^

Egy kicsit más téma... aki nagyon pörgős filmre vágyakozik annak melegen aánlom, a Felpörögve (aszem ez a magyar cime) /Crank/ cimű filmet, a Szállítós pasas játszik benne. És marhajó film. Hű a magyar nevéhez, teli van pörgéssel ^^ Nem nagyon akarok belőle sokat elárulkni... a film elején megtudjuk hogy megmérgezték főszereplőnket, egy olyan kinai méreggel ami elvonja a szervezetből az adrenalint és végül meghal az áldozat. Rájön arra főhősünk hogyha olyan dolgokat csinál amik növelik az adrenalinszintjét akkor életben marad... aztán... képzelhetitek miket meg nem enged magának egy elég profi bérgyilkos
spoiler Kinyit
megdugja a nőjét nyilvánosan a kinai negyedben, áruházon gázol át autóval, drogozik... stb... ^^
sval, aki pörgős filmre vágyik, ne hagyja ki... természetesen ebben is vannak olyan hihetetlenül irreális dolgokk mint a Szállitó 2-ben is megtapasztaltunk, de ez ne rettentsen el senkit szerintem. Elfogadhatóak
Fantasylia | 2008-07-21 11:38
hát igen, a zohannál nekem is fájt a végére az arcom a sok röhögéstől.

a kung-fu panda tényleg jó, bozont, én is rosszabbra számítottam.

a felpörögve pedig egyik kedvencem, már dvd-n is megvettem, nagyon király.

spoiler Kinyit
bár a végén a repcsis leesős telefonálás az kissé túlzás
MaRtiN | 2008-07-21 12:17
Felpörögve tényleg jó, olyan tipikus "haverokkal megnézetős" szénnéröhögős fajta. Egy másodpercnyi pihenést nem hagy a rekeszizmoknak, már mondjuk az alapvetése is "érdekes" =) Na meg a karakterek... ők már önmagukba is megérnek egy misét.
Fantasylia írta:

spoiler Kinyit
bár a végén a repcsis leesős telefonálás az kissé túlzás
Ha a film egészét nézed szerintem más befejezése nem is lehetett volna Őrülten kezdődött tébolyult történetvezetéssel és agyamenten záródott egyszóval "így kerek" (bocs ez két szó )
spoiler Kinyit
Meg ha a stáblistát is végigvárod van egy kisebb slusszpoén is
Kung Fu Panda... az ilyen animációs ketyvaszokat mindig is kétkedve szemléltem (kivételt képez talán a Shrek opusz) mert ahogy írtátok fentebb igazándiból mindig ua. a poénokat igyekszenek eladni más köntösben, de ahogy hallottam már elég sok ismerőstől jelen eset tárgyát képező "mű" talán az erősebbik fajtából való, így lehet érdemes a megnézésre...
morgena | 2008-07-21 12:18
Zohant már nagyon meg akarom nézni, ezen vagy a jövő héten remélem eljutok oda.

Amúgy a minap tesómmal elmentünk a Mamma Mia-ra. Nagyon jó volt. xD Nem is tudtam, hogy ennyi Abba számot ismerek. Látvány, zene lenyűgőzött, meg a történet is jó volt, bár azt ismertem hallomásból. /Épp az OST-ot hallgatom /
Akit egy kicsit is érdekel az nézze meg, mert tényleg nagyon jó! Van benne pár gáz jelenet, de szerencsére rövidek, és a többi része a mozinak feledteti is.
Fantasylia | 2008-07-23 14:47
a mamma mia-t én is meg akarom majd nézni. ha tényleg ennyire jó, akkor minél előbb.

most vettem meg dvd-n a serenity-t, úgyhogy előbb azt várom, hogy melyik délután tudok rá időt szakítani.

és valaki látta már a St. Trinian's - Nem apácazárda-t???? arról is jókat hallottam, lehet elmegyek arra is, de ez még nem biztos.

viszont mikor elolvastam a mély harapás leírását, kissé visszahőköltem, valószínűleg ez az a film, amit nem fogok megnézni. Teeth ha igen, akkor is csak tuti otthon, pénzt nem fizetnék érte.
[ Módosítva: 2008.07.23 14:51 ]
keehl-m | 2008-07-23 17:25
na és a Tabu után ami még érdekes volt ebben a témában:

Rossz nevelés/2004/ -Pedro Almodóvar
bozontkun | 2008-07-23 19:26
Valaki nem tudna nekem valami, tényleg, parázós horrort ajánlani? Olyat amit be tudok szerezni... mert jolenne valami ilyesmit nézni párommal, már rég nem volt ^^ És jol jönne már
keehl-m | 2008-07-23 20:16
esetleg a Sziklák szeme azt könnyű beszerezni ,amúgy nemtudom
Chaos | 2008-07-23 21:06
hát igen a sziklák szeme tényleg nem lenne rossz, de mondjuk a Nem fogadott hívás, Kör 1-2, Átok 1-2, Minotaur, A barlang, I know who killed me. Hirtelen ennyi jut eszembe
keehl-m | 2008-07-23 21:40
van egy nagy kedvencem ez ne tévesszen meg senkit,de egy olasz négyrészes filmsorozat,
ez teljesen más mint az átlag olasz sorozat sztem,már volt néhányszor a TV-ben de nem nyomták előtérbe annyira a címe:

Szépséges fiatalság,,Meglio gioventu, La (2003)

és egy olasz film ami még tetszett ,a föszereplő az előző sorozatból:

Cento passi, I (2000)

ami még megmaradt bennem és olasz film az a Strada, La (1954), Országúton, Federico Fellini rendezte,
[ Módosítva: 2008.07.23 21:43 ]
morgena | 2008-07-23 23:28
St Trinian's-t láttam, szerintem egy mozti nem ér meg, de megnézni érdemes, akinek bejön ez a stílus. Voltak benne vicces részek. MEg volt néhány olyan rész, hogy annyira gagyi volt, hogy már jó xD Azért ajánlom, én otthon néztem feliratosan, nekem tetszett, Szinkron nemtom milyen.
DarkEvilPiccolo | 2008-07-24 09:37
Basszus, az új Batman film a Dark Knight annyira jó lenne, hogy máris az első helyet foglalja el Imdb-n a top 250-ben?
Szerintem az amcsik annyira nem tudják már, hogy milyen a jó film, hogy látnak valamit ami kicsit jobb az átlagosnál, és máris megszavazzák legjobbnak...
Jó nem azt mondom, tényleg jó kis film ez az új Batman is, de azért mindenidők legjobbja? Ugyan már.
Amúgy a Begins jobban tetszett.
sabic | 2008-07-24 10:42
Szerintem fölösleges ezen aggódni, fog az még lejjebb csúszni. Mikor megszereztem CAM-os verzióban, akkor még csak 37000 körül volt a szavazók száma az Imdb-n és 9,7 volt az átlag. Most már csak 9,5 (105000 szavazó)és még biztosan fognak rá jó páran szavazni. Inkább azzal van a gond, hogy akinek nem tetszett az tojik rá és nem foglalkozik vele, akinek meg tetszett, az meg mindent elkövet, hogy a kedvenc filme minnél jobb eredményeket érjen el.
Nekem viszont akkor is Batman: Gotham lovagja tetszett a legjobban
Chaos | 2008-07-24 12:16
Jaja Sabic jól mondja. Akinek tetszett az gőzerővel szavazni fog, akinek nem az örül hogyha többet nem kell látnia leírva és nem hallja többé a címét xD. Hát én most egy csöppet visszatértem a 80-as 90-es évek horroraihoz, mert ha úgy vesszük azok úgy tényleg érdekesek voltak és félelmetesek, szóval megnéztem a The Thing-et (1982-es Clive Barker rendezés, főszerepben Kurt Russell). Egész jó kis film, ahhoz képest hogy 1982-es. Meg megnéztem a Hellraiser ez pedig 1987-es Clive Barker rendezésű horror. Csak az a gond hogy eddig csak az első részét tudtam megszerezni. Nade majd jön a többi xD
sabic | 2008-07-24 13:31
A The Thing-ről én is csak jókat hallottam és a héten sikerült is beszereznem. Már csak azért is meg fogom nézni, mert kedvelem Clive Barker munkáit(főleg a számítógépes játékait. na azokkal úgy érdemes játszani, hogy a WC-n ülsz). Van pár jó könyve is. Úgyhogy most hogy említetted a Hellraiser-t azt is megkeresem(erről a filmjéről nem tudtam). Viszont ha már horror. A Csontevő(Bone Eater) című filmet messziről kerülje el mindenki. Az egyszerűen olyan kaki lett, hogy csak röhögni tudtam rajta(kínomban).
Neked pedig Bozontkun, a Sziklák szemeiből inkább csak az első részt ajánlom, az még eléggé életszagú. A második már kicsit lagymatagra sikerült(katonák bénáznak benne, mert fogalmuk sincs a harcról, pedig utolsó gyakorlatukon vannak éles bevetésük előtt.) Viszont szerintem a Kör 1-2 viszi a pálmát.(Garantáltan az öledbe fog ugrani a párod )
[ Módosítva: 2008.07.24 13:32 ]
bozontkun | 2008-07-25 15:54
Sziklák szeméket láttuk, mind a 2 részt, de ujra megnézzóük majd ^^ Kört meg Átkot is láttuk ^^
Nem fogadott hívást szedtem le, remélem jo lesz. A barlangból remélem nem azt az idióta tudósost mondod, mert az ótvar szar szerintem xD De tudom hogy 2 félefaja van belőle Majd megprobálom beszerezni a másik verzioját
Minotaur & I know who killed me? o__O

Ez a Thing c film, ez miféle? Nekem még olyat ajánlottak aminek az a magyar cime hogy "Az" valakinek ismerős? o.O (nagyon régi film ^^ )

köszi mindenkinek ^^

Ja, tegnap megnéztük a Hancockot, szerintem jo volt ^^ Persze kedvencem nem lesz, de érdemes megnézni 1-2x
Chaos | 2008-07-25 16:16
A barlang a hegymászócsapat féle a másik meg a Tudom ki ölt meg, haverom azt mondja nagyon állat film. A The Thing 1982-es horror.

Tudom ki ölt meg: http://www.divido.hu/index.phtml?op=product&product_id=14796
A Dolog: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_dolog
Morigan | 2008-07-25 16:41
"Az a Thing c film, ez miféle? Nekem még olyat ajánlottak aminek az a magyar cime hogy "Az" valakinek ismerős? o.O"

A The Thing egy klasszikus 80'-as évekbeli "űrből jött monszta" horror, az Az pedig egy Stephen King feldogozás, nem rossz. Vannak benne látványos paráztató elemek, de láttam már jobb King adaptációt.
Én láttam mindkét Barlang (Curve/Descent) filmet, nem rosszak, talán a Descent vmivel hatásosabb. Horror címen megnéztem a Feast /A Dög/ és a Holtak Háza 1-2-t nemrég. A Feast-ben csak annyi a jó, hogy az egész horrorlátvánnyal együtt is egy nagy paródia, így végig lehetett röhögni. A Holtak Házához meg annyit, hogy az első részét Uwe Boll rendezte...ami nagyon meglátszott, végiguntam és a 2. rész se tudta ezt a dögunalmat felülmúlni.
[ Módosítva: 2008.07.25 16:42 ]
Chaos | 2008-07-28 00:52
jajj jajj a DÖG xD A haverokkal tartottunk "mozidélutánt" és lehetett választani, kiváló minőségű DÖG vagy mozis, kamerás Karib Tenger kalózai 3 Hát mondanunk sem kell, hogy a címe alapján a DÖG-öt elvetettük és inkább megnéztük a Karibot. Bár azt kell mondjam, hogy az első 2 rész jobban sikerült. Ez az utolsó mintha túl komoly lett volna. Nem tudom. De nem volt meg az a jó érzést mint az 1. és 2. résznél. Lehet azokban több volt a poén és Jack Sparrow kicsit idótább volt. De attól függetlenül jó kis film
djk | 2008-07-28 19:16
Chaos írta:
The Thing-et (1982-es Clive Barker rendezés, főszerepben Kurt Russell)

Na itt van egy kis elirás a dologban, mert nem Clive Barker rendezte ezt a filmet hanem John Carpenter. IMDB
Amugy ez egy kalszikus mindenkinek ajánlom. És a játékot is, ami a film után játszódik.
A Dög az egy dög unalmas film.
A Karib sorozat mind 3om jó, de ha sorrendet kéne állítanom hogy meik jobb, akkor így nézne ki: 3,1,2.
Szerintem a második lett a leglaposabb és legunalmasabb rész. Lehet azért, mert Jack nem szerepel anyit benne.
Chaos | 2008-07-28 19:39
Bocsi télleg, elnéztem. John Carpenter rendezte Legközelebb nem éjszaka nézek filmet xD
Amúgy valaki látta már azt a filmeg hogy A szem? Mert egyik ismerősöm ajánlotta nekem. Hátha valaki tudna mesélni róla
bozontkun | 2008-07-28 19:58
én láttam, én láttam!
Hááát... nem olyan rossz ... deeee szerintem van nála jobb is. Nem olyan parás, sőt... bár annyira nem maradt meg bennem. Sokan szeretik, de nekem egy kicsit olyan "üres" volt.
Van 2. része is, azt mondták hogy az is.. jó, ne mtudom ,talán majd megprobálkozom vele

Őööö, A nem fogadott hívás jó volt ^^ megnéztük pénteken
Most meg A clockwork orange-t szedem ^^ Remélem jolesz
Milkshakecica | 2008-07-28 20:55
bozontkun írta:
Őööö, A nem fogadott hívás jó volt ^^ megnéztük pénteken

Melyik verziót, a japánt vagy az amerikait?

Amúgy meg ezt nézem: Masters of Horror Episode 12 - Heackel's Tale
Barker történet alapján. Halottkeltős nekrofilos. Abszolút kedvenc.^^
bozontkun | 2008-07-28 21:01
ne mtudom, szerintem az amerikait... gondolom a japán jobb : D
miböl ismerem fel h amerikai? o_O
Chaos | 2008-07-28 21:06
ŐŐŐŐ japán szereplők a japán verzióban? xD Csak tipp http://www.imdb.com/title/tt0366292/
Én a Necronomicon filmet lestem meg tegnap. Egész jó kis film. Még régen láttam, gondoltam itt az ideje újra megnézni
[ Módosítva: 2008.07.28 21:07 ]
morgena | 2008-07-28 21:23
A japán Szemet én is láttam, nekem bejött, jó története van. Az amerikait nem láttam, de Jessica Alba játszik benne. A japánt én ajánlom, bár a második része így látatlanban nem lehet túl jó, meg rosszakat hallottam róla, de az egyet szerintem érdemes egyszer megnézni.
Milkshakecica | 2008-07-28 22:06
bozontkun írta:
ne mtudom, szerintem az amerikait... gondolom a japán jobb : D

Igen, ez elég egyértelmű, főleg, hogy az amerikai megbukott. (Amúgy nem értem. Ennyire nincs ötletük, hogy más filmeket kell feldolgozni, szarul? Ez valami hobbi?)

Chaos írta:
ŐŐŐŐ japán szereplők a japán verzióban? xD Csak tippVigyor

Bármilyen hihetetlen, de jól tippeltél!XD
Jó kis film az, nekem tetszett! A filmben hallható csengőhang az én csengőhangom is. Wehehehehe!
bozontkun | 2008-07-28 22:08
Neeeemááár : D a Necronomiconbol van film
és milyen? mesélj már xD Vagy ez nem az amire én gondolok ? Amit Abdul Allhazred irt meg könyvben? Elég elborult lehet ha ez az : D

Majd benézem magamnak ezt a japán szemet ^^

Várjatok, most Morgena beekevert : D na mindegy.. végülis a Szemről sem tudom hogy a japánt láttam meg a Nem fogadott hivasrol sem XD...

A Szemet amugy szinkronosan néztük... nem tudom melyik verzio jelent meg ugy
[ Módosítva: 2008.07.28 22:12 ]
Chaos | 2008-07-28 22:41
Ja Bozont van film xD http://www.imdb.com/title/tt0107664/ Egész jó sztem. Érdemes meglesni.


A film három történetet tartalmaz a híres könyvből.

Mind a hármat H.P.Lovecraft olvassa el, amiből a végén nem kis zűr támad. Az első történet egy úriemberről szól, aki örököl egy házat valahol eldugottan, mindencivilizációtól távol. A házban megtalálja őse naplóját, amiben leírja, hogy hogyan lehet feltámasztani a holtakat. Így a srác is megpróbálkozik feléleszteni barátnőjét, s amikor sikerül neki ,akkor jön a meglepetés ....

A második történetben egy férfi akarja megszerezni az örökéletet, s amikor sikerül neki, kiderül, hogy drágább az ár, mint eredetileg hitte.

A harmadik sztoriban egy Cthulhu hívő házaspár kedvességét élhetjük át egy rendőr járőr jóvoltából.
A filmben szóba kerül Dagon is (Call of cthulhu).
Ez a film legenda maradt a Lovecraft rajongók körében, számukra kötelező alapmű.


kb
Milkshakecica | 2008-07-28 23:02
Chaos írta:
A harmadik sztoriban egy Cthulhu hívő házaspár kedvességét élhetjük át egy rendőr járőr jóvoltából.
A filmben szóba kerül Dagon is (Call of cthulhu).


Cthulhu

Már töltöm is lefelé!XD
Chaos | 2008-07-28 23:30
Hmmm Milkshakecica olyan ismerős xD Billy és Mandy Kalandjai a Kaszással? xD
Superion | 2008-07-29 11:43
Én inkább Macskafogót mondanék, merthogy abból van

EDIT: hopp, én az avatarra mondtam, gomen
[ Módosítva: 2008.07.29 12:18 ]
Milkshakecica | 2008-07-29 11:47
Igen! Nagyon szeretem azt a kis sorozatot, teljesen jó kikapcsolódásnak! (Egy rész van, ami minősíthetetlenül szánalmas volt, az a Hellraiser paródia.)


A filmet pedig sehol sem találtam, a legközelebbi a keresésemre egy hentai volt...
bozontkun | 2008-07-29 14:42
már jön is a Necronomicon, már csak abban reménykedem hogy passzolni fog hozzá a felirat!
A clockwork orange meg lejött ^^ belepörgettem, elég érdekesnek néz ki : D de majd irok rola véleményt ^^
Chaos | 2008-07-29 15:09
Rendben van Bozont Ha jó akkor még lehet én is meglesem.
Milkshakecica, én láttam a filmet, meg is volt asszem. Hát valami eszméletlen volt xD A Mumus kemény volt benne xD Amúgy nekem megvan asszem 5 évad a sorozatból. igaz hogy a 3.-tól már nagyon hiányos, de több mint a semmi. Nagyon állat ^^
Milkshakecica | 2008-07-29 17:15
Igen, nekem is megvan valameddig, már nem emlékszem pontosan. Múltkor azt hiszem a 7. évadot néztük végig egyhuzamra, + a Rémkölykök kalandjai a Kaszással speciált.

Amúgy ha már régi trancsírozós horrorok, és Carpenter: In The Mount of Madness-t látta valamelyikőtök? (Sam Neil játszik benne.)
keehl-m | 2008-07-31 23:39


francia film ügyben inkább szinészeket említenék:gerard philipe,Tchéky Karyo ,Jean Reno ,Yves Montand

nők közül talán: Jeanne Moreau,Simone Signoret
Chaos | 2008-07-31 23:51
A Jean Reno filmeket és amiben szerepelt szeretem. Pl a Jöttünk Láttunk Visszamennénk király a Bíbor folyók is nagyon ott van, a Wasabi és a Mission Impossible.

Keehl-m még női színészek közé betenném Audrey Tautou-t is
keehl-m | 2008-07-31 23:58
na jó ő még belefér
bozontkun | 2008-08-06 22:54
Weeeh... nem szeretem anynira a francia filmeket... Audrey Tautou... nekem elég unszimpi.. legalábbis, régebben az volt, mostmár nem láttam egy ideje xD

Ma Holtak hajnalát, meg Barlang (Descent)-et néztünk. Mind2 elnbyerte a tetszésünket, míg az előbbi tul lassan hozzá képest az utóbbi marhagyorsan indult be : D
Bár persze jo lenne tudni minek a hatására zombultak be az emberek a Holtak hajnalában... meg nem vágtam hogy a főszereplő (számomra marha unszimpi) szőke csaj, az elején... szóval... a faszi meg a kislány nem a férje meg a lánya volt nem? Mert nem ugy viselkedett mint akinek annyira fáj hogy elvesztette őket o_O Élettárs nem? ^^ Végülis mindegy

Szóval, nem voltak olyan rosszak ezek
Chaos | 2008-08-08 01:16
Hát Bozont valahol azt írják hogy vírus. De hallottam olyat, vagyis asszem még régen traileren láttam, hogy Ha a pokol megtelik a bűnösök lelkével, akkor a földet fogják ellepni, de mivel ez zombis film, és általában vmi vírus az oka, inkább arra szavaznék xD Bár ez örök rejtély marad
danielpassport | 2008-08-08 01:44
A holtak hajnala szerintem nagyon vicces Legalábbis én végigröhögtem De a South Parkos feldolgozása (amikor a hajléktalanok ellepik SPt az gyilkos
[ Módosítva: 2008.08.08 1:44 ]
sabic | 2008-08-08 12:08
Én ezt találtam a Holtak hajnaláról: "Miért és hol kezdődött, senki sem tudja. Akármi és akárhogy is történt, a világ egyik napról a másikra szürreális rémálommá vált, az emberiséget felfoghatatlan halálos kór támadta meg - és a holtak nem maradnak holtak"
Ez azt hiszem mindent elmond. Én is láttam ezt a zombis filmet, de ahogy a többi, ez sem nyerte el a tetszésemet. Általában csak mosolyogni tudok rajtuk, hogy milyen. Ez alól egyetlen egy kivétel van. Az pedig a Kaptár trilógia. Számomra az a zombis filmek alfája és omegája Persze ettől még szívesen megnézem a másikakat is.
bozontkun | 2008-08-08 12:18
SP parodiája jo tényleg, Cartman amikor ugrálja át deszkával a csöveseket benne xD >.<
Egyébként... nem tudom, szerintem jo film volt, a végén a bevágásokat meg egyenesen szupernak találtam Meg amikor megszolaltak benne a zenék, azok is tökjok voltak^^ Barátnőmmel azt tárgyaltuk hogy mit cisnáltunk volna a helyükbe o_O És arra jutottunk, hogy tutira bentmaradtunk volna még a plázában ^^ Legalábbis amig a kaja el nem fogy : D
Chaos írta:
Ha a pokol megtelik a bűnösök lelkével, akkor a földet fogják ellepni
igen, igen ezt a filmben is mondták, amikor egy pap tv adást intézett a tulélőknek ő emlitette ^^
sabic írta:
"Miért és hol kezdődött, senki sem tudja. Akármi és akárhogy is történt, a világ egyik napról a másikra szürreális rémálommá vált, az emberiséget felfoghatatlan halálos kór támadta meg - és a holtak nem maradnak holtak"
oké, köszi mindkettőtöknek ^^
larten | 2008-08-08 12:42
hát,a holtak hajnalán majdnem sikerült elaludnom,szánalmas egy film volt..
elcsépelt téma elcsépelt elemekkel,nem hoz semmi ujat,és azegész film vhogy lapos
bozontkun | 2008-08-08 22:58
mindenki máshogy látja ^^

Ma ujranéztük a Végső Állomás 3-at, jo volt, akkoriban is tetszett, meg most is.
Meeeg az I am legend-et ami egyszerűen fantasztikus volt. Nem gittem volna hogy ilyen film lesz, mert nem láttam se traailert se nem olvastam utána. Tetszett nagyon, bááár... sajnaanyni nem jött be benne hogy megjelent még az a 2 fő Will Smith mellé, de persze valahogy le kellett zárni a történetet ^^
Aki DVD-n nézi eredetin, az nézze meg a képregénykeet is, nagyon kemények az összes, csak némi angol tudás kell hozzá. Bár valamely érthetetlen kicsit ^^ Ezt csak ajánlanám mindenkinek ^^
Chaos | 2008-08-08 23:49
Bozont, ugye meglested mind a 2 végét? Mert úgy tudom van egy másik befejezése is. És igen a film tényleg nagyon ott van
Ahiru chan | 2008-08-09 01:52
Egy filmajánló finomabb lelkű, de gondolkozó embereknek: Wong Kar Wai új filmje hollywoodi színészekkel és Norah Jones, az énekesnő főszereplésével készült. Nem annyira nyomasztó művészfilm, mint a legtöbb (egyébként zseniális!!!) műve, sokkal finomabbra, bájosabbra vette a figurát... de nincs híjával a mély gondolatoknak és kérdéseknek!! Mindenki nézze meg, mert egy élmény. A végére az ember egyik szeme sír, a másik nevet.
bozontkun | 2008-08-09 23:00
melyik másik befejezés??? csak egyet láttam... T_T vááááá akkor meg kell néznem azt is : D

Ahiru, és mi a film cime? o.O
keehl-m | 2008-08-09 23:40
hát Nora Jones -ért nem vagyok oda ez van ,de szeretem a filmkülönlegességeket és ez a terület ki van nálam hagyva amiről irsz úgyhogy felvesszük a listára

francia film ,van mostanában jónéhány szánalmas próbálkozásuk , hogy utánozzák az amerikai filmipart de azért voltak nagy dobásaik főleg régebben

mondjuk Truffaut -ért nem vagyok oda meg a klasszikus asszem neorealista? korszakért , a Négyszáz csapást láttam de nem is emlékszem már belőle sokra és ez sokat elárúl

gerard philippe-nek vannak nagy dobásai is meg kevésbé ,de az részben azért van mert bizonyos témákból nem lehetett többet kihozni

tetszet egy film Jean Vigo 30-as években alkotó némafilmrendező életéről szólt Vigo - címmel ,ez is francia film és nagyon bejött azóta megnéztem egy némafilmjét az ürgének l'atalante asszem de az már lefárasztott

na ennyit a francia filmről, na mondjuk még "A profi" még jó volt meg a "Leon a profi" is
*PatricK* | 2008-08-10 18:44
Mostanság sok filmet tervezek nézni szal majd néha megosztom hogy mit milyennek ítélek pár mondatban

X-men 3
Elmegy, bár nekem a 2. rész után ez volt a sejtésem hogy valami hasonló lesz a 3. részben, hogy a nő biztos nem hal meg és valami mutáns ember harc lesz. A vége sablonos hogy ahh még nyitva hagyjuk hátha még egy részt tudunk belőle csinálni...

Kocka 3
Ami ugye az első rész. Ez egész érdekes volt. Újra átélhettem a kocka fílinget bár az eleje elég unalmas...

Legenda vagyok
Ejj kezd kialakulni egy ilyen Will Smithre írt forgatókönyvcsomag? Az én a robot valami fenomenális lett és ehhez viszonyítva ez a film mindenben elmarad. Nekem nagyon szétesettnek tűnt, meg nagyon elrugaszkodott már ez a zombiválás.

Batman kezdődik
Na ezt remekül lefordították XD "Batman Begins" az eredeti címe, nálam ez "Batman a kezdetek" ami jobban is illik a film lényegéhez mint ez a kezdődik. A film nagyon tetszett, bár az eleje vagyis közepe ez a ninjás rész nagyon idegennek tűnt a Batman storyhoz. Mindegy megyünk mozi az új film nagyon jónak ígérkezik.

Hipervándor
Óriási csalódás. Azt hittem valami izgalmas történet lesz de hát ez nem jött be. Urgál (megjegyzem az angol cím Jumper ebből hogy jött a hipervándor???) össze vissza. Samuel L. Jacksontól is jobbat vártam volna.

Pókember 3
Maradjuk annyiban hogy tartja az eddigi Pókember filmek színvonalát. Se több se kevesebb.

Amerikai pite 3
Hmm, ez tetszett. De sokkal több poént vártam volna tőle mint amennyi lett. Nameg holvannak a nők???

Batman Gotham Knight
Vagyis ez a rajzfilm. Teljesen értelmetlen... több különböző történet amiből semmi nem derül ki ami kapcsolódna a Batman filmekhez. Egy Animátrix-Mátrix kapcsolatot reméltem ettől de ez nagyon rossz volt.
[ Módosítva: 2008.08.10 18:47 ]
keehl-m | 2008-08-10 19:53
"Ejj kezd kialakulni egy ilyen Will Smithre írt forgatókönyvcsomag?"

van benne valami

"Az én a robot valami fenomenális lett és ehhez viszonyítva ez a film mindenben elmarad"

ez azért lehet mert az Én a robot mégiscsak egy Isaac Asimov mű ihlette dolog mégha nem is a részben ő általa készűlt forgató könyvet használták asszem
[ Módosítva: 2008.08.10 20:29 ]
larten | 2008-08-10 23:51
én most az Idö urai-t néztem megy,egy francia magyar koprodukcioban készült rajzfilm,ahhoz képest hogy elég gyatrának találtam az elejét,alig akartam neki veselkedni,elég "szinesen" ábrázolja a világot
spoiler Kinyit
meg a csavvar,hogy az egyedül maradt kis fiu az öreg ember,csak vissza került a multba igy vannak egy idöben most,kicsit meglepett
összeségében egy estére kellemes kikapcsolodás
bozontkun | 2008-08-10 23:56
mai filmadagunk:
Juno, egy 16 éves lányrol szol aki teherebe esik, azt olvastam rola hogy vigjáték, hát végülis, igen... de nem az a szarrá röhögöm magam stilus. Egyszerü történet, kellemes élményt nyujt, jo zenék vannak alatta, könnyed kikapcsolodásra vágyo embereknek ajánlom.
Ma megnéztük még a Ne szórakozz Zohannal... hát az valami.... förtelmesen szar... gyenge eresztés, 10es skálán... irto kicsit robban xD szánalmas hogy mit ne mondjak : P

Az előző postokhoz...
X-men 3, szerintem jobb mint a 2, és örülök hogy nem zárták le, mert nemsokára jön a 4, pont ma néztem az előzetesek, hát valami überfasza lesz ezis, X-men az a filmsorozat ami egyre jobb lesz, szerintem minden rész jobbra sikeredik mint az elözö
Kockát nem láttam egyiket sem...
Batman begins, jo volt, tetszett, és jo ötletnek tartottam hogy ilyen reálisan mutatták be a Denevérembert, igy mindenre van magyarázat, és ez jó ^^
Will Smith, szerintem igen jo filmeket csinál manapság, az Én a robot nekme kevésbé tetszett mint az I am legend, pedig szeretem a sci-fi/cyberpunk cuccokat. Bár lehet ujranézem, hátha, de nem tudom... tényleg kemény volt ez a Legenda vagyok. Kezd nagyot nőni ez a szinész a szememben ^^
Jumper... hagyjuk... nem birtam nézni 20 perc után kikapcsoltam, amikor elkezdődött valami szerelmi szál xD fos...
Amerikai pite... elmegy
Superion | 2008-08-11 01:59
Holtak hajnaláról csak annyit, hogy az önmaga paródiája, a vége meg nagyot üt
Persze ennek a paródiája, a Haláli Hullák Hajnala még jobb
DarkEvilPiccolo | 2008-08-11 08:33
*PatricK* írta:
Batman Gotham Knight
Vagyis ez a rajzfilm. Teljesen értelmetlen... több különböző történet amiből semmi nem derül ki ami kapcsolódna a Batman filmekhez. Egy Animátrix-Mátrix kapcsolatot reméltem ettől de ez nagyon rossz volt.
Filmekhez??? a Batman a DC univerzum egyik főalkotó eleme, és lehet, hogy valamelyik képregény storyhoz van köze annak az elcseszett Gotham Knight-nak nem?
Amúgy én még mindig "ki vagyok akadva" azon, hogy a Batman The Dark Knight mennyire agyon van hypolva. Én már láttam a filmet és szerintem közel sem olyan nagy mint amilyennek tartja a világ. Dehát ízlések és pofonok. Az vígasztal csak, hogy egyre lejjebb csúszik IMDB-n. Persze még minidg az 1. helyet foglalja el a minden idők legjobb filmjei 250-es toplistán...
Will Smith egyik legjobb filmje szerintem a Függetlenség Napja volt. És nem tom volt-e már, de szerintem a The Chronicles of Riddik is egy kibaxott nagy scifi.
X-men 3: Hát azt valami kegyetlenül elcseszték... Juggernaut (Bulldózer) milyen idiótán nézett ki már benne? Arról meg nem is beszélve, hogy mutánsnak lett beállítva a filmben, pedig Juggernaut rohadtul nem mutáns. És tetszett amikor mondta, hogy nem tudja hogyan menjen át a folyón ugyanis nem tud úszni. Nos megsúgom, hogy Juggernaut egyrészt nem lélegzik szóval nincsen szüksége levegőre, másrészt pedig képregényben már nem egyszer volt olyan eset, hogy végig sétált a láván és nem lett semmi baja ugyanis sebezhetetlen. Szóval én ezeken a dolgokon nagyon fennakadtam az X-men 3 filmben. Szerintem sz*r... Mondjuk a csilli-villi effektekkel nem volt semmi gond, dehát nálam ez bőven kevés ahhoz, hogy egy film jó legyen. Először is hűnek kellene lennie a képregényekhez, aztán jöhetnek a csilli-villi effektek.
[ Módosítva: 2008.08.11 8:44 ]
sylvestris | 2008-08-11 08:52
Most, hogy írtad felidéződőtt bennem a Chronicles of Riddick. Nem értem mért húzták úgy le, állati jó volt, a sztori, a helyek, a kameraállások és a színészi játék is a helyén volt. Sokkal jobban tetszett, mint az átvezető animációs vagy az első (Pitch Black) filmek.

Nemrég láttam a Gabriel című filmet, ami nagy pozítív csalódás volt. Lassú és vontatott, olyan kicsit, mintha festményekből állna össze a film. Arról szól, hogy egy negatív utópiában démonok pusztítanak a Földön, a lezülött emberek között. Már több angyalt is küldtek a Földre, hogy megállítsák őket, de mind elbuktak. De végül eljön Gabriel is... persze mindez csak a felszín, nem az alapsztorin van a hangsúly.

Nem igazán vallási film, sőt azt hiszem egyáltalán nem az. A sztori csak metaforaként használja az angyalokat és démonokat, hogy kifejtsen egy mélyebb filozófiai gondolatot.

Nagyon lehúzták IMDB-n, de megértem, egyáltalán nem az amerikai gagyihoz szokott nagyközönségnek szól, inkább olyan művészfilm féle.

http://www.imdb.com/title/tt0857376/
[ Módosítva: 2008.08.11 8:54 ]
bozontkun | 2008-08-11 13:30
Chronicles of Riddick meg a Pitch Black is remek filmek. Sajnos az animácios filmet még nem sikerült megnéznem, de ami késik nem mulik.

Amugy X men 3 ra visszatérve, megértem Piccolo a te álláspontodat is, én nem olvastam a képregényt, csak néztem Jetixen agyba főbe... anjó... bevallom 1-2 képregényre énis szert tettem Dee annyira nem mélyedtem bele. Mindenesetre az X-men szerintem a legtutibb Marvel cucc ^^ És emiatt, mert nem vagyok annyira képregénymániás, vagy hogy is mondjam... nem olvastam annyit, nem tudok roluk annyit mint te, emiatt nekme marhára tetszett ^^

ja! és igen, a Függetlenség napja is jo volt ^^ Emlékszem az volt az 1. filmünk videokazin
[ Módosítva: 2008.08.11 13:31 ]
intoccabile | 2008-08-14 01:15
Mostanában megint rápattantam a keleti filmekre így néhány benyomás...
Three Extremes... 3 ázsiai rendező egy filmben....
A sort egyik személyes kedvencem Takashi Miike (Ichi the killer, Gozu, Izo) nyitja a The Box c. fejezettel... Hát sajna ettől nem nagyon estem hasra... jó meg szürreális meg minden de véleményem szerint Miike-nek inkább a gore műfaj áll jól nem annyira ez a szürreál horror...
Őt követi Fruit Chan (na tőle ezelött még semmit nem láttam de jót röhögtem a nevén) Dumplings c. vizsgadarabja... na ez már egy fokkal jobban bejött... a hajdanán szép és híres színésznő kesereg a kor múlásán... felkeres egy "öreg" kína hölgyeményt mert állítólag az ő gombócai rejtik a fiatalság titkát... ez így is van de hölgy köhöm hogy is mondjam nem mindennapi alapanyagot használ... szóval az otthon végzett abortuszok végterméke kerül a kajába... így végül megtudjuk hogy az olyan embrió ami vérfertőző kapcsolatból született különösen hatékony... (ez a történet elvben külön filmként is elkészült... most próbálom beszerezni)...
A sort Park Chan-Wook zárja (Bosszú trilógia, I'm a Cyborg But Thats OK, Joint Security Area...) a Cut c. kisremekkel... na nekem ez volt a csúcspont... a fiatal gazdag és tehetséges rendezőt fogjul ejti egy harmad osztályú statiszta és választás elé állítja... vagy megöli a helyszínen lévő elvben véletlenül összeszedett gyereket vagy 5 percenként lenyisszantja kicsiny zongorista felesége egyik ujját... oldboy-t idéző groteszk darab nagyon jó operatőri munkával és rendkívül ötletes vágásokkal... (minden értelemben)...
Összegezve: nem ez volt életem legjobb filmje de a rászánt 2 órát bőven megéri... már ha az embert nem zavarják a morbid témák és a fröcsögő vér...

The machine Girl: Na ennek a filmnek aztán semmi értelme de tök jó hogy van... Kb olyan a dolog mint ha megcsinálták volna a Grindhous 3. részét egy japán rendezővel csak ez a rész nem az amerikai hanem az ázsiai trash-ből merít... Történetről nem nagyon írnék mert ilyen kb nincs vagyis van de valószínű ezt is csak valami sorozatgeneráló programmal hozták össze... főszereplőnk tesója a yakuza áldozata lesz ezért elmegy bosszút álni... elveszti a fél kezét de kap a helyére egy forgócsöves mordájt és innentől nincs megállás... kb mint ha az ember egy közel 2 órás power rangers részt nézne megspékelve leszakadó végtagokkal és több száz liter vérrel...

morgena | 2008-08-14 13:36
Megnéztem két napja a The Dark Knightot, és szerintem eszméletlen jó lett! Akinek az első tetszett, annak tuti ez is fog, akinek meg nem annak is Joker nagy arc volt benne, meg valahogy úgy éreztem, hogy minden színész igazi színész benne. Isteni volt, mindenképpen nézzétek meg moziban!
*PatricK* | 2008-08-14 14:09
2. adag

James Bond Casino Royale
ehh... hát nem egy jó választás ez a Daneil Craig... Úgy érzem lehet meg kellett volna ölni James Bondot Pierce Brosnannel. Nem is értem ezt az óriási fordulatot. Az elején 10-15 percig semmi nem történik mert csak ugrál, vetődik, lő stb. Aztán 1 órán át csak kártyáznak najó közben meghal és újraéled hogy történjen már valami. Aztán "újra" jön a nő nem is velem van rész (mégha mégis). Szóval a forgatókönyv is rossz meg a színészeket sem éreztem a toppon. Ez nem tetszett.

Hancock
"Ejj kezd kialakulni egy ilyen Will Smithre írt forgatókönyvcsomag?"
Igen, de ez nekem jobban tetszett mint a Legenda vagyok, igaz nem sok minden történik benne és nem ez lesz minden idők legjobb alkotása, a történet is kicsit elcsépelt már de mivel csak 1,5 óra így megbocsátható és jó kikapcsolódást nyújt.

Éjszaka a múzeumban
Hehh szeretem az ilyen filmeket. Ez tetszett nem tudok többet hozzáfűzni.

Pillangó hatás 2
Az első rész nagyon jól sikerült nehéz lett volna felülmúlni, nem is sikerült. Voltaképp ugyanazt kapjuk mint az elsőben csak más ember más körülmények.

Ollókezű Edward
Kicsit bizarr ez az egész dolog. Ez a kis lakónegyed csodás "szellemkastély kilátással" . Nameg a házak is a szivárvány színeiben vannak jelen az utcán a kocsikról nem is beszélve. Szóval egész érdekes az egész helyzet de teljesen másra számítottam, azt hittem valami gyilkolászós lesz benne aztán teljesen nyugodt történet, de tetszett.

King Kong 2005
Van ugye az eredeti King Kong van az átirata a Godzilla és most a feldolgozása a King Kong. Nem sok filmet tudok mondani vagy egyet sem ami jobb mint az eredeti. Ez sem. Bár a computer grafika már sokat lendít a megvalósításon és hogy minden élethűbb legyen de egyértelműen nem ez a lényeg. Van az alapsztori (king kong)+ hozzáadtak egy kis Jurassic Parkot (de minek) meg egy kis mutáns óriásállatos dolgot. Ebből jött össze ez az egyveleg 3 órában. A színészek egész jók voltak de Jack Black hogy a fenébe került bele? A vége végül hasonló mint az eredetinek de meghatottságban az eredeti sokkal jobb lett. Ha jól emlékszem azon könnyeztem is.

12 majom
Wow, azt hittem valami lecsúszott film lehet mivel eddig nem hallottam róla. Azért mégis Bruce Willis és Brad Pitt játszik benne '95-ös és semmit sem hallani róla kicsit gyanús. Bár vannak jobb filmjeik de azért ez is érdekes volt.

A nagyon nagy ő
Egész jó kis vígjáték kerekedett ki belőle. Bár szerintem elég egyszer megnézni.

Hatodik érzék
Ez nagyon jó volt. Elgondolkodtató, izgalmas. Csak 1 nagy probléma volt vele amit a drága anyukámnak köszönhetek (ez óriási SPOILER aki még nem látta a filmet EL NE OLVASSA)
spoiler Kinyit
Szóval mikor anya látta moziban utána elmondta hogy Bruce Willis halott. És én meg emlékeztem rá így nem volt nagy kopp a végén

Tervben van még: Alien 1,2,3,4; Predator 1,2; Alien vs. Predator 1,2; Rambo 1,2,4; Superman visszatér; Dűne; 1492; Gésa emlékiratai; 300; Nem vénnek való vidék; ~tűzszekerek~; Casablanca; Gabriel

Most nézem imdb-n a listákat és a Kis Vuk aztán nagyon jól szerepel a legrosszabb 100-ból a 7. és az 1. a legrosszabb
[ Módosítva: 2008.08.14 14:23 ]
morgena | 2008-08-14 14:27
A 300-t nem látni bűn. Vedd előbbre a listádban!
A Gabrielről meg valaki írjon véleményt, mert érdekesnek tűnik, csak félek hogy ilyen gagyi szar. :S Mert hát elég rendesen el tudnak b*szni egy-két filmet. Főleg amik tök jól indulnak...
intoccabile | 2008-08-14 15:19
A 300-at nem olvasni bűn... szerintem a film a kihagyható kategóriában indul... amíg követi a képregényt addig nincs is semmi probléma de a hozzá írt mellékszál nem csak hogy unalmas de úgy ahogy van egy hülyeség plusz a vége iszonyatosan szájbarágós lett...

A 12 majom meg azért messze nem egy noname film... Terry Gilliam korunk egyik legismertebb rendezője (többek között neki köszönhetjük a Monty Python animációs jeleneteit valamint a csoport feloszlása után olyan filmeket rendezett mint a Brazil, a Félelem és reszketés Las Vegasban, a Halászkirály legendája vagy éppen a Tideland)
keehl-m | 2008-08-14 16:17
nem találom azt a rohadt csillagot.... patric:" 12 majom
Wow, azt hittem valami lecsúszott film lehet mivel eddig nem hallottam róla. Azért mégis Bruce Willis és Brad Pitt játszik benne '95-ös és semmit sem hallani róla kicsit gyanús. Bár vannak jobb filmjeik de azért ez is érdekes volt."

hát igen ,más körökben mozgunk, ez nekem egy olyan kultfilm mint neked a nem is tudom én mi a fene is lehet az... bocsi

intoccabile : tideland ,jó hogy írod erre még rá kell néznem

Félelem és reszketés Las Vegasban : hát az kész...

Brazil : alapmű minden antiszociális társadalomellenes ,paranoid emberkének ,kicsit líraibb változata a 12 majom-ban fellelhető társadalomkritikának

Halászkirály legendája hát ma már nem nézném meg túl gyakran de az is egy olyan időszakomban talált meg elősször hogy külön jelentéstartalma volt számomra

_______


hú morgena ennek örülök nagyon féltem hogy ezzel a filmel fog kerékbetörni a C. Bale karierrje ... de hát még mindíg ott van jövőre az a Terminátor 4
[ Módosítva: 2008.08.14 16:56 ]
*PatricK* | 2008-08-14 20:17
morgenának:
sylvestris írta:
Nemrég láttam a Gabriel című filmet, ami nagy pozítív csalódás volt. Lassú és vontatott, olyan kicsit, mintha festményekből állna össze a film. Arról szól, hogy egy negatív utópiában démonok pusztítanak a Földön, a lezülött emberek között. Már több angyalt is küldtek a Földre, hogy megállítsák őket, de mind elbuktak. De végül eljön Gabriel is... persze mindez csak a felszín, nem az alapsztorin van a hangsúly.

Nem igazán vallási film, sőt azt hiszem egyáltalán nem az. A sztori csak metaforaként használja az angyalokat és démonokat, hogy kifejtsen egy mélyebb filozófiai gondolatot.

Szerintem te rosszul emlékszel. Az egész történet a Purgatóriumban játszódik. Nade ez nekem nagyon felejtős darab. Szerintem nincs ebben semmi mélyebb gondolat és az "angyalok" is csak azért vannak benne hogy odacsalogassák a nézőt. Egyébként meg egy arkangyal nekem ne lövöldözzön hangtompítós pisztollyal... szóval nem tetszett.
[ Módosítva: 2008.08.14 20:17 ]
morgena | 2008-08-14 20:25
Lol. Hát ezt a Gabrielt akkor kicsit hanyagolom, de ha nem lesz mit néznem, akkor nekiállok.
Volt nemrég a Felejtés bére film. Tudtok nekem ehhez hasonlót mondani?
keehl-m | 2008-08-14 20:34
egy haverom szerint ez jó nem tudom mennyire hasonlít:Strange Days (1995)
intoccabile | 2008-08-14 23:48
Ugyan tematikailag annyira nem köthető a felejtés béréhez de az erdeti mű szerzője ugyan az (P.K.Dick)... kamera álltal homályosan... (szintén a ki vagyok én kérdéssel foglalkozik csak nagyon más aspektusból)
morgena | 2008-08-15 10:53
Ezt a Strange Dayst megnézem, érdekesnek hangzik.
A Scanner Darkly meg itt csücsül a gépemen, a már a képi világa miatt is tetszeni fog. De eddig még nem jutottam el a megnézéséig.
Superion | 2008-08-15 15:47
Azoknak akik még nem látták, javaslom hogy nézzék a Transformers: Animated című rajzfilmsorozatot. A valaha készült 4. legjobb TF-sorozat. Gyakorlatilag mindenfajta előismeret nélkül élvezhető, humoros, akciódús, néha elgondolkodtató.

Innen lehet leszedni:
Torrent link
Megaupload-os linkgyűjtemény
Az első linket csak a pilot epizódhoz (Transform and Roll Out pt. 1, 2, 3) ajánlom, a többit a 2.-ról szedje akit érdekel, ott van ugyanis a legjobb minőség (ha valamelyik rész nem elérhető, pm-re szívesen feltöltöm valahova ). Egyelőre két évad van kész, de valamikor az év vége táján indul a 3. évad - sőt, egyes források már a 4. évadot is emlegetik.

Kérésre mesélek még Mindenesetre itt van pár videó trailer-nek: 01, 02, 03, 04
[ Módosítva: 2008.08.15 15:48 ]
morgena | 2008-08-15 15:59
Most néztem meg a Királyság meg a Carolina Moon/Holdfogyatkozás című filmeket.
Mindekttő nagyon tetszett, igaz tök más témát dolgozik fel. Királyságban mondjuk nehéz volt követni a sztorit, mert totál nem vágtam néha hogy ki kivel és mit akar csinálni. Na mindegy. Nekem tetszett, bár még egyszeri nézéssel érteném meg az egészet.
A Carolina Moon is jó volt, anno mikor TVben ment, kíváncsi lettem rá, bár én nem arra a pasira gondoltam, hogy ő lesz a gyilkos. De így is meglepi volt.
intoccabile | 2008-08-15 16:24
Mai film:
I'm a Cyborg But Thats OK: "Új" Park Chan-Wook film... amolyan romantikus vígjáték féleség lenne a drága... Főhősnőnk cyborgnak képzeli magát így rövid úton az elmegyógyintézetben köt ki. de mivel erős küldetéstudat munkál benne (vissza kell juttatni nagymama műfogsorát) így felveszi a harcot a gonosz fehérköpenyesekkel. ebben segít neki egy kleptomán srác aki folyamatosan nyuszi maszkokban rohangál és bármit képes ellopni... kissé szürreál de rendkívül aranyos film...
[ Módosítva: 2008.08.15 16:24 ]
keehl-m | 2008-08-15 18:17
igen erről én is hallottam , komoly egy agymenés lehet...


intoccabile : látom te elég művelt vagy filmügyben , "A gépész"-t láttad? nekem nagyon tetszett

[ Módosítva: 2008.08.15 18:39 ]
*PatricK* | 2008-08-16 01:09
Kis kérésem lenne, keresem a The Void című filmet. Van magyar címe? vagy valaki tud róla valamit? Esetleg egy link ahonnan letölthetem? nármi megfelel

Megvan a magyar címe: Telhetetlen űr
valaki légyszi adjon hozzá egy letöltést
[ Módosítva: 2008.08.16 1:18 ]
intoccabile | 2008-08-16 01:29
Gépészt láttam... nem egy rossz film sőt kimondottan élvezhető (nálam Christian Bale ezzel a filmel vált valódi színésszé, elötte úgy voltam vele hogy oké egy újabb izmos jóképű akciósztár aki jön lesz pár sikerfilmje azt eltűnik... szerencsére tévedtem) De hasonló filmek közül én jobban szeretem pl a Memento-t...

Ma még jól megnéztem a City of Men c. brazil filmet... ha valaki látta az isten városát az ezt is szeretni fogja. 2 barát története a riói favellák árnyékában...
[ Módosítva: 2008.08.16 1:30 ]
keehl-m | 2008-08-16 03:13
igen hát a Memento-t már sokat dícsértük itt amúgy néhány oldallal ezelőtt, és Guy Pierce is komoly kvalitású , a Proposition/2005/-t láttam mostanában tőle elég kemény volt
intoccabile | 2008-08-16 22:48
Ma 7szamuráj... utána 7 mesterlövész... most még gondolkodok a 7 törpén...
*PatricK* | 2008-08-16 22:49
a 7 szamuráj milyen volt? beszélnek benne?
[ Módosítva: 2008.08.16 22:50 ]
intoccabile | 2008-08-16 23:51
7szamuráj szerintem még mindíg egy alapmű már mai szemmel nézve kissé furcsa lehet... Ugye fekete fehér filmről beszélünk plusz a színészi játék is időnként furcsa az európai szemnek... de szerintem felejthetetlen élmény... és igen beszélnek benne...
keehl-m | 2008-08-17 02:08
ja a 7szamurájban tényleg beszélnek hh.. ilyen rohadtul öreg lennék?
[ Módosítva: 2008.08.17 2:09 ]
*PatricK* | 2008-08-17 14:37
3. adag

Alien
Hmm nem mai film már. Azért be kellett ezt is pótolnom. A film tetszett ügyesen használták ki a fény játékot mivel a számítógépes technika akkor még nem igazán segíthetett így alient nem is láttunk benne sokat. Egy nem világos ami általános hiba szokott lenni az ilyen filmeknél, hogy kerültek a hajóra/bolygóra az Alienek illetve mi a céljuk?

Alien 2
Tipikus idiótaság: mennyünk vissza hátha legyilkolásznak. De azért hozta az előző rész színvonalát így ez is tetszett.

Alien 3
Na ez a kutyás dolog egy kicsit hülyén nézett ki de kellett valami új végülis. 1-et nem értek: hogy került Rippleybe a kis alien? sehol nem láttam hogy rácuppant volna egy olyan izé...

Alien 4
Ehh, ez már teljesen érthetetlen. Biológiai ismereteim szerint az ember klónozása lehetséges egy vércseppből, mint itt is történik DE hogy úgy klónozzák hogy benne legyen az alien is??? Ezt hogy?
A végén ha jól értem kihalt minden szóval kíváncsi vagyok hogy jönnek vissza az Alien vs. Predatorba.

Predator
Vahaha Arnold jön, lő, gyilkol itt is megvan az a hiba hogy miért is dobták le a kis gyilkolászó barátunkat a földre? ez nem derül ki. Amúgy egész jó film volt.

Predator 2
Ohh pedig vártam hogy Arnold visszatérjen de nem rakták be a szereplők közé Kicsit sablonos volt a szitu 1. rész - dzsungel, 2. rész betondzsungel de legalább kiderült hogy mit akarnak a Predatorok. Egyszerűen erekjegyűjtők és jól mondja a végén a fickó ezek még visszatérhetnek és így nyitottabb az útjuk az Alien vs. Predatorba mint az Alieneknek.

Szakíts ha bírsz
Szeretem Jennifer Anistont. Ez is egész jó film volt. De kérem hogy lehet így befejezni valamit? borzalom. Sokat elvesz ez az egész értékelésében.

Kabalapasi
na ez jó volt. Nagyon jó kis kikapcsolódást nyújtott. Ajánlom mindenkinek aki nevetni akar egy kicsit.
morgena | 2008-08-17 14:56
Kabalapasi az tényleg jó volt. xD
Alieneket láttam, nekem tetszett mindegyik, Predatorok vhogy kimaradtak, meg a napokban akarom megnézni az AvP 2-t, egyet láttam, nem volt rossz, viszont a kettőre sokan mondják hogy szutyok film. Majd kiderül...
bozontkun | 2008-08-17 22:00
énis nézegettem filmeket ^^

This is England: ugye, a cim is elárulja, egy angol filmröl van szó, végülis egy összetartó társaságot mutat be, akik mint kiderül, más nézeteket vallanak (sajnálatos módon feltevődik a rasszizmus, "a bevándorlók elveszik előlünk a munkákat stb" egy kissrácról is szól, aki nem igazán tudja a helyes módon értelmezni a dolgokat. Végülis aki nem igazán érti hogy hogy is van ez a Sharp Skinhead meg velük szembe a fajgyűlülő skinheadek, azoknak adhat ey bizonyos löketet hogy megértsék. Nekem nagyon tetszett.

Halloween: Ez az a film, amit nem tudok hogy leirni, egy piszkosul pszihopata, végig rettegésben tartja a nézőt, tömény brutalitásból áll. Tényleg... nem nagyon ajánlom, mert nagyon kemény, rágondolok még most is ráz a hideg. Mike Myersröl szól (nem a szinész ) aki egy olyan legenda mint pl Freddy Krüger, vagy Jason Vorgíz (nem tudom hogy irjam : D ) , vagy a Texasi láncfűrészes. A filmet amugy Rob Zombie rendezte... piszkosul kemény, tényleg.

Múmia 3: Hát... szerintem aki szereti a Múmia filmeket azoknak tetszeni fog. Jet Li elég gáz szerepet kapott.Mindenesetre a Zohan után szerintem nem volt olyan szörnyű ^^ Nade nem valoszinű hogy magamtol megnézem még1x ^^

Alien filmek jók! az összes... AVP.. anynira nem jok... Predator.. sajna még nme láttam. 12 majom, mennyetek már, pont most akarom ujranézni : D Erre látom hogy ide is irtátok , kész : D Bruce Willistöl a 16 utca érdekel még ^^
*PatricK* | 2008-08-17 22:37
morgena írta:
meg a napokban akarom megnézni az AvP 2-t,
asszongyák hogy olyan sötét hogy a fél filmet nem is látod csak a nagy feketeséget. Holnap kiderül nekem is
morgena | 2008-08-17 22:54
16 utcát láttam, nem volt rossz. Van benne egy-két csavar, de valahogy olyan elnyúlósnak tűnt a végére a film. De amúgy tetszett, egyszeri nézésre mindenképp alkalmas a műfaj kedvelőinek.
DarkEvilPiccolo | 2008-08-17 23:28
Aki jót akar magának az nem nézi meg az AvP 2-t. Halloween nagyon jó film, imádom. Rob Zombie-t még jobban. De én nem rettegtem egy kicsit sem. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem rettegős film de én alapba nem szoktam rettegni. Múmia 3 szerintem valami iszonyatosan gyenge lett... Nem vaygok Múmia fan, de az 1. 2. részek iszonyatosan bejöttek de ez... katasztrófa lett szerintem. 1x azért meg lehet nézni persze.
intoccabile | 2008-08-18 02:29
Meg kell mondanom egész életemben reméltem hogy idáig nem jutunk el... Szóval a Halloween egy slasher alapmű... de én itt az eredeti 1978-asra gondolok amit még a jó öreg John Carpenter rendezett... ezek a mai túlbúrjánzások szerintem szőrnyűek... de persze ízlések és pofonok...

Mai felhozatal:
A máltai sólyom. Nem kommentálnám... a film noir nyitódarabja és egy remekmű...
The Big Sleep: Raymond Chandler már alaphejzetből is nagyon jó krimijét Howard Hawks vitte vászonra Humphrey Bogart-al a főszerepben. Film Noir teljes gőzzel...
A Gonosz Érintése: 1956-ot írunk és azt hiszem szerencsénkre a film noir (tudom sokadszor... ma tematiusan filmeztem) záródarabját olyan tehetség vitte vászonra mint Orson Welles... szintén no comment...
bozontkun | 2008-08-18 11:05
mindegy, szerintem durva ^^

Jah, hallottam hogy a Hanibal Holocaust (nem vagyok benne biztos hogy irják) szóval hogy az igazából megtörtént, és amit az ottani kutatók felvettek, megtalálták ezeket a szalagokat és filmet csináltak belőle... szóval most akkor ez tényleg valóban megtörtént? o_O
intoccabile | 2008-08-18 11:55
Kannibál Holocaust és nem... nem történt meg... Itt a Mondo filmek egyik alap példájával van dolgunk (tehát dokumentumnak álcázott fikció)ezt vitte tovább nagy sikerrel pl a Blair Witch Project... Amúgy a film bemutatásakor Ruggero Deodato-t be is idézték a bíróságra és ott kellett bizonyítania hogy a szereplői életben vannak (jó ehez hozzá tartozik hogy még kissé rá is játszottak a dologra mivel színészeit a premier körüli hetekben szabadságra küldte)
Fantasylia | 2008-08-18 12:23
a Kannibál Holocaust hiába nem igaz, de amikor az élő teknőst meg a majmocskát vágdosták, na ott majdnem elhánytam magam.
Tuti hogyha nekem kéne megölni bármilyen állatot, hogy megegyem, akkor vegetáriánus lennék.

most hogy pakolásztam a dvd-ket, találtam egy olyat, hogy A héber pöröly! valaki látta már? érdemes megnézni? a leírása alapján nekem tetszik, még egy kis buzdítást kapok, és nekiállok majd, ha már hazament a nyaraló kislány tőlünk és ráérek egy másfél órácskára.

És muszáj: Intoccabile jók a tetkóid.
[ Módosítva: 2008.08.18 12:24 ]
bozontkun | 2008-08-18 23:52
ohh köszi... és bocs az elirásért : D Nem tudom amikor emlegeték, állandoan "H"-t értettem xD de remélem elnézitek

Ma a Parfümöt néztük, tetszett, nagyon érdekes volt.
Chaos | 2008-08-19 08:37
A parfüm ugye az a film, amikor a főszereplő km-ekről megérzi a szagokat és nagyon jó parfümöket csinál? Mert ha az, akkor tényleg egész jó film. Én mindig vagy az elejét, vagy a közepét, vagy a végét láttam, és úgy összeállt a film xD

Én ma az Esély a halálra ( The deaths of Ian Stone) című filmet akarom meglesni, majd kiderül milyen.

Tartalma:
Ian Stone elfoglalt amerikai üzletember egy este rejtélyes lénnyel találkozik, aki üldözőbe veszi és egy száguldó vonat elé hajszolja. A biztosnak tűnő halál helyett azonban Ian másnap reggel felébred és egy új életben találja magát. Innentől kezdve minden nap újra és újra rémséges üldözői kezétől kell véres halált haljon, amíg csak meg nem oldja a halálok és feltámadások láncolatát övező rejtélyt.
bozontkun | 2008-08-19 08:56
hmmm ez érdekesnek hangzik...de annyi minden van amit (ujra) meg szerertnék nézni ugye a 12 majom, Volt egyszer egy mexikó, Ember gyermeke... de aszem érdemes lesz felvenni a listára : P

amugy igen a Parfüm aza film ^^
[ Módosítva: 2008.08.19 8:56 ]
Chaos | 2008-08-19 11:12
A 12 majom az egy nagyon nagyon nagyon jó film, elég régen láttam még elég gyerek voltam és nem értettem hogy most mivan de aztán újra láttam, mikor agyilag már úgy ahogy felnőttem hozzá értettem a Volt egyszer egy mexikó az régi nagy kedvencem itt is van gépen, nekem nagyon bejött.
*PatricK* | 2008-08-19 12:47
Parfüm csak akkor jó ha túléled az első 15 perc hányatását (szószerint)

Ki nevel a végén
váá ez nagyon jó volt, mindenki nézze meg

Alien vs. Predator
Na ehhez is elérkeztem az Alien sorozatok és a Predatorok megnézése után. Mivel friss volt még az élmény és mindenre emlékeztem óriási időbeli hibát vettem észre.
Ugye Predator 1-2 kb. '90-es években játszódik. Alien 1-2-3 egymás után jóval 2008 után nameg alien 4 200 évvel az egész után.
Itt 2004-et írtak dátumnak az AVP-ban. Itt van Bishop akit az Alien 2-3 ben is láthatunk bár robot alakban. De itt meg is hal (ez hülyén néz így ki). Az Alien 3-ban azt mondják hogy hús vér Bishop megy Rippley-ért és mikor az a gyerek fejbebassza a fosznideszkával még vérzik is szóval ő nem robot tehát él. DE hogy ha 2004-ben meghal és még fel is felrobban?
Amúgy jó film volt és megmagyarázták hogy hogy kerülnek ide az Alienek és a Predatorok. Bár az a maja-inka-egyiptomi teória kicsit húzós .
Alienek új gyilkolási módja eddig nem is volt vagyis ezt a skorpió feelinget nem értem honnan vették, vagy a eddig is volt akkor alien 1-2-3-4-ben miért nem csinálták?

Alien vs. Predator 2
Nekem nem volt sötét a kép, láttam mindent. A történet ugye az AVP 1 folytatása. Kicsit azért flegma ez a Predator társadalom . Nekem az első rész jobban tetszett, itt már nagyon a gyilkolásba mentek el. Nameg alig láttunk alient és predatort... inkább az emberek szenvedésére menekülésére figyeltünk.
Itt is van egy dolog amit nem értek. Van ez a Predatoralien. Ő ugye nem királynő tehát nem tud szaporodni. Akkor hogy pumpálja át az emberekbe a kis alieneket?


Öszzegezve az Alien, Predator dolgokat:
Mikor néztem az Alien filmeket azt hittem hogy ezeket nem lehet legyőzni hiszen elég gyorsan szaporodnak vér helyett sav van az ereikben és látszólag gyorsabbak erősebbek az embereknél. Aztán néztem a Predator filmeket. Elsőben semmi különleges nem volt viszont a másodikban megakadt a szemem a Predator hajó dicsőségfalán ahol ott lógott egy Alien koponya. Az AVP pedig teljesen leborította az Alienek erőfölényére utaló dolgokat.
intoccabile | 2008-08-19 13:15
Tegnap felidéztem gyermekkorom hőseit még így is hogy azért már nagyon máshogy viszonyulok a zsánerhez... szóval tegnap western filmeket néztem...
nem nagyon sikerült a korszak szerintí válogatás mivel az itthon lévő filmjeim nagy része már a zsáner elég késői darabjai közé tartozik... szóval össze vissza élet...
Délidő (1952 R.:Fred Zinnemann) Minden szempontból filmtörténeti jelentőséggel bíró film. Sokak szerint innen tekinthető nagykorúnak a műfaj. Adott egy poros kisváros, a helyi serif, a csinos menyasszony, és a film előrehaladtával egyre jobban közeledő gonosztevő. De ez az egész már mégse arról szól hogy a jó győzedelmeskedik és megkapja jutalmát. Sokkal inkábba a paranoiáról és az emberek kirekesztéséről. Nagyon erős politikai áthallásokkal...
A vad banda (1969 R.:Sam Peckinpah) A mítoszrombolás 100%-on pörög. Hőseink már nem a fehérkalapos morálisan a tömeg fölött álló sztereotíp körből kerülnek ki. Hőseink maguk is bankrablók akik minden probléma nélkül lőnek agyon ártatlan járókelőket ha éppen úgy hozza a sors. Hajttóvadászat, egykori bandatag az üldözők között, és folyamatos parázs viták. Valamint a filmtörténet egyik legparádésabb és legvéresebb fináléja olyan virtuóz montázstechnikával levezényelve hogy az átlag néző azt se igen tudja hogy mi történik...
Nincs bocsánat (1992 R.:Clint Eastwood) A zsáner búcsúja. Itt omlik végleg porba a mítosz mely majdnem egy évszázadig készült. Ugyan készültek még ez után is westernek (és még jók is mint pl a Halott Ember ami ugyan inkább tekinthető egy spirituális road movie-nak de környezete mégis ezen zsánerbe sorolja) de felmerül a kérdés hogy látványosságon kívül képesek-e még valamit mondani... asszem ez már a jövő zenéje...

Mellékes: Fantasylia thx... bár nem az én érdemem... én csak a képet választottam és a felületet adtam...
keehl-m | 2008-08-19 16:03
a Dead man Jim Jarmush-tól az tényleg nem semmi ,eléggé szándékos visszautalás a régi vesztern korszakra hogy játszik benne Robert Mitchum is

nekem nem igazán jön be a régi amerikai western főleg a leggagyibb irányai ez a John Wayne meg ilyenek

az ismereteim hiányosak az összes ami western ügyében ez a Délidő meg a Vad banda is ismerősen hangzik de nem tudnám előhalászni a fejemből a sok unalmas ami western közül ,

valahogy nem hat meg ahogy az amik nosztalgiáznak régi szép időik emlékén...

és sztem még mindíg fáj nekik az hogy az olaszok rendesen le is alázták őket

a sergio leone filmek


a westernek közül ez az egy két kiemelkedő sztem a műfaj csúcsa

úgyhogy az amcsik elmehetnek a ...
[ Módosítva: 2008.08.19 16:05 ]
Morigan | 2008-08-19 16:46
*PatricK*, szerintem a vállalatalapító Charles Bishop Weyland (Avp 1) és az Alien 3 élő-Bishopja közt annyi lehet a kapocs, hogy leszármazott valszeg. Ha élő ember, akkor vagy vmi klónozás vagy simán ük-ük-ükakárhanyadik leszármazott. =D Így még maradna vmi logikus is a cselekmény közt. Amúgy szerintem hülyeség volt a 2 univerzumot összemosni annak idején. Az AvP 1 még tetszett anno, de az AvP 2 már simán elvette az étvágyamat, annyira sz.rul sikerült.

"Alienek új gyilkolási módja eddig nem is volt vagyis ezt a skorpió feelinget nem értem honnan vették, vagy a eddig is volt akkor alien 1-2-3-4-ben miért nem csinálták?"
Mert akkor találták ki, amikor a film készült, kellett vmi új. Ennyire azért nem függnek össze a filmek, hogy már a legelső filmből ismert volt az összes alien képesség. XD

"Itt is van egy dolog amit nem értek. Van ez a Predatoralien. Ő ugye nem királynő tehát nem tud szaporodni. Akkor hogy pumpálja át az emberekbe a kis alieneket?"
A predalien utalás a avp játékokra, elvileg ott szerepeltek ezek a hibridek. Mivel a hajón nem volt elég alien tojás, királynő meg nem kellt ki, így ezzel oldották meg az alienek folyamatos populációját, bár szerintem erről nyilatkozzon az aki játszott a játékokkal.
Chaos | 2008-08-19 17:21
A Predaliennel kapcsolatban van egy teóriám xD Lehet hogy nem állja meg a helyét, de megpróbálom Nos ha jól tudom a Pred hajón, lévő halott Predatorból bújt elő a predalien, akit az AVP1-ben elkapott egy olyan arcra mászó kis izé. Lehet az hordozott egy királynő petét. Mivel a predatornak más a testfelépítése és láttuk azt is, hogy a később teljesen kifejlett Predalien is teljesen máshogy néz ki mint a többi, hát ebből következtetek, hogy a királynő különleges jegyei is átalakultak. Bár az AVP játékokban nem láttam Predalien királynőt, de na. Nézzétek el ha tévedek
*PatricK* | 2008-08-19 18:19
Filmekből levont következtetésekkel cáfolnám a dolgokat
Chaos írta:
Predatorból bújt elő a predalien, akit az AVP1-ben elkapott egy olyan arcra mászó kis izé.
Ezt jól tudod de az Alien 4 és AVP-ben megismert királynő is valami baromi nagy. Legalább 2x 3x egy alap Aliennek vagy Predatornak. AVP 2-ben lévő Predatoralien meg ugyanakkora mint a többi (csak azért testesebb mert a Predatorok lehet jobban gyúrnak mint az emberek). Meg ugye azokat a géneket vegyíti amiből kijön ez a kis izé, -lásd Alien 3 kutyaalien- tehát azért van az a predator szája is. Nameg az alien királynőknek van koronájuk is és tojással szaporodnak. Nem direktbe lövik a terhes nő torkába a dolgokat.
Morigan írta:
a vállalatalapító Charles Bishop Weyland (Avp 1) és az Alien 3 élő-Bishopja közt annyi lehet a kapocs, hogy leszármazott valszeg...
Én is erre a klónozás dologra jutottam miután megírtam a hszt. De ezzel ellentmond hogy hacsak nem vett le magától vért eddig akkor minden ami maradt belőle felrobbant. És itt van még az is hogy az Alien 4-ben is csak a 8. klón lett jó Rippley esetén, ami arra utal hogy nem akkora arcok még klónozásban.
keehl-m | 2008-08-19 18:19
na és ha westernről volt szó egy különlegesség:

Indián tél/1992/


Eperjes Károly és Szőke András
larten | 2008-08-19 20:41
*PatricK* írta:
És itt van még az is hogy az Alien 4-ben is csak a 8. klón lett jó Rippley esetén, ami arra utal hogy nem akkora arcok még klónozásban.
ez igaz,de gondolj bele,csak Rippley-ben volt alien királynö,kicsit neheziti a klonozást eme tényezö

és a kutyábol létrejött alien a runner a játékban
bozontkun | 2008-08-19 23:24
hehe, ma nővérem dvdi között megtaláltam azt amit le akartam szedni: 16 utca, hát szerintem Bruce Willis is meg Mos Def is jot játszott benne. Bruce W. egy eléggé lekopott nyomozot játszik. A fiém elég jol bemutatja a korrupt rendőrséget ^^ Nekem tetszett ,meg páromnak is azt hiszem : D
intoccabile | 2008-08-20 14:43
Tegnap Kubrick nap...
2001 Űrodüsszeia...
Mechanikus Marancs...
Acéllövedék...
Jó volt...
fmarci93 | 2008-08-20 21:26
Nekem a kedvenc jeleneteim az AVP-ben azok voltka mikor az Alien vérével felrajzolta azt a jelet a Predator a csaj arcára meg még mikor megcsinálta az Alien fejéből a pajzsot a csajnak
bozontkun | 2008-08-20 22:59
Clockwork orange? Hmm.. érdekes darab, még nem néztem végig, nekem anynira nem jött be, bár láttam már rosszabbat is.

Ma ujranéztem a 12 majmot... fene a formáját, amikor kisebb voltam jobban tetszett. Bár a vége igyis jo volt ^^
intoccabile | 2008-08-21 01:54
Mechanikus Narancs szerintem az egyik legjobban sikerült irodalmi adaptáció (Az eredeti regényt is nagyon szeretem így lehet kissé elfogult vagyok... ) Egy próbát megér a film bár azt is meg tudom érteni aki annyira nem kapja el a filmet... hangulat kell hozzá...

12 Majom nekem még mindíg ugyan azt adja. Terry Gilliam-et alapból nagyon szeretem bár tőle az örök favorit akkor is a Brazil valamint a Félelem és Reszketés marad....

bozontkun | 2008-08-22 10:01
Tegnap megnéztük a Buborék srácot nem tudom, de én anynit röhögtem rajta hogy csoda XD
Ma meg az Új fiút tervezem >.< csak jöjjön le, szerintem az mégjobb mint ez D
djk | 2008-08-24 13:00
nem tom volt e már róla szó, de a Múmia 3-mat ne nagyon nézzétek meg. Csak bőrlehúzás az egész, nem adja vissza az első 2 rész hangulatát.
NightDevil | 2008-08-24 13:04
Hát jah... én moziban élhettem át ezt a rádöbbenést De azért voltak benne jó jelenetek... azért a jetiken kicsit néztem
bozontkun | 2008-08-25 09:40
hehe nemrég ujranéztem meg megmutattam páromnak a Buborék srácot meg az Új fiút XD Hát majdnem meghaltam a röhögéstől pár jelenetnél >.<
Tegnap meg ujranéztük... ugy az izgisebb részeket a Sziklák szeméből o_O Persze csak angolul nuku felirattal, mert a hülyxe dvd lejátszom nem képes lejátszani a feliratot ha nem tökugyanaz a neve mimnt a filmnek -.- ezt a kretént... xD És szerintem ez akkoris egy durva film : P
Chaos | 2008-08-25 10:02
Hát a Múmia 3-at itthon élveztem tökéletes mozis minőségben xD Orosz felirattal. Szóval úgy a felét nem értettem, de azért nem volt annyira rossz. Lehetett volna jobb is ez igaz. Valahogy kezdek megcsömörleni a múmiáktól. 1x meg lehet nézni vagy 2x
A sziklák szeme az jó film, bár a 2 hát elég gázos szerintem. A Buborék srác meg valami eszméletlen jó film, szét röhögtem magam rajta, amikor megnéztem, azt csak ajánlani tudom mindenkinek Jake Gyllenhaal egész jól játszik benne. Húú arra leszek kíváncsi mit fog alakítani a Prince of Persia-ban. Láttam 1-2 képet a forgatásról, jó kondiban van a gyerek, bár nem igazán az az akcióhős típus szerintem, de majdcsak elválik
*PatricK* | 2008-08-25 10:10
Megnéztem Az időjós című valamit, filmnek nem nevezhető mert hát sz*r. Gondolom valamiféle Amerikai szépséges dolgot akartak volna kihozni belőle de nem jött össze mert unalmas és nem történik benne semmi. Akinek tervben van az gyorsan vegye ki onnan.

viszont megnézem ezt a buborék srácot milyen lehet
bozontkun | 2008-08-25 10:18
miii? a buborék srác lesz a prince of persia filmben is ? : D nem is tudtam, azért ha igen, remélem hogy nem fogom halálra röhögni magam amint meglátom >.<

Szerintem a Sziklák szeme 2 sem volt olyan borzalmas, nekem az is tetszett : P Múmia 3 meg olyan mint a többi,ahogy Chaos is mondta, 1x max 2x megnézhető...
Chaos | 2008-08-25 16:38
He he, megnézted a régebben említett Esély a halálra ( The deaths of Ian Stone) című filmet, hááát Bozont ne nézd meg xD A cím jó, de amúgy a film, sztem harmat gyenge. Olyan rossz volt, hogy 4. állítottam le, mert inkább kimentem az udvarra játszani a kutyákkal, hogy felkészüljek a továbbiakra, de lehet hogy csak nekem nem jön be De a Hellboy 2 - The Golden Army viszont naaaaaaagyon naaaaagy film, azt ajánlom mindenkinek xD Irtózatos nagy poénok vannak benne és akcióban sincs hiány. Hát aki nem látta azonnal nézze meg xD
Traumus | 2008-08-25 18:21
Chaos írta:
De a Hellboy 2 - The Golden Army viszont naaaaaaagyon naaaaagy film, azt ajánlom mindenkinek xD Irtózatos nagy poénok vannak benne és akcióban sincs hiány. Hát aki nem látta azonnal nézze meg xD
Szerintem az első film sokkal jobb volt, de egyszer jó volt megnézni. Most azt tervezem, hogy elkezdem a képregényt ^^.
morgena | 2008-08-25 20:27
Ma megnéztük a Hellboy első részét, igaz én már láttam, de totál nem emlékeztem rá, csak hogy mikor kicsi, tök aranyos volt. Így másodszorra sem volt rossz, bár nemtom, azért jobb is lehetett volna simán. Majd nemsokára megyünk moziba a 2, részre.
Meg megnéztem az AvP 2. részét, tényleg nem volt egy nagy durranás, azért a végére kicsit felhozta a színvonalat.
*PatricK* | 2008-08-26 00:21
Hehe én is ma (vagyis már tegnap) néztem meg a Hellboy-t. Szerintem sem rossz de nekem elég volt 1x. Annyira nem kötött le, hátha a 2. rész jobb lesz.
bozontkun | 2008-08-26 01:58
Nakössz Chaos, énmeg leszedtem az Esély a halálra-t de eddig még nem néztem meg... aszitetm hogy jo lesz, ahogy igy mondtad xD remek : D... mindegy, majd belenézek.
Hellboy 2re valahogy kiváncsi vagyok... pedig az egy annyira nem tetszett... bár nem is mondok rola negativ véleményt. majd megnézem : P
Fantasylia | 2008-08-26 09:04
Hellboy egy nekem nagyon tetszett, meg is vettem dvd-n, de a kettő számomra túl romantikuskás lett! Túl sok a "meghalnék érted".
Zsinder | 2008-08-26 10:27
Szerintem messze elmarad a Hellboy 2 az első résztől. Nagy Hellboy fan vagyok, már nagyon vártam és kicsit csalódtam is. Persze lehet, hogy másnak jobban fog tetszeni nekem túl nagyok voltak az elvárásaim. Ettől függetlenül nem rossz film viszont nem egy Oscar díjas a forgatókönyv az biztos.
Fantasylia | 2008-08-26 13:22
itt egy sci-fi, ingyen nézhető neten, 130 részes, és 3 perces epizódokból áll:
afterworld
keehl-m | 2008-08-26 14:14
és filmek egy újjab téma szerint amik tetszettek

skinheadek:

American History X gondolom ezt mindenki vágja melyik egész jó lett szerintem

a Romper Stomper (1992), ez is eléggé alapmű a témában , Russel Crow első nagy alakitása , és ez még Ausztráliában

és ami nagy kedvencem az a The Believer (2001) Ryan Gosling játszik benne ,kezdek felfigyelni a srácra mert egyre jobb alakításai vannak

amúgy ez egy kicsit csavarosabb történet mint a többi , hiszen itt egy zsido származású srácról van szó aki antiszemita ,

ráadásul elég durva módón ,mert egy ilyen felfegyverkezett ,mondjuk félkatonai szervezet tagja

állítólag valamennyire megtörtént eset ihlette

___________


akinek még van valami ebben a témában ami tetszett az érdekelne
[ Módosítva: 2008.08.26 14:20 ]
morgena | 2008-08-26 16:18
Ryan Goslingtól ami nekem tetszett az Stay! volt. Nemtom, valahogy úgy éreztem, hogy jól lezárták (talán kicsit túl érzelgősre), és végig érdekelt, hogy na akkor most mi lesz a vége. Ajánlom, tényleg nagyon jó.
*PatricK* | 2008-08-26 17:14
Hellboy 2
fásszfegyelem , annyira nem volt nagy dolog nekem ez is csak 1x nézős. Végig azt éreztem hogy ezt már láttam valahol de nem tudok rájönni honnan rémlik, karakterek helyek stb. Lesz még 3. része is ez biztos.

Resident Evil 3.
Hát ennek meg lesz 4 része egy jó kis Mila hadsereg mi lehet ennél jobb. Amúgy ez a rész mire is volt jó? Gyilkolás és alig történt valami.
morgena | 2008-08-26 17:28
*PatricK* írta:
Amúgy ez a rész mire is volt jó? Gyilkolás és alig történt valami.
És nem élvezted? =] Én marhára.
keehl-m | 2008-08-26 18:26
morgena: na az a másik film ami miatt felfigyeltem rá
bozontkun | 2008-08-26 20:22
keehl-m írta:
akinek még van valami ebben a témában ami tetszett az érdekelne
This is england -ot nézd meg, azis ilyesmi téma. American History X-et láttam, Edward Norton ugye? Asszem igen, jo film nagyon. A Romper Stompert meg még régebben láttam... de anynira nem emlékszem rá... nagyon kicsi voltam, de nővérem ugye eléggé otthon van ebben a témában, és megnéztem vele.
keehl-m írta:
The Believer
ez magyarul nem a Hitetlen? Mert erre is fel hivta a figyelmem a nővérem, hogy nagyon jo film és nem ártana megnéznem
keehl-m | 2008-08-26 21:04
de az : magyrul : /A hitetlen/ a címe

___

köszi az ajánlatot majd ránézek , nővérednek eszerint jó izlése van

bár nem vágom remélem nem úgy érted hogy politikailag érdekli ez az irány , na ez kicsit offos...

______


ja és az edward norton. Melesleg még az elején irtam egy méghosszabb ismertetőt a A hitetlen-hez hogy ennyire érdeklődtél, erre lapozott egyet valamiért ez a hülye gép milelőtt megnyomtam volna a válasz a témára gombot és eltűnt minden ,szarul van föltelepítve meg mittudomén , ez rohadtul fölbaszott mert egész jókat írtam róla de már nincs meg az ihlet ,,,rohadt gép ,
[ Módosítva: 2008.08.26 22:20 ]
bozontkun | 2008-08-26 22:33
^^
nővéremnek elég jo felfogása van erről az egészről... nem akarok szétoffolni itt... de ha szeretnéd leirom neked pü-ben >.<

Edward Nortontol ami szerintem még nagyon jo.. csak már nagyon rég láttam és nem vagyok biztos a cimében az a ... 25. óra? Ahol is egy bűnözöt alakit (azt hiszem o.O ) és megmutatják mit érez, hogy kerül be, mi lesz a sorsa, hogy és ki árulja el... szerintem jo film volt ^^
keehl-m | 2008-08-26 22:57
küldve hogy igen

_____

na és rákerestem erre az egészre :az angol címe:25th hour /2002/

a magyar címe valamiért.... ,talán te tudod/. ?/ :Az utolsó éjjel

____________


meg hát egész jól alakít:

a Harcosok klubjában

és més ott a Pókerarcok az se rossz
[ Módosítva: 2008.08.26 23:55 ]
*PatricK* | 2008-08-27 13:21
Megnéztem a Buborék srácot. Hát elég nagy hülyeség de legalább nem hosszú. Szerintem elég sok helyen kiszámítható hogy mi fog történi.

Dűne (1984)
Jobb volt mint amire számítottam. Sok helyen ovastam hogy kultfilm meg stb. hát legyen. A férgek hasonlítanak a Star warsban lévő homokizére.
Viszont ennek van egy 2000-es felújított változata? Vagy az más? És akkor a Dűne gyermekei (2003) lenne a folytatása?
keehl-m | 2008-08-27 14:16
Dűne 2000

Dűne gyermekei 2003

ez ugyancsak a Frank Herbert-es Dűne sztori ,úgyhogy igen az

ez sztem azért ráadásul sokkal jobb is a 84-esnél

valamiért én három részesre emlékszem ,bár eléggé összezavaró hogy ez eredetileg TV miniseries-nek készült

_____

bozontkun: na igen így eléggé más megvilágításba kerül minden és így már rokonszenvezni is lehet konkrétan ezzel az iránnyal ,erről eddig még nem is hallottam ezért a film amit ajánlottál ugyancsak egy olyan megközelítése lehet a témának ami különlegességé teszi
[ Módosítva: 2008.08.27 14:34 ]
MaRtiN | 2008-08-27 16:20
DŰnéből én csak a fleújított 2000-es változatot láttam, de megint csak rá kellett jönnöm, hogy a film nyújtotta élmény közelébe sem érhet az eredeti könyv változatnak. Nem mondom, hogy rosz volt, csak nekem ez a Dűne nem az a Dűne amit olvastam. Ettől függetlenül olyan egyszer megnézhető kategória..
keehl-m | 2008-08-27 16:59
offos egy kicsit azt a plussz folytatást olvastad?

spoiler Kinyit
ami már a félig féreggé változott ||. Leto Atreides császárságában játszódik asszem 3000 évvel a sztori után , én belekezdtem de eléggé kifogott rajtam úgy 500 oldalas nagydarab könyv széles tartalmas oldalakkal, jó hosszú , egy ötvenet azért végiglapoztam, valamiféle ellenálás kibontakozása a téma ellene, meg arról ír hány duncan idaho klónt fogyaszt a kedves nagyvezírünk százon, elég fura még Dűne folytatásnak is , de ez nem baj nálam , sőt előny

és ez is Frank Herbert-től úgyhogy az írói vízió része
[ Módosítva: 2008.08.27 17:29 ]
intoccabile | 2008-08-27 19:16
A Dűne szerintem nagyon hasonló a Don Quijote eseteihez... mind a 2 könyvből sokan szerettek volna filmet készíteni de valahogy soha senkinek nem úgy jött össze mint ahogy azt eredetileg tervezték... Ugyan az adaptációk közül nekem még mindíg az 1984-es David Lynch nevével fémjelzett változat de azért hozzá kell tenni hogy maga Lynch elzárkózik a kész produktumtól mivel a studió kivette a vágás jogát a kezéből így ő nem vallja magáénak a filmet. (Ezt azért sajnálom mivel Lynch az egyik kedvenc rendezőm és érdekelt volna hogy mit hoz ki a sztoriból) Illetve volt már egy korábbi próbálkozás is ami sajna már a tervezgetés fázisában hamvába holt. Ezt a verziót Alejandro Jodorowsky (a midnight movie-k kialakulásában igen komoly szerepet töltött be ElTopo c. Acid-Western opuszával) rendezte volna és a főbb szerepeket olyan ikonikus figurák játszották volna mint Orson Welles vagy Salvador Dalí. A film díszleteit H. R. Giger (lsd alien filmek) tervezte volna, a jelmezeket Jean "Mőbiusz" Giraud, a zenét pedik a Pink Floyd követte volna el... Szóval én úgy vagyok vele hogy sajnálom hogy soha senki nem kapott szabadkezet ehez a projecthez...
*PatricK* | 2008-08-27 21:07
Superman Visszatér
wohááá Superman. Vagyis az igazi Superman már meghalt, és én úgy vagyok vele hogyha Superman akkor Christopher Reeve. Ehhez képest egész jó színészt találtak. Az elején nem tudtam hova rakni a történetet, mert annyira nem kapcsolódott sehova. Aztán visszatért a régi Superman vs. Luthor történet.
Szóval egész jó volt, bár mostanában már vonakodva állok neki a 2:++ órás filmekhez. Végülis megismertük a 2. generációs Supermant de szerintem nem kellene több feldolgozást csinálni. Egyrészt mert a feldolgozásokat csak azért csinálják hogy felcsillivillizzék amit még akkor nem tudott a technika holott nem biztos hogy ez lenne a lényeg, nem feltétlen adja vissza azt a hangulatot, életérzést amit az eredeti mű, másrészt ezt a filmet ha jól tudom Reeve emlékének ajánlották szóval hogy nézne már ki ha rákontráznának

ezzel lassan véget ér a filmmarathonom, holnap még megnézem a Transformerst és akkor csak 3 Rambo marad.
Utána visszatérek az animékhez és a heti 3 Csillagkapu és 1 Dr. House részhez.
Chaos | 2008-08-28 01:10
Hmm azt hiszem láttam már HBO-n a Superman Visszatér filmet, de úgy igazán nem kötött le. 1x megnéztem aztán másodjára darabosan. A régi Superman filmekben volt valami ami lekötött, még akár most is szívesen megnézném akár többször is Egyetértek, nem kellene több feldolgozás sztem se.

Patrick, akkor a John Rambo-hoz (Rambo IV) már volt szerencséd gondolom Hát ha kőkemény mészárlást akarok látni mindig megnézem

Valaki látta már a Sky kapitány és a holnap világa című filmet? Jude Law, Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, hogy csak pár nevet említsek 7 éven át készült, és csak kék hátteret használtak a filmnél, 2000 spec effekt, ahogy így olvasom A film nagyon hasonlít a régi mozikra, ezen az 50-es 60 évek mozijaira gondolok, egész hangulatos és akció dús alkotás, csak ajánlani tudom, nekem tetszett és a barátaimnak is akik eddig látták. De ha nem tetszik, akkor kövezz meg xD

DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 02:42
Szerintem a Superman Visszatér undorító volt... És akkor még finom voltam és nőies. Ami viszont mostani cucc, legalábbis még most is fut és viszonylag Superman-el kapcsolatos, és tetszik is valamennyire, az a Smallville TV sorozat. Bár több dolgot is fel lehet fedezni benne ami meglehetősen ellentmond a régi klasszikus Superman filmeknek, és tulajdonképpen szinte tök eseménytelen az egész, ennek ellenére mégis elnézegetem. Eszembe jutott pár klasszikus horror film amiket bírtam/bírok még ma is, pedig nem csípem magát a horror műfajt, viszont a Légy 1,2 és az Omen valamennyi része nagyon tetszetős darabok. Szóval, ha valakinek horror filmekhez támad kedve, és egyben nosztalgiázni is akar, akkor ezeket tudom ajánlani. Jah meg most nemrég volt az Underworld 2 a TV-ben, és nem tudom miért, de én kajak úgy emlékeztem, mintha az Underworld egy trilógia lenne. Gyanús volt már eleve, hogy lezárták a sztorit teljesen a 2. rész végén, de azért mégis csak az IMDB tette a pontot a tévhitem végére. Nincs 3. rész. Szerintem egész jó kis filmek voltak ezek is. Bár hasra azért nem estem tőlük.
[ Módosítva: 2008.08.28 2:48 ]
bozontkun | 2008-08-28 09:54
érdekes, a multkor énis vitábaszáltam valakivel, hogy az Underworld nem 3 hanem 2 részes... egyszerűen nem akarta elhinni xD
Smallwille, faterom szereti nagyon, máskérdés hogy mikor kapja el : D Ha látom hogy megy énis megnézem.
A Légy filmeket énis megakartam nézni, egyszer a TV-ben láttam valami horroros fejlődéses filmet és ott nyerte el a tetszésem ^^
*PatricK* | 2008-08-28 10:29
Chaos írta:
Patrick, akkor a John Rambo-hoz (Rambo IV) már volt szerencséd gondolom
Nem nem. Még csak a legelsőt láttam mikor adta a TV2. Reméltem leadja a többit is, hát gondolhatod hogy nem így lett

Egy gésa emlékiratai
Ez kimaradt eddig. Nagyon tetszett. Annyira nem vagyok otthon még Japánban, de szerintem jól bemutatta amire készült a film. Gésa nem= prostituált.

Légy 1-2
Hát ezeken én néha sírva röhögtem, annyira nem nevezném horrornak.
[ Módosítva: 2008.08.28 10:30 ]
intoccabile | 2008-08-28 11:15
A Légy 1. részét én kimondottan szeretem... mai szemmel megnézve valóban felmerülhet a kérdés hogy ez mégis miért horror... pedig elég erősen az (az úgynevezet bodyhorror egyik alapvető darabja, Cronenberg szinte összes filmje érinti ezt a szubzsánert)... Csak itt első sorban nem a fröcsögő vér és a leszakadó végtagok teszik félelmetessé a fulmet hanem maga a metamorfózis embertelensége...
DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 11:23
Én ezzel úgy vagyok, hogy szerintem az összes horror film inkább vígjáték, mert amitől az emberek borzonganak azon én nevetek mint állat, mert szerintem inkább nevetséges amiket összehordanak a horror filmekben mint félelmetes. De ettől függetlenül a Légy filmek igenis a horror kategóriába sorolandók. Meg ilyen volt a Gonosz halottak is pl. Sehova nem volt odaírva (asszem), hogy horror-vígjáték lenne, ennek ellenére azokon is szétröhögi az ember a fejét. Meg még ott vannak a Rémálom az Elm utcában és a Péntek 13 filmek. Mind alaphorrornak számítanak, ennek ellenére inkább mondanám őket vígjátéknak, főleg a Freddyt. Most néztem, A Légy 1 IMDB-n 7.3-mas értékelést ért el ami nagyon jónak számít, és besöpört 1 Oscar díjat is. Nagyon jó film szerintem is, de álmomban nem gondoltam volna, hogy Oscart nyert...
[ Módosítva: 2008.08.28 11:46 ]
intoccabile | 2008-08-28 12:10
Mind az Evil Dead mind pedig a Rémálom az elmutcában egy pont után önnön paródiájává vált... Ez hossszan elnyújtott szériáknál úgy fest elkerülhetetlen mivel az alkotók egy idő után már nem nagyon tudnak új dolgokat kihozni egy karakterből így viszont egy cinikus összekacsintással a nézővel mégis csak valami élvezhetőt hoznak létre még akkor is ha ez már nagyon távol áll a kiinduló ponttól... Nem véletlen hogy az ilyen jellegű filmeknek álltalában csak az első része az ami valóban maradandó a többi meg már erősen bevételorientált túlbúrjánzás....
DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 12:29
Hát én speciel mind a 3 film szinte összes részét csípom, és mindegyik "maradandó" számomra. És szerintem a Gonosz halottak 1. része is meglehetősen vígjáték szerű, meg a Freddy 1. része is.
intoccabile | 2008-08-28 12:38
Azon hogy kinek mi tetszik nem fogunk összeveszni...
Én nem igazán rajongok a folytatásokért mert álltalában lényegesen gyengébbek mint a nyitó rész...
Mondjuk alapból olyan filmekről beszélünk amik a 80-as években készültek szóval nem meglapő hogy mai szemmel az ember már megmosolyogja őket. De valószínű akkoriban még igenis eléggé képesek voltak az emberrekre ráhozni a frászt. (személyes élmény ahogy kb 8évesen nézem az elm utca első részét... én paráztam mint az állat... de pl az evil dead 3. részén már gyerekként is csak röhögni tudtam...)
DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 12:48
intoccabile írta:
Én nem igazán rajongok a folytatásokért mert álltalában lényegesen gyengébbek mint a nyitó rész...
Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Amúgy ezen szoktak is vitázni, hogy sokak szerint aminek az 1. része tök szuper, annak általában a 2. része még szuperebb, a 3. meg trágya.
Bár ezzel nem feltétlenül van mindenki így, de szerintem: Amerikai Pite 2 jobb mint az 1, Terminator 2 jobb mint az 1, Csillagok háborúja (most csak a klasszikus trilógiát nézve), a Birodalom visszavág jobb mint az 1, Die Hard 2 jobb mint az 1 (bár mindegyiket kibaxottúl bírom), Alien 2 jobb mint az 1. Jurassic Parkkal voltam még úgy, hogy egy időben a 2. része jobban tetszett mert hát 2 darab T-rex meg sok dínó meg minden, de aztán ráébredtem, hogy az 1 milliószor jobban van összetákolva. Jah és a pl. A Légy 2. része is jobban tetszik az 1.-nél.
Bár ez leginkább a régebbi filmeknél volt így. Ma már az 1. részét egy filmnek, ha eltalálják ami ritka, a 2. része tuti, hogy ratyi lesz, ez valóban jellemző szokott lenni a mostani filmekre.
[ Módosítva: 2008.08.28 12:59 ]
intoccabile | 2008-08-28 12:57
Azt azért tisztázzuk hogy eddig horror filmekről beszéltünk amik elég masszívan az alacsony kölcségvetésű kategóriában indulnak... a most felhozott példáid pedig 1-től 1-ig a A kategóriás filmek...
Valóban vannak példák arra hogy a folytatás jobb mint az eredeti (pl Resident Evil 1. része szerintem botrányosan rossz míg a 2. kimondottan szórakoztató) de a b filmeknél a folytatás álltalában úgy készül hogy minél kissebb kölcségvetésből próbálják meg tető alá hozni így meglovagolva az első rész sikerét még relatíve csekéj érdeklődés mellett is képes hasznot termelni. Ezzel szemben az A ketegóriás filmek folytatásaiba nagyobb pénzt ölnek mint az első részbe...
DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 13:03
Aham értelek. De a mostani A ketegos filmeknél tényleg úgy szokott lenni, hogy ha jóra sikeredik az 1. rész attól még a 2.-at nagyon el szokták tólni, annak ellenére, hogy több pénzt áldoztak bele...
Jah és még a Reszkessetek betörők 2. része is jobb mint az 1. része.
[ Módosítva: 2008.08.28 13:04 ]
keehl-m | 2008-08-28 15:18
havrom és én :köszönjük az elhagzott kritikákak percekig magunkhoz se tudtunk térni a röhögéstől.

intoccabile: Evil dead egy pont után önnön paródiájává vált,a harmadik részen már gyerekkorodban is csak nevetni tudtál: mert pont ezért készült basszus,nem tűnt fel!?

sehol sem írták ki hogy ez horror vígjáték lenne : mert inkább csináltak egy jó filmet ami egyben önmaga paródiája tud lenni ,ami sztem akkoriban még ritkaság is volt

A kat. B kat. hát igen sok szar szemét semmit nem érő A. kat filmeket említetek Amerikai pite,Jurassic park,

mondjuk pont ez a tény is növeli az emberben az elismerést hogy hiába kap valaki milliárdokat egy filmre , látszik hogy más is kéne még ahhoz hogy tényleg érjen valamit a film

igen ezekhez képest az Evil Dead hozzájuk sem mérhető színvonalban,csak fordítva mint ahogy írod.

na és Resident Evil : ha valamelyik rész jól sikerűlt a három közül az az első

haverom szerint még az hajaz amúgyis a legjobban a játék hangulatára


[ Módosítva: 2008.08.28 15:33 ]
intoccabile | 2008-08-28 15:34
hát köhöm... ha odafigyelsz arra amit írtam akkor észreveszed hogy nem ezt mondtam hogy önmaga paródiájává vált hanem azt hogy az alkotók formálták ilyenné... jelentős különbség...
Az hogy egy film A vagy B kategóriás csak és kizárólag anyagi és forgalamazási kérdés... Mint a 2 kategóriában vannak pocsék és kiemelkedően jó filmek... momentán én szeretem az Evil Dead-et szóval fuss neki még 1* a leírtaknak mert valamit elnéztél...
Valóban az R.E. első része még hasonlít egy kicsit a játékra... és talán éppen ez a baj vala... szóval a génkezelt zombinyuszi azért finoman szólva is megmosolyogtatott... a 2. részben már nem vették ennyire komolyan magukat az alkotók és ez kimondottan jót tett a filmnek... arról nem is beszélve hogy hemzseg a zsáner alapműveire tett utalásoktól... jaaaa hogy ehhez tovább kéne látni az orrunknál... hát bocs...
keehl-m | 2008-08-28 15:56
nem én vok a szakértő ugyhogy a haveromtól: ahogy az első rész végződött a második résztől lett volna várható hogy tényleg olyan lesz mint a játék , és ezzel szemben nem így volt , igazad van én nem is emlékszem belőle sokra , csak arra hogy elég unalmas és nem köt le , lehet hogy nem ez a "Zsánerem" , így mindenki okulására elmagyarázhatnád majd egyszer pontosan mire utalgtasz ezzel a szóval

hallottam már olyanról hogy zsánerkép... hh.. meg sejtem hogy valami művaji sajátosságokhoz kötődő fogalom de most tényleg magyarázd már el .

figyelj : mégiscsak azt írtad kritikának hogy az a rosz benne hogy önmaga paródiája

tettél célzást tényleg a szándékosságra azzal hogy azt írod már nem tudtak mit kitalálni ,

Sam Raimi -ékat ismerve ez nem feltétlenűl ezért volt hanem mert alapvetően mindannyian agyment állatok,

Tarantino-ra se mondod hogy azért csinál a Ponyvaregénybe annyi poént mert nincsenek eredeti ötletei

_________

ez amúgy is egy elméletem amit már ide is beírtam vmkor, hogy ők lehettek volna mármint a Sam Raimi csapat,a horrorfilmgyártás Tarantinoi ha nem Xénásodnak el / na az az ő bűnük/ de hát amilyen agyamentek nekik ez is belefért, mondjuk biztos jó pénz volt benne..

_________

nagyon nekedmentem mi?sajnálom az egész nekem valahogy hülyén jött ki amiket írtál , bár ez is okosan megfogalmazva összegzésszerűen különböző tipusú filmek általános tendeciáit boncolgatva ...

Evil Dead folytatásokat lehetett volna monjuk komolyabbra venni némi humorral azért mégis , lehet hogy mégnagyobbat üt, de mindenesetre érdekes lett volna,






[ Módosítva: 2008.08.28 16:39 ]
intoccabile | 2008-08-28 17:02
Nem... nem igazán veszem magamra a dolgot... remélem nem gond...
Zsáner = műfaj (filmek esetén vígjáték, thriller, horror, akció, stb... ezek még tovább bonthatók különböző szubzsánerekre vagyis alműfajokra...)

Raimi és Tarantino egy lapon emlegetése meg szerintem azért nem teljesen releváns. Raimi szerintem inkább csak jó mesterember és nem pedig kiemelkedő alkotó. Másfelől pedig Raimi elsősorban vizuálisan erős míg Tarantino a párbeszédekben brillírozik inkább (QT nek nincsenek annyira meghatározó vizuális jegyei... az egyetlen beállítás ami minden filmjében visszaköszön az a csomagtartóból kinéző kamera) ÉAbban persze tökéletesen igazad van hogy a Ponyvaregényben sem azért vannak vicces jelenetek mert éppen nem jutott más az eszükbe. De ami a különbség az az hogy a ponyvaregény alapvetően egy idézet gyüjtemény mint QT szinte összes filmje így kap egy plussz értelmezési tartományt...
keehl-m | 2008-08-28 17:23
intoccabile : "Nem... nem igazán veszem magamra a dolgot... remélem nem gond..."

persze hogy nem gond , én sem fikázóversenyt akarok itt rendezni

"Raimi és Tarantino egy lapon emlegetése meg szerintem azért nem teljesen releváns. Raimi szerintem inkább csak jó mesterember és nem pedig kiemelkedő alkotó"


na jó legyen , én maradok inkább az ilyen elkallódott tehetség vonalnál , hogy több is lehetett volna benne,

az eszközeik mások de ez a vagány újszerű stílus most főleg az Evil Dead -ről beszélek mást nagyon nem vágok mit rendezett még/a xénázáson kívül/ lehet hogy te képben vagy, az rokonítható , de tényleg nem erőltetném túl a társításukat ,ez csak egy hasonlat akart lenni hogy olyan lehetett volna mint...


az elsőben hogy konkrét filmélményről is legyen szó mikor a nő azt mondja hogy nézzétek a szemét az nagyon erős sztem erősebb mint a Rosemary gyermekében ugyanez bár ott az egész filmben végig van vezetve ez a dolog hogy a többi szereplő reakciója jobban kiemeli milyen szörnyű valami mintha látnánk

______
ja igen Kevin Smith eszköztárát tekintve tényleg rokoníthatóbb,...

_____

és még hmm A Zsáner az a műfaj .. ki gondolta volna hogy ilyen egyszerű a válasz...
[ Módosítva: 2008.08.28 17:40 ]
intoccabile | 2008-08-28 17:32
Tarantino-t annó Kven Smith-el állították inkább párba mivel mind a 2 uriember nyitófilmje elsősorban a párbeszédekre épült és nem bővelkedett túl sok cselekményben (kutyaszorítóban nagy része ugye egy raktárban játszódik ahol azon tanakodnak hogy ki a tégla... a Stop-shop-ban raktár helyett adott egy vegyesbolt és egy videótéka és az áruló keresése helyett maradnak az élet nagy kérdései...)
Raimi az Evil Dead-el tényleg nagyod dobott a maga idejében mivel operatőri munka terén elég újszerű megoldásokat hoztott. Sajnos ezek után már kevésbé próbált meg új utakat járni és inkább jól elkészített de nem annyira kreatív filmek készítésével múlatta az idejét...
*PatricK* | 2008-08-28 20:06
TransFormers
~ezkurvajó~ (Dr.Houseosan), lenne de annyira mégse. Nagyon királyak a harcok de nem érzem benne az átütőerőt, és rájöttem hogy a zene hiánya miatt. Linkin Parkot is beteszik ending témának .
Néha a szinkron is kicsit hülyén jött le "Optimus fővezér", ezt miért nem lehetett meghagyni Optimus Prime-nak?
Na mind1 egész jó volt amúgy szerintem fogják folytatni.
Superion | 2008-08-28 22:46
Na végre valaki felveti ezt a filmet is
Zene hiányáról csak annyit, hogy a filmet Steve Jablonsky háttérzenéje megdobja nálam speciel 2 ponttal, és ha belegondolok, hogy majdnem nem adták ki CD-n De végül igen.
A magyar szinkron nagyon rossz lett, ezt a filmet angolul kell nézni, főleg Optimus hangja, Peter Cullen miatt - ő volt az eredeti rajzfil hangja is, de olyan szerepei is voltak az évek folyamán, mint a Micimackó sorozatokban Szamár. "Optimus fővezér" az Prime klasszikus magyar neve, az eredeti képregényben is ez volt, és valószínűleg a lehető legjobb fordítás - lévén a Prime eredetileg egy rang, mégpedig a Mátrixhordozó rangja (ha láttad a 86-os rajzfilm-filmet, ott pl Hot Rodból így lesz Rodimus Prime). Még mindig jobb, mint az újabb rajzfilmek "Első Optimus"-a

A folytatásról meg annyit, hogy lesz. És állítólag sokkal jobb lesz az első résznél. "Revenge of the Fallen" alcímen fut. Remélhetőleg valóban A Bukott, The Fallen fog szerepelni benne
[ Módosítva: 2008.08.28 22:47 ]
DarkEvilPiccolo | 2008-08-28 23:22
Még jó, hogy lesz, méghozzá tuti 1000%, hogy trilógiát csinálnak belőle. Valóban nem volt rossz, és természetesen mivel elég jóra sikeredett, ezért ezt ki is használják az amcsik szokás szerint, és lehúznak róla még pár rókabőrt... Most olvasom, hogy Rob Zombie mentes lesz a Halloween II. Hát ez annyira lehangolt, hogy szerintem meg sem nézem... Meg amúgy is biztos vagyok benne, hogy trágya lesz Rob Zombie kreativitása nélkül ez a film.
[ Módosítva: 2008.08.28 23:44 ]
Superion | 2008-08-28 23:57
Már az első film produkciójának közepe táján volt róla szó, hogy minimum 3 részes lesz, de ha ilyen jól megy, lehet, hogy több is lesz, végtére is a szereplők száma szinte végtelen Már várom az első combinert, akkora lesz, mint egy felhőkarcoló
[ Módosítva: 2008.08.28 23:57 ]
DarkEvilPiccolo | 2008-08-29 00:55
Nem hiszem, hogy több lesz 3 résznél, mert amcsiban trilógiázni szoktak leginkább.
larten | 2008-09-01 05:37
manapság néztem meg a hancockot,hát,egy ujabb amerikai szuper hösös film megfüszerezve 1-2 uj dologgal,ha az embernek nincs jobb dolga megnézheti,pl 18 ora lanozás utánde amugy nem nagy szám,hiába szerepel benne will smith,többet vártam volna a filmtöl,de ez van

az Üresfej,hát,ürböl jövös föld világ vége közelben ,megint csakazt tudom mondani,elég elcsépelt a téma,de eddie murphy még mindig nagyot alakit
Murder3 | 2008-09-07 00:15
Hát megnéztem a Starsip Trooper 3. részét a 2. nem láttam csak az elsőt de ritka szar ilyen amatőr animációkaat hánytam tőle még jó hogy csak 3-4 rovarölős részvolt benne
Biztos kevés volt a költségvetés de az 1 részhez képest -1000
De szerintetek mér van az hogy ha például van egy jó film és jelen esetben 1997 ről beszélünk ahogy jönnek az új részek úgy lesz teljesen nézhetetlen a film itt van a Múmia is milyen jó 1 rész még a második haggyán de a 3. úgy 0 ahogy van.
Mer minden új filmhez már számítógépes grafikát használnak ami persze rohadt szar mer olyan amatőr igénytelen grafika és animációk bennük hogy elrontja az egészet hányok tőlük
Superion | 2008-09-07 00:36
Pedig mekkorát fejlődött a CGI az utóbbi években...
Valószínűleg a Starship Troopers esetében az az ok, hogy az első rész Robert A. Heinlein híres könyvéből készült, míg a 2. és 3. rész már alig, vagy semennyire sem követi azt. Ja, és a 3. rész büdzséje 20millió dollár volt XD
Murder3 | 2008-09-07 02:33
hát ez hihetetlen 20 millió-ból ilyen szart hoztak össze
Ez még semmi a Waschowsky(reméelm jól írtam) testvérektől a speed racer(ami anime alapján készült)
140 millióból tán vagy 120 mnd1 mekkora bukás volt.
Shinzo | 2008-09-07 09:13
Te jó ég, képesek voltak még kitalálni valami marhaságot hozzá, pedig az alapfilm meg a könyv az úgy jó ahogy van. Nekem anno tetszett mindkettő.
keehl-m | 2008-09-07 23:48
Joaquin Phoenix - től három filmet ajánlanék:

Reservation Road

We Own the Night

Walk the Line
bozontkun | 2008-09-08 20:19
megnéztük a Kannibal Holocaustot (lehet rosszul irtam tök8. tudjátok miröl van szó)
eléggé ledöbbentö film
nem mondom hogy tényleg megtörtént, meg már rákérdeztem és mondtátok hogy nem... de mindenesetre mi elgondolkoztunk rajta.
a zene ami alatta ment... rohadtul idegesitett, fájt is töle a fejem

kemény film mindenesetre
Murder3 | 2008-09-08 20:46
Na én láma vok így nem tom miről van szó a filmben elmondanád lécci

Érdekel már ha ennyire felkapják
[ Módosítva: 2008.09.08 20:46 ]
bozontkun | 2008-09-08 21:20
tehát kannibálokrol van szó benne, és ilyen eléggé dokumentum szga van az egésznek, mintha tényleg megtörtént volna, külömböző törzseket mutat be többek között.
Szóval egy felfedező csoport akik elég hiresek elhatározzák hogy elmennek és dokumentumfilmet csinálnak a kannibálokrol (egyébként nagyon bunkok ezek az emberek semmivel nem törödnek, ugy viselkednek mint a barbárok körülbelül... felforgatják pl egy
spoiler Kinyit
egész törzs faluját akik semmit nem ártottak nekik, meg pénzért végeztetnek ki ártatlan embereket katonákkal
stb... mondhatni a hitelesség kedvéért mindenre hajlandóak) Nos hát tudniillik ez egy olyan kaland amiröl még senki nem tért vissza élve, és 4 fős csapatunk is igencsak megkésik, mondhatni... ők is eltüntek mint mások.
Egy tudós vállakozik arra hogy utánajár a dolgoknak és elmegy az őserdőbe hátha talál felvételeket amiket elődei hagytak maguk után. Kisebb kalandok során megtalálja ezeket a felvételeket annál a törzsnél akiket magukra haragitottak, és lényegében ez az ami igencsak brutális képeket tartalmaz. Aztán egy TV műsor le akarja vetiteni, és ez a kutató azért mégiscsak közbeszol.
Egyébként elég régi film, és mivel ilyen dokumentum film feeling (vagy valóban az? o.O) képzelheted milyen : )
De komolyan, tényleg nagyon kegyetlen

elnézést tudom ez nem éppen egy profin megfoglamazott irás... nézd el kérlek mert kész vagyok igy hétfő este... (nemrég tudtam meg hogy holnap felelés lesz és kivan a tököm hogy nem tudok semmit sem megjegyezni xD )
[ Módosítva: 2008.09.08 21:21 ]
Murder3 | 2008-09-08 21:26
Szerintem tökéletes legalábbis én értettem mindent úgyhogy köszi szépen és sok szerencsét a dogához
Superion | 2008-09-08 23:04
A Cannibal Holocaust az egy "exploitation film, aminek egyik eleme a már-már túlzásba vitt realizmus, a nagyobb siker elérése érdekében. Ajánlom a linkelt wiki oldalt, igen érdekes olvasnivaló.
bozontkun | 2008-09-13 18:10
WoW... megnéztem a Jumper /Hipervándor... o.O wtf, ezt megint jo lmegaszontuk mi magyarok : D /
Hát... eléggé összecsapottnak meg semmilyennek éreztem... de egyszer meg lehet nézni. Volt benne pár jó jelenet de elég lapos amugy.

Augusztusban még valamikor megnéztük a Fehér Zajt, az tetszett. Engem meggyőzött erről az elektrohullámos jelenségről, meg már hallottam máshol is.
Gothikát is elkezdtük, csak az utolso fél órát ne mtudtuk megnézni sajna mert indultunk haza (unokabátyáméknál voltunk ^^ ) de amit láttunk jo volt.
Chaos | 2008-09-13 19:45
Hát a Hipervándor tényleg nem volt a legjobb film. Nemtom miért, de vhogy nem fogott meg azt kell mondjam. Volt benne egy-két jó poén de annyi.
Haverokkal megnéztük az I.E 10.000 című filmet. Hát nemtom miért mondják azt hogy fasza, nagyon állat, legjobb film Nekünk nem tetszett Túlságosan kiszámítható, majdnem hasonlít a Pathfinder-re. A "szomorú" jeleneteknél is csak kacagni tudtunk, mert annyira kiszámítható volt minden, meg a nevek is... Hát, majd vki mondja el, hogy mi a jó benne

Most hogy egyetemre járok, lesz kis időm és elugrok a Trópusi viharra, ha meglestem majd írok róla, de lehet már írtatok, de megosztom veletek a véleményem
bozontkun | 2008-09-13 20:32
Trópusi vihar? o.O

Nem tudom, én még anno MR2 Petőfi rádion hallgattam az I.E.10000 -ről kritikát és nagyon lehordták : D sok kedvem nincs is megnézni xD
morgena | 2008-09-13 23:42
Trópusi viharra marha kíváncsi vagyok, tuti elnézek rá moziba

Fehér zaj nekem nem nagyon jött be, jó az eleje meg egyre érdekfeszítőbb az egész, de nekem végül nem jött be... Abba a kategóriába esett nálam, hogy jó az alapsztori, és a végét elcseszik.
bozontkun | 2008-09-14 08:42
várj... a vége amikor
spoiler Kinyit
belemennek a szellemek a srácba
vagy valami ilyesmi? jo persze lehet azt eltolták, de nekem az nem is volt lényeg. Csak maga amiröl szolt az szerintem marhajo ^^
MShadows | 2008-09-14 13:52
A Jumper-t tegnap előtt néztem meg. Tetszett, elég jó film volt, nem unatkoztam rajta. Bár ezt a Holtak Naplója-ról nem tudnám elmondani iszonyúan unalmas, ráadásul nincs vége sem nem ajánlom senkinek.

És van még 1 film amit tegnap este néztem, a Shooter (Árnykép) Japánban (azon belül Tokyo-ban) játszódik
Nagyon tetszett ez a film, a Kör és a Szem (vagy az átok?? már nemtom) alkotói csinálták. Nah ezt ajánlani tom csak
[ Módosítva: 2008.09.14 13:53 ]
bozontkun | 2008-09-14 16:43
huhuhuuu, Shooter, fel is irom, le is szedem : D
köszi ^^
Fantasylia | 2008-09-15 09:18
a Hipervándor nekem is tetszett! Lehet csak azért, mert haverokkal néztem?? Neeeem, amúgy is.
és a Trópusi vihar-t én is, én is, kiváncsi vagyok Jack Black-re!!
Chaos | 2008-09-19 16:05
Na végre meg tudtam nézni a Trópusi Vihart. Kemény 4-en voltunk a teremben, de haverommal szétröhögtük rajta magunkat akkora jó film sztem xD Csak ajánlani tudom mindenkinek, hát trágár szavak akadnak benne bőven, azt aláírom, de éppen ez benne a vicces, szal aki még nem nézte meg az nézze
Deedlit | 2008-09-23 20:02
hi! látta vki a Sommersturm( sommerstorm) német filmet? Nem tudom van e magyar címe, amióta Keehl-m felhozta a Gohatto témát nem bírok leszálni a meleg témájú filmekről , van pár gyöngyszem. Valaki ajánlotta itt régebben a Rossz Nevelést, nekem az is bejött. Főleg, hogy rájöttem Gael Garcia Bernal még nőnek is jó lenne olyan sexy


(elébe megyek a kérdéseknek: hetero lány vagyok, vannak meleg barátaim és IMÁDOM a yaoit)
keehl-m | 2008-09-23 21:09
a Rosz nevelést én is láttam és nekem is tetszett ,

a Sommersturm-ot azt nem láttam
Superion | 2008-09-25 16:48
Ma megnéztem a WALL-E-t... zseniális. Nagyszerű grafika, megkapó történet, must-have amikor kijön dvd-n.
djk | 2008-10-17 21:09
Van egy jó hírem a horror, az igazi horror rajongók számára. Szerintem sokak számára mond az a név valamit, hogy Event Horizon. Akinek nem annak magyarul Halálhajó. Ha még így sem mond valakinek semmit az akkor így járt. Na a lényeg, hogy kis hazánkban végre megjelenik a hozzá való kiadásban. Igaz nem díszdoboz vagy hasonló csak sima tokban lesz, de a bővített változat eredeti szinkronnal, felirattal és a második dvd is teljes extája magyar felirattal.
November 20dika után lehet keresni a boltokban poton 3e-ért.
Kapzsi | 2008-10-18 10:02
Ez a Sam Neil és Laurence Fishburne film? Mert asszem egyszer láttam. Haveromnak mondtam hogy írja már ki nekem a Halálhajót (mert úgytom van meg egy ilyen film, csak abban nem űrhajó, hanem tengerjáró hajó van meg valami fura polip cucc), ideadja, elkezdem nézni és hát nem egyre gondoltunk Így volt szerencsém a filmhez. Amúgy tényleg nem rossz, vannak benne hátborzongató részek és azt a potom 3k-t is megéri
djk | 2008-10-18 10:29
Igen a Sam Neil-es film az. A másik a Szellemhajó s van egy másik tengerjárós a Kisértethajó. Az utobbi kettő is szerintem jó film.
simi_johnny | 2008-10-20 14:16
Nem rossz az Event Horizon, sok hozzá hasonló gagyi sci-fi van a piacon, de itt az ötlet és a megvalósítás is megér egy 4-est. Egyébként djk és mindenki más aki kedveli az ilyesmit, nézze meg a The Thing-et. Bár lehet nem mondok vele semmi újat.
djk | 2008-10-20 14:34
simi_johnny írta:
nézze meg a The Thing-et
Az is alap mű, csak még nem jött ki itthon úgy ahogy megérdemli
Deedlit | 2008-10-20 21:25
Újabb underground film amit remélem valaki esetleg látott.
"A bolond egy napja" (Dzien swira) , lengyel film.
nos ?????
Murder3 | 2008-10-22 01:02
Na egy tuti fil címeeath Race---Halálfutam.
Jason Statham játszik benne és hozza a szintet jó ki film és játék alapján készült igaz egy őskövületről ami azonos az angol címével.
*PatricK* | 2008-10-23 01:12
Megnéztem a Hihetetlen Hulkot és most WTF van
Az összes Marvel figura egy térben él??????????????????????????
Mert itt a végén Vasember bekóricált hogy Hellószia...

Lesz valami össznépi film is? Pókember, X-men, Hulk, Vasember?
Zsinder | 2008-10-23 08:50
*PatricK* írta:
Lesz valami össznépi film is? Pókember, X-men, Hulk, Vasember?
Lesz bizony The Avengers címmel 2011-ben elvileg. Vasember, Hulk, Thor és Amerika Kapitánya lesznek benne a hírek szerint, természetesen előtte Thor és Amerika Kapitánya külön film is várható.
djk | 2008-10-23 09:36
Te jó ég. Még több szuperhősös film. Nem volt elég ennyi? Ráadásul nem is voltak az edigiek sem valami nagy durranások.
jimboni | 2008-10-25 20:31
Hát igen, mára kifogytak az ötletekből a filmgyárosok. Most már szinte csak folytatások vannak, meg mindenféle adaptációk, de azok sem sikerülnek többnyire. Most ugye megfilmesítették a Max Payne-t. Én úgy tudom, egy rakás tudjátokmi. A játékadaptációkkal különösen nem boldogulnak. Én legalábbis kevés olyan jó filmet láttam, ami játék alapján készült. Még régen a Mortal Kombat volt, azt nagyon csíptem, pedig nem volt nagy szám.

Amúgy Patrick: a Marvel hősök valóban egy világban élnek, legalábbis manapság igencsak szeretik őket összehozni...bár asszem ez régen sem volt szokatlan. Dehát elég csak rákapcsolni vmelyik rajzfilmcsatornára, rögtön találsz olyan rajzfilmeket, amik tömve vannak mindenféle Marveles szuperhősökkel.

Én rég nem láttam olyan mozit, ami csak egy kicsit is megfogott volna. Talán a Kontroll volt az utolsó, de az ütött...legalábbis nálam. Imádom azt a filmet!!!
djk | 2008-10-25 20:45
jimboni írta:
Én rég nem láttam olyan mozit, ami csak egy kicsit is megfogott volna. Talán a Kontroll volt az utolsó, de az ütött...legalábbis nálam. Röhög Imádom azt a filmet!!!Meghökkent

Én azon bealudtam. Engem ami nagyon megfogot az a Fehér Zaj-volt. Voltak még jó filmek, de 2000 óta kevés jó film van.
riczsilver | 2008-10-25 20:49
Én most néztem meg a Casshern filmet, háááát... azt mondom, túl sok drámaiság volt benne. Ezt nehezményeztem, illetve, hogy rengeteget tököltek a múlton, s vagy háromnegyed óra után kezdett az igazi posztapokalipszis beindulni. A végén meg jót röhögtem, hogy az emberiség végnapjaiban még létezik fegyveres gyalogság, akik vannak olyan önfeláldozó marhák, hogy lőnek egy tízemelet magas lépegetőre
A Jigoku Shoujo Live Action-jéből meg hiányolok egy csomó részt, s segítség kellene, hogy merre találom a következő részeket: 02, 03, 07-től a végéig. Nyálzom már napok óta a torrentekete hiába. Tasukete o kudasai yo!
Robbee | 2008-10-25 20:52
djk írta:
Voltak még jó filmek, de 2000 óta kevés jó film van.
Ebben igazad van, de ezen kevesek közé tartozik a Batman - The Dark Knight ami szerintem most eléggé kiemelkedik.
Játékadaptációkról: a Prince of Persia filmet várom, de érzem, hogy csalódni fogok benne.
riczsilver | 2008-10-25 20:59
Robbee írta:
djk írta:
Játékadaptációkról: a Prince of Persia filmet várom, de érzem, hogy csalódni fogok benne.

Én már a Dragon Ball filmben csalódtam már most
jimboni | 2008-10-25 21:23
Robbee írta:
a Batman - The Dark Knight ami szerintem most eléggé kiemelkedik

Nekem nem sikerült megbarátkoznom ezzel a Batman remake-eléssel. Én még a régi változaton nőttem fel. Jack Nicolson alakítása Joker ként egyszerűen felejthetetlen.

A Batman Visszatér is még ugyanazt a hangulatot adta, és szintén remek alakításokat vonultatott fel, a többi már nagyon giccses volt.

djk írta:
Én azon bealudtam.

Na igen, ahányszor ezt hallottam, de a Kontroll pont olyan film, amit vagy imád az ember, vagy bealszik rajta, ez van.
djk | 2008-10-26 23:27
Aki szereti a Max Payne játékot az semmi képpen ne nézze meg a filmet. A következőt saját felelőségre olvasd mert lehet h spoiler veszélyes.
Első gondom a szereplő osztással volt. Max Payne-Mark Whalberg. Na ez kicsit meglepő. Mark-ban nincs meg az az ambiciozus, karakter jelem és kinézet, ami óMax-et jellemzi. Kész röhej. Kisgyerek felnőtesdit játszik. Utánna ott van Mona Sax-Mila Kunis. Ismét egy kis gyerek aki idáig leginkább sorozatokban játszott, ráadásúl még nem is fehér bőrü, hanem van benne sötét beütés is. Egyáltalán nem lett volna neki adni Mona szerepét. A többi szereplő úgy ahogy elment.
Következő a rendező. Nem tudom mond-e valakinek valamit az a név, h John Moore. Nekem semmit. Nem is csoda, ugyanis ez a 6dik filmje és az elözőkről még nem is hallotam. Egy ilyen rendezőre bízni ezt a filmet nagy hiba.
Történet.
spoiler Kinyit
Az alap történet ugyan az. Max feleségét és gyerekét megölik, Max-et okolnak egy rendőrgyilkoságban, drogok a hátérben és egy korupt zsaru. Enyiben ki is merül a hasonlóság. A filmben már démonok is megjellenek, ami kiderül, hogy nem is létezik, de akkor mi öli az emberek, ez nem derül ki. Az első fele a filmnek lvásra megfelelő, ugyanis nem történik semmi érdemesre méltó dolog a filmben. Felesleges beszélgetés sorozat és az előbb említett démonok gyilkolászása, amit most sem értek. A második felétől már nagyáből érdekes, mert Max megissza a drogot és bevadúl kicsit, innentől kezdődik az akció film és játék filing. De itt is megjönek azok a démonok amik Max-ben nem tudnak ártani és csak úgy eltünek meg vissza tünek, majd kiderül, hogy csupán képzelgés. Mona az megsem hal, mint a játékban, bár ott is csak tettete, de itt még azt sem.
A környezet az úgy ahogy rendben van, csak a végén érdekes, hogy egyik pillanatban mindent beborit a hó, másikban meg mintha nyár lenne. Bár ilyen töbszőr előfordúl.
Öszevetve, ez ismételten egy hatalmas nagy bukás, mint játékadaptáció, de ha nem ez lenne a címe vagy úgy nézed, hogy nem játszotál a játékkal még élvezhető is lehet.
IMDB értékelés eddig: 6.1/10
Murder3 | 2008-10-28 11:12
Sajna egy olyan film ami játékadaptáció a szemembe bukásra van ítélve ugyanis a rendezők képtelenek úgy megcsinálni hogy annak a játékhoz legyen köze és ne egy önálló kis világot teremtsenek a rendezők maguknak.
Ez már a sokadik próbálkozás és mindig ugyan az a z eredmény...SZAR

A fenének kell akkor erőltetni.
riczsilver | 2008-10-28 18:12
lássátok pl. a BloodRayne filmet és a játékot... ég és föld
bozontkun | 2008-10-28 18:21
aszittem hogy a youtubes előzetes alapján csak képzelődtem ezekről a démonokrol de ugylátszik mégsem T_T neeeeeeee, pedig én ezt jó filmnek akartam bejegyezni... ehhh kibaszás (

amugy a főszereplővel nem is lett volna bajom, jo persze nem ahsonlit a játékbelire, dee nem is számit, de hogy igy elcseszni a sztorit... : (

blood rayne.. az mekkora szar volt xD
jimboni | 2008-10-28 19:48
Hát ugye úgy vannak vele, hogy legalább a címmel felkeltik a figyelmet, elvégre a Max Payne névre sokan felkapják a fejüket, de lényegében ennyi az összefüggés általában.

Tisztelet a kivételnek persze, mert pl. a Silent Hill az elég jól visszaadta a játék hangulatát, az ilyen szempontbó el volt találva. A sztoriját már nem tudom, mert az első résszel sose játszottam.

Meg ahogy mondtam, még a nagy öregek közül megemlíthető a Mortal Kombat, az egy nagyon jó kis film volt a maga idejében. Ott is változtattak pár dolgot a játékhoz képest, de rendesen össze volt rakva. Persze a második rész már egy kalap ... volt, dehát ez van.
bozontkun | 2008-10-28 19:57
Mortal Kombat ^ - ^ !!!

de szeretttem... bár mindig cska a 2. részt tudtam megnézni... az 1.t csak 2x láttam aszem T_T
de az nekem is jobban tetszett. mekkora sláger volt akkoriban : D

A Silent Hill is jo volt , bár a játékkal énsem játszottam. Tervezem a film ujranézését mert emlélkszem hogy marhakésön néztem haverral... és angolul felirat nélkül

Mit csinálnak most még filmben? Dragon Ballt? vagy... nem is tudom már... de azis tuti szar lesz, bár lehet rosszul emlékszem : D
jimboni | 2008-10-28 20:17
Jaja a Mortal Kombat nagy sláger volt. Emléxem, általánosiskolás koromban volt, odáig voltunk érte meg vissza. ^^ Eccer elvittem VHS-en vmi táborba, ott úgy tetszett mindenkinek, hogy vmelyik paraszt le is nyúlta a kazit.
bozontkun | 2008-10-28 20:28
mi meg midnig kineveztük egymást szereplőknek és verekedtünk... "vuaaaaááá Johnny rugáááás" (én voltam mindig Johnny vagy Jex xD de inkább Johnny) egyszer hátbarugtam olyan 3.ba egyik srácot ugrásbol ... mind2en eltaknyoltunk, de azért örültem... mondjuk az a zöld sugár sose követett valami okból T_T ...
nameg egy csomot játszottunk a MK4el gépen... holott a Trilogyt sokkal jobban szereteem, mert sokkal sötétebb hangulata volt meg több karakter is és jobbak... de nem mente el a gépemen már sajna

deszép idők is voltak azok ^ - ^
djk | 2008-10-28 22:35
Silent Hill majdnem hű a játékhoz bár abban is van egy két érdekes dolog. Pl a Piramisfely csak a 2ben van, akkor teljesen más a vége, bár a filmben látványosabb, és a "szekta" sincs benne a játékban, meg egy csávóval kell menned. Amugy teljesen eltalálták a story és hangulatott.

Még mit filmesítenek meg? Ami így hirtelen eszembe jut az a Postal (már megnéztem és semmi köze a játékhoz, szintén Owe Bole film), és akkor még ugyan ez a rendező sajnálatunkra: BloodRayne 2-3, Far Cry, Alone In The Dark 2, Sabotage, Seed.
jimboni | 2008-10-28 22:58
Jaj hát a Postal előzetest én is láttam. Bár a játékot ismerve előre tudtam, hogy igazából itt is csak a címet fogják használni, mert a játék is annyira nem szólt semmiről, hogy abból nem lehet filmet csinálni. Az a játék jó volt feszültség levezetőnek.

Hiába, Hollywood kifogyott az ötletekből, nincs miből ihletet meríteniük. Amiből meg lehetne, azt pancserek cseszik el.
bozontkun | 2008-10-28 22:58
nemmondod hogy Uwe Boll vagy ki csinált folytatást a Blood Rayonenek XD beszarok-behugyozok xD
és a Postalt is ő csinálta?? nem tudom de ez a faszi a rendezők legrosszabbjai közül is a legrosszabb...
mi volt a Postalban? ^^
djk | 2008-10-28 23:28
Egy szóval? Szó szerint semmi. Poén végleg nem volt benn. Egy fószer 10 percen kereszteül mesztelenkedik (Míg beszélget és wcre megy ezt végig mutatják) A végén utcsó 10-15perc egy kis akció, de az olyan is volt. 2 ember egy hadsereg ellen és a végén egy atombomba a városra. Pontos sztorit nem tudok írni mivel én majdnem bealudtam 20 perc után és csak beletekergettem.
Uwe Bool filmje edig amik megjelentek: Alone in the Dark, BloodRayne, Postal, House Of The Ded, A Dungeon Siege Tale (Király Nevében). Pontos film ismerett ITT.
Én most (igaz nem játék adaptáció) a Fűrész 5re vagyok kiváncsi. alyon hogy folytatják a storyt. Az első rész elég uncsi volt a 2. király volt. A 3. érdekes, 4. na itt nem tudtam mi van de tetszet, és most itt az 5. Ki viszi tovább a Fűrész őrültségét és hogyan kapcsolódik az eredeti Fűrészhez.
[ Módosítva: 2008.10.28 23:34 ]
Superion | 2008-10-29 01:00
Na jó kis esti mozizás jön: I am legend Haveromtól hallottam, h zombis, na mondom, ez és Will Smith = királyság, le is szedtem nyomban.
djk | 2008-10-29 01:08
A Legenda vagyok kicsit elvontatott, de nézhető film. Hogy zombis-e? Hát ezt kétlem de kinek hogy tetszik.
Viszont most néztem meg a Dead Space rajzfilmet, ami a hasonló nevű túlélő horror játék előzményei és azt kell, hogy mondjam nagyon jó lett. Igaz a játékal még csak fél órát játszottam, de a rajzfilm hozza ugyan azt a izgalmat amit a játék. Igaz itt nem parázik be az ember, de hogy teljes egészében értsd a játékot ezt láttni kell.
bozontkun | 2008-10-29 10:34
Saw 5 engem s érdekel, aszem már leadták a mozikban a külvilágban : D
Nekem mindegyik része tetszett eddig ^^
I am legend meg marhajó! Nekünk nagyon tetszett, bár a vége fura... meg itt irta valaki hogy 2 vége van? o.O Na mindegy, szerintem igen fain film ^^
Kapzsi | 2008-10-29 10:50
Igen az I am Legend-nek 2 vége van jaja, én meglestem a 2.-at. Hát nem tudom melyik illett jobban a filmhez, azt döntse el mindenki maga
Múlt héten néztem meg a Deathrace-t hát nem volt rossz, főleg a Mustang imádom azt a kocsit Volt benne akció keményen. Még amit várok az a Szállító 3 és az Új halálos iramban, végre visszatérnek a régi szereplőkhöz, mert az a Tokiói hajsza hát nekem nem nagyon tetszett.
morgena | 2008-10-29 13:00
Az I am Legendnek az a könyvben is a vége, ami a filmben a mozi verzióé. A DVDn meg van egy alternatív befejezés, mert állítólag sokan sírtak, hogy most miért kell így véget érnie.
/Btw nekem a mozis jobban tetszett. /
bozontkun | 2008-10-29 13:48
jah a másik vég az hogy
spoiler Kinyit
a szérum ugye hatni kezd és megérti a fő szörny hoyg ez nekik jobb o.O

lesz Halálos iramban új? o.O ez új, akkor Vin Diesel meg a szöszi srác megint? : D
nekem tetszett a 3as is ... bár az 1. volt a legjobb ^^

Azért itt sem akarok spoilert olvasni, hátha vkinek lelövöd. ^^'
[ Módosítva: 2008.10.29 15:02 ]
Superion | 2008-10-29 13:59
Ej, nekem csak a szomorúbbik végű verzió van meg... Mind1, most már tuti beszerzem majd dvd-n amikor kijön.
Kicsit tovább tart a vége = Kevés filmen hatódok meg, de ez olyan volt.
morgena | 2008-10-29 15:05
Jah, I am Legend másik végekről csak hallottam, de azok olyanok, hogy
spoiler Kinyit
A legvégén a főgonosz vagy ki látja, hogy a csaja jobban lesz, és elmennek, és mindenki hepi
Meg a 3. vég az olyan mint a mozis, csak Will Smith is kimenekül a többiekkel, és csak a zombifélék halnak meg a robbanásban.
Szóval 3 vége van, legalábbis én így tudom.
bozontkun | 2008-10-29 15:17
akkor maradjunk annyiban hogy az eredeti vég a legjobb : D

mod írta:
Azért itt sem akarok spoilert olvasni, hátha vkinek lelövöd. ^^'
elnézést
Kapzsi | 2008-10-29 20:28
Három vége van az I am Legend-nek? o.O Majd utána kell lesnem Kiv vagyok rá nagyon ^^
Amúgy valaki látta már a Sasszem-et? Azt mondják jó film. Bemutatók alapján furának találom, valaki majd megdobna egy véleménnyel?
morgena | 2008-10-29 21:31
Nekem trailer alapján nagyon bejött a Sasszem, viszont egy ilyen trailer alapján a film bármilyen lehet. Lehet elmegyek rá moziba.
djk | 2008-10-29 22:33
Mostanság az előzetesekkel vigyázni kell. Lásd.: Max Payne, Múmia 3... etc. Inkább valahonét megszerzem oszt utánna ha jó jöhet a mozi
balaaz | 2008-10-31 13:56
Én meg ilyen keleti romantikusokat néztem nemrég: Citizen dog (2004), thai film, kellemes kikapcsolódásként bevállalható az abszurdok közt, bár néhány ponton fergeteges poénok vannak benne. Viszont ami szuper: Cyborg vagyok amúgy minden oké (2007), Park Chan-wooktól - hát ez valami borzongatóan gyönyörű kis történet (ennek ellenére biztos nem fog mindenkinek tettszeni, de egy próbát megér).
Chaos | 2008-11-05 23:05
Megnéztem a Max Payne-t. Hát nem is tudom. Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Játszottam a játékokkal és hát, hogy is mondjam, nem túl sok köze van hozzá. De aki nem ismeri az alap story-t és a játékot annak még talán be is jön. A játékban nagy hangsúlyt fektettek a Bullet Time-ra, ebben pedig ha jól számoltam akkor 1x max 2x ha volt benne, de az is elég gáz volt. Bár voltak benne jó jelenetek. 1x érdemes megnézni, de többször asszem nem fogom Most a Watchmen-t várom ^^
jimboni | 2008-11-07 00:51
Hát igen, a bullet-time-mal az lett volna a gond, hogy filmben alkalmazni már csak koppintásnak vagy parodizálásnak számít a Mátrix után. Ugye a játékban is a Mátrix ihlette az ötletet, de játék téren ez unikum volt, és jól alkalmazták.
*PatricK* | 2008-12-03 21:59
Keresek egy filmet:
Arról szólt hogy volt egy fickó és valami gyógyíthatatlan daganata volt vagy valami ilyesmi. Kitalálták hogy bemennek a testébe és kisütik a daganatot vagy szétrobbantják stb. Szóval csináltak valami űrhajófélét és lekicsinyítették magukat nagyonkicsire és belőtték magukat ha jól emlékszem először a véráramba. A film arról szól hogy mennek a szervek között és végül elérik az a daganatféleséget. Nem egy mai film biztos van vagy 10 éves már.
Valaki emlékszik esetleg?

Hááh köszi megkeresem őket
[ Módosítva: 2008.12.04 10:54 ]
Superion | 2008-12-04 01:29
Hát vagy a Fantastic Voyage-ra (1966) gondolsz, vagy az Innerspace-re.
*PatricK* | 2008-12-06 13:30
Nincs meg valakinek a Casshern magyarul?
morgena | 2008-12-06 14:02
Arra én is pályáztam, de 38%nál kb egy hónapja állt a letöltés (torrent), aztán hagytam a fenébe. -_- Pedig az nekem is jól jönne, anno feliratosan láttam és szerintem iszonyat jó.
*PatricK* | 2008-12-06 15:10
Nekem 98,9% de már egy hete... volt egy seeder és most szerintem élvezi hogy szívathatja a népet.
bozontkun | 2008-12-10 14:43
Szeritem meg nem kell azt magyarul nézni : D

Hétvégén: Borderland (Határvidék) Megtörtént eset alapján, Amerika-Mexikó határ, szekta, emberáldozatok, kegyetlenség, döbbenet.... ezek a cimszavak XD akit érdekel vágjon bele! Nekünk párommal nagyon tetszett, most megint ki kell vennem a TK-ból, mert ebből irja a dogáját, és az extrákbeli dokumentumfilmet ujra kell néznem hogy segithessek neki XD
A másik film meg a Boncasztal volt, abban meg a Hősök főszereplője szerrepel (aaa Peter? nem tudom már, rég volt XD ) Ez pedig a korboncnokok elborult elméjéről szól, játszanak egymással,
spoiler Kinyit
egyikük megöl valakit, majd összejönnek és egy kedves baráti elemzés során arra probálnak rájönni hogy ki milyen módszert használt
, engem kicsit a Hetedik című filmre emlékeztetett /ROHADTERŐS SPOILER/:
spoiler Kinyit
a vége ^^
[ Módosítva: 2008.12.10 14:44 ]
*PatricK* | 2008-12-10 20:34
Megnéztem a faun labirintusát és nem tudom eldönteni hogy a végén keresnem kéne valami mondanivalót vagy nem? Mármint az egészet képzelte vagy nem stb.
Chaos | 2008-12-10 21:04
Hát én a Faun Labirintusát karácsonyra kaptam és azt hittem hogy jó film lesz, de miután megnéztem kissé kiábrándultam. Így volt ez a Híd Therabithia földjére című filmmel is. Bár lehet én az akciót vártam bennük a csodát vagy valamit, pedig lehet, hogy éppen másra kellett volna figyelnem, azért 1x meg lehet nézni.

Amúgy Patrick ezen én is elgondolkoztam, mert

spoiler Kinyit
Volt egy két olyan dolog, ami azt bizonyította, hogy tényleg valóság. Pl: amikor az anyja ágya alá rakta azt a gyökeret, amit asszem a Faun-tól kapott, és azt a nevelő apja kivette onnan.
*PatricK* | 2008-12-10 22:51
Igen de a gyökeret ami mangrove fáé volt akár találhatta is. Mivel a mangrove fa kb vízben él így meg is magyarázza hogy miért nőtte be a tálat amire kivette a kapitány.
Anyja rosszuléte utána
spoiler Kinyit
Ugye addig nyugis élete volt, de berontott apuka leordította a gyerek fejét nemcsoda hogy zaklatott lett és megszült, előtte is elég labilis volt.
végén is kapitány a labirintusban
spoiler Kinyit
Azt látta hogy ott a gyerek és beszél magában, közben meg ott volt a faun is.
Mondjuk inkább a film kezdete a legzavaróbb az egész után. Ugye úgy kezdődik hogy dúdolja a dalt és viszafolyik az orrába a vér.
spoiler Kinyit
legvégén ugyanez és meghal a gyerek
Chaos | 2008-12-15 21:19
Ma voltam moziban, meglestem Amikor megállt a Föld című filmet. A sorban állás vicces volt xD Hapi és a bnője nem tudták mire menjenek és kérdezgették a pénztáros nőcit. Kérdezgették az Amikor megállt a Föld-ről a csajszi mondta hogy Tom Cruise-nak volt egy ilyen fajta filmje... De nem jut eszembe, én kinyögöm hogy Világok Harca. Mondják igen, erre a hapsi és a bnője előre engedtek és megkérdezték mit tudok a filmről én meg hát,hát,hát,hát azt mondták jóóó film xD Nem is tévedtek akik azt mondták hogy jó, én élveztem, igaz annyira sok akció nincs benne, de sztem nagyon jó film, és rámutat bizonyos problémákra és az emberi természetre. Én csak ajánlani tudom, elgondolkodtató film.
Morigan | 2008-12-15 22:58
Chaos írta:
Ma voltam moziban, meglestem Amikor megállt a Föld című filmet.

Ma én is megnéztem. Nálam olyan egyszer nézős film volt, végül is nem rossz, ha túl teszed magad a bugyuta tanmese szinten, az Amerika-centralizált világon, az idegesítő és teljesen felesleges gyerekszereplőkön, a baromira nem feltűnő reklámokon, az amerikai hadsereg "előbb lőj aztán kérdez" nagyon be nem vált módszerén és a tipikus végkifejleten.
bozontkun | 2008-12-21 12:44
Hmmm, lehet megnézem ezt énis : D
Tegnap párommal a Vanília égboltot /Vanilia sky/ -t néztük meg! Tom Cruise szerepel benne, kicsit hasonlitanám a Matrixhoz, mármint, nem, nem az akciok miatt ,mert abszolute nincs benne ilyesmi, csak ... majd rájöttök miért : D
Olyan film ahol a végére jön rá az ember hogy akor most mi is van? Szóval ne lepődjön meg az aki nem ért semmit szinte : ) Bár pár fekete folt még most is van számomra, de ez elhanyagolható. A filmben találkozhatunk még Cameron Diaz-al és Penelopé Cruz (aszem igy kell irni a nevét : D ) -al. Meg azért más ismerős arc is fellelhető, csak nem ugrik be a nevük : D
Na szóval, ez egy jó film ^^
*PatricK* | 2008-12-22 12:26
Az őslakó
Azért néztem meg mert imdb-n 8,2-es az értékelése ami azért már elég jó. Hát az egész történet egy szobában játszódott bár nem is történet semmi mert végig csak beszélgettek. Szóval nem túl eseménydús de a lényeg a szövegen van. Ami egyfelől érdekes de azért vannak benne durvulások így a vallásos emberek kiakadhatnak rajta mint a néni a filmben. Egyszer meg lehet nézni.

Nim szigete
E jó volt valami bugyuta történetre számítottam, de egész szórakoztató lett. Mindenki tehet vele egy próbát jól fog szórakozni.
balaaz | 2008-12-30 22:11
Várja vki rajtam kívül a Coraline-t??? (Aki nem tudja mi az de szereti Tim Burtont, Neil Gaimant, Halott menyasszonyt, Karácsonyi lidércnyomást, Csillagport, Tükörálarcot... az sürgősen nézzen utána) Én már vagy egy éve lesem mik a hírek, de egy ideje nem néztem rá hogy áll és csak most vettem észre, hogy új trailerek, videók vannak és honlap is. Februárban a mozikban (3D is?)és márciusban nálunk is!

S ha már írok: Csak nekem lenne igényem egy külön rajz-,animációs (esetleg mese-) filmes topicra?

Egy éve már megnyilatkoztam ( "...a nem japán animáció is megfér az anime mellett - legalábbis nálam biztos. Annak is megvannak az értékes darabjai stb. Egyébként tudtok-e olyan népszerűbb rajzfilm/animáció topicot ahol az egyes műfajok fikázása nélkül szót lehet váltani akár egy bábfilmről, egy CG-ről, egy gyermekrajzfilmről, felnőttanimációról, rövidfilmről stb.? PL. lehet kivesézni Egon&Döncit , Macskafogó 2 Sátán macskáját , Kis Vukot , Persepolist , Princesst , Frank&Wendyt , Mézengúzt , Beowulfot - hogy csak az újabb mozifilmeket említsem. Vagy pl. a közelmúlt filmfesztiváljai kapcsán Bruno Bozzetto vagy Bill Plympton bámulatos műveit. Továbbá nemrégi tévéműsorok kapcsán pl.: Kamera által homályosan (Scanner Darkly), Az élet nyomában (Waking life), Renaissance , Sötét Kristály , Zsinóron (Strings). Mindezeken túl régebbiek közül természetesen: Belleville randevú , Kirkou és a boszorkány , Wallace & Gromit gyurmahorrorja , Tim Burtonhoz köthető cuccosok , régi nagy magyarok. Esetleg Csodabogarak (Minuscule) vagy pl. Adult Swim sorozatai, mint: Aqua Teen Hunger Force , Metalocalypse , Venture Bros. , Boondoocks...", hogy nekem igen, de nem volt reakció, úgyhogy ha igen szóljatok és nyissunk egyet, mert szerintem itt ebben a topicban elveszik ez a téma (persze lehet, hogy megynyitom csak magamnak is, még ha senkit sem érdekel ).

Ugye megint itt volt az Anilogue: kéne nézni Waltz with Bashirt, Idiots and angelst... stb. stb.
bozontkun | 2008-12-30 22:28
Szerintem meg nem kell uj topikot nyitni, ide sem jár sok ember... és ha ugy veszed ezek mind ide tartoznak, nem fogják leharapni a fejed ha ide irsz roluk : )

Texasi láncfürészest néztük meg 2 napja... tetszett nekünk, de azt valahogy egyikünk sem hitte el hogy az elején meg a végén azok ott eredeti felvételek lettek volna - . - Mindenesetre én eléggé nyomasztonak éreztem a hangulatot ^^

Tegnap vagy mikor meg Silent Hillt néztünk, enenk meg szvsz tökjo feelingje van! Érdekes egy mű, én mondjuk a játékokkal csak rohadtkeveset játszottam anno... a vége fele meg már kifejezettne érdekes lesz, napersze addig kicsit vontatott az egész, de jó nagyon
KazeKami | 2009-01-02 10:49
Ha már úgy döntöttünk hogy ebben a topikba a mesék is beleférnek akkor lenne egy kérdésem:

Én csak egy mese címét keresem. Annyira emlékszem, hogy erdei állatok voltak a szereplők és a két főszereplőt Zsuzsinak és Marcinak hívták. Volt benne egy piros nyakörves béka is aki ha csuklott láthatatlanná vált. Nem tudja valaki megmondani ennek a rajzfilmnek a címét? Nagyon megköszönném
- Oké, megtaláltam Tüskeböki és barátai volt a cím
[ Módosítva: 2009.01.02 14:30 ]
bozontkun | 2009-01-02 10:55
erdei állatok? South Park azon része amikor az állatok karácsonyoznak >-< joo nem xD

tegnap : saw 5 !
nekem tetszett, csak már nem emlékeztem hogy mik voltak az előző részekben. A végén a csavarra számítottam a történet során, izgalmakkal tele volt, pár dolgogra fény derült, ujabbak is tüntek fel.. na majd a 6. részben. Azért volt pár "áh [cenzúrázva] ez fájhat" jelenet
kaldvi | 2009-01-02 11:37
balaaz írta:
mit
sztem is kéne külön topik, pl lehetne "nem mainstream dolgok topikja" nehogy Harry Potter meg Gyűrűk ura hszekkel legyen tele
balaaz | 2009-01-02 23:00
1: Nem fejleharapástól tartva, csak én se látogatom rendszeresen ezt a topicot, mert minden nem érdekel minden filmmel kapcsolatban, viszont animációs filmek témában majd minden.
2: A mesefilmek is a filmek közé tartoznak általánosan, bár egy szükreszabottabb topicban ezek is nyomonkövetőbbek lehetnének.
3: Mi a baj a mainstreammel? Ne mondjátok, hogy nem néztetek Kungfu Pandát, Shreket, Magadagaszkárt stb. - és azt se hogy nem szórakoztatok rajta jól, mert úgyse hinném el! Amúgy meg a Harry Potter és Gyűrűk Ura szerintem is jók: legalábbis könyvként mindenképp...

Szerintem egy animés honlapon elvárható (vagy legalább jogosan feltételezhető), hogy valamelyest érdekelje a népeket az animáció akkor is, ha nem japán. Márpedig egy csomó említést érdemlő cuccról nem dob a kereső találatot. Nem csak a Coralineról. Pl. a 9-ről sem (bár már a rövidfilm se nagyon tettszett nekem személy szerint). Sorolhatnám még...
djk | 2009-01-02 23:23
Olyan topik nincs a világban, ahol ne fikáznák egyes filmeket. Az, hogy kibeszéljünk filmeket CG-et vagy akár meséket azt itt is lehet. Ez a topik nem csak az új filmekről szól, mivel már nem egyszer volt hosszú beszélgetés őskori filmekről. Bár nem tom, hogy amiket felsoroltál azokat kedveled-e, de engem kiráznak az ilyen unalmas filmek Kivéve Tim Burton, az jó rendező.
Erről jut eszembe, nem rég meglestem a Karácsonyi Lidércnyomást és kellemesen csalódtam. Történetileg nagyon jó, bár kevesebb énnekel eltudtam volna képzelni, vagy legalább leszinkronizálták volna azt is. A másik film, amit néztem legutóbb a Sweney Todd(Vagy hogy írják) szintén Burton film. Ebben viszont nagyot csalódtam rossz irányba. A történet és az elmeháborodott megvalósítás, de a musical részével nagyon el lett b@szv@.
bozontkun | 2009-01-02 23:31
hmm, én edig csak pozitiv kritikát hallottam erröl a Sweeney Todd-ról! Itt volt az ideje már... D

ma a Hazárd megye lorjai kezdeteket néztük... hát... sokkal gyengébb mint az előző film, olyan nagyon sok poén nincs benne, jo persze röhögtünk, de nem olyan igazi jo poénok voltak, hanem inkább olyan szánalmasabbak... messze alulmaradt a másik filmtöl
balaaz | 2009-01-04 19:29
1. Kösz a reakciókat bozontkunnak, kaldvinak, djknak.
2. Ezek szerint nincs igény igazán új topicra (rajtam kívül)...
3. djk: a fikázás jó... (mindent én se szeretek, de attól véleményem van...) Amúgy nem biztos, hogy jó lett volna, ha a Lidércnyomás dalait szinkronizálják, mert pl. a Halott menyasszony dalai is sokkal! jobbak eredetiben (egyébként visszanézve amiket felsoroltam, továbbra is látok köztük jó pár olyat amire nézve sértő az unalmas jelzőt használni ).

Pl. nemrég az Amerika kommandó: Világrendőrséget és az RH+-t láttam és egyiket sem nevezném igazán unalmasnak... bár jó filmnek sem. Az Amerika kommandóban kár, hogy a dalokat nem értettem pontosan, amúgy 1-2 dolog azért poén volt, kiemelve: a macskák, a szex, a hányás, a férfiak közötti bizalom, továbbá a filozófiai eszmefuttatás a 3 féle embertípusról (pöcsök, picsák, seggek)!
kaldvi | 2009-01-04 20:31
bizony jó volt
HP + GYu-t szeretem csak azért írtam mert a sok rajongó nem hagyja szóhoz jutni az egyéb filmeket is kedvelőket
djk | 2009-01-04 21:18
HP, GYU, nagyon túlnagyolt filmek. Túl sok reklámot kapott sosem értettem mi jó bennük. Egy Jurassic Parkban vagy Indiana Jonesben szerintem több az értelem. De izlések és pofonok. Az Amcsi Kommandó nagy csalódás volt nekem annó. Nem láttam értelmét. Igaz a South Parknak sincs, de azon sz@rá röhögöm magam.
Ma néztem meg a Speed Racer filmet és abban kelemesen csalódtam. A kocsik nem igazán izgatnak engem szóval nem is azért néztem meg, sem a anime miatt mert azt sem láttam. Teljesen bele tudtam magam élni a szereplő bőrébe, mert hasonló dolog velem is megtörtént már. Szerintem igen jóra sikeredett.
bozontkun | 2009-01-04 21:44
nem tudtam miről beszéltek Gyűrűk ura, szerintem marha izgalmas és jo film, nekme tetszett mind a 3 epizódja. A filmek nézése után kezdtem el olvasni a könyvet de irtó unalmasnak találtam... lehet ha forditva lett volna akkor pont jól kijön.
Harry Potterből meg az utolsó könyv kivételével mindet elolvastam eddig, és a filmeket is láttam. A könyv ismerete nélkül azt mondanám a filmekre hogy nagyon jók, deugye igy sok eltérést észrevesz az ember ami nem tulzottan jó dolog.. igy nekem általában a filmek nem szoktak annyira tetszeni, de bajom nincs velük. Végülis jól vannak megcsinálva vagy mi a szösz : D (amit pl egy Uwe Boll filmröl nem lehet elmondani ugye xD )
Murder3 | 2009-01-05 00:54
Hát a HP az ténleg 1 nagy semmi.
Elég idegesítő nekem már a mitoménhányadi krésze az első 3 még elment de ez már sok.
A gyűrűk ura az meg zerintem jó film és értelme is van.
Az SP-t nem kell úgy le értelemtleníteni annak is van értelme sok csak mögé kell látni a dolgoknak.
*PatricK* | 2009-01-05 01:12
Megnéztem a Batmant mert még azt nem láttam. Ennek köszönhetően teljesen összezavarodtam. Eddig azt hittem hogy a Kezdődik meg a Sötét Lovag az előzmény. De ezt látva nem hinném mert van egy jópár dolog ami nem stimmel. (Harvey Dent kicsit napbarnított, Gordon nem ismeri Batmant stb.) Megjegyezném Jack Nickholson Jokere is simán van olyan mint Heath Ledgeré.
Szóval most ez az "új" széria fel/átdolgozza a régebbi Batman filmeket???
Morigan | 2009-01-05 02:02
Egyáltalán nem. A 2 új film egy reboot, az eredeti Batman képregénysztori átgondolása és bemutatása, nincs szándékában a régi filmekhez igazodni. Christopher Nolan egy reális Batman filmet képzelt el, a régi filmek csili-vili világától mentesen vagy jóval visszafogottabban. Szerintem a 2 Joker jellem abszolút más alapokon építkezik, mindkettő jó alakítás de más-más szemszögből nézve. Heath Ledger egy pszichopata volt zseniális elmével akit a pusztításon kívül nem sok minden érdekelt, Nickholson Jokere viszont inkább egy bosszúszomjas, hatalomvágyó és kissé őrült alvilági figura.
[ Módosítva: 2009.01.05 2:05 ]
*PatricK* | 2009-01-05 10:13
De akkor várható még több film is?
morgena | 2009-01-05 10:25
Jah, a következőben lesz állítólag Macskanő (angelina jolie :S) meg Rébusz asszem, akit Johnny Depp alakíthat. De ezek még csak pletykák. Viszont Robin tuti nem lesz, ugyanis Christian Bale azt mondta ha be akarnak hozni egy Robint, akkor ő kiszáll, a régi Batman & Robin "bukása" (kinek hogy) miatt. De várható folytatása. Ha mást nem, ez akkora kasszasiker lett, hogy pénz miatt tuti folytatják.
Amúgy Jokert
spoiler Kinyit
azért nem ölték meg a 2. részben
mert szerették volna a 3.ban is szerepeltetni. Csak hát nem így jött ki...
Morigan | 2009-01-05 10:25
Igen, a The Dark Knight után lesz újabb Nolan-féle Batman, ez biztos. A Warner-nek nagyon jól jövedelmezett a film, a rendező szekere is egyenesben van, így várható a folytatás. Viszont egyenlőre még se ötletek, se forgatókönyv, csak a neten terjengő mindenféle szóbeszéd, hogy mit lehetne elkészíteni a folytatásban.
*PatricK* | 2009-01-05 11:22
morgena írta:
mert szerették volna a 3.ban is szerepeltetni. Csak hát nem így jött ki...
Elég érdekesen nézne ki ha más venné át a szerepet

Ha az állítólagos Macskanő tényleg Angelina Jolie lesz akkor kezd már elegem lenni belőle.

De mégjobban megdöbbennék ha Brad Pitt kapná a My Fair Lady feldolgozásban Higgins szerepét akkor az Elizásan szólva "eeeeeeéééjjjj" (filmismeret szükséges)

Mellesleg a Neon Genesis Evangelion live actionről még mindig semmi hír??? Már 2002-ben vagy mikor megvették a jogokat az amerikaiak.
[ Módosítva: 2009.01.05 11:26 ]
Superion | 2009-01-05 13:20
Rébuszról én már afféle rémhíreket is hallottam, h Eddie Murphy lesz -.-
Szerencsére hamar kiderüt, h kamu, de ennek ellenére látszik h az ilyen pletykáknak nemigen szabad hinni.
jimboni | 2009-01-05 13:34
*PatricK* írta:
De mégjobban megdöbbennék ha Brad Pitt kapná a My Fair Lady feldolgozásban...

Ez a My Fair Lady remake ez komoly, vagy csak vmi poén?

Amúgy röhejes, amikor azt hallom rádióban, vagy akárhol, hogy milyen új filmek várhatók, és új címet aztán kereshetek köztük, mert egy darab nincsen. Csupa remake, folytatás, meg miegymás. Azért könyörgöm, az "álomgyár" ennyire kifogyott az álmokból?
*PatricK* | 2009-01-05 13:47
Egy újságban olvastam kb. egy hónapja hogy Brad Pitt meg George Clooney ezen vesztek össze (meregyébként nagy panok) hogy mindketten ők akarnak lenni Higgins. Eliza szerepére még csak találgattak nem is tudom ki volt hirtelen de az nem volt vészes, megítélésem szerint.
jimboni | 2009-01-05 15:08
Ááá jézusom, ez tényleg gáz. Most nem azt mondom, hogy töviről hegyire ismerem ezt a filmet, de láttam párszor, és alapvetően tetszett. Na de a mai színészek között én meg nem tudnék nevezni olyat, akit elképzelhetőnek tartanék egy ilyen musical-ben.
*PatricK* | 2009-01-05 15:36
"Körvonalazódik a My Fair Lady remake-je is. George Cukor 1964-ben rendezte meg a híres musicalt Audrey Hepburnnel a főszerepben. Az új változatban Liza, a virágárus lány Keira Knightley lesz, őt tanítja jó modorra - Rex Harrison helyett - Higgins professzor szerepében Brad Pitt vagy George Clooney."

Elég csak beírni a Google-ba hogy My fair lady brad pitt és rengeteg találatot hoz mind angol mind magyar oldalakról.
Keira Knightley-val semmi bajom nem lenne ha megkapná a szerepet de én sem hiszem hogy találnak jó Higginst mellé.
[ Módosítva: 2009.01.05 15:36 ]
bozontkun | 2009-01-05 21:16
Macskanő a Batmenben? o.O ... érdekes, érdekes...
A Sötét lovagot meg meg kell néznem mert általában pozitiv kritikát hallok rola, és a Kezdetek meg tetszett : D

NGE Live action... nane... én ellene vagyok, tuti elbaltázzák...
Morigan | 2009-01-05 21:44
Miért? Egyszer már szerepelt benne a régi sorozatban. De úgy látom mindenki a pletykákon akadt fen, pedig megint hangsúlyoznom kell, semmi alapjuk sincs. A rendező nyilatkozott, hogy még ideje sem volt belevágni a következő Batman forgatókönyvébe és még ötlete sincs, ha van is, azt se tette közzé.
bozontkun | 2009-01-05 22:00
Ja, én nem ismerem anynira a Batman filmeket, csak valahogy ... érdekes elképzelnem öt oda : De ha benne is lesz gondolom hogy nem valami szánalmas lesz hanem azért inkább minöségit kapunk : D (remélem )
morgena | 2009-01-05 22:03
Macskanő az úgy alapban Batman nagy szerelme. De amúgy szerintem a Halle Berry-s sem volt rossz, bár azért a jelenlegi filmes Batman világába egy kicsit másmilyent képzelnék. ^^ Viszont tuti jó lesz, én az új Batmanekben csak pozitívan csalódtam, de nagyon.
djk | 2009-01-08 00:50
Nos ezen is túlestem. Megnéztem a Resident Ev... bocsánat... A Kaptár: Bioterror nevezetű cg movie-t magyar szinkronnal. Hát, mit is mondjak... Ahogy vártuk. Kb. csak a 70% egyezik az eredeti szöveggel. A szövegek le lettek butítva, hogy egy 8 éves gyerek is megértse. Aki szereti az eredetit az mindenféle képen a fansubokkal nézze meg (nem csak ez az egy van, ami itt található), és majd utána a szinkronnal. Én személy szerint elszörnyedtem
*PatricK* | 2009-01-10 18:40
Kérdésem lenne:
Van a Mindenhatónak valami második rész félesége. De nem tudom a címét, valami férfinév. Arról szól hogy Noé bárkáját újra kell építeni a fickónak, de vígjáték.
Valaki tudja a címét?
Zsinder | 2009-01-10 18:49
*PatricK* írta:
Valaki tudja a címét?

Evan Almighty
*PatricK* | 2009-01-10 19:31
vááá köszi már nagyon rég kerestem szerintem ma meg is nézem
morgena | 2009-01-10 20:45
Az Evan Almighty sem rossz amúgy, nem rég, egy két hónapja láttam. Vicces, szerintem nem rossz folytatás.
*PatricK* | 2009-01-10 22:03
Hát az a ma is holnap vagy holnapután lesz

Megnéztem a Gattaca-t másodjára (tegnapelőtt láttam 1

Elsőre nem is akartam megnézni mert nem tetszett a címe. Aztán csak belevágtam és

*___*
nagyon érdekes lett. Egyáltalán nem egy akciófilm típus szóval lassan történnek az események, de ahh. Ennél jobb filmet a "küzdeni tudás, lehetetlen nem létezik" témakörben még nem láttam. Csodálatos.
Jude Law egyébként nemkapott Oscart vagy valami díjat? Mert félelmetes nagyot alakít mint mellékszereplő.
Nálam nagyon favorite esélyes...
Ha lenne film TOP10em akkor ott lenne a helye, pedig már rengeteg kiváló filmet láttam.
[ Módosítva: 2009.01.10 22:05 ]
Superion | 2009-01-11 01:31
Gattaca: 10*/10

Majdnem tökéletes film.
bozontkun | 2009-01-11 01:31
Nem ebben volt amikor
spoiler Kinyit
a föszereplő uj szemeket csináltatott? meg hogy valami robotok scannelték át a lakásokat, és ö meg ugy bujt el hogy a viz alá merült?
bár már nagyon rég volt
keehl-m | 2009-01-11 01:37
nem az a Különvélemény volt a Tomkruzzal

ebbe meg a Uma thurman volt a nem jut eszembe a nevüekkel



bozontkun | 2009-01-11 02:30
hmmm, pedig láttam én ezt a Gattacat!
spoiler Kinyit
ennek a végén meghal egy srác ... öö amikor beindul az ürhajó ... aszem elég a tüzében?

na tök mindegy, ujranézem és kész : D énis ugy emlékszem hogy jo volt,de a különvélemény is jo volt... aszem : D
*PatricK* | 2009-01-11 10:31
Ethan Hawke, Jude Law, Uma Thurman

Magyar szinkron is király lett csak Uma Thurman valami borzalmas mély hangot kapott

bozontkun:
már jófele tapogatózol de inkább nézd újra

Hogy legyen már valami fím is:
A kút/forrás (the fountain)
mert ugye a magyarok nem bírták lefordítani. Az elején lelkesedtem hogy jó lesz mert jól indul az egész történet. Eleve szeretem az időutazós stb. dolgokat ha jól meg vannak csinálva. De ez, hát érdekes. Izgalmasnak nem nevezném. Néha érthetetlen hogy mi hogy van, a zenétől meg a hideg rázott már a 20. perc után.
Túl nagy összevisszaság volt számomra. Biztos nem nézem meg még 1x.

Totál turbó (speed racer)
Wow milyen színkavalkád volt az elején . Egész jó film is lett belőle bár érdekes ez az autóversenyzés fíling. A történetet nem mondanám túl egyedinek de akár sokszor is nézhető.
[ Módosítva: 2009.01.11 10:40 ]
Superion | 2009-01-11 11:15
Speed Racer, lol, azt nekem meg kell néznem, bírom az autóversenyes animéket, de azt az animét tuti nem tudnám végignézni, marad hát a film XD

Ha ilyen lesz az NGE film is, akkor Isten óvja Amerikát.
bozontkun | 2009-01-11 11:35
szabotálni akarom az NGE film készítését... - . -
Kanae-chan | 2009-01-11 11:58
Nem vagy vele egyedül.
Morigan | 2009-01-11 18:39
Azért egy Speed Racer-t meg egy eddig el sem készült NGE filmet ne hasonlítsunk már össze pls. Pláne mivel alapjuk sincs, a SR egy családi film, a másik meg még nem is létezik.
Megnéztem ma a 2. X-Akták mozifilmet. Sok olyan véleményt olvastam, hogy tisztára olyan, mint egy túlnyújtott epizódrészt néznék és nagyon igazat kell adnom erre. Se többet se kevesebbet nem ad a sorozathoz és még izgalmas se volt, ezt azért eléggé hiányoltam benne. Az ending is megerősített abban, hogy ez az egész a forgatóstábnak egy jó buli film volt, ahol összeült a régi brancs és közben még forgattak is vmit. Nekem ez szörnyen egyszer nézős volt.
[ Módosítva: 2009.01.11 22:48 ]
Superion | 2009-01-11 23:15
Nem összehasonlítottam, csak előre vetítettem Az amcsik híresek az - már bocsánat a szóért - elk*rt adaptációikról. Persze ahogy vesszük, tökéletes adaptáció nincs is.

Persze megkövetek minden pozitívan hozzáállót, ha végül mégis jól sül el a dolog.
*PatricK* | 2009-01-12 00:20
meglepő lenne ha jól sikerülne az NGE film. A robotok biztos nagyon jól meg lennének csinálva meg az angyalkák is de az emberek szinte biztos hogy elcseszett figurák lennének/lesznek.

Nade megnéztem a Even, a mindenhatót
Valami hasonlót gondoltam mielőtt megnéztem csak több poénnal. Vagy lehet csak nekem nem tűnt fel? Szerintem elég kiszámítható volt az egész film.

Rögtön utána Csillagközi invázió 2
Bambasztikus nagy film az első része még el is megy de ezmár nagyon gáz. A kezdés nagyon elcseszett tipikus 3.rangú akciófilm jelenet, lőnek, sötétben és egy képen sose látjuk az embert meg a bogarat. Aztán kicsit javult a helyzet, mikor a csaj hentest játszik a fickóval az már egész vicces meg mikor szétesik a fickó. De igazából semmivel nem viszi előre a történést ez a rész, ha azt veszem hogy az első folytatása. Arról nem is beszélve hogy az első részben sokkal több féle bogár tűnt fel ebben meg 2 aztán pá. Nameg hol vannak az első részből megismert emberek?
Közeljövőben megnézem a 3. részt is hátha mutat valami újat.
[ Módosítva: 2009.01.12 0:25 ]
Morigan | 2009-01-12 00:41
NGE (majd egyszer elkészülő) amerikai verziója: Tudjátok, én előbb megnézem és utána véleményezek. Amúgy valóban nem létezik olyan adaptáció, amin egy fan(atik) ne sopánkodna előre. =D
Csillagközi Invázió 2: A zseniális első rész után ekkora egy szemetet kiadni folytatásnak, szenvedtem a megnézésével. Azóta láttam a 3. epizódot és nekem jobban tetszett a másodiknál, mivel próbálták az első film stílusát és hangulatát visszahozni.


[ Módosítva: 2009.01.12 0:44 ]
Chaos | 2009-01-12 00:50
Patrick ne, én nem ajánlom a 3. részt, valami hihhetetlen gagyi szerintem, nem éri meg megnézni.
Az múlt héten kénytelen voltam filmeket nézni, mivel albérletben kiköttettük a netet meg a tv-t, szolgáltatót váltunk haverokkal és hát egyszerűen szörnyű tv és net nélkül az élet, inkább ne legyen áram Na mindegy nem fontos, így volt időm megnézni 1-2 régi kedvencem, dimat vizsga után jó is volt indítani egy Bad Boys-al aztán a 2. részével, aztán ezt megfűszereztem egy kis Quantum of Solace-al a végét pedig sajnos elrontottam egy Narnia Krónikái - Caspian Herceggel Ez a Narnia 2 sztem nem volt éppen a legjobb, végig unatkoztam az egészet, halál unalmas volt lazán kiszámítható volt minden sztem. Jobb lett volna ha a Vad Vakációt (Martin Lawrence) nézem meg sok akció és lövöldözés, gyilkolás után, vígjátékkal kellett volna zárnom Majd legközelebb.
Most következik az Alkonyat, Esti mesék, Szikraváros. meglátjuk milyenek ^^
Superion | 2009-01-12 01:25
A Csillagközi Invázió nekem tetszett, a 2./3. részeket nem láttam. A könyv persze nyilván jobb.
jimboni | 2009-01-12 07:33
A Csillagközi Inváziónak van 2. és 3. része? Szent szőr! Az első rész jó kis film volt, de sztem már bőven nem annyira, hogy több epizódra érdemes legyen.
bozontkun | 2009-01-12 15:17
A Csillagközi inváziot még alig engedték kivenni a video TK-ból amikor láttam... Gyerekkori emlékek... kb nincsenke róla, amugy is elég feledékeny vagyok, akkor tetszett, mert milyen brutál stb... elég nekem ha most annyira emlékszem belöle hogy voltak bogarak benne meg emberek : D oszt jolvan
larten | 2009-01-12 15:25
remélem kérdés is jöhet ide

tudtok mondani ugy az utobbi 5-8 év terméséböl jo háborus filmeket?
Chaos | 2009-01-12 23:45
Ryan közlegény megmentése, Sztálingrád, A híd túl messze van, Ellenség a kapuknál, A szakasz, hát sorozat Az elit alakulat, A nap könnyei se rossz (Bruce Willis), Hart Háborúja, most hirtelen sztem ezek jók
Morigan | 2009-01-13 03:40
Nekem még eszembe jutott: Bukás - Hitler utolsó napjai, Napola - A Führer elit csapata, Flyboys - Égi Lovagok és ha be tudod szerezni: Conspiracy - Az összeesküvés.
[ Módosítva: 2009.01.13 3:55 ]
Superion | 2009-01-13 10:10
A Pörlhárbor se olyan rossz, ahhoz képest, h inkább Pearl Bay-nek kéne nevezni

Aki nem érti, kérdezzen nyugodtan.
jimboni | 2009-01-13 11:32
Én megkockáztatnám, hogy a Katonák voltunk is nézhető.
Chaos | 2009-01-13 11:38
Jah meg most adják elvileg a mozikban a Valkyrie-t (Tom Cruise) Hitler elleni merényletről van szó benne.
riczsilver | 2009-01-13 11:44
A Valkyrie nagyon jó... ott lesz a szeren.
Idén a Hitchcock által rendezett Madarak remakjét is láthatjuk, jövőre pedig a Rémálom az Elm utcában 1. filmjének remakejét. Én majd nem sírtam, hogy elrontják a klasszikus kedvenceimet horrorból... Na mindegy, ott van még a Gonosz Halott... ha azt is remake-elik akkor aztán kifutok a világból.
Ja és lesz Gyűrűk Ura: A babó. 2 részben a Tolkien A babó című könyvének feldolgozása.
*PatricK* | 2009-01-13 22:10
Ha jól hallottam Heath Ledger megkapta a legjobb férfi mellékszereplőért a Golden Globe-ot. Az Oscar díjazás mikor van? Posztomusoszkárt kaphat akkor?
Zsinder | 2009-01-13 22:26
*PatricK* írta:
Az Oscar díjazás mikor van? Posztomusoszkárt kaphat akkor?
Február 22-én lesz az Oscar díjak kiosztása, és igen elméletileg kaphatna Heath is oscart, feltéve ha jelölik. Január 22-én hirdetik ki a jelöltek listáját.
*PatricK* | 2009-01-14 01:30
Közben megnéztem a Csillagközi Invázió 3-at.

Hát fényévekre van a 2. résztől. Új helyszínek, új bogarak, normális történet. Szerintem volt olyan jó mint az 1. rész. Bár a végén a vallásos dolgot szerintem túlzásba vitték. De azt gondoltam hogy Casper főszereplő lesz vagy valami hasonló de inkább mellékszereplő, vagyis van egyáltalán főszereplő?
Amugy is visszatér az első rész elemeihez, ezek az idióta tv szpotok emg hasonló bejelentések visszaidézik az első részt. Szóval tetszett, az a dal meg nagyon kész van: "It's a good day to die"
*PatricK* | 2009-01-15 11:34
Tegnap megnéztem az Equilibrium-ot (gyilkos nyugalom)

Pazar volt. ELőször azt hittem valami Mártixos cucc lesz mert nagyon úgy indult. Mondjuk érdekes volt ez a jövőkép de nem hiszem hogy van rá esély hogy megtörténjen. Durva harcok voltak benne, bár a történet néha kiszámítható szerintem.
Azért jó film volt, nézzétek meg ha tehetitek.

Ez után pedig A holló jött

Hát ennek nem igazán láttam értelmét. Bevezetőnek valami hiedelem volt aztán, már járkált is hogy kaszabolja a gyilkosokat . Annyira nem fogott meg, Kill Billhez tudnám hasonlítani, a bosszúhadjárat szempontjából. Főszereplőről mindig Joker jutott eszembe a Sötét Lovagból

Egyébként csak én botlok mindenfelé Christian Bale filmekbe? Raktáron van most az Ameriaki psycho emg a gépész (mindig azt hiszem hogy masiniszta a címe XD) ha nem lesz jobb ma a TV-ben akkor valamelyiket meglesem.
[ Módosítva: 2009.01.15 11:36 ]
morgena | 2009-01-15 13:50
Equilibriumot már marha régen láttam, de szerintem egy igazán jó film. Az tény, hogy vannak benne valószínűtlen cuccok, de valami isteni az a film. Remélem nem csak az idő szépíti meg az emlékeket. ^^ Amúgy nekem a kedvenc jelenetem, mikor megy fel a lépcsőn, és a kezét ráteszi a korlátra. Kb ezen kívül meg a tudaton, hogy jó volt a film nem sok minden maradt meg. De ez a jelenet ez... hát ze jó volt na. Hm... Asszem le kell szednem valahonnét. xD
Csonti | 2009-01-15 14:58
Equilibrium nekem is bejött nagyon. A holló azért szerintem jó volt. Leginkább az első rész, mert a többi csak nyúzás volt már szerintem, de az első az szerintem mindenféleképpen jó volt. Christian Bale? Hm, számomra a Batman kezdődik-ben tűnt fel először, aztán meg, mint a vízfolyás csak kapkodtam a fejem, jéé ebbe is játszik,jéé abba is... szal nekem azóta ismerős mióta megnéztem a Kezdődik-et, bár azért túl sok filmjét nem láttam.
bozontkun | 2009-01-15 15:16
A Batman Kezdődiktől lett nekem is gyanús a figura, az Equilibrium-ot előbb láttam aszem, ott anynira nem tünt fel, csak amikor megint megnéztem akkor ^^ Azért a kutyás jelent szegény ebek... Gyilkos nyugalom a magyar cime? Wtf? Ez szar... maradhatott volna magyarba is Equilibrium szerintem... Jó elképzelés a jövre nézve, bár jómagam is osztom a valószínütlen véleményt. Ha belegondol a zember kicseszettül kegyetlen...

Holló... nem nőtt a szívemhez, érdekesnek találtam hogy a kislány az esőben deszkázik... kritikus szemmel figyeltem, mert ugye az nem tesz jót a lapnak... (csak viccelek )
keehl-m | 2009-01-17 01:36
csonti írta:Christian Bale? Hm, számomra a Batman kezdődik-ben tűnt fel először

CB-vel én meg úgy vagyok hogy az Empire of the sun-ban szerepelt /ugye a téma Japán a filmben úgyhogy má csak ezért is illik megemlíteni/,, amit kb a 90-es évek elején láttam,,

fasza volt már gyerekszínésznek is aztán nem volt nekem úgy nagyon szemelőtt,

így fiatal felnőttként tűnt fel megint,

játszott valami mindörökké swing című filmben ami nekem nem nagyon tetszett

játszott a Kisasszonyokban a Winona Ryderrel

aztán ő vót a Demetrius a viszkereszt vagy amit akartokban

aztán Jézust is eljátszotta már, a Mária , Jézus anyja c filmben

és ezután kezdett bele igazán:



eljátszotta a negatív szerepet a Shaftben

de az igazi nagy dobás az Amerikai psziho , főszerepe volt

aztán ott van az az überfasza kis film a Tűz birodalma abban főszerep,, a legkevésbé gázos sárkányos film amit láttam

és ebben az évben volt az equilibrium is

na most találtam egy érdekeset hogy ő volt howl angolhangja a howls moving castle -ben .. na még ez is

és 2004 ben volt a Gépész ami megintcsak nagy dobás

na innentől volt az hogy szinte mindenben szerepelt a bbigins,harsh times, the prestige,rescue down, 3.10 to yuma,

aztán most vót ugye a The dark knight ,, nem volt rossz az ausztál srácért ebben a filmen kiderült hogy kár , még utoljára a végére egy hatalmas alakítással búcsúzott az tény,,ezek után tényleg sajnálom me sok volt még ebben a gyerekben de hát ez van

na

és hát a jövő is elég mozgalmasnak látszik CB ügyben :

T4, Public enemy, Killing Pablo mindegyik még idén

[ Módosítva: 2009.01.17 2:24 ]
bozontkun | 2009-01-17 18:52
ma kaptam unokatesomtol a Kör 1-3-ig, eredetit...meg a Rontást, hát ugyis rég néztemmár japán filmet : P
Jakker | 2009-01-17 20:08
Lartennek még tudom ajánlani a Leghosszabb napot és a Nagy vörös 1-est, bár ezek régi filmek.

A Csillagközi invázió a mai napig a kedvenc filmem, amit a második résszel romokba döntöttek az borzasztóan rossz volt, illetve a 3 rész csak annyival volt jobb a másodiknál, mintha csak az ujjadat vágnák le a karod helyett, vagy csak a kocsidat lopnák el és nem a házad robban fel.
keehl-m | 2009-01-19 01:24
mondjuk azt sajnálom hogy a KPablo-ba nem a Havier B lesz a Pablo me úgy volt hogy ő lesz ha jól emlékszem
*PatricK* | 2009-01-27 22:22
Megint sort kerítettem pár darabra

Flash Gordon
hátna, ez elég nagy hülyeség volt. Nem is tudok érdemben mást hozzáfűzni.

Hetedik
Mindenhol olvastam róla hogy a végén van valami nagy fordulat. Mi volt az? mert nekem egyértelmű volt hogy ezt fogja tenni a fickó.

A fiók
Elég elmebetegesnek indult aztán szájtátva végignézős lett. Még mindig szeretem az ilyen ugráljunk az időben térben dolgokat. Kicsit pillangó hatásra emlékeztetett. Ajánlom mindenkinek bár Keira Knighley borzalmas hangot kapott a magyarban.

Szikraváros (City of Ember)
Ez jóféle volt. Remélem magyarul is megjelenik majd. Az ilyenfajta kalandos dolgokat is kedvelem. Bár lenne egy két kérdésem a végénél. Lehetne belőle második részt is készíteni mert
spoiler Kinyit
az óriásállatok között élés se lehet rossz XD Az embernél alapból nagyobb volt a vakond akkor mi lehet a többi állat

Underworld
Már rég meg akartam nézni, azt hittem valami 3. kategóriás film. Aztán persze pozitívan csalódtam. Egész jó történet, de bevallom Kate Beckinsale jobban megfogott abban a feszülős cuccban végig (majd kiesett a szemem). Szinkronhangot is kiválóak voltak. Csak a farkasember izék voltak nagyon debilek főleg az "átalakulásuk" bár a félvér se volt rossz XD
Nade pár kép, ilyen minőségben néztem végig nemcsoda hogy majd kiesett a szemem
aham *_____*

Underworld 2
Na ez mekkora trágya volt. Szerintem a közelébe sem ér az első résznek. Sok gagyisággal le van húzva. Szexjelenet is minek kellett bele? Szinkronhangok nem ugyanazok pfuj de rossz volt.

A boldogító talán
A magyarok hogy tudnak ilyen idiótaságokat fordítani???? Eredeti címe Made of Honor (kb. úgy fordítanám hogy nyoszolyólány készül). Na ebből hogy jött a boldogító talán, eh? Rendben hogy az eredeti cím egy szóvicc de akkor is vááá megőrülök a magyar címektől.
Egyébként nagyon jó film. Mindenki baráttal/barátnővel nézze meg
[ Módosítva: 2009.01.27 22:45 ]
Superion | 2009-01-28 01:21
Flash Gordont én annó azért szedtem le, mert azt hittem (ó, én balga lélek), h van valami köze a Flash-hez. Nos, zéró, nuku, nyista, semmi. De meghagytam, a zenéje über, Queen ftw!
[ Módosítva: 2009.01.28 1:25 ]
morgena | 2009-01-28 07:39
Szerintem a Boldogító talán az a Definetely Maybe/Mindenképpen talán miatt lett. Kb azután a film után pár héttel volt a premiere, szerintem annak a ööö izéjét akarták meglovagolni. -_- Nem jut eszembe a szó, remélem érthető. xD
Amúgy hozzáteszem, hogy én a magyar filmcím miatt meg sem akartam nézni, aztán mikor rákerestem, hogy milyen film ez, és megláttam az angol címét, akkor meg néztem csak, hogy jaa, én ezt meg akartam nézni. Szal ennyit erről.

A Hetedik meg A fiók itt csücsül a vinyómon, már tök régóta meg akarom nézni őket. A Hetedikről hallottam, hogy marha jó, és kritika szempontjából is elég szép helyezéseket ért el.
Superion | 2009-01-28 12:06
Na igen, a magyar fordítók híresek ezekről a cím-fordításaikról, ott van pl a Különben dühbe jövünk, és a Már megint dühbe jövünk - a két filmnek persze annyi köze van kb csak egymáshoz, h Spencer-Hill filmek, de itt ki is merül.
Na mindegy, azt is megértem, h filmcímeket nyilván nehéz fordítani, sokuk régi szófordulattal élnek, vagy szóviccekkel, amiket megérteni is kihívás.
Chaos | 2009-01-28 22:52
Hááááát a Flash Gordon pedig jó volt, vagyis nekem bejött régen, lehet hogy most jót derülnék ha látnám, de egyik kedvencem volt az 1987-es - A világ urai (Masters of the Universe) - He-Man-el együtt. De jó is volt.
Hát a magyar fordítások hát igen, elég érdekesek.

Patrick, majd az Underworld - A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans)-t is tett a listádra, nem tudom milyen a film, de úgy akkor kerek lesz minden, annyit hallottam hogy ez kb előzmény, mármint lefesti milyen volt a vámpírok - vérfarkasok kapcsolata és hogy miért lázadtak és mi volt. Szerintem érdemes megnézni
*PatricK* | 2009-01-29 00:50
Chaos írta:
Patrick, majd az Underworld - A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans)...
Az a probléma az egész vérfarkasok lázadásával hogy aki látta az első-második részt az már mindent tud. Az elejét és a végét biztosan. Most a közbülső dolgokból akarnak így még pénz csinálni -___- (ebben megerősít a trailer is)
spoiler Kinyit
Elvégre úgy kezdődött hogy Lucian meg Viktor lánya egymásbaszerettek, Viktornak nem tetszett megölte a lányát, Lucian ideges lett fellázadt, vámpírok majdnem kiírtották az egész vérfarkas fajt.
Szóval ha az első részben nem lett volna benne az egész akkor látnám értelmét hogy elmenjek a moziba. Annyi pozitívumot látok benne hogy meghagyták a megismert színészeket és nem nem újítottak "fiatalabb generációra".
DE így hogy Kate-t kihagyják az egészből nem igazán érdekel. Jó persze mit keresne itt, de akkoris... Majd ha megjelenik dvdn/blurayen akkor teszek vele egy próbát.

Azért ha valaki majd megnézi írhatna róla hogy jól gondolom-e a dolgokat.
[ Módosítva: 2009.01.29 0:59 ]
Superion | 2009-02-01 14:44
Megnéztem a Pillangó Hatást, plusz youtubeon az alternatív befejezéseket, faxa volt

De ami most nagyon megütött:
Transformers 2: Revenge of the Fallen SuperBowl spot. Oltári jó,
spoiler Kinyit
benne Ravage, az új Megatron, Starscream, Arcee, Devastator egyik alkotórésze (igen, az a rohadt nagy)
szal minden überfaxa!
Youtube-os link, és HD-s link.
Enjoy!
djk | 2009-02-01 14:47
Én a G.I. Joe filmet várom nagyon.
Trailer
morgena | 2009-02-01 16:43
Pillangó hatás alternatív befejezésében mi volt? Nem is tudtam, hogy van neki. Amúgy az a film szerintem marha jó volt, nekem nagyon bejött. 2. részét látta valaki? Az értelmes? ^^'
Superion | 2009-02-01 18:00
djk: az is érdekel, bár az igazat megvallva halvány lila fogalmam sincs a GI Joeról, még a G.I. Joe and/vs Transformers képregényeket sem olvastam el, pedig nincs sok, és meg is van mind.

morgena: hát, ha nagyon tudni akarod, akkor elmondom, de ha rákeresel youtube-on, h butterfly effect ending akkor ott lesz az összes. Összesen 4 van
spoiler Kinyit
Az első ami a film vége is, h meglátja a csaj, megfordul, aztán a csaj fordul meg, de végül továbbmennek.
A másik szinte ugyanez, csak ott a srác végül a csaj után indul el, nem az ellenkező irányba.
A harmadiknál ugyanakkor fordulnak hátra, bemutatkoznak, majd a srác elhívja kávézni a csajt.
A negyedik - ami eredetileg a film valódi befejezése lett volna, de végül nem az lett -, hogy a srác nem a szülinapjáról néz filmet, hanem amikor az anyja már a kórházban vajúdik, és visszatér a magzati állapotába, majd végül megfojtja magát a köldökzsinórral. Közben az anyuka a "narrátor" és abból amit mond, plusz a háttérben a kiabálásból, h "NOT AGAIN!!" kiderül, h már kétszer is volt terhes ezelőtt, de mindegyik gyerekkel ugyanez történt - nyilván ők is örökölték a képességet, és végül mindegyikük ugyanazt választotta megoldásként, mint Evan.
*PatricK* | 2009-02-01 18:04
2. része ugyanaz mint az első. Csak itt egy üzletember körül forog az egész. Szerintem gyengébb az első résznél, mivel kb. ugyanaz a felvetés meg minden ugyanúgy történik csak egy másik emberrel, és másodjára már tudod hogy "mi fog történni". De megér egy próbát, bár ha hasonló filmet akarsz a Pillangó hatáshoz akkor inkább a Megérzést ajánlom Sandra Bullock-kal a főszerepben. Nagyon izgi
morgena | 2009-02-01 18:06
Hú basszus, ez az utolsó nagyon jó!!

Megérzést láttam, az is iszonyatosan tetszett! Tényleg izgalmas volt. Meg most így a Memento jutott még eszembe, de az csak a "kusza" idővonalról, meg a 11:14. Ezeket is nagyon bírom még. Több most így hirtelen nem jut eszembe, de ezeket egytől egyig imádom.
[ Módosítva: 2009.02.01 18:11 ]
*PatricK* | 2009-02-01 18:13
morgena
Akkor itt az idő hogy előkeresd a winyódról A fiók-ot és megnézd!
bozontkun | 2009-02-04 16:56
Max Payne

Leszedtem, megnéztem. A játékot nagyon szeretem. De ennek ellenére sose játszottam végig (általában igy vagyok játékok terén... ) Így nem tudom hogy a játék milyen befejezést kapott. A filmet ugy nétzem hogy probáltam magam arrafelé huzni, hogy én ezt most meg szeretném nézni. Hangulatát illetően párszor nagyon jól elkapta a játékét, ellenben párszor igen gagyi volt... Most csak azt nem tudom hogy szándékosan csinálták azt hogy amikor pl valakit sokat ütöttek utána kb egy karcolás nem volt rajta...
spoiler Kinyit
Mert azt értem hogyha lövést ér valaki akkor azért nem mutatja még jelét sem mert áldják a fentiek... márha Max Payne az illető, de a felpofozott tag pl miért nem vérzett jobban?
Lehetséges hogy egy vágott verziot néztem? o.O
Az ajtókat meg a hátteret szerintem nagyon jól eltalálták, már amennyire emlékszem ^^ A főszereplő sem rossz választás Maxnek, elfogadtam.
A játékban is szó volt ilyesmiröl amik a filmben vannak?
spoiler Kinyit
Katonaság erősitésére szolgálo drogok pl?
Mindenesetre szerintem nézhetö, egyszer leglaábbis, ha van vágatlan verzio akkor az emlitett részek kedvéért megnézném ujra az adott jeleneteket..

lejött még a Brad Pitt filmje a Button... az jonak tünik, majd párommal... meg a The Reader is.. azt is majd vele nézem. Jameg közbe közbe jön a Sejt c film is, reméem lesz olyan jo mint ahogy olvastam rola : D
djk | 2009-02-04 22:52
A drogok benne vannak a játékban, de viszont kicsit sem így.
spoiler Kinyit
Lényegében a játékban inkább olyan hatása van mint a normál drogok hatása, szóval nem lesznek erősebbek és nem látnak pokoli dolgokat, csak röhögnek és kész.
Én mind 2tőt végigjátszottam és nagy kedvencem, ezért a film nagyon nagy bukta nálam. Annak érdemes megnézni aki nem játszotta végig.
Viszont ami nagy buktató volt az a bulettime és az időjárás. Szakad a hó az egyik percben és látszik is de a köv percben olyan a tér mint ha 4 hete nem eset volna semmi, főleg a végén.
bozontkun | 2009-02-08 15:07
The Reader

Nos egy kis komolyság. Nekem nagyon bejött, és úgy hallottam hogy elég hű maradt a könyvhöz amiből csinálták. (barátnőm mondta, mert olvasta) Volt pár olyan jelenet amit kihagytak, de a filmet érteni lehetett. A világháború utáni időkben játszódik egy fiatal srác és egy középkorú nő kapcsolatával indít. Későbbiekben különválnak és míg a nő múltjára derül fény, a fiú felnő. Igazságszerint nem akarok semmit sem elmondani... nem mintha olyan nagy csattanó lenne, csak egyszerűen nem.
A film elején annyira nem lehet érezni a történet komolyságát, majd azért beindul az is.

para, mert nem tudok róla úgy írni hogy éreztessem a hangulatát... de aki szereti a drámát meg a komolyságot az szerintem próbálkozzon vele
[ Módosítva: 2009.02.08 15:07 ]
Jakker | 2009-02-08 15:14
A filmhez a játéknak, csak annyi köze van kb, hogy ugyanazok a szereplők vannak benne, a 2-től teljesen eltér az egész, az 1. vel nem játszottam, arrol nem tudok mit mondani, Nálam nagy bukta volt a film.
morgena | 2009-02-08 21:01
Tegnap a Noelt néztem meg. Hát nekem nagyon tetszett. Amivel a legjobban le tudnám írni, az az lenne, hogy olyan mint egy drámaibb Igazából szerelem. Karácsony, sok különféle ember, akik valahogy kapcsolódnak egymáshoz, összefutnak merő véletlenségből, de a legfőbb közös bennük, hogy egyedül vannak karácsonykor. Szerintem érdemes megnézni, én egy pillanatra nem unatkoztam rajta, nekem nagyon tetszett, pedig számomra előtte noname film volt, azt se tudtam, hogy csináltak ilyet. Csak megtetszett a neve, és gondoltam lekapom. xD Hát bár minden filmmel lenne íly' szerencsém.
djk | 2009-02-08 21:19
Nem rég néztem meg az Eseményt: Fuss, jön a szél!! Ennyit a filmről. Senki se nézze meg.
*PatricK* | 2009-02-11 18:32
djk írta:
Nem rég néztem meg az Eseményt: Fuss, jön a szél!! Ennyit a filmről. Senki se nézze meg.
Alternatív megfogalmazása annak hogy a természet egyszer visszavág, bár ha így haladunk mind1 mert minden kihal. De szerintem is 1x nézős darab.

Tudnátok ajánlani olyan filmeket ami a deja vu-vel kapcsolatos?
(Lehetőleg ne a mátrixot, ma pl. néztem a TV-t, ettem és "bamm" ezt már láttam egyszer. Ilyenkor az idegroham kerülget hogy ha a fejemben megvan az egész életem akkor minek csinálok bármit is )
morgena | 2009-02-12 13:03
Deja Vu? xD
Amúgy ilyen engem is érdekelne, de semmi nem jut eszembe. O_o
Daybreak sorozat? Nem láttam, csak hallottam róla. Olvass utána, ha nem ismered, alapsztorira érdekesnek tűnik.
keehl-m | 2009-02-15 01:09
ja az eseményt megnéztem én is , jó lehetett volna , az elején még voltak jó jelenetek,

spoiler Kinyit
de ez hogy a nővények támadnak ez elég gyenge,,

legalább egy idő után megjelenhettek volna valami hupilila űrlények akik jót röhögnek a magukat kivégző embereken, ,azt ellenük fordítoota volna valahogy a markvallberg az erőjüket és azok is mind kifinganak,,


vagy valami ilyesmi , dehogy a nővények itt erőlködnek mer irtyuk őket , ki nem szarja le , szóval.. na mindegy
[ Módosítva: 2009.02.15 1:10 ]
morgena | 2009-02-15 10:29
Tegnap megnéztem tök véletlenül a Játszik még a szív/The Thruth about Love, ami pont Valentin nap kezdődik. Ilyen romantikus vígjáték, arról szól, hogy van egy házaspár, és a férj legjobb barátja szerelmes a feleségbe, és névtelen képeslapot küld Valentin nap alkalmából. A nő természetesen szól a férjnek, és ezekután a feleség és tesója fogadnak, hogy ha a pasi kapna egy névtelen szerelmeslevelet, vajon szólna-e. Hát küldenek neki egyet, és a válasz nem. És az egész erről szól, hogy most van-e valakije vagy nincs, meg bonyolódik az egész, de többet nem akarok lelőni. Szerintem marha jó volt.

Másik amit néztem: A spanom csaja. xD
Na ez is beteg egy film volt, ez kicsit híresebb, úgyhogy a történetét nem írom le (az előzőről igazából míg nem néztem meg, nem is hallottam la ^^'. Hát mikor Tank -a paraszt csávó- tahó, az nagyon kész Ez mondjuk sokkal viccesebb volt, mint a másik, ez inkább volt vígjáték, mint romantikus. DE nagyon állat volt, ajánlom mindenkinek!
bozontkun | 2009-02-15 10:57
Spanom csaját énis lehuztam : D
Csak a párom nem akrja nagyon megnézni mert milyen baromság... de majd ráveszem : D Ma szerintem úgyis filmezünk, és vagy a Benjamin Btton vagy erre kerül majd a sor ^^
morgena | 2009-02-15 12:19
Benjamin Buttont nem láttam, de ez a spanom csaja nem is baromság. Tök poén az egész.
*PatricK* | 2009-02-19 12:55
Néztem mostanában pár filmet de a felére nem is emlékszem, ez jól mutatja a színvonalukat XD
Persze azért volt jó is köztük de arra se emlékszem

Psycho
Ideje volt már megnéznem és ahhoz képest hogy 59 éves simán ráver jó pár mai filmre. Bár az eleje kicsit unalmas de aztán beindul a dolog. Mindenkinek illik megnézni ezt a Hitchcock filmet. Nem is szeretnék belőle mesélni semmit mert csak elrontanám a végére még csak annyit hogy "A légynek sem tudna ártani"

Házinyuszi
Kicsit csalódtam, valami jobbat gondoltam belőle. Ez a csúnya lányokat csinossá varázsolom dolog már unalmas. A vége is teljesen kiszámítható. Semmi eredetiség vagy fordulat, az egyetlen jó dolog benne Anna Faris csak az volt a baj hogy nem tudtam elvonatkoztatni a Horrorra akadva karakterétől XD

St. Trinian - nem apácazárda
Hát erről inkább nem is írnék mert egyáltalán semmi érdekes nem volt benne, a "lány bekerül az új iskolába" tipikus esete. Egyedül talán a zene volt jó benne - Girls Aloud - meg pár jelenet. Erősen 1x nézős kategória.


Benjamin Button ma lesz majd este írok róla.
sylvestris | 2009-02-19 13:43
Volt egy Denzel Washington film azzal a címmel, hogy Déjávu (igen így volt írva...). Nem volt olyan nagy szám, de a sztori, a mondanivaló meg a misztikus hangulat miatt azért elment. Na ez konkrétan a dejavu-ről szólt. Mondjuk most látom 7.1-et kapott imdb-n, talán annyira mégsem rossz.
*PatricK* | 2009-02-19 21:39
Na akkor

Benjamin Button különös élete
vagy Titanic (ha nézitek egyből rájöttök miért írtam ezt)? Az alapsztori érdekesnek hat, meg nézeti magát a film de nem is tudom valami csak hiányzik belőle. Azok közé a filmek közé sorolnám amit meg lehet nézni többször is de csak nagyobb időközökkel, le kell ülepednie mert ugye megint 2 óra 40 perc.
Szóval jó volt megérdemli a sok oscart majd ha megjelenik magyarul megnézem megint.
Próbáltam az órás dolognak utánanézni hogy hátha van benne valami valóságalap de nem igazán találtam, de ha valaki rátalál az linkelheti.
*PatricK* | 2009-02-21 22:55
úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú

Slumdog Millonaire (gettó milliomos)

Asszem Benjamin Button barátunk elbújhat. Ez a film fényévekre veri. Először meg sem akartam nézni merthogy izrael meg blabla. Aztán kapta a sok jelölést az Oscarra, na gondoltam akkor meglesem mire fel. Hát oda neki az összesmindent amiben jelölték. Mindenki nézze meg. Mostanában nem láttam ehhez fogható filmet.
Nem is dicsérem tovább mindenki nézze meg.

2010: A kapcsolat éve
Bár ezt már nem Kubrick rendezte és ezért sok helyen azt olvastam ne is nézzem meg én mégis megtettem. Nem csalódtam benne. Pár kérdésre választ ad és pár újat is felvet. Nagyon sajnálom hogy a könyvek többi részét nem filmesítették meg így most hogy tudom meg mi is ez?
djk | 2009-02-21 23:24
Nos két filmről érdemes beszélnem. Az egyik egy régebbi anyga:
WALL-E: Nagy nehezen szántam el magam, mert valahogy nem érdekelt, de halotam sok jót róla és mondom megnézem mi olyan jó benne. És érdekes módon hiába, hogy robotokról és az ő érzelmeikről van szó, mégis sokkal többet ér bármeik élőszereplős dráma filmnél. A poénos is nagyon jól sűlnek el. Bár igaz ez az alkotás nem gyerekeknek szól elsősorban, mert szerintem ők nem értenék meg a film közölni valóját.

Másik a Halálfutam (Death Race): Erről is csak jókat hallotam és nem is tudtam, hogy a kedvenc rendezőm készítette. Nagyon meg is lepődtem azon és akkor már érdekelt a dolog. Nagyon jól eltalálta a hangulatott P. W.S. A. mint minden filmjénél. A versenyek lenyűgözőek és a történet is jó. A 2 futam ellenje meg fenomenális.

Mind 2 filmet ajánlom mindenkinek.
morgena | 2009-02-22 08:56
Na én meg végre így reggel rászántam magam A fiókra... Hát huh. No comment, ezt mindenkinek látnia kell. Bírom az ilyeneket, tényleg olyasmi, mint a Megérzés. Nagyon tetszett. Bár cím alapján egy fiókról kb egy asztal fiókja jut eszembe, így kicsit fura volt. xD No de nagyon tetszett, tényleg érdemes megnézni!

Jah meg tegnap befejeztem a The New World című filmet. Hát nagy ívekben egy Pocahontast kell elképzelni. De tényleg csak nagy ívekben. Nekem igazából nem nagyon tetszett. Volt egy érdekes hangulata, meg elhiszem, hogy valaki katarzisélménnyel jönne ki a moziból, de belőlem nem sokat váltott ki. Tegnap este fél óra nézés után inkább elmentem aludni, pedig nem szokásom filmet félbehagyni, reggel még egy órát leküzdöttem, az még úgy ahogy izgalmasnak is mondható, aztán az utsó fél órát - merthogy 2 óra 9 perces a film - tegnap este sikerült befejeznem. xD Nem szeretem Colin Farrellt, erre legalább rájöttem. xD Nem akarom lehúzni a filmet, de aki aludni akar vagy unatkozni, az megnézheti...
[ Módosítva: 2009.02.22 9:01 ]
bozontkun | 2009-02-22 09:32
Végülis mi is megnéztük a Benjamin Button-t... Különös volt az egész. Tegnap is erről beszéltünk hogy olyan kicsit semmilyen volt, mármint nem volt rossz, mert végiglehet ülni simán kényszermocorgás nélkül azt a 2 és háromnegyed órát... csak egyszerűen én személy szerint nagyobb durranásra számitotam. Heh, ebbe volt 7 év tibetben (ezt nem kell maygarázni annak aki látta szerintem ) meg Harcosok klubja (jó, én a házra gondoltam... ) is xD Aszittem hogy Brad Pitt összes filmjéből lesz valami kivéve, de persze nem ^^
Hát ahogy előttem is említették nem veszít vele semmit az ember ha megnézi..

Most idei filmek közül a Halálos iramban 4-et várom ( végre az 1. rész szálán folytatódik, yess!) Jég korszak 3 (dínó feeling, a trailerek kurvajok ^^ ) X-men 4 (ööö... a bemutatóban mintha kihagyták volna Hugh Jackman nevét, de ez ugye csak vicc nélküle nem X-men az X-men... meg amugy is láttam jeleneteket amikben ott van, de akkoris idegesit hogy nem rakták ki a nevét... A Dragon Ball film meg elmehet a jó busba...
morgena | 2009-02-22 10:59
X-men 4? O_o
Nem az X-men Origins: Wolverine-re gondolsz? X-men 4 nem lesz. Max ez tudható be annak...
djk | 2009-02-22 12:36
Tuti a magyarok X-Men 4-re fordítják, mint a Resident Evil Bioterrort is Kaptár 4-re, Oszt már készülőben a film 4. része. Csak kiváncsi vok azt hogyan fordítják.
morgena | 2009-02-22 16:14
Nem, a hivatalos cím az X-men Kezdetek: Farkas. Sima tükörfordítás.
RE 4.0 xD A Bioterrort tényleg gáz volt RE 4-nek fordítani :S
Zsinder | 2009-02-22 16:26
Mégis hol fordították a bioterrort Kaptár 4-nek? Csak mert én még sehol sem találkoztam vele így.
A dvd-n illetve a blu-ray-en sincs ott a 4-es szám.
riczsilver | 2009-02-22 17:20
Kaptár 4 - Alice odavág. szerintem ez lesz a Resident Evil 4 magyar címe.
djk | 2009-02-22 17:51
Zsinder írta:
Mégis hol fordították a bioterrort Kaptár 4-nek? Csak mert én még sehol sem találkoztam vele így.
A dvd-n illetve a blu-ray-en sincs ott a 4-es szám.

Halgasd meg a szinkront ott mondja a komentár: A Kaptár 4-Bioterror
Jakker | 2009-02-22 18:10
Elég hülyeség de mind1, maga a kaptár név is hülyeség, nem tudom, hogy a Biohazardból, hogy jutottak el a Kaptárig. A film maga egész jó volt lehetett volna benne több lövöldözés.
morgena | 2009-02-22 18:35
Mondjuk én nem vagyok otthon RE-ben, csak a filmeket láttam, de maga a Kaptár nem is olyan rossz, ha jobban belegondolunk. Persze lehet hogy van jobb fordítása is, vagy le se kellett volna fordítani, de szerintem nem olyan rossz az.
djk | 2009-02-22 18:45
Hát a Kaptár az inkább lehetett volna a mellék cím, de hogy végig az, így már nem sok értelme van. Lehetett volna így: RE: A Kaptár, RE2: Apokalipszisz, RE3: Teljes Pusztulás. Csak sajna az SPI Internationál (amit a retek klub hozott létre) elb@szta, mert azt hiték ők okosabbak. Hisz tudjátok milyen okosak a retek klubiak.
Zsinder | 2009-02-22 18:52
djk írta:

Halgasd meg a szinkront ott mondja a komentár: A Kaptár 4-Bioterror
Kiváncsi lennék akkor ki volt a nyomorék a kiadó vagy a szinkronstúdió. Mert ugye a borítón nincs számjelzés, és nem hinném, hogy a kiadó kérte, hogy mondják oda a 4-et. Akkor viszont hátsón billenteném a szinkronstúdiót.
A címről meg kár vitatkozni, szerintem is hülyén hangzik a Kaptár cím, de ugye a Resident Evil sem az eredeti cím, nem tudom miért kellett a Biohazard-ot megváltoztatni. A filmek amúgy is nagyon rosszak nem is bánom, hogy Kaptárként fut legalább mindig azt akarom elhitetni magammal, hogy nincs köze a játékokhoz. xD
djk | 2009-02-23 17:04
Nos megnéztem a Katasztrófafilmet és a SW: Clone Warst.
A Katasztrófafilm szó szerint katasztrófa. Nincs semmi értelme. Még megmosolyodni sem mosolyodtam egy jeleneten sem. 1 szóval a rendezők hozták a formájukat. Nem ajánlom senkinek.
SW: CW pedig nagyon is tetszet. Jók a poénok, főleg a droidok Az ifjú padavan is megálja a helyét a filmben. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti az akciót és a jó poénokat. SW rajongók meg maguk döntsék el, hogy tetszik e nekik vagy sem.
bozontkun | 2009-02-23 17:15
morgena írta:
Nem az X-men Origins: Wolverine-re gondolsz? X-men 4 nem lesz. Max ez tudható be annak...
Akkor ez lesz az. Igazándiból én youtubera irtam be hogy X-men 4 trailer és ott hozott ki pár olyan képsort amit én még nem láttam az eddigi filmekben, így jött ez a X-men 4-es dolog. De korrekt, Origins: Wolverine-re gondoltam ^^ Piszkosul várom.
djk írta:
Lehetett volna így: RE: A Kaptár, RE2: Apokalipszisz, RE3: Teljes Pusztulás.
énis így gondolom : P

Amúgy szerintem a RE filmek egész jók, ez az új animációs nekem annyira nem tetszett mint az élőszereplősök... de nem is vagyok egy nagy RE fan, szóval nem azt nézem mennyire hű a játékhoz...

morgena | 2009-02-23 20:18
Tegnap én is épp a Katasztrófa filmet néztem. Értelme tényleg nem volt, sőt... Mondjuk én alapban nem vagyok egy paródia-szerető, de nekem sem igazán tetszett. Vagyis nem volt rossz, azért láttam már ennél rosszabb filmet is, vagy legalábbis jobban is unatkoztam már filmen.
*PatricK* | 2009-02-23 20:44
Morgena neked ajánlom a Donnie Darko-t ha még nem láttad volna. Szerintem tetszeni fog.

Megnéztem a Deja Vu-t.
Nem igazán éreztem rá hogy mi köze van a deja vu-höz. Meg volt egy pár összevisszaság meg logikátlanság. Azért nagyjából egyből át szoktam látni az ilyen időutazós dolgokat, de ebben sok olyan volt ami sehogy se történhetett meg, szóval nem volt "hiteles".
morgena | 2009-02-23 22:29
Donnie Darkot láttam, az állat film. ^^ Épp ma néztem meg az elvileg 2. részének a bemutatóját. Hát... érdekes lesz. Majd eldől ez jót vagy rosszat jelent-e
Amúgy így utólag nekem sem rémlik mi köze a Deja Vu filmnek a deja vu-höz. Bár nyakatekert agybomlásokra tudok gondolni. xD
morgena | 2009-02-25 18:53
Hú gyerekek! Szerintem nem szokás itt sorozatokról beszélni, de most ezt muszáj kiadni magamból. xD Most néztem meg a Dollhouse első két részét, nem tudom hallott-e már róla bárki bármit is. Valami iszonyat jó. Most kezdődött amerikában a sorozat. Eddig két rész jött ki, szerintem mindenki tegyen vele próbát. Én rosszabbra számítottam, mivel az író Josh Whedon. Ez nem leszólás, csak ő nem alapból egy összefüggő történettel szokott kezdeni, hanem hagyni szokta kibontakozni. De itt most durr bele a közepébe! Nagyon állat. Talán legjobban történetileg a Felejtés béréhez hasonlítható, itt is küldetéseket kell csinálniuk, mindenfélét, csábítástól, szórakoztatáson át a gyilkolásig. Csak itt ő maguk nem is tudják, hogy folyamatosan törlik az emlékeiket. Meg van egy hátsó sztori, de azt nem spoilerezném le, de izgi. xD Asszem van egy új kedvencem.
Na szal nézzétek meg!
McLucas | 2009-02-26 23:49
Szerintem se lesz rossz a dollhouse, bár szerény véleményem szerint sorozatok terén a twin peaks után már nem nagyon van értelme próbálkozni
na jó csak vicc azért akadnak nézhetőek is!
Ben Tennyson | 2009-02-27 20:47
Ha jól tudom, kijött a Step Up 2 szinkronosan. Láttam már valaki magyarul? Jó lett hozzá a szinkron? Mert a moziban imádtam
bozontkun | 2009-02-27 21:26
ma megnéztem a halálfutamot, bár az elejét azt végigpörgettem, szoval majd ujranézem ...
nekem tetszett, semmi extra, volt benne pár jo jelent, és volt benne pár szar jelenet : D de jo kikapcsolodást nyujtott... mintha a jelet azt a koponyát a carmageddonbol nyulták volna le : D meg a kocsikat is ő.Ő meg kicsit az ötlet is mintha onnan származna, napersze közel sem olyan brutális mint a játék... napersze a gémet nem lehetne sehogysem hitelesen visszaadni képernyön ,remélem meg sem probálják .
morgena | 2009-02-27 21:38
Én láttam a Step Up 2-t, angolul nem láttam korábban, de nekem így tetszett a szinkron. Meg a film sem volt olyan rossz, mint sokan lehúzták. Sőt. Bár az első részt marha régen láttam, de ebben mintha jobb lett volna a koreográfia.
Tinkerbellprincess | 2009-02-27 23:04
uhh én pont ma este láttam a step up 2őt és nekem nagyon teccett!! igazán jó volt!
Ben Tennyson | 2009-02-28 19:03
Szerintem a Step Up 2 jó film, úgy ahogy van.
A magyar szinkronban Andie (asszem így hívják) hangja meglepett elsőnek, mármint amikor megtudtam a nevét. Fura, hogy ő tényleg Hinata hangjais egyben...
Szerintem Tuck és Blake hangja is nagyon jó lett.
Egyedül Chase hangjával nem vagyok megelégedve... Azért nem gondolták komolyan Molnár Levenetét, ugye? Mellesleg ezh baklövés volt tőlük, de azért az ő hangja is elfogadható, ez az egy kis dolog igazá nem ront az élvezhetőségen.
McLucas | 2009-03-02 00:27
Sosem kedveltem a zenés filmeket, meghagytam az amerikaiaknak a saját maguk teremtette agymenésüket. Nem mintha a többi nem lenne az

A benjamin buttont senkinek se ajánlom.. egyszerűen nem szól semmiről ,halál unalom 3 órában, furcsa hogy a harcosok klubja rendezője kijött egy ilyen gagyival... Egyedül pitt akcentusa jó

Én a mostani kínálatból a szabadság útjait ajánlom (olyan mint az amerikai szépség csak néhol durvább, drámaibb).
*PatricK* | 2009-03-05 10:49
Ismét egy filmet keresek, hátha látta már valaki és emlékszik a címére:

Alaphelyzetben a Földön vagyunk és ?atomháború? vagy valami miatt óriási atomfelhő terjed el mindenfelé a Földön. Szóval mindenki meghal. Számolgatják hogy hova nem juthat el a radioaktív felhő és az ?életben maradtak? talán csak egy tengeralattjárón élnek. Tengeralattjáróra valahogy felkerül egy ?tudós? nő is. Egymásba szeretnek a kapitánnyal. Mendegélnek az óceánokban csak ugye egyszer elfogy a kaja. Dönteniük kell hogy a tengeralattjárón halnak meg vagy a szárazföldön. Kapitány meg a csaj úgy dönt hogy kimennek a partra és bevesznek egy ?cián?kapszulát és így együtt meghalnak. Ez a vége a filmnek.
Kb. ennyire emlékszem belőle, olyan B kategóriás film volt.
Valakinek nem rémlik?
keehl-m | 2009-03-10 17:10
Patrick-nak :


ez az:http://www.imdb.com/title/tt0219224/

ami ennek a remake-je:http://www.imdb.com/title/tt0053137/
*PatricK* | 2009-03-10 20:48
Ez az
köszi
riste | 2009-03-17 06:27
már nagyon régen láttam, de aztán kb. 1 hete újra megnéztem az Into the Wildot, vagy más néven Út a vadonba c. filmet. szerintem hihetetlen dolgokat, mondanivalót tartalmaz ez a film. Bemutatja egy lediplomázott, kissé megkeseredett fiú életét és vándorlását. Elindul egy nehéz úton, hogy ne a pénz,hatalom legyen mindene. Sok mindent megtanul, munka és lelki tekintetben is. Érdemes megnézni, annak aki szeret mélyebben gondolkodni

morgena | 2009-03-17 07:18
Hol is kezdjem...

Álmatlanság/Insomnia: Hm... Kicsit jobbra számítottam, imdb-n is elég jó értékelést kapott. Arról szól, hogy a gyilkos meg a nyomozó kergeti egymást, csak van egy kis újdonság, mert a nyomozó véletlenül(?) lelövi a társát, amit épp lát a gyilkos. Így most egymáson kell segítsenek, hogy senki ne kerüljön börtönbe, vagy ami még jobb, keresnek egy bűnbakot maguk helyett.
Al Pacinot bírom, sőt, tök jó volt Robin Williamset ilyen szerepben látni. Összességében szerintem ha kicsit levágnak belőle itt-ott, jobb lett volna, de időpazarlásnak még így sem nevezném.
Garfield: Hát nemtom... Lehet már kinőttem a családi komédiákból, mert ez igazából nem tetszett. xD Volt benne pár jó poén, a második részét is valamikor legyűröm, de ez nem az én világom. Maradok a képregénynél.

Mona Lisa mosolya: Na ez volt eddig a legjobb. Egy új tanár kerül egy elég konzervatív leánysuliba művészettörténet tanárnak. Ő viszont kicsit szabadabb gondolkodású. Itt viszont minden lány nagyon okos (pl az egész anyagot már előre bevágják), de minden lánynak az az életcélja, hogy suli után a szőke herceg feleségül vegye, és jó feleség legyen belőle.
Jó, így a története gondolom senkit sem fog meg, de szerintem nagyon jó volt. Báár, a legvégén csak egy mondatnyira voltam a katarzisélménytől, szal ennek hiányát kicsit sajnálom, de még így is nagyon jó volt. Na ezt ajánlom mindenkinek.

A Fekete Dália: Na ennek mesés szereplőgárdája volt (bár az előbbi kettőnek is), Hilary Swankot még nem láttam hasonló szerepben, poén volt. xD
Na szal ez egy gyilkosságról szól, ami egyébként megtörtént. És ez a gyilkosság ihletet egy novellát/regényt, pontosan nem tudom melyiket, és lényegében ennek a feldolgozásáról van itt szó. A bemutatója nagyon tetszett, úgyhogy már nagyon kíváncsi voltam rá. A film nem rossz. Kiváló hangulata van. A történetről nem sokat mondok, mert egy gyilkosságot göngyölítenek fel benne, ehhez nincs hozzáfűznivalóm. De egy nézést mindenképp megér, bár ezzel is úgy vagyok mint pl a Zodiákussal, hogy lekötött-lekötött, de fél órával kevesebb időben áll leesést is produkáltam volna.

Dirty Dancing 2: Hát, rosszabbra számítottam, elég rövidke volt (a film hosszokkal ezek szerint mindig problémázom, ej ). Nekem tetszett, lényegében szeretem a táncolós filmeket. Erről ennyit.
morgena | 2009-03-22 23:11
Hú most végeztem a Mad Money-val, ez marha jó volt. Nézzétek meg, vicces poénos. xD
morgena | 2009-04-08 09:52
Látom magammal beszélgetek az utóbbi időben. Sebaj. Majd átnevezem az én agymenéseimre a topicot.
Na viccet félretéve... Vagy mégsem. Tegnap elmentünk megnézni a Szörnyek az Űrlények ellent. Naggyon beteg. xD Vagyis jópár jelenet az, bár ezek meg olyan jók, hogy mikor " semmi sem történik " akkor meg kicsit uncsi. De nagyon jó volt. Kapjátok magatokat és lessétek meg. Elnök rulez. xD Legnagyobb poén az övé xD
Superion | 2009-04-08 10:56
Milyen szemüveget adnak hozzá? Piros-kéket, vagy szürke polarizáltat?

Tervezem, h megnézzem, rámfér már egy jó mozizás.
morgena | 2009-04-08 11:04
Ingyen jegyünk volt a Sugárba, ott viszont nem ment 3D-ben, úgyhogy ebből sajna kimaradtam. De képzelem 3D-ben ezerszer izgibb is lehet. Imádom a 3Dt
*PatricK* | 2009-04-08 12:18
morgena írta:
Látom magammal beszélgetek az utóbbi időben. Sebaj.
Jah eltűntem mostanság
Pedig egy csomó filmet nézek. Szóval írok pár sort.

Hét élet / Seven Pounds
Will Smithnek egy újabb filmje. Nekem az én a robot után semmi maradandó nincs tőle. Ez a film is alapban érdekes lenne de olyan lassan történnek benne a dolgok hogy borzalom. Erősen 1x nézős.

Igenember / Yes man
Ez egész szórakoztató. Szerintem mindenkinek érdemes megnézni, mert rávilágít hogy mennyire kockulunk és milyen jó dolgokat hagyunk ki. Jim Carrey teljesen hülye (még mindig). Már többször is megnéztem.
Megj.: Jim Carrey tud énekelni szerintem szép hangja van. Zooey Deschanelről nem is beszélve
Jim Carrey énekel
Zooey énekel (a videó szar)

Twilight / alkonyat
Hát ez igen, érdekes nem az a szokványos vámpírtörténet. Nem egy nagy a sztori de nekem tetszett. Mondjuk olyannak hogy 2. megnézésre értesz meg benne minden gesztust.

Marley meg én / Marley and me
Oh, ez vicces és szomorú. Ugye már az elején sejthető hogy mi lesz a vége. Igazából 2 ember családdá válását meséli el a történet. Szerintem érdemes megnézni, végén lehet sírdogálni is mint én

Nameg Fűrészelek mostanában
Az első rész elment a második nagyon jó volt. A harmadik már erősen szenvedősre sikerült. Most néztem meg a 4. részt itt már nagyon kavarnak össze-vissza. Nem is értem most mi hogy volt, szerintem már túlbonyolították. Mind1 már csak az 5. rész van hátra.

Na ennyi.

[ Módosítva: 2009.04.08 12:28 ]
Superion | 2009-04-08 14:13
Éjjel megnéztem a Végső Állomás c. horrort, tegnap délelőtt meg a Kill Bill első részét

Jó móka volt.
morgena | 2009-04-08 14:28
A Végső Állomások azok tök jók ^^ Kill Billt anno még moziban láttam. Hát, nem volt rossz, volt egy sajátos hangulata. Kicsit nehezebben emészthetű szerzet, de jó. Bár azért nem tudom leülnék-e még egyszer megnézni xD Az animés rész az tetszett benne, az biztos. Voltak a történetben ezen kívül is jó dolgok azért.
Kiani | 2009-04-09 11:25
Én legutóbb a Marley meg én-t láttam (moziban) és nagyon tetszett a film. főleg, hogy ahogy kivettem a szövegből, megtörtént. csak az volt a baj vele, hogy csomó kutyát felhasználtak a Marley szerepére és néha nem is retriever volt.
bár kicsit idegesítő volt, hogy mellettem végigröhögte mindenki a végét, amikor én meg nekiálltam sírni...
A Kill Bill amúgy nekem nem tetszett. már rég láttam (mind a 2 részét) de nekem ez olyan nagyon túlzás már, hogy egy nő legyőz egyetlen karddal egy csomó hapsit, aztán meg egy kislány majdnem kinyírja. De hát ízlések és pofonok
*PatricK* | 2009-04-13 14:54
Kiani írta:
csomó kutyát felhasználtak a Marley szerepére és néha nem is retriever volt.
Igazából ha volt már kutyád akkor te is tudod hogy ahogy öregszik úgy megváltozik, külsőre és belsőre is. Csak azért volt fura mert nagyon gyorsan láttuk öregedni Marleyt és így feltűnő a dolog. Bár az utolsó kutya pofája tényleg kicsit keskenyebb volt mint az előzőké.
[ Módosítva: 2009.04.13 14:57 ]
morgena | 2009-04-13 16:48
Én megnéztem a Marley és ént, de nekem nem igazán tetszett. Úgy jó volt, jó volt, de nem tudom, lehet csak nem tudom átérezni.
Viszont ami nagyon tetszett film, az a A Walk to Remember. Nagyon szép történet. Elsőre a Love Story jutott eszembe róla. Mondjuk ez utóbbira alig emlékszem, anya nagy kedvence volt, elég kicsi voltam, mikor utoljára láttam.
Meg megnéztem az Accepted/Felvéve. Hát ez beteg film. xD Egyszer nézhető, vicces is, meg legalább különféle karakterekből áll tényleg. De úgy önszántamból inkább mást nézek meg, mint ezt újra azért.
Jakker | 2009-04-13 20:59
Kb 20 perce fejeztem be a Shooter c. filmet, nagyon jó kis akció volt némi összeesküvéssel és vérrel (Sniper fanoknak kötelező)
A sok anime után üdítőleg hatott az évente egyszer megnézhető kategóriába tartozik, még megpróbálom magyarul is megszerezni, mert volt pár magyarázás a golyó röppályákról amiket nem teljesen értettem.
Deedlit | 2009-04-19 20:19
nézzétek meg : Shimotsuma monogatari( Kamikaze Girls), most fejeztem be, nagyon ari csajos film, főleg a lolita stilus rajongóinak ajánlott

Látta vki a Csapatleépítést?(Severance) Érdemes megnézni?
Kiani | 2009-04-19 20:32
Deedlit írta:
Látta vki a Csapatleépítést?(Severance) Érdemes megnézni?
én nem láttam, de eddig nem is hallottam még róla. ez vmi új film?

tegnap kapcsolgattam és bejött az HBO (pedig nincs előfizetve) és a Bátor Én (The Brave One) ment. fúúú nagyon kemény benne a Jodie Foster jó film, sztem érdemes megnézni.
viszont barátnőimtől kaptam egy dvdt, az a címe, hogy: Csak egy csók, ami mindent megváltoztat
hát valami katasztrófa. nem értem ilyen filmet hogy adhattak ki...

meg van az az új film: Tintaszív. azt érdemes megnézni? látta vki?

Jakker a Shooter tényég nagyon jó film, én is nemrég láttam
[ Módosítva: 2009.04.19 20:33 ]
Deedlit | 2009-04-19 21:38
Kiani ,először is imádom az avatarod nem új, 2006-os, http://www.szegedlive.hu/filmkritika/csapatleepites-severance.php ezt találtam róla meg amit az imdb ír, pont olyanok az ismertetők, hogy ez vagy egy tök eredeti sztori vagy valami nagyon bugyuta ezért érdekelne, hogy látta-e valaki, mert ha xar akkor nem vesztegetem az időm :3
na a The brave one-t meg megnézem mostmár tényleg, szüleim is mondták, hogy jó
morgena | 2009-04-20 07:46
The Brave One fantasztikus film!! A szinkronja nem tudom milyen, én feliratosan láttam, és úgy fenomenális! Vétek kihagyni, higgyétek el.
Tegnap este megnéztem a Chicagot, nem is tudom eddig miért nem láttam. Hát na ez is marha jó volt. Nagyon jók voltak a zenék, a táncok, a látvány. Mindegyik stílusos volt. Pl a börtöntangó, az a bábos, meg bár a steppelős nem igazán jött be, de odaillő volt. Ilyen minőségből néznék még.
Jah és pénteken lesz Mozifanatikusok éjszakája, utána mesélek majd sokmindenről. Akkor nézzük meg a Tintaszívet is. De én nagyon bízok a film sikerében.
Meg tegnapelőtt vagy mikor néztem még az Érzelem és értelem vagy fordítva című filmet. Számomra a Másik Boleyn lány elég magasra rakta a mércét kosztümös - de mégsem történelmi - filmek körében, viszont ez is nagyon tetszett. De valamiért Hugh Grantet nem szeretem...
Na mára ennyi.
bozontkun | 2009-04-20 12:39
Barátnőmmel úgy döntöttünk hogy a sok gagyi film után (pl. Mély harapás -neee még mindíg a fejemben van hogy milyen szar volt xD- és a Paranoid Park -valszeg beszívva más hatást ért volna el..: D - ) megnéztük az Amerikai História X-et. Ő csak részben, énmeg már régen láttam. Edward Norton mekkorát alakít benne, ezt szerintem mindenkinek látnia kell : D Meg most jött le szintén Edward Norton főszereplésével az Utolsó éjjel (The 25th Hour), itt egy alvilági figurát alakít akit beköptek a zsaruknak, drog miatt, és végülis azvan benne hogy hogy alakul az utolsó estéje, mit érez, nagyon nagyon jó film! Szintén régen láttam azért nem tudok róla semmi komolyabbat írni, majd mostanság tervezem a megnézését, de ezis olyan film ami nagyon profira sikeredett!
morgena | 2009-04-20 13:47
Edward Nortont bírom. Bár én az Amerikai História X-nek úgy ültem neki, hogy valami hiperszuperbrutáljó filmet látok, és kicsit többet vártam. xD Nem volt rossz, csak azt hittem hogy másabb lesz. Majd egyszer még biztos megnézem, hogy jó összképet kapjak róla.
MaRtiN | 2009-04-20 17:46
morgena írta:
Edward Nortont bírom. Bár én az Amerikai História X-nek úgy ültem neki, hogy valami hiperszuperbrutáljó filmet látok, és kicsit többet vártam. xD Nem volt rossz, csak azt hittem hogy másabb lesz. Majd egyszer még biztos megnézem, hogy jó összképet kapjak róla.
Cenzúrázott vagy cenzúrázatlan változatot láttad? Mert nagy különbség van a kettő között, és nem csak a durvaságot tekintve, de a végkicsengését is az egésznek..
Tomib | 2009-04-20 17:47
Sziasztok. Nos, valami igazán jó romantikus filmet mondjon nekem valaki
(Drew Barrymore, Jennifer Lopez, Cameron Diaz öket hagyjuk, ha lehet... )
bozontkun | 2009-04-20 18:28
Milyen az Amerikai História vágatlanban ill vágottban? Én nem tudom melyik verziót láttam, mindenesetre nagyon tetszett..
MaRtiN | 2009-04-20 18:42
spoiler Kinyit
A vágottban a vég az, hogy ugye a srácot lelövik és snitt, a vágatlanban onnét még folytatódik kicsit, annyival, hogy a gyilkosság hatására a főhős visszamegy a régi náci bandájába. Az elsőnek ugye csak szomorú kicsengése van a második egy kicsit durvább... mondhatni "propaganda jellegű" gondolom ezért is lett megvágva...
Kiani | 2009-04-20 19:38
Tomib írta:
Sziasztok. Nos, valami igazán jó romantikus filmet mondjon nekem valaki
(Drew Barrymore, Jennifer Lopez, Cameron Diaz öket hagyjuk, ha lehet...)

én amit nemrég láttam, az a P.S. I Love You, nekem nagyon tetszett.



Deedlit ez a film nagyon az egyik bnőm műfaja, majd megadom neki a címét és ő szépen leteszteli, aztán majd megírom, hogy mi a véleménye róla (bár neki minden film tetszik, amiben vér van)

[ Módosítva: 2009.04.20 19:41 ]
morgena | 2009-04-20 20:05
Vágatlant ofc.

Jó romantikus film...
A Walk to Remember, ezt nemrég néztem, olyan Love Story fílingje van.
Holiday, szintén mostani termésem, ez vígjáték és nagyon jó. //Bár ez pont Diazos
P.S. I Love you tényleg nagyon jó, az nekem is iszonyatosan bejött.
bozontkun | 2009-04-20 20:31
köszi! akkor mindenféleképpen megnézem a vágatlant is, mert pl barátnőmnek nem tetszett a vég , de ha van egy másik alternativa az lehet bejönne neki is. Amugy nekem nem volt gondom a film végével igy sem, de most kiváncsivá tettél : D
morgena | 2009-04-20 22:10
Lol, most végeztem a 23-as számmal. Hát ez eszméletlen jó volt!! Egyre jobban kezdem megkedvelni Jim Carey-t. Nagyon jó ez a film, kb olyan, mint A fiók, csak mondjuk 20szor jobb. Ajánlm mindenkinek! Nagyon ott van.
bozontkun | 2009-04-20 22:16
Jim Carey? Truman Show ^^ Lehet már irtam ide, nem is emlékszem, kcisit szeleburdi vagyok manapság... na szóval az egy jó filmje nagyon, nekem igen bejött! Milyen fiatal még ott ^^
morgena | 2009-04-20 22:38
Igen, azt is láttam, pont ezelőtti Carey filmem volt. Ezért mondom, hogy egyre jobban bírom. Vagy csak épp most kerülnek a kezembe az igényesebb filmjei. ^^
*PatricK* | 2009-04-22 17:06
Yesman?

megj.: 23-as szám listára

Spíler
Eh beteg. Olyan tréül indul hogy majdnem ki is kapcsoltam. Csak a zene vitt tovább. Utána meg a lényeg benne hogy spontán az egész. Nincs megtervezett akció meg ilyenek. Szal igazi faszagyerekes film.

Fűrész 5
Jajj. Nemvicces. Unalmas. Nemvéres. Nemlekötős. Tömören. Már kezdem unni azokat a filmeket amikben mindent kitervelnek és utána röhögnek hogy háhá meghalsz mert én tudtam hogy ez fogod csinálni. Remélem nem lesz 6. rész... bár ki tudja.

Amikor megállt a Föld
Nagyszerű, a régebbi változat sokkal értelmesebb volt. Bár ebben meg jobban átjött hogy miért is állt meg a Föld vagyis hogy egyáltalán megállt. A régiben ugye csak fél órára állt meg asszem de ez így jobb ahogy ebben van. De akkor lenne az igazi ha a kettőt összegyúrnánk. Mert aki csak ezt látta az nem érti egy csomó dolgot, főleg a lényeget hogy mi ez a robot.
djk | 2009-04-22 17:26
23-as szám valóban nagyon jó, de nálam az abszolút Jim Carey film az Ace Ventura.

Élyféli Etetés: Nos úgy ültem le, hogy egy jó film. De nagyot kellet csalódnom. Az egész filmnek nincs sok értelme. Nem félelemetes, csak sima trancsir film, de a trancsirozásból eég kevés van. Csak annak ajánlom, aki nagyon unatkozik.

A Dolog: Igaz már régebben is láttam, csak most szereztem be az új dvd verziót és inkább a kiadványról írék most. A szinkron persze nem az eredeti, de elég jó lett. A képminőség kiváló, mivel BD-t alakítoták át dvd formátumba. Az extrák nagyon érdekesek és mind feliratos. Aki szerette anó azok mindenféle képpen szerezék be. Aki nem ismeri az meg mindenféle képpen szánjon rá másfél órát, mert ez az egyik legnagyobb klaszikus horror film.
bozontkun | 2009-04-22 18:49
Tuti lesz Saw 6 xD
Csak az a baj vele, hogy már olyan szinten nem vágom hogy ki kicsoda hogy kész... az egészet egybe kellene megnéznem hogy tudjam mi a szitu kb...
Mindenesetre én érdeklődve figyelem a sorozatot, nem a favorit, de nem is találom rossznak.
djk | 2009-04-22 22:18
Karantén: Elég sokan azt mondták nagyon jó és az év horrorja. Nos én most megcáfolom. Elsőként egyből kicsit Blair Witch és Cloverfield jutott eszembe, ugyanis ugyan úgy let felvéve a film. Csak most nem házikamerával, hanem egy tv csatorna külső kamerájával. A történet arról szól, hogy egy műsorba a tűzoltok egy napját akarják felveni a főszereplők (aki természetesen egy nő és egy néger csávó). Nem is lenne gond, mert itt nincs az az eszméletlen ide oda kamera mozgatás. De ez a vírusos dolog már kezd kicsit unalmassá válni számomra. Egyszer meglehet nézni, de csak akkor áljatok neki, ha nem bírtok aludni.
[ Módosítva: 2009.04.22 22:19 ]
Morigan | 2009-04-22 23:11
djk írta:
Élyféli Etetés: Nos úgy ültem le, hogy egy jó film. De nagyot kellet csalódnom. Az egész filmnek nincs sok értelme. Nem félelemetes, csak sima trancsir film, de a trancsirozásból eég kevés van. Csak annak ajánlom, aki nagyon unatkozik.

Nálam a 23-as szám abszolút egyszer nézős volt, a vége tetszett de maga a történet vontatott és elég kényszeredett volt számomra. Viszont a fenti kritikával teljesen egyet értek, bár én annak se ajánlom, aki nagyon unatkozik.
Meg ugyanez a véleményem a Sziklák szeme 2-vel is, egyszerre néztem a két részt és amíg az első le tudott kötni (a vége kifejezetten tetszett azzal a rambo-henttel), addig a második rész teljes mélyrepülés. Nagyjából átvették az első rész néhány főbb elemét:
spoiler Kinyit
sivatag, randa mutánsok, erőszak és a karakterek hullanak mint a legyek, míg végül vki(k) a sarkukra áll(nak) és a fél bandát baltával-ujjal-kézzel-egyéb kézbe kapható szerszámmal kifüstölik az életből.
Csak ezt még jobban, még több hatással akarták fokozni, így az egész elúszott vmi zs-horrorba. Nagyjából a rész feléig néztem, utánna párhuzamosan elkezdtem netezni, mert kb. ennyire volt izgalmas.
Felejtős élmény.
A Karanténnal kapcsolatban: djk láttad ennek a filmnek az eredetét, hogy miből lett remake-elve? Vagyis a [REC] filmet? Csak azért kérdezem, mert tulajdonképpen ezt a 2 filmet egymással érdemes csak hasonlíttatni. A [REC] egy 2007-es spanyol horror, amit az amerikaiak 1 éven belül remake-eltek. Abba most nem megyek bele, hogy tetszettős vagy sem, inkább az a slusszpoén, ha egymás után nézed meg a 2 filmet.
[ Módosítva: 2009.04.22 23:13 ]
bozontkun | 2009-04-23 16:30
Hmm ez a Karantén felkeltette érdeklődésemet ^^
djk | 2009-05-01 03:01
Démoni Harcosok azaz Dog Soldiers
Hát én nagy lendülettel indúlttam neki ennek a filmnek, mert az előzetese nagyon tetszet. De a lendületből kicsit visszább vettem pár perc után. Mondhatni községi sebeségre lasítottam. Hogy miért? Nem azt kaptam amire vágytam, de még így is nagyon tetszet. CG dolgok hálistenek nincsenek benne, hanem minden csak maszk és ruha, mint annó az Alienek. A történet elég érdekesen alakúl, de nem érne semmit ez a film, ha nem lenne oly sok király poén. Bár sokan biztos nem értenék, de aki ismeri a fekete és groteszk poénokat és szeretik, azoknak nagyon fog tetszeni ez a film.
*PatricK* | 2009-05-07 15:05
A Star Trek filmek külön is megtekinthetők vagy kapcsolódnak a sorozatba?
Tomib | 2009-05-07 15:10
Ha már így felhozta valaki... Az új Star Trek filmben a fiatal Kirk gyerek az idősebb kirk akar lenni fiatalon, vagy a fia esetleg??
Superion | 2009-05-07 15:32
Patrick: félig-meddig kapcsolódnak, mert hát érdemes tudni a karakterek hátterét, meg ilyesmik, de igazából külön is élvezhetőek.

Tomib: az a srác James T. Kirk, vagyis az eredeti sorozat kapitánya, csak fiatalon.
Amolyan előzmény, ez a 11. film.
*PatricK* | 2009-05-07 15:44
Ok kösz a választ, akkor a közeljövőben megnézem az első 10 filmet hogy legyen valami fogalmam róluk.
Superion | 2009-05-07 18:54
Heh, jó szórakozást
Murder3 | 2009-05-08 00:47
Azt nem tudjátok a Crank2 mikor várható szinkronosan? ha egyáltalán lesz.
[ Módosítva: 2009.05.08 0:47 ]
djk | 2009-05-08 00:50
Mivel most megy a mozikban feliratosan, és úgy tudom a SPI forgalmazza talán Őssz elején várható a DVD kiadás és akkor lesz majd szinkronosan elérhető. (Álltalában egy film mozi vetitése 3-4 hónap)
morgena | 2009-05-08 11:53
De ez az új Star Trek ha előzmény, akkor nem gáz, ha nem láttam a másik filmeket, nem? ^^'
Superion | 2009-05-08 14:24
Áááá ugyan, akkor már az eredeti sorozat, amihez kéne, hogy illjen, a filmekhez semennyire sem fog. Főleg mivel az utolsó teljes mértékben Kirk kapitányos filmet (a 7.-et nem számolom, mert ott igazából csak mellékszereplő volt) '91-ben adták ki.

(Uram Isten, már 18 éve...)

Na szóval nem lesz itt semmilyen kapcsolódás, nekem elhihetitek, legalábbis fontos dologban biztos nem, max pár poénban, homeageben.
Mondjuk még nem láttam, az is igaz
bozontkun | 2009-05-09 21:28
Gyáhááháhháá, új kedvenc film szerintem: Spíler! Guy Ritchie film, szóval akinek bejött a Blöff meg a Ravasz az agy... annak tetszeni fog ez is. Barátnőmmel néztük tegnap késö este és szinte minden szereplőhöz be tudtuk azonosítani a másik 2 filmben lévő tagokat. Ami nem baj, mert nem az előző 2 film lemásolása, hanem egy újabb remek történet ez a film, csak el tudtuk volna képzelni a Blöff ill a Ravasz az agy szereplöivel is. De az új színészek is szerethetőek, illenek a légkörhöz. Csak ajánlani tudom mindenkinek!!! Mi dőltünk a röhögéstől
intoccabile | 2009-05-17 22:24
House of Wax http://www.imdb.com/title/tt0045888/
Nem nem Hilton kisasszony remeklésére hanem az eredeti Vincente Price verzióra gondolok... Igazi kis klasszikus már ha valaki tudja értékelni ezt a kissé ódon/elavult horror hangulatot... ja és majdnem hazai... Tóth Endre rendezte...

Onibaba http://www.imdb.com/title/tt0058430/
Furcsa egy film... elméletileg horror ez is de nem igazából mondanám rá hogy ijesztő... Viszont hihetetlenül erős az atmoszférája ami rendkívül nyomasztó így a nézőt az első perctől az utolsóig a székbe szegezi...

Dark Star http://www.imdb.com/title/tt0069945/
Korai John Carpenter film... Amolyan Scifi/Horror/Dráma hibrid akart lenni... mai szemmel nézve az efektek igen csak megmosolyogtatóak és a strandlabda mint űrlény már a borzalmas határát súrolja... De ezek ellenére vagy éppen ezért azért még szerethető...
morgena | 2009-05-29 23:05
Most néztem meg a City of Ember/Szikraváros filmet. Igazából végig tökre lekötött, bár azt nem mesélik el konkrétan, hogy miért kellett a föld alatt élniük. De a felvezetés nagyon megalapozta a hangulatot, anélkül fele ilyen jó se lenne ez a film. Érdekes, és a szó jó értelmében, úgyhogy ajánlom a kaland film kedvelőinek nagyon. Meg a többieknek is. ^^
djk | 2009-06-02 18:45
Nos most nincs új beszámolóm csak egy hír, bár lehet hogy már közismert. Resident Evil 4rész. Már 100% hogy lesz. Elméletileg jövőre tervezik. Rendező még kétséges. A Forgatókönyvet ugyan az írja aki az elözőket is Paul W.S. Anderson. A főszerepben marad Alice (Milla Jovovich) Valamint 2 további szerep is ismert már. Leon S. Kennedy (Jensen Ackles, My Bloody Valentine), valamint Kevin Ryman (Austin Peck, sorozat szereplő).
Egy másik kedvencről meg még mindig semmi újabb hír. Az Evil Dead új verziójáról. Egyenlőre csak annyi biztos, hogy Sam Raimi lesz a rendező és az író.
A rendező Raimi új filmje viszont hamarosan látható lesz itthon is a Pokolba taszítva = Drag me to hell c horror. Végre Sam visszatért ahoz amihez ért. És tervezi a Pókmanus 4et is.
*PatricK* | 2009-06-20 22:35
Megnéztem az A tökéletes trükk című csodát.

Úgy kezdődött hogy a wolverine után megnéztem hogy Hugh Jackman milyen filmekben is játszott még. Megláttam ezt, gondoltam jó lesz estére.

Néztük, néztük, jó volt. Elég lassan indult, de vevő vagyok az ilyen történetekre így mindent figyelmesen néztem (hát vagy nem). Egyszer csak vége lett, na mondom ez jó volt.

Aztán olvasgattam a neten róla kritikákat és koppantam, mondom Mi a fasz? ez hogye? Nem vagyok hülye de aki rájön a trükkre első nézésre annak gratulálok. Második nézésre kis emésztéssel valószínű magamtól is kitaláltam volna, bár ebben sem vagyok biztos (alapból szeretem az ilyen sci-fi, klón cuccokat szóval simán benyeltem). Vagy mégis igaz amit látunk??? váh összezavarodtam.

Szóval nézzétek meg

De kíváncsi vagyok aki látta hogy vélekedik róla?
[ Módosítva: 2009.06.20 22:45 ]
morgena | 2009-06-21 09:08
Szerintem fenomenális az a film! Én imádom, szerelem volt első látásra. Mondjuk én régen még az összes Hugh Jackman filmnek húzott szájjal álltam neki, mert utálom mikor valakit csak trendiségből (ő esetében az X-men kapta fel nagyon) mindenki imád (tisztelet a kivételnek). És nekem X-menben semmi extrát nem nyújtott, legalábbis az 1ben még nem. Na a lényeg, hogy a Tökéletes Trükknek is ódzkodva álltam neki, de hát nekem személy szerint rohadtul tetszett. Trükköket mondjuk valahogy megérteni se akartam, érdekelne érdekelne, de nem hiszem, hogy én laikusként majd rá fogok jönni, így nem is sokat agyaltam rajta. És nekem a film vége marhára bejött, pedig már mikor bemutatták Bale új trükkjét, tesóméknak akkor mondtam, hogy tuti [nem spoilerezek]. Szerintem nagyon jó film, egyik kedvenc.
Mellesleg Jackmant a Kate és Leopold óta szeretem. xD Az is nagyon tetszett. Sőt, rájöttem hogy én lényegében az olyan történeteket szeretem a legjobban, ami lényegében valóságos, csak van benne egy valami, ami fatasy/sci-fi/természetfeletti. Pl ilyen a Kate és Leopold is, meg pl Death Note, meg Tökéletes Trükk is.
jadu | 2009-06-21 10:08
A tokeletes trukk nagyon jo film, oda kell figyelni rendesen, kulonben csak nezel, h mi a sz.r van...

Amugy Christian Bale siman lejatszotta a vaszonrol Hugh Jackmant...

A Gepeszben figyeltem fel Christan Bale-re es eddig nem csalodtam a szineszi teljesitmenyeben
[ Módosítva: 2009.06.21 10:09 ]
*PatricK* | 2009-06-21 10:42
Na szal az Xpress-en olvastam egy elméletet amit gyártottak azt ide bespoilerezem, aztán mindenki gondolkodhat hogy igaz vagy nem

spoiler Kinyit
...Ami a klónozást illeti, én amellett a vélemény mellett vagyok, amit már több helyen is olvastam. Eszerint a klónozás nem létezik a filmben, mert minden képsor, ami annak létezését bizonyítaná vagy Angier naplójának vagy saját szavainak megelevenedése. Az ő célja pedig Borden félrevezetése volt, ahogy Borden is ugyanezt akarta elérni Angierrel. És mi van a kérdésekkel, amikkel ezt az elméletet meg szokták kérdőjelezni? Például: hogy került a hulla a tartályba? Nos, ha Angier a tökéletes trükk végrehajtásának szenteli életét, mindent és mindenkit feláldoz érte, akkor ne higgyük már, hogy nem tudná kiásni a hullát, és belerakni egy üvegtartályba. Pénze is van bőven, ha valakit le kell esetleg fizetni. Azt mondjuk nem tudom, hogy a végén tényleg minden tartályban van-e hulla, de ha van is, az előbbiek alapján ne gondoljuk, hogy Angier nem tudott volna a pénzéből mondjuk bábukat csináltatni a cél érdekében. Egyszerűen nincs olyan pillanata, részlete a filmnek, ami egyértelművé tenné, hogy a klónozás létezik, és ez szerintem szándékosan van így. Ellene viszont van érv, mégpedig elég nyomós. Arra gondolok, hogy a történetben szerepel két valódi személy: Tesla és Edison. Pedig az íróknak egyszerűbb lett volna kitalálni két tudóst, mint beleszőni a cselekménybe két olyat, aki tényleg élt. Akkor mért őket rakták mégis bele? Mert tudták, hogy ez - legalábbis ha a néző jobban belegondol - kizár minden "természetfelettit". A két tudós a biztosíték arra, hogy nem fantasztikus filmet látunk, vagyis hogy a klónozás nem létezik.
...
A film lényegét Angier foglalta össze az utolsó szavaival, miközben haldoklott: a nézők sosem a valóságot akarják látni, mert ez a világ sivár és unalmas. A nézők hinni akarnak a csodákban, ezért abban hiszenk, amiben hinni szeretnének, mert így emelkednek ki egy kis időre a zord valóságból......

....és a nézők MI VAGYUNK!!! Elhittük, hogy teleportálós-klónozós sztorit láttunk, közben pedig mi magunk is egy monumentális szemfényvesztés áldozatai lettünk.

Lényegében ennyi, van hosszabb kifejtés is aki erre kíváncsi az olvassa el ITT az első és második hozzászólást.
[ Módosítva: 2009.06.21 10:51 ]
*PatricK* | 2009-06-28 11:36
Jelentés a moziból

Transformers: A bukottak bosszúja
Most így hirtelen a címhez, látta egyáltalán a filmet aki fordította a címet???

Úristen... belépek a moziba, egy rakat derékcirkáló 5 éves. Kimegyek "mondom jó filmre jöttem be?" és igen. Hihetetlen, tele volt a mozi kisgyerekekkel, persze apuka anyuka kíséretében de kérdem én mit pattognak a szülők az animékre meg a rajzfilmekre??? hogy azokat tiltsák be mert erőszakos, arra is ki van rakva a 12-es karika azon is üljön a kölke mellett, ha meg nem akkor ne engedje hogy nézze.
Nade visszatérve a filmre. Jó-jó de az első része szerintem jobb. Megint az volt a fő gondom hogy mikor két robot "verekszik" abból semmit nem látni, mivel össze vissza pörögnek meg szuperközeliben mutatják stb. Ugye én nem vagyok nagy transformers rajongó, de így is próbálták megértetni velem hogy mi miért történik a filmben, de nem mindig sikerült. A sivatagos, Egyiptomban szenvedős rész túl elnyújtott, bár vannak benne vicces részek ez néha továbblendíti a lassan 0-ra csökkenő előrehaladást a történetben.
Szóval maradtak kérdések, elvárások de az a sanda gyanúm hogy lesz 3. rész isNem én voltam!
Trailer

Nász-ajánlat

Transformers után gondoltam a Terminátor helyett inkább valami vidámabbat választok. Ez lett a Nász-ajánlat Sandra Bullockkal. Nem csalódtam. Mostanság kevés jó vígjátékot láttam, de ez visszahozta a reményt.
Nem is tudom kritizálni, bár elég veszélyesen indult, beültem egyedül az utolsó sorba mellettem mind2 oldalt szerelmes pár Hahotázik huuh mentek a dolgok Szerelmes
Na szóval aki vevő a jó vígjátékra az indulhat is a legközelebbi moziba. Persze párban ajánlott
Trailer (ami elég gyengécske a filmhez mérve)
Superion | 2009-06-28 13:59
Hát igen, elég sok Bukott volt benne.

Én premier előtt láttam, angolul, persze.
Peter Cullen odavág.
Soundwave (a műhold) hangja pedig, gondolom ezzel újat mondok, Frank Welker. Hogy ki ő? Nos, ő adta - többek között - az eredeti Megatron hangját.
Igazából a történet megértéséhez nemigen kell rajongónak lenni. Összedobtak egy filmet, majd hozzápakolgattak pár TF univerzumbeli nevet, függetlenül attól, hogy odaillő-e.
Kamerarángatás és túlzoomolás az Bay stílus.

És igen, 2011/12-re tervbe van véve a harmadik rész is.

(Ha kérdésed van, csak kérdezz. )
Zsinder | 2009-06-30 17:25
Transformers 2
Nos, még múlt héten néztem meg moziban. Azóta minél többet gondolkodom rajta annál jobban okoz fizikai fájdalmat az a sok bugyutaság amit képesek voltak beletenni.... De valahogy mégsem tudok rá haragudni mert amikor kellett akkor nagyon odatették magukat a srácok.
Nem volt rossz film, de az első közelébe se ér, főleg azért mert azt hittem, hogy a második részt komolyabbra fogják csinálni... hát nem így lett. Gyerekes, bugyuta és nagyon szánalmas sokszor, de a harc azért kárpótol ha már a történet egy vicc.
bozontkun | 2009-06-30 20:39
Nekem nagyon tetszett a Part c. film... Anyósomnak szedtem le, szerinte szar volt... de nekem bejött... Történetét tekintve egy kalandvágyó srác van benne, aki fülest kap egy szigetről ahol sok fű van és gyönyörűszép tengerpart... aztán szerez utitársakat és elérnek a szigetre... nem kevés bonyodalom után a szigetlakók befogadják őket, minden simán megy.... DE mindenki követ el olyan dolgokat amiket később megbán... hát ittis egy ilyen dolog történt... és a mennyország lassan pokollá változik... főszereplen Leonardo DiCaprio... kicsit leht visszataszito mert ő a főhős, de szerintem jól játszotta. A film elég pörgős a zenéi nagyon illenek hozzá... csak ajánlani tudom...

néztem még filmeket... csak elfelejtettem hirtelen mit, meg fáj a kezem mert nem a saját gépemnél vagyok és tök hülyén kell irnom... majd ha eszembe jut vlamai akkor közlöm

tsűűűß

ui.: ez is kicsit olyan szívósabb film... ne mteljesen drogos de azért van köze hozzá... szóval ne megy Requiem for a Dream : D
[ Módosítva: 2009.06.30 20:40 ]
Keiji | 2009-06-30 21:26
bozontkun írta:
... főszereplen Leonardo DiCaprio... kicsit leht visszataszito mert ő a főhős, de szerintem jól játszotta.
Nem Igazán kedvelem "Leo"-t de be kell ismernem ebben a filmben valóban emlékezeteset nyújtott és kellemeset csalódtam benne. a Film valóban megér egy estét bozontkun-hoz hasonlóan én is csak ajánlani tudom és nem csak "Leo"-fanokank.

És ha már erre járok ajánlanék is valamit saját kútfőböl:
Nemrégiben néztem meg már életemben sokadszorra a Hair-t. Annak ellenére, hogy nem egy mai alkotás(1979) és a mondani valója az akkori társadalomra és a vietnámi háborúra (annak elítélésére) összpontosított mai szemmel is tanulságos, szórakoztató, és magával ragadó lehet. Hiteles képet alkot az akkori "hippi" társadalomról és az azzal járó életszemlétről. Érdekes bepillantást nyújt egy olyan világba amit mi fiatalok (ugyebár a magyar animerajongók többsége) egyáltalán nem ismertünk. Egy kis ízelitő amit sokan biztos hallotak már valahol:
http://www.youtube.com/watch?v=-1LRD3DtFAo
Aki kedvet kap a filmhez annak jó szórakozást^^
Murder3 | 2009-06-30 21:42
Lenne kérésem/kérdésem

Háborús 2. világháborús filmeket mondjatok már nekem lécci
pl oylan mint a Stálingrád meg hasonlókat ami a témával szorosan foglalkozik.
Komplikato | 2009-06-30 21:51
Vaskereszt, Ellenség a kapuknál
Keiji | 2009-06-30 23:21
Murder3 írta:
Háborús 2. világháborús filmeket mondjatok már nekem lécci
Az elit alakulat(Band of Brothers). Egy 10 részes sorozat, ha érdekelnek a háborús filmek és a 2. világháború akkor kihagyhatatlan. Az egyik legjobb háborús filmes alkotás amit valaha láttam.
kaldvi | 2009-06-30 23:31
Piszkos 12, a klasszikus.
Murder3 | 2009-07-01 00:17
Köszönöm a Band of Brotherst érdekel mert már hallotam róla egys mást.
De a többit is megnézem.
Igazából nem nekem kell de már valszeg én is meg fogom nézni ha letöltöm
bozontkun | 2009-07-01 12:28
meg ugye a Ryan közlegény megmentése, de szerintm azt mindenki ismeri

Keiji írta:
Nemrégiben néztem meg már életemben sokadszorra a Hair-t
Elfelejtetted megemlíteni hogy menynire jók a zenék benne, elvégre ez egy musicel Egyébként a Hair tényleg jó énis csak kismilliószor láttam... : D
djk | 2009-07-02 18:42
Végre eljutottam, hogy megnézzem a Transformers 2tőt. Nos azt kell hogy mondjam jobban meg lett csinálva, mint az első rész, harcügyileg. Történet itt sem sok ugyan úgy mint az első résznél. Itt végre eltudtam különíteni a robotokat harc közben mert nem volt centis ráközelítés, bár a boss fight itt is közel volt de átláthatóbb. A szerelmi száll a végére megint el lett nagyolva, ami nem illet bele. Legjobb a ikrek és a zsebrobot.
Én azt mondom, akinek tetszet az első rész, ezt se hagya ki, de rajongók csalódni fognak egy csöppet. Várom a 3mat.
Superion | 2009-07-03 01:39
Uh, az ikrek...
Nem voltak annyira rosszak, mint amire a film előtti infókból számítottam, bár sztem egy kicsit túl sokat káromkodtak. Csaodálom is, hogy nem PG-17.
Mindenesetre lehet, hogy rólunk hallunk majd még, sokan tiltakoznak ellenük, mint "nigga" sztereotípia.
djk | 2009-07-03 01:46
Kellenek az ilyenek is bele hidd el. Szerintem nem is volt túlzás a káromkodás, hanem pont kellő mennyiség volt. Bár az animnek nem vok rajongója csak régen voltam de már mindent elfelejtettem szinte, de nekem tetszett. Unalmas lenne ilyenek nélkül ez a film. Az elsőben is ott volt a nagypofájú, az is tetszett. Rem a 3. újra lesznek ilyenek.
Superion | 2009-07-03 12:56
100%, hogy lesznek.

Az ilyesmi dolgok nélkül rétegfilm lenne, az pedig még a kiadásokat sem hozná vissza, nemhogy profit nem származna belőle.
Márpedig a profit a lényeg.
*PatricK* | 2009-07-12 21:27
Já mozi megint

Jégkorszak 3 3D
Hát ettől sokkal többet vártam. Azt gondoltam hogy a 3D a vászonból kifelé fog megjelenni de nem. Sajna befelé lett 3D. Szóval olyan volt mint egy ablak és akkor ami mögötte van az 3D.
A film se volt egy nagy durranás, igazából a történetben sem haladtunk sehova, kivéve egy eseményt. Szóval sokkal jobbat vártam tőle, persze mellettem a sok 5 éves ájuldozott hogy hű de jó Hahotázik nekik tetszett. Meg szerintem a 3D néhol nem is volt jól megcsinálva, lesznek részek amik sima TV-n nézve is nagyobbat szólnak majd mert 3D-ben majdnem követhetetlenek voltak a gyorsabb részek. De kiemelkedő poénok se voltak, vagyis egyre se emlékszem...


Képlet
Aham... hát igen. A történet talán ami kiemelhető leszámítva a végét. Az elején érdekes volt meg jól meg volt csinálva de a végére már nagyon elszabadult. Egyébként most világvége láz van vagy mifene? 2012 is jön novemberben.


Terminátor - Megváltás
Izgalmas volt de semmi értelme. Egy jó akciófilmnek elmegy, másra nem jó. Egyébként benne van Schwarzenegger Hahotázik tisztára meglepődtem. Christian Bale se nyújt igazán kiemelkedő alakítást. Szóval a végén mikor vége lett a filmnek majdnem bekiáltottam hogy:
spoiler Kinyit
Baz'meg ennek sose lesz vége????
[ Módosítva: 2009.07.12 21:30 ]
bozontkun | 2009-07-12 22:30
Unborn: Elég hangosan néztük párommal... és sokszor megijedtem, volt benne pár érdekes jelenet.. de nekünk nem nyujtott valami nagy élvezetet, ha valaki galllyra meg akar ilyedni akkor annak jó, a történet... elmegy talán, de a vége már inkább akcio szagu volt... na mindegy egyszer nézhető. Másodszorra már nincs mitöl megijedni...
Poén:
spoiler Kinyit
A filmben az afró amerikai lány elüt egy kissrácot autóval, aki tök ugyanugy néz ki mint anno a Horrorra Akadva (nemtudomhányban) a srác akin még tolatásban is átmentek : D hihi

Varázsgombák: elég jó a hangulat, de ezt a poént már lelőtték kb a Magasfeszültségben, persze nem ilyen formában, de aki kicsit tud gondolkozni az lekeni hogy mégis mi ez az egész... egy szereplő mindent előre tud + gombák... = nem természetfeletti lények,demindegy XD

Mi volt még...
Fantasztikus Labirintus: szerintem sokan látták, a Requiem egy álomért c film női fsz-e a főszereplő itt is. meg David Bowie a koboldkirály... mai szemmel nézve elég unalmas és nem sok izgalmat nyújt de nosztalgiázni jó.
djk | 2009-07-13 19:40
Tim Burton és American McGee féle Alice Csodaországban első nyilvános képek The Mad Hatter szerepében Johnny Depp
[ Módosítva: 2009.07.13 19:43 ]
atis | 2009-07-15 13:28
Eddig még sosem csalódtam a Tim Burton-Johny Depp kombóban, bízom benne most se lesz ez másként
kaldvi | 2009-07-15 22:26
Ascii mátrix
djk | 2009-07-15 23:31
kaldvi írta:
Ascii mátrix

Valaki nagyon unatkozott
*PatricK* | 2009-07-17 12:52
Megint 17
Hmm, az alapszituáció már eléggé elkoptatott oda-vissza vonalon is. De mindig lesz egy név - jelen esetben Zac Efron - akivel el lehet adni 20adszorra is egy ilyen filmet, meg nem is árt ha van pár évente valami hasonló mert egy kis felvilágosítást nyújt a szülőknek hogy mi a dörgés mostanság a fiatalságnál. Már csak szegény Zac Efront sajnálom mert bár nem láttam még a High School Musicalt de asszem ott is ezt a kosárlabdázós tini dolgot vitte. Így hogy még ebben a filmben is ugyanazt alakítja szerintem elég nehéz lesz kitörnie ebből a szerepkörből. Bár a lányok nagy része visít meg minden szóval akár még javára is fordíthatja a mostani népszerűségét. (A másik ilyen "sztár" Robert Pattison a Twilight-ból de őt utálom mert paraszt)
Szóval a film történetéről felesleges írni de egyébként nekem tetszett. Akár többször is meg tudnám (fogom) nézni, persze nem Efron úr miatt. Inkább Leslie Mann fogott meg teljesen az esetem

Éreztem hogy ha az életben lenne olyan mint az animékben hogy brutál orrvérzés tör ki a fiúkon egy jó nő láttán akkor nekem az most jött el.Hahotázik
Majd elfelejtettem hogy angolul néztem meg, persze belepillantottam a magyar szinkronba is egész elfogadható bár amennyit láttam belőle nem mindenhol jó a fordítás, hozzá/átköltötek az eredeti szöveghez képest így viszont pár poén elveszett


Felkoppintva
Ezt csak azért kezdtem el mert hirtelen kíváncsi lettem miben játszott még Leslie Mann. Hát elég gyér film volt, inkább nem ajánlom senkinek. Bár Katherine Heigl is az egyik főszereplő. A történet annyi hogy van egy újdonsült TV-s csaj (Katherine Heigl) aki a kinevezését megünnepelvén elmegy egy buliba, találkozik egy szerencsétlen férfival de a sok pia hatására együtt mennek haza és lefekszenek egymással. Na mit ad Isten, terhes lesz és úgy dönt megtartja a babát. A film a baba születéséig kíséri nyomon a két fiatalt. Inkább nem próbálkozok tovább Judd Apatow rendezésű filmekkel a 40 éves szűzzel 10 percig se jutottam. Bár lesz nemsokára a Funny People amiben Adam Sandler az egyik főszereplő de ez se győzött meg.


Zsenikém - az ügynök haláli
Már halogattam jó ideje, utóbb kiderült tiszta hülye voltam. Végül is egy jó kis vígjáték, akcióval tele. Ezzel mindenki tehet egy próbát. Anne Hathaway


A boszorkány hegy
Mivel ilyen melegben még aludni sem lehet így megnéztem ezt a Walt Disney filmet. Kellemesen csalódtam benne, mondjuk nem vártam sokat. Lezuhan egy ufó nem messze Las Vegastól, de a benne lévő űrlények elmenekülnek. Aztán egy taxis két fiatalt vesz fel akiknek egy rakat pénze van és teljesen hülyén beszélnek. Itt kezdődik a kaland, természetesen üldözi őket a hadsereg és egy idegen fejvadász is (aki szerintem elég nagy Csillagkapu koppintás kinézetre).
Mellesleg én a Walt Disney láttán valami mesés hülyeségre számítottam, de ez nem az.
[ Módosítva: 2009.07.17 13:43 ]
balaaz | 2009-07-29 19:29
Ádám almái - még csak most néztem - kihagyhatatlan.
djk | 2009-08-11 01:44
G.I. Joe:
Nos tudni kell rólam, hogy imádom Stephen Sommers filmjeit.
Na szóval. Mivel én nem voltam kiskoromban olyan nagy Joe rajongó csak amolyan kezdő szinten, ezért a történetet nem ismerem. Én ezzel a filmmel meg voltam elégedve. Voltak benne jó trükkök, jó poénok és történet hiányában meglepő fordulatok. Aki annyira nem ismeri a G.I. Joe történetet, de szereti a jó akció filmet annak csak ajánlani tudom. De viszont, aki nagy rajongó lehetséges, hogy nagy csalódás lesz ez a film.
Nálam 10/9
Ben Tennyson | 2009-08-14 23:42
Na, ha már *PatricK* egy mondatban megemlítette...
Azok közül, aki látta, ki mit gondol a High School Musicalról?
morgena | 2009-08-15 10:02
HSM:
Hát,, történet szempontjából valahol fagypont alatt kallódik nálam. Az első rész rossz, van benne kb két jó szám, meg az egyikre táncolni is tudnak. A 2.nak nagyon jó a zenéje, itt már legalább kezdenek értelmes koreográfiák lenni, míg a 3.ban ismét romlik a zene minősége, viszont maga a megvalósítás itt a legjobb. Nagyon színpadias az egész - nem csak azért, mert itt épp egy darabot adnak elő - és nekem ez nagyon bejött.
Azért érdemes megnézni őket, mert tényleg egyre jobb lesz az egész, bár a két főszereplő karakter engem totál nem fogott meg(lehet mert már kinőttem a 10enéves korszakomból), talán a "főgonosz" Sharpay volt a legjobban megformált.
Viszont tényleg a két főszereplő idegesítőbb, mint mikor a Fushigi Yuugiban Miaka és Tamahome 5 percen keresztül egymás nevét suttogják, és könnyeiket visszafolytva, belassítva, rózsaszín háttér előtt futnak egymás karjaiba. Na most már el lehet képzelni. xD

Jah és ha már valami zenés-táncos produkcióra van valaki kiéhezve, akkor Chicago, vagy Szíven érted Rapes, vagy You got served. Ezek mind mind hosszú mérföldekkel jobbak és értelmesebbek... És még napestig itt sorolhatnám mi az. xD
[ Módosítva: 2009.08.15 10:04 ]
Shinx | 2009-08-15 21:36
Láttam egy nagyon jó filmet az öslakó-t,nem mesélném el a történetet de egyszerüen elképesztő akit jóbban is érdekel az ezen a linken elolvashatja az ismertetöjét.
Ha nem láttátok volna tényleg nagyon a topon van de elöre szolok,aki csak az akciokat és a sok vért szereti annak nem fog tetszeni.
Ja és hogy ne keresétek hiába,(már ha érdekel egyáltalán titeket) tessék itt megtaláljátok http://www.rdi-board.com/showthread.php?t=61995&page=1047.
Bocsi ezért a nagy lerohanásért de még mindig a film hatása alatt vagyok.
[ Módosítva: 2009.08.15 21:38 ]
bozontkun | 2009-09-06 00:26
Másnaposok: év legjobb vígjátéka, szakadtunk rajta tényleg. irto nagy poénok vannak benne és sose lesz unalmas a történet során. aki nevetésre vágyik az garantáltan megkapja! és még egész egyedi is hozzá ^^

Már megint 17: elmegy, van benne pár jó poén, de ez inkább olyan egyszernézős dolog. Előttem már ugyis kifejtették jobban... Az elf srácot csiptem benne

Alkonyat: eddig mindenki azt mondta hogy milyen jó stb... hát leültünk és megnéztük párommal... de ez, valami förtelem volt. lapos történet, megvalósítás is elég gyenge... tök semmilyen az egész. én nem értem a rajongókat. olvastam egy fórumon hogy egy lány egymás után 5x nézte meg... hát én fejbelőttem volna magam ha enyniszer végig kellett volna néznem, dehát izlések és pofonok...

Becstelen Brigantyk: ezt is annyira beharangozták. én szeretem a tarantino filmeket, de ez valahogy nagyon gyengére sikeredett... be is aludtam rajta. asszem ezzel tul nagyot akartak alkotni és nagyon nem sikerült. azaz inkább ugy mondom hogy nekem nem tetszett..

Péntek 13 6: ez jo volt, klasszik horror, jobb mint a mostani szennyek nagyrésze. tervezem hogy megnézem az összeset egyszer ha lesz időm!

Halott lány: ezt mindenki figyelmébe ajánlom, eléggé lehúzós film, nem happy endel. több fejezetből áll és lassan lassan összerakódnak a részletek. a film olyan mintha nem lenne befejezve, és elég sok dolog homályos, de a hangulata eléggé el tudja baszarintani az ember napját, meg is kellett néznünk egy south park epizódot nehogy tul elragadtassuk magunkat : P Ezt azért ugy ajánlom...

21 Las Vegas ostroma: ez kicsit olyan Ocean's 11 stb... feelinges dolog. Vegas, kaszinók, black jack (aszem ez volt ) Feelingre is hasonlít akinek tetszett az, ez is tetszeni fog. Jók a zenék alatta
kaldvi | 2009-10-27 22:51
Mély harapás: könnyed horror-thriller vagina dentataval fűszerezve
kíváncsi lennék a végén lévő loungeszerűség címére
bozontkun | 2009-11-06 16:47
mély harapás egy szar : D

ami most tetszett az a District 9 meg a Tim Burton: 9
Alkibiades | 2009-11-06 17:21
Nekem mostanában amik bejöttek (bár inkább anime-t nézek szabadidőmben ) :

Másnaposok Rock`n Roll; Spanom csaja - ezt a két vígjátékot nem érdemes kihagyni sztem

Komolyabb filmek közül a Gettó milliomos, amit mindenkinek látnia kell sztem.

Sajnos gagyiból többet is láttam mostanában, úgyhogy amit SOHA ne nézzetek meg :

Szállító 3 - nem tudom, hogy vett rá haverom, hogy megnézzem, de a filmek legalja
Dragon Ball Evolution - bár sose láttam volna, annyira gagyi
És hát bocs GI Joe rajongók, de annál gagyibb jelenetet a végén...
spoiler Kinyit
Arra gondolok, mikor odafordul a csajszi öccse az addigi főgonoszhoz és egy nevetséges maszkot felvéve azt mondja: "A nevem Parancsnok", na az nagyon gáz... brazil szappanopera mellékszereplőit sem láttam még ennél gagyibb szituációban
riczsilver | 2009-11-06 17:30
Letöltöttem egy tavaly nyáron megjelent költségvetésileg B-kategóriás, de kidolgozásilag egy annál jobb horrorfilmet.
WHEN EVIL CALLS

A bohóc, olyan mintha S. King AZ c. könyvéből bújt volna elő, a történet meg Halálosztó és más Djinn-es horrorsztorik utódja lenne.

Nekem speciel a kétértelműséggel való játék és a hozzákapcsolódó brutalitás tetszik benne.
spoiler Kinyit
például, mikor a lány azt kívánja SMS-ben hogy bárcsak tüzesebb lenne, erre a kölnit rá fújja az arcára, majd megakarja gyújtani a cigijét és belobban az arca.
vagy egy másik lány, nézi a leszbikusokat, s azt kívánja, hogy bárcsak ő is olyan "ennivaló" lenne... erre az egyik leszbi elmegy, a másik kikezd a csajjal, majd szépen lassan megeszi... marad egy kar, az igazgató meglátja: ezek a mai fiatalok túl sokat szórakoznak... és belevágja a kukába Hahotázik
djk | 2009-11-12 12:26
Végső Állomás 3D: Szokásos halál üldözi a túlélőket. A 3. rész után már éreztem, hogy csak a pénz miatt van, de ennél nagyon. Nem igazán kötött le. A számítógépes trükkök ebben a részben tűntek fel a legjobban. Remélem már nem akarnak további részeket csinálni belőle.

Rémségek Cirkusza: (A könyvet nem ismerem sem a Twilightot) Érdekes volt. Groteszk, vicces és izgalmas. Bár voltak néha unalmas részek. Jó kis vámpíros történet kerekedett belőle. Várom a folytatását.
djk | 2009-11-15 19:08
2012:
Eljő a világ vége. A Maják nem írták tovább naptárukat és sokan úgy vélik azért mert tudtak valamit a világ végéről. (Szerintem csak kifogyott a tintájuk ennyi naptár utánHahotázik )
Nos a filmről. Mindenki ismeri Roland Emmerich filmjeit. A Tökéletes Katonával elkezdte sikereit, a Csillagkapu átvitte a sikerfilmek világába, A Függetlenség Napjával a csillagokba került, A Godzilla kicsit rombolt a tekintélyén, a Holnapután még azt is megfagyasztotta, az I.E. 10000-rel visszatért a kezdőszintre és végezetül a 2012-vel elpusztítja a világot és ezzel együtt a fizetés felét, mivel olyan jól megcsinálta a filmet, hogy ez akár 1000x is megnézheti az ember és akkor sem fogja megunni. Ezt vártam el Rolandtól. Remélem nem lesz megint egy megbotlása és nem kezd megint a leejtőn lefelé menni.
Ajánlom minden katasztrófa film kedvelőnek és úgy mindenkinek nemtől, kortól(azért ne 5 éves legyen az illető) és vallási hovatartozás nélkül.
riczsilver | 2009-11-16 14:29
djk írta:
Rémségek Cirkusza: (A könyvet nem ismerem sem a Twilightot) Érdekes volt. Groteszk, vicces és izgalmas. Bár voltak néha unalmas részek. Jó kis vámpíros történet kerekedett belőle.
Én olvastam a könyvsorozatot (12 rész, Darren Shan), a filmet pedig nem, habár haverok azt mondják, hogy hozza a könyv színvonalát.
bozontkun | 2009-11-18 22:43
én elkezdtem a filmet csak mozis volt és azt nem csipem, de tetszett. bár én a könyvet csak egy ideig olvastam, talán 9-es, 10es részig? fene se tudja. de a film attol eltekintve h kb senki nem ugy néz ki mint ahogy elképzeltem, egészen tetszett legalábbis amit láttam belőle.

mostanában sok filmet nézek... ami nagyon megfogott a Kamera által homályosan. full stoner film, kivülállóknak lehet nem fog tetszeni. végén ledöbbentem, szomorkodtam. a megvalósítás [cenzúrázva] érdekes ugye egy kicsit fura ez a rajzos-filmes grafika, de szerintem profi. majdnem akkora... najo talán akkora nem, vagyis közel járt nálam a requiem for a dream végén megtapasztalt érzéshez amitkeltett bennem. ajánlom ^^

a bedrótozva is jó volt, az meg ilyen sci fi szerű. mutik ,csipp az agyban, emberek befolyásolása, egy speciális ember aki más mint a többi alany, jó izgi, bejött.

koponyák, ez elég régi film. csak leszedtem mert nem kellett seedelnem de végülis nem bántam meg. középsuli, titkos szervezet, ködös háttér, bűnök, zsarolások, happy end.

meg néztem pár olyan filmet amit nagyon nem is akrok megemlíteni pl tournament,dead or alive (lol) meg hasonlok... 18 éves szüzröl nem is beszélnék inkább : D
morgena | 2009-11-19 08:08
Koponyák szerintem nagyon jó film. Így hirtelen a Holt költők társasága jutott róla eszembe, pár hete láttam, nekem utóbbi jobban bejött, de a Koponyák is nagyon korrekt film.
Mostanában láttam még a Szerelembe zuhanva/Falling in Love című 1984-es filmet, egy romantikus film, nagyon szép történettel, Robert De Niroval és Meryl Streeppel. Nagyon jó volt, aki nem ódzkodik ettől a stílustól, az vessem rá egy pillantást.

Meg gondoltam legyűröm a Penge trilógiát, mert ugyan az első két részét láttam, de a Trinity-re már jópár éve csorgatom a nyálam, csak még nem jutottam el odáig. Az utolsó 20 percre meg tönkrement a DVD, vagy nem is tudom. Úgyhogy majd egyszer vmikor befejezem, ha megint nem jön közbe valami. Amúgy nemtom, kicsit fura lett Penge karaktere, vagy lehet a színész nem tetszik, olyan nemtom. Az a "Én vagyok a [cenzúrázva] csávó", de közben nevetségesen biggyesztem a szám és artikulálok. De azért tetszett, tetszett.
bozontkun | 2009-11-19 15:07
szerintem Wesley Snipes (lehet elirtam) tökjó penge, bár őszintén szólva nekem az 1. rész tetszett, a többi anynira nem jött át.

ma megnéztem a Fightingot, bejött, tetszett ez a leégett amerikai bunyós gyerek meg a többi köret. ok kicsit sablon de szerintem jó lett lassítások és túlzások nélkül. ajánlom
gery78 | 2009-11-20 13:21
Hát sajnos sikerült megnéznem a 2012 című szuper produkciót. Jesszusom , ezt a hatalmas nagy sz..t,
mind a története, mind a kivitelezése, a színészi teljesítményről meg ne is beszéljünk.
Miért kell minden 5 percben éppen hogy megmenekülni, vagy az érzelem nyálkáinak folynia a képernyőn folyamatosan, miért kellett ezt két óra 20 percre csinálni.
Ezt a filmet kb 2 év múlva a tescoban 500Ft-ért lehet majd megvenni papír zacsiban.

Azért mondjak jó filmet is amit mostanság láttam "Utolsó ház balra" egy jó kis thriller
"Hajsza" Mickey Rourke-kal, és egy nagyon jó vígjáték "Zack és Miri pornót forgat" aki látott már Kevin Smith filmet (Shop Stop) az tudja mire számíthat.
djk | 2009-11-21 11:19
Elkövettem egy nagy hibát. Reménykedtem, hogy a Borat után talán jót alkotnak a németek a Brünoval, de nem. Sőt rosszabbat. buzulás és unalom az egész film alatt. egyedül csak a zene volt a jó.
Senkinek sem ajánlom.

gery78: szerintem meg tévedsz a 2010 árával kapcsolatban. Mivel a IE 10000 sem annyi, pedig az tényleg a rendező mélypontja.
*PatricK* | 2009-11-21 12:28
Brüno-ból elég a trailert megnézni abban benne van az összes poén...

2012-t meg nincs is értelme megvenni mert 3 év múlva már nem lesz min lejátszani

Nekem egyébként tetszett. Nem értem mi bajod volt a színészi játékokkal, szerintem jó volt és örvendetes hogy nem kértek fel egy nagy nevet aki az egész világot megmenti...
Azért kell minden 5 percben menekülni mert így megmarad a dinamika, nem tudom milyen filmeket nézel a mostaniak közül de a legtöbben már így mennek a dolgok, ha nem pörög akkor kukába vele. E felé haladunk, a lassú "akció"filmeknek leáldozott.
Egyébként meg az ilyen képi világú filmekért van értelme a Blu-ray technológiának.


Viszont tegnap megnéztem az Excsajok szellemét, vagy mi a címe
Valami jó vígjátékra számítottam de ebben nem volt túl sok víg Kuncog Ez a téma már elég unalmas. Arról nem is beszélve hogy az excsajok szerepelnek a legkevesebbet a filmben. Mondanám hogy voltak benne tanulságos részek de nem... pedig én elég romantikus alkat vagyok



Majd elfelejtettem megnéztem a 9 című animációs filmet is.
Poszt-apokaliptikus világ, látszólag élettelen a gépek kiirtották az emberiséget de mégis marad valami a régi világból ami még reményt adhat.
Szerintem érdemes megnézni, csak 1óra 15 perc. Magyarul szinkron nincs de van hozzá felirat, nem beszélnek sokat szóval ez nehogy bárkit is elrémítsen. Tim Burton is közreműködött
[ Módosítva: 2009.11.21 12:45 ]
morgena | 2009-11-21 15:42
Nekem tetszett az Excsajok szelleme, mondjuk én nem is úgy ültem be moziba, hogy tipikus romantikus-vígjátékot fogok nézni. Szerintem jól kezdődött, a múltas rész nagyon jó volt, jelen kevésbé, a jövősnek meg szerintem nagyobb filozófia tartalmat akartak adni, csak igazán nem sikerült. De ettől függetlenül tetszett.
riczsilver | 2009-11-23 14:40
2012: megnéztem. 10x készültem csak ki idegileg, a 11.-nél már majdnem ideg-összeroppanást kaptam, csak akkor kezdtek vissza venni a tempóból, szerencsémre.

spoiler Kinyit
Amikor ártatlan emberek halnak meg tömegével a fejesek miatt, az mindig kiborít. De ennél meg kegyetlen volt a hatás, hiszen a tematika a világvége volt.

Egyébként várható lesz az AstroBoy amerikai-japán-hongkongi animációs film a mozikban, s csak lestem rajta.
MaRtiN | 2009-11-23 20:40
Hipervándor. Recept egyszerű, végy egy Árnyékot mixeld össze egy amerikai tinivígjátékkal, csöpögtess rá egy kis melodrámát, fakanállal csavarj kettőt (de ne túl nagyot) az alaptörténeten és már kész is vagy.
Az orbitális hibáit leszámítva egyszer nézhető, szórakoztató darab. Bár a megnézése után némi hiányérzetet hagyhat az emberben...
*PatricK* | 2009-11-23 20:44
MaRtiN írta:
Bár a megnézése után némi hiányérzetet hagyhat az emberben...
Kb. akkorát hogy ezt minek is néztem meg?Hahotázik

Najó egyszer tényleg meg lehet nézni de tényleg ne várjon senki semmi maradandót.
[ Módosítva: 2009.11.23 20:45 ]
morgena | 2009-11-23 21:30
A könyvet lehet magyarul kapni? Mindkettőt? Asszem csak két részes.
ErGo PrOxY | 2009-12-20 17:59
Sziasztok .
Ma megtörtént az amiről azt hittem már sosem fog bekövetkezni.
Megnéztem egy amerikai filmet ami nem más volt mint az Avatar.
Kissé nehéz szavakba foglalni amit a film megtekintése közben éreztem.
Azért mégis csak megpróbálkoznék vele. Azt hiszem hogy a legjobban úgy tudnám leírni hogy fantasztikus! Sohasem fordult még elő velem hogy ilyen mértékben együtt tudtam volna érezni a karakterekkel. Volt hogy együtt nevettem a szereplőkkel volt hogy a könnyem kicsordult. A történetére adnék is úgy 8 milliárd pontot a 10ből. Ha pedig bárki kíváncsi rá hogy miért vagyok ennyire elragadtatva a filmtől az nézze meg! Ami biztos hogy megszerzem dvd-n vhs-n Blu-ray-en, csak mert a játékot ami kiváló kritikát kapott és az egyik legjobb film adaptációnak tartják már meg is rendeltem
bozontkun | 2009-12-20 21:54
Nocsak, épp ma beszélgettünk Avatarról haverokkal, bár én még többet nem tudok róla mint az a kék lény ami myspacen reklámozza magát : D De akkor hamár valakitől ilyen jó visszajelzést kaptam akkor lehet hamarabbra teszem a megnézését! geil *-*
*PatricK* | 2009-12-20 22:32
Én azt hallottam róla hogy IMAX moziban az igazi, az meg ugye csak Pesten van így nem tudom meg akarom-e nézni kék-piros 3D-ben egyáltalán.
ErGo PrOxY | 2009-12-20 23:05
Hát szerintem nem feltétlenül szükséges 3d-ben nézni.
Az a látvány világ ami a néző szeme elé tárul, minden formában és dimenzióban csodálatos!
Én még sosem láttam filmet ami ennyire magával ragadott volna.
Bár ehhez a műhöz nem sűrűn kapcsolódik, azért megjegyezném hogy már csak fél év és lesz Avatar the last airbinder is
veravero | 2009-12-20 23:09
Én 3d-be néztem meg az Avatart. Nagyon jó volt a film is és a látvány is.
djk | 2009-12-21 09:11
Nos ez nem filmkritika, hanem bejelentő a várható filmekről amik jobbak vagy érdekesebbek:

2010es megjelenések:
Alice Csodaországban (r.: Tim Burton; Magyar Premier: 2010 Március)
Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. rész (Amerikai premier: 2010. november 19.)
Alkonyat 3 (Amerikai premier: 2010. június 30.)
Kaptár 4 (Milla ismét, a rendező: Paul W.S. Anderson)(Amerikai premier: 2010. augusztus 27.)
Üvegtigris 3 (premier: ????)
Sikoly 4 (Amerikai premier: 2010. október.)
Fűrész 6 (hova folytatják már?)(Amerikai premier: 2009. október 23.)
Legion (Jó kis horrornak ígérkezik; 2010. január 22.)
Átok 3 (Amerikai premier: 2009. március 24.; Magyar: ?????)
Perzsia hercege: Az idő homokja – Prince of Persia: The Sands of Time (Amerikai premier: 2010. május 28.; Producer: Jerry Bruckheimer)
A Vasember 2 – Iron Man 2 (Amerikai premier: 2010. május 7.)
Titánok Harca – Clash of the Titans (Remake)(Amerikai premier: 2010. március 26.)
Predators (Ragadozó 3 – Predator 3)(Immáron a Predatorok bolygóján; Rendező: Nimrod Antal; Amerikai premier: 2010. július 7.)
Jurassic Park 4 (??????)
Rambo 5 – Rambo V: The Savage Hunt (????)
Toy Story 3 (Amerikai premier: 2010. június 18.)
Shrek Forever After – Shrek 4 (Amerikai premier: 2010. május 21.)
Beverly Hills-i zsaru 4. (2010.??.??)
Nemzet Aranya 3 – National Treasure 3 (2010.??.??)

2011es megjelenések:
Mission: Impossible 4 (Amerikai premier: 2011.)
Harry Potter és a Halál ereklyéi: 2 rész (Amerikai premier: 2011. július 15.)
A karib tenger kalózai 4 – Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides (Jack visszatér, de Elizabeth nem és Williem is meghal, valamint egy újabb trilógia első része lesz; 2011.??.??)
Kaptár 5 – Resident Evil 5 (Milla ebben már nem szerepel és elvileg az első egyfajta feldolgozása lesz)
Sin City 2
Alien prequel (Alien 5) (Ridley Scott rendezi az Alien 5. részét, mely egy előzmény lesz)
Mad Max 4
Cars 2 – Verdák 2
Feketék fehéren 2 (Újra a testvérek)
Spider Man 4 – Pókember 4
Indiana Jones 5 (Mindenki megegyezésre jutott, tehát lesz 5. rész)
Sötét zsaruk 3
Szellemirtók 3
Transformers 3 (Amerikai premier: 2011. július 1.)
Batman 3 (Vagyis az részek 3. része)
Underworld 4
G.I. Joe 2 (Mindenki marad, kivéve a rendezőt)
Terminator 5 (Ez érdekes lesz)

2012 megjelenések:
Halálos Iramban 5 (A régi gárda újra együtt, lehetséges, hogy Európai földön)
Alkonyat 5

A 2010es adatok igazak a legtöbbnek már van Előzetese is. Lesz miből csemegézni jövőre is. Jó filmezést 2010re is
[ Módosítva: 2009.12.21 9:17 ]
veravero | 2009-12-21 11:21
Rambo 5???
Tényleg lesz miből csemegézni.
riczsilver | 2009-12-21 15:45
Tényleg... ennyi folytatás már kiszúrja a szemem...
Urzu_7 | 2009-12-21 15:55
Kaptár 4 az jó lesz, de az nem Resident Evil, csak épp az első része kapta a Kaptár alcímet?
Clash of the Titans szintén jó lesz, ha lesz Imax-os verzió
Prince of Persia, ???? Érdekes
G.I. Joe 2, már várom.
Halálos Iramban 5, ez lesz akkor az Old Model? xD
-
Az AVATAR nem semmi 3D-ben meg Cinema4-ben
-
A 2012 tényleg jó lett? Mert ha tényleg, akkor megnézem Gondolkozik
MaRtiN | 2009-12-21 18:14
Urzu_7 írta:

A 2012 tényleg jó lett? Mert ha tényleg, akkor megnézem Gondolkozik
Ritka mód gagyi, tipikus amerikai katasztrófafilm. A főhősöknek pont mindig van idejük "kiszenvediük magukból a monológjaikat" nagyon drámai... Ha valaki meghív, vagy ingyen meg tudod nézni és nagyon nincs más amit nézhetnél akkor lesd meg. Amúgy felejtős.

Jó kis lista amúgy, van egy-két várományos amit már most szívesen megnéznék belőlük..
bozontkun | 2009-12-21 19:13
nem is tudtam h az új Harry Potter 2 részes lesz o.O
annyira belemennek vajh?
bár ennek örülök mert még nem olvastam végig a könyvet így meg még bőven van időm... merthát szar úgy nézni hogy még nem olvastad... úgy annyira gondolom nem rossz. de könyv után nézve nekem anynira nem jöttek be a filmek. azért kiváncsi vagyok
Urzu_7 | 2009-12-21 19:17
MaRtiN írta:
Ritka mód gagyi, tipikus amerikai katasztrófafilm.
Akkor marad az Astro Boy
djk | 2009-12-21 20:13
Urzu_7 írta:
MaRtiN írta:
Ritka mód gagyi, tipikus amerikai katasztrófafilm.
Akkor marad az Astro Boy

Ne hallgass Martinra. Iszonyat király film. Ha tetszett anno a Függetlenség napja, akkor mindenképp nézd meg.
veravero | 2009-12-21 20:20
Láttam ma egy moziajánlót, de persze a film címéről lemaradtam, de nagyon érdekel.
Ez egy szamurájos film, amibe a főhőst valami ázsiai pop énekes alakítja. Van benne még egy sötét bőrű nyomozónő és talán az ázsiai fickót a testvére akarja eltenni láb alól. Ha ebből a komoly leírásból rájönne valaki miről van szó az nagyon jó lenne.
[ Módosítva: 2009.12.21 20:21 ]
riczsilver | 2009-12-21 21:03
djk írta:
Ne hallgass Martinra. Iszonyat király film. Ha tetszett anno a Függetlenség napja, akkor mindenképp nézd meg.
Igaza van, tetszeni fog neked, főleg ha szereted Amerikát romokban látni
Urzu_7 | 2009-12-21 21:29
riczsilver írta:
Igaza van, tetszeni fog neked, főleg ha szereted Amerikát romokban látni
Imádom USA-t romokban látni, ezért megnézem
G.I. Joe 2
-
És egy kérdés: Keanu Reeves-nek van egy új filmje (már min ő szerepel benne ) ami 'elvileg' hasonlít a Matrix-ra, valaki tudja mi a címe?
ErGo PrOxY | 2009-12-21 23:58
The day the earth stood still esetleg? Bár azt hiszem ez nem sokban hasonlít a Matrix-ra.-
------
Nincs mit.
[ Módosítva: 2009.12.22 8:11 ]
Urzu_7 | 2009-12-22 00:30
Megnéztem nemzetközi trailer-ét és ennek kell lennie, köszi
fene se tudja miért emlékeztem Matrix-ra
bozontkun | 2009-12-23 13:17
Teso emlitett egy olyan filmet ami egy puskagolyó életét mutatja be... valaki tudna címet mondani esetleg?
Morigan | 2009-12-23 17:30
Azért ebből a várható listából kapásból feltűnt a Terminator 5, ami McG hagymázas szövegén alapul, miszerint ő szeretné folytatni, de erről semmi megerősítés nincs, pláne hogy még a Terminátor jogokat is most árusítják. Meg a Halálos Iramban 5, nincs aláírva semmilyen szerződés a színészekkel vagy bármilyen megegyezés, szóval ez sem biztos.
[ Módosítva: 2009.12.23 17:31 ]
djk | 2009-12-23 17:44
Azért írtam csak azt, hogy a 2010esek biztosak. A Halálos Iram 5 egyenlőre csak a szereplők vállalták el és az ő ötleteik vannak meg. A T5 csak be van jelentve, hogy lesz és várhatóan addigra elkészül. Minden infó az Intercom-tól van.
[ Módosítva: 2009.12.23 17:45 ]
kaldvi | 2009-12-23 18:39
Avatar az utóbbi idők legjobb scifije, újszerű helyzet újszerű körülmények közt.
Csak sajna még csak kamerás verzió van belőle.Tekergőzik
MaRtiN | 2009-12-23 22:22
Urzu_7 írta:
riczsilver írta:
Igaza van, tetszeni fog neked, főleg ha szereted Amerikát romokban látni
Imádom USA-t romokban látni, ezért megnézem
... és KB ezzel le is írtad a filmben a pozitív dolgokat. De akkor már inkább King-Kong, vagy Godzilla, azokban is pusztul az Amik világa.

Avatar meg tényleg nagyon jó, erősen gondolkozom, hogy megnézzem e 3D-ben is.
Morigan | 2009-12-24 01:01
djk írta:
A T5 csak be van jelentve, hogy lesz és várhatóan addigra elkészül.
A T5-tel kapcsolatban találtam ezt a bejegyzést, ami szerint még nincs megállapodás a franchise eladásának ügyében, ergo ha még senki sem birtokolja a jogokat, akkor biztos filmre se nagyon lehet számítani, csak emiatt írtam a korábbit.
djk | 2009-12-24 07:49
Jó igaz az én forrásom kicsit régebbi bejelentés. De a tervben van. Előbb utóbb lesz.
ErGo PrOxY | 2009-12-24 08:11
Biztosan lesz folytatása a Terminator-nak.
Szerintem csak annyi kérdéses hogy mikor.
Személy szerint én jobban örülnék egy Godzilla 2-nek vagy egy Függetlenség napjának.
bozontkun
Lord of War - Life of a bullet
Ha emlékeim nem csalnak akkor nincs más film amiben ilyen részletesen mutatnának be ilyesmit.
Egyébként a filmet érdemes megnézni nagyot alakít benne Nicolas Cage!
---------------------------
Igazán nincs mit, egyébként pedig boldog karácsonyt mindenkinek.
[ Módosítva: 2009.12.24 8:22 ]
bozontkun | 2009-12-24 08:20
hálásan köszönöm, valószínűleg ez lesz az, de ha esetleg mégsem, azt hiszem akkor sem bánom meg ha megnézem
riczsilver | 2009-12-24 10:14
MaRtiN írta:
... és KB ezzel le is írtad a filmben a pozitív dolgokat. De akkor már inkább King-Kong, vagy Godzilla, azokban is pusztul az Amik világa.

Az a baj a King Konggal meg a Godzillával, hogy egy várost spéciznek ki, nem az egész országot. Ebben a tekintetben sokkal jobb (számomra) a Szupervulkán
spoiler Kinyit
volt is nem egy ráemlékeztető jelenetsorok a 2012-ben
vagy a Holnapután...

Egyéb:
Ha McG akarja a T5 jogait, akkor nagyon fel kell húznia a gatyáját, legalább annyira, hogy maga fölött tudja megkötni.

spoiler Kinyit
Mondjuk a T4 látványra szép, és ha a történetet nézzük (a Vissza a jövőbe-trilógia alternatív idő útjai után) még aránylag reális is. Hisz Connor már tud az ember külsejű T-ről, nem egyszer volt hozzá szerencséje. A SkyNet ezt viszont tudja, hiszen ott volt a 2-ben az egyik kar és a chip, s nem minden anyagot tudtak a CyberDine-nél megsemmisíteni.
Hiszen a CyberDine és katonaság együtt működött (kiderül a T3-ból és a T4 elejéből)...
Ha úgy vesszük a T4 alapja logikus, hiszen nem a megszokott idővonal megy, hanem az folyamatosan elterelődött. Ezért volt más és más a gép-ember háborúnak kitörése az első 3 rész alatt.

De a T5-öt ettől remélhetőleg nem McG rendezi, hanem vaaki más, aki a rendezést illetően nem a milliós nagyságrendű költséggel bíró látványosságra helyezi a hangsúlyt. Ennyi erővel egy roncsderbire elmegyek...
[ Módosítva: 2009.12.24 10:14 ]
MaRtiN | 2009-12-24 11:13
A Holnapután sem volt rossz, de ha választanom kellene akkor inkább az mint ez a mostani 2012. Nekem ez egy kicsit túlzottan is cukormázas "amerikai álom" jellegű volt. Már elsőre is borzoltam a szemöldökömet mikor éppen az utolsó pillanatban, az út leszakadása előtt evickéltek el a repülőig. De amikor ugyan ezt a "beomlik mögöttem (és pont mögöttem) az út/épület/egyéb objektum de én megmenekülök mert főhősvagyok" jelenetet vagy sokadszorra akarták lenyomni a torkomon úgy voltam vele mint a kacsa tömésnél... Elsőre se szerettem, hát még sokadszorra. Ehhez még hozzájöttek a több perces "megható búcsúdialógok"...

T 5-el meg úgy leszek akár a 4-el és a 3-al is. Megnézem mert folytatás, de nem lesznek inkább nagy elvárásaim vele szemben és akkor biztosan tetszeni fog =)
riczsilver | 2009-12-24 11:19
MaRtiN írta:
T 5-el meg úgy leszek akár a 4-el és a 3-al is. Megnézem mert folytatás, de nem lesznek inkább nagy elvárásaim vele szemben és akkor biztosan tetszeni fog =)

Igen, ez is egy fajta módszer. Én a Harry Potterekkel vagyok így... Szerintem a 6. film egyáltalán nem ragaszkodott a könyvhöz.
ErGo PrOxY | 2009-12-24 12:15
Én talán a Harry Potter 3-at láttam utoljára de valahogy az sem nyerte el igazán a tetszésem.
Nem váltotta ki belőlem azt amit a Gyűrűk Ura és a Mátrix, hogy látnom kell a folytatást.
--------------------------
Érdekesen hangzik, köszi az infót!
[ Módosítva: 2009.12.24 12:30 ]
riczsilver | 2009-12-24 12:17
ErGo PrOxY írta:
Nem váltotta ki belőlem azt amit a Gyűrűk Ura és a Mátrix, hogy látnom kell a folytatást.
Hamarosan kieresztik a Gyűrűk ura "folytatását", a Babót (The Hobbit, ha jól tudom), s tervbe van véve még a Szilmarilok is.
Edit: A Babó két részben, a Szilmarilok is lehet, hogy így lesz.
[ Módosítva: 2009.12.24 12:17 ]
*PatricK* | 2010-01-09 13:50
Na szóval Avatar vagyis Avatar mert ugye kék.

Még karácsony előtt láttam simán 2D-ben, aztán elmentem 3D-re is. Nem igazán vagyok lenyűgözve. Bár mi "vidékiek" ugye a mozijainkkal nem képviselünk egy IMAX színvonalat, így arról nem tudok nyilatkozni, csak a CinemaCity sima mozis 3D-s változatáról.
Szóval adják ezt a bazinagy szemüveget ami kb 1,5x szélesebb mint kellene, és nincs kis fejem vagy ilyesmi. Na de tekintsünk el a szemüvegtől ami már alapban csökkenti a komfortérzetem.
Elkezdődik a film, hű 3D de még mindig csak befelé, de ezt már említettem a Jégkorszak 3-nál is. Jójó nézzük tovább ohh futnak, csak az a baj hogy semmit nem látok belőle mert a 3D elcseszi az egész gyors mozgásos részeket, állóképeknél, lassú mozgásnál jól néz ki, de amikor valami történik is akkor már elég gyenge. De nembaj folytassuk, a film felénél már majdnem kifolyt a szemem meg rángatózott mivel a gyors mozgású részeknél nem tudott rendesen fókuszálni.
Szóval ennyit a nagy áttörésről. Szar. Amíg nem oldják meg a szemüveget, gyors mozgású részeket, azt hogy kifelé is 3D legyen addig én nem megyek többet CC 3D vetítésre. Gondolom IMAX-ben ezek a gondok nem merülnek fel.
2D-s változat viszont nagyszerű, éles és minden látható.

De a filmről is pár szót. Nekem ez olyan átlagos történet. Láttam már sokszor. Nem nagy újdonság. Annyi teszi egyesek számára "jobbá" a többitől hogy egy teljesen új CG-s világot alkottak meg hozzá, szerintem ezért megy az ájuldozás.
Van pár dolog amit nem igazán értek, van viszont ami érthető, a navik azért nagyobbak mint az emberek mert kisebb a gravitáció értem. De miért kékek? És annak a farkasutánzatú izének mi a francért van 6 lába? Akkor már miért nem 8???? A paciknak meg a nyakukon van az orruk??? Ezek ilyen biológiai defektek?? Még a madárdinoszauruszok a legvalóságosabbak.
[ Módosítva: 2010.01.09 13:54 ]
MaRtiN | 2010-01-09 20:38
*PatricK* írta:

De a filmről is pár szót. Nekem ez olyan átlagos történet. Láttam már sokszor. Nem nagy újdonság. Annyi teszi egyesek számára "jobbá" a többitől hogy egy teljesen új CG-s világot alkottak meg hozzá, szerintem ezért megy az ájuldozás.
Számomra a szerethető karakterek tették érdekessé, meg ez a természetközeli Navi-világfelfogás
*PatricK* írta:

Van pár dolog amit nem igazán értek, van viszont ami érthető, a navik azért nagyobbak mint az emberek mert kisebb a gravitáció értem. De miért kékek? És annak a farkasutánzatú izének mi a francért van 6 lába? Akkor már miért nem 8???? A paciknak meg a nyakukon van az orruk??? Ezek ilyen biológiai defektek?? Még a madárdinoszauruszok a legvalóságosabbak.
Ne legyünk már ennyire egyszerűek. Attól, hogy te a civilizációt emberi keretek között egyféle úton tudod csak elképzelni egy egészen más bolygón/galaxisban/naprendszerben kialakulhatott ilyen módon is a "valóság", vagy ennél cifrábban is. Ez csak egy lehetséges út volt, ami megközelítőleg hasonlított a miénkhez. A kék meg gondolom azért volt, hogy kihangsúlyozzák az idegenszerűségüket. De ha nagyon meg akarnám magyarázni első blikkre azt mondanám, hogy a környezet domináns színe is a kék volt, ergo ha evolucióról beszélünk evidens, hogy a fauna színvilága döntően meg fog egyezni a flóra színvilágával vagyis nem látok kivetnivalót benne.

Értem, hogy szerinted túl van hype-olva, és azért igyekeztél kritikus szemmel megtekinteni, és hibákat találni benne, de ha csak filmként nézed és nem elvárásokkal mész meglesni kellemes darabnak mondható, ami biztosan leköt arra a cirka másfél órára míg bennülsz (feltéve ha nem rókázol be az első 15 perc után a 3D okozta sokk miatt, de az már más tészta... ) Én még egy esetleges második megnézést is megsaccolok neki (persze majd ha már kijön valami DVD formájában. )
[ Módosítva: 2010.01.09 20:39 ]
kaldvi | 2010-01-09 21:03
A szöcskéknek lábukon van a fülük.
Pandorapedia
[ Módosítva: 2010.01.09 23:32 ]
aldereon | 2010-01-09 21:13
Nos Avatar:

Láttam 3D-ben, és azt kell mondjam, nekem nagyon nagy élmény volt. a hulló pernyék, és a repkedő legyek az őserdőben...
MaRtiN írta:

Számomra a szerethető karakterek tették érdekessé, meg ez a természetközeli Navi-világfelfogás
na ezzel én is egyet értek. nekem az jött le, hogy a mondanivalója (az a kicsi) az, hogy az emberi telhetetlenség végtelen. (ez így van) Egy látványos gondolatébresztő a környezetvédelemre
Nekem ami a Navik világfelfogásában tetszett, hogy nem lehetett őket megvesztegetni pálinkával, golyószóróval, nem tudták egymás ellen fordítani a törzseket. Ez egy kicsit valószerűtlenné tette őket, mondhatni ettől voltak leginkább földönkívülinek tekinthetőek.
Amúgy meg a flóra fauna, nekem tökre bejött... sokkal inkább fantsy mint sci fi, és én szeretem a fantasykat... (aki meg játszik bármilyen online rpg-vel az fönn se akad az ilyen lényekenKuncog, és szerintem így is túlságosan földhözragadt volt a lények kinézete. A kutya az kutya volt, igaz 6 lábbal, a tigris is, meg a ló is, és a majom is... mindnek 6 lába volt De legalább színesek voltak

A történet jól átgondolt volt, és így elsőre nem is találtam benne semmi kifogásolhatót, talán csak azt, hogy megint amerikai hősös sztori (mit várunk tőlük) és megint egy valaki ment meg egy bolygónyi embert, akarom mondani Navi-t

Azonkívül én túl kicsinek tartottam az emberek katonai erejét. bár igaz, hogy a bolygó civilizációs szintje miatt nem kellett sok, de azért az emberiséget nem ilyennek ismerem, hogy "á egy idegen bolygó, tele repülő, mászó bazinagy szörnyekkel, meg indián őslakókkal, ne vigyünk magunkkal semmi komolyat, majd megbeszéljük inkább..." szóval ha a navik kiírtásáról lett volna szó, azért egy szőnyegbombázás, vagy egy taktiaki atom belefért volna... csak mint irakban vagy afganisztánban. Ott se sokkal nagyobb a civilizációs szint, csak előtte már adtak el nekik kalashnyikovot meg pálinkát, hogy aztán legyen miért lebombázni őket... (pálinka mint vegyi fegyver)

Nos végezetül én is megkockáztatok neki egy második megnézést, de csak DVD minőségben. nagyon látványos, élvezetes film volt, csak magukért a természeti képekért is érdemes volt megnézni. és szerintem mivel már most bevételi rekordokat döntöget, tutira lesz belőle 2,3,4,5.... rész... (ha már nem lehetett Titanic II)
lcs5 | 2010-01-09 21:39
*PatricK* írta:
De miért kékek? És annak a farkasutánzatú izének mi a francért van 6 lába? Akkor már miért nem 8???? A paciknak meg a nyakukon van az orruk???

A 6 lábra lehet magyarázat a szokatlan környezet . A földi környezet inkább 2D-s a Pandóra inkább 3D (bele kell számolni a függőleges egymásra épülő területeket )

A kék bőr lehet álcázás a naphoz való alkalmazkodás a légkör hatása .

Az orrnyílás szerintem logikusabb .( minél közelebb van a tüdőhöz annál gyorsabb cirkuláció , illetve lecsökken a gégesérülés esélye ).

aldereon írta:
Azonkívül én túl kicsinek tartottam az emberek katonai erejét. bár igaz, hogy a bolygó civilizációs szintje miatt nem kellett sok, de azért az emberiséget nem ilyennek ismerem, hogy "á egy idegen bolygó, tele repülő, mászó bazinagy szörnyekkel, meg indián őslakókkal, ne vigyünk magunkkal semmi komolyat, majd megbeszéljük inkább..." szóval ha a navik kiírtásáról lett volna szó, azért egy szőnyegbombázás, vagy egy taktiaki atom belefért volna... csak mint irakban vagy afganisztánban. Ott se sokkal nagyobb a civilizációs szint, csak előtte már adtak el nekik kalashnyikovot meg pálinkát, hogy aztán legyen miért lebombázni őket... (pálinka mint vegyi fegyver)

Nem a földi haderőről volt szó . Csak egy cég szórakozott .Az emberek katonai múlttal rendelkező zsoldosok voltak .
Superion | 2010-01-10 00:33
MaRtiN írta:
Értem, hogy szerinted túl van hype-olva, és azért igyekeztél kritikus szemmel megtekinteni, és hibákat találni benne, de ha csak filmként nézed és nem elvárásokkal mész meglesni kellemes darabnak mondható, ami biztosan leköt arra a cirka másfél órára míg bennülsz (feltéve ha nem rókázol be az első 15 perc után a 3D okozta sokk miatt, de az már más tészta... ) Én még egy esetleges második megnézést is megsaccolok neki (persze majd ha már kijön valami DVD formájában. )

Inkább három, nem?

Mindenesetre én még egyszer meg fogom nézni, ezúttal IMAX 3D-ben, megér annyi pénzt a film által nyújtott vizuális orgia, DVD-n már úgyis csak gagyi 2D lesz.
A zenét meg majdnem megkönnyeztem, nagyon jó volt - legalábbis egy ilyen audiofil számára, mint én.
dottris | 2010-01-10 01:53
*PatricK* írta:

Szóval ennyit a nagy áttörésről. Szar. Amíg nem oldják meg a szemüveget, gyors mozgású részeket, azt hogy kifelé is 3D legyen addig én nem megyek többet CC 3D vetítésre. Gondolom IMAX-ben ezek a gondok nem merülnek fel.
2D-s változat viszont nagyszerű, éles és minden látható.

Mélyen egyetértek. Én Pesten Westendbe néztem, de a végén mán azt hittem, hogy megvakulok...

Történet meg... Egy jó titkárnővel 15 perc alatt hozható a forgatókönyv. Az meg mán rohadtul irritál, hogy az amcsi filmekben rang szerint döglenek meg a katonák. Először ellövik a közlegényeket, aztán a tizedeseket és a kapitány mindig a végére marad, ráadásul annyira immortal, hogy egy kisebb hadsereg legalább kell a legyőzéséhez...

Amúgy annyira nem rossz, csak hát amerikai és ott a látvány az úr. Ha az ember nem akar gondolkodni, akkor ez az ő filmje.
[ Módosítva: 2010.01.10 1:55 ]
Tomib | 2010-01-10 14:49
A Goemon-t látta már valaki?
Érdemes megnézni?
MaRtiN | 2010-01-10 21:21
MaRtiN írta:
leköt arra a cirka másfél órára míg

Superion írta:
Inkább három, nem?
Lehetséges, csak hasraütve mondtam egy megközelítőleges filmidőtartamot, mert lusta voltam utánanézni, ezért is volt ott a cikra megjelölés
[ Módosítva: 2010.01.10 21:33 ]
Superion | 2010-01-11 00:47
Nem kukacoskodni akartam.
MaRtiN | 2010-01-11 21:32
Gondoltam =)
Más: Zombis horrorok.
Mondjatok már pár jót plz!
Amiket eddig láttam: Zombie Land, Holtak Hajnala, Holtak Naplója, Holtak földje, 22 nappal később, 22 héttel később, Resident Evil (avagy a magyar ferdítés csődje= A Kaptár trilógia)
Van még olyan amit kihagytam de érdemes megnézésre? (régi fekete-fehér "bábparádék" nem játszanak )
riczsilver | 2010-01-11 21:37
MaRtiN írta:
Gondoltam =)
Más: Zombis horrorok.
Mondjatok már pár jót plz!
Amiket eddig láttam: Zombie Land, Holtak Hajnala, Holtak Naplója, Holtak földje, 22 nappal később, 22 héttel később, Resident Evil (avagy a magyar ferdítés csődje= A Kaptár trilógia)
Van még olyan amit kihagytam de érdemes megnézésre? (régi fekete-fehér "bábparádék" nem játszanak )
A klasszikus darabokat szereted? Akkor a George A. Romero-féle trilógiát (Élőholtak éjszakája, Holtak hajnala (197, Holtak napja) iktasd be akkor. Vagy The Cemetary Man (1991), de ha alaposan keresel, itt találsz biztos nem egyet:
HOUSE OF HORRORS --> Vault
Mondjuk nem zombis, de zombiforma horror látványra, az az Evil Dead 1-2 (1985-ös magyar fordítás csődje: Az erdő szelleme, ma már javítva Gonosz Halottakra). A 3.-at, az Army of Darkness-t hagyd kis, mert az olyan mint a francia név: Jacques Phosch [Zsák Fos].
De ha jobban belegondolok, az eredeti Re-Animator, amely H.P. Lovecraft novellájából készült.
[ Módosítva: 2010.01.11 21:38 ]
morgena | 2010-01-12 07:41
Tegnapelőtt láttam a Fegyverneppert. Nagyon tetszett. Nicholas Cage-nek mostanság nem csípem a filmjeit vagy nagyon rosszat alakít, de ez számomra igazi gyöngyszem volt olyan jól elszórakoztatott. Ajánlom, de ne egy mesterműre számítsatok!
gery78 | 2010-01-12 10:21
MaRtiN ha kedveled Tarantino filmeket , akkor nézd meg a Terrorbolygó-t, elég jól sikerült zombi film. Meg egy régebbi , de ez nem kifejezetten zombis film a Halálhajó.
[ Módosítva: 2010.01.12 10:29 ]
sabic | 2010-01-12 20:27
MaRtiN írta:
Más: Zombis horrorok.
Mondjatok már pár jót plz!
Ha hülyeség is jöhet, akkor ajánlom a Redneck Zombies filmet. Annyira kaki, hogy már azért is röhögni lehet rajta.
riczsilver írta:
A 3.-at, az Army of Darkness-t hagyd kis, mert az olyan mint a francia név: Jacques Phosch [Zsák Fos].
Nekem meg pont a harmadik rész tetszett a leginkább. Teljesen oda voltam a humorvilágától.
morgena írta:
Tegnapelőtt láttam a Fegyverneppert. Nagyon tetszett. Nicholas Cage-nek mostanság nem csípem a filmjeit vagy nagyon rosszat alakít, de ez számomra igazi gyöngyszem volt olyan jól elszórakoztatott. Ajánlom, de ne egy mesterműre számítsatok!
Egyik kedvenc filmem Cage bácsitól, én is csak ajánlani tudom. Csinálhatnának még sok-sok hasonló kaliberű filmet. Amúgy lehet, csak azért nem volt gondod ezzel a filmjével a mostani alkotásaihoz hasonlóan, mert már 5 éves.
Teri-chan | 2010-01-12 21:12
nekem valami jó és újonnan kiadott történelmi film kellene, amikor még test a test ellen harcolt. Sokat láttam, nem sorolnám fel őket.
kaldvi | 2010-01-12 21:23
gery78 írta:
MaRtiN ha kedveled Tarantino filmeket , akkor nézd meg a Terrorbolygó-t, elég jól sikerült zombi film. Meg egy régebbi , de ez nem kifejezetten zombis film a Halálhajó.
[ Módosítva: 2010.01.12 10:29 ]
Nagyon jó kis film, a vége pedig mintha 1 sokkal nagyobb kaliberű filmhez lett vna kitalálva.
sabic | 2010-01-12 21:34
Teri-chan írta:
nekem valami jó és újonnan kiadott történelmi film kellene, amikor még test a test ellen harcolt. Sokat láttam, nem sorolnám fel őket.
Nem tudom, új alatt pontosan mit értesz, de tudom ajánlani a Mongol című filmet. 2007-es alkotás, és szerintem nagyon jóra sikerült. Biztos tetszeni fog.
Teri-chan | 2010-01-12 21:41
sabic írta:
Teri-chan írta:
nekem valami jó és újonnan kiadott történelmi film kellene, amikor még test a test ellen harcolt. Sokat láttam, nem sorolnám fel őket.
Nem tudom, új alatt pontosan mit értesz, de tudom ajánlani a Mongol című filmet. 2007-es alkotás, és szerintem nagyon jóra sikerült. Biztos tetszeni fog.

Ez még beleesik abba a kategóriába. 2006-tól számít a dolog.
Ezt meg a fiam majd beszerzi
MaRtiN | 2010-01-12 21:43
Köszi az ajánlásokat (meglássuk mi lesz =) ), gery78: Tarantino filmek meg alap (Bár a Becstelen Brigantik még hátra van, de csak mert nem találtam megfelelő minőségűt belőle ) Talán csak egy rossz filmet láttam tőle a Alkonyattól pirkadatig-ot. Pedig olyan jól induló thrillernek tűnt... (mondjuk a hús-gitar volt az ami betette a kaput =D - aki látta érti mire gondolok... )
sabic | 2010-01-12 21:47
Hát az Alkonyattól pirkadatik hatalmas film. Nekem a kedvencem az ütvefúró+karó kombináció. Amúgy ha jól tudom van második, és talán még harmadik része is.
riczsilver | 2010-01-12 21:50
sabic írta:
Hát az Alkonyattól pirkadatik hatalmas film. Nekem a kedvencem az ütvefúró+karó kombináció. Amúgy ha jól tudom van második, és talán még harmadik része is.

Jól tudod. A spanyolos képű faszi az örök mellékszereplő benne Nonszensz a másik kettő... rókabőr.
Az elsőben nekem a vízipuskás szenteltvíz-locsolás volt nagy... kicsit húsvét-feeling, ahol a csajok a vámpírokSzétloccsant a feje

Egy másik topikba is beírtam ezt, de mivel minél gyorsabban kell segítség ezért ide is (ezt azért többen nézik):
keresem a Paulie (199 című filmet magyar szinkronnal.

Azért szeretem, mert
1) egy végtelenül aranyos film egy papagájról, aki a gazdáját keresi;
2) igazi emberi jellemek vannak benne;
3) férfiként szégyellem kicsit bevallani, de ezen tudok sírni, mert annyira jól eltalált a vége...
[ Módosítva: 2010.01.13 15:39 ]
djk | 2010-01-15 18:11
Van egy rossz hírem a film rajongóknak. A FHM azaz a Fórum Home Entertainment (Hungary), Február elsejétől nem forgalmaz egy filmet sem. Az ok még nem derült ki. Aki akar az ő forgalmazásuk alatt megjelent filmet venni, menjen az XPressz oldalára és ott az Akciókra. Vagy a nagyobb áruházakba.
Urzu_7 | 2010-01-15 18:23
djk írta:
Van egy rossz hírem a film rajongóknak. A FHM azaz a Fórum Home Entertainment (Hungary), Február elsejétől nem forgalmaz egy filmet sem. Az ok még nem derült ki. Aki akar az ő forgalmazásuk alatt megjelent filmet venni, menjen az XPressz oldalára és ott az Akciókra. Vagy a nagyobb áruházakba.
Biztos a Sony felvásárolta, ahogy ismerem őket Hahotázik

-

Újabb filmet keresek. Ez egy 300 paródia, továbbá van benne minden, Rocky, GTA SA és még egy csomó más. Valaki tudja a címét? Kérlel
riczsilver | 2010-01-15 18:25
Urzu_7 írta:
Újabb filmet keresek. Ez egy 300 paródia, továbbá van benne minden, Rocky, GTA SA és még egy csomó más. Valaki tudja a címét?
Meet the Spartans
Urzu_7 | 2010-01-15 18:31
riczsilver írta:
Meet the Spartans
Köszi ez az
és már dvd
MaRtiN | 2010-01-15 20:46
sabic írta:
Hát az Alkonyattól pirkadatik hatalmas film. Nekem a kedvencem az ütvefúró+karó kombináció. Amúgy ha jól tudom van második, és talán még harmadik része is.
Van, de azok szörnyűbbek az elsőnél (színvonalban, ha ezt lehet annak nevezni )
Én most egy olyan filmet keresek, ami nemrég jelent meg (legalábbis remélem, hogy megjelent), és olyan "Én a robot" jellegűen arról szólt, hogy az emberek egy bizonyos hányada ún. robotokban élt, randiztak, szórakoztak, és csupa olyan dolgot tettek amit a tényleges testi valójuk nem engedett meg nekik. A film bonyodalmát az okozza, hogy valaki elkezdi kinyírni a felhasználókat, akiknek elméletileg nem lenne szabad meghalniuk míg a robotot irányítják. Ennek a kiderítésére pedig szakosodik a főhős, aki most hirtelen nem tudom hogy ki. Na ez a katyvaszos leírás lenne az alapszitu, a kérdés pedig adott. Melyik ez a film? (Remélem valaki tudja/látta)
[ Módosítva: 2010.01.15 20:47 ]
kaldvi | 2010-01-15 20:52
Bruce Willis a főszereplő és a címe Surrogates.
-------------------------------
A Kabinláz annyira nem nagy durranás de a végén lévő poénért érdemes megnézni.
[ Módosítva: 2010.01.15 20:55 ]
riczsilver | 2010-01-15 20:54
MaRtiN írta:
Én most egy olyan filmet keresek, ami nemrég jelent meg (legalábbis remélem, hogy megjelent), és olyan "Én a robot" jellegűen arról szólt, hogy az emberek egy bizonyos hányada ún. robotokban élt, randiztak, szórakoztak, és csupa olyan dolgot tettek amit a tényleges testi valójuk nem engedett meg nekik. A film bonyodalmát az okozza, hogy valaki elkezdi kinyírni a felhasználókat, akiknek elméletileg nem lenne szabad meghalniuk míg a robotot irányítják. Ennek a kiderítésére pedig szakosodik a főhős, aki most hirtelen nem tudom hogy ki. Na ez a katyvaszos leírás lenne az alapszitu, a kérdés pedig adott. Melyik ez a film?

Elsőre a koreai Natural City jutott eszembe, de így... Ghost in the Shell Live Action? nem tudom hogy áll, csak azt tudom, hogy két éve még tervezgették a dolgot
[ Módosítva: 2010.01.15 20:54 ]
MaRtiN | 2010-01-15 21:10
kaldvi írta:
Bruce Willis a főszereplő és a címe Surrogates.
... avagy hasonmás. Ezt kerestem, köszi
djk | 2010-01-15 21:17
MaRtiN írta:
kaldvi írta:
Bruce Willis a főszereplő és a címe Surrogates.
... avagy hasonmás. Ezt kerestem, köszi

Ő az, de egy jó darabig csak a mozis változat van még. DVD Rip esetleg február elején lesz. Megjelenés Február 10.
kaldvi | 2010-01-15 21:27
Blue Dragonon már Blu ray ripek is vannak.
djk | 2010-01-15 21:28
Csak én magyar vonatkoztatással értettem ami hivatalos. De ne másolgassuk, hanem vegyük meg, vagy soha többé nem lesz magyar forgalmazású dvd. A FHE is ezért fejezte be, mert nem érte meg neki, már már csőd szélén állt a sokk másolgatás miatt. Az hogy mi lesz a Sony, Columbia/TriStar, ABLO, SPI, New Line Cinema filmjei így is már kérdőjelesek. Lehet hogy ezeket is a Csehektől fogjuk beszerezni, mint a Warner filmeket.Már csak az Intercom maradt, aki jobb és minőségi filmeket kiad.
[ Módosítva: 2010.01.15 21:34 ]
riczsilver | 2010-01-16 19:55
A Nightmare on Elm Street (2010) trailer

Megláttam ezt és mondom: TE JESSZUS ÚRISTEN! És ha ez mmég nem lett volna elég, itt van még ez is: IMDB

KI ez a pojáca, aki Freddy Krueger-t? Az a szerep igazán Robert Englund volt kiélezve. Elvégre csak eljátszotta 7 részen + Freddy vs. Jason-ben?
Ki rendezte? Michael Bay... Csak látványos lesz, de nem elég hatásos... Wes Craven diliházba kerül, ha ezt meglátja. Jó, a Texasi láncfűrészeshez még értett aránylag, de most MUSZÁJ ELCSESZNI A JÓ KLASSZIKUSOKAT?

Eleve egy hiba szembetűnő a trailerben: nem üldözik a szülők Kruegert kocsin, s nem egy kisházba menekül be. Egy kabinja volt a kiszuperált gyárépületben, ahol újságcikket vágott ki a tettéről, amikor bedobták hozzá szó nélkül a Molotovot.
Aztán dominál az első rész, de vannak jelenetelemek a további 5 részből (mivel a 7 azt mondja ki, hogy az első 6 csak film, Krueger valójában egy kitalált személy, akinek a formáját egy ősi álomdémon öltötte fel, s így védik az ifjúságot)...
KATASZTRÓFA!
kaldvi | 2010-01-22 23:42
Coraline: 3d-s változatot is letöltöttem belőle, de hol lehet 3d szemüveget kapni?
Amúgy nagyon jó kis történet és a zenéi is jók.
Meg imént néztem a Solarist, már nem először, és mindig letaglózóan drámai hatással van rám, olyan szép szomorú történet.
Meg tök zsibbasztó a zenéje.
sabic | 2010-01-23 12:03
kaldvi írta:
Coraline: 3d-s változatot is letöltöttem belőle, de hol lehet 3d szemüveget kapni?
Nézz körül itt.
kaldvi írta:
Meg imént néztem a Solarist, már nem először, és mindig letaglózóan drámai hatással van rám, olyan szép szomorú történet.
Én is sokszor meg akartam már nézni, de olvastam a könyvet, és tudom, hogy szinte semmi köze egymáshoz a kettőnek, így kicsit vonakodok. Esetleg te is olvastad? Mert akkor elmesélhetnéd milyen volt utána a filmet látni.
Pilica | 2010-01-23 22:32
No, ma végre sikerült megnézni a Sherlock Holmesot. Jó volt, nagyon jól eltalált soundtrackkal, de ezt már annyian elmondták, nem is ez az érdekes.
De előtte a trailerek között ott volt a Clash of the Titansé is.
Gyerekek. Ez valami annyira istentelenül epic, földi ésszel szerintem fel sem fogható. Megőrülök, egyszerűen nem bírom abbahagyni, mindig újra és újra kell néznem. Ha már másért nem, a látványért (és ha a zene is ilyen b@szott jó lesz akkor amiatt is) mindenképp meg kell majd néznem.
kaldvi | 2010-01-25 10:55
sabic írta:
mit
Kösz a linket
-----------
Hát már jó régen olvastam , amúgy a film magában is megállja a helyét, annak ellenére h a rövidség miatt sok minden kimaradt belőle, pl nem szállnak le a Solarisra.
Sztem nézd meg, csak ajánlani tudom.
-------------
riczsilver:
Találtam Pauliet
http://new.bd-t.net/index.php?old=letolt&tid=77446
[ Módosítva: 2010.01.25 12:42 ]
MaRtiN | 2010-01-25 23:23
Épp most jöttem meg a Sherlock Holmes-ról és gyerekek, hát egy picit többet vártam. Nem rossz film, mert pl. helyzetkomikumból ötös, minden lehetséges klisépoént amin nagyokat lehet hahotázni -opcionálisan a popkornt az előtted ülő nyakába dönteni- igyekeztek ellőni, ugyan ez igaz az akciójelenetekre is, amik kellően grandiózusak, odaverősek, olyan igazi szemrágógumik -főleg az előredatált harcokra igaz ez-, a Sherlock, Dr. House-hoz hasonló helyzetelemzése pedig -lévén éppen mostanság darálom le azt is,- így friss és kellemes élményként köszön vissza mindenből a "ránéz az emberre és fél perc alatt levágja hogy kimicsodaésmicsinál helyzetdiagnózis" de valahogy mégis olyan fura hiányérzetem volt. Ellenben az avatárnál amit csúnya módon ilyen zsebmozis kamerafelvételről néztem és még így is lenyűgözött, elvarázsolt, és elelmélkedésre késztetett. (Na jó olyan nagyon mélyenszántó gondolatokat nem keltett bennem ) Egyszóval az utóbbit kellett volna moziban az előbbit meg otthon néznem, ez legyen számotokra intő példa =)
Jah és ha már az avatár került szóba, egyik ismerős vetette fel (nem mai motoros az illető ez látszik a felvetéséből is), hogy szerinte idézi a régi weszternfilmek hangulatát. Először arra gondoltam hogy ez milyen hülyeség, de ha jobban átgondoljuk. Van egy idegen népcsoport, aki technikailag le van maradva és harmóniában él a természettel (nevezzük indiánoknak vagy akár Naviknak) és van az emberiség aki mint a tank jön lát és rombol (emberek meg lehetnek militarista katonák vagy akár Cowboyok ugyebár), illetve kell még egy főhös aki először katona/Cowboy, de bekerül az idegen népcsoport közé, és eltöltve egy kis időt rájön, hogy ő is közéjük akar tartozni, és ha kell akár harcol is értük az igazukért. (És természetesen ugye győz mert hát amerikai film vége más nem lehet.) Véleményetek?
riczsilver | 2010-01-25 23:41
MaRtiN írta:
Jah és ha már az avatár került szóba, egyik ismerős vetette fel (nem mai motoros az illető ez látszik a felvetéséből is), hogy szerinte idézi a régi weszternfilmek hangulatát. Először arra gondoltam hogy ez milyen hülyeség, de ha jobban átgondoljuk. Van egy idegen népcsoport, aki technikailag le van maradva és harmóniában él a természettel (nevezzük indiánoknak vagy akár Naviknak) és van az emberiség aki mint a tank jön lát és rombol (emberek meg lehetnek militarista katonák vagy akár Cowboyok ugyebár), illetve kell még egy főhös aki először katona/Cowboy, de bekerül az idegen népcsoport közé, és eltöltve egy kis időt rájön, hogy ő is közéjük akar tartozni, és ha kell akár harcol is értük az igazukért. (És természetesen ugye győz mert hát amerikai film vége más nem lehet.) Véleményetek?

Az, hogy Avatar csak látványorgia. A mondanivaló ugyanaz, amit a haverod vetett fel a westernfilm párhuzammal (lévén az amerikai filmek 85%-a minimum erre a koncepcióra építhető), ellőt, régi, sikkes. Nem csak westernben, hanem bármi egyébben. "Az ember egy szar lény." - s ezt direkt cenzúrázatlan mondom, mivel vessük egybe a dolgot a helyzettel: magunkat pusztítjuk el, s folyamatosan erre játszunk, s mikor közel a vég, akkor nagy az összefogás-készség, a békevágy, de minden kezdődik elölről. 2012. Ugyanez a helyzet, pedig ott nem mi okoztuk, de mégis milliárdok haltak meg egy vékony réteg miatt, akik menekültek volna mert van della. Vagy a Holnapután, Hiroshima (1995)...
Vagyis a történet egy Titanic 2078 vs. Charles Bronson a vadnyugaton. És az ismerősödnek igaza volt.

Az új Sherlock. Kamerásan leszedtem, de még nem jutottam oda, hogy megnézzem, de ezek után már biztos nem fogom. Eddig is a látványossága vezetett oda, hogy talán belekukkantsak. Ennél még a When Evil Calls is jobb, pedig az B-kategóriás horror, de nagyon ütős.
Zsinder | 2010-01-26 17:12
riczsilver írta:
Vagyis a történet egy Titanic 2078
Te láttad a filmet? Már nem először olvasom, hogy ezt írod és arra kell következtessek, hogy nem láttad mert hülyeséget beszélsz. A Titanicnak meg az Avatarnak semmi köze egymáshoz történetben.
riczsilver | 2010-01-26 17:43
Zsinder írta:
riczsilver írta:
Vagyis a történet egy Titanic 2078
Te láttad a filmet? Már nem először olvasom, hogy ezt írod és arra kell következtessek, hogy nem láttad mert hülyeséget beszélsz. A Titanicnak meg az Avatarnak semmi köze egymáshoz történetben.
Láttam, és nekem egy kaptafa, ha szerelmi szálról van szó. Két lény, aki nem egy helyről van, független, hogy az térben bolygó, vagy olyan absztrakt dolog, mint a társadalmi osztály. Ott a DiCaprio kölök egy senki kis suhanc, aki egy tőle magasabb osztályú, idegenbe szeret bele. Az Avatar koncepció ugyanez, csak biológiában a térben megspékelve.

De jobban örülnék, ha hozzácsaptad volna a "Charles Bronson a vadnyugaton" felét is, mert úgy kerek. Az AVP-t vagy Freddy vs. Jason-t sem szedheted szét ily módon.

Az amerikai filmgyártás már nem tud újat mutatni, folyamatosan remake remake hátán (visszább osztottam is ki a Rémálom az Elm utcában 2010-es változatát, ami miatt szerintem Michael Bay megérett egy fejbelövésre a Pearl Harbor miatt is, most meg különösen). Az alapsztori szinte mindig ugyanaz, csak más a látvány, már koncepció alapján van felépítve. Az új Madarak sem egy nagy durranás, hát még a Gus Van Sant-féle Psycho. Hitchcock tudta mi a dörgés a filmgyártásban, hogy klasszikust lehessen csinálni. Wes Craven is így kezdte, csak ő már kiégett, így inkább producerel.

Az újdonsült háborús filmjeikről az amcsiknak ne is beszéljünk. A Ryan közlegény az első tízpercét leszámítva lótúró. Ugyanakkor került ki Az őrület határán (Beyond the Thin Red Line), ami sokkal epicebb, mivel az a kemény valóságot mutatja meg a Csendes-ócánon dúlt háborúval kapcsolatban. Mi epic van, hogy keresünk egy faszit, aki elveszett a fene nagy Normandiában? Egy emberért ilyesmit indítani közröhej egy háborúban. A Sólyom végveszélyben helyzetében más a dolog, mert egy kommandó nem engedheti meg magának, hogy túlélőit hátrahagyja. Csak az Otgyel Szpecialnogo Naznacsenyija (SzpecNaz), de őket erre képzik: fogságba esel, öld meg hamarabb magad, mint hogy ellenség kezére kerülj; halálodon vagy? akkor a "Halál boldog angyalának" nevezett mérget befecskendezzük, oszt háromig számolsz és jóccakát.
[ Módosítva: 2010.01.26 17:56 ]
riczsilver | 2010-01-27 23:01
Vegyünk elő igazi klasszikusokat most egy kicsit:
Seksmisja

port.hu
IMDB

Ezt annak idején 13 évesen néztem meg, anno a Duna TV-n. Egészen hajnalig fenn voltam, hogy láthassam, habár nem tudtam miről szól pontosan, csak elkaptam egy darabot az ajánlójából.

Nos a lényeg, két férfi hibernálja magát, s valami váratlan gixer miatt később ébrednek fel egy női laboratóriumban, ahol ki akarják őket miskároltatni, mivel szerintük a kialakult helyzet miatt a férfiak a felelősek. Hogy mi a kialakult helyzet? Az M-bomba hatása, mely sivárrá tette a világot. A két férfi szeretné minden áron lágyékuk kincsét még hosszú ideig magukénak tudni, illetve kijutni a laborból, mindenáron.

Robert Merle Védet férfiak című művének újragondolásaként is szokás emlegetni, habár vannak elemek a Malevilből is.

Aki teheti nézze meg, vagy magyar vagy eredeti lengyel szinkronnal, feliratosan. Igazi csemege a klasszikusok kedvelőinek.

- - - - - -
Szerk.:
sabic írta:
Hát az a hiba elég érdekes.
Szövetkezzünk: nem spolier-tagezzük mi a vége. Ha kíváncsiak, nézzék meg
[ Módosítva: 2010.01.28 0:05 ]
sabic | 2010-01-27 23:54
Erre emlékszek, még én is a tévében láttam. Jópofa film, szintén ajánlom.
"Bár a nők mindent elkövetnek, hogy a fejlett génmanipulációs technológia révén csak lányok szülessenek, mégis hiba csúszik a gépezetbe..."
Hát az a hiba elég érdekes.Kuncog
[ Módosítva: 2010.01.27 23:54 ]
kaldvi | 2010-01-30 19:17
Az időutazó felesége: érdekes volt az alapötlet
Ne a logikai hibákat keressétek benne, a filmeket egyszerűen csak élvezni kell.
Én 80%-ra értékelném. Boldogabb véget is érhetett vna.
[ Módosítva: 2010.01.30 19:20 ]
*PatricK* | 2010-02-26 20:05
Rémségek cirkusza
Hát az biztos agyrémségek... szerintem nagyon gagyi film volt. Gondolom ez is ilyen folytatásos történet lenne de nem hiszem hogy benevezek a következő részre. Ez a mostani olyan semmitmondó volt hogy borzalom, klisés megoldások, vá nagyon untam az egészet. Senkinek nem ajánlom.

Segítséget is kérnék. Ilyen "na most mutasd meg ki a f'sza gyerek" típusú filmet keresek ami jó is, ide sorolom a 300-at vagy Spíler, Harcosok klubja több nem jut eszembe.
[ Módosítva: 2010.02.26 20:05 ]
riczsilver | 2010-02-26 20:29
*PatricK* írta:
Rémségek cirkusza (...) Gondolom ez is ilyen folytatásos történet lenne de nem hiszem hogy benevezek a következő részre.

Darren Shan 12 kötetes Vámpír-könyvek sorozatából készült, s már reklámozták egy-két helyen a 2. kötet filmjét, A vámpír inasát. Úgy hogy soooook folytatást nem kell látnod
djk | 2010-02-27 00:16
Egy kis hazai mozi ajánló:
Márc. 4.:
Viharsziget( Egy jónak ígérkező thriller Di Caprio szereplésével)Feliratosan
Alice Csodaországban (Tim Burton új filmje) Szinkronosan és feliratosan valamint 3D-ben
Sárkányvadászok (új animációs film) Szinkronosan
Pandorum (jónak ígérkező sci-fi thriller) Feliratos
Marc. 18.:
Légió (jónak ígérkező misztikum) feliratos
Márc. 25.:
Kecskebűvölők (George Clooney és Ewan McGregor egy vigjátékban) feliratos
Április 1.:
Daybreakers - A vámpírok kora (Sam Neill és a vámpírok) feliratos
Kém a Szomszédba (Jackie Chan újabb családi vígjátékban) szinkronizált
Április 15.:
Titánok Harca (Egy jó kis kaland) szinkronizált valamint 3D
Árilis 29.:
Iron Man 2 - Vasember 2 (a fantasztikus első rész folytatása) szinkronizált és feliratos
Május 13.:
Robin Hood (újabb Robi film ezúttal Russel Crowe főszereplésével és Ridley Scott rendezésében) szinkronizált valamint feliratosan
Május 20.:
Prince Of Persia - Perzsia hercege: Az idő homokja (A játék film változata) szinkronizált
Május 27.:
Sex és New York 2 (...) szinkronizált
Június 3.:
Zöld Zóna (Matt Damonnal egy újabb háborús film) feliratos

Ezeket találtam érdemesebbnek az elkövetkezendő hónapokban. Jó mozizást mindenkinek.
(Vastaggal jelöltem, amit mindenféle képen jónak találok így előzetesekből és tuti megnézek)
[ Módosítva: 2010.02.27 0:23 ]
riczsilver | 2010-02-27 00:18
Ebből a Titánok harca érdekel. De szerintem sztorira a Titan Quest játékát fogja ütni.

A PoP: TSoT okán kétségeim vannak, azt max letöltöm és úgy nézem meg. Nehogy utána sírjon a szám, hogy feles pénzkidobás volt.
morgena | 2010-02-27 07:59
Én Iron Manre meg PoPra mindenképp elmegyek. PoP nekem a kedvenc játékom, egyeduralkodó számomra, ellenben a filmtől nem sokat várok, nem tetszik hogy lecserélték a neveket, és a Donnie Darkoban meg a JArheadben bírtam JAke-t, de én biztos nem Őt választottam volna ennek afőszerepére. NA majd meglátjuk. Meg még Alice in Wonderland érdekel, de erre nem tudom eljutok-e. De már ezer éve várom.
morgena | 2010-03-06 16:29
Nem tudom ki mennyire ismeri, de 1999-ben készült egy Szentivánéji Álom Shakespeare feldolgozás. Nem tudja valaki, hogy honnan tudnám leszedni? Magyarul vagy eredeti nyelven is jó, ha máshogy nem lehet. Nagyon jól jönne. :S
djk | 2010-03-21 23:18
Alice Csodaországban
Nos, egyik szemem sír, a másik nevet. Sírok, mert a híresztelések ellenében nem az American McGee's féle idegbeteg történetet vitték filmvászonra. Nevet, mert ettől függetlenül jó lett. Hozta a szokásos Tim Burton látásmódot. Sajnáltam még, hogy a kedvenc macsekom keveset szerepelt benne.
Ajánlom azoknak akik szeretik a rendező előző filmjeit.
bimanc | 2010-03-22 17:44
djk írta:
Márc. 4.:
Pandorum (jónak ígérkező sci-fi thriller) Feliratos
Marc. 18.:
Légió (jónak ígérkező misztikum) feliratos
Április 1.:
Daybreakers - A vámpírok kora (Sam Neill és a vámpírok) feliratos

Mostanában miért vannak ennyire lemaradva a hazai mozibemutatók? A Pandorum tavaly őszi film, a Daybreakers is van vagy egy hónapja dvd-n (vagy több), a Légió-t meg szintén pár hete láttam dvd-n. Nem a kalózkodás mellett akarok érvelni, de lassan már el is felejtettem ezeket a filmeket. Egyébként egyedül a Pandorum volt jó, a Légióban volt egy-két szép jelenet, de nagyon b-kategóriás, a Daybreakers meg arcpirítóan gagyi.
Teri-chan | 2010-03-22 17:48
Én a Hercegnő és a Békával szemezgetek. No meg az Alíz Csodaországbannal. Megéri?

Ha fiam repertoárját nézzük, akkor ő most menne:
- Clash of the Titans
- Avatar: The Last Airbender
- Rémálom az Elm utcában remake (fikázni, mert kazin van neki mindegyik, az első 2 hangalámondásosban)
morgena | 2010-03-22 17:49
Szerintem mert ezek nem olyan nagy filmnevek, és nem adnak rá ki pénzt... És mert feliratosan azért valljuk be, az átlag nem néz filmet, és gondolom emiatt is nem fektetnek ilyenekre nagy hangsúlyt.
djk | 2010-03-22 18:41
Az utóbbi 1 evben a válság is betett a magyar forgalmazóknak. Sok mindenbe ők sem mertek belevágni. Lásd, A Jackie Chan és Jet Lee közös filmje ki sem jött DVD-n és egy jó darabig nem is fog, mert a forgalmazó jogai most a sehol földjén van. Meg hát a FHE nem is forgalmaz többé filmeket. Egy jó hír, hogy a Sony és a független filmek magyarországi jogai a régi forgalmazókhoz jutottak, vagyis az Intercomhoz. Az IC vezetője meg azt nyilatkozta, hogy minél hamarabb és gyorsabban beakarják hozni az FHE lemaradását.
gery78 | 2010-03-22 18:57
bimanc írta:

Egyébként egyedül a Pandorum volt jó,

Ez így van. A hétvégén sikerül megnéznem, nem sokat vártam a filmtől, de hát sci-fi + horror, csak nem lehet rossz. Viszont azon vettem észre magam , hogy milyen rövid volt ez a film, nézd 110 perc Igaz nem egy Avatar a "grafikábban", de sztm elég jó kis történetet raktak össze.
Aki nem fél az emberevő szörnyektől, annak tudom ajánlani.
djk | 2010-03-22 20:48
Én is egyet értek az előttem szólókkal a Pandorummal kapcsolatban. A Halálhajó óta nem láttam ilyen jó sci-fi horrort. Minden meg volt benne ami kell. Izgalom, őrület, bezártság. Mindenkinek csak ajánlani tudom, akiknek az Alien sorozat és a Halálhajó tetszett.
morgena | 2010-03-26 07:18
Avatar 2 trailer
Természetesen ez nem komoly előzetes... Egy cseppet sem... xD
riczsilver | 2010-03-26 15:00
morgena írta:
Avatar 2 trailer
Természetesen ez nem komoly előzetes... Egy cseppet sem... xD
De komoly lenne, ha meg is csinálnák Én összeszakadnék a röhögéstőlHahotázik
MaRtiN | 2010-03-26 19:05
morgena írta:
Avatar 2 trailer
Természetesen ez nem komoly előzetes... Egy cseppet sem... xD
Avagy lehetne a címe: James Camaron nem bírja abbagyani...!

spoiler Kinyit
...A röhögést, ha ezt meglátja
Nagyon komoly amúgy, de a Horrorra akadva mintájára nem tartom elképzelhetetlennek az esetleges tényleges megvalósítását =)
kaldvi | 2010-04-05 12:02
Az új Majmok bolygójának mikor lesz 2. része? (v már van? )
solat | 2010-04-05 12:09
morgena írta:
Avatar 2 trailer
Természetesen ez nem komoly előzetes... Egy cseppet sem... xD
Ez nagyon lol.

"...if you take the blue pill... or the red pill... I take the ring..."

Nem tudom kinek a fejéből pattant ki, de ez nagyon kész.
djk | 2010-04-05 12:13
kaldvi írta:
Az új Majmok bolygójának mikor lesz 2. része? (v már van? )

Mivel nagy bukta volt, nem lesz folytatása.
kaldvi | 2010-04-08 09:46
Mi annak a fekete-fehér filmnek a címe amiben egy titkosügynök úgy őrzött egy aktatáskát h rá volt bilincselve, aztán kiderült h bomba volt benne ,és a végén vkik megvettek egy vulkáni szigetet ami épp akkor süllyedt el mikor aláírták a szerződést.
riczsilver | 2010-04-11 23:35
Na most kicsit éltek a szenvedélyemnek, hogy régi, klasszikus horrorfilmeket nézegetek. Kezdésnek Hellraiser I. megtette. Ötletes, meg kell hagyni, van benne eredetiség, ha a korát nézzük főleg. S már, ha jól tudom 8 részes, tehát sajnos ő is rókabőrös, ahogy a Péntek 13. (13 résszel, a Jason X-szel együtt), vagy a Rémálom az Elm utcában (7 film + mostani remake, amit senki se ajánlok a látványosságán túl), s még egy pár. De a vizualitása megadta a választ arra, hogy még miért is lett klasszikus.

Személy szerint régi horrorból, a Gonosz Halott 1-2 a kedvencem. A 3 már túl mesés. A #2 pedig a Romero-zombisorozat (Élőholtak éjszakája, Holtak hajnala, Holtak napja, Holtak földje). Hogy miért? Míg a Sam Raimi (Darkman, Pókember) rendezte Evil Dead egy kissé őrült, néha börleszkszerűen kacaj fakasztó (kifejezetten a 2. része), addig a George A. Romero rendezte Holtak-tetralógia pedig folyamatosan a társadalomkritikára épít. Az új Holtak hajnala, amit a 300 rendezője, Zack Snyder készített, abba csak belemagyarázni lehet azt, amit az eredeti tartalmaz.
morgena | 2010-04-12 07:07
Jut eszembe, akit érdekel, jövő héten péntekről szombatra virradóan lesz a Mozibuzikfanatikusok éjszakája. Április 23-24.

..::Közérdekű közleményünket hallották::..
bimanc | 2010-04-12 15:23
riczsilver írta:
Hellraiser

Egyetértek a rókabőr résszel, de asszem az utolsó részt még érdemes megnézni, az egy kicsit kilóg a sorozatból. Nem annyira véres, inkább gondolkoztató, és van egy jó fordulat a végén. Valamint az a rész se rossz, ami a tűvel teleszurkált arcú fickóról szól.
riczsilver | 2010-05-05 23:12
A következő film az idei emelt történelem érettségi utolsó hosszú esszétémájára van ajánlva:


Leírás a Divido-ról:
Az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor "halálangyala", Dr. Josef Mengele 87 évesen visszatér Németországba argentínai rejtekhelyéről, hogy a mai német állam bírósága előtt igazolja rémtetteit. A fiatal és tehetséges ügyvédet, Peter Rohmot veszi rá, hogy védje őt a perben. De létezhet-e bármilyen enyhítő körülmény, amely százezrek megnyomorítását és kínhalálát igazolja? Vajon miért kér ítéletet a háborús bűnös fél évszázad elmúltával? És kiszabhat-e egyáltalán mai társadalmunk olyan büntetést, mely méltó megtorlása Mengele sátáni tetteinek?
Petert a per kemény próbatétel elé állítja. Rádöbben, hogy őt magát is személyesen érinti a holokauszt. Ráadásul választania kell: vagy jó ügyvéd, vagy igaz ember lesz.


Vélemény:
Kemény politikai és bírósági krimi-thriller. A film nézése közben önmagaddal tudsz vitatkozni a témájában: holokauszt vagy tábori eutanázia, orvostudomány több mai eredménye a náci emberkísérletekhez köthető (genetikai betegségek és rendellenességek tanulmányozása, rákkutatás, hibernálás stb.), etikus dolog-e 80 év után is lovagolni a holokauszt témáján, halálukon lévő idős embereket elítélni, felelősségre vonni, mikor megbánta a bűneit, s el akarja feledni a múltat? Mengele nem tesz így, hanem visszatér, s erre felhívja a figyelmet. Igaz, az igazi Mengele Dél-Amerikában meghalt, s soha nem kellett bíróság elé állnia.
Erős idegzet ajánlott hozzá!
riczsilver | 2010-05-12 21:16
A dolog (The Thing; 1982)
Igen, ezt a régi klasszikus horrort is megnéztem. Igazi ínyencfalat a sci-fi-horror műfaján belül, mely a Nyolcadik utas: a Halált is überelheti. Hogy miről szól? Hát akkor lássuk:

1982, Antarktisz, egy amerikai kutatóbázis. Közelít a tél és gyűlnek a bajok: két, a szomszédos norvég bázisról érkező kutató egy kutyát üldöz, agyon akarják lőni. Kampec mindkettőnek, a kutya befogadva. A norvég állomással nincs kapcsolat, hát kimennek megnézni mi van odaát. Olyat találnak, amit jobb lett volna békén hagyni... pár dokumentum kíséretében egy amorf emberi égett tetemet hoznak. A boncolás szerint ártalmatlan. A kutyát beeresztik a többi közé, mire azok megvadulnak. Kiderül, hogy a Dolog csak imitálta a kutyát, valójában egy ismeretlen organizmus... újabb kutatás indul, s kiderül: nem földi életformával szembesültek, hanem egy idegennel, miután megtalálták az űrhajót. Ennek fényében megindul a paranoid módon való védekezés, a félelem lesz az úr mert a Dolog még él...

Nos, 2008-ban ezt a művet is remakelték, ami kellett mint a púp Rozira, hogy ki ne boruljon az ágyból szex közben. Az eredeti film is éppen elég jó, nem kellett ezt most így csinálni... *morcos* Na mindegy, engem lenyűgözött ez a darab. Egyszerűen mesteri film egy horrormestertől: ki ne hallotta volna John Carpenter (Ács János?) nevét? Ő jegyzi A köd című másik mestermű-horrort, valamint az 1997-es Vámpírok című, hát kissé lagymatag filmet is. Akit érdekel hajrá, aki meg már látta, az nézze újra!

House of Horrors - Vault - The Thing
Wikipédia -magyar-
IMDb
Az eredeti előzetes
riczsilver | 2010-06-01 20:40
Oh, most már csak én fimes reviewolok? Nane~~ Tele a mozi a Perzsia hercegével és ez itt a nagy kunszt, hogy senki semmit? Hát mindent nekem kell csinálni? XD


Igen, most került nálam a terítékre az Indiana Jones-filmek 4. része. Nem csinálok hosszú reviewot, a kép már így is sokat foglal a terítékből.

Hiányoltam, vagy nem tetszett:
  1. nácik - elég nagy kincsvadászok voltak, hogy akár a Végzet Lándzsájáért (az igazi, nem az a mondvacsinált múzeumi másolat, amit mi ismerünk), vagy Shambala elveszett népéért (amit úgy kerestek, az ősárja faj) stb.
  2. komcsik - oké, ha kiestek a nácik, ki maradt? Ők. Csak ők nem voltak annyira fantaszták, hogy eddig elmenjenek. De a sztori miatt megjárja.
  3. A régi börleszkes érzést a régi recept alapjára írt gegekkel igyekeztek hozni, holott nem csak abból állt az egész
  4. Kevesebb komikus jelenet, fegyverfogás Dr. Jonesra.
  5. A felét leuntam, néha volt csak ami megmozgatott egy kicsit. Túl nyújtották a hangulatát a keressük ezt+azt dolognak...
  6. UFÓk - Na ne, ott halt meg az egész, az interdimenzionalitásnál, meg gondolom Däniken tapsikolt örömében azt szajkózva "Mondtam, hogy igazam van..."... ennek az ufósdinak a kapcsán a forgatókönyvben van egy kis baki: azt mondják ugye, 5-7 ezer éves civilizáció, vagyis ősibb Jerikónál, Egyiptomnál, a sumeroknál. DE nem idősebb Catal Hüyük 10-14 ezer éves romvárosától, ami az első ismert civilizációs törekvés, tudunk róla már vagy 30 éve... tehát az évszámot lehetett volna ősibbre tenni (noha ezt az '50-es években még nem tudhatták). Meg ott volt a nagy lelettár: sumer, etruszk, egyiptomi, babiloni, asszír, perzsa civilizációk tárgyi emlékei, amelyek KÉSŐBBI korban létezett civilizációk, mégis régésznek titulálják a népet, aki ezt összegyűjtötte. Akkor hogy is van ez?


Tetszett és jó volt:
  1. Az ifjabb Henry Jones (a fiú) ugyanolyan kalandor és forrófejű, mint az apja fiatalként (3. film eleje)
  2. Egzotikus tájak, ahogy mindig is
  3. Ügynökök - ki kivel van érzés megbolygatása
  4. Atomrobbanás, rakétamotor. - Aki látta tudja miről van szó.
  5. Marion-Indy és összcsaládi perpatvar. Kicsit emelt a dicsfényen.
  6. Végre az indián kultúrák is előtérbe kerültek, ám sajnos azok is hogy. De legalább értjük mitől van ereje a Frigyládának, Káli vérének és a Szent Grálnak.


Összegezve:
  • + : viszonylag hozza a régi receptet, izgalmas annyira és érdekfeszítő
  • - : túl fantaszta, Dänikenitás.

Elvárás:
- A következő részben a fia legyen a kalandor. Harrison bácsi kiöregedett a szerepéből.
- Az Infernal Machine vagy a Fate of Atlantis játékból készüljön, mert azoknak volt sztorija és érdekesebb. (ÚÚ, mennyit flasheltem anno 10 éve az Infernal machine-re )
[ Módosítva: 2010.06.01 20:44 ]
veravero | 2010-06-01 23:55
láttam ma egy érdekes ajánlót
Eredet
riczsilver | 2010-06-02 00:06
Rémálom az Elm utcában (2010)

Félelmeim beigazolódtak: ez egy FOS!!!
Lássuk:
- Robert Englund karakterességét hiányoltam jó erősen.
- Freddy legendáját merőben átírták: ledegradálták egy iskolai pedofil kertésszé. Arról hogy lenne egy lánya, akit elvettek tőle, miután az asszony elhagyta, ezért öli a tiniket és a gyerekeket szó SINCS.
- A halálának körülményei is merőben mások. Rajtaütöttek az eredeti filmekben, itt meg egy hajtóvadászatot láthatunk.
- Ömlesztve vannak a 6 nagyobb film (a 7. egy spin-off) jellegzetességei.
- Voltak az eredeti filmekben több jó jelenet, aminek egy-egy részét kiragadták, beemelték, és a felét levágták.
- a gyerekek agymosottak, nem emlékeznek Freddy molesztálta őket. Az eredeti filmekben egy generáció eltelt, mert a szülők 20-on évesen gyújtották be őt, miután a rendőrség elengedte. Itt szimpla önbíráskodás van, amiről kiderül, hogy voltaképpen nem is elítélendő statáriális halálbüntetést kiszabni egy pedofilnak.

- - - - - - - - - - - -

Egyébként vera:
a film érdekes lehet, de valahol a komplexsége nem érződik rajta, hogy most pontosan mi is akar ez lenni.
djk | 2010-06-02 00:40
Ricz: A Dologból nem készült feldolgozás, legalábbis kis hazánkba nem került el. A Ködből készült.

Prince Of Persia: Hát Jerry Bruckheimer ide, vagy oda, ez a film nagyon gyenge lett. Az még rendben lett volna, hogy a végét megváltoztatták a játékhoz képest, de az akció jelenetekből baromi kevés lett. Inkább valami romantikus lagymatag akciós valami lett.

Iron Man 2: Hozta azt, amit vártam. Akciódús, vicces. Minden vitt tovább, ami miatt az első rész olyan nagy film lett. Ajánlom mindenkinek akinek tetszett az első rész
[ Módosítva: 2010.06.02 1:38 ]
riczsilver | 2010-06-02 01:07
djk írta:
Ricz: A Dologból nem készült feldolgozás, legalábbis kis hazánkba nem került el. A Ködből készült.

Az új Ködöt nem láttam, a régit igen. Emlékszem fennmaradtam, hogy megnézzem a királyi adón. A Dolog kapcsán akkor lehet rosszul emlékszem, mert az dereng, hogy valamelyik fórumon olvastam remakeszerűségről, amit már nem helyben vesznek fel, hanem bluescreen előtt. Ha csak nem a Collector's Edition új jelenetiről volt szó, a fene se emlékszik rá már.
morgena | 2010-06-02 12:59
Nekem tetszett a PoP, persze én úgy ültem be a moziba, hogy semmit sem vártam a filmtől, mivel ez a trilógia a kedvenc játékom, tudtam, hogy úgyse az lesz amit várok, így nem vártam semmit. Már alapba én nem a bubisrácot választottam volna főszereplőnek, hiába gyúrták ki. Voltak benne jó dolgok, meg megmosolyogtattak mikor egy-egy kombót lenyomtak, vagy mikor a végén a két fal között lecsúszott... xD
A zene viszont kurvajó volt Vajon miért

IM 2: Na ez isteni volt, no comment, mindenki nézze meg!

Street Dance 3D: A koreográfia fantasztikus. Elég lehúzó kritikákat olvastam, de hát nemtom, Step Up 2ben ha a végetánc nem lett volna, akkor azt mondom ez annál sokkal de sokkal jobb. Klisés, persze hogy klisés, manapság az összes táncfilm egyre megy. A 3D viszont kb felesleges, számomra nincs még nézhető formában megoldva a dolog. Néha látszik itt-ott, hogy ez tényleg 3Dre ment ki, de ezeknél a jeleneteknél cseszi a szemem, a többinél meg értelmetlen.
kaldvi | 2010-06-08 20:18
Nem értem h a Hetedik végén
spoiler Kinyit
miért gyanúsítottként viszik el Pittet.Tekergőzik
Semmi kifogásolhatót nem tett.

Spoiler korrigálva /mod/
[ Módosítva: 2010.06.08 23:19 ]
*PatricK* | 2010-06-08 20:44
Neked az emberölés az semmi?
kaldvi | 2010-06-08 20:46
spoiler Kinyit
Öhh A gyilkos elhozatta neki a felesége levágott fejét. Te vajon mit tettél vna a helyében?
Ugyanarról a filmről beszélünk?

Ember! Spoiler tag!!!! Van aki még nem látta és szeretné megnézni... /mod/
[ Módosítva: 2010.06.08 23:18 ]
*PatricK* | 2010-06-08 21:47
Ez volt a film lényege Kuncog

spoiler Kinyit
Hogy Pitt ne kövesse el a gyilkosságot, és felülemelkedjen. De elbukott.
kaldvi | 2010-06-09 00:33
spoiler Kinyit
Hát ilyen előzmények után nem sokan lennének sztem akik nem "buknának" el.TekergőzikNyelvet ölt
[ Módosítva: 2010.06.09 0:36 ]
riczsilver | 2010-07-03 01:46
Régóta keresgéltem két régi klasszikus horrorfilmet.

Az egyik idehaza, és Németországban Anthony címen jelent meg, pedig igazi címe The Kindred. Úgy tudtuk, hogy 1978-as a film, közben csak '87-es.

A lényege egy orvos kifejleszt egy új hatóanyagot, a hemociozint, aminek egyetlen hátul ütője a genetikai megváltozás. Ugyanis a túl sok hemociozin erősen módosítja a génláncot és a kinyeréséhez használt tengeri állatok géndarabjait építi be. Ellenszer van, az kordában tartja a dolgot. Ám a kutatást elrejtette, míg egykori társa folytatja a kísérleteket, de nem jut semmire. Kellenek neki a prototípusok erre, ezért elintéz ezt-azt a volt kollégája fiával, aki szép lassan rájön a mesterkedésére...

Egy részlete a filmnek - 07:00-tól kezdjétek nézni, nagyon epic egy C-kategóriás horrorfilmhez képest.

A másik, hasonló módon német és magyar honban más címen jelent meg: Mörder Spinnen. 1977-es, eredeti címe Kingdom of the Spiders. Itt csak 1 évet tévedtem, mert ezt is '78-asként ismertük.

Egy sokkal erősebb mérgű pókfajt fedeznek fel, amely képes ember módjára gondolkodni: bosszút állni, szerveződni, valamint élelem hiányában a kannibalizmusra hajlamosak. Egy farmer bosszút áll a díjnyertes teheneiért, aminek következtében a pókok a térségben gyülekezni kezdenek és megszállják a közeli várost és senkinek se kegyelmeznek.

Az eredeti trailerje
Még egy C-kategóriás horror, amely ma inkább egy dögunalmas filmnek felelne meg, de már csak érdekesség gyanánt is érdemes a műsorra tűzni.

Valamint találtam egy oldalt, a 80-as évek horrorjaival. Egy csomót nem láttam belőle, de egy csomó nem is szerepel benne.
spoiler Kinyit
Amit ebből a listából láttam:
Aliens (Bolygó neve: Halál), Cannibal Holocaust (Kannibál holokauszt), Child's play (Gyerekjáték), Children of the Corn (A kukorica gyermekei), Creepshow 1-2 (Mesék a Kriptából), Critters 1-2 (Rémecskék), Cujo, Day of the Dead (Holtak napja), Evil Dead 1-2 (Az erdő szelleme, újrakiadásban Gonosz halott), Firestarter (A tűzgyújtó), Friday the 13th (Péntek 13.), Fright Night (Frászkarika; újrakiadásban Rémület éjszakája), Hellraiser, The Howling 1-5 (Üvöltés), Maximum Overdrive (Maximális túlhajtás), A nightmare on the Elm Street 1-5 (Rémálom az Elm utcában), Omen 3 (Ómen 3), Piranha 2: The spawning (Piranha 2), Predator (Ragadozó), Pumpkinhead (Pumpkinhead - A bosszú démona), The Shining (Ragyogás), The Thing (A dolog), The Blob (A massza).
djk | 2010-07-03 05:39
riczsilver írta:
Valamint találtam egy oldalt, a 80-as évek horrorjaival.

Jobb is hogy némelyiket nem láttad. De van pár amit kötelező pótolnod
riczsilver | 2010-07-03 09:45
djk írta:
riczsilver írta:
Valamint találtam egy oldalt, a 80-as évek horrorjaival.

Jobb is hogy némelyiket nem láttad. De van pár amit kötelező pótolnod
Éppen azoknak a listáját írom össze, hogy szépen lassan elkezdem leszedni és megnézni, vagy megkeresni valahol fenn van-e magyar szinkronnal egy-kettő. Nem egy olyan volt, amit utólag megbántam, hogy megnéztem (bár az későbbi darab, a '80-asok közül még nem igen volt olyan, pedig azokat német szinkron magyar hangalámondással láttam pár kivételével)
benyo513 | 2010-07-03 10:29
Ricz: Esetleg horrornak lehet besorolni a Halál 1000 Arca filmeket.
djk | 2010-07-03 10:32
benyo513 írta:
Ricz: Esetleg horrornak lehet besorolni a Halál 1000 Arca filmeket.

Az inkább dokumentum film, mint horror.
riczsilver | 2010-07-03 10:39
djk írta:
benyo513 írta:
Ricz: Esetleg horrornak lehet besorolni a Halál 1000 Arca filmeket.

Az inkább dokumentum film, mint horror.
Mindkettő igazság szerint. Ha úgy nézed, hogy azaz elvárásod, hogy horror, akkor a naturalizmusával sokkol, hogy egy ilyen témát így dolgoz fel. Dokumentumfilmként pedig kiváló. Hasonló kicsit a Kannibál holokauszthoz. Egyébként a filmet láttam, de ha én itt együltő helyemben leírnám az összes látott horrort, akkor estig alig végeznék vele. 10-11 éves korom óta nézek, lassan több mint 9-10 éve, tehát azért a mennyiség megvan, noha az átlagminőség erős közepes. A legjobbakat mindig megszerzem, vagy ami a legjobban tetszett, vagy csak simán klasszikus.
larten | 2010-07-03 21:20
a season of the witch szerintetek jo? és ha igen,vki tud dobni magyar subot hozzá?
*PatricK* | 2010-07-13 16:39
Ma megnéztem a Battle Royale-t. Nem volt rossz, de nem is kiemelkedő. Kaszabolják egymást a tanulók. De a magyar szinkron valami borzalmas volt Előzetes

Egy dolgot még nem értek:
spoiler Kinyit
azzal kezdődik hogy egy lány nyerte meg a játékot. Ez most hogy van? Mert ott van a sajtó, kamerák meg minden. De mikor kezdődik az igazi történet, ott még semmit nem tudnak a BR-ről.

Holnap lehet megnézem a második részét.
[ Módosítva: 2010.07.13 16:50 ]
riczsilver | 2010-07-13 16:47
*PatricK* írta:
Ma megnéztem a Battle Royale-t. Nem volt rossz, de nem is kiemelkedő. Előzetes

Egy dolgot még nem értek:
spoiler Kinyit
azzal kezdődik hogy egy lány nyerte meg a játékot. Ez most hogy van? Mert ott van a sajtó, kamerák meg minden. De mikor kezdődik az igazi történet, ott még semmit nem tudnak a BR-ről.

Holnap lehet megnézem a második részét.
Ez úgy van kérlek szépen, hogy
spoiler Kinyit

a BR egy folyamatos játék, amit showműsorként közvetítenek, annak reményében hogy a széteső országban a fiatalokat lehetőleg ne a bűnözés láza kapja el, ám mivel hasztalan, akkor pusztuljanak, 1 élheti csak túl. Ezt mindig megrendezik, ám nem az a gond, hogy ők nem tudják: úgy vannak vele, nem ők kerülnek bele úgy sem, ha már sorsolással választják ki az osztályok közül őket.
djk | 2010-07-13 16:54
Na ez érdekesnek tűnik. Ázsiai filmek terén én még nem vok ismert. Kivéve az Ázsia Extrém és Jackie filmek.
*PatricK* | 2010-07-13 16:57
riczsilver írta:

Ez úgy van kérlek szépen, hogy
spoiler Kinyit

a BR egy folyamatos játék, amit showműsorként közvetítenek, annak reményében hogy a széteső országban a fiatalokat lehetőleg ne a bűnözés láza kapja el, ám mivel hasztalan, akkor pusztuljanak, 1 élheti csak túl. Ezt mindig megrendezik, ám nem az a gond, hogy ők nem tudják: úgy vannak vele, nem ők kerülnek bele úgy sem, ha már sorsolással választják ki az osztályok közül őket.

Mhm, most eszembe jutott hogy felismerték az előző játék nyertesét is, szóval tényleg látták. Akkor a hülye kérdezgetés csak a nézők tájékoztatása céljából volt.
riczsilver | 2010-07-13 16:59
djk írta:
Na ez érdekesnek tűnik. Ázsiai filmek terén én még nem vok ismert. Kivéve az Ázsia Extrém és Jackie filmek.
Tudok ajánlani jó pár igen jó ázsiai filmet (ami nálam csak Korea és Japán, Kína és a többi, köszönöm nem kell). Az egyik legjobb a Harakiri (már csak azért is mert nincs hozzá szinkron ), vagy mondjuk ami érdekes, az a Natural City (koreai), az Az átok neve: Arang (szintén koreai), Kumokiri Nizaemon (Szamurájok és banditák), Tora! Tora! Tora!... van pár, szeretem venni őket (én az eredeti Kör-sorozatra fenem a fogam: az 5 Ringu filmre)
*PatricK* | 2010-07-13 17:10
Ha elgondolkodtatót és valami nyugodtabbat keresel akkor: Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz. Ezt már régebben láttam de nagyon tetszett.

Nemrég néztem meg az Oldboy-t amit sokan nagyon dicsérnek, de engem nem késztetett arra hogy megnézzem a bosszú trilógia másik 2 részét is.

Ott van még a Casshern és a Goemon. Ezekkel az a legnagyobb baj hogy túl zsúfoltak, és nem jön át teljesen a lényeg. Amúgy jók lennének, csak olyan érzésed van mintha egy 12 részes animét próbálnának 2 órában filmben előadni.

Ezeket láttam én, vagyis ennyire emlékszem így hirtelen.
[ Módosítva: 2010.07.13 17:27 ]
djk | 2010-07-13 17:41
riczsilver írta:
Natural City (koreai), az Az átok neve: Arang (szintén koreai)

Ez Ázsia Extrém sorozatban van. (valamint még a R-pont - A halálzóna, Arc - Face, Két nővér, Cselló, Meghallgatás, 2009 - A végzetes merénylet, Tube – Alagút a halálba) Valamint még a The Host - A Gazdatest

riczsilver írta:
Kumokiri Nizaemon (Szamurájok és banditák), Tora! Tora! Tora!

Első már túl régi számomra, utóbbinál inkább a német oldalról szeretem a VHt.

*PatricK* írta:
Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz

Előzetes alapján nem a stílusom.

Oldboy-t félidőig bírtam nézni és dobtam ki az ablakon. Casshern-en elaludtam. Goemon előzetese érdekes, ezt lehet megnézem.
riczsilver | 2010-07-13 17:49
djk írta:
Casshern-en elaludtam.
Jobban jártál. A bátyám összefosta magát rajta szó szerint.

Hát újabb japán filmeket nem igen tudok mondani, még akkor sem, ha itt van egy lista...
MaRtiN | 2010-07-13 20:46
*PatricK* írta:

Nemrég néztem meg az Oldboy-t amit sokan nagyon dicsérnek, de engem nem késztetett arra hogy megnézzem a bosszú trilógia másik 2 részét is.
Ennek még van folytatása? (Nekem már így is "kerek" volt)
*PatricK* | 2010-07-13 22:58
MaRtiN írta:
Ennek még van folytatása?

Hát nem egyenes folytatása. Csak ugyanaz a rendező: Chan-wook Park, és ő írta a forgatókönyvet is 2 filmnek. Így szokták bosszú trilógiaként emlegetni
bozontkun | 2010-07-26 23:26
Szerintem a Casshern nagyon jó film, bejött rendesen, napersze elég hosszú azt hiszem énis 2 részben néztem meg anno, de tetszett nagyon.

Pár filmet megnéztem énis a közelmúltban sajna inkább rosszakat mint jókat.pl volt Az emberi százlábú, vagy Az árva, az Albino farmrol nem is beszélek... nos ha szar filmet akar valaki nézni akor ezekkel kezdje...

Ami viszont jó volt a Good Will hunting, az Alice csodaországban se volt rossz... a Shrek uj része annyira nem jött át, közepes szar, mindenesetre jobb mint az előző része. Ha sorba kéne raknom a részeket jóság szerint csökkenő rendbe akkor: 1,2,4,3 a 3as részt máig nemtudtma végignézni annyira rossznak tartom...

De az új Jégkorszak király!
riczsilver | 2010-07-26 23:33
bozontkun írta:
Az emberi százlábú
Már a címe sokat mondó a minőségéről
bozontkun írta:
a Shrek uj része annyira nem jött át, közepes szar, mindenesetre jobb mint az előző része. Ha sorba kéne raknom a részeket jóság szerint csökkenő rendbe akkor: 1,2,4,3 a 3as részt máig nemtudtma végignézni annyira rossznak tartom...
Az elsőt nem überelheti semmi, a többi mind csak mélyrepülés.
bozontkun írta:
De az új Jégkorszak király!
Van már Jégkorszak 4?
bozontkun | 2010-07-27 00:08
Nem tudom, nekem a dínós az viszonylag új, nem tudom az hányadik, de asszem 3adik.

Az emberi százlábut azért néztem meg mert olvastam egy cikket hogy meghánytatta az amerikai közönságet. tübben is kimentek a mozibol rókázni, na mondom beprobálom, de bááá ratyi volt.

Shrek 2. része azért ne mvolt olyan vészes de amugy igen az 1.nél az se volt jobb
riczsilver | 2010-08-05 02:42
Nah, leszedtem az Űrgolyhókat szinkronos DVD-ripben. Már ezerszer láttam, de soha nem bírom megunni Egyszerűen annyira kész, hogy az már fáj...
[ Módosítva: 2010.08.05 2:42 ]
djk | 2010-08-05 10:38
Titánok harca: Szerintem remek film lett, nem úgy mint az eredetije, ami egyáltalán nem jött be. A CGI szinte tökéletes. Szerintem nézze meg aki csak tudja.

Légió: Tömör unalom. Első 10-15 perc érdekes, de utána elmegy a történet valami szappanopera fillingbe. Ezt inkább kerüljétek.
bozontkun | 2010-08-05 11:20
Légió tényleg elég fos. Ugyanúgy mint a Nagyfiúk (semmi poén nincs benne erőltetett az egész)
Ami viszont tetszett: Elrabolva és Párizsból szeretettel "when i say shoot the fucker.... shoot the fucker!" Travolta nagyon király benne, amíg meg nem jelenik nem tetszett a film de miután feltűnik bepörög, kuuul!
Ó testvér merre visz az utad: mindenki mondta hogy milyen jó, énis ugy álltam hozzá... de sajnos (talán mert túlságosan is hittem akiktől kérdeztem) kicsit üresnek éreztem... egyzer persze meg lehet nézni... de nem lett a kedvencem, ellenben a betétdala nagyon jó!
riczsilver | 2010-08-05 11:40
djk írta:
Légió: Tömör unalom. Első 10-15 perc érdekes, de utána elmegy a történet valami szappanopera fillingbe. Ezt inkább kerüljétek.
Van egy film egy hasonló témában, Angyalok háborúja (The prophecy). Az valamivel jobb bár én is az unalom szót tenném rá. Egy időben a Fantazmagória horrorújsághoz adták DVD-mellékletként. Horrornak nem hívnám. Mi a horror abban, hogy véresszájú tábornok lelkét kell megszereznie Gábrielnek a 2. angyalháború eldöntéséhez, aminek következtében a Föld második pokol lesz, amit maga Lucifer se akar. Az egyetlen megoldás ami tetszett a Légióban, az az angyalok fémszárnya. Az jó volt, dicséretes ötlet, mert egy kis humort vitt az unalomba (magyarul jót röhögtem rajta).
*PatricK* | 2010-08-05 11:56
bozontkun írta:
Ugyanúgy mint a Nagyfiúk (semmi poén nincs benne erőltetett az egész)

Épp tegnap néztem meg, nekem tetszett. Igaz hogy semmiről nem szól de elnevetgéltem rajta. Ellenben a mindenki által istenített Másnaposok, másodjára már kínszenvedés volt olyan unalmas, bár elsőre se volt az a nagy élmény.

bozontkun írta:
Ó testvér merre visz az utad

Na ez volt a totál csalódás. Arra emlékszem belőle hogy állandóan azt a hajbalzsamot kereste. George Clooney olyan hullámvölgyeket jár be nálam hogy hihetetlen. Ez a film is, nem is értem miről szólt. Aztán ott van a Kecskebűvölők, hát alig bírtam végignézni. Ellenben az Egek ura tetszett, de láttam véleményeket akinek nem tetszik, ha itt is van ilyen kifejthetné hogy miért.


A légiót már a trailerből ítélve kihagytam. Nekem a "Gábriel - A pokol angyala" óta nem menő hogy az angyalok gépfegyverrel lövik egymást


Viszont megnéztem a Szellemírót. Jó lenne de nem az. Utálom az ilyen befejezéseket amikor az egész történetben teljesen racionálisan cselekszik a főszereplő és akkor a végén ilyen idiótaságot csinál.
[ Módosítva: 2010.08.05 11:59 ]
Murder3 | 2010-08-06 02:47
Másnaposok nem jó????

Azóta nem jött ki egy hozzá akár közelítő vígjáték szerintem.

Tekken filmet ajánlom mindenkinek a legjobb játékadaptáció.
Mellesleg jó az egész.
benyo513 | 2010-08-07 23:52
Megnéztem A Szupercsapatot és marha jó volt Adta a klasszikus sorozatnak a szintjét, azoknak is ajánlom akik 1 részt sem láttak a sorozatból
schumi7 | 2010-08-08 00:02
Én nem olyan rég néztem meg a titánok harcát...
ilyen borzasztó filmet még nem nagyon láttam. sztem nagyon elszúrták,bár ez ízlés kérdése,biztos vannak olyanok akiknek tetszett.(a film után eldöntöttem,hogy mostanában nem fogok egy jó darabig nézni ilyen stílusú filmet,max ha nagyon rászánom magam...)
[ Módosítva: 2010.08.08 0:02 ]
bozontkun | 2010-08-08 17:00
benyo513 írta:
Megnéztem A Szupercsapatot és marha jó volt Adta a klasszikus sorozatnak a szintjét, azoknak is ajánlom akik 1 részt sem láttak a sorozatból
akkkor lehet megnézem, a sorozat sose vonzott igazán.
benyo513 | 2010-08-08 17:24
Csak úgy szólok hogy tele van szürreális jelenettel (például amikor az égen egy tankkal lövöldöznek ) és akik nem bírják az ilyeneket azok inkább hanyagolják a filmet.
[ Módosítva: 2010.08.08 17:25 ]
blue.mescaline | 2010-08-09 01:10
A The Expendables-re kíváncsi leszek. Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li, Bruce Willis, Arnold Schwarzenegger. Komplett hadsereg a legnagyobb akciófilm szereplőkből.
benyo513 | 2010-08-09 01:47
Kár hogy Chuck Norris nem lesz benne... Mondjuk akkor csak 10 perces lenne a film Kuncog

(+18! +18? ) Valaki látta már ezeket a japán borzadályokat mint a Mutant Girl Squad, Tokyo Gore Police, a The Machine Girl, vagy a Vampire Girl vs Frankenstein Girl ? Ezekután át kell gondolnom hogy egyáltalán létezik-e a az emberi hülyeségnek határa.
[ Módosítva: 2010.08.09 1:52 ]
bozontkun | 2010-08-09 10:27
ezek kimaradtak az életemből, annyira durvák? mondj példákat mik voltak a filmben : DD
Tegnap elkezdtem nézni a Képletet... első... olan 5-10 perc jó volt, aztán amikor elértem a fé órát akkor kikapcsoltam, megkérdeztem haveromat hogy mi lett a vége és inkább jobb hogy nem néztem végig, pedig szeretem az ufós filmeket :/ De ez nagyon ratyi volt.
Én a Mortal Kombat 3-ra vagyok kíváncsi
benyo513 | 2010-08-09 10:56
Nem akarom megnézni mert már így is megsérült a kis ártatlan lelkem Kuncog . Nekem nem tetszett a képlet főleg a vége miatt. Az utolsó normális(és egyben az egyik legjobb) ufós film a District 9 volt. Város a következő része, remélem hogy nem fogják annyira elrontani a történetet és helyette lesz egy 2 órás látvány akció-sci-fi film mint a Transformers 2 . Ufócsatázást már így is láttunk, ott van a Függetlenség Napja...
[ Módosítva: 2010.08.09 10:57 ]
Balus | 2010-08-09 11:42
Nekem a tavalyi filmes kínálatból a legnagyobb kedvencem a District 9 volt, és szerintem csak elrontanák azzal, ha minél több látványos űrcsatát raknának bele. Az első részben pont az volt a jó, hogy megvolt az egyensúly a látvány és a sztori között. Csak reménykedni tudok abban, hogy ez egy javuló tendencia lesz, és a rendezők végre belátják, hogy jó történet és kidolgozott háttér nélkül az ilyen nyári blockbusterek lényegében a szerencsétlen mozinéző arcába tolt CGI-moslékká degradálódnak.
bozontkun | 2010-08-09 18:04
benyo513 írta:
Nem akarom megnézni mert már így is megsérült a kis ártatlan lelkem
Azért a trailerből ítélve szerintem nem lesz az olyan rossz
benyo513 írta:
Az utolsó normális(és egyben az egyik legjobb) ufós film a District 9 volt.
jááá! nekem is tetszett az

Város lesz a következő rész címe? o.O Mikor jön ki? Kicsit félek tőle hogy elrontják... de kíváncsi vagyok mi lesz a faszival meg a többiekkel : P
schumi7 | 2010-08-12 21:37
Most néztem meg a Blindnesst.Nekem nagyon bejött,elgondolkodtató volt.
veravero | 2010-08-18 23:08
Ma megnéztem a Salt ügynököt, tetszett, szerintem megérni megnézni és ezt ajánlották előtte
Resident Evil Afterlife 3D . Tuti jó lesz XD, zombik 3D-be
[ Módosítva: 2010.08.18 23:23 ]
blue.mescaline | 2010-08-19 00:49
veravero írta:
Ma megnéztem a Salt ügynököt, tetszett, szerintem megérni megnézni és ezt ajánlották előtte
Resident Evil Afterlife 3D . Tuti jó lesz XD, zombik 3D-be

Jaj az Afterlife-ot de várom. Szerintem el is megyek moziba megnézni. Salt ügynökre meg én is rálesek majd.
riczsilver | 2010-08-19 00:52
Afterlife... megnézem mit szültek össze ezúttal. Lehet elalszom rajta ahogy a 3. részen, de legalább jót fogok aludni.
Murder3 | 2010-08-19 01:09
Nektek mi tetszett a District 9-be?
sztem gagyi én egy vérmocskos bronzkulcsot nem adnék érte.
benyo513 | 2010-08-19 01:09
Az évben még lesz néhány a sikervárományos sci-fi. Skyline: röviden egy idegeninvázióról fog szólni és a Monsters amit a District 9-hoz hasonlítanak. "A film története szerint a Föld hat éve idegeninváziót szenvedett el, s azóta az idegenek számítanak a Föld domináns lakóinak. Ebben a világban vállalja egy cinikus újságíró, hogy átvezet a mexikói fertőzött területeken egy amerikai turistalányt, hogy az biztonságba kerüljön az amerikai határ túloldalán."

Inkább nézzétek meg az Inception-t(Eredet). Sokan dicsérik és nem hiába hiszen az év egyik legjobb filmje.
[ Módosítva: 2010.08.19 1:11 ]
riczsilver | 2010-08-19 01:12
Én az Iron Sky-t várom, jövőre jön. Nácik, UFOval, a Holdról, támadnak... ez a nem mindegy!
[ Módosítva: 2010.08.19 1:12 ]
veravero | 2010-08-19 08:34
benyo513 írta:


Inkább nézzétek meg az Inception-t(Eredet). Sokan dicsérik és nem hiába hiszen az év egyik legjobb filmje.

Nekem is nagyon tetszett és a végét ahogy megcsinálták , a kis gonoszok XD
MaRtiN | 2010-08-19 13:22
veravero írta:


Nekem is nagyon tetszett és a végét ahogy megcsinálták , a kis gonoszok XD
Kellemes csalódás volt a mostani felhozatalban. Amennyire nem tetszett a trailere alapján annyira jó volt maga a film

Ezt meg azoknak akik látták
veravero | 2010-08-19 13:26

Hát ez nagyon jó
[ Módosítva: 2010.08.19 13:26 ]
Balus | 2010-08-19 13:40
Amit én idén még nagyon várok, az a Predators és a The Expendables. Mind a kettő igazi "guilty pleasure", valamiért én megőrülök az ilyen 80-as éveket idéző B-filmekért.
A riczsilver által emlegetett Iron Sky-nak a koncepciója a Hellsing-re emlékeztet, csak ebben még űrhajók is vannak. Must see!
[ Módosítva: 2010.08.19 13:44 ]
djk | 2010-08-21 16:31
Utolsó Léghajlító: Senki ne nézze meg, akinek a rajzfilm tetszik. Nagy kalap sz@r az egész. Kb. Dragon Bal R szintű, max annyiban más, hogy viszi nagyjából a történetet, de semmi több. A rendező hozta az unalmas elnyújtott stílusát. Poén nuku, még meg sem mosolyodtam egy részen sem.
Drágán Add a Rétedet!: Remek. Aki szereti a Dr. Dollitle és a Nagyon Vadon és társait annak nagyon ajánlom. Fergeteges poénok. Brendon is hozza a szerepét.
Predators, avagy Ragadozók a köbön: Hát úgy ültem le, hogy nagy fanja vagyok mind ennek mind társának. De sajnos Rodrigez bácsi most mellé nyúlt főleg a magyar rendezővel. A színészek egyáltalán nem illenek a karakterükhöz. Az új maszk kész vicc. Történet ötletes, de nem ebben a formában. Nekem ez a rész az AvP2 szintjét súrolja. Annyi különbséggel, hogy itt egy az egyben használták a copyt némi átalakítással. Remélem az Alien 5. részét Cameron bácsi nem b@ssza így el.

Iron Sky érdekesnek tűnik, de a CGI nagyon gyenge 2010es grafikákhoz képest.

Valamint egy jó hír: Szeptemberben jön DVDn a Pandorum az Gamma Home Entertainment (egykori Fórum Home) jóvoltából

Update

A-Team: A Szupercsapat-A Film: Mivel nagy rajongója voltam a sorozatnak, kicsit, sőt nagyon zavartak az új arcok. Legjobban Hannibal és Rosszfiú alakja idegesített. Szépfiú és Murdock még elment. De történetileg, poénilag és akcióilag nagyon is hozza a sorozat szintjét. Na mind1. A lényeg, akinek tetszett esetleg imádta a régi nagy Szupercsapatot az ne hagyja ki ezt a mozit, mert megéri.
[ Módosítva: 2010.08.21 18:52 ]
TheDeath | 2010-08-27 04:13
Emberek, az egyetlen film ami számításba jöhet, az a Torpedó. Igen, a játékból csinálják a filmet. Mikor először olvastam a hírt, legszívesebben minden hollywoodi producert lenyakaztam volna. Most nyugodt higgadtsággal mondom: Várjunk rá. Akár még valami nézhető is kisülhet belőle.
Balus | 2010-08-29 14:54
Én azóta nem lepődöm meg az ilyesmin, amióta hallottam, hogy a The Sims c. rendkívül igényes (szarkazmus kikapcs) játéksorozatból is filmet akarnak csinálni. Hát hogy abban mennyi fantáziát láthattak a hollywoodi fejesek, azt nem tudom. Viszont ha már a játékadaptációknál tartunk, a Warcraft mozifilm az nagyon várós, a Blizzard biztos nem fog valami igénytelen hulladékot kiadni a kezéből.
TheDeath | 2010-08-29 20:12
Nem tudom. Sam Raimi rendezi a Warcraft-ot, ha jól tudom, aki az utóbbi 3-4 évben nem adott ki igényes munkát a kezei közül...
riczsilver | 2010-08-29 20:32
Legalábbis a Pókemberek nem voltak annak mondhatóak. Raimi mesternek még a Darkman képregényadaptáció se igen jött össze. Egy nagy filmtrilógiája volt, az is az Evil Dead, aminek állítólag lesz 4. része a következő 2 évben.
djk | 2010-08-29 21:16
Egyenlőre a Warcraft csak tervekben van, de nem biztos, hogy Raimi elvállalja. Evil Dead 4. része lassan kudarcba fullad. Raiminek megvan az ötlete, de sajnos Bruce már nem igazán illik a képbe (csöppet elhízott, megöregedett) és Raimi nem igazán akarja nélküle megcsinálni.
Raiminek amúgy volt az Evil Dead óta jó filmje: Drag Me To Hell. És még a közreműködése a Messengerben, Az Átok 1-2, valamint neki köszönhetjük az Evil Dead játékok történetét is.
Balus | 2010-08-30 13:12
Hát szerintem meg inkább ő rendezze, mint Uwe Boll. Hallottam, hogy egyszer elment a Blizzardhoz, azzal az ajánlattal, hogy ő szívesen megcsinálná a Warcraft-filmet. Mondanom sem kell, úgy vágták ki onnan, mint macskát sz*rni
innos99 | 2010-08-30 22:25
Hát engem mostanában az Iron Sky-on kívül más nem nagyon fog érdekelni (sorozatok közül télen a A tűz és jég dala na az várós még nagyon ,ha csak fele olyan jó lessz mint a könyv már túltesz az összes eddigi fantasy sorozaton )

A mostani filmek közül szerintem az A-Team nem volt olyan rossz bár tény hogy a sorozat szereplőit jobb lett volna újra látni a flmben de hát eléggé megöregedhettek már.
benyo513 | 2010-08-30 22:33
Megnéztem a The Expendables-t és olyan lett amilyenre vártam. A kedvenc akcióhőseim összehoztak egy majdnem 2 órás zúzást Várós a következő része, már csak moziban kell megnézni
riczsilver | 2010-08-30 22:36
Kivégeztem az Angyalok háborúja pentalógiát (5 részes filmsorozat), s hadd ne mondjam, beszéljen helyettem a spoiler tag...
spoiler Kinyit
TheDeath | 2010-08-30 22:51
Ricz, az Angyalok Háborúja sorozat egy szinten van a Gyilkos Kobold(5 részes az is ha jól tudom) sorozattal
riczsilver | 2010-08-30 23:00
Én azért kezdtem el nézni, mert hú az első rész egész kellemes volt, aztán meg... hol marad az apokalipszistudat? Bah...

N mindegy, újranézem az A.P.E.X.-et és a Kamera által homályosant hajnalban...
TheDeath | 2010-08-30 23:07
Én hajnalra a [Rec] két részét, meg a Paranormal Activity-t ajánlanám
riczsilver | 2010-08-30 23:12
Paranormal Activity holnap hajnalra lesz fogásnak.
TheDeath | 2010-08-31 14:22
Hallottátok, hogy lesz Thor film? Én nem tudom mit várjak tőle. Thor-t nem ismerem annyira, de a mostani Marvel feldolgozásokat látva...
riczsilver | 2010-08-31 18:15
Thor, a viking villámisten főszereplésével volt Marvel képregény? Akkor szerintem egy rakás tehéntrágyát se várj el tőle, ahogy Captain Americától seHúzza a száját
morgena | 2010-08-31 20:40
A képregény nem rossz, bár pl Bosszú Angyalai közül nekem ő a legkevésbé érdekes, azon kívül, hogy van stílusa, és jól köréépített történet/múlt, stb. Film szerintem jó lesz, láttam már képeket, így készültet, és az elég csábító volt. A díszlet se tűnt gagyinak, ami azért kb önmagában nagy dolog, ha vki látta Thor hogy indult. Ja de amúgy amerikában Thor elég elismert, ahogy mondjuk Kap is, csak amerikán kívül nem sokan tudják értékelni. Igazából egy karaktert az írója határoz meg, pl nekem Kap sosem tetszett, de amit a Civil War alatt és után műveltek vele, az zseniális volt. Thorral is volt már jó sztori, de általában azok alternatív univerzumban játszódtak. De szerintem lehet reménykedni a film kapcsán, nem elvetélt ötlet. Ráadásul Marvel film, ahogy a Vasember is volt, és azért valljuk meg, a Vasember messze kiemelkedik a legtöbb képregényadaptáció közül...
MaRtiN | 2010-08-31 21:01
morgena írta:
Vasember messze kiemelkedik a legtöbb képregényadaptáció közül...
A zenéjével

Amúgy én is evégett reménykedem benne. A karakter alapötlete nem rossz, aztán, hogy ki lehet e belőle hozni 1,5 órát az meg majd elválik
TheDeath | 2010-08-31 21:59
Én is most néztem róla képeket. A látványvilágtól és a történet gyengeségétől nem is félek, inkább a történetvezetés kuszasága( ami szerintem a Vasember 2 is tönkre vágta) és a színészi játék lehet kérdéses. Mondjuk Anthony Hopkins neve elég jól mutat, de a nagy nevek is mellényúlhatnak...
riczsilver | 2010-08-31 22:01
Az acélfickó zenéje tényleg jó, de semmi egyéb. Ugyanabban a túlfűtött idealizáltságban szenved, ahogy Pókmanus, Szupraman... hol vannak a Hancock-féle antihősök, vagy a cseppet szűz kislány múltakkal bíró X-Menek?
jazzasd | 2010-08-31 22:18
riczsilver írta:
hol vannak a Hancock-féle antihősök, vagy a cseppet szűz kislány múltakkal bíró X-Menek?

Hancock mióta anithős? Ugyanolyan sablon hős, aki a jó oldalán áll végsősoron, mint az átlag, csak az elején kicsit mogorvább. :]

Az x-menek meg 2011-ben jönnek az Xmen: First Class keretein belül.
morgena | 2010-08-31 22:20
Hát Vasemberben pont kapóra jön ez az idealizáltság, totál hozzáillik, az ő stílusa. Amúgy szerintem a Pókik is szarok, az X-menek is szarok voltak... Vasember áll a legközelebb ahhoz, amit a képregényekben is mutat, és marha szánalmas, hogy a Pókinál viccesebbre sikerült!! Póki a képregényekben poéngyár, bohócként megállná a helyét, erre filmekben... Hát az no comment. Szerintam Marvel közül Vasember messze a legjobbra sikeredett, de ezalatt az egyet értem csak. 2 az már más, az csak jobb, mint a legtöbb, de olyan "sokat markol de keveset fog" lett sajna.
riczsilver | 2010-08-31 22:24
jazzasd írta:
Hancock mióta anithős? Ugyanolyan sablon hős, aki a jó oldalán áll végsősoron, mint az átlag, csak az elején kicsit mogorvább. :]
De mikor láttál iszákos, kétbalkezes, lusta szuperhőst? :]
TheDeath | 2010-08-31 22:27
Ricz, kellenek ezek a rettenthetetlen, eposzba illő hősök is. Hány amerikai kisgyereknek ők a példaképeik? Rengetegnek. Kellenek ezek az alakok, hogy egy pillanatra az olvasó is különlegesnek érezze magát.
Mondjuk, Hancock se antihős már XD Annak a filmnek az első fél órája szuper, de utána...
A Hancock 2.-től is tartok. Eleve bukás. Már most megmondom.
Az X-man hősök szerintem a crossover füzetekben domborítanak leginkább. Azok közül is meglehetne ejteni egy feldolgozást...
riczsilver | 2010-08-31 22:36
Kellenek, de ha egyszer munkát se találnak, mert annyian vannak? Popeye is példakép lett, pedig se nem hős, s csak "spenótfogyasztási reklámfogásnak" indult a karrierje.

Az X-meneknél nem igazán a képregény fogott meg, hanem a film. Wolverine a ruhájában a képregényben/rajzfilmben olyan, mint valami rossz homi, aki méhecskének képzeli magát XD Igaz, nem a sztori a filmek erőssége, ellenben a karakterek háttere és jellemrajza, az jól sikerült viszont (szerintem).

Igen, a Hancock is csak addig a pillanatig volt jó. Utána alvás ezerrel.
morgena | 2010-08-31 22:37
Hát nekem a Főnix sztori volt ott a kedvencem, újabbak közül meg a Deadly Genesis viszi a pálmát. De mondjuk nekem X-men a kedvencem Marvelből, szal magával a képregénnyel szemben elfogult vagyok.
Hancock szerintem meg igenis jó volt, nekem az a jelenet tetszett, mikor a kórházból futott el. Azzal a zenével együtt az a jelenet fődíjat nyert

Ja és lusta vok visszanézni, de mintha pár napja szó lett volna a Warcraft filmről:
http://gamepod.hu/hir/megfelelo_partnert_keres_a_blizzard_a_starcraft_fi.html
Ha érdekel vkit... =]
riczsilver | 2010-08-31 22:40
morgena írta:
Ja és lusta vok visszanézni, de mintha pár napja szó lett volna a Warcraft filmről:
http://gamepod.hu/hir/megfelelo_partnert_keres_a_blizzard_a_starcraft_fi.html
Ha érdekel vkit... =]
Hmm... remélem Morrigan a film végén tűnik fel, ha a játék emberi kampányát szeretnék abszolválni (lévén ez a könnyebben kivitelezhető, s lehet szó egy izgalmas folytatásról). Őszintén viszont vegyesek az érzelmeim a játékadaptációkkal a Tomb Raider 1-2 óta (amivel meg én vagyok elfogult )
[ Módosítva: 2010.08.31 22:41 ]
morgena | 2010-08-31 22:44
Jó, de Blizzardban csalódtál már? Ne mondd, hogy igen, úgysem hiszem. =)
TheDeath | 2010-08-31 22:46
Nekem a játékadaptációk irányába, a Bloodrayne óta van hányingerem. A Prince of Persia filmet se mertem megnézni, pedig a játék nagy kedvenc...
riczsilver | 2010-08-31 22:48
morgena írta:
Jó, de Blizzardban csalódtál már? Ne mondd, hogy igen, úgysem hiszem. =)
Bennük nem, de azért mégis csak játékadaptációról fogunk beszélni. Blizzard-mércével nézve is jelentős kihívás lesz a rendezőkeresés, a megoldás, sztori stb.

TheDeath írta:
Nekem a játékadaptációk irányába, a Bloodrayne óta van hányingerem. A Prince of Persia filmet se mertem megnézni, pedig a játék nagy kedvenc...
Dettó. Uwe Boll nem kívánja magát felakasztani? A Holtak Házát (The House of the Dead) is úgy szarta el, ahogy van ÉS EZ AKARJA A POSTAL FILMET IS CSINÁLNI??
[ Módosítva: 2010.08.31 22:48 ]
TheDeath | 2010-08-31 22:51
Ha minden igaz már van Postal film, azt viszont nem tudom, hogy ő csinálta e
riczsilver | 2010-08-31 22:54
TheDeath írta:
Ha minden igaz már van Postal film, azt viszont nem tudom, hogy ő csinálta e
Megnéztem, van és Uwe Boll csinálta. Jó fű alatt kinyomni, nehogy meglincseljék még...
TheDeath | 2010-08-31 23:01
Azt hallottam róla, hogy nem lett vállalhatatlan, csak túl hosszú és unalmas lesz a vége felé...
morgena | 2010-08-31 23:06
Aki jót akar magának, ne nézzen Postalt. Meg úgy alapjáraton Uwe Boll filmet. xD Mondjuk az tény hogy van stílusa, mert mérföldekről érződik, ha ő nyúl filmhez, na de kérem, minőségről nem hallott még senki? O_o Amúgy én nem is értem, hogy minek adnak a kezébe forgatókönyvet... Én Bloodrayne-t csak azért néztem meg, mert azt hallottam róla, hogy annál szarabb filmet nem is fogok soha többet látni. Asszem 4szer álltam neki (mármint folytattam, ahol azelőtt abbahagytam), mire a végére értem. Fájdalmas. Tökéletes kínzó eszköz. Kár hogy középkorban még nem volt Uwe Boll.

Blizzard meg szerintem megoldja. Én tökre azt veszem náluk észre, hogy simán tudnának rosszabbat kiadni a kezük közül, de hogy tökre törekednek a tökéletességgel, és sosem elégednek meg a kevesebbel. Én emiatt már régóta várom a Warcraft filmet. Jó lesz az. =]
riczsilver | 2010-08-31 23:06
TheDeath írta:
Azt hallottam róla, hogy nem lett vállalhatatlan, csak túl hosszú és unalmas lesz a vége felé...
Épp most töltöm, aztán meglátom, hogy lincshangulatba kerülök-e vagy se...
TheDeath | 2010-08-31 23:10
Nálam a "legrosszabb film amit láttam" kategória győztese az, Alien vs. Hunter
riczsilver | 2010-08-31 23:14
TheDeath írta:
Nálam a "legrosszabb film amit láttam" kategória győztese az, Alien vs. Hunter
Legrosszabb valaha látott film? Proxima Centauri 3 XD
benyo513 | 2010-09-01 00:09
A Postal az egyik legnagyobb badarság, amit láttam. Ha nem bírod a sok értelmetlen hülyeséget akkor meg se nézd
Murder3 | 2010-09-01 05:29
benyo513 írta:
A Postal az egyik legnagyobb badarság, amit láttam. Ha nem bírod a sok értelmetlen hülyeséget akkor meg se nézd

uwe Boll filmtől mit várunik?

Amúgy a játék se épp túl normális

Épp a minap fejeztem be a Band of Brothers-t a legjobb háborús film nem vitás.
djk | 2010-09-01 13:16
Uwe Boll-tól csak az Alone In The Dark az, ami nézhető. Postalt végig sem bírtam nézni. Valahogy elment a kedvem tőle, mikor 5-10 percig a meztelen [cenzúrázva] mutatja a filmben. Nálam az viszi a pálmát.
AvH: igen egy Assylum film. Az a gyár, aki a nagy sikerű filmeket lekoppintja alacsony költségvetésből. És a BUFI még pénzt is adott ki rá. Valamint kiadott egy gyűjtő dobozt is: Sci-Fi gyűjtemény
Játék adaptációk nagyon neccesek. Egyedül, ami tetszett, (igaz sokan ellene vannak) az a Resident Evil, de annak is csak az első része. Többi az szo-szo.
Murder3 | 2010-09-01 14:30
Játékadaptációk úgy önmagukba jók lennének a legtöbb, de hogy odatolják a játék címét úgy nem.
Mert eleve akkor azt várom h a játék szerint történjen benne az esemény sorozat, ne pedig egy teljesen új.
pl a Prince of Persia film ok jó meg miden csak épp baromira nincs köze a játékhoz.
Kb mint a Doom.Önmagukba jók de így szarok.
Balus | 2010-09-01 14:36
djk írta:
Uwe Boll-tól csak az Alone In The Dark az, ami nézhető.
Én még azt sem bírtam végignézni, kb. 15 perc után kikapcsoltam, mert fizikai fájdalmat okozott a nézése. Ennek a tehetségtelen kontárnak azóta nem tudok megbocsátani, amióta az egyik kedvenc játékomnak, a Dungeon Siege-nek az adaptációját is kegyetlenül elbaltázta (mazochista hajlamúak In the Name of the King címen keressék). Ami játékadaptációk közül egészen tetszett, az a Silent Hill volt.
Murder3 | 2010-09-01 16:20
Balus írta:
djk írta:
Uwe Boll-tól csak az Alone In The Dark az, ami nézhető.
Én még azt sem bírtam végignézni, kb. 15 perc után kikapcsoltam, mert fizikai fájdalmat okozott a nézése. Ennek a tehetségtelen kontárnak azóta nem tudok megbocsátani, amióta az egyik kedvenc játékomnak, a Dungeon Siege-nek az adaptációját is kegyetlenül elbaltázta (mazochista hajlamúak In the Name of the King címen keressék). Ami játékadaptációk közül egészen tetszett, az a Silent Hill volt.


Az egész jó volt.
TheDeath | 2010-09-01 16:34
Én adaptációk elé sosem ülök le nagy elvárásokkal, de képtelen vagyok bármit is kritikus szem nélkül nézni( ez ilyen sajátosság nálam XD). Jobban szeretem az új, formabontó filmeket, kamaradarabokat, párbeszédekre épülő történetet, amikből, lássuk be, kevés készült az utóbbi időben...
Balus | 2010-09-01 16:44
TheDeath írta:
Jobban szeretem az új, formabontó filmeket, kamaradarabokat, párbeszédekre épülő történetet, amikből, lássuk be, kevés készült az utóbbi időben...
Láttad már A tetovált lányt? Dán, norvég és svéd koprodukcióban készült film, Stieg Larsson népszerű Millenium-trilógiája alapján; komolyan mondom, én a Hetedik óta nem láttam ilyen jó krimit (aki meg azt nem látta, az hozza ki az ellenőrzőjét nézze meg minél hamarabb).
[ Módosítva: 2010.09.01 16:44 ]
djk | 2010-09-01 17:19
Balus írta:
Ami játékadaptációk közül egészen tetszett, az a Silent Hill volt.

Az is jó. Igazából az hozza az igazi játék fillinget, de abban az a bajom, hogy női főszereplőre váltották Harryt, aztán 1 filmbe zsúfoltak 3 játékból szörnyeket, a szektás és "túlélő" csoport, valamint, hogy semmi harc nincs benne.
TheDeath | 2010-09-01 17:32
Balus írta:
TheDeath írta:
Jobban szeretem az új, formabontó filmeket, kamaradarabokat, párbeszédekre épülő történetet, amikből, lássuk be, kevés készült az utóbbi időben...
Láttad már A tetovált lányt? Dán, norvég és svéd koprodukcióban készült film, Stieg Larsson népszerű Millenium-trilógiája alapján; komolyan mondom, én a Hetedik óta nem láttam ilyen jó krimit (aki meg azt nem látta, az hozza ki az ellenőrzőjét nézze meg minél hamarabb).
Nem, de hallottam már róla. Tervebe van véve. A Hetedik nekem is favorit.
Az a nagy bajom viszont, hogy már hallani a Tetovált Lány amerikai változatáról pletykákat...
Balus | 2010-09-01 17:40
TheDeath írta:
Az a nagy bajom viszont, hogy már hallani a Tetovált Lány amerikai változatáról pletykákat...
Én nem aggódnék annyira, mert a jelenlegi állás szerint David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja, Zodiákus) rendezi, ő pedig még nem adott ki igénytelen bóvlit a kezéből. Na jó, talán a Benjamin Button...
[ Módosítva: 2010.09.01 17:40 ]
TheDeath | 2010-09-01 17:59
Szerintem nem volt rossz a Benjamin Button se. Szépen levezette az élettörténetét. Érdekes volt( egy ideig XD)
riczsilver | 2010-09-01 19:22
Okés, írtam picit a Postal-ról.

Játékadaptációból a Resident Evil abszolút nem tetszett, totál átértelmezték az egész első játékot (amivel annó hajh de mennyit játszottam), a 2. kicsit közelített hozzá, igaz részben egybe mosta a 2-3-as játékokat, onnantól kezdve gyökeresen szakít vele, csak a karakterek és egy-két lény az (mint a zombiholló) ami eredeti maradt valamennyire.

A Silent Hill szerintem nagyon jóra sikerült darab lett, noha én csak a 4. játékkal játszottam,a miben alig van akció, néha egy kicsi harc, de nem igazán bántam benne a dolgot.

A Prince of Persia csücsül a lapin, meg lesz nézve, a trailerből figyelve az első 3 játék ömlesztve megtalálható benne.

A Doom hát erősen pocsék volt, jó kidolgozás, környezet, de semmi köze ahhoz, amiről a 3 szólt (mivel az első DOOM játékban nem volt sztori, csak mész és ölsz...)
Murder3 | 2010-09-01 20:18
POP filmnek nem sok köze van a játékokhoz.
Doom meg a 3. rész alapján készült, csak a vírust nem értem miért kellet benne.....
és nagyon nem volt paráztatós mint a játék.

van olyan film aminek a címfordításával lelövik a poént....
ráadásul köze nincs a film címének a fordítotthoz.
riczsilver | 2010-09-01 20:22
Murder3 írta:
Doom meg a 3. rész alapján készült, csak a vírust nem értem miért kellet benne.....
Vírus? Milyen vírus? Befecskendezett 24. kromoszómáról volt szó, amely átörökíthatő a gazdatestbe, de ez nem vírus attól még.
morgena | 2010-09-02 07:26
Azt tudtátok hogy a PoP film rendezője a forgatás felénél tudta meg hogy eredetileg az egy játék volt, és felbérelt egy kockát hogy végigtolja neki, és elmesélje milyen? Na ezekután mit várunk tőle? Amúgy én PoPra úgy ültem be (Nálam amúgy No.1 a játék(de csak az első trilógia)), hogy nem vártam semmit. Így emiatt tetszett, megmosolyogtatott, mikor egy-egy ismerős mozdulatot láttam. Mikor anno megtudtam, hogy a nevekkel már bajlódnak, én konkrétan akkor tettem le róla.
Murder3 | 2010-09-02 09:03
riczsilver írta:
Murder3 írta:
Doom meg a 3. rész alapján készült, csak a vírust nem értem miért kellet benne.....
Vírus? Milyen vírus? Befecskendezett 24. kromoszómáról volt szó, amely átörökíthatő a gazdatestbe, de ez nem vírus attól még.

mind1 mert a játékba a gonosz szállta meg az Úúálomást.
egyébként vírus séma attól független h nem konkrétan vírusról van róla szó.
riczsilver | 2010-09-02 13:03
morgena írta:
Azt tudtátok hogy a PoP film rendezője a forgatás felénél tudta meg hogy eredetileg az egy játék volt, és felbérelt egy kockát hogy végigtolja neki, és elmesélje milyen? Na ezekután mit várunk tőle? le róla.
Ez egyszerűen csak:Földön fetrengve röhög
TheDeath | 2010-09-02 22:33
A "Le se sz*rom, csak pénz legyen belőle" felfogás klasszikus esete...
veravero | 2010-09-03 08:21
Na túlvagyok a Predatoron és a Karate kölykön, meg a Nagyfiúkon is. Predátor, hát elment, de semmi extra, talán csak a végén. Karate kölyök nem rossz. Durvák voltak a kiskölykök benne, bármelyik simán agyonverne . Nagyfiúk három közül ez tetszett a legjobban, vicces volt. Jövő héten meg Resident Evil
llsz | 2010-09-03 14:42
veravero írta:
Jövő héten meg Resident Evil Hű de jó
...azt mar en is nagyon varom Vera-chan~
djk | 2010-09-03 16:18
Tényleg, Pénteken lesz a bemutatója. És egyből jön a magyar mozikba szinkronosan. Na arra befizetek egyből.
Magyar Poszter
Ami még érdekes lehet az Adéle és a múmiák rejtélye Luc Besson új filmje amit ismét ő írt és rendezett.
[ Módosítva: 2010.09.03 16:30 ]
Murder3 | 2010-09-03 16:31
LOL film.
sztem már rég túl ment azon ami még elmenne.
benyo513 | 2010-09-04 23:45
Ezt mindenképp megfogom nézni a hetekben. Heavy Metal: A Film Van folytatása is, ami trailer alapján akkora hülyeség mint az első rész.
Murder3 | 2010-09-09 16:10
Solomon Kane-t láttátok már?
elég jónak mondható, egy normális fantasy filmnek mondható elég rég láttam már ehhez hasonló filmet hollywoodból...
riczsilver | 2010-09-09 16:13
Stephen King - A golyó...

Csak annyit mondok, hogy mindenki nézze meg, nekem nagyon bejött pszicho-dráma...
Murder3 | 2010-09-10 18:28
Brooklyn Mélyén című filmet aki nem látta az szerintem sürgősen pótolja
Irtó jó film, rég láttam ilyen filmet ami ennyire megérint.
Elég sablonos sztori de nagyon jól van elmesélve és egy igen színvonalas zsarudráma keveredik belőle.
TheDeath | 2010-09-10 18:39
Most estem túl Az esemény című Shayamalan filmen. Ez szubjektív, de piszok rossz volt. Az alapszitu egész eredeti, de a kivitelezés, történetvezetés, színészi játék borzasztó. Még mindig a Hatodik érzék a legjobb Shayamalan film. Pedig nem mai csirke...
Murder3 | 2010-09-10 20:31
TheDeath írta:
Most estem túl Az esemény című Shayamalan filmen. Ez szubjektív, de piszok rossz volt. Az alapszitu egész eredeti, de a kivitelezés, történetvezetés, színészi játék borzasztó. Még mindig a Hatodik érzék a legjobb Shayamalan film. Pedig nem mai csirke...

azt láttam annyira nem rossz am
TheDeath | 2010-09-10 21:06
Különböző ízlések, amúgy az Utolsó Léghajlító is kaksi volt. Azt is ő csinálta...
Murder3 | 2010-09-10 21:25
engem a színészi játék a legkevésbé sem érdekel.
vagy érdes a film vagy nem.
ha érdekes akkor hidegen hagy ha nem akkor is szóval

új alapötlet ami elég marhaság és értelmetlenül van megfogalmazva.
Bár Blue genderes érzetem volt, kár h nem azt csinálták inkább meg
emészthető de csak szigorúan egyszer(és voltak benne poénos jelenetek)
különböző suicidalok elég szórakoztatóak voltak lehetett volna még pár spéci akkor érdekesebb lehetett volna.
Ami röhej volt benne hogy a természet elől menekültek
TheDeath | 2010-09-10 21:38
Talán én nézek mindent túl kritikusan? Lehetséges, de én büszke vagyok rá Hahotázik
riczsilver | 2010-09-11 02:42
Na, elkezdtem gyerekkorom kedvenc sorozatát újranézni. 5 évad, téridő-utazás a párhuzamos világok közt, egy ideig, aztán jönnek a kromaggok. Na vajon mi lehet ez? Igen, a Sliders.

Érdekesség: az első évad 1.-2. részének (miután ez egy dupla rész) elején Quinn egy japán fizikus könyvét tartja a kezében mikor alszik.
És végre megtaláltam azt a részt, ahol a szovjetek uralkodnak AmerikábanRock`n Roll
[ Módosítva: 2010.09.11 3:27 ]
djk | 2010-09-11 11:47
Nem emlékszem, hogy lett volna hír róla, de jön a Fűrész 7 D és egyben a befejező rész. Előzetes alapján állat lesz a megoldás, majd kiderül. Ma este meg RE3D beszámoló.
Fűrész 3D előzetes:
Saw 3D Trailer 2
[ Módosítva: 2010.09.11 11:48 ]
Balus | 2010-09-11 20:34
djk írta:
Nem emlékszem, hogy lett volna hír róla, de jön a Fűrész 7 D és egyben a befejező rész.
Már kezdtem azt hinni, hogy az idők végezetéig fog tartani a Fűrész szériája. Nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, de miért kellett az első rész után (ami viszont tényleg jó volt) még 6 bőrt lehúzni arról a rókáról?
djk | 2010-09-11 20:37
Kaptár 4:
Nos, egyrészről csalódtam a rendezőben, másrészről hozta az előző részek színvonalát. Sok koppintás van benne az 5. játékból, ami plusz jó pont, mert nagyon jók lettek. Rengeteg lassítás viszont irtó zavarosak voltak. A 3D hatás néhol nagyon tetszett, de azért a pár jelenetért kár volt 3D-ben megcsinálni. A harcok remekek, főleg a 2 boss fight. Aki megnézi azoknak szólok. Ne kelljenek fel ahogy elkezdődik a stáb lista, mert pár sor után még van egy kis részlet, ami Jill rajongóknak érdekes lehet.
Összességében, ha leszámítjuk ki rendezte jó kis befejező rész volt. Ha a játékba kéne betennem, akkor az ötödik rész előtt játszódik. Hogy miért? Az utolsó képsorokból kiderül. Ajánlom mindenkinek, akiknek tetszett az első 3 rész. 10/8
riczsilver | 2010-09-11 20:45
Balus írta:
djk írta:
Nem emlékszem, hogy lett volna hír róla, de jön a Fűrész 7 D és egyben a befejező rész.
Már kezdtem azt hinni, hogy az idők végezetéig fog tartani a Fűrész szériája. Nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, de miért kellett az első rész után (ami viszont tényleg jó volt) még 6 bőrt lehúzni arról a rókáról?
A 3-nál kellett volna abbahagyni igazából... akkor még azt mondom, hogy okés...
djk írta:
Ha a játékba kéne betennem, akkor az ötödik rész előtt játszódik. Hogy miért? Az utolsó képsorokból kiderül. Ajánlom mindenkinek, akiknek tetszett az első 3 rész. 10/8
Már megint keverik a szart?
TheDeath | 2010-09-11 21:16
riczsilver írta:
Balus írta:
djk írta:
Nem emlékszem, hogy lett volna hír róla, de jön a Fűrész 7 D és egyben a befejező rész.
Már kezdtem azt hinni, hogy az idők végezetéig fog tartani a Fűrész szériája. Nem akarok ezzel senkit sem megsérteni, de miért kellett az első rész után (ami viszont tényleg jó volt) még 6 bőrt lehúzni arról a rókáról?

Hát, szerintem a 3 is erőltetett volt, de trilógia szó jól hangzik. Kár, hogy nem az lett. Amúgy a 3 dimenziós Fűrészről már rég keringtek pletykák. Ha a Rémálom az Elm utcában-t vesszük alapul lesz még egy rész.
Bár ne lenne igazam.


djk írta:
Kaptár 4:
Nos, egyrészről csalódtam a rendezőben, másrészről hozta az előző részek színvonalát. Sok koppintás van benne az 5. játékból, ami plusz jó pont, mert nagyon jók lettek. Rengeteg lassítás viszont irtó zavarosak voltak. A 3D hatás néhol nagyon tetszett, de azért a pár jelenetért kár volt 3D-ben megcsinálni. A harcok remekek, főleg a 2 boss fight. Aki megnézi azoknak szólok. Ne kelljenek fel ahogy elkezdődik a stáb lista, mert pár sor után még van egy kis részlet, ami Jill rajongóknak érdekes lehet.
Összességében, ha leszámítjuk ki rendezte jó kis befejező rész volt. Ha a játékba kéne betennem, akkor az ötödik rész előtt játszódik. Hogy miért? Az utolsó képsorokból kiderül. Ajánlom mindenkinek, akiknek tetszett az első 3 rész. 10/8


Szerintem jobb lett, mint a 3., egy szinten van a 2.-kal és rosszabb lett, mint az első. Mondjuk annak örülök, hogy ha csak pár percre is, de hozta a régi Resi-k túlélő-horror hangulatát. Olyan utoljára az 1 részben volt. A lassítások egyértelműen Mátrix nyúlások, de jót tett a filmnek. A szemüveges csákó pályázhatna a játékadaptációk legszívósabb rosszarcúja címre. A történet szokásos színvonal, a 3 dimenzió néhol fölösleges, néhol egészen megdobja a hangulatot.
Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a fejszés zombi honnan csöppent oda. Szó mi szó, önmagában nézve elmegy, a Kaptár filmek közül kiemelkedő.
Amúgy, tuti lesz 5. rész...
[ Módosítva: 2010.09.11 21:17 ]
djk | 2010-09-11 21:23
TheDeath írta:
Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy a fejszés zombi honnan csöppent oda

A játék 5. részében ő az egyik legerősebb ellen az elején. Így csöppent a történetbe
Kép róla
És pár videó:
Ebből is látszik, hogy Paul végig játszotta azért a játékokat, nem úgy, mint a Prince Of Persia rendezője, aki azt sem tudta mi az.
[ Módosítva: 2010.09.11 21:59 ]
morgena | 2010-09-11 22:16
Jaj, ő nagyon poén volt. xD Már a játékban. =)
innos99 | 2010-09-11 22:57
Hát nálam már a Resident evil 3 kib@szta a biztosítékot, a 4 ből elég volt az a pár előzetes amit láttam. Nem értem mért kellett ennyire eltérni a játék történetétől és mért kellett egy B kategóriás Mátrx paródiát csinálni az egészből...
jazzasd | 2010-09-13 17:30
Én is azok csoportjába tartozom, akiknek kevésbé tetszett az Afterlife, pedig bejött az előző 3 rész. Nem élvezhetetlen, de eléggé gyenge, még a 3. részben felállított lécet se képes átugrani. : Baromi gyenge sztori, színészi játék hiánya, kevés akció (bár ami van, az legalább korrekt), a főgonoszt meg inkább meg sem említem... a látvány és zenei betétek viszont jók voltak
Sajnálom, mert a franchiseban sokkal több van, mint amennyit Paul W.S. kihozott az évek során.
Én egy reboot-ot nagyon tudnék díjazni, úgyis a rebootok fénykorát éljük, és kétlem, hogy az esetleges 5. rész jobb lenne elődeinél.
[ Módosítva: 2010.09.13 17:39 ]
djk | 2010-09-13 17:44
Paul W.S. A. nem tervezi tovább folytatni a sorozatot. Ezért is fejezte be úgy, hogy kapcsolódni tudjon az 5. játékhoz. Legközelebb rendezőként a 3 Muskétás újrájában láthatjuk, producerként pedig a Halálfutam 2 és a Castlevania film adaptációjában. Valamint amit tervez az a Driver.
riczsilver | 2010-09-13 17:51
djk írta:
Paul W.S. A. nem tervezi tovább folytatni a sorozatot. Ezért is fejezte be úgy, hogy kapcsolódni tudjon az 5. játékhoz. Legközelebb rendezőként a 3 Muskétás újrájában láthatjuk, producerként pedig a Halálfutam 2 és a Castlevania film adaptációjában. Valamint amit tervez az a Driver.
Halleluja, nincs tovább... Röviden, tömören a többihez:
djk | 2010-09-13 18:16
riczsilver írta:
Röviden, tömören a többihez:Halott

Nem értem mi bajod. Szerintem jó rendező Anderson. Az összes filmje tetszik nekem, csak az új RE volt kicsit lapos tőle. És producerként is megállja helyét. Lásd a Pandorumot.
Egy kis érdekesség melyik filmekről is beszélek:
Rendezőként:
95: Mortal Kombat, 90%
97: Event Horizon (Halálhajó), 95%
98: Soldier (A Katona), 85%
02: Resident Evil 1, 90%
04: Alien vs Predator 1, 89%
08: Death Race (Halálfutam), 92%
10: Resident Evil 4: Afterlife, 85%
Producerként:
RE1, 90%
RE2, 87%
Dead or Alive (Élve, vagy Halva), 90%
RE3, 80%
Pandorum, 98%
RE4, 85%
Ezeket láttam amiben a keze benne van.
riczsilver | 2010-09-13 18:26
A Resident Evil filmeket eleve szentségtörésnek tartom (ahogy az AVP-t is), mert a 4-ig bezárólag mindegyikkel játszottam, a 4 pedig eléggé elrugaszkodott az alaptémától, onnantól szakítottam a játékkal is.

A többi filmje közül az Event Horizon volt az egyetlen, ami tetszett.
Murder3 | 2010-09-13 18:30
Wesker elég keveset szerepelt benne, Chrisről nem is beszélve.
Ott volt dísznek semmi másnak.
a végső harc tetszett mert az hasonlított a játékbeli végső harchoz.
Csak kár h Wesker nem alakult át teljesen.
a kaptár filmekhez képest semmivel se rosszabb.
TheDeath | 2010-09-13 18:53
djk írta:
riczsilver írta:
Röviden, tömören a többihez:Halott

Nem értem mi bajod. Szerintem jó rendező Anderson. Az összes filmje tetszik nekem, csak az új RE volt kicsit lapos tőle. És producerként is megállja helyét. Lásd a Pandorumot.
Egy kis érdekesség melyik filmekről is beszélek:
Rendezőként:
95: Mortal Kombat, 90%
97: Event Horizon (Halálhajó), 95%
98: Soldier (A Katona), 85%
02: Resident Evil 1, 90%
04: Alien vs Predator 1, 89%
08: Death Race (Halálfutam), 92%
10: Resident Evil 4: Afterlife, 85%
Producerként:
RE1, 90%
RE2, 87%
Dead or Alive (Élve, vagy Halva), 90%
RE3, 80%
Pandorum, 98%
RE4, 85%
Ezeket láttam amiben a keze benne van.


Pffff...A Halálfutam, a DoA, meg az AvP még ahhoz is kevés, hogy több szót fecséreljek rájuk. Az első MK tényleg egész jó, az Evenet Horizon kedvenc, A Katona sem rossz, A Pandorium meg sokat nyúl az Alien filmekből, amúgy meg kellemes. A Resi-k külön kategóriák.
Rangsorom: első: RE 1, második: RE4, harmadik: RE2, negyedik: RE3.
gergoking | 2010-09-13 18:56
Én is megnéztme a 4. részt barátommal, és végigröhögtük az egészet XD Kb. 10 filmet összehoztunk, amiben hasonló jelenet volt, 2 bakit találtam, és pár hülyeséget, amit folyton eljátszanak észrevettem XD Szóval ha valaki jót akar röhögni, annak ajánlom XD
(játékot nem ismerem)
A fejszés meg szerintünk Shrekből a Hóhér.
jazzasd | 2010-09-14 17:31
djk írta:
Paul W.S. A. nem tervezi tovább folytatni a sorozatot.

Ezek szerint mégis.
djk | 2010-09-14 17:39
DE idáig nem volt tervben, csak nagyon jól kezdte a hétvégéjét. És hát melyik az a rendező, aki kihagy egy ilyen zicert?
6188 szavaz alapján 7 pontos az utolsó rész idáig az imdb-n.
[ Módosítva: 2010.09.14 17:41 ]
jazzasd | 2010-09-14 17:58
Alap, ezzel csak arra akartam utalni, hogy szerintem eleve tervebe volt véve a folytatás Paul fejében is.
Imdb-n is 8 pont fölött nyitott, hála a sok fanboynak. ;DD Azóta természetesen csökkent és szép lassan eléri a megérdemelt pontszámot.
TheDeath | 2010-09-19 17:37
Új téma: Verekedős játékokból készült filmek.

Az MK első része még egész jó volt, de a 2., a Street Fighter két filmje, meg a Tekken egy kalap szamóca kérem szépen...
Az új Mortal elég jó sztorinak tűnik, csak attól félek elcsúszik, mert a játékot se a történet miatt szerettük.
riczsilver | 2010-09-20 11:50
Mortal kombat 1 rendben volt, a Tekkentől sokat nem kell várni. egyáltalán van olyan verekedős game, amiből lehetne JÓ sztorit filmezni?
MaRtiN | 2010-09-20 12:17
riczsilver írta:
Mortal kombat 1 rendben volt, a Tekkentől sokat nem kell várni. egyáltalán van olyan verekedős game, amiből lehetne JÓ sztorit filmezni?
Egy jó stáb bármelyikből ki tudna hozni jó sztorit. A legtöbben ott véreznek el, hogy nem mernek semmi csavart belevinni az alapsztoriba amitől érdekessé válna, így leggyakrabban a már lerágott csont szindróma jön ki végtermékként a mozivászonra, ami meg se a rajongóknak se a laikus filmezőknek nem tetszik.
Teri-chan | 2010-09-20 16:07
De kit nevezünk jó stábnak? Biztos nem Uwe Boll-t és társaitSzétloccsant a feje

Az általa feldolgozott játékokkal nem játszottam (mert öreg vagyok és nekem még a Doom is bonyolult), de mint filmek... jaj, bocsánat, ne sértsük meg a filmeket, legyenek cellulóz-klozett-papírok...Szétloccsant a feje
bartleby007 | 2010-09-21 17:03
oh most hallom h lesz uj mortal kombat. youtubeos 8 perces "előzetese" alapján király lehet. szinte már horroros egyes jelenete .
amúgy nekme még a dead or alive film tetszett ami iylen verekedős.

jah és hallotta valaki, hogy a marvel csinálja a Bosszúállók (Avengers) filmet? egyetlen egy negatívumot látok már most benne sajnos. azt, hogy hulkot nem edward norton játsza majd.
spoiler Kinyit
hisz a hihetetlen hulk végén feltünt tony stark, így lehetett tudni, hogy ez összekapcsolódik vasemberrel és a bosszúállókkal is
de a bosszúállókban már nem norton lesz, hanem valami (számomra) ismeretlen pacák, aki még csak nem is hasonlít nortonra. de a jóhír az, hogy ezt a filmet Joss Whedon fogja rendezni, és ő pont a fantasy akciófilmekre specializálódott. rendezésileg tuti nem lessz gond ezzel a filmmel. 2012ben kerül a mozikba
TheDeath | 2010-09-21 17:14
bartleby007 írta:
egyetlen egy negatívumot látok már most benne sajnos. azt, hogy hulkot nem edward norton játsza majd.

Sajnos? Norton egyáltalán nem olyan alkat, aki illene Hulk-hoz. Ez Hihetetlen Hulk-ban is látszódott, szerintem...
Eric Bana sokkal jobb volt az első zöld emberes moziban. Jó lett volna, ha ő játssza, de nincs mit tenni.
Amúgy, a Bosszúállókban annyi a potenciál, hogy nagy művésznek kell lenni ahhoz, hogy valami lótlan, sótlan dolog süljön ki belőle. Bízom benne.
bartleby007 | 2010-09-21 17:35
én meg pont fordítva látom a dolgot. pont, hogy norton volt eddig a legjobb választás. a 2003as hulk nagyon nem illett ebbe a marvel világba. nem volt rossz film, de nem az igazi hulk feeling. ez a hihetetlen hulk ezerszer jobb mint az elődje.
ebben a bosszuállókban az lesz a jó, hogy sok hős egy filmben, akárcsak a justice league film lesz majd valamikor
bosszuálló csapat tagjai a filmben: Nick Fury, Fekete Özvegy, Thor, Vasember, Hulk (Mark Ruffalo lesz az), Amerika Kapitány, Sólyomszem
eddig hulk kivételével mindenki az maradt aki volt (már amelyiknek volt saját filmje)
persze előbb még amerika kapitányrol meg thoról lesz egy-egy különálló film is, thor előzetese már fenn van a youtubon. 5 perces és jó lett
[ Módosítva: 2010.09.21 17:37 ]
riczsilver | 2010-09-21 18:39
Az első Hulkos filmnek inkább képregényes feelingje volt, mint Hulkos, így egynek elment. A második így értelemszerűen jobb lett, de hadd mondjam, hogy annak is meg voltak a maga buktatópontjai. Az Avengers sem új cucc, bár kíváncsi vagyok mi bukik ki belőle. A Thor képregényeket nem ismerem, csak a skandináv mítoszokat, amelyből táplálkozik. Az Amerika kapitányában pedig nem egy jelenkoris történetet várok Vörös Koponya sokadik bosszújával, hanem egy náci-abálást. Ahogy azt vártam anno a BloodRaynetől, mikor Uwe Boll neve semmit se jelentett nekem.
TheDeath | 2010-09-21 18:44
riczsilver írta:
hanem egy náci-abálást

Igen, igen, az lenne a legkézenfekvőbb és legintelligensebb döntés amit a producer, rendező, stb. hozhat. Captain America története akkor a legjobb, mikor a múltjáról van szó. Reménykedjünk...
Murder3 | 2010-09-22 00:02
bartleby007 írta:
én meg pont fordítva látom a dolgot. pont, hogy norton volt eddig a legjobb választás. a 2003as hulk nagyon nem illett ebbe a marvel világba. nem volt rossz film, de nem az igazi hulk feeling. ez a hihetetlen hulk ezerszer jobb mint az elődje.
ebben a bosszuállókban az lesz a jó, hogy sok hős egy filmben, akárcsak a justice league film lesz majd valamikor
bosszuálló csapat tagjai a filmben: Nick Fury, Fekete Özvegy, Thor, Vasember, Hulk (Mark Ruffalo lesz az), Amerika Kapitány, Sólyomszem
eddig hulk kivételével mindenki az maradt aki volt (már amelyiknek volt saját filmje)
persze előbb még amerika kapitányrol meg thoról lesz egy-egy különálló film is, thor előzetese már fenn van a youtubon. 5 perces és jó lett

hát de mikor?
Eggyetlen ilyen amcsi idióta hősbaromság amit szeretek...
a sok spiderman,hulk,superman baromság helyett jöhetne már a justice League...
riczsilver | 2010-09-23 21:15
Ha-ver:

****a gagyi, unalmas, s marhára nem találom viccesnek... szánalom, 45 perc után töröltem...

Evil Dead 0 - Within the Woods
Az igazi Az erdő szelleme 1978-ből, egy rossz VHS-rip létezik csak belőle. Raimi vizsgafilmje, ami már tetszett, ugyan nem valami borzongtató, mert a minőségtől alig látsz valamit. Korához képest nagyon jó
*PatricK* | 2010-09-23 22:01
riczsilver írta:
Ha-ver:

****a gagyi, unalmas, s marhára nem találom viccesnek... szánalom, 45 perc után töröltem...

Magyarul nézted?
riczsilver | 2010-09-23 22:03
*PatricK* írta:
riczsilver írta:
Ha-ver:

****a gagyi, unalmas, s marhára nem találom viccesnek... szánalom, 45 perc után töröltem...

Magyarul nézted?
Angolul. Belehallgattam a magyarba, nem lett tőle jobb.
[ Módosítva: 2010.09.23 22:03 ]
*PatricK* | 2010-09-24 17:15
Én is angolul néztem. Magyarul nem merem megpróbálni. Amúgy sem volt annyira jó, de egyszer nézhető.
TheDeath | 2010-09-24 18:37
Shadow of the Colossus film lesz nemsoká. Csak engem villanyoz fel ez a hír?
riczsilver | 2010-09-29 22:34
Hát a napokban elment a kedvem a horrortól. Utána kellett volna néznem annak a két filmnek... a Zombie és a Zombie Holocaust-ról van szó. Mindkettő olyan '70-es évekbeli olasz "horror".Idézőjelesen horror, mert se nem félelmetes, de még nem is zombis, sokkal inkább unalmas...
TheDeath | 2010-10-31 12:28
Huhh...Ma délután volt "szerencsém" A sejt 2 című borzalomhoz. Az első része nagy kedvencem, tényleg lehetett rajta egy jót borzongani, de ez...
A lényeget teljességgel megváltoztatták, a színészek kutyaütőek, logikai bakik tömkelegével lehet találkozni. Egyszóval: a legtökéletesebben elrontott "folytatás". Azért van idézőjelben, mert semmilyen köze nincs az első filmhez. Azt sem értem miért kellett ezt egyáltalán ezzel a névvel kiadni
riczsilver | 2010-11-13 14:23
Mostanában kicsit filmezgettem.

Az Őrzők legendája
Nem éri meg a 3D-s élményt, mert nem használja ki szinte egyáltalán annak minden lehetőségét. Néha egy képernyőn kiszálló szárny vagy toll... de ennyi.
Maga a sztori szerintem nagyon jó, szeretem az ilyen fantasy-átdolgozásokat, a madarakat meg még inkább. A baglyokat különösképp.

Egy amerikai farkasember Londonban
Jó kis fekete humor, érdekes körítése a legendának, tetszetős horror, ami nem annyira a rémisztgetésre játszik rá.

Sliders 3. évad
Ok, Prof. Maximilian Arturo nyista többet, vannak kromaggok, egyre rosszabb a helyzet, a világok viszont egymás kaptafáit váltogatják inkább.

Sliders 4. évad
Ok, Quinn sötét múltja kiderül, lehet harcolni a kromaggok ellen, lesz a zsenkiének egy öccse, viszont sokszor megint egy korábbi világnak az átiratait látjuk több helyen.

Sukeban Deka 2
Hát őszintén, a vasálarcos sukeban-sztorit nem ilyennek képzeltem. Nem csak erőteljes a drámai fonál, de a thrillernek nyoma sincs benne, a vasálarca meg bűnronda.
djk | 2010-11-14 14:08
Tükrök 2: Nos, az első rész kedvenceim közé tartozik. Ebben a részben csak minimális utalás van az első részhez. De már az is sántít. Spoiler veszély.
Ugyebár az első részben minden tükör széttört. Akkor az új épületbe, hogyan került egy épséges tükör ami nem is kicsi. Már itt van az első bökkenő. A többi a halálokhoz kapcsolódik. Filmnézés közben erős hajazás van a Végső Állomásra és a Fehér zajra. A csávó előre látja ki milyen módon veszti életét. Na ez már felborítja az égész lényegét. Az gondoltam, hogy a halálnemek nem fogják felülmúlni az első részét, de ez már, ami ebben van kész katasztrófa. A vége meg kész vicc.
Egy szóval: szánalmas a film. Csak kíváncsiaknak ajánlom.
TheDeath | 2010-11-19 22:32
djk írta:
Tükrök 2: Nos, az első rész kedvenceim közé tartozik. Ebben a részben csak minimális utalás van az első részhez. De már az is sántít. Spoiler veszély.
Ugyebár az első részben minden tükör széttört. Akkor az új épületbe, hogyan került egy épséges tükör ami nem is kicsi. Már itt van az első bökkenő. A többi a halálokhoz kapcsolódik. Filmnézés közben erős hajazás van a Végső Állomásra és a Fehér zajra. A csávó előre látja ki milyen módon veszti életét. Na ez már felborítja az égész lényegét. Az gondoltam, hogy a halálnemek nem fogják felülmúlni az első részét, de ez már, ami ebben van kész katasztrófa. A vége meg kész vicc.
Egy szóval: szánalmas a film. Csak kíváncsiaknak ajánlom.

Azt hiszem azért a hasonlóság, mert a rendezőnek volt köze annak idején a Fehér zajhoz. Legalábbis úgy emlékszem.
bartleby007 | 2010-11-25 14:07
deathpool átment zöld lámpásba! legalábbis eme előzetes szerint
GL
olyan fantasztikus négyes szaga van, de azért kíváncsiságból megnézzük
riczsilver | 2010-11-25 14:15
bartleby007 írta:
olyan fantasztikus négyes szaga van
Én inkább az Advent Rising játékot mondanám
veravero | 2010-11-25 15:36
bartleby007 írta:
deathpool átment zöld lámpásba! legalábbis eme előzetes szerint
GL

Nem is tudtam, hogy lesz belőle film.
bartleby007 írta:
de azért kíváncsiságból megnézzük

Kíváncsiságból, meg a cuki főszereplő miatt

Már megy egy ideje a mozikba, de aki még nem látta, az nézze meg:
Terhes társaság

Film vicces, szerintem nincsen benne erőltetett poén, aki bírta a Másnaposokat annak tuti be fog jönni. (Utóbbi időben ez volt az egyetlen film, ami után azt mondtam, ez megérte a mozijegy árát.)
bartleby007 | 2010-12-17 22:48
transformers 3 első trailere. sokmindent még nem mutat a filmből, de érdekesebbnek tűnik, mint a 2. rész volt.
TheDeath | 2010-12-17 22:57
bartleby007 írta:
transformers 3 első trailere. sokmindent még nem mutat a filmből, de érdekesebbnek tűnik, mint a 2. rész volt.


A 2. rész értékelhetetlenül rossz volt. Ez valóban érdekesnek tűnik. Csak megint ellőnék a nagy termetű ellenség klisét
djk | 2011-01-22 09:08
Jön az újabb Resident Evil CGI anim.

Resident Evil: Damnation
MaRtiN | 2011-01-22 19:25
djk írta:
Jön az újabb Resident Evil CGI anim.

Resident Evil: Damnation
Ezerszer inkább ez, mint azok az élőszereplős RE-nek nevezett mátrixkoppintós vackok...
Kíváncsi leszek rá, remélem lesz olyan jó mint az első CGI része.
Démon | 2011-01-23 19:13
Helló Mindenki!

Nekem egy kérdésem lenne.
spoiler Kinyit
(Ide írom mert nem találtam olyan topikot ahova írhatnám)
Kérdésem:
Valaki tudna mondani nekem egy jó oldalt ahonnan le tudnám tölteni a: Nauszika – A szél harcosai című filmet.
Válaszokat ellőre is köszönöm.
anime-wow | 2011-01-23 20:04
Démon írta:
Helló Mindenki!

Nekem egy kérdésem lenne.
spoiler Kinyit
(Ide írom mert nem találtam olyan topikot ahova írhatnám)
Kérdésem:
Valaki tudna mondani nekem egy jó oldalt ahonnan le tudnám tölteni a: Nauszika – A szél harcosai című filmet.
Válaszokat ellőre is köszönöm.
http://mangadownload.0lx.net/Magyar/Magyar_szinkronos.html
Megtalálod a listában (csak majd regisztrálni kell) ^^
Démon | 2011-01-24 08:46
Köszönöm szépen a gyors választ.
morgena | 2011-01-24 09:14
Megnéztem a Hétmérföldes szerelem című romantikus vígjátékot, és tökre úgy rémlik, hogy nem kapott valami felemelő kritikát, mégis azt kell mondjam, hogy rég láttam már ennyire vicces, pillanatokra sem unalmas, ilyen témájú filmet mostanság. "Újak" közül utoljára talán a Csúf igazság volt egy üde folt. Szóval ajánlom mindenkinek, ráadásul majdhogynem inkább a vígjáték kedvelőinek, mert baromi vicces volt Én néhol sírva röhögtem.
cula.peti | 2011-01-29 07:59
Ennél betegebb, agyamentebb állatságot még nem láttam:
http://mediaviagra.blog.hu/2011/01/28/a_mutans_penisz_tamadasa_az_urbol_attack_of_the_mutant_dick_from_outer_space_2007
MaRtiN | 2011-01-29 22:03
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D
TheDeath | 2011-01-29 22:30
MaRtiN írta:
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D


A régi nagy klasszikus. Bárcsak tényleg lenne egy egész estés változata.
peti94 | 2011-01-29 22:49
TheDeath írta:
MaRtiN írta:
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D


A régi nagy klasszikus. Bárcsak tényleg lenne egy egész estés változata.

A 9 órát azért nemsemmi lehet egybe végignézni
cula.peti | 2011-01-30 08:23
MaRtiN írta:
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D


De láttam, és nagyon kész van Bár szerintem nem érhet fel egy mutáns péniszhez, aki az űrből támad
riczsilver | 2011-01-30 08:34
cula.peti írta:
MaRtiN írta:
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D

De láttam, és nagyon kész van Bár szerintem nem érhet fel egy mutáns péniszhez, aki az űrből támad
Vagy Az űrön kívülről jött fejnélküli csirke bosszújához... Jó, én leragadtam A gyilkos paradicsomok támadása című Clooney-filmnél XD
TheDeath | 2011-01-30 11:30
peti94 írta:
TheDeath írta:
MaRtiN írta:
Igen, és ez azért van, mert valószínűleg még nem láttad ezt =D


A régi nagy klasszikus. Bárcsak tényleg lenne egy egész estés változata.

A 9 órát azért nemsemmi lehet egybe végignézni

Nézz meg egy Tarr Béla filmet és megtudod.
djk | 2011-02-01 01:55
Na hogy visszakanyarodjunk:
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken Előzetes
Kíváncsi leszek erre, mivel most új rendező ül a székben.
Kung-Fu Panda 2
Verdák 2
Nos ez a trailer hamis, de tényleg készül 2. rész IMDB szerint is
Silent Hill 2
[cenzúrázva] Punch
The Mechanic
Season of the Witch
Rango
és a végére egy könnyed móka:
Deadheads
[ Módosítva: 2011.02.01 2:34 ]
riczsilver | 2011-02-01 04:25
Most néztem egy 1975-ös "csodát", már amennyire a régi filmek gyöngyszemeit lehet annak hívni, az Ilsa - Az SS nőstényfarkasa. Nagyon beteg és elborult egy film.

Gurotesuku - "Grotesque", a japán Fűrésznek mondhatnám így elsőre, de sokkal több annál. Amilyen a címe, olyan a film is. Se kaja közben, se kaja után, pláne nem éhgyomorra ajánlott...
-OJ- | 2011-02-01 17:54
Terhes társaság - Due Date

Todd Phillips (Másnaposok) legújabb vígjátékában Robert Downey Jr. csak a gyermeke születésére szeretne hazaérni, de előtte túl kell élnie az odavezető autótúrát Zach Galifianakis társaságában. Végülis semmi eredetit nem mutat a műfajban, csak egy tipikus tűzön-vízen át road-movie, de a humor jól működik és két karakter is szerethető biggrin.gif

8/10



djk írta:

The Mechanic

Egy újabb tipikus Statham-film, ezúttal Simon West (Con Air, Tomb Raider) rendezésében.

Egyébként minden szempontból nagyon gyenge alkotás - mondom ezt úgy, hogy szeretem Statham filmjeit, legalábbis a jobbakat!

Az elején majd egy órát tesz ki a buddy-buddy rész, még kiképzi a társának számító kispockot (a mindig mélabús Ben Foster, itt kifejezetten visszataszító) és effektíve SEMMI nem történik ami egy kicsit is érdekes lenne, az utolsó 20percben pedig elkezdődik a nem túl kreatív lövöldözés, míg a legvégén
spoiler Kinyit
mindenki átver mindenkit
- ettől függetlenül a film minden egyes fordulata jó előre kitalálható, egyedül a karaktereknek nem esik le semmi

Rajongók úgyis megnézik, de különösebben senkinek sem tudom ajánlani. Akciófilmnek túúúúl lassú és unalmas, csavaros-kriminek pedig véletlenül sem elég okos.

3/10
[ Módosítva: 2011.02.01 17:56 ]
djk | 2011-02-01 20:46
Dead Space 2- Aftermath: Nos gondolom sokan ismeritek a Dead Space-Holt tér nevű rajzfilmet, ami kis hazánkban is megjelent DVDn. Az a játék előzménye volt. Nos a 2. rajzfilm/animáció terén is ez a helyzet. Most a Dead Space 2 játék előzménye került megfilmesítésre. Úgy igazából nem is lenne gond vele, csak az, hogy a vacak CGI és normál rajzstílus között ugrálnak. Ha a múltban vannak akkor rajzfilm, ha a jelenben akkor CGI.
Bár én azt mondom, hogy akinek tetszett az első rész és érdekli a 2. játék előzménye, akkor az nézze meg. Van hozzá felirat. Ha kell szóljatok és elküldöm PMben.
De hogy lássátok miről beszéltem:








[ Módosítva: 2011.02.01 20:48 ]
sabic | 2011-02-01 21:35
Kell hozzá ismerni az első játék eseményeit? Még csak az előző filmet láttam, és nem szeretnék lelőni semmi poént a folytatással, mielőtt nekiülnék a játéknak.
djk | 2011-02-01 21:38
Van némi köze, de annak az ismerete nélkül is belelehet vágni, mert mindent elmagyaráznak.
innos99 | 2011-02-01 21:40
djk írta:
Úgy igazából nem is lenne gond vele, csak az, hogy a vacak CGI és normál rajzstílus között ugrálnak. Ha a múltban vannak akkor rajzfilm, ha a jelenben akkor CGI.

Szerintem ez direkt azért van hogy mindenki képben legyen mikor lát visszaemlékezést.
Amit nem említettél az az hogy ahogy halad a történet a rajzstílus is változik mint annó a Dante's Inferno-ban (az animére egyébként utalnak is ebben a műben). Szerintem mindenképp érdemes megnézni még a játék előtt mert sokat dob a későbbi játékélményen.
Ja és még valami csak szerintem írtó ronda a benne CGI?

Kell hozzá ismerni az első játék eseményeit? Még csak az előző filmet láttam, és nem szeretnék lelőni semmi poént a folytatással, mielőtt nekiülnék a játéknak.
Lényegében ez a film az első játék eseményinek következményeit mutatja be szóval erősen ajánlott előbb azt végigjátszani különben lespoilerezi neked az egészet
[ Módosítva: 2011.02.01 21:43 ]
djk | 2011-02-01 23:32
innos99 írta:
Amit nem említettél az az hogy ahogy halad a történet a rajzstílus is változik mint annó a Dante's Inferno-ban

Igaz. Ahogy halad a történet szépül a grafika is. A CGI úgy ahogy van sz@r. Am. ez még most sem anime, csak már koppintani akarnak, főleg a 4. történetnél, de lehet hogy ez azért van, mert egy kóreai csajról szól. (A képek 90% is abból a sztoriból vannak.)
Elhaym | 2011-02-02 16:09
A Shilla királyság ékköve 10/10
Shillát érdemes megnézni, nem lehet rá rosszat mondani, mély nyomot hagy az emberben, nem lehet könnyen elfelejteni. Kihagyhatatlan, könnyen rabul ejti az embert. Értéket képvisel. Lányok és fiúk közül sokan tartják a Shillát a legjobb sorozatnak, minden korosztály hamar megkedvelte, sőt olyanokat is képernyő előtt tartott, akik évek óta semmi jót nem találtak a tévében.

http://elhaym.wordpress.com/2011/01/31/a-shilla-kiralysag-ekkove-queen-seondeok/
cula.peti | 2011-02-03 15:13
Solomon Kane (2009)

Hangulatos és többnyire szórakoztató dark fantasy. A történet nem nagy szám, de több helyen is beint a kliséknek. 6/10

http://mediaviagra.blog.hu/2011/02/02/solomon_kane_2015
cula.peti | 2011-02-05 12:26
Vámpíros film (2010)

Seltzerék legújabb paródiájában a Twilight filmek mellett Lady Gaga is megkapja a magáét. A műfaj kedvelőinek erősen ajánlott, a többiek viszont messzire kerüljék. Az efféle humor sajnos nem jön be mindenkinek. Részemről 7/10.

http://mediaviagra.blog.hu/2011/02/04/vampiros_film_vampires_suck_2010
veravero | 2011-02-05 12:43
cula.peti írta:
Vámpíros film (2010)

Seltzerék legújabb paródiájában a Twilight filmek mellett Lady Gaga is megkapja a magáét. A műfaj kedvelőinek erősen ajánlott, a többiek viszont messzire kerüljék. Az efféle humor sajnos nem jön be mindenkinek. Részemről 7/10.

http://mediaviagra.blog.hu/2011/02/04/vampiros_film_vampires_suck_2010

Épp tegnap szenvedtem végig (nem önszántamból néztem), valami borzalmas volt
TheDeath | 2011-02-07 17:46
veravero írta:
cula.peti írta:
Vámpíros film (2010)

Seltzerék legújabb paródiájában a Twilight filmek mellett Lady Gaga is megkapja a magáét. A műfaj kedvelőinek erősen ajánlott, a többiek viszont messzire kerüljék. Az efféle humor sajnos nem jön be mindenkinek. Részemről 7/10.

http://mediaviagra.blog.hu/2011/02/04/vampiros_film_vampires_suck_2010

Épp tegnap szenvedtem végig (nem önszántamból néztem), valami borzalmas volt


Plusz egy szavazat ellene.
Én megértem, hogy ez valakinek tetszik, hiszen különböző emberek vagyunk, más egyéniségekkel. Egyedül azt nem szeretem, ha erre azt mondják jó(nem itt történt, máshol volt ehhez szerencsém). Ez a film nem jó, hanem számomra egyszerűen létezik és kész.
-OJ- | 2011-02-07 18:28
cula.peti írta:
Seltzerék legújabb paródiájában

Ezek még életükben nem csináltak egyetlen nézhető filmet sem. A paródia-műfaj legalja a munkásságuk
cula.peti | 2011-02-07 20:07
-OJ- írta:
cula.peti írta:
Seltzerék legújabb paródiájában

Ezek még életükben nem csináltak egyetlen nézhető filmet sem. A paródia-műfaj legalja a munkásságuk

Nem a legjobbak a műfajban az biztos, de a humoruk nagyon közel áll az enyémhez Én az olyan filmeken nem tudok nevetni, mint pl. a Másnaposok. Ezek a "sima" vígjátékok nagyon ritkán jönnek be.
És gondolom akkor ti a Family Guy-t se szeretitek (én szinte minden képkockáján szakadok)
-OJ- | 2011-02-13 16:22
Tucker & Dale vs. Evil (2010)

A két jószívű bumburnyák hillbilly, Tucker és Dale csak az erdei faházukat szeretnék rendbe tenni, azonban nem számolnak a közelben táborozó, rémesen ostoba egyetemistákkal, akik azonnal őrült sorozatgyilkosoknak nézik a két fickót és megpróbálnak végezni velük, amely során általában magukat vagy egymást gyilkolják le különféle kreatív módokon Kedvencem a fűrészgépes fejes, de azon kívül is akad pár ötletes halál, emellett gore-ban, műfaj-paródiákban és fekete humorban sincs hiány. A színészi teljesítmény erősen változó (a két hillbilly nagyon jó, a többiek említést sem érdemelnek), és a cselekmény is leül itt-ott (főleg a terápia alatt) de arra a 80percre kellemes kikapcsolódást nyújtott

Előzetes
És igen, megfelelő motivációval a 'láncfűrészes sorozatgyilkos' valóban lehagyhatja az egyszeri egyetemistát
bartleby007 | 2011-02-15 18:16
végre egy előzetes abból a filmből, melyet olyannyira várok már, mint anno a wolverine filmet (megsúgom, nekem az is nagyon tetszett, és nem véletlenül azt hoztam fel példának)
X-men: first class trailer
jónak néz ki
veravero | 2011-02-15 18:46
bartleby007 írta:
végre egy előzetes abból a filmből, melyet olyannyira várok már, mint anno a wolverine filmet (megsúgom, nekem az is nagyon tetszett, és nem véletlenül azt hoztam fel példának)
X-men: first class trailer
jónak néz ki
Tényleg jól néz ki, pont a múltkor gondoltam arra, hogy csinálnak-e belőle vajon még több részt, és igen... Tapsol
bartleby007 | 2011-02-15 18:48
lessz még bőven x-men. lesz kezdetek: farkas 2., kezdetek: magneto, meg first class 2. is. eddig ennyiről tudok
veravero | 2011-02-15 18:52
de jóóóóóóóó XD
Én ezekről miért nem tudtam Gondolkozik
Balus | 2011-02-15 19:41
Egész jól néz ki így első blikkre, bár nekem sosem voltak a kedvenceim ezek a Marvel-adaptációk (kivéve az Iron Man filmek, azokat bírom). Képregényfilmek közül a Sin City-t, a Watchmen-t vagy Christopher Nolan Batman-filmjeit személy szerint sokkal többre tartom.
gery78 | 2011-02-17 14:44
Bin-jip - Lopakodó lekek
Elég érdes kis történetet hoztak össze, kicsit nehezen indul be, és keveset is beszélget a két főhős a film elején, de a végére egy nagyon jó kis film lesz. Történetről nem akarok írni, csak annyi, hogy a Porton 75 szavazatból 9,3 az értékelés, és begyűjtött pár díjat.
Toy Story 3
Kellemesen csalódtam a filmben, nekem nagyon tetszett, nem láttam az első két részt, de nem is kellett hozzá.
Szerepel benne Totoro is, igaz szövege nincs
TheDeath | 2011-02-17 17:57
gery78 írta:
Toy Story 3
Kellemesen csalódtam a filmben, nekem nagyon tetszett, nem láttam az első két részt, de nem is kellett hozzá.

Az év egyik legjobb filmje, a Black Swan-nal egyetemben.
Murder3 | 2011-02-18 02:09
Ki várja innen az Álomháborút?

Személy szerint sok-sok éve nem jött ki egy ilyen igazi vérbeli fantasy film...
egyéb ellenzés?
morgena | 2011-02-18 08:21
Én baromira várom! =) Látok benne rengeteg lehetőséget, és trailer alapján elég sokat ki is használnak.
Amúgy tegnap megnéztem a Csak szexre kellesz című filmet. Nem egy tipikus romantikus vígjáték, rengeteget nevettem, de amúgy olcsó poénok vannak benne, és a legtöbb a színészek vagy a helyzet miatt vicces, úgyhogy nekem nagyon tetszett. Nem lett tömegfilm. Nem tudom mennyire akart maradandó lenni, mert szerintem fél év múlva már nem fogok róla áradozni, de arra a 108 percre igazi élmény volt.
veravero | 2011-02-18 11:54
Én is várom már az Álomháborút, elég biztatóan nézett ki az előzetes, viszont tartok attól, hogy minden jó részt összevágtak az előzetesbe és a film nem hozza majd a hozzáfűzött reményeim (jártam már párszor így).

Én tegnap A negyedik című filmet néztem meg. Nem volt rossz, de kicsit többet vártam, több akciót. Aztán itt van még az is, hogy az előzetes azzal kezdődik, hogy hármójukat már kinyírták, az elsőt itt, a másodikat ott, stb. és mentek az összevágott jelenetek, a filmbe meg csak az egyiket mutatták :S a másik kettőről még csak azt sem mondták, hogy hol halt meg (előzetessel ellentétben)
De legalább a "kutya" túlélte XD, azért egy 7-est megér.
bartleby007 | 2011-02-25 12:00
Firefly a sorozat:
nos, néhány nappal ezelőttig nem is hallottam, hogy van ilyen sorozat, pedig már néhány éve láttam a sorozatot lezáró Serenity c. filmet, ami már önmagában is egy mestermű, és a sorozat nélkül is tökéletesen megérthető. de aztán láttam, hogy az egyik oldalra feltettek egy torrentet Firefly néven, a főképén meg a Serenity főszereplői vannak. erre felkaptam a fejemet, utánanéztem, és gyorsan le is kaptam.
rendkívül jó sorozat + a film is az. rendezője Joss Whedon, ki többek közt a Buffy-t és az Angelt is megalkotta, és már csak az ő neve miatt is meg akartam nézni.
eddig az első 5 részen vagyok túl, de tényleg best lett. hangulata nagyon hasonlít a Trigunra, egy vérbeli űrwestern. engem meggyőzött! azért kár, hogy csak egy évad az egész.
veravero | 2011-02-26 09:48
bartleby007 írta:
Firefly a sorozat

Én már láttam egy-két éve. Nem volt rossz sorozat.

Nekem ami most felkeltette az érdeklődésem az a Thor című mozifilm
TheDeath | 2011-02-26 10:03
veravero írta:

Nekem ami most felkeltette az érdeklődésem az a Thor című mozifilm

Hát nem tudom. Szerintem nem lesz nagy szám. Főleg úgy, hogy minden "Isten" ilyen hót dilettánsnak néz ki...Ez a mitológia mindig is közel állt hozzám és így látni az isteneit.... Nem túl kellemes. Igaz, nekem alapból képregényben sem tetszik a Thor. Ha idei szuperhős mozi, akkor Amerika Kapitány. Az tényleg ígéretes.
veravero | 2011-02-26 12:15
TheDeath írta:


Hát nem tudom. Szerintem nem lesz nagy szám. Főleg úgy, hogy minden "Isten" ilyen hót dilettánsnak néz ki...Ez a mitológia mindig is közel állt hozzám és így látni az isteneit.... Nem túl kellemes. Igaz, nekem alapból képregényben sem tetszik a Thor. Ha idei szuperhős mozi, akkor Amerika Kapitány. Az tényleg ígéretes.

Na majd kiderül, képregényt meg még nem olvastam. Az Amerika Kapitánya is jónak tűnik
riczsilver | 2011-02-26 13:08
A Remagen-híd
(1969)
Kellemes, könnyed háborús film a II. világháborúról, az utolsó Rajna-híd megszerzéséről, hadvezetési dilemmákról, hogy a németek felrobbantsák-e a sajátjaik mögött a hidat vagy se. Persze közben a Hitlerjügendeseket is jobban megismerjük, valamint a lakosság ellenérzéseit ekkor velük kapcsolatban és a viszonyuk a büntetésükhöz.

Ősidők katasztrófái I-IV.
Ismeretterjesztő sorozat (4 rész) a Földet ért valaha legnagyobb pusztításokról. Ajánlott mindenkinek látni, még ha nem is ért a fizikához, kémiához, biológiához, földrajzhoz és csillagászathoz, mivel rendesen elmondanak mindent, hogy a laikus is megértse. A részek közt szó van a Föld-Teia összeütközésről, amikor is a pályánkon keringő másik bolygó belénkszaladt 4,3 milliárd évvel ezelőtt, a Teia teljesen megsemmisült, a Föld ideiglenesen eldeformálódott, s a törmelékek olyan magasságban keringtek, mint ma a műholdjaink, míg nem összeállt belőle a Hold. Aztán annak távolodása is szóba kerül, az óceánok kialakulása, a viharok, valamint az élet megjelenése. Utána jön a 265 millió évvel ezelőtti jégbolygósodás, mikor az egysejtű lények túl sok szén-dioxidot vontak ki, s a Föld mondhatni a Star Warsos Hoth bolygóvá vált. Majd később ezek megrepedése, a tűzbolygósodás a metáncsapdák felolvadása miatt (egyébként ezek ma is léteznek a tengerek alján, s Isten ne adja, hogy újra felolvadjanak...), valamint a 65 millió évvel ezelőtti aszteroida.

Leköti az embert, már a CGI-látvány is, plusz az érdekesebbnél érdekesebb igazoló kutatások.

Hi-Tech Hitler
Egy ismeretterjesztő filmecske a III. Birodalom csúcstechnológiáiról, mint a mágnesszalag, diktafon, sugárhajtású repülőgépek stb.

Dead Space - Aftermath
Alapban szeretem a sci-fit. Főleg ha kis horrorral van vegyítve. De ettől maximálisan nem ájultam el, de még azt se mondanám, hogy jó volt. 4/10
[ Módosítva: 2011.02.26 13:13 ]
TheDeath | 2011-02-26 13:33
riczsilver írta:
Alapban szeretem a sci-fit. Főleg ha kis horrorral van vegyítve.

Event Horizon. Talán bepróbálkozhatsz a frissebb Pandorum-mal is, de az annyira nem emlékezetes.
riczsilver | 2011-02-26 13:46
TheDeath írta:
riczsilver írta:
Alapban szeretem a sci-fit. Főleg ha kis horrorral van vegyítve.

Event Horizon. Talán bepróbálkozhatsz a frissebb Pandorum-mal is, de az annyira nem emlékezetes.
A Halálhajót (Event Horizon) már láttam, az jobb volt ennél. A Pandorumot még nem láttam, de ha nem valami emlékezetes, akkor inkább jobb is ha úgy marad
alpha32 | 2011-03-02 11:13
Devil May Cry mozifilm

Ez érdekes lesz, bár úgyis elfogják rontani . Pláne, ha a rebootolt játék alapján csinálják majd.
innos99 | 2011-03-02 14:18
Azok készítik akik Resident Evil-nek nevezett borzadványt is. Szóval sokat én nem várok tőle.
Itt egy magyar hír róla.
djk | 2011-03-02 14:42
TheDeath írta:
Talán bepróbálkozhatsz a frissebb Pandorum-mal is, de az annyira nem emlékezetes.

Szerintem hozza a a hangulatot. Látszik, hogy benne van ebben is P.W. Anderson keze. Nagyjából a Halálhajó eredeti története, mert ebbe azt tették ami az eredeti ötlet volt, csak aztán inkább átmentek abban láthatatlan erőkre.

innos99 írta:
Azok készítik akik Resident Evil-nek nevezett borzadványt is. Szóval sokat én nem várok tőle.

Ez csak részben igaz. A Screen Gems csak a gyártó cég, ami a Sony alvállalkozója. Az ő nevük alatt fut a Tudom mit tettél tavaly nyáron sorozat, A Sakál, Underworld sorozat, Motel sorozat, A Hírnök, A barlang(Cave), Boogeyman, Jackie Chan: A medál, John Carpenter's: A Mars Szelleme és még sok más. Az hogy ki rendezi, ki lesz a producer az még nem derűlt ki, csak az író.
[ Módosítva: 2011.03.02 14:43 ]
riczsilver | 2011-03-02 16:38
Dark Night of the Scarecrow (1981)
Épp olvastam róla Stephen King: Dance Macabre könyvében, amelynek egyik mondatában mintha ezt a filmet köhintette volna el. Megtaláltam torrenten, gondoltam lezúzom, ha már a klasszikusok közt említette. Nos, szerintem limonádénak elmegy, bár a horrorból kimondottan a pszichés dolgokra fekszik rá a film inkább, mint a látványra, ami egy felől a kora miatt még azt mondom, hogy jó volt. Maga az alapötlet se volt rossz, a végén viszont alaposan lecsapták az egészet. Egy 5/10-es élményt tudott nyújtani. Érdekesen indult, jól ment, de nem adta az igazi horror élményét, mikor úgy magába szippant a film, nem tudsz kivel rokonszenvezni... Megjárta.
[ Módosítva: 2011.03.02 16:38 ]
Balus | 2011-03-02 17:25
Én utoljára moziban A félszemű c. filmet láttam, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó volt. Igaz, hogy eddig ez a legkommerszebb filmje a Coen-testvéreknek, de ez nem jelent feltétlenül rosszat. A színészi játékot, az érdekes karaktereket ésa nagyszerű dialógusokat sem érheti panasz. Aki csak egy kicsit is szereti a western filmeket, semmiképpen ne hagyja ki.
Murder3 írta:
Ki várja innen az Álomháborút?
Most döbbentem csak rá, hogy ez a SUcker Punchnak a magyar címe. A magyar címfordítók megint kitettek magukért...
[ Módosítva: 2011.03.02 17:29 ]
morgena | 2011-03-02 19:42
Én kivételesen örülök, hogy nem tükörfordítottak. Kimondottan tetszik a címe. Meg trailer alapján elég várós is. =)
Timi-chan | 2011-03-02 20:29
S ucker Punch magyar címének külön története van. Még régebben volt meghirdetve egy pályázat, ahol az origo Filmklub olvasói küldhettek be cím ötleteket. Aztán a magyar kiadó egyeztetett amcsikkal és Álomháború lett az eredménye.
[ Módosítva: 2011.03.02 20:29 ]
Balus | 2011-03-02 20:51
A pályázatról én is hallottam, csak a végeredményéről nem. Ettől függetlenül a film továbbra is várólistás
Murder3 | 2011-03-02 21:08
morgena írta:
Én kivételesen örülök, hogy nem tükörfordítottak. Kimondottan tetszik a címe. Meg trailer alapján elég várós is. =)

Persze ez is zavarja a nagy kötekedők szemét, semmi se jó nekik, ha így van az a baj ha úgy akkor meg az....

ez pl konkrétan kreatív és még ilik is a filmhez.
veravero | 2011-03-04 11:05
Egy kis vígjátékot ajánlanék. Tegnap néztem meg a elhajlási engedély c. filmet, szerintem nagyon jól sikerült, nincsenek benne erőltetett poénok, sokat nevettem rajta. Megéri megnézni
TheDeath | 2011-03-06 01:01
Ha jól gondolom akkor nálam Ez 2011 legvárósabb filmje.Az első rész szinte az egyetlen mainstream vígjáték, amin szó szerint szakadtam a röhögéstől. Ilyen reakciót utoljára a Monty Python-ok tudtak kiváltani belőlem. Egyáltalán nem kételkedem ennek a sikerében sem!
riczsilver | 2011-03-06 01:30
Én az Iron Sky-t várom nagyon.
sabic | 2011-03-06 09:07
Azt én is nagyon várom/vártam, aztán elég durván arcon vágott, mikor megtudtam, hogy vígjáték lesz... Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy hatalmas pazarlás egy ilyen jó, és ilyen jól megvalósított ötletet (legalábbis trailer alapján semmi panasz nem lehet rá), "lealacsonyítani" vígjátékká.Sajnálkozik
Balus | 2011-03-06 09:34
Az Iron Sky vígjáték lesz Ez most komoly? Végre van egy eredeti koncepciójú sci-fi, amire már az első trailerek óta kíváncsi vagyok, erre kiderül, hogy egy "szimpla" komédia lesz? Na, azt hiszem, hogy ez a reggeli pofon végleg felébresztett...
[ Módosítva: 2011.03.06 9:34 ]
veravero | 2011-03-06 09:49
TheDeath írta:
Ha jól gondolom akkor nálam Ez 2011 legvárósabb filmje.Az első rész szinte az egyetlen mainstream vígjáték, amin szó szerint szakadtam a röhögéstől. Ilyen reakciót utoljára a Monty Python-ok tudtak kiváltani belőlem. Egyáltalán nem kételkedem ennek a sikerében sem!

Ááá, király, imádtam az első részt
djk | 2011-03-06 10:32
Balus írta:
Az Iron Sky vígjáték lesz Ez most komoly? Végre van egy eredeti koncepciójú sci-fi, amire már az első trailerek óta kíváncsi vagyok, erre kiderül, hogy egy "szimpla" komédia lesz? Na, azt hiszem, hogy ez a reggeli pofon végleg felébresztett...
Genres: Action | Comedy | Sci-Fi
sabic | 2011-03-06 12:49
Balus írta:
Az Iron Sky vígjáték lesz Ez most komoly? Végre van egy eredeti koncepciójú sci-fi, amire már az első trailerek óta kíváncsi vagyok, erre kiderül, hogy egy "szimpla" komédia lesz? Na, azt hiszem, hogy ez a reggeli pofon végleg felébresztett...
Bizony, sajnos az lesz. Álmomban sem gondoltam volna, hogy vannak emberek, akik képesek ennyi munkát beleölni egy kis mókázásba, legalábbis ezek a concept art-ok sok-sok munkát sejtetnek.
Viszont most, mikor keresgéltem, találtam egy másik kupac képet, ami eléggé bizalomgerjesztő. Ahogy olvastam, ez a Hardkor 44 című film egy sci-fi/steampunk volnalom megvalósított feldolgozása az 1944-es varsói felkelésnek. Hát mit ne mondjak, nyami.Perverz
riczsilver | 2011-03-06 13:14
sabic írta:
Balus írta:
Az Iron Sky vígjáték lesz Ez most komoly? Végre van egy eredeti koncepciójú sci-fi, amire már az első trailerek óta kíváncsi vagyok, erre kiderül, hogy egy "szimpla" komédia lesz? Na, azt hiszem, hogy ez a reggeli pofon végleg felébresztett...
Bizony, sajnos az lesz. Álmomban sem gondoltam volna, hogy vannak emberek, akik képesek ennyi munkát beleölni egy kis mókázásba, legalábbis ezek a concept art-ok sok-sok munkát sejtetnek.
Én sejtettem, hogy vígjáték lesz, már a "Kick some Nazi arse" feliratból valahol, na meg hogy nácik a Holdról jönnek igába hajtani. Hát mi más lenne, mint komédia Mert ha nácikat akarunk "látni" a Holdon, akkor van a Millennium könyvtetralógia (már nem emlékszem ki írta), de '37 tájékától veszi az egészet olyan a '80-as évek közepéig.
spoiler Kinyit
Német csészealj-projektek, rakétakísérletek, összeomlás soráni menekülés, a legendás bázis az Antarktiszon, génmanipuláció, kibernetizálás, elektrochippel irányított emberek - mind egy Wilson nevű ürge agyszüleménye, aki korát messze mértékekben megelőzi.
- Na ebből látnék én szívesen egy filmet minimum. Lehet nem lesz valami izgalmas, de rohadt érdekes biztosan.
TheDeath | 2011-03-06 14:07
Minél többször megnézem a 2001: Űrodüsszeiát, annál jobban kezdem elveszíteni a meggyőződésem arról, hogy tudom/sejtem mi az értelme az utolsó 20 percnek. X)
riczsilver | 2011-03-06 14:08
TheDeath írta:
Minél többször megnézem a 2001: Űrodüsszeiát, annál jobban kezdem elveszíteni a meggyőződésem arról, hogy tudom/sejtem mi az értelme az utolsó 20 percnek. X)
Én el se jutottam addig benne. A közepénél eluntam. A könyv verzió ezerszer jobb volt.
Murder3 | 2011-03-07 02:00
oh ez a 2 sci-fi mikor is jön ki?
nem hittem volna h fognak sci-fik érdekelni, a hardkor 44-nek piszok szép conceptjei vannak, bár kétlenémh olyan szép is lesz a megvalósítás, de mondjuk úgy h ejakuláltam a sci-fi nácikra Szétloccsant a feje
sabic | 2011-03-07 11:10
Tudtommal mindkettő 2012-ben, de hogy az elején, vagy a végén, azt már nem. Viszont rájöttem, honnan a fenéből ismerős a Hardkor 44 rendezőjének, Tomek Baginski-nek a neve. Hát a Fallen Art-ból! De van egy másik remek rövidfilje is, a The Cathedral. Azt hiszem, ezek alapján nem kell félni, hogy majd valami kaki lesz ebből a Hardkor 44-ből. Eddig nem tudtam eldönteni, hogy most film, vagy animációs film lesz-e, de mindhárom mögött a Platige Image stúdió (vagy mi a szösz) áll, szóval animációs film lesz. Persze Baginski-nek ezen a két rövidfilmjén kívül van még egy rakattal, sőt, még a The Wither játékokban is találkozhatunk a munkáival. Szóval lényeg a lényeg, egyszerűen muszáj jóra sikerülnie.
TheDeath | 2011-03-07 20:22
Ha már sci-fi-nél tartunk: Super 8
Murder3 | 2011-03-07 20:34
sabic írta:
Tudtommal mindkettő 2012-ben, de hogy az elején, vagy a végén, azt már nem. Viszont rájöttem, honnan a fenéből ismerős a Hardkor 44 rendezőjének, Tomek Baginski-nek a neve. Hát a Fallen Art-ból! De van egy másik remek rövidfilje is, a The Cathedral. Azt hiszem, ezek alapján nem kell félni, hogy majd valami kaki lesz ebből a Hardkor 44-ből. Eddig nem tudtam eldönteni, hogy most film, vagy animációs film lesz-e, de mindhárom mögött a Platige Image stúdió (vagy mi a szösz) áll, szóval animációs film lesz. Persze Baginski-nek ezen a két rövidfilmjén kívül van még egy rakattal, sőt, még a The Wither játékokban is találkozhatunk a munkáival. Szóval lényeg a lényeg, egyszerűen muszáj jóra sikerülnie.

Jobb lenne az animációs mivel a kcisit torzabb képi világa úgy átjöhet.
sabic | 2011-03-07 20:58
TheDeath írta:
Ha már sci-fi-nél tartunk: Super 8
Szerintem nem kellett volna ez a trailer hozzá. Sokkal jobb volt, amíg csak az elsőt publikálták, amiben volt a vonatos karambol jelenet, aztán kész. Végre lett volna egy olyan film, amire mikor beülsz moziba, fogalmad sincs, mire költötted el a pénzed (de persze bátran tetted, mert ott figyel Spielbeg bácsi neve, és ez már valamilyen szinten garancia). De ez az előzetes már megmutat elég sok dolgot. Kár érte.
Murder3 írta:
Jobb lenne az animációs mivel a kcisit torzabb képi világa úgy átjöhet.
Hát, még nem találkoztam élőszereplős munkájával Baginskinek (igaz annyira nem is jártam utána), szóval készpénznek vehetjük az animációs filmet.
TheDeath | 2011-03-07 21:16
sabic írta:
(de persze bátran tetted, mert ott figyel Spielbeg bácsi neve, és ez már valamilyen szinten garancia). De ez az előzetes már megmutat elég sok dolgot. Kár érte.

Abban igazad van, hogy jobb lett volna, ha marad a jótékony homály. Sajna ma már Spielberg neve sem készpénz. Lásd: Transformers-ek.
riczsilver | 2011-03-07 21:20
Ácsi, biztosak vagytok benne, hogy már elhagytuk a felszínt? Ki tudja, hogy nem-e tartogat még bőven valamit.
sabic | 2011-03-07 21:40
Hát valamit még biztos tartogat, de akkor is szívesebben maradtam volna teljesen tudatlan.
TheDeath írta:
Abban igazad van, hogy jobb lett volna, ha marad a jótékony homály. Sajna ma már Spielberg neve sem készpénz. Lásd: Transformers-ek.
Valóban nem hibátlan a munkássága, de ha lenne egy jó trailer-rel megáldott Uwe Boll film, és egy olyan Spielberg film, amiről semmit sem tudsz, te melyikre fizetnél be? Oké, ez eléggé szélsőséges példa volt, de legalább szemléletes.
riczsilver | 2011-03-07 21:57
IMO csak mert egy trailerben látok egy ultra nagy vonatszerencsétlenséget, még nem ülnék be a moziba, hogy lássam átéljem a "sh*tting bricks" fogalmát. Akkor már inkább átélnék egyet

Edit:
Hát az Uwe Boll-filmre. A mostan készülő Auschwitz-ról szóló filmje miatt szerintem (az eddigi munkássága alapján) a zsidók ráolvassák a bíboldó átkot, s jobb látni azt, mi váltotta ki belőlük azt a haragot Kábé mint Mel Gibson Passiójánál a zsidókból (akik azzal vádolták, hogy szerinte ők Jézus gyilkosai), a Vatikánból (aki meg nem bírta ezt az életszerű, velőt rázó feldolgozását az evangéliumoknak). Bár bevallom, a Passió tetszett. Olyan sokkhatást váltott ki belőlem... jobban hatott, mint a 4 órás Názáreti Jézus vagy a régi film, a Jézus élete, amit még a Sinkovits Imre narrált, s Lukács evangéliumát dolgozta fel.
[ Módosítva: 2011.03.07 22:01 ]
TheDeath | 2011-03-08 15:59
sabic írta:
Hát valamit még biztos tartogat, de akkor is szívesebben maradtam volna teljesen tudatlan.
TheDeath írta:
Abban igazad van, hogy jobb lett volna, ha marad a jótékony homály. Sajna ma már Spielberg neve sem készpénz. Lásd: Transformers-ek.
Valóban nem hibátlan a munkássága, de ha lenne egy jó trailer-rel megáldott Uwe Boll film, és egy olyan Spielberg film, amiről semmit sem tudsz, te melyikre fizetnél be? Oké, ez eléggé szélsőséges példa volt, de legalább szemléletes.


ÖÖÖ. Szélsőséges? Több annál. Szerintem nem kell válaszolnom, mert tudod mi lenne az.
Egyébként mit szóltok hozzá, hogy új Tintin-t csinál és producere a Men in Black III-nak? Kuncog
TheDeath | 2011-03-12 16:47
Na, pótoltam végre egy komoly hiányosságomat: Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni. Kuncog
Szerintem Kubrick legjobb munkája, ami nemcsak az egyik legpimaszabb fricskája a hidegháborúnak, hanem mellé még vicces is. Náci-fetisisztáknak pedig ott van a címszereplő jobb keze. Hahotázik
bartleby007 | 2011-03-12 20:51
én meg ezt a filmet várom már nagyon
tényleg kíváncsi leszek rá, milyen lesz
TheDeath | 2011-03-13 10:01
bartleby007 írta:
én meg ezt a filmet várom már nagyon
tényleg kíváncsi leszek rá, milyen lesz

!bombed_headSzétloccsant a fejeSzétloccsant a feje
Az az amerikai népség...Szerintem ne várj tőle túl sokat. Fejcsapkodás lesz ennek is a vége.
Akkor inkább Gnómeo és Júlia. Hahotázik
riczsilver | 2011-03-13 14:28
Heh, tegnap torrenten találtam ilyet, hogy A Facebook zombik támadása. Nem valami nagy a fájlméret, mivel kevesen töltik, de így is 8x osztottam vissza XD Mindjárt meg is nézem miről szól

Szerk.:
A Facebook zombik támadása
Gyerekek... EZT LÁTNI KELL! Amatőr magyar rövidfilm, konkrét zombiparódia első része. Gyermeteg effektek, egyszerű és ötletes smink, tipikus amatőr színjáték, elborult forgatókönyv.
Zombik: lépkednek, ilyeneket hörögnek: "lépj be", "lájk", fertőzésük böködéssel terjed.
Sztori: aki túl sokat lóg a Facebookon egyszer zombi lesz. Azoknak van biztosabb esélye, akik töröltették magukat onnan.

Nagyon jót szórakoztam rajta.Hahotázik
[ Módosítva: 2011.03.13 14:44 ]
bartleby007 | 2011-03-16 14:54
Gyilkos elmék:
régebben, mikor néha elkaptam a tv-ben, megnéztem, de nem nagyon kötött le. jó volt, de csak egy volt a tucatból. aztán kíváncsiságból leszedtem az első évadot. amikor végeztem vele, azon kaptam magam, hogy már a másodikat szedem, és így tovább. végeztem az első 4 évaddal . persze nem 2 nap alatt. esténként egy-két-három rész, mikor anyám a szobámban nézte nap mint nap a barátok közt/jóbanrosszban kombót.
de a lényeg... ez a sorozat sokkal jobb, mint amilyennek elsőre hittem. olyasmi, mint a CSI, csak itt nem kütyükkel nyomoznak, hanem ésszel és profillal. rendkívül valósághű az emberi jellem ábrázolása benne, és egyáltalán nem klisés. néha nagyon brutális, de nem képileg, hanem lelkileg brutalizálja az embert. vannak benne eléggé véres jelenetek, de akkor azokat nem mutatják, csak utalnak a dolgokra, hogy mi is történt.
nekem elnyerte a tetszésemet, és lassan nekikezdek az 5. évadnak is. a magyar szinkronja is szuper lett.
Murder3 | 2011-03-21 01:36
Félig bírtam ezt a battle LA-t nagyon gagyi film...
eleve a vizuális efektet hát elég fúrván bénák, már már amatőr munka felé konvergálnak, történet meg sablon történés hát kimondottan pocsék.
bartleby007 | 2011-03-31 16:01
a nemsokára megjelenő x-men first class filmben én már találtam egy egetverő bakit a történetében. ugye ez a film sok-sok évvel az első x-men film előtt játszódik. csakhogy a first classban már benne van Bestia is, "szőröstül"-bőröstül kéken tinédzser testben, míg az x-men 2-ben még nem volt átváltozva. volt a 2. filmben egy jelenet, mikor a kocsmában nézték a tv-t és a tv-ben pont McCoy adott interjút a mutánsokról, és ott még teljesen emberi volt a külseje. tuti hogy ő volt az, mert alatta ott volt a neve is. nah ezt magyarázza meg nekem valaki

egyébként a youtubon az egyik előzetese alatt ezek a kommentek vannak XD:

Before he was Professor X...he could walk.

Before he was Professor X....He was Captain Picard
Before he was Magneto....He was Gandalf

Before he was Professor X....He had hair
Before he was Magneto.....He had brown hair
riczsilver | 2011-03-31 17:43
Alteregó névrokon?
TheDeath | 2011-04-03 13:44
Na, túl vagyok ezen az Álomháború izé-micsodán.

Bővebben itt
Balus | 2011-04-03 14:53
Én még a premier hétvégéjén néztem meg, és sajnos azt kell mondjam, hogy nekem is csalódást okozott az Álomháború. Az előzetesek alapján egy egész látványos, kardos-lövöldözős filmnek tűnt szép csajokkal, de nagyjából ezzel a film lényegi része le van írva. Úgy látszik, hogy a büdzséből már nem tellett egy normális forgatókönyvíróra, mert értékelhető cselekménye a filmnek konkrétan NINCS. A kidolgozatlan karakterekről és a röhejes párbeszédekről már nem is szólva...
De mindezt talán el is nézném, ha a többi rendben volna. De nem. A látványosnak szánt harcok (ez a "belassít-felgyorsít" technika már Snyder névjegyévé vált) elsőre még élvezetesek, ám a második - harmadik alkalommal már csak egy unott ásítást tudtak kicsalni belőlem. A különböző ellenségek között is akadnak érdekes figurák, én pl. hangosan felröhögtem, amikor a Gyűrűk Urából ottfelejtett orkok felbukkantak a várostromnál, a gőzhajtású náci zombik (soha nem hittem volna, hogy ezt a három szót valaha egy kontextusban fogom használni...) pedig egyenesen nevetségesek.
Ettől függetlenül van néhány jó pillanata (a szamurájos összecsapás kifejezetten tetszett), de még ezek sem tudják megmenteni a filmet. Az az érzésem, hogy egy videojáték formájában sokkal jobb lett volna. 5/10
spoiler Kinyit
TheDeath írta:
Watchmen, ami szerintem konkrétan vállalhatatlan
annyira azért nem volt rossz a Watchmen...
[ Módosítva: 2011.04.04 14:33 ]
Murder3 | 2011-04-04 00:10
"ottfelejtett orkok", "gőzhajtású náci zombik"

e szavak alapján nekem látatlanba is digitális orgazmusom lesz

sztem pont ezek azok amik feldobják a filmet.
a legnagyobb baja az volt h sokat előttek belőle, de sztem jó volt.
Balus | 2011-04-04 07:13
Ja, a trailerben látottaknak kb. a fele elég ahhoz, hogy egy átlagos geek-nek a nyáltermelése a másfélszeresére nőjön Ami még talán megmenthette volna filmet, az az lett volna, ha Snyder eredeti elképzelése szerint "R" (vagyis 18-as) besorolású lett volna a film, de a stúdió nyomására csak "PG-13", vagyis 12 éven felülieknek lett a korhatára...
veravero | 2011-04-04 08:12
Balus írta:
Ami még talán megmenthette volna filmet, az az lett volna, ha Snyder eredeti elképzelése szerint "R" (vagyis 18-as) besorolású lett volna a film, de a stúdió nyomására csak "PG-13", vagyis 12 éven felülieknek lett a korhatára...

Az sem mentette volna meg . Amúgy pont attól féltem, hogy úgy járok, mint a Watchmennel, és igen ...
Egyetlen jó pont, hogy nem lett teljesen happy end a vége, mert néha már unom, hogy a filmekben mindig minden tökéletes
TheDeath | 2011-04-04 16:01
Balus írta:
Ja, a trailerben látottaknak kb. a fele elég ahhoz, hogy egy átlagos geek-nek a nyáltermelése a másfélszeresére nőjön Ami még talán megmenthette volna filmet, az az lett volna, ha Snyder eredeti elképzelése szerint "R" (vagyis 18-as) besorolású lett volna a film, de a stúdió nyomására csak "PG-13", vagyis 12 éven felülieknek lett a korhatára...


Biztos is, de akkor nem lenne szavatolva a pénzügyi siker. Egyébként lehet már valamit tudni, hogy hogy szerepelt a kasszáknál?
Balus | 2011-04-04 19:23
A film kb. 82 millió dollárba került (legalábbis az IMDb szerint), amiből 19 milliót már a nyitóhétvégén visszahozott. Perpillanat a Box Office 7. helyén tanyázik, gondolom a rengeteg rossz kritika megtette a magáét. Összbevétele a filmnek eddig 29.9 milló dollár, szóval meg van az esélye egy buktának. Talán a nemzetközi bevételekből még össze tud magának kaparni valamennyit...
Na de nem szeretnék több szót fecsérelni az Álomháborúra, helyette inkább egy sokkal jobbnak ígérkező filmre szeretném felhívni a figyelmeteket:

13 Assassins(rendezte: Takashi Miike)
Annyi hosszú év után végre úgy néz ki, hogy egy igazán jónak tűnő szamurájfilmhez lesz szerencsénk. A történet szerint a sógun távollétében annak mostohaöccse, a kegyetlenségéről és bosszúálló természetéről híres Matsudaira Naritsugu irányítja az országot. Egész Japánnak az érdekében állna, ha eltehetnék láb alól, ám ez nyíltan nem lehetséges. Ezért a legnagyobb titokban kapja meg a küldetését Shimada Shinzaemon, akinek társaival együtt szembe kell néznie a Naritsugu-t kísérő hatalmas túlerővel. A rendezői székben pedig nem más ül, mint Takashi Miike, a kortárs japán filmek egyik nagy alakja. Már csak abban reménykedjünk, hogy valamelyik forgalmazó hajlandó lesz Magyarországra is elhozni a filmet...
Előzetes: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_-IzbkXo7bo
[ Módosítva: 2011.04.04 19:25 ]
bartleby007 | 2011-04-11 19:14
Egy makulátlan elme örök ragyogása:
Jim Carrey, egy újjabb komoly szerepben. de a 23-as szám-hoz hasonlóan itt is fergetegeset alakított. maga a film 9/10. rég láttam ilyen jó "fantasy" romantikus filmet, ha mondhatom ezt rá. egyszerűen fantasztikus volt.
bartleby007 | 2011-04-23 09:28
épp most fejeztem be a Justice League of America élőszereplős! sorozatának pilot filmjét (1997-es). nagyon szörnyű, nagyon szar, nagyon meg kell nézni mindenkinek XD már értem, hogy eddig miért nem hallottam róla, és miért nem csinálták meg a sorozatot. ez rosszabb volt, mint az első élőszereplős x-men film, aminek nem is x-men volt a címe, de a Xavier intézetben játszódott és benne volt Emma Frost, Jubilee, meg valami gumiember és egy álommestert kellett legyőzniük (ez amúgy régen ment a film+ on is, úgyhogy ha valaki tudja a pontos címét, akkor légyszi írja meg mert megint meg akarom azt nézni. köszi ).
De visszatérve erre az Igazság Ligára. 5 szuperhős van benne: Marsi Fejvadász, Villám, Zöld Lámpás, Az Atom, Tűz (Fire az eredeti neve), és egy újjonc, Jég (Ice az eredeti neve). Bázisuk egy tengeralatti bázis de mindannyian egy egyszerű legénylakásban élnek együtt. röhelyes egy film XD. a lámpásnak is külön van ruhája a hátizsákjában, és külön fel kell vennie, nem a gyűrűjével generálja magára, ráadásul csak úgy tud repülni, hogy a gyűrűjével egy helikopter propellerét szimulálja maga fölé . a zöld marslakónak meg akkora sörhasa van, mint Al Bundynak a 11. évadban Hahotázik
és most néhány kép a szereplőkről és jelmezeikről a spoilerben (sajnos ez a legjobb elérhető filmminőség a neten):
spoiler Kinyit








szerk: megtaláltam azt a régi x-men filmet, Generation X az eredeti címe, de már nem tudom mi a amgyar megfelelője. de ez az itt.
[ Módosítva: 2011.04.23 9:35 ]
morgena | 2011-04-23 17:43
Honnan lehet leszedni? lol
bartleby007 | 2011-04-23 17:48
itt egy letöltés link. bár azt mutatja h csak egy seeder van, amikor én töltöttem, voltak vagy 20an. de megtekintése csak saját felelősségre XD
gabeeee | 2011-04-23 17:50
Bartleby:
Az utolsó kép simán beférne a "viccek" topicba is.
És valamiért eszembe juttatott egy felülmúlhatatlan(vagy inkább alulmúlhatatlan...Gondolkozik?)filmet,amit sehol nem találok: az Ultraman-t.
[ Módosítva: 2011.04.23 17:51 ]
riczsilver | 2011-04-25 22:21
Tora! Tora! Tora!

Ha történelemtanár lennék, akkor a diákjaimnak a Pearl Harbor elleni támadásról ezt a játékfilmet ajánlanám. Egy felől, mert klasszikus háborús film, koprodukciós rendezésben, így nem mondható elfogultnak, mint Jerry Bruckheimer Pearl Harbor - Az égi háború című filmje, ahol a japánokat igyekeztek befeketíteni a támadás miatt. Van olyan amerikai dokufilmem is, ami A becstelenség napja alcímet viseli a témában.

Ez a film sokkal jobban bemutatta, még ha nem is teljesen, hogy mik voltak az indítékok. Nem mondja ki, sejteti, rád hagyatkozik, hogy te mit látsz bele. Nem traktál romantikus szállal, mint a J.B. film, amit maximum a látványorgiája miatt emelnék ki elsősorban. A Tora! Tora! Tora! bemutatta a háttérelőzményeket, a Pearl Harbor meg a következményt, a válaszcsapást, a Doolittle-hadműveletet is. Úgyhogy, ne teljesen húzzam le a T! T! T! fényében a 2001-es változatot (ha jól emlékszem akkor készült), ezt is a Bruckheimer-verzió javára írom, hogy bemutatja a válaszcsapást. A régi filmben ez azért nem került bele, mert nem ez volt a lényege, hanem az, hogy az amcsik tudtak róla...

Szóval a filmet ajánlom mindenkinek, főként azért, mert elég sok a japán rendezésű jelenet benne és még objektív marad a film.
riczsilver | 2011-04-27 16:07
A Falling Skies első 5 perce - A Sötét Jövő oldalról.

Ja és ígérték a Governatornak mozifilm változatot... what in the name of Jesus F***ing Christ?
bartleby007 | 2011-04-29 15:36
íme néhány "klasszikus" film ,amit a közeljövőben meg fogok majd nézni :
The Fantastic Four (1994)
Captain America (1990)
Generation X (1996)
ebből a fantasztikus négyes már megvan, már csak a másik kettőt kell megtalálnom
TheDeath | 2011-04-29 16:01
bartleby007 írta:
íme néhány "klasszikus" film ,amit a közeljövőben meg fogok majd nézni :
The Fantastic Four (1994)
Captain America (1990)
Generation X (1996)
ebből a fantasztikus négyes már megvan, már csak a másik kettőt kell megtalálnom


A fantasztikus négyes modern testvéreinél biztos normálisabb lehet. ^^
bartleby007 | 2011-04-29 16:13
hát a kősziklatestű Ben Grimm maszkja nagyon jól meg lett csinálva, kivéve a szem környékét. és angyon hasonlít a szájmozgása a régi '90-es tini ninja teknőcök maszkjára viszont a fákja efektjei a film évjáratához képest nagyon profin meg lettek csinálva (itt most arra gondolok, mikor a teljes teste lángokban van és úgy repül.)
gery78 | 2011-05-17 10:07
Senna (2010)
"Senna első évadjának egyik kiemelkedő futama a Monacói Nagydíj volt, amit a pilóták zuhogó esőben futottak. A brazil csak a tizenharmadik helyet érte el az időmérő edzésen, de a versenyen folyamatosan tört előre, és a 19. körben megelőzte a második helyen álló Niki Laudát, majd körről-körre csökkentette a vezető Alain Prosttal szemben lévő hátrányát. Mielőtt a franciát is megelőzhette volna, a versenyt az egyre erősebben zuhogó eső miatt a 31. körben biztonsági okokból leintették"
Nagyon nagy kedvencem volt Senna. Minden nagydíj hétvégén ott ültünk a tv előtt a Prost barát bátyámmal, és néztük a végletig kiélezett harcot. Persze mi is megvitattuk mi miért történt (gyerekként), ami a film megnézése után elég viccesnek tűnik.
Ajánlom mindenkinek aki szereti a F1-et, és kíváncsi a színfalak mögötti világra.
bartleby007 | 2011-06-06 16:38
látta már valaki az új x-men filmet? vélemény?
maga a film '62-ben játszódik, vagyis az első x-men film (2000) előtt majdnem 40 évvel. ezek szerint az első x-menben ezek a szereplők mind 50 felett vannak? gondolok itt pl Mystique-re, mert pont belőle ezt nem nézném ki. + az origins: woolverineben (ami kb '85-ben játszódik) benne van Emma Frost, ahogy a first classban is. ez meg van benne értelmesen magyarázva hogy hogy van?
riczsilver | 2011-06-06 16:47
bartleby007 írta:
ezek szerint az első x-menben ezek a szereplők mind 50 felett vannak? gondolok itt pl Mystique-re, mert pont belőle ezt nem nézném ki. + az origins: woolverineben (ami kb '85-ben játszódik) benne van Emma Frost, ahogy a first classban is.
Ööö, Mystique alakváltó, így kora különösebben nincs, vagy jobban mondva nem ismert. A képregényes adatai szerint kortalan, akár csak Wolverine, akik ugye a healing factor miatt nem öregednek tovább. Magnetóról tudtuk az első filmből, hogy a náciknél már vasat görbített (első jelenetek), Xavier sem mai kakas, mivel ők a legidősebbek. Emma Frostot speciel nem tudom.
bartleby007 | 2011-06-06 17:11
spoiler Kinyit
de Mystique a 3. részben elvesztette az erejét és akkor úgy nézett ki, mint egy kb 30 éves nő. bár alakváltó, és oylan idősen néz ki ahogy csak akarja, de amikor elvesztette a képességeét, ez megszűnt és az eredeti formályát vette fel
csak ezért voltam rá kíváncsi. a többiekről tudtam a dolgokat meg látszik is rajtuk
riczsilver | 2011-06-06 17:16
bartleby007 írta:
spoiler Kinyit
de Mystique a 3. részben elvesztette az erejét és akkor úgy nézett ki, mint egy kb 30 éves nő. bár alakváltó, és oylan idősen néz ki ahogy csak akarja, de amikor elvesztette a képességeét, ez megszűnt és az eredeti formályát vette fel
csak ezért voltam rá kíváncsi. a többiekről tudtam a dolgokat meg látszik is rajtuk
Gondolom azért,
spoiler Kinyit
mert a healing factor 30 év körülinek tartotta, s amikor az erejét elvesztette, nem öregedhetett tovább, mint amennyire a sejtjeit fiatalosan tartotta. Vagyis nem jöhetett neki látványos öregedés fázisa, onnantól ~30 éves volt a sejtjei állapota szerint.
Gingike | 2011-06-06 17:21
Én az új X-Ment nem láttam,de a Breaking Dawn-t várom legjobban ebben az évbe.Tegnap ki is jött az első TRAILERE. Mondjuk évek óta rajongok érte,de a könyv tényleg jobb mint a film.
A másik pedig a BEASTLY,igaz ez már kijött,de ezt is nagyon vártam,bő 1 évig,hogy kijöjjönXD
[ Módosítva: 2011.06.06 17:27 ]
bartleby007 | 2011-06-06 17:30
riczsilver írta:
spoiler Kinyit
mert a healing factor 30 év körülinek tartotta, s amikor az erejét elvesztette, nem öregedhetett tovább, mint amennyire a sejtjeit fiatalosan tartotta. Vagyis nem jöhetett neki látványos öregedés fázisa, onnantól ~30 éves volt a sejtjei állapota szerint.
én nem hiszem, hogy erről lenne szó. ez annyira gagyi válassz lenne rá.

abbol a twilight nyálzuhatagból meg egy részt sem láttam és nem is tervezem. nem az én ízlésem
riczsilver | 2011-06-06 17:43
bartleby007 írta:
én nem hiszem, hogy erről lenne szó. ez annyira gagyi válassz lenne rá.
Akkor most gondolj bele: tegyük fel, nekem van ilyen képességem, hogy a sejtjeimet képes vagyok regenerálni egy nekem megfelelő kornak. Eltelik egy nap, egy hét, egy év, a sejtjeim még mindig abban az állapotban vannak, vagyis gyakorlatilag nem hat rám az idő. Elvesztem az erőmet, nem tudom fenntartani ezt az állapotot, az idő újra elkezd felettem járni, a korábbi ütemben, mivel nincs, ami regeneráljon már.
morgena | 2011-06-06 17:47
A filmben adnak rá magyarázatot. És amúgy a rendező anno a Wolvi-ban sosem hívta Emmának, mindig csak gyémántlánynak hívta.
Amúgy nekem elsőre nem tetszett, aztán minél többet agyalok rajta, annál jobban bejön. Én ajánlom, Magneto nagyon vitte a prímet.
bartleby007 | 2011-06-06 17:49
nem akarok kötöszködni, becs szó, de eddig sem regenerálta magát se a sejtjeit, csak megváltoztatta az alakját sejti szinten. a sérülése megmaradt, és hiába úgynézett ki mint egy gyerek, attól még nem lesz 6-8 éves testileg (még ha egész életében is úgy nézett ki) hanem ugyanúgy (ma 40belül is, kívül is. az én elképzelésems zerint így működik

Morgena: mondj mégegy mutánst akinek gyémántbőre van amikor ő akarja egyébként az anidb szerint az a szöszi gyémántlány az "Tahyna Tozzi...Kayla's Sister / Emma Frost"
ám ha megmagyarázzák ezeket a dolgokat, akkor semmi gond
[ Módosítva: 2011.06.06 17:56 ]
morgena | 2011-06-06 19:05
Jó, hát szerintem azt Emmának szánták, de ettől függetlenül a rendező sosem vállalta fel. Pont az ilyenek miatt. De Ravent megmagyarázzák, azt nemtom a magyarázat maga tetszeni fog-e. Én már totál megszoktam, hogy ilyeneken nem akadok fent.
bartleby007 | 2011-06-06 19:20
köszi, nah majd megnézem én is amint lesz dvdrip belőle a neten mert mozira sajnos nincs pénz, pedig ott akartam megnézni...
morgena | 2011-06-06 19:28
Amúgy a magyar szinkron olyan pocsék, hogy valami eszméletlen. Ráadásul előtte volt Green Lantern trailer, abban meg magyarul azt mondták, hogy "A gyűrű egy embert választott ellenfeléül." -_- Aki teheti, inkább feliratosan nézze, mert a félrefordítás is rengeteg, nem csak maguk a hangok bénák...
bartleby007 | 2011-06-06 20:10
azért az előzetesek magyar szinkronjait ne nézd, azok sokszor, ha nem is mindig hibásak, és semmi közük a későbbi teljes szinkronhoz
TheDeath | 2011-06-06 21:52
bartleby007 írta:
azért az előzetesek magyar szinkronjait ne nézd, azok sokszor, ha nem is mindig hibásak, és semmi közük a későbbi teljes szinkronhoz


Ezt tanúsítom. Sőt, sokszor még olyan is előfordul, hogy az előzetes kap szinkront, maga a film viszont feliratosan fut a moziban.

Én hétvégén megyek megnézni az Elsőket, de ahogy látom, úgy néz ki le is szedem s megnézem eredeti hangsávval is. :/
morgena | 2011-06-07 07:32
Ja, szerencsére az Elsők filmben változtak a bemutatóhoz képest a szinkronok. Kicsit sokkolt, mikor először hallottam a trailer szinkronját.
No de aki megnézi, annak jó szórakozást! És kisebb bakikon ne akadjatok fenn
veravero | 2011-06-07 08:19
Amúgy van, hogy a bemutatóban olyan jelenet is benne van, ami a filmbe nincs, vagy nem úgy van benne.
Én már láttam az Elsőket, elég jó volt, mondjuk szerintem egy-két jelenet elég gagyi lett.
Murder3 | 2011-06-25 02:14
Magneto Nagyon fain volt az Új X-menbe én csak miatta néztem am meg
nem vagyok nagyon oda az x-menért

különben a Trónok Harcát nézttétek?
sabic | 2011-06-25 11:17
Még csak az első részt láttam, de az alapján nagyon tetszik. Nemcsak, hogy kifejezetten eseménydúsnak ígérkezik, még a csini lányokat sem sajnálták belőle. De, ha másért nem is, az openingért tuti végignézem, még sosem láttam ilyen ötletes nyitányt egy filmnél/sorozatnál sem. Most, hogy eszembe juttattad, szerintem megyek is lefaragni a lemaradásomat.
Balus | 2011-06-25 11:37
Én most tartok kb. a felénél, mert eddig a könyvet olvastam. Eddig nagyon tetszik a sorozat, a készítők büszkék lehetnek magukra, mert igazán jól és hitelesen sikerült adaptálniuk az alapanyagot. Ennek ellenére viszont azt tanácsolom, hogy aki teheti, az előbb a könyvet olvassa el, mert abból rengeteg fontos tudnivaló derül ki az adott események és karakterek hátteréről, amit a sorozatban sajnos nem mindig magyaráznak meg.
Ja és az opening tényleg zseniális, ráadásul szinte minden epizódnál más, attól függően, hogy hol játszódik a cselekmény
[ Módosítva: 2011.06.25 12:50 ]
Murder3 | 2011-06-25 22:25
Én már megnéztem az összes részt és várom a következő évadot

Egy bajom van vele, hogy rendes csatát nem csináltak.
Nagyon spóroltak sajnos, remélem a második évadból már nem sajnálják erre a pénzt
Balus | 2011-06-25 23:40
Nekem annyira nem hiányoztak a csatajelenetek, mert a könyvben sem ezeken volt hangsúly, hanem sokkal inkább a kidolgozott karaktereken és a hatalmi harcokon. Ettől függetlenül én is várom a következő évadot, amit, ha minden igaz, már július 25-étől forgatnak is
bartleby007 | 2011-07-15 18:36
végre megnéztem én is ezt az x-men first classt
nem is oylan rossz. sőt, kifejezetem jó. remélem azért foyltatása is lesz. minimum iylen színvonallal
riczsilver | 2011-07-19 03:41
Bazi nagy film (Epic Movie): 2/10 - Nem vicces. Ku*vára nem. Untató és nem mosolyogtam rajta egy kicsit sem.

Juno: 9/10 - Erre annak idején miért nem fizettem be, mikor ment a moziban?Falba veri a fejét Ebből DVD-vétel lesz, ha meglátom valahol.
Junchi | 2011-07-21 08:50
Alice Csodaországban

Hát lássuk csak: Tim Burton + eye-candy + Johnny Depp + vigyori macsek + badass sárkány + őrült designú kalapos + beszélő paci + jó poénok + királyságos magyar szinkron (még Molnár Ilona is remekelt, omg) = EPIC WIN! :3

Már a Charlie és a Csokigyárat is imádtam, de ez legalább ilyen jó volt.

9/10
riczsilver | 2011-07-21 11:50
Az élők és a holtak
(Zivi i mrtvi)

Bosznia, 1993. és Bosznia, 1943. Az évszámon és a helyzeten kívül mi a különbség? Mondhatnánk, hogy szinte semmi. Horvát katonák drámai életéről szól egy párhuzamos bemutatásban a reménytelenség közepette az életben maradásért.

Minden idők legjobb horvát filmjének és többszörösen díjazottként írták a borítón, így kicsit kételkedve álltam hozzá, mivel a címmel eddig nem találkoztam semmilyen formában (valamint ha ez a legjobb, amiről nem hallottam, akkor milyen lehet a többi? ), valamint a párhuzamos történetmesélés is kicsit taszított, de győzött a kíváncsiság és megvettem a filmet 990-ért. És hadd ne mondjam: nem bántam meg. Ajánlom a filmet, mert tényleg jó volt, sokkal jobban bemutatta a jugoszláv széthullás tipikus karaktereit. Mondjuk a magyar hang kicsit béndzsa volt, a horvát pedig egész jó.

8.75/10
[ Módosítva: 2011.07.21 11:53 ]
bartleby007 | 2011-07-21 22:28
íme a legújjabb pókember film előzetese. nem folytatás lesz, hanem egy teljesen új reboot, mint a hulknál meg a punishernél is volt annó. hogy ez jó e vagy rossz, az majd kiderül. de a siralmas 3. rész után én azért most sokat várok ettől. bár ez a mirrors edge koppintás bele talán nem kellett volna...
jah, és ha jól láttam, akkor a hálót nem a testében gyártja, hanem a '94-es rajzfilmsorozathoz hasonlóan, itt is egy kis szerkentyűvel a csuklóján generálja
Azurien | 2011-07-23 13:45
Scott Pilgrim VS The world 9/10
A képregényt imádom a film pedig tényleg maga az epic epicness. Egyetlen negatívuma, hogy hirtelen ugrált és a kiírások rövid ideg voltak láthatóak, ezért aki nem olvasta a képregényt az belekavarodhat.