heroesking22 | 2013-06-28 15:59 |
Sziasztok! Itt szabadon lehet ismerkedni(FONTOS HOGY NEM FELTÉTLEN TÁRSKERESÉS CÉLJÁBÓL) a hülye félreértések elkerülése végett Itt nyugodtan lehet magatokhoz hasonló személyiségű és érdeklődésű embereket keresni. Én 16 éves fiu vagyok, kedvenceim a shounen fightek, Hajdúdorogi vagyok. És ti? Mit szerettek? Milyen animéket néztek szívesen? [ Módosítva: 2013.06.28 16:39 ] |
Matee! | 2013-06-28 16:07 |
Én Vác ról írok. (Pest-megye) Szeretem a mások szerint gagyibb animéket pl: Ragnarok the animation örök kedvencem a dragonball, yyh, Deaht note, slayers, Sailor moon. Szerintem meg egyáltalán nem gagyik sok komoly gonosz szereplők vannak nagy tervekkel. |
Yachiru | 2013-06-28 16:48 |
22, lány, Abasár [ Heves megye ] Nemrég diplomáztam, szakmai tapasztalataim a PR és rendezvényszerverzés felé nyúlnak. Most a nyelvtanulás és munkakeresés mellett, bepótlom egyik kedvenc időtöltésem az animék iránti kielégíthetetlen igényeimet. Nem tartom magam fanatikusnak, aki törzsgyökeresen hajtson az összes ajánlott és újdonsült megnézésére. Egyszerűen csak szeretem, sokszor évek múltán újra leülök és végignézem a kedvenceket, mert ugyanazt a kellemes érzést élem át, mint amikor először láttam. Ismerkedni szívesen, imádom azokat az embereket akik nyitottak és talpraesettek. Társat én se keresek, barátom is szintén intenzíven érdeklődik az anime/manga kategóriákba, így duplán két nagyszájú embert is kikaphat velem, aki szimpatikusnak vél. [ Módosítva: 2013.06.29 13:44 ] |
Umaitachi | 2013-06-28 17:04 |
Én úgy veszem észre, hogy ezeket az ismerkedős dolgokat általában a fiúk erőltetik. Itt van egy topik erre a célra, és tudom hogy csak fiúkat várnak oda, de tessék elolvasni az első mondatom és értelmezni. De ha már témánál vagyunk... legyen. 27 éves győri srác vagyok, és mindenevő anime/manga téren. Perverzségem határtalan, és nem bírom ha cseszegetnek. Nem eszek embert, kivéve ha óriássá változok. Nem szeretek eljárni sehová, mert magyarhonban ilyesmire pénz nincs (elvégre tolvaj kormányunk van~), és amúgy se szeretem a tömeget. És a legfontosabb: az összes személyiségem teljességgel szerethető, megértő és vidám. Már amikor... [ Módosítva: 2013.06.28 17:05 ] |
MaRtiN | 2013-06-28 21:45 |
Topic Trolltalanítva (a következő alkalommal a zöldbőrűek kispadra kerülnek, csak szólok). Akkor fussunk neki tiszta lappal, még egyszer. A cím adott, a viccesnek hitt kommentektől kíméljetek. Köszöntem és jó ismerkedést! |
Elayan | 2013-06-28 21:49 |
Egyébként szerintem nem csak beszélgetésre lehet alkalmas a topic, hisz, ha valakinek megtetszik valaki "jellemrajza", írhat rá privátban is, akkor pedig senki nincs kínban. Csak egy tipp az ismerkedni vágyóknak. spoiler
![]() Én nem csatlakoznék a párkeresőkhöz, tökéletesen megvagyunk a kedvesemmel. |
haganedonciii | 2013-06-29 08:05 |
írok ide, mert miért ne, bár első körben leszögezem, nem vagyok nagyon a netes ismerkedés, meg úgy általában az ismerkedés híve. valahogy túlságosan is antiszociális vagyok... Érden lakok, 23 éves vagyok -vagyis csak leszek-, egyetemre járok, furcsa ízléssel rendelkezek egyesek szerint, de mindentől függetlenül a Fullmetal Alchemist a szívemhez legközelebb álló anime jah, és lány vagyok és sokat és összefüggéstelenül beszélek és sok szóismétléssel, amitől komolytalannak hatok |
Kilari.Vykcy | 2014-08-04 10:54 |
Nah,akkor én is! Som Viktória vagyok,13 éves,Létavértesi. Imádom a mahou shojo-t,a shojo-t,a romantikust,drámát,fantasztikus és izgalmas animéket,mangákat. Sok kedvencem van,ha nem baj,nem írom le mindet. Tanulok japánul,valamint már 9 éves korom óta érdekel a japán kultúra. |
avatar163 | 2015-03-23 15:23 |
Vannak itt perverz lányok? 14-18 évesek? azok írjanak |
Pararrara | 2015-03-23 15:32 |
14 éves Borsodi lány vagyok,áprilisban töltöm a 15. életévemet,kedvenceim a shounen,shouju,seinen művek,de a többi műfajtól sem irtózok. 7 éves koromban néztem meg az első animémet,rendszeresen animét nézni nyár óta kezdtem el. |
Drili | 2015-03-23 15:51 |
Ok akkor már én is. Lili vagyok, 14(leszek). Animék, mangák, zenék és egyéb létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgok terén mindenevő. Az ágyban egy állat vagyok, hogy pontosítsunk egy KOALA. Képes lennék 22 órát is végigaludni a napból egyhuzamban, ha éppen nincsen kilóméterhiányom. Egész jól tanulok annak ellenére, hogy az órákat szinte végig alszom. A (szinte)folyamatosan lehajtott fejem miatt gyakran megkérdezik rossz-e a kedvem, pedig mindig vidám vagyok. De tényleg. Egyébként meg kissé koraérett, jó humorú, enyhén perverz, humorosan perverz, perverzen humoros, kicsit nagyon lusta és jó beszélgető partner is vagyok (az idősebbeknek is). Rajz tanárom egyszer ki is jelentette, hogy már egy 18 éves szintjén állok (na persze), de ahogy elnéztem anyukám(magyartanár) középsulijának végzőseit, lehet hogy igaza volt. XD |
Aucifer | 2015-03-23 16:47 |
avatar163 írta:
Vannak itt perverz lányok? 14-18 évesek? azok írjanak Perverznek elég perverz vagyok, de már jócskán elmúltam 18 is. XD Hát akkor én is csacsogok magamról valamit, megpróbálok nem nagyon belelendülni a gépelésbe, bár hajlamos vagyok kisregényeket írni. XD Lassan 26 éves, soproni vénleány volnék (polgári néven Vivien), bár idősebb kolléganőm szerint vagyok simán 95 éves, a beszélgetéseink alapján. Mindig is koraérett lyányka voltam mondjuk, mindig kilógtam a sorból, nem is igazán csípem a saját korosztályom, idősebbekkel viszont egész jól eldumálok, annak ellenére is, hogy alapjáraton amúgy nagyon gyerekes egyéniség vagyok. Az animéket már 9 éves korom óta imádom, a népszerű klasszikusokon (Dragon Ball, Sailor Moon) nevelkedtem, noha akkor még nem tudtam, hogy animét nézek, de hát azóta szeretem őket. Meg úgy általában a rajzfilmeket. Animékből/mangákból, filmekből mindenevő vagyok, bár romantikus dolgokat csak naaaagyon ritkán nézek. Kivéve, ha yaoiról van szó, mert részemről éljen a Yaoizmus! ![]() Mindig is a fiúsabb dolgokért voltam oda, ezért inkább az akciódúsabb, vagy horrorisztikusabb dolgokat szeretem nézni/olvasni. Videójátékokban is azt szeretem, ami pörgős, lehet csépelni, törni-zúzni, hentelni, meg ilyenek. Kiskoromban is jobban érdekeltek a matchboxok és a robotok, mint a sorvadásos Barbie babák, meg a játékbabák... Imádom az állatokat is, amit csak lehet, azt agyondögönyözöm, nagy álmom, hogy a világ összes állatát megsimizhessem, dédelgethessem. Természetesen ez csak a gerincesek osztályára vonatkozik, a gerinctelen izéktől kíméljen meg a magasságos... Kígyóktól, egerektől, patkányoktól és békáktól semmi bajom, lazán megfogom őket, de ha berepül valami izé a szobába, vagy meglátok egy pókot, sikítófrászt kapok, vagy mint a rajzfilmekben, csak a porfelhőt hagyom magam után, ahogy eliszkolok. Zenében mindenevő vagyok, de a legkedvencesebb műfajom, amit sűrűbben hallgatok, az a rock/metál. Ezekből aztán jöhet a lightosabb, a zúzósabb és a hörgősebb is, bármi. Iron Maiden és HIM főleg. De Cannibal Corpse, Dimmu Borgir, Finntroll, Children of Bodom vagy Cradle of Filth is. A többi műfajt is elhallgatom, de leginkább a régi zenéket, a mai szeméttől hányok, alig van manapság jó zene... a filmekkel ugyanígy állok, a mostani hollywoodi szemetek nekem nem jönnek be, a régi filmeket viszont milliomodszorra is megnézem. Kedvenceimet bővebben lássátok az adatlapomon. ^^ Többszörös személyiségnek érzem magam, melyet legjobb barátnőm is megerősített, hogy sokszor tényleg olyan vagyok, mint aki nem is egy ember. Alapjáraton folyton bohóckodó, nevetgélő, vidám csaj vagyok, de tudok komoly is lenni, és bármiről lehet velem beszélgetni, kedvenc kolléganőm (akit én csak fogadott anyumnak hívok ) ezért is oszt meg velem mindent, amit senki mással, hiába lehetnék a lánya. Még ha valamihez nem is értek, vagy nincs még benne tapasztalatom, akkor is tudok véleményt mondani bármiről, és ezt szeretik bennem sokan. Legújabb tulajdonságom, amit szintén legjobb barátnőmtől tudtam meg, hogy rendkívül cinikus is vagyok, és úgy, hogy sokan észre se veszik a cinizmusom, annyira burkolt. ![]() Párt nem igazán keresek, kiábrándultam a férfiakból. Meg az emberiségből... Csak sikerült kisregényt írnom, na sebaj... ![]() |
KémiaKapitány | 2015-03-23 16:56 |
fuuuh, érdekes egy topic, egye fene, írunk ide is Üdv mindenkinek, budai 20 éves egyetemista leány volnék, vegyészhallgatóként tengetem a napjaim (a nevem után elég meglepő tény ). Közvetlen valaki lennék, szóval bírom a random társalgást Animézni hardcore-abbul csak nem régen kezdtem el, persze a Pokemon és miegymás nekem is befigyelt a gyerekkorom hajnalán. Nagy kedvencem a Fullmetal Alchemist Brotherhood(már csak szakmai okokból is) és a Haikyuu!! (imádom a röplabdát). Zene terén mindenevő rocker vagyok, nagy kedvencem a Green Day, de ami szembejön és megtetszik, azt meghallgatom. Ha egy kifejezéssel kéne engem definiálni, akkor a "brutális szóviccek" lenne Párt én se keresnék, elvagyok a kis molekuláimmal Aucifer, és még végig is olvastam |
Random-chan | 2015-03-23 17:08 |
Drili írta:
Ok akkor már én is. Lili vagyok, 14(leszek). Animék, mangák, zenék és egyéb létfenntartáshoz elengedhetetlen dolgok terén mindenevő. Az ágyban egy állat vagyok, hogy pontosítsunk egy KOALA. Képes lennék 22 órát is végigaludni a napból egyhuzamban, ha éppen nincsen kilóméterhiányom. Egész jól tanulok annak ellenére, hogy az órákat szinte végig alszom. A (szinte)folyamatosan lehajtott fejem miatt gyakran megkérdezik rossz-e a kedvem, pedig mindig vidám vagyok. De tényleg. Egyébként meg kissé koraérett, jó humorú, enyhén perverz, humorosan perverz, perverzen humoros, kicsit nagyon lusta és jó beszélgető partner is vagyok (az idősebbeknek is). Rajz tanárom egyszer ki is jelentette, hogy már egy 18 éves szintjén állok (na persze), de ahogy elnéztem anyukám(magyartanár) középsulijának végzőseit, lehet hogy igaza volt. XD Tiszta olyan vagy mint én :3 |
Aucifer | 2015-03-23 17:09 |
KémiaKapitány írta:
Aucifer, és még végig is olvastam Megtiszteltetés számomra. A rock zene miatt meg megy a pacsi! ^^ Amúgy engem meg a disznó viccekkel lehetne definiálni... |
Pararrara | 2015-03-23 17:41 |
avatar163 írta:
Így utólag is: Én korban is vagyok(14) és háát...eléggé beteg gondolat meneteim vannak (túl sok volt az ecchi anime,vagy kissé perverz anime ^^" például amit Drili írt:Vannak itt perverz lányok? 14-18 évesek? azok írjanak "Az ágyban egy állat vagyok," Kapásból rosszra gondoltam :"D. [ Módosítva: 2015.03.23 17:43 ] |
KémiaKapitány | 2015-03-23 17:42 |
Pararrara írta:
Kapásból rosszra gondoltam :"D.
Szerintem ezt kb mindenki félreértette én is néztem egy nagyot
avatar163 írta:
Így utólag is: Én korban is vagyok(14) és háát...eléggé beteg gondolat meneteim vannak (túl sok volt az ecchi anime,vagy kissé perverz anime ^^" például amit Drili írt:Vannak itt perverz lányok? 14-18 évesek? azok írjanak [quote] Az ágyban egy állat vagyok, |
Drili | 2015-03-23 17:46 |
Random-chan írta:
Hmm! Akkor vannak még itt rajtam kívül koraérett perverz koalák. X3
Tiszta olyan vagy mint én :3 Meghökken |
Aucifer | 2015-03-23 17:48 |
spoiler
![]() KémiaKapitány írta:
Szerintem ezt kb mindenki félreértette én is néztem egy nagyotPararrara írta:
Kapásból rosszra gondoltam :"D.avatar163 írta:
Így utólag is: Én korban is vagyok(14) és háát...eléggé beteg gondolat meneteim vannak (túl sok volt az ecchi anime,vagy kissé perverz anime ^^" például amit Drili írt:Vannak itt perverz lányok? 14-18 évesek? azok írjanak [quote] Az ágyban egy állat vagyok, Dettó, ki is dülledtek a szemeim. XD Amúgy meg Drilivel közös bennünk, hogy ha egyszer vízszintesbe kerülök, akkor én is lazán átalszom a napot, atombombával se lehetne onnan kirobbantani. De az is igaz, hogy éjszaka elég nehezen akarok eljutni az ágyba, mert nagyon éjszakai bagoly vagyok. [ Módosítva: 2015.03.23 17:49 ] |
KémiaKapitány | 2015-03-23 17:50 |
létezik egyáltalán olyan ember, aki nem szeret aludni? |
Drili | 2015-03-23 17:54 |
Hát este én se könnyen alszom el, ezért pótolom be az órákon. XD Am mikor azt az állatosat írtam, direkt arra mentem hányan értik félre. |
Aucifer | 2015-03-23 18:19 |
Drili írta:
Hát este én se könnyen alszom el, ezért pótolom be az órákon. XD Am mikor azt az állatosat írtam, direkt arra mentem hányan értik félre. Kis gonosz. De ha szombat este minket is láttatok volna barátnőimmel, miután csajos estét tartottunk... hát a kocsmárost szerintem rendesen kikészítettük. XD Bár ha az agyára mentünk volna, nem lettünk volna ott még zárás után is. XD Amúgy öcsém szerintem nem igen szerethet aludni... legalábbis abból gondolom, hogy ő pont az ellentétem: korán fekszik, és már korán kiveti az ágy. Szerintem baj van a fejével. ![]() Ja, amúgy meg anno a suliban én is jókat csicsikáltam az órákon. Ott fejlesztettem ki a nyitott szemmel való alvást. [ Módosítva: 2015.03.23 18:21 ] |
KémiaKapitány | 2015-03-23 18:22 |
Amíg engem nem zargatnak, mindenki olyan korán kel, amilyen korán csak akar Drili szerintem teljes sikert könyvelhetsz el |
Drili | 2015-03-23 18:26 |
Abszolút! (Bár eredetileg nem az én ötletem.) ![]() [ Módosítva: 2015.03.23 18:28 ] |
Liliom-chan | 2015-03-23 18:43 |
Sziasztok! 19 éves lány vagyok. Csévharaszton lakok (Pest megye). Imádom az animéket és nagyon szívesen tanulnék japánul. Az egyik vágyam kijutni Japánba és (talán) ott dolgozni. Szívesen beszélgetnék más animerajongókkal, mert a környezetem hiányt szenved ilyen érdekes emberekben. A kedvenc időtöltésem az anime nézés, a manga és sima könyv olvasás. |
Drili | 2015-03-23 18:55 |
Ugorj be chatre. Ott aztán sok érdekes ember van. |
Turist | 2015-03-23 19:19 |
Kíváncsi vagyok mennyi kommentet él meg ez a topic. De hogy ne keltsem fel a troll detektor figyelmét.. 28 és férfi, aki utálja az előítéleteket, a rasszizmust vagy bármely kirekesztést. Szeretem viszont megismerni a különböző ember típusokat. Elgondolkodni azon vajon miért teszik az emberek azt amit. Animét is leginkább eszerint választok. Filmekből régi klasszikusok. Zenéből: Placebo, Nickelback, Skillet... Egyenlőre ennyi sok is lett Hogy az alvásos témához hozzászóljak, nálam a napi 10 óra a rutin Utólag egy kérdés: Szereti valaki a Jazz zenét? |
Aucifer | 2015-03-23 19:43 |
Turist írta:
Kíváncsi vagyok mennyi kommentet él meg ez a topic. De hogy ne keltsem fel a troll detektor figyelmét.. 28 és férfi, aki utálja az előítéleteket, a rasszizmust vagy bármely kirekesztést. Szeretem viszont megismerni a különböző ember típusokat. Elgondolkodni azon vajon miért teszik az emberek azt amit. Animét is leginkább eszerint választok. Filmekből régi klasszikusok. Zenéből: Placebo, Nickelback, Skillet... Egyenlőre ennyi sok is lett Hogy az alvásos témához hozzászóljak, nálam a napi 10 óra a rutin Utólag egy kérdés: Szereti valaki a Jazz zenét? Hát azért jönnek szépen a kommentek. Filmes klasszikusokkal egyetértek, pacsi! ^^ Placebo, Nickelback, Skillet szintén pacsi. Jazz zene meg, hát... nem jut eszembe konkrét példa, de biztos hallgattam már egyet-kettőt, max nem tudtam, hogy az. Elvégre hallgatok én mindenfélét, szerintem simán belefér ez is a repertoárba. Napokban mondjuk nem jazzt ugyan, de Johnny Cash-t hallgattam például. |
Drili | 2015-03-23 19:45 |
jazz 4ever |
vodka03 | 2015-03-23 19:49 |
Andris vagyok, 29 éves, alkoholista. Szeretem a pisztáciát és a Vad angyalt ellenben nem szeretem a cigányokat. Sok kedvencem van a fórumról/csetről, mint pl : Uchicha Dungeon (a mester), fatalitylan (a pedofil) vagy tomoya8, aki az oldal lelke volt sokáig, de sajnos kapott egy bant. |
KémiaKapitány | 2015-03-23 19:54 |
vodka03 írta:
Vodka névvel sose gondoltam volna és keverve vagy tisztán?Andris vagyok, 29 éves, alkoholista. Turist-nak pacsi a Nickelback-ért. A Jazz zenét nem szeretem, nekem túl lassú, elalszom rajta. |
A.W. | 2015-03-23 20:01 |
Lőrinc Alexandra vagyok, Szandika 20 éves Tökölről jöttem, s táncosnő vagyok! Mindig kapom a kritikákat hogy túl sok rajtam a műdolog. Megjegyzik hogy minek kellett a számat megcsinálni, vagy a mellemet! Fő a természetesség ugye, de nekem nem! A legjobb barátommal lakok, Sanyi segít nekem mindenben, akár reggelit csinál, vagy éppen visz ahova akarom. Kifizeti a gyorshajtásomat, és teljesíti minden kívánságomat! Ki van képezve! Sanyi 59 éves, sokan összehoznak minket, hogy mi 1 párt alkotunk, de ez nem így van, mert mi csak barátok vagyunk! Van egy kedvenc lovan Sanyinál, úgy hívják hogy kicsi. A kedvenc rajzfilmem a Szilaj a vadvölgy paripája. Mindig meghatódok azon a mesén, mert át tudom érezni a lovak érzését! Hívj bátran! 06 60 696 0666 |
rio2 | 2015-03-23 20:09 |
Umaitachi írta:
Én úgy veszem észre, hogy ezeket az ismerkedős dolgokat általában a fiúk erőltetik. Itt van egy topik erre a célra, és tudom hogy csak fiúkat várnak oda, de tessék elolvasni az első mondatom és értelmezni. De ha már témánál vagyunk... legyen. 27 éves győri srác vagyok, és mindenevő anime/manga téren. Perverzségem határtalan, és nem bírom ha cseszegetnek. Nem eszek embert, kivéve ha óriássá változok. Nem szeretek eljárni sehová, mert magyarhonban ilyesmire pénz nincs (elvégre tolvaj kormányunk van~), és amúgy se szeretem a tömeget. És a legfontosabb: az összes személyiségem teljességgel szerethető, megértő és vidám. Már amikor... Kérdés felmerül, hogy te vagy én vagy én vagyok te? ha jól tippelek tudom a válaszod Hihetetlen mindig is kerestem a hozzám hasonló embereket, de, hogy egy klón.. egyébként grat a személyiségünk megfogalmazásáért! |
GabrielRex | 2015-03-23 20:10 |
Turist írta:
Nekem egyszer osztálytársam mondta, hogy szereti a jazz zenét. Meghallgattam néhány számot, akkor annyira nem tetszett. A Sakamichi no Apollon-ban viszont a jazz volt a kapocs a főszereplők között, ott viszont semmi bajom nem volt vele, sőt még tetszett is. Bár azóta sem hallgatok jazzt, inkább maradok a Rock-nál pl. Lordi; Nickelback; Road; Tankcsapda; néha RammsteinUtólag egy kérdés: Szereti valaki a Jazz zenét? Ja, amúgy 17 vagyok, abszurd és borzalmas humorral megáldva. Rossz tulajdonságom, hogy csendes vagyok, "csendes bolond", teszem hozzá: Mondtak már olyat is, hogy "Én, tudod, minek tudnálak elképzelni? Terroristának aki felrobbantja magát." Bár ez a némaság inkább abból fakad, hogy félek mások előtt beszélni... És bár nincs sok önbizalmam, gyakran kissé egoista is vagyok (lásd: "Rex" a nevemben) Igazából szívesen elbeszélgetek bárkivel, csak én nem szoktam kezdeményezni... Max. fel-alá járkálok, ha valamit akarok A.W írta:
Hívd a Sátánt, a nap 24 órájában a szolgálatodra!Hívj bátran! 06 60 696 0666 [ Módosítva: 2015.03.23 20:13 ] |
Kurokitsune | 2015-03-23 20:11 |
Sziasztok! Réka vagyok,14 éves.Nagyon szeretem az animéket,mangákat és a seiyuu-kat.Animék és mangák terén nem vagyok válogatós,többnyire bármit megnézek.Kedvencem a rock zene és a metál.A környezetem szerint a koromhoz képest elég éret vagyok. Csatlakozom hozzátok,én is eléggé(nagyon) perverz vagyok.xD |
Drili | 2015-03-23 20:16 |
Na egyre csak gyűlünk! |
Junkers | 2015-03-23 20:18 |
Na akkor én is csatlakozom. Helló mindenkinek! Szabolcs vagyok, 26 éves Székelyszabari lakos. Animék terén nem vagyok különösebben válogatós, de elsősorban a vígjátékokat részesítem előnyben. Az animézés mellett a makettezés a másik hobbim, sőt szinte már szenvedélyem, amit szintén már évek óta űzök. Emellett nagy állatbarát is vagyok. Bár kissé magamnak való figura vagyok, és ritkán járok el bárhová is, szívesen ismerkedek bárkivel. |
Turist | 2015-03-23 20:27 |
Úgy érzem a topic vagy zárolva lesz, vagy sok bann lesz kiosztva (remélem ez utóbbi) A zenéket amiket írtam nemsok ismerősöm említené, meglep hogy itt egyből ketten is. GabrielRex: az aláírással nem értek egyet, szerintem nevelés kérdése. Junkers : névből ítélve II. világháborús makettek? [ Módosítva: 2015.03.23 20:29 ] |
Drili | 2015-03-23 20:34 |
A banok nekem szólnának, mert akkor leállok. :s |
Junkers | 2015-03-23 20:34 |
Turist írta:
Olyanok is vannak. Többnyire II.Vh-s harckocsik és repülőgépek, de modern harckocsik és helikopterek is vannak is vannak. Más szóval eléggé vegyes a felállás.Junkers : névből ítélve II. világháborús makettek? [ Módosítva: 2015.03.23 20:35 ] |
GabrielRex | 2015-03-23 20:39 |
Turist írta: .GabrielRex: az aláírással nem értek egyet, szerintem nevelés kérdése Azt csak poénból mondta egyszer egyik tanárom és megtetszett. [ Módosítva: 2015.03.23 20:41 ] |
Jesse | 2015-03-23 20:43 |
Csodás vagyok. So? |
Aucifer | 2015-03-23 20:45 |
Turist írta:
Úgy érzem a topic vagy zárolva lesz, vagy sok bann lesz kiosztva (remélem ez utóbbi) A zenéket amiket írtam nemsok ismerősöm említené, meglep hogy itt egyből ketten is. Miért szeretnéd annyira, hogy zárolják a topicot, vagy bannoljanak? Kis ellenségességet érzek. Mintha áradna a Sötétség szerény személyedből. Szerintem ezidáig egész jól működik ez az ismerkedős topic, nekem tetszik, elolvasgatom, amiket irkálgat mindenki, és egész jó megtudni, milyen személyiségek lakoznak az avatarok és nevek mögött. |
Turist | 2015-03-23 21:31 |
Aucifer írta: Lehet mert fekete a hajam Mintha áradna a Sötétség szerény személyedből Amúgy nem, csak az egyik kommentet egy hülyeségnek éreztem, de ezek szerint egyedül vagyok ezzel. egész jó megtudni, milyen személyiségek lakoznak az avatarok és nevek mögött.
Nem szoktam ide sokat írogatni,nem hiszem hogy bárki ismerne, de most nagyon nincs dolgom. Viszont egy komplett elemzést elolvasnék az avataromról és a nevemről Drili nem neked volt címezve [ Módosítva: 2015.03.23 21:32 ] |
Aucifer | 2015-03-23 21:49 |
Turist írta:
Aucifer írta: Lehet mert fekete a hajam Mintha áradna a Sötétség szerény személyedből Amúgy nem, csak az egyik kommentet egy hülyeségnek éreztem, de ezek szerint egyedül vagyok ezzel. egész jó megtudni, milyen személyiségek lakoznak az avatarok és nevek mögött.
Nem szoktam ide sokat írogatni,nem hiszem hogy bárki ismerne, de most nagyon nincs dolgom. Viszont egy komplett elemzést elolvasnék az avataromról és a nevemről Akkor jó. ^^ (Lehet az én kommentjeim valamelyike hülyeség, előfordulhat. XD) Hát komplett elemzést nem tudnék írni az avatarodról, csak annyit, hogy egy sötét angyal van rajta, ami nagyon tetszik (főleg, mert ha jól nézem, egy férfi angyal ), szeretem a misztikus dolgokat, meg a sötétséget. Gondolom, te is, nyilván ezért választottad ezt. A nevedről meg nekem csak az ugrik be, hogy "túrista". ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.03.23 21:51 ] |
Turist | 2015-03-23 22:16 |
Igen,szeretem a misztikus dolgokat. Nem azért mert megfoghatatlanok, inkább mert egy titok amit ki lehet nyomozni. A kép eredeti neve " fallen angel", ez az egyik dolog amiért megtetszett, a másik a fekete szárny. Gondolhattam volna hogy egy lánynak bejön egy félmeztelen angyal, fekete szárnyakkal A nevem pedig egyfajta anagramma. |
haganedonciii | 2015-03-23 22:19 |
üdv, anyámmal élek, macskám van és babettával járok - hát ki a kemény, ha nem én? egyébként 24 vagyok, egyetemista egy életre, bár remélhetőleg jövőre már megszerzem azt a diplomát, amit 3-4 éve kellett volna... szociológiát és japánt is tanulok, mesés párosítás, mert így legalább egyikre sincs annyi időm, amennyit szeretném, ha lenne. hát nem tudom, nem szoktam animékről beszélgetni a barátaimmal túl gyakran, és nem azért, mert nem olyan a köröm, egyszerűen csak mindig van valami más téma. mindemellett az az álmom, hogy mangaka legyek, amiben össz-vissz 2 dolog akadályoz meg: nem tudok rajzolni és nem tudok olyan jól japánul se. és introvertált vagyok, aki ráadásul nem tud magáról beszélni és az alvós történethez hozzászólva: én személyszerint nem szeretek aludni, mert olyankor annyi mindenről lemaradok. persze, vizsgaidőszakban ez hatványozottan fordítottan érvényes |
Aucifer | 2015-03-23 22:25 |
Turist írta:
Igen,szeretem a misztikus dolgokat. Nem azért mert megfoghatatlanok, inkább mert egy titok amit ki lehet nyomozni. A kép eredeti neve " fallen angel", ez az egyik dolog amiért megtetszett, a másik a fekete szárny. Gondolhattam volna hogy egy lánynak bejön egy félmeztelen angyal, fekete szárnyakkal A nevem pedig egyfajta anagramma. Hát, az anagrammákhoz nem sokat konyítok, nem bírok rájönni, mi lehet a megfejtés, pedig agyalgatok most. XD Na hát igen, egy sexy félmeztelen angyal hapsi melyik lány fantáziáját ne mozgatná meg? Magam is rajzolgatok néha ilyen karaktereket... sokszor denevérszárnyakkal, mert az meg démonosabb. A fekete meg kedvenc színem, főleg a pirossal kombinálva, szóval alap, hogy tetszik, ami fekete. Magam is elfogadnék fekete szárnyakat, a szárnyaim vége meg lehetne szép piros. ![]() |
Kroszki | 2015-03-23 22:39 |
A.W. írta:
Komolyan éreztem, hogy te fogsz ide is írni ezért olvastam el az egész topicot Lőrinc Alexandra vagyok... és mivel zöld még nem vagyok ezért nem trollkodom 19. perverz, lusta~ (nagyon lusta), de szadizással ez utóbbi orvosolható... Alváshoz vissza térve én csak 8 és 10 óra közti időintervallumot tudok produkálni se többet, de kevesebbet igen. Ja és szeretem a futanarit, yurit, yaoit, erogurut, hentait(ebből csak az igényeseket és/vagy vicceseket), furryt na meg persze ezeknek a variációit. Perverz vagyok mondtam már? Ja és szégyenlős, hülyéskedő hm és sütök is kekszet is tudjátok olyan amerikait naaagy kereket mint egy~ csecs. Filmekből hát inkább animációkat nézek nagy kedvencem a Wreck-It Ralph meg a Frozen és még sok más csak az újakból mondtam pár példát. Régieket is szeretem, csak a Ránbó féle akció filmeket rühelem ez a tüff tüff tüff és cuff cuff cuff osz kábúm! Szemét. Ja és gyűjtögetem az energiadobozókat! Imádom őket |
Skaya | 2015-03-23 22:42 |
No hát én is beállok sorba és megprobálok bemutatkozni Polgári nevem Leila , jelenleg gyógyszerész karon tanulok és probálom nem megmérgezni a jó népet . Anime , manga téren mindenevő vagyok. Inkább anime párti a mangákat ha nem köti le kellően a figyelmem akkor sokszor honapokig jegelem majd megint beleásom magam . Zene téren is nagyábból mindenevő vagyok ,de ha kedvencet kell mondani akkor : ska , swing és jazz . Csatlakozom a lusta klubhoz + egy igazi lajhár tudok lenni ,aki képes akár 10 percig is szenvedni amig elér valamit a ágyból nyújtozkodva ,de nem a lábam akkor se teszem ki az ágyból , ha pedig alvásról van szó nyugodtan csapkodhatnak mellettem meg robbanthanak is én alszom tovább . Lajhár szeméyiségem mellé még társult pár más is , egy nagyszáju aki hamar sértődik és duzzog , egy nagyon gyerekes én aki mindenből poént csinál és csak sunyog rajta és egy perverz én aki csak ritkán jelenik meg . [ Módosítva: 2015.03.23 22:43 ] |
Turist | 2015-03-23 22:56 |
Aucifer írta:
Turist írta:
Igen,szeretem a misztikus dolgokat. Nem azért mert megfoghatatlanok, inkább mert egy titok amit ki lehet nyomozni. A kép eredeti neve " fallen angel", ez az egyik dolog amiért megtetszett, a másik a fekete szárny. Gondolhattam volna hogy egy lánynak bejön egy félmeztelen angyal, fekete szárnyakkal A nevem pedig egyfajta anagramma. Hát, az anagrammákhoz nem sokat konyítok, nem bírok rájönni, mi lehet a megfejtés, pedig agyalgatok most. XD Na hát igen, egy sexy félmeztelen angyal hapsi melyik lány fantáziáját ne mozgatná meg? Magam is rajzolgatok néha ilyen karaktereket... sokszor denevérszárnyakkal, mert az meg démonosabb. A fekete meg kedvenc színem, főleg a pirossal kombinálva, szóval alap, hogy tetszik, ami fekete. Magam is elfogadnék fekete szárnyakat, a szárnyaim vége meg lehetne szép piros. ![]() Mivel a teljes nevemből van, az pedig nem publikus, szerintem egyhamar nem jössz rá Szárny csak akkor kellene ha repülhetnék vele. Különben egész nap azt hallgathatnám, hogy tollas a hátam. haganedonciii : Szociológa engem is érdekelne, de mindig is lusta voltam...tanulásra hatványozottan igaz. Skaya írta:
Egy pillanatra elgondolkoztam, mikor írtam ezt, de rájöttem nem én vagyok
Lajhár szeméyiségem mellé még társult pár más is , egy nagyszáju aki hamar sértődik és duzzog , egy nagyon gyerekes én aki mindenből poént csinál és csak sunyog rajta és egy perverz én aki csak ritkán jelenik meg . |
Aucifer | 2015-03-23 22:59 |
haganedonciii írta:
üdv, macskám van... az álmom, hogy mangaka legyek, amiben össz-vissz 2 dolog akadályoz meg: nem tudok rajzolni és nem tudok olyan jól japánul se. Nekünk is van egy imádnivaló macskánk, véletlenül alakult úgy, hogy hozzánk került, de nem is bánom, meg a család se. ^^ Imádom, de azért továbbra is nagyon szeretnék egy kutyát is (mindig is kutyust szerettem volna), egy bullterriert. ^^ Bár ha rajtam múlana, lenne egy egész állatkertem... és egy T-Rexem is. Akarok egy T-Rexet!!! ![]() Én is szeretnék mangaka lenni, mivel imádok rajzolni és rengeteg képregényötletem is van, de többek között az említett két ok is akadályoz abban, hogy ebből bármi is legyen. Skaya írta:
Csatlakozom a lusta klubhoz + egy igazi lajhár tudok lenni ,aki képes akár 10 percig is szenvedni amig elér valamit a ágyból nyújtozkodva ,de nem a lábam akkor se teszem ki az ágyból , ha pedig alvásról van szó nyugodtan csapkodhatnak mellettem meg robbanthanak is én alszom tovább . Lajhár szeméyiségem mellé még társult pár más is , egy nagyszáju aki hamar sértődik és duzzog , egy nagyon gyerekes én aki mindenből poént csinál és csak sunyog rajta és egy perverz én aki csak ritkán jelenik meg . Tisztára, mint én. Még öltözni is úgy öltözök fel reggel, melóba készülve, hogy a jó meleg takaró alól véletlenül sem mászom ki, míg magamra nem öltöm a ruhám, nehogy megfagyjak. XD Na meg kész tortúra nekem a felkelés, még ha éhes is vagyok, vagy épp ki kéne mennem a mosdóba, akkor is csak nehezen szánom rá magam, hogy felkeljek. ![]() Na meg hát engem sem zavar, ha a család már aktívan beleveti magát a napi elfoglaltságokba és hangoskodásba, csak alszom tovább, mint akit fejbe vágtak. A többszörös személyiség is megvan: az alap a szerény ![]() [ Módosítva: 2015.03.23 23:02 ] |
Drili | 2015-03-23 23:10 |
Jó látni más macskásokat. Nekünk két macskánk van. Az egyik a nagyszüleimnél, a másik itthon. A nagyszüleimé a 16-7 éves, rozzant, cirmos nőstény: nevezetesen Béla. Az ő lánya, a "bocifoltos", 4-5 éves, monstrum szörnyeteg: polgári nevén Dezső, a szomszéd lépcsőházban Tehénke. |
haganedonciii | 2015-03-23 23:17 |
Aucifer írta:
Nekünk is van egy imádnivaló macskánk, véletlenül alakult úgy, hogy hozzánk került, de nem is bánom, meg a család se. ^^ Imádom, de azért továbbra is nagyon szeretnék egy kutyát is (mindig is kutyust szerettem volna), egy bullterriert. ^^ Bár ha rajtam múlana, lenne egy egész állatkertem... és egy T-Rexem is. Akarok egy T-Rexet!!! ![]() Az csak a poen resze volt, egyebkent egyszer befogadtam az utcarol a vilag legimadnivalobb kiscicajat, aki sajnos koltozes miatt nem tarthatott velem ocsemnek volt mar leguanja, eleg ijeszto joszag, de neha sikerult megetetnem az allatkert meg nekem is johetne, egy kacsaval kezdenem ^^ Turist: erdekes meg nem rossz, csak elkepeszto mennyisegu szaraz es tomeny informacio van benne, amit ha nem szoksz/szeretsz meg mar az elejen, akkor annyi.... Nekem egy macskamat Porkoltnek hivtak, gondolom nyilvanvalo a szine [ Módosítva: 2015.03.23 23:18 ] |
chanauga | 2015-03-23 23:23 |
Anagramma megoldási kísérletek: turist t. ritus Tóth Takács Tatai ... Rita VAGY Túri István |
Skaya | 2015-03-23 23:23 |
Turist írta:
Megesik ezek szerint nem csak nekem van többszörös személyiségem Egy pillanatra elgondolkoztam, mikor írtam ezt, de rájöttem nem én vagyok Aucifer írta:
Tisztára, mint én. Még öltözni is úgy öltözök fel reggel, melóba készülve, hogy a jó meleg takaró alól véletlenül sem mászom ki, míg magamra nem öltöm a ruhám, nehogy megfagyjak. XD Na meg kész tortúra nekem a felkelés, még ha éhes is vagyok, vagy épp ki kéne mennem a mosdóba, akkor is csak nehezen szánom rá magam, hogy felkeljek. ![]() Na meg hát engem sem zavar, ha a család már aktívan beleveti magát a napi elfoglaltságokba és hangoskodásba, csak alszom tovább, mint akit fejbe vágtak. Én is így öltözöm fel ,kivéve ha késésben vagyok mivel szokásommá vált félálomban kinyomni az ébresztő , így mindig csak a 3-4. ébrsztésre kellek fel és akkor futás . Ha éhes vagyok 2 perc s felkeltem és általában vissza is mászom ágyban enni a lejobb a morzsákat leszámítva ,de ha mosdóba kell menni akkor huzzom ameddig lehet . Hát megesik hogy kicsordul a bili , erre nekem két megoldási módom van az egyik nekem is a pszichopata énem (de ő csak végső esetben) és a gonosz énem aki csak szavakkal szurkál ott ahol a legjobban tud fájni az illetőnek . A bologató kutyus éneden kicsit probálj meg változtatni szerintem mert így elég sokan megprobálnak kihasználni(saját tapasztalat ) és azért jó érzés néha oda mondani nem csak türni a sok marha viselkedését . [ Módosítva: 2015.03.23 23:45 ] |
Aucifer | 2015-03-24 15:39 |
Drili, a mi macskánk gyönyörű hamvasszürke-fehér, a szeme színét eddig nehezen tudtuk betájolni, de mostanra úgy fest, bezöldült neki (eddig inkább borostyán szerű volt, kívül kicsit zöldes árnyalattal), és lassan már a 11. hónapot tölti be. Becses neve pedig Herceg lett, mert egy igazi Kand Úr. Azért jópofa neveket kaptak azok a macskák. XD Béláról az jut eszembe, hogy egyik nagybátyáméknál is megjelent egy szép és barátságos macska, gondolták, elnevezik Bellának, csak aztán Bella hanyatt dobta magát, így megmutatva becses "ékszerét", és Bellából Béla lett. XD (Na meg ott van kedvenc humoristám, Hadházi Laci által elmesélt Mirtil cica esete... felejthetetlen, ahogy azt előadta. XD) haganedonciii szerintem nem is ijesztő a leguán. Amivel etetik, az ijesztőbb... többek között ez is akadályoz abban, hogy tartsak... na meg a hely... és az állandó, megfelelő hőmérséklet biztosítása számára... macerás, na. Skaya hányszor aludtam már el majdnem, mert első csengetéskor kikapcsoltam az ébresztőt, aztán, gondoltam, csak pár percet lustizom még, hát a végén sikerült majdnem elaludnom (sőt, arra is volt már példa XD), mert hát nem volt, ami ébresszen, ha egyszer kikapcsoltam. XD Ne aggódj, már nem vagyok annyira bólogatós kutyus. Melóban lassan már egy hónapja, hogy elüvöltöttem magam, az egyik igen csak "közkedvelt" kolléganőmnek címezve a dolgokat. De akkor olyan szinten felkaptam a vizet, hogy majdnem sikerült a berendezést is elintéznem, csodálom, épségben maradt minden... Az első komolyabb kitörésem viszont még középsuli végén volt, az egyik srác felé megindultam jó nagy lendülettel, de ott épp csak egy szempillantásnyi ideig tartott a dolog, de ahhoz elég volt, hogy a srácot és az osztályt is meglepje... na meg engem. Szerintem simán elképzelhető, hogy ha ez nem múlt volna el olyan hirtelen, mint ahogy jött, lehet, hogy minimum bemostam volna egyet neki. Már igyekszem megmutatni, hogy azért nem lehet belőlem se mindig hülyét csinálni, mert nem hagyom magam. |
Drili | 2015-03-24 15:43 |
Bélánál pont úgy történt, mint a Mirtilkés sztoriban. XD (Dezsőt már csak viccből neveztük el így) |
Aucifer | 2015-03-24 15:48 |
Drili írta:
Bélánál pont úgy történt, mint a Mirtilkés sztoriban. XD (Dezsőt már csak viccből neveztük el így) Szegény Béla... akkor valójában ő nem is nőstény macska, hanem eunuch? XD (De jó, akkor ismered a Mirtilkés sztorit. XD) Hát, szegény Hercegünk is már csak eunuch, múlt hét óta... de hát muszáj volt, ne szökjön ki mindig a lakásból, mert már egyre többször kívánkozott ki. Mondjuk, én szívem szerint (és fanatizmusomból eredően) valami japános nevet adtam volna neki, de a család, főleg a bátyám, leszavaztak... |
Turist | 2015-03-24 15:50 |
Nos, ha már nyilvánosan elérhetőek 1-2 ember dolgai akkor gondoltam átböngészem. Aucifer : a devian arton megnéztem a képeket, érdekes hogy szinte csak férfiakat rajzolsz. Abból is Yaoit ami nekem nem jön be Viszont a Painről készült rajz nagyon el lett találva, kifejezetten tetszik. Láttam van Angel Sanctuary és Battle Royal is. Nem is reméltem, hogy ezeket más is ismeri. (utóbbit sikerült egyszer 3 nap alatt kiolvasnom, annyira érdekes volt ) haganedonciii : megnéztem a blogodat, nyilván csak a saját véleményem tudom elmondani, de 2 végletet látok. Az írásaid egyik fele olyan, mintha hirtelen rád törnének az érzelmek, és úgy ahogy van, leírod azokat. A másik, hosszabb művek átgondoltak, jól kitaláltak. A Dante első 2 része (a 3-ik annyira nem jött be, túl nagy ugrás, semmit nem tudunk meg, szinte semmi köze az előzőekhez) és a Tűz körül kifejezetten jó Lesz folytatás? Macskákról: nem hiszem hogy újra tartanék. Egyrészt nem tartok állatot a házban, főleg mert falun lakom, mászkáljanak nyugodtan amerre szeretnének. Másrészt a legutóbb is 3 év után eltűntek, és sajnáltam őket Mindig fiú macskák voltak itthon, így nem ért olyan meglepetés hogy hirtelen egy falkát kell ellátni [ Módosítva: 2015.03.24 15:58 ] |
Drili | 2015-03-24 15:52 |
Béla nem eunuh XD Csak rosszul fogalmaztam. *Bélánál pont fordítva történt, mint a Mirtilkés sztoriban* |
haganedonciii | 2015-03-24 16:21 |
Aucifer: mi befogadtuk másoktól a leguánt, ahol annyira nem volt jó sora és nagyon harciasan tudott csapkodni a farkával, szóval ijesztő jószág... de igen, sajna elég sok figyelmet igényel. így aztán öcsém is váltott kisebb jószágokra, most leopárd gekkokat tart meg egy kisebb leguánt. a gekko a világ egyik legjópofább állata, nyávog, ha megijed és tökre kézhez lehet szoktatni, imádtam a kezemben cipelni őket egyszer még egy háromlábút is befogadtam, csak ő szegény nagyon félős volt, bár nem tudom azóta mit kezdett vele öcskös :/ (tiszta menhely volt az a ház XD) de ezen a Bella-Béla dolgon most jót nevettem Turist: bevallom, elmorzsoltam egy könnycseppet, hogy erre időt szakítottál, köszönöm a Dante igazából az első (és eddig egyetlen) történet, amit elkezdtem írni és be is fejeztem (nyers állapotban ~40 oldal^^), de nagyon fiókmélye stílusban, amiért szégyellem magam és szeretnék rajta finomítani, de még nem jött el az ideje. a másiknak is szenteltem folytatást, fejben megvan, de még érlelem, hogy valami kerek legyen belőle. na, meg gondolom feltűnt a blogomból, hogy túlságosan lusta elfoglalt vagyok, és elég ritkán frissítem... |
Aucifer | 2015-03-24 18:58 |
Turist írta:
Aucifer : a devian arton megnéztem a képeket, érdekes hogy szinte csak férfiakat rajzolsz. Abból is Yaoit ami nekem nem jön be Viszont a Painről készült rajz nagyon el lett találva, kifejezetten tetszik. Láttam van Angel Sanctuary és Battle Royal is. Nem is reméltem, hogy ezeket más is ismeri. (utóbbit sikerült egyszer 3 nap alatt kiolvasnom, annyira érdekes volt ) Megtisztelő, hogy megnézted a (szánalmas) próbálkozásaim devin, köszönöm. Nos, igen, csak férfiakat rajzolgatok általában, női karaktereket utálok rajzolni, meg tervezni. Szerintem, bizonyos szempontból talán érthető is, hisz nőből vagyok. És szeretem a sexy pasikat... Mottóm pedig az: egy sexy pasinál mi lehet jobb? Hát két (vagy több) sexy pasi! ![]() ![]() Amúgy nagyon szeretek még sárkányokat is rajzolni, vagy lovakat, meg olykor fanartokat is. Egy ideje mondjuk szünetel a project, de Assassin's Creed-es fanart is folyamatban van még, színezés várna rá, bár azóta már legszívesebben újrarajzolnám az egészet... ami minden rajzomra igaz. Sosem vagyok velük elégedett. Örülök, hogy tetszik a Pain-ről készült fanart, és bizony, a Battle Royale nekem is egyik kedvenc könyvem, anno az irodalomtanáromnak is kölcsönadtam, mivel a suliba is elhordtam, hogy ott is olvashassam, aztán a kedves tanár úr meglátta, kérdezte, mit olvasok, és neki is tetszett, miután kiolvasta. Mondjuk meg is jegyezte, hogy azért nem semmi, miket olvasok. XD Angel Sanctuary meg egyik kedvenc mangám, bár azóta se tudtam végigolvasni... a magyar kiadás folytatásáról pedig lassan kezdek lemondani, pedig egy álmom vált valóra, mikor elkezdték kiadni. haganedonciii na, a nyávogó gekkót megnézném szívesen. És az tuti, hogy én is egyfolytában a kezemben tartanám. ^^ Én kiskoromban a gyíkokat hordtam haza, ami azért is poén volt részben, mert évekig panelba laktunk, 6. emeleti lakásban, én meg a játszótéren talált gyíkokat mindig meg szerettem volna tartani. Az egyiknek hiányzott a farka vége, azt anno Dininek neveztem el. XD Ó, a kóbor kutyákról nem is beszélve, folyton elvoltam azokkal is, meg egy-kettő szintén vendégeskedett nálunk, szüleim nagy "örömére". Nem voltam én szívbajos kölyök. Gyakorlatilag olyasmi lehettem az állatok között, mint egy női Tarzan. ![]() ![]() A Bella-Bélán én is nevettem, mikor mesélték nekem, utána pedig személyesen is megismerhettem őuraságát. XD Igazából nem is az ő macskájuk, csak gyakori vendég náluk, és tényleg hihetetlenül barátságos, csak a család kutyája nem kedveli, el is kergeti folyton. Drili, akkor bocsánatot kérek Bélától, amiért eunuchnak hívtam. Átadnád neki a nevemben? Egyébként meg, akkor ő szerencsésen megúszta a dolgot. Ellentétben Mirtilkével... ![]() |
haganedonciii | 2015-03-24 19:02 |
Aucifer írta:
Lenne rá módom, és kőgazdag lennék, simán csinálnék egy menedéket én is minden szerencsétlen, sanyarú sorsú állatnak. Agyondédelgetném mindet. mintha csak magamat hallanám, ezzel gyerekkorom óta pontosan ugyanígy vagyok, sajnos a kóbor állatok nagyon a gyengéim ^^ fu, most hogy olvasom amit írtál amúgy, eszembe jutott, hogy egyszer elkezdtem írni egy BL sztorit, amit a mai napig nem fejeztem be, pedig az általad elhangzottakhoz hasonló okok miatt helyezem voksom a shounen-ai/yaoi műfajra ^^ XD [ Módosítva: 2015.03.24 19:11 ] |
Aucifer | 2015-03-24 19:09 |
haganedonciii írta:
mintha csak magamat hallanám, ezzel gyerekkorom óta pontosan ugyanígy vagyok, sajnos a kóbor állatok nagyon a gyengéim ^^ Na igen, pár hete munkahelyem környékén is sokszor felbukkant egy édes németjuhász keverék, és mindig elfacsarodik a szívem, ha arra gondolok, hogy kerülhetett az utcára, csak elszökött-e, vagy kidobták... arról nem is beszélve, mikor aztán az jut eszembe, mi történhet vele később... De jó, akkor nem vagyok egyedül a yaoival. XD Na jó, eddig se voltam vele egyedül. XD [ Módosítva: 2015.03.24 20:04 ] |
Turist | 2015-03-24 20:02 |
Szívesen mindenkinek, és nem kell hálásnak lenni, mert én meg elpirulok![]() Amennyi állat szóba került, nyithattok egy állat simogatót Volt 2 macskánk, akik úgy kerültek hozzánk, hogy mi adtunk nekik enni és oda szoktak. Aki elhozta őket azt gondolta, hogy egész nap majd ellesznek magukba a pár hetes kiscicák amíg ő nincs otthon. Habár nincs háziállatom, de hetente többször is megfordul nálunk a mostohakutyánk De rajta kívül is mindig megszökik valaki, macska mindennapos,sok fajta madár de volt hogy nyulakat, vagy csirkét láttam a kertben. Az egerekről, vagy egyéb rágcsálókról nem is beszélve. Már meg sem lepődök. Ha lenne kutyusom, egy Basset Houndot vagy egy Beaglet szeretnék. |
Aucifer | 2015-03-24 20:14 |
Turist írta:
Szívesen mindenkinek, és nem kell hálásnak lenni, mert én meg elpirulok ![]() Amennyi állat szóba került, nyithattok egy állat simogatót Volt 2 macskánk, akik úgy kerültek hozzánk, hogy mi adtunk nekik enni és oda szoktak. Aki elhozta őket azt gondolta, hogy egész nap majd ellesznek magukba a pár hetes kiscicák amíg ő nincs otthon. Habár nincs háziállatom, de hetente többször is megfordul nálunk a mostohakutyánk De rajta kívül is mindig megszökik valaki, macska mindennapos,sok fajta madár de volt hogy nyulakat, vagy csirkét láttam a kertben. Az egerekről, vagy egyéb rágcsálókról nem is beszélve. Már meg sem lepődök. Ha lenne kutyusom, egy Basset Houndot vagy egy Beaglet szeretnék. Hát, mi is elpirultunk ám. ![]() Nem szeretem, mikor valaki felelőtlenül tart állatot. Vagy járjon utána rendesen, mit hogyan kell, vagy inkább ne tartson semmit. Nekem volt még egy teknősöm is, úgy kaptam, de sajnos már meghalt. De még mindig képes vagyok elsírni magam, ha eszembe jut, pedig már akkor is voltam 18-19 éves. Nem is lehetett rám ismerni pár hétig, annyira csendes voltam, és csak néztem ki a fejemből a suliban. Amúgy ha meg falun laksz, nem is csoda, hogy mindenféle állat megfordul nálatok. Nálunk meg a lakóparkban fényképeztem már az ablakunk előtt, a korlátra folyton odajáró és fütyürésző feketerigót, éjszaka meg süniket fotóztam, sőt, le is videóztam őket, bár az éjszakai videózásból nem sok látszik, de a hangjukat sikerült megörökíteni. Életemben nem hallottam még, milyen hangot adnak a sünök: piszok hangosan szuszogtak vagy röfögtek, vagy micsoda, de a legdurvább, hogy macskanyávogást is produkáltak. Bár városi létemre már anno a suliban is megjegyezték, hogy nem éppen olyan vagyok, mint egy mai szokványos városi fiatal. Főleg, mikor a tyúkot én magam őriztem és simogattam az osztálytermünkben, az osztálytársam, aki hozta, az meg félt tőle, mint állat. Nap végén én segítettem visszatenni őt a kosárba. ![]() |
haganedonciii | 2015-03-24 20:23 |
régen legjobb barátnőmmel rengeteget jártunk kutyát sétáltatni, az egyik legjobb program volt, amit el tudtam képzelni. ma már sajna elfoglaltság miatt nem jön össze, de sose felejtem el, amikor egyszer jött az ötletünk, hogy akkor megsétáltatjuk a lovát (Bp, 11ker) a blökikkel együtt... amikor meg kicsi voltam még, imádtam lent lenni uncsitesóméknál falun, mert ott volt mindenféle állat. a kedvencem a szembe szomszéd báránya volt meg amikor a tyúkokat kellett reggel összeszedni, ha kiszöktek éjszaka akármennyire is városi életet élek, azért néha bármit megadnék ezekért a dolgokért tényleg egyébként nagyon elvittük az állatok irányába a topikot |
Turist | 2015-03-24 20:31 |
Aucifer írta:
Ez biztos dicséret volt nem éppen olyan vagyok, mint egy mai szokványos városi fiatal (Elnézést azoktól a tizenévesektől akik városban laknak, de legtöbbnek a stílusa és a közömbössége szánalmas) A sünik nagyon aranyosak, ha óvatos vagy meg is tudod simogatni Habár nagyon félénkek, de egyszer valahogy bekerült a lakásba...élvezet volt kiterelni. Végül szószerint lapátra került. Az állatokat azért is szeretem, mert viszonozzák ha valaki törődik velük Szerk1 haganedonciii : Lovat pesten? hogy került az oda?, gondolom nem volt csak kis csodálkozás Szerk2 KémiaKapitány : Melyik állatot utánnozza? [ Módosítva: 2015.03.24 20:35 ] |
KémiaKapitány | 2015-03-24 20:31 |
éééés ilyenkor szoktam benyögni, hogy nálunk a háziállat szerepét a húgom tölti be Amúgy én macskás vagyok, majd egyszer szerválok egyet magamnak |
Aucifer | 2015-03-24 20:32 |
Hmm, valóban... Sok az állatság itt. Viszont egész jól beindult szerintem ez a topic. Turist én valóban dicséretként fogtam fel a dolgot, és büszke is voltam erre. De még az idősebb kolléganőim is sokszor megjegyzik, miket ismerek és tudok. A mai fiatalság, és a korosztályom nagy része meg hát... nos, egen... megvan a véleményem róluk. De kiskoromban is kilógtam a sorból, na meg nem is állt szándékomban sose beállni a "birkák" közé. [ Módosítva: 2015.03.24 20:35 ] |
haganedonciii | 2015-03-24 20:38 |
tényleg jó kis topic amúgy, csetelni gyűlölök, mert annyi hülyébe bele tud botlani az ember, de ez a fórumos csevej teljesen jó |
Aucifer | 2015-03-24 20:58 |
haganedonciii írta:
tényleg jó kis topic amúgy, csetelni gyűlölök, mert annyi hülyébe bele tud botlani az ember, de ez a fórumos csevej teljesen jó Szerintem is. Olyan, mintha chatelnénk, de mégsem. Chat-et én se szeretem, mert ott egyszerre túl sokan írnak, és amíg az ember maga is gépel, nem bírja követni az eseményeket, meg már rég nem arra reagál, amire akart. Ráadásul nem csak pár mondatból ismerjük meg egymást, hanem folyamatosan, mindig megtudunk a másikról valamit, amire aztán reagálhatunk, esetleg saját magunkra is ismerhetünk. [ Módosítva: 2015.03.24 20:58 ] |
Drili | 2015-03-24 21:12 |
Az itteni chat tényleg max. röhögésre jó(meg hogy testvéreket szerezz). Ez a topic viszont nagyon poén.^^ Ezen kívül én csak a magamutogatósnál éreztem azt, hogy kicsit jobban megismertem a többieket. Ott arcok, itt pedig egész emberek társulnak a sok nicknévvel és avatárral. |
haganedonciii | 2015-03-24 21:16 |
de tényleg, mert ezek a random apróságok hozzájárulnak ahhoz, hogy komplexebb képet kapjunk egymásról. pl azt már tudjuk, hogy nem bántjuk az állatokat ^^ (anno gimiben cseteltem rengeteget infó órán, de az akkor unaloműzés volt, meg fiatalság... ) |
Turist | 2015-03-24 21:26 |
Aucifer írta:
haganedonciii írta:
tényleg jó kis topic amúgy, csetelni gyűlölök, mert annyi hülyébe bele tud botlani az ember, de ez a fórumos csevej teljesen jó Szerintem is. Olyan, mintha chatelnénk, de mégsem. Chat-et én se szeretem, mert ott egyszerre túl sokan írnak, és amíg az ember maga is gépel, nem bírja követni az eseményeket, meg már rég nem arra reagál, amire akart. Ráadásul nem csak pár mondatból ismerjük meg egymást, hanem folyamatosan, mindig megtudunk a másikról valamit, amire aztán reagálhatunk, esetleg saját magunkra is ismerhetünk. AVE Leírtátok nagyjából mire gondoltam. És itt visszalehet olvasni a dolgokat, nem maradok le semmiről. Drili : Tőlem képet ne várjatok haganedonciii írta:
de az akkor unaloműzés volt, meg fiatalság Miért van az hogy a fiatal lányok 80%-a nem érzi magát fiatalnak? Inkább csak nem éreztetik veletek |
Aucifer | 2015-03-24 21:41 |
Na, ez a másik, hogy vissza lehet olvasni bármit. A "mutogatós" topic is tetszik, ott jó nézni azt is, milyen arcok társulnak a nicknevekhez. Jómagam is bemutatkoztam, bár minden vagyok, csak fotogén nem... Anno én is kipróbáltam a chatet, mikor még újdonságnak számított az internet, és érdekes volt vadidegenekkel ismerkedni, anélkül, hogy bármitől tartani kellett volna, hiszen senki nem látta a másikat. Kivéve, ha valaki volt olyan ostoba, hogy megadta a lakcímét, a nyaralás időpontját, amikor senki nincs otthon, és a kódokat a riasztó kikapcsolásához, a családi vagyon pontos lelőhelyeit meg sem említve... ![]() Én sem mindig érzem magam fiatalnak, főleg, hogy egyre gyorsabban közelítek a harmadik X-hez... meg hát sokszor, amiket mondok, vagy ahogyan beszélek dolgokról, mondták már, hogy olykor inkább egy 95 évesre hajazok. XD Bár ez is változó, mikor mennyinek érzem magam, mert vannak pillanatok, amikor egy 4 éves szintjén állok. Főleg, ha plüssökről van szó mondjuk... vagy ha elmegyek egy játékbolt mellett... esetleg be is megyek... ![]() Mellesleg meglehet, az lehet az egyik oka, hogy a fiatal lányok nagy része nem érzi magát fiatalnak, mert a férfiak többsége mindig a fiatalabb és fiatalabb lányok/nők felé kacsintgat, a nőknek meg ugyebár folyton folyvást meg kell felelnie a férfiaknak, hogy mindig csinosnak, bájosnak tűnjenek, ebbe pedig elég hamar bele lehet fásulni... Én nem vagyok se szép, se nőies, de nem is érdekel, részemről, én nem szeretnék senkinek megfelelni, engem olyannak fogadjanak el, amilyen vagyok, csak magamnak akarnék megfelelni, de az is elég nehéz, az önbizalmam az abszolút zéró legalját verdesi... |
haganedonciii | 2015-03-24 21:50 |
Aucifer, a plüss szeretetet 100%ban át tudom érezni, míg otthon laktam és rendes ágyam volt, 80%át plüssök foglalták el XD most pedig csak egy zebrám van (meg egy Edward Elric és egy Tiger figurám XD ) kíváncsi vagyok, miket mondhatsz, amiért 95 évesnek mondanak bár hasonlót én is kaptam már barátnéktól, csak ők azt mondták, hogy lélekben egy férfi vagyok és nagy kár, hogy testben pedig nem Turist: akkor fiatalnak érzem magam, amikor elkérik a személyimet egy sörért ^^ bár általában amúgy is fiatalabbnak mondanak és mindig meglepődnek rajtam mondjuk én úgy vagyok vele, hogy alapjáraton nem zavar a kor, de néha sajnos utolérnek azok a fránya társadalmi elvárások és akkor hirtelen öregnek érzem magam |
Neme | 2015-03-24 21:50 |
Aucifer írta:
Képzelem amint ott vagy a gyermek megörzőben a labdák között vannak pillanatok, amikor egy 4 éves szintjén állok. Főleg, ha plüssökről van szó mondjuk... vagy ha elmegyek egy játékbolt mellett... esetleg be is megyek... ![]() Bocs mindenkitöl a bemutatkozást holnapra halasztanám, elég fáradt vagyok most ehhez [ Módosítva: 2015.03.24 21:51 ] |
Drili | 2015-03-24 22:02 |
haganedonciii írta:
Nekem az ágyam 80%-át egy akkora plüssmaci foglalja el ami sokáig nagyobb volt mint én, de most már csak derékig ér. A többi plüssöm sajnos a szobám átalakításakor száműzve lett, átadva helyét egy 400l-es babzsákfotelnek, de már gondolkodom hova nyomoríthatnám vissza kismillió szőrös barátomat.^^
Aucifer, a plüss szeretetet 100%ban át tudom érezni, míg otthon laktam és rendes ágyam volt, 80%át plüssök foglalták el XD most pedig csak egy zebrám van (meg egy Edward Elric és egy Tiger figurám XD ) kíváncsi vagyok, miket mondhatsz, amiért 95 évesnek mondanak bár hasonlót én is kaptam már barátnéktól, csak ők azt mondták, hogy lélekben egy férfi vagyok és nagy kár, hogy testben pedig nem |
haganedonciii | 2015-03-24 22:10 |
Drili írta:
babzsákfotel *-* itt van az utcában egy boltjuk és mindig sóvárgok, amikor elmegyek előtte, mert a babzsákfotel annyira jó dolog. én sokáig nem voltam hajlandó a plüsseimtől megválni, ők voltak az ágyneműim már egy idő után. nem lehet őket csak úgy elhagyni
haganedonciii írta:
Nekem az ágyam 80%-át egy akkora plüssmaci foglalja el ami sokáig nagyobb volt mint én, de most már csak derékig ér. A többi plüssöm sajnos a szobám átalakításakor száműzve lett, átadva helyét egy 400l-es babzsákfotelnek, de már gondolkodom hova nyomoríthatnám vissza kismillió szőrös barátomat.^^Aucifer, a plüss szeretetet 100%ban át tudom érezni, míg otthon laktam és rendes ágyam volt, 80%át plüssök foglalták el XD most pedig csak egy zebrám van (meg egy Edward Elric és egy Tiger figurám XD ) kíváncsi vagyok, miket mondhatsz, amiért 95 évesnek mondanak bár hasonlót én is kaptam már barátnéktól, csak ők azt mondták, hogy lélekben egy férfi vagyok és nagy kár, hogy testben pedig nem |
Drili | 2015-03-24 22:19 |
Az összes itt van a szomszéd raktárszobában, mert hát a full házibarkácsban átalakított 2szoba konyhás lakásban nem nagyon férnek el máshol. Pedig a legalább 50db-os mackógyűjteményem mellet - ami megérné, hogy kiállítsam - még vannak nyuszik, kutyák, kistehenek, pokémonok és egyéb beazonosíthatatlan élőlények is. |
Turist | 2015-03-24 22:20 |
Neme írta:
Aucifer írta:
Képzelem amint ott vagy a gyermek megörzőben a labdák között vannak pillanatok, amikor egy 4 éves szintjén állok. Főleg, ha plüssökről van szó mondjuk... vagy ha elmegyek egy játékbolt mellett... esetleg be is megyek... ![]() Bocs mindenkitöl a bemutatkozást holnapra halasztanám, elég fáradt vagyok most ehhez Erről eszembe jutott, hogy vannak olyan helyek, ahol a férfiakat " őrzik". Amíg a nő vásárol, addig a pasik ott maradnak, meccset néznek, barkácsolnak, vagy amihez épp kedvük van. Nagyon sokáig egy kis panda volt a hű társam elalváskor, ő védett meg Drili írta: óóó máj gád kistehenek [ Módosítva: 2015.03.24 22:25 ] |
Aucifer | 2015-03-24 22:23 |
Neme írta:
Képzelem amint ott vagy a gyermek megörzőben a labdák között Bocs mindenkitöl a bemutatkozást holnapra halasztanám, elég fáradt vagyok most ehhez Háát, egész jól képzeled. XD Ha tehetném, lazán beugranék oda. XD Sőt, barátnőmmel azon hisztizünk mindig, hogy milyen szemétség már, mikor bucsukban már nem engednek fel minket az ugrálóvárakba. Ha betöltöm a 30-at, komolyan szeretném, hogy valaki béreljen nekem egyet! ![]() ![]() haganedonciii most is rengeteg plüssöm van még, bár régebben több volt, és ki is csaptam a hisztit miatta, hogy a tudtom nélkül miért lettek kidobva. Jó, nem egészen kidobva, mert ment a Caritas-os gyűjtőkbe, de számomra ugyanazt jelentette, mintha a kukába vágták volna. De azért a mai napig sem válok meg az igen csak csúnya, elnyűtt csivavámtól, táborokba készülve mindig becsempésztem a cucctáskámba, nehogy véletlenül is kidobják, mert mondjuk anyum a mai napig szeretné kidobni végre. XD Régebben én is egy egész hadseregnyi plüssel aludtam, mostanra viszont csak egy fehér plüssmacival, egy T-rexel, és Frakkal osztom meg az ágyikót. A többiek szegények dobozban sínylődnek, de legalább megvannak. Leginkább az idősebb kolléganők mondják rám, hogy olyan vagyok, mint egy vénasszony, néha ráadásul a megkeseredett fajta. Legtöbbször azért mondják, mert például a korosztályomról úgy beszélek, mintha nem is közéjük tartoznék magam is, meg alapból, mint említettem (vagy nem? már a memóriám se a régi. ![]() Én saját magamról szoktam mondani, hogy tuti, hogy férfinak készültem, csak valami nagyon elfuserált nő lett belőlem. Már anyuméktól is számon kértem, hogy miért nem kérték el a "pipilőkémet", mert hát egyik kolléganőm élettársa is megmondta: minden gyerekhez jár az a dolog, csak valakinek otthagyják a kórházban. XD ![]() |
haganedonciii | 2015-03-24 22:24 |
kistehén a karácsonyos volt a kedvencem a reklámjai közül, egyszerűen nem találok rá megfelelő szót de milyen menő lehet egy ilyen plüss Aucifer: én a macskás öregasszony kifejezést szeretem használni, mert az elég kifejező régen jártam táborba az Alföld közepére, konkrétan semmi nem volt ott, csak 3 tanya, best hely evör, szóval teljesen meg tudlak érteni régebben annyi ilyen helyre jártam, sajna ilyenkor döbbenek rá, hogy beza felnőttem, mert nincs időm/pénzem/egyéb megint kimenni a pusztába teheneket hajkurászni vagy békákat fogdosni áldott gyerekkor [ Módosítva: 2015.03.24 22:30 ] |
Drili | 2015-03-24 22:25 |
Turist írta:
Bizony bizony. Ketten egy párban. Egy nagy maciméretű, és egy pici táskára akasztható. óóó máj gád haganedonciii: Később küldjek róluk egy képet? ![]() [ Módosítva: 2015.03.24 22:28 ] |
Aucifer | 2015-03-24 22:28 |
Drili Babzsákfotel, olyat én is elfogadnék! ![]() ![]() ![]() Turist a férfi megőrzőről már én is hallottam. ![]() [ Módosítva: 2015.03.24 22:29 ] |
Drili | 2015-03-24 22:30 |
Ha te úgy vagy vele, hogy "Én erre még emlékszem...", akkor mit szóljunk az egyik osztálytársammal, hogy rendszeresen énekeljük szünetekben és néha órákon is? X3 |
haganedonciii | 2015-03-24 22:33 |
Drili, igen, kíváncsi vagyok rá a játszóházas labdás dolog, te jó isten, mióta akarok már olyat, belevetődni egy medencényi gumlabdába, de hát a fene egye meg, kinőttem és nem mászhatok be sírok. amúgy olyan vicces, ahogy mindenki válaszol mindenkinek és közben meg szerkesztgetjük a hozzászólásokat és a végén már lassan követni se lehet XD |
Aucifer | 2015-03-24 22:36 |
Drili írta:
Ha te úgy vagy vele, hogy "Én erre még emlékszem...", akkor mit szóljunk az egyik osztálytársammal, hogy rendszeresen énekeljük szünetekben és néha órákon is? X3 Jó az. És még jobb, mikor senki más nem tudja, mi ez az egész, csak ti értitek. Legjobb barátnőmmel mi meg azt szoktuk csinálni olykor, hogy mikor éppen a várost járjuk, és már beesteledett, időnként ránk jön a kornyikálhatnék, és akkor a Culture Club-tól elkezdjük énekelni a Do you really want to hurt me-t, teljes átéléssel, full hamisan. Nem direkt, hanem alapból nem vagyunk zenész tehetségek. XD Ja, és persze hangosan. Sokszor örülhetnek, mikor épp ablakok alatt megyünk el, kornyikálva. Arról nem tudunk, hány ember került már ezidáig kórházba komoly halláskárosodással... ![]() (Közben, ha nem bánjátok, küldtem felkérést barátkozásra, ha már így elcsevegtünk eddig. ![]() ![]() |
Drili | 2015-03-24 22:36 |
Én még belemehetek a labdagödörbe, és a játszótéren se néznek hülyének bibibíí! Am tényleg vicces ez a szerkesztgetősdi, de szerintem lehet követni(még) Auci: Nem baj, doncit már én is bejelöltem(téged is akartalak csak megelőztél ) Anyukám nagy fesztiváljáró, és 2 éves korom óta engem is hurcol magával. Korán megismerkedtem a régi jóféle dolgokkal, ezért van az, hogy a többiek csak néznek mikor sziámit dudorászom. Mondjuk lassan 8 éve zeneis vagyok így a hamisságommal senkinek nem lehet problémája. [ Módosítva: 2015.03.24 22:41 ] |
Aucifer | 2015-03-24 22:50 |
Igen, nekem is át kell szerkesztenem olykor. XD De még így is, még mindig jobb, mint a chat. XD Hiába a gyors és gépírás tanulás, mégis sokszor lemaradok. XD De csak mert túl sokat szövegelek, igaz? Drili, akkor egyre gondoltunk. Bibibíí, gyorsabb voltam. XD Örülj is neki, milyen sok jó dolgot tanulhattál/tanulhatsz anyudnak köszönhetően. Én most a napokban az Afrikát dudorásztam. ![]() |
Turist | 2015-03-24 22:53 |
Aucifer írta:
Én meg nézem, hogy ki az a Yomi-chan aki nekem levelet küldött Közben, ha nem bánjátok, küldtem felkérést barátkozásra Ha már állatok, zene, meg éneklés: https://www.youtube.com/watch?v=7lbFvJ_8S1E Rengeteget néztem anno Szerk: Angyalbőrben, az egyik legjobb magyar sorozat https://www.youtube.com/watch?v=OaQgFm7HlNg [ Módosítva: 2015.03.24 22:58 ] |
haganedonciii | 2015-03-24 22:56 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Én meg nézem, hogy ki az a Yomi-chan aki nekem levelet küldött Közben, ha nem bánjátok, küldtem felkérést barátkozásra Ha már állatok, zene, meg éneklés: https://www.youtube.com/watch?v=7lbFvJ_8S1E Rengeteget néztem anno na nekem a Dzsungel könyve valahogy kimaradt a gyerekkoromból :/ de ha Balu, akkor a Balu kapitányt viszont kitartóan néztem, és a mai napig néha rámjön, hogy oiééé szállj fel, oióó szállj el (vagy hogy a túróban van, sose tudtam a szövegét rendesen ) |
Turist | 2015-03-24 23:02 |
Mikor kb 20 éve ment valamelyik csatornán vasárnap délutánonként a Disney válogatás Balu kapitány, Csipet csapat, Kacsamesék, Gumimacik...nameg az Ausztrál expressz |
Drili | 2015-03-24 23:05 |
Adatlapomon már meghirdettem, de most itt is kampányolok: Póthugica programot indítottam, ahol nővérkéket és bátyusokat gyűjtök magamnak. Igazi loli hugit szerezhettek be magatoknak, de külön kérésre más karakter típus is lehetek(egyedi személyiség jegyeim megtartásával persze), akár öcsinek is beállok, de kellenek a nagytestvérek.^^ Lennétek-e nővérkéim(Turist persze bátyus lenne), h a szépen megkérlek? |
Aucifer | 2015-03-24 23:20 |
Drili írta:
Adatlapomon már meghirdettem, de most itt is kampányolok: Póthugica programot indítottam, ahol nővérkéket és bátyusokat gyűjtök magamnak. Igazi loli hugit szerezhettek be magatoknak, de külön kérésre más karakter típus is lehetek(egyedi személyiség jegyeim megtartásával persze), akár öcsinek is beállok, de kellenek a nagytestvérek.^^ Lennétek-e nővérkéim(Turist persze bátyus lenne), h a szépen megkérlek? Hát, fogadott nővérkém már van egyik (most már sajna volt kolléganőm) személyében, és mindig szerettem volna egy hugicát is. Ha nem bánod, hogy a nővérkéd nem teljesen komplett, furcsa, identitászavaros, perverz, gyerekesen öreg, vénasszonyosan gyerek egyén. ![]() Turist, kedvenc sorozatom lett az Angyalbőrben. ^^ A főcímdalt és a Menetelő-t is rengeteget énekelgettem melóban. Szépen meg is őrzöm a gépen a sorozatot, de ha lehetne, DVD-n is szívesen beszerezném. Karády őrmester káromkodása pedig igazi klasszikus, még mindig próbálom megtanulni, de nem megy. XD Óóó, és a Disney mesék! Alapból szeretem őket, és persze, hogy régen se maradhattak ki ezek a sorozatok, a Gumimacik és a Balu kapitány nagy kedvenceim voltak. ^^ Az Oroszlánkirály a legkedvencesebb mozim a Disney mesék közül. A Dzsungel könyvét meg olvastam is, az eredetit, nem csak a mesét néztem. ^^ Nekem még, ami kedvenc rajzfilmsorozatom volt, az ugyan nem Disney, és nem tudom, emlékszik-e még rá valaki, vagy ismertétek-e: Kutyavilág. Félig rajzolt (animációs), félig bábszerű volt az egész, főszerepben Szaglász, az ász nyomozó, és rajzolója, aki szintén egy németjuhász volt, és még beszélgettek is egymással. ![]() ![]() Na de amiket még néztem és szerettem (remélem, lesztek még páran, akik ismerték őket): Freekazoid!, Beetlejuice, Krokodil Kommandó, Denver, a dinoszaurusz, Dínó Dili (azt hiszem, ez volt a magyar címe, amiben az emberek között voltak kigyúrt dínók, volt a jófiú és a rosszfiú csapat. A jófiúk között volt egy sárga T-rex, kék Triceratops, és egy zöld Stegosaurus. XD A rosszfiúknál meg csak Köpőre emlékszem, ő volt a kedvencem, egy pinkes színű Velociraptor, azt hiszem, a hátán mindig valami palackok voltak rákötve, és amiatt tudott savasat köpni, vagy mi. XD). Meg a Kosaras Kengurukat is imádtam. XD Na és a Cápali és Cápeti? (Holnap megint benézek, de most elteszem magam holnapra, hiszen már 5-kor csörög az a fránya telefon... XD Oyasuminasai!) [ Módosítva: 2015.03.24 23:22 ] |
haganedonciii | 2015-03-24 23:44 |
Hajajj, mar en se latok kettoig, pedig tudnek valaszolni boven |
GabrielRex | 2015-03-25 07:07 |
Bepofátlankodok egy picit, ha nem gond max. majd magamba kommentelgetek, a lények hogy gyakoroljam picit a kommunikálósdit es ne tunjek annyira antiszocnak (mert szokásom, hogy társaságban csak hallgatak, aztán megszolnak hogy miert nem beszelek) Én kicsiként a Timon és Pumbát szerettem nézni. Mindig felvette anya kazettára, hogy meg tudjam nézni mert mikor vetítették akkor suliban voltam. A Hupikék törpikéket néha még megnézem. Meg a Vili a verebet néztem meg sokszor (bár ez egy film), a szüleim már kivülről fujták Volt egy plüss Szamaram akinek levágtam a sörènyét, mert azt hittem hogy visszanő.... Meg egyszer az oviban a saját hajamba egy háromszöget de azt rendesen fejbőrig.... Gondolhatjátok mit szoltak hozzá.. |
Epidemic | 2015-03-25 07:20 |
Nah mivel még van egy órám a meló végéig és nem tudok mit csinálni, így beírok ide, hátha kisül vmi vicces belőle xD Nevem Attila, óbudai lakos, lassan 25 éves. Had - és biztonságtechnikát tanultam, de agymenést kaptam a szakrajzoktól, így megyek át gazdasági karra szeptembertől, jelenleg szerverek mellett vagyok operátor. Anime szempontjából vegyes ízléssel rendelkezem (de általában az ecchi vonal amit nézek). Gyerekkoromba ugye DB és Pokemon az nagyon ment, illetve volt valami focis de arra nem emlékszem. Zenei szempontból főleg a metál-rock-ska-punk és egyes "-billy"-k. Asszem így ennyi volt a kreativitásom 24 óra után xD. UI.: Jah és ha jól látom az aktuális témához hozzászólva: Hupikék Törpikék, Tom és Jerry, Nu Pagadi-ket szerettem a fenti 3-an kívül a legjobban . Na szépjóreggelt mindenkinek! |
haganedonciii | 2015-03-25 09:49 |
szép jó reggelt mindenkinek (bár hol van az már XD) menjünk sorban Drili: húgom még nem volt, bár igazából amikor most elkezdtem az egyetemet ősszel, úgy éreztem hogy egy rakás öcsi és húg szakadt a vállamra, de persze, befogadlak nagyon szívesen GabrielRex: Vili a veréb, azt régen én is nagyon szerettem *-* mindig verebeket akartam fogni Timon és Pumbából nekem is volt anno egy VHSre való egyébként meg ne aggódj, tudom, hogy nem tűnik úgy, de rettentő antiszoc vagyok és mellé még borzalmasan introvertált, de valahogy mégis működik a kommunikációsdi, lehet, hogy csak megfelelő emberek kellenek hozzá Epidemic: üdv :3 hát igazából az én kreativitásom se terjed jelenleg ennél tovább XD a Tom és Jerryt mondjuk egy idő után már utáltam, mert öcsém éjjel-nappal azt nézte és kívülről tudtam már az összes részt az elmúlt 80 évből Aucifer: kb az egész gyerekkoromat írtad le ezzel a pár mesével néha rám jön a görcs és akkor jutubon nézem az introikat, annyira viccesek még a régi kölyökklub mennyire jó volt, ott mentek ezek a fantasztikus sorik. na, meg másrészről Nickelodeon függő voltam, és pont a napokban olvastam egy cikket azokról a régi rajzfilmekről, hogy valójában mennyire undorítóak is voltak és belegondolok és tényleg pl Ren és Stinky, Rokko, Jaj a szörnyek, nem is tudom gyerekként ezeket hogy lehetett szeretni |
Bobek2013 | 2015-03-25 11:23 |
Szép napot mindenkinek Itt az idő,hogy én is írjak. Blanka a nevem.Szilasligeti lakos vagyok lassan de nem most leszek 24.Dísznövény kertész a szakmám.Jelenleg munkát keresek kis sikerel. Nézük csak.Mindenféle kategoriájú animéket nézek lehet az Yaoi meg társaik.Amikor kicsi voltam akkor ment a SaleirMoon(VarázslatosÁllmok),DB,Kimba de lehetne sorolni. Zene szempontból inkább a Rock meg a régi 80-90 évek.De más is. Nagyjából ennyi lenne. Hozzá szólva a témáhozisney délután,Csipet Csapat,Kangoo,Boci és pipi stb. Ennyi lett volna az írásom ha szeretnétek lehet jelőlni meg ismerkedni is |
Turist | 2015-03-25 11:25 |
Drili: nem igazán értem, hogyha mindenkit testvérednek akarsz akkor mitől lesz egy-egy ember különleges? Habár egy lolita húgi, huha Aucifer: Habár láttam mindet, de ha nem említed őket, eszembe sem jutottak volna A Cápail és Cápeti meg egy alapmű, a dal főleg GabrielRex írta: Ez mennyire aranyos Volt egy plüss Szamaram akinek levágtam a sörènyét, mert azt hittem hogy visszanő.... Epidemic: a Pálya ördögei esetleg? meg volt mégegy amire én se emlékszem, de valamelyik fel lelhető itt az oldalon. Régi jó animék amiket elkezdtek leadni, de a sorozat felénél abbahagyták ezzel összetörve sok kisgyerek szívét A Dragon Ball meg káros mert valahol emberek ugráltak ki az ablakból és várták hogy alájuk száll a varázsfelhő.. Bobek2013 : Szia neked is. Van egyáltalán olyan ember aki nem szerette ezen időszak, női/fiú csapatait? Bár nem feltétlen a zene miatt. [ Módosítva: 2015.03.25 11:28 ] |
Neme | 2015-03-25 11:38 |
Szép jó napot mindenkinek! Íme a beígért bemutatkozásom: Jelenleg 24 éves vagyok, sajnos tartós munkahely nélkül, de most december végéig lesz "munkám". Interneten a Neme becenevet használom. Ez egy online MMO játékból eredeztethető. BlackNemesiSként kezdtem játszani és abból lett a Neme Személyiségre én is elég anti-szocnak mondanám magam, bár ez nem az animéknek tudható be, hanem a folyamatos rossz tapasztalatoknak. Kedvenc animés műfajaim a seinen és az ecchi művek, egy kis mágiával fűszerezve Férfi létemre imádom a macskákat ![]() Kedvenc mesém az Egyszer volt sorozat, de csak az alábbi részei: spoiler
Imádom az édességet, de persze nem mindegyiket ![]() Az ember, Az élet, A felfedezők, és a feltalálók Utálom az alkoholt akár hiszitek akár nem. ![]() Kedvenc együttesem a Queen. Kb egyenlőre ennyi, aki tudni szeretne valamit kérdezzen [ Módosítva: 2015.03.25 11:39 ] |
Turist | 2015-03-25 11:43 |
Neme írta: Én is, kb anti alkoholista vagyokUtálom az alkoholt akár hiszitek akár nem Sőt utálom még a káromkodást is Sokat játszottam én is MMOval, talán túl sokat is. [ Módosítva: 2015.03.25 11:47 ] |
Kubica | 2015-03-25 12:06 |
Őőőő őőőőő Engem valaki már ismerhet... Be kell mutatkozak? Áááá mindegy... Úgy érzem magam mint első nap az iskolában Szervusztok Kubica lennék nevezhettek Kubinak vagy Lacinak. 22 éves, jelenleg Dunaújváros, Pest és Debrecen között ingázok. De időm nagy részét perpillanat Dunaújvárosban töltöm. Keményen dolgozó kisember lennék, mivel 3 műszakban tolom. Emelett pedig még tanulni is van időm, jelenleg mint rajzfilm animátornak tanulok. Anime? Hmmm szeretem a slice of life, iskolai élet, vígjáték, zenés, sport animéket és a 4koma feldolgozásokat. De vevő vagyok sok másra is. Mi volt az első? Fene se tudja kicsi voltam.... Bleach Zenei ízlésem, olyan mint az időjárás mikor épp milyen hangulatom van olyan stílusba hallgattok. Szeretem az ENTER SHIKARI-t, a Muse-t, White Ash-t, vagy a Radiohead-et, de ugyanúgy kedvelem Calvin Harris-t, Zedd-et, Purter Robinson-t vagy Mat Zo-t is. Jah meg wellhelo-tól az apuvedmeg-et Végére meg kedvenc Disney művem a Papermen Ennyit bevezetőnek, iratkozatok fel, kedveljetek fécbúkon, kövesettek tvíteren, jelöljetek linkedid-én meg stb. |
Epidemic | 2015-03-25 12:17 |
Nah pár óra alvás és 2 vödör kávé után élek végre xD Szóval akkor reagálgatok xD: haganedonciii: Deszéphosszúneved van xD amúgy a T és J-nek szerintem csak az új részeit nem láttam, de egy ideje nem nézek TV-t Turist: Jaja, tényleg az volt a neve, gyerekként imádtam XD am milyen MMO-val játszottál? Neme: Az "Egyszer volt az élet" tényleg marha jó, el is felejtettem, pedig a mai napig megnézem kikapcsolódásként. Neme, Turist: Hogy-hogy nem csípitek a szeszes italokat? Szerintem normálisan fogyasztva még jót is tehet, ha a minőséget a mennyiség fölé helyezzük xD Noh én mentem Warframe-ezni majd visszanézek később xD |
Turist | 2015-03-25 12:55 |
Nem hív meg senki, így nem iszom Az én adagom 1-2 deci évente, nincs rá szükségem. A sört például utálom, keserű...vagy csak nem ittam még jót. Nos MMO: Silkroad, Runes of magic, Aion, League of legends, World of tanks, Guild wars 2, jelenleg néha Heroes of the storm. |
haganedonciii | 2015-03-25 13:13 |
Na megprobalok telefonrol uzenetet krealni, szoval elnezest elore is a random karakterekertszavakert ^^ udv mindenkinek, latom na rajzfilm tema nagyon bejott foleg h mindig emlit valaki valami ujat es rajovok h jee, ezt is neztem, most pl a Kimba meg az Egyszer volt. Neha ugy erzem h az egesz gyerekkoromat tv elott toltottem, mert mindent ismerek XD aztan lehet h igy is tortent, csak nem emlekszek ra XD ezek a franya 90es evek, tenyleg az elmult idok legjobb dolga volt fura, de annyira erzem a kulonbseget akozott az evtized meg a mostani kozott... Na, megse tudok telefonrol tisztessegesen irni XD |
Turist | 2015-03-25 13:38 |
Nem kell mentséget keresni, lényeg hogy írsz Szerintem csak annyi a különbség, hogy egy gyereknek szerencsére más a gondolkodása. Nameg nincs semmi dolga akkor még az embernek. Rengeteget ültem a TV előtt én is, de mégis inkább arra emlékszem szívesebben, mikor még este 10kor is kint játszottunk. Mai napig kerülnek elő a homokba temetett játék katonák Ui: itt nem lehet valahogy beállítani, hogy lássam a hangulat jeleket? |
Kapzsi | 2015-03-25 14:00 |
Turist írta:
de, beállítások<oldal beállítások<Smiley-k megjelenítéseitt nem lehet valahogy beállítani? Amúgy sziasztok, Kapzsi vagyok, valami északi országban lakom (nemtom pontosan hogy hol, de az biztos hogy sok a szőke). Fogalmam sincs hogy mit tanulok, mert a a tanáraim nem tudnak magyarul, szóval nem értem őket. Minden nap müzlit és mirelit-pizzát eszek és mégis egyre csak soványabb leszek. Szeretem a jó filmeket, nem szeretem a rosszakat. Ugyanez igaz az animékre is. Szeretem az experimentális és bebop jazzt, az alternatív punkot, a 80-as évek stílusát utánzó sötét szintetizátoros alapú elektronikus zenét, japán (és egyéb) zongoraszólókat, melódikus death metált és a brit akusztikus könnyűzenét. Szabadidőmben a μTorrentben bámulom a számokat ahogy növekednek és csökkennek. [ Módosítva: 2015.03.25 14:05 ] |
Turist | 2015-03-25 14:02 |
Kapzsi írta:
Újra látok, köszönöm szépen
Turist írta:
de, beállítások<oldal beállítások<Smiley-k megjelenítéseitt nem lehet valahogy beállítani? |
GabrielRex | 2015-03-25 15:31 |
Turist írta:
Én kicsiként bogaras voltam, mint most öcsém. Óvodában az összes hőscincért összeszedtük. Meg rendszeresen csináltam "csigafuttatást" ami nagyjából annyiból állt, hogy összeszedtem 4-5 csigát feltettem őket a lépcső oldalára én meg fentről néztem, hogy melyik ér fel előbb... Amíg egyszer át nem fordultam a korláton és rá nem estem a kezemre, akkor el is tört a csuklóm. Ez volt olyan 6 évesen....inkább arra emlékszem szívesebben, mikor még este 10kor is kint játszottunk. Mai napig kerülnek elő a homokba temetett játék katonák Volt egy jó darabig egy összeeszkábált gokart szerűségem, amit lábbal kellett hajtani. Csak egy alváz volt, meg kormány rajta néhány deszka, amin ülni lehetett, meg hogy valami autó szerűségnek nézzen ki, de már akkor is rozsdás volt az egész, val'szeg nagybátyáimról maradt rám vagy régebbről. 12 voltam mikor anyum kidobtuk, addig elvoltam vele Egyébként meg az utcánkban nem is volt meg még most sincs sok gyerek, főként idősek vannak, talán emiatt is vagyok csendesebb... De vigasztal, hogy pont ma hallottam olyasmit, akinek magas az IQ-ja azok nem értenek annyira az emberi kapcsolatokhoz. |
Epidemic | 2015-03-25 16:31 |
Turist: Nem csak rövid és sör létezik xD. Vannak nagyon finom /vörös/borok pl, amik még egészségesek is xD Kapzsi: elmondhatnád a titkod, én akár mit eszek v edzek nem tudok lemenni egy bizonyos súly alá xD bár az is igaz h hízni se hízok Gabriel: A csigafuttatás az nálunk is volt amikor vidéken nyaraltunk öcsémmel és nem kutyákkal játszottunk éppen XD amúgy szerintem magas IQ-val se para az emberi kapcsolat szerintem xD bár az enyém nem olyan high score (olyan 133 volt az utolsó mérésen) attól még egész jól megvagyok az emberekkel xD bár ez főleg az alkoholnak köszönhető, h gyerekesebb vagyok mint lenni szoktam xD |
Drili | 2015-03-25 16:45 |
Turist írta:
Drili: nem igazán értem, hogyha mindenkit testvérednek akarsz akkor mitől lesz egy-egy ember különleges? Habár egy lolita húgi, huha Nem akarok mindenki testvére lenni, mindössze egyke vagyok, kevés (igaz)baráttal és sok szabadidővel. Ráadásul mindig is akartam nagytesót! (De ha tetszik a lolihugi ötlete, várlak bátyóim közé szeretettel ) |
Kapzsi | 2015-03-25 17:24 |
Epidemic: nincs nagy titok, a reggeli mindig max egy alma, meg este sem eszem valami sokat Hiszen Kapzsi vagyok, nem Falánk [ Módosítva: 2015.03.25 17:35 ] |
Turist | 2015-03-25 18:08 |
Drili írta:
Turist írta:
Drili: nem igazán értem, hogyha mindenkit testvérednek akarsz akkor mitől lesz egy-egy ember különleges? Habár egy lolita húgi, huha Nem akarok mindenki testvére lenni, mindössze egyke vagyok, kevés (igaz)baráttal és sok szabadidővel. Ráadásul mindig is akartam nagytesót! (De ha tetszik a lolihugi ötlete, várlak bátyóim közé szeretettel ) Ok és mire gondoltál, jön mindenki és megyünk állatkertbe, meg vidámparkba? Epidemic írta: Egy szóval nem írtam ilyet, és igen egy jó bort szívesen meginnék.Nem csak rövid és sör létezik GabrielRex írta: Na bogarakat nem , Szeretem az állatokat, de az ízeltlábúak, olyanok akitől tartom a kellő távolságot. Főleg ami nagyobb egy légynél.
mit |
Drili | 2015-03-25 18:15 |
Turist írta:
Ok és mire gondoltál, jön mindenki és megyünk állatkertbe, meg vidámparkba? Először csak a cukiba, aztán jöhet az állatkert, elmennénk a vidámparkba is és az egészet a tavaszi connal koronáznánk. |
Mizuame | 2015-03-25 18:21 |
Drili írta:
Connal már jó ideje nem lehet semmit sem megkoronázni~ Nagyobb élvezet kamiont mászni. (:
és az egészet a tavaszi connal koronáznánk. |
Drili | 2015-03-25 18:24 |
Fel is vettem a bakncslistámra, rögtön a blowjob koktél elé. |
Mizuame | 2015-03-25 18:33 |
Pedig kamiont mászni csak utána jó (: |
haganedonciii | 2015-03-25 19:03 |
GabrielRex írta:
Én kicsiként bogaras voltam, mint most öcsém. Óvodában az összes hőscincért összeszedtük. órákig el voltam vele régen, hogy szöcskéket fogdossak, aztán elengedjem őket egy időben hangyákkal is ezt csináltam, de hamar rájöttem, hogy sokkal nehezebb őket megfogni... a csigáknak meg mindig a szemét bökdöstem XD persze megmentettem őket mindig a járdáról, meg a kezemen futtattam őket... Kapzsi írta:
torrentet bámulni tényleg jó elfoglaltság ^^
mit |
Turist | 2015-03-25 19:05 |
Drili írta:
Ezen jót nevettem Fel is vettem a bakncslistámra, rögtön a blowjob koktél elé. A tavaszi con nagyon közel van. Egyszer voltam 2 éve, lehet utoljára is, mert önmagában a rendezvény egy nagy semmi és semmit se lehet csinálni. haganedonciii Jó volt a negyedik rész, csakhát én telhetetlen vagyok ![]() [ Módosítva: 2015.03.25 19:06 ] |
Drili | 2015-03-25 19:13 |
A conok csak egy jó társasággal sz igaziak.^^ Egyszer 8 évesen kikönyörögtem anyumtól, hogy vigyen el. Szét is untam az agyam... De idén nem "egyedül" leszek. Am csak azért írtam, hátha élőben is találkozhatok az újdonsült nagytesóimmal.![]() |
haganedonciii | 2015-03-25 19:17 |
Turist: köszönöm ^^ igazából most neked köszönhetően folytattam, meginspiráltál, hogy van, akit érdekel és szívesen olvassa azt néztem, hogy tavaly május óta csak ott áll és vár... Drili: engem sajnos a con meg hasonló össznépi dolgok annyira nem vonzanak, valószínűleg hamar előtörne a tömegundorom és otthagynám, ha esetleg elmennék ^^ |
Drili | 2015-03-25 19:22 |
Rossz lehet a tömegundor... 12 évnyi fesztivál tapasztalat után szerencsére nincs ilyen gondom. Sőt! El se tudnám képzelni a nyaramat legalább két hétnyi alkoholszagú tömegnyomor nélkül. [ Módosítva: 2015.03.25 19:23 ] |
Aucifer | 2015-03-25 19:41 |
Drili írta:
Fel is vettem a bakncslistámra, rögtön a blowjob koktél elé. Annak a koktélnak... jó neve van. XD Bár miért is lepődöm meg már a koktélneveken... Vajon honnan jöhetnek az elnevezések? Hajjaj, máris mennyi mindenről lemaradtam, mennyi mindenre kell reagálni. XD Én is csak nézek még, milyen mesék jutottak eszetekbe, én meg csak bólogatok, hogy igen, ezt is láttam, meg ezt is... GabrielRex én is belevágtam kiskoromban a hajamba. XD Nem örültek neki... Bogarakkal kapcsolatban érdekes, hogy habár félek tőlük, mint állat, és kiskoromban sem volt másképp, mégis, volt egy nagyon rövidke időszakom, mikor a cserebogarakat gyűjtögettem... Brrr... most meg a gondolatától is kiráz a hideg... haganedonciii Nickelodeont is néztem, de én inkább a Ginger naplóját, Fecsegő Tipegőket, Spongyabobot néztem, na meg sokáig a Rocco is kedvenc volt, aztán rájöttem, hogy a mesék többsége valóban elég undorító volt. Amcsik... Élőszereplős sorozatokból meg a Garcia családot szerettem még. Egyébként legjobb barátnőmmel arról beszélünk sokszor mi is, pár év alatt mekkorát fordult a világ. A zenék bődületesen rosszak, semmiről se szólnak, a filmek is csak látványra mennek, story nagy nulla, és már sok újat se nyújtanak, már csak a copyzás megy, meg az újrafeldolgozások... Nem beszélve a mostani retardált generációról, és ennél már csak rosszabb lesz. A 90-es évek, azok királyak voltak. Jó műsorok a tévében, szórakoztató játékvetélkedők (Játék határok nélkül, Telemázli Show, ilyenek...), és nem a népbutító, agyradír fa(cenzúrázva)ságok... A felfogás is másabb volt akkor. Érdekes, hogy mi már a rendszerváltás után születtünk (1989), semmi emlékünk nem lehet az az előtti időkből, sokszor mégis olyan az életszemléletünk, mintha abban a korban nőttünk volna fel. Azért is furcsa ez, mert, ahogy kolléganőm is megjegyezte a saját gyerekeit példának említve, sok hasonló korunkbeli meg egészen más, akikről (ha nem lenne a koruk annyi, amennyi) inkább azt mondanám, a mostani generációból került ki. Jókat mosolygok az olyan képeken, bejegyzéseken, amik "Ha ezeket ismered/átélted/jellemző rád... akkor öreg vagy" címmel kezdődnek, és régi kütyük, játékok, vagy bármi más van felsorolva, képekkel illusztrálva, én meg csak mosolygok, hogy bizony, szinte mindenre emlékszem, volt nekem is. A magnókazis ceruzás csévelés... az volt ám a szórakozás. ![]() Turist Hát és még mennyi dolog van, ami kapásból most nekem se jutna eszembe, így is rengeteg volt még, amiket mások említettek. Ma megint azon a dínós rajzfilmen gondolkoztam, hogy az eredeti címe nem az volt-e, hogy Extreme Dinosaurs, és most nézem, hogy de. Amúgy meg nagy kamu volt már akkoriban is, hogy a Dragon Ball veszélyes, meg hogy amiatt lett sok kretén gyerek öngyilok... ennyi erővel akkor bármelyik rajzfilm az lehetne, hiszen egy Tom és Jerry-ben is, ha jobban belegondolunk, csak agresszió volt benne, a gyerek meg még csak meg se tanulta belőle, hogy ha ezt csinálod a másikkal, akkor az bizony fáj, meg vérezni fog, meg kifolyik a ... khm... a könnyed? (ne legyen túl horrorisztikus a fogalmazás) ![]() Ó, és a régi jó játékok, valóban, kint a szabadban is, de a négy fal között is. Gondolom, nem csak én szerettem bunkert építeni? Szabadban is jó volt, mikor találtunk egy jó kis bokrost, ahová be lehetett mászkálni, a környéken összeszedett lomokból hordtunk aztán oda széket, meg ilyesmit, na meg a lakásban is, mikor összetoltuk a fotelokat, ráterítettünk egy nagy plédet, és alatta elvoltunk, mint a befőtt. A sok bújócskázás, fogócskázás, na és a kedvencünk, a csatornázás. Merthogy előszeretettel mászkáltunk bele mindig a kiásott gödrökbe, meg a földkupacokon sétafikáltunk, bár ezt a szüleink annyira nem díjazták. ![]() A bogaraktól/rovaroktól/csigáktól és egyéb csúszó-mászó izéktől én is jobb szeretem, ha minél távolabb vannak tőlem. Amik csípnek, azoktól meg háromszor annyira félek, mint alapból a többitől. Egyszer egy darázs berepült a szobába, és egyenesen felém jött. Bemenekültem a fürdőbe, bevágva magam után az ajtót, aztán ahogy megláttam, hogy ott is nyitva a tetőtéri ablak, becsuktam, majd kikukucskáltam, lelépett-e már a dög. Hát nem ott körözött az ajtónál? Mintha csak rám várt volna! Vissza is csuktam azon nyomban az ajtót. XD Vártam még kicsit, aztán úgy tértem vissza a szobába, de az ablaknál még mindig ott volt, nagy nehezen kikergettem... egyedül voltam, nem tudtam anyumnak kiáltani, mert amúgy még mindig neki kiáltok, ha meglátok valamit, hogy fogja már meheeeg! XD Neme az édességet én is imádom, sajnos túlságosan is. Erősen függő vagyok. Egy hete megettem egy ültő helyemben 3 doboz Toffifee-t. Addig ettem, amíg volt... a Nutellából is csak a nagy üveges a jó, kanállal, álá nátúr... XD A Queen meg KIRÁLY(nő)! ![]() Alkoholból én meg nagyon válogatós vagyok, alig iszok meg valamit, de még a kedvenceimet se mondanám, hogy túlzásba vinném. Bátyám sokszor mondogatta is nekem, hogy egyszer berúgat, mert muszáj berúgnom. Sose értem, mi jó abban... Bár múlt szombaton, mikor barátnőimmel a szokásos havi csajos esténket tartottuk, magamhoz képest "sokat" ittam. 6 vörös Eristoff. Kubica én meg érdekes vagyok a zenékkel, mert én meg mindig a hangulatommal ellentétes stílusokat hallgatom. XD Mikor baromi jó kedvem van, üvölt a black metál, ha komor vagyok, akkor meg esetleg egy kis dnb, ha rám jön a hoppáré, akkor esetleg egy kis reggae. ![]() ![]() Most már egyszer én is szeretnék eljutni egy conra, mert ez már tűrhetetlen, hogy sok-sok éve, hogy animefan vagyok, és mégsem voltam egy conon sem... Pedig most már saját keresetem is... lenne, csak szeretem hamar elkölteni a különböző hobbijaimra. XD XD Van egypár, és egyik sem pénztárca barát... XD |
Turist | 2015-03-25 19:42 |
Drili írta:
Fiatalkorúak óvatosan igyanak alkoholt (Igen, látom hogy csak alkohol szagút írtál )Rossz lehet a tömegundor... 12 évnyi fesztivál tapasztalat után szerencsére nincs ilyen gondom. Sőt! El se tudnám képzelni a nyaramat legalább két hétnyi alkoholszagú tömegnyomor nélkül. haganedonciii : Örülök, hogy örömet okoztam Eddig soha nem mondta senki, hogy jó lennék benne. Ha kell ösztönzés, bármikor írj rám. Mindig is szerencsésnek tartottam azokat akik valamiben tehetségesek, vagy ki tudják fejezni önmagukat. Legyen az írás, rajz, ének, tánc stb. Mikor magam alatt voltam egyszer elkezdtem leírni ami abban a pillanatban eszembe jutott, de meg nem mutatnám senkinek. Aucifer : A te önkifejezésed is lehetne az írás, a rajzon kívül Van kertünk, régen sok kukorica volt vetve, mikor vége volt a szezonnak, haverokkal fogtuk és kiszedtük őket, vittük a mögöttünk lévő erdőbe és abból építettünk valami ház félét. Ilyen helyeken történik az első cigi, első alkohol is A rovarokat azért nem kedvelem, mert gyorsak, repülnek, ugranak, megijesztenek és sokan vannak Nem bírom a darázs csípést, egyszer nagyon bedagadt tőle a kezem. 21 voltam kb, mire lett a faluban végre net ( olyan amilyen.. ), akkor tudtam csak a TV-ben félbehagyott sorozatokat folytatni. Jónagy kihagyás volt, de a DB-t sose feledtem el. Nálatok is van Con? Vagy olyan messziről jönnél Pestre? [ Módosítva: 2015.03.25 19:57 ] |
haganedonciii | 2015-03-25 19:56 |
Drili írta:
mit annak van egy tök jó hangulata, sátrazás, sárban dagonyázás és társai (bár tény, hogy fesztiválra se mennék, és sose voltam). sajnos a tömegből nekem a 4-6os villamos és társai jut mindennap, az pedig nagyjából a lehető legrosszabb, inkább nem is részletezem... Turist írta:
hát köszönöm de hidd el, én is kezdtem valahol, szerencsére azóta már azért ha sokat nem is, de legalább kicsit fejlődtem és csiszolgatom magam. bár lusta vagyok normális stílusban írni, mert mindig arra gondolok, hogy úgyis csak a fiókom látja mit Aucifer írta:
át tudom érezni. régebben rendszeresen jártam dizsibe, de ma már be nem tenném a helyem egy szórakozó helyre az oda járók összetétele és mennyisége miatt... inkább elmegyek a pajtikkal sörözni, nyugis és lehet nagyokat nevetni.mit egyébként akarva-akaratlanul is összekötöm ezt a zseniális gyerekkort a volt lakóhelyemmel, jó kis szoci lakótelep ott lehetett aztán jókat játszani, bokrok alatt kúsztunk-másztunk, a ház előtti mogyorófára ugráltunk, lépcsők alá bujkáltunk, a házak közti fél méteres réseken passzíroztuk át magunkat, homokoztunk, hintáztunk, te jó ég, mennyi, de mennyi lehetőség volt egyetlen lakótelepben és a mai napig mennyire hiányoznak azok az idők... bár amikor ősszel rajzottak a poloskák, akkor rettegtem kimozdulni |
Nanika | 2015-03-25 20:03 |
Háát a probléma, hogy elég későn találtam ide és félek,hogy nem fog menni a beilleszkedés.. Nah kezdem is 16 éves lányka volnék kb 4-5 éves anime tapasztalattal. Terészetesen a magyar szinkronos gyöngyszemeket kicsi koromban is néztem (pokemon, inuyasha). Kezdek félni,mert nagyon belementetek a régi szép időkbe,de hiszem, hogy az én genercióm még hasonló. Rettentően pozitiv személyiség vagyok aki nehezen kezdeményez, de utána felpörög. Észrevettem, hogy sok itt a macskás. Csak én szeretem a kutyákat? |
haganedonciii | 2015-03-25 20:07 |
Nanika írta:
nem zárkózunk el, ne aggódj :3 bár ez a bemutatkozásod nagyon passzol az avatarodhoz, meg kell hagyni mit één szeretem a kutyukat is, az összes kóbor jószággal összebarátkozok ^^ egyébként bocsánat, de belustultam, ami az idézéseket illeti XD [ Módosítva: 2015.03.25 20:07 ] |
Turist | 2015-03-25 20:07 |
Még akkor sem bírom a kis csoportnál nagyobb tömeget, ha ismerősökről van szó. Valaki mindig némán ül a beszélgetések alatt, vagy csoportokra oszlanak az emberek, akkor meg miért nem egyből csak azokkal akarnak találkozni akivel beszélnek? Néhányan összeülünk, vagy elmegyünk valamit megnézni, nekem bőven elég. haganedonciii írta:
6 évig jártam suliba drága fővárosunkban, ismerős érzés. A Vonat reggelente és kora délután ugyanez.a 4-6os villamos és társai jut mindennap, az pedig nagyjából a lehető legrosszabb, inkább nem is részletezem...Vigyorog [ Módosítva: 2015.03.25 20:24 ] |
Drili | 2015-03-25 20:09 |
Ne aggódj Nanikám nem te vagy a legfiatalabb! Itt bárkit bármikor szívesen látunk amúgy ~![]() |
Nanika | 2015-03-25 20:14 |
Huh kiváló.. Próbáltatok is volna kizárni.. Sajnálatosan én még egy ideig busszal közlekede,ahol (nemcsak a legenda szerint) igen nagy a tömeg.. Az ember efajta helyzetekben rádöbben, hogy mennyire furcsa helyzetekben képes sokáig állni. |
GabrielRex | 2015-03-25 20:14 |
Nanika írta:
Nem csak, te. Én is inkább kutyapárti vagyok. Csak az a bajom a macskákkal hogy nyomulnak, aztán mikor megkapta amit akart lelép. De ettől függetlenül nincs kutyánk és van 2 macskánk... logikus Észrevettem, hogy sok itt a macskás. Csak én szeretem a kutyákat? Aucifer írta:
Nagybátyám nemrégiben felcsapott méhésznek, segítesz mézet pergetni? Én egyszer segítettem, az elején paráztam, ahogy repkedtek körülöttem, mert hiába tudod, hogy fejeden a háló nem nyugtat meg... Aztán később egész hozzászoktam, csak ugye nyár volt meleg volt, rajtunk meg pulcsi, póló, hosszú, vastag nadrág, stb. Szóval meleg is volt, ragadt is minden, meg sikerült egy állványt feldönteni, úgyhogy morcik lettek a méhek. Akkor tartottunk egy szünetet, de utána egész végig meg voltak bolondulva. Egyik megcsípte a nyakam én meg öntudatlanul elkezdtem piszkálni, amivel felemeltem a hálót eléggé, hogy egy pár méh beszálljon alá... Persze mondták, hogy ne piszkáljam, de mire meghallottam, már késő volt. Az egyik bele akart mászni az orromba , csak nem fért bele (mázli), úgyhogy inkább megcsípte... Estére úgy néztem ki, mint valami egér....A bogaraktól/rovaroktól/csigáktól és egyéb csúszó-mászó izéktől én is jobb szeretem, ha minél távolabb vannak tőlem. Amik csípnek, azoktól meg háromszor annyira félek, mint alapból a többitől. Én eddig csak 2 koncerten voltam, úgyhogy nem tudok semmit mondani, hogy milyenek ma, arról meg ,hogy régen milyen volt, meg gőzöm sincs Diszkóba meg nem szeretek járni Nanika írta:
Én "vidéken" meg tudom oldani biciklivel... Még akkor is, ha több km-re vagyok a céltól, letekerek. Legyen az a suli vagy épp Kisköre (Ide 60km) Bár utóbbit szüleim ritkán engedik.busszal közlekedek [ Módosítva: 2015.03.25 20:18 ] |
Aucifer | 2015-03-25 20:18 |
Turist írogattam is korábban, és még tervezem is folytatni valamikor a régen félbehagyott "műremekjeimet". ![]() ![]() Con sajnos nálunk nincs, eddig nem jutott eszébe senkinek, hogy esetleg Sopron fele is rendezzenek. Úgyhogy maradna Pest, de biztos nem egyedül mennék fel, én még itt, a szülővárosomban se találok el akárhová, és ez nem vicc. haganedonciii bizony, egy lakótelepen is rengeteg dolgot fel lehet fedezni. Az első általános iskolám mögött (bezárták, 5-től másik suliba jártam, aztán a középsulim pont az első iskolám épületében volt, nosztalgiázhattam) volt egy romos épület, oda is bemászkáltunk. Mondjuk engem sokszor nyomasztott is az a hely, reggelente se szerettem egyedül elmenni mellette, mikor suliba mentem, de azért társasággal mégis csak bemerészkedtünk. XD Nanika ne félj, nem eszünk emberhúst. Az utolsó kannibált is megettük. Amúgy én is kutyapárti vagyok inkább, de úgy alakult, hogy egy szomszédnak köszönhetően kaptuk a cicánkat, meg mondjuk bármilyen állatnak tudok örülni, csak lehessen nekem (minél több ![]() GabrielRex Isten ments! Dehogy megyek méhek közelébe! Azt az élményt nem kívánnám átélni, amit te. Koncerten, hát jó pár koncerten voltam, rock koncerteken, természetesen, első sorban mindig, legjobb barátnőmmel. 14 évesen voltam az első Volt-fesztiválomon is (azóta is csak kétszer, legutóbb a Children of Bodom miatt, meg megnéztem a Skrillex-et is), de megsúgom neked: régen sem volt egy életbiztosítás a koncert, csak fiatalabb fejjel még magasról teszel rá, mit csinál a tömeg, meglöktek, visszalöktél, manapság viszont legszívesebben jegelném a sebeimet, ahelyett, hogy újabbakat szereznék a "visszavágóval". XD Mondjuk a pogózást azért inkább elkerültem, az brutális. XD Én, mint gyenge kislány szerintem ott murdeltem volna meg. XD [ Módosítva: 2015.03.25 20:25 ] |
Bobek2013 | 2015-03-25 20:20 |
Én is szeretem a kutyákat.Kiskoromban mindig volt.Most meg van egy macskám nem sokára kap társaságot. |
haganedonciii | 2015-03-25 20:24 |
Turist írta:
miért hívnak egy kutyát Kergebirkának? ez olyan vicces mit Nanika írta:
igen, néha tényleg félelmetes helyzeteket bír ki az ember... bár azért örülök, hogy egyetemre gyalog is eljutok 20 perc alatt (meg mondjuk bárhova, ami fontos a környéken) mit Aucifer írta:
a gimim mögötti utcában nálunk is volt egy nagyon elhagyatott, romos kis házikó, ebédszünetben mindig kilógtunk bemászni a házba, elég ijesztő volt aztán erről szerencsére leszoktunk, és csak a szomszédos koliba másztunk át. focizni, mert nem volt elég nagy az udvar
mit |
Turist | 2015-03-25 20:25 |
GabrielRex Szívesen kipróbálnám milyen lehet a méhektől elszedni a mézet és felfalni helyben Aucifer Képes vagyok eltévedni egy egyirányú utcában.. Na valahogy össze kellene szerkeszteni a dolgaimat, mert mire leírom, addigra fele a másik oldalon ragad és nem látja az akinek írtam. Nanika: Szia ![]() A generáció különbséggel, nem általánosítunk, csak másként éltünk meg 1-2 dolgot. Vangy egy mostoha kutyusom, 6 éves golden retriver, a neve Kebi. Mikor megkérdeztem a gazdáját miért ez a neve azt mondta azért mert a teljes neve Kergebirka, de a Kebi rövidebb A neved a Hunter x hunterből van? Szerk 2.0: A "kiskutyus" aki kb 2x akkor mint kellene lennie, nagyon barátságos, de dilis is. Kb naponta átjár hozzánk, ha be van zárva a kapu akkor bejön máshol, ez nem gond. Szinte mindent azonnal felfal, még földet se ér a kaja, már azt látom hogy eltűnt. Ha nem talál senkit akkor szimplán lefekszik, és néz kifele az utcára, de minden ajtó nyitásra felemeli a fejét. Viszont van egy borzasztó tulajdonsága..vagyis 2. Egyik hogy nyüszít amikor nem engedem be, vagy nem kap enni. A másik meg az, hogy ha abbahagytad a simogatást, akkor akkor a mancsát ráteszi a lábadra és elkezd karmolni, hogy simogassad és ez ismétlődik, amit persze ő sose unna meg. Olyan otthonosan érzi magát hogy ha nyílik a kapu, természetesen őt kell előre engedni. Nem tudsz tőle bemenni a bejárati ajtón se mert be áll eléd Ha kint van az utcán akkor pedig senkitől sem zavartatva kifekszik az út közepére vagy elkísér a boltba és vissza [ Módosítva: 2015.03.25 20:38 ] |
Nanika | 2015-03-25 20:33 |
Örülök a reakcióknak! Aucifer ismerős probléma. Bár nem is nagyon erőlködök e téren, Általában csak véletlenűl botlok bele egy-egy animésbe és rettentően vicces szituációk közepette.. !Többesszámban beszéltél szóval többen vagytok.. Rendben addig senkiben sem bizok mig meg nem lelem a fészketeket. Ezt nektek kannibálok!! Gabriel én törékeny nádszál vagyok tudod és.. Persze nem csak akárhányszor biciklire szállok égszakadás lesz.. Persze dacolok rendesen az elemekkel amikor tehetem! A családom allergiás a macskákra szóval.. De nagyon szeretem a nyulakat és ha tehetném szereznék egy zsiráfot vagy... Áhh inkább megyek Afrikába. Az reálisabb. ![]() Turist Ugyan. Köszönöm ezt a kedves fogattatást! Végülis nem élőben megy szóval nem fogok orra esni vagy dadogni esetleg vörösödni. A kutyusomról pedig: Hát érdekesen működik az egyszer biztos. Minden nasira felfigyel 15 méteres körzetben jót is tesz nekem és a nemlétező fogyókúrámnak.. Mindent tönkretesz az ajándék megjelenését követő három napban. (bÁr ebben hasonlit rám. ,de ezdek kinőni belőle) [ Módosítva: 2015.03.25 20:42 ] |
Drili | 2015-03-25 20:36 |
Én egy axolotl-t szeretnék, de nem engedik, mert nem férne el a terráriuma. :"( [ Módosítva: 2015.03.25 20:36 ] |
haganedonciii | 2015-03-25 20:43 |
Turist írta:
aranyos egy eb lehet :3 tudnám dédelgetni 0-24ben mit barátnőmnek volt egy kutyája, aki szintén nem zavartatta magát sose, ha elmentünk a másik kutyával sétálni, ő önkényesen követett minket, de a kocsik/buszok között rohangálva, néha el is tévedt, de mindig meg lett. szegény, nem volt valami okos Drili írta:
wow, azért az elég extrém állatka vegyél neki egy pokélabdát, lényegesen kisebb helyen elférne :''D
mit |
Nanika | 2015-03-25 20:45 |
Drili igen rákerestem a google-n.. Olyan szépen mosolyog! Ha sikeresen szereztél egyet megyek látogatni. |
Drili | 2015-03-25 20:50 |
Nanika írta:
Nagynénémék most nyáron fognak az új házukba költözni, ami akkora lesz... mint egy ház. Majd megkérem őket, hogy szállásolják el nekem. Drili igen rákerestem a google-n.. Olyan szépen mosolyog! Ha sikeresen szereztél egyet megyek látogatni. Ja meg egy ájeájét, egy gekkót és egy olyan kisujjon elférő kaméleont is szeretnék. :'D [ Módosítva: 2015.03.25 20:58 ] |
Tiffus | 2015-03-25 20:54 |
Nahát, micsoda remek topic, nem is értem, hogy nem láttam még. Sziasztok! ^^ Én egy 18 éves lány vagyok, és kb. 4-5 éve nézek animét/olvasok mangát. Leginkább a seinen a kedvenc műfajom, mert szeretem a kicsit komolyabb hangvételű dolgokat, de amúgy alapjáraton majdnem mindenevő vagyok. Azt hiszem, csak egyetlen műfaj van, amiből sosem kérek, ez pedig a hárem. A valóságban van 5 tesókám (nagycsalád ), egy anyukám, egy apukám, és háziállatnak két trópusi csigám. (Aki nem tudná, ezek akkorára nőnek, hogy nem férnek el a tenyeremben. ) De amúgy én is macskás vagyok, viszont emeletes házban lakunk, és bentre a szüleim sajnos nem engednek cicát. |
haganedonciii | 2015-03-25 20:59 |
üdv Tiffus :3 csigák wow, nekem olyan fura, ha valaki csigákat tart nem piszkálódásból, csak tényleg kíváncsi vagyok, de milyen indíttatásból tartasz csigákat? Drili mini kaméleon *-* olyan régóta szeretnék kaméleont, de baromi igényes dögök, semmi nem mindegy nekik... [ Módosítva: 2015.03.25 21:00 ] |
Drili | 2015-03-25 20:59 |
Húú! Azért nem lehet semmi egy olyan csiga. Majd küldesz róla képet?![]() |
Mizuame | 2015-03-25 21:21 |
Hmm... Firkálok én is pár sort magamról, úgy sincs jobb dolgom. Én is a női csoportot erősítem, a fiatalabbik felét. Jövőhéten leszek 16, ami idén is majdnem kiment a fejemből. Nem írom le mióta nézek animéket és mit, mert úgy látom ez itt nem téma~ A napokat ált. itthoni rohadással töltöm, bár mostanában sikerült rávennem magam a tanulásra. ![]() A kedvenc színem a babarózsaszín, mert attól mindig jó kedvem lesz~ A szobám fala zöld, a padló meg fehér. A gumi is fehér az ecseteimen, mert szeretem látni, ahogy egyre mocskosabb lesz. (: Aztán persze letisztítom, hogy újra megcsodálhassam eredeti formájában~ ^^ Mostani kedvenc elfoglaltságom jelenteni a rossz tageket a homimangáknál. A kinti világ rohasztja a belső szépségemet, így nem is vagyunk jó barátok. Jelenlegi célom a korán kelés és a max 11 órai elalvás. Ez a kettő eléggé üti nálam egymást, így sokszor gondolom, hogy nagy fába vágtam a fejszém, de majd meglesz ez is~ Érdekelne, hogy van-e valakinek skypeja, amit megosztana velem..? ![]() Am Tiffus, nem láttam még embert, aki mutáns csigákat tart háziállatnak Én is elfogadnék egy képet róla [ Módosítva: 2015.03.25 21:25 ] |
Nanika | 2015-03-25 21:23 |
ÜdvTiffus ! Már nem tartozok a friss hús csapatba! Most néztem meg milyesféle is lehet és nem találkoznék vele a szobámban.. Tisztellek te bátor leányzó! :3 Persze izlések és pofonok. Mellesleg csak én szoktam pánikolni, hogy valaki nevét rosszúl irom? Nem. Nem fogom bemásolni azért se.. Kész lelki terror.. Bocsi haganedonciii. Most olyan gonosznak érzem magam. Rendben. Remélem senki sem vett magára semmit. Csak kicsit felpörögtem. Uh hello Mizuame! Zöld a szobád? Én is már mióta vágyok rá.. Nekem barack.. Szivesen megadom,ha kéred. ( mármint a skyepom) [ Módosítva: 2015.03.25 21:26 ] |
GabrielRex | 2015-03-25 21:26 |
Csiga egy dolog ha azt nezed van olyan ember aki veszelyes kigyokat vagy pokokat tart. Gekkot en is szivesen tartanek meno allat. Meg gorenyt is. A labamnal aludna... bar egy kicsit budos. Mmint a goreny |
haganedonciii | 2015-03-25 21:29 |
Nanika, nani ka? - próbálnék meg egy nagyon rossz szóviccet elsütni miért érzed magad gonosznak? egyébként meg ne parázz, ha esetleg véletlenül rosszul írnád le a nevemet, csak a házi démonomat küldöm el, hogy szép álmokat kívánjon Mizuame, üdv :3 de ha rám gondoltál, a csigás ember nem én vagyok ^^ nekem hüllőim voltak, vagyis helyesbítek: öcsémnek vannak még mindig nekem van skype-om, de csak arra a célra tartom fent, ha a tanárom vmilyen oknál fogva ott akar órát tartani és ez úgy évente 2x-i használatot jelent a gekko meg tényleg menő állatka, nagyon kis barátságos is tud lenni, kézből is lehet etetni, ha megszokott, és nem igazán igényel túl sok dolgot ^^ [ Módosítva: 2015.03.25 21:31 ] |
Mizuame | 2015-03-25 21:30 |
Gabriel írta:
:'''A labamnal aludna... bar egy kicsit budos. Mmint a goreny Nálunk van 2 gekkó, pont tegnap ették meg egymás fejét. Volt, mikor unalomból teleszarták a kezem, míg én nem figyeltem oda.. Szépek, aranyosak, de azért sok odafigyelést igényelek. No meg hetente tücsköt, amitől frászt kapok... donci, ja már rájöttem, hogy benéztem~ És kapok címet? [ Módosítva: 2015.03.25 21:31 ] |
Neme | 2015-03-25 21:34 |
Epidemic írta:
Egyszerűen csak nem szeretem őket, de ettől függetlenül 1-1 kupica pálinkát meg-meg iszok születésnapok, vagy ünnepek alkalmával.Neme, Turist: Hogy-hogy nem csípitek a szeszes italokat? GabrielRex írta:
Emlékszem mi meg suszterbogarakat gyűjtögettünk Eredeti nevén: bodobácsÓvodában az összes hőscincért összeszedtük. Ez nem óvodához köthető, de majdnem. Olyan 6-7 éves koromban egyszer felhorzsoltam a térdem vérzett is egy kicsit, de aztán elég hamar elállt én meg azt hittem azért mert elfogyott a vérem. Hát fcking logic haganedonciii írta:
Ahogy mondoda franya 90es evek, tenyleg az elmult idok legjobb dolga volt ![]() Nem volt facebook, meg valótlan világ. Akkoriban még este 9 fele is kint csavarogtunk a városban, és az sem mellékes hogy nem kellett attól tartani, hogy egy nem napon barnult agyonüt 20 Ft-ért Meg ugye a Nintendo korszak, a reggeli Rocko modern életéről nem is beszélve. Az utánozhatatlan felkiabálások: "XYZ lejöhet játszani?" Aucifer írta:
Ismerős. Jó kis tavasz esti program volt utcalámpánál cserebogarakat gyűjtögetni.volt egy nagyon rövidke időszakom, mikor a cserebogarakat gyűjtögettem Meg néha faternak kukacot pecázáshoz. Nanika írta:
Nem hinné, hogy bármi ilyen előfordulnaelég későn találtam ide és félek,hogy nem fog menni a beilleszkedés ![]() Nanika írta:
Mondanám a Digimon-t a német RTL II-n, de az 2000es évek elejére datálhatóKezdek félni,mert nagyon belementetek a régi szép időkbe,de hiszem, hogy az én genercióm még hasonló A további eszmecserébe bekapcsolódok ahogy tudok |
Nanika | 2015-03-25 21:34 |
Öööö ha-ha? aaaaa! Értem. Készitek az állatkádnak csokoládét. Rendben? Majd átpártol hozzám és együtt meghóditjuk a vilá.... Elkalandoztam.. Amikor irásban beszélsz valakivel akkor a szavait különféle hangsúllyal is felolvashatod.(Szemrehányóan, dühösen stb.) Valamint nem tudhatom, hoy ki, hogy reagál egy-egy válaszra,ezért előrelátó vagyok! Mikor irtak ennyien ahh folyton szerkezthetem a mondandómat. Bár elvagyok vele-- Most elküldöm,de ha valaki addig ir. [ Módosítva: 2015.03.25 21:36 ] |
Mizuame | 2015-03-25 21:39 |
Nanika, engem már nem zavar, ha az emberek félreértik a mondandóm, ha mégis valaki hisztizne, majd tisztázod a helyzetet~ Aztán hogy mások mit szólnak hozzá...az végképp ne érdekeljen |
Turist | 2015-03-25 21:45 |
Tiffus írta:
Szia neked is A férfi hárem se érdekel? egyetlen műfaj van, amiből sosem kérek, ez pedig a hárem. Nanika írta:
El nem tudom képzelni, hogy egy 16 éves, félénk lány mit ért gonoszság alatt
Most olyan gonosznak érzem magam |
Tiffus | 2015-03-25 21:46 |
Úgy történt az egész, hogy anyukám barátnőjének voltak ilyen csigái, és hát mi a természet rendje? Születtek kiscsigák. De a nő nem akarta őket megtartani, és majdnem kirakta őket meghalni. Mondom ezt már mégsem hagyhatom, így befogadtam őket. Alapjáraton amúgy eszembe nem jutott volna, hogy "Na akkor, tartsunk csigát." Egyébként, mikor születtek, még olyan aprók voltak, mint egy almamag. Most meg hú. Amúgy épp ébren vannak, szóval csináltam nektek képeket. spoiler
Ennél amúgy lesznek még nagyobbak is. ![]() ![]() ![]() Mizuame, neked meg hogy-hogy zöld a szobád, ha a kedvenc színed a babarózsaszín? Turist, nem igazán. Mármint magamnak persze szívesen elfogadnám. De a fiú-háremes animékben legtöbbször mindig baromi idegesítő a leányzó, legalábbis számomra, és emiatt képtelen vagyok végig nézni. (Vagy ezt csak szimplán irigységnek nevezik? xD) [ Módosítva: 2015.03.25 21:50 ] |
Drili | 2015-03-25 21:50 |
Skype: drili001, hívjál csak Mizu, úgyis unatkozom. :3 |
haganedonciii | 2015-03-25 21:51 |
Neme írta:
bodobács, a poloska után az általam második legjobban rühellt/rettegett bogár a világon de persze az összes játszótér tele van vele...mit igen, a felkiabálások amikor az se érdekelt, a szomszéd mit szól, vagy hány másik gyerek hallja meg és jön még, istenem... és amikor mi is lekiabálásra mentünk haza, hót retkesen, mindenhonnan folyt belőlünk a homok... és persze tele volt a zsebem mindenféle szirszarral, aminek hatalmas értékeket tulajdonítottam XD Nanika írta:
ugyan, ilyesmin nem fogok fennakadni, nekem ennél sokkal, de sokkal több kell, hogy valakire mérges legyek persze, igaz amit mondasz, sose tudni ki mit milyen hangsúllyal szánt éppen, de amíg csak így kötetlenül beszélgetünk, szerintem mindegy is mit Mizuame írta:
uh, tőlem? adok szívesen, és ha sikerül is elkapnod, akkor szívesen beszélgetek (itt név alapján megy a keresés, jól sejtem? mert akkor azt hiszem mcdonciii néven futok és a kiscicám a profilképem ^^ )[size=7][/size]mit Tiffus: de gonosz, azért ez nem egyszerű éti csiga, hogy csak úgy kirakom meghalni... de mennyire kis édesek lehettek a gyerek csigák így megnőve mondjuk kissé ijesztőek, de valószínűleg csak azért, mert tenyérnyiek egyébként gondolom elvannak magukkal, nem kell őket nagyon ápolgatni vagy valami [ Módosítva: 2015.03.25 21:53 ] |
Turist | 2015-03-25 21:52 |
Tiffus írta:
Vagy ezt csak szimplán irigységnek nevezik? xD Igen Én is az vagyok a fordított helyzetben. El nem tudnám képzelni, hogy egy ekkora csigusz, az én szobámban legyen Elismerésem, nem lehetett egyszerű így felhizlalni. |
Mizuame | 2015-03-25 21:53 |
Tyűha! Hát ezek tényleg nagyok XD Végülis bármit tarthat az ember háziállatként~ Én hűen hittem kiskoromban, hogy az a négylevelű lóhere, amit egyik nap találtam jó társ lesz. Am azért, mert a ződet is szeretem. A rózsaszín meg a sok minden más elemmel együtt... így is elég gyagyásnak néznek.. donci, drili írta:
Oh, mennyi szerető lélek, nem reménykedtem egy címben sem, dehát ha egyszer ilyen cukik vagytok~ Máris veszlek fel titeket ... [ Módosítva: 2015.03.25 21:56 ] |
Drili | 2015-03-25 21:57 |
Zöld szoba... Mind a 4 fal? Am mi a skype neved? |
Mizuame | 2015-03-25 21:58 |
Nem, mind az 5, ha jól számolom. A plafon mondjuk nem, de azt terveztem is átfestetni, hogy még szebbek legyenek az álmaim~ Mindj bejelölek és meglátod. Am ott van az adatlapomon. |
Nanika | 2015-03-25 21:59 |
Az aztán a háziállat.. És még külön háza is van. (Még én sem értem vacak szóvicc) |
haganedonciii | 2015-03-25 22:06 |
ezzel a skype-pal kicsit az msn korában érzem magam :'D |
Drili | 2015-03-25 22:09 |
Msn... Nekem olyan nem is volt már! :"DD |
Mizuame | 2015-03-25 22:10 |
Az jó rég volt... még talán én is megéltem egy kis részét... Bár annyira nem szerettem ^^" mostanában szokás nálam megírni a hszeket és nem elküldeni~ [ Módosítva: 2015.03.25 22:11 ] |
Tiffus | 2015-03-25 22:12 |
haganedonciii, én az éticsigát sem hagynám csak úgy meghalni. Még az útról is le szoktam őket pakolni, ha épp ott csúsznak-másznak, ahol az autó jár, vagy az ember sétál. Fúúú, most nagyon jólelkűnek próbálom magam eladni, de amúgy nagyon gonosz vagyok néha (gyakran), szóval nehogy bedőljetek. Amúgy azon kívül, hogy három naponta megesznek egy fél uborkát, és utána telepiszkítják a terráriumot (irtó nagyot csinálnak, bocsi ha undi vagyok xD), tényleg nincs velük gond. Turist, na jól van akkor, nem csak én vagyok így ezzel. Amúgy a csigák nem zavarnak sok vizet, nem büdik, meg nem adnak ki hangot, kivéve, mikor rágnak. De sajna már nincsenek a szobámban, mert télen fáztak, szóval kivittem őket a fürdőbe, ahol általában jó meleg van a párától. De szerintem lassan már hozom őket vissza, jön a tavasz. Nanika, neee... xD A szóviccektől kivagyok, a kosáredzőm minden pillanatban be tud dobni valami nagyon fárasztót. [ Módosítva: 2015.03.25 22:15 ] |
haganedonciii | 2015-03-25 22:16 |
Tiffus írta:
szóviccek a kedvenceim mit aki állatokat ment, még ha csak csiga is, az jólelkű, még ha emberekkel másként is viselkedik, mert azért van különbség aközött, hogy olyanon segítesz, aki egyáltalán nem várja el és viszonozni se igazán tudja, mint... na igen, szerintem ezt nem is folytatom Drili írta:
na most kicsit sírok :'
mit |
Nanika | 2015-03-25 22:20 |
MSN-korszak? Rémlik valami, de nem voltam aktiv tagja.. Tiffus nem vagy undoritó,hiszen már nem eszek. (Ahj ez nem vicces.. Nyugalom. Csak semmi pánik! Kioltottam magam. Mindenki üljön le és igyon egy kis teát. Köszönöm! ) Mizuame neked pedig itt ez a pár sor, hiszen beszélgetni akartam veled,de nem is tudom hirtelen, hogy folytathatnám a témát.. :"D |
Mizuame | 2015-03-25 22:23 |
Nanika, kapok egy skypecímet? Am szívesen társalgok bármilyen random agybaj is legyen a téma~ |
Turist | 2015-03-25 22:24 |
Nekem nagyon sokáig volt MSN, azon tartottam mindenkivel a kapcsolatot aki távol volt. meg minden kiegészítőt feltelepíteni hozzá.. brr Skype címemet már nem tudom, nagyon keveset használtam, fel sincs telepítve Tiffus írta: Magas vagy, vagy tehetséges, esetleg mindkettő? Bocs hogy adatokat kérdezek kosáredzőm Nanika Nem kell félre érteni, de nagyon érdekes és vicces a stílusod (a tiéd is ), jó értelemben persze Szerk: Tartsunk skype partit!
Pizsiben vagyok, és ilyen későn fiatal lányokat fogadni a szobámban, nem lenne tisztességes.[ Módosítva: 2015.03.25 22:31 ] |
Nanika | 2015-03-25 22:28 |
Mizuame A semmiről társalogni a legfelemelőbb! Nincsenek kikötések, szabályok! [ Módosítva: 2015.03.25 22:28 ] |
Drili | 2015-03-25 22:29 |
Tartsunk skype partit! |
haganedonciii | 2015-03-25 22:30 |
Drili írta:
mit adom már úgyis eléggé elmentünk cset irányba :'D |
Tiffus | 2015-03-25 22:30 |
haganedonciii, mondjuk igen, az állatokat nem szoktam bántani, csak az embereket, ha megérdemlik. Jóóó, kiskoromban egyszer volt egy cicus, akivel mondjuk nem voltam túl kedves, de csak azért, mert mindig meglépett előlem, mikor meg akartam simogatni, aztán mikor végre sikerült elkapni, megfizetett érte. Nem kell rosszra gondolni, csak agyonsimogattam, és nem hagytam elmenni kb. 2 órán át. Biztos nagyon élvezte szegény. Nanika, a teával nem lőttél mellé, mert az életem folyadéka (hű de furán hangzik xD), már baba koromban is úgy ittam, mint a férfiak a sört. Most kedvet is kaptam, megyek és főzök valami különlegeset. Turist, esetleg mindkettő? (Szerény az nem vagyok ) 175 és fél centire nőttem (eddig), az lányoknál asszem magasnak számít. Amúgy csak iskolai csapatban játszom, mert a lakóhelyemen nincsen női egylet sajna. De szeptemberben megyek Pestre egyetemre, majd ott lesz valami remélhetőleg. Amúgy én régen rengeteget MSN-eztem, olyan menő theme-m volt rá, hogy csak na. Meg hangulatjelek tömkelege. [ Módosítva: 2015.03.25 22:34 ] |
Mizuame | 2015-03-25 22:32 |
Hmm skypeparti? Szarul hangzik XD Am benne vagyok +felvettelek nanika~ [ Módosítva: 2015.03.25 22:33 ] |
Nanika | 2015-03-25 22:32 |
Rendben! Bár jelenleg az ágyam megtámadta a lábamat és húzza magához,de még tartom magam. akkor.. hogyan tovább? Asszem nem lehet egyszerre többen. Vagy csak nekem van ilyen "modern"? [ Módosítva: 2015.03.25 22:34 ] |
Drili | 2015-03-25 22:33 |
Akkor várok fent mindenkit, aki akar jönni. DDD |
Aucifer | 2015-03-25 22:33 |
Megint lemaradtam. XD XD Na akkor kezdjük tovább... haganedonciii Én a melóhelyemtől lakom alig 20 percnyire. Délutános heteimen, este viszont annyira kapkodom a lábaim, hogy még az is jóval lerövidül. XD Az a gond, hogy a környék amolyan gyártelep féle, amerre áthaladok, kis szakaszon csak, de bokroson (a susnyáson) megyek át, van ott egy szórakozóhely, ha éppen buli van, akkor ugye sok-sok ilyen-olyan alakok járnak arra (sose lehet tudni),meg ott vannak a sínek is, ahol alaposan körül kell nézni (és mivel ott a sok susnyás, meg kanyar, így elég nehezen belátható), igaz, sokszor lezárták már ott, hogy ne lehessen átmenni, de mindig kibontották a falat... amolyan illegális átjáró, de hát két irányba baromi sokat kéne kerülni. Amikor meg egyedül császkál sötétben az ember lánya, akkor meg nyilván nem a hosszabb utat választja... főleg, ha nyílegyenesen arra van az otthonom. Gyűjtögetni meg én is gyűjtögettem mindent, csokipapírokat, közönséges kavicsokat (mondjuk a rendes ásványokat mai napig imádom, legközelebb el is kéne mennem egy ásványbörzébe ^^), meg madártollakat, stb. Turist egyirányú utcában eltévedni... pacsi! A "fogadott" blöki egy tünemény lehet. ^^ Nanika nekem nem is kell ahhoz kutya, hogy kiszúrjam az édességet, ha van valahol a közelben. Anyámék már sokszor megjegyezték, hogy a vadászkutya szimata hozzám képest smafu... Sokszor nem is keresem a nasit, nem is gondolok rá, hogy lenne, mégis sikerül pont odanyúlnom, ahol el van rejtve, vagy mikor segíteni akartam kipakolni vásárlás után a táskából, lehetett akár a táska mélyén is az a csoki, az ziher, hogy az volt az első, amire sikeresen ráfogtam. XD Drili az axolotl is cuki! ^^ És a később felsoroltak is. ^^ Én meg egy lajhárt is elfogadnék, különösen ezt a fajtát, meg sivatagi rókát, vörös rókát, farkast, lajhármakit... ja igen, már említettem, hogy egy állatkertem lenne, ha tehetném. XD Tiffus, először is, had fűzzek egy megjegyzést az avatarodhoz: Danteeeeee!!!! Kyaaaaaaaaaaaaa!!! ![]() ![]() GabrielRex írta:
Meg gorenyt is. A labamnal aludna... bar egy kicsit budos. Mmint a goreny XD XD XD ![]() Neme a suszterbogarakat is gyűlölöm. És már kezdenek előjönni... És valóban, régen tényleg nem néztek hülyének, ha úgy ordibáltál a felső emeleten lakó pajtiknak, manapság viszont rád hívják a fakabátokat csendháborításért, vagy nyakon öntenek egy vödör vízzel. Persze lehet, simán válaszolnak a kérdésedre, csak nem a haverok, hanem valamelyik szomszéd, hogy "Takaroggyá' má, mit üvöltözöl itten e, hülyegyerek!" XD Meg régebben viszonylag kevesebb volt a bűnözés, nem féltem még annyira sötétben császkálni, most meg idősebb fejjel tiszta paranoiás vagyok, és utálom, hogy barátnőim többsége jóformán egy irányba lakik, én meg miért is ne, a város másik részén, ahová mehetek aztán a találkozók után haza egyedül. XD MSN, te jó ég! XD Az is de réginek tűnik már nekem... :'D A minap meg az iwiw jutott eszembe... megdöglött már az az oldal, vagy van még pár lakosa? ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.03.25 22:37 ] |
Mizuame | 2015-03-25 22:36 |
Úristen auci, mindig annyit írsz, hogy elmegy az életkedvem... |
Aucifer | 2015-03-25 22:42 |
Bocsi, Mizuame. Amúgy Mizu? ![]() ![]() |
Drili | 2015-03-25 22:42 |
Júúj, a lajhárt kihagytam a listából! Meg az állatkertet is! XD |
Turist | 2015-03-25 22:42 |
Biztos dolga van, hogy nem itt ül egész nap. Amúgy te is írsz ennyit, csak 10 külön kommentben. Az állatokról meg eszembe jutott, hogy van Pesten olyan bár/étterem/kávézó.., ami tele van állatokkal, és meglehet őket simogatni. [ Módosítva: 2015.03.25 22:44 ] |
Nanika | 2015-03-25 22:43 |
Ha jóminőségű a papir.. Amúgy szerintem a béna viccekkel dobálózó szereplőt én alakitom! Vissza Aucifer!! |
haganedonciii | 2015-03-25 22:45 |
Turist írta:
igen, itt van 2 utcányira a cica kávézó *-*
mit |
Aucifer | 2015-03-25 22:46 |
Nanika, bocsi-ka. ![]() Turist hát igen, közben itt tettem vettem, mosogattam is, ettem is, macskáztam is, meg anyuval animéztünk is. Ezért maradok le. XD És már félek elmenni aludni (pedig kéne), mert megint sok mindenről lemaradok, és körmölhetek egy újabb kisregényt, amit... vagy elolvassa, akit érdekel, vagy nem... de az biztos. XD Drili, én még kihagytam a gyűrűsfarkú makit is, alias lemúrt. ^^ [ Módosítva: 2015.03.25 22:47 ] |
Tiffus | 2015-03-25 22:47 |
Aucifer, had fűzzek valamit én is a te avatarodhoz: EZIOOOOOOO!!! ![]() Turist, jesszusom, az az én helyem! Tuti, hogy éjjel-nappal oda fogok járni. [ Módosítva: 2015.03.25 22:48 ] |
Mizuame | 2015-03-25 22:47 |
Hmm, nem akartam én rosszat Turist, szeretem Aucit, nincs vele bajom Mindig olyan lelkes, mikor rajzolásra kerül a sor : DDD |
Aucifer | 2015-03-25 22:52 |
Mizuame írta:
Hmm, nem akartam én rosszat Turist, szeretem Aucit, nincs vele bajom Mindig olyan lelkes, mikor rajzolásra kerül a sor : DDD Köszönöm. ^^ Óó, és a rajzolás... húsvétra feltétlen meg kell csinálnom, amit elterveztem. Valentin-nap alkalmából is készítettem egy rajzot (önirónia), de későn készült el... pedig direkt azon a napon akartam megosztani. XD Tiffus az AC széria és a DMC az örök favoritjaim. ^^ Bár utóbbiból csak a DMC4-hez volt szerencsém, sikerült is megszereznem a játékot eredetiben is, egy Nero figura is befigyel, és remélhetőleg egyszer sikerül Dantét is megszereznem mellé. ^^ De ez mondjuk az AC-ről is elmondható: játékok, figurák, könyvek, mind-mind befigyel. Öhm... azt említettem, hogy hobbijaimat illetően fanatikus vagyok? Az azért elég érdekes, és ellentmondásos, hogy a bogaraktól és a pókoktól félsz, de azt a mutáns csigát lazán eldédelgeted. XD Bár én is rengeteg ellentmondással vagyok tele... XD |
Turist | 2015-03-25 22:56 |
Aucifer Engem nem zavar ha valaki sokat beszél, inkább előnyös, szóval elfogom olvasni Ha megerőltetitek magatokat csak tudtok olyan lányt mondani aki érdekes kedves volt? És jó testi adottságai vannak Nanaból: Osaki Nana? Egyik kedvencem, külsőre annyira nem jön be, de valami mégis megfogott benne. FMP: Kaname? Nem lehet megunni hogy feltudja magát húzni Jormungand: Koko? Naruto: Tsunade? Torradora: Taiga? Mind érdekes személyiséggel rendelkeznek szerintem. |
haganedonciii | 2015-03-25 23:00 |
érdekes, nekem vannak olyan női karakterek is, akikért odáig vagyok, igaz, a háremhez annyira nincs közük de pl. Hawkeye (FMA), Korra, Mey Rin (Kuroshitsuji) :3 egyébként Aucifer, egyáltalán nem baj, hogy sokat írsz, mert olyan jó a stílusod, hogy élvezet olvasni |
katy18 | 2015-03-25 23:03 |
Sziasztok! Gondoltam én is írok ide..., ha nem baj Szóval kezdjünk neki. 26 éves vagyok, eredetileg Békés megyei lakos, gyakorlatilag nem tartózkodom az országban egy ideje. Nem jártam egyetemre, érettségi után fodrásznak tanultam. Szeretek animézni/mangázni, olvasni. Anime/manga/könyv terén szinte bármit megnézek/elolvasok, ami megfog. Szeretek még filmeket nézni és sokat aludni. Kedvenc könyvem: Jane Austen - Büszkeség és balítélet. Kedvenc film: szeretem a Jet Li filmeket, az olyan filmeket, aminek van mondanivalója, például a Felhőatlasz vagy a Pi élete. Kedvenc anime: The twelve kingdooms (ezt akárhányszor nézem újr, mindig leköt) Imádom a rock zenét. Nickelback, System of a Down, Skillet, Atreyu, Nightwish, Apocalyptica... és még sorolhatnám. De szinte bármit meghallgatok mulatóson és Drum'n'bass-en kívül. Szeretek beszélgetni, ismerkedni, új embereket megismerni. Ha társaságban vagyok eléggé sokat jár a szám. Szeretek viccelni és jó kedvű lenni. Szeretem mikor az embereket sikerül felvidítanom, vagy segíteni nekik valahogy. Bár akit nem kedvelek, azzal eléggé bunkó tudok lenni. Szeretek őszinte lenni, ez mondjuk sok embernek nem tetszik. Szeretem az állatokat. Otthon van 2 kutyám, akiket imádok. egyenlőre ennyi, ha valaki szeretne többet tudni, kérdezzen bátran |
Aucifer | 2015-03-25 23:06 |
Turist Köszönöm, megtisztelsz. ![]() Hát jó, voltak azért női karakterek, akiket valamiért csíptem, noha kedvenceim nem is lettek. Mondjuk a Steins;Gate-es Kurisu tényleg nem volt rossz karakter, FMP-ből én is rengeteget fetrengtem a földön a röhögéstől Chidori dühkitörésein, és Souske csépelésén. Különösen az FMP? Fumoffu!-ban. XD Na meg az Őrnagy, azaz Kusanagi Motoko a GITS-ből, az Elric fivérek mesteréről nem is beszélve az FMA-ból. Most több nem jut eszembe... De azért a férfi karakterek mindig jobban megfogtak, igaz, a kinézetük miatt alapból előnnyel indultak. XD Csak ennek az a hátránya, hogy mivel az animék szereplőinek nagy része bishikből áll, elég nagy az esélye, hogy valamelyik kedvencem elhullik valamiért, vagy éppen rosszfiú, és akkor meg azért kell halnia... RIP, Makishima! haganedonciii írta:
Aucifer, egyáltalán nem baj, hogy sokat írsz, mert olyan jó a stílusod, hogy élvezet olvasni Igyekszem, és ez ismét nagyon jól esett. katy18 Na, hát jó társaságban (mint láthattátok eddig) nekem is sokat jár a beszélőkém, illetve most éppen az ujjaim... XD Azért hasonlítunk egy-két dologban, ahogy olvastam. [ Módosítva: 2015.03.25 23:11 ] |
Turist | 2015-03-25 23:16 |
Jaj Korrát el is felejtettem. Ang legendája annyira nem jött be unalmas volt az anime és a főhős is. De Korra, na őt nagyon bírom , Más kérdés hogy magam mellett nem feltétlenül bírnám elviselni. katy18 írta:
Szeretem mikor az embereket sikerül felvidítanom, vagy segíteni nekik valahogy. Bár akit nem kedvelek, azzal eléggé bunkó tudok lenni. Szeretek őszinte lenni, ez mondjuk sok embernek nem tetszik Szia, és nem baj Kíváncsi leszek milyen érzés lesz "magamat", olvasni Miért Jet Li? Mert ha a harc miatt akkor szerintem vannak jobbak. Hirtelen Bruce Lee jutott eszembe. De vannak még olyanok akik azért komoly dolgokat tettek le az asztalra. Nem kezdem el sorolni mert lehet nem is erről van szó, egyszerűen csak ő szimpi [ Módosítva: 2015.03.25 23:20 ] |
katy18 | 2015-03-25 23:26 |
Aucifer: Ahogy olvastam az írásaid( még nem mindet, mert sajna nincs sok időm, de hétvégén pótolok!) eléggé hasonlítunk Turist: Azért Jet Li, mert láttam tőle a Nyakörv című filmet, és megtetszett a játéka. De mondhatnám Kevin Costnert is vagy Tom Hanks-et is. Az ő játékuk is megfogott. De ha tudsz jobbat mondani jobb harcos filmeket vagy színészeket, hallgatlak. Nyitott vagyok |
Tiffus | 2015-03-25 23:29 |
Aucifer, téged a világ legjobb ízlésével áldott meg a sors: Makishima az egyik kedvenc gonosztevőm. Mondjuk valójában én nem gonosznak, hanem értelmesnek tartom. Aki Shakespeare-t olvas, az amúgy is csak értelmes ember lehet. Amúgy durva ez a fanatizmusod, én a mangákon kívül semmit nem gyűjtök. xD Egyébként ha majd teheted, a DMC3-at is mindenképp vidd végig. Igaz, a grafika nem épp a legmodernebb, de sza... kakilni bele, atom egy játék. Mellesleg Vergil-t muszáj megismerned, van egy olyan érzésem, hogy kedvelnéd. Turist, Koko, Tsunade és Taiga nálam az elmegy kategóriába tartozik. Chidori-t egyelőre nem ismerem, de rég meg akarom ám nézni az FMP-t, csak valamiért még nem sikerült. (ne kövezzetek meg légyszi ) De most végig néztem a listám, és elhoztam azokat, akiket kedvelek: Angel Beats: Yuri, Chrono Crusade: Rosette, Ergo Proxy: Re-l Mayer, Kuroko no Basuke: Riko, Fairy Tail: Erza, Psycho-Pass: Akane, LC: Koizumi Risa, Pandora Hearts: Alice, Skip Beat: Kyoko, SAO: Asuna, Tokyo Ghoul: Touka, de hogy némi retro is legyen a dologban, kiskoromban szerettem Slayers: Linát és Sámán király: Annát is. Na meg most is. Üdv, katy18, képzeld, én is Békés megyei vagyok. ^^ A Felhőatlaszt már rég meg akarom nézni, tényleg ilyen jó? [ Módosítva: 2015.03.25 23:44 ] |
katy18 | 2015-03-25 23:36 |
Tiffus: Nekem tetszett. Megnéztem már kétszer. És ez nálam nagy szó, mert ritkán fordul el, hogy én valamit kétszer nézzek meg. És melyik városból? Lehet közel vagy az én városomhoz. [ Módosítva: 2015.03.25 23:37 ] |
Tiffus | 2015-03-25 23:40 |
katy18, na akkor majd beiktatom valamelyik hétvégére. A bátyám már sokszor ajánlotta. Amúgy Skillet, Nightwish nálam is tarol. Mennyi jó ízlésű ember van ezen a fórumon, lehidalok. Többé nem megyek ki a szobámból. |
katy18 | 2015-03-25 23:43 |
De megtenném én is... de lassan mennem kell ó, mert holnap mennem kell melózni és 10 óra az 10 óra. Szóval kell az energia. Amúgy Tiffus! Készülj ,mert kb 2,5 óra és kb a feléig kicsit zavaros. Nekem muszáj volt még egyszer megnéznem egy idő elteltével, hogy mindent megértsek. |
Tiffus | 2015-03-25 23:46 |
katy18, üsse kavics. A Donnie Darko-t is kétszer kellett megnéznem, mire levágtam, mi van. |
vodka03 | 2015-03-25 23:47 |
Korábban írtam ide gondolom mindenki emlékszik. Szeretnék egy információt kijavítani, nem a pisztáciát szeretem, hanem a mandulát. Gondoltam jobb, ha tudjátok. |
katy18 | 2015-03-25 23:49 |
Nem hallottam még a Donnie Darko-ról. Jó film? |
Tiffus | 2015-03-25 23:54 |
Remek film. Legalábbis szerintem. Bár leginkább a mindf*ckra gyúr, de mondanivalója is van bőven. Néha kicsit hátborzongató az egyik karaktere miatt, de semmi köze a horrorhoz. Az egész film a főszereplő srác lelki világát és elméjét bontja ki. Mondjuk többet is bele lehet látni, attól függ, ki hogy értelmezi. Érdekes, az biztos. vodka03, te meg aztán időben rájöttél erre. Én inkább pisztáciás vagyok. [ Módosítva: 2015.03.25 23:56 ] |
katy18 | 2015-03-25 23:56 |
hmmm... ez érdekes. hétvégén adok neki egy esélyt. Köszi a jó tippet, nem tudtam mit nézzek a hétvégén Sziasztok! megyek aludni. Szép álmokat mindenkinek |
Tiffus | 2015-03-26 00:01 |
Jaj, hát nincs mit, remélem tetszeni fog. ^^ Én is megyek, jó éjszakát mindenkinek, sziasztok! ![]() |
Turist | 2015-03-26 00:06 |
katy18 írta:
Turist: Azért Jet Li, mert láttam tőle a Nyakörv című filmet, és megtetszett a játéka. De mondhatnám Kevin Costnert is vagy Tom Hanks-et is. Az ő játékuk is megfogott. De ha tudsz jobbat mondani jobb harcos filmeket vagy színészeket, hallgatlak. Nyitott vagyok Abban a filmben volt még 2 fantasztikus színész Nos nálam azok a harcra épülő filmek jönnek be amikben olyan emberek vannak, akiket nem akkor tanítanak meg verekedni. Bruce Lee, Chuck Norris, Don Wilson, viszont őket mint színészeket nem tartom nagyra. Kedvenc színészeim Tom Hanks mellett( aki FENOMENÁLIS volt a Forrest Gumpban), Morgen Freeman, Liam Neeson, Robert de Niro, Dustin Hoffman, Jean Reno, Jean-Paul Belmondo Nők közül Judie Foster, Cate Blanchett, Gwyneth Paltrow..sajnos a többiek neve nem jut eszembe Filmekből meg a régebbieket szeretem, amik számomra klasszikusak, így azokat tudom ajánlani. Tiffus írta:
Főleg hogy Skilletben, nem csak az énekesnek van jó hangja hanem Jen-nek is Skillet, Nightwish nálam is tarol A Nightwish viszont nem olyan jó mióta Tarja kilépett Az ő hangja fantasztikus. Akiket felsoroltál, közülük max Re-l és Lina jön be. Szerk: Film ajánlás majd holnap, ha felkelek. Most látom mennyi az idő. [ Módosítva: 2015.03.26 0:10 ] |
haganedonciii | 2015-03-26 00:18 |
vodka03 írta:
de a vodka legalább tuti, nem? és ha igen, akkor miféle? ^^
mit |
katy18 | 2015-03-26 09:20 |
Nekem még nagyon bejönnek a Bud SpencerXTerrence Hill filmek is. A Forrest Gump nekem is nagy kedvencem, de szerintem a Felhőatlaszban is jól alakít Tom Hanks. De szeretem még Kevin Costnertől a farkasokkal táncolót vagy Jim Carrey-től a Truman show-t, de szerintem jó volt még a a Kisnagyember című film is. Személy szerint én s a régebbi filmeket szeretem, mert a maiak között nincs .sok jó film |
Turist | 2015-03-26 11:28 |
katy18 írta:
Nekem még nagyon bejönnek a Bud SpencerXTerrence Hill filmek is. Pont ezt akartam írni, hogy ha bunyóról van szó akkor ők megkerülhetetlenek és a legjobbak De úgylátom mire ráértem idejönni, megelőztél A Felhőatlaszt nem láttam, viszont a Farkasokkal táncoló annyira nem nyűgözött le. Jim Carrey meg egyet jelent Ace Venturával. Annyit már megtudtam pár nap alatt, hogy sokan szeretjük itt a régebbi filmeket. Engem a fekete-fehér se zavar. [ Módosítva: 2015.03.26 11:30 ] |
katy18 | 2015-03-26 11:35 |
Addid, amíg lekötnek, addig engem se zavar ha fekete-fehér a film. |
Bobek2013 | 2015-03-26 11:48 |
Nekem a régiek közül a Grease a kedvencem. Meg a fekete és fehér filmek is jók.Bujtor István filmjei is jók.Csak kár ,hogy ő már nem él.Amúgy sziasztok |
Attila | 2015-03-26 12:08 |
No ilyen topic is van? Hát lássuk csak. Egy 23 éves vidéki srác vagyok aki jelenleg a nagyfaluban éldegél. Jelenlegi státuszom: hülye egyetemista Szeretek filmeket, sorozatokat, animéket nézni. Filmekben, sorozatokban, általában a történelmi, háborús, akció vagy sci-fi műfajokat szeretem. Nagy kedvenceim az Alien filmek, Forrest Gump, Az utolsó szamuráj, A keresztapa, sorozatok közül a Trónok harca, Róma, Gengszterkorzó, Spartacus. De követem a Walking dead-et is. Animéből sokfélét megnézek, bár nem láttam még túl sokat. Főleg a háborús, vagy a komolyabb darabokat kedvelem, de szeretem a jó vígjátékot is. Kedvelem a mangákat és a visual noveleket is. Amit nem csípek az a yaoi és társai, ezeket következetesen kerülöm is. Rengeteget hallgatok zenét. Többféle stílust is kedvelek. Leginkább a rock és metál áll közel hozzám, (pl. Sabaton, Thompson, Kárpátia, Rammstein, régi Tankcsapda számok, Metallica és még mások), de kedvelem az Ismerős arcokat, hallgatok Deák Bill Gyulát, és még rengeteg mást is. Továbbá szeretem a katonadalokat és népzenét is. (Elég furcsa mi?) A japán zenéket animékből ismertem meg, ezek közül a Kalafina és a Kokia a kedvencem. Szeretek olvasni is, főleg történelmi témájú könyveket, a 2. világháború az egyik specialitásom. De minél többet olvasok a történelemről annál jobban és annál többféle korszak érdekel. Érdekelnek a katonai, és hadtörténeti dolgok is. A regényeket is szeretem, most épp George R. R. Martin: A tűz és jég dala című sorozata van terítéken. Bár mostanában lelassult a tempó. Szoktam játszani is, néha keveset néha fél napokat. Legjobban a stratégiai játékokat szeretem, de azért sok mindent próbáltam már. (Hearts of Iron sorozat, Crusader Kings 2, Victoria 2, Panzers, Age of Empires 3, Valkyria Chronicles, Company of Heroes, Total war:Rome; de játszottam Wow-ot, WoT-ot, régen még Cod-ot vagy CS-t is. Sokat toltam a Fifa különféle változataival és a Word cup 98-cal. ) Bár mostanában erre nem sok időm jut. Szoktam néha horgászgatni is, több kevesebb sikerrel. Sajnos utóbbi időben ez már csak évi pár alkalomra szorult vissza, leginkább nyári kisebb-nagyobb nyaralások alkalmaira. Hol örömömre, de inkább bánatomra és bosszúságomra (vagy ha túl alacsony a vérnyomásom), foglalkozom politikával is. (És nem vagyok az a polkorrekt fajta) Megvannak a saját nézeteim a világ dolgairól, ez lehet sokaknak nem tetszik, vagy nem akarják elfogadni, de engem különösen nem hatnak meg. Általában elég népszerűtlen állásponton vagyok ilyen téren. No de itt nem politizálok, ez az oldal nem erről szól, ide lazítani járok nem vitatkozni. (Ha mégis politizálnék szóljatok rám és talán befejezem) ![]() Magamat egy komoly, magának való, csendes, embernek tartom. (Bár ez nem egészen van így) Másoktól hallottam már, hogy nyugodt embernek tartanak, de én ezt nem mondanám. Kifejezetten könnyen mérges leszek, de ezt nem mindig veszik észre rajtam. Mivel introvertált ember vagyok így a problémáimat inkább megtartom magamnak. Kevesen ismernek igazán. Én is sokat penészedek otthon. Mondták már hogy okos is vagyok, de nem hiszek nekik. Én is az éjjeli baglyok táborát erősítem, a korán keléssel a világból ki lehet kergetni. Hosszú évek alatt sem tudtam megszokni a hajnali 5 órás felkelést. (Főleg ha előtte fenn vagyok éjfélkor is) Én azonban nem vetem meg a jó italt. Néha egy jó film mellett szívesen megiszok egy pohárkával. Egy söröcske, vagy egy pohárka jó bor. Esetleg jóféle bourbon whiskey. Néha haverral is ki szoktunk ugrani meginni valamit. Állatok terén én is kutyapárti vagyok. Elsőnek egy magyar vizslánk volt, de az sajnos eltűnt. Ebben az időben volt két macskánk is, de miután a vizsla eltűnt a másik kutyánkkal már nem jöttek ki, aztán nem igazán tartózkodtak otthon. Aztán volt két keverék kutyánk is. Miután ezek elpusztultak, jött a két boxerünk 2 év különbséggel. Sajnos az idősebb a múlt héten elpusztult. (Szegény öreg harcos, 10 éven túl volt már. Kissé megőszült és sántított, de még mindig hozta a labdát játszani. ) Van még jelenleg egy Yorkshire terrier is a háznál. [ Módosítva: 2015.03.26 12:10 ] |
Mame | 2015-03-26 12:09 |
Hali mindenki! Végignyálaztam a topicot, aztán úgy gondoltam, hogy üsse kavics, én is írok 26 éves vagyok, az ország legkeletibb sarkából pötyögök. Szeretek új emberekkel megismerkedni, vitázni és hülyülni. A legtöbb barátomat és haveromat kocsmában ismertem meg. Még abban az időben voltam "fiatal", amikor a társasági élet a kocsmában zajlott, bár nem feltétlenül a piálás miatt voltunk ott. Szeretek beszélni, néha túl sokat is Nem bírom a bunkó és nagyképű embereket, főleg azokat nem, akik minden ok nélkül belekötnek a másikba. A zenei ízlésem elég tág, a klasszikusoktól a visuel kei-ig minden jöhet, de a mulatós, a techno és a disco zenék kizárva. Mostanában leggyakrabban j-rockot vagy valamelyik visuel kei bandát hallgatom. Animében és mangában szinte minden jöhet, nehezen találok olyat, ami nem tetszik. Manapság kezdtem ráállni a visuel novelekre is. Kissé kocka vagyok, na nem nagyon, de szeretek játszani. Olvasni és filmezni is imádok, bár filmeknél a horror kizárva, mert rémálmai vannak tőle :S Például a Felhőatlaszt előbb olvastam, mint láttam és így teljesen érthető volt már elsőre is a film. Most olvastam a 47 ronint, bár a filmet még nem láttam, kíváncsi vagyok rá. Viszont nekem a főszereplőről nem Keanu Reeves ugrik be elsőre. Van egy kutyám és másfél macskám Azért másfél, mert az egyik a húgomé, de nem vihette magával az albérletbe, így én vigyázok rá. Nagy vonalakban ennyit rólam, ha akartok, kérdezzetek nyugodtan [ Módosítva: 2015.03.26 12:11 ] |
haganedonciii | 2015-03-26 12:49 |
Mame írta:
Most olvastam a 47 ronint, bár a filmet még nem láttam, kíváncsi vagyok rá. Viszont nekem a főszereplőről nem Keanu Reeves ugrik be elsőre. ha adhatok egy jó tanácsot, akkor azt az időt inkább valami mással töltsd el, mint azzal a filmmel. én sajnáltam, hogy elpazaroltam az életemből 1,5-2 órát arra a borzalomra... |
Attila | 2015-03-26 12:52 |
haganedonciii írta:
ha adhatok egy jó tanácsot, akkor azt az időt inkább valami mással töltsd el, mint azzal a filmmel. én sajnáltam, hogy elpazaroltam az életemből 1,5-2 órát arra a borzalomra... Annyira rossz az a film? Én is szemezgettem már vele régebben. |
Turist | 2015-03-26 13:12 |
Elég volt a trailert megnéznem, hogy tudjam semmi köze az eredeti történethez. (Habár a könyvet nem olvastam). Nameg Keanu Reeves mint színész ...sokan istenítik a Matrixal együtt, nem tudom mi okból. Mame Ha jó könyvet, filmet, stb szeretnél, szerintem itt mindenki szívesen ajánl, csak mond milyen témájú kell. Egyébként én is kissé kocka vagyok, és a horrortól kiráz a hideg. Attila Ezzel az avatarral, nem lett volna nehéz kitalálni, hogy érdekel a világháború és a Sabaton. Bobek2013 Ötvös Csöpi és Kardos Doktor Jók voltak a régebbi magyar filmek. Főleg mikor alacsonyan szállnak a stukkerek Szerk: Igen láttam a Battle Royal filmet.. azt kell mondanom felejtős, Másfél óra baromság. a második részt meg se néztem. A könyv viszont Innen ketten tuti olvastuk, veled együtt már hárman. [ Módosítva: 2015.03.26 13:17 ] |
Mame | 2015-03-26 13:12 |
haganedonciii írta:
Pedig reménykedtem, hogy ezt legalább nem rontják el... Rémes, hogy a jó könyvekből majdnem mindig rossz vagy közepes filmek születnek.Mame írta:
Most olvastam a 47 ronint, bár a filmet még nem láttam, kíváncsi vagyok rá. Viszont nekem a főszereplőről nem Keanu Reeves ugrik be elsőre. ha adhatok egy jó tanácsot, akkor azt az időt inkább valami mással töltsd el, mint azzal a filmmel. én sajnáltam, hogy elpazaroltam az életemből 1,5-2 órát arra a borzalomra... Épp ezért félek a Battle Royale filmeket is megnézni, mert nem hallottam szépeket róluk. Pedig a könyv annyira..... nincs is rá szó, hogy mennyire imádom! Esetleg látta már valaki? Turist Az a fura, hogy könyvben és mangában imádom a horrort, még néha az animében is, de filmben nem bírom elviselni. Kissé kattant hozzáállás, nem? Attila Töriből a kedvenc korszakom a II. világháború volt, imádtam tanulni. Sőt, fősulin jártam Honvédelmi ismeretek képzésre, a kalasnyikovról írtam beadandót [ Módosítva: 2015.03.26 13:20 ] |
Tiffus | 2015-03-26 13:19 |
A régi filmekhez: Én is szeretem őket, bár belőlük is csak a komolyabb darabokat. Valahogy nem szeretem a vígjátékokat, se az újakat, se a régieket, és Hill & Spencerből is csak a legnépszerűbbeket láttam. Nálam, ha régiről van szó, akkor Hitchcock és Lynch a nyerő. Irtó zseniális filmeket csináltak. Bár még nem láttam tőlük mindent. A Szédülést pl. már hónapok óta tervezem... De még mindig csak terv. xD Az a baj, hogy túl sok a megnézendő film. Egyébként Lynch-től eddig az Elefántember, Hitchcock-tól pedig a nagy népszerűségnek örvendő Psycho a kedvencem. Jujj, és hogy hagyhattam ki Lars von Trier urat. Bár ő már pár évvel későbbi alkotó. A Dogville és a Táncos a sötétben abszolút kedvencek tőle. Ja, és magyarok közül csak egy-kettőt szeretek, ami régebbi. Pl. az Ötödik pecsét c. film. Nagyon isteni. Attila, Mame, üdv nektek! ^^ [ Módosítva: 2015.03.26 13:24 ] |
Mame | 2015-03-26 13:29 |
turist írta:
Húgomnak és az egyik barátomnak is odaadtam, hogy elolvassák. Mit ne mondjak, imádták^^ A könyv viszont Innen ketten tuti olvastuk, veled együtt már hárman. Ha tudnád milyen nehéz volt megszerezni... Kár, hogy Koshun nem írt másik könyvet, nagyon bírom a stílusát. Esetleg a mangát is olvastad? Én már tervezem egy ideje, de azon kívül még vagy 100 van a listámon, ami el szeretnék olvasni. Az én életemből kimaradtak a régebbi filmek, egyet-kettőt láttam, de rengeteg "klasszikust" még nem. Kövezzetek meg, de a Psycho-t se láttam még. Mit ajánlanátok? Viszont nagyon büszke vagyok magamra, hogy a Péntek 13 összes részét láttam ^_^ [ Módosítva: 2015.03.26 13:33 ] |
haganedonciii | 2015-03-26 13:36 |
Attila írta:
haganedonciii írta:
ha adhatok egy jó tanácsot, akkor azt az időt inkább valami mással töltsd el, mint azzal a filmmel. én sajnáltam, hogy elpazaroltam az életemből 1,5-2 órát arra a borzalomra... Annyira rossz az a film? Én is szemezgettem már vele régebben. igen, ahogy Turist is mondja. bár nem ismerem az eredeti történetet, de elég erősen érződik, hogy azt csak úgy alapnak belevették, hogy legyen amire építhetik a maguk csodás kis sztoriját. megnéztem, mert érdekelt, hogy hátha lesznek benne menő dolgok a japán hiedelemvilágból, de volt egy kitsune meg néhány tengu, szóval még ahhoz se nagyon volt köze. filmekben sajnos annyira nem vagyok jártas egyébként, az utóbbi időben csak a jobban hangzókat néztem meg (pl a Maze runner, vagy a Hős6os ), mióta animézek, leszoktam róla. pedig azelőtt rengeteg filmet néztem, igaz, nagyon fantasy meg szuperhős vonalon mozogtam/mozgok, Marvel, GyU, HP meg hasonlók ^^ még anno gimiben volt média óránk és a kicsit elvont, dadaista tanárunk nézetett velünk állandóan régebbi filmeket, néha elég jókat talált, néha borzasztóakat. de emlékszem, hogy olyanok tetszettek, mint a Zóna, Picasso életéről egy nagyon szórakoztató svéd(?) vígjáték, Elveszett gyerekek városa, vagy még vmi fekete-fehér film, amiben Tom Waits volt az egyik főszereplő. igaz, ezek elég hipszter cuccok, nem is remélem, hogy ismeri őket bárki XD [ Módosítva: 2015.03.26 13:40 ] |
Turist | 2015-03-26 13:44 |
Mame írta:
turist írta:
Húgomnak és az egyik barátomnak is odaadtam, hogy elolvassák. Mit ne mondjak, imádták^^A könyv viszont Innen ketten tuti olvastuk, veled együtt már hárman. Ha tudnád milyen nehéz volt megszerezni... Kár, hogy Koshun nem írt másik könyvet, nagyon bírom a stílusát. Esetleg a mangát is olvastad? Én már tervezem egy ideje, de azon kívül még vagy 100 van a listámon, ami el szeretnék olvasni. Az én életemből kimaradtak a régebbi filmek, egyet-kettőt láttam, de rengeteg "klasszikust" még nem. Kövezzetek meg, de a Psycho-t se láttam még. Mit ajánlanátok? Viszont nagyon büszke vagyok magamra, hogy a Péntek 13 összes részét láttam ^_^ Akkor mindketten kattantak vagyunk? Nekem is kölcsön adták aztán 10 éve már, hogy itt maradt. A mangát nem olvastam, ha nem mondod most, azt sem tudom hogy van. Péntek 13 nem horror, akkor hogy van ez? Klasszikus-e vagy sem, de ezek a kedvenc filmjeim: Forrest Gump, A rettenthetetlen, Oscar, Kelly Hősei, Hetedik, Utolsó mohikán, Esőember, Pillango, Star Wars, 12 dühös ember (az eredetit láttam csak), Holt költők társasága, Kegyetlen játékok, A profi, Leon a profi, Requiem egy álomért, Jákob rabbi kalandjai, A 7 mesterlövész. Kb ennyi lenne, ha kihagytam valamit majd pótolom [ Módosítva: 2015.03.26 13:48 ] |
Mame | 2015-03-26 13:56 |
Turist írta:
Pont ezért vagyok büszke rá Péntek 13 nem horror, akkor hogy van ez? Anno megígértem a pasimnak, aki most már a férjem, hogy végignézem vele. Ő nagy horror-fan, legtöbbször nevet rajtuk, mert neki nem ijesztőek vagy ilyesmi. Egyébként szigorúan fényes nappal néztük, a végére már nem is volt olyan rémes. Viszont Jasont soha nem fogok nézni. De most hogy belegondolok, a Carrie-t is láttam, a régit és az újat is. Réges-régen, úgy 10 évvel ezelőtt még semmi bajom nem volt a horrorfilmekkel, aztán egyik pillanatról a másikra elkezdtem velük álmodni. :S Én megvettem, használt, de egész jó állapotban van. A Kegyetlen játékokat, Oscart, A profit és a Star Wars-t láttam. A Star Wras azóta is töretlen szerelem ^^ A többit nem tudom, hogy láttam e. Van, hogy elfelejtek filmeket. haganedonciii A Zónáról már hallottam, de még nem sikerült megnéznem. Az elveszett gyerekek városára rákerestem, és tetszetős, szerintem felveszem a listámra. Hasonlóan elvont a Nightwish filmje, én nagyon imádom és nem csak a zene miatt. [ Módosítva: 2015.03.26 14:11 ] |
Attila | 2015-03-26 15:04 |
Turist: Hát igen ez így igaz. Bár itt kb. az avatar+bannerben ki is merül a dolog. Max ha egy-egy hírben ilyesmi téma bukkan fel akkor általában megjelenek és hozzászólok. Nem annyira az oldal profilja a dolog. Mame: Hát nekem nem is tudom honnan jött az ezirányú érdeklődés. Az biztos, hogy még az iskolai ismereteim előttről. Azon viszont meglepődtem, hogy érdekelnek ilyesmik. Főleg a fősulis tárgyon. Kár, hogy ilyen nálunk nincs az egyetemen. haganedonciii: Kár érte, jobban érdekelt volna az eredeti sztorija a dolognak. Ebben az esetben valószínű kihagyom. (Főleg mivel a könyvet nem ismerem.) A horrorfilmeket túlzottan nem kedvelem. A legtöbb egyszerűen nem tud lekötni. Félni nem igen szoktam rajtuk. Főleg ha abban merül ki az "ijesztgetés", hogy a sötétben valami hirtelen felbukkan egy halál hangos hangeffekttel együtt. Talán a horrorban a kivétel amit kedvelek azok a Hannibál filmek (Bár hogy horrornak soroljuk-e avagy nem az már más kérdés). Anthony Hopkins mint Hannibál szerintem fantasztikus. Turist: Forrest Gump, A rettenthetetlen, Oscar, Kelly Hősei, Utolsó mohikán, Star Wars, 12 dühös ember. Ezek valóban igen jó filmek. Bár a Star Warsból az újakat annyira nem csípem már. [ Módosítva: 2015.03.26 15:09 ] |
GabrielRex | 2015-03-26 15:32 |
A Gyűrűk Urát én is szeretem, ehhez kapcsolódva a Hobbit... Eléggé el lett húzva neki a története, szerintem 2 filmből jobb lett volna. A Sárkányvadászat is hosszú lett, meg a 3.-ban a csata... Amúgy ennek az újfajta fénykardnak a Star Wars 7-ben lehet valami értelme vagy csak azért van hogy jól nézzen ki? Mert én nem látom értelmét, hogy csináltak neki vmit ami egy markolatra hajaz, szerintem az Old School sokkal jobb. |
Kapzsi | 2015-03-26 15:39 |
Ugye a képregényben már volt egy jedi hasonló karddal, de a gyakorlati haszna szerintem elenyészik a hátrányai mögött, mert a fénykard egyik pozitívuma hogy könnyen lehet forgatni, illetve az erő segítségével ide-oda dobálni, ez a fajta markolat viszont megnehezíti a dolgot. Szerk.: a Hobbit meg több ponton is vérzett, sajnos nem csak a hosszúsága miatt [ Módosítva: 2015.03.26 15:44 ] |
vodka03 | 2015-03-26 15:51 |
Egyértelmű, hogy a szörfös ninják a legjobb film. Gondolom mindenki látta. |
Bobek2013 | 2015-03-26 16:09 |
Én is szeretem a Gyűrűk Urát.Nagyon is.Olvastam a könyveket is. Turist:Amiket fel soroltál filmeket azokat láttam meg szeretem is őket. Mame:Én olvastam a mangát belőle.De érdemes a filmet meg nézni?A könyvet majd meg probálom meg szerezni ha lehetséges. |
Mame | 2015-03-26 16:09 |
A Hobbitot olvastam és kb. semmi köze a filmhez. Főleg azért nem, mert inkább egy gyerekeknek szóló mese. Bár ha a teljes valójában mutatták volna be filmes körülmények között, akkor senki sem hasonlítaná a Gyűrűk urához. Legalábbis szerintem. De legalább Legolas ugyanolyan cuki tünde, mint a LotR-ban.^^ Szörfös ninják Mesélj róla, nem ismerem. Attila ez családi vonás nálunk, vagyis apától örököltem. Nagyapám viszont idegenlégiós volt. Felmerült bennem gimis koromban, hogy honvédelmi egyetemre megyek, de nem lett belőle semmi [ Módosítva: 2015.03.26 16:18 ] |
Aucifer | 2015-03-26 16:12 |
Szép napot mindenkinek! ^^ Úristen, megint lemaradtam, na, próbálok pótolni, úgyhogy ismét készülhettek egy regényre. XD katy18 A Truman Show-t mi középsuliba néztük anno egyik órán, és nagyon tetszett. Jim Carey-től amúgy az Ace Ventura az örök fav. XD Tom Hanks-től pedig a Pénznyelő, na, azt is milliószor megnézem, és még mindig ugyanúgy nyerítek rajta, mint először. XD Kevin Costner-től pedig nekem A jövő hírnőke, ami tetszett. Tiffus köszönöm a bókot, ami az ízlésemet illeti. ![]() ![]() DMC3-at is tervezem, Vergil már képek alapján is nagyon érdekelt mindig. Mondjuk az a rossz, hogy nyelvtudásom hiányában nem igazán értem a dolgokat, de nagyjából azért összeáll mindig a sztori, bármivel is játszom. Az mondjuk nem tiszta, hogy Neronak van-e köze Vergilhez esetleg. A Donnie Darko-t én is tervezem egy ideje megnézni, és sejtem is, melyik karakterre gondolhatsz. Ha jól emlékszem, azt hiszem, én is láttam az Elefántembert. Turist Gwyneth Paltrow-tól nemrég néztem egy filmet, ami nagyon bejött, pedig a romantikus filmek nem igazán a kedvenceim: A nő kétszer. Szerintem zseniális, tetszett a két szálon futó cselekmény. A Nightwish-es dologgal meg egyetértek, szerintem is Tarja Turunen-el volt az igazi. Mátrixból nekem csak az első rész jött be. És utálom, mikor egy japán történetet nyugati színészekkel akarnak eladni. Ezért én nem is tervezem megnézni a 47 ronint. XD Star Wars szintén klasszikus, de nekem csak az a 6 rész, ami készült belőle, amikről mostanában sokat beszéltek, hogy új filmek lesznek, azokból nem kérek. Még kiskoromban aputól el is birtokoltam a könyvét is. ![]() Bud Spencer és Terence Hill filmjei pedig klasszikusok. Azok a fantasztikus pofozkodások, és a hangeffektek, amik már jóval az ütés előtt elcsattantak. XD A Kincs, ami nincs főcímdalát rengetegszer dúdolom most is. Bobek2013 Bujtor István, a magyar Bud Spencer. Természetes, hogy rá is emlékszem, Ötvös Csöpi is felejthetetlen. A Grease pedig, jajj, de imádom azt a filmet is. Mióta rákattantam a musicalekre, főleg. Volt szerencsém már 5 musical előadásra eljutni, és alig várom, hogy újra legyen valami kisvárosunkban. ^^ Attila, üdv köreinkben, és jó látni, hogy nem csak én tudok hosszan bemutatkozni. ![]() ![]() Ismét egy rock és metál rajongó, ezért is jár a piros pont. Egyszer volt szerencsém élőben látni Deák Bill Gyulát, csápoltunk is rendesen a koncert alatt. Tavaszköszöntő rockfesztivál volt, több előadó is volt, így aztán barátnőmmel tomboltunk a Beatrice-re, P-Mobilra, és... hú, de régen volt, már nem is emlékszem, még kik léptek fel akkor. XD Szegény kutyusod nagyon sajnálom, részvétem. Bár a Hannibal filmeket nem néztem, viszont a Vörös sárkányt olvastam (szintén apumtól csórtam el), még általános isis koromban, aztán most meg dvd-im között is befigyel a film. Tök jó, hogy a nagyobb áruházakban 1000 forintokért adnak filmeket, sokszor átnyálazom őket, és így szoktam olyanokat is megvenni, amiket nem is terveztem eredetileg. Merthogy a kedvenc filmjeimet is igyekszem beszerezni. ^^ Mame, szintúgy üdv! A bunkó és nagyképű emberekkel kapcsolatban ábszolúte egyetértek! A falnak tudnék menni miattuk... A horrorfilmeket én szeretem, de párodhoz hasonlóan szintén csak jókat nevetek rajtuk. XD A Freddy vs Jason a kedvencem. És alig várom már, hogy legyen egy jó gépem, mert nagyon szeretnék egy jó kis horror játékkal is játszani, a Silent Hill-en kívül. Olvasni szintúgy imádok, falom a könyveket... már ha épp nem a rajz, vagy a kockulás köt le... az a baj, túl sok hobbim van, és ha az egyikbe belekezdek, akkor abba aztán bele is merülök rendesen. Könyveket, filmeket én is szívesen ajánlok, ha érdekel. ^^ A Battle Royale egyik kedvenc könyvem, még volt irodalomtanáromnak is kölcsönadtam, neki is tetszett. Elfogultságom miatt a filmek is tetszettek, meg is vannak a könyv mellett dvd-n is, de én is azt mondom, jobb a könyv, elvégre abból megismerhettük a szereplők hátterét, megértettük, mi motiválta őket később a gyilkolászásban, a filmekből viszont ezeket kihagyták, és csak értelmetlen mészárlást kaptunk. A film végén pedig, amit a tanár (Takeshi Kitano) levágott, hát az egy erős WTF!? érzést váltott ki belőlem. XD A 2. rész meg... annak már nem volt köze a könyvhöz, épp csak annyi, hogy amolyan folytatás/lezárás féle volt, de szintén elég érdekes... A könyvet mondjuk előbb olvastam, minthogy láttam volna a filmeket. És még az Alexandrából szereztem be, miután azt hiszem, a Mondo magazinban olvastam róla. vodka03 Szörfös ninják!!!! De régen láttam már! Imádtam, hát még a zenéjét! haganedonciii Szintén középsuliban, de én is láttam azt a Picasso-s filmet, az nekem is tetszett, jó lenne valahol megtalálni, le is tölteném. Igaz, hogy egy árva kukkot nem értettem a beszédből (a felirat is csak angol volt), bár szerencsére nem is sok beszéd volt benne, és tökéletesen meg lehetett érteni így is. [ Módosítva: 2015.03.26 16:13 ] |
Turist | 2015-03-26 16:37 |
Aucifer írta:
Szia neked is A nő kétszer. Szerintem zseniális, tetszett a két szálon futó cselekmény Ez az amiben az egyik szálon futó történetben barna hajú és a férjével marad, a másikban pedig szőke és egy másik fickóval? Nagyon rég láttam. Régen még DB kártyákat gyűjtöttünk ,meg pokemonos korongokkal játszottunk olyat mint a gombfoci. Ne legyenek nagy reményeid a mostani játékokkal kapcsolatban , Néha 1-1 jobb alkotás kijön azért. Mi az eredeti címe annak a filmnek, talán segíthetünk megtalálni. Bobek2013 Örülök, hogy értékelhető az ízlésem Mame Sosem szerettem, vagy nem is tudom. Valószínű nem gyerekként kellett volna egybe belenézni. Valami játék babára emlékszem csak aki gyilkolja az embereket. haganedonciii Mondtad a cica kávézót, rákerestem és rájöttem, nem egyről beszélünk. Amit te mondtál ott csak macsekok vannak. Én viszont erre gondoltam: http://www.zoocafebudapest.hu/kepek-videok/ Van sün,kaméleon,agáma,papagáj.. stb, akit érdekel úgyis megnézi a képeket Szerk: Linkelni még mindig nem tudok [ Módosítva: 2015.03.26 16:59 ] |
Neme | 2015-03-26 16:38 |
Hello mindenki! Kinek milyen volt a napja? Részemről én éreztem, hogy ma nem kéne felkelni ![]() Lábjegyzet: spoiler
![]() A smiley a mai napnak és nem az olvasónak szól! |
Aucifer | 2015-03-26 17:06 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Szia neked is A nő kétszer. Szerintem zseniális, tetszett a két szálon futó cselekmény Ez az amiben az egyik szálon futó történetben barna hajú és a férjével marad, a másikban pedig szőke és egy másik fickóval? Nagyon rég láttam. Régen még DB kártyákat gyűjtöttünk ,meg pokemonos korongokkal játszottunk olyat mint a gombfoci. Ne legyenek nagy reményeid a mostani játékokkal kapcsolatban , Néha 1-1 jobb alkotás kijön azért. Mi az eredeti címe annak a filmnek, talán segíthetünk megtalálni. Mame Sosem szerettem, vagy nem is tudom. Valószínű nem gyerekként kellett volna egybe belenézni. Valami játék babára emlékszem csak aki gyilkolja az embereket. Nem a férje igazából, csak a barátja, de amúgy igen, az a film. Amolyan, "mi lett volna, ha..." érzés az egész. DB kártyából is van nekem egy rakattal, evidens, hogy azt is gyűjtöttük bátyámmal, mostanra pedig az ő gyűjteménye is az enyém. A Sailor Moon-t is imádtam anno, abból mégis jóval kevesebb kártyám lett. Emlékszem, suli után együtt mentünk mindig az írószerboltba, hogy kártyákat vehessünk abból a 150 forintból, amit anyutól kajára kaptunk. ![]() A gyilkolászós baba az a Chuckie, és azt hiszem, a film címe Gyerekjáték volt talán... olyan játékbabát nem fogadnék el... meg mást se, utálom a játékbabákat, ijesztőek... XD A Picasso-s film címére nem emlékszem már, ezért sem találtam még, habár már nagyon régen próbáltam keresni, azóta nem jutott eszembe, de most, hogy eszembe juttatták, rágúglizok. Nekem amúgy bejönnek a mostani játékok is, nem játszom (még) mondjuk olyan sokkal, bár kérdés, kinek mi a sok, viszont ismerem magam már annyira, hogy ami trailerben már megtetszik, az tetszeni fog utána is. Amik felkeltették az érdeklődésem, azokat is nagyjából már beszereztem, a gond csak az, hogy ugyebár már a legtöbbet a jelenlegi gépem (Akihito, a laptop XD) nem viszi el. Ezek vannak meg: Assassin's Creed (I, II, Brotherhood, Revelations, III, IV Black Flag - utóbbi kettő gyűjtői kiadásban ), Watch Dogs (szintén gyűjtői ), Thief, The Evil Within, Devil May Cry 4, Mortal Kombat Komplete Edition (bakker, ha előbb figyeltem volna ebből az új rész megjelenését, előrendelhettem volna abból is a gyűjtőit... kell a hozzájáró Scorpion szobor!!! ) A The Evil Within megvan xboxra tesóméknak, bátyám ki is játszotta, én meg mindig mellette ültem, és végignéztem, annyira nem bírtam kivárni, hogy magam ismerkedjek meg vele, és baaaaromira bejött! Jobban izgultam szerintem, mint ő maga. XD Viszont ahogy elnéztem, fel is köthetem a gatyámat rendesen, mert baromi nehéz. XD Van még két játék, amit ha lehetne, szintén eredeti, dobozos formában megszereznék, de sajnos csak a letöltés maradt egyelőre: Prototype és a Metal Gear Rising: Revengeance [ Módosítva: 2015.03.26 17:14 ] |
Drili | 2015-03-26 17:08 |
Neme: Reggel még én is így voltam, de végül elég jóra sikeredett a napom Turist: Linkelésnél, mikor rámész, valószínűleg rossz helyre írod az oldal címét. Így kéne: [ link=ide a linket ]de azt írsz, amit akarsz[ /link ] |
Mame | 2015-03-26 17:10 |
Turist írta:
Csak nem Chucky baba?? Tőle félek, olyan bizarrrrr. Nem is láttam még a filmet/filmeket, csak képeket.Valami játék babára emlékszem csak aki gyilkolja az embereket. Anyukám is így volt, amikor kislány volt. Nem engedték neki, hogy megnézze a Belphegort, de mégis nézte. Teljesen rosszul lett tőle. a mai napig nem szereti az ilyen filmeket. |
Aucifer | 2015-03-26 17:17 |
A Rémecskékre emlékszik valaki? A kis zöld, és igen csak falánk gombócok... tüskéket lőttek és csúnya nagy, hegyes foguk volt... és szerették a husit. XD Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy ők a gombócszörnyek, és nem is nagyon lógattam le a kezem az ágyról, hátha előgurulnak valahonnan. XD Egész kicsi voltam, mikor megnéztem, nem voltam szívbajos. Anyuék elaludtak, azt néztem, amit akartam. XD [ Módosítva: 2015.03.26 17:18 ] |
Neme | 2015-03-26 17:24 |
Én egy olyasmire emlékszem talán 4-5 évesen láthattam, hogy volt egy Chuckyhoz hasonló baba, csak asszem jóval nagyobb volt. A szereplők tőle menekültek és valami penge felvágta ennek a babának a kezét és az orra alatt. Ez utóbbi a legemlékezetesebb amire emlékszem belőle. Ezen tengernyi információ alapján kíváncsi vagyok tudja-e valaki a film címét |
Aucifer | 2015-03-26 17:31 |
Neme írta:
Én egy olyasmire emlékszem talán 4-5 évesen láthattam, hogy volt egy Chuckyhoz hasonló baba, csak asszem jóval nagyobb volt. A szereplők tőle menekültek és valami penge felvágta ennek a babának a kezét és az orra alatt. Ez utóbbi a legemlékezetesebb amire emlékszem belőle. Ezen tengernyi információ alapján kíváncsi vagyok tudja-e valaki a film címét Hmm... ez nem rémlik, viszont a Szellemírtókat sikeresen eszembe juttatta, csak abba a Habcsókember volt. XD XD |
Turist | 2015-03-26 17:43 |
Aucifer írta:
Naná Amíg nem változott át annak a szempárnak nem lehetett ellenállni, én is megetettem volna.A Rémecskékre emlékszik valaki? A kis zöld, és igen csak falánk gombócok... tüskéket lőttek és csúnya nagy, hegyes foguk volt... és szerették a husit. XD Kiskoromban mindig azt mondtam, hogy ők a gombócszörnyek, és nem is nagyon lógattam le a kezem az ágyról, hátha előgurulnak valahonnan. XD Egész kicsi voltam, mikor megnéztem, nem voltam szívbajos. Anyuék elaludtak, azt néztem, amit akartam. XD Azt hittem rájuk is azt mondod, hogy szívesen örökbe fogadnál egyet. AC nem jött be valamiért uncsi volt. Viszont a Black Flag Karib tenger kalozók, nameg VITORLÁSHAJÓK . Imádom a vitorlásokat. Mame passz, nem is merek rágondolni. Anyukádat pedig megértem. Drili : köszi, legközelebb megpróbálom [ Módosítva: 2015.03.26 18:01 ] |
Aucifer | 2015-03-26 18:05 |
Turist írta:
Naná Amíg nem változott át annak a szempárnak nem lehetett ellenállni, én is megetettem volna. Azt hittem rájuk is azt mondod, hogy szívesen örökbe fogadnál egyet. AC nem jött be valamiért uncsi volt. Viszont a Black Flag Karib tenger kalozók, nameg VITORLÁSHAJÓK . Imádom a vitorlásokat. Nem, azokat inkább nem fogadnám örökbe. XD Amúgy se lenne hely már az állatkertem, a sárkányaim, az alienem, a predatorom, a vérfarkasom, az unikornis és pegazus duóm mellett... Én imádom az AC-t, főleg a II. részt. ^^ Szerk.: (már a sokadik XD) Most nézem amúgy, ebbe a zoocaféba egyszer el kell jutnom! ![]() [ Módosítva: 2015.03.26 19:03 ] |
Turist | 2015-03-26 19:39 |
Aucifer írta:
Van róla pár cikk neten, hogy néz ki. Az árát azért megérik , Gondolom nem egyszerű beszerezni engedélyeket, meg etetni minden állatot. Nem tudok arról hogy Pesten kívül merre lehet ilyen, de ha már úgyis arra mész Most nézem amúgy, ebbe a zoocaféba egyszer el kell jutnom! Az unikornisod könnye meggyógyítja a betegséget, és a pegazus tud repülni? Felülnék egy körre [ Módosítva: 2015.03.26 19:52 ] |
Aucifer | 2015-03-26 20:01 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Van róla pár cikk neten, hogy néz ki. Az árát azért megérik , Gondolom nem egyszerű beszerezni engedélyeket, meg etetni minden állatot. Nem tudok arról hogy Pesten kívül merre lehet ilyen, de ha már úgyis arra mész Most nézem amúgy, ebbe a zoocaféba egyszer el kell jutnom! Az unikornisod könnye meggyógyítja a betegséget, és a pegazus tud repülni? Felülnék egy körre Igen, az adott linken megnéztem szinte mindent, és hát az áraiktól egy kis időre kiütöttem magam, nemrég keltem fel a padlóról. De tény, hogy nem éppen olcsó állatok vannak ott, meg amúgy nagyon szép, igényes az egész helység kialakítása. Bizony, az unikornisom bármilyen betegséget meggyógyít, és még a pegazusomra is felülhetsz... de még én is felülnék, ha valóban lenne nekem itthon. ![]() |
ViharTáncos | 2015-03-26 20:02 |
Oh a kánya vigye hogy csak most leltem meg ezt topicot ahol van élet. ^^ Sziasztok |
Aucifer | 2015-03-26 20:11 |
ViharTáncos írta:
Oh a kánya vigye hogy csak most leltem meg ezt topicot ahol van élet. ^^ Sziasztok Szervusz! |
Turist | 2015-03-26 20:12 |
Aucifer írta:
Viszont az én pegazusom tuti, hogy fekete lenne, és úgy nézne ki, mint a fríz lovak, csak szárnyakkal. Vegyél kettőt, meg kaját nekik. Vállalom a napi gondozást meg az elszállásolást Városban úgy sem éreznék jól magukat, hidd el nálam jó helyen lennének Bele sem merek gondolni mennyibe kerülhet egy fajtiszta. Persze bármilyen lesz szeretni fogom. ViharTáncos : Haliho [ Módosítva: 2015.03.26 20:14 ] |
Drili | 2015-03-26 20:15 |
Szia Zoo cafe *o* A másik ilyen nagy találmány a szeretet kávézó. Kéne ilyen Magyarországra is. Mondjuk minden nagyvárosba, egy-egy hangulatos belsőudvarban vagy tetőtérben. |
Turist | 2015-03-26 20:31 |
Drili írta:
Szia Zoo cafe *o* A másik ilyen nagy találmány a szeretet kávézó. Kéne ilyen Magyarországra is. Mondjuk minden nagyvárosba, egy-egy hangulatos belsőudvarban vagy tetőtérben. Az ötlet nagyon jó, de félek, ebben az országban nem lenne jövője. "Michal Wolny csoportja ingyen kapták meg a helyet – kulturális és szociális működésre." Melyik önkormányzat adná oda ingyen, bérleti díj nélkül. Nem egyszer hallani lehetett róla, hogy nem használtak egy helyet semmire teljesen lelakott volt, de amint valakinek ötlete volt vele, egyből azt mondták, hogy nem kisfiam, az a miénk, fizess érte. Azt is eltudom képzelni, hogy az emberek elkezdenének azon veszekedni kinek van több joga ott lenni, mert az ő "ajándéka" drágább a másiknál. De a pesszimizmuson túl, önkéntesek biztosan lennének, akik szívesen foglalkoznának vele. Engem érdekelne. Ui ismét.. : Saját gépről nem lehet feltölteni képet? [ Módosítva: 2015.03.26 20:33 ] |
Drili | 2015-03-26 20:38 |
Képfeltöltés.hu, onnan meg linkeled ide |
ViharTáncos | 2015-03-26 20:58 |
köfi mindenkinek ![]() Drili írta:
Szia Zoo cafe *o* A másik ilyen nagy találmány a szeretet kávézó. Kéne ilyen Magyarországra is. Mondjuk minden nagyvárosba, egy-egy hangulatos belsőudvarban vagy tetőtérben. Ez szerintem is jó ötlet még Budán kicsit normálisabb környéken talán még jövője is lenne... De biztos igen zötyögős lenne az út odáig az itthoni "terepviszonyok" között. |
Bobek2013 | 2015-03-26 21:12 |
Szia ViharTáncos Szerintem is jó ötlet nekem tetszik. |
A.W. | 2015-03-26 21:35 |
Amúgy lenne egy kényes zavarbaejtően kellemetlen kérdésem. Az "Off-o-Tér" topik nem lenne beszélgetésekre alkalmas, vagy szimplán nem tetszik a neve? Ugyan ezen célra volt megnyitva, hogy az emberek bármiről beszélgessenek, és ahogy látom, azért már az egymás megismerésétől eltért a téma. Egyáltalán nem zavar hogy ideirkáltok, csak akkor így semmi értelme kettő ugyan olyan témát fenntartani, és vagy az egyikbe, vagy a másikba írogatni kb ugyanazt, később meg jön a szöveg hogy "kipusztult a topik", "senki nem válaszol" stb. Csak arra akarok rávilágítani, hogy "vagy az egyik, vagy a másik", de legyen eldöntve. :/ |
desirous | 2015-03-26 21:40 |
Ugyan, AW, négy pedofil-csoportterápia mellé befér a beszélgetősből is kettő. ¯\_(ツ_/¯ |
Mizuame | 2015-03-26 21:42 |
Én is agyaltam ezen, aztán igaz, tegnap óta nem követem mi van, úgyhogy nem tudom mennyire ment el a téma, viszont az off-o-térbe tényleg mindennel kapcs irogatnak, ami lehet megzavarná a lelkes ismerkedésben a többieket~ |
Turist | 2015-03-26 21:58 |
A.W. írta:
Amúgy lenne egy kényes zavarbaejtően kellemetlen kérdésem. Az "Off-o-Tér" topik nem lenne beszélgetésekre alkalmas, vagy szimplán nem tetszik a neve? Ugyan ezen célra volt megnyitva, hogy az emberek bármiről beszélgessenek, és ahogy látom, azért már az egymás megismerésétől eltért a téma. Egyáltalán nem zavar hogy ideirkáltok, csak akkor így semmi értelme kettő ugyan olyan témát fenntartani, és vagy az egyikbe, vagy a másikba írogatni kb ugyanazt, később meg jön a szöveg hogy "kipusztult a topik", "senki nem válaszol" stb. Csak arra akarok rávilágítani, hogy "vagy az egyik, vagy a másik", de legyen eldöntve. :/ 1: Itt legalább értelmes emberek vannak, ott nem tudom sose jártam arra. 2: Mi az hogy legyen eldöntve hova írok? Ugye rosszul érzem hogy megakarod szabni, hogy hova írunk? 3: Nem érdekel a másik topicban ki miért sír. 4: Azt hiszen nem a te előjogod eldönteni egy topic létjogosultságát ezen a fórumon, arra vannak az adminok. 5: Engedtessék már meg, hogy jól érezzük magunkat így ahogy vagyunk, köszönöm. [ Módosítva: 2015.03.26 22:00 ] |
Gerey | 2015-03-26 22:08 |
ez nagyon bölcs |
Drili | 2015-03-26 22:08 |
Nyugi A.W. akkora troll, hogy mindenbe beleköt. Egyszerűen nem kell vele foglakozni.^^ |
matsurao | 2015-03-26 22:09 |
Turist írta:
A.W. szerintem arra céloz, hogy a topic kissé eltért az eredeti koncepciótól, és lett belőle egy Off-o-Tér 2.0.
. |
Mizuame | 2015-03-26 22:18 |
Turist írta:
A.W. írta:
.... 1: Itt legalább értelmes emberek vannak, ott nem tudom sose jártam arra. 2: Mi az hogy legyen eldöntve hova írok? Ugye rosszul érzem hogy megakarod szabni, hogy hova írunk? 3: Nem érdekel a másik topicban ki miért sír. 4: Azt hiszen nem a te előjogod eldönteni egy topic létjogosultságát ezen a fórumon, arra vannak az adminok. 5: Engedtessék már meg, hogy jól érezzük magunkat így ahogy vagyunk, köszönöm. Ha ilyen hisztiket vágsz ki, akkor főleg nem lesz többé ez a topic, veszekedésre eddig egy topicot sem tartottak fent Van alapja a kérdésének és tök normálisan tette azt fel, szóval nem értem mi bajod... Ha tényleg ennyire eltértek a témától, akkor valószínűleg nincs sok értelme, viszont lehet a későbbiekben szívesen csatlakoznának be emberek ismerkedni, ami az offzoneban már nem olyan könnyű. Am a topic úgy lett nyitva, hogy akár püben vagy máshol is lehet folytatni az ismerkedést, ha pár sor után megkedveltél valakit.. [ Módosítva: 2015.03.26 22:20 ] |
Ni-san | 2015-03-26 22:18 |
Turist írta:
1: Itt legalább értelmes emberek vannak, ott nem tudom sose jártam arra. 2: Mi az hogy legyen eldöntve hova írok? Ugye rosszul érzem hogy megakarod szabni, hogy hova írunk? 3: Nem érdekel a másik topicban ki miért sír. 4: Azt hiszen nem a te előjogod eldönteni egy topic létjogosultságát ezen a fórumon, arra vannak az adminok. 5: Engedtessék már meg, hogy jól érezzük magunkat így ahogy vagyunk, köszönöm. Bocsi,de te enyhe fogalom zavarba vagy. Talán látogass el oda is.Minek írod, hogy "itt legalább " ha még a másikba nem is voltál?Logika? (JAJ! Lemaradt,hogy 1.) Szerintem A.W (ka) nem akart meg szabni senkinek semmit csak egy szimpla kérdést tett fel amire lehetett volna kicsit kedvesebben is válaszolni. De igazad van a legjobb védekezés a támadás. (JAJ! itt meg az,hogy 2.) Aha , oké, jó ez se érdekelt senkit. (Ez ugye a 3.) Ugye itt megint fogalom zavar lép fel. Ő csak a véleményét írta, nem pedig létjogoultságot akart eldönteni. (Mennyinél is járunk? Ja! 4.) Senki nem akarta ám megtíltani,hogy ne érezzétek jól magatokat, Szívesen. (Ahhh... legyen 18 , mert az olyan szép szám. ) |
katy18 | 2015-03-26 22:20 |
Sziasztok! Végre nyugiban itthon Személyes véleményem az, hogy nem tértünk el a témától, mivel mindenki a saját véleményét és álláspontját mondja el, ami elősegíti, hogy jobban megismerjük egymást. Kövezzetek meg, de nekem a Gyűrűk Ura nem jött be. Legalább is a film, mivel csak ahhoz volt szerencsém. Bár olvasás és filmek terén én is a fantasyt részesítem előnyben, de valahogy még nem sikerült rávennem magam, hogy nekiálljak elolvasni Amúgy mostanában valamiért a poszt apokaliptikus vagy anti-utopisztikus könyvek kötnek le. Pl.: Catherine Fisher - Incarceron, Veroniva Roth - A Beavatott. Elolvastam Az Éhezők viadalát is, de abban a főszereplő hölgyet fel akartam pofozni. XD |
Aucifer | 2015-03-26 22:48 |
Na, na, tényleg ne vitázzatok, gyerekek. Szerény véleményem szerint maradhatna mindkét topic, hiszen az Off-o-tér-be valóban mindennel kapcsolatban megy a csevej, és bár itt is mindenről megy, az igaz, de ezek mind-mind az ismerkedéshez tartoznak, az itteni, chat-szerű írogatásokból apránként ismerjük meg egymást, ki mit szeret, miről mi a véleménye, tehát szerintem lényegében egyáltalán nem tértünk el a témától. Ráadásul most ebben a pár napban, mióta elkezdtük az írogatást, én is egész kellemesen éreztem magam, egészen családiasnak tűnt a légkör. Persze tény, hogy minden az adminokon múlik, jóváhagyják-e a dolgot. És valóban, PÜ-ben is lehet folytatni az ismerkedést, de ott ugyebár egyszerre csak egy embernek tudsz írogatni, amit a másik, aki számára szintén publikus lenne, és akivel szintén elcseverészünk, az meg nem látja. És hát kinek van kedve folyton ctrl c+ctrl v-vel másolgatni a PÜ-ket, közben szerkesztgetni, hiszen nem feltétlen egy az egyben szeretnéd ugyanazt a szöveget a másiknak is küldeni, főleg, ha már azt sem érti, miről is beszélt már a harmadik, negyedik, stb. féllel. A chat is alkalmas a kötetlen cseverészésre, de mint már korábban kitárgyaltuk, az megint egy kicsit más, és macerásabb, meg nem lehet már úgy visszaolvasni. Főleg úgy, ha valaki fél napig, vagy akár napokig nem járt a környéken, az könnyen lemarad... de itt visszanézhet bármit. Tehát úgy gondolom, elég egyértelmű a kérdés: mindkét említett topicnak van értelme. [ Módosítva: 2015.03.26 22:50 ] |
Turist | 2015-03-26 22:49 |
katy18 írta:
Sziasztok! Végre nyugiban itthon Személyes véleményem az, hogy nem tértünk el a témától, mivel mindenki a saját véleményét és álláspontját mondja el, ami elősegíti, hogy jobban megismerjük egymást. Kövezzetek meg, de nekem a Gyűrűk Ura nem jött be. Legalább is a film, mivel csak ahhoz volt szerencsém. Bár olvasás és filmek terén én is a fantasyt részesítem előnyben, de valahogy még nem sikerült rávennem magam, hogy nekiálljak elolvasni Amúgy mostanában valamiért a poszt apokaliptikus vagy anti-utopisztikus könyvek kötnek le. Pl.: Catherine Fisher - Incarceron, Veroniva Roth - A Beavatott. Elolvastam Az Éhezők viadalát is, de abban a főszereplő hölgyet fel akartam pofozni. XD Van aki ezt nem érti meg Gyűrűk ura jó volt hisz vannak benne törpök , A kedvenc fantasy fajom, élnek vagy inkább iszogatnak nyugodtan, amíg valaki beléjük nem köt. Aztán előkerül egy balta, meg még egy és mégegy Legutóbb azthiszem a Guild Wars : A végzet peremét olvastam el, kicsit unalmas volt a közepétől. Az Ascalon kísértetei viszont klassz és izgalmas végig. |
Aucifer | 2015-03-26 22:55 |
Könyvekből most én is nagyon rákaptam a fantasysebb témára, különösen, ha csuklyás alakok, meg orgyilkosok vannak benne. Az Árnyorgyilkos trilógia, az Éjangyal trilógia sorba kedvencek lettek, aztán ott a Hollóárnyék trilógia, de a legnagyobb favoritom könyvben a Széthullott Birodalom trilógia lett, Honorous Jorg Ancrath pedig minden idők legkedvencesebb karakterem lett az olvasmányaimból. ![]() Meg hát az adatlapomon fent van minden (jó, majdnem minden) kedvencem, akár film, akár zene, vagy anime/manga. |
Kapzsi | 2015-03-26 23:07 |
A Hollóárnyék trilógiára nagyon kíváncsi vagyok, de annyi jó könyvet el kéne olvasni Murakamit olvasok épp', tök jó meg minden, csak nem az a hatásvadász-típus és ez miatt könnyebben lerakom a könyvet egy-egy fejezet után [ Módosítva: 2015.03.26 23:10 ] |
Aucifer | 2015-03-26 23:17 |
Kapzsi írta:
A Hollóárnyék trilógiára nagyon kíváncsi vagyok, de annyi jó könyvet el kéne olvasni Murakamit olvasok épp', tök jó meg minden, csak nem az a hatásvadász-típus és ez miatt könnyebben lerakom a könyvet egy-egy fejezet után Ne csüggedj, nekem is, ahelyett, hogy lassan mindent kihúzhatnék a listámról, az egyre csak bővül inkább. De eddig tényleg jónak ígérkezik a Hollóárnyék, a héten rendeltem elő a 2. kötetet, A Várúr-t. |
katy18 | 2015-03-26 23:22 |
Úristen! Mennyi érdekesnek ígérkező ajánlat(könyv)! Én meg nem rendelkezem elegendő idővel :S Mindjárt megszakad a szívem :'( |
Aucifer | 2015-03-26 23:23 |
katy18 írta:
Úristen! Mennyi érdekesnek ígérkező ajánlat(könyv)! Én meg nem rendelkezem elegendő idővel :S Mindjárt megszakad a szívem :'( Időből nekem is jöhetne több. |
Turist | 2015-03-26 23:24 |
Miről szólnak ezek a könyvek és milyen korszakban játszódnak? Erről a Széthullott birodalomról már halottam jókat. Kár hogy gépen utálok olvasni. El is felejtettem olyan rég olvastam, Han Solo történetét, mielőtt az lett aki. Csak a 3-ik részt sose találtam sehol. Biztos vannak páran akiknek ismerős a vámpír klán regények, abból is valahogy az utolsó kettőt nem sikerült elolvasni. AZ idő mindig probléma, jelenleg is 2 könyvbe kezdtem bele, de nem tudom mikor fejezem be. Az egyik a Witcher: Az utolsó kívánság, amit furcsamód nem találtam érdekesnek. Lehet furának találjátok, de nagy klasszikusokat nem olvastam, de nem tudom mikor tudnám pótolni Olyanok vannak a listámon mint a Bűn és bűnhődés, Szerelem kolera idején, 1984. [ Módosítva: 2015.03.26 23:31 ] |
vodka03 | 2015-03-26 23:30 |
Tegnap ettem egy kis szilvás gombócot illetve némi tökmagot és 3 napja fosok. Ennek nem örülök, gondolom ti sem. |
Aucifer | 2015-03-26 23:37 |
Turist írta:
Miről szólnak ezek a könyvek és milyen korszakban játszódnak? Erről a Széthullott birodalomról már halottam jókat. Kár hogy gépen utálok olvasni. El is felejtettem olyan rég olvastam, Han Solo történetét, mielőtt az lett aki. Csak a 3-ik részt sose találtam sehol. Biztos vannak páran akiknek ismerős a vámpír klán regények, abból is valahogy az utolsó kettőt nem sikerült elolvasni. A vámpír klán regényeket emlékszem, még a volt párom olvasta, mutatta is nekem, bár hiányos volt neki, pár kötet hiányzott. A Széthullott Birodalom pedig egyszerűen fantasztikus, és bár számítottam arra, hogy az lesz a végén, ami, azért én még mindig nagyon sajnálom, hogy úgy lett vége, ahogy... Én szívből ajánlom, nem bírtam letenni. Tetszett a főhős... khm, inkább antihős karaktere, az, hogy párszor szívesen bemostam volna neki, akkora egy kegyetlen, mocsok dög volt, de aztán apránként, ahogy róla is derültek ki dolgok, egyre jobban megkedveltem, és úgy voltam vele, nem is olyan gonosz, mint amilyennek próbálta láttatni magát. ![]() ![]() A többi trilógia is inkább a tipikus, középkori környezet, ármányok, cselszövések, különleges képességű hősök. Túl hosszú lenne, ha most mindegyikről írnék, és félő, hogy elspoilerezném. ![]() Ha jól veszem ki a szavaidból, te akkor nem igazán ruháznál be könyvekre, inkább gépen olvasol, ha egyáltalán rászánod magad? Én mondjuk egyik könyvemet sem bántam meg ezidáig. Ráadásul a borítója is annyira tetszik mindegyiknek. ![]() ![]() ![]() vodka03 Hát, ez szarügy. Szó szerint. Szarügy. ![]() ![]() (Na, megint éjfél lesz nemsoká, a mobilom mindjárt csörög, úgyhogy elteszem magam holnapra. Jó éjt! ) [ Módosítva: 2015.03.26 23:42 ] |
katy18 | 2015-03-26 23:43 |
Turist! Az 1984-et csak ajánlani tudom. Eléggé illik a mai eseményekhez az a könyv. |
Turist | 2015-03-26 23:45 |
Aucifer írta:
Ha jól veszem ki a szavaidból, te akkor nem igazán ruháznál be könyvekre, inkább gépen olvasol, ha egyáltalán rászánod magad? Pont fordítva Egyrészt szeretem kézben tartani a könyvet, kifeküdni az udvarra és olvasni. Másrészt nemcsak nem szeretek, de nem is tudnék gép előtt olvasni, nagyon hamar elfárad a szemem elkezd fájni stb. Könyveket szívesen veszek. Köszönöm szépen a leírást. Nem szeretem a Happy endet. Viszont azt igen, ha a főhős gonosz, vagy meghal. Esetleg, ha kiderül hogy az egész világképe egy manipuláción alapszik. Jóéjt katy18 Tudom vázlatosan miről szól a könyv, érdekel is a téma. Több éve el akarom olvasni, nem tudom miért nem jött még össze. [ Módosítva: 2015.03.26 23:50 ] |
Aucifer | 2015-03-26 23:49 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Ha jól veszem ki a szavaidból, te akkor nem igazán ruháznál be könyvekre, inkább gépen olvasol, ha egyáltalán rászánod magad? Pont fordítva Egyrészt szeretem kézben tartani a könyvet, kifeküdni az udvarra és olvasni. Másrészt nemcsak nem szeretek, de nem is tudnék gép előtt olvasni, nagyon hamar elfárad a szemem elkezd fájni stb. Könyveket szívesen veszek. Köszönöm szépen a leírást. Nem szeretem a Happy endet. Viszont azt igen, ha a főhős gonosz, vagy meghal. Nagyon helyes, én is jobban szeretem kézbe venni a könyveket. Imádom a friss könyvillatot, és kényelmesebb is úgy olvasni, mint a gép előtt görnyedve, aztán a szemed majd kifolyik a monitor fényétől... Én szeretem, ha boldog a vég, bár tudom, hogy nem minden storyhoz passzolna a Happy End, és hát a Tövisek Császára (A Széthullott Birodalom befejező kötete) is megkövetelte, hogy ne legyen vidámság. Ettől életszagúbb is volt az egész. És marhára élveztem itt, hogy nem a szokványos főszereplőt kaptuk, aki maga a kedvesség, tiszta szívű, erős, esetleg olykor töketlen harcos. Na, de tényleg megyek feküdni. [ Módosítva: 2015.03.26 23:50 ] |
bimi96 | 2015-03-27 05:12 |
robert e. howard novellak. azokban van idonkent eleg kemeny befejezes a fohosok sem a legszokvanyosabb jofiuk, altalaban barbarok. bar mondjuk ez a dark fantasy mufajra amugy is jellemzo |
ViharTáncos | 2015-03-27 06:08 |
AW-t értem miért írta amit írt de én az Off-o-tért jöttem és tudom hogy évek óta döglődik vagy egymás rugdosása néha felpezsdíti az álló vizet szal nem valami jó hely. Az ismerkedés belefér az is hogy saját gondolatainkról beszélgetünk, ha pedig jó a társóság ami első ránézésre tényleg igaznak tűnik miért kell a többi topickal foglalkozni ha ez működik? Ne szkanderozzatok ezen nincs semmi értelme. Mondoconra megy ki majd valaki? [ Módosítva: 2015.03.27 6:09 ] |
A.W. | 2015-03-27 12:05 |
Nekem aztan holt mindegy, ki hova ir csak akkor ne legyen siras belole ha esetlegesen a topik zarolva lesz mert erre a celra ott az offtopik es meg rajta kivul valami harom fele ismerkedos ami kb semmiben sem kulonbozik ettol. Majd idovel ez is kipusztul, vagy sem, aztan valaki megint nyit egy ilyen topikot. Reszemrol ennyi volt a gondolatom. :/ Annak meg kulonosen orulok hogy mai napig leteznek olyan emberek ezen a forumon akik azt sem tudjak mi a koveteles, mi a kerdes es jonnek a szokasos klise szoveggel amit jellemzoen altalaban az erzekenylelku hisztis tizenketto evesek szoktak irogatni. :/ Nyilvan nincs min csodalkozni ha ez a forum is kipusztult. |
Turist | 2015-03-27 12:09 |
Aucifer írta:
Meg vagyok dicsérve, büszkének érzem magam A könyvespolcomon van vagy 100 különböző stílusú könyv, nem csak regények. Régen mikor suliba jártam vettem néha-néha egyet 500 forintért. Meg innen onnan összegyűlt. Nagyon helyes, én is jobban szeretem kézbe venni a könyveket. Most hogy látom bimi96 avatarját, eszembe jutott, hogy nekem Alucard megtestesíti nagyjából a tökéletes főhőst ViharTáncos Szoktál járni, szerinted van értelme? Két éve a nyárin voltam, lehet hogy az volt az utolsó. A szervezés pocsék volt, 9-re odaértem és vártam 40 percet a sorban. 3 ember adta a jegyeket 2 kapun, kb 500+ embernek. Az egyik szervező, közben kijött, hogy aki a cosplay versenyre jelentkezett jólenne beengedni, mert nevezni kellene. Nem emlékszem mennyi program volt, kb3 a főszínpadon kívül. Az árak magasak, hőség volt, nem mindenki tudott árnyékban ülni. Az egyetlen értelmesebb műsor a cosplayesek, táncosok, voltak. Rengeteg technikai hiba volt, a programok csúsztak.. stb. Szóval nincs jó emlékem róla, azóta lehet már más. Szerk: nyilván egy alapján nem lehet megítélni, és nem tudom milyen háttérrel rendelkeznek, de csalódott voltam, hogy a pénzemért ennyit kaptam csak. Az aláírásodból az a kép miből van? [ Módosítva: 2015.03.27 13:15 ] |
Kubica | 2015-03-27 12:14 |
Ávííícsíííííí Te élsz még? |
desirous | 2015-03-27 13:23 |
katy18 írta:
Turist! Az 1984-et csak ajánlani tudom. Eléggé illik a mai eseményekhez az a könyv. Tényleg jó könyv, bár kétlem, hogy bármi köze lenne a mai dolgokhoz, max. azok szemében, akik mániákusan összeesküvés-elméleteket szőnek. Viszont, ha disztópikus jövőről szóló könyv kell, ami egyre több szempontból releváns, akkor Robert Huxley Szép új világ könyvét annál inkább tudom ajánlani. [ Módosítva: 2015.03.27 13:25 ] |
riflemann | 2015-03-27 13:48 |
desirous írta:
Az Aldous Huxley, de a könyv tényleg jó.
Viszont, ha disztópikus jövőről szóló könyv kell, ami egyre több szempontból releváns, akkor Robert Huxley Szép új világ könyvét annál inkább tudom ajánlani. |
Turist | 2015-03-27 14:00 |
desirous és riflemann köszönöm, rég kerestem valami ilyesmit, de hogy mikorra lesz meg |
desirous | 2015-03-27 14:04 |
riflemann írta:
desirous írta:
Az Aldous Huxley, de a könyv tényleg jó.Viszont, ha disztópikus jövőről szóló könyv kell, ami egyre több szempontból releváns, akkor Robert Huxley Szép új világ könyvét annál inkább tudom ajánlani. Jah, bocsi, rosszul emlékeztem. ^^" |
Drili | 2015-03-27 14:40 |
ViharTáncos írta:
Én megyek egy barátnőmmel a tavaszira, de nem hiszem, hogy (enyhén) lökött tinilányok társaságában jól éreznéd magad.^^Mondoconra megy ki majd valaki? Ha már ennyire megy ez a könyv téma, nem tudtok esetleg valami Örkény novellákra hajazó sztorit mondani? Vagy ott van még a "Mesék amelyek rosszul végződnek" c. könyv. Ahhoz hasonló is jöhetne. |
desirous | 2015-03-27 14:41 |
Hm, ha már novellák, akkor a két kedvencem: http://youmightfindyourself.com/post/22131227213/on-seeing-the-100-perfect-girl-one-beautiful http://www.multivax.com/last_question.html [ Módosítva: 2015.03.27 14:41 ] |
Aucifer | 2015-03-27 15:26 |
Turist írta:
Meg vagyok dicsérve, büszkének érzem magam A könyvespolcomon van vagy 100 különböző stílusú könyv, nem csak regények. Régen mikor suliba jártam vettem néha-néha egyet 500 forintért. Meg innen onnan összegyűlt. Most hogy látom bimi96 avatarját, eszembe jutott, hogy nekem Alucard megtestesíti nagyjából a tökéletes főhőst Nekem is elég szép számmal gyűlnek a könyveim, de hát sajna manapság már nem nagyon lehet 500 forintokért könyvet kapni. XD Nagyon felmentek az árak mindenhol, így a könyveknél is. Nem baj, mert ha nagyon kell valami, így is, úgy is megveszem, sokáig úgysem tudok ellenállni. XD Alucard pedig egyik kedvenc karakterem. desirous A Szép új világ nálunk kötelező olvasmány volt 11. osztályban. 11-től új irodalom tanárunk lett, és ő nem a megszokott kötelezőket adta fel olvasásra (12-ben pedig a Csirkefej volt a kötelező, bár azt nem olvastam már el, de úgy rémlik, jó sok káromkodás volt benne XD). Mondjuk nekem ez nem jött be, alig vártam, hogy a végére érjek, de muszáj volt átrágnom magam rajta, nem akartam egyest. XD Imádtam mindig is olvasni, de a kötelező olvasmányokat többnyire utáltam. Jobb szeretek magamtól könyvet olvasni, ha én választhatom ki, attól függően, mennyire tesz kíváncsivá. Általában (főleg mostanság) mindig a borítót nézem először, milyen kép van rajta, utána a tartalmát szoktam elolvasni, miről is szól a könyv, aztán az utolsó lapokba is bele szoktam olvasni, és ha ezek együttesen felkeltik az érdeklődésem, akkor szoktam aztán belevágni az olvasásába. [ Módosítva: 2015.03.27 15:31 ] |
haganedonciii | 2015-03-27 16:50 |
fuha, jó pár körből kimaradtam, ahogy elnézem XD de ha már könyvekről van szó: a fantasy vonalnak ajánlanám Patrick Rothfuss Királygyilkos krónikáját (átfutottam az eddig írtakat, nem találkoztam a nevével ^^), eszméletlen jó, és nem egyszer zokogtam rajta, pedig könyveken azért annyira nem szoktam ^^ de mondjuk nagyon szeretem még GRRMartint, nyilvánvaló, miért meg Philipp Pullman szintén fantasy trilógiáját (Sötét anyag trilógia) de egyébként tökre nincs időm olvasni, amit eléggé sajnálok (meg nincs fürdőkádam, amiben eltespedhetnék és olvashatnék közben) meg szeretném megírni a magam regényét, idővel :3 meg ha már kötelezők: életem legszürreálisabb regény-élményét Bodor Ádám: Sinistra-körzete okozta. a mai napig nem tudom hova tenni és felfogni, de szerintem egy zseniális könyv lehet, hogy már nem kapcsolódok a témához, gomenne, de ma kicsit kivagyok az élettől és nem fogom fel a történéseket XD [ Módosítva: 2015.03.27 16:52 ] |
Aucifer | 2015-03-27 17:02 |
haganedonciii írta:
lehet, hogy már nem kapcsolódok a témához, gomenne, de ma kicsit kivagyok az élettől és nem fogom fel a történéseket XD Ne aggódj, kapcsolódik még. Meg jó tudni, hogy nem csak én tudok lemaradni innen, bár tény, hogy én sem csak ezt az egy oldalt nézem, és nyomogatom az F5-öt. XD Aztán mire újra idenézek, mindig akad mit bepótolni. XD |
Turist | 2015-03-27 17:17 |
haganedonciii írta:
Semmi gond, jó újra látni lehet, hogy már nem kapcsolódok a témához Gondolom sokaknak van ötlete regényre, mangára, akár több is. Elrejtem, nehogy valakinek gond legyen a történet. Vagy csak nem akar spoilert az 50 év múlva elkészülő művekről spoiler
![]() Nekem az egyik az középkori környezet, semmi fantasy vagy mágia. Arról szólna, hogy a főhőst és csapatát ráveszi egy nő, hogy segítsenek neki majd a végén mindet elárulja. A másik egy Cyberpunk, disztópikus világ ahol nyilván minden be lenne kamerázva Egy önálló város a határ mentén, aki a bevándorlókat azonnal rabszolgának állítaná. Saját városi rendőrséggel, akik ott helyben végre is hajtanák az ítéletet. Mindkettőhöz lenne még mit írnom, de majd máskor GRRMartin : A trónok harcán alapuló mű miatt? Csak a sorozatot követtem eddig. Aucifer : Olyan irodalom tanárom volt sajna, aki majdnem teljesen meg is utáltatott mindent ami ehhez tartozik. Olvasd el ezt-azt, a könyvben le van írva az elemzés stb.. nagyon "érdekes" volt. Semmi olyan könyvet nem kellett olvasnunk ami talán érdekes is lett volna. Így a leghosszabbak a néhány 10 oldalas művek voltak amiket el is olvastam. Érdekes volt mikor bejött a másik irodalom tanát és csak nézett, hogy erről vagy arról miért nem tudunk semmit. (Amúgy a töri tanár pont ellentéte volt, érdekesen magyarázott, beszélni lehetett olyanról is ami nem volt tananyag, meg is szerettem ) [ Módosítva: 2015.03.27 17:31 ] |
haganedonciii | 2015-03-27 18:08 |
Turist írta:
GRRMartin : A trónok harcán alapuló mű miatt? Csak a sorozatot követtem eddig. a sorozat alapul a könyveken, legalábbis eddig, mivel Martin lusta folytatni, az újabb évad már nem annyira követi a könyveket... mondjuk én nem néztem, csak a 2. évadig, utána valahogy lemaradtam XD és a könyveket se mostanság olvastam, de az biztos, hogy érdemes nekiesni egyszer, mert baromi jók. ötleteim nekem is vannak ezerrel, sajnos lusta vagyok leírni őket, ezért a legtöbbjük el is száll... de ha már itt tartunk, én valami jó kis steampunk környezetre alapoznék, telepakolva fantasyval, mert anélkül nem élet az élet ^^ aztán kitudja, mi lesz ebből :/ de ez a cyberpunkos egész érdekesnek tűnik már így 2 mondatból is |
Aucifer | 2015-03-27 18:53 |
Turist Az irodalom órákon én konkrétan semmit sem értettem, egyszerűen hülye voltam hozzá, és szétuntam az agyam... Az a sok elemzés, különösen ugye a verselemzések, mennyi mindent bele tudtak magyarázni a sorokba, aztán közben meg ki tudja, mi is zajlott le az író fejében. ![]() ![]() ![]() Mint mondtam, túl sok ötletem van, hogy ezt mind leírjam, meg hátha lenyúlná valaki az ötletem. Arról nem is beszélve, hogy egy-két kivétellel mind yaoi témájú. Az egyik különösen közel áll viszont a szívemhez, anno ezt az egyet sikerült befejeznem, bár azóta nagyon szeretném az egészet újrarajzolni, mert visszanézve hihetetlenül ronda lett az egész... vicces nézni a rajzaimat, mekkora különbség van a mostani és a régebbi alkotásaim között. És hogy miről is szól ez a storym? Egy heavy metal együttes, annak is különösen két tagja a főszereplő, Tray, az énekes, és Leon, a gitáros, akik évek óta haverok, együtt alapították az együttest is, viszont Leon ügyesen titkolta évekig, hogy többet is érez Tray iránt. Egy különösen jól sikerült koncert után pedig Tray, aki nem igazán bírja az alkoholt, sikeresen leissza magát, az alkalmat pedig miért is ne, Leon kihasználja. Tray persze kiborul ettől, el is akarja hagyni a bandát, de aztán Leon, sajátos eszközökkel ugyan, de meggyőzi őt, hogy maradjon. ![]() De régi tervem még egy Slayers-höz hasonló agymenés is, egy vígjáték, amiben egy ördögi srác (szó szerint), és egy angyali kislány (ezt is szó szerint értsétek) kalandjait és hülyeségeit követhetjük nyomon. Nagyon régen terveztem már meg a karaktereket, de így festenének: Továbbá feldolgozásokat is régóta tervezek: Egyik kedvenc filmem, az Equilibrium mangásítva, egyik kedvenc könyvem, a Vérbe öltözött Anna és egyik kedvenc musicalem, a Rebecca, ezeket mind szívesen lerajzolnám mangába. ^^ Amúgy mind a két ötletedre vevő lennék, kíváncsivá tettél. [ Módosítva: 2015.03.27 18:58 ] |
Turist | 2015-03-27 19:24 |
haganedonciii írta:
Ezt akartam írni én is csak nem sikerült Láttam eddig minden részét, szerintem klassz Főleg mert hullanak a főszereplők.a sorozat alapul a könyveken Aucifer Ugye lustaság fél egészség, tartja a mondás, én is abból éltem amit órán megjegyeztem. Tetszik az a rajz a bal alsó sarokban, ahol a kislány kapaszkodik a fiú szervába. Az Equilibriumból még valamire emlékszem a többi nem ismerős. Nem is tudom ki jegyezte meg, hogy élvezet olvasni amit írsz, igaza volt Ha úgy érzitek, hogy van valami jó ötletetek, akár csak egy mondtad, vagy jelenet, akkor ha tehetitek egyből írjátok le valahova. Nekem az első csak egy nagy vonalakban felvázolt valami. A másik kicsit konkrétebb, pár szereplővel, történéssel. Egyszer talán elmesélem nektek |
vodka03 | 2015-03-27 19:27 |
Gondolom mindenkit érdekel a fejlemény a fosásommal kapcsolatban. Nagy örömömre kicsit kásásodott az egész szóval örülhettek, ahogy én is. |
Aucifer | 2015-03-27 19:53 |
Turist írta:
Tetszik az a rajz a bal alsó sarokban, ahol a kislány kapaszkodik a fiú szervába. Igen, az anno nekem is tetszett, fél napig csak vigyorogtam rajta, ahogy nézegettem. Ez egy állandó szertartásféle nálam, elkészülök egy rajzzal, akkor minimum fél napig csak lesegetem elégedetten, hogy na, egész jó lett, aztán másnap újra elővéve már egy csomó hibát találok rajta, amit legszívesebben másként csináltam volna, majd nyugtázom végül, hogy megint nem sikerült úgy, mint a fejemben. XD Jó, mondjuk ez a konkrét kis kép még mindig kedves és aranyos számomra is. A lényege amúgy az lenne a történetüknek, hogy mind a ketten totál bénák a saját világukban, és a kedves szülők (személyesen az ÚR és a Sátán, akik amúgy régi jó haverok itt - mert ugyebár ezt a művet nem kell komolyan venni XD)közösen úgy döntenek, leküldik őket a mi világunkba, fontos feladatot rájuk bízva, hátha így majd sikerül legalább egy kicsit fejlődniük, ha már rá lesznek kényszerülve. A kiscsaj amúgy totál odavan a srácért, a felesége akarna lenni, a srác háta viszont borsódzik a levakarhatatlan és idegesítő kölyöktől. XD Az Equilibriumból még valamire emlékszem a többi nem ismerős.
Nem is tudom ki jegyezte meg, hogy élvezet olvasni amit írsz, igaza volt Most megint zavarba jöttem ettől. ![]() ![]() Hát, hacsak nem jársz te is musicalekre, mint én, nem is csodálom akkor, hogy még nem hallottál róluk. Mondjuk a Rebecca musical már alapból egy feldolgozás, bár én az eredeti művet nem láttam. Annyit tudok, hogy régi fekete-fehér filmben volt, ami szintén egy könyvadaptáció. spoiler
![]() Kora legnépszerűbb regényírójává tette, s a világhírt is meghozta Daphne du Maurier számára a Rebecca, melyet a filmvászonról Alfred Hitchcock rendezésében itthon A Manderley-ház asszonya címmel ismerhetünk. A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, “Én” elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Cote d’Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van… A Vérbe öltözött Anna (és folytatása, A rémálmok lánya) pedig egyfajta romantikus horror regény, de nekem nagyon bejött. spoiler
Nem tartottam túl nyálasnak, annyira nagyon horrorisztikus sem volt, de így is pozitív csalódás volt, mik voltak benne. Izgalmas volt, a szellemek pedig kellően gonoszak voltak, és bizony nem is finomkodtak az emberrel.![]() ![]() spoiler
![]() A történet (igyekszem minél rövidebben összefoglalni, és nem túl sokat spoilerezni): Adott egy 17 éves srác, Cas Lowood (teljes nevén Theseus Cassio Lowood, de ő csak a Cas-t szereti), aki édesanyjával, és a szellemeket megérző fekete macskájukkal, Tybalt-tal utazgat szerte a világban, hogy a srác apja hivatását folytatva szellemeket öljön. Csak olyan felkéréseket fogad el, amik kellően felkeltik az érdeklődését, és amikről úgy gondolja, valóban elég hihető kísértetsztorik. Apját még fiatalabb korában megölte egy kísértet, szokatlan módon, Cas pedig 14 évesen döntötte el, hogy apja athaméjával tovább űzi a dolgot, és egy napon talán bosszút állhat apjáért is. Anyjával, aki a boszi bizniszt űzi, így jutnak el Kanadába, ahol a híres-hírhedt Véres Anna története származik. A fiatal lányt kegyetlen módon kivégezték, átvágva a torkát, aki emiatt sosem juthatott el a bálba, ahová szeretett volna. Szelleme azóta is ott kísért az egykori otthonában, a hófehér báliruhájában, amit az állítások szerint teljesen vörösre festett a vére, és bárki, aki abba a házba tévedt, mind ottveszett. Cas találkozik is a lány szellemével, aki az általa megölt áldozatok szellemeivel kénytelen a házban sínylődni, ám furcsa módon Cas-t nem bántja. Talán nem is olyan kegyetlen szellem, mint amilyennek állítják? Ráadásul előkerül egy másik szörnyeteg is, aki talán még Annánál is jóval hatalmasabb... A folytatásban pedig Anna visszatér, legalábbis Cas rémálmaiban. A srác álmában Annát látja, aki a legkegyetlenebb kínzásokat kénytelen elviselni, de lassacskán kiderül, hogy talán nem is álmok ezek, valami módon tényleg látja a lányt. Barátai először nem hisznek neki, próbálják meggyőzni, hogy felejtse őt el, anyja is próbál a lelkére hatni, bár ő is nehezen akarja elhinni, hogy azok után, amit Anna tett értük, a pokolba került, mégis próbálja meggyőzni a fiát, hogy ez ellen nem tehet semmit, a sorsát senki sem kerülheti el. Cas mégsem nyugszik, és úgy dönt, hogy bármi áron, de kideríti, hogy juthat el a Túlvilágra, hogy megmenthesse Annát a gyötrelmektől... Barátnőmtől karácsonyra kaptam egy jó kis vázlatfüzetet, direkt azért vette nekem, hogy legyen hová jegyzetelnem az ötleteimet, meg vázlatolni, attól függ, mikor mi ugrik be: karakterrajzok, jelenetek felvázolása, vagy éppen leírása. Nagyon örültem neki, mindig betalál az ajándékokkal, bár ez lehet, hogy a több mint 20 éves barátságnak tudható be. Ismer, mint a rosszpénzt... ![]() vodka03 Ez nagyszerű hír! Erre azt hiszem, inni kell, és persze az ünneplést megkoronázzuk egy kis szilvás gombóccal. ![]() ![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.03.27 19:55 ] |
Jesse | 2015-03-27 20:02 |
Mai napom produktívra sikeredett, rájöttem, hogy nyálas a szám belseje. |
vodka03 | 2015-03-27 20:03 |
Péter ez bravúros volt tőled. Igyál teát. |
Jesse | 2015-03-27 20:08 |
Tea később, előbb ettem pizzát. Most egy nagyszerű magyar klasszikust hallgatok, amit mindenkinek tolnia kell ma este. S erre a szövegre kattintva meg is hallgathatjátok. |
Aucifer | 2015-03-27 20:23 |
Vaas del Toro írta:
Tea később, előbb ettem pizzát. Most egy nagyszerű magyar klasszikust hallgatok, amit mindenkinek tolnia kell ma este. S erre a szövegre kattintva meg is hallgathatjátok. Hmm... ezt még csak be sem akarja tölteni nekem az oldal. Nem csalódtam benne, tudja, hogy mit nem szabad, és mi egészségtelen. [ Módosítva: 2015.03.27 20:23 ] |
Neme | 2015-03-27 23:22 |
Bár ha jól olvasom (nem olvastam el minden hsz-t) most a könyvek az aktuális téma amihez nem nagyon tudok mit hozzáfűzni mivel rettentő keveset olvasok. A lényeg, hogy téma volt picit korábban a filmek. Német RTL-en volt egy sorozatféle, volt benne 3 gyerek akiknek szuper képességeik voltak. - Szupergyorsaság (azt hiszem zöld ruhás volt a srác) - Szupererő (egy piros ruhás lány) - telekinézis (kék ruhás srác) Kíváncsi vagyok emlékszik-e valaki a sorozatra |
Drili | 2015-03-28 19:43 |
Dönci,Auci: Megértem... Én is folyton ábrándozom. Mondjuk az én vázlataim javarészt az ének füzetembe kerülnek, meg egy lassan akkora stóc kitépett füzetlapra, amit ha beadnék a papírgyűjtőknek, meggazdagodnék belőle. Mondjuk gyakran tovább gondolom animének is, hogy ne hiába tanuljak már animátornak. spoiler
![]() Egy igen régóta, folyamatosan írogatott sztorim történet pl.: Egy elsőre utópisztikusnak ható disztópia, ahol váltakoznak a steam- és cyberpunk elemek. Valahol az alternatív 10-es 20-as években játsszódik, ahol annyi a szereplő, az összeesküvés, és a történet szál, mintha a StarWars szériát, a DoctorWho sorozatot, és egy latinamerikai szappanoperát összekombináltunk volna. X3 Főszerepben egy 6 fős ún. "Mindenes" csapattal(ebben a világban gyakori, pénzért bármilyen munkát elvállaló, esetenként alvilági kapcsolatokkal is rendelkező emberkék megnevezése). Mindegyiküknek más-más múltja, világlátása és céljai vannak, mégis valahogy összehozta őket a sors. |
Aucifer | 2015-03-28 22:08 |
Drili írta:
Dönci,Auci: Megértem... Én is folyton ábrándozom. Mondjuk az én vázlataim javarészt az ének füzetembe kerülnek, meg egy lassan akkora stóc kitépett füzetlapra, amit ha beadnék a papírgyűjtőknek, meggazdagodnék belőle. Mondjuk gyakran tovább gondolom animének is, hogy ne hiába tanuljak már animátornak. spoiler ![]() Egy igen régóta, folyamatosan írogatott sztorim történet pl.: Egy elsőre utópisztikusnak ható disztópia, ahol váltakoznak a steam- és cyberpunk elemek. Valahol az alternatív 10-es 20-as években játsszódik, ahol annyi a szereplő, az összeesküvés, és a történet szál, mintha a StarWars szériát, a DoctorWho sorozatot, és egy latinamerikai szappanoperát összekombináltunk volna. X3 Főszerepben egy 6 fős ún. "Mindenes" csapattal(ebben a világban gyakori, pénzért bármilyen munkát elvállaló, esetenként alvilági kapcsolatokkal is rendelkező emberkék megnevezése). Mindegyiküknek más-más múltja, világlátása és céljai vannak, mégis valahogy összehozta őket a sors. Én sajnos nem értek az animációhoz, de néha annyira elszalad velem a ló álmodozás terén, hogy elképzelem, milyen jó lenne, ha anime készülne a saját történeteimből. Mondjuk a kedvenc videójátékaimból és könyveimből is elképzelem, milyen jó sorozatokat lehetne összehozni, kár, hogy nem tudok japánul, írnék egy-két stúdiónak javaslatokat. Izgalmasnak hangzik a te sztorid is, erre is biztos vevő lennék. Engem máris kíváncsivá tett. Neme nekem nem ugrik be, mi lehetett az a sorozat, az valahogy nem rémlik. Először a Teen Titans ugrott be, pedig azt sem néztem, csak abban is szuperhős kölykök voltak, bár amennyit futólag láttam belőle, azok nem hárman voltak, meg nem stimmel a leírás sem a kinézetüket illetően. [ Módosítva: 2015.03.28 22:10 ] |
Drili | 2015-03-28 22:29 |
Ha egyszer milliomos rendező v. forgatókönyvíró lettem, majd megírhatod az ötleteidet. XD [ Módosítva: 2015.03.28 22:29 ] |
Aucifer | 2015-03-28 23:21 |
Drili írta:
Ha egyszer milliomos rendező v. forgatókönyvíró lettem, majd megírhatod az ötleteidet. XD Szavad ne feledd, hugi! |
Turist | 2015-03-29 12:06 |
Drili Szeretem annak a kornak az Amerikáját, maffia, szesztilalom, korabeli autók, fegyverek stb. (Akit érdekel az nézze a Boardwalk Empire-t, szerintem tűrhető sorozat). A szappanoperákért nem vagyok oda. Az könnyen kiszámítható történetet és boldog lezárást jelent, a pocsék színészi alakítás mellett. A Doctor Who nagyon jó sorozat, bár nem láttam minden részét, ha jól tudom, annak az első részét már több évtizeddel ezelőtt adták. Nem is láttam sok "doktort", de David Tennant jól alakította a szerepet. Az ötletedről: nehéz akár egy szálon futó cselekményt is összehozni, nem hatot, főleg ha azok összefüggenek. Jól ki kell gondolni, később visszatérni rá, a múltjuk hogy függ össze az embereknek. Mert gondolom, valami közös indíttatás van, ha össze kerülnek. Viszont az alap elképzelés szerintem klassz, a 20-as évek, alvilág és a steampunk összekapcsolódhat könnyedén. Drili írta:
Én ilyen ajánlatot nem kaptam. Női dominancia van a fórumon Ha egyszer milliomos rendező v. forgatókönyvíró lettem, majd megírhatod az ötleteidet. Aucifer Gyakran gondolkodom rajta, hogy 1-1 játékba miért nem lehetett beletenni olyan ötletet ami máshol már bevált. (Vagy pár hónappal többet áldozni rá, hogy bugmentes legyen, de ez más téma). Japánban szerintem rengetegen vannak, akik az ilyen álmaikat megszeretnék valósítani. Viszont egy Hollywoodi cég biztos ölni tudna azért, hogy kaphasson végre egy eredeti ötletet Aucifer írta:
Van egy olyan érzésem, hogy ezek nem a férfiakat céloznák meg. Inkább erősen lányoknak szóló animék lennének milyen jó lenne, ha anime készülne a saját történeteimből Neme Ha csak a német RTL adta a sorozatot, nem hiszem hogy sokan ismernénk Németekről egyből a Cobra 11 ugrott be, de ugye az arról szól hogy a török vendégmunkás még egy évtizeddel a sorozat indulása után is örül a főszerepének. Miközben a társak cserélődnek, a film pedig egyre unalmasabb lesz. De neki nincsen szuper ereje [ Módosítva: 2015.03.29 12:13 ] |
Drili | 2015-03-29 13:07 |
Turist írta:
Szeretem annak a kornak az Amerikáját, maffia, szesztilalom, korabeli autók, fegyverek stb.(Akit érdekel az nézze a Boardwalk Empire-t, szerintem tűrhető sorozat). Oda meg vissza vagyok az abban a korban játszódó történetekért, mindenképp meglesem ezt is. *o* Turist írta:
A szappanoperákért nem vagyok oda. Az könnyen kiszámítható történetet és boldog lezárást jelent, a pocsék színészi alakítás mellett. Hát mitagadás, a szappanoperák tényleg szörnyűek. XD Csak miheztartás végett írtam, mert még nem láttam egyet se, ami nem legalább 10 szálon futott. Turist írta:
Az ötletedről: nehéz akár egy szálon futó cselekményt is összehozni, nem hatot, főleg ha azok összefüggenek. Jól ki kell gondolni, később visszatérni rá, a múltjuk hogy függ össze az embereknek. Mert gondolom, valami közös indíttatás van, ha össze kerülnek. Viszont az alap elképzelés szerintem klassz, a 20-as évek, alvilág és a steampunk összekapcsolódhat könnyedén. Hát őszintén szólva nem is ekkora katyvasznak terveztem, mint ami mostanra lett. A karakterek pl. mind egy-egy régebbi szösszenetemből vettem, a háttérsztoriaikat kicsit ehhez a világhoz alakítva, de a fő motívumokat megtartva. Az egyikük eredetileg egy disztópisztikus sci-fiből jött, a másik egy varázslós fantasy lovagleányából avanzsált ex maffiózóvá. Ketten egy nagyon beteg komédia garázsbandájának tagjaiból lettek átírva, az utolsó kettő pedig egy XIX. századi fantasy-krimi nyomozó párosa. Turist írta:
Drili írta:
Én ilyen ajánlatot nem kaptam. Női dominancia van a fórumon. Ha egyszer milliomos rendező v. forgatókönyvíró lettem, majd megírhatod az ötleteidet. ...Japánban szerintem rengetegen vannak, akik az ilyen álmaikat megszeretnék valósítani. Viszont egy Hollywoodi cég biztos ölni tudna azért, hogy kaphasson végre egy eredeti ötletet A te ötleteidet is várom szeretettel, a keret úgyis meg lesz rá. Az Oscar díjátadón pedig mindkettőtöket megemlítelek majd, anyukámmal, a barátaimmal, és a macskámmal egyetemben. Viszont hálivúdnak csak akkor küldhetitek, ha már én is ott tartózkodom a "nagyok" között, mert nem mindegy, melyik futóbolond kapja kézhez az ember kedvenc könyvszériáit, a saját történetekről nem is beszélve... |
Aucifer | 2015-03-29 15:32 |
Nekem nem jött be a Doctor Who sorozat, hiába van körülötte láthatóan nagy hype. Valahogy nem tudott engem meghatni... De senkit nem szeretnék ezzel megbántani, kinek ez, kinek más jön be. Nem vagyunk egyformák, így kerek a világ. Turist ne aggódj, nem csak lányoknak szóló ötleteim lennének. XD Bár tény, hogy a többsége mégis... De ott van például az angyalka-ördög párosról szóló sorim, az mehet mindenkinek. A többi ötletem meg nem a játékfejlesztőknek szánnám, csak arra gondoltam, hogy milyen jó anime lehetne egyik-másik játékból, könyvekből. Filmre még véletlenül sem gondolok, mert azt már a szereplőgárdával elszúrnák, meg elég sok lényeges dolgot kihagynának, átírnának... Én pedig szörnyen kritikus vagyok e téren. Ezért gondoltam arra, hogy japán anime stúdiók figyelmét hívnám fel pár sikerszériára (elfogultságom miatt nyilván kedvenceimre XD): játékok közül Assassin's Creed széria, különösen Ezio történetszála (bár Altair-t is imádom ![]() ![]() ![]() Aztán a könyvek: Jorg történetét mindenképpen érdemes lenne szerintem egy látványos anime sorozatban (lehetőleg minél hosszabban, hogy semmi ne maradjon ki, mégis csak 3 kötetről van szó) megcsinálni, hiszen az olvasott kritikák alapján nagy siker lett a Széthullott Birodalom. Az Éjangyal és az Árnyorgyilkos is nagyon izgalmas, ármányokkal, fordulatokkal és mágiával teli történetsorozat lenne. Na meg ott a Vér éneke is, vagyis a Hollóárnyék trilógia. Olvasás közben annyira el tudtam képzelni őket, milyen jó lenne animeként nézni. Hollywood meg elmehet a fenébe, azoknak aztán nem küldök semmilyen ötletet. Drili a szappanoperákért én se vagyok oda, kíméljen meg a magasságos atyaúristen... Még a barmok köztöt is utálom, évek óta megy már, mindenki volt mindenkivel, komplett beltenyészetről szóló dokumentumfilm az a sorozat. Évek óta nem is nézek tévét, bár anyumék néha nézik ezt a fertelmet, és ha véletlenül rápillantok, meglátom, hogy újabb arc van benne, mindig felsóhajtok, hogy jó, akkor újabb 3000 részig nem lesz még vége... Már lehetne az a címe, hogy Barátok közt: Az új generáció. Ez a valódi végtelen történet, senki nem fogja megtudni, mi lesz a vége, mert addigra már mindenki kihal, aki anno elkezdte nézni. Tényleg, vajon van olyan fanatikus, aki egyetlen részt sem hagyott ki az első rész óta? |
Drili | 2015-03-29 15:46 |
Aucifer: Akik tudni fogják a végét, azok meg nem majd nem látták az elejét, de ha vissza is nézik, nem értenek majd egy kukkot se. Hiszen addigra a nézőkkel együtt, a mostani szereplőgárda is kihal. Mondjuk a magyarok még egy fokkal jobbak, mint a Buenos Aires villanegyedében játszódó, lerágott csont szerelmi történetek. |
Aucifer | 2015-03-29 16:08 |
Drili írta:
Aucifer: Akik tudni fogják a végét, azok meg nem majd nem látták az elejét, de ha vissza is nézik, nem értenek majd egy kukkot se. Hiszen addigra a nézőkkel együtt, a mostani szereplőgárda is kihal. Mondjuk a magyarok még egy fokkal jobbak, mint a Buenos Aires villanegyedében játszódó, lerágott csont szerelmi történetek. Én mindig a neveken szórakoztam jól. XD "A nevem Álehándródelávégakárloszszántoszfiszemfaszomdejóhosszúnevemvanmárelfelejtettemazelejét, és szeretlek, Lukrészialuszeszítámáriádzsúliarábertszfeneaztahosszúnevedribi! ![]() És akkor a nő részéről a válasz: "Én is szeretlek Álehándródelávégatáttáráttátárásatöbbisatöbbisatöbbi, de a gyerek nem tőled van, hanem Donármándóezazamazszinténjóhosszúnevevanszántosztól!" És még egy két Star Wars fordulat is elhangzik az ilyen sorozatokban, mint például a klasszikus, "Én vagyok az apád." Csak néha inkább az Űrgolyhók változatból ismert: "Én vagyok az apád... unokatestvérének a bátyjának a régi szobatársa..." ![]() |
robeetfk | 2015-03-29 16:21 |
Sziasztok! Most azért írhatok, mert az intézet, ahol eddig ápoltak, bezárt. Én egy földönkívüli vagyok, de itt leszögezem nem egy anyahajón érkeztem Pataki Attilával és semmilyen kapcsolatban nem állok vele. Magányos hajós vagyok az űr végtelen óceánján. Kábé olyan magas vagyok, mint egy bernáthegyi kutya ülve. Az alacsonyabbaknál nagyobb a magasabaknál kisebb vagyok, ilyen testet szereztem, ez van. Rövid barnás-zöldes szemem van, ez igaz a hajamra is. Alapfokon beszélek magyarul, szeretem Magyarországot és az otthonomnak tekintem, csupán az ittlakók zavarnak néha. Simán ellennék úgy a Kárpát-medencében, mint Will Smith a Legenda vagyokban. Inkább szép vagyok, mint okos, és futni is jobban tudok, mint verekedni. A végletek embere vagyok. Szeretem a csendet, de néha kihívják rám a rendőrséget csendháborításért. Kegyetlenül kedves vagyok - ha épp valaki egy néninek segít az utcán, vagy átadja a helyét egy terhes anyukának az én vagyok, - illetve példamutatóan bunkó, ha valmi szúrja a szememet - ha például valaki eldobja a csikket a gyalogúton előttem, én fogom kicsit meggyújtom és visszaadom a kezébe vagy csak bedobom a kapucnijába. Sok minden kimaradt a földi életemből: néptánc, vérfertőzés, vadászat, melegpornó ... de ezek közül egyet sem bánok. Napi tizenkét órát dolgozok, fizikai munkát. Hát Istenem szellemi munkát csak nem végezhetek ennyi IQval. DE ez csak álca, valójában én nyertem meg legutóbb a 3,5 milliárdot. Egy ideig játszom még a hattyú halálát, aztán személyazonosságot váltok és eltűnök. Koromat tekintve közelebb vagyok a prosztataproblémákhoz, mint a fogváltáshoz. Ebből kiderülhetett, hogy fiú, -mit fiú?- férfi vagyok. Ami jó bennem, hogy toleráns vagyok, nem érdekel ki milyen színű, szexuális beállítottságú, hogy néz ki, mennyi lóvéja van stb. A jó embereket szeretem, kedvelem, segítem a rosszakat gyűlölöm, megvetem, megverem (ha nem ők vernek meg engem). Szorgalmas vagyok, nem szeretem a semmirekellő embereket. Ezeknél csak bunkó kihanemén embereket utálom jobban. Amúgy az epikureista életfilozófiát vallom: Élni és élni hagyni. Hiszek a reinkarnációban. Tegnap döbbentem rá, hogy Bruce Lee mester írisztérképe megegyezik az enyémmel, szerintem bennem reinkarnálódhatott. Bármikor ha hong-kongi filmet nézek, olyan mintha úgy ismerném a várost mint a tenyeremet, illetve a Holló című Brandon Lee film alatt gyakran elpityeredem. És még egy bizonyíték, ha iszok, akkor folyékonyan, szinkrontolmács szinten tolom a kínai nyelv mandarin és cantonese változatát felváltva. Párkapcsolataim katasztrófák, nulla. Érzelmi világom kapcsán olvassátok el a Wikipédi abszolút nulla fok cikkét. Ennek az az oka, hogy előző életemben, amikor szerelmemmel tragikus körülmények között elváltunk, megígértem neki, hogy megkeresem időn és téren át. Meg is találtam, csak az a baj hogy Dél-Koreában egy lányzenekarban. Most intenzív koreai nyelvleckéket veszek, meg egy jegyet Szöulba. Erre az oldalra 4 lépcsőfok vezetett: német kábelcsatornák (RTL, Rtl2, Pro7), a magyar RTlKlub, a magyar anime csatorna az Animax, illetve a Google. Szeretem ezt az oldalt. Szeretem a jó történeteket, legyen az könyv (Babits Mihály: A gólyakalifa), film ill. filmsorozat (Mátrix, Trónok harca) , anime (Karas), játék (The Last Story wii-re) vagy csak egy szimpla kocsmai diskurzus. Amúgy többnyire nem iszok, főleg vizet nem. Az van, hogyha a cseresznyepálinka koncentráció túlteng bennem, akkor én vagyok a világ legellenálhatatlanabb embere, bárkit leveszek a lábáról. 24 óra a határidő, amíg a jó tulajdonságaim elnyomják a rosszakat, ezért általában csak egy illetve fél napra szövődnek kapcsolataim. Tiszteletem és üdvözletem annak, aki végigolvassa. |
Aucifer | 2015-03-29 16:33 |
robeetfk Üdv köreinkben, a földönkívülieket sem vetjük meg magunk között, de azért vigyázz, nem minden ember ilyen jó. Az említett Brandon Lee film, a Holló az első számú kedvenc filmem. ^^ Mellesleg hihetetlenül jól szórakoztam a bemutatkozódon, amúgy meg ezt, hogy robeetfk írta:
el tudom képzelni, hogy is csinálhatod. Lenne egy tippem. én vagyok a világ legellenálhatatlanabb embere, bárkit leveszek a lábáról. Riszpekt és üdvölet neked is! |
desirous | 2015-03-29 16:55 |
Engem levett. |
Kroszki | 2015-03-29 17:29 |
robeetfk írta:
Én egy földönkívüli vagyok... Hogy fedheted fel magad? Mot mindent elrontottál vissza kell deportálni "A felemelést" elősegítő egységeket! |
Turist | 2015-03-29 17:32 |
Úgy, hogy a pálinkát segítettetek meginni? Drili írta: Fontos lehet az a cica Az Oscar díjátadón pedig mindkettőtöket megemlítelek majd...a macskámmal egyetemben. Aucifer írta: Anyám közel van hozzá, talán 1-2 rész maradt ki neki. Anno mikor kijött a könyv, megkapta karácsonyra.Tényleg, vajon van olyan fanatikus, aki egyetlen részt sem hagyott ki az első rész óta? Nagyon sok olyan világ van aminek a történetét filmre lehetne vinni, de a tapasztalatok ugye azt mutatják hogy minek robeetfk Köszi a hosszú bemutatkozást. Gyorsan el is olvastam annyira érdekes a történeted. Ha holnapra egy új személyiséged lesz, akkor ő is bemutatkozik nekünk? Szívesen elolvasnám az ő történetét is. [ Módosítva: 2015.03.29 17:34 ] |
Aucifer | 2015-03-29 17:54 |
Turist írta:
Fontos lehet az a cica A háziállatok bizony, nagyon is fontosak! ^^ Hiszen a családtagok fontosak, nemde? Anyám közel van hozzá, talán 1-2 rész maradt ki neki. Anno mikor kijött a könyv, megkapta karácsonyra.
Nagyon sok olyan világ van aminek a történetét filmre lehetne vinni, de a tapasztalatok ugye azt mutatják hogy minek Anyukád akkor nem kispályás. A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. |
solty | 2015-03-29 19:09 |
Aucifer írta:
A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. Drágám ezt nevezik hentainak. |
Aucifer | 2015-03-29 19:14 |
solty írta:
Aucifer írta:
A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. Drágám ezt nevezik hentainak. Jogos. Csak körítik még valamivel, hogy ne legyen egyértelmű, hogy Hollywood átavanzsált hentai gyártó kisiparossá. |
solty | 2015-03-29 19:23 |
Aucifer írta:
solty írta: Aucifer írta: A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. Drágám ezt nevezik hentainak. Jogos. Csak körítik még valamivel, hogy ne legyen egyértelmű, hogy Hollywood átavanzsált hentai gyártó kisiparossá. A japánoknál nincs jobb hentai gyáros. Hollywood sose tudná legyözni őket Maradjanak csak Bratt Pittnél. |
Drili | 2015-03-29 19:25 |
robeetfk: Üdv köztünk! Elmélyülten olvastam minden sorodat, és mitagadás könnyekig meghatottak. Megtisztel, hogy maga Bruce Lee mester földönkívüli reinkarnációját is megismerhettem itt. :'D De ha már így feltártad előttük ezt a nagy titkot, megsúgom, én magam egy másik dimenzióból érkezett isten vagyok, nagyjából 2x akkora hatalommal, mint ezen világ bármely vallásnak megfelelő istensége. Azonban nem nagyon szólok bele az Emberpolitikai ügyekbe, amik köztünk, nagyfőnökök között szoktak zajlani, inkább (piros)macskának álcázva magam, elvegyülök itt lent, elszórakozva a végtelenül érdekes emberi létformákon. |
solty | 2015-03-29 19:28 |
Drili írta:
robeetfk: Üdv köztünk! Elmélyülten olvastam minden sorodat, és mitagadás könnyekig meghatottak. Megtisztel, hogy maga Bruce Lee mester földönkívüli reinkarnációját is megismerhettem itt. :'D De ha már így feltártad előttük ezt a nagy titkot, megsúgom, én magam egy másik dimenzióból érkezett isten vagyok, nagyjából 2x akkora hatalommal, mint ezen világ bármely vallásnak megfelelő istensége. Azonban nem nagyon szólok bele az Emberpolitikai ügyekbe, amik köztünk, nagyfőnökök között szoktak zajlani, inkább (piros)macskának álcázva magam, elvegyülök itt lent, elszórakozva a végtelenül érdekes emberi létformákon. És mióta tisztelhetünk köztünk? |
Turist | 2015-03-29 19:51 |
solty írta:
Csak életszerűbbé szeretnék tenni hogy egy igaz szerelmet láthatunk Aucifer írta:
solty írta: Aucifer írta: A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. Drágám ezt nevezik hentainak. Jogos. Csak körítik még valamivel, hogy ne legyen egyértelmű, hogy Hollywood átavanzsált hentai gyártó kisiparossá. A japánoknál nincs jobb hentai gyáros. Hollywood sose tudná legyözni őket Maradjanak csak Bratt Pittnél. Ennél azért többet ad egy hentai.. mármint látványban. Brad Pitt pedig nem néz már ki olyan jól mint a 20-as éveiben. Aucifer írta: Anyukád akkor nem kispályás Ha nem látja este, megnézi másnap délután. Ha azt se akkor 1 hétig visszalehet nézni interneten. Ha érdekel a könyv szólj, majd kölcsön adom Drili írta:
Mutass egy isteni csodát légyszi Vagy adj egy kis erőt másnak is. Esetleg ha eléred a Dagoba rendszert, támaszd fel Yoda mestert plíííz én magam egy másik dimenzióból érkezett isten vagyok Valami kell, hogy te dőljön le a kishugis kép amit rólad alkottam Szerk: Yoda onnan jutott eszembe, hogy tegnap megszereztem [ Módosítva: 2015.03.29 20:04 ] |
solty | 2015-03-29 19:59 |
Turist írta:
solty írta:
Csak életszerűbbé szeretnék tenni hogy egy igaz szerelmet láthatunk Aucifer írta:
solty írta: Aucifer írta: A mai filmgyártással nem vagyok kibékülve. Látvány az van, jó alapötletek is lennének, de az egészet elbaszarintják azzal, hogy csak látvány van, a jó alapötletet meg többnyire ennyivel el is intézik, és az egész eredmény egy nagy katyvasz lesz. Esetleg még megspékelik sok-sok cicivel... meg pucérsággal... esetleg, ha olyan is van a történetben, beleraknak még pár "ölelkezősgyerekcsinálós" jelenetet is, ami a filmből jó néhány percet kitölt majd, addig is megy az idő. Drágám ezt nevezik hentainak. Jogos. Csak körítik még valamivel, hogy ne legyen egyértelmű, hogy Hollywood átavanzsált hentai gyártó kisiparossá. A japánoknál nincs jobb hentai gyáros. Hollywood sose tudná legyözni őket Maradjanak csak Bratt Pittnél. Ennél azért többet ad egy hentai.. mármint látványban. Brad Pitt pedig nem néz már ki olyan jól mint a 20-as éveiben. Igazad van Brad Pitt-tel kapcsolatban. |
Drili | 2015-03-29 20:22 |
solty írta:
Pontosan 14 éve. Akkor jöttem ebbe a dimenzióba, amit az anyagi létformákkal ellentétben, az isteniek, csak úgy tudnak megtenni, ha beleszületnek valamelyik halandó faj tagjai közé. Elsőnek még jó ötletnek tűnt az emberi test, de az általános iskola felső tagozatával összeegyeztethető életkor elérése után kicsit megkeseredett. Azóta időnként testet cserélek a macskámmal, ami külső szemlélők által is megállapítható. Az eredetileg fekete-fehér bunda ugyanis, egyes megvilágításban pirosnak látszik, az emberi porhüvelyem felemás szemei pedig egységesen kéknek látszanak ilyenkor.És mióta tisztelhetünk köztünk? Turist írta:
Yoda bácsit sajnos nem áll módomban feltámasztani, mert már újjászületett itt a Földön. A kishugis kép miatt meg nem kell aggódnod, isten létemre is annak tűnök(pontosabban középső testvérnek)
Mutass egy isteni csodát légyszi Vagy adj egy kis erőt másnak is. Esetleg ha eléred a Dagoba rendszert, támaszd fel Yoda mestert plíííz Valami kell, hogy te dőljön le a kishugis kép amit rólad alkottam |
robeetfk | 2015-03-29 20:56 |
Köszönöm szépen minden fórumozónak, aki vette a fáradtságot és elolvasta szentírásom első fejezetét. Most azon gondolkozom, ezzel, hogy kinyilatkoztam, megváltozik e a sorsom, illetve ha nem írtam volna semmit, akkor más vég felé rohanna időtlen életem. Vagy ebéd után kevesebb Törleyt kellett volna innom. (Hozzáteszem ajándék volt az ital, én nem nagyon költök piára. Gyümölcsöt termesztünk bár én meg nem eszem, csak megiszom.) Az első dolog amit itt a földön megtanultam: várd meg a szőlőt, míg leforr! Mindenki hozzászólását elovastam/elolvasom, tudok rólatok mindent. Direkt fedtem fel magam, mint Koro-sensei, még mielőtt eltörlöm az embereket a gonoszságaikkal egyetemben, és meggyógyítom a Földet. Mintha halványan emlékeznék rá jártam már itt évmilliókkal ezelőtt, vad és szép volt és nem csúfították még emberek. Ott volt a káoszban a harmónia. Láttam Yoda mestert, akkoriban csenevész gyerek volt, zsebe kilógott a pantallójából, megtöröltem a kis taknyos orrát. Drili-re is emlékszem, én segítettem a világra, nehéz szülés volt és Tirukaka Kurukuru Kantapia Saurusként vagy Ari Ari Dong Dong néven anyakönyvezték. Észrevettem magamon, van mikor direkt nem nézek az emberek szemébe, mert látom a gondolataikat. Rohadt egy képesség. Ja amúgy jelenleg egy koreai film angol feliratát fordítom magyar nyelvre - Love Phobia "Domabaem" 2006 , akit érdekel - pár éve már neki áltam akkor se fejeztem be talán most. Ha érdekel valakit, akkor elküldöm ha elkészültem. Egyvalamit tudnotok kell még rólam: "Ha választanom kell, hogy én vagy a világ, akkor a világ már áshatja is a sírját." Ez a szöveg nem az enyém, hanem Glen Duncané. [ Módosítva: 2015.03.29 20:57 ] |
Drili | 2015-03-29 21:11 |
robeetfk: Én is emlékszem rád, még első ideutazásom előttről is(amikor, megjegyzem Kurukuru Ari Ariként anyakönyveztek). Saját világomból, a délutáni kávészüneteim alatt szemléltelek, több életeden keresztül, majd direkt a megfelelő helyre jöttem, hogy találkozhassak veled. A sors fintora talán, hogy ismét összefutottunk. Ha van időd úgy 100-110 év múlva, beugorhatnál hozzám egy kávé vagy tea erejéig beszélgetni. Gyönyörű hátsókert húzódik külvárosi villám mögött, amit egyszer egy bizonyos Lewis Carrollnak is sikerült megtekintenie. Később, a dimenziónkban tett látogatása hatására, megírta az egyik kedvenc könyvsorozatom. Ajánlom mindenki figyelmébe. [ Módosítva: 2015.03.29 21:11 ] |
robeetfk | 2015-03-29 21:57 |
Drili: Akkor 100 év és 100 folk celsius múlva odarepülök hozzád Paff hátán és hozom Janit is. Kérd meg Alicet hogy melegítőben legyen aznap, akkor elhozom magammal a Kis Herceget illetve Diótörő herceget Marika Stahlbaummal. A gyerekek ellesznek kint a kertben, míg mi az ötödik dimenzióban kibogozzuk végre a minket összekötő vörös fonalat. Addig még sok dolgom van, sok lelket kell felkeresnem, megmentenem. Észrevétlenül álomként, láthatatlan kéz gyanánt vagy símogató szellő alakban gyógyítom az elátkozott lelkeket. |
Drili | 2015-03-29 22:32 |
Mindenképpen! Majd a szomszéd, Medie Hatter vigyáz a gyerekekre, Alicet is áthívom, úgyis szeret a kertemben játszani. Tudod mikor Lewis nálunk járt éppen Rose(aka. Vörös Királynő) 723. szülinapját ünnepeltük a kertemben, és hát kicsit félreértette a helyzetet. Medie például csak elvesztette a felelsz-merszet, azért volt rajta férfi ruha. Alice pedig elkésett, nem maradt neki a köszöntő lepényekből, ezért bedurcizott. Amúgy nagyon rendes kislány, és egyáltalán nem tsundere. |
Tiffus | 2015-03-29 22:34 |
Jesszus, mennyi hozzászólás született egy hétvége alatt. Képzeljétek, most jövök egy 3 napos kosárbajnokságról. ^^ És irtó király volt. (amúgy látom, most nagyon szürreális itt a hangulat, szóval bocsi, hogy ilyen unalmasan reális dolgokkal jövök, mint a kosárlabda xD) |
Drili | 2015-03-29 22:40 |
Semmi gond, azért jöttem ebbe a világba, hogy ilyenekről halljak. És játszottál a meccsen? Vagy csak nézted? |
Turist | 2015-03-29 22:52 |
Tiffus írta:
Jesszus, mennyi hozzászólás született egy hétvége alatt. Képzeljétek, most jövök egy 3 napos kosárbajnokságról. ^^ És irtó király volt. (amúgy látom, most nagyon szürreális itt a hangulat, szóval bocsi, hogy ilyen unalmasan reális dolgokkal jövök, mint a kosárlabda xD) Remélem jól érezted magad Nyilván szereztél sok pontot, lepattanót, aszisztot (tripla-dupla vagy dupla-dupla, hogy is mondják ezt? annyira nem mozgok otthonosan a kosárlabdában). Megkérdezhetem hol játszol és milyen poszton? Kérlek ne számot mondj A sport nem unalmas, nagyon is érdekes. Mindet szeretem (kivéve az értelmetlen baromságokat, mint pankráció..már elnézést). Csak akkor unalmas ha erőltetik, ha szereti valaki csinálni, és jó a társaság akkor nagy élmény mindenfele menni. Ez saját tapasztalat. Azonkívül az is nagyon reális, hogy Drili és robeetfk itt a földön van, megtisztelve minket jelenlétükkel. Tehát a te dolgaid is ugyanilyen fontosak Megköszönöm továbbá eme 2 embernek a napot, rég nevettem ennyit egy izgalmasan megírt történeten. [ Módosítva: 2015.03.30 0:14 ] |
Tiffus | 2015-03-30 00:12 |
Drili, először is köszönöm megértésed, másodszor meg naná, hogy játszottam. A kosár az egyik legizgalmasabb sport ebben a világban, szóval ha netán lehetőséged adódna, mindenképp ismerkedj meg vele. Turist, az országos bajnokság az egyik legnagyobb élmény az életemben (voltam már tavaly is ), szóval fenomenális volt. Eredetileg bedobó vagyok, de idén irányítóként játszottam, mert a tavalyi irányító sajnos elballagott. Idén meg én ballagok, szóval nem tudom, mi lesz a csapattársaimmal jövőre... (arról nem is beszélve, hogy mennyire hiányozni fognak ) A tripla az első nap nem nagyon ment, de a második és harmadik napon már bevágtam őket. De még így is csak 12.-ek lettünk a 16-ból, mert elég kemény ellenfeleket kaptunk. ![]() ![]() |
Turist | 2015-03-30 00:15 |
Megkésve, de most látom hogy nemrég volt a szülinapod, nagyon boldogat Amit írtam azzal arra gondoltam, hogy ha jól tudom, aki 10+ pontot és 10+ lepattanót szerez azt hívják "dupla-duplának"? Akkor ez középiskolás országos bajnokság? Akkor ti vagytok az országban a 12-ik legerősebbek A kosár az egyik legizgalmasabb sport
Amik gyorsan mennek azok izgalmasak, számomra a kosárlabdát kicsit szétfújják, és a legkisebb kontakt is hibának számít.A vereség mindig benne van, még 10 éve fociztam, mi nem győzni jártunk idegenbe, bár otthon se A ballagás még hagyján, de akkor idén érettségi is? [ Módosítva: 2015.03.30 0:27 ] |
Tiffus | 2015-03-30 14:51 |
Jujj, köszönöm ^^ Amúgy már vágom, de én a statisztikában mindig csak a dobott pontjaimat nézem, szóval hirtelen nem tudtam, mit értesz "dupla-dupla" alatt. Kicsit utána is néztem, mert én sem tudtam pontosan (na és még merem magam kosarasnak nevezni...xD), és jól mondtad, ha 10-nél több van két kategóriában is, az a dupla-dupla, ha pedig 3-ból is, akkor tripla-dupla. De amúgy bizti nem jött össze, mert egyik meccsen sem dobtam 10-nél többet sajnos. Mivel viszonylag jól irányítok, keményen fogtak, és nem hagytak betörni. De az egyik csapattársam dobott 14-et az egyiken. Megvártam, míg teljesen bekerítenek a kis védőim, ő pedig üresen marad, aztán lepasszoltam neki, ő meg bedobálgatta, szóval ha kosárból nem is, akkor gólpasszból biztos rengeteg van. xD Amúgy igen, most gyakorlatilag mi vagyunk a 12. legjobb középiskolai csapat az országban, így már nem is hangzik olyan rosszul. De tavaly is 12.-ek lettünk, szóval azért örültünk volna valami jobb eredménynek. De nem baj, legalább rosszabbak se lettünk. Amúgy nekem a kosár épp azért izgi, mert szétfújják. Itt nem lehet ész nélkül menni, ütni, rúgni, vágni, hanem taktikázni és gondolkozni kell. Jó, nyilván a többi sportban is, de itt kifejezetten. 5 évet kéziztem a kosár előtt, de soha nem szerettem ennyire. És igen, idén érettségi. Baromira nem várom. [ Módosítva: 2015.03.30 14:52 ] |
Turist | 2015-03-30 17:26 |
Az érettségi az olyan, hogy mindenki átmegy aki arra jár...csak az a kérdés milyen jeggyel. Tanárokon is múlik, vannak akik nagyon segítőkészek azt se veszik észre ha máshonnan olvasod a megoldást, mások olyanok mintha dolgozatot íratnának. Ha ennyire szereted a kosárlabdát akkor egyszer láthatlak a TV-ben is? Hiába tartozik ez is a látvány sportágak közé, mégis jóval kevesebbet foglalkozik vele a média, mint a focival, vagy a kézilabdával. Pedig bármely sportban kiemelkedő eredményhez komoly munka kell. Meg ugye mondtad, nem mindegy kivel sorsolnak össze. Nem mennék bele, de komoly fizikális és mentális fáradtságot tud okozni egy erősebb csapat elleni meccs. Ilyen tornához nem volt szerencsém, de 3 nap intenzív játék.. |
Tiffus | 2015-03-30 19:46 |
Hát én szeretnék jó hegyeket kapni, hogy mehessek Pestre tanulni, szóval nagyon remélem, hopgy mázlim lesz a tanárokkal. Főleg, hogy kettőből emeltezek. Az a baj, hogy későn kezdtem el kosarazni (egész pontosan két éve), így most jó sokat kell küzdenem, hogy jobb és jobb legyek, de nagyon igyekszem. A TV-s szereplés azért még messze van. Amúgy rendesen lefáradtunk ezalatt a 3 nap alatt, de én valamiért imádom az ilyet, és minden egyes meccset kitörő lelkesedéssel vártam, vasárnap még haza se akartam jönni. Úgy irigylem azokat, akik igazoltak, minden napjuk kosarazással telik, és még pénzt is ezzel keresnek. Jó lenne egyszer ilyenné válni. |
Jesse | 2015-03-30 20:51 |
Helyes vagyok. Mostanában főként. |
joni00 | 2015-03-30 21:11 |
Sziasztok, megtetszett ez az ismerkedős topic, és gondoltam írok én is. 18 éves fiú vagyok, joni00 néven ismernek legtöbben. Kedvenc animéim: Fullmetal alchemist, Hunter x hunter, Yu-gi-oh!, Initial d. Ennyi lenne így előre, remélem ez kellően kielégitő. |
Drili | 2015-03-30 21:34 |
Na egy (másfél)délutánt kihagyok, és így felgyülemlenek az olvasandók. 1. Turist: Nagyon szívesen imádok másokat szórakoztatni. 2. Tiffus: Gratulálok neketek! ![]() 3. Vaas: Ezt eddig is tudtuk. 4. joni00: Üdv köztünk! De nem elég infó, mert mi mind információ éhes szociopaták vagyunk. |
joni00 | 2015-03-30 21:59 |
Értem, akkor leírom mire nem vagyok képes(azért ezt, mert túl sok mindenre vagyok képes) Nem vagyok képes megnyalni az orrom, sokszor próbáltam már, de nem megy , nem vagyok képes álmomban észrevenni, hogy ez nem a valóság, még nem tudok olvasni az emberek gondolataiban(de már dolgozom rajta),nem vagyok képes egyszarvún almát szedni. |
robeetfk | 2015-03-30 22:04 |
Achtung, Achtung Vaas del Toro! Szerintem az aláírásod úgy helyes, hogy "Ich habe eine große Wurst". Ezt még egy Metzgerei-ban hallottam egy öreg hentestől, csak ő mindig hozzátette, hogy állandóan lóg, mint Zolika orrából a takony. Amúgy hozzáteszem tegnap se voltál csúnya, de ma kifejezetten jól néztél ki. Kicsit furán hangozhat tőlem, de szavaimból nem olyan melegság árad, szimplán emberbaráti. Kérlek add át üdvözletem Guillermo-nak és Benicicio-nak, imádom a filmjeiket. Tiffusnak gratulálok a kosár sikerhez. Üdv joni00. Te joni05 prototípusa vagy? |
Drili | 2015-03-30 22:14 |
joni00: Ha eleget nyújtasz sikerülni fog.
|
joni00 | 2015-03-30 22:19 |
Üdv robeetfk. Nem, sajnos nem(pedig már azt hittem képes vagyok...) Bővíteném az elöző listát: nem vagyok képes kreatív nevet kitalálni. Drili: kösz a tanácsot, remélem sikerül majd [ Módosítva: 2015.03.30 22:24 ] |
haganedonciii | 2015-03-30 22:25 |
fú, én nagyon sokkal lemaradtam de nagyon nem is tudok hozzászólni. érettségim nem mostanában volt, kosárlabda meg... hm, tegnap elkezdtem japán szinkronnal nézni a Space Jam-et, Dodó kacsa és Tapsi Hapsi zseniálisak XD |
Jesse | 2015-03-30 22:43 |
robeetfk írta:
Köszönöm az észrevételt. Achtung, Achtung Vaas del Toro! Úgy vélem, nekem férfi Wurst-om van, így az eine-t és a große-t megalázónak érzem. |
A.W. | 2015-03-30 23:09 |
Ohh Vaas del Toro, taníts meg arra, hogy lehetek olyan helyes mint te! |
Epidemic | 2015-03-31 07:41 |
Nah szépjóreggelt! Most volt időm /meló közbe persze XD/ belelesni a fórumba. Tiffus: Ahogy én észrevettem, hogy mikor kezdted a kosárlabdát nem számít annyira. Öcsém volt edzője külföldön játszott valahol, de hogy tv-be volt-e azt meg nem mondom. És ő 20 évesen kezdte ha jól tudom. Az érettségi lófütty, az emelt picit necces, én infóból csináltam még régebben, akkor szóbelivel szívtam. Amúgy mizujs így mostanában all? kb 25 oldallal le vagyok itt maradva és mingyárt itt a váltás így nem igen tudom visszaolvasni az egészet xD |
Turist | 2015-03-31 11:01 |
Tiffus írta:
Szóval hegyeket mozgatnál meg a cél érdekében? Hát én szeretnék jó hegyeket kapni, hogy mehessek Pestre tanulni, Bejárnál vagy kollégium? Valóban jó azoknak akiknek a hobbijuk a munkájuk, de ha valaki sportol annak két lehetősége van szerintem. Vagy profi szinten űzi és keres vele annyit, hogy ne legyen gondja később, ha abba kell hagynia. A másik, hogy tanulj sokat haganedonciii írta:
fú, én nagyon sokkal lemaradtam Hű de jó de nagyon nem is tudok hozzászólni. érettségim nem mostanában volt, kosárlabda meg... hm, tegnap elkezdtem japán szinkronnal nézni a Space Jam-et, Dodó kacsa és Tapsi Hapsi zseniálisak XD Miért japán szinkronnal? Suli miatt? Dodó és Tapsi Hapsi önmagukban zseniálisak, még magyar szinkronnal is megszerettem őket Látom a Death Parade-ot is nézted. Közben eszembe jutott, hogy a Space Jam-nek van köze a kosárlabdához. Mikor Michael Jorden kosarazik a rajzfilm figurákkal Hogy ne maradj le sokkal, gyere fel minden nap, ha teheted. Az én kedvemért? A mi kedvünkért? Epidemic Akkor olvass vissza gyorsan Hétvégén nem is voltunk "annyira" aktivak. [ Módosítva: 2015.03.31 12:45 ] |
Mame | 2015-03-31 14:48 |
Hellóka! Na, csak hogy én is leírjam: lemaradtam pár nap alatt, de nagyjából visszaolvastam. Én is kosár-fan vagyok, bár senki sem hiszi el nekem a kis 160 cm-es magasságommal, hogy valaha fogtam labdát a kezemben. Ált.suliban az osztályfőnököm tesitanár volt, ráadásul a foci és a kézi helyett a kosárlabdát favorizálta. Sajnos már évek óta nem játszottam, hiányzik is. A érettségi tényleg semmi, bár lehet, hogy az idő szépíti meg az emlékeket.^^ |
Bobek2013 | 2015-03-31 17:48 |
Üdv mindenkinek.Le maradtam kicsit.De nagyjából vissza olvastam. Hm én is kosár fan vagyok imádom a kosárlabdát.Ált.iskolában volt ez miatt egy új törésem. Haganedonciii.De jó az a film.Annak idelyén moziba láttam .Érdekes lehet Japánul nézni azt |
Neme | 2015-03-31 18:20 |
Szép napot mindenkinek! Lusta vagyok visszaolvasni ![]() Én még ált. suliba úsztam meg ping-pongoztam. Úszásra főleg a gerincem miatt kellett járnom, ping-pongra meg már fogalmam sincs minek ![]() Amire büszke vagyok: Úszással részt vettem 1-2 városi versenyen de ez nekem tökéletesen elég. Hozzátenném, hogy érdemi eredmény nélkül zártam őket. Ping-Pongból meg diákolimpián városi ezüst érem. spoiler
![]() Azt nem mondom, hogy 2. helyezett mivel több ezüst illetve arany érmet is kiosztottak Egy vicces story ehhez: spoiler
![]() Pontosan nem tudom hányan mentünk a sulibol, csak annyit hogy én és egy osztálytársam (3.osak voltunk) és volt még pár felsőbb éves. Nos odafele úton azon "viccelődtek" hogy minek megyünk, úgyse fogunk nyerni meg ilyenek. Erre fel a "csoportból" csak mi ketten kaptunk érmet. Ők mind kiestek Oszt társam aranyat kapott. OFF: Holnap lehet, hogy egy jópár órás áramszünet elébe nézek, szóval lehet sajnálni ![]() |
haganedonciii | 2015-03-31 18:54 |
Bobek2013 írta:
en tok szeretem mert tok vicces film, meg jo a zeneje japan szinkronnal meg minden egy uj elmeny.mit Es ha valaki nem hiszi, keressen ra jutubon a Dzsini dalara Aladdinbol (Friend like me) japanul, allitom h meg a magyarnal is jobb ^^ Turist írta:
igyekszem, csak annyi dolgom van, alig marad magamra idom mit Reszben suli miatt, neha leulok random japan szinkronnal amcsi cuccokat nezni, eleg szokatlan, de nagy elmeny bar a multkor Avatart (a leghajlitos filmet) kezdtem el, de az a film magaban is szornyu, az sem segitett rajta, hogy Hosoya-san adta Sokka hangjat igen, neztem az iment emlitett fiatalember miatt, de vegulis nagyon tetszett, az utolso reszt ujra is neztem, Decimet annyira megkedveltem *_* |
Tiffus | 2015-03-31 20:07 |
Drili, robeetfk, köszönöm szépen! ^^ Epidemic, ez biztató. Akkor én sem fogom feladni semmiképp. Turist, nem tudom, hogy nem vettem észre az elírást, pedig mindig átolvasom a hozzászólásaim, mielőtt elküldeném. Amúgy kolis lennék természetesen. (Békés megyei vagyok, ígyhát... ) Mondjuk az is eszembe jutott, hogy a bátyámékhoz költözöm, mert ők fent laknak albérletben, de aztán rájöttem, hogy nem akarom én őket zavarni (augusztusban házasodnak össze a barátnőjével), szóval csak valami nagy vészhelyzet esetén jöhet szóba ez az opció. Mame, jó neked, nekem általánosban a kézit nyomatta a tesitanárom, ezért is lettem először kézis. Kár, hogy így alakult, de azért azokat az éveket se bánom. Ott is voltak szép pillanataim. (meg védéseim kapusként ) Neme, sosem próbáltam a ping-pongot komolyabban, csak ilyen baráti összejövetelek alkalmával egyszer-kétszer (osztálykirándulás, stb.), de már ott nem tetszik a dolog, hogy nem csapatsport. Nekem valahogy sokkal nagyobb erőt ad, ha másokkal együtt küzdhetek. Meg néha sokkal nagyobb fejfájást is, ha esetleg egy csapattársad nem veszi elég komolyan De hát ez benne van. [ Módosítva: 2015.03.31 20:11 ] |
Turist | 2015-03-31 22:53 |
Mame írta:
Ott sem minden a magasság, ha jól játszik, nem fogják elküldeni mit Ráadásul ha valaki alacsonyabb az mozgékonyabb is, vagy elfér a lábak alatt Bobek2013 írta:
A sport sérülések Ismerős mikor még fociztam, megrúgtak, azóta érzékeny a térdem mindenre, legfőképp a változékony időre. Valószínűleg kicsit sérült a térdszalag Szerencsére rég volt vele gondom, de ha egyszer rosszul lépek és bedagad...akkor napokig nem tudnék rá állni.Ált.iskolában volt ez miatt egy új törésem. Remélem neked nincsen problémád. Neme írta:
Grat az érmekhez Azt nem írtad, hogy azóta továbbra is foglalkozol-e ezekkel.mit Valamiért eszembe jutott erről egy vicc. Nem feltétlen neked szól. spoiler
![]() Brezsnyev Magyarországra utazik, hogy részt vegyen egy futóversenyen, ami Kádár és ő közte fog lezajlani. Megrendezik a versenyt, Kádár első lesz, Brezsnyev mögötte a második. Másnap megjelennek az orosz lapok, ezzel a főcímmel: Brezsnyev és Kádár elvtárs egy futóversenyen vett részt Magyarországon. Amíg szeretett vezérünk a tiszteletre méltó második helyen ért célba, addig Kádár az utolsó előtti lett. haganedonciii írta:
Jelentem megnézve, nem volt rossz mit Megértem hogy alig van időd, ne légy miatta szomorú, mert én is elszégyellem magam hogy felhoztam A Death Parade nekem megmarad majd egyszerre ha kijön az összes rész. (Ugyanúgy mint a Monster, nagyon várom azt a sorozatot, nagyon kevésre mondanám azon kívül, hogy nem bírtam megállni, hogy ne nézzem. Jó neked ha megértesz valamit a japánból, én még nagyon az angolból se. Ha Avatar akkor Korra Nem tetszett Aang legendája. spoiler
![]() off: A japánról és az amerikairól eszembe jutot.. hogy maradhatott ki a kedvenc filmek közül a Jó reggelt Vietnám Tiffus írta:
Akkor még ahhoz is sok sikert, hogy jó helyet sikerüljön találni majd koleszban.mit Kézilabdában kapus? Aki ilyen magas arról azt hittem egyből beteszik átlövőnek. Általánosban a technika tanárunk volt a tesi tanárunk is. Egyszer dolgozatot akart íratni, de látta hogy senkinek sincs kedve hozzá. Így az A és a B csoport kérdése is az volt, kiakarunk -e menni focizni [ Módosítva: 2015.03.31 22:59 ] |
haganedonciii | 2015-03-31 23:04 |
Turist írta:
mit nem vagyok szomorú, szeretem, ha zajlik az élet, csak néha szeretnék elfeküdni az ágyon és bámulni a plafont egész nap... na de valamiből meg kell élnie az embernek sajnos :/ hát már nagyon régóta nem nézek semmit magyarul. illetve magyar szinkronnal.. hm, nem is tudom, mit láttam utoljára, talán a Cowboy Bebop-ot, na de az is vmikor 1,5-2 éve történt (ha nem több), arról egy idő után teljesen leszoktam, mert egyszerűen nem tetszett, közel sem akkora a színészek átélése, mint a japánoké. magyar felirattal is csak akkor nézem, ha csak itt az oldalon találok meg vmit jó minőségben, szinte mindig angol felirattal nézek. ha meg nagyon izgága és türelmetlen vagyok, akkor simán raw, és örülök, amikor megértem, miről van szó így történt, hogy angolul tök jól megértek bárkit és bármit, ellenben beszélni nem tudok jó lenne már japánból is itt tartani |
Neme | 2015-04-01 00:19 |
haganedonciii írta:
Én egy időben a némettel voltam így.angolul tök jól megértek bárkit és bármit, ellenben beszélni nem tudok spoiler
![]() Hát aki német adókon nől fel Turist írta:
Már évek óta nem foglalkozok a ping-ponggal.Azt nem írtad, hogy azóta továbbra is foglalkozol-e ezekkel. Úszni mondj nem árt. Nem túl szerencsés dolog belefulladni a medence közepébe |
Fatalitylan | 2015-04-01 00:48 |
hey eltévedtem az oldalon és nézzenek oda mik vannak itten milyen csodás topic aztán kényszert éreztem hogy írjak ide Rólam annyit kell tudni 20 éves vagyok ,szeretek sokat beszélni ,ismerkedni és a lányok tárasáságát élvezni ,imádom az állatokat .A chaten megtaláltok de a rólam szóló pletykáknak ne dőljetek be (jól kezdődik ) röviden ennyi ha valaki kíváncsi az írjon ![]() |
Jesse | 2015-04-01 03:09 |
A.W. írta:
Ez egy.. érzés.
Ohh Vaas del Toro, taníts meg arra, hogy lehetek olyan helyes mint te! |
Tiffus | 2015-04-01 13:08 |
Először is, ettől a hello kitty-től kiég a szemem. xD Turist, az a helyzet, hogy egészen tavaly előttig én voltam a világ leglustább embere, ennélfogva a kézi edzéseket sem vettem túl komolyan. Mivel nem voltam se gyors, se lelkes, ezért beraktak a kapuba, mert ott nem kellett futni. A mozgást akkor kezdtem el szeretni, mikor elkezdtem kosarazni. Turist írta:
Ne is mondd... Rettentően rühellem, mikor elfutnak alattam. Ráadásul ha valaki alacsonyabb az mozgékonyabb is, vagy elfér a lábak alatt Ami pedig a sportsérüléseket illeti, nekem eddig négyszer volt eltörve, egyszer megzúzódva, egyszer pedig szilánkos ínszalagszakadásos az ujjam, mindezt a kosár-karrierem elmúlt 2 évében. De addig jó, míg csak az ujjammal történik, mert az általában hamar meggyógyul. (jó, mondjuk az ínszalagos részhez kellett vagy 3 hónap, főleg, hogy 1 teljes hónapig benne volt egy hosszú tűszerű fémdarab, de ez még hál'istennek az elején történt, mikor még nem űztem ezt a sportot intenzíven) Fatalitylan, üdv közöttünk! Jól sejtem, hogy te az a szoknyapecér fajta vagy? (már nem megsérteni akarlak, vagy ilyesmi ) [ Módosítva: 2015.04.01 13:09 ] |
A.W. | 2015-04-01 13:11 |
Ez egy.. érzés.
Akkor helyesnek érzem magam. Már helyes vagyok, ugye? Fatalitylan, üdv közöttünk!Vigyorog Jól sejtem, hogy te az a szoknyapecér fajta vagy? Röhög (már nem megsérteni akarlak, vagy ilyesmi Töpreng)
Hoho de még mennyire. A cset csődöre. |
Fatalitylan | 2015-04-01 13:30 |
hey hey Ahogy olvasom ezt a topicot nagyon megtetszett és úgy érzem írni fogok ide párszor Tiffus: hey hát rád bízom ezt hogy kitaláld ![]() |
Neme | 2015-04-01 14:44 |
OFF: Köszönöm a Jason Kittys avatárt No sikeresen túléltem az áramszünetet. Nektek milyen napotok volt? |
Tiffus | 2015-04-01 14:54 |
Fatalitylan, beszélj akkor. Mondtad, hogy szereted az állatokat. Melyik a kedvenced? Neme, nekem eddig remek volt a napom, de a java még csak most jön. 3-kor kezdődik egy 12 óra hosszás vetélkedő a suliban. Azaz hajnal 3-kor ér véget. (Kemény menet lesz ) És máris el vagyok késve, úgyhogy asszem indulok. xD Sziasztok! ^^ [ Módosítva: 2015.04.01 14:54 ] |
Drili | 2015-04-01 15:03 |
Boldog április elsejét mindenkinek!^^ Ki milyen szivatást csinált/kapott ma? |
Mame | 2015-04-01 15:04 |
Az én napom eddig jó, aztán még ki tudja mi lesz. Megnéztem ma a Deadspace-t, de kb a közepénél rájöttem, hogy már láttam pár éve, csak elfelejtettem. Viszont volt egy majdnem áramszünetünk, egy icipici viharnak köszönhetően ^^ szerk: A macskám szívatott meg, ugyanis beleevett a fánkomba :S [ Módosítva: 2015.04.01 15:05 ] |
Fatalitylan | 2015-04-01 15:18 |
Tiffus : szeretem a cicákat nagyon van kettő is (: vidéken meg 9 emellett imádom a kutyákat sajnos hogy nem kertes házunk van így nincs kutyám de szeretnék egy farkas kutya keveréket pl(csehszlovák farkaskutya ,Husky...) de nagy állat barát vagyok szóval És neked mi a gyengéd ? gondolom te is szereted az állatokat (jah én is egy állat vagyok szóval nah jó csak vicceltem ) |
ViharTáncos | 2015-04-01 19:49 |
Csomó jópofa álhíren kívül sok mindennel nem találkoztam ma. Ja ha már állat 2 kuty ,2 cic , 5 aranyhal ,4 keszeg az otthoni készlet, szal a kertben nem éri szendvicset majszolni. |
haganedonciii | 2015-04-01 20:03 |
Fatalitylan írta:
ezt jó hallani ^^ legjobb barátnőmnek egy farkaskutya keverék félesége van, nagyon jámbor jószág, imádom is nagyon mit ezenkívül kellemes április bolondját mindenkinek még a hátralevő időben na meg ezek a Hello Kittyk... omg [ Módosítva: 2015.04.01 20:03 ] |
Turist | 2015-04-01 20:26 |
Tiffus írta:
Kitartást hozzá bármi legen az. Azután reggel 8tól suli? Drili írta:
Köszi, neked is Szerencsére senki nem akart semmi rosszat. Én meg lusta vagyok bármilyen tréfához.Boldog április elsejét mindenkinek!^^ Ki milyen szivatást csinált/kapott ma? haganedonciii írta:
Köszi Engem ez a háttérkép annyira bánt, hogy megfájdul tőle az amúgy is érzékeny szemem Viszont az avatarom klassz, veszélyesebb mint én kellemes április bolondját mindenkinek még a hátralevő, na meg ezek a Hello Kittyk... omg [ Módosítva: 2015.04.01 20:27 ] |
Neme | 2015-04-01 21:15 |
Turist írta:
Oh..neked is Jason Kittys avád van. Szuper
az avatarom klassz, veszélyesebb mint én |
Tiffus | 2015-04-02 11:50 |
Fatalitylan, én is macskás vagyok (mint itt a többség ), ettől függetlenül óriáscsigákat tartok itthon. Mondjuk én ekkora állat-fan nem vagyok, kutyust pl. soha nem szeretnék. Nekem nem elég puhák. Egy macska milyen puha már, egy kutya meg tök masszív. De azért szeretem őket is. Turist, egy egyszerű vetélkedő mindenféle hülye feladattal. Pl. "vegyétek meg 200Ft-ért a lehető legnehezebb dolgot", vagy "adjátok elő a Frankenstein-t ómagyar stílusban" vaaaagy "gyűjtsetek össze minél több XXL-nél nagyobb méretű ruhacímkét"... Meg egyéb értelmetlenségek. És ezek mennek 12 órán át. Amúgy mától már tavaszi szünet van, szóval nem kellett mennem reggel 8-ra. [ Módosítva: 2015.04.02 11:50 ] |
Drili | 2015-04-02 12:21 |
Tiffus: Mifelénk 24 órás vetélkedő van. A városnak valamiért több művháza is van, mindig azokban tartják. Bármelyik (közép)iskolából mehetnek (asszem 6 fős ) csapatok, de nekik kicsit nehezebb feladatokat kell teljesíteni. Alapkövetelmény, hogy a 6-ból min. 4 ember folyamatosan ébren legyen, vetélkedőkön kell résztvenni, és mindig van valami extra feladat amit meg kell csinálni(pl.: dalt írni kötött témában, aztán előadni; működőképes rakétát építeni szemétből...stb.) Versenyzőként még nem voltam, csak anyum diákjait néztem meg néha, de idővel úgyis kipróbálhatom majd. |
Turist | 2015-04-02 17:56 |
Neme írta:
Turist írta:
Oh..neked is Jason Kittys avád van. Szuper az avatarom klassz, veszélyesebb mint én Erősen gondolkodom rajta, hogy vissza cseréljem. Bár egyszer már meg lett dicsérve a félpucér angyalkám Drili írta:
Azthittem Pesti vagy, de most ebből arra következtetek hogy mégsem mit ViharTáncos Nekifutok még egyszer hátha most szerencsém lesz. Az aláírásodban az a kép miből van? Bocs hogy témát váltok, kell a változatosság(vagy nem). Érdekel valakit, hogy az emberek milyen csillagjegyben születtek? Úgy vettem észre, az emberek 90%-a nem foglalkozik ezzel. Aki mégis az meg egyből megijed tőlem Személy szerint nem hiszek benne(ugyanúgy ahogy a többi, nem kézzel fogható vagy be nem bizonyított dologban), de mégis egy jellemzésben több az igaz, mint a hamis. [ Módosítva: 2015.04.02 18:03 ] |
haganedonciii | 2015-04-02 18:27 |
Turist írta:
mit hát én igazi mérleg vagyok, kb le se tagadhatnám (pártatlanság, döntésképtelenség és társai..) |
Turist | 2015-04-02 18:38 |
haganedonciii írta:
Meg jól látom, hogy pesszimista, vagy önbizalom hiányos ? Turist írta:
mit hát én igazi mérleg vagyok, kb le se tagadhatnám (pártatlanság, döntésképtelenség és társai..) Ismertem egy mérleg lányt, ő is elég döntésképtelen volt bizonyos dolgokban Skorpió vagyok, annak minden bajával és bájával. Szerk: Végre van képem, valamelyik nap "kiskutyám" megint az ajtó előtt várt. Szerk 2: Tiffus Elég nagyot tévedtél , Főként, mert úgy írtad le mintha egy férfi lenne. [ Módosítva: 2015.04.02 19:05 ] |
Tiffus | 2015-04-02 18:53 |
Drili, nálunk is volt 24 órás régebben, de csak azok jöhettek, akik a suliba járnak. Most már valamiért csak 12 órás van. Amúgy csak 1-2 feladatot soroltam, de nálunk is vannak nehezebbek, pl. ódát kellett írnunk, húsvéti pizzát sütnünk, egy fénykardot barkácsolnunk, élő nyuszit szereznünk, és húsvéti díszbe öltöztetnünk, japán népzenei stílusban videoklipet leforgatnunk, stb. Még kviddics is volt. (így kell leírni? xD) Turist, engem az ilyesmi ritkán érdekel, de nem ijedek meg azoktól, akik mondjuk megkérdezik, hogy "Hé, neked mi a csillagjegyed" Néha még a horoszkópomat is elolvasom, ha a kezembe akad egy újság. De nem hiszek bennük. Ezt figyeld: Gondolj a legjobb haverodra, én meg elmondom milyen. Legtöbbször igen kedves, de néha napján előfordul, hogy kicsit ingerült, és emiatt mondhat olyan dolgokat, amiket nem gondol komolyan. Persze utólag mindig bocsánatot kér. Általában barátságos, és csak ritkán visszahúzódó. Mikor jobb napjai vannak, előfordul, hogy igazi partiarc, rosszabb napjaiban viszont a csöndesebb egyéniségét veszi elő. Szeret enni, és érdekli a sport. Az új dolgokra is csak ritkán mond nemet. Mennyire tévedtem? [ Módosítva: 2015.04.02 18:53 ] |
haganedonciii | 2015-04-02 20:26 |
Turist írta:
mit hát ha már választanom kell a kettő közül, akkor az önbizalom hiányos, pesszimistának egyáltalán nem mondanám magam ^^ kínai horoszkóp szerint pedig ló vagyok és az megdöbbentő, mennyire körül tud írni a kutyuli meg nagyon kis cukika :3 meg nagyon szép, de azért látszik rajta, hogy nem egy fiatal példány már |
Bobek2013 | 2015-04-02 20:53 |
Sziasztok Turist: Szintén skorpió vagyok. Tiffus:Velem is így van.Én is néha elszoktam olvasni de nem hiszek benne. |
Drili | 2015-04-02 21:11 |
Turist írta:
Vidéki vagyok, ráadásul határszéli, de legalább nagyváros és megyeszékhely. Azthittem Pesti vagy, de most ebből arra következtetek hogy mégsem A horoszkópokban én sem hiszek. Am rák vagyok, kínaiban meg (víz)kígyó asszem... |
Aucifer | 2015-04-03 00:04 |
Jajj, rettenetes, megint hogy lemaradtam... Először is, üdvözletem minden újonnan érkezettnek! Turist, én sokszor elolvasom a horoszkópom, és bár én hiszek mindenféle misztikus dologban, de a horoszkópnál nagyon jól tudom, hogy vagy bejön, vagy nem, többnyire csak bemagyarázza magának az ember, hogy jéé, tényleg. Főleg, mert ugye azonos csillagjegyű ember nagyon sok van, de az nem azt jelenti, hogy mind egyforma, mindenkivel ugyanaz történik, szóval ilyen tekintetben hülyeség. Amúgy én Szűz lennék, de sok dolog, ami az ezen jegy szülötteire vonatkozik, rám nem érvényes. Például: rendszeretőnek ugyan rendszerető vagyok, csak rohadt nehezemre esik nekiállni takarítani. XD XD Lusta vagyok, és egy igazi költő veszett el bennem... mármint pénzköltő. Pedig a Szüzek elvileg inkább a spórolós típusúak. Kreatívnak kreatívnak tartom magam, az mondjuk igaz, fontosak a barátaim, a szeretteim, hűségesnek tartom magam, szóval vannak dolgok, amik igazak, de nem minden, ami a jegyet jellemzi. Bár sokszor az sem mindegy, mikor hogyan állnak a bolygók, melyik házba született az ember (ja igen, sokat olvasgattam anno a témában, barátnőmmel még saját Árnyak Könyvét is vezettünk, mindenféle boszorkányos cikket, ilyesmiket összegyűjtöttünk. ) Másrészt meg, én nagyon határozatlan vagyok inkább mindenben, másokra bízom a döntést, főleg baráti körökben. XD Gyakran hallani tőlem: "Nekem mindegy..." Kínai horoszkópom kígyó. ^^ Most gyorsan kerestem róla egy leírást, kiemelem azt, amiről úgy gondolom, igaz lehet rám. spoiler
Jó, az intelligens részét nem magam állítom, mások mondják. XD Én inkább hülyének tartom magam. ![]() A világtörténelemben sok szép vonzó asszony született a Kígyó jegyében. Sokat adnak - fõként a nõk - a külsõre, külsõségekre. Nem sajnálják a pénzt a kozmetikára, szép ruhákra. A Kígyó-nõ - nõ tetõtõl talpig. Olykor túlértékelik magukat, a munkába viszont nem akarnak sokat befektetni. Gyakran mégis az ölükbe hullik a szerencse ezt kiváló szervezõkészségük biztosítja. A Kígyó kissé kétszínû. Ha mégis barátságot köt valakivel, akkor az egy életre szól. Intelligens, gyors felfogóképességû, gyakran döbbenti meg az embereket titkolt tudásával, homályos jóslataival. Lelkében együtt él a pokol és a mennyország, a jó és a rossz. Sok függ az élettárs ügyességétõl, miként alakul a Kígyó, megtalálja-e a belsõ harmóniát. Ha a Kígyó-férfi fejébe vette, hogy megszerez egy nõt, megszerzi. Ha megszerezte, úgy tartja, mint egy madarat az aranykalitkában, s olyan féltékeny, hogy önuralmát is elveszítheti, és tettlegességre is sor kerülhet. Ha elveszítették érdeklõdésüket a társ iránt, akkor sem engedik szabadon. Egyszerûen nem tudják elviselni, hogy a másodhegedûs szerepét játsszák. Büszkeségük ezt nem engedi. ![]() A kutyusod nagyon ééééédiiiiii! Tiffus neked meg utólag is gratula a kosár eredményetekért! Jól emlékszem, hogy 12. helyezést írtál? Országosan? További sok sikert is kívánok! [ Módosítva: 2015.04.03 0:05 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 01:50 |
nem tudom ti mennyire szeretitek az akció filmeket de a Halálos Iramban 7 nagyon jó lett !!!! van 5-6 lehetetlen elképzelhetetlen jelenet de hát nézzük el neki nagyon pörgős lett <3 |
Aucifer | 2015-04-03 01:55 |
Fúú, kislánykoromban rengeteg akció filmet néztem, azok voltak a kedvenceim. Minden Jean-Claude Van Damme, Schwarzenegger, Steven Seagal filmet megnéztem, egyéb akciófilmekről nem is beszélve. De mára kicsit már meguntam őket, mindig csak a piff-puff-bang-bang-buuuum-csööörrrrr-bang-bang-grooooáááááaaargh-vrrrrm-vrrrmm-skreeeeeeek-vrrrrrm-vrrrm-bang-bang-bang megy, így összefoglalva. XD ![]() A Halálos iramban filmeket nem is tudom, hogy láttam-e akár egy részt is... lehet, hogy ezek kimaradtak, vagy épp csak belenéztem... ![]() [ Módosítva: 2015.04.03 1:58 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 08:52 |
Aucifer: erről a "piff-puff-bang-bang-buuuum-csööörrrrr-bang-bang-grooooáááááaaargh-vrrrrm-vrrrmm-skreeeeeeek-vrrrrrm -vrrrm-bang-bang-bang "ról nekem egészen más jut eszembe ^^ |
Turist | 2015-04-03 10:58 |
haganedonciii írta:
Turist írta:
mit hát ha már választanom kell a kettő közül, akkor az önbizalom hiányos, pesszimistának egyáltalán nem mondanám magam ^^ kínai horoszkóp szerint pedig ló vagyok és az megdöbbentő, mennyire körül tud írni a kutyuli meg nagyon kis cukika :3 meg nagyon szép, de azért látszik rajta, hogy nem egy fiatal példány már Tehát szép, kedves és bejárja a világot új dolgokért? (A kék hajra egyszer majd rákérdezek, hogy jött az ötlet) Igen, drága barátom 6 éves. Néhol vannak fehér szőrszálai, de reméljük ugyanennyit még megél. Bobek2013 írta:
Tehát mindenki közellensége, aki utálja a kötöttségeket? (Már bocsánat, ez ugye egy énkép)Szintén skorpió vagyok. Aucifer írta:
Azon gondolkodtam hogy rád írok már, olyan rég voltál erre. Féltem hogy elraboltak a földönkívüliek..jedik..assasinok. Bár lehet utóbbit nem bánnád mit "rendszeretőnek ugyan rendszerető vagyok, csak rohadt nehezemre esik nekiállni takarítani" Ez jól esett a lelkemnek, azt hittem csak én vagyok így ezzel. Kíváncsi lennék a boszorkány konyhádra, mennyi bűbájt olvastatok a kiszemelt férfiakra Akció filmeken nőttem fel, apám és nagymamám jóvoltából. Szintén láttam az említett színészek elég sok filmjeit. Habár a Predator első alkalommal ijesztőnek tűnt. Szerk: Azt el is felejtettem mondani, MINDEN lány szép, ha nem hisztek nekem olvassátok el a jellemzéseteket, mindenkinél ott lesz Fatalitylan Biztos érdekes lehet ahogy berregnek az autók 2 órán keresztül, de az élvezetet átadnám másnak Most olvastam, hogy Paul Walker is szerepel benne. Az előzetesen felvett jeleneteit beletették, ami meg nem volt meg, ott a testvérei alakítják. [ Módosítva: 2015.04.03 11:18 ] |
haganedonciii | 2015-04-03 11:32 |
Turist írta:
Tehát szép, kedves és bejárja a világot új dolgokért? (A kék hajra egyszer majd rákérdezek, hogy jött az ötlet) intelligens, intellektuális, művészlélek, és utálja a tömeget, továbbá az átlagosat sem igazán szereti. de azért a világot is szívesen bejárnám új dolgokért (ez egy elég egoista önkép lett mindenesetre, de nem tehetek róla, hogy valahol ezt olvastam a LÓ jegy szülötteiről ) a kék haj meg, hm, igazán nincs különösebb oka, nagyon megtetszett és annyi és frissen festve nagyon szép, bár nekem már eléggé ki van kopva/rá van festve sima hajfesték... majd egyszer még talán kedvet kapok hozzá ^^ |
Aucifer | 2015-04-03 13:13 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Azon gondolkodtam hogy rád írok már, olyan rég voltál erre. Féltem hogy elraboltak a földönkívüliek..jedik..assasinok. Bár lehet utóbbit nem bánnád mit "rendszeretőnek ugyan rendszerető vagyok, csak rohadt nehezemre esik nekiállni takarítani" Ez jól esett a lelkemnek, azt hittem csak én vagyok így ezzel. Kíváncsi lennék a boszorkány konyhádra, mennyi bűbájt olvastatok a kiszemelt férfiakra Akció filmeken nőttem fel, apám és nagymamám jóvoltából. Szintén láttam az említett színészek elég sok filmjeit. Habár a Predator első alkalommal ijesztőnek tűnt. Szerk: Azt el is felejtettem mondani, MINDEN lány szép, ha nem hisztek nekem olvassátok el a jellemzéseteket, mindenkinél ott lesz Áááh, csak az Élet rabolt el, meg a robotolás. XD Még a jedikkel is ellennék, de bizony, az assassinoknak még jobban örülnék. Főleg, ha maga Ezio jönne el értem. De Altair-t se zárnám ki... meg Connor-t sem... XD Szerintem sokan vagyunk így a takarítással, hogy nem igen akaródzik nekiállni. XD Csak hát... ugye nőből lennék, és azért egy nőnél mégis csak szégyen, ha nem akar takarítani, nem? Bár igaz, azt szoktam mondani, hogy én inkább amolyan férfi lélek vagyok. XD XD Óóó, egyetlen egy férfira sem olvastunk bűbájt. XD Annyira nem izgattak minket, már amilyen felhozatal volt körülöttünk. XD Különben is, volt annyi eszünk, hogy nem hazudunk saját magunknak: ha önmaguktól nem érdeklődtek irántunk, akkor kamu érdeklődés se kell. Nem is volt ijesztő a Predator. Én már akkor megjegyeztem, kislányként, hogy akarok egyet. XD Általában minden szörnyes filmnél hallani lehetett tőlem a szokásos mondatot: "De cukiii!" Még az Alien filmeknél is úgy sajnáltam, mikor az űrhajón lévő ablakon lyukat ütöttek, és azon keresztül szerencsétlen alien hibridet kiszippantotta a vákuum. Szegényke olyan kis ijedten és szomorúan nézett... Én mindennek tartom magam, csak szépnek nem. Messze vagyok én attól. XD ![]() Fatalitylan Mi jutott eszedbe a "piff-puff-bang-bang-buuuum-csööörrrrr-bang-bang-grooooáááááaaargh-vrrrrm-vrrrmm-skreeeeeeek-vr rrrrm -vrrrm-bang-bang-bang "ről? |
Tiffus | 2015-04-03 14:22 |
Aucifer, köszönöm szépen! ![]() Turist, naneeee... A legjobb haverod egy nő? Amúgy arra akartam kilyukadni ezzel az egésszel, hogy a horoszkópok legtöbbször olyasmiket írnak, ami az emberek 80-90%-ára igaz, és ritka a kivétel. Mint a "néha jó kedve van, néha meg rossz kedve". Hát kire nem igaz? Mindegy, a horoszkóp-írók azért jobban csinálják, mint én. Mellesleg Kos vagyok. A Halálos iramban-hoz meg annyit, hogy egyszer próbáltam nekifutni, de nem tudtam megkülönböztetni a Taxi filmektől, szóval hagytam a fenébe. Kocsik, kocsik mindenhol. [ Módosítva: 2015.04.03 14:25 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 14:33 |
Aucifer : Hát nekem elég piszkos a fantáziám nem tudom a tied milyen de könnyen lehet rá következtetni.Imádom az élvezeteket és hát hmmmhmhmhmhmhm ![]() Bobek2013: mesélj magadról ! (az avád nagyon jóóóóó !!!!!! ) Turist: Nagyon izgalmas volt |
mushroomhead | 2015-04-03 14:36 |
Sziasztok! Látom van egykét színpatikus emberke itt.Egész sok hozzászólásba magamra ismertem főleg az "művészlélekakiinkábbegymagábavanel" típus ^^. Én se vagyok különösebben az emberek nagy rajongója,de akivel megtalálom a közös hangot azzal nagyon jól eltudok lenni, és engem is taszítanak a "normális" dolog, sokkal izgalmasabb szerintem ami nem megszokott , de kinek mi. |
Turist | 2015-04-03 14:56 |
haganedonciii Szoktam néha Érden járni, ha látok valakit kék hajjal majd megnézem te vagy-e. Én is nagyon szeretem a szép tájakat Jó tulajdonságom meg annyi van, hogy hely szűkében nem írnám le mindet Nagyon tudok kötődni valakihez és megbízható vagyok, talán ez a 2 leglényegesebb. Aucifer Nagyon kicsi voltam még akkor, persze hogy félelmetes volt. Az a része amikor leveszi a sisakot és látni az arcát. Ugye meséltem hogy a horrort se szeretem. De a Predatort többször láttam, mára már tetszik a film. Sőt minden olyan lényre ami fura, de bejön azt mondom, hogy megsimogatnám. A publikus képeken, mindegyiken mosolyogsz, az nagy előny Tiffus Igen,sőt a második is . Nem kedvelem túlságosan a pasikat, megbízhatatlanok, érzéketlenek, trehányak stb. (Elnézést az itt lévő fiúktól, férfiaktól, úriemberektől nyilván titeket nem ismerlek.) Amit írtál a filmről azon még most is nevetek, valahogy én is így vagyok vele. mushroomhead Halihó, miben vagy művészlélek, mi a hobbid? [ Módosítva: 2015.04.03 15:18 ] |
mushroomhead | 2015-04-03 16:09 |
Turist írta:
^^ Zenélek (basszusgitár ) , de szeretek ambient,chillout zenéket is csinálni,szeretek történetek írni, elmélkedni de azt nagyon sokat(néha már túl sokat) verset is szeretek írni, rajzolni is szeretek csak nagyon nem tudok, neked van valami hobbid , vagy valami hülye szokás ?
mushroomhead Halihó, miben vagy művészlélek, mi a hobbid? |
Neme | 2015-04-03 17:32 |
Ki hogy áll a néma filmekhez? Én részemről újra leszedtem a Buster Keaton "Mega" pakkot. Azért szeretem őket (persze nem mindegyiket), mert a színészek tényleg azt csinálják benne amiért így hívják őket, és nem csak "csillognak" a kamerák előtt. [ Módosítva: 2015.04.03 17:35 ] |
Drili | 2015-04-03 17:42 |
Nem nagyon nézek némafilmeket, de Chaplin ökörségeit imádom, meg persze Keaton se semmi. [ Módosítva: 2015.04.03 17:43 ] |
Jesse | 2015-04-03 17:56 |
Le kéne zúzni Siófuckra. |
Mame | 2015-04-03 19:09 |
Én kivételesen szeretem a Halálos iramban filmeket. Eddig a Tokiói hajsza a favorit. Kíváncsi vagyok az újra nagyon.^^ Ezer éve nem néztem már némafilmet, de nekem is Chaplin az örök kedvenc. |
haganedonciii | 2015-04-03 19:55 |
Turist írta:
ne nagyon keress, vagy ha találsz is, ne szólítsd le, mert 100%, hogy nem én leszek mióta elköltöztem onnan, nagyívben kerülöm az egész helyet ^^
mit |
Turist | 2015-04-03 20:13 |
mushroomhead Szeretem az MMO játékokat, régen elég sokat játszottam főleg RPG-t, mostanában próbálok kevesebbet. próbáltam rajzolni, de bizonyos okok miatt abbahagytam. Neme Még a régi Stan és Pan filmekre emlékszem, hogy néztem őket. Azonkívül nem ismerem ezt a műfajt. haganedonciii írta:
Ok kösz, hogy szólsz , Most vissza olvastam és jól emlékeztem, hogy azt írtad lakhelynek.
mit |
Fatalitylan | 2015-04-03 21:48 |
itt ki szingli ? (csak kíváncsi vagyok ) |
desirous | 2015-04-03 21:50 |
Fatalitylan írta:
itt ki szingli ? (csak kíváncsi vagyok ) Nekem csak te kellesz. |
Turist | 2015-04-03 22:00 |
Fatalitylan írta:
itt ki szingli ? (csak kíváncsi vagyok ) Nem lett volna egyszerűbb úgy kérdezni, hogy ki szingli lány aki korban hozzád illik, és közel lakik ? [ Módosítva: 2015.04.03 22:01 ] |
mushroomhead | 2015-04-03 22:05 |
Turist: Sose szeretem a MMO-kat , de az RPG a kedvenc játék műfajom. Mass Effect ,Dragon age hasonlók. Neme: Nosferatu(1922) láttam ami némafilm meg nemrég a 90-es Begotten-t, bár műfajilag egyik se hasonlít az általad felsoroltakra. Fatalitylan: Mindenkit ez izgat |
Fatalitylan | 2015-04-03 22:11 |
Én csak egy felmérést végzek szeretek beszélni de nem hiszem felszednék bárkit is nincs olyan szándékom.Most mindegy hogy fiú vagy lány csak írjátok be azt is ha van valaki és ha van akkor mióta már bocs hogy ennyire kíváncsi vagyok. Én már rácáfoltam erre a mondásra aki kíváncsi hamar megöregszik mert én már nem öreg lennék hanem egy kövület |
Drili | 2015-04-03 22:14 |
Tudom, hogy ez most egy hülye kérdés lesz, de Turist te most fiú vagy, vagy lány? |
Turist | 2015-04-03 22:27 |
Drili írta:
Az mert tudod rá a választ.mit mushroomhead Mindel játszottam Illetve a Dragon Age Inqusitionnal még alig valamit. Ha már videójáték akkor sokkal jobban lefoglal, mint bármely más kategória. |
mushroomhead | 2015-04-03 22:28 |
Igen sajna engem sokszor az avatár zavar be hogy csaj van a képen , a neve meg momo-chan aztán kiderül hogy fiú Fatalitylan tényleg kíváncsi vagy , de nem baj én szívesen megmondom , nekem kb. fél éve nincs senki, ja és fiú vagyok Neked? OOO franc Turist: A legújabb dragon age elég rossz játék lett szerintem , meg a telltale féle történetközpontú játékokra vagyok rákattanva. Vagy mostani Life Is Strange-re [ Módosítva: 2015.04.03 22:32 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 22:35 |
mushroomhead: ha valakinek rá mész a profiljára és írt egy nevet abból már lehet sejteni sose az avából ítélj.Én is szingli vagyok |
Tiffus | 2015-04-03 22:35 |
Neme, én szeretem Buster Keaton-t, számomra sokkal viccesebb, mint Chaplin. De amúgy nagyon ritkán nézek némafilmeket. Drili, ez a kérdés Turist-nak már nekem is megfordult egyszer a fejemben, de aztán hagytam a dolgot, mondván, hogy igazából teljesen mindegy. Fatalitylan, felmérés... ![]() mushroomhead, a Life is Strange-t már rég ki akarom próbálni. Mennyire király? [ Módosítva: 2015.04.03 22:37 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 22:39 |
Tiffus : ezt meg se hallottam mert ilyen nincs nem lehet bele szeretni a másikba de most nem írok regényt :d |
Drili | 2015-04-03 22:43 |
Bátyus: "Felmérés" hmm?![]() |
Tiffus | 2015-04-03 22:46 |
Fatalitylan, voltam már szerelmes, de mindig nagyon hamar elmúlt az érzés. Amint harmonikussá vált a kapcsolat, számomra kialudt minden. Néha hülyének érzem magam. A leghosszabb kapcsolatom másfél évig tartott, és az is csak azért, mert "se veled, se nélküled" volt, nekem meg valamiért épp ez tetszett benne. *most még hülyébbnek érzi magát* Viszont az ilyen bizonytalan kapcsolatok meg nagyon hátrányosak tudnak lenni, szóval már nem megyek bele az ilyesmikbe. Karrierista vagyok inkább. [ Módosítva: 2015.04.03 22:47 ] |
Fatalitylan | 2015-04-03 22:51 |
Hugica : nem kell semmi rosszra gondolni Tiffus : Megértelek volt nekem is hasonló . Hát karrierista azért a szerelem bármikor jöhet és ha rendes úriembert fogsz ki akkor sokáig tart |
Jesse | 2015-04-03 22:59 |
Rendes úriember, aki rendbeteszi az asszonyt. |
haganedonciii | 2015-04-03 22:59 |
látom közbe fut egy game téma is pironkodva vallom be, de totál Elder scrolls függő lettem, Skyrimet imádom, a fő küldit végigvittem már vagy 4x, de sose tudok ráunni. bár most pihentetem, mert Oblivionozok nincs életem XD Tiffus: hasonló cipőben érzem magam |
mushroomhead | 2015-04-03 23:14 |
Tiffus: A Life Is Strange ugye epizodikus 5 epizód lesz eddig kettő jött ki , de azt kell mondjam ha szereted az ilyen játékok akkor nagyon Király Haganedonciii : A Skyrimnek vagy 5x mentem neki , de sose bírtam 3-4 óránál tovább , nem azért mert nem tetszik(szerintem zseniális játék) , csak mindig annyira lehangolt a játék hogy nem bírtam vele tovább játszani Én a Morrowind-el toltam sokat, de azt se vittem végig |
Turist | 2015-04-03 23:26 |
Nos válaszolván pár kérdésre: bemutatkozásom kb a 2-ik oldalon van akit érdekel. Nem szokásom hazudni, teljesen feleslegesnek tartom, főleg ilyen közegben. Elmondhatnátok, hogy miért van még bennetek ez a kérdés ezután is. A Dragon Age Inqusition lenyűgözött a hatalmas tájaival, de tán 10 órát se játszottam vele. Mennyire jó a Life is Strange? Engem nagyon megfogott, magával ragadó. A második része sem adja alább sőt. Morrowindel nem játszottam, vagy tán 1-2 órát, állítólag szerepjáték szempontjából az volt eddig a sorozat legjobbja. Oblivion..huh nehéz nyilatkozni róla nem vittem sokáig, de tetszett. Viszont utáltam a fejlődést benne. Skyrim: vitathatatlanul egy olyan játék ami jogosan lett az év RPG-je, nagyon sok órát bele öltem. Nem tudom kinek vannak még ilyen fura dolgai, de konkrétan a fő szálat nem vittem végig, de elég sok karakterrel eljutottam a végéig. Ugyanis mikor elkezdek játszani előjön az az érzés, hogy nem tökéletes ez a kaszt lehet, hogy a másik jobban bejönne, így indítok másikat, aztán tovább Ugyanez előjön a többi szerepjátéknál is Szeretnék bele kezdeni a következőkbe: Baldurs Gate enchanded edition 1-1, Pillars of Eternity, Divinity Original Sin...és ugye májusban jön a Witcher 3. De sose lesz időm egyikre se, nem is a játék érdekelne, inkább hogy melyiknek jó a története. Ugyanez sokszor az életben is, elsőre szeretnék mindent tökéletesre, ha nem sikerül? Akkor félbehagyom keresek más elfoglaltságot. A másik témához csak annyit fűznék hozzá, olyat is nehéz szeretni akit nem lenne szabad. [ Módosítva: 2015.04.03 23:30 ] |
haganedonciii | 2015-04-03 23:32 |
Morrowind nekem egyáltalán nem jött be. a karakterekkel meg nincs problémám, nálam a tolvaj/asszasszin khajiit abszolút befutó... uh, ez vajon mit árul el rólam? főszálak meg nagyon nem szoktak érdekelni, én előbb inkább csak kalandozok, nehogy már aztán meg azért legyek mindenhol főmuki, mert én vagyok a nagy Hős (tudom, nem így megy, de szeretek sztorikat generálni magamnak) Turist: vissza kerestem, nem tudom, miért merült ez ilyen feledésbe... mmint a nemed kérdése. pedig valahogy egyértelmű is volt, nem is értem, miért lett kérdés mindenesetre ugyanitt azt is írtad, hogy kíváncsi vagy, mennyi posztot él meg a topik... nos? |
Drili | 2015-04-03 23:49 |
Turist írta:
Tulajdonképpen végig bennem volt hogy férfi vagy, de (nem is tudom pontosan hol) egyszercsak megingott ez a hitem. Bocsi!
mit |
Turist | 2015-04-03 23:55 |
haganedonciii írta:
Morrowind nekem egyáltalán nem jött be. a karakterekkel meg nincs problémám, nálam a tolvaj/asszasszin khajiit abszolút befutó... uh, ez vajon mit árul el rólam? főszálak meg nagyon nem szoktak érdekelni, én előbb inkább csak kalandozok, nehogy már aztán meg azért legyek mindenhol főmuki, mert én vagyok a nagy Hős (tudom, nem így megy, de szeretek sztorikat generálni magamnak) Turist: vissza kerestem, nem tudom, miért merült ez ilyen feledésbe... mmint a nemed kérdése. pedig valahogy egyértelmű is volt, nem is értem, miért lett kérdés mindenesetre ugyanitt azt is írtad, hogy kíváncsi vagy, mennyi posztot él meg a topik... nos? Nem olvasok vissza te meg olyat írtál, hogy nem vagy híve az ilyen ismerkedéseknek Örülök. hogy van aki látja bennem a férfit ![]() Az hogy a topic ennyit megélt annak köszönhető, hogy vannak még olyan emberek akik beszélgetni szeretnének, nem random baromságokat beírni. Mi ketten a kezdetek óta itt vagyunk és szórakoztatjuk a népet, gratulálhatunk magunknak Szeretek a játékokban nézelődni, ha egy hely megfog akkor képes vagyok leülni és nézelődni, közben elfelejteni, miért is vagyok ott. Látok a távolban egy várat? megyek megnézem, egy tavat? megnézem milyen halak vannak benne. Nekem fura hogy egyszerre lehetek FŐmágus, FŐharcos, FŐtolvaj..ez valahogy nem illik össze. A thief khajit klassz, nekem is van/volt egy íjjász.Leehet kitaszítottak vagyunk? vagy csak kleptomániásak? Kb minden ellenség 1-2 lövés. Hasznosság szenpontjábol a Breton jön be a 25% magic resist miatt. Történetileg a khajit vagy a dark elf. RPG pályafutásomat a Gothic 1-el kezdtem, valami Gamestar melléklet volt. Kiraktak egy fegyenctelepre, ott megmondták a szemedbe, nem érdekelsz senkit, akkor rabolunk ki ha akarunk. Innentől vált érdekessé ez a műfaj. Kicsit más, mindig is szerettem volna kipróbálni a szerepjátékokat élőben. Mielőtt valaki félre érti, arra gondolok, hogy az emberek össze ülnek, mindenki megalkotja a saját faját, képességeit, háttér történetét. Valaki elkezdi mesélni a történetet és sodródunk az árral. Sajnos ez nem adatott meg, pedig nagyon kipróbálnám. Drili Pedig érdekelne, mi itt a félre értés forrása Nem fogom letámadni a lányokat és randira hívni mindenkit [ Módosítva: 2015.04.04 0:00 ] |
Aucifer | 2015-04-04 00:03 |
Tiffus A nevem azért van A-val, mert így hívták az első jrock együttest, amit megismertem anno, mikor egy ismerősöm küldött át nekem számokat. A-val is, és L betűvel is láttam a nevüket anno, aztán tetszett a hangzása is (alapból a Lucifer nevet is szeretem, egyik karimnak is az lett a neve ), és folyton ezt használtam neten regisztrációkhoz, aztán a mai napig maradt ez, már nem változtatom. Fatalitylan nem vagy egyedül, én is elég perverz vagyok. XD De kivételesen ott semmi perverzségre nem gondoltam, csak így akartam összefoglalni az akciófilmek lényegét: folyamatos lövöldözés, végtelen tölténnyel (mintha csak valami csaláshoz való kódot írtak volna be egy játékba XD), sooook-sooook robbanás, berendezések, üvegablakok szétzúzása, csörömpölés, autósüldözés, fékcsikorgások, füstölő kerekek, bunyó, itt egy pofon, ott egy ököl a szájba (orrba-szájba XD), üvöltések, hörgések a csetepaté közben. XD Erre akartam csak kilyukadni. XD Kérdésedre válaszolva, én szingli vagyok, és az is maradok... Hogy mióta vagyok szingli, hát... a volt vőlegényemmel való szakítás óta elveszítettem a fonalat számolásban... talán már 2 vagy több éve? Azóta viszont, rejtélyes módon folyton rám akaszkodnak mindenféle alakok, persze, mind olyan, aki messze nem az esetem (és nem csak külsőleg... amúgy sem), nekem meg fogalmam sincs, mi a jó életet láthatnak bennem... Mindenesetre, lassan 26 éves fejjel azt kell mondanom, besokaltam, elegem lett a férfiakból, és nem csak a saját tapasztalataim alapján mondom ezt. Attól tartok, enyhe férfifóbiám is kialakult, mert egyszerűen rosszul vagyok már attól is, ha csak rám néz valaki, hát még ha le is szólít... A szerelemben sem hiszek, felnőttem, csak a mesékben létezik, amúgy csak annyi a véleményem róla, hogy pillanatnyi elmezavar, ami hülyévé és vakká teszi az embert, aztán mikor elmúlik a kezdeti fellángolás, utána jön az, hogy "úristen, mit láttam benne? Nem is az esetem, nem is jó, stb..." Különben sem hiszem, hogy lenne olyan, hogy "örök szerelem". Csak szeretet van maximum, de szerelem... (De halkan én is megsúgom: bezzeg az animepasik... meg a videójátékok főszereplői. XD) mushroomhead Üdvözlet köreinkben! Én se szeretem azt, ami normális, az túl unalmas... bár manapság az emberek nagy része nem normális, de nem a jó értelemben... ![]() Játékokhoz kapcsolódóan: nem igazán értek a játékokhoz, és egy valódi gamer-től szerintem még messze vagyok, deeee... engem ezek a játékok hoznak lázba: Assassin's Creed sorozat, Devil May Cry 4, Prototype, Thief, Watch Dogs, The Evil Within, Silent Hill 2, és az örök klasszikus, a Mortal Kombat. Ezek nagy része meg is van nekem, egy-két címet még szeretnék beszerezni, de nem sok sikerrel megy a dolog, na meg az is gond, hogy bár a legtöbb játéknak már boldog tulaja vagyok (ugyanis, ha valami nagyon megtetszik, az nekem eredetibe kell, játékok, filmek, stb. XD), játszani egyelőre nem tudok még velük, kell egy új gép. Turist kiskoromban én a Kampókéz című filmtől féltem. XD Főleg, mikor (ha jól emlékszem) a hapsikám szájából előrajzott az a rengeteg zümmögő, csípős fertelem... vagyis az a milliónyi méh... uhh... kirázott tőle a hideg. XD Meg ugye a Rémecskék után nem mertem lelógatni a kezem az ágyról, hátha jönnek a kis "gombócszörnyek". XD Viszont folyton a horrorfilmeket néztem kicsiként is, és általában épp úgy röhögtem, mint manapság. Főleg a Rémálom az Elm utcában filmeken, Freddy bácsi nagyon beteg volt. XD Jajj, az nem mosoly, az csak valami hülye vigyor. XD Normálisan mosolyogni se tudok, ha megpróbálom, mindig valami idétlen fej lesz az eredménye. XD Vagy van, mikor búvalba..ott fejem van, pedig mosolyogtam. XD Videójátékokban engem is mindig a story az, ami először megfog, na meg nem tehetek róla, a szereplők kinézete is. Ezért mikor öcsémnél láttam meg először az AC II-t (amibe épp csak belenézett, de neki nem jött be), megtetszett, hogy a háztetőkön ugrál, meg a ruhája, aztán jóval később botlottam bele képekbe a neten, és egyre jobban megtetszett. De a Devil May Cry 4 volt az első, amiből ugyanígy a képeket látva kezdett el érdekelni, aztán öcsém letöltötte nekem, és az volt a legelső játékom, amivel nem csak fél, vagy max 1 órát játszottam, hanem az rendesen odaragasztott a képernyő elé. XD (Akkor végeztem a sulival, és munkát se találtam még, szóval ráértem. ![]() Én nem felejtettem el a nemed, hiszen te lettél Drili bátyókája. ^^ Neme nem nagyon néztem néma filmeket, bár sorozatokat néztem olyanokat, amiben nem igazán volt beszéd, vagy nem sok, de ezeket például szerettem: Mr. Bean, Benny Hill Show. |
mushroomhead | 2015-04-04 00:17 |
"Az hogy a topic ennyit megélt annak köszönhető, hogy vannak még olyan emberek akik beszélgetni szeretnének, nem random baromságokat beírni." Ez a mondtad annyira tetszik, és nagyon igaz is! Aucifer: Köszönöm szépen! Nem vagyok én ám ekkora kocka Sokkal jobban szeretek zenélni , zenét hallgatni ,készíteni ^^ Amúgy az amit a szerelemről írtál szomorú... főleg hogy én nagyon szeretem a szerelmet,romantikát,így még jobban elszomorít, de megértem. |
Fatalitylan | 2015-04-04 00:22 |
Aucifer: jah egyet értek mushroomhead véleményével ; viszont egy idő után rossz a magány (már mint nincs ott a társ) és ez eléggé letudja hangolni az embert |
Aucifer | 2015-04-04 00:23 |
mushroomhead írta:
"Az hogy a topic ennyit megélt annak köszönhető, hogy vannak még olyan emberek akik beszélgetni szeretnének, nem random baromságokat beírni." Ez a mondtad annyira tetszik, és nagyon igaz is! Aucifer: Köszönöm szépen! Nem vagyok én ám ekkora kocka Sokkal jobban szeretek zenélni , zenét hallgatni ,készíteni ^^ Amúgy az amit a szerelemről írtál szomorú... főleg hogy én nagyon szeretem a szerelmet,romantikát,így még jobban elszomorít, de megértem. Az idézett mondattal én is egyetértek, nekem is nagyon tetszik, jól megfogalmazta a lényeget. Zenét hallgatni én is imádok, alap, hogy nálam mindig szóljon valami, akár csak szimplán netezek, akár rajzolok, de még olvasáskor is szeretem, ha szól mellettem valamelyik aktuális kedvenc. ^^ Anno tanulni is csak zene mellett tanultam... na jó, nem mintha sűrűn tanultam volna, nehogy azt higgyétek. XD Különben a szerelemmel kapcsolatban: itt megint csak megmutatkozik az ellentmondás, ami rengeteg dologban jellemző rám, mert bár nem vagyok híve a szerelemnek, és nem hiszek benne, a saját történeteimben (akár írok, akár rajzolok) folyton az igaz szerelem a téma. Meg ha nézem az animéket is, vagy a mangákat olvasom, mindig drukkolok, hogy a kedvenc párosom összejöjjön. XD Fatalitylan tény, rossz a magány is. Arról nem is beszélve (vicces, nem vicces) az embernek ugyebár vannak... khm... bizonyos szükségletei is, deeee... csak ezért nem szeretnék senkivel összejönni, hogy aztán a végén ismét pofára esés legyen. Meguntam. Inkább választom a magányt, és legalább nem kell folyamatosan a másiknak megfelelnem, hogy ne unjon rám, meg ne nézzen másfelé, nem kell ebbe belefáradnom, nem kell elviselnem, mit csinál a másik, mikor kezd el inni, mikor lesz nemtörődöm alak... nem kell egy hülyét elviselni a nyakamon. [ Módosítva: 2015.04.04 0:26 ] |
Drili | 2015-04-04 00:40 |
Visszaolvastam és megtaláltam pontosan hol ingott meg Turist bátyó nemében a hitem: Nem kedvelem túlságosan a pasikat, megbízhatatlanok, érzéketlenek, trehányak stb. (Elnézést az itt lévő fiúktól, férfiaktól, úriemberektől nyilván titeket nem ismerlek.)
|
vodka03 | 2015-04-04 00:42 |
Nem kell izgulnotok már nem Kásás Tomisat szarok, de köszönöm, hogy érdeklődtetek folyamatosan az állapotom felől. |
Aucifer | 2015-04-04 00:51 |
Jéé, tényleg, te is itt vagy Már kezdtem azt hinni, elvitt a vékony fosás... ![]() |
mushroomhead | 2015-04-04 00:51 |
Aucifer : Ooo mit is ér a szerelem bonyodalmak nélkül Bár fura lenne ha pont én okoskodnék neked erről szerintem több tapasztalatod van benne.Milyen hosszú történetek írsz? Nekem eddig a leghosszabb 50 oldal, bár inkább mangát rajzolnék csak pocsékul rajzolok , a "vicces" szükségletekről meg annyit hogy nekem eddig csak fél év , de rohadt unalmas |
Aucifer | 2015-04-04 01:02 |
mushroomhead írta:
Aucifer : Ooo mit is ér a szerelem bonyodalmak nélkül Bár fura lenne ha pont én okoskodnék neked erről szerintem több tapasztalatod van benne.Milyen hosszú történetek írsz? Nekem eddig a leghosszabb 50 oldal, bár inkább mangát rajzolnék csak pocsékul rajzolok , a "vicces" szükségletekről meg annyit hogy nekem eddig csak fél év , de rohadt unalmas Áá, én se mondanám, hogy hű de tapasztalt vagyok kapcsolatok terén. XD Volt vőlegényemmel volt az első hosszabb és komolyabb kapcsolatom, tartott majdnem 4 évig. Előtte és utána is csak rövidebb kapcsolataim voltak, azok leginkább mondhatni, a "kihasználásról és szórakozásról" szóltak. Persze semmi komoly, félre ne értsd, nem azt jelenti, hogy bárkinek hanyatt dobtam volna magam, nem vagyok én könnyűvérű. Legtöbbje szerintem úgyis erre rá jött, aztán hagyta is az egészet, nem érte meg nekik a teperés. XD XD Rajzolni én is rajzolhatnék jobban, de sose tudom pont úgy papírra vinni a képet, ahogy a fejemben megalkotom. Írni már nagyon régen írtam utoljára, de nagyon szeretném a régi műveimet befejezni valamikor. Nem is tudom, hány oldalasak lehettek, de biztos én is járok már valamelyik irományommal 50 oldalnál. |
mushroomhead | 2015-04-04 01:19 |
Aucifer : A legalapabb emberi ösztön a szex nem kell azt szégyellni , bár tudom a lányoknál ez máshogy megy. Én nekem van egy szép kép a fejembe aztán elkezdek rajzolni és vagy pálcika ember lesz belőle vagy valami amorf alak :/. Nekem nincsenek "műveim" csak művem szám szerint 1,5 |
Fatalitylan | 2015-04-04 01:22 |
én nem tudok szépen rajzolni ): én máshoz értek inkább |
Drili | 2015-04-04 01:28 |
Nem érthet mindenki mindenhez, ezt be kell látni. Én például mindig is akartam varrni, de eddig senkinek sem sikerült megtanítania bármennyire is próbálkoztunk. A "türelemjáték" típusú elfoglaltságokban sem vagyok túl jó, 2-3 órahossza után mindig megunom. |
Aucifer | 2015-04-04 01:28 |
mushroomhead Nem is szégyellem, de tény, hogy sok nővel ellentétben nekem nem az az első, meg nem menne bárkivel... mindenféle érzelem nélkül, ugyebár. Nem is értem azokat, akik éjszakáról-éjszakára más ágyba járnak, folyton másokkal... Nekem ehhez gyomrom nincs... Az a 1,5 is már inkább "műveid", nem? Több, mint az 1. Én meg azt szoktam mondani, hiába a temérdek sok rajzom: Művészlélek vagyok, csak művész nem. Fatalitylan Mihez értesz? Mit/Miket csinálsz? Drili ne izgulj, nő létemre még egy gombot se vagyok képes felvarrni. Pedig anno tanultuk suliban, meg még kötni is, de az se megy. XD XD Már arra se emlékszem, hogy kell elkezdeni... de lehet, nem is kötés volt az, hanem horgolás... franc se tudja. XD 4. osztály végén az első táborom meg egy kézműves tábor volt, ott is csináltunk érdekes dolgokat, de nekem az agyagozás tetszett a legjobban, ráadásul mindenkit meghökkentve bemutattam, mennyire kreatív gyermek is voltam én. Amíg mindenki más a szokásos klisé dolgokat csinálta agyagból (mint csiga, kis tálkák, stb.), én nekiálltam csak úgy, a magam feje után megformázni egy fekvő kutyát, ami éppen a kölykét szoptatta. Mondanom sem kell, a tanárok csak lestek, meg anyuék is, mikor hazavittem az eredményt... ![]() [ Módosítva: 2015.04.04 1:32 ] |
vodka03 | 2015-04-04 01:32 |
fatál igazi casanova vigyázzatok vele |
vodka03 | 2015-04-04 01:32 |
mushroomhead | 2015-04-04 01:43 |
Drili: Igaz nekem eddig csak a gitározás volt olyan dolog amire nem untam rá. Sok dolog volt ami érdekelt csináltam egy kis ideig aztán ráuntam. Aucifer: Értem én , bár az olyan nőkel sincs bajom akik egyik ágyból a másikba típusok Milyen zenéket hallgatsz? Mulatóst , mi ? |
Aucifer | 2015-04-04 01:53 |
mushroomhead írta:
Aucifer: Értem én , bár az olyan nőkel sincs bajom akik egyik ágyból a másikba típusok Milyen zenéket hallgatsz? Mulatóst , mi ? Hmm... most mondjam, hogy meg is lepődtem volna, ha nem azt írod, hogy nincs bajod azzal a típussal sem? ![]() Milyen zenét hallgatok? Csakis a mulatóst, az ám az igazi. ![]() De műfajtól függetlenül bármit, ami a régi idők zenéje volt, a mostani szaroktól csak agyfaszt kapok. A 80-as, 90-es évek volt az igazi. Olykor szívesen hallgatok kis Modern Talking-ot, Abba-t, Boney M-et, sőt, még a régi fiúcsapatok zenéit is előbb meghallgatom, mint a mostani csapatokat. De ha még bővebben szeretnéd tudni, akkor lásd a repertoárt (a teljesség igénye nélkül). |
Drili | 2015-04-04 01:57 |
mushroomhead: Nálam nem igazán az a probléma, hogy elveszítem az érdeklődésem a dolgok iránt, inkább csak hiába próbálok, nem bírok ott ülni fölötte. Állandóan elkalandoznak a gondolataim, asszem ezt hívják figyelemzavarnak. [ Módosítva: 2015.04.04 1:57 ] |
Aucifer | 2015-04-04 02:01 |
Drili írta:
mushroomhead: Nálam nem igazán az a probléma, hogy elveszítem az érdeklődésem a dolgok iránt, inkább csak hiába próbálok, nem bírok ott ülni fölötte. Állandóan elkalandoznak a gondolataim, asszem ezt hívják figyelemzavarnak. Ismerős érzés, suliban folyton ez volt, nem bírtam a tananyagra figyelni, mindig más jutott az eszembe, aztán onnantól kezdve vége volt mindennek. Amúgy én is türelmetlen vagyok sok dologban, a videójátékokban pedig sokszor muszáj türelmesnek lenni, főleg, ha olyan feladat vagy küldetés van, én meg aztán, ha elveszítem a türelmem, durr bele módon csinálom, aztán meg őrjöngök, hogy nem sikerült századjára sem. XD |
Drili | 2015-04-04 02:12 |
Aucifer: Szerencsére a suliban nem esik nehezemre figyelni, sőt otthon nem is tanulok. Csak az órákon hallottakra hagyatkozva tartom (néha becsusszanó 3-okkal) a 4-5-ös szintet. Viszont egyébként meg rendkívül türelmetlen vagyok, ami sok amúgy nagyon érdekesnek tűnő dolog kipróbálásától ellehetetlenít. |
mushroomhead | 2015-04-04 02:14 |
Drili: ooo akkor én meg könnyen feladom a dolgokat , az se jobb bár... nem nem az Ha bejártam volna suli biztos én is jó lennék ^^ Aucifer:"57 VIDEÓ Cute Animal Video" a legjobb, am én is elég mindenevő vagyok punk, metal,deathmetal,deathcore,post-punk,altrock,synth-pop,new wave,ambient és még vagy + 100 |
Aucifer | 2015-04-04 02:16 |
Drili írta:
Aucifer: Szerencsére a suliban nem esik nehezemre figyelni, sőt otthon nem is tanulok. Csak az órákon hallottakra hagyatkozva tartom (néha becsusszanó 3-okkal) a 4-5-ös szintet. Viszont egyébként meg rendkívül türelmetlen vagyok, ami sok amúgy nagyon érdekesnek tűnő dolog kipróbálásától ellehetetlenít. Annak ellenére, hogy nem rémlik, hogy valaha is figyeltem volna az órákon, én se nagyon tanultam otthon se, és valahogy mégis ragadt rám más is a koszon kívül. Én is mindig a 4-5-ös szinten voltam, de a négyes átlag mindenképp megvolt mindig, pedig alkalmanként becsúsztak rosszabb jegyek is, ami csak létezett. XD De nem jó, ha pont a türelmetlenséged akadályoz dolgokban. ![]() mushroomhead tudod, imádom az állatokat. A lajhárosak a legcukibbak. ^^ Zenében meg akkor jóformán te se nagyon válogatsz, jöhet bármi, ami jó. Metálból is jöhet nekem is a heavy-, death-, black-, thrash-, folk-, power-, stb. metál. Örök kedvenceim nekem az Iron Maiden és HIM. ^^ [ Módosítva: 2015.04.04 2:20 ] |
mushroomhead | 2015-04-04 02:32 |
Jaja ami tetszik azt hallgatom nekem a Misfits(Punk) messze a kedvencem, metálba meg nem is tudom nagyon sok van, meg a depis zenéket hallgatom is ,készítem is őket. Némelyik lajhár nagyon parás. Nem vagyok még unalmas ? |
Aucifer | 2015-04-04 02:50 |
mushroomhead írta:
Jaja ami tetszik azt hallgatom nekem a Misfits(Punk) messze a kedvencem, metálba meg nem is tudom nagyon sok van, meg a depis zenéket hallgatom is ,készítem is őket. Némelyik lajhár nagyon parás. Nem vagyok még unalmas ? Miért lennél unalmas? Viszont én asszem, mára búcsúzom, elteszem magam holnapra... őőő... ma már máma van... akkor mára elteszem magam. XD Végre, hosszú hétvége, keddig nincs meló. Bár... hamar eljön a kedd... Jó éjt... reggelt... micsodát. ![]() |
mushroomhead | 2015-04-04 03:03 |
Aucifer írta:
mushroomhead írta:
Jaja ami tetszik azt hallgatom nekem a Misfits(Punk) messze a kedvencem, metálba meg nem is tudom nagyon sok van, meg a depis zenéket hallgatom is ,készítem is őket. Némelyik lajhár nagyon parás. Nem vagyok még unalmas ? Miért lennél unalmas? Viszont én asszem, mára búcsúzom, elteszem magam holnapra... őőő... ma már máma van... akkor mára elteszem magam. XD Végre, hosszú hétvége, keddig nincs meló. Bár... hamar eljön a kedd... Jó éjt... reggelt... micsodát. ![]() Jó éjt... reggelt mindenkinek !! |
haganedonciii | 2015-04-04 09:33 |
Turist írta:
Kicsit más, mindig is szerettem volna kipróbálni a szerepjátékokat élőben. Mielőtt valaki félre érti, arra gondolok, hogy az emberek össze ülnek, mindenki megalkotja a saját faját, képességeit, háttér történetét. Valaki elkezdi mesélni a történetet és sodródunk az árral. Sajnos ez nem adatott meg, pedig nagyon kipróbálnám. igaz, nem teljesen szerepjáték, de mi a múltkor Trónok harcát játszani ültünk össze páran. azért az is elég jó kis agyalós, nekem nagyon bejött (bár jobban tetszett volna, ha nem a Greyjoyokkal vagyok, de rájöttem, hogy elég faszák a játékban ) de a Skyrimot nagyrészt a szépsége miatt szerettem, pont amit írtál, távolban felsejlő várromok és társaik, állandóan kimásztam valami hegy tetejére, ha épp szép napsütéses tiszta időt generált a játék, és csak nézelődtem :3 Oblivionba is megy ugyanez, bár az közel sem annyira szépséges, mint a Skyrim... hogy az istenbe írtok még éjjel 1-2kor 2 oldalt, nem győzök olvasni... vagyis nem, nem is olvasok, mert nincs is rá időm és már tök nem tudom hol tart a téma XD [ Módosítva: 2015.04.04 9:35 ] |
Fatalitylan | 2015-04-04 09:57 |
jó reggelt! Aucifer : Hát szeretek főzni elég sok dolgot elnéztem nem vagyok mester chef de annyit tudok hogy bárkit levegyek a lábáról emelet jól tudok masszírozni röviden ennyi jah és mindent amibe élvezeteket lehet lelni (lehet bármire gondolni ![]() Még szeretem az olyan dolgokat amitől adrenalin bombát kapsz pl.hullám vasút,Bungee jumping,szabad eséses dolgok még ejtőernyőzni akarok majd nyáron de majd meglátjuk nagyon jó érzés . Régen nagyon sokat játszottam mindenféle játékkal de az már a múlt mostanság keveset játszok inkább sport és több tanulásra megy az idő főleg hogy itt a jó idő most már senkinek nem lehet kifogása egy kis kocogásra (: És még van pár dolgok amit majd talán megosztok még nem tudom [ Módosítva: 2015.04.04 9:58 ] |
Turist | 2015-04-04 12:27 |
haganedonciii írta:
hogy az istenbe írtok még éjjel 1-2kor 2 oldalt, nem győzök olvasni...Vigyorog vagyis nem, nem is olvasok, mert nincs is rá időm és már tök nem tudom hol tart a téma XD Ugyanez megfogalmazódott bennemis, nem tudom mit írjak, vagy mihez szóljak hozzá...éjfél után kb automatikusan bekapcsol az alvás funkcióm. Habár nem tudom milyen játékra gondolsz, de biztos érdekelne Na hogy ne maradjak ki, nagyjából minden nap főzök és fát vágok, ezeket lehet hobbinak tekinteni? Drili A férfiakról írt állításomat fenntartom, gondolom most sok lány hevesen bólogat Még annyit, mivel nagyon sok pasi csak egy estés kalandot lát a nőkben, így azoknak a megítélését is rontják akik többre vágynak. Ezzel elindul egy megállíthatatlan előítélet és ismerkedni sem lehet normálisan, mert fenntartásokkal kezelik az embert. Szerk: Fatalitylan A "Nagyon sok" nem azt jelenti, hogy "mindenki". Nem tudom mi a gond. [ Módosítva: 2015.04.04 12:45 ] |
Fatalitylan | 2015-04-04 12:35 |
Turist: Nem értek veled egyet NEM mindenki olyan én pl eddig egyetlen barátnőmet se csaltam meg ilyenről nem szeretek beszélni de akkor elmondom 3 komolyabb volt és ezekért mentünk szét pl 1.több éves volt sajnos elkellet költöznie és hát az a fránya távolság 2.Ugyan ez csak ő már külföldön van 3.ez is éves volt csak már nem érzetük a lángot és úgy döntöttünk hogy ez nem jó tovább előbb utóbb úgyis félre lép valamelyikünk ezt meg nem akartuk és a mai napig barátok vagyunk. [ Módosítva: 2015.04.04 12:41 ] |
Selmo | 2015-04-04 12:50 |
@Aucifer: Némileg szélesíthetem a látókört a témában. A szerelem egy kémiai folyamat, mely az agyban játszódik le és a drogokhoz hasonló állapotot okoz. Ezért van az - mint ahogy írtad - hogy a szerelmes ember, süket, vak és hülye lesz. Akit nagyon közelről is érdekel, az megnézheti ezt, de szólok, hogy több, mint 1 óra. Hogy ez miért is alakult ki? Erre általában azt szokták mondani, hogy egy evolúciós lépés a fennmaradásra. A szerelmi állapot általában 12-18 hónapig áll fenn, aztán az agy leállítja a dolgot, mert kezd életveszélyessé válni. Ennyi idő meg általában elég az utód összehozására is. Nos, ez az oka, hogy miért van nagyon sok válás/szakítás 1-1,5 év után. Ilyenkor tisztul ki az ember, száll fel a köd és látja meg a másik valóját. Ami sok esetben nem tetszik ugye. Mivel ez a szárnyaló állapot igen kellemes, sokan beleesnek a csapdájába és a "szerelembe lesznek szerelmesek" és folyamatosan szerelmesek, aztán 1 év múlva ismét másba, na ők azok, akik ezt az állapotot kergetik, de mindig elmúlik ugye. A valóságban a hosszú kapcsolat titka nem a lánymesés szerelem hatalmas ereje, hanem a hasonlóság. Hasonló életvitel, hasonló érdeklődési kör, hasonló szexuális étvágy és megegyező szeretetnyelv. Sajnos ezt egyrészt nem tanítják, másrészt sok, Disney mesén felnőtt nő (és néhány férfi), sosem fogja belátni/elhinni és hajszolja az igaz szerelmet és a szőke herceget a lovon. Nem akarok senkit sem lelombozni, létezik igaz szerelem, végeztek ilyen irányú kutatást és megizsgálták hosszú évek óta (30+) házas párok agyát, akik bevallásuk szerint szerelemesek voltak még mindig egymásba. Nos, valóban van ilyen - persze itt nem a fenti, drogos állapotot kell érteni alatta, de kimutatható az elváltozás -, de a párok csupán töredékénél állt fenn a tényleges szerelem, a többinél "csak" a mély szeretet. A nálad kialakult fóbia kissé erős válasz azt hiszem. Mondjuk elnézve a mostani világot, megértem a dolgot, ami idáig vezetett nálad. Ha már így belejöttem, akkor kitérnék egy másik, nem közismert tényre is. Ezt sem árt tudni, főleg a nőknek. Arról van szó, hogy a férfiak és nők agya alapvetően máshogy van behuzalozva, más a felépítése és működése. Ezért nem értjük meg a másik nemet egyszerűen, mert más nyelvet beszélünk. Erről is tudok megnézendőt ajánlani. Igaz ez egy alapvetően párkapcsolati tanácsadás, de nagyon szépen elmondja az alapvető különbségeket és teszi tisztává az eddig nem igen érthető dolgokat: Férfi agy, női agy. Ez is több, mint 1 óra. De amiért elkezdtem a dolgot, az az, hogy a női agy és a férfi agy teljesen máshogy van a szexhez bekötve. A férfiak szexért felelős agyterülete független mástól. Ezért tudnak a férfiak szexelni bárkivel, bárhol. A nőknél ez a terület egyben az érzelmekért is felelős terület. Ezért nehéz egy nőnek érzelmek nélkül szexelni. (Ezért nem hazudik egy férfi, amikor azt mondja, hogy a feleségét szereti csak éppen a szeretőjével jobb a szex. Ettől még persze nem kell felmentést adni neki, csak biológiaiag igazat mond.) A másik, kellemetlenebb következmény, hogy a rendszeres szex a nőkben érzelmet generál. Ezért nagyon nehéz a nőknek egy szeretői státuszból kilépniük. Ezért van az, hogy elhisznek bármiféle képtelen, majd jövőre kezdetű mesét. Ugyanakkor ez az oka annak is, hogy a házasságban élő nők is nehezen lépnek ki a házasságból, ha rendszeres a szex. Ugyanakkor, ha elkopnak, kialszanak az érzelmek, akkor a nők általában már nem kívánják a szexet sem a párjukkal, ezért szokott megritkulni a szex a hosszú házasságok alatt. Ez amúgy egy intő jel lehet a férfiaknak, ha nem kívánja a párjuk a szexet, akkor valószínűleg kezd kiszeretni belőlük. De amiért azt az egészet idekanyarítottam, hogy a szexuális vágy teljesen természetes. De amint te is írtad, nem egyszerű mindig mással ágyba bújni, csak azért, hogy az ember ezt kielégítse. Viszont ha nem akar kapcsolatot és amolyan szexbarátságra keres egy társat, akkor a nőknek figyelniük kell, hogy ez hosszú távon bizony ragaszkodást generál és könnyen beleszerthetnek a másikba, míg a férfinál ez a dolog nem áll fenn. Bocs a hosszú kitérőért. Általában csak olvasom a topicot. |
Aucifer | 2015-04-04 14:28 |
haganedonciii Nálam nem meglepő, hogy éjjel is tudok írni. XD Mivel alapból éjszakai bagoly természetem van, nem túl jellemző rám, hogy túl korán elmenjek feküdni. Akkor se, ha éppen délelőttös hetem van, délutános héten meg (amilyen a mostani is volt) főleg nem. XD Fatalitylan jó dolog, ha valaki szeret és tud is főzni. Én inkább az evés részét szeretem. XD Túl sokat még nem főzőcskéztem, mert általában mindig volt itthon valami kaja már, mert valaki megfőzött, főleg a férfiak szeretnek nálunk idehaza főzőcskézni. De hébe-hóba van, mikor eszembe jut valami, és akkor gyakorolgatok, na meg exeméknél mindig segítettem a konyhán, és tanulgattam a volt anyósjelöltemtől. ![]() Szóval szereted a sportot? Barátnőmmel mi is sokszor beszéljük, hogy ránk is ránk férne valami, mivel mindegyikünk ülőmunkát végez, meg otthon is el vagyunk tunyulva, csak hát nem nagyon visz rá minket a lélek... főleg munka után... Turist én tényleg bólogattam arra, amit a férfiak többségéről megfogalmaztál, sőt, még nevettem is. ![]() Selmo egyetértek mindazzal, amit leírtál. Volt "sógornőmtől" kaptam ajándékba anno egy könyvet, drága jó Csernus barátunk könyvét, A férfi-t. Abban is nagyon jól meg volt fogalmazva, hogy sajnos a férfiakban nagyon az ősi ösztön működik, vagyis hasonlóan az állatokhoz az, hogy a fajfenntartásról gondoskodjanak, minél több utódot nemzeni, meg ugyebár az a bizonyos "vadászösztön". Másrészről meg (igen, mert a nők ilyen hülye érzelgősek, sokszor utálom magamat is ezért) annyira bosszantó és szomorú, hogy ez így van, és nehéz elfogadni. De sajnos ez örökre így marad, a két nem sose fogja megérteni a másikat. Valóban, nagyon ritka, de akadnak olyan szerencsés párosok, akik életük végéig valóban hűségesek, és igazán szeretik egymást. Hiszen lehetett már hallani olyat, hogy mikor meghalt az egyik fél, mert már annyira idős volt, esetleg beteg, hamarosan a másik is követte, persze nem öngyilkosságot elkövetve, hanem mert "meghasadt a szíve". Sokszor hihetetlennek hangzik, de van ilyen, és bár nem vagyok oda a nyálas romantikáért, de erre még is azt kell mondjam, hogy nagyon szép és romantikus. Egyszerűen a másik nem bírja, ha elveszítette élete párját. Ez a szexbarát dolog is, egyszer barátnőm is felvetette nekem, de pontosan az volt a válaszom, amit te is leírtál. Vagyis egyrészt az, hogy érzelmek nélkül soha, senkivel, na meg nekem itt is számítana, hogy jól nézzen ki a másik, viszont ha már jól néz ki, biztos, hogy egy idő után többet kezdenék érezni iránta, és pont ez az, amit én már szeretnék elkerülni, az újabb esetleges csalódások végett. Valakinek megy, valakinek nem. Különben örülünk, hogy olvasgatod, ezek szerint érdekessé vált ez a topic, én legalábbis nagyon megszerettem. ^^ Jó itt elcseverészni az emberekkel, és szerintem egész kellemes társaság jött itt össze. |
vodka03 | 2015-04-04 14:41 |
Fatál csodálatos, ahogy futtatod magad Ne hagyd abba. |
Anakonda | 2015-04-04 16:23 |
Helló mindenkinek Még csak most találtam meg ezt a topic-kot. Fiú vagyok, a 20-as éveim végefelé járok. Anime-ket elég régen nézek és nem vagyok válogatós ami a műfajokat illeti, ha megtetszik benne valami akkor megnézem. Filmekben sem válogatok különösebben ( bár horrort kevésbé nézek). Zene terén mindenevő vagyok mind műfajban mind korban. Szeretek olvasni és zenét hallgatni. Ami a sportot illeti mostanság saját testsúlyos edzést végzek illetve 3 éve karatézok. Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. Csillagjegyem kos, de a bika szerintem jobban passzol hozzám, igaz nem nagyon foglalkoztom ezzel a témával. Ami a kapcsolati státuszt illeti szingli vagyok mióta megszülettem és ez egynlőre nem is fog változni (persze nem lehet tudni mit hoz a holnap Így elsőre ennyi, majd igyekszem hozzászólni a témákhoz ahogy tudok. Pár oldalt visszaolvastam, de azért nem az összeset. |
haganedonciii | 2015-04-04 16:32 |
jézusom, nem tudom követni XD bár most mosás-takarítás-főzés közepette csak fél szemmel tudok bármire is koncentrálni, lassan elhavazódom.... mondjuk a párkapcsolati témát illetően főleg nem tudok hozzászólni, bár én nem egyedülálló vagyok, hanem páratlan na meg persze mindig rossz embert nézek ki magamnak... Anakonda írta:
jé, még valaki! üdv, sorstárs :3
Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. |
Kapzsi | 2015-04-04 16:36 |
haganedonciii írta:
Anakonda írta:
jé, még valaki! üdv, sorstárs :3Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. Hali No offense, de úgy veszem észre hogy itt mindenki introvertált (nem csoda hogy kapcsolatot találtak az introvertált emberek és az anime-nézésre való hajlandóság között), senki nem mond például olyat hogy "szeretek táncolni, sörözni a haverokkal, meg animézek néha-néha", vagy "Szeva skacok, látom jó a topic, de most nincs időm írni, mert a barátaimmal megyünk úszni aztán moziba" [ Módosítva: 2015.04.04 16:36 ] |
Clemenza | 2015-04-04 16:57 |
Gyerekek, előre is elnézéseteket kérem a bemutatkozásom hiányáért és a pofátlanságért, ami rávett, hogy ideOFFoljak pár bekezdést az egyeseknek talán hajmeresztő nézeteimről, de titeket olvasgatva eszembe jutottak dolgok, és most kikívánkoznak. Nem vagyok a klasszikus monogám párkapcsolatok híve, leginkább mert nem hiszem, hogy a bizalmas viszony bizalmas mivolta abból adódik, hogy a felek csak egymással fekszenek le. A lelki társaddal (akármennyire is hányok ettől a kifejezéstől) elég, ha szellemiekben vagytok egy hullámhosszon - mint ahogyan a neve is mutatja. Egyszóval ameddig a partnerem velem tölti az idejét a legszívesebben, bennem bízik meg a legmélyebben, a jövőbe tekintvén engem lát maga mellett, illetve kielégít nemcsak érzelmi, de szexuális értelemben is, addig felőlem azzal hancúrozik a szombati görbe estén, akivel csak óhajt. Egyedül a kurtizántartás* tilalmát tartom hasznosnak olyan szempontból, hogy valamelyest csökkenthető vele annak az esélye, hogy a másik új szerelemre lel. Most lehet jönni azzal, hogy egy szimpla ellenkező nemű barát is életben tartja a lehetőséget, hogy a férj/feleség/élettárs egyszer majd belehabarodik, és jogos is lesz a felvetés, csak szvsz könnyebb meglátni a potenciális partnert valaki olyanban, akivel a viszony erősen hajaz egy párkapcsolatra (a szex miatt). Ezektől függetlenül ha összejönnék olyasvalakivel, aki még a keresztény elveket követi (mert akármennyire is liberális társadalom ez, nem nehéz belátni, hogy a többség mást vall, mint én), természetesen nem engedném meg magamnak a félrekacsintást. Írtam mindezt nőneműként. (És megmagyarázhatatlan módon Ady egyik népszerű verse is beugrott nekem, miközben ezt a kommentet csinosítgattam.) **kurtizán = Szerető, akihez haverság is fűz és akivel a közös program nem kizárólag a szex. Én legalábbis ezt értettem alatta pár sorral feljebb. |
haganedonciii | 2015-04-04 17:04 |
Kapzsi írta:
hát én mondjuk azért nem írok ilyesmit, mert vagy random megyek velük sörözni, vagy nem itthonról, ergó nincs kapacitásom arra, hogy megírjam mindenkinek haganedonciii írta:
Anakonda írta:
jé, még valaki! üdv, sorstárs :3Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. Hali No offense, de úgy veszem észre hogy itt mindenki introvertált (nem csoda hogy kapcsolatot találtak az introvertált emberek és az anime-nézésre való hajlandóság között), senki nem mond például olyat hogy "szeretek táncolni, sörözni a haverokkal, meg animézek néha-néha", vagy "Szeva skacok, látom jó a topic, de most nincs időm írni, mert a barátaimmal megyünk úszni aztán moziba" de valóban, jogos, amit mondasz. most csak hirtelen megörültem, hogy valaki ugyanúgy mutatkozott be, mint azt tettem én :3 |
Anakonda | 2015-04-04 17:16 |
Kapzsi írta:
Hali No offense, de úgy veszem észre hogy itt mindenki introvertált (nem csoda hogy kapcsolatot találtak az introvertált emberek és az anime-nézésre való hajlandóság között), senki nem mond például olyat hogy "szeretek táncolni, sörözni a haverokkal, meg animézek néha-néha", vagy "Szeva skacok, látom jó a topic, de most nincs időm írni, mert a barátaimmal megyünk úszni aztán moziba" A két dolog között van összefüggés, de ez sok más dologra is igaz pl: játékok, olvasás, sorozat/filmnézés stb. Itt persze a mennyiség a mérvadó mennyi időt fordít az ember ilyenekre (nállam néha egézségtelen ez a mennyiség... Táncolni nem tudok, de szeretek Az úszás jó példa, pont múlt héten voltunk és jövőhéten megyünk megint Nem hinném, hogy itt mindenki introvertált lenne, bár igaz többen is írták. Amúgy sincs baj vele ha valakinek ilyen a személyisége, nem vagyunk egyformák, bár ha már akadályozza a normális emberi kapcsolatok kialakítását az már gond szerintem (igaz én már azon a szinten vagyok... |
Turist | 2015-04-04 18:00 |
Aucifer Örülök ha valaki megérti mit is szeretnék mondani Amit meg a másikhoz írtál, bizony van olyan hogy valakinek nem jön be külsőleg a másik, és azzal a helyzettel nem sokat lehet kezdeni. Selmo írta:
Bocs a hosszú kitérőért.Töpreng Általában csak olvasom a topicot. Semmi gond, jöhetne egy hasonlóan hosszú bemutatkozás Ami a férfi és női agyról szól, mér régebben végignéztem. Belehallgattam ebbe is de..szent ég a magyar szinkron borzalmas, ajánlom inkább a feliratos verziót, főleg mert a fickó nagy átéléssel beszél. Amit írtál az pedig korrekt. Kapzsi Mikor elmegyek valahova, vagy más dolgom van, nem hiszem, hogy meg kellene osztanom másokkal. Vannak akik szeretik azt tenni, vannak akik nem. Illetve, ha valakinek ennyi dolga, barátai, program, stb van, nem hiszem, hogy közben ide is feljön beszélgetni. Igen, nyilvánvalóan vannak közös pontok az emberekben, nem csak az animék. Hanem az unalom (elűzése), vagy olvastam többen írták, érdekes emberek vannak erre. Téged mi motivál azt nem tudom Habár többször is írtál ide sosem magadról. Clemenza Muszáj erre reagálnom, csak nem tudom mit írjak, elnézést ha hülyeséget beszélek. Van ilyen, amíg nem bántjuk vele a másikat én nem ítélem el. Nagyon sok kétely merülne fel bennem ebben az esetben, mint írtad, benned bízik meg legjobban stb..nem vagyok gondolat olvasó, szerintem te sem. Itt az előbb megbeszélték az emberek, hogy ha valaki szerelmes az nem lát, nem hall (nem írtál szerelmet, de remélem nem értettem félre). Két dolgot szeretnék kihozni ebből az eszme futtatásból, egyrészt ha a másik mégsem így érez azt vajon tudnád? A másik dolog, nyilván hasonló gondolkodású partner kell ehhez, de akkor is fel léphet a féltékenység ami néha elég erős. Egyébként személy szerint szeretek több véleményt megismerni. Nem volt off, megértem hogy ezt a nézőpontot senki nem írta le ezért tetted. A kíváncsiságomból adódóan, viszont szívesen elolvasnék egy bemutatkozást. Például arról, mennyi megkeresést kaptál a férfiaktól ezután a komment után [ Módosítva: 2015.04.04 18:25 ] |
Drili | 2015-04-04 18:10 |
Kapzsi írta:
haganedonciii írta:
Anakonda írta:
jé, még valaki! üdv, sorstárs :3Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. Hali No offense, de úgy veszem észre hogy itt mindenki introvertált (nem csoda hogy kapcsolatot találtak az introvertált emberek és az anime-nézésre való hajlandóság között), senki nem mond például olyat hogy "szeretek táncolni, sörözni a haverokkal, meg animézek néha-néha", vagy "Szeva skacok, látom jó a topic, de most nincs időm írni, mert a barátaimmal megyünk úszni aztán moziba" Kicsit rácáfolván erre közlöm, cseppet sem vagyok introverált, sőt a társaság hiányától szoktam befordulni. Mivel nekem rengeteg szabadidőm van, a barátaimnak meg szinte semennyi, kezdtem el animézni. Ezt a topicot meg pont azért szeretem, mert egy jó csapattal tudok beszélgetni(habár nem élőben). [ Módosítva: 2015.04.04 18:14 ] |
haganedonciii | 2015-04-04 18:14 |
Drili írta:
Kapzsi írta:
haganedonciii írta:
Anakonda írta:
jé, még valaki! üdv, sorstárs :3Kissé antiszociális és introvertált a személyiségem. Hali No offense, de úgy veszem észre hogy itt mindenki introvertált (nem csoda hogy kapcsolatot találtak az introvertált emberek és az anime-nézésre való hajlandóság között), senki nem mond például olyat hogy "szeretek táncolni, sörözni a haverokkal, meg animézek néha-néha", vagy "Szeva skacok, látom jó a topic, de most nincs időm írni, mert a barátaimmal megyünk úszni aztán moziba" Kicsit rácáfolván erre közlöm, cseppet sem vagyok introverált, sőt a társaság hiányától szoktam befordulni. Mivel nekem rengeteg szabadidőm van, a barátaimnak meg szinte semennyi, kezdtem el animézni. Ezt a topicot meg pont azért szeretem, mert egy jó társasággal tudok beszélgetni(habár nem élőben). lehet élőben nem lenne ennyire szórakoztató |
Turist | 2015-04-04 18:18 |
Egyszer eljön az is, hogy élőben beszélgetünk. Szerintem abból az lenne, hogy senki nem akarna hazamenni, mert annyi mondanivalója lenne még Megismerni valakit élőben, egész más, van hang, van kép. |
FlyingSkyCrown | 2015-04-04 18:25 |
Sziasztok most tévedtem erre és megpróbálok bekapcsolódni Tehát, Kapzsi: Ez a személyiség dolog nem annyira fekete és fehér, mint azt sokan gondolják. Lehetsz fél lábbal introvertált meg extrovertált is, bár tény, hogy a személyiséged valamelyikhez közelebb fog állni, de akkor se lehet ráaggatni mindenkire ezeket. Hogy saját példával éljek, én nem gondolom magam egyiknek se mivel néha ez, néha az van. Normális életet élek, van hogy hónapokig szinte itthon se vagyok, animét se látok, de van hogy hetekig nem látok napfényt. xD Persze ha csinálnának valami kérdőívet, hogy mennyire vagy függő és olyanok lennének a kérdések, hogy akadályoz-e valamiben, vagy hátrányodra válik-e...simán hardcore otaku lennék a teszt szerint. Van, hogy megnézek 6 teljes animét egymás után, se a napokat nem számolom, semmi nem érdekel, olyankor kereshet engem bárki, biztos, hogy nem ér el stb. Máskor meg kaja, pia, nők, mindenből amennyit nem szégyell az ember Nah és akkor ezek után próbáljon besorolni bárki, hogy extrovertált vagy introvertált vagyok-e...xD |
Kapzsi | 2015-04-04 18:55 |
Turist írta:
Én se, csak egy példa volt Kapzsi Mikor elmegyek valahova, vagy más dolgom van, nem hiszem, hogy meg kellene osztanom másokkal. Vannak akik szeretik azt tenni, vannak akik nem. Illetve, ha valakinek ennyi dolga, barátai, program, stb van, nem hiszem, hogy közben ide is feljön beszélgetni. Turist írta:
Az első hozzászólásom tényleg magamról szólt, csak olyan abszurd volt, hogy lehet trollkodásnak hitték az emberek Habár többször is írtál ide sosem magadról. Turist írta:
Általánosságban?Téged mi motivál azt nem tudom [ Módosítva: 2015.04.04 19:01 ] |
leves96 | 2015-04-04 19:01 |
Sziasztok! Egy ideje (a nyitása óta) olvasgatom ezt a topicot, viszont jelen pillanatban szántam rá magam, hogy csatlakozzak a csebegéshez is. 18 éves vagyok, idén érettségizek és a SZTE-ÁOK lenne az elsőszámú 'eszköz' a céljaim eléréséhez(?). Művészléleknek tartom magam, szoktam verseket írni, habár jelenleg nem születnek ihletek. Szeretek edzeni, egyszerűen igényeli a testem a keményebb edzéseket. Harcművész szeretnék lenni, jó úton haladok hozzá - két éve kick-boxolok és nem ma fogom abbahagyni + belekevertem magam az Aikido szárnyaló világába. Békeszerető ember vagyok, sose támadtam meg másokat, de vertem már meg embert - állatot még soha és nem is fogok. Enyhe loli-komplexusom van, de nem a gyerektestük fog meg, hanem valami olyasmi, amit még nem sikerült megfogalmaznom Alapjáraton a környezetem szabja meg, hogy introvertált, vagy extrovertált vagyok-e. Mostanság egyszerűen nem találom az összhangot a külvilággal, de sose tagadom meg a jó társaságot. Nőügyileg sehogy se állok, első csók megvolt már, de még csak kis takony voltam, hogy hú de vagány lesz.. egy csodás teremtéshez volt szerencsém, de még messze nem álltam készen egy kapcsolatra. Azelőtt voltam én már szerelmes egy lányba, 7 évig, ezt ő is jól tudta, természetesen viszonzatlan volt. Imádok zenét hallgatni, a rock műfaj a kedvencem. A filmeket is szeretem, de a mostani felhozatal elég silányra sikeredett. Na de az animék - valami fantasztikusak, olyan nagy élmény olyanokat nézni, mint a Noragami, Shingeki no Kyojin, Great Teacher Onizuka, Shinsekai Yori... stb... Nekem azért tetszik annyira, mert szinte bármilyen történetet vászonra lehet vinni, és igen, az anime karaktereket is ugyanúgy lehet szeretni mint az élőket - hiszen élettel teli az eredeti (japán) szinkron, minden egyes mimika, gesztus észrevehető, és gyakran valóságosabb idilli karakterek, mint a filmekben a nagy szuperhősök, vagy az elérhetetlennek tűnő topmodellek. Végszóként annyi, hogy hiszek a lélek létezésében, Istenben nem. Ti hogy vagytok ezzel? |
Clemenza | 2015-04-04 19:10 |
Turist írta:
Tény, hogy sosem lehetek biztos a dolgomban, viszont ezekre az sem garancia, ha a párod egyben az egyetlen ágyasod is. Akár nyitott a kapcsolat, akár nem, a másik viselkedésén kívül semmi sincs, amire hagyatkozhatnál. Vedd úgy a fentieket, mintha azt mondtam volna, hogy ezeket szeretném tapasztalni rajta.Nagyon sok kétely merülne fel bennem ebben az esetben, mint írtad, benned bízik meg legjobban stb..nem vagyok gondolat olvasó, szerintem te sem. [...] ha a másik mégsem így érez azt vajon tudnád? Turist írta:
Ezzel pontosan mire szeretnél kilyukadni? Ha arra, hogy "akkor is léphet fel féltékenység" (utolsó mondatod) a szerelem miatt, akkor annyit mondhatok, hogy aki valóban úgy gondolkodik, mint én, az eleve nem tekinti a mással való etye-petyét oknak a féltékenykedésre egy ilyen kapcsolatban, szóval szerelmesen kb. annyira esik neki rosszul, mint az esne, ha a párja "túl sokat" társalogna az ellenkező nemű barátaival. Másrészt amíg a rózsaszín köd belepi a terepet, addig a feleknek valószínűleg nem lesz igénye az egyéjszakásokra, de nem is az első másfél-két év miatt "vezetném be" ezt a laza pórázt, hanem a többéves, lángoló szerelemtől mentes kapcsolatok kedvéért, és azok résztvevőire a féltékenykedés is kevésbé jellemző már. Azt hiszem, ezzel mindenre reagáltam.
Itt az előbb megbeszélték az emberek, hogy ha valaki szerelmes az nem lát, nem hall (nem írtál szerelmet, de remélem nem értettem félre). |
Aucifer | 2015-04-04 19:28 |
Anakonda, neked is üdv! Olyan vicces, hogy (ha jól vettem észre) itt a fiúk nagy része nem igazán rajong a horrorért. XD Mindig úgy gondoltam, hogy pedig az olyan tipikusan férfias dolog. XD XD Clemenza nem vagyunk egyformák, vannak így, hogy valakit nem érdekel, mit csinál a párja mással, vannak nyitott kapcsolatok. De én nem tehetek róla, nem bírom az ilyesmit elfogadni, undorodnék attól, hogy a párom más ágyba fekszik, mást kezelget, aztán utána meg én hozzám bújik. Különben azt korábban el is felejtettem említeni a szerelemhez kapcsolódóan, hogy ez az érzés nagyon önző dolog valójában, és valóban, magamon is észre veszem, hogy önző vagyok, hiszen én azt akarnám, hogy csak én legyek az egyetlen a másiknak. Ehh... jobb, ha tényleg inkább maradok egyedül. XD leves96 először is, egy kalappal az érettségidhez! Bár azt szoktam mondani, ha anno nekem sikerült, akkor mindenkinek. (Itt jut eszembe, mintha [b]Tiffus is azt említette volna, hogy érettségije lesz, neki is kívánok egy kalappal! ^^[/b]) Másodszor meg, üdvözlet néked is! A veréshez: az embereket nem sajnálom, sok meg is érdemli. Annak viszont nagyon örülök, hogy állatot nem bántasz. ^^ Loli-komplexus... lehet, hogy az ártatlanságuk, ami megfog bennük? Még nem szennyezte be a fiatal lelküket az élet sok szörnyűsége... és baromsága... Az animéket én is imádom, és hiába tudom, hogy rajzolt, meg minden, akkor is hihetetlenül el tudok érzékenyülni, ha valami olyan történik benne, na meg iszonyatosan tudok bőgni is rajtuk. A One Piece-t nézve is bőgtem a kedvenc karim miatt, napokig tiszta depi voltam... persze a külvilág nem láthatta, azért annyira tartottam magam, de a hatása alatt voltam a dolognak... meg alapból, ha látok valami nagyon jót, ami különösen megfog, akár a storyja, akkor is képes vagyok napokig, akár hetekig is a hatása alá kerülni. Istennel, meg alapjáraton a vallással úgy vagyok, hogy hiszek is, meg nem is. Hiszem, hogy van odafent valaki, csak azt a sok faszságot nem hiszem el, amiket idelent az emberek találtak ki, mondván, hogy odafent Hatalmassága így rendelte el, ez így van, az úgy van... meg az se biztos, hogy tényleg csak egy van fent. Minden vallásban van valami, ami tetszik, amivel egyetértek, amit elhiszek, de egyiket se gyakorlom mondjuk, nem vagyok egy hú de vallásos személy. Na meg, ha belegondolunk, az ókorban is, mikor a többistenhit volt, mindegyikben ott volt egy Főmufti, szóval ezért is mondom, lehet, hogy több istenség is van fent, de vagy egy góré köztük, akit egyéb vallásokban Egy Istennek mondanak. Fúú, most nagyon bele mentem ebbe a témába. XD A lényeg az, én megfogadtam, hogy ha egy nap meghalok, akár ki van odafent, vagy éppen odalent (bárhová is kerülök, akár a Mennybe, akár a Pokolba), az bizony hétszentség, hogy lesz egy pár keresetlen szavam mindkettőjükhöz. Különben meg... én a Vivizmusban hiszek. XD Saját vallásom. XD Aki odafent van, az már évek óta szabin van, igazán visszatolhatná már a seggét, és csinálhatna is valamit... ![]() A személyiséghez kapcsolódóan, nem igazán értek hozzá, mi micsoda, de annyit elmondhatok, hogy bár már erősen mondható rám, hogy igazi otaku, és szeretek a négy fal között lenni, azért hébe-hóba kedvem támad kicsit kimozdulni, meg rámjön amolyan bulizhatnék. Bár nem nagyon szeretem a tömeget, meg a bulit se mindig kívánom, viszont barátaim társaságát nem utasítom vissza soha, főleg nem legjobb barátnőmét, aki, ha lehet ilyet mondani, az én másik felem, persze remélem, ezt senki nem érti félre. XD XD Bár ő maga is olyan típus, hogy van, mikor nem kívánja senki társaságát, teljesen elvonul, ilyenkor semmilyen módon nem lehet elérni, de én ezt nála megszoktam, meg hát mondom, néha én is jobban elvagyok idehaza. Havi szinten rendezünk csajos estéket, tehát havi egy alkalommal mindenképp kimozdulok, ilyenkor sétálgatunk, beülünk valahová, beszélgetünk, esetleg el is megyünk valahová szórakozni. Na meg pár kolléganőmmel is összejárunk olykor. Viszont ha itthon vagyok, akkor látástól-vakulásig megy az internet, videózás, animézés, kockulás, játék, vagy egy jó könyve, esetleg a rajzolásba temetkezem. Ilyenkor aztán megszűnik nekem a világ, meg én is a világ számára. |
Magoorium | 2015-04-04 19:53 |
leves96 írta:
Én személy szerint pont fordítva vagyok ezzel. Szerintem a halál után (az agy teljes és végleges lebomlása után) a személyiség, emlékek és a gondolatok menthetetlenül megsemmisülnek, de addig az emberi tudat szabad(ide értve sok mindent). Istenről meg hát nem a megszokott vallási módon , de gondolom, hogy létezik. Jelenlegi tapasztalataink szerint eddig nem igazán avatkozott bele a világ dolgaiba(lásd: csoda), viszont még annyi mindent nem ismerünk; pl.: fizikai törvényszerűségek. Tudjuk mi , hogy hat egymásra mit mi okoz, de miért? Véleményem szerint ez az értelmes teremtés egyik jele. (Asszem eszt hívják deizmusnak, Isten megteremté a világot, majd otthagyá a francba.)Végszóként annyi, hogy hiszek a lélek létezésében, Istenben nem. Ti hogy vagytok ezzel? És te? Mindig is kíváncsi voltam, hogy mások minek tulajdonítanak lelket. Minden élőnek? Az egysejtűeknek is? A vírus élőnek számít? Csak az állatok vagy csak az ember? Ha létezne mesterséges intelligencia , szerinted lenne lelke? És a lélekvándorlás? Te/ti hogy gondolod/gondoljátok , lélek születhet vagy elpusztulhat? |
mushroomhead | 2015-04-04 20:03 |
Sziasztok! Tökre örülök hogy egyre több ember van itt, és ahogy olvassgatam mindenki szimpi. Nem is tudom kinek válaszoljak és mit annyi van Clemenza: Szia! Igazából amit Aucifer irt azt mondanám én is csak én nem vagyok olyan szemérmes mint ö Én azt vettem észre aki animet nézz az ált.egy kicsit már alapból kívüálló típus aki nem igazán az a tipikus "normális" ember. Remélem ez nem hangzik csúnyán Persze ez se igaz mindenkire, vagy nem teljessen |
Turist | 2015-04-04 20:04 |
Kapzsi Elnézést, de ha volt is bemutatkozás, azt nem vettem észre. Akkor a kérdés tárgytalan, mert arra akartam kilyukadni, hogy nem írtál magadról, nem tudjuk mit szeretsz mit nem stb. Loli, goth, hasonlók nekem a ruhák miatt jönnek be. Nameg a yandere hugi miatt Többet nem kell félnem semmitől. Vallásháborút, meg eretnek üldözést nem szeretnék kirobbantani. Valami nagy ember egyszer azt mondta, ha szeretnél gazdag lenni, alapíts egy vallást. A pápát mindig is úgy képzeltem el, mint Dagobert bácsit. Fürdik az aranyban. |
Selmo | 2015-04-04 20:05 |
Volt tavaly egy ilyen cikk, érdemes elolvasni, meg aki tud angolul, annak kitöltenie. Lehet olvasni eredményeket is. |
Jesse | 2015-04-04 20:05 |
Ismerkednék lajhár-tartókkal. |
Tiffus | 2015-04-04 20:06 |
Aucifer, bizony, én is idén végzek, köszönöm a jókívánságot! Még kicsit hátrébb kérdeztem a nevedről (csak kicsit lemaradtam..xD), ehhez csak annyit fűznék, hogy Lucifer a kedvenc bibliai szereplőim egyike. Miket beszélek, valójában ő az egyetlen elfogadható karakter az egészben. Szeretem azokat, akik az értelem nevében lázadnak (mint ahogy Makishima is), és Lucifer is pont ilyen. Madách - Az ember tragédiája pl. oltári nagy kedvencem. leves96, sorstárs. Mármint ami az érettségit illeti. Örömmel olvasom, hogy szereted a Shinsekai Yori-t. Rossz ízlésed már nem lehet. Ami Istent illeti, én nem hiszek benne, abban viszont igen, hogy létezik valami "felsőbbrendű" dolog, nevezzük Istennek, Buddhának, Allahnak, vagy csak Sorsnak, Karmának. Nem tudom, hogy ezt a fajta hitet hogy nevezik. |
Kapzsi | 2015-04-04 20:07 |
leves96 írta:
Szuperhősök: a filmes felhozatal manapság olyan mint annak idején a spagetti-western korszak, csodálom hogy még bírják az emberek, inkább olvass képregényt és gyakran valóságosabb idilli karakterek, mint a filmekben a nagy szuperhősök, vagy az elérhetetlennek tűnő topmodellek. Szerdán vettem: spoiler
"Elérhetetlennek tűnő topmodellek": nem véletlen hogy elérhetetlennek tűnnek, eszményi szépséget képviselnek, de pont ez miatt teljesen karaktertelenek, ezért sem dolgoznak színészként, hiányzik belőlük a valóságosság érzete (persze van néhány "okos" rendező aki néha alkalmaz modelleket, de csak hogy meglegyen a kellő eyecandy-mennyiség) ![]() ![]() Bár nem minden modell karaktertelen, ő pl szerintem kifejezetten vagány: spoiler
![]() ![]() leves96 írta:
Én nem hiszek a lélek létezésében, Isten meg... Neil Gaimannel értek egyet: Végszóként annyi, hogy hiszek a lélek létezésében, Istenben nem. "I think we can say that God exists in the DC Universe. I would not stand up and beat the drum for the existence of God in this universe. I don't know, I think there's probably a 50/50 chance. It doesn't really matter to me." Aucifer írta:
Hát igen, elég furi lenne
...más ágyba fekszik, mást kezelget, aztán utána meg én hozzám bújik. |
haganedonciii | 2015-04-04 20:42 |
fuh, hát a vallás nekem sose volt semmilyen szempontból se erősségem, de annyira nem, hogy előző félévben volt egy vallástöris tárgyam, amire egyszerűen nem voltam hajlandó tanulni, mert már épp elégszer mazsoláztam át a kereszténységet és társait, nem akartam megint elmélyedni benne, mert egyszerűen nem érdekel, nem foglalkoztat, nem akarok vele semmit se kezdeni, mert baromságnak gondolom az egészet. hát meg is buktam a tárgyból, amikor elém került a feladat, hogy írjak a református mozgalmakról XD (egyébként a politikával dettó ugyanígy vagyok, ha az életem múlna rajta se foglalkoznék vele bővebben/mélyebben annál, mint hogy van és kész) bár ha elnézünk keletre/délre, rögtön más a szitu, azok már valahogy szimpatikusabbak, meg teljesen másként is működnek (még ha ugyanúgy vannak benne elég wtf-dolgok). Tiffus: az ilyen gondolatébresztő karaktereket én is szeretem, akik mindig rávilágítanak a rendszer hibáira. anno meg emelt szinten érettségiztem Madáchból, nekem nagyon tetszett Az ember tragédiája :3 Aucifer írta:
ne is mondd, biztos ismered a Lovelesst, engem az a manga hetekig a padlóra küldött, tiszta depis lettem tőle. vagy másik példa, FMAB, örök kedvencem, mindig másik jelenetnél sírom el magam a végén, akárhányszor is újranézem ^^Az animéket én is imádom, és hiába tudom, hogy rajzolt, meg minden, akkor is hihetetlenül el tudok érzékenyülni, ha valami olyan történik benne, na meg iszonyatosan tudok bőgni is rajtuk. A One Piece-t nézve is bőgtem a kedvenc karim miatt, napokig tiszta depi voltam... persze a külvilág nem láthatta, azért annyira tartottam magam, de a hatása alatt voltam a dolognak... meg alapból, ha látok valami nagyon jót, ami különösen megfog, akár a storyja, akkor is képes vagyok napokig, akár hetekig is a hatása alá kerülni. hogy a személyiségtémához is hozzászóljak... antiszociálisnak és introvertáltnak tartom magam, mert egyszerűen nem tudok ismerkedni. az, hogy így "arc nélkül" elbeszélgetek bárkivel, nem jelenti azt, hogy személyesen is ugyanilyen zökkenőmentesen menne a beszéd. nehezen ismerkedek, nehezen tartok fent ismeretségeket (vagy semennyire), mert valahogy nem tartok rá igényt minden egyes emberrel. mmint a kommunikációra. elég ha néha beszélgetünk, de hogy amúgy magamtól megkeressem őket, na az a része nálam nagyon kis százalékban működik. nem szeretek új emberek közé menni, még ha ismerőssel megyek, akkor se. én nagyon jól elvagyok a négy fal között is, egymagam is, néha kimozdulok a szaktársaimmal, bár általában ott is ugyanazokkal szoktam beszélgetni, akikkel egyébként is. szóval ez elég fura dolog, én nem nyitok, ugyanakkor mástól se feltétlenül várom el, hogy ő tegyen lépést felém. a barátságaim nagy része csak úgy... megtörtént |
Drili | 2015-04-04 20:54 |
Örülök, hogy végre látok olyanokat akik képesek kulturáltan megvitatni a vallási nézeteiket, és vagy egyetértenek a másikéval vagy nem, de mégsem robban ki a harmadik világháború tőle. Mint ahogy legutóbb mondtam, én még mindig egy másik dimenzióból származó istenség vagyok, de találkoztam az itteniekkel. Elég sokan vannak. xD (Egyébként meg ha leves96 aláírását, a Neil Gaiman idézetet és Magoorium rendkívül találó deizmus leírását összekombináljuk, meg is kapjuk az én nézeteim.) Kapzsi: Nem igazán tudom elképzelni miről is szólhat, de szívesen elolvasnám azt a Shaolin Covboy-t. A bocifoltos hölgy(bocsi nem tudom az effajta pigmenthiba hivatalos nevét ) nagyon vagány és egyben eszméletlenül szép. |
Clemenza | 2015-04-04 20:55 |
Aucifer írta:
Nem vagyunk egyformák, vannak így, hogy valakit nem érdekel, mit csinál a párja mással, vannak nyitott kapcsolatok. De én nem tehetek róla, nem bírom az ilyesmit elfogadni, undorodnék attól, hogy a párom más ágyba fekszik, mást kezelget, aztán utána meg én hozzám bújik. Különben azt korábban el is felejtettem említeni a szerelemhez kapcsolódóan, hogy ez az érzés nagyon önző dolog valójában, és valóban, magamon is észre veszem, hogy önző vagyok, hiszen én azt akarnám, hogy csak én legyek az egyetlen a másiknak. Ehh... jobb, ha tényleg inkább maradok egyedül. XD mushroomhead írta:
Hehh, nem baj ez, elvégre ti vagytok többségben. Ami meg engem illet, annyira "önzetlen" vagyok, hogy a legfontosabb(ak egyike) akarok lenni az életében.Clemenza: Szia! Igazából amit Aucifer irt azt mondanám én is csak én nem vagyok olyan szemérmes mint ö Istenben nem hiszek, de nem is tagadom őt olyan erőteljesen, mint egy echte ateista. A kereszténységre szorítkozva azt tudom mondani, hogy a Bibliára (különös tekintettel a Tízparancsolatra) úgy gondolok, mint egyfajta törvényre, amely ugyanazzal a céllal íródott, mint amit a halandó földi bíróság tartat be velünk: rá akarja venni a népet az erkölcsösségre. Nekem azonban nincs szükségem egy felsőbb hatalom fenyegetésére, hogy erkölcsös legyek. Magyarán hiszek a keresztények elveiben (többnyire), csak az istenükben nem. Istent akkor hozom szóba, ha kicsit cs'sztetni akarom a környezetemben lévő keresztényeket (persze csak vicceskedve, nem maró gúnnyal) olyan jellegű benyögésekkel, mint a "Ti Istenhez imádkoztok, Isten meg hozzám!"; vagy ha olyan dolgokról beszélek, amikhez egy embernek semmilyen körülmények között nincsen semmi joga. Egyébként mindenki hitét tiszteletben tartom, nem térítek és nem is hülyézek ilyesmiért, inkább érdeklődéssel hallgatom végig, ki miért vallja azt, amit. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.04 21:16 ]
![]() Tiffus írta:
...Ezt meg akár én is írhattam volna. Pont ebben a formában.Szeretem azokat, akik az értelem nevében lázadnak (mint ahogy Makishima is), és Lucifer is pont ilyen. Madách - Az ember tragédiája pl. oltári nagy kedvencem. |
Aucifer | 2015-04-04 21:15 |
Magoorium írta:
Ezen nagyon jót nevettem, de tény, hogy ez így van. Jót szórakozik a Föld nevű valóság show-n...Isten megteremté a világot, majd otthagyá a francba. Szerintem minden élő teremtménynek van lelke... kivéve a gerincteleneknek... azoknak nincs... azok csak ocsmány szörnyetegek, amiket azért hoztak létre, hogy engem a sírba kergessenek és a frászt hozzák rám... brrr... Én amúgy állatok terén úgy vagyok, hogy egyenrangúaknak tekintem őket, mert igenis éreznek, gondolkodnak ők is, és igenis, nekik is van lelkük. Nem véletlenül van az, hogy még saját, önálló személyiségük is van, ezért van az, hogy például kutyáknál, vagy akár macskáknál sincs két egyforma viselkedésű, és ez nem csak ösztön meg jó nevelés kérdése. Részemről, én a lélekvándorlást is elég hitelesnek tartom, mármint ez a téma sokszor felmerül társalgásaink közben barátnőmmel is. Mindketten úgy hisszük, hogy nem lehet véletlen, hogy ennyire jól megvagyunk, hosszú-hosszú ideje, biztos, hogy előző életünkben is már ismertük egymást valamilyen módon. Na meg sok dolog van, amit nem tudok mire visszavezetni, miért alakulhatott ki nálam, és ezen is elgondolkoztunk, hogy talán nem is a mostani életben kell rá a magyarázatot keresni, lehet, hogy korábbi életből adódik az egész, az akkori élményekből, emlékekből, amikre csak nagyon mélyen, a tudatalattink emlékszik. A mesterséges intelligenciáról is sokszor elgondolkoztam már például a GITS kapcsán is. Fene tudja... meglehet, hogy egyszer valóban öntudatra ébredhet, és ha így alakul, hiába gép, egyre nehezebben tudnám csak gépként kezelni... bár félelmetes is lenne... fene tudja, mit hoz még a jövő, mik lesznek itt. Én mondjuk még a földönkívüli életben is hiszek, na persze nem úgy képzelném el a dolgot, mint a klisé zöldes vagy szürkés "emberkék", nagy fekete szemekkel, de elég nagy egoizmusra vallana azt gondolni, hogy egyedül csak itt van élet, simán lehet, hogy máshol is vannak hozzánk hasonló emberek, de ha nem is emberek, mikroorganizmusok, ilyesmik nagyon sok helyen vannak és lehetnek, ami pedig már életnek, élőlénynek minősül, hiszen kezdetben itt a Földön is ezek voltak, ezek fejlődtek tovább. Elvileg... azt mondják. Szóval a lényeg, a világegyetem k..va nagy, kizárt, hogy csak itt legyen bármiféle élet. mushroomhead Örülök, hogy egyetértesz velem. ^^ Valóban szemérmes volnék? ![]() aki animet nézz az ált.egy kicsit már alapból kívüálló típus aki nem igazán az a tipikus "normális" ember.
Azt hiszem, ebben lehet valami, már ha saját magamat nézem. Valahogy én mindig kívülállónak éreztem magam, aki nem hajlandó a birkanyáj közé tartozni, meg mondják, hogy mindig is koraérett voltam, kicsiként is másabb voltam, mint a korosztályom. És ugye már azóta anime fanatikus vagyok, hogy anno volt a Dragon Ball meg a Sailor Moon, bár akkor fogalmam se volt róla, mi az anime... de imádtam őket, meg alapból a rajzfilmeket is, ahogy most is. Sok dologról más nézeteim vannak, mint az átlag birkáknak, bár sokszor nagyon naiv gondolataim vannak.Selmo kár, hogy én nem tudok angolul, ha magyarul lett volna, már rég kitöltöttem volna, mert amúgy imádok ilyesmiket kitöltögetni. XD Vaas del Toro sajnos nincs lajhárom, de elfogadnék egyet, ha lehetne tartani. Mióta ezt a videót láttam, egyszerűen beléjük szerettem. ^^ Tiffus Az ember tragédiája kötelező volt nekünk középsuliban, el is olvastam (kevés kötelezőim egyike, amiket el is olvastam XD), és az abban szereplő Lucifer személyisége engem is megfogott, maximálisan egyetértettem vele, ő aztán megmondta a frankót még Istennek is, és igaza is volt. Jól emlékszem, hogy ő a "Fény Angyala", vagy "Fényhozó"? Valami ilyesmire emlékszem, hogy így hívták, mivel ő az, aki úgymond felnyitja az emberek szemét, hogy vegyék észre, milyenek is valójában a dolgok. Turist a pápákkal kapcsolatban csak azt nem értem, miért mindig olyat választanak pápának, aki már fél lábbal a sírban van. ![]() Kapzsi utálom a mostani filmes felhozatalt. Sőt, a tévét is gyűlölöm már jó pár éve, meg a benne lévő műsorokat. És sajnos a mai emberek annyira irdatlanul hülyék és agyatlanok, hogy nekik erre a sok szemétre van szükségük, és a társadalmunk ezektől lesz napról-napra, generációról-generációra egyre hülyébb és hülyébb. Ezért tartunk ott, ahol... A kedves topmodelleket meg az összes olyan személyiséget, akikkel tele van a média, azt sugallva, hogy csak akkor érsz valamit, ha rájuk hasonlítasz, mindet bevágnám a létező legforróbb vulkánba, de egye-fene, egy medencényi sósav is megteszi... Ezért nincs már sokaknak önbizalmuk, meg ezért van sok táplálkozási zavarral küzdő fiatal is. Anno suliban pont erről kellett kiselőadást tartanom. Igen, nekem sincs önbizalmam... azt se tudom, mi az... Érdekes lehet az a Shaolin Cowboy. ![]() Örülök, hogy te is egyetértesz velem az ágyas dologgal kapcsolatban. haganedonciii Valahogy a keleti vallások nekem is szimpibbek. Amúgy meg én is rühellem a politikát, annyit fogok csak fel belőle, hogy az összes politikust fel kell állítani fal mellé sorba, aztán tüzet nyitni rájuk. Aztán felgyújtani mindet. Hazudik mind, és csak a saját zsebét tölti meg az átlagpolgárból kicsikart pénzekből, meg vigéckednek, jóformán bármit megtehetnek, mert mentelmi joguk van, vagy mi a tököm... mert őket nem úgy büntetik, mint téged vagy engem. Az említett animéket igen, ismerem. Én amúgy a Shiki (Corpse Demon) után is hetekig úgy voltam, hogy nem bírtam szabadulni a hatása alól, melóban is azon kattogott az agyam. XD Na meg a Rainbow anime után is, meg persze több is volt. Az a baj velem, hogy általában félek az idegen emberektől, félek ismerkedni, nem is szeretem, mikor új helyre kerülök, új társaságba, mindig szorongok. Középsuli kezdetén is így voltam, főleg, mert legjobb barátnőmmel külön osztályba kerültünk, és nem volt egy ismerős se az osztályomban, ezért aztán nagyon izgultam, gyomorgörcsöm volt, minden... Másrészről meg, habár félek ismerkedni, mégis nagyon közvetlen vagyok, meg sajna, nagyon naív is (bár ezzel már igyekszem vigyázni), és sokszor van az, hogy ha már valaki elkezd velem beszélgetni, túl sokat árulok el magamról, úgy, hogy észre sem veszem, és ez nem mindig jó, ha véletlenül olyasvalakivel beszélsz, akivel nem kéne... sokszor meg is bánom, és a fejem fogom, hogy megint túl sokat beszéltem. Neten mondjuk sokszor ez van (ahogy itt is észrevehettétek ), bár itt annyi előnye van, hogy valamivel személytelenebb... Általában én is úgy vagyok, hogy nem szólok senkihez, vagy odajönnek hozzám, ha kíváncsiak rám, vagy nem, de azért mindig akadt egy-két ember, aki megismerkedett velem, és végül jóban is maradtunk. Munkahelyemen is így volt, kedvenc kolléganőm mai napig sokszor emlegeti, hogy kezdetben mindig azt gondolta rólam, hogy "Na, itt a kuka lánygyerek...", mert nem szóltam soha egy szót se, csak bementem, köszönni köszöntem, de többnyire csak nézegettem, nem mertem beszélgetni. Mikor mellé kerültem, akkor ő kérdezgetett, válaszolgattam, aztán szép lassan egyre többet beszélgettünk, a végén már le is cseszett, hogy ne magázzam, én meg visszaszóltam neki, hogy "Jól van, akkor nem magázlak, de ha nem mondják, addig nem szokásom tegeződni." XD Ezen jót nevettünk, és azóta hihetetlenül jól elvagyunk, ő nekem amolyan fogadott anya lett, én meg a fogadott lánya, és már mindenki úgy is néz ránk odabent, mintha tényleg anya és lánya lennénk. És persze mondja is, hogy ahhoz képest, amilyen az elején voltam, kellemes csalódás voltam a számára, mert nagyon jól el tud velem beszélgetni, mondta, hogy még a saját korabeli legjobb barátnőjével se beszélt olyan dolgokról, amiket nekem elmond, pedig én aztán tényleg a lánya lehetnék. Na meg a másik, amin jókat nevet, hogy kezd megmutatkozni egyre inkább, hogy nem mindig vagyok én az a félős, szerény csaj, tudok én is nagyszájú lenni, ha akarok. Drili egyetértek, én is szeretem, mikor kulturáltan lehet valakivel/valakikkel eszmecserét, vitát folytatni, anélkül, hogy menne a fikázódás meg a mocskolódás. Ilyen vitapartikban szívesebben benne vagyok, kár, hogy csak nagyon kevés ilyen ember van, aki nem akarja mindenáron a saját igazát a másikra rá erőltetni, hanem elfogadja a másik fél véleményét is, meghallgatja. Sokkal szebb lenne a világ szerintem, ha minden ember ilyen lenne, nem lennének talán háborúk sem. Azt hiszem, döntöttem... mostantól magamon kívül már csak Luciferben fogok hinni, ő legalább csinál is valamit. XD XD [ Módosítva: 2015.04.04 21:19 ] |
solty | 2015-04-04 21:31 |
Wow Aucifer te aztán jól hosszan kifejtetted a mondani valódat, de tartalmilag itt ott egyet értek veled. Valóban nagy az univerzum és én is kételkedek benne hogy, mi vagyunk az egyetlenek. A lélek vándorláson én is már elgondolkodtam többször is. Nekem is meg vannak az alap elvem van az élthez: 1 Nincsenek véletlenek, minden okkal történik. 2 Hiszek abban hogy sorsunk meg van irva. 3. Amit nem látunk (vagy nem érzünk bár melyik szervünkkel)az nem azt jelenti hogy nincs is ott vagy hogy nem létezik. |
mushroomhead | 2015-04-04 21:48 |
Aucifer : Szerintem neked nem 50 oldalas írásaid vannak hanem 500 minimum, ha ilyen hosszan kitudod fejteni a véleményedet Én is kívülállónak tartom(tartottam magamat ) , de sose zavart igazán. Lehet naiv fiatalos felfogás, de nagy valószínűség hogy csak egyszer élek azt szeretném úgy éli ahogy én akarom , nem akarok egész életembe dolgozni, megfelelni mások elvárásainak , hogy aztán 50-60 évesen jöjjek rá hogy szart se ért az életem. És csak arról szólt hogy túléljek és ne éljek, akkor inkább élek 30-40 évet max , de azt boldogan. A valláshoz meg annyit én nem hiszek istenbe ,de hiszek valamiféle túlvilági dologba, teljes mértékig tiszteletbe tartom más vallási nézeteit amíg nem akarja azt rám erőltetni. solty: Van valami abban amit mondasz, de szerintem nincs minden előre megírva , bár az igaz hogy szerintem is van egy-két dolog ami okkal történik de nem minden. |
leves96 | 2015-04-04 21:55 |
Magoorium Introvertált pillanataimban arra a tézisre jutottam, hogy a lélek létezik, minden élőlénynek van lelke. Szerény véleményem szerint a lélek (asztrális létező) arra törekszik, hogy a fizikai (materiális létező) világnak is részese legyen, hatást gyakoroljon rá. Ez úgy fordulhat elő, hogy az emberi tudat szintjén (mentális létező), vagy az alatt ténykedjen. Ha gondolod, dobj meg egy üzenettel, és kitárgyalhatom privátba, mert nagyobb regény lenne, mint amit Aucifer szokott írni bárki akit érdekel, nyugodtan írhat Aucifer Imádom a kisregényeid Hogy nyugodtan tudj aludni, megsúgom: Lucifer Isten első angyala, a "tagadás ősi szelleme". Lucifer jelentése "Fényhozó", "Fénycsináló" (Lux - fény, másik tagját nem tudom, de a francia 'faire' [ejtsd: fer] ige jelentheti azt is, hogy 'vmit csinálni' solty Látom te se csíped a pozitivizmust |
Magoorium | 2015-04-04 22:05 |
Érdekes ez a topic. Az ember tragédiája nekem is kötelező volt. S mint mindenki másnak itt nekem is Lucifer belőle a kedvencem( a kis lázadó). Most hirtelen az ugrott be , mennyi lehetséges értelmezése lehet bárminek. Például nem tudom mennyire gondoltatok erre a lehetőségre, de az irodalom tanárom épp ellentétes szemszögből tartja mesterműnek. Szerinte Lucifer egyáltalán nem köpött bele abba a levesbe, hiszen pont arra lett teremtve, hogy előre mozdítsa a világot a statikus (paradicsomi) állapotból. Még ha jól emlékszem van is egy olyan mondata, hogy a folytonos harc a lételeme melyben örökké elbukik. Már akkor is megfogott a gondolat, hogy a z egész osztály(egy csapat lázadó tini, mint én) Luci pártán áll a tanár pedig mint felnőtt Isten véleményét osztja. Habár egyik sem életképes a másik nélkül és együtt se. Mégis mindenki saját világlátása alapján megtalálja a maga értelmezését. solty: Amit te írtál, különösen a második eléggé kettős érzelmeket váltott ki nálam. Egyrészt kellemes , hogy minden el van rendezve. Másrészt félelmetes a szabad akarat hiánya, vagy annak meglétében a SZABAD cselekvő ill. befolyásoló képesség hiánya. Persze lehet itt is csak a mérték a kulcs. Te hogy állsz ezzel? |
vodka03 | 2015-04-04 22:06 |
Én azt mondom szavazzunk Viktorra! |
Aucifer | 2015-04-04 22:11 |
solty hát igen, ha egyszer belelendülök a beszédbe és írásba... XD De azt hiszem, inkább írásban költök kisregényeket, így ha valaki megunja, átugorhatja. XD ![]() Ha a sorsunk meg van írva, fogalmam sincs, tőlem mi a jó életet akarhat. Bár én úgy gondolom, nagyrészt mi magunk is befolyásolhatjuk, hiszen ha egy fontos pillanatban másképpen döntesz, másképp cselekszel, már eleve más irányt vesz az életed, és így a sorsod is. Bár ebben a témában a Steins;Gate egy igen jó anime volt, mondjuk abban pont, hogy bizonyos dolgot/dolgokat nem nagyon lehetett elkerülni. Ahogy mondod, attól még, hogy valamire nincs egyértelmű magyarázat, vagy nem láttuk, még nem biztos, hogy nem is létezik. És ehhez kapcsolódóan, nem is említettem még talán, hogy én hiszek a túlvilági dolgokban is, mármint ami a "szellemeket", ilyesmiket illeti. Voltak is megmagyarázhatatlan élményeim, és kétlem, hogy bemeséltem volna, na meg nem egy ismerősömmel történtek még olyan dolgok, amikre értelmes magyarázat nincs, ők maguk is megmondták. mushroomhead Hát, még szinte minden irományom befejezetlen, szóval ki tudja, lehet, hogy egyszer összejön az az 500 oldal. ![]() ![]() Amúgy, én most elég rendesen benne vagyok az "önmegvalósításdiba", bár nem kell nagy volumenű dolgokra gondolni, azokhoz nincs sajna túl nagy bátorságom. leves96 nem tudom, hogy irónia akart-e lenni, vagy sem, de ha nem, köszi a bókot, mármint a kisregényeim illetően. ![]() |
leves96 | 2015-04-04 22:31 |
Aucifer Kívánom, hogy az a billentyűzet füstölögjön tovább! Tiffus Elfelejtettem gratulálni a kosaradhoz! Milyen magas vagy? Én is szeretek kosarazni, de eszembe sincs profiként jászani. Pedig egy 2 méteres 90 kilós kezdés nem lenne rossz, pláne, hogy az erőnléten már nincs mit csiszolni |
mushroomhead | 2015-04-04 22:31 |
Magoorium : De utáltam a kötelező olvasmányokat , olyankor vagy mindig gyorsan beteg lettem hogy ne kellejen elolvasni , vagy megnéztem filmen. Pál utcai fiúkból asszem 20 oldalt bírtam. Aucifer: ooo tudom én! Nekem is ez megy , sok célom van most , de a legtöbbhöz pénz kéne , ahhoz meg meló szóval most nagy melókeresés megy, vagy egyszerűn félek belevágni az se jobb.Csak az a baj hogy így nem jut sehova az ember és az lesz amit írtam hogy későn jön rá hogy elk.rta. Am legalább a munkádat szereted? Vagy ez ilyen " van munkám mert kell a pénz , de utálom" fajta? |
Turist | 2015-04-04 22:39 |
Nem is tudom már kinek írjam a válaszom, annyi minden történik itt, olyan sok ember csatlakozik hozzánk, kezdek elveszni az adatokban. Aucifer Részleteket olvasva írom az észrevételeimet, mert megint nem semmi amit összehoztál, újból meg vagy dicsérve Úgy gondolom, hogy azoknak a lényeknek akiknek van agyuk, tudnak gondolkodni, és nem csak valami ösztön hajtja őket, van lelkük. De nem hiszek a lélek vándorlásban. MI kapcsán nem tudnék biztost választ adni Gépek, be vannak programozva. Mióta Issac Asimov megalkotta a robotika 3 alaptörvényét azt hiszem, az az etalon, legalábbis számomra az lenne ha én programoznám. Nagyon sok film, néhány jó is szól arról, hol lehet a határ ember és robot között, mi az amit ki lehet cserélni, mi az amit nem. Pár napja fejeztem be a Battlestar Galactikát, amiben az emberek, a saját maguk által alkotott robotok ellen küzdenek. Biztos sokaknak ismerős a téma és a film is, a robotok továbbfejlődtek, tökéletesen ugyanazok mint az emberek, egyetlen különbséggel, hogy ők tudják magukról, nem emberek. Éreznek fájdalmat, ugyanúgy észlelnek mindent,lehet gyerekük, akkor mégis mi különbözteti meg őket. Úgy hiszem, ha egyszer eljutunk erre a pontra, a legnagyobb problémát az fogja jelenteni, kiknek szavazzunk bizalmat hogy eldöntsék ezt. Vallásban kissé laikus vagyok, gondolom azért választanak öregebb pápát, mert van élet tapasztalata. Nyilván ki kell járni az iskolát, feljebb kell lépni a ranglétrán és ez nem 1-2 év. Az hogy mostanában kiderültek ocsmány dolgok a Vatikánról, talán elindít valami változást. A hitet elfogadom, de nem gyakorlom. ugyanakkor jó dolognak tartom, hogy ha nincs senki, a hívőknek akkor is van valaki. Lényegtelen hogy létezik -e vagy sem, ők hozzá imádkoznak és ezért nem törnek meg, képesek elviselni az életet. Közvetlen embernek tartom magam..mióta leszoktam kicsit az egoizmusról Szerintem nincs vele baj, más szerint túl sok egy ilyen ember. Ne aggódj ha túl sokat árulsz, el majd szólunk, csak mond meg mi az a határ Szívesen szóval tartom én is az embert, ha van miről beszélni. Solty A három dolog amit írtál, az első kettőben egyetértek, a harmadikkal nem. Úgy gondolom, hogy amit nem érzek, vagy nincs tudományosan bebizonyítva az nem létezik. Ellentmondva magamnak, hiszem hogy a tudomány nem tart ott, hogy mindenre magyarázatot adjon. haganedonciii Ismerős a dolog, nagyon is. Csak sajnos én a másik oldalon álltam. Volt hogy heteket beszéltünk mindenről, volt hogy ugyanannyit nem, mert nem írt. Hosszú ideig ment ez, ha én írtam nem volt semmi gond, de ő sose keresett és végül meguntam. Azzal hogyha valakit nem keresel miközben ő szívesen beszélne vele ( nem naponta, de hetente), megbántod, még ha nem is célod. Mikor annyi voltam mint te most, én sem szerettem semerre menni, főleg nem idegen helyekre. Aztán változtak az idők. Próbálok rájönni miért van az, hogy egy esélyt se lehet adni. Nem kapcsolatnak vagy barátságnak csak egy ismeretségnek. Ez ugyanúgy kérdés bárkitől aki hasonlóan elutasítja az emberek közeledését. ( tudom rossz tapasztalat.. de ezzel mindig lehet kibúvót találni). Az hogy a barátságaid csak megtörténtek kicsit furán hangzik, legalább egyikőtök biztos jobban akart beszélni a másikkal. Nem akart ez bántás lenni, és inkább szólt mindenkinek, csak elég rossz a másik oldalon állni. Mikor rájön az ember, hogy nem becsülik meg elég kiábrándító tud lenni. Szerk: hogy jobban érthető legyen ( remélem nem lesz bonyolultabb) Előfordul hogyha bizonyos embereket megismerek akkor egy "villámcsapás" éri az agyam. Onnantól meg szeretném ismerni, számomra is rejtélyes oknál fogva. Semmit nem akarok tőle, csak megtudni, miért tett rám ilyen hatást. Valakinek hasonló tapasztalat? Még csak egy ember mondta hogy ő átélt már ilyet. Utóbb ezek az emberek jó vagy rossz hatással voltak rám. Éppen ezért hiszek a sorsban, hogy van akit meg kell ismerni. [ Módosítva: 2015.04.04 22:57 ] |
mushroomhead | 2015-04-04 22:56 |
Turist: Nekem is volt hasonló, csak mi élőben találkoztunk sokat(lány) ,megbeszéltük az elején hogy csak barátok vagyunk , jobbára én mondtam neki hogy legyünk azok , de ha kettőnk közül valaki többet akart volna az én lettem volna.Egy fél évig ez jól is ment, amikor elkezdted zavarni hogy megeshet hogy ebből több is lehet, de mondtam neki hogy én nem erőltettem mégis kezdet eltávolodni , nem írt, nem vette fel a telefon pedig napi szinten beszéltünk , és innen tudom mennyire tud fájni ha az embert félredobják,leszarják,megvezetik.Azóta meg semmi nem beszélünk, ezért próbálok mindenkivel a lehető legrendesebb lenni mert ha valaki tudja milyen rossz akkor alap hogy ő nem csinálja ezt másokkal,bár sajnos vannak akik mégis de na.. |
haganedonciii | 2015-04-04 23:09 |
Turist írta:
ezt sajnos nem tudom megmagyarázni. vagy talán lehet, mindenki így van vele tulajdonképpen, hogy nem emlékszik rá, hogyan kezdődött egy jó barátsága, hanem azt vette észre, hogy egyszer csak van. ki tudja...Az hogy a barátságaid csak megtörténtek kicsit furán hangzik, legalább egyikőtök biztos jobban akart beszélni a másikkal. Nem akart ez bántás lenni, és inkább szólt mindenkinek, csak elég rossz a másik oldalon állni. Mikor rájön az ember, hogy nem becsülik meg elég kiábrándító tud lenni. sajnos most pont egy ilyen helyzetet élek meg, elég kiábrándító, amikor hosszú évek után kell rádöbbenni, mennyire nem becsülték meg az embert adott helyen. még az a szerencse, hogy annyira nagyon én se törekedtem, mert akkor ez most még rosszabbul esne... na de sebaj, emberek jönnek-mennek, aki meg kell és fontos és számít, az úgyis marad hálisten, nagyjából már fel tudom mérni, ki az, akivel érdemes kapcsolatot fenn tartani (ez furán hangzik, nem kihasználás meg hasonlókra gondolok, hanem hogy ha barátság nem is, de legalább valami értelmes kialakulhat esetleg, de a fene tudja, hogy ez min múlik...) de az biztos, hogy az élet minden szakaszában vannak emberek, akiknek muszáj ott lenniük. ha visszanézek, kapásból két személyt látok, akik a maguk idejében nagyon jó hatást (legalábbis számomra pozitív, de nyilván ebben az esetben csak szubjektíven lehet véleményt mondani) tettek rám, egyikükkel már egyáltalán nem beszélek, másikukkal meg évente talán egyszer, ha találkozok. mindenesetre nem bánom, hogy megismertem őket, a mai napig örülök neki. hínye, micsoda magyar nyelvet rittyentettem ide XD [ Módosítva: 2015.04.04 23:11 ] |
Clemenza | 2015-04-04 23:52 |
mushroomhead írta:
Pont A Pál utcai fiúkból? Pedig én úgy emlékszem vissza rá, mint a legolvashatóbb általános iskolai kötelezőmre. A negatív könyvélményeim utána jöttek. (Emlékszem, az Egri csillagokról egészen addig azt hittem, hogy szar, ameddig nem találkoztam A kőszívű ember fiaival.)Pál utcai fiúkból asszem 20 oldalt bírtam. mushroomhead írta:
Ez amúgy egy elég dicséretes hozzáállás, én ha szétnézek a világban, mást sem látok, mint sok gyenge, megkeseredett idiótát lelki beteget, aki "dögöljön meg a szomszéd tehene is" alapon tudatosan tesz kárt másokban, csak mert benne is tett valaki egyszer.
ha valaki tudja milyen rossz akkor alap hogy ő nem csinálja ezt másokkal |
Aucifer | 2015-04-05 00:17 |
Elmegyek egy jót pancsolni, és már megint lemaradok. XD leves96 Rendben, biztos, hogy fog még füstölögni. XD Főleg ilyen jó társaságban. ^^ mushroomhead Nos, a munkám ugyan nem álmaim munkája, de elvagyok vele. Nagyon jó kis csapatba kerültem, és már csak miattuk is szívesen megyek be. Igaz, hogy gyári meló, és két műszakos, de nem mondanám megterhelőnek meg nehéznek, monoton ugyan és unalmas, de elvagyok. Bár az utóbbi időben a vezetőség gondoskodott róla, hogy az emberek egyre jobban stresszeljenek, mert már minden hülyeségért csesztetik az embert, meg van jó pár idióta munkatárs, de hát ezek a dolgok bármelyik munkahelyen előfordulnak, nem lehet elkerülni. Mindezeket leszámítva, lassan már a 4. évem lesz itt a gyárban, mégsem volt egyetlen olyan napom sem, mikor úgy kellett volna bemennem, mint akinek a hátát verik. 3 hónapig előtte kereskedelemben dolgoztam, na, akkor már az elején kezdődött, hogy bőghetnékem volt, ha be kellett menni, sőt, volt, nem is egyszer, hogy bőgtem is, annyira utáltam, de leginkább a munkaidő beosztás végett. Itt is megvan ugyan a két műszak, de szabadok az ünnepnapjaim, a hétvégéim is szabadok, egyedül az aktuális délelőttös műszaknak van az, hogy szombaton is be kell menni, de délután 2-től szabad az ember. Pontosan tudja az ember, mettől-meddig tart a munkaideje, a 8 óra az tényleg 8 óra, se több, se kevesebb. És van nyári meg téli leállás. ^^ Igaz, a szabim nem sok, meg annak is nagy része a leállásokra megy el, de nem mintha sok szabit vennék ki amúgy sem. A fizetés meg... nekem egyelőre megteszi. Na meg azért az sem egy utolsó szempont, hogy van munkám, tény. Bár amúgy se nagyon válogathatnék, mert a szakmáimmal nem tudok elhelyezkedni, se gyakorlati tapasztalat, se nyelvtudás, ezek nélkül meg nem nagyon lehet válogatni. Turist, köszönöm ismét a dicséretet. ![]() Nem is tudom, hogy volt-e már hasonló érzésem, hogy valakire egyszer csak nagyon kíváncsi lettem, de értem, mire is gondolhattál. Amúgy nekem a Pál utcai fiúk és A kőszívű ember fiai pont tetszettek, mind a kettőn sírtam is. Az Egri csillagokból viszont elég volt az első pár oldal. XD |
mushroomhead | 2015-04-05 00:37 |
Clemenza: Ja a Pál utcaira emlékszem ,az egrit az filmen néztem a kőszívűnél meg azt hiszem "beteg" voltam. A Toldit viszont nagyon szeretem , mindegyik részét, nem tudom miért de azt nagyon. "Ez amúgy egy elég dicséretes hozzáállás, én ha szétnézek a világban, mást sem látok, mint sok gyenge, megkeseredett idiótát lelki beteget" Illik rám a leírás beteg vagyok én meg megkeseredett is, csak nem basztattok senkit, próbálok mindenkivel jóban lenni,vagy legalábbis annyira hogy ne utáljon, de után nem érdekel nagyon. "Élni és élni hagyni" lehetne ez a mottóm, ezért soha nem értem aki annyi időt és engergiát fektet a másik ember szapulásába ,hogy miért jó neki? Szerintem sokkal jobb lenne a világ ha az emberek nem lennének ennyire irigyek és ennyire rosszindulatúak , vagy legalább mindenki a maga dolgával törődne! Aucifer: Megint kaptam egy kisebb regényt , nem mintha baj lenne , sőt! Örülök hogy valaki ír, nem unatkozom addig se. Ennek örülök hogy szereted még ha nem is az álommelód, nem rosszból mondom ne is úgy értsd de ne legyél ilyen kishitű! Szerintem sokkal több van benned , csak félsz az egésztől(javíts ki a tévedek) mint én. Hogy na nincs meló akkor nem tudok számlát fizetni stb., és inkább marad az ember a biztos pontnál ami fix, és nem merre belevágni nagyobb dolgokba , adj isten olyan dologba ami érdekli is Ezért is írtam hogy nem szeretem a "normál" dolgokat ,sőt szinte már félek is tőlünk(ha nem hangzik így hülyén).30 évesen szerető felség ,szép ház, két gyerek, lehet soknak ez a tökéletes boldogság , csak sajna nem nekem . A gyári melóhoz csak annyit hogy 3-4 hónapig engem ért a megtiszteltetés hogy én rakhattam a porszívóra a fedelet , rohadt unalmas tud lenn, ott is hagytam , bár elismerem egyáltalán nem engedhetném meg magamnak ezt a luxust hogy csak úgy felmondok , de valahogy nem izgat. [ Módosítva: 2015.04.05 0:37 ] |
Aucifer | 2015-04-05 01:00 |
mushroomhead Én sem értem, mire jó az, mikor másokat csesztetnek mindenért, csak mert nem bírja a képét. Én ha valakit nem bírok, akkor szóba sem állok vele, igyekszem nem foglalkozni vele, max magamban jegyzek meg róla ezt-azt. A gyárban is van egy-két ilyen személy... és még akkor keveset mondtam... ![]() Szerencsére számlákat még nem igazán kell fizetnem, ezért is írtam, hogy egyelőre jó nekem ez a fizetés, mert még nincsenek olyan kiadásaim, ami miatt már jobban kéne érdekeljen, miből is élek... A hobbijaimra megteszi, meg kicsit a családnak is segítek vele, ennyit meg is tehetek, ha már elköltözni nem szándékozom. XD XD Sajnos, amik igazán érdekelnének, azokból még ennyit sem engedhetnék meg magamnak, hiába azt csinálnám, amit szeretek, ha közben meg éhen döglök... Meg errefelé nincs is rájuk mód. Ha tehetném, csak a rajzolással foglalkoznék, főleg, ha több tehetségem lenne hozzá, meg szaktudásom, vagy állatokkal. Az lenne maga a mennyország. ![]() ![]() Amúgy én meg orvosi kesztyűket hajtogatok egész nap, munkaköri megnevezés szerint gépi csomagoló volnék, bár konkrétan a csomagba már a gép hajtogatja bele a lerakott kesztyűket. XD Így leírva (és szóban elmondva is) hülyeségnek hangzik, meg nehéz elképzelni, hogy is nézhet ez ki, de lényegtelen. ![]() Azért örülök, hogy itt a legtöbbeteket nem zavarnak a kisregényeim. ![]() ![]() |
mushroomhead | 2015-04-05 01:32 |
Végig próbálgatom itt az összes színt Aucifer: Igen sokszor magamból indulok ki, én öcsémmel élek mögöttem sajnos nem áll család(csak nagynéném) , de már megszoktam Ooo van hogy egy két napig nem eszek , ingyen diéta, de egyébként nekem is jó sorsom van nem azért mondom. "gépi csomagoló" a kesztyűrendezési menedzser jobban hangzik Néztem a rajzaidat , szerintem jók , bár nem értek ehhez csak annyit láttok hogy jó És ha elmennél valami képzésre vagy suliba , állatorvos(oroszlánszelídítő),állatgondozó irányba ? Egy próbát tuti még ér . Vagy még mindig ott van a fogjuk egy "gazdag férjét" aduász is |
Selmo | 2015-04-05 01:36 |
Mind a 16 milliót? |
mushroomhead | 2015-04-05 01:41 |
Selmo írta:
Van idő
Mind a 16 milliót? |
Amagiri | 2015-04-05 01:42 |
Clemenza írta:
Gyerekek, előre is elnézéseteket kérem a bemutatkozásom hiányáért és a pofátlanságért, ami rávett, hogy ideOFFoljak pár bekezdést az egyeseknek talán hajmeresztő nézeteimről, de titeket olvasgatva eszembe jutottak dolgok, és most kikívánkoznak. Nem vagyok a klasszikus monogám párkapcsolatok híve, leginkább mert nem hiszem, hogy a bizalmas viszony bizalmas mivolta abból adódik, hogy a felek csak egymással fekszenek le. A lelki társaddal (akármennyire is hányok ettől a kifejezéstől) elég, ha szellemiekben vagytok egy hullámhosszon - mint ahogyan a neve is mutatja. Egyszóval ameddig a partnerem velem tölti az idejét a legszívesebben, bennem bízik meg a legmélyebben, a jövőbe tekintvén engem lát maga mellett, illetve kielégít nemcsak érzelmi, de szexuális értelemben is, addig felőlem azzal hancúrozik a szombati görbe estén, akivel csak óhajt. Egyedül a kurtizántartás* tilalmát tartom hasznosnak olyan szempontból, hogy valamelyest csökkenthető vele annak az esélye, hogy a másik új szerelemre lel. Most lehet jönni azzal, hogy egy szimpla ellenkező nemű barát is életben tartja a lehetőséget, hogy a férj/feleség/élettárs egyszer majd belehabarodik, és jogos is lesz a felvetés, csak szvsz könnyebb meglátni a potenciális partnert valaki olyanban, akivel a viszony erősen hajaz egy párkapcsolatra (a szex miatt). Ezektől függetlenül ha összejönnék olyasvalakivel, aki még a keresztény elveket követi (mert akármennyire is liberális társadalom ez, nem nehéz belátni, hogy a többség mást vall, mint én), természetesen nem engedném meg magamnak a félrekacsintást. Írtam mindezt nőneműként. (És megmagyarázhatatlan módon Ady egyik népszerű verse is beugrott nekem, miközben ezt a kommentet csinosítgattam.) **kurtizán = Szerető, akihez haverság is fűz és akivel a közös program nem kizárólag a szex. Én legalábbis ezt értettem alatta pár sorral feljebb. Érdekes, szóval lényegében a nyitott kapcsolatot preferálod, de állításod alapján ha összekerülnél egy férfival akinek fontos a hűség (amit természetesen nem a keresztényektől kell eredeztetni), akkor már te is a monogámok szürke hétköznapjait ölelnéd kebledre a szerelmedért. Ám furcsa mód Ady (párkapcsolatok terén egy minta ember volt köztudottan) Menyasszony című verse ugrott be véletlenül, egy ilyen témában íródó hozzászólásod során. Nos ugyebár, ha véletlenül a lelki társadat úgy érzed, megtaláltad egy elavult kor elveit követő férfiban, és elmondanád ezt a kis párkapcsolati szemléletedet (mert ugye őszinteség alapvető feltételezhetően, legalábbis egy ilyen fajsúlyú témában, istenfélő emberek körében biztosan) akkor nem-e elképzelhető, hogy ennek a férfinak egy cseppet meginogna a bizalma benned? Feltehető a kérdés joggal, hogy vajon tényleg képes lennél-e a monogám életre? Illetve miből gondolod, hogy egy "keresztényi elveket követő" férfi egyáltalán lehetséges társként tekintene-e rád? (Mert ott ugyebár a nyitott kapcsolat nem igazán játszik gondolati síkon se.) Továbbá mondjuk képzeljük el, hogy találsz egy hasonló gondolkodású társat, a gyereknevelés hogy történne egy ilyen kapcsolatban? Megpróbálnád-e tovább örökíteni ezt a nézőpontodat vagy liberális módon rájuk bíznád a döntést? Illetve ha rájönne valamelyik gyerek mi folyik a vanília égbolt mögött vajon ez milyen hatással lenne rá? Még a végére megengedek egy kérdést magamnak: Te valójában úgy gondolod házasság szintjén működő képes lehet egy ilyen nyitott kapcsolat? |
Aucifer | 2015-04-05 02:57 |
mushroomhead Azért az nem normális, hogy napokig nem eszel... Persze könnyű mondani, nem mindenkinek olyan hű de egyszerű az élet. Mondjuk, hiába van nálunk is 5 dolgozó felnőtt a családban, azért itt is megesik, hogy mégsem tudunk normálisan kajálni... az átkozott anyagiak, és a fránya hitel törlesztések... meg a számlák... de hát ez Mo. XD Hmm, nem is rossz így a munkaköröm elnevezése... ![]() ![]() Tényleg képes voltál végignézni a rajzaimat? Remélem, a képeim többségével (a témája miatt) nem okoztam maradandó lelki sérülést neked. XD Bár én továbbra se vagyok velük elégedett, ráadásul a legtöbb rajzom aaaannyira ősrégi... több éves rajzok is vannak ott, meg nincs is ott minden rajzom, most néztem. Ha kíváncsi vagy esetleg még párra, akkor a fészes adatlapomon is vannak. Az a baj, hogy mindig is utáltam tanulni, és hiába érdekel valami, nem igazán akarok tanulni. Meg bár nem voltam rossz tanuló (csak lusta), de annyira eszes se vagyok, hogy mondjuk állatorvosnak elmenjek, pedig volt egy időszakom, mikor akartam. Csak egyrészt, anyu nagyon jól látta, hogy nem igazán fogok én úgy igazán komolyan tanulni, meg hát nem kevés tőke is kell hozzá, hogy elinduljak, mert hát manapság, aki erre a pályára megy, önerőből kell, hogy megnyissa és berendezze a magánrendelőjét. Szerettem volna lótenyésztő is lenni, de ahhoz is kell tőke. Állatvédő is megfordult a fejembe, de ennél (meg az állatorvosnál) az is visszatartott, szintén saját anyám hívta fel rá a figyelmem, mert tényleg nagyon jól ismer, hogy bizony, ennél a két szakmánál olyan dolgokkal is kell foglalkoznom, kapcsolatba kerülnöm, amiktől piiiiszkosul félek és undorodom, azaz... a gerinctelenek, bogarak és férgek, mindenféle ilyen kis... izék... neeeem, ott ájulnék el. XD A rajz is, bár imádok rajzolni, de sehogy se tudtam rászánni magam, hogy beleássam magam a technikai dolgokba, ezért is van az, hogy tele vannak hibával a rajzaim, nem stimmel az anatómia, az arányok, a színezés, az árnyékolás. Egész egyszerűen csak a magam feje után rajzolom őket. Bár legszívesebben csak a képregényeimmel foglalkoznék, ott sem igazán értek a panelkezeléshez, fogalmam sincs, mit hogyan kéne, csak valahogy csinálom, ahogy jön... Kell a francnak férj, még ha gazgad is... különösebben nem izgat a pénz, nem ez érdekelt soha egy férfiban, persze most itt inkább a poénon volt a hangsúly. XD De viccet félretéve, senkinek nem lenne kedve hozzá, hogy csak úgy eltartson engem... meg eleve, ha jól is nézne ki (ami ugye nálam fontos szempont), nem én kellenék neki. XD |
mushroomhead | 2015-04-05 04:23 |
Aucifer: Nem izélek mondom nekem még jó sorsom is van, így ezért hálás vagyok. Olyan hihetetlen hogy valaki nézi a rajzokat ? Majd meglesem a többit is Ismerős , az ember csak azt csinálja szívesen amit szeret , de néha az nagyon kevés, olyanra is rá kell magát venni amit épp nem akar. Nekem kéne gazdag férj(jó feleség se lenne rossz),az lenne a legjobb |
Bobek2013 | 2015-04-05 08:35 |
Fatalitylan:Bocsi most vettem észre.Hát 23 vagyok.Lány.Mint jó páran én is anime fan vagyok.Elvagyok jegyezve lassan egy éve.Van 4 testvérem.Imádom a horror filmeket.Meg a régi animéket pl:Kimba és társaik.Meg Szilasligeten lakok.Nagyjából ennyi.(Tiéd is az avatárod.De köszike ).Üdv mindenkinek. |
Turist | 2015-04-05 10:22 |
A kérdéseimre sosem fogom megtudni a választ mushroomhead írta:
Na ezt a mondatod nem tudom értelmezni Nekem kéne gazdag férj(jó feleség se lenne rossz),az lenne a legjobb A másik meg, hogy kevesen vagyunk akik nem akarják csesztetni a másikat, de ha feltűnik 1-2 olyan ember aki idióta és direkt el akarja rontani a másik kedvét, könnyen fel lehet húzni az agyam. [ Módosítva: 2015.04.05 10:53 ] |
Fatalitylan | 2015-04-05 10:52 |
hey Azt a betyár mindenségit nem olvasom a forumot egy napig aztán tessék egy tengernyi írást kellett vissza volvasni (: .Ennek örülök hogy ennyien írtok ide remélem ez a szám csak nőni fog . Bobek2013: Áh ezt nagyon jó hallani hogy valaki boldog és van mellette valaki és el is van jegyezve (: hát akkor sok boldogságot (: .Én is imádom a horrort (: akkor feldobok már egy kérdést nektek Mi a tervetek a jövővel kapcsolatba? |
Clemenza | 2015-04-05 12:13 |
Amagiri írta:
Ha nem lett volna egyértelmű, nem gondoltam én semmiféle hitét gyakorló keresztényre, csak azért fogalmaztam így, mert a katolicizmus fénykorában vált hangsúlyossá és terjedt el széles körben a házastárs iránti hűség (nem szívesen használom ezt a szót, mert úgy hangzik, mintha a nyitott kapcsolatot előnyben részesítők fogalmai között nem szerepelne egy teljesen másfajta hűség) eszméje. Ettől még nyilván nem kell kereszténynek lenni ahhoz, hogy a jól bevált fennállás legyen a szimpibb.ha összekerülnél egy férfival akinek fontos a hűség (amit természetesen nem a keresztényektől kell eredeztetni) [...] őszinteség alapvető feltételezhetően, legalábbis egy ilyen fajsúlyú témában, istenfélő emberek körében biztosan [...] Illetve miből gondolod, hogy egy "keresztényi elveket követő" férfi egyáltalán lehetséges társként tekintene-e rád? (Mert ott ugyebár a nyitott kapcsolat nem igazán játszik gondolati síkon se.) Amagiri írta:
Nem azért gondolkodom így, mert annyira hajt a vérem, hogy képtelen lennék a megállapodásra, hanem mert nem látom szükségét az egyszexpartnerűségnek. Felesleges áldozatnak vélem a többi nő/férfi testéről való lemondást, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom meghozni. Nem tartozom azok közé, akiknek ez hatalmas kihívás lenne. Éppen ezért nem úgy kezelem a dolgot, mint amit már a legelején, szinte a bemutatkozás részeként feltétlen közölni kell, de ahogy szóba jönne bármi, aminek a kapcsán meg lehet említeni, megtenném. Ha valakinek ettől meginog a bizalma, akkor inogjon, direktbe elhallgatni nem fogom ezért.Nos ugyebár, ha véletlenül a lelki társadat úgy érzed, megtaláltad egy elavult kor elveit követő férfiban, és elmondanád ezt a kis párkapcsolati szemléletedet [...] akkor nem-e elképzelhető, hogy ennek a férfinak egy cseppet meginogna a bizalma benned? Feltehető a kérdés joggal, hogy vajon tényleg képes lennél-e a monogám életre? Amagiri írta:
[...] egy elavult kor elveit követő férfiban [...] Amagiri írta:
Nem kell a cinizmus. Pont nem érdekelne, hogy a gyerekem mikor, kivel, hol és milyen pózban, miután felnőtt. Tőlem aztán olyan kapcsolatba vághat bele, amilyenbe jónak lát. Ha a szülei útját választaná, azt azért tenné, mert számára az lenne a megszokott és a természetes, nem pedig mert a magát liberálisnak valló anyja poroszosan belé nevelte (álszent módon), hogy csak az a helyes. (Egyébként ki mondta, hogy akarok gyereket?)Továbbá mondjuk képzeljük el, hogy találsz egy hasonló gondolkodású társat, a gyereknevelés hogy történne egy ilyen kapcsolatban? Megpróbálnád-e tovább örökíteni ezt a nézőpontodat vagy liberális módon rájuk bíznád a döntést? Amagiri írta:
Az általad feltételezett "továbbörökítési" szándéknak csak akkor lenne értelme, ha az utódok elől senki sem titkolná, hogyan él apa és anya. Függetlenül attól, hogy az életviteléről a gyerek döntene, a korának megfelelő szinten informálva lenne arról, ami körülötte zajlik. A te "vaníliád" csak annak vanília, aki szerint a klasszikus monogámia az ideális, viszont egy másmilyen szellemiségben nevelkedett gyereknek vélhetően más lenne az elképzelése az idilli állapotról.Illetve ha rájönne valamelyik gyerek mi folyik a vanília égbolt mögött vajon ez milyen hatással lenne rá? Amagiri írta:
Ha egy "szimpla" komoly kapcsolat szintjén működőképesnek gondolom, miért pont házasság szintjén ne gondolnám?Te valójában úgy gondolod házasság szintjén működő képes lehet egy ilyen nyitott kapcsolat? Amagiri írta:
Megköszönném, ha nem az eszembe jutó versek költőinek a magánélete alapján próbálnád megítélni, mennyi eséllyel válhatnak be a módszereim.Ady (párkapcsolatok terén egy minta ember volt köztudottan) Menyasszony című verse ugrott be véletlenül ![]() mushroomhead írta:
Engem annak idején nem köteleztek a Toldi végigolvasására, de önszorgalomból több éneket is megtanultam belőle végig, ami igencsak nagy szó, ha rólam beszélünk.Clemenza: Ja a Pál utcaira emlékszem ,az egrit az filmen néztem a kőszívűnél meg azt hiszem "beteg" voltam. A Toldit viszont nagyon szeretem , mindegyik részét, nem tudom miért de azt nagyon. "Ez amúgy egy elég dicséretes hozzáállás, én ha szétnézek a világban, mást sem látok, mint sok gyenge, megkeseredett idiótát lelki beteget" Illik rám a leírás beteg vagyok én meg megkeseredett is, csak nem basztattok senkit, próbálok mindenkivel jóban lenni,vagy legalábbis annyira hogy ne utáljon, de után nem érdekel nagyon. "Élni és élni hagyni" lehetne ez a mottóm, ezért soha nem értem aki annyi időt és engergiát fektet a másik ember szapulásába ,hogy miért jó neki? Szerintem sokkal jobb lenne a világ ha az emberek nem lennének ennyire irigyek és ennyire rosszindulatúak , vagy legalább mindenki a maga dolgával törődne! Fajtársaira ártalmatlan lelki betegeket sosem idiótáznék le, lévén magam is efféle volnék, a barátaim legtöbbje meg végképp. Kiegészítenélek annyival, hogy manapság szerintem mindenki túlságosan is a saját dolgával törődik, sokan olyan szinten el vannak foglalva magukkal, hogy a legkevésbé sem hatja meg őket, kin kell átgázolniuk, hogy érvényesítsék az érdekeiket. (Én ezt már csak járókeretes néni-effektusnak hívom, nem tudom, közületek ki mennyit tömegközlekedik, én mindenesetre eleget ahhoz, hogy tudjam, túl sok nyugdíjas tolakodik fel mindenáron a nyamvadt buszokra anélkül, hogy a legalább a leszállókat megvárná.) |
solty | 2015-04-05 12:50 |
Magoorium írta:
Érdekes ez a topic. Az ember tragédiája nekem is kötelező volt. S mint mindenki másnak itt nekem is Lucifer belőle a kedvencem( a kis lázadó). Most hirtelen az ugrott be , mennyi lehetséges értelmezése lehet bárminek. Például nem tudom mennyire gondoltatok erre a lehetőségre, de az irodalom tanárom épp ellentétes szemszögből tartja mesterműnek. Szerinte Lucifer egyáltalán nem köpött bele abba a levesbe, hiszen pont arra lett teremtve, hogy előre mozdítsa a világot a statikus (paradicsomi) állapotból. Még ha jól emlékszem van is egy olyan mondata, hogy a folytonos harc a lételeme melyben örökké elbukik. Már akkor is megfogott a gondolat, hogy a z egész osztály(egy csapat lázadó tini, mint én) Luci pártán áll a tanár pedig mint felnőtt Isten véleményét osztja. Habár egyik sem életképes a másik nélkül és együtt se. Mégis mindenki saját világlátása alapján megtalálja a maga értelmezését. solty: Amit te írtál, különösen a második eléggé kettős érzelmeket váltott ki nálam. Egyrészt kellemes , hogy minden el van rendezve. Másrészt félelmetes a szabad akarat hiánya, vagy annak meglétében a SZABAD cselekvő ill. befolyásoló képesség hiánya. Persze lehet itt is csak a mérték a kulcs. Te hogy állsz ezzel? Én szeretem a szabadság érzetet. Ez esetben helyesbítem az írásomat: több sorsunk van "megírva", de dönténeseink befolyásolják azt hogy végül melyik lesz az "igazi" sorsunk. |
Jesse | 2015-04-05 14:07 |
Sajnálattal veszem tudomásul, hogy itt senki sem tart lajhárt.. csalódásként könyvelem el.. |
solty | 2015-04-05 14:20 |
Vaas del Toro én elég nagy lajhár vagyok így is a szüleim azt mondták nem kell még egy. XD |
Neme | 2015-04-05 16:04 |
Boldog Nyuszit! Ettetek már kukoricás Milkát? spoiler
![]() ![]() Tényleg nem vagyunk már messze ettől spoiler
[ Módosítva: 2015.04.05 16:05 ]
![]() ![]() |
Fatalitylan | 2015-04-05 16:10 |
Neme én előzőhéten kóstoltam meg és nagyon ropogós nem volt rossz!. |
Magoorium | 2015-04-05 16:38 |
vaas del toro:Neked van? Vagy te is csak szeretnéd megtudni milyen ha van? (én se tartok) neme: Én ettem és nagyon bejött, meg a rizses is meg az összes új fura ízű is. [ Módosítva: 2015.04.05 16:40 ] |
Tiffus | 2015-04-05 17:58 |
Jesszuskám. Itt senki nem néz animét, hogy ennyi hozzászólás gyűlik össze ilyen rövid idő alatt? leves96, 175 és fél centis vagyok. 2 méterrel meg azért igazán adhatnál egy esélyt a dolognak. Vagy mást sportolsz? Neme, azzal a kukoricás bigyóval szemezgettem már, de aztán rájöttem, hogy el fogok hízni, szóval elengedtem. Vicces, mert ezalatt a 3 nap alatt annyit zabáltam, mint az elmúlt 3 hónapban összesen. Éljen a Húsvét. Lucifer meg nagyjából megtárgyalva (Magoorium, nagyon tetszettek a gondolataid. ), szóval mi a véleményetek Azazel-ről? Hasonló karakter, bár róla kevesebbet tudok, mint Luciferről. [ Módosítva: 2015.04.05 17:59 ] |
haganedonciii | 2015-04-05 18:03 |
Tiffus írta:
Lucifer meg nagyjából megtárgyalva (Magoorium, nagyon tetszettek a gondolataid. ), szóval mi a véleményetek Azazel-ről? Hasonló karakter, bár róla kevesebbet tudok, mint Luciferről. én úgy 10 évvel ezelőtt akartam ebben elmélyedni, de nem jutottam vele sokra. azóta meg csak animékből ismerem ezeket a nevesebb angyalkákat (azok, ugye? csak bukottak ugyanúgy, mint Lucifer... najó, nem tudom igazából minek hívjam őket XD). pedig az okkultizmus nagyon vonzott mindig is, meg olyan jól hangzanak ezek a nevek :3 |
Tiffus | 2015-04-05 18:16 |
haganedonciii, jajaja, pont ezért vonz engem is. Én csak a neten olvasgatok róla, meg ha véletlenül valahogy a kezembe akad egy ilyen könyv, akkor egy darabig el tudok benne mélyedni. Komolyabban azért nem foglalkozom vele. Lucifer a köztudatban bukott angyalként él, de amúgy nincs az megbukva, inkább felvilágosulva van. (najó, túl nagyra nőtt már a fanatizmusom az ilyen karakterek iránt...xD) Azazel-ről csak annyit tudok, hogy a bukott angyalok vezetője, vagy valami ilyesmi. A biblia elvileg említi valahol János könyvében, de még nem kerestem utána. Majd egyszer. Érettségi után. szerk.: tévedtem, a Leviták könyvében említik a Wikipédia szerint. [ Módosítva: 2015.04.05 18:20 ] |
solty | 2015-04-05 18:32 |
Tiffus tudod mit jelent a Lucifer név? |
Tiffus | 2015-04-05 18:35 |
Fényhozó? |
solty | 2015-04-05 18:45 |
tudásom szerint (katolikus voltam) a fényt jelenti. |
Tiffus | 2015-04-05 18:52 |
Voltál? Csak nem eljött érted Lucifer és elhozta a fényt? (bocsánat, ha valaki vallásos ^^" |
solty | 2015-04-05 18:54 |
Nem,ha értem jött volna akkor valószinüleg már nem élnék. Csak kiléptem és kész. |
haganedonciii | 2015-04-05 18:58 |
én Fényhozó/hordozónak ismerem, de persze nem kizárt, hogy tévedek |
solty | 2015-04-05 19:03 |
Megnéztem a neten és ott valóban fényhozónak irják. |
Magoorium | 2015-04-05 19:13 |
Tiffus: Köszi Így elsőre az jutott eszembe, hogy a letaszított angyalok közöl gyakran őt nevezik Sátánnak Lucifer helyett, meg mintha emberi felesége lett volna , de inkább utána olvasok... Na , úgy néz ki, az ilyen kitagadottak többsége csak az emberiség hasznára vált, az a sok használati tárgy , szépészeti kellék, új módszer stb. nagyon szimpatikussá teszi(jó, persze a fegyverek nem). De azután az idézet után, melyben feláldoznak neki is egy bakkecskét, meg az Űrnak is még kaotikusabb az egész ... tehát akkor most úgy kezelik mint egy másik istent, esetleg egy ellen pólust? Ha angyal minek az áldozat? És , hogy a fenébe zárják be kövekkel egy lyukba ha angyal volt(és nem a pokolba)? A neten írnak olyat is, mi szerint a zsidóság eredetileg több isten hívő volt és ezt csupaszították le , míg csak egy maradt; ebbe viszont teljesen korrektül bele illik ő is meg a bakkecske is. Szóval zagyva , nincs róla több infó mint szükséges, úgytűnik mindig is kellet egy vagy több bűn bak/kecske/ . Nem is tudom, ha nem nézzük a dogmákat, a letaszítottak többet használtak mint ártottak, vagy ha nem is akkor 50-50%. Kivéve az emberekkel való keveredés és a korcsok születése. Ilyen ez a vallás, minden jótanácsnak és óvaintésnek nagy feneket kerít. |
Drili | 2015-04-05 19:20 |
Boldog nyuszit mindenkinek! Tiffus: Bezzeg én egyszerre próbálok mindent: kivégezni a HxH 2011-et, segíteni az ünnepi ebéd elkészítésében és festeni a tojásokat holnapra. |
solty | 2015-04-05 19:28 |
Drili nekd is boldog nyuszit. |
Turist | 2015-04-05 19:28 |
Drili: Köszi szépen Várod hogy menjek locsolni? Az az anime pedig nagyon jó, csak ajánlani tudom. [ Módosítva: 2015.04.05 19:29 ] |
Drili | 2015-04-05 19:41 |
Turist: Családtagokon kívül két előre "bejelentkezett" locsolóm van, a tavalyi tapasztalatok alapján pedig +kettőt rászámolok. |
leves96 | 2015-04-05 19:58 |
Sziasztok! Boldog nyuszit! A mai nap folyamán megcsináltam jó pár emelt szintű kémia érettségi feladatot, letaglaltam egy filozófiát (félig-meddig)Magooriumnak, jöhet egy kis teológia is Lucifer név jelentése: Fényhozó/Fénycsináló (faire [ejtsd: fer] - francia szó, jelentheti azt, hogy 'vmit csinálni'. Lux - latin szó, jelentése az, hogy 'fény'.) Azazel a bukott angyalok seregének a vezetője (ennek akkor néztem utána, mikor láttam a High School DxD -ben, ellenőriztem a hitelességét a dolgoknak, meg folytattam az animét - főként - Koneko-chan miatt ) Tiffus Köszönöm kedves tanácsodat, annyira nem szeretem a kosarat, hogy beálljak egy kosárcsapatba, de nagyon szívesen beszállok csak játszani. Hogy a kíváncsiságod kielégítsem, igen, kick-boxolok 2 éve, és még mellette elkezdtem űzni az Aikido -t. Ráadásképp saját súlyos edzéseket is csinálok - húzószkodás, tolószkodás... stb. télen király volt -6 °C -ban . Korábban fociztam, még ovis végzősként kezdtem és általános iskola 3. -ig nyomtam. Első meccsemen 7 éves voltam, és olyanokat védtem a 8. -osok ellen, hogy hű meg ha. Kapus voltam, élveztem, Oliver Kahn volt a példaképem . Természetesen diákolimpia volt, és nyertünk! |
Tiffus | 2015-04-05 19:59 |
Magoorium, ennyire aztán nem néztem utána. Amúgy persze, a kereszténység kialakulása előtt rengeteg és többféle vallás volt, aztán valahogy pont Jahve volt az, aki szimpi volt a népnek. Pedig nekem Zeusz és társai mindig is jobban tetszettek. Amúgy nekem ez a Sátán-kép sem tűnik egyáltalán teljesnek. Vannak emberek, nem is kevesen, akik Lucifert vagy Azazelt magával a Sátánnal azonosítják, pedig elvileg a Sátán egy külön "személy". Legalábbis én világ életemben annak tartottam. Drili, én ennél sokkal önzőbb és szemtelenebb vagyok. Egész nap tanulok (khm... animézek...), aztán leülök a friss, forró vacsora mellé, amit anya csinált. A tojásokat meg hugi festi, kisajátította őket magának. leves96, jujj de jó neked. Nekem minden álmom nyerni egyszer a csapatommal. Mármint valami igazi nagy bajnokságot. Anno kéziztem, és ott én is kapus voltam, szóval ismerősek a "hű meg ha" védések. Egyik legszebb élményem, mikor egyetlen ponton múlt, hogy nem az ellenség győzött, de én kivédtem mindkét dobást, amit jött, és végül győztünk. A csapattársaim meg engem ünnepeltek. ![]() [ Módosítva: 2015.04.05 20:04 ] |
Magoorium | 2015-04-05 20:03 |
Kívánok sok-sok locsolót a lányoknak és piros tojást a fiúknak! Na meg sonkát, sonkát mindenkinek. Tiffus:Lehet soknak tűnik de én sem néztrem annyira utána, ez csak e kereső első 3 találatából lett szemezgetve, az is hihetetlen mennyiségű információ volt. ![]() [ Módosítva: 2015.04.05 20:09 ] |
Drili | 2015-04-05 20:24 |
El fogyott a sonkaaa! De szereztünk másikat! VICTORY (ezt muszáj volt megosztanom veletek) |
Magoorium | 2015-04-05 20:31 |
Nekünk még megvan a fele jéjj. Nem így néz ki , csak egy kis étvágygerjesztés a többieknek: ![]() |
haganedonciii | 2015-04-05 20:36 |
számomra Lucifer egy "csúnya, rossz angyal", Sátán meg valami megfoghatatlan, behatárolhatatlan. sose gondolkoztam ezen, hogy ők most tulajdonképpen egy vagy sem, még az ellentmondások sem zavartak, amik esetleg előkerültek ^^ gyanítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki semmit nem foglalkozik a húsvéttal XD se sonka, se tojás, rántott gombát ettem, csupa lejárt alapanyagból (trehány vagyok..), de fincsi volt, remélem még a holnapot sikerül megélnem |
Turist | 2015-04-05 20:57 |
Sok eltévelyedett lélek, ha titeket is vasárnap reggel fél 8kor keltene a szemben lévő kápolna harangja,ti is azt kérdeznétek mit vétettetek (bár lehet van aki vasárnap is korán kel) Drili írta:
Te faltad fel mindet? mit haganedonciii írta:
gyanítom, hogy én vagyok az egyetlen, aki semmit nem foglalkozik a húsvéttal XD se sonka, se tojás, rántott gombát ettem, csupa lejárt alapanyagból (trehány vagyok..), de fincsi volt, remélem még a holnapot sikerül megélnem Teljesen hidegen hagynak az ünnepek legyen az húsvét, karácsony, mitudoménmi. A hatását érzem, mert van aki készül rá, de nekem ugyanolyan napok mint a többi. Szomszédom pénteken megjegyezte nehogy húst egyek hisz nagyböjt van Sonka nincs, de tojás akkor is lenne, ha nem veszünk, kaptunk 30at hogy lehessen miből sütni. Falusi dolog, hogy az ember mindig kap vagy ad valamit. Nem szeretem a gombát, bár igaz hogy sosem ettem, joggal kérdezhetnétek honnan tudom hogy nem ízlene. Remélem nem csak a holnapot sikerül megélni Ezek után feleslegesnek érzem kérdezni vársz -e locsolókat Magoorium írta: Ez nekem inkább tarjának tűnik, de majd valaki kijavít ha nincs igazam mit Mikor legutóbb én locsoltam még fiatal voltam, tehát úgy 20 évvel ezelőtt. Szerk: Nagyon régóta inkább koldulásnak nevezem mint locsolásnak. [ Módosítva: 2015.04.05 21:03 ] |
Aucifer | 2015-04-05 21:14 |
Na bazz... megint lemaradtam... XD XD mushroomhead Hát, nem úgy vettem észre, hogy olyan sokan néznék a rajzokat, meg hát nem is kevés van fent. Meg ugye, a yaoi téma is sokakat elriaszt. XD ![]() Nekem kéne gazdag férj(jó feleség se lenne rossz),az lenne a legjobb
Ez a mondat most engem is összezavart... nem is kicsit. XDClemenza Eszembe jutott nekem is, milyen remek is volt suliba buszozni, az a tömegnyomor reggel, és délután hazafele... és a sok marhára ráérő nyugdíjas... fúú, de imádtam... (érezzétek az iróniát). Mindig morogtunk, mert kifejezetten iskolajárat volt reggel, az iskolások miatt, de a kedves mamikáknak mindig azzal kellett menniük, mert a piacra meg a temetőbe marhára nem ér rá a későbbivel kimenni, aztán mást nem lehetett hallani, mint a szitkozódásukat, hogy hogy tele van a busz, meg a rohadt táskáinktól nem lehet elférni, miért nem fogjuk a kezünkbe, ilyenek. Egy az, hogy hely se volt még ahhoz se, hogy a kezedbe fogd a táskát, másrészt meg, amilyen nehezek voltak, szívesen a kezébe nyomtam volna egy-kettőnek, hogy nesze ba.d meg, fogjad te. A másik, amit "bírtam" bennük, mikor üres volt a busz, mindig tudtak állni, a szatyraikat pakolták az ülésekre, nehogy már valaki leülhessen, bezzeg mikor tele volt, na, akkor aztán jajgattak, hogy itt fáj, ott fáj, amott fáj, és milyen böszmék vagyunk, hogy nem vagyunk képesek átadni a helyünket, vánszorogtak, de ha megláttak egy üres helyet, mint a rakéta, úgy kilőttek, hogy leülhessenek. Miután ezt megfigyeltem, úgy csesztem átadni a helyem, mindig rájuk néztem, ha megálltak mellettem, aztán elfordultam, lestem ki az ablakon, felőlem mondhatta a magáét. Aki olyan volt, hogy láttam rajta, hogy nem megjátssza magát, annak átadtam a helyem, amúgy meg úgy voltam vele, az ingyen utazik, én meg gyakorlatilag kifizettem az ülőhelyemet. Aki megérdemli, azon áttaposok én is. Amúgy meg tényleg szomorú, milyenek az emberek egymással, kevés a normális, másikra odafigyelő ember. Neme én már ettem olyan Milkát, de az én kedvencem az a fehér csokis-áfonyás (?) volt, kár, hogy az csak limitált volt... Nem is értem, mire jó ez, hogy némely jól bevált ízből csak limitáltat csinálnak, mikor látják, hogy lenne rá igény... Amúgy, rágógumiból még mindig viccesebb a hagymás meg kolbászos... és ajándék vattacukorvágó kést is adnak hozzá. XD De hallottam egyszer olyat, hogy chilis Milka is van, de még sose láttam olyat, pedig megkóstolnám. Tiffus, Azazelről nekem a Yondemasu Yo, Azazel-san! ugrott be. XD XD ![]() De én is sokszor összezavarodom, hogy most Lucifer=Sátán, vagy sem. Sokáig úgy tudtam, hogy ugyebár az ördög a Sátán, akinek több neve is van: Lucifer, Belzebub, Bál (vagy hogy írják XD), de hallottam már azt is, hogy mind más-más személy, meg ilyenek... de végül is, nekem mindegy. XD Egyszer meg a sátánizmusról olvasgattam, mert kíváncsi voltam, és olyat olvastam, hogy erről is rosszul tudják az emberek a dolgokat, mert a valódi sátánisták nem azok, akik emberáldozatokat meg ilyeneket csinálnak, azok szimplán csak idióták és gyilkosok. Aki sátánista, az valójában egyszerűen csak hitetlen, nem hisz se ebben, se abban... mint az ateista. És a különböző jelképek is: valójában a pentagram csak egy szimpla csillag, akkor van jelentősége, ha héber szöveg van köré írva, közepén pedig ott egy bakfej, és a fordított kereszt se negatív jelkép, hanem, ahogy olvastam, állítólag Szent Péter kérte azt, hogy őt így feszítsék keresztre, mert nem érezte méltónak magát arra, hogy úgy haljon meg, mint Jézus... Neten olvastam, lehet, hogy az egész hülyeség, meg unalmamban és kíváncsiságból olvasgattam anno, de akkoriban ezeket találtam. Szóval... én sátánista vagyok, és mégse. XD XD XD Turist nekem sincs már évek óta ünnepi hangulatom, bármilyen ünnep is legyen. Karácsonykor és szilveszterkor se volt, de az egész család valahogy így volt vele. Rég nem arról szólnak az ünnepek, amiről kellene. Az üzleteknek szimplán marketing fogás, pénzbevétel, az embereknek meg felvágás, ki tud értékesebb ajándékot a másiknak, utána meg egész évben le se sz.rják egymást... Remélem, hozzánk nem jön holnap egy locsoló se, sose szerettem... mondjuk már nincs is kisgyerek a családba, akivel el kéne járni, hogy locsolhasson... De ha valaki úgy jönne, hogy ő hozná a pénzt, akkor jöhet, szívesen látjuk. Úgyis jól jönne az anyagi segítség, hogy végre kilábaljunk az átkozott hitelből, de hát gondolom, nem csak a mi családunknak nehéz... Ja, amúgy meg, én is ettem a húst, tojok rá, hogy böjt van. Mert ha betartanám, akkor nekem jobb lenne az életem? Ezentúl gazdag leszek, vagy mi? XD A gombát meg rántva imádom a legjobban! ^^ Amúgy nálam is vannak olyan dolgok, amiket életemben nem ettem még, de rávágom, hogy kösz, nem... Drili hugicám, nálunk is van még dögivel sonka, gyere, egyél nyugodtan nálunk, ha elfogyna. |
mushroomhead | 2015-04-05 21:26 |
Kellemes ünnepeket , bár látom vannak itt egy ketten akiknek nem az ünneplés a szíve csücske Engem szeretnek a rokonok ilyen szempontól, csak megyek elmondok valami gagyi verset , kölnit sose viszek úgyis mindig azt mondják "nem akarok büdös kölni szagú lenni" megeszem az össze olyan kaját amit ők már lehet a kutyának szántak, így mindenki boldog , ha meg kapok egy kis pénzt "koldulok" ez tetszik akkor meg még jobb. Turist írta:
Így utólag nekem se mindig megy Na ezt a mondatod nem tudom értelmezni Fatalitylan írta:
Zenélés. Ha csak épphogy megélnék belőle nekem már az is elég lenne, bejárnám a világot, mindig új hely új emberek tiszta jó lenne Hát neked?akkor feldobok már egy kérdést nektek Mi a tervetek a jövővel kapcsolatba? Mire leírom mindig lesz valami új Na: Aucifer írta: :Ez a mondat most engem is összezavart... nem is kicsit. XD Csak kihasználok minden lehetőséget. A képek meg hát....na elmondom mi volt. Félpucér férfi,yaoi,mégegyféri,yaoi,na végre egy lány!,na még egy yaoi bazd Am igen nem az én világom a yaoi de attól még jók a képek ! Amúgy szerintem én meglestem az összes képet ami ott volt, van is egy kedvencem! Szóval csak nem lehetnek olyan rosszak mint írod , nem ? |
haganedonciii | 2015-04-05 21:39 |
Fatalitylan írta:
nem is láttam ezt a kérdést, csak most, válaszolok is akkor feldobok már egy kérdést nektek Mi a tervetek a jövővel kapcsolatba? az biztos, hogy normális munkahelyem nem lesz, és nem is vágyom rá, hogy valami irodában porosodjak, vagy hasonló. igazából úgy tudnék élni, mint Usagi a Junjou Romanticaból mert igen, én még egyszer szeretnék befutott íróvá válni, sajna elég gyatrán haladok vele, de miután az elmúlt 15 évben ezenkívül az állatorvos és az űrhajós/csillagász merült fel bennem, és utóbbi kettő igényli a kémia-fizika-biosz vonalat, amihez sík hülye vagyok, maradtam a történetírásnál. najó, tavaly már mangaka is akartam lenni, de ahhoz meg rajzolni kéne tudni XD szóval igen, bevallom őszintén, szeretnék sikeres lenni, egy menő házban lakni valami menő városban és úgy élni, hogy ne legyen gondom semmire. de hát ki nem? régóta gyűlölök egyébként minden ünnepet, szilveszterkor is itthon ültem és animét néztem. elvesztette már a varázsát minden, na meg egymagamba nem állok neki ünnepelni |
Turist | 2015-04-05 21:40 |
Sokan csinálják azt, hogy ez nem jó, az nem jó, lehetett volna még dolgozni rajta. Jaj ez kép kicsit homályos azért nem vagyok szép. Nekem sem tetszik de megosztok veletek ezt azt. Ez vagy szerénység, vagy nagyon szeretnének egy pozitív visszajelzést. Miközben érzik ők, hogy pedig nagyon klasszak a dolgaik. Remélem nem bántottam meg senkit . Nem kell szerénynek lenni senkinek, pláne azok után ha valakit többen is megdicsértek |
Aucifer | 2015-04-05 21:44 |
mushroomhead írta:
Amúgy szerintem én meglestem az összes képet ami ott volt, van is egy kedvencem! Szóval csak nem lehetnek olyan rosszak mint írod , nem ? Hát köszönöm még egyszer a dicséretet! ![]() Meg ha értenék is az anatómiához és arányokhoz, ezek a képek mind fejből jöttek. XD Kíváncsi vagyok, melyik rajzom lett a kedvenced. Megsúgod? Fatalitylan írta:
akkor feldobok már egy kérdést nektek Mi a tervetek a jövővel kapcsolatba? Szomorú, vagy sem, nem igazán vannak terveim... kishitűségemből is fakad, hogy nem merek tervezni semmi nagy volumenű dolgot, mert úgyse jönne össze... nekem inkább kisebb "terveim" vannak, olyan hülyeségek, mint: a kiszemelt figurákat beszerezni, amik megtetszettek, a kedvenc játékaimat megvenni, a szobámat megcsinálni, új gépet venni a játékokhoz... szóval, inkább csak ilyenek... asszem, pesszimista vagyok, mi? Turist jól esik valóban, mikor dicséretet kapok, talán van bennem kis szerénység is, de attól még személy szerint tényleg nem hazudok, ha azt mondom, utálom az összes munkám, mert jobbat terveztem. ![]() Persze most nem azért mondtam ezt, mert nagyon magamra (és a szívemre) vettem volna, amit írtál. [ Módosítva: 2015.04.05 21:53 ] |
Fatalitylan | 2015-04-05 21:52 |
hát igen ! |
Drili | 2015-04-05 22:00 |
Aucifer: Szerintem te nem kishitű vagy, csak a "Lassan járj, tovább érsz" módszer híve vagy. Fatalitylan: Tervek? Most az egyedüli tervem, az hogy még a 8. félév előtt, teljesen egyedül készítsek egy kézzel rajzolt animációt erre a számra ütemezve. (Szerk.: az ötödik szám az) [ Módosítva: 2015.04.05 22:01 ] |
Aucifer | 2015-04-05 22:10 |
Drili írta:
Aucifer: Szerintem te nem kishitű vagy, csak a "Lassan járj, tovább érsz" módszer híve vagy. Így is fel lehet fogni, és így még nem is hangzik olyan rosszul. |
haganedonciii | 2015-04-05 22:17 |
Drili írta:
nekem az volt a tervem, hogy 8. félév előtt lediplomázok, de sehogy se jött össze.... Most az egyedüli tervem, az hogy még a 8. félév előtt, teljesen egyedül készítsek egy kézzel rajzolt animációt ![]() |
mushroomhead | 2015-04-05 22:30 |
haganedonciii írta:
Igaz-igaz!Akkor már stílszerűen Tokió vagy valamelyik japán nagyváros, bár az én emberundorommal nem biztos hogy elennék egy 12-13 milliós városbaszeretnék sikeres lenni, egy menő házban lakni valami menő városban és úgy élni, hogy ne legyen gondom semmire. de hát ki nem? Aucifer: Na! próbáltam linkelni , de hülye vagyok ehhez , szóval leírom: A Pain-es, a fekete sárkányos , a kutyások , meg a lovas amihez oda van írva hogy "rajzórán" Am csak arra mondom hogy jó ami tényleg az szerintem, próbálok senkit nem megbántai de ha valami nem tetszik az ált. megmondom! |
Aucifer | 2015-04-05 22:49 |
mushroomhead írta:
Na! próbáltam linkelni , de hülye vagyok ehhez , szóval leírom: A Pain-es, a fekete sárkányos , a kutyások , meg a lovas amihez oda van írva hogy "rajzórán" Am csak arra mondom hogy jó ami tényleg az szerintem, próbálok senkit nem megbántai de ha valami nem tetszik az ált. megmondom! Fúú, valamikor megint kéne pár sárkányt rittyentenem. XD Valahol még egy régi "regényemhez" készítettem rajzokat, amiben sárkányok voltak a főszereplők. Azt a lovas festményem szeretem én is, de hát az ugyebár csak másolt kép. XD Csak kockáról-kockára átmásoltuk/nagyítottuk a tankönyvből szabadon választott képet, én meg ezt választottam, mert ez állatos volt. XD Amúgy Japánba én nagyon szeretnék legalább egyszer kijutni! ![]() |
mushroomhead | 2015-04-05 23:11 |
Aucifer írta:
Még nem ? Itt tényleg mindenki egy kicsit flúgos beszélő sárkányok mint a skyrimbe ? amire nemrég jöttem rá hogy mégis kiakasztottam már azt a játékotfóbiáról azért még nem beszélhetünk, [ Módosítva: 2015.04.05 23:12 ] |
haganedonciii | 2015-04-05 23:15 |
mushroomhead írta:
Paarthunax aranyos, én sosem bántottam, nem volt szívem Aucifer írta:
Még nem ? Itt tényleg mindenki egy kicsit flúgos beszélő sárkányok mint a skyrimbe ? amire nemrég jöttem rá hogy mégis kiaszottam már azt a játékotfóbiáról azért még nem beszélhetünk, szerintem mindegy anime kedvelő szeretne legalább egyszer eljutni Japánba bár engem lassan már Tokió érdekel a legkevésbé, annyi minden látnivaló van még ott. bár nem tudom, most én se. jajaj, valahol elhagytam a fonalat ^^ |
Aucifer | 2015-04-05 23:26 |
mushroomhead Bizony, beszélő sárkányok. Ráadásul mindegyiknek megvolt a saját eleme, szóval volt Víz, Tűz, Föld, Levegő, és még Nap és Hold sárkány is. XD Bár az igazi, konkrét főszereplő egy csaj (!) volt mondjuk, akiben sárkányvér csörgedezett... még általános iskolában írogattam. XD A Skyrim-en gondolkoztam sokszor, hogy érdekelne is a játék, meg nem is. Nincs szívem sárkányokat ölni. Az ACIII-ban is utáltam, mikor az volt a feladat, hogy vadásznom kellett, igaz, hogy nem valódi állatok voltak, de hát olyan cukik voltak, és akárhányszor levadásztam egy nyuszit, rókát, pumát, a többiről nem is beszélve, akkor mást nem lehetett hallani, mint hogy: "Saaahahahajnálohohohooooom!!! ![]() ![]() ![]() ![]() Rám különösen érvényes amúgy, hogy flúgos vagyok... szerintem. haganedonciii Tokióba is szeretnék eljutni, de én sem csak oda. Megnézném még Kiotót, Okinawát, Matsumotot, meg bejárnám az összes helyet, ami csak szerepelt vagy említették a Mirage of Blaze-ben. ![]() [ Módosítva: 2015.04.05 23:27 ] |
Turist | 2015-04-05 23:37 |
Ha csak kicsiny országunk minden érdekes látnivalóját megnézhetném, már akkor boldogabb lennék. Nagyon szép dolgokat lehet látni. Sosem voltam még külföldön, bár nem mondom hogy nem vágynék rá, ha úgy alakulna. Tudtommal nincs fóbiám..najó ha egy sáskát látok, ott helyben ledermedek, és készülök arra hogy engem is megesz. Nem fóbiának mondanám, csupán nem merek magasra menni, mert félek hogy leesek, kitörik a korlát pont akkor. beszakad alattam az üveg. Nem ültem sose hullám vasúton, nagy körhintán, óriáskeréken. Valószínűleg repülőre sem mernék ülni. Tehát ha már Japán, akkor ki jön hajókázni? [ Módosítva: 2015.04.05 23:39 ] |
Anakonda | 2015-04-05 23:50 |
Mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok (én holnap pár rokonhoz még megyek locsolkodni). Hú, jó sokat írtok itt elég rövid idő alatt, na nem mintha baj lenne Pár témával kapcsolatban: Kukoricás milkát még nem láttam, de biztos, hogy kipróbálom ha találok Ami a vallást illeti, én katalikus vagyok, jártam hittanra, meg vagyok keresztelve, elsőáldozás és bérmálás is volt, de nem nagyon gyakorlom a dolgot, évente párszor elmegyünk templomba főleg ünnepeken. Nem vagyok fanatikus teljesen elfogadom a többi vallást is és egyáltalán nem akarok senkit megtéríteni. Nállam Lucifer=Sátán volt mindig is legalábbis főleg ezzel találkoztam. Engem is érdekelnek a különböző mitológiák egyebek. Egy időben oda voltam a görög istenekért, legalábbis érdekelt a téma, mostanság a japán folklort preferálom Japánba én is ki szeretnék menni egyszer talán pont ilyen időszakban (jó lenne megnézni egy Sakura-virágzást). Az országon belűl nem tudom hova mennék, azon nem gondolkodtam még. Ami a tömeget illeti én sem birom annyira, nem vagyok hozzászokva, egy bizonyos szintig elviselem azért mivel régebben gyakran utaztam buszon a suliba amin általában szardíniának éreztem magam A beszélő sárkányokról nekem a Fairy Tail jutott eszembe Aucifer írta:
Jelenleg én is hasonló helyzetben vagyok, egy ideje már nincs különösebb célom...Szomorú, vagy sem, nem igazán vannak terveim... kishitűségemből is fakad, hogy nem merek tervezni semmi nagy volumenű dolgot, mert úgyse jönne össze... nekem inkább kisebb "terveim" vannak, olyan hülyeségek, mint: a kiszemelt figurákat beszerezni, amik megtetszettek, a kedvenc játékaimat megvenni, a szobámat megcsinálni, új gépet venni a játékokhoz... szóval, inkább csak ilyenek... asszem, pesszimista vagyok, mi? Drili írta:
Ez a megközelítés nekem is tetszik, bár igyekszem kicsit változtatni mert valami munka azért kellene...
Aucifer: Szerintem te nem kishitű vagy, csak a "Lassan járj, tovább érsz" módszer híve vagy. |
Aucifer | 2015-04-05 23:52 |
Turist, én szeretnék hajókázni is, de amúgy volt már szerencsém repülőn is ülni, és nagyon élveztem! ^^ Fészre tettem is fel videókat, mert felvettük, milyen is a leszállás-felszállás. ^^ Mondjuk... jobban élveztem volna, ha nem csak 1 óra lett volna az út... telhetetlen vagyok. XD Akkor mentem először Németországba, keresztmamámékhoz ment ki a család, de azóta még nem voltam kint. Idén terveztük a férjének a szülinapjára, de pont Pünkösd lesz akkor, és ilyenkor elvileg valami focisták, vagy kik szokták kivenni a szobákat (ja igen, a férje egy hotelt vezet), mert akkor lesz valami focis esemény kint. Szóval nem tudnának nekünk helyet adni, úgyhogy elmarad a közös szülinapozás, mert hát a vendégeknek mégsem mondhatják, hogy bocs, idén ne gyertek. Különben én mindig inkább azt mondom magamról, hogy ilyen fóbiám van, meg amolyan, de fogalmam sincs, mikor lehet ténylegesen fóbiáról beszélni. Elvileg ezeknek különböző tünetei vannak általában, aki valóban fóbiás, nem is egy. Egyszer például az arachnofóbiánál olvastam, hogy fel voltak sorolva különböző tünetek, és megvolt adva, hogy ha azok közül legalább 5 vagy 10, már nem is tudom, mennyi jellemző az emberre, mikor pókot lát, akkor valószínűleg fóbiás. Hát, a felsoroltak közül nem jött nekem össze az adott tünetegyüttes, tehát elvileg orvosilag (vagy klinikailag?) nincs arachnofóbiám, ennek ellenére mégis, ha meglátok egyet, minden bajom van, lever a víz, a gyomrom görcsbe rándul, legszívesebben menten elájulnék... Ugyan ez igaz ugye bár a többi ilyen kis szörnyetegre, a túl nagy tömeggel is így vagyok, szerintem felnőtt koromra tériszonyos is lettem kicsit, a mennydörgéstől is félek, enyhe paranoiám is van... hmm... egyelőre ennyi jutott eszembe. XD Anyám meg minderre csak azt mondja: "Kislányom, te már minden hülyeséget bemesélsz magadnak... az az egy bajod van, hogy hülye vagy..." XD Anakonda nekem mindig az ősi egyiptomi mitológia tetszett, de az is főleg azért, mert állatbolond lévén tetszettek az állatfejű istenek. Főleg Anúbisz. ^^ Annyira szeretnék olyan fekvő Anubiszt, mint ami a művészettöris tankönyvekben is volt, kár, hogy semmilyen ajándékboltba nem látni olyat... spoiler
Különben meg nekem is megvolt minden (keresztség, áldozás, bérmálás), általánosban a 8 év alatt muszáj volt járnom hittanra... pedig utáltam, de anyuék nem engedték, hogy abbahagyjam, nem mintha hű de vallásosak lennének, épp annyira csak, mint én. XD![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.05 23:57 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 00:04 |
haganedonciii írta: :Paarthunax aranyos, én sosem bántottam, nem volt szívem Nem emlékszem hogy a kis nyomin lehet e repülni , vagy csak mindig meg akartam lovagolni csak nem lehetett Aucifer írta:
Nálam a flúgos szó teljesen pozitív jelző, szeretem ha valaki egy kicsit bolond, egy kicsit másabb, mint az átlag Rám különösen érvényes amúgy, hogy flúgos vagyok... szerintem. Turist írta:
Osztom Aucifer véleményét , csak amíg ő nő és nála nem gáz , nálam már nem nézz ki jól amikor sikoltozom egy pók láttán najó ha egy sáskát látok, ott helyben ledermedek egy bizonyos szintig elviselem azért mivel régebben gyakran utaztam buszon a suliba amin általában szardíniának éreztem magam
OOo én nem szeretem őket, de szerencsére nem vagyok egy kis darab ember, meg furán is öltözködöm így ált. félnek tőlem az emberek, és nem baszogatnak a buszon
|
Aucifer | 2015-04-06 00:11 |
mushroomhead Cuki lehet, mikor sikoltasz a pók láttán. XD Na jó, csak vicceltem, tudom jól, milyen szar érzés, ha egyszer valaki fél, undorodik valamitől, akkor nem lehet mit kezdeni vele. Különben gondoljatok bele, esős időben is milyen viccesen nézhetek ki, mikor szlalomozva megyek az úton, mert kerülgetem a csigákat meg a gilisztákat, mert még rájuk lépni is félek, közben jókora gombóc a gyomromban, és a hideg is kiráz tőlük... persze, ők meg örülhetnek, hogy nem lépek rájuk, nekik az csak jó... A másik, hogy mondtad, nő létemre nem gáz, de az a legviccesebb, hogy ezektől írtózom és félek, a különböző szörnyekre meg hasonlóakra meg folyton azt mondom, hogy ez de cukiii, az de cukiii! XD Mint például ugye az Alien-ek, vagy a vérfarkasok (a farkasok alapból nagy láv! ), szóval, én se vagyok jól összerakva. Tudtam ám, hogy nem negatív értelemben mondtad a flúgost, és sokszor még élvezem is, hogy más vagyok, mint a többi. |
Turist | 2015-04-06 00:32 |
Fura lehet a kukoricás milka. Akkor inkább egy cső kukorica megfőzve. (Annyira kár hogy a kukorica pár hét alatt leérik Pedig nem kell sokat törődni vele és enném egész évben) Valamelyik nap kaptam toffifie krémes milkát, na az finom volt. Aucifer írta:
Hiába töltök ki egy tesztet, ha csak a képet meglátnám róla azonnal kattintanék el. Főleg ha olyat mutatnak amiben a szép nagy szemei, meg a csáprágói vannak..brr. Hasonló tünetek pedig megvannak, mint nálad, nem tudom milyen a halálfélelem, de úgy érzem hasonló érzés lehet. Bár a pókokkal nincs bajom, főleg ha lakáson kívül vannak. Csigától meg a gilisztától félsz? Ilyenről még nem halottam. Bár mintha rémlene Tiffus csigás képeire is azt mondtad hogy ezt azért nem mit A mennydörgés csak akkor problémás mikor a közelben csapódik be a villám, és akkorát szól hogy az ablak szinte kitörik. Jól néz ki az a szobor, öltöztesd be a cicádat A filmek csak filmek. Megnézném a reakciód ha egy alien, vagy egy 2 méteres farkas megállna előtted. Ha az embert megijesztik, akkor szerintem természetes reakció hogy "meg kell" ijednie, és kiabálnia. [ Módosítva: 2015.04.06 0:34 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 00:36 |
Aucifer : Biztos van olyan amit nem bírsz! a 73-as ördögűzős lány aranyos? vagy a chupacabra? azt szeretnéd ? Egyszer voltam Mondocon eddig, de ott is tök sok érdekes ember volt , de tetszett az egész , hogy mindenki magát adta(mondjuk a cosplay-es cuccokkal vicces ezt mondani ),és hogy mindenki egy kicsit fura volt ott is(de megint csak teljesen pozitív értelembe ) Turist írta:
Igaz
A filmek csak filmek. Megnézném a reakciód ha egy alien, vagy egy 2 méteres farkas megállna előtted. |
Aucifer | 2015-04-06 00:43 |
Turist nekem a Toffifee krémes Milka túl émelyítő, pedig aztán én nagyon imádom az édességeket (bár ebben is tudok ám válogatni), meg magát a Toffifee-t is imádom, de a milkában az valahogy nekem túl édes. Bizony ám, a csigáktól és a gilisztáktól is. Ezért szoktam mondani, hogy összefoglalóan minden gerinctelen élőlénytől félek, legyenek hernyók, férgek, csigák, pókok, bogarak, rovarok... mindenféle ízeltlábú vagy lábatlan... Ezekért általában rendszeresen kinevetnek engem, hogy hogy félhetek ezektől, hiszen kicsik, nem bántanak, nem esznek meg, azon viszont az ismerőseim meg vannak rökönyödve, hogy bezzeg a kígyókat meg a békákat megfogdosom, nem félek tőlük, meg még a rágcsálókat is imádom, az egereket is, a patkányokat is, mindent. Jól emlékeztél, hogy Tiffus csigáira is mondtam, hogy mutáns szörnyek, és szörnyethalnék, ha valaki a közelembe hozna egyet... de én még a kicsiktől is szörnyethalok kábé... Kiskoromban bátyám szeretett is piszkálni ezzel, hogy ha megfogott valami bogarat, vagy hernyót, mindig hozta felém, én meg csak sikítottam és bőgtem, és ezt még ma, idősebb fejjel is megteszem, ha valaki ezzel ijesztegetne. Konkrétan kétségbe esem teljesen, de szerencsére senki nem használta még ki ezt a félelmem. Tény, hogy más filmen látni ezeket a dolgokat, való életben biztos megijednék tőlük, de ha olyan mázlim lenne, hogy nem bántanának, akkor aztán oda meg vissza lennék tőlük. XD XD Nyilván csak úgy szeretnék ezekkel a "cuki szörnyekkel" találkozni, ha biztosan tudnám, hogy nem bántana. mushroomhead az ördögűzős lány nem aranyos, az kegyetlen ronda. XD Meg az sima ember, azokban semmi cuki nincs. XD De igen, vannak kivételek is, amik annyira nem jönnek be, például a Szörnyecskékben is rondák, viszont viccesek voltak a gonosz "Gizmók", de azok például nem kellenének, mert nem olyan cukik. XD Gizmo viszont jöhet. Azok a zöld kis "gombócszörnyek" se kellenének... Ami képeket láttam a Chupacabráról, szerintem az is egész kis aranyos. [ Módosítva: 2015.04.06 0:48 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 01:00 |
Aucifer írta:
például a Szörnyecskékben is rondák, viszont viccesek voltak a gonosz "Gizmók", de azok például nem kellenének, mert nem olyan cukik. Szörnyecskék=Gonosz "Gizmók", nyugi este már nekem se fog annyira az agyam , akkor írok akkora baromságokat(nem mintha alapból jobbakat írnék) , én sokáig féltem a Szörnyecskéktől szóval megértem |
Aucifer | 2015-04-06 01:08 |
mushroomhead írta:
Szörnyecskék=Gonosz "Gizmók", nyugi este már nekem se fog annyira az agyam , akkor írok akkora baromságokat(nem mintha alapból jobbakat írnék) , én sokáig féltem a Szörnyecskéktől szóval megértem Én nem féltem, meg nem is tartom őket olyan ijesztőnek, szimplán csak nem aranyosak, azok nem jöttek úgy be. Röhögni viszont jót röhögtem rajtuk, amiket műveltek a filmben, tiszta idióták voltak. XD Ezektől ![]() |
leves96 | 2015-04-06 01:12 |
Aucifer Következő április elsején készülj egy lángszóróval, mert lehet valaki kmeghajkurásznak egy hernyóval. Ha valóban van egy kis paranoiád, tarts otthon végszükség esetére egy spray -t és öngyújtót. Egyébként én nem nagyon félek semmitől. Talán a túl kényelmes életmód teheti, távol a vallási háborúktól, meg az ehhez hasonlóaktól... Felőlem becsaphat a ház mellé a villám, én akkor is alszok, mint a tej - amiért hálás is lehetek Vannak ijesztő és kellemetlen helyzetek, de hogy félnék-e bármitől is... az, hogy nem vagyok idióta, hogy kiálljak a 10. emeleten az ablakba - szerintem az nem félelem. Halakkal hogy állsz? Tengeri uborkáról mi a véleményed? A polip az neked cuki, vagy szívrohamot kapnál, ha észrevennél egyet? Tiffus Én kicsiként minden csúszó-mászót szerettem, kedvenceim a víz isikló és az éti csigák voltak Természetesen egyet se tartottam, mindegyikhez a szabadban volt szerencsém. Egyszer az ujjamon vittem el egy jókora pókot,mert szegénynek véletlenül tönkretettük a hálóját - anyám majd szívrohamot kapott Idehaza csak madaraink voltak, kis hullámos papagájok, azóta szeretem a tollas teremtményeket <3 [ Módosítva: 2015.04.06 1:14 ] |
Tiffus | 2015-04-06 01:15 |
Aucifer, mushroomhead, lehet, hogy nem szép ilyet mondani, de örülök, hogy más is legalább annyira fél valamitől, mint én. Nálam a repülő rovarok verik ki oltárira a biztosítékot, de már asszem említettem. Egyszer épp az arcom előtt röppent el egy mezei poloska történelem órán, én meg akkorát sikítottam, hogy a földszinten is hallották a harmadikról, a töritanárom meg fél óráig kiabált velem, hogy milyen gyerekes vagyok. Na rá egy évre óra közben épp az ő arca előtt ereszkedett le egy pókocska. Legalább úgy megijedt, mint én a poloskától. Erre mit mondjak? Tanárok... leves96, a csúszómászókkal nekem sem volt soha problémám, kiskoromban befőttes üvegben gyűjtöttem a békákat. Ami az anyukákat illeti, én az első gyíkocskámat vittem oda neki nagy büszkén, amit 6-7 évesen fogtam, és elküldött a...... messzire. Kisgyerekként nem esett jól, azt hittem, megdicsér majd, hogy milyen ügyes vagyok, vagy valami. Bezzeg mikor beszökött egy béka a lakásba, és én voltam a hős, aki meg merte fogni, és ki merte vinni, akkor már hűűű de ügyes voltam. Papagájaink nekünk is voltak: Jancsi és Juliska. [ Módosítva: 2015.04.06 1:21 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 01:21 |
Aucifer: "rémecskék" ez is kreatív név, szerintem ezek nem annyira ijesztőek , én yodától is féltem a Star Wars-ból szal nem volt felhőtlen gyerekkorom Most meg a E-onos ,meg a fűtésszámlától félek Tiffus: Mindig jobb csapatba félni/szenvedni mint egyedül |
Aucifer | 2015-04-06 01:23 |
leves96 A halakat is szeretem, szerintem aranyosak azok is. Egyszer sikerült is megsimogatnom egy-két halat, azt hiszem, még a Fertő-tónál. A tengeri uborka fura egy valami... ahhoz még nem volt szerencsém, de szerintem nagyon azt se akarnám megérinteni... ja, most jut eszembe, mégis láttam már, de nem nagyon fogdoztam. XD Viszont a tengeri rózsával elszórakoztam. Azt megérintettem. A polipokkal sincs bajom, de megérinteni azt se volt szerencsém még, szerintem attól csak akkor ijednék meg, ha nem tudnám leszedni magamról. XD (És most ne a csápos hentaira gondolj ezalatt. XD XD XD) Vizisiklót is fogtam már és simogattam, még mikor erdei iskolába jártunk. ^^ Meg lábatlan gyíkot is. ^^ Az enyhe paranoiát meg arra értettem, hogy például ha egyedül megyek valahová, mindegy, hogy fényes nappal van, vagy éjszaka, egyszerűen utálom, ha valaki jön mögöttem, mintha követnének, legyen férfi vagy nő, idős vagy fiatal. Ha egy kocsi lassít mellettem, akkor is ösztönösen beljebb húzódom a járdán, és szaporázom a lépteim. Nagyon is illik rám a "Jobb félni, mint megijedni!" felfogás. Meg akármi egyéb dolog van, általában mindig a lehető legrosszabb variációkat gondolom végig fejben, hogy mi történhet, és próbálok felkészülni, ahogy tudok, hogy elkerülhessem. XD |
Tiffus | 2015-04-06 01:33 |
Aucifer írta:
Jajjj, a vizisiklók. Két éve a Velencei-tónál voltunk osztálykirándulni, és a nép éppen boldogan áztatta magát a vízben, ami jól esett a 35°-os hőségben. Kivéve persze engem, akinek épp női problémái voltak, így kénytelen voltam kint maradni egyedül. Nem bírtam nézni, ahogy a többiek jól szórakoznak, míg én szenvedek, szóval elmentem sétálni egyet a parton. No az egyik elhagyatott résznél egyszer csak megláttam a vízben egy vizisiklót. És ahogy még régebben említettem, irtó gonosz tudok lenni néha... Valahogy pont ilyen hangulatom volt, így hát kihalásztam a vízből, és visszamentem a többiekhez. "Meglepetés", és bedobtam nekik a vízbe. Háááááát volt sikítás... Néha tényleg gyerekesnek érzem magam... lehet, hogy itt sem ártana átrakni 18-ról 21-re a korhatárt. Mondjuk még csak 16 voltam, mikor ez történt, de nem mintha az a plusz két év sokat számítana, mert most is újra megtenném. xDVizisiklót is fogtam már és simogattam, még mikor erdei iskolába jártunk. ^^ [ Módosítva: 2015.04.06 1:44 ] |
Aucifer | 2015-04-06 01:38 |
mushroomhead A rémecskéket nem én találtam ki, ez volt a film címe is. XD Én ezeket szoktam gombócszörnyeknek hívni, mert kis gombócként gurultak. XD Óó, Húsvét van, pont volt egy húsvéti rész is a filmben, a szörnyek tojásait vitték haza, aztán később jött a meglepi. XD XD Legjobb barátnőm kiskorában ET-től félt, nekem meg volt egy ET figurám, mindig úgy terveztem, hogy neki adom, annyira jó barátnője voltam. XD XD Csak időközben eltűnt... de már nem fél tőle. Tiffus a repülő izéket utálom majdnem a legjobban, meg azokat, amik csípnek. Jajj, és lassacskán jönnek már elő a darazsak és társaik, ne máááá! ![]() ![]() Papagájok közül meg én egy kakadut és egy arapapagájt is szívesen elfogadnék, de hát már említettem, hogy ha rajtam múlana, a világ összes állata itt lenne velem. XD Anyukám különben meg a kígyóktól írtózik. Ha a tévében meglátja, inkább kimegy a szobából, vagy elkapcsol, főleg, mikor éppen eszik a kígyó. Mikor régebben mondtam, hogy úgy tartanék egyet, mondta, hogy akkor megyek a 'csába a háztól, be nem teszem a lábam. |
Neme | 2015-04-06 01:44 |
Aucifer írta:
Ezzel én is pontosan így vagyok.utálom, ha valaki jön mögöttem, mintha követnének Meg lehet furán hangzik de mikor megyek valamerre és mennek előttem egy hosszabb szakaszon akaratlanul is eléjük vágok nehogy azt higyjék követem őket. Tudom hülyén hangzik de így van |
Amagiri | 2015-04-06 01:48 |
Clemenza írta:
Amagiri írta:
Ha nem lett volna egyértelmű, nem gondoltam én semmiféle hitét gyakorló keresztényre, csak azért fogalmaztam így, mert a katolicizmus fénykorában vált hangsúlyossá és terjedt el széles körben a házastárs iránti hűség (nem szívesen használom ezt a szót, mert úgy hangzik, mintha a nyitott kapcsolatot előnyben részesítők fogalmai között nem szerepelne egy teljesen másfajta hűség) eszméje. Ettől még nyilván nem kell kereszténynek lenni ahhoz, hogy a jól bevált fennállás legyen a szimpibb.ha összekerülnél egy férfival akinek fontos a hűség (amit természetesen nem a keresztényektől kell eredeztetni) [...] őszinteség alapvető feltételezhetően, legalábbis egy ilyen fajsúlyú témában, istenfélő emberek körében biztosan [...] Illetve miből gondolod, hogy egy "keresztényi elveket követő" férfi egyáltalán lehetséges társként tekintene-e rád? (Mert ott ugyebár a nyitott kapcsolat nem igazán játszik gondolati síkon se.) Teljesen egyértelmű volt, csak a kissé érdekes megfogalmazásod kifigurázása volt a cél. Amagiri írta:
Nem azért gondolkodom így, mert annyira hajt a vérem, hogy képtelen lennék a megállapodásra, hanem mert nem látom szükségét az egyszexpartnerűségnek. Felesleges áldozatnak vélem a többi nő/férfi testéről való lemondást, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudom meghozni. Nem tartozom azok közé, akiknek ez hatalmas kihívás lenne. Éppen ezért nem úgy kezelem a dolgot, mint amit már a legelején, szinte a bemutatkozás részeként feltétlen közölni kell, de ahogy szóba jönne bármi, aminek a kapcsán meg lehet említeni, megtenném. Ha valakinek ettől meginog a bizalma, akkor inogjon, direktbe elhallgatni nem fogom ezért.Nos ugyebár, ha véletlenül a lelki társadat úgy érzed, megtaláltad egy elavult kor elveit követő férfiban, és elmondanád ezt a kis párkapcsolati szemléletedet [...] akkor nem-e elképzelhető, hogy ennek a férfinak egy cseppet meginogna a bizalma benned? Feltehető a kérdés joggal, hogy vajon tényleg képes lennél-e a monogám életre? Értem. Amagiri írta:
[...] egy elavult kor elveit követő férfiban [...] Amagiri írta:
Nem kell a cinizmus. Pont nem érdekelne, hogy a gyerekem mikor, kivel, hol és milyen pózban, miután felnőtt. Tőlem aztán olyan kapcsolatba vághat bele, amilyenbe jónak lát. Ha a szülei útját választaná, azt azért tenné, mert számára az lenne a megszokott és a természetes, nem pedig mert a magát liberálisnak valló anyja poroszosan belé nevelte (álszent módon), hogy csak az a helyes. (Egyébként ki mondta, hogy akarok gyereket?)Továbbá mondjuk képzeljük el, hogy találsz egy hasonló gondolkodású társat, a gyereknevelés hogy történne egy ilyen kapcsolatban? Megpróbálnád-e tovább örökíteni ezt a nézőpontodat vagy liberális módon rájuk bíznád a döntést? Elnézést már megint a régmúltban kalandozok, ahol a nők még nem riadoztak a gyerek szó hallatán. De gondolom ilyen nyitott gondolkodásmód mellett a gyereknevelés az már szinte valami földöntúli jelenség. Tényleg ha már így véletlenül szóba került a gyereknevelés témaköre. Érdeklődnék hogyan viszonyul hozzá a többi hölgyemény? Amagiri írta:
Az általad feltételezett "továbbörökítési" szándéknak csak akkor lenne értelme, ha az utódok elől senki sem titkolná, hogyan él apa és anya. Függetlenül attól, hogy az életviteléről a gyerek döntene, a korának megfelelő szinten informálva lenne arról, ami körülötte zajlik. A te "vaníliád" csak annak vanília, aki szerint a klasszikus monogámia az ideális, viszont egy másmilyen szellemiségben nevelkedett gyereknek vélhetően más lenne az elképzelése az idilli állapotról.Illetve ha rájönne valamelyik gyerek mi folyik a vanília égbolt mögött vajon ez milyen hatással lenne rá? Lényegében az utolsó félmondatodra akartam rávilágítani. Amagiri írta:
Ha egy "szimpla" komoly kapcsolat szintjén működőképesnek gondolom, miért pont házasság szintjén ne gondolnám?Te valójában úgy gondolod házasság szintjén működő képes lehet egy ilyen nyitott kapcsolat? Azért egy komoly kapcsolat messze nem egyenlő egy házassággal, bár igazából tudtam mi lesz a válaszod, de azért rákérdeztem. Amagiri írta:
Megköszönném, ha nem az eszembe jutó versek költőinek a magánélete alapján próbálnád megítélni, mennyi eséllyel válhatnak be a módszereim.Ady (párkapcsolatok terén egy minta ember volt köztudottan) Menyasszony című verse ugrott be véletlenül Megköszönheted nem ez alapján ítélném meg, ha épp latolgatnám a módszereid esélyeit, de nem ilyen indíttatásból írtam. [ Módosítva: 2015.04.06 13:21 ] |
Aucifer | 2015-04-06 01:50 |
Neme írta:
Aucifer írta:
Ezzel én is pontosan így vagyok.utálom, ha valaki jön mögöttem, mintha követnének Meg lehet furán hangzik de mikor megyek valamerre és mennek előttem egy hosszabb szakaszon akaratlanul is eléjük vágok nehogy azt higyjék követem őket. Tudom hülyén hangzik de így van Jó, hogy nem vagyok egyedül. Különben meg, én is úgy vagyok vele, hogy ha túl sokáig megyek valaki mögött, nekem is mindig az jut eszembe, hogy úristen, biztos azt hiszik most, hogy követem, vagy valamit akarok tőle, aztán próbálok kicsit lemaradni, de akkor meg az megint fura... aztán inkább kikerülöm én is, ha tudom, vagy imádkozom, hogy valahol forduljon már le az útról, ne egy irányba menjünk végig. XD Amagiri A gyerektémás kérdésedre válaszolva, én személy szerint úgy döntöttem, hogy nem kell már gyerek. Egyrészt, kezdek kifutni az időből, mert sokszor mondogatják, hogy 30 alatt jobb szülni. Másrészt nem szeretnék kicseszni a "leendő gyerekemmel", hogy ilyen világra szüljem, ami egyre mocskosabb, mert a sok barom teljesen tönkreteszi, feléli az erőforrásait, egyre több az erőszak is, ráadásul baromi nehéz megélni is, ha nincs nagy mázlid, jó munkahelyed, jó fizetésed, akkor folyton csak egyik napról a másikra próbálsz megélni... Harmadszor meg, úgy döntöttem, hogy a férfiakból elég volt, képtelen vagyok már megbízni bennük, nem kérek több csalódást, úgyhogy ha pasit nem akarok, akkor evidens, hogy így gyerek se lesz. Igaz, örökbe is lehetne fogadni, de ugyebár, nem szeretnék gyereket. Valahogy... nem is tudnám magam elképzelni anyaként, hisz én magam is elég nagy gyerek vagyok... Bár gondolom, ez csak természetes, hogy hébe-hóba rám jön az ötperc, hogy mégis csak elképzelem, milyen is lenne, ha lenne... Na meg, azt elfelejtettem említeni, hogy nagyon nem bírom a fájdalmat, szóval ha szülnék, nekem ott lenne végem... [ Módosítva: 2015.04.06 1:57 ] |
leves96 | 2015-04-06 02:45 |
Aucifer Hát ha nem említetted volna meg, eszembe se jut a csápos szörny vs. amazon... Neme Értékelem a jószívűséged Az én esetembe jobb, ha magára vigyáz az ember, mert ha érzékelem, hogy jönnek mögöttem már egy ideje, gyakorlatilag "készenlétbe" helyezem magam - nem tehetek róla, jó az edzőm :3 Tiffus Hát igen, a szülőknek akkor nem éppen vagy hős, ha a frászt hozod rájuk. Ha újra megszívatnád ezzel az osztálytársaidat, szívesen csatlakoznék szerintem ez még olyan szívatás, ami kell néhanapján egy jó kis társaságba. Haverokkal egymást azzal szoktuk szivatni, hogy mindenhova lompost rajzolunk a másiknak (füzet, tankönyv... stb.) - egyszer megcsináltam, hogy krétával rárajzoltam egy jókora kékerest a táskájának a hát-támaszára. Leszidott, hogy mi lesz így ezzel, én meg röhögtem, mert a rohadt nagy esze (kitűnő az elit-gimiben) ellenére nem gondolkodott egy percet se Szóval csak így tovább Amagiri Jómagam szeretnék egyszer apuka lenni, de a gyerekemnek a legjobb. Még ha néha durcázni is fog, hogy este le kéne feküdni aludni, meg az ilyen nyalánkságok |
Anakonda | 2015-04-06 08:06 |
leves96 írta:
Kicsiként én is hasonló voltam ebből a szempontból, illetve ott voltak a békafogások is, pókokat öntöttünk ki járataikból stb. Én máig szeretem a csúszómászókat, gerincteleneket, igaz ami mérgező azt csak tisztes távolságból, a pókoknál is van egy mérettartomány ami felett csak üvegen keresztül érintkezek.Tiffus Én kicsiként minden csúszó-mászót szerettem, kedvenceim a víz isikló és az éti csigák voltak Természetesen egyet se tartottam, mindegyikhez a szabadban volt szerencsém. Neme: ami a követést illeti engem nem zavar ha jönnek mögöttem (lehet jobb lenne, legalábbis valamennyire..) Ha hosszabb szakaszon megyek valaki után néha nekem is megfordúl a fejemben, hogy lehet azt hiszi követem, de nem szokott zavarni. Ami a gyereket illeti, régebben szerettem volna (népes a családunk). Mostanság már nem. Jelenleg a barátnőszerzés sem megy, nemhogy egy feleség. Valamint a világ sem feltétlenül lenne jó számára, meg én mint szülő... elég elképzelhetetlen dolog... Ami a fóbiákat illeti én tériszonyos vagyok (bár javúlt az elmúlt pár évben valamennyit), és enyhe kausztrofóbiám is van. Többet nem tudok, de lehet még akad csak nem találkoztam a kiváltójával |
haganedonciii | 2015-04-06 09:29 |
ezért maradok le mindig, mert nappal alig ír valaki, éjszaka meg oldalakat kellene végigolvasnom, amire reggel nincs időm, és megint csak felgyülemlik az egész... |
Turist | 2015-04-06 10:43 |
Mivel ma reggel szokás locsolni, gondoltam elmondok egy szép régi verset. Zöld erdőben jártam Kék ibolyát láttam El akart hervadni Lányok, szabad -e locsolni? Szerk: sikerült valahogy végig olvasni. Kaptok egy "Éjjeli Őrség" plecsnit (Vagy Night Witches ) Neme Kissé paradox amit írsz. Nem jó ha előtted mennek, ezért megelőzöd őket, mert utálod ha mögötted mennek? Anakonda írta:
Pókot önteni, azt hogyan? Tudtommal azok a kis pókok egyből belefulladnak a vízbe. Legalábbis az eddigi tapasztalatom ez volt. Meg milyen járatból?pókokat öntöttünk ki járataikból Nekem egy lány barátom azt mondta nagyon jó apuka lenne belőlem, egészen meg is hatódtam A férfiaknak nem kell amiatt aggódni, hogy kifutnak az időből. [ Módosítva: 2015.04.06 11:13 ] |
Clemenza | 2015-04-06 12:29 |
Amagiri írta:
Már vártam ezt a beugatást, de komolyan. Ha - a te szavaiddal élve - "földöntúli jelenségnek" látnám a nevelést, ha soha fel sem merült volna bennem, hogy egyszer magam is űzni fogom, akkor nem reagáltam volna a gyerekvállalással kapcsolatos kérdéskörödre. Egyszerűen csak jelezni akartam, hogy a mai világban nem annyira magától értetődő, hogy mindenki életében eljön a családalapítás ideje, s nem azért, mert az emberek olyan marha szabadszelleműek és modernek, hanem sokkal inkább az Aucifer által is felsorolt okokból*. Elnézést már megint a régmúltban kalandozok, ahol a nők még nem riadoztak a gyerek szó hallatán. De gondolom ilyen nyitott gondolkodásmód mellett a gyereknevelés az már szinte valami földöntúli jelenség. Amagiri írta:
Szóval ha más, kapásból rosszabb is? Elég szembetűnő a keserű szájízed, amivel nyilatkozol a témában, nem bánnám ha megtudhatnám, miért ez az erős meggyőződés a hozzáállásom romlottságáról.Lényegében az utolsó félmondatodra akartam rávilágítani. Amagiri írta:
A komoly kapcsolat a szememben attól komoly, hogy a benne élők sírig kitartani terveznek egymás mellett, és együttes erővel építik a közös jövőjüket. Nem látom be, mit ad hozzá mindehhez egy papír, főleg hogy a mai "nyitott" időkben bárki könnyedén beadhatja (és be is adja) a válópert. Így már azt sem mondhatjuk, hogy a gyűrű a biztos elköteleződés záloga.Azért egy komoly kapcsolat messze nem egyenlő egy házassággal ** Aucifer írta:
Másrészt nem szeretnék kicseszni a "leendő gyerekemmel", hogy ilyen világra szüljem, ami egyre mocskosabb, mert a sok barom teljesen tönkreteszi, feléli az erőforrásait, egyre több az erőszak is, ráadásul baromi nehéz megélni is, ha nincs nagy mázlid, jó munkahelyed, jó fizetésed, akkor folyton csak egyik napról a másikra próbálsz megélni. ![]() Galambfóbiával mi a helyzet? Ebben szenvedek és az ismerőseim rendre körbe is röhögnek érte, mert ránézésre minden vagyok, csak aranyos, mimózalelkű, megvédésre szoruló kislány nem, szóval az összkép kicsit groteszk. |
Neme | 2015-04-06 12:50 |
Turist írta:
A mögöttemet úgy értettem ha eleve mögöttem voltak, nem pedig mögém kerültekKissé paradox amit írsz. Nem jó ha előtted mennek, ezért megelőzöd őket, mert utálod ha mögötted mennek? ![]() |
Anakonda | 2015-04-06 13:39 |
Turist: itt egy link róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szongáriai_cselőpók és nem olyan kicsik Éjjeli őrség: jó könyv, meg a folytatásai is, a filmeket nem láttam de állítólag nem sikerültek jól, igaz csak az első 2 könyv lett talán feldolgozva Clemenza írta:
Ezzel majdnem teljesen egyet is értek, de azért vannak akiknek ez még mindig az elköteleződés jelképe ami fontos (és szerintem a többség még ilyen, legalábbis ami a környezetemet illeti) de önmagában tényleg nem garancia egy tartós kapcsolatra.
A komoly kapcsolat a szememben attól komoly, hogy a benne élők sírig kitartani terveznek egymás mellett, és együttes erővel építik a közös jövőjüket. Nem látom be, mit ad hozzá mindehhez egy papír, főleg hogy a mai "nyitott" időkben bárki könnyedén beadhatja (és be is adja) a válópert. Így már azt sem mondhatjuk, hogy a gyűrű a biztos elköteleződés záloga. |
Selmo | 2015-04-06 13:50 |
Amikor meg eléjük teszik a házassági szerződést, egyből nem lesznek boldogok. Ki érti a nőket...? |
Turist | 2015-04-06 14:04 |
Anakonda írta: Ilyenekkel én nem mernék kötekedni
mit |
Clemenza | 2015-04-06 14:17 |
Anakonda írta:
Persze, és ezzel az égvilágon semmi baj nincs, sőt még azzal sincs, ha valaki csak egy mesébe illő esküvőre vágyik habos-babos ruhával. Örülök a meghívásnak. Legalább jól teleehetem magam ingyen. Azzal azonban már nem tudok egyetérteni, hogy egy kapcsolat ténylegesen átlényegül ennyitől (de ahogy látom, te sem), csak ezért tiltakoztam olyan nagyban.vannak akiknek ez még mindig az elköteleződés jelképe spoiler
![]() Selmo írta:
Amikor meg eléjük teszik a házassági szerződést, egyből nem lesznek boldogok. Ki érti a nőket...? |
Aucifer | 2015-04-06 15:43 |
Clemenza örülök, hogy egyetértesz velem gyerek ügyben. Én meg a házassággal értek egyet, hogy valóban, az, hogy felhúzzák a gyűrűt egymásra, meg aláírják a papírt, hogy ők most már házasok, az égvilágon semmit nem jelent. Szimpla formalitás, ami nem ér semmit. Mai világban már nem is nagy divat az esküvő, de vannak, akik hirtelen felindulásból, hamar-gyorsan rendeznek egyet, mert annyira dúl a láv, aztán jó, ha egy évig húzzák egymás mellett, aztán meg el is válnak. Én megfogadtam, hogy nem kell pasi, de ha mégis akadna valaki, az 100%, hogy gyűrűt többé nem engedek az ujjamra húzni. (Azért sokszor kíváncsi lennék rá, exem mit csinálhatott a gyűrűjével... vajon már az új csajának is megkérte a kezét? Csak mert az enyémet is igen hamar megkérte... ![]() ![]() Anakonda meg se merem nézni a linket. XD XD |
Drili | 2015-04-06 16:27 |
Érdekes miktől tudnak félni az emberek. Az ízeltlábúaktól való félelemet még meg is tudom érteni, hiszen egy rossz élmény miatt 4-5 éves koromig rettegtem mindentől ami kicsi, fekete, és repül. Ráadásul nyaraltam már olyan lakókocsiparkban, ahol minden sarokra 2db tenyérnyi, szőrös pók jutott.(csapkodtam is le őket mint állat xD) Békafogdosás mellé még a csiguszokat és a gilinyókat is szeretem, így Aucifer félemei kicsit furcsák nekem. Ha a tériszony ellentétére volna kifejezés, akkor pontosan rám illene. Kedvenc bátorságpróbám, kiülni a harmadik emeleti ablakpárkányra, és onnan nézelődni. Egyszer mondjuk az egyik vicceskedvű hülyegyerek elkezdett kizárni, én meg majdnem leestem, mert belül kapaszkodtam. Régebben említettem, hogy a tömegiszony is távol áll tőlem, a villámtól meg végképp nem félek. Klausztrofóbia is felejtős. És asszem ennyit soroltatok feleddig. xD A házasság/család/gyerek témához meg ennyi idősen még nem gondolom, hogy lenne jogom hozzászólni, de érdekes olvasgatni, főleg összehasonlítani a két különböző álláspontot. |
Aucifer | 2015-04-06 16:37 |
Drili, mondtam, hogy fura nővéred leszek. XD Azért légyszi, ne akarj majd hozni nekem hernyókat. XD Szerintem a tériszony ellentétére is biztos van valami kifejezés, egyszer olvasgattam, rengeteg fóbia volt felsorolva, és nem volt teljes a lista. Gyakorlatilag, az ember amit csak el tud képzelni, azokra mind-mind lehet valaki fóbiás. Azt hiszem, az agorafóbia például az, amikor valaki szó szerint a házból sem megy ki, mert rosszul van, fél a tágas helyektől. Van, aki arra fóbiás, ha megérintik, vagy hozzáér valamihez (mint a Monk, a flúgos felügyelőben a címszereplő). Itt van pár felsorolva, akit érdekel. http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%B3bi%C3%A1k_list%C3%A1ja Azért csak óvatosan az ilyenekkel, hogy kiülsz ilyen veszélyes helyekre. Én amúgy sokáig 6. emeleten laktam. Legjobb barátnőm meg, gondoljatok bele, mindig is tériszonyos volt, és ő még jelenleg is 9. emeleti panellakásban lakik anyukájáékkal... |
Clemenza | 2015-04-06 16:53 |
Aucifer, sokat megélt nővérem, mesélnél nekem egy keveset a pasiellenessé válásodról? Bocsi, ha korábban már kismilliószor megosztottad a nagyérdeművel amit publikusnak szántál a sztoriból (ez esetben nekem bőven elég, ha csak idézel magadtól), vagy ha túlságosan tolakodó lennék a kérésemmel, de mostanra már szinte szétvet a kíváncsiság, hiszen ellenem eddig semmi olyat nem vétett a férfinem, ami miatt megszűntem volna megszállottan rajongani érte. |
mushroomhead | 2015-04-06 17:00 |
Aucifer írta:
Van benne valami, de én ha egyszer megtalálom az igazit( vagy nem) akkor biztos szeretnék esküvőt, lehet hogy csak formalitás , és igen nem ettől lesz valaki élete végig boldog, de mégis valahogy nálam ez egy új korszak kezdetét jelentené, amit ezzel szeretnék emlékezetesé tenni.Mondjuk az is igaz , hogy manapság annyira nem divat az esküvő , ha meg van is csak azért hogy "legyen" szóval hogy megmutassák : igen elértem valamit! szóval felszínes szarok.Szimpla formalitás, ami nem ér semmit A házasság/család/gyerek témához meg ennyi idősen még nem gondolom, hogy lenne jogom hozzászólni
Nem baj az ha ennyi idősen már legalább véleményed van róla! Én 20 éves fejjel is néha úgyérzem hogy nem éppen a korosztályom szintjén vagyok Minden téren! És hogy visszamennék általánosba Ott minden fasza volt Clemenza: Csak mond neki hogy írjon egy kisregényt megint Legalább lesz mit olvasnom ^^ |
Aucifer | 2015-04-06 17:49 |
mushroomhead Nem is azt akartam mondani a korábbiakkal, hogy baj lenne az esküvővel, és mind hülye, aki házasodik. Nagyon is szép dolog, és szívből kívánom mindenkinek, hogy boldog életük legyen. A gond abból van, hogy nagyon sokan nem gondolják át, hirtelen felindulásból teszik, mikor még a legjobban dúl a "lámúr", sőt, manapság sokan azután mennek házasodni, hogy már esetleg úton van a gyerek, ilyenkor már inkább úgy néz ki, mintha ez ilyen kötelesség-féle lenne... Áhh, most nem tudnám jobban kifejteni, mit akartam mondani, de remélem, érted... Ja, és adok én neked kisregényt, rajtam ne múljon... XD Clemenza Szívesen megmagyarázom, ha érdekel. Nem szégyellem és nem tagadom. Sokan azt hiszik a családomban is, hogy erre a döntésre az ex-vőlegényem miatt jutottam, de elsőként ezt szeretném leszögezni, hogy nem csak miatta alakult ez ki bennem. Előtte is, és utána is volt szerencsém férfiakhoz, hosszabb-rövidebb ideig. Többsége mind arra pályázott volna, hogy szétrakjam a lábam, így utólag visszagondolva, de volt párom előtt egyetlen egy srác volt, akivel ugye megesett az első. A többivel semmi (na meg azért ne gondoljátok, hogy húú de sok pasim lett volna... XD) Ráadásul mindegyik olyan volt, hogy utólag visszanézve még csak véletlenül sem voltak az eseteim, csak fiatal voltam és naív (óó, én szegény öreg XD), és hát szerintem akkor mindig az volt bennem, hogy jajj, hát mégis csak tudom érdekelni a pasikat én is, de jó, kellek valakinek, aztán így sodródtam mindig az árral... A volt vőlegényemmel meg véletlen folytán, még iwiwen ismerkedtünk meg, ő írt rám. Találkoztunk is, és hát lassacskán összejöttünk. Már az első hónapokban kitalálta az eljegyzést, a gyűrűt is megvette, bár én már akkor megjegyeztem, hogy szerintem gyors. De hát őt nem zavarta. Szépen, apránként hozzájuk "költöztem", bár még ő is a családjával él jelenleg is. Egész hasonlóak voltunk, ő is egy nagy gyerek, közösen animéztünk, filmeztünk, videójátékoztunk. Mondjuk én közbe-közbe próbáltam elcsalni ide-oda, de ő inkább olyan otthonülős típus volt. Végül ő volt az, aki szakított, mondván, idézem: "Úgy érzem, hogy már nem szeretlek... mintha csak megszokásból lennénk együtt... de velem van a hiba, nem veled! Legyünk barátok!" ![]() A céges buszsofőr is nagyon rám van szállva, szerintem annak is viszket ott lent, meg van egy srác, az is elég ijesztő, még a nevét se tudom, ő meg ijesztően sokat tud rólam, Valentinra még rózsát is hozott, pedig semmiféle jelet nem küldök feléje, hogy akarnék tőle valamit, sőt, a lehető legflegmábban kezelem, de nem veszi a lapot. Csak vigyorog, akárhányszor meglát, épp csak odavetek neki egy "helo-t", és már szaporázom is a lépteimet, még csak meg se állok, hogy beszéljek vele, de nem érti. Bár egy ideje nem találkoztam vele, hála az égnek, talán mégis csak felfogta... vagy barátnőm a Lottózóban felvilágosította, hogy esélytelen. XD Ja, mert ez a barátnőm már említette, hogy valaki mindig érdeklődött utánam, és hát ez a gyerek volt. Engem folyton idióták, alkeszok, idősebbek (nem egy pár évvel idősebbek, hanem több), igénytelenek, rondák találnak meg. De akadt olyan is, hogy fiatalabb... hát kösz, ezekből nem kérek. De bármerre megyek, mindenhol olyan a felhozatal, hogy kösz nem. Ahová járunk barátnőimmel, ott megint csak nem pasiznék be, eleve szórakozóhelyeken nem túl szerencsés, ott aligha akadnak normálisak (vagy alkohol, esetleg drog befolyása alatt állnak, vagy csak szimplán a mai fiatalokra jellemző idióta, bunkó felfogás, stílus jellemző). Persze, erre a kérdésre, hogy egyáltalán hol lehetne normálisan ismerkedni, még egyikünk se találta meg a választ, hisz az utcán is furán veszi ki magát, ha valakit random leszólítasz. És persze, nem csak a saját tapasztalatok alapján döntöttem úgy, hogy elegem lett a férfi népből, és lettem teljesen kiábrándulva. Az is rájátszott, amiket a környezetemben tapasztalok, barátnőktől is sokszor hallom a csalódásokat, kolléganőm is másodjára ment férjhez, de a második férje is egy kretén, igaz, hogy az elsőhöz képest nagyobb a szíve, ennek ellenére nem egyszer készítette ki kolléganőmet a hülyeségeivel úgy, hogy tiszta depis lett. Akiről azt kell tudni, hogy már kétszer volt pszichiátrián, szóval alapból jobban oda kell rá figyelni. Sajnos a gyerekei is, egy kivétellel (mind felnőtt már) nagyon szemetek vele, többre tartják az alkesz apjukat, akiről aztán durva dolgokat mesélt, milyen volt, mikor együtt voltak, elvárták volna, hogy ő maradjon csak a háznál vele egy fedél alatt (hiába váltak már el), és magyarán mondva nyalja ki a seggüket, kihasználták teljesen. Na meg, anyukámékat is elnézve, sokszor veszekednek. Szeretem mindkettőjüket, és nem azt mondom, hogy nem szokott jó napjuk lenni, de sajnos a veszekedés gyakoribb, főleg apu miatt. Szóval, mindezek után jelentem ki azt, hogy jobb, ha inkább magányos maradok, legalább nem kell a semmiért senkinek sem megfelelnem, nem kell belefáradnom abba, hogy folyton arra ügyeljek, hogy minél nőiesebb legyek (ami nekem alapból nem megy, mert utálom a társadalmi elvárásokat, hogy egy nő legyen nő, én úgy érzem jól magam, ahogy), mindig a legjobb formámat hozzam, nehogy kiábránduljon belőlem a másik, aki előbb-utóbb így is, úgy is másfelé kacsintgat majd, nem kell attól félnem, mikor fog megbántani, nem kell veszekednem senkivel, nem kell arra figyelnem, mikor válik szép lassan alkesszá, mert a pasik többsége inkább az italba szeret menekülni, ha valami gond van, nekik mindent szabad, de a nőknek soha semmit, a nő csak tulajdonná válik egy idő után. Köszönöm, nem kérek ezekből. Fuhh, hát, tényleg regény lett. XD [ Módosítva: 2015.04.06 17:57 ] |
Selmo | 2015-04-06 18:13 |
Elég sok általánosított dolgot írtál le, már ne haragudj. Nem akarlak én lebeszélni az egyedül maradásról, csak feltenném a kérdést, hogy 50-60 évesen is bírni fogod, mikor senki és szó szerint senki sem lesz melletted? |
leves96 | 2015-04-06 18:30 |
Aucifer KÖSZÖNÖM Imádom a kisregényeid, ezt hány perc alatt írtad le? Hát te is láttál már elég sokat... azon gondolkodtál, hogy ezeknek az alkeszeknek voltak-e komolyabb céljaik és motivációjuk, hogy tegyenek valamit azok eléréséért? Én csak akkor tudnék magam mellé társat választani, ha el tudnám fogadni minden oldalát, a nehezebb napokat, a családi gondjait, priuszát (na az azért erősen megfontolandó ). Illetve csak akkor szánnám rá magam egy kapcsolatra, ha a partneremnek képes lennék magam is eleget tenni - bíztatni, hogy tartson ki; támaszkodhatna rám; esetleg a kitartásommal tudnám motiválni; számára jó példát mutatni... stb. Az igazi az őszinteség is megvan, nem a teljes, vissza nem fogott, bővem elég az, ha őszintébbek vagyunk a párunkhoz, mint bárki máshoz a bolygón (persze kivétel lehetne Aucifer esetében a perfektül családias baráti kapcsolat. Hiszen mégis régebben ismeri az ember a barátját, mint a szerelmét - általában. Illetve szekálnám néhanapján: szerintem az a jó kapcsolat, ahol két láng egymásra fújkálja a szelet. Bizonyos szintig bőven élteti a kapcsolatot a másik ingerlése. Bocs az anekdotázásért, Mikszáth Kálmánnak jobban ment, én még messze vagyok tőle |
Aucifer | 2015-04-06 18:31 |
Selmo, nem haragszom. Tény, hogy nagyrészt általánosítás, de valljuk be őszintén, mikor tényleg ez a legjellemzőbb a világon, ez olyan meglepő lenne? Hidd el, nagyon jól tudom, hogy nem lesz mindig egy leány álom a magány, főleg, mikor már ráncos vénasszony leszek. Biztos, hogy nem fogom bírni, de ez van. Hacsak nem történik valami nagy csoda, és cáfol rá valaki arra, hogy "a nagy Ő bizony csak a mesében létezik", ha valaki elég kitartó, és tééééényleg én kellek neki, úgy, amilyen vagyok, minden hülyeségemmel, szépséghibámmal együtt, és tényleg, őszintén szeretne, és valóban csak velem akarna élni az idők végezetéig, akkor talán mégis csak feladom a magányt. De a mesékben már nem hiszek, nem ér csalódás, ha meg mégis betoppan ez a "nagy Ő", akkor elhiheted, én leszek a legboldogabb. ![]() leves96 Meg nem mondom, hány perc volt. Gépírásomnak köszönhetően hamar begépelek egy ilyen kaliberű szöveget, pillanatokon belül megvan, inkább azzal megy el több idő, míg ugye kigondolom, mit is írjak. De még így is füstöl a billentyűzet rendesen. ![]() Az alkeszokon meg nem sokat gondolkodom. Alapból utálom, ha valaki nem tudja a mértéket az italozásnál, és szó szerint elissza a maradék agysejtjeit is. Undorító látvány, mikor bűzlenek, dülöngélnek, azt se érted, miket zagyvál, összegányolja magát... és rendszeresen. Még ha valami komoly indok is áll mögötte, amiért italba temetkezett, akkor sem nézem jó szemmel, mert nem az a megoldás. Tegyen valamit azért, hogy megoldja a problémáját, forduljon segítségért, és kész. Rettenetesen tudok haragudni az alkoholra és a cigire egyaránt. Meg a drogra. Meg az öngyilkosokra. (Meg még sorolhatnám. XD) [ Módosítva: 2015.04.06 18:37 ] |
Tiffus | 2015-04-06 18:39 |
leves96 írta:
Haverokkal egymást azzal szoktuk szivatni, hogy mindenhova lompost rajzolunk a másiknak (füzet, tankönyv... stb.) Ismerős történet, de nem tudom, hogy lányként mennyire legyek büszke erre. xD Főleg, hogy 8.-ban is ugyanezt csináltam, és most 12.-es koromban is ugyanezt csinálom. Kíváncsi vagyok, hogy vajon 30 évesen is ilyen hülye maradok-e. Bár én kreatívabb vagyok, ami a lompost illeti, ugyanis én mindig tányérra rajzolom őket, és még kést, villát is adok mellé. Hát na. Meg kis apró csillagocskák veszik körül az egészet. Beteg... Na de kezdem magam hülyén érezni, szóval asszem hagyom a témát. [ Módosítva: 2015.04.06 18:40 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 18:48 |
hogy már esetleg úton van a gyerek, ilyenkor már inkább úgy néz ki, mintha ez ilyen kötelesség-féle lenne... Áhh, most nem tudnám jobban kifejteni, mit akartam mondani, de remélem, érted...
oooo értem én ! Csináljak föl valakit, utána lehetek bármekkora paraszt,dagat,lusta férj velem kell maradni, ez tetszik! Köszi Na igen ez regény! de a komoly rész: Igen ahogy olvasom nem volt valami szerencséd a férfiakkal ez tény az alapján amit írtál,de szerintem is egy kicsit általánosított , persze ilyenből több példa van , de akkor is na, nem minden és mindenki ilyen. Sok a rohadék , szerintem is több mint a rendes(ezt mindenre értem), de ez alapján téves lenne mindenkit leírni. Lehet nekem nem voltak eddig annyira rossz tapasztalataim azért vagyok ilyen pozitív , még nekem elég rosszak voltak, így nem tudom annyira átérezni milyen lehet. Én örülnék ha találnál egy rendes férfit , őszintén , bár ez rajtad is múlik hogy nyitsz e mások felé vagy ahogy írtad igen elzárkózol. Engem folyton idióták, alkeszok, idősebbek (nem egy pár évvel idősebbek, hanem több), igénytelenek, rondák találnak meg. De akadt olyan is, hogy fiatalabb... hát kösz, ezekből nem kérek
Na leírtál engem röviden , csak nem vagyok öreg ja és nagy az önbecsülésem az kimaradt
|
Aucifer | 2015-04-06 18:51 |
Tiffus írta:
leves96 írta:
Haverokkal egymást azzal szoktuk szivatni, hogy mindenhova lompost rajzolunk a másiknak (füzet, tankönyv... stb.) Ismerős történet, de nem tudom, hogy lányként mennyire legyek büszke erre. xD Főleg, hogy 8.-ban is ugyanezt csináltam, és most 12.-es koromban is ugyanezt csinálom. Kíváncsi vagyok, hogy vajon 30 évesen is ilyen hülye maradok-e. Bár én kreatívabb vagyok, ami a lompost illeti, ugyanis én mindig tányérra rajzolom őket, és még kést, villát is adok mellé. Hát na. Meg kis apró csillagocskák veszik körül az egészet. Beteg... Na de kezdem magam hülyén érezni, szóval asszem hagyom a témát. Tiffus ne aggódj, mi is szivattuk így egymást barátnőmmel. XD De ha meg éppen nem egymás szivatása volt a cél, akkor meg előszeretettel dekoráltuk ki a tankönyvekben lévő képeket. Rengeteg író, költő, történelmi személy kapott kis black metálos arcfestést, a meztelen alakokat felöltöztettük, rajzoltunk kis faleveleket nekik, vagy rendes ruhát. XD Nagyon szerettük volna egyébként még az általános iskolai osztálytársakat megszivatni, mindig szerettünk volna olyan pecsétgyűrűt, amibe tudtunk volna kis hashajtót beletenni, hogy aztán az italukba tegyük, de hát ez sose valósult meg. XD De elképzelni is nagyon jó volt. A két "gyerekes", kiközösített lány (pardon, elmondásuk szerint mi ketten közösítettük ki az osztályt XD) nagyon szemét tudott ám lenni, még ha nem is valósítottuk meg ténylegesen a dolgokat. XD XD mushroomhead oooo értem én ! Csináljak föl valakit, utána lehetek bármekkora paraszt,dagat,lusta férj velem kell maradni, ez tetszik! Köszi
Te dinka! ![]() Persze, értem én, hogy ez se megoldás, hogy elzárkózom, tudom jól. De nem megy, belefáradtam. Elég gáz az igaz, hogy huszonéves fejjel mondom ezt, és nem 40-50 éves fejjel... Én örülnék ha találnál egy rendes férfit , őszintén
Ezt nagyon szépen köszönöm. :' ![]() Na leírtál engem röviden , csak nem vagyok öregVigyorog ja és nagy az önbecsülésem az kimaradt
Megint csak azt tudom erre mondani: Te DINKA! XD [ Módosítva: 2015.04.06 18:58 ] |
Selmo | 2015-04-06 19:05 |
Én meg még öreg is vagyok, most akkor mit szóljak? |
Aucifer | 2015-04-06 19:13 |
Selmo írta:
Én meg még öreg is vagyok, most akkor mit szóljak? A kérdés, hogy kihez vagy öreg. Azért még nem vagy 40+, ahogy elnéztem, nem úgy, mint azok, akik bepróbálkoznának nálam... Igaz, hogy sokszor nem számít a kor sem. Ez nálam megint csak egy ilyen "hülye rigolya", hogy jobban szeretem, ha a korkülönbség max 6 év, a férfi javára. Ha úgy gondoljátok, nyugodtan szóljatok ám, hogy esetleg kezeltessem magam a sok hülyeségemmel. XD ![]() ![]() |
leves96 | 2015-04-06 19:14 |
Aucifer A függőség (keménydrog, alkohol, fű... stb.) gyakorlatilag a gyengék ismérve. Pláne, ha akkor is csinálja, ha árt vele másoknak. Azzal is bőven kárt okozhat az emberben, ha a narkós pofájával járkál az utcán, hát még ha egy kis anyagért megtámad akárkit... Meg ezekben az emberekben általában nincs őnbecsülés - ha ártalmas rá a szere, akkor se hagyja abba. Mindezek ellenére én is úgy gondolom, hogy meg kell próbálni segíteni nekik, van 1 lehetősége az emberi önzetlenségnek köszönhetően. Egy második akkor, ha már maga kéri - és ez az összes. A cigit és a cigiseket én se nagyon csípem.. pláne, ha előttem járnak, füstölnek, és mivel magasabb vagyok az átlagnál... gondoltam már arra, hogy kitépem a kezéből és leordítom a pofáját, hogy mi a f***ért kell menet közbe dohányozni😠 Tiffus Nincs miért szégyellni magad, gondolom jóba vagy a fiúkkal mi srácok csípjük az ilyen poénokat Csak majd arra számíts, hogy emlegetni fogják: "Biztos hiányolja" vagy a következő terített asztal-megoldásnál: "Kóstolnád, mi? " |
mushroomhead | 2015-04-06 19:19 |
Selmo írta:
Ezt megkönnyeztem Én meg még öreg is vagyok, most akkor mit szóljak? Aucifer: Semmiség , nem szeretem ha valaki nem boldog , bár nemtom hogy ér a neked valamit egy vadidegen bíztatása egy fórumon , de remélem igen . Élőben utálok vigasztalni/bátorítani. Haverom is elmondja a bánatát mondok neki valami sablonos szöveget , majd hazaérve megírok neki egy 10 oldalas kisregényt, hogy jobb kedve legyen leves96 írta:
Nem tudom jársz e kocsmákba , de ott ha vagyunk mindig engem akarnak megverni, gondolom mert én vagyok társaságba a legnagyobb és úgy vannak vele" ott az a nagy köcsög , azt verjük meg mert biztos ő a legerősebb" közbe meg rohadt nyugis vagyok, nálad ilyen nincs? ooo milyen kérdéseim vannak
és mivel magasabb vagyok az átlagnál. |
GabrielRex | 2015-04-06 19:31 |
Biztos van olyan, hogy belekötnek levesbe a kocsmában (bár úgy tudom nem nagyon jár), és bár ő is nyugodt ember, azért nem féltem, hogy baja lesz. Egy párszor már írta, hogy kick-boxol 2 éve, csak meg tudja védeni magát. De azért ritka nagy görénynek kell lenni ahhoz hogy valaki beléd kössön csak azért, mert te vagy a legnagyobb... Egyébként nem mindenhol a méret a lényeg Tudod, hogy van: Nem kell, hogy gyorsabb legyél a medvénél. Elég ha a társadnál vagy gyorsabb. Jó, persze ahhoz is szemétnek kell lenni, hogy a haverod ott hagyod a medvének míg te elfutsz, de a lényeg, hogy ha gyorsabb vagy, komoly előnyöd van (és most lehet jönni azzal, hogy "persze de, ha ő az erősebb, a stb.) legfeljebb elfutsz. Egyébként meg az alkohol inkább teszi agresszívvá az embert mint a fű... Ebből a szempontból ez a jobb. És olyan barátságos neve van, nem értem mi baj lehet vele [ Módosítva: 2015.04.06 19:33 ] |
Clemenza | 2015-04-06 19:33 |
Aucifer Úgy volna illendő, ha megköszönném a fáradozásod, de valahogy úgy érzem, neked a legkevésbé sem megerőltető összehozni ezt a terjedelmet. Nem írtad, milyen véget értek a rövidebb kapcsolataid, de ha hasonlót mint a jegyben járásod, akkor érthető, miért van benned a félsz, hogy idővel úgyis rád un mindenki. Úgy gondolom, minden vak és szenvedélyes szerelemnek az a sorsa, hogy (jó esetben) néhány év után lekopjon róla a hálivúdi cukormáz, és átcsapjon egy igazán mély (kvázi) barátságba, amit erőteljes szeretet fűt. Aki ezt nem képes elfogadni, felőlem aztán hajszolhatja azt az örökké parázsló tüzet akár élete végéig is, csak az időmet ne vesztegesse azzal, hogy vígan áltat engem egy darabig, mialatt én száz és száz (oké, a költői túlzás még a nemköltőknek is megengedett néha) lehetőséget szalasztok el egy hasonszőrű partner megtalálására. Ezért vagyok amondó, hogy nem éri meg kapcsolatot kezdeni addig, amíg az ember nem ismeri a jelöltje szemléleteinek legalább a javát, meg úgy egyáltalán a jelöltjét. A baj csak az, hogy ez egyeseknek(sokaknak) már túl időigényes meló. Mondanám, hogy így legalább könnyen kiszórom azokat, akik nem az eseteim, csak hát.. ha végül senki nem marad a szitában, az finoman szólva is kiábrándító. Aucifer írta:
Haha, ez a része félelmetesen ismerős, világéletemben lövésem se volt, hogyan kell nagybetűs Nőnek lenni. (A legzavaróbb az volt benne, hogy ez másoknak - köztük egy-két fiúhaveromnak és egyben plátói tiniszerelmemnek - is szemet szúrt, jöttek is a férfiasságomat célzó fergeteges poénáradataikkal, aztán csodálkoztak, hogy a kacarászásomat egyik pillanatról a másikra felváltotta a "na jó, most már kussolj".) Viszont ha egyszer rábukkannék arra a srácra, aki nem akar max. 2 hét után hevesen a lovak közé csapni, és egyéb szempontokból is megfelelne az egyébként nem valami magas elvárásaimnak, akkor sosem feltételezném róla, hogy valaha kifogásolni fogja a "nőietlenségemet".nem kell belefáradnom abba, hogy folyton arra ügyeljek, hogy minél nőiesebb legyek (ami nekem alapból nem megy, mert utálom a társadalmi elvárásokat, hogy egy nő legyen nő, én úgy érzem jól magam, ahogy) Mellesleg tényleg élvezetes végignyálazni a novelláidat. |
leves96 | 2015-04-06 19:38 |
mushroomhead Hát, nem nagyon járok kocsmákba, de ha látogatok, csak csúnyán néznek. Az önvédelem meg ott kezdődik, hogy inkább elkerülöm az ilyen helyzeteket Kötöttek már belém párszor (tavaly nyáron is), 1-2 fejjel alacsonyabbak voltak, de mivel engem akartak legyűrni, nem használtam az ökleim - így csak heves szóváltásra, végül kézfogásra és elköszönésre került a sor (be voltak rúgva, félreértettek/hallottak vmit). De ha a barátaimmal, vagy lányokkal tettek volna ilyet, ott vér folyt volna - az egyik esetnél haverom kezdték el szekálni félreértésből, én meg lehúztam róla a srácot, amíg a span odébb állhatott. Önkéntes bástya/testőr lennék? Daf*ck? Meg egyébként aki kicsit tapasztaltabb, az látja az ilyen helyzetekben, hogy nem riadok meg, és hogy "készenlétben" vagyok. Az elmúlt két év alatt, asszem csak szúnyogokra, meg egyéb vérszívókra emeltem kezet, szerintem jól is van ez így GabrielRex Hát míg írtam, válaszoltál Ez a "kössenek a levesbe" elég viccesen hangzik xD akkor kössön inkább a betonba Ha lemaradtál az eddigi oldalak eseményeiről, Aucifer regényeivel érdemes kezdeni, az megfelel az események összefoglalásának - úgy többségében, és mivel van olyan jószívű, minden embert üdvözölt a csapatban, így azt is láthatod, kik jöttek [ Módosítva: 2015.04.06 19:46 ] |
Aucifer | 2015-04-06 19:41 |
leves96 Azért szerencsére még nagyon nem volt dolgom ilyen alakokkal, legalábbis ismerősi körökben. A cigiről meg annyit, hogy a családomban sok bagós van. Sajnos anyukám is szívja, de legalább már jó ideje sikerült leszoktatni arról, hogy ne a lakásban szívja, ezért büszke vagyok rá. Meg arra, hogy végre megértette, hogy velem aztán nem tud cigit hozatni, ha olyan környéken járok, mert még kísérőként sem teszem be a lábam a dohányboltokba, ennyire tiltják az elveim. Én még soha nem is próbáltam, és nem is érdekel. Bátyám csak nagyon ritkán szív, évente talán pár alkalommal, de akkor sem magának vesz, hanem anyutól kér kölcsön. Már ez is valami. Apu is ugyanígy, magának nem vesz, nem is nagyon cigizik, idehaza legalábbis sose látom, max melóba, de ő is anyutól kér kölcsön. Öcsém ugyanúgy van, mint én. Még nem próbálta, és nem is érdekli. A rokonságban meg... jóformán mindenki szívja... mushroomhead Én azért mindig megpróbálom élőben is a tőlem telhető legjobb módon felvidítani a másikat. Bár sokszor nehéz, ha olyanról van szó, amiben mondjuk még nem volt tapasztalatom, de mivel úgyis túl empatikusnak érzem magam, általában kapásból bele szoktam képzelni magam a helyzetébe, és megpróbálok úgy segíteni neki, ami vicces is olyan szempontból, hogy bezzeg én magam se szoktam megfogadni mindig a tanácsokat, vagy nem hiszem el, bármit mondanak. Viszont sose szeretem, ha a szeretteim boldogtalanok, és azért mindig igyekszem támaszt nyújtani nekik. Ha épp csak annyit érek el, hogy legalább megnevettetem a másikat, én már annak is örülök. Említett kolléganőmnél elég sokszor van ez, rá különösen figyelek, ő pedig már sokszor mondta nekem, ha én nem lennék, lehet, hogy ezúttal már sikerrel járt volna abban, amit már kétszer megkísérelt tenni régebben önmagával. Pedig én valóban a lánya lehetnék, de jó érzés, hogy ilyen fontos vagyok neki, és alig 4 éve dolgozunk csak együtt. De mostanság barátnőmet is mindig meghallgatom, mert ő meg párkapcsolati válságban van. Neki is próbálok segíteni, ahogy tudok, tanácsokkal ellátni, ilyenek. Valamikor meg épp csak azzal tudok segíteni, hogy meghallgatom a másikat, mert bármit el lehet nekem mondani. Különben meg ne aggódj, nem vagyok egy túl szomorú természet, sőt, nálam alapjáraton megy mindig a rihegés-röhögés. Egy igazi bohócnak tartanak, a gyermeki mivoltomnak köszönhetően, melóban se mindig fogom vissza magam, ami annak is köszönhető, hogy olyan csapatba kerültem, ahol bátran adhatom önmagam, és akár velem, akár rajtam nevetnek, de nevetnek, szóval jókedvet csinálok általában. Clemenza Nekem ez már tényleg megtisztelő, hogy élvezitek az irományaimat. (Örüljetek, hogy nem szóban halljátok... sajnos hajlamos vagyok a szóf..ásra... ![]() Hát a rövidebb kapcsolataim is úgy értek véget, hogy egész egyszerűen "eltűntek" az illetők, nem jelentkeztek többet. ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 19:56 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 19:55 |
GabrielRex: Én se sűrűn járok az elmúlt fél évben mondjuk voltam 10x kb.,attól is függ hogy hova megyek. Persze biztos nem csak azért kötnek belém mert én vagyok a legnagyobb,sokszor mert rocker vagyok,vgy amikor szőke hajam volt azért vagy a fűltágeszért, persze nem mintha zavarna legtöbbször csak röhögök rajta szóval na ilyen sajna az ember , ha egy kicsit másmilyen vagy mint a többi akkor vagy basztatnak vagy kiközösítenek Egyébként meg az alkohol inkább teszi agresszívvá az embert mint a fű... Ebből a szempontból ez a jobb. És olyan barátságos neve van, nem értem mi baj lehet vele
Ámen leves96: Sejtetem azért kérdeztem ! Nem is kell agresszívnak lenni ,max ahogy mondtad önvédelem kell ennni. De csak úgy brahiból sose tudnék én se valakit megütni/basztatni. Aucifer: Hasonló vagyok én is, mindig vidám(nak látszódok ) , bár sokszor vagyok magam alatt de akkor is mosolygom , lehet ez valami védekező reflex ami az évek alatt kialakult bennem,hogy ne fájjon annyira vagy nem tudom. De mások előtt nem tudok és nem is szeretek szomorú lenni, még ha is vagyok.. nem szeretem ezt mert mindig azt hiszik vidám vagyok ,de na változtatni ezen meg nagyon nehéz, eddig legalábbis nekem nem ment , ilyen nálad nincs? |
Aucifer | 2015-04-06 20:05 |
mushroomhead írta:
Hasonló vagyok én is, mindig vidám(nak látszódok ) , bár sokszor vagyok magam alatt de akkor is mosolygom , lehet ez valami védekező reflex ami az évek alatt kialakult bennem,hogy ne fájjon annyira vagy nem tudom. De mások előtt nem tudok és nem is szeretek szomorú lenni, még ha is vagyok.. nem szeretem ezt mert mindig azt hiszik vidám vagyok ,de na változtatni ezen meg nagyon nehéz, eddig legalábbis nekem nem ment , ilyen nálad nincs? Hát, néha elgondolkozom, hogy talán én is pont ilyen vagyok. Kívül vidám, de belül... hát, hazudnék, ha azt mondanám, hogy olykor, ha sokat vagyok egyedül, nem törnek rám negatív gondolatok. De mikor ez bekövetkezik, mindig arra gondolok, hogy itt a családom, van egy igaz barátom (barátnőm), aki hosszú éveken át kitartott mellettem a sok hülyeségem ellenére is, és mindig számíthattam rá, eszembe jut a sok-sok vidám emlék, amiket ezidáig átéltem, és még ki tudja, mennyi lesz. Szóval, ilyenkor apránként szedem össze a pozitív dolgokat az életemből, és máris jobb kedvem lesz. De az is segíti elterelni a gondolataimat, ha csak leülök rajzolni, olvasni, vagy egy jó filmbe, animébe merülök. De azért sokszor tényleg szívből jön a vidámságom, különösen barátok között. Én utálom a kiközösítést, csak mert valaki más, mindegy, hogy ez mit is takar, miben különbözik. Nem lehetünk egyformák, unalmas is lenne. |
Selmo | 2015-04-06 20:13 |
Clemenza írta:
Valószínűleg mi jól megértenénk egymást. Baromira nincsenek nőies elvárásaim, sőt. Nem szeretem a sminket, a kiöltözést, a magassarkút, a parfümöt, a túl sok ékszert. Sosem kezdenék olyan nővel, akinek reggel fél óra kell, hogy bevakolja magát és nem lehet hozzáérni a hajához, mert most lőtte be. Nem mondom, hogy egy igénytelen nőre vágyom, de nekem bőven elég, ha lazán elvan pólóban/topban és farmerban/szoknyában. Sokkal inkáb értékelem, ha reggeli arcmosás után 10 perccel már elindulhatunk, mintha fél óra alatt varázsolna magából valami kirakati babát, akit lehet bámulni.
Haha, ez a része félelmetesen ismerős, világéletemben lövésem se volt, hogyan kell nagybetűs Nőnek lenni. |
haganedonciii | 2015-04-06 20:19 |
olyan sokan és sokat írtok, képtelen vagyok behozni |
Bobek2013 | 2015-04-06 20:28 |
Szép estét mindenkinek.Kivel miújság van? ui:Ti aztán tudtok írni sokat.Alig gyözőm olvasni. |
Clemenza | 2015-04-06 20:28 |
Aucifer írta:
Na jó, állítólag uniszex agyam van, de itt dögöljek meg, ha értem a gyerek logikáját. Adott egy csaj, aki bejövős neki és minden jel arra mutat, hogy kölcsönös az érzés, akkor meg miért nem ő akar lenni "aki igazán neki való"...? Áh, feladom, csak a fejem fájdulna bele.Volt egy srác, aki viszont tényleg nem lett volna rossz, a természete is jó volt, kinézetre is, és kölcsönös is volt az érdeklődés. Barátnőm volt párjának a haveri társaságából ismertem, nagyon jól elvoltunk mind. Rendesen küldte is felém a jeleket, mikor nála voltunk, barátnőm azon nevetett, hogy a zenék között, amiket listába tett háttérzenének, többször is betette a Ghost In The Shell-SAC kezdő zenéjét, mert tudta, hogy imádom, és akkor mondogatta, hogy tetszem neki. Spontán ötlettől vezérelve sátrazni is elvoltunk, és mi ketten miért is ne, egy sátorba kerültünk. Beszélgettünk, majd mikor mindenki elvonult, kicsit sétáltunk egyet a sötét erdőben, aztán "érdekes" dolgokról beszélt. A lényege az volt, amit kiszűrtem, hogy tetszettem neki, de hogy majd jön valaki, aki igazán nekem való, és hogy ő megtanít, mit hogyan tegyek, ahogy annak idején őt is így megtanította egy lány, és hát ez abból állt, hogy csókolózni tanított. ![]() Ilyen egyhangúan cigiellenes társaságban majdhogynem reszkető kezekkel (na nem a nikotinhiány miatt...) merem csak leírni, hogy én bizony elfogadok egy-két szálat, ha a dohányos baráti köröm kínál vele, illetve a fűtől sem igazán rettegtem 15 éves koromban, mikor kíváncsi lettem a zamatára (utóbbi egyszeri alkalom volt). A függőség már más tészta, vagyok elég makacs természet ahhoz, hogy ne tűrjem el egyetlen hosszútávon káros szernek se, hogy az uralma alá hajtson. [ Módosítva: 2015.04.06 20:30 ] |
Neme | 2015-04-06 20:31 |
haganedonciii írta:
I know that feelolyan sokan és sokat írtok, képtelen vagyok behozni ![]() |
Tiffus | 2015-04-06 20:33 |
Aucifer írta:
Tiffus ne aggódj, mi is szivattuk így egymást barátnőmmel. XD De ha meg éppen nem egymás szivatása volt a cél, akkor meg előszeretettel dekoráltuk ki a tankönyvekben lévő képeket. Rengeteg író, költő, történelmi személy kapott kis black metálos arcfestést, a meztelen alakokat felöltöztettük, rajzoltunk kis faleveleket nekik, vagy rendes ruhát. XD Nagyon szerettük volna egyébként még az általános iskolai osztálytársakat megszivatni, mindig szerettünk volna olyan pecsétgyűrűt, amibe tudtunk volna kis hashajtót beletenni, hogy aztán az italukba tegyük, de hát ez sose valósult meg. XD De elképzelni is nagyon jó volt. Nyelvet nyújt A két "gyerekes", kiközösített lány (pardon, elmondásuk szerint mi ketten közösítettük ki az osztályt XD) nagyon szemét tudott ám lenni, még ha nem is valósítottuk meg ténylegesen a dolgokat. XD X Na jól van, nem csak én tolom hardcore girl módban. Bár engem nem közösítenek ki érte, csak elküldenek melegebb éghajlatra, másnap meg jót röhögnek az egészen. Rugalmas osztálytársaim vannak szerencsére. Meg van egy-kettő vakmerőbb fajta, aki még csatlakozik is hozzám néha. Egyszer késett a tanárunk óráról, a mellettünk lévő teremben pedig már rég óra volt. Osztálytársammal fogtuk, és összegyűjtöttük az összes létező cserepes növényt, ami az emeleten volt (6-7 óriáspálmát kell elképzelni), és bepakoltuk őket a szomszédos terem ajtaja elé szép sorjában. Rajongtak utána értünk. ![]() leves96 írta:
Nincs miért szégyellni magad, gondolom jóba vagy a fiúkkalMosolyog mi srácok csípjük az ilyen poénokatVigyorog Csak majd arra számíts, hogy emlegetni fogják: "Biztos hiányolja" vagy a következő terített asztal-megoldásnál: "Kóstolnád, mi?Vigyorog" Hát hallod, nálunk a fiúk is olyan prűdek, hogy ha elkezdek valami perverz dologról beszélni, akkor elszégyellik magukat, vagy betegnek hívnak. (Jó, mondjuk lehet, hogy nem a csápos hentaival kellett volna kezdeni...) A "Kóstolnád, mi?" beszólásokat meg könnyű elintézni egy "Igen"-nel, mert utána egyből elhallgatnak. Majd akkor fogom megszívni, ha egyszer valaki tényleg komolyan gondolja a kérdést. [ Módosítva: 2015.04.06 20:35 ] |
Aucifer | 2015-04-06 20:35 |
Selmo, Clemenza Engem ki lehet kergetni a világból a szoknya+magassarkú+harisnya triumvirátussal. XD Én pont az a típus vagyok, aki kényelmesebben érzi magát pólóban, max topban (a lényeg, hogy a dekoltázsnál kicsit se legyen kivágott), farmernadrágban, és egy kényelmes sportcipőben. Sminkelni mondjuk szeretem magam, mert szerintem emberibb fejem van tőle, de ettől függetlenül én sem egy kiló festéket kenek magamra. Annyit csinálok csak, hogy fekete szemcerkával kihúzom a szemem, éééés ennyi. Nem is értek a sminkeléshez igazán... Na meg ez is már ritka, mivel melóba nem is lehet rajtunk se smink, se körömlakk, se műköröm (apám, hogy az is mekkora baromság, a műköröm... ![]() De ezt a két dolgot leszámítva, sokkal jobban bejönnek és kényelmesebben tartom a férfias ruhákat, az ingekért például oda-meg vissza vagyok. ![]() ![]() Csak hát, mindezek mellett, a viselkedésem sem túlzóan nőies. A férfiasabb dolgok sokszor jobban érdekelnek, szeretem a disznó vicceket, és bevallom, néha (persze nem mindig), van, hogy nő létemre, merő lustaságból nem adok magamra kicsit sem. Persze ez alatt semmi nagyon durvára ne gondoljatok, hogy nézhetek akkor ki. XD XD Ja, és csak úgy zabálom az édességet, ha kedvenc kajáimról van szó, akkor aztán eszek, amennyi belém fér, fenét se érdekel a diéta. Pedig igaz, ami igaz, alakul az úszógumi, bátyám ezzel piszkál. XD Három hambit simán bevágok, minden jóval, hagymával. Jókat nevetünk barátnőmmel, mikor kérjük a hambit, és megkérdezik, hogy akarunk-e hagymát, mert úgy tűnik, sok nő nem igazán van oda érte, mi meg ilyenkor rávágjuk: Pakold csak! XD XD A fingós poénokon is csak röhögök, nem kezdek finnyáskodni, hogy "fúúúj, olyan izééé vagy! Undorító! Ne csináld már! " ![]() A végére meg, Clemenza, ne is törd a fejed a srác logikáján. Mi se bírtuk felfogni anno. ![]() Tiffus most nagyon jókat röhögtem! XD XD A "Kivégzésen" főleg! XD XD Különben meg, sokszor valóban meg lepő, hogy a férfiak milyen prűdek tudnak lenni, annak ellenére, hogy máskor más témájuk sincs, de ha egy lány megy bele az ilyen beszélgetésekbe, vagy poénkodásba, rögtön zavarban lesznek. XD XD Ilyenkor gondolkozom el, hogy talán a nők még nagyobb perverzek tudnak lenni... [ Módosítva: 2015.04.06 20:49 ] |
Wondergirl | 2015-04-06 20:46 |
Neme írta:
Rosszul írtad az vagy I know that feeling vagy I know how it does feelI know that feel ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 20:47 ] |
Tiffus | 2015-04-06 20:51 |
Wondergirl írta:
Captain here, a "feel" használható főnévként is beszélt nyelvben, keress rá. Rosszul írtad az vagy I know that feeling vagy I know how it does feel Aucifer írta:
Tiffus most nagyon jókat röhögtem! XD XD A "Kivégzésen" főleg! XD XD Különben meg, sokszor valóban meg lepő, hogy a férfiak milyen prűdek tudnak lenni, annak ellenére, hogy máskor más témájuk sincs, de ha egy lány megy bele az ilyen beszélgetésekbe, vagy poénkodásba, rögtön zavarban lesznek. XD XD Ilyenkor gondolkozom el, hogy talán a nők még nagyobb perverzek tudnak lenni... Röhög Amúgy én megértem az ilyen pasikat, nekem is inkább csak a szám nagy. (és ezt most tényleg értse mindenki úgy, ahogy akarja. ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 20:56 ] |
desirous | 2015-04-06 20:56 |
Wondergirl írta:
Neme írta:
Rosszul írtad az vagy I know that feeling vagy I know how it does feelI know that feel ![]() Kollokviálisan, illetve egyes esetekben egyébiránt is, teljesen jó a feel. Konzultálhatsz szótárral is: feel Illetve ez egy meme, azoknak pedig van egy adott formája, függetlenül attól, hogy helyes-e vagy sem. Pl. Did he dieded? vagy Son, I am disappoint. ![]() |
Kubica | 2015-04-06 20:58 |
![]() |
mushroomhead | 2015-04-06 21:01 |
Aucifer: Persze én is úgy nyugtatom/vidítom fel magamat hogy írogatok valamit,zenélek, zenét hallgatok stb. Mondjuk kinek-mi csak azokat nem szeretem akik ilyen helyzetbe csak sajnáltatják magukat, hogy ő nekik milyen rossz, hogy őt mindenki utálja. Nem az én is szoktam magamat,az tuti , de van aki ebből már sportot csinál és sajnos legtöbbször olyan mondja ezt akinek szinte semmi gond az életébe csak unatkozik és így üti el az időt. Vagy youtube-n Vlog-ol Tiffus: Lányokkal én se szeretek ilyenről beszélni , de nem azért mert prűd vagyok egyszerűen annyira beleélem magamat a téma , hogy a végén mindig ferdeszemmel néznek hogy ez tuti akar valamit, célozgat Bobek2013: Szia!Múltkor már kérdezni akartam , ha jól láttam írtad hogy szereted a horrorokat , kedvenc filmek? Wondergirl írta:
Ettől most szomorú lettem
Rosszul írtad az vagy I know that feeling vagy I know how it does feel |
Tiffus | 2015-04-06 21:02 |
desirous, te aztán nagyon formális vagy. Rá kellett keresnem, mi az, hogy kollokviális. (még a helyesírás-ellenőrző is aláhúzza nekem, mert nem ismeri ) mushroomhead, álszent az olyan lány, akit zavar az esetleges célozgatás, miután pont ő hozta fel a témát. [ Módosítva: 2015.04.06 21:05 ] |
desirous | 2015-04-06 21:03 |
Tiffus írta:
desirous, te aztán nagyon formális vagy. Rá kellett keresnem, mi az, hogy kollokviális. (még a helyesírás-ellenőrző is aláhúzza nekem, mert nem ismeri ) Ja, hát igen, a szokás hatalma. Nyelvészet FTW. |
haganedonciii | 2015-04-06 21:05 |
na most csöppet megijedtem.. |
Aucifer | 2015-04-06 21:06 |
Hmm... a korábbi kis nyelvtanozási vitához kapcsolódóan, nem bírtam ezt megállni... ![]() ![]() mushroomhead Bizony, vannak ilyen "sportemberek". Szerencsére nem az én köreimben. |
desirous | 2015-04-06 21:10 |
Aucifer írta:
Hmm... a korábbi kis nyelvtanozási vitához kapcsolódóan, nem bírtam ezt megállni... Még szerencse, hogy a nyelvtan egzakt tudomány, így nincs benne olyan, hogy szerintem; véleménynek helye nincs, csak megállapítás van. |
Turist | 2015-04-06 21:10 |
leves96 írta:
Habár nem vagyok 2 méter és nem is foglalkozom semmilyen önvédelmi sporttal, de hasonlóan alakulna a dolog. Főleg hogy hamar elszáll az agyam ha megszólnak valakit akit kedvelek.ha a barátaimmal, vagy lányokkal tettek volna ilyet, ott vér folyt volna Aucifer írta:
Nálunk mindketten dohányoznak, én pedig szó szerint megtudnék fulladni a cigifüstben, ezért ők jobbnak látták ha lakásban nem cigiznek.de legalább már jó ideje sikerült leszoktatni arról, hogy ne a lakásban szívja "Örüljetek, hogy nem szóban halljátok... sajnos hajlamos vagyok a szóf..ásra..." Bárcsak hallanánk végre "egész egyszerűen "eltűntek" az illetők" : Nekem elég sok ismeretségem ért így véget "Én utálom a kiközösítést, csak mert valaki más, mindegy, hogy ez mit is takar, miben különbözik" Emlékszel vagy sem, így kezdtem a bemutatkozásom spoiler
![]() Vagy arra emlékszel -e hogy azt mondtad árad belőlem a sötétség? "a lényeg, hogy a dekoltázsnál kicsit se legyen kivágott)" Tényleg el akarod riasztani a pasikat. Selmo írta:
Teljesen egyet értek, annyit azért hozzátennék, nyilván vannak olyan helyek és alkalmak ahova illik kiöltözni.Clemenza írta:
Valószínűleg mi jól megértenénk egymást. Baromira nincsenek nőies elvárásaim, sőt. Nem szeretem a sminket, a kiöltözést, a magassarkút, a parfümöt, a túl sok ékszert. Sosem kezdenék olyan nővel, akinek reggel fél óra kell, hogy bevakolja magát és nem lehet hozzáérni a hajához, mert most lőtte be. Nem mondom, hogy egy igénytelen nőre vágyom, de nekem bőven elég, ha lazán elvan pólóban/topban és farmerban/szoknyában. Sokkal inkáb értékelem, ha reggeli arcmosás után 10 perccel már elindulhatunk, mintha fél óra alatt varázsolna magából valami kirakati babát, akit lehet bámulni.Haha, ez a része félelmetesen ismerős, világéletemben lövésem se volt, hogyan kell nagybetűs Nőnek lenni. mushroomhead írta: Ismerős érzés, főleg, hogy itt írják a lányok hogy pasik így-úgy és ne akarjon tőle senki semmit.Lányokkal én se szeretek ilyenről beszélni , de nem azért mert prűd vagyok egyszerűen annyira beleélem magamat a téma , hogy a végén mindig ferdeszemmel néznek hogy ez tuti akar valamit, célozgat desirous írta:
Azthittem csak simán megakartad mondani, hogy nem mondjon olyan amihez nem ért. (Én sose tanultan angolt)haganedonciii írta:
Min? na most csöppet megijedtem. Egyébként fél órája kész lennék az irományommal, ha közben nem jönnének újabb kommentek Ui: Szerintem aki túlságosan tetteti, mennyire vidám az valójában nagyon magányos. Van egy olyan mondás, próbálom jól idézni : Aki egyedül szeretne maradni az nem magányra vágyik, hanem a megfelelő ember közelségére. [ Módosítva: 2015.04.06 21:15 ] |
Clemenza | 2015-04-06 21:12 |
Akkor most behozom a lemaradásom. Selmo: Igazság szerint ennek az anti-nőiességnek a viselkedésemben és a gondolkodásmódomban van több szerepe (legalábbis mások szerint), mintsem a megjelenésemben. Amúgy az ideskiccelt nőideálodtól sem térek el sokban, csak annyiban, hogy egy ötperces, visszafogott sminket azért feldobok reggelente (a számra sosem kenek semmit, mert valami hihetetlen módon irritál), valamint szeretem a magassarkúkat, amíg nem nyomorítják véresre a lábam - amelyik igen, az kapásból kuka. Ha már Aucifer így belelendült, bátran hozzáfűzöm, hogy ruhák terén jómagam is a sötétet preferálom, egész pontosan a sötétkék, fekete, szürke, barna, bordó, lila színekkel tökéletesen le lehet fedni a szekrényem tartalmának a színvilágát, és ez nekem abszolúte megfelel, akármennyit is unszolnak, hogy viruljak már ki. Lazán összezabálok minden kívánatosat, ami a kezem ügyébe kerül, de azt hiszem, a testem nem nyújthat olyan retinaroncsoló látványt, ha az utóbbi időben különösen rám szálltak a szabadlábon flangáló kujonok az utcán. Fingásra/büfögésre meg többnyire egy "Egészségedre!" a reakcióm, aztán megyek tovább a dolgomra, de azért a közelben sopánkodó fiatalasszonyokra rászólok, hogy "menjem már tovább az élet", ha kezdem sajnálni az ilyen felesleges dolgokra elcs'szett időt. |
Selmo | 2015-04-06 21:12 |
Tiffus írta:
Én csethivatalosan is perverz vagyok. Kíváncsi lennék, zavarba tudok-e jönni egyáltalán ebben a témában. De igen, sok embernek csak a szája nagy, aztán amikor tenni is kéne, akkor csak néz.
Aucifer írta:
Tiffus most nagyon jókat röhögtem! XD XD A "Kivégzésen" főleg! XD XD Különben meg, sokszor valóban meg lepő, hogy a férfiak milyen prűdek tudnak lenni, annak ellenére, hogy máskor más témájuk sincs, de ha egy lány megy bele az ilyen beszélgetésekbe, vagy poénkodásba, rögtön zavarban lesznek. XD XD Ilyenkor gondolkozom el, hogy talán a nők még nagyobb perverzek tudnak lenni... Amúgy én megértem az ilyen pasikat, nekem is inkább csak a szám nagy. (és ezt most tényleg értse mindenki úgy, ahogy akarja. ![]() |
leves96 | 2015-04-06 21:14 |
Üdv újra Bobek2013, rég nem láttalak írni, vagy csak felülírta a memóriám a póker Neme, haganedoncii - sajnos van ilyen, de ha valamennyire fel akartok zárkózni, nektek is csak javasolni tudom Aucifer regényeit A. regényíró Te is inkább szolidabban szeretsz öltözködni mondjuk azt én se értem, mikor porcelánbabává festik magukat a nők és annyi ékszert vesznek fel, hogy világítanak mint a diszkógömb... A nőies oldalat is meg kell néha mutatni, de annak is legyen meg a mértéke. Tiffus Hát amit itt előadtál, kész komédia , nagyon jó eszed lehet, kreativitással sincsen gond. A fiúkról meg annyit, hogy azok kispályások, valószínű olyan igazi sráccal még nem találkoztál nekem van egy tirpák osztálytársam, nagyon jóba vagyok vele - és hát, madarat tolláról... velem annyi lehet még, hogy azokkal, akikkel jobb viszonyba vagyok, úgy viselkedek mintha egy kancsó lennék. Eleinte "nehezen" fogadták, furcsa volt nekik, de most már igazi keményfiúk lettek Szívesen megismernék egy olyan humanoidot, mint te vagy, heccből azt is megpróbálnám, hogy állsz rajtam bosszút A tanár mit gondolhatott, jesszus |
Bobek2013 | 2015-04-06 21:18 |
Üdv neked is leves96 eltaláltad. mushroomhead:Szia igen írtam.Van pár kedvenc horror filmem de pl:Átok 1,2,3.Viasztestek.Carrie,Rémálom az elm utcában,Tűske de lehetne sorolni még. [ Módosítva: 2015.04.06 21:23 ] |
haganedonciii | 2015-04-06 21:23 |
leves96 írta:
szerintem ezek a legjobb ismeretségek, sose érik őket meglepetések, hogy milyen is vagy alapjáraton én is szeretek bunkózni (persze csak módjával), és így mintha "minőségileg" is jobb emberek gyűlnének körém velem annyi lehet még, hogy azokkal, akikkel jobb viszonyba vagyok, úgy viselkedek mintha egy kancsó lennék. Eleinte "nehezen" fogadták, furcsa volt nekik, de most már igazi keményfiúk lettek igyekszem felzárkózni, de sajnos nem tudok mindent elolvasni, közben meg ezerrel fordítgatok ^^ észre se vettem és már véget is ért a szünet. meg szerintem még sikeresen be is lázasodtam, de hiányzik most pedig Aucifer kisregényeit nagyon szívesen olvasnám, mert olyan szórakoztatóak (ez alatt nem feltétlenül azt értem, hogy nagyon viccesek, hanem tényleg, mint egy jó könyv :3) [ Módosítva: 2015.04.06 21:25 ] |
Magoorium | 2015-04-06 21:30 |
Bobek2013 írta:
Úgy néz ki az egész fórumon én vagyok az egyetlen, aki rendesen ki húsvétolta magát. XD és mindenki milyen sokat írt, öröm volt olvasni. Kivel miújság van? Aucife, amit te írtál azzal teljesen egyet értek, nem attól lesz egy nő nőies, hogy egy kiló vakolat van rajta(egy bizonyos mennyiség után pedig egyenesen undi) . Ja, meg innen a másik nem szemszögéből elég érthetetlen ez a műköröm mizéria. Ismer bárki itt akárkit vagy látott már valakit aki ismer olyan embert aki valaha is kimondta a következőket: "Olyan szépek a nagy színes körmeid és annyira teszik a kézfejed." Egyébként tágra nyílt szemekkel látom, hogy a grammarnazik itt is feltűntek. lo, mire leírtam lett egy új oldal XD [ Módosítva: 2015.04.06 21:34 ] |
Selmo | 2015-04-06 21:31 |
Clemenza írta:
A nőideálom egy pasi női testben. De a viccet félretéve, tényleg jobban szeretem a kissé férfiasabb beállítottságúakat, akik megmondják mi van, nem hímeznek-hámoznak, ötölnek-hatolnak, elvonulnak duzzogva a sarokba "semmi bajom" felkiáltással. A klasszikus nemi szerepektől is hülyét tudok kapni, mindenki csinálja azt, amihez jobban ért, amihez meg mindketten hülyék vagyunk, ahhoz hívunk szakembert. De ne legyen az, hogy ez férfidolog, az meg nőidolog, csak mert dédapáink idejében így volt. Meg amúgy is, két felnőtt ember tudja már megbeszélni az elvárásait és ne elvárjon, mindenféle szokások alapján, kimondatlanul. A halálom, mikor egy ember nem képes elmondani mit akar. Pl.: nem várom el egy nőtől, hogy rámvesse magát, ha szexre vágyik, de ne is pillázzon, meg vonuljon el félig felöltözve a tv előtt, háromszor.Akkor most behozom a lemaradásom. Selmo: Igazság szerint ennek az anti-nőiességnek a viselkedésemben és a gondolkodásmódomban van több szerepe (legalábbis mások szerint), mintsem a megjelenésemben. Amúgy az ideskiccelt nőideálodtól sem térek el sokban, csak annyiban, hogy egy ötperces, visszafogott sminket azért feldobok reggelente (a számra sosem kenek semmit, mert valami hihetetlen módon irritál), valamint szeretem a magassarkúkat, amíg nem nyomorítják véresre a lábam - amelyik igen, az kapásból kuka. Ha már Aucifer így belelendült, bátran hozzáfűzöm, hogy ruhák terén jómagam is a sötétet preferálom, egész pontosan a sötétkék, fekete, szürke, barna, bordó, lila színekkel tökéletesen le lehet fedni a szekrényem tartalmának a színvilágát, és ez nekem abszolúte megfelel, akármennyit is unszolnak, hogy viruljak már ki. Lazán összezabálok minden kívánatosat, ami a kezem ügyébe kerül, de azt hiszem, a testem nem nyújthat olyan retinaroncsoló látványt, ha az utóbbi időben különösen rám szálltak a szabadlábon flangáló kujonok az utcán. Fingásra/büfögésre meg többnyire egy "Egészségedre!" a reakcióm, aztán megyek tovább a dolgomra, de azért a közelben sopánkodó fiatalasszonyokra rászólok, hogy "menjem már tovább az élet", ha kezdem sajnálni az ilyen felesleges dolgokra elcs'szett időt. A divat terén nincsenek elvárásaim. Ne álljon úgy, mint tehénen a gatya, de innentől nem érdekel, hogy pettyes, csíkos, optikailag mit csinál vagy hogy előnyös. Érezze jól magát benne a gazdája. |
Aucifer | 2015-04-06 21:36 |
desirous Az angolhoz nem tudok sokat hozzáfűzni, azonban a drága jó anyanyelvünkkel kapcsolatban sokszor a falat tudom kaparni, annyira nem tudnak sokan írni, a helyesírás már kihalt... Ilyenkor nehezen szoktam megállni, hogy ne írjak be valami "okosságot". Turist Nem szeretem magam mutogatni, nyáron is jobban szeretem, ha inkább minél többet takar rajtam a ruha. Akármilyen meleg is van... ja, azt elfelejtettem mondani, hogy a rövidnadrágot sem kedvelem... kényelmetlenül érzem magam, ha bármiből is több lóg ki, mint kéne. ![]() Emlékszem a bemutatkozásodra, de ne aggódj, én imádom a sötétséget. Az éjszakát is jobban szeretem, mint a nappalt. Valójában én egy vámpírvérfarkas hibrid vagyok, muhahaha! Áá, élőben nem vagyok ám olyan érdekes, és szerintem jobban lefárasztana a sok locsogásom. XD leves96 A. regényíró Ez jó! ![]() Nos, igen, szolidabban öltözöm. Egyszer az exem szülinapja alkalmából vettem fel egy nőiesebb ruhát, úgy mentünk el egy étterembe (fekete ruha volt, pánt nélküli, szoknyás, térdig érő), de végig feszengtem benne, annyira kellemetlenül éreztem magam, ráadásul még pucérnak is éreztem magam végig. Kétlem, hogy újra felvenném. Sőt, keresztmamámék esküvőjén is "csinosan" néztem ki, de alig vártam, hogy átöltözzem, nézzétek meg a képet, és az arcomról leolvasható, mennyire nem éreztem jól magam: spoiler
Hozzáteszem, ez a kép már 6 éves... a frizurám jelenleg nem ilyen. XD![]() ![]() Jajj, a "regényeimet" illetően, annyit dicséritek, zavarba jövök! ![]() ![]() magoorium Én azt se értem, egyáltalán mit lehet csinálni azokkal a ronda nagy kaparókkal... főleg, mikor valakinek már extrém hosszú... bár az ilyenekből amúgy se nézném ki, hogy háziasszony alkat lenne, aki otthon sürög-forog, takarít, főz, mosogat, stb. Csak cicomamaca, aki max az esti vacsinak (ágyba valót) )"vadássza" egész nap... De tényleg vicces lenne egy ilyen jelenet, hogy valaki a másik kézfejét és körmeit dicsérné, ódákat zengve hozzá. "Jajj, de szép a kacsója, úgy csonkolnám a kezeit, húsos kis ujjait elszopogatnám, mint a cupákot!" ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 21:44 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 21:49 |
Bobek2013: Nekem is hasonlók, csak nekem a zombis filmek a kedvenceim.Horror játékokkal hogy állsz? outlast,amnesia? A sminkelős cucchoz annyit: Én se szeretem ha valaki nagyon kikeni magát , a túl sok alapozó,szemfesték,rúzs taszít , de a másik végletet se szeretem, szóval ha soha semmi smink! Szerintem egy lánynak legalább egy kicsit mindig kell magára adni , még ha tényleg csak egy kicsit is. A ruhával is ugyan ez van, nem kell mindig magassarkú meg minden, de ezért ne legyen állandóan olyan mintha csak a boltba ugrana le éppen kényelmesnek kényelmes , de na.... Szerintem aki túlságosan tetteti, mennyire vidám az valójában nagyon magányos.
Na valami ilyesmi lennék én is .Milyen sokan lettünk |
Tiffus | 2015-04-06 21:51 |
desirous írta:
"Azok az emberek, akik mindig egyformán okos mondatokban beszélnek olyanok, mint a kövezők az országúton: porral és kődarabokkal szórnak tele minket." Még szerencse, hogy a nyelvtan egzakt tudomány, így nincs benne olyan, hogy szerintem; véleménynek helye nincs, csak megállapítás van. /Oscar Wilde/ Csigavér, nyugodtan beszélj kollokviálisan. Selmo írta:
Én csethivatalosan is perverz vagyok.Vigyorog Kíváncsi lennék, zavarba tudok-e jönni egyáltalán ebben a témában. De igen, sok embernek csak a szája nagy, aztán amikor tenni is kéne, akkor csak néz. Nekem ebből a szempontból elég kettős személyiségem van. Van, mikor nagyon könnyen zavarba jövök a témától, és tsundere mode: ON, de van, mikor még tettlegesen is lehetetlen zavarba hozni. Valaki jól csinálja, valaki nem. Na de legtöbbször azért tényleg csak jár a szám, ezt tegyük hozzá. leves96 írta:
Tiffus Hát amit itt előadtál, kész komédiaVigyorog, nagyon jó eszed lehet, kreativitással sincsen gond. A fiúkról meg annyit, hogy azok kispályások, valószínű olyan igazi sráccal még nem találkoztálVigyorog nekem van egy tirpák osztálytársam, nagyon jóba vagyok vele - és hát, madarat tolláról... velem annyi lehet még, hogy azokkal, akikkel jobb viszonyba vagyok, úgy viselkedek mintha egy kancsó lennék. Eleinte "nehezen" fogadták, furcsa volt nekik, de most már igazi keményfiúk lettekVigyorog Szívesen megismernék egy olyan humanoidot, mint te vagy, heccből azt is megpróbálnám, hogy állsz rajtam bosszútVigyorog A tanár mit gondolhatott, jesszusVigyorog Az "igazi" srácokat(hm.. inkább férfiakat) kerülöm, mert velük szemben mindig alul maradok (mindenféle szempontból ![]() ![]() A bosszúmat meg ne próbáld meg kivívni, mert még a végén beléd szeretek. |
Bobek2013 | 2015-04-06 21:53 |
mushroomhead:Azokat meg hagyom a fiú testvéreimnek.Nagyon nem játszok horror játékot.Te? |
Aucifer | 2015-04-06 22:00 |
Tiffus, megértelek, sokszor nekem is csak a szám jár amúgy. XD Viszont általában én hamarabb zavarba jövök... Még ha eredetileg mondjuk én kezdtem az egész hülyülést a témával. XD Bobek2013, mushroomhead Nekem bejönnek a horror játékok is, igaz, hogy eddig még csak a Silent Hill 2, ami folyamatban van, meg videók és bátyám játéka láttán a The Evil Within, ami nagyon lázba hozott. A játék már megvan, már csak egy új gépre várok, hogy végre én is játszhassak vele. ![]() |
Selmo | 2015-04-06 22:00 |
Tiffus írta:
Nem is tudtam, hogy ennek vannak fajtái.alpári perverzkedés ![]() A horror játékokat nem szeretem, én Aliens vs. Predatoron nőttem fel, ha valami előugrana a sötétből, akkor rexlefből megpróbálnám pofánlőni. [ Módosítva: 2015.04.06 22:06 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 22:07 |
Bobek2013: Eddig azt akkartam írni hogy félek tőlük és hogy nem játszok ilyet , de láttam hogy Aucifer( de utálom a nick nevükön szólítani az embereket ha tudom az igazit) írta hogy ő igen szóval csak nem félhetek ,igaz ? Egyébként szoktam , de félek tőlük nagyon Aucifer: Kezdek tőled félni már mióta nincs kisregény ? Selmo írta: : Nem is tudtam, hogy ennek vannak fajtái Valaki ebből csinált karriert [ Módosítva: 2015.04.06 22:08 ] |
Aucifer | 2015-04-06 22:08 |
Selmo Aliens vs Predator! Kedvenc filmem. ^^ De a játékkal is játszottam kicsit, de leginkább úgy, hogy tesómékkal közösen. XD A horror játékokban is kell lőni, sőt, erősen ajánlott, hogy lődd pofán, vagy fuss, ha előugrik valami. XD mushroomhead Ne félj, nem harapok... nagyot. Mindig nem írhatok regényt. XD Selmo írta:
Nem is tudtam, hogy ennek vannak fajtái : Valaki ebből csinált karriert A Szürke 50 árnyalatára gondolsz? Hogy az engem mennyire nem tud érdekelni, pedig már annyian mondták, hogy olvassam el, nézzem meg... Nyugdíjas pornó az, nem? [ Módosítva: 2015.04.06 22:11 ] |
Tiffus | 2015-04-06 22:17 |
Aucifer írta:
Két napja azzal szenvedek, hogy felmenjen a gépre DLC-vel és magyarítással együtt, de még mindig hibát ír ki és leáll. Azt hiszem, ráférne egy kis hackelés, mint a FarCry4-nél. Csak dühítsen fel jobban... és bátyám játéka láttán a The Evil Within, ami nagyon lázba hozott. Selmo írta:
Nem is tudtam, hogy ennek vannak fajtái. Inkább fokozatai vannak. Van az a vicc, hogy "Mi a különbség a perverzió és az élvezet között? Élvezet, ha egy tollpihével csinálod. Perverzió, ha egy tyúkkal." ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 22:18 ] |
mushroomhead | 2015-04-06 22:22 |
Aucifer: Én se olvastam a könyvet, filmet se néztem , nem is akarom. Asszem szado-mazo szex van benne, tudod csak ilyen romantikus dolgok . Ja a sok celebre gondoltam ,aki ebből csinál karriert Tiffus: Mit ír ki pontosan? Nálam felment rendesen , csak akadozik szegényke. Kell egy új gép! |
Tiffus | 2015-04-06 22:30 |
mushroomhead írta:
Tiffus: Mit ír ki pontosan? Nálam felment rendesen , csak akadozik szegényke. Kell egy új gép! "Az alkalmazás hibát észlelt, ezért leáll", csak a szokásos. De csak azután írja ki, miután ráteszem a magyarítást, előtte simán működik angolul. Mondom okkké, akkor leszedem a DLC-t, hátha azért ír hibát, mert a magyarítás DLC-s verzióhoz van. Leszedtem, felraktam, hoztam rá megint a magyarítást, erre bead nekem egy kék ablakot "no support" felirattal. Mivan? Hát köszi. Törlés. Most megint épp egy új verziót töltök, hátha. [ Módosítva: 2015.04.06 22:30 ] |
Aucifer | 2015-04-06 22:33 |
Tiffus, ha sikerrel jársz mégis, és elindul, úúúúúgy foglak irigyelni érte! (És csináltak hozzá magyarítást is? Szuper, akkor mire játszhatok vele, meg is érthetem. XD) A viccen meg jót nevettem. Nekem erről egy másik vicc jutott eszembe: Mi a különbség az élvezet és a döbbenet között?..... 9 hónap. mushroomhead Jah, mesélték, mik vannak benne. Animében és mangában jobban csípem a szado-mazot. Viszont én ki nem próbálnám, bár... a bilincs mindig megbolygatta a fantáziám. XD Meg a szembekötősdi. XD Mindig is akartam venni egy bilincset. ![]() [ Módosítva: 2015.04.06 22:34 ] |
Clemenza | 2015-04-06 22:40 |
Selmo: Amilyen forrófejű, "ami a szívén, az a száján" típus vagyok, ki van zárva, hogy a szókimondás hiánya fennálljon nálam, mint probléma. Félreértés ne essék, igyekszem olyan higgadtan előadni magam, amennyire csak lehetséges, és amennyiben figyelemmel végighallgatnak, tartom is ezt az állapotot. Idegbeteg üzemmódba jellemzően akkor kapcsolok át, ha úgy ítélem meg, hogy a másik valami bődületes agyamentséget tálal nekem úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A véleményemet is hiába próbálnám véka alá rejteni, nem menne (kölyökként olyan szinten hiányzott belőlem az önkontroll, hogy minden osztályomban én voltam az egyetlen csaj, aki eljutott a rovóig). Amúgy bármibe lefogadom, hogy a kellemes kis imidzsem kialakulásában közrejátszott az is, hogy a testiségről simán beszélek kendőzetlenül, ha úgy van. Nemrég egyik ismerősöm(nő) ecsetelgette nekem, hogy ez a téma neki mennyire kínos, magától sosem hozná fel, zavarba jön, ha "ARRÓL" hall, felfogni sem tudja, hogyan tudnak mások nyíltan cseverészni "ARRÓL"... úgy a 10. perc környékén (addig egy szót se szóltam) förmedtem rá, hogy "Istenem, nyögd már ki azt a szót, hogy SZEX!"... azóta nemigen társalogtunk. Selmo írta:
Ebben maximálisan egyezünk, csak ha az én számat(billentyűzetemet) hagyná el ez a kijelentés, a végén még rám sütné valamelyik, hogy tüsi hajú, hangosan fingó, Kőbányait vedelő, szőrös hónaljú, karrierista emancipunci vagyok, aki legszívesebben kiheréltetné a világ összes férfiemberét. (Bocs, ha túl képszerű voltam.)
A klasszikus nemi szerepektől is hülyét tudok kapni, mindenki csinálja azt, amihez jobban ért, amihez meg mindketten hülyék vagyunk, ahhoz hívunk szakembert. De ne legyen az, hogy ez férfidolog, az meg nőidolog, csak mert dédapáink idejében így volt. |
mushroomhead | 2015-04-06 22:42 |
Tiffus: Fuuu igen így nehéz, itt az írja hogy ha dlc-vel telepíted akkor már az 1.3-as patch kell, nem elég a sima 1.0 verzió, bár nem tudom mennyire értesz hozzá. http://kingmakersteam.com/TheEvilWithin_pc.php Aucifer: Ilyeneket írsz és nem kell senki? Szexhiány lesz itt , nem is kicsi |
Aucifer | 2015-04-06 22:59 |
mushroomhead írta:
Aucifer: Ilyeneket írsz és nem kell senki? Szexhiány lesz itt , nem is kicsi Túlélem. |
Tiffus | 2015-04-06 23:07 |
mushroomhead írta:
Hja, akkor lehet, hogy megvan a probléma, én ugyanis a steam-et kihagyom a dologból. Csak steam-es verzióhoz jó a magyarítás, mi...? Mindegy, az egyik komment jó ötletet adott, azt még megpróbálom, aztán ha úgy sem megy, akkor steam.
Tiffus: Fuuu igen így nehéz, itt az írja hogy ha dlc-vel telepíted akkor már az 1.3-as patch kell, nem elég a sima 1.0 verzió, bár nem tudom mennyire értesz hozzá. http://kingmakersteam.com/TheEvilWithin_pc.php |
mushroomhead | 2015-04-06 23:15 |
Aucifer: ja ilyenkor az ember kezeskedik magáért Szemét vagyok Tiffus: Nem tudom melyik verzió van neked, de ha steam-es is akkor se kell steam(azért van a crack hogy ne kérje) szóval az nem lehet a baj,szerintem a patch lesz az. |
Tiffus | 2015-04-06 23:24 |
mushroomhead írta:
Nem tudom melyik verzió van neked, de ha steam-es is akkor se kell steam(azért van a crack hogy ne kérje) szóval az nem lehet a baj,szerintem a patch lesz az. Steam-en kell beállítani előzetesen az orosz nyelvet, nem? Mondjuk most hogy mondod, egy patch dolog szimpatikusabb hibának tűnik, mint az, hogy azért álljon le, mert nem állítottam be neki oroszt. xD Amúgy reloaded-et szedtem. Most meg jön a patch codex-től. Tőlük szedtem a DLC-t is, aztán bekakilt még a magyarítás telepítése előtt. Kíváncsian várom, mi lesz. |
leves96 | 2015-04-06 23:30 |
haganedoncii Félre ne értsd, a bunkóságot nem szeretem, amit én csinálok az a tirpákság. A kancsó alatt meg a homokost tessék érteni ezt se tessék félreérteni, szeretem sokkolni a népet, a társadalmi normákat kicsit riogatni - innen jött ez a melegeskedés. Szuper hangulatot tud teremteni, bár tuti bepánikolnék, ha egy igazi homoszexuálishoz lenne balszerencsém Tiffus Jó hogy érettségi előtt azzal sínylődsz, hogy pc -re szenvedd a játékod... Nem mintha én nem akarnék ilyennel próbálkozni, de hát az a fránya biosz-kémia emelt... Azon gondolkodtam felkínáljak-e egy meghívót a híres torrent oldalra, ahonnan tuti találsz működő verziót telepítési útmutatóval.. vagy más módon is megsegíthetnélek,de nem... kell az a bosszú.. |
Aucifer | 2015-04-06 23:31 |
mushroomhead írta:
Aucifer: ja ilyenkor az ember kezeskedik magáért Szemét vagyok Ugyan, csak egy kicsit... ![]() ![]() |
djk | 2015-04-06 23:47 |
Tiffus (erről nekem más jut eszembe mint egy név, na mind1.) Magyarosítással kapcsolatban. Nem fog működni sosem senkinek a tőrt verziókon. Jobban jársz, ha nézel akciókat. Én is 1000FT-ért szereztem meg az eredeti kulcsot egy leárazásban. Ahhoz tökéletesen megy a magyarosítás. |
mushroomhead | 2015-04-06 23:54 |
Aucifer: jaj a kedves család , tudom persze nem pont ilyeneket, de hasonlókat én is kapok Te is ilyen éjjeli bagoly vagy , vagy csak most mert nincs meló ? én ált 20-7 vagyok aktív! djk írta:
Magyarosítással kapcsolatban. Nem fog működni sosem senkinek a tőrt verziókon. Jobban jársz, ha nézel akciókat. Én is 1000FT-ért szereztem meg az eredeti kulcsot egy leárazásban. Ahhoz tökéletesen megy a magyarosítás. Lehet van valami ebbe, mert ahogy olvasgatom sokaknak baj van vele, de szerintem meglehet csinálni , mivel valaki írta hogy neki jó , de szólj hogy mivan vele Tiffus , mert ha kell szívesen segítek. |
Aucifer | 2015-04-07 00:02 |
mushroomhead írta:
Aucifer: jaj a kedves család , tudom persze nem pont ilyeneket, de hasonlókat én is kapok Te is ilyen éjjeli bagoly vagy , vagy csak most mert nincs meló ? én ált 20-7 vagyok aktív! Bizony, éjjeli bagoly vagyok, azt hiszem, még írtam is korábban (bár már magam se tudom), hogy nem igazán jellemző rám a korai fekvés, de ha egyszer leteszem a fejem, akkor meg átalszom a napot. XD Éjfél, 1 óra előtt ritka, ha lefekszem aludni, inkább jóval később, viszont a korán kelést is utálom. De holnap (hajjaj, az már ma van XD) meló lesz, és most pont a délelőttös hetem jön, úgyhogy most már készülök feküdni, mert 5-kor csörög a telóm. X'D Legközelebb majd hétvégén, meg jövő héten leszek fent megint hajnalokig. Úgyhogy mára azt hiszem, el is búcsúzom. De rohadt hamar eltelt ez a "hosszú" hétvége... *sóhaj* Jó éjt! |
Turist | 2015-04-07 00:08 |
Tiffus: Pedig azok ismert nevek a "szakmában" úgy 95% ban jó szokott lenni..tuti a magyarítás kompatibilitása a probléma. Amúgy nem tudom mennyire nézik a moderátorok jó szemel hogy ez is téma. Aucifer Furcsállom, azt hittem mindenkitől azt kérdezik mikor lesz már gyerek. Szüleim is néha nyaggatnak mi van már, mert ők szeretnének unokázni. Nekem ma azt mondta az egyik rokonom, ha legközelebb jön reméli már esküvőre. mushroomhead Jól haladsz a színekkel, remélem lesz vörös, meg bordó, azokat szeretem Megakartam már kérdezni, csak folyton el lett felejtve. A neved és a Beattles összefügg? [ Módosítva: 2015.04.07 0:09 ] |
djk | 2015-04-07 00:12 |
Turist írta:
Szüleim is néha nyaggatnak mi van már, mert ők szeretnének unokázni. Erre mondta a munkatársam, akinek 3 gyereke van: "Minek gyerek? Míg nincs sírnak a szülők. Ha már van akkor meg le sem szarják." |
Turist | 2015-04-07 00:15 |
djk írta:
Turist írta:
Szüleim is néha nyaggatnak mi van már, mert ők szeretnének unokázni. Erre mondta a munkatársam, akinek 3 gyereke van: "Minek gyerek? Míg nincs sírnak a szülők. Ha már van akkor meg le sem szarják." Remélem nem így lesz Amúgy sincs tervben..egyenlőre. [ Módosítva: 2015.04.07 0:15 ] |
mushroomhead | 2015-04-07 00:17 |
Turist: Köszönöm meglesz ! Szeretem a Beatles-t és sejtettem hogy valaki majd ezt feltételezi(gombafej), de nem amiatt ez a nevem. A Mushroomhead nevű amerikai metál banda után. Aucifer: Ahogy én is Jóéjt! |
Tiffus | 2015-04-07 00:20 |
leves96 írta:
Tiffus Jó hogy érettségi előtt azzal sínylődsz, hogy pc -re szenvedd a játékod... Nem mintha én nem akarnék ilyennel próbálkozni, de hát az a fránya biosz-kémia emelt... Azon gondolkodtam felkínáljak-e egy meghívót a híres torrent oldalra, ahonnan tuti találsz működő verziót telepítési útmutatóval.. vagy más módon is megsegíthetnélek,de nem... kell az a bosszú.. Én meg azon gondolkodtam, hogy hogy is feltételezheted, hogy egy akkora gamer-csajnak mint én, nincsen felhasználója nCore-ra. ![]() djk írta:
Tiffus (erről nekem más jut eszembe mint egy név, na mind1.) Magyarosítással kapcsolatban. Nem fog működni sosem senkinek a tőrt verziókon. Jobban jársz, ha nézel akciókat. Én is 1000FT-ért szereztem meg az eredeti kulcsot egy leárazásban. Ahhoz tökéletesen megy a magyarosítás. Először is: IMÁDOM A PSYCHO-T! Másodszor, gondolom a tífusz jutott eszedbe. A nevem a Tiffany-ból jött, a Tiffany pedig az Amnézia c. egyik legkedvesebb oldschool RPG-mből. Régebben sokat MMO-ztam, és ott is mindig Tiffany volt a nevem, csak itt már foglalt volt, mikor regisztráltam. Az Evil Within-ről meg annyit, hogy egyelőre nem adom fel, de ha minden kötél szakad, akkor sem adok ki érte pénzt, tudok én angolul, majd úgy játszok. mushroomhead írta: de szólj hogy mivan vele Tiffus , mert ha kell szívesen segítek. Köszönöm szépen! Viszont mára szüneteltetem a dolgot, mert még animézni is szeretnék alvás előtt. Most lejött a patch, szóval holnap nekiesek megint. Turist írta:
Hm... Mondjuk igen. Bár eddig nem szóltak rám. Vagy csak azt várják, hogy észrevegyem magamat? xD Lehet, hogy inkább csöndben csinálom, és csak akkor szólok, ha sikerült. Amúgy nem tudom mennyire nézik a moderátorok jó szemel hogy ez is téma. [ Módosítva: 2015.04.07 0:26 ] |
Turist | 2015-04-07 00:23 |
Jajj nem kellett volna rákeresnem, rémálmaim lesznek Marad Beattles, az egyik örök kedvencnek. |
Selmo | 2015-04-07 00:25 |
Aucifer írta:
A szembekötősdi izgalmas dolog. A bilincs is, bár az kicsit kényelmetlen tud lenni, főleg hosszabb távon.Viszont én ki nem próbálnám, bár... a bilincs mindig megbolygatta a fantáziám. XD Meg a szembekötősdi. XD Mindig is akartam venni egy bilincset. ![]() Clemenza írta:
A túlzott szabadszájúság sok problémát tud szülni, az emberek jó része nem viseli el a képébe nyomott tömör igazságot. A nők meg főleg szeretik finoman körbeírni a dolgokat. Lásd kakis pelus vs. szaros pelenka.Selmo: Amilyen forrófejű, "ami a szívén, az a száján" típus vagyok, ki van zárva, hogy a szókimondás hiánya fennálljon nálam, mint probléma. Félreértés ne essék, igyekszem olyan higgadtan előadni magam, amennyire csak lehetséges, és amennyiben figyelemmel végighallgatnak, tartom is ezt az állapotot. Idegbeteg üzemmódba jellemzően akkor kapcsolok át, ha úgy ítélem meg, hogy a másik valami bődületes agyamentséget tálal nekem úgy, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. A véleményemet is hiába próbálnám véka alá rejteni, nem menne (kölyökként olyan szinten hiányzott belőlem az önkontroll, hogy minden osztályomban én voltam az egyetlen csaj, aki eljutott a rovóig). Clemenza írta:
Egy ilyen nőtől én hülyét kapnék. A testiségről beszélés meg elég alap dolog kellene legyen mindenkinél, még ha csak ágyközeli keretek között is, de...Amúgy bármibe lefogadom, hogy a kellemes kis imidzsem kialakulásában közrejátszott az is, hogy a testiségről simán beszélek kendőzetlenül, ha úgy van. Nemrég egyik ismerősöm(nő) ecsetelgette nekem, hogy ez a téma neki mennyire kínos, magától sosem hozná fel, zavarba jön, ha "ARRÓL" hall, felfogni sem tudja, hogyan tudnak mások nyíltan cseverészni "ARRÓL"... úgy a 10. perc környékén (addig egy szót se szóltam) förmedtem rá, hogy "Istenem, nyögd már ki azt a szót, hogy SZEX!"... azóta nemigen társalogtunk. Clemenza írta:
Igen, sajnos még ma is elég nehezen lazul fel a régi beidegződés. Amiért egy férfit megdícsérnek, az egy nőnél szégyen. Az emberek hülyék, ez van. A tüsi hajtól a hideg is kivert, de a többit elviselném. Már persze, ha nincsenek kasztrálási hajlamok.
Selmo írta:
Ebben maximálisan egyezünk, csak ha az én számat(billentyűzetemet) hagyná el ez a kijelentés, a végén még rám sütné valamelyik, hogy tüsi hajú, hangosan fingó, Kőbányait vedelő, szőrös hónaljú, karrierista emancipunci vagyok, aki legszívesebben kiheréltetné a világ összes férfiemberét. (Bocs, ha túl képszerű voltam.)A klasszikus nemi szerepektől is hülyét tudok kapni, mindenki csinálja azt, amihez jobban ért, amihez meg mindketten hülyék vagyunk, ahhoz hívunk szakembert. De ne legyen az, hogy ez férfidolog, az meg nőidolog, csak mert dédapáink idejében így volt. |
djk | 2015-04-07 00:50 |
Tiffus írta:
Először is: IMÁDOM A PSYCHO-T! Másodszor, gondolom a tífusz jutott eszedbe. A nevem a Tiffany-ból jött, a Tiffany pedig az Amnézia c. egyik legkedvesebb oldschool RPG-mből. Régebben sokat MMO-ztam, és ott is mindig Tiffany volt a nevem, csak itt már foglalt volt, mikor regisztráltam. Az Evil Within-ről meg annyit, hogy egyelőre nem adom fel, de ha minden kötél szakad, akkor sem adok ki érte pénzt, tudok én angolul, majd úgy játszok. Akkor mit szenvedsz vele XD angolul amúgy is jobb, felirat nélkül. Am ha jó horrort akarsz, akkor RE1,2,3 (többit felejtsd el) valamint a SH szintén csak az első 3 rész.Meg még a régi AvP. Több igazi horror game nem nagyon van, ami pshychikailag is annak van nevezve. A JumpScear-es játékokat nem nevezném horrornak. Abból több van. |
Selmo | 2015-04-07 01:14 |
Aucifer írta:
Vegyük úgy, hogy ezt nem láttam.Selmo Aliens vs Predator! Kedvenc filmem. ^^ ![]() Tiffus írta:
Rádszóljak? Turist írta:
Hm... Mondjuk igen. Bár eddig nem szóltak rám. Vagy csak azt várják, hogy észrevegyem magamat? xD Lehet, hogy inkább csöndben csinálom, és csak akkor szólok, ha sikerült. Amúgy nem tudom mennyire nézik a moderátorok jó szemel hogy ez is téma. Most nézem, te fordítottat a Kurosawát. Az egyik legjobb manga idáig, amit olvastam. ^^ Apropó az Alan Wake talán ilyen horrorszerű, azzal játszottam utoljára ilyen témában. Ill. az Alien: Isolation az elég klasszikus horrorjáték, ez épp folyamatban van. |
Amagiri | 2015-04-07 02:45 |
Clemenza írta:
Már vártam ezt a beugatást, de komolyan. Ha - a te szavaiddal élve - "földöntúli jelenségnek" látnám a nevelést, ha soha fel sem merült volna bennem, hogy egyszer magam is űzni fogom, akkor nem reagáltam volna a gyerekvállalással kapcsolatos kérdéskörödre. Egyszerűen csak jelezni akartam, hogy a mai világban nem annyira magától értetődő, hogy mindenki életében eljön a családalapítás ideje, s nem azért, mert az emberek olyan marha szabadszelleműek és modernek, hanem sokkal inkább az Aucifer által is felsorolt okokból*. mit Már hirtelen megijedtem, hogy a gyerek ellenes nők táborát erősíted, de most már megnyugodtam, hogy nem ez áll a háttérben. Clemenza írta:
Szóval ha más, kapásból rosszabb is? Elég szembetűnő a keserű szájízed, amivel nyilatkozol a témában, nem bánnám ha megtudhatnám, miért ez az erős meggyőződés a hozzáállásom romlottságáról. Nem, ha valami más nem feltétlenül rosszabb. Nincs különösebb oka, csupán üti az értékrendemet. Egyszerűen nem tudok elképzelni így egy kapcsolatot. Clemenza írta:
A komoly kapcsolat a szememben attól komoly, hogy a benne élők sírig kitartani terveznek egymás mellett, és együttes erővel építik a közös jövőjüket. Nem látom be, mit ad hozzá mindehhez egy papír, főleg hogy a mai "nyitott" időkben bárki könnyedén beadhatja (és be is adja) a válópert. Így már azt sem mondhatjuk, hogy a gyűrű a biztos elköteleződés záloga. Így már értem. Kimondhatatlanul sokat ad hozzá egy papír, például ha a szülők nem tartanak egyházi házasságot, szegény gyermekük törvénytelennek lesz megbélyegezve az egyház szemében. Ja meg papír segítségével le is lehet nyúlni a másikat, ha véletlenül csak amolyan kis pénzszerzés volt a cél. Szóval ha nincs papírod elveszted a vallási felekezeted kegyét, és akár egy kisebb vagyontól is elbúcsúzhatsz, ha mégsem úgy alakultak a dolgok. Már pedig akkor hitetlen leszel, és kevésbé vagyonos, emiatt emberszámba se vesznek. Ja meg ott van a placebo hatás is, hogy most már minden rendben van, hiszen ha a papírom van róla a valóság már el se térhet tőle. Egyébként valójában tényleg nem ad hozzá semmit. |
Mizuame | 2015-04-07 04:28 |
...mennyi új csodás oldal. |
Tiffus | 2015-04-07 11:04 |
djk írta:
Akkor mit szenvedsz vele XD angolul amúgy is jobb, felirat nélkül. Am ha jó horrort akarsz, akkor RE1,2,3 (többit felejtsd el) valamint a SH szintén csak az első 3 rész.Meg még a régi AvP. Több igazi horror game nem nagyon van, ami pshychikailag is annak van nevezve. A JumpScear-es játékokat nem nevezném horrornak. Abból több van. A JumpScare nem épp a kedvencem, de előfordult már, hogy olyannal is játszottam. De nem tartott sokáig, Slender-t pl. a harmadik lap után kikapcsoltam a fenébe. Csak akkor érzem magam jól egy horrorjátékban, ha agyon tudom lőni azt, ami üldöz. Amúgy meg 45%-os lett a halláskészségem felsőfokún, szóval legalább egy angol feliratot be fogok neki állítani, az biztos. ![]() Selmo írta:
Rádszóljak?Vigyorog Most nézem, te fordítottat a Kurosawát. Az egyik legjobb manga idáig, amit olvastam. ^^ Á, köszi, már sikerült észrevennem magam, hála Turist-nak. xD A Kurosawa meg... Nem győzök bocsánatot kérni, borzasztóan fordítottam le. Életem első mangája volt, amit csináltam, és akárhányszor olvasom újra, mindig elkap a hányinger a fogalmazási tehetségemtől. Ráadásul a társamnak is ez volt az első tisztítása/szerkesztése, szóval az sem a legcsodálatosabb. De amúgy maga a manga tényleg kifogástalan alkotás, mi is nagyon szerettük. (ami meg a fordítást illeti, jelenleg már elfogadható szinten állok, csatlakoztam is egy fordítócsapathoz. Lehet, hogy egyszer ha lesz időm, feljavítom Kurosawát.) |
Turist | 2015-04-07 11:27 |
Igazán nincs mit, azért vagyunk hogy segítsünk, nem azért hogy eltapossuk egymást..legalábbis az én elmaradott világomban. Sosem játszottam túlélő horrorral, vajon mennyi szöveg lehet benne, hogy kell hozzá a magyarítás? Főleg olyannak aki ért angolul. Sosem tanultam angolul amit tudok az valahogy a netről rám ragadt, a legtöbb játéknál mégis elég az angol felirat, hogy nagyjából tudjam miről van szó. Egy komolyabb RPGnél azért el kellene sokszor egy fordítás, nem is a terjedelme inkább a fogalmazás miatt. Dying Light esetleg ami érdekelhet téged, hatalmas térképpel, zombikkal. Viszont nekem pár nap után egyhangúvá vált. |
Drili | 2015-04-07 11:43 |
Egyszer akarok koala természetemhez híven egy jót aludni, erre azalatt az idő alatt kereken 10 oldal kisregény gyűlik fel. Ráadásul szeretném mindenkiét végigolvasni, mert nekem mindenkit élvezet "hallgatni", nem csak Aucit. Na sikerült behozni: 1) Itt én vagyok az egyetlen, aki a sötét cuccok mellett előszeretettel jár világoskék, fehér, élénk(na de nem neon) zöld, sárga...stb. ruhákban? Mondjuk a szoknya+harisnya+magassarkút nem bírnám elviselni, de p**agatya párti vagyok. Osztálytársakkal ellentétben smink nuku, vagyok elég szép anélkül is. ![]() 2) Szexuális témákhoz szintén nem érzem a hozzászólási jogot, de az "arról" nőcin jót nevettem. ![]() 3) Nem vagyok nagy játékos. Osztálytársak telefonján már játszottam egy-két JumpSkar játékkal(Selenderman, Slendertubbies, Eyes), nekem tetszettek. 4) Auci saját életéről szóló kisregényei meg egy könyve összefoglalava, pillanatok alatt a bestseller listák élére kerülnének. [ Módosítva: 2015.04.07 12:06 ] |
Bobek2013 | 2015-04-07 12:50 |
Sziasztok. Drili:Nem csak te vagy az egyedüli én is szeretek világos színekben meg sötét színekben járni.A szoknya+harisnya+magassarkút rühelem.Nem szeretek sminkelni.Ékszerek közül max a egy gyűrűt hordok azt ennyi. |
Turist | 2015-04-07 12:50 |
Jó sokat aludtál , Most visszanéztem, tegnap óta tényleg lett 10 oldal Nekem nem sötét a ruhatáram, van benne kék zöld, fehér és szürke is. Nem követem a divatot és nem szoktam felvenni rózsaszín inget, piros nadrággal és zöld cipővel. Főleg nem azzal az indokkal, hogy van rajta valami márka jelzés. Szintén nincsen szoknyám, harisnyám és magassarkú cipőm Bár skót szoknyát egy megfelelő alkalomra lehet felvennék. Ékszereim sincsenek, magamra nem költök, mástól nem kapok. Drili írta:
Köszi nekem mindenkit élvezet "hallgatni" Drili írta:
Majd segítünk népszerűsíteni.Auci saját életéről szóló kisregényei meg egy könyvben összefoglalva, pillanatok alatt a bestseller listák élére kerülnének Ui: spoiler
[ Módosítva: 2015.04.07 12:57 ]
![]() bocs javítottam a helyesírási hibákat, ezzel segítvén drága "kistestvérem" |
Drili | 2015-04-07 12:57 |
Turist írta:
Nincs mit! Köszi Azt még elfelejtettem hozzátenni az előzőekhez, hogy szerintem a Mod-ok azért nem szólnak ránk, mert ők is megkedvelhették az itt összegyűlt társaságot, és nincs hozzá szívük. |
Jesse | 2015-04-07 13:06 |
Érdekes, hogy ennyien gondolják így, jómagam is úgy vélem, hogy nem sminkelem magam. |
Drili | 2015-04-07 13:08 |
Ugyan Vaas! Mindenki tudja, hogy te smink nélkül is csodás vagy.![]() |
Turist | 2015-04-07 15:21 |
Nem is tudom ki linkelte a fóbiákról szóló wiki oldalt tán Aucifer , ha mégsem akkor elnézést. Ezekből gyűjtögettem párat, van köztük ami kitalált. Peniculus situla fóbia - félelem a felmosó vödör általi haláltól Toonikfobia – A rajzfilmektől való félelem Venustrafóbia – gyönyörű nőktől való félelem Anatidaephobia – attól való félelem, hogy valahonnan és valahogyan egy kacsa megfigyelése alatt állsz. Araknofóbiafóbia – azokra való gyanakvás, akik félnek a pókoktól Irritofóbia – attól való félelem, hogy valamilyen közegben/társaságban zavarsz, vagy azt hiszed hogy idegesítő vagy. Tetrabisfóbia – félelem attól, hogy vak sötétben nem kapsz levegőt Peladofóbia – félelem a kopasz emberektől Ozmofóbia, Olfaktofóbia – szagoktól való rettegés Nomofóbia – félelem hordozható telefonnal való elérhetőség hiányától. Kuloulrofóbia – bohócoktól való Kozmikofóbia – a csillagos ég látványa miatt felmerülő gondolatoktól és érzésektől (magány, végtelenség, üresség) való rettegés Glosszofóbia – rettegés attól, ha nyilvánosan beszélni kell Fobofóbia – Attól való rettegés, hogy valami fóbiád van Erotofóbia – a szerelem fizikai részétől, vagy az arról való társalgástól való félelem. |
Aucifer | 2015-04-07 15:42 |
Turist Furcsállom, azt hittem mindenkitől azt kérdezik mikor lesz már gyerek. Szüleim is néha nyaggatnak mi van már, mert ők szeretnének unokázni.
Nekem ma azt mondta az egyik rokonom, ha legközelebb jön reméli már esküvőre. Hasonló beszólásokat kapunk mi hárman is tesóimmal. Jó, öcsém még annyira nem, elvégre ő még csak 20 éves lesz. Viszont bátyámat is nyaggatják, mikor mehetnek esküvőre, de kábé ugyanazt szokta felelni, mint én, hogy peersze, mi a francnak az... Anyuék meg már beletörődtek, hogy az egyetlen unokájuk valószínűleg egy szőrös kis négylábú marad, aki nyávog. ![]() Igen, én linkeltem a fóbiás oldalt, és még akadt is benne pár dolog, ami rám illene. A fogorvost például meg se említettem korábban, hogy ki nem állhatom. Utoljára még iskolafogászaton voltam, kötelezően az osztállyal, azóta be nem tettem a lábam fogorvoshoz. Oda csak úgy vagyok hajlandó menni, ha előtte valaki agyonüt, és nem vagyok magamnál, míg véget nem ér az egész. Ja, és lehet nevetni, de 18 évesen jöttem rá, hogy gyakorlatilag rühellem a bohócokat. Feláll tőlük a szőr a hátamon... Selmo A szembekötősdi izgalmas dolog. A bilincs is, bár az kicsit kényelmetlen tud lenni, főleg hosszabb távon.
Nem tudok hozzászólni, mivel nem volt még részem benne, meg igen nagy a valószínűsége, hogy nem is lesz... XD Aucifer írta:
Most miért? Ennyire kiverte a biztosítékot? Selmo Aliens vs Predator! Kawai Kedvenc filmem. ^^ Vegyük úgy, hogy ezt nem láttam.Nem néz oda djk Am ha jó horrort akarsz, akkor RE1,2,3 (többit felejtsd el) valamint a SH szintén csak az első 3 rész.Meg még a régi AvP.
Ezek engem is kíváncsivá tettek. SH-ből én épp a 2-vel játszom, de szemezem a 3-al is, akkor ezek szerint jól teszem. Bár elszórakozok vele, de mondjuk egyiket se találom "beszabehú" játéknak, pedig élvezném. XDDrili 4) Auci saját életéről szóló kisregényei meg egy könyve összefoglalava, pillanatok alatt a bestseller listák élére kerülnének.Kacsint
![]() |
Turist | 2015-04-07 15:50 |
Aucifer írta:
Egy jó ideig én is így voltam vele. Azután mondták, hogy jó doki van menjek bátran. Egyszer összeszedtem a bátorságom, elmentem és tényleg egy értelmes ember volt..mondjuk nem született magyar lehet azért A fogorvost például meg se említettem korábban, hogy ki nem állhatom. Egyszer voltam szájsebészeten, olyan doktornénik voltak, hogy nem akartam kijönni Aucifer írta:
Nem nevetek, nem is lepődök meg, azért linkeltem mert ismertem egy lányt aki szintén fél tőlük. Kíváncsi voltam itt van-e valaki.gyakorlatilag rühellem a bohócokat [ Módosítva: 2015.04.07 15:55 ] |
Selmo | 2015-04-07 16:04 |
Aucifer írta:
Rettentően gyenge, rossz és nevetséges film volt. A predator-alien pankráció megMost miért? Ennyire kiverte a biztosítékot? ![]() ![]() |
Aucifer | 2015-04-07 16:21 |
Turist Nekem édes mindegy, hogy a fogorvos jó-e, avagy rossz, akkor se teszem be a lábam hozzájuk. XD De lekopogom, eddig szerencsére nem is volt gond a fogaimmal, és nem is fájt még úgy soha, hogy valaha is azonnali és gyors tarkólövést kívántam volna. Az a sok dolog, amiktől félek, és undorodom, nem tudom, hogy mennyire minősül fóbiának, beszélhetünk-e már esetemben róla, vagy még messze nem az. Ehhez egy szakorvos véleménye kéne. XD A bohócokkal is úgy vagyok, hogy el nem futok azért, ha meglátok egyet, csak halkan megjegyzem, hogy "bohócok, de utálom őket... valamiért kiráz tőlük a hideg... brrr...", viszont ha ilyenekkel találkoznék, nem lenne kérdéses, mit tennék. Figyelem! A következő videó megtekintése egyes nézőink nyugalmát megzavarhatja! Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk! ![]() Selmo Hát tény, nem volt egy hű de izgalmas, de valamiért megtetszett nekem, na. XD A csajt mondjuk irigyeltem azért, hogy a végén tök jól "összehaverkodott" a predatorral. XD Ja, különben meg, a mostani amcsi szemétre vonatkozó megjegyzéssel egyetértek. A mai filmek nem is igazán érdekelnek, sőt, már nem is igazán tudom, mik a friss megjelenések, mik a "menő" filmek manapság... Jobban szeretem a régi filmeket, bármilyen gagyik is mai szemmel, mégis, milliomodszori megtekintésre is jobban lekötnek, a mostaniakat meg egyszer megnézem, ha nagyon rászánom magam, aztán többet eszembe se jut, annyira nem köt le. [ Módosítva: 2015.04.07 16:33 ] |
Tiffus | 2015-04-07 17:05 |
Aucifer írta:
viszont ha ilyenekkel találkoznék, nem lenne kérdéses, mit tennék. Én mondjuk a videó elején lévő mosolygós bohócoktól jobban meg tudnék ijedni, mint a többi vicsorgó változattól. Az mosoly félelmetesebb, mint az őrült vicsor. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.07 17:05 ]
![]() ![]() |
Drili | 2015-04-07 17:10 |
Aucifer írta:
Nini egy sorstárs! Elég, ha csak az jut eszembe, mikor a saját lábamba képes vagyok elesni (mai napig is), vagy mikor nyílegyenesen nekimentem egy oszlopnak. Suliból hazafelé, gyalog... pedig láttam, hogy ott van, de gondoltam, ha elég határozott vagyok, majd félreáll... Tavaly télen elcsúsztam a jeges utcán, egy látványos fél-hátraszaltóval, és a fejem még koppant is. Erre odajött egy nagyjából velem egy idős srác felsegíteni és megkérdezte jól vagyok-e. A válasz valahogy így hangzott: Ugyan! Naponta háromszor gurulok le a lépcsőn, ötször fejelek le valamit, tízszer rúgok bele a küszöbbe, tízszer a szék lábába, estem már 2-3 méter magasból tarkóra, és még elmondhatom hogy életben vagyok. Ezek után egy ilyen ütést már meg sem érzek.
Elég nagyot nézett erre, de röhögve ment el.![]() ![]() |
Turist | 2015-04-07 17:18 |
Drili írta:
Ugyan! Naponta háromszor gurulok le a lépcsőn, ötször fejelek le valamit, tízszer rúgok bele a küszöbbe, tízszer a szék lábába, estem már 2-3 méter magasból tarkóra, és még elmondhatom hogy életben vagyok. Ezek után egy ilyen ütést már meg sem érzek. Elég nagyot nézett erre, de röhögve ment el. Akkor ez nálunk ilyen családi vonás Tiffus írta:
Ettől a képtől meg engem ráz ki a hideg.mit A legjobb bohóc Heath Ledger volt a Dark Knightban. Aucifer írta:
Velem már volt , nem is aludtam semmit aznap nem is fájt még úgy soha, hogy valaha is azonnali és gyors tarkólövést kívántam volna [ Módosítva: 2015.04.07 17:20 ] |
Aucifer | 2015-04-07 17:23 |
Tiffus, akkor kötélből vannak az idegeid. XD De igaz, ami igaz, az "ártatlan" bohócok mosolyában is van valami... amitől libabőrös leszel... meg egész egyszerűen ocsmányak, ahogy kifestik magukat, semmi vicces nincs bennük. Inkább groteszk az egész. Drili bocsi, kishugocskám, de most felnevettem. XD ![]() Akkor, szintén még iskolás koromban, nagy hó volt télen (akkor még volt XD), a busz pont olyan helyen állt meg, ahol a járda szélén nagy halomba állt a hó, amit lapáttal oda toltak, és hát ahogy leakartam lépni a busz lépcsőjéről, pont beleléptem, és hát belesüllyedvén szépen seggre ültem. Osztálytársnőm is ott szállt le, az csak röhögött, nem hogy segített volna, egy öreg néni húzott fel. Viszont legjobb barátnőmről is vannak ilyen vicces storyjaim, ami nem meglepő, mert nagyon hasonlóak vagyunk bénaságban is, hülyeségben is... nem véletlenül hisznek sokan ikreknek, noha külsőleg semmi hasonlóság, max a stílusunk. |
djk | 2015-04-07 17:59 |
Kicsi oFF, ha már bohóc [ Módosítva: 2015.04.07 18:01 ] |
Aucifer | 2015-04-07 18:05 |
djk Ezt a filmet még nem néztem meg, viszont a könyvvel már szemezgettem. De inkább azokat vettem meg King bácsitól, amiket filmbe is láttam. XD |
mushroomhead | 2015-04-07 18:12 |
Hihetetlen emberek olvasgatom itt a komenteket és valaki vagy valamitől fél vagy az van hogy még egy fűszálban is elesik mi van itt ? djk írta: :Kicsi oFF, ha már bohóc Szerintem messze a legfélelmetesebb bohóc ,a Stephen King-féle. Aucifer: A film is jó( majd ha minden igaz remake is jön ) és könyv is jó csak nagyon hosszú. Am milyen volt visszamenni melózni? Túlélted? 5-6 kor kelni, jó hogy én még léhűtő vagyok! |
Aucifer | 2015-04-07 18:24 |
mushroomhead Ugye, micsoda színes egy társaság? Különben a King-féle bohócról annyit tudok, hogy spoiler
Régóta gondolkozom a filmen is, bár eddig a csúnya bohóc miatt nem vitt rá a lélek. XD Könyveknél meg sosem riasztott el a hossza. Pénteken is érkezett 3 könyvem, abból az egyik több mint 700 oldal. ![]() valójában valami idegen lény, aki több alakban is megjelenik, a bohóc csak az egyik, de volt már pók is meg sok más is. És zabálta a kölyköket. XD Hát reggel tudtam volna még aludni, de ez nálam olyan dolog, hogy aludhattam volna meló előtt 12 órát is, akkor is tudnék még aludni. XD De jelentem, nem fejeltem le a munkaasztalomat odabent, tátogni viszont sűrűn tátogtam, de azt sem a kialvatlanság miatt, szimplán csak az unalom miatt. XD Nem a "fogadott anyum" ült ma mellettem, ma jött vissza beteg szabiról, de kapásból másik gépre rakták át, holnap viszont remélem, vissza jöhet a helyére. Vele jobban szeretek beszélgetni. Azt el is felejtettem mesélni a bénaságaim közt, ami anyukáméknak máig a kedvence, ha eszükbe jut, márpedig sokszor mesélik másoknak, és mai napig röhögnek: kiskoromban is estem-keltem ugyebár (a saját lábaimba, mint említettem), és hát éppen hazafelé tartottunk nagyszüleimtől, gyalogosan, én meg hol a járdán lévő repedésekben, hol a lábaimban botlottam el egyfolytában. A végére már apukámnak elege lett a dologból, és az egyik esésem után kedvesen megszólalt: "Vivi, még egyszer elesel, p...án b...lak..." (Férfias, türelmét vesztett beszólás volt. XD) Be se fejezte a mondatot, abban a pillanatban -anyuék elmondása szerint-, mint a lassított felvétel, már dőltem előre, megint megbotlottam, de még a feltörő "Jaaaaaajjj!" kiáltás is bullet time-ban hangzott el a számból, anyuék meg úgy röhögtek, majd megszakadtak. XD ![]() |
mushroomhead | 2015-04-07 18:42 |
Aucifer: Mire én leírok egy mondatott szerintem te leírsz vagy hetet, élőben is ennyire megy (a) duma ? Ott nekem könnyebb megy, nem kell figyelni , csak arra hogy nemhogy hülyeséget beszéljek megint. Az lényeg hogy nem volt borzalmas nap , szerintem aranyos ha valaki kicsit ügyetlen/esetlen , ilyenkor elő jön az emberből a hős lovag, de van a másik véglet is amikor tényleg fél méterenként valaki pofára esik Az inkább vicces [ Módosítva: 2015.04.07 18:43 ] |
Drili | 2015-04-07 18:47 |
Aucifer: nem baj, én meg esek itt le a székről, a te sztoriaidon! Apukám nem él velünk, de anya épp elég "férfias beszólást" tanult nagypapámtól kiskorában. Általában egy egyszerű, alföldies "Topa Isten!" vagy ha rosszabb a hangulata egy rövid "Bamm'eg" a reakció az ügyetlenkedésemre, de múltkor eléggé kivertem nála a biztosítékot: Úgy esett, hogy inni mentem be az amerikai konyhastílusú szobába, ahol aludt. Az előszobában kétszer belerúgtam a küszöbbe, aztán a szobában két széket is feldöntöttem, mert sötét volt. Minden alkalommal megjegyeztem, hogy "Aucs". Visszafele a saját szobámba is eljátszottam ugyan ezt... Aztán eszembe jutott, hogy nálam maradt a pohár. Na tegyünk még egy kört! Megint megvolt a 2 rúgás+2 feldöntés+4 "aucs", de akkor már ült az ágyában: A k***a Isten b****n szájba! Ha még egyszer nekimész valaminek, kiváglak az ablakon! ![]() ![]() ![]() A bohócok bizony elég rondák, de a pantomimesek aranyosra vannak kifestve. |
Tiffus | 2015-04-07 19:04 |
Aucifer írta:
Azt el is felejtettem mesélni a bénaságaim közt, ami anyukáméknak máig a kedvence, ha eszükbe jut, márpedig sokszor mesélik másoknak, és mai napig röhögnek: kiskoromban is estem-keltem ugyebár (a saját lábaimba, mint említettem), és hát éppen hazafelé tartottunk nagyszüleimtől, gyalogosan, én meg hol a járdán lévő repedésekben, hol a lábaimban botlottam el egyfolytában. A végére már apukámnak elege lett a dologból, és az egyik esésem után kedvesen megszólalt: "Vivi, még egyszer elesel, p...án b...lak..." (Férfias, türelmét vesztett beszólás volt. XD) Be se fejezte a mondatot, abban a pillanatban -anyuék elmondása szerint-, mint a lassított felvétel, már dőltem előre, megint megbotlottam, de még a feltörő "Jaaaaaajjj!" kiáltás is bullet time-ban hangzott el a számból, anyuék meg úgy röhögtek, majd megszakadtak. XD Hahotázik Hát ezen most nagyon jót nevettem. ![]() |
Aucifer | 2015-04-07 19:19 |
mushroomhead Élőben is bele tudok lendülni, ha valaki nem csap le. XD XD Ráadásul barátnőm egyszer megjegyezte, hogy mikor nagyon magyarázok, és hozzá mutogatok, és így felvenné egy napomat, majd gyorsítva lejátszaná, olyan lennék, mint egy olasz. Szerintem én már erősen a vicces, mint az aranyos kategóriát ütöm meg. XD Drili, már megint megnevettettél. XD Ilyenkor jó, hogy élénk a fantáziám, mert ezeket a dolgokat annyira el tudom képzelni, szinte látom magam előtt. XD XD Bátyámmal szoktunk ilyet, mikor este lejöttünk valamiért, már aludt mindenki, próbáltunk minél csendesebbek maradni, de hát törvényszerű, hogy ilyenkor annál hangosabb az ember. XD Az előszobában épp ott állt egy nagy, üres doboz, mert akkor lett véve egy új tévé, bátyám épp hátrafordult, pisszegett, hogy maradjak csöndben, mert előtte épp valami viccesen röhögtünk, erre ahogy így jelezte, hogy "csendesen", abban a pillanatban belerúgott a dobozba. Én meg alig bírtam visszafogni a röhögést, de már bátyámból is majdnem kitört, hát erre meg én rúgtam bele. XD XD És mindketten suttogva megjegyeztük: "B'zd meeeg!" XD De örülök, hogy sikeresen szórakoztatlak titeket. XD A pantomimesek is olyan furák... XD XD Tiffus Szegény srác, de biztos én se bírtam volna megállni röhögés nélkül, ahogy most se, mert ezt is elképzeltem, a tanár bekiabálásával együtt. XD Persze először én is felszisszentem volna, együttérzően, hogy biztos fájhatott, aztán meg csak röhögnék. XD Legjobb barátnőmnek meg a pofára eséseit (szó szerint) csíptem mindig. XD Kiskorunkban, mikor épp misére mentünk, és tél volt (ugyebár, a hittan órák mellett muszáj volt misére is járnunk, miután bevezették az ellenőrzős módszert, már nem kamuzhattunk XD de nem a reggelire jártunk, hanem az estire, a fene, aki ezért felkel korán XD), és hát előtte sétáltunk egyet. Utána kitaláltam, hogy fussunk versenyt a kapuig, ami már eleve vicces volt, mert köztudott, hogy én futóversenyben csak utolsó lehetek... rövid kis szakaszon kellett csak futni, a kerítés mellett a hóban futottunk, odaértem a kapuhoz, és már örültem, hogy de jóó, első vagyok, visszanéztem, barátnőmet nem látom sehol. Kicsit lejjebb nézteím, ott feküdt hason, arccal a hóban, karjai kétoldalt kitárva (pont, mint a rajzfilmekben), így volt kiterülve. Én meg elkezdtem nevetni, mondtam neki, "na, mi van, ledőltél pihenni?", ő meg csak motyogott valamit, de még mindig arccal lefelé. Azt bírom benne ugyanis, hogy mikor kiterül, még percekig úgy marad, és csak szitkozódik. XD Egyszer meg biciklivel borult fel egy kavics miatt, akkor is elterült, mint a béka. Épp jött arra egy autó, mondom neki, kelj fel, mert jön egy kocsi, ő meg csak dünnyögi a földnek, agresszív kismalac módon, hogy "nem érdekel!", majd mikor odaért mellé a kocsi, akkor kezdett el feltápászkodni, a sofőr kábé megijedhetett, hogy ki bukkant fel mellette hirtelen. XD Van is egy rajzom, amin megörökítettem pár ilyen közös bénázós emléket is, egyik születésnapjára még ezt kapta tőlem anno. [ Módosítva: 2015.04.07 19:31 ] |
Drili | 2015-04-07 19:45 |
Jó kis rajz, rögtön meg is ihletett. Biciklis balesetekről szólva, én elég későn tanultam meg, 8 évesen, mert annyira erőltették 3 éves koromtól fogva, hogy csak azért sem. Hirtelen felindulásból mégis kipróbáltam egyik nyáron a Bala mellett. Fél óra alatt sikerült, csak a kormányt nem tudtam még elengedni fél kézzel sem. Éppen akkor akartunk tovább menni onnan fesztiválozni, de nekem annyira megtetszett, hogy ott maradtam a barátaimmal a másnapi 40km biciklitúrára. Nem volt nehéz, sík terepen menni mint állat, visszafele kellet is, mert eleredt az eső. Csak rájött az orromra a viszketés... Na b***meg, hát annak is egy enyhe lejtőn lefele száguldás közben kellet viszketnie, de úgy, hogy nem bírtam ki, gyorsan odanyúltam. Csak egy pillanatra engedtem el a kormányt, de már a bokorban feküdtem, és ott szidtam a jó Istent még vagy 5 percig. |
GabrielRex | 2015-04-07 19:48 |
Hát azért itt lehetett olvasni egy-két poénos bénázást. Én is elég ügyetlen vagyok, és ki is szoktak nevetni olyankor, de nektek tehetségetek van az esésekhez. Úgyhogy ha már itt tartunk, az első esés, amire emlékszem (és nyomot is hagyott), az épp egy "csigafuttatás" közben történt velem (korábban talán írtam is, hogy szokásom volt versenyeztetni az összeszedett csigákat a lépcsőn, hogy ki ér hamarabb fel). Anya persze mindig úgy adja elő, hogy "Batmaneset" játszottam és leugrottam a lépcsőről (kertes ház, 4 lépcsőfok). Persze ez nem igaz, mert mint írtam én csigafuttatást tartottam és annyira lelkesen néztem őket a lépcső tetejéről, hogy átfordultam a korláton, és ráestem a kezemre. Ami egyébként el is tört. Volt olyan, hogy áltisiben focipályán elestem, és beleállt az első 2 metszőfogam a földbe. Még jó, hogy nem beton volt De olyan is volt, hogy jégen csúsztam el és azt próbáltam felszántani, kevés sikerrel... Vagy amikor nekimentem az üvegfalnak... Ügyes volt a takarító. Meg egyszer volt, hogy sötétben kerestem az ágyam, csak rosszul mértem fel a távolságot és az asztal sarkában beleakadt a vállam, de én nem... fordultam is tovább, a jobb kezemet már az ágyra letettem, csak a lendület vitt tovább a falnak. Aztán a szüleim átszóltak a másik szobából, hogy miért nevetek az éjszaka közepén. Biztos van több is, csak nem jutnak eszembe, pl. tornabottal nem vagyok jóban, vagy felakad rá a lábam, vagy fejbe vágom vele magam... De volt egy eset ami különösen tetszett: Egyszer apa megkért, hogy aprítsak fát - de nem hosszában, hanem mint egy botot törsz ketté. Én neki is kezdtem szépen, majd pár pillanat múlva szólt: "Bemegyek egy picit a városba, mindjárt jövök. Te addig folytasd, csak vigyázz nehogy a szemedbe patt-" És mint egy rossz vígjátékban pont ekkor csapott pofán egy felpattanó fadarab... Szerencsémre nem a szemembe, hanem a kettő közé. Meg szokásom dadogni, ha valamit nagy lendülettel akarok mondani (ugyanis mások előtt nem szeretek beszélni). Ez múltkor a töri feleletnél nem sokat segített. Orosz-japán háborúról kellett volna mesélni, neki is kezdtem nagy lendülettel, de már az első szót sem tudtam kimondani - ami Oroszország lett volna - és mire harmadjára sem sikerült kimondani, egy , a vártnál hangosabb, "B@zd meg!" csúszott ki a számon... Biztató kezdése ez egy feleletnek, főleg ,hogy még a tanár is kinevetett. |
Turist | 2015-04-07 20:19 |
GabrielRex írta:
Vannak hasonló történeteim favágásról, csináltam párszor. Legjobb mikor a fűrészpor megy az ember szemébe, az kikerülhetetlen. Vagy amikor teljes erőből ráütök ,de a nyéllel találom el az is kellemeset csap vissza mit Apámnak tényleg belepattant a szemébe a fa Van egy gyerekkori ismerősöm ő is kb így van ezzel a dadogással, van amit nehezen tud kimondani, de ha káromkodni kell le se tagadhatná hogy magyar Hogyan akadhat bele az asztal sarkába a vállad? El se tudom képzelni. Hölgyeim/uraim, gratulálok mindenkinek hogy nem esett komolyabb bajotok szerencsére. Egy ideig tényleg aranyos, ha valaki ennyire ügyetlen, de egy idő után idegesítő lesz, és elkezdek gyanakodni, hogy direkt csinálja. Középiskola első osztály alig kezdődött meg az év, voltak szekrényeink ahová pakoltunk..el lehet képzelni milyen állapotban volta kezek a szekrények, pléh lemezből voltak össze barkácsolva. Egyik osztály társam szekrény ajtaja leesett, na mentünk vissza rakni. Ügyesek voltunk mi is, az ajtó az ujjamon landolt, félig átvágta. Ketten támogattak le az orvoshoz, mert ájulás közeli állapotban voltam. Az orvos megnézte, aztán adott egy beutalót hogy azonnal ballagjak el a kórházba. Igazgatóval lett volna órám, mondtam hogy ez van, a reakciója annyi volt ,hogy nem baj fiam, csak kövesd a sárgaköves utat..jólvan b+ így már egyből tudom merre kell menni. Életemben nem jártam még arra, Pest is teljesen ismeretlen volt. Először voltam kórházban, fogalmam sem volt merre kellene menni, főleg az én tájékozódási tehetségemmel, beletellett kis időbe mire megtaláltam a recepciót. Azután röntgen, még egy orvos, első és azóta egyetlen tetanusz injekció. Persze a heg megmaradt. Szerk: A bohócokról eszembe jutott Haganedonciii egyik írása ami egy bohócról szól [ Módosítva: 2015.04.07 20:28 ] |
Aucifer | 2015-04-07 20:23 |
Drili, majd megmutatod az eredményt, amire megihletett ősrégi rajzom? Csodás lehetett ez a biciklis borulás is. XD Én is borultam biciklivel, nagypapámat kikísértük a buszra, bátyám is, én is biciklivel, aztán mikor elindult a busz, a járdán egy darabig eszeveszetten tekertünk utána, lelkesen integetve, bátyám elől, én hátul, egyszer csak valamiben felbuktam a bringával, és úgy pofára estem, hogy az egyik fogam be is feketedett, azt rövidesen ki is húzta a fogorvos. (Amit már akkor gyűlöltem, még hozzám sem ért, már üvöltöttem és bőgtem.) GabrielRex bizony, mi aztán tudunk. XD De azért te sem panaszkodhatsz, a feleletnél szerintem én is röhögtem volna rendesen. ![]() ![]() A csigafuttatásra és az ott történő esésedre még emlékszem, mikor írtad. Azért kellemetlen a törés, októberben egy barom biciklisnek köszönhetően én az ujjamat törtem el, két hónapig voltam miatta itthon táppénzen. És mivel nem bírom a fájdalmat, hát mire hazaértem, bőgtem is a fájdalomtól. Azért az a favágás, azt leszámítva, hogy járhattál volna rosszabbul is, szintén vicces lehetett. XD |
Drili | 2015-04-07 20:37 |
Auci: Na most tartozom neked valami "kézzel fogható"-val, mert a megihletettet úgy értettem, hogy pont miután megnéztem a rajzot, kimentem a konyha-szobába sütiért és a frissen mosott padlón produkáltam egy ugyanolyat.![]() |
Aucifer | 2015-04-07 20:39 |
Drili Á-hááá! XD Szóval úgy ihletett meg. XD Hát, ügyes vagy, le se tagadhatom, hogy a húgocskám vagy. XD |
Tiffus | 2015-04-07 21:13 |
Aucifer írta:
Legjobb barátnőmnek meg a pofára eséseit (szó szerint) csíptem mindig. XD Kiskorunkban, mikor épp misére mentünk, és tél volt (ugyebár, a hittan órák mellett muszáj volt misére is járnunk, miután bevezették az ellenőrzős módszert, már nem kamuzhattunk XD de nem a reggelire jártunk, hanem az estire, a fene, aki ezért felkel korán XD), és hát előtte sétáltunk egyet. Utána kitaláltam, hogy fussunk versenyt a kapuig, ami már eleve vicces volt, mert köztudott, hogy én futóversenyben csak utolsó lehetek... rövid kis szakaszon kellett csak futni, a kerítés mellett a hóban futottunk, odaértem a kapuhoz, és már örültem, hogy de jóó, első vagyok, visszanéztem, barátnőmet nem látom sehol. Kicsit lejjebb nézteím, ott feküdt hason, arccal a hóban, karjai kétoldalt kitárva (pont, mint a rajzfilmekben), így volt kiterülve. Én meg elkezdtem nevetni, mondtam neki, "na, mi van, ledőltél pihenni?", ő meg csak motyogott valamit, de még mindig arccal lefelé. Azt bírom benne ugyanis, hogy mikor kiterül, még percekig úgy marad, és csak szitkozódik. XD Egyszer meg biciklivel borult fel egy kavics miatt, akkor is elterült, mint a béka. Épp jött arra egy autó, mondom neki, kelj fel, mert jön egy kocsi, ő meg csak dünnyögi a földnek, agresszív kismalac módon, hogy "nem érdekel!", majd mikor odaért mellé a kocsi, akkor kezdett el feltápászkodni, a sofőr kábé megijedhetett, hogy ki bukkant fel mellette hirtelen. XD Van is egy rajzom, amin megörökítettem pár ilyen közös bénázós emléket is, egyik születésnapjára még ezt kapta tőlem anno. Ez mekkora. xDDD ![]() ![]() Amúgy a rajzocska nagyon jó. Látszik, hogy nagyon szereted a barátnődet. szerk.: Jól látom, hogy az ott egy yaoi a kézben? (meg esetleg az asztalon is hasonló projekt folyik?) ![]() [ Módosítva: 2015.04.07 21:22 ] |
Neme | 2015-04-07 21:37 |
Aucifer írta:
Van is egy rajzom, amin megörökítettem pár ilyen közös bénázós emléket is, egyik születésnapjára még ezt kapta tőlem anno. Az az elterülés a képen hatalmas, gondolom élőben viccesebb volt Nekem ilyesfajta emlékeim sajna nincsenek, vagy csak már nem emlékszem rájuk ![]() Volt egy strandos eset mondjuk pár éve de azt majd holnap ![]() [ Módosítva: 2015.04.07 21:38 ] |
Aucifer | 2015-04-07 23:24 |
Tiffus, először is, igen, jól látod a rajzocskán, anno középsuliban elkezdtünk egy közös yaoi manga projectet, amiben egy vámpír és egy középiskolás srác a főszereplő, de akad benne egy vámpírvadász (akinek szintén a kissrác tetszik meg), és egy tipikus plázacica, aki pedig a vámpírunkért rajong. XD A vámpír (akinek becses neve Lucifer XD) és a csaj az én karaktereim, barátnőmé a másik kettő. XD A saját stílusomban le is rajzoltam az összes karaktert. A yaoi manga a kezemben meg ugye egy másik utalás arra, hogy imádom a mangákat, főleg a yaoit. XD Minden apróság, ami rajta van, az mind-mind közös érdeklődési kör, hobbi. spoiler
Több rajzot is csináltam neki ajándékba, ezt is ő kapta. Valóban nagyon szeretem, ő a legjobb barátnőm, és az én másik felem. ![]() Itt pedig a többi rajz, az első kettő a borító, amin barátnőm is dolgozott, a saját karaktereit, és a chibi önarcképét ő rajzolta anno. Ősrégiek már ezek a rajzok, azóta már kicsit másabban rajzolok, meg ő is. XD http://aucifer666.deviantart.com/art/Vampire-Tale-cover-83475300?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=244 http://aucifer666.deviantart.com/art/Vampire-Tale-2-83474880?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=245 http://aucifer666.deviantart.com/art/Vampire-Tale-Madlene-83473866?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=247 http://aucifer666.deviantart.com/art/Lucifer-83473195?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=248 http://aucifer666.deviantart.com/art/Vampire-Tale-Lucifer-2-83473030?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=249 http://aucifer666.deviantart.com/art/Vampire-Tale-Lucifer-83472967?q=gallery%3AAucifer666%2F2653174&qo=250 ![]() Az eséseiről meg annyit, hogy persze, természetes, hogy nem tud egyből felállni, meg nem is szabad hirtelen. De ő ezen felül fekszik még egy kicsit, és csak morog. XD Magasugrásnál egyszer sikeresen nem csak, hogy a lécet vertem le, de sikeresen ledöntöttem az oszlopokat is (vagy miket), amik tartották. XD Gerendázáskor meg megbillentem, (sose volt jó az egyensúlyom XD), és ráestem a tanárnőre, aki velem együtt borult. XD Kár, hogy nem egy helyes férfitanár volt. XD ![]() Neme Bizony, élőben valóban jobb volt, de amúgy tényleg pont úgy képzeld el, mint a képen, pont úgy volt kifeküdve, az arca a hóban. XD Jó éjt, ha már aludni térsz, azt hiszem, én is már csak holnap folytatom, ha hazaértem melóból. |
Drili | 2015-04-08 08:15 |
Szép jó reggelt mindenkinek! Na képzeljétek hogy jártam ma: 7-kor anya felkelt, hogy kéne menni iskolába. Még olyan kóma voltam, hogy azt se tudtam milyen nap van. 20 percbe tellett összekapni magam, 7:35-re sikerült felöltözni meg bepakolni, de már késésben voltam. Na elindultam a suliba, 5 perc séta, gyorsan oda értem. Mennék be a hátsó kapun, erre látom, hogy tele van az udvar parkoló autókkal. Még átvillant az agyamon, hogy Te, nem ma van a nevelői értekezlet? De már késő volt... Nyílt az egyik kocsi ajtaja, száll ki egy alsós tanár: -Csak nem suliba jöttél? -Dehh... ![]() |
Turist | 2015-04-08 09:40 |
Drili írta:
Szép jó reggelt mindenkinek! Na képzeljétek hogy jártam ma: 7-kor anya felkelt, hogy kéne menni iskolába. Még olyan kóma voltam, hogy azt se tudtam milyen nap van. 20 percbe tellett összekapni magam, 7:35-re sikerült felöltözni meg bepakolni, de már késésben voltam. Na elindultam a suliba, 5 perc séta, gyorsan oda értem. Mennék be a hátsó kapun, erre látom, hogy tele van az udvar parkoló autókkal. Még átvillant az agyamon, hogy Te, nem ma van a nevelői értekezlet? De már késő volt... Nyílt az egyik kocsi ajtaja, száll ki egy alsós tanár: -Csak nem suliba jöttél? -Dehh... ![]() Jaj szegény Egyszer végre aludhatnál. Ha jobb kedved lesz tőle akkor elárulom, velem is megesett ilyen pár éve. Csak én 30 Km-t utaztam és 1 órát. Zárva minden, felhívom a tanárt hogy mi van, aztmondta hogy ma nincs suli. Azzal a lendülettel indultam is haza, újabb 30Km- újabb 1 óra. [ Módosítva: 2015.04.08 9:40 ] |
Drili | 2015-04-08 09:48 |
Ha jobb kedved lesz tőle akkor elárulom, velem is megesett ilyen pár éve. Csak én 30 Km-t utaztam és 1 órát. Zárva minden, felhívom a tanárt hogy mi van, aztmondta hogy ma nincs suli. Azzal a lendülettel indultam is haza, újabb 30Km- újabb 1 óra.
Nem igazán szeretek mások kárán nevetni, de ez nagyon tréfli egy eset. Nálunk minden évben van legalább két ilyen ember. Ha kiderül, hogy ki volt, a többiek rendszerint kinevetik. Mák, hogy az a tanár nem ismert, így ez a veszély nem fenyeget. |
haganedonciii | 2015-04-08 11:36 |
Drili írta:
Szép jó reggelt mindenkinek! Na képzeljétek hogy jártam ma: 7-kor anya felkelt, hogy kéne menni iskolába. Még olyan kóma voltam, hogy azt se tudtam milyen nap van. 20 percbe tellett összekapni magam, 7:35-re sikerült felöltözni meg bepakolni, de már késésben voltam. Na elindultam a suliba, 5 perc séta, gyorsan oda értem. Mennék be a hátsó kapun, erre látom, hogy tele van az udvar parkoló autókkal. Még átvillant az agyamon, hogy Te, nem ma van a nevelői értekezlet? De már késő volt... Nyílt az egyik kocsi ajtaja, száll ki egy alsós tanár: -Csak nem suliba jöttél? -Dehh... ![]() jaj, te szegény... még jó, hogy ilyen közel a suli 'reggelt mindenkinek, így dél környékén ^^ gondoltam belesek, mi a helyzet :3 minasan, genki desu ka? :3 |
Tiffus | 2015-04-08 13:07 |
Váóóó, Aucifer, azért ezek elég jól néznek ki. Volt egy időszakom, mikor én is sokat rajzolgattam, de aztán rájöttem, hogy nem tudok rajzolni. xD Egyszer lerajzoltam az egész tanári kart a biosz füzetem hátuljába, és megígértem magamnak, hogy ha végzős leszek, belopózok a tanáriba, és kiragasztom. Van még 3 hetem ballagásig, meg kéne csinálni. Aucifer írta:
Magasugrásnál egyszer sikeresen nem csak, hogy a lécet vertem le, de sikeresen ledöntöttem az oszlopokat is (vagy miket), amik tartották. XD Gerendázáskor meg megbillentem, (sose volt jó az egyensúlyom XD), és ráestem a tanárnőre, aki velem együtt borult. XD Kár, hogy nem egy helyes férfitanár volt. XD Hahotázik Jesszus. ![]() Drili, szegéééény. ![]() [ Módosítva: 2015.04.08 13:07 ] |
Drili | 2015-04-08 13:19 |
Tiffus írta:
Év vesztesként még eléggé általánosba járok De nagy mázlim lesz, hogy a művészetiben is 8-kor kezdődik a tanítás.
Amúgy most nézem, te még általánosba jársz? Régi szép idők... Jövőre 7:35-kor már órád lesz. |
djk | 2015-04-08 13:22 |
Aucifer írta:
Magasugrásnál egyszer sikeresen nem csak, hogy a lécet vertem le, de sikeresen ledöntöttem az oszlopokat is (vagy miket), amik tartották. XD De te megpróbáltad. Én régen mindig nekifutásból vittem le a lécet a kezemben fogva. Zsámolyugráskor meg a levegőben fordultam hogy ráüljek. XD De rég is volt már |
Tiffus | 2015-04-08 13:23 |
Drili írta:
De nagy mázlim lesz, hogy a művészetiben is 8-kor kezdődik a tanítás.Nyelvet nyújt Na jó, ez nem fer. Nekem kész szenvedés minden nap 6-kor kelni, hogy beérjek 7:30-ra. |
Drili | 2015-04-08 13:27 |
Tiffus: Errefelé minden suliban 8-kor kezdődik a tanítás, de van ahol 0. órára is be kell menni időnként. Amúgy meg nekem majd műhelymunka miatt, este 6 és 8 között lesz vége a sulinak. Úgyhogy ne irigykedj. |
Aucifer | 2015-04-08 16:39 |
haganedonciii Reggelt neked is! XD Sőt, már napot! Drili hugica, legalább sétáltál egy kicsit, jobban eshetett utána az alvás. XD Levegőztél egyet. XD ![]() Turist, te tényleg rosszabbul jártál, mint drága húgocskánk. Képzelem, milyen boldog lehettél. XD (Főleg, ha még pénzbe is került az utazás, vagy volt-e bérleted...) Tiffus Köszi, pedig azok már tényleg nagyon régi rajzok. XD A wc papíros ötlet jól hangzik. Középsuliban az egyik tanárnak meg is csinálták a kocsijával, körbetekerték és mivel poros is volt a kocsi, beleírták a porba, hogy "KOSZOS", április 1-je alkalmából. Nem a mi osztályunk volt mondjuk, viszont a tanár minket is tanított, és amúgy jó fej volt, ő maga mesélte el ezt is nekünk, hogy mit talált ki az osztálya. Ő csak nevetett, mondta a diákjainak, hogy nap végére azért szedjék le róla, ja, meg visszaírta nekik szintén a porba "MOSD LE" ![]() ![]() Különben mázli, hogy nekem sose volt 0. órám, mindig 8-kor volt tanítás felénk is. Persze, ha épp nem volt első két órám, akkor később. XD Ez mondjuk inkább középsuliba volt, és az ilyen napjaimat ki is használtam, mert akkor előző este lazán fent maradtam reggel 6-ig, fél 7-kor öcsém ébredezett, készülődött a suliba, én meg akkor bújtam be az ágyba, hogy fekszek. XD Pár óra múlva meg úgy mentem be a 3. órámra (ami ugye nekem aznap az "1." órám XD) Én pár alkalommal úgy jártam, hogy inkább elaludtam, és volt, hogy már be se mentem aznap a suliba, de akkor jóformán az egész família elaludt, anyu szokott minket is ébreszteni, de hát akkor ugye nem tudott. Aztán mikor rémülten szaladt fel az emeletre, hogy gyerekek, keljetek, hát elaludtunk, most mi lesz, de aztán rávettük, hogy had ne kelljen már bemenni, és így maradtunk is otthon. XD Jó, mondjuk, én nagy franc voltam, mert megébredtem, ránéztem a telómra, láttam, hogy késő van, öcsémnek nem tűnt fel, még aludt (pedig ő már magától felébred mindig időben), gondoltam, hát hülye vagyok én, hogy szóljak? ![]() Volt páromnál viszont úgy jártam, hogy egyszer felriadtam, néztem az órát, és akkor még csak a percet fogtam fel a digitális óráról, ami 45-öt mutatott. 4.30-kor szoktunk kelni, 5-kor indult a buszunk, és hát míg felöltözik az ember, megmosakszik, kell hozzá pár perc, meg amíg felsétáltunk a buszmegállóba, az is volt majdnem 10 perc. XD Rémülten elkezdtem rázni őt, hogy elaludtunk, 45 van, erre ő kómásan felnéz, nézi az órát, nézi, egyszer csak megszólalt: "Te cica... nézd meg jobban az órát, mennyi van rajta?" Ránézek, basszus, nem 4.45 volt rajta, 3.45. XD XD XD Egy órával korábban riadtam fel. XD djk Igen, megpróbáltam. XD Nálam minden gyakorlat csak próba volt, nagyon béna voltam tesiórákon. Nem örököltem anyu tornásztehetségét (még vívott is), az volt az egyetlen szerencsém, hogy olyan tesitanáraim voltak, akik nem azt osztályozták, hogyan sikerült megcsinálni a gyakorlatot, sokkal inkább a szorgalmat, hogy egyáltalán próbálta az ember. Nálam a hangsúly mindig a "próbán" volt. XD |
leves96 | 2015-04-08 16:46 |
Drili Részvétem, tudom milyen érzés, mikor meg van fosztva az ember az alvástól... Tiffus Ebből a szívatásból bűn kihagyni a társakat, meg amúgy is, minden teher könnyebb, ha több ember cipeli minden esetre sok sikert! Az alvás mellett, amit nehezen tudok elviselni: az éhség. Mivel elég magas termet vagyok + a rengeteg mozgás, valahonnan pótolni kell az energiát, és sajnos nem fotoszintetizálok... így szokásom kifosztani néhanapján az éléskamrát - eszek annyit, mint 3 ember. Ám ez ma nem így történt. A mai napon, bizonyos körülményeknek köszönhetően, édesanyám sajnos nem tudott 'tízórait' csinálni, így hát maradt az iskolai büfé.. de megszívtam, mert az "betegségre hivatkozva" zárva tartott.. úgy mentem el otthonról, hogy nem reggeliztem, mivel siettem a suliba, majd várhattam kerek-perec 13:45 ig, hogy valami szilárdat vigyek a gyomromba. A menzán sertés rizottó volt, a tanárok, meg mindenki más csak nézte, hogy egy jókora torony áll a tálcámon, mellette meg burgonyagombóc-levessel színig töltött mélytányér. Ezeket az adagokat úgy kell elképzelni, hogy három-három egyénre, egyenlően szétosztva hozta a normális adagot. Ti hogy vagytok a kajákkal? Csípőset szeretitek? Édesszájúak vagytok, vagy inkább a sósat preferáljátok? Titeket piszkál a bűntudat, hogy "na azért ennyit még se kéne enni"? Japán ételt ki kóstolt már? Nekem még sose volt alkalmam |
Drili | 2015-04-08 17:00 |
leves96: Gyömbér és gomba kivételével bármit és bármennyit képes vagyok enni, ma pl. én is ettem egy háromemberes (üres)rizsa adagot. Meg vegyük hozzá, hogy az édességgel úgy vagyok, amíg látom eszem. Ha van itthon pl. nutella, nem marad meg másfél napnál tovább. Japán kajákból eddig a sushit és valamilyen édességet(asszem' pont mochi volt) sikerült eddig megkóstolnom. Szombaton a conon pedig ramen lesz a menü. [ Módosítva: 2015.04.08 17:01 ] |
Turist | 2015-04-08 17:35 |
haganedonciii Te is délben kelsz ha éppen nem kell semmit csinálni? Szép a japán nyelv, kár hogy egy szót se értek Aucifer Jeggyel jártam, mert csak szombatonként mentem 8ra. Akkor még járt a fiataloknak járó kedvezmény..ma már éreztetik hogy öreg vagyok. Jobban szerettem a közvetlenebb, lazább tanárokat, akik nem viselkedtek bunkó módon, de tudnak is fegyelmet tartani. leves96 Szeretem a húst, a húst-hússal, meg néhány húsból készült ételt is. Nem szeretem a fűszereket, inkább az eredeti ízeket. Inkább édes mint sós, de mértéket kellene tartanom. Cukrokat nagyon rég óta nem eszek. És igen, sokszor bennem van, hogy ennyit ezért nem kellene, nemcsak süti mást se. Főleg nem este 10 után bepótolni ami elmaradt napközben. Válogatós vagyok kaják terén, talán ezért is jobb, hogy főzök magamra. |
Tiffus | 2015-04-08 18:32 |
Aucifer, basszus, eddig azt hittem, csak én vagyok olyan beteg, hogy eszembe jut budipapírral körbetekerni egy autót. Az április elsejei tréfákat meg már megszokták a tanárok, ezt az elbújós dolgot nem érdemes erőltetni, ezt még 8.-ban tanultam meg: Elbújt az egész osztály szintúgy, ahogy te is leírtad. 10-15 perc múlva a rajztanár megtalált minket a fiú- és a lánybudiban, összeszedte a bagázst, jól leordított minket, aztán közölte, hogy megyünk az igazgatóhoz, mert vele aztán nem fogunk szórakozni. Én mondjuk jót röhögtem rajta, hogy ennyire kiakadt, de az ilyen szende, "mindig jókislány vagyok" típusúak közül volt, aki még sírni is elkezdett, mert amúgy tényleg nagyon durván kiabált velünk. Odaértünk az igazgatóihoz, a tanárunk kopogásra emelte a kezét az ajtóhoz, de megállt az utolsó pillanatban. "Cöh... Április bolondjai. Na vissza órára." Aztán nevetett egyet. Na itt kezdtem el imádni ezt az embert. szerk.: Jujj mit találtam neked. Beöltözött bohóc szivatja az ártatlan embereket. leves96, én vinném a többieket is, ha vállalnák a dolgot, de a többség sajna nem ilyen vakmerő. ![]() A kaja meg.... Életem szerelme Japán és a kosár után. Borzasztó hisztis tudok lenni, ha nincs tele a hasam. Amúgy kb. bármit megeszek, mindegy, hogy csípős, édes, vagy sós, csak finom legyen. Ezzel amúgy zsarolni is lehet. Egyszer nem voltam hajlandó kitakarítani a szobám, mikor anyukám megkért, és büntetésből nem főzött egy hétig. Életem leggyötrelmesebb napjai voltak... Azóta van az, hogy szót fogadok. xD A barátnőm meg kajával szokott elcsalni itthonról. -Át kell mennem Csabára, de nincs kedvem egyedül menni, nem jönnél velem? -Viccelsz? Nem. -Meghívlak a mekiben egy hambira. -........ Aljas vagy. Mikor indulunk?" Anno még az exem is mindig ezzel kenyerezett le, ha akart valamit. A bűntudatról meg ne is beszéljünk, mindig szidom magam sok zabálás után. Japán ételek közül kóstoltam már a szusit, az onigirit(töltve ) és a mochit. [ Módosítva: 2015.04.08 18:47 ] |
haganedonciii | 2015-04-08 18:35 |
leves96 írta:
Ti hogy vagytok a kajákkal? Csípőset szeretitek? Édesszájúak vagytok, vagy inkább a sósat preferáljátok? Titeket piszkál a bűntudat, hogy "na azért ennyit még se kéne enni"? Japán ételt ki kóstolt már? Nekem még sose volt alkalmam én szeretem a csípőset, más kérdés, hogy kifolyik tőle a szemem, miközben eszem. de amúgy nem nagyon vagyok válogatós, elég kevés olyan kaja van, amit nem eszek meg, ha elém rakják (illetve nem csinálok olyat magamnak XD). a sóska és a máj a két ellenségem kaja terén az utóbbi fél évben pedig rengeteg gombát eszek, ami nem tudom, miért alakult ki Turist írta:
Te is délben kelsz ha éppen nem kell semmit csinálni? Szép a japán nyelv, kár hogy egy szót se értek kivételesen megengedhettem magamnak, mert hajnalig fenn voltam. amúgy nem szokásom, bár lassan már aludni se lesz az nem tudom, éppen mi az aktuális téma? vagy csak úgy folyik a beszélgetés? |
Aucifer | 2015-04-08 18:51 |
leves96 Én nem csodálom, hogy addigra szó szerint farkaséhes lettél. Jobb napjaimon engem sem kell félteni. Bár kiskoromban sokkal jobb étvágyam volt, kedvenceimből nem volt ritka, hogy háromszor is repetáztam (mind a 3 szedésnél telepakolt tányérral), és be is faltam maradéktalanul. Akkoriban sokszor mondta anyukám: "Kislányom, téged inkább ruházlak, mint etetlek..." XD XD És persze, sose látszott rajtam. Mára már a régi énemhez képest sokkal rosszabb az étvágyam, bár a kedvencekből azért még mindig sokat tudok enni, de hébe-hóba befigyel azért a régi jó étvágyam, akkor aztán csak pillog, aki látja, mit és mennyit eszek. XD Megsúgom, kb. 163 cm vagyok, és ha jól emlékszem, 68 kg, a testtömegindex szerint pont normális alkat. XD (De a korábban mutatott képen is látható, mennyire vagyok "kövér", azóta nem lettem sokkal vastagabb. XD) Régen nem voltam olyan válogatós, mostanra viszont úgy vettem észre, hogy nagyon is az lettem. Volt egy olyan nyaram, mikor anyuék 50 centis pizzát rendeltek bátyámnak és nekem. Elfeleztük, de egy-egy szeletet mindketten adtunk apuéknak is, öcsém nem kért akkor. Én bevágtam a saját részem (az se volt kisadag), bátyám nem bírt az övével, azt is megettem rögtön az enyém után, és még 3 szelet görögdinnyét. XD Anyuék meg csak néztek, mert még éhes voltam... ![]() A húst-hússal az jöhet mindig, sokszor vitatkoztak is velem, hogy tessék a köretet is enni, vagy ha kenyér volt hozzá, akkor azt, de az sose fogy úgy, mint a hús. XD Az édesség is jöhet minden mennyiségben, bár édességből is válogatós vagyok, tehát nem eszek meg akármit. A Nutella (az eredeti, az egyetlen) is csak úgy megy, kanállal, "a'la natur", a kenyér csak elrontja. XD Ja, és csak a nagy kiszerelésűt veszem, kicsit nem is érdemes, az csak hamarabb fogy el... főleg, mert öcsém is rájár, persze, most már engedélyt kér. XDDrilivel e téren is kezet foghatunk, na meg azért is, mert én is addig pusztítom a nasit, amíg a szemem előtt van. Kiskoromban is, egyik Húsvétkor kaptam egy csomó csokit, olyanokat, amiket szerettem, tényleg rengeteg volt, én meg az este folyamán szépen mindet megettem. Az ágyam mellett volt, én meg tévézés közben folyton lenyúltam érte, aztán még egy, meg még egy, végül már semmit nem találtam ott. XD Alig pár hete meg 3 doboz Toffifee-t vágtam be egyhuzamban. Meg két tábla Milkát. Szeretem a fűszeres kajákat, nem riadok meg a csípőstől, bár ez is változó, valamikor kívánom, valamikor nem annyira. Az édesszájúságot kiveséztem, de sósat is eszek olykor. Bátyám szokott piszkálni az étvágyam miatt, főleg a nasira vonatkozóan, mondván, hogy "ettől nő a parizered", én meg magasról tojok rá. Enni jó. Na meg a másik, van az a mottóm, hogy: "Én akkor eszek, amikor éppen éhes vagyok." Ha ez késő éjszaka jön rám, akkor akkor eszek, és nem foglalkozom vele, hogy akkor csak keveset, meg könnyűt. Letojom a fitness gurukat, akik azt mondják, este 6 után már ne nagyon együnk, meg csak könnyűeket. Volt, hogy éjfél után ettem két tányérral a körömpörköltből, aztán olyan nyugodtan aludtam az éjjel, mint a bunda. Ja, és én nem kávézok, én a kakaót fogyasztom sűrűn, szeretettel. XD Már emiatt is megjegyezték anyuék, jobban járnánk, ha vennénk tehenet, amennyi tej nálunk fogy... kakaóból meg természetesen csakis a Nesquik, a 800g-os, mert még az se nagyon bír ki egy hetet, elfogy pár nap alatt. Régen még anyu próbálkozott olcsóbb kakaóval, elvileg ugyanaz az íz (szerinte), hát, az még hónapok múlva is csak épp, hogy elfogyott. XD Azóta nem is vesz mást. XD Japán kaját is már ettem, a sushit szeretem. ^^ Mondjuk, nem sok féle kajához volt szerencsém, itt Sopronban nem sok választék van ilyen téren. Bár van egy kínai-japán étterem itt, de szerintem a kaják nagyobb része inkább kínai, de azért szeretek odajárni. Szülinapomkor megint szeretnék majd odamenni. ^^ A kedvenc kajáim különben: palacsinta (minimum 10-et megeszek mindig XD), halászlé, körömpörkölt, brokkolikrémleves, hagymakrémleves, hagymás rostélyos, hamburger (általában ebből is lazán benyomok 3-at, de nem a mekis verzióból, abból kevés lenne XD), sonkás-gombás pizza, rántott gomba, rántott karfiol, rántott cukkini, párolt zöldségek (brokkoli, kelbimbó, gomba különösen ), sushi, tejeskrumpli leves, garnélarák, homár, hal ![]() Különben, exemmel kaja téren is van egy vicces story: mikor először mentünk el együtt pizzázni (mikor járni kezdtünk), mindketten egy-egy egész pizzát ettünk. Ő a sajátjának a felénél se járt, mikor én már az üres tányérom felett lesegettem, és még az őszilevemet is megittam. Ő meg csak nézett megilletődve, pislogott nagyokat. Úgy vettem észre, hogy a büszkeségét ez sértette kicsit, vagy az egóját, ugyanis attól kezdve, valahányszor ettünk, mindig azt vetem észre, hogy nagyon siet, és ha nagy ritkán (tényleg ritkán XD) előbb végzett, akkor csak diadalittas fejjel bámult rám, vigyorgott, és a győzelem jelét mutatta. Ilyenkor tök nyugodtan csak ennyit szoktam neki mondani: "Jaaa, hogy mi most versenyeztünk volna?" Ilyenkor kicsit letört a szentem. XD XD Mondjuk, gyerekkorom óta olyan vagyok, hogy nem tudok lassan enni, ezért is vitatkoztak velem sokszor szüleim, hogy nem veszi el senki előlem, meg jól rágjam meg, nem egészséges így, de sose tudtam lassan enni. Mostanság meg főleg nem, mert melóban nagyon kell sietni, ott nem lehet nyugodtan falatozgatni. XD Turist Na, akkor ama bizonyos napon tényleg örülhettél, hogy gyakorlatilag a semmiért kidobtad az ablakon a pénzt. Iskolásként mi ingyen bérlettel utazhattunk a helyi járatos buszokon, mindig a suli vette a bérletet, és negyedévente kiosztották nekünk. Most meg... ha buszozni akarok, 400 forintjába kerül az embernek... hihetetlen, hogy felmentek az árak, emlékszem, mikor még kicsi voltam, csak 90 Ft volt a jegy. És 150 Ft-ból tudtam venni a suli büfében Coca Colát+valami kaját+még nasi is belefért, akár egy Mars is. És most? 150 Ft-ból egyiket se lehet megvenni, nem hogy mind a három dolgot. Én is jobban szerettem a közvetlenebb tanárokat. De amúgy az is vicces volt, hogy sokszor a fiatalabb tanárok, akikről elsőre azt gondolnánk, hogy biztos jó fejek, meg nem olyan szigorúak, legtöbb esetben rosszabbak voltak, mint az idősebbek, akikről viszont meg általában úgy hiszik, hogy ők aztán tényleg szigorúak, nem értik a poént, konzervatívak. És hányszor meglepődtünk, mert tévesen ítéltünk. Tiffus Ez a kajazsarolós story aranyos. XD XD Mind a kettőn jót mosolyogtam. XD Na, a tanár meg tényleg jól visszaszivatott titeket is. Hát igen, akkor mi is rájöttünk, hogy hülye ötlet volt a bújócska, vagy túl nyugodt (lusta) tanárt fogtunk ki. XD A bohócos dolgot nem is tudom, megnézzem-e. XD XD XD [ Módosítva: 2015.04.08 18:57 ] |
Turist | 2015-04-08 18:52 |
haganedonciii írta:
Nagyjából igen, kb annyi volt hogy kinek milyen fóbiái vannak. A többiek pedig próbálják lekörözni egymást abban , hogy ki esett már nagyobbat és ki a bénább
nem tudom, éppen mi az aktuális téma? vagy csak úgy folyik a beszélgetés? |
Aucifer | 2015-04-08 18:57 |
Turist, nem igaz, most már eszünk is. De azért jó volt a bénázós téma is, meg is nyugodtam, hogy nem csak én vagyok olyan szerencsétlenül béna. XD [ Módosítva: 2015.04.08 18:58 ] |
haganedonciii | 2015-04-08 19:03 |
hát én volt munkahelyemen láttam/produkáltam életem legszebb eséseit, 1-2 még mindig meg tud nevettetni, ha felidézem kaja témához még: most épp teriyakis szobát eszek (ez amúgy annyira ANNYIRA vicces így leírva, főleg kimondva, olyan mintha a saját szobámat enném meg, pedig csak tésztát eszek...), ilyen bolti zacskósat, de nagyon fini :3 szoba: tudni kell, hogy a szoba az a tésztás dolog japánul, a szobo meg a nagymama, ráadásul a ba meg a bo nagyon hasonló írásjelek (そば-szoba és そぼ-szobo), én meg hajlamos vagyok kapkodva és rondán írni. ennek eredményeképpen a múltkor elmondtam azt a mondatot a japán tanáromnak, hogy a szobától kaptam virágot ajándékba. hát mondanom se kell, hogy nagyot nevetett rajtam XD |
Aucifer | 2015-04-08 19:20 |
haganedonciii írta:
hát én volt munkahelyemen láttam/produkáltam életem legszebb eséseit, 1-2 még mindig meg tud nevettetni, ha felidézem kaja témához még: most épp teriyakis szobát eszek (ez amúgy annyira ANNYIRA vicces így leírva, főleg kimondva, olyan mintha a saját szobámat enném meg, pedig csak tésztát eszek...), ilyen bolti zacskósat, de nagyon fini :3 szoba: tudni kell, hogy a szoba az a tésztás dolog japánul, a szobo meg a nagymama, ráadásul a ba meg a bo nagyon hasonló írásjelek (そば-szoba és そぼ-szobo), én meg hajlamos vagyok kapkodva és rondán írni. ennek eredményeképpen a múltkor elmondtam azt a mondatot a japán tanáromnak, hogy a szobától kaptam virágot ajándékba. hát mondanom se kell, hogy nagyot nevetett rajtam XD Na igen, ennek tudatában nem csoda, hogy nevetett. XD Különben mikor kimondják az étel nevét, én is mindig nevetek, hogy szoba, bár ha írásban nem fonetikusan szerepel, akkor még annyira nem tűnik fel (soba), de szóban... akkor akarva-akaratlan a szoba (mint a lakás része) jut az ember eszébe. XD |
Jesse | 2015-04-09 02:03 |
Ismerkednék magammal. |
A.W. | 2015-04-09 14:09 |
Akkor nézz jobb oldalra, majd kicsit le. |
vivikiv | 2015-04-09 15:20 |
Sziasztok Viki vagyok 17 . Imádok minden kategóriát ami csak az animékben fellelhető. Somogymegyei, azon belül is Kaposmérői vagyok. Lakik valaki a közelben? Nincs sok otaku haverom, aztán szeretnék új barátokat szerezni ha lehet. |
Aucifer | 2015-04-09 16:26 |
vivikiv Szia! Itt szerintem könnyen találsz barátokat, eddig senkit nem ettünk meg. Bár én nem épp a közelben lakom. [ Módosítva: 2015.04.09 16:26 ] |
vivikiv | 2015-04-09 16:29 |
Köszi Aucifer |
Tiffus | 2015-04-09 17:10 |
Szia vivikiv! ^^ Sajnos én sem vagyok túl közeli (Békés megye), de attól még barátkozhatunk. Amúgy átérzem, errefelé sincs sok anime-fan (vagy csak én nem tudok róluk xD), kivéve egy évfolyamtársamat. Ő még nagyobb otaku, mint én. Sőt, ő már a hikikomori felé hajlik inkább. ![]() Amúgy skacok, nagy a csend, kinek milyen napja volt? [ Módosítva: 2015.04.09 17:10 ] |
vivikiv | 2015-04-09 17:16 |
Szia Tiffus küldtem privátba üzit ^^ |
Selmo | 2015-04-09 17:20 |
Fárasztóan hosszú. (A következő is ilyennek ígérkezik.) Clemenza sem járt erre, így nem tudom tőle megkérdezni, mi a kedvenc bugyiviselete. Meg amúgy is, sok az underage itt. Így inkább hallgatok és olvasok. [ Módosítva: 2015.04.09 17:20 ] |
Aucifer | 2015-04-09 17:25 |
vivikiv írta:
Nincs mit! ^^ Én meg soproni vagyok. Éljen az ország széle. XDKöszi Aucifer Tiffus Kicsit fáj a derekam, mert tegnap és ma is a mi gépünket tették meg a váltó csapatnak, és ez van, ha nem a megszokott gépén ül az ember. A többi olyan kényelmetlen, pedig mindegyiken ugyanúgy ülni kell. XD De túléltem a mai napot is, és számolom a hátralévő napokat... még két nap, és megint kialudhatom magam. XD Selmo, miért szeretnéd tudni a bugyiviseletét? Ejnye-bejnye! ![]() És mi jót olvasol? Én is azon gondolkozom, el kéne kezdenem valamelyik friss könyvem... talán az Árny Ura lesz a szerencsés. [ Módosítva: 2015.04.09 17:29 ] |
GabrielRex | 2015-04-09 17:53 |
Hali-gali, itt van Gabi! (Fáradt vagyok nézzétek el, Biosz volt az utolsó órám) Velem is lehet barátkozni, bár nem érdemes, mert görény vagyok. Nem büdös, csak zárkózott. De, ha nagyon erőltetni akarod a dolgot, lehetünk barátok, bár nem vagyunk szomszédok. Vannak nekem is barátaim... van vagy 5. Csak viccelek, több is van. Lehet meg van hét... De nekem mondjuk van több otaku ismerősöm ,közülük 2 osztálytársam . Bár nem nagyon beszélek velük, egyikükkel amúgy sem beszéltem sokat, másikkal meg újabban nem (nincs nagyon közös óránk, én meg nem szoktam mások társaságát keresni) Mondjuk utóbbival is előbb szüntettem be a beszélgetést, mint hogy ő otaku lett. Nem utálom őket, csak nem beszélek velük... Antiszoc vagyok, de hé(!),ne nézz így rám! Még senkit nem öltem meg. Tiffus írta:
Reggel 4:30-ra beállítottam az ébresztőmet, mivel úgy voltam vele, hogy majd korán megírom a házimat. Ebből szokás szerint az lett, hogy még 5:10-ig az ágyamban feküdtem, úgyhogy ha azt vesszük, csak 20 perccel keltem korábban mint szoktam. Amit abban a 20 percben szenvedtem össze, az nagyjából annyi volt, hogy a levelem formai cuccosát leírtam a füzetbe (Kelt., megszólítás, stb.), és közben rá kellett ébrednem, hogy én nagyon nem akarok levelet írni... Úgyhogy 2 óra alatt sikeresen össze is szenvedtem 2 levelet - egy angol és egy magyar óra (Mondjuk azt nem árt tudni, hogy angolon kb. semmi értelmeset nem csinálunk, és magyaron sem mindig az óra anyaga a téma). Sz@r lett ugyan, összecsapott, és az egyik nem is volt befejezve rendesen, de megírtam, már csak az a kérdés, hogy mit mond a tanár miután elolvasta (sok jót nem az biztos).Aztán matekon táblánál feladatmegoldás közben kellett rájönnöm, hogy 9 deriváltja nem 9, hanem 0, és a tanár úr meg is dicsért érte - mondjuk azt már nem tudom, mit mondott, de az biztos közte volt, hogy megnyúz engem. A többi órán (majdnem mindegyiken) meg csak voltam... Úgyhogy jó napom volt, a holnapi is ilyesmi lesz kb. Lehet inkább délután kéne házit írnom, és nem reggelre hagyni őket? (Természetesen költői volt) Úgyhogy most megyek is tan-... ~karítani az eper közül a gazt, mert apa megkért rá. Úgyhogy szevasz, Topol! Aucifer írta:
Akkor gondolom, tele vagy optimizmussal Én meg soproni vagyok [ Módosítva: 2015.04.09 17:55 ] |
Turist | 2015-04-09 18:20 |
Ha legközelebb valami fura kaját említetek akkor mondjátok hozzá, hogy mi van benne Tiffus Kiástam egy fát mert útban volt, azzal szenvedtem 2 órát. Tegnap akartam de amilyen idő volt, brr Ezenkívül amíg kint voltam, feltöltődtem nap energiával. vivikiv Szijja itt, ilyen névből rá nem jöttem volna hogy Vikinek hívnak Nem arra lakom, van köztünk kb 200Km. Aucifer írta: Tornázni nem szoktál, hogy ne fájjon? Vagy pont az hiányzik meló után ?Kicsit fáj a derekam Egyébként én sem félteném a fiatalabbakat, most Vikivel együtt lettek 2-en? [ Módosítva: 2015.04.09 18:23 ] |
Fatalitylan | 2015-04-09 18:36 |
Jezus régen írtam ide ,azóta egy könyvet írtatok DDD. Látom van itt minden még nem ettetek meg senkit lehet én az első ? |
Selmo | 2015-04-09 18:42 |
Aucifer írta:
Mert valamit ki kellett találni gyorsan. Kérdezhettem volna azt is, miben alszik, de az nem elég perverz. Vagy igen?Selmo, miért szeretnéd tudni a bugyiviseletét? Ejnye-bejnye! ![]() És mi jót olvasol? Én is azon gondolkozom, el kéne kezdenem valamelyik friss könyvem... talán az Árny Ura lesz a szerencsés. Egyébként, ha stílusosan óhajtana válaszolni, az valami ilyesmi lenne: spoiler
![]() Igen, kedvencem viselni az említett darabot. Beérkezett ismertetőket lektorálok. [ Módosítva: 2015.04.09 18:45 ] |
mushroomhead | 2015-04-09 18:49 |
Sziasztok! Túl sok info, túl sok kisregény ,nehéz pótolni :/. Így ha lehet csak közelről idézek Turist írta:
Tornázni nem szoktál, hogy ne fájjon? Vagy pont az hiányzik meló után ? Egyébként én sem félteném a fiatalabbakat, most Vikivel együtt lettek 2-en? Ahogy én látom itt csak öreg nénik és bácsik vannak ,akik folyton esnek kelnek . Nem baj aranyos mind GabrielRex: Én mindig vagy óra előtt vagy óra legelején írtam házit, vagy nem is írtam, ez még 9.-be okés is volt, de 10.-től mindig kifogtam hogy engem kérdeztek van e házim, annyi egyest se kaptam mint akkor(nem mintha valaha jó tanuló lettem volna). Örök rossz példa vagyok azt mondták Aucifer írta: :Kicsit fáj a derekam Mondom én csak öregek vannak +60-sok Fatalitylan írta:
Igazából csak egy valaki itt a könyvíró(igen igen , mind tudjuk ) a többiek csak asszisztálnak Jezus régen írtam ide ,azóta egy könyvet írtatok vivikiv: Szia!Mondám hogy közel lakom ahhoz ahol te laksz de nem , az Alföld kellős közepén rohadok (Szolnok) |
Neme | 2015-04-09 18:52 |
Tiffus írta:
Egy jó kis szétrobbanós fejfájással indult a nap, de aztán időközbe rendbe jöttem.Amúgy skacok, nagy a csend, kinek milyen napja volt? Remélem holnap szép idő lesz mert mennék kerékpárt vásárolni vivikiv írta:
Akkor megye szomszédok vagyunkSziasztok Viki vagyok 17 . Imádok minden kategóriát ami csak az animékben fellelhető. Somogymegyei, azon belül is Kaposmérői vagyok. Lakik valaki a közelben? Nincs sok otaku haverom, aztán szeretnék új barátokat szerezni ha lehet. ![]() Tényleg baranyaiak vannak itt A bénázós story amivel adós vagyok: spoiler
![]() Pár éve egyik barátommal elmentünk strandolni. Azt tudni kell, hogy egymás mellett voltak a medencék az egyik mélyebb hidegvizű a mellette levő melegvizű volt. Nos kicsit fáztunk a hidegvízben ezért átmentünk a melegbe pár percre, és mikor mentünk vissza elfelejtettük h az mélyebb mint a melegvizű medence, és gyanútlanul belesétáltunk a mélyvízbe szó szerint. A csajok a közelben meg csak röhögtek rajtunk |
GabrielRex | 2015-04-09 18:55 |
Ha a 18 év alattiakat fiataloknak lehet nevezni akkor vagy 4-5 biztos van köztünk. mushroomhead írta:
Többen is itt rohadunk... ...Alföld kellős közepén rohadok (Szolnok) [ Módosítva: 2015.04.09 18:57 ] |
Aucifer | 2015-04-09 19:05 |
GabrielRex írta:
Hali-gali, itt van Gabi! (Fáradt vagyok nézzétek el, Biosz volt az utolsó órám) Ez jópofa! ![]() Nagyon izgalmas napod lehetett. Ezért "imádtam" én is suliba járni... a leckéimet meg én késő este (tch, éjszaka XD) írtam, ha egyáltalán megírtam... ![]() Aucifer írta:
Akkor gondolom, tele vagy optimizmussal Én meg soproni vagyok Nem értem, hogyan kapcsolódik egymáshoz a kettő. XD Sosem voltam optimista. Csak reálisan gondolkozom, na meg megtudtam magamról egy új tulajdonságot is: cinikus is vagyok. Barátnőm állítása szerint nagyon is, csak olyan jól csinálom, hogy senki nem veszi észre, mikor beszélek. Turist Nem tornázom semmit. Csak hazajövök, és beülök a gép elé. XD Pont tegnap kérdezte amúgy barátnőm, nem járnék-e el én is vele edzeni, egyik barátnőnk tartja, de csak annyi volt a válaszom: "Ehh..." Tudta jól, de azért tett egy próbát, mert már csak egyedül én nem járok oda, minden barátnőnk elkezdte. XD XD A lustaság nálam hatalmasabb erő. Lovagolni viszont régóta szeretnék, kiskoromban jártam, és szívesen elkezdeném újra, a tartásomnak nagyon jó volt akkoriban is, mert alapból elég rossz, ha észreveszem, megpróbálom kihúzni magam, de elég hamar elfáradok, és megint csak "görnyedek". XD Na meg úgy mennék görkorizni is, csak nincs társaságom, egyedül meg nem igazán mozdulok ki semerre... meg tollasoznék is. ^^ De itt állandóan vagy fúj a szél, vagy nincs kivel játszani. XD Pedig alapból rám férne egy kis testedzés, mert olyannyira nem vagyok fitt, hogy elég pár métert mennem, vagy pár lépcsőfokot megmásznom, és már elhagy minden energiám, meg zihálok... kábé úgy érzem magam olyankor, mintha 100 éves, 2 mázsás vénasszony lennék. XD Pont ma meséltem kolléganőmnek, hogy tesiórákon az erőnléti gyakorlatokat mennyire utáltam, és nem is bírtam őket megcsinálni (mint a felülés, fekvőtámasz...). Mondtam neki, hogy a felülés is olyan volt, alig bírtam felhúzni magam, már 10-et is úgy kínlódtam össze, és ezekből a felmérések 3 percesek voltak, hát én 3 perc alatt már nem is emlékszem, mennyit csináltam, de sokat nem. XD Nem akarta elhinni, ki volt akadva, hogy az ő testalkatával ezt még meg is értené, de hogy az enyémmel... Ez van, gyenge vagyok, mint a lepkefing... És így jártam egy ideig kung fuzni. XD Miért is ne, ott is volt edzések végén erőnléti edzés... Képzelhetitek, hogy élveztem. XD Fatalitylan Miben szeretnél első lenni? Aki elsőként eszik, vagy akit elsőként esznek? XD Neme Megnéztem volna ezt a strandos bakit. XD Örülök, hogy elmúlt a fejfájás, és én is bízom benne, hogy most már jó idő lesz, mert már unom a télikabátot, amiben délután megdöglök, reggel viszont meg megfagyok még... Selmo kitartást a lektoráláshoz! Egyébként arra a kérdésre, hogy "miben alszik", az is lehetne a válasz, hogy ágyban. Mert feltételezhetően ágyban alszik ő is. mushroomhead Megmondták már nekem, hogy 95 éves vagyok... Igazából csak egy valaki itt a könyvíró(igen igen , mind tudjukVigyorog ) a többiek csak asszisztálnak
Fogalmam sincs, ki lehet az... ![]() |
mushroomhead | 2015-04-09 19:16 |
GabrielRex írta:
Akkor te megértesz :/ bár én magát Magyarországot mint helyet se igazán szeretem(vagyis inkább a magyar mentalitást). Egyszer egy nagyon bölcs politikusunk(az elnökünk ) mondta: Többen is itt rohadunk... Itt lehet bennünket hagyni, kérem szépen! Tessék! Lehet menni!
Szóval amint tehet én megyek. De hogy jót is írjak nekem az ország nyugati része mindig jobban tetszett, főleg a Balaton környéke valahogy ott mintha mindenki boldogabb lenne , vagy nem tudom , bár lehet azért mert nem ott élek, de statisztikailag az ország azon része gazdagabb fejlettebb. Aucifer: 95 ? Kicsoda ? Gonosz emberek, hisz csak 50 körül vagy , nem ? Engem eddig asszem max 25-nek néztek(neten 40-nek). Ja és mindig azt hiszem sokat írok mondom ügyes vagyok össze hoztam 10(többé-kevésbé értelmes és összefügg mondatott) aztán meglátom te mennyit írtál , szomorú leszek |
Selmo | 2015-04-09 19:16 |
Aucifer írta:
Gyanítom, a sörrel lesz kapcsolatban.Nem értem, hogyan kapcsolódik egymáshoz a kettő. Aucifer írta:
Poéngyilkos.
Selmo kitartást a lektoráláshoz! Egyébként arra a kérdésre, hogy "miben alszik", az is lehetne a válasz, hogy ágyban. Mert feltételezhetően ágyban alszik ő is. |
Turist | 2015-04-09 19:21 |
Aucifer írta:
nincs társaságom, egyedül meg nem igazán mozdulok ki semerre Vedd a kabátod, indulhatunk is Próbálok én is tornázni, de nálam az akarat erőnél van a hiba. Többször is elkezdtem, de abbahagytam pár hét után. Ha nekiállsz 1-2 hét után észrevennéd, hogy könnyebben mozogsz, és még hiányozni is fog a mozgás. Bár ha erősebb, vagy kitartóbb szeretnél lenni ahhoz több idő kell A lovak aranyosak és szépek , bár állítólag megérzik ha nem szeretik őket. Nem te vagy az egyetlen ilyen vágyakkal, a lányok általában szeretnek lovagolni. [ Módosítva: 2015.04.09 19:26 ] |
Drili | 2015-04-09 19:26 |
Turist írta:
Hárman... Viki, Tiffus és én. Ja meg Neme asszem, de ebben nem vagyok biztos.Egyébként én sem félteném a fiatalabbakat, most Vikivel együtt lettek 2-en? [ Módosítva: 2015.04.09 19:30 ] |
Turist | 2015-04-09 19:31 |
Drili írta:
Turist írta:
hárman. Viki, Tiffus és én.Egyébként én sem félteném a fiatalabbakat, most Vikivel együtt lettek 2-en? Najó, nem határoltam be ki meddig számít fiatalnak Tiffus márciusban volt 18, még meg is köszöntöttem Bár ettől még fiatal ő is. Nem most hétvégén lesz a con amire mész? Közben eszembe jutott, mert mással is beszéltem róla. Ha elfogadsz egy jótanácsot, kaját és italt bővel vigyél. [ Módosítva: 2015.04.09 19:32 ] |
Drili | 2015-04-09 19:39 |
Turist: De most hétvégén. Kaja, pia lesz bőven nálunk. Minden el van rendezve. Egyébként meg 20 alatt még fiatal. Kivéve ha belül vénség. |
Aucifer | 2015-04-09 19:40 |
mushroomhead Nem gonoszak, csak a koromhoz képest túl szokatlan felfogásom, ismereteim, és a szövegeim miatt mondják, hogy 95 vagyok. XD Különben meg, szövegírásban úgy is én leszek az ász, de azért értékelem a próbálkozást, mert jószívű vagyok. Jutalmul: veregesd vállon magad, és mond magadnak, hogy "Ügyes voltál!" Különben, itt ÉNY-on én speciel nem érzem magam gazdagnak... de az osztrákoknak biztos van pénzük, mert folyton ide eszi őket a rosseb... Selmo hogy én a sörre nem gondoltam! Biztos azért, mert ki nem állhatom... pedig minden nap elmegyek a sörgyár mellett melóba menet. És közel is lakom hozzá. XD Szidom, mint a bokrot, mikor a szél hozza felénk azt a hülye szagot... Poéngyilkos.
Pardon... mivel engesztelhetlek ki? ![]() Turist Ide jössz? Hozom a kabimat! Akaraterő... na, ez az egyik olyan szó a testedzés mellett, ami nem szerepel a szótáramban. Meg a kitartás. XD Szóval... bukta az egész. XD De futópadot elfogadnék, és használnám is, a gond az, hogy nem tudnám hová tenni, helyhiány miatt... Nem tudom... van olyan futópad, amit össze lehet csukni? Ha lenne, egy olyat vennék, és azt már félre is tudnám tenni, ha épp nem használom. XD Engem minden állat szeret. Legalábbis, anyu szerint világéletemben vonzottam magamhoz őket, megérzik rajtam, hogy szeretem őket. ^^ Mikor lovagolni jártam, volt ott három kutya, azok szó szerint összevesztek rajtam, melyiküket simogassam, közben engem is majdnem fellöktek sokszor, annyira bújni akart hozzám mindegyik. ![]() És egen... a lányok szeretnek lovagolni... ![]() ![]() ![]() |
leves96 | 2015-04-09 19:57 |
vivikiv Üdv közöttünk! Milyen nyelv is az, ahol minden szótag után teszünk egy 'v' hangot - meveg ivismeverevem ava tövöbbiviv szavabávályt ivis, bávár levehevet hovogy evez evegy váváltovozavat. Gyanítom, így jön ki a neved selmo Akkor legközelebb tedd fel ezt a csudás kérdést: "Hogy vagy? Na és az ikrek? Aucifer Hát igen, egy kis edzés mindenkinek jót tesz, Turist pártján állok. Viszont ha lovagolsz, vigyázz magadra, mert amilyen eséseket meséltél.. Fatalitylan Ha nem szoknyapecérkedsz annyit, simán tudod követni a történéseket GabrielRex Megnevettetett az előadásmódja a bejegyzésednek, jó humoros lett mushroomhead "Élet a világ másik felén, Itt meg a nyomor rohad belém!" Szolnok, szintén Neme Nem igaz, hogy a spoilert telefonon nem lehet megnyitni! Mindjárt géphez ülök.A. regényíró reakciója csak késztet rá. Tiffus Isten éltessen! Így egy hónap késéssel..😅 Sikerült felrakni a DLC -t végül? |
Fatalitylan | 2015-04-09 20:06 |
én az a adok kapok típus vagyok szóval |
mushroomhead | 2015-04-09 20:19 |
leves96 Hoho Valaki ki megérti a szenvedésem forrását, csak nehogy azt mond hogy szeretsz itt élni Bár ki vagyok én hogy ítélkezzem ? ^^ Aucifer: Kedvessége határtalan! Bár jobban örültem volna sütinek vagy egy kis levesnek(mindig azt tukmálják az öregek, 95 évesen mit is vár az ember?) , de ennek is nagyon örülök. Bár én az "Ügyes voltál" kifejezést egészen más szituációban szoktam használni , de így se rossz. ja és: Pardon... mivel engesztelhetlek ki?
a lányok szeretnek lovagolni
Csak tedd össze a kettőt is meg is van ,egyszerű a férfi lélek Fatalitylan írta: :én az a adok kapok típus vagyok szóval Na csak beindult az ismerkedés Nem is baj az. |
Selmo | 2015-04-09 20:32 |
mushroomhead írta:
Piha. Ebben nincs semmi. A büntetésed az, hogy elmész conra megölelni a fogadott húgodat.Pardon... mivel engesztelhetlek ki?
a lányok szeretnek lovagolni
spoiler
![]() Na, kérlek szépen, ez már perverz. |
mushroomhead | 2015-04-09 20:37 |
Piha. Ebben nincs semmi. A büntetésed az, hogy elmész conra megölelni a fogadott húgodat.
Elnézést Sensei! Még van mit tanulnom!
|
Aucifer | 2015-04-09 20:42 |
leves96 Áá, lóról még nem estem, meg ágyról sem. ![]() A.regényíróra még én is kíváncsi vagyok. Fatalitylan írta:
Erről nekem miért a yaoi ugrott be, és a "műszakváltás"? XD XD XD Azt hiszem, tényleg nagyon kezdek kimerülni... én az a adok kapok típus vagyok szóval ![]() mushroomhead Jól van, ha már süti vagy leves, rajtam ne múljon... ![]() Hát igen, tényleg egyszerű a férfi lélek. Nem kell kétszer mondani a lovaglást. A lovat te hozod és a felszerelést, én majd felnyergelem, aztán nyargalhatunk. De magadnak is hozz egy pónit, gyalog nehéz és fárasztó lenne lépést tartani velünk. Selmo ugyan, egy ölelésben semmi perverz nincs. Feltéve, ha a felek textilbe vannak csomagolva... anélkül... nagyon szoros ölelésben... valamivel, ami berreg vagy béget... na, az már perverz. |
Turist | 2015-04-09 20:43 |
Aucifer Reméltem hogy kompromisszumot köthetünk, mert Sopron ide 196Km Pestről két és fél óra +5ezer a jegy. Nekem is fel kell menni Pestre az még 1 óra.. szóval sok. Ráadásul napi 7 órát utazni MÁV-al? nem köszönöm Majd nyáron mikor meleg lesz és lehet a híd alatt aludni. Van arra híd? Lovaglás gyakorlat kezdőknek Szerk: "Feltéve, ha a felek textilbe vannak csomagolva." Nem latexbe? Szerk2 : A konzervről meg ez jutott eszembe Ha mindent legyőző akaratot szeretnél mushroomhead írta:
Én szeretem ezt az országot, azokat kevésbé akik irányítják. (Nem mennék bele de ilyen bérek mellett a világ legnagyobb ÁFA-ja? )Fatalitylan írta:
A lényeg hogy legyen aki megért.én az a adok kapok típus vagyok Drili: Még annyi, hogy már délelőtt rengetegen vannak és nagy a sor Ha tudtok menjetek korán. Szerk3: Selmo első gonosz megnyilvánulása [ Módosítva: 2015.04.09 20:51 ] |
Selmo | 2015-04-09 20:44 |
Nem, a perverz az a rész, amikor felveszem, ahogy két, 1 fűszálban, tripla hátraszaltóval fűharapásra képes lány átrendezi a con területét, csak mert meg akarják ölelni egymást. |
Aucifer | 2015-04-09 21:01 |
Selmo XD XD XD Elképzeltem, hogy szaladnánk egymás felé, aztán a személyes megismerkedéstől való nagy örömtől szerzett lendülettől "BANG", mindketten visszapattannánk egymástól, és kiterülünk a fűben, előtte az említett tripla hátraszaltót is bejátszva, majd még három pattogás, és egy szééép lassú eldőlés... végezetül mind a két oldalon, mint az elmaradhatatlan és látványos finálé eredményeképpen, az ott található épületek szépen romba dőlnek... s miután a porfelhő szép lassan eloszlik, a két leány (illetve egy leány, és egy nő, ki szívében s agyában is gyermek XD), egymástól jó pár méterre fekszik csendben, lelkét kilehelve, az égre meredve "X" szemekkel... Hmm... még jó, hogy nem megyek conra, nem kell menekülnie a népnek, nem leszünk így közveszélyesek. XD Egyszer nagyon szeretnék eljutni már egy conra, de idén még biztos nem fog ez teljesülni... de nem lenne rossz találkozni fogadott húgocskámmal, és persze a többiekkel sem. De élőben nem vagyok olyan nagy szám. XD XD Turist én is csatlakozom "gombafejhez", én sem szeretem ezt az országot, sőt... áhh, nem mondom ki azt a szót. Begyöpösödött, bunkó, konzervatív, rasszista felfogású emberek vannak itt... igaz, máshol is lehet ezekből találni bőven... És az a videó... láttam ezt a filmet anno, úgy rémlik... látszik, hogy ezt is férfi csinálta. XD Nem mondanám, hogy lett volna orgazmusom egy ló hátán. XD XD XD XD XD XD Izomlázam viszont igen. XD Én imádok utazni, és vonatozni is! A gond a költségekkel van... és a szabadidővel... Meg azzal, hogy itt helyben képes vagyok eltévedni, hát még ha idegen helyre megyek... ![]() |
Tiffus | 2015-04-09 21:08 |
GabrielRex írta:
Én életemben egyszer próbáltam hamarabb felkelni, hogy házit írjak, de olyan nyűgös voltam utána egész nap, hogy többé nem választottam ezt az opciót. xD 9-10.-ben nem nagyon érdekelt a házifeladat, de tavaly meg idén már azért betartottam, főleg matekból, mert abból vagyok a legrosszabb, most is azon múlik a kitűnőm év végén... Minden másból csak 5-ösöm van, matekból meg folyamatosan 2-est és 3-ast írok. Pedig esküszöm, hogy próbálkozom. Reggel 4:30-ra beállítottam az ébresztőmet, mivel úgy voltam vele, hogy majd korán megírom a házimat. ![]() GabrielRex írta:
Aucifer írta:
Én meg soproni vagyok Akkor gondolom, tele vagy optimizmussal Eeeeez meg... ![]() Turist írta:
Tiffus Kiástam egy fát mert útban volt, azzal szenvedtem 2 órát. Tegnap akartam de amilyen idő volt, brrSzomorú Ezenkívül amíg kint voltam, feltöltődtem nap energiával. Hogy mi? Kiástad? ![]() Neme írta:
Remélem holnap szép idő lesz mert mennék kerékpárt vásárolni Na. Én már vagy 6 éve ugyanazzal a csozé ultra-pinkes-lilás binyómmal szántom az aszfaltot. Milyen biciklid lesz? Vagy még nem tudod? mushroomhead írta:
Szóval amint tehet én megyek. Vihetnél engem is. Gyűlölöm ezt a helyet. Majdnem összejött, hogy jövőre Dániában tanulhassak, de kis kutatás után rájöttem, hogy még itt is színvonalasabbak egyetemek vannak. Aztán Hollandia remekül hangzott, viszont nem kis összegű történet. Úgy néz ki, dolgoznom kell egyetem mellett jövőre. De azért van B terv is, ha minden kötél szakad: politológiát jelöltem meg az ELTE-n. ![]() Aucifer írta:
Akaraterő... na, ez az egyik olyan szó a testedzés mellett, ami nem szerepel a szótáramban. Meg a kitartás. XD Szóval... bukta az egész. XD Akaraterőt könnyű szerezni, nekem elég hozzá belenéznem a tükörbe, vagy ráállnom a mérlegre. xD leves96 írta:
Tiffus Isten éltessen! Így egy hónap késéssel..😅 Sikerült felrakni a DLC -t végül? Köszi! És nem sikerült. xD De már két napja nem is próbálom, mert nincs időm, most is meg kell írjak két rövid és egy nagyesszét holnapra töriből, a társ.ismeret érettségim meg úgy áll, hogy sehogy, pedig egy 40 oldalas projektet kéne összehoznom két hét alatt. A tanárom ki fog csinálni. Azt hiszem, én leszek a legboldogabb ember a világon, ha egyszer leérettségizek. Selmo írta:
Piha. Ebben nincs semmi. A büntetésed az, hogy elmész conra megölelni a fogadott húgodat. Istenem... Fáradt vagyok. Ezt a "Piha"-t olyan könnyű volt félreolvasni. ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.09 21:11 ] |
Aucifer | 2015-04-09 21:22 |
Tiffus Ejnye, mégis minek olvastad te azt? Nem pihének olvastad félre, fogadjunk. XD Igen, fát is lehet kiásni, nem csak kivágni. Feltételezem, kisebb fa lehetett (vagy nem), ilyenkor gyökerestül távolítják el. Ha csak kivágják, attól még útban lesz az a csonk, ha mondjuk valami terv van a helyére. Én matekból 11 és 12-ben majdnem megbuktam év végén, aztán 12-ben az utolsó témazárónk olyan volt, hogy korábbi érettségi feladatlapot kellett kitölteni, az is 1-es lett. (Próbaérettségink nem volt. XD) Ezek után, mai napig nem értem, hogy sikerült 3-asra az érettségim... mikor bementem megnézni az eredményt, végig azon filóztam, mit fogok én csinálni a szóbelin, meg mégis milyen lehet a matek szóbeli? XD Aztán a tanárnő adja a kezembe az én feladatsoromat, mondja, hogy 3-as lett, és még azt is hozzátette, hogy a nehezebb feléből szedtem össze több pontot, ami elvileg még a könnyű része lett volna, abban többet hibáztam. Tanárnő nyújtja felém a lapot, tartja, én is fogom, de nem húzom el, csak meredek rá bambán. Tanárnő rám néz, még mindig vár, erre megszólalok: "Tanárnő, ez nem az enyém..." Les rám, mondja hát dehogynem, vegyem már el. Erre én megint: "Tanárnő, ez biztos nem lehet az enyém... ha 3-as lett, akkor az nem az enyém..." És vissza akartam neki adni. Na, itt már elfogyott a türelme, rám szólt, hogy jól van, üljek már le. XD XD Én meg leültem, és csak meredtem rá, nem tudtam felfogni. XD XD Annyira hihetetlen volt számomra. XD Sok sikert az egyetemhez! [ Módosítva: 2015.04.09 21:23 ] |
mushroomhead | 2015-04-09 21:24 |
Turist: Én szeretek Magyar lenni(ha ennek van értelme) , büszke vagyok rá , él bennem a hazaszeretett! Egyszerűen csak az emberekkel van bajom. Egyébként szép ország büszke(bár elég viharos) történelemmel, szóval ha emberek változnának egy kicsit,én is szívesebben élnék itt. Aucifer: Itt az Alföldön csak szürkemarhánk van, a lovat nem ismerjük És mire elvinném oda a "gazdagok városába" vagy a "hűség városa" , nem tudom addigra szegények meghalnának , de tényleg értékelem hogy benne lettél volna, jól esik!Úgyis kell egy nagymama. Tiffus. OOO viszlek én szívesen Csak előtte megnézzem mennyi a teherbírásod , ha elbírsz egy mázsa gabonát jöhetsz is, nehéz ám a bőröd! Am komolyabban : Hollandiáról csak jót tudok mondani , nővérem lassan fél éve kint él, azt mondja mindenki rendes,jó a fizu, és nagyon sokan beszélnek ott angolul szóval hollandúl se kell tudni. Én mindig azt mondom az ELTE-re megyek(persze poénból) , aztán mindig csak azt mondják: előtte fejezd be a középsulit aztán. Egyébként sok sikert hozzá! Remélem összejön! ://////////// [ Módosítva: 2015.04.09 21:25 ] |
A.W. | 2015-04-09 21:26 |
Kivertem a biztosítékot. |
leves96 | 2015-04-09 21:32 |
mushroomhead Miért? Itt lehet élni? Taníts, mester Turist Ha MÁV -val utazol, számíts rá, hogy "a vonat még két órát késik, mert az utasok lassan tolják, megértésüket köszönjük" Meg amikor kibasznak veled a pénztárosok, és egy nappal későbbre írják a jegyet, mint ahogy kérted, aztán beszélgethetsz egy jót a kalauzzal a következő megállóig. Sebaj, Magyar Állami Verjemagyon így szeretünk... Tiffus Dánia? Hollandia? Azigen, mondjuk eltartott volna egy darabig, mire megtanulod azokat a nyelveket Tényleg nincsenek olyan jó egyetemek arrafele? Mégis milyen szakokra szeretnél továbbtanulni? |
Aucifer | 2015-04-09 21:35 |
mushroomhead Jujj, a szürkemarhák szépek! ^^ Egy Dollár nevű szürkét egyszer már volt szerencsém megsimogatni, Csapodon voltunk akkor táborban. ^^ És ne próbáld nekem bemesélni, hogy az Alföldön nincsenek lovak. Jártam én már arrafelé, és láttam lovakat is! Mellesleg, manapság vannak szállításra kiváló eszközök, így a marháknak nem kell gyalogolniuk. Erre a városra meg se a gazdag, se a hűség jelző nem illik. XD XD Túl sok errefelé a hűtlen, elég, ha nálunk a gyárban körülnézünk... vannak ám ott storyk. (Amúgy igen, valóban a mi városunk a "Civitas Fidelissima", avagy "A Hűség Városa/Leghűségesebb Város" A történelmünk meg egykor szép volt, valóban... csak azokból a bátor és hős magyarokból, akik képesek voltak egy nagy ügyért összefogni, mára semmi nem maradt. Itt inkább egymás eltiprása megy, vagy keresztülnéznek az emberen, ha bajba került, na meg mindenkinek csak a szája nagy, de mikor tenni kéne valamit, lapít mindenki, mint ama bizonyos a fűben... |
mushroomhead | 2015-04-09 21:50 |
Aucifer: Az nem szürkemarha volt , hanem szürke hályog , a te korodba ez megszokott 50 felett. Én Hortobágyon láttam szürkét , városi gyerek(panel lakó)vagyok itt nincs semmi, csak lapos utcák, meg vasút . de eleget izzéltem , valami normálisat is akarok, van mostanában valami rajzod ami készül , + zenét nem szeretsz csinálni?, hallgatni azt tudom , de készíteni/játszani az igazi! leves96: Szívesen tanítanálak , de sajnos én se tudok többet Max egy össznépi kivándorlást tudok elindítani, de azt ki nem ? |
Neme | 2015-04-09 21:54 |
Tiffus írta:
Monti, de nekem mindegy csak legyen 2 kereke meg guruljon Milyen biciklid lesz? Vagy még nem tudod? leves96 írta:
Bocs, akarva akaratlanul is spoilerbe teszem ami nem tartozik az aktuális témához Neme Nem igaz, hogy a spoilert telefonon nem lehet megnyitni! Mindjárt géphez ülök.A. regényíró reakciója csak késztet rá. [ Módosítva: 2015.04.09 22:00 ] |
Selmo | 2015-04-09 22:11 |
Aucifer írta:
Rossz az, aki rosszra gondol. S hülye, aki nem.Tiffus Ejnye, mégis minek olvastad te azt? Nem pihének olvastad félre, fogadjunk. XD ![]() |
Drili | 2015-04-09 22:12 |
Lemaradtam néhány oldallal, de már utolértelek titeket Turist: A conra elővételes jegyünk van. Ott rövidebb a sor. Selmo: Még egy esés sem nyírt ki eddig. Valószínűleg az sem tett volna nagyobb kárt bennem. A legeléssel meg nincs bajom, csak a földnek van rossz íze. És legalább találkoztam volna a nőérkémmel. xD Ééés nincs minden lány oda a lovakért. Aranyos állatok, de nálam pl. kimaradt a lóimádós korszak. És utólag sem fog már bekövetkezni. Egyébként fiúk(férfiak), anya is az alföldről származik, Hajdúszoboszlói a família eredete, és a rokonság nagy része még ott él. Fiatalon jött a dunántúlra azért, mert azt hitte itt minden szebb és jobb. Aztán kiderült, hogy dettó ugyanolyan minden, csak a kilátás változott meg síkságról dombságra. Nem hiába kicsi ország ez. De azért szeretünk itt alpokalján degleni. Kivándorlással meg óvatosan, előbb olyan profizmus és szaktudás kell a választott pályán, amit külföldön sem hagynának veszni, mert a magyar gyerek mindig hátránnyal indul.(na kis pisis létemre, mennyit tudok pofázni ilyenekről xD) [ Módosítva: 2015.04.09 22:20 ] |
Aucifer | 2015-04-09 22:13 |
mushroomhead Szürkehályog Na, majd adok én neked, büdös kölke! Fiatal voltam, de szemtelen nem! Mindjárt hozom ám a sodrófát, de aztán ne vigyorogj, mint a tejbetök, mert nem sütit csinálunk, hanem rektálisan foglak megismertetni vele, ahogy az én időmben szokták a neveletlen kölykökkel, úgy bizony! XD XD Na jó, ennyire azért nem leszek gonosz nagymama. XD Beérem annyival, hogy rád hoztam a frászt. XD Hát, még Valentinra akartam csinálni egy rajzot, el is készült, csak nem időben, így még nem került megosztásra. XD Meg Húsvétra is terveztem valamit, az se jött még össze... Zenét én inkább csak hallgatok, nagyon botfülem van, és még ritmusérzékem sincs, szóval esélytelen, hogy én zajon kívül bármit is alkossak. XD Bátyám tanítgatott gitározni, de nem sok sikerrel... pedig a dob is nagyon érdekelne, főleg, mióta egyszer kipróbálhattam! De ritmusérzék nélkül elég érdekes lenne, bár én mindenféle zenei tudás nélkül is elpüfölgetném. XD Selmo, ahogy mondod! Én is mindig ezt mondom. Drili érezd jól magad a nővérkéd helyett is! És fő'det ne egyél sokat, attól megfájdul a hasad... tessék normálisan étkezni. A füvet se nagyon egyed, ne légy marha... Szerető nővérkéd majd gondol rád, s te gondolj rám szombat délelőtt, mert akkor még húzom az igát, míg drága jó főnökeink otthon húzzák a lóbőrt... mert evidens, hogy a kötelező túlóra őket nem érinti... [ Módosítva: 2015.04.09 22:16 ] |
Drili | 2015-04-09 22:23 |
Aucifer: Majd mutatok képet az ottani társaságról, meg népszerűsítelek. A fűrágcsálás pedig egészséges, csak nem mindegy melyik fajtát eszed. |
Aucifer | 2015-04-09 22:29 |
Drili Majd megnézem őket. Aztán ajánlom mindenkinek, hogy vigyázzanak az én húgocskámra, mert különben leszkapsz nekik. Na igen, az állatok is tudják, melyik fű jó nekik. De arra mindenképpen vigyázni kell, hogy onnan ne egyél, ahol nemrég "emailt" írtak szőrös kis barátaink... mondjuk, ez egy-két szőrös humanoidra is igaz... szóval, vigyázz, nem jelölte-e meg már valaki előtted azt a füvet. Télen meg a "sárga hóból nem iszunk!" elv érvényesül... ![]() [ Módosítva: 2015.04.09 22:31 ] |
mushroomhead | 2015-04-09 22:38 |
Aucifer: Ajjaj , rosszabb vagy mint mamám mondjuk ő csak hülye, nem mérges ooooo a családi szeretett A hangszernek meg az alapja a gyakorlás , szerintem érdemes lenne többet játszanod kikapcsol,szórakoztat stb. ha meg tényleg rossz vagy ott vannak a zenekészítő(alkotó) programok , mondjuk ahhoz is kell egy kis zenei készség. Drili : Jó szórakozást neked! Én is mennék ilyenekre , nekem lenne időm is csak pénzem nem , de ilyen ez az élet [ Módosítva: 2015.04.09 22:39 ] |
Drili | 2015-04-09 22:51 |
Auci,gomba: Köszi! X3 Lehet egyszer ha lesz jogsim, nyitok conos + fesztiválos telekocsi szolgálatot, ahol csak a saját belépőt kell fizetni meg engem kell etetni hidegélelemmel, ezzel le is tudva a fuvart. (fűnél a "vizeset csak hajnalban ill. eső után" szabály érvényesül) |
Aucifer | 2015-04-09 22:54 |
mushroomhead Hiába a gyakorlás, ha hiányoznak az alapvető dolgok... De nem is különösen izgat a zeneszerkesztés sem, én csak élvezem a zenét hallgatás útján. ^^ Bátyám szerkesztett régen zenéket, ha jól emlékszem, a FruityLoop-ot és a Cubase-t használta... asszem, ezek voltak zeneszerkesztő programok. Drili, jól hangzik. (A szabállyal meg egyetértek. De akkor is... csak okosan a fűvel, vicces dolog, ha meggyújtják... ![]() [ Módosítva: 2015.04.09 22:57 ] |
Selmo | 2015-04-09 23:04 |
Lehet én is beugrok conra. Majd holnap kiderül. |
Aucifer | 2015-04-09 23:12 |
Selmo, ha mész, neked is jó szórakozást. Én meg azt hiszem, mára búcsúzom, megpróbálok ma kivételesen "időben" feküdni. XD Jóccakát! ^^ |
mushroomhead | 2015-04-09 23:14 |
Drili: Ez cuki !^^ A fű is hideg élelemnek számít ugye? Az bőven van itt is. Aucifer: Az FL Studio a legismertebb az amit írtál a FruityLoop rövidítése , én Magix music makerrel tolom. Ilyeneket: Ja , de nem baj az , nem mindenki szeretheti, max hallgatni csak. Jóéjt! |
Drili | 2015-04-09 23:16 |
Jóccak Auci, nekem is aludnom kéne úgyhogy legyetek jók, és ne írjatok enciklopédia nagyságú virtuális köteteket a távollétemben. :3 |
Neme | 2015-04-10 10:38 |
Na bringa vásárlás elnapolva. Ezért kár volt szabit kivennem, de legalább péntek van Röhejes, hogy nem lehet normális bringát venni a környéken ![]() És akkor még panaszkodnak, hogy az emberek keveset mozognak ![]() |
djk | 2015-04-10 13:19 |
Neme írta:
Ezért tartom mindig védve az enyémet. Már több mint 20 éves, de még kifogástalan és egykori nagy márka.
Na bringa vásárlás elnapolva. Ezért kár volt szabit kivennem, de legalább péntek van Röhejes, hogy nem lehet normális bringát venni a környéken ![]() És akkor még panaszkodnak, hogy az emberek keveset mozognak ![]() |
Aucifer | 2015-04-10 18:19 |
No, kinek milyen napja volt? Neme, sajnálom, hogy nem jött össze a bringa... azért remélem, sikerül majd találni valami jót. Nekem csak holnap lesz "péntek". mushroomhead Szoktam én is néha ilyen zenéket hallgatni, sokszor ezek a legjobba, ha valamit csinálok, amire figyelni kell, de mégis szeretném, ha valami szólna a háttérben. Meg jó ilyenekre lazulni. |
Turist | 2015-04-10 18:47 |
Aucifer írta:
Nem merek sokat írni, mert drága Drili megszid No, kinek milyen napja volt? Falu+jóidő= kert, kintvoltam kicsit ásni, borsót vetni. Hétvégén egyedül leszek itthon, nem tervezek semmit. Már mondtad egyszer, hogy minden közben zenét hallgatsz. Nálam ez lehetetlen, ha valamivel foglalkozom az csak elvonja a figyelmem. Hiába a férfiak nem tudnak sok dologra koncentrálni egyszerre. Ha pihenni szeretnék akkor teljes csend van. Hacsak ledőlök akkor valami lassú csendes zene. Csak nem holnap is dolgozol? Neme írta:
Ugyanígy vagyok vele, mivel itt nincsenek nagy távolságok mindegy csak legyen 2 kereke meg guruljon Volt egy bicóm, de réges-régen ellopta valaki Azóta sincs sajátom. |
Selmo | 2015-04-10 18:50 |
Tökölős. Jó sok díszdobozos piával szórakoztam. Jól látom, innen csak piros cicánk megy conra? |
Aucifer | 2015-04-10 19:25 |
Selmo, igen, Drili cica mázlista. Na és hogy ment a szórakozás? Fogyasztottad is, vagy csak pakolászni kellett? ![]() Turist Bizony, holnap is meló. Odabenn már azon lepődünk meg, ha nincs kötelező túlóra... ugyebár ez a hét délelőttös, ilyenkor szombaton is menni kell. Én ha hiszed, ha nem, még olvasáskor is hallgatom a zenéket. Ezt általában senki se érti nálam. ![]() Emlékszem, egy alkalommal, még mikor középbe jártam, aput készítettem ki azzal, miket is csináltam egyszerre: rajzoltam, közben zenét hallgattam, néztem a tévét is, ment az msn, valamit olvastam is a neten, és még ettem is. Apu jött be a szobába, és kiakadt, hogy valamit kapcsoljak ki, legalább a tévét, minek megy, ha úgyis zene szól. Mondtam neki, hogy nem kapcsolom ki, mert nézem. Ő meg vitatkozni próbált velem, hogy az lehetetlen, ennyi mindent nem lehet csinálni egyszerre, és hogy tuti, hogy azt se tudom, miről van szó. Mondom de, pontosan tudom, mi megy az aktuális műsorban is, tudok figyelni, sehol se veszítettem el a fonalat. És ez valóban így volt, apu meg feladta, a fejét rázva kiment a szobából, és csak dünnyögte maga elé, hogy nem érti... Én még utána szóltam, hogy ez van, így működik a női agy, több dologra tudunk figyelni. XD Most például animézek, de közben nézegetek ide is. XD |
Selmo | 2015-04-10 19:43 |
Drága lenne nekem beleinni ezekbe a piákba. Amúgy magyar címkét és zárjegyet teszek rájuk. Nyugis, de unalmas meló, jelenleg nincs jobb, de legalább csorog némi pénz. Igen, a súlyemelés az megy, napi átlag 700 üveg körüli van emelgetve. Az átlag 0,7 liter, de vannak 3 literesek is. Nem is ezzel van a probléma, hanem mikor ki kell szedni a nagy dobozból, a fóliából, a díszdobozból kicsomagolni, lecímkézni, majd vissza ugyanezt. |
mushroomhead | 2015-04-10 19:55 |
Aloha! Nálam ez lehetetlen, ha valamivel foglalkozom az csak elvonja a figyelmem. Hiába a férfiak nem tudnak sok dologra koncentrálni egyszerre. :Nekem folyton zenét kell hallgatnom kicsit már mintha kényszer lenne, netezés,játék,olvasás,írás közben az utcára fülhallgató nélkül ki se megyek, szerintem az elmúlt 3 évebe 10-szer ha füles nélkül indultam neki az ismeretlenek, így nem írritál senki(főleg a buszon) béke van, nyugalom. A sört se szeretem , a focit meg utálom , milyen sztereotípiák vannak még a férfiakra ? Csak szexéhes vagyok, ennyi igaz . Aucifer: Depresszív, nyugtató zene , pont ezért szeretek ilyet csinálni mint pl. azt a számot. Nekem mindig jó napjaim vannak , rosszak nem is csak kevésbé jók .Én büntetném aki hétvégén is dolgoztat ( persze csak ha nem muszáj. mentő stb.) a maradék kis időt is elveszik az embertől , és akkor úgy hogy nézzen animét ? Lehet nekem is nézenem kéne már valamit , rég nem néztem semmi jót, mit nézel? Ja és nem az én számom , de ilyet is szívesen játszanék , kicsit lehangoló , melankolikus , de imádom :Babel-A |
Aucifer | 2015-04-10 20:16 |
Selmo, részvétem, akkor kemény melód van. És éppen annyira élvezheted, mint én a kesztyű hajtogatást... pont annyira izgalmas. mushroomhead Fúú, ez a zene is tetszik! Mentem is a listámba... Még addig örülök, amíg csak délelőtt kell dolgozni szombaton. Ha bevezetnék, hogy mindkét műszaknak be kell mennie, vagyis még délutános héten is, akkor baromira kiakadnék... Mondjuk, ha a bedolgozás pont úgy esik nekünk, hogy éppen az én műszakom a délutános, akkor bizony van szombat délután is meló... De szerencsére, ez azért ritkábban van, bár a tavaly előtti év pont olyan volt, hogy volt talán 5 alkalom, mikor be kellett dolgoznunk, és a mi műszakunk volt olyan szerencsés, hogy az 5-ből 3 pont délutánra esett, plusz még ugye a kötelező túlórák, így egyik hónapban egymás után minden héten 6 napokat dolgoztunk... Most éppen a Tokyo Ghoul 2. évadát nézem, erre vártam, hogy elkészüljön hozzá teljesen a felirat, és akkor nem kell várnom majd az újabb részek fordítására. XD Ha ezzel véget értem, akkor végre a Parasyte-ot is elkezdem, annak is kész a fordítása, és már arra is régóta vártam. ^^ |
Turist | 2015-04-10 20:37 |
Selmo írta:
Leírtam már miért nem tetszik a Mondocon. Kint van a hírek között egy füvészkertes program, oda inkább elmennék Jól látom, innen csak piros cicánk megy conra? mushroomhead írta: Megtudnék bolondulni, ha folyamatosan a fülemben hallanék valami zajt Sört én se iszom, borzasztó íze van, majd ha valaki felajánl keserű helyett édeset Sportból pedig mindenevő néző vagyok. Aucifer Megnéztem nemrég mind a kettőt, nem lettek rosszak, bár lehettek volna szinte tökéletesek is ilyen történettel. A Monstert várom egy jóideje innen. A másik meg a Nanatzu no Taisai. [ Módosítva: 2015.04.10 20:38 ] |
Selmo | 2015-04-10 20:43 |
Meglepődnék, ha 120 féle orvosi kesztyűvel találkoznál. |
Aucifer | 2015-04-10 20:58 |
Selmo Annyi félével nem. XD De van classis (poros), derma (félporos), supreme (sima, púder nélkül XD), syntegra (latexmentes), és ezek különböző méretekben, tele minden szarral, amit nem győzünk kiszórni belőle... XD Turist Ha jól értelmeztem valahol, a Tokyo Ghoul anime eltérő irányt vett a mangától... sebaj, úgyis tervezem majd a mangát is, ha azt is lefordították. ^^ A Monster-t meg én is nagyon várom már, egyik kedvencem lett! ^^ Igaz, még nem láttam végig, de már elkönyveltem annak. XD |
Selmo | 2015-04-10 21:07 |
Turist írta:
A con különösebben nem érdekel, csak azért mentem volna, hogy dumáljak valakikkel csetről, de úgy néz ki, közbejött valami, ezért kérdeztem, hátha innen valaki kapható lenne ilyesmire, de úgy látom gyér a felhozatal. Leírtam már miért nem tetszik a Mondocon. Kint van a hírek között egy füvészkertes program, oda inkább elmennék Aucifer írta:
Ma ilyet címkéztem, tegnap ilyet, ezt meg csak azért, hogy megnézhesd az árát, ki sem vihettük az irodából, ott kellett megcímkézni. Vajon miért?
Selmo Annyi félével nem. XD De van classis (poros), derma (félporos), supreme (sima, púder nélkül XD), syntegra (latexmentes), és ezek különböző méretekben, tele minden szarral, amit nem győzünk kiszórni belőle... XD |
Aucifer | 2015-04-10 21:15 |
Selmo Baszki! Van, aki ezeket meg is veszi ![]() |
Selmo | 2015-04-10 21:24 |
Persze, van amiből raklapszám visznek. Meg van olyan is, ami csak egyetlen helyre megy, de oda rendszeresen. Egyébként ez egy japán whiskey. Nem is tudtam, hogy van nekik, amíg nem találkoztam vele. |
Turist | 2015-04-10 21:35 |
Selmo írta: Nem biztos hogy jól emlékszem, de egy Japán whiskey fajtát választottak meg a világ legjobbjának. Annak idején én is meglepődtem rajta.Egyébként ez egy japán whiskey. Nem is tudtam, hogy van nekik, amíg nem találkoztam vele. Szívesen találkozom az emberekkel, de nagyon szétszórtan lakunk Többen is mondták, hogy élőben félénkek,azt sem szeretném ha valaki rosszul érezné magát. Aucifer írta:
van classis..derma..supreme..sima.. syntegra..latexmentes,és ezek különböző méretekben Ha nem mondtad volna mit csinálsz, azt hinném óvszert gyártasz [ Módosítva: 2015.04.10 21:36 ] |
mushroomhead | 2015-04-10 21:40 |
Aucifer: Örülök ha tetszik, ha ez tetszik a többi számukat is bírnád, nagyon sok hasonló együttest hallgatok, csak a legtöbb alig ismert(sajna).Én legutóbb a Durarara-t néztem félig, azóta csak mangát olvasok. Velem is előfordult nem 1x hogy megnéztem az animét, aztán a mangával akartam folytatni , de vagy csak egy kicsit vagy nagyon eltértek egymástól. A Tokyo Ghoul nagyon rég a listámon van, ahogy Parasyte-t is. Turist: Csak az ízesített sört bírom, miért nem bírod a mondocon-t? , oldalszámot tudsz ahova írtad? |
Kapzsi | 2015-04-10 21:55 |
Ilyen reklámok lepték el a böngészőmet, nem tud valaki megoldást? Egyszer már előjött ez (vagy valami hasonló) januárban, de akkor telepítettem a nod32-t és megoldotta spoiler
![]() ![]() |
Aucifer | 2015-04-10 22:12 |
Selmo Nem semmi... japán whiskey-ről még én sem hallottam, de hozzáteszem, alapból nem is ismerem az italokat, szóval fogalmam sincs, mik vannak, és honnan. XD Turist mi magunk is szoktunk ezzel viccelődni, hogy kotont csomagolunk. XD Csak ez... 5 ágú. XD XD És a legnagyobb méret a 9-es, a legkisebb meg 5,5. mushroomhead Lehet, hogy majd belehallgatok a többibe is. A Durarara is tervben van, (ahogy rengeteg más is XD), ami meg nagyon tetszett animében, általában a mangájára is kíváncsi leszek, éppen azért, mert szinte biztos, hogy ott bővebben ki vannak fejtve a dolgok, meg nem teljesen ugyanúgy zajlanak az események, esetleg más vége van, ilyenek. Főleg, ha a manga volt az eredeti. De fordítva is igaz, ha mangában tetszik meg valami, és van anime adaptáció, akkor evidens, hogy megnézem. De mindegyiket csak akkor, ha elérhető magyarul, és hát... van, mikor csalódnom kell... Ha jól emlékszem, Turist olyasmiket említett, hogy már nem teljesen arról szól a MondoCon, mint régen, a programok is elég gyatrák, meg ilyenek... Kapzsi Te jó ég, ilyesmiket én még IE-en láttam utoljára. XD |
Fatalitylan | 2015-04-10 22:26 |
ki itt a legjobb nő? !devi (persze a hugicán kívül ) |
gege547 | 2015-04-10 22:27 |
Kapzsi: Nézd meg nem települt e ismeretlen bővítmény a böngésződbe. Ürítsd ki a sütiket úgyis a fele romlott már. Ha nem megy keress rá a RespectSale címszóra talán előhoz valamit (Rákeresnék én is de te már amúgy is beszedtél valamit ). Aucifer: Én meg Crome ban csak ott azt írta ki minidg hogy lassú a számítógépe . IE ben nem jött elő hasonló pedig már másfél éve szinte csak azt nyúzom. [ Módosítva: 2015.04.10 22:27 ] |
Aucifer | 2015-04-10 22:48 |
gege547 Nálam csakis a tűzróka megy. Megszokásból is, az IE-t meg arra használjuk idehaza, hogy más böngészőt szedjünk le... ![]() Fatalitylan A legjobb nő Kiszel Tünde, ezt mindenki tudja. ![]() ![]() |
Kapzsi | 2015-04-10 23:01 |
Nem hozott megoldást |
Neme | 2015-04-10 23:04 |
Kapzsi írta:
Alighanem egy szép is adware-nek estél "áldozatul".Ilyen reklámok lepték el a böngészőmet, nem tud valaki megoldást? Nekem is volt ilyen a laptopomon és köpni nyelni nem tudtam eleinte. A böngésző visszaállítása elvileg megoldaja a problémát. A jól látom chrome-ot használsz akkor így: spoiler
Illetve biztos ami biztos alapon lefuttatnék egy malware, és egy vírus keresést is.
![]() Beállítások/Speciális/Beállítások visszaállítás (lap alján) |
Aucifer | 2015-04-10 23:15 |
Én elteszem magam holnapra, legyetek jó rosszak! Kapzsi, remélem sikerül megszabadulnod a "támadóidtól". Jó éjt! ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.10 23:20 ] |
Turist | 2015-04-10 23:26 |
A kép alapján én Firefoxot mondanék. (Bár hirtelen Safari jutott az eszembe) Látom van AD block fent van, annak pedig mennie kellene Segíteni sajnos nemtudok, nem értek hozzá Szerk, nincs valami olyan topic ahol ilyen témák vannak? Aucifer Még emlékszel arra amit írtam? Le vagyok nyűgözve Amúgy borzasztó a beléptetés, kevés a program, rengeteg technikai hiba volt mikor ott voltam. Ha 2x kell besétálnod, mert elmegy a hang, vagy a tánccsapatnak a felétől újra kell kezdeni, az gáz. Ehhez jön hozzá, hogy nagyon drága étel/ital. Megszokás nagy úr, de a saját tapasztalat, hogy a chrome minimum 2x gyorsabb, én azt használok. De hogy melyik a jobb azt nem tudom. Szia, szép álmokat [ Módosítva: 2015.04.10 23:29 ] |
Kapzsi | 2015-04-10 23:27 |
Nem, ez firefox, itt hogy kell? Találtam a neten egy leírást, ami azt mondja hogy kattintsak a "A Firefox alaphelyzetbe állítása…"-gombra, de a megadott helyen csak olyan szerepel, hogy "Firefox frissítése...", ez lenne az? Víruskeresés többször is megvolt, mindig talált egyet-egyet, de a problémán nem segített Már egy csomó programmal próbálkoztam, az egyik kb 10 percre rendbe hozta a dolgot, aztán megint visszajött minden reklám Most letöltöttem ezt a malwarebytes, de ez sem szolgál újdonsággal Turist: Az adblock valamiért eltűntette magát tegnap, ma újra le kellett töltenem, fene érti ezt Aucifer: köszi, jóéjt [ Módosítva: 2015.04.10 23:32 ] |
Neme | 2015-04-10 23:38 |
Lusta vagyok másolni inkább linkelem: -KATT- remélem segítségedre válik |
Kapzsi | 2015-04-10 23:45 |
Köszi, én is ezt találtam, de erre mondtam hogy nálam nem szerepel a leírásban megadott gomb, viszont nem baj, mert miután a malwarebytes befejezte a dolgot, rendbe jött a firefox, remélem most nem csak 10 percig lesz oké, ha mégse lesz jó hosszútávon, akkor kipróbálom a fent említett frissítést [ Módosítva: 2015.04.10 23:47 ] |
Jesse | 2015-04-10 23:49 |
Ti szoktatok még homokvárat építeni? Ilyen alagúttal együtt? És várárokkal? |
leves96 | 2015-04-11 00:43 |
Vaas del Toro Lenn a parton mindig belekezdek egybe, de vár se lesz, nem hogy ilyen kiegészítőkkel. Miután áthűl az ember, egész jó szórakozás a napon - természetesen nyáron. Neme Szuper az új avatárod Egyébként most végeztem a Tokyo Ghoul 2. évadával. Azt mondják rossz adaptáció, ami magyarázhatja a semmiből feltűnő karaktereket, akiknek elméletileg komoly múlttal kéne rendelkezniük. Még nem olvastam a mangát, de mindenképpen fogom. Nem volt olyan húderossz anime, csak olyan hézagos az egész, hogy phejj... Most majd jön a Parasyte, kíváncsi vagyok nagyon az animére, remélem jót fogok szórakozni Jóéjt mindenkinek! |
Neme | 2015-04-11 12:29 |
Szép jó "reggelt"! Ah milyen szépen süt a nap leves96 írta:
Innen van.Neme Szuper az új avatárod Most mondjátok, hogy nem érdemelne meg egy anime adaptációt ![]() És a végére. Only cat owners will understand this. spoiler
Na így próbálj játszani
![]() ![]() |
Tiffus | 2015-04-11 13:24 |
Üdv a népnek. Befejeztem a társadalomismeret érettségim első negyedét (31 órája fent vagyok ), és most ÁÁÁÁÁÁH. Teljesen lemaradtam innen, mi most a téma? [ Módosítva: 2015.04.11 13:25 ] |
Kapzsi | 2015-04-11 13:28 |
Társadalomismeret? Az szép Mi a maradék háromnegyed? Én amúgy a magyarérettségi előtt nem tudtam aludni, még hajnali négykor is youtubevideókat néztem [ Módosítva: 2015.04.11 13:30 ] |
leves96 | 2015-04-11 14:00 |
Tiffus Gratulálok, mivel tartottad ébren magad? Ilyen erős kávéról se hallottam még.. Amfetamin? Volt itt szó melóról, téma volt a bolond nagymami, akit mindenki szeret, illetve A. regényíró és Drili beszámoltak arról, hogy hogyan tudnak elesni egy fűszálban, illetve Neme is előállt egy aranyos kis sztorival, amit direkt spoilerbe rakott, hogy szívasson engem... Fatalitylan, a szoknyapecér meg üres kézből is bejátszott lapokat úgy az éjfelek felé. Valamint Turist is adott további beszámolókat a borsóültetésről. Irigylem is, mert a friss zöldség a legjobb, valamikor én is termesztenék sajátot, de egyenlőre tanulni kell az orvosihoz Te milyen szakra akarsz jelentkezni? (azthiszem másodjára kérdezem, bocs, ha így van) Kapzsi Neked megoldódott az a reklámos gondod a böngésződön? [ Módosítva: 2015.04.11 14:01 ] |
Kapzsi | 2015-04-11 14:07 |
Ühüm |
Tiffus | 2015-04-11 15:08 |
leves96, igazából fogalmam sincs, de most már biztos nem fekszem le, mert 6-ra mennem kell interjút kérni egy orvostól, ami szintén az érettségimhez kell. xD Amúgy politológiára jelentkeztem, de ha jól rémlik, te még épp nem kérdezted. Majd integessetek a TV-nek, ha láttok szónokolni. ![]() Amúgy te meg doki leszel? Elég okos ember lehetsz. Turist, a faásás után már nem lepődöm meg a borsóültetésen. Kapzsi, igazából az egészségügyről kell írnom 10-12 A4-es oldalt, és annak van kész a negyede, ahol kérdőíveket elemzek. A többi részben saját tapasztalatok, interjúk, meg még egyéb egészségügyhöz kapcsolódó fejezetek lesznek, pl. a hálapénzről is szeretnék írni bele ezt-azt. A magyar érettségit meg csukott szemmel is megírom. xD [ Módosítva: 2015.04.11 15:11 ] |
Kapzsi | 2015-04-11 15:14 |
Tiffus írta:
Ne is mond, fölöslegesen aggódtam a dolgok miatt, simán ment az érettségi
A magyar érettségit meg csukott szemmel is megírom. xD |
Tiffus | 2015-04-11 15:31 |
Legkínosabb pillanatok egyike, mikor nem érti az ember a perverz poént, pedig még közlik is vele, hogy perverz poénról van szó. Nem éltem még eleget...xD Bocsi, muszáj volt megosztanom. |
Aucifer | 2015-04-11 15:35 |
Kapzsi, szuper hír, örülök, hogy sikerrel jártál! leves96 Most nem tudom eldönteni, hogy valóban orvosira készülsz, vagy poénkodsz. Ha tényleg, akkor egy jó nagy kalappal hozzá, meg minden elismerésem. Nem bírnék annyit tanulni. XD Unokabátyám tankönyveit elnézve anno, amikkel ölni is lehetett volna akár (mert olyan hatalmasak voltak, és jó vaskosak), már minden bajom volt, hát még mikor kíváncsiságból beleolvastam, aztán feladtam, mondván, erről a nyelvről se hallottam még életemben. XD XD XD XD A Tokyo Ghoul 2 felénél járok, de már most úgy vagyok vele, hogy WTF... Elég érdekesen zajlanak az események, és valami azt súgja, nem is nagyon fogok válaszokat kapni. XD XD Ki vagyok akadva pár dolgon. Mellesleg... az az opening... az valami borzalom... szerintem rohadtul nem illik a sorozathoz, az első jobb volt. Valahogy sérti a fülemet, ha végighallgatom. XD XD XD Turist Persze, igyekszem odafigyelni az emberekre, próbálok megjegyezni dolgokat, bár az én memóriámmal nem mindig sikerül. De hát itt amilyen jó társaság alakult ki szerintem, és jól elbeszélgetünk, evidens, hogy figyelek rátok. Vaas del Toro Húú, de régen építettem homokvárat! De én sose tudtam alagutasat, ha megpróbáltam, nekem összeesett az egész... ![]() Neme Ő a cicusod? De cuki, és megértelek, Herceg meg előszeretettel mászkál keresztül a laptopomon, múltkor így írt barátnőmnek, mert éppen chateltünk. XD XD Amikor meg kisebb volt, és öcsém meg valami búvár szimulátorral szórakozott, próbálta elkapni a halakat. XD De Deadpool-t is megpróbálta megfogni. XD XD De a véiggyaloglást leszámítva nem igazán zavar minket gépezés közben, okos cica ez. Tiffus 31 órája fent vagy? Akkor tessék pihenni, mielőtt még kidőlsz nekem. (Mondja ezt az, aki nem képes időben lefeküdni hétköznap sem, mikor korán kel... XD XD) Na, az egészségügyről megvan a véleményem, én is tudnék egy-két dolgot mondani. Például... biztos forrásból tudom, hogy a sterilizálás sem divat... és akkor minket csesztetnek a gyárban, hogy vigyázzunk a kesztyűkre, mert higiénia így, meg úgy... ![]() Különben, meg látszott, hogy ma szombat van, valahogy melóban mindig ilyenkor hülyülök meg a legjobban (a kaja szünet után, mikor már kezdek ébredezni XD), szóval ma igen jól éreztük magunkat, ment az ökörködés ezerrel. Kolléganőm tüsszentett, de szegényem nem tudta időben odakapni a kezét, és egy kicsit én is kaptam a kezemre, mire mondtam neki, hogy köszönöm, "egy kis anyabacit kaptam én is", majd elkezdtem röhögni, ő meg csak mondta, hogy ne haragudjak, én meg meg se tudtam szólalni, úgy röhögtem, aztán akkor már ő is röhögött. Később megint tüsszenteni készült, odatartottam a kezem elé, mondom neki, tessék, itt van, erre megint röhögni kezdtünk. XD [ Módosítva: 2015.04.11 15:40 ] |
leves96 | 2015-04-11 15:59 |
Aucifer Viccen kívül, Szegedi Tudományegyetem az 1. számú célpont. Én részemről szívesen fogadom az olyan könyveket, ha csak az orvosi rész van benne - azaz biosz és kémia. Az opening tényleg nem passzol, de önmagába szép - szerintem. Az ending meg asszem passzolhat a komplett történethez, majd kiderül. Gratulálok, "Ha arcod egyik felét megütik, fordítsd oda neki a másikat". Azaz hagyd, had adjon a tenyeredbe egy jókora gombócot Wir lieben die Hygienie! [ Módosítva: 2015.04.11 16:00 ] |
Turist | 2015-04-11 16:00 |
Tiffus írta:
Sőt még a földet is én ástam fel hogy el lehessen vetni Falun általában van kert, ahova vetünk ezt-azt. Eper remélem lesz mert imádom Nameg nem mindegy, hogy mennyit fizet az ember a zöldségért, vagy csak eszem ami a kertben van. Egy jó termés alkalmával például krumplit egész évben nem kell venni, az sokat számít. Most jöttem be kintről, kiterítettem egy plédet, élveztem a napsütést, közben olvastam.a faásás után már nem lepődöm meg a borsóültetésen A hálapénz egy nagyon mocskos dolog, meg az is amiért kialakulhatott. Szánalmas hogy az orvos elvárja (el kell várnia?), hogy kapjon zsebbe. Saját tapasztalat, hogy sokkal!! jobban törődnek az emberrel akkor, ha kapnak pénzt. Valahol halottam a történetet, hogy egy orvosnak akartak adni 5ezret, de csak annyit mondott, hogy "Köszönöm, ma már kávéztam" Nagyon utálom az orvosok egy részét, bizonyos okok miatt.. Aucifer írta:
Köszi, sokszor kell is evidens, hogy figyelek rátok Nekem jó memóriám van, amit fél percen belül nem felejtek el, az nagyrészt megmarad egy ideig. Furcsamód utálom az évszámokat, nem is tudom megjegyezni őket. Viszont ha arról van szó, hogy valaki közel állónak van szülinapja azt sosem felejtem el. Nekem nem kell Facebookos emlékeztető leves96 Kitartást hozzá, ha szeretsz tanulni akkor nem gond. Mi szeretnél lenni? Plasztikai sebész, nőgyógyász? Vaas del Toro írta:
Sőt néha még pár embert bele is temetnék Ti szoktatok még homokvárat építeni [ Módosítva: 2015.04.11 16:09 ] |
haganedonciii | 2015-04-11 16:10 |
leves96 írta:
Tiffus Gratulálok, mivel tartottad ébren magad? Ilyen erős kávéról se hallottam még.. Amfetamin? Volt itt szó melóról, téma volt a bolond nagymami, akit mindenki szeret, illetve A. regényíró és Drili beszámoltak arról, hogy hogyan tudnak elesni egy fűszálban, illetve Neme is előállt egy aranyos kis sztorival, amit direkt spoilerbe rakott, hogy szívasson engem... Fatalitylan, a szoknyapecér meg üres kézből is bejátszott lapokat úgy az éjfelek felé. Valamint Turist is adott további beszámolókat a borsóültetésről. Irigylem is, mert a friss zöldség a legjobb, valamikor én is termesztenék sajátot, de egyenlőre tanulni kell az orvosihoz Te milyen szakra akarsz jelentkezni? (azthiszem másodjára kérdezem, bocs, ha így van) Kapzsi Neked megoldódott az a reklámos gondod a böngésződön? ez egy nagyon jó kis összefoglaló volt arról, miről maradtam le az elmúlt 2-3 napban, köszönöm üdv mindenkinek, élvezitek ezt a kellemes napsütéses szombatot? mert én úgy vette észre, hogy vannak emberek, akik nagyon, a fényevők egyből kijöttek a szabadba, az Astoria környéke tiszta bolondok háza lett... miújság veletek? :3 |
leves96 | 2015-04-11 16:29 |
Turist Hű, nőgyógyász semmiképpen, igaz, hogy csodás hölgyeményekkel lehetne foglalkozni, és olyan alkalmakkor kicsit alaposabb vizsgálatot tartanék, de sajnos öregasszonyból több van Pókhálót meg nem akarok kotorászni. Igen, én is tudok gonosz lenni Alapjáraton mozgástannal szeretnék foglalkozni (csontok, izmok és az izmokhoz tartozó érző-, valamint mozgató idegek és pályák). De gondolkozok a baleseti sebészeten is, majd még ott kiderül. Az antropológiát -, mint szakot - mindenképpen felvenném Viszont nem tudom mi lenne akkor, ha egy gyerek élete múlna rajtam. Egy fél lábbal a sírban lévő öregembernél se lenne nyugodt a lelkiismeretem, de egy gyerek az tuti meggyötörne. Haganedoncii Tényleg csodás nap van, végre itt a tavasz. Ha minden igaz, látni véltem egy cserebogarat is, kár, hogy nem néztem meg közelebbről - áprilisban cserebogár... hogyne.. Illetve a cukrászdát is megjártam, hazahoztam tíz süteményt a családnak. Mikor rendeltem, mindig visszajött a lány és kérdezte, hogy akkor most mi kell nekem.. sebaj, cuki volt, így elnéztem neki csak 10 percig tartott, mire minden meglett Egyébként most, hogy meleg van és feláradt egy kicsit a Zagyva, felélénkültek a halak is, pláne az előbb említett folyóban. Apám ment volna horgászni, de készülődés utolsó pillanataiban beleállt a derekába a fájdalom Azt látjuk, hogy akik meg lent vannak, fogdossák a jó nagy lapátkeszegeket, a jász-keszeg meg rabol a hídnál. Bizony, ismerem és szeretem a Tsuritama című animét. Egyszer nagyon szívesen horgásznék az óceánból, egy tengerből, parton vagy csónakban is akár. [ Módosítva: 2015.04.11 16:39 ] |
Neme | 2015-04-11 16:39 |
Aucifer írta:
Igen, rajta kívül van még 2 Ő a cicusod? De cuki, és megértelek, Herceg meg előszeretettel mászkál keresztül a laptopomon, múltkor így írt barátnőmnek, mert éppen chateltünk. XD XD Amikor meg kisebb volt, és öcsém meg valami búvár szimulátorral szórakozott, próbálta elkapni a halakat. XD De Deadpool-t is Nekem játék közben néha elég zavaró. Pl: nyújtózkodik egyet, és hopp feleslegesen elrepül egy skill meg a hozzá tartozó MP Meg van hogy nem figyelek és nyomva tartja a space-t, én meg csodálkozok, hogy miért nem tudok a skillek között váltogatni. haganedonciii írta:
Én majdnem elaludtam kint az udvarbanélvezitek ezt a kellemes napsütéses szombatot? ![]() [ Módosítva: 2015.04.11 16:41 ] |
Turist | 2015-04-11 17:05 |
haganedonciii írta:
Szia, üdv újra itt üdv mindenkinek, élvezitek ezt a kellemes napsütéses szombatot? Nagyon, jó a nap végre van ereje, csak bogarak ne lennének, mikor feküdtem kint, megtaláltak. Április bolond hónap, lehet még szél és eső. Többet volt ásó a kezemben csütörtök-pénteken, mint az elmúlt fél évben Meg is lett az eredménye. Nem vagyok fényevő, nem bírnám ki rendes kaja nélkül Van még itthon a húsvéti csokiból, de vészesen fogy. Egyedül vagyok itthon a hétvégén. Habár nem szól hozzám senki és nyugalom van. Aucifer és Neme Állat a lakásban? Azoknak is kint kellene lenniük. Még ha aranyhalakról lenne szó, vagy valami ami elszökik megértem. A macskák jobban szeretnek csavarogni. Bár városban nemtudom mennyire egészséges. Nem szeretnék bezárva tartani egy állatot. Folyamatosan elfelejtek valamit, de mire ideülök géphez megint nem jut eszembe mi az. [ Módosítva: 2015.04.11 17:09 ] |
Neme | 2015-04-11 17:33 |
Turist írta:
Nem városban lakok, és nincsenek bent egész nap Állat a lakásban? Azoknak is kint kellene lenniük. Még ha aranyhalakról lenne szó, vagy valami ami elszökik megértem. A macskák jobban szeretnek csavarogni. Bár városban nemtudom mennyire egészséges. Nem szeretnék bezárva tartani egy állatot. Van, hogy napokig nem látom őket úgy elcsatangolnak Turist írta:
Irigyellek miatta Egyedül vagyok itthon a hétvégén. Habár nem szól hozzám senki és nyugalom van. [ Módosítva: 2015.04.11 17:35 ] |
Aucifer | 2015-04-11 17:39 |
leves96 Nekem erről a tüsszentéses dologról a Kontroll c. magyar film ugrott még be akkor, igaz, ott nem hapci volt, hanem "kis Vuk"... XD Tényleg sok sikert akkor az orvosihoz, de ha szeretsz tanulni, meg feltételezem, ilyen céllal nem is lehetsz rossz tanuló, akkor menni fog. ![]() Jobb is, ha nem akarsz nőgyógyász lenni, uncsitesómat is szekáltuk, mikor még az egyetem előtt viccelődött azzal, hogy az lesz, mi meg felvilágosítottuk, hogy nehogy azt higgye, hogy szép nőket lát majd, helyette sok vén szatyrot (akik szerintem azért járnak oda, mert más már úgyse érinti őket ![]() ![]() Turist Nekem tényleg elég pocsék a memóriám, bezzeg olyasmiket, ami nem fontos, megjegyzek. XD Barátnőm is ki van akadva (bár jó értelemben), hogy komplett filmjeleneteket, az animék szereplőgárdáját, eseményeit, olvasmányaimat mind kívülről fújom, minden mást elfelejtek. Sokszor volt olyan is, itthon elindultam valamiért a konyhába, mire leértem, el is felejtettem, mit akartam. XD Aztán visszamentem... XD Meg mikor anyu megkér valamire, szintúgy elindulok, hogy csináljam, aztán félúton megállok, visszakérdezek: Mit mondtál, mit csináljak? Bár lehet, hogy csak szimplán figyelmetlen vagyok, ki tudja... bár ebben is van valami, mivel (talán már említettem) hajlamos vagyok rá, hogy pillanatokon belül elkalandozok "csodaországba", és nem ezen a földön járok. ![]() De mint mondtam, barátokra azért igyekszem mindig odafigyelni. ![]() A mai orvosokra én is haragszom (tisztelet a kevés kivételnek), már nem igazán arról szól ez a hivatás, mint régen. Régebben a szegényeket is meggyógyították (bár igaz, valószínűleg leginkább csak azért, hogy gazdagék egészségét védjék XD), most viszont sokszor úgy tűnik, "ha nincs pénzed, meg is dögölhetsz". És nem is nagyon figyelnek oda a betegre, nem foglalkoznak vele, időpontot is hiába kérsz, semmi jelentősége, és fontos vizsgálatokra is van, mikor csak hónapok múlva kerülsz be, addig akár fel is fordulhatsz, ha olyan bajod van. Egyre több műhibáról hallani, az emberben benne felejtik az eszközöket, félrediagnosztizálnak, ilyenek. Szomorú... És csodálkoznak, hogy az ember nem igazán hajlandó orvoshoz menni... (igaz, a munkahelyek se tolerálják az orvososdit, betegen ne dolgozz, de ha otthon maradsz, akkor lehet, kirúgnak... legalábbis a mi cégünk logikája így működik...) Igen, a lakásban van, mivel nincs kertünk. És városban amúgy sem lenne jó, ha elcsavarogna, de még falun is folyton aggódnék miatta. Kiszalad az útra, elüti valami, amilyen emberek vannak, bántaná valaki, vagy elvinné... Amúgy meg szegényem már kasztrálva is volt, szóval... de mindig kivisszük levegőzni, mert levegő neki is kell. De figyelni is kell rá, mert olykor megpróbál kislisszolni az ajtón, nem egyszer hozva már rám a szívbajt. Nem élném túl, ha eltűnne, de ez az egész családra igaz, főleg bátyámra. Olyan fura, hogy férfi létére ilyen macskás lett, persze hülye sztereotípia ez is, de férfiakhoz mindig a lehető legnagyobb kutyákat szoktam elképzelni. XD Én magam is a nagy kutyusokat preferálom, és továbbra is vágyam egy kutya is, bullterrier mindenképp. Na meg jöhetne egy dobermann is. ![]() Különben meg, egyik céges buli alkalmával volt kutyás bemutató is, és ott elmondták, hogy óriási nagy tévedés, hogy lakásban nem egészséges kutyát tartani, mert az börtön. Mondták, hogy igazából hiába van valakinél hatalmas nagy kertben a kutya, maga a kert és a lakás ugyanazt jelenti a számára: egy hely, ahol pihenhet. Ha nincs otthon a gazdi, és nem foglalkozik a kedvencével, akkor csak pihen, nem fog egyedül futkorászni, éppolyan fontos elvinni sétálni egy kertben tartott állatot is, és nem csak fizikailag kell lefárasztani, hanem szellemileg is, ami ugyebár nem egy gyors végigrohanást jelent a környéken, pár perc alatt lezavarva, hanem komolyan foglalkozni kell vele, amihez sokkalta több idő kell. A cicánkat már csak azért se merném elengedni, mert annyira felfedező természet, hogy ha nem is esne semmi baja, lehet, akkor se jönne vissza, mert mindig találna valami újdonságot, és csak menne egyre messzebb és messzebb. A teknősömért is sírtam, mikor elpusztult, belebetegednék, ha őt is elveszíteném. Jobb, ha itt van a lakásban, ahol szeretjük és kényeztetjük, a bújócskázást és a fogócskázást én is imádom vele játszani, nagyon édes, mikor incselkedik, felhívva a figyelmem, és ezzel veszi mindig kezdetét a kergetőzés. Van, mikor elbújik az ajtó mögött, ott lapul, én meg gyanútlanul megyek be, keresem őt a szobában, és ahogy elhaladok az ajtó mellett, kiugrik, megfogja a lábam, és már sprintel ki a szobából, majd megint lapul, és engem néz, aztán ha elindulok feléje, megint elrohan mellettem. ![]() Jajj, most nagyon belemerültem az áradozásba. XD Tegnap én is benyomtam egy tábla Milkát... hmm... most is van előttem egy... lehet, nem sokáig... Hmm... néha jó lenne, ha én is kicsit egyedül maradhatnék idehaza... de ez nem igazán jön össze soha. XD Neme Csak segíteni szeretne neked a játékban. Szép cica a tiéd is. ^^ Ő pedig a mi Hercegünk, tegnap lett 11 hónapos, lassan már kész felnőtt. [ Módosítva: 2015.04.11 17:46 ] |
Neme | 2015-04-11 18:07 |
Aucifer írta:
A tietek is aranyos, mintha ikrek lennénekCsak segíteni szeretne neked a játékban. Szép cica a tiéd is. ^^ Ő pedig a mi Hercegünk, tegnap lett 11 hónapos, lassan már kész felnőtt. ![]() Bár a mienk már 6 éves "harcedzett" veterán ![]() Tesó is mindig mondja, miért nem engedem játszani. ![]() Mármint a gépnél [ Módosítva: 2015.04.11 18:08 ] |
Aucifer | 2015-04-11 18:12 |
Neme írta:
Aucifer írta:
A tietek is aranyos, mintha ikrek lennénekCsak segíteni szeretne neked a játékban. Szép cica a tiéd is. ^^ Ő pedig a mi Hercegünk, tegnap lett 11 hónapos, lassan már kész felnőtt. ![]() Bár a mienk már 6 éves "harcedzett" veterán ![]() Tesó is mindig mondja, miért nem engedem játszani. ![]() Mármint a gépnél Igen, én is azt néztem, hogy hasonló a miénkhez. Különben, azt el is felejtettem említeni, hogy mikor hazaérünk (bár mind az 5-en különböző időpontokban), mégis mindig elénk szalad üdvözölni, és akkor is eldobja magát. XD A minap meg a lehető legnagyobb csokitojást lopta ki a zacskóból, és vitte el játszani. Azért haláli, miket művelnek sokszor. Küldöm üdvözletem és simogatásomat a cicátoknak! |
Selmo | 2015-04-11 21:53 |
Turist írta:
Ja, lett is egy kis leégésem.Nagyon, jó a nap végre van ereje, csak bogarak ne lennének, mikor feküdtem kint, megtaláltak. Április bolond hónap, lehet még szél és eső. Turist írta:
Ezt beszéld meg a 13 éves, 7 kilós kandúrommal, hogy neki igazából mozognia kéne alvás helyett.
Aucifer és Neme Állat a lakásban? Azoknak is kint kellene lenniük. |
Turist | 2015-04-11 22:18 |
Selmo írta:
Jó egészséget a az öreg úrnak Megpróbálhatom, de nem hiszem hogy rám hallgatna. Tudom milyen nehéz az öregeket rávenni a mozgásra..sajnos. Egy macskát kivéve, mindegyik csak kaja adagolóként tekintett rám. Hiányzik is nagyon az a kis idióta mit ![]() Aucifer írta:
Olykor én sem tudom miért indultam el, csak állok és bámulok. Biztosan nagyapámtól örököltem, ő átment a boltba 3 dologért. Másfél óra múlva visszajött, mert kettőt elfelejtett.mit "barátokra azért igyekszem mindig odafigyelni" Azt hittem én is, de valahogy mindig eltűnnek Nehéz olyat találni aki nem csak a hasznot szeretné élvezni. Vagy csak megismerni, mert arra mostanság nincs idő. Na jöjjön az állatokról egy összefoglaló. Volt kutyánk vagy 20 éve, de beteg lett Azóta nem volt, bár nem is tudnánk megegyezni benne milyen kellene. Anyámnak berni pásztor tetszik, nekem a beagle vagy a basset hound. A legutóbbi cicák, tavaly télen valahogy eltűntek, pedig csak 3 évesek voltak, és nagyon szépek Tíz éve biztos van hogy semmit se tartunk, de volt itt liba,kacsa,tyúk,nyúl, egy malac, és egy bárány is. [ Módosítva: 2015.04.11 22:19 ] |
Aucifer | 2015-04-11 22:42 |
Selmo a te kandúrkádnak is küldöm szívélyes üdvözletem. ^^ Mondanám, hogy ölelgesd meg helyettem is, de nem tudom, ennek kivitelezésére mekkora esély lenne. XD Nálunk a lakásban lévő lépcső azért bízunk benne, hogy mindig jó kondiban tartja majd őfelségét. Ő is szeret mondjuk sokat aludni, de annyira azért nem vészes, ha foglalkozunk vele, akkor azért jön-megy, minden érdekli, akármit csinálunk, mindig érdeklődik a dolgok iránt. Turist volt itt liba,kacsa,tyúk,nyúl, egy malac, és egy bárány is.
Számomra a megtestesült mennyország! Igen, ismerős, itt is, ha lenne rá lehetőség, hogy kutyát is szerezzünk (bár most, hogy cicánk lett, a tesóim erősen ellenzik a dolgot), nem tudnánk megegyezni. Bullterrierről hallani se akarnak, nem tetszik nekik. Nekem meg az kell, és kész. Látod, látod, ezért nem engedném el egyedül Herceget sehová, mert biztos, hogy eltűnne. Jobb, ha marad a lakásban, biztonságban, szeretetben. ^^ Barátokat tényleg nem könnyű találni, haverokat könnyebb. De ugye egy haver nem egyenértékű egy baráttal. Mindig azt mondom, hogy igaz barátom (barátnőm) egyetlen egy van, akit a másik felemnek szoktam hívni. Ő az, akit sokszor emlegettem már, elsős korunk óta, a mai napig legjobb barátnők, sőt, egy véletlen folytán kiderült, hogy még távoli unokatesók is vagyunk. És még csak nem is veszekedtünk soha, kihasználni a másikat meg főleg nem tudnánk. Bár most már ritkábban tudunk találkozni, hiába élünk egy városban, azért mindig próbálunk időt szakítani egymásra, meg jelenleg is csevegünk a neten. Szegényem, most beteg. De amúgy nagyon jól működik nálunk a telepátia is, ha gondolunk a másikra, az biztos, hogy valamilyen módon jelentkezik, vagy telefonon hívjuk egymást, vagy ráírunk a másikra, vagy talizunk. És sokszor a másik még ki se mondta, amit akar, már kitaláljuk egymás gondolatait is. Rá mindig számíthatok, ő pedig rám. |
Selmo | 2015-04-11 23:11 |
Azért annyira nincs elhízva, simán lekapja a fecskét, verebet, denevért, sáskát, lepkét, meg akármit, ami bejut. Amúgy meg egy hisztis picsa. Jön, hogy neki most simogatás kell és valaki foglalkozzon vele. Csak úgy nehéz, ha elfoglalja az asztal felét. |
Tiffus | 2015-04-11 23:35 |
Turist írta:
Sőt még a földet is én ástam fel hogy el lehessen vetniNyelvet nyújt Falun általában van kert, ahova vetünk ezt-azt. Eper remélem lesz mert imádomMosolyog Nameg nem mindegy, hogy mennyit fizet az ember a zöldségért, vagy csak eszem ami a kertben van. Egy jó termés alkalmával például krumplit egész évben nem kell venni, az sokat számít. Most jöttem be kintről, kiterítettem egy plédet, élveztem a napsütést, közben olvastam. A hálapénz egy nagyon mocskos dolog, meg az is amiért kialakulhatott. Szánalmas hogy az orvos elvárja (el kell várnia?), hogy kapjon zsebbe. Saját tapasztalat, hogy sokkal!! jobban törődnek az emberrel akkor, ha kapnak pénzt. Valahol halottam a történetet, hogy egy orvosnak akartak adni 5ezret, de csak annyit mondott, hogy "Köszönöm, ma már kávéztam" Nagyon utálom az orvosok egy részét, bizonyos okok miatt.. Aaaah, eper. Szerintem abban az esetben, ha a hálapénzt utólag adják, semmi probléma nincs vele. Ám igazad van, a legtöbb orvos előre elvárja manapság. Ezek okaira is kitérek amúgy a projektmunkámban. Megosztok veled egy vicces történetet a kávés dokira reflektálva, hogy felvidulj: Picibabája született egy ismerősnek, és ugyebár szokás ajándékot(pénzt) adni a szülészdokinak. Na most ajándékként a büszke apuka egy nagy doboz tortát vitt a doktornőnek, mire az megszólalt: "Ne haragudjon, de ilyenkor pénzt szokás adni." Na a hapsi fogta, kinyitotta a tortás dobozt, kivett a torta mellől 50 ezer forint készpénzt, zsebre tette, majd jó étvágyat kívánva elsétált. ![]() leves96 írta:
De gondolkozok a baleseti sebészeten is, majd még ott kiderül. Aaah, itt a balesetin olyan helyes kis rezidensek vannak, hogy nem bántam, hogy hatszor törtem el az ujjam. Egyszer olyan durva volt, hogy műteni is kellett, és egy irtó aranyos fiatal rezidens tartott szóval a műtét alatt, hogy ne legyek ideges. Bocsi a nyálért, el kellett mesélnem. xD [ Módosítva: 2015.04.11 23:36 ] |
Turist | 2015-04-11 23:47 |
Tiffus írta:
Igazat adok, szép doktornénik vannak, én is tapasztaltam.olyan helyes kis rezidensek vannak Nem fogta közben a másik kezed? Az mennyire gáz ha nem értem a viccnek a poénját? Azt mondta pénz kell neki, de a fickó pont azt nem adta oda. Ha a tortát viszi el és a pénz marad, még megérteném. Bocsika nagyon este van |
GabrielRex | 2015-04-11 23:57 |
Szerintem nincs poén benne, maga a helyzet ironikus(? talán). Az orvos pedig a gesztust lesz@rva annyit mondott, ilyenkor pénzt szokás adni, de azt a torta mellé kapott volna. Úgyhogy nem vastagodott a pénztárcája, pedig csak egyszerűen kedvesebbnek kellett volna legyen. Ha magának a tortának is örült volna sztem úgy lett volna a legjobb. Nem orvosként emberként lett volna több... Szóval, itt nem volt poén, csak ironikus, hogy pénzt akart, és ezért bukta a hálapénzt. |
leves96 | 2015-04-12 00:04 |
Tiffus Egyáltalán nem nyálas, remélem én is okozok majd ilyen örömöt Turist Hát, akkor lehet ideje lenne aludni menni. GabrielRex kiigazított - legalábbis remélem. Kemény lehetett az az innivaló, ha még így se tiszta |
Turist | 2015-04-12 00:14 |
Tudom mikor kell aludnom..... Nem csak egyszer írtam le hogy nem iszom alkoholt... Pénz kell neki, ezért nem kapja meg a pénzt, nem értem ezt a fordított logikát. Ha adni akart pénzt akkor miért vette vissza? Az orvos kimondta amit mindenki tud. Majd holnap elolvasom megint. |
leves96 | 2015-04-12 00:55 |
Hát igazából ez egy olyan történet, ahol közvetve, de elég egyértelműen bemutatták az orvosnak, hogy mekkora egy tróger pöcs, hogy a pénz miatt választotta ezt a szakmát, nem pedig amiatt, amiért létezik. Itt, ebben a történetben, a torta jelenti azt a hálát, amit az apuka próbál kimutatni. A pénz az meg pénz. Azzal nem hálálkodni szoktak. Mivel a tortát nem volt hajlandó elfogadni, mert hát "ilyenkor pénzzel szokás fizetni", bizonyította azt, hogy mennyire való az orvosok közé. A jóembernek meg volt önérzete, becsülete és nem adta oda annak az aljanépnek azt a (valószínűleg) kínkeservesen összegyűjtött summát. Személy szerint az ilyen embereket egyszerűen nem tudom megérteni. A gyűlölethez és a megvetéshez hasonló érzelmeket váltanak ki belőlem... Éljen az az apuka, Tiffus, igazi példát tud majd mutatni a gyerekének az emberségről és tisztességről. [ Módosítva: 2015.04.12 1:20 ] |
Aucifer | 2015-04-12 01:23 |
Turist, az volt ebben a "poén", hogy a doktornő lazán elvárta, hogy pénzt adjanak neki azért, ami alapból a dolga lenne, elvégre, erre esküdött fel, nem? Nem tudta, hogy akartak neki pénzt adni, mert ő csak a tortadobozt látta, és már előre húzta a száját, jóformán majdnem azt vágta a képébe, hogy "Úgy b+ a tortádat, mit kezdjek vele, lóvét adjál", az apróságnak, kedves gesztusnak már örülni sem tudott. Hát az ilyennek tudod, mikor adnám ezek után oda, szóval nagyon jól tette, hogy mégsem adta neki oda. Én még a képébe is nyomtam volna a tortát úgy istenesen. Ja, korábban el is felejtettem, hogy az epret én is imádom! ^^ Tiffus, ezen a storyn jót nevettem, nagyon jól tette az ismerősöd, fogadja gratulációmat! Egyszerűen undorítónak tartom, hogy ezt "megkövetelik". Persze nem azt mondom, aki valóban rendes, és önmagától, nem azért, mert plusz zsebpénzre pályázva segít az emberen, ne kapjon érte valamit, ha megérdemli, és az ember nem sajnálja, akkor természetes, hogy megköszöni valami aprósággal. És ha a doki ezt elfogadja, bármilyen csekélység is legyen, amit köszönetképpen adnak neki, és nem azt nézi, hogy bakker, ezzel mit kezdjek, ez nem is pénz, akkor ezzel semmi bajom. Az olyat tartom undorítónak, aki valóban elvárja, különben le se sz..ja az embert, és csak a pénz kell neki. Tavaly október elején nekem is volt szerencsém a sürgősségihez, holott egész eddigi életemben sose jártam kórházakba, de még a háziorvosom is ritkán láttam. Anyu szokott is hülyéskedni, hogy kiskorunkban is csak azért hívta fel a háziorvost, hogy jelezze, hogy élünk még, csak nincs rá szükség, nem betegszünk meg. Viszont nekem nem volt ilyen mázlim, egy helyes dokika se volt ott a sürgősségin... nem is említettem korábban, hogy munkából hazafelé volt egy balesetem, konkrétan egy biciklis elgázolt, és eltörött a jobb kezemen a középső ujjam alsó ujjperce és a tenyér közötti részen. Annyira szar helyen, hogy nem lehetett volna csak sínbe tenni az ujjam, hanem az egész kezem gipszbe volt, és itthon maradhattam szépen táppénzen. Január elején mentem vissza dolgozni. Viszont, mivel nem bírom a fájdalmat, és az ujjam piszkosul fájt, bőgtem, mint állat, még akkor is kicsordultak a könnyeim, mikor a doki megfeszítette az ujjaimat, hogy begipszelhesse, mert magamtól nem tudtam őket a megfelelő szögben behajlítani, úgy meg volt dagadva az egész, mozgatni sem tudtam az ujjaim. Viszont elsőre elég lazának tűnt a gipsz, másnap másik doki volt bent, az újragipszelte, és abban aztán már nem mozogtak az ujjaim, de még a csuklómnál is nyomta rendesen azt a kis bütyköt, vagy mit. XD De mikor lekerült a gipsz, és vizsgálták a kezem, hát nem mondanám, hogy hű, de nagyon alaposan megnézték, mármint, szerintem nem elég csak a gépen ránézni a röntgenre. A gyógytornáról is először lebeszéltek, mondván, felesleges, otthon majd szép lassan bemozgatom. Hát, miután 3 hét elteltével sem igazán akart mozogni az az ujjam, a többi már szerencsére újra funkcionált, viszont a középső ujjam kinyújtani se tudtam rendesen, meg behajlítani se teljesen... akkor megint egy másik doki volt a traumatológián, az elküldött, meg mondta, hogy miután levették a gipszet, el kellett volna kezdeni. Igazság szerint, most se mondanám tökéletesnek, meg már nem is lesz az, de legalább amennyire szükséges, úgy funkcionál. Teszek-veszek vele, mint régen, a tenyerem nem tudom megérinteni vele, ha behajlítom (a bal középsővel megy), szerintem annyira letapadhatott az izom talán, vagy egy ideg sérülhetett meg, fene tudja. Ha kinyújtom az ujjaim, akkor is látszik, hogy az az ujjam enyhén "hajlított". Hozzátenném, hogy a baleset ezúttal nem az én bénaságomból eredt, mert nagyon is figyeltem, kanyarból jött egy nő biciklivel (én meg gyalog), és nem kis sebességgel, ráadásul olyan nagy ívben vette be a kanyart is, meg olyan lendülettel jött, hogy hiába láttam, hogy érkezik, esélyem nem volt félreugrani. Már a járda szélén lévő kis sövénybe másztam bele jóformán, a nő mégis egyenesen belém jött. Fix, hogy kisebb sokkot is kaptam, mert ahogy indultam tovább haza, meg kellett állnom, mert remegtem is, meg elszédültem, aztán meg ugye a kezemet fogtam, kezdett egyre jobban fájni akkor, és hát fel is tűnt, hogy fura szögben áll az ujjam. Amint hazaértem, belépve az ajtón el is törött a mécses... A legviccesebb az egészben az, hogy rájöttem, milyen szuper dolog a pletyka... megtudtam, hogy a gyárban a nagyokosok már azt beszélték, hogy én mentem biciklivel, és egy autó ütött el. ![]() ![]() leves96 írta:
Teljes mértékben egyetértek!Hát igazából ez egy olyan történet, ahol közvetve, de elég egyértelműen bemutatták az orvosnak, hogy mekkora egy tróger pöcs, hogy a pénz miatt választotta ezt a szakmát, nem pedig amiatt, amiért létezik. Itt, ebben a történetben, a torta jelenti azt a hálát, amit az apuka próbál kimutatni. A pénz az meg pénz. Azzal nem hálálkodni szoktak. Mivel a tortát nem volt hajlandó elfogadni, mert hát "ilyenkor pénzzel szokás fizetni", bizonyította azt, hogy mennyire való az orvosok közé. A jóembernek meg volt önérzete, becsülete és nem adta oda annak az aljanépnek azt a (valószínűleg) kínkeservesen összegyűjtött summát. Személy szerint az ilyen embereket egyszerűen nem tudom megérteni. A gyűlölethez és a megvetéshez hasonló érzelmeket váltanak ki belőlem... Éljen az az apuka, Tiffus, igazi példát tud majd mutatni a gyerekének az emberségről és tisztességről. [ Módosítva: 2015.04.12 1:24 ] |
Turist | 2015-04-12 10:49 |
Na talán megértettem, de a tortát miért hagyta ott? Csak hogy megalázza? Aucifer Kezdem azt hinni, hogy nem egységesen tanítják az orvosoknak, mikor mi a teendő. Nem tudom bevezették-e már, vagy csak szeretnék hogy meglehessen venni a műtétet. Tehát legálisan, ha te fizetsz, akkor a várólistán első helyre kerülsz. Az erkölcsi problémákat nem lehet könnyen megmagyarázni, de hogy ne legyek egyoldalú hozzátenném, az orvosok és ápolók fizetése nevetséges, mármint azé aki nincs semmilyen pozícióban. A kórházak teljesen lelakottak, rondák, semmiből kell gazdálkodni. Egyszer este 10kor mentem ügyeletre a fogammal, de tudtam hogy a kórházban félre raknak, meg reggelre kerülök csak sorra, így egy magánrendelőbe mentem. Ez Székesfehérváron volt. Azt mondta az orvos menjek el majd szájsebészetre, de Budapestre. Ugyanis Székesfehérváron MEGSZŰNT anyagi gondok miatt. Mi az hogy megszűnik egy állami kórház egyik osztálya csak úgy, ráadásul pénz miatt? Nekem ugyanolyan messze van egymástól a 2 város, de aki ott lakik az utazzon 80Km-t a rendelésre aminek ott helyben kellene lennie? Arról a fogadtatásról nem is beszélve, mikor meghallották, hogy honnan küldtek, csak bámultak hogy ki volt az az idióta aki a sok betegük mellé még egyet küldött. Nálunk heti 3x van rendelés, sokszor tűnik inkább pletyka központnak. Az orvos havonta egyszer kimegy azokhoz akik nem tudnak bemenni hozzá rendelésre. Ő szeret beszélgetni az emberekkel, néha túlságosan is, akkora sor van a rendelőben. Lehet hogy az ujjad majd rendbe jön, én több év után éreztem hogy a térdem már nem olyan sérülékeny, de így is néha érzem hogy nem tartja az ínszalag. A nő gondolom elment, nem is láttad többé, hogy felelősségre lehessen vonni? A bicikliseket sem veszik figyelembe nálunk. Voltam már többször közel egy balesethez. Ha lesz annyi eper amiért érdemes lejönni, szívesen adok, majd gyertek |
leves96 | 2015-04-12 11:44 |
Turist Nekem egyszer volt szerencsém egy istenifinom eperhez! Bár csak egy kicsivel volt nagyobb egy borsószemnél, de még ilyen édes epret soha, ismétlem SOHA nem ettem. A házi termés az valami isteni, az eperből meg sosincs elég. Vagy lekvár lesz a maradékból, vagy pálinka. |
Tiffus | 2015-04-12 13:59 |
leves96 írta:
Hát igazából ez egy olyan történet, ahol közvetve, de elég egyértelműen bemutatták az orvosnak, hogy mekkora egy tróger pöcs, hogy a pénz miatt választotta ezt a szakmát, nem pedig amiatt, amiért létezik. Itt, ebben a történetben, a torta jelenti azt a hálát, amit az apuka próbál kimutatni. A pénz az meg pénz. Azzal nem hálálkodni szoktak. Mivel a tortát nem volt hajlandó elfogadni, mert hát "ilyenkor pénzzel szokás fizetni", bizonyította azt, hogy mennyire való az orvosok közé. A jóembernek meg volt önérzete, becsülete és nem adta oda annak az aljanépnek azt a (valószínűleg) kínkeservesen összegyűjtött summát. Személy szerint az ilyen embereket egyszerűen nem tudom megérteni. A gyűlölethez és a megvetéshez hasonló érzelmeket váltanak ki belőlem... Éljen az az apuka, Tiffus, igazi példát tud majd mutatni a gyerekének az emberségről és tisztességről. Ennél szebben le sem írhattad volna a gondolataimat. leves96 írta:
Vagy lekvár lesz a maradékból, vagy pálinka. Eperpálinka, hm.... ![]() Aucifer írta:
a tenyerem nem tudom megérinteni vele, ha behajlítom (a bal középsővel megy), szerintem annyira letapadhatott az izom talán, vagy egy ideg sérülhetett meg, fene tudja. Ha kinyújtom az ujjaim, akkor is látszik, hogy az az ujjam enyhén "hajlított". Igazából nem biztos, hogy az orvos hibája, mert nekem a műtött ujjam pont ugyanígy néz ki, pedig mindent rendesen csináltak vele. A baleset után fél órán belül megműtötték, tapasztalt doki csinálta. Mosdatni kellett kétnaponta egy hónapon át kamillával, míg a vastű benne volt, azt betartottuk, és miután kikerült a tű, én tornáztattam, mert nekem mondták, hogy kell. És mégis csak idáig tudom behajlítani a felső ujjpercemet: spoiler
[ Módosítva: 2015.04.12 17:14 ]
![]() ![]() Kinyújtva meg nekem is látszik, hogy görbe ![]() |
Aucifer | 2015-04-12 16:04 |
Turist Nem hibáztatom ezért a kórházakat, hogy nincs pénz, mert hát sajnos tudjuk, hogy a nagy pénzek sosem odamennek, ahová kéne, pedig a kórházakra kéne elsősorban odafigyelni. De pénz ide vagy oda, szerintem az lenne a normális, ha az orvosok, ápolók is rendesen tennék a dolgukat, ha már ezt a hivatást választották, hogy segítsenek az embereknek. Mert ha már arról nem igen lehet beszélni, hogy jól keresnének, és csak a pénz miatt választották ezt, akkor az ember értelemszerűen arra gondol, hogy biztos azért, hogy segíthessenek. Ehhez képest mégsem úgy tűnik. A jó dokik meg, sajna szintén a pénzt lesik elsősorban, azok ugye mind kimentek külföldre, itthon meg maradtak nekünk a legalja, tré doktorok... Ez is micsoda dolog, hogy fizetni kelljen ahhoz, hogy minél hamarabb megműthessenek... akinek meg nincs pénze, az meg úgyse érdemes az életre, nekem kb ez a meglátásom. Áhh, inkább nem is foglalkozok tovább ezzel, úgyis csak felhúzom magam... A biciklis pedig, aki elgázolt (nem is tudom, azt említettem, hogy nem is bicikliúton volt?), hát, mindenki mondogatja, hogy fel kellett volna jelenteni, de egy az, hogy pont arra volt nekem gondom, hogy én még ott telefonálgassak, meg még ott várjak, akkor csak arra tudtam gondolni, hogy had érjek már haza, mert éreztem, hogy egyre rosszabbul érzem magam, főként a kezem, egyre jobban sajgott már akkor. Viszont a nő annyiban "rendes" volt, hogy azért nem hajtott tovább, megállt, felsegített a földről, és rémülten kérdezgette ő is, hogy jól vagyok-e, nem sérültem-e meg, én meg csak mondogattam, hogy "Nem, nem, semmi gond..." (Dehogynem XD), még azért se szóltam, hogy pont a fájó kezemet szorongatta... A fene jó szívem, meg az idióta szokásom, hogy nem szólok soha, mikor kéne, meg tényleg más se járt akkor a fejembe, mint hogy hagyjon már, had menjek tovább a dolgomra... Bár mikor itthon meséltem, anyu is elkezdte, hogy ha a nő ennyire meg volt ijedve, és sűrűn sajnálkozott, akkor tudta jól, hogy ő a hibás... a másik dolog, amiért nem tettem volna feljelentést, mert nem tudtam akkor, hogy nem engem hoznak-e ki úgy a dologból, hogy én voltam a hibás. Mert ugyan van arra biciklis út is, de az a szakasz, ahol eltalált, pont nem az volt, ráadásul (sörimádók, figyelem, pont a Sörgyár mellett volt ez XD) ott szoktak kijönni a kapun a munkások is, szóval ott más gyalogosok is jönnek-mennek, tehát tényleg figyelhetett volna. Nem tanultam nagyon kreszt, csak amennyit a suliban oktattak, de bennem mindig az maradt meg, hogy kanyarnál eleve lassítani és figyelni kéne... ![]() Azóta egyébkén nem igen láttam azt a nőt, bár azt se tudom, felismerném-e, annyira nem figyelgettem... személyleírásban amúgy is pocsék vagyok. XD Az ujjam amúgy, a kis szépséghibáját leszámítva, meg hogy nem hajlik be tökéletesen, megvan, nem is fáj, sőt, úgy vettem észre, újra tudok vele csettinteni is. XD Mert az fontos ám... XD Mondjuk a csettintős mozdulatnál azért minimálisan, de észreveszem, hogy érzek valamit, de nem mondanám, hogy fájna, csak érzem... meg ha nagyon meg van erőltetve a munkában is, akkor is megérzem, hogy volt vele valami, de fájdalomról szerencsére nem beszélhetek. Nekem már ez is elég. Meg mondogatták, hogy majd az időjárást meg ilyeneket megérzem vele, egyelőre erre se volt még példa. Különben, a bicikliseket nagyon sokan szidják, hogy sokszor még veszélyesebbek, mint az autósok, egyszerűen nem figyelnek. A baleset óta különösen haragszom rájuk, mikor megyek melóba, folyton azon morgok magamban, hogy ott az a rohadt, kijelölt biciklis út, de neeeem, véletlenül se ott mennének, ááá... az én sávomban jönnek tovább, és nekem kell arrébb húzódni, nehogy megint eltaláljanak, csak már a hócipőm tele van ezzel, hogy én kerülgessem őket... leves96 Bizony, a ház terméseknek nincsen párja. Azért nagyszüleimnek köszönhetően (az anyai és az apai nagyszüleimnek is van saját kertjük) nekem is van szerencsém házi terményekhez, sőt, már én is várom, hogy érjen az eper, papámék biztos küldenek megint egy vödörrel, ha lesz. Az uborkát is nagyon várom, a friss ubi+vajas kenyér+csipet só, isteni finom! Tiffus Szerencsére nekem nem kellett műteni, nálam már az is kiverte a biztosítékot, mikor mondták, hogy eltörött, hát még ha azt közölték volna, hogy műteni kell... Szerintem ott ájultam volna el... A másik, amiért minden bajom volt, hogy ugyebár ez a jobb kezem volt, amit csak "rajzos kezemnek" hívok, és ennek a kezemnek az épsége, na meg a látásom számomra a legfontosabb, ha nem tudnék rajzolni, belehalnék... mikor lekerült a gipsz, és az ujjaim merevsége elmúlt, az volt az első, hogy kipróbáltam, tudok-e még rajzolni. XD ![]() Attól függetlenül, hogy gyógytornára nem kellett mennem (csak később mentem, mikor ugye visszatértem, hogy hát nem az igazi továbbra se), itthon tornáztattam, ahogy tudtam, mozgattam, nyújtogattam, de hát... egye fene, amennyire kell, annyira működik. Semmit se mondtak, mit és hogyan csináljak vele, hogy rendbe jöjjön, annyit mondtak, hogy áztassam meleg, szappanos vízben sokáig, kenegessem (ugye, mert a gipsz miatt kiszáradt, meg minden), és hogy a hétköznapi tevékenységekkel, házimunkával majd edződik az ujjam... ennyi... aztán mikor visszamentem, akkor a másik doki mondta, hogy hát kéne az a gyógytorna, és akkor be is utalt. spoiler
![]() Nálam is így fest a dolog: A bal kezem, ez az egészséges ![]() És a jobb kezem, ennyire tudom behajlítani a beintős ujjam. XD ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-12 16:49 |
Ha valakinek a kezek a fétise, akkor most a mennyekben jár miattatok Átnevezzük a topicot, vagy küldjünk be mi is magunkról? Ha rendbe jön minden, akkor se legyetek inkább gyakori látogatók a kórházban |
Tiffus | 2015-04-12 17:09 |
Turist írta:
Ha valakinek a kezek a fétise, akkor most a mennyekben jár miattatok Átnevezzük a topicot, vagy küldjünk be mi is magunkról? Ííííí, pont a közepébe találtál szerintem, mert oltárira kézfétises vagyok. ![]() ![]() Turist írta:
Ha rendbe jön minden, akkor se legyetek inkább gyakori látogatók a kórházban Erről eszembe jutott, mikor az egyik ujjam kétszer is eltörtem egy nyár alatt, és mikor másodjára mentem, a doki felismert. Nem túlzottan örült, hogy nem tartottam be az egy hónapos pihentetést, hanem még a sínt is levettem, hogy tudjak kosarazni. [ Módosítva: 2015.04.12 17:11 ] |
Kapzsi | 2015-04-12 17:22 |
Tiffus írta:
Szóval aha, igen, nem bánom, ha a srácok is lefényképezik a kacsójukat Csak a te kedvedért Méghogy a te ujjad a görbe, akkor én mit mondjak? spoiler
![]() ![]() De legalább tudok vele hülyéskedni spoiler
![]() ![]() |
Aucifer | 2015-04-12 17:42 |
Turist Ebben van valami. XD De az én kacsómban semmi különleges nincs. XD És ne aggódj, nem tervezek újabb látogatást a kórházban, igaz, akkor se terveztem. XD De abban a majdnem 3 hónapban többet jártam oda is, meg a háziorvosomhoz is, mint egész eddigi életemben, és ez nem vicc. Habár anyuék mesélték, hogy kicsi koromban volt már eltörve a karom, de már ők se emlékeznek rá, hogy melyik, én meg még ennyire se emlékeztem. XD Tiffus, már majdnem megijedtem. XD XD Nekem más fétisem van, én az egyenruhákért, öltönyökért, ingekért, csuklyákért, maszkokért (mármint az olyanok, mint amikkel a ninjákat szeretik ábrázolni XD), és a feszülős boxeralsókért vagyok oda meg vissza. ![]() Ejnye-bejnye, nem tartottad be az orvos utasításait, szégyelld magad! XD Kapzsi érdekesek az ujjaid, meg kell hagyni. De azt leszámítva nem semmi, milyen szép hosszú, vékony ujjak azok. Bár én nem vagyok kézfetisiszta. XD |
PiciMessenthial | 2015-04-12 18:23 |
Csak nekem tűnik úgy Aucifer első képén (bal kéz) mintha csak 4 ujja lenne mint valami rajzfilm figurának ? ![]() [ Módosítva: 2015.04.12 18:23 ] |
Tiffus | 2015-04-12 18:43 |
Kapzsi írta:
Méghogy a te ujjad a görbe, akkor én mit mondjak? Hogy mondod? spoiler
![]() ![]() Jó, ezen mondjuk a tied görbébb ![]() ![]() Amúúúúgy tényleg szép hosszú ujjaid vannak, szeretem az ilyet. ![]() ![]() Aucifer írta:
Nekem más fétisem van, én az egyenruhákért, öltönyökért, ingekért, csuklyákért, maszkokért (mármint az olyanok, mint amikkel a ninjákat szeretik ábrázolni XD), és a feszülős boxeralsókért vagyok oda meg vissza. Az öltönyökért én is. Nagyon. Főleg, ha még valami kellemes parfümmel be is fújják magukat. Olyan sármosak úgy. PiciMessenthial írta:
Csak nekem tűnik úgy Aucifer első képén (bal kéz) mintha csak 4 ujja lenne mint valami rajzfilm figurának ? Azta, tényleg úgy néz ki, észre se vettem. Auci, hol a kisujjad? xD [ Módosítva: 2015.04.12 18:45 ] |
Aucifer | 2015-04-12 18:43 |
PiciMessenthial írta:
Csak nekem tűnik úgy Aucifer első képén (bal kéz) mintha csak 4 ujja lenne mint valami rajzfilm figurának ? ![]() Biztosíthatlak róla, hogy megvan mind az 5 ujjam. XD De ha gondolod, csak neked, íme a bizonyíték. ![]() spoiler
![]() ![]() Kapzsi, Tiffus, szerintem vizsgáltassátok meg magatokat... ott tényleg valami nagy probléma van, ilyen ujjakat. XD XD ![]() Miféle népek vannak itt? XD XD ![]() [ Módosítva: 2015.04.12 18:45 ] |
Turist | 2015-04-12 18:47 |
Tiffus Érezd magad megtisztelve, senkinek nem küldtem még képet a kezemről. Általában másról akarnak ![]() Majd közöld velem ha kikészültél a kezeimtől Hogyan tudok ilyen nagy képet idetenni, mint ti? Jobb csuklóm belső oldalán látszik egy folt, ott égettem meg magam pár hónapja zsírral. Szerk: basszus hogyan hajlik hátra az ujjad? [ Módosítva: 2015.04.12 18:53 ] |
Aucifer | 2015-04-12 18:50 |
Turist írta:
Nem fogom elmondani, mi jutott eszembe... Általában másról akarnak ![]() |
Turist | 2015-04-12 18:54 |
Aucifer írta:
Turist írta:
Nem fogom elmondani, mi jutott eszembe... Általában másról akarnak ![]() Az arcomról nyilvánvalóan? Ezért jó ha félreérthetően ír az ember, arra gondolsz amire szeretnél Én pedig úgy magyarázom ki ahogy én szeretném. Szerk: zavarba tudnálak hozni, ha visszakérdezek? Szerk2: PiciMessenthial Az aláírásod nagyon jó Szerk 2.1 (Aucifer)Igen tudom hogy honnan van ![]() spoiler
[ Módosítva: 2015.04.12 19:24 ]
![]() Ma sokat nevetek miattad |
Aucifer | 2015-04-12 19:03 |
Turist, szóban is hasonlóképp reagáltam volna, csak ott még hallhattad volna, ahogy felnyerítek a röhögéstől. XD Nekem bármit mondanak, amit félre lehet érteni, azt hót ziher, hogy én félre is fogom (általában szándékosan) érteni. Például, ha azt mondják, a kutya farka, nem arra fogok gondolni, amit csóválni szokott. XD Nyugodtan visszakérdezhetsz, így úgyse fog látszani, ha zavarba is jönnék. XD Bár bevallom, perverz fantázia, hülyülés ide vagy oda, hihetetlenül könnyű engem zavarba hozni, sokszor nevetik az ismerőseim is, mennyire el tudok vörösödni. XD PiciMessenthial aláírása a Fullmetal Alchemist Brotherhood-ból való, hatalmas volt az a jelenet. XD [ Módosítva: 2015.04.12 19:20 ] |
Neme | 2015-04-12 19:32 |
Turist írta:
A kép közvetlen linkjét teszik be az [IMG] tag-ek közé.Hogyan tudok ilyen nagy képet idetenni, mint ti? Ha már kezek a téma nekem azt mondják zongoráznom kéne Képet majd holnap ![]() Aucifer írta:
Jaj erről eszembe jutott drága szomszédom. (aki mellesleg a legrégebbi és legjobb cimbim)Turist, szóban is hasonlóképp reagáltam volna, csak ott még hallhattad volna, ahogy felnyerítek a röhögéstől. XD Ő is néha úgy nyikorog mint a kútnak a rozsdás tekerője [ Módosítva: 2015.04.12 19:35 ] |
Aucifer | 2015-04-12 19:38 |
Neme, azt nem tudom, hogy én nyikorgok-e, csak annyit tudok, hogy utálom a saját nevetésem. XD Biztos, hogy hülyén röhögök. XD Turist, örülök, hogy jól szórakozol. XD Pedig ne tudd meg, hogy fáj a fejem egész nap, de még ilyenkor is képes vagyok ökörködni. XD [ Módosítva: 2015.04.12 19:47 ] |
leves96 | 2015-04-12 19:45 |
Turist Szerencsésebb genetikájának és eddigi életének köszönhetően jóval rugalmasabbak a szallagjai, így ilyen cirkuszi mutatványokra is képes. Lehet, ha nem végzel kertimunkákat, te is meg tudnád most csinálni Tiffus Olyan szép fehér kezed van, mint egy hercegnőnek el se hinné az ember, hogy már eltört valamikor... Az a hüvelykujjas mutatvány, brrr... ![]() Aucifer Az ujjbegyeid nagyon fényesek, kefélni szoktad, vagy mi? Kár, hogy neked is eltört... Kapzsi Szuper, sok ismerősöm volt már, akiknek szintén ilyen furán hajlékony ujjaik vannak. Térdedet is így hátra bírod hajlítani, Herr Goldfinger? Hát, nekem is történt már 1-2 eset az ujjammal. A legutóbbi előtt hátratört, arról van kép a telefonomon - amint vége a pókernek, szerintem be is mutatom a kedves közönségnek. Illetve egyszer történt egy olyan, hogy letört a bütykömről a porc. 1 hétig nem tudtam a zsebembe nyúlni anélkül, hogy ne fájt volna Legutóbb meg az Aikido -sok majdnem eltörték a bal kezem kisujjához tartozó kézcsontot.. még mindig fájlalom Persze egyik eset után se mentem orvoshoz. [ Módosítva: 2015.04.12 19:49 ] |
Aucifer | 2015-04-12 19:52 |
leves96 Nem, nem szoktam kefélni... ![]() Na igen, kár, de azért nem olyan feltűnő, hogy hogyan járt az ujjam. Ha valaki ránéz, nem lát semmi szokatlant. |
Drili | 2015-04-12 21:25 |
Na hello-hello! Nagyjából egy órája értem haza Pestről, ahol az elmúlt két napban egyáltalán nem voltam net közelben. De ezt nem is bántam. Ezalatt az idő alatt kb. 20 oldalt írtatok, és ahogy láttam a legtöbb kisregény, amit most nincs kedvem végigolvasni. Valaki lenne olyan szíves és megírná tömören miről volt szó?^^ U.I.: A beígért képeket majd később mutatom. |
leves96 | 2015-04-12 21:43 |
Na a hátratörés után, akkora volt, mint egy virsli spoiler
![]() ![]() ![]() Turist Ha ilyen böszme képeket akaraz felrakni, akkor a Direkt Linket másold ki, ne azt, amit fórumokhoz javasolnak. Drili Neked mindjárt összecsapok egy összefoglalót [ Módosítva: 2015.04.12 21:44 ] |
Kapzsi | 2015-04-12 21:50 |
Tiffus írta:
Ezt kihívásnak veszem de mostmár nem állok neki a kezemet fotózni, úgyhogy csak leírom: Hogy mondod? Az első képed sima ügy, a második is, a harmadikat még nem láttam... de most kipróbáltam és úgy néz ki hogy az is egyszerű |
leves96 | 2015-04-12 22:12 |
Drilinek, aki bevállalja, hogy ilyen intézetis idiótákkal létesít rokoni kapcsolatot, akik mi vagyunk Volt itt szó melóról, kesztyűről, alkoholos italok cimkézéséről; Neme is előállt egy aranyos kis sztorival - egy esés esetéről, amit direkt spoilerbe rakott, hogy szívasson engem... Fatalitylan, a szoknyapecér meg üres kézből is bejátszott lapokat úgy az éjfelek felé - persze, amikor írt. Valamint Turist is adott további beszámolókat a borsóültetésről, kínálgatott epret is (már ha bő lesz a termés), téma volt az egészségyügy, ujjtörések, balesetek - ezekről töltögettünk fel képeket. Tiffusnak kézfétise van, A. regényírónk levehető a lábáról, ha egy öltönyös, jó illatú és kinézetű emberrel találkozik. Na meg persze volt egy téma, amit rendesen veséztek. Ez pedig: macskák. Aucifer, Neme és Selmo kontra Turist, avagy az állatnak van-e helye a lakáson belül? Jó kis téma volt, jó volt olvasni őket, repkedtek a képek a macskákról, és megtudtuk, hogy valakinek bizony 13 éves és 7 kilós a kandúrja. Persze szóba került, hogy ki mit felejt, mennyire és hogyan!. Oldalszámokat nincs kedvem betötyögni, ha lesz időd, zárkózz fel |
Turist | 2015-04-12 22:29 |
leves96 Aye Sir, köszi a segítséget. Lehet félreérthető voltam, nem úgy kell elképzelni mint aki kimegy a határba kapálni Néha 1-1 órára kimegyek a kertbe valamit csinálni. Aucifer Jobbulást Ilyenkor nem használ a minél több alvás? Szerk: Milyen érdekes hogy Drili a te húgod is, de köztünk nincs rokoni szál Drili Cya, örülök hogy épségben, egészségben Jó volt?. Hol aludtatok? Drili írta:
Pedig egyből azokat kezdtem keresniA beígért képeket majd később mutatom Hogy mi volt..nemtom rossz az emlékezetem de majd visszanézem. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.12 22:34 ]
![]() Az tuti hogy Aucifer és Tiffus elmesélték ujjtöréseik történetét. Mellékeltek képeket is róla. Mivel Tiffus azt mondta neki az egyik fétise a férfi kezek ezért éltünk a lehetőséggel, hogy elcsábítsuk A képeket visszatudod nézni 1-2 oldallal hátrébb. A balesetekből adódóan szóba kerültek a kórházak, és az hogy mennyire elvárják az orvosok a hálapénzt. leves96 orvosnak készül Elmeséltük egymásnak ismét ki milyen állatot tart, 2 cicáról a képet szintén visszanézheted. Szó volt Aucifer és Selmomunkájáról. Arról ki milyen böngészőt használ. Most így gyorsan visszanézve ennyi, ha valakit kihagytam bocsika, egészítse ki. |
Aucifer | 2015-04-12 22:29 |
leves96 Szándékosan nem írtam összefoglalót, mert gondoltam, hogy te bevállalod, és ha ti az én irományaimat élvezitek, akkor én a te összefoglalóidon szórakozom jól, zseniális! Az első mondat különösen tetszett, az intézetis idióták. XD XD XD Drili pici húgom, hogy érezted magad? Fűszálban LSD-e... akarom mondani, elestél-e? Csontjaid épségben vannak-e? Kezed-lábad megvan-e? Turist jelen pillanatban nem érzem már a fejfájást, de kétlem, hogy a bogyónak köszönhető, amire 7 után rászántam magam, hogy bevegyem. Nem dőltem le, pedig barátnőm is mondta, h le kéne feküdnöm, de miután közöltem vele, hogy így is elmúlt már 2 óra, mikor méltóztattam mai napomat megkezdeni ![]() Ha Drili a hugocskánk, akkor mi is fogadott tesók lettünk, vagy leszünk. Ha te is szeretnél ilyen lökött tesót. XD XD [ Módosítva: 2015.04.12 22:37 ] |
Turist | 2015-04-12 22:44 |
Aucifer írta:
Najó én hivatalosan is elpirultamakkor nem tudtam volna itt beszélgetni se vele, se veletek ![]() Gyűlölöm a gyógyszereket, de ha be kell venni akkor kapásból a legerősebbet, hogy hasson is. Arról most ugye ne kezdjek beszélni, milyen volt mikor sokat vettem be és kicsit rosszul éreztem magam? "Ha te is szeretnél ilyen lökött tesót" Naná, kell valaki aki megnevettet Amúgy is híján vagyok értelmes rokonoknak. Ui: Kijött a Fate/Stay night 2 része.. szóval ahogy Láng Vince mondaná, egy óra múlva itt vagyok. |
Bobek2013 | 2015-04-12 22:57 |
Sziasztok.Gondoltam írok ide nektek.Kivel mi a helyzet?Szép estét nektek. |
Aucifer | 2015-04-12 23:04 |
Turist, az én rokonságomat sem kell félteni. XD De én se vagyok értelmesebb. XD Én gyógyszereknél már attól rosszul vagyok, ha rájuk nézek... Főleg, ha akkora, mint egy lógyógyszer... AlgoFlex Forte-t vettem be, és nekem már ez a tabletta is hatalmas. XD Már majdnem megittam a vizem, de a gyógyszert nem bírtam lenyelni, de aztán csak lement. Pedig attól féltem már, hogy mindjárt vissza is jön, pedig le se nyeltem még... ![]() Majd igyekszem gondoskodni a humorról. XD Ui.: A Fate/ sorozatokat én is régóta tervezem, az oldalról úgyis ígértem valakinek egy beszámolót majd, vagyis véleménykifejtést, csak még mindig nem kezdtem el őket. Egyszerűen annyi minden van tervben, és mindig másba kezdek bele, mindenféle terv nélkül... XD Bobek2013 Köszi szépen, neked is szép estét. Mi újság veled? Én most megéheztem, miután elmúlt a fejfájásom, végre helyreállt a közérzetem, és most úgy érzem, megjött az étvágyam is. És már előre rosszul vagyok annak a gondolatától, hogy megint délutános hét következik, amit utálok... viszont most tudok majd éjszakázni egész héten, mert nem kell korán kelnem. XD [ Módosítva: 2015.04.12 23:08 ] |
Bobek2013 | 2015-04-12 23:13 |
Aucifer:Nagyon semmi újdonság.Páromnak is szintén délutános műszakja lesz.Meg jó ét vágyat. |
Aucifer | 2015-04-12 23:19 |
Bobek2013 írta:
Aucifer:Nagyon semmi újdonság.Páromnak is szintén délutános műszakja lesz.Meg jó ét vágyat. Köszönöm szépen! ^^ Akkor párodnak üzenném, hogy kitartást neki is, és részvétem. Ő amúgy melyik műszakot szereti jobban? Délelőttös vagy délutános? Én inkább az előbbi, bár utálok korán kelni, de mindig az van bennem, hogy utána szabad a napom hátralévő része, és szerintem viszonylag hamarabb is véget ér a műszak. A délutános műszakot mindig egy örökkévalóságnak érzem... akkor nagyon nehezen akar menni az idő... [ Módosítva: 2015.04.12 23:20 ] |
Bobek2013 | 2015-04-12 23:22 |
Átadom neki.Délutánost szereti jobban. |
Tiffus | 2015-04-12 23:42 |
Turist írta:
Majd közöld velem ha kikészültél a kezeimtől Háááát ezek nekem már túlságosan tömzsi, de azért még nem vészes kategória. xD Turist írta:
Szerk: basszus hogyan hajlik hátra az ujjad? Nem tudom, igazából nem is én fedeztem fel, hanem az egyik volt osztálytársam. Azt hitte, fájdalmat tud okozni, aztán jó nagyot nézett, mikor sikerült hátrahajlítania, én meg csak röhögtem az egészen. leves96 írta:
Olyan szép fehér kezed van, mint egy hercegnőnek el se hinné az ember, hogy már eltört valamikor... Viccelsz? xD Szerintem te még nem láttál szép kezeket. A kézfejem általában totál piros, mert még tavaly előtt a -2°-os kosarazásban begyulladt, de úgy rémlik, hogy már meséltem. Ezzel legtöbbször együtt jár, hogy ki van száradva, és érdes/hámlik, stb.. Egy hercegnőnek ápolt kezei vannak. De bóknak jó volt. leves96 írta:
Na a hátratörés után, akkora volt, mint egy virsli Lófütty, nézd meg az enyémet törés után. spoiler
![]() Ne kérdezd, hogy az ott mi, nem akartam tudni. ![]() ![]() Kapzsi írta:
Az első képed sima ügy, a második is, a harmadikat még nem láttam... de most kipróbáltam és úgy néz ki hogy az is egyszerű Jóóóó, a tieid nagyon morbidok, azokat nem tudom felülmúlni. xD [ Módosítva: 2015.04.12 23:42 ] |
Turist | 2015-04-12 23:57 |
Aucifer írta:
Nincs ilyen gondom, akár kis vízzel vagy anélkül is lecsúszik a gyógyszer.mit Jók a animék, csak ajánlani tudom őket, kezd a Fate/Zeroval. Tiffus írta:
Nem tehetek róla hogy nem fotogének a kezeim mit Bobek2013 írta:
Mint láthatod, most kapott egy pofont az önbecsülésem.Kivel mi a helyzet? [ Módosítva: 2015.04.12 23:59 ] |
Aucifer | 2015-04-13 00:08 |
Turist, ne aggódj, a hugicád megvigasztal. *Megsimizi a fejét.* Na, jobb már? ^^ Különben is. Férfias kezeid vannak, elvégre férfi vagy. Vannak, akik meg éppen azokat piszkálják, akiknek férfi létükre lányos kezeik vannak. XD Nekem meg teljesen mindegy, milyen keze van az illetőnek. XD Ütni lehet ezzel is, meg azzal is. XD XD XD Azokat az animéket mindenképp meg szeretném nézni, csak az ideje bizonytalan, hogy mikor. Meg ugye, elsősorban minden azon múlik, hogy megtalálom-e őket magyar felirattal, és lehetőleg végig. Ha nem, akkor csak terv marad... hátha egyszer lefordítják azokat, amiket kinéztem. Mangáknál is ez van, sajnos... Tiffus Még mindig azt mondom, hogy hihetetlen, amit a kezeddel művelsz. XD Biztos, hogy emberből vagy? Ugyanez vonatkozik Kapzsira is. |
Turist | 2015-04-13 10:14 |
Aucifer írta:
Mire gondolsz?
Ütni lehet ezzel is, meg azzal is |
Aucifer | 2015-04-13 12:54 |
Turist írta:
Aucifer írta:
Mire gondolsz?Ütni lehet ezzel is, meg azzal is Arra, hogy ha az embernek használnia kell a kezét, akkor mindegy, hogy hosszú, vékony ujjai vannak, vagy esetleg tömzsik. Mindegyiket lehet ökölbe szorítani, kés odasózni annak, akinek kell, ha eldurvulna a helyzet. |
Turist | 2015-04-13 13:15 |
Aucifer írta:
Turist írta:
Aucifer írta:
Mire gondolsz?Ütni lehet ezzel is, meg azzal is Arra, hogy ha az embernek használnia kell a kezét, akkor mindegy, hogy hosszú, vékony ujjai vannak, vagy esetleg tömzsik. Mindegyiket lehet ökölbe szorítani, kés odasózni annak, akinek kell, ha eldurvulna a helyzet. Nem vagyok oda az erőszakért, komoly balhém sem volt, bár nem is keresem. Vagy te szereted nézni a kocsmai bunyókat? |
Tiffus | 2015-04-13 13:26 |
Aucifer írta:
Még mindig azt mondom, hogy hihetetlen, amit a kezeddel művelsz. XD Biztos, hogy emberből vagy? Az az igazság, hogy ezen én is gyakran gondolkodom, nem csak a kezem miatt, hanem úgy általában. xD |
GabrielRex | 2015-04-13 13:52 |
Igazából, ha "eldurvul" a helyzet, az ujjaknak is lehet szerepük. Ugyanis a csontos ujjak, és a csontos kézfej, kisebb felülettel rendelkezik, így jobban fáj, ha megütnek. Ha jó nagy bütykei vannak valakinek akkor meg olyan is lehet mintha késsel szurkálnának. De a végtagok hossza sokkal nagyobb szerepet játszik egy bunyóban. Hosszabb kéz messzebb ér... A kocsmai bunyókat meg nem kell nézni, odamész ahhoz aki kezdte és megkínálod egy üveg sörrel. Vagy egy sörösüveggel. |
Drili | 2015-04-13 16:53 |
Köszi az összefoglalókat! Látom nem unatkoztatok nélkülem sem.^^ A conon nagyon jót buliztunk, annak ellenére, hogy egyetlen egy kinézett programra sem jutottunk el, de legalább 200 embert megöleltünk. xD Így kénytelen vagyok megvárni míg feltöltik a MAR-t és a performance-os videókat. Mindkét nap cp-ztem, szombaton Morgianát, vasárnap rögtönzött origi maffiózót. Első nap egy római betűkkel írott free punch táblával mászkáltam. A legtöbben el se olvasták, rögtön ölelésre tárt karokkal indultak meg felém, de nem voltam gonosz és elfogadtam. Este pedig néhány(11 ember x3) másik free hug-ossal csoportos támadást szerveztünk: egyikünk ment pár méterre a többiektől, a táblával, és mikor a gyanútlan áldozat odament hozzá mind egyszerre ráugrottunk.(Egy videós srác végig követett minket, úgyhogy biztos lesz majd fent valami róla ) Másnapra sikeresen elhagytam az előző táblámat, ezért a maffiózó szereléshez egy, kicsit jobban passzolót is előállítottam free punch or head shoot felirattal.(A biztonság kedvéért azért felvéstem a másik oldalára a free hug-ot is) Aznap beálltunk a Haikyuu-sokhoz röpizni, ahol estünk-keltünk, és a mozgásban tartás érdekében még rúgtuk is a labdát.(Ott is videóztak, bár a srác pont a kör közepére ült be. Nem féltette túlságosan az életét. xD) Később segítettünk elosztogatni egy rakat linzert "Ingyen süti és ölelés!" kiáltozással. Erre gyűltek körénk mint a legyek, sorba kellett őket állítani. Na nagyjából ennyit csináltunk, legközelebb majd a programokra is megpróbálunk majd bejutni. Nem készült túl sok kép(a nagy részük pedig homályos ) , mert inkább a "megélős" típusba tartozom, és csak nálam volt gép. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.13 16:55 ]
![]() A megmaradt táblám: ![]() ![]() A röpizés: ![]() Közös és nem közös képek cp-sekkel: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Amiket muszáj volt lekapnom: ![]() ![]() ![]() Végül amikkel a gyűjteményem gazdagodott: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-13 17:33 |
Drili írta:
Viszont hiányoztál és aggódtunk érted Látom nem unatkoztatok nélkülem sem. Milyen programra szerettél volna menni? Úgyérzem kihagytam sok-sok ölelést Ennyi lány nyugodtan rám vetődhetne. Volt aki azt választotta hogy lődd le ?: Még mindig nem tudom, hol lehetett ott aludni, hogy mindkét nap voltatok. Vagy haza és vissza? Ha meglesznek a vidik szólj. Mikor voltam, nekem is adtak sütit, a csaj aki megkínált fekete álarcban volt, én meg csak néztem és arra gondoltam, na most ezek megakarnak mérgezni? Ja és a nagy kérdés, melyik vagy te? [ Módosítva: 2015.04.13 17:37 ] |
Drili | 2015-04-13 18:00 |
Turist írta:
Drili írta:
Viszont hiányoztál és aggódtunk érted Látom nem unatkoztatok nélkülem sem. Milyen programra szerettél volna menni? Úgyérzem kihagytam sok-sok ölelést Ennyi lány nyugodtan rám vetődhetne. Volt aki azt választotta hogy lődd le ?: Még mindig nem tudom, hol lehetett ott aludni, hogy mindkét nap voltatok. Vagy haza és vissza? Ha meglesznek a vidik szólj. Mikor voltam, nekem is adtak sütit, a csaj aki megkínált fekete álarcban volt, én meg csak néztem és arra gondoltam, na most ezek megakarnak mérgezni? Ja és a nagy kérdés, melyik vagy te? Nos lemaradtam a performance-os bemutatókról, rengeteg Steampunkról szóló előadásról, steampunk ékszerkészítésről, a helyben rajzolós versenyről(olyan meleg volt a teremben, hogy nem bírtam ott maradni), és a MAR7 vetítéséről, amire amúgy küldtem én is be. Sokan kértek lövést, de az ütést csak ketten merték bevállalni, pedig csak vállba bokszoltam. Anyukám egyik barátjának a lakásán aludtunk, a Blaha közelében. Ha oda nem mehettünk volna, a con még mindig fenttarja a conszállásokat. Hostelekben lehet olcsóbban kivenni meghatározott számú ágyat, ha megmondjuk, hogy convendégek vagyunk. Az egyik srác mesélte, hogy szombaton reggel 6-ig buliztak ott. Nem tudom kik videóztak, én is csak vadászom rá, de ha megtalálom szólok. Éééés...*dobpergés*...a kalapos lány vagyok! |
Selmo | 2015-04-13 18:30 |
Hm, ha az a labdás kép pár órával később készül, akkor ott ülnék a fenyő alatt. ^^ |
Turist | 2015-04-13 18:32 |
Drili írta:
Ej-ej hogy csinálsz így nekem? Nos lemaradtam..steampunk ékszerkészítésről A performance és a steampunk előadás még engem is érdekelt volna. Mi az a MAR7? A képek jók lettek, igen a rólad készültek is Selmo írta:
Azt hittem te nem mész. Hogy érezted magad?Csinálhattatok volna egy közös képet [ Módosítva: 2015.04.13 18:33 ] |
Selmo | 2015-04-13 18:42 |
Nehéz lett volna úgy, hogy sosem láttuk egymást. |
Drili | 2015-04-13 18:45 |
Turist írta:
A Magyar AMV Rettenet 7. része. Mi az a MAR7? Selmo írta:
Kár hogy nem találkoztunk. :'D Mondjuk, ha szombaton ültél ott akkor amúgy sem futottunk volna össze, de ha vasárnap akkor tényleg kár.
Hm, ha az a labdás kép pár órával később készül, akkor ott ülnék a fenyő alatt. ^^ |
Selmo | 2015-04-13 18:57 |
Jap, fél szombaton. |
Drili | 2015-04-13 19:11 |
Selmo írta:
Szombaton nem jártam ott, csak elöl és a látványkonyhánál. Mondjuk legalább fél órán keresztül ott fotóztak, mert szinte az összes Magi cp-s egy helyre tévedt.
Jap, fél szombaton. |
Tiffus | 2015-04-13 19:43 |
Ajj, ne csináljátok már, most nekem is conozni támadt kedvem, de az érettségi miatt ki kellett hagynom. ![]() Amúgy király képek lettek, és nem is gondoltam, hogy ilyen cuki vagy. Drili írta:
rengeteg Steampunkról szóló előadásról Aaaah, imádom a Steampunk-ot, többek között az én ötletem volt, hogy olyan stílusú tablónk legyen. Figyuzzátok: spoiler
![]() ![]() |
Drili | 2015-04-13 19:50 |
Tiffus írta:
Amúgy király képek lettek, és nem is gondoltam, hogy ilyen cuki vagy. Aaaah, imádom a Steampunk-ot, többek között az én ötletem volt, hogy olyan stílusú tablónk legyen. Figyuzzátok: spoiler ![]() ![]() Oh! Hát köszönöm. ![]() Nagyon menő lett a tablótok! *o* Az az idézet meg... ![]() |
Tiffus | 2015-04-13 19:54 |
Drili írta:
Az az idézet meg... ![]() Valami idővel kapcsolatos dolgot akartunk, hamár óra van rajta, bár nekem nem ez tetszett a legjobban, hanem: "Kedves Utókor! Ha nem lettetek igazságosabbak, békeszeretőbbek és általában véve értelmesebbek, mint amilyenek mi vagyunk (voltunk) - no, akkor vigyen el benneteket az ördög. " - Albert Einstein De végül a másikat szavazták meg. Végül is mindegy, mert Madáchot nagyon szeretem, szóval beletörődtem. |
Selmo | 2015-04-13 20:01 |
Wow, mennyi jó csaj.![]() |
Drili | 2015-04-13 20:05 |
Tiffus: Én az Einstein idézetre szavaztam volna. Am ha jól számolom 30-an vagytok és csak 4 fiú. |
Tiffus | 2015-04-13 20:36 |
Selmo írta:
Wow, mennyi jó csaj. És ezt ilyen apró képekről sikerült megállapítanod? Drili írta:
Am ha jól számolom 30-an vagytok és csak 4 fiú. 5 fiúnk van, valahol elbújt az ötödik, keresd meg. xD Tavaly 6 volt egy cserediák miatt, de ő már visszament Argentínába. Amúgy ismeritek azt az érzést, mikor olvastok egy BAROMI jó mangát, elértek egy BAROMIRA izgi részhez, és pont akkor beszélnek a családtagjaitok az ajtótok előtt BAROMI hangosan? ![]() [ Módosítva: 2015.04.13 20:37 ] |
Selmo | 2015-04-13 20:41 |
Úgy bizony. |
Drili | 2015-04-13 20:43 |
Tiffus: Megtaláltam! xD Nem ismerem, csak azt amikor pont a legjobb résznél törnek rám valamilyen kéréssel. ![]() |
Neme | 2015-04-13 20:56 |
Tiffus írta:
Engem az ilyen nem szokott zavarni.Amúgy ismeritek azt az érzést, mikor olvastok egy BAROMI jó mangát, elértek egy BAROMIRA izgi részhez, és pont akkor beszélnek a családtagjaitok az ajtótok előtt BAROMI hangosan? ![]() Csak amikor olvasom, és némán bámulják a monitorom. Az engem rettentően zavar |
Turist | 2015-04-13 21:19 |
Tiffus írta:
A lányok 18 év felett, valahogy szimpatikusabbak lesznek az embernek És ezt ilyen apró képekről sikerült megállapítanod? Tiffus írta: Dehogy, mással nem fordul ilyen elő Amúgy ismeritek azt az érzést, mikor olvastok egy BAROMI jó mangát, elértek egy BAROMIRA izgi részhez, és pont akkor beszélnek a családtagjaitok az ajtótok előtt BAROMI hangosan? Nálam az a gyakoribb hogy valami MMO-val játszom ismerősökkel, pont nem érek rá 10 percig, de tuti akkor szólnak hogy kell valami. Neme írta:
Na ez meg a másik. Kialakult egy Pavlovi reflex arra az esetre ha bárki bejön, gyorsan ledobok mindent tálcára. Pedig nincs semmi rejtegetni valóm, csak utálom ha megnézik mit csinálok.Csak amikor olvasom, és némán bámulják a monitorom. Selmo írta:
Egy papírra ki kellett volna írnod: Keresem Drilit, ha te vagy az gyere ide, kösziNehéz lett volna úgy, hogy sosem láttuk egymást Garantált sikered lenne..az interneten is Drili írta: Mondjuk legalább fél órán keresztül ott fotóztak, mert szinte az összes Magi cp-s egy helyre tévedt. Erről nincs kép? Fogalmam sincs kinek öltöztél be. Ez a rettenet hű a nevéhez, nem az én stílusom |
leves96 | 2015-04-13 21:49 |
Hát, a mi osztályunkban nem nagyon vannak szépek. Sőt... az évfolyamon is alig-alig.. mondjuk ide az eszükért veszik fel az embereket - általában, de már találkoztam az ellenkezőjével is Tablót max később, vicces fejek is vannak rajta Manga olvasásnál a legjobb egy viszonylag nagyobb kijelzőjű telefon, azt nem nagyon fogják bambulni. Az első mangám elég sok hentait tartalmazott, de attól eltekintve jó volt a története - Neme, az, ha nézik, hogy mit olvasok/nézek, akkor zavaró igazán, ha hentai/ecchi/(neadjistenkönyörgömsose) yaoi&shounen ai... mostanság divat piszkálni az embert, ha vmi hasonlót vesz szemügyre. Persze az a sz**os Hányadék Ötven Árnyalata már nem téma. Egyébként nálam még mindig kiveri a biztosítékot, ha eszembe jut a Shinsekai Yori -ból a bonobó majmok és az 'új' emberi társadalom között felállított hasonlóság... jesszusom.. - mindezek ellenére egy olyan anime, amit minden (befogadásra képes) embernek meg kell néznie - a történet, a múlt hatása, a disztópikus 'jelen', nem csak karakterfejlődés, hanem társadalmi fejlődés is van! Politikai és gazdasági kapcsolatok! Filmbe láttál már ilyet? Sose. Ilyenre az anime képes egyedül. Ezért is KELL animét nézni! Mangát, light novel -t és miegymást olvasni! Felhozhatják a Trónok harcát, de abban a karakterek "felhasználása" véges. Könyvbe talán határtalan - és vannak nagyon jó könyvek -, de a "rajzoknak" is csak a fantázia és a rászánt idő szab határt. És ha megnézzük, hogy néhány jelenet festői? Az olyanoknak minden egyes pillanata leveri az impresszionizmus legnagyobb alakjait! Basszus, túlnyálaztam Én nem aggódtam Driliért, bíztam benne, nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát miattunk Örülök, hogy jól szórakoztál, Önjelölt rokon sok-sok szeretetet vittél con-ra Tiffus Nekem sokkal jobban tetszik az, amit Einstein mondott. Miért nem vállalták be? Csak a fiúk szavaztak Albertre? Ja és egyébként spoiler
![]() Milyen lófütty? Te be bírtad hajlítani az ujjad, nekem 1 hétig úgy maradt Lófütty hogyne... |
Drili | 2015-04-13 21:59 |
Turist írta:
Erről nincs kép? Fogalmam sincs kinek öltöztél be. Ez a rettenet hű a nevéhez, nem az én stílusom Egy papírra ki kellett volna írnod: Keresem Drilit, ha te vagy az gyere ide, köszi Garantált sikered lenne..az interneten isVigyorog Saját képem sajnos nincs, mert engem fotóztak nem fordítva. Amúgy neki. A free hug-os táblámra jó nagy betűkkel ráírtam, hogy DRILI, de nem talált meg senki. Nos igen a rettent... Bár egész jókat sikerült összevágnom rá, nem tudom be kerültek-e. [ Módosítva: 2015.04.13 22:01 ] |
Tiffus | 2015-04-13 22:57 |
Kedves leves96. Sosem akartam túl nagy regényt írni ebbe a topicba, mert egyrészt lusta vagyok, másrészt meg Aucifer Copyright ©, de a tudtodon kívül is rákényszerítesz most a dologra. Mivel a legkevésbé van erre időm, kárpótlást kérek, ha nem lesz kitűnő az érettségim. Nos, én a telefonos mangaolvasással egyszer próbálkoztam életemben, de nem tetszett, hogy folyamatosan húzogatnom kell a kijelzőn az ujjam, hogy belássam az egész fejezetlapot, tabletem meg nincs, így hanyagoltam a dolgot. Illetve azért mégsem, mert 90%-ban telefonról fordítom a projektjeimet, (mert a legjobban az iskolában érek rá, természetesen ), de konkrétan az élvezetből történő mangaolvasásra mindig a gépemet használom. Az én első mangám yaoi volt, és jelenleg is yaoit olvastam, mikor kintről megzavartak, szóval persze, hogy bepöccenek, ha épp egy izgi résznél szakítanak félbe. Mondjuk ezt a pasik legtöbbször nem tudják átérezni. Viszont az sosem zavart, ha bejönnek, és nézik, amit csinálok, még akkor sem, ha yaoiról van szó. Anyukám simán elsétál a monitor mellett, bármi legyen rajta, a tesóim és a barátaim meg már megszokták, hogy beteg vagyok. Ilyen pólóban is lazán masírozok a suliban: spoiler
![]() ![]() Még a tanárokat sem zavarja, mert azok is tudnak a perverzióimról. Az a baj, hogy inkább az ilyenekről vagyok híres, pedig azért vannak jó tulajdonságaim is. A szürke 50 árnyalatáról ne beszéljünk, nem olvastam a könyvet, nem láttam a filmet, és nem is fogom, mert a Twilight után megfogadtam, hogy több unintelligens emberek által agyonhypolt hányadékot nem nézek. Köszi, elég volt az az egy. A Shinsekai Yori pedig életem egyik legjobb animéje, és annnnnnyira egyetértek veled abban, amit leírtál, hogy az hihetetlen. De tényleg, mióta láttam, minden animésnek ajánlom ezt a művet, mert baromira "Jézusom, mi vagyok én?" hangulata lesz tőle az embernek, és az ilyet imádom. ^^ Ahj, most kedvem támadt megnézni az egészet újra. ![]() Trónok harca.... Újabb remek példája az agyonhypolt dolgoknak. Bár ez azért még egy kategóriával jobb, mint az ilyenek lenni szoktak, 2 évadot még meg is néztem belőle nagy unalmamban a nyáron, de a 3. évadot már valahogy nem sikerült elkezdeni, nem állt rá a kedvem. Számomra kicsit unalmas sorozat, nekem semmi újat nem adott. Ellenben a Breaking Bad-del. Na emberek, ha egyszer kedvetek támad sorozatokat is nézni az animék mellett, akkor ezzel kezdjétek, mert baromi jó. Az Einstein idézet pedig azért nem volt népszerű, mert a lányok a nyálas idézeteket szeretik, a fiú osztálytársaim meg sajnos swag-yolok, vagy ősemberek, így nem nagyon volt, aki kellően megértette és esetleg értékelte volna az idézetemet. Kivéve egyetlen srácot, aki még aránylag intelligens, neki örültem is. Az ujjam pedig azért bírtam behajlítani, mert nem a hajlatnál tört el, hanem letört belőle egy cuki kis csontdarab, és igazából az integetett ott a képen. ![]() Drili írta:
Na ez meg a másik. Ez rosszabb. De sikerült elhajtanom őket az ajtóm elől azzal a kifogással, hogy "tanulok". Nem ismerem, csak azt amikor pont a legjobb résznél törnek rám valamilyen kéréssel. ![]() Turist írta:
A lányok 18 év felett, valahogy szimpatikusabbak lesznek az embernek Ejj, nekem ez eddig nem tűnt fel, bár még egy hónapja se vagyok 18, szóval azért nem kiabálom el. [ Módosítva: 2015.04.13 23:03 ] |
Aucifer | 2015-04-14 00:19 |
Na tessék, elmegy dolgozni az ember, és máris lemarad. XD Turist, félreérted, nem mondtam, hogy verekedj, nem kívánom, nem szeretem az erőszakot. Csak általánosságban jegyeztem meg a dolgot. GabrielRex Míg jártam kung fuzni, sokszor megjegyezték, hogy az én kezem olyan kis csontos, és mondták is, hogy olyan sokszor, mintha szurkálnák őket. XD Az én kedvencem mondjuk a könyökös ütés volt, a fiúk jajgattak is, ha nekik estem, és a könyökömre is azt mondták, olyan hegyes, úgy érezték, mintha késsel szúrták volna meg őket. XD A könyökömmel sokkal veszélyesebb voltam, mint az ökleimmel, azok gyengék voltak. XD De én azon nevettem mindig, hogy az edzésen jól megtermett, izmos férfiúk voltak többségben, ránézésre azt mondaná az ember, igazi kemény fiúk, mégis, mikor velünk, lányokkal kerültek párba, és megütöttük őket, minden bajuk volt. XD Drili, akkor jól szórakoztál a conon, tetszett, miket csináltatok. Az egyik fotón meg kiszúrtam a háttérben SonGokut! Nagyon jók a képek, azok a pólók meg nekem is kelleneeeeek! Bár a pink nem az én színem... XD De a képek olyan cukik rajtuk! Szupi, láthattam most a pici hugicámat emberi alakjában is, nem csak piros macskaként. Nagyon csini vagy! Tiffus, szuper a tablótok! Én láttam egyszer Pokémonosat is! XD XD Most nem tudom már, hogy itt nálunk a városban volt valamelyik iskolában, vagy a neten láttam, de magyar volt, az biztos. XD Ja, és melyik vagy te a sok közül? Ja, és jót nevettem, hogy te is elgondolkozol magadon, milyen furcsaságokat művel a tested. XD Egyébként igen, nálam is előfordul, hogy olvasnék valamit (sokszor éppen yaoit XD) és pont akkor kell mászkálniuk mögöttem. Ha anyu az, nem gáz, ő egyszer azért szólalt csak mellettem, mert léptem a következő oldalra, ő meg rámszólt: "Naaa, még nem olvastam végig, menj vissza!" ![]() Viszont animézésnél, játéknál sűrűbben fordul elő, hogy pont akkor akarnak velem beszélni, vagy anyu akkor akar megkérni valamire, hogy csináljam. Animézéskor még azt mondom, okééé, leállítom addig, majd visszatekerem. De mikor játék közben van ez, és éppen benne vagyok egy küldetésben, vagy éppen egy horda katona esik nekem, én meg azon vagyok, hogy szétgyilkoljam őket, vagy éppen meneküljek, akkor rohadt idegesítő. XD Ilyenkor általában csak egy ingerült "Most haggyá'!" a választ, olyan igazi agresszív kismalac módon, aztán akkor csendben elvonulnak, nem szólnak többet... A pólód egyszerűen kirááááály! Én mondjuk egy Viewfinder-es pólónak örülnék, mondjuk ezzel a képpel. ![]() Mellesleg, én sem tagadtam soha, ki is vertem sokaknál a biztosítékot, mikor rajzoltam is. Mindenki reménykedve kérdezte, hogy a rajzaimon az egyik fél ugye nő? Én meg mondtam, hogy komám, akkor elég lapos, de hát mindig tudtam, hogy szarul rajzolok... Aucifer Copyright ©
Jó, most besírtam. XD XD leves96 Egyetértek azzal, amit az animékről mondtál. Egy jó ideje anyum többször ül le mellém videózni, mindegy, éppen mit nézek, és ő is azt mondja másoknak is (mikor szekálnak, hogy "mesét" nézek), hogy sokkal értelmesebbek, és jobban lekötik még őt is, mint a mostani filmek, arról a sok szennyről nem is beszélve, amiket a tévében adnak, az agyradír műsorok, meg a sok ismétlés. Bár anyu mindig is szerette a meséket, szóval természetes, hogy az animék is tetszenek neki. Alapból mázlista vagyok vele, mert ő aztán minden hülyeségben benne van, semmit se kell előle titkolnom. Bár a yaoit sokáig próbáltam titkolni, de egyszer rajzolás közben lebuktam, pont elgondolkozva ültem a rajzom felett, amin épp egy szaftosabb jelenet volt, mire észrevettem, hogy ott áll mellettem, és bámul a képre, majd a reakciómon elkezdett nevetni, meg mondta, hogy húha, miket rajzolok. Én vöröslök, mint a főtt rák, ő meg egyszer csak elgondolkozva néz a semmibe, majd megszólal: "Mondjuk... két helyes pasit én is megnéznék..." Én meg: WTF Egyik alkalommal meg hozott nekem haza egy meglepit, akkor még az egyik hotelban dolgozott szobaasszonyként, majd az egyik szobában talált egy otthagyott felnőtt magazint, és hazahozta nekem, mert két oldalon olyan képek voltak, amin ugyebár férfiak voltak... érdekes helyzetekben, ugye... XD És gondolta, elhozza nekem, jó lesz a rajzhoz. XD XD XD Az én anyám szuperanya. [ Módosítva: 2015.04.14 0:32 ] |
Drili | 2015-04-14 07:36 |
Aucifer: Kikérem magamnak az nem pink hanem piros! xD Bár a képen lehet máshogy látszik. Anyukád aztán kemény mint a kád szíle! Haláli! Egyébként köszi a dicséreteket mindenkinek! Nem sűrűn kapok. ![]() ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-14 11:11 |
Tiffus A Trónok harca nagyon is jó, főleg mert nem lehet tudni ki hal meg következőnek. Nagyon várom már a következő évadot. Most fejeztem be nemrég a Csillagközi Rombolót, nem volt annyira rossz, de nem nézném végig megint. A Gengszterkorzót is szoktam nézni ha olyan kedvem van, ajánlom mindenkinek akit lekötnek az USA 20-as évei, és a gengszterek. Következő nagyobb projekt a Fekete vitorlák, feltéve ha tetszik. Majd meglesem mi ez a Breaking Bad, az ajánlás és az IMDB szerinti 9,5 pont biztos nem véletlen. Drili írta: Na majd legközelebb,addig nem állok le míg meg nem talállak Tervezed hogy mész a nyárira?A free hug-os táblámra jó nagy betűkkel ráírtam, hogy DRILI, de nem talált meg senki. Drili írta:
Pedig a képeket elnézve pár év múlva komoly háremre tehetsz szert Egyébként köszi a dicséreteket mindenkinek! Nem sűrűn kapok Aucifer Még ha edzés is, én sem szívesen ütnék vissza egy lánynak, nem csodálom hogy bajuk volt. Mellesleg ha már az elején panaszkodnak, akkor a vereséget rá lehet erre fogni Tiffust könnyű megtalálni, csak menj az adatlapjára, ott a neve. Lányokat nem rajzolsz, ha már a pasikat úgyis unod? Azokat inkább megnézném, milyenek a te fantáziádban. |
Drili | 2015-04-14 15:17 |
Turist: Nem nagyon vagyok sorozatos, de a Gengszterkorzó engem is érdekelne. A Fekete vitorlákat meg csak ajánlani tudom. Van egykét karakter akik még nem bontakoztak ki rendesen, de összességében elég jó, aki meg szereti a Kincses szigetet annak külön öröm nézni. Itt van hozzá egy kis ízelítő. Idén nyáron 70% az esélye, hogy nem megyek, mert pont a fasztiválszezonra esik. És az sem mellékes, hogy évente elég egyszer megtapasztalni a pesti forgalmat + az autópálya matrica árát. Jövő nyáron viszont szeretnék menni. Turist írta:
Pedig dicsérgetni tényleg csak anya kollégáit meg barátokat hallottam eddig. Lehet annak köszönhető, hogy csak "lányos" lányokat favorizáló fiúkkal vagyok körülvéve. Én meg kivágom a büdösbogarat az ablakon, nem vagyok hajlandó - ünnepnapok kivételével - szoknyát húzni, és rosszul vagyok az agyoncicomázott dolgoktól.
Pedig a képeket elnézve pár év múlva komoly háremre tehetsz szert |
Tiffus | 2015-04-14 17:26 |
Aucifer, azt a Pokémonos tablót én is láttam már. xD Én sajna nem mondhatom, hogy "haggyá'", mikor bejönnek, mert nálunk kőkemény hierarchia működik (és ezt az elnevezést az anyukám találta ki), szóval ha nemet merek mondani valamire, sőt, ha már húzni merem a számat, akkor fél órás indiántánc és operaelőadás van itthon egyszemélyes előadásban, anyukám főszereplésével, szóóóóval inkább szépen felállok, és megyek. Az én anyukám sajnos nem olyan jófej, mint a tiéd. Ja, és mikor közöltem vele, hogy szeretem a melegeket, ő közölte velem, hogy leszbikus vagyok. Mondom oké... A pólómnál is nézett egyet, mikor megmutattam neki. Kicsit konzervatív, bár azért nem mondanám, hogy homofób, mert vannak meleg ismerősei, akikkel jóban van. Inkább csak az az "Addig jó, míg nem látom" fajta. Aucifer írta:
Mellesleg, én sem tagadtam soha, ki is vertem sokaknál a biztosítékot, mikor rajzoltam is. Mindenki reménykedve kérdezte, hogy a rajzaimon az egyik fél ugye nő? Én meg mondtam, hogy komám, akkor elég lapos, de hát mindig tudtam, hogy szarul rajzolok... Hát ezen meghalok. ![]() ![]() Aucifer írta:
Ja, és melyik vagy te a sok közül? Legfelső sor utolsó előtti, de elküldhetem nagyobban is, ha gondoljátok. xD Turist írta:
A Trónok harca nagyon is jó, főleg mert nem lehet tudni ki hal meg következőnek. Nagyon várom már a következő évadot. Most fejeztem be nemrég a Csillagközi Rombolót, nem volt annyira rossz, de nem nézném végig megint. A Gengszterkorzót is szoktam nézni ha olyan kedvem van, ajánlom mindenkinek akit lekötnek az USA 20-as évei, és a gengszterek. Következő nagyobb projekt a Fekete vitorlák, feltéve ha tetszik. Majd meglesem mi ez a Breaking Bad, az ajánlás és az IMDB szerinti 9,5 pont biztos nem véletlen. Nem mondtam, hogy rossz, sőt, szerintem jobb is, mint az átlag, csak én, aki már az animék intelligencia szintjéhez vagyok szokva, kicsit unatkozom rajta. Pedig megpróbáltam többször is elkezdeni a 3. évadot, de 10 perc után mindig kinyomtam, szóval szerintem most már el is engedem az egészet. Mellesleg nem attól lesz jó valami, hogy nem tudod, ki hal meg legközelebb. Izginek izgivé teszi, de hogy valami jó legyen, ahhoz több kell. De ha te bírod az ilyet, a Breaking Bad-ben is fordulnak ám elő meglepetések dögivel, nem csak ami az elhalálozásokat illeti. És bezony, oka van annak, hogy imdb-n viszi a toplistát. |
Turist | 2015-04-14 19:08 |
Drili írta:
Milyen fesztivál lesz nyáron? Azt hittem vonattal mentetek, bár most hogy belegondolok, drágábban jöttök ki mit Köszönöm szépen a videót, kedves vagy Az első részt már láttam, csak nem volt erőm belekezdeni, mert ha megtetszik akkor megnézném egyben. Tiffus írta:
Nyilván érdekel ha nézem Az a másik film miről szól? Tudom utána nézhetnék, de mivel te ajánlottad így a te véleményed érdekelne.mit Küldheted a nagyobb képet, az sem baj ha nem egy lesz [ Módosítva: 2015.04.14 19:09 ] |
Drili | 2015-04-14 19:53 |
Turist: Ördögkatlan fesztivál és Művészetek völgye, meg még tavasszal Mediawave. Mennénk Voltra és Szigetre is, csak hát kicsit k***a drága. Vonattal egyébként nem érdemes már menni sehova, mert kocsival pont ugyanannyiba kerül, és akkor az már kényelmesebb. |
Tiffus | 2015-04-14 21:32 |
Turist írta:
Nyilván érdekel ha nézem Az a másik film miről szól? Tudom utána nézhetnék, de mivel te ajánlottad így a te véleményed érdekelne. Küldheted a nagyobb képet, az sem baj ha nem egy lesz Hm... Nos nehéz meghatározni a műfaját, mert sok minden van benne. Az imdb krimi-thriller-drámának írja, fogjuk rá, hogy így van. A lényege annyi, hogy egy idilli kis családban boldogan éldegélő családapa megtudja, hogy rákos, és rövid időn belül meg fog halni. Egy ilyen hír minden ember életét gyökeresen megváltoztatja, és ez a csávókával sincsen másképp. Olyan dolgokba kezd bele, amibe bizony sosem kezdett volna, ha nem lesz beteg, és ezáltal egy olyan személyisége tud kitörni, amit egész életén át elnyomott, elzárt magában. És mindez nem úgy történik, hogy "bumm", hanem 5 évadon át gyönyörűen kibontja a sorozat az egészet, és megspékeli izgalommal, midf*ck-al és drámával. Zseniális, tényleg. Van egy másik főszereplő is: egy fiatal srác, akit régen a pasi az egyetemen tanított. (őt imádom. ) Ő végig részt vesz a csávóka kis játszmáiban (nem akarok spoilerkedni, szóval játszmáknak hívom őket ), és sokat hozzátesz a történethez, valamint az ő lelki világára is rengetegszer kitér a sorozat. Érdekes az övé is, bár én a másik fickóét, - nevezzük nevén, Walter White - kicsivel érdekesebbnek találtam. Na és amit véghezvittek ezek ketten... Legendák. Amúgy lehet, hogy itt-ott elfogult voltam, de imádom ezt a sorozatot, szóval nem tudok róla másképp beszélni. Mindegy, ha egyszer megnézed, majd meglátod. Amúgy igazából nem olyan, mint a többi sorozat, hogy a részeknek külön van bevezetése, tetőpontja és csattanós befejezése. Olyan, mintha egy nagyon-nagyon hosszú filmet néznél. Itt a teljes 5 évad van ezekre felbontva, az egész egy nagy film. Szóval vannak laposabb időszakok benne, de rövidek, és azok is a történet megfelelő kibontását szolgálják. Ja, és a színészek pedig kifogástalanul játszanak. Drili írta:
Én meg kivágom a büdösbogarat az ablakon Hallod, fizetek, ha ideköltözöl, és kidobálod nekem őket. És itten van a nagyobb tabló, ez se túl nagy, de ez az eredeti méret, szóval bocsi. Majd max bescannelem a ballagási képet, úgyis aránylag elfogadhatóan nézek ki rajta, nem úgy, mint 8.-ban. xD szerk.: Na közben rájöttem, hogy nem jó a scannelőm, szóval lefotóztam a képet úgy, ahogy van. Ez lennék én, Tiffus: (agyonretusálva a fotós által természetesen, amúgy tele vagyok pattikkal xD) spoiler
![]() ![]() A törifüzet meg azért, hogy lássátok, mily' szorgalmasan tanulok. [ Módosítva: 2015.04.14 22:04 ] |
Selmo | 2015-04-14 21:43 |
Módosítanám a jó csaj kijelentésemet; van ott pár jó tanárnő is. |
Drili | 2015-04-14 21:51 |
Tiffus írta:
Áh! Túl mesze van, és a költözködés is macerás. xD Mondjuk én sem nyúlok túl gyakran ízeltlábúakhoz ha nem muszáj, de nyáron pl. mikor nyitva tartjuk az ablakokat előfordul, hogy fuldokló darazsakat kell kihalászni a mézes köcsögből, és a büdösbogárnak is jobb a repülés, mint ha agyon tapossák a többiek.(Mifelénk még a fiúk is csak max. a bodobácsot képesek kézbe venni. Nyámnyila egy társaság. xD)
Hallod, fizetek, ha ideköltözöl, és kidobálod nekem őket. |
Turist | 2015-04-14 22:09 |
Drili írta:
Szigetre nem mennék, nemcsak az árak hanem a tömeg miatt sem. Bár egy esti Placebo koncert ha összejönne nem bánnám.mit Tiffus írta:
Jelezném hogy nekem fizetni sem kellene, csak etetni Hallod, fizetek, ha ideköltözöl, és kidobálod nekem őket Köszönöm szépen az ismertetőt, nemsoká akkor belenézek. Köszi a tabló képet is. Mintha egy kicsit erőltetett lenne a mosolyod. Viszont az a hosszú haj szép Olyan osztály ahol szép lányok vannak hosszú hajjal..féltékeny lettem. Van pár lány akitől, hmm...szívesen megkérdezném, hogy ők is Pestre mennek-e tanulni. A képeket nézve eszembe jutott mennyire bejön, ha egy lánynak jól áll a szemüveg. |
leves96 | 2015-04-14 22:27 |
Szerintem az a hosszú haj problémás lehet a kosárnál, nem-e? Turisnak tetszenek a szemüveges bishoujo -k? [ Módosítva: 2015.04.15 6:54 ] |
Tiffus | 2015-04-14 22:41 |
Turist írta:
Mintha egy kicsit erőltetett lenne a mosolyod. Igazából nagyon erőltetett. De a többin még jobban látszott, ezért választottam ezt. Nagyon utálok mosolyogni, én csak röhögni tudok, az meg nem szép. Turist írta:
A képeket nézve eszembe jutott mennyire bejön, ha egy lánynak jól áll a szemüveg. Ha ez még nem elég, én is szemüveges vagyok. De csak itthon hordom, amúgy kontaktlencse. (már a kosár miatt is) leves96 írta:
Szerintem az a hosszú haj problémás lehet a kosárnál, nem-e? Egy hajgumi megoldja. Drili írta:
Mifelénk még a fiúk is csak max. a bodobácsot képesek kézbe venni. Bodobács... Esküszöm, hogy nekem ez új szó. Én papucsbogárnak hívtam mindig. Selmo írta:
Módosítanám a jó csaj kijelentésemet; van ott pár jó tanárnő is. Csak óvatosan, a legtöbbjük férjes. (már ha ez akadály egyáltalán... ![]() Ja, amúgy közös kérdés minden itt lévő férfi nemű egyénnek: Mi ez a hosszú haj-mánia? Ennyire számít a hajhossz? [ Módosítva: 2015.04.14 22:53 ] |
FlyingSkyCrown | 2015-04-14 23:02 |
A hosszú haj szinte mindenkinek jól áll, ha az úgy van neki vágva/formázva. A rövid csak kevés lánynak áll jól, ahhoz kell egyfajta arc is. Én is hosszú haj párti vagyok, kivéve egy féle rövid hajat, ami olyan mint a Gits-be Motokoé. Ha egy vagány csaj olyat hord, az egyből 10/10 Mondjuk erre is vonatkozik az arc |
leves96 | 2015-04-14 23:09 |
Nekem nem számít annyira a hajhossz.. A nőiesség az nem pont a haj hosszában nyílvánul meg - legalábbis szerintem. Bár az arcaik vonása válogatja, van, akinek jobban áll a hosszú haj, mint a rövid. Lehet, ha ugyanannak a rövid haját hullámosra csinálják, jobban áll, mint a hosszú, természetes haja. Valószínű: igazából a hosszú hajhoz passzoló arculat-kombinációkat szereti a fiúka igazán, csak a tudatába úgy vésődött be, hogy a hosszú haj a jó. A szeme, a mosolya, az illata, a bőre tapintása, a kellemes testvonalak, a kedvessége (a tsundere a legkedvesebb lány. Csak azzal piszkálódik igazán, akit szeret - ha nekem tsundere lenne a barátnőm, teljes mértékben megbíznék benne, amíg nappal, ország-világ előtt háborúzunk, este, egymás karjai közöt békét őrizünk, addig csak engem szeret, hiszem és tudom!), azok a pillanatok, mikor boldog - már nem számít? Mondjuk a 3. lábunknak nem nagyon. Mindig a lyukat keresi, a többi csak köret [ Módosítva: 2015.04.14 23:11 ] |
Turist | 2015-04-14 23:20 |
FlyingSkyCrown írta:
mit Motoko haja szerintem inkább félhosszú, semmiképp nem nevezném rövidnek. Amúgy olyan mellek mellett nem arra koncentrálnék. Tiffus írta: Ja, amúgy közös kérdés minden itt lévő férfi nemű egyénnek: Mi ez a hosszú haj-mánia? Ennyire számít a hajhossz? Nálam inkább az hogy ne legyen rövid, minimum érjen a lány válláig. Egy hosszú haj valóban jól áll szinte mindenkinek. Szeretek beletúrni, végig húzni rajta a kezemet, beletemetni az arcomat..stb. Viszont ha valakinek hosszú a haja az még nem mérvadó. Legyen szép az arca, az fontosabb. Biztos voltál úgy, hogy megláttál valakit és a kisugárzása, meg ahogy rád nézett nagyon vonzott. Nálam leggyakrabban az első megérzés számít. Na elkalandoztam, szóval egy hosszú haj szépítheti az összképet de hogy vállig ér vagy a talpadig az nem olyan lényeges. Nekem is volt vállig érő hajam, neked mennyit számítana egy férfi hosszú haja ? Szerk: Egy rövidebb hajú lány..aki jól néz ki. leves96 írta:
Légyszíves ezt a becézgetést ne. Továbbá mindenkit megkérnék ugyanerre.Földmívesnek tetszenek a szemüveges bishoujo Van olyan hogy valakinek nagyon jól áll a szemüveg, kicsit lehúzza az orrára és rám mosolyog az meg tud néha bolondítani ( mint az animékben igen). Sajnos inkább a kontaktlencsét választják az lányok. Bár akit ismerek hogy kellene neki, anélkül is lélegzet elállító tud lenni Szerk2: Kapzsi Az animékben sokszor összelehet keverni a férfit és a nőt. Csak az utóbbinak akkora mellei vannak mint a feje. [ Módosítva: 2015.04.14 23:41 ] |
Kapzsi | 2015-04-14 23:23 |
Tiffus írta:
Nem hiszem hogy mánia, van akinek a hosszú haj áll jól, van akinek a rövid, az más kérdés, hogy többen tartoznak az előbbi csoporthozMi ez a hosszú haj-mánia? Ennyire számít a hajhossz? Meg hát a fiú és a lány arc azért nem áll olyan távol egymástól, ha megfigyeled például a mesékben az antropomorf fiú-lány karaktereket általában csak a szempilla hossza vagy az ajkak mérete különbözteti meg, így nem árt ha van egy "átlagos" megkülönböztető jel az embereknél, jelen esetben a hajhossz, így a fiúsabb arc is lányosabbnak tűnik hosszú hajjal, így nem véletlen hogy a fiúk többsége szebbnek tartja a hosszú hajat (hiszen az "lányosabbá" teszi a lányt ezt a logkiát követve...) Szerk.: de szóljatok ha hülyeség, ezt most kicsit hasraütésszerűen írtam [ Módosítva: 2015.04.14 23:28 ] |
Tiffus | 2015-04-14 23:47 |
leves96, nekem elhiheted, hogy a tsunderékkel baromi nehéz összejönni, szóval én sok sikert kívánok neked. Viszont ha egyszer találsz valakit, szerintem baromi jól fog veled járni. FlyingSkyCrown, Turist, Kapzsi, igazából én abból indultam ki, hogy szoktam látni képeket rövid hajú lányokról, akik - női szemmel nézve - még annak ellenére is, hogy kicsit fiúsak, olyan baromi szexik tudnak lenni, hogy csak fogom a fejem, hogy hol vagyok én ehhez képest. És legtöbbször a frizurájuk az, ami megadja nekik a kisugárzást. Nektek pl. mennyire jönnek be mondjuk ezek?: spoiler
[ Módosítva: 2015.04.14 23:53 ]
![]() ![]() ![]() |
Kapzsi | 2015-04-15 00:09 |
Tiffus írta:
Persze, van ilyen, de ott van ez az "annak ellenére" amit írtál, azaz alapból szexik és valószínűleg még szexibbek lennének hosszú hajjalszoktam látni képeket rövid hajú lányokról, akik - női szemmel nézve - még annak ellenére is, hogy kicsit fiúsak, olyan baromi szexik tudnak lenni Tiffus írta:
Hmm, hát lehetséges, ha utánanéznék tudnék is biztos találni ilyet, de ez elég ritka, mert például az általad felhozott lányok szerintem pont hogy szebbek lennének hosszú hajjal, én kifejezetten szeretem az átlagostól eltérő dolgokat, de őket csak jellegtelenebbé teszi ez a hajviselet (bár erre a fekete-fehér kép is rásegít), de ez csak ízlés kérdése, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz
És legtöbbször a frizurájuk az, ami megadja nekik a kisugárzást. |
Aucifer | 2015-04-15 01:04 |
Drili elnézésedet kérem, valóban pinknek láttam, de ha piros, akkor még jobb, azt már szeretem! Kicsit lefárasztott a délutános műszak tegnap... ma sincs másként. XD Na igen, anyum miatt sokan irigyeltek kiskoromban is. Na, meg azt láttad volna, hogy egy-két figurámmal hogy elszórakozott egyszer, konkrétan elkezdett velük úgy játszani, mintha smárolnának. XD (A két Uta no Prince-sama-s fiúkával játszotta ezt el. XD) A dicséretet meg szívesen! ^^ Pedig dicsérgetni tényleg csak anya kollégáit meg barátokat hallottam eddig. Lehet annak köszönhető, hogy csak "lányos" lányokat favorizáló fiúkkal vagyok körülvéve. Én meg kivágom a büdösbogarat az ablakon, nem vagyok hajlandó - ünnepnapok kivételével - szoknyát húzni, és rosszul vagyok az agyoncicomázott dolgoktól.
Az én húgom! Ejj, ha jössz Volt-ra, akkor az azt jelenti, hogy jössz a szülővárosomba! Bár Voltra nem tervezek menni idén, eddig is csak 3 alkalommal voltam: 14 és 15 évesen, a 3. alkalom meg talán 2 éve volt, már nem is tudom, mikor fellépett a Children of Bodom, arra a napra kivettem egy szabit, meg megnéztük a Skrillex-es ugribugri csávót. XD Mondjuk azon ki voltam bukva, hogy a Bodom-ot miért kis színpadra tették, a másikat meg a nagyszínpadra, mert ahhoz, hogy ott tekergesse a gombokat, meg dj-skedjen, ahhoz nem kell nagy hely. XD A fuldokló darazsak és társaik meg nyugodtan csak dögöljenek meg, de minimum engem hagyjanak békén! XD Turist Az edzésen mindenkinek muszáj volt rendesen ütnie, nem számított, ki volt a párja. Ha a fiúk mindig visszafognák magukat edzésen, azzal a lányoknak sem segítenek, mert akkor nem szoknánk hozzá az ütésekhez, és éles helyzetben, ha ne adj isten megtámadna valaki, egy ütéstől kifeküdnénk... Nem kellett ám minket félteni, ha megütöttek, visszaadtuk, ennyi. De már nem járok, bár szerettem. A képeket nézve eszembe jutott mennyire bejön, ha egy lánynak jól áll a szemüveg.
Nocsak, a végén kiderül, hogy te meg szemüvegfetisiszta vagy? XD Különben én is szemüveges lennék (rövidlátó vagyok), csak nem hordom, mert utálom... meg azt se tudom már, hol a szemüvegem, eltűnt, mint szürke szamár a ködben, vagy mint a sűrűn használt elvtársnő a díványról... ![]() Tiffus Ez a logika nekem mindig furcsa volt: "Azért, mert szereted a meleg pasikat, biztos leszbikus vagy..." A-haaaa... lehet, bennem van a hiba, de akkor a leszbikus nőket kéne szeretnie az ember lányának, nem? Régebben engem is piszkált anyu amiatt, hogy mert szeretek fiúsan öltözködni, és öcsém ingét is lenyúltam (ő már úgyis kinőtte), mondta, hogy azt fogják mondani, hogy leszbi vagyok. Mondom ja, csak azért, mert jobban szeretem a fiús dolgokat? Akkor miért rajzolgatok férfiakat, és miért a jóképű hapsikra gerjedek, a nőket meg miért nem csekkolom? XD XD Semmi bajom a leszbikkel se, sőt, van nekem is ilyen ismerősöm, meg anyám révén férfi párocskával is megismerkedtem, rövid ideig munkatársai voltak, viszont el nem tudnám képzelni, hogy valaha is ráfanyalodjak egy nőtársamra... Főleg, mert barátnőimet leszámítva rosszul vagyok a női fajtól... tisztelet a kivételnek... ![]() Valóban, én is jól szórakoztam mindig a reakciókon, mikor rájöttek, hogy a rajzaim, vagy épp a falamon lévő képek mit is ábrázoltak... Na meg barátnőm sokkal jobban ki volt akadva, valahányszor csajnak nézték az egyik karakteremet a rajzaimon, és mindig felháborodva mondta: "Nem igaz, hogy nem látják, hogy férfi, pedig látszik, hogy tök férfias és izmos, és lapos is, hogy lehetne már nő" ![]() Jól van, látom, velem ellentétben neked sem kell papírzacskót húznod a fejedre, csini vagy. Ha gondoljátok, esetleg én is megmutathatom a "gyönyörű" ábrázatomat, hogy is festettem a tablóképen. ![]() Különben meg maximálisan meg tudlak érteni, nekem is mindig erőltetettnek tűnik a mosolyom, meg elég idiótán is nézek ki, utálom is az összes fotómat, ritka, ha én hagyom magam fényképezni, többnyire elbújok, ha kamerát látok. Én is inkább röhögni szoktam csak, ha próbálok szépen mosolyogni, akkor nem látszik, olyan, mintha búvalba..ott fejem lenne, ha jobban próbálom, akkor meg idétlenül festek... A bodobácsot én meg mindig csak suszterbogárnak hívtam. És gondolkoztam, miért suszterbogár, ez a szakmája, vagy mi? A Trónok harcát apukámék nézik, gondolkoztam rajta, hogy lehet, valamikor majd elkezdem a neten, de egyelőre sok más is van előtte. XD Animéken kívül szoktam nézni sorozatokat, bár nem sokat, meg amik anno elkezdtek érdekelni tévében, de különböző okok miatt nem tudtam nézni, azok nagy részét már sikerült végignéznem a neten. Dr. House, Dokik, Életem értelmei, Jim szerint a világ, ezeket néztem, ezeket szeretem. Jelenleg meg a Family Guy és az American Dad van folyamatban. ![]() FlyingSkyCrown Az egyik kung fu szemináriumon volt egy mester csaj, akinek olyan volt a frizuja, mint Motokoé. Meg is kérdeztem tőle, hogy onnan vette-e, de csak véletlen volt, nem tőle lopta. XD Arra mondjuk már nem emlékszem, hogy egyáltalán tudta-e, kiről beszélek... Az én hajam viszont rendkívül s.@r... semmit se lehet vele kezdeni, ráadásul én utálom az egész arcszerkezetemet is, olyan hülye hosszúkás fejem van... -.- Egyébként, szokták mondani: Hosszú haj, rövid ész... XD XD XD (Remélem, senkit se bántottam meg... nekem se rövid a hajam, ha ez vigasztal titeket. XD XD) leves96 írta:
A szeme, a mosolya, az illata, a bőre tapintása, a kellemes testvonalak, a kedvessége (a tsundere a legkedvesebb lány. Csak azzal piszkálódik igazán, akit szeret - ha nekem tsundere lenne a barátnőm, teljes mértékben megbíznék benne, amíg nappal, ország-világ előtt háborúzunk, este, egymás karjai közöt békét őrizünk, addig csak engem szeret, hiszem és tudom!), azok a pillanatok, mikor boldog - már nem számít? Mondjuk a 3. lábunknak nem nagyon. Mindig a lyukat keresi, a többi csak köret Istenem, ez nagyon jó! És milyen őszinte szavak. XD Különben a zárójeles, tsunderés leírás nagyon aranyos. Na, mire mindenkinek sikerült írnom, elmúlt 1 óra... igaz, közben vacsiztam is, macskát is hajkurásztam... pedig már fél 11 volt, mikor hazaértem. XD XD XD |
Turist | 2015-04-15 13:01 |
Tiffus írta:
Attól függ mi érdekel. A hajuk semennyire. A képek szintén nem tetszenek. Látszik rajtuk hogy ezeket a fényképeket direkt készítették, nincs bennük semmi természetes. Ha választani kellene, sokkal inkább a felső lány.Nektek pl. mennyire jönnek be mondjuk ezek? Tiffus írta:
Pasi szemmel kellene nézned őket Nem a hajuk adja a kisugárzást, legalábbis nálam. A felső lánynak sokkal inkább a szemei, az ajkai, és az hogy olyan édesen néz rám igazából én abból indultam ki, hogy szoktam látni képeket rövid hajú lányokról, akik - női szemmel nézve - még annak ellenére is, hogy kicsit fiúsak, olyan baromi szexik tudnak lenni, hogy csak fogom a fejem, hogy hol vagyok én ehhez képest. És legtöbbször a frizurájuk az, ami megadja nekik a kisugárzást. ![]() Aucifer Újra irodalom órám érzem magam, szóval kezdem a szöveg elemzését Egy szoknya még bugyi villantás nélkül is lehet jó. Sok lány mégis kerüli, nagy sajnálatomra Aucifer írta:
Miért hagytad abba?De már nem járok, bár szerettem Aucifer írta:
Nem hiszem hogy az lennék, a szemüveg csak kegy kiegészítő. Lányokon azt szeretem látni aminek csak alul van kerete, a teteje szabad. Viszont ha már ennyien mondjátok hogy van szemüvegetek, elkezdtem töprengeni rajta, vajon hogy állna rajtatok.Nocsak, a végén kiderül, hogy te meg szemüvegfetisiszta vagy? XD Különben én is szemüveges lennék Semmi probléma azzal ha valaki leszbikus, amíg a férfiak is bejönnek neki Vagy legalább ne legyen olyan aki kapásból elutasítja őket, még akkor is ha csak beszélgetni akar. Nyugodtan mutathattok képeket, bármikor bármelyik lánynak eszébe jut, én szívesen fogadom, de meggyőződésem hogy mások is. A mosoly is jól áll mindenkinek,szóval mosolyogjatok Szerintem neked 2 élet kellene, hogy minden tervezett filmedet meg tudd nézni. [ Módosítva: 2015.04.15 13:14 ] |
Tiffus | 2015-04-15 13:35 |
Aucifer írta:
Jól van, látom, velem ellentétben neked sem kell papírzacskót húznod a fejedre, csini vagy. Ha gondoljátok, esetleg én is megmutathatom a "gyönyörű" ábrázatomat, hogy is festettem a tablóképen. Hahotázik Persze, csak ha lelkileg erősnek érzitek magatokat hozzá... Köszi! Én szívesen megnézném a tablóképed, annyira csak nem lehet rossz, hogy zacskót kelljen húznod a fejedre. Aucifer írta:
lehet, bennem van a hiba, de akkor a leszbikus nőket kéne szeretnie az ember lányának, nem? spoiler
![]() ((Akkor most inkább nem kellene közölnöm, hogy szoktam leszbipornót (is) nézni?)) Kapzsi, Turist, tök érdekes dolgokat mondtok. Imádom hallgatni, mikor a pasik pasis dolgokról beszélnek, mert mivel én lány vagyok, nekem a ti gondolkodásotok annyira más. Mármint ez most nem diszkrimináció, vagy ilyesmi, meg nem a világnézetetekre értem, mert az simán lehet ugyanolyan, mint egy lányé, hanem úgy alapjáraton a nőkkel kapcsolatos témákra, mint ez a haj-dolog. Szóval izé... Ha feljön valami hasonló téma, akkor nyugodtan fejtsétek ki bővebben, már csak az én kedvemért is. ^^ Turist írta:
Lányokon azt szeretem látni aminek csak alul van kerete, a teteje szabad. Viszont ha már ennyien mondjátok hogy van szemüvegetek, elkezdtem töprengeni rajta, vajon hogy állna rajtatok. Hááát nekem speciel az a '70-es években népszerű, de most megint divatba jött fekete vastagkeretes szemüvegem van, amit manapság annyira sokat látni a legtöbb fiatalon (igen, beálltam a sorba, pedig nem szoktam... ) Ha gondolod, küldhetek olyan képet is. De csak akkor, ha más is küld, mert kezdem hülyén érezni magam, hogy csak én (meg Drili) osztom meg az ábrázatomat. xD [ Módosítva: 2015.04.15 13:38 ] |
Turist | 2015-04-15 14:23 |
Tiffus Neharagudj, de most egyből meg kell szidjalak Ha nem lapozok vissza, nem látom a képet nagyban, nagy kár lett volna lemaradni róla Ha érdekel a véleményem..,ha nem akkor nem kell elolvasni spoiler
Szép az kézírásod, az enyémhez sokszor grafológus kellene.![]() Azokkal a szemekkel gyilkolni lehetne, szó szerint. A rúzs egy kicsit sok. A hajad viszont nehogy levágasd. Tiffus írta:
Na erre nagyon kíváncsi leszek, de direkt nem fogok egy zacskófejű ember keresni.annyira csak nem lehet rossz, hogy zacskót kelljen húznod a fejedre "Akkor most inkább nem kellene közölnöm, hogy.." Ohh dehogynem, érdekes ilyet olvasni. ![]() Örülök ha a kedvedben jártam , szólj máskor is ha valamiről szó lesz Képekből mint írtam jöhet bármennyi, és a többiek biztos küldenek cserébe. Aucifer : Közben eszembe jutott, hogy van pár kép rólad, mégsem tetszel önmagadnak, ez kicsit ellentétes gondolkodás nem? [ Módosítva: 2015.04.15 14:26 ] |
GabrielRex | 2015-04-15 16:31 |
Szerintem az, ha van pár kép Auciferről, még nem feltétlen jelenti azt, hogy tetszik magának. Amúgy Turist, ha érdekel: rövid hajam van ami jól áll nekem (még nem mondták, hogy nem), szemüveges vagyok (felül keretes, alul damilos), az ujjaim is vékonyak és hosszúak ha esetleg te is arra gerjednél, ráadásul már nem egyszer mondták nekem, hogy nagyon csini pofim van. Már csak egy dolog rontja az összképet, hogy srác vagyok, de megértő világban élünk ![]() Gondolom nem kell mondanom, csak vicceltem - már ami a megértő világot illeti ![]() ![]() De egyébként már tényleg mondták, hogy jó az arcszerkezetem, - bár nem pont így, - de sose tudom eldönteni ,hogy komolyan mondják vagy csak b*szogatnak. Egy időben mondogatták is, hogy el kellene mennem male modelnek, "csak ezzel egy gond van, hogy nem vagy buzi,... tudtommal." Aztán jött néhány poén, hogy a male modelek egymás között szaporodnak meg ilyesmik. Turist írta:
Jelentem, nekem is. Van róla egy karikatúra is amin csontra olyan vagyok mint Mick Jagger. De tényleg olyan hajam volt. Csak az arcom más, azóta meg még változott is az ábrázatom. Meg levágattam a hajam... Nekem is volt vállig érő hajam... Egyébként visszatérve a gay-poénhoz, rossz szokásom nekem is. De van ismerősöm, aki tényleg baromi messzire megy ezzel, az én helyzetem ennyire azért nem rossz. Ha valakit megsértettem vele az szóljon, vagy hallgasson mindörökre. U.I.: Én a bodobácsot mindig katonabogárnak hívtam. A tisztességes nevét sokáig nem tudtam. [ Módosítva: 2015.04.15 17:01 ] |
Drili | 2015-04-15 16:56 |
Aucifer: A suszterbogár és a bodobács nem ugyan az, csak sokan keverik a kettőt. Turist írta:
Egy szoknya még bugyi villantás nélkül is lehet jó. Sok lány mégis kerüli, nagy sajnálatomra Nem hiszem hogy az lennék, a szemüveg csak kegy kiegészítő. Lányokon azt szeretem látni aminek csak alul van kerete, a teteje szabad. Viszont ha már ennyien mondjátok hogy van szemüvegetek, elkezdtem töprengeni rajta, vajon hogy állna rajtatok. Ami azt illeti, nagyon nem ez a bajom a szoknyákkal.(Legtöbb rövidnadrágom rövidebb mint a miniszoknyák)Hanem, hogy szoknyában szinte lehetetlen mozogni. Nem lehet normálisan leülni(akár törökülésbe), nem lehet hajolgatni, és aki napi szinten esik-kel, annak klisé ecchi poén in Real Life. Akkor most benyögöm, én is szemüveges vagyok! xD Ehun egy kép. Turist,GabrielRex: Sok lánynak meg a hosszú hajú fiúk jönnek be. ![]() Szerk.: Auci nyugodtan megmutatkozhatsz, nem félek! [ Módosítva: 2015.04.15 17:02 ] |
Selmo | 2015-04-15 18:02 |
A hosszú hajat jobban preferálom. Van ugyan pár frizura, amit szeretek rövidben is pl. a kleopátra, de inkább lapockáig érő legyen. Most már nem mondom azt, hogy nálam rövidebb hajú lányokkal nem kezdek, mert ezzel eléggé kizárnám a többséget. Szemüveg meg még nem kell *kopp-kopp*. A szemüveg lehet csábító is, de általában csak útban van. (Igen, mindig az a fránya szex.) A tablóképed meg tök jó, megmondtam én tegnap is. (Igaz kicsit élénk a rúzs, valami visszafogottabb sztem jobb lett volna.) Az első csaj nem jön be, mert ki van varrva, a második meg azért, mert úgy öltözött fel, mint egy buzi. Ja, csak a hajukat kell nézni? Akkor az első bejön, a második nem. Bocs, ma harapós kedvemben vagyok. |
Turist | 2015-04-15 18:15 |
GabrielRex írta:
Én most nagyon gyorsan jelzem akkor, hogy a hideg futott végig a hátamon, mikor olvastam és majdnem rosszul lettem.mit Semmi bajom velük amíg távol..nagyon távol vannak tőlem, és véletlenül sem gondolnak rám. Drili írta: Legtöbb rövidnadrágom rövidebb mint a miniszoknyák Az ilyen típusú nadrágok is bejönnek. Jó a szemüveged,majdnem ilyesmire gondoltam, mondtam már hogy bírom a szemüveges lányokat A haj hosszát gyorsan lehet változtatni igény szerint. Volt bennem olyan gondolat hogy meghagyom, de egy idő után nagyon bajossá vált gondozni, belelógott a szemembe is, el kellett fújni onnan..néha megrágtam Selmo mennyire hosszú a hajad? [ Módosítva: 2015.04.15 18:17 ] |
Selmo | 2015-04-15 18:39 |
Derékig ér kb. jelenleg. |
GabrielRex | 2015-04-15 18:40 |
Turist írta:
Akkor ketten vagyunk. Mondjuk én poénként eltűröm, meg még val'szeg a közelemben is (nincs meleg ismerősöm, vagy legalábbis nem tudok róla), amíg nem úgy gondolnak rám. Én most nagyon gyorsan jelzem akkor, hogy a hideg futott végig a hátamon, mikor olvastam és majdnem rosszul lettem. Semmi bajom velük amíg távol..nagyon távol vannak tőlem, és véletlenül sem gondolnak rám. Amúgy shounen ai-val sincs bajom, amíg nem az a központi elem. Kemény kettőt láttam is. Nem keresem, de eltűröm. Shinsekai Yorival pl. nem is volt annyi bajom mint levesnek, meglepődtem az tény de tűrhető volt. Ugyanígy a No.6. Bár egyszer véletlen belenéztem egy yaoiba (de lehet csak shounen ai), a lényeg hogy, hogy kb. a 2. percnél az egyik srác vmi könyvtárban szerelmet vallott egy másiknak... Az első reakció, hogy fél percre megállítottam a videót és meredtem magam elé... majd megnéztem a kategóriáit és nyugtáztam, hogy ez nem az én világom, jobban járok nélküle. Amúgy csak én érzem, vagy tényleg nem vagy híve a "személyesebb" poénoknak? Vagy csak fiúktól nem? Igazából meg tudnám érteni mindkettőt, mert nekem is van olyan, amikor azt mondom, hogy ez sok, azért ennyire nem kéne. |
Turist | 2015-04-15 19:02 |
Van igazság abban amit mondasz. Kimondottan nem rajongok a többi férfiért, bár szívesen beszélek bárkivel. Jobban fogadok 1-2 megjegyzést a lányoktól. Viszont az is igaz, hogy amíg nem kerülök valakivel baráti viszonyba, addig nem vagyok híve ennek, és kellemetlenül érzem magam. Azzal ki lehet kergetni a világból, ha direkt önmagamról kérdeznek. |
Drili | 2015-04-15 19:19 |
Turist írta:
Drili írta:
Az ilyen típusú nadrágok is bejönnek.Legtöbb rövidnadrágom rövidebb mint a miniszoknyák Jó a szemüveged,majdnem ilyesmire gondoltam, mondtam már hogy bírom a szemüveges lányokat Akkor megnyugodtam! xD Selmo írta:
Derékig ér kb. jelenleg. Az kemény! Jó kis raszta lenne belőle. ![]() [ Módosítva: 2015.04.15 19:20 ] |
Tiffus | 2015-04-15 19:52 |
Turist, köszönöm a bókokat. ![]() GabrielRex, egyrészt most kíváncsi lettem erre a csini arcszerkezetre, szóval ha nem vagy túl félénk, akkor elfogadok egy képet. Másrészt én jót mosolygok a gay-poénokon, (meg talán néha tovább is képzelem a szituációt ), szóval én nem bánom, ha csinálod. De azért, ha Turist-nak nem tetszik, ne erőszakold meg, találj másik áldozatot. GabrielRex írta:
Sekaiichi Hatsukoi. kb. a 2. percnél az egyik srác vmi könyvtárban szerelmet vallott egy másiknak... ![]() Drili írta:
Ami azt illeti, nagyon nem ez a bajom a szoknyákkal.(Legtöbb rövidnadrágom rövidebb mint a miniszoknyák)Hanem, hogy szoknyában szinte lehetetlen mozogni. Nem lehet normálisan leülni(akár törökülésbe), nem lehet hajolgatni, és aki napi szinten esik-kel, annak klisé ecchi poén in Real Life. Annnnnyira mélyen egyetértek, sosem hordok szoknyát épp emiatt. Főleg, hogy én mindig is az a hiperaktív fajta voltam, padokra ugrálok, kimászok az ablakon, stb., és ezeket elég nehéz lenne szoknyában csinálni. Drili írta:
Sok lánynak meg a hosszú hajú fiúk jönnek be. ![]() Amúgy néha nekem is bejön srácoknál a hosszabb frizura, de csak nagyon maximum a vállig érő. És az se mindig. Van egy fiú ismerősöm, aki mindig úgy hordja a vállig érő haját, hogy fent hátrazselézi, és meglepő, de baromi jól néz ki vele. Na de alapjáraton az átlagos hosszúságút szeretem, amibe már nagyjából bele lehet túrni. Amitől meg frászt kapok, azok a mai ecsethajú srácok. Borzasztóan néznek ki. Selmo írta:
Derékig ér kb. jelenleg. Azzzzigen. Van hozzá szakállad is? [ Módosítva: 2015.04.15 19:57 ] |
Drili | 2015-04-15 20:01 |
Tiffus írta:
Dettó! Elég jó a kilátás a termünk ablakából, ezért rendszeresen kimászom oda, és a padoknak csak a tetejéről igazán jó szemlélni a világot. De előfordult már olyan is, hogy a márc. 15-i ünnepség után, mikor egész nap szoknyában voltam, éppen egy szinte elérhetetlen helyre esett be valakinek a kabátja. Én rögtön ugrottam/másztam/hajoltam érte, a csajok meg visítva álltak emberi barikádot mögöttem.Annnnnyira mélyen egyetértek, sosem hordok szoknyát épp emiatt. Főleg, hogy én mindig is az a hiperaktív fajta voltam, padokra ugrálok, kimászok az ablakon, stb., és ezeket elég nehéz lenne szoknyában csinálni. ![]() ![]() ![]() |
Selmo | 2015-04-15 20:05 |
Tiffus írta:
Télen volt, már nincs.Azzzzigen. Van hozzá szakállad is? [ Módosítva: 2015.04.15 20:05 ] |
Turist | 2015-04-15 20:35 |
Selmo írta:
Nincs tél, melegben meg minek? Én a hosszú hajnál így gondolkodtam .Tiffus írta:
Télen volt, már nincs.Azzzzigen. Van hozzá szakállad is? Tiffus: Mivel kérted hogy beszéljek, külön a kedvedért Attól függ mekkora a szakáll, ha nagy akkor azzal is sokat kell törődni. Nekem nincs és amíg valaki külön nem mondja, hogy ő odalenne a szakállamért addig nem is lesz. Más mint egy pár napos borosta. Ha két hétnél régebbi, azt nem tudom elviselni. Viszket az arcom, kipirosodik, pattanásos lesz stb, mindenféle bőrprobléma. Pedig nem szeretek, kellemetlen ha az ember megvágja magát, bár esélytelen elvérezni Dehát kényes a bőröm. És ha érdekel borotva gélt használok, nem habot, azt se szeretem. A szakáll öregíti az embert, bár volt aki aztmondta nem baj, legalább nem nézek ki 20 évesnek. Drili Közben meg villogtak a vakuk, kattogtak a telefonok, hogy mindenki készítsem egy fotót? Biztos jó érzés ha sztárként kezelnek. [ Módosítva: 2015.04.15 20:40 ] |
Drili | 2015-04-15 20:45 |
Turist írta:
Drili Közben meg villogtak a vakuk, kattogtak a telefonok, hogy mindenki készítsem egy fotót? Biztos jó érzés ha sztárként kezelnek. Háát nem egyészen... Nem vagyok valami népszerű a fiúk körében, de a csajok mindig belekötnek, hogy éppen mim lóg ki. Pedig ha én nem csinálom, senki nem halászta volna ki onnan annak a lánynak a kabátját. |
leves96 | 2015-04-15 21:49 |
Tiffus Bár tényleg szép arca van, de a tekintete néhanapján (mikor zsinórba 3 kőkemény német fakultáción van túl) olyan, mint egy gyilkosé Ha emlékszel, bemutatkozásnál mesélte, hogy őt öngyilkos merénylőnek tudnák elképzelni. Az ezért van De tényleg jók az arcvonásai, ha egyszer kétszer egy őszinte, lágy, kedves mosolyt felvenne, simán lehetne egy háreme is Nekem tisztára olyan az ábrázatom, mint Ashton Kutcher -nek, amit persze nagy filmmnézők, és számomra még újonnan megismert emberek mondtak. Egyébként ma mentem Aikido -ra és virágzott a tulipánfa spoiler
![]() ![]() |
Tiffus | 2015-04-15 22:34 |
Turist írta:
Tiffus: Mivel kérted hogy beszéljek, külön a kedvedért Ez kedves. Az egyik tanárom (rajta is van a tablón) mindig fazonra vágja a szakállát. Úgy ápolgatja, mint én a hajamat. Amúgy miért jobb a gél, mint a hab? Hamár itt tartunk. Az én apukám mindig is habot használt. Mellesleg egy nem túl nagy borosta irtó szexi tud lenni egyeseknél. ^^ Drili írta:
de a csajok mindig belekötnek, hogy éppen mim lóg ki Ismerős.... ![]() leves96, ezek szerint ti a valóságban is ismeritek egymást? Vagy csak este van, és nem jól értelmeztem, amit írtál? xD Ashton Kutcher nem csúnya ember, mellesleg. A tulipánfa pedig gyönyörű. |
leves96 | 2015-04-15 22:49 |
Igen, ismerjük egymást Géllel elméletileg jobban siklik a borotva az arcon. Én nem érzek komoly különbséget, csak annyit, hogy a gélből kevesebbet kell venni, hogy ugyanakkora felületen használhassuk. Szerintem ami igazán fontos, az a borotva és az arcszesz. Turist Borotvából javaslom a Gilette Blue 3 fejet, nekem nagyon bevált - bár, szerintem már te is tudod, hogy mi a jó neked, nem ma kezdted |
Kapzsi | 2015-04-15 23:32 |
leves96 írta:
Szerintem ami igazán fontos, az a borotva és az arcszesz Miért fontos az arcszesz? Csak kíváncsiskodok, mert én nem használom, kellene? |
FlyingSkyCrown | 2015-04-16 00:18 |
Mert akinek érzékeny a bőre annak kipirosodik meg kipattog stb. Arra jó az arcszesz. Kövessétek a példámat, vesztek egy normális hajvágót, nullással letoljátok a szakállat és kész. Kicsi borosta marad, jól is áll, nem is viszket, nincs pirosodás stb. Trógerül hangzik, de akinek jól áll a borosta annak tuti módszer Ha a babapopsi arc a nyerő valakinél, akkor már csak az arcszeszben bízhat |
Kapzsi | 2015-04-16 00:29 |
FlyingSkyCrown írta:
Persze, ezt már hallottam, de nincs rá szükségem, nem pirosodik kiMert akinek érzékeny a bőre annak kipirosodik [ Módosítva: 2015.04.16 0:30 ] |
ntgloc | 2015-04-16 00:54 |
FlyingSkyCrown írta:
Kövessétek a példámat, vesztek egy normális hajvágót, nullással letoljátok a szakállat és kész. Kicsi borosta marad, jól is áll, nem is viszket, nincs pirosodás stb. Trógerül hangzik, de akinek jól áll a borosta annak tuti módszer Örülök, hogy nem csak én csinálom ezt |
Jesse | 2015-04-16 01:11 |
Igazi férfi láncfűrésszel borotválja btw. (Ha az illető lány, akkor sry. De neki is csak ajánlani tudom a módszert.) [ Módosítva: 2015.04.16 1:12 ] |
Aucifer | 2015-04-16 01:19 |
Sokáig, főleg a rockerkorszakomban, odáig meg vissza voltam a hosszú hajú pasikért. De most sincs ellenemre a hosszú haj, ha jól áll az illetőnek. ![]() ![]() spoiler
![]() Nekem ez, vagy ha ennél még picit vékonyabb, már teljesen tökéletes. ![]() ![]() Turist A kung fu-t több okból is hagytam abba. Egyrészt, elég bénának éreztem magam (mint általában mindenben XD), másrészt a két műszak mellett nem is tudtam minden edzésen részt venni, én meg úgy gondolom, jobb az, ha nem maradok le semmiről. Na meg, délelőttös heteken, amikor ugye tudtam menni, többnyire annyira hulla voltam már, hogy jóformán csak fabábunak éreztem magam, akit lehet ütni. XD (Különben volt párom vett olyan fabábút, és gyakorolgattam rajta én is, jó cucc ), szóval úgy éreztem, így felesleges elmenni, na meg nem volt egy olcsó mulatság sem. De nem is ezek voltak a legnagyobb gondok, hanem az, ami egyre inkább jellemző volt a mi mesterünkre is, meg az egész egyesületre: sajnos, egyre inkább kezdett a pénzről szólni a dolog, a mi mesterünk meg hol bejött edzést tartani Sopronba, hol nem. (Ja igen, mert hozzá amúgy Vas-megye tartozott, csak a nyakába sózták a soproniakat is, mert akihez a mi megyénk tartozott, már lusta volt ide is eljönni. Viszont a mi mesterünk jobban szerette a soproni klubot, mert itt volt a legtöbb embere, még eleinte.)Bár mi jobban szerettük, ha nem jött, ilyenkor az exem tartotta az edzéseket, mivel ő már instruktor lett, szóval helyettesíthette a mesterünket, és ő legalább normális edzést is tartott mindig. Drága jó mesterünk csak összezavart mindenkit, kész viccek voltak a bemutatóink is... Amint hallottam későbbiekben, egyre többen hagyták abba, az igazi keménymagja, akik ott voltak régóta az edzéseken, már jóformán mind "eltűnt", abbahagyta. ![]() ![]() Különben, a 12 tanulófokozatból nekem 2 van, bár az utolsó szemináriumon, amin még részt vettem, levizsgáztam a 3-as és 4-es fokozatra is, csak nem váltottam ki, mert én úgy voltam vele, nem éreztem úgy, hogy azon a szinten állnék, és úgy nem váltom ki, ha nem érzem megérdemeltnek. Mert voltak olyanok szép számmal, akik úgymond "ugrálták" a fokozatokat, aztán némelyik még annyit se tudott igazán, mint én. Szóval, már ez a vizsgáztatás, fokozatrendszer is kész vicc volt a vége felé... Semmi probléma azzal ha valaki leszbikus, amíg a férfiak is bejönnek nekiNyelvet nyújt Vagy legalább ne legyen olyan aki kapásból elutasítja őket, még akkor is ha csak beszélgetni akar.
Remélem, véletlenül se az jött le neked, hogy leszbi lennék. ![]() ![]() ![]() Hát, lehet, nekem még a 2 élet is kevés lenne, hogy mindent megcsinálhassak, amit csak elterveztem. XD Jut eszembe, korábban kérdezted, én meg elfelejtettem arra válaszolni, hogy miért nem rajzolok nőket, ha már úgyis unom a pasikat, hát, ugyanaz, amit az előbb is írtam, nem csípem a nőket. XD Rajzolni különösen utálom őket. XD Fiúkákat jobban szeretek tervezni. Tessék, itt az én tablóképem (2008-as), de... vigyázzatok, nehogy rémálmaitok legyenek. XD ![]() spoiler
![]() ![]() Ez a kép pedig még a volt sógornőjelöltemmel való wing tsun gyakorlásról készült. XD ![]() Közben eszembe jutott, hogy van pár kép rólad, mégsem tetszel önmagadnak, ez kicsit ellentétes gondolkodás nem?
Óó, ne is törődj vele, tele vagyok ellentmondásokkal, legyen szó bármiről. Ja, meglehet, elfelejtettem említeni (vagy mondtam már? ![]() A szoknyát meg sose fogom megszeretni. Én mondtam, hogy utálom, ha túl sok mindenem látszik ki, én inkább jobb szeretem elrejteni a testemet. Még nyáron is, pedig majd megdöglök, de akkor is marad a farmer, és valami póló, maximum egy ujjatlan top. Csak a dekoltázsom ne látszódjon, meg a lábaim. ![]() Tiffus Fentebb a tablóképem, na, szerinted is húzzak papírzacsit? XD XD A spoileres megjegyzéshez meg csak annyit, hogy egészségedre, nagylány vagy, azt nézel, amit akarsz. spoiler
![]() Leszbipornót ugyan nem nézek, de egy-két yuri mangába beleolvastam én is, de csak annyit szűrtem le a dologból, hogy továbbra is a yaoi marad a kedvencem. ![]() Ne is mondd, a mai frizuradivat egyszerűen szólva is szar... bátyám hagymafrizunak hívja... XD Komolyan, a mai divat a srácoknál a "buzis" divat, pedig mint említettem, semmi bajom a melegekkel, a yaoit is imádom, viszont én a férfias fajtájukat szeretem, akikről senki meg nem mondaná. Én magam is ilyeneket rajzolok, meg a képregényeimben is férfiasnak állítom be őket. ![]() Különben én azt szeretem a legjobban, ha van mibe beletúrni a férfiaknál. Nem érdekel, hogy rövid vagy hosszú, de azért mégis legyen legalább középhosszú, vagy kicsit rövidebb. ![]() spoiler
![]() Na, ezek a frizurák, meg a hosszúságuk mondjuk bejönnek... na meg a képeken látható illetők is. Ville Valo sokáig szívszerelmem volt (ááhh, most se mondanék neki nemet XD). ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Különben nem tudnám leírni, milyen a pasi ideálom, mert ha egymás mellé állítanánk azokat a férfiakat, akikre én azt mondtam, hogy tetszik, meg imádom, szerintem nem sok hasonlóságot találni. XD A két tesóm, meg asszem, apum is borotvagélt használ, nem habot. De most nem vagyok benne biztos, annyira nem foglalkozom velük. XD Én annyira nem vagyok oda amúgy a szőrös pasikért (se arcon, se máshol, most meg lehet kövezni XD), de tény, hogy van, akinek rohadt jól áll mondjuk egy körszakáll, vagy a borosta... ![]() GabrielRex Szerintem az, ha van pár kép Auciferről, még nem feltétlen jelenti azt, hogy tetszik magának.
Köszönöm a megértésed! Valóban eltaláltad, konkrétan az összes képem rühellem saját magamról, de még a tükröket is előszeretettel kerülöm, ne kelljen látnom magam... Ne kérdezzétek, miért nem vagyok jóban önmagammal, én se találtam meg a választ... csak az agybajomra fogom, ami születési hibám...![]() Drili Pedig még a gúgli is azt adja ki nekem... bodobácsra is a suszterbogár képét jeleníti meg, bár tény, hogy wikipédián írja, hogy nem tartozik a bodobácsok közé (bár másik neve a verőköltő bodobács), de jobban nem mélyedtem bele a témába... XD Jézusom, most komolyan egy hülye rovarról beszélek? XD XD De akkor nem csoda, hogy én erre asszociáltam, mégha nem is ugyanaz a kettő... A rasztahaj is jól tud állni a helyes fiúknak. ![]() Na, végre, talán sikerült reagálnom mindenre. ![]() [ Módosítva: 2015.04.16 1:32 ] |
Turist | 2015-04-16 13:10 |
Aucifer írta:
Mivel kijelentetted, hogy nem így nem is tudom miből gondoltad ezt. Ennyire gyorsan azért nem felejtek el dolgokat Remélem, véletlenül se az jött le neked, hogy leszbi lennék. Nemtudom mi a baj a képeddel, jól nézel ki, szép nagy szemeid vannak, de fekete-fehér képen nem látni a színét. Csak az az arckifejezés hogy "jaj most tényleg engem fotóznak, na nemár, csak belenézek a kamerába aztán jó lesz az" Aucifer írta:
Nálam erőltethetik, nem fog összejönni nekik. Egyetlen kép sem terjed rólam amiről felismerhető lennék. Furcsamód másnak látom magam a tükörben mint egy fényképen, ez elég zavaró közeli ismerőseim erőltetik a dolgot, hogy rólam is legyenek már kint képek Aucifer írta:
Ezt kifejtenéd bővebben? Ne csak azt hogy milyen ruhákban járnak.mai divat a srácoknál a "buzis" divat A pasis képeket harmadik egy vámpír, vagy sok alapozót kapott? Johnny Deepnek nem is láttam még olyan képét amin nem néz ki jól..mondom ezt férfiként ugye. Volt olyan hajam, mint neki az első képen, a szemem is ilyen, a hasonlóság kb ennyi. Szerk: Nem akarok gonosz lenni, de.. mutattál egy képet az ideális pasiról, utána elkezded mondani, hogy lehet egy kicsit ilyen, lehet kicsit olyan, nem baj ha pár dolog változik rajta. Na ezek után értsenek meg a férfiak. Nem baj ha van több személyiséged, és mindegyik leírja a véleményét, csak legyen az egyik dominánsabb Aucifer írta:
Szóval gyantáztassa le a mellkasát és a lábait?Én annyira nem vagyok oda amúgy a szőrös pasikért Most hogy nem vagy itt, szerintem fele annyit beszélünk. Viszont mikor legutóbb délutános voltál, akkor eltűntél 3 napra, most viszont minden hajnalban írsz. Történt változás? "Csak a dekoltázsom ne látszódjon, meg a lábaim. " Továbbra is azt gondolom, hogy a legjobb dolgoktól fosztod meg a férfiakat ntgloc írta:
FlyingSkyCrown írta:
Kövessétek a példámat, vesztek egy normális hajvágót, nullással letoljátok a szakállat és kész. Kicsi borosta marad, jól is áll, nem is viszket, nincs pirosodás stb. Trógerül hangzik, de akinek jól áll a borosta annak tuti módszer Örülök, hogy nem csak én csinálom ezt Kösz a tanácsot, eddig nem jutott eszembe, pedig kerestem rá megoldást. Talán egyszer megnézem milyen. Csak félek ha valami berreg az meg fog vágni. Tiffus írta:
Praktikusabb. A gélből jóval kevesebb kell, könnyebb felvinni, elkenni a bőrön. A hab ennek az ellentéte. Jobban csúszik a borotva is.Amúgy miért jobb a gél, mint a hab? Akkor ha itt reagálok a többire is. Nemtudom milyen márkájú a borotvám, Gilette, Wilkinson? Két dolog a lényeg, ne csússzon a vizes kezemben, és legyen benne 3 penge. Ezeknek a végén általában van egy zöld csík ami tartalmaz valamit ami rákenődik a bőrre, nem nagyon kell utána arcszesz. Alkoholosat nem használok, nagyon tud csípni, az helyett is balzsam/gél. [ Módosítva: 2015.04.16 14:23 ] |
Tiffus | 2015-04-16 13:17 |
Jesse írta:
Igazi férfi láncfűrésszel borotválja btw. (Ha az illető lány, akkor sry. De neki is csak ajánlani tudom a módszert.) Hogyne, majd láncfűrészelem odalent a birkát. ![]() Aucifer írta:
Fentebb a tablóképem, na, szerinted is húzzak papírzacsit? XD XD Őszintén szólva azok alapján, amit mondtál magadról, én nem erre számítottam. xD Tök jól nézel ki, mit akarsz? Ilyen aranyos arccal nem kellene ennyire kritikusnak lenned magaddal szemben. Aucifer írta:
semmi bajom a melegekkel, a yaoit is imádom, viszont én a férfias fajtájukat szeretem, akikről senki meg nem mondaná. Ezzel pedig egyetértek, mindig is utáltam a sírós, lányos ukékat, akik úgy néznek ki, hogy az még akkor is túlzás lenne, ha tényleg lányok lennének. Ha keresgélek Baka-n, akkor is mindig az az első, hogy megnézem a témákat. Ha ott van, hogy "crybaby uke", vagy valami hasonló, ami erre utal, már mehet is a süllyesztőbe. Nekem ne nyafogjon, ha egyszer férfi. Aucifer írta:
Na, ezek a frizurák, meg a hosszúságuk mondjuk bejönnek... na meg a képeken látható illetők is. Jujj, ne is mondd.... Ville Valo-t egy darabig elnézegettem google képeken, mikor megismerkedtem a HIM-mel, elég bejövős. RDJ meg Johnny Depp meg adoniszok, kész-passz, senkitől nem fogadok el ellenvetést. Aucifer írta:
Én annyira nem vagyok oda amúgy a szőrös pasikért Most furi leszek, de nekem általában bejön, ha a pasi szőrös... xD Na nem annyira, hogy az már Csubakka, csak olyan átlagosan férfiasan szőrös. A borosta meg tényleg a szerelmem. Olyan férfias lesz tőle a férfi. Turist írta:
Praktikusabb. A gélből jóval kevesebb kell, könnyebb felvinni, elkenni a bőrön. A hab ennek az ellentéte. Jobban csúszik a borotva is. Na, lehet, hogy beajánlom akkor apunak a dolgot, bár őt még egyszer se láttam, hogy megvágta magát, vagy hogy egyáltalán bármi baja lenne a habbal. Amúgy most elképzeltem a szituációt... -Apu, nem akarsz inkább borotvagélt használni? Azt mondják, praktikusabb, mint a hab. -...? Kislányom, menjél inkább és sminkeld ki magad, hagyd a férfias dolgokat a férfiakra. ![]() Amúgy elmaradt az utolsó két órám, banzáj van~ ![]() [ Módosítva: 2015.04.16 13:24 ] |
GabrielRex | 2015-04-16 16:01 |
Turist írta:
Nem fog megvágni. Csak gondolj arra, hogy ha a hajadat nullással vágod, akkor sem vágja meg a fejbőröd. Kösz a tanácsot, eddig nem jutott eszembe, pedig kerestem rá megoldást. Talán egyszer megnézem milyen. Csak félek ha valami berreg az meg fog vágni. Tiffus írta:
De jó egyeseknek. Amúgy elmaradt az utolsó két órám, banzáj van ![]() Ő is írta, én sem tagadom (csak néha), ismerjük egymást levessel. Egy évvel fölöttem jár, velem egy iskolába (igaz, más tagozaton) Ő az én senpaiom, ha úgy tetszik. Elég szégyenlős vagyok ahhoz, hogy ne tegyek fel magamról képet. Max. a karikatúrát akkorról, mikor még még hosszú hajam volt. Hosszú hajjal egyébként egy jelenlegi osztálytársam látott, ő se sokáig. Amúgy van rólam egy jó kép, de az arcomból csak a harmada látszik: az is csak a barkóm. (A kép még akkor készült mikor csak oldalt egy csíkban nőtt a képemen a szőr, ritkán vágtam, ezért volt pofaszakállam) Amit pedig gimnáziumi évek elején gyakran hallottam, hogy unott/élettelen/sorozatgyilkos tekintetem van. És ehhez még passzol az a karcos, mély hang is. Csak a szemem ne lenne ilye sz@r... |
Tiffus | 2015-04-16 16:16 |
Miért vagy ilyen szégyenlős, ha csini pofid van? Persze nem erőszakoskodom, ha nem akarsz, akkor nem raksz fel. Amúgy erről a sorozatgyilkos-tekintetről Ryuuji jutott eszembe a Toradora c. animéből. ![]() GabrielRex írta:
Ő az én senpaiom, ha úgy tetszik. Ez meg nagyon aranyos. |
Drili | 2015-04-16 16:50 |
Tiffus írta:
Miért vagy ilyen szégyenlős, ha csini pofid van? Persze nem erőszakoskodom, ha nem akarsz, akkor nem raksz fel. Amúgy erről a sorozatgyilkos-tekintetről Ryuuji jutott eszembe a Toradora c. animéből. ![]() GabrielRex írta:
Ő az én senpaiom, ha úgy tetszik. Ez meg nagyon aranyos. Nekem is Ryuuji ugrott be. A sempaios dolog kicsit fura... Lehet azért, mert sehogy sem tudom összerakni a magyar és a japán iskolarendszert. Kirakták a MAR7-et youtube-ra, és a 4 beküldött videómból pont az került be amelyiknek a legjobban szurkolt mindenki. WIN!!! A többi sz@r lett. Auci-nee, te meg szégyelld magad! Nem szidni a saját külsőt, ha egyszer szép! [ Módosítva: 2015.04.16 16:51 ] |
Kapzsi | 2015-04-16 17:19 |
Melyik a tiéd? |
Drili | 2015-04-16 17:23 |
Kapzsi: A Yowapedás, "Belerúgtam a szék lábába..." |
Turist | 2015-04-16 17:26 |
Tiffus írta:
Majd mond el mit szólt hozzá.Na, lehet, hogy beajánlom akkor apunak a dolgot, Megnéztem a film első részét, tanulság: Ha a feleségem 20 év házasság után is vega szalonnát ad enni, elgondolkodom, hogy miért akar elválni GabrielRex írta: Sosem ért gép a fejemhez, és nem is fog. Anyám mindig azt mondta hogy ha olyanra vágatom, akkor mehetek máshová aludni Nem fog megvágni. Csak gondolj arra, hogy ha a hajadat nullással vágod, akkor sem vágja meg a fejbőröd. Drili Örülök, annak is hogy te is örülsz Azért meséld el, melyik jelenet a tied. Már mondtad hova mész tovább tanulni? Csak annyira emlékszem hogy valami animációval szeretnél foglalkozni. Szerk, már látom, de az hány percnél van? [ Módosítva: 2015.04.16 17:28 ] |
Kapzsi | 2015-04-16 18:05 |
Hű, ez borzasztó volt A MAR egyre erőltetettebb, talán ha egy 10 perceset hoznának inkább össze, vagy nem tudom... Milyen volt élőben? Tetszett a közönségnek? |
Drili | 2015-04-16 18:09 |
Turist: Valahol 23 perc környékén. Kapzsi: Nem tudom milyen volt, mert lekéstem! xD Amúgy ha megnézed a "stáb" listát, látszik, hogy szinte csak saját cuccokkal töltik ki az időt. Valszeg' már nem nagyon küldenek be, és ha csak pár ember csinálja az úgy elég egysíkú. |
Kapzsi | 2015-04-16 18:15 |
Ezért mondtam hogy erőltetett, inkább legyen rövidebb de jobb, viszont ha ez bejön a közönségnek, akkor nem szóltam, bár nehéz elképzelni |
Turist | 2015-04-16 18:30 |
Végignéztem, inkább szenvedtem. Volt benne pár jobb poén vagy jól összevágott videó, de a fél órából húsz percet fapofával bámultam végig. Bár tudom, nekem csak a saját humorom jön be |
Selmo | 2015-04-16 18:34 |
Jesse írta:
Így igaz, a mai napig is cserélhető pengés borotvát használok. De majd egyszer veszek egy körkéseset is, majd egyszer...Igazi férfi láncfűrésszel borotválja btw. (Ha az illető lány, akkor sry. De neki is csak ajánlani tudom a módszert.) Aucifer írta:
Tök jól leírtad milyen nem vagyok. Én alapból úgy vagyok a férfiakkal, hogy nem külön-külön mérem fel, mi hogy néz ki rajta, hanem az összhatást, és utána apránként: helyes arc, jó alakkal és izmos karokkal, és lehetőleg minél magasabb legyen, az az igazi. ![]() Én annyira nem vagyok oda amúgy a szőrös pasikért (se arcon, se máshol, most meg lehet kövezni XD), de tény, hogy van, akinek rohadt jól áll mondjuk egy körszakáll, vagy a borosta... ![]() Tiffus írta:
Ha 3 napos borostával csókolóznánk pár percet, lehet ezt újragondolnád. Az exemnek, ha nem találkoztunk sokáig, az első pár nap után szó szerint lehámlott a bőre az ajka körül.Most furi leszek, de nekem általában bejön, ha a pasi szőrös... xD Na nem annyira, hogy az már Csubakka, csak olyan átlagosan férfiasan szőrös. A borosta meg tényleg a szerelmem. Olyan férfias lesz tőle a férfi. FlyingSkyCrown írta:
Kipróbáltam vagy féltucatot, egyik se használt, azóta is, borotválkozás után néha pár óráig piros a képem. Ebből tudom, hogy ideje pengét cserélni.
Mert akinek érzékeny a bőre annak kipirosodik meg kipattog stb. Arra jó az arcszesz. |
Tiffus | 2015-04-16 20:56 |
Hát én a Tokyo Ghoul vs 50 shades of grey-en kívül egyiken sem nevettem túlzottan, bár kb. 10 perc után csak gyorsan tekertem őket. A régebbi MAR-ok jobbak voltak ennél. Selmo írta:
Ha 3 napos borostával csókolóznánk pár percet, lehet ezt újragondolnád. Az exemnek, ha nem találkoztunk sokáig, az első pár nap után szó szerint lehámlott a bőre az ajka körül. Mondjuk ezt nem zárom ki. Eddig csak lightos borostával volt dolgom, ami a szájkaratét illeti, az viszont nem zavart. Az ilyen nagyon szúrósat meg eddig még csak akkor tapasztaltam, mikor apu megpuszilt. [ Módosítva: 2015.04.16 20:57 ] |
Aucifer | 2015-04-17 00:42 |
Turist Semmi probléma azzal ha valaki leszbikus, amíg a férfiak is bejönnek neki
Csak emiatt hittem, de akkor megnyugodtam, hogy csak általánosságban értetted. Nemtudom mi a baj a képeddel, jól nézel ki, szép nagy szemeid vannak, de fekete-fehér képen nem látni a színét. Csak az az arckifejezés hogy "jaj most tényleg engem fotóznak, na nemár, csak belenézek a kamerába aztán jó lesz az"
Köszönöm szépen! ![]() A gondolatomat pedig nagyon jól eltaláltad, csak még annyit tennék hozzá: "Siess, és lődd már azt a képet, aztán had menjek már, meddig kell még vigyorognom?" Én se a tükörképem, se a fotóimat nem nagyon nézegetem sokáig, mert rosszul vagyok. Komplett fejátültetést szeretnék, de a család és a barátok csak ennyit mondanak: "Neked az agyad kell átültetni, nem a fejed..." ![]() Hmm, kifejteni bővebben, milyen a buzis divat manapság? Húha, nem is tudom. XD Tényleg csak a kinézetet és a ruházkodást tudnám csak említeni, meg azt, hogy valahogy semmi férfias nincs a mostani hapsikba... tisztelet a kivételnek. Valahogy... nemtom elmagyarázni. XD Ezen még gondolkodnom kell... Nem, az illető nem vámpír, úgy tudom. XD Viszont finn, és hát ők alapból világosabb bőrűek, tudomásom szerint. Az "ideális" pasis képet csak viszonyítási alapnak írtam, mert másként nem tudtam volna elmagyarázni, hogy kábé milyen alkat is az, ami tetszik. Az nem elég, ha azt írom, ne legyen gizda, se testépítős alkat. Amúgy tényleg, még magamnak se tudom megmagyarázni, mi is jön be tulajdonképpen... Egész egyszerűen csak úgy működik nálam ez a dolog, hogy ránézek egy férfira, és vagy bejön valamiért, vagy nem... de sose jöttem rá, mégis mi fog meg az egyikben, és miért nem tetszik a másik... Furcsa, nem? Egyébként valóban, Johnny Depp mindig jól néz ki, bár a filmjeiben szegényből tudnak ronda palit faragni. Nos, lehet, hogy a legtöbb férfi szemében gáz, ha egy másik pasi mondjuk gyantáztatja magát, de nekem tényleg tetszik, ha szőrtelen mindenhol. Persze, az se gáz, ha nem az, a lényeg, hogy ne egy komplett dzsungel legyen rajta. ![]() Fúú, istenbizony, már a múlthétre se emlékszem, mi volt, így arra se, hogy tényleg eltűntem volna-e 3 napra... XD Meglehet, hogy akkor talán fáradtabb voltam, és elmentem hamarabb feküdni, nagyon ritkán ugyan, de előfordul. Nem történt változás, most nem vagyok fáradt, ráérek. XD De ez most jólesett a kis lelkemnek, hogy nélkülem már nem is megy úgy a beszélgetés. ![]() "Csak a dekoltázsom ne látszódjon, meg a lábaim. " Továbbra is azt gondolom, hogy a legjobb dolgoktól fosztod meg a férfiakat
Ugyan, így is megtalálnak mindig a fura fazonok, hát még ha kipakolnám a cuccost, akkor mi lenne... jönne a sok perverz, wuhh... ![]() Tiffus Őszintén szólva azok alapján, amit mondtál magadról, én nem erre számítottam. xD Tök jól nézel ki, mit akarsz? Röhög Ilyen aranyos arccal nem kellene ennyire kritikusnak lenned magaddal szemben.
Na, ez a jobbik eset, felkészültetek a lehető legrosszabbra, és végül nem kellett megrémülnötök. XD Neked is köszönöm szépen amúgy. ![]() Azért, yaoi mangákból nekem jöhet bármelyik. XD A sírós ukékat is csípem, ilyenkor aztán méginkább drukkolok a sexy semének, hogy kapja el, de keményen... Muhahahaha! RDJ sokáig nem is nagyon foglalkoztatott, különösebben bajom se volt vele, de aztán az Iron Man filmek óta nagyon rákattantam a fazonra. És nekem sincs ellenvetésem, mindegyikük jó pasi, slusszpassz! A HIM és Ville Valo pedig örök favoritom. ^^ Az Iron Maiden mellett a kedvenc együttesem. Különben... nekem a Visual Kei bandákból is tetszik egyik-másik fiúka, meg mióta láttam a Shaolin c. filmet, Andy Lau-ról is úgy gondolom, nem egy rossz pasi. Szóval, azt hiszem, tényleg érdekes egy ízlésem van... A borostáról én is írtam, hogy van, akinek tényleg rohadt jól áll. És igen, szeretem Chewbacca-t (Csubi XD), de azért az már tényleg túlzás lenne egy pasinál. XD XD XD Úgy beszélnék vele, hogy: "Grrrr mmrrr...." ![]() Kiskoromban engem mindig csiklandozott inkább apu borostája, ha puszit adott. XD XD Drili Auci-nee, te meg szégyelld magad! Nem szidni a saját külsőt, ha egyszer szép!
Ne tessék viccelődni a nővéreddel! De köszi neked is, és jelentem, elszégyelltem magam. ![]() Megnéztem én is a MAR7-et, és marhára szétröhögtem magam. XD XD XD Jajj, a "széklábas" részen is alig tudtam visszafogni magam, mert már aludt az egész család, nem kellett volna felkeltenem őket a röhögéssel. XD XD Tény, hogy ezekben a videókban akadnak kevésbé jók, meg szánalmasak is, de azért többnyire én nagyon jól szórakozom rajtuk. Bár a családom megmondta, hogy én mindenen tudok röhögni, előszeretettel jönnek azzal, hogy még az "ujjhegyen" is nevetek, és ilyenkor állandóan az ujjukat mutatják, hogy "Nézd, ujjhegy!". Bár azt nem fogják fel, hogy nem azon nevetek, hanem ami fejet vágnak hozzá, és ahogy próbálkoznak. De tény, hogy állandóan nevetek. XD Sokszor mondták, hogy igazi bohóc vagyok. Selmo Tök jól leírtad milyen nem vagyok.
Puszta véletlen. Nem tudhatom, milyen is vagy. De remélem, nem sértettelek meg vele? ![]() |
Bobek2013 | 2015-04-17 09:27 |
Sziasztok.Már megint de sokat írtatok.Igyekszek aktív lenni jóval.El vagytok azt látom. |
Turist | 2015-04-17 12:35 |
Aucifer írta: Ők jobban tudják mint mi, gondoltál rá hogy hallgatsz rájuk? Annyira nem ismerlek még hogy egy agy átültetés után azt mondanám, ez nem te vagy.a család és a barátok csak ennyit mondanak: "Neked az agyad kell átültetni, nem a fejed..." Jótanácsként mondom, ha elfogadod. Ha valaki folyton csak azt tudja mondani, ez meg az nem tetszik önmagában, az egyszer csak idegesítővé válik. Aucifer írta:
Megállnál, rámutatnál a melleidre majd elkezdenéd nevetve mondani: "Látod ezeket?, Na te sosem fogod megkapni" Ugyan, így is megtalálnak mindig a fura fazonok, hát még ha kipakolnám a cuccost, akkor mi lenne... jönne a sok perverz, wuhh... Aucifer írta: Pont hogy nem, szerintem sokaknak a természetes megjelenésű nők jönnek be, akik persze adnak magukra. biztos a sok modell az oka, meg hogy a pasik többségének a cicababák kellenek... Bobek2013 írta:
Szia, de rég láttalak erre Gyere nyugodtan, mert lassan kezd férfi többség lenni. Másrészt pedig minél több vélemény annál jobb Sziasztok.Már megint de sokat írtatok.Igyekszek aktív lenni jóval.El vagytok azt látom. Mivel sok a macskás ember, ajánlom nekik. [ Módosítva: 2015.04.17 14:31 ] |
Tiffus | 2015-04-17 13:40 |
Aucifer írta:
Egész egyszerűen csak úgy működik nálam ez a dolog, hogy ránézek egy férfira, és vagy bejön valamiért, vagy nem... de sose jöttem rá, mégis mi fog meg az egyikben, és miért nem tetszik a másik... Furcsa, nem? Ez nálam is gyakran előfordul. Mondjuk arra már rájöttem, hogy inkább a barna szemű, barna hajú srácokat preferálom. És ez most jó nagy ellentmondás is egyben, mivel két barátom volt eddig, és mindkettő szőke, kékszemű...xD Na de tényleg, a következő már barna lesz. Már ha lesz. Aucifer írta:
biztos a sok modell az oka, meg hogy a pasik többségének a cicababák kellenek... Mondjuk a modellekre én is gyakran irigykedem, de aztán belenézek a tükörbe, és rájövök, hogy ki vagyok gyúrva. xD Az arcomon mondjuk én is változtatnék itt-ott (mondjuk az orromon, mert azt nagynak tartom), de alapjáraton szeretem magamat. Tudom, hogy nem vagyok az az elragadóan gyönyörű, akiért minden pasi csúszik-mászik a földön, viszont nem is nagyon akarok ilyen lenni. Én tökre szeretem magam átlagosnak. Az ázsiai srácokra meg automatikusan bukok. Szeretem a különleges dolgokat, amik eltérnek az átlagtól(újabb ellentmondás, az előbb még szerettem, hogy átlagos vagyok ), és hát egy európai lány számára mi számít különlegesnek, ha nem egy ázsiai srác? Főleg, hogy én nem Pesten lakom (még), ahol azért többen vannak, hanem kisvárosban, ahol csak egy kínai család él, és ők is csak azért, mert itt van a boltjuk. Turist írta:
Mivel sok a macskás ember, ajánlom nekik. Ez nagyon jó! ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.17 13:42 ] |
Drili | 2015-04-17 14:16 |
Aucifer írta:
Tény, hogy ezekben a videókban akadnak kevésbé jók, meg szánalmasak is, de azért többnyire én nagyon jól szórakozom rajtuk. Bár a családom megmondta, hogy én mindenen tudok röhögni, előszeretettel jönnek azzal, hogy még az "ujjhegyen" is nevetek, és ilyenkor állandóan az ujjukat mutatják, hogy "Nézd, ujjhegy!". Bár azt nem fogják fel, hogy nem azon nevetek, hanem ami fejet vágnak hozzá, és ahogy próbálkoznak. De tény, hogy állandóan nevetek. XD Sokszor mondták, hogy igazi bohóc vagyok. Le se tagadhatnánk, hogy testvérek vagyunk! Na akkor tessék, néhány dolog amin elröhögcsélhetsz: 1), 2), 3) ![]() |
Turist | 2015-04-17 14:23 |
Nagyon édes ez a macska, ilyenkor is rájön az ember, hogy az állatok miért különlegesebbek néha mint ő. Örülök hogy bejössz önmagadnak ![]() Ki vagy gyúrva? Azt gondoltam csak atletikus vagy, de nem tudlak elképzelni hatalmas izmokkal. Bejönnek az alacsonyabb pasik? Mert ha ázsia kell aki Magyarországon él és magasabb legyen nálad, nehéz lesz találni. Gondolom így is imádnak ha magassarkút veszel fel Tiffus írta:
Nincs olyan akiért hülyét csinálnék magamból.
elragadóan gyönyörű, akiért minden pasi csúszik-mászik a földön |
leves96 | 2015-04-17 18:02 |
Na sziasztok, közben én is életben vagyok, csak néhanapján szokásom elszublimálni, és csak figyelni a történéseket Nézem ám, hogy mindenkinek van valami baja saját magával. Így van ez, azelőtt is voltak gondok, ezután is lesznek. Hol az arcod, hol a szemed nem áll jól. Lányoknál mostanság egyre gyakoribb,hogy az orrukra panaszkodnak - nameg a mellükre, hogy kicsik, pedig a taperolás a legjobb orvosság az olyanra. De hogy beálljak a sorba, nekem is van problémám: A hajam. Jó dús, erős és gyorsan is nő, de egyrészt melegem is van gyakran, másrészt a reggeli fodrászkodás nem egy nagy élmény. Elnézegettem ám a képeket is, amiket beküldtetek, és bizony, Turistnak jó szeme van arra, hogy leolvassa az erőltetett mosolyt Mindig mondják, hogy szép arcom van nagyon (mármint forma, mosolyomra is mondják, hogy szép), de a tablóképemig csak mások véleménye tudta bebizonyítani, a tükör az tükör - a hibák megtalálására szolgál -, fotókhoz meg nincs túl nagy szerencsém, vmiért sose megy át az élő arcom egyetlen képen. Erre mondják, hogy nem fotogén az ember? Vagy lehet az a gond, hogy másokhoz képest jóval magasabb vagyok,így szinte sose jó a kamera szöge? Sebaj, majd talán máskor Tiffus Ki vagy gyúrva? Kockás has, kerek váll? Egyébként a jobb testalkatú lányok gyakran hajlamosabbak arra, hogy ne legyenek megelégedve önmagukkal. Persze, ha nem bálnaként kezdték Így már értelmet nyer az egész dolog, hogy ki tetszik nektek, ki nem. Mármint az, hogy ha ti magatok se tudjátok eldönteni a dolgot, akkor persze, hogy én csak csodálkozom, mikor a lányosztálytársaim vernyákolnak, hogy "a pasim így, meg úgy", azt nem tudnak nélküle élni.. Hát igen, két külön világ. Aucifer Szerintem vállalj be néhány mellbedobást, semmi gond nincsen veled, csak azt tudom javasolni a perverzeknél, amit Turist mondott. + Újra kung-fuzz, egyrészt ad az önbizalmat, másrészt a mozgás is edzi az elmédet. Így bizonyos helyzeteket nagyobb hatékonysággal tudsz megoldani - TUDOM! a lustaság is ilyen Meg a buzis divathoz annyi hozzáfűznivalóm lenne: olyan nyeszledt testű nyikhaj kukacok vesznek fel ilyen páváskodó, mindenem mutatom ruhákat, hogy hű meg ha... arról nem is beszélve, hogy a modoruk, meg a beszédük milyen flegmás és olyan igazi sznob-sugárzók. A kefe- meg ecsethajról ne is beszéljünk... fúj asszem David Beckham -nél kezdődött Ja és igen, amilyen képet mutattál az izmos fószerről, kb azt szeretném én is elérni. Nem haladok rossz úton hozzá, asszem csak a diéta van hátra (amit már csinálok), illetve még egy kevés edzés. Az a testalkat kell a harcokhoz Drili Gratulálok a sikereidhez Egyébként ha minden igaz, mész már egy lépcsőfokot az oktatásban. Jól emlékszem, hogy animátor szeretnél lenni? És művész-suliba kerülsz majd? Aucifer yaoi -jait bevállalnád? Turist Ez a megjegyzés, hogy nincs olyan, akiért hülyét csinálnál magadból, ez becsületre méltó! A végletekig bizony csak addig megyünk, amíg egészben meg tudjuk tartani magunkat. Ha felkínálod magadat egy lánynak, nyílván az eredeti formádban teszed, ha nem akarod papucsként végezni De hidd el, előfordulhat, hogy lesz olyan lány, akiért olyan dolgokat is megtennél, amire nem is gondolnál. Lehet ez a kislányod lesz Egyébként a modellekről annyit, hogy igen belerondít az ember valóság-érzetébe. Sok faszi azt hiszi, kijár nekik ilyen "eszményi" nő, mert ők úgy akarják. Fordítva meg annyi, hogy bizonyos hölgyemények annyira álmodoznak, hogy észre se veszik az értük harcoló lovagot. Sebaj - kinövik |
Tiffus | 2015-04-17 18:42 |
Turist, természetesen túloztam, dehogy vagyok én kigyúrva. xD Csak az edzésektől formása(bba)k lettek a lábaim, és leadtam a felesleget a hasamról - bár most a Húsvét alatt újra visszanőtt. De azért még így is büszke vagyok az alakomra. Talán a popsi az, amire tényleg gyúrnom kellene, mostanában ellaposodott. Amúgy nekem sosem volt bajom az alacsonyabb pasikkal, de ami az ázsiaiakat illeti, nem mindegyik olyan. Egyszer, mikor Pesten voltam, belefutottam egy 2 méteres ázsiai srácba, borostával, barna hajjal-szemmel, GYÖNYÖRŰ kezekkel. Direkt mentem még 2 felesleges megállót a villamoson, csakhogy nézni tudjam. Magassarkút meg nem hordok, túl nőies. leves96, a hajadat könnyen meg lehet változtatni, de egy orron max a műtét segít. leves96 írta:
Igen? Hát ezeket taperolták már párszor, de nem nőttek sehova. Mindegy, én azóta nem panaszkodom rájuk, mióta elkezdtem kosarazni. Kényelmetlen lenne nagy mellekkel.nameg a mellükre, hogy kicsik, pedig a taperolás a legjobb orvosság az olyanra. leves96 írta:
Neeee, kérlek. Ha most erre a "Jaj de kövér vagyok, annyira nincsen alakom, annyira nem vagyok szép" dolgokra gondolsz, akkor frászt kapok. Te is tudod, hogy ezeket miért mondják, vagy hogy pl. a kövérebbek miért nem mondanak ilyesmit.
Egyébként a jobb testalkatú lányok gyakran hajlamosabbak arra, hogy ne legyenek megelégedve önmagukkal. |
Bobek2013 | 2015-04-17 18:50 |
Mik vannak itten. Turist:Igazad van. leves96:Mekkora magas is vagy ha szabad kérdezni? Amúgy nekem sem tetszik az alakom.De el fogadtam magamat olyanak amilyen vagyok.De mostanában elkezdtem mozogni is:Jogázni |
GabrielRex | 2015-04-17 19:49 |
Bobek: Leves kb. 195 cm körül van. Egyébként a taperolás a növekedésben nem tudom segít-e, de asszem a mellrák megelőzésére is hasznos. Most nem úgy értsd, ez a frankó, de rémlik vmi ilyesmi. De ez a srác tudja a tutit. Amíg nem kopasz valaki szerintem nem sok oka van a hajára panaszkodni, utána meg már késő... Tiffus: A pisze orr jobb, mint a horgas. Nekem meg enyhe orrsövényferdülésem van, mióta belátogattam kick box edzésre levesékhez... Nem szoktam meg, hogy a fejemet is üthetik, így mindig orrba vágtak. De nem horkolok, nem kapok nehezebben levegőt, és látszani is alig látszik...(Igazából nem látszik, csak ha nagyon nézik) [ Módosítva: 2015.04.17 20:26 ] |
Drili | 2015-04-17 20:09 |
leves96 írta:
Drili Gratulálok a sikereidhez Egyébként ha minden igaz, mész már egy lépcsőfokot az oktatásban. Jól emlékszem, hogy animátor szeretnél lenni? És művész-suliba kerülsz majd? Aucifer yaoi -jait bevállalnád? Köszi! Évvesztesként még csak a 8. következik, de az animáció szakot jól eltaláltad. Igen művészetibe megyek, azt hiszem elég híres az itteni, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre nagyon jó képzést adnak. A többi tantárgyat viszont mellé kell majd tanulnom, mert a tudományos tárgyakból elég gyengus. A yaoit meg még szép, hogy bevállalom! Lehet elfelejtettem említeni, hogy én is fujoshi vagyok, és ezzel most egy világot törtem össze bennetek. ![]() |
Tiffus | 2015-04-17 21:38 |
GabrielRex írta:
De ez a srác tudja a tutit. Hát ezen most sokat nevettem. Szeretem az ilyen videókat, mikor ismeretlenek mennek oda ismeretlenekhez valami hülyeséggel. Itt az egyik kedvencem. Amúgy nekem inkább horgas orrom van, mint pisze, épp ezért nem szeretem. xD De azért annyira nem durva. Egyébként annyit beszéltetek már itt a kungfuról, kickbox-ról meg társairól, hogy lassan kedvet kapok harcművészetet tanulni én is. Régebben, mielőtt kosarazni kezdtem, még terveztem is. Na de nem engedek a kísértésnek, sosem válnék meg a kosárlabdától. Ballagás után készülök venni egy jordan-es cipőt. Akkora király leszek benne. ![]() Drili írta:
Lehet elfelejtettem említeni, hogy én is fujoshi vagyok, és ezzel most egy világot törtem össze bennetek. Bennem biztos nem, üdv a klubban! xD Amúgy tényleg, már kérdezni akartam Aucitól, de most már akkor tőled is, hogy: Ti mikor ismerkedtetek meg ezzel a műfajjal? Vagy mikor lettetek igazán fanok? [ Módosítva: 2015.04.17 22:50 ] |
Bobek2013 | 2015-04-17 21:46 |
GabrielRex:Köszönöm az információt.Volt egy kb akkora magas fiú osztálytársam általánosban. |
leves96 | 2015-04-17 21:57 |
Bobek2013 Igazából GabrielRex válaszát annyiban módosítanám, hogy tuti magasabb vagyok mint 195 cm. 2 métert szoktam mondani, de a ferde falak hol magasabbat hol alacsonyabbat mérnek. Egyébként gratulálok ott kezdődik az igazi fejlődés, ha elfogadod magadat. Én is itt kezdtem. Aztán egészségesebb akartam lenni, így kezdtem el kick-boxolni, majd jöttek a dolgok egymás után.. GabrielRex Az orrodat tényleg sajnálom. De legalább megtanulod, hogy a fejet védeni kell. Reméljük legközelebb a helyére kalibráljuk Drili Jó tanács, ha külön tanulod a többi tantárgyat: Ha valamit nem értesz/nem tudsz, fordulj a tanárodhoz! Inkább szánj rá több időt, mintsem az legyen a vége, hogy utolsó tanévben sokkot kap a bal agyféltekéd, mert eddig nem nagyon piszkáltad. Sok sikert a továbbtanuláshoz Tiffus Nagyon érdekes témát vetettél fel, mi lenne, ha kezdenéd a beszámolót? Persze azt is hozzátehetnétek, hogy Mit szerettek a yaoi -ban? Miért vonz titeket két homoszexuális közös kalandja? Mégis mi fog meg titeket olyan férfiakban, akik nem a női nemet találják vonzónak? Uke vagy Seme? Melyiket miért? Itt egy önellentmondást olvashattatok, ugye sokkot kapok a yaoiktól, viszont mégis felteszem ezeket a kérdéseket nektek. Lehet azért, mert a ti hozzáállásotok érdekel, nem az, amihez viszonyultok. [ Módosítva: 2015.04.17 21:59 ] |
Bobek2013 | 2015-04-17 22:02 |
leves96:Értem.Elég szép magaság.Gratula hozzá.Csak közlekedésben pocsék kicsit gondolom. |
Turist | 2015-04-17 22:10 |
leves96 írta:
Messze vagyok még attól, nincs benne az 5 éves tervbenDe hidd el, előfordulhat, hogy lesz olyan lány, akiért olyan dolgokat is megtennél, amire nem is gondolnál. Lehet ez a kislányod lesz ![]() leves96 írta: Ezt a mondatot én úgy fejezném be , hogy akkor kihasznál és megaláz.Ha felkínálod magadat egy lánynak.. Bobek2013 írta:
Gondolom a vőlegényed nem így gondolja Tőled felesleges már megkérdezni milyen pasik jönnek be?Amúgy nekem sem tetszik az alakom Drili írta: Nem tudom mi ez a fujoshi, de ha a 2 férfi egy eset akkor igen, összetörted a reményeimet, hogy jó irányba terelhetem a hugicámat Lehet elfelejtettem említeni, hogy én is fujoshi vagyok, és ezzel most egy világot törtem össze bennetek Tudtommal az az év vesztes aki szeptember után született, de ha igaz ami ki van írva neked nyáron van a szülinapod. Tiffus írta: Amiatt amit fogdosnak ? Itt az egyik kedvencem Tiffus írta: Majd kijavít aki ezt csinálja, de nem verekedés hanem harcművészet. Nekem mindegy ki minek nevezi, de van aki megsértődhet rajta lassan kedvet kapok verekedést tanulni én is Barátom szeretett volna kick-boxot vagy thai-boxot tanulni, és aztmondta nekem is mennem kell, nem volt sok választásom Sajnos nem találtunk olyat ahol hétvégi edzések lennének. Aucifer: Selmo ma nem volt itt lehet atomjaira hullott a csalódottságtól ![]() |
leves96 | 2015-04-17 22:11 |
Bobek2013 Hát, a gallyak elől hajolgatni kell volt már, hogy a gesztenyefa majdnem kibökte a szemem Viszont nagy tömegben átlátok a fejek fölött, nem kell nekem létra/szék, hogy levegyek dolgokat, így ezzel sokakat megmentek a szenvedéstől Viszont egyszer voltunk Salgóbányán. Ott meg a bányában. Azt az 1 órát vagy görnyedve, vagy guggolva töltöttem így másnapra jött is a kemény izomláz. Viszont nagyon jó élmény volt. Kicsit hüvös, fejre vigyázni - vagy hatszor koppant akkorát, hogy megrémültek, az öregasszonyok meg teljesen egyenes tartással járkáltak |
Drili | 2015-04-17 22:13 |
Tiffus, leves: Kb. 10-11 évesen megnéztem a Sekai Ichi Hatsukoi-t, akkor ismerkedtem meg vele. Nem tudom pontosan mi tetszik benne, ez valami női hülyeség ami 50-60%-unkban megtalálható. Sokszor az érdekes történet fog meg bennük, a többi csak hab a tortán.(a doujinshiknél már más a helyzet xD) Kis korom óta ismerem anyum meleg barátait, így alapból is érdekelt a téma, bár a való élethez csak nagyon kis részük hasonlít. Ja és UKE, mert...![]() Turist írta:
Nem tudom mi ez a fujoshi, de ha a 2 férfi egy eset akkor igen, összetörted a reményeimet, hogy jó irányba terelhetem a hugicámat Tudtommal az az év vesztes aki szeptember után született, de ha igaz ami ki van írva neked nyáron van a szülinapod. Nagyon sajnálom! Amúgy a világ összetörésnél konkrétan rád gondoltam, és be is igazolódott. Mondjuk a hetero fiúkkal sincs bajom. xD A nyáriak is évvesztesnek számítanak, de nem is olyan régen még simán mehettek a kölykök 7 évesen iskolába akkor is ha nem azok. Most meg a sokszor nem is elég érett 6 éveseket is iskolapadba kényszerítik. [ Módosítva: 2015.04.17 22:19 ] |
Selmo | 2015-04-17 22:20 |
Turist írta:
Ja, bár nincs köze hozzá. Csupán Star Warsot szerettem volna nézni, erre a III. rész hibás. Ahonnan kikölcsönöztem, ott meg már nincs fent ez a verzió. Mégiscsak Vissza a jövőbe trilógiát kellett volna nézni...Aucifer: Selmo ma nem volt itt lehet atomjaira hullott a csalódottságtól ![]() Amúgy meg azok rajzolnak yaoi mangát, akik nem tudnak nőt rajzolni, ennyire egyszerű ez. |
Tiffus | 2015-04-17 22:46 |
leves96, nem tudom megmondani, hányszor próbáltam már ezt elmagyarázni egy srácnak, de eddig még senki nem bírta normálisan megérteni. De mivel nem vagyok előítéletes, (és valamennyire bízom is az intelligenciádban), szívesen teszek nálad is próbát. Ha általánosságban vesszük a férfi nemet, akkor a legtöbb embernek olyan tulajdonságok jutnak először eszükbe, mint hogy domináns, büszke, erős, határozott, kemény, stb. Oké, tudom, hogy jó sok férfi van, aki nem ilyen, de a legtöbbjük azért mégis arra törekszik, hogy igazak legyenek rá az előbbiek. (persze tisztelet a kivételnek, ha van) Nem véletlenül használja a társadalom azt a közhelyes szinonimát is, hogy "az erősebbik nem". A társadalmi elvárások - amiket speckó én utálok, de ez egy másik téma - szerint ilyennek kell lennie egy igazi férfinak. Na most a yaoiban én azt szeretem, hogy kb. felrúgja ezt az egészet, amit itt most leírtam. Mert ugyebár mindenképp lennie kell egy gyengébbik félnek (az uke ), aki majd egyszer alulra kerül. Őszintén szólva nekem baromi kielégítő érzés látni, ahogy egy büszke, határozott férfit egy másik valahogy maga alá kerít, és előhoz belőle olyan érzelmeket, amiket eddig nem is ismert. De így van ez minden dologgal nálam, nem csak a melegekkel. Pl. a Thor c. filmben is azért kedveltem meg annyira Loki-t, mert csupán az az egyetlen baja, hogy a bátyja kakil a fejére, pedig egész életén át azért küzdött, hogy egyenlő félként tekintsen rá. Maga a szitu még nem hozza bennem azt a "kielégítő" érzést, amiről beszéltem, ez kizárólag csak akkor jön, mikor az öcsike végre bevallja, hogy igazából azért tombol, mert szeretethiányos. A beismerés pedig egyfajta alárendeltség. Legalábbis nálam mindenképp. (lehet gondolkodni, hogy miért nincs pasim...xD) Szóval na. Alapjáraton nálam azért nyerő téma a yaoi, mert nagyon érdekes és izgalmas a srácokat meggyengítve, alárendelve, és teljesen kiszolgáltatva látni egy másik férfi által, látni, ahogy zavarba jönnek, ahogy néha a tudtukon kívül esnek szerelembe, és aztán a nagy ráeszmélés/beismerés, hogy "A fenébe az egésszel, rohadtul szerelmes vagyok egy másik férfiba." Persze van sok olyan yaoi, amiben nincsenek meg ezek az alapvető érzelmek, amiket én keresek, azokat nem is szeretem annyira. Pedig sajna inkább az ilyenekbe botlok bele legtöbbször, szóval nehéz jót találni. De azért ezek is aranyosak tudnak lenni, néha elolvasom őket, de nem kötnek le annyira. Jaj, a másik meg az aranyosság. A lányok valamiért gyakran vonzónak tartják, ha egy alapjáraton büszke férfit alkalmanként gyengének láthatnak. (most yaoitól függetlenül) Pl. ha a férfi sír, vagy szomorú, vagy sértett, meghatódott, ésatöbbi. Általában ritkán mutatják ki az ilyen érzelmeket, ezért ezek az alkalmak különlegesek. "Uke vagy Seme?" - mindegy, csak érdekes személyiséggel rendelkezzen mindkettő. A legérdekesebbek mellesleg a "sekék" (Seme + Uke = Seke ![]() Elég hosszú voltam, és nem is vagyok biztos benne, hogy érthetően írtam. Legutoljára mindig azt szoktam utolsó reménysugárként a srácoknak hozzátenni, ha végképp nem értik, hogy: "Neked talán lenne ellenvetésed, ha két lány csinálná?" Ezen gyakran nevetnek, és rávágják, hogy "Áááá, már minden világos." ![]() Turist írta:
Neeeeeeeeeem. Amiatt amit fogdosnak ? ![]() Turist írta:
Jujj, bocsánat, pedig általában harcművészetnek hívom én is. Amatőr vagyok, szóval elnézést, ha valaki érzelmeibe gázoltam. Harcművészet! Mindjárt kijavítom. Majd kijavít aki ezt csinálja, de nem verekedés hanem harcművészet. Nekem mindegy ki minek nevezi, de van aki megsértődhet rajta [ Módosítva: 2015.04.17 22:53 ] |
Selmo | 2015-04-17 22:58 |
Tiffus írta:
Mindent értek.A beismerés egyfajta alárendeltség. Legalábbis nálam mindenképp. (lehet gondolkodni, hogy miért nincs pasim...xD) ![]() |
Turist | 2015-04-17 23:28 |
Drili írta: Majd találunk valami dolgot ami érdekel és tudok segíteni, jó útra terelni. Szégyenkeznék ha nem lenne ilyen. Viszont elutasítani tilos mit Selmo lehet hogy a keresztapa trilógiát kellett volna. Volt egy osztálytársam aki kívülről fújta a Vissza a jövőbe első részét, minden párbeszédet szóról-szóra visszamondott. Hasonló eset vagy? Tiffus írta: Leginkább attól függ, hogy meghívnának -e Neked talán lenne ellenvetésed, ha két lány csinálná Mi az az uke meg seme? Az egyik domináns, a másik az alárendelt? Egyszer elkezdtem nézni a Lovelesst, az első animéim egyike volt. Akkor kb semmit nem tudtam még a műfajokról. Még gondoltam is milyen jófej a srác hogy megvédi a barátjának az öccsét, átvállalja a fájdalmát, meg stb. Nem láttam végig a sorozatot csak 1-2 részt. Mikor megint belefutottam, elolvastam jobban miről szól..és akkor az a megdöbbenés hogy MIVAN? Na ok jobb is hogy nem merültem el benne mélyebben Tiffus írta: Nem vagy kicsit szadista? Vagy csak hatalomra vágynál egy férfi felett?Őszintén szólva nekem baromi kielégítő érzés látni, ahogy egy büszke, határozott férfit egy másik valahogy maga alá kerít Tiffus írta:
Lehet hogy nem arra gondoltál amire most én. Ha valaki bevallja hogy nagyon vágyik a szeretetedre, vagy elsírja magát neked, ebből arra következtetnél, hogy felette állsz, irányíthatod? Mert szerintem ez annak a jele hogy megbízik benned, és legkevésbé sem szeretné, az előbb említett dolgokat.A beismerés pedig egyfajta alárendeltség. Legalábbis nálam mindenképp leves96 írta: Egyszer jártam bányában, hasonló élményekkel, de miután kijöttem eldöntöttem, hogy bányába soha az életben nem megyek le többet. Lehet hogy azóta tartok a bezárt helyektől, vagy hogy rám omlik valami.mit Na a diétáról is lehetne hosszan beszélni. Amik cukrokat tartalmaznak könnyen letudtam rakni..csak sajnos visszajött a kísértés. A kenyeret, tésztát, krumplit nem tudom elhagyni az étrendemből, mert nem lenne mit ennem húson kívül. Zöldségeket meg nem tudom megenni, annyira borzalmas az ízük, hogy rosszul leszek tőle. [ Módosítva: 2015.04.17 23:31 ] |
Bobek2013 | 2015-04-17 23:44 |
Turist:Hát igen így igaz felesleges kérdezni tőlem már.De ha szeretnéd le írhatom esetleg. [ Módosítva: 2015.04.18 0:00 ] |
Tiffus | 2015-04-17 23:58 |
Turist, az uke van lent, a seme meg fent. A Loveless-t kb. 14 évesen láttam, és csak annyira emlékszem, hogy mindig tök nyomasztó hangulata volt. Én meg imádom a nyomasztó dolgokat. Szerintem meg is nézem újra, ha lesz időm. Turist írta:
Nem vagy kicsit szadista? Vagy csak hatalomra vágynál egy férfi felett? Inkább szado-mazonak tudnám magam nevezni: alapjáraton szeretek a férfi felett állni, de ha párkapcsolatról van szó, akkor viszont azt szeretem, ha a férfi áll felettem. Na most ez az, ami nem szokott sikerülni nekik, mert a büszkeségem és az egóm együtt akkorák, mint Japán népessége. Turist írta:
Ha valaki bevallja hogy nagyon vágyik a szeretetedre, vagy elsírja magát neked, ebből arra következtetnél, hogy felette állsz, irányíthatod? Mert szerintem ez annak a jele hogy megbízik benned, és legkevésbé sem szeretné, az előbb említett dolgokat. Úúúúh..... Nos, ez elég kényes téma... Na de eddig őszinte voltam, most is az leszek. Engem legtöbbször taszít, ha valaki nagyon ragaszkodik hozzám. De ha egy olyan ember vallaná be ezeket nekem, aki előtt én is mindenféle akadály nélkül meg tudnám ezeket tenni, akkor nem zavarna. Viszont ilyen emberről nem tudok az életemben. Azonban olyan ember viszonylag sok van, aki előtt már megtettem hasonlókat, csakhogy azok nem voltak teljesen akadálytalan szituációk. Legyőzni a büszkeséget, legyőzni az egót.... Nehéz meló. Ha valaki gátlástalanul bevallja, hogy a szeretetemre vágyik, az nagyon el tudja venni a kedvem. Minimum menjen át azon, amin én, győzze le ő is a büszkeségét. És lássam, hogy szenved tőle! (Igen, ez a szadista oldalam.) |
Kapzsi | 2015-04-18 00:02 |
Tiffus írta:
Tök jó hogy leírtad, köszi, érthető yaoi Kíváncsi voltam az okokra, de nem ismertem senkit aki ténylegesen olvas yaoit, úgyhogy én olyanokkal magyaráztam magamnak a dolgot, hogy a yaoit olvasó nők örülnek ha végre nem róluk van szó egy szerelmi történetben, mert átlagosan olyan egyoldalúan mutatják be őket és mindegyik sztori egy kaptafára készül, örülnek egy kis "egzotikus" változatosságnak A másik elképzelésem az volt hogy a yaoit olvasó nők annyira heterók, hogy szívesen olvasnak olyan sztorikat, amiknek közük sincs a nőkhöz, annyira oda vannak a pasikért, hogy a női szálat szívesen kizárják, így csak a pasikra kell figyelniük Beismerem, kicsit hülye elméletek, de valamivel meg kellett magyaráznom magamnak ezt a nagy yaoi-rajongást, amivel az animés közösségen belül találkoztam, legalábbis a nők részéről, ha most hallanék először a yaoiról, akkor azt feltételezném automatikusan, hogy ilyeneket meleg pasik olvasnak, nem nők |
Tiffus | 2015-04-18 00:10 |
Kapzsi írta:
Kíváncsi voltam az okokra, de nem ismertem senkit aki ténylegesen olvas yaoit, úgyhogy én olyanokkal magyaráztam magamnak a dolgot, hogy a yaoit olvasó nők örülnek ha végre nem róluk van szó egy szerelmi történetben, mert átlagosan olyan egyoldalúan mutatják be őket és mindegyik sztori egy kaptafára készül, örülnek egy kis "egzotikus" változatosságnak A másik elképzelésem az volt hogy a yaoit olvasó nők annyira heterók, hogy szívesen olvasnak olyan sztorikat, amiknek közük sincs a nőkhöz, annyira oda vannak a pasikért, hogy a női szálat szívesen kizárják, így csak a pasikra kell figyelniük Nem mondasz egyébként hülyeséget, nálam pl. bőven benne van az is, hogy ez viszonylag újfajta megközelítése egy szerelmi szálnak, és ettől is érdekes, kevésbé átlagos. Néha azzal hülyülök baráti körben, hogy "Én is a Nemes Lovag x BJH párosítást szeretem, mint ti. Csak nálam a BJH nem Bajba Jutott Hölgy, hanem Bajba Jutott Herceg." ![]() Egyébként nem hiszem, hogy minden nő azt keresi a yaoiban, amit én, én csak a saját véleményemet írtam le. Auciéra nagyon kíváncsi lennék, remélem, elmondja, ha hazaér. [ Módosítva: 2015.04.18 0:12 ] |
Turist | 2015-04-18 00:13 |
Tiffus írta: Ha valaki valaki megnyílik neked, megmutatja milyen gyenge is tud lenni szerintem azt nem a büszkesége hajtja. Azt hiszem ellentétesen gondolkodunk. Engem pont vonzana ha azt mondaná kellek neki, és ha valakit szeretek nem akarnám hogy szenvedjen. De ha ez neked kellemetlen téma akkor hagyjuk, nem kérdezek róla.
Minimum menjen át azon, amin én, győzze le ő is a büszkeségét. És lássam, hogy szenved tőle! |
Drili | 2015-04-18 00:14 |
Kapzsi: Tiffus tökéletesen elmagyarázta, de a te elméleteid sem állnak olyan messze a valóságtól. Turist: Nincs ellen vetésem, de készülj fel, hogy felesleges köröket kell majd futnod. Nagyjából olyan lesz, mintha egy buddhistát, egy zsidót, vagy egy iszlám vallásút próbálnál áttéríteni római katolikussá. |
Turist | 2015-04-18 00:25 |
Drili Szerintem félre értettél, nem akarok rajtad semmit változtatni |
Drili | 2015-04-18 00:26 |
Hm... Az még jobb! |
Kapzsi | 2015-04-18 00:26 |
Tiffus írta:
Persze, jogos, nem úgy gondoltamEgyébként nem hiszem, hogy minden nő azt keresi a yaoiban, amit én, én csak a saját véleményemet írtam le Tiffus írta:
Javíts ki ha rosszul értem, de ez azt jelenti, hogy taszítana ha valaki olyan vallaná be az érzéseit, akihez te nem kötődsz hasonlóképpen, viszont ilyen ember jelenleg nem létezik azt mondod, azaz jelenleg nem kötődsz senkihez annyira, hogy elfogadd a vallomását, ha úgy hozná a sorsEngem legtöbbször taszít, ha valaki nagyon ragaszkodik hozzám. De ha egy olyan ember vallaná be ezeket nekem, aki előtt én is mindenféle akadály nélkül meg tudnám ezeket tenni, akkor nem zavarna. Viszont ilyen emberről nem tudok az életemben. Szerk.: Azaz jelenleg nem hiányzik senki az életedből, jól értem? vagy csak túlbonyolítom? [ Módosítva: 2015.04.18 0:37 ] |
Tiffus | 2015-04-18 01:58 |
Turist írta:
Pont azért kellemetlen téma, mert én ebben - eddigi tapasztalataim szerint - mindenkivel ellentétesen gondolkodom. Szóval nem szeretem hangoztatni, hogy milyen nárcisztikusan elmebeteg gondolkodásom van ezzel kapcsolatban. Azt hiszem ellentétesen gondolkodunk. Kapzsi írta:
Hm... Igazából ez a "ilyen emberről nem tudok az életemben" azokra vonatkozott, akik előtt én is könnyűszerrel be tudnám vallani/ki tudnám mutatni, amit érzek. Következtetésképp nincs olyan sem, akitől el tudnám fogadni, ha irányomban könnyűszerrel megteszi az ilyesmit. Tudom, önző dolog. "Ha én is szenvedek, szenvedj te is". Nem igazán vagyok erre büszke amúgy, de fogalmam sincs, hogyan változtathatnék rajta. De hagyjuk is a dolgot, mert már tényleg nagyon hülyén érzem magam. Javíts ki ha rosszul értem, de ez azt jelenti, hogy taszítana ha valaki olyan vallaná be az érzéseit, akihez te nem kötődsz hasonlóképpen, viszont ilyen ember jelenleg nem létezik azt mondod, azaz jelenleg nem kötődsz senkihez annyira, hogy elfogadd a vallomását, ha úgy hozná a sors [ Módosítva: 2015.04.18 2:51 ] |
Aucifer | 2015-04-18 03:18 |
Turist A macskás videón jót nevettem. A srác nagyon laza. A családnak és a barátoknak lehet a legkevésbé hinni ilyen dolgokban, hiszen ők persze, hogy mindig kedveskedni akarnak. De a jó tanácsot igyekszem megfogadni. Megállnál, rámutatnál a melleidre majd elkezdenéd nevetve mondani: "Látod ezeket?, Na te sosem fogod megkapni"
Nem lenne túl okos húzás, tudod, veszélyes világban élünk. Pont hogy nem, szerintem sokaknak a természetes megjelenésű nők jönnek be, akik persze adnak magukra.
Eddig inkább az ellenkezője tűnt fel, persze nem mondom, hogy nincsenek kivételek. Az, hogy nem csinálnál hülyét magadból egyetlen nőért sem, nagyon is helyes gondolat, dicséretet érdemelsz! Nem is kell, és ezt a női társaknak is mondom, hogy ez fordítva is igaz: egyetlen pasiért sem kell futkosni, sírni meg aztán végképp nem! Ha menni akar a másik, had menjen. Selmo ma nem volt itt lehet atomjaira hullott a csalódottságtól Kuncog
Szegény... Majd megpróbálom kiengesztelni valahogy, nem akartam bántani... És valóban, harcművészet, a verekedés az, amit a pisisek az iskolaudvaron rendeznek, bár lehet, inkább a kocsmai elszabadult indulatokat kéne mondanom. XD XD Nem szeretnék ilyet élőben tapasztalni mondjuk... Volt egy osztálytársam aki kívülről fújta a Vissza a jövőbe első részét, minden párbeszédet szóról-szóra visszamondott. Hasonló eset vagy?
Én hasonló eset vagyok, de ezt már említettem is, ahhoz képest, hogy alapjáraton milyen rossz a memóriám. XD Ha nem is mindig szóról-szóra megy a párbeszéd, akkor is néha meglepem az embereket, ahogy komplett jeleneteket adok vissza. XD XDA seme-uke kérdésre (bár mire elküldöm a választ, már biztos megválaszolták mások) nemes egyszerűséggel csak ennyit szoktam mondani: Seme aki ad, uke, aki kap. ![]() Szégyelld magad, a zöldségek igenis finomak és egészségesek! Irgum-burgum! Igaz, én sem eszek meg bármit, de van pár zöldség, amit egyszerűen imádok, például a brokkoli és a gomba. ^^ A gomba főleg rántva. ^^ Tiffus Az a macskás cikk tényleg megható. ![]() Pasiknál nekem is inkább a sötéthajú+sötét szemű jön be. Kislányként volt rám jellemző, hogy a szőke "hercegekért" voltam oda. A modellekkel kapcsolatban meg van egy álmom: elmenni hozzájuk, mindenféle finomsággal feltankolva, és előttük elkezdeném enni azt a sok-sok gusztusos kaját és nasit, amiket ők nem ehetnek, és nagy élvezettel falnám, majd mondanám nekik: "Lányok, kár, hogy ti ilyet nem ehettek, pedig isteni finooooom!" ![]() Azt a magas ázsiai srácot megnéztem volna én is. Ismerős amúgy a rosszfiú-szindróma? A kedvenc mangám óta, és mióta nagy japán fanatikus lettem, mindig azt mondogatom, hogy egy jóképű yakuzafőnök "elkaphatna". XD XD Egy életre kelt Asami Ryuichi tökéletes lenne. ![]() Húú, hogy mikor is ismerkedtem meg a yaoival? Ez jó kérdés, és már gondolkoztam rajta. XD De azt hiszem, valamikor még a középsuli elején, valahogy úgy, hogy először képeket találtam a neten, kapásból megtetszett, majd egyre többet keresgéltem, amik egyre... khm... érdekesebbek voltak, aztán az első manga, amibe beleolvastam, talán még csak shounen-ai volt, nem tudom, nem a Gravitation volt-e az. Tényleg nem emlékszem, mi volt az első. XD Csak azt tudom, hogy utána már kifejezetten a shounen-ai/yaoi műfajban keresgéltem, és persze jöhetett bármi, csak az legyen. XD Sőt, lassacskán már a sima shounen-ai-al be se értem. XD Aztán persze én is elkezdtem rajzolgatni, saját párocskákat tervezgetni, ééééééés... ez a szenvedélyem azóta se múlt el, sőt... ![]() Sekék vannak például a Haru wo Daite Ita-ban, de feltételezem, már olvastad. Szintén kedvenc. Tényleg érdekes, hogy általában a férfiak többsége (sőt, a társadalom nagy része, a nők is) valahogy jobban elfogadják, ha két nő van együtt, a két férfira meg húzzák a szájukat. De hát mindig is mondtam, hogy nem értem ezt a világot, meg amúgyis... pont letojom, mit gondolnak. Legalább én úgy érzem, van bennem tolerancia bőven azok felé, akik megérdemlik, nem számít, mit csinál, kivel, milyen a bőrszíne, milyen vallású, stb... Pedig nagyon kevés emberből hiányzik ez a fajta szemlélet... Most már az olvasottak alapján én el tudnám képzelni, hogy domina leszel. XD Egyszer mondjuk a bátyám megjegyezte, hogy mivel előszeretettel rajzolok megkötözött, megbilincselt alakokat, hogy biztos valami domina leszek én is. Erre én azt válaszoltam neki: dehogy leszek az, jobb szeretném, ha inkább én lennék kikötve. ![]() "A jó kislányok egy hercegről álmodnak. A rosszak, mint én, kettőről. Egymáson." Röhög
A fejembe látsz! Maximálisan egyetértek! ![]() Drili az első videó inkább ijesztő volt. XD A másodikról a véleményem: WTF! Na jó, a harmadikkal meg úgy elszórakoztam, hogy majdnem elfelejtettem, hogy még kisregényt kell ide írnom. XD Egyébként első gondolatom a játékkal: "Dikk má', Techno Viking!" ![]() A képregényeimet meg igyekszem befejezni, aztán elkészítheted az animációt. XD Szívesen látnám mozgóképen a "fiaimat". Főleg a kedvenc rockzenész párocskám. ![]() Nem is az én húgom lennél, ha nem lennél fujoshi. Még lehet, csalódtam is volna. XD Én is csak sok sikert kívánnék a továbbtanuláshoz! Már én sem bírom követni, hogy mikortól év vesztes valaki, és mikortól nem. Sokáig én is úgy tudtam, nem voltam év vesztes, aztán mégis annak számítottam, aztán megint nem... már össze lettem zavarva. XD De elvileg én is év vesztes voltam, mikor kezdtem a sulit, ugyebár, én szeptemberi születésű vagyok. leves96 Cserélnék a hajaddal. Az enyém egyenes, vékonyszálú, lelapult, és semmit se lehet vele kezdeni. Pedig annyira szeretnék dús, és hullámos hajat, de az enyém minden, csak nem dús, és hiába próbáltam hullámokat csinálni a hajamba, egész egyszerűen "kidobta". Barátnőm egyszer megpróbálta olyan kreppelővel is, vagy mi a csudával, és jóformán még a végére se ért, már nem is látszott, mennyit dolgozott rajta. Különben, most, hogy írtad, az orromat én is utálom, szerintem nagy. A másik pedig, hogy manapság a csajok kicsinyelnék a mellüket... cserélnék velük. XD XD Neked is köszönöm szépen a javaslatokat, és sok sikert az edzésedhez, na meg a kívánt alkathoz. Ja, és igen, a páváskodó hülyegyerekekhez szólva... pontosan úgy van, ahogy leírtad. Felrúgnám az ilyeneket, had szálljanak, mint a Drili által küldött játékban. XD XD XD Különben meg, az eszményinek tartott nők többsége (ha nem mind) még aggyal sem rendelkezik. Bár igaz, hogy a kagyló mindegyiknél ott van, és fel se kell törni... ![]() Amúgy nagyon érdekes, hogy én az utóbbi években (különösen a munkahelyemen) olyan nőkkel találkoztam, akiknek meg már túlteng az önbizalmuk, úgyhogy már ezért is van az, hogy nem tudom saját magam hová tenni: van egy kolléganőm, nálam jóval fiatalabb, az akkora, mint egy bálna, kezdetben vastagon virított rajta egy kiló alapozó (megjegyzem, nálunk a gyárban tilos a smink, szóltak is neki), minden héten más színű haja volt, és olyan oltárian undorító frizurái, hogy hajjaj... kapafoga is volt, meg miután lekerült róla a smink, jókora ragyái... és amin méginkább kiborultam, hogy hozzá képest a barátja már túl jól nézett ki (bár nem az esetem), olyan vékony, mint az ujjam, még viccelődtem is, hogy ha a srác alulra kerül az ágyban, a büdös életben nem kerül elő többé a matracból... ![]() A yaois kérdéseidre válaszolva: nos, a mangák/animék ugyebár alapból tele vannak bishikkel. Tudjuk, hogy csak rajzolt karakterek, de jól néznek ki, jó nézni őket. Ha egy csaj lóg a nyakukon, akkor menten irigykedni kezd az ember lánya, és hozná a láncfűrészt, lángszórót, bármit, amivel ki lehetne iktatni a hölgyeményeket... Nincs ez másként a hentai esetében sem (mert hát valljuk be, az ember kíváncsi természet, ami párosul kis perverzitással is, hát persze, hogy ebbe is bele-belekukkantunk XD), de abban is premier plánba nyomatják a csajokat, mikor arra vagyok a legkevésbé kíváncsi... és azért néha-néha itt is előjön egy kis irigység... Na már most. A yaoiban (azaz, ezentúl mondjuk inkább, hogy BL, ebben a shounen-ai és a yaoi is benne van) nincsenek zavaró női karakterek, jobban elfogadom, ha egy bishi mellett egy másik bishi van. Mert nekem van egy mottóm, miszerint: Egy sexy bishinél mi lehet jobb? Hát két (vagy több) sexy bishi! Erről amúgy készítettem is egy kis öniróniával megspékelt mini képregényt. A másik, amiért tetszik nekem a BL, az "izzadó és akciózó" férfitesteken kívül az, hogy némelyikben sokkal mélyebb érzelmek vannak, valamivel valósághűbb körítésben, hiszen nem mindig olyan egyszerű a karakterek dolga, hogy "meglátni és megszeretni". Sokszor vívódnak önmagukkal is, az érzelmeik miatt, hiszen a társadalom véleménye is megnehezíti, hogy boldogan, szabadon szeressék egymást, és van, amikor még saját maguk, vagy a másik fél is nehezen akarja elfogadni a tényt, hogy egy férfit szeret. Bár anno az irodalomtanárom is azt mondta, hogy egy férfi igazi lelkitársa csak egy másik férfi lehet. Persze, azt nem mondanám, hogy ő maga odalenne ezekért a dolgokért. XD XD Tehát a lényeg, hogy sokkal több akadályt kell leküzdeniük, miközben a legtöbb nyálas romantikus történetben, amiben általában férfi-nő páros van, az van, hogy szinte könnyedén happy end lesz a vége. Annyira... mese... XD Részemről viszont, a saját történeteimben én mindig igyekszem kiemelni (bár ezt soha senki nem akarja megérteni), hogy az én karaktereim egyáltalán nem homokosok, sosem érdekelték őket a férfiak, nemes egyszerűséggel csak az van, hogy akibe beleszerettek, véletlenül szintén férfi. Az őszinte, igaz szerelmet próbálom bemutatni (na tessék, ez is ellentmondás a személyiségemben, hiszen nem hiszek a szerelemben, és hülyeségnek tartom, de azért ilyen storykat találok ki ![]() És hogy seme vagy uke? Melyik a favorit? Természetesen, nálam mindig a semék, hiszen ők az igazán férfiállatok. ![]() A való életben is bejön, ha két helyes pasast látok együtt. Bár... helyes meleg párt elég ritkán látni a valóságban, a legtöbbje igen ronda, és... tényleg a rossz buzi kifejezés illik a többségre, akiknek a mozgása és a beszéde se férfias... na, hát én pont nem ilyeneket alkotok, korábban erre írtam, hogy az én karaktereim férfias férfiak. XD Hmm... Tiffus gondolatmenete is elgondolkodtató, van benne valami. A kedvenc mangámban, a Finder Series-ben Akihito is nagyon próbált ellenállni Asaminak, de hiába tagadta, belezúgott abba az übersemealfaférfiállathímbe, mint vakló a szakadékba... Aki pedig dominálja rendesen. XD XD ![]() Az amúgy dicséretes, hogy megkérdezed a véleményünket, és nem élből utasítod el a dolgokat. Természetesen, ilyenkor mindenki tiszteletben tartja a másik véleményét, én sem kívánom senkire se ráerőltetni, vagy megszerettetni vele a dolgot. Viszont sokan inkább csak fikázódnak, mocskolódnak, és kicsit sem próbálják megérteni... Ez persze nem csak a yaoi témára vonatkozik. GabrielRex Ne csüggedj, elvileg Owen Wilson-nak is eltörték az orrát, azóta a szexepile lett. Sok nő körében népszerű. Selmo visszatért!! A Star Wars örök klasszikus, kár, hogy nem volt szerencséd a III. résszel. A Vissza a jövőbe is favorit! ![]() Én valóban nem tudok nőket rajzolni, ha rajzolok is, valahogy túl férfiasnak látom őket... XD Kapzsi, az elméleteid nem akkora hülyeségek szerintem, van bennük valami. És hogy "megnyugtassalak", részben igaz az is, hogy yaoit melegek olvasnak, vagyis van kifejezetten melegeknek készült manga is, amit meleg férfiak (bár hetero is lehet, meg ritkább esetben női alkotó is) készítenek, ezeket azt hiszem, a Bara elnevezéssel illetik (de lehet, rosszul emlékszem), és ezekben már nem éppen bishounen karakterek vannak, hanem "valósághűbb", macsó férfiak, akik jó szőrösek is... igen, ilyeneket is olvastam. XD Az általánosabb yaoit meg leginkább nők készítik nőknek, cukormázasabbak a történetek, csinosak a karakterek, ennyi a különbség. Fúúú, bakker... ez most tényleg nehéz szülés volt, de végre kész a regényem! ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 3:28 ] |
Kapzsi | 2015-04-18 04:00 |
Tiffus: Oké, sorry, de amúgy nyugi, csak kíváncsiskodtunk, ha már ismerkedős topic Meg valószínűleg mindenkinek van valami hasonló tulajdonsága, amire nem olyan büszke, ettől nem leszel rosszabb ember Aucifer: "Ha egy csaj lóg a nyakukon, akkor menten irigykedni kezd az ember lánya": ez durva, meg egyáltalán hogy a lányok mennyire másképpen tudják nézni a dolgokat, mint Tiffus gondolatmenete a Thorral kapcsolatban, eszembe nem jutnának ilyenek [ Módosítva: 2015.04.18 4:00 ] |
Selmo | 2015-04-18 11:03 |
@Tiffus: Mintha te erre a szeretlek dologra valami súlyos vízválasztóként tekintenél. Mintha az ember csak száz csata után mondhatná ki. A valóságban az emberek többfélék, van aki egyből kimondja, pedig még ő sem biztos benne, mástól meg 20 év házasság után se hallod. @Aucifer: A gomba nem zöldség, mégcsak nem is növény. Nehéz dominálni valakit, aki elfut a pasik elől. ![]() A yaoiról meg megtudtam azt, amit eddig is gondoltam: azért olvassák/rajzolják a nők előszeretettel, mert kapnak egy cukormázas, romantikus történetet, ahol nem kell irigykedni a női főszereplőre. (Ez a női irigykedés egyébként számomra nagyon borzasztó egy dolog. Lehet kövezni, de gyanítom ezért haltak ki a matriarchális társadalmak: szembe méz, hátulról tőr. A mai napig is kételkedem a női barátság létezésében.) |
Turist | 2015-04-18 11:16 |
Aucifer írta:
Szent ég..felkelek is itt találok egy irományt aminek minimum 2x kellett nekifutnom. Hány személyiséged segített megalkotni?mit Ha nem leszel estig akkor majd valamit írok rá, de most még korán reggel van és ásítozok Aucifer írta:
Nem mondod komolyan hogy 4 órán át írtad?közben másnap lett, mire végeztem [ Módosítva: 2015.04.18 11:17 ] |
Fatalitylan | 2015-04-18 12:05 |
jezus mik vannak itten már elvesztem annyit írtok xDDDD . Végre lehűlt kicsit az idő |
Aucifer | 2015-04-18 13:10 |
Kapzsi, azért a fiúkra is igaz, hogy mennyire másként tudnak gondolkozni. Sokszor mi nők azt hisszük, egyszerű a férfi agy, de aztán vannak esetek, mikor az az egyszerű mégse olyan egyszerű. Szerintem sose fogja egymást megérteni a két nem. Selmo Tiffusnak a japán férfiak lennének ideálisak szerintem, már az alapján, amit én hallottam róluk. Nem tudom, igaz-e, de egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a japán férfiakra nem jellemző az, hogy dobálóznának a szeretlek szóval, sőt, van, aki ki se mondja soha életében. Viszont ha egyszer kimondja, az ember lánya biztos lehet benne, hogy az úgyis van. Ha ez tényleg igaz, akkor szerintem ez egy jó dolog. Úgyis úgy gondolom, hogy mondani könnyű, a tettek, és a bizonyítás az, ami többet ér. Lehet, én is rosszul lennék attól, ha folyton hangoztatnák nekem, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, meg a folytonos becézgetések. Időnként nem lenne rossz, de ne legyen már túl csöpögős egy férfi. Mint a volt osztálytársam, akiről írtam korábban (akinek valszeg elgurult a gyógyszere), na, amilyen nyálas az volt, hát attól tényleg rosszul voltam... Én nem akarom a rosszfiúkat megváltoztatni. Persze a rosszfiú alatt nem a bűnözőket értem. XD És valóban, tényleg nehéz lenne dominálni, ha elfutok, de hát amilyen alakok megtalálnak, azok elől muszáj "futni". XD Ja, és sikeresen eszembe juttattad a Belgától az Az a baj c. számot. Tény, hogy magam is azt mondom, hogy a nők hihetetlenül szemetek tudnak lenni egymással, valóban ármánykodó egy népség. A férfiak hogy intézik, ha gondjuk van egymással? Szemtől-szemben, odamennek a másik elé, elcsattan egy-két "pofon", és kész. A nők viszont? Ármánykodnak, ahogy te is mondtad, a másik előtt húú, de jó arc, a háta mögött meg nesze b.zd+... De javítsatok ki, ha tévedek. Viszont jelentem, bár nagyon ritka, de igenis, van igazi női barátság is. Legalábbis én úgy gondolom, hogy a legjobb barátnőmmel való barátságunk nem véletlenül tart már 20 éve, ha nem több. (Egyszer már tényleg ki kéne számolnom, mióta is tart. XD) Mi ketten tényleg tűzön-vízen át kitartottunk/kitartunk egymás mellett, mindig számíthatunk egymásra, soha nem volt köztünk egyetlen egy veszekedés sem (és ez nem vicc), bármit elmondhatunk egymásnak. Bár az ízlésünk nem mindenben egyezik, ez se számított, és ha a véleményünk sem egyezett valamiről, akkor sem estünk egymás torkának. Ráadásul engem is ő szokott hátba rugdosni, mikor bedepizek, és fordítva. Annyira egy hullámhosszon vagyunk mindig, sokszor félszavakból is megértjük egymást, volt, hogy ki se mondtuk, mire gondolunk, már a másik tudta. Nem véletlenül szoktam rá úgy hivatkozni, hogy a másik felem, a beceneve meg a Csücsök lett, mert ő a szívem csücske. (Mindenféle lezbis felhang nélkül. XD) És bár ezen mindig csodálkozunk, ha mondják nekünk, de talán az se véletlen, hogy sokszor néztek minket ikreknek, noha külsőleg max a stílusunk, ami hasonlít. Szóval kijelentem, hogy létezik női barátság, csak baromi ritka, mint varázsfelhőn repkedő Songoku az égen... Turist nem számoltam, hány óra volt. Bár hozzáteszem, hogy ilyenkor nem is folyamatosan írom ám, mert közben teszek-veszek, szóval, a fene tudja, hogy istenigazából mennyi időt vett igénybe. XD Ha előre megírt szöveg lett volna, és azt kellett volna csak bemásolnom, alig pár perc lett volna. ![]() ![]() Fatalitylan Én nem örülök, hogy lehűlt az idő, most már jó időt akarok! ![]() |
Turist | 2015-04-18 14:15 |
spoiler
![]() Eszembe jutott egy vicc erről a szeretlek dologról : Öreg székely házaspár ül az asztalnál. A feleség odafordul a férjéhez. - Te sosem mondod nekem, hogy szeretsz. - Már mondtam egyszer hogy szeretlek, ha változik, majd szólok. Aucifer Minden ember egyszerű. Arra vágyik hogy szeressék egy életen át és kapja meg amit szeretne. Ennyivel kár hogy nem lehet elintézni az egészet. Más megközelítés kérdése az egész. Kifejezetten unalmasnak találnám, ha mindenki gép szerűen ugyanarra gondolna. Most ezzel közhelyet mondtam, nyilván te is így érzed. Ha valóban létezne egy kezelési útmutató az emberekhez, szerintem még mindig a nőkről kellene hosszabb terjedelmű könyvet kiadni. Aucifer írta: hiszen nem hiszek a szerelemben, és hülyeségnek tartom, de azért ilyen storykat találok ki, ahol a feleknek nem az számít, hogy MICSODA a másik, hanem hogy KICSODA. Játszottál a Mass Effectel, ismered az Aszári népet? Jólenne ilyen csak férfiakban? Aki nem ismerői őket, annak röviden annyi hogy egy másik faj az univerzumban, akik kizárólag nőkből állnak és ezer évig élnek. Éppen ezért keresik a többi faj férfiait, másként nem lehetne gyerekük. Náluk teljesen elfogadott minden nemi identitás. Na szóval egy embernek több ember is tetszhet nyilvánvalóan, külsőleg-belsőleg is. De mi van akkor ha két nagyon hasonló férfival/nővel hoz össze a sors minket, azonos időben? Férfi és nő együtt vásárol? Nem lenne egyszerűbb oda adni nekik a bevásárló cetlit? Mindenesetre öltözz fel jól, nehogy megfázz, még a végén arra vágynál hogy valaki átmelegítsen ![]() Fatalitylan írta: Az hogy pár napig jó idő volt még nem jelenti azt hogy ne bírnám ki következő télig ezt a hőmérsékletet [ Módosítva: 2015.04.18 14:21 ] |
Bobek2013 | 2015-04-18 14:23 |
Sziasztok.Fatalitylan:Velem is előfordult az elveszés a sok írás közöt XDD.Bárcsak jobb idő lenne mint 1 hete! |
Aucifer | 2015-04-18 15:28 |
Turist A székely viccel nagyon beletrafáltál, imádom a székely vicceket! Én is unalmasnak találnám, ha mindenki tök egyforma lenne. Az viszont szép lenne, ha az elfogadás, a tolerancia közös lenne mindenkiben. Meg a békeszeretet. (Tipikus szépségversenyes közhely: Világbéke! XD) Van benne valami, hogy hozzánk, nőkhöz vaskosabb útmutató kellene. ![]() A Mass Effect-tel nem játszottam, viszont azokról a népekről nekem az amazonok jutottak eszembe. XD Gyakorlatilag ugyanaz. Férfi változatban? Hmm... érdekes lenne. ![]() Na szóval egy embernek több ember is tetszhet nyilvánvalóan, külsőleg-belsőleg is. De mi van akkor ha két nagyon hasonló férfival/nővel hoz össze a sors minket, azonos időben?
Szerintem erre nagyon kicsi az esély, de a fene tudja, mi lenne akkor. Érdekes helyzet lenne. Hát, a férfiak igenis, elmehetnek a nővel vásárolni, nehogy már a nő cipelje egyedül a nehéz szatyrokat. Meg itthon a tesóim lusták elmenni vásárolni, meg felét nem vennék meg annak, amit felírnánk, mert feleslegesnek tartanák. Apu elszokott menni, de többnyire ő is csak azt veszi, amit ő maga fontosnak gondol, ami meg igazán kéne, azok nagy részét meg se veszi. ![]() Mondjuk, anyuval én se szeretek vásárolni, mert túl sokáig tart a dolog, mert folyton nézelődik... Én viszont mindig olyan vagyok, bemegyek, összeszedem, ami kell, bár igaz, sok olyat is, amit eredetileg nem terveztem, de azokon se gondolkozom túl sokáig. XD Felkapom őket, aztán kész, nem tart órákig a dolog. XD Felöltözök, úgyis fázósabb vagyok, mint az átlag, na meg most fürödtem. XD Esténként azért jó lenne egy "melegítő". Bár a hideg talpaimat és kezeimet nem biztos, hogy díjazná. XD XD |
Turist | 2015-04-18 15:43 |
Nem mondtam hogy nem kellene a férfinek cipelni a csomagokat, hiszen egy nő mellett " azért vannak ott". Aucifer írta:
És az hogy a visszaeső bűnözők nagyobb büntetést kapjanak Ha már felhoztad azt a filmet.Tipikus szépségversenyes közhely: Világbéke! XD Aucifer írta:
Nekem is hideg a kezem télen-nyáron, mint ha le lenne fagyva. De aztmondják hogy akinek hideg a keze, annak forró a szerelme. Bár a hideg talpaimat és kezeimet nem biztos, hogy díjazná spoiler
![]() Volt aki annyit mondott hogy az ilyen ember jó az ágyban A Mass Effectet szerintem vedd fel a tervezettek listájára. Igazából FPS, de nagyon kidolgozott háttér történet. Az összes részhez van magyarítás. Minden karakternek külön személyisége, múltja. Lehetsz nő vagy férfi, a többiek vonzódnak hozzád ha úgy alakítod. Sok döntés visszaköszön a következő részben. Utólag nagyon bánnám, ha kihagytam volna ezt a trilógiát. Régebben feltűnt egy különbség kettőnk között. Te mindenről hatalmas körmondatokban írsz, sokszor elkalandozol. Én viszont próbálok nem sokat írni, és a lényeget. (Nem problémaként írtam, nehogy félre értsd ) [ Módosítva: 2015.04.18 15:54 ] |
Drili | 2015-04-18 15:48 |
Aucifer, Turist: Akkor a ti ujjaitok iglo rudacskák? |
Turist | 2015-04-18 16:25 |
Drili írta:
Nem hal, de olyan mintha a hűtőben lett volna Vagy arra gondolsz hogy ehetőek-e? Próbáld megharapni
Aucifer, Turist: Akkor a ti ujjaitok iglo rudacskák? |
Aucifer | 2015-04-18 16:52 |
Turist Nem olyan régen néztem megint amúgy azt a filmet, nem csoda, hogy akarva-akaratlan eszembe jut. XD Igen, ezt a mondást már én is megkaptam, hogy forró a szerelmem. ![]() spoiler
A Mass Effect-tel már találkoztam, meg hallottam róla, bár engem nem hozott lázba, de talán majd egyszer. ![]() Hogy az ágyban milyen vagyok, fogalmam sincs. XD XD Az biztos, hogy szégyenlős... ![]() Régebben feltűnt egy különbség kettőnk között. Te mindenről hatalmas körmondatokban írsz, sokszor elkalandozol. Én viszont próbálok nem sokat írni, és a lényeget.
Ezt se tagadom, mert tény. Írtam is egyszer, hogy sokszor utálom az élénk fantáziámat is, és azt, hogy egyszerűen minden képes elterelni a gondolataimat. Na meg mindenről asszociálok, ugye, elhangzik valami, amiről eszembe jut valami más, és aztán a végén a gondolataimban kuszaság lesz az eredmény. XD Bár elvileg a nők nagy részére ez igaz. ![]() Szóljatok, ha zavar, és megpróbálom lelőni magam, barátaimnak is sokszor mondom, bár eddig még nem bántottak. Még... ![]() Drili Igen, nagyon hideg, ritka, ha nem fagyos. XD De én nem ajánlom azt se, hogy valaki beleharapjon, lehet, hogy a fogai bánnák az illetőnek... és nem azért, mert a fagyott ujjamba törne bele, hanem lehet, a másik kezem lendülne. XD XD Óó, eszembe jutott valami. Ti mennyire vagytok csikisek? Mert én baromira... XD Nem bírom, ha csiklandoznak. Egyszer volt olyan, hogy feküdtem az ágyamon, és apu gondolta, hogy megcsiklandoz. Figyelmeztettem, hogy ne, mert nagyon csikis vagyok, nem akarom, de ő jó heccnek tartotta. Hát, épp hogy elkezdte, én ugyebár ösztönösen összehúztam magam, ugyebár védekezésképpen, valahogy úgy sikerült, hogy a felhúzott térdeimmel pont fejbe térdeltem aput. XD Szegénynek, pár napig volt egy kis púpja, viszont azóta se mert bohóckodni velem. XD XD Sokszor emlegeti, ha eszébe jut. ![]() |
Tiffus | 2015-04-18 17:19 |
Aucifer írta:
Úúúúú, hát hogyne. És amúgy annak is hasonló a lényege, mint amit fejtegettem korábban. Akkor alakul ki, ha az elrablód először egy kis szemétláda, de egy idő után rájössz, hogy igazából belülről tök más. Lehet, hogy kedves, intelligens, csak nem mutatja ki. Az a baj, hogy a legtöbb túszejtő nem ilyen. xD Legalább is azok alapján, amiket a TV-ből hallok, vagy a neten olvasok. Ismerős amúgy a rosszfiú-szindróma? Aucifer írta:
Őszinte leszek, azt hiszem 3 kötetet olvastam el belőle, de utána nekem kicsit snassz lett. Nem mindig olvasom végig azt, amire ráunok. xD A Sekaiichi-vel is így jártam, de az még fel is idegesített ráadásul. Minden fejezetben ugyanaz történt. Mindegyikben. Hol a változatosság? Sekék vannak például a Haru wo Daite Ita-ban, de feltételezem, már olvastad. ![]() Nálam két sekés manga van, ami bejött: Puchitto Hajiketa és a Kyuuso wa Cheese no Yume o Miru. Az utóbbi zseniális, nem is tudom, hányszor olvastam már el. De elég híres, szóval tuti, hogy te is olvastad. A Finder meg... Annyiszor hallottam, hogy hű de jó, hű de király, hogy egyszer szabadidőmben nekiestem. Bocsi, ha megsértem az érzéseid, de engem nem nyűgözött le. xD Mikor is jöttek össze? Kb. a második fejezetben? Too fast, plíííz. Aucifer írta:
Ugyanígy szoktam járni, mert szerencsére én is ilyen vagyok. A legrosszabb, mikor próbálok másokat meggyőzni, hogy miért gondolkodjanak ugyanígy, és aztán nekem támadnak a rasszizmusukkal, fóbiáikkal meg satöbbikkel. Ki tudok akadni olyankor. Oké, nyilván mindenki úgy vélekedik a világról, ahogy akar, és ki vagyok én, hogy másról próbáljam meggyőzni őket... De akkor is. Ha valamit, akkor a rasszizmust és a homofóbiát nagyon nem tűröm. De ezen kívül azért általában letojom, hogy mit csinálnak az emberek.Legalább én úgy érzem, van bennem tolerancia bőven azok felé, akik megérdemlik, nem számít, mit csinál, kivel, milyen a bőrszíne, milyen vallású, stb... Pedig nagyon kevés emberből hiányzik ez a fajta szemlélet... Aucifer írta:
Mi a...? Ilyenről még nem hallottam, miért tilos? (megjegyzem, nálunk a gyárban tilos a smink, szóltak is neki) Aucifer írta:
Ez meg nagyon jó! Amúgy abban is van valami, amit te mondtál. Mármint, hogy a lányok irigyek azokra a lányokra, akik a romantikus történetekben szerepelnek. Hát totál igaz. Bár ez nálam csak egy mellékes indok, amiért yaoit olvasok. De azért ez is benne van. Erről amúgy készítettem is egy kis öniróniával megspékelt mini képregényt. Aucifer írta:
Ez nagyon szép. Jó lenne, ha a valóságban is ilyen lenne a legtöbb szerelem. Az őszinte, igaz szerelmet próbálom bemutatni, ahol a feleknek nem az számít, hogy MICSODA a másik, hanem hogy KICSODA. Mert ha mégis létezik szerelem, akkor csak a másik lelke az, ami számít, amiért szeretjük a másikat. Legalábbis, próbálok ebben hinni. Kapzsi írta:
Tudom-tudom, és amúgy végül is annyira nem vészes a téma, csak... mittudomén. Igazából én a rossz tulajdonságaimat is ugyanúgy szeretem és felvállalom, mint a jókat, mert ezek tesznek azzá, aki vagyok, és én szeretem így magamat. KIVÉÉÉÉVE EZT. Talán ez az egyetlen tulajdonságom, amit rühellek firtatni, sőt még magamban gondolkodni rajta, vagy egyáltalán bármilyen kapcsolatba kerülni vele is utálok. Inkább elásom jó mélyre, ha lehet. Bahh... Tiffus: Oké, sorry, de amúgy nyugi, csak kíváncsiskodtunk, ha már ismerkedős topic Meg valószínűleg mindenkinek van valami hasonló tulajdonsága, amire nem olyan büszke, ettől nem leszel rosszabb ember Selmo írta:
Akkor azt hiszem, én az utóbbi vagyok. Mintha te erre a szeretlek dologra valami súlyos vízválasztóként tekintenél. Mintha az ember csak száz csata után mondhatná ki. A valóságban az emberek többfélék, van aki egyből kimondja, pedig még ő sem biztos benne, mástól meg 20 év házasság után se hallod. Turist írta:
Ezzel is már rég tervezek játszani, főleg, mióta láttam róla lehetséges variációkat, ami a párválasztást illeti. A Mass Effectet szerintem vedd fel a tervezettek listájára. Igazából FPS, de nagyon kidolgozott háttér történet. ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 17:20 ] |
Turist | 2015-04-18 18:20 |
Aucifer írta: Ezt szóról-szóra kimásoltad egy régebbi kommentemből, le se tagadd ha valakit megszeretek, akkor nagyon tudok szeretni, és nagyon ragaszkodó vagyok. Ez az érzés azért problémás, mert mindig úgy érzem, én többet adok bele a dolgokba. Egyáltalán nem zavar az ha sokat és jót is írsz. Egyszer már mondtam Nagyon csiklandós vagyok. Szinte mindenhol, tarkó, has, láb. Ha valaki elkezdi akkor nekem annyi. Összerezdül mindenem, elkezdek nevetni, elszáll minden erőm, sehogy sem tudom magam megvédeni, kissé kiszolgáltatottnak érzem magam ilyenkor. Tiffus írta: Teljesen felesleges Mintha egy általános iskolással akarnál érettségi tesztet íratni. Úgyérzem hogy az ilyen embereknek nincsen megfelelő intelligenciájuk hozzá. Nem csupán ahhoz, hogy megértsenek egy másik álláspontot. Ahhoz sem hogy beismerjék, létezhet másik vélemény a sajátjukon kívül. Azt is megkockáztatom, nem is ismeri a fogalmat. Olyan mintha megkérdeznéd tőle hogy ki az okosabb, és azt mondaná hogy nyilván ő, nézd csak az izmait. Ha valaki tudja a megoldást az ilyen emberekre mondja nyugodtan Próbálom megkérdezni tőlük, hogy hasonló esetben hogy éreznék magukat..dehát a legtöbbnek az a véleménye hogy ez nem történhet meg.A legrosszabb, mikor próbálok másokat meggyőzni, hogy miért gondolkodjanak ugyanígy A dolgaidon meg ne kezd aggódni Előbb utóbb találsz rá választ. 99 oldalnál tart a topic Lesz majd váltás vagy valami? [ Módosítva: 2015.04.18 18:26 ] |
Kapzsi | 2015-04-18 18:31 |
A 100. oldalon majd partizunk |
Bobek2013 | 2015-04-18 18:39 |
Aucifer:Én csikis vagyok.Volt rá példa ,hogy a páromat lábon rugtam védekezésből. De jó buli ez az.Ki gondolta volna ,hogy már lassan a 100.oldalnál tartunk. |
Aucifer | 2015-04-18 19:11 |
Tiffus igen, ez a baj, hogy a valóság naaaaaaaaagyon más. A valóságban nem futkoznak sexy semék, akik elrabolják a gyengébbik felet (vagy nemet XD), aztán a végén dúl a nagy láááv. Én nagyon nem nézek tévét, a híreket se követem (sajnos, így is a fülembe jutnak, mikor, hol, mi történt). Az ember már így is parázik mindentől, hát még mikor a tévéből is jóformán azt sulykolják beléd, hogy rettegj, mert minden sarkon erőszaktevők, gyilkosok figyelnek, jobb, ha ki se mozdulsz, de akkor meg benne égsz a házban, vagy rád zuhan egy repülő... jó, utóbbira azért kevesebb az esély, de volt már ilyen. XD XD XD Ó, a Finderrel nem sértettél meg. Neked nem jött be, ennyi. Az említett két mangáról (Puchitto Hajiketa és a Kyuuso wa Cheese no Yume o Miru): Utóbbit azt hiszem, olvastam, bár nem emlékszem, hogy sikerült is végig érnem rajta, vagy sem. Viszont az rémlik, hogy az nem éppen a mézes-mázos love story volt, hanem erősen érződött a dráma feeling. Az elsővel még nem találkoztam, úgy rémlik, de ha van hozzá fordítás, nem hagyom ki. Sajnos yaoiból is olyan keveset fordítanak, meg sokat félbe is hagynak, a Finderre is nagyon várok, hogy folytassák... Ha valamit, akkor a rasszizmust és a homofóbiát nagyon nem tűröm. De ezen kívül azért általában letojom, hogy mit csinálnak az emberek.
Szintúgy. Igaz, olykor én is észreveszem magam, hogy általánosítok, de ilyenkor nagyon haragszom is magamra, és képzeletbeli csattanós pofont keverek le saját magamnak. Azért képzeletbeli, mert elég hülyén néznék ki utcán, ahogy pofán vágom magam. XD XDA smink azért tilos nálunk, mert ugyebár sebészkesztyűket csomagolunk, amit mindenféle szennytől óvni kell. (Hajjaj, pedig tudnék mesélni. XD) Igaz, hogy ezeket még a csomagolás után sterilizálják, de akkor is. Ugyebár, az arcról is bármi ráhullhat, műköröm se lehet (attól engem úgyse kell félteni), körömlakk sem (pedig annyira szeretem, ha feketére vannak festve XD), ráadásul még be is vagyunk öltözve: köpeny, hajháló. Be is kell mosakodnunk minden alkalommal, mielőtt a csarnokba lépünk, ott még fertőtlenítővel is be kell dörzsölnünk a kezeinket, a köpenyt meg csak a kijelölt öltözőben vehetjük fel, és minden szünetre való kimenetkor le kell venni, visszatérve pedig ugyebár fel. Van külön öltöző is, ahol átöltözünk, de a köpenyt csak ezen a kijelölt részen vehetjük csak fel. Imádjuk is az 5 perces szünetekben ezt a sok macerát... XD Örülök, hogy tetszett a mini képregény. Mindig nevetek rajta én is, vagyis hát magamon, ugye... XD Ó, és megnyugodtam, hogy akkor nem is tévedtem túl nagyot azzal, amit a yaoival kapcsolatban kifejtettem. XD XD Legalább nem vagyok egyedül. Ez nagyon szép.Mosolyog Jó lenne, ha a valóságban is ilyen lenne a legtöbb szerelem. 4 Köszi! ^^ Hát igen, jó lenne, de sajnos, a valóságban a szerelem igazából egy önző dolog. Erre barátnőm hívta fel a figyelmem, pontosabban (meglepő módon) egy paptól hallotta ezt, és amiket elmondott, van benne valami. Hozzáteszem, nem katolikus pap volt, mert elvileg ennek az illetőnek volt családja is, a lányát ismerte barátnőm. Ezzel is már rég tervezek játszani, főleg, mióta láttam róla lehetséges variációkat, ami a párválasztást illeti. PerverzAngyal
Na jó, ha arra gondolsz, amire most én gondoltam, akkor lehet, jobban megfontolom a játékot. XD XD Anno a Sims-el is csak ezért akartam játszani, de aztán sose kezdtem bele, mert alapból az a játék nem tud lekötni... jobban szeretem a vérgőzös, akciódús, mászkálós, vagdalkozós játékokat, főleg ha érdekes maga a story is, meg jók a karakterek. Turist Ezt szóról-szóra kimásoltad egy régebbi kommentemből, le se tagaddVigyorog
Esküszöm, hogy nem! Tényleg ez az igazság. ![]() Ez az érzés azért problémás, mert mindig úgy érzem, én többet adok bele a dolgokba.
Ismerős. Volt vőlegényemmel is ez volt, utólag jöttem rá, hogy igazából túl sok mindenről lemondtam, nem is foglalkoztam különösebben a saját érzéseimmel, csak azzal foglalkoztam, hogy neki jó legyen. Ezért nem tűnt fel sokáig az sem, hogy igazából nem ő volt az, akire mindig vágytam... És erre megkaptam barátoktól is, hogy nem szabad ilyennek lennem, igenis, közben legyek önző is.Örülök, hogy nem zavar a kisregény, csak megjegyeztem, hátha esetleg valakinek már mégis túlzás. Nagyon csiklandós vagyok. Szinte mindenhol, tarkó, has, láb. Ha valaki elkezdi akkor nekem annyi. Összerezdül mindenem, elkezdek nevetni, elszáll minden erőm, sehogy sem tudom magam megvédeni, kissé kiszolgáltatottnak érzem magam ilyenkor.
Akkor pacsit ide! Ne aggódj, én nem foglak megcsikizni, ha te se engem. XD Abszolút átérzem, milyen is ez az érzés... Ha valaki tudja a megoldást az ilyen emberekre mondja nyugodtanMosolyog
Én tudom a megoldást. Fő'det rájuk! Jó sokat, úgy 200 mázsát, ha több, maradhat, az se baj. Esetleg láncfűrész is jöhet, kis darabokban jobban elférnek... vagy egy kis fürdő... sok liter sósavval... ciántortát is kaphatnak, csak hogy lássák, milyen jószívű vagyok. (Ez a pszichopata Énem volt. )Bobek2013 Szegény párod, de hát így járnak azok, akik csiklandós emberekkel kezdenek. XD Még jó, hogy csak lábon... ![]() Biztos lesz archiválás, vagy ilyesmi. Atyaég, tényleg a 100. oldal következik. XD Éljen, lassan party!!! ![]() ![]() ![]() ![]() Jupííí, kikerült a 2. ismertetőm is! Tényleg buli van! XD ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 19:16 ] |
Selmo | 2015-04-18 20:12 |
"Keveset..." 582 db |
Fatalitylan | 2015-04-18 20:18 |
Én leszek a 100. oldalon az első remélem xDDD |
Aucifer | 2015-04-18 20:25 |
Jó, talán nem olyan keveset... de annyi van még, és sokat tényleg félbehagynak... Fatalitylan Nem jött be, még mindig a 99. oldal. XD Szerk.: Jééé, erre pont én lettem az első a 100. oldalon. XD XD [ Módosítva: 2015.04.18 20:26 ] |
Drili | 2015-04-18 20:28 |
Ééééés.... Eljött a topic 100 oldalos jubileuma! Ünnepeljünk!![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 20:29 ] |
Fatalitylan | 2015-04-18 20:30 |
nah akkor egy találkozott most xD |
Bobek2013 | 2015-04-18 20:31 |
Éljen hurrá |
Drili | 2015-04-18 20:32 |
Tömeg skypot! Most! ![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 20:32 ] |
Turist | 2015-04-18 20:34 |
Drili írta:
És csak téged nézünk a webkamerán Tömeg skypot! Most! ![]() ![]() ![]() Aucifer írta:
Akkor az győz aki előbb csikizi a másikat Ne aggódj, én nem foglak megcsikizni, ha te se engem. XD Abszolút átérzem, milyen is ez az érzés... Grat a második ismertetődhöz, majd elolvasom. Láttam közben mi az első..néztem csak a képeket, és mikor a szörnyekhez értem, mondom magamban, na ok ez nekem sok Ákost nagyon bírom, főleg a szövegei miatt, a régi EDDA művek mellett ő az egyetlen magyar akit szoktam hallgatni. Közben eszembe jutott még idióta emberek fajtái. Például azok akik elkezdenek kiabálni és azt hiszik ettől igazuk lesz. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.18 20:40 ]
![]() Joseph Goebbels mondta egyszer: Ha egy hazugságot elég sokáig és elég hangosan ismételsz, abból igazság lesz |
Fatalitylan | 2015-04-18 20:36 |
engem fel vehetek xD beszélni nagyon szeretek xD |
Drili | 2015-04-18 20:37 |
Turist írta:
Majd Dezső cica bevállalja helyettem.
Drili írta:
És csak téged nézünk a webkamerán Tömeg skypot! Most! ![]() ![]() ![]() |
Pander | 2015-04-18 20:38 |
Üdvözletem mindenkinek! Összefoglaló magamról: Péter(32)Patológus-jelölt vagyok. Kedvenc animéket és mangákat lesd le az adatlapomról, Kedvenc könyvek: Asimov összes, Forgotten Realms, összes, World of Darkness összes, stb. Kedvenc filmek/sorozatok: Harcosok klubja, Battlestar Galactica és bármi aminek van valódi mondanivalója! Kendvenc zenék: Pop-on kívűl bármi: Adam Freelandtől Sepulturáig. Ha többet akartok tudni kérdezzetek, vagy/és nézzétek meg a horoszkópomat(ami amúgy igaz, de nem úgy: pl.: nem azért vagy az autópályán ott ahol vagy, mert az a kilóméterkő ott van, hanem azért van ott az a kő, - vagy csillagkép, bolygó, stb. - hogy jellezze hol vagy, de ez ennél jóval bonyolultabb). Amit valójában kérdezni akarok a Yaoit kedvelő lányoktól, az eléggé intim és nyilván az válaszol aki akar: Gondoltatok már Femdom-ra valaha, a karakterekkel kapcsolatban, vagy a való életben? |
Tiffus | 2015-04-18 20:40 |
Turist, tudom, hogy felesleges vitatkozni velük, de ilyen kérdéseknél sosem bírom megállni. És persze mindig én húzom a rövidebbet, mert felidegesítenek, aztán káromkodok össze-vissza. Néha annyira kiábrándulok az egész emberiségből... De most örülök, hogy találtam ilyen okos és kedves embereket, mint amilyenek ti vagytok. Aucifer, azért szerintem van annyi esély a valóságban is, hogy elraboljon egy szexi seme, mint hogy a házadra zuhanjon egy repülő. ![]() A Puchitto-t nem tudom, hogy van-e magyarul, mert én legtöbbször angolul olvasok. A Kyuuso wa Cheese no Yume o Miru meg tényleg tele van drámával, de nekem ettől csak jobban tetszik. Szépen megfontolt, kidolgozott személyiségű karakterek vannak benne, ami nekem a lételemem (a jó történet mellett). Ami a yaoifordítást illeti, jó sokáig én is így voltam, hogy "de fordítsátok már, a fenébe veletek", aztán mikor betelt a pohár, sikerült rájönnöm, hogy tudok én angolul, és akkor elkezdtem angolul olvasni őket. Miután arra is rájöttem, hogy királyul megértem, elkezdtem fordítani is. Aztán jelentkeztem a yaoiordenhez, és felvettek. (Micsoda pályafutás, mi? xD) Viszont most, hogy kb. minden létező dolgot elolvastam angolul, ami az ízlésemnek megfelelt, megint ott tartok, hogy egyrészt: "Mit olvassak?", másrészt: "Miért nem fordítják már angolra azt, amit olvasnék?".... Ördögi kör ez az egész. És tudod mi idegesít a legjobban? Hogy a spanyolok mindent lefordítanak. A legutolsó ismeretlen doujinshi is megvan spanyolul, szentül mondom. Youtube-ra is felteszik a dráma cd-ket a spanyol mangákhoz igazítva. 4 éve vágom az ereimet, hogy miért az oroszt választottam második nyelvnek a gimiben, és nem a spanyolt. xD ráadásul még be is vagyunk öltözve: köpeny, hajháló. Be is kell mosakodnunk minden alkalommal, mielőtt a csarnokba lépünk, ott még fertőtlenítővel is be kell dörzsölnünk a kezeinket, a köpenyt meg csak a kijelölt öltözőben vehetjük fel, és minden szünetre való kimenetkor le kell venni, visszatérve pedig ugyebár fel. Van külön öltöző is, ahol átöltözünk, de a köpenyt csak ezen a kijelölt részen vehetjük csak fel. Imádjuk is az 5 perces szünetekben ezt a sok macerát... XD
Durva. Biztos nem szeretnék egy ilyen helyen dolgozni. Mondjuk anyukáméknál is hasonló a felállás, folyamatosan zöld pizsamakinézetű ruhában kell feszíteniük. És az össz-vissz dolguk, hogy ruhát hajtogassanak. Hogy azt mért nem lehet civilben, senki nem tudja. nem katolikus pap volt, mert elvileg ennek az illetőnek volt családja is
Hallod, a Vassalord óta a papokat is imádom. Főleg a baptistákat. Ők nem akarják rád erőszakolni a vallásukat, alig beszélnek Istenről, és nagyon kedvesek. Náluk cölibátus sincsen. Tök szimpatikus dolog. Persze csatlakozni azért nem fogok hozzájuk. De tavaly nyáron pl. részt vettem egy angol kurzuson, amit baptisták tartottak, és hát az a jókedv meg feltétlen kedvesség, amit kaptam tőlük... Nem vagyok nagyon vallásos, de néha úgy érzem, hogy jó dolog, ha az emberek hisznek az isten(ek)ben. Na jó, ha arra gondolsz, amire most én gondoltam, akkor lehet, jobban megfontolom a játékot. XD XD
Igen, arra gondoltam. xD Youtube-n nézegettem a Mass Effect 3-ról videókat csak érdeklődésképpen, és találtam egy olyat, ahol fel volt töltve az összes homoerotikus cutscene. Én meg csak néztem, hogy "Mi? ". Az exem egyik kedvenc játékáról van szó, szóval nem értem, hogy nem említette soha, hogy lehet benne meleg-szálat vinni. A szemét! ![]() Nem tudom, hogy lehet, hogy nem köt le a Sims, én képes vagyok fél napokat játszani vele. De tényleg, nagyon durván a géphez ragaszt. Mondjuk nem csak ez, nagyjából minden játékkal így vagyok. Sajnálom is, hogy mostanában nincs időm az ilyesmire. ![]() szerk.: Jesszus, olyan sokáig írtam, hogy lemaradtam a buliról. Éljen! xD ![]() Üdv, Pander. Rögtön felmerült bennem: Miért éppen patológus? Harcosok klubja! Imádom! Egész este nem tudtam aludni aznap, mikor először láttam. Csak feküdtem, és néztem a plafont. Nem tudtam hova rakni azt a zsenialitást, amit akkor kaptam. Brilliáns, hogy egyesek milyen csavaros sztorit ki tudnak találni. Gondoltatok már Femdom-ra valaha, a karakterekkel kapcsolatban, vagy a való életben?
Úúúúh.... ![]() [ Módosítva: 2015.04.18 20:51 ] |
Kapzsi | 2015-04-18 20:44 |
Ne csináljátok már, lemaradtam a 100-ról |
Selmo | 2015-04-18 20:48 |
Nyugi, nálam még csak a 21. oldalon vagyunk. ^^ |
Turist | 2015-04-18 20:52 |
Basszus komolyan.. nézem senki sem ír, na majd én 1-2 mondatot. Mire rákattintok a gombra ...wuhh egy egész oldal. Drili írta:
Ő a piros cica aki most is néz rám? Turist írta:
Majd Dezső cica bevállalja helyettem. Drili írta:
És csak téged nézünk a webkamerán Tömeg skypot! Most! ![]() ![]() ![]() Nálam nincs senki akit ideültetnék magam helyett, kénytelen lennél engem hallgatni vagy nézni, sajnálom hogy csak ezt tudom ajánlani Szerk : Még a skype sincs fent Legalább 5 éve hogy használtam. Tiffus: Van a Dragon Age 2-ben is ilyen ha az jobban érdekelne. Bár azt nem tudom megmondani mennyire kidolgozott, sosem volt benne részem Lehet arról is vannak fent vidik. Ezek után annyira eltudlak képzelni térdig érő csizmában, miközben a lábad az asztalon, korbács a kezedben, és fél centiről kiabálsz valakivel. Ötletként, de mi lenne ha Auciferrel elkezdenétek ugyanazt a mangát, és miközben ő nézi, te felolvasnád neki esti mesének? A szomszédaim hívő katolikusok, jobb embereket nem is kívánhatnék. Elszoktak járni mindenféle helyre, nem tudom milyen csoportokkal erre-arra. Ők szoktak mesélni hogy merre járnak a szerzetesek vagy ki, különbféle táborok vannak. Minden évben mennek Erdélybe, énekelnek, zenélnek. Meg Jehova tanúiról is tudnék mondani 1-2 szót, sokszor járják a falut Pander írta: Nincs több kérdésem, engem megnyertél Asimov összes Patológus? Mi vonz benne, egyáltalán az orvos szakmában. Jópár oldallal odéb kitárgyaltuk, hogy nem igazán kedveljük az orvosokat, főleg a mentalitásuk alapján. Jó lenne meghallgatni a másik oldalt is. Selmo írta: Te más tér- idő kontinummban vagy? Jót tett a vissza a jövőbe Aucifer írta: Gondolom ez teljesen véletlen. Számoljuk össze ki mennyi karaktert írt. Lenne egy tippem a győztesre.[ Módosítva: 2015.04.18 21:11 ] |
Drili | 2015-04-18 21:00 |
Turist: Fata bátyóval már megy a duma, jöhetsz te is! Dezsike am bocifoltos. szerk.:De kár! Na mendegy, Fata is lelépett. Csak később jön vissza. Viszont aki akar megtalál. Ja és üdv a sötét(ek) oldalán Pander! [ Módosítva: 2015.04.18 21:18 ] |
Selmo | 2015-04-18 21:13 |
Turist írta:
Még mindig SW, most jön a VI. rész. De nálam 50 üzenet van oldalanként, nem szeretek sokat lapozni.
Te más tér- idő kontinummban vagy? Jót tett a vissza a jövőbe |
Bobek2013 | 2015-04-18 21:22 |
Turist:Köszönjük ezt a kedves kis mini regényt.Skype-t lassan én is 5-6 éve használtam.Habár csak írkálgattam mert nem volt camerám se meg mikrofonom se.Meg nincs is telepítve.Kedves szomszédok.Érdekes lehet melletük lakni meg élni is. Tiffus:Régen én is Sims-eztem de nem annyit mint te.Én annak idelyén a régi Doom-al voltam így.Órákig azzal játszottam imádtam azt a játékot nagyon is. Drili:Cuki cica lehet.Neve is az.Nekem is van cicám csak nekem Bodza a neve.Csak most éppen 3 lábon ugrándozik. |
Aucifer | 2015-04-18 22:21 |
Turist Én nem csikizek, és én se hagyom magam! XD Köszönöm a gratulációt, azok a szörnyek meg nem is olyan ijesztőek. Viszont gecinek nagyon azok voltak. XD XD Igen, én is szeretem Ákos számait, bár sokáig én csak a Bonanzás időszakában szerettem, de aztán a későbbi dalai is megtetszettek. Biztos ahogy idősödök, úgy változik az ízlésem is, már észrevettem pár dologban. Eddából is a régi Edda az igazi. Bár az is igaz, hogy vannak magyar előadók között is jók, amiket szeretek hallgatni, de azért nagyon ritkán hallgatok magyar számokat... De természetesen magyarok közül is inkább a régieket, mint általában minden zenéből. A hangos emberekre meg: az kiabál csak, aki fél egyedül, szokták mondani. XD Különben az ilyen hangembereket is utálom. Ötletként, de mi lenne ha Auciferrel elkezdenétek ugyanazt a mangát, és miközben ő nézi, te felolvasnád neki esti mesének?
Valamelyikünk előbb-utóbb elröhögné... XD XD És jönne a kérdés: A nyögéseket is felolvassam, vagy azt majd hozzáképzeled? XD XD XDFúú, a Jehovások... azokkal inkább rossz tapasztalataim vannak, mármint olyan téren, hogy nekem ők aztán nagyon fanatikusnak tűnnek, vannak túlzásaik (lehet, hogy tévedek, de mintha náluk lenne az, hogy nem engedik még a vérátömlesztést sem, még saját családtagnak sem... ). Ráadásul, legalábbis mifelénk rohadt rámenősek, ha jönnek házalni, már nem is nyitunk ajtót, mert volt már rá példa, hogy odatették a lábukat, nehogy rájuk csukd az ajtót. Az anyai nagypapám egyenesen gyűlöli őket, mindig mondjuk is anyuval, hogy sose találkozzanak vele, mert belőle kinézem, hogy nem túl kedvesen elküldi őket egy melegebb éghajlatra... talán még lábbal is rásegít nekik. XD Gondolom ez teljesen véletlen. Számoljuk össze ki mennyi karaktert írt. Lenne egy tippem a győztesre.
Véletlen, biza, de jó véletlen. Fúú, inkább nem számolnám össze... addig nem tanultam számolni. ![]() Az orvosokhoz még annyit: ne aggódj, patológussal már úgyis csak a legvégső esetben találkozunk, szóval teljesen mindegy, hogy az ő mentalitásuk milyen. XD Pander, ezt nehogy magadra vedd ám! ![]() Pander Üdv közöttünk! Remélem, nem ijesztünk el. XD Patológus? Az igen... hogy bírod? Vagy megszoktad már a dolgot? A femdom nekem sose jutott eszembe, de nem is érdekel a dolog. Korábban is írtam, hogy inkább engem domináljanak. A való életben és karakterekkel kapcsolatban is. ![]() Tiffus De most örülök, hogy találtam ilyen okos és kedves embereket, mint amilyenek ti vagytok.Mosolyog
Én is veled együtt örülök. azért szerintem van annyi esély a valóságban is, hogy elraboljon egy szexi seme, mint hogy a házadra zuhanjon egy repülő.
Mondasz valamit. Én sajnos nem tudok angolul, se más nyelven. Próbáltam tanulni, de semmi nyelvérzékem. Ezért sajnos nekem csak az jut, amit lefordítanak. De abból meg kevés van, amik meg igazán érdekelnének, azokat meg vagy sose fordítják, vagy elkezdik, és félbehagyják. Selmonak el is felejtettem említeni, hogy itt az oldalon is vannak olyan mangák, amikre elvileg kiírták, hogy elérhető teljes fordítás, közben mégis hiányosak, vagy nem is lehet elérni az oldalon. Mint pl. 1999 Shanghai. Na ja, melóban nálunk a nyár az, ami különösen elviselhetetlen így beöltözve. Mert még a légkondit is csak akkor kapcsolják be, ha valami vendég jön, de ilyenkor legalább tudjuk, hogy na, valakik megint jöttek... ha meg kikapcsolják, akkor meg mondjuk: a fejesek távoztak... ![]() Úúú, na a Vassalord-ot se sikerült még végigolvasnom, pedig érdekelne. Yaoiban amúgy csípem, ha papokat kapnak el... vagy ők kapnak el valakit. XD ![]() Én hol hiszek amúgy, hol nem... bár szidni előbb szidom, mint imádkoznék bármelyikhez is. ![]() Tényleg meg kell ismerkednem a Mass Effect-tel. A játékokkal is úgy vagyok sokszor, mint a férfiakkal: valami megfog valamiért, valami kevésbé, és sokszor magam se jövök rá, miért tetszik egyik, miért nem a másik. Érdekes... Amikkel játszom, azok engem is rendesen a gép elé tapasztanak. Említettem, hogy a Devil May Cry 4 volt az első játékom, ami reggeltől-estig (tch, estig... hajnalokig) lekötött? Előtte is voltak pedig játékok, amikkel elszórakoztam, de azok max 1 órára kötöttek le: pl. Postal, Killing Floor, Counter Strike (ezt a kettőt inkább tesómékkal közösen játszottuk, néha sikerült nekem is lepuffantanom őket, legtöbbször csak véletlenül XD), Need for Speed... hmm, más hirtelen nem jut eszembe. XD Bobek2013 Szegény cicád, mi történt vele? Nekem egy hamvasszürke-fehér cicusom van, és méltó a Herceg névre. Olyan, mint egy kisherceg. Jó és rossz értelemben is, utóbbi meg érthető, elvégre, ő is csak egy macska, annak minden felsőbbrendűségével. De nagyon tud szeretni is, legalábbis úgy vesszük észre, bár lehet, csak megtűr, ki tudja... XD Bár akkor nem szaladna mindegyikünk elé üdvözölni, ahogy hazaérünk szép sorban. Skype-ot én tavaly szedtem le a gépemről, sokáig fent volt, bár nem használtam. Nincs mikrofonom, így nem igazán tudok beszélni, meg nem is akarnék nagyon, mert mindenki hallaná itthon. XD XD Nekem marad ez, vagy fészen a chat, vagy gmail-en a chat, bár utóbbin általában csak barátnőmmel dumcsizunk. |
leves96 | 2015-04-18 23:17 |
Na egy telített 4 oldalt kaptam, Auci meg most is hozza a formáját Jelentem, hajnali 5 -kor indultunk Veresegyházára, este 7 -kor indultunk hazafele. Melózni voltam, és nagy élmény volt, végre elfeledtette velem az érettségitől megvadult tanárok rámaggatott hülyeségeit. Eszembe is jutott ebben a békében egy jó kis vers, de mivel esélyem se volt leírni, így elillant. Mindenkinek köszönöm a válaszát a yaoihoz való viszonyulásról! Tiffus Elsőre megértettem, mit akartál átadni nekünk. Azért olvasod a yaoikat, mert ott a férfiak önmagukat adják, és nem azt a szerepet játszák, amit a társadalom rájuk aggatott. Szadista is vagy (szégyelld magad), én meg enyhén mazo. Szeretem a fájdalmat - mármint az edzés fájdalmát imádom Persze nem szeretem igazán, ha mások megkötik a kezem, ketrecbe próbálnak zárni, ha kiszolgáltatottá akarnak tenni. A saját béklyóim elég nehezek. Ha valaik még szadilni is akar mellé, azt nemigen hagyom Egyébként szép dolgokat írtál, hogy megveted a rasszizmust és az erőszakos homofóbiát. De gondolom te is tudod, hogy a sztereotípiáknak gyakran van valóságalapja. Pl. a minap láttam két "C" típusú állampolgárt egymás torkának esni. Miután az incidens lezajlott, az egyik mintapéldány elment hívni a családot. Meg is jöttek és elvágták a másiknak a nyakát. Jöttek rendőrök és mentők is. Amúgy ezek a tenyésztett baktériumok alkotják a leghomogénebb tulajdonság-halmazt szinte az egész világon. Természetesen vannak aranyat érő kivételek, csak sajnos kevesen vannak. Pedig ők aztán tényleg mutatnak jó példákat Aucifer Szép tartalmas posztokat nyomtál elénk. Hálás vagyok, köszi A hajamra ne nagyon irigykedj, mikor azt írtam, hogy erős, az annyit jelent, hogy nem tudod formázni. El kell menni fodrászhoz, hogy ritkítson és rövidítsen rajta, utána már alakítható. De egy olyan 3-4 hét múlva meglepően sokat változik. A szerelem létezik, csak sokan csalódnak benne. Nem a világ legjobb dolga, nem egy életcél, de van és el kell fogadni minden negatívumával együtt. Jehova tanúit én se nagyon csípem. Azt mondtam már, hogy ha hinnék Istenben, papnak mennék? Teljesen jó a mentalitásom és az emberekhez való viszonyom hozzá. Persze nem katolikusnak. Az nekem kaotikus Turist Egy kertészkedő úriember nem szereti a zöldséget? Hogy lehet ez? Egyébként javaslom neked kenyérnél, hogy válts rozs/magvas kenyérre. Utóbbi jobb, mert nem szárad olyan könnyen, és még az állaga is sokkal barátságosabb. Íze nekem jobban is tetszik Egyébként én is észrevettem, hogy hasonlóan gondolkodsz A. regényíróval, csak míg ő szíves örömest anekdotázik, te szépen röviden elmondod ugyanazt Egyébként én se értem, hogy a hegyi bálnáknak hogy a francba nincs egy cseppnyi realitás-érzetük se? Bobek2013 Jó látni, hogy egyre aktívabb vagy közöttünk Pander Üdv Peti! Én is orvosira szeretnék jutni, csak hozzád képest annyi különbséggel, hogy az én alanyaim ne jussanak a patológushoz remélem megérted, nem a munkád akarom elvenni, csak újabb esélyt adni azoknak, akik megérdemlik. Egyébként jól esne az is, ha a megjelenésemmel és hozzáállásommal bearanyoznám szép lányok napjait, akik vmilyen töréssel, egyéb sérüléssel kénytelenek hozzám fordulni Ui.: spoiler tartalmakat telón nem tudok megjeleníteni... oje.. [ Módosítva: 2015.04.18 23:32 ] |
Turist | 2015-04-18 23:40 |
Bobek2013 írta:
Igazán nincs mit, bár nem hinném hogy bármilyen irodalmi stílust tükrözne az írásom. Leginkább azért hosszú, mert másoktól idézek. Nekem sem volt nagyon sokáig webkamerám, aztán egy lány azt mondta hogy veszel és kész Az én drága barátom nagyon meggyőző tud lenni.Köszönjük ezt a kedves kis mini regényt Szerencsére a szomszédokkal sosem volt gond, bár talán falun kevesebb is az ilyen probléma. Itt összejárnak az emberek beszélgetni. Aucifer írta:
Történelmi bejelentés, de ha egyikőtök hajlandó nagy átéléssel visszaadni a nyögéseket is, akkor egy fejezetet végig olvasok veletek Valamelyikünk előbb-utóbb elröhögné... XD XD És jönne a kérdés: A nyögéseket is felolvassam, vagy azt majd hozzáképzeled? Aucifer írta:
Szerintem akkor a nők irigyek lehetnek rád és megvan az egyik ok miért talál meg sok pasi manapság a csajok kicsinyelnék a mellüket... cserélnék velük Ha a Mass Effectet történetileg is áttakarjátok érezni akkor az első résszel kezdjétek. Tiffus írta: Én is megakartam köszönni, csak annyira a sokkhatás alá kerültem hogy elfelejtettem Oké hogy okos vagyok, de hogy kedves is..évente talán ha egyszer hallom.De most örülök, hogy találtam ilyen okos és kedves embereket, mint amilyenek ti vagytok leves96 írta: Már lassan egy éve azt eszem Sőt sikerült meggyőznöm a családot is, így mindenki azt eszi.válts rozs/magvas kenyérre A zöldségek, nem is tudom, megkóstoltam párat borzalmas az íze mindnek. Nincs hús ízük leves96 írta:
Hirtelen nem is jut eszembe a yaoin és ezen kívül más komoly különbség.Egyébként én is észrevettem, hogy hasonlóan gondolkodsz A. regényíróval, csak míg ő szíves örömest anekdotázik, te szépen röviden elmondod ugyanazt Nekem mára off, fel kell valahol töltenem a napelemeimet, mert ebben az időben nem jött össze. 10-12 óra alvás és leszek. [ Módosítva: 2015.04.18 23:57 ] |
Aucifer | 2015-04-19 00:32 |
leves96 Igyekszem hű maradni a nevemhez, ami annyira megtetszett, és olyan imponáló. Nem semmi, akkor biztos rendesen elfáradtál a mai (tegnap) napon. A választ a yaois kérdésre szívesen. Te kérdeztél, mi válaszoltunk. A "C" típusú emberek, na igen. Sajnos többsége valóban elég mocsok egy fajta, és bár én is jártatom a számat, hogy nem szabad általánosítani, én is ösztönösen meghúzom magam, ha egy ilyen társasággal találkozom, de lehet akár egyedül is. Erre (is) céloztam korábban, hogy ezért utálom magam, hiszen pont én beszélek... Viszont szerencsére én is ismerek közülük olyanokat, akikről példát vehetnének nem csak saját társaik, de nagyon sok fehér ember is (esetünkben sok magyar). A volt szomszédasszonyunk is, annak ellenére, milyen származású, évek óta 3 helyen melózik. Hazaér az egyikből, megy is tovább a másikba. Mellesleg, őt is nagyon szerettem, hiányzik is sokszor, hogy elköltöztünk, és már nem látjuk olyan sokszor, pedig még palacsintát is mindig hozott nekem. Na jó, nem csak nekem... XD De mindig úgy tette az asztalra, hogy "Na, tessék, lánygyerek, itt a palacsintád." XD A gyárban is van egy, aki bár velem egyidős, de azért rendesen végzi ő is a munkáját, ami az ő korában még nagyobb szó, de ismét hozzáteszem, nem csak "C" osztályú barátainknál... A hajakkal úgy vagyok, hogy lassan már minden jobb lehet, mint az enyém. XD Sűrűbben kéne járnom nekem is fodrászhoz, de sajnálom rá azt a rengeteg pénzt (mert ha már elmennék, akkor rendes frizut is csináltatnék, van egy megszokott, bejáratott frizura, mindig azt kérem), meg hát ugye a melóban viselt "tökfödő" miatt se lenne sok értelme, mert tönkrevágja a jól belőtt sérót... XD Létezik szerelem, de nem olyan formában, mint ahogy képzelik az emberek, és ezért van csalódás. És azért, mert hamar ki tud hűlni, és jobb esetben szeretetbe megy át, rosszabb esetben... egyszerűen vége. A katolikus vallás nem kaotikus, szimplán csak képmutató. Egyébként én se értem, hogy a hegyi bálnáknak hogy a francba nincs egy cseppnyi realitás-érzetük se?
Ugye A hegyi bálna kifejezésen nagyon jót nevettem, ez tetszik! Egyébként jól esne az is, ha a megjelenésemmel és hozzáállásommal bearanyoznám szép lányok napját, akik vmilyen töréssel kénytelenek hozzám fordulniMosolyog
Most már tényleg kíváncsi vagyok. XD XD Ha netalántán történne velem valami, oda akarok menni, ahol te praktizálsz, és meg kell nézzelek magamnak. De amit írtál Pandernek, az nagyon aranyos volt. Turist Történelmi bejelentés, de ha egyikőtök hajlandó nagy átéléssel visszaadni a nyögéseket is, akkor egy fejezetet végig olvasok veletek Röhög
Jaaajj, te kis huncut! ![]() Ismerem Barney Stinson-t, bár magát a sorozatot nem nézem, amiben van, de nagyjából megvan a nőcsábász személyisége. XD Legjobb barátnőm egyik kedvence volt a sorozat. Nem csak a méretével van bajom (azért túl nagyokra se kell gondolni XD), hanem mással is, de az inkább nem publikus, már sok lenne. XD XD Játékoknál alap, hogy ami érdekel, abból a korábbi részek is, hiszen engem bizony a story is érdekel, ha már belekezdek. Igaz, hogy a legtöbb játékot csak nagyjából értem meg (ugyebár, az a fránya nyelv... XD). A magvas kenyér tényleg finom. Bár nekem mindegy, milyen kenyér, csak friss legyen. A zöldségek meg... pedig aztán én is imádom a húst, húst eszek hússal, de azért még mindig azt mondom, finomak a zöldségek is. Hirtelen nem is jut eszembe a yaoin és ezen kívül más komoly különbség.
Ezt most bóknak veszem. Vehetem annak? Bár már meglehet, el is vonultál, de azért: Jó éjt! |
Bobek2013 | 2015-04-19 00:58 |
Aucifer:Nem mondott az állatorvos rá semmit.De jövő héten anyum viszi megint újra meg nézetni a mancsát.Majd ki derül ,hogy mi gondja. leves96: Turist: Hát igen. |
Tiffus | 2015-04-19 01:06 |
Turist, nemrég kipróbáltam a Dragon Age 1-et, és az a harcrendszer.... Én a brutális kombókhoz vagyok szokva, nem ahhoz, hogy 10 másodperc alatt kb. egyszer csap a kardjával a karakterem. ![]() Ezek után annyira eltudlak képzelni térdig érő csizmában, miközben a lábad az asztalon, korbács a kezedben, és fél centiről kiabálsz valakivel.
Jesszus... Örülök, hogy te el tudsz így képzelni, de nekem valahogy nem megy. Ötletként, de mi lenne ha Auciferrel elkezdenétek ugyanazt a mangát, és miközben ő nézi, te felolvasnád neki esti mesének?
Ahogy Auci is mondta, biztos, hogy nem menne röhögés nélkül. Bár én szeretek felolvasni, voltam is felolvasóversenyeken még általánosban, szóval lehet, hogy egyszer teszek egy próbát, már ha Auci is benne van. Történelmi bejelentés, de ha egyikőtök hajlandó nagy átéléssel visszaadni a nyögéseket is, akkor egy fejezetet végig olvasok veletek
Szíves örömest nyögdécselek neked élethűen. ![]() Jehovákkal nincsen bajom, amíg nem jönnek házhoz téríteni. Mondjuk olyankor sincs, mert elküldöm őket. Áh, ez sem igaz teljesen... Egyszer történt, hogy épp nyár volt, mikor jöttek, nekem pedig semmi dolgom nem volt itthon, aztán leálltam velük filozofálni az élet értelméről, Istenről, a vallásról, a társadalomról, meg hasonlókról. Ha hiszed, ha nem, annak ellenére, hogy a beszédük tele volt hittérítő szöveggel, egészen jól el lehetett velük traccsolni. Mindegy, többször nem csináltam, csak egyszer. Oké hogy okos vagyok, de hogy kedves is..évente talán ha egyszer hallom.
Ha ez megnyugtat, én se hallom többször. Bobek2013, a Doom-mal én is játszottam. Bár én nem olyan sokat, mint te. Meg én mocskosul cheateltem benne, mindig átfutkároztam a falakon, meg ilyenek. De még kicsi voltam, mikor ez ment. A másik, amivel sokat játszottam kicsiként (és abban is sokat cheateltem xD), az a Jazz Jackrabbit 2. Aaaah, most, hogy így szóba jött, le is töltöm holnap érettségi után... ![]() Aucifer, erről a légkondis sztoriról a saját iskolám jutott eszembe: télen alig fűtenek, mert nincs pénz, mindig majdnem megfagyunk, és már az is jó, ha a radiátort langyosnak lehet nevezni. Na most tavaly történt egyszer, hogy Hoffman Rózsa volt olyan "kedves" meglátogatni az iskolánkat. Fűtött a gondnok, mint a fene, olyan forrók voltak a radiátorok, hogy lesült a popsim, ha ráültem. Pedig a nagysasszony azért jött, hogy felmérje a suli helyzetét, felszereltségét, stb. Erre bekapcsolják a fűtést. Nem értem, miért kell ez az álszenteskedés. A DMC4-ről beszéltél már, de azt még nem említetted, hogy az volt az első, ami igazán lekötött. Amúgy megértem a dolgot, én órákat ültem előtte. (viszont még mindig azt mondom, hogy majd próbáld ki a 3-at is, ha lehetőséged lesz) Mellesleg én már születésemtől fogva nagyon kocka vagyok: még egy éves sem voltam, már akkor is egyfolytában a bátyám ölében csücsültem, aki valamilyen számítógépes játékkal játszott, mert csak ott éreztem jól magam. Másképp sírtam, meg ilyenek. Van is róla kép, hogy mikor már nagyobb vagyok, és etetőszékben is tudok enni, akkor is oda kellett tolnia a szüleimnek bátyushoz, hogy miközben eszek, nézhessem, ahogy játszik. Szóval minden az ő hibája, minek játszott annyit! xD Need for speed, Killing Floor nálam is mentek egy darabig, de már idősebb koromban. KF-et még manapság is szoktam néha játszani. Ezen kívül a GTA-t szerettem/szeretem még nagyon, fel is kéne most turbózni egy kicsit a gépet, hogy majd a GTA 5 fusson rajta. (meg az AC:Unity... ![]() Ami a mangákat illeti, a nyáron valószínűleg lesz szabadidőm, szóval ha valamire nagyon nem bírsz várni, én szívesen fordítgatok neked belőle. Tisztítani/szerkeszteni is tudok nagyjából. leves96, örülök, hogy érted. Viszont had nyomatékosítsak benned is, és Turist-ban is valamit: nem szadista vagyok, hanem szado-mazo! ![]() A saját béklyóim elég nehezek. Ha valaik még szadilni is akar mellé, azt nemigen hagyom
Most el is képzeltem, ahogy valaki próbál megszadizni, te meg elintézed valami pörgőrúgással. gondolom te is tudod, hogy a sztereotípiáknak gyakran van valóságalapja.
Természetesen. Voltak már nekem is tapasztalataim, de szerencsére nem a saját bőrömön. *lekopogja* Tavaly történt egyszer, hogy elkapták és elvitték valahová a bátyámat, a bátyám barátját pedig megzsarolták, hogy fizessen 50 ezret, ha még élve látni akarja. Szerencsére beérték utána egy 10 ezressel is. Mondjuk ez részben a bátyám hibája is, mert mi a francért randalírozik hajnalban részegen a keleti pályaudvaron... ![]() [ Módosítva: 2015.04.19 1:16 ] |
Aucifer | 2015-04-19 01:25 |
Bobek2013 Remélem, semmi komoly baja, jobbulást a cicádnak. (Nem szeretem, ha egy állatnak valami baja van... ) Tiffus Bár én szeretek felolvasni, voltam is felolvasóversenyeken még általánosban, szóval lehet, hogy egyszer teszek egy próbát, már ha Auci is benne van.Nyelvet nyújt
Már most röhögök... Én felolvasni nem szeretek, mert kiszárad a torkom. XD XD Ez a felolvasósdi kétlem, hogy működne. XD XD XD Én inkább nem állok le ilyen hittérítőkkel, mert hamar fel tudnám magam húzni. XD Bár sokszor elképzeltem már, hogy ha lett volna elég bátorságom, kiskoromban kikészítettem volna a papot pár fogós kérdéssel, például: Ha Ádám és Éva voltak az első emberpár, és mi mindannyian az ő leszármazottaik vagyunk... akkor... az azt jelenti, hogy testvérek csinálták testvérekkel? De hiszen az rossz, nem? És akkor hogy jönnek képbe a dinoszauruszok? És az evolúció? Hogy a majmok a legközelebbi rokonaink? Miért nem beszélnek velem a kígyók? Isten meddig szándékozik még szabin tartózkodni? Szóval, ilyenek... ![]() Jazz Jackrabbit Istenem, másik általam klasszikusnak vélt játék, igaz, sose tudtam végigvinni. XD De imádtam vele szórakozni! Óó, a sulik, és a jéghideg radiátorok... volt, mikor nagykabátban ültem órán. XD Igen, a DMC3 tervezve van. ÓÓ, és AC Unity! ^^ Sajnos, ennél a résznél lecsúsztam a gyűjtői kiadásról, de legalább a többiek megvannak figurában. Viszont, ha már a gyűjtőit nem is, azért a játékot magát, meg az AC Rogue-t is megszerzem majd, legyen már teljes az eddigi kollekció. A könyv viszont nemrég megérkezett, mármint a Unity, két másik könyvvel együtt, plusz egy ajándék manga. Kellett mondanod a fordítást, szavadon foglak. Magam is azt szoktam mondani, ha valaki törvénytelen, undorító, mocskos dolgot művel, hogy nem a bőrszínét nézem, hanem az ilyet alapból mocskos féregnek hívom, és dögöljön meg, mert csak... |
Tiffus | 2015-04-19 03:17 |
Aucifer írta:
Ha Ádám és Éva voltak az első emberpár, és mi mindannyian az ő leszármazottaik vagyunk... akkor... az azt jelenti, hogy testvérek csinálták testvérekkel? De hiszen az rossz, nem? Ezt megkérdezte a 11 éves húgom egy hittantanártól. Azt a választ kapta, hogy "Nem ez a lényeg, a Bibliát nem így kell olvasni." Jót röhögött amúgy rajta, miközben mesélte itthon, meg aztán hozzátette, hogy "Akkor is egyértelmű, hogy vérfertőzés. Nincs olyan, hogy ezt máshogy tudom olvasni." Hiába, mégis csak az én húgom. xD Egyébként az ilyenekre mindig megvan a vallásos emberek válasza, amivel vagy kitérhetnek a kérdés elől, vagy tagadhatnak egy állítást, mint mondjuk az evolúciót. Mikor beszélgettem azokkal a jehovákkal, piszkálgattam őket hasonló kaliberű kérdésekkel, és mindenre megvolt a válaszuk, az már másik kérdés, hogy szerintem a legtöbb esetben badarságokat mondtak. Viccelsz, két kezemen nem tudom megszámolni, hányszor vittem végig a Jazz Jackrabit-et. xD A végén mindig le kellett győzni a gonosz-őrült-tudós-teknőst, és akkor a nyuszikák megszerezték a nyuszi-hercegnőket. Tisztára Mario és Luigi jut róluk eszembe, még a színek is passzolnak. plusz egy ajándék manga.
Hogy mi? Milyen manga? Kellett mondanod a fordítást, szavadon foglak.
Csak nyugodtan. Egyébként azért vagyok még mindig fent, mert belemélyedtem egy novellába, amit irodalomra kellett elolvasnom: Franz Kafka - Az átváltozás. ![]() Mindegy, nem idegesítem magam rajta. Jó éjszakát! ![]() |
Pander | 2015-04-19 05:39 |
Tiffus írta Na jó, egyszer. Van valami, amit egyszer majd ki kell próbálnom egy srácon.
Csak nem egy uke/seke visszatérítés a félhetero irányba?Nico Rosberg(Formula 1)-gel ez történt ugyanis. A hírek szerint annyira meleg volt, az erőforrás-rendszere - ami az ülése mögött van közvetlenül - hivatalos panaszt tett túlmelegedés miatt. Most pedig házas és várják a gyereket... Vajon hogyan érhette el ezt az asszony? Egyébként Yaoiban(nem olvastam még egyet sem) mennyire fordul elő erőszak? Mármint szexuális, mert én a South Parkot akkor gyűlöltem meg amikor viccként próbálták meg felhasználni(George Lucass és Spielberg Indiana Jonest/Harrison Fordot egy másik részben egy GY.P.-és kisfiút erőszakolt meg egy cápa és ezeknek a vicces ábrázolása hányingert és undort kelt bennem. Yaoiban számomra az sem legitimizálja, hogy az áldozat később beleszeret az elkövetőbe. Turist írta Nincs több kérdésem, engem megnyertél
Patológus? Mi vonz benne, egyáltalán az orvos szakmában. Jópár oldallal odéb kitárgyaltuk, hogy nem igazán kedveljük az orvosokat, főleg a mentalitásuk alapján. Jó lenne meghallgatni a másik oldalt is. Hogy miért lettem orvos? Jól ment a Kémia és a Biológia jelentkeztem és felvettek. Hogy miért patológus? Antiszoc vagyok... de van gerincem és nem akarok hálapénzt. Egyébként a munka kisebb része a boncolás a nagyobb a szövettan = én döntöm el egyedül mikroszkópos metszet alapján hogy egy emberből kivett szövetminta rákos vagy nem, és ha igen akkor milyen típusú (300) és altípusú(x10) ezután az onkológus vagy bizottság összeveti a képalkotókból nyert adatokkal(CT, MRI, PET) és táblázatból kinézi a kezelést... Egyébként napi 6 óra munkával jobban keresek, mint más kezdő orvosok ügyelettel(300Ft/óra)és túlórával. Mentalitás: A bunkóságra nincs mentség, csak magyarázat. Az állandó túlhajtás egy autohipnotikus állapotot hoz létre, ami személyíség-romboló gyakorlatilag agymosást hoz létre heti 92 óra munka(40 + 20 túlóra + 2x16 óra ügyelet) ugyanúgy rombol, mint a krónikus alkoholizmus, de az IQ-t nem bántja. És emellé egy miniszter benyögi, hogy mindenki annyit ér amennyit keres... Ha összehasonlítom a bírói fizetéssel(amiatt, mert mindkettő egy ember életéről dönt, csak nálunk nincs másodfok és perújrafelvétel, ha hibáztál a beteg meghal, jobb esetben megrokkan) orvos kezdő: 150 ezer, 20 év gyakorlattal szakvizsga után: 225 ezer bíró Kezdő: 450 ezer, 25 év után + előléptetések: 700 ezer ezek NETTO értékek. Köszönjük Magyarország! leves96 írta Egyébként jól esne az is, ha a megjelenésemmel és hozzáállásommal bearanyoznám szép lányok napjait, akik vmilyen töréssel, egyéb sérüléssel kénytelenek hozzám fordulni
Az orvosin kétszer annyi lány van, mint fiú, és a lányoknak a megjelenéseden kívül leginkább az állásodat akarják minél tovább, annál inkább ha érted mire gondolok... és az, hogy van barátnőd nem kifogás!Ha nemet mondasz te tudsz meg utoljára minden hírt, milyen könyvet/jegyzetet használj, melyik tanárnak mik a rigolyái, mikor nyilnak meg a vizsgaidőpontok és persze szándékosan dezinformálnak... A kick boxot meg gyakorold rendesen, mert a fiúk olyan bátrak, hogy simán ráduszítanak egy tucat kidobót is, akik nem azért mérgesek, mint a krokodil, mert soka foga, de nincs fogkeféje, hanem azért, mert a koksztól(anabolikus szteroid) összement a heréjük és már nem áll fel többé a cerkájuk, tehát téged - akinek meg igen - biztos agyon fognak verni, már csak azért is, mert magasabb mersz lenni náluk! [ Módosítva: 2015.04.19 13:18 ] |
Turist | 2015-04-19 10:53 |
Aucifer írta:
Barneyt alakító színész nagyot játszott abban a sorozatban, nem véletlenek a díjak, meg az Oscar gála levezetése, ott is hozta önmagát Ezt az alakítást csak fokozza, hogy a sorozatban nagy nőcsábász, a valóságban meleg.mit Ha egy lány kövér annak elég kellemetlen megmondani, hogy figyelj fogyjál már le. Főleg hogy tuti megsértődik. Még célozgatással sem lehet, ugyanez lenne az eredmény. Persze mindenki úgy érzi jól magát amilyen, csak utána nem kell megsértődni, hogy akihez vonzódik őt nem érdekli egy ilyen alkatú lány. Aucifer írta:
Nyugodtan veheted annak Sőt legközelebb már rád hivatkozok. Nem dicsérem magam csak olyan vagyok mint Aucifer, aki szép, okos, intelligens Ezt most bóknak veszem. Cuki Vehetem annak? Köszi szépen, sikerült Kb 10 órát aludnom, utána meg egy órát itt ülni hogy válaszoljak mindenre. Tiffus írta:
Össze kell hoznunk ezt a felolvasást Szíves örömest nyögdécselek neked élethűen Tiffus írta:
Nem nyugtat meg, mert nem becsülnek meg minket az emberek Mondjuk alapjáraton nem is vagyok túl kedves, ahhoz kell valami extra, hogy jobban megismerjem a másikat. Társaságban sem tudok mindenkivel jófej lenni. Nálam az nem közösség hanem, sok ember.Ha ez megnyugtat, én se hallom többször Doom-al azt hiszem 10 percet játszottam. Az első ellenség megijesztett és töröltem is Nem akartalak megbántani azzal amit előzőleg írtam, neharagudj Megyek és átgondolom az életem. [ Módosítva: 2015.04.19 11:01 ] |
leves96 | 2015-04-19 10:57 |
Pander Várj, ezek a töküket vesztett példányok az orvosin vannak? Vagy ezeket hívják az orvosin tanuló trágyakupacok? Hál' Istennek, már a fát töröm sípcsonttal, a fájdalom meg fél tőlem Viszont köszönöm a tanácsaid, meg is fogadom. Továbbá sok sikert a patológiához, tudtommal ott nagyon-nagyon okos emberek vannak. Ha minden igaz, ti tudtok mindent az emberi szervezetről. Tiffus Bocsáss meg, néha kell az neked, hogy szadiljanak. Ez a történet meg wtf.. látod mire képes az ember? 50.000 forintért, alig hiszem el... és igen, szerintem se mocskos cigány van, hanem mocskos ember. Az, hogy a mocskos emberek egy része egy etnikum jókora szeletét teszik ki, az sajnos minősíti azt a társadalmi csoportot. Pedig nem minden cigány rossz ember, de nagyon sok rossz ember cigány. Viszont beszélhetnénk a fehér-gallérosokról, a KKK -ról. Vallásról meg nem szeretek beszélni dogmatikus emberekkel. Pappal beszélnék a hitről, Jehova tanúival semmiről. Egyébként megnéznék egy yaoi felolvasást nőktől, akkor talán el tudnám tűrni. De lehet az első pár fiú-fiúnak mondat után felkelnék és elmennék melegebb éghajlatra Egyébként gratulálok a kishuginak Aucifer Egyébként egyáltalán nem fáradtam el, nagyon is jól éreztem magam, távol a gimnáziumtól Meg aranyat találatam - ne értsd félre, egy nagyon jó kézműves sajtot, 30 dekát illetve volt szerencsém egy igazi kürtős kalácshoz. Az tudniillik olyan, hogy a cukrot rákaramellizálják a tésztára sülés közben. Nagyon finom volt Turist Érdekes, nekem mostanság abból van elegem, hogy húst hússal eszünk. Jobban örülök a zöldségeknek, de azért szeretem a húst is Bobek2013 Remélem semmi komoly baja, szorítunk neki! [ Módosítva: 2015.04.19 12:08 ] |
Selmo | 2015-04-19 10:58 |
Tiffus írta:
Szóval szereted, ha kikötöznek?leves96, örülök, hogy érted. Viszont had nyomatékosítsak benned is, és Turist-ban is valamit: nem szadista vagyok, hanem szado-mazo! ![]() ![]() |
Drili | 2015-04-19 11:06 |
Jó reggelt...izé..délelőttöt mindenkinek! Most látom csak támadnak a kisregény hegyek! Oh jeah!![]() |
Tiffus | 2015-04-19 12:18 |
Pander, nem akarok én visszatéríteni senkit sehova. Csupán láttam egyszer egy videót, ahol egy nő művelt pár elég érdekes (és minden bizonnyal fájdalmas) dolgot a férfi hímtagjával, és annyira megtetszett az ötlet, hogy elhatároztam, hogy egyszer kipróbálom valakin. Nem írom le, hogy pontosan mit csinált, mert kicsit undi. De ha nagyon kíváncsi vagy, és nem zavarnak a beteges perverziók, rám írhatsz, és akkor elmesélem. Egyébként Yaoiban(nem olvastam még egyet sem) mennyire fordul elő erőszak?
Ritka, de azért vannak ilyenek. Engem mondjuk sosem zavart, sőt... Amúgy a valóságban én sem szeretem az ilyesmit, de fiktív változatban sosem volt vele bajom. Azon a South Park-os részen is én pl. jót röhögtem. Amiket Turist-nak leírtál, azok pedig nagyon igazak, és egyben sajnálatosak is. Mentalitás: A bunkóságra nincs mentség, csak magyarázat. Ez meg annyira tetszik, hogy kérek engedélyt beletenni az érettségi projektembe. ![]() Turist, te amúgy valami nagyon megközelíthetetlen ember lehetsz. Szerintem, ha egy nagyobb társaságban futottunk volna össze, akkor nem lettünk volna jóban (mert jóban vagyunk, ugye? xD), mert én társaságban mindig nagyon közvetlen vagyok mindenkivel, aztán ezt nem mindenki szereti. Az első ellenség megijesztett és töröltem is
Milyen puhány vagy te? ![]() Nem akartalak megbántani azzal amit előzőleg írtam, neharagudj
Ha valamit, akkor megbántani nem lehet. Ez a nagy büszkeség és egó hasznosabbik oldala. leves96 írta:
Bizony, és sajnos épp ez a legnagyobb baj. Gyakran foglalkozom ezzel a témával, és ezt mindig elmondom, ha valakivel beszélek erről. Ami a vallást illeti, legutóbb ezen a Charlie Hebdo-n akadtam ki. Viszont aztán a pápa megnyugtatott, hogy vannak még értelmes keresztények a világon: "Ha az én jó barátom szitkokat szór az anyámra, pofonra számíthat. Ez teljesen normális. Nem szabad provokálni, nem szabad mások vallását sérteni, kigúnyolni."Az, hogy a mocskos emberek egy része egy etnikum jókora teszik ki, az sajnos minősíti azt a társadalmi csoportot. Pedig nem minden cigány rossz ember, de nagyon sok rossz ember cigány. De lehet az első pár fiú-fiúnak mondat után felkelnék és elmennék melegebb éghajlatra
Direkt írtál melegebb éghajlatot? Selmo, sajnos még nem volt részem kikötözős akcióban, de szívesen kipróbálnám. Csak az a baj, hogy a legtöbb srác tényleg abbahagyná, ha közben azt mondogatnám, hogy "Ne, ne csináld". Amúgy ezt a Nana to Kaoru-t nem ismertem eddig, de belenéztem, és hűha... Elképzelhető, hogy egyszer elolvasom. |
Selmo | 2015-04-19 12:34 |
Jaj, mit tettem! Most mindenki ráveti magát erre. Amúgy még most is fut a manga. De ha elolvasol belőle pár fejeztet, akkor elolvashatod a black labelt belőle, az szép, kerek történet. Igen, a legtöbb bele se menne, de mindenképpen abbahagyná. Persze azt is hozzátenném, hogy a kikötözős szex és a bdsm között óriási különbség van. Nagyon nem mindegy melyiket próbálnád. spoiler
![]() De van egy olyan sanda gyanúm, hogy mindkettőt. De ez talán már kezd túl privát szférába menni egy nyílt fórumhoz. |
Turist | 2015-04-19 13:30 |
Tiffus írta: Én is írhatok? De ha nagyon kíváncsi vagy, és nem zavarnak a beteges perverziók, rám írhatsz, és akkor elmesélem. Nem szeretem a horrort, nem szeretek megijedni, úgysem hogy rosszabbakat tapasztaltam. Mármint lelkileg. Azt pedig hogy mennyire nem vagyok puhány, nem tudhatod ![]() Tiffus írta: Ezt több részletre bontanám. Ha valaki közvetlen az lehet jó, szívesen ismerkedem. De nem szeretem ha valaki olyat kérdez amit nem kellene, és nehéz velem közös nevezőre jutni. Ha valaki tényleg meg akar ismerni és tesz is érte akkor könnyű dolga van. Igen jóban vagyunk , de ez inkább a te érdemed mint az enyém.Turist, te amúgy valami nagyon megközelíthetetlen ember lehetsz. Szerintem, ha egy nagyobb társaságban futottunk volna össze, akkor nem lettünk volna jóban (mert jóban vagyunk, ugye? xD), mert én társaságban mindig nagyon közvetlen vagyok mindenkivel, aztán ezt nem mindenki szereti. Selmo írta:
Szerintem is, de remélem mindenki tudja meddig mehet el. Nem szeretném ha a lányokat mindenféle megkereséssel megtalálnák.De ez talán már kezd túl privát szférába menni egy nyílt fórumhoz. Neharagudj de tényleg te hoztad fel újra a témát, így nehéz abbahagyni annak aki beszélni akar róla. Tőlem lehet csinálni zárt fórumot is, de ahoz hogy csatlakoznának új tagok? Mióta Pander megjött ő kérdezett rá komolyabba, talán nem kellett volna. Nekem nagyon furcsa is, hogy a saját szokásairól semmit sem írt, de a lányoktól egyből ezt kérdezte..az első kommentjében. Nem mellesleg vannak itt kiskorúak is, ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartania. !! Szerk: Pander írta:
Saját vélemény hogy az a jobb eset ha meghalnék, a rosszabb a rokkantság.ha hibáztál a beteg meghal, jobb esetben megrokkan Szerk2 leves96 írta:
Ehhez kell egy kis mazohizmus is? Milyen vastag az a fa?Hál' Istennek, már a fát töröm sípcsonttal Na ezért nem érdekelne a kick-box és hasonlóak Előre mondom nem vagyok járatos egyikben sem, de úgy érzem ez nem illene hozzám. Ami igen az talán az aikido, vagy valami olyan amiben van csavarás, dobás, és tenyérrel kell ütni. [ Módosítva: 2015.04.19 14:09 ] |
Selmo | 2015-04-19 14:08 |
Turist írta:
Sehogy, az oldalon nincs ilyen opció. Arra céloztam, hogy ha ezt tovább szeretné valaki fűzni, azt már pm-ben tegye.
Neharagudj de tényleg te hoztad fel újra a témát, így nehéz abbahagyni annak aki beszélni akar róla. Tőlem lehet csinálni zárt fórumot is, de ahoz hogy csatlakoznának új tagok? |
Tiffus | 2015-04-19 14:20 |
Turist írta:
Írhatsz. Én is írhatok? nem szeretem ha valaki olyat kérdez amit nem kellene, és nehéz velem közös nevezőre jutni.
Sajnos én hajlamos vagyok ilyen lenni nagyobb társaságban. De nem kell megijedni, ez valójában nem az igazi énem, csak néha elszalad a ló, mert azt azért élvezem, ha én lehetek a középpontban. A közvetlenkedéssel meg könnyű ezt elérni. Nem mellesleg vannak itt kiskorúak is, ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartania. !!
Tény és való, bár én azért túl szigorúra se venném a témát, főleg, hogy tele van az oldal hentai-val (is), amit gyakorlatilag bárki megnézhet, ha az "Elég idősnek gondolom magam ehhez" opcióra kattint. De ne értsetek félre, természetesen nem azt mondom, hogy banzáj van, és csináljunk orgiát. spoiler
![]() De azért benne lennék Selmo írta:
Sehogy, az oldalon nincs ilyen opció. Arra céloztam, hogy ha ezt tovább szeretné valaki fűzni, azt már pm-ben tegye. Ez esetben nem is reagálok az előbbire, pedig..... ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.19 14:23 ] |
Drili | 2015-04-19 14:24 |
Szerintem lassan hanyagoljuk a témát, mert szegény Tiffus irányába ez már szexuális zaklatásnak minősül... Figyelem elterelésnek: nem rég találtam ezt a cukiságot. Ki mit gondol róla? (tudom nem valami hosszan lekötő téma, na de azért mégis![]() |
leves96 | 2015-04-19 14:34 |
Tiffus Ki tudja? Turist Jól gyanakszol, sőt, teljesen jogosan is. De akár az is lehet, hogy Pander csak azért most írt, mert eddig nem talált témát, amivel tudna csatlakozni közénk. Antiszocoknál ez előfordul. De helyes, jól teszed, hogy alapjáraton gyanakvó vagy Egyébként én is Aikido -zok. Ott is van ütés, bármilyen támadást 'atemi' -nek hívnak. De igen, ott alapvetően nincs konfrontáció. Én is olyan srác vagyok, akiből még a szülei se nézték ki, hogy ennyire szeretni fogja a kick-box -ot. Már több, mint 2 éve csinálom és nem ma fogom abbahagyni Aikido művelését pedig kb 1 hónapja kezdtem, azt életem végéig szeretném majd csinálni. Láttál már olyan léceket, amivel az ablakokat meg az ajtókat szokták beszögelni? Olyan másfél-két ujjnyi vastagok. Na az olyat, körívessel |
Turist | 2015-04-19 14:48 |
Tiffus írta:
Nem is ez a baj, inkább az hogy ha azt mondom nem, akkor azt hinnéd megbántottál és nem jönnél oda többet..remélem nem lesz ilyen mert szívesen beszélek veled Habár könnyű felhúzni az agyam, de megbántani elég nehéz. Nyugodtan lehetsz velem ilyen, csak van amit később mondanék inkább el, van amit fórumon semmiképp Nálam privátban reagálhatsz mindenre, úgyis van amit elfelejtettem kérdezni.A közvetlenkedéssel meg könnyű ezt elérni. Nem akarom játszani az erkölcsös embert. Olyan előtt meg pláne aki ismer mert kiröhögne Drili írta:
Végignéztem és nem is szenvedtem közben Aki egy kicsit ért az animációhoz, flashez az megtudja csinálni,ha sok ideje van. Sajnos nekem jobban kellett volna figyelnem az órán pedig érdekelt mit Szeretem az önmegvalósító embereket és a munkáikat, mert midig tudnak valami újat mutatni. Bár a történet kissé kuszának tűnik. leves96 írta:
Nemcsak gyanakvó vagyok, szeretem az összeesküvés elméleteket is.[ Módosítva: 2015.04.19 14:55 ] |
Fatalitylan | 2015-04-19 14:49 |
lemaradtam de ki itt a perverz ? |
Aucifer | 2015-04-19 15:42 |
Tiffus Adj egy pacsit a nevemben a húgodnak! XD XD Na igen, mindenre tudnak ám halandzsát az ilyen vallási fanatikusok, megmagyarázzák ám még azt is, hogy az ég zöld, a fű meg kék. Na ja, végül is a JazzJackrabbit hasonló játéktípus, mint a Mario játékok. Ebben is mászkálsz, gyűjtöd az érméket, agyoncsapod az agyoncsaphatót, oszt eljutsz a célba... csak a nyuszikák aranyosabbak és őrültebbek (lásd piros nyuszi XD). Az ajándék manga választható volt, egy bizonyos összeg felett járt, és amik közül lehetett választani, én a Princess Ai-Az éji hajnal prizmája 1. kötetét választottam, úgyis már régóta pályáztam rá, hogy az is meglegyen, ha már az első trilógia megvan. XD Már csak a 2. kötete kéne még... meg még sok-sok manga van listámon a magyar kiadások közül. XD Jól van, te mondtad, akkor majd küldöm neked a kívánságlistát, miket fordíthatsz ráérős perceidben. XD XD Pechedre, a Finder köztük lesz. XD XD XD Úúú, Kafkától az Átváltozást mi is tanultuk. XD XD Én egyszerűen hülye vagyok az irodalomhoz, de én nem fogtam fel, csak úgy tettem le a könyvet, hogy: Mi a szar volt ez Elvette értékes perceimet az életemből! XD XD Jól van, te is érdekes dolgokat nézel a neten, megint nem csalódtam. XD XD Ó, és a közvetlenséged is, még egy közös tulajdonság. Bár sokszor haragszom is magamra, hogy túl közvetlen vagyok, mert ugyebár, nem minden esetben jó az... A Nana to Kaoru-t én is elkezdtem olvasni, egyszer, valamikor majd folytatom én is. XD Tény és való, bár én azért túl szigorúra se venném a témát, főleg, hogy tele van az oldal hentai-val (is), amit gyakorlatilag bárki megnézhet, ha az "Elég idősnek gondolom magam ehhez" opcióra kattint. De ne értsetek félre, természetesen nem azt mondom, hogy banzáj van, és csináljunk orgiát.
Jogos! spoiler
![]() De részemről az orgiát én kihagynám. XD Az nem az én műfajom. XD (Csak mangákban... ![]() Pander Akkor azt hiszem, egyértelmű, hogy a yaoi nem neked való. Többségében az első alkalom nem éppen a másik fél beleegyezésével történik... Bár sok esetben az ellenállása a karakternek sem igazán meggyőző, tehát kérdéses ilyenkor, mennyire tűnik számára erőszaknak... De kivételek is vannak, természetesen, ahol mindkét fél akarja a dolgot, és persze van olyan is, amiben meg kimondottan megy a szado-mazo, persze itt is változó, hogy tényleges erőszak-e, vagy mindketten ezt élvezik. És persze a többségében igen, a végére szerelem lesz, bár mint mondtad, ez nem mentesíti a dolgot. De azt hiszem, ez nem a te műfajod lesz. Bár amennyi yurit meg hentait is olvastam, azokban is ugyanígy mennek a dolgok... Amiket leírtál, az nagyon durva. És igen, ez az ország... muszáj kimondanom, én így gondolom: Szar! Ennyi... Annyit érünk, amennyit keresünk? Hát dögöljön meg az összes politikus... ![]() Azért... hozzám hasonlóan úgy tűnik, te se vagy túl optimista alkat, legalábbis a leírtak alapján... ahogy leves96-nak is ecsetelted, mire számítson majd... nem túl derűlátó. Sok sikert kívánok amúgy neked is a szakmádhoz! Turist Igen, azt tudom, hogy az a színész meleg, meg is lepődtem, mikor barátnőm mondta, hogy milyen hihetően hozza mégis a nőcsábász szerepét. Hiszen színész, tudnia kell, ha nem megy, akkor nincs helye a színészek között. Nyugodtan veheted annakMosolyog Sőt legközelebb már rád hivatkozok. Nem dicsérem magam csak olyan vagyok mint Aucifer, aki szép, okos, intelligens Nyelvet nyújt
Ugyan már, ne túlozz! ![]() ![]() Részemről, én a mai kiskorúakat nem féltem már... gyakorlatilag, már többet tudnak, mint mi magunk. Ez mondjuk elég szomorú, de sajnos, már nem lehet velük mit kezdeni. Ha nem itt, akkor máshol találnak rá a rosszra... Én úgy vagyok vele, mindenki saját magáért felel, hol miket nézeget, olvasgat. És a szülőknek is kéne figyelni arra, mit csinál a gyerek a neten, mit néz a tévében, de a mai szülők nem foglalkoznak ennyit a gyerekekkel, a "szeretetet" letudják azzal, hogy "Nesze, itt a tévéd/mobilod/interneted, foglald el magad. Látod, hogy szeretünk? Kérj bármit, megkapod, csak ne nyaggass, nem érünk rá..." Kb. ez megy manapság. Főleg, hogy ugyebár a mai szülők nagy része úgymond már az "újgenerációs" fiatalokból került ki, ezért lesz egyre rosszabb és rosszabb ez a világ. Mert jót már ezek nem tanulnak... (Na, megint belelendültem egy kényes témába. XD) Engem a kendo érdekelne nagyon, csak olyan kár, hogy mindenhez béna vagyok, már ami a testmozgással kapcsolatos. Egyik nagybátyám aikidozott sokáig, ha jól tudom, két danos, és akár ő is oktathatna már. Viszont nem tudom, hogy végleg abbahagyta-e, vagy csak szünetel, mert azt tudom, hogy nagyon sokat dolgozik Ausztriában, későn ér haza sokszor, és volt térdsérülése is... leves96 Kellett most mondanod a kürtős kalácsot, így is édességhiányom van! A kürtős kalácsot meg imádoooom! Főleg a vaníliásat meg a fahéjasat! Akarok, most! ![]() Nem vagyok túl sajtos, bár a füstölt Karaván sajtért élek-halok. Annak meg örülök, hogy jól érezted magad, az a lényeg. Meg a kellemes elfáradás nem is olyan rossz, ha úgy merül ki az ember. Selmo Valóban van különbség a két dolog között, de szerintem Tiffus is ismeri a különbségeket. spoiler
![]() Én csak az előbbit próbálnám, a fájdalomért nem rajongok. XD XD Fatalitylan Szerintem... a nagy részünk elég perverz. XD Én biztosan... és Tiffus is. Szerintem Drili cicára is mondhatjuk. Igaz-e? Drili Mindjárt meg is nézem ezt a kis animációt. Szerk.: Megnéztem, nagyon aranyos volt. Kár, hogy nem értettem a szöveget, biztos, még jobban szórakoztam volna rajta, de így is nevettem. [ Módosítva: 2015.04.19 18:09 ] |
Tiffus | 2015-04-19 18:07 |
Turist, jól van akkor, nem fogom vissza magam. ![]() Aucifer, nekem mindig is a piros nyuszi volt a kedvencem, mert duplán tudott ugrani, ami sok esetben jól jött. Az ajándék manga választható volt
Így már világos, hirtelen kezdtem azt hinni, hogy valami AC manga jött ki, amiről nem tudok. ![]() Pechedre, a Finder köztük lesz. XD XD
Nem gond, végül is nem mondtam, hogy rossz manga, meg amúgy is két fejezet alapján döntöttem el az egészet, szóval még simán lehet esélye nálam. xD Lehet, hogy miattad még a végén meg is szeretem. Kafkának én úgy indultam neki, hogy sok jót hallottam róla, és amúgy tényleg nem volt rossz a dolog, csak... Nem is tudom, én hiányoltam belőle valamit. Gyakorlatilag nincs a műnek tetőpontja. Viszi, viszi, és nincs meg az az emelkedettség, amit én a vége felé, vagy pont a végén érezni szeretek. Mindegy, olvasok majd még tőle, nem adom itt fel. Kosztolányitól is elolvastam 2 regényt, két novelláskötetet, és pár verset, mire végleg eldöntöttem, hogy milyen borzasztóan rühellem. Ha még élne, biztos felkeresném, és jól a fejéhez vágnék egy Oscar Wilde-t, hogy "Nesze, te balfácán, tanulj!" Bahh.... Ja, amúgy ha még nem említettem volna: Oscar Wilde a kedvenc íróm. ![]() Bár sokszor haragszom is magamra, hogy túl közvetlen vagyok, mert ugyebár, nem minden esetben jó az...
Na nálam ritka az ilyen, én alapjáraton szeretek közvetlen lenni. Van, mikor megbotránkoztatom vele az embereket, de én ezt csak külön élvezem. Én egyedül akkor szoktam haragudni magamra, mikor nem veszem észre, ha túlzásba esek. Mert az is előfordul. És olyankor tudom, hogy illene bocsánatot kérni, de megint a büszkeséééég! Ajj. Pedig a taplóságra büszkének lenni taplóság. Borzasztó, ahogy néha viselkedem, komolyan.szerk.: Ja igen, elfelejtettem említeni: Nem tudom, mennyire lenne népszerű az ötlet, de én szívesen benne lennék, ha skype-n összeröffennénk páran, ami a privát szobát illeti. [ Módosítva: 2015.04.19 18:25 ] |
Aucifer | 2015-04-19 18:25 |
Tiffus Elvileg lesz AC manga is, a Black Flag-hez kapcsolódóan, bár még nem tudni, mikor jelenik meg. A Fumax kiadó jelentette be egyszer, de még nem nagyon tudtak előre jutni az ügyben. Na, a Princess Ai-nál azon csodálkozom, hogy trilógiának van feltüntetve a folytatása is, mégis csak két kötet van belőle kiadva, és a neten is csak kettőt találtam, szóval nem tudom, mi a fene is van. XD Majd valamikor, ahogy módomban áll, megveszem a 2. kötetet, aztán kiderül, hogy befejezett-e, vagy nem. Kár, hogy sok manga, amit elkezdtek itthon kiadni, nem lett befejezve... én meg utálom, hogy befejezetlenül sorakoznak nálam, na meg azért is, mert így sose tudom meg, mi is lesz a vége a storyknak... A Princess Ai volt talán az első mangám, amit először kézben fogva tudtam olvasni, és az első, amit megvettem (talán az itthon kiadottak közül is első volt... ![]() Nem gond, végül is nem mondtam, hogy rossz manga, meg amúgy is két fejezet alapján döntöttem el az egészet, szóval még simán lehet esélye nálam. xD Lehet, hogy miattad még a végén meg is szeretem.
Akkor megnyugodtam. Ó, annak meg csak örülök, ha mégis megszereted, de ha nem, akkor sem fogunk összeveszni. (Mondjuk, ameddig eljutottam benne, nem rémlik, hogy kimondták volna, hogy szeretik egymást, de azért... imádom, ahogy egymás agyát húzzák. XD XD)De a yaoi mivoltát leszámítva szerintem izgi az alap maffiózós storyja is. Nekem nincs kimondottan kedvenc íróm. Bár Mark Lawrence nevét áldom, amiért megteremté' nekünk Jorg herceget. Én is készülök ma nekiállni az egyik olvasnivalómnak: Jon Sprunk: Az Árny Ura Már kíváncsi vagyok, hogy végződik ez a történet. ^^ Aztán sorban jöhet a többi könyvem. XD Nem számít, én eddig jól szórakozom, vagyis nincs gond a személyiségeddel. Szerk.: nálam nem működne a skype, több okból kifolyólag is... [ Módosítva: 2015.04.19 18:27 ] |
Turist | 2015-04-19 20:01 |
Aucifer írta:
Csak az első fejezetet olvastam és el is feledkeztem róla, pedig izgalmas.A Nana to Kaoru-t én is elkezdtem olvasni, egyszer Aucifer írta:
Te kérdezted hogy bóknak veheted-e, én meg kíváncsi voltam, melyik tulajdonságot véled sajátnak Ugyan már, ne túlozz! Még el találok pirulni A karaván sajt finom meg minden, de annyira tömény, hogy nem bírok sokat enni belőle. "Szerk.: nálam nem működne a skype, több okból kifolyólag is.." Zavarj el otthonról mindenkit, mert nagyon fontos megbeszélni valód van a vágyaidról Arra is kíváncsi lennék ki mennyire mer beszélni ott. Mennyire ismerős érzés hogy folyton járkál valaki Tiffus írta: Régen én is ilyen voltam, aztán valahogy elmúlt. Biztos átformált az élet. De ne aggódj ha nem bírnálak, akkor azt tudnád.És olyankor tudom, hogy illene bocsánatot kérni, de megint a büszkeséééég! Ajj Ha lennénk páran skypre-ra akkor feltelepíteném azt a vacakot. Írj rám ha aktuális. [ Módosítva: 2015.04.19 20:03 ] |
Selmo | 2015-04-19 20:05 |
Senki sem mondta, hogy kötelező beszélni. Másrészt, ha van 4-5 ember, akkor ez már kb. kivitelezhetetlen beszéddel. |
Aucifer | 2015-04-19 20:26 |
Turist Őszintén szólva magamra egyik tulajdonságot se használnám, de akkor is jó volt a teljes mondat, hogy majd rám hivatkozol. XD XD Na jó, a kedveset talán mondanám saját magamra is... csak amíg fel nem húznak... Na igen, a Karavánból tényleg nem jó túl sokat enni... bár kinek mi a sok. XD Még a macskánknak is ízlett, mikor egy kis kóstolót kapott. XD Áá, skypenál nem csak az, hogy járkál valaki... mikrofonom sincs, meg hát azt se mutatnám meg, mi van a háttérben... XD Bonyolult az ügy, de elégedjetek meg annyival, hogy egyelőre még nincs saját szobám (dolgozok az ügyön, csak még idő és pénz kérdése XD), és ilyenkor gépezni a konyhában szoktam. XD XD |
leves96 | 2015-04-19 20:55 |
Egyik személyes kedvenc sajtom a 2 éves érlelésű parmezán. Annak olyan erős íze van, hogy azt nem szeleteljük a szendvicsbe. Ellenben nagyon jól lehet vele fűszerezni, és olyan fantasztikus íz-illat kombinációt tud adni, hogy menten elolvadok... Egyébként most voltunk megnézni moziban a Liza, a rókatündért. Természetesen GabrielRex társaságában(itt arra gondoltam, hogy írhatnék egy erősen homár-hangvételűt, de valami visszatart, bocs minden fujoshi -nak), és szerintem bátran megnézheti mindenki, aki szeretne egy jó sztorival rendelkező, annál humorosabban kivitelezett vígjátékot. Nagy buli volt, legközelebb valószínű a Star Wars 7 jön [ Módosítva: 2015.04.19 20:56 ] |
Kapzsi | 2015-04-19 21:02 |
Aucifer írta:
Manapság már okostelfonnal is egyszerűen lehet skypeolni
mikrofonom sincs |
Turist | 2015-04-19 21:08 |
Ha semmi beszéd akkor egy Facebook chat is megfelelne és behívni az embereket. Bár vagyunk annyira értelmesek tán hogy hagyjuk a másikat beszélni. Am Aucifer, elég ismerős dolgok, bár hiába érzem át a helyzeted attól az nem változik A Star Wars 7 csak karácsonykor lesz a mozikban, pedig már várom ![]() Falun csak trapista sajt van aztán ennyi Nem kóstoltam mindenféle sajtot, bár lehet ha egyszer lenne rá lehetőségem halálra enném magam. |
Aucifer | 2015-04-19 21:11 |
leves96 Talán teszek egy próbát majd azzal a filmmel. A Star Wars 7-re viszont semmiképp sem visz rá a lélek... akár jól sikerült, akár nem, én valahogy úgy vagyok vele, hogy nekem abból csak 6 rész létezik, és kész. (Egye fene, megbocsátok azért, mert elmaradt a jó kis beszámoló... XD) Kapzsi Most lehet, ettől dobsz majd egy hátast, deeee... nincs okostelefonom. És nem is tartok rá igényt, rosszul vagyok ezektől az új telóktól. Viszont hiába nem mai darab, hál istennek nagyon jól szuperál még (le is kopogtam gyorsan), és én imádom a kis drágámat. ^^ Na meg azért is, mert piros-fekete. spoiler
![]() Nokia 5310 Xpress Music ![]() |
Selmo | 2015-04-19 21:13 |
Informatikus vagyok, nincs facebookom. ^^ |
Aucifer | 2015-04-19 21:19 |
Nem rossz a facebook, ha az ember okosan használja, és nem posztol ki mindenféle baromságot minden fél percben, mint például: "Most ettem." "Most ittam." "Most sz..tam." És ezeket képekkel illusztrálva. Ja, és a kedvenc posztjaim: "Unatkozom..." Az ilyen írásokra kedvem lenne azt válaszolni, hogy "Akaszd fel magad. Sokat jelentene a világnak.!" És persze a nagyon jó selfie képek, ugyanaz a kép, csak sokmilliószor feltöltve, max a háttér és az aktuális ruhadarab (ha van egyáltalán) változik... Miért, uram? Mondd, miééééért |
Selmo | 2015-04-19 21:44 |
Nem az idegesítő részével van gondom, azokat le lehet tiltani. A technikaival. De ebbe nem mennék bele. |
Bobek2013 | 2015-04-19 21:45 |
Sziasztok üdv mindenkinek.Probálok majd minden nap írni ide nektek.Szerintem itt mindenki kedves ember meg szimpatikus is. leves96ont ma láttam a Liza, a rókaztündért.Hát érdekes volt. Következő film amit mozikba meg fogok nézni a Bosszúállók 2.Meg persze a Star Wars 7-et is majd látnom kell. |
Neme | 2015-04-19 21:45 |
Aucifer írta:
Épp ezért nem használom már "huzamosabb" ideje Nem rossz a facebook, ha az ember okosan használja, és nem posztol ki mindenféle baromságot minden fél percben, mint például: "Most ettem." "Most ittam." "Most sz..tam." És ezeket képekkel illusztrálva. Ja, és a kedvenc posztjaim: "Unatkozom..." Az ilyen írásokra kedvem lenne azt válaszolni, hogy "Akaszd fel magad. Sokat jelentene a világnak.!" És persze a nagyon jó selfie képek, ugyanaz a kép, csak sokmilliószor feltöltve, max a háttér és az aktuális ruhadarab (ha van egyáltalán) változik... Miért, uram? Mondd, miééééért ![]() |
Drili | 2015-04-19 21:49 |
Egész délután grillezni voltam, úgyhogy most próbállak beérni titeket. Szép lassan mindenre reagálok majd. Aucifer írta:
A bemutatkozásomban is írtam, hogy igen, de ez a családban öröklődik. Szerintem Drili cicára is mondhatjuk. Igaz-e? Tiffus írta:
Én benne lennék. Auci neked meg nem kell mikrofon. Gépelsz te olyan gyorsan, mint ahogy mi beszélünk. szerk.: Ja igen, elfelejtettem említeni: Nem tudom, mennyire lenne népszerű az ötlet, de én szívesen benne lennék, ha skype-n összeröffennénk páran, ami a privát szobát illeti. F@szbukra meg nem visz rá a lélek, hogy felmenjek. Csak azért tartom, hogy ha beteg vagyok megkérdezhessem a házit. [ Módosítva: 2015.04.19 21:59 ] |
Aucifer | 2015-04-19 21:59 |
Bobek2013 írta:
Szerintem itt mindenki kedves ember meg szimpatikus is. Köszönjük. ![]() ![]() Drili De mennyire, hogy öröklődik. XD Ó, és irigyellek, jó dolog a grillezés. Mmm... az a sok finom kajcsi! Nyami! ^^ A beszélgetés mellett biztos, hogy valamivel lemaradnék. XD XD Neme én használom, mert sok ismerősömmel ott beszélgetek, a többi dolgot meg igyekszem kizárni. Igazából folyamatosan meg van nyitva, az lényegtelen, hogy ez nem jelenti azt, hogy folyton csinálnék is rajta valamit. [ Módosítva: 2015.04.19 22:00 ] |
Turist | 2015-04-19 22:15 |
Aucifer írta:
Piros fekete telefon? Honvéd drukker vagy AC Milan? mit Nem is az a gond ha nem beszélsz, vagy nem látlak..bár nagyon kíváncsi lennék. Lehet kicsit kellemetlenül érezném magam, ha az egész család a háttérben hallja a hangom. Nemtudom hogy merre van a konyha nálatok. Aucifer írta:
Én sem tudom miért kell felvenni ruhát, ha valakinek tetszeni akar akkor felesleges, nagyobb sikere lenne anélkül.aktuális ruhadarab (ha van egyáltalán) változik... Miért, uram? Facebook az egyetlen ahol tudom tartani a kapcsolatot 1-2 emberrel. Aucifer írta:
Pedig elakartalak hívni Namég beszélek a többiekkel és elfogsz jönni A Star Wars 7-re viszont semmiképp sem visz rá a lélek Drili írta:
Emlékszem rá, perverz koalát írtál. Meg azt hogy az ágyban...sokat tudsz aludni A bemutatkozásomban is írtam Mit grilleztetek? Hagytál valamit? ![]() Bobek2013 írta:
Nagyon szimpi az is aki dicséri a másikat
Szerintem itt mindenki kedves ember meg szimpatikus is. |
Bobek2013 | 2015-04-19 22:35 |
Aucifer:Ez forditva is igaz. Turisth Amúgy benne vagyok én is közös skype-ba.Max majd én is írok majd.Meg majd le kell telepitenem a Skype-ot |
Aucifer | 2015-04-19 22:42 |
Turist Nem szeretem a focit, csakis a Tsubasa kapitány c. animében. Anno, mikor ezt a mobilt reklámozták, rögtön beleszerettem. A laptopom is amúgy piros-fekete (MSi). Alapból szeretem ezt a színpárosítást, a leendő szobám fala is piros lesz, minél sötétebb bútorokkal. ![]() spoiler
![]() Ilyesmit szeretnék, csak ugye nadrágban. De odavagyok a kockás felsőkért is, főleg az ingekért, ugyebár. ![]() Hát, a konyha pontos helyzete: A bejárattól rögtön jobbra, vele szemben van a hálószoba, ahol jelenleg anyummal alszom... A bejárattal szemben pedig rögtön a nappali, onnan lehet felmenni az emeletre. XD Fent van bátyám szobája, szemben egy nagyobb szoba (ezt szeretnénk majd elfelezni, és kialakítani a saját szobám), ahol jelenleg öcsém tartózkodik, a szoba másik felében pedig a dobozolt cuccaim. Jelenleg, így állunk... és itt sehová nem lehet nyugodtan elvonulni, "magunkban" beszélni (mert ha felveszem a fejhallgatót, akkor nem hallanának téged, de engem hallanának, ha én beszélnék). XD XD Én sem tudom miért kell felvenni ruhát, ha valakinek tetszeni akar akkor felesleges, nagyobb sikere lenne anélkül.
Végül is, jah... XD De amúgy tényleg nevetséges, a legtöbb csaj facebook profilja lazán elmehetne valami pornó oldalra, vagy szexpartnerkeresőre... Aztán ezek csodálkoznak, ha egyszer valaki molesztálni kezdi őket, vagy megerőszakolják... És nagyon sok kiskorú is ezt csinálja már, a pedofilok meg nem csoda, hogy megtalálják őket...Pedig elakartalak hívniSzomorú Namég beszélek a többiekkel és elfogsz jönni Gonosz mosoly
Drága lenne nekem az a mozijegy... XDBobek2013 Aucifer:Ez forditva is igaz.
![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.19 22:43 ] |
Selmo | 2015-04-19 22:44 |
Mit indítottam megint el. Lolz Auci, ilyen ingjeim vannak. ![]() [ Módosítva: 2015.04.19 22:46 ] |
Aucifer | 2015-04-19 22:53 |
Selmo Elveszem őket! Egyszerűen meg vagyok veszve a kockás ingekért. Bátyámnak is van egy nagyon jó, még kapucnija is van. Kár, hogy nem az én méretem, pedig lopnám. XD XD Amúgy meg szerintem jól áll a férfiaknak nagyon az ing. |
Drili | 2015-04-19 22:53 |
Turist írta:
Hú volt ott mindenféle, de inkább nem sajdítanám a szíved, mert a népes kompánia ami egybegyűlt villámgyorsan el is fogyasztott mindent. Mondjuk nekem bele fájdult a hasam. Akkorára nőtt mint a nem is tudom hány hónapos kismamáé, aki ott volt. Olyan mintha mindjárt szülnék. Pedig nem is ettem sokat. Máskor többet szoktam, mégsem történt még ilyen.Mit grilleztetek? Hagytál valamit? ![]() ![]() Na elteszem magam holnapra. Pá! ![]() |
Selmo | 2015-04-19 22:57 |
Aucifer írta:
Még adnék is, van vagy 8 belőle és ritkán hordom.
Selmo Elveszem őket! Egyszerűen meg vagyok veszve a kockás ingekért. |
Aucifer | 2015-04-19 23:01 |
Drili, jó éjt! Lassan én is követem a példád, korán kelős hét következik... Selmo Kár, hogy nem a közelben laksz, elfogadnám őket. Bár szerintem nagyok lennének rám... Bátyámtól sikerült elkunyerálnom az Iron Maidenes pulcsiját is (ami még koncertet is megjárt, hogy szakadna rá az ég XD), és olyan szívesen hordanám a hétköznapokban is, csak sajnos, konkrétan megesz engem, akkora... XD XD Úgyhogy csak itthon hordom... ő meg úgysem hordta már sehová... |
Selmo | 2015-04-19 23:07 |
Mintha említettem volna, hogy nem vagyok egy magas emberke. Meg kigyúrt se.![]() |
Aucifer | 2015-04-19 23:19 |
Selmo, azért nálam biztos magasabb vagy. Magasabb vagy 163 centinél? Asszem, ekkorka vagyok... Bár lehetnék magasabb, én utálom a termetem, pedig azt mondják, ez átlagos. Szerk.: Megyek, elteszem magam holnapra, délután jövök. Jó éjt mindenkinek! ^^ ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.19 23:40 ] |
Pander | 2015-04-20 00:10 |
leves96 írta Várj, ezek a töküket vesztett példányok az orvosin vannak? Vagy ezeket hívják az orvosin tanuló trágyakupacok?
A második eset, de leginkább azt mondják nekik, hogy te azt mondtad, hogy bármikor levered őket...Na erre bepipulnak és neked esik egy tucat(ők is bátrak) Hál' Istennek, már a fát töröm sípcsonttal, a fájdalom meg fél tőlem
Én meg hármat török ököllel, négyet könyökkel és térdel mégis inkább futnék, mert ha 6-12 kokszos körbekerít:1. félholtra vernek, vagy meg is ölnek, vagy nézd meg a Remény rabjai-t 2. Te törsz csontot, vagy ölsz(Anatómián úgyis megtanulod, hová nem kellene ütnöd, de...) 3. Ha bármi bekerül az erkölcsi bizonyítványodba lőttek a diplomádnak Tényleg készen állsz erre? Ha nem, inkább fuss! Továbbá sok sikert a patológiához, tudtommal ott nagyon-nagyon okos emberek vannak. Ha minden igaz, ti tudtok mindent az emberi szervezetről.
Köszönöm!Azért okosak, mert 6 órában keresnek annyit, mint amit mások túlmunkával, emiatt van idejük a családjukra és nem kell segget csinálniuk a szájukból a hálapénz miatt. Ja és ha 30 éven át mindenhétköznap boncolsz 4-t akkor bárki képes megtanulni bármit. Aucifer írta A femdom nekem sose jutott eszembe, de nem is érdekel a dolog. Korábban is írtam, hogy inkább engem domináljanak. A való életben és karakterekkel kapcsolatban is
Ezzel a kérdéssel sokkal inkább egy tévképzetet szerettem volna eloszlatni, ugyanis ha azt látjátok, hogy egy fiú távolságtartó lesz azután, hogy megtudja miért rajongtok akkor az amiatt van, hogy... + Freudizmus... (Ez remélem válasz turistnak is.)... nem túl derűlátó
inkább csak realistaAkkor azt hiszem, egyértelmű, hogy a yaoi nem neked való.
Egyébként ultra hetero vagyok, nem is terveztem a yaoiban elmélyedni.korábban írtad: Spontán ötlettől vezérelve sátrazni is elvoltunk, és mi ketten miért is ne, egy sátorba kerültünk. Beszélgettünk, majd mikor mindenki elvonult, kicsit sétáltunk egyet a sötét erdőben, aztán "érdekes" dolgokról beszélt. A lényege az volt, amit kiszűrtem, hogy tetszettem neki, de hogy majd jön valaki, aki igazán nekem való, és hogy ő megtanít, mit hogyan tegyek, ahogy annak idején őt is így megtanította egy lány, és hát ez abból állt, hogy csókolózni tanított. ![]() Szerintem tisztességes(vagy félénk) srác volt, aki nem akarta ráderőltetni magát, és arra várt, hogy ráfogj a botkormányra, ezzel megadva a beleegyező jelzést... Mivel ez nem történt meg, úgy értékelte 1. nem érdekled őt 2. nem vagy elég érett hozzá ...később állítólag összejött valami csajjal, aki totál az ellentétem...
Na ő ráfogott...Tiffus írta nem akarok én visszatéríteni senkit sehova.
Inkább a kihívás miatt kérdeztem. challenge accepted?A Barney Stinsont alakító színész pedig vsz. azért játszik ilyen jól, mert saját álmai pasiját alakítja... ...és annyira megtetszett az ötlet, hogy elhatároztam, hogy egyszer kipróbálom valakin. Nem írom le, hogy pontosan mit csinált, mert kicsit undi. De ha nagyon kíváncsi vagy, és nem zavarnak a beteges perverziók, rám írhatsz, és akkor elmesélem.
Ha majd jobban megismerjük egymást szavadon foglak, inkább azt áruld el, hogy konkrét valakin próbálnád ki, és ha igen akkor mivel érdemelte ki?Ez meg annyira tetszik...
Engedély megadva!Selmo irta Informatikus vagyok, nincs facebookom
Nekem van, csak nem frissítem az állapotom, ott még mindíg hallgató vagyok + Noscript-tel mindent tíltok. [ Módosítva: 2015.04.20 3:28 ] |
Bobek2013 | 2015-04-20 00:21 |
Pander:Sok sikert hozzá.Gondolom Latinul is kell tanulni vagy nem?Amúgy honnan jött az ötlet ,hogy a patológiát választottad? |
Turist | 2015-04-20 00:41 |
Pander írta:
Nem, semmit se értek ebből. Amúgy nagybetű.Ez remélem válasz turistnak is Fura alak vagy. |
Pander | 2015-04-20 00:51 |
Bobek2013 Köszönöm! Latinul kb. 1000-2000 szót, ragozni, és néhány közmondást pl.: Hannibál portás volt... kell megtanulni úgyhogy annyira nem vészes. Jobban szeretek egyedül dolgozni csendben... na ez itt megvan. Turist Bocsánat, de amúgy irnoknak diktálok és lassan gépelek. Mit nem értesz? Turist Mióta Pander megjött ő kérdezett rá komolyabba, talán nem kellett volna. Nekem nagyon furcsa is, hogy a saját szokásairól semmit sem írt, de a lányoktól egyből ezt kérdezte..az első kommentjében.
Nem mellesleg vannak itt kiskorúak is, ezt mindenkinek tiszteletben kellene tartania. !! 1. introvertált vagyok, de ha kérdezel válaszolok, nem csak neked 2. a 100-adik oldalra direkt provokatívat akartam 3. a lányok óvodáskórtól kezdik el polírozni a kagylójukat, csak általában édesanyjuk leszoktatja őket erről(nem kedves szavakkal) emiatt állnak máshogy a szexhez, mint mi férfiak/fiúk (reflex egy korábbi témára)+ minden fiú volt már 14... Egyébként ha megmaradunk virágnyelven, aki érti annak már mindegy, aki nem, annak is 4. válaszolni nem kötelező 5. a vagy a való életben kitételt már én is bánom, sokkal inkább érdekel egy lány/nő yaoihoz kapcsolódó fantáziavilága...Legyen egy kis személyes is: Pl.: A Nancy ül a füben(Weeds) címszereplőjének a fejét addig ütném amig tompa puffanások helyett, csak fröcsögő zajt nem hallanék. Ettől persze még a való életbe nem ütöttem/ütnék meg egy nőt se. [ Módosítva: 2015.04.20 3:31 ] |
Selmo | 2015-04-20 14:43 |
Aucifer írta:
Egy kicsivel, de tényleg csak pár centi. Tehát az ingeimet simán használhatnád. Csábító lehetőség, ugye? Selmo, azért nálam biztos magasabb vagy. Magasabb vagy 163 centinél? Asszem, ekkorka vagyok... Bár lehetnék magasabb, én utálom a termetem, pedig azt mondják, ez átlagos. Pander írta:
15 addonból 9 biztonsági célokat szolgál. Igen, lehet rám mondani, hogy kissé paranoid vagyok, de egy jó rendszergazda mindig kicsit paranoid. Nekem van, csak nem frissítem az állapotom, ott még mindíg hallgató vagyok + Noscript-tel mindent tíltok. [ Módosítva: 2015.04.20 14:44 ] |
leves96 | 2015-04-20 15:08 |
Na sziasztok, hogy telt a napotok? Engem az egyik idétlen ma kioktatott, hogy mégis mit képzelek magamról, hogy segítséget kérek az osztálytársaimtól, mivel elvesztettem a papírt - sajnálatos módon -, amire ráírták az utolsó tartott órákat, hogy a tanároknak ajándékot nyújthassunk át az eddigi munkáikért. Erre ez a csitri szépen kioktatott, hogy mégis mit képzelek magamról. Nem álltam le vele vitatkozni, nem akartam lesüllyedni a szintjére. Hiába nem direkt csináltam, az én álláspontom egyáltalán nem érdekli. Szerintem egy felképelést is simán elbírt volna, de akit nem szeretek, azzal nem állok le vitatkozni. Így meghagytam neki.. majd legközelebb sajnálhatja, ha szüksége lesz a segítségemre. Turist Sigmund Freud - tudod kicsoda? Ha tudod, ne nyisd meg a spoilert spoiler
[ Módosítva: 2015.04.20 15:19 ]
![]() Róla lett elnevezve a freudizmus. Pszichoanalitikával és magával a pszichológiával foglalkozott. A betegségek (főként mentális), szorongások, fóbiák és traumák esetére kereste a magyarázatot, a miértjét. Illetve magát a személyiséget is próbálta meghatározni. Egyébként a szellemi tünetek okának gyakran (ezalatt azt kell érteni, hogy szinte mindig) szexuális jellegű problémákat tulajdonított - mint pl. elfojtott szexuális vágy, esetleg nemi erőszak. Szó se róla, lehet perverzebb volt, mint mi sokan. vagy csak úgy volt vele, hogy van ez az elemi ösztön, ami nagyban meghatározhatja az ember személyiségét. (Ez csak az én véleményem) |
Bobek2013 | 2015-04-20 15:19 |
Sziasztok szép napot mindenkinek. leves96:Izgalmas napod volt ma.Nekem jól telt átlagosan. |
Turist | 2015-04-20 15:30 |
Aucifer írta:
Ezen ne múljon megveszem, inkább a 10ezres vonatjegy ami problémás Na persze az oda-vissza 6 óra sem mellékes. Tudom hogy messze laksz, de ez nem meglepetés, nem te vagy az első akivel beszélek, és az ország másik felén lakik.Drága lenne nekem az a mozijegy Gondolkodom majd én is egy bordó színű falon, de ha véletlen piros vagy rózsaszín lenne azt nem élném túl Ha most az lesz a téma hogy mutassunk piros-fekete kockás inget nem fogok lemaradni nekem is van Sőt McDonaldsos is, bár nem nagyon hordom. Arra nem gondoltál hogy varratsz magadnak egy nadrágot, nincs ilyen ismerősöd? Selmo írta valahol hogy merre lakik? arról lemaradtam. Drili írta:
Falánk vagy? Milyen érzés volt megtapasztalni a gyermekvárás örömét? Azért remélem reggelre jobban lettél. leves96 írta:
Tudom ki ő, ez nem probléma. Bár komolyabban nem foglalkoztam vele, érdekel egy kicsit a pszichológia. Az hogy az emberek mit miért tesznek, vagy változnak meg, vagy egy bizonyos tesztkörnyezet hogy változtatja meg őket.Hogy telik a nap? Nagyon idegesen. Várok egy telefonhívást egy tanfolyamról, de persze nem hívtak még. Délben itt volt a fickó aki jönne szántani a kertet, aztmondta 1 óra és itt lesz, na azóta is várom. Lehet a pacik megmakacsolták magukat. Nem akarok ezzel senkit zavarni, de ha valaki jobban ért a szoftverekhez mint én spoiler
[ Módosítva: 2015.04.20 17:09 ]
![]() Valakinek ötlete milyen ingyenes antivírust/tűzfalat használjak? Avast van fent de folyton csesztet hogy ezt meg azt töltsek le. Az nVidia frissítő is megmakacsolta magát letöltöm a legújabb frissítést , de folyton azt írja ki, hogy nem tudta telepíteni. Bár megvagyok mindegyik nélkül csak zavar. |
Aucifer | 2015-04-20 15:49 |
Pander Tényleg fura alak vagy, elég érdekes világnézettel... Én is realistának gondolom magam, de azért nem ennyire. Szerintem tisztességes(vagy félénk) srác volt, aki nem akarta ráderőltetni magát, és arra várt, hogy ráfogj a botkormányra, ezzel megadva a beleegyező jelzést...
Mivel ez nem történt meg, úgy értékelte 1. nem érdekled őt 2. nem vagy elég érett hozzá És akkor csodálkoztok, hogy a (szerintem normálisabb) csajok miért vannak kiábrándulva a faszikból... Hát azt várhatja bármelyik is, hogy én kapásból ráfogok a cerkára, vagy pár kedves szótól már szétrakom... Ha ilyen nőt akarnak, akkor keressenek egy sűrűn használt elvtársnőt. Bőven vannak olyanok is, akiknek nem kell fizetni, csak legyen jó kocsid, vegyél nekik piát, és nyald ki a valagát... A nők szerintem még mindig hamarabb érnek, mint a pasik. A legtöbb férfi még 50 évesen is nagyon éretlen agyilag. Pont. Mellesleg, a srác haverjai is megmondták, hogy totál odavolt értem, tehát akkor nem igazán kellett volna kapásból feladni. Főleg, hogy egész jól eldumáltunk előtte is, úgyhogy nem tudom, miből szűrte volna le azt, hogy nem érdekel. Selmo Hétvégén barátnőmmel azt hiszem, shoppingolunk. XD Az egyik üzletben találtam egy nagyon jó felsőt, úgyhogy az határozottan kell nekem! XD De valóban csábító lehetőség. Bobek2013 Az orvosoknak, és a gyógyszerészeknek is kell tudni valamennyit latinul, legalábbis mindig így tudtam, mert a gyógyszerek nevei, a betegségek és a különböző szervek, csontok, stb. neveinek mind a latin elnevezését használják. Ja, és neked is szép napot! ^^ leves96 Fogjuk rá, jól telt a mai nap, bár még csak hétfő van... Úú, szegény, sajnállak! De majd csak menjen egyszer ő segítséget kérni, véletlenül se segíts neki. Fúú, de utálom az ilyeneket én is. Turist Úgyis az útiköltség miatt mondtam, hogy drága lenne a mozijegy. ![]() Ne izgulj, a rózsaszínt egyszerűen gyűlölöm, de amilyen festéket én szeretnék, azt volt szerencsém látni, milyen, exemnek is pirosra festettük a szobáját. (Addig még jó voltam, míg segítettem megcsinálni a szobát. XD XD) Az pont olyan piros szín, amilyenre mindig vágytam a falamon. ^^ Nem, sajnos nincs varrónő ismerősöm, meg szerintem költségesebb is lenne, ha úgy varratnék. De ha lenne ilyen ismerős, (meg pénz ![]() Annyira utálom, mikor elmegyek ruhát venni, főleg nadrágot, és alig találok olyat, ami az alakomra jó. Ami jó csípőnél, akkor a hossza nem jó. Aminek meg a hossza pont jó lenne, akkor az meg csípőnél szűk... -_- |
Drili | 2015-04-20 16:42 |
Turist: Szerintem a terhesség nem fáj ennyire... Reggel még volt egy kis hányingerem, de már elmúlt az is. leves: Nekem nagyon jól telt. Végre szereztem új felvételt, amit 8.-ban belevághatok az osztályfilmbe. Ugyanis a lány öltözőben fogtuk magunkat, és mivel valakinél véletlenül pont volt öngyújtó, Kipróbáltuk hogy ég a dezodor. Ő fújta a sprayt én meg próbáltam fél centi közelségből nem megpörkölni a körmöm. |
Aucifer | 2015-04-20 17:07 |
Drili A terhesség nem tudom, fáj-e, de az biztos, hogy nem mindig kellemes... na, nem mintha én valaha is lettem volna terhes, csak gondterhes... XD Viszont rokonságból is hallottam, hogy később jön ám a hát- és derékfájás, meg ugye a reggeli rosszullétek, de azok az elején inkább... Azért örülök, hogy már jobban vagy. Sajnos volt szerencsém megtapasztalni, milyen az, amikor tényleg túlkajálom magam... (pont én, aki világéletében rengeteget tudott enni ![]() Nem semmi, mit műveltetek. XD XD Bár a tanárok haja lehet égnek állna, ha ezt meglátnák a filmben. XD XD Erről a dezodoros dologról nekem az jutott eszembe, mikor kisebb korunkban az egyik unokatesóm elfeküdt a földön, és meggyújtotta a saját... hát, most mit finomkodjak... fingját. Én meg röhögtem, hogy csinálja csak, majd leég a tököd... ![]() |
Bobek2013 | 2015-04-20 17:10 |
Aucifel:Hát igen ez igaz.Nekem is kellet annó tanulni Latinul.Csak növény meg virág neveket. Drili:Azt az én osztályomban is csináltuk csak 9-ben 2 srác csinálta meg.Régi szép idők. |
Aucifer | 2015-04-20 17:20 |
Bobek2013 Ez amúgy annyira furcsa nekem, hogy bár rég kihalt nyelvnek számít a latin, azért a gyógyászatban, meg ugye az állat- és növénytanban ezt használják mindig az elnevezéseknél. Persze, valahol érthető, macerás munka lenne a világ minden enciklopédiájában átnevezni azt a sokmillió dolgot. Én a növények és virágok elnevezéseit sose bírtam megjegyezni, mi micsoda. Van egy-kettő, amiket felismerek, de különösebben nem is izgattak soha a "gyomok". ![]() ![]() |
leves96 | 2015-04-20 17:36 |
Aucifer Köszönöm szépen, hogy megérted bánatomat Akivel összehoztad a biosz dogákat, az most a 'másik feled'? Jó az ilyen társ nagyon mindenki csípi a saját komplementerét, pláne, ha vannak kózös dolgok is Ez amúgy annyira furcsa nekem, hogy bár rég kihalt nyelvnek számít a latin, azért a gyógyászatban, meg ugye az állat- és növénytanban ezt használják mindig az elnevezéseknél. Persze, valahol érthető, macerás munka lenne a világ minden enciklopédiájában átnevezni azt a sokmillió dolgot.
Egyébként a holt nyelv az nem azért holt nyelv, mert már "kihalt", hanem azért, mert nem fejlődik Drili Annak idején az egyik humanoid-mintapéldány megcsinált egy olyat, hogy az automatás műanyag pohárba belepakolt csomó mindent (1 -es dolgozat, pzs... stb.), aztán ugyanígy elkezdte meggyújtani. A műanyag ráolvadt a csempére (ugye suli, azon belül wc); a tintától és az egyéb adaléktól meg olyan keményen rossz szaga lett, ráadásul füstölt a parasztja meg zárta volna be az összes ablakot, én meg kimentettem a helyzetből. Persze a tanárok nem tudnak semmiről, csak a maradványokat látták meg, gyanúsítottat nem állítottak elő. |
Aucifer | 2015-04-20 17:46 |
leves96 Nincs mit, egyszerűen utálom az ilyen embereket, de sajnos túl sok ilyen van. 10-ből 8 ember biztos ilyen, és lehet, még keveset is mondtam. XD Eltaláltad, bizony, akit említettem, az a másik felem. Ha megemlítem valamelyik barátnőmet, és valamelyik közös storynkat, biztos lehetsz benne, hogy több mint 90%-ban róla van szó. ![]() Na, a nyelvekben nem igazán vagyok otthon, de akkor most már tudom ezt is, miért holt az a holt nyelv. Neked is aztán voltak érdekes élményeid suliban. Az állatját inkább hagyni kellett volna ott... Ahol korábban laktunk, ott meg "bombát" gyártottak a fiúk a ház mellett, én csak néző voltam, mert kíváncsi voltam én is, mi sül ki a dologból. Persze ne valami atombombára gondoljatok, hanem egyszerűbb dologra: kindertojásból kellett hozzá az a kis műanyag dobozka, sütőpor, meg talán sima víz (?), bár lehet, nem mindenre emlékszem. Ez fel volt rázva a dobozkában, aztán gyorsan lerakták a földre (mindenki igyekezett minél messzebbre menni), aztán szétpukkant, ugyebár. |
GabrielRex | 2015-04-20 18:03 |
Sütőpor meg víz helyett ecetet és szódabikarbónát használhattak... Utóbbinál is pukkanhatott, ha elég sok gáz gyűlt fel. Írni akartam én is: a nyelv azért holt nyelv mert nem változik. Valamint, leves, ha két dologban van v'mi közös, az soha az életben nem lesz komplementere a másiknak. Amúgy érdekes egy általánosba jártunk... Főleg a mi évfolyamunk volt a balhés, de azt hagyjuk. Én jó fiú voltam. Csak a háttérből irá-... izé szemléltem a dolgokat. Amúgy Turist, lehet írtad, lehet nem, de ha nem nagy baj megkérdhetem mi a foglalkozásod? Abból amiket eddig leírtál, nem hiszem, hogy csak hobbikertész vagy. [ Módosítva: 2015.04.20 19:50 ] |
Selmo | 2015-04-20 18:21 |
https://hu.wikipedia.org/wiki/Holt_nyelv Nálunk a suliban csak egyetlen bűn volt elkövetve. Volt egy ilyen emelt aknafedő, kb. 40 cm-es betonkávával. Egyik április elsején pár srác fogta az egyik tanár polskiját és felrakta rá. A kerekek természetesen nem értek le. Jót röhögött rajta, majd leszedette az osztályával. Jaj, az ilyen szódabikarbónás, ecetes bomba népszerű volt egy időben errefelé is. Voltak durrok. [ Módosítva: 2015.04.20 18:24 ] |
Drili | 2015-04-20 18:23 |
Aucifer ha már bomba: Három évvel ezelőtt, egy szilveszteri bulin egy kedves apuka mutatta be, hogy milyen fain házi-tömegpusztító fegyvert barkácsolt a neten talált recept alapján. Azt mondjuk az utcáról kellett néznünk, mert ujjnyi repesz darabkákra robbant szét. Ráadásul olyan hangja volt, hogy két utcával odébb is vonyítottak miatta a kutyák. (Más arrafele nem is durrogtatott így biztosak lehettünk benne) |
Aucifer | 2015-04-20 18:24 |
GabrielRex Hát, mondtam, hogy nem emlékszem már a hozzávalókra, de most, hogy belegondolok, a te verziód valahogy logikusabbnak tűnik. XD (Nem véletlenül nem ment nekem a kémia... XD XD) Valahogy sikerült nekem is mindig a lehető "legjobb" osztályokba kerülnöm, általánosban és középsuliban is... Na meg mindig az én osztályom volt a lehető leghangosabb osztály, ami középben már csak azért is volt vicces, mert az osztálytermünk pontosan a tanárival szemben volt. Ha késett valamelyik tanár becsöngetés után, sokszor jöttek át a tanáriból ránk szólni, hogy vegyünk vissza a hangerőből... A legjobban viszont azon nevettem, mikor egyik igen sötét agyú osztálytársnőm (aki barna volt, de amúgy agyilag naaaagyon szőke, tipikus barbie baba) és (feltételezhetően drogos, de minimum füves) fiúosztálytársam az egyik padon henteregtek (furcsa egy páros volt, az már biztos...), persze szünet volt, a terem ajtaja tárva nyitva, ők meg pont az ajtóval szemközti padon csinálták a műsort, az egyik tanár meg épp akkor ment volna a tanáriba, és ahogy bepillantott, hát persze, hogy meglátta őket. Jött is elkérni az ellenőrzőjüket. Én meg nevettem, hogy vajon miféle szaktanári figyelmeztetést írhatott nekik, hogy nézhetett ki a szöveg. XD A szóban forgó csajt a mai napig is bánom, hogy nem téptem meg anno. Egész éves tananyagból kellett osztályozó vizsgát tennie, hogy ne bukjon meg (közgázból), és hát az én füzetemet kérte kölcsön, mert én mindent leírtam rendesen, nem hiányzott semmi se. Akkor még túl jószívű voltam, odaadtam neki. Persze nem hogy hetekig, hónapokig nem került vissza a füzetem, folyton jött, hogy jaaaj, elfelejtettem, majd holnap hozom, stb. Végül nyári szünet végén méltóztatott felhívni, hogy pont a közelben jár, ugorjak le, elhozta a füzetem. Hát mikor átvettem tőle, ránéztem, tiszta gyűrött volt (biztos, hogy valamivel eláztatta, mert annyira hullámos volt az egész), és egy csomó dolgot átirkált benne. Persze csak vigyorgott, hogy jaaaj, bocsika, hogy csak most hoztam vissza, és hát én is csak bájvigyort küldtem felé, gondolatban meg millióféle módon végeztem ki éppen, és elhordtam mindennek. Annyira bánom, hogy visszafogtam magam, pedig tényleg kedvem lett volna leüvölteni a fejét... Egy példa rá, mennyire hülye volt a csaj: kémiaóra közepén, pont a hátam mögött ült, és odasúgta nekem, hogy mondogassam azt gyorsan egymás után, hogy "napi". Gondolom, ezt a játékot ismeri mindenki. Én csak forgattam a szemeimet, mondtam neki, hogy jaaaj, ezeréves poén. Erre visszavágtam, hogy te meg mondogasd azt, hogy "nagyárpi". Nem is sejtettem, hogy ezt nem ismeri, erre ő el is kezdte mondogatni, nem is halkan, mire a tanár is elhallgatott, meg már az egész osztály meredt a csajra, ő meg csak mondogatta, majd megjegyezte: Ezt nem ééértem... és mantrázta tovább, én meg alig bírtam visszafojtani a röhögést. Mindig mondtam, ha a csajnak 1-el több IQ-ja lenne, már elmehetne sültkrumplinak... A kedves barátja meg olyannyira fura egy srác volt, hogy mikor hozzánk került (mert nem velünk kezdte a középsulit), fél éven keresztül nem láttuk őt más ruhába, mint amibe először jött suliba. El is neveztük "megaruhának" barátnőmmel. ![]() És általános iskolából is micsoda tábori emlékeim vannak... XD Selmo Jól van, titeket se kellett akkor félteni suliban. XD Még szerencse, hogy jó fej tanárt fogtak ki, más biztos, hogy kiakadt volna. Na, akkor te is emlékszel erre a "bombára". Mindig ezzel szórakoztak a ház mellett. Drili Azért merész egy apuka volt, még szerencse, hogy nem történt baleset. Azért baromira vigyázni kell az ilyenekkel. Ha belegondolok, azért ez a kinderbelsős bomba se olyan ártalmatlan, oké, hogy az ember kezét nem viszi le (vagy lehetséges lenne? XD), de a szemét azért kivihette volna valakinek, ha úgy találja el az embert... [ Módosítva: 2015.04.20 18:27 ] |
Turist | 2015-04-20 18:31 |
Húha, jobb ha meghúzom magam egy időre. Mennyi veszélyes huligán járkál erre GabrielRex Bocsi most olvastam vissza, néha csak elsiklok a szöveg felett. Foglalkozásnak nem mondanám, de jelenleg itthon vagyok. Főzök, mosok, takarítok, meg amit éppen kell. Van egy irodagép technikusi "végzettségem". Amivel csak az a gond hogy 2 éves képzés alatt kellett volna 5 éves gyakorlatod szerezni. Jártam multimédia fejlesztő suliba is, csak ott meg voltak bizonyos problémák a működéssel kapcsolatban. Nem tudta a tanár hogy mit is tanítson, mi lesz a vizsgán. A fejesek hirtelen eltűntek, iroda nem vette fel a telefont stb. Azok a felejthetetlen technikusi évek A sulinak volt egy pincéje, ott egy tanterem, na mi ott voltunk, távol mindentől. Szerintem szükséges óvintézkedésként, hogy óvják a környezetet. Mint mondtam nem szoktam inni alkoholt, de akkor más volt. Hoztak bort, pálinkát, tequilát. Volt hogy órán ettünk, olvastunk. Egyszer ülök a vonaton akkor hívnak hogy vegyek már bort, mert amit vittek aznap reggel az elfogyott..alapozás megvolt. Nem mondanám hogy a legbalhésabb társulat voltunk, inkább a legfurcsább. Az akkori osztályfőnök alkohol szondával jött be, egy jól sikerült diáknap után. Órán és szünetben ment a kártya, unó vagy póker. Az egyik tanárral olyan óránk volt, hogy számítógépes programmal kellett(volna) áramköröket építeni. Amit másnap egy másik tanárral aki elég szigorú volt, gyakorlatban is megcsinálni. Nem is lett volna probléma, ha mi a gépekre teljesen véletlen nem kerül fel Unreal Tournament vagy Counter Strike Ezzel meg is volt a foglalkozás, 7-ik és 8-ik órában senkinek nem volt kedve máshoz. Mivel műszaki suli volt, eldurrant 1-2 kondenzátor, rejtélyesen tönkrement pár műszer a rendeltetés szerű használattól. Azért a tanárokat se kellett félteni, hétfőn 7 óra gyakorlatunk volt, a tanár fél órás késéssel bejön majd azt mondja, hogy maradjunk csendben délután 2-re mire véget érnek az órák visszajön. De már kilencedikben is sikerült akkora zárlatot okozni hogy az emeleten nem volt áram. Ilyen osztállyal élmény volt a kirándulás. Az osztályfőnökünk meg is jegyezte, hogy felesleges elmenni, Pesten is belehet rúgni. Aucifer Nekünk ilyen volt az Elektronika tanár, aki a számtek órákat tartotta, mint a te angol tanárod lehetett. Vizsgára abból éltunk amit első évben tanultunk. Második évben a tanár nem nagyon értett hozzá hogyan tanítson. De az érettségi meg a technikusi vizsga napok is megérnének egy komolyabb leírást. Ui: sosem tanultam angolt nem is nagyon értek hozzá, de te tanultál is, mégis azt mondod nem érted? [ Módosítva: 2015.04.20 19:05 ] |
Aucifer | 2015-04-20 18:58 |
Turist Majd csak találsz valamit, de ha végképp nem tudsz sehová elhelyezkedni, akkor sajnos muszáj másban keresgélni, nem lehet válogatni, csak ami van, abból. Én is ezért dolgozom gyárban, hiába van két OKJ-s szakmám... Azért nem semmi, mi volt a sulidban, nem irigyellek téged sem... Nekem amúgy a szakmai angol tanárom volt olyan, hogy semmit se konyított a marketinghez, amiből ugyebár a szakmai nyelvet kellett tanítania, de ha mi próbáltunk neki segíteni, akkor rendesen lehurrogott minket. Hát, abban az egy évben aztán ment ám a "harc" oda-vissza, próbált volna minket megnevelni, de nem jött neki össze. Kinézetre is látszott rajta, hogy ő az a fajta, akit bármelyik diák lazán felrúgja. (Állítólag a korábbi iskolájában fel is rakták a szekrény tetejére. ) Az igazgatónőnk meg bevallotta nekünk, hogy igazából ő lett volna az utolsó, akit felvett volna, csak hát... a többi vagy visszamondta, vagy máshol kaptak állást... szóval, ez szerintem sokat elárul, milyen tanár is volt... A vizsgára is alig tudtuk összeszedni a dolgokat, miket is kéne megtanulni, és még a kidolgozása is nehézkesen ment a tételeknek, főleg, mert rendesen megkavarta a dolgokat... ![]() [ Módosítva: 2015.04.20 19:29 ] |
Pander | 2015-04-20 19:12 |
Selmo írta 15 addonból 9 biztonsági célokat szolgál. Igen, lehet rám mondani, hogy kissé paranoid vagyok, de egy jó rendszergazda mindig kicsit paranoid.
Nálam 15-ből 10, + AVG free + állandóan aktív Feladkezelő/Hálózat(az inteligensebb figyelőprogramok automatikusan kussolnak) + Ccleaner, ami MFT és szabad terület törlése(végleges, Gutman-féle 35-szörös)funkciók miatt elég hatásos utolsó mentsvár.És ha valaki azt hiszi, hogy paranoid vagyok gondolkozzunk logikusan: Ha egy titkosszolgálat ipari kémkedéssel(az egészségipar is ipar) megbízott beosztottja vagy kit figyelnél? Csak nem azokat, akiknek a neve tudományos cikkeken(a Tudományos Diákköri cikk kötelező volt) virít? Én is szép napot kívánok mindenkinek!(bár nálunk vihar készülődik) leves96 írta Erre ez a csitri szépen kioktatott...
A bűnöd az, hogy nem kezdeményeztél nála...[ Módosítva: 2015.04.20 19:17 ] |
Drili | 2015-04-20 19:16 |
Aucu, Turist: Anyum is egy "Gépipari Informatikai Szakközép Iskola"-ban tanít. Na ott van egy olyan informatika(!) tanár, akit a diákok tanítanak nem pedig fordítva, de aztán mindenből olyan sötét. Egyszer egy 12.-es osztály a ballagásán rap előadást tartott, minden tanárt kifiguráztak benne. Na ehhez a faszihoz(akit csak töketlen tanár úrnak hívok![]() ...Tanár úr mi az, 4 lába van asztal de nem szék?
Nem tudom, ne kérdezzél hülyeséget!... |
Aucifer | 2015-04-20 19:41 |
Turist Ó, nekem az érettségim és a szakmai vizsgám is vicces volt. XD Bár azért nagy mázli is volt, hogy a tanárok mind olyanok voltak, akik átrugdosták az embereket... A leírásod alapján épp olyan volt nálatok a helyzet, mint bátyámék iskolájában. Itt Sopronban "híres" a Vas- és Villamosipari Szakközépiskola (alias VasVilla). Ahogy tesómat is elhallgattam (mind a kettőt, mert öcsém is odajárt), nem volt túlzottan divat a tanítás, de sokaknak még a bejárás se... ott aztán voltak dolgok... Volt, hogy bátyámék egyik óra helyett kiültek a közeli távolsági buszvégállomásra, ott volt egy kocsma, ott ücsörögtek és ittak. Az egyik tanár meg éppen arra járt, de még le is kamerázták, ahogy az is bement egy fröccsre... mikor tanóra lett volna... Nálunk meg 12. év végén, informatika órán volt olyan, hogy a tanárunk elénk rakott egy komplett feladatsort, hogy csináljuk meg, gyakoroljunk érettségire. Volt benne minden, amit csak "imádtunk". Szövegszerkesztés, Excel-táblázat, PowerPoint, ilyenek... Nekünk meg szépen szólva a tökünk is ki volt már év végén, abban reménykedtünk, hogy mivel már a többi tárgyból se nagyon tanultunk, lazulás volt már, gondoltuk, talán az infótanár is lesz olyan jó fej, és hagy minket szabadon netezni, hogy elfoglaljuk magunkat. Hát, mondjuk, nem csalódtunk benne, mert mindig is tudtuk, hogy nem erről híres, de ugye, a remény hal meg utoljára... Na, hát elkezdtük a feladatokat (jó nehezek voltak, nekem főleg az Excel, a függvények miatt), ő meg elment, mert fotós is volt, és ő készítette az osztályképeket, és még elmaradt két osztály. Egyszer csak az egyik srác (az összes tanár ismerte már, mert úgy bukott hozzánk, megvolt a "jó" híre) megszólalt, hogy mi lenne, ha lekapcsolná az áramot. Mindenki felnézett, hogy miért, meg mernéd tenni? Ő meg mondta, hogy szeretnénk? Mindenki bólogatott, meg röhögtünk, hogy most komolyan megteszi-e... Kinézett a folyosóra, nem jön-e a tanár, aztán szólt, hogy mentsük el a munkánkat (ugyebár onnan jött az ötlet, hogy a tanárunk folyton ezt ismételgette, hogy folyamatosan mentsünk, mert egyszer jön egy áramszünet, aztán finoman szólva is "rajtba..unk", pontosan ezzel a kifejezéssel XD). Kiment, lekapcsolta a biztosítékot, de ő úgy tervezte, hogy csak a mi termünkben, na mármost úgy járt, hogy sikeresen az egészet kicsapta, az egész alsó szinten elment az áram. Jön vissza, megnézni, hogy visszajött-e, mondtuk, nem, és röhögött, hogy basszus, gáz van... Visszaült a helyére, mindenki adta az ártatlant, mint akik semmiről se tudnak. A szomszéd teremből átjött a másik infótanár, hogy nálunk is elment-e az áram. Mondtuk, hogy igen, ártatlan fejjel... De akkor már egyre nehezebben bírtuk visszafogni a röhögést. Kinéztünk a folyosóra, minden teremből lestek ki, hogy mi van, a folyosón se volt villany... Jön vissza a tanárunk, les, hogy mi van, miért nem dolgozunk, mondjuk neki, elment az áram. Lesett, mondja, na, akkor elmegyünk sétálni, persze nagy franc volt, mert nem mentünk ám messze, csak ki a suli elé, csak hogy láthassa, mikor ér vissza a gondnok új biztosítékkal, hogy megjavítsa, aztán mikor megérkezett, mentünk is vissza a tanterembe... Miután visszajött az áram, közösen megcsináltuk a feladatokat, legalább nem egyedül kellett már birkózni velük. XD Kiderült amúgy, hogy olyan régi volt már amúgy a biztosíték, hogy ez a le-és felkapcsolás pont elég volt, hogy tönkrevágja... ![]() De meglehet, meséltem már ezt a storyt, akkor elnézést az ismétlésért... vagy kolléganőmnek meséltem? ![]() sosem tanultam angolt nem is nagyon értek hozzá, de te tanultál is, mégis azt mondod nem érted?Nyelvet nyújt
Nos, valójában németet tanultam, 13 évig, de mégsem megy. Ha beszélnek hozzám, talán egy-két dolgot megértek, de én aztán meg nem tudok szólalni... mint ahogy Németországban nem jutott hirtelen eszembe az se, hogyan válaszoljak a szobaasszony köszönésére. XD XDAz angol mindig jobban érdekelt, de ugye azért tanultam kezdetektől fogva németet, mert hát az osztrákok seggében vagyunk, és ezért anyuék úgy gondolták, hasznosabb azt tanulni... Középsuliban is ugye maradt a német, sőt, kötelezően csak az volt mindenkinek, majd 11-12-ben kötelezően bejött az angol is, csak ugye az osztály akkor csoportokra volt szedve: azok, akik már tanultak angolt, és akik érettségizni is akartak, illetve a teljesen kezdők, és akik nem is akartak érettségizni. Hát én ugyebár utóbbi voltam, és mondjuk tanulás nélkül is én voltam a legpengébb a csoportban (nem szoktam ilyet, de had fényezzem kicsit magam, jól esik XD), bár hozzáteszem, hogy nagyon lassan haladtunk, mivel ugye nem hajtott minket a tatár, és nagyon az alapokig jutottunk csak. Annyira lassan haladtunk, hogy a 12-es tankönyvünket ki se nyitottuk, mert még az előző évit se fejeztük be... Viszont a sikereimen felbuzdulva, mert olyan jól ment (gondoltam én, kis naív) úgy döntöttem, hogy következő évre szakmai nyelvnek az angolt választom, és persze, jól rácsesztem, mert mégse ment olyan jól, amin ugyebár az említett "f.szfejtanárúr" sem segített, sőt, még a kedvem is elvette attól, hogy magamat képezzem... Semmi nyelvérzékem, hiába venném rá magam, hogy leülök, és tanulom... pedig japánul nagyon szeretnék megtanulni, de anyum megmondta, ha nincs nyelvérzékem, akkor valószínűleg az se menne, bármennyire is szeretem és érdekel... Drili Erre csak ennyit: ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Én különben gazdasági szakközépbe jártam, később viszont a viszonylag rövid nevét megváltoztatták ilyen szép hosszúra: Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. (Előtte csak Fáy András Gazdasági Szakközépiskola volt... ) |
Turist | 2015-04-20 19:46 |
Drili írta:
Aucu, Turist: Anyum is egy "Gépipari Informatikai Szakközép Iskola"-ban tanít. Na ott van egy olyan informatika(!) tanár, akit a diákok tanítanak nem pedig fordítva, de aztán mindenből olyan sötét. Egyszer egy 12.-es osztály a ballagásán rap előadást tartott, minden tanárt kifiguráztak benne. Na ehhez a faszihoz(akit csak töketlen tanár úrnak hívok ![]() ...Tanár úr mi az, 4 lába van asztal de nem szék? Nem tudom, ne kérdezzél hülyeséget!... Yayy..ezen nagyot nevettem ![]() Gondolj bele,ha neked is ilyen tanáraid lesznek. Szerk: Volt Aucifer->A.regényíró->Auci->Aucu-> következő? Aucifer: Mi a két szakmád? Aucifer írta: Itt még nem volt róla szó. Ezen is nevettem végig. Teljesen át tudom érezni a helyzetet nálunk is jöttek-mentek a tanárok hogy mi a franc van Ez én történetemben a srácnak úgy sikerült elérnie ezt, hogy a 230-as foglalatba vasreszeléket szórt..ha jól emlékszem.De meglehet, meséltem már ezt a storyt, akkor elnézést az ismétlésért... vagy kolléganőmnek meséltem? Aucifer írta: Ismét kezet foghatunk egymással, ugyanez van velem is Csak nálunk általánosban nem lehetett választani mit szeretnél. Angol valahogy jobban megmarad a fejemben, vagy csak azért mert sokat használom. A angol tanulásról annyit, hogy neten találtam egy egészen használható oldalt, csak lusta vagyok gyakorolni. Ha érdekel szólj, bár nem tudom mit tanulhat az aki már suliban is tanulta.Nos, valójában németet tanultam, 13 évig, de mégsem megy. Ha beszélnek hozzám, talán egy-két dolgot megértek, de én aztán meg nem tudok szólalni... GabrielRex Nem kell kifigurázni Gáspár Zsoltit Néha elmentem a TV előtt mikor szülők ezt nézték.. az az ember önmagában kitenne egy műsort, nem kellene hozzá a rokonság ![]() [ Módosítva: 2015.04.20 20:15 ] |
Aucifer | 2015-04-20 19:57 |
Turist Marketing- és reklámügyintéző, és érettségi előtt megcsináltam a Gépíró-szövegszerkesztői vizsgát is. Megjegyzem, mindkettőt úgy választottam, hogy valamit muszáj volt. Az első olyannak hangzott, amin talán nem kell beleszakadni a tanulásba (nem úgy, mint mondjuk Közgazdaságin, vagy a többi választható szak, ami szintén nehéznek hangzott XD), utóbbit pedig a gépírás tanárunk javasolta nekem és barátnőmnek is, hogy nem szeretnénk-e vizsgázni, mert mi voltunk a legjobb gépírók. Ahhoz képest, hogy első év elején folyton elgépeltem mindent, és csak a karóim gyűltek, félévre viszont feltornáztam magam a legjobbak közé... pedig mit mondogattam akkor, hogy maradok a jól bevált egyujjas pötyögésnél... Most meg agybajt kapok, ha nem férek hozzá rendesen a billentyűzethez, és úgy kell pötyögnöm, nem pedig tíz ujjal... XD [ Módosítva: 2015.04.20 19:59 ] |
Drili | 2015-04-20 19:57 |
Turist írta:
Legnagyobb mázlimra olyan kis bennfentes vagyok, hogy szinte az összes tanárt ismerem onnan ahova menni akarok, és csak az (új)igazgatójuk ilyen. Az iskola jubileumi kiállításán, mikor beszédet mondott elrontotta az emlékplaketteket készítő tanár szakmáját, és szobrász helyett ötvöst mondott. Kétszer is.
Gondolj bele,ha neked is ilyen tanáraid lesznek. |
Selmo | 2015-04-20 19:58 |
Turist írta:
Bitdefender, tűzfalnak meg jó a win beépítettje is, csak be kell kapcsolni és beállítani. Ezzel egy fokkal egyszerűbb a dolog. De mondjuk Comodo, ha nem akarsz játszadozni vele.Valakinek ötlete milyen ingyenes antivírust/tűzfalat használjak? Avast van fent de folyton csesztet hogy ezt meg azt töltsek le. Az nVidia frissítő is megmakacsolta magát letöltöm a legújabb frissítést , de folyton azt írja ki, hogy nem tudta telepíteni. Bár megvagyok mindegyik nélkül csak zavar. @Auci: nyelvész ismerős mondta: nincs olyan, hogy nyelvérzék, csak tanulás, gyakorlás, tanulás, gyakorlás... [ Módosítva: 2015.04.20 20:03 ] |
Pander | 2015-04-20 19:59 |
Aucifer írta ... Hát azt várhatja bármelyik is, hogy én kapásból ráfogok a cerkára, vagy pár kedves szótól már szétrakom...
Örülök, hogy van gerinced! Tisztellek érte! DE......legyen jó kocsid...
Nincs kocsim, nem is lesz....vegyél nekik piát...
szoktam, de ha nem hív vissza, az olyan típusú lány, aki ráderölteti, hogy...nyald ki a valagát...
majd közli, hogy még sincs kedve, és ott hagy álló cerkával....nem tudom, miből szűrte volna le azt, hogy nem érdekel.
Azzal, hogy úgy alakult, hogy egy sátorban aludtok (Te most komolyan egy sátorban terveztél aludni, egy olyan palival, akivel még csak nem is csókolóztatok?)számára gyakorlatilag, egy most, vagy soha szituációt teremtettél.Ha én egy szimpakikus lánnyal sátoroznék együtt, amibe ő is beleegyezett 20 évesen, de még most is arra gondolnék...lehet, hogy még vibráló-gyűrűvel is készült... Tanulság: a nőknek is meg kellene tanulni "férfinyelven" - legalább alapfokon - nem csak fordítva! A nők szerintem még mindig hamarabb érnek, mint a pasik. A legtöbb férfi még 50 évesen is nagyon éretlen agyilag. Pont.
Ez természetesen igaz, de nem minden téren: szexuálisan, és párválasztás szempontjából a férfiak általában jobban tudják mit akarnak és mit nem...Egyébként érdékes tény, hogy az átlag nő 0,3mp alatt dönti el, hogy a szembe jövő hímmel, akar-e vagy nem, míg férfiaknál 3mp-be kerül lebeszélniük magukat bármilyen ronda nőstényről... Turist írta Az nVidia frissítő is megmakacsolta magát letöltöm a legújabb frissítést , de folyton azt írja ki, hogy nem tudta telepíteni. Bár megvagyok mindegyik nélkül csak zavar.
Framework kell neki, amely program nem tudom mire, jó, de az 1, 2, 2.5, 3, 3.5, 4, 4.5 verziók egymással nem csereszabatosak, vagyis a 4.5 nem helyettesíti a 2.5-t és így tovább...Tapasztalatból arra jók, hogy lassítják a gépet, sok helyet foglalnak, és a gépedre ültetett bot-oknak jó fedezőtevékenység. Én minden bootnál Feladatkezelő/folyamatok- ban kikakpcsolom az .exe-jét(most nem emlékszem a nevére, ha akarod holnap megírom) [ Módosítva: 2015.04.20 20:12 ] |
Aucifer | 2015-04-20 20:16 |
Pander Köszönöm a respect-et! Mellesleg, az egy sátorban való alvást nem én terveztem, csak neki nem volt sátra, a másik sátor meg megtelt, na meg barátnőm is ugyebár a párjával volt, így kerültünk mi egy sátorba. De mellesleg ő sem az a típus volt, aki kapásból leteperne bárkit is, ha úgy lett volna, akkor bármennyire is szimpatizáltunk egymással, nem raktak volna egy sátorba minket. Ismertek, a srác is ismert, hogy nem a könnyűvérű női típus vagyok, ezért is voltam neki szimpi. Tehát az elméleted nem túl helytálló. És ezt a haverjaitól tudom. Teljesen hasonló gondolkodásunk volt, ezért is akadtak ki, hogy anno miért hagyott veszni, és miért ragadt meg egy teljesen ellenkező személyiséggel megáldott nő mellett, aki mellett - úgy emlékszem, ezt is említettem, de ez lehet, elkerülte a figyelmed - totál nem volt boldog. A lényeg, hogy tisztában volt vele, mire számíthat, mire nem. Az meg akkor is hülye duma volt, hogy tetszem neki, de, anno volt egy idősebb csajismerőse, aki tetszett neki, de az is elutasította ugyanazzal a dumával, mint ő engem, hogy majd találsz valakit, de gyere, megtanítalak pár alapra, ami a csókolózást illeti, ezt majd hasznosíthatod. Ennyi... ez nekem akkor is WTF... és ismétlem, a haverjainak szintúgy, pedig nekik is kolbász lógott a lábuk között... A nők meg nagyon is jól értik a férfi nyelvet, hiszen gyakorlatilag most te is mintha arra akarnál célozni, hogy a férfiaknak csak a kagylón jár az eszük, és hogy hogyan döntsék hanyatt a nőt minél hamarabb. Amelyik meg nem adja magát könnyen, akkor az szépen magyarán szólva mehet a 'csába, mert kinek kell egy ilyen... Hogy szexuális téren, és párválasztás szempontjából jobban tudnák a férfiak, mit akarnak? Háhh, bocsi, de ezen most nevetnem kell. Legyen minél nagyobb melle, legyen cicababa, és lehetőleg az első füttyentésre rakja szét a lábát, majd ha megunom, megyek, levadászom a következőt. Ezt már több férfi szájából is hallottam, ahogy körmondatokban ugyan, de gyakorlatilag beismerték, hogy igen, így működnek... És akkor csoda, hogy a magamfajta "nem könnyűvérű" nők miért ábrándulnak ki belőletek, és miért állunk egyre kevésbé szóba veletek. És ha netalántán akad egy normális, az is ezért szív folyton, mert a többség miatt, akik így gondolkodnak, a nők már bizalmatlanok. Már amelyik... Egyébként érdékes tény, hogy az átlag nő 0,3mp alatt dönti el, hogy a szembe jövő hímmel, akar-e vagy nem, míg férfiaknál 3mp-be kerül lebeszélniük magukat bármilyen ronda nőstényről...
És íme, igen, a férfiak csak a külsőt nézik, csak hogy villoghasson egy mutatós "tartozék" mellett.Igaz, nem tagadom, én is felszínes vagyok, hiszen nekem is számít a külső. De muszáj volt ezt megjegyeznem, hogy a férfiak viszont véletlenül sem figyelnek igazán a belsőre. Csak legyen mutatós, párszor lehessen meghúzni, nem baj, ha nem túl eszes, nem kell beszélnie, nem számít, milyen személyiség, az ágyban legyen jó, oszt kész... Fúúú, ne haragudjatok, de elszaladt velem megint a ló... sajnos, ez a téma mindig kiborít... (Igen, a csalódottság beszél belőlem... és az irigység... és csak mert szimplán idegesít XD) [ Módosítva: 2015.04.20 20:17 ] |
Turist | 2015-04-20 20:22 |
Na ne már, én többet nem szerkesztem a hozzászólásaimat, írok inkább 5x többet Mire befejezem a tizedik szerkesztést 2 oldallal arébb jártok. Selmo köszönöm, ránézek majd. A commodo volt fent valamikor de ha jól emlékszem pont azért felejtős mert letiltja az online játékokat ahogy mondod. Pander Kösz neked is, habár valószínűleg mind fent van. Azt hogy mit bootoljonbe vagy sem megtudom oldani. Még mindig fura vagy, de legalább őszinte Ez meg .."míg férfiaknál 3mp-be kerül lebeszélniük magukat bármilyen ronda nőstényről..." ![]() Szerk: Tiffus, gyorsan nekiállok aztán remélem el is készülök vele. [ Módosítva: 2015.04.20 20:31 ] |
Tiffus | 2015-04-20 20:30 |
Jesszusom, utálok lemaradni... Tegnap este tanultam, ma meg meccsünk volt. ![]() Valaki (leves96? ^^" nem akar nekem összedobni egy rövid összefoglalót? (Igen, tudom, hogy lusta vagyok... ) |
Selmo | 2015-04-20 20:34 |
Pander írta:
Az egy futtatási környezet, olyasmi, mint a JAVA. De, a 4.5.2 visszafelé kombatibilis, nem kell mellé régebbi. Ami nem kombatibilis, az a C++ futtatói környezet.Framework kell neki, amely program nem tudom mire, jó, de az 1, 2, 2.5, 3, 3.5, 4, 4.5 verziók egymással nem csereszabatosak, vagyis a 4.5 nem helyettesíti a 2.5-t és így tovább... @Auci: a férfiaknak elsődlegesen a szexen jár az eszük, amíg feláll nekik. ^^ [ Módosítva: 2015.04.20 20:40 ] |
GabrielRex | 2015-04-20 20:34 |
...szexuális tér... párválasztás... tartozék...
lökhárító... ja ilyen nem volt. Bocs. Szóval én ezt a témát most mellőzöm, és egy korábbi szálba kapaszkodva:Ami a nyelveket illeti: Én angolból vagyok sík. Abszolút nem értem a nyelvtant, a 12 igeidőt meg azt a sok kesze-kusza sz*rságot ami ott van. "Ha ez áll a mondat végén akkor ezt az igeidőt kell használni... De ugyanúgy lehet még másik 11-et is...." Jó ez nem így van, de én így látom. Plusz erre még rásegít, hogy sem az angolokról sem az amcsikról nincs jó véleményem. Ellenben a németet azt értem. Nem tagadom: sok szabály van, de minimális az átfedés és minden egyértelmű (eddigi tanulmányaim alapján ez jött le). Emiatt is van az, hogy németből szeretnék inkább érettségizni. Bár ez további kérdéseket is felvet. Én ugyanis 2. id. nyelv német faktos vagyok, márpedig itt ugyanannyit tanulok, mint az 1. id. ny. németesek. Valamint az én 1. id. ny. angolom nem ér semmit. Nem tudok semmit és nem is magyarázzák el (11 éve tanulom, de nem vágom), tehát kb. tök fölösleges bejárnom. Úgyhogy egy másik osztálytársammal úgy döntöttünk, - így gimnázium utolsó előtti év végén, - hogy lehet cserélni kéne. Úgyhogy most írni kék egy kérvényt, hogy német legyen az első idegen nyelvem. Egyébként ezzel csak 3 tanórát spórolok meg, de elméletben ugyanott vagyok, úgyhogy szerintem megéri. Több szól mellette mint ellene. Aucifer írta:
Ez amúgy teljesen logikus. Utólag belegondolva, nekem is már legelején a németet kellett volna választanom. Valamint én mérnöknek készülök, márpedig ha mérnökök egyértelműen Németország a nagykutya. Így emiatt is jobban járok a némettel (remélem).azért tanultam kezdetektől fogva németet, mert hát az osztrákok seggében vagyunk, és ezért anyuék úgy gondolták, hasznosabb azt tanulni... Tiffus írta:
Leves, te is látod a felhőkön a Bat-jelet? Na, az Batmannek szól! összefoglaló [ Módosítva: 2015.04.20 20:43 ] |
Aucifer | 2015-04-20 20:52 |
GabrielRex Sok sikert akkor neked is az érettségihez! (Vagy már mondtam? Én és a szuperjó memóriám...![]() Angolból mi a 12 igeidőig el se jutottunk, pont akkor hagytuk abba, mikor jött volna... bár tanultunk igeidőt, de már fene se tudja, hogy mit, az biztos, hogy még az alap volt, vagy az alap alapja... És persze, már semmire se emlékszem abból a kevésből se, amit anno még tudtam. XD XD Leves, te is látod a felhőkön a Bat-jelet? Na, az Batmannek szól!
Ez jóóóó! ![]() ![]() ![]() Selmo a férfiaknak elsődlegesen a szexen jár az eszük, amíg feláll nekik. ^^
Vagy amíg le nem vágják nekik... Talán akkor használják az eszüket is... már ha van... (bocsi, tisztelet a kivételnek... )A nyelvhez pedig, a tanulás és gyakorlás... túl türelmetlen vagyok hozzá... és utálok tanulni... pedig, munkanélküliként, mikor jelentkeztem egy német tanfolyamra, tényleg komolyan vettem, hogy most leülök, és megtanulom, ha beledöglök is, de akkor se ment. Tehát mégis csak kell, hogy legyen nyelvérzék is. Legalább egy kicsi... egy icipici... XD [ Módosítva: 2015.04.20 20:56 ] |
Turist | 2015-04-20 20:53 |
Ha jól látom Aucifer üzeni, hogy lesz AC black flag manga. Szívesen mennénk többen is skypera, viszont van pár ember akinek Facebook fóbiája van. Akinek nincs az is csak azértvan fent mert a barátaival beszél..vagy szereti nézni félmeztelen lányok profilképeit Volt szó Liza, a rókatündér filmről, és a Star Wars 7-ről is. Habár meghívtam Aucifert hogy nézzük meg, finoman visszautasított Mivel nem voltatok így Téged és Drilit is elhívlak, majd valamikor karácsonykor lesz a mozikban. Vannak akik kissé paranoiásak, ezért féltik a gépeiket. Drili grillezett és nem hagyott semmit sem Bobek2013 egyre aktívabb aminek mindannyian örülünk Aucifer le akarja tépni Selmoról az ingeit, hogy azután felvegye, mert szereti a piros-fekete kockásat Az előbb említett egyén 163 cm, míg utóbb pár centivel magasabb. Volt a Freudizmus, amiről fogalmam sincs hogy került képbe. Kiderült hogy a latin nyelv azért holt-nyelv mert nem fejlődik. Újra aktuális Aucifer és a sátrazós története a szimpi pasival. leves96 agyát felhúzta valami csaj, akinek mindenbe bele kell kötnie. Fel elevenítettük a régi iskolás emlékeinket..vagyis kinek volt debilebb osztálya vagy a tanárai. Végül pedig melyik nyelvet kellett volna tanulni a suliban? Szerk GabrielRex írta: Ez pedig ki.....túl nagy
Leves, te is látod a felhőkön a Bat-jelet? Na, az Batmannek szól! Meghökken |
Aucifer | 2015-04-20 21:00 |
Turist, ez az összefoglaló zseniális! XD Levestől tanultad, mi? ![]() Kikérem magamnak, nem utasítottalak vissza, ha közelebb lennél, bevállaltam volna a mozit. ![]() |
Tiffus | 2015-04-20 21:08 |
Turist, remek volt, köszönöm! Akkor próbálok gyorsan hozzászólni mindenhez, lehetőleg nem túl hosszan, hogy behozzam a lemaradást. Nekem nincs sok bajom a Facebook-kal. Kb. kéthavonta egyszer posztolok valamit, de annak akkor nagyon érdekesnek kell lennie. Viszont szeretek lógni rajta. (no de nem sokat) A legtöbb barátommal ott beszélgetek. Lizát szívesen megnézném, a SW7-et viszont nekem is vissza kell utasítanom, ugyanis nem vagyok valami nagy fan. Csak a 4-et és az 5-öt láttam, azokat is bátyám nézette meg velem. Grillezni imádok. Kár, hogy nincs kertünk. A férfi ingeket én is szeretem, de én le is nyúlom a bátyámtól őket, nem számít, hogy XXL-esek. De azért nem hordom őket utcán, csak itthonra. Pl. pizsamának. (olyankor a legjobb, mikor még frissen van elcsórva. Bátyó-illatú. ![]() Freud okos ember volt, kár, hogy nem mélyedtem bele jobban, mikor tanultunk róla. Na majd ezt is orvosolom érettségi után. A latin szerintem nagyon szép nyelv, nálunk tanítják is a suliban választható nyelvként. Auci, miket hallok. Ruhatépkedés és sátrazás helyes pasikkal? Rossz vagy. ![]() [ Módosítva: 2015.04.20 21:09 ] |
Selmo | 2015-04-20 21:09 |
Én közelebb vagyok.![]() |
Turist | 2015-04-20 21:11 |
Aucifer írta:
Jó közegben fejlődik az ember. Nincs mesterem.Turist, ez az összefoglaló zseniális! XD Levestől tanultad, mi? ![]() Kikérem magamnak, nem utasítottalak vissza, ha közelebb lennél, bevállaltam volna a mozit. ![]() Majd ha egyszer arra járok bepótoljuk a filmet, vagy mást. Ui: Tiffus is lerázott, gond van a sármommal Szerk: Selmo, még mindig nem tudom merre laksz. Szerk 2: Tiffus milyen volt a meccs? Szerk 3: Aucifer A pasik a külsődet nézik meg egyből, de ha meglátsz mit néznél meg rajtam egyből? Viccet kicsit félretéve, azért viszonylag hamar meglehet érezni hogy ki mit akar. Azt már nehezebb, hogy mennyit hajlandó ezért várni. De ha valaki szimpatikus és nem tolakodó, nem hiszem hogy olyan nagy baj lenne vele. Leves Neharagudj, de SOS volt és és úriemberként, siettem egy lány segítségére [ Módosítva: 2015.04.20 21:25 ] |
leves96 | 2015-04-20 21:21 |
Turist Van benned potenciál, de van még mit tanulni - például nagyon jól anekdotáztad Auci és Selmo nyílt beszélgetését. Na majd lehet bevágok egy összefoglalót én is, hogy megvédjem a becsületem Egyébként szeretném tisztázni magam, hogy "nem kezdeményeztem nála" az azért volt, mert a lehető legmesszebről szeretném elkerülni azt a hárpiát. Főként Pandernek, dolog, hogy neki is van kagylója, de nekem számít a körítés is GabrielRex A komplementer az csak matematikailag létezik, te is tudod az ember személyisége nem fehér, nem fekete. Tiffus Majd figyelj és ámulj, ne olvasgass vissza [ Módosítva: 2015.04.20 21:22 ] |
Aucifer | 2015-04-20 21:25 |
Tiffus Ne gondolj semmi rosszra, ártatlan leány vagyok én. Én is imádok grillezni, de nekünk sincs kertünk. Viszont nagyszüleimnél, vagy egyik nagybátyámnál szoktunk néha tartani grill partykat. ![]() Én nem tudom lenyúlni bátyámtól az ingeket, mert hordja, én meg nem csak itthonra szeretném hordani, hanem pont, hogy utcára is. Csak hülyén néznék ki kétszer akkora méretű ingben, mint amilyen én magam vagyok... De azt említettem, hogy az Iron Maidenes pulcsiját sikeresen elkunyeráltam tőle, az már az enyém, de sajnos azt is csak itthoni viseletként tudom hordani... (Na, de feltett szándékom szerezni egyet a méretemben. ) Senkiről sem szeretném letépni a ruhát, csak Selmo volt olyan kedves, és megjegyezte, hogy van pár fölös inge, és nekem adná. ![]() ![]() Viszont öcsémtől tudtam szerezni anno egy inget, ami jó rám, és szoktam is hordani, mert amikor azt kapta, még valamivel kisebb volt nálam, nem pedig két fejjel magasabb. ![]() A sátrazós meg hosszú téma, és már jóóóóval korábban is volt róla szó. XD XD XD De nincs benne semmi 18+ téma. XD Turist Úgy legyen! Bár még mindig tartom magam ahhoz, hogy számomra a SW véget ért a 6. résszel, és csak az a 6 rész az igazi. Nem tagadom, hogy én is a külsőt nézem először. Az arcot, majd az egész összhatást. Selmo Én közelebb vagyok.Nyelvet ölt
![]() [ Módosítva: 2015.04.20 21:28 ] |
Selmo | 2015-04-20 21:44 |
Aucifer írta:
Hazudós...
Senkiről sem szeretném letépni a ruhát, |
Aucifer | 2015-04-20 21:54 |
Selmo írta:
Aucifer írta:
Hazudós...Senkiről sem szeretném letépni a ruhát, Én kérem szépen tisztelettel, őszinte ember vagyok. ![]() ![]() ![]() |
Selmo | 2015-04-20 22:18 |
A letépés nem egyenlő a széttépéssel. |
Tiffus | 2015-04-20 22:28 |
Turist, aláztunk természetesen. ![]() Aucifer, én épp a napokban vettem magamnak egy irtó csini kockás inget, amiben irtó csininek is érzem magam. xD ![]() Megpróbáltam lefotózni neked, de nem túl jók így este a fényviszonyok, meg vállfán nem is néz ki olyan jól, mint rajtam. Na majd csinálok, ha egyszer felveszem. Szemüveggel, úgyis ígértem olyat is. [ Módosítva: 2015.04.20 22:29 ] |
leves96 | 2015-04-20 22:35 |
Na szóval, Tiffus, miután sikeresen elszublimáltál, Regénygyáros egy hosszú bekezdésben beszámolt, hogy lesz Assassin's Creed manga, Black Flag -hez igazítva, meg persze egy yaoi -ról, ugyebár fujoshi -hoz van szerencsénk. Szintén itt került témába, hogy legyen Skype-beszélgetés (persze a legyen tánc az kimaradt. Meg a fellépések a játszótéren.) - természetesen ki jól, ki passzívan fogadja az ötletet. Temrészetesen én is képbe jövök, behoztam ide a Liza, a rókatündér című filmet is, mint témát, illetve a Star Wars VII -et is. Szóba került a facebook, illetve elég erős érzelmi töltéssel kifejezte magátA. lexikonok egyetlen írója, hogy mennyire nem szereti a mostani soft-pornót, ami megy a nevén nevezett közösségi oldalon Aztán Drili visszatért közénk, gyerek helyett finomságokat hordva a szíve alatt. Vártam egy étlapra, de Turist kedvéért nem kérdeztem rá. Ami beindította az inges témát, az kedves Selmo barátunk kérdése volt Aucihoz: így kiderült, hogy Aucifel (Bobek2013 Copyright) telefonja nem azért piros-fekete, mert AC Milan, vagy Honvéd drukker, hanem mert a szemét ez kellemesen ingerli. Mivel Anekdotás nem hiába kapta ezt a becenevet is, így szóba került az ing-imádat. Továbbá Selmo felkínálta néhány ruháját ezen okból kifolyólag. Így született egy nyílt párbeszéd, amiből nehéz kiemelni a lényeget. Pander kisegítette szerény személyemet egy pár jó tanáccsal, hozzászólt Aucifer történetéhez (sátrazós-nyálazós), valamint Turisttal is beszélt, hogy mire fel ez a nagy "érdeklődés" (úgy emlékszem itt jött be a Freudizmus). Le is furázták Petit, pedig csak a 100. oldalra akart ilyen nem szokványos kérdést feltenni. Amire persze az ügyes kosaras ujjaiddal válaszoltál is . PanderPéter még el is mesélte, hogy néhanapján mit csinálnék egy-két emberre csak hasonlító gerinctelennel (az ő esetében egy szánalmas filmszereplővel, nem belső váz hiányával küszködővel) Szintén P.P. elindított egy informatikusos nemértemmicsodát, amit nem szeretnék mindenhonnan copyzni. Ugye Bobek2013 is egyre aktívabb, jó, hogy magunk között tudjuk. Neki hála indult el az idegen nyelv, mint téma; latin,mint holtnyelv és Pander is beszámolt az orvosi latinjáról, ami véleményem szerint nagyon érdekes volt, és hozta magával a nosztalgikus iskolaévek novelláit (Regénygyárostól persze kész eposzokat) Én bepofátlankodok Sigmund Freuddal, meg elpanaszolom itt hülyeségemre a mai lyukasórám röpke két percét. GabrielRex is csatlakozott társalgásunkba, melegen tartva a témákat. Kellemes testmelegen. A testének a melegén :3 Nagyjában ennyi. A 107. oldaltól javaslom az olvasást, az iskolaévek és visszaemlékezések jó olvasmány, esti mesének túl jó, de na, majd reggel elolvasod |
Aucifer | 2015-04-20 22:36 |
Selmo Az már részletkérdés. Ha letépem, akkor is összetépem... elszakad így is, úgy is. XD XD Tiffus Hétvégén elnézünk egy üzletbe barátnőmmel, miután a neten elnézegettük a kínálatot, és ha sikerrel járok, talán gazdagabb lesz a ruhatáram egy ilyennel: spoiler ![]() ![]() ![]() leves96 Ismét lenyűgöztél az összefoglalóval te is. ![]() ![]() GabrielRex is csatlakozott társalgásunkba, melegen tartva a témákat. Kellemes testmelegen. A testének a melegén :3
Ez kihagyhatatlan volt! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.20 22:43 ] |
Tiffus | 2015-04-20 22:57 |
leves96, ez zseniális lett. Tudtam én, hogy számíthatok rád. (Turist, nehogy nekem magadra vedd, a tied is hasznomra vált, nyugi xD) De ezennel megígérem, hogy vissza fogom olvasni a tegnap és a ma estét, mert most már tényleg kíváncsi vagyok néhány dologra. Aucifer történetéhez (sátrazós-nyálazós)
Többek között erre is. ![]() Holnap az első órámon úgyis valami filmet nézünk, akkor majd lesz időm. GabrielRex is csatlakozott társalgásunkba, melegen tartva a témákat. Kellemes testmelegen. A testének a melegén :3
Najóóóóóó..... ![]() Pander, kicsit későn szólók, de amúgy nekem nem volt bajom a kérdéssel, furinak se tartalak, ha érdekel. [ Módosítva: 2015.04.20 22:58 ] |
Aucifer | 2015-04-20 23:06 |
Tiffus Hogy először mikor meséltem a sátrazós dologról, már fogalmam sincs. Az meglehet, hogy már nagyon sok oldallal visszább volt. Naaaagyon sokkal... XD Még Clemenza-nak meséltem, azt hiszem, mikor a kérdésére válaszolva ecseteltem, mik is vezettek odáig, hogy "remeteséget" fogadtam, már ami a férfiakat illeti. XD Azt hiszem, lassacskán megyek, elteszem magam megint holnapra. Kíváncsi vagyok, hány oldal fogad majd du. 2 óra után... XD XD |
Selmo | 2015-04-20 23:07 |
Aucifer írta:
Szóval te ilyen vadasszonyállat vagy?
Selmo Az már részletkérdés. Ha letépem, akkor is összetépem... elszakad így is, úgy is. XD XD |
Aucifer | 2015-04-20 23:16 |
Selmo írta:
Aucifer írta:
Szóval te ilyen vadasszonyállat vagy? Selmo Az már részletkérdés. Ha letépem, akkor is összetépem... elszakad így is, úgy is. XD XD Ehh? Kicsoda? Hogy én? Neeem... eddig legalábbis nem tudok róla. XD De magam se tudom, mi lehet a felszín alatt... ![]() Ha lenne is egy ilyen állatias oldalam, akkor még nem volt senki, aki elő tudta csalni. XD XD XD XD |
Turist | 2015-04-20 23:17 |
Tiffus írta:
Valamit rosszul csinálok, kezdesz kiismerni. Vagy ez pozitív lenne? Turist, nehogy nekem magadra vedd,a tied is hasznomra vált, nyugi xD ![]() Úgyérzem nem csak te hanem leves96 is, Bár a levesezés kezd kicsit fura lenni. A képet már várom Aucifer írta:
Segítsünk felszínre hozni egy újabb személyiséget?Ha lenne is egy ilyen állatias oldalam, akkor még nem volt senki, aki elő tudta csalni. [ Módosítva: 2015.04.20 23:19 ] |
Aucifer | 2015-04-21 00:13 |
Turist írta:
Segítsünk felszínre hozni egy újabb személyiséget? Te kis huncut, mégis mire gondolsz? ![]() ![]() |
Selmo | 2015-04-21 00:20 |
Ha én azt leírhatnám...![]() |
Aucifer | 2015-04-21 00:24 |
Selmo írta:
Ha én azt leírhatnám... ![]() Meglehet, hogy el tudom képzelni... XD Na, jóóó... mielőtt túlzottan átmenne ez felnőtt tartalomba megyek, és elteszem magam ho... izé... mára... XD Jó éjt mindenkinek! |
Turist | 2015-04-21 01:09 |
Aucifer írta:
Turist írta:
Segítsünk felszínre hozni egy újabb személyiséget? Te kis huncut, mégis mire gondolsz? ![]() ![]() Arra gondoltam hogyha felhúzzuk az agyad mindenféle hülyeséggel, akkor elkezdesz kiabálni az emberrel, csapkodni, tányért törni. De úgylátom csúnyán alábecsültelek, más jutott eszedbe velem kapcsolatban. |
Tiffus | 2015-04-21 08:28 |
Na, itt vagyok, elolvastam mindent. És tudjátok mit vettem észre? Telefonról ha rázoomoltam az írásokra, hogy olvashatóak legyenek, az avatarotok már nem fért bele a képernyőbe, ennek ellenére már az első mondatnál ráismertem mindegyikőtökre. (meg arra, hogy telóról nem tudok szmájlikat berakni...) levest a változatos szóhasználatáról, Aucit a terjedelemről xD, Drilit a lazaságáról, Turistot meg a lényegretörő megfogalmazásairól ismertem meg. a többiekre még egyelőre nem sikerült elsőre ráismerni, na de majd telik az idő, és egyszer menni fog. ^^ Auci, neked annyit muszáj mondanom, hogy a fejtegetéseddel a férfi felfogásról eléggé egyet kell értenem. [ Módosítva: 2015.04.21 8:36 ] |
Turist | 2015-04-21 11:01 |
Aucifer írta: Ezt a mondatot is mintha már írta volna valaki ha netalántán akad egy normális, az is ezért szív folyton, mert a többség miatt, akik így gondolkodnak, a nők már bizalmatlanok ![]() Tiffus írta: "Turistot meg a lényegretörő megfogalmazásairól ismertem meg" ++ "a fejtegetéseddel a férfi felfogásról eléggé egyet kell értenem".mit Ez a két gondolat nem vet rám jó fényt [ Módosítva: 2015.04.21 11:02 ] |
Selmo | 2015-04-21 11:23 |
Nem hiszem, hogy túl sok értelme lenne a férfi-női különbözőségről vitát indítanunk. Sosem érne véget. Annyit tudok javasolni ez ügyben mindnekinek, hogy mélyedjen el a másik nemben (nem, nem úgy, perverzek), ismerje meg és így hamar ki tudja szűrni azokat, akik nem kellenek neki. A másik dolog pedig, hogy egyfajta játéknak kell felfogni a párkeresést. Megszívatot ez a pálya? Sebaj, a következőnél már okosabb leszek, előbb-utóbb sikerülni fog végigvinni. Mert pár csalódás után feladni, bezárkózni, az nem sok jóra vezet. Persze, ha valaki egyedül is jól elvan, ám legyen, én főleg nem mondom meg neki, hogy párosan kell élni. |
Turist | 2015-04-21 15:30 |
Igazad van,csak 1-2 dolog néha annyira szarul esik az embernek, hogy nehéz rajta túl lépni. Nameg merre ismerkedjen az ember? Itt lehet persze, de akkor lenne reális esélye ha mindenkit ismernék a fórumon. Ha valakihez ismeretlenül odamegyek, kiül az arcára az ijedtség, hogy el akarom rabolni. Baráti társaságból esetleg, de ott meg ha nem jön össze akkor egy ideig kerüli őket a ember. Egy kicsit felnagyítottam a dolgokat, de valószínűleg oda jutunk megint, hogy nincs az embereknek ideje a másikra. Kezdetben túl nagyok az elvárásai. Vagy azt lesi mikor történik vele még egyszer az ami már megtörtént. Elnézést ha ez vita indító volt. |
Selmo | 2015-04-21 16:26 |
Mindenkitől meg szoktam kérdezni, hogy hány pofánvágást ér meg neki egy jó kapcsolat. Aztán azt, hogy mennyinél jár? Ismerkedni meg bárhol lehet. Ha leszólítasz egy szimpatikus nőt, mit veszítesz? Maximum furán fog rádnézni és elzavar. Szinte csak nyerni lehet vele. Az első 5 alkalomnál valószínűleg a töködig le fogsz izzadni, de ebbe is bele lehet tanulni. Az a baj sokan ezt valami élethalálharcnak fogják fel és minden kudarcba belehalnak. Pedig ebben a topicban is láthatod, hogy az emberek többsége nem harap. (Nem Tiffus, nem olyan harapás. ) [ Módosítva: 2015.04.21 16:26 ] |
Aucifer | 2015-04-21 16:35 |
Turist írta:
Arra gondoltam hogyha felhúzzuk az agyad mindenféle hülyeséggel, akkor elkezdesz kiabálni az emberrel, csapkodni, tányért törni. De úgylátom csúnyán alábecsültelek, más jutott eszedbe velem kapcsolatban. Említettem, hogy biztos, hogy én mindig a rosszabbra gondolok, ha valami kétértelmű hangzik el. ![]() ![]() Ááá, csúnya látvány vagyok olyankor, és szerencsére nagyon ritkán fordul elő, meg ahhoz tényleg nagyon sok kéne. Bár a munkahelyemen már volt egy-két alkalom (talán 3 a lassan már 4 évem alatt), mikor megleptem az embereket, mert kinyitottam a számat. Legutóbb a munkaasztalom majdnem leszabtam a helyéről, olyan lendülettel pattantam fel, mert az egyik kolléganőm (közutálat tárgya, aki még a vizet és a szappant se ismeri, ha szagoltatok már valaha büdöset, aminél büdösebbet nem éreztetek, na, akkor ő arra is rátesz vagy 10 lapáttal... lerí róla, hogy még alkesz is...) szokásos hisztijének köszönhetően elszakadt nálam a cérna, pedig én aztán tényleg alapjáraton egy hallgatag ember vagyok, aki csak magában anyázik, mert mindig a következményeken jár az agyam. De akkor aztán üvöltöttem, a szomszédos gépekről is csak néztek rám, bár az én csapatomnak akkor már nem volt újdonság, bár ők is megjegyezték, hogy most aztán tényleg azt hitték, hogy neki is megyek. Jó tíz percig biztos, hogy még remegett a kezem az idegtől, alig bírtam rendesen berakni a kesztyűket is a helyükre... Régebben meg öcsém tudott még nagyon felhúzni, akkor viszont szerencsétlen távirányító sokszor repült a falnak... a szekrényem ajtaját is sikerült valahogy kiszabnom a helyéről (bár azt hozzáteszem, már régi darab volt, és az egyik mianevéje - amitől nyílik XD - már eleve ki volt lazulva... De különben tényleg magamba szoktam fojtani a dolgokat, mert gyáva is vagyok a másik szemébe mondani, amit gondolok (főleg ugye munkahelyen, ahol már azért sok vesztenivalója lehet az embernek), bár sokszor mondták nekem, hogy ez se jó, mert egyszer majd, mikor nem számítok rá, összegyűlik és kirobban a sok gond, és akkor lehet, hogy olyasmit is teszek, amit megbánok... hát, egyre jobban kezdem érteni, mire is gondoltak, mert ezekben a ritka pillanatokban én is meglepődöm magamon. Az első ilyen alkalom még 12. osztályos koromban volt, az egyik srácnak majdnem nekimentem, bár az a hirtelen személyiségváltás tényleg csak egy szempillantás volt, utána meg szerettem volna elsüllyedni, mert éreztem az osztály tekintetét magamon... és olyan síri csönd még soha nem volt az osztályunkban... De mondjuk, amennyire emlékszem, a srác döbbent tekintete se volt semmi. ![]() Ezt a mondatot is mintha már írta volna valaki Kuncog
Pedig tényleg nem copyzok. XD Ennyire részletesen azért nem tudom megjegyezni, ki mit írt már. XD Tiffus Ez tök jó, hogy már így felismersz minket az írásaink alapján, akkor úgy tűnik, tényleg át tud jönni így is egy-egy ember stílusa. És persze ebből az is következik számomra (bár mindig is tudtam) hogy könnyen kiismerhető vagyok. XD annyit muszáj mondanom, hogy a fejtegetéseddel a férfi felfogásról eléggé egyet kell értenem.Mosolyog
Köszönöm. Örülök, hogy velem tart valaki. Selmo Valóban, elismerem, hogy nem jó pár kudarc után feladni, de mindenkinél változó, ki mennyi csalódást bír elviselni, na meg sajna én sem a kitartásomról vagyok híres. És ahogy Turist is kérdezte, egyáltalán hol lehetne ismerkedni? Hol érdemes keresgélni? (Amúgy a minap bátyám is pont ezzel nyaggatott, hogy hülye vagyok, hogy bezárkózom, inkább fognám magam, és próbálkoznék tovább, ismerkednék. És persze, a "parizereimről" is tett megjegyzést, mert milyen tesó lenne, ha nem piszkálna valamiért, hogy mozogjak. XD XD) És nőből vagyok én is, így azért természetesen rám is rám tör az érzés, hogy jó lenne, ha lenne mellettem valaki, akihez lehet bújni... és nem csak a családtagjaimhoz vagy barátnőmhöz. XD XD XD (Mert amúgy bújós természet vagyok, akit szeretek, azt jólesik megölelni, mindegy, kicsoda-micsoda a másik. Persze, mindenféle perverzió nélkül, tudjátok. ![]() Turist írta:
Most én is mondhatnám, hogy hasonló gondolatokat mintha már láttam volna valahol. Igazad van,csak 1-2 dolog néha annyira szarul esik az embernek, hogy nehéz rajta túl lépni. Nameg merre ismerkedjen az ember? Itt lehet persze, de akkor lenne reális esélye ha mindenkit ismernék a fórumon. Ha valakihez ismeretlenül odamegyek, kiül az arcára az ijedtség, hogy el akarom rabolni. Baráti társaságból esetleg, de ott meg ha nem jön össze akkor egy ideig kerüli őket a ember. Egy kicsit felnagyítottam a dolgokat, de valószínűleg oda jutunk megint, hogy nincs az embereknek ideje a másikra. Kezdetben túl nagyok az elvárásai. Vagy azt lesi mikor történik vele még egyszer az ami már megtörtént. ![]() ![]() Én is azt mondom, hogy szórakozóhely kizárva, ott nem igazán vannak értelmes humanoidok, plusz ha olyan a hely, egymás szavát se érteni... meg a többség nem is igazán mondható józannak... Ne az alkoholtól lásson érdekesnek, hanem anélkül is. Utcán random leszólítani se jó valakit, mert az is elég furán venné ki magát... én például, már csak a "paranoiám" miatt is rosszul vagyok attól, ha valaki közelít felém (legyen az bárki), vagy mikor egy kocsi lassít mellettem, már mindenféle sötét gondolatok járnak a fejemben. Baráti társaságból meg többet nem kívánok bepasizni. XD Volt benne részem, nem is egyszer, és nem váltak be. (Lásd sátrazós srác, és volt egy másik is, de arról nem kívánnék beszélni ![]() Munkahelyen? Kizárt! ![]() Na meg... azt hiszem, e tekintetben maradi felfogású vagyok, de... nem az a típus vagyok, aki csak úgy leszólít egy férfit, aki tetszik neki (gyávaságból is), meg az se, aki megtenné az első lépést. Úgy vagyok vele, ez a férfi dolga lenne... Az én felfogásom szerint, aki nő létére szólítja le a hapsit, az nagy valószínűséggel... tudjátok. Kivétel, aki nem... Az is igaz, hogy nekem például nagyok az elvárásaim... asszem, nagyon olyan férfit keresek, aki tényleg csak a fejemben létezik... de hiába is próbálom, nehéz leadni belőle, mert hát... akkor sem szeretném akárkivel beérni, csak hogy ne legyek magányos, és hogy időnként legyen aki... felolvas nekem esténként. ![]() Még egyszer egyik kolléganőmnek adtam elő a következőt, miután ő is megjegyezte, hogy nem minden a külső, lehet, hogy tök rendes a srác (mondta az egyik kéretlen udvarlómról). A következő párbeszéd hangzott el: Én: "Oké, nem minden a külső, a belső is számít, ez tény. Na mármost, tegyük fel, hogy párodat nem ismered, egyedül vagy, és lenne egy hapsi, aki van vagy két mázsa, kopaszodó, zsíros hajú, és csorbafogú... De amúgy nagyon rendes, tényleg! Te összejönnél vele?" Kolléganőm: *határozottan* "NEM!!!" *és persze el is nevette magát, de az annak köszönhető, hogy mindig komolytalan túlzásokkal tudok előállni XD* Én: "Na ugye! Oké, ez most egy erős túlzás volt, de legalább most megértetted az én felfogásomat is, miszerint nem kívánom akárkivel beérni... Kolléganőm: *bocsánatkérő hangon* "Jól van... igazad van... van benne valami..." *De azért a végén megint elkuncogta magát a hülyeségemen. XD* Szerk.: Óó, és Selmo közben válaszolt is a kérdésekre. XD Igaz, nem harapunk, én sem... legalábbis nem nagyot. ![]() [ Módosítva: 2015.04.21 16:36 ] |
Pel | 2015-04-21 16:42 |
Aucifer, drága, véletlen nem akarsz te regényíró lenni? |
Aucifer | 2015-04-21 16:49 |
Pel, gondolkodtam rajta, de félő, hogy az én regényeim nem lennének túl sikeresek, és árnyékába se léphetne egy szépirodalmi műnek. Viccen kívül, írogattam korábban, és van pár művem, amit szeretnék is egyszer valamikor befejezni (pont mint a mangáimat - az írást is azért kezdtem el, hátha így előbb befejezem egy-két agyszüleményem ![]() (Mellesleg, lehet, nem lennének olyan hosszúak a válaszaim, ha nem kéne oly sok embernek válaszolni, és oly sok témához hozzászólni. XD XD) [ Módosítva: 2015.04.21 16:50 ] |
GabrielRex | 2015-04-21 16:56 |
Aucifert ha másból nem is, a szöveg terjedelméből már fel lehet ismerni |
Turist | 2015-04-21 17:04 |
Aucifer írta: Erre csak annyit tudok mondani hogy "Pedig tényleg nem copyzok. XD Ennyire részletesen azért nem tudom megjegyezni, ki mit írt már. XD"Most én is mondhatnám, hogy hasonló gondolatokat mintha már láttam volna valahol. Aucifer írta:
Legközelebb nem foglak,és majd megbeszélhetjük miért feltételezed rólam azt amit tehát valóban, nagyon csúnyán alábecsültél Most hogy elmesélted, rájövök, hogy már tényleg leírtad ezt egyszer. Aucifer írta:
Az jó, egy kisebb harapás néha jól tud esni..komolyan. Csak nehogy valaki félreértsen Igaz, nem harapunk, én sem... legalábbis nem nagyot Selmo írta:
Félreértés ne essék, én barátkozós típus vagyok alapjáraton, csak nagyon gyanakvó is. Nem riadok meg attól ha oda kell menni valakihez, vagy ha ő jön ide. Elkezdek én beszélgetni vadidegenekkel az utcán vagy vonaton is. Csak ez mindig úgy van hogy "pont akkor" sietek.Mindenkitől meg szoktam kérdezni, hogy hány pofánvágást ér meg neki egy jó kapcsolat. Aztán azt, hogy mennyinél jár? Ismerkedni meg bárhol lehet. Ha leszólítasz egy szimpatikus nőt, mit veszítesz? Maximum furán fog rádnézni és elzavar. Szinte csak nyerni lehet vele. Az első 5 alkalomnál valószínűleg a töködig le fogsz izzadni, de ebbe is bele lehet tanulni. Az a baj sokan ezt valami élethalálharcnak fogják fel és minden kudarcba belehalnak. Pedig ebben a topicban is láthatod, hogy az emberek többsége nem harap. (Nem Tiffus, nem olyan harapás. ) Pel írta:
Mi is mindig mondjuk neki Aucifer, drága, véletlen nem akarsz te regényíró lenni? [ Módosítva: 2015.04.21 17:09 ] |
leves96 | 2015-04-21 17:08 |
Regénygyáros Szerintem akkor nem írnál ennyit, ha nem lenne mire Azt vettem észre, hogy elég sokmindenről van elképzelésed és tapasztalatod, valamint ezeket nagyon szépen le is tudod írni. Eddig hányszor vettetek új billentyűzetet? Hogy bírják a terhelést? Van, hogy beragad a gomb, vagy már nem tud pufferelni? Percenként hány szót tudsz leírni? A beszédtempót simán meghaladod? Arra nem gondoltál, hogy elmész jegyzőkönyv-vezetőnek? |
Aucifer | 2015-04-21 17:12 |
GabrielRex Tiffus is megjegyezte, hogy már a szövegterjedelemről felismer. XD Különben meg Pelnek azt kellett volna felelnem, hogy nem kívánok regényíró lenni, hiszen már az vagyok. Én voltnék maga A. regényíró. Turist Szép visszavágás. Az jó, egy kisebb harapás néha jól tud esni..komolyan. Csak nehogy valaki félreértsen nem
Áá, dehogy értjük félre! Én biztos, hogy nem. ![]() ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-21 17:19 |
Mára megérkeztek a pacik, épp szántják a kertet, úgyérzem sok dolgom lesz a héten Aucifer írta:
Az jó, de ha mégis akkor majd egyszer elmesélem mire is gondoltam, csak itt túl nyilvános Amúgy jó érzés, pedig nem mondanám magam nagyon mazohistának. Bár van aki furának találja biztos. Meg nincsenek nyilvántartott betegségeim se, semmilyen elmebaj Áá, dehogy értjük félre! Én biztos, hogy nem. A gyors írás nekem is menne, ha lassan diktálnak, csak utána át kellene futni a helyesírást, ami még egyszer annyi. Nem is az hogy rosszul írom a szavakat, csak rosz helyre teszem a szóközt, 1-2 betű máshova kerül, csupa apróság Selmo lehet hogy mentegetőzésnek tűnik, de Pesten járok általában ez van. Ahol nem kell sietni, mint pl vasútállomás, meg hasonló várakozós helyek, még körbenézni is van időm. A névjegykártya az jó ötlet. [ Módosítva: 2015.04.21 17:26 ] |
Selmo | 2015-04-21 17:22 |
Turist írta:
Pont akkor a lónak a sörényét. (Ezt csak a félreértős kolleginánk kedvéért.) Ha meg így lenne, akkor csináltass névjegyet, vagy legyen nálad toll és papír, amire felírhatsz elérhetőséget.Csak ez mindig úgy van hogy "pont akkor" sietek. Aki nem mer, az otthon fogja pornóra... felolvasni a micimackót. [ Módosítva: 2015.04.21 17:22 ] |
Drili | 2015-04-21 17:24 |
Na szép napot mindenkinek! Kis családom kemény 2 tagja most egy gépen osztozik, így kevesebbet láthattok majd nagy bánatotokra. A nyelvtanulós témához annyit: én szívesen tanulnék angolt, de Osztrákiától 40-50km-re nem az a domináns idegen nyelv. Pedig a németet hogy utálom! Minden szava olyan, mintha minimum az anyámat szidnák mikor hozzám beszélnek. Kedvenc bizonyítékom erre a Schmetterling szó. Na, ki tudja mit jelent? Turist: Ahogy látom az utóbbi két napban csalódást-csalódásra halmozol. Emiatt is fáj most, hogy közölnöm kell: A szombathelyi mozi eléggé bennfentes, nálunk már 2 hónapja adják a Lizát. Láttam nem is egyszer, de mindenkinek nagyon ajánlom. Beszarás jó! ![]() Tiffus: Ezek szerint laza vagyok? Bár inkább az a típus, aki mindjárt szét esik. Auci: Hozzád pedig lenne egy kérésem. Lééégyszi az apróbetűs dolgaidat ne ennyire apróra írd! ![]() |
Aucifer | 2015-04-21 17:30 |
leves96 Majd megkérek valakit a családból, hogy egyszer mérje le nekem, percenként hány szót tudok legépelni. XD Nem kellett még új billentyűzetet venni, ha kéne, akkor komplett laptopcsere kéne. XD Mivel laptopom van. XD De bírja a terhelést (mondjuk maga a gép a sok játékot, meg a sok netezést lehet, kevésbé, de lekopogom, a kis drágám már egy 5-6 éves biztos van. XD) Elvileg a gépíró-szövegszerkesztői papírommal biztos, mehetnék ilyesminek is, csak ugyebár ott van az a bizonyos "Nincs gyakorlata = Nincs szükségünk Önre" megjegyzés. Meg őszintén szólva, amúgy sem tudnám magam elképzelni irodákba se, meg ilyen helyekre. A két szakmámat csak úgy muszájból tanultam, mert valamit kellett választani, és hát nem sok lehetőségem volt, meg egyik sem tudott meghatni különösebben. Ebből következik, hogy különösebben nem izgat, hogy egyik szakmámmal se tudtam elhelyezkedni. Mondjuk anyukámnak sikerült volna beszerveznie az ügyészségre, ahol dolgozik, mert a volt sulimból nagyon keresik oda az ott végzetteket, de aztán kiderült, hogy jóval kevesebbet kapnék, mint amit a gyári melóval megkeresek, tehát nem éri meg. És sokszor hallottam, hogy sok helyen irodai munkával nem is keresnek olyan jól, mint sokan gondolnák, max ha nagyon jó nyelvvizsgával is rendelkezel, jól tudsz beszélni (különösen több) nyelvet, meg mennyire magas pozícióban dolgozol (alias mennyire vagy jó a "kézi és szájmunkában" ![]() Selmo Aki nem mer, az otthon fogja pornóra... felolvasni a micimackót.Mérges
Lol! ![]() Turist Van elképzelésem, mire is gondolhattál, nekem is jutottak eszembe dolgok a harapdálással kapcsolatban... Pont nekem ne jutnának eszembe ilyesmik? ![]() ![]() A gyorsírásnak az a lényege, hogy le tudd gépelni azt, amit diktálnak, és nem éppen lassan. Drili Az apróbetűt legalább nem mindenki látja, csak aki túl kíváncsi. XD ![]() A német nyelvvel kapcsolatban meg egyetértek, gyűlölöm... igaz, van egy-két kivétel, mikor meghallgatom, mert egy-két együttes németül énekel. XD XD A szó nem pillangó? Nem vagyok ám biztos benne. XD (De mintha lenne olyan BL manga is - amit még nem tudtam olvasni - és a német címe Kleine Schmetterling lenne. XD) |
Turist | 2015-04-21 17:33 |
Drili írta:
Nem aztmondtad hogy az ország keleti felén laksz? mit Nem oda hívtalak el, hanem a Star Wars7-re ami karácsonykor lesz. Google fordító szerint az a szó pillangó Az apró betűs részt úgy oldod meg hogy a böngésző (chrome v firefo jobb felső sarkában rákattintasz a sok vízszintes vonalra. Ott lehet nagyítani az oldalt. Nekem alapból 125% különben nem nagyon látnám a normált se. Ui: nem akarlak kevesebbet látni, így sem vagy itt sokat. [ Módosítva: 2015.04.21 17:34 ] |
Drili | 2015-04-21 17:37 |
A szó nem pillangó?
Teli találat! Most gondolj bele, egy ilyen szép állatnak ilyen ronda nevet adni... Hát van ezeknek lelki világuk!? (Nálam is van egy-két kivétel,, de azok is rondák na! xD)Szerk.: Turist: A rokonok laknak keleten, mink nyugaton. (Szombathelyet megkeresed a térképen! Most! xD) A SW-nak meg én sem vagyok túl nagy rajongója. Nem érné meg. [ Módosítva: 2015.04.21 17:40 ] |
Tiffus | 2015-04-21 17:42 |
Turist, az, amit Auci mondott, számomra csak általánosságban értendő. Kivételek mindig vannak, csak meg kell őket találni. Az ismerkedéshez meg annyit, hogy szerintem ne legyél ilyen pesszimista, állj úgy hozzá, hogy "Király vagyok, és akinek ez nem tetszik, az menjen a f.... csodába." Selmo írta:
(Nem Tiffus, nem olyan harapás.) Én ígyis-úgyis harapok. ![]() Drili, szerintem igen. (mármint pozitívan értem, nem úgy, hogy kakilsz a dolgokra xD) Eddig azt vettem észre, hogy mindenhez tök pozitívan állsz hozzá, a problémákat pedig könnyen kezeled. Hogy is mondjam... Gondtalannak tűnsz. Amúgy emberkék, szerintem már most elköszönök mára, ugyanis 200 oldalt adott fel HOLNAPRA a kedves töritanárom, és mikor visszakérdeztem, hogy ezt hogy gondolja, annyi volt a válasz, hogy "Ezt már egyszer megtanultad, csak át kell ismételni, és egyetemen ez már nyúlfarknyi mennyiség lesz". Köszi. Tényleg. Szóval majd holnap a suliban valamelyik jelentéktelen órán elolvasgatom, ami ma írogattok. |
Aucifer | 2015-04-21 17:43 |
Drili A pillangók szárnya ugyan szép, de maga az egész izé... nem szép. XD És én állatnak se nevezném. Az állatok aranyosak, imádnivalóak... ezek az izék meg... ezek izék... ezek azért léteznek, hogy engem egy nap a sírba kergessenek, sok-sok apró szívrohammal, amit folyton-folyvást okoznak nekem a többi milliónyi kis izé társaival egyetemben... Én például nagyon szeretem Falco számait is, pedig osztrák, és ugyebár németül is (osztrák, német, egykutya nekem XD) énekel. Na meg Rammstein-t is hallgatok olykor, ők is eme szörnyű nyelven adják elő a számaikat. XD Jajj, te nem is laksz olyan messze! Tiffus Kitartást! (De jó, hogy én már nem tanulok... és hogy nem kerültem egyetemre. XD XD) [ Módosítva: 2015.04.21 17:45 ] |
Turist | 2015-04-21 18:17 |
Drili írta:
Tudom merre van, de tényleg arra emlékeztem, hogy te a keleti határ szélén laksz.Szombathelyet megkeresed a térképen! Most! xD Najó te is fiam Brutus hugom Drili Egyáltalán semmilyen sci-fi nem jön be nektek? Tiffus írta:
Ezt valahogy reméltem sejtettem.Én ígyis-úgyis harapok Melyik részt kell "átismételned" ? spoiler
![]() Emlékeztetsz egy lányra, kb ennyi volt mint most te. Céltudatos,szorgalmas,határozott,közvetlen, bla-bla..ő is épp érettségire készült mikor megismertem. A német nyelv szerintem határozott és kifejező, bár borzalmas szavakat használnak. Ugyebár osztrákok, poroszok stb, akik ott éltek híresek voltak a katonaságukról, és a fegyelemről. Meg a germánok is egy harcos nép volt, ha rákiabáltak az az ellenségre biztos félelmetesebb volt, mint a francia vagy az olasz. Ezek csak tippek, fogalmam sincs mi az oka az ilyen nyelvtörő szavaknak. A német tanárnőm, (aki egyébként egy nagyon jófej öregasszony volt) mindig aztmondta, úgy kell tanulni ezt hogy leülsz és nekiállsz bemagolni, ez van. Nincs olyan hogy megértem vagy sem. |
Drili | 2015-04-21 18:30 |
Turist: Nem magát a sci-fi-t nem szeretem, csak a SW-t. Egyébkét Ki vagy Doki?(Doctor Who) és Galaxis utikalauz stopposoknak rajongó vagyok. |
Aucifer | 2015-04-21 19:55 |
Turist Én szeretem a sci-fit is, már ha felém is irányult a kérdés. Nem mondom, hogy a kedvenc műfajom, bár nem is műfaj alapján szoktam filmeket válogatni, mindenevő vagyok mindenből, ugyebár. Nekem a Star Wars is örök klasszikus, és máig megvannak a kiskoromban szerzett SW cuccaim (könyvek, matricaalbum, kártyák, matricák, képregények egy-két kisebb figura, igaz, nem olyanok, mint amiket most felnőtt fejjel gyűjtök ![]() A Star Wars I-VI filmek mellett másik két kedvenc sci-fim A függetlenség napja és a Csillagkapu. Igaz, sokak szemében talán ezek nem olyan túl sci-fisek, talán csak az utóbbi. Viszont a Csillagkapu sorozat már nem jött be. De volt régen egy másik sorozat, amit mindig néztem, talán emlékeztek rá páran, a Sliders. Az is sci-fi volt, ugye? Ja, meg korábban is említettem, hogy nekem az Alien vs Predator film is bejött, bár valakinek nem. XD Meg hát ugye, a régi Alien filmek. |
GabrielRex | 2015-04-21 20:11 |
Turist írta: Ez csak a szavakra igaz, de ez minden nyelvről elmondható. A nyelvtant viszont lehet érteni, és ha érted nem kell magolni (biflázni = büffeln), max. egy picit átolvasgatod míg megjegyzed aztán pá. A német tanárnőm, (aki egyébként egy nagyon jófej öregasszony volt) mindig azt mondta, úgy kell tanulni ezt hogy leülsz és nekiállsz bemagolni, ez van. Nincs olyan hogy megértem vagy sem. Egyébként lássuk be: A német nem nyáladzik, minden egyes szavukból áramlik az erő (ha már SW) Én pont ezt (is) szeretem benne, hogy határozott, erőteljes. Lehet, hogy a szép dolgokat csúnyán mondja, de vannak nagyon szép szavaik. Azt nem mondom, hogy ez a kedvencem, de legtöbbször nekem a Familie beszédtémámból jut eszembe a Regenbogenfamilien és a gleichgeschlechtliche Partnerschaft. "Szivárványcsaládok" és "azonos neműek kapcsolata". Ha nagyon szeretnétek kereshetek tényleg baromi jó szavakat, tele van velük a füzetem. (Ami kb. egy könyv csak nincsenek benne feladatok meg szövegek) De a matekfüzetem jobb, mert az tényleg egy könyv. 9. év elején matek tanárunk meg is mondta: Azért nincs matekkönyvünk, mert mi fogjuk megírni. Egyik oszt. társam meg is kérdezte, hogy ki lehet-e majd adni... Eddig kb. 12 A/4-es spirál füzetet írtam tele, és még 4-5-öt biztosan, mert most van az integrálás. "Deriválni a lovat is meg lehet tanítani...Az integrálás viszont művészet" [ Módosítva: 2015.04.22 16:55 ] |
Turist | 2015-04-21 21:32 |
Drili írta:
Pedig erről már írtam A Doctor Who szerintem klassz, hasonlít a Slidersre. Ezért sem értem hogy Aucifer miért nem szereti az előbbit. Még Animaxon ment a sorozat, nem tudom honnan kapcsolódtam be. David Tennant volt a főszereplő, tehát A Doktor, szerintem egy nagyon karakteres, jópofa ember, akire ráírták a szerepet. Ahogy mozog, gesztikulál, kicsit idétlenül "doktorosan" az úgy jó ahogy van. (Ha jól tudom ő volt a 3-ik doktor. A következő főszereplő akire lecserélték, elég ellenszenves. nehezen sikerült egyáltalán megszokni. Fiatalabb mint én totál idétlen, a rosszabb fajtából, nulla karizma. Mikor sikerült megszoknom akkor azért néztem a sorozatot amíg volt. Hamár animax, néztem a Torchwoodot is. Azt se sikerült az elejétől, de az is tetszett. Turist: Nem magát a sci-fi-t nem szeretem, csak a SW-t. Egyébkét Ki vagy Doki?(Doctor Who) és Galaxis utikalauz stopposoknak rajongó vagyok. A Galaxis utikalauz stopposoknak? Nem láttam a filmet, hiába ajánlják sok helyen. Ugye ez nem Monthy python féle? Mert akkor azért nem láttam, nem jönnek be a filmjeik ..talán csak a Brian élete. Aucifer írta:
A kérdés ugye az volt hogy nektek..tehát Meg úgy általában mindig is érdekelt a véleményed rövid ismeretségünk alatt. Vagy jól titkoltam? ha felém is irányult a kérdés Star Wars..az jut eszembe mekkora hülye voltam. Egyik ált iskolai osztálytársamnál tartottunk valami szülinapi buli félét. Elkezdtek nézni valami hülye filmet, amiben mindenféle villogó izék voltak, dirregő-durrogó repülők. Néztem kb 1 percig és ott hagytam. Talán a filmes karrierem legnagyobb hülyeségét követtem el, mivel később ez a film, majdan trilógia, lett az egyik kedvencem. Nem tudom megmondani miért, hisz ugyanazokat láttam benne mint régebben, de mégis megfogott a hangulata. Azóta játékokkal is játszottam, könyveket is olvastam róla. Han soloról szóló trillógia nagyon jó..lehetne ha meglenne a 3-ik könyv Függetlenség napja? Valamikor nagyon régen láttam, de nem nyerte el tetszésemet, nem is nagyon tudok róla mit írni. Mi tetszett benne Will Smith félmeztelenül? Stargate a film, láttam jópárszor. Jó film hangulatos, teremtett egy üniverzumot, viszont úgy tekintek rá mint egy felvezetésre a sorozathoz ami nekem nagyon tetszett. Mindaddig amíg MacGyver Richard Dead Anderson volt a főszereplő, vagyis az egyes csapat parancsnoka. Azt most sem tudom hogy a szőke hajú nő hogy került a sorozatba kicsit idegesítő volt. Ezzel is megtörtént a szokásos probléma, mindig új ellenséget, akiket persze folyamatosan legyeztek. Unalmas lett abbahagytam,sőt mikor az utolsó részben felrobbant a hajó és meghalt az a csaj még örültem is. Sliders szerintem sci-fi volt igen. Ha jól tudom, ez tudományos fantasztikus sorozatot jelent. Ebben pedig volt tudomány és fantázia is bőven. Talán nem is volt olyan része amit nem láttam, amíg itt is elkezdték cserélni a főszereplőket Emlékszem ebben is volt világot kiirtó vírus, dinók, amikor repülőre érkeztek és egy harcban kellett részt venniük, volt hogy Egyiptom uralta a világot, vagy egy vírus megölte a férfiak nagy részét, és a nők harcoltak hogy ki lehessen a férfi főszereplőkkel, végül még majom emberek is. Na ezen a részen futott nálam zátonyra a sorozat. AvP-t nem láttam, állítólag jó nagy hülyeség de ha szerinted jó, majd egyszer rászánom magam, ha leültetsz a TV elé. Alien egy az jó volt, bár jobban örültem volna ha mindenki meghal, nem lett volna folytatás se. Alien barátunk egy tündéri kis kópé ugye, aki éhes és beviszik a svéd asztalhoz. Nem is tudom előtte volt -e hasonló, hogy sorra szedi le valami lény az áldozatait, izgulva hogy vajon ki lesz a következő. A baj csak az hogy a többi film is ezt a sémát követi így kissé unalmasak. A predatorról nem írtál, nekem az jött be jobban, nagyon jó hangulata volt. Az első rész nálam egy klasszikussal felér, minden hibája ellenére. A következő két részről annyit mondok, hogy inkább nem mondok róla semmit sem. Aztán jött ugye fantasztikus magyar rendezőnk Antal Nimród, és egy fantasztikus színész Adrien Brody. Csakhogy ez a forgatóköny borzasztóan gyenge, unalmas kiszámítható, ahogyan a film is. Rendezőnk nagyon gyengén teljesített (legjobb választása az lett volna ha ki is marad belőle), a főszereplő pedig.. no komment. Aki neki szánta a főszerepet valamit nagyon elnézett. Lehet hogy egy kiváló drámai színész, nem véletlenül nyert Oscart, na de egy akciófilmhez egy össze aszott ember(tudom ki volt gyúrva), akinek kigyúrtnak és karakteresnek kellene lennie..najó ez csak egyéni vélemény, de Swarci bácsi jobban csinálta. Szóval egy dögunalom végig. Na kis filmkritikám végéhez értem. Hossza betudható annak, hogy nagyon unatkoztam. Szerk GabrielRex: Atyaég matek. Még valamikor általános iskolában jól ment, amikor értettem hogy használt veszem az életben, ha megtanulom megszámolni mennyi alma van a fán. Vagy mennyi zsebpénzt kell beosztanom. De aztán valahogy abba maradt az érdeklődés. [ Módosítva: 2015.04.21 21:39 ] |
Drili | 2015-04-21 21:55 |
Turist írta:
Drili írta:
Pedig erről már írtam A Doctor Who szerintem klassz, hasonlít a Slidersre. Ezért sem értem hogy Aucifer miért nem szereti az előbbit. Még Animaxon ment a sorozat, nem tudom honnan kapcsolódtam be. David Tennant volt a főszereplő, tehát A Doktor, szerintem egy nagyon karakteres, jópofa ember, akire ráírták a szerepet. Ahogy mozog, gesztikulál, kicsit idétlenül "doktorosan" az úgy jó ahogy van. (Ha jól tudom ő volt a 3-ik doktor. A következő főszereplő akire lecserélték, elég ellenszenves. nehezen sikerült egyáltalán megszokni. Fiatalabb mint én totál idétlen, a rosszabb fajtából, nulla karizma. Mikor sikerült megszoknom akkor azért néztem a sorozatot amíg volt. Hamár animax, néztem a Torchwoodot is. Azt se sikerült az elejétől, de az is tetszett.Turist: Nem magát a sci-fi-t nem szeretem, csak a SW-t. Egyébkét Ki vagy Doki?(Doctor Who) és Galaxis utikalauz stopposoknak rajongó vagyok. A Galaxis utikalauz stopposoknak? Nem láttam a filmet, hiába ajánlják sok helyen. Ugye ez nem Monthy python féle? Mert akkor azért nem láttam, nem jönnek be a filmjeik ..talán csak a Brian élete. A Tennant féle 10. doktor sokaknak az etalon, meg is érdemli. De megsúgom az utóbbit, Matt Smith-t én jobban csíptem, egyezett a gyökér humorunk. xD A Torchwood-ot még nem néztem meg, mert a DW-ben nem egy kedves szervezet az övék, de amint leküzdtem az ellenszenvemet irántuk rögtön ledarálom. A Galaxis utikalauzból én csak és kizárólag a könyvet olvastam. Tipikusan az a világ, amit magamnak szeretek elképzelni. Eddig nem is tudtam a film létezéséről, de nem is akarom megnézni. A Monthy Python-tól a Gyalog galoppot bűn nem megemlíteni. Remélem azt csak véletlenül hagytad ki. Igaz!? |
Bobek2013 | 2015-04-21 22:00 |
Sziasztok üdv mindenkinek.Csodás estét nektek.Na holnap a cicusom megy az állat orvoshoz ki derül mi a baja a mancsának.Látom megint nem unatkoztok. |
Turist | 2015-04-21 22:04 |
Drili írta:
Mi az a DW?mit Gyalog galopp az a valamilyen középkori? Vannak benne lovagok, vérnyulak, stb? Nem volt az véletlen, nem bírtam ki 5 percet, nem szeretem az ilyen humort, nem is nevettet meg. Az is olyan film hogy ha valaki lekötöz és végignézi mellettem, akkor valószínűleg nem szököm el. Bocsika Bobek2013 Nem is emlékszem milyen cicád van. Fekete-fehér, kockás, tarka? Jobbulást neki, nem tudom elnézni ha valaki szenved mellettem, legyen az ember vagy állat. [ Módosítva: 2015.04.21 22:06 ] |
Bobek2013 | 2015-04-21 22:09 |
Turist: Szürkés fehéres.Meg kislány.Igaz ívartalanitva lett de 3 lábon ugrándozik szegényke. [ Módosítva: 2015.04.21 22:10 ] |
Drili | 2015-04-21 22:10 |
Bobek: Szép estét neked is, a cicának meg jobbulást. Turist: Valahogy éreztem, hogy direkt volt. Nem sértésnek, de elég száraz a humorod. Bár én így is szeretlek ne aggódj. (DW=Doctor Who) |
Kapzsi | 2015-04-21 22:10 |
Tényleg jó lenne valamikor egy skype, az első oldaltól kezdve követem a topicot, de belefáradtam, túl sokat írtok, nem tudom tartani az iramot A Galaxis utikalauz szuper könyv, jól kihasználja a sci-fi környezetben rejlő lehetőségeket és elképesztően vicces, pedig alapjáraton nem csípem az angol humort A Doctor Who megvalósítása nekem túl fapados... |
Pander | 2015-04-21 22:15 |
Szép estét mindenkinek! Sci-fi téma Mindenkinek ajánlom a Battlestar Galactica-t(magyarul Csillagközi Romboló néven futott), ha megnézitek a Pilotját, már bele is szerettetek... (A magyar szinkron elég kaksi, de szerintem a feliratoktól itt senki sem ijed meg) A sztori mellett a zenéje kiemelkedő: https://www.youtube.com/watch?v=wBCIPF9-me0 A Farscape(Csillagközi szökevények) is nagyon jó, ha túléled az első 13 részt(itt forgatókönyvíró-csere volt, meg is látszik!) A Sliders leginkább azt akarta bebizonyítani, hogy ez minden világok legjobbika... A Stargate sorozatot at Amerikai Légierő finanszírozta, ez meg is látszik pl.: harc Allah az Oraj ellen... A Stargate Universe egész nézhető volt, de befejezetlen marad... A SW.ből nekem ennyi maradt meg https://www.youtube.com/watch?v=-pVrOUyuiTA Turist ha nem tetszik a Gyalog Galopp, nézd meg a Brian élete-t(ebben is van egy kis Sci-fi jelenet)(utólag szerk.) Tiffus kicsit későn szólók, de amúgy nekem nem volt bajom a kérdéssel, furinak se tartalak, ha érdekel.Vigyorog
Érdekel, de a nyalást hagyd rám, inkább harapj!![]() [ Módosítva: 2015.04.22 0:35 ] |
Drili | 2015-04-21 22:19 |
Kapzsi írta:
Nézőként ezzel egyébként egyet értek, nem egy hálivúdi projekt. Filmtechnikai szempontból nézve viszont elég nagy teljesítmény, ennyi pénzből összehozni. A CGI helyenként nincs elég jól meganimálva, de a jelmezekért respekt a stylistoknak. Minden ufót kézzel maszkíroztak olyanra amilyen. A történetben pedig olyan lehetőségek rejlenek, hogy azt aki kicsit is fogékony az ilyesmire rögtön beszippantja. A másik nagy erénye, hogy sokkal régebb óta fut mint bármilyen más sorozat(hogy animés példát említsek kb. 70 évvel a One Piece előtt kezdték), mégsem laposodott még el.
A Doctor Who megvalósítása nekem túl fapados... |
Turist | 2015-04-21 22:19 |
Drili írta:
Valószínűleg igen, más is mondta hogy legyek lazább. De csak ebből következtettél rá? Nem sértésnek, de elég száraz a humorod. Jaj hogy nem jöttem rá mi a DW..aww. Drili írta:
Te nem vagy az aki félre érti, tehát kaphatsz ezért egy bátyus ölelést Bár én így is szeretlek ne aggódj ![]() Szerk: Arról amit Drili írt a Doctor WHo-ról totál egyetértek. Szek 2: Csillagközi szökevények nem jött be, unalmas. A Battlestar galactica egy olyan film amit szívesen elkezdenék magasztalni, mert megérdemelné a sztori és a gondolat hogy mi helyük van a robotoknak a társadalomban..de ezt már valahol nagyon elöl leírtam a mesterséges intelligenciánál. Ami nem jött be az a színészek alakításai és a harmadik évad közepétől a negyedik évad közepéig tartó nagybetűs dögunalom. Sliders majdnem kimaradt, szerintem nagyon ötletes hogy be akarja mutatni milyen világok létezhetnek még. Nem mindegyik a romlottságról és a tökéletlenségről szólt. "nézd meg a Brian élete-t" olvass vissza légyszives 1 oldallal. Ezzel kezdtem a mondandóm első részét hogy láttam. [ Módosítva: 2015.04.21 22:31 ] |
Bobek2013 | 2015-04-21 22:31 |
Drili:Neked is szép estét. Köszike át adom majd a cicusnak akinek Bodza a neve. Sliders de jó kis sorozat volt.Meg a Szuper Csapat is az volt. Galaxis utikalauz stopposoknak láttam a filmet tetszett.De biztos jó lehet a könyv is. Gyalog Galopp,Brian élete.Kész vagyok tölük imádom öket |
Aucifer | 2015-04-21 22:42 |
GabrielRex Azokat a leírt német szavakat még kiolvasni is nehéz volt, nemhogy még megtanulni, és fejből visszamondani. XD Én nem bírtam felfogni a nyelvtani szabályokat sem, hiába ültem felette. XD A szórendeket is kevertem rendesen. XD Matekból meg mindig is sík hülye voltam, ez van, kész. Addig ment még a dolog, míg tanultuk az összeadást, kivonást, szorzást, osztást pozitív egész számokkal. Mikor kezdett bejönni a többi (törtek, geometria, függvények, valószínűségszámítás, és egyéb barátaik), na, onnantól kezdve úgy éreztem magam, mint aki kínai nyelvtanfolyamra ült be. Integrálás és deriválás nekem sose volt... vagy eleve nem is lehetett? Azt se tudom, eszik-e vagy isszák... XD Azt mikortól tanítják? Pontosan így éreztem magam matekon: spoiler ![]() ![]() ![]() Turist Animaxen egyik sorozatot se tudtam megkedvelni, amiket adtak, meg eleve utáltam, hogy már több van ezekből a sorikból, mint animékből... A Doctor Who azért se jött be, mert őszintén szólva, már a színészek látványától is rosszul voltam, ennyi randa embert egy helyen látni... még durvább volt, mint a hétköznapokban. XD Na jó, nem csak ezért nem tetszett, valahogy nem fogott meg. A Torchwood sem. Monthy Python filmek közül nekem is a Brian élete, és a Gyalog Galopp tetszik. Meglepődtem kicsit, hiszen azt hittem, már evidens, hogy a SW nekem tetszik, legalábbis abból kiindulva, hogy megjegyeztem, hogy nekem az utolsó, azaz a 6. résszel véget ért, azzal arra akartam célozni, hogy mind a 6 rész tetszett, és nekem így teljes egész, kultuszmű, klasszikus. De lehet, mégse voltam túl egyértelmű... És a 7. rész emiatt nem érdekel, mert erős a gyanúm, hogy nem lesz már olyan jó, mint a régi részek, mivel az utóbbi években csak hulladék jön Hollywood-ból. És ami valaha jó volt, arról nem tartom jó ötletnek több rókabőrt lehúzni. Különben megesik, hogy valami elsőre nem fog meg, majd később az a valami mégis csak bejön az embernek. Lehet, hogy sokszor valamihez "fel kell még nőni". Igaz, nem teljesen ugyanaz, de én például Péterfy Bori számaival voltam úgy anno, hogy mondtam, te jó ég, mi ez a sz.r, bátyám mondta erre, hogy mert nem az a korosztály vagyok, akinek szól, és furcsa módon, alig fél évre rá, mikor megint hallottam, valahogy megtetszett. Lehet, addigra kicsit "érettebb" lettem a számaira. Nem, Will Smith-nek semmi köze nem volt ahhoz, hogy tetszett a Függetlenség napja. Nem az esetem az ipse, nem bukok a néger pasikra. (Nem azért, mert rasszista volnék, de erre szerintem már rájöttetek. ) Igaz, anno azt se gondoltam volna, hogy valaha odáig leszek az ázsiai pasikért. XD Nem mindig tudnám elmondani, miért tetszik meg valami, egyszerűen csak megfog valamiért. Csak mert elszórakoztatott, lekötött. El se tudom mondani, ezt a filmet is már hányszor láttam, és még mindig nem unom. Ezért is szeretem a régi filmeket, mert hiába tudom már szinte kívülről az egészet, újra és újra elszórakoztat. Ezeket meg különösen sokszor meg tudom nézni, nem tudom, láttad-e már ezt a kedvenc listám. AvP-t ha jól rémlik, Selmo véleményezte, neki nem jött be. XD Én senkit sem szeretnék rábeszélni semmire, semmit sem akarok a másikkal megszerettetni, ha úgy döntesz, megnézed, majd eldöntöd, tetszik-e vagy sem. Tény, hogy nem világmegváltó alkotás, csak hát, két név, külön-külön is sikeres, hát kellettek még a rókabőrök. XD A Predator filmek sem voltak rosszak, természetesen azokat is láttam anno. Hát, ha jó filmre gondolok (már úgy értem, hogy ha arra gondolok, amire te gondoltál), amit talán pár éve, hogy adtak a mozik, az tényleg valami ultra gyenge volt... csak a Predatorok voltak jók benne. XD Valóban kis kópék az Alienek, meg ugye, a játszópajtásaik is. XD Nálam is milyen jól szórakoznak, látod? spoiler
![]() ![]() Drili Én bezzeg nem felejtettem el említeni a Gyalog Galoppot. (Én jót nevettem rajta. XD Mikor először láttam bátyámmal, a végén azt hittük, hibás a DVD, amin kölcsönkaptuk, vagy két percig lestük a képernyőt, csodára várva, mire leesett: Baszki, ennek így van vége, hogy nincs vége! ![]() Bobek2013 Neked is szép estét, és remélem, semmi komoly baja nem lesz a cicusodnak. |
Pander | 2015-04-21 22:53 |
Aucifer írta Még egyszer egyik kolléganőmnek adtam elő a következőt, miután ő is megjegyezte, hogy nem minden a külső, lehet, hogy tök rendes a srác (mondta az egyik kéretlen udvarlómról). A következő párbeszéd hangzott el:
Én: "Oké, nem minden a külső, a belső is számít, ez tény. Na mármost, tegyük fel, hogy párodat nem ismered, egyedül vagy, és lenne egy hapsi, aki van vagy két mázsa, kopaszodó, zsíros hajú, és csorbafogú... De amúgy nagyon rendes, tényleg! Te összejönnél vele?" Kolléganőm: *határozottan* "NEM!!!" *és persze el is nevette magát, de az annak köszönhető, hogy mindig komolytalan túlzásokkal tudok előállni XD* Én: "Na ugye! Oké, ez most egy erős túlzás volt, de legalább most megértetted az én felfogásomat is, miszerint nem kívánom akárkivel beérni... Kolléganőm: *bocsánatkérő hangon* "Jól van... igazad van... van benne valami..." *De azért a végén megint elkuncogta magát a hülyeségemen. XD* Fogyni lehet, és fogorvos is van a világon, de ha valaki hulladék jellemmel születik, azzal nem tudsz mit kezdeni... A férfi kezdeményezzen...
Átfogó antropológiai kutatások alapján:1. A nő kezdeményez(nézd meg Reviczky Gábort a Fábry-ban, ez tudatalatti mechanizmus, 0.3mp...) 2. A férfi megszólítja a nőt, beszélgetés... 3. A nő megérinti a férfit [bemutatkozásnál a nő nyújtja a kezét(már ha akarja), ha táncra kérnek fel, a férfi csak felajánlja a kezét(így illik), de a Nő ér hozzá a férfihoz és nem fordítva] 4. A férfi csókolja meg a nőt 5. A nő elkezdi símogatni azokat a testrészeket a férfin, amelyek megnyerték a tetszését(hajas fejbőr, hát, vállak, has, fenék, comb) 6. A férfi keze is elindul... 7. A nő ráfog... pozicióba helyezi magát és...tovább nem írom Persze nem mindíg alakul így, csak amiből később tartós kapcsolat lett(20-50 éves házasság) Tanulság: ez páros játék szerk: természetesen több randin keresztül... [ Módosítva: 2015.04.21 22:56 ] |
Selmo | 2015-04-21 22:56 |
Függetlenség napja: Igen, az alienek Windowst használnak. Nincs több kérdésem. |
Turist | 2015-04-21 23:06 |
Aucifer írta:
Ezt én tudom hogy neked tetszik, de hol mondtam olyat hogy ne tetszene? Megtudnád a kedvemért keresni?Szerintem inkább valaki valahol valamiért átsiklott valami felett.Meglepődtem kicsit, hiszen azt hittem, már evidens, hogy a SW nekem tetszik, Nem is tudtam hogy Ilyen figurákat is gyűjtesz, az az alien milyen vidámnak tűnik. A listádból nem láttam mindet. De ami bejött: A holló, Con Air, Mortal Kombat, Űrcowboyok, Star Wars. Equlibriumot meg nem tudom mióta akarom megnézni már, sose értem oda. |
Kapzsi | 2015-04-21 23:10 |
Drili írta:
Ezt abszolút nem tagadom, de egyszerűen túlságosan kizökkent, amikor a jelmezek és díszletek olcsó megoldásai megragadják a tekintetemFilmtechnikai szempontból nézve viszont elég nagy teljesítmény Drili írta:
Ezt sose értettem, hiszen voltak szünetek
A másik nagy erénye, hogy sokkal régebb óta fut mint bármilyen más sorozat |
Pander | 2015-04-21 23:10 |
Turist írta A Battlestar galactica egy olyan film amit szívesen elkezdenék magasztalni, mert megérdemelné a sztori és a gondolat hogy mi helyük van a robotoknak a társadalomban..de ezt már valahol nagyon elöl leírtam a mesterséges intelligenciánál. Ami nem jött be az a színészek alakításai és a harmadik évad közepétől a negyedik évad közepéig tartó nagybetűs dögunalom.
Ez igaz, de ettől még az utóbbi 20 év legjobb Sci-fi sorozata."nézd meg a Brian élete-t" olvass vissza légyszives 1 oldallal. Ezzel kezdtem a mondandóm első részét hogy láttam.
Bocs! Figyelmetlen voltam!Selmo Miért értünk mindíg egyet? GabrielRex A matek olyan, mintha agyra gyúrnál, úgyhogy csak szorgalmasan! Én gimiben matek specre jártam, heti 9 óránk volt, egy év alatt 40 A4-es spirálfüzetet írtunk tele...később jó volt gyújtósnak. [ Módosítva: 2015.04.21 23:17 ] |
Jesse | 2015-04-21 23:18 |
Pander írta:
El sem tudok addig számolni.
..heti 9 óránk volt egy év alatt 40 A4-es spirálfüzetet írtunk tele...később jó volt gyújtósnak. |
Bobek2013 | 2015-04-21 23:23 |
Nem tudom ki emlékszik de volt még 95-ben egy sorozat az volt a neve,hogy Űrgammák azt hiszem Magyar sorozat volt az is sci-fi.Csak úgy eszembe jutott. |
Pel | 2015-04-21 23:27 |
95ből nekem nincsenek emlékeim, bár rémlik valami sötét alagút és fény, de máig rejtély ez számomra [ Módosítva: 2015.04.21 23:29 ] |
Turist | 2015-04-21 23:28 |
Bobek2013 írta:
Igen magyar sorozat volt. Főszereplő Szulák Andrea, Sörös Sándor, Szombathy Gyula. És ehhez google se kellett Azthiszem láttam minden részét. Bár azt nem mondom hogy hatalmas sorozat volt, de legalább a miénk. Készültek hozzá különböző dalok is. Ja és a királynő vagy ki szolgája volt Sultz.Nem tudom ki emlékszik de volt még 95-ben egy sorozat az volt a neve,hogy Űrgammák azt hiszem Magyar sorozat volt az is sci-fi.Csak úgy eszembe jutott. [ Módosítva: 2015.04.21 23:30 ] |
Pander | 2015-04-21 23:30 |
Bobek2013 Nem tudom ki emlékszik de volt még 95-ben egy sorozat az volt a neve,hogy Űrgammák azt hiszem Magyar sorozat volt az is sci-fi.Csak úgy eszembe jutott.
Sajnos volt...Sajnos emlékszem...Remélem, hamar meggyógyul a cicád! |
Aucifer | 2015-04-21 23:40 |
Selmo írta:
Függetlenség napja: Igen, az alienek Windowst használnak. Nincs több kérdésem. ![]() Turist Nem mondtad, igaz... Bizony, ilyen figuráim is vannak. ^^ Az animés figuráim a figurás adatlapomon is szerepelnek (meg fészen is fent vannak képek, minden figurámról. XD Bár 3-ról még nem tettem fel a képeket...), és még ők is a gyűjteményembe tartoznak: spoiler
Igen, egy fanatikussal van dolgotok. XD![]() Ha esetleg még érdekel valakit, de nem használja az arckönyvet XD ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Tessék bepótolni az Equilibrium-ot, én imádtam! Ami megint csak nem jelenti azt, hogy neked is tetszik-e majd, de ha igen, akkor én csak örülök neki. Régóta tervezem ezt megrajzoni mangában is, csak hát... idő is és tehetség is kéne hozzá... XD A Holló meg a No.1 nálam. De csak az 1. rész, a többi az... mehh... na és mikor belenéztem a sorozatba... kár volt... Bobek2013 Igen, emlékszem rá, de nem néztem... Nem vitt rá a lélek... No, ismét idő van, ezzel a regénnyel mára búcsúzom, jó éjt és puszi mindenkinek! [ Módosítva: 2015.04.21 23:40 ] |
Bobek2013 | 2015-04-21 23:43 |
Turist:Tényleg voltak dalok is.Nekem valamilyen Xénia láz rémlik. Pander:Én is remélem.Majd ki derül ,hogy mit mond holnap az állatorvos |
Turist | 2015-04-21 23:59 |
Aucifer írta: Akkor nem tudom miből gondoltad Nem mondtad, igaz... Azt láttam hogy vannak figuráid. Mikor rámentem akkor az volt hogy görgettem lefele ..aztán megint .. megint, mondom ilyen nincs Mennyi van ennek a lánynak. Aztán látom mindről van vagy 3 kép. Tessék bepótolni az Equilibrium-ot, én imádtam! Tudod mit? Most rákeresek, remélem találok hozzá feliratot is.Nem is emlékeztem, hogy a hollónak van több része, de most hogy mondod valami rémlik. Gondolom ott is ugyanazt a sztorit akarták még egyszer. Jó éjszakát és szép álmokat Ui: Ha a figurák tetszenek, lehet ezekért ölnél. Phantom Blade és Hidden Blade |
Jesse | 2015-04-22 00:06 |
Viszket az arcomon a szőr. Megvakartam. |
Bobek2013 | 2015-04-22 00:08 |
Jesse:Köszönjük ,hogy meg osztottad ezt velünk.Nekem nem viszket mert nincs is. |
Pander | 2015-04-22 02:16 |
Jóéjszakát mindenkinek! Sci-fi témában még minden antirasszistának ajánlom a District 9-t! |
Tiffus | 2015-04-22 13:03 |
A Gyalog galoppról ennyit muszáj mondanom: zseniális film. Pedig alapjáraton utálom a vígjátékokat. Viszont ezt még 12-13 évesen láttam először színházi feldolgozásban, és a színész, aki Herbert-et játszotta, melegként alakította őt, szóval nem véletlen, hogy megszerettem az egészet. ![]() Nekem sci-fiből mindig is azok a filmek jöttek be, amik inkább a filozofikus részét nyomatják a dolognak. DW-t pl. néztem egy darabig pár évvel ezelőtt, de mikor új dokik jöttek, akkor valahogy elment a kedvem. Legtöbbször amúgy a mindf*ck sci-fik jönnek be, mint a Donnie Darko, Eredet, Mátrix, Pillangó-hatás, és talán még a Holnap határa, aminek a mangája azért sokkal zseniálisabb, de azért a film se lett rossz. A regényt nem olvastam, arról nem tudok véleményt mondani. Turist írta:
Na jó, látom azért te is kiismertél már valamennyire, nem csak én. Ezt valahogy reméltem sejtettem. Melyik részt kell "átismételned" ? ![]() A középkor végét és az újkort kellett mára, holnapra meg már a második ipari forradalmat, és az első VH előzményeit is kéri, ha jól tudom. Nem aprózza el a dolgot, ami azt illeti. Mindegy, ma hanyagolom a törit, megyek matek kisérettségit írni, aztán kosarazni. Amúgy képzeljétek: tegnap éppen - a tanárom szavaival élve - a 200 "nyúlfarknyi" oldal tanulgatásával voltam elfoglalva, mikor egyszer arra lettem figyelmes, hogy az arcomtól fél(!) centire leereszkedik egy pókocska a plafonról. Akkorát sikítottam, hogy majd' berezgett tőle az ablak is. Rácsaptam a töri füzetet, és fél óráig ültem, és próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lett volna, ha fél centivel odébb, konkrétan a fejemre ereszkedik le... Kis szívroham estére. ![]() Pander írta:
Ezen még hangosan is felnevettem. Érdekel, de a nyalást hagyd rám, inkább harapj! ![]() A District 9-et már régóta tervezem megnézni. 8.0-s imdb-vel nem lehet rossz. Jesse írta:
Nekem más szőr viszketett. Én is megvakartam. Viszket az arcomon a szőr. Megvakartam. spoiler
[ Módosítva: 2015.04.22 13:12 ]
![]() Ezt most nagyon-nagyon muszáj volt. ![]() ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-22 13:50 |
Tiffus írta: Nem volt aki megvigasztaljon? Nekem ilyenkor az jutott volna eszembe hogy jönni fog a következő és az tuti fel fal, kiszívja belőlem az életet. Folyton azt látnám magam előtt hogy ott mászik valami. Bár a pici pókoktól nem félek.Kis szívroham estére Történelemből az a rész talán amit legjobban utálok, akkor sok minden történt nehéz követni. Sok sikert a matekhoz és a meccshez, majd mond el mi volt. Szeretem én is azokat amin el lehet gondolkodni, de Mátrixot sosem láttam. A második részben az a szívmasszázs belülről az kiborított ( remélem volt benne ilyen rész). A másik meg amikor ugrott akkorát hogy repült, mint Son Goku. Erre is azt mondom olyan film, amit talán megnéznék ha valaki odakötne egy székhez és aztmondja nézd!! Gondolom ez nálad nem akadály. Én is megvakartam Nagyon unalmas volt a töri?[ Módosítva: 2015.04.22 14:10 ] |
leves96 | 2015-04-22 15:56 |
Turist írta:
Hát itt van az, hogy nem láttad a filmet, pedig ha megnéznéd, értenéd, hogy miről van szó.ugrott akkorát hogy repült, mint Son Goku Feltétlenül nézd meg, mert elgondolkodtató, másrészről meg nagyon jó film (trilógia). Tiffus Én is imádom az ilyen 'mindf*ck' filmeket. Esetleg tudnál még mondani egy párat? (persze legyen jó is) Ha gondolod, privátba is küldhetsz egy gigászi listát Egyébként részvétem a pókos eset miatt, bár én mindig csak megijedek, olyan nagy hűhót nem csinálok a dologból - igen, én vagyok az az ember, aki a tenyérnyi méretű molylepkétől vagy nyírfaaraszolótól sem riad vissza... még ha repül, akkor se Pander Köszi a tippet, Peti, már régóta tervezgetem a District 9 -et, de sose jutottam el odaáig, hogy elkezdjem |
Aucifer | 2015-04-22 15:59 |
Turist Van egy részletesebb fotósorozat a figuráimról, abban tényleg rengeteg kép van. XD Azt a figurák részletei miatt csináltam, meg van egy másik, amiben mindegyikről 1-2 képet raktam csak fel. Ó, és igen, elfogadnám azokat a rejtett pengéket is. ![]() Az Equilibriumot én szinkronnal láttam, de azóta DVD-n is sikerült megvennem. ^^ A hollóból úgy tudom, a 2. részt folytatásnak szánták, ugyanúgy Brandon Lee főszereplésével, csak hát szegény az 1. rész premierjét sem érhette meg... Így a következő filmben teljesen másik színész és karakter került a képbe, viszont a kiscsaj, mint összekötő kapocs itt is szerepelt, csak ugye, már felnőttként. Ezt a részt még megnéztem, a továbbiak meg nem igazán érdekeltek, már a 2. rész is olyan "mehh" volt nekem... Nem is tudom, mennyi van összesen, 3. részről biztos, hogy tudok, de mintha még 4. rész is rémlene... ![]() Amúgy abból gondoltam a korábbit, hogy mondtad, rám is vonatkozott a dolog, hogy egyikünk se szereti a sci-fit, (mert visszautasítottuk a mozit XD), pedig ha tudtad, hogy a SW bejött, ebből adódik, hogy nincs bajom a műfajjal. De ez már szőrszálhasogatás. Animék közül, ami sci-fi témájú, és láttam (meg tetszett is) az a Ghost in the Shell (alap), Ergo Proxy, Appleseed, Akira. (És szerintem az Ai no Kusabi-nak is van sci-fis beütése, bár inkább a BL a központi téma. XD) Most ennyi jutott eszembe, ami biztos, hogy sci-fi. Minden film elég messze áll a valóságtól, meg hát nagyon már nem is azért nézzük őket, hogy reális dolgokat lássunk benne... Ezért ne is foglalkozz ilyen apróságokkal, hogy az ipse mekkorákat ugrott, és hogy repült. XD A Mátrix világa amúgy is eleve olyan volt, hogy ott volt benne a való világ, és ugyebár egy másik... és éppen az volt a nagy kérdés is, hogy vajon melyik is igazán a valódi? Baromi régen láttam, de azt hiszem, ilyesmi volt... A "való világban" Neo egy hétköznapi irodai alkalmazott volt, semmi extra... de aztán a sötét bőrkabátosok elvitték magukkal játszani, mert szükségük volt rá, hiszen az ügynökökkel csetepatéztak, és Neo volt az istencsászárlegyőzhetetlenkiválasztott, aki megmenthette a világukat a... robotoktól, ugye? XD Nem is emlékszem már pontosan, meg lehet, rosszul is fogtam fel a lényeget. XD Tiffus Ez nekem még mindig hihetetlen, hogy óriás mutáns csigákat tartasz (amik tuti, hogy embert is esznek, különben miért léteznének ilyenek, ha nem azért, hogy kiírtsanak minket...), de a pókoktól megrémülsz. De ne csüggedj, én is így reagáltam volna, sikítottam volna akkorát, hogy Ausztriában a Schneeberg tetejéről jókora lavina zúdult volna a gyanútlan és igen peches turistákra, és még azonnal el is ugrottam volna onnan, a szobán kívülre, és enyhe szívrohamot is kaptam volna... vagy nem is olyan enyhét. Aztán üvöltöttem volna valakinek, hogy jöjjön, és fogja meg, tüntesse el! XD Nekem mindegy, hogy pici-e a pók, vagy nagy... és az se igazán nyugtat meg, ha hirtelen eltűnik, félek, honnan és mikor kerül elő megint... meg hogy vannak-e még... és mindig vannak... ![]() Kitartást a tanuláshoz, de talán már említettem, hogy nem irigyellek. Bár lehet, nem pont ezekkel a szavakkal mondtam... Inkább olyasmikkel, mint hogy hála az égnek, hogy már nem járok suliba. XD Töriből mondjuk annyi jó, hogy lehet rizsázni. Mátrixot is láttam, de nekem csak az első rész tetszett, és rémlik, mintha a Pillangó-hatást is láttam volna... talán épp bátyámmal néztem. Remélem, jól sikerült a kisérettségi, és nyertetek a meccsen! A vakarózós kontrádon meg jót nevettem. XD ![]() (És persze Turistot se kellett félteni. XD) Turist írta:
Én is megvakartam Nagyon unalmas volt a töri?Jesse Nekem viszket a fogam, és fáj a hajam. Ja, és zsibbad a cipőm... |
Wondergirl | 2015-04-22 16:03 |
Sziasztok emberek! gondoltam ide is kiirom mert van itt egypár ember aki hosszan szereti kifejezni magát Segítségeteket szeretném mérni, mivel a sulira kell egy kurzrefaratot (bocs nem tudom hogy van magyarul) csinálni, és én a Cosplay-t választottam . A refarat-nak 5-10 percesnek kell lennie, szóval ha van olyan dolog amit mindenképpen bele kéne tennem akkor nagyon szépen kérlek írjatok KÖSZÖNÖM előre is! [ Módosítva: 2015.04.22 16:04 ] |
Aucifer | 2015-04-22 16:12 |
Wondergirl Szia neked is! Sajnos a cosplay nem az én asztalom, így ebben nem tudok segíteni, de hátha vannak itt, akik jártasabbak ebben a témában. |
Turist | 2015-04-22 16:28 |
leves96 írta: Gondolom nem arról hogy sárga haja lesz mit ![]() Valóban csak pár kisebb részletet láttam, de animében is utálom az olyat, mikor valaki azért győz mert ő a főhős és egy csettintéssel, kétszer erősebb lesz. Biztos itt másként van, lehet el kellene olvasnom egy ismertetőt. Aucifer írta:
Ez viszont, tényleg így van ezt én néztem el.ha tudtad, hogy a SW bejött, ebből adódik, hogy nincs bajom a műfajjal. Ergo proxyt is csak elkezdtem nézni, valahol elakadtam. De ez már szőrszálhasogatás
Vissza olvasva a mai nap előzményeit ezt direkt írtad ugye? Nem kellene baltával nekiesni. Töriből mondjuk annyi jó, hogy lehet rizsázni. Esetleg nálatok Nagyon rendes történelem tanárnőnk volt, de mikor felelésnél elkezdtem mondani hogy ez meg az akkor mindig közbevágott. Nevek, helyszínek, évszámok..és jött a probléma.Ami a fegyvereket illeti, szívesen elfogadnék pár másikat amit csinálnak. Pl Arthas Frostmourne-jét. Cloud Strife kardját is megcsinálták, de nem bírta el egyik se Vagy Sephirot kardja majdnem vissza hajlott Biztos nehéz lehetett még így is hogy mind mester ember. Wondergirl írta: Mijaza kurzrefarat? Valami rövid videó, vagy ismertető? Arról hogy kik veszik fel, vagy miből csinálják? Kicsit lehetnél konkrétabb hogy mihez kell.mit van itt egypár ember aki hosszan szereti kifejezni Egy biztosan ![]() De látom ő nem jártas a témában. Szerk: Lehet ha Drili itt lesz, ő tudna segíteni, de természetesen más nevében nem mondok semmit. [ Módosítva: 2015.04.22 16:32 ] |
Aucifer | 2015-04-22 16:51 |
Turist Á-hááá! Tehát mégsem én néztem el! (Hmm... asszem, mi nők, tényleg szőrszálhasogatók vagyunk. XD) De azért semmi gond, ne aggódj. Nem, nem direkt írtam ezt a szőrszálasdit, de most, hogy mondtad, és így belegondolva tényleg marha jól jött ki. ![]() Hát igen, azért a nevek, helyszínek, évszámok nálunk is kellettek. De időt akkor is tudtál húzni a rizsázással, na meg, ha ki volt akasztva a nagytérkép is a táblára, akkor az is segített egy kicsit, más nem, a helyszínek jobban beugrottak. Érettségin meg úgyis lehet majd használni a töriatlaszt, az tele van helyszínekkel és évszámokkal, úgyhogy mikor kidolgozod a tételed (szóbelin, ugye), marha sok dolgot össze lehet szedni a segítségével, és ugranak még be hozzá dolgok, igaz, hogy az is sokat segít, ha legalább minimális dolgokra emlékszik még mellé az ember az órákról... ![]() Én még Nero és Dante kardját is elfogadnám. És persze... egy katanát! Egy biztosan Kuncog
Hát, az a bizonyos személy nem igazán tud regényt írni a témából.
De látom ő nem jártas a témában. |
Wondergirl | 2015-04-22 16:56 |
Turist írta:
A (kurz)refarat az a (rövid)előadás (köszönöm drili!!!), sulira kell textiles technika(?) órára(mindenkinek kell egy ilyen "elóadást tartani ami valamilyen kapcsolatban van a textillel), és mivel én egy nagyon kreatív ember vagyok azt a témát már valaki kiválasztotta amit eredetileg akartam így a cosplay témát választottam
Wondergirl írta: Mijaza kurzrefarat? Valami rövid videó, vagy ismertető? Arról hogy kik veszik fel, vagy miből csinálják? Kicsit lehetnél konkrétabb hogy mihez kell.mit |
Turist | 2015-04-22 17:01 |
Aucifer írta: Ő ki?Én még Nero kardját Katanát persze, meg mellé egy szamuráj teljes vértezetét is ugye ? Térképet tényleg lehet használni ez eszembe se jutott. Töri érettségi szóbelin a tanárnőnk mindenkihez odament, ha valami komolyabb anyag volt segített. Na odajött hozzám, ránéz aztmondja: "Aranybulla..ez neked menni fog" és tovább sétált. Képzelheted azt a kétségbe esést az arcomon, mint egy kiskutya aki a feneketlen verembe löktek Wondergirl írta: Sosem vettem még fel cosplayt, de van itt az oldalon olyan topik ahol erről beszélnek. Ebből azért látszik hogy nem vagyok túl kreatív én sem [ Módosítva: 2015.04.22 17:05 ] |
Aucifer | 2015-04-22 17:07 |
Turist Na, az Aranybulláról kivételesen eszembe jut, hogy 1222-ben volt. XD (A'sszem... ![]() Nero-ról is van figurám, ő a Devil May Cry 4 szépfi... akarom mondani, főhőse. Hát nem utasítanám vissza azt a vértezetet sem. ![]() Szerk.: Nagyon szívesen kipróbálnám a cosplayt, ha egyszer eljutnék animeconra, csak több oka is van, miért nem fog ez nekem menni soha: 1. Nem tudok varrni. Se szabni. Se kötni, se horgolni... 2. A többi dologhoz sem értek: faragás, hegesztés, forrasztás... mindenféle, amik kellenek ahhoz, hogy a kiegészítőket előállítsd, bármilyen anyagról is legyen szó. XD 3. Fogalmam sincs, kinek öltözhetnék be... nincs olyan karakter, akire hasonlítanék, és még kedvelném is, meg azonosulni is tudnék vele. 4. A női karikat eleve utálom, így nem szívesen öltöznék be ilyen karinak... 5. Férfi karaktereket szívesebben cosplayelnék, mert abból aztán vannak kedvenceim dögivel, viszont egyikhez se volnék valami férfias, ugyebár... ![]() 6. Nincs rá pénzem... így is sikeresen összeszedtem nem egy költséges hobbit, nem kéne még egy. XD Pedig Shiki öltözetét a Togainu no Chi-ből elfogadnám, és felvenném. Na meg az említett assassin öltözékekről nem is beszélve... [ Módosítva: 2015.04.22 17:14 ] |
Drili | 2015-04-22 17:07 |
Wonder: Szívesen! Mindenféle tantárgyból és témából szoktak kiselőadást kérni, de ez általában ötösért(nálatok 1-es) csinált szorgalmi feladat. Sokféle megvalósítás lehetséges, pl. powerpoint-al megcsinálni, amit később kivetítünk az interaktív táblára(ez a legnépszerűbb módszer, mert nagyon könnyű és extrázni is lehet), tablóra is készülhet, de felolvasós(kézzel írott) fogalmazásként is elfogadják. Ha behozunk valami körbeadható szemléltető eszközt azért plusz pont jár. Turist: Aranybulla - 1222. Szerk.: Jézusom az a macska! *o* Köszi Wonder!^^ [ Módosítva: 2015.04.22 17:10 ] |
Turist | 2015-04-22 17:11 |
Büszke vagyok mind a kettőtökre, megvagytok dicsérve Persze azért tudta a tanár, hogy nem vagyok annyira hülye hozzá. Szerk: Következő cosplay terv :Csinálni egy szamuráj páncélt ami csípőben jó Auciferre és a lába sem hosszú [ Módosítva: 2015.04.22 17:13 ] |
Aucifer | 2015-04-22 17:15 |
Turist írta:
Következő cosplay terv :Csinálni egy szamuráj páncélt ami csípőben jó Auciferre és a lába sem hosszú ![]() ![]() |
Wondergirl | 2015-04-22 17:23 |
Drili írta:
Nálunk sajnos ez kötelező, ebben a hónapban már 3 előadásom volt és még a jövőhónapba lesz 2 Habár a sok előadásnak hála az év elején 2 órán át magyarázták hogy mi az a powerpoint, hogy kell használni...Wonder: Szívesen! Mindenféle tantárgyból és témából szoktak kiselőadást kérni, de ez általában ötösért(nálatok 1-es) csinált szorgalmi feladat. Sokféle megvalósítás lehetséges, pl. powerpoint-al megcsinálni, amit később kivetítünk az interaktív táblára(ez a legnépszerűbb módszer, mert nagyon könnyű és extrázni is lehet), tablóra is készülhet, de felolvasós(kézzel írott) fogalmazásként is elfogadják. Ha behozunk valami körbeadható szemléltető eszközt azért plusz pont jár. Szerk.: Jézusom az a macska! *o* Köszi Wonder!^^
Szívesen, én örülök hogy segíthettem megtalálni az új szerelmed...ÉLJENEK A MACSKA-PÁRTUAK!!! [ Módosítva: 2015.04.22 17:27 ] |
Pander | 2015-04-22 17:42 |
Tiffus Amúgy képzeljétek: tegnap éppen - a tanárom szavaival élve - a 200 "nyúlfarknyi" oldal tanulgatásával voltam elfoglalva, mikor egyszer arra lettem figyelmes, hogy az arcomtól fél(!) centire leereszkedik egy pókocska a plafonról. Akkorát sikítottam, hogy majd' berezgett tőle az ablak is. Rácsaptam a töri füzetet, és fél óráig ültem, és próbáltam nem arra gondolni, hogy mi lett volna, ha fél centivel odébb, konkrétan a fejemre ereszkedik le... Kis szívroham estére. Pityergő baba
Na nézzük mennyire megy a töri:Melyik késő-középkori/koraújkori keresztény felekezettől, idézte fel Lázár János "a mindenki annyit ér amennyit keres" gondolatot és később mit tettek a vezetővel? (Ha nem tudod, nem biztos, hogy a te hibád, azóta rekanonizálhatták a törikönyveket is.) Nem értem ezt a több helyről is megnyílvánuló arachnofóbiát, amikor mindannyiótok szobájának ablaktól balra eső felső sarkán ott kushad egy 1,5 méteres példány, ami minden este szív egy kis vért belőletek, csak sikeresen kirekesztitek a tudatotokból (pont úgy, mint az antropológiás hozzászólásomat, emiatt olyan bús Pand... ) Aki szerint fura vagyok, az magyarázza meg szerinte miért!(Szerintem itt mindenki fura, de pont ezért kezdtem el írni ide) Szép napot mindenkinek! Wondergirl Bocsi, de én utóljára 3 éve lengettem az Antizombi 3000-et [ Módosítva: 2015.04.22 17:55 ] |
Drili | 2015-04-22 18:00 |
Pander: Ismerkedős topic társasága: Mind kicsit furák vagyunk. Sorry. Itt inkább azt kell magadra venni ha nem furáznak le. [ Módosítva: 2015.04.22 18:00 ] |
Jesse | 2015-04-22 18:05 |
Nem vagyok fura. |
GabrielRex | 2015-04-22 18:06 |
Dehogynem! Sz'ted hány emberből hiányzik még a hiba? |
Jesse | 2015-04-22 18:24 |
Jó kérdés, senki ilyent nem tudok |
Selmo | 2015-04-22 18:27 |
Mátrix: Nézd meg és ne higgy azoknak, akik valami folytatásokról hadoválnak. District9: Ezt láttam, de az agyam önvédelemből törölte a róla szóló emlékeket, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk. Tiffus írta:
Detto.Nekem más szőr viszketett. Én is megvakartam. Turist írta:
Szerk: Következő cosplay terv :Csinálni egy szamuráj pók páncélt ami csípőben jó Auciferre és a lába sem is hosszú ![]() ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-22 18:43 |
Aucifer írta:
Turist írta:
Következő cosplay terv :Csinálni egy szamuráj páncélt ami csípőben jó Auciferre és a lába sem hosszú !guffaw Köszönöm, igazán figyelmes tőled! ![]() Ilyen vagyok.. és még nem is ismersz igazán Olyan cosplay amihez nem emberi? Death Note-ból a halálistenek? FMA-ből Alphonse? Hellsingből Alucard? Darth Vader, Darth Maul, Boba Fett? Hirtelen ezek jutottak eszembe. Szerintem a varrás és a forrasztás mindenkinek menne, csak nem olyan szépen. Az anyag meglenne, ha 2-3 figurával kevesebbet veszel. Wondergirl írta: Majd a következő választáson nekik is szurkolunk. Kétfarkú kutyapárt már van.ÉLJENEK A MACSKA-PÁRTUAK!!! spoiler
![]() Nemtudom mekkora a női szavazó táboruk Jesse írta: Dehogynem, váltogatod a neved és az avatarod.Nem vagyok fura [ Módosítva: 2015.04.22 18:47 ] |
Jesse | 2015-04-22 18:53 |
Most szomorúságot érez a testem Van paradicsomom. [ Módosítva: 2015.04.22 18:58 ] |
Drili | 2015-04-22 19:00 |
Nekem meg kekszem. Kérsz? |
Jesse | 2015-04-22 19:03 |
Nem, köszönöm, csirek lészen vacsorára. |
Pander | 2015-04-22 19:10 |
Drili cuki vagy! Jesse nem vagy cuki Selmo írta Mátrix: Nézd meg és ne higgy azoknak, akik valami folytatásokról hadoválnak.
Nem az agyad, hanem a "belülről barnító biogenetikus piecing-állat"(Vektor)District9: Ezt láttam, de az agyam önvédelemből törölte a róla szóló emlékeket, megtekintését semmilyen korosztálynak nem ajánljuk. Tény, hogy borzalmas, de csak amiatt, mert hűen tükrözi az emberi természetet. Íme az ember majom: http://www.magyarvagyok.com/videok/16-Education/202382-Bolygonk-a-Fold-David-Attenborough-8-11.html(41. perctől) [ Módosítva: 2015.04.22 19:11 ] |
Selmo | 2015-04-22 19:19 |
Niki, küldtem szerelmes üzenetet, nehogy egy hét múlva kapd meg. |
Tiffus | 2015-04-22 19:23 |
Turist, én ha lecsapok egy rovart/pókot, az már hatalmas teljesítménynek számít tőlem, mert általában mindig mást hívok, hogy csapja le helyettem. De most reflexből jött az egész, és kb. 5 másodperc alatt lezajlódott a jelenet, utána meg már nem gondolkodtam azon, hogy jöhet-e még, csak az járt a fejemben, hogy "MAJDNEM RÁM ESETT, ÚRISTEN".. Nem valami logikus, tudom. xD A meccs.... Most inkább nem idegesítem magam, bocsi. Majd máskor elmesélem. A matekot szintén. Amúgy látom, te inkább az egyszerűbb és racionálisabb dolgok híve vagy. Nem tudom, hogy említetted-e már itt a sok hozzászólás valamelyikében, de mi a kedvenc filmed? Az SW-n kívül. leves96, gigászi listát még ha akarnék, se tudnék összeállítani, ugyanis kevés az olyan film, ami egyben mindf*ck is, és egyben király is. Sajnos. Itt van még egy pár az előzőeken kívül, amik nekem tetszettek: Harcosok klubja (na ha ez nem mindf*ck, akkor nem tudom, mi az ), A tökéletes trükk, Mementó, Mr. Nobody (de csak ha bírod a sok nyált. Én nem bírtam.), Különvélemény, A gépész, Mulholland Drive (ez kicsit művészi), Viharsziget, Hatodik érzék. Amúgy a legtöbbjük nem sci-fi, remélem nem zavar. De még megemlítenék párat, amit azért sorolnék a mindf*ck-hoz, mert akkora bennük a plot twist, hogy egyszerűen megb....a az agyadat Ilyen az Oldboy (koreai ), a Halál jele(nagyon szemét film ![]() A sci-fihez elfelejtettem mondani egy oldschool fantasztikusságot: Mechanikus narancs. Életem filmje, komolyan. Jujj, és aki szeretne valami igazán remek filmet látni, annak az Ádám almái-t látnia kell. Azt mondtam utálom a vígjátékot, de ő kivétel. Ha a vígjáték fogalma az ilyen filmekkel lenne egyenlő, akkor az összeset megnézném. Ááá, nagyon belelendültem, ez az utolsó, tényleg: A Hannibál-trilógia. (Vörös sárkány, A bárányok hallgatnak, Hannibál) MUSZÁJ mindet látnotok. Itt lettem szerelmes Antony Hopkins-ba. Ajj, megint eszembe jutott egy, ami mellett nem tudok elmenni. ![]() spoiler
Ezért mondtam, hogy könyvet nézel. Rád bízza, hogy mit hogyan képzelsz oda, és csak a lényeget rakja oda neked. Plusz a sztori világával is nagyon összhangban van ez a megvalósítás. Amúgy ne értsétek félre a képet, nem olyan, mint egy színpad, vagy ilyesmi. Aki megnézi, az majd rájön.![]() ![]() Na, de végül csak gigászi lesz, basszus. xD Leállok. Aucifer, pedig nagyon egyszerű a dolog: a csigák nem rovarok. Én csak az ízelt lábúaktól irtózom, a csúszómászók, hüllők, rágcsálók, satöbbik jöhetnek. Aranybulla - Na és mikor újították meg? ^^ Aucifer írta:
Ahhhhj, én is akarok! Nero-ról is van figurám ![]() Pander írta:
Szerintem meg nagyon is az én hibám, mert nem tanulok rendesen. xD Amúgy ilyen mondattal nem találkoztam a könyvben, bár a forrásokat még csak futólag néztem át. Na jó, nem mentegetőzök, nem tudom a választ. Amúgy még ötletem se nagyon van. A középkori keresztények hirdettek ilyesmit? Esetleg a reformáció idején valahol, valakik?Na nézzük mennyire megy a töri: Melyik késő-középkori/koraújkori keresztény felekezettől, idézte fel Lázár János "a mindenki annyit ér amennyit keres" gondolatot és később mit tettek a vezetővel? (Ha nem tudod, nem biztos, hogy a te hibád, azóta rekanonizálhatták a törikönyveket is.) Selmo írta:
A szőr nélküli dolgokat én már nem vakarom. Azokat inkább.... ^^Tiffus írta:
Detto.Nekem más szőr viszketett. Én is megvakartam. Niki
Mármint én? xD Hova?[ Módosítva: 2015.04.22 19:39 ] |
Jesse | 2015-04-22 19:27 |
Pander írta:
Említett ilyent valaki?
nem vagy cuki |
Turist | 2015-04-22 19:39 |
Tiffus írta:
Ez baj lenne? De igen, jól látod.Amúgy látom, te inkább az egyszerűbb és racionálisabb dolgok híve vagy. Valahol még az elején leírtam mik a kedvenc filmjeim, pl az általad említett Hetedik is nagyon jó, bár amiben Morgan Freeman szerepel, valószínüleg az. A Bárányok hallgatnak pedig valahol a várólistán van. Na de: A rettenthetetlen, Forrest Gump, Holt költők társasága, Kegyetlen játékok ( ez lehet hogy tetszeni neked), Esőember, A profi, Pillangó. Három vígjáték a Kelly hősei ,Oscar és a Jákob rabbi kalandjai. Biztos kimaradt valami, de majd kérdezz hátha láttam Szerk: De ha tényleg csak A kedvenc érdekel akkor a kedvenc filmem és számom egyben Ja és a filmnek olyan vége van hogy .. A Videó erősen spoileres, ha megszeretnéd nézni csak a számot hallgasd Szerk 2. Ez a kép nagyon érdekes. [ Módosítva: 2015.04.22 19:59 ] |
Selmo | 2015-04-22 19:44 |
Tiffus írta:
Szóval szoktad vakarni a fejed?Selmo írta:
A szőr nélküli dolgokat én már nem vakarom. Azokat inkább.... ^^Tiffus írta:
Detto.Nekem más szőr viszketett. Én is megvakartam. ![]() Tiffus írta:
Te. Kettőt találhatsz, de ha balra felül nem pirosan villogás van, akkor...
Mármint én? xD Hova? |
Pander | 2015-04-22 19:49 |
Tiffus ...Esetleg a reformáció idején valahol, valakik...
Egész pontosan svájci kálvinisták a XVI. századból, a vicc az, hogy annyira ultrák voltak, hogy Kálvin Jánost Szervét Mihályt is sikerült máglyára pakolniuk![]() ![]() Csak azért, írtam, mert a mi időnkben, ha aktuális politikára váltottad a törit az éretségin, az +1 jegy(bár ez a sulitól is függ) [ Módosítva: 2015.04.22 20:24 ] |
Aucifer | 2015-04-22 21:30 |
Pander Neked is szép napot, bár már inkább estét kéne írnom. Tényleg veheted a furcsát itt bóknak, hiszen itt tényleg a többségünk (ha szabad ezt mondanom) kicsit zizis valamiért. Tehát ne negatív értelemben vedd a furát furának. Bár azt tényleg meg kell jegyeznem (lásd, tényleg őszinte ember vagyok), hogy a nézeteid (főleg ugye a férfi és nő dolgokkal kapcsolatban) érdekesek, nekem kicsit szexistának is tűntek sokszor, de én alapjáraton képes vagyok dolgokat bemagyarázni magamnak, meg mindent túlkomplikálok sokszor. XD Pedig egész egyszerűen csak a másik oldal véleményét írtad, és mondtad is, hogy reális gondolkodású vagy (ami mondjuk rám is igaz), tehát végeredményben semmi olyat nem mondtál, tényeket közöltél. És valljuk be, nem te vagy az első férfi, akitől ezeket hallottam, tehát nem is értem, miért lepődtem meg. Csak hát az érzékeny lelkecskémnek ![]() ![]() Sőt, még említettem is, hogy részben hasonlóak vagyunk, úgy vélem: általában én is inkább realistán nézem a világot, többször vagyok negatív, mint pozitív gondolkodású, sőt, mint megtudtam magamról, még cinikus is vagyok. De így kevésbé érnek már meglepetések. ![]() A 1,5 méteres póknak nagyon nem örülnék, ha találkoznék vele. XD Drili Ismerkedős topic társasága: Mind kicsit furák vagyunk. Sorry. Itt inkább azt kell magadra venni ha nem furáznak le.
Egyetértek! ![]() Selmo Mátrix: Nézd meg és ne higgy azoknak, akik valami folytatásokról hadoválnak.
Ezt vehetem úgy, hogy neked is csak az 1. rész tetszett? A többi meg se maradt bennem, annyira nem jött be... A pókpáncél nagyon aljas húzás lenne... ![]() Turist Ilyen vagyok.. és még nem is ismersz igazán Vidám
Hát, ezért van ez az ismerkedős topic. ![]() Olyan cosplay amihez nem emberi? Death Note-ból a halálistenek? FMA-ből Alphonse? Hellsingből Alucard? Darth Vader, Darth Maul, Boba Fett?
Neeem, egyik jelmezt se tudnám megcsinálni, az meg nem az igazi, ha úgy venném vagy csináltatnám. Mert szerintem (de cosplayesek majd kijavítanak, ha tévednék) a dolognak ez adja az igazi sava-borsát, hogy maguk dolgoznak a jelmezükön, aztán felveszik az adott karakter szerepét, miután magukra öltötték a ruhát. Hirtelen ezek jutottak eszembe. Szerintem a varrás és a forrasztás mindenkinek menne, csak nem olyan szépen. Az anyag meglenne, ha 2-3 figurával kevesebbet veszel. ![]() Dehogy mondok le a figurákról. ![]() ![]() De az említettek közül Alucardnak is király lenne beöltözni, de ő jól néz ki, én meg csúnya Alucard lennék... és alacsony. XD Imádom Alucardot! Kétfarkú kutyapárt
Kan kutyák a párttagok? ![]() Dehogynem, váltogatod a neved és az avatarod.
Így igaz! De biztos csak azért, mert többen van... Tiffus A vörös sárkányt először olvastam, még általános isis koromban lenyúltam aputól a könyvét... azóta meg már DVD-n is megvan, így a filmet is láttam. Én csak az ízelt lábúaktól irtózom, a csúszómászók, hüllők, rágcsálók, satöbbik jöhetnek. Mosolyog
Én megmondtam, mindentől, ami a gerinctelenek osztályába tartozik... a hüllők, rágcsálók, kígyók, békák jöhetnek minden mennyiségben. Múlt héten egyik este is, mikor jöttem hazafelé melóból, a Sörgyár mellett (bezony, mindennap mellette haladok el XD) ugrándozott egy békuci, tök cuki volt! Csak azért nem fogtam meg, mert ezt a fajtát nem ismertem, így nem tudtam, mire számíthatok... Amúgy simán felvettem volna, hogy megsimizzem. ^^Bezony, egy Nero van velem, láttad róla a képet? És talán majd egy Dantét is sikerül egyszer szereznem, legalábbis nagyon szeretném őt is mellé. |
Jesse | 2015-04-22 21:34 |
Aucifer írta:
'Hátam mögött' kibeszélés? Nem szép dolog ám : D
Így igaz! De biztos csak azért, mert többen van... |
Bobek2013 | 2015-04-22 21:38 |
Sziasztok szép estét nektek. Na volt a cicusom állatorvosnál.Ki derült ,hogy nincs semmi baja.Szerencsére.Csak pihentetni kell a mancsát.De pár nap és újra jó lesz a mancsa.Látom el vagytok mint mindig.Meg rengeteget irtatok. [ Módosítva: 2015.04.22 21:45 ] |
Aucifer | 2015-04-22 21:40 |
Jesse írta:
Aucifer írta:
'Hátam mögött' kibeszélés? Nem szép dolog ám : DÍgy igaz! De biztos csak azért, mert többen van... Ugyan, hogyan lehetne ez már hátad mögötti kibeszélés, nem is látom a hátad. ![]() De talán tévedtem volna a többszörös személyiséggel, kedves Vaas del Toro (ugye, jól rémlik)? ![]() Bobek2013 Szép estét neked is! És ez fantasztikus hír, nagyon örülök! ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.22 21:42 ] |
leves96 | 2015-04-22 21:42 |
Tiffus Látom sikerült hatnom a tudatalattidra Bocs megint, hogy ekkora regényt írtál, mikor még a Nagy Háború előzményeit is át kell nézned Egyébként köszi a szépséges beszámolót, már láttam benne egy párat... Legutóbbi asszem az Oldboy volt, a végén, mikor előkerült a családi album, az első képből leesett, hogy mi történt. Apámmal (ő már látta korábban) néztem a filmet, kérdezte hogy min "júúúúúj, b+!" -olok. Mondom leesett mi történt, és valami iszonyat beteg Na igen, a 2003 -as Oldboy volt az A Hetediket is láttam már, kiszámítható volt Dogville -t mi is néztük etika órán, jó film nagyon Egyébként kajakra perverz vagy. Nekem csak homárkodni szokásom, azzal jobban lehet sokkolni a társadalmat P. P. - alias Polihisztor Pander Embertan mellett megy rendesen a töri? Az nem olyan tantárgya az orvosnak, ami csak úgy kiesik? Aucifer Hát igen, mintha mondták volna, hogy neked 2 élet is kevés ahhoz, hogy mindent megcsinálj, amihez kedved van Bobek2013 Hála az égnek, örülünk! Éljen Bodza! sokadik szerkesztés:
[ Módosítva: 2015.04.22 21:50 ]
Mit tippeltek, mit láttam ma? Hát persze, hogy egy olyan felhívást, hogy "Hastánc-tanfolyam indul gyerekeknek!6 és 12 éves kor között! Ki ez a beteg állat, de most komolyan? Kőkemény loli-komplexus. Jézusom.. |
Jesse | 2015-04-22 21:48 |
Nem igazán vagyok tisztában azzal, hogy egy nicknév, illetve avatar váltás hogyan is befolyásolná bárki személyiségét : D |
Aucifer | 2015-04-22 21:50 |
leves96 (Amúgy már akartam kérdezni, milyen leves? Húsleves, gulyásleves, esetleg valami más? ![]() ![]() Hát igen, nem is tudom, hány élet kellene nekem... Érdekes, hogy ilyen apróságokat nagyon szeretnék megcsinálni, befejezni, még sincsenek ambícióim... még mindig próbálok rájönni, mi célom az Életnek nevezett videójátékban (nagyon durva a grafikája, nem? ), mi végre rendeltettem én... ![]() |
Turist | 2015-04-22 21:50 |
Aucifer írta: Még a végén kiderül, vannak akik örülnek neki hogy itt vagyok.Hát, ezért van ez az ismerkedős topic Nem gondoltam rá, hogy megvedd a ruhát. De miért kellene egyedül csinálnod, ott vannak a barátaid, a családod? Gondolom nem cél hogy egy hónap alatt elkészüljön. Ugye emlékszel rá mit mondtam arra ha sokat szidod magad? Azonkívül hogy itt már senki nem hiszi el, hogy lenne rossz tulajdonságod Szerk: Aucifer spoiler
![]() Emlékszem mondtad hogy szerinted sem olyan jó a Nightwish Tarja nélkül.Itt egy duett amiben ő van és FloorSzerintem leénekli szegény lányt Onnan jutott eszembe hogy a hírek között kint van egy aminek az a címe hogy I wish i had an angel Szerk 2 A film közepén járok Bobek2013 írta: Szia és hurrá Reméljük pár nap múlva már leszaggatja a függönyt nem kell aggódnod miatta. Miért Bodza, talán olyan a színe?mit Szerk 3... Én drága szeretett kiscicámnak, ki már nem lehet közöttünk, feldagadt kétszer az arca valami hatalmasra. Az egyik ismerősünk állatokkal dolgozik, ő mondta hogy kanmacskáknál van ilyen, hogy megharapják egymást ki kell szúrni tűvel. Valahogy lefogtuk a macskát és megpróbáltuk de nem nagyon akart összejönni, közben szegény annyira nyávogott, most is belefájdul a szívem. Két napra rá előkerült, teljesen véres acrcal, de legalább "egészségesen". [ Módosítva: 2015.04.22 22:02 ] |
Aucifer | 2015-04-22 21:57 |
Turist Még a végén kiderül, vannak akik örülnek neki hogy itt vagyok.
Jaaajj, te! Bukfenc! Eddig úgy tűnt volna, hogy nem örülnek neked? Hát most szégyelld össze-vissza magadat! Ugyan, a családomban senki nem segítene, mivel nagy része inkább azt díjazná, ha végre felnőnénk már, ha már egyszer közelebb vagyok a 30-hoz. XD XD És nem is érnének rá... meg nem értenének hozzá... Arra, hogy ne lennének rossz tulajdonságaim, Pandacsöki Boborján szavaival élve: Pedig de... ![]() Szerk.: Na, mindjárt megnézem a videót, csak most még a "Vasszűz" szól. Az említett címről meg nekem is kapásból az azonos című számuk jutott eszembe. leves96 Én már azért is képes lennék felrobbanni mérgemben, hogy gyerek szépségversenyeket is tartanak. Aztán csodálkoznak, hogy a kicsiket elrabolják és megerőszakolják... de azért mutogassuk őket, és pingáljuk ki őket minél ringyósabbra, mert az oooolyan cuki és széééép, és mert egy gyerek ettől lesz szép "gyerek". Mert feltétlenül szükséges már kiskorukban megtanítani őket, hogyan kell úgy viselkedni, mint az útszéliek. Aztán nagycsoportos korban kezdődhet az "egyéb" oktatás is... [ Módosítva: 2015.04.22 22:02 ] |
Bobek2013 | 2015-04-22 21:59 |
leves96:Igen ahogy írtad éljen Bodza Turist:Azért lett Bodza mert a családomban a testvéreim neve mind b-betűvel kezdödik.Így ,hogy a macska ki ne maradjon így lett Bodza a neve. |
Selmo | 2015-04-22 22:18 |
Bobek2013 írta:
Nem szoktam sokat írni, ellenkezik az elveimmel.Sziasztok szép estét nektek. Na volt a cicusom állatorvosnál.Ki derült ,hogy nincs semmi baja.Szerencsére.Csak pihentetni kell a mancsát.De pár nap és újra jó lesz a mancsa.Látom el vagytok mint mindig.Meg rengeteget irtatok. Blanka. Milyen különleges név. Lehet ezt egyáltalán becézni? Persze, ha a neved titok és direkt más a mailcímed, akkor nem szóltam, kedves Zsuzsa. ![]() Aucifer írta:
Szorult belém némi szadizmus.A pókpáncél nagyon aljas húzás lenne... ![]() ![]() Turist írta:
Nem szereti a pókokat.
Azonkívül hogy itt már senki nem hiszi el, hogy lenne rossz tulajdonságod |
Bobek2013 | 2015-04-22 22:21 |
Selmo:Igen az különleges a nevem meg ritka.Persze nem titok.Igen lehet becézni a nevemet:Blankus,Blankica,Blank így lehet. |
Aucifer | 2015-04-22 22:27 |
Selmo Visszakapod még a szadizást, csak vigyázz! A pókgyűlölet meg nem rossz tulajdonság, túlélőmechanizmus. ![]() Bobek2013 A Blanka valóban nem túl gyakori név manapság (szép régies név), de legalább tényleg különleges már csak ezért is. (Bezzeg Vivi annyi van, mint a szemét. XD) |
Bobek2013 | 2015-04-22 22:30 |
Aucifertt a pont.Meg sok Niki is van. |
Aucifer | 2015-04-22 22:32 |
Bobek2013 írta:
Lehetne még sorolni neveket. De még a vezetéknevem is olyan, hogy csak itt a városnak szerintem a fél lakossága ugyanezt a vezetéknevet használja... XD XD
Aucifertt a pont.Meg sok Niki is van. |
Fatalitylan | 2015-04-22 22:35 |
én vagyok a fekete bárány itt mert mindig elvesztem a fonalat haha mi a helyzet itt mostanság ? |
Selmo | 2015-04-22 22:37 |
Nem tudom mit problémáztok itt ki a jobb, a zene a lényeg, most mindegy, hogy Tarja, Anett vagy Floor énekel.![]() Bobek2013 írta:
Egyik sem tetszik, no offense.Selmo:Igen az különleges a nevem meg ritka.Persze nem titok.Igen lehet becézni a nevemet:Blankus,Blankica,Blank így lehet. Aucifer írta:
Van nálam csirketoll, és nem félek használni.Selmo Visszakapod még a szadizást, csak vigyázz! A pókgyűlölet meg nem rossz tulajdonság, túlélőmechanizmus. ![]() ![]() A pókok meg a világ leglustább lényei, tanulhatnál tőlük. Amúgy is helyesek. |
Aucifer | 2015-04-22 22:42 |
Selmo, lustaságot tanulni a pókoktól? Bitch please... Ők tanulhatnának tőlem. ![]() ![]() ![]() A csirketoll megint aljas húzás... nálam meg van sok Yaoi, és nem félek kikötözni és megnézetni veled! Sőt... veszek még egy cornbratort is a kedvedért. Kegyelemdöfésként pedig jöhet egy kis Bocu no Pico matiné. |
Turist | 2015-04-22 22:46 |
Selmo írta: Nem hiszem el hogy ne lehetne hallani a különbséget.Nem tudom mit problémáztok itt ki a jobb, a zene a lényeg, most mindegy, hogy Tarja, Anett vagy Floor énekel Szeretem a rövid max két szótagból álló neveket, mert könnyű őket kimondani. Csak amíg valaki nem mondja hogyan lehet hívni, inkább maradok a teljes nevénél. [ Módosítva: 2015.04.22 22:47 ] |
Aucifer | 2015-04-22 22:50 |
Turist Én azt szoktam mondani, hogy hívhatnak akárhogy, hallgatok én már mindenre. Apukám sokszor összekever minket tesóimmal, de még a saját tesóival is. Így én már voltam Ádám, Dávid, Anita, Szilvi... de exem mamája is hívott már Zitának, Vikinek, Nikinek, Timinek... Az olyan nevekre már reflexszerűen felkapom a fejem, amiben "i-i" van. XD |
Bobek2013 | 2015-04-22 22:53 |
Aucifer:Milyen sok neven hívtak téged.Én meg voltam Adrienn,Melinda,Aranka,Flóra. |
Aucifer | 2015-04-22 22:59 |
Bobek2013 írta:
Aucifer:Milyen sok neven hívtak téged.Én meg voltam Adrienn,Melinda,Aranka,Flóra. Bizony, ezért is van az, ha biztosan tudom, hogy rólam van szó, vagyis nekem szólnak, akkor már nem is érdekel, hogy szólítottak meg, figyelek. XD Melindának hívják a legjobb barátnőmet. ^^ |
Turist | 2015-04-22 23:04 |
Elég fura hogy fiúnéven hívjanak egy lányt, és fordítva. Van egy unokanővérem, nagymamám sokszor kevert minket , ő volt a "kisfiam", én a "kislányom" Mikor megkérdeztem miért, csak annyit mondott hogy tudjátok milyen vagyok. Kissé paranoid személyiségem miatt pedig ha hallom, hogy valamiről beszélnek, de nem értem, akkor tudom hogy engem beszélnek ki. |
Aucifer | 2015-04-22 23:07 |
Turist Mi már tesóimmal fel se vesszük, mikor apu más nevet mond, lényegtelen, hogy fiú vagy lánynév. XD Óó, az meg nálam már megszokott, hogy mindig bemesélem magamnak, hogy rólam beszélnek, ha igen pusmognak a közelemben... aztán lehet, hogy nem is. XD |
Turist | 2015-04-22 23:14 |
Sok összeesküvés elmélet van lehet hogy részei lettünk egynek? Mi a helyzet azzal ha magáznak titeket? Voltak ilyen tanáraim, kissé fura volt, de meglehet szokni egy idő után. Meg középiskolában is névtáblát kellett írni hogy a tanár tudja ki- kicsoda. Bár tök felesleges volt, akinél pofára osztályoztak annak egyből tudták a nevét, másét meg nem kell. Mindjárt elalszom, úgyhogy jóéjt. [ Módosítva: 2015.04.22 23:21 ] |
Selmo | 2015-04-22 23:25 |
Aucifer írta:
és nem félek kikötözni spoiler
![]() ![]() Turist írta:
Lehet, csak nem érdekel. Ahogy az sem, ha rólam beszélnek.Nem hiszem el hogy ne lehetne hallani a különbséget. Bobek2013 írta:
A Blankáról nekem mindig a Weeds ugrik be. De nekem már Blanka maradsz.
Aucifer:Milyen sok neven hívtak téged.Én meg voltam Adrienn,Melinda,Aranka,Flóra. |
Aucifer | 2015-04-22 23:28 |
Turist, meglehet. Figyelnek minket... most is érzem... itt a fórumon is... furcsa módon mindig tudják, mikről beszélünk... Engem a gyerekek magáznak... vagyis... előfordult már (szerencsére még nem sokszor), hogy csókolommal köszöntek... én ilyenkor totál depibe megyek, hogy úúúristen, öregszem, randa vénasszony vagyok... ![]() ![]() Középsuli elején mi is raktunk ki névtáblákat, amíg a tanárok meg nem ismertek minket. Az enyém még meg is van valahol, mert, mint mindig, akkor is kreatív voltam, és kidekoráltam, rajzoltam rá bullterriert, a kedvenc zenekarom neve is ott virított, és a cuki "kabalájuk", Eddie is szépen mosolygott. spoiler
![]() Ha szeretnétek még jobban megismerni (és röhögni egyet), milyen is vagyok a hétköznapokban, különösen, ha sokat emlegetett másik felemmel összekerülünk, itt egy kis ízelítő mai agymenésadagunkból, chat beszélgetés részlet ![]() én: igaz, h még csak csütörtök lesz, dee... hétvégén akkor legyen tali? úgyis kell egy kis séta XD Melinda: igen én: ^^ juhúú! ^^ úgyis van nálam valami Melinda: mid van vivi?XD én: semmi extra neked ^^ Melinda: demi?XD én: majd megtudod de tényleg csak apróság, nem nagy dolog ne aggódj XD Melinda: Szutyok vagy xD Megol a kivancsisag én: nem igaz, délután fürödtem neee, ne halj meg nekem! akkor nem látod a meglepit Melinda: XDd én: pici és kék... és két füle van... de nem szatyor! négy lába van, asztal, de nem szék... de nem is asztal. Melinda: XD Mini kek szek XD én: nem, mert nem szék, mondtam négylábú kék vibrátor! XD XD XD XD Melinda: Ja kek kicsi asztal fullel én: XD XD XD Melinda: XDddddd én: az se rossz annak jobban örültél volna? fene... Melinda: Viccelem K én: akkor elszúrtam a meglepit... de azért remélem, annak is örülsz majd, amit majd viszek XD Melinda: XD Lüke én: most már kivi vagy, mi? a lüke a 4. középső nevem XD lüke aladárt is rólam nevezték el ^^ Melinda: XD én: ma nagyon formában vagyok, mi? na jó, tudod, mi az, amit majd viszek neked? Melinda: Igen ott vagy a szeren xD Ja szornyen xD De en a taskanak is örülnek É én: XD Melinda: ^^ én: eláruljam? Melinda: Ahogy gondolod xD én: oké, figyelj: meglepi ^^ Melinda: :o én: XD Melinda: Dög XD én: ezt nem hagyhattam ki XD XD XD XD Melinda: Mar feszultem XDdd én: de ez élőben sokkal jobban ütött volna Melinda: Itt is sikerult én: így nem jött át az a cukiság, ami most áradt belőlem ^^ az a cuki ártatlan fej hozzá XD Melinda: Mert vart mi lesz a kovi sorban XDdd én: XD Melinda: Te dögök dögje xD én: köszönöm a bókot! <3 B-) X XD Melinda: ^^ én: de amúgy tényleg nem ám egy hű de nagy dolog csak húsvét volt ugye, és egy kinder nyuszi várja, hogy a gazdijához kerüljön Melinda: XDd Keee én: de azért jó volt húzni Melinda: Jeee én: szeretetből ám ^^ <3 Melinda: Látom, nagyon szerethetsz XD én: nagyon nagyon! ^^ <3 feleségül jössz hozzám? Melinda: <3 Igen¡¡ én: :3 Melinda: De koll am a gyuru meg a pompa xD én: jól van, van egy kis apróm, majd bedobom őket azokba a kis tekerős izékba, aztán kapol egy gyűrűt mind fölött. ^^ Melinda: XDddddd én: pompadurt is keresünk XD Melinda: Jee én: aztán harangoznak majd a bimbammok Melinda: Itt nevetek xD én: én is XD XD ma nagyon készen vagyok XD XD biztos a sok por XD Melinda: Es vmi ocsmany habos ruham lesz ami koverit én: mint az anyád napjában? olyan leszel, mint egy minyon Melinda: Es viszketos au anyaga Igen én: még a végén megkívánlak XD Melinda: Jaaa Rubi én: én majd felveszek egy kertészgatyót... XD Melinda: XDd én: meg egy szalmakalapot lesz benne kakastoll XD a számban meg majd egy rózsa XD Melinda: Bajusz? én: szeretnéd? Melinda: XDdd én: ez a te nagy napod lesz Melinda: Naná én: az lesz, amit csak szeretnél, drágám! <3 Melinda: XDd én: milyen bajuszra gondoltál? hitler bácsis? huszáros? csibész bajusz? Melinda: Utána kene meg egy az olyam ocsmany lesz amilyent te szeretnél Csibesz xD Az undibb én: XD Melinda: XD én: akkor az lesz, angyalbögyörőm én: az jó lesz, ha papnak valakit berángatunk? valamelyik utca emberét aki kellően kattantnak tűnik :d csak a formalitások végett Melinda: Xddd Melinda: Hat xD Kesz vagyok xD le kene rajzolni én: jaja XD Melinda: XD Selmo Senki sem hívhat nyuszinak! Vissza a jövőbe, imááááádom azt a filmet! ^^ Na, megyek csicsikálni, jó éjt mindenkinek, szép álmokat! [ Módosítva: 2015.04.22 23:51 ] |
Tiffus | 2015-04-23 00:49 |
Turist írta:
Nem-nem, csak azért tettem fel a kérdést, hogy biztos legyek benne. Amiket te írtál, azokból max a Holt költők társasága jön be. A többi nem az én világom. Forrest Gump-ot még megnézem, de bennem az ilyen drámák ritkán tudnak extázist kiváltani, márpedig én ezért az érzésért nézek filmeket. Ez baj lenne? Aucifer, imádom a békákat, én is mindig felveszem őket, ha beléjük futok. Meg a gyíkokat is, ha sikerült őket megfogni. (perverz sorstársaim, nem félreérteni. ) A Nero-s figurádat nem tudom, hogy hol kellett volna keresnem, azt hittem, minden képet végignéztem. xD Az AC-ket, meg a szörnyecskéket láttam, Nero valahogy elkerülte a figyelmem. Esetleg nem tudod, hogy hanyadik oldalon van? leves96, örülök, hogy ilyen remek filmeket nézel. Ha már itt tartunk, te is ajánlgathatnál nekem; biztos van olyan, amit még én nem láttam, te meg igen. Egyébként kajakra perverz vagy. Nekem csak homárkodni szokásom, azzal jobban lehet sokkolni a társadalmat
Tudod az okát, nem? Egy lány jobban sokkolja a népet a perverzséggel, mint ha leszbi poénokat lőne, egy srácnál viszont pont ennek a reciproka érvényesül. Pander, majdnem rájuk tippeltem, de elolvastam a róluk szóló törifejezetet, aztán úgy voltam vele, hogy "Áh... Azért ennyire nem." De ezek szerint mégis. Van még mit tanulnom. Amúgy nálunk nem szeretik, ha politikát csempészünk a feleletbe, szóval inkább hanyagolom, PEDIG HŰŰŰŰŰ..... Tudnék mit mondani. ![]() ![]() Selmo, én nézem a postaládám, de nem látok új üzit. ![]() |
Selmo | 2015-04-23 08:26 |
Oké, legközelebb beírom, hogy skype.![]() Nézétek meg ezt: http://www.imdb.com/title/tt0756683/ meg ezt: http://www.imdb.com/title/tt0272152/, ha szerettek gondolkodni. [ Módosítva: 2015.04.23 8:38 ] |
Turist | 2015-04-23 11:59 |
Aucifer írta:
Ismerős történet, de a korral jár. Biztos közrejátszik hogy a szakáll is öregít ilyenkor borotválkozni kell. Nemtudom nálad segítene -e Szerencsére azért erre közvetlenebbek az emberek és a gyerekek is, ritkán fordul elő. előfordult már (szerencsére még nem sokszor), hogy csókolommal köszöntek Barátnőd ide nem jár fel? Tiffus írta: Dráma lenne? Nem is igazán a filmért érdemes megnézni, pedig az is kiemeli a többi közül. Tom Hanks alakítás viszont talán minden idők legjobbja. Ugyanígy vagyok az Esőemberrel, abban meg Dustin Hoffman játszott hatalmasat. Azthittem aki szereti közülük az egyiket, annak bejön a többi is.Forrest Gump-ot még megnézem, de bennem az ilyen drámák ritkán tudnak extázist kiváltani Selmo írta: ÁÁÁ, még tönkremegy az agyam. Veszélyes is, ezt több rendszer bebizonyította.ha szerettek gondolkodni. [ Módosítva: 2015.04.23 12:03 ] |
Kapzsi | 2015-04-23 14:05 |
Én a korrajz miatt szeretem nagyon a Forrest Gumpot, meg ahogy Forrest a maga kis egyszerű gondolataival narrálja a történetet Az Esőemberben Hoffman tényleg hatalmas, de Tom Cruise is kitesz magáért [ Módosítva: 2015.04.23 14:10 ] |
Aucifer | 2015-04-23 16:19 |
Turist Nem, barátnőm nem jár ide. De ha itt lenne, azt hiszem, akkor lenne csak még érdekesebb a topic. XD Hmm, gondolkoztam azon én is, hogy talán a szakáll lehet az oka, és hogy le kéne borotválni... de ahhoz, először is növesztenem kéne egy szakállat... Tiffus Nem tettem fel az összes figurámról képet, csak azokról, amiknek nincs közük az animékhez/mangákhoz. Az animés figuráim is ott vannak fészen is, meg MFC-n, de itt is megnézheted. spoiler
![]() Egyedül csak az a bajom ezzel a figurával, hogy ez mozgatható, én meg jobban szeretem azokat, amiket nem lehet mozgatni. Így az illesztéseknél valahogy megtörik a figura szépségének a varázsa. XD Viszont ez volt az egyetlen, amit anno találtam, és még kapható volt, meg ez jobban hasonlított önmagára, mint a többi róla látott figura. XD XD [ Módosítva: 2015.04.23 16:20 ] |
Turist | 2015-04-23 16:29 |
Kapzsi írta: Megmondom őszintén, elég régen láttam a filmet, most nem jut eszembe az alakítása. De mint színész nekem nem jön be.de Tom Cruise is kitesz magáért Örülök hogy van valaki aki legalább látta Aucifer írta: Ezért kérdeztem, kíváncsivá tettél, hogy mit hoznátok itt össze. Sírás lenne, röhögés, vagy sírva röhögés? a itt lenne, azt hiszem, akkor lenne csak még érdekesebb a topic [ Módosítva: 2015.04.23 16:29 ] |
Drili | 2015-04-23 16:38 |
Auci, Bobek: Szerencsém, hogy a Lajos mostanában nem túl divatos. Így egyedi lehetek. (Liliből is annyi van minta nyű, de belőlem csak egy, és Auci-neeből is ) Leveske: Akkor nézd meg ezt vagy ezt. Garantált agyf@sz. Pedig amúgy ügyesek. ![]() Szerk.: Ja és ez se semmi Külön kiemelném az elején hallható számot. [ Módosítva: 2015.04.23 16:51 ] |
Turist | 2015-04-23 17:11 |
Drili A te videódat hol lehet megtalálni? Szerintem nem baj ha mozognak a gyerkőcök. Olvastam olyat hogy mostanában divat 6-8 évesen fogyókúrára fogni őket. Akkor már inkább a tánc. Nekem maradsz Lili ha nem baj A Lajos nem túl nőies. [ Módosítva: 2015.04.23 17:13 ] |
Drili | 2015-04-23 17:22 |
Turist: No problem. Én is voltam már sok minden. Anya kedvenc tévesztése: én - Panka, a macska - Lili, a húga pedig Dezső. Ördgi kör. ![]() |
Aucifer | 2015-04-23 18:05 |
Turist Általában ránk a sírva röhögéses állapot a jellemző. De röhögés lenne, az biztos. A kis ízelítő milyen hatással volt rád? XD Halál komolyan volt már olyan eset, mikor rákérdeztek, mit szívunk, és a kérdést teljesen komolyan tették fel. Mi meg csak néztünk, aztán elnevettük magunkat (alapból alig van olyan időszak, hogy ne nevetnénk XD), és válaszoltunk, hogy semmit, nincs szükségünk semmire, hogy jól érezzük magunkat. XD Jajj, tegnap mesélte azt is barátnőm, hogy mikor ment valahová, eltekert mellette valaki, aki ismerősnek tűnt, ha jól látta, az a bizonyos volt osztálytárs (idióta pszichopata zakkant gyerek), akit már említettem jóval korábban, hogy mennyire nyálas volt tőle a gépem (és milyen erőszakos volt)... és aki, miután nem tudta elviselni, hogy az ő mérhetetlenül nagy szerelmét nem viszonzom, mindenfélét mocskolódott, majd letiltott fészről. ![]() Na, ha minden igaz, őt látta barátnőm, én meg erre mondom neki: "Miért nem tettél ki valamit elé, hogy fölboruljon? Akasztottál volna be valamit a küllői közé... aztán had essen ki az útra, valami nagyobbacska kocsi elé..." Barátnőm: "Nem tudtam, én is csak le voltam blokkolva, hogy ez most tényleg ő volt?" Én: "Arany maszatom.... hogy dögölne meg!!" ![]() ![]() Drili A Lajos az olyan... tipikus magyar név. XD Mint a... Jauzsi (akarom mondani, Józsi). Meg a Béla... XD XD (Liliből is annyi van minta nyű, de belőlem csak egy, és Auci-neeből isNyelvet nyújt)
És milyen jó is egyedinek lenni. (De szerintem belőlem bőven sok is egy... XD De ha figyelembe vesszük másik felem, akivel ugyebár nagyon hasonlóak vagyunk, már akkor is kész "katasztrófa", amit összehozunk. XD ![]() Én is voltam már sok minden. Anya kedvenc tévesztése: én - Panka, a macska - Lili, a húga pedig Dezső. Ördgi kör. Kuncog
Ezen megint jót mosolyogtam. [ Módosítva: 2015.04.23 18:06 ] |
leves96 | 2015-04-23 18:42 |
Drili, nee, fúúj, tarkólövést a szülőknek, meg a tánctanárnak! Az dolog, hogy kicsit korábban érnek a gyerkőcök mostanság, de az még nem 11 évesen kezdődik, hogy háremtáncot járjanak! Jééézusoooom... Most jöhet P. P., hogy bizony, már oviba elkezdődnek a dolgok, persze elnyomják bennük a szülők, mondván, hogy ráér az. Az is dolog, hogy Petőfi Sándor látta - csak 1-2 évesen -, hogy "hogy 's mint van a gyerek", ha csak apuka gólyának nem öltözött. De ez már nem az a kor, itt az erkölcsi értékek nem számítanak, egy kapcsi olyan, hogy 2 nő lakozik egy szívben. Lehet ott kezdődik a probléma, hogy ezeket a csemetéket már nem olyan környezetben öntözték a látott-hallottakkal, hogy egyrészt igenis legyenek igényeik, figyeljenek saját magukra és a partnerükre. Másrészt meg kölyökként nem azzal kell foglalkozni, hogy kivel éled le az életed, hanem fára mászni, mindenféle gallyat meg általad értékesnek gondolt kavicskát hazavinni a zsebedben, ringlószilvát elütni a bottal minél messzebbre, focizni, fogócskázni, jól viselkedni az iskolában. Az se baj, ha lesz két kis szerelmeske, az atomcuki, de ne jussunk már el oda, hogy elküldjük a kislányokat (már megbocsásson, Moderátor-Úr) k***álkodni, a krapeknak meg veregetjük a vállát, hogy milyen szép a festett ribizli, ami mellette termett... [ Módosítva: 2015.04.23 18:45 ] |
Drili | 2015-04-23 18:50 |
leveske: Én ezzel a véleménnyel inkább a gyerek szépségversenyekről vagyok, mert a hastánc egyébként nagyon jó testmozgásnak és szórakoztató is.(Bár lehet ezt azért gondolom, mert anno jártam, és egy tök jó fej tanárt fogtam ki. ) |
Selmo | 2015-04-23 19:01 |
Nem értem, mi a baj a hastánccal? Ha matyóhímzésben tolnák, akkor semmi bajod nem lenne vele? |
Turist | 2015-04-23 19:04 |
Drili írta:
leveske: Én ezzel a véleménnyel inkább a gyerek szépségversenyekről vagyok, mert a hastánc egyébként nagyon jó testmozgásnak és szórakoztató is.(Bár lehet ezt azért gondolom, mert anno jártam, és egy tök jó fej tanárt fogtam ki. ) Ugyanezt gondolom, de pár sorral arrébb írtam is. A testmozgás kell, az hogy valakit beöltöztetnek modellnek az nem mozgás, de ez tánc. Meg nem szépíteni kell, hanem hagyni hogy estére sárosan-füvesen-koszosan érjen haza kifáradva, mert jól szórakozott. Számítógép meg mittoméni nem volt. Mikor kezdtem a középiskolát akkor kaptam az elsőt, nagyrészt a félretett pénzemből. Aucifer írta: Vicces és ismerős érzés volt. Bár inkább a barátnőd oldaláról, nekem is van aki húzni szokta az agyam. Jegygyűrűt már megvetted neki?A kis ízelítő milyen hatással volt rád? Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára És van olyan ember is akit szívesen elkerülnék, mert nem tudom mi lenne, ha találkoznék vele. [ Módosítva: 2015.04.23 19:05 ] |
Drili | 2015-04-23 19:11 |
"Turist" írta:
Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára Ki vagy és mit csináltál Turist bátyóval!? [ Módosítva: 2015.04.23 19:11 ] |
Fatalitylan | 2015-04-23 19:14 |
hastánc nagyon jóóó !!!m nyami nyami nyami |
Turist | 2015-04-23 19:28 |
Drili írta:
Mi rosszat írtam? Lány volt az illető, ha ez a probléma
"Turist" írta:
Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára Ki vagy és mit csináltál Turist bátyóval!? |
Drili | 2015-04-23 19:37 |
Turist írta:
Drili írta:
Mi rosszat írtam? Lány volt az illető, ha ez a probléma "Turist" írta:
Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára Ki vagy és mit csináltál Turist bátyóval!? Nem ez, hanem, hogy egy ilyen száraz humorú ember ilyet talál ki. |
Turist | 2015-04-23 19:40 |
Drili írta:
Turist írta:
Drili írta:
Mi rosszat írtam? Lány volt az illető, ha ez a probléma "Turist" írta:
Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára Ki vagy és mit csináltál Turist bátyóval!? Nem ez, hanem, hogy egy ilyen száraz humorú ember ilyet talál ki. Hát kösz.. Amúgy a sztori totál igaz. |
Aucifer | 2015-04-23 19:41 |
leves96 Teljesen egyetértek veled mindenben, bár konkrétan a hastánccal hadilábon állok, mert egyrészt nincs különösebben bajom azzal, hogy valaki ezt tanulja, élvezi a táncot, másrészről meg valóban, a hastánc eredetileg tényleg a háremhölgyektől származik, akik így bujálkodtak úgymond, felkínálták magukat "vacsorára". Mint a madarak kábé, amikor illegetnek, rezegtetik a szárnyaikat, farktollaikat, és ha sikeres a "tánc", jöhet a párzás... Tehát ha azt nézzük, hogy eredetileg mi volt a lényege a hastáncnak, akkor nem tartom jó ötletnek ezt sem, hogy pici kislányok ezt tanulják már. De ha csak szimpla táncnak vesszük fel a dolgot, meg hogy mozog egy picit, akkor jól van, legalább van valami, ami leköti, és még mozog is, ugye... Később meg, ha már elég érett lesz a "dolgokhoz", és párkapcsolatban él majd, akkor a tanultakat, amiket kicsiként csak szórakozásként fogott fel, felhasználhatja arra, hogy elcsavarja az ipse fejét. XD XD A szépségversenyeknél nincs ilyen dilemmám, azt elítélem (gyermekszépségversenyek), ott egyértelműen arról szól az egész, csak jól titkolva, hogyan reklámozzák saját magukat, ki a mutatósabb darab, akit "el lehet vinni egy körre" Ilyeneket nem kéne zsenge fiatalokkal csináltatni, és ezeket engedélyezni. Szerintem azokkal is elég nagy gáz van, akik ilyeneket megnéznek... (Ki tudja, az ilyen nézők között hány ember lehet, aki pedofil, és titkon erre veri a ... krinolint... biztos elég nagy az arány...) Óó, és az a sok minden, amit arról írtál, miket is kéne játszaniuk a gyerekeknek, mind-mind nosztalgikus érzést váltott ki belőlem. ^^ Kavicsokat és madártollakat gyűjtöttem mindig, az volt a mániám. ^^ A fogócskázás, bújócska, bunki építés, "cicázás", számháború... jajj, de jó is volt "igazi" gyereknek lenni! Nem úgy, mint a mostaniak... mindenük van, csak "gyerekkoruk" nem, mert eleve nem is úgy viselkednek, ahogy egy gyereknek kéne: gyerekként. Turist Imádom az ásványokat! Meg barátnőm is. Olyan szépek! ^^ Tényleg, meg is mondom neki, ha legközelebb lesz Ásványbörze, el kéne menni "bevásárolni". Nem, még nem vettem neki jegygyűrűt. XD Itt lent a bolt előtt van olyan kis automata, nem is néztem, miféle ajándékok vannak benne, vajon akad-e benne "Egy gyűrű mind fölött"? ![]() De a csokiját megkapja. ![]() De természetesen a házasság csak poén. Furcsa is lenne... unokatestvérek között? XD XD Hát most én is nevettem, tényleg vettél volna gyűrűt, nem számított rá, hogy meg mered tenni. XD Megnéztem volna a lány arcát, mekkorát nézett, hogy basszus, tényleg nem tud kifogni rajtad. XD |
Drili | 2015-04-23 19:48 |
Turist írta:
Drili írta:
Turist írta:
Drili írta:
Mi rosszat írtam? Lány volt az illető, ha ez a probléma "Turist" írta:
Erről eszembe jutott mikor nézelődtünk voltak gyűrűk a Természet Tudományi Múzeumban, mindenféle ásvány volt benne, kérdeztem vegyek-e neki. Aztmondta nem merek..utána meg alig bírt elvonszolni onnan, nehogy mégis ráhúzzam az ujjára Ki vagy és mit csináltál Turist bátyóval!? Nem ez, hanem, hogy egy ilyen száraz humorú ember ilyet talál ki. Hát kösz.. Amúgy a sztori totál igaz. Ááá most megbántottalak... ![]() |
Turist | 2015-04-23 19:51 |
Lehet mégsem olyan száraz a humorom, csak te sem ismersz Vagy azzal totál elástam magam, hogy nem jön be a Monthy Python? Aucifer írta: Értem tehát nem az a baj hogy lány? Furcsa is lenne... unokatestvérek között? [ Módosítva: 2015.04.23 19:55 ] |
Aucifer | 2015-04-23 20:01 |
Turist írta:
Aucifer írta: Értem tehát nem az a baj hogy lány? Furcsa is lenne... unokatestvérek között? Ez a viccben a csattanó. És büszke vagyok rád, hogy értetted. ![]() |
Selmo | 2015-04-23 20:12 |
Aucifer írta:
De azért ugye, nem kell felkelniük 4 órakor, kimenni megetetni az állatokat, behozni a tojásokat és kiganézni az istállót?Óó, és az a sok minden, amit arról írtál, miket is kéne játszaniuk a gyerekeknek, mind-mind nosztalgikus érzést váltott ki belőlem. ^^ Kavicsokat és madártollakat gyűjtöttem mindig, az volt a mániám. ^^ A fogócskázás, bújócska, bunki építés, "cicázás", számháború... jajj, de jó is volt "igazi" gyereknek lenni! Nem úgy, mint a mostaniak... mindenük van, csak "gyerekkoruk" nem, mert eleve nem is úgy viselkednek, ahogy egy gyereknek kéne: gyerekként. ![]() Komolyan mondom, a 78 éves nagyanyám is modernebb felfogású nálatok. |
Drili | 2015-04-23 20:14 |
Turist: Még van egy utolsó lehetőséged. Ha ebből a háromból legalább egyen nevetsz mindent visszavonok: 1) 2) 3) És megszólalt az informatikus De azért nem mindegy, hogy csak a gép előtt ül vagy mellette még csinál egyebet is. Szerk.: Na mostmár jó lesz. Köszi!^^ [ Módosítva: 2015.04.23 20:27 ] |
Selmo | 2015-04-23 20:22 |
Jap, a nagyapám szerint az volt az igazi gyerekkor, a mostaniak meg csak ilyen puhány nyámnyila kölykök, akik azt se tudják hol kezdődik a tehén, nemhogy megfejnék. Az első két linked meg ugyanaz. Ha a női sofőrők veszélyesek egy autóval, akkor mit kezdenének ezzel?
![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.23 20:35 ] |
Aucifer | 2015-04-23 20:46 |
Selmo, tényleg nem érted a lényeget? Nem arról beszélünk, hogy a gyereket dolgoztatni kell, és ezért hajnalban már ki kell rugdosni őket az ágyból... Arról van szó, hogy a mai kölykök mennyire játsszák már az eszüket, kretén szülők meg hagyják, hogy a korához még nagyon nem illő dolgokkal foglalkozzon: pia, cigi, szex, smink, körömcipő, ribi ruhák (mert sokszor elnézem az aktuális trendet a 8-10 éves lányoknál, és hát a nekik szánt ruhák is erősen hajaznak a sarki lányok öltözetére), a hajukat is már festetik... a játékok, amiket meg szerintem sokunk (akik még a 80-90-es évek, vagy azelőtti évek gyermekei voltak) örömmel játszott, és ma is nosztalgiázva gondolunk rájuk, ezekre a játékokra a mai újgenerációs kölykök csak szánakozva néznek, és röhögnek, hogy "komolyan, ti ezt élveztétek? Nem volt nektek tévétek meg menő videójátékotok? Az a szórakozás, nem ám a fogócska. Dehogy megyek ki a levegőre, ott nem lehet bekötni a PS4-et, vagy dugjam be egy fába esetleg?" Kb ilyen a mai gyerekek felfogása. A kislányok is inkább azzal vannak elfoglalva, hogyan vigyenek fel minél több vakolatot az arcukra, és éppen melyik tűsarkút vegyék fel az oviba-suliba, mert 6-7 évesen én már felnőtt nő vagyok, akinek ebből áll csak az élet, hogy tetszelegjen mindenkinek... dehogy megyek én babázni, öltöztetem én saját magam... És igen, ezek az újgenerációs fiatalok egyre kevésbé szívósabbak, értelmi szintje mindegyiknek vetekszik a tévében látott celeb példaképekével, a középiskolát már úgy kezdik, hogy több partnert vittek az ágyba plüssállatkák helyett gyerekként, mint égen a csillag, és... áááhh, megint felidegeltem magam... De ha te azt mondod, hogy túl konzervatív felfogásom van, mert nem vagyok képes elfogadni, hogy manapság ez a trendi és a normális, mert ez egy modern kor, akkor bocsánat. Mentségemre szóljon, hogy már 95 vagyok, de ezt már említettem korábban. ![]() Egyébként elég volt az én osztálytársaim között is körülnézni, tényleg igaz volt a többségre, hogy egyes állatokat csak képeken láttak maximum, ezért még egy csirkétől is megijednek, mert biztos húst eszik... És még finnyásak is... Fogalmuk sincs a világról sokaknak... [ Módosítva: 2015.04.23 20:48 ] |
Jesse | 2015-04-23 20:48 |
Ti vettetek már részt orgián? |
Aucifer | 2015-04-23 20:52 |
Jesse Nem, nem szeretek közösködni. ![]() Drili Az első két videót én már láttam, és mindkettőn szakadtam a röhögéstől. XD Az AntiFaces hatalmas, imádom a videóikat! (Szerintem zseniális társadalom kritika mind) |
Turist | 2015-04-23 20:54 |
Drili írta: Folyamatban, de ezek hosszúak mit Auciferrel meg egyetértek, de már leírtam a véleményem. Ha emiatt vagyok régivágású ember hát legyen. De szerintem ő azt mondja, hogyan nevelné a saját gyerekét. Jesse írta: Most is épp csoportos foglalkozáson vagyunk ahol próbáljuk a másikat megismerni..csak itt másképp megy.Ti vettetek már részt orgián? [ Módosítva: 2015.04.23 20:57 ] |
Tiffus | 2015-04-23 20:59 |
Aucifer, azt a kutya meg a macska. Nem hiszem el, hogy még Rivaille-t is szereztél be. Jól láttam, hogy kettőt is? Amúgy nem sajnálod rá a pénzt? Az ilyenek azért nem olcsóak. Na és mit hozott nekem a postás? ^^ Végre ezt is beszereztem. xD spoiler
![]() ![]() Turist, nekem az nem minden, ha egy színész jót alakít. Nálam ez természetes, olyat meg se nézek, amiben rosszul játszanak. És igen, a Forrest Gump eléggé dráma. De nekem már túl drámai. Én az ennél elvontabb dolgokat szeretem. Selmo, azt mondtad, hogy pirosan villogó bigyó, ebből hittem, hogy a postaládára gondolsz. xD Még most meg kell írnom pár ballagási búcsúztató szöveget egy-két tanárnak, szóval szerintem csak hétvégén tudok a leveledre koncentrálni, mert ha most elvonod a figyelmem egy olyan ínycsiklandó dologgal, mint egy szerelmes levél, akkor ma sem fogok haladni semerre. (tegnap ugyanis lótúrót se csináltam, pedig megint volt 120 oldal törim... ) szerk.: Basszus, nem fogjátok elhinni, mit találtam a gépemen. Emlékeztek, mikor elmeséltem, hogy beszélgettem a jehovákkal? Na volt annak egy előzménye, amit nem akartam elfelejteni, ezért leírtam magamnak egy kis novella formájában. Még jó, mert amúgy már tökre kiment a fejemből. ![]() [ Módosítva: 2015.04.23 21:12 ] |
Jesse | 2015-04-23 21:09 |
Én is csak ismerkedni próbálok. A magam módján. |
Turist | 2015-04-23 21:19 |
Tiffus írta: Honnan tudod előre, hogy jól játszanak-e? olyat meg se nézek, amiben rosszul játszanak És igen, a Forrest Gump eléggé dráma.Vigyorog De nekem már túl drámai A Forrest Gump túl drámai, de a Holt költők társasága meg bejön? Nálam most totál képzavar lépett fel , bár tudom jól hogy nagyon nehéz néha a felfogásom Szerk: Igen én elszeretném olvasni, bármi legyen az Amúgy nem sajnálod rá a pénzt? Szerintem nem, annyira fanatikus már, ha meglát egyet, akkor rátör a mindent elsöprő vágy hogy KELL Aucifer írta: Ez férfi gondolkodás nem értesz hozzá Nem, nem szeretek közösködni. Tudod jól, hogy sokan úgy vannak vele, hogy pasiknak szabad, nőknek nem. Drili Na sikerült végignézni mindet, nem csaltam Az elsőt megnéztem, a másodikon mosolyogtam, a harmadikon néhány helyen nevettem is !!! [ Módosítva: 2015.04.23 21:24 ] |
Jesse | 2015-04-23 21:26 |
A női rabszolgák optimálisak hastáncolni. |
Selmo | 2015-04-23 21:57 |
Aucifer írta:
De, erről beszélünk. Te azt mondod az volt a jó, amikor te voltál gyerek, a nagyapám meg azt mondja, az volt a jó, amikor ő volt gyerek. Aztán mégiscsak felnőtt pár "életképtelen" nemzedék. Valamikor egy fél ország hördült fel azon, hogy egy lány képes nadrágban kilépni a házából, sőt egyáltalán nadrágot magára ölteni. Attól, hogy szerinted a mostani gyerekek divatja kurvás, még nem feltétlenül lesz bármi baj belőle. Itt lakok óvoda és iskola mellett, de magassarkú óvodást még egyet sem láttam, nemhogy tömegesen. Ha egy 6-7 éves magát öltözteti az miért rossz? Mert te babát öltöztettél? Ettől még nem lesz tetszelgés. Ha egy középiskolás szexel, az miért rossz? Mert valaki hasracsapva azt mondta, hogy az fúj micsoda dolog? A középkorban 12-14 éves lányokat férjhez adtak. A múlt században 20 éves koráig csak bakfis volt. Most melyik a rossz és miért? Finnyásak a mai gyerekek? Elvágod egy csirke torkát és megkopasztod? Fejbecsapod a halat és kibelezed? A nemzedékedből hányan tennék ezt meg? A nagyapám nézőpontjából nézve már ti is finnyás nebáncsvirágok vagytok.Selmo, tényleg nem érted a lényeget? Nem arról beszélünk, hogy a gyereket dolgoztatni kell, és ezért hajnalban már ki kell rugdosni őket az ágyból... A világ most más, mint a te gyerekkorodban, de kategorikusan kijelenteni, hogy mindenben rosszabb, az elvakultság. Vannak dolgok, amik rosszabbak, vannak amik jobbak és van sok, ami egyszerűen más és neked nem tetszik. Általánosságokban kijelenteni dolgokat meg nem szép dolog. Valószínűleg te lennél a legjobban felháborodva, ha valaki azt mondaná: ugyan, minden nő pénzéhes. (Arról nem is beszélek, hogy ezzel Lilit kvázi lek..ztad.) Az, hogy te több rosszat látsz magad körül, sima evolúciós dolog. A rosszat hamarabb észreveszi az ember, jobban emlékszik rá, nagyobb súllyal esik latba, mert az ősembernek élet-halál kérdése volt időben felismernie és cselekednie ellene. Tudom, hogy a nők hajlamosak érzelemből általánosítani, de ez nem jó dolog. Nem véletlenül szokták javasolni a 10-ig elszámolást. Az, hogy te úgy látod a dolgok rossz irányba mennek, lehet, hogy igaz, de ehhez elég átfogó kutatást kellene végezni. Bizonyos téren egyetértek veled, de erről vitázni, az elég hosszú és parttalan lenne. Tiffus írta:
Azt mondtan, nem az. De isten ments, hogy elvonjam a figyelmed, véletlenül se indítsd el és olvasd el a kisregényem.
Selmo, azt mondtad, hogy pirosan villogó bigyó... |
Aucifer | 2015-04-23 22:23 |
Jesse Ismerkedsz a magad módján? Ha vetekszik Stewie-éval, akkor engem máris meggyőztél. ![]() Tiffus Igen, két Rivaille-om van. De Ace-ből is kettő van, csak a legutóbbi Ace figuról nincs még fent képem, valamint még Ciel-ről és a hétfőn érkezett Sebas-chanról nem lőttem még fotósorozatot. XD A pénzt meg nem sajnálom rájuk, meg szerintem abszolút meg is érik az árukat. Úgy vagyok vele, mások piára és bagóra költik, nekik az a "hobbijuk", az teszi őket boldoggá, engem meg a figurák, és a többi "haszontalan" dolog. Más szemében értelmetlen hülyeségek, nekem meg fontosak. ![]() A Gravi mangáért meg most oooolyan irigy vagyoooook! ![]() ![]() Én kivi vagyok arra a novellára. ![]() Turist Szerintem nem, annyira fanatikus már, ha meglát egyet, akkor rátör a mindent elsöprő vágy hogy KELL Gonosz mosoly
Tényleg nagyszerűen megismertél már, tudsz már mindent, ifjú padawan. De valóban ilyen egyszerűen működök, és tulajdonképpen, most még meg is tehetem. Megdolgoztam azért a pénzért, kiadásaim nincsenek egyelőre, családom nincs, hát miért ne engedhetném meg magamnak? De csak hogy tudjátok, mennyire nem vagyok én igazán kapzsi, a hobbijaim kielégítése mellett még veszek ezt-azt itthonra a családnak is, bevásárlásban is besegítek anyagilag is, tehát nem csak magamra költöm. És nem, nem azért teszem ezt, mert kötelességem lenne. ![]() Ez férfi gondolkodás nem értesz hozzáVigyorog
Mindjárt visszavonom a fentebbi első mondatom, ifjú padawan... most csalódást okoztál. Méghogy pont én ne érteném? ![]() Jesse A férfi rabszolgáknak is vannak ám kötelességei... hozom ám az Anal Intruder 2000-et. Selmo Persze, jogosak a dolgok, amiket felhoztál. Nem a középiskolások szexelésével van konkrétan bajom, mármint itt szeretném kijelenteni, nem azokat támadom, akik ésszel csinálják, odafigyelnek arra, mit tesznek, tisztában vannak a következményekkel, és rendesen ügyelnek rá, hogy ne legyen gond, azzal csinálják, akivel érzelmi szinten is együtt vannak, és nem pedig ész nélkül, minden alkalommal más és más partnerrel, orrba-szájba, aztán meg rohannak a sokadik abortuszra, mert bekapták véletlenül a legyet... Én inkább azon háborodom fel jobban, hogy már általános iskolában kezdik páran, valaki már azt úgy hagyja ott, hogy már volt pár partnere... És természetesen él az a dolog, akinek nem inge, nem veszi magára. Nem mindenkit szólok le, csak sajnos én többségében a környezetemben ilyeneket tapasztalok, ezt látom/láttam a korosztályomban is... Mellesleg, a régi időkben is nagy hülyeségnek tartottam azt, hogy már házasságra "kényszerítették" (mert sok esetben az nem szerelemből ment) a 13-14 éves leányokat, bár az is igaz, hogy az akkori 13-14 évesek értelmi szintje, és a maiaké nagyon különbözött, mármint úgy értem, a régi időkben ők már gondolkodásra is érettebbek voltak, akár a felnőttek, most viszont véletlenül se mondanám azt, hogy érettek. Lehet, hogy sokat tudnak már, de nem érettek még hozzá. Egyébként pont a minap beszélgettünk erről egy (másik) barátnőmmel, mikor beugrottam hozzá melóból hazafelé, és közben egy idős (!) néni is bejött, valahogy szóba került ez a téma, a mai generáció és szüleik (akik az újgenerációsok már), és hogy nem véletlenül lesz egyre rosszabb minden, mert már csak a hülyeséget adják egymásnak tovább, szülőként is képtelenek már megnevelni a gyereket, hiszen maguk sem különbek bizonyos értelemben. Nemrég volt itt Sopronban, hogy egy csapat fiatal tizenéves (kiskorú) kirabolt egy idős nőt. És előre megsúgom, ne "napbarnított" fiatalokra gondolj. De ma úgy hallottam, volt még egy hasonló eset... elzüllöttek a mai fiatalok... és talán akad majd köztük egy-kettő, aki felnőve normális lesz, de akad jópár, aki nem változik, csak rosszabb lesz... Állatokat meg én személy szerint nem tudnék megölni, nem azért, mert finnyás vagyok, sokkal inkább érzelgős. Viszont, ha ezt a részt valaki más megteszi, úgy, hogy ne lássam, a továbbiakat lazán meg merném tenni: megkopasztani a csirkét, kibelezni, stb. Egyszer mondjuk apu is rákérdezett, hogy meg tudom-e mosni a húst, és mikor rákérdeztem, hogy miért ne merném, mi ebben a nagy kunszt, akkor mondta, hogy hát mert vannak lányok, akik nem mernek hozzányúlni a nyers húshoz, mert undorító... mondom neki, basszus, ez csak hús! Amiből a rántott pipi lesz, amit meg megesznek finnyásék. XD Én igyekszem nem általánosítani, mert tudom jól, hogy van ellenpélda is. Csak sajnos nem azzal szembesülök legtöbbször, és így persze, hogy nehéz nem arra gondolni, hogy minden rosszabb... mert régen nem ilyenek voltak a tapasztalataim, ezért van az, hogy most meglep, és kiakaszt, hogy mekkorát fordult a világ... és ilyenkor, ha ilyeneket mondok és írok, tényleg én is úgy érzem magam, mintha nem is '89-ben születtem volna, hanem jóval korábban. XD XD De igazad van, nem is érdemes ezen vitázni, nem is szeretnék. Meg hát azért sem, mert te is írtad, hogy valamiben egyezik a véleményünk, másban nem, és ez tény, nem vagyunk egyformák, ettől is kerek a világ. ![]() |
leves96 | 2015-04-23 22:30 |
Selmo Köszönjük szépen, hogy lekritizáltál minket kőkeményen, holott ezt pont nem kértük. Sőt, ami egyenesen irritáló tényező, hogy CSAK egyféle hangnembe lehet ezt az egészet felolvasni, különben pszichológiai rendellenesség tüneteit vélhetnénk a sorok között. Vagy azt vállalod magadra, hogy alaptalanul, mindent félreértve próbálsz kioktatni minket - ami személyemet sérti -, vagy az előbbi mondat utolsó tagját. Illetve részletesebben kifejtheted magad, mert ebben a tömörségben csak ellenszenvet érezni. Téged pedig nem kritizáltunk. Se nagyszüleid, se barátaid. VALAMINT, nem a gyerekek hibája, hogy ezt csinálják. Személyesen is ismerek egy hölgyeményt, akinek a szülei részegen, meztelenül rohangálnak nyílvánosan, a lány mégis teljesen normálisan viselkedik, szociálisan teljesen egészséges. Ezek a szülők tudják, hogy hogyan kell gyereket nevelni. Most meg van egy 5 éves kisöccse is. Nem azt mondtuk, hogy alapvetően rossz az egész nemzedék. Nekünk nem velük van igazán bajunk, hanem azokkal, akik ezt a generációt "nevelik"(??) Az a helyzet, hogy a média a gyerekekre is komoly fókuszt vetett. Mivel ők a legfogékonyabbak a dolgokra, őket lehet a legjobban befolyásolni. És azért baj az, hogy ilyen csili-vili, miniszoknyás, trendiszandálos cuccokat vesznek fel, mert ők még semmit se tudnak a világról. A nevelőknek csak az a feladatuk, hogy kísérjék a csöppségeket, hogy úgy ismerjék meg a velejében romlott társadalmunk kevésbé napsütéses részét, úgy jussanak információhoz, hogy a jellemük egészségesen fejlődjön. Erre egy jó példa, hogy a mostani 'fail' videókban gyakran találni olyat, hogy egy kis ALSÓS lány azt gyakorolja, hogyan kell a fartájékot a hímtaghoz (asszem 'twerk' -nek hívják) dörzsölni, természetesen ez a normális. Az ivarérettség még jócskán messze van, a mentális és szellemi meg jóval ezután jönne. Csak az egyik kijelentésedre válaszolnék Selmo írta:
Akkoriban az emberek nem éltek túl sokáig. Ha már felhoztad az evolúciót meg az ösztönöket ---------> fajfentartás. Ha nem élünk sokáig, hogy maradjunk fenn? Legyünk sokan!A középkorban 12-14 éves lányokat férjhez adtak. [ Módosítva: 2015.04.23 22:35 ] |
Jesse | 2015-04-23 22:31 |
Nope, egy kicsit jobban nézek ki, mint Stewie.. : D A kötelességekről pedig más körülmények közt beszélünk |
Aucifer | 2015-04-23 22:36 |
Jesse írta:
Nope, egy kicsit jobban nézek ki, mint Stewie.. : D A kötelességekről pedig más körülmények közt beszélünk Na, akkor már tudom, hogy biztosan nincs focilabda alakú fejed. ![]() Gumikesztyűt vigyek esetleg? Tudod... a masszázshoz... ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-23 22:40 |
Aucifer írta: Nyugalom, nekem nem kell elszámolni a pénzeddel. Szerintem nem voltam félre érthető, de elnézést kérek, ha mégis.mit ifjú padawan Azthittem én vagyok az idősebb, de ha tudsz 1-2 dolgot tanítani drága mesterem, akkor állok elébe A férfi rabszolgáknak is vannak ám kötelességei Mennyit tartasz otthon?Jesse írta: Főleg hogy nincs sok választásuk
A női rabszolgák optimálisak hastáncolni. |
Aucifer | 2015-04-23 22:47 |
Turist Nyugi, nem is azért írtam. XD Nem voltál félreérthető. ![]() Te vagy az idősebb, viszont a velem kapcsolatos dolgokat még tanulod, és abban nyilván én vagyok a mester. ![]() Mire gondolsz pontosan, miből mennyit? Anal Intruder 2000-et, vagy gumikesztyűt? ![]() spoiler
![]() Valójában, egyikből sincs nekem, de pszt! Jesse-nek el ne mondd! ![]() ![]() |
leves96 | 2015-04-23 22:51 |
Turist Szakadok ezeken a poénokon, amiket itt előadtok Aucival, meg Jessel |
Aucifer | 2015-04-23 23:03 |
leves96 Látod, látod? Lehet ám velem hülyéskedni, perverz poénokkal meg főleg. XD XD XD |
Turist | 2015-04-23 23:05 |
leves96 írta:
Turist Szakadok ezeken a poénokon, amiket itt előadtok Aucival, meg Jessel Én meg a poénok egy mondatban? Ne Leírhatom újra hogy hasonlóak vagyunk és jól megértem/átérzem a gondolkodását (remélem). De van itt még 1-2 iylen ember Aucifer írta: A férfi rabszolgákból, akik lesik minden kívánságodat.Mire gondolsz pontosan, miből mennyit? spoiler
![]() Nemtudom hogy de eszembe jutott egy vicc erről, csak félek, hogy megint nem nevet senki velem kapcsolatos dolgokat még tanulod, és abban nyilván én vagyok a mester.
Ugyanaz a válaszom mint legutóbb, állok elébe.Végignéztem a filmet. A történet majdnem egyedi és elég jó, bár szerintem nincs mélységében kidolgozva, csak a felszínt látjuk. A megvalósítás kevésbé tetszik. Kezdem a történettel, mert az tetszett. Tipikus emberi dolog, úg akarnak megelőzni egy háborút, hogy kirobbantanak egyet a béke nevében Gondolom a zászló sem véletlenül hasonlít a horogkeresztre. Érdekes egy olyan társadalom ahol nincsenek érzései az embernek. De éppen ezért ha valaki nem tapasztalta, akkor hogyan mondhatja másnak hogy ő érez és ez rossz. Érzelem elfojtó gyógyszer..hmm, legalább nem egy újabb vírus. A gyógyszer nem a gondolkodást szabályozza elvileg, senki nem gondolt arra, hogy nem ellenőrizhető a felsőbb vezetés? Ave Magyarország ugyebár. Inkább robotok az emberek akik csak a parancsot hajtják végre, bár gondolom egy vezetőnek abban a világban pont megfelelne. Azért mondtam hogy csak a felszín van kidolgozva mert hogy születnek gyerekek például? Az emberek csak elsétálnak egymás mellett, nincs szerelem, se szeretet, akkor mégis hogy van családja a főszereplőnek? A másik, azt mondta a kisfiú, hogy az anyja halála óta nem szedi a gyógyszert. Akkor hogy nem jött rá az apa, aki kifejezetten az ilyen emberekre vadászik, és vannak "megérzései". Itt ugyanaz a probléma mint az előbb, érez valamit ami van a másikban, de honnan tudja mi az, ha sosem tapasztalta? A film másik címe lehetett volna az is hogy Rambo: új generáció. Ezen a fickón nem fog a golyó, sőt el se találják. Megöl 8 embert úgy, hogy közben 10en még lőttek rá. Tudom ez ilyen film, el kell fogadni. Szóval a filmnek van egy kiváló alaptörténete, de további munkával javítható lett volna. Mondjuk a képi világtól elvonni a pénzt és meg is van. Jesse írta:
Azt viszont nem tagadod, hogy kisgyerek vagy aki a nőket világot akarja meghódítani. Nope, egy kicsit jobban nézek ki, mint Stewie.. : D A kötelességekről pedig más körülmények közt beszélünk Jobb is ha nem most beszéltek róla. Furcsa lenne ha itt megmondanák mindenki előtt , hogy a kötelességed, a főzés, mosás, takarítás, vasalás spoiler
[ Módosítva: 2015.04.23 23:22 ]
![]() Erről is eszembe jutott egy vicc |
Jesse | 2015-04-23 23:23 |
Turist írta:
Honnan tudtad? Kém.. lehetsz.. Jobb is ha nem most beszéltek róla. Furcsa lenne ha itt megmondanák mindenki előtt , hogy a kötelességed, a főzés, mosás, takarítás, vasalás Illetve a kisgyereket elfelejtettem kimásolni, de hát az is igaz. [ Módosítva: 2015.04.23 23:24 ] |
Aucifer | 2015-04-23 23:23 |
Turist Sajnos, egyelőre még egy sincs belőlük. XD (Nálunk elvileg tiltott dolog a rabszolgatartás, de majd megreformáljuk a dolgokat. ) Rendben, majd akkor tanulunk. Na, örülök, hogy sikerült megnézni a filmet. Majd ehhez a témához kicsit bővebben (hehh... kicsit... ) még írok, de most már nem kezdek bele. XD Mert lassan nyugovóra térek, nem mintha álmos lennék, csak muszáj. XD Szerk.: Főzés? Majd rendelünk valamit... Mosás? Minek találták ki a mosógépet? ![]() ![]() Mellesleg, ez már a 21. század, ezeket nyugodtan megtehetik a férfiak is. Úgyis az lesz a dolguk, miután engedélyeztetjük a rabszolgatartást, aztán meglesz a háremem, így minden feladatra jut egy-egy férfi: lesz, aki főz, lesz, aki mosogat, lesz, aki ablakot pucol, lesz, aki bevásárol... és mindezt egy szál szexi boxerben, macskafülekkel... És cicafarokkal, ami pontosan... igen, oda illeszkedik. Ha pedig műsort kívánok, azt is fogok kapni (eljátszák majd kedvenc yaoi történeteimet XD), ellenvetésnek helye nem lesz. És jó modellek lesznek majd nekem a rajzhoz is. [ Módosítva: 2015.04.23 23:29 ] |
Jesse | 2015-04-23 23:39 |
Cica farok? 'Oda?' Fura cicád lehet Ti kik vagytok? |
Turist | 2015-04-23 23:39 |
Aucifer írta: Húú, hirtelen átéreztem milyen lehet, brr És cicafarokkal, ami pontosan... igen, oda illeszkedik. Gonosz mosoly Rendben, majd akkor tanulunk Hamarosan szavadon foglak ha elfelejtenéd A leírtak alapján, nagyszerű háziasszony lennél Már "csak" a tökéletes férj kell a megvalósításhoz. A rabszolgatartáshoz annyit, épp a Trónok harcát nézem..na szóval, van aki visszamenne a gazdájához mert egyedül nem tud boldogulni. Se étel-ital, pénz, lakhely, stb ami eddig megvolt neki rabszolgaként. Én kizárólag szóló darabot tudok előadni, semmi többszereplős darab Várom akkor holnap a te rövidebb elemzésedet Addig szép álmokat. Jesse írta: Ti kik vagytok? Zavarodott Amint látod, az erkölcs rendészet [ Módosítva: 2015.04.23 23:41 ] |
Aucifer | 2015-04-23 23:44 |
Jesse Tudod, ez már másmilyen cicafarok... de majd megtudod. XD XD Csak annyi lesz a dolgod, hogy szépen lazulj el. Hagyod magad, előbb szabadulsz... ![]() Hogy kik vagyunk? O-hhohohohóóóó... Majd rájössz. Turist neked nincs mitől félned. Bátyókámat nem bántom. Mert ha Drili a hugicánk, akkor mi is tesók vagyunk, igaz? (Bár ezt már biztos, hogy korábban is megbeszéltük... ![]() Na, mára búcsúzom, jó éjt! Szép álmokat mindenkinek! Mire megint jövök, szerzek majd kis vazelint. XD [ Módosítva: 2015.04.23 23:49 ] |
Jesse | 2015-04-24 00:30 |
Ezek szerint nem csak kinézni nézek ki 16-nak.. Meg akarnak rontani.. |
Turist | 2015-04-24 11:10 |
Aucifer írta: Visszakerestem, 85-ik oldal. Bár ezt már biztos, hogy korábban is megbeszéltük.. Jóérzés, hogy az utolsók közt mehetek a kínpadra Közben végignézem a többiek szenvedéseit. |
Selmo | 2015-04-24 12:05 |
Mazohisták.![]() @Turist: A Gattaca megvolt már? Ha nem, akkor javaslom, nézd meg. |
Turist | 2015-04-24 15:56 |
Nem vagyok mazohista, csak azt engedem neki ami nem fáj A film címe ismerős, de nem emlékszem rá láttam-e. Miről szól, valami személyiség- fejlesztő tréning? |
Selmo | 2015-04-24 16:15 |
Kínpadon nem fájó dolog?![]() Nézd meg, tökéletes társadalom(kritika). [ Módosítva: 2015.04.24 16:17 ] |
Turist | 2015-04-24 16:36 |
Selmo írta:
Lementettem, nem fogom elfelejteni.Kínpadon nem fájó dolog? ![]() Nézd meg, tökéletes társadalom(kritika). Hasonló kínzást elviselnék. Gondolom neki is vannak saját ötletei. |
Aucifer | 2015-04-24 18:19 |
Ejj-ejj... máris kibeszélnétek, hogy nem vagyok itt? Mellesleg... igen, vannak saját ötleteim a kínzással kapcsolatban... én jól fogok szórakozni közben, de a másik fél... nos... nem feltétlenül...![]() Remélem, mindenkinek szép napja volt. Öcsivel elvoltunk vásárolni, kitalálta, hogy tiramisut csinál, én meg támogatom az ötletét, és maximálisan segítek is neki... megenni a végeredményt. XD XD Jesse Bizony, meg leszel rontva. ![]() Turist A filmről majd privátban írok, nehogy valakinek spoiler legyen, aki még nem látta... Nem semmi, hogy képes voltál visszakeresni azt a beszélgetést. XD Selmo Én aztán nem sztriptízelek. Kizárt! ![]() |
Selmo | 2015-04-24 18:29 |
Senki sem beszélt rúdtáncról. Sem hastáncról. Sem semmilyen táncról. Még...![]() [ Módosítva: 2015.04.24 18:34 ] |
Turist | 2015-04-24 18:33 |
Aucifer írta:
Ha úgy könnyebb akkor lehet közös táncÉn aztán nem sztriptízelek. Kizárt! Nem néz oda Még táncolni se tudok. XD XD ![]() Mellesleg... igen, vannak saját ötleteim a kínzással kapcsolatban
Ha "mellesleg" is vannak ötleteid, akkor az tényleg nem kínzás lesz Öcsivel elvoltunk vásárolni, kitalálta, hogy tiramisut csinál, Tesód cukrász? Anyám azt szokta mondani, hogy azzal segítek legtöbbet, ha nem tartom fel Szép nap igen, holnap lomtalanítás tehát 5 percenként látok egy kocsit csupa idegen emberrel akik vasat keresnek. Voltam kint egy kicsit a kertben, gondoztam kicsit az epret, hogy legyen mit enned |
Aucifer | 2015-04-24 18:33 |
Selmo Te kis huncut, te! ![]() ![]() De később se lesz semmiféle tánc. XD |
Selmo | 2015-04-24 18:36 |
A nap meg szép napos volt. Vettem új egeret, a másik már kissé régi volt - 2002 -, remélem ez is szolgál annyit. Huncut? Éééén? ![]() |
Aucifer | 2015-04-24 19:07 |
Nekem fejfájással indult a napom (átkozott frontok), és a közérzetem se volt az igazi. Már azért imádkoztam, nehogy le kelljen ugornom a gépről, és kiszaladni kisvukkot gyártani. XD XD De aztán kajaszünet után elmúlt, nem volt semmi gáz, levegőztem is egyet a szünetben, talán ez is segített. Turist Nem szeretek táncolni, és tényleg nem is tudok. XD Kétballábas vagyok, ritmusérzékem sincs, és... nem teszek semmi olyat, amitől kínosan érezném magam. XD XD Ha "mellesleg" is vannak ötleteid, akkor az tényleg nem kínzás leszVigyorog
Ne tessék itt nekem kukacoskodni... ![]() Nem, öcsém nem cukrász, kamionos szeretne lenni, a kamionos jogsira gyűjt még. Addig pedig bátyámmal dolgozik egy helyen, de szintén gyárban. Viszont mi is sokszor mondtuk neki, hogy inkább lenne cukrász (a kamionozást nem tartjuk túl jó ötletnek, de ő már kiskorától kezdve mindig ide lyukad ki, hogy mégis az szeretne lenni, mert imád vezetni). Nagyon ügyes amúgy, télen elkészítette az első tortáját is, külsőre és ízre is fantasztikus volt. Bár a családban szinte mindegyik férfi tag jó a konyhában, apukám és bátyám is istenien sütnek-főznek, és persze a rokonságban még akadnak ilyen jó háziurak. Nyamm-nyamm, fincsi epeeeer! Teremjen szépen, csak teremjen jó sok! Selmo Igen, te. Én ártatlan vagyok! ![]() |
Selmo | 2015-04-24 19:19 |
Tudok egy tevékenységet, ami elmulasztja a fejfájást. Legalábbis egy időre.![]() Öcsém cukrászként végzett, azóta is várjuk az első tortáját. ![]() Te ártatlan? Ne tessék ekkorákat lódítani kérem! Driliről még elhiszem, de rólad? Semmi szín alatt. ![]() Ha valakit érdekelne, őt állítottam a mai naptól szolgálatba. |
Turist | 2015-04-24 19:38 |
Aucifer írta: Jobbulást, megyek csinálok neked teát Mi lehet a baj, csak nem a túl sok édesség? Nálam a két térdem az időjárás előre jelző. Ha a bal fáj akkor rossz lesz az idő, ha a jobb akkor javul.mit Én is jó vagyok a konyhában, legalábbis remélem, eddig még nem sokszor volt ehetetlen amit csináltam. Mit ne csináljak a kukaccal? Ne süssem bele a sütibe? Kamionos biztos érdekes hivatás, járni a világot, folyton úton lenni..meg havonta egyszer látni a családot. Selmo írta: Ilyenkor kiülni, hallgatni a madarakat, élvezni a napsütést. Tényleg elmúlasztja.Tudok egy tevékenységet, ami elmulasztja a fejfájást Az az egér nekem nem jön be. Nem tudom mit tudhat, de a formája csúnya. [ Módosítva: 2015.04.24 19:41 ] |
Aucifer | 2015-04-24 19:44 |
Selmo Cuki az egered. ![]() Öcsém nem tanult cukrásznak sem, villamosipari szakközépbe járt. Csak úgy, magától, meg némi unalomból, meg kis édességhiánytól hajtva nekiáll csinálni valamit olykor-olykor, a család többi tagja meg bolond lenne megakadályozni a ténykedését. Na, annyit megsúgok, hogy sosem értettem azokat a nőket, akik a fejfájást használták kifogásnak ama bizonyos tevékenység elkerülése végett... ![]() ![]() Igenis, ártatlan vagyok, a plafon se szakadt rám, tehát csak nem lódítottam olyan nagyot. XD Vagy nagyon jó munkát végzett a kőműves... De tényleg, itt vagyok ám csak ilyen bátor, szemtől-szemben már nem mernék így hülyülni, legalábbis nem sokáig bírnám ki anélkül, hogy ne lennék teljesen zavarban, meg ne vörösödne a fejem, mint a főtt rák... ![]() Turist Már semmi bajom, 10 körül már minden oké volt, és nevetgéltünk kolléganőimmel, miközben vártuk a műszak végét. Elég sok oka lehet, miért fáj mostanában sokszor a fejem (pedig sosem voltam fejfájós), a front csak az egyik ok. Viszont sajnos nagyon kevés folyadékot is iszom, próbálok erre ügyelni, hogy többet igyak, de nem megy, ha nem vagyok szomjas, nem tudom magamba erőltetni... márpedig, épp az a baj, hogy ritkán érzem magam szomjasnak... ami meg már régen rossz, ha annak érzi magát az ember, mert akkor már hiányt jelez a szervezet, ugyebár... meg hát keveset is mozgok, hétköznap nem mondanám, hogy nagyon kialszom magam (legalábbis délelőttös heteken, ugye, késői fekvés), máskor viszont meg túl sokat is alszom... XD Tehát, számos oka lehet. XD Öcsit nem igazán zavarná az, hogy ritkán járna haza... azért is szeretné nagyon ezt, a vezetés élvezete mellett, mert erősen antiszoc a gyermek, és így legalább nem kell annyit emberekkel találkoznia. XD Mond valamit, mondjuk. Hát, eddig még nálunk is túlélték, amiket én készítettem... XD Mit ne csináljak a kukaccal? Ne süssem bele a sütibe?
Nem tanácsolnám, mert minden bizonnyal igen kellemetlen érzés lenne... és Pavarottit is leénekelnéd, olyan hangod lenne... [ Módosítva: 2015.04.24 19:59 ] |
Selmo | 2015-04-24 20:23 |
Turist írta:
Semmi extra. Na jó: wireless, lézerérzékelős és 1 évig bírja normál napi használat mellett. vagyis, jó, ha nálam fél évet kibír.Az az egér nekem nem jön be. Nem tudom mit tudhat, de a formája csúnya. ![]() Aucifer írta:
Eddig tökéletes, attól eltekintve, hogy az előre/hátra gombok alapértelmezetten fordítva vannak rajta, mint az régi A4-esen volt.Selmo Cuki az egered. ![]() Aucifer írta:
Én sem. Inkább mondja meg, hogy most nem, sokkal egyszerűbb.Na, annyit megsúgok, hogy sosem értettem azokat a nőket, akik a fejfájást használták kifogásnak ama bizonyos tevékenység elkerülése végett... ![]() ![]() Aucifer írta:
Emlékeztetsz valakire.Igenis, ártatlan vagyok, a plafon se szakadt rám, tehát csak nem lódítottam olyan nagyot. XD Vagy nagyon jó munkát végzett a kőműves... De tényleg, itt vagyok ám csak ilyen bátor, szemtől-szemben már nem mernék így hülyülni, legalábbis nem sokáig bírnám ki anélkül, hogy ne lennék teljesen zavarban, meg ne vörösödne a fejem, mint a főtt rák... ![]() ![]() |
Turist | 2015-04-24 20:27 |
Aucifer írta:
Bevallom elkalandoztam és nem is figyeltem, hogy ez mást is jelenthet számodra. Az említett tenornak mély a hangja.. szerintem Nem tanácsolnám, mert minden bizonnyal igen kellemetlen érzés lenne. aki amúgy meg szégyenlősebb, mint bárki... XD Annyira ismerős ez a tulajdonság, de nem tudom miért van ez így veletek. Ha egyszer találkozol valakivel akivel jól érzed magad, kicsit még meg is bízol benne, hogy nem veti rád magát, akkor nem értem a dolgot. Félelem attól hogy egyikőtök sem merne leállni? Nem ettem még rákot, de lehet megkóstolnám ![]() Vizet nem csak ezért kell inni, az mindenre jó Szerencsés vagyok ugye, mondtam hogy itt van fúrt kút ami több mint 50 éve folyik, ezét jó is a víz. Olvastam hogy ha éhes vagy akkor vizet kell inni, lehet nem étel kell hanem folyadék. Nekem kéz távolságban van mindig víz de sokszor így is elfelejtem. Állítólag ha valaki fogyni akar, akkor sok vizet kell innia. De a napi 2-3 litert csak néha teljesítem. Selmo Pedig nem tűnt olyannak amit könnyű kezelni. Én sem szeretem a kicsi egereket, ez az én drágaságom, 4 éves lesz decemberben. [ Módosítva: 2015.04.24 20:30 ] |
Selmo | 2015-04-24 20:35 |
Turist írta:
Ez egy igen veszélyes tévképzet. Túl sok vízbevitel - főleg sószegény diétával kombinálva - ugyanis felborítja a test biokémiai egyensúlyát és vízmérgezéses halálhoz vezethet.Állítólag ha valaki fogyni akar, akkor sok vizet kell innia. De a napi 2-3 litert csak néha teljesítem. Mindig is szerettem a súlyos nagy egereket. Az exbarátnőm mondta is, hogy féltéglát használok. De nekem ez kényelmes. [ Módosítva: 2015.04.24 20:40 ] |
Pander | 2015-04-24 21:04 |
Jó estét mindenkinek! Aucifer írta ...nézeteid (főleg ugye a férfi és nő dolgokkal kapcsolatban) érdekesek, nekem kicsit szexistának is tűntek sokszor...
Részletezd! ...de én alapjáraton képes vagyok dolgokat bemagyarázni magamnak...
Légyszives kifelé is magyarázz! Szóval félre ne érts, nem az a célom, hogy vitatkozzam, vagy hogy megsértselek, isten ments
Azért írtam, hogy vitatkozzunk, mert én azt szeretem, és elég vastag a bőröm, úgyhogy csak őszintén! Egyébként bármely tudományos érv, csak adott környezetben, és ideig érvényes(600 éve azt hitték, hogy a Föld lapos, miközben Kr. e. 250 körül egy 2 méteres bottal, és egy kb. 30 méteres kötéllel az átmérőjét is belőtték nagyjából), az antropológiára pedig még mindíg mondhatod, hogy rád és a környezetedre nem érvényes... ...Csak hát az érzékeny lelkecskémnek...
Na igen, Selmo célzott korábban a Hercegnő-szindrómá(d)ra, bár amit tegnap Jessevel műveltél...![]() ...lásd, tényleg őszinte ember vagyok...
Akkor, hogy is volt azzal a Femdommal? Egyébként: nincs tánc, nem kapsz f@szt... a tánc pont azért van, hogy összerendezze a két fél ritmusát... ![]() Az amikor mi voltunk gyerekek témára Amikor óvodás voltam, 5 gyereket vertem meg, hogy az én jelem legyen a fejsze... Egyik télen Farkas Petike felkarját úgy megharaptam a pufidzsekin keresztül, hogy a helye még ma is látszik...(követ tett a hógolyóba és azzal dobált előtte) Király Robika úgy beverte Gönc Gabika(fiú) fejét a ruhatartó fogasba(szerintem pont ezért tették elérhető szintbe), hogy betört a koponyája! Ica nénit(az óvónéni) elvitte egy fekete kocsi, amikor elvitt minket a Petőfi szoborhoz Március 15-én 1987-ben.(Másnap visszahozták, de csak ebéd után a miheztartás végett.) Ferikét 6 ovislány molesztálta a kisházban(lefogták, leszedték a ruháit és nagyon közelről nézték a...). Ferike kedvenc mangáitok főszereplőjévé vált... Ezzel, csak azt akarom érzékeltetni, hogy a változás csak változás nem jó, vagy rossz. Drilli szakadtam a videókon, de a gyerek-hastáncot már a gépem se bírta ![]() leves96 visszatérve a hülye kis p'csa témára: ha egy lány megkíván, de te nem kezdeményezel és minden a nap a szeme előtt vagy akkor rohadtul meggyűlöl és "bosszút áll" az őt ért sérelemért, egyszerűen így vannak bedrótozva. Ha ezt el akarod kerülni tettesd magad hülyének, mint Doofy Gilmore a Horrorra akadvaból, vagy terjeszd el, hogy kicsi a... + A jó orvos mindenhez ért(de legalább elhiteti), és soha nem felejt(úgysincs időd 3szor átnézni az tananyagot vizsga előtt). Melyik 2ből akarsz majd emelt szintű érettségit tenni a Biológia/Fizika/Kémia 3asból? ![]() Selmo Rendes férfinak való egér az, jó döntés volt, ha nem túl drága. Tiffus A monarchia születésekor életképtelen volt ![]() Mi leszel így, ha nagy leszel Turist Állítólag ha valaki fogyni akar, akkor sok vizet kell innia. De a napi 2-3 litert csak néha teljesítem.
Csak akor fogysz, ha mozogsz(gyúrás, vagy kis otthoni torna: 100db fekvőtámasz, felülés, guggolás persze csak fokozatosan) és ha mozogsz akkor izzadsz, ezért kell többet inni. amúgy a napi normál fogyasztás 1.5-2l között van, sóból 10g felett, pedig bőven elég lenne 3-4g[ Módosítva: 2015.04.24 21:30 ] |
Bobek2013 | 2015-04-24 21:17 |
Sziasztok szép estét mindenkinek. Pander:Te aztán tudsz írni sokat. |
Selmo | 2015-04-24 21:21 |
Pander írta:
Én általában mindent igyekszem hosszútávra venni. Szóval, ha beválik, akkor bőven megérte azt a 7K-t.
Selmo Rendes férfinak való egér az, jó döntés volt, ha nem túl drága. |
Pander | 2015-04-24 21:24 |
Bobek2013 Te aztán tudsz írni sokat.
Csak bepótoltam a tegnapit!Örülök, hogy nincs baja Bodza cicának Selmo írta Én általában mindent igyekszem hosszútávra venni. Szóval, ha beválik, akkor bőven megérte azt a 7K-t.
Úgy legyen![ Módosítva: 2015.04.24 21:28 ] |
Selmo | 2015-04-24 21:29 |
Szia Blanka! Apropó, ha már ismerkedős topic, mindenki megmutathatná az egerét, hagy ismerkedjünk. |
Aucifer | 2015-04-24 21:49 |
Selmo Inkább mondja meg, hogy most nem, sokkal egyszerűbb.
Az hülye. Ha nekem lenne párom, én aztán nem utasítanék vissza egyetlen alkalmat sem. ![]() ![]() Emlékeztetsz valakire.Nyelvet ölt
Igen? Kire? Turist Bevallom elkalandoztam és nem is figyeltem, hogy ez mást is jelenthet számodra. Az említett tenornak mély a hangja.. szerintemMosolyog
Hol jár az eszed? ![]() ![]() Én alapból, bárhol, bármikor, bármitől képes vagyok zavarba jönni... csak a poén az, hogy általában pont én vagyok az, aki olyan helyzetet teremt elő, amitől aztán zavarba jövök. ![]() Mindig előbb beszélek, mint gondolkodnék, így, ha kínos szituba keveredek, vagy valami, mindig átsuhan a gondolat: "Úristen, na, most bemutatkoztál... mégis mit gondolhatnak most rólad..." És képzeletben a fejemet fogom csak... XD Mondták már nekem, hogy tartsak magam mellett mindig egy üvegben vizet, így akkor szem előtt lesz, és mindig eszembe juttatja, hogy inni kéne. Próbálkozom is a dologgal, de amint kifogy az üveg, elfelejtem újratölteni... És ugyanott vagyok akkor, ahol a part szakad... Selmoval egyetértek amúgy, én is hallottam, hogy a túl sok víz sem egészséges. Egyszer olvastam egy nőről, aki meg teljesen vízfüggő, napi 10 (ha nem több, bár lehet, keveset mondtam) liter vizet is megiszik, és a cikkben is írták, hogy veszélyes, és visszább kéne vennie, viszont a nő nem bírja letenni, folyton innia kell, még éjszaka is többször fel kell, hogy ihasson egy kis vizet... Pander A fogyáshoz azt kihagytad, hogy a mozgás mellé azért nem árt az étrendre is odafigyelni. Persze az is téveszme, hogy nem lehet se ezt, se azt enni, mert hizlal... Lehet enni bármit, csak mértékkel, és figyelni kell az arányokra is, miből mennyit visz be az ember a szervezetbe. Egyik nagynéném például húst eszik hússal, ő a szénhidrátokat kerüli, így nem sok kenyeret, tésztát, ilyesmit eszik. De ez csak egy példa, és az se mindegy, hogy minden ember szervezete más, így ami az egyiknek beválik, nem biztos, hogy a másiknak is ugyanaz lesz a jó. Ráadásul sokat nyom a latba az is, ki milyen géneket örökölt... ha egy lány megkíván, de te nem kezdeményezel és minden a nap a szeme előtt vagy akkor rohadtul meggyűlöl és "bosszút áll" az őt ért sérelemért, egyszerűen így vannak bedrótozva.
Azért azt ugye tudod, hogy ez nem általános? Én speciel tudomásul veszem, ha nem érdeklem a másik felet, és kész. Nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel. Aki ilyen apróságokért képes bosszút állni, mert nem bírja elfogadni, hogy nem ő a világ közepe, és nem mindig az van, amit szeretne, az szerintem akassza fel magát, finoman szólva. Ezek szerint lehet, rosszul tettem, hogy nem álltam bosszút az exemen, amiért szakított velem? Minimum a haját le kellett volna kiabálnom, és nem csendben, egy szó nélkül elfogadni a tényt. XD XD ![]() Elég erőszakos gyerek voltál... mi volt ennek az oka? Akkor, hogy is volt azzal a Femdommal?Gonosz mosoly
Sehogy, nem hazudtam, mikor azt mondtam, nem érdekel az ilyesmi. Az, hogy itt poénkodok vele, az csak hülyülés. Részletezd!
Hát, például ez? nincs tánc, nem kapsz f@szt Egyébként: akkor így jártam, nem kapok... XD Van más is a világon, mint a farok... XD XD XD Légyszives kifelé is magyarázz!Mérges
Jáááj, ne tessék durcinak lenni! ![]() ![]() ![]() ![]() Na igen, Selmo célzott korábban a Hercegnő-szindrómá(d)ra, bár amit tegnap Jessevel műveltél...Nem néz oda
De azért vicces volt, vagy nem? ![]() Én senkivel sem szeretnék vitatkozni, jobb szeretem elkerülni a konfliktusokat, és szeretek jóban lenni az emberekkel. A véleménye meg mindenkinek más, nem érthet egyet mindenki a másikkal. Ezért is szeretem ezt a topicot, mert érdekes volt látni, ki mit gondol dolgokról, ki mihez hogyan áll hozzá, és ez rád is vonatkozik. ![]() Selmo Már régi az egerem, a laptopommal egy idős (mivel együtt érkeztek), de mindjárt lövök róla képet, ha szeretnéd. |
Kubica | 2015-04-24 21:52 |
Bobek2013 írta:
TE!? Intkább ti... mindig belekezdek, hogy elolvasom de a vége mindig ugyan az lett eddig....Te aztán tudsz írni sokat. ![]() |
leves96 | 2015-04-24 22:02 |
Pander Köszönöm, észben tartom a javaslataid, és Biológia-Kémia duót próbálok véghezvinni Egyébként én napi 4 liter vizet is meg tudok inni (persze szépen beosztva, nem egyszerre), ma is kőkemény edzésben volt részem, amitől kb 2 kiló izzadságtól szabadultam meg 45(!) perc alatt. Természetesen pótoltam vízzel, szépen fokozatosan, nem kellett a reflux, ha már 18.5 kilós mellénysúllyal nyomtam végig a 2 órás edzést A csajokról nyugodtan küldhetsz 1-2 ilyen csemege-információt, mert ilyenről még nem nagyon hallottam senkitől. Hogy segítselek a témában: Hogyan reagál, ha elfogadja a közeledésem? Nem azért, ha bizonytalan, csak le kell teperni - de ha már bevállalná, akkor kell okosnak lenni. Selmo Hát én már akarva se találnám meg az egerünket az interneten, se a típusát, se a nevét nem tudjuk, csak annyit, hogy Genius márkájú, immár 13 éves egérke. Még mindig jól szolgál, vezetékes és lézeres-érzékelő. Van rajta a 2 alap gomb, meg a görgő, de így is szuperül szerepelünk az fps játékokban. Most már csak egy rendes gép kéne, mert már a perifériák nem bírják a dolgot Aucifer Erre - a perverzkedésre - csak azt tudnám mondani, hogy hmmmmmmmmmmmmmmm....... Pedig már csevegtem élőben egy ilyen lánnyal, mindig visszájára sűlt el nála a dolog, nem tudott legyőzni |
Turist | 2015-04-24 22:16 |
Mielőtt valaki téves következtetést vonna le abból amit írtam, jelezném, nem vagyok kövér, fogyni sem nagyon szeretnék. A víz ivás elé pedig odaírtam hogy állítólag, tehát nem én állítom. Bobek2013 írta: Köszi neked is Rólad viszont azt lehet elmondani hogy alig írsz valamit Azt is tőmondatokban.Sziasztok szép estét mindenkinek Aucifer írta: Engem arra a lányra akiről tegnap meséltem, ő is ilyen. Nemcsak azért amilyen élőben, de mint megtudtam ugye, a gyűrűket te sem kedveled.Igen? Kire? Meghallgatnék pár kínos szituációt amibe keverted magad, mert feltételezni sem mertem volna ![]() Ha nem publikus jó lesz levélben is persze Nem is emlékszem erre a hercegnős dologra, de kicsit igaz. Csak abba a hibába ne essél, hogy túl sokat engedsz aztán összetöröd azok szívét akikét nem akarod. Ha viszont ezt akarod, az egy más téma. Szegény iskolatárs, buszsofőr, meg kollégák Kubica Nem kellett volna egy GIF-et feltölteni magadról, kép is elég lett volna |
Kubica | 2015-04-24 22:30 |
Turist írta:
Na... egy ilyen szexi testet elrejteni a világ elől? Kubica Nem kellett volna egy GIF-et feltölteni magadról, kép is elég lett volna ![]() [ Módosítva: 2015.04.24 22:31 ] |
vodka03 | 2015-04-24 22:34 |
Breakfast Club |
Aucifer | 2015-04-24 22:52 |
leves96 Erre - a perverzkedésre - csak azt tudnám mondani, hogy hmmmmmmmmmmmmmmm.......
Pedig már csevegtem élőben egy ilyen lánnyal, mindig visszájára sűlt el nála a dolog, nem tudott legyőzniVigyorog ![]() Hát, én is attól félek, hogy a végén nem én leszek az, aki nyer. XD (De nyelni se nagyon szeretnék...) ![]() Turist Én sem tervezek fogyni, nem lenne hozzá kitartásom. Meg szeretek enni. Nem jut eszembe most konkrétan egy ilyen szitu se, csak olyanok, mikor haveri társaságban kezdjük húzni a másik agyát, aztán a végére általában én szoktam már úgy érezni magam, hogy elkezdek azon gondolkodni, vajon a másik is viccel, vagy komolyan gondolhatja? XD És ilyenkor én érzem magam egyre kényelmetlenebbül, hogy talán le kéne állni, mert lehet, már sok. XD Gyakorlatilag olyan érzés, mint amikor a fagyi visszanyal... és ilyenkor úgy nézek ki, hogy vigyorgok, mint egy idióta, lányos zavaromban nevetek, meg piroslási versenyt folytatok a napon érlelt paradicsomokkal, csak éppen én állok nyerésre. XD Óó, azt a bizonyos iskolatársat, buszsofőrt és a többit ne féltsd, mindegyik olyan kategória, hogy ha te meglátnád őket, te is azt mondanád rájuk már csak látásból, hogy egyik se normális... pedig férfi vagy te is. Jobb dolgom is van annál, mint hogy én azzal foglalkozzak, hogy törjek össze férfi szíveket. Úgyis az a nagy bajom mindig, hogy nem merem soha megmondani a másiknak, hogy figyu, ez van, nem érdekelsz, mert (bár próbálok leszokni erről) mindig azzal foglalkozom, hogy ne bántsam meg a másikat. Nem szeretek szemétkedni senkivel, bár akadnak emberek, akik tényleg megérdemlik, és kiváltják belőlem. Nem, valóban nem vagyok oda a gyűrűkért, se más ékszerekért, de ezt már úgyis tudod. Selmo Neten én se tudok rákeresni, milyen típusú egerem van, mert még a típusát se tudom. XD Annyit tudok, hogy MSi, és a laptopom (MSi GT735 Gaming Laptop) mellé küldték, egy ajándék hátizsákkal együtt. És bátyám nézte ki nekem neten, mert én aztán semmit nem értek a gépekhez. XD A színe miatt meg gondolta, hogy ez nekem tetszeni fog, és igaza volt. De itt a kép a Mouse-ról. Egy kicsit már elnyűtt szegénykém, de hát már több éves, és hát a játékok során se kíméltem. XD XD |
Selmo | 2015-04-24 23:05 |
Egy csajra, akivel dumálgattunk. Addig nem is volt semmi baj, amíg csak beszéltünk, de ha a kamera is be volt kapcsolva, akkor már volt irulás-pirulás, arceltakarás, kamerába tenyerelés. Ez a nem mondom meg neki, hogy ne bántsam meg, a legnagyobb női baromságok egyike. Te hogy éreznéd magad, ha 2 hét után kiderülne, hogy a másik nem akar tőled semmit, csak kényszeredetten találkozgatott/beszélt veled, mert nem akart megbántani, te meg közben egyre jobban megkedvelted? Ez már szadizmus. |
Aucifer | 2015-04-24 23:19 |
Selmo Addig nem is volt semmi baj, amíg csak beszéltünk, de ha a kamera is be volt kapcsolva, akkor már volt irulás-pirulás, arceltakarás, kamerába tenyerelés.Vigyorog
Nahát, akkor az ikertesóm is lehetne. ![]() Igaz, teljesen jogos, amit mondasz. Főleg, mert magam is átéltem, elvégre exem is, mikor kinyögte, hogy szakítani kéne, mert már nem szeret, kiderült később, hogy már fél éve benne volt ez a gondolat (nem sokkal azután, hogy megtartottuk az eljegyzési bulit), csak sajnált... De azért megjegyzem, a régi énem volt ilyen, ez után az eset után igyekszem inkább magammal foglalkozni, és nem azzal, hogy a másikkal mi lesz, így nem kertelek. Viszont van/volt egy-két eset, mikor nem mondom meg kerek-perec, hogy figyi, ez nem fog menni, de az olyan illetőknél fordul elő, akikkel amúgy sem tartom a kapcsolatot, vagy nem is ismerem úgy, max látásból. Viszont ha olyanról lenne szó, akivel jóban vagyok, akkor rájuk alap, hogy odafigyelek, hogy ne hitegessem őket. Az egyik fiúbarátommal is tisztáztuk a dolgokat, miután kezdett úgy festeni a helyzet, mintha a másik esetleg többet érezne, vagy ilyesmi, de szerencsére kiderült, hogy nincs miért aggódni, és nem is sértődött meg, sőt, meg is köszönte, hogy őszinte voltam vele. Azóta is sokszor beszélgetünk, inkább olyanok vagyunk, mint a testvérek, felváltva panaszkodunk egymásnak. XD Tehát, ha beszélgetek egy sráccal, aki esetleg szeretne tőlem valamit, de én nem viszonzom úgy, de nem is akarom elüldözni, mert amúgy meg elvagyok vele, akkor mindig odafigyelek rá, hogy véletlenül se adjak olyan jelet neki, ami esetleg félrevezetné őt, pl. apró érintések, ilyesmik. Különben se az a típus vagyok, aki csak úgy "taperolja" meg simogatja a férfiakat, még ha barátok is, hátha félreértik. Megyek aludni, holnap még munkanap lesz nekem, szép jó éjszakát mindenkinek! [ Módosítva: 2015.04.24 23:25 ] |
Selmo | 2015-04-24 23:25 |
A kínpad az bezzeg smafu? Meg a rózsaszín farkacskák?![]() |
Bobek2013 | 2015-04-24 23:25 |
Selmo:Neked is szia .Amúgy számitógép egére gondoltál vagy másra? Turist:Értem igyekszek többet írni majd. Kubica:Van ilyen.Nekem is sokba tartot olvasni. |
Aucifer | 2015-04-24 23:26 |
Selmo írta:
A kínpad az bezzeg smafu? Meg a rózsaszín farkacskák? ![]() Ja, hát azok... ![]() |
Turist | 2015-04-24 23:28 |
Selmo írta: +1 Ugyanerre gondoltamEz már szadizmus. Aucifer írta: Nem kitartás kérdése szerintem, ha leállsz a cukrokkal, csokival, süteménnyel és eszel helyette gyümölcsöt az már jó Én sem tervezek fogyni, nem lenne hozzá kitartásom. Szerk: Régi képek alapján nem is kell, újakat meg nem láttam. Az az egérke hasonlít az enyémhez, hogy bírod mozgatni? Aucifer írta: Inkább erre az emberre mondanám hogy nem normálisfél éve benne volt ez a gondolat (nem sokkal azután, hogy megtartottuk az eljegyzési bulit) de szerencsére kiderült, hogy nincs miért aggódni Gondolod megmondta volna?[ Módosítva: 2015.04.24 23:37 ] |
Selmo | 2015-04-24 23:40 |
Bobek2013 írta:
Elsődlegesen arra, de ha van másmilyen egered, azt is megmutathatod.Selmo:Neked is szia .Amúgy számitógép egére gondoltál vagy másra? Aucifer írta:
Most meg már visszakoznál mi? Hogy te aztán ilyet nem és soha és rosszul láttam meg különben is. Nők...Selmo írta:
A kínpad az bezzeg smafu? Meg a rózsaszín farkacskák? ![]() Ja, hát azok... ![]() Lesz még neked nemulass! spoiler
![]() Meg csirketoll. ![]() Sosem értettem ezt a fogyás mizériát, sima matematika. Mozogj többet, vagy egyél kevesebbet. Csak kétharmad adagokat kell a tányérra szedni és lehet fogyni. Tudom, hogy a legtöbben ott véreznek el, hogy közel 0 akaraterő. Úgy meg nehéz kevesebbet is enni, mozogni meg főleg. |
Pander | 2015-04-24 23:47 |
Aucifer A fogyáshoz...
Amit leírtál igaz(,de nem fogom elkoptatni az ujjamat), de fiúknál ált. hús hússal és csak a mozgás segít...Azért azt ugye tudod, hogy ez nem általános?
Teljesen igazad van, kb. 80-90%, és minnél jobb a pasi annál durvább a reakció és leves96 egy 2m magas, jóképű, izmos, szuperinteligens orvostanhallgató lesz...Elég erőszakos gyerek voltál... mi volt ennek az oka?
Minden fiú ilyen, egészen addig amíg komoly sérülést nem tudnak okozni egy átlagos pofonnal is.Részletezd!
Hát, például ez?nincs tánc, nem kapsz f@szt
RöhögRöhögEgyébként: akkor így jártam, nem kapok... XD Van más is a világon, mint a farok... XD XD XD ![]() De azért vicces volt, vagy nem?
De az ...Én senkivel sem szeretnék vitatkozni, jobb szeretem elkerülni a konfliktusokat...
Az is vita amit, most csinálunk, és pont azért provokállak, hogy folytatódjon, ha nem hagyod magad, akkor addig foglak b@szogatni, amíg egyszer elgurul a gyógyszered... leves96 Azt tudnod kell rólam(és mindenki másnak is), hogy eléggé lassan érő típus voltam, emellett a mindannyiunkban rejtőző állat nálam eléggé a felszínen van, ezért a 16 éves lányokról, pláne a maiakról elég keveset tudok. ![]() Hogyan reagál, ha elfogadja a közeledésem?
Először is tisztázd magadban, hogy mit akarsz:![]() Szerelmes vagy?(De tényleg? Én 27 évesen voltam először, de te érzelmileg fejlettebbnek tűnsz...) Csak azt akarod...? Tetszik a lány, és ha ő is úgy gondolja...? Főszabály(bár szerintem ezt neked nem kell mondani): NE GÁZOLJ ÁT A MÁSIKON, DE TE SE HAGYD, HOGY RAJTAD ÁTGÁZOLJANAK A jelzések: A lányok - az említett anyai ráhatás miatt - non-verbális(vagyis a nem beszéd általi = fizikai) szexuális jelzéseiket leggyakrabban tudat alatt küldik, ezért amikor ezekre reagálsz, azt lassan tedd, és mindíg hagyj menekülési utat számukra ha szembejön veled egy ismeretlen lány, a szemébe nézel és tetszel neki a következőket láthatod: 1. Ajkak megnyalása, vagy ennek egy félig abortált változata 2. Haj megsimogatása, birizgálása, ilyenkor megsimogatják egyik erogén zónájukat is pl: szemöldök, fül, fülcimpa, ajakszöglet, nyak bőrének egyes területei 3. Szemedbe néz, elfordul, visszanéz egy kis mosollyal, újra elfordul, újra a szemedbe néz és már vörösödik a feje... 4. Barátnőjével összesúg, elvörösödik és vihog(kombinálja az előzővel) Ezek csak első alkalommal történnek meg Ha már ismerős ezt olyanokból tudhatod meg, mint: ha közel kerül a arcotok egymáshoz elvörösödik + 1. Ha összeér a kezetek elrántja és elvörösödik(bármelyik ecchiben látható) most elfáradtam.... Selmo, Turistti is megoszthatnátok a tapasztalaitokat (szerk.) [ Módosítva: 2015.04.25 20:23 ] |
Aucifer | 2015-04-24 23:50 |
Turist ha leállsz a cukrokkal, csokival, süteménnyel és eszel helyette gyümölcsöt az már jóMosolyog
Na, érzed már, hol kezdődik a probléma? Kizárt, hogy lemondjak a csokiróóóól! XD XDDe azért gyümölcsöket is szoktam enni... bár marha ritkán... és nagyon válogatós is vagyok... és van egy furcsa rigolyám is gyümikkel kapcsolatban (bár már rég tudjuk, hogy nem vagyok normális XD): ha már kicsit is fonnyadtak, vagy foltosak, már nem eszem meg. Csak a szép, hibátlan példányokat. Pl. a banán esetében, azt szeretem, mikor a héja is szép sárga, és belül is hibátlan, hiába mondja apu, hogy pedig az a jó és érett, amelyik minél barnább, nekem viszont undi. XD Az egérkét? Könnyedén, pedig benne van az összes pici kis súlyocska is, vagy mi a szösz... Inkább erre az emberre mondanám hogy nem normális
Hát, már a megismerkedésünk után olyan 2-3 hónappal kitalálta, hogy eljegyez, és még abban az évben nyáron meg is vette a gyűrűket. (Márciusban ismerkedtünk meg.) Én mondjuk akkor mondtam neki, hogy szerintem ezt nagyon elsieti, csak aztán úgy terveztük, hogy családi körben tartjuk meg az eseményt, viszont nehéz volt összehozni, hogy mindenki egyszerre érjen rá, ezért elhúzódott a dolog, és végül eltelt majdnem 3 év is, mire egy közös vacsorázással egybekötve eljegyzett. (Az se volt extra, csak megfogta a gyűrűt és rám húzta, ennyi...) Tehát, a félreértések elkerülése végett, véletlenül sem én voltam az, aki erőltette volna a dolgot, így visszagondolva inkább olyan volt az egész, mintha hamar gyorsan akart volna valakit, aztán utána meg rendesen bepánikolt... Gondolod megmondta volna?
Hát, ez is megfordult a fejemben... de akár így, akár úgy, az én lelkiismeretem már tiszta. Ha a másik ezek után sem volt őszinte, az már nem az én problémám... vagy igen? ![]() Selmo Nálam a lustaság is közrejátszik abban, miért nem mozgok. Hazaérek munkából, örülök, hogy itthon vagyok, semmi kedvem már bármi mást csinálni. XD Kikérem magamnak, nem is visszakozok. XD ![]() ![]() ![]() Na, de tényleg idő van nekem, mennem kell csicsikálni, mert utolsó nap olyan leszek, mint az egyhetes felmosórongy. XD Nyugodalmas (nedves) jó éjszakát mindenkinek, álmodjatok melleket... izé, szépeket. XD XD ![]() |
Bobek2013 | 2015-04-25 00:16 |
Selmo:Nekem nincs olyan egerem amire gondoltál.Sőt még asztali gépem sincs.Táblagépem van arról netezek.Az öcsémnek volt olyan kis egérkék.De mind elpusztultak.Meg a bátyámnak is volt egy csuklyás patkánya kis ari volt. Hát mivel macskám van szegény egérkék hát nem lennének.Meg a macska mellet.Van egy hullámos papagáj is az meg csak csipog de majd beszél is elvileg. Mikről maradtam le.El vagytok.Én amúgy az összes páromat meg a jegyesemet neten ismertem meg.Mert személyesen nehéz azért. |
Fatalitylan | 2015-04-25 00:41 |
reggelt xDD most sikerült felébrednem veletek mi újság M? |
Bobek2013 | 2015-04-25 00:52 |
Fatalitylan:Neked is reggelt XD XD.Velem semmi és arra? |
Fatalitylan | 2015-04-25 01:17 |
megvagyok bár ez a hét nagyon monoton volt lehet ezért aludtam ilyen érdekesen |
Turist | 2015-04-25 10:15 |
Lomtalanítás..hajnali fél 7kor már berregtek csattogtak az ablakom alatt, nagyszerű volt erre ébredni. Selmo írta: Igen sajnos Tavaly tavasszal leálltam mindenféle cukorral, gyümölcsöket ettem helyette, egész jól ment. Ősszel voltam olyan 78kg. Aztán jött a karácsony, sok süti, mindig elém rakták hogy egyek stb. Most megint ott tartok, hogy sok csokit eszem Tudom, hogy a legtöbben ott véreznek el, hogy közel 0 akaraterő Aucifer írta: Ha jól látom akkor nem is a csokinál, hanem a kevés gyümölcsnél Na, érzed már, hol kezdődik a probléma? Csak a szép, hibátlan példányokat..szeretem Ezek nem férfiak, nem kell tőlük félni Sőt ezeket formálni is lehet, ami nem tetszik kivágod belőle.Ha a másik ezek után sem volt őszinte, az már nem az én problémám... vagy igen?
Ha azóta sem akart semmit akkor ez senkinek nem a problémája.Nyugodalmas (nedves) jó éjszakát mindenkinek, álmodjatok melleket... Ha melleket mondasz, szerinted kiére gondolok először? Meg nedvesen persze, webkamerát is bekapcsoljam neked? ![]() |
leves96 | 2015-04-25 11:04 |
Bobek2013 Jó reggelt neked is! A hullámos papagájokat nehéz megtanítani beszélni, de ha menne neki, egész nap mást se hallanál, csak hogy dumál megállás nélkül Ki szoktátok engedni repülni? Mennyire barátságos? Nekünk volt már több ilyen csöppségünk, szerintem úgy a jobb, ha nem tudnak beszélni. Sokkal szebb hangok töltik be a lakást,ha nem beszél a madár Ha meg az ablakpárkányhoz tudnak repülni, és nyitva van az ablak - szúnyoghálóval persze -, akkor tud cseverészni a verebekkel, fecskékkel és eltanulja a hangokat tőlük a telefonod csengőhangját is le tudják másolni, a kapucsengőbe biztos lehetsz. aztán rohangálsz oda-vissza a lakásban, mire végül rájössz, hogy az a pufók tollas csiripel Aucifer, Turist, Selmo Még, még, még! Egyébként Auci csak a kemény, fiatal banánt szereti, meg a tökéleteset. Sok sikert eljövendő trubadúrok és minnesängerek! Pander Nem vagyok szerelmes, de tökéletesen tudom, hogy mikor lennék az Köszi a tanácsokat és igen, jól tudtad, hogy már bizonyos dolgokkal tisztában vagyok. Egyébként jó emberismerő vagy és sokat tudsz. Ezeket hogyan vitelezted ki? Utóbbinak köze van az orvosihoz, de nyílván nem csak ennek köszönheted. Ich habe ein Gefühl, dass Tiffus nicht so spät ankommen wird, und sie wird um mich eine Zusammenfassung bitten. Magyarul: Van egy érzésem, hogy Tiffus nem olyan későn meg fog érkezni és egy összefoglalót fog kérni tőlem. [ Módosítva: 2015.04.25 11:06 ] |
Fatalitylan | 2015-04-25 11:16 |
Bobek2013 :csak neten ismerkedtél eddig? most olvasom ez nagyon érdekes, hogy történt mesélj valamit nagyon kíváncsi vagyok D |
Wondergirl | 2015-04-25 11:18 |
leves69l írta:
[...]von mir um eine Zusammenfassung bittenIch habe ein Gefühl, dass Tiffus nicht so spät ankommen wird, und sie wird um mich eine Zusammenfassung bitten. Tessék tanulni!!! [ Módosítva: 2015.04.25 11:19 ] |
leves96 | 2015-04-25 12:03 |
Wondergirl bitten +A; um+A |
Bobek2013 | 2015-04-25 12:08 |
leve96:Nem igazán mert van a cicus és a cicus kinti meg benti macsek.Most is a kalitkája mellet volt a macska.Szerencsére nem kapot frászt a madárka.De amúgy aranyos csipóg ha valamilyen ajtót ki nyitok.Ja értem. Fatalitylan:Igen ott ismerkedtem meg.Hát volt rossz tapasztalom.Meg hát jó is.A jó az a völegényem volt.Egy társkereső oldalon váltottam vele párszot aztán közöségi oldalon folytatodott.Közbe kiderült ,hogy ugyan az a vezeték neve mint nekem.De semmi rokoni kapcsolat nincs köztem meg közte. |
Selmo | 2015-04-25 12:52 |
Turist írta:
Ugye tudjátok, hogy ez egy népszerű legenda? Pont olyan, mint hogy a szőr erősebb lesz, ha gyakrabban borotválják. Vagyis egy széles körben elterjedt baromság. Gyakorlatilag azt mondja ki, hogy ne egyél sok szénhidrátot, cukrot, helyette egyél gyümölcsöket, mert az egészségesebb. Régen még érthető is volt, hogy ezt miért hajtogatták az emberek - kevesek figyeltek oda kémiaórán -, de ma az internet korában? https://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9nhidr%C3%A1t egyetlen keresés. S mi áll ezen a lapon? A cukor bizony szénhidrát, méghozzá diszacharid. A gyümölcsöknek mitől van édes íze? A fruktóztól és a glükóztól. Magyarul a gyümölcscukortól és a szőlőcukortól. Gondolom már sejtitek, hogy ha cukor van a nevükben, akkor itt van egy kis bibi. S igen, ez a kettő is szénhidrát, monoszacharidok. Mono és di, ismerős? Egy és kettő a jelentése. A kettő pedig úgy lesz, hogy összeadunk egyet meg egyet. A répacukor gyakorlatilag 1 rész gyümölcscukor és 1 rész szőlőcukor. Vagyis a fenti okosság úgy hangzik, hogy ne egyél cukrot, helyette egyél cukrot, mert az egészségesebb. Tudom, hogy ez most erős leegyszerűsítése a dolgoknak mivel a sok gyümölcs rostbevitelt jelent, ami gyorsítja az ürítést, de higyjétek el ezért van, hogy nem nagyon fogy az, aki gyümölcsöt eszik cukros dolgok helyett. Aztán pár ilyen próbálkozás után feladja, mert ő nem tud fogyni. Mint a tavaly elterjedt banándiéta őrület. Kár, hogy a banánban nagyon sok cukor van, így aztán nem könnyű fogyni vele. Aki igazán étkezési életmódot akar változtatni, keressen fel dietetikust. (Lehet orvos kollégánk tud még ehhez hozzátenni pár okosságot.)Nem kitartás kérdése szerintem, ha leállsz a cukrokkal, csokival, süteménnyel és eszel helyette gyümölcsöt az már jó Mint azt fentebb is említettem a fogyás kérdése szimpla matematika. Kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amit elhasználsz és a hiányt a zsírpárnákból kipótolja a szervezet. Nem kell letenni semmit, csak mindenből kisebb adagot enni. Nem telemerni a tányért, csak 3/4-ig, nem 10 palacsintát enni, csak 8-at. Nem lesz látványos a dolog, gyors sem, de idővel fogyás lesz a vége. Amikor megvan a kívánt súly, akkor pedig be lehet állítani azt az adagot, ami még nem okoz többletet és így lehet tartani a súlyt. Tudom, hogy mondani könyebb, mint megcsinálni, de ez sokkal egyszerűbben végrehajtható, mint egy teljes életmódváltás, ahol az ember elhagyja a nagyon sok kalóriás ételeket. Pander írta:
Nekem ilyen tapasztalataim nem nagyon vannak. A kapcsolataimat mindig sok beszélgetés előzte meg, így nem nagyon tapasztaltam a tinis pirulás dolgot. Viszont, amit érdemes figyelni, az a testbeszéd. Ha a lábfejek feléd állnak, ha a gesztusai tükrözik a tiédet, ha szinkronban vagytok, az általában jó jel. Ugyanakkor ez sem 100%-os, mert vannak félénk, visszahúzódó emberek, akik nagyon kevés, vagy egyenesen elzárkozó testbeszédet mutatnak; meg a nagyon kedves nők, akiknek a testbeszéde könnyen félreérthető. A legegyszerűbb dolog az őszinte beszélgetés. Idővel úgyis kiderül, hogy mi a helyzet kettőtökkel. Amit tudok tanácsolni, hogy ne görcsöljetek rá, ne vigyétek túlzásba a megnyerő (ál)képet. Adjátok önmagatokat, és ne bohóckodjatok, csak mert mondjuk a másik gilisztákat gyűjt, nem kell áradozni a gilisztákról. Az előnyösebb szereppel az a gond, hogy az ember nagyon könnyen beleragad, majd egy idő után terhes lesz neki és végül felhagy vele, a másik meg nem érti, hogy hogyan lett a kékből zöld és főleg, hogy miért. Ebből a szempontból jó a netes ismerkedés, mert ott az emberek általában nyitottabbak és őszintébbek. Már, ha nem direkt társkeresési szándékuk van, mert akkor aztán csak úgy dőlnek a hazugságok. Ha van egy szimpatikus emberke, akkor találkozni kell vele 1-2 hónapon belül! Ne járjatok úgy, hogy minden megvan, tökéletesen megértitek egymást, aztán élőben meg semmi kémia, mintha egy testvérrel lennél. Nem azt mondom, hogy borostásan, szakadtan kell randira menni, de nem éri meg a haver BMW-jét kölcsönkérni vagy a fél fizetésből meghívni az előnyösebb kép kialakítása érdekében. Ugyanígy tud csalódást okozni a női felkészülés, hajhosszabbítás, műszempilla, push-up melltartó.
Selmo, Turistti is megoszthatnátok a tapasztalaitokat (szerk.) |
Turist | 2015-04-25 13:28 |
Selmo írta: Nos, nem vagyok szakember, nem is fogok semmilyen életmód változást ajánlani, meg miből mennyit. De egy gyümölcsöt nem akarok összehasonlítani egy cukorral, csokival ami feldolgozás után válik olyanná amilyen. Nyilván mind a kettőben van szénhidrát, amit ugye a szervezet előbb éget el, mint a zsírt. Gondolom ezen alapulnak a szénhidrát szegény diéták. Saját példa, az utóbbiaktól fájt a fogam, mai napig is szokott ha sokat eszem. Gyümölccsel még sosem voltam így. mit Rákeresek ha valakinek fontos, hogy a csokiban mennyi vitamin van, és a gyümölcstől vajon lehet -e hízni, vagy függővé válni tőle. Bocs, nem gondoltam hogy ennek a tanácsnak ekkor visszhangja lesz Továbbra is maradok annál hogy kevés csoki, és sok gyümölcs. (Amúgy a wikipédiáról venni egy tudományos cikk alapját szerintem nem jó ötlet) |
Selmo | 2015-04-25 14:02 |
Azt azért linkeltem be, hogy utánaolvashasson bárki. De továbbra is azt mondom, amit alulra írtam, azt kell csinálni, nem kell hinni semmiféle diétának, tuti fogyási módszernek, egyszerű matematika. A csoki egészséges, mármint a sok kakaót tartalmazó 70%-körüli ét. Elég arra áttérni a tejcsoki helyett. Alapból is kevesebbet fogsz belőle enni, mert drágább. |
leves96 | 2015-04-25 14:03 |
Selmo Hát ilyen részigazságok benne vannak. Aki nem csak figyel kémián meg bioszon, az olyanokat is tud mondani, hogy diszacharidok, amiket a szervezet nem tud emészteni - '0 kalóriás' cukor, észterek - amik a gyümölcsök zamatát adják -, szerves savak - pl. almasav (amit egyébként a pete is kibocsát magából, hogy irányítsa a hímivarsejteket) ...stb. Fruktózról: nem terheli a hasnyál-mirigyet, cukrosok is fogyaszthatják. Ezért van az, hogy a cukorbetegek ehetnek gyümölcsöt. Mézben is szinte csak fruktóz (ketohexóz) van. Glükóz: aldohexóz, az elsődleges enerfiaforrás. A hasnyál-mirigy inzulinja segítségével veszik fel a sejtek a vérből, ezt biológiai oxidációval bontják, hogy energiához (ATP -hez) jussanak. Ezt a monoszacharidot a máj és az izmok képesek raktározni glikogén formájában. Terhesség során a magzat csam glükózt tud felhasználni, ami vagy keletkezik a placentában (méhlepény) egyéb hexózokból, vagy a fésűszerű érhálózaton keresztül adódik át az anyukától a csemetének. Mellesleg az agyadnak feltétlenül cukorra van szüksége. Az idegsejtek nem képesek raktározásra, így folyamatosnak kell lennie az energiaellátásnak, különben működési zavarok léphetnek fel. Ezért nem tartom jónak a szénhidrát-szegény diétát, csak a bevitt táplálék minőségén érdemes változtatni. A másik ami kell, az a mozgás. Valamint nem csak hexózok léteznek, hanem vannak pentózok is, amelyek nélkülözhetetlenek a DNS és RNS felépítésében (ribóz, dezoxi-ribóz). Szóval a cukormegvonás=mindf*ck in real life, ezért betegedtek/haltak meg annyian a paleo-diétában. Amit Aucifer mondott, az a legfontosabb: mértékletesség. Egyébként köszi a tanácsokat, valóban azt kell megszerettetni életünk párjával, akik vagyunk, nem pedig azt, akit megjátszunk. Bobek2013 Sok-sok videó van már olyanról, hogy a macsek meg a papagáj milyen jóban vannak De persze ne kockáztass Pander A magnéziumnak milyen szerepe van a fogyásban? Közvetlen, vagy közvetetten hat az anyagcserére? Személyes tapasztalat, észrevettem, hogy magnézium+B6 vitamin (utóbbi a Mg2+ felszívásához kell, tudom ) kombó nagyon előnyösen alakította a testemet, ráadásul nem is áll belém a görcs,ha már az utolsókat rúgom :3 |
Selmo | 2015-04-25 14:17 |
Na igen, ez az a része, amit már elmondtak nekem párszor, de már elveszek benne. A másik dolog, hogy igyekezz megismerni a másikat, nem kell rátelepedni, de érdemes már az elején olyan kardinális kérdéseket tisztázni, mégha elsőre ijesztőnek is tűnik, hogy akar-e esküvőt/lakodalmat, akar-e gyereket, hányat, mi a vallása, milyen lakásban akar élni. Mert sokan készpénznek veszik, hogy mindenki házasodni akar és mindenki akar gyereket, aztán ha ez nincs letisztázva, akkor évek múltán igen csúnya koppanások vannak. Pl. ismerős világéletében három gyereket akart, aztán összejött egy lánnyal és évek múlva derült ki, hogy a csaj kettőnél többet nem szül, max ha ikrei lesznek. Tudom, már egyszer mondtam, de a hosszú és eredményes párkapcsolat két építőköve, hogy hasonló a hasonlóval és mindent megbeszélni. Elmúlt 2 óra, kíváncsi vagyok Vivi mikorra rettyinti ide a 2 oldalas művét munka után. [ Módosítva: 2015.04.25 14:18 ] |
Turist | 2015-04-25 14:36 |
Selmo írta: Ezzel nincs is semmi probléma, csak nem tudom ki az akai fogyni szeretne Mert ugye Aucifer és én is írtuk hogy nem.De továbbra is azt mondom, amit alulra írtam, azt kell csinálni, nem kell hinni semmiféle diétának, tuti fogyási módszernek, egyszerű matematika. Azthittem az a kérdés hogy csoki vagy gyümölcs. leves96 írta: Ennyi infót egyszerre nem tudok felvenni, de igyekszem áttolvasni párszor.mit Ezt a házasság és gyerekek ne az első két kérdésed legyen azért. Szerintem ilyenekre ráér az ember ha kezd alakulni valami komolyabb. |
Selmo | 2015-04-25 14:59 |
Turist írta:
Lényegtelen apróság, ha valaki fogyni akarna, már mindent tud róla. Ezzel nincs is semmi probléma, csak nem tudom ki az akai fogyni szeretne Mert ugye Aucifer és én is írtuk hogy nem. Azthittem az a kérdés hogy csoki vagy gyümölcs. Gyümölcsös csoki. |
Aucifer | 2015-04-25 15:10 |
Sziasztok! Selmo kérdésére, jelentem, már olvasgatom itten, miket írogattatok (és előre félek, még mennyi lesz, amire reagálnom kell XD), viszont még várnotok kell a regényemre. XD Mivel most megyek készülődni, mert ma csavargunk egyet barátosnémmal. Addig is legyetek jók, különben hozom ám a kínpadot, és reszkethetnek az ánuszok. XD XD XD XD ![]() |
Turist | 2015-04-25 18:44 |
Selmo írta: Mogyoróval, eperrel, barackal Gyümölcsös csoki.Vidám Aucifer írta: Cya Ha nem vagy itt nincs élet látod, senki sem akar írni. előre félek, még mennyi lesz, Jó vásárlást, olyan inget vegyél amin felül nincs sok gomb, de úgyis tudod mi a jó nekünk ![]() [ Módosítva: 2015.04.25 18:46 ] |
leves96 | 2015-04-25 18:50 |
Na, kinek hogy telt a mai napja? Én jelentem: pihentem. Illetve végre sikerült haladnom az egyik alkotásommal, már a 37. versszaknál tartok nemrég jött egy 'válság', ami az érettségi miatti homokozásnak tudható be. Aucifer Várjuk a kisregényed, kíváncsi vagyok Félénk és visszahúzódó, de ki tudja, hogy hány férfit rontott már meg... hátulról, a családja segítségével. gondolom a háttérből irányítod a dolgokat, te döntöd el nézed, hogy ki mit csinál, alapanyagot teremtve a sátáni nagyszerű műveidhez |
Selmo | 2015-04-25 19:26 |
Turist írta:
A mogyorú gyümölcs voltában nem vagyok biztos, de egyetértek.Mogyoróval, eperrel, barackal Turist írta:
Tudja hát, a dekoltázs. Ezért is vonja meg, mert ő már csak ilyen szadista.
Jó vásárlást, olyan inget vegyél amin felül nincs sok gomb, de úgyis tudod mi a jó nekünk ![]() |
Aucifer | 2015-04-26 02:21 |
Na, lássunk is neki a regénynek. XD Jelentem, elvoltunk, és szokás szerint hoztuk a szokásos formánkat barátnőmmel. XD Este fél 11-re értem haza. Sajna a shoppingolás nem jött össze, mármint úgy értem, nem találtam olyan felsőt, amit kinéztem az egyik üzletben. Nem baj, kárpótolt az, hogy barátosnémmal sétálgattunk, és beszélgettünk, meg ökörködtünk ugyebár. XD Bobek2013 Fél éve én is azon gondolkozom, hogy elfogadnék egy patkányt. ^^ Bár... Herceg mellé lehet, nem lenne jó ötlet. Pedig olyan cukik, ahogy néztem róluk képeket. ^^ Ma én is láttam egyet, ahogy sétáltunk barátnőmmel, valami a járdán át akart szaladni előttünk, hirtelen futott ki egy bokor alól, de futott is vissza, lehet, szegénykét megijesztettük... Legalábbis azt hiszem, hogy patkány volt, mert mókusnak semmiképp se nézett ki, egérnek meg szerintem az nagy volt... de akármi is volt, barátnőm megtorpant, de csak azért, mert meglepte, olyan hirtelen jött, én meg szokás szerint csak ennyit reagáltam: "De cukiiii!" Turist Nem irigyellek, tényleg szar, mikor már kora reggel zörögnek... habár... én mondjuk általában nyugodtan átalszok mindent, felőlem aztán zöröghetnek kint. XD Hát, tényleg ritkán eszek gyümölcsöt, bár tél vége felé valahogy megkívántam a gyümölcs salit, és akkor bevásároltam pár gyümit hozzá: banán, kivi, mandarin, narancs, és tejszínhab rá, természetesen. ![]() A fenének sincs kedve formálgatni a gyümölcsöket, hogy kivágjam a hibás részeket... XD XD Ha azóta sem akart semmit akkor ez senkinek nem a problémája.
Nem tűnt fel semmi ilyesmi. Időnként beszélgetünk, ahogy szoktunk. Ha melleket mondasz, szerinted kiére gondolok először? Röhög Meg nedvesen persze, webkamerát is bekapcsoljam neked? Kuncog
Hát nem is tudom... nem vagy már kissé nagyfiú az anyatejhez? Ennyi idősen már nem szabad a mama csecsén lógni... ![]() ![]() Jó vásárlást, olyan inget vegyél amin felül nincs sok gomb, de úgyis tudod mi a jó nekünkFlörtöl
Persze, hogy tudom, ezért nem rakom ki őket. XD Selmo is megmondta, hogy én egy szadista vagyok. XDHa nem vagy itt nincs élet látod, senki sem akar írni.
Ez most olyan jól esett. ![]() ![]() leves96 A napom a szokásos szombati melós hangulatban telt: ki tudja, miért, de a szombati túlórákon valahogy jobban megy az ökörködés a kolléganőkkel, annyit nevetünk, mint egész hét alatt sosem. XD Ezeken a szombati napokon valahogy egyikünk se bír magával, valahogy olyan érzés kb, mint mikor diáknap volt a suliban, lehetett lazulni, nem volt akkor tanítás, csak úgy mászkáltunk össze-vissza a suliban. Igaz, hogy most annyi a különbség, hogy bizony, ilyenkor is ugyanúgy dolgozunk, de hangulatra mégis mindig ezt juttatja eszembe. Egyébként Auci csak a kemény, fiatal banánt szereti, meg a tökéleteset. Sok sikert eljövendő trubadúrok és minnesängerek!
Nem igazán tartom magam shotaconnak... XD Nem kezdek kisfiúkkal, a babysitterkedés nem nekem való... XDEsetleg te is szeretnél csatlakozni Turist és Selmo mellé a buliba? Kerítünk neked is pár játékszert... ![]() ![]() ![]() A puha banán meg nem az igazi, az már... elfáradt, túlérett. XD Viccen kívül, jobban díjazom, ha a férfi idősebb nálam pár évvel. ![]() Félénk és visszahúzódó, de ki tudja, hogy hány férfit rontott már meg... hátulról, a családja segítségével. gondolom a háttérből irányítod a dolgokat, te döntöd el nézed, hogy ki mit csinál, alapanyagot teremtve a sátáni nagyszerű műveidhez Nahát, te aztán kiismertél! ![]() Egyébként köszi a tanácsokat, valóban azt kell megszerettetni életünk párjával, akik vagyunk, nem pedig azt, akit megjátszunk.
Szívemből szóltál!![]() Pander írta:
Akkor megkereslek, és mondom majd: Vetkőzz, férfiállat!leves96 egy 2m magas, jóképű, izmos, szuperinteligens orvostanhallgató lesz... ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Selmo Kezdek félni, vetélytársam leszel? XD Amiket pedig a párkapcsolati dolgokról írtál, teljesen egyetértek. Velem is volt, mikor görcsösen próbáltam megfelelni a másiknak, igyekeztem figyelni rá, hogy normálisan viselkedjek, lehetőleg ne égessem be magam, de rohadt nehéz, nem is lehet így rendesen feloldódni, ráadásul az nem én vagyok. Ezt most nem az önbizalomhiány mondatja velem, de tény, hogy elég sok hibám van, amit szerintem nem feltétlenül díjazna bennem hosszú távon egy férfi sem (talán), de mégis úgy vagyok vele, hogy vagyok, amilyen vagyok (infantilis, gyerekes, borzasztóan fanatikus a hobbijaimat illetően, bizonytalan, nem túl nőies, stb.), nem szeretnék megváltozni, mert jól érzem magam, így ismer és ilyennek fogadott el mindenki, aki ismer és szeret, nem szeretnék lemondani semmiről, amiket nagyon szeretek, engem ilyennek kell elfogadni, ha akarnak, ha nem, akkor nem... nem erőszak a disznótor, szokták mondani, akkor tényleg jobb, ha inkább másfelé keresgélnek. A neten meg, mint észrevettétek, tényleg nyitottabb vagyok én is. XD Élőben kevésbé menne ez nekem, sokkal szégyenlősebb és félénkebb lennék, meg azt se tudnám, hogyan viselkedjek, mit csináljak. Totál idiótának érzem magam olyankor. ![]() leves96, Turist, Selmo A fogyás témához én még annyit szólnék hozzá, hogy ugyebár említettem a mértékletességet, vagyis bármit szabad enni, csak mértékkel, és hát a rendszeres testmozgás is elengedhetetlen, viszont változó, kinek hogyan segít ez, hiszen mindenki más, mindenkinek más válik be, és sok múlik azon is, ki milyen géneket örökölt, valamint, hogy mennyire egészséges, nincs-e valamilyen betegsége, és milyen gyógyszereket szed, hiszen ezek megint csak befolyásolhatják a dolgot. Azonban! Sok ember tévesen azt hiszi, ennyi az egész, és miután sikeresen leadtak pár kilót, amennyit szerettek volna, újra elengedhetik magukat, aztán néznek, hogy rövid időn belül ismét elhíztak. Nem maga a fogyás az, ami nehéz, bár hosszadalmas folyamat, inkább az elért eredmény megtartása a kemény dió. Hiszen onnantól hatványozottan jobban kell figyelni az étrendre és a sportolásra. A csoki pedig boldogsághormont is termel, azt mondják. Sok csoki meg sok-sok boldogsághormont. De az étcsokit is imádom, ami egészségesebb is, mint a többi, de nem ezért szeretem. XD Szimplán, mert az is csoki. XD Pander Minden fiú ilyen, egészen addig amíg komoly sérülést nem tudnak okozni egy átlagos pofonnal is.
Nem minden fiú szerintem, bátyám se volt soha erőszakos természet, sőt, anyu is vele dicsekedett mindig, hogy hihetetlenül jó természete volt, és a mai napig is ilyen. Öcsém se egy verekedős természet, max csak a szavaiban indulatos, meg ő inkább kerüli az embereket, antiszoc. ![]() Ezt direkt annak szántam, és ha így állsz hozzá tényleg nem jár...Megszakad a szíve
Hát... akkor majd nem állva lesz a dolog... vannak még pózok. ![]() ![]() Pander írta:
Akkor megnyugodtam, és örülök! Aucifer írta:
De azKacsintDe azért vicces volt, vagy nem? Az is vita amit, most csinálunk, és pont azért provokállak, hogy folytatódjon, ha nem hagyod magad, akkor addig foglak b@szogatni, amíg egyszer elgurul a gyógyszered...Gonosz mosoly
Ez kedves. De nem élek gyógyszerekkel. ![]() ![]() ![]() Rád is vár a háremem, tagja lészen tenmagad is! ![]() [ Módosítva: 2015.04.26 2:41 ] |
Drili | 2015-04-26 07:30 |
Szép jó (kicsit korai) reggelt mindenkinek! Két napig elvoltam, és valami eszméletlen sok olvasnivalót adtatok fel nekem. Bár ez egyáltalán nem baj. Viszont szörnyű hírt kell közölnöm: Amellett, hogy ma délután is elfoglalt leszek, jövő keddtől vasárnapig fesztiválozni megyek, és onnan bizony nem fogok élőben tudósítani, mert megy majd a műhelymunka. Azért addig is sok sikert Aucinak hárem építéshez, elvesztettem a fonalatnak a fogyáshoz (már ha szeretne), és mindenki egyéb dolgaihoz. ![]() [ Módosítva: 2015.04.26 7:31 ] |
Turist | 2015-04-26 10:59 |
Drili írta:
Szép jó (kicsit korai) reggelt mindenkinek! Két napig elvoltam, és valami eszméletlen sok olvasnivalót adtatok fel nekem. Bár ez egyáltalán nem baj. Viszont szörnyű hírt kell közölnöm: Amellett, hogy ma délután is elfoglalt leszek, jövő keddtől vasárnapig fesztiválozni megyek, és onnan bizony nem fogok élőben tudósítani, mert megy majd a műhelymunka. Azért addig is sok sikert Aucinak hárem építéshez, elvesztettem a fonalatnak a fogyáshoz (már ha szeretne), és mindenki egyéb dolgaihoz. ![]() Most is hiányoztál, mi lesz itt ha egy hétig nem leszel Jó szórakozást a fesztivál alatt. Milyen műhely munka? Aucifer írta: Tudod te nagyon jól hogy mire gondoltam ebben nem kételkedem Inkább csak megijedtél picinykét hogy komolyan gondolom (vagy csalódott hogy nem hívtalak egyből)Jaaa, hogy nem erre gondoltál? Vigyorog XD XD XD ![]() milyen gyógyszereket szed Fujj, utálom a gyógyszereket. Tudom te megfulladsz tőluk, nem erre gondoltam Csupán a tudat hogy olyan bajom van hogy szükségem lenne rá A csoki pedig boldogsághormont is termel Jön a sok tudós és írják majd neked megint, hogy más is termel.. ahányszor akarod. Szerintem csak unalmadban eszel csokit, és mert függő vagy Próbálj ilyenkor mást enni helyette, ha van valami a szádban nem kezdesz el csokit enni ![]() Szombati napról szembe jutott a hétvégi tanítás. Első két óránk számtek volt, bejön a tanár és csak annyit mond : "Mindenki fogja be, alszom" [ Módosítva: 2015.04.26 11:43 ] |
Selmo | 2015-04-26 11:23 |
Aucifer írta:
Pipa.Viccen kívül, jobban díjazom, ha a férfi idősebb nálam pár évvel. ![]() Aucifer írta:
Mikor találkozunk élőben?A neten meg, mint észrevettétek, tényleg nyitottabb vagyok én is. XD Élőben kevésbé menne ez nekem, sokkal szégyenlősebb és félénkebb lennék, meg azt se tudnám, hogyan viselkedjek, mit csináljak. Totál idiótának érzem magam olyankor. ![]() ![]() Sőt Drili is arrafelé lakik, szervezhetnénk valami Fertő-tavi találkozót a nyárra. [ Módosítva: 2015.04.26 11:24 ] |
leves96 | 2015-04-26 12:41 |
Turist írta:
ha van valami a szádban nem kezdesz el csokit enni Hmmmmmmmmmmmmmmmmmmm.... Aucifer Félek tőled, szerintem veszek egy erényövet, a kulcsát meg lenyelem Pander Elfelejtettem megköszönni, hogy milyen szép jövőképet festettél rólam! Doumo! Egyébként amikor egy srác mondja egy másikra, hogy 'jóképű', az érdekes szituációkat tud teremteni. Persze előferdülhet, hogy gond van a kazánnal, de szerintem az utóbbitól most nem kell tartani. Ellenben Aucinak a szigmához igazodó macskafarok-rögzítésétől tarthatunk... Brrrrr... futkos a hideg, nem csak a hátamon >.< [ Módosítva: 2015.04.26 12:44 ] |
Pander | 2015-04-26 15:52 |
Üdv mindenkinek! Fogyás téma Miért eszünk? Azért, hogy valamilyen hiányt(energia, fehérje, vitamin, ásványi anyag, eszenciális zsírsav, szex, szerelem, barátság)pótoljunk. Ha a szervezet nem kapja meg, amit akar akkor csak nagyobb étvággyal reagál, mert sajnos az, hogy mi hiányzik az nem tudatosul, márpedig a műkajában, és a zsírosdeszkában elég kevés a vitamin, emiatt csak falsz és falsz... Selmo írta ...említettem a fogyás kérdése szimpla matematika. Kevesebb kalóriát kell bevinni, mint amit elhasználsz és a hiányt a zsírpárnákból kipótolja a szervezet.
(vitamin, ásványi anyag, eszenciális zsírsav)-ból viszont ugyanolyan hiány lesz, vagy még nagyobbMinden diéta egészségtelen, minél változatosabb és természetesebbet eszel, az étvágyad annál kisebb, persze ha más miatt zabálsz az más. Eszenciális zsírsavra az agy műküdésre és az immunrendszernek van szüksége forrásai: dió, tökmag, napraforgómag, hal(konzerv is), étcsoki(amiatt szabadul fel endorfin az agyadban, hogy végre megkapta ami kellett neki...mással is így lenne Aucifer) Cukor A fruktóz(=gyümölcscukor forrás: gyümölcs, méz) 1.5-ször édesebb mint a glükóz(szőlőcukor), vagy a diszacharidok, vagyis egységnyi édesség harmadannyi kalóriát hordoz... Rostot meg azért kell enni, mert növeli a felszívódását az előbb említett anyagoknak ,emiatt kevesebb kell bekőlük, és aranyered/vastagbélrákod sem lesz... leves96 írta észrevettem, hogy magnézium+B6 vitamin (utóbbi a Mg2+ felszívásához kell, tudom
Fordítva...A népség 90%-a Mg hiányos(emiatt görcsöltél), pótoltad -> megszűnt. Anyagcserére annyi hatása van, hogy ha túl sok van, a vastagbében nem szívódik fel és fosni fogsz. [ Módosítva: 2015.04.26 15:53 ] |
Fatalitylan | 2015-04-26 16:04 |
szar az élet én azt mondom. Fogyás téma? Ehhez csak annyit tudok hozzá fűzni szokjatok le szemét kajákról és a nassolásról.Minden ember más felépítésű nincs egyforma ez tény, de kis mozgás csodákra képes (futás,bicikli nem kell egyből nagy dologra gondolni).Napi 30 perc sportot beiktatna mindenki az idejébe az csodára képes!(nem mondja senki hogy nincs szabad 30 perce!) |
Pander | 2015-04-26 17:29 |
leves96 írta Köszi a tanácsokat és igen, jól tudtad, hogy már bizonyos dolgokkal tisztában vagyok.
Szívesen, de közel sem mindennel, ugyanis a lányok sokkal inkább érzelmileg és szociálisan(vagy éppen anyagilag) használnak ki.A leteperés ezek közül az első: a lány ugyanis nem félénk, hanem ketős célja van: 1. A nők szexuális fantáziák örökös első helyezettje a megerőszakolási fantázia, ahol a lányt mint eszközt használják, de ő ezt roppant élvezi. Ha ehhez van kedved hajrá, én undorodok ettől. 2. Az első játszma: Férfi: Dugjunk! Nő: Én nem szeretem azt!(Valójában igen...) Férfi: De mégis! Nő: Na jó, de te meg mindent megcsinálsz amit mondok! Férfi: Hát jó... Boldog rabszolga-életet kívánok! Egyébként jó emberismerő vagy és sokat tudsz.
Ne nyalj, úgyse számít...Ezeket hogyan vitelezted ki? Mit akart mondani a költő? Utóbbinak köze van az orvosihoz, de nyílván nem csak ennek köszönheted.
Antropológiát(Kultúr és fizikai)szabadon választható tantárgyként fel lehet venni, ezenkívül mindíg magamnakvaló voltam és jó megfigyelőképességgel és memóriával kívülről nézve a többieket érdekes dolgokat tud meg az ember... Fatalitylan igazad van. Aucifer írta Vetkőzz, férfiállat!
Nyuszi vagy McFlyMinden fiú ilyen, egészen addig amíg komoly sérülést nem tudnak okozni egy átlagos pofonnal is.
Nem minden fiú szerintem, bátyám se volt soha erőszakos természet, sőt, anyu is vele dicsekedett mindig, hogy hihetetlenül jó természete volt, és a mai napig is ilyen.Mosolyog Öcsém se egy verekedős természet, max csak a szavaiban indulatos, meg ő inkább kerüli az embereket, antiszoc. Kuncog Igaz, hogy öcsémet könnyebben fel lehet húzni, de nem csinál semmit, max a hangját emeli fel.Amúgy meg férfi alapprogram: Cél: minél több gyerek nemzése Elérési út: bujálkodás nőkkel ehhez eszköz: Kedvesség Kiegészítőprogram: konkurencia csökkentése eszköz: agyonverni más hímeket A társadalomnak nevezett cukormáz alatt, minden férfi tudatalattijában ez folyik. és ha erre azt írod, hogy "miért csak ilyenek a férfiak?" A válasz egyszerű: minden más típus kihalt... ... vannak még pózok.
Azt azért remélem tudod, hogy élete során minden 5. nőt és minden 8. férfit ért valamilyen szexuális bántalmazás, és számukra ez Qrvára nem poén.Ezt most nem az önbizalomhiány mondatja velem, de tény, hogy elég sok hibám van, amit szerintem nem feltétlenül díjazna bennem hosszú távon egy férfi sem (talán), de mégis úgy vagyok vele, hogy vagyok, amilyen vagyok (infantilis, gyerekes, borzasztóan fanatikus a hobbijaimat illetően, bizonytalan, nem túl nőies, stb.), nem szeretnék megváltozni, mert jól érzem magam, így ismer és ilyennek fogadott el mindenki, aki ismer és szeret, nem szeretnék lemondani semmiről, amiket nagyon szeretek, engem ilyennek kell elfogadni, ha akarnak, ha nem, akkor nem...
Én meg a fokhagymás pirítóst szeretem, mégse megyek fogmosás nélkül utcára, ha eszel sportold le a plusz kilókat Az önismeret és az önelfogadás fontos és értékes dolgok, de (személyiség)fejlődés nélkül csak stagnálsz, nem haladsz előre az életben, ne félj változtatni Selmo ...aztán élőben meg semmi kémia, mintha egy testvérrel lennél.Töpreng
Na igen, ez amiatt van, mert a férfi és nő párválasztási prioritásai eltérnek:Férfi: 1. Látvány[A férfiaknak 2 erogén zónájuk van, ebből egyik a szemük, a másik...(nem Aucifer nem a végbelük...)] 2. Személyiség 3. Szag Nő: 1. Szag, a nők orra érzékenyebb[tesztoszteron(=férfi nemi hormon) szintje, ami meghatározza a szexuális aktivitást, immunológiai különbségek(minél különbözőbb annál jobb, mert a születendő gyerek esélyei is így lesznek jobbak)] 2. Személyiség 3. Látvány A Netes ismerkedés eme bökkenőjét, csak úgy lehetne kivédeni, ha a lányoknak egy postafiókra elküldenénk egy 8 órán át hordott inget, vagy pólót légmentesen záródó tasakban, de hát a társadalmi szokások... [ Módosítva: 2015.04.26 17:35 ] |
leves96 | 2015-04-26 18:36 |
Pander Dícséretes stílus! Én legalábbis röhögtem Ezt,hogy kívülről megfigyeled az embereket, miközben elszigetelődsz a társadalmi érintkezésektől, már láttam és ismerem is. Egyik jóbarátom is majdnem kivitelezte ezt, nála ott volt a bökkenő, hogy amint elkezdte megfigyelni ezeket a példányokat, le is mondott eme cselekedet folytatásáról - mondván, hogy barmok. Én persze imádom "darabokra szedni" a környezetem, és igen, eddig én is eljutottam, hogy milyenre is van a hímnem beprogramozva. A leteperőset csak akkor vállalom be, ha élvezi. Kutyája meg senkinek se leszek :3 A tanácsot mégegyszer köszönöm. A mai eseményre is magyarázatot ad az,hogy megpróbálnak megbosszulni, mert nem akartam a program 1. pontját vmilyen formában elkezdeni velük. Most így jutnak eszembe dolgok.... Hmmmmmm.... segítesz gondolkodni, hálás vagyok, már egy ideje csak egymagam keresem a kapaszkodókat Erről a szaglásos dologról én is hallottam. Gondolom nem a vajsav a lényeg, ezért nem nyerő, ha izzad az ember - viszont a parfümnek van értelme akkor? Egyébként mi a hobbid? Fatalitylan Üdv közöttünk! Megy a csajozás? Azóta haladtál valamit is? |
Bobek2013 | 2015-04-26 19:09 |
Sziasztok üdv mindenkinek.Ki mit csinált ma meséljetek? Fogyás témához szólva:Nehéz pocsékul is fogyni.Saját tapasztalat.Mert nekem olyan bajom van ha fogyok vissza hízom. Ütéses témához röviden annyi.Engem ütött meg egyszer a völegényem.De Akkor még nem volt a völegényem. leves96:Mik vannak.Az a gond ,hogy pont tegnap volt olyan.A madárka kint volt a konyha pulton a kalitkája.Mentem oda a konyhába erre a cica ott feküdt a kalitka mellet és bámult a madára.Szerencsére a madárka nem kapot frászt. |
Fatalitylan | 2015-04-26 19:34 |
leves96 nekem nincs ilyen szándékom. Időm nincs rá és sokmás dolgom van |
Aucifer | 2015-04-26 19:35 |
Na, megérkeztem én is. Drili jó fesztiválozást, hiányolni fogunk! Vigyázz magadra! Ja, és köszi a jókívánságaidat! (Bár én fogyni nem tervezek, szerintem nem vagyok egy bálna alkat... XD) Turist Tudod te nagyon jól hogy mire gondoltam ebben nem kételkedemVigyorog Inkább csak megijedtél picinykét hogy komolyan gondolom (vagy csalódott hogy nem hívtalak egyből)Kuncog Lehet hogy egy éles pengén táncolokMeglepett
Nem beszélni magyar. Nem érteni, miről beszélni. Ugyan, dehogy ijedtem meg tőled. Miért, félnem kéne? Csupán a tudat hogy olyan bajom van hogy szükségem lenne ráSzomorú
Na, ennek nem örülök. Jön a sok tudós és írják majd neked megint, hogy más is termel.. ahányszor akarod. Szerintem csak unalmadban eszel csokit, és mert függő vagySzomorú
Nem unalmamban, de a függőséget nem tagadom. XD Bár már kolléganőm melóban észrevette, ha nem kapok csokit, akkor semmire se megy velem, de ha eszek, akkor máris gondoskodom róla, hogy senki se aludjon be meló közben, mert akkor aztán megy a hülyülés részemről ezerrel. XD XDPróbálj ilyenkor mást enni helyette, ha van valami a szádban nem kezdesz el csokit enni Nem én voltam!
Köszönöm, de nem dohányzom.![]() ![]() A szombati tanítást de utáltam. XD Jobban, mint a hétköznapi tanítást. XD Bár igaz, hogy nem mindig tanultunk mi sem akkor. ![]() Selmo írta:
Aucifer írta:
Pipa.Viccen kívül, jobban díjazom, ha a férfi idősebb nálam pár évvel. ![]() Selmo írta:
Jól hangzik. Jó lenne mindenkivel megismerkedni személyesen is. Mikor találkozunk élőben? ![]() Sőt Drili is arrafelé lakik, szervezhetnénk valami Fertő-tavi találkozót a nyárra. leves96 Nyugi, nem bánt a néni. Szerintem nekem jobban kéne félnem ennyi hülyülés után. XD Pander Részemről, én azért eszek, mert éhes vagyok. XD Semmit nem kívánok vele pótolni, akkor ugyanis egyfolytában zabálnom kéne. ![]() Eszenciális zsírsavra az agy műküdésre és az immunrendszernek van szüksége forrásai:
Diót utálom, tökmagot se szeretem, szotyit azt szeretem, na meg amiket imádok még, az a pisztácia és a mandula (viszont a marcipánt utálom). A halat is imádom. ^^dió, tökmag, napraforgómag, hal(konzerv is), étcsoki(amiatt szabadul fel endorfin az agyadban, hogy végre megkapta ami kellett neki...mással is így lenne Aucifer) Ó, és köszönöm a célzást, tudom, mivel lehet még endorfint felszabadítani. ![]() ![]() Nyuszi vagy McFly
Ezt mintha már valaki írta volna nekem. XD Hogy itt mennyi Vissza a jövőbe! rajongó van...! Lányokat nem ütöttem meg soha, de ezt már írtam. Az, hogy a fiútestvéreid, hogy bánnak veled, vagy más nőkkel, annak semmi köze ahhoz, hogy más férfiakkal, fiúkkal verekednek vagy sem, szerintem inkább kérdezz rá.
Igen, írtad, és ennek örülök is. Az én szememben egy utolsó mocskos féreg, aki egy nőre kezet emel férfiként, vagy úgy alapból egy nála gyengébbel kezd (akár nő, akár férfi, stb.)De bátyámmal kapcsolatban én nem arra gondoltam, velem hogy viselkedik, nem is erről volt szó. Hidd el, tudom, hogy nem verekedett, inkább ő volt az mindig, aki még az osztálytársait is visszafogta, ha olyan helyzet volt. Sosem ököllel tett rendet, és hidd el, tudom. Ha tele van indulattal, ő az a fajta, aki inkább félreáll, és ordít egyet, mint ahogy tegnap este is tette, mesélte nekem. Munkában felhúzták az agyát, amin éppen dolgozott, földhöz vágta ugyan, de az illetővel nem tett semmit, aki kikészítette, kisétált inkább az udvarra, üvöltött, és várt, míg lehiggadt. Este pedig bulizni volt, kicsit kiadta ott is a feszkót, mert még volt benne, és kapóra jött neki egy barom, aki a tömegben csapkodott, azt se figyelte, kiket üt meg lök fel véletlenül, de vele is csak annyit csinált, hogy megfogta a nyakát, és kirakta a tömegből (pedig magasabb volt nála az ürge), és mondta neki, hogy maradjon ott. Jött aztán a securitys, és az is bátyámnak adva igazat, kitessékelte az ipsét, mert már figyelte egy ideje ő is, miket művel, tesóm meg visszament a haverjaihoz. Hidd el, ismerem elég jól, hogy tudjam, nem veszíti el a józan eszét soha. Külsőre se egy izomagy. Az exem is már-már bosszantóan nyugodt természet volt... Félre ne érts, nem vágytam rá, hogy most menjen, verjen szét nekem pár embert, mert az olyan férfias és fess! XD XD Azt azért remélem tudod, hogy élete során minden 5. nőt és minden 8. férfit ért valamilyen szexuális bántalmazás, és számukra ez Qrvára nem poén.
Ezt most nem tudom, miért írtad. Semmi ilyennel nem poénkodtam, ugyanis, ha érdekel, akkor elárulok egy titkot, hogy sajnos a családomban is történt ilyen, szóval... Délutános héten meg egyedül jövök haza minden este melóból, és igaz, hogy közel lakom, de maga a környék nem éppen biztonságos, és parázok is rendesen, úgyhogy gondolhatod, hogy nem is kívánok ilyenekkel poénkodni. Én csak arra reagálok, amiket te írogatsz nekem. Ki is mondta nekem, hogy addig fog "ba...gatni", míg el nem gurul a gyógyszerem? Én meg a fokhagymás pirítóst szeretem, mégse megyek fogmosás nélkül utcára,
Azt én is szeretem, és képzeld, én se megyek sehová fogmosás nélkül. De köszi, most megtudtam, hogy kövér vagyok, bár nekem nem tűnt fel. Átvert az a szemét mérleg! ha eszel sportold le a plusz kilókatMérges Én csak azt mondom, akinek nem tetszem, hát istenem, akkor nem tetszem, akkor az nézelődjön másfelé. A külsőm olyan, amilyen, plasztikáztatni nem fogok. Aláírom, vannak dolgok, amiken változtatnom kéne, de vannak olyanok is, amiken senki kedvéért nem fogok, és én tudom, hogy miért. Viszont mindent könnyebb mondani, mint megtenni. Hidd el, az ismerőseimtől is nap mint nap megkapom ezt, hogy kapjam össze magam, ne legyek folyton ilyen beletörődő, merjek lépni, stb-stb... Már az agyamra is megy sokszor... nem Aucifer nem a végbelük...
Köszöntem a tájékoztatást! ![]() a lányok sokkal inkább érzelmileg és szociálisan(vagy éppen anyagilag) használnak ki.
Na, és akkor a férfiak szokták nekünk mondani, hogy mennyire leáltalánosítjuk őket, erre tessék... Egy férfi ismerősöm (kolléganőm férje) állandóan azzal jön nekem, hogy majd szerez nekem egy férfit, tud is egyet, ilyen meg olyan autója van, ennyi meg ennyi pénze, stb. Meg jön nekem azzal, hogy nekem szórakoznom kell, mert hát fiatal vagyok, meg minél több férfit kihasználni... mondja ezt férfi létére. Én meg ezekre tudod, mit válaszoltam? És én speciel valóban ilyen vagyok: nem érdekel a bulizás, nem kívánok egy férfit sem kihasználni, nekem gyomor kéne ahhoz, hogy boldog-boldogtalannal henteregjek, és nagy ívben teszek rá, mi van a segge alatt, mivel furikázik, mennyi pénze van... felőlem járhat gyalog is, lehet 5 forintja, sem érdekel, csak legyen normális, nézzen ki jól, és legfőképpen: fogadjon el engem, szeressen, legyen mellettem, mikor csak szükségem van rá (és nem azért, mert testmozgásra lenne szükségem), legyen őszinte, és ez nekem bőven elég. Azt se várom el tőle, hogy folyton csak velem lógjon, exemnek is hagytam, had tegye, amit szeretne, soha nem szóltam neki semmiért. Bár ő szintén otthonülő típus volt, így nem kellett mondanom semmit, de ha kedve lett volna elmenni valahová, vagy haverokkal lógni, egy szót se szóltam volna érte, és támogattam volna mindenben. Az anyukája sokszor csesztette a kung fu miatt is, hogy olyan sok pénzt elvisz, nemhogy másra fordítaná, én meg inkább védtem, hogy ez a hobbija, ezt szereti, had csinálja. Én se szeretem, ha megmondják, mit tegyek, hogyan tegyem...A szaglásos dologról szintén hallottam már én is, hogy tudat alatt a szagoknak van hatása az elmére, és ez a párválasztás során fontos, pont, mint az állatoknál. Bizonyos értelemben az ember is állat, bárki bármit mond. (Ráadásul a legnagyobb élősködő, kártevő a földön, de ebbe inkább nem mennék bele XD). Tulajdonképpen ez olyan (vagy ugyanaz?), mint a feromonok. Khm... én el tudnám viselni, ha álmaim férfija leteperne... persze nem erőszakosan, durván... csak a nők többségében szerintem ott van, hogy néha szeretnék érezni, hogy ők a nők, akik gyengébbek, védtelenebbek, a férfi pedig egy belevaló, macsó férfi, aki határozott és erős. spoiler
![]() Exemnél is díjaztam volna, ha olykor előjött volna belőle a férfi, de ő... igazi halvérű típus volt... pedig konkrétan még arra is rákérdeztem, nincs-e valami, amit esetleg ki szeretne próbálni, nincsen-e neki valami perverz gondolata, vagy ilyesmi, erre mi volt általában a válasz? "Egy raklap duplo csoki..." Elég elkeserítő volt, mondhatom... unalmas is volt vele az ágyban, de részemről én akkor szerettem annyira, hogy elnéztem neki ezt is, bár sokszor hiányzott, nem tagadom, hogy nem vadult be kicsit jobban... Fatalitylan A szemét kajákba (műkajákba) nem mennék bele, akármerre nézel, mindenütt csak azt találni, hogy tele van káros vackokkal minden, amit megveszünk. Lehetetlen kizárni őket. És komolyan, hányan megyünk úgy bevásárolni, hogy elolvassuk az összes vásárolni kívánt termék hátulján, mit is tartalmaznak? Hányan ismerik azokat a bizonyos "E-vitaminokat", melyik mit jelent, melyik károsabb, mit okoz? Bátyám is mindig ezzel jön, hogy egészségesebb kajákat kéne enni, de ilyeneket nem igazán találsz. Biokajákra nem mindenkinek van pénze, ráadásul (mifelénk például) nem is találni nagyon ilyeneket, boltok is alig vannak, ahol kapni lehet, arról nem is beszélve, hogy megkérdőjelezném azokat is, mennyivel egészségesebb. A biogyümölcsöket is, hiába nem permetezik, a földben, levegőben ugyanúgy benne vannak a káros anyagok, amik szintén belekerülnek ezekbe is. Elég, ha ráesik az eső, ami szintén szennyezett, és azt szívja fel magába. Oké, hogy kevesebb káros anyag jut bele így, mintha a sok vegyszert egyenesen rápermetezzük, de attól még benne van. Sok termékre meg, hiába van a törvény, hogy kötelező mindent feltüntetni, mit tartalmaz, biztos, hogy sokat eltitkolnak még így is, és lehet, hogy azok a legkárosabbak. Éttermekben is fix, hogy nem biokajákat adnak, legalábbis a többségében. De a sportolással kapcsolatban igazad van. Kár, hogy nincs bringám (meg nem tudnám hol tárolni se), olyan szívesen járnék bringázni. Persze a többivel is egyetértek valahol (bár aztán a kedvenceim közt akad jópár, ami nem egészséges XD), legalább annyi kéne, hogy az ember tényleg mértékkel fogyassza ezeket is. Mondjuk, én imádom a mekis kaját, de bármennyire is imádom, azt azért megsúgom, hogy nem sűrűn jutok el oda, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor megyek be egy évben. |
Bobek2013 | 2015-04-26 20:02 |
Aucifer:Szerintem is jó ötlet lenne mindenkivel össze futni.Csak hát pl én meg mások is,hogy is mondjam messze lakunk töletek.De jó ötlet amúgy.Milyen cicusod van? Anyumnak sokszor el kell olvasnia mi mitt tartalmaz a tesoim miatt mert szegények tej érzékenyek. Fatalitylan:Igaz amit írsz.Nekem van bicajom csak ki kéne venni.Meg ha lenne rendes út ahol lakok.De én inkább futni szoktam. |
Turist | 2015-04-26 20:57 |
Bobek2013 írta: Szia neked is Mivel 11kor keltem, nem nagyon csináltam semmit Füvet vágtam, elhordtam a gazt ami volt, semmi extra. Ki mit csinált ma meséljetek Szerintem is jó ötlet lenne mindenkivel össze futni Egy ideje valaki össze akart hozni kis beszélgetést skypeon, az sem jött össze, pedig 5 percbe tellene. Kíváncsi lennék, ki hogy szervezne meg egy személyes találkozást...A tejről azt olvastam, hogy nem is kellene inni, mert az nem embereknek lett "termelve". Sokkal zsírosabb annál ami az emberi szervezetnek kell, meg nem is emlékszem mik vannak még benne. Meg szabad kérdezni merre laksz? (el is árulod? ) Utólagos engedéllyel elárulom, hogy Aucifer cicáját megnézheted a facebook oldalán, ott a link az aláírásában. Aucifer Remélem kialudtad magad Hogy vagytok képesek hajnalban is írni? Ugyan, dehogy ijedtem meg tőled.Vigyorog Miért, félnem kéne? Röhög Te tudod hogy én mennyire vagyok félelmetes. Én pedig tudom mi a legnagyobb félelmed ha nem kapok csokit, akkor semmire se megy velem Szóval a sok tábla csokitól feloldódnak a gátlásaid? Milyet vigyek?Aláírom, vannak dolgok, amiken változtatnom kéne, Azért én meglepődnék, ha rámvetnéd magad, az első találkozáskor Persze teljesen megértenélek.Átvert az a szemét mérleg! Nálam be lenne állítva egy értékre aminél nem mutathat többet Mielőtt megveszem valami kaját, mindig megnézem mikor jár le. Mikor alig tudtam kinyitni a számat, akkor sok krémtúrót kellett ennem. Jópár éve már de annyira megutáltam, hogy azóta nem ettem. [ Módosítva: 2015.04.26 21:01 ] |
Aucifer | 2015-04-26 21:00 |
Bobek2013 Igen, ez a baj, hogy mindenki messze lakik, szerte az országban. Csak nézőpont kérdése, ki lakik messze kitől... Egyszer talán majd sikerül. Nekem egyik kolléganőm volt tejérzékeny, de azt hiszem, a lánya is az. Ő a mi cicusunk, bár a fajtájáról fogalmunk sincs, pedig akitől kaptuk, az is azt mondta, tenyésztőtől vették, de a poén az, hogy még a tenyésztő se tudta megmondani... Nem számít, a lényeg, hogy ő mi kis Hercegünk. Május 10-én lesz 1 éves. [ Módosítva: 2015.04.26 21:00 ] |
Pander | 2015-04-26 21:24 |
leves96 írta ...miközben elszigetelődsz a társadalmi érintkezésektől, már láttam és ismerem is.
Gyerekkoromban(ált suli, gimi) kirekesztettek, de azért egyetemen megtanultam társasági/társadalmi életet élni, van 3 tucat jó barátom,(több mint a fele külföldön) akikkel havonta elmegyünk sörözni/borozni, akik külföldön vannak azokkal meg hétvégenként Heroes of might and magic 5-tel játszunk lanban, és közben írogatunk egymásnak, persze nem mindíg jön össze.Most így jutnak eszembe dolgok.... Hmmmmmm.... segítesz gondolkodni, hálás vagyok, már egy ideje csak egymagam keresem a kapaszkodókat
Azért néha apádat is megkérdezheted...Gondolom nem a vajsav a lényeg, ezért nem nyerő, ha izzad az ember - viszont a parfümnek van értelme akkor?
A friss izzadsággal semmi gond, de fél órán belül a bőrödön lévő bacik átalakítják és ők termelik a vajsavat is... parfümnek csak a tudatos szaglásra van hatása, a tudatalattit nem befolyásolja.Egyébként mi a hobbid?
Napi egy óra kerti munka, és nem hiába ezen az oldalon írunk egymásnak, miközben én zenét hallgatok. heti egy könyv elolvasása nagyátlagban, Whitewolfos szerepjátékok, és persze csinos félénk lányok felszedése az utcán, majd pszichikai megtörése, hogy legalább a 4 fal közt kiordítsák mit akarnak. Aucifer ...pisztácia és a mandula...
Bármi jó ami az olajos magvak kategóriába tartozik.A verekedés kisfiúkra jellemző, természetesen a többség kinövi, én 6 éve verekedtem utóljára, de akkor muszáj volt. Ezt most nem tudom, miért írtad.
Honnan tudod, hogy Jesset nem bántották gyerekkorában, vagy éppen nemrég, mert ha ilyenen átesett akkor eléggé durva voltál vele...sajnos a családomban is történt ilyen, szóval...
Itt keleten az átvonuló szovjet hadsereg minden nőt, kisgyereket és bárkit akit ért megerőszakolt 1945-ben a határtól Debrecenig..."ba...gatni"
Ez nálunk a nyaggatás szinonímája.De köszi, most megtudtam, hogy kövér vagyok...
Fogalmam sincs, hogy nézel ki, magadat értékelted...(tanulmányozd a hobbijaimat) Na, és akkor a férfiak szokták nekünk mondani, hogy...
Respect N.2![]() ...szeretnék érezni, hogy ők a nők, akik gyengébbek, védtelenebbek, a férfi pedig egy belevaló, macsó férfi, aki határozott és erős.
Én meg egy határozott és (lelkileg)erős nőt keresek, aki 4 gyereket is szül...Spoilerreakció: de akár meg is mondhattad volna neki ,mire vágysz néha, vagy játszhatatok volna roulettet(piros a nő kívánsága, fekete a férfié... elűzi az unalmat...) Helyes cicus! Bobek2013 Szép jó estét! Engem ütött meg egyszer a völegényem.De Akkor még nem volt a völegényem.
Ezt azért kibonthatnád: barom volt, provokáltad, vagy véletlen volt?És ezek után, hogy lett a vőlegényed? szerk: Drili Örülök, hogy jól érezted magad amúgy Apocalyptica - Hall of the mountain King- ![]() [ Módosítva: 2015.04.26 21:43 ] |
Drili | 2015-04-26 21:37 |
Helló megint! Leves kérdésére válaszolva: Nagyon jó napom volt. Szülinapra voltam hivatalos, ahol annyira elvoltunk a röhögéssel meg az amatőr film forgatással, hogy még a torta is kimaradt. Turist: Filmműhely lesz, egy kis előképzés a tovább tanulásomhoz. Auci: Herceg nagyon cuki! *o* Dezsi is ilyen álarcos/boci foltos típus. Szerintem egyszerű házi macska. Amelyik nem különleges fajta az általában az, meg a fül- és fejformájából is látszik. Pander: Nem jó a link, pedig érdekelne. /Akkor már itt vannak amiket ma, meg úgy általában netezés közben hallgatok: 1) 2) 3)/ Szerk.: Hú ez nagyon begyere! Köszi, hogy megismertettél valami ennyire királlyal Azt a skype beszélgetést meg tényleg ideje lenne már megejteni. [ Módosítva: 2015.04.26 22:05 ] |
Turist | 2015-04-26 21:42 |
Drili írta:
mit Az érdekesen hangzik remélem jól fogod magad érezni. Jól olvastam, hogy Komáromban egy várban lesz, szívesen körbenéznék ott. Azt a skype beszélgetést meg tényleg ideje lenne már megejteni. Szólj és kész Ezek a zenék nem állnak messze attól amit hallgatok, de az első.. az nagyon fura Mintha kis jazz meg swing.. meg nem is tudom mi, de valami elektromos zene is van benne ha jól hallom. [ Módosítva: 2015.04.26 21:47 ] |
Drili | 2015-04-26 21:50 |
Turist: A műfaj neve electroswing. Szerintem a ez alapján egyből levágós miből van összerakva. |
Turist | 2015-04-26 21:51 |
Drili írta:
Ugyanezt írtam, tehát okos tesód van? Erre szoktál táncolni is?Turist: A műfaj neve electroswing. Szerintem a ez alapján egyből levágós miből van összerakva. [ Módosítva: 2015.04.26 21:52 ] |
Drili | 2015-04-26 21:54 |
Turist írta:
Már amennyire azt táncnak lehet hívni.
Erre szoktál táncolni is? |
Aucifer | 2015-04-26 21:58 |
Turist A tejről azt olvastam, hogy nem is kellene inni, mert az nem embereknek lett "termelve". Sokkal zsírosabb annál ami az emberi szervezetnek kell, meg nem is emlékszem mik vannak még benne.
Apukám is folyton azt mondja, hogy a legnagyobb hülyeség tejet inni, és hogy az állatvilágban se látni, hogy tejet innának (leszámítva a szoptatást). De tegyük hozzá azt is, hogy amit a boltban veszünk, az életben nem látott még tehenet. XD Én mondjuk szeretem a hideg tejet, a kakaót meg még jobban. Sokszor iszom mindkettőt. Utólagos engedéllyel
Az engedély megadva, publikus az oldalam, nem titok. Remélem kialudtad magadMosolyog Hogy vagytok képesek hajnalban is írni?
Hajaj, az nem kifejezés! Kivételesen most nehezemre esett olyan későn írni, mert alaposan elfáradtam tegnap (6 nap meló, korán kelés mindennap, kevés alvás, tegnap meg még az a séta is, a lábaim is fájtak rendesen. XD De abszolút megérte! ), viszont úgy voltam vele, írok mindenkinek, mert ha nem, csak még több oldal fogad majd. XDTe tudod hogy én mennyire vagyok félelmetes. Én pedig tudom mi a legnagyobb félelmed Gonosz mosoly
Nem ér visszaélni a helyzettel! ![]() Szóval a sok tábla csokitól feloldódnak a gátlásaid? Kacsint Milyet vigyek?
Azt nem mondanám, egyszerűen csak felébreszt. XD Aztán akkor mehet a hülyéskedés. XD XDDe ha annyira szeretnél hozni, akkor jobb, ha tudod, hogy ezekkel biztos nem tudnál mellé fogni: étcsoki, tejcsoki, mogyorós csoki, fehér csoki... XD Főleg Milka, de abból még van pár, amit megeszek. ![]() ![]() Azért én meglepődnék, ha rámvetnéd magad, az első találkozáskorVigyorog Persze teljesen megértenélek.
Ilyesmitől senkinek sem kell tartania. ![]() A mérleges beállításon nevettem egy jót. XD XD Valójában, nekem mérlegem sincs. XD Melóba szoktunk néha ráállni a mérlegre, bár az nem éppen ezért van. XD XD Azt hiszem, legutóbb 68 kiló voltam... ![]() Pander Igazad van, azt nem tudhatja senki, hogy a másikkal nem történt-e valami rossz. De szerintem Jesse nem vette magára a dolgokat, hiszen csak hülyültünk egymással, ahogy láthattad, épp, mint a többiekkel. ![]() Itt keleten az átvonuló szovjet hadsereg minden nőt, kisgyereket és bárkit akit ért megerőszakolt 1945-ben a határtól Debrecenig...
Nem, nem ilyen régi dologra gondoltam... sajnos, ami történt, az a közelmúltban történt... ráadásul ezután a dolog után kiderültek még dolgok, és volt is balhé a családban... de ezekbe nem mennék bele, mert már nem publikus.Ez nálunk a nyaggatás szinonímája.
Tudom, de mint említetted volt magad is, szeretnél vitatkozni, hát tessék, vitatkoztam. Fogalmam sincs, hogy nézel ki, magadat értékelted...(tanulmányozd a hobbijaimat)Ördög
Pedig ide is került már ki kép rólam. Önmagamat meg mindig rosszul értékelem, mint kiderült... szimplán csak agyilag van bajom. ![]() ![]() Háh, nem tudom, hogy nálam mennyire sikerülne elérni az ordítósdit a 4 fal között. XD XD ![]() Respect N.2Tapsol
Köszönöm, köszönöm! *hajolgat* ![]() Én meg egy határozott és (lelkileg)erős nőt keresek, aki 4 gyereket is szül...
Remélem, sikerrel jársz. ![]() de akár meg is mondhattad volna neki ,mire vágysz néha
Hidd el, mondtam is, ami pedig nálam óóóriási nagy szó, hiszen mondtam, hogy hihetetlenül szégyenlős vagyok, annak ellenére, hogy perverz is. Még jópofa kártyákat is vettem, de ő csak azt mondta, hogy minek nézegesse őket, csinálni kell, de mégse tette... annyira fantáziátlan volt... Helyes cicus!
Köszönjük! ^^ És micsoda egyéniség, hihetetlen, miket művel. A vizet például imádja... sokszor meg elgondolkodunk, nincs-e benne egy kis kutyavér is. XD XDApocalyptica, de régen hallgattam már! Na, majd orvosoljuk. Én napok óta Iron Maiden-t hallgatok, ők a kedvenceim. ^^ Drili Köszi neked is, Herceg nevében is! Igen, mi is gondoltunk rá, hogy talán egyszerű házimacsek, mert a farkincáján is alig láthatóan, de csíkos, mint a házicicák. Örülök, hogy jó napod volt. A te zenéidet is megcsekkolom mindjárt. |
Turist | 2015-04-26 22:01 |
Drili írta:
Turist írta:
Már amennyire azt táncnak lehet hívni. Erre szoktál táncolni is? Taníts mester Kíváncsi lennék rá, hogy egy lány aki a saját lábában elesik, hogyan táncol. (Bocsika, nem akartam gonosz lenni ) Aucifer írta: Egy álmom összetört , Keresnem kell egy másikat.Ilyesmitől senkinek sem kell tartania. Vigyorog Kuncog Elég fura lenne. XD Azt hiszem, legutóbb 68 kiló voltam... Megvárom amíg valaki más, ír rá valamit [ Módosítva: 2015.04.26 22:09 ] |
Selmo | 2015-04-26 22:08 |
Mivel reggel meló és még fürödni sem jutottam el, így rövid leszek, a napom gyorsan eltelt, délelőtt mangát olvastam, délután Ars Magicát toltunk, ha ez bárkinek is mond valamit. Skype azt kb. úgy lehet, hogy egyeztetünk időpontot, mert mikor Vivi délutános, akkor nehezen beszélgetne velünk. De mondjuk tegye fel a kezét, aki akarná is. ![]() A találkozást meg szerintem egyféleképpen lehet megoldani: Pesten. Az nagyjából az ország közepe és oda biztos mindneki el tud jutni. Mondanám, hogy nyári con, de ez elég sok kiadással járna, bár ha csalunk és conszálláson megszállunk, de conra nem megyünk be, akkor lehetne tartani egy másfél napos összejövetelt. Csak nem ártana már mostanság eldönteni, mert ugye az ország végéből az elég sok pénz, a szállás 2k, a con jegy 3.5k az útiköltség, csak nekem majd 5k, aztán csak 120 km. Arról meg nem is beszélek, hogy kaját azt pakolni kell, mert conon minden 150%+-os árban van. majd mindenki jelezze, mert én alapból biztosan nem megyek conra a tavaszi után. Annyit nem ért. |
Drili | 2015-04-26 22:08 |
Turist írta:
A válasz az, hogy sehogy! xD Ebben a korosztályban több generáció megfigyelései lapján megállapítható, hogy a legtöbben szeretnek zenét hallgatni és élvezik ha "táncolhatnak" rá. De én tisztességes vagyok, nem szeretném megsérteni a táncművésztét, ezért nemes egyszerűséggel ugrálásnak hívom. xDDrili írta:
Turist írta:
Már amennyire azt táncnak lehet hívni. Erre szoktál táncolni is? Taníts mester Kíváncsi lennék rá, hogy egy lány aki a saját lábában elesik, hogyan táncol. (Bocsika, nem akartam gonosz lenni ) Szerk.1: Pander: Skype-ra tényleg kell egy időpont. Most! ![]() Szerk.2: Turist: Én a nyakadba ugranék. Tipikusan ilyen a természetem. [ Módosítva: 2015.04.26 22:15 ] |
Turist | 2015-04-26 22:13 |
Selmo írta: Megmondta hogy se kamera, se beszéd Amúgy nekem teljesen mindegy mikor.mert mikor Vivi délutános, akkor nehezen beszélgetne velünk Talira én is Pestet mondtam volna, csak aztán hallgathatom hogy nekem közel van. Ugye a két lány lakik onnan legmesszebb nekik 10K+ csak az útiköltség. Drili, rossz nevet írtál le Mivel egy ilyen kedves lánynak senki nem mondana nemet, te kéred el mindenki skype elérhetőségét, és mondasz egy időpontot [ Módosítva: 2015.04.26 22:17 ] |
Drili | 2015-04-26 22:17 |
Turist írta: Selmo írta:
Hova?
Drili, rossz nevet írtál le |
Turist | 2015-04-26 22:20 |
Drili írta: Nyugodtan, biztos nem dobnálak le Sőt büszke lennék rá Én a nyakadba ugranék.Vigyorog Tipikusan ilyen a természetem. Selmo írt, de nem az ő nevét írtad. Amúgy nyáron valami Balaton közeli hely az jobb lenne talán, bár akkor meg Tiffus leverné rajtunk az útiköltséget [ Módosítva: 2015.04.26 22:23 ] |
Selmo | 2015-04-26 22:30 |
Tőlem 20 perc a balcsi![]() |
Turist | 2015-04-26 22:33 |
Selmo írta:
Tőlem 20 perc a balcsi ![]() Két személyes sátor egy lánnyal, nekem kifejezettem tetszik. Pesten találkoznék vele, tuti nem unatkoznánk kettesben Viszont, szerintem semmi nem lesz belőle. [ Módosítva: 2015.04.26 22:34 ] |
Selmo | 2015-04-26 22:36 |
Turist írta:
+1Viszont, szerintem semmi nem lesz belőle. De nekem most már alvás, jóéjt! |
Drili | 2015-04-26 22:52 |
Jóccak mindenkinek!^^ |
Aucifer | 2015-04-26 22:52 |
Turist Egy álmom összetörtSzomorú , Keresnem kell egy másikat.
Egy ölelés belefér, azt kaphatsz. ![]() Akiket viszont már régóta ismerek és szeretek, azoknak én is a nyakába vetem magam, mint a hugicánk. Barátnőmmel például egyszer majdnem a céges busz alá estünk, annyira örültünk egymásnak, mikor elém jött. XD Abból a pillanatból megállapították kolléganőim, hogy mi aztán tényleg jó barátnők vagyunk, ráadásul egyformán szeleburdik. XD Még a kedvenc kolléganőm is kap mindig üdvözlésül egy kiadós ölelést, elvégre, mégiscsak ő a fogadott anyum. Még mindig el vagyok ájulva, mennyire megjegyzel mindent, amit írok. ![]() ![]() Selmo Jövőre nagyon szeretnék eljutni egy conra, barátnőmmel is beszéltem, ráadásul ő azt mondta, mehetnénk több napra is, csak úgy mászkálni, akkor lehetne egy találkozó is. De jól hangzik a Balcsi is, bár idén nekem már semmi kiruccanás nem jönne össze, pedig még barátnőkkel is beszéltük, milyen jó lenne egy nyaralás... Jó éjt neked is! És Drili, neked is jó éjt! [ Módosítva: 2015.04.26 22:53 ] |
Turist | 2015-04-26 22:58 |
Aucifer írta: Szavadon foglak.. ismét Egy ölelés belefér, azt kaphatsz. Még mindig el vagyok ájulva, mennyire megjegyzel mindent, amit írok. Ha ezt értékeled annak én örülök ![]() Szerk: lehet írtam, de teljesen ismerős a helyzet és átérzem a gondot. Jóéjt azoknak kik nyugovóra térnek [ Módosítva: 2015.04.26 23:03 ] |
Pander | 2015-04-26 23:09 |
Drili Az elekrtoswing leginkább Anime-háttérzenére hasonlít, a Royal Republic pedig 5 év múlva lehet számomra is élvezhető lesz, de még érniük kell. No skype, engem 5 nagytestvér figyel... Aucifer De ha ez bárkinek is kellemetlen lenne, és szólna, alap, hogy a másik leáll...
Nem szólna, csak sírna a képernyő előtt...... de ezekbe nem mennék bele, mert már nem publikus.
Ez túl személyes, nem is kérdeznék ilyet soha(,különösen nem neten) és a témát is hanyagoljuk szerintem, csak vigyázz, arra, hogy olyan kifejezéseket használj, amelyek jelentése mindíg magukban hordozzák a másik fél beleegyezését is. Háh, nem tudom, hogy nálam mennyire sikerülne elérni az ordítósdit a 4 fal között. XD XD Nyelvet ölt
Van az a mennyiségű és minőségű előjáték, amikor egy lány(bár először suttogva) rád kiállt, hogy: Csináld már...ennyit vállalni ilyen időkben... Meglepett
Az idők, soha nem legjobbak, ha az emberiség ezen vacilált volna már rég kihal ... annyira fantáziátlan volt...
Na ezzel engem nem lehet megvádolni![]() Turist Bocsika, nem akartam gonosz lenniNyelvet nyújt
Mégis sikerült![]() Megvárom amíg valaki más, ír rá valamit
És megint![]() ![]() Én októberig be vagyok táblázva... Jó éjszakát a nyugvóknak! |
Turist | 2015-04-26 23:13 |
Pander írta: Eléggé észrevehető hogy azt nem neked írtam, hanem Drilivel beszélgettem.
Mégis sikerültTapsol |
Pander | 2015-04-26 23:22 |
Turist Eléggé észrevehető hogy azt nem neked írtam, hanem Drilivel beszélgettem.
Bocsáss meg kérlek, de elég járatlan vagyok a NETes etikában, PÜ-ben kioktathatnál...[ Módosítva: 2015.04.26 23:28 ] |
Turist | 2015-04-26 23:31 |
Pander írta:
Nem fogok kioktatni senkit. És itt be is fejeztem a mondandómat.
Turist Eléggé észrevehető hogy azt nem neked írtam, hanem Drilivel beszélgettem.
Bocsáss meg kérlek, de elég járatlan vagyok a NETes etikában, PÜ-ben kioktathatnál... |
Bobek2013 | 2015-04-27 00:03 |
Turistersze el árulom.Kerepes-Szilasligeten lakok.Nem tudom ki ismeri a Mogyorodi Hungaroringet.Arra felé lakok. Pander.Nem olyan a völegényem.Csak kicsit le vezete a feszültséget.De ez nem most történt.Tavaly aztán tavaly szeptemberben lett a völegényem.Az a baj ,hogy ő a mindenem meg minden.Hozzá teszem nem animés kevés közös van közte meg köztem.Ez van. |
Turist | 2015-04-27 00:13 |
Köszi szépen .Az a baj ,hogy ő a mindenem.. kevés közös van közte meg köztem
A történeted olyan szomorú mint az avatarod szemei
|
Aucifer | 2015-04-27 00:13 |
Turist Szavadon foglak.. ismétMosolyog
Megbeszéltük. ![]() Ha ezt értékeled annak én örülökMosolyogElpirul
Pander Van az a mennyiségű és minőségű előjáték, amikor egy lány(bár először suttogva) rád kiállt, hogy: Csináld már...
Biztosan. Mondjuk hozzáteszem, fogalmam sincs, én hogy reagálnék, mert azt nem mondanám, hogy túl tapasztalt vagyok. Majd igyekszem odafigyelni, kinek mit írok, de a többség itt jól szórakozott, és mindenki direkt húzta a másikat, tehát kétlem, hogy itt bárki bárkinek bármi bántót írt volna. ![]() Részemről én már eldöntöttem, hogy nekem nem kell gyerek, és korábban már ki is fejtettem az okokat, hogy miért. Na meg nem azt mondom, hogy senki se vállaljon gyereket, mert tényleg kihalnánk (bár bevallom őszintén, én sokszor nem bánnám, ha az emberi faj eltűnne... legalább a férgese kihullhatna... de ez csak álom marad... ráadásul mocskosul sokan vagyunk már így is, kicsit visszább lehetne venni...), viszont én úgy lennék vele, ha vállalnék is családot, egy gyerek bőven elég lenne nekem, épp elég nehéz egyet is felnevelni, mikor az ember még saját magát is alig tudja eltartani, olyan anyagias ez a világ... Ezért mondtam, hogy bátor vagy (vagy nagyon gazdag), ha 4 gyereket vállalnál. És nagyon remélem, nem vetted rossz néven, hogy ezt megjegyeztem. Én tisztelem azokat az embereket, akik sok gyereket nevelnek, és azokat tényleg odafigyeléssel, törődéssel, szeretettel nevelik, mindent megtéve értük, bármilyen nehéz is. spoiler ![]() Ismét kicsit elkalandozok most, mert ehhez kapcsolódóan eszembe jutott: Kolléganőm 5 gyereket nevelt fel például. Bár szegényem, hiába volt jó anya, az 5-ből 4 teljesen ellene fordult, konkrétan magasról tojnak a fejére, addig volt jó, míg ki lehetett használni. Az egyetlen fia az, akire számíthat mindig, ő sokszor megy hozzá azóta is, hogy újraházasodott, és elköltözött. Még az unokáit sem láthatta jó ideje... Ezért is mondja sokszor, hogy neki (a fiát leszámítva) én vagyok az egyetlen "gyereke", csak rám számíthat mindig, mikor teljesen maga alatt van, különben, már sokszor megjegyezte, ha én nem lennék, lehet, újra a pszichiátrián kötne ki, de lehet, hogy inkább már a föld alatt... Bobek2013 Nem semmi, alig van bennetek közös, és mégis összejöttetek? Akkor hogyan csináltok így közös programokat, vagy azért meg tudtok egyezni mindig? Feltételezem, ha már együtt vagytok, akkor azért elfogadja ő is azt, amiket te szeretsz, és nyilván fordítva. Így olvasva teljesen úgy hangzott, mintha csak beletörődtél volna a dolgokba, de remélem, csak tévedek, és valóban boldog vagy. Én emelem kalapom előtted, ha én rám emelne valaki kezet, azzal egy életre befejezném, ezt nem bocsátanám meg. Ne a másikon vezesse le a feszültséget, akármi baja is van. Remélem, ez nem fog előfordulni ismét... Én mindenesetre sok boldogságot kívánok nektek, de bármennyire is szereted, vigyázz, hogy ne engedj neki túl sokat. ![]() Mára én is elbúcsúzom, jó éjt mindenkinek! Holnap (ma) este jövök, legyetek jók! És fiúk, azért nehogy egymás torkának essetek, nem szeretem a veszekedést. ![]() [ Módosítva: 2015.04.27 0:15 ] |
Turist | 2015-04-27 00:28 |
Aucifer írta: Itt elvesztettem minden reményemnekem nem kell gyerek ha vállalnék is családot, egy gyerek bőven elég lenne Itt pedig visszanyertem Amit írtál Bobeknek én is hasonlóan gondolom, de ez nem rám tartozik persze. A Biblia is ír valami olyat hogy ne ítélkezz hogy ne ítéltess . [ Módosítva: 2015.04.27 0:29 ] |
Kapzsi | 2015-04-27 06:16 |
Turist írta:
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess. Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek." Máté 7:2 A Biblia is ír valami olyat hogy ne ítélkezz hogy ne ítéltess . Nem, nem tudom fejből a bibliát, de ez a passzus talán valamelyik régi Megtorló filmben hangzott el és valamiért nagyon megmaradt Az étrendes témához: Nemrég azt olvastam hogy minden nap reggelire zabpelyhet és tojásfehérjét kéne enni, aztán a többi étkezésre meg csirkehúst rizzsel és egy kis zöldséggel és ezt ismételgetni Ez csak szerintem furcsa? Mármint nem értek hozzá, de ennyire lényegtelen lenne a változatosság? Pander írta:
Jogos Én meg a fokhagymás pirítóst szeretem, mégse megyek fogmosás nélkül utcára Pander írta:
Ismerek valakit, aki nem hallgat senkire ha őt bármiféle pozitív kontextusban említik, viszont ha valaki valami negatívat mondana róla, azt indoklás nélkül elfogadná. Mondhatni utálja önmagát, de ezt elfogadja és nem akar rajta változtatni, szóval működik nála az önelfogadás, csak nem úgy ahogy kéne... Mit lehet az ilyen emberekkel kezdeni? Kezdem azt hinni hogy semmit, bár mostanában hallottam tőle néhány javulást sejtető mondatot, miszerint néha amikor mélyen magába néz, látja hogy nincs benne annyi sötétség mint ahogy azt ő elképzeli, de az is felmerült bennem, hogy ezt csak azért mondja, hogy ne aggódjak miattaAz önismeret és az önelfogadás fontos és értékes dolgok, de (személyiség)fejlődés nélkül csak stagnálsz, nem haladsz előre az életben, ne félj változtatni Pander írta:
Mi volt az oka?Gyerekkoromban(ált suli, gimi) kirekesztettek Pander írta:
Ezt a mondatot el tudom képzelni Hannibal Lecter hangján és persze csinos félénk lányok felszedése az utcán, majd pszichikai megtörése, hogy legalább a 4 fal közt kiordítsák mit akarnak Pander írta:
Akkor miért pazarlod az időd csinos félénk lányok felszedésére? Én meg egy határozott és (lelkileg)erős nőt keresek, aki 4 gyereket is szül... Pander írta:
Melyik az az öt? Ezt csak én nem értem? No skype, engem 5 nagytestvér figyel... Pander írta:
Az ilyeneket meg a fent említett pszichikai megtörés mikéntjét olvastad valahol, vagy csak a "tapasztalat meg az évek"? Van az a mennyiségű és minőségű előjáték, amikor egy lány(bár először suttogva) rád kiállt, hogy: Csináld már... Aucifer írta:
Jaja, tényleg ne, ott van a topic nevében, (csak könnyedén!)
És fiúk, azért nehogy egymás torkának essetek, nem szeretem a veszekedést |
leves96 | 2015-04-27 17:09 |
Kapzsi Én is kíváncsi vagyok, hogy P. P. ezt most megfigyeléssel és összegzéssel, vagy vmilyen irodalom (olvasmány) segítségével vitelezte-e ki. Privátba is elfogadjuk a választ! Részemről legalábbis rendben van úgy. Turist Mióta megjött Peti (100. oldal), azóta bizalmatlan és távolságtartó vagy vele. Ennyire számít az első benyomás? Ha igen, akkor mivel lehet levenni a lábadról? Olyanra gondolok, ami képes megtörni az összeesküvés-elméleteket is :3 Ma meg megyek szerenádra, eddigieknél mindig volt 'balhé' - részeg diák, remek hangérzékkel -, szerintem ma se fog kimaradni. De jól ki van találva, hogy ünneplőbe kell járkálni, ma is így volt, és a héten is így lesz. Jól áll, meg szeretem is hordani, de nem sulitáskával, meg nem a dögmelegbe Fodrászhoz betévedtem, leveszem a zakómat és rám van simulva a víztől az ing.. Imádom az ilyen 'hagyományokat'. Ennyi erővel raknánk télre vagy őszre az egészet, iskola végét/érettségit. Nektek volt/van ilyen problémátok? Elképzelhető lenne, hogy a téli szünet lenne a legnagyobb? Vagy sajnálnátok, hogy a nyárra jutna kevesebb idő? |
Drili | 2015-04-27 17:16 |
leves: Inkább hosszabb nyári szünet kellene!![]() |
Pander | 2015-04-27 17:36 |
Szép napot mindenkinek! Bobek2013 Egyet értek Auciferrel. Aucifer írta Részemről én már eldöntöttem, hogy nekem nem kell gyerek...
Ha ki akarsz halni, a te problémád, de hidd el teljesen más meghalni úgy, hogy a dédunokáid játszanak az ágyad lábánál és agyerekeid fogják a kezed, mint egyedül egy szoc-otthonban a takarítónő azt nézi, hogy pislogsz-e még... És nagyon remélem, nem vetted rossz néven, hogy ezt megjegyeztem
Nem vettem Spoilerreakció 1. Hogy milyen anya volt, azt nem tudod se te, se én. Az én anyám is azt hiszi, hogy ő a legjobb a világon, miközben napi 16 órát dolgozott, és gyakorlatilag a TV nevelt fel, persze ettől még szeretem, hálás vagyok neki, és sosem hagynám egyedül(azért bizonyos határok vannak...) 2. Azt is jó lenne tudni, hogy az ismerősöd, hogy bánt a szüleivel, vagy éppen az apjuk, mert legtöbb esetben ezt a mintát követik a gyerekek... Kapzsi írta Ismerek valakit, aki...
Ezek depresszió tünetei, pszichiátriai szakrendelésre rángasd el...befeküni nem kell, vsz. bogyót sem szedni, de jó pár beszélgetésre van szüksége szakemberrel.Mi volt az oka?
Okosabb voltam a többieknél reál tantárgyakban, de arcmimikából és testbeszédből nem tudtam olvasni, úgy kellett megtanulnom mechanikusan. Egyrészről introvertált voltam, másrészről, a többiek szülei mindíg velem példálózva mérgezték saját gyerekeik lelkét és ennek én ittam meg a levét. Utólag már nem sajnálom, mert megerősített, de akkor nem volt jó Akkor miért pazarlod az időd csinos félénk lányok felszedésére?
Azért annyira nem félénkek, ha eljutnak velem a 4 fal közé, másrészről a lányok többségének nem kellett úgy megküzdenie az első alkalomért, mint nekünk, hanem csak úgy megadták magukat. Azok - akiket nógatni kell, hogy mondják ki mit akarnak - először fogalmazzák meg saját maguknak is vágyaikat, vagyis lelki értelemben akkor veszítik el a szüzességüket, és ha lehet ezt mondani nekem ez a fétisem Amúgy meg azt a lányt keresem, aki felszegett állal, büszkén valami ilyesmit válaszol: Hát persze, mit gondolsz minek jöttem ide? Sakkozni? ![]() ![]() Melyik az az öt? Ezt csak én nem értem?
Keresd meg fenntebb Selmonak írtam.Az ilyeneket meg a fent említett pszichikai megtörés mikéntjét olvastad valahol, vagy csak a "tapasztalat meg az évek"?
Anatómia, Élettan, Nőgyógyászat, Pszichológia(+ Csernus összes) + "tapasztalat meg az évek"(szerk.): Soma mama gésát ne hagyjuk ki, de a hűségről alkotott képzetei, csak a népesség 60-80%-ára igaz. [ Módosítva: 2015.04.27 17:47 ] |
Selmo | 2015-04-27 19:13 |
Aucifer írta:
Biztosan, én már csináltam ilyet. Pander írta:
Biztosan. Mondjuk hozzáteszem, fogalmam sincs, én hogy reagálnék, mert azt nem mondanám, hogy túl tapasztalt vagyok. Van az a mennyiségű és minőségű előjáték, amikor egy lány(bár először suttogva) rád kiállt, hogy: Csináld már... Aucifer írta:
Ebben is egyetértünk.Részemről én már eldöntöttem, hogy nekem nem kell gyerek, és korábban már ki is fejtettem az okokat, hogy miért. Ne haragudj Blanka, de nekem is kissé kurtán-furcsán jött le az irományod. |
Tiffus | 2015-04-27 19:19 |
No kellemes napot mindenkinek! Elnézést, hogy nem nagyon aktivizáltam magam az utóbbi napokban, de elkezdtem őrülten készülni az érettségire (leves96, látom te azért egyensúlyban tudod tartani a dolgaid ) ennek ellenére még mindig úgy érzem, hogy nem igazán tartok sehol. Plusz akadt egy-két magánéleti gondocska is, ami sajna olyan jellegű, hogy a barátaimnak nem mondhatom el, szóval irtó szívesen kiönteném nektek a lelkem, ha lenne rá időm. Nem vagyok egy stresszes ember, de most azt hiszem, rám jött egy kicsit a dolog. Ma pl. egész angol órán hátradöntött fejjel ültem a széken, és nyöszörögtem a tanáromnak, hogy "Éééééééén ezt nem bíííírom", az meg már verte a fejét az asztalba, hogy hagyjam már abba. xD Az a baj, hogy én a stressztől nem ideges leszek, hanem hülye(vagyis hülyébb). Szünetben pl. felfeküdtem az egyik asztal közepére, és elkezdtem a hasamon forogni, miközben tovább mantráztam, de most már dallamokat is beleszőve, hogy "Én ezt nem bííírom továáább, sáláláláláá~".. Szóval igen, fogjuk rá, hogy kemény napjaim vannak. Na de látom, itt folyik az élet, Selmo, neked elolvastam a kis leveledet (bár a hétvégére ígértem, ne haragudj ![]() |
Selmo | 2015-04-27 20:01 |
Semmi gond, gondoltam, hogy a tanulás miatt nem érsz rá. Írj csak nyugodtan, másnem munka után elolvasom és reagálok. Akár az előzőt is leírhatod, de ide is, rád bízom. |
Kapzsi | 2015-04-27 20:24 |
leves96 írta:
Nekünk szigorúan megtiltották a szerenádozást Ma meg megyek szerenádra Pander írta:
Már én is, illetve kedves édesanyja is javasolta, de csak kinevet minketEzek depresszió tünetei, pszichiátriai szakrendelésre rángasd el Az a baj, hogy túl jól ismerem, kevés dolog köti ehhez a világhoz, félek hogy ha valami túlságosan kizökkenti... Pander írta:
Uhh, megértem, az pocsék lehetetta többiek szülei mindíg velem példálózva mérgezték saját gyerekeik lelkét Pander írta:
Nem mond hülyeségeket, de az a stílus ahogy közli a dolgokat... Csernus Amúgy egyszer a való világban is összefutottam vele, konkrétan nekimentem véletlenül |
Pander | 2015-04-27 20:26 |
Tiffus "Én ezt nem bííírom továáább, sáláláláláá~"
Majd akkor panaszkodj, ha idáig jutottál... [ Módosítva: 2015.04.27 20:29 ] |
Amagiri | 2015-04-28 00:45 |
leves96 írta:
Ma meg megyek szerenádra, eddigieknél mindig volt 'balhé' - részeg diák, remek hangérzékkel -, szerintem ma se fog kimaradni. De jól ki van találva, hogy ünneplőbe kell járkálni, ma is így volt, és a héten is így lesz. Jól áll, meg szeretem is hordani, de nem sulitáskával, meg nem a dögmelegbe Fodrászhoz betévedtem, leveszem a zakómat és rám van simulva a víztől az ing.. Imádom az ilyen 'hagyományokat'. Ennyi erővel raknánk télre vagy őszre az egészet, iskola végét/érettségit. Nektek volt/van ilyen problémátok? Elképzelhető lenne, hogy a téli szünet lenne a legnagyobb? Vagy sajnálnátok, hogy a nyárra jutna kevesebb idő? Zakó, táska? Nekünk nem volt semmi ilyesmi. Ez csak ilyen begyöpesedett helyeken lehet, fejlődniük kéne. Nálunk eleve jelezték tanárok, hogy hozzájuk köszönik nem kell jönni, mert annyira megkedveltek minket az iskolában eltöltött időnk alatt. A sensei kitett magáért a házi borával (tőle kevesebbet nem is vártam), még azon is csak nevettem amikor azt mondta kiiszom a vagyonából, és szépen megkértem, hogy töltse újra a kancsót. A sensei helyettese az utcán vendégelt meg minket(kis asztalkákon ), terhesen a férjével, meg kis panelban is laktak, de le a kalappal előtte jót mulattunk. Volt egy kaszinós filozófus tag, ő konkrétan a garázsában itatott minket alkohollal és pár történettel.(Vigyázott véletlenül se jussunk be a lakásába ). Aztán volt valami nő, aki még a gyerekeit is a közelünkbe engedte, ezen annyira meghatódtak páran, hogy játszottak velük a kertben.( Azt hiszem pont a gyerekek miatt, meg minket ismerve ő az első áldozatok között volt.) Lényegében ők 4-en voltak a pozitív példák. Volt olyan akihez be se mentünk 3-an, mert annyira kedveltük az illetőt, bár ez kölcsönös volt. Itt az előre bekészített készlettel vendégeltek meg, amit széles mosollyal háláltam meg. Az igazgató meg kért (inkább parancsolt) is tán valami verseket a kapu aljából, itt rutinosan a hátsó sorban helyezkedtem el és kiaraszoltam többedmagammal a látótérből. Itt szintén valami előkerült valakitől. Egy két helyre talán még hivatalosak voltunk, de azok nem hagytak bennem mély nyomot, bár sokra biztos nem, mert egy kora este hajnal intervallumban lement az egész szerenád. Páran kiütötték magukat már a menet elején, a jobbak még teleporttal jutottak haza, a maradékért meg hívtak kocsit. Tiffus írta:
Ma pl. egész angol órán hátradöntött fejjel ültem a széken, és nyöszörögtem a tanáromnak, hogy "Éééééééén ezt nem bíííírom", az meg már verte a fejét az asztalba, hogy hagyjam már abba. xD Az a baj, hogy én a stressztől nem ideges leszek, hanem hülye(vagyis hülyébb). Egy két nappal érettségi előtt már ne tanulj, semmi haszna nincs. Inkább nyugodj meg, pihenj és fejbe rakd össze magad, zárd ki a zavaró tényezőket, spannold fel magad a sikerre és ennyi. Jó páran ideggörcsbe lesznek a vizsgák előtt, itt szintén ne hagyd hogy kizökkentsenek. |
Jesse | 2015-04-28 01:23 |
Most, hogy végre hétvége lett ma, ennek örömére grilleztem egy jófélét pár órát igen jót este tájban. Fenomenális lett volt. |
leves96 | 2015-04-28 16:07 |
Pander 50 másodpercet bírtam a videóból, mire olyan érzésem támadt, hogy halnak el az agyamban a sejtecskék.... Pszichológiát lehet tanulni orvosin? Tiffus Hát én röhögtem volna, ha valaki ilyet csinál én lemondtam a stresszről - köszönöm, jól vagyok nélküle. Mármint az olyanról, hogy "basszus mi lesz velem érettségin, meg fogok bukni!... stb." 4 éve tanulom a dolgokat, 4 teljes éve, nem az utolsó hónapba kell mindet elkezdeni, csak át kell olvasni egyszer-kétszer (ez biosz emelt esetén neccesebb). Sokkal többre mész, ha inkább pihensz és olvasol. Meg sok-sok halat eszel, táplálja az agyadat és még egészséges is. |
Bobek2013 | 2015-04-28 21:44 |
Sziasztok üdv mindenkinek.Na sikerült egy Skypet csinálnom végre.Amúgy szép estét mindenkinek ki,hogy van? Gondoltam jelentkezek ide nektek.Hogy élek meg virulok. |
Turist | 2015-04-28 22:19 |
Kapzsi köszi a javítást Tiffus írta: Ezt szivesen meghallgatnám élőben is Szünetben pl. felfeküdtem az egyik asztal közepére, és elkezdtem a hasamon forogni, miközben tovább mantráztam, de most már dallamokat is beleszőve Kitartást, nemsokára vége, pár hónap De ha nagyon nem tudsz mit kezdeni magaddal, akkor gyere fel, dumálunk. Bobek2013 írta:
Sziasztok üdv mindenkinek.Na sikerült egy Skypet csinálnom végre.Amúgy szép estét mindenkinek ki,hogy van? Gondoltam jelentkezek ide nektek.Hogy élek meg virulok. Szijja neked is Esik eső, fúj a szél, borzalmas az időjárás..talán épp ezért semmihez sincs kedvem. Holnapra gulyás leves a kívánság, így korán kelek hogy eljussak a húsboltba, fél 12-ig megpróbálok valahogy oda érni. Ha lehet egy kérdésem, nem tartod magad távolság tartónak, vagy csak nehezen ismerkedsz? Amiket írsz abból nekem szinte mindig az jön le hogy boldogtalan vagy |
PRiON | 2015-04-28 22:27 |
vodka03 írta:
Te szimpatikus vagy nekem.
Andris vagyok, 29 éves, alkoholista. |
vodka03 | 2015-04-28 22:31 |
Ez kedves. Mesélj magadról valamit. Mennyire vagy érett személyiség? |
PRiON | 2015-04-28 22:33 |
vodka03 írta:
Mennyire vagy érett személyiség? Mint egy érett körte. De lehet inkább kicsit mint egy éretlen alma. |
Selmo | 2015-04-28 22:34 |
Turist írta:
Vagy csak pont annyira szeret rizsázni, mint én.
Bobek2013 írta:
Sziasztok üdv mindenkinek.Na sikerült egy Skypet csinálnom végre.Amúgy szép estét mindenkinek ki,hogy van? Gondoltam jelentkezek ide nektek.Hogy élek meg virulok. Szijja neked is Esik eső, fúj a szél, borzalmas az időjárás..talán épp ezért semmihez sincs kedvem. Holnapra gulyás leves a kívánság, így korán kelek hogy eljussak a húsboltba, fél 12-ig megpróbálok valahogy oda érni. Ha lehet egy kérdésem, nem tartod magad távolság tartónak, vagy csak nehezen ismerkedsz? Amiket írsz abból nekem szinte mindig az jön le hogy boldogtalan vagy |
Bobek2013 | 2015-04-28 23:01 |
Turist:Nehezen nyílok meg mások előtt.Meg nehezen ismerkedek meg zárkozott vagyok. |
vodka03 | 2015-04-28 23:12 |
Szomorú is vagyok emiatt megmondom neked őszintén. |
PRiON | 2015-04-28 23:38 |
Nyugi Andris, jóra fordul majd. |
vodka03 | 2015-04-28 23:42 |
Én is ebben bízom. Nagyon örülnék, ha Bobek2013 nem lenne ilyen zárkózott a jövőben és esetleg elmenne Fatalitylány barátommal randizni. |
PRiON | 2015-04-28 23:43 |
Jó lesz. |
Bobek2013 | 2015-04-28 23:49 |
vodka03:jelenleg van valakim.Egy völegényem.De szerintem nem sokáig lesz az. |
Drili | 2015-04-28 23:54 |
Háromszoros hurrá az ingyenes fesztivál wi-fi-nek!!!![]() ![]() ![]() Ne aggódj Turist bátyó itt is ugyan olyan sz@r idő van. Esik, a szél a parthoz csapja a Duna hullámait, kb. fél 10-re érkeztünk meg hulla fáradtan, de legalább jó hangulat fogadott. [ Módosítva: 2015.04.28 23:55 ] |
vodka03 | 2015-04-28 23:54 |
Nyilván nem. Fatál lesz az új vőlegényed. |
Bobek2013 | 2015-04-29 00:00 |
Vodka03:Írtam neki üzenetet majd vissza ír.Jó tudni de álok elébe. |
PRiON | 2015-04-29 00:04 |
VODKA-connecting people |
vodka03 | 2015-04-29 00:06 |
Az előbb azt írtad nehezen ismerkedsz meg nyílsz meg mások előtt most meg kezdeményezel. Ez fura. Amúgy hívjál nyugodtan Andrisnak vagy Banditának. |
Selmo | 2015-04-29 00:12 |
Bobek2013 írta:
Mi történt? Ha szabad tudni.
vodka03:jelenleg van valakim.Egy völegényem.De szerintem nem sokáig lesz az. |
Bobek2013 | 2015-04-29 00:13 |
Andris:Rendben.Hogy is mondjam kell egy kis idő.De gondoltam meg teszem az első lépést.Lás csodát gondoltam írok neki.Amúgy személytől függ,hogy álok hozzá. Meg az én hozzá állásomtól is függ.Tettem egy probát ezzel azt meglátom mi alakul ki. Selmo:Az van ,hogy írtam innen valakinek Vodka03(Andris) ajánlott nekem társat innen.Azt meg látom mi alakul ki. [ Módosítva: 2015.04.29 0:15 ] |
Aucifer | 2015-04-29 02:12 |
Turist Itt elvesztettem minden reményem
He?Itt pedig visszanyertemRöhög
Heeeee Eszméletlenül szar idő van nálunk is. Akkora szél fújt, mikor jöttem haza, hogy csoda, nem repített hazáig, bár seperc alatt hazaértem melóból, köszönhetően a hátszélnek... bár fújt az mindenfelől, szóval nem csak hátszél volt az. XD És délután szakadt az eső is, bár nekem mindegy volt, mert úgyis bent húztam az igát a gyártósoron, estére meg szerencsére elállt, így elég volt csak az orkán erejű szelet elviselnem... Gyűlölöm az esőt és a szelet... És a hideget... rendesen lehűlt az idő is... Kapzsi Jaja, tényleg ne, ott van a topic nevében, (csak könnyedén!)
![]() ![]() Pander Ha ki akarsz halni, a te problémád, de...
Én azért ennyire nem vagyok borúlátó, másrészt nyomós okaim vannak így gondolni. Én nem fogok magammal, se a "gyermekemmel" kiszúrni, hogy ilyen világra hozzam, ami szép lassan tönkremegy, másrészt nem fogom nézni, hogy esetleg nélkülöznie kelljen, mert az embernek még önmagát is nehéz eltartania manapság... Még lakáshoz is nehéz jutni, hitel nélkül főleg... amit aztán élete végéig nyöghet az ember...Elég, ha abból indulok ki, hogy itthon vagyunk öten, dolgozó felnőttek, mégse jutunk egyről a kettőre. Nem azt mondom, hogy szegények vagyunk, mert vannak nálunk jóval szegényebbek, de akkor is nyögjük a számlákat, a hiteltartozást. Persze tesóimmal úgy nőttünk fel, hogy bármilyen nehéz is volt (nyilván már akkor is, csak nem fogtuk még fel gyermekésszel), anyuék mindent megadtak nekünk, bármit is szerettünk volna, ha nem is azonnal, de később, ahogy tudták, megadták nekünk, és szerencsére nem is voltunk olyanok, hogy követeltünk volna. Viszont anyuék rengeteg dologról le is mondtak miattunk... Azzal, hogy vénasszonyként mi lesz velem, majd ráérek akkor foglalkozni, azt még meg is kell érnie az embernek... addig akár még egy kóbor hajó is elüthet... ki tudja, bolond időket élünk mostanság... ![]() Spoilerreakció spoiler
![]() Elhiheted, ismerem már annyira, hogy tudjam, és megállapítsam, hogy jó anya volt. Nekem már az is erről árulkodik, hogy bármennyire is szidja őket, bármennyire is próbálja (saját magával) elhitetni, hogy nem érdekli már egyik sem, látni rajta, hogy mégis emészti magát, ha eszébe jutnak, teljesen maga alatt van. Egy férfi ezt talán nehezebben érti meg, elvégre, folyton minket, nőket titulálnak érzelgősnek... A másik pedig, hogy kolléganőm 4 éves volt (a legkisebb gyerek), mikor az édesanyját elveszítette, az édesapjuk nevelte fel őket teljesen egyedül, és azt a szeretetet, ahogy mindig mesélt róla, miket meg nem tett értük, pedig ő pontosan az a régimódi férfi volt, akitől távol állt a gyereknevelés, mert a kenyérkeresés volt a célja... Mégis, a gyerekeit fontosabbnak tartotta mindennél, és így képes volt megtanulni főzni, mosni, takarítani, iskolába járatta őket, ott volt mellettük, ha szükségük volt rá, mellette pedig keményen dolgozott, hogy meglegyen mindenük. Őt is viszonylag korán elveszítette, igaz, hogy akkor már férjhez ment, de mivel a testvérei sem arról híresek, hogy tartanák vele a kapcsolatot, megviselte ez is, mert ezek után már tényleg csak magára számíthatott. Selmo Biztosan, én már csináltam ilyet.Kacsint
Egészségedre. Ebben is egyetértünk.
Örülök, hogy nem vagyok egyedül, néha már kezdem azt érezni, hogy tényleg csak nálam van probléma. XDTiffus Mivel vizuális típus vagyok (nagyon is ![]() ![]() Amúgy én is azt tudom mondani, hogy már ne nagyon kínozd az agyad tanulással, mert csak összekavar. Az írásbeli meg úgyis olyan, emlékeim szerint, hogy jóformán inkább olyan feladatok vannak benne, amik a józan paraszti észre, és kis általános műveltségre épít, és csak nyomokban kapcsolódik azokhoz, amiket a 4 év alatt megtanultál. Töriből meg azért valamicskét segítenek a képek is, jegyzetek, ilyesmik, tehát össze lehet rakni a dolgokat. Én specc úgy jártam az érettségimmel, hogy a szóbeli tételekbe olvasgattam bele írásbeli előtt, hátha segítenek majd az infók, amik megmaradnak bennem. Mondjuk, az írásbelitől annyira nem is féltem (csak a matektól XD), a szóbelitől jobban. De hülye fejjel az utolsó két hétre hagytam a tanulást szóbeli előtt, és azt a 120 (vagy mennyi) tételt akkor próbáltam a fejembe sűríteni, és nem volt túl jó ötlet, ráadásul nem is maradt időm mindegyikre, nyelvtanból meg még valamiből (már nem emlékszem) bele se néztem, mert csak a többit próbáltam memorizálni, míg volt időm. Utolsó este a földhöz vágtam a tételeimet, és bőgtem kínomban, és komolyan mondom, úgy éreztem, mintha az agyam sikított volna, hogy több infót ne, már nem bír befogadni többet. Tehát komolyan, utolsó napokban inkább pihentesd az agyad, ha akkor próbálsz meg sűríteni bele infókat, csak belezavarodsz, és azt is elfelejted, amit már tudtál. Pihenj, és ne görcsölj! Meglesz az! ![]() Drili hugi, vigyázz, el ne vigyen ám a szél, vagy egy kóbor hullám! ![]() ![]() Bobek2013 Sajnálattal olvastam, amit írtál, de remélem, nem amiatt történt valami, amiket megjegyeztünk. ![]() Ha úgy érzed, szeretnéd valakinek kibeszélni, mi történt, mi a helyzet, nyugodtan írhatsz nekem is. Azt nem ígérem, hogy segíteni is tudok (a párkapcsolatokhoz nem nagyon értek), de szívesen vagyok egyfajta lelki szemetesláda, sok ismerősömnek már ennyivel is segítek, ahogy mondják nekem, mert van, akinek kibeszélhetik magukat. Egy kis mjúzik, ami szólt a háttérben, míg körmöltem... XD Így késő éjjel engem egész megnyugtat az elmúlt napom után. [ Módosítva: 2015.04.29 2:15 ] |
Turist | 2015-04-29 08:48 |
Bobek2013 írta:
Andris:Rendben.Hogy is mondjam kell egy kis idő.De gondoltam meg teszem az első lépést.Lás csodát gondoltam írok neki.Amúgy személytől függ,hogy álok hozzá. Meg az én hozzá állásomtól is függ.Tettem egy probát ezzel azt meglátom mi alakul ki. Selmo:Az van ,hogy írtam innen valakinek Vodka03(Andris) ajánlott nekem társat innen.Azt meg látom mi alakul ki. Na kezdek kicsit össze zavarodni, ha egy teljesen ismeretlen ember ajánl valakit, hogy összejöhetnél vele, akkor ráírsz, hogy mi a helyzet? Ha csak egy picit tudnék rólad többet, vagy láttam volna egy képet.. Aucifer írta:
Az emberiségbe vetett hitem, hogy születnek még értelmes gyerekek.He? ne kelljen a nővérkédnek aggódnia! Ez gonosz volt, én is aggódom érte.Drili Nem nyugtat meg hogy ott is rossz idő van, remélem nem lesz ilyen egész héten. Szórakozz jól. |
Drili | 2015-04-29 09:02 |
Szép jó reggelt mindenkinek! Turist: Ma reggelre itt teljesen kitisztult az ég, és kezd felmelegedni a levegő, bár az épület vastag falaival körbevéve ez nem nagyon érződik.^^ Auci: Miattam aztán nem kell aggódni, 2 éves korom óta járok fesztiválozni minden nyáron és még nem történt semmi rossz. És mostmár tudok egy kicsit jobban vigyázni magamra. |
Turist | 2015-04-29 09:38 |
Drili írta:
Itt is meleg a levegő, de nagyon fúj a szél Ha van wi-fi akkor kapunk folyamatos helyzet jelentést? Már megjártam a falut, megvan a hús, lassan nekiállok a gulyáslevesnek. Alig 80Km-re vagy, beugorhatsz ha megéhezel. [ Módosítva: 2015.04.29 9:40 ] |
Selmo | 2015-04-29 12:30 |
Bobek2013 írta:
Ez ööö... eléggé hirtelen bejelentés. Ha már úgyis tettél fel skypeot, akár beszélgethetünk is, ha gondolod.Andris:Rendben.Hogy is mondjam kell egy kis idő.De gondoltam meg teszem az első lépést.Lás csodát gondoltam írok neki.Amúgy személytől függ,hogy álok hozzá. Meg az én hozzá állásomtól is függ.Tettem egy probát ezzel azt meglátom mi alakul ki. Selmo:Az van ,hogy írtam innen valakinek Vodka03(Andris) ajánlott nekem társat innen.Azt meg látom mi alakul ki. Meg a többiekkel is, ha megírják a nevüket. [ Módosítva: 2015.04.29 12:31 ] |
Bobek2013 | 2015-04-29 12:51 |
Persze benne vagyok.Blanka2383 a nevem rajta.Így lehet engem meg találni.Amúgy sziasztok |
vodka03 | 2015-04-29 13:11 |
piszkosbandita a szkájpom, ha valakinek kéne |
A.W. | 2015-04-30 00:42 |
Valld már be vodka, hogy szexelni akarsz. :/ |
vodka03 | 2015-04-30 00:49 |
oké. |
Drili | 2015-04-30 20:01 |
Hello hello, jó östét! Turist: Van wi-fi, de ezerrel megy a műhelymunka és jók a programok is, úgyhogy kevés időm van netezni. Egyébként kinek milyen napja volt? Én két napja filmezek. Tegnap forgatókönyv írás, színész és operatőr keresés, és konzultálás a főnökasszonnyal, ma pedig forgatás ahol sikeresen megríkattuk a színészünk. Gyerek színész kellett, találtunk egy tök stramm kiscsajt, de a depis témánk elég mélyen érintette, de egy jó 10 perc szünet után összekapta magát és még hajlandó volt megcsinálni az utolsó pár snittet. Ha minden jól megy ma már nekiállok vágni is. |
Turist | 2015-04-30 20:09 |
Drili írta:
Hello hello, jó östét! Turist: Van wi-fi, de ezerrel megy a műhelymunka és jók a programok is, úgyhogy kevés időm van netezni. Egyébként kinek milyen napja volt? Én két napja filmezek. Tegnap forgatókönyv írás, színész és operatőr keresés, és konzultálás a főnökasszonnyal, ma pedig forgatás ahol sikeresen megríkattuk a színészünk. Gyerek színész kellett, találtunk egy tök stramm kiscsajt, de a depis témánk elég mélyen érintette, de egy jó 10 perc szünet után összekapta magát és még hajlandó volt megcsinálni az utolsó pár snittet. Ha minden jól megy ma már nekiállok vágni is. Szia, örülök hogy jól szórakozol Azt hittem valami piknikezős, láblógatós tábor, de ezek szerint nem az Ezeket mindet tanulni fogod majd később? Milyen filmet csináltok, miről szól? Úgy néz ki szombaton én még Keszthelyre megyek. [ Módosítva: 2015.04.30 20:30 ] |
Selmo | 2015-04-30 21:19 |
Drili írta:
Hosszú. Vettem egy SSD-t és eltartott pár óráig, mire a meglévő rendszert sikerült rá átpakolni. Viszont így már 1 perc alatt feláll a (nem, nem az) rendszerem, a HDD-s 6-8-hoz képest. Meg kaptam vissza 2GB RAM-ot, mert így már nincs szükség ramdrive gyorsításra. Tiszta olyan, mintha új gépet vettem volna. Egyébként kinek milyen napja volt? ![]() |
Turist | 2015-04-30 21:27 |
Mi az a ramdrive gyorsítás? Selmo írta: Mit tárolsz a gépen? A NASA titkos projektjeit?
HDD-s 6-8-hoz képest |
Selmo | 2015-04-30 21:50 |
Turist írta: Mi az a ramdrive gyorsítás? Fuh. Szóval memóriából létrehozott virtuális lemez. Mivel a ram elérési ideje nanoszekundom, a HDD-é meg milli, sokkal gyorsabb. Én ezen tároltam a böngésző gyorsítótárt, meg erre mentettem le a heti sorozataimat torrentről, ezzel is kímélve a HDD-t. http://dirtywindows.hu/2010/09/12/2-1-0-228/ Turist írta:
Fenét, csak 60 program indul el egyszerre, azt meg kevésbé bírja a HDD kiszolgálni. Felállás után már gyors volt, csak kellett pár perc, mire bejött a böngészőm és használható lett.Mit tárolsz a gépen? A NASA titkos projektjeit? [ Módosítva: 2015.04.30 22:25 ] |
Pander | 2015-04-30 23:25 |
Jó estét mindenkinek! Kapzsi írta: Az a baj, hogy túl jól ismerem, kevés dolog köti ehhez a világhoz, félek hogy ha valami túlságosan kizökkenti...
Na akkor, pláne rángasd el, előtte elmehetsz a szakrendelelésre, és ott felvesznek heteroanamnézist(nem a betegtől származó/másodkézből való kórtörténetet) is, de legyen veled egy jogképes(18+), elsőfokú(szülő, testvér) hozzátartozó(mármint az övé és nem a tiéd ) is.Pander írta:
Ez Tv doki korából maradt, ahol 5perc alatt kellett: történetet megismerni, diagnosztizálni ésCsernus
Nem mond hülyeségeket, de az a stílus ahogy közli a dolgokat... kezelést elkezdeni... leves96 írta: Pszichológiát lehet tanulni orvosin?
Nem lehet, hanem kötelező I. évben majd 5. évben erre épül a Pszichiátria... Ja, orvosin szokj hozzá, hogy minden tantárgy valamire(,de inkább 2-re) épül, vagyis ha csak 1 tantárgy nem sikerül automatikus évismétlés ![]() ![]() vodka03 írta: Fatál lesz az új vőlegényed.
Femme Fatál! (Bocs, de ezt nem lehetett kihagyni ![]() PRiON írta: VODKA-connecting peopleKawai
Ez annyira jó volt, fizikailag fájt, hogy nem én találtam ki!![]() Aucifer írta: Én nem fogok magammal, se a "gyermekemmel" kiszúrni, hogy ilyen világra hozzam, ami szép lassan tönkremegy...
Azért, ha én saját magamból indulok ki, a legnagyobb "kiszúrás" az lett volna, ha nem születek meg...![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Elég, ha abból indulok ki, hogy itthon vagyunk öten, dolgozó felnőttek, mégse jutunk egyről a kettőre.
Sajnos a mindenkori magyar állam tényleg lehetetlenné teszi a "keményendolgozókisembert", de Tiffus majd jól megmagyarázza a TV-ben, persze tenni ő sem fog tudni semmit![]() Amúgy a legtöbb kor ennél csak rosszabb volt, nem érdemes arra várni, hogy minden tökéletes legyen, mert olyan nincs és nem is lesz. Azzal, hogy vénasszonyként mi lesz velem, majd ráérek akkor foglalkozni...
Akkor már késő. 30 fölött leértékelt áru vagy, 40 fölött meg... úgyhogy kapd össze magad! spoiler
![]() Ha eddig nem jöttél volna rá, ezért vagyok néha kifejezetten provokatív( )veled! Néztem képet, csini vagy! ![]() spoiler
![]() Jó alapanyagból vagy, csak a BMI vidd 25 alá Selmo írta: Ez ööö... eléggé hirtelen bejelentés.
Az...![]() A.W. írta: Valld már be vodka, hogy szexelni akarsz. :/
Ezzel az erővel azt is bevallhatná, hogy levegőt is szokott néha venni Drili írta: Én két napja filmezek. Tegnap forgatókönyv írás, színész és operatőr keresés, és konzultálás a főnökasszonnyal, ma pedig forgatás ahol sikeresen megríkattuk a színészünk. Gyerek színész kellett, találtunk egy tök stramm kiscsajt, de a depis témánk elég mélyen érintette, de egy jó 10 perc szünet után összekapta magát és még hajlandó volt megcsinálni az utolsó pár snittet. Ha minden jól megy ma már nekiállok vágni is.
Milyen ügyes vagy, én a te korodban legfeljebb TNT csináltam(ami amúgy nem túl bonyolult), de a csoportos művészi munkához képest az tényleg egyszerű(legalábbis számomra.)![]() ![]() Verseny lesz a filmek között? Esetleg mi is megnézhetjük valahol? leves96, Tiffus, és mindenki akit érint... Vegyétek figyelembe az érettségi bizottság szichoszociális körülményeit, ne legyen túl durva smik rajtatok... de tudjátok ti ezt... Kéz és lábtörést ![]() ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.04.30 23:46 ] |
Aucifer | 2015-05-01 01:17 |
Turist Az emberiségbe vetett hitem, hogy születnek még értelmes gyerekek.
Jaaaaa, így már értem! XD De azért az értelmest kissé túlzásnak tartom. Azaz... ezt kérhetném írásban a szüleim számára? Azaz... várjunk csak... hiszen már írásban van. XD Ez gonosz volt, én is aggódom érte.
Miért volt gonosz? Senki sem mondta, hogy nem, én csak a magam nevében beszéltem. De érthető, hogy a testvérei aggódnak érte. ^^Drili Miattam aztán nem kell aggódni,
Nem baj, attól még aggódunk. ![]() Nem semmi, miket csinálsz amúgy, és ezeket már kiskorodtól fogva tanulod? Szüleid is ezzel foglalkoznak talán? Selmo Annyit felfogtam, hogy örülsz, de ezekhez az informatikai dolgokhoz többet nem konyítok. XD Ahogy olvastam, pont úgy éreztem magam, mint Jen a Kockafejekből (The IT Crowd), mikor a számítógépekről beszéltek neki, ő meg csak sistergést fogott fel az egészből. XD Ennyit még értek hozzájuk én is... XD Pander Még hogy álompasi, olyan létezik? Ha álompasi, akkor úgy gondolkodik, mint én, és nem bánja a gyerektémát. XD Meg... jóformán, már úgyis kifutottam az időből. 26 leszek, mire megismerkedek és összejövök egy férfival (már ha ez bekövetkezik), meg egyáltalán mire elkezdenék bízni benne, és teljesen biztos lenne, hogy tényleg velem akarna maradni, és nem 3 vagy 4 év múlva mondaná, hogy ááá, már nem szeret, már ez is nem kevés idő, arról nem is beszélve, hogy minimum az 5-ös lottót meg kéne nyerni (meg elkezdeni lottózni XD), hogy megteremtsük a biztos hátteret ahhoz, hogy egyáltalán a gyermekvállalás is szóba kerülhessen... ezekhez nem kevés év kell, és bizony, szerintem addigra már bőven elmúlnék 30... Mivel reálisan gondolkodom én is. Ha össze is jönnék valakivel, biztos, hogy nem sietném el a gyerekszülést, mint sokan, mert annyira dúl a láááv, ezért gyorsan csináljunk egy gyereket, aztán jön a pofára esés, kihűl az érzelem, és azt veszik észre, hogy csak a gyerek miatt vannak együtt, amúgy meg már réges-rég szétváltak volna útjaik, vagy a másik eset, marad egyedül a nőre a gyerek, pasi meg ágyő, viszlát! Az se biztos, hogy az álompasi (ezen még mindig nevetnem kell XD) szeretne gyereket... vagy minimum megértene, az egy álompasi dolga. ![]() Most is leértékelt árunak érzem magam, sebaj. XD Néztem képet, csini vagy!Megzakkant
Ezt azért neked is köszönöm szépen! ![]() |
Turist | 2015-05-01 11:51 |
Selmo köszi a linket, nagyjából értem, csak kivitelezni félek. Meg az én esetemben talán felesleges is. Nem is tudtam hogy létezik ilyen dolog azért kérdeztem rá. Aucifer írta: Buta vagy..és ezt a legnagyobb szeretettel mondom.
Most is leértékelt árunak érzem magam, sebaj. |
Pander | 2015-05-01 12:11 |
Boldog majálist mindenkinek! Aucifer írta: Még hogy álompasi, olyan létezik?
Aki számodra az: legalább 100 van Magyarországon, és még a határ túloldalán is van élet...Ha álompasi, akkor úgy gondolkodik, mint én...
Szereti a yaoit, és arra vágyik, hogy néha átölelje egy erős férfikar?A férfi férfi, a nő pedig nő...(Shakespearet már idézték...), ha elvárod, hogy pont úgy gondolkodjon, mint te, akkor te nem vagy képes elfogadni a másikat... spoiler
![]() A hiba az ön készülékében van ![]() ![]() ![]() ...és nem bánja a gyerektémát.
Olvasd el, amit leves96nak írtam a férfi-alapprogramról...ilyen hozzáálással akár ki is herélhetnéd![]() Meg... jóformán, már úgyis kifutottam az időből. 26 leszek...
Nagyanyám 36 volt amikor megszülte anyámat, anyám 36 volt amikor megszült engem...te teljesen hülye vagy?...arról nem is beszélve, hogy minimum az 5-ös lottót meg kéne nyerni...
Egy gyerek 70 ezerből jön ki havonta, ha több van ez 50 ezer alá megy, ha van rendes méretű kerted akár 30 ezer alá is bemész...Volt olyan osztálytársam akinek a segge alá 16 évesen betolták a szülei a mercit, és vsz. pont emiatt nem is lett belőle semmi. A nevelés fontos része, hogy a gyerek megtanulja a pénz értékét, mit jelent az, hogy valamire nem jut, és mindenért keservesen meg kell küzdeni. Mivel reálisan gondolkodom én is.
Nem, nagyon pesszimista vagy!...vagy a másik eset, marad egyedül a nőre a gyerek, pasi meg ágyő, viszlát!
Azt remélem tudod, hogy ez általában az alábbi módon történik:1. A kapcsolat haldoklik, a férfi már lelépne... 2. A nő nem mer váltani, hogy miért, azt már írtátok ezen az oldalon... 3. Barátnőktől, vagy saját kútfőből megszületik az ötlet szüljön egy gyereket, mert azzal, majd úgy is megváltozik minden...Lóf@szt 4. Pár évig tényleg együtt maradnak...(szex már nincs) 5. Mivel nincs már az a társadalmi kényszer, emiatt a férfi mégis kilép a kapcsolatból/házasságból* 6. A nő egyedül marad egy gyerekkel, és más férfiak már rá sem néznek... Na ezért is fogy a magyar... * spoiler
![]() Az európai keresztény társadalom szerintem sokkal inkább egy önelnyomó matriarchalis társadalom volt a monogámia bevezetése miatt(ami gyakorlatilag kizáróag a férfiakat korlátozta), amúgy az 1800-as évekig ha egy férfi/fiú nem vette el azt a lányt akit felcsinált(vagy valaki más..) a faluközösség meglincselte... Egyébként, ha a szüleid nem magyarázták volna el ![]() a házasság egy kompex üzleti alku, (legalábbis szerintem) amelyben a nő vállalja, hogy: 1. a legszebb női kort(15-35) a férfira áldozza és teljesíti vágyait(lehetőleg minden nap ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 2. gyermekeket szül a férfi vállalja, hogy: 1. a legszebb férfi kort(30-50) a nőre áldozza és teljesíti vágyait... 2. a nővel marad akkor is amikor az egy undok, kiállhatatlan aszaltszilva/hájzsák lesz, amíg el nem jön a Kaszás... Különben is... nem bírom én a fájdalmat, ott maradnék szerintem a szülőszobán.
A szülések fele császármetszéssel történik, ahol rendesen érzéstelenítenek...így már megfelel? Most is leértékelt árunak érzem magam, sebaj. XD
Gyopár vagy, egyszer élsz! Szedd össze magad![ Módosítva: 2015.05.01 12:13 ] |
Selmo | 2015-05-01 13:17 |
Gyopár.![]() ![]() ![]() |
Kapzsi | 2015-05-01 14:11 |
Pander írta:
2000km-ről nehéz bárkit is rángati, csak azért tudom mi vele a helyzet, mert gyakran beszélünk neten, de mostmár tényleg jobban van, legutóbb még a szerepek is felcserélődtek, én voltam a negatív és ő jött elő pozitív ellenpéldákkal Na akkor, pláne rángasd el Amúgy a korábban írt minden nap csirkehús+rizs+zöldség étrendben látsz logikát? Bocsánat ha hülye kérdés, de te orvos vagy, én meg csak egy tudatlan kisfiú |
Pander | 2015-05-01 14:24 |
Kapzsi írta: 2000km-ről nehéz bárkit is rángati...
Ha jobban van OK, a népesség 80%-a volt/lesz egyszer depressziós, persze ez legtöbbször enyhe és 1 éven belül elmúlik. Ha még egyszer előjön telefonálj a szüleinek....minden nap csirkehús+rizs+zöldség étrendben látsz logikát
Persze, hogy van logika, ha az a cél, hogy mindenki felkösse magát fél éven belül![]() Korábban írtam,hogy a változatosság( az étkezésben) nem csak gyönyörködtet, hanem egészségesebb is, mint az egyhangúság, legyen az bármilyen egészséges. |
Aucifer | 2015-05-01 20:11 |
Turist Buta vagy..és ezt a legnagyobb szeretettel mondom.
Nem is sértődtem meg. ![]() ![]() Pander Az a legnagyobb probléma, hogy a logikád alapján nekem totál az jön le, hogy a nők nem mások a férfiak szemében, mint puszta tárgyak. És hogy egy nőnek csak az a dolga, hogy napi szinten, állandóan megfeleljen az ipsének, aki így is, úgy is egy bizonyos kor után másfelé kacsintgat, és csodálkoztok, hogy a nők miért mennek tönkre fokozatosan az idő múlásával. Miért is? Mert egy nőnek nap, mint nap azért kell gürcölnie, hogy kinézzen valahogy, folyamatosan fenntartsa a férfi érdeklődését, hogy szavaid idézzem "a legszebb női kort(15-35) a férfira áldozza és teljesíti vágyait" (most mondd, hogy ebből nem az jön le, hogy eszközök vagyunk csak, magyarán, nőnek kuss, tegye, amit a férfi/férjura kíván), házasságban tartsa otthon a frontot, nevelje a gyereket, főzzön, mosson, takarítson, mint egy gép, meg még dolgozzon is, a férfi közben vígan éli életét, van, aki mindent megcsinál, ő meg nézheti a fiatal pipiket, beülhet kocsmázni, mehet ide, oda, otthon majd az asszony mindent szépen elé rak, füttyszóra még hanyatt is dobja magát, aztán csodálkoztok, ti, férfiak, miért lesz minden csajból házisárkány, és miért néznek ki úgy a végén, mint (szintén szavaidat idézve) "egy undok, kiállhatatlan aszaltszilva/hájzsák". Minden nő nevében, köszönöm szépen. Az meglehet, hogy nálatok a nők 36 évesen szültek, igen, vannak, akik még idősebben. Csakhogy nem véletlenül mondják, hogy jobb minél fiatalabban szülni, egyrészt, mert a gyereket fel is kell tudni nevelni, másrészt nem mindegy, fizikailag mennyire van formában az ember. Ezt nem egy érett nőtől hallottam már, hogy minél idősebben szül valaki, annál nehezebb és fájdalmasabb a szülés. (Ja, igen, persze, van császármetszés is, csak nem az a legnormálisabb módja a szülésnek, csak divatot csináltak belőle sokan... az más, mikor a szükség kívánja így, mert mondjuk nem megfelelő szögben van a gyerek...) És már orvostól is hallottam, hogy inkább azt javasolják, hogy minél korábban szüljön az ember lánya, de max majd megcáfolsz. (Ahány orvos, annyi vélemény...) Érdekes, hogy a yaoinál leragadtál, és hogy azt gondolod, én ebben akarom, hogy egyetértsen velem egy férfi. XD Ki beszélt most a yaoiról? Azt se mondtam, hogy mindenben egyezni kell a gondolkodásmódban, az elég egyhangú lenne. Vannak férfiak, akik nem akarnak gyereket, hiába az, amit a férfiak működéséről írtál... Azt meg elfelejtettem írni, hogy ha vééééééletlenül el is jönne az "álompasi" (amin még mindig röhögök, mert akkor se létezik ilyen, ahogy álom nő se, megsúgom, a nők se olyan finom hölgyek, bizony, mi is tudunk sz..ni és böfögni... ), és tényleg bizonyítani tud, hogy csak én és senki más, és tényleg maradunk együtt, akkor nyilván újragondolnám a családtervezést, de egyelőre még mindig magánügyem, hogy én bizony nem tervezek ilyesmit. (Felesleges is ezen agyalnom, mikor még hím sincs a közelben...) Nem tagadom, van hiba az én készülékemben is, sose mondtam, hogy nincs. De oda-vissza működik az elfogadás. Én ilyen vagyok, más meg amolyan... Egész egyszerűen nem akarok megfelelni a hülye társadalmi elvárásoknak, amiket rá akarnak erőltetni az emberre, mert az úgy van, és ha valaki másképp gondolja, az már nem normális, és kövezni kell... A határ túloldalán is van élet, csakhogy én nem ott vagyok, és nem is kívánok oda menni, engem sok dolog ide köt, és nem is kívánom itt hagyni ezeket a dolgokat. (Még ha sokszor utálom is ezt a várost...) Reális gondolkodású, pesszimista, és cinikus, ez tény. De 26 évesen is láttam/tapasztaltam már annyit, hogy így gondolkodjak, nem csak saját tapasztalatok alapján. Bocs, de ez vagyok én, ez van. Nem kértem meg a kezedet, nem kell elfogadnod. ![]() Gyopár vagy, egyszer élsz! Szedd össze magad!
Át is kereszteltetem magam Havasi Gyopárra. Már régóta filózom rajta... ![]() Ááá, sötét van, most nem keresgélem a darabjaimat... Egyébként, én élvezem azért a magam módján az életet, pont azért, mert most megtehetem... (még). Lényeg a lényeg: egyetértünk, hogy nem értünk egyet... |
Selmo | 2015-05-01 20:43 |
Aucifer írta:
Yep. Legalábbis nem tervezem. Mi egész jó pár lehetnénk, - fordult meg a fejemben, de semmi sztiptíz ugrott be -, így aztán rögtön el is hessegettem. Vannak férfiak, akik nem akarnak gyereket spoiler
![]() Meg amúgy is sikítófrászt kapnál, mikor bemutatnám Dezsőt, a pókot a sarokban. ![]() |
Fatalitylan | 2015-05-01 20:49 |
csrike+rizs+zöldség az én dumám (bár csak lenne pénzem naponta ezeket enni xD) |
Aucifer | 2015-05-01 21:21 |
Selmo írta:
Aucifer írta:
Yep. Legalábbis nem tervezem. Mi egész jó pár lehetnénk, - fordult meg a fejemben, de semmi sztiptíz ugrott be -, így aztán rögtön el is hessegettem. Vannak férfiak, akik nem akarnak gyereket spoiler ![]() Meg amúgy is sikítófrászt kapnál, mikor bemutatnám Dezsőt, a pókot a sarokban. ![]() Na tessék. XD Akkor te Pander meglátása szerint biztos hibás lehetsz, valami hiba lehet a beépített férfi-programban. ![]() Ha egyszer leküzdöm a szégyenlősségemet, lejtek én neked sztriptízt, de lehet, akkor meg te kapnál sikítófrászt. XD spoiler
![]() Dezső, a pók... ez vicces. XD Felőlem, ha valaki ilyet tart, oké, csak ne engedje szabadon, és lehetőleg ne akarja mindenáron megfogatni velem, meg ne is hozza a közelembe, és akkor élhetünk egymás mellett boldogan. XD Ehhez a csirke+rizs+zöldség témához szólva, én csak annyit mondanék, hogy hosszútávon ez azért is lenne hülyeség (leszámítva azt, hogy a végén undorodna már az ember tőle, úgy megunná), mert rengeteg dologból hiány lépne fel a szervezetben, hiszen nem véletlenül kell minél változatosabban enni, mint azért, mert ahány étel-ital, mind más-más mértékben tartalmazza azokat az anyagokat, amire szükségünk van. A vegáknál se mindegy, hogy nem esznek húst, viszont sok zöldséget, meg ilyeneket esznek, mert teljesen más az állati és a növényi fehérje, viszont mindkettőre szükség van. Ennyit még én is tudok. Sőt, apuéknak szoktam mondani, mivel ásványvizesek, hogy abból is célszerű váltogatni időnként a márkák között, mert más-más arányban vannak bennük az ásványi anyagok... |
PiciMessenthial | 2015-05-01 21:41 |
Aucifer írta: Jó, de nektek az is eper és vanília illatú
Megsúgom, a nők se olyan finom hölgyek, bizony, mi is tudunk sz..ni és böfögni... |
Aucifer | 2015-05-01 21:45 |
PiciMessenthial írta:
Aucifer írta: Jó, de nektek az is eper és vanília illatú Megsúgom, a nők se olyan finom hölgyek, bizony, mi is tudunk sz..ni és böfögni... Csak azt hiszed. XD ![]() spoiler
![]() Neked meg épp készültem írni. |
Pander | 2015-05-01 21:46 |
Végre!![]() ![]() ![]() Cak gurul az a gyógyszer! Aucifer írta: ...a nők nem mások a férfiak szemében, mint puszta tárgyak.
Nagyjából ja...és én meg úgy vettem észre, hogy ez fordítva is így van.![]() Ennek ellenére én keresem azt a nőt aki társam lesz az életben, aki nem néz rabszolgának és nem tart a rabszolgatartójának. ![]() Mert egy nőnek nap, mint nap azért kell gürcölnie, hogy kinézzen valahogy, folyamatosan fenntartsa a férfi érdeklődését
Ja, fordítva úgyanúgy.![]() ![]() ...(most mondd, hogy ebből nem az jön le, hogy eszközök vagyunk csak, magyarán, nőnek kuss, tegye, amit a férfi/férjura kíván), házasságban tartsa otthon a frontot, nevelje a gyereket, főzzön, mosson, takarítson, mint egy gép, meg még dolgozzon is, a férfi közben vígan éli életét, van, aki mindent megcsinál, ő meg nézheti a fiatal pipiket, beülhet kocsmázni, mehet ide, oda, otthon majd az asszony mindent szépen elé rak, füttyszóra még hanyatt is dobja magát, aztán csodálkoztok, ti, férfiak, miért lesz minden csajból házisárkány...
Mondtam/írtam:a férfi vállalja, hogy:
A vágyak nem csak szexuálisak lehetnek, hanem az élet minden területére vonatkozhatnak.1. a legszebb férfi kort(30-50) a nőre áldozza és teljesíti vágyait... 2. a nővel marad akkor is amikor az egy undok, kiállhatatlan aszaltszilva/hájzsák lesz, amíg el nem jön a Kaszás...SzívSzívSzívSzívSzívSzívSzív ![]() ![]() ![]() Én csak saját magamat írhatom példának, de munka mellett napi 1 óra kerti-munka, porszívózás, vasalás, és még főzni is tudok( a kollégiumban 2-szer annyi lány volt, mint fiú mégis több fiú tudott főzni/sütni.) A hűség meg alap nálam. Nem csaltam meg soha senkit, és lehetőség szerint(nekem is hazudhatnak...) azt sem engedtem, hogy engem felhasználjanak csaláshoz. De! A népesség 60-80%-a alapvetően hűtlen(nemfüggetlen, nem csak sz..ni és böfögni... tudnak a nők, hanem egy Czeizel-féle 80-as évek végi felmérés szerint minden 5. gyereket nem a genetikai apja nevel...)egy undok, kiállhatatlan aszaltszilva/hájzsák"
Légyszi az egész mondatot idézd, egyébbként szívesen![]() ![]() ...nálatok a nők 36 évesen szültek...
Nagyanyám a II. VH miatt szült későn, anyám meg szüzen halt volna meg, ha a biológia nem vette volna át az irányítást fölötte, persze apámat gyorsan elmarta miután megszerezte, ami kellett belőle....minél idősebben szül valaki, annál nehezebb és fájdalmasabb a szülés.
Ez egy baromság. (Ja, igen, persze, van császármetszés is, csak nem az a legnormálisabb módja a szülésnek, csak divatot csináltak belőle sokan...
A császár legfőbb okai: ikerszülés, farfekvés, téraránytalanság(=UH-on látszik, hogy a baba feje nem fér ki a medencén), anyai kérés(= szülés után a legtöbb esetben már nem olyan a szex, ezt kivédi a császár, és a gyereknek is jobb, ha a szülei kielégültek, mint ha...)azt javasolják, hogy minél korábban szüljön az ember lánya, de max majd megcáfolsz. (Ahány orvos, annyi vélemény...)
Ez valóban így van amiatt, mert a lányok is aktív szexuális életet élnek, emiatt 30 éves korukra olyan vírusokat/baktériumokat szednek össze, amelyek 10%-ukban tönkreteszi a méhüket, emiatt nem tudnak szülni. ...yaoinál leragadtál...
Azt hittem érted a poént! Vannak férfiak, akik nem akarnak gyereket, hiába az, amit a férfiak működéséről írtál...
Kivétel mindíg van, amúgy még a melegek többsége is akar gyereket......de egyelőre még mindig magánügyem, hogy én bizony nem tervezek ilyesmit. (Felesleges is ezen agyalnom, mikor még hím sincs a közelben...)
Nyilván magánügy, de kötekedésre jó téma![]() ![]() ![]() De oda-vissza működik az elfogadás.
Azt hittem ez jött le abból amit írok, de ha nem akkor még fejlődnöm kell!![]() ![]() ![]() Egész egyszerűen nem akarok megfelelni a hülye társadalmi elvárásoknak, amiket rá akarnak erőltetni az emberre, mert az úgy van, és ha valaki másképp gondolja, az már nem normális, és kövezni kell...
A gyerek nevű boldogság nem hülyeség, én meg nem kövezlek, csak b@szogatlak![]() ![]() A határ túloldalán...
Arra még nem is gondoltál, hogy valaki direkt miattad költözzön Sopronba?Át is kereszteltetem magam Havasi Gyopárra...
Az Alhavasi Gyopár jobban hangzik Ááá, sötét van, most nem keresgélem a darabjaimat...
Holnap úgyis felkel a nap! Lényeg a lényeg: egyetértünk, hogy nem értünk egyet...
Nem akarom/tam a véleményemet ráderőltetni, ez a vita jobb ennél... A tegnap esti esőtáncnak meg lett az eredménye, jó sok gyökér fog nőni a földben, hiába átkoznak miatta. [ Módosítva: 2015.05.01 22:00 ] |
leves96 | 2015-05-01 22:33 |
Pander Tsun-tsun majd lesz ez még dere-dere is, de szerencsére a finomabb fajtából vagy. Ne aggódj, nincsenek már kannibálok, az utolsót is megettük! Aucifer Copyright©  Egyébként van olyan, hogy az edzéstől kicsit beállunk? Mármint a legutóbb, mikor egy kőkemény edzés után, átmentem egy másik csapathoz sok sikert kívánni a vizsgához, ők pedig mondták, hogy tisztára úgy nézek ki, mint aki be van állva. Meg volt egy olyan alkalom is, hogy elmentünk sörözni. Alapjáraton nagyon jól bírom az alkoholt (Jäger decivel), de egy üveg sörtől úgy beálltam a haverommal, hogy nem tudtunk egyedül járni. Ez gondolom azért volt, mert sokkal jobban felszívtam azt az éteri folyadékot Ha tudnék angolul, megállás nélkül hallgatnám a Slipknot -ot, nagyon szeretem őket, és a zenéjüknek van tartalma is ![]() Aucifer Kitartás! P. P. igazából jófiú, csak egy kis piszkálódással meg fújkálással életben tartja a tüzet. Kell is ez a birizgálás, jobb minőségű lesz ezzel bárminemű személyesebb kapcsolat. Egyébként csak annyit tudok mondani, hogy akkor találsz a társadra, ha azt csinálod, amit szeretsz. Így lett nekem is jó társaságom, de még nem találtam meg azt a hölgyet, aki képes lenne nekem olyan motivációt adni, hogy a puszta jelenléte, létezése miatt erősebben küzdenék a céljaimért és azért, hogy megszerezzem magamnak - egyszer,'s mindenkorra. [ Módosítva: 2015.05.01 22:34 ] |
Pander | 2015-05-01 23:06 |
Selmo írta:
Nem tudom máshol mit jelent(mármint a növényen kívül) nálunk a buta egy passzív mellékjelentésű formája kb.Gyopár.HahotázikHahotázikHahotázik Selmo írta:
spoiler ![]() Meg amúgy is sikítófrászt kapnál, mikor bemutatnám Dezsőt, a pókot a sarokban.Nyelvet ölt spoiler
![]() Jól sejtem, hogy Dezső inkább szabadon szeret lenni...? Persze csak azért, mert így hasznosabb... PiciMessenthial írta:
Levendulásra tudok példát mondani, de hogy miért lett olyan az titok!Jó, de nektek az is eper és vanília illatú ![]() ![]() ![]() leves96 írta:
Biztos?Ne aggódj, nincsenek már kannibálok, az utolsót is megettük! Aucifer Copyright©Röhög  leves96 írta:
Nem nincs, de az izom mikrosérüléseiből(ebből egy kiadós edzésen bőven akad) olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek teljesen lefoglalják a májsejtek enzim-készletét emiatt az etanolra már nem jut kapacitás. Amúgy az ilyen edzések után sörszínűt pisálsz(amit a máj nem tud hasznosítani, azt a vese kidobja...)Egyébként van olyan, hogy az edzéstől kicsit beállunk? leves96 írta:
Majd megtanulod, mert más nyelvvizsgával nem érvényes az orvosi diplomaHa tudnék angolul... ![]() leves96 írta:
Gyorsan tanulsz... Kell is ez a birizgálás... leves96 írta:
Én azóta keresem , mióta te megszülettél... de még nem találtam meg azt a hölgyet, aki képes lenne nekem olyan motivációt adni, hogy a puszta jelenléte, létezése miatt erősebben küzdenék a céljaimért és azért, hogy megszerezzem magamnak - egyszer,'s mindenkorra. [ Módosítva: 2015.05.01 23:15 ] |
PiciMessenthial | 2015-05-01 23:21 |
Aucifer írta: Ez tudományos tény Nem csak brit tudósok által igazolva PiciMessenthial írta:
Aucifer írta: Jó, de nektek az is eper és vanília illatú Megsúgom, a nők se olyan finom hölgyek, bizony, mi is tudunk sz..ni és böfögni... Csak azt hiszed. XD ![]() Aucifer írta:
Mostmár értem miért piros betűs ez a mai nap ^^ Neked meg épp készültem írni. PiciMessenthial írta:
Csak nem valami generációkon át őrzött féltett családi titok, amit mi muglik nem tudhatunk ?
Pander írta:
Levendulásra tudok példát mondani, de hogy miért lett olyan az titok!Jó, de nektek az is eper és vanília illatú ![]() ![]() ![]() |
leves96 | 2015-05-01 23:25 |
Pander Erről a videóról eszembe jutott, hogy ma csináltam az egylábas guggolásokat Egyébként eddig úgy tudtam, hogy a német nyelvvizsga is jó... Sheiße... Hát, képes vagyok azt nagyon gyorsan megtanulni, amivel szeretek foglalkozni. És hát a világuralomhoz hatalom kell, a hatalomhoz meg szövetségesek, persze csak eleinte Köszönöm a kielégítő válaszodat - akkor ezért is van olyan erőteljes és más, (felső orrkagylómban található szaglóhámot ingerlő) adekvát ingert kiváltó összetétele is.. minden világos, imádjuk a biológiát A tejsavtól fájdalmas az izomláz? Vagy már vmilyen makrorepedések (ha már van mikro) okozzák? Nem néztem még utána, de a biosz-tanárok se tudtak mondani erre semmit. Fogyasztásra a vörös, vagy a fehér hús a javasoltabb/egészségesebb? Szeretnék lemenni spárgába is, csinálom a nyújtásokat - esetleg bármi javaslat, hogy a sérüléseket elkerüljem? Volt már olyan, hogy pattant vmi a farpofámban és lezsibbadt az egész lábam. Megijedtem, hogy elszakadt valami, de szerencsére semmi bajom nincs. Azóta nagyon-nagyon óvatos vagyok, mert egy idő után a "fájdalom" ugyanolyan intenzív, ezért gyakorlatilag nem "érzem", hogy hol a határ. Persze minden más információt szívesen várok ezzel kapcsolatban |
Selmo | 2015-05-01 23:55 |
Dezső konkrétan kivette albérletbe a felső sarkot, ott ücsörög a hálójában. A telet kihúzta pár molylepkével, most meg már legyek is röpködnek. De majd kirakom az erkélyre a virágládákra, ha jobb idő lesz, ott mégiscsak tud fogni valami kaját magának. Szóval gyanítom, hogy Vivi egy lámpával a kezében nézné egész éjjel, ahogy Dezső gubbaszt a hálója közepén, mozdulatlanul. [ Módosítva: 2015.05.01 23:56 ] |
Pander | 2015-05-02 00:04 |
PiciMessenthial írta:
Nem, Csak nem valami generációkon át őrzött féltett családi titok, amit mi muglik nem tudhatunk ? Mosolyog spoiler
![]() Beöntésről, hallottál már? ![]() leves96 írta:
Nem, attól csak ég..., de ha sok halmozódik fel, izomlázat okoz, ez kivédhető egy alapos levezető edzéssel.A tejsavtól fájdalmas az izomláz? leves96 írta:
Attól függ mire edzel...Fogyasztásra a vörös, vagy a fehér hús a javasoltabb/egészségesebb? Ha 3 percig működő k. erős, k. gyors izmokat akarsz(pl. súlyemelők, nehéz-atléták) akkor egyél fehér húst. Ha órákig működő, de relatíve alacsony hatásfokú izmokat akarsz(triatlon, bármilyen hosszútávú sportoló) akkor egyél vöröshúst. A Shaolin azért nem eszik húst, mert ő rózsaszín izmot akar, amelyik mindkét előnyös tulajdonságot egyesíti, és ha össe-vissza eszik kárba megy a 30 év edzés... leves96 írta:
Lassan csináld?Szeretnék lemenni spárgába is, csinálom a nyújtásokat - esetleg bármi javaslat, hogy a sérüléseket elkerüljem? ![]() De tényleg, szerezz be fokmérőt, és 1 héten legfeljebb 1 fokot menj lejjebb lábanként. leves96 írta:
Gratulálok! Sikeresen leszorítottad a Nervus Ischiadicust az egyik csípőizületi szalagoddal.Volt már olyan, hogy pattant vmi a farpofámban és lezsibbadt az egész lábam. Megijedtem, hogy elszakadt valami, de szerencsére semmi bajom nincs. ![]() Ez a szalag is képes nyúlni lassan, de csak óvatosan! szerk: Egyébként jegyezd meg ezt a pontot, mert oda kell adni a medvepuszit, és az ellenfél garantáltan lebénul fél lábra 10-20 percre! Selmo írta:
Nálam is van néhány a radiátor alatt, esznek egymást, hangyát, molylepkét, pincebogarat, egyebet. Ha a lábátmérő meghaladja az 1 hüvelyket repülnek ki az ablakon... Dezső konkrétan kivette albérletbe a felső sarkot, ott ücsörög a hálójában. A telet kihúzta pár molylepkével, most meg már legyek is röpködnek. De majd kirakom az erkélyre a virágládákra, ha jobb idő lesz, ott mégiscsak tud fogni valami kaját magának. Selmo írta:
És amikor végre elaludt, Dezső megkezdi csendes, gyilkos útját... Szóval gyanítom, hogy Vivi egy lámpával a kezében nézné egész éjjel, ahogy Dezső gubbaszt a hálója közepén, mozdulatlanul.Röhög [ Módosítva: 2015.05.02 0:18 ] |
Aucifer | 2015-05-02 00:18 |
Pander Mindjárt hozzád vágom azt a gyógyszert! Részemről, én nem kívánok tárgy lenni, és nem kívánom a férfit sem annak nézni. Én csak arra vágyom, hogy olyannak fogadjon el, amilyen vagyok, ne kívánja, hogy legyek tökéletes, eszményi nő. És maradjon hű társam egy életre, ha már úgy dönt, engem választ. Nálam levakarhatatlanabb hűséges kiskutyát meg még nem hordott hátán a föld. XD Mondjuk, ez nem azt jelenti, hogy folyton a nyakán szeretnék lógni, nem akarom én megfojtani, és sose lennék olyan se, mint (látok egy-két ilyen fiatal csajt melóba) minden öt percben felhívja a párját, hogy mit csinálsz, hol vagy, kivel vagy... ez fordítva is idegesítő lenne, ha engem hívogatna állandóan... Remélem, megtalálod álmaid nőjét. ![]() A fájdalmas szülés meg szerintem nem baromság, vagy tán már szültél? Nem mindegy, mennyire tud még tágulni az ember, és a csontoknak se mindegy, nekem ezt mondták. Oké, ha valaki rendszeresen sportol, akkor ugyebár rugalmasabbak maradnak a csontjai is, de hát... nem sokan sportolnak manapság... Kizárt, hogy fordítva is igaz lenne az, amit a megfelelésről írtam. A férfiak nem igazán foglalkoznak azzal, hogy néznek ki, mit gondol róluk a másik, ilyenek... ők mindig lazák, és elég azzal foglalkozniuk, hogy a vesszőjük vezesse őket... (bocs a ritka kivételtől ![]() ![]() Azt hittem érted a poént!Sír
Értem én. Most is nevetek. XD Nyilván magánügy, de kötekedésre jó témaHahotázikHahotázikHahotázik
Hogy te milyen gonosz vagy. XD XD Olyan vagy, mint egy csésze. Aljas, és nagyfülű. ![]() A gyerek nevű boldogság nem hülyeség, én meg nem kövezlek, csak b@szogatlakHisztizikHisztizik
Hmm... fura, én nem érzek semmit. XD Nem érzem, hogy jó lenne. XD![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Arra még nem is gondoltál, hogy valaki direkt miattad költözzön Sopronba?
Nem mertem rá gondolni, nehogy szegény aztán pórul járjon... nem várnám el senkitől, hogy ilyesmit tegyen értem. (Na meg, ki lenne olyan bolond, hogy a jó életkörülményeit, melóját lecserélné occó magyarra? ) De szép álom lenne amúgy. ![]() Holnap úgyis felkel a nap!NapNapNap
Erre csak ezzel tudok felelni: Várj, míg felkel majd a nap! Na, azt hiszem, ezt a pasi és gyerektémát én be is fejeztem. leves96 Örülök, hogy sikert aratnak aranyköpéseim, hogy másolod is őket. XD Én is így használtam fel. XD Egyébként csak annyit tudok mondani, hogy akkor találsz a társadra, ha azt csinálod, amit szeretsz.
Na ugye, egy megértő lélek! Ha akarnék, se tudnék mást csinálni. Meg az már nem is én lennék.PiciMessenthial Örülök, hogy örülsz! Csak lassabban megy a dolog, mint gondoltam, még ide is nehezen írok, mert mindig feltartanak. XD Meg közben ezerrel megy a chatelés is. XD De folyamatban! Ez tudományos tény Vigyorog Nem csak brit tudósok által igazolvaNyelvet nyújt
Fura... én épp olyan büdösnek érzem, mint általában bárki másét. XD XD Mindenesetre, inkább kerülöm, hogy bárki orra alá gázoljak egyet... ![]() Selmo Nem, azért nem hajkurászom őket egész álló nap, van annál jobb dolgom is. XD De tény, ha véletlenül a látóterembe kerül, akkor hűlt helyemet látni. Esetleg még a hangomat hallhatják a Föld másik felén is... |
Pander | 2015-05-02 00:48 |
Aucifer írta:
Gondoltam, hogy nem ilyen vagy, de te is a férfiak többségéről írtál, így én is a nők többségéről adtam véleményt.Részemről, én nem kívánok tárgy lenni, és nem kívánom a férfit sem annak nézni. spoiler
![]() Egyszer vonaton hallgattam egy beszélgetést két plázacica között, ahol az egyik azt ecsetelte, hogy milyen jó, hogy a barátja bőrszíne megy a kedvenc táskájához... Aucifer írta:
Respect N.3 DE...Én csak arra vágyom, hogy olyannak fogadjon el, amilyen vagyok, ne kívánja, hogy legyek tökéletes, eszményi nő. És maradjon hű társam egy életre, ha már úgy dönt, engem választ. Nálam levakarhatatlanabb hűséges kiskutyát meg még nem hordott hátán a föld. XD Mondjuk, ez nem azt jelenti, hogy folyton a nyakán szeretnék lógni, nem akarom én megfojtani, és sose lennék olyan se, mint (látok egy-két ilyen fiatal csajt melóba) minden öt percben felhívja a párját, hogy mit csinálsz, hol vagy, kivel vagy... ez fordítva is idegesítő lenne, ha engem hívogatna állandóan... Töpreng ...gondolom neked is vannak elvárásaid a kinézetét, viselkedését, stb.(méret) illetőleg, és ha csak 1-2 dologban kellene egy kicsit változnia, te is jobban szeretnéd ha megtenné, mint nem. Te megtennél apró változtatásokat érte, hogy jobban szeressen? Aucifer írta:
A csontok nem tágulnak, a medenceszalagok igen: kb. 1 cm-t, a genetika ezt jobban befolyásolja, ezért tetszik jobban az átlagos férfinak a széles medencéjű nő jobban.Nem mindegy, mennyire tud még tágulni az ember, és a csontoknak se mindegy, nekem ezt mondták. Oké, ha valaki rendszeresen sportol, akkor ugyebár rugalmasabbak maradnak a csontjai is, de hát... nem sokan sportolnak manapság... Egyébbként egyre többen sportolnak, de ennek oka, hogy a sport endorfint és emellett tesztoszteront(= férfi nemi hormon) szabadít fel, amitől a nők jobban kívánják a szexet. Aucifer írta:
Alapszabály:Kizárt, hogy fordítva is igaz lenne az, amit a megfelelésről írtam. A férfiak nem igazán foglalkoznak azzal, hogy néznek ki, mit gondol róluk a másik, ilyenek... ők mindig lazák, és elég azzal foglalkozniuk, hogy a vesszőjük vezesse őket... (bocs a ritka kivételtől Kuncog ) Nem ezt látni legalábbis. Nyelvet ölt spoiler
Különösen nem nők előtt, amúgy ugyananyit, ha nem többet görcsölünk, mint a nők. ![]() Soha nem mutatkozhatsz GYENGÉNEK! szerk: Aucifer írta:
Ha minden kötél szakad, feladok egy apróhírdetéstRemélem, megtalálod álmaid nőjét.Vigyorog Kuncog ![]() ![]() [ Módosítva: 2015.05.02 1:10 ] |
Jesse | 2015-05-02 00:52 |
Pander írta:
Különösen nem nők előtt, amúgy ugyananyit, ha nem többet görcsölünk, mint a nők. ![]() |
Selmo | 2015-05-02 12:18 |
Pander írta:
Én nem. Görcsöljön az, akinek megjött a menstruációja.
Különösen nem nők előtt, amúgy ugyananyit, ha nem többet görcsölünk, mint a nők. |
Pander | 2015-05-02 12:27 |
Selmo írta:
Most már én is egyre kevesebbet, de 28 éves koromig sokat , aztán felnőttem!Én nem.Zavarodott ![]() spoiler
Gondolom te is így vagy ezzel...![]() Többé-kevévésbé [ Módosítva: 2015.05.02 12:30 ] |
Selmo | 2015-05-02 12:44 |
Én valahol 25 éves koromban megálltam a fejlődésben. Csak a testem erről nem tud. De nyugodtan mondhatsz szociopatának is, mert én általában tényleg leszarom mások véleményét. Most valaki megszól a buszon, hát vállat vonok aztán annyi, a társadalmi elvárásokra is nagyban teszek. Ez kb. 14 éves korom óta így van. |
Pander | 2015-05-02 13:11 |
Selmo írta:
A társadalmi elvárásokra én is sz@rok, és ez általában igaz a férfiakra. Sokkal nehezebb megküzdeni a saját elvárásaiddal saját magaddal szemben, hiszen a szuperegoba bele van írva, hogy te vagy a legerősebb, a legokosabb, a legszebb, az pedig a városhatárig ér...szembenézni saját reális lehetőségeinkkel, na meg az hosszú, pofáraesésekkel teli út a "nőkig"(legalábbis bizonyos részeikig) tesz igazán felnőtté, legalábbis velem így volt.De nyugodtan mondhatsz szociopatának is, mert én általában tényleg leszarom mások véleményét. Most valaki megszól a buszon, hát vállat vonok aztán annyi, a társadalmi elvárásokra is nagyban teszek. Ez kb. 14 éves korom óta így van. A nők/lányok sokkal jobban társadalmi "elvárások/divat"rabszolgák, mint mi,de ennek fő oka az, hogy az utóbbi pár ezer évben nem nagyon volt más választásuk, mint követni ezeket, amíg nálunk férfiaknál már inkább beíródott a génekbe, mert aki nem felelt meg a "társadalmi elvárások/divat"nak azok nem adták tovább a génjeiket... Te mit gondolsz erről? |
Selmo | 2015-05-02 13:40 |
Én egész korán realizáltam, hogy nem leszek se szép, se erős, és a legokosabb sem. Aztán úgy döntöttem abból építkezünk ami van, nameg a nők is tele vannak átlagos egyedekkel, nem kell nekem modellekre hajtani. A múlt században a feminizmus azért elég szépen alávágott a társadalmi beidegződéseknek, így aztán most mindenki szép nagy szerepkeresésben van. Van, aki visszasírja a régi időket, amikor minden egyértelmű volt, más elutasítja, te meg próbálj meg a felszínen maradni. Csak egy példa; az egyik nő, ha felsegíted a kabátját, megköszöni, a másik kikéri magának. A klasszikus nemi szerepek is elmosódtak, bár még mindig van egy kemény mag, ami ezt igyekszik tartani, de vannak, akik lány létükre simán leszólítanak az utcán és olyat is hallottam, mikor a nő kérte meg a pasija kezét és azóta házasok. Ugyanakkor a divat és szépségipar rászállt a nőkre és kitermelte a saját vevőkörét, amiből fenntartja magát. Manapság már egyfajta társadalmi elvárás lett egy csomóféle szépségápolás a nők között. Ráadásul nem is nekünk sminkelnek, hanem maguknak, meg egymásnak. Gyártják maguknak az elvárásokat. Ugyanakkor igyekeznek a férfiakat is bevonni, mert az mégtöbb pénz és nyomatják a metroszexuális férfi képét, mint az egyetlen igaz, követendő utat. (Kíváncsi lennék hány mostani nő tudja, hogy a csupaszra borotválás a 90-es évek pornófilmjeiből divatosult meg?) Csak azt nem tudom, 30 év múlva, mikor a szinglik kihalnak, akkor mihez kezdenek. [ Módosítva: 2015.05.02 13:43 ] |
Pander | 2015-05-02 15:12 |
Selmo írta:
Ez inkább az adott nő és a közötted lévő viszonyra vezethető vissza. A nők egy része most úgy jelez, hogy elfogadja az udvariasságot, vagy nem.Csak egy példa; az egyik nő, ha felsegíted a kabátját, megköszöni, a másik kikéri magának.Vigyorog ...de vannak, akik lány létükre simán leszólítanak az utcán...
Valóban van, de még elég ügyetlenek, velem ez történt kb. 1 éve: spoiler
![]() Debrecenben éppen sietek a vasútállomásra, egy aluljárón keresztül, amikor egy csaj megkérdezi, hogy működik az aluljáró, én meg azt hittem valami GY.P.-és tyúk, hát azt válaszoltam neki: Itt bemész, ott meg kijössz, aztán mentem tovább. Fél óra múlva esett le, hogy egész mást akarhatott... ![]() ...olyat is hallottam, mikor a nő kérte meg a pasija kezét és azóta házasok.
Ez meg így lenne normális, mert a nők többsége többet nyer a házassággal, mint egy férfi, ha mindketten tisztességesen betartják a szabályokat. Egyébként a jegygyűrű szokása egy ősi kelta babonából ered, ahol a nők saját hajukból font gyűrűt húztak a férjük bal gyűrűs ujjára, ugyanis megfigyelték, hogy a szívinfarktus(persze ők nem így hívták) egyik gyakori előjele, ennek az ujjnak a remegése, és így akarták elhárítani. Azt, hogy hogyan fordultak meg a szerepek, és hogyan lett a hajfonatból arany? Ki tudja? Egyébként virágot is lányok adtak a férfiaknak először, nem enyhe utalással(virág=kagyló) ![]() Ebből látható, hogy a kezdeményezés nem csak férfi kiváltság, de baromi kényelmes elvárni a másik nemtől, hogy ő tegye meg az első lépést...(ennyit a patriarchizmusról) Úgy látszik nem csak én vettem észre, hogy a nők egyre agresszívabbak, de ebben szerintem az is szerepet játszik, hogy a mimózáknak rosszabbul sikerül a párkeresés/gyerekvállalás, emiatt a nők genetikája eltolódik a több tesztoszteront hordozók irányába. Ellenvélemény? Ugyanakkor a divat és szépségipar rászállt a nőkre...
Jól megfontolt üzleti érdekből, hiszen a összes zseton 70%-át a nők költik el![]() Ugyanakkor igyekeznek a férfiakat is bevonni, mert az mégtöbb pénz és nyomatják a metroszexuális férfi képét, mint az egyetlen igaz, követendő utat.
metro=homo?(South Park?)Kíváncsi lennék hány mostani nő tudja, hogy a csupaszra borotválás a 90-es évek pornófilmjeiből divatosult meg?
azért tisztázhatnád, kinek a milyének a borotválásáról írsz!![]() Csak azt nem tudom, 30 év múlva, mikor a szinglik kihalnak, akkor mihez kezdenek.
Az új generáció annak a kevés nőnek lesz a leszármazottja, akik a szinglidivat/agymosás ellenére is vállal gyereket, emiatt őket már az ilyesmi jóval kevésbé fogja befolyásolni(az evolúció nem állt meg), míg a harmadik világ nőire a maximális ipari hatékonyságú, és már letesztelt lasú népírtás vár...de hagyjuk az összeesküvéselméleteket
|
Selmo | 2015-05-02 15:38 |
A metroszexualitás a metropolitan és a heterosexual angol szavakból keletkezett neologizmus annak az életmódnak a jellemzésére, amit egyes nagyvárosban élő és többnyire egyedülálló férfiak követnek: sokat költenek kozmetikumokra, fodrászra, divatra és sokat törődnek a külsejükkel.
A női agresszivizmus szerintem inkább onnan ered, hogy egyre több a karrierista nő, ők viszont csak a férfiak játékszabályai szerint tudnak előrejutni, tehát agresszívak lesznek egy nőhöz képest. Valamint egyre több az egyedülálló anya, aki kifárad a munkában és otthon, így kevésbé tudja magát türelemre inteni. Az a probléma, hogy ezek nevelik ki azt az elkényeztetett generációt, akinek minden a hátsója alá van tolva, aztán a csajok csodálkoznak, hogy anyuci egyszem fia, miért nem akar elköltözni, házimunkát végezni stb.A nemi szervek csupaszításáról természetesen. Mostanra már oda jutott ez a divat, hogy egyes nők elvárják a golyók csupaszra borotválását is. Csak egyszer dobná be valaki a kopaszságot divatba, rögtön kiderülne, mennyi hülye él köztünk. |
GabrielRex | 2015-05-02 15:45 |
Ma is egész sok ember jár kopasz fejjel, annak ellenére, hogy van haja. Én is gondoltam már rá, de azt mondták golyó fejem van, nem állna jól... (Mondjuk most sincs valami hosszú hajam.) [ Módosítva: 2015.05.02 15:49 ] |
Pander | 2015-05-02 16:30 |
Selmo írta:
Ezzel kb. tisztában voltam, erre gondoltamA metroszexualitás a metropolitan és a heterosexual angol szavakból keletkezett neologizmus annak az életmódnak a jellemzésére, amit egyes nagyvárosban élő és többnyire egyedülálló férfiak követnek: sokat költenek kozmetikumokra, fodrászra, divatra és sokat törődnek a külsejükkel. ![]() A női agresszivizmus szerintem inkább onnan ered, hogy egyre több a karrierista nő, ők viszont csak a férfiak játékszabályai szerint tudnak előrejutni, tehát agresszívak lesznek egy nőhöz képest. Valamint egyre több az egyedülálló anya, aki kifárad a munkában és otthon, így kevésbé tudja magát türelemre inteni.
Ebben tökéletesen egyetértek veled ha 30 fölötti nőkről beszélünk, de ez nem magyarázza a 20 alattiak megnövekedett "kezdeményezőkészségét", 4 napja beszélgettem egy vadidegen 16 éves lánnyal, akinek a 3. kérdése az volt, hogy van-e barátnőm, pedig azt se tudta ki- vagy mi vagyok...A "magányos anyukák"nak meg külön oldaluk van erre. Az a probléma, hogy ezek nevelik ki azt az elkényeztetett generációt, akinek minden a hátsója alá van tolva, aztán a csajok csodálkoznak, hogy anyuci egyszem fia, miért nem akar elköltözni, házimunkát végezni stb.
Én úgy vettem észre, hogy az ilyen anyák gyerekeit a TV neveli fel, apamodelt is onnan választanak, és sokkal jobban el vannak hanyagolva, mint mi voltunk. Az új generáció már nem takarít, nem főz, nem mosdat, nem pelenkáz stb.Persze a mi szüleink sem sokkal jobbak az önkéntes rabszolgaságukkal, de ez a "elkényeztetett generáció" szindróma inkább jellemző a mostani 15-40-esekre. Hogy mi lesz a mi gyerekeinkből? ![]() Csak egyszer dobná be valaki a kopaszságot divatba...
Divat csak bizonyos kultúrkörben, már ha a neofasizmust lehet kultúrának tekinteni...![]() szerk: Mostanra már oda jutott ez a divat, hogy egyes nők elvárják a golyók csupaszra borotválását is.Meglepett
Csak akkor elvárás, ha a férfi elvárja, hogy "bevegyék a gyolyóit", amúgy én se nyalnék be csontig az ősdzsungelbe.![]() [ Módosítva: 2015.05.02 16:54 ] |
Jesse | 2015-05-02 22:00 |
Pander írta:
Stílus kérdése, jómagam sem vagyok náci. Sem egyéb más körhöz sorolható személy. Divat csak bizonyos kultúrkörben, már ha a neofasizmust lehet kultúrának tekinteni... ![]() (Nem, valóban nem.) Valakiknek jobban áll, ha nincs, mintha van. Btw.. Nem arról van szó, hogy a nők mit várnak el, s mit sem.. vannak dolgok, amik a saját igényességünket tükrözik. Kinek így-kinek úgy, de van, amire, ha kérnének sem tenném. (Jó, mondjuk mind1 mire kérnek, egyébként sem teszem.) [ Módosítva: 2015.05.02 22:07 ] |
leves96 | 2015-05-02 23:21 |
Pander és Selmo, Gyakorlatilag össze van szedve egy csomó anyag egy ebbe az időbe illő szociográfiához. Igen, a kozmetikumok térnyerése elég ratyi dolog, bizonyos alkalmakkor nem olyan hú de nagy probléma, ha egy kicsit kifesti magát a nő - pl. farsangkor. Komolyra véve a szót, a kozmetikumoknak nincs semmi értelme, ha úgy éled a napjaid, hogy alapból magadra kensz egy mázsa vakolatot, mert ha arra kerülne a sor, hogy 'szépen' kell kinézni, rájössz, hogy elérted azt, amit én 'potenciális szépség'nek nevezek. Ezen már csak az tudna javítani, ha fejet cserélnél, vagy elkezdenél edzeni, hogy nézzél ki valahogy, és ne azt lássam, hogy rálóg a hájad a nadrágodra, mikor a rohadt tábla legtetejére próbálsz írni. Aztán olyan rusnya az egész lényed, hogy szallagavató bálra megpróbáltad a lehető legjobban kiszépíteni magad, mégse mutatsz máshogy, mint a mindennapokban, csak már az integetőd se takarja semmi. Ezzel szemben egy másik teremtés a szerény sminkhasználatot félretette aznapra és RÁ SE ISMERTEM. Na tanulj te banya. - egy retináján kínzott áldozat monológja a csúnyához. Egyébként a társadalmi elvárásokhoz: Jómagam se szeretem őket. Pláne, ha ilyen vadbarmok létezésén nyugszik a dolog, hogy celebek, ribancok, nyúlgerinc és egyben érthetetlenül elborult belső világú hímegyedek, valamint az ezekhez hasonló némberek diktálnak. Erkölcs nincs, a másik nem létezik, neki nem fáj, őt nem sérti a nyelved. Igazából ott kezdődött el a probléma - szerény véleményem szerint -, hogy az indiviidum már csak úgy létezik, mint materiális forma. Egy mozgó hústömeg alapprogrammal, az esetleges frissítéseket meg egy közös szerverről (médiáról) tölti le. Erre jó példa, hogy 16 éves lányok ilyeneket kérdeznek, mert már nem érték a hosszú kapcsolat, a felelősségtudat, a hűség... stb. Ja igen, és azt már be se lehet határolni, hogy a mostani generációnak mi a 'szép'. A művészet nem számít, a barátok dísznek vannak, a kapcsolatok meg alapprogramnak léteznek, de egyből kihullik, hiszen az anyagi dolgokon kívül más már nem fogja össze a két lényecskét. Bocs ha egy-két összefüggéstelenség fellelhető eme irományban, a mai nap átnyálaztam egy egész tórikönyvet, meg a 12. -es irodalmat + a Madách Imre - Ember Tragédiáját. Pander Olyan kellemes érzés fog el mindig, mikor ismerethez, tudáshoz jutok, információkat szerzek. Persze nem akkor, ha rá vagyok kényszerítve, hogy számokat, időpontokat és helyszíneket jegyezzek meg. A statisztikai elemek rögzítésénél az orrüregembe érzem szinte a fejfájást. De ha olyan dolgok jönnek, hogy biosz, meg kémia - olyan kellemes érzés fog el mindig, mikor új anyagrészhez értünk és az iskolában, meg otthon olvasgattam arról. Szinte éreztem az agytekervényeimet Ezek az érzetek milyen okból vannak? [ Módosítva: 2015.05.02 23:45 ] |
Drili | 2015-05-03 12:35 |
Hello mindenkinek! Most olvastam vissza az eddigi beszélgetéseteket. Nagyon érdekes bár hozzászólni nem igazán tudok. Turist, Auci: Sokféle film készült, volt köztük kísérleti művészfilm, kisjátékfilm, és vetítésnyitó spotra emlékeztető filmecske is. Annak a filmnek amiben segítettem végül nem én lettem a vágója. Inkább átadtam a stafétát Mo. legjobb vágójának, hogy megfigyelhessem a munkáját, később pedig rendezőasszisztensként kerültem fel a stáblistára. A szüleim nem ezzel foglalkoznak, mindössze érdekel a téma. Nagynéném festőművész-restaurátor, ami mellett még tanít is egy művészeti szakközépiskolában is(ott ahova megyek majd). Főként az ő hatására kezdtem el, de mindig is szerettem rajzolni, ezért először erre a pájára akartam lépni. Később az iskolai rajzszakkörön animációs filmeket nézve eszembe jutott megrajzolni egyet, ami a mai napig megvan. Azóta beleszerelmesedtem a témába, és feltett szándékom animációs filmek készítéséből megélni. Szerk.: HA elküldték e-mailben a filmeket majd belinkelem nektek. [ Módosítva: 2015.05.03 12:35 ] |
Zoyko | 2015-05-03 13:36 |
Végre egy ilyen téma, megfelelő emberekkel.![]() Sokszor feljött ez a párkapcsolat téma. Én mindig azon az elven voltam, hogy nem tudatosan kell keresni a párodat, az majd jön magától. Pl; Nem egyszerre külső alapján ítélni, hogy na ez milyen jó csaj/pali, hanem először megismerni, barátként hozzá állni. Nekem többnyire ilyenek voltak, és azok voltak a legjobb kapcsolataim. Tehát mondhatni a barátod is, és a szerelmed is egyben, nem csak a szerelmed. Persze ebben a kinézet is szerepet játszik. Mindenhol vannak ezek a szánalomra (sem) méltó emberek. A nők között az élősködő ribik, akik kihasználják a palijaikat, a férfiak között meg a hímsoviniszta hímringyók, akik verik a nőiket. Az ilyenen közé ne keveredjen be senki, se férfi, se nő, mert sosincs jó vége, akármennyire is jól néznek ki. Ha még is belekeveredik valaki egy ilyenbe, inkább az átlag (pénzes) férfiak szoktak, akik összejönnek az ilyen ribikkel, csak mert jól néznek ki. Utána meg koppanak egy nagyot, és sír a szájuk, hogy milyen gusztustalanok a nők, és már megy is az általánosítás... Nem-nem, azt a 2 "fajt" csak egymásnak teremtették. A társadalmi elvárásokat csak az önbizalomhiányos emberek tartják be, akik gyávák kitűnni, már ha kitűnnének valamivel is. Viszont a nők már észre sem veszik, hogy ezt elvárásként teszik, pl; smink, divatos öltözködés. Bennük ez már ösztönösen megvan, és a kor előrehaladtával már a férfiakba is kezd beleivódni. Főleg így, hogy az újabb generáció jobban odafigyel a kinézetére. |
Pel | 2015-05-03 16:06 |
Zoyko Zoyko írta:
Amor ex oculis oriens in pectus caditPersze ebben a kinézet is szerepet játszik. Zoyko írta:
Erre van kereslet manapság.A nők között az élősködő ribik, akik kihasználják a palijaikat, a férfiak között meg a hímsoviniszta hímringyók, akik verik a nőiket. Az ilyenen közé ne keveredjen be senki, se férfi, se nő, mert sosincs jó vége, akármennyire is jól néznek ki. Ha még is belekeveredik valaki egy ilyenbe, inkább az átlag (pénzes) férfiak szoktak, akik összejönnek az ilyen ribikkel, csak mert jól néznek ki. Utána meg koppanak egy nagyot, és sír a szájuk, hogy milyen gusztustalanok a nők, és már megy is az általánosítás... Nem-nem, azt a 2 "fajt" csak egymásnak teremtették. Zoyko írta:
Metroszexualitás
a kor előrehaladtával már a férfiakba is kezd beleivódni. |
PRiON | 2015-05-04 07:33 |
Nagyon esik az eső. Sajnálom. |
leves96 | 2015-05-04 13:58 |
Naaaaaaaaa megvolt a magyar érettségi! Fura volt, az első részbe meg kevés volt az a 60 perc! Viszont a szövegalkotás az most nagxon az ínyemre ugrott, remélem ugyanennyire sikerült jól Az imént olvastam a 'Mukbang' -et/-ot, kinek mi a véleménye róla? Szerintem egyrészt pazarlás az egész, meg szépen be is mutatja a világnak, hogy mennyire aránytalanul oszlik meg a Föld vagyona annak népessége között. Bár amíg a négerek Afrikában tovább sokasodnak az éhínség kellős közepén, szerintem nem igazságtalan tény, hogy emiatt akkor bűntudatunk legyen és ne teremtsünk magunknak ehhez hasonló "szórakozást". Ellenben vannak ennek szövődményei is, bár erről Pander sokat tudna mesélni. Ha mégis hozzászólsz - P. P. -, akkor kérhetlek, hogy a legelrettentőbb dologgal jönnél? Akár spoilerbe is teheted, hogy ne zavarja az arra érzékeny lelkeket. Zoyko Üdv közöttünk! Nem emlékszem hogy bemutatkoztál volna, viszont olyasmi dereng, hogy érdeklődést mutatsz a harcművészetek iránt. Biztos egy másik posztban volt Pel Ehh, felvágsz itt a latin műveltséggel egyébként cuki az avatarod PRiON Nem kell elnézést kérni, te egy fehérje vagy, nem egy isten. Az max én vagyok |
Jesse | 2015-05-04 17:49 |
A csirekhez optimális a sör és a bor is. |
GabrielRex | 2015-05-05 16:13 |
Na éreccségizők, hogy ment a matek? Ahogy hallom elég nehéz volt. A magyar jól sikerült legalább? (ha a matek esetleg nem) |
leves96 | 2015-05-05 18:53 |
GabrielRex Egyem a husod, nem volt az olyan nehéz. A magyar elég ratyi volt, hosszú hülye szövegértés több soros kérdésekkel, és egyszerűen alig értetted, hogy most mire kíváncsiak. Ez volt az első része a magyarnak. A második az nagyon az ínyemre jött, tudtam is írni 3 oldalt milyen érzés kialudni magad, tudván, hogy kelhetsz 10 -kor? A matek az könnyű volt. Mondjuk elfigyelmetlenkedtem egy-két feladatot, de meglesz szerintem 80 pont fölött - mielőtt megnéztem az ideiglenes javítást, még 92 pontot mondtam, aztán meg néztem, mint borjú a bécsi kapura... hát igen... sebaj, a lényeg az jövő héten jön Jesse Az avatarod.... Átmentél pedoba? Most már azt mondogatod, hogy "Sieh, mein Kinder - ich habe ein lecker Wurst. Sag denn: AAAAAAAA!" [ Módosítva: 2015.05.05 19:02 ] |
PRiON | 2015-05-05 22:37 |
Néha azzal próbálok kitűnni, hogy nem a parasztingemet veszem fel. |
Tiffus | 2015-05-06 14:20 |
Sziasztok! ^^ Túl vagyok a matekon és a törin, ami azt jelenti, hogy végre ráérek. Egészen addig, míg el nem jön a szóbelizős időszak. Holnap még lesz egy angol írásbeli, de az már sima ügy. (mármint remélem... xD) Hiányoztatok. ![]() [ Módosítva: 2015.05.06 14:20 ] |
Selmo | 2015-05-06 14:35 |
Némaság, s hullaszag... |
Turist | 2015-05-06 14:58 |
Tiffus írta: Te is nekem..öhm nekünk Hiányoztatok. Mi a tényállás itt mostanában? Mivel sok a troll meg az idióta hozzászólás, ezért nem is nagyon írok inkább ide. Nem én vagyok az egyetlen, ha jól megnézed.Viszont ha a régi társaságból keresne valaki akkor bátran, akár itt vagy máshol Talán megint kedvet kapok hozzá hogy írogassak. A szóbelire nálatok milyen ruhával készülnek a lányok? |
FlyingSkyCrown | 2015-05-06 15:00 |
Fél éven keresztül vettük a trigonometriát, hogy az mindig van benne sok stb. meg ilyen logaritmus függvényeket. Matematika tanárunk azt mondta, hogy alig szokott lenni statisztika ezért arra elég lesz 1 óra ilyen átfutni szinten. Mondom jól van, csak tudja mit csinál...aztán megláttam az érettségi második részét és annyiszor emlegetem őt meg az anyját, hogy remélem belefulladt a csuklásba...és az a vicc, hogy tényleg nem vagyok hülye matekból, elvégre fizika lesz a választott tantárgyam stb. Komolyan már az oktatásba se lehet bízni, nem is értem mi a fenének járok suliba, ha egyszerűbb lenne otthon megtanulni ezeket, amiket eleve otthon kellene megtanulnom, mert le se adják órán... |
Zoyko | 2015-05-06 15:45 |
Úgy hallottam, hogy nem a megszokott, bemagolt cuccokat kérdezték matekból, mint ahogy tavaly meg azelőtt, hanem inkább az IQ-ra, meg az értelemre hajtottak. Szerintem ebbe futottak bele a tanárok is... |
GabrielRex | 2015-05-06 16:24 |
Zoyko írta: Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez a 3 szó sosem fért meg egymás mellett... Matekot hogy magolod? Amit tudsz azok a megoldó képletek és a definíciók, meg talán a bizonyítások, de azt is érteni kell.
bemagolt cuccok...matek |
leves96 | 2015-05-06 17:05 |
GabrielRex Azt is tedd hozzá, hogy nem matekspecesekről van itt szó Egyébként vannak akik mindig mindent csak magolnak, ahol érik a matekot Egyébként igazad van, a matekhoz logika kell. Kivéve az integrálást, az integráláshoz a deriválás kell. Az bizony |
Aucifer | 2015-05-06 17:18 |
Minden érettségizőnek, aki túl van már az írásbeliken, jó pihit, és remélem, sikerrel zárulnak majd az értékelések. A szóbelihez pedig egy kalappal még, az ugye még hátravan, de ne izguljatok, az is meglesz! ![]() Rég voltam már itt, most épp alkotásba merültem bele, de gondoltam, beköszönök hamar gyorsan. Hogy van mindenki? Drili írta:
Ez szuperül hangzik, és még jobban is jártál így, hogy inkább átadtad a vágó feladatot, mert akkor tényleg mondhatod, hogy a nagyoktól tanulhattál. Sokféle film készült, volt köztük kísérleti művészfilm, kisjátékfilm, és vetítésnyitó spotra emlékeztető filmecske is. Annak a filmnek amiben segítettem végül nem én lettem a vágója. Inkább átadtam a stafétát Mo. legjobb vágójának, hogy megfigyelhessem a munkáját, később pedig rendezőasszisztensként kerültem fel a stáblistára. A szüleim nem ezzel foglalkoznak, mindössze érdekel a téma. Nagynéném festőművész-restaurátor, ami mellett még tanít is egy művészeti szakközépiskolában is(ott ahova megyek majd). Főként az ő hatására kezdtem el, de mindig is szerettem rajzolni, ezért először erre a pájára akartam lépni. Később az iskolai rajzszakkörön animációs filmeket nézve eszembe jutott megrajzolni egyet, ami a mai napig megvan. Azóta beleszerelmesedtem a témába, és feltett szándékom animációs filmek készítéséből megélni. Tök jó amúgy, hogy így tudod már, mit szeretnél csinálni, és még érdekel meg szereted is, nem mindenkinek adatik meg, hogy azt csinálhassa, amit szeret. Őszintén remélem, hogy minden összejön majd, és akkor izgatottan keresgélem majd a neved, mely filmeken is dolgoztál. Kíváncsian várom majd a filmeket. Tiffus Szusszanj egyet, rád fér. Az angolodhoz még sok sikert! És a szóbelihez is, ne izgulj majd! Apránként tanulgatod kicsit a tételeket, nem lesz gond, csak az utolsó pillanatokra ne hagyd. XD Nehogy úgy járj, mint én. XD Turist Nem én vagyok az egyetlen, ha jól megnézed.
Há-hááá! XD XD Egyetértek amúgy, és én se harapok. Legalábbis nem nagyot, tudjátok. Nem tudom, mostanság mi a divat, meg hogy minden iskolában ugyanazok-e a szabályok, vagy sem, annyit tudok, hogy nálunk anno az egyenruhánk volt a kötelező viselet minden alkalomkor, így érettségin is (írásbelin és szóbelin egyaránt). Nálunk ez lányoknál a matrózblúzt és a sötétkék szoknyát jelentette... -.- Utáltam. XD A szoknyát alap, hogy nem bírtam, de a felsőnk is olyan volt, mintha valami zsákvászonból készült volna, sőt, mindig mondtam, ennyi erővel egy krumplis zsákot is magamra húzhatnék, mert kábé úgy nézett ki. XD XD És miért is ne, mire mi 12-esek lettünk, új egyenruhát találtak ki, amit még simán hétköznapokra is piszkosul elfogadtam volna, olyan jól nézett ki (leszámítva szoknyát XD). Fehér galléros blúz, aminek a fazonja is végre normális volt és nagyon jó, és hozzá zöld nyakkendő járt (régóta szeretnék magamnak nyakkendőt is, igaz, inkább a két kedvenc színemben ), csak hát a tanáraink úgy gondolták, hogy mi már úgyis végzősök vagyunk, nekünk már maradjon a régi. FlyingSkyCrown Mi a tanulság? Tanárokban sosem lehet megbízni. Ők se tudhatják elvileg, mik lesznek az érettségin, ezért jobb inkább mindent átnézni, gyakorolni, bár még így is előfordulhat olyan, amiről nem is hallott az ember. De azért akadtak (legalábbis mikor én érettségiztem) olyan feladatok, amiket józan paraszti ésszel is meg lehetett oldani, hát még ha valami minimális általános műveltsége is volt az embernek. Meg hát törinél például a forrásanyagok is elég sokat segítettek. Matekból meg mindig is hülye voltam, abból hiába magoltam... De GabrielRexel egyetértek, matekot lehetetlen magolni, azt valaki vagy érti, vagy nem. Képleteket én is megtanultam, nem is az volt a nehéz, hanem azokat használni, ahhoz bárki bármit mondjon, értelem is kellett. Nem hiába nem mentem atomfizikusnak. XD XD Persze... Nem mintha valaha is lett volna ilyen szándékom... ![]() |
Turist | 2015-05-06 17:50 |
Mateknál a a szorzótáblát meg kell tanulni, lehet hogy évek múlva vissza kérdezik érettségin. Volt két elektronika tanárom. Első évben úgy lett elmagyarázva valami paraméteres egyenlet, hogy tanuld meg és kész. Azért mert csak. Kegyelem kettes év végén, mert nyáron nem akart bejönni a tanár pótvizsgáztatni. Következő év technikum, kb ugyanazokat vettük mint előző évben. Másik tanár másik szemlélet, elmagyarázta..négyes év végén. Tehát egy olyan tantárgynál mint a matek, szerintem sokat számít a magyarázat. Aucifer te is így nevetsz ? Az a ruha biztos jól állt, gondolom sok kép van róla Azért kérdeztem, mert ilyenkor szokás a lányoknál miniszoknya, valami nagyon keveset takaró felső, erős smink. Egy tanár ismerősöm érettségiztetett, ő mesélte hogy náluk ez volt. Azt mondta hogy nem tudott őszintén a lányok szemébe nézni régóta szeretnék magamnak nyakkendőt is Mi akadályoz meg benne?Szerk : Tiffus írta:
Szívesen levizsgáztatnálak Oda tuti, hogy a legkivágottabb szoknyámat veszem fel. ![]() [ Módosítva: 2015.05.06 18:38 ] |
Tiffus | 2015-05-06 18:14 |
FlyingSkyCrown, nekünk remek matektanárunk volt, mindenre megtanított, amire csak lehetett, de egy ilyen érettségire szerintem még ő sem számított, ahogy sok más tanár sem. xD Mindegy, azért annyira rossz nem lett, hogy megbukjak. 3-as, vagy 4-es azért csak lesz szerintem. GabrielRex, amúgy ja... Én ha magolással meg tudnám tanulni a matekot, már rég magolnék, de hiába, ez az egyetlen tantárgy, aminél ezt nem lehet megtenni. Nem véletlenül ez volt az egyetlen év végén, amiből négyesre álltam. Csak a tanárom jóindulatából kaptam meg az 5-öst. (és így kitűnő lettem ![]() ![]() Aucifer, köszi! Amúgy nekem is az a szokásom, hogy mindig mindent az utolsó pillanatra hagyok, még akkor is ha megfogadom, hogy nem teszem. xD Most is így jártam. Az utolsó 200 oldalt töriből tegnap este tanultam meg, és hát jól megszenvedtem vele, szóval még jó, hogy a Kádár-rendszert nem kérdezték. Mármint emelten nem. Na de a tételeket megpróbálom azért hamarabb elkezdeni. Ami a ruhát illeti, nekünk baromi királyul nézett ki az érettségi kosztümünk, én tök szívesen vettem fel. Viszont van a miénk mellett egy katolikus iskola, na ott kötelező a matrózblúz, amiről beszéltél. Nagyon brutálul néz ki. Turist írta:
A szóbelire nálatok milyen ruhával készülnek a lányok? Oda tuti, hogy a legkivágottabb szoknyámat veszem fel. ![]() [ Módosítva: 2015.05.06 18:16 ] |
Ryder93 | 2015-05-06 19:07 |
Sziasztok! Mi újság? Így, hogy már sokat nézegettem eme topikot, úgy gondoltam, írnom kéne ide. |
Aucifer | 2015-05-06 19:13 |
Turist Nekem ez a kiöltözősdi olyan fura, valahogy mindig abban a hitben voltam, hogy meg van szabva, mit szabad felvenni, persze a sminkre nem vonatkoztak szabályok... nálunk mondjuk azért nem rémlik, hogy bárki is túl kirívó lett volna, legalábbis a mi osztályunkból... ![]() Ja, igen, van, mikor direkt azt a nevetést hallatom. XD Máskor meg a Simpson családból Nelson nevetését. XD Helyzettől függ. Barátnőmmel közösen meg van egy sajátos "nevetési" fajtánk, azt akkor szoktuk, mikor épp gonoszkodó hangulatban vagyunk: "Ke-ke-ke-ke-ke!" Hogy mi akadályoz a nyakkendő szerzésben? Az, hogy nem találok olyat, amilyet szeretnék, és ugyebár nőibe... már ha van olyan... mondjuk nem is kell, hogy női legyen, viszont a férfi nyakkendők meg rohadt hosszúak. És persze, anyám is mindig leszólja a fura ízlésem, mondván, legyek már nőiesebb, ne mindig ilyeneket akarjak. XD XD XD Pedig mindig úgy gondoltam, hogy az egyik piros blúzomhoz (amit inkább ingnek szeretek hívni) milyen jól menne egy fekete nyakkendő, a feketémhez meg ugyebár piros. (Nekem tényleg ez a két szín a mániám. XD) Középsuli négy évén keresztül egy házaspár felváltva oktatta nekünk a matekot (egyik évben a feleség, következőben a férj, és így XD), és valóban, a tanárnőnél "jobban" ment a matek, valahogy jobban magyarázott, a férjénél viszont semmit nem bírtam felfogni. (Persze így is, úgy is síkhülye voltam ehhez a tantárgyhoz, és örültem, hogy kettessel sikerült mindig zárnom év végén. XD) Viszont annak ellenére, hogy matektanárok voltak (ja, és a fizikát is ugyanaz a tanárbácsi tartotta), mindkettőjüket szerettem, mert nagyon kedvesek és jó fejek voltak, pedig idősebbek is voltak. (Ugyebár, sokan szokták mondani, hogy általában az idős tanárok a szigorúbbak és konzervatívabbak). A tanárbácsit egyszer rádumáltuk arra is, hogy óra helyett menjünk el a közeli stadionba, mert tél volt, és olyankor meg szokták nyitni ott a korcsolyapályát, így elmentünk korcsolyázni egyet. Viszont órán bele tudott lendülni a magyarázásba, akkor lehetetlen volt követni: elkezdett írni a táblára, mi ugye, ahogy szoktuk, másoltuk a füzetbe, és közben próbáltunk koncentrálni a magyarázásra is (mondjuk a kettőt együtt lehetetlen, mondjon bárki bármit XD), aztán azt vettük észre, hogy tanárbá' egyre gyorsul, még felét se írtuk le a dolgoknak, ő már törölte volna le a táblát, hogy folytathassa, ilyenkor mindig rákiabáltunk, hogy "Tanár úr, várjon, még nem írtuk le!" ő meg erre mindig mondta, hogy jól van, oké-oké, várok... és akkor hátra is tette a kezeit, várt egy kicsit, aztán alig fél perc múlva már megint nyúlt a táblához, hogy akkor folytassa, erre mi megint, erélyesebben: "TANÁR ÚÚÚR!!" Tanárbá' meg ilyenkor már nevetett, és megint elnézést kért, hogy rendben, írjuk csak, de igyekezzünk. XD Haláli volt. Ja, és ő általában szeretett az én fejemen támaszkodni... Mindig mellettem állt meg, és a kezét rátette mindig a fejemre (persze, csak fél percre), én meg csak lestem, mint a sült hal, egyszer viszont megszólaltam, hogy "Tanár úr, ne rajtam tessék támaszkodni..." erre ő azonnal elkapta a kezét, hogy bocsánat, és persze nevetett. Tiffus Én miért is ne, nagyrészt rajzolással, meg ugyebár animézéssel csesztem el a tanulásra szánt időmet. XD Viszont rajzból akkor születtek meg a legnagyobb agymenéseim, az egyik ilyen egy Death Note vs Bleach paródia volt. XD Meg ez világéletemben jellemző volt rám, hogy ha nagy nehezen rá is szántam magam a tanulásra, akkor is rajzolás lett a vége, mert ha megláttam egy szabad, fehér felületet, ingerem támadt "kitölteni". ![]() Tényleg saját tapasztalatból mondom (mármint, saját hibámból kiindulva), hogy ne halogasd inkább, minden nap egy kicsit vedd elő őket, és apránként haladj velük, a megmérettetés előtti napon/napokban meg inkább pihentesd az agyad, mert akkor már csak összekeverednek a dolgok, meg még tiszta stresszes is leszel. Az agyad meg besokall. Az enyém tényleg olyan volt, mintha sikítozva tiltakozott volna az ellen, hogy még több infót vigyek be rövid idő alatt, ugyebár, mert már túlságosan tele volt a fejem. Nem hittem volna, hogy van ilyen érzés... de van. Én akkor annyira bepánikoltam és kibuktam, hogy a végén kínomban a földhöz vágtam a kezemből az aktuális tételeket, bőgni kezdtem, hogy semmit nem tudok, bukás lesz, be se kell mennem, felesleges... másnap reggel is úgy ébredtem, elkezdtem bőgni, anyu meg mikor jött ébreszteni, meglepődött, hogy már az ágy szélén ültem (mivel általában úgy kellett kiimádkozni az ágyból XD), aztán ránéztem, bőgtem, mondtam, hogy nem megyek be, ő meg persze jól felhúzta magát, mondta, kapjam össze magam. Bátyám meg csak annyit mondott, mikor rám nézett (már akkor indultam a suliba): "B..d meg, úgy nézel ki, mint akit vágóhídra visznek..." XD Mázlimra, én nem első nap kerültem be, csak másnap, és igaz, hogy egy nap nem segített semmit se tanulás szempontjából, ahhoz jó volt, hogy következő nap totál közönyösen mentem, már nem bőgtem, nem stresszeltem, úgy voltam vele, lesz, ami lesz, és hát... meglett. (Az is nagy mázli volt, hogy sikerült könnyű tételeket húznom, nem a húzósabbak akadtak a kezembe. ![]() Ryder93 Üdv köreinkben! ![]() [ Módosítva: 2015.05.06 19:17 ] |
Tiffus | 2015-05-06 19:45 |
Aucifer, én ebből a szempontból imádom magamat (na jó, igazából minden szempontból ), ugyanis én egyáltalán nem vagyok stresszes. De komolyan, én a mostani érettségikre is röhögve ültem be, pedig kb. az életem múlik rajtuk. Amúgy ez nem mindig jó, mert néha olyanokat is túl könnyedén veszek, amit nem kellene. De legalább nem leszek rákos a sok stressztől. xD Sokat hallom, hogy mondják, hogy előző nap már ne tanulj, csak pihenj - én ezzel sem tudtam soha azonosulni, én az utolsó pillanatig tanulok mindig. Nem azért, mert parázok, hogy nem fogom tudni, hanem mert így érzem a legbiztosabbnak a dolgot. Mindent szépen rendjén átnézni közvetlenül előtte, hogy friss legyen a dolog. Az agyam szerencsére bírja a strapát, nem is árt neki, ha megtöltöm néha tudással, mert általában üres szokott lenni. ![]() Ryder93, halihó! ^^ [ Módosítva: 2015.05.06 19:45 ] |
Ryder93 | 2015-05-06 19:55 |
Aucifer írta: Akkor igen érdekesek lehettek a matek órák. Hát a mi osztályfőnökünk egyszemélyben volt a matek tanárunk is. Még a belünket is kihajtotta annak érdekében, hogy sikerüljön. Én se voltam/vagyok nagy matekzseni, de néha van, mikor nem értem, hogy sikerülhetett az a fránya matekérettségi. Középsuli négy évén keresztül egy házaspár felváltva oktatta nekünk a matekot (egyik évben a feleség, következőben a férj, és így XD), és valóban, a tanárnőnél "jobban" ment a matek, valahogy jobban magyarázott, a férjénél viszont semmit nem bírtam felfogni. (Persze így is, úgy is síkhülye voltam ehhez a tantárgyhoz, és örültem, hogy kettessel sikerült mindig zárnom év végén. XD) Viszont annak ellenére, hogy matektanárok voltak (ja, és a fizikát is ugyanaz a tanárbácsi tartotta), mindkettőjüket szerettem, mert nagyon kedvesek és jó fejek voltak, pedig idősebbek is voltak. (Ugyebár, sokan szokták mondani, hogy általában az idős tanárok a szigorúbbak és konzervatívabbak). A tanárbácsit egyszer rádumáltuk arra is, hogy óra helyett menjünk el a közeli stadionba, mert tél volt, és olyankor meg szokták nyitni ott a korcsolyapályát, így elmentünk korcsolyázni egyet. Viszont órán bele tudott lendülni a magyarázásba, akkor lehetetlen volt követni: elkezdett írni a táblára, mi ugye, ahogy szoktuk, másoltuk a füzetbe, és közben próbáltunk koncentrálni a magyarázásra is (mondjuk a kettőt együtt lehetetlen, mondjon bárki bármit XD), aztán azt vettük észre, hogy tanárbá' egyre gyorsul, még felét se írtuk le a dolgoknak, ő már törölte volna le a táblát, hogy folytathassa, ilyenkor mindig rákiabáltunk, hogy "Tanár úr, várjon, még nem írtuk le!" ő meg erre mindig mondta, hogy jól van, oké-oké, várok... és akkor hátra is tette a kezeit, várt egy kicsit, aztán alig fél perc múlva már megint nyúlt a táblához, hogy akkor folytassa, erre mi megint, erélyesebben: "TANÁR ÚÚÚR!!" Tanárbá' meg ilyenkor már nevetett, és megint elnézést kért, hogy rendben, írjuk csak, de igyekezzünk. XD Haláli volt. Ja, és ő általában szeretett az én fejemen támaszkodni... Mindig mellettem állt meg, és a kezét rátette mindig a fejemre (persze, csak fél percre), én meg csak lestem, mint a sült hal, egyszer viszont megszólaltam, hogy "Tanár úr, ne rajtam tessék támaszkodni..." erre ő azonnal elkapta a kezét, hogy bocsánat, és persze nevetett. Nekem olyan biosztanárom volt, aki igen szeretett a sajátos stílusában provokálni. Amikor 10-ben előszörtalálkoztunk vele, elkezdi, kérdezzünk tőle, mindenre tudja a választ. Egyik osztálytársam kapott a lehetőségen, s kérdést tett fel valamilyen virággal kapcsolatban. Erre a tanár válasza csak ennyi volt: "Nézz utána az interneten!" XDDDD [ Módosítva: 2015.05.06 19:57 ] |
Aucifer | 2015-05-06 20:02 |
Tiffus Akkor te szerencsés alkat vagy. Rám meg mindig a gyomorideg jellemző, annyira izgulok mindentől... XD Mondjuk érettséginél az írásbelik előtt semmiféle para nem volt rajtam, az nem izgatott. Csak a szóbeli. Érdekes, hogy érettségi előtt csináltam meg a gépíró-szövegszerkesztői vizsgám, ott se időben álltam neki a szóbeli részét megtanulni, mégsem paráztam annyira, na meg a szakmai vizsgámnál se. Izgultam kicsit, de már nem úgy mentem akkor be, hogy úristen, meg fogok bukni, semmit se tudok. XD Csak a szóbeli érettséginél voltam így kibukva. XD Viszont a szakmai vizsgám után vicces volt a dolog: egész nap nem izgultam, de valami mégis lehetett, csak később csapódott le a dolog, mert mikor hazamentem, és beléptem az ajtón, anyu kérdezte, hogy sikerült, hányas lett. Én meg mondtam, hogy 4-es, és abban a pillanatban, hogy kimondtam, elkezdtem bőgni. Anyu meg csak lesett, hogy most mi van, miért sírok? Én meg akkor már nevettem is, és ilyen sírva-röhögős fejrázással válaszoltam, hogy "Neheheem tuhudohohooom!" XD Anyu meg csak pislogott nagyokat, már röhögött ő is, és elkezdi nekem, hogy én most sírok, vagy nevetek, vagy mi bajom van? XD Nem tudom, mi jött rám, lehet, hogy akkor jött csak ki az egész nap elnyomott stressz. XD Az én agyam is üres általában, ha tele is van, általában csak felesleges dolgokkal. XD Kedvenc filmjeim, sorozataim jeleneteit, kedvenc szereplőim nevét, életrajzát, minden apró-cseprő dolgát oda-vissza elmondom kábé, csak amiket kéne, azokat nem sikerül memorizálni. XD Ryder93 Na, a biosztanárod akkor igazán modern volt. XD Jó, hogy nem azt mondta, hogy a google a barátod... XD Örülök, hogy nem vagyok egyedül a matekérettségi eredmény talányos dologgal. XD Utolsó két évben én bukásra álltam matekból, utolsó témazárónk gyanánt korábbi érettségi feladatlapot töltöttünk ki, az is karó lett, így aztán nem kicsit lepett meg a dolog, hogy 3-as lett az érettségim. Meséltem is már a többieknek (azt hiszem... fránya memória XD), hogy nem is akartam átvenni a tanárnőtől a feladatlapom, mikor odaadta, mert nem akartam elhinni, és váltig állítottam, hogy az biztosan nem az enyém, tévedés történhetett. XD Még mindig rettegek, hogy mégis rájönnek, hibáztak, és visszakérik a bizonyítványomat. XD [ Módosítva: 2015.05.06 20:07 ] |
GabrielRex | 2015-05-06 20:24 |
Kapitän, wir haben ein Problem! Tiffus írta:
9 Tage früher:De komolyan, én a mostani érettségikre is röhögve ültem be, pedig kb. az életem múlik rajtuk Nem vagyok egy stresszes ember, de most azt hiszem, rám jött egy kicsit a dolog. Ma pl. egész angol órán hátradöntött fejjel ültem a széken, és nyöszörögtem a tanáromnak, hogy "Éééééééén ezt nem bíííírom", az meg már verte a fejét az asztalba, hogy hagyjam már abba. xD Az a baj, hogy én a stressztől nem ideges leszek, hanem hülye(vagyis hülyébb). Szünetben pl. felfeküdtem az egyik asztal közepére, és elkezdtem a hasamon forogni, miközben tovább mantráztam, de most már dallamokat is beleszőve, hogy "Én ezt nem bííírom továáább, sáláláláláá~".. Szóval igen, fogjuk rá, hogy kemény napjaim vannak.
[ Módosítva: 2015.05.06 20:30 ]
|
Tiffus | 2015-05-06 20:40 |
GabrielRex írta:
9 Tage früher Jaj... ![]() ![]() ![]() Amúgy az, amiről akkor beszéltem nem olyan igazi stressz. Szóval nincs gyomoridegem meg ilyesmim, egyszerűen csak hisztizek meg hülye vagyok. De amúgy, ha jól megnézed, az elején direkt azzal kezdtem, hogy nem vagyok egy stresszes ember. És ez így is van, ritka, mikor mégis rám jön. Aucifer, mondjuk szóbeli előtt néha én is izgulok egy picit, de csak egy picit. Viszont mikor felsőfokra mentem angolból, nagyon szerencsétlenül jártam. A lány, aki a párom volt szóbelin, baromi izgulós volt, még a levegővételén is hallatszott a remegés, mielőtt bementünk a terembe. Na mindezt sikerült neki félig-meddig rám ragasztania, olyannyira, hogy úgy kezdtem a beszélgetést, hogy "My name is Nikolett Fodor and I'm going to the Erkel Ferenc University". Aztán még fél percig nem esett le, hogy highschool-ba járok, és nem university-be. Na és így megyek én holnap emelt angolra. xD [ Módosítva: 2015.05.06 20:40 ] |
Selmo | 2015-05-06 20:42 |
Aucifer írta:
Háromszor kellett nekiinduljak, mire leesett, hogy nem kikötözősdi. Úgy már volt is értelme a mondatnak.Turist Nekem ez a kiöltözősdi olyan fura, ![]() |
Bobek2013 | 2015-05-06 20:52 |
Sziasztok üdv mindenkinek.Elnézést mindenkitől csak pakolnom kellet mert holnap reggel 7:45-kor indul a buszom a Stadionokról Abádszalókra.Vasárnap este érkezek.Vasárnap jelentkezek.Jó éjt mindenkinek.U.I. Megint el voltatok mint láttam Bye |
Aucifer | 2015-05-06 21:02 |
Tiffus Az általános iskolám neve is Erkel Ferenc volt, ahová 4. osztályig jártam (mert bezárták a sulit). XD Igen amúgy, hamar átragadhat egy izgulós emberről a másikra a para. XD Selmo Most mondjam azt, hogy nem csalódtam benned? XD ![]() Bobek2013 Jó éjt neked is, vigyázz magadra! |
Selmo | 2015-05-06 21:20 |
Tiffus legkivágottabb szoknyjára nem is reagáltam pedig. |
Turist | 2015-05-06 21:39 |
Selmo írta:
Aucifer írta:
Háromszor kellett nekiinduljak, mire leesett, hogy nem kikötözősdi. Úgy már volt is értelme a mondatnak.Turist Nekem ez a kiöltözősdi olyan fura, ![]() Ugyanezt olvastam elsőre. Pedig nem értem miért jut róla ez eszembe. Fantáziák, gondolatok ? Aucifer írta: Szerintem az, hogy nincs egy pasi akiről leszaggasd akire ráadhatod.Hogy mi akadályoz a nyakkendő szerzésben? Melyik tanár barátibb és melyik nem, ez nem életkor függő. Találkoztam sok félével, öreggel is aki 70 felett olyan szövegeket mondott hogy sírtunk a röhögéstől. Ha választani kell, pont ellentétesen érzem, a fiatalabbak nem tudják kezelni a tanulókat, szeretnének maguknak tekinélyt kivívni. Meséltem is már a többieknek (azt hiszem... fránya memória XD) Igen, mesélted De ilyenen ne aggódj elolvassuk még egyszer Inkább többször mint hogy lemaradjunk valamiről.Tiffus írta: Szerintem ez jó benned, lehetnének többen ilyenek. Vagy már mondtam? Nem kellene az a sok önutálat az emberektől.én ebből a szempontból imádom magamat (na jó, igazából minden szempontból ) mikor felsőfokra mentem angolból Van felsőfokú angol nyelv vizsgád? Az izgulásról annyit, hogy érettségi és szakmai szóbelin is utolsóként mentem be. Akkor már nem izgultam, hanem aludtam egyet közben. Jössz egy képpel mikor rajtad a szemüveged, amellett szívesen megnéznélek, abban a ruhában amiben mész szóbelizni. ![]() spoiler
![]() A "levelet" pedig megkaptam. Gondolkodtam már rajta egy ideje én is Nem tudom miért nem léptem. Bobek2013 írta: Miért kérsz elnézést? Jó utat, vigyázz magadra [ Módosítva: 2015.05.06 21:42 ] |
Kalia-hime | 2015-05-06 21:48 |
Sziasztok! Kalia-hime vagyok, 18 éves. Én is már egy ideje olvasgatom a topikot, most pedig vettem a bátorságot hogy hozzászóljak. Remélem nem haraptok |
Drili | 2015-05-06 21:54 |
Szia Kalia-hime! Hát a szlogen szerint már megettük az összes kannibált... ![]() |
Turist | 2015-05-06 21:57 |
Drili írta:
Szia Kalia-hime! Hát a szlogen szerint már megettük az összes kannibált... ![]() A másik szlogen meg az, hogy nem harapunk..nagyot (by Aucifer) Hugocskám, neked már véget ért a suli? Amúgy akik azt mondják olvassák a topicot és ezért írtak mert ... Sokkal többet tudtok rólunk mint mi rólatok. Egy kis bemutatkozás? Pár szó önmagatokról? [ Módosítva: 2015.05.06 21:58 ] |
Drili | 2015-05-06 22:01 |
Turist: Általánosban nincs érettségi szünet. Végig toljuk júniusig. Pénteken viszont osztálykirándulás lesz (mit ad Isten pont Komáromba), így megint nem leszek elérhető. |
Turist | 2015-05-06 22:14 |
Drili írta:
Turist: Általánosban nincs érettségi szünet. Végig toljuk júniusig. Pénteken viszont osztálykirándulás lesz (mit ad Isten pont Komáromba), így megint nem leszek elérhető. Nem gond legalább most körbe is nézel Több napos lesz? Mond nekik hogy a Velencei-tóhoz akarsz menni legközelebb. Az tőlem csak 20 Km Gondoltam hogy nincs érettségi szünet De olyan rég jártam általánosba hogy nem tudom mikor van vége a tanévnek. [ Módosítva: 2015.05.06 22:14 ] |
Drili | 2015-05-06 22:25 |
Turist: Az én osztályommal senki nem vállalna be egy több napos kirándulást. Hogy miért? Gondolom mindenki látott már videókat örjöngő részegekről és természeti katasztrófa sújtotta területekről. Na ha a kettőt egybevesszük megkapjuk az osztály mindennapos, külső szemlélő által megállapítható kinézetét. Csak annyi a különbség, hogy mi teljesen józanul vagyunk ennyire idióták. Ezt az egy naposat is nagyon fogják élvezni a tanárok, az tuti! |
Ryder93 | 2015-05-07 08:45 |
Aucifer: Nekem átkozott 5 pont hiányzott a hármashoz, s előtte a próbaérettségin is ugyanez volt a helyzet. xD Mondhatta volna, mert simán kinézem belőle, de valahogy sose tette, bár egyszer "elszólta" magát, hogy ő a suli sztárja. Prion: Hát Paul Kreimant simán eltudnám képzelni, mint esetleges bajnokok bajnoka. |
Kalia-hime | 2015-05-07 10:15 |
Turist: A való életben is hasonlóan viselkedek. Eléggé csendes vagyok és nagyobb társaságban általában csak hallgatom ahogy a többiek beszélgetnek. Ezen viszont szeretnék változtatni A kommentek alapján meg majd úgyis jobban megismertek Drili: Jó szórakozást az osztálykiránduláshoz! Én épp aznap fogok német emeltet írni ^^ Mi a 6 év alatt csak kétszer voltunk osztálykirándulni Régi ofőnk még 7-be elvitt Szegedre egy háromnapos osztálykirándulásra. Azóta se vitt el sehova, pedig nem voltunk mi olyan rosszak. Az új ofőnket 11-be kaptuk, akkor el is mentünk két napra egy kalandparkba. 12-be meg nem nagyon mennek a diákok kirándulni. Ryder: Igen, az idegesítő tud lenni, nekem 4 pont kellett volna az ötöshöz föci érettségin... A matek nekem is a gyengém, emiatt nem lettem kitűnő év végén A próbaérettségim nem lett olyan rossz, 65% úgy, hogy nem tanultam rá semmit. Gondoltam ha átnézem 4 év tananyagát, meg csinálok pár feladatlapot, esetleg, talán, sikerülhetne 70-75%-ra. Hát nem így lett. Elég figyelmetlen voltam, meg szerintem nehezebb is volt mint az eddigiek. Örülnék, ha meglenne az 50%... |
Tiffus | 2015-05-07 19:20 |
Selmo írta:
Tiffus legkivágottabb szoknyjára nem is reagáltam pedig. Pedig vártam. Turist, ha nem zavar, hogy effekteket nyomok a képeimre, akár most is tudok szemüvegeset küldeni. Csináltam egy tök jót, hamár Selmo felvett skype-ra. xD Amúgy igen, megcsináltam a felsőfokot idén, nem is illene úgy fordítónak neveznem magam, hogy nincs ilyenem. Szerintem ez jó benned, lehetnének többen ilyenek. Vagy már mondtam? Nem kellene az a sok önutálat az emberektől.
Örülök, hogy értékeled a nárcizmusom. |
Turist | 2015-05-07 19:24 |
Tiffus írta: értékelem amíg nem esel át a ló túloldalára Örülök, hogy értékeled a nárcizmusom Máris küldöm a skype címem ha kell. Vagy bármilyen elérhetőséget, mert ott nem nagyon szoktam lenni. Bevallom máshol sem, a telefon nálam a leggyorsabb mód ha valaki el akar érni. [ Módosítva: 2015.05.07 19:25 ] |
Ryder93 | 2015-05-07 19:24 |
Kalia-hime, ha sokat tanultál(és ahogy kivettem, biztos), akkor tuti meglesz, sőt akár jobbra is sikerülhet. Én az infót szúrtam el nagyon, bár az is közrejátszott, hogy nem volt meg a motivációm, köszönhetően annak, hogy 11-ben kaptunk egy új tanárt, aki lényegében nem is értett hozzá. |
vodka03 | 2015-05-07 20:50 |
Turist nekem is küldheted a skype címed. |
A.W. | 2015-05-08 01:48 |
Nekem is! Én is szingli vagyok! :$$$ [ Módosítva: 2015.05.08 1:49 ] |
Jesse | 2015-05-08 01:49 |
Me too! Ne hagyj ki, kérlek.. T.T |
leves96 | 2015-05-08 12:45 |
Turist Van már egy háremed, pedig eléggé óvatos vagy menj a francba! vodka03 Téged kerestelek skype -on, de olyan nincs, hogy 'piszkosbandita'... hazug [ Módosítva: 2015.05.08 15:40 ] |
GabrielRex | 2015-05-08 14:21 |
Aha... De ezt a háremet max. Tiffus és Aucifer nézi boldogan... Szerintem, Turisttal együtt, mind a 4-en hímneműek. De, ha irigyled a te dolgod [ Módosítva: 2015.05.08 14:22 ] |
leves96 | 2015-05-08 16:17 |
GabrielRex Nem igazán irigylem a dolgot.DDDDD De sebaj, a fiúhárem is sort jelent, az az üzlet meg vonzóbb az idegen ember számára, amelyiknél áll a sor rendesen. Hát úgy néz ki itt a sorban állás mindkét értelmét érvényesülni látjuk! na fujoshik, nesztek |
Tiffus | 2015-05-08 16:37 |
leves96 írta:
Hát úgy néz ki itt a sorban állás mindkét értelmét érvényesülni látjuk! Kéééééész... ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
A.W. | 2015-05-08 18:11 |
Annyira megfogott engem Turist hogy az mar teljesen hihetetlen, viszont sajnos vodka es dzsesszika is erdeklodik iranta. Remelem engem valaszt, mivel en helyes vagyok, ahogy dzsesszika, viszont vodka egy ittas kan. Nehez lesz szegeny turistnak kivalasztania, hogy melyikonk melto arra hogy az idealis beszelgetotarsa legyen. :/ T.T Tisztara azt erzem, mint fatalitylannal. *-* Remelem turist is szeret hangosan beszelni *_* |
Turist | 2015-05-08 18:19 |
Befejeztétek vagy megkérjek egy admint hogy tegyen rendet? |
Selmo | 2015-05-08 18:20 |
Tiffus írta:
Selmo írta:
Pedig vártam. Tiffus legkivágottabb szoknyjára nem is reagáltam pedig. ![]() ![]() ![]() spoiler
![]() S ennél többet még privátban sem írok le. |
A.W. | 2015-05-08 18:23 |
Hivd Semmi szabalyelleneset nem csinaltam, mivel ismerkedek, szal kosszencs |
Selmo | 2015-05-08 18:25 |
A további trollkodásokat szó nélkül törlöm.
|
GabrielRex | 2015-05-08 19:49 |
Amúgy ezt már nagyon rég meg akartam kérdezni (teszem hozzá vmilyen normális hozzászólásban hogy ne legyen OFF de elég feledékeny vagyok): Ezt a topicot miért nem archiválták még? Mert hsz-ek száma már réges-rég elérte azt a számot aminél már Martin "Archiválásra került" szövegét nézhetjük. |