-OJ- | 2012-07-07 18:17 |
spoiler
[ Módosítva: 2012.07.07 19:10 ]
![]() ![]() Akihiko Kayaba, a zseniális programozó létrehozott egy virtuális valóságot, egy szerepjátékot melynek neve Sword Art Online. A játék limitált példányszámban jelent meg, mindössze 10.000 vásárló csatlakozhatott hozzá az első napon. A játékosok azonban hamar észrevették, hogy ebből a virtuális világból nem tudnak kilépni, ami Akihiko magyarázata szerint csak akkor lehetséges, ha teljesítik a világ mind a 100 szintjét. Ha pedig menet közben elhaláloznak, akkor a virtuális sisak a valóságban is megöli őket. Író: Kawahara Reki Műfaj: Kaland, Akció, Fantasy, Videojáték, Romantikus Light Novel Kezdés: 2009- (9 kötet) Anime Kezdés: 2012 Július - Stúdió: A-1 Pictures Epizódok száma: ? Ismertető, MAL, ANN, Előzetes |
TakagiYasushi | 2012-07-07 18:24 |
A Lányok arcai nagyon hajaznak mira niki főszereplőjére szerintetek nem? Már mint a skizo csajra |
Serenaxd | 2012-07-07 18:25 |
Sztem nem AM most nézem első részt. Ebből sezlonyból ez az egyik nagyon vártam! [ Módosítva: 2012.07.07 18:25 ] |
gergoking | 2012-07-07 18:27 |
Öt óta frissítettem a nyaa-t és azonnal néztem is. Kb. kikapartam az arcom az izgalomtól, annyira élveztem. Utóbbi évek legjobban vártja nálam, január eleje óta, mióta bejelentették, visszafojtott lélegzettel várom, és megérte. Jobban adaptálták, mint a mangát, sokkal jobban átjött minden. És még a grafika sem zavart, sz.tem állati lett, és mégis elég sötét és komor, ahol kellett. Szó nélkül ez alapján menne nálam a kedvencekbe, de azért megvárom a végét XD (lehet csak eltúlzom, de egyik kedvencem ez a téma, és a .hack-nél 100X jobban megoldotta) |
Serenaxd | 2012-07-07 18:31 |
Elvileg vmi Accel World rokon nem? Ahogy ma olvasgattam Accel LNt volt 1 cross over |
gergoking | 2012-07-07 18:35 |
Igen, ugyanaz az alkotója, és a Sword Art Online az előzmény. De nem érdemes hasonlítgatni. SAO-ban rendes főhős van és tényleg fantasy környezetben játszódik. Accel world-öt nem csípem túlzottan. |
Serenaxd | 2012-07-07 18:37 |
Na lejött Jégrém a kézbe hátladől a fotelbe és néz |
-OJ- | 2012-07-07 18:43 |
1.rész Mekkora EPIC troll már ez a Akihiko. Nem elég, hogy istent támadt kedve játszani, még az összes avatart is azonnal törölte. Akkorát röhögtem, mikor az összes 'jó csaj avatar' felvette a játékos való életbeli, hájas otaku alakját ![]() A sisak is érdekelt, hogy nem tudnak-e úgy kiszállni, ha valaki leveszi nekik, de ezt is szépen megmagyarázták. A bennragadtak táplálást pedig majd megoldják intravénásan. Olyan jó, mikor minden a helyén van, logikai buktatók nélkül A mágiát viszont Én máris hiányolom. Ez nem igazi negatívum, csak személyes megjegyzés, mivel én mindig mágus karakterrel nyomulok az RPG-kben Jó lesz ez, amíg lesz valami összekötő sztori, nemcsak a céltalan harcok mennek mint az Accel World-ben TakagiYasushi írta:
A Lányok arcai nagyon hajaznak mira niki főszereplőjére szerintetek nem? Már mint a skizo csajra Nem igazán. Tipikus A-1 arcok, azonnal a Working!! lányai ugrottak be róla. [ Módosítva: 2012.07.07 18:53 ] |
Serenaxd | 2012-07-07 19:04 |
Nem nekem elsőre kicsit uncsi volt eléggé szeretem látványos mágiákat vagy legalább harc legyen, de ez ilyen magyarázó rész volt. Az a dagadt otaku előbujik a kawaii lányból örökzöld (MMOS körökben az igazi csaj meg tauren wariorral rohangál hahaha) . Nekem ebben a részben eddig a pörgős ending tetszett a legjobban majd beindul ^^ |
gergoking | 2012-07-07 19:34 |
Az az opening XD Az ending egy lassabb, lágyabb zene lesz. |
Serenaxd | 2012-07-07 20:12 |
Nekem az ending animácioja tetszettt nem a zene |
gergoking | 2012-07-07 20:14 |
Úgy értem, hogy minden bizonnyal zenéstül, animációstul az opening Tudod, gyakran csinálják, hogy az első résznél az openinget a végére teszik, hogy ne lőjék le a poént előre. |
Serenaxd | 2012-07-07 20:18 |
ahaaaa le vok ma kicsit lassulva tul sok info XD |
Akosss | 2012-07-07 21:16 |
Na, végre tudok kommentelni is. Iszonyat jó volt. Gergővel ketten percenként frissítettünk és percre pontosan szedtük is a cuccot. XD Nagyon tetszett, egy rossz szavam se lehet rá. Jók a karakterek, szép rajz, csodálatos történet. Az OP animációja is nagyon jó. Mondjuk a mágia hiányát furcsálltam, de csak lesz majd még valami ebből szerintem. Ha meg nem, engem nem fog zavarni. Az meg ütött, mikor a Mirror miatt mindenki átváltozott a saját testébe. Mert még aki izmosabb is, vagy egyszerűen csak van teljesítőképessége, meg bírja a testi hajtást, annak oké, de a kövér otakuk nem nagyon bírják szusszal. Meg mondjuk a 10 éves kislányok se. XD Mert az is volt bőven. Azt meg sajnáltam, hogy Kirito és Klein útjai elváltak. Bírtam a faszit, kár, hogy megvárta a haverjait. Akit érdekel, mi lesz az ending, már van full verzió is. Ending Nekem már nagyon tetszik, már csak azért is, mert imádom Haruka Tomatsut. |
-OJ- | 2012-07-07 21:17 |
Akosss írta:
Azt meg sajnáltam, hogy Kirito és Klein útjai elváltak. Bírtam a faszit, kár, hogy megvárta a haverjait. Szerintem Ő még biztosan elő fog kerülni később is. Egész megkedveltem a fazont, még a n00bsága ellenére is jó arc volt. |
Akosss | 2012-07-07 21:25 |
-OJ- írta:
Akosss írta:
Azt meg sajnáltam, hogy Kirito és Klein útjai elváltak. Bírtam a faszit, kár, hogy megvárta a haverjait. Szerintem Ő még biztosan elő fog kerülni később is. Egész megkedveltem a fazont, még a n00bsága ellenére is jó arc volt. Bár igen, most, hogy néztem az animének a főképét, azon is ott virít, szóval gondolom, hogy láthatjuk még. Az mondjuk hiányzott még a rész végéről, hogy előzetest nem mutattak, bár így meg jobban izgulok miatta. XD |
gergoking | 2012-07-07 21:26 |
Klein tuti visszatér, ott van az openingben Különben, én is nagyon megkedveltem, írtma is Akosssnak, hogy a jelleme meg még a kinézete is hasonlít Leorióra a HxH-ból Igazából, többször megnézve, openingen még dolgozhattak volna, mert kicsit egyhangú lett, de nem rossz végül is. Akosss: Sz.tem nem is fogjuk a kövi 1-2 részben látni, ha valamennyire hasonlít a mangára. Mivel első kötetben nem szerepelt többet, ha jól rémlik. (ennyi jött ki) [ Módosítva: 2012.07.07 21:27 ] |
-OJ- | 2012-07-07 21:28 |
Nekem sem nyerte el a tetszésem. Endingnek jobb lett volna. |
Serenaxd | 2012-07-07 21:30 |
Vannak jó Noobok csak néha "túlnövik a gazdáikat" Utálom , ha 2 hét után osztj az észt mint kozsó a szeretetet mert ő tudja faxa jóskagyerek azt lövése sincs. meg mindne 2. szava az IMBA és ehhez jön ha kikap még ordibálja ugyis NERFelve leszel meg LOWza a másikat SZal nehéz értelmes egyéneket kiszoltírozni ha mégis sikerül tudsz jó haverokat szerezni,de ritka.... Jó ideje nem tartok padawant MMOkban, sok a restarter troll, aki power lvlre hajt. Meg csomo aki kiscsajnak adja ki magát. Meg pár perverz aki élvezi hogy hülyének adja ki magát ezek már a modernkori trollok régebben alig volt ilyen 2000 környékén mmo hajnálán... Manapság mindent elleptek a 9-12 éves vérpistikék meg az öregebb perverzek... Összeszokott csapat mindenek felett sztem. Összes MMOban a társaság adja az ízt egyedül semmit se érsz abban a hatlamas világban max grindleni tudsz low price cuccot és a farmból nagy nehezen vehetsz másoknak selejt neked kincs mid rare itemet amit ha lenne guilded/klánod simán beszerezhetnél 1 hét alatt ^^ Kicsit elkalandoztam, de szeretem az MMOkat Egy csak COMBOs MMO nem hosszu életű remélem legalább a skillek látványosak lesznek nem csak csapás effect azttán kifujt Lásd WoWban warriornak is vanak frankó effectje pedig az csak méretes dorongokal hadonászik télleg -.- (én mindig TANK v HEALER voltam itt pl hol vannak a gyógyítók?) Igaz hogy sword art de akkoris, na de tényleg túl messzire szaladtam a gondolataim mezsgyéjén egy rész után... [ Módosítva: 2012.07.07 21:36 ] |
Akosss | 2012-07-07 21:36 |
Amúgy most belegondoltam, hogy milyen normálisan beszélnek benne. Okés, előfordult, hogy bug meg ilyesmi, de ha jobban belegondolsz, az igazi kockáknak beszédét alig lehet érteni ilyenkor, annyira tele van "szakszavakkal". Én például mikor hallgattam, haverjaim miket beszélnek wow-ról, egyáltalán nem értettem, és miután elkezdtem játszani, utána kezdtem kapizsgálni, hogy ja, erről volt szó... Itt meg teljesen normálisan beszélnek. Bár nem is lenne jó. Nem is fennakadásból mondom, mert engem nem zavart, csak most ezen elgondolkodtam. Serena, látom neked meg már elkezdett mozogni az MMO-s agyad. XD Arról szó sem volt, hogy nem lehetnek gyógyítók. Azt mondták, hogy bármilyen skill lehet, csak mágia nem. Szóval biztos van olyan skill is, ami gyógyít. De majd kiderül... XD [ Módosítva: 2012.07.07 21:49 ] |
Serenaxd | 2012-07-07 21:38 |
Mert itt nincsen még kialakult képük róla csak az alapokat tanította neki ott még nem legtápabb skillek combozásról a CCkról és AoE DMGról meg slow + Immobokról fognak hadoválni Esetleg kite tacticot fog megosztani vele stb... [ Módosítva: 2012.07.07 21:39 ] |
gergoking | 2012-07-07 21:38 |
Serenaxd írta:
Utálom , ha 2 hét után osztj az észt mint kozsó a szeretetet mert ő tudja faxa jóskagyerek azt lövése sincs. Ezzel Kleinhez visszatérve, mivel ő is kezdő. Annak ellenére, hogy nem tud semmit a játékról, még amikor beszélt, nem akartak neki nagy dolgokat adni, és olyan dolgokat mondatni vele, amit nem kéne tudnia. Nem tudom, ki vette észre, nekem nagyon tetszett, hogy neki is jutott szerep a magyarázatban, és tényleg teljesen reális módon. Akkor, mikor azt mondta, hogy a testmagasságuk és a testalkatukat a NervGear telepítésekor szerezhették meg. Ezen Kirito is meglepődött, és kleint is okosnak mutathatták, és teljesne jogos volt, hogy ezt Klein jobban tudta, mivel Kiritónak évek óta megvolt a NervGearje, míg korábban említette Klein, hogy ő csak pont a játék indulása előtt lefutott a boltba érte, szóval ő pont a játékba érkezése előtt telepítette, így neki friss élmény volt. Remélem érthetően fogalmaztam XD Ezzel arra akarok kilyukadni, hogy ha rendesen van megoldva, akkor még az ilyen karaktereket is teljesen hihetően tudják szerephez juttatni a magyarázatoknál. |
-OJ- | 2012-07-07 21:40 |
gergoking írta:
Remélem érthetően fogalmaztam XD Teljes mértékben. Jó észrevétel és még jobb karakter-építés Akosss írta:
Az mondjuk hiányzott még a rész végéről, hogy előzetest nem mutattak, bár így meg jobban izgulok miatta. XD A kiírás hatásosabb volt, miszerint 2000-en haltak meg az első hónapban [ Módosítva: 2012.07.07 21:44 ] |
Serenaxd | 2012-07-07 21:44 |
Én nem a ténylegesen értelmes megjegyzésekre gondolok. PL mondok példát: kezdő mage rájön arcane talente proccol hastera és utána egyből tolja misslest azt kioszt vele hirtelen nagy DMGt és aztán azzal rajozik pedig ezt már rajta kivül mindenki tudta eddig. (nem arra gondolok, hogy egyszer megjegyzi mert neki ez az ujdonság öröme) Vag yRagiban van 1000 féle kártya 1erre midne ruhába valóból 1et viselehetsz a kombinációk száma több 10000, de bből kevés tényegesen jó van( és lehe tmai 1ik classnak jó másiknak totál useless) aztán csinál vele vmi blöd combot és azzal villog. Sztem már tul sokat játszottam .hacket nem bírtam végignézni annyira vontatott volt h 9er elaludtam rajta viccet félretéve... Remélem ez jó lesz ^^ [ Módosítva: 2012.07.07 21:45 ] |
-OJ- | 2012-07-07 21:45 |
Serenaxd írta:
Sztem már tul sokat játszottam Sztem is. Ennyire ne menjünk bele |
gergoking | 2012-07-07 21:46 |
.hack más tészta, ebben kb. minden benne van, amit abban elcsesztek. Játszok a .hack játékokkal, amik összességében nem is olyan rosszak. Animénél 1000X jobbak. Animéket nagyon elcseszik, túl depressziós és semmitmondó mind. (és mindegyik játékelőzmény az aktuálisan megjelenő játékhoz, így a 24-26 részes sorozatok is csak bevezetők) [ Módosítva: 2012.07.07 21:47 ] |
Serenaxd | 2012-07-07 21:49 |
Elsőt kezdtem el de már éreztem,hogy helyette alszik meg a tej a számba mikor megint elkezdett az nyomi csaj a crimson knightokrol beszélni vagy a hülye srác az alvó gyereknél magában dumált. Egyedül az barbár csávó volt érdekes akinek vmi baja volt a fiával IRLben és az átvetülét a játékra ... Játékhoz nem volt szerencsém és nem is lesz -.- annyira elment tőle kedvem Visszatérve ide a csuhás fószert én nagyon bírtam nem acsak a tükör miatt hanem mindent így eltervezett. Am a limitált kiadást nem értettem csak (10k ugye?) Nem az volt a célja hogy minél több ember az ő világában éljen? ( Ezt amugy a több ezer tudat folyamatos kiszolgálását ellátó szerverhez kapcsolom, biztos iszonyat sokat eszik) + az az Emlékfal vmi kegyetlen jó volt a végén! [ Módosítva: 2012.07.07 21:53 ] |
Daisuken | 2012-07-07 21:59 |
Háh, épp tegnap kezdtem el nyomtatni a második kötetét, hogy majd hamarosan folytatom, erre az anime is most indul PV-k és képek alapján egy picit tartottam tőle, hogy nem lesz eléggé sötét, de az első résszel arcon vágott az anime, mert profi munkát végzett a stúdió minden szempontból. Semmire sem lehet szavam; eddig minden tökéletes volt. KajiYuki zenéi képesek lesznek hozni a hangulatot, s a karakterek sem sikeredtek túlságosan "Working-esre". Már alig várom a kegyetlenül epic részeket, amikor egy hajszálon fog múlni minden, s már látom is magam előtt, hogy a stúdió akkor fog bedobni egy tsuzuku-t, szóval lesznek itt még izgalmak [ Módosítva: 2012.07.07 22:00 ] |
gergoking | 2012-07-07 22:15 |
Jah, már várom én is, bár én nem sokáig olvastam, csak az első boss legyőzéséig, de az sem volt semmi. De nem spoilerezek inkább. Amit még akartam, csak lemaradt: OJ írta:
Nem igazán spoiler, mivel szerintem logikus, de mivel ebből valamennyi infót ak övi részben tudunk meg, ezért inkább abba rakom.A kiírás hatásosabb volt, miszerint 2000-en haltak meg az első hónapban spoiler
Csak egy apróbb adat van benne, ami kövi részben kiderülő spoiler, a többi a saját spekulációm.![]() Végül is, logikus, hogy az emberek ötöde elpatkolt. Mondani is fogják, hogy sokan próbálkoztam meg a játék elhagyásával azzal, hogy megölették magukat. Meg akik nem olyan jártasak, mint Kirito és még nem volt idejük edzeni, úgy mint Kleinnek, azokat már az első szörny is könnyen kinyírhat. Az meg, hogy egy hónap után nem vitték végig az első szintet az meg sz.tem csak annak köszönhető, hogy senki nem akarta megtenni az első lépést, hisz az életükről van szó, és senki sem tudja, mire számíthatnak. [ Módosítva: 2012.07.07 22:15 ] |
Akosss | 2012-07-07 22:18 |
Egyébként engem az érdekelne, hogy nincs valami időtartam, hogy mennyi ideig fejezheted be ezt meg azt? Mármint úgy értem, hogy most ennyi erővel nem harcol valaki szinte semmit, csak eléldegél magában a virtuális világban és ennyi. Kijutni lehet nem jut ki, de viszont nem is hal meg örökre. Viszont ha mondjuk van egy olyan, hogy ha ennyi meg annyi ideig nem mész át másik emeletre, akkor vége, akkor ilyet nem lehetne. |
gergoking | 2012-07-07 22:23 |
Várd ki a kövi részt. Ha ugyanúgy lesz, mint a mangában, ezekre választ kapsz De ha érdekel (tényleg saját felelősségre, mert ez viszont erősebb spoiler a kövi rész elejére): spoiler
![]() Lesz egy időugrás most valszeg, nem emlékszem mennyi, talán 2 év? És mutatják, hogy már kb. a 80. szintre jutottak, céheket hoztak létre, hogy együtt törtjenek előre, és sokan vannak, akik feladták és letelepedtek, és rendes életet kezdtek élni az elfoglalt szinteken. |
Daisuken | 2012-07-07 22:24 |
Meglepően sokan töltik majd be a "csak éldegélünk, boltot vezetünk, falu szélén lakunk" szerepet is, tehát valóban nem fog mindenki harcolni. Időkorlát tudtommal nincs, de mivel mindenkinek az a célja, hogy kijussanak, ezért mindenki a lehető leghamarabb igyekszik felfelé, vagy pedig segíti azokat, akik cselekednek helyettük is. |
Akosss | 2012-07-07 22:31 |
Hát, lespoilereztem ezt a kicsikét, de nem baj. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy a 100 emeleten ki lesz az endboss... ugyanis én Kayaba Akihiko-ra gondolok. Bár az elég hülyeség lenne, de ki tudja.. Messze van még. |
gergoking | 2012-07-07 22:37 |
Hát, még fut a regény XD Különben, én amire felfigyeltem, az az openingben az egyik jelenetben kék monitorok közt lebegő lány. Úgy érzem köze lesz Kayabához, és a céljaihoz. Bár ez csak .hack//GU miatti megérzés XD De nem tűnik rendes karakternek, én inkább arra tippelek, hogy valami korábbi kísérletként a játékban ragadt, vagy kómába esett lány lesz. (jó igen, .hack, de akkor is ez ugrik be XD) |
Andor-sama | 2012-07-07 23:21 |
Serenaxd írta:
Pontosan ugyanezt csináltam Na lejött Jégrém a kézbe hátladől a fotelbe és néz Azért elég kemény, hogy kapásból 4 oldal lett belőle spoiler topicban, sebaj. Mint veterán MMO-s (főleg WoW-on és mellette kis Aionon, Teran, GW-n edződve) nem áll messze tőlem a story és így ISZONYATOSAN élveztem már ezt a kis első bevezető részt is. Az ahogy levezették nagyon profi volt. A zenék remekül aláfestették így tényleg pure epicness lett az egész rész. A legvégén lévő halottak listája már csak tetőzte a dolgot. Grafika is bejött. Tuti nézős és eddig az év legvártabbja (habár az Accel World-ot is vártam és bejött). Amire kíváncsi vagyok, hogy mennyire lesz csapatjáték és azon bellül is hány fős csapatok fognak létrejönni. gergoking írta:
Ez így külön nem tűnt fel de ez is csak azt bizonyítja, hogy maga a történet is igényesen van összerakva.
Remélem érthetően fogalmaztam XD |
LasDen | 2012-07-07 23:25 |
gondolom a nagyember motivációiról később kapunk infót, de akkor is bassza a csőröm, mert így kb hülyeség az egész amit csinál D bár én nem szálltam el tőle mint itt a többség, de majd meglátjuk milyen lesz. a kezdést nem rontották el |
-OJ- | 2012-07-07 23:30 |
LasDen írta:
gondolom a nagyember motivációiról később kapunk infót, de akkor is bassza a csőröm, mert így kb hülyeség az egész amit csinál D A zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől, és gyakori tünet náluk az istenkomplexus |
Serenaxd | 2012-07-07 23:41 |
-OJ- írta:
+1
LasDen írta:
gondolom a nagyember motivációiról később kapunk infót, de akkor is bassza a csőröm, mert így kb hülyeség az egész amit csinál D A zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől, és gyakori tünet náluk az istenkomplexus |
JANOSHERCEG | 2012-07-07 23:48 |
Nem rossz, így az első rész után. Amit nem értek az csak az, hogy ugye a valóvilágban ugyan úgy telik az idő, mint a játékban. Akkor mi van az evéssel, meg a többivel. Vagy közel 10 ezer embert infúzióra kötöttek és, úgy etetik őket. Azt hittem ebben is, úgy lesz, mint az Accel World-ben, hogy amíg játékban vagy, addig szinte áll az idő. Bár ez már csak csipkelődés a részemről. Ez nem negyon érdekes a történet szempontjából. [ Módosítva: 2012.07.07 23:49 ] |
LasDen | 2012-07-07 23:50 |
-OJ- írta:
így hogy most már mindent tudok, akkor haza is mennék...
LasDen írta:
gondolom a nagyember motivációiról később kapunk infót, de akkor is bassza a csőröm, mert így kb hülyeség az egész amit csinál D A zsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől, és gyakori tünet náluk az istenkomplexus |
Andor-sama | 2012-07-07 23:50 |
Azért gondolom a családja nem hagyná annyiban a dolgot és életben tartaná. Jelenlegi világunkban sem etikus dolog az agyhalottakat hagyni meghalni úgyhogy ez annyira nem is irreális szerintem |
-OJ- | 2012-07-08 00:03 |
JANOSHERCEG írta:
Nem rossz, így az első rész után. Amit nem értek az csak az, hogy ugye a valóvilágban ugyan úgy telik az idő, mint a játékban. Akkor mi van az evéssel, meg a többivel. Vagy közel 10 ezer embert infúzióra kötöttek és, úgy etetik őket. Azt hittem ebben is, úgy lesz, mint az Accel World-ben, hogy amíg játékban vagy, addig szinte áll az idő. Bár ez már csak csipkelődés a részemről. Ez nem negyon érdekes a történet szempontjából. A létszám miatt ugyan körülményes, de kivitelezhető az infúziós táplálás. Ezek az emberek egyértelműen nem agyhalottak, és Akihiko valószínűleg a külvilágot is tájékoztatta, hogy mit tett, így biztosan nem kapcsolják le őket. |
Andor-sama | 2012-07-08 00:57 |
Úgy néz ki nem fogalmaztam megfelelően ^^, én se tartom őket agyhalottnak csak mondjuk úgy megemlítettem egy ennél rosszabb állapotot (bár ki tudja?), hogy még annál sem hagyják magukra az embert. |
Akosss | 2012-07-08 01:30 |
Ezt mondjuk én se értettem... Mivel ha kint is éhesek lesznek, akkor bent is, ezt bizonyítja, hogy Klein is logoutolni akart, mert éhes volt... Szóval gondolom ha a játékban esznek, attól nem fognak jól lakni, mert biológiailag kint éheznek.. -OJ- írta:
Ez amúgy lol, hogy egyszer csak valaki bejelenti, hogy ja, 10 000 embert csapdába ejtettem, és több ezer már meg is halt. Kicsit sorozatgyilkos. Ezek az emberek egyértelműen nem agyhalottak, és Akihiko valószínűleg a külvilágot is tájékoztatta, hogy mit tett, így biztosan nem kapcsolják le őket. [ Módosítva: 2012.07.08 1:30 ] |
-OJ- | 2012-07-08 01:31 |
"A terrorizmus jó játék..." (Ál/Arc) |
Harag | 2012-07-08 01:38 |
Megnéztem az első részt, és nagyjából hozta a szintet, amire számítottam Nem vagyok MMO-s, de a fantasy világot szeretem, úgyhogy biztosan követni fogom. Ami engem érdekelne, hogy a rendőrség, vagy valaki miért nem próbálja meg feltörni a programot? Az is érdekelne, hogy milyen mikrohullám képes megsütni az agyat, az alatt a pár másodperc alatt, amíg leveszik a sisakot, továbbá, hogy honnan nyeri az energiát? Ha jól vettem le ezek ellemmel működnek.... |
Andor-sama | 2012-07-08 02:04 |
Harag írta:
Ugyebár ez scifi, ha feltételezzük hogy képes ilyen dolgot művelni az aggyal, hogy bent érezd magad egy játékban akkor az sem lehetetlen, hogy van annyi energia benne, hogy meg is öljön.
Az is érdekelne, hogy milyen mikrohullám képes megsütni az agyat, az alatt a pár másodperc alatt, amíg leveszik a sisakot, továbbá, hogy honnan nyeri az energiát? Ha jól vettem le ezek ellemmel működnek.... |
Serenaxd | 2012-07-08 02:18 |
Andor-sama írta:
El lett magyarázva, hogy ha megprőbálják levenni mikró sütő az 1mp alatt ropit csinál agyacskádból.Harag írta:
Ugyebár ez scifi, ha feltételezzük hogy képes ilyen dolgot művelni az aggyal, hogy bent érezd magad egy játékban akkor az sem lehetetlen, hogy van annyi energia benne, hogy meg is öljön.Az is érdekelne, hogy milyen mikrohullám képes megsütni az agyat, az alatt a pár másodperc alatt, amíg leveszik a sisakot, továbbá, hogy honnan nyeri az energiát? Ha jól vettem le ezek ellemmel működnek.... Meg asszem van belső aksija is ha elmenne áram, de alapvetően konnyektorből nyere a szuflát (Sztem ah lemerülne benne szünetmentes előtte agyoncsapná gazdit) |
Doriimaa | 2012-07-08 04:49 |
Szerintem nem rossz , de amúgy mivel ez egy anime , tök érthető hogy nem lehet kilépni a játékból , mert a sok kocka meg otaku , minek lépjen ki folyton? meg egésznap a gép elött ülnének , így legalább a szemük is épp marad. xd ha meg nem sikerül játékban maradni akkor "gondolom így járt " |
Serenaxd | 2012-07-08 08:08 |
Doriimaa írta:
Szerintem nem rossz , de amúgy mivel ez egy anime , tök érthető hogy nem lehet kilépni a játékból , mert a sok kocka meg otaku , minek lépjen ki folyton? meg egésznap a gép elött ülnének , így legalább a szemük is épp marad. xd ha meg nem sikerül játékban maradni akkor "gondolom így járt " Ezt eléggé félreértetted ebben a játékban nem csak otakuk ragadtak + eléggé el vagy tájolva az otakukal kapcsolatban na mind1 egésségedre ^^ spoiler
![]() Igazad tiszta fer ha ingame egyszer lehalsz valóságban remélem egyzser te is kipróbálod akkor nem lenne ilyen troll fejed |
-OJ- | 2012-07-08 09:08 |
Doriimaa írta:
de amúgy mivel ez egy anime , tök érthető hogy nem lehet kilépni a játékból A Mátrixból sem lehetett kilépni, különösen nem a dugó kihúzásával |
Gingike | 2012-07-08 09:45 |
Nem vártam sokat az Accel World után, plusz ez a virtuális cucc sem az én témám, de ez teljes mértékben megnyert magának. Kirito karakterét első rész alapján megkedveltem, a külsejét meghagyhatták volna a játékbeli külsővel, mert az azért jobban bejött(sokkal inkább nézett kis harcosnak mint ezzel a gyerek kinézettel), de viszont így tényleg úgy indulnak mintha a való életben lennének. Amikor átváltozott az aranyos rózsaszín ruhás kislány egy férfivá, na azon keményen felnevettemXD A végén pedig, hogy már az első hónapban az emléktáblán 2000 ember meghalt durva, imádtam. Tetszik ez a fantasy elem, de írtátok, hogy hiányoljátok a mágiát belőle. Én viszont nem, mert akkor mindenki arra hagyatkozna, és könnyebben túlélnék, így viszont tényleg csak a saját erejükre, ami valóságosabb. A játékfejlesztő pasi meg egy őrült, biztos a sitten ül már. |
Serenaxd | 2012-07-08 11:09 |
Gingike írta:
Nem vártam sokat az Accel World után, plusz ez a virtuális cucc sem az én témám, de ez teljes mértékben megnyert magának. Kirito karakterét első rész alapján megkedveltem, a külsejét meghagyhatták volna a játékbeli külsővel, mert az azért jobban bejött(sokkal inkább nézett kis harcosnak mint ezzel a gyerek kinézettel), de viszont így tényleg úgy indulnak mintha a való életben lennének. Amikor átváltozott az aranyos rózsaszín ruhás kislány egy férfivá, na azon keményen felnevettemXD A végén pedig, hogy már az első hónapban az emléktáblán 2000 ember meghalt durva, imádtam. Tetszik ez a fantasy elem, de írtátok, hogy hiányoljátok a mágiát belőle. Én viszont nem, mert akkor mindenki arra hagyatkozna, és könnyebben túlélnék, így viszont tényleg csak a saját erejükre, ami valóságosabb. A játékfejlesztő pasi meg egy őrült, biztos a sitten ül már. Sztem egy az egyben beültette tudatát a játékbe vagy tett kikötést hogy sosem szabadulnak ki ha vki hozzáér. Az őrült zsenik mindnre egondolnak ez a szép bennük (meg a bukásuk whahaah KIRA mindig van egy x-y külső tényező ami közbejön ezért "szép" az élet... ) [ Módosítva: 2012.07.08 11:11 ] |
Andor-sama | 2012-07-08 11:12 |
Gingike írta:
Az ilyen játékok úgy vannak megcsinálva, hogy körülbelül egyenlő erős legyen minden karakter tehát nem lenne könnyebb varázslattal a játék, csak szimplán változatosabb. Mondjuk a Sword Art Online névből sejthető volt, hogy leginkább kardozás lesz.Tetszik ez a fantasy elem, de írtátok, hogy hiányoljátok a mágiát belőle Én viszont nem, mert akkor mindenki arra hagyatkozna, és könnyebben túlélnék [ Módosítva: 2012.07.08 11:12 ] |
gergoking | 2012-07-08 11:13 |
Igen, én is pont arra gondoltam, hogy beültette a tudatát a játékba. (Yurekában is ugyanez volt az egyik karakterrel) Írta valaki, hogy miért nem próbálják feltörni a játékot és kijuttatni az embereket. Erre meg elég egyszerű a magyarázat. Mivel Kayaba nemcsak magát a játékot, hanem a NervGeart is ő csinálta, ő érti meg igazán, és olyan kiskapukat, meg csapdákat rakhatott bele, amilyeneket csak akart. Kétlem, hogy bárki más tehetne a programjai ellen bármit is. |
Serenaxd | 2012-07-08 11:15 |
Ezért szépek az őrült zsenik Igen, én is pont arra gondoltam, hogy beültette a tudatát a játékba. (Yurekában is ugyanez volt az egyik karakterrel)
Írta valaki, hogy miért nem próbálják feltörni a játékot és kijuttatni az embereket. Erre meg elég egyszerű a magyarázat. Mivel Kayaba nemcsak magát a játékot, hanem a NervGeart is ő csinálta, ő érti meg igazán, és olyan kiskapukat, meg csapdákat rakhatott bele, amilyeneket csak akart. Kétlem, hogy bárki más tehetne a programjai ellen bármit is. Olyan mintha 10 kilo nitrglicerinel teniszeznél, ha matatni kezdesz a cuccban (Tuti megpróbálják meghal emiatt pár játékos és dobják az ötletet) [ Módosítva: 2012.07.08 11:16 ] |
Harag | 2012-07-08 11:16 |
Serenaxd írta:
Andor-sama írta:
El lett magyarázva, hogy ha megprőbálják levenni mikró sütő az 1mp alatt ropit csinál agyacskádból.Harag írta:
Ugyebár ez scifi, ha feltételezzük hogy képes ilyen dolgot művelni az aggyal, hogy bent érezd magad egy játékban akkor az sem lehetetlen, hogy van annyi energia benne, hogy meg is öljön.Az is érdekelne, hogy milyen mikrohullám képes megsütni az agyat, az alatt a pár másodperc alatt, amíg leveszik a sisakot, továbbá, hogy honnan nyeri az energiát? Ha jól vettem le ezek ellemmel működnek.... Meg asszem van belső aksija is ha elmenne áram, de alapvetően konnyektorből nyere a szuflát (Sztem ah lemerülne benne szünetmentes előtte agyoncsapná gazdit) El lett magyarázva, oké, de még mindig nem értem, milyen mikrohullám az, ami erre 1 másodperc alatt képes. HA én elmagyarázom neked, hogy a hó az piros, attól még fehér marad ugyebár... Ennyi magyarázat(higgyétek el és kész) nekem kicsit kevés. Andor-sama magyarázata elfogadható(ne foglalkozz vele, nem a valósaág, és amúgy sem lényeg igazából) elfogadhatóbb, de őszintén szólva és megelégedtem volna egy olyan magyarázattal, hogy tönkreteszi az idegredszered/halálra ráz az áram stb. ami kissé reélisabb, mint, hogy mikrohullámmal megsüti az agyacskádat |
-OJ- | 2012-07-08 11:25 |
Harag írta:
El lett magyarázva, oké, de még mindig nem értem, milyen mikrohullám az, ami erre 1 másodperc alatt képes. Nyisd ki a sütőt menet közben, és megtudod (Egyébként ki ne próbáld). Szerintem elég valószínű, hogy a mikrohullámok gyorsabbak a te kis kezednél. Így ha elmozdítod a sisakot azonnal 'berobban' az egész, mielőtt akár félig levehetnéd |
Daisuken | 2012-07-08 11:39 |
Szerintem amíg nem tette be senki mikrohullámú sütőbe a fejét, addig ne szóljuk le ezt az ötletet De mellesleg sosem a részletekben kell elveszni, mert ha minden animénél ezt tennénk, akkor hajjaj... A lényeg, hogy kampó és kész. Nekem sem igazán tetszett ez a része a könyv olvasásánál, de hát Istenem, túl kell rajta esni [ Módosítva: 2012.07.08 11:39 ] |
Serenaxd | 2012-07-08 12:06 |
-OJ- írta:
Nyisd ki a sütőt menet közben, és megtudodNyelvet nyújt (Egyébként ki ne próbáld). Szerintem elég valószínű, hogy a mikrohullámok gyorsabbak a te kis kezednél. Így ha elmozdítod a sisakot azonnal 'berobban' az egész, mielőtt akár félig levehetnédKacsint Jaj most lelőtted a poént hogy a kezed lasabb, mint a mikrohullámok pedig ez lett volna az anime csattanója (irónia) |
Andor-sama | 2012-07-08 12:46 |
Harag írta:
Igazából egy gyenge példát mondanék erre. Ha a középkorban valaki azt híresztelte volna, hogy egyszer lesz egy olyan nevezetű szerkezet, hogy TV és elmondta volna mire lesz képes akkor valószínűleg karóba húzzák. Nem tudjuk mit tartogat a jövő technológiája számunkra. Manapság még 10 éves távlatokra sem. Ilyen alapon lehet valóság csak nem a jelen.Serenaxd írta:
Andor-sama írta:
El lett magyarázva, hogy ha megprőbálják levenni mikró sütő az 1mp alatt ropit csinál agyacskádból.Harag írta:
Ugyebár ez scifi, ha feltételezzük hogy képes ilyen dolgot művelni az aggyal, hogy bent érezd magad egy játékban akkor az sem lehetetlen, hogy van annyi energia benne, hogy meg is öljön.Az is érdekelne, hogy milyen mikrohullám képes megsütni az agyat, az alatt a pár másodperc alatt, amíg leveszik a sisakot, továbbá, hogy honnan nyeri az energiát? Ha jól vettem le ezek ellemmel működnek.... Meg asszem van belső aksija is ha elmenne áram, de alapvetően konnyektorből nyere a szuflát (Sztem ah lemerülne benne szünetmentes előtte agyoncsapná gazdit) El lett magyarázva, oké, de még mindig nem értem, milyen mikrohullám az, ami erre 1 másodperc alatt képes. HA én elmagyarázom neked, hogy a hó az piros, attól még fehér marad ugyebár... Ennyi magyarázat(higgyétek el és kész) nekem kicsit kevés. Andor-sama magyarázata elfogadható(ne foglalkozz vele, nem a valósaág, és amúgy sem lényeg igazából) elfogadhatóbb, de őszintén szólva és megelégedtem volna egy olyan magyarázattal, hogy tönkreteszi az idegredszered/halálra ráz az áram stb. ami kissé reélisabb, mint, hogy mikrohullámmal megsüti az agyacskádat [ Módosítva: 2012.07.08 12:51 ] |
Akosss | 2012-07-08 13:08 |
Szerintem minden animében van olyan, ami kérdéseket vet fel. Lehet, hogy fura megoldás, de akkor se akadjunk már fel ennyire ezen a mikrohullámú cuccon. |
Setike | 2012-07-09 01:46 |
Én nagyon örültem, hogy végre anime-t is csinálnak az egyik kedvenc novellámból. (Már az eddig kiadott 9 kötetet elolvastam belőle, nem is egyszer). A mikrohullámú dologra válaszolva, lehetséges, hogy nem a most ismert mikrohullámról van szó. Később szóba kerül, remélem a történet eljut odáig, ha nem is ebben a 24 részben, hanem a következőben. ![]() Ugye ez a rendszer és majdan a következő verziója, nagyon nagy sebességű és pontosságú agyfolyamat észlelést tesz lehetővé (az irónő véleménye alapján). Ami alapján következik, hogy gyors agyhalált is létrehozhat. (pontosan tudja, hol kell beavatkozni) És természetesen nagyon várom a további részeket. ![]() |
Ricz | 2012-07-09 01:50 |
Setike írta:
Még mindig regény (novel), a novella (short story) terjedelemben sokkal rövidebb.
novellámból |
Setike | 2012-07-09 01:57 |
Ricz írta:
Setike írta:
Még mindig regény (novel), a novella (short story) terjedelemben sokkal rövidebb.novellámból Köszönöm a javítást, de akkor legyünk még pontosabbak light novel. (szóval szerintem valahol a kettő között van ez a történet) |
Ricz | 2012-07-09 02:02 |
A light novel az ifjúsági regénynek feleltethető meg formai és tartalmi szempontok szerint. Nem sok leírást feccölnek bele, mint egy rendes regénybe. Igazából, ami a lényeges. Mondjuk a hullámokra kíváncsi leszek, mit talál majd ki az írónő konkrétan. spoiler
![]() Amúgy még Battán laksz? Csak mert ritkán látni honos tagot |
Setike | 2012-07-09 02:21 |
Már mást nem fog mondani az irónő, csak még további feltételeket tesz hozzá. Most néztem, hogy ma jelent meg Japánban a 10. kötet remélem minél előbb lefordítják azt is angolra. Hasonló történetekre utalva, még van egy nagyon jó VRMMO novel azt is ajánlom itt sokaknak: LMS (Legendary Moonlight Scluptor) igaz ez Koreai. spoiler
![]() Igen még Battán éldegélek. :] |
sblat | 2012-07-09 03:29 |
gergoking írta:
Igen, én is pont arra gondoltam, hogy beültette a tudatát a játékba. (Yurekában is ugyanez volt az egyik karakterrel) Írta valaki, hogy miért nem próbálják feltörni a játékot és kijuttatni az embereket. Erre meg elég egyszerű a magyarázat. Mivel Kayaba nemcsak magát a játékot, hanem a NervGeart is ő csinálta, ő érti meg igazán, és olyan kiskapukat, meg csapdákat rakhatott bele, amilyeneket csak akart. Kétlem, hogy bárki más tehetne a programjai ellen bármit is. Ezt gondolta nemrégiben egy nagy cég is, hogy a DRM a tuti, aztán jött Skidrow bácsi és letiporta Maga az anime-re 10 perc után:ez hatalmas,és várni fogom a 2. részt is! Illetve magyarázat nélkül is teljesen érthetőek a kifejezések benne ellentétben a C-vel és a 3 betűs rövidítésekkel Az, hogy egy beta tester 8-as szintig jut de 100 a game felsőhatára irreális. ha 60 a max "szint" és 0 nyelvismereted van 1 hét alatt megvagy 20 minimum ha értesz ilyesmikhez így elnézve a fiút ki valljuk be igen jól tolhatja,kicsit gyenguska teljesítmény ez Viszont ha nincs mágia, hol marad az epic lock-on heal? mert hogy egy boss-t tank se él túl heal nélkül az is tuti. -->Najó KR Tera hatása,bocsánat érte [ Módosítva: 2012.07.09 3:32 ] |
dangreg | 2012-07-09 08:33 |
Potionok mindenhol vannak. Nem MMO az MMO potion nélkül. |
Setike | 2012-07-09 09:19 |
sblat írta:
Az, hogy egy beta tester 8-as szintig jut de 100 a game felsőhatára irreális. A 8-as szint az nem a level-t jelentette, hanem hogy meddig jutott Aincard-ban (a toronyban). És ezt egy hónap alatt tette meg. Ami arra utal milyen hosszú út áll még előttük. |
gergoking | 2012-07-09 09:39 |
Nem egy hónap alatt. Mondta, hogy több hónapba telt, míg feljutott a nyolcas szintre, és most egy hónap alatt szeretne feljutni oda. |
Serenaxd | 2012-07-09 10:04 |
Lásd Accel World ott nem leszel 20as 1 hónap alatt hahaha A toronynak küzdötték végig 8 szintjét több hónap alatt, amit most 1 nónap alatt tervez és 100.=FŐBOSS szint itt az endgamet jelenti nem a player szintjét (Mint már mondták a meghódított szőrnyektől kipucolt területeket kapják meg lakható övezetnek a játékosok lényegében az egy egyre nehezedő terjeszkedős harc a Haegemoniért a szörnyekkel szemben.) [ Módosítva: 2012.07.09 10:05 ] |
dangreg | 2012-07-09 10:33 |
Serenaxd írta:
Lásd Accel World ott nem leszel 20as 1 hónap alatt hahaha A toronynak küzdötték végig 8 szintjét több hónap alatt, amit most 1 nónap alatt tervez és 100.=FŐBOSS szint itt az endgamet jelenti nem a player szintjét (Mint már mondták a meghódított szőrnyektől kipucolt területeket kapják meg lakható övezetnek a játékosok lényegében az egy egyre nehezedő terjeszkedős harc a Haegemoniért a szörnyekkel szemben.) Nem, ha egy szinten megölik a boss-t akkor kapnak egy várost/falut. Ott már nem lesznek szörnyek és oda lehet teleportálni. De a többi helyen a szörnyek folyamatosan újra termelődnek. |
Setike | 2012-07-09 11:02 |
gergoking: Igazad van, valóban 2 hónap volt a beta teszt időszak, és nem egy. De arról szó sincs, hogy most egy hónap alatt szeretne oda eljutni. spoiler
[ Módosítva: 2012.07.09 11:03 ]
![]() Pont hogy arról van szó, hogy egy hónap alatt tudtak eljutni az elő szint Boss-hoz. Mivel mindenki jóval óvatosabb lett, és nagyobb LVL különbséget (biztonsági zónát) „harcol ki”. |
gergoking | 2012-07-09 11:13 |
De, még mikor a gondok előtt Kleinnel beszélt, mondta, hogy a béta tesztnél több hónapba telt feljutni a nyolcadik szintre, de most egy hónap alatt akarja megtenni. Most már természetesen, miután kiderült, hogy meghalhat, ezt az ötletet elvetette. És a rész végén mondták is, hogy egy hónap eltelt, de még az első szintet se vitték végig, pont azért, mert mindenki óvatosabb lett. Szerk.: Itt van a jelenet: spoiler
[ Módosítva: 2012.07.09 11:15 ]
![]() ![]() ![]() |
Setike | 2012-07-09 11:52 |
Gergoking: Látom valóban azt fordították az animeben, és lehet valóban azt is mondja. Én az információt a novel alapján írtam. Ott még két hónapról beszéltek. spoiler
![]() Idézet a light novel-ből: „The two months of beta testing was like a dream. At school, I thought endlessly of my skill set, equipment and items, and ran all the way to my house as soon as school ended and dived till dawn.” (köszönet érte a fordítóknak, ajánlom mindenkinek mivel jóval több plusz információt tartalmaz) |
gergoking | 2012-07-09 11:56 |
Sajnos regényt nem olvastam, animében meg "több hónapot írt", nem pontosított. De jó tudni, hogy akkor két hónap volt. Én már ilyen 4-5 hónapokban gondolkoztam "több hónap" lévén Szerk.: Nézem újra a részt, és ott is két hónapot mondanak japánul, de úgy tűnik a CR elcseszte a feliratban (ált. szoktam ezekre figyelni, csak most ebben a dög melegben megy mellettem az elég hangos ventilátor, és nehezebben hallom) [ Módosítva: 2012.07.09 16:41 ] |
sblat | 2012-07-09 21:37 |
Setike írta:
sblat írta:
Az, hogy egy beta tester 8-as szintig jut de 100 a game felsőhatára irreális. A 8-as szint az nem a level-t jelentette, hanem hogy meddig jutott Aincard-ban (a toronyban). És ezt egy hónap alatt tette meg. Ami arra utal milyen hosszú út áll még előttük. Igen tudom,nem szint hanem a "továbbjutásban áll 8/100 on, de ralizáljunk létezik olyan MMO aminek az 1/10-edét nemtudod kitolni 1 hónap alatt? Nem. Visszatérve a Potion-re: Kérlek próbálj meg boss-t legyőzni potion-el, heal nélkül, mert a 100-as boss-t majd potion oldja meg akkor az hatalmas FAIL lesz Gondolom jön a Lifesteal XXD Ám kérdés: Ha Betatester volt mitől lett óvatosabb?Mert meghalhat Nem az történt, hogy kövi városban van egyből,s ismeri az utat? [ Módosítva: 2012.07.09 21:39 ] |
Andor-sama | 2012-07-09 21:53 |
sblat írta:
Dodge dodge dodge. Simán lehet olyan játékrendszert csinálni ahol heal nélkül megy a dolog. Főleg így, hogy rendes módon mozgathatod az in game testedet ahogy ebben a játékban. A vívók is tudnak kardozni anélkül, hogy egy pap mögöttük állna és hányná a kereszteket folyamatosan (hülye példa, de akkor is ;D). Mondjuk nem vágom minek kell kötekedni ilyen dolgokon (nem csak te, más is). A valódi MMO-kat amúgy is havidíjra élezik ki és megpróbálják odakötni a játékost valamivel, hogy mindig fizessen. Itt pont, hogy sokáig bent akarja tartani őketKérlek próbálj meg boss-t legyőzni potion-el, heal nélkül, mert a 100-as boss-t majd potion oldja meg akkor az hatalmas FAIL lesz [ Módosítva: 2012.07.09 21:58 ] |
-OJ- | 2012-07-09 21:54 |
sblat írta:
létezik olyan MMO aminek az 1/10-edét nemtudod kitolni 1 hónap alatt? Nem. Tudod, SCI-FI |
gergoking | 2012-07-09 22:08 |
sblat írta:
Ám kérdés: Ha Betatester volt mitől lett óvatosabb?Mert meghalhat Nem az történt, hogy kövi városban van egyből,s ismeri az utat? Miért, te nem lennél óvatosabb, ha tudnád, hogy úgy kell szinteket lépned, hogy egyszer sem győzhetik le a karaktered, különben meghalsz? Gondolom az első játékánál nekirontott minden magasabb szintű ellenfélnek, mert mindegy volt, hogy meghal-e, itt viszont ezt nem teheti meg, szóval sokkal lassabban fejlődik. Aztán meg ott van az, hogy ki az az elvetemült, aki először be merné vállalni, hogy nekiront az első emelet bossának, tudva, hogy ő lesz az eddigi legerősebb ellenfele, és meghalhat? Sokáig tart az, míg valaki összegyűjti bátorságát és legyőzi az elsőt. Utána a többi már gyorsan megy (de ezt majd kövi részben meg lehet látni) A gyógyításra visszatérve, Andor-samával értek egyet. Azért más, mint mikor egy MMO-ban ütlegeled az ellent, és te is kapod szintén, ezért gyógyítani kell. Itt, mivel úgy mozogsz, ahogy akarsz, könnyedén háríthatsz és taktikázhatsz. Ha az openingben levő csatát nézed meg, láthatod, hogy nem ott a szörny előtt állnak, és ütik egymást, hanem messziről nekirontanak, miközben hárítanak, szóval sokkal nehezebb találatot bemérni az emberekre. Szóval szerintem jól ki van gondolva. Az meg, hogy két hónap alatt az egytizedét sem vitték végig... Lehet, hogy tíz év múlva tényleg lesznek ilyen hosszú MMO-k Nem véletlenül a jövőben játszódik, nem pedig most. |
Haseo | 2012-07-09 22:30 |
Hát én kicsit csalódtam így az első részben .. dot hack-es story kicsit megcifrázva .. Ezen felül viszont ígéretes , főleg hogy MMORPG fan vagyok . |
Serenaxd | 2012-07-09 22:33 |
A gyógyításra visszatérve
Ellenpélda Healerekre MMO terén: WoW maci dudu volt ez egyelen normálisan akimeg tudta fogni Algalon mert sockettel buffokal Stb (poti, tekercs, racialm ! item build) Full dodgeval csak mágiával lehetett érinteni és mágikus sebzés estén tauntolta másik counter spell warriorunk ennyit erről 2. Regi komolyabb MVP ket massive Kiteal lehet csak megölni mert bizonyos közelség után KB 1 hitelnek ránézéssel némelyik meg akkor aoe vel bir hogy közelébe se lehet menni mert tűzelementál és, ha közel mész kb instant halálraégsz őket folyamatos ijász dmgvel kell "akasztani" + jégmágiákkal (Storm gust) hátráltatni mozgásban ehhez jön anti spell mágia a csapat "lába alá" + massive Sw camp a bos selé hogy ne tudja lerakani a földre a saját Endurance növelőjét + ne tudjon ránk rohanni főleg ÉS ez még egy eszerűbb boss ragiból Szerintem ITT a komylabb melákok ütései ellen már ezek a "speckó" (nem merek mágikust írni) nyujtanak védelmet, mert már nem ezkenek szakadt novice ruhákban vanak az OP alatti nagyobb harcokban ha megfigyeltétak meg megjelent a pajzsos tank "kasztok". Poti + Heal jövő muzsikája ,de ezt már én is felhoztam még szombat este a rész után csak akkor nem lett ennyire kitárgyalva Játékidő = 1 életem 1 halálom "aztat" jól kihasználom sztem ez mindnet megmagyaráz [ Módosítva: 2012.07.09 22:35 ] |
Viktorius | 2012-07-09 22:41 |
gergoking írta:
Itt, mivel úgy mozogsz, ahogy akarsz, könnyedén háríthatsz és taktikázhatsz. Ha az openingben levő csatát nézed meg, láthatod, hogy nem ott a szörny előtt állnak, és ütik egymást, hanem messziről nekirontanak, miközben hárítanak, szóval sokkal nehezebb találatot bemérni az emberekre. Nem említett a gyerek valami automatikát (mikor tanított), ami beviszi a találatot? Mert ha teljesen szabadon kell csinálnod, akkor nagyjából csak annak van esélye, akár egy vaddisznó ellen is, aki tanult már pusztakezes harcot, fegyverforgatást. Nem is keveset, ergo nem 1-2 hónapra gondolok. Egy ebből a szempontból teljesen realisztikus játékban egyszerűen nem lenne sikerélménye az embernek, mert baromi sok idő míg az ilyen mozdulatok reflexszerűen mennek. Mivel a full kezdő is meg tudta ezt csinálni néhány próbálkozás után, itt lennie kell valaminek. [ Módosítva: 2012.07.09 22:45 ] |
gergoking | 2012-07-09 22:44 |
De, automatikusan beviszi, de ez csak a támadás véghezvitelére céloz. Szóval azt is csinálhatod, hogy beállsz a megfelelő pózba, aktiválod a képességet, majd elkezdesz rohanni, kerülöd az ellent, majd a megfelelő pillanatban kiengeded magadból a támadást. Ez így nagyjából el is lett magyarázva. Szóval teljes szabadság van mozgás terén, és a támadások pedig automatán célt érnek. |
Serenaxd | 2012-07-09 22:45 |
Elvileg ha kardodra fokuszálod " figyelmed " akkor betöltődik (olyan piros lett ) és skillezet a gyerek én igy vettem le. Lényegében itt gyakorlat teszi majd mestert tutira nem csak egy egyenes slamre leszel képes 1 10m benga ogre ellen és a támadások pedig automatán célt érnek. Sztem nem ha szabad mozgás + kerülgetsz stb tuti ra vanank kritikus pontos SZEM,GERINC,"himbilimbi", (fej). Ha od akerülsz és ot ttolod el amit tudsz tutira masszivabb DmG critical DMGt osztasz , nem akkorát mintha lábát vakarnád a konzervnyitóddal + szerintem bossnak/szörnynek is van kitérési lehetősége, nem csak áll és néz, mint a gázálarc ami csapkodod [ Módosítva: 2012.07.09 22:50 ] |
Andor-sama | 2012-07-09 22:55 |
Viktorius írta:
Igazából nem rossz megközelítése a dolognak, csak az azért vicces, hogy ezt a játékot nem is arra készítették, hogy sikerélménye legyen az embernek. A történet jelenlegi állása szerint 2000 ember ad igazat nekem. Amúgy távolról sem kötekedni akarok, ha a logikáját nézzük tényleg hülyeség lenne úgy a játék. Mellesleg elég kemény, hogy első rész pár napja ment le a tv-ben és már 9. oldalnál tart a topicEgy ebből a szempontból teljesen realisztikus játékban egyszerűen nem lenne sikerélménye az embernek [ Módosítva: 2012.07.09 22:57 ] |
Serenaxd | 2012-07-09 23:00 |
Mellesleg elég kemény, hogy első rész pár napja ment le a tv-ben és már 9. oldalnál tart a topic
Sok MMO troll itt éli ki magát lásd én |
Setike | 2012-07-10 02:16 |
Zancrow írta:
Hát én kicsit csalódtam így az első részben .. dot hack-es story kicsit megcifrázva .. Ezen felül viszont ígéretes , főleg hogy MMORPG fan vagyok . Ha utána nézel a kettő kb. egy időben készült. Szóval nem biztos, hogy egy irányú volt a információ áramlás (2002). Hard, Tényleg csak az nézze meg akit érdekel a sword skillekről: spoiler
![]() Ennek a rendszernek csak akkor van baja, ha egy olyannal kerülsz szembe aki ismeri az összes ilyet (ő tervezte meg azokat) |
Serenaxd | 2012-07-10 02:27 |
Setike írta:
Hard, Tényleg csak az nézze meg akit érdekel a sword skillekről: spoiler ![]() Ennek a rendszernek csak akkor van baja, ha egy olyannal kerülsz szembe aki ismeri az összes ilyet (ő tervezte meg azokat) Tehát ezzel arra utalsz , hogy előre lefektetetek a skillek amikre "ráérezhetsz" kitalálhatsz, DE egyéni stílusod szerint nem alakíthatsz ki sajátot? Nincs olyan ember aki minden kard technikát ismert bárki kitalálhat 1 újat még én is lehet hogy belfék és hasztalan,de ő nem ismeri Ilyen értelemben Pörgő hattyú 500000 navű "hurrkán forgószél módot"(500000 vágod meg ellenfeled 1 mp alatt) is betehette a roglamozó ő tudja hogy van más magától nem jön rá (,mert abszurd imba) és az egész skill kihasználatlan marad ez igy elég hülyeség... Ha meg a játékban vanna alapból elnezett skillek és skill "fák" amiken feltüntetik skillket és lehet szakosdni (ami itt nem volt) csak annyi. Állj egy helybe gondolj valami Skillre tahát kardtechnira (sztem magyarul találj ki vmi csapást) aztán mikor bevillan kardod menj és csapd agyon a mobot. Na szal érdekel ez a fejlődési rendszer, mert nem igazán érzem át még! [ Módosítva: 2012.07.10 2:33 ] |
dangreg | 2012-07-10 08:17 |
Serenaxd írta:
Setike írta:
Hard, Tényleg csak az nézze meg akit érdekel a sword skillekről: spoiler ![]() Ennek a rendszernek csak akkor van baja, ha egy olyannal kerülsz szembe aki ismeri az összes ilyet (ő tervezte meg azokat) Tehát ezzel arra utalsz , hogy előre lefektetetek a skillek amikre "ráérezhetsz" kitalálhatsz, DE egyéni stílusod szerint nem alakíthatsz ki sajátot? Nincs olyan ember aki minden kard technikát ismert bárki kitalálhat 1 újat még én is lehet hogy belfék és hasztalan,de ő nem ismeri most erről annyira nincs értelme spoilerezni, mert vársz egy oár részt és kerek perec benne lesz, de mind1. EZek tulajdonképpen nem skillek. Azt csinálhatsz amit akarsz, és akkor amikor akarod, pl lenne egy skilled később "5xös X vágás béta hurrican" ha megtudod csinálni azt az 5xös X vágást, akkor is menni fog mielőtt ténylegesen megtanulod a skill-t. A Skillek csak a "System Assistance" miatt vannak benne, vagyis te ténylegesen rágondolsz a rendszer meg megcsinálja helyetted. Ha engem kérdezel ez egyértelműen a noobok miatt van, minden MMO-ban igyekeznek segíteni őket ez ugyan az. Ha a csirák sose gondolnának arra hogy hogy kell megcsinálni azt az 5xös X vágást akkor majd a system segíti őket. (Mellesleg magam is játszok egy MMOval ahol mindent a noobok szájába rágnak, de egy csomóan még így is állandóan sírnak hogy nehéz.) Serenaxd írta:
Ez nem hülyeség ez így jó, nem kell mindent a noobok szájába rágni, találják ki maguktól, A jobb cuccok igenis maradjanak rejtve hogy csak az érdemesek találják meg őket. Ilyen értelemben Pörgő hattyú 500000 navű "hurrkán forgószél módot"(500000 vágod meg ellenfeled 1 mp alatt) is betehette a programozó ő tudja hogy van más magától nem jön rá (,mert abszurd imba) és az egész skill kihasználatlan marad ez igy elég hülyeség... Serenaxd írta:
Nem skill fák vannak, de szakosodás az van, meg képzettségek, pl One-Handed Sword Skills. Two-Handed Sword Skills, Axe Skills, Cooking, Sewing, Fishing és így tovább, minél többet használsz valamit annál jobban fejlődik. És úgy kapod a skilleket hozzájuk.Ha meg a játékban vanna alapból elnezett skillek és skill "fák" amiken feltüntetik skillket és lehet szakosdni (ami itt nem volt) csak annyi. Állj egy helybe gondolj valami Skillre tahát kardtechnira (sztem magyarul találj ki vmi csapást) aztán mikor bevillan kardod menj és csapd agyon a mobot. Na szal érdekel ez a fejlődési rendszer, mert nem igazán érzem át még! Amúgy a 7. kötetnél járok és azt most megmondom, kerülni fogom a spoilereket, tényleg szépen fel van építve a sztori hülyeség lenne elrontani a meglepetést másoknak Spoiler tag ide vagy oda. [ Módosítva: 2012.07.10 8:23 ] |
Serenaxd | 2012-07-10 09:02 |
spoiler
Nem egészen értetted meg mire gondoltam,de mind1. ![]() dangreg írta:
Serenaxd írta: Setike írta: Hard, Tényleg csak az nézze meg akit érdekel a sword skillekről: [spoiler] Ennek a rendszernek csak akkor van baja, ha egy olyannal kerülsz szembe aki ismeri az összes ilyet (ő tervezte meg azokat) Tehát ezzel arra utalsz , hogy előre lefektetetek a skillek amikre "ráérezhetsz" kitalálhatsz, DE egyéni stílusod szerint nem alakíthatsz ki sajátot? Nincs olyan ember aki minden kard technikát ismert bárki kitalálhat 1 újat még én is lehet hogy belfék és hasztalan,de ő nem ismeri most erről annyira nincs értelme spoilerezni, mert vársz egy oár részt és kerek perec benne lesz, de mind1. EZek tulajdonképpen nem skillek. Azt csinálhatsz amit akarsz, és akkor amikor akarod, pl lenne egy skilled később "5xös X vágás béta hurrican" ha megtudod csinálni azt az 5xös X vágást, akkor is menni fog mielőtt ténylegesen megtanulod a skill-t. A Skillek csak a "System Assistance" miatt vannak benne, vagyis te ténylegesen rágondolsz a rendszer meg megcsinálja helyetted. Ha engem kérdezel ez egyértelműen a noobok miatt van, minden MMO-ban igyekeznek segíteni őket ez ugyan az. Ha a csirák sose gondolnának arra hogy hogy kell megcsinálni azt az 5xös X vágást akkor majd a system segíti őket. (Mellesleg magam is játszok egy MMOval ahol mindent a noobok szájába rágnak, de egy csomóan még így is állandóan sírnak hogy nehéz.) Serenaxd írta:
Ez nem hülyeség ez így jó, nem kell mindent a noobok szájába rágni, találják ki maguktól, A jobb cuccok igenis maradjanak rejtve hogy csak az érdemesek találják meg őket.Ilyen értelemben Pörgő hattyú 500000 navű "hurrkán forgószél módot"(500000 vágod meg ellenfeled 1 mp alatt) is betehette a programozó ő tudja hogy van más magától nem jön rá (,mert abszurd imba) és az egész skill kihasználatlan marad ez igy elég hülyeség... Serenaxd írta:
Nem skill fák vannak, de szakosodás az van, meg képzettségek, pl One-Handed Sword Skills. Two-Handed Sword Skills, Axe Skills, Cooking, Sewing, Fishing és így tovább, minél többet használsz valamit annál jobban fejlődik. És úgy kapod a skilleket hozzájuk.Ha meg a játékban vanna alapból elnezett skillek és skill "fák" amiken feltüntetik skillket és lehet szakosdni (ami itt nem volt) csak annyi. Állj egy helybe gondolj valami Skillre tahát kardtechnira (sztem magyarul találj ki vmi csapást) aztán mikor bevillan kardod menj és csapd agyon a mobot. Na szal érdekel ez a fejlődési rendszer, mert nem igazán érzem át még! Amúgy a 7. kötetnél járok és azt most megmondom, kerülni fogom a spoilereket, tényleg szépen fel van építve a sztori hülyeség lenne elrontani a meglepetést másoknak Spoiler tag ide vagy oda. [ Módosítva: 2012.07.10 9:03 ] |
dangreg | 2012-07-10 09:08 |
Serenaxd írta:
spoiler
Nem egészen értetted meg mire gondoltam,de mind1. ![]() dangreg írta:
Serenaxd írta: Setike írta: Hard, Tényleg csak az nézze meg akit érdekel a sword skillekről: [spoiler] Ennek a rendszernek csak akkor van baja, ha egy olyannal kerülsz szembe aki ismeri az összes ilyet (ő tervezte meg azokat) Tehát ezzel arra utalsz , hogy előre lefektetetek a skillek amikre "ráérezhetsz" kitalálhatsz, DE egyéni stílusod szerint nem alakíthatsz ki sajátot? Nincs olyan ember aki minden kard technikát ismert bárki kitalálhat 1 újat még én is lehet hogy belfék és hasztalan,de ő nem ismeri most erről annyira nincs értelme spoilerezni, mert vársz egy oár részt és kerek perec benne lesz, de mind1. EZek tulajdonképpen nem skillek. Azt csinálhatsz amit akarsz, és akkor amikor akarod, pl lenne egy skilled később "5xös X vágás béta hurrican" ha megtudod csinálni azt az 5xös X vágást, akkor is menni fog mielőtt ténylegesen megtanulod a skill-t. A Skillek csak a "System Assistance" miatt vannak benne, vagyis te ténylegesen rágondolsz a rendszer meg megcsinálja helyetted. Ha engem kérdezel ez egyértelműen a noobok miatt van, minden MMO-ban igyekeznek segíteni őket ez ugyan az. Ha a csirák sose gondolnának arra hogy hogy kell megcsinálni azt az 5xös X vágást akkor majd a system segíti őket. (Mellesleg magam is játszok egy MMOval ahol mindent a noobok szájába rágnak, de egy csomóan még így is állandóan sírnak hogy nehéz.) Serenaxd írta:
Ez nem hülyeség ez így jó, nem kell mindent a noobok szájába rágni, találják ki maguktól, A jobb cuccok igenis maradjanak rejtve hogy csak az érdemesek találják meg őket.Ilyen értelemben Pörgő hattyú 500000 navű "hurrkán forgószél módot"(500000 vágod meg ellenfeled 1 mp alatt) is betehette a programozó ő tudja hogy van más magától nem jön rá (,mert abszurd imba) és az egész skill kihasználatlan marad ez igy elég hülyeség... Serenaxd írta:
Nem skill fák vannak, de szakosodás az van, meg képzettségek, pl One-Handed Sword Skills. Two-Handed Sword Skills, Axe Skills, Cooking, Sewing, Fishing és így tovább, minél többet használsz valamit annál jobban fejlődik. És úgy kapod a skilleket hozzájuk.Ha meg a játékban vanna alapból elnezett skillek és skill "fák" amiken feltüntetik skillket és lehet szakosdni (ami itt nem volt) csak annyi. Állj egy helybe gondolj valami Skillre tahát kardtechnira (sztem magyarul találj ki vmi csapást) aztán mikor bevillan kardod menj és csapd agyon a mobot. Na szal érdekel ez a fejlődési rendszer, mert nem igazán érzem át még! Amúgy a 7. kötetnél járok és azt most megmondom, kerülni fogom a spoilereket, tényleg szépen fel van építve a sztori hülyeség lenne elrontani a meglepetést másoknak Spoiler tag ide vagy oda. Lehet, de van mentségem. |
Setike | 2012-07-10 10:50 |
dangreg írta:
Amúgy a 7. kötetnél járok és azt most megmondom, kerülni fogom a spoilereket, tényleg szépen fel van építve a sztori hülyeség lenne elrontani a meglepetést másoknak Spoiler tag ide vagy oda. Akkor gyorsan olvasgassad tovább. A 8. kötet se rossz, de a 9. kötetben egy nagyon érdekes történet kezdődik el. Már alig tudom kivárni a folytatást (hogy fordítsák angolra). |
gergoking | 2012-07-10 11:17 |
Valaki, aki olvasta a SAO (úgy látom, vannak páran), az meg tudja mondani, hogy az első rész hány fejezetet dolgozott fel? Szerk.: Elkezdtem olvasni a regényt, de mivel az anime jobban érdekel, szerintem olyan tempóban fogok haladni, hogy ne előzzem be (legalábbis megpróbálom) [ Módosítva: 2012.07.10 11:23 ] |
Setike | 2012-07-10 11:31 |
gergoking írta:
Valaki, aki olvasta a SAO (úgy látom, vannak páran), az meg tudja mondani, hogy az első rész hány fejezetet dolgozott fel? Vol 1 chapter 2, chapter 3 ennyi volt csak az első rész. |
dangreg | 2012-07-10 14:14 |
gergoking írta:
Valaki, aki olvasta a SAO (úgy látom, vannak páran), az meg tudja mondani, hogy az első rész hány fejezetet dolgozott fel? Szerk.: Elkezdtem olvasni a regényt, de mivel az anime jobban érdekel, szerintem olyan tempóban fogok haladni, hogy ne előzzem be (legalábbis megpróbálom) Nem fog menni, hidd el nekem, ha elkezded olvasni és olyan helyen ér véget, akkor folytatni fogod. |
Serenaxd | 2012-07-10 14:43 |
dangreg írta:
Én is igy voltam AW-vel "bánom", hogy elkezdtem olvasni Ezt azért se fogom gergoking írta:
Valaki, aki olvasta a SAO (úgy látom, vannak páran), az meg tudja mondani, hogy az első rész hány fejezetet dolgozott fel? Szerk.: Elkezdtem olvasni a regényt, de mivel az anime jobban érdekel, szerintem olyan tempóban fogok haladni, hogy ne előzzem be (legalábbis megpróbálom) Nem fog menni, hidd el nekem, ha elkezded olvasni és olyan helyen ér véget, akkor folytatni fogod. [ Módosítva: 2012.07.10 14:43 ] |
gergoking | 2012-07-10 15:09 |
Én sem akarom, próbálom türtőztetni magam, remélem menni fog XD |
dangreg | 2012-07-10 15:20 |
gergoking írta:
Én sem akarom, próbálom türtőztetni magam, remélem menni fog XD Hááááááááát, volt olyan este hogy 3 órát aludtam, pedig próbáltam türtőztetni magam. Tényleg megpróbáltam abbahagyni az olvasást és menni aludni. |
-OJ- | 2012-07-10 15:27 |
gergoking írta:
Elkezdtem olvasni a regényt, de mivel az anime jobban érdekel, szerintem olyan tempóban fogok haladni, hogy ne előzzem be (legalábbis megpróbálom) Rossz ötlet Én mindent max akkor kezdek el olvasni, ha már lement az egész anime évad. Különben nem tudnám megállni, hogy ne olvassam tovább, ezzel tönkretéve az anime nyújtotta élményt. |
gergoking | 2012-07-10 17:22 |
Tudom, hogy rossz ötlet, de annyira jó volt, hogy nem bírok várni szombatig A mangájánál sokkal jobb lett, ott még bírtam várni. De annyira nem vagyok oda a gépen olvasásért, szóval szerintem menni fog. |
Rawen | 2012-07-10 19:36 |
Valaki mondjuk megvette ezt a játékot, de nem lépett be azonnal és mondjuk másnap hallja a a hírt, h nem léphet ki, ha bejelentkezik. Azért kiváncsi lennék közületek mennyien lépnének be csak azért is. |
-OJ- | 2012-07-10 19:42 |
Elképzelhetetlen. Milyen otuka az, aki nem lép be azonnal egy limitált megjelenésű játékba? |
Serenaxd | 2012-07-10 20:21 |
Én nekem előrendelt DIO3 collectorom volt mégis 3 napig állt mert vizsgákra készültam (Sztem azért bírtma ki , mert beta teszter voltam ) Meg itt ingame láttuk, hogy nem csak otakuk vannak hanem 10 éves tipusú megseappent kicjányok is ˘˘ tehát az "önjelölt isten" a poór nép minden rétegét megajándékozta átkozott gyümölcsével |
-OJ- | 2012-07-10 20:34 |
De ez fontosabb játék, mint holmi Dio3 Úgy látszik az animeben elfelejtették említeni a kórházba szállítást, pedig a mangában szerepelt [ Módosítva: 2012.07.10 20:35 ] |
Brown | 2012-07-10 20:52 |
Fú, már 11 oldalas a topic annak ellenére, hogy még csak az első rész jelent meg. Én is túl vagyok rajta, engem megnyert a kezdőepizód. Jól elmagyarázták a helyzetet, a vége pedig elég ütősre sikerült az emlékfallal. Lehet már tudni, hogy hány részes lesz a sorozat? AniDB szerint 25, máshol viszont nem láttam semmit. Mindenesetre, én örülnék a 25-nek. |
gergoking | 2012-07-10 21:01 |
Annyi lesz. Talán +-1 rész. A trailer végén írták, hogy két szezonon át fog futni. |
Akosss | 2012-07-10 21:04 |
-OJ- írta:
Úgy látszik az animeben elfelejtették említeni a kórházba szállítást, pedig a mangában szerepelt Szerintem mindenképp említik még később, mert azért ez is fontos dolog, szinte minden második embernek az a kérdése így is, hogy "nem fognak éhen halni? ez így baromság". Szóval valahogy biztos szóba kerül még. |
-OJ- | 2012-07-10 21:13 |
gergoking írta:
Annyi lesz. Talán +-1 rész. A trailer végén írták, hogy két szezonon át fog futni. Remélem nem bontják ketté, és lesz közte egy szezonnyi szünet Akosss írta:
szinte minden második embernek az a kérdése így is Ennyit a józan paraszti észről Tessék gondolkodni is anime nézés közben, ne azt várjuk hogy mindent a szánkba rágjanak [ Módosítva: 2012.07.10 21:15 ] |
gergoking | 2012-07-10 21:15 |
Pedig tényleg elég egyértelmű, hogy ha ez történik, akkor kórházba viszik őket. Valaki írta is ezt, miután valaki olyat írt, hogy "itt bukik a dolog". Hát igen, a logika is fontos néha |
TomGabor | 2012-07-10 21:23 |
-OJ- írta:
Úgy látszik az animeben elfelejtették említeni a kórházba szállítást, pedig a mangában szerepelt Itt álljunk meg egy kicsit. Ha leveszik a NervGeart meghal, ha kihúzzák a konnektorból megy tovább akkuról, na de ez egy online játék és bedugta a fali csatlakozóba az UTP kábelt, ha azt kihúzzák akkor is meghal nem? Ez 4 évados lesz? [ Módosítva: 2012.07.10 21:27 ] |
gergoking | 2012-07-10 21:29 |
Erről is lett szó valamelyik oldalon, hogy valószínűleg az lehet, hogy ha kihúzzák, megy tovább a belső aksiról, majd mikor már eléggé lent van és merülne le, utolsó lélegzetéből még megsüti az agyát. Szóval ki lehet húzni, csak aztán vissza kell dugni töltésre. Hogy érted, hogy négy évados? 25 rész lesz, aztán meg kezdhetünk reménykedni, hátha jön majd valamikor folytatás. De ez attól is függ, milyen ütemben dolgozzák fel a regényt. Jelenleg a 10. kötet jön ki, az első rész meg az első kötetből rettentő keveset dolgozott fel. Szóval ha nem sietik el, akkor nem kell sokat várnunk folytatásra. |
Andor-sama | 2012-07-10 21:31 |
-OJ- írta:
Aki nem akar gondolkozni az shounent nézzen, 4 résznyi magyarázás megy 5 perces harchoz Tessék gondolkodni is anime nézés közben, ne azt várjuk hogy mindent a szánkba rágjanak TomGabor írta:
Nah ez például egy jó észrevétel, nem csak kötekedés. Visszanéztem és tényleg külön benne van, ahogy bedugja. Ööö, erre csak ilyen béna ötleteket bírok kitalálni, minthogy van automata wifi csatlakozás is, vagy valami egyéb scifi cucc. Ha valakinek van ötlete én is kíváncsian várom Itt álljunk meg egy kicsit. Ha leveszik a NervGeart meghal, ha kihúzzák a konnektorból megy tovább akkuról, na de ez egy online játék és bedugta a fali csatlakozóba az UTP kábelt, ha azt kihúzzák meghal nem? gergoking írta:
Ő a net kapcsolatról beszél, nem az akurólErről is lett szó valamelyik oldalon, hogy valószínűleg az lehet, hogy ha kihúzzák, megy tovább a belső aksiról, majd mikor már eléggé lent van és merülne le, utolsó lélegzetéből még megsüti az agyát. Szóval ki lehet húzni, csak aztán vissza kell dugni töltésre. [ Módosítva: 2012.07.10 21:33 ] |
gergoking | 2012-07-10 21:37 |
Ja, akkor benéztem. És tényleg, visszanéztem, és tényleg azt dugta be... Hát ez így tényleg jó kérdés. Mert ha vezeték nélkül is menne, akkor minek kéne bedugni a falba? Viszont ha nem, akkor hogy szállítják el? Erre most én sem tudok mit mondani, remélem valakinek van ötlete XD Bár én mondjuk azt is el tudom képzelni, hogy így gyorsabb, mintha wifin felcsatlakozna rá, és nem akadozik, ezért csinálja így, de különben van benne beépített. Vagy az is lehet, hogy nincs hova felcsatlakozni a közelben, ezért inkább vezetékesen oldotta meg. Szóval nem biztos, hogy csak vezetékesen lehet csatlakozni. |
TomGabor | 2012-07-10 21:39 |
gergoking írta:
Erről is lett szó valamelyik oldalon, hogy valószínűleg az lehet, hogy ha kihúzzák, megy tovább a belső aksiról, majd mikor már eléggé lent van és merülne le, utolsó lélegzetéből még megsüti az agyát. Szóval ki lehet húzni, csak aztán vissza kell dugni töltésre. Hogy érted, hogy négy évados? 25 rész lesz, aztán meg kezdhetünk reménykedni, hátha jön majd valamikor folytatás. De ez attól is függ, milyen ütemben dolgozzák fel a regényt. Jelenleg a 10. kötet jön ki, az első rész meg az első kötetből rettentő keveset dolgozott fel. Szóval ha nem sietik el, akkor nem kell sokat várnunk folytatásra. Nem figyelsz vagy én vagyot félreérthető(azért nem szeretek írogatni): az áram az nem gond mert van napelem is a tetőn. De ha a vihar kitépi a villanyoszlopot akkor nincs internetkapcsolat, megszűnik a kommunikáció a SAO-val, mellesleg WAN port-ot mutatnak az animében és nem WLAN-t. 100 emelet van, az első évad 25 részes. Vagy lassan csinálják és 1 emelet 1 rész, vagy összecsapják és 25-be leadják, esetleg a végét megcsinálják egy OVA-ba 3 év múlva(csak 1 maradhat, 100-as szint: öld meg a társaidat a kijutásért) OJ minthogy van automata wifi csatlakozás is Ennek is kell egy kis idő, ami több a megengedettnél. [ Módosítva: 2012.07.10 21:41 ] |
gergoking | 2012-07-10 21:44 |
TomGabor írta:
Ne hidd, hogy végig fogják mutatni mind a 100 rész meghódítását XD Kövi részben meglátod 100 emelet van, az első évad 25 részes. Vagy lassan csinálják és 1 emelet 1 rész, vagy összecsapják és 25-be leadják, esetleg a végét megcsinálják egy OVA-ba 3 év múlva(csak 1 maradhat, 100-as szint: öld meg a társaidat a kijutásért) De nem tudni meddig fogják vinni a regényt, és hogy meddig fog maga a regény tartani, ezért nem tudni, hogy milyen hosszú lesz az anime. Különben ahhoz, hogy jön a vihar: Nem véletlenül szólt Kayaba azonnal a kinti világnak a terveiről. Azt akarta, hogy azonnal vigyék őket biztos helyre, ahol mindent megadnak nekik. Szóval amiatt ,hogy elmegy a net, nem kell aggódni. |
Viktorius | 2012-07-10 21:54 |
"A mikrohullámú sütő" eredetileg a műholdas kapcsolatot biztosíthatja, mivel egy antenna (legalábbis erre is képes lehet, bár lenne egy elég zavaró pingje az embernek). Persze elképzelhető, hogy 2029-re már mindenhol van wifi. A mai 802.11g szabvány 2.4 GHz-en működik, ami elég közeli már az agysütéshez ideális 2.5Ghz-hez. Az egyetlen érdekesség benne, hogy milyen iszonytatos teljesítményű az az antenna. Egy 900W-os mikróval is beletelik legalább 1 percbe, hogy felforralj egy csupor vizet. Persze az ember agyának nem kell 100 fok, de így is egy másodperc tört része alatt kell eszméletlen mennyiségű energiát kisugároznia. Ez hihetetlen bravúr lehet egy ilyen kis méretű szerkezettől. Így tényleg sokkal egyszerűbb lett volna valami érintésvédelmi hibát beletervezni. [ Módosítva: 2012.07.10 21:56 ] |
Zsocaika | 2012-07-10 21:54 |
gergoking írta:
Még fél év adott az írónak. De nem igazán tudok mit mondani én sem a lezárást illetően, de szezon végére gondolom okosabbak leszünk egy picivel. Hiszen az Accel Worldben is a 10. szint a kérdés. Meglátjuk meddig jut el Kuroyukihime...
Ne hidd, hogy végig fogják mutatni mind a 100 rész meghódítását XD Kövi részben meglátod |
Serenaxd | 2012-07-10 22:10 |
gergoking írta:
TomGabor írta:
Ne hidd, hogy végig fogják mutatni mind a 100 rész meghódítását XD Kövi részben meglátod 100 emelet van, az első évad 25 részes. Vagy lassan csinálják és 1 emelet 1 rész, vagy összecsapják és 25-be leadják, esetleg a végét megcsinálják egy OVA-ba 3 év múlva(csak 1 maradhat, 100-as szint: öld meg a társaidat a kijutásért) De nem tudni meddig fogják vinni a regényt, és hogy meddig fog maga a regény tartani, ezért nem tudni, hogy milyen hosszú lesz az anime. Különben ahhoz, hogy jön a vihar: Nem véletlenül szólt Kayaba azonnal a kinti világnak a terveiről. Azt akarta, hogy azonnal vigyék őket biztos helyre, ahol mindent megadnak nekik. Szóval amiatt ,hogy elmegy a net, nem kell aggódni. Egyenlőre 25 részről tok Hát 10 év alatt lehet csak 1 "speciális pontre fókuszált hullám" nem kell megsütni elég megzavarnia az agy elekrtonikáját és agyhalott zombik vagytok Amugy csak én vízionálok végére öld meg a barátad ha ki akarsz jutni 100. szintet annyira adná Aztán fellázadnka a főni ellen és inkább ottmaradnak és lemondanak kijutásról a szeretet és barátság jegyében Edit: látom TomGabor is hasonlóan vélekedik Amugy kitaláltam egy elég abszurd megoldást építenek egy 1m vastag ólom vagy mit tom én vmi fémből ami nem enged át semmilyen rádiüóhullámot és oda beviszik az ilyen áldozatokat és ott veszik le Bár ez s ejó mert érzékeli hogy levált hálózatról és azért öli meg estleg a sapkában van vmi érzékelő a mozgatásra -.- [ Módosítva: 2012.07.10 22:22 ] |
-OJ- | 2012-07-10 23:04 |
Ez az állandó internet kapcsolat tényleg jó kérdés. De ha 2órás aksi van a sisakban, akkor biztosan van WiFi is beleépítve TomGabor írta:
100 emelet van, az első évad 25 részes. Vagy lassan csinálják és 1 emelet 1 rész, vagy összecsapják és 25-be leadják, esetleg a végét megcsinálják egy OVA-ba 3 év múlva(csak 1 maradhat, 100-as szint: öld meg a társaidat a kijutásért) Egy párat mutatnak, aztán átugorják a 80%át, és utána már csak az utolsó szinteket. Szerintem Egyébként kétlem, hogy rendes lezárása lesz. Félbehagyják, mint a Legend of Legendary Heroes-t, aztán olvasd tovább [ Módosítva: 2012.07.10 23:06 ] |
TomGabor | 2012-07-10 23:15 |
-OJ- írta:
akkor biztosan van WiFi is beleépítve Nem akarok kötekedni de 01:14-nél csak POW, WAN és BLK ledeket mutatnak. WLAN még véletlenül sincs, de lehet abban az NDS-ben van valami -OJ- írta:
Egyébként kétlem, hogy rendes lezárása lesz. Félbehagyják, mint a Legend of Legendary Heroes-t, aztán olvasd tovább Én meg nem vagyok jó mangaolvasásban, az oneshot-ot meg a rövidek még rendben vannak, de a hosszú mangák felénél már nem tudok mit csinálni(szétvet az ideg) mert már látni szeretném a végét. OFF: [ Módosítva: 2012.07.10 23:20 ] |
Akosss | 2012-07-10 23:19 |
TomGabor írta:
Én meg nem vagyok jó mangaolvasásban, az oneshot-ot meg a rövidek még rendben vannak, de a hosszú mangák felénél már nem tudok mit csinálni(szétvet az ideg) mert már látni szeretném a végét. Mangát mondjuk nem tudsz olyan sokáig olvasni, mert 6 fejezet van belőle angolul, szóval a light novelt kell olvasnod, ha esetleg elvágják a végét. Amúgy engem nem zavar, ha nem fejezik be, csak ne alter befejezése legyen, mert azzal csúnyán elrontanák. |
Serenaxd | 2012-07-10 23:42 |
Gantzé egész jó lett És most ugytűnik 370 fejezet után lassan end! Már az ufó támadás óta szenvedem csak vele hetente [ Módosítva: 2012.07.10 23:43 ] |
Setike | 2012-07-12 18:33 |
Kérném a segítségé egy admin-nak. A főoldalról elérhető Spoiler topic véletlenül rosszul lett összelinkelve. (a SAO hoz lett belinkelve az Accel World) A kapcsolatra is van megoldás, nem is értem mért nem mondták el az első részben. spoiler
![]() Van türelmi idő ha lehúzzák a sisakot a hálózatról |
Dewil | 2012-07-12 21:54 |
Én olvasom a lignt novelt és ott megoldják az internet kérdést, bár a legelején nem mondták szerintem, de a rendszer megengedi nekik 2 óra lekapcsolódási időt, a szereplők is pont azt mondják, hogy valószínűleg ez idő alatt szállították át a testüket a kórházba. |
Akosss | 2012-07-14 20:35 |
Leszedtem a rawot, amíg nincsen Horri, csak hogy megnézzem az endinget.. Hát elég egyszerű lett, mondjuk nekem tetszik... A számot már egyébként is rongyosra hallgattam és imádom, szóval nagyobb bajom nincs vele... |
-OJ- | 2012-07-14 23:11 |
2.rész Még csak a második résznél tartunk, és már nyomtak egy epic boss fightot Ahogy az a múltkori kiírás alapján már várható volt, itt máris ugrottak egy hónapot és kipucolták a legalsó szintet, csak a boss lelőhelye maradt ki (Nem ugrottak itt véletlenül egy nagyot? Ha a torony tetején székelt, csak simán felsétáltak hozzá?) Diabel halála nem volt valami megrázó. Kirito próbálta belénk sulykolni, hogy bizony milyen jó arc volt őkelme, de 10perc ismeretség nem sokat számít. Az a Kibaou viszont egy utolsó kis balfac n00b volt, aki nyugodtan otthagyhatta volna a fogát. Ilyen viszálykeltő férgekre semmi szükség, mert csak rontanak a helyzeten. A végén Kirito rendesen leoltotta a sok károgó balféket egy elegáns 'F*ck You!'-val és közben még a többi béta teszterről is elvonta a figyelmet. Nem mintha az a tapasztalat bármit is érne, mint ahogy azt Diabel megmutatta |
TomGabor | 2012-07-14 23:20 |
-OJ- írta:
mit Én csak azt nem vágom hogy ki jutott most tovább? Csak Kirito spoiler vagy a csaj is ![]() mert övé volt az útolsó csapás spoiler , esetleg a többiek is mert ott voltak?
![]() mert segített |
-OJ- | 2012-07-14 23:22 |
Szerintem mindenki (beleértve a városiakat), nem? Elég egy valakinek legyőznie a bosst, onnantól mindenki átjárhat a következő szintre. |
Porsche | 2012-07-14 23:27 |
Amint legyőzték a bosst megnyílik a portál a következő szint városához ahova bárki beléphet azontúl.Utána azt a szintet is fel kell térképezni míg meg nem találják az ottani bosst. |
-OJ- | 2012-07-14 23:37 |
Így logikus Egyébként mi volt az az anyuka a gyerekkel az elején, mikor beesteledik? NPC? |
Porsche | 2012-07-14 23:43 |
Hát ott én is néztem,hogy az mi Az LN-be le lett írva ugyanis,hogy a NervGear-t asszem 10 év alatt nem használhatják.Szóval bizonyára NPC akar az a kettő lenni |
dangreg | 2012-07-15 00:44 |
Porsche írta:
Amint legyőzték a bosst megnyílik a portál a következő szint városához ahova bárki beléphet azontúl.Utána azt a szintet is fel kell térképezni míg meg nem találják az ottani bosst. Ki kell nyitni az átjárót. Ez a Boss szobájában van, és azt hiszem csak az nyithatja ki, aki részt vett a Boss megölésében vagy a szobában volt. Ha azt kinyitották akkor lesz a következő szint elérhető, és alakul ki a lakórész ezen a szinten. |
Porsche | 2012-07-15 00:59 |
Lehet,ennyire pontosan már nem emlékszem az első kötetre |
Andor-sama | 2012-07-15 01:03 |
Hát ez az anime valami hihetetlenül epic. Komolyan mondom jobban élveztem ezt a fightot mint bármelyik shounen harcot valaha, mondjuk gondolom az MMO-s éveimnek köszönhető. A srác halálával kapcsolatban, pedig csak annyit tudok mondani, hogy a második részben ne is várjunk nagyon megrázó halálokat. Éppen elég annyi, hogy eddig mindenki csak magáért aggódott de Kirino most szembesült vele, hogy itt bizony még ha túl is él, emberek bizony a szeme láttára fognak meghalni. Lehet most egy kicsit levagyok lassulva, de nem esett le, hogy mi volt a konkrét hátsószándéka ezzel a színjátékkal a végén. Valaki kioktatna? Ending mellesleg nem jött be, unalmas volt és át is tekertem egyből. [ Módosítva: 2012.07.15 1:05 ] |
sblat | 2012-07-15 01:04 |
-OJ- írta:
Még csak a második résznél tartunk, és már nyomtak egy epic boss fightotMeglepett Ahogy az a múltkori kiírás alapján már várható volt, itt máris ugrottak egy hónapot és kipucolták a legalsó szintet, csak a boss lelőhelye maradt ki (Nem ugrottak itt véletlenül egy nagyot? Ha a torony tetején székelt, csak simán felsétáltak hozzá?) 100 db "pálya" van. elsőn indultak,megtalálták a boss-t legyőzték mennek tovább a 2.ra Annyi különbséggel hogy az első pálya a legalsó szint és a 100.pálya lesz a legfelső valszeg 1 boss-al. Viszont mivel 2 rész lement nemtudom,lassú a folyása nagyon ebbe a részbe legalább 1 bossfight +kövi alapváros 1-2 dologgal kellett volna ha tényleg 25+X résszel akarják lezárni ugrás nélkül. -------------------------- Ám nálam beficcent 2 dolog is: 1, Tipikus dumaplayerünk itt is van okoskodik de shop-ot nemnézett '-.- 2, Szegény főhösünknek se egyszerű, mentorálni több száz agyhalottat(kezdőt) ezért ne is tegye(idáig nem is tette ), haladjon (a történet ) Andor-sama írta:
Valaki kioktatna? Magamból kiindulva akár egó is lehet (tényleg amikor tudtam h MO-ról 10-12en voltunk ott a KR Tera CBT_OBT pároson, majd eu huszárok okoskodtak azt én se bírtam. ) [ Módosítva: 2012.07.15 1:08 ] |
-OJ- | 2012-07-15 01:19 |
Szerintem ezek után ismét lesz egy nagyobb ugrás az időben, és egy magasabb szinten fogjuk viszontlátni a karaktereket. Nem a másodikon Andor-sama írta:
Lehet most egy kicsit levagyok lassulva, de nem esett le, hogy mi volt a konkrét hátsószándéka ezzel a színjátékkal a végén. Valaki kioktatna? Kb magára vállalta a közutálatot azzal, hogy még a béta teszterektől is aljasabb karakternek állította be magát, elvonva ezzel a figyelmet róluk. Ő amúgy is egy magányos farkas, úh különösebben nem fogja zavarni a negatív hírnév. [ Módosítva: 2012.07.15 1:25 ] |
Andor-sama | 2012-07-15 01:29 |
-OJ- írta:
Aham, kössz. Mellesleg még egy-két azért dolog felmerült bennem. Vajon le van-e korlátozva az, hogy egy Raid-ben mennyien lehetnek? Azért rohadtul nem mindegy, hogy teszemazt mennek 30-an de akár 100 fővel is mehetnének stb. Nameg az sem derült ki igazából, hogy erre a gyűlésre kik mentek el. Gondolom ennél több emberhez is eljutott a híre, lehet csak mersz alapon?Andor-sama írta:
Lehet most egy kicsit levagyok lassulva, de nem esett le, hogy mi volt a konkrét hátsószándéka ezzel a színjátékkal a végén. Valaki kioktatna? Kb magára vállalta a közutálatot azzal, hogy még a béta teszterektől is aljasabb karakternek állította be magát, elvonva ezzel a figyelmet róluk. Ő amúgy is egy magányos farkas, úh különösebben nem fogja zavarni a negatív hírnév. [ Módosítva: 2012.07.15 1:30 ] |
Porsche | 2012-07-15 01:32 |
Andor-sama írta:
-OJ- írta:
Aham, kössz. Mellesleg még egy-két azért dolog felmerült bennem. Vajon le van-e korlátozva az, hogy egy Raid-ben mennyien lehetnek? Azért rohadtul nem mindegy, hogy teszemazt mennek 30-an de akár 100 fővel is mehetnének stb. Nameg az sem derült ki igazából, hogy erre a gyűlésre kik mentek el. Gondolom ennél több emberhez is eljutott a híre, lehet csak mersz alapon?Andor-sama írta:
Lehet most egy kicsit levagyok lassulva, de nem esett le, hogy mi volt a konkrét hátsószándéka ezzel a színjátékkal a végén. Valaki kioktatna? Kb magára vállalta a közutálatot azzal, hogy még a béta teszterektől is aljasabb karakternek állította be magát, elvonva ezzel a figyelmet róluk. Ő amúgy is egy magányos farkas, úh különösebben nem fogja zavarni a negatív hírnév. Úgy emlékszem a létszám nincs lekorlátozva csak azért egy boss fighthoz magas szintű playerek kellenek és itt elég nehéz sokat összeszedni belőlük. |
gergoking | 2012-07-15 08:19 |
Igen. Ha valaki legyőzi a boss-t, akkor továbbmehet a következő szintre, és ha ott belép a városba, akkor aktiválódik egy portál, ami összekapcsolja az alsóbb szinteket az újonnan meghódítottal. Különben, úgy tűnik igaz volt az a korábbi pletyka, miszerint nem a regény sorrendje szerint, hanem időrendben fog haladni az anime, spoiler
![]() mivel most két év ugrásnak kellett volna lennie, ahol a főhős és főhősnő már rég ismerik egymást. (ha jól tudom) Ha jól rémlik két év alatt értek fel a 76-os szintre Jó rész volt, bár ez a rohadt Beater szó. Ha tudtam volna, meghagyom angolul... Szerk.: Most látom, hogy egy oldal kimaradt itt, és már mások elmagyarázták. Csak a legelső kommenthez ugrottam a rész megnézése előtt, és ezt elfelejtettem. [ Módosítva: 2012.07.15 8:22 ] |
Setike | 2012-07-15 09:18 |
A maximum száma egy boss raid party-nak 48 fő 8 db 6 fős party. (javítva) A regényből egyértelmű, hogy Kirito a többi Beta tester megvédéséért cselekedett, és ezt még Asuna is tudta... gergoking: Azt hittem valami okosság van a Beater fordítása mögött. Ez a második rész a Side Story-k közül való volt, a következő rész pedig a második kötet utolsó története lesz (mondjuk itt már a cím is árulkodóbb). Így is kihagynak pár időrendi szálat (egyszer már így is elolvastam a történetet). [ Módosítva: 2012.07.15 9:32 ] |
gergoking | 2012-07-15 09:22 |
Setike: Én nem olvastam a regényt, szóval 1-1 név alapján nem tudom megmondani, mi micsoda. (és nem is akarom előre olvasni, jobban szeretném animében végigkövetni, amíg lehet) |
Setike | 2012-07-15 09:29 |
gergoking írta:
Setike: Én nem olvastam a regényt, szóval 1-1 név alapján nem tudom megmondani, mi micsoda. (és nem is akarom előre olvasni, jobban szeretném animében végigkövetni, amíg lehet) Csak próbáltam segíteni, hogy mit érdemes belőle elolvasni, hogy ne ugorjál a történetben előbbre mint az anime. |
gergoking | 2012-07-15 09:39 |
Ja nem, azt köszönöm, itt arra értettem, hogy miért nem tudtam a címet. Azt köszönöm, hogy leírtad, hogy miket dolgozott fel, azt minden héten megtehetnéd, ha van kedved, mert azokat el akarom olvasni, amik már voltak Szerk.: Jól látom, hogy kegyetlenül lassan halad az anime? Az első rész az első kötet 25 fejezetéből kettőt dolgozott fel, míg a második rész egy side-story fejezetet, és a következő is 1 fejezet lesz. Mert ha így fog haladni, akkor azonnal jöhet egy újabb évad, nem? [ Módosítva: 2012.07.15 9:47 ] |
Setike | 2012-07-15 09:53 |
gergoking: Ne hidd azt, szerintem eléggé hamar lezongorázzák a fő történeti szálat. A következő rész pedig nagyon fontos lesz a későbbi történeti szálak miatt, és Kirito lelki fejlődése szempontjából is. (BC ot FM) [ Módosítva: 2012.07.15 9:56 ] |
gergoking | 2012-07-15 09:58 |
Mi az a BC és FM? Mert én csak Fairy Dance, Phantom Bullet, Mother's Rosario, Early and Late, és Alicization Beginninget és Runningot látok, ebből meg egyik sem passzol a rövidítésre. Vagy ezek fejezetcímek? |
-OJ- | 2012-07-15 10:34 |
sblat írta:
100 db "pálya" van. elsőn indultak,megtalálták a boss-t legyőzték mennek tovább a 2.ra Annyi különbséggel hogy az első pálya a legalsó szint és a 100.pálya lesz a legfelső valszeg 1 boss-al. Nem erre gondoltam. Az epizód legelején mutatják, hogy a szinteket egy köralakú kőtorony köti össze, ami már a szintek között is van vagy 20emelet magas, és gondolom a legtetején van a boss. Erre mondom én, hogy simán felsétáltak hozzá 20emeletet, mindenféle ellenállás nélkül? |
Setike | 2012-07-15 10:42 |
gergoking: spoiler
![]() A "Black Cats of the Full Moon" egy guild név OJ: Az egy szintnek a (Tornya volt, aminek a tetején mindig az aktuális szint Boss monster-je tartózkodik). Szóval az a torony csak egy szinthez tartozik. [ Módosítva: 2012.07.15 10:44 ] |
-OJ- | 2012-07-15 10:47 |
Setike írta:
Az egy szintnek a (Tornya volt, aminek a tetején mindig az aktuális szint Boss monster-je tartózkodik). Szóval az a torony csak egy szinthez tartozik. Tudom, de attól még 20emelet magas Vagy nem érthető, mire célzok? |
sblat | 2012-07-15 11:03 |
de már leesett nekem is XD ám nemtudom vedd úgy, hogy erőpróba '-.- |
Porsche | 2012-07-15 11:41 |
Én meglepődtem,hogy ezeket a side-storykat is belerakták de annál jobban tetszik az anime Következő részre nagyon kíváncsi leszek,a novelbe elég komoly egy fejezet volt. |
Andor-sama | 2012-07-15 11:54 |
Még egy dolog a raidekkel kapcsolatban. Csak egy raid ugorhat rá egy bossra, vagy több is? ^^ |
Serenaxd | 2012-07-15 12:04 |
Ez elég cink, hogy csak a last hiter nyulja be a lootot és csak a pénz oszlik. Viszont 1 rossz szavam nem lehe tnagyon tetszik a harc rendszer ÉS előkerült a Potion! Szerintem egy bosst 1er lehet megvasalni ezért mondom hogy spurság hogy egy ember visz minden lootot, de ezt csak gondolom. [ Módosítva: 2012.07.15 12:05 ] |
Setike | 2012-07-15 12:20 |
Serenaxd írta:
Az amit ő kap csak a last attack bonus. (de itt az a legértékesebb loot)
Ez elég cink, hogy csak a last hiter nyulja be a lootot és csak a pénz oszlik. |
Serenaxd | 2012-07-15 12:55 |
Ezt mondom egy ember kap csak EPICet eléggé f*szság |
-OJ- | 2012-07-15 13:11 |
Porsche írta:
Következő részre nagyon kíváncsi leszek,a novelbe elég komoly egy fejezet volt. Én azért lassan szeretnék majd látni egy semmittevős slice-of-life epizódot, vagy akár töbet is, amiben részletesen bemutatják a SAO világát, hogy az emberek (mert gondolom a nagy részük nem harcol, hanem a városokban űz vmilyen mesterséget) mivel töltik az idejüket, stb. Mert eddig jobbára semmit nem mutattak a környezetből. Accel Worldben erre nem volt szükség, hiszen abban a játékban a harcon kívül semmi másra nincs lehetőség, itt viszont kár lenne kihagyni egy alapos bemutatást |
gergoking | 2012-07-15 13:18 |
Igen, ezeknek én is örülnék, remélem minél lassabban fognak haladni. Én ilyen környezetben fillernek is örülnék, ha nincs regényben. Mondták is, hogy rengeteg különféle képesség van, mint kovácsolás, főzés, stb. elnéznék egy átlagos városi napot (csak ne a szokásos macskaüldözés legyen, amit 1001 animében elsütnek XD) |
Serenaxd | 2012-07-15 13:36 |
Most majd kutyát hajtanak, kell a változatosság Engem is érdekel a világ és mesterségek + ilyen kis off skillek cooking esetleg még. Meg a küldik is kiváncsi vagyok menynir einteraktívak az NPC-k. Meg volt utalás hogy Questből szervált vajat a zsemlére az nagyon tetszett [ Módosítva: 2012.07.15 13:39 ] |
Porsche | 2012-07-15 13:49 |
Hát ha időrendbe haladnak akkor a mesterségekből nemsokára láthatunk egy kis bepillantást. slice-of-life is van benne csak nem az elején. |
gergoking | 2012-07-15 14:18 |
Különben, ami most elsőre nem jött le, az az, hogy miért mondta Kirito azt Asunának, hogy együtt mérjék be rá a végső csapást, ha Kirito amúgy is meg akarta szerezni a köpenyt, ami az utolsó csapásért jár? |
Serenaxd | 2012-07-15 14:29 |
A végén csak azért vágta be ezt az ördögi dumát, hogy csak őt utálják ne a többi beta testert. Lényegébe magára vállalta a közutálat terhét. Amíg nem kezdte el a flamer fikázni a Beta testereket addig ott izzadt meg filozott, hogy felvegye-e a köpenyt.... |
gergoking | 2012-07-15 14:37 |
Igen, ezt tudom. De Diabel halálánál mondta Kiritónak, hogy győzze le és vegye át a terhét, szóval én alapvetőnek gondolom, hogy ez azt jelenti, hogy megszerzi a köpenyt, amit Diabel annyira akart. |
-OJ- | 2012-07-15 14:59 |
gergoking írta:
győzze le és vegye át a terhét Milyen terhét? Ilyesmi nem rémlik, csak hogy mentse meg a többieket. Egyébként sztem nem tudták, hogy milyen bónusz tárgyat fog eldobni |
gergoking | 2012-07-15 16:14 |
OJ írta:
Főhősünk kis monológjára gondolok, mikor mondta, hogy ő csak a túlélésért küzdött, míg Diabel a többieket segítette, és az volt a vágya, hogy mindenkit megmenthessen.Milyen terhét? Ilyesmi nem rémlik, csak hogy mentse meg a többieket. OJ írta:
De. Diabel halála előtt nyíltan megmondta, hogy az utolsó ütés bónuszon szerezhető dolog miatt támadt rá egyedül a szörnyre. (persze itt van az az alternatíva is, hogy nem tudta, mit fog dobni, csak tudta, hogy neki kell utoljára ütnie, de kétlem, hogy ez lenne a helyzet, mivel tudjuk, hogy az első emelet ellenfele nem változott, csak a negyedik életcsíkjának bevörösödésekor történő fegyverváltást változtatták meg a bétából, de a tőle szerezhető zsákmány kétlem, hogy módosult volna)Egyébként sztem nem tudták, hogy milyen bónusz tárgyat fog eldobni [ Módosítva: 2012.07.15 16:16 ] |
-OJ- | 2012-07-15 17:09 |
gergoking írta:
de a tőle szerezhető zsákmány kétlem, hogy módosult volna) Miért ne? Egyébként lesz valami haszna is köpenynek, azon kívül hogy menő? |
gergoking | 2012-07-15 17:15 |
Nekem az is elég, hogy menő egyelőre XD Ha valaki válaszolna erre, azt kérem, hogy spoilerben tegye, mert én nem akarom tudni |
Porsche | 2012-07-15 17:38 |
Én úgy emlékszem,hogy : spoiler
[ Módosítva: 2012.07.15 17:38 ]
![]() Nem.Max annak,hogy fekete mert azzal jobban lehet rejtőzködni.Amúgy sztem csak ilyen stat bónuszt adott.De ha esetleg rosszul emlékszem akkor aki most olvasta esetleg az első kötetet az javítson ki. |
dangreg | 2012-07-15 17:40 |
-OJ- írta:
Egyébként lesz valami haszna is köpenynek, azon kívül hogy menő? Válasz: spoiler
[ Módosítva: 2012.07.15 17:41 ]
![]() Annyi pont elég. Amúgy annyira nem fognak kitérni mi milyen statot ad. Fontos a fegyver formája, meg a súlya. Az hogy magas szintű vagy nem, azt befolyásolja hogy milyen könnyen törik meg gondolom élesebb elvileg. De asszem csak az egyik short story-ban tértek ki arra hogy volt egy gyűrű ami 20 AGI-t adott. |
gergoking | 2012-07-15 17:56 |
Még jó, hogy ezt olvastam, mert annak ellenére, amit írtam, nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el XD Különben, ending nem volt akkora szám, valamivel jobbat vártam, rendesebb képekkel. De végül is nem rossz. De úgy érzem, hogy az opening és ending is bőven lehetett volna jobb. |
dangreg | 2012-07-15 17:57 |
gergoking írta:
Még jó, hogy ezt olvastam, mert annak ellenére, amit írtam, nem tudtam megállni, hogy ne olvassam el XD Különben, ending nem volt akkora szám, valamivel jobbat vártam, rendesebb képekkel. De végül is nem rossz. De úgy érzem, hogy az opening és ending is bőven lehetett volna jobb. Amíg a sztori jó addig nekem mind1. Meg amíg nem spoilereznek benne. |
Porsche | 2012-07-15 18:10 |
Amúgy arról nincs semmilyen információ,hogy hány kötetet dolgoz majd fel az anime? spoiler
![]() Konkrétan arra lennék kíváncsi vajon a Fairy Dance benne lesz-e. |
gergoking | 2012-07-15 18:10 |
Engem nem zavar, ha bizonyos mértékig spoilereznek, mint pl. várható harcokból jelenet, új karakterek, csak ne menjenek olyan messzire mint pl. a Valkyria Chronicles második openingje, ami már a 14. részben teljesen lespoilerezte a végjátékhoz közeli legnagyobb fordulatot XD Szerk.: Porsche: Nem tudni, erről nem mondtak semmit. [ Módosítva: 2012.07.15 18:11 ] |
dangreg | 2012-07-15 18:35 |
Porsche írta:
Amúgy arról nincs semmilyen információ,hogy hány kötetet dolgoz majd fel az anime? spoiler ![]() Konkrétan arra lennék kíváncsi vajon a Fairy Dance benne lesz-e. Az szerintem spoiler
![]() úgy nagyon sok lenne, mert elég tömény. Csak két kötet a SAO rész de tömény. Már ezzel az első 2 résszel is sokat hígítottak rajta. Biztos hogy nem férne bele 24 részbe. A sok akció jelenet, meg párbeszéd sokkal lassaban jön le az animében mint írott formában. A Fairy Dance meg maga is nagyon kiterjedt. (NE OLVASD HA NEM OLVASTAD A MŰVET) spoiler
[ Módosítva: 2012.07.15 18:39 ]
![]() Ahogy a SAO végződik az meg egy eszméletlen WTFes kedvcsináló lenne ahoz hogy mindenki várja a folytatást. Bár ha nem jönne elég gyorsan akkor nagy anyázás lenne. |
Setike | 2012-07-15 18:57 |
A kiadott figurák alapján benne lesz a kérdéses kötet. |
Porsche | 2012-07-15 18:59 |
dangreg írta:
(NE OLVASD HA NEM OLVASTAD A MŰVET) spoiler
![]() Ahogy a SAO végződik az meg egy eszméletlen WTFes kedvcsináló lenne ahoz hogy mindenki várja a folytatást. Bár ha nem jönne elég gyorsan akkor nagy anyázás lenne. Igazad van. (LN spoiler) spoiler
![]() Mondjuk a SAO ha jól emlékszem úgy végződik,hogy Kirito kilép a kórteremből szóval legalább a Fairy Dance elejének bent kell lennie,hogy WTF vége legyen viszont ha így fejezik be akkor remélem lesz második évad,nem lenne jó ha olyan lenne mint mondjuk a densetsu no yuusha no densetsu Setike: Milyen figurák? [ Módosítva: 2012.07.15 19:01 ] |
gergoking | 2012-07-15 18:59 |
Azt mondod, hogy a harmadik kötetig sem jutnak el? Látom már kijött a tizedik kötet. Ennyiből kb. mennyit dolgozhatnak majd fel vajon? Mert eddig kábé ahogy láttam, semmit. Szép lassan haladnak. Gyorsan várható majd kövi évad akkor? |
Porsche | 2012-07-15 19:03 |
Hát ha az összes side-storyt belerakják akkor igaza van dangreg-nek ígyis elég tömör lesz. |
Setike | 2012-07-15 19:23 |
Már most átléptek jó néhány side story-n. |
gergoking | 2012-07-15 19:26 |
Milyen side story-n? Mert végignéztem, mikor játszódnak, és ez az első időrendben, ahogy látom. Mivel az anime nem a regény szerint, hanem időrendben halad. Vagy én hagytam ki valamit? |
Porsche | 2012-07-15 19:28 |
Hát akkor ezekszerint legalább az eleje benne lesz. |
dangreg | 2012-07-15 19:28 |
gergoking írta:
Azt mondod, hogy a harmadik kötetig sem jutnak el? Látom már kijött a tizedik kötet. Ennyiből kb. mennyit dolgozhatnak majd fel vajon? Mert eddig kábé ahogy láttam, semmit. Szép lassan haladnak. Gyorsan várható majd kövi évad akkor? 1. kötet SOA 2. Kötet SOA side story 8. kötetben is van még SOA side story többi kötet: spoiler
[ Módosítva: 2012.07.15 19:29 ]
![]() 3-4 Fairy Dance 5-6 Phantom Bullet 7 Mother Rosaryo 8. SOA, ALO Side Story 9-10 meg valami szösszenet amit még nem olvastam szóval annyira nem vágom |
Setike | 2012-07-15 19:30 |
gergoking írta:
A következő rész címe: "Red-nosed Reindeer" és az már legalább 2 side story kihagyását jelenti.
Milyen side story-n? Mert végignéztem, mikor játszódnak, és ez az első időrendben, ahogy látom. Mivel az anime nem a regény szerint, hanem időrendben halad. Vagy én hagytam ki valamit? |
gergoking | 2012-07-15 19:34 |
dangreg: Ez most kicsit összezavart, el tudnád ezt magyarázni pontosabban? A második kötet milyen értelemben side-story? Ez azt jelenti, hogy nem a jelenből, hanem a múltból mutatja a cselekményeket? Én a baka-tsuki.org-ot nézem, ott ezt írja: Volume 2 - Aincrad (SAO Side Stories), és legalul külön van egy Side Story kategória. Onnan lett most feldolgozva az Aria in the Starless Night. Fel tudnál világosítani, most hogy van ez, meg mik ezek a side story-k pontosan? Meg azt, hogy akkor szerinted mennyit fognak feldolgozni? Setike: Sorry, igazad van, nem tudom, miért blokkoltam le, pedig végignéztem a dátumokat. Akkor viszont nem értem... [ Módosítva: 2012.07.15 19:35 ] |
dangreg | 2012-07-15 19:35 |
Setike írta:
gergoking írta:
A következő rész címe: "Red-nosed Reindeer" és az már legalább 2 side story kihagyását jelenti.Milyen side story-n? Mert végignéztem, mikor játszódnak, és ez az első időrendben, ahogy látom. Mivel az anime nem a regény szerint, hanem időrendben halad. Vagy én hagytam ki valamit? Nem feltétlenül, lehet most a tényleges események megtörténte lesz benne és nem az amikor megtalálja az öhmm öhhm öt, és megpróbálja öhmm öhhm és kiderül hogy össh khmm és benne lesz az inventoryba a khhm khmm. Vagyis mikor találkozik velük. És a többi majd később. gergoking írta:
Milyen side story-n? Mert végignéztem, mikor játszódnak, és ez az első időrendben, ahogy látom. Mivel az anime nem a regény szerint, hanem időrendben halad. Vagy én hagytam ki valamit? Ha Baka-Tsuki-n olvasod akkor ott van egy Time Line ahol írja mi jön miután, az egyetlen gond vele az az hogy tiszta spoiler az egész. :/ Side story az úgy Side sztori hogy lényegében nem befolyásolja ténylegesen a cselekményt. PL, később Kirito elmesélhette volna hogy találkoztak kotábban Asunával meg megemlíthette volna hogy történt valami. Ez lenne a főszálban. Side story-ban meg mondjuk ezt mesélik el hogy ténylegesen mi volt. Csak hogy jobban értsd, meg hogy színesebb legyen. [ Módosítva: 2012.07.15 19:39 ] |
Porsche | 2012-07-15 19:37 |
Az 1.kötetben van egy végkifejlet a második kötet meg nem azt folytatja hanem kibővíti az első kötet történetét.De ugyanúgy vannak azon kívül is még side-storyk ugyanezzel a céllal.Ami itt bizonyára időrendben lesz bemutatva az animében. [ Módosítva: 2012.07.15 19:38 ] |
Daisuken | 2012-07-16 01:57 |
A második rész is eszméletlenül jó volt. Eddig simán felülmúlja várakozásaimat a sorozat. spoiler
![]() Alig várom már, hogy jöjjön Kirito dual wield-je, az lesz még kegyetlenül epic. Azonban ez az egész Beater dolog nekem úgy rémlik, hogy sokkal később volt a regényben, talán pont ott, amikor Kirito előhúzza a másik kardját is. |
Porsche | 2012-07-16 03:24 |
Daisuken írta:
A második rész is eszméletlenül jó volt. Eddig simán felülmúlja várakozásaimat a sorozat. spoiler ![]() Alig várom már, hogy jöjjön Kirito dual wield-je, az lesz még kegyetlenül epic. Azonban ez az egész Beater dolog nekem úgy rémlik, hogy sokkal később volt a regényben, talán pont ott, amikor Kirito előhúzza a másik kardját is. spoiler
![]() Ha csak az első kötetet vesszük akkor Cradil mondta rá legelőször mikor Asuna otthagyta őket,hogy Kiritoval mehessen főzőcskézni.Viszont itt időrendbe mennek és így már ebben az amúgy side-storieban esik róla szó legelőször |
Prof. William | 2012-07-16 09:32 |
Ha időrendben haladnak az jó nem? Így legalább láthatjuk hogy ismeri meg Asunát meg a többieket és érthetőbb a sztori. |
Dewil | 2012-07-16 22:31 |
Prof. William írta:
Nem is láttam még olyan animét, ahol félúton már elértek a végéig és azután mutatták be a tényleges tartalmat. Érdekes lenne Ha időrendben haladnak az jó nem? Így legalább láthatjuk hogy ismeri meg Asunát meg a többieket és érthetőbb a sztori. spoiler
![]() Az 1. kötetben ráadásul csak a történet kezdetét magyarázták és utána nagy ugrással máris a végén termettek, szóval a side story-k beledolgozása nélkül nem is lenne történet. |
Daisuken | 2012-07-16 22:40 |
spoiler
![]() De akkor az első kötet vége nem az egész sztori végét jelenti, ugye? Nem igazán emlékszem már, de ha jól rémlik azzal van vége, hogy Kirito felkel a kórházban miután legyőzte Kayaba-t. De akkor ezután nem csak side story-k lesznek, ugye? |
Setike | 2012-07-16 22:51 |
Daisuken írta:
spoiler ![]() De akkor ezután nem csak side story-k lesznek, ugye? Nem. |
Porsche | 2012-07-16 23:46 |
Mire odaérnek sztem az összes side-story bele lesz dolgozva.vagy legalábbis a nagy részük. |
gergoking | 2012-07-17 18:31 |
Nem tudom, érdekel-e itt valakit (mivel a legtöbb idejáró tud angolul, ezért kétlem Bár nem tudom, hova lehetne még rakni), de nagy SAO lázban, mikor nem volt mit fordítanom az első és második rész között, lefordítottam a prológust és az első fejezetet. Akit érdekel, az a spoilerben elolvashatja: spoiler
![]() Prológus Egy kőből és acélból készült hatalmas kastély, mely a végeláthatatlan égben lebeg. Ennyiből állt ez a világ. Egy csapat dolgozónak is egy hónapba telt a terep felmérése; a legalsó emelet átmérője olyan tíz kilóméter - elég nagy ahhoz, hogy akár egész Setagaya-ku is elférjen benne. Efölé tornyosult még száz emelet; elképesztő látványt nyújtott. Még megsaccolni is lehetetlen, hogy vajon mennyi adatból állt össze. Ennek belsejében van pár nagy város, melyhez társul még tömérdek kisebb város és falu, erdők és mezők, és még tavak is. Csak egy lépcsősor köti össze az emeleteket, és ezek a lépcsők csak szörnyekkel teli kazamaták közepén találhatók meg, így nem könnyű ezeknek a felfedezése. Habár, ha egyszer valaki sikeresen átjutott és felért a következő szint városába, akkor az ottani #Teleport Kapu# összekapcsolódik a lentebbi szintek kapuival, mely lehetővé teszi az emeletek közti szabad mozgást. Ezekkel a feltételekkel folyt a hatalmas kastély hódítása már két éve. A jelenlegi harcmező a 74. szinten van. A kastély neve #Aincrad#, egy kardharcokkal teli világ, mely továbbra is az égben lebegve hatezer embert zár magába. Ennek a másik neve... #Sword Art Online# Első fejezet Egy szürke penge megvágta a vállamat. A vékony vonal a látóköröm bal felső sarkában kicsit lecsökkent. Ebben a pillanatban nagyot vert a szívem. A kék vonal -melyet életcsíknak hívnak- az életerőm vizuális mutatója. Még egy kicsivel több, mint a 80%-a maradt meg. Nem is, ez így nem egészen helyes megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy 20%-kal közelebb kerültem a halálhoz. Még azelőtt hátrahúzódtam, hogy az ellenség kardja felvette volna a támadó beállását. „Haaa…” Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Az evilági testünk nem igényelt oxigént; de a túloldalon levő testünk, vagyis inkább, a valóságban fekvő testünk már biztos hevesen kapkod levegő után. Gyenge karom biztosan tocsog az izzadságtól, a szívem pedig a szokottnál jóval hevesebben ver. De ez csak természetes. Még ha mindaz, amit látok csak egy 3D-s virtuális valóság, és a lecsökkenő csík semmi több egy kupac számnál, mely a megmaradt pontjaimat mutatja, az nem változtat a tényen, hogy az életemért küzdök. Ha így nézzük a dolgokat, akkor ez a harc rendkívül igazságtalan. Mivel az előttem álló ellenség –egy emberszerű szörny fakón csillogó karokkal, melyeket sötétzöld pikkelyek óvnak, melyhez még egy gyík feje és farka párosul- nem ember, és még csak nem is élőlény. Csak egy adathalmaz, melyet a rendszer minden alkalommal visszahoz, amikor meghal. -Nem. Az AI, mely a gyíkembert mozgatta megfigyeli a mozgásom és eközben tökéletesíti képességeit, hogy kellően reagálhasson rájuk.Habár, amint ez az egység elpusztult, ezek az adatok elvesznek, és nem továbbítódnak a helyére visszatérő egységnek. Szóval bizonyos értelemben a gyíkember is élt. Egy olyan lény volt, mely ennek a világnak a sajátossága. „…igaz?” Nem érthette meg a magamnak motyogott szavakat, de a gyíkember – egy 82-es szintű szörny, melyet #Gyíkember Fejedelemnek# hívnak- sziszegett egyet és vigyorgott, mellyel kivillantotta éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából fakadtak. Ez a valóság. Ebben a világban minden igazi. Nincs itt szó virtuális valóságról, vagy bármi ehhez hasonló hamis dolgoról. Elforgattam a testem középénél, párhuzamosan a jobbkezemben tartott egykezes kardom és figyeltem az ellenségem. A gyíkember maga elé fogta a bal kezében tartott tányérpajzsát, a jobb kezében levő nyesőkését pedig hátra húzta. Egy fagyos szellő süvített végig az árnyékos kazamatában, mely megremegtette a fáklya lángját. A nedves padló gyengéden visszatükrözte a lobbanó lángot. „Kráááh!!” A gyíkember félelmetes üvöltését hallatva elkezdett rohanni. A nyesőkés egy éles ívet tett meg, miközben felém repült az. Egy vakító narancssárga fény világította meg röppályályát; ez egy magas szintű együtéses kardforgató képesség volt, melyet görbe élű kardokkal lehetett aktiválni, a #Hanyatló Félhold#. Ez egy igen veszélyes, töltést kívánó kardforgató képesség, mely négy métert tesz meg 0,4 másodperc alatt. De én már felkészültem erre a támadásra. Lassan megnöveltem a távolságom, hogy létrehozhassam az AI számára ezt a helyzetet. Gyorsan a gyíkember elé siettem, mialatt az agyam eltárolta magában a szagot, melyet a nyesőkés hagyott maga után, mikor centiméterekkel az orrom előtt húzott el. „…há!” Egy rövid kiáltást követve vízszintesen lecsaptam kardommal. A kardom, melyet most egy égkék színű fénycsóva borított el, átvágott a vékonyan védett gyomron, melynek hatására halványvörös fény szóródott ki vér helyett. Halk sikoly hallatszott. Habár, a kardom nem állt meg. A rendszer egy előre programozott mozdulattal támogatott, és vitte be a következő vágásom olyan sebességgel, mely a valóságban lehetetlen lenne. Ebben a világban ez a legfontosabb harci elem, a #Kardforgató Képességek#. A kard hirtelen jobbról balra indult és belevágott a gyíkember mellkasába. Mindezek után megpördültem testemmel, melynek hatására a harmadik csapás még mélyebbre hatolt az ellenségben. „Rááárgh!” Amint felgyógyult a gyíkember a kábultságából, dühből, vagy lehet, hogy félelemből üvölteni kezdett -mivel célt vétett egyik legerősebb támadásával- majd a nyesőkését magasan a levegőbe emelte. De a támadássorozatom még nem ért véget. A kardom, mely épp jobbra vágott, irányt váltott, mintha balra és fel pattant volna,majd szíven szúrta a szörnyet – kritikus találat volt. Az égkék rombusz, melyet a négy egymást követő találatom húzott, villant egyet, majd szétszóródott – ez egy vízszintes, négy egymás utáni ütésből álló képesség volt, a #Horizontális Négyszög#. Ez a tiszta fény egy darabig erősen kivilágította a kazamatát, majd szép lassan eltűnt. Ugyanekkor a gyíkember feje fölötti életcsík eltűnt, még egy életpontot sem hagyva. A hatalmas test a földre esett, hosszú nyomot hagyott maga után, majd furcsán abbamaradt. Egy az üvegtöréshez hasonló hangot hallva, a test végtelen számú darabkára hullott, majd eltűnt. Ezt nevezik #Halálnak# ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletesen elpusztít mindent, semmit sem hagyva maga után. Egy pillantást vetettem a szerzett tapasztalati pontjaimra és a szörny elejtett tárgyaira, mely a vízióm kellős közepén jelent meg lila betűkkel, majd balra-jobbra lendítettem a kardom, mielőtt visszatettem volna a hátamon levő kardhüvelyébe. Néhány lépést visszaléptem és lassan elindultam a falnak támasztva az oldalam. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd behunytam a szemem. A halántékom elkezdett lüktetni, lehet hogy a hosszú harc fáradalmai miatt. Párszor megráztam a fejem, hogy elmulasszam a fájdalmat, majd kinyitottam a szemem. A látóterem jobb alsó részén levő fényló óra azt mutatta, hogy már délután három elmúlt. Ki kéne már mennem ebből a labirintusból, különben nem érek vissza a városba sötétedésig. „…indulhatok akkor?” Nem volt itt senki, aki ezt hallhatta volna, de azért kimondtam, mielőtt lassan felálltam. A mai napon eleget haladtam. Valahogy ismét sikerült kijátszanom a halált. De egy rövid pihenő után holnap újabb harcok várnak rám. Mikor olyan csatára kerül a sor, ahol nem 100%-os a győzelem, akármennyire is felkészülve érkezel, lesz egy olyan nap, mikor elhagy a szerencse. Itt most az a kérdés, hogy vajon eljön-e ez a nap, mielőtt még végigviszik a játékot. Ha mindennél fontosabbnak tartod az életed, akkor az a legegyszerűbb, ha egy faluban maradsz, és várod, hogy valaki más végigvigye helyetted. De én minden nap egymagam megyek ki a csatatérre. Csak egy virtuális MMO őrült lennék, aki szereti tömérdek harc során növelni az erőpontjait, vagy- egy hülye vagyok, aki komolyan azt hiszi, hogy a kardjával szabadságot nyerhet a világ összes játékosa részére? Ahogy egy kis öngúnnyal teli mosollyal elkezdtem a labirintus bejárata felé sétálni, arra a napra gondoltam vissza. Két évvel ezelőttre. A napra, ahol minden végetért, és elkezdődött. Elég kihívó volt, más mint animét fordítani. De érdekes volt, most először fordítottam ilyesmit. [ Módosítva: 2012.07.17 18:33 ] |
dangreg | 2012-07-17 18:35 |
gergoking írta:
Nem tudom, érdekel-e itt valakit (mivel a legtöbb idejáró tud angolul, ezért kétlem Bár nem tudom, hova lehetne még rakni), de nagy SAO lázban, mikor nem volt mit fordítanom az első és második rész között, lefordítottam a prológust és az első fejezetet. Akit érdekel, az a spoilerben elolvashatja: spoiler
![]() Prológus Egy kőből és acélból készült hatalmas kastély, mely a végeláthatatlan égben lebeg. Ennyiből állt ez a világ. Egy csapat dolgozónak is egy hónapba telt a terep felmérése; a legalsó emelet átmérője olyan tíz kilóméter - elég nagy ahhoz, hogy akár egész Setagaya-ku is elférjen benne. Efölé tornyosult még száz emelet; elképesztő látványt nyújtott. Még megsaccolni is lehetetlen, hogy vajon mennyi adatból állt össze. Ennek belsejében van pár nagy város, melyhez társul még tömérdek kisebb város és falu, erdők és mezők, és még tavak is. Csak egy lépcsősor köti össze az emeleteket, és ezek a lépcsők csak szörnyekkel teli kazamaták közepén találhatók meg, így nem könnyű ezeknek a felfedezése. Habár, ha egyszer valaki sikeresen átjutott és felért a következő szint városába, akkor az ottani #Teleport Kapu# összekapcsolódik a lentebbi szintek kapuival, mely lehetővé teszi az emeletek közti szabad mozgást. Ezekkel a feltételekkel folyt a hatalmas kastély hódítása már két éve. A jelenlegi harcmező a 74. szinten van. A kastély neve #Aincrad#, egy kardharcokkal teli világ, mely továbbra is az égben lebegve hatezer embert zár magába. Ennek a másik neve... #Sword Art Online# Első fejezet Egy szürke penge megvágta a vállamat. A vékony vonal a látóköröm bal felső sarkában kicsit lecsökkent. Ebben a pillanatban nagyot vert a szívem. A kék vonal -melyet életcsíknak hívnak- az életerőm vizuális mutatója. Még egy kicsivel több, mint a 80%-a maradt meg. Nem is, ez így nem egészen helyes megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy 20%-kal közelebb kerültem a halálhoz. Még azelőtt hátrahúzódtam, hogy az ellenség kardja felvette volna a támadó beállását. „Haaa…” Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Az evilági testünk nem igényelt oxigént; de a túloldalon levő testünk, vagyis inkább, a valóságban fekvő testünk már biztos hevesen kapkod levegő után. Gyenge karom biztosan tocsog az izzadságtól, a szívem pedig a szokottnál jóval hevesebben ver. De ez csak természetes. Még ha mindaz, amit látok csak egy 3D-s virtuális valóság, és a lecsökkenő csík semmi több egy kupac számnál, mely a megmaradt pontjaimat mutatja, az nem változtat a tényen, hogy az életemért küzdök. Ha így nézzük a dolgokat, akkor ez a harc rendkívül igazságtalan. Mivel az előttem álló ellenség –egy emberszerű szörny fakón csillogó karokkal, melyeket sötétzöld pikkelyek óvnak, melyhez még egy gyík feje és farka párosul- nem ember, és még csak nem is élőlény. Csak egy adathalmaz, melyet a rendszer minden alkalommal visszahoz, amikor meghal. -Nem. Az AI, mely a gyíkembert mozgatta megfigyeli a mozgásom és eközben tökéletesíti képességeit, hogy kellően reagálhasson rájuk.Habár, amint ez az egység elpusztult, ezek az adatok elvesznek, és nem továbbítódnak a helyére visszatérő egységnek. Szóval bizonyos értelemben a gyíkember is élt. Egy olyan lény volt, mely ennek a világnak a sajátossága. „…igaz?” Nem érthette meg a magamnak motyogott szavakat, de a gyíkember – egy 82-es szintű szörny, melyet #Gyíkember Fejedelemnek# hívnak- sziszegett egyet és vigyorgott, mellyel kivillantotta éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából fakadtak. Ez a valóság. Ebben a világban minden igazi. Nincs itt szó virtuális valóságról, vagy bármi ehhez hasonló hamis dolgoról. Elforgattam a testem középénél, párhuzamosan a jobbkezemben tartott egykezes kardom és figyeltem az ellenségem. A gyíkember maga elé fogta a bal kezében tartott tányérpajzsát, a jobb kezében levő nyesőkését pedig hátra húzta. Egy fagyos szellő süvített végig az árnyékos kazamatában, mely megremegtette a fáklya lángját. A nedves padló gyengéden visszatükrözte a lobbanó lángot. „Kráááh!!” A gyíkember félelmetes üvöltését hallatva elkezdett rohanni. A nyesőkés egy éles ívet tett meg, miközben felém repült az. Egy vakító narancssárga fény világította meg röppályályát; ez egy magas szintű együtéses kardforgató képesség volt, melyet görbe élű kardokkal lehetett aktiválni, a #Hanyatló Félhold#. Ez egy igen veszélyes, töltést kívánó kardforgató képesség, mely négy métert tesz meg 0,4 másodperc alatt. De én már felkészültem erre a támadásra. Lassan megnöveltem a távolságom, hogy létrehozhassam az AI számára ezt a helyzetet. Gyorsan a gyíkember elé siettem, mialatt az agyam eltárolta magában a szagot, melyet a nyesőkés hagyott maga után, mikor centiméterekkel az orrom előtt húzott el. „…há!” Egy rövid kiáltást követve vízszintesen lecsaptam kardommal. A kardom, melyet most egy égkék színű fénycsóva borított el, átvágott a vékonyan védett gyomron, melynek hatására halványvörös fény szóródott ki vér helyett. Halk sikoly hallatszott. Habár, a kardom nem állt meg. A rendszer egy előre programozott mozdulattal támogatott, és vitte be a következő vágásom olyan sebességgel, mely a valóságban lehetetlen lenne. Ebben a világban ez a legfontosabb harci elem, a #Kardforgató Képességek#. A kard hirtelen jobbról balra indult és belevágott a gyíkember mellkasába. Mindezek után megpördültem testemmel, melynek hatására a harmadik csapás még mélyebbre hatolt az ellenségben. „Rááárgh!” Amint felgyógyult a gyíkember a kábultságából, dühből, vagy lehet, hogy félelemből üvölteni kezdett -mivel célt vétett egyik legerősebb támadásával- majd a nyesőkését magasan a levegőbe emelte. De a támadássorozatom még nem ért véget. A kardom, mely épp jobbra vágott, irányt váltott, mintha balra és fel pattant volna,majd szíven szúrta a szörnyet – kritikus találat volt. Az égkék rombusz, melyet a négy egymást követő találatom húzott, villant egyet, majd szétszóródott – ez egy vízszintes, négy egymás utáni ütésből álló képesség volt, a #Horizontális Négyszög#. Ez a tiszta fény egy darabig erősen kivilágította a kazamatát, majd szép lassan eltűnt. Ugyanekkor a gyíkember feje fölötti életcsík eltűnt, még egy életpontot sem hagyva. A hatalmas test a földre esett, hosszú nyomot hagyott maga után, majd furcsán abbamaradt. Egy az üvegtöréshez hasonló hangot hallva, a test végtelen számú darabkára hullott, majd eltűnt. Ezt nevezik #Halálnak# ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletesen elpusztít mindent, semmit sem hagyva maga után. Egy pillantást vetettem a szerzett tapasztalati pontjaimra és a szörny elejtett tárgyaira, mely a vízióm kellős közepén jelent meg lila betűkkel, majd balra-jobbra lendítettem a kardom, mielőtt visszatettem volna a hátamon levő kardhüvelyébe. Néhány lépést visszaléptem és lassan elindultam a falnak támasztva az oldalam. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd behunytam a szemem. A halántékom elkezdett lüktetni, lehet hogy a hosszú harc fáradalmai miatt. Párszor megráztam a fejem, hogy elmulasszam a fájdalmat, majd kinyitottam a szemem. A látóterem jobb alsó részén levő fényló óra azt mutatta, hogy már délután három elmúlt. Ki kéne már mennem ebből a labirintusból, különben nem érek vissza a városba sötétedésig. „…indulhatok akkor?” Nem volt itt senki, aki ezt hallhatta volna, de azért kimondtam, mielőtt lassan felálltam. A mai napon eleget haladtam. Valahogy ismét sikerült kijátszanom a halált. De egy rövid pihenő után holnap újabb harcok várnak rám. Mikor olyan csatára kerül a sor, ahol nem 100%-os a győzelem, akármennyire is felkészülve érkezel, lesz egy olyan nap, mikor elhagy a szerencse. Itt most az a kérdés, hogy vajon eljön-e ez a nap, mielőtt még végigviszik a játékot. Ha mindennél fontosabbnak tartod az életed, akkor az a legegyszerűbb, ha egy faluban maradsz, és várod, hogy valaki más végigvigye helyetted. De én minden nap egymagam megyek ki a csatatérre. Csak egy virtuális MMO őrült lennék, aki szereti tömérdek harc során növelni az erőpontjait, vagy- egy hülye vagyok, aki komolyan azt hiszi, hogy a kardjával szabadságot nyerhet a világ összes játékosa részére? Ahogy egy kis öngúnnyal teli mosollyal elkezdtem a labirintus bejárata felé sétálni, arra a napra gondoltam vissza. Két évvel ezelőttre. A napra, ahol minden végetért, és elkezdődött. Elég kihívó volt, más mint animét fordítani. De érdekes volt, most először fordítottam ilyesmit. Szerintem jól sikerült. Igazából ez egy nagyon jó rész. |
Porsche | 2012-07-17 18:42 |
Wow,nagyon jó lett! |
Gingike | 2012-07-17 19:04 |
gergoking írta:
Nem tudom, érdekel-e itt valakit (mivel a legtöbb idejáró tud angolul, ezért kétlem Bár nem tudom, hova lehetne még rakni), de nagy SAO lázban, mikor nem volt mit fordítanom az első és második rész között, lefordítottam a prológust és az első fejezetet. Akit érdekel, az a spoilerben elolvashatja: spoiler
![]() Prológus Egy kőből és acélból készült hatalmas kastély, mely a végeláthatatlan égben lebeg. Ennyiből állt ez a világ. Egy csapat dolgozónak is egy hónapba telt a terep felmérése; a legalsó emelet átmérője olyan tíz kilóméter - elég nagy ahhoz, hogy akár egész Setagaya-ku is elférjen benne. Efölé tornyosult még száz emelet; elképesztő látványt nyújtott. Még megsaccolni is lehetetlen, hogy vajon mennyi adatból állt össze. Ennek belsejében van pár nagy város, melyhez társul még tömérdek kisebb város és falu, erdők és mezők, és még tavak is. Csak egy lépcsősor köti össze az emeleteket, és ezek a lépcsők csak szörnyekkel teli kazamaták közepén találhatók meg, így nem könnyű ezeknek a felfedezése. Habár, ha egyszer valaki sikeresen átjutott és felért a következő szint városába, akkor az ottani #Teleport Kapu# összekapcsolódik a lentebbi szintek kapuival, mely lehetővé teszi az emeletek közti szabad mozgást. Ezekkel a feltételekkel folyt a hatalmas kastély hódítása már két éve. A jelenlegi harcmező a 74. szinten van. A kastély neve #Aincrad#, egy kardharcokkal teli világ, mely továbbra is az égben lebegve hatezer embert zár magába. Ennek a másik neve... #Sword Art Online# Első fejezet Egy szürke penge megvágta a vállamat. A vékony vonal a látóköröm bal felső sarkában kicsit lecsökkent. Ebben a pillanatban nagyot vert a szívem. A kék vonal -melyet életcsíknak hívnak- az életerőm vizuális mutatója. Még egy kicsivel több, mint a 80%-a maradt meg. Nem is, ez így nem egészen helyes megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy 20%-kal közelebb kerültem a halálhoz. Még azelőtt hátrahúzódtam, hogy az ellenség kardja felvette volna a támadó beállását. „Haaa…” Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Az evilági testünk nem igényelt oxigént; de a túloldalon levő testünk, vagyis inkább, a valóságban fekvő testünk már biztos hevesen kapkod levegő után. Gyenge karom biztosan tocsog az izzadságtól, a szívem pedig a szokottnál jóval hevesebben ver. De ez csak természetes. Még ha mindaz, amit látok csak egy 3D-s virtuális valóság, és a lecsökkenő csík semmi több egy kupac számnál, mely a megmaradt pontjaimat mutatja, az nem változtat a tényen, hogy az életemért küzdök. Ha így nézzük a dolgokat, akkor ez a harc rendkívül igazságtalan. Mivel az előttem álló ellenség –egy emberszerű szörny fakón csillogó karokkal, melyeket sötétzöld pikkelyek óvnak, melyhez még egy gyík feje és farka párosul- nem ember, és még csak nem is élőlény. Csak egy adathalmaz, melyet a rendszer minden alkalommal visszahoz, amikor meghal. -Nem. Az AI, mely a gyíkembert mozgatta megfigyeli a mozgásom és eközben tökéletesíti képességeit, hogy kellően reagálhasson rájuk.Habár, amint ez az egység elpusztult, ezek az adatok elvesznek, és nem továbbítódnak a helyére visszatérő egységnek. Szóval bizonyos értelemben a gyíkember is élt. Egy olyan lény volt, mely ennek a világnak a sajátossága. „…igaz?” Nem érthette meg a magamnak motyogott szavakat, de a gyíkember – egy 82-es szintű szörny, melyet #Gyíkember Fejedelemnek# hívnak- sziszegett egyet és vigyorgott, mellyel kivillantotta éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából fakadtak. Ez a valóság. Ebben a világban minden igazi. Nincs itt szó virtuális valóságról, vagy bármi ehhez hasonló hamis dolgoról. Elforgattam a testem középénél, párhuzamosan a jobbkezemben tartott egykezes kardom és figyeltem az ellenségem. A gyíkember maga elé fogta a bal kezében tartott tányérpajzsát, a jobb kezében levő nyesőkését pedig hátra húzta. Egy fagyos szellő süvített végig az árnyékos kazamatában, mely megremegtette a fáklya lángját. A nedves padló gyengéden visszatükrözte a lobbanó lángot. „Kráááh!!” A gyíkember félelmetes üvöltését hallatva elkezdett rohanni. A nyesőkés egy éles ívet tett meg, miközben felém repült az. Egy vakító narancssárga fény világította meg röppályályát; ez egy magas szintű együtéses kardforgató képesség volt, melyet görbe élű kardokkal lehetett aktiválni, a #Hanyatló Félhold#. Ez egy igen veszélyes, töltést kívánó kardforgató képesség, mely négy métert tesz meg 0,4 másodperc alatt. De én már felkészültem erre a támadásra. Lassan megnöveltem a távolságom, hogy létrehozhassam az AI számára ezt a helyzetet. Gyorsan a gyíkember elé siettem, mialatt az agyam eltárolta magában a szagot, melyet a nyesőkés hagyott maga után, mikor centiméterekkel az orrom előtt húzott el. „…há!” Egy rövid kiáltást követve vízszintesen lecsaptam kardommal. A kardom, melyet most egy égkék színű fénycsóva borított el, átvágott a vékonyan védett gyomron, melynek hatására halványvörös fény szóródott ki vér helyett. Halk sikoly hallatszott. Habár, a kardom nem állt meg. A rendszer egy előre programozott mozdulattal támogatott, és vitte be a következő vágásom olyan sebességgel, mely a valóságban lehetetlen lenne. Ebben a világban ez a legfontosabb harci elem, a #Kardforgató Képességek#. A kard hirtelen jobbról balra indult és belevágott a gyíkember mellkasába. Mindezek után megpördültem testemmel, melynek hatására a harmadik csapás még mélyebbre hatolt az ellenségben. „Rááárgh!” Amint felgyógyult a gyíkember a kábultságából, dühből, vagy lehet, hogy félelemből üvölteni kezdett -mivel célt vétett egyik legerősebb támadásával- majd a nyesőkését magasan a levegőbe emelte. De a támadássorozatom még nem ért véget. A kardom, mely épp jobbra vágott, irányt váltott, mintha balra és fel pattant volna,majd szíven szúrta a szörnyet – kritikus találat volt. Az égkék rombusz, melyet a négy egymást követő találatom húzott, villant egyet, majd szétszóródott – ez egy vízszintes, négy egymás utáni ütésből álló képesség volt, a #Horizontális Négyszög#. Ez a tiszta fény egy darabig erősen kivilágította a kazamatát, majd szép lassan eltűnt. Ugyanekkor a gyíkember feje fölötti életcsík eltűnt, még egy életpontot sem hagyva. A hatalmas test a földre esett, hosszú nyomot hagyott maga után, majd furcsán abbamaradt. Egy az üvegtöréshez hasonló hangot hallva, a test végtelen számú darabkára hullott, majd eltűnt. Ezt nevezik #Halálnak# ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletesen elpusztít mindent, semmit sem hagyva maga után. Egy pillantást vetettem a szerzett tapasztalati pontjaimra és a szörny elejtett tárgyaira, mely a vízióm kellős közepén jelent meg lila betűkkel, majd balra-jobbra lendítettem a kardom, mielőtt visszatettem volna a hátamon levő kardhüvelyébe. Néhány lépést visszaléptem és lassan elindultam a falnak támasztva az oldalam. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd behunytam a szemem. A halántékom elkezdett lüktetni, lehet hogy a hosszú harc fáradalmai miatt. Párszor megráztam a fejem, hogy elmulasszam a fájdalmat, majd kinyitottam a szemem. A látóterem jobb alsó részén levő fényló óra azt mutatta, hogy már délután három elmúlt. Ki kéne már mennem ebből a labirintusból, különben nem érek vissza a városba sötétedésig. „…indulhatok akkor?” Nem volt itt senki, aki ezt hallhatta volna, de azért kimondtam, mielőtt lassan felálltam. A mai napon eleget haladtam. Valahogy ismét sikerült kijátszanom a halált. De egy rövid pihenő után holnap újabb harcok várnak rám. Mikor olyan csatára kerül a sor, ahol nem 100%-os a győzelem, akármennyire is felkészülve érkezel, lesz egy olyan nap, mikor elhagy a szerencse. Itt most az a kérdés, hogy vajon eljön-e ez a nap, mielőtt még végigviszik a játékot. Ha mindennél fontosabbnak tartod az életed, akkor az a legegyszerűbb, ha egy faluban maradsz, és várod, hogy valaki más végigvigye helyetted. De én minden nap egymagam megyek ki a csatatérre. Csak egy virtuális MMO őrült lennék, aki szereti tömérdek harc során növelni az erőpontjait, vagy- egy hülye vagyok, aki komolyan azt hiszi, hogy a kardjával szabadságot nyerhet a világ összes játékosa részére? Ahogy egy kis öngúnnyal teli mosollyal elkezdtem a labirintus bejárata felé sétálni, arra a napra gondoltam vissza. Két évvel ezelőttre. A napra, ahol minden végetért, és elkezdődött. Elég kihívó volt, más mint animét fordítani. De érdekes volt, most először fordítottam ilyesmit. Ez a prológus és az első fejezet melyik kötetből van? |
Porsche | 2012-07-17 19:06 |
Gingike írta:
gergoking írta:
Nem tudom, érdekel-e itt valakit (mivel a legtöbb idejáró tud angolul, ezért kétlem Bár nem tudom, hova lehetne még rakni), de nagy SAO lázban, mikor nem volt mit fordítanom az első és második rész között, lefordítottam a prológust és az első fejezetet. Akit érdekel, az a spoilerben elolvashatja: spoiler
![]() Prológus Egy kőből és acélból készült hatalmas kastély, mely a végeláthatatlan égben lebeg. Ennyiből állt ez a világ. Egy csapat dolgozónak is egy hónapba telt a terep felmérése; a legalsó emelet átmérője olyan tíz kilóméter - elég nagy ahhoz, hogy akár egész Setagaya-ku is elférjen benne. Efölé tornyosult még száz emelet; elképesztő látványt nyújtott. Még megsaccolni is lehetetlen, hogy vajon mennyi adatból állt össze. Ennek belsejében van pár nagy város, melyhez társul még tömérdek kisebb város és falu, erdők és mezők, és még tavak is. Csak egy lépcsősor köti össze az emeleteket, és ezek a lépcsők csak szörnyekkel teli kazamaták közepén találhatók meg, így nem könnyű ezeknek a felfedezése. Habár, ha egyszer valaki sikeresen átjutott és felért a következő szint városába, akkor az ottani #Teleport Kapu# összekapcsolódik a lentebbi szintek kapuival, mely lehetővé teszi az emeletek közti szabad mozgást. Ezekkel a feltételekkel folyt a hatalmas kastély hódítása már két éve. A jelenlegi harcmező a 74. szinten van. A kastély neve #Aincrad#, egy kardharcokkal teli világ, mely továbbra is az égben lebegve hatezer embert zár magába. Ennek a másik neve... #Sword Art Online# Első fejezet Egy szürke penge megvágta a vállamat. A vékony vonal a látóköröm bal felső sarkában kicsit lecsökkent. Ebben a pillanatban nagyot vert a szívem. A kék vonal -melyet életcsíknak hívnak- az életerőm vizuális mutatója. Még egy kicsivel több, mint a 80%-a maradt meg. Nem is, ez így nem egészen helyes megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy 20%-kal közelebb kerültem a halálhoz. Még azelőtt hátrahúzódtam, hogy az ellenség kardja felvette volna a támadó beállását. „Haaa…” Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Az evilági testünk nem igényelt oxigént; de a túloldalon levő testünk, vagyis inkább, a valóságban fekvő testünk már biztos hevesen kapkod levegő után. Gyenge karom biztosan tocsog az izzadságtól, a szívem pedig a szokottnál jóval hevesebben ver. De ez csak természetes. Még ha mindaz, amit látok csak egy 3D-s virtuális valóság, és a lecsökkenő csík semmi több egy kupac számnál, mely a megmaradt pontjaimat mutatja, az nem változtat a tényen, hogy az életemért küzdök. Ha így nézzük a dolgokat, akkor ez a harc rendkívül igazságtalan. Mivel az előttem álló ellenség –egy emberszerű szörny fakón csillogó karokkal, melyeket sötétzöld pikkelyek óvnak, melyhez még egy gyík feje és farka párosul- nem ember, és még csak nem is élőlény. Csak egy adathalmaz, melyet a rendszer minden alkalommal visszahoz, amikor meghal. -Nem. Az AI, mely a gyíkembert mozgatta megfigyeli a mozgásom és eközben tökéletesíti képességeit, hogy kellően reagálhasson rájuk.Habár, amint ez az egység elpusztult, ezek az adatok elvesznek, és nem továbbítódnak a helyére visszatérő egységnek. Szóval bizonyos értelemben a gyíkember is élt. Egy olyan lény volt, mely ennek a világnak a sajátossága. „…igaz?” Nem érthette meg a magamnak motyogott szavakat, de a gyíkember – egy 82-es szintű szörny, melyet #Gyíkember Fejedelemnek# hívnak- sziszegett egyet és vigyorgott, mellyel kivillantotta éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából fakadtak. Ez a valóság. Ebben a világban minden igazi. Nincs itt szó virtuális valóságról, vagy bármi ehhez hasonló hamis dolgoról. Elforgattam a testem középénél, párhuzamosan a jobbkezemben tartott egykezes kardom és figyeltem az ellenségem. A gyíkember maga elé fogta a bal kezében tartott tányérpajzsát, a jobb kezében levő nyesőkését pedig hátra húzta. Egy fagyos szellő süvített végig az árnyékos kazamatában, mely megremegtette a fáklya lángját. A nedves padló gyengéden visszatükrözte a lobbanó lángot. „Kráááh!!” A gyíkember félelmetes üvöltését hallatva elkezdett rohanni. A nyesőkés egy éles ívet tett meg, miközben felém repült az. Egy vakító narancssárga fény világította meg röppályályát; ez egy magas szintű együtéses kardforgató képesség volt, melyet görbe élű kardokkal lehetett aktiválni, a #Hanyatló Félhold#. Ez egy igen veszélyes, töltést kívánó kardforgató képesség, mely négy métert tesz meg 0,4 másodperc alatt. De én már felkészültem erre a támadásra. Lassan megnöveltem a távolságom, hogy létrehozhassam az AI számára ezt a helyzetet. Gyorsan a gyíkember elé siettem, mialatt az agyam eltárolta magában a szagot, melyet a nyesőkés hagyott maga után, mikor centiméterekkel az orrom előtt húzott el. „…há!” Egy rövid kiáltást követve vízszintesen lecsaptam kardommal. A kardom, melyet most egy égkék színű fénycsóva borított el, átvágott a vékonyan védett gyomron, melynek hatására halványvörös fény szóródott ki vér helyett. Halk sikoly hallatszott. Habár, a kardom nem állt meg. A rendszer egy előre programozott mozdulattal támogatott, és vitte be a következő vágásom olyan sebességgel, mely a valóságban lehetetlen lenne. Ebben a világban ez a legfontosabb harci elem, a #Kardforgató Képességek#. A kard hirtelen jobbról balra indult és belevágott a gyíkember mellkasába. Mindezek után megpördültem testemmel, melynek hatására a harmadik csapás még mélyebbre hatolt az ellenségben. „Rááárgh!” Amint felgyógyult a gyíkember a kábultságából, dühből, vagy lehet, hogy félelemből üvölteni kezdett -mivel célt vétett egyik legerősebb támadásával- majd a nyesőkését magasan a levegőbe emelte. De a támadássorozatom még nem ért véget. A kardom, mely épp jobbra vágott, irányt váltott, mintha balra és fel pattant volna,majd szíven szúrta a szörnyet – kritikus találat volt. Az égkék rombusz, melyet a négy egymást követő találatom húzott, villant egyet, majd szétszóródott – ez egy vízszintes, négy egymás utáni ütésből álló képesség volt, a #Horizontális Négyszög#. Ez a tiszta fény egy darabig erősen kivilágította a kazamatát, majd szép lassan eltűnt. Ugyanekkor a gyíkember feje fölötti életcsík eltűnt, még egy életpontot sem hagyva. A hatalmas test a földre esett, hosszú nyomot hagyott maga után, majd furcsán abbamaradt. Egy az üvegtöréshez hasonló hangot hallva, a test végtelen számú darabkára hullott, majd eltűnt. Ezt nevezik #Halálnak# ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletesen elpusztít mindent, semmit sem hagyva maga után. Egy pillantást vetettem a szerzett tapasztalati pontjaimra és a szörny elejtett tárgyaira, mely a vízióm kellős közepén jelent meg lila betűkkel, majd balra-jobbra lendítettem a kardom, mielőtt visszatettem volna a hátamon levő kardhüvelyébe. Néhány lépést visszaléptem és lassan elindultam a falnak támasztva az oldalam. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd behunytam a szemem. A halántékom elkezdett lüktetni, lehet hogy a hosszú harc fáradalmai miatt. Párszor megráztam a fejem, hogy elmulasszam a fájdalmat, majd kinyitottam a szemem. A látóterem jobb alsó részén levő fényló óra azt mutatta, hogy már délután három elmúlt. Ki kéne már mennem ebből a labirintusból, különben nem érek vissza a városba sötétedésig. „…indulhatok akkor?” Nem volt itt senki, aki ezt hallhatta volna, de azért kimondtam, mielőtt lassan felálltam. A mai napon eleget haladtam. Valahogy ismét sikerült kijátszanom a halált. De egy rövid pihenő után holnap újabb harcok várnak rám. Mikor olyan csatára kerül a sor, ahol nem 100%-os a győzelem, akármennyire is felkészülve érkezel, lesz egy olyan nap, mikor elhagy a szerencse. Itt most az a kérdés, hogy vajon eljön-e ez a nap, mielőtt még végigviszik a játékot. Ha mindennél fontosabbnak tartod az életed, akkor az a legegyszerűbb, ha egy faluban maradsz, és várod, hogy valaki más végigvigye helyetted. De én minden nap egymagam megyek ki a csatatérre. Csak egy virtuális MMO őrült lennék, aki szereti tömérdek harc során növelni az erőpontjait, vagy- egy hülye vagyok, aki komolyan azt hiszi, hogy a kardjával szabadságot nyerhet a világ összes játékosa részére? Ahogy egy kis öngúnnyal teli mosollyal elkezdtem a labirintus bejárata felé sétálni, arra a napra gondoltam vissza. Két évvel ezelőttre. A napra, ahol minden végetért, és elkezdődött. Elég kihívó volt, más mint animét fordítani. De érdekes volt, most először fordítottam ilyesmit. Ez a prológus és az első fejezet melyik kötetből van? Első kötet. |
gergoking | 2012-07-17 19:13 |
Gingike: A legvégén írják, hogy jön a visszaemlékezés, mely az anime első részét mutatja be (ha lesz valamikor kedvem, majd lefordítom, de 2-3X ilyen hosszúak innentől XD) |
Brown | 2012-07-17 22:55 |
Ez a rész eszméletlen jó lett szerintem. A harc nagyon látványosra és élvezhetőre sikerült. Kirito meg nagyon vagány volt a végén. Egyébként Asuna nem kapott köpenyt? Ha már együtt győzték le... És rajta is van köpeny a képeken, bár az lehet, hogy csak egy átlagos ruhadarab. Lehet, hülyeséget kérdezek, de a játékosoknak van szintjük? Vagy pontok szerint vannak erősebbek? Ha már említették, akkor elkerülhette a figyelmem. |
gergoking | 2012-07-17 23:01 |
Lépnek szinteket, mivel pont ebben a részben említette Kirito is, hogy sok béna bétás azt sem tudta, hogyan kell szintet lépni. És Kirito az Éjfél Köpenyt az utolsó támadási bónusz által kapta meg, ami csak annak jár, aki az utolsó csapást beméri az ellenfélre, szóval csak ő kapott. Nem tudom, hogy Asunának más kiegészítője lesz-e így hirtelen, de még látni fogunk biztos ilyen szerzeményeket, mint a főhősünk és hősnőnk új fegyvereit, stb. |
Porsche | 2012-07-17 23:02 |
Asuna nem kapott köpenyt mivel az utolsó vágást Kirito vitte be és csak az kapja meg ezt a bónuszt.A játékosoknak van szintjük úgy mint egy rendes mmorpgben. |
Brown | 2012-07-17 23:10 |
Á, értem. Köszönöm a válaszokat! gergoking írta:
Én azt hittem, hogy itt az emeletekre gondolt, de akkor jó tudni, hogy nem.pont ebben a részben említette Kirito is, hogy sok béna bétás azt sem tudta, hogyan kell szintet lépni. Egyébként volt pár nagyon jó zene a háttérben. Remélem a továbbiakban is felcsendülnek ezekhez hasonló, hangulatteremtő OST-ok. |
Dewil | 2012-07-17 23:23 |
A szereplőknek van szintje, csak egymásét nem láthatják, legfeljebb szóban elmondhatják egymásnak. A skilljeik pedig nem szint szerint fejlődnek, hanem minél többet használják őket, annál magasabb szintre fejlődik. Furcsa, hogy még csak most végeztek az első emelettel/szinttel, de a szereplők ezután is kb. ugyanígy fognak kinézni, mármint felszerelésileg(Asuna már most is rapírt használ, ráadásul most is piros fehér ruhát hord). |
Akosss | 2012-07-18 01:26 |
Azért biztos változni fog még a ruházat. Meg mivel ez egy játék, ezért az is elképzelhető, hogy vannak slotok külön csak külső ruháknak, amiket lehet látni, viszont közben egy erős páncél véd a páncélzat helyén. Sok játékban például van ilyen. Mondjuk nem hiszem, hogy itt lenne, bár ki tudja... |
Bornis | 2012-07-18 02:27 |
spoiler
Egy ilyent én is kipróbálnék, kár hogy olyan messze van az még. Amúgy ez egy tipikus fantasy MMORPG.
![]() Az openingben más ruhája van, mint most, úgyhogy lehet hogy változni fog. |
mateos | 2012-07-18 02:36 |
Esetleg a regényt, vagy a mangát valahol meglehet szerezni magyarul? |
Setike | 2012-07-18 07:15 |
A szintekről pedig Kiritó említést tett utolsó beszédében Kibaou-felé. [ Módosítva: 2012.07.18 7:16 ] |
gergoking | 2012-07-18 08:27 |
mateos: Nem. Mangának nincs is értelme, mert nagyon lassan halad, akkor már anime. Regényt sem fordítják, tudtommal csak a prológus meg az első fejezet van magyarul, amit előző oldalon mutattam. |
Eugeo | 2012-07-18 09:36 |
gergoking írta:
Nem tudom, érdekel-e itt valakit (mivel a legtöbb idejáró tud angolul, ezért kétlem Bár nem tudom, hova lehetne még rakni), de nagy SAO lázban, mikor nem volt mit fordítanom az első és második rész között, lefordítottam a prológust és az első fejezetet. Akit érdekel, az a spoilerben elolvashatja: spoiler
![]() Prológus Egy kőből és acélból készült hatalmas kastély, mely a végeláthatatlan égben lebeg. Ennyiből állt ez a világ. Egy csapat dolgozónak is egy hónapba telt a terep felmérése; a legalsó emelet átmérője olyan tíz kilóméter - elég nagy ahhoz, hogy akár egész Setagaya-ku is elférjen benne. Efölé tornyosult még száz emelet; elképesztő látványt nyújtott. Még megsaccolni is lehetetlen, hogy vajon mennyi adatból állt össze. Ennek belsejében van pár nagy város, melyhez társul még tömérdek kisebb város és falu, erdők és mezők, és még tavak is. Csak egy lépcsősor köti össze az emeleteket, és ezek a lépcsők csak szörnyekkel teli kazamaták közepén találhatók meg, így nem könnyű ezeknek a felfedezése. Habár, ha egyszer valaki sikeresen átjutott és felért a következő szint városába, akkor az ottani #Teleport Kapu# összekapcsolódik a lentebbi szintek kapuival, mely lehetővé teszi az emeletek közti szabad mozgást. Ezekkel a feltételekkel folyt a hatalmas kastély hódítása már két éve. A jelenlegi harcmező a 74. szinten van. A kastély neve #Aincrad#, egy kardharcokkal teli világ, mely továbbra is az égben lebegve hatezer embert zár magába. Ennek a másik neve... #Sword Art Online# Első fejezet Egy szürke penge megvágta a vállamat. A vékony vonal a látóköröm bal felső sarkában kicsit lecsökkent. Ebben a pillanatban nagyot vert a szívem. A kék vonal -melyet életcsíknak hívnak- az életerőm vizuális mutatója. Még egy kicsivel több, mint a 80%-a maradt meg. Nem is, ez így nem egészen helyes megfogalmazás. Inkább úgy mondanám, hogy 20%-kal közelebb kerültem a halálhoz. Még azelőtt hátrahúzódtam, hogy az ellenség kardja felvette volna a támadó beállását. „Haaa…” Mély levegőt vettem, hogy lenyugtassam magam. Az evilági testünk nem igényelt oxigént; de a túloldalon levő testünk, vagyis inkább, a valóságban fekvő testünk már biztos hevesen kapkod levegő után. Gyenge karom biztosan tocsog az izzadságtól, a szívem pedig a szokottnál jóval hevesebben ver. De ez csak természetes. Még ha mindaz, amit látok csak egy 3D-s virtuális valóság, és a lecsökkenő csík semmi több egy kupac számnál, mely a megmaradt pontjaimat mutatja, az nem változtat a tényen, hogy az életemért küzdök. Ha így nézzük a dolgokat, akkor ez a harc rendkívül igazságtalan. Mivel az előttem álló ellenség –egy emberszerű szörny fakón csillogó karokkal, melyeket sötétzöld pikkelyek óvnak, melyhez még egy gyík feje és farka párosul- nem ember, és még csak nem is élőlény. Csak egy adathalmaz, melyet a rendszer minden alkalommal visszahoz, amikor meghal. -Nem. Az AI, mely a gyíkembert mozgatta megfigyeli a mozgásom és eközben tökéletesíti képességeit, hogy kellően reagálhasson rájuk.Habár, amint ez az egység elpusztult, ezek az adatok elvesznek, és nem továbbítódnak a helyére visszatérő egységnek. Szóval bizonyos értelemben a gyíkember is élt. Egy olyan lény volt, mely ennek a világnak a sajátossága. „…igaz?” Nem érthette meg a magamnak motyogott szavakat, de a gyíkember – egy 82-es szintű szörny, melyet #Gyíkember Fejedelemnek# hívnak- sziszegett egyet és vigyorgott, mellyel kivillantotta éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából fakadtak. Ez a valóság. Ebben a világban minden igazi. Nincs itt szó virtuális valóságról, vagy bármi ehhez hasonló hamis dolgoról. Elforgattam a testem középénél, párhuzamosan a jobbkezemben tartott egykezes kardom és figyeltem az ellenségem. A gyíkember maga elé fogta a bal kezében tartott tányérpajzsát, a jobb kezében levő nyesőkését pedig hátra húzta. Egy fagyos szellő süvített végig az árnyékos kazamatában, mely megremegtette a fáklya lángját. A nedves padló gyengéden visszatükrözte a lobbanó lángot. „Kráááh!!” A gyíkember félelmetes üvöltését hallatva elkezdett rohanni. A nyesőkés egy éles ívet tett meg, miközben felém repült az. Egy vakító narancssárga fény világította meg röppályályát; ez egy magas szintű együtéses kardforgató képesség volt, melyet görbe élű kardokkal lehetett aktiválni, a #Hanyatló Félhold#. Ez egy igen veszélyes, töltést kívánó kardforgató képesség, mely négy métert tesz meg 0,4 másodperc alatt. De én már felkészültem erre a támadásra. Lassan megnöveltem a távolságom, hogy létrehozhassam az AI számára ezt a helyzetet. Gyorsan a gyíkember elé siettem, mialatt az agyam eltárolta magában a szagot, melyet a nyesőkés hagyott maga után, mikor centiméterekkel az orrom előtt húzott el. „…há!” Egy rövid kiáltást követve vízszintesen lecsaptam kardommal. A kardom, melyet most egy égkék színű fénycsóva borított el, átvágott a vékonyan védett gyomron, melynek hatására halványvörös fény szóródott ki vér helyett. Halk sikoly hallatszott. Habár, a kardom nem állt meg. A rendszer egy előre programozott mozdulattal támogatott, és vitte be a következő vágásom olyan sebességgel, mely a valóságban lehetetlen lenne. Ebben a világban ez a legfontosabb harci elem, a #Kardforgató Képességek#. A kard hirtelen jobbról balra indult és belevágott a gyíkember mellkasába. Mindezek után megpördültem testemmel, melynek hatására a harmadik csapás még mélyebbre hatolt az ellenségben. „Rááárgh!” Amint felgyógyult a gyíkember a kábultságából, dühből, vagy lehet, hogy félelemből üvölteni kezdett -mivel célt vétett egyik legerősebb támadásával- majd a nyesőkését magasan a levegőbe emelte. De a támadássorozatom még nem ért véget. A kardom, mely épp jobbra vágott, irányt váltott, mintha balra és fel pattant volna,majd szíven szúrta a szörnyet – kritikus találat volt. Az égkék rombusz, melyet a négy egymást követő találatom húzott, villant egyet, majd szétszóródott – ez egy vízszintes, négy egymás utáni ütésből álló képesség volt, a #Horizontális Négyszög#. Ez a tiszta fény egy darabig erősen kivilágította a kazamatát, majd szép lassan eltűnt. Ugyanekkor a gyíkember feje fölötti életcsík eltűnt, még egy életpontot sem hagyva. A hatalmas test a földre esett, hosszú nyomot hagyott maga után, majd furcsán abbamaradt. Egy az üvegtöréshez hasonló hangot hallva, a test végtelen számú darabkára hullott, majd eltűnt. Ezt nevezik #Halálnak# ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletesen elpusztít mindent, semmit sem hagyva maga után. Egy pillantást vetettem a szerzett tapasztalati pontjaimra és a szörny elejtett tárgyaira, mely a vízióm kellős közepén jelent meg lila betűkkel, majd balra-jobbra lendítettem a kardom, mielőtt visszatettem volna a hátamon levő kardhüvelyébe. Néhány lépést visszaléptem és lassan elindultam a falnak támasztva az oldalam. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, majd behunytam a szemem. A halántékom elkezdett lüktetni, lehet hogy a hosszú harc fáradalmai miatt. Párszor megráztam a fejem, hogy elmulasszam a fájdalmat, majd kinyitottam a szemem. A látóterem jobb alsó részén levő fényló óra azt mutatta, hogy már délután három elmúlt. Ki kéne már mennem ebből a labirintusból, különben nem érek vissza a városba sötétedésig. „…indulhatok akkor?” Nem volt itt senki, aki ezt hallhatta volna, de azért kimondtam, mielőtt lassan felálltam. A mai napon eleget haladtam. Valahogy ismét sikerült kijátszanom a halált. De egy rövid pihenő után holnap újabb harcok várnak rám. Mikor olyan csatára kerül a sor, ahol nem 100%-os a győzelem, akármennyire is felkészülve érkezel, lesz egy olyan nap, mikor elhagy a szerencse. Itt most az a kérdés, hogy vajon eljön-e ez a nap, mielőtt még végigviszik a játékot. Ha mindennél fontosabbnak tartod az életed, akkor az a legegyszerűbb, ha egy faluban maradsz, és várod, hogy valaki más végigvigye helyetted. De én minden nap egymagam megyek ki a csatatérre. Csak egy virtuális MMO őrült lennék, aki szereti tömérdek harc során növelni az erőpontjait, vagy- egy hülye vagyok, aki komolyan azt hiszi, hogy a kardjával szabadságot nyerhet a világ összes játékosa részére? Ahogy egy kis öngúnnyal teli mosollyal elkezdtem a labirintus bejárata felé sétálni, arra a napra gondoltam vissza. Két évvel ezelőttre. A napra, ahol minden végetért, és elkezdődött. Elég kihívó volt, más mint animét fordítani. De érdekes volt, most először fordítottam ilyesmit. Sziasztok, üdvözlet mindenkinek. Én is nagy Regény rajongó vagyok. Olvastam az összes kötetet (10.-et még nem). spoiler
Gratulálok, hogy megpróbáltad lefordítani. Szerintem mérföldekkel nehezebb mint az anime fordítások. De eléggé jól sikerült.![]() A nevem és az avatarom is abból van. Ui.: Láttam a harmadik rész promoját, mégiscsak szerepelni fog Argo the rat. Ez számomra egy nagyon emlékezetes rész volt. [ Módosítva: 2012.07.18 14:18 ] |
Porsche | 2012-07-18 23:43 |
Mondjuk azt nem értem miért pont ide rakják be őt |
-OJ- | 2012-07-19 17:19 |
Eugeo írta:
Láttam a harmadik rész promoját, És meg nem osztod? 3.rész előzetes |
I-HERO-I | 2012-07-19 23:43 |
A szezonból eddig ez az anime jött be a legjobban, annak ellenére, hogy sosem álltak hozzám túl közel a szerepjátékok. Bár az is igaz, hogy most elég kevés animébe kezdtem bele. Az egyetlen dolog ami nem tetszik eddig a SAO-ban, az a beta teszterekkel kapcsolatos szál. Értem én, hogy elég komoly etikai témát boncolgat. Azaz, hogy helyesen cselekedtek-e azok a tapasztalt játékosok, akik csak magukkal törődtek, és hátra hagyták a kezdőket. Szóval megértem, hogy belekerült a történetbe, de ennek ellenére, engem zavar. De ez egy annyira tipikus eset. A legtöbb katasztrófa vagy inváziós történetben, ahol az embereket próbálják kiirtani, legyenek azok zombik vagy éppen UFO-k, vagy akármik, végül mindig oda lyukadnak ki, hogy az ember a leggonoszabb a világon, és még a bajban is csak egymásnak esnek. Az ilyen annyira tud idegesíteni egy történetben. Lehet hogy a valóságban is pont ez történne, de ennek ellenére engem az ilyen csak felidegesít. Szóval érdekelne, hogy a SAO-ban lesz-e olyan rész, ahol összefognak az idióta játékosok, és megpróbálják elkapni a főszereplőt, vagy épp az összes tesztelőt. Ha ezt meg tudná mondani valaki aki már olvasta az eddig megjelent köteteket, azt megköszönném. [ Módosítva: 2012.07.20 0:07 ] |
Porsche | 2012-07-20 00:19 |
Nem. spoiler
[ Módosítva: 2012.07.20 0:21 ]
![]() Lesznek olyanok akik embereket támadnak meg a játékban de kifejezetten Béta teszter üldözések nem lesznek.Meg a teszterek se nagyon hangoztatják,hogy bétáztak így nehéz rájönni |
Eugeo | 2012-07-20 05:55 |
A Beta teszterek kapcsán az animeben kimaradt egy szerintem fontos momentum, amikor Argo-val kiokoskodjak, hogy abból a 2000 halottból, 300 beta tesztelő volt. Ami a 700-800 a végleges játékba is belépett beta tesztelők közül (valószínűleg volt egy idő ablak amikor be lehetett lépni, utána már nem) kb 40%-a. Szóval a bétások között jóval nagyobb volt a halottak száma. |
Porsche | 2012-07-20 09:01 |
Hát lehet majd a mostani részbe beleteszik lévén a light novelbe ha jól emlékszem ennél a résznél ami most jön csak megemlítik konkrétan szerepelni nem szerepelne benne.Mármint Argo. [ Módosítva: 2012.07.20 9:02 ] |
gergoking | 2012-07-21 19:09 |
Hu, 1. kotetet befejeztem. Valami elkepeszto volt. Olyan szintre jutott el ilyen hamar a sztori, ahova a 26 reszes animek 95%-a sem tud. Majd ha hazaertem es rendesen tudok irni, bovebben irok majd, mert van mit. Nem tudom, hogy azonnal olvasom-e tovabb, mivel azt mar nem fogom tudni kinyomtatni. |
dangreg | 2012-07-21 19:24 |
gergoking írta:
Hu, 1. kotetet befejeztem. Valami elkepeszto volt. Olyan szintre jutott el ilyen hamar a sztori, ahova a 26 reszes animek 95%-a sem tud. Majd ha hazaertem es rendesen tudok irni, bovebben irok majd, mert van mit. Nem tudom, hogy azonnal olvasom-e tovabb, mivel azt mar nem fogom tudni kinyomtatni. Tudtam hogy nem bírod ki. |
gergoking | 2012-07-21 19:27 |
Ugy volt, hogy azert probalom, es inkabb megnezek egy regebbi animet, de veletlenul angol szinkronosat hoztam el, ezer erre ugrottam, es "sajnos" letehetetlen volt |
Porsche | 2012-07-21 19:52 |
Hát akkor téged is utolért az LN-t elkezdők sorsa Én úgy voltam vele,hogy jólvan beleolvasok tetszik az alapsztorija aztán mire feleszméltem már ledaráltam 4 kötetet |
gergoking | 2012-07-21 20:31 |
Lenne egy keresem. Ha valaki megnezte a 3. reszt, leirna az elozetes alapjan, hogy ackovi mit fog feldolgozni? Hacsak nem jon mobil valtozat, nem lathatom szerdaig. Szerk Különben, a mai rèsz azt ay idõszakot dolgozza fel, mikor egy év után csatlakozott egy cèhez? (Találtam pár ékezetet) [ Módosítva: 2012.07.21 21:03 ] |
-OJ- | 2012-07-21 20:59 |
RAW alapján érdekes résznek ígérkezik. Lesz akció és lelkizés is bőven. Sachi pedig aranyos ![]() gergoking írta:
Lenne egy keresem. Ha valaki megnezte a 3. reszt, leirna az elozetes alapjan, hogy ackovi mit fog feldolgozni? Hacsak nem jon mobil valtozat, nem lathatom szerdaig. Szerintem itt nincs előzetes az epizódok végén Ezen a héten is Szerdán került fel a 3.rész előzetese a hivatalos oldalra http://www.swordart-online.net/story/index03.html [ Módosítva: 2012.07.21 21:02 ] |
gergoking | 2012-07-21 21:04 |
Szerkesztettem elõzõ hszem. A cìm árulkodò lehet, mint multkor. |
Porsche | 2012-07-21 21:06 |
gergoking írta:
Különben, a mai rèsz azt ay idõszakot dolgozza fel, mikor egy év után csatlakozott egy cèhez? (Találtam pár ékezetet) Igen.Már az első kötetbe is ecsetelte asszem Asunának a történetet. |
TomGabor | 2012-07-21 21:07 |
-OJ- írta:
Sachi pedig aranyos ![]() spoiler
![]() Volt ![]() Én arra lennák kiváncsi, hogyan jutott ki onnan egyedül, ahova 11 percnél ment? [ Módosítva: 2012.07.21 21:15 ] |
-OJ- | 2012-07-21 21:45 |
Az durva lenne, ha mindenkivel eljátszanák |
dangreg | 2012-07-21 22:10 |
TomGabor írta:
-OJ- írta:
Sachi pedig aranyos ![]() spoiler
![]() Volt ![]() Én arra lennák kiváncsi, hogyan jutott ki onnan egyedül, ahova 11 percnél ment? Sajna másokat védeni meg magadat az nem ugyan az. |
Porsche | 2012-07-21 23:45 |
gergoking írta:
Lenne egy keresem. Ha valaki megnezte a 3. reszt, leirna az elozetes alapjan, hogy ackovi mit fog feldolgozni? A következő rész címe: The Black Swordsman. |
-OJ- | 2012-07-22 00:26 |
3.rész Ezek aztán jól elkezdtek ugrálni Első jelenet, 11.szint. Második jelenet 20.szint. Harmadik jelenet 28.szint. Nem haladnak ezek egy kicsit túl gyorsan, miközben a csapattagok között alig volt valami kapcsolat. A tömlöcös részt is olyan gyorsan összecsapták, hogy értelmezni is alig volt idő, nemhogy átérezni. Aztán megint ugrottak egy fél évet(és 10 szintet). Az újraélesztési tárgy is logikus volt, hogy csak egy nagyon rövid ideig működik az elhalálozást követően. Nem tudom, miben reménykedett Kirito egy fél évvel később? Sachi viszont jól átlátta a saját helyzetét, és a pár hónap alatt alaposan kiismerhette Kiritot, hogy ilyen üzenetet hagyott neki Roppant erőltetett volt ez az egész epizód, Kirito karakterfejlődése pedig harmatos. Legalább addig állnának meg, míg bemutatják szerencsétlen főszereplőt, hogy legalább egy kicsit érdekeltek legyünk a sorsában. De az úgy nehéz lesz, hogy alig beszél valakihez [ Módosítva: 2012.07.22 0:41 ] |
Porsche | 2012-07-22 01:13 |
Hát kétségtelen,hogy eléggé lehadarták ezt a fejezetet.Szerintem itt igazán megtarthatták volna a sorrendet úgy ahogy a Light Novelben is volt.Ott eleve a 46. szinten nyit a cselekmény (nemtom miért 49. szintet írtak a részben)ahol Klein és Kirito beszélgetnek a christmas boss-ról és a Resu itemről.Ennek okán kerül szóba ez a Guild és akkor jön Kirito visszaemlékezése.A találkozást a Guild-el talán érdemesebb lett volna berakni mondjuk Argo helyett mert az nemigazán lett elmagyarázva mi okból csatlakozott hozzájuk a főhős.A szintugrálás a LN-be is ugyanígy volt kb, elég gyorsan fejlődtek.A csapdás részt tényleg nagyon összecsapták.Abba azért több drámát bele lehetett volna vinni.Pláne mikor elmondta a Guild leadernek,hogy mi történt. Lehetett volna jobb is.Szerintem lehet 2.részt is adtam volna neki. |
Eugeo | 2012-07-22 09:53 |
Porsche írta:
gergoking írta:
Lenne egy keresem. Ha valaki megnezte a 3. reszt, leirna az elozetes alapjan, hogy ackovi mit fog feldolgozni? A következő rész címe: The Black Swordsman. A Következő rész egy másik lány szereplőről fog szólni. (beast tamer Silica) Szerintem jó kis rész volt, csak nagyon kevés volt az idő ahova be kellet zsúfolni. A második részből is legalább ennyi, ha nem több maradt ki. [ Módosítva: 2012.07.22 9:54 ] |
-OJ- | 2012-07-22 10:35 |
Megnéztem az UTW változatot is, de itt még a jobb felirat sem segített. Ezt az epizódot bizony menthetetlenül elrontották, egész pontosan a forgatókönyv és a rendezés terén volt kritikán aluli. Remélem csak egyszeri baki volt a mostani, mert még egy pár ilyen összecsapott epizód, és még az alapból érdekes világ (amiről továbbra sem tudunk semmit) sem fogja megmenteni ezt a sorozatot a dobástól |
Porsche | 2012-07-22 10:55 |
Eugeo írta:
Porsche írta:
gergoking írta:
Lenne egy keresem. Ha valaki megnezte a 3. reszt, leirna az elozetes alapjan, hogy ackovi mit fog feldolgozni? A következő rész címe: The Black Swordsman. A Következő rész egy másik lány szereplőről fog szólni. (beast tamer Silica) Szerintem jó kis rész volt, csak nagyon kevés volt az idő ahova be kellet zsúfolni. A második részből is legalább ennyi, ha nem több maradt ki. Ezért kaphatott volna talán 2 epizódot.Azért az Aria in the Starless Night-ba jobban belefért a kurtítás a történetből mint itt szerintem.Tényleg nagyon meglátszott,hogy mindent bele akarnak tenni ebbe a részbe és így végül fele olyan hangulatot sem sikerült elérni mint amilyet kellett volna. |
Andor-sama | 2012-07-22 11:34 |
Nekem még így is bőven tetszett a rész. Mi több, elég durva volt. Csak hogy a másik oldalra is felsorakozzanak emberek, akiknek tetszett a rész, (márha nem vagyok egyedül) fűznék hozzá pár gondolatot. Így a VN-ből szivárgó spoilerek alapján lejött, hogy nagyon ugrálni fog a sorozat és számomra attól, hogy gyorsan halad a cselekmény nem vesztett semmit az értékéből. Szerintem attól még, hogy nem 20 rész után nyírnak ki egy szereplőt még ugyanúgy meg lehet érteni a szenvedését a szereplőknek, attól függetlenül, hogy a néző maga nem fogja teljesen átérezni a helyzet drámaiságát. Aki ilyenekre vágyik az nézzen Clannadot Azért egy ilyen rész után nem hinném, hogy ennyire le kellene lehúzni a sorozatot de ízlések és pofonok (mellesleg engem az se zavarna nagyon ha továbbra is ilyen maradna). Másik dolog pedig az, hogy szerintem jelenleg azt próbálják érzékeltetni velünk, hogy ezek az emberek mennyire közel állnak a halálhoz minden percben annak ellenére, hogy mindez csak egy játék, erre pedig tökéletesen megfelel egy ilyen rész is. Azt viszont nyilván én is remélem, hogy a kihagyott réseket a történetben fel fogják tölteni később. Elvégre voltak érdekes dolgok pl.: Mért volt ennyire hűvös Clain-hez? [ Módosítva: 2012.07.22 11:40 ] |
dangreg | 2012-07-22 11:41 |
Lehet azért rövidítenek hogy beleférjen 12-13 részbe. |
-OJ- | 2012-07-22 11:54 |
Ha továbbra is így haladnak Én már rég dobni fogom a 12-13.részre Andor-sama írta:
Nekem még így is bőven tetszett a rész. Mi több, elég durva volt. Csak hogy a másik oldalra is felsorakozzanak emberek, akiknek tetszett a rész, (márha nem vagyok egyedül) fűznék hozzá pár gondolatot. Így a VN-ből szivárgó spoilerek alapján lejött, hogy nagyon ugrálni fog a sorozat és számomra attól, hogy gyorsan halad a cselekmény nem vesztett semmit az értékéből. Szerintem attól még, hogy nem 20 rész után nyírnak ki egy szereplőt még ugyanúgy meg lehet érteni a szenvedését a szereplőknek, attól függetlenül, hogy a néző maga nem fogja teljesen átérezni a helyzet drámaiságát. Aki ilyenekre vágyik az nézzen Clannadot Azért egy ilyen rész után nem hinném, hogy ennyire le kellene lehúzni a sorozatot de ízlések és pofonok (mellesleg engem az se zavarna nagyon ha továbbra is ilyen maradna). Másik dolog pedig az, hogy szerintem jelenleg azt próbálják érzékeltetni velünk, hogy ezek az emberek mennyire közel állnak a halálhoz minden percben annak ellenére, hogy mindez csak egy játék, erre pedig tökéletesen megfelel egy ilyen rész is. Azt viszont nyilván én is remélem, hogy a kihagyott réseket a történetben fel fogják tölteni később. Elvégre voltak érdekes dolgok pl.: Mért volt ennyire hűvös Clain-hez? Talán mert még mindig az bántja, hogy magára hagyta Kleint az elején? De ahogy ez a sorozat fel van építve, lehet hogy már 20x harcoltak egymás melett és közben bármi történhetett. Közel állnak a halálhoz? Azok is akik valami mesterséget űznek a városokban? Sachi miért nem csinálta inkább azt, ha nem mert harcolni? Épp ez a sorozat legnagyobb hibája, hogy az égvilágon semmit nem magyaráztak meg az elején a világ felépítéséről és a szabályairól. Most is A HDA rátámadt Klein bandájára. Azok voltak vagy 50-en, ők meg hatan. Valószínűleg lenyomták őket (ami már önmagában is LOL), de mi történt a HDA-osokkal? 50 embert vihettek a hullaházba a való világban, vagy ilyenkor mi van? spoiler
![]() És hagyjuk, hogy mit írnak erről a LN-ben, mert ezzel az anime hiányosságaira kívánok utalni Ahhoz képest mekkora hype van körülötte, eddig a sorozat önmagában jó ha a közepes szintet eléri. [ Módosítva: 2012.07.22 12:15 ] |
dangreg | 2012-07-22 12:25 |
-OJ- írta:
Ha továbbra is így haladnak Én már rég dobni fogom a 12-13.részre Andor-sama írta:
Nekem még így is bőven tetszett a rész. Mi több, elég durva volt. Csak hogy a másik oldalra is felsorakozzanak emberek, akiknek tetszett a rész, (márha nem vagyok egyedül) fűznék hozzá pár gondolatot. Így a VN-ből szivárgó spoilerek alapján lejött, hogy nagyon ugrálni fog a sorozat és számomra attól, hogy gyorsan halad a cselekmény nem vesztett semmit az értékéből. Szerintem attól még, hogy nem 20 rész után nyírnak ki egy szereplőt még ugyanúgy meg lehet érteni a szenvedését a szereplőknek, attól függetlenül, hogy a néző maga nem fogja teljesen átérezni a helyzet drámaiságát. Aki ilyenekre vágyik az nézzen Clannadot Azért egy ilyen rész után nem hinném, hogy ennyire le kellene lehúzni a sorozatot de ízlések és pofonok (mellesleg engem az se zavarna nagyon ha továbbra is ilyen maradna). Másik dolog pedig az, hogy szerintem jelenleg azt próbálják érzékeltetni velünk, hogy ezek az emberek mennyire közel állnak a halálhoz minden percben annak ellenére, hogy mindez csak egy játék, erre pedig tökéletesen megfelel egy ilyen rész is. Azt viszont nyilván én is remélem, hogy a kihagyott réseket a történetben fel fogják tölteni később. Elvégre voltak érdekes dolgok pl.: Mért volt ennyire hűvös Clain-hez? Talán mert még mindig az bántja, hogy magára hagyta Kleint az elején? De ahogy ez a sorozat fel van építve, lehet hogy már 20x harcoltak egymás melett és közben bármi történhetett. Közel állnak a halálhoz? Azok is akik valami mesterséget űznek a városokban? Sachi miért nem csinálta inkább azt, ha nem mert harcolni? Épp ez a sorozat legnagyobb hibája, hogy az égvilágon semmit nem magyaráztak meg az elején a világ felépítéséről és a szabályairól. Most is A HDA rátámadt Klein bandájára. Azok voltak vagy 50-en, ők meg hatan. Valószínűleg lenyomták őket (ami már önmagában is LOL), de mi történt a HDA-osokkal? 50 embert vihettek a hullaházba a való világban, vagy ilyenkor mi van? spoiler
![]() És hagyjuk, hogy mit írnak erről a LN-ben, mert ezzel az anime hiányosságaira kívánok utalni Ahhoz képest mekkora hype van körülötte, eddig a sorozat önmagában jó ha a közepes szintet eléri. Nem, senki nem ment halt meg. És nem nyomták le őket. Csak a harcok nem halálig tartanak. |
Eugeo | 2012-07-22 13:46 |
-OJ- írta:
Ha továbbra is így haladnak Én már rég dobni fogom a 12-13.részre Andor-sama írta:
Nekem még így is bőven tetszett a rész. Mi több, elég durva volt. Csak hogy a másik oldalra is felsorakozzanak emberek, akiknek tetszett a rész, (márha nem vagyok egyedül) fűznék hozzá pár gondolatot. Így a VN-ből szivárgó spoilerek alapján lejött, hogy nagyon ugrálni fog a sorozat és számomra attól, hogy gyorsan halad a cselekmény nem vesztett semmit az értékéből. Szerintem attól még, hogy nem 20 rész után nyírnak ki egy szereplőt még ugyanúgy meg lehet érteni a szenvedését a szereplőknek, attól függetlenül, hogy a néző maga nem fogja teljesen átérezni a helyzet drámaiságát. Aki ilyenekre vágyik az nézzen Clannadot Azért egy ilyen rész után nem hinném, hogy ennyire le kellene lehúzni a sorozatot de ízlések és pofonok (mellesleg engem az se zavarna nagyon ha továbbra is ilyen maradna). Másik dolog pedig az, hogy szerintem jelenleg azt próbálják érzékeltetni velünk, hogy ezek az emberek mennyire közel állnak a halálhoz minden percben annak ellenére, hogy mindez csak egy játék, erre pedig tökéletesen megfelel egy ilyen rész is. Azt viszont nyilván én is remélem, hogy a kihagyott réseket a történetben fel fogják tölteni később. Elvégre voltak érdekes dolgok pl.: Mért volt ennyire hűvös Clain-hez? Talán mert még mindig az bántja, hogy magára hagyta Kleint az elején? De ahogy ez a sorozat fel van építve, lehet hogy már 20x harcoltak egymás melett és közben bármi történhetett. Közel állnak a halálhoz? Azok is akik valami mesterséget űznek a városokban? Sachi miért nem csinálta inkább azt, ha nem mert harcolni? Épp ez a sorozat legnagyobb hibája, hogy az égvilágon semmit nem magyaráztak meg az elején a világ felépítéséről és a szabályairól. Most is A HDA rátámadt Klein bandájára. Azok voltak vagy 50-en, ők meg hatan. Valószínűleg lenyomták őket (ami már önmagában is LOL), de mi történt a HDA-osokkal? 50 embert vihettek a hullaházba a való világban, vagy ilyenkor mi van? És hagyjuk, hogy mit írnak erről a LN-ben, mert Én most az animeről beszélek Ahhoz képest mekkora hype van körülötte, eddig a sorozat önmagában jó ha a közepes szintet eléri. Pont az a lényege a sorozat ezen részeinek, hogy valóban senki sem tudja, hogy tényleg meghalnak-e a való életben. És talán azért nem annyira drámai a karakterek halála. (mindenki abban reménykedik mikor itt meghal, hogy csak itt ér véget a történet, majd felébrednek a kórházban.) Sachi meg azért nem csinálta azt, mert nem akarta otthagyni a barátait a valóságból. (ugye akkor teljesen egyedül maradt volna, hiába van biztonságban) Én még mindig azt mondom ez egy elég jó anime feldolgozás. És majd ha a főszál fojtatódik 2-3 rész múlva ahogy látom, akkor látható lesz mennyire jó kis történet ez. |
gergoking | 2012-07-22 13:53 |
OJ: Azt azèrt ne felejtsd el, hogy ezek az ln-ben nem fõszálak, hanem csak mellèksztorik. A valódi sztori, mely ezen részek nélkül is érthetõek csak kèt èv után kezdõdik. A fõsztoriban ezt a részt fèl oldal alatt letudták. Persze nem aztvmondom, hogy ne dobd, èn nem veszìtek vele semmit XD Ez a rész nekem sem jött be annyira, idegesített, hogy csak ùgy eldobta magától a felélesztõt, mikor el is rakhatta volna. De örülök, hogy ìgy haladunk, mert ìgy gyorsan eljutunk a kezdéshez, ahol már nagyon várok már most pàr jelenetet. De errõl majd tthnr òl ìrok rèszletesebben. szerk dangreg: biztos nem, mivy l fél éven àt fog futni, ezt hivatalosan ìrták [ Módosítva: 2012.07.22 13:56 ] |
-OJ- | 2012-07-22 14:01 |
Bátor húzás rögtön az elején 'fillerezni' Ha csak melléksztori, akkor nyugodtan ráértek volna bedobni a sorozat közepén (vagy BD-extra epizódként), mikor éppen aktuális lesz a hatása, és flashbackek formában előadni. Ez megintcsak az amatőr forgatókönyvre/rendezésre utal. Az elején inkább az alapokat kellene magyarázni, mert ezzel az epizóddal kapcsolatban 1, aki csak az animet nézi, az semmit nem értett belőle 2, a LN olvasók pedig a több oldalnyi kihagyott anyagot hiányolják [ Módosítva: 2012.07.22 14:02 ] |
Gingike | 2012-07-22 14:43 |
Az első 2 rész után azt éreztem "Na igen ez már valami", ezután azt éreztem, hogy ez harmatgyenge volt az állandó ide-oda ugrálásával. Csak néztem, hogy most ez a szint pár perc múlva meg már 10 szinttel több. Az nagyon WTF volt. Plusz a karácsonyos szintváltásos jelenetet( Nicholas vagy mi volt a neve annak a szintes gonosznak), ott jó lett volna legalább egy kis összecsapást mutatni belőle. Egy szóval sok minden hiányoltam ebből a részből és összecsapottnak éreztem. Remélem több ilyen rész nem lesz. [ Módosítva: 2012.07.22 14:47 ] |
Porsche | 2012-07-22 15:46 |
gergoking írta:
dangreg: biztos nem, mivy l fél éven àt fog futni, ezt hivatalosan ìrták Egybe adják le amúgy vagy kettébontják úgy mint pl. a Fate/Zero-t?Erről tudni vmit? |
VedrAg0On2 | 2012-07-22 16:01 |
Na, látom itt se logikus. Egy-két csapástól belehaltak a kis kockák a titkos helyen, míg a nagy kocka, avagy a főszereplő meg túlélte több, mint 20 mob ellen? Hihetetlen... |
TakagiYasushi | 2012-07-22 16:04 |
a kis kockák 20+ lvlesek lehettek míg a n agy kocka 48 lvl es volt, ha megfigyelted.... egyes mmorgéknél ez az erő különbség reális amit egy lvl 15-20 as nem képes solozni azt egy 48 as már igen... a klán leadere sem volt több mint 28 lvles mikor bevették a főszereplőt... |
-OJ- | 2012-07-22 16:08 |
Azzal még nem volt probléma, hiszen maga a csapda a 27-es szinten volt, Kirito egyéni szintje viszont már elérte 47(?)et, úh még nagy tömegben is leverte a nála 20szinttel kisebb ellenfeleket. A többiek azért hullottak el olyan gyorsan, mert ők csak 20-25 között lehettek Inkább a módjával volt a gond, ahogy eleve ostobán belesétáltak a csapdába. Aztán úgy elhullottak, hogy még a nevüket sem tudtuk meg soha. |
zlatan92 | 2012-07-22 16:09 |
gergoking írta: szerk dangreg: biztos nem, mivy l fél éven àt fog futni, ezt hivatalosan ìrták spoiler
![]() És ha végig fel akarják dolgozni a Fairy Dance-t is? Akkor Aincrad-ra tényleg csak 1x rész van. |
Akosss | 2012-07-22 18:58 |
Szerintem semmi gond nem volt a résszel... Gyengébb volt, mint az eddigiek, de semmiképp sem volt rossz. Mondjuk tényleg elfért volna 2 részben, kicsit összecsapták, de szerintem teljesen érthető volt, úgy is, hogy egy oldalt se olvastam a LN-ből. Ez a rész csak bemutatta, hogy Kirito próbálkozásai csapat terén elég silányak, és nem megy azzal semmire, hogy hazudozik. Ha megmondta volna már az elején a nagy szintkülönbséget, most nem sírna amiatt, hogy nem tudta őket megmenteni. Valószínűleg Kirito nélkül is belefutottak volna ebbe a csapdába, de mivel ott volt, így most megint bedepizik és egyedül eljátszogat. Andor-sama írta:
pl.: Mért volt ennyire hűvös Clain-hez? Szerintem azért, hogy ne sodorja őt is bajba. Az első összefogásos csatáján leoltogatták, hogy miatta halt meg Diabel, most úgy érzi, hogy miatta halt meg az egész Black Cat guild és érezte, hogy ha összefogna Kleinnal a rénszarvas ellen, akkor talán ők is meghalnának... |
gergoking | 2012-07-22 19:00 |
OJ- Tudod, ez a rendezõ elsõ munkája, mèg ezt koráhban emlìtettem, gondolom azcõ ötlete volt ez is. Mellesleg, mèg a regèny egy oldala alatt is beleraktàk azt, hogy a ládát nem nyitották kicazonnal, hanem megvitatták, hogy mi legyen, Kiritót meg leszavazták. Emiatt volt igazán bûntudata, mivel mindenkèpp meg kellett volna akadályoznia. |
-OJ- | 2012-07-22 19:40 |
gergoking írta:
Mellesleg, mèg a regèny... Hagyjuk már a regényt, mikor az animeről van szó |
Eugeo | 2012-07-22 19:41 |
-OJ- írta:
Azzal még nem volt probléma, hiszen maga a csapda a 27-es szinten volt, Kirito egyéni szintje viszont már elérte 47(?)et, úh még nagy tömegben is leverte a nála 20szinttel kisebb ellenfeleket. A többiek azért hullottak el olyan gyorsan, mert ők csak 20-25 között lehettek Inkább a módjával volt a gond, ahogy eleve ostobán belesétáltak a csapdába. Aztán úgy elhullottak, hogy még a nevüket sem tudtuk meg soha. A regényben kitárgyalják, hogy egy ilyen mértékű 27-47 lvl különbség HP-ban és egyéb tulajdonságokban nagyon sokat jelent. (többszöröse volt Kirito életereje.) |
gergoking | 2012-07-22 19:46 |
Most ezzel èpp az animét "húztam" le. Nehèz ilyen tömören ìrnom. Arra utaltam, hogy még az elsõ kötetben levõ egy oldalas sztoriban is ilyeneket beleraktak, animèben mègis kihagytàk. Kül most nézem, kövi rèsz két hónappal kèsõbb játszódik, a mellèksztoris 2. kötet elsõ fejezete. |
-OJ- | 2012-07-22 19:48 |
Bocs, rosszul értelmeztem De így elég zegzugos lesz Kirito bemutatása. Jobban örültem volna, ha inkább a flashbackes megoldást használják ezekre az amúgy is részleges történetekre. Akkor nem lennének olyan feltűnőek a hiányosságok |
gergoking | 2012-07-22 20:04 |
Igen, ponthogy Kirito karakterét nehèz visszaadni, mivel könyvben halljuk a gondolatait, amit itt nem lehet úgy visszaadni. Mindenesetre, èn pozitìvan àllok hozzà. Valszeg 7. rèsszel elkezdõdik a fõsztori is, de addig a melléksztorikat nem olvasom el. Bízom benne, hogy jól összehoznak mindent. De sajnos vàrhatók voltak ilyenek, lèvèn ez a rendezô elsõ projektje. |
Porsche | 2012-07-22 20:08 |
Miért pont a 7. résszel? Amúgy ahhoz képest,hogy "újonc" a rendező nem rossz eleddig a sorozat.Ez az utolsó rész lett kicsit összecsapott de ezt egy esetleges jó folytatással feledtethető. [ Módosítva: 2012.07.22 20:11 ] |
Daisuken | 2012-07-22 20:15 |
Elég nevetséges volt szerintem Kirito ezzel a revival item-el kapcsolatban, hogy majd a sírból visszahozza Sachi-t. Nekem egyből leesett, hogy ő már odaát is halott, s logikusnak tartottam, hogy ha igaz is az item, akkor azt nagyon gyorsan fel kell használni, s úgy is lett (de legalább nem bakiztak azzal, hogy sok idő elteltével is vissza lehet hozni valakit). Jó volt ez a 3. rész is. Ha jól rémlik ez csak épphogy meg volt említve az első kötetben, de örülök akkor neki, hogy több kötetet is bele fognak gyúrni a ~24 részbe. |
Akosss | 2012-07-22 20:19 |
Mondjuk az tényleg hülye ötlet volt... Ha már a való életben régen a sírban fekszik, az agya hogy állítódna vissza? És ha valaki már meghalt, azt nem tartogatják a kórházban... Bár biztos ő is tudta ezt... egyszerűen csak reménykedett, hátha... |
Porsche | 2012-07-22 20:20 |
Hát ha igazak a pletykák akkor az első 4 kötetet legalább belegyúrják |
-OJ- | 2012-07-22 20:22 |
Porsche írta:
Miért pont a 7. résszel? Gondolom még van vagy három epizódra való melléksztori |
Porsche | 2012-07-22 20:23 |
Ezaz ha sorrendbe mennek akkor pont,hogy nincs |
dangreg | 2012-07-22 20:30 |
Szerintem ezt azért nyomták be most ide és zavarták le egy csapásra mert ha végre összejönnek Asunával ő úgy is azt mondaná: -Na ne "fleshbekkeljé" mán más csajokról itt mellettem! |
Eugeo | 2012-07-22 20:34 |
Porsche írta:
Ezaz ha sorrendbe mennek akkor pont,hogy nincs Szerintem onnét a félreértés, hogy a Morning Dew Girl-t is oda sorolta gergoking, pedig az a történet közepéről van. Szóval valószínű, hogy a 6. résztől lesz újra főszál. |
gergoking | 2012-07-22 20:36 |
4. The black swordsman 5. Warm of the heart 6. Morning dew girl Eugeo: ja, ha ìgy van, akk tènyleg hattól, ezeket mèg nem olvastam. A morningot mikor èrdemes? [ Módosítva: 2012.07.22 20:38 ] |
Porsche | 2012-07-22 20:39 |
Ja értem.Morning 1. kötet után már mehet. [ Módosítva: 2012.07.22 20:39 ] |
Eugeo | 2012-07-22 20:47 |
gergoking írta:
4. The black swordsman 5. Warm of the heart 6. Morning dew girl Eugeo: ja, ha ìgy van, akk tènyleg hattól, ezeket mèg nem olvastam. A morningot mikor èrdemes? Amikor Asuna-val összejönnek akkortól, ez az ő kettőjuk (+1) története. (17. chapter után) |
Porsche | 2012-07-22 20:50 |
A 4 side-story közül a legunalmasabb.Legalábbis szerintem. |
Eugeo | 2012-07-22 21:01 |
Az lehet, de az egyik legfontosabb a későbbi történetek szempontjából. |
Porsche | 2012-07-22 21:09 |
Az kétségtelen.Mondjuk akik hiányolják a slice-of-lifeot azok itt majd megkapják. |
Andor-sama | 2012-07-22 21:23 |
Amúgy nem elképzelhetetlen az, hogy valakit vissza lehessen hozni, ha feltételezzük, hogy az egész halál dolog egy kamu (azt hiszem ilyesmit már említettek is az elmúlt pár oldalon a topicban). Ha meghal in game akkor talomba kerül, hogy legyen esély feltámasztásra, nyílván nem így van mivel ezt semmi sem támasztja alá viszont lehetséges. |
Eugeo | 2012-07-22 21:54 |
Andor-sama írta:
Amúgy nem elképzelhetetlen az, hogy valakit vissza lehessen hozni, ha feltételezzük, hogy az egész halál dolog egy kamu (azt hiszem ilyesmit már említettek is az elmúlt pár oldalon a topicban). Ha meghal in game akkor talomba kerül, hogy legyen esély feltámasztásra, nyílván nem így van mivel ezt semmi sem támasztja alá viszont lehetséges. Ilyenkor a valóságban lenne probléma, ha feltételeztük, hogy túllelte akkor fel is ébredt. Így nehéz lenne visszavinni a játékba. |
MrSanyi12 | 2012-07-22 22:20 |
Ha a valóságba valaki leveszi róluk a sisakot azok tényleg meghalnak, de ha mondjuk a játékba halnak meg, akkor csak egy külön elzárt területre teszik őket, mondjuk egy börtönbe vagy bárhova. Így megoldható Ezzel együtt lehetnének külön ilyen nagyon ritka cuccok amikkel fel lehet támasztani az elesett bajtársakat [ Módosítva: 2012.07.22 22:21 ] |
Porsche | 2012-07-22 22:55 |
Hát az amit Kleinnek odadobott elég ritka cuccnak számít szerintem |
Prof. William | 2012-07-22 22:58 |
Eugeo írta:
Amikor Asuna-val összejönnek akkortól, ez az ő kettőjuk (+1) története. Wow akkor Kirito nem fog 26 részen át töketlenkedni amíg végre szerelmet mer vallani? MÁS HALÁL ÉS FELTÁMADÁS Elméletileg halálkor is kiégeti az agyat a gear nem? Szóval csak akkor élheti túl ha low HP-n kap egy gyógyitalt de ha meghal akkor kampec. Kivéve ha. 1. amit fentebb írtak hogy csak mélykómába kerülnek a "halottak" és vissza lehet őket hozni. (Bár a GM azt mondta hogy a halál a játékban, halál a valóságban is. ) 2. Ha esetleg az idő ilyen Inception(Eredet) szerűen működik és hosszabb az idő belül mint kívül. 3. Ha NewGear megőrzi a személyiség lenyomatát a használónak. Ilyenkor technikailag vissza lehet hozni de ez fifikásabb. Ugyanis az igazi csaj halott lesz és Kirtio csak egy digitális másolat hozhat viszaa, ami lehet hogy teljes értékű személyiség lesz (most lehet vitázni hogy ha valakinek a lemásolják a tudatát akkor az minek számít és melyik az igazi) de mégse az "Igazi". Ilyenkor vajon megérné visszahozni? |
Porsche | 2012-07-22 23:02 |
Prof. William írta:
Eugeo írta:
Amikor Asuna-val összejönnek akkortól, ez az ő kettőjuk (+1) története. Wow akkor Kirito nem fog 26 részen át töketlenkedni amíg végre szerelmet mer vallani? Szerencsére nem.Sőt |
dangreg | 2012-07-23 00:12 |
Prof. William írta:
MÁS HALÁL ÉS FELTÁMADÁS Elméletileg halálkor is kiégeti az agyat a gear nem? Szóval csak akkor élheti túl ha low HP-n kap egy gyógyitalt de ha meghal akkor kampec. Kivéve ha. 1. amit fentebb írtak hogy csak mélykómába kerülnek a "halottak" és vissza lehet őket hozni. (Bár a GM azt mondta hogy a halál a játékban, halál a valóságban is. ) 2. Ha esetleg az idő ilyen Inception(Eredet) szerűen működik és hosszabb az idő belül mint kívül. 3. Ha NewGear megőrzi a személyiség lenyomatát a használónak. Ilyenkor technikailag vissza lehet hozni de ez fifikásabb. Ugyanis az igazi csaj halott lesz és Kirtio csak egy digitális másolat hozhat viszaa, ami lehet hogy teljes értékű személyiség lesz (most lehet vitázni hogy ha valakinek a lemásolják a tudatát akkor az minek számít és melyik az igazi) de mégse az "Igazi". Ilyenkor vajon megérné visszahozni? Szerintem marhára túl komplikálod. Ha meghalnak a játékban akkor a NerveGear aksija túl tölt és egy mikrohullámú sugárral megsüti az agyukat. Azt az itemet 10 másodpercig lehetett használni, de igazából az a 10 másodperc az annyi hogy mikor meghal valaki, először elmosódik a textúrája, átlátszó lesz aztán poligonokra hullik. Mikor valaki poligonokra hullott az azért van mert megsült az agya. Az itemet addig lehet használni amig valaki nem hullott poligonokra, mert akkor már nincs mit visszahozni mert meghalt a külvilágban. |
solat | 2012-07-23 04:13 |
dangreg írta:
Erre az agy megsütésre nagy valószínűséggel ki fognak találni valamit a külvilágban. Van rá 22 részük(vagy több?). Eddig csak a játékon belül történteket láthattuk, szerintem be fognak iktatni a sorozatba 1-2 olyan részt, ami a valódi életben játszódik.
Prof. William írta:
MÁS HALÁL ÉS FELTÁMADÁS Elméletileg halálkor is kiégeti az agyat a gear nem? Szóval csak akkor élheti túl ha low HP-n kap egy gyógyitalt de ha meghal akkor kampec. Kivéve ha. 1. amit fentebb írtak hogy csak mélykómába kerülnek a "halottak" és vissza lehet őket hozni. (Bár a GM azt mondta hogy a halál a játékban, halál a valóságban is. ) 2. Ha esetleg az idő ilyen Inception(Eredet) szerűen működik és hosszabb az idő belül mint kívül. 3. Ha NewGear megőrzi a személyiség lenyomatát a használónak. Ilyenkor technikailag vissza lehet hozni de ez fifikásabb. Ugyanis az igazi csaj halott lesz és Kirtio csak egy digitális másolat hozhat viszaa, ami lehet hogy teljes értékű személyiség lesz (most lehet vitázni hogy ha valakinek a lemásolják a tudatát akkor az minek számít és melyik az igazi) de mégse az "Igazi". Ilyenkor vajon megérné visszahozni? Szerintem marhára túl komplikálod. Ha meghalnak a játékban akkor a NerveGear aksija túl tölt és egy mikrohullámú sugárral megsüti az agyukat. Azt az itemet 10 másodpercig lehetett használni, de igazából az a 10 másodperc az annyi hogy mikor meghal valaki, először elmosódik a textúrája, átlátszó lesz aztán poligonokra hullik. Mikor valaki poligonokra hullott az azért van mert megsült az agya. Az itemet addig lehet használni amig valaki nem hullott poligonokra, mert akkor már nincs mit visszahozni mert meghalt a külvilágban. |
VedrAg0On2 | 2012-07-23 06:37 |
Mikor vége a játéknak, utána mindenki felébred és happy end... XD Nem hiszem, hogy meghaltak. Szerintem a GM hazudott, mert hogy még izgalmasabb legyen a játék. |
Prof. William | 2012-07-23 08:50 |
dangreg írta:
Szerintem marhára túl komplikálod. Ha meghalnak a játékban akkor a NerveGear aksija túl tölt és egy mikrohullámú sugárral megsüti az agyukat. Azt az itemet 10 másodpercig lehetett használni, de igazából az a 10 másodperc az annyi hogy mikor meghal valaki, először elmosódik a textúrája, átlátszó lesz aztán poligonokra hullik. Mikor valaki poligonokra hullott az azért van mert megsült az agya. Az itemet addig lehet használni amig valaki nem hullott poligonokra, mert akkor már nincs mit visszahozni mert meghalt a külvilágban. Ezt tudom de Kirtio azon agyalt hogy visszahozza a halottat. Ezzel neki is tisztába kellene hogy lennie, ezért írtam alternatív lehetőségeket. |
Andor-sama | 2012-07-23 13:28 |
VedrAg0On2 írta:
Ezt azért nem hinném
Mikor vége a játéknak, utána mindenki felébred és happy end... XD Nem hiszem, hogy meghaltak. Szerintem a GM hazudott, mert hogy még izgalmasabb legyen a játék. |
Linn | 2012-07-23 18:19 |
Egyébként nemtudom,de csak én vagyok oylan beteg gondolkodású hogy ezt még élvezném is? Úgyértem meghalhatsz mint a való világban de nem fáj ha megszúrnak,ráadásul különleges képességet is kapsz,wow a születésünkkor nem bántak velünk iylen jól. |
TakagiYasushi | 2012-07-23 18:31 |
nem csak te, de én is... |
Pitbull | 2012-07-23 18:39 |
Amúgy én nem igazán értem a role-okat ebben a játékban... Mármint most azt mondta a főnök, hogy nincs elég embere, aki tankoljon neki a harcban, ezért a csajt átnevelik shielderre. Oké, de egy olyan játékban, amiben kizárólag közelharci fegyvereket lehet használni, milyen szerepek vannak még tankon kívül? Mert itt is volt egy csata, ahol a csaj védekezett, és közbe 6-an ott álltak a háta mögött, és nézték. Nyilván van olyan, aki nagyobb sebzést visz be, de ezen kívül milyen szerepek lehetnek még egyáltalán? Mert eddig nem volt se archer, se mage, se healer blablabla... És gondolom nem is lesz, ha már Sword Art. Én csak szimplán nem látom át, hogy mi az a szerep, amire annyi ember kell, hogy ott álljon hátul hat, míg egy tankolja az ütéseket... |
gergoking | 2012-07-23 18:49 |
A váltàs taktikàt használják inkább, szóval gondolom a pajzsosok hàtul vannak, ès mikor ütne a szörny, váltanak. Gondolom ezzel a módszerrel alakìtjàk ki. |
Linn | 2012-07-23 18:49 |
Takagi:akkor megnyugodtam XD Pitbull: egyébként...tök jogos,lehet ez ilyen töltelék blabla lett volna? |
Koizumi Risa | 2012-07-23 18:59 |
Most jutottam el odáig, hogy megnézzem a 3. részt (mert őszintén szólva nem kápráztatott el eddig a sorozat), de amit most láttam, az valami elképesztően gyenge volt. Az a 8.67-es értékelés MAL-on... LOL. -OJ- már megfogalmazta, mi a probléma, úgyhogy én már nem kezdem el fejtegetni, de teljesen értetlenül állok ez előtt az óriási hype előtt. ![]() ![]() ![]() |
bazsar | 2012-07-23 19:09 |
Magyarázza meg nekem valaki, hogy miért kell egy anime történetének időrendben mennie? Ha az író úgy írta meg, hogy ez egy kesőbb megjelenő side story, akkor miért kell az anime rendezőjének előre citálnia? Egyáltalán nem illett ide. Ettől föggetlenül maga a rész tetszett, de igazán várom már a fő szálat. Ki lehetett volna hozni belőle egy OVÁ-t, vagy akár a hype miatt egy mozifilmet is, amit adhattak volna Karácsonykor az évad végén. [ Módosítva: 2012.07.23 19:10 ] |
gergoking | 2012-07-23 20:42 |
Mert valami "egyedit" akart mutatni a rendezõ, amivel mutathatja, hogy az õ munkája, pedig elsõ munka lévén nem kellene különcködnie. Na mindegy, én sem örülök, ha nagy hype van a kedvenceim körül, mert akkor rengeteg olyan is nèzi, aki alapból nem tennè, de a hype miatt megteszi, aztán csalódik. Én mindenesetre úyy vagyok vele, hogy nagyon jó less, mégha 1-1 rész nem is lesz kiemelkedõ. |
Andor-sama | 2012-07-23 20:48 |
gergoking írta:
Teljesen egyetértek
Mert valami "egyedit" akart mutatni a rendezõ, amivel mutathatja, hogy az õ munkája, pedig elsõ munka lévén nem kellene különcködnie. Na mindegy, én sem örülök, ha nagy hype van a kedvenceim körül, mert akkor rengeteg olyan is nèzi, aki alapból nem tennè, de a hype miatt megteszi, aztán csalódik. Én mindenesetre úyy vagyok vele, hogy nagyon jó less, mégha 1-1 rész nem is lesz kiemelkedõ. |
-OJ- | 2012-07-25 12:03 |
4.rész előzetese |
Porsche | 2012-07-25 12:23 |
Miabaj vele? Előzetes alapján ezt talán nem csapják úgy össze. |
dangreg | 2012-07-25 13:00 |
Porsche írta:
Miabaj vele? Előzetes alapján ezt talán nem csapják úgy össze. De... szinte 100% hogy igen... ugyan is ez is egy rész lesz. Megint, 1 short story = 1 rész Csak tudod mi a kurva szar? Hogy attól hogy ezt short story-nak hívják, attól még 4 darab egy teljes kötet. Ez áll szemben SAO rendes sztorijával ami ugyan csak 1 kötet. Ilyen alapon, 2 részben letudnák adni a rendes sztori felét. Ergo a sorozat az short story-k nélkül 4 rész lenne. Hogy fog ez menni fél évig? Bár egy valamit hozzá kell tennem, de csak spoilerben, egy kis mentség vagy talán magyarázat, Ez a rész spoiler
![]() amúgy is nagyon rövid idő alatt játszódott, az egész azt hiszem 2 napot ölel fel. Ezzel ellentétben az előző sokkal több idő volt. |
Porsche | 2012-07-25 13:10 |
Épp ezért mondtam,hogy talán ezt nem csapják össze annyira mint az előzőt.Amúgy egyetértek veled mondjuk azt még mindig nem tudjuk,hogy egyáltalán mennyit fog teljesen felölelni a sorozat.Azaz,hogy a történetet meddig viszik. |
Elayan | 2012-07-25 13:18 |
Nem tudom, hogy én vagyok-e vele így egyedül, de valahogy többet vártam a sorozattól, csupán a manga alapján. Szerintem meg sem közelíti a manga szintjét a sorozat, pedig tényleg nagyon vártam. Nem a grafikával van bajom, hisz az csodálatos, egyszerűen lagymatagnak tűntek az eddigi részek. Sokkal több izgalmat vártam volna már csak a készítő megjelenésétől is, mint amennyit ténylegesen szűrtem ki a sorozatból. A második rész boss harca látványvilágában lenyűgözött, de nem éreztem azt, hogy kiugrok a bőrömből, hogy lássam. Egy másik felvetésre, hogy hiányoznak a mágusok, na meg a support karakterek... Nekem meg éppen nem. Félreértés ne essék, világéletemben ezzel a kétféle "kaszttal" nyomultam, mivel utálom a harcosokat, de valahogy ez a mű így jó, ahogy van. És hogy ne lenne olyan játék, amiben nincs támogató karakter? Itt van pl. a Blade&Soul is, ami elég új és tökéletesen megállja a helyét az MMO játékok között. Nekem például nagyon tetszik az is. (Jó, tudom, hogy van valami varihoz hasonló kaszt benne, de az mégsem egészen az.) |
-OJ- | 2012-07-25 13:23 |
Elayan írta:
egyszerűen lagymatagnak tűntek az eddigi részek Osztom ezt a véleményt. Grafika, hangok, zene, vagyis a körítés az mind kiváló, de a tartalom eddig nem nagy szám. Sokkal jobb sorozatok vannak ennél a mostani szezonban, ez eddig csak a középmezőnyt erősíti. |
Akosss | 2012-07-25 14:27 |
Attól, hogy a short storykat 1 részbe belerakják (és 4 short story van 1 kötetben) az nem jelenti rögtön azt, hogy a történet részeit is annyi idő alatt letudják... Az eddigi történet szerinti részek sem voltak 6-7 fejezetek... és még van hátra tudtommal 22 fejezet vagy mennyi. Ha 1 fejezet/1 résszel haladnak, akkor pont a végére érnek. Már ha olyanok lesznek a fejezetek.. mert olyat is csinálhatnak ugye, hogy több fejezetet gyúrnak egybe, vagy egy fejezet olyan tartalmas lesz, hogy 2 részbe is belerakhatják a történetet. Nem tudom, mert nem olvasom a LN-t. Szerintem az első 2 kötet lesz csak feldolgozva, a 3-4. Fairy Dance már nem. |
gergoking | 2012-07-25 14:35 |
Maradt kb. 23 fejezet, és az első rész 2 fejezetet dolgozott fel. A többi fejezet sem hosszabb ezeknél, és van 1-2 szörnyen rövid. Szóval azzal, hogy így siettetik, nem tudom, hogyan tervezik befejezni, mert az Aincrad részekből ki fognak futni szerintem a 15. rész körül, viszont a Tündértánchoz meg nem lesz elegendő a hátralevő rész. Szóval nem értem ezt a sietséget, hacsak nem akarnak rettentő gyorsan haladni, vagy esetleg nagyon elhúzni a fejezeteket. Bár, az is lehet, hogy a Tündértánc közepén akarják abbahagyni, hogy még véletlenül se tűnjön lezártnak a sztori, és lehetségesebb legyen egy folytatás. (mint látható az írásom hosszából, hazajöttem, bár most nem otthonról írok) Ja igen, meg ott van a Morning Dew Girl, ami meg baromi hosszú, régóta olvasom és még csak a háromnegyede körül járok. Remélem azt sem akarják a 3. részhez hasonlóan egybe benyomorítani, hanem legalább kettőbe, de inkább háromba. |
Pitbull | 2012-07-25 15:12 |
[...] vagy fillerezni [...] vagy alternatív befejezést adni az utolsó pár részre. Ugye ez a rendező első alkotása. Nem tudni mit akar |
Akosss | 2012-07-25 17:28 |
Pitbull írta:
[...] vagy fillerezni [...] vagy alternatív befejezést adni az utolsó pár részre. Ugye ez a rendező első alkotása. Nem tudni mit akar Hát nem ajánlom neki... |
Eugeo | 2012-07-25 17:42 |
Biztos, hogy benne lesz a Fairy Dance is az anime-ben. (már régebben mutattam miért) De én is már inkább nézném a fővonalat (1 kötet). Sajnos , rossz ötlet volt időrendbe adni őket. Az eredeti módon nagyobbat ütött. |
gergoking | 2012-07-25 18:59 |
Eugeo: Korábban nem olvastam sok spoilert, szóval miért gondolod, hogy bekerül? Én még csak a legelején tartok annál, és ennyi jött le, ami biztos nem arra utal, de nekem erről ez jutott eszembe: spoiler
Erről a mondatról nekem az opening semmibe zuhanós része ugrott be, de biztos csak véletlen.
![]() and the world dissolved and collapsed altogether |
Porsche | 2012-07-25 19:52 |
gergoking írta:
Eugeo: Korábban nem olvastam sok spoilert, szóval miért gondolod, hogy bekerül? Én még csak a legelején tartok annál, és ennyi jött le, ami biztos nem arra utal, de nekem erről ez jutott eszembe: spoiler
Erről a mondatról nekem az opening semmibe zuhanós része ugrott be, de biztos csak véletlen.![]() and the world dissolved and collapsed altogether Mert árulnak SAO figurákat és az egyik így néz ki: spoiler
![]() ![]() |
gergoking | 2012-07-25 19:55 |
És ezt nem csinálhatták a regény alapján? Vagy az alapján nem szoktak? (ezekhez nem értek) |
Porsche | 2012-07-25 20:04 |
gergoking írta:
És ezt nem csinálhatták a regény alapján? Vagy az alapján nem szoktak? (ezekhez nem értek) Énse nagyon ezért vagyok bizonytalan ezzel kapcsolatban de úgy olvastam ezeket a figurákat promoként adták ki az animéhez még a premier előtt valamikor. Ezt írták végszónak a képekhez: From Tomopop, we can guess that the anime will most probably cover up to at least the second story arc, so look forward to the anime if you are a fan the books/manga! |
gergoking | 2012-07-25 20:18 |
Különben, most nézem újra az animét a fordítás miatt. Újra nézve, közel sem olyan rossz, mint ahogy pár ember leírja. Kirito jellemére nem tudok mit mondani, mivel a regényt olvasva jól megismertem a gondolatait, viszont szerintem nem volt rosszul megcsinálva a rész a halálokkal. Egyedül Tetsuo-ét éreztem nagyon elsiettetettnek. Nála jobban ki kellett volna emelni és feldolgozni az elején levő boldog jellemet, aki felnéz a frontemberekre, és a végén levő kétségbeesett figurát, aki barátai elvesztését pont egy ilyen harcosra fogja. Ha ezt megteszik, sokkal ütősebb lett volna. Őszintén szólva, nekem másodszori megnézésre jobban tetszik XD |
Eugeo | 2012-07-25 20:42 |
Egy korai promo utolsú képeiben utalnak rá, hogy valami várható a 3-4. kotetből. korai promo [ Módosítva: 2012.07.25 20:42 ] |
Porsche | 2012-07-25 20:51 |
Eugeo írta:
Egy korai promo utolsú képeiben utalnak rá, hogy valami várható a 3-4. kotetből. korai promo Ez hivatalos promo? Mert nekem az utolsó képek csak a regény illusztrációinak tűnnek. |
Eugeo | 2012-07-25 21:20 |
Illusztráció valóban, de tudomásom szerint hivatalos. |
Akosss | 2012-07-26 12:08 |
A kommentek és a leírás is arról tanúskodik, hogy ez csak egy saját készítésű videó. Tulajdonképp egy AMV. A készítő többi munkája fellelhető a csatornáján. |
Porsche | 2012-07-26 13:29 |
Ezért kételkedtem benne én is,ahogy most megnéztem még a phantom bulletről is van egy ilyen videó amit már kötvehiszek,hogy benne lesz. |
TomGabor | 2012-07-26 18:39 |
Esetleg valaki tud valami infót adni Suguha Kirigaya-ról? Fog szerepelni még az animében? spoiler
Mellesleg valaki meg tudná erősíteni, hogy a héten tényleg nem lesz új rész?![]() Kirito "húga" [ Módosítva: 2012.07.26 18:39 ] |
gergoking | 2012-07-26 18:41 |
Ő a Fairy Dance legelején bukkan fel, szóval ez azon múlik, hogy eljutnak-e oda. Szerintem igen. |
Akosss | 2012-07-26 18:42 |
TomGabor írta:
Mellesleg valaki meg tudná erősíteni, hogy a héten tényleg nem lesz új rész? Ezt hol olvastad? |
TomGabor | 2012-07-26 18:42 |
gergoking írta:
Ő a Fairy Dance legelején bukkan fel, szóval ez azon múlik, hogy eljutnak-e oda. Szerintem igen. Ő is belép a játékba? Akosss írta:
Itt ![]() [ Módosítva: 2012.07.26 18:44 ] |
gergoking | 2012-07-26 18:48 |
A mandragon visszaszámláló szerint lesz. TomGabor: spoiler
![]() Nem lép be. Vagyis, én még csak a Tündértánc elején vagyok, de ott ennek nyoma sincs. Mondjuk lehet, hogy később utána indul, de ezt nem tudom. |
TomGabor | 2012-07-26 18:53 |
gergoking írta:
A mandragon visszaszámláló szerint lesz. TomGabor: spoiler ![]() Nem lép be. Vagyis, én még csak a Tündértánc elején vagyok, de ott ennek nyoma sincs. Mondjuk lehet, hogy később utána indul, de ezt nem tudom. Annak nem nagyon lehet hinni, One Piece-t is írta hogy lesz, mégsem volt múlt hét előtt. spoiler
![]() Ha esetleg megtudsz valamit róla és nem felejted el megtennéd hogy itt vagy privátban leírod? |
gergoking | 2012-07-26 19:01 |
Persze, de biztos jön ma még valaki, aki olvasta, és választ tud rá adni |
Akosss | 2012-07-26 19:04 |
Hát csak úgy gondolják, hogy lehet hogy nem lesz. Majd ha szombaton nem találod az új részt, akkor biztos. |
Porsche | 2012-07-26 19:25 |
TomGabor írta:
gergoking írta:
Ő a Fairy Dance legelején bukkan fel, szóval ez azon múlik, hogy eljutnak-e oda. Szerintem igen. Ő is belép a játékba? Akosss írta:
Itt ![]() Ultraspoiler: spoiler
![]() A Fairy Dance főszereplője Kirito mellett legfőképpen ő lesz |
dangreg | 2012-07-26 19:42 |
Porsche írta:
Ultraspoiler: spoiler ![]() A Fairy Dance főszereplője Kirito mellett legfőképpen ő lesz Ultra spoiler lol, ha tényleg egy ultra spoilert akarsz az valami ilyesmi, mondjuk egy nagyon durva ultra mega spoiler Asunáról: spoiler
![]() ![]() |
Porsche | 2012-07-26 19:47 |
Jó ismerjük az emberi természetet,olyan is meg fogja nézni aki valójában nem akarja.Szal így sokat mondtam róla mégis keveset Amúgy azt a spoilert nem kellett volna megosztanod velük... [ Módosítva: 2012.07.26 19:48 ] |
dangreg | 2012-07-26 20:09 |
Porsche írta:
Jó ismerjük az emberi természetet,olyan is meg fogja nézni aki valójában nem akarja.Szal így sokat mondtam róla mégis keveset Amúgy azt a spoilert nem kellett volna megosztanod velük... jah most már kicsit bánom, azért ez elég durva volt. |
gergoking | 2012-07-26 20:11 |
Lesz valami jövő hétvégén? Mert lehet tényleg nem lesz SAO, mivel Drilandnál is ezt írják, ami fél órával megy előtte. |
Porsche | 2012-07-26 20:18 |
gergoking írta:
Lesz valami jövő hétvégén? Mert lehet tényleg nem lesz SAO, mivel Drilandnál is ezt írják, ami fél órával megy előtte. folytatódik az olimpia?vagy oda is bevágnak vmi maratont mint az OPnál volt múltkor. |
gergoking | 2012-07-26 21:14 |
Most néztem utána, tényleg elmarad az olimpiai vetítések miatt. |
ViharTáncos | 2012-07-27 05:58 |
Azt valaki el tudja nekem mondani hogyan teleportált be a csapdába a Black Cats csajszi meg Kirito? |
gergoking | 2012-07-27 07:28 |
A csapdaszobára gondolsz, ahová a céh nagyja besétált. Az van, hogy Aincrad 100 emeletre van osztva, és egy útvesztőszerű lépcsősor választja el az emeleteket. Úgy döntöttek, hogy egy magasabb emelet lépcsősorát akarják felfedezni, mivel ott nem lehet baj, mivel még ha erősebbek is az ellenfelek, mások már kijárták nekik az utat. Viszont még ha valaki le is győzi a vezért, és továbbjutnak a kövi emeletre, attól még nem biztos, hogy az ottani labirintus fel lesz fedezve, szóval maradhatnak még benne ismeretlen helyek, és a Fekete Macskák pont egy ilyen helyre bukkantak. Kinyitották az ajtót, amiben egy kamu kincsesláda volt, és miután ezt kinyitották, bezárultak az ajtók és megjelent tömérdek szörny. És mivel ez egy kristálymentesítő terület, ezért nem juthattak ki, míg le nem győztek mindenkit. Erre gondoltál? |
ViharTáncos | 2012-07-27 11:21 |
Igen de Kirito már az ajtóben toporogva rágta magát, hogy gázvan . Hogy kerültek be a csajjal? |
gergoking | 2012-07-27 12:03 |
Mentek utánuk. Ez a regényben úgy volt, hogy fellelték a szobát, bementek egészen a ládáig, majd ott Kirito mondta, hogy ne nyissák ki a ládát. Szavazást tartották, de Kiritót leszavazták 3-2-re, így kinyitották, melynek köszönhetően aktiválódott a csapda. |
Prof. William | 2012-07-27 12:05 |
Pedig már az alap RPG-k ből, vagy bármilyen labirintusos játékból tudhatnák, hogy nagy üres szoba közepén kincsesládával = CSAPDA! |
-OJ- | 2012-07-27 12:17 |
Én mégis mindig kinyitom |
Akosss | 2012-07-28 16:40 |
Mégsem marad el az eheti SAO, más csatornákon elvileg ugyanúgy lesz. Meg lehet őrülni a variálástól |
-OJ- | 2012-07-28 16:47 |
Csak a KoiChoco és a Nakaimo marad el három hétig, mivel azok mennek a TBS csatornán ami most az Olimpiát adja |
solat | 2012-07-28 16:47 |
-OJ- írta:
Dettó.
Én mégis mindig kinyitom |
TomGabor | 2012-07-28 20:14 |
4. rész Egy laza ráérünk rész volt. spoiler
![]() Ebben a részben azt láthatjuk, hogy Keiko-channak sikerül-e Kirito segítségével feltámasztani Pinát, de természetesen ezt inkább mégsem most fogják megmutatni hanem majd jövőhéten (igen, Pina a neve és ő Keiko-can sárkánya). Látunk pár harcot, Keiko 1 szintet feljebb lép, 2-szer majdnem kivillan a bugyija és végül Kirito demonstrálja picit az erejét. Vajon a következő részben már jön a gyerek? spoiler
[ Módosítva: 2012.07.28 22:10 ]
![]() Itt Asuna és Kirito lányára gondolok |
Prof. William | 2012-07-28 21:59 |
Mondhatjuk akkor hogy a 4-ik rész alapján... Ezekben az animékben minden csak a PINA körül forog. |
ViharTáncos | 2012-07-28 22:12 |
Depis rész után jól jött egy ilyen. |
gergoking | 2012-07-28 22:19 |
Hát ez a rész állati jó volt, én is örültem a vidámságnak. Főleg, hogy amikor a kislány tízszer kiáltja egymás után állatkája nevét, az a komoly részeket is viccessé tette XD Őszintén szólva, minden nagyon tetszett. A vidámabb hangulat, Kirito felsőbbrendűségének mutatása, a gyorsaságának rövid bemutatása (amiről később még sokat hallhatunk), meg az is, hogy végre hallhattuk, mit gondol maga Kirito a húgáról, mivel a Fairy Dance elején a húga szemszögéből láttuk a dolgokat. Röviden, engem ez a rész nagyon meggyőzött |
Porsche | 2012-07-28 22:22 |
Csatlakozom.Szerintem ez jól lett átültetve az LN-ből.A fontosabb részek mind benne voltak és mostmár legalább biztos vok benne,hogy télleg így hívták a sárkányt ahogy |
-OJ- | 2012-07-28 22:24 |
4.rész Végre egy igazán jó epizód. A cselekmény végig egységes volt, egyáltalán nem éreztem a történetet összecsapottnak vagy elsietettnek. Pedig állítólag itt is kivágtak ezt-azt, de amíg szemmel nem láthatóak a hiányosságok, addig engem nem zavar. És éppen ideje volt már, hogy magyarázzanak egy kicsit a világ működéséről is, miközben ezzel párhuzamosan kicsit nyugisabbra vették a tempót, valamint igazán szép helyszíneket jártak be. Ráadásul végre Kirito is mesélt magáról egy kicsit! Ez a kis személyes háttér nekem rengeteget számított, hogy érdekelt legyek a főszereplő karakterében, mert eddig egyáltalán nem hozott lázba a sorsa. Az epizód végén pedig nagyon vagányan és profin járt el, ahogy puszta szint-fitogtatással lefegyverezte az ellenséges céhet Silica szintén aranyos lány volt, nagy adag moéval megáldva, és Ő legalább túl is élte a kalandot |
WhiteHawk | 2012-07-28 22:27 |
Emberek valami itt nem tetszik nekem. Visszaolvastam a topikban, és azt írták, hogy egy boss legyőzésében max 48 ember vehet részt. Ez még OK, de ha elég egyszer legyőzni, hogy mindenki továbbjusson minek ide 10.000 ember, elég lenne 48 + utánpótlás + kiszolgáló személyzet (kovács, stb.) hasamra ütök 500 ember. Ez nekem nem stimmel. És ez alapján főhősünk, hogy lehetett a bétateszten a legmeszebb eljutó, ha mindenki egyszerre jut tovább? Persze ez mind lehetséges, csak nem sok értelmét látom a játék szempontjából. Csak az animét nézem, így lehet van erre logikus magyarázat, vagy később tisztázódhat a dolog, de nekem most ez szúrt szemet. Persze az is lehet valamit félreértettem, ez esetben elnézést kérek! |
gergoking | 2012-07-28 22:32 |
WhiteHawk írta:
de ha elég egyszer legyőzni, hogy mindenki továbbjusson minek ide 10.000 ember Mert hullanak az emberek és kevés az elit, és azok is könnyen kinyúvadhatnak. Erre később sok példa lesz. Meg a múlt részben is látható volt, hogy érhetnek meglepetések, mint a kristályhatástalanító területek hirtelen megjelenése. Szóval könnyen hullhatnak a legyek. Meg ehhez. Lehet 10.000-en vannak, de ez kb. lecsökken 6000-re, amiből asszem olyan 4000-en semmit sem csinálnak, és csak pár százan aktívkodnak a fronton. Szóval teljesen reális módon van. Lesz majd később visszatérés az első szintre, és látni lehet, hogy sokan első szinten ragadtak és gyümölcsöt gyűjtögetnek. Arra pedig, hogy Kirito jutott legtovább. Szerintem nem arra gondol, hogy ő jutott a legmagasabbra, hanem arra, hogy ő érte el a legmagasabb szintet a saját karakterével. Valószínű így értette, mivel utána mondta is, hogy a sok béna még szintet lépni sem tudott, még a második részben. |
Prof. William | 2012-07-28 22:37 |
Az Asuna-s szál mikor folytatódik? |
Porsche | 2012-07-28 22:43 |
Prof. William írta:
Az Asuna-s szál mikor folytatódik? 2-3 rész sztem. Hacsak a következő rész címe(Crime within the walls) nem valami vele kapcsolatost takar.Mert bevallom így nekem semmi ilyen nem rémlik az LN-ből.Valakinek valami tipp,hogy ez most mi lesz? |
WhiteHawk | 2012-07-28 22:45 |
Igaz, valahol meg is értem azt a 4000 embert, mit kockáztassam az életem, mikor vannak mások akik dolgoznak helyettem. Viszont ha én lennék egy őrült játéktervező, nem hagynék ilyen kiskaput. Most nem fogom leírni én, hogy csináltam volna meg, felesleges. Csak számomra kicsit kiábrándító a dolog. Lehet egyedül vagyok így... |
gergoking | 2012-07-28 22:50 |
Porsche: Filler, hogy nehogy beérjék a regényt XD Különben még ez a Warmth of the Heart maradt ki. Az miről szól? Nem lehet, hogy az az? |
Porsche | 2012-07-28 22:54 |
gergoking írta:
Porsche: Filler, hogy nehogy beérjék a regényt XD Különben még ez a Warmth of the Heart maradt ki. Az miről szól? Nem lehet, hogy az az? spoiler
![]() Nem hiszem,az egy kovács csajról és Kiritoról szól.Gyakorlatilag itt készül el Kirito egyik kardja egy különleges ércből amit egy sárkány fészkéből szereznek.Semmi bűntény a falon belülről nincs benne. Ezért gondolom,hogy ez most vagy az első kötet fejezetének a címe vagy vmi olyan side-story amit nem olvastam.(ami kimaradt eddig nekem a 8. side-storyja meg a material editionök) [ Módosítva: 2012.07.28 22:57 ] |
gergoking | 2012-07-28 22:56 |
Megvan melyik lesz: A Murder Case in the Area (Aincrad 57th floor, April 2024) A 8. kötet melléksztorija. |
Porsche | 2012-07-28 22:57 |
gergoking írta:
Megvan melyik lesz: A Murder Case in the Area (Aincrad 57th floor, April 2024) A 8. kötet melléksztorija. Nabazze Akkor ahogy az illusztrációkat nézem következő részbe már lesz Asuna. [ Módosítva: 2012.07.28 23:00 ] |
Akosss | 2012-07-28 23:44 |
Hát, az előzetesből kiderül majd. Nekem is tetszett a rész, és már a többiek kb. mindent elmondtak róla, amit akartam, szóval én sem kezdek prédikálni a véleményemről. Silica meg nagyon aranyos kiscsaj, örülök, hogy van egy vidám moe is a főszereplők közt. XD (Azon meg én is röhögtem egy jót, mikor fél percen keresztül hívogatta a sárkányát. ![]() |
Andor-sama | 2012-07-29 00:55 |
Bejött a rész (mint ahogy eddig az összes lol). És örülök, hogy Kirito végre nem csak passzívkodik. Az erőfitogtatós jelenet ütött én szeretem az ilyeneket a főhőssel A kis csajszi is szimpi volt, csak már gondolkoztam rajta hogy fog meghalni... |
Akosss | 2012-07-29 01:04 |
Mondjuk azon meglepődtem, hogy Kirito 78-as szinten van. És megint csak hazudgált, hogy az 50-esen. |
kentaur22 | 2012-07-29 07:24 |
Akosss írta:
Meg tudom érteni, hogy miért csinálja mivel jó magam is solo specialista vagyok és nem nagyon szeretem ha rám támaszkodnak feleslegesen. (Nem vagyok OTP!Mondjuk azon meglepődtem, hogy Kirito 78-as szinten van. És megint csak hazudgált, hogy az 50-esen. ![]() Egyébként meg kicsit furcsa, hogy egy olyan valaki is szerepel a borítón aki már a 3. részben meghal. [ Módosítva: 2012.07.29 7:30 ] |
TakagiYasushi | 2012-07-29 08:58 |
Akosss írta:
Mondjuk azon meglepődtem, hogy Kirito 78-as szinten van. És megint csak hazudgált, hogy az 50-esen. Nem hazudott, nem azt kérdezték tőle hogy hanyas szitnen van, hanem hogy hol él. Az pedig bárhol lehet a 78 lvles szintig ami éppen neki tetszik, és neki az 50. lvl-en lévő város tetszett meg neki eddig. A szintjéről a finale battleig nem esett szó. |
Eugeo | 2012-07-29 09:25 |
TakagiYasushi írta:
Akosss írta:
Mondjuk azon meglepődtem, hogy Kirito 78-as szinten van. És megint csak hazudgált, hogy az 50-esen. Nem hazudott, nem azt kérdezték tőle hogy hanyas szitnen van, hanem hogy hol él. Az pedig bárhol lehet a 78 lvles szintig ami éppen neki tetszik, és neki az 50. lvl-en lévő város tetszett meg neki eddig. A szintjéről a finale battleig nem esett szó. A lvl meg az, hogy melyik szinten lakik annak köze nincs egymáshoz. (lvl általában minimum 10-el nagyobb mint ahol éppen a front van.) Az előző részben valahol 71-es lvl-en volt Kirito. Nekem általánosságban tetszett a rész, de ami nagyon nem: - Silica miután elveszítette a sárkányt nem bénult le hanem legyőzött egy szörnyet. - Amikor az orange guild-al áltak szemben Rosalia nem támadni akart, hanem menekülni (ő sem hülye). A következő részt meg nagyon nem szabadna betenni a főszálba, mert kilóg onnét (főleg Kirito-Asuna történetét tekintve). |
gergoking | 2012-07-29 11:02 |
Commie írta:
The revival flower is here?{No, I just wanted to bring a loli to a zone with tons of tentacle monsters} Ezen olyan jót röhögtem, nekem is feltűnt a rész nézése közben XD |
yoroka | 2012-07-29 11:26 |
Egyrw jobban megkedvelem Kirito karakterét, rég volt már ilyen normális anime amiben a főszereplő full graftos valaki aki tudja honnan tudom elolvasni a regényt magyarul?? |
gergoking | 2012-07-29 11:34 |
Regényt magyarul sajnos nem fogod megtalálni, mivel senki sem fordítja. Az első kötet prológusát és első fejezetét tudod csak, amit még pár oldallal ezelőtt lefordítottam. (de kétlem, hogy egyhamar folytatnám, mivel sok más projectem van, amik előnyt élveznek) Szerk.: Nincs kedvem 36 oldalt végiglapozni, szóval itt a legalsó komment spoilerében elolvashatod, ha érdekel: KATT [ Módosítva: 2012.07.29 11:35 ] |
Nobu | 2012-07-29 12:33 |
A harmadik epizód láttán, nagyon szívesen elbeszélgetnék a forgatókönyvíróval. Hogy is fogalmazzak? Olyan volt ez a rész, mint egy gyors, unalmas menet. Semmi újdonság, semmi meglepő, semmi összetettség. Olyan hamar lezavarták az epizódot, hogy hihetetlenül pocsék lett a felépítése. Gyorsan túl akartak adni mindenen. A halálokon, az "újra találkozásokon", meg a végén is, a szörnyeteg legyőzésén... Gáz. Nagyon gáz rész volt. És kiszámítható, főleg az, hogy Kirito a tökös gyerek úgyis legyőzi Nicholas-t és megkapja az újjáélesztő cuccot... A befejező jelenet meg egy elcsépelt, közhelyes monológú zárás volt. A következő résztől jobbat várok! Sokkal jobbat. Köszi. |
-OJ- | 2012-07-29 12:40 |
^ Nem tudom, ki írta a 3.részt, de remélem többet nem adnak neki tollat/billentyűzetet |
Nobu | 2012-07-29 13:15 |
-OJ- írta:
Csak egyetérteni tudok. Fúrót adjanak a kezébe, és menjen inkább vízszerelőnek, ott remélhetőleg sikerül jó munkát végezni. Az a baj, hogy a rendező meg hiába rendez faszául, ha a script satnya ^ Nem tudom, ki írta a 3.részt, de remélem többet nem adnak neki tollat/billentyűzetet [ Módosítva: 2012.07.29 13:17 ] |
Pitbull | 2012-07-29 21:46 |
Amúgy elmulasztottam egy részletet a történetben, vagy ebbe a játékba nem is regisztrálhattak felnőttek? Mert szerintem eddig még tinédzsereken kívül más playert nem láttam... |
gergoking | 2012-07-29 21:50 |
Gondolom ők voltak azok főként, akiknek volt annyi szabadidejük, hogy három napon át a sorban áljanak a játékért (még az elején mondta a műsor, hogy a sor eleje azóta ott van). Gondolom munka miatt kevesebb felnőtt engedhette meg magának. De lesznek azok is. Klein is 20+ éves, meg az openingben 3 felnőtt férfi karakter van, sőt öregemberrel is fogunk találkozni. Meg a nagyobb cégekben több idősebb lesz. Szerk.: Inkább gyerekek nem regisztrálhattak, Kirito mondta a regényben egy későbbi fejezetnél, hogy 13 lehetett a legalsó határ. (nem mondta biztosra) [ Módosítva: 2012.07.29 21:51 ] |
Porsche | 2012-07-29 21:54 |
Egil sem éppen az a tinédzser féle |
Akosss | 2012-07-29 22:52 |
Meg a mostani részben lévő Rosalia is már a 20-as/30-as éveiben járt. |
Pitbull | 2012-07-29 22:55 |
Hát akkor úgy érzem a karakterdesign az, ami nekem 0%-ban képes átadni az emberek korát, mert én a most említett egyik szereplőt se tettem volna 20 évesnél idősebbre. |
gergoking | 2012-07-29 22:55 |
Az anime különben mindenkire fiatalító hatással van. Klein is vagy 5 évvel idősebbnek néz ki a mangában/regényben. Pitbull: Pont egyszerre, pedig nem a tiédre reagáltam, de jól jött ki XD [ Módosítva: 2012.07.29 22:55 ] |
Brown | 2012-07-29 23:07 |
Na, megnéztem a 3. és a 4. részt is. Szerintem a harmadik nem volt olyan rossz, Andor-samához és Akossshoz hasonlóan nekem sem volt bajom vele. A negyedik viszont jobban tetszett. Silica aranyos lány, de a sárkány névválasztásnál tuti nem gondolkodott magyar fejjel... xD A meghatónak szánt jeleneteken csak vigyorogtam. Amikor azt mondta, hogy "Pina... Az én drága...", azt hittem kimondja, hogy... az övé. Rendes volt vele Kirito. Bár később kiderült, hogy hátsó szándékkal is rendelkezett, ennek ellenére jól bánt vele. A nagyapja komolyan verte? Ezután remélem, hogy mutatnak játékon kívüli eseményeket is, kíváncsi vagyok, a húga hogy viseli ezt az egészet. |
gergoking | 2012-07-29 23:10 |
Mutatnak majd (valószínűleg eljut odáig az anime, bár ez nem 100%, ha csak Aincradot akarják feldolgozni, pedig a húga pont utána jön) És igen, a sok drámázás után jót tett ez a sok nevetés ebben a részben. Még ha a készítők nem is így tervezték XD |
Eugeo | 2012-07-29 23:15 |
Következő részben már több jelenetet láthatunk vele is : Asuna |
Zsocaika | 2012-07-29 23:16 |
A 3. rész elkapkodott, és eléggé gyengécske volt. A 4. már tetszett ^^ |
Brown | 2012-07-29 23:17 |
gergoking írta:
De jó, köszi a választ! Láttam már a projekt topicban, hogy Pina lesz a neve. Azt gondoltam, hogy ezután nem lesz vicces. De az volt. Mutatnak majd (valószínűleg eljut odáig az anime, bár ez nem 100%, ha csak Aincradot akarják feldolgozni, pedig a húga pont utána jön) És igen, a sok drámázás után jót tett ez a sok nevetés ebben a részben. Még ha a készítők nem is így tervezték XD [ Módosítva: 2012.07.29 23:18 ] |
Akosss | 2012-07-29 23:23 |
Miért nincs semmi színe a bábunak? Pedig tök szép lenne. |
Brown | 2012-07-30 00:30 |
kentaur22 írta:
A legfelső lányra gondolsz? Az szerintem nem Sachi.
Egyébként meg kicsit furcsa, hogy egy olyan valaki is szerepel a borítón aki már a 3. részben meghal. |
Akosss | 2012-07-30 00:40 |
Brown írta:
kentaur22 írta:
A legfelső lányra gondolsz? Az szerintem nem Sachi.Egyébként meg kicsit furcsa, hogy egy olyan valaki is szerepel a borítón aki már a 3. részben meghal. Igen, az nem Sachi. Sachinak eleve rövid haja volt az animében, a legfelső lánynak meg hosszú a haja. Kicsit hasonlít rá, de nem ő az. |
Eugeo | 2012-07-30 06:59 |
Akosss írta:
Brown írta:
kentaur22 írta:
A legfelső lányra gondolsz? Az szerintem nem Sachi.Egyébként meg kicsit furcsa, hogy egy olyan valaki is szerepel a borítón aki már a 3. részben meghal. Igen, az nem Sachi. Sachinak eleve rövid haja volt az animében, a legfelső lánynak meg hosszú a haja. Kicsit hasonlít rá, de nem ő az. A legfelső lány neve Yui, és ő az én kedvenc karakterem. Majd pár résszel később lesz csak szerepe, 10-11 körül. |
gergoking | 2012-07-30 08:40 |
Az ő sztoriját épp olvasom, csak jó hosszú, de már hamarosan befejezem. Kíváncsi vagyok már, ki is ő valójában. |
Porsche | 2012-07-30 10:34 |
gergoking írta:
Az ő sztoriját épp olvasom, csak jó hosszú, de már hamarosan befejezem. Kíváncsi vagyok már, ki is ő valójában. A Fairy Dance-t a morning dew girl nélkül olvasod? |
-OJ- | 2012-07-30 10:37 |
Akosss írta:
Miért nincs semmi színe a bábunak? Pedig tök szép lenne. Mert még nincs kész. A megvásárolható, végleges termék már festett lesz |
gergoking | 2012-07-30 10:37 |
Elkezdtem olvasni a Fairy Dance-t, elolvastam a prológust, meg az első fejezetet, aztán itt írtátok, hogy a Morning Dew Girl is kell hozzá, ezért azt elkezdtem olvasni. |
Porsche | 2012-07-30 11:02 |
gergoking írta:
Elkezdtem olvasni a Fairy Dance-t, elolvastam a prológust, meg az első fejezetet, aztán itt írtátok, hogy a Morning Dew Girl is kell hozzá, ezért azt elkezdtem olvasni. Jaja az eléggé ajánlott fejezet előtte. Amúgy akkor az előzetes alapján - ami azt mondtátok a 8. kötet fejezete - az összes side-story benne lesz az animében ami Aincrad?(Na jó kivétel a 16.5-ös fejezetet amit nyílvánvaló,hogy nem tesznek bele).Mert így az epizódszám nemtom,hogy lesz elég a fairy dance-re is.Hacsak nem darálják le a sztorit még ennél gyorsabban...az meg sztem már sok lenne neki. |
gergoking | 2012-07-30 11:07 |
A 16.5-öt ha jól tudom, nem is a SAO írója írta, csak kikerült az oldalára, mint az összes többi fan fordítás. Még BT-ről is leszedték a 16.5-öt kb. egy hete a nagy felháborodás miatt. Amit még észrevettem, hogy van egy fejezet, amit kihagytak, ami azonnal a Kayaba nyitánya után játszódik még az első emeleten. |
Porsche | 2012-07-30 11:11 |
Ezt észre se vettem látod.Mondjuk furcsa is volt,hogy ilyet publikált volna az író. |
Eugeo | 2012-07-30 11:11 |
gergoking írta:
A 16.5-öt ha jól tudom, nem is a SAO írója írta, csak kikerült az oldalára, mint az összes többi fan fordítás. Még BT-ről is leszedték a 16.5-öt kb. egy hete a nagy felháborodás miatt. Amit még észrevettem, hogy van egy fejezet, amit kihagytak, ami azonnal a Kayaba nyitánya után játszódik még az első emeleten. Nem igaz, azt is ő írta, csak sehol sem adták ki hivatalosan, csak web novel-ként jelent meg. És inkább úgy döntöttek, hogy leszedik. Én nagyon sajnálom, szerintem jól illett a történetbe. Animebe viszont biztos, hogy nem fogják betenni. [ Módosítva: 2012.07.30 11:14 ] |
Porsche | 2012-07-30 11:11 |
Eugeo írta:
gergoking írta:
A 16.5-öt ha jól tudom, nem is a SAO írója írta, csak kikerült az oldalára, mint az összes többi fan fordítás. Még BT-ről is leszedték a 16.5-öt kb. egy hete a nagy felháborodás miatt. Amit még észrevettem, hogy van egy fejezet, amit kihagytak, ami azonnal a Kayaba nyitánya után játszódik még az első emeleten. Nem igaz, azt is ő írta, csak sehol sem adták ki hivatalosan, csak web novel-ként jelent csak meg. És inkább úgy döntöttek, hogy leszedik. Én nagyon sajnálom szerintem jól illett a történetbe. Animebe viszont biztos, hogy nem fogják betenni. Hát az tény,hogy életszerűbbnek hatott a dolog nekem is. |
gergoking | 2012-07-30 11:14 |
BT-n írták ,hogy leszedték, és ott olvasgattam a fórumba, és írták, mert sok félreértés volt, hogy ezeket nem ő írja, csak a rajongók műveit is publikálja az oldalán. Akkor ez nem tartozik azok közé? Vagy hol írják, hogy ez az ő műve? Szerk.: Most hogy nézem, tényleg ő írta. De azt is írják, hogy írói fanfiction. Szóval én már midnent olvasok. Valahol nincs valami konkrétum írva? [ Módosítva: 2012.07.30 11:16 ] |
Porsche | 2012-07-30 11:22 |
Azért szedték le mert nem volt biztos,hogy ő írta? Nem azért mert elkezdtek picsogni a fórumon a tagok,hogy eddig a BT minden korosztálynak szólt és,hogy hogyan kerülhet ilyen fel az oldalra? |
gergoking | 2012-07-30 11:31 |
De, azért. Lehet félreértelmezhetően írtam. Utánaolvasgatás után látom, hogy tényleg ő írta, de ez amolyan fordítói fanfiction. A hivatalos kiadásba persze nem került be, csak a honlapjára került fel. |
Porsche | 2012-07-30 11:41 |
Mondjuk érdekes,hogy egész eddig nem zavarta őket most meg igen... |
gergoking | 2012-07-30 11:49 |
Gondolom az anime miatt tömérdek új rajongó jött. Különben, most olvasom, mindjárt a végén vagyok. Igazából, különösebben nem izgat, hogy bent hagyják-e, vagy sem, bár a sztorihoz sok köze nincs, viszont egy dolognak örülök, hogy belekerült, mert mindig is érdekelt, hogy ezzel mi van: 16.5 írta:
Ezen én is elgondolkoztam, hogy mégis hogy tehették be ezt egy olyan játékba, ahol 13+-osan már lehet jelentkezni, meg mivel ennyire életszerű az egész, milyen kihatásai lehetnek a jövőre, de ebből is látszik, hogy ez egy "ismeretlen funkció" volt. Bár, azt nem értem, Kirito hogy nem vette egészen idáig észre, ha már annyira ismeri a játékot. Hogy hagyhatott figyelmen kívül egy egész menüpontot?
Having the ethics code release function basically meant that online virtual sex had been planned with the release of the game. SAO had many underage players such as myself so, no matter how I thought about it, this function was sure to cause a lot of social outcry. |
Porsche | 2012-07-30 12:00 |
Hát lehet mivel nagyrészt csak solozott(heh kétértelmű) így sose került előtérbe a dolog neki egészen Asuna felvetéséig a menübe meg nagy gamer fejjel gondolom csak azt nézte amire szüksége volt neki azaz inventory,friendlist stb a többi nem "harcitapasztalat" segítő dolgon elsiklott. |
Prof. William | 2012-07-30 12:31 |
Gondolom a fanok is sírni kezdtek amikor a pure waifujuk ártatlansága veszélybe került. A Sacred Blacksmitnél is volt erre példa. [ Módosítva: 2012.07.30 12:34 ] |
zlatan92 | 2012-07-30 12:36 |
Prof. William írta:
A Sacred Blacksmith-nél azért "kicsit" másabb volt a helyzet. Gondolom a fanok is sírni kezdtek amikor a pure waifujuk ártatlansága veszélybe került. A Sacred Blacksmitnél is volt erre példa. [ Módosítva: 2012.07.30 12:38 ] |
Eugeo | 2012-07-30 12:40 |
gergoking írta:
Úgy emlékszem, hogy a Beta-ban benne se volt ez a funkció. Mintha ott átnézett volna mindent.
Gondolom az anime miatt tömérdek új rajongó jött. Különben, most olvasom, mindjárt a végén vagyok. Igazából, különösebben nem izgat, hogy bent hagyják-e, vagy sem, bár a sztorihoz sok köze nincs, viszont egy dolognak örülök, hogy belekerült, mert mindig is érdekelt, hogy ezzel mi van: 16.5 írta:
Ezen én is elgondolkoztam, hogy mégis hogy tehették be ezt egy olyan játékba, ahol 13+-osan már lehet jelentkezni, meg mivel ennyire életszerű az egész, milyen kihatásai lehetnek a jövőre, de ebből is látszik, hogy ez egy "ismeretlen funkció" volt. Bár, azt nem értem, Kirito hogy nem vette egészen idáig észre, ha már annyira ismeri a játékot. Hogy hagyhatott figyelmen kívül egy egész menüpontot?Having the ethics code release function basically meant that online virtual sex had been planned with the release of the game. SAO had many underage players such as myself so, no matter how I thought about it, this function was sure to cause a lot of social outcry. |
gergoking | 2012-07-30 13:28 |
Most vettem észre, hogy megint kihagytam egy melléksztorit, ami jönni fog. Összegezném az eddigieket, ha kihagyok valamit, akkor szóljatok, csak hogy végre tisztában legyek(ünk), hogy most meddig fognak ezek tartani. 5. A Murder Case in the Area (2024 április) 6. Warmth of the Heart (2024 június) 7. Sound of Water, Sound of Hammer (2024 augusztus) Ezeket találtam, amik még valószínűleg lesznek a rendes sztori kezdete előtt. Ami meg kimaradt, az a First Day meg a Rondo of the Transient Sword, melyek a játék kezdetekor játszódnak. A First Day nem tudom, miért maradt ki, mivel az is a 8. kötetben van, mint ami az 5. rész is lesz. A másik meg gondolom azért, mert az lehet a legújabb, mivel még végig sincs fordítva angolul. [ Módosítva: 2012.07.30 13:29 ] |
Porsche | 2012-07-30 13:37 |
Szerintem a Sound of Water meg a warmth of the heart 1 részbe lesz összerántva mivel a SoW elég rövid és csak duma van benne szinte.Az lesz gondolom a 6. rész.Akkor lehet mégis a 7. résztől kezdődik a fősztori. |
gergoking | 2012-07-30 13:44 |
Most nézem, ez a SoW,SoH tényleg nagyon rövid, hacsak nem valami fontos, gondolom bele sem teszik. A Warmth of the Heart már nem tűnik olyan rövidnek. Hacsak nem nyújtják valamelyik sztorit két részbe (amit kétlek, mivel eddig sem tették), akkor lehet tényleg kezdik már a 7. résszel. Örülnék neki. [ Módosítva: 2012.07.30 13:44 ] |
Porsche | 2012-07-30 13:48 |
Max egy ilyen "2 hónappal később" jelenet lesz a warmth of the heart végén de lehet még annyi se mert csak ilyen részletkérdéseket válaszol meg. [ Módosítva: 2012.07.30 13:49 ] |
Haseo | 2012-07-30 15:59 |
Az 1.ső és 2.ik rész után még azt gondoltam a .hack// árnyékában fog maradni, De nemtette 3.ik és a 4.ik rész teljesen egyedi volt , nagyon jó volt Már csak azt sajnálom hogy nem láthatjuk hogy fejlődik |
almapaprika199 | 2012-07-31 00:30 |
én amúgy azt nem értem, hogy ugyebár a fejükön van az a sisak és ha leveszik meghal az illető, de hetegik játszanak a játékkal, ez most hogy van? senki nem keresi őket vagy csak én nem értem?:o |
Akosss | 2012-07-31 00:39 |
almapaprika199 írta:
én amúgy azt nem értem, hogy ugyebár a fejükön van az a sisak és ha leveszik meghal az illető, de hetegik játszanak a játékkal, ez most hogy van? senki nem keresi őket vagy csak én nem értem?:o Mindenkit kórházba szállítanak, infúzióra kötnek, így nem halnak meg. Csak ezt nem mutatták még. |
almapaprika199 | 2012-07-31 00:45 |
Akosss írta:
köszi nagyjából értem
almapaprika199 írta:
én amúgy azt nem értem, hogy ugyebár a fejükön van az a sisak és ha leveszik meghal az illető, de hetegik játszanak a játékkal, ez most hogy van? senki nem keresi őket vagy csak én nem értem?:o Mindenkit kórházba szállítanak, infúzióra kötnek, így nem halnak meg. Csak ezt nem mutatták még. |
Prof. William | 2012-07-31 09:22 |
A mangában és LN-ben is a GM mondja az elején hogy már minden elképzelhető médiumon át értesítette a hatóságokat hogy a NewGear viselőket minnél hamarabb szállítsák kórházba. Más Ha már LN-ben is ilyen kavarás volt az ominózus 16,5-ös chapterrel, biztos vagyok benne, hogy a szereplők közti nagy lámúr majd kimerül pl. egy egy ágyban alvásban. [ Módosítva: 2012.07.31 11:59 ] |
Porsche | 2012-07-31 09:32 |
Hát végülis ha nem nézzük a 16.5-ös fejezetet akkor csak egy ágyban alvás volt alapból az első kötetben |
cyberwolf21 | 2012-07-31 09:34 |
Hát az biztos hogy nem csinálnak hentait belőle de finom utalások lehetnek arra hogy az este egy bizonyos részét nem alvással töltötték, mert ha csak az általad említett megoldást választják, egyes szituáciok nem lesznek egyértelmüek feltehetnénk a kérdést Sachival mért egy ágyban aludtak. szerk: 2percen mult de beelőztek. mi a helyzet a késöbbi kötetekkel? Szerk: Van valami ami engem nagyon érdekelne. Van e a játékosoknak bármi kapcsolata a külvilággal? Pl: Email, vagy valami Skype szerüség [ Módosítva: 2012.07.31 10:24 ] |
Porsche | 2012-07-31 11:16 |
cyberwolf21 írta:
Van valami ami engem nagyon érdekelne. Van e a játékosoknak bármi kapcsolata a külvilággal? Pl: Email, vagy valami Skype szerüség Semmi,ez benne a lényeg,hogy el vannak zárva a külvilágtól és így gyakorlatilag egy másik "világba" kényszerűek élni.Amíg valaki el nem jut a legfelső szintig és nem győz.Legalábbis ez az alapkoncepció. [ Módosítva: 2012.07.31 11:17 ] |
Eugeo | 2012-07-31 11:17 |
cyberwolf21 írta:
Szerk: Van valami ami engem nagyon érdekelne. Van e a játékosoknak bármi kapcsolata a külvilággal? Pl: Email, vagy valami Skype szerüség Nincs semmilyen kapcsolat (ha az első két kötetre gondolsz.). Ezt nagyon nem fejtegetik, de valószínűleg ezt blokkolták. |
dangreg | 2012-07-31 11:24 |
cyberwolf21 írta:
Van valami ami engem nagyon érdekelne. Van e a játékosoknak bármi kapcsolata a külvilággal? Pl: Email, vagy valami Skype szerüség Nincs. |
zlatan92 | 2012-07-31 11:25 |
cyberwolf21 írta: Ez is elég érdekes, mert az animével ellentétben az LN-ben Kirito külön kiemeli, hogy nem aludtak egy ágyban Sachi-val.feltehetnénk a kérdést Sachival mért egy ágyban aludtak spoiler
![]() "One thing I was certain of though was that Sachi and I didn’t have a romantic relationship. We never slept in the same bed together, never cuddled with each other, talk about love or even look at each other." |
Prof. William | 2012-07-31 12:00 |
cyberwolf21 írta:
Hát az biztos hogy nem csinálnak hentait belőle de finom utalások lehetnek arra hogy az este egy bizonyos részét nem alvással töltötték, mert ha csak az általad említett megoldást választják, egyes szituáciok nem lesznek egyértelmüek Lazán megoldhatják némi árnyjátékos utalással, vagy pl elcsattan egy csók az ágyban aztán ugrunk a következő reggelre, amikor is Kirito kiszáll az ágyból amiben Asuna kissé hiányos öltözékben édesdeden alszik. Szóval a lehetőségek száma végtelen. |
-OJ- | 2012-07-31 12:19 |
Nem hiszem, hogy animeben ezt meglépik. Függetlenül attól hogy mi van az eredeti LNben, az animált waifunak érintetlennek kell maradnia, főleg mert kiskorú 20éves 'vén banyáknál' már nem számítana egy kis szex Persze ha tévedek, az csak az adaptáció pontosságát fogja eredményezni [ Módosítva: 2012.07.31 12:20 ] |
Porsche | 2012-07-31 12:24 |
Miért a japánoknál meddig számít kiskorúnak? Mert mikor ez az eset megtörténik már nem annyira kiskorú sztem.Legalábbis magyar viszonylatba biztos,hogy nem lenne az |
dangreg | 2012-07-31 12:28 |
Szerintem tök mind1. Inkább olyan részekkel kéne foglalkozniuk aminek tényleg van értelme, meg a sztorit viszi előre felé, nem kihagyogatni fontos részeket meg a tölteléket adni hozzá felé. Nem mind1 hogy lefeküdtek-e? Csak a fejükben megy az egész, ennyi erővel volt egy "nedves éjszakája" és kész. Tök mind1 milyen valóságos. Inkább rendesen belerakták volna ahogy Silica bolyong az erdőben, nem pedig lép kettőt utánna meg rögön jönnek a majmok. |
Porsche | 2012-07-31 12:35 |
Persze,hogy mind1 hisz úgyse lesz benne.Mondjuk attól még ki lehet tárgyalni.(Ami már megtörtént) Ja Silica kicsit hirtelen került a majmok elé de szerintem nem volt vészes most ellenben az előző résszel.. |
csopike | 2012-07-31 14:00 |
csopike írta:
Nagyon nagyon csodálatos, nagyon szép munkát végeztek, igazán minőségű! Nagyon szépen köszönöm, kedvenc animéim egyike. LEGJOBB!!! /csak még mindig az a bajom h sietnek, 4. rész és már 78as szintű.../ Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a szintnek lesz a legkissebb jelentősége. Vagy ha mégsem, akkor sem bizonyítja semmi, hogy a szint nagysága egyenlő az emelettel. Fejtegetném még, de inkább befogom, mielőtt le leszek "kockázva" igen a lvl-nek nem sok köze van a szinthez azt tudom. Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.07.31 14:00 ] |
Salerys | 2012-07-31 14:00 |
Nohát... én még nem is szóltam hozzá ehhez az animéhez Nekem már bekerült a kedvencekbe (olvasom a mangát is,az azért előrébb van -nem fogok spoilerezni nagyon,nyugi- ) Noshát az anime sorrendisége... kicsit furcsa ugye hogy a 4 rész alatt kb 2 év már le is forgott, eljutottak egy csomó szintre, meg már Kirito is 78-as, stb. Ennek ellenére a történések... nem sokat tudtunk meg... Most már tudjuk hogy itt is vannak klánházak (3.rész) És kicsit megismertük a dungeonokat is A város(ok)ból is láttunk kicsit... A felszerelések... nem is tudom.... a fegyverek tetszenek, a ruhák eddig nem voltak olyan nagy durranások, itt arra célzok hogy egy MMOban ezek ugye az armor(gear)nak felelnek meg, de nem láttunk eddig semmi decocuccot (outfit) vagy ha mégis,nemvolt olyan "menőzős" de igazából ez az anime szempontjából lényegtelen ![]() De a karakterekről nem sokat tudunk csak 1-2 dolgot spoiler
Most úgy szólok, mint egy olyan ember, aki (jó dolog-e vagy sem,lényegtelen) sokat MMOzott.![]() De semmi baj, később -ha követik a manga szálát- szépen kibontakozik a karaktersztori is, például Asuna múltjáról is derülnek ki dolgok és az "új" szereplőkről is. Hiányolom/tam a PvP akciókat. Gondolok a duelekre és a PKra. spoiler
Konkrétan a SAOról beszélve (mint egy MMO) elég érdekesnek találom, nincsenek külön classok (knight,healer,assa,paladin stb) az animében (a mangában néha mégis úgy emlegetik őket... meghát azért észrevenni dolgokat.. Kirito pl assa szerű )Meg pl Silica egy petes karinak felel meg![]() De a későbbiekbe, mikor Asuna és Kirito kezdenek "összemelegedni" a KoB klán vezére és Kirito párbajoznak egyet, az pl nagyon érdekesnek ígérkezik, meghát közbe-közbe kerülnek be kisebb-nagyobb csihipuhik is A skillek "átlagosak" bár ahogy észrevettem, MP (manapont) nincs a SAOban. spoiler
A karakterkidolgozás tetszik.![]() ellenben pár extra vagány skill kikerül, pl megtudjuk hogy kiritonak van egy rejtett képessége... 2kardos technika, amit csak vészhelyzetben használ, és ehhez persze egy szuperskill is jár. Persze van még 1(vagy több? mwahaha) ember ilyen skillel,de ők tényleg igazi nagyágyúk. A felszerelés érdekes, tetszik hogy itt nem az van hogy minél erősebb az armor annál meztelenebb a karakter... Kirito személyisége meg kifejezetten kedvenc.... megtudjuk hogy jófiú, nem menőzik azzal amit tud, de mégis nagyágyú, de még mindig keveset tudunk a képességeiről. Ha meg megtudunk valamit Kirito tudásáról,erejéről,stb akkor megint másik kérdés kerül elő(a mangában is vannak még kérdések) Amit sajnálok, hogy nem láttuk a többi karaktert eddig, akik ott vannak az anime "borítóképjén" is. spoiler
![]() Bár a mangában már bent van a néger kopasz barátunk -mint egy kereskedő- és személy szerint jó arcnak tartom meg még van 1-2 új tag,de olvassátok a mangát Aki nem bír magával, annak ajánlom figyelmébe a mangát, és úgy tudom van VN is,de ennek még nem néztem utána A szezon egyik legjobb animéje, a történetszálba 1-2 kivetnivaló van, de nagyon tetszik, később majd lassulnak az események is szerencsére, lehet hogy a hatalmas többéves MMOzás szól belőlem, de nekem már most bekerült a kedvenc 5 animémbe Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.07.31 14:00 ] |
gergoking | 2012-07-31 14:01 |
Salerys írta:
Aki nem bír magával, annak ajánlom figyelmébe a mangát, és úgy tudom van VN is,de ennek még nem néztem utána Nem VN az eredeti, hanem regény. Abból már 10 kötet kijött. Eddig azért nem történt meg animében a két éves ugrás, mert az anime időrendileg halad, és minden bizonnyal a 7. résszel veszi kezdetét a sztori, mert a 2. résztől kezdődően melléksztorikat dolgoztak fel, melyeket későbbi kötetekhez adtak ki. Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.07.31 14:01 ] |
Salerys | 2012-07-31 14:01 |
Bladeen15 írta:
Nagyon jó anime imádom de Kirito nekem kicsit furcsa okés én is mmo-kban szeretek egyedül fejlődni meg minden de utána rövid időn szükségét érzem hogy valaki jöjjön velem mert azért úgy mégis csak könnyebb túlélni meg fejlődni (itt a túlélés meg pláne fontos ) Ő meg olyan ímmel-ámmal segít másokon de majd remélem kiderül hogy miért Mivel már több társát is (akikhez különbözően kötődött) elvesztette nem akar többet elveszteni, ezért azt a tipikus döntést hozza, hogy ha magányos farkast játszik akkor jobb lesz. Annyiban más ez a többi animében lévő ilyen szitutól, hogy ő boldogul is egyedül. spoiler
![]() például amikor később kezd összebarátkozni Asunával, és megtámadja őket a 74. szint boss szörnye, és Kirito akkor -felfedve hogy 2 karddal tolja- LESOLOZZA a bosst Természetesen később lesznek barátjai stb, csakhát mint mindig,időbe telik gergoking: Igen, el is felejtettem, ott a pont Későbbiekben mikor ezeknek vége akkor jön a rendes szál^^ Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.07.31 14:01 ] |
dangreg | 2012-07-31 14:02 |
Porsche írta:
Persze,hogy mind1 hisz úgyse lesz benne.Mondjuk attól még ki lehet tárgyalni.(Ami már megtörtént) Az egy dolog hogy kilehet tárgyalni, de hazajövök és 35 új hsz. Mondom magamban wtf, erre már 4 oldalon keresztül ez megy... Porsche írta:
Ja Silica kicsit hirtelen került a majmok elé de szerintem nem volt vészes most ellenben az előző résszel.. Nem adja vissza azt az érzést amit akkor éreztem mikor az LN-t olvastam. És pont az lenne az animációnak a lényege hogy valami több legyen mint olvasni, látványosabb, valami újat, dinamikát adjon az egésznek, hogy tényleg lásd ahogy pörögnek az események magad előtt nem csak elképzeld. Pédául most adok egy kis pluszt, annak az erdőnek az volt az egész értelme, hogy "kis szobákból állt" több kijárattal. Ha rosszon mentél ki akkor véletlenszerűen elteleportált valahová. Silica nem volt alacsony szintű erre a helyre, pont azért is mert elindulni egyedül, csak folyamatosan rossz helyre került ezért folyamatosan harcolnia kellett. Ezért tartom azt is elsietettnek. A murder Case side sztorit meg egy eszeveszett baromságnak tartom ide berakni, előszöris, csak spoiler nélkül de annyit mondhatok, hogy tele van a játék mechanikájára való utalásokkal, amiről eddig szó sem volt, egy csomó olyan dologról lesz szó, pl PK, vagy Duel, vagy marriage, amiről még nem mondtak semmit és ha követik az LN-t, amiből eddig csak kivettek dolgokat itt sem fogják őket elmagyarázni. Mert az LNben sem volt benne annyira részletesen. Pl, előkerül majd Heathcliff akiről senkinek sem lesz halvány fogalma hogy ki a picsa, de ha rendesen haladtak volna akkor már tudnánk. |
Porsche | 2012-07-31 14:20 |
Én nem tartok még annál a fejezetnél de már jópár ember mondta,hogy ezt hülyeség berakni.Végülis miről szól az a fejezet? |
cyberwolf21 | 2012-07-31 14:41 |
Porsche írta:
Miért a japánoknál meddig számít kiskorúnak? Japánban a lányok 16éves korukra teljes jogu nők, házasodhatnak stb. |
dangreg | 2012-07-31 15:37 |
cyberwolf21 írta:
Porsche írta:
Miért a japánoknál meddig számít kiskorúnak? Japánban a lányok 16éves korukra teljes jogu nők, házasodhatnak stb. Csak ha a férj(jelölt) elmúlt 18. Porsche írta:
Én nem tartok még annál a fejezetnél de már jópár ember mondta,hogy ezt hülyeség berakni.Végülis miről szól az a fejezet? Ezt Spoilerben: spoiler
![]() Az egész fejezet arról szól, hogy megölnek valakit városon belül, nem duelban hal meg, megölik. És ezt megy kivizsgálni Kirito és Asuna. Nah akkor előszöris, ezt még nem fejtették ki, de városban nem halhatsz meg, lehet egymást támadni, de nem veszítesz életet, még ha valami monster vagy player abilty van hatással rád, mondjuk méreg, ha beérsz a városba akkor sem fog tovább csökkenni az életed. Duelnél van olyan opció, hogy első ütésig, bizonyos százaléknyi életig vagy halálig tartson, erről sem beszéltek még, LN-ben már benne volt. A halálig tartó módot értelem szerűen senki nem használja. Egy csávó meghal Asuna és Kirito szeme láttára akik azt elkerülendő hogy talán valaki valamilyen hack-et vagy exploitot használ a gyilkolásra megpróbálják megtalálni a tettest. A nyomok pedig régebbre fognak visszavezetni mint gondolnánk. |
gergoking | 2012-07-31 15:46 |
Kíváncsian várom, baromi jól hangzik. Bár a címéből is sejtettem, hogy nagyjából ez lesz. spoiler
![]() Bár azt nem tudtam, hogy párbajban van halálig menő mód, nem rémlik, hogy említették volna. |
Akosss | 2012-07-31 15:49 |
spoiler
![]() Na, akkor játszunk egy kis Detective Conan-esdit... Egyébként nekem is úgy rémlett, hogy duelben direkt nincs halálig menő, mert akkor csak hullanának az emberek. De te olvastad az LN-t, úgyhogy hiszek neked.. |
dangreg | 2012-07-31 16:21 |
Azért mert tévesen abból indultok ki, hogy a SAO az eredetileg is így indult volna. Sem a bétát, sem az alapjátékot nem tervezték úgy, spoiler
[ Módosítva: 2012.07.31 16:22 ]
![]() hogy az emberek meghaljanak. Jelenleg az a tábla amin a játékosok neve szerepel, lett volna a feltámadási pont, ahova a halott játékosok kerülnek. Igazából minden játékban halálig tart a duel. Vagyis a legtöbben ha nincs győztes, aka az egyik fél hp-ja nem 0 akkor az döntetlen lesz. |
Porsche | 2012-07-31 16:24 |
WoW érdekes sztori. spoiler
![]() Valamiért ez a hirtelen csak úgy meghal vki dologról Death Gun ugrik be,de gondolom nem lesz köze ehhez. |
dangreg | 2012-07-31 16:47 |
Porsche írta:
WoW érdekes sztori. spoiler ![]() Valamiért ez a hirtelen csak úgy meghal vki dologról Death Gun ugrik be,de gondolom nem lesz köze ehhez. Nem, és spoilerezni se akarok. De ahogy már mondtuk, nincs kapcsolatuk a való világgal, szóval az lehetetlen. Egyébként ez egy olyan történet lesz amit LEHETETLEN értelmesen feldolgozni 1 részben. Egyszerűen túl sok minden fog történni, flash back, párbeszédek, rohangálás. A hosszabb sztorik közé tartozik. [ Módosítva: 2012.07.31 16:49 ] |
Akosss | 2012-07-31 16:49 |
Akkor reménykedjünk a legjobbakban. |
gergoking | 2012-07-31 16:56 |
Írnám, hogy hátha két részbe teszik, de eddig sem volt ilyen, és ez a sztori is a regényből vett címet kapta meg, ami arra utal, hogy az egész lesz, mivel még egy Part 1 sincs utána. Én mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok rá, imádom a gyilkossági sztorikat Azért remélem, hogy rendesen meg lesz oldva, vagy mégis több részbe szedik. |
Porsche | 2012-07-31 17:06 |
dangreg írta:
Porsche írta:
WoW érdekes sztori. spoiler ![]() Valamiért ez a hirtelen csak úgy meghal vki dologról Death Gun ugrik be,de gondolom nem lesz köze ehhez. Nem, és spoilerezni se akarok. De ahogy már mondtuk, nincs kapcsolatuk a való világgal, szóval az lehetetlen. Egyébként ez egy olyan történet lesz amit LEHETETLEN értelmesen feldolgozni 1 részben. Egyszerűen túl sok minden fog történni, flash back, párbeszédek, rohangálás. A hosszabb sztorik közé tartozik. Nem ilyen értelemben értettem de mind1 is akkor csak egy hamis felsejlés volt. Szóval mégösszecsapottabb lesz mint a 3. rész?:/ Ajjajj. |
dangreg | 2012-07-31 19:20 |
Porsche írta:
dangreg írta:
Porsche írta:
WoW érdekes sztori. spoiler ![]() Valamiért ez a hirtelen csak úgy meghal vki dologról Death Gun ugrik be,de gondolom nem lesz köze ehhez. Nem, és spoilerezni se akarok. De ahogy már mondtuk, nincs kapcsolatuk a való világgal, szóval az lehetetlen. Egyébként ez egy olyan történet lesz amit LEHETETLEN értelmesen feldolgozni 1 részben. Egyszerűen túl sok minden fog történni, flash back, párbeszédek, rohangálás. A hosszabb sztorik közé tartozik. Nem ilyen értelemben értettem de mind1 is akkor csak egy hamis felsejlés volt. Szóval mégösszecsapottabb lesz mint a 3. rész?:/ Ajjajj. Erre csak annyit mondhatok, hogy hátha nem. Valamiféle feedback-et biztos ők is kapnak. Rajongói levelek, vagy felmérések vagy valami. Mert azokból szerintem már ordíthatna hogy: "-Elk*rjátok az egészet öcsém!" Most komolyan, legtöbb blogger, rajongó, vagy szimplán anime kedvelő 3-4 rész alapján már dönt. Valaki még kevesebb alapján is. Most azzal hogy elrontják az első részeket, már tök mind1 milyen lesz a vége. Mert szinte senki nem jut el odáig. |
Porsche | 2012-07-31 19:54 |
Biztos kapnak visszajelzést a fanoktól a kérdés az,hogy ezeknek mekkora százaléka az LN-t olvasók elégedetlensége.Mert most azok akik olvassák a regényt joggal panaszkodnak lévén sok elemét a regénynek vagy elhadarják vagy szimplán bele se teszik.Ez ugye szemetszúr azoknak akik tudják,hogy mi hiányzik.Viszont aki bármiféle előismeret nélkül nézi az simán elsiklik ezek felett.Ő teljesen más képet kap az egészről amivel együtt jár egy teljesen más hangulat is.Viszont ahogy a visszajelzéseket látom a legtöbbeknek még így is nagyon tetszik attól függetlenül,hogy mennyire hiányos néhány helyen.Az már más kérdés,hogy a készítők így a saját dolgukat nehezítik meg mivel ezek hiánya a végén visszafog ütni a sztori haladtával. Amúgy ezeket a huszonvalahány részes sorozatokat nem készítik már el előre?Most ha hallgatnak is arra,hogy ez így nem lesz jó akkor mennyire tudnának belenyúlni a sorozatba,hogy korrigálni tudják?Max egy esetleges második évadban nem? |
dangreg | 2012-07-31 20:19 |
Szerintem azoknak is feltűnik akik nem olvasták az LN-t. Értem itt az olyan eseteket ahol egyszerűen nem értik miről van szó mert a magyarázatok hiányosak a rövidítés miatt. És ami az előre elkészítést jelenti, azt hiszem nagyjából kész van. De szerintem nem az összes rész. |
Porsche | 2012-07-31 20:51 |
Ez igaz viszont eleddig ami ilyen eset volt és nagyon szembeötlő lett az max a 3.rész. Pl.A Silicás példádnál is te hiányoltad a barangolást az elejéről(Én is).Viszont akik csak az animét nézik azoknak fel se tűnt,hogy itt kellett volna legyen vmi.Pedig elég fontos hangulati elem volt.Ezért nem hiszem,hogy panaszlevelek ezrei árasztják el a készítőket jelen állás szerint.Nem beszélve azokról akik hype-szemüveggel nézik az animét.Mert olyan is van. |
cyberwolf21 | 2012-07-31 20:55 |
Én a magam részérül még nem játszottam mmorpgvel igy kénytelen leszek megkérdezni, ha valaki csapatban vadászik szörnyekre vagy teljesít küldetést a kapott tapasztalati pont minden játékosnak egészében jár vagy megoszlik a csapattagok között? |
solat | 2012-07-31 21:07 |
cyberwolf21 írta:
Ez a játéktól függ. Van ahol eloszlik, van ahol mindenki a teljes tapasztalati pontot megkapja.
Én a magam részérül még nem játszottam mmorpgvel igy kénytelen leszek megkérdezni, ha valaki csapatban vadászik szörnyekre vagy teljesít küldetést a kapott tapasztalati pont minden játékosnak egészében jár vagy megoszlik a csapattagok között? |
Pitbull | 2012-07-31 21:07 |
Játéka válogatja Játszottam már olyan mmorpg-vel, ahol xp szempontjából nem érte meg partiban lenni, mert az xp nem lett több, csak 5 felé oszlott (5 ember volt a ma. Volt olyan, hogy mindenki megkapta a teljes xp-t, akkor persze megéri. Volt olyan, hogy x%-kal felszorzódott a teljes xp, de ugyanúgy szétoszlott több fele - ilyenkor méltányos a partizás. Gőzöm nincs itt hogy megy. szerk: és meg is előztek. [ Módosítva: 2012.07.31 21:08 ] |
cyberwolf21 | 2012-07-31 22:08 |
Pedig a SAO-nál ez fontos infó lenne, mert ha megoszlik akkor máris megvan a magyarázata hogy Kirito mért nem akarta magávalvinni Klein társait is mert tudta hogy bár veszélyesebb de sokkal eredményesebb lehet egyedül vagy max egy emberrel. Lesz valaha utalás arra hogy Kirito LVL szintje menyire tér el a többi frontharcos erejétől mondjuk %os eloszlásban? |
gergoking | 2012-07-31 22:21 |
Nem lesz. Erőrangsort nagyjából tudni fogjuk, de a regény első kötetében egy jelenetre sem emlékszem, amikor említenék, ki hányas szintű. |
Akosss | 2012-07-31 22:22 |
Nem hiszem, elvégre nem ez a fontos a sztoriban, hogy mekkora szintjük van, eddig is csak mellékesen volt említve... |
Pitbull | 2012-07-31 22:22 |
Azért ha eloszlik az xp, akkor sem annyira nagyon rossz a helyzet. Azért azt is vedd hozzá, hogy a csapat ereje minden emberrel exponenciálisan növekszik, így ha valaki saját szintjén képes szólózni a mobokat, akkor egy full pt-vel magasabb szinten is gyalázhatnak, és úgy egyből nem olyan rossz az xp. Meg eleve kisebb az esély a halálra - ez sem teljesen utolsó szempont. |
dangreg | 2012-07-31 23:14 |
A skillek szintje számított inkább, nem a szint. Azt pedig használatra kapták. Pl ez a Battle Healing skill ami Kiritonak van. Mikor mondta hogy 10 sec alatt 600at gyógyul. Szint miatt több élete volt, meg több stat pontja etc. Szóval azért az is fontos. |
Pitbull | 2012-07-31 23:30 |
Csak elég szomorú, hogy amúgy az ilyen skilleket mindig menet közbe tudjuk meg... mivel semmi küldit nem láttunk, amit csinált volna, semmi fejlődést, azt se tudjuk milyen skilljei vannak, így ez kb elég szemétség, hogy bármikor bármivel áll szemben, bedobhatnak egy ilyet, hogy "háhá! pont van egy skillem ez ellen! az 23423. városban szereztem az xyz küldetés alatt!" és kb le van rendezve egy résznyi konfliktus, mert neki valahonnan volt egy skillje. Songoku mennyi ideig tanulta a kamehameha-t? Neki meg már most van fene tudja mennyi képessége... |
Akosss | 2012-07-31 23:57 |
Hát na, ez egy játék, istenem, meddig fejlődjön? Ha sokat mutatják hogy fejlődik, akkor meg az a baj. |
Kazuto | 2012-07-31 23:58 |
Remélem holnapra felteszik az 5.rész Preview videóját D A hivatalos oldalra ^^ |
Akosss | 2012-08-01 00:00 |
Eddig mindig szerdán jött, szóval valószínű. |
dangreg | 2012-08-01 00:07 |
Imádkozzatok, hogy ne egy rész legyen. |
Prof. William | 2012-08-01 08:10 |
Ami még tetszik hogy szerencsére Kirtio sem a töketlen, picsogó hárelmúzerek táborát gazdagítja hanem az eddigi 4 rész alapján igazi tökös karakter. Silica is meglepett mert az ilyen kis csajokat sokszor állítják be pukkancsnak de neki is kellemes a személyisége. Asuna-val miért nem partizik a srác? Vagy ( akkor még ) ez csak egyszeri parti volt és aztán mindenki ment a dolgára? Gondolom mire újra találkoznak már a csaj is lép pár szintet. |
Eugeo | 2012-08-01 08:14 |
A következő részben Asuna lesz a másik főszereplő. spoiler
![]() Majd a "bevezető" részek után pedig legtöbbször ő lesz a partnere. |
-OJ- | 2012-08-01 11:05 |
5.rész előzetes (YouTube Link) [ Módosítva: 2012.08.01 11:21 ] |
gergoking | 2012-08-01 11:09 |
Óh, egy jelenet ebből benne volt az első kötetben. Mikor Kirito a fűben fekszik, és Asuna csatlakozik hozzá. Érdekes résznek tűnik. |
Porsche | 2012-08-01 11:29 |
Ja annyi volt ismerős nekem is belőle Mondjuk Heathcliff-et sehol nem láttam benne szal vagy nem akarják ellőni,hogy ő is benne van vagy tényleg 2 részes lesz és abba lesz.LN-be mikor tűnik fel az elején már találkozunk vele vagy később kapcsolódik be? |
Kazuto | 2012-08-01 12:03 |
Sword art online 05.rész Preview videója: http://www.swordart-online.net/story/index05.html |
gergoking | 2012-08-01 12:10 |
Fél órája linkelték be, három poszttal ezelőtt. |
dangreg | 2012-08-01 13:26 |
Nah akkor, asszem majdnem biztos hogy nem egy részes lesz. De mivel az előzetes elég nyúlfarknyi volt, ezért semmi sem biztos. Annyi esetleg, hogy amennyi részletet mutattak belőle az mind a sztori eleje. |
Andor-sama | 2012-08-01 13:30 |
Érdekes rész lesz, bár mondjuk nekem mindegyik az volt eddig. Annak örülök, ha Asuna megint lesz benne. Amúgy a sok szöveg hatására végül úgy döntöttem belekezdek a LN-be. Csak gyors átpörgettem az első 3 chaptert és valóban egész jónak tűnik, szerintem belevetem magam jobban. |
gergoking | 2012-08-01 18:21 |
A regény olvasóihoz lenne egy kérdésem. (Nem írom spoilerbe, mivel 4. részben megtudtuk) Abban a pillanatban, ahogy kiderült, hogy nem az igazi anyja neveli Kiritót, és azt mondta, hogy a valódi szülei meghaltak egy balesetben, az a gondolat gyötör egy ideje, hogy vajon elsütik-e azt a klisét, hogy kiderül, hogy Kayaba Kirito hangja. Mert az csak rátett egy lapáttal, mikor kiderült, hogy Kiritónak is a programozás, és a számítógépek az érdeklődési köre, és jó benne. Szóval, beigazolódik a gyanúm, és ez lesz? Vagy esetleg látni fogjuk Kirito szüleit, vagy tényleg meghaltak balesetben? (A választ lehetőleg spoilerbe, mert nem akarok ezzel másokat megszívatni XD) |
Porsche | 2012-08-01 18:46 |
spoiler
[ Módosítva: 2012.08.01 18:47 ]
![]() Nem az apja(gondolom erre gondoltál nem a hangjára ).Tényleg meghaltak. |
gergoking | 2012-08-01 19:22 |
spoiler
![]() Ne már, pedig mennyire vártam efelől valami nagy csavart XD |
VedrAg0On2 | 2012-08-01 19:28 |
Remélem az 5. részben nem marad ki Silica... |
gergoking | 2012-08-01 19:40 |
Többet nem fogjuk látni Aincrad sztori alatt egyedül Asuna lesz folytonos női szereplő. [ Módosítva: 2012.08.01 19:41 ] |
VedrAg0On2 | 2012-08-02 07:15 |
gergoking írta:
Olyan aranyos volt. Hiányozni fog.
Többet nem fogjuk látni Aincrad sztori alatt egyedül Asuna lesz folytonos női szereplő. |
Prof. William | 2012-08-02 07:46 |
Gondolom azért később még feltűnik, hisz az OP-ban is szerepelt. Bár ez mondjuk Sachira is igaz volt. |
Akosss | 2012-08-02 08:17 |
Szerintem max. olyan utalás lesz róla, mint ami eddig volt Kleinről, Kirito találkozik vele valahol és ejtenek egy kis párbeszédet, hogy mi újság... Bár mondjuk nem tudom, mennyire lesz folyamatos a fősztori, lehet-e beleszúrni ilyesmit majd. Aranyosnak aranyos volt, de nekem túlságosan nem fog hiányozni, inkább Asuna-t várom. |
Prof. William | 2012-08-03 08:38 |
Megy a kavarás ebben a világban a NewGearral meg a Neurolinkerrel, holott jól tudjuk hogy ha létezne a tökéletes élményt nyújtó játékgép/linekr, akkor a japán otaku társadalom VALÓJÁBAN mire használná. A boltok biztos rogyásig vannak a Neuro Linkeren alapul ergogékkel meg VN-ekkel, csak hát ilyet csak nem mutatnak be. De a valóságban tuti lennének ilyen játékok is. Na meg persze a Neuro Linkerre megjelenő Mass Effect 6-ban már te magad leszel Shephard kapitány. [ Módosítva: 2012.08.03 8:38 ] |
gergoking | 2012-08-03 08:41 |
Prof. William: gergoking írta:
Én is pont erre gondoltam, mikor ezt írtam. Ha ilyen valóságszerű élményt nyújt a játék, akkor lassan elkezdene pusztulni az emberiség, mert mindenki megalkotná magának az online tökéletes párját (vagy többet XD), és ki sem lépnének.
meg mivel ennyire életszerű az egész, milyen kihatásai lehetnek a jövőre |
Eugeo | 2012-08-03 09:24 |
Prof. William írta:
Megy a kavarás ebben a világban a NewGearral meg a Neurolinkerrel, holott jól tudjuk hogy ha létezne a tökéletes élményt nyújtó játékgép/linekr, akkor a japán otaku társadalom VALÓJÁBAN mire használná. A sajnálatosan törölt 16.5 chapter-ben utaltak azért rá, hogy ezt a funkciót tuti egy ilyen játékból vették át, és tesztelhették rendesen. |
Prof. William | 2012-08-03 09:39 |
Ja. Akkor ezek szerint léteznek ilyen játékok, és SAO is az egyik funkciójukat vette át. Ebben az esetben Kirito és Asuna örülhetett a bugmetnes progi miatt, mert ha valami biztos, akkor az az hogy ez a funkció derekasan letesztelte a játékostársadalom a SAO-t megelőző évek során. |
cyberwolf21 | 2012-08-03 10:09 |
A harmadik részel kapcsolatban megtudná mondani valaki hogy a cím hogy kapcsolodik a történethez mert én sem képi sem szóbeli utalást nem vetem észre semmilyen rénszarvasra. Föleg az LN-t olvasoktól kérdezem. |
-OJ- | 2012-08-03 11:02 |
cyberwolf21 írta:
A harmadik részel kapcsolatban megtudná mondani valaki hogy a cím hogy kapcsolodik a történethez mert én sem képi sem szóbeli utalást nem vetem észre semmilyen rénszarvasra. Föleg az LN-t olvasoktól kérdezem. Sachi a "Rudolf a vörösorrú rénszarvas" című dalt hümmögi a végén, ezért a The Red-Nosed Reindeer epizódcím |
cyberwolf21 | 2012-08-03 11:15 |
Köszi szépen, igy már érthető. |
-OJ- | 2012-08-04 15:13 |
Epizód címek: 5 - Murder Case in the Area 6 - Phantom Avenger (5.rész folytatása + vmi Clearers melléksztori) 7 - Warmth of Heart 8 - Black & White Sword Dance És tényleg csak a 8.résztől kezdődik a fő cselekményszál [ Módosítva: 2012.08.04 15:16 ] |
Akosss | 2012-08-04 15:22 |
-OJ- írta:
Epizód címek: 5 - Murder Case in the Area 6 - Phantom Avenger (5.rész folytatása + vmi Clearers melléksztori) Yay, 2 részes lesz! -OJ- írta:
7 - Warmth of Heart 8 - Black & White Sword Dance És tényleg csak a 8.résztől kezdődik a fő cselekményszál Tulajdonképpen nincs bajom vele, ha a melléksztorik is szórakoztatóak. Így viszont egyre kevésbé érzem azt, hogy a Fairy Dance is benne lesz... |
-OJ- | 2012-08-04 15:25 |
Valamit kell hagyni Blu-Ray exkluzívnak is |
Porsche | 2012-08-04 15:32 |
Ha a 8. rész az lesz amire gondolok akkor elég rendesen belecsapnak a lecsóba Ideje lesz már |
Andor-sama | 2012-08-04 15:45 |
Porsche írta:
Nekem ilyen címről a boss fight ugrik be...Ha a 8. rész az lesz amire gondolok akkor elég rendesen belecsapnak a lecsóba Ideje lesz már Amúgy összességében szerintem jobb ez, hogy belerakták időrendben a mellék storykat. Fairy Dance pedig tippre nem lesz benne ahoz túlságosan is gyorsan kellene haladniuk a dolgokkal (ami nekem mellesleg nem tetszene). |
Porsche | 2012-08-04 15:53 |
Jaja. spoiler
![]() Itt lesz a dual-wield szerintem. |
Prof. William | 2012-08-04 17:40 |
A Warmth of Heart az a Kirino é Asuna kapcsolatépítést takarja? Nem a lepedőakrobatikákra gondolok, hanem hogy pl hogyan zúgtak egymásba stb... Mellesleg remélem a nagy puritanizmus ellenére azért legalább néha váltanak majd 1-1 csókot. |
gergoking | 2012-08-04 17:48 |
Ja, címről egyértelműnek tűnik, hogy jön a boss fight. De azért remélem nem hagynak ki semmit. Úgy rémlik még azelőtt lennie kell egy kis főzőcskézésnek Asunával. |
Porsche | 2012-08-04 18:02 |
Prof. William írta:
A Warmth of Heart az a Kirino é Asuna kapcsolatépítést takarja? Nem a lepedőakrobatikákra gondolok, hanem hogy pl hogyan zúgtak egymásba stb... Nem,vagyis kis százalékban igen de nem számottevően.Itt máson lesz a fókusz. gergoking írta:
Ja, címről egyértelműnek tűnik, hogy jön a boss fight. De azért remélem nem hagynak ki semmit. Úgy rémlik még azelőtt lennie kell egy kis főzőcskézésnek Asunával. Hát szerintem az lesz. spoiler
![]() a nyúlas részt kihagyják és rögtön Egilnél nyitnak majd veszekedés a KoB testőrökkel és főzőcske.Ezt kb 4-5 percben el tudják intézni.Vagy ez is két részes lesz és az epizód a két kard elővételénél zárul. |
-OJ- | 2012-08-04 21:33 |
Nagyszerű, ezek máris odavannak egymás(torká)ért 5.rész Az elején már megijedtem, hogy ismét hónapokat fogunk ugrani minden jelenet között, de ezt szerencsére gyorsan abbahagyták. A mezős jelenet nagyon édes volt. Először nem értettem, Asuna mit akart meghálálni Kiritonak egy vacsorával, de a magyarázat után már az is értelmet nyert Ettől függetlenül elég nagy marhaságnak hangzott ez az alvás-gyilkolás Magát a nyomozást nem találtam túl érdekfeszítőnek, sőt kifejezetten lassú és unalmas volt. Csak a két karakter interakciója dobta fel az epizódot, mert egyébként nem sok minden történt, leszámítva a befejező jelenetet De ezek hogy be voltak tojva. Grimrock vmi nagy spíler lehet ha ennyire félnek tőle. Bár én inkább Yorukot néztem bűnösnek, és nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a végén az csak vmi trükk volt a részéről... Egy újabb közepes epizód. Elég hullámvölgy ez a sorozat. [ Módosítva: 2012.08.04 22:04 ] |
gergoking | 2012-08-04 22:19 |
Nekem végig az járt a fejemben, hogy biztos klisés módon Yuroku lesz a gyilkos. És reménykedtem, hogy ne az legyen, mert akkor nagyot csalódtam volna, de szerencsére nem kellett. És igen, nem volt egy kiemelkedő rész, rossz belegondolni, hogy milyen jó részek lennének már, ha rendesen a regény alapján mennének. Engem még Asuna viselkedése idegesített. Mintha nem is őt láttam volna. A 2. rész és a regény alapján sem ilyen modorú karakternek ismertük meg. Igaz, hogy még előtte járunk, de mintha nem is ő lett volna. |
-OJ- | 2012-08-04 22:26 |
Szóval tsunderesítették? Szerintem elfogadható. Sokkal érettebb és határozottabb mint a 2.részben, az pedig nem meglepő, hogy ilyen helyzetben nehezen mutatja ki az érzelmeit. A gondolkodásmódja is teljesen logikus, hogy minél előbb fel szeretne ébredni.![]() De jót aludt valaki ![]() spoiler
[ Módosítva: 2012.08.04 22:28 ]
![]() Az vajon nyál, ami a szájából folyik ki? Vagy pedig Kirito ment át Ikari Shinjibe? ![]() |
gergoking | 2012-08-04 22:33 |
OJ írta:
Ez az egy jelenet az, ami rendes regényben is benne volt (mármint a főszálban) Ott teljesen más érzetet és élményt nyújtott, ahogy Asuna mesélte, miket gondol. Itt egyáltalán nem ez jött át. De ha valaki olvasta ezt a melléksztorit, az megcáfolhat, hogy tényleg így adták elő ott Asuna karakterét.A gondolkodásmódja is teljesen logikus, hogy minél előbb fel szeretne ébredni. De különösebben nem zavar, már csak két rész, túlélem XD Szerk.: Most olvasom újra, és látom, hogy semmi köze az írásomnak az idézéshez XD Csak először mást akartam írni, azzal kapcsolatban, de aztán inkább hagytam, mert nem akartam spoilerezni, meg itt elmagyarázni, hátha az anime is megteszi később. Remélem. Már kíváncsi vagyok, hogy ki lehet a gyilkos. Csak nem lesz olyan egyszerű, hogy tényleg az lesz, akiről beszélnek. [ Módosítva: 2012.08.04 22:34 ] |
-OJ- | 2012-08-04 22:38 |
A következő rész címe alapján nem lesz az egyszerű |
Akosss | 2012-08-04 22:46 |
De jó, hogy mindenkinek ilyen gyors nete van, nekem meg 75 perc kellett, hogy lejöjjön. Kicsit meglepett, hogy Asuna egy kicsit tsundere lett. Először még egy ismeretlen, bújkálós és szégyenlős csaj volt, most meg mindenki ismeri, ráadásul bekeményített. Egyébként jó kis rész volt. Mondjuk egy picikét unalmas volt néhol, de inkább így, mint tömörítve. Új infók a világról, a PK-ról, yay Először én is arra gyanakodtam, hogy Yoruko lesz a gyilkos, de aztán ahogy haladtunk előre, inkább olyan érzésem lett, hogy valahogy őt is elkapják és megölik: igazam is volt Kíváncsi vagyok, ki lesz a gyilkos, de ha ennyi szenvedés után egyszerűen Grimrock lesz, akkor csalódott leszek. XD |
Porsche | 2012-08-04 23:07 |
Nekem is kb fél órával tovább tartott a letöltés mert szinte csak leecher volt a torrentnél. Mivel ennél a side-storynál még nem tartok ezért nekem is teljesen új volt ez a rész.Meg kell mondjam nem volt rossz, az eleje tetszett a közepére kicsit ellaposodott de végére megint beindultak az események.Kíváncsi vagyok ki az aki még a fogadóból is ki tud nyírni embereket. Asunánál én is észrevettem,hogy hirtelen komolyodott de nem hiszem,hogy ez nagy hiba majd úgyis puhulni fog a főszál haladtával. |
Andor-sama | 2012-08-04 23:26 |
Asuna sose viselkedett így az LN-ben remélem nem végig ilyen tsundere lesz, hogy visszaejtsék sablonba és jobban tetsszen az otakuk kevésbé intelligens krémjének. A rész maga jó volt, nem sok minden történt amiért 1-1 résznél nem lehet megkövezni őket. Abszolút nem számítottam rá, hogy a csaj is meghal egyből ebben a részben legalább valami váratlan is történt. Amit furcsálltam az az, hogy egy ember a frontról azért nem kéne így remegjen. |
TomGabor | 2012-08-04 23:31 |
Andor-sama írta:
Abszolút nem számítottam rá, hogy a csaj is meghal egyből ebben a részben legalább valami váratlan is történt. Amikor elöször találkoztak vele már tudtam hogy nincs már sok hátra neki. spoiler
![]() Mondjuk én arra számítottam, hogy bekattan és kidől az ablakon. |
Porsche | 2012-08-04 23:35 |
TomGabor írta:
spoiler ![]() Mondjuk én arra számítottam, hogy bekattan és kidől az ablakon. Mondjuk pont ez történt |
Akosss | 2012-08-04 23:37 |
TomGabor írta:
Andor-sama írta:
Abszolút nem számítottam rá, hogy a csaj is meghal egyből ebben a részben legalább valami váratlan is történt. Amikor elöször találkoztak vele már tudtam hogy nincs már sok hátra neki. spoiler ![]() Mondjuk én arra számítottam, hogy bekattan és kidől az ablakon. Az már túl Anotheres lett volna, ott is abba halt bele a nagyja, hogy őrjöngött, mint a pszichopata. |
Eugeo | 2012-08-05 00:47 |
Én még mindig állítom, hogy ez a történet nem kellett volna, hogy belekerüljön a anime-be, főleg ha benne lesz a beszélgetés a KoB vezérrel is. spoiler
![]() (az nagyon egyértelmű szerintem) De látom sokaknak megmozgatta a fantáziáját, vajon ki is lehet a gyilkos. De az sem mellékes, hogy milyen módon történt az "eset". |
Porsche | 2012-08-05 00:49 |
Eugeo írta:
Én még mindig állítom, hogy ez a történet nem kellett volna, hogy belekerüljön a anime-be, főleg ha benne lesz a beszélgetés a KoB vezérrel is. spoiler
![]() (az nagyon egyértelmű szerintem) De látom sokaknak megmozgatta a fantáziáját, vajon ki is lehet a gyilkos. De az sem mellékes, hogy milyen módon történt az "eset". Miért? spoiler
![]() Nagyon egyértelmű lesz ki is Heathcliff? |
Eugeo | 2012-08-05 01:04 |
Porsche írta:
Miért? spoiler ![]() Nagyon egyértelmű lesz ki is Heathcliff? spoiler
![]() Annyira sok információt tud a játék szabályairól, hogy nem lehet más. |
Porsche | 2012-08-05 01:09 |
Ehh,akkor kíváncsi leszek,hogy oldják meg ezt. |
Andor-sama | 2012-08-05 01:15 |
Eugeo írta:
Porsche írta:
Miért? spoiler ![]() Nagyon egyértelmű lesz ki is Heathcliff? spoiler ![]() Annyira sok információt tud a játék szabályairól, hogy nem lehet más. spoiler LN-el kapcsolatban mely side storyk hagyhatók ki azelőtt, hogy Fairy Dance-ra áttérek?![]() Ahhoz képest, hogy "nem lehet más" még egy ideig eltart nekik mire megtudják az igazat Edit: Mellesleg 5. rész, 50. oldal a topicban lol... [ Módosítva: 2012.08.05 1:24 ] |
Porsche | 2012-08-05 01:18 |
A Morning Dew Girl-ön kívül bármelyik kihagyható bár lesznek rá kisebb visszautalások amikkel teljsesebb a kép ha mindegyiket elolvasod. |
Ishmael | 2012-08-05 02:45 |
Szevasztok, hadd kérdezzem már meg, hogy milyen más formában elérhető a Sword Art Online? Manga? Esetleg valami más? És esetleg merre találhatnám meg ezeket online angolul vagy magyarul. Előre is köszi! |
Akosss | 2012-08-05 02:53 |
Ishmael írta:
Szevasztok, hadd kérdezzem már meg, hogy milyen más formában elérhető a Sword Art Online? Manga? Esetleg valami más? És esetleg merre találhatnám meg ezeket online angolul vagy magyarul. Előre is köszi! Van egy tíz kötetes light novel, magyarul nincs, de angolul van. Ha google-n rákeresel, nem nehéz megtalálni. A mangát is olvashatod nyugodtan, de csak pár fejezet van belőle, meg az anime inkább light novelen alapszik, mint a mangán, így inkább az LN-t ajánlanám. Ezt is beírod a keresőbe, és az első linkre kattintva megtalálod a fejezeteket. |
Crowen | 2012-08-05 19:56 |
Andor-sama írta: hat a light novelban most a resz miatt kezdtem el olvasni ezt a gyilkosos esetet... es elobb elolvasom minthogy megneznem a reszt...... de a heatcliff-es parbeszed mar volt.. es igy utolag olvasva tenyleg hujenek neznek ki (marmint asuna es kirito) h ezutan nem esnek le nekik a dolgok, csak akkor amikor....spoiler ![]() Ahhoz képest, hogy "nem lehet más" még egy ideig eltart nekik mire megtudják az igazat igy az első részbe belenézve elég sokmindnent kihagytak..... [ Módosítva: 2012.08.05 20:03 ] |
Ishmael | 2012-08-05 21:40 |
Köszönöm szépen a választ! |
Andor-sama | 2012-08-06 00:17 |
Most olvastam el a Warmth of Heart-et, és belerakják a főszál előtt? O.o spoiler
[ Módosítva: 2012.08.06 18:06 ]
![]() remélem nem fog kiderülni belőle idő előtt Kirito special ability-je csak majd a bossnál |
Akosss | 2012-08-06 08:01 |
FULL OPENING |
Eugeo | 2012-08-06 08:43 |
Andor-sama írta:
Most olvastam el a Warmth of Heart-et, és belerakják a főszál előtt? O.o remélem spoiler ![]() nem fog kiderülni belőle idő előtt Kirito special ability-je csak majd a bossnál -OJ- írta:
Epizód címek: 5 - Murder Case in the Area 6 - Phantom Avenger (5.rész folytatása + vmi Clearers melléksztori) 7 - Warmth of Heart 8 - Black & White Sword Dance Már előbb mondták, hogy benne lesz, szóval a reményed nem volt hiábavaló. |
Andor-sama | 2012-08-06 10:07 |
Eugeo írta:
Andor-sama írta:
Most olvastam el a Warmth of Heart-et, és belerakják a főszál előtt? O.o remélem spoiler ![]() nem fog kiderülni belőle idő előtt Kirito special ability-je csak majd a bossnál -OJ- írta:
Epizód címek: 5 - Murder Case in the Area 6 - Phantom Avenger (5.rész folytatása + vmi Clearers melléksztori) 7 - Warmth of Heart 8 - Black & White Sword Dance Már előbb mondták, hogy benne lesz, szóval a reményed nem volt hiábavaló. Szerintem félreértetted amit írtam (vagy csak nekem nem jött át te mit szerettél volna mondani...) A full opening pedig tetszik nekem. [ Módosítva: 2012.08.06 10:23 ] |
Eugeo | 2012-08-06 12:09 |
Andor-sama írta:
Szerintem félreértetted amit írtam (vagy csak nekem nem jött át te mit szerettél volna mondani...) A full opening pedig tetszik nekem. Mért nem arra irányult a kérésed, hogy bekerüljön a "Warmth of Heart" rész is még a főszál előtt? |
-OJ- | 2012-08-06 12:23 |
Én is kijelentésnek olvastam, hogy most olvasta, és erre bekerül az animebe is. A 'remélem' már a spoileres részhez tartozik |
Andor-sama | 2012-08-06 13:08 |
-OJ- írta:
Jah, kicsit hülyén írtam de ez a lényeg. Mindegy ^^
A 'remélem' már a spoileres részhez tartozik |
Crowen | 2012-08-06 16:36 |
Na Már elolvastam a Murdered case in the area-t érdekes volt.... kár hogy az animébe nem tettek bele annyi mindent..... spoiler
![]() Asuna Tsundere módjáról meg annyit hogy a főszálban már szerelmes kiritóba és Már megenyhült kirito Irányába csak kiritóra vár... Ez a lizbet-es Side storiból fog kiderülni...... Andor-sama írta:
Most olvastam el a Warmth of Heart-et, és belerakják a főszál előtt? O.o remélem Tulajdonképpen a 2. kötete Ami Az aincrad SS címet viseli az is a főszál, csak épp előzmény... gondolom, h 1-2 dolog meg legyen magyarázva, meg hogy azért legyenek + karaktesek is... spoiler
[ Módosítva: 2012.08.06 16:56 ]
![]() ne csak 1 vagy két emberrről szóljon a sztori... pl az első kötet amit főszálnak nevezünk az csak kiritorol szól... mondjuk a fairy dance-ben a csak lyfa-ról szóló részek nem tudtak lekötni... annyira nem ragadott meg... |
Andor-sama | 2012-08-06 18:06 |
Nah, röviden annyira akartam utalni az előzőleg előkerült hozzászólásommal, hogy nem jó ötlet az előzményeket berakni ide mivel spoilereket tartalmaznak, ha már berakják remélem minden spoilert kivesznek belőle. A fő történetszál jól van felépítve, viszont ha kiveszik belőle akkor sokkal üresebbek lesznek a történetek így sehogy sem jó ez a felállás amit eddig követ a rendező. Lehet félt attól, hogy hogy tudná megoldani utólag az előzményeket... |
Crowen | 2012-08-06 18:21 |
Andor-sama írta:
Nah, röviden annyira akartam utalni az előzőleg előkerült hozzászólásommal, hogy nem jó ötlet az előzményeket berakni ide mivel spoilereket tartalmaznak, ha már berakják remélem minden spoilert kivesznek belőle. A fő történetszál jól van felépítve, viszont ha kiveszik belőle akkor sokkal üresebbek lesznek a történetek így sehogy sem jó ez a felállás amit eddig követ a rendező. Lehet félt attól, hogy hogy tudná megoldani utólag az előzményeket... hát ezekben az előzményes és kiegészítő side storikban azért vannak fontos dolgok, és karakterek is.... PL spoiler
[ Módosítva: 2012.08.06 18:22 ]
![]() amiután kirito és asuna összeházasodott közben a mézesheteket töltik, történnek olyan dolgok, és megismernek egy olyan karaktert aki a továbbiakban fontos szerepet játszik... Yui... neki sok fontos szerepe van a Fairy dance-ben |
Prof. William | 2012-08-06 18:48 |
Vajon az animében benne lesz hogy spoiler
![]() összeházasodnak? Vagy a tisztaság jegyében ezt is kispórolják? De akkor hogyan magyarázzák el a viszonyukat? Vagy maradnak jó barátok? |
zlatan92 | 2012-08-06 18:57 |
Prof. William írta: Miért kellene kispórolni? Nincs ebben semmi vérlázító.Vajon az animében benne lesz hogy spoiler ![]() összeházasodnak? Vagy a tisztaság jegyében ezt is kispórolják? De akkor hogyan magyarázzák el a viszonyukat? Vagy maradnak jó barátok? [ Módosítva: 2012.08.06 18:57 ] |
Andor-sama | 2012-08-06 19:09 |
Crowen írta:
Még mindig nem azt mondom, hogy ne rakják bele, hanem azt, hogy nem jó hogy ide az elejére ; )
Andor-sama írta:
Nah, röviden annyira akartam utalni az előzőleg előkerült hozzászólásommal, hogy nem jó ötlet az előzményeket berakni ide mivel spoilereket tartalmaznak, ha már berakják remélem minden spoilert kivesznek belőle. A fő történetszál jól van felépítve, viszont ha kiveszik belőle akkor sokkal üresebbek lesznek a történetek így sehogy sem jó ez a felállás amit eddig követ a rendező. Lehet félt attól, hogy hogy tudná megoldani utólag az előzményeket... hát ezekben az előzményes és kiegészítő side storikban azért vannak fontos dolgok, és karakterek is.... PL spoiler
![]() amiután kirito és asuna összeházasodott közben a mézesheteket töltik, történnek olyan dolgok, és megismernek egy olyan karaktert aki a továbbiakban fontos szerepet játszik... Yui... neki sok fontos szerepe van a Fairy dance-ben |
Porsche | 2012-08-06 19:41 |
Magyarán nagyobbat ütne ha spoiler
![]() Kirito kétkardos stílusa a boss-fight közben derülne ki a néző számára nem a Lizbeth rész végén mikor rákérdez miért kell Kiritonak két kard. Jól gondolom,hogy erre gondolsz? |
bazsar | 2012-08-06 20:28 |
Csak a saját dolgukat nehezítik meg a készítők ezzel, hogy nem a fő szálat viszik. Kész van több évadnyi anyag a történetből, ráadásul ha ezt keveslik, akkor haladhatnának lassabban a történettel, és jobban kidolgozhatnának mindent. Így is sokmindent kihagynak. Ezeket a side storykat pedig fel lehetett volna dolgozni rendesebben OVA-ként is. A hype úgyis eladatta volna, még jobban is jártak volna. |
Andor-sama | 2012-08-06 21:36 |
Porsche írta:
Könnyesek a szemeim az örömtől
Magyarán nagyobbat ütne ha spoiler
![]() Kirito kétkardos stílusa a boss-fight közben derülne ki a néző számára nem a Lizbeth rész végén mikor rákérdez miért kell Kiritonak két kard. Jól gondolom,hogy erre gondolsz? |
Akosss | 2012-08-07 01:18 |
bazsar írta:
Csak a saját dolgukat nehezítik meg a készítők ezzel, hogy nem a fő szálat viszik. Kész van több évadnyi anyag a történetből, ráadásul ha ezt keveslik, akkor haladhatnának lassabban a történettel, és jobban kidolgozhatnának mindent. Így is sokmindent kihagynak. Ezeket a side storykat pedig fel lehetett volna dolgozni rendesebben OVA-ként is. A hype úgyis eladatta volna, még jobban is jártak volna. Sokkal jobb, hogy így haladnak, mert legalább időrendbe mennek. Ha meg rögtön a főszállal kezdtek volna a bevezető után, akkor meg mindenki azon hőbörögne, hogy már el telt 2 év, és semmit sem láttunk a fejlődésükből. Oké, most sem látunk sokat, de még mindig többet árulkodik. |
Prof. William | 2012-08-07 08:06 |
Nem tudom csak képzelődök e... De nekem úgy tűnt hogy az 5-ik epizód végén Yuroku "halál animációja" kicsit különbözött a az eddigiektől. A színe nem stimmelt... Nem tudom hogy ez csak simán rajzolói malőr vagy tényleg van e mögötte valami, de én pl el tudom képzelni hogy megrendezte a saját halálát. Így tényleg gyanú felett állna. |
Eugeo | 2012-08-07 08:44 |
Prof. William írta:
Nem tudom csak képzelődök e... De nekem úgy tűnt hogy az 5-ik epizód végén Yuroku "halál animációja" kicsit különbözött a az eddigiektől. A színe nem stimmelt... Nem tudom hogy ez csak simán rajzolói malőr vagy tényleg van e mögötte valami, de én pl el tudom képzelni hogy megrendezte a saját halálát. Így tényleg gyanú felett állna. Még ugye nem olvastad? (csak annak aki nagyon akar spoiler-ozni) spoiler
[ Módosítva: 2012.08.07 8:47 ]
![]() És a csávóéval mi van az ugyanolyan volt, mint az eddigiek? |
Crowen | 2012-08-07 12:33 |
Nekem a LN eleinte kicsit zavaró volt... mármint h immedias res-ként indították.... utánna az aincrad SS -el tisztult a kép és javult a hangulat.... szerintem nincs baj h időrendbe csinállják.... csak tényleg dolgozhatták volna jobban ki a részeket..... pl spoiler
![]() hiányoltam a schmittes nyomozást, vagy pl benne sem volt az h Asuna fel akarja hívni magára kirito figyelmét azzal, h "csini" ruhát vesz fel és kirito nem alkot véleményt azonnal, vagy a sendvics is kimaradt, a tárgyak "szavatosságával" kapcsolatban abból is sokmindenre fény derül a nyomozás során |
Erodon | 2012-08-07 21:04 |
bocs az esetleg hülye kérdésért, de nem sokat szoktam MMO-kkal játszani szóval: a 4. részben mondja Kirito, hogy nem árt neki 1-2 nap narancsság. És mi köze van annak, hogy szóló játékos, ahhoz, hogy nem árt neki pár nap narancssárga indikáor? nem fontos, de azért érdekel egyébként azoktól kérdzném akik olvassák az ln-t, hogy mennyire befejezett a főszál? vagyis számíthatunk-e befejezésre az animében? valamint milyen nehéz az angol szövege az ln-nek? nem vagyok túl jó angolos, és kiváncsi vagyok mennyit kéne szótárazzak, ha nekilátok olvasni |
TakagiYasushi | 2012-08-07 21:11 |
Erodon írta:
bocs az esetleg hülye kérdésért, de nem sokat szoktam MMO-kkal játszani szóval: a 4. részben mondja Kirito, hogy nem árt neki 1-2 nap narancsság. És mi köze van annak, hogy szóló játékos, ahhoz, hogy nem árt neki pár nap narancssárga indikáor? nem fontos, de azért érdekel egyébként azoktól kérdzném akik olvassák az ln-t, hogy mennyire befejezett a főszál? vagyis számíthatunk-e befejezésre az animében? valamint milyen nehéz az angol szövege az ln-nek? nem vagyok túl jó angolos, és kiváncsi vagyok mennyit kéne szótárazzak, ha nekilátok olvasni Az mmo-k ban ha egy játékos megtámad egy másik játékost akkor me sárgul, kifehéredik( ez a játéktól függ hogy milyen színűre változik a neve, itt narancs sárga) de ha megöl valakit az az le pkz akkor be pirosodik. Mind két esetben szabad préda lesz más játékosoknak, akik ha meglátják így megváltozott szín jelzéssel akkor büntetlenül leverhetik. Itt kirito arra utalt hogy ő olyan erős ( kis egomán) hogy gond nélkül át tudja vészelni azt az időszakot míg a szín jelzése újra nem normalizálódik, az az vissza nem áll a normális, alap színre. Remélem sikerült érthetően le írnom mert most kicsit fáradt vagyok és ilyenkor nehezen fogalmazok |
solat | 2012-08-07 21:14 |
Erodon írta:
És mi köze van annak, hogy szóló játékos, ahhoz, hogy nem árt neki pár nap narancssárga indikáor? A "zöld" játékosok nem követtek el semmiféle "bűncselekményt" a játékon belül(player kill, azaz játékos gyilkolás). A narancs státusz azt jelenti, hogy ölt már meg valakit és ezért megjelölték, hogy a többi játékos is láthassa. Solo játékosként azért nem számít neki a narancs indikátor, mert akkor a szintje már a többi játékoshoz képest, hogy könnyedén átvészeli azt az időszakot, amíg meg van jelölve. Megelőztek. [ Módosítva: 2012.08.07 21:14 ] |
TakagiYasushi | 2012-08-07 21:16 |
solat írta:
Erodon írta:
És mi köze van annak, hogy szóló játékos, ahhoz, hogy nem árt neki pár nap narancssárga indikáor? A "zöld" játékosok nem követtek el semmiféle "bűncselekményt" a játékon belül(player kill, azaz játékos gyilkolás). A narancs státusz azt jelenti, hogy ölt már meg valakit és ezért megjelölték, hogy a többi játékos is láthassa. Solo játékosként azért nem számít neki a narancs indikátor, mert akkor a szintje már a többi játékoshoz képest, hogy könnyedén átvészeli azt az időszakot, amíg meg van jelölve. Megelőztek. De a tied egyszerűbb megfogalmazás és rövidebb is. XD Amúgy szerintem azért nem zavarja solo játékosként, mert így nem okoz gondot a klánjának( bár itt céh nek emlegetik) |
Porsche | 2012-08-07 21:41 |
Erodon írta:
valamint milyen nehéz az angol szövege az ln-nek? nem vagyok túl jó angolos, és kiváncsi vagyok mennyit kéne szótárazzak, ha nekilátok olvasni Hát nincsenek benne barokkos körmondatok és nem olyan nehéz a nyelvezete(lévén csak egy LN) de azért van pár kifejezés benne amire rá kell keresni de nem vészes. |
Andor-sama | 2012-08-07 22:14 |
TakagiYasushi írta:
Szerintem is ilyesmi van mögötte nem az, hogy soloként erősebb és nem fogják tudni megölni.Amúgy szerintem azért nem zavarja solo játékosként, mert így nem okoz gondot a klánjának( bár itt céh nek emlegetik) Az angol szövege kifejezetten nem nehéz, sőt egy kicsit amatőr hatása van, erre amúgy kíváncsi lennék, hogy az író vagy a fordítók tehetnek erről? Mindenesetre nem tudjuk, hogy mit takar az a "nem vagyok túl jó angolos", úgyhogy akkor derül majd ki ha beleolvasol itt a link: http://www.baka-tsuki.org/project/index.php?title=Sword_Art_Online [ Módosítva: 2012.08.07 22:17 ] |
Prof. William | 2012-08-07 22:25 |
A 2 évvel későbbi kezdetkorhőseink már egy pár vagy aztán lesznek azok? Mert ha előtte akkor gondolom az előzményekben lesz elmesélve hogyan kötik be Kirito fejét. |
Porsche | 2012-08-07 22:28 |
Prof. William írta:
A 2 évvel későbbi kezdetkorhőseink már egy pár vagy aztán lesznek azok? Mert ha előtte akkor gondolom az előzményekben lesz elmesélve hogyan kötik be Kirito fejét. spoiler
![]() A főszál során lesz már a házasság nem előzmény lesz. |
Prof. William | 2012-08-08 08:24 |
Az LN be van fejezve? Mert ahogy nézem manga igen de az csak 11 chapter. |
Eugeo | 2012-08-08 08:29 |
Prof. William írta:
Az LN be van fejezve? Mert ahogy nézem manga igen de az csak 11 chapter. Ez a történet szál az első kötetben be van fejezve. (a második kötet kiegészítő történet ezekhez, amit most előbb adnak le az animeben) A továbbiak pedig mindig nagyobb vagy kisebb mértékben összefüggenek az első kötettel. (és itt nem csak a főszereplők személyére gondolok) |
Prof. William | 2012-08-08 08:44 |
Még 1 kérdés... Vajon a anime meddig viszi a SAO sztoriját? Mert ameddig LN-t olvastam(összefoglalókat olvastam) ott már elég komoly dolgok vannak. Olyan jónak tűnik hogy vétek lenne kihagyni. Ha jól megcsinálják ez lenne az év animéje. Ahol tartok ott FIGYELEM GIGASPOILER! spoiler
[ Módosítva: 2012.08.08 8:47 ]
![]() A SAO tulajdonképpen véget ért de 300 játékos még így bent ragadt Asunával az élen egy új MMO-ban. Kirito pedig már hol a való világban, hol a MMO-ban ki akarja menteni onnan. |
Porsche | 2012-08-08 09:48 |
Prof. William írta:
Még 1 kérdés... Vajon a anime meddig viszi a SAO sztoriját? Mert ameddig LN-t olvastam(összefoglalókat olvastam) ott már elég komoly dolgok vannak. Olyan jónak tűnik hogy vétek lenne kihagyni. Ha jól megcsinálják ez lenne az év animéje. Ahol tartok ott FIGYELEM GIGASPOILER! spoiler
![]() A SAO tulajdonképpen véget ért de 300 játékos még így bent ragadt Asunával az élen egy új MMO-ban. Kirito pedig már hol a való világban, hol a MMO-ban ki akarja menteni onnan. Eddig csak találgatás van róla de úgy néz ki a Fairy Dance benne lesz még vagy legalábbis az eleje. |
-OJ- | 2012-08-08 11:30 |
6.rész előzetes (Youtube Link) [ Módosítva: 2012.08.08 11:34 ] |
Prof. William | 2012-08-08 12:09 |
Porsche írta:
Eddig csak találgatás van róla de úgy néz ki a Fairy Dance benne lesz még vagy legalábbis az eleje. Végül is ha elviszik addig a sztorit hogy spoiler az tökéletes befejezése lenne az animének. ![]() Kirito végre kijuttatja Asunát is a MMO-ból és legyőzi Sugout De ebben az esetben a Fairy Dance-nek minimum a 14-15-ik rész könyékén kellene kezdődnie hogy normális véget adhassanak a sorozatnak. És még így is iszonyat sűrű lenne. |
Porsche | 2012-08-08 12:15 |
Vagy ha bíznak a második évadban akkor spoiler
![]() Ott vágják el,hogy kiderül Asuna bentragadt az ALO-ban. |
Prof. William | 2012-08-08 13:56 |
De akkor túl sok lenne az a 26 rész nem? Hiszen a spoiler
[ Módosítva: 2012.08.08 13:56 ]
![]() első kötet végén már ez meg is történik. Még a mangában is 11 chapter alatt le tudták zavarni a főszálat. |
Akosss | 2012-08-08 16:31 |
Honnan tudod, hogy a mangában 11 fejezet volt a főszál? |
Prof. William | 2012-08-08 16:33 |
Úgy hogy az első kötet elolvasása után megnéztem manga raw-ját. És az volt a vége (persze csak a képek alapján) ami a LN-nek. |
Porsche | 2012-08-08 16:58 |
Hát ha nagyon akarják ki tudják ezt nyújtani 26 részig.Ha kicsit belassítják a történéseket nem úgy darálják a sztorit mint eddig akkor bőven van mivel kitölteni a részeket.Nem beszélve arról,hogy még van egy hosszabb side-story is ami majd a főszálba fog bekapcsolódni az animében szerintem.Igazából ezt így előre nem lehet meghatározni.Ahogy mondtad kb a 15-16.rész környékén kiderül meddig fog menni az első évad. |
Akosss | 2012-08-08 17:55 |
Nekem mind1, mit dolgoznak fel, csak ne rontsák el. Amíg élvezem, addig jó. |
Prof. William | 2012-08-08 21:30 |
El lehet nyújtani 26 részig de sztem akkor inkább túl lassú lenne. Na meg ha mégsem lesz második évad (mert ki tudja hogy szeretik majd a nézők) akkor meg zárják azzal a spoiler
![]() Clifhangerrel hogy Kirito kijutott Asuna meg és akkor a jó édes anyjukat a készítőknek. 26 részbe minden tovább nélkül beleférne spoiler is.![]() Asuna kiszabadítása Esetleg nincsenek hírek arról hogy 52 részes lenne? Az lenne ám a jó. |
Akosss | 2012-08-08 21:51 |
Hát úgy jelentették be, hogy 2 szezonon át fog menni, de én is jobban örülnék, ha hosszabb lenne. |
Porsche | 2012-08-08 22:12 |
Hát én nem tudom,szerintem nem férne bele 26-ba az egész Fairy Dance is még. |
Akosss | 2012-08-08 22:20 |
Hát igen, mert az már 2 kötet... |
Prof. William | 2012-08-08 22:51 |
De 26 rész meg sztem túl sok egy kötetnek. Ha csak az első kötetet dolgozzák fel akkor a nagy tervei ellenére az egész anime nem lesz más mint egy újabb spoiler
![]() animesztori keserédes kétértelmű endingel. Márpedig van ebben az animban van annyi potenciál hogy ne így végezze. Esetleg a bennfentesebb oldalakon nem lehet tudni hogy meddig dolgozzák fel? [ Módosítva: 2012.08.08 22:52 ] |
Akosss | 2012-08-08 22:59 |
Tulajdonképpen 2 kötet, mert a másodikban vannak a side storyk. Egyébként szerintem felesleges a végével törődni, mert ha sikeres lesz, úgy is lesz következő évad. |
Porsche | 2012-08-08 23:23 |
Prof. William írta:
De 26 rész meg sztem túl sok egy kötetnek. Ha csak az első kötetet dolgozzák fel akkor a nagy tervei ellenére az egész anime nem lesz más mint egy újabb spoiler
![]() animesztori keserédes kétértelmű endingel. Márpedig van ebben az animban van annyi potenciál hogy ne így végezze. Esetleg a bennfentesebb oldalakon nem lehet tudni hogy meddig dolgozzák fel? Viszont meg ha 4 kötetet rántanak össze ebbe a 26ba akkor meg kapsz egy érthetetlen összecsapott művet ami ugyanúgy odacsapja ezt a potenciált mintha egy kötetet(ami kettő) nyújtottak volna el.Ráadásul benne kb ugyanannyi fennmaradó kérdéssel ha nem többel mint amit a kértértelmű befejezés adna. Mondjuk tényleg tárgytalan mert elég nagy meglepetés lenne ha nem lenne második évad. |
Prof. William | 2012-08-09 07:46 |
Remélem igazatok lesz és lesz második évad. Ezt a sztorit szívesen látnám meganimésítve. [ Módosítva: 2012.08.09 7:47 ] |
-OJ- | 2012-08-09 11:00 |
Az elkövetkezendő epizódok stábja, ha vkit érdekel #6 - Phantom Avenger Script: Yukito Kizawa Storyboard: Tomohiko Ito Episode Director: Kazuma Sato Animation Director: Natsuko Kondo #7 - Warmth of the Heart Script: Yoshikazu Mukai Storyboard: Yuzuru Tachikawa Episode Director: Makoto Hoshino Animation Director: Atsushi Saito #8 Black & White Sword Dance Script: Shuji Iriyama Storyboard: Tensai Okamura Episode Director: Tatsumi Fujii Animation Director: Mai Yoneyama #9 The Devil with Blue Eyes Script: Naoki Toukairin, Munemasa Nakamoto Storyboard/Episode Director: Koichi Kikuta Animation Director: Takashi Habe #10 Murderous Intent of the Red Script: Yukito Kizawa Storyboard: Tomohiko Ito Episode Director: Hideya Takahashi Animation Director: Naoto Nakamura [ Módosítva: 2012.08.09 11:09 ] |
Akosss | 2012-08-09 11:02 |
Címeket is hozzárakhattak volna, ha már ezek kiderültek.. (Mármint a 9-10-hez, mert 8-ig már meg van. ) [ Módosítva: 2012.08.09 11:02 ] |
-OJ- | 2012-08-09 11:10 |
Nem mindegy, úgyis tudtok már mindent Hozzáadva (gugli fordító alapján) |
Akosss | 2012-08-09 11:50 |
Tulajdonképpen csak azért érdekelne, mert így nagyjából meg lehet határozni, hogy haladnak majd a sztorival. Amúgy is most az a téma, hogy vajon meddig dolgozzák fel a 25 részben... |
dangreg | 2012-08-09 15:07 |
Akosss írta:
Tulajdonképpen csak azért érdekelne, mert így nagyjából meg lehet határozni, hogy haladnak majd a sztorival. Amúgy is most az a téma, hogy vajon meddig dolgozzák fel a 25 részben... Most komolyan, hogy lehetne meghatározni ha eddig szinte csak mellékszálak voltak? |
Porsche | 2012-08-09 16:55 |
Meg így a címekből sem lehet normálisan meghatározni,hogy mit meddig húznak. |
Akosss | 2012-08-09 17:21 |
dangreg írta:
Akosss írta:
Tulajdonképpen csak azért érdekelne, mert így nagyjából meg lehet határozni, hogy haladnak majd a sztorival. Amúgy is most az a téma, hogy vajon meddig dolgozzák fel a 25 részben... Most komolyan, hogy lehetne meghatározni ha eddig szinte csak mellékszálak voltak? A 8. résztől kezdve kezdik a főszálat és utána a részek címéből nagyjából lehet következtetni a fejezetek történéseire, de persze nem biztos. |
gokusan | 2012-08-09 17:27 |
a mangája van valahol magyarul? |
Akosss | 2012-08-09 18:40 |
Nincs. |
Prof. William | 2012-08-09 19:02 |
Olyan 14-15 - körülre kiderül hogy hányadán állunk. [ Módosítva: 2012.08.09 19:04 ] |
Akosss | 2012-08-09 19:09 |
Egyébként én is csak úgy gondoltam, hogy ha esetleg valahogy ki lehet sajtolni, hogy hány fejezet/résszel haladnak, akkor hátha úgy haladnak később is.. mondjuk nem lehet tudni, mert van rövid fejezet is, hosszú fejezet is, meg mikor milyen a sztori, lehet, hogy többet is feldolgozhatnak. |
gokusan | 2012-08-09 19:12 |
ez az anime amúgy egy valós játék alapján készült? és a mangája már végigért? |
-OJ- | 2012-08-09 19:15 |
gokusan írta:
ez az anime amúgy egy valós játék alapján készült? és a mangája már végigért? Nem. Light novel alapján készül, és az sem ért még véget. |
dangreg | 2012-08-09 19:17 |
gokusan írta:
ez az anime amúgy egy valós játék alapján készült? és a mangája már végigért? Light Novelen alapul, és még folytatódik. De amit az anime fel fog dolgozni az már lezárult. Akosss írta:
Egyébként én is csak úgy gondoltam, hogy ha esetleg valahogy ki lehet sajtolni, hogy hány fejezet/résszel haladnak, akkor hátha úgy haladnak később is.. mondjuk nem lehet tudni, mert van rövid fejezet is, hosszú fejezet is, meg mikor milyen a sztori, lehet, hogy többet is feldolgozhatnak. Ezzel csak az a sajt, hogy eddig kurvára nem érdekelte őket hogy egy sztorit hány rész alatt kéne feldolgozni. És mivel a legtöbb cím csak halványan utal a rész cselekményére így nehéz lenne. |
Prof. William | 2012-08-09 20:48 |
Ezt tényleg nem lehet tudni. Sachi sztorija 20 percet kapott. Ilyen alapon ha akarják akár a 14-ik részig lezavarhatják az első kötetet és a 25-ik meg eljutunk a Fairy Dance közepéig ahol be lehet fejezni az animot. Szóval ez tényleg csak a készítőkön múlik. |
Akosss | 2012-08-09 21:18 |
Csak nehogy balul süljön el, mint a 3. rész... Mondjuk nekem azzal se volt semmi bajom, de másokat zavart. |
Crowen | 2012-08-10 15:13 |
Akosss írta:
Csak nehogy balul süljön el, mint a 3. rész... Mondjuk nekem azzal se volt semmi bajom, de másokat zavart. a 3. résszel nincs baj..... az egész sorozattal annyi a baj, h sokmindent kihagynak.... pl spoiler
![]() kirito átszurta a kezét, igaz nem a guilty thorn-nal, de átszurta... és azt sem mutatták és egyebek... ahogy az anime halad... és ahogy elolvastam a fairy dance-t úgy simán beleférne a fairy teljes még ebbe az évadba is......... mivel a 9. résszel elkezdik az 1. kötetet dolgozni... és utánna már nincs sokminden a sztoriból.... DE ez csak egyéni vélemény az alapján amit eddig tapasztaltam az animéből.... |
urzu_se7en | 2012-08-10 15:21 |
Én nem olvastam semmit csak nézem, de az már nekem is kiszúrta a szemem, hogy gyorsan halad a sztori és ahogy itt olvasom a spoilereket tényleg, azért 564 hsz-t elolvasni nem kis mulatság, de legalább tudom mire számítsak. spoiler
![]() Akkor most a korábbi lánykákat tényleg nem fogjuk többet látni, csak Asuna-t? Az így nem jó, Silica plz ![]() |
Szalma | 2012-08-10 15:37 |
urzu_se7en írta:
spoiler ![]() Akkor most a korábbi lánykákat tényleg nem fogjuk többet látni, csak Asuna-t? Az így nem jó, Silica plz Lesznek még, nyugi |
Crowen | 2012-08-10 15:37 |
urzu_se7en írta:
Én nem olvastam semmit csak nézem, de az már nekem is kiszúrta a szemem, hogy gyorsan halad a sztori és ahogy itt olvasom a spoilereket tényleg, azért 564 hsz-t elolvasni nem kis mulatság, de legalább tudom mire számítsak. spoiler ![]() Akkor most a korábbi lánykákat tényleg nem fogjuk többet látni, csak Asuna-t? Az így nem jó, Silica plz ![]() de spoiler
![]() Silica lenne még... de csak a fairy dance végén és az utánna következő részekben.... lizbet pl még lesz [ Módosítva: 2012.08.10 15:38 ] |
Akosss | 2012-08-10 16:06 |
Crowen írta:
a 3. résszel nincs baj..... az egész sorozattal annyi a baj, h sokmindent kihagynak.... pl spoiler
![]() kirito átszurta a kezét, igaz nem a guilty thorn-nal, de átszurta... és azt sem mutatták és egyebek... Jó, hát az ilyen előfordul, nem minden művet dolgoznak fel teljesen a manga/LN által, sok dolgot kihagyhatnak, amit nem éreznek fontosnak... |
Crowen | 2012-08-11 14:23 |
Akosss írta:
Crowen írta:
a 3. résszel nincs baj..... az egész sorozattal annyi a baj, h sokmindent kihagynak.... pl spoiler
![]() kirito átszurta a kezét, igaz nem a guilty thorn-nal, de átszurta... és azt sem mutatták és egyebek... Jó, hát az ilyen előfordul, nem minden művet dolgoznak fel teljesen a manga/LN által, sok dolgot kihagyhatnak, amit nem éreznek fontosnak... csak ez most nem egy teljes regény hanem novella.. és sztem nem is volt annyira hosszú .... csak sok fontos és lényeges rész volt benne... de mindeggy ezt már ilyennek kell elfogadni... |
gergoking | 2012-08-11 18:20 |
Most értem haza, végre a saját billentyűzetemen tudok írni rendesen. A címekből látva szerintem olyan 3-4 fejezettel fognak haladni, mivel 5. fejezettel kezdődik a sztori, és a vezér elleni harc a 11. fejezettel ér véget. Szerintem 5-8-ig, de min 7-ig lesz a 8. rész, majd 9-11-ig a 9. rész, talán még a 12. fejezet közepe. A 10. részben pedig tuti, hogy a 12. és a 13. fejezet benne van. Ha meg 3 fejezetes tempóban haladnak, akkor a fősztorit a 14. részre befejezik, plusz még az az egy hosszú melléksztori, ami minimum 2 rész, szóval 16 mondjuk. És még marad 9 rész a Fairy Dance-ra, vagy annak egy részére. Legalábbis szerintem. Különben azért gondolom így, mert a 9. rész, a Kék szemű Ördög, abban a 10-11. fejezet biztos benne van, így a 8. rész és a kilencedik rész egy része az az 5-9. Szóval 5-11-ig eloszlik a két részben. A 10. rész, a "A Vörös Gyilkos Szándéka" meg elég egyértelműen a 12. és 13. fejezetre céloz. Így szerintem bőven feltételezhető, hogy három fejezet/résszel fognak nagyjából haladni. [ Módosítva: 2012.08.11 18:20 ] |
Prof. William | 2012-08-11 23:44 |
Adja az ég hogy igazad legyen így tényleg pofás lezárást kaphatunk 24/26 részben. |
Porsche | 2012-08-12 00:13 |
Érdekes rész volt, erre pont nem gondoltam,hogy csak megjátszották az egészet. Heathcliff-et teljesen kivágták amiből gondolom adódik a sok információvesztés de lehet itt most nem is volt baj ez. Na és felbukkant a Laughing Coffin...azt hittem többet fognak itt szerepelni de nem derült ki sokminden róluk végül. spoiler
![]() és csak volt kapcsolat Death Gunnal is mégha nem is úgy ahogy sejtettem |
Andor-sama | 2012-08-12 00:17 |
Jó volt az eheti rész is, bár nem volt úgy felépítve a rejtély, hogy különösebben ösztönözze a nézőt az agyalásra, de hát ez első soron nem is egy krimi szóval ezt elnézem. A házasságos item storage összevonásáról tudtam de, így sem esett le, pedig majd kiszúrhatta volna az ember szemét. A Laughing Coffin ilyen korai előkerülése pedig szerintem pont jót fog tenni majd a későbbiekben. spoiler
Jövő héten pedig Warmth of the Heart, egyedül Lisbeth megrajzolása tetszik amúgy jobban az LN illusztrációban, a többiek szerintem itt jobbak.
![]() Írogatta valaki, hogy gáz lenne a semmiből belecsapni Heathcliffet de ezek szerint gondolom sokmindent kihagytak. |
urzu_se7en | 2012-08-12 01:10 |
... Valahogy tudtam... Ez így nem jó. Kiszámítható a sztori. LN közelében nem voltam, de már az előző részben kitaláltam mi lesz (mondjuk lehet a cím is segített :Đ). Eddig 7 pontos, de azért hajrá imen98 írta:
Én nyugodt vagyokLesznek még, nyugi ![]() |
Akosss | 2012-08-12 02:39 |
Ez igen, nincsen CR kiadás, így a Horri FORDÍT! Ilyet se láttam még... Jó kis rész volt. Kicsit könnyen ki lehetett találni, nem voltak túl nagy fordulatok, de talán nem is akarták, hogy az legyen. Azért meglepődtem ezen a megjátszós dolgon, jól kitalálták. A szendviccsel meg felvezették a későbbi főzőcskézést, ez is nagyon bejött. Lehet, hogy sok mindent kihagytak, de azért annyira csak nem lett rossz. Legalábbis én nem éreztem semmi fontosat belőle. A Laughing Coffin-nak még lesz jelentősége a későbbiekben? Kíváncsian várom. urzu_se7en írta:
... Valahogy tudtam... Ez így nem jó. Kiszámítható a sztori. LN közelében nem voltam, de már az előző részben kitaláltam mi lesz (mondjuk lehet a cím is segített :Đ). Eddig 7 pontos, de azért hajrá Nyugi, ez pont olyan volt, hogy direkt nem úgy volt megrendezve, hogy túlságosan rejtélyes legyen. Ez csak egy sima melléksztori, amivel jobban felfedezhettük a SAO-ban rejlő dolgokat (romló kaja, házasság, stb.). A fősztori már biztos nem lesz ennyire kiszámítható (legalábbis remélem...). |
Porsche | 2012-08-12 09:19 |
Akosss írta:
A Laughing Coffin-nak még lesz jelentősége a későbbiekben? Kíváncsian várom. Hát igazából nagyobb jelentősége 4 kötettel később van itt már nem nagyon fognak szerepelni spoiler
![]() Hacsak bele nem teszik a tisztító hadjáratot ellenük |
gergoking | 2012-08-12 09:20 |
Porsche: Dehogynem: A 11. vagy a 12. részben lesz fontos az egyik szereplő miatt. Véleményem a részről: Szerintem tök jó volt. Nem tudom, mi volt benne annyira kiszámítható. Vagy itt mindenki valami nagy rejtélysorozat kezdetére várt? XD Nekem szintén annak ellenére nem esett le ez a megosztott raktár, hogy én is tudtam róla. Én sem gondoltam rá. (persze ez nem olyan, mint egy manga, hogy megállunk egy oldalnál és elkezdünk agyalni) Szerintem nagyon jó rész volt, nem éreztem, hogy bármi fontosat kihagytak volna. És nekem is külön tetszett, hogy behozták a PK-sokat, mivel így a 11. részben, talán a 12.-ben nagyobbat fog ütni, mikor meglátjuk a jelet. |
Porsche | 2012-08-12 09:25 |
gergoking írta:
Porsche: Dehogynem: A 11. vagy a 12. részben lesz fontos az egyik szereplő miatt. Véleményem a részről: Szerintem tök jó volt. Nem tudom, mi volt benne annyira kiszámítható. Vagy itt mindenki valami nagy rejtélysorozat kezdetére várt? XD Nekem szintén annak ellenére nem esett le ez a megosztott raktár, hogy én is tudtam róla. Én sem gondoltam rá. (persze ez nem olyan, mint egy manga, hogy megállunk egy oldalnál és elkezdünk agyalni) Szerintem nagyon jó rész volt, nem éreztem, hogy bármi fontosat kihagytak volna. És nekem is külön tetszett, hogy behozták a PK-sokat, mivel így a 11. részben, talán a 12.-ben nagyobbat fog ütni, mikor meglátjuk a jelet. Basszus tényleg,én már a fő tagokra koncentráltam teljesen kiment a fejemből az a csicska |
Prof. William | 2012-08-12 10:03 |
gergoking írta:
Most értem haza, végre a saját billentyűzetemen tudok írni rendesen. A címekből látva szerintem olyan 3-4 fejezettel fognak haladni, mivel 5. fejezettel kezdődik a sztori, és a vezér elleni harc a 11. fejezettel ér véget. Szerintem 5-8-ig, de min 7-ig lesz a 8. rész, majd 9-11-ig a 9. rész, talán még a 12. fejezet közepe. A 10. részben pedig tuti, hogy a 12. és a 13. fejezet benne van. Ha meg 3 fejezetes tempóban haladnak, akkor a fősztorit a 14. részre befejezik, plusz még az az egy hosszú melléksztori, ami minimum 2 rész, szóval 16 mondjuk. És még marad 9 rész a Fairy Dance-ra, vagy annak egy részére. Legalábbis szerintem. Különben azért gondolom így, mert a 9. rész, a Kék szemű Ördög, abban a 10-11. fejezet biztos benne van, így a 8. rész és a kilencedik rész egy része az az 5-9. Szóval 5-11-ig eloszlik a két részben. A 10. rész, a "A Vörös Gyilkos Szándéka" meg elég egyértelműen a 12. és 13. fejezetre céloz. Így szerintem bőven feltételezhető, hogy három fejezet/résszel fognak nagyjából haladni. Jut még eszembe ilyen 24/26 részes animokban a közepe táján meg szokták változtatni az openinget. Ha tényleg eljutnak addig ameddig remélem, akkor összehangolhatják az OP megváltozását és az új eseményeket. A mostani a lezárás jól sikerült. Meglepődtem főleg mivel a side-story kötetet nem olvastam el. |
gergoking | 2012-08-12 10:10 |
Igen, remélem új openign és ending lesz. Ott már a nagyjának Fairy Dance-osnak kéne lennie, ha tényleg így halad. Azóta nem olvastam a regényt, remélem kibírom, bár kétlem. Fairy Dance-nak még mindig az elején vagyok. |
-OJ- | 2012-08-12 11:04 |
6.rész Alapvetően nem volt rossz ez az epizód, de a nézése közben végig az járt a fejemben, hogy mi értelme van ennek az egész, két epizódos történetnek? Ha nem egy megírt side story lenne, nyugodtan rásütöttem volna a jelentéktelen filler bélyeget mind a két epizódra. A rejtély unalmas volt, a megoldásra is túl gyorsan rájöttek ahhoz hogy meglepetést okozzon, Grimlock indítéka pedig szánalmasan ostobának hatott. Nem értem, minek erőltettek a készítők egy detektív sztorit, mikor semmi érzékük nincs hozzá? Az pedig sokat elmond egy történetről, hogy az epizód érzelmi csúcspontját egy leeső szendvics jelentette. spoiler
Kiritót és Asunát máshogy is közelebb lehetett volna hozni, például valami személyesebb történet kapcsán, és abban is helyet kaphatott volna a házasságról szóló tutorial is.![]() RIP virtuális szendvics ![]() Asuna pedig továbbra is full tsundere, bárki bármit mond is Egyébként a háztetőkön való rohangálás során kinek támadt Assassin's Creed érzése? [ Módosítva: 2012.08.12 11:35 ] |
Akosss | 2012-08-12 14:24 |
Grimlock gondolkodásmódja tényleg nagyon szánalmas volt, ennél valami furfangosabb dologra számítottam. Mikor a pénz hallatán elkezdett röhögni, arra gondoltam, hogy inkább valami magasabb, hatalmasabb rangot kaphatott meg a gyűrű hatására, erre elkezd nyafogni, hogy Griselda-san megváltozott. Én nem éreztem erőltetettnek a részt, inkább csak egy jó ürügynek, hogyan is mutassuk be az eddig ismeretlen házasságot. Na meg az Asuna x Kirito páros is kezd "javulni", elvégre most veszik fel egymást csak barátnak.. A Warmth of the Heart pedig pont egy lazulós rész lesz (ha jól tudom), amiben többet megtudunk kettejük későbbi kapcsolatáról. |
Porsche | 2012-08-12 15:32 |
Akosss írta:
A Warmth of the Heart pedig pont egy lazulós rész lesz (ha jól tudom), amiben többet megtudunk kettejük későbbi kapcsolatáról. Nem lesz az annyira lazulós,több akció lesz benne mint ebben a részben.AsunaXKirito téren se várj sokat a résztől,nemigazán azon lesz a hangsúly. [ Módosítva: 2012.08.12 15:33 ] |
gergoking | 2012-08-12 15:39 |
A második rész óta nem volt semmi említésre méltó harc, úgyhogy már várom a 9. részt. És hála az égnek, utolsó melléksztori jön hosszú időre Nem voltak rosszak, de nem a legelejére kellett volna tenni őket. Kíváncsian várom már a részeket. |
Prof. William | 2012-08-13 19:40 |
gergoking írta:
Dehogynem: A 11. vagy a 12. részben lesz fontos az egyik szereplő miatt. Nem rémlik pontosan de arra gondolsz aki spoiler
![]() megmérgezi Kiritóékat és végül is Kirito első lepPK-zot ellenfele lesz? |
Porsche | 2012-08-13 19:51 |
Prof. William írta:
gergoking írta:
Dehogynem: A 11. vagy a 12. részben lesz fontos az egyik szereplő miatt. Nem rémlik pontosan de arra gondolsz aki spoiler ![]() megmérgezi Kiritóékat és végül is Kirito első lepPK-zot ellenfele lesz? Igen de, spoiler
![]() Nem ő Kirito első lePK-zott ellenfele. |
Norro | 2012-08-14 22:30 |
Bocsánat, nagyon nem vagyok járatok az MMORPG-k világában, úgyhogy biztos jó pár egyéb utalásról lemaradok, de az egyetlen, amely egyelőre zavar, az, hogy mik is tulajdonképpen a frontharcosok? Ők azok, akik a legfelsőbb szinten harcolnak, "törik az utat" a többieknek? Azt látom, hogy valamiért nagy tisztelet övezi őket, de nem teljesen értem, miért. Elmagyarázná ezt valaki röviden? Szerk.: Köszönöm! [ Módosítva: 2012.08.15 9:50 ] |
gergoking | 2012-08-14 22:33 |
Igen, ők azok akik tisztítják az emeleteket, a vezérhez vezető útvesztőt, és győzik le az emelet vezérét, hogy továbbjuthassanak a következő szintre. Szóval ők azok, akik tesznek azért, hogy kijuthassanak a játékból. És annak ellenére, hogy több, mint 6000-en vannak a játékban, csak pár száz ilyen játékos van, azért tisztelik annyira őket. (meg persze ők a legerősebbek, mivel ők küzdenek meg a legmagasabb szintű szörnyekkel) |
Prof. William | 2012-08-14 23:02 |
A többiek mit csinálnak? Ének a városokban és élvezik, hogy pl bármennyit esznek nem híznak el? Vagy ilyen nem életveszélyes mesterségekben dolgoznak? Pl kovács stb... |
pageup91 | 2012-08-14 23:03 |
Btw valaki fordította már az eredeti Novellát/regényt, amiből készült az anime? |
gergoking | 2012-08-14 23:10 |
Ezt a 15. rész körül érkező melléksztoriban jobban kifejtik, mit csinálnak a többiek. Ha jól rémlik, valami 6300-an vannak életben, abból olyan 2000-en vannak még a legelső szinten. Nagyon sokan nem csinálnak semmit, gyümölcsöt kutatnak a megélhetésért, stb. Aztán az aktívak nagyja csatlakozott a Sereghez (róluk hamarosan lesz szó, egy semmittevő banda), van pár száz frontharcos, a maradékot, gondolom olyan ezret meg kitesz a nem frontharcos céhek, meg azok, akik úgy elvannak a különböző emeleteken (ide tartoznak a kovácsok is, meg vannak halászok is, stb., ők a fentebbi városokban). pageup91: Nem, nem fordítja senki. Én még korábban lefordítottam az első kötet prológusát és első fejezetét, de annyi. |
pageup91 | 2012-08-14 23:43 |
spoiler
![]() Még nem tartok ott a novelben csak pont most kezdtem el, de miután kijut a főszereplő a SOA-ból, utána belép egy másik játékba ahol elvileg Asuna van csapdába esve. Akkor a SOA-s történet annyi is volt azt befejezték végleg, vagy még visszafog térni az a játék? Csak ennyit mondjon meg valaki ha esetleg olvasta már |
Serenaxd | 2012-08-14 23:47 |
Prof. William írta:
A többiek mit csinálnak? Ének a városokban és élvezik, hogy pl bármennyit esznek nem híznak el? Vagy ilyen nem életveszélyes mesterségekben dolgoznak? Pl kovács stb... Élharcosok lefarmolják szinteket nekik csak a sallang jut, akik probálják is beérni élvonalt azoknak nehezebb. De sokan féltik az életük azt csak letepednek vmeik szinten vagy szakmás emberek + pksok lényegében java nép tétlen v support és 10% a 6knak élharcos talán. Am itt pl élharcost csávót milyen könnyen leterítették a gyilkos céh tagok azon meglepődtem... Kiritot nem bírták megsebezni akkora regene volt annó) [ Módosítva: 2012.08.14 23:49 ] |
Eugeo | 2012-08-15 00:07 |
Serenaxd írta:
Ha láttad a státusza is változott Schmitt-nek. Tehát paralízis esete is fent forgott. (ez is megint azt támasztja alá nem kellett volna ezt itt leadni.)Am itt pl élharcost csávót milyen könnyen leterítették a gyilkos céh tagok azon meglepődtem... Kiritot nem bírták megsebezni akkora regene volt annó) Azok akik Kiritot nem tudták megsebezni nem ebből a céh-ből voltak. (itt neki is kellett a blöff) És pageup91, neked üzenem, hogy: spoiler
[ Módosítva: 2012.08.15 0:09 ]
![]() igen vissza fog térni a SAO világa, csak egy picit másképpen. (nem lesz death game) |
Prof. William | 2012-08-15 07:53 |
gergoking írta:
Ezt a 15. rész körül érkező melléksztoriban jobban kifejtik, mit csinálnak a többiek. Ezt honnan tudod? Már kijöttek addig a címek? Én azt hittem hogy a 15-ik rész körülre spoiler
![]() már a végjáték lesz. |
gergoking | 2012-08-15 08:19 |
Jah elírtam, túl későre tettem. 13-14. rész lesz. A 17-19. fejezetek közt, vagy előtt-után fog játszódni, most hirtelen nem tudom megmondani. |
-OJ- | 2012-08-15 11:10 |
7.rész előzetes Youtube Link Remélem ezúttal mutatnak is valamit a sárkányölésből,ha arra kerül a sor [ Módosítva: 2012.08.15 12:08 ] |
Eugeo | 2012-08-15 15:14 |
Akkor a következő részben: spoiler
![]() Sárkány végtermék és egyéb nyalánkságok. |
solat | 2012-08-15 15:42 |
-OJ- írta:
Kár volt megnéznem. Nem bírom ki szombatig.
7.rész előzetes Youtube Link Remélem ezúttal mutatnak is valamit a sárkányölésből,ha arra kerül a sor |
Porsche | 2012-08-15 15:56 |
Na remélem ezt a harcot jól megkoreografálják mert már ideje lenne valami komolyabb harcot is mutatni, ilyen téren eddig nem volt igazi az anime. spoiler
[ Módosítva: 2012.08.15 16:08 ]
![]() Akik meg nagy AsunaxKirito összemelegedést várnak azok csalódni fognak |
cyberwolf21 | 2012-08-16 23:19 |
http://www.youtube.com/watch?v=cjsVKB6Y4pk spoiler
![]() Feltételezem egy erősebb kard alapanyagáért fogja megölni a sárkányt és annak a kardnak a formájából amit kiritó eltőr ez előzetesben én arra gondoltam hogy a készitendő kard Asunának van szánva. Csak nem ajándékozással kezdi az udvarlást? |
Prof. William | 2012-08-17 07:53 |
Porsche írta:
Na remélem ezt a harcot jól megkoreografálják mert már ideje lenne valami komolyabb harcot is mutatni, ilyen téren eddig nem volt igazi az anime. spoiler
![]() Akik meg nagy AsunaxKirito összemelegedést várnak azok csalódni fognak Úgyis spoiler
![]() majd a főszálban lesz a nagy összemelegedés. Most még csak "kóstolgatják" egymást. |
Crowen | 2012-08-17 19:15 |
spoiler
![]() Feltételezem egy erősebb kard alapanyagáért fogja megölni a sárkányt és annak a kardnak a formájából amit kiritó eltőr ez előzetesben én arra gondoltam hogy a készitendő kard Asunának van szánva. Csak nem ajándékozással kezdi az udvarlást? spoiler
![]() Nem.... Itt már megvan a dual blade skillje.. és ahhoz kell a másik kard.. am is egy longsvord lesz nem egy rapier-... szal nem asunának lesz... |
cyberwolf21 | 2012-08-17 22:19 |
Köszi a helyreigazitást, hát ez a tip/megérzés nem jött be, na sebaj majd legközelebb. |
Porsche | 2012-08-18 21:51 |
Na jó kis rész volt a 7. rész. Nekem tetszett attól függetlenül,hogy megint gyorsan átgázoltak a sztorin.Mondjuk Lizbethnek tök nem ezt a hangot képzeltem el de ígyis tetszett. A sárkánnyal való harcot kicsit rövidnek éreztem igaz az LN-be se volt hosszú de azért itt nyújthatták volna kicsit tovább. Lizt már az LN-be is sajnáltam a végén dehát ez a sorsa a nem főhősnőknek sajna. Andor-sama: Végül neked se kellett aggódnod mert nem rakták bele az említett dolgot bár azért eléggé lehet rá asszociálni miért kell a Dark Repulsor. [ Módosítva: 2012.08.18 21:54 ] |
-OJ- | 2012-08-18 22:11 |
7.rész Ismét egy értékelhető epizód, bár ezúttal is olyan gyorsan pörögtek az események, hogy a karakterfejlődésnek a fele sem jött át vagy egyszerűen csak mondvacsináltnak tűnt. Lisbethnek már az elején sikerült megkedveltetnie magát a kissé szétszórt jellemével és az aranyos reakcióival, amiket Kirito cselekedeteire tett. Az arc, amit a legjobb kardjának széttörésekor vágott az telitalálat volt ![]() A sárkánnyal való harcot szépen animálták, és a CGI sem volt 'annyira' ronda, úgyhogy csak azt sajnáltam, hogy nem tartott tovább. Illetve hogy Kirito nem ölte le, pedig az alap elvárás lett volna bármilyen RPGben. A hátterek és a napfelkelte is gyönyörűek voltak ebben a részben. A cselekmény úgy ahogy rendben volt, de mint írtam, a karakterfejlődés elég összecsapott lett, pont azért mert egy epizódba zsúfoltak bele mindent. Lisbethet 20perce ismertük meg és semmit nem tudunk a múltjáról vagy a céljairól, de el kellene hinnünk, hogy ez idő alatt (ami nekik egy nap volt) úgy belezúgott Kiritóba mint még soha senkibe? És közben még a létezése bizonyítékát is megtalálta? Sorry, ennyi mindent nem veszek be 20perc után Kirito 'fejlődése' még röhejesebb volt, ahogy a végén kinyilvánította, hogy most már tudja értékelni a közösségi életet. Mert eddig nem tudta, vagy mi? Annak viszont örültem, hogy Lizbeth közölni tudta az érzéseit, Kirito meg is értette őket (Nagy szó!), de látva a Kirito és Asuna közötti kapcsolatot Lisbeth inkább visszalépett. Ezzel megkíméltek minket egy nagy adag szerelmi-háromszög melodrámától, amire semmi szükség. Persze egy kicsit furcsa, hogy amit egy shoujo sorozat egy évadon át nem képes feloldani azt itt elintézték 3percben Szóval kicsit összecsapták, de még mindig értelmesebb volt mint a 3.rész. [ Módosítva: 2012.08.18 22:12 ] |
repasi123 | 2012-08-18 22:13 |
Tudnátok ehez hasonló animét mondani?.hack//SIGN ismerem |
gergoking | 2012-08-18 22:27 |
-OJ-: Ja, sokkal jobb mondjuk, ha nem pörög a sztori, és inkább olyanokat csinálnak, mint pl első két részben felvezetnek valamit, aztán meg jön a strandolás, meg hasonlók (ezt most poénnak szánom, tényleg kicsit sietős volt, bár most nem éreztem igazán annak) Szerk.: Vagy inkább kergessünk macskát? XD repasi123: MMORPG-s anime több nincs ezen a a .hack sorozaton kívül. Viszont van az 1/2 Prince manhua és a Yureka manhwa. Ajánlom őket. Nekem kifejezetten tetszett a rész, első és második részhez hasonló színvonalat nyújtott nekem (3-6-os részek eléggé lent voltak ezekhez képest). Liz az összes lány közül kedvenc lett (most Asunát kihagyva, mert ő más tészta), és a gyűjtés is érdekes volt, bár én is sajnálom ,hogy a sárkány végül nem halt meg. [ Módosítva: 2012.08.18 22:31 ] |
Porsche | 2012-08-18 22:30 |
Óvni kell az állatvilágot! |
Prof. William | 2012-08-18 22:38 |
-OJ- írta:
Annak viszont örültem, hogy Lizbeth közölni tudta az érzéseit, Kirito meg is értette őket Hát igen. Más animokban évadok telnek el hogy erre nem kerül sor amikor meg mégis akkor vagy a srác, vagy a csaj annyira retardált, hogy félreértik. Eléggé tele van tökös animehősökkel ez az évad nem? "Óvni kell az állatvilágot! " Kirito akkora jó arc hogy még a virtuális idővel újraspawnoló állatkákat is óvja. [ Módosítva: 2012.08.18 22:40 ] |
gergoking | 2012-08-18 22:47 |
Prof. William: Különben a különleges ellenfelek egyáltalan respawnolnak? Mivel azt tudjuk, hogy az emeletek vezérei nem. A szabadtéri vezérek sem szerintem, mivel 5. részben nagyban próbálkoztak a frontharcosok legyőzni egyet még olyan taktikával is, hogy a városba csalják. És az a szabadtéri vezér is gondolom olyan lehetett, mint most a sárkány. A sárkányt sem győzte le ezelőtt senki, mivel ismeretlen volt a kristály, amit kaptak (bár, lehet csak nem vették észre a korábbi küzdők, de erősen kétlem). Szóval szerintem az összes ilyen egyedi vezér csak egyszer megjelenő. |
Porsche | 2012-08-18 22:48 |
Prof. William írta:
"Óvni kell az állatvilágot! " Kirito akkora jó arc hogy még a virtuális idővel újraspawnoló állatkákat is óvja. Még ezen a területen is példát kell mutatni! Amúgy szerintemm is simán leölhette volna a sárkányt így legalább lett volna benne több akció. |
-OJ- | 2012-08-18 22:56 |
gergoking írta:
Ja, sokkal jobb mondjuk, ha nem pörög a sztori, és inkább olyanokat csinálnak, mint pl első két részben felvezetnek valamit, aztán meg jön a strandolás, meg hasonlók (ezt most poénnak szánom, tényleg kicsit sietős volt, bár most nem éreztem igazán annak) Szerk.: Vagy inkább kergessünk macskát? XD Milyen sztori? Eddig laikus szemmel nézve kizárólag random fillerekből áll az egész sorozat. Ok, nem beach epizód, de a színvonal és a jelentősége kb ugyanaz |
gergoking | 2012-08-18 23:09 |
-OJ-: Akkor nem szóltam. Kinek mi Különben én sem díjazom ezeket a melléksztorikat (bár kövi rész már nem az), de azért erős túlzás, hogy nem történt semmi. Első rész fontos, az alap. Második rész szintén, Beater és Kirito-Asuna találkozás, első vezér harc. 3. rész nem lett volna kötelező, elég lett volna később is, de nem mondanám fillernek, mivel a fősztoriban is van jelentősége. 4. részhez nem tudom mit szóljak. Ez már inkább filleres, de elvileg később még szerepelni fog a lány. Nem tudom. 5-6. rész mondjuk igaz, sok értelme nem volt a gyilkos céh minimális bemutatásán kívül, ez az egyetlen, ami tényleg teljesen kihagyható lett volna. A 7. részben meg ott a második kard kovácsolása (ha az), és szerintem tök jó rész volt, szóval fölöslegesnek nem mondanám. És annak ellenére, hogy ezek nagyja melléksztori volt. Persze, nem tagadom, hogy nem halál fontos részek, én sem örülök, hogy ezekkel kezdték, de azért már ebben is több haladás van, mint jó pár másban. És szerintem azért több jelentőségük van, mint egy fürdőzésnek |
Porsche | 2012-08-18 23:19 |
Mondjuk ezzel,hogy időrendbe rakosgatták a sztorikat pont nem azt érték el szerintem amit eredetileg gondoltak.Gondolom akartak adni neki egy a kezdetektől a végéig tartó történetfelépítést viszont ebbe a szisztémába ahogy tálalják ez kevés meg szerintem nem is megfelelő.Laikus szemmel nézve többnyire tényleg olyan mintha dobálnák befele a szereplőket a sorozatba aztán 1 rész után meg gondolkodj,hogy most lesz-e jelentősége ennek az egésznek később vagy sem.Egyenlőre nem lehet érezni a folytonosságot a sorozatba.Nyílván a főszállal ez változni fog de azért így is sokáig húzták a dolgokat.(Szigorúan saját vélemény). [ Módosítva: 2012.08.18 23:21 ] |
gergoking | 2012-08-18 23:20 |
Az a baj, hogy ott bukott a dolog, hogy a regényben folyton jönnek ki régebbi történetek, így mindent nem tudnak feldolgozni (már most is kihagytak), szóval teljes feldolgozást így nem tudnak adni. Egyszerűbb lett volna, ha épp a kellő pillanat előtt benyomják azt, ami fontos. |
-OJ- | 2012-08-18 23:23 |
Még jó, hogy az első kettő bemutatkozó epizód az fontos, de azt követően mind az öt rész teljesen lényegtelen és ha kivágják akkor sem hiányzott volna semmi. Pl írod, hogy honnan szerezte a kardját, de ez miért fontos? Vagy egyáltalán kit érdekel? Az első kardját sem tudom, hogy honnan szedte, miért számítana a második? Ezzel az erővel két percben összefoglalhatta volna azzal, hogy xx szinten leölt egy sárkányt is onnan lootolta, az eredmény pedig ugyanaz. De ha már írtad a macskakergetést, az egy kiváló példa. Mert eddig a Sao és az Arcana Famiglia is kb ugyanazt az alig-közepes színvonalat üti meg. Csak a SAOnak nagyobb a hypeja, de egyébként a szerkesztése ugyanolyan amatőr és béna. |
Porsche | 2012-08-18 23:23 |
gergoking írta:
Az a baj, hogy ott bukott a dolog, hogy a regényben folyton jönnek ki régebbi történetek, így mindent nem tudnak feldolgozni (már most is kihagytak), szóval teljes feldolgozást így nem tudnak adni. Egyszerűbb lett volna, ha épp a kellő pillanat előtt benyomják azt, ami fontos. Pontosan, Ha úgy rendezik,ahogy az LN-be sztem jóval emészthetőbb és jobb lenne. |
-OJ- | 2012-08-18 23:26 |
Az összes melléksztorit kiadhatták volna előzmény OVAkként, mint minden más rendes sorozat esetében |
Porsche | 2012-08-18 23:29 |
-OJ- írta:
Az összes melléksztorit kiadhatták volna előzmény OVAkként, mint minden más rendes sorozat esetében Jogos amit mondasz.Mondjuk egy side-storyt kivéve mert arra épülni fog a főszál később. Gondolom gazdaságilag is jövedelmezőbb lett volna. |
-OJ- | 2012-08-18 23:37 |
Porsche írta:
Mondjuk egy side-storyt kivéve mert arra épülni fog a főszál később. Azt pedig bevághatták volna akkor, mikor előkerül. Inkább egy flashback, mint öt filler mindjárt az elején. |
Porsche | 2012-08-18 23:41 |
Meg több idő jutna megmagyarázni a dolgok miértjét.Mert az is sokszor kimarad vagy csak felületesen elvakkantanak vmit róla. |
Serenaxd | 2012-08-18 23:55 |
Hypenak hype, de megvárom story lanet Egyenlőre ne süssük rá a GC billogzót XD |
Andor-sama | 2012-08-19 00:10 |
Porsche írta:
Én is totál más hangot képzeltem neki, de egyeltalán nem volt ez sem rossz, és valóban nem rakták bele.Na jó kis rész volt a 7. rész. Nekem tetszett attól függetlenül,hogy megint gyorsan átgázoltak a sztorin.Mondjuk Lizbethnek tök nem ezt a hangot képzeltem el de ígyis tetszett. A sárkánnyal való harcot kicsit rövidnek éreztem igaz az LN-be se volt hosszú de azért itt nyújthatták volna kicsit tovább. Lizt már az LN-be is sajnáltam a végén dehát ez a sorsa a nem főhősnőknek sajna. Andor-sama: Végül neked se kellett aggódnod mert nem rakták bele az említett dolgot bár azért eléggé lehet rá asszociálni miért kell a Dark Repulsor. Ahoz viszonyítva mennyire összetömörítették jó volt. A hajamat tépném ha két részre szednék, mert most már nagyon nem kellenek a side-storyk, de nyilván annyiban sokkal normálisabban is el lehetett volna mesélni és nem úgy tűnne mintha hegyi beszéd lenne minden lelkizés benne. Az amivel tényleg gondom volt az a harc. Mért nem rendesen rajzolták meg a sárkányt, ahogy a 2. részben lévő bosst? Sokkal jobban nézett volna ki. Túl rövid volt az egész harci jelenet és ebben a fél percben is két állóképp volt ami azt örökítette meg, hogyan csap bele a sárkányba Kirito egy mozdulatsor végén. Ezek roppant hangulatrombolók voltak szerintem és nehogy már ne fusson rá pénz, hogy ilyen rövid harcnál is a negyedét állókép tegye ki. Voltak a 2. részben is állóképek a bossnál de ott legalább hosszú volt a fight így nem tűnt annyira ki. Ott pedig a háttérben egyetlen egy ember se mozgott és azt próbálták meg pluszba bemutatni állóképekkel, ami röhejes volt de az események heve legalább át bírta hidalni ezt a problémát, de ez nem játszik itt mivel levan ülve az egész a melléktörténetek miatt. Ezen kívül helyén van a rész és végre ha minden igaz kikerültünk a nehezéből a dolognak, de ha nem bírnak többet szánni az elkövetkező fightokra az nagyon gáz lesz. szerk: Azt még mondjuk bánom, hogy nem rakták bele hogyan sikerült túlélniük a zuhanást mert így nem jött le, hogy hajszálon múlt az életük. Már ennyitől jobban érteni lehetett volna Lisbeth viselkedését utána kézfogással egyébbel. [ Módosítva: 2012.08.19 0:20 ] |
Porsche | 2012-08-19 00:18 |
Andor-sama írta:
. Az amivel tényleg gondom volt az a harc. Mért nem rendesen rajzolták meg a sárkányt, ahogy a 2. részben lévő bosst? Sokkal jobban nézett volna ki. Túl rövid volt az egész harci jelenet és ebben a fél percben is két állóképp volt ami azt örökítette meg, hogyan csap bele a sárkányba Kirito egy mozdulatsor végén. Hát igen azért egy 2012-es animétől énis pulzálóbb harcot várnék főleg egy olyannál ahol ez a "harcolj vagy meghalsz" jelenség is érvényesül.Mondjuk ezt később még orvosolhatják a további részekben. [ Módosítva: 2012.08.19 0:21 ] |
-OJ- | 2012-08-19 00:42 |
Serenaxd írta:
Hypenak hype, de megvárom story lanet Egyenlőre ne süssük rá a GC billogzót XD GCban az egész fősztori sz*r volt. Itt azonban még el sem kezdődött, hiszen 2.rész óta semmi említésre méltó nem történt. (leszámítva Asuna kómás fejét, ugye) |
Serenaxd | 2012-08-19 04:40 |
-OJ- írta:
Jah, mert ez viszi a hátán az egészet XDDDDDSerenaxd írta:
Hypenak hype, de megvárom story lanet Egyenlőre ne süssük rá a GC billogzót XD GCban az egész fősztori sz*r volt. Itt azonban még el sem kezdődött, hiszen 2.rész óta semmi említésre méltó nem történt. (leszámítva Asuna kómás fejét, ugye) spoiler
[ Módosítva: 2012.08.19 4:51 ]
![]() http://www.tumblr.com/tagged/asuna-yuuki ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() |
Eugeo | 2012-08-19 10:36 |
-OJ- írta:
Serenaxd írta:
Hypenak hype, de megvárom story lanet Egyenlőre ne süssük rá a GC billogzót XD GCban az egész fősztori sz*r volt. Itt azonban még el sem kezdődött, hiszen 2.rész óta semmi említésre méltó nem történt. (leszámítva Asuna kómás fejét, ugye) Az ugye azért egyértelmű, hogy a második rész sem tartozik bele a főszálba. Viszont ezeket szerintem sem időrendbe kellett volna leadni. Így ennek a résznek is elveszett jó nagy része. Én még hiányoltam azt is mikor a "kakit" egymásnak dobálják. |
gergoking | 2012-08-19 10:54 |
Nekem az jött le az ilyen jelenetekkel, hogy Kiritót nagyon "cool" karakternek akarják bemutatni (ami azért sikerül is). Ebben a részben is Lizbeth-szel való beszélgetései is. Más főhősöknél fogtam volna a fejem a szerencsétlenkedésükön. |
Serenaxd | 2012-08-19 10:59 |
Hát jobb, mint a pelenkás "Nike" Shuu az ziher. |
Pitbull | 2012-08-19 17:21 |
Andor-sama írta:
Miért, hogyan sikerült? Nem nézek/olvasok semmit animén kívül, spoiler alatt vagy pm-ben megírhatnád.
szerk: Azt még mondjuk bánom, hogy nem rakták bele hogyan sikerült túlélniük a zuhanást mert így nem jött le, hogy hajszálon múlt az életük. Már ennyitől jobban érteni lehetett volna Lisbeth viselkedését utána kézfogással egyébbel. |
Porsche | 2012-08-19 17:45 |
Pitbull írta:
Andor-sama írta:
Miért, hogyan sikerült? Nem nézek/olvasok semmit animén kívül, spoiler alatt vagy pm-ben megírhatnád.szerk: Azt még mondjuk bánom, hogy nem rakták bele hogyan sikerült túlélniük a zuhanást mert így nem jött le, hogy hajszálon múlt az életük. Már ennyitől jobban érteni lehetett volna Lisbeth viselkedését utána kézfogással egyébbel. Zuhanás közbe Kirito elkezdett "csapkodni" a kardjával így megváltoztatva a zuhanásuk pályáját amivel közelebb kerültek a gödör falához.Majd a gödör falába belevágta a kardot és így csúsztak lefele lassítva a zuhanás sebességét, de még így is rohadt gyorsan és magasról zuhantak.Aztán az utolsó pillantba Kirito a levegőben úgy fordította magát,hogy ő legyen alul így saját magával tompítva a Lizre kiható becsapódást.Így mikor a földetérés után Liz magához tért neki kb az egyharmad élete még megvolt viszont Kirito életereje igencsak a piros zonába került. [ Módosítva: 2012.08.19 17:48 ] |
-OJ- | 2012-08-19 18:03 |
Porsche írta:
Aztán az utolsó pillanatba Kirito a levegőben úgy fordította magát,hogy ő legyen alul így saját magával tompítva a Lizre kiható becsapódást. Ezt pl magamtól is kitaláltam, hogy biztosan így tett |
dangreg | 2012-08-19 18:13 |
Porsche írta:
Aztán az utolsó pillanatba Kirito a levegőben úgy fordította magát,hogy ő legyen alul így saját magával tompítva a Lizre kiható becsapódást. Vagy csak azt akarta hogy meglovagolja. |
Porsche | 2012-08-19 18:17 |
dangreg írta:
Porsche írta:
Aztán az utolsó pillanatba Kirito a levegőben úgy fordította magát,hogy ő legyen alul így saját magával tompítva a Lizre kiható becsapódást. Vagy csak azt akarta hogy meglovagolja. Ez is egy eshetőség |
Pitbull | 2012-08-19 18:52 |
Szóltam, hogy spoiler alatt... Az egész topic csak a regényről szól, mikor kijön egy anime rész, akkor pár új hozzászólás születik, de egyébként úgy kell résre nyitott szemmel két méterről scrollozni, és semmit lenyitni annak, aki nem olvassa a könyvet. Ha megkérlek, hogy spoiler alatt, akkor legközelebb légyszíves úgy tedd, mert lehet, hogy rajtam kívül más 30 ember, aki ide benéz, nem akarta volna látni. No offense. ennyivel tiszteljétek már meg az ln-t nem olvasókat, hogy ha legalább külön kérem, akkor tegyétek spoiler alá. [ Módosítva: 2012.08.19 19:04 ] |
gergoking | 2012-08-19 19:36 |
Ezt különben miért spoiler alá? Hiszen már az animében is megtörtént, csak nem annyira részletesen. Nem hinném, hogy spoilernek számítana az ilyen, csak az, ami még nem történt meg animében. Szerk.: Én sem olvastam ezeket a részeket, és nem látok semmi kivetnivalót rajta, csak leírta, hogyan zuhantak. [ Módosítva: 2012.08.19 19:37 ] |
Porsche | 2012-08-19 19:41 |
Ok de nem értem ez miért számít olyan nagy problémának lévén ez egy már levetített rész olyan momentuma ami semmilyen hatással nincs az elkövetkezendő részekre lévén nem lő le semmi lényegest.Csupán hangulati elem.Az anime nézőket ez milyen szempontból károsította? Tényleg no offense csak érdekel. Meg mindig spoiler alá rakom az olyan hsz-eket amik tényleg tönkretehetik egy csak animét néző élményét.De ezt kivételesen nem éreztem annak.(Pláne,hogy a részt is levetítették már.) De majd jobban figyelek. |
Scyart | 2012-08-19 21:17 |
Sziasztok. 2 gyors kérdésem lenne: 1:SAO-ból akkor most van egy MANGA meg egy REGÉNY változat is ? Vagy itt a mangát nevezik ''regénynek''? És ha van külön regény akkor az elérhető e már angolul ? 2: A mangának van magyar fordítása, vagy ti is angol fansite-okon olvassátok? Én elkezdtem olvasni, angolul is élvezetes, de jobban örülnék egy magyar fordításnak . [ Módosítva: 2012.08.19 21:17 ] |
gergoking | 2012-08-19 21:19 |
A manga a regény alapján készül, de nincs sok értelme olvasni, mivel jó lassú. A regényt itt lehet angolul olvasni: KATT [ Módosítva: 2012.08.19 21:20 ] |
Prof. William | 2012-08-19 21:22 |
A manga már be van fejezve. 12 vagy 14 chapter de ott ér véget amikor EL NE OLVASD HA NEM OLVASTAD A LN-t! spoiler
[ Módosítva: 2012.08.19 21:22 ]
![]() Kirito felébred. |
gergoking | 2012-08-19 21:23 |
Be is fejezték? Nem tartott soká XD Szóval csak első kötetet dolgozta fel. |
Pitbull | 2012-08-19 21:26 |
Hmmm... bármily' hihetetlen, a legfőbb ok szerintem az, hogy eleve ezt kértem "pm vagy spoiler alatt". Bár hozzáteszem, az kibúvó lehet, hogy eleve mást kérdeztem, nem őt. Egyébként ezt az egészet általánosan értem. Lehet, hogy többen el akarják kezdeni a későbbiekben olvasni a regényt (lásd a példát fentebb, de talán még egyszer én is), de akit most érdekel az anime, annak alig van itt keresnivalója, mert volt, hogy oldalakon keresztül szó se esett róla, csupán a könyvről. És ehhez megvan minden jogotok, és amíg spoiler gombbal el is rejtitek, addig nincs is benne kivetnivaló. |
Porsche | 2012-08-19 21:47 |
Pitbull írta:
Hmmm... bármily' hihetetlen, a legfőbb ok szerintem az, hogy eleve ezt kértem "pm vagy spoiler alatt". Bár hozzáteszem, az kibúvó lehet, hogy eleve mást kérdeztem, nem őt. Ja értem,ha ez a gond akkor elnézést. A jóakarat dolgozott bennem csak,majd máskor másképp cselekszem. [ Módosítva: 2012.08.19 21:50 ] |
Akosss | 2012-08-19 23:47 |
Jó kis rész volt, kicsit megint sietősre vették, de azért teljes mértékben élvezhető volt. Ami nagyon zavart, hogy CGI-vel oldották meg a sárkányt, miközben simán is megoldhatták volna. Kicsit zavarta a szemem, mondjuk nem volt annyira borzasztó. |
Serenaxd | 2012-08-20 00:12 |
Fly high. Make it. Hangulatú volt mikor kifele jövet "zuhantak". |
Crowen | 2012-08-20 09:24 |
Serenaxd írta:
Fly high. Make it. Hangulatú volt mikor kifele jövet "zuhantak". nekem a zuhanással volt ilzen érzetem.. mert abb az esésbe simán belehaltak volna... a Light novelben pedig azért le volt írva h hogysmint történt... és a végén nem kiritoval, hanem asunaval kelett volna beszélni eredeti forgatókönyv szerint.... |
cyberwolf21 | 2012-08-20 21:02 |
Serenaxd írta:
Fly high. Make it. Hangulatú volt mikor kifele jövet "zuhantak" Crowen írta: nekem a zuhanással volt ilzen érzetem.. mert abb az esésbe simán belehaltak volna... a Light novelben pedig azért le volt írva h hogysmint történt... és a végén nem kiritoval, hanem asunaval kelett volna beszélni eredeti forgatókönyv szerint.... Engem nagyon érdekelne hogy a második tandem ugrást megjegyzem az volt a magasabb hogy élték túl Feltételezem a végén lévő beszélgetést azért kapta Kirito hogy ez a jófiu imige erösődjön, mellesleg nem akarták egy side storiban végleg leleplezni Asuna érzéseit, nem mintha nem lenne igy is teljesen egyértelmű. [ Módosítva: 2012.08.20 21:08 ] |
gergoking | 2012-08-20 21:04 |
Elég valószínű, hogy kristályt használtak, mivel kívül már lehet használni, csak a lyukban nem lehetett. |
cyberwolf21 | 2012-08-20 21:09 |
Jaa..., hogy teleport kristály, logikus magyarázat. |
Prof. William | 2012-08-20 21:47 |
cyberwolf21 írta:
mellesleg nem akarták egy side storiban végleg leleplezni Asuna érzéseit, nem mintha nem lenne igy is teljesen egyértelmű. Már a timejump után is eleve úgy indul a sztori, hogy jóban vannak szóval hogy mi értelme volt a dolognak az nem tiszta. |
gergoking | 2012-08-20 22:00 |
Különben, valaki, aki jártas a regényben, majd az anime vége után, vagy a vége felé nem akar majd írni egy ismertetőt hozzá? Annyira hiányos és hibás a mostani, hogy biztos kelleni fog helyette másik (egyszer már felsoroltam az összes hibáját és épp küldeni akartam, de nincs kedvem vitázni), és jó lenne, ha valaki, aki jártas benne megírná. Ha senki nem teszi meg, én majd az anime után lehet megcsinálom, de örülnék, ha más megtenné, szépen felépítve, mindennel, mint az író más tevékenységei, Accel World-del való kapocs, kiadásának története, hossza, mennyit dolgoz fel belőle az anime, hogyan épül fel (melléksztorik magyarázása), szereplők röviden, játékinfók (addigra már kint lesz és olvasni is lehet majd róla, de én biztos ki is próbálom, mert érdekel, a harci menü meg alapból angol lesz), minden op/ed és zene, fontos kifejezések, mangák, stb. Én a fejemben felépítésileg valami hasonlót képzeltem el, mint a Tales of Vesperia ismertető, amit még régen írtam. Remélem valakinek lesz kedve, mert jövőre nem szívesen látnám ezt kint XD Szerk.: Én is szívesen megírnám, csak nálam nagyon hangulatfüggő, hogy van-e kedvem, és vannak itt olyanok, akik jobban benne vannak a regényben [ Módosítva: 2012.08.20 22:03 ] |
Prof. William | 2012-08-20 22:08 |
Vajon van rá esély, hogy a LN angolul megjelenjen? Ha már a Mardock Scramble is kijött... Amúgy ha az ominózus jelenetet úgy oldják meg mint az LN-ben az sztem teljesen ok. Aszem ott.. spoiler
![]() Asuna megmutatja hogy biza van egy olyan kapcsoló hogy Ethic mode on/off. aztán váltás és egymás karjában aludnak, majd felébrednek. Eleget sejtet de nem megy át a Yosuga no Sora -ba. [ Módosítva: 2012.08.20 22:17 ] |
Porsche | 2012-08-21 00:00 |
gergoking írta:
játékinfók (addigra már kint lesz és olvasni is lehet majd róla, de én biztos ki is próbálom, mert érdekel, a harci menü meg alapból angol lesz) Mármint ebből lesz játék?vagy csak én értem ezt félre? |
gergoking | 2012-08-21 00:03 |
Ősszel jön belőle egy játék PSP-re (ha jól tudom, akkor), ami egy "hamis MMORPG" lesz, azaz olyan, mint a .hack széria. Offline, egyedüli játék lesz, viszont olyan, mintha egy MMO-ban lennél. Mászkálnak körülötted az NPC-k, beszélgethetsz velük, akár meg is hívhatod őket a csapatodba, hogy együtt menjetek harcolni. Szerk.: KATT [ Módosítva: 2012.08.21 0:05 ] |
Porsche | 2012-08-21 00:09 |
Hejj akkor majd ezt meglessük |
Erodon | 2012-08-21 00:20 |
és csak psp-re csinálják? kát érte (legalábbis én sajnálom, mivel csak pc-m van ) mondjuk ha a abban is 100 szintet kell végigvinni (, főleg, ha pl beleraknak olyat, hogy nem halhatsz meg,) akkor nem lesz egy rövid játék |
Porsche | 2012-08-21 00:23 |
Asszem már van normális PSP emulátor is.Szóval nem olyan nagy gond szerintem. |
cyberwolf21 | 2012-08-21 19:27 |
Találtam egy érdekességet amire nem találok logikus magyarázatot. A 4.részben Kirito lv:78-as(nem mutatják csak mondja-->nanajuuhachi) 14500 (ichiman yonsen gohjaku)életpontal, a 6.részben szereplő Schmitt lv:74-es 17200 életpontal, négy szintel gyengébb mégis 2700 életpontal tőbb van Schmitt nek. Lehetséges hogy a 4. részben elhangzó lv:78-as fordítási hibából ered? [ Módosítva: 2012.08.21 19:28 ] |
ishida016 | 2012-08-21 19:42 |
Nem feltétlenül... Ha jól emlékszem (nem vagyok biztos) akkor ő tank karakter akiknek rengeteg életük és erős páncéljaik vannak. Ha nem igaz akkor bocsi |
MagaaPomogacs | 2012-08-21 19:42 |
Nem feltétlenül. Szvsz, nem nagyon játszom mmorpg/társai játékokkal, inkább RPG-zem , de ott választható/beállítható mire menjen a támogatás. Ki egészségre, ügyességre, erőre...etc gyúrhatja rá magát, (na meg a faj) ki mit tart fontosnak. De, javítsanak ki az okosabbak:] [ Módosítva: 2012.08.21 19:43 ] |
gergoking | 2012-08-21 19:45 |
spoiler
[ Módosítva: 2012.08.21 19:45 ]
![]() Igen, választhatóak a fejlődésnél, hogy mire mennek a pontok. Kirito később, olyan 15. rész körül, a horgászos résznél említeni is fogja, hogy ő főként a gyorsaságra gyúrt, nem pedig erőre. (szóval annak ellenére ilyen kicsi a különbség, hogy Kirito nem annyira pakol a nyers erőre) |
Porsche | 2012-08-21 19:51 |
Mondjuk a történet folyamán ezek max számadatok annyira nem fektetnek rá hangsúlyt.Annyiba kimerül,hogy ő most magas szintű mert frontharcos de azzal,hogy most neki ennyi a HP-ja neki meg annyi nem kezdenek semmit,nem lesz lényeges. |
Prof. William | 2012-08-21 21:21 |
Kíváncsi leszek most hogy végre indul az igazi sztori meddig jutnak el a 8-ik részben. A spoiler
![]() főzőcske tuti benne lesz és talán még más is szóval olyan 60-70-oldalig tuti eljutnak. Ilyen tempóval nem is elképzelhetetlen hogy a 14-16 -ik részre eljutnak az első kötet végére. 24 vagy 26 részes lesz? |
gergoking | 2012-08-21 21:41 |
Valószínűleg addig jutnak el, hogy spoiler
![]() indulnak az útvesztő felé, majd meglátják a Hadsereget, és szerintem azzal lesz vége, hogy bemennek az útvesztőbe. A 9. rész címéből egyértelműen kiderül, hogy az lesz a vezérharc, a 10. rész pedig a párbaj, szóval nagyjából így tudom elképzelni. És elvileg 25 részes lesz. |
Prof. William | 2012-08-21 22:03 |
Akkor ilyen gyorsaság és 25-26 rész mellet van esély a spoiler
![]() Fairy Dance -re legalábbis Asuna kihozásáig. |
gergoking | 2012-08-21 22:06 |
Első kötete szerintem bele fog férni abba a ~9 részbe. |
Eugeo | 2012-08-21 23:17 |
Prof. William írta:
Akkor ilyen gyorsaság és 25-26 rész mellet van esély a spoiler ![]() Fairy Dance -re legalábbis Asuna kihozásáig. Ebben én is reménykedem. spoiler
![]() Olyan nem jó lenne, ha csak az első két kötet lenne az animeben. Mintha nem zárnák le a történetet. |
Pitbull | 2012-08-21 23:52 |
Amúgy az előző részhez visszatérve, az UTW oldalán olvastam ezt: spoiler
Ez így azért eléggé...
![]() Instead of asking to hold hands, Lizbeth asks Kirito if she could go over to his sleeping bag. Kirito says yes, and Lizbeth strips down to just a camisole before slipping herself into Kirito’s sleeping bag. Kirito then timidly wraps his arms around her; Lizbeth asks him to hug her tighter, which he does, and she basically passes out while climaxing (?) in his embrace. |
Eugeo | 2012-08-22 00:00 |
Pitbull írta:
Amúgy az előző részhez visszatérve, az UTW oldalán olvastam ezt: spoiler
Ez így azért eléggé...![]() Instead of asking to hold hands, Lizbeth asks Kirito if she could go over to his sleeping bag. Kirito says yes, and Lizbeth strips down to just a camisole before slipping herself into Kirito’s sleeping bag. Kirito then timidly wraps his arms around her; Lizbeth asks him to hug her tighter, which he does, and she basically passes out while climaxing (?) in his embrace. Az azért megvan, hogy ez az idézett szöveg nem az eredeti verzió. |
Porsche | 2012-08-22 00:04 |
Ez szerintem a fan-made irományból lehet.A 16.5-ös fejezeten felbátorulva írtak hasonló témájú irományokat. Ha jól emlékszem baka-tsukin volt is erről egy vita,hogy ezeket a műveket is lefordítják-e vagy sem. spoiler
[ Módosítva: 2012.08.22 0:09 ]
![]() Ha jól emlékszem készült még Lyfa/Suguhás meg Sinon-os is de ebbe nemvok biztos.Én magam nem ellenőríztem ezt le. |
Pitbull | 2012-08-22 00:04 |
jól félreértettem, lol nem olvastam el a teljes szöveget... |
Akosss | 2012-08-22 16:39 |
8. rész előzetes |
Porsche | 2012-08-22 16:48 |
Na csak benne lesz a nyúl is oks |
Eugeo | 2012-08-22 18:18 |
Porsche írta:
Hol a nyúlon túl? Na csak benne lesz a nyúl is oks Én is nagy örömmel üdvözlöm ismét - az első rész után - a főszálat. Remélem legalább meglátjuk a Gleameyes-t. Ott lenne jó abbahagyni. |
gergoking | 2012-08-22 19:07 |
spoiler
![]() Jah, mikor ijedt fejjel futnak az életükért XD Szerintem odáig azért nem fog elmenni, inkább azt mondanám, hogy akkor ér véget majd a rész, mikor meglátják az Army-t először. |
Porsche | 2012-08-22 19:31 |
Szerintem is valahol ott fog véget érni. spoiler
![]() Úgyhogy várhatunk még egy részt,hogy lássuk ahogy az a pökhendi csicska megmurdál... |
gergoking | 2012-08-22 19:36 |
Az biztosan a 11. rész lesz. spoiler
![]() A 10. rész az a Heathcliff VS Kirito párbaj, és úgy rémlik, hogy rögvest utána már küldték is Kiritót bevetésre, és ott történt az a bizonyos incidens Nagyon regény spoileres, csak saját felelősségre (tényleg ne olvassa el, aki nem olvasta a regény első kötetét): spoiler
![]() Én azt várom az első kötetből a legjobban, mikor Kirito ráeszmél, ki lehet Heathcliff, megdobja a késével, majd megjelenik az [Elpusztíthatatlan Tárgy] felirat. Az nagyon epic lesz, már most látom. Érzem, hogy pont ezzel lesz vége az egyik résznek |
Porsche | 2012-08-22 19:42 |
Jah én nem rá gondoltam hanem spoiler
![]() Cobertre,bár az a rész is várós amit te írsz |
gergoking | 2012-08-22 19:50 |
spoiler
![]() Jah tényleg. Csak ő annyira noname karakter volt számomra, hogy eszembe sem jutott XD Meg nekem már a mérgezésen járt az agyam. Heatchliff párbajjal kezdve annyi epic dolog fog történni |
Porsche | 2012-08-22 19:53 |
Hát remélem itt nem fognak annyira sietni mostmár. [ Módosítva: 2012.08.22 19:53 ] |
gergoking | 2012-08-22 19:55 |
Mondjuk az a 3 fejezet/rész, ami a címekből kitűnik elég reálisnak tűnik. Főként úgy, hogy nem valami hosszú egy fejezet és az animében gyorsabban zajlanak a harcok, mivel nem halljuk Kirito minden egyes gondolatát, meg nem kell körbeírni hosszasan a dolgokat. |
Porsche | 2012-08-22 19:58 |
Mondjuk ennek apropóján bővíthetnék a harcjeleneteket ahol lehet.Remélem,hogy fogják is.A Sárkányharcnál is reménykedtem benne,hogy felturbózzák kicsit de ehelyett rövidítették :S [ Módosítva: 2012.08.22 19:58 ] |
Prof. William | 2012-08-25 10:17 |
gergoking írta:
Nagyon regény spoileres, csak saját felelősségre Gondolom a azt követő részben lesz a spoiler
![]() "Végső" csata Heatcliffel és az épbredés. Hanyadik részben fog vajon ez megtörténni? Mert így spoiler
![]() ki lehet számolni menyi rész lesz még a FD-re utána. Sztem olyan 8 rész lenne a az optimális mert az alatt el lehet vinni Asuna ébredéséig és így egy véget tudnak neki csinálni. Az új rész ma jön ugye? |
TakagiYasushi | 2012-08-25 10:34 |
angol felirattal igen |
Eugeo | 2012-08-25 18:49 |
Újságolom, mindenki számára, hogy pár napja kijött a V10ch2 és a ch3-ból az első kettő rész. Mindenki hajrá és olvassuk. |
Prof. William | 2012-08-25 19:20 |
Legalább elütjük valamivel az időt az első feliratos verzióig. |
-OJ- | 2012-08-25 19:23 |
azt a kb egy-másfél órát Kíváncsi leszek, most hogy befejezték a üres fillereket és kezdődik a fősztori, vajon tényleg jobb lesz-e a sorozat - legalább annyira hogy feledtesse a gyenge kezdést. [ Módosítva: 2012.08.25 19:25 ] |
sakal | 2012-08-25 19:37 |
Hello. Az OP és az Endinget milyen programmal égettétek bele a videóba? |
Serenaxd | 2012-08-25 19:37 |
A remény hal meg utoljára. Kijöhetne már az angolsub |
-OJ- | 2012-08-25 19:43 |
Képek már vannak |
Akosss | 2012-08-25 19:56 |
hajjajj. Pár harc, egy pici "rádesek és megfogtad véletlen a mellem, ezért szétütlek TSUN-TSUN", kajálás, duel... Fasza lesz. Mondjuk azon csodálkozok, hogy máris láthatjuk Silica-chant... egy picit. |
-OJ- | 2012-08-25 19:59 |
Akosss írta:
Mondjuk azon csodálkozok, hogy máris láthatjuk Silica-chant... egy picit. Az csak az opening |
Akosss | 2012-08-25 19:59 |
-OJ- írta:
Akosss írta:
Mondjuk azon csodálkozok, hogy máris láthatjuk Silica-chant... egy picit. Az csak az opening FAIL XD |
TakagiYasushi | 2012-08-25 20:08 |
a raw már kint van |
Akosss | 2012-08-25 20:12 |
Én azt nem szeretem nézni, annyira nem néztem sok animét, hogy ki tudjam következtetni, mit is akarnak mondani... Tulajdonképpen a Horri kiadásig is csak 1 óra van, aztán remélhetőleg nem késnek vele órákat... |
-OJ- | 2012-08-25 20:14 |
Addig vacsora + Kuroko Basket |
gergoking | 2012-08-25 20:19 |
OJ: Reménykedtem, hogy már van Kuroko, mivel ezt írtad XD Befejeztem a két Natsuyukit, semmivel nem vagyok lemaradva, és Kurokóra vártam, mivel az hamarabb jön. Addig én is vacsorázom. És igen, nem nehéz képeket találni, mivel valaki mindig felrak egy 30-40 megás csúcsszuper rawot XD És már várom, végre haladunk valamerre. [ Módosítva: 2012.08.25 20:19 ] |
-OJ- | 2012-08-25 21:22 |
8.rész Ezzel végre elkezdődött a sorozat fő történeti szála. Az 'első epizódból még nem tudok nagy következtetéseket levonni, meglátom hogy alakul a továbbiakban Mindenesetre a nyitójelenetben (és később is) látható tömlöc egy elég Shaftos hátteret kapott. Kirito pedig úgy foglalta össze a helyzetet, mint a második epizód vége után rögtön ide ugrottunk volna - ezek szerint még ők sem számítják a fillereket A harc koreográfiája is egész jó volt, csak ne váltogatták volna annyit a nézőpontokat. A nyuszit kicsit sajnáltam, de egész aranyos kis főzőcskézés keveredett ki belőle, és ha tényleg olyan finom volt mint az mondták...sorry nyuszi, mész a levesbe Amúgy is érdekelt már egy ideje, hogy az ott töltött évek után vajon hányan akarnak még kiszabadulni a játékból? Ezért örültem neki, hogy ez a téma is terítékre került a vacsora után. A Kirito vs Kuradeel párbajtól többet vártam, nem azt hogy egy suhintással elintézi. De az legalább egy szép, lassított suhintás volt És persze, hogy a legjobb résznél vágták el, mikor pont kezdett izgalmas lenni. Ha ketten lenyomják a bosst, az érdekes lesz [ Módosítva: 2012.08.25 21:59 ] |
TakagiYasushi | 2012-08-25 22:17 |
-OJ- írta:
A nyuszit kicsit sajnáltam, de egész aranyos kis főzőcskézés keveredett ki belőle, és ha tényleg olyan finom volt mint az mondták...sorry nyuszi, mész a levesbe Öregem, mikor megláttam hogy aprítja az alapanyagot a "főzőcskéhez" olyan jót röhögtem, hát basszus én szakács létemre nem vagyok ilyen gyors -OJ- írta:
Amúgy is érdekelt már egy ideje, hogy az ott töltött évek után vajon hányan akarnak még kiszabadulni a játékból? Ezért örültem neki, hogy ez a téma is terítékre került a vacsora után. Én biztos nem vágynék vissza ebbe a világba Jól érezném magam ott -OJ- írta:
A Kirito vs Kuradeel párbajtól többet vártam, nem azt hogy egy suhintással elintézi. De az legalább egy szép, lassított suhintás volt Ez a "párbaj" csak arra volt jó hogy lássuk Kirito még mindig a top playerek között van -OJ- írta: És persze, hogy a legjobb résznél vágták el, mikor pont kezdett izgalmas lenni. Ha ketten lenyomják a bosst, az érdekes lesz Szerintem nem fogják lenyomni, vagy az lesz hogy A, fightolnak egy jót míg kitudnak menekülni a teremből hogy el teleportálhassanak, vagy pedig B, egyből felhúzzak a nyúlcipőt és amíg a guardok támadásba nem lendülnek elmenekülnek. |
Akosss | 2012-08-25 22:18 |
Hogy nektek milyen gyors netetek van... nekem még le se jött... |
TakagiYasushi | 2012-08-25 22:19 |
Akosss írta:
Hogy nektek milyen gyors netetek van... nekem még le se jött... 15mb/sec a letöltésem de én is csak online néztem meg |
gergoking | 2012-08-25 22:19 |
A nyitójelenet az különben az első fejezet pár másodpercben lerendezése. A regényben jó részletesen és hosszan vannak ábrázolva a harcok, még a suhintások is, így jobban átérezzük, de itt elég gyorsak. Jó rész volt, mondjuk a végét kicsit megkavarták, csak azért, hogy mutathassák a vezért. Mondjuk örültem volna, ha pl. mutatták volna azt, ahogy az öreg gyilkos szemekkel néz Kiritóra, mikor elteleportál, ha már rövidre fogták a harcot, több érzelem mehetett volna bele. Azzal, hogy a végén kicsit előreugrottak gondolom nem lesz nagy gond, mivel csak olyan jeleneteket hagytak ki, amik később bepótolhatóak kivételesen. Különben látszik, hogy visszatértünk a fősztorira, teljesen más hangulata volt. Szerk.: Annak viszont örülök, hogy alig van szöveg. Úgy éreztem, mintha sokat beszéltek volna, de megnyitottam a horrisat, és csak 260 sor (már komolyan 400 körülire számítottam, és még HxH sincs holnap, szóval marad is bőven a vasárnapomból kivételesen XD) [ Módosítva: 2012.08.25 22:25 ] |
-OJ- | 2012-08-25 22:23 |
TakagiYasushi írta:
15mb/sec a letöltésem de én is csak online néztem meg Nekem 'csak' 3mbps, de így is lenn van a 720p 2perc alatt |
TakagiYasushi | 2012-08-25 22:24 |
Hát a feeling tényleg jobban hasonlított az első részéhez eme sorozatnak |
Andor-sama | 2012-08-25 22:49 |
Így a főszálhoz visszatérve szerintem már ennyiből is érezhető a különbség, első sorban talán azért mert kb fele olyan sebességgel haladtak a megszokotthoz képest, mondjuk még így is elég gyors volt de legalább nem hagyta azt az összecsapottság érzését. Végre raktak bele egy kis koreográfiát is a harcokba de még mindig túl soknak tartom az álló képet és nem tudok megbékélni vele. Azért összességében fellélegzés volt a rész, ha hozzák ezt a színvonalat a készítők, a történet már adni fogja önmagában azt, hogy jó lesz csak ne csesszék el. [ Módosítva: 2012.08.25 22:50 ] |
Akosss | 2012-08-25 22:56 |
Jó kis rész volt, a többiek már megint mindent elmondtak szinte, amit akartam. A Kuradeel vs. Kirito párbaj tényleg rövid volt, azt hittem sokkal többet bír majd a faszi. Mondjuk annyira nem bántam, hogy nem húzták el. A nyitójelenet háttere nekem is tetszett, mikor elindítottam, hirtelen azt hittem, hogy valami mást nézek. A kajaidőt meg pont jókor kezdtem, mert együtt ettem Kiritoékkal. Nem nyulat, az múlt héten volt a bográcsba, de azért hangulatos volt. |
Prof. William | 2012-08-26 00:00 |
Jó rész volt. Még hangulata/stílusa is más volt mint, az eddigi 8 részé. Ilyen minőséget vártam a főszáltól. A duel közben a kukkoló ki volt? Nem rémlik a LN-ből... |
Porsche | 2012-08-26 01:35 |
Prof. William írta:
A duel közben a kukkoló ki volt? Nem rémlik a LN-ből... Mert nincs is benne eredetileg ha jól emlékszem. Amúgy a rész tetszett, hozta az első rész színvonalát szerintem is. spoiler
[ Módosítva: 2012.08.26 1:50 ]
![]() Amúgy van egy kis eltérés most az LN-től mert Kiritonak ha jól emlékszem a main fegyvere az most a Dark Repulser.Meg Gleameyes szeme nem kék? |
Eugeo | 2012-08-26 01:57 |
Porsche írta:
Prof. William írta:
A duel közben a kukkoló ki volt? Nem rémlik a LN-ből... Mert nincs is benne eredetileg ha jól emlékszem. Egyenlőre nem is értem miért kellett ide ezt a jelenetet belerakni. De jól tippeltem a Gleameyes-t végül láttuk a végén, igaz így egy jelent kimaradt. [ Módosítva: 2012.08.26 1:58 ] |
Serenaxd | 2012-08-26 02:51 |
![]() Megint várhatok 1 hetet, hogy feldarabolt főbosst lássak [ Módosítva: 2012.08.26 2:51 ] |
Prof. William | 2012-08-26 09:10 |
Eugeo írta:
Egyenlőre nem is értem miért kellett ide ezt a jelenetet belerakni. Reméllem nem valami anime-only próbálkozás hogy minnél tovább elhúzzák az aincard főszálat. Elsőre spoiler -re tippeltem, de aztán láttam hogy ott a kezén a jel.
![]() Heatcliff |
gergoking | 2012-08-26 09:11 |
Eugeo: Ja, pont az a jelenet maradt ki, amivel azt hittem, hogy a részt be fogják fejezni, helyette kivágták és előreugrottak XD |
fangirl23 | 2012-08-26 09:22 |
Bár engem érdekelne h pl Asuna milyen szinten van.. |
gergoking | 2012-08-26 09:29 |
Prof. William: Ha olvastad a regény első kötetét: spoiler
![]() Akkor lehet azért, hogy mutassák az öreg (nem tudtam még megjegyezni a nevét) és a Nevető Koporsók közti kapcsolatot. Szerintem nem kell nagy jelentőséget fordítani arra a jelenetre. |
Porsche | 2012-08-26 09:30 |
fangirl23 írta:
Bár engem érdekelne h pl Asuna milyen szinten van.. 93-94 körül. |
Prof. William | 2012-08-26 10:21 |
fangirl23 írta:
Bár engem érdekelne h pl Asuna milyen szinten van.. Természetesen max főzőszinten. |
Fromthehell | 2012-08-26 10:29 |
Fórdítás mikor várható? bocs ha off... |
solat | 2012-08-26 10:46 |
Fromthehell írta:
Majd ha elkészül vele a fordító, illetve összevágta FFnF a videóval. Nem igaz, hogy nem lehet kivárni azt az 1-2 napot.Fórdítás mikor várható? bocs ha off... [ Módosítva: 2012.08.26 10:47 ] |
-OJ- | 2012-08-26 10:53 |
solat írta:
Nem igaz, hogy nem lehet kivárni azt az 1-2 napot. Szerintem inkább arról van szó, hogy az ember szereti tudni, mikorra tegye szabaddá magát a megnézéshez. Angol verzióval ezt meg is lehet mondani, mert az percre pontosan jön ki. |
Serenaxd | 2012-08-26 11:03 |
-OJ- írta:
Jah én madj egyben nézem újra magyarul, ha megérdemli
solat írta:
Nem igaz, hogy nem lehet kivárni azt az 1-2 napot. Szerintem inkább arról van szó, hogy az ember szereti tudni, mikorra tegye szabaddá magát a megnézéshez. Angol verzióval ezt meg is lehet mondani, mert az percre pontosan jön ki. |
Fromthehell | 2012-08-26 11:04 |
Nem kell egyből leharapni az ember fejét, én csak szépen kulturáltan megkérdeztem, és igen igazat adva az elöttem szolóhoz... mert nem vagyok itt egész nap sry.. |
Serenaxd | 2012-08-26 11:13 |
spoiler
![]() Szerintem észrevetted volt már hogy vasárnap kijöt volt, hogy szerdán a fordító is ember neki is van élete ez csak kis bónusz amit önkénteként letesz az asztalra feláldozva a szabadidejének 1 részét Nem haraptunk mi le semmit, azt észreveszed, ha a fejecskéd csócsáljuk ^^ spoiler
![]() Ez elvileg Spioler Topic nem "mikor lesz felirat?" Am a cula akiről képet linkeltem az mi/ki? Spiolerben szívesen vennék választ, mert kövi rész címe "A kék szemű démon", ha jól tévedek ennek meg piros, de volt 4 csík hpja mint 1 Bossnak. Most nincs hangulatom LNt olvasni ^^ spoiler
[ Módosítva: 2012.08.26 11:15 ]
![]() ![]() |
gergoking | 2012-08-26 11:35 |
Pedig róla van szó. A következő rész az ellene való csata. Fromthehell: Az ilyen kérdéseket az "Aktuális Projectek" SAO részében kell feltenni. Különben meg mindjárt végzek és küldöm tovább a fordítást, de én nem tudom, mikor kerül ki. (de leggyakrabban, és leghamarabb vasárnap este szokott, előtte semmiképp) |
Serenaxd | 2012-08-26 11:39 |
gergoking írta:
Már értem kontaktlencsét hord!
Pedig róla van szó. A következő rész az ellene való csata. |
gergoking | 2012-08-26 11:55 |
XD Bocs, nem emlékszem már a részletekre, ezért csak ennyit tudtam mondani. |
Serenaxd | 2012-08-26 12:02 |
Semmi gond, elkézeltem Kiritoék bemennek. Ott trónol tökre megilyednek és akkor ilyen 6 éves ari kislány hangon bakker bejött valaki nem látom, a sötétben ültem 2 évet és a kontkalancsémet sem találom várjatok 1 kicsit... |
gergoking | 2012-08-26 12:15 |
"Its eyes, also burning bright blue, were locked on us." Szóval kéknek kéne lennie. Szerintem csak csukva volt a szeme, és azért tűnt pirosnak és kicsinek, más nem jut eszembe, mert itt az eredeti kép róla a regényből: spoiler
Ez alapján nekem úgy tűnik, hogy az animében csukva van a szeme, mert kisebb, nem is világít, és nem is kék.
![]() ![]() |
Serenaxd | 2012-08-26 12:22 |
Hát sokat dörzsölte szemét a sötétben és vérbe jött ennyi... |
Prof. William | 2012-08-26 12:56 |
Ennél a képen mindig röhögök Kirito fején. [ Módosítva: 2012.08.26 13:53 ] |
Eugeo | 2012-08-26 12:58 |
gergoking írta:
A novella alapján számomra félelmetesebb volt, mint itt ez a befejező képecske.
"Its eyes, also burning bright blue, were locked on us." Szóval kéknek kéne lennie. Szerintem csak csukva volt a szeme, és azért tűnt pirosnak és kicsinek, más nem jut eszembe, mert itt az eredeti kép róla a regényből: |
gergoking | 2012-08-26 16:01 |
Nekem Kuradeel jelleme az, ami a regényben jobban bejött. Bár még lehet jobb is. Szinte megborzongatott, mikor a regényben olvastam a viselkedését, az ilyenek, mint: "the hate that burned in Kuradeel's heavily lidded eyes were scarier than any monster's." "He was glaring at us with hate even as his body disappeared in a flurry of blue light." Aztán a másik kedvencem vele, amikor később Kirito mondja, hogy csak ül egyhelyben és felé bámul, mintha várna valamire. Remélem azt a jelenetet jól megcsinálják. Több közeli pillanatot kéne mutatni az arckifejezéseiről, mert ebben a részben összesen egyszer mutatták közelről. |
Erodon | 2012-08-26 20:28 |
gergoking írta:
fontos jelenetet hagytak ki? (nem olvasom az LN-t szóval,) ha nem fontos esetleg elárulja valaki, hogy mi is volt az? Eugeo: Ja, pont az a jelenet maradt ki, amivel azt hittem, hogy a részt be fogják fejezni, helyette kivágták és előreugrottak XD egyébként Kirito másik kardjával (amit épp az előző részben kovácsoltak neki) mi a helyzet? nem azért kérte, mert használni akarta? ![]() |
gergoking | 2012-08-26 20:36 |
Erodon: Nem volt létfontosságú ott bemutatni a jelenetet, a kövi résznél bepótolhatják, mivel muszáj lesz. Ha a másik kardot azért készítette, amire gondolok, akkor a következő részben látni fogod |
Porsche | 2012-08-26 20:50 |
Abban viszont igaza van,hogy alapvetően a fehér kardját kellene most használnia.Legalábbis az LN szerint. spoiler
![]() És a feketét vette elő a dual-wieldhez |
Tanist | 2012-08-26 21:25 |
Hali, 2 gyors kérdésem lenne. Anime nagyon bejön és mai rész miatt bekukkantottam ide valyon ki mit gondol a titokzatos emberről mega bossról... A kérdéseim azok lennének, hogy: 1. mangát érdemes olvasni, illetve azt befejezték már (és hol találom meg online mert az általám látogatott oldalakon nincs fent) 2. Novell csak angolul van, mert bár tudok, de néhány rész nem jön olyan jól át angol szövegekből egy magyarral/spanyollal/japánnal többre mennék (ez utóbbi tudom hogy van de még nem találtam meg sehol, bár ott még az olvasással lenne gondom mert feltételezem nem ismerek elg kanjit hozzá ) meg eleve ha nincs is angolt merre találom? Bocs ha nagyon off. Mellesleg Asuna akkor most lehet ki fog lépni a guildjéből? |
-OJ- | 2012-08-26 21:26 |
For lulz![]() |
gergoking | 2012-08-26 21:35 |
Tanist írta:
Nem, sőt...Mellesleg Asuna akkor most lehet ki fog lépni a guildjéből? Angolt itt találod: KATT Mangát nem érdemes olvasni, rövid, lassan halad, és az anime úgyis tovább megy (elvileg van Fairy Dance-os manga is, ami fut, de gondolom lassan, és elérhetetlen) |
Rui-chan | 2012-08-26 22:26 |
OJ: Köszi, ezen most jót nevettem. XD A rész maga nagyon jó volt, másabb a hangulata mint a "fillereknek". Eddig is tetszett az anime, de most már az egyik kedvenc a szezonból. Remélem innentől csak javulni fog. Szegény nufit megették. Nem baj, az avataromként tovább fog élni. |
Tanist | 2012-08-26 22:51 |
Gergoking, azért ha tudsz mangára is dobnál 1 linket? Másik meg hogy az a Faury dance mit is jelent vagy mi is az? |
Akosss | 2012-08-26 22:56 |
Tanist írta:
Gergoking, azért ha tudsz mangára is dobnál 1 linket? Másik meg hogy az a Faury dance mit is jelent vagy mi is az? Manga: Kattints A Fairy Dance meg egy későbbi arc lesz az animében. Túl sokat nem lehet róla mesélni, mert akkor spoilereznék. Egy másik történetszál. |
Tanist | 2012-08-27 00:46 |
Mangát gyorsan végigolvastam és ahogy elnézem érdemes lesz nyomon követni azt is, még annyira nem sokkal jár anime elött max 1-2 rész és ki tudja, hogy meddig fog futni? Mellesleg részletesebb volt mint az anime, bár gondolom nem annyira mint a novel de sebaj majd 1x arra is sort kerítek. Annak már vége amúgy? Mangában nekem volt 1-2 dolog, félmond ami őjat adott és jobban megértettem az eseményeket, például a duelnél vagy hogy miért fot ott a LC s tag az animében.... mint 1 felvezető utalás. |
Akosss | 2012-08-27 00:50 |
A mangának már vége, csak a Light Novel első kötetét dolgozta fel, ami ugye az animében is most van. Angolra még nem fordították le végig, de gondolom hamarosan várható. |
Eugeo | 2012-08-27 08:21 |
Tanist írta:
Gergoking, azért ha tudsz mangára is dobnál 1 linket? Másik meg hogy az a Fairy dance mit is jelent vagy mi is az? Itt megtalálható a manga: SAO manga Ahol meg Gergoking mutatta, ott Spanyol nyelven is fent van (sajnos az eredeti nincsen), csak abból még az első kötet sincs meg teljesen. |
Andor-sama | 2012-08-27 13:51 |
Tanist írta:
Beírtam, hogy " ソード アート オンライン ノベル ダウンロード ",azért annyira nem nehéz találni . Első link egyből nyaa torrentses 1-8 regény, tessék: http://www.nyaa.eu/?page=torrentinfo&tid=2647332. Novell csak angolul van, mert bár tudok, de néhány rész nem jön olyan jól át angol szövegekből egy magyarral/spanyollal/japánnal többre mennék (ez utóbbi tudom hogy van de még nem találtam meg sehol, bár ott még az olvasással lenne gondom mert feltételezem nem ismerek elg kanjit hozzá ) [ Módosítva: 2012.08.27 13:52 ] |
Porsche | 2012-08-27 16:10 |
http://www.animenewsnetwork.com/interest/2012-08-25/sword-art-online-2nd-season-ending-sung-by-luna-haruna Vajon kettébontják ezekszerint a sorozatot egy kis szünettel közte vagy ez csak elírás lesz? |
gergoking | 2012-08-27 16:20 |
ANN csak hülyén fogalmaz, és biztos azért írja, hogy 2. szezon, mert két szezonon át fut az anime. Más oldalon néztem, mivel ez nem jön be, és ott rendesen fogalmaznak, hogy második ending. |
Porsche | 2012-08-27 16:28 |
Ja értem akkor megnyugodtam. Mondjuk ha a Fairy Dance lesz a sorozat második felében akkor rá lehet erőltetni,hogy második évad végülis. |
Akosss | 2012-08-27 16:36 |
Na, nem lesz gond akkor a következő endinggel sem. Haruna Luna már a Fate/Zero endingjében is nagyot alkotott. Szeretem a hangját. |
Porsche | 2012-08-27 16:44 |
Mondjuk a képi világ remélem jobb lesz mint a mostaninak.Mert az nem annyira lenyűgöző. |
Akosss | 2012-08-27 17:13 |
Hát igen... nem sokat gondolkodtak rajta, mintha elhamarkodták volna. Mondjuk a zene kárpótol, meg nekem így is tetszik, de a következő hátha jobb lesz. |
gergoking | 2012-08-27 17:16 |
Pedig opening zenéjéhez annyira jó jeleneteket is csinálhattak volna, de elég semlegesre sikerült. Ending meg szóra sem méltó. Remélem, hogy a következő kárpótol. |
I-HERO-I | 2012-08-27 17:25 |
Biztos kérdezték már mások is, de elég macerás lenne 75 oldalt visszaolvasni. spoiler
![]() Úgy rémlik, hogy azt olvastam itt a fórumon, hogy Kirito legyőzi Akihiko Kayaba-t, és felébred a korházban. Az érdekelne, hogy ott vége van-e a történetnek, vagy jön valami új történetszál? |
Porsche | 2012-08-27 17:28 |
I-HERO-I írta:
Biztos kérdezték már mások is, de elég macerás lenne 75 oldalt visszaolvasni. spoiler ![]() Úgy rémlik, hogy azt olvastam itt a fórumon, hogy Kirito legyőzi Akihiko Kayaba-t, és felébred a korházban. Az érdekelne, hogy ott vége van-e a történetnek, vagy jön valami új történetszál? spoiler
![]() Az Aincrad szál és vele együtt a SAO története végetér de Kiritoék története nem |
Akosss | 2012-08-27 17:35 |
spoiler
![]() Az után jön a már eddig emlegetett Fairy Dance "arc". |
gergoking | 2012-08-27 17:50 |
Akosss: Mindig ledöbbent, hogy mennyire lespoilerezel mindent magadnak XD (HxH-nál is nemrég vettem észre ) Különben, kétszer annyit dolgozott fel a 8. rész, mint amire számítottam, ha úgy vesszük. 6 fejezetet, melyből négyet rendesen, egyet kihagyott, és egyet pedig az opening előtt. Azért remélem nem így tervezik, mert akkor 3 résszel letudják az egészet, ami gáz lenne XD Bár a kövi két rész címéből ítélve, a kövi két rész a 10-13. fejezetet dolgozza fel. (hacsak a 10. rész címe nem csak a rész első felére utal, mert akkor akár + 2 fejezetet is hozzányomhatnak, de ez még kiderül. Mondjum megoldható) |
Porsche | 2012-08-27 18:00 |
Csak ez nehogy a Morning Dew Girl-nél üssön vissza amihez legalább két rész kellene.(Mondjuk szerintem 3 lenne az igazi de annyit nem fog kapni.) |
gergoking | 2012-08-27 18:05 |
Nekem kettő is bőven elég, annyira nem jó, még be sem sikerült fejeznem. Asszem ott hagytam abba, hogy spoiler
![]() az árvaházban vannak Kiritóék, és egy nő jött az Armytól segítséget kérni. Olyan háromnegyedénél, ha jól rémlik. |
Akosss | 2012-08-27 18:07 |
gergoking írta:
Akosss: Mindig ledöbbent, hogy mennyire lespoilerezel mindent magadnak XD (HxH-nál is nemrég vettem észre ) Azért annyira nem spoilereztem le. Mert a részekben nem tudom, mi fog történni. Tehát fogalmam sincs, mi fog történni a jövőben. spoiler
![]() Az mondjuk igaz, hogy azt már tudom, hogy kikerülnek majd a SAO-ból, de ez annyira nem nagy meglepetés. Már előre gondoltam, hogy 10 köteten át nem tudják ezt húzni. Valamint egyszer, SAO képek nézegetése közben rátaláltam egy képre, amin Kiritonak ilyen hosszú haja van és olyan mint egy lány, na az a Gun Gale Online avatarja, ami meg már az Alfheim Online után van... Szóval tulajdonképpen azt tudom előre, hogy milyen arc-ok jönnek, de hogy mi fog történni, azt nem. Így minden rész izgalmas marad. (HxH-nál is ugyanez a helyzet, mondjuk ott lényegesen többet spoilereztem, de még ott sem tudom előre, mi hogy fog történni. ) |
Porsche | 2012-08-27 18:07 |
Szerintem is rohadt uncsi de van benne pár dolog ami a későbbiekben számítani fog. |
gergoking | 2012-08-27 18:11 |
Akosss: Akkor jó, már azt hittem, hogy többet tudsz, mert még itt az első kötetben lesznek olyan csavarok, amik közel sem ütnének akkorát, ha előre tudná az ember (kettő ilyen szerintem nagyobb esemény lesz, egyik legkésőbb a 11. részben, a másik meg természetesen Aincrad végén, hú de várom őket ) Porsche: Tudom, hogy fontos lesz sajnos, így kihagyni nem lehet, viszont spoiler
![]() legalább a horgászos rész a közelében lesz, amit meg szerettem. Szeretem az ilyen nyugis részeket, főleg, hogy a két legnagyobb esemény közt helyezkedett el |
Porsche | 2012-08-27 18:17 |
gergoking írta:
Akosss: Porsche: Tudom, hogy fontos lesz sajnos, így kihagyni nem lehet, viszont spoiler ![]() legalább a horgászos rész a közelében lesz, amit meg szerettem. Szeretem az ilyen nyugis részeket, főleg, hogy a két legnagyobb esemény közt helyezkedett el Igen az rám is nyugtatólag hatott |
Tanist | 2012-08-27 18:25 |
Nem túl biztonságos ez a spoiler szoba, mivel vannak akik már nagyon elöl járnak Na sebaj annyira sokat azért nem löttetek le, amúgy a novelről kapott link pár komentel előrébb az összeset tartalmazza ami eddig megjelent vagy egyáltalán az folytatódik még? |
Akosss | 2012-08-27 18:31 |
Hát tulajdonképpen minden, amit nekünk még nem kéne tudnunk, spoiler alatt van. Így ha azokra nem kattintasz, akkor nincs gond. Egyébként igen, az mindet tartalmazza. A legújabbat is, a 10.-et, ami csak most júliusban jelent meg. De vége még nincs, majd folytatódik. Általában minden évben 2 jelenik meg, így lehet csak jövőre lehet olvasni a 11.-et, vagy max. év végén. |
gergoking | 2012-08-27 18:35 |
A saját példámból tudom, hogy akkor is kinyitom a spoilereket, ha nem kéne, ezért direkt árnyaltan fogalmazok, mint főellenség, vagy pedig tevékenységekkel, amik magukban nem mondanak semmit, próbálva azért nem lelőni előre a dolgokat. Különben én sokakkal ellentétben nagyon az elején vagyok, mivel a nyaralásom óta nem olvastam, leálltam vele, és nem is vágyom most a folytatásra, szóval hamarosan én sem fogom tudni előre. |
Tanist | 2012-08-27 18:35 |
Apropó minden kommentben elfelejtem feltenni a kérdést A mi két kis főhősünk hányas szint körül járhatnak? (mármint anime/mangára gondolok) az LNt olvasom abban gondolom jobban le lesz ez írva.. |
Porsche | 2012-08-27 18:36 |
Hát ha a Nyaa-s linkre gondolsz akkor abba az új arc még nincs benne ahogy nézem. Pár oldallal ezelőtt asszem már leírtam de Asuna kb 93-94. szint körül Kirito meg úgy 2-3 szinttel feljebb mint ő. [ Módosítva: 2012.08.27 18:38 ] |
gergoking | 2012-08-27 18:40 |
Ja igen, valaki korábban írt egy kommentet a Nevető Koporsókról, és azóta sem tudom hova tenni. Csakis az LN olvasóihoz lenne egy kérdésem (ez is egy nem-kinyitós spoiler, kivéve Akosssnak, mert ő ezt már lelőtte magának ): spoiler
![]() Azt írta valaki még pár hete, hogy lesz olyan rész, melyben bemutatják a Nevető Koporsók teljes kiírtását. Hogy és mikor? Mivel első két kötetben ez nincs benne. Még később foglalkozni fognak a SAO-val? Újabb melléksztorik? |
Porsche | 2012-08-27 18:46 |
gergoking írta:
Ja igen, valaki korábban írt egy kommentet a Nevető Koporsókról, és azóta sem tudom hova tenni. Csakis az LN olvasóihoz lenne egy kérdésem (ez is egy nem-kinyitós spoiler, kivéve Akosssnak, mert ő ezt már lelőtte magának ): spoiler ![]() Azt írta valaki még pár hete, hogy lesz olyan rész, melyben bemutatják a Nevető Koporsók teljes kiírtását. Hogy és mikor? Mivel első két kötetben ez nincs benne. Még később foglalkozni fognak a SAO-val? Újabb melléksztorik? Akkor válaszolok: spoiler
![]() A phantom bulletben lesz még nagy szerepük és ott lesz egy visszaemlékezés a hadjáratról. |
Prof. William | 2012-08-27 18:52 |
gergoking írta:
Asszem ott hagytam abba, hogy Én is reméllem hogy ott fejezik ki amikor spoiler
![]() kijutnak a SAO-beól és Asunát is sikerül kihozni. |
I-HERO-I | 2012-08-27 20:49 |
Köszi a választ Porsche-nek és Akosss-nak. spoiler
![]() Amit írtatok, azt értsem úgy, hogy kijönnek a SAO-ból, és elkezdenek mondjuk mással játszani, vagy a való életben folytatódik a történet? Porsche írta:
Ezen viszont most eléggé meglepődtem. Az animéből nekem az jött le, hogy Kirito már mindenkitől messze elhúzott, és nincs olyan játékos, aki a közelébe érhetne.
Pár oldallal ezelőtt asszem már leírtam de Asuna kb 93-94. szint körül Kirito meg úgy 2-3 szinttel feljebb mint ő. |
gergoking | 2012-08-27 20:53 |
HERO: spoiler
[ Módosítva: 2012.08.27 20:54 ]
![]() Kirito messze a többiek fölött áll egy bizonyos képessége miatt, melyet a következő részben láthatunk, szóval még ha szintet nézve nem sokkal van a legjobb frontharcosok előtt, még így is ő az egyik legjobb. A másikhoz pedig: Véget ér a SAO, viszont az asszem 6300-ból 300 nem tér vissza a valóságba, és gondolom sejteni lehet, ki lehet azon 300 közt, ha Kirito önszántából, ismét beveti magát egy másik "rabul ejtő" játékba. |
Porsche | 2012-08-27 21:19 |
gergoking lényegében megválaszolt mindent, mégha kicsit túlspoileresen is Mondjuk az hozzátartozik,hogy a történet szempontjából lényegtelen kinek mekkora a szintje.Nem tulajdonítanak nagy jelentőséget neki. [ Módosítva: 2012.08.27 21:21 ] |
Akosss | 2012-08-27 21:21 |
Kikerült egy újabb ismertető, ezúttal a Light Novelé. Hát nem tudom, szerintem jobban is meglehetett volna oldani, részletesebben írni róla, de tulajdonképpen nem lett rossz. Aki ismerkedni akar a darabbal, annak tökéletes. (Minthogy az animének az ismertetője sem sikerült rosszul, de azért lehetett volna mit hozzáfűzni ahhoz is.) |
gergoking | 2012-08-27 21:31 |
Én nem fűzök hozzá semmit, korábban leírtam, hogy mit vártam volna el az anime ismertetőjétől, és én ugyanezeket vártam a regény ismertetőjétől is. (de mindegy végül is, hiszen félelmetesen jó értékeléseket kapott az anime ismertetője is, szóval biztos velem van a baj) Porsche: Ahogy olvastam, tudta, hogy miről lesz szó, és nem tudtam ,hogyan lehetne ennél spoilermentesebben leírni, hogy mi lesz azután (de szerintem ennyi még nem gond, ha már ennyit tudott, amennyit írt) |
Porsche | 2012-08-27 21:42 |
Nem veled van a baj ugyanazon a nézeten vagyok én is mint te. gergoking írta:
Ahogy olvastam, tudta, hogy miről lesz szó, és nem tudtam ,hogyan lehetne ennél spoilermentesebben leírni, hogy mi lesz azután (de szerintem ennyi még nem gond, ha már ennyit tudott, amennyit írt) Nem is mondtam,hogy gond csak kicsit kibővítetted a választ a kérdésére spoiler
[ Módosítva: 2012.08.27 21:45 ]
![]() Amúgy az említett arc mind virtuálisan mind a valós világban játszódni fog. |
Prof. William | 2012-08-27 21:51 |
Az LN vajon kapható lesz angolul? A bookdepository-n lehet kapni LN-eket is. |
gergoking | 2012-08-27 21:53 |
Ha kapható lesz, én biztos vevő leszek rá. A népszerűségét nézve, akár be is vállalhatja valaki. Mely kiadók szoktak ezzel foglalkozni? (de azért nem vennék mérget a megjelenésére, hiszen elég hosszú már, és van is fordítás hozzá, ami LN-eknél ritkább) |
Grievous | 2012-08-27 22:42 |
Ezt jól olvasom, amit SAO wikin találtam? : (spoilerbe rakom a biztonságért ) spoiler
![]() Kayaba Akihiko Guild Leader of Knights of Blood Beszállt a saját játékába? Apropó, ő készítette az ALO-t és a GGO-t vagy csak hasonló a három játék egymáshoz? Angolul annyira jól nem tudok ^^' |
Porsche | 2012-08-27 23:02 |
Grievous írta:
Ezt jól olvasom, amit SAO wikin találtam? : (spoilerbe rakom a biztonságért ) Na igen ez egy ultraspoiler.Animések semmiképp ne nyissák meg. A válasz szintúgy. spoiler
[ Módosítva: 2012.08.27 23:12 ]
![]() Igen beszállt.Nem nem ő készítette a többit csak ugyanaz az az alapjuk vagy másképp szólva a motorjuk. |
I-HERO-I | 2012-08-27 23:51 |
gergoking írta:
Teljesen korrekt válasz volt. Ha minden spoilert el akarnék kerülni, akkor nem a spoiler szobában kérdezősködnék, sőt egyáltalán nem tennék fel ilyen kérdéseket. Ahogy olvastam, tudta, hogy miről lesz szó, és nem tudtam ,hogyan lehetne ennél spoilermentesebben leírni, hogy mi lesz azután (de szerintem ennyi még nem gond, ha már ennyit tudott, amennyit írt). Szóval amikor kérdeztem, már eleve úgy gondoltam, hogy spoileres választ fogok kapni. Teljesen rendben van az anime, de nem fog nálam a top 10 közé kerülni. Márpedig csak azoknál az animéknél szoktam továbbfolytatni a történetet, az anime után is. Na most mégegyszer érthetőbben. Álltalában 10-ből 8 anime valami alapján készül, legyen az manga, regény, játék vagy akármi. Ebből a 8-ból, kb 6-nál az anime nem dolgozza fel végig az eredeti művet. Ezért 10-ből 6 animénél, az anime megtekintése után folytatni kellene az eredeti művel, hogy megtudjam, hogy mi a történet végleges lezárása. Ez viszont eszméletlen sok manga vagy regény olvasást jelentene, ezért csak a kiválasztottak részesülnek ebben a megtiszteltetésben. Nagyon sok animénél, máig nem tudom, hogy akkor hogy is végződött a történet. A SAO val is így vagyok, inkább utána járok még most pár dolognak, amíg még van aki válaszol, mert kitudja meddig fogják feldolgozni. Kaszáltak már el más közönségkedvenc animét is. [ Módosítva: 2012.08.27 23:57 ] |
Porsche | 2012-08-28 00:10 |
Ez viszont így nem csalóka sokesetben? Pl. itt a SAO-nál az anime és az LN teljesen más képet ad az egész műről. Az anime eddig igencsak átlagos szerintem hype ide vagy oda.Viszont ha meg elolvasod magát az LN-t nem biztos,hogy az ne érne meg egy TOP 10-et. Mondjuk igaz nem vok tisztába az alapkövetelményeiddel de nálam PL. az anime eddig nem ösztönözne annyira,hogy elkezdjem olvasni az LN-t tovább és tovább,viszont az LN-el kezdtem ami meg letehetetlen volt és arra sarkallt olvassam amíg lehet. |
I-HERO-I | 2012-08-28 00:36 |
Porsche írta:
Ezzel én is pont ugyanígy vagyok. Szóval van annyira jó, hogy minden héten megnézzem, és szórakkoztatónak találjam, azaz bőven megéri rászánni hetente azt a fél órát. Viszont annyira meg nem fogott meg, hogy különösebben zavarjon pár spoiler, vagy hogy belekezdjek az LN-be. Ráadásul a legtöbb spoiler amit tudok, elég egyértelmű.Az anime eddig igencsak átlagos szerintem hype ide vagy oda. spoiler
![]() Ha nem mondja meg előre senki, akkor is nyilvánvaló már egy rész után, hogy a főszereplő fog megküzdeni a fő boss-al, és elég valószínűtlen hogy veszíteni fog. Meg az sem olyan vészes spoiler, hogy lesz majd egy másik játék is, mert arról semmit sem tudok, szóval ha esetleg majd folytatják az animét, lessz még min izgulnom. Porsche írta:
Az a baj, hogy ilyen alapon bármi esélyes lehet rá, hogy bekerüljön a top 10-be. Mármint ennyi erővel bármelyik rosszul sikerült anime rendelkezhet top 10-es szintű alappal. Mindbe belekellene kezdenem, hogy ez kiderüljön. Ezért inkább csak annál kezdek bele, ahol az anime megfogott. Persze a "top 10" csak egy kifejezés, ennél azért jóval több történetet folytattam az anime után is, de a SAO nálam nem volt elég meggyőző. Meg hát egy mangához bőven elég az angol tudásom, de egy regényhez már messze nem. Ez viszont így nem csalóka sokesetben? Pl. itt a SAO-nál az anime és az LN teljesen más képet ad az egész műről. Viszont ha meg elolvasod magát az LN-t nem biztos,hogy az ne érne meg egy TOP 10-et. [ Módosítva: 2012.08.28 0:37 ] |
Porsche | 2012-08-28 00:48 |
Érthető. Mondjuk így sok jóbol kimaradsz akkor. |
Tanist | 2012-08-28 01:54 |
én is most belekezdtem a LN be nem rosz, bár még majd csak most hagyom le mangát.... (japánban talált még nem ismerek elég kanjit szóval szopo, angolal meg tele a tö**m mert nekem túl választékos, és elvben valaki írta angol mellett ott van spanyolul is de azt nem találom, ha adtok pontosabb linket azért hálás lennék) Prsche igen én semmiből nem akarok kimaradni így mindíg van X anime amit végignézek meg pár ami nem cssak 10-30 rész és folymatosan megy, de mangából és LN ből pont 1 hete írtam össze 47 van most párhuzamosan meló (és jövő hétttől egyetem) mellett szerinted? |
Porsche | 2012-08-28 02:09 |
Tanist írta:
Prsche igen én semmiből nem akarok kimaradni így mindíg van X anime amit végignézek meg pár ami nem cssak 10-30 rész és folymatosan megy, de mangából és LN ből pont 1 hete írtam össze 47 van most párhuzamosan meló (és jövő hétttől egyetem) mellett szerinted? Szerintem jó ideig nem kell azon tűnődnöd mit csinálj unalmas óráidban Amúgy mintha Baka-tsukin láttam volna spanyol fordítást is de azzal nemtom,hogy haladnak. |
Eugeo | 2012-08-28 08:50 |
Tanist írta:
én is most belekezdtem a LN be nem rosz, bár még majd csak most hagyom le mangát.... (japánban talált még nem ismerek elég kanjit szóval szopo, angolal meg tele a tö**m mert nekem túl választékos, és elvben valaki írta angol mellett ott van spanyolul is de azt nem találom, ha adtok pontosabb linket azért hálás lennék) Versión Española Szerintem LN-ek közül ez a SAO eléggé előkelő helyen áll. (és nem a hype miatt) De ha még egy nagyon jó (szvsz) hasonló témájú LN érdekel valakit akkor itt van: Legendary Moonlight Scluptor Sajna a második kötet végén abba hagyták a fordítást, onnan meg csak nagyon fanmade meg google verziók vannak. |
Andusia | 2012-08-28 09:32 |
Szeretnék kérdezni valamit azoktól, akik olvassák a light noveljét. A borítóképeken elf fülű szereplők is vannak, ez csak valami propaganda, vagy a light novel verzióban tényleg vannak elfek/tündék? |
gergoking | 2012-08-28 09:33 |
spoiler
![]() Az anime második felében játékváltás lesz egy olyan játékra, ahol tündérekként játszanak. |
Andor-sama | 2012-08-28 12:45 |
Andusia írta:
Lehető legspoilermentesebb válasz rá, hogy az a következő arc-hoz tartozik szám szerint a 3. könyvtől indul.
Szeretnék kérdezni valamit azoktól, akik olvassák a light noveljét. A borítóképeken elf fülű szereplők is vannak, ez csak valami propaganda, vagy a light novel verzióban tényleg vannak elfek/tündék? |
Andusia | 2012-08-28 12:59 |
Akkor szuper, már attól féltem, hogy az animéből az elejétől kihagyták ezt, megváltoztatták. Akkor még inkább várom a folytatást, spoiler
![]() vagy az már inkább következő évad lesz? |
Akosss | 2012-08-28 13:15 |
Még lehet rá számítani, hogy a mostani animének a végére berakják, mert a mostani arcot nem tudják a legvégéig húzni. Ez majd az új opening animációjánál fog kiderülni. |
Porsche | 2012-08-28 13:16 |
Ha ilyen ütemben haladnak akkor biztos,hogy még az első évadba bele fog esni. |
Prof. William | 2012-08-28 15:04 |
Remélhetőleg. Ha jól rémlik már most majdnem a 100-ik oldalnál járnak a kb250 oldalas LN-ben. Úgy lenne igazán szép és spoilermentes, ha az új OP majd csak az új sztoriszál indulásakor lépne életbe de mivel szinte mindig a 12-13 rész körül váltanak OP-ot ezért erre kb 0% esély van. Hacsak be nem iktatnak egy fake arcot amit azért remélem mellőznek. Remélem hogy a furcsa csuklyás "Coffin" -tag nem ennek az előhírnöke. |
Pitbull | 2012-08-28 15:32 |
Prof. William írta:
Nekem mondjuk ez volt a legelső gondolatom, mikor itt olvastam, hogy az nem volt benne a könyvben.
Hacsak be nem iktatnak egy fake arcot amit azért remélem mellőznek. Remélem hogy a furcsa csuklyás "Coffin" -tag nem ennek az előhírnöke. |
Porsche | 2012-08-28 15:36 |
Azért azt még ne hagyjátok ki az egyenletből,hogy a Morning Dew Girlt mindenképp bele fogják tenni. Amúgy hányadik részig vannak meg előre a címek?Ezt hol lehet megnézni? [ Módosítva: 2012.08.28 15:38 ] |
Serenaxd | 2012-08-28 15:46 |
Pitbull írta:
Detto, Prof. William írta:
Nekem mondjuk ez volt a legelső gondolatom, mikor itt olvastam, hogy az nem volt benne a könyvben.Hacsak be nem iktatnak egy fake arcot amit azért remélem mellőznek. Remélem hogy a furcsa csuklyás "Coffin" -tag nem ennek az előhírnöke. ![]() [ Módosítva: 2012.08.28 15:48 ] |
Prof. William | 2012-08-28 15:54 |
Hát reménykedjünk hogy nem. |
Tanist | 2012-08-28 16:43 |
Amúgy a coffinos pasi lehet a visszaemlékezésnek az előhírnöke, ahol azt mutatják be, hogyan írtották ki őket. [ Módosítva: 2012.08.28 16:44 ] |
Eugeo | 2012-08-29 08:52 |
Néhány következő epizód cím: spoiler
[ Módosítva: 2012.08.29 8:58 ]
![]() Eps 11 - The Morning Mist Girl Eps 12 - Yui's Heart Eps 13 - The Depths of Hell Két Yui ep. én ennek tudok örülni. Ja és ez alapján valószínű, hogy az első arc kb. a 15. részig tart. |
gergoking | 2012-08-29 09:04 |
Mimimi? Komolyan mindent bele zsúfítanak két részbe? Azt hittem, hogy három lesz. spoiler
De most hogy átgondolom, eddig sem mutatták túl részletesen a csatákat, szóval a tizedik rész párbaját is biztos pillanatok alatt letudják, éd így azért érthető, hogy miképp lesz.![]() 9. a vezérharc, 10. a párbaj, majd 11. a mérgezés Viszont Morning Dew Girl tényleg két rész. Kezdem úgy érezni, hogy az egész Fairy Dance-t fel fogja dolgozni az anime, nem csak az első kötetét ilyen tempóval. |
Prof. William | 2012-08-29 09:57 |
Remélem. |
Akosss | 2012-08-29 11:02 |
Inkább elhúzták volna, részletesen bemutatva, minthogy ez... remélem jól fog elsülni. |
-OJ- | 2012-08-29 11:04 |
9.rész előzetes (Youtube Link) Mégiscsak kék a szeme [ Módosítva: 2012.08.29 11:28 ] |
Akosss | 2012-08-29 11:23 |
Hát azért ebből az előzetesből nekem nagyon úgy tűnik, hogy nem lesz rövid a harc... |
Kazuto | 2012-08-29 11:23 |
Az a jó ha mutatják hogy harcolnak. |
Serenaxd | 2012-08-29 11:32 |
Igen arra nem gondoltam, hogy piros üveg mögött jobban izzik a kék neon Kék a szeme arca csupa derű!
[ Módosítva: 2012.08.29 11:51 ]
|
Porsche | 2012-08-29 12:39 |
Na így már azért mégiscsak jobb kéken spoiler
![]() Bár Kiritonál még mindig a fekete kardja van... |
gergoking | 2012-08-29 12:51 |
Akosss: Nem erre a harcra gondoltam, a vezérharcok elég hosszúak, mint pl. a második résznél. A párbajokra gondoltam, mint amilyen a mostani részben is volt. |
-OJ- | 2012-08-29 12:54 |
Csak Én látom úgy, hogy a Kirito-Klein-Asuna jelenetnél nagyon gyengén van megrajzolva az összes karakter? |
Porsche | 2012-08-29 12:54 |
gergoking írta:
Akosss: Nem erre a harcra gondoltam, a vezérharcok elég hosszúak, mint pl. a második résznél. A párbajokra gondoltam, mint amilyen a mostani részben is volt. Nagyon ajánlom nekik,hogy azt ne rövidítsék |
Serenaxd | 2012-08-29 13:39 |
-OJ- írta:
De a NOEN EYE gőzöl és köp! Valamit valamiért
Csak Én látom úgy, hogy a Kirito-Klein-Asuna jelenetnél nagyon gyengén van megrajzolva az összes karakter? |
tammtamm | 2012-08-29 13:50 |
Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy a LN-t nem fordítja senki se magyarra? A németet néztem, de az még alig tart valahol, én meg nem nagyon tudok angolul, úgyhogy ha valaki esetleg elkezdte volna a fordítását, az jelezze |
Akosss | 2012-08-29 13:54 |
Gergoking lefordította valamikor az 1. fejezetet, mást nem. Már nem tudom hol van, keresd vissza. (Bár 82 oldalt nehéz lesz, de jobbat én sem tudok.) |
tammtamm | 2012-08-29 19:57 |
Akosss írta:
Gergoking lefordította valamikor az 1. fejezetet, mást nem. Már nem tudom hol van, keresd vissza. (Bár 82 oldalt nehéz lesz, de jobbat én sem tudok.) Köszi, megtaláltam, bár a többi is jó lenne, szerintem nem csak én örülnék neki |
cyberwolf21 | 2012-08-30 15:50 |
Bizony megvéltás lenne egy magyar fordítás az LN-ből, kipróbáltam a google forditót de élvezhetetlen. |
Serenaxd | 2012-08-30 15:57 |
Rám így ragadt az angol 6 év animevel/mangaval/LN, tanártól kevéske nyelvtan Kiváncsi voltam és jó öreg nyomtatott szótárral olvastam/néztem őket. [ Módosítva: 2012.08.30 15:57 ] |
Prof. William | 2012-09-01 14:00 |
Szombatonként jön az új rész ugye? |
gergoking | 2012-09-01 14:00 |
Aha, 8-10 között kint lesz angolul. |
Serenaxd | 2012-09-01 21:54 |
Még csak raw van Q-Q |
Akosss | 2012-09-01 22:49 |
A Horri kiadás ismét csúszik. |
Serenaxd | 2012-09-01 22:52 |
10 percenként frissitem észrevettem |
Sword Art Online | 2012-09-01 22:56 |
rem éjfélre azér fennlesz |
Serenaxd | 2012-09-01 23:18 |
Ötletes név, szerintem majd hajnalba addig is kitartás |
Andor-sama | 2012-09-01 23:35 |
Lejött, már alig vártam ezt a részt... popcornt elő! szerk.: Ismét rohantak mint mindig, de ehhez már nem tudok mit szólni, gondolom lesz fairy dance is ilyen tempó mellett. Már szörnyen vártam, hogy végre ehhez a részhez érjünk és a fightot sikerült olyan hangulatosra megcsinálniuk ahogy az elvárható volt és nekem annyira tetszett, hogy minden hibáját megbocsátom ami eddig van az animenek lol. Egy dolgot sajnáltam és az az, hogy nem tértek ki arra, hogy minek köszönhető az a minimális feszültség Clain és Kirito közt. Azért story szempontjából szerintem mindenképp érdekes mégha nem is fontos, ezért spoilerben olvassa akit érdekel. spoiler
Ezeket a gondolatokat azért én nem hagytam volna ki de sebaj![]() Röviden annyi, hogy anno amikor Kirito elment gyakorlatilag magára hagyta újdonsült barátját és ennek köszönhető a kicsit hűvös légkör, de valószínűleg ez fel se tűnhetett az anime nézőknek, max annyiból amikor a végén Clain letörölte a könnyeket mikor felhozta, hogy képes volt másokért az életét kockáztatni. Még egy érdekes dolog, Kiritot fúrja is a bűntudat és felnéz Clainre amiért biztonságban (1 halál nélkül) eljuttatta a barátait a frontvonalra. Mellesleg ha valamit rosszul írtam nyugodtan javítsatok ki, már rég volt. [ Módosítva: 2012.09.02 0:07 ] |
Akosss | 2012-09-02 00:07 |
De jó, nekem még mindig csak 10%... Asszem marad mára az online megtekintés... |
-OJ- | 2012-09-02 00:30 |
9.rész Ezek aztán villámgyorsan elszaladtak a boss elől. Pedig már azt hittem hogy simán nekimennek ott helyben. De így legalább volt idejük összeszedni Kleint és a bandáját, és ebben a szituációban még a 'csajomra féltékeny haverok' klisé is üdítően hatott. A hadsereg nem okozott nagy meglepetést, ezek a fickók még a SAO világában is ugyanolyan bunkók, parancsolgatók és önteltek, mint a való világan. Meg is szívták rendesen Maga a bossfight EPIC volt, vizuálisan és hangszerelésben is. Kb tátott szájjal néztem végig, olyan hangulatos volt az egész. Kirito keményen alázta a bosst a Star Burst Strem skilljével, mégha egy fél egység (laza!) életereje maradt is csak a végén És látva a csapdába esett katonákat, akik Sachira emlékeztették, azzal legalább a förtelmes 3.rész is nyert egy minimális kis értelmet. A népszerűségnek is megvan a maga átka, és mert Asunát is lenyúlta, Kirito ismét összetűzésbe került a Vérlovagokkal. Legalább ez a Heathcliff sokkal értelmesebb látszik mint Kuradeel. Andor-sama írta:
Egy dolgot sajnáltam és az az, hogy nem tértek ki arra, hogy minek köszönhető az a minimális feszültség Clain és Kirito közt. Szerintem felesleges. Nem olvasom a LNt, de az animeben eddig kb 2x találkoztak és abból már most is teljesen egyértelmű a kapcsolatuk, hogy Kirito azért tartózkodik, mert a játék elején otthagyta őket (és egyben az összes többi játékost, ezért lett beater). Aki ezt sem érti meg, az menjen 100+ részes shounent nézni, ahol majd a szájába rágják [ Módosítva: 2012.09.02 0:36 ] |
cyberknight | 2012-09-02 00:42 |
Amúgy most ez a Boss semmit se dropolt? (Sokat mmo-ztam, így ez volt az elsőgondolatom miután megölte, hogy jó akkor lássuk a dropot ) [ Módosítva: 2012.09.02 0:44 ] |
Serenaxd | 2012-09-02 00:48 |
Biztos dobot valamit, de nem itemre gerjedt hanem örült, hogy életben maradt Kirito. Komolyan a droppra vagy kiváncsi? Eddigi legjobb rész LN alapján tűkön ülve vártam megérte! Na mostmár beindult a story ^^ Harc alatt még szuszogni is elfelejtettem szal király volt! |
-OJ- | 2012-09-02 01:23 |
Miszlikbe, öcsém! Miszlikbe! spoiler
![]() ![]() |
Serenaxd | 2012-09-02 02:32 |
Kicsit fakó lett -OJ- spoiler
![]() Én is alkottam egyet lásd banner akinek kell nagyobba privi, mert nem tom feltölteni több mint 10 mega ELküldöm zipben. |
Akosss | 2012-09-02 02:44 |
spoiler
![]() Te hogy csinálsz ilyen jó gifeket amúgy... hosszúak, jó minőségűek... Ráadásul néha egész hamar megvagy vele, úgyhogy nem is tűnik sok munkának. Vagy már csak tapasztalt vagy, nem először látok ilyen gifet tőled. |
Serenaxd | 2012-09-02 02:51 |
spoiler
![]() Ez nem is teljes eredeti 1000 képből áll ez csak 633, hogy bannernek használhassam (csonkítottam a fightot) rawból csinálom este 8 óta annyira nem nehéz(ink időigényes): 1. lescreneled kockánként 2. progiba bapakolod képeket sorba 3. felbontást beállítod 4. felpakolod fórumra |
Akosss | 2012-09-02 02:56 |
Serenaxd írta:
spoiler ![]() Ez nem is teljes eredeti 1000 képből áll ez csak 633, hogy bannernek használhassam (csonkítottam a fightot) rawból csinálom este 8 óta annyira nem nehéz(ink időigényes): 1. lescreneled kockánként 2. progiba bapakolod képeket sorba 3. felbontást beállítod 4. felpakolod fórumra spoiler
![]() Wow... hát ehhez nincs türelmem. Azért majd egyszer megcsinálom. Köszi! |
Porsche | 2012-09-02 03:40 |
Na végre! Mennyire vártam ezt a részt(a kövit jobban várom mondjuk).Igen itt is siettek de ezzel már nem foglalkozom amúgyis a harc feledtette az egészet.Az Army szépen leszerepelt nem is lehetett mást várni sőt itt még érdektelenebbé vált a haláluk mint az LN-ben.Végre Heathcliff is bemutatkozott bár nem számítottam rá még ebben az epizódban.Ja és kaptunk egy bónusz szereplőt Lisbeth személyében Nem is baj,hogy beletették így legalább nem felejtődik el,hogy ja még ő is itt van. Amúgy nem semmi milyen jó aláfestő zenéket szereztek a sorozat alá.Sztem ez nagy pozitívuma eleddig. Serenaxd írta:
spoiler ![]() Ez nem is teljes eredeti 1000 képből áll ez csak 633, hogy bannernek használhassam (csonkítottam a fightot) rawból csinálom este 8 óta annyira nem nehéz(ink időigényes): 1. lescreneled kockánként 2. progiba bapakolod képeket sorba 3. felbontást beállítod 4. felpakolod fórumra spoiler
![]() Virtualdubbal csinálod? |
Akosss | 2012-09-02 06:20 |
Húha, nagyon jó rész volt. Az elején Asuna és Kirito beszélgetése aranyos volt és egyben humoros is, egy jót mosolyogtam rajta. A Boss Fight EPIC volt, nagyon szépen meg volt animálva, egy rossz szavam nincs rá. Talán lehetett volna kicsit gyorsabb is. Kiritot meg megértem, miért titkolta el a Dual Blade skilljét, de azért Asunának simán elmondhatta volna, mert vele már amúgy sem olyan a kapcsolata, hiszen barátok. Még vészhelyzetben is, a bossnál is azon gondolkozott, elővegye-e... én rögtön előkaptam volna, kit érdekel, mi lesz később.. Az Asuna x Kirito "párkapcsolat" pedig egyre jobban fejlődik, elvégre a rész végén kaptunk egy 4-5 perces, sírós ölelkezést. No meg Asuna is többet akar partyba lenni vele, amiből meg csak a gondok jönnek. A Heathcliff vs. Kirito duelt már várom, gondolom az már nem olyan lesz, mint a Kuradeel-es, hanem sokkal jobb és részletesebb, valamint hosszabb is. |
Eugeo | 2012-09-02 07:27 |
Én valahogy Kirito nézetből jobban akartam volna látni a végét a harcnak, ahogy lelassul minden körülötte. Ugye itt is - a kölönleges dual blade lehetőségén túl - Kirito legjobb képessége a sebesség. És ezt a Heatcliff-es harcnál remélem tényleg így csinálják meg (1st. person view), egyébként ott már máshogy nem lenne értelme sem. |
Serenaxd | 2012-09-02 09:44 |
Eugeo írta:
Ez jól hangzik Én akkor is Fairy Dancet várom ^^
Én valahogy Kirito nézetből jobban akartam volna látni a végét a harcnak, ahogy lelassul minden körülötte. Ugye itt is - a kölönleges dual blade lehetőségén túl - Kirito legjobb képessége a sebesség. És ezt a Heatcliff-es harcnál remélem tényleg így csinálják meg (1st. person view), egyébként ott már máshogy nem lenne értelme sem. |
Sword Art Online | 2012-09-02 11:31 |
online mikor lehet megnézi az oldalon? |
Andor-sama | 2012-09-02 11:39 |
Sword Art Online írta:
Amikor készen lesznek vele
online mikor lehet megnézi az oldalon? |
gergoking | 2012-09-02 11:56 |
Gondolom szokásosan este, mint szinte minden héten... (a fordítás már kész) Különben jó rész volt a mai, csak már nem tudtam mit írni, mert már mindenki leírta, amit lehetett. A harc igen tetszetős volt, és azért jó, hogy próbálnak valamit kezdeni a tömérdek melléksztorival, hasznosítani próbálják. Kár, hogy ennyire sietnek. A következő rész után megint melléksztori XD Bár kíváncsi vagyok, hogy oldják meg, mivel a melléksztori viszont a történtek közben játszódik. (ha nem mondanánk, szerintem fel sem tűnne majd, hogy melléksztori) spoiler
![]() Arra értettem, hogy a történtek közben, hogy vajon a 11. részt a horgászos cuccal kezdődik, vagy pedig a végére hagyják |
Porsche | 2012-09-02 12:12 |
gergoking írta:
Gondolom szokásosan este, mint szinte minden héten... (a fordítás már kész) Különben jó rész volt a mai, csak már nem tudtam mit írni, mert már mindenki leírta, amit lehetett. A harc igen tetszetős volt, és azért jó, hogy próbálnak valamit kezdeni a tömérdek melléksztorival, hasznosítani próbálják. Kár, hogy ennyire sietnek. A következő rész után megint melléksztori XD Bár kíváncsi vagyok, hogy oldják meg, mivel a melléksztori viszont a történtek közben játszódik. (ha nem mondanánk, szerintem fel sem tűnne majd, hogy melléksztori) spoiler ![]() Arra értettem, hogy a történtek közben, hogy vajon a 11. részt a horgászos cuccal kezdődik, vagy pedig a végére hagyják Jó kérdés,egyenlőre nekem sem áll össze,hogy hova rakják azt be.Címek alapján nem sok hely jut neki. |
Serenaxd | 2012-09-02 12:40 |
Megoldják okosba Rész akkor lesz amikor kész lesz ^^ Szerintem kihírezik, mint eddig mindig(Legkorábban ma késő délután este várd). Hiába kérdezgeted azzal még talán csak lassítasz is. [ Módosítva: 2012.09.02 12:41 ] |
gergoking | 2012-09-02 19:42 |
Különben teljesen spoilermentesen, csak véleményezéssel. Az LN olvasók mit gondolnak? Melyik a jobb sztori? Az Aincrad, vagy a Fairy Dance? vagy nem lehet összehasonlítani, mindkettő jó?Már ha idáig bírtam, nem olvasom el, várom animében. |
Porsche | 2012-09-02 20:12 |
Hát nekem a Fairy Dance-es kalandok jobban bejöttek.Helyszínek meg a karakterek is. (Mondjuk a Phantom Bullet mindkettőt veri.(szigorúan saját vélemény)) [ Módosítva: 2012.09.02 20:12 ] |
gergoking | 2012-09-02 20:15 |
Remélem hamar bejelentenek folytatást, mert nem akarok előre olvasni. Különben még valami, nézettségi adatok nincsenek? És a BD-k kiadása mikor kezdődik? Vagy már vannak előrendelési adatok? Csak hogy hogyan áll jelenleg, mennyire népszerű. Nem akarom, hogy úgy járjon, mint a Densetsu no Yuusha no Densetsu, ami szintén regényből készül és csak úgy félbehagytak. (nagyon szerettem a sorozatot, még ha voltak unalmasabb részek is) |
Porsche | 2012-09-02 20:20 |
gergoking írta:
Nem akarom, hogy úgy járjon, mint a Densetsu no Yuusha no Densetsu, ami szintén regényből készül és csak úgy félbehagytak. (nagyon szerettem a sorozatot, még ha voltak unalmasabb részek is) Egyik nagy kedvenc.Még a Dai Densetsu no Yuusha no Densetsu is elkezdtem olvasni de ott meg kiszállt a fordító így nincs csak a negyede lefordítva :S . Amúgy csak nem jut ugyanarra a sorsa.Ahogy nézem ott is(Japóba) mindenhol ez folyik.Szal nem lenne túl logikus lelőni a fejős tehenet nem? [ Módosítva: 2012.09.02 20:21 ] |
gergoking | 2012-09-02 20:28 |
Reméljük. Én mondjuk alapból jobban örültem volna, ha egyben lenyomják az összeset, lassabban haladva, olyan 100 részben. De remélem folyton jönni fog, mint pl. a Bakuman. Densetsun már én is gondolkoztam a folytatás olvasásán, de nem szeretem a gépen olvasást, SAO-ból is kb. csak annyit olvastam, amennyit ki tudtam nyomtatni. (az meg még rosszabb, ha nem is fordítják rendesen) |
Porsche | 2012-09-02 20:34 |
Ebben reménykedem én is.Főleg mert ezután jönne az kedvenc ARC-om gergoking írta:
Densetsun már én is gondolkoztam a folytatás olvasásán, de nem szeretem a gépen olvasást, SAO-ból is kb. csak annyit olvastam, amennyit ki tudtam nyomtatni. (az meg még rosszabb, ha nem is fordítják rendesen) Én is hirtelen felindulásból kezdtem el mert az utolsó rész után olyan pontra jutottam,hogy nem érhet így véget számomra a történet Aztán utána meg már nem tudtam abbahagyni amíg nem volt muszáj. |
Serenaxd | 2012-09-02 21:08 |
Nekem végig tetszett a story nincs kiemelt kedvenc részem. Leültem este másnap délután megebédeltem mikor végeztem |
Porsche | 2012-09-02 21:12 |
Serenaxd írta:
Nekem végig tetszett a story nincs kiemelt kedvenc részem. Leültem este másnap délután megebédeltem mikor végeztem Az szép |
gergoking | 2012-09-02 21:17 |
Én hétről-hétre néztem (meg persze formáztam és ellenőriztem, mikor még volt idegzetem formázni és nem tuszkoltam másra a melót XD) De jó látni, hogy jó pár SAO rajongó ugyanilyen jó véleménnyel van a Densetsuról is. Bár nem csoda, az volt az utolsó anime, ami fantasy tekintetében SAO-hoz hasonlított szerintem. (szóval azoknak, akik még nem látták, ajánlom a Densetsu megnézését ) |
icchi123 | 2012-09-02 21:22 |
vajon mit kaphatott kirito a végén a gyözelemért? Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.02 21:22 ] |
benyu | 2012-09-02 21:22 |
Szerintem a végén ez a párbaj teljesen felesleges, elvégre azt tesz amit akar (mármint Asuna) Ki is léphet a céhből, szóval otthagyhatták volna az egész bandát, de nem teszik... Mert miért is? Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.02 21:22 ] |
icchi123 | 2012-09-02 21:23 |
én a szörnyre gondoltam amit legyözött mikor épp h tulétle a vége fele volt Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.02 21:23 ] |
Serenaxd | 2012-09-02 21:24 |
Densetsu nekem is tetszett, lehet azt is tovább kellene olvasnom |
Porsche | 2012-09-02 21:29 |
Densetsu-ban az volt a jó,hogy tényleg az a pure fantasy volt.A SAO-ba azért keveredik a modern világ lévén egy program az egész. |
Eugeo | 2012-09-02 21:35 |
gergoking írta:
Különben teljesen spoilermentesen, csak véleményezéssel. Az LN olvasók mit gondolnak? Melyik a jobb sztori? Az Aincrad, vagy a Fairy Dance? vagy nem lehet összehasonlítani, mindkettő jó?Már ha idáig bírtam, nem olvasom el, várom animében. Nekem az Aincard történet a kettő közül jobban tetszik. Számomra valahogy erősebb a háttértörténet, és az fontosabb nekem egy FD-VRMMO-nál. |
Serenaxd | 2012-09-02 22:40 |
Porsche írta:
SAO nak lényegében ez adja az ízét. Valóságban sem ragadsz le egy dologgal sokáig (max vissztérsz retrozni "dio2"Densetsu-ban az volt a jó,hogy tényleg az a pure fantasy volt.A SAO-ba azért keveredik a modern világ lévén egy program az egész. Densetsuban pure fantasy, de sztem ujranézem aztán elolvasom, mert ahogy visszemlékeztem lett 1-2 szürke foltom 2 év alatt Am Dual Wild en nem akadtam volna ki, hanem a Burstje brutál amit bevisz vele Meg az ASPDje sztem kiakadt a számláló. Nem tudom milyen paraméterekből operál játék, de minél eltökéltebb vagyok annál gyorsabban ütök azért durva. Kirito=Olaf (League of Legendsesek értik ahasonlatot) Passive: Ahogy csokken HP úgy nő ASPD ASPD=Attack SPeeD [ Módosítva: 2012.09.02 22:46 ] |
Porsche | 2012-09-02 22:53 |
Az a jó a Daiden-ben,hogy rögtön ott folytatja ahol az anime abbamaradt.Meg ahogy olvasom baka-tsuki fórumot most találtak hozzá új fordítót.Sőt fel is raktak két új fejezetet. Serenaxd írta:
Kirito=Olaf (League of Legendsesek értik ahasonlatot) Passive: Ahogy csokken HP úgy nő ASPD ASPD=Attack SPeeD Jövőhéten jön a counterpick [ Módosítva: 2012.09.02 22:54 ] |
Serenaxd | 2012-09-02 23:04 |
Porsche írta:
Hozzák a Thornmailes Rammust?Az a jó a Daiden-ben,hogy rögtön ott folytatja ahol az anime abbamaradt.Meg ahogy olvasom baka-tsuki fórumot most találtak hozzá új fordítót.Sőt fel is raktak két új fejezetet. Serenaxd írta:
Kirito=Olaf (League of Legendsesek értik ahasonlatot) Passive: Ahogy csokken HP úgy nő ASPD ASPD=Attack SPeeD Jövőhéten jön a counterpick [ Módosítva: 2012.09.02 23:04 ] |
Porsche | 2012-09-02 23:09 |
Ja csak férfi Leona skinnel |
Serenaxd | 2012-09-02 23:31 |
Lehet Heathcliff van a teknőspáncélban nem Donatello... Ezen szakadtam : spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() Heathcliff hálóköntösben menne ki véletlen az utcára ---------> Az felgyorsítaná a story lanet? spoiler
[ Módosítva: 2012.09.03 0:15 ]
![]() ![]() |
Porsche | 2012-09-03 00:33 |
Ezek rohadtjók |
Serenaxd | 2012-09-03 00:45 |
Látnád azokat amiket GCből termeltem |
Porsche | 2012-09-03 01:06 |
Abból mondjuk lehetett is. |
Eugeo | 2012-09-03 11:48 |
Remélem az hamar kiderül miért kapta Kirito ezt a képességet. spoiler
![]() Vagy miért Kirito kapta ezt a képességet? |
Prof. William | 2012-09-03 15:01 |
Serenaxd írta:
Lehet Heathcliff van a teknőspáncélban nem Donatello... Ezen szakadtam : spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() spoiler
![]() ![]() Heathcliff hálóköntösben menne ki véletlen az utcára ---------> Az felgyorsítaná a story lanet? spoiler
![]() ![]() Az utolsó előttin ( főleg a LN ismeretében ) szakadtam. |
Serenaxd | 2012-09-03 18:10 |
Jaj, megmutattam klánba is ezt a képet:![]() spoiler
![]() Reakció: Y(lány): Jaj, de cuki Szeretem a SAOt és Kirito a kedvencem. X(fiú): A "Kard"jába dőlnél mi.... . . . Y(lány): te k*csög , amúgy mi van a kép mellé írva? |
Porsche | 2012-09-03 18:15 |
Megfogta a lényeget |
solat | 2012-09-04 12:17 |
Serenaxd írta:
Én még azt is hozzá tenném, hogy szerintem a dual wield speciális képessége a saját HP-ját is felhasználja. Annyit ütést nem kapott be a kékszemütől, hogy kb 1-5 HP-ja maradjon. 50 csapás minimális HP felhasználás mellett is jócskán felzabálja az élet pontjait. Szerintem ezért nem akart vele villogni és csak legvégső megoldásnak tartogatta.Porsche írta:
SAO nak lényegében ez adja az ízét. Valóságban sem ragadsz le egy dologgal sokáig (max vissztérsz retrozni "dio2"Densetsu-ban az volt a jó,hogy tényleg az a pure fantasy volt.A SAO-ba azért keveredik a modern világ lévén egy program az egész. Densetsuban pure fantasy, de sztem ujranézem aztán elolvasom, mert ahogy visszemlékeztem lett 1-2 szürke foltom 2 év alatt Am Dual Wild en nem akadtam volna ki, hanem a Burstje brutál amit bevisz vele Meg az ASPDje sztem kiakadt a számláló. Nem tudom milyen paraméterekből operál játék, de minél eltökéltebb vagyok annál gyorsabban ütök azért durva. Kirito=Olaf (League of Legendsesek értik ahasonlatot) Passive: Ahogy csokken HP úgy nő ASPD ASPD=Attack SPeeD [ Módosítva: 2012.09.04 12:20 ] |
Eugeo | 2012-09-04 12:42 |
solat írta:
Én még azt is hozzá tenném, hogy szerintem a dual wield speciális képessége a saját HP-ját is felhasználja. Annyit ütést nem kapott be a kékszemütől, hogy kb 1-5 HP-ja maradjon. 50 csapás minimális HP felhasználás mellett is jócskán felzabálja az élet pontjait. Szerintem ezért nem akart vele villogni és csak legvégső megoldásnak tartogatta. Semmi sem utal erre. Ha emlékszel mikor még egy kardal állt vele szemben, akkor egy ütése is rendesen csökkentette a HP-jét Kirito-nak. Csak azért nem akart villogni vele amit el is magyarázott. (nem szeretett a figyelem középpontjában lenni) |
solat | 2012-09-04 12:45 |
Eugeo írta:
Ez igaz, de csak a Dual Wield leírását láttuk, míg a Starlight Stream-ről nem mutattak semmiféle leírást.solat írta:
Én még azt is hozzá tenném, hogy szerintem a dual wield speciális képessége a saját HP-ját is felhasználja. Annyit ütést nem kapott be a kékszemütől, hogy kb 1-5 HP-ja maradjon. 50 csapás minimális HP felhasználás mellett is jócskán felzabálja az élet pontjait. Szerintem ezért nem akart vele villogni és csak legvégső megoldásnak tartogatta. Semmi sem utal erre. Ha emlékszel mikor még egy kardal állt vele szemben, akkor egy ütése is rendesen csökkentette a HP-jét Kirito-nak. Csak azért nem akart villogni vele amit el is magyarázott. (nem szeretett a figyelem középpontjában lenni) [ Módosítva: 2012.09.04 12:46 ] |
khani | 2012-09-04 12:54 |
Hozzá tenném 2szer megvágta a boss kiritot, vagyis betalált ütés |
Andor-sama | 2012-09-04 13:34 |
vederke írta:
Pontosan! Gyakorlatilag egymást szabdalták és csak az volt a kérdés kinek fogy el előbb a HP-ja, nincs itt szó hp felhasználásról.
Hozzá tenném 2szer megvágta a boss kiritot, vagyis betalált ütés |
-OJ- | 2012-09-04 13:57 |
vederke írta:
Hozzá tenném 2szer megvágta a boss kiritot, vagyis betalált ütés Még találat nélkül is fogyott. Mikor Asunától elhárította a boss kardját és tartotta vissza, már a kardok összeérintésétől folyamatosan csökkent Kirito HP-js |
dangreg | 2012-09-04 14:52 |
Vagyis nincs benne "perfect block", ami elég hülyeség is lenne. Ha csak úgy elképzeled, egy olyan nagy böszme kard blokkolásától, fárad/fáj a karod, azaz csökken az életerőd. Starlight Stream-ról nem sok leírás kell, 50 hites combo. Te elkezded a system befejezi. Erről volt szó az első részben. Max annyit csinált hogy kicsit gyorsított rajta, de azt sem hiszem. [ Módosítva: 2012.09.04 14:54 ] |
Prof. William | 2012-09-04 15:01 |
dangreg írta:
Vagyis nincs benne "perfect block", ami elég hülyeség is lenne. Ha csak úgy elképzeled, egy olyan nagy böszme kard blokkolásától, fárad/fáj a karod, azaz csökken az életerőd. Gondolom a boss annyival erőseb volt Kiritónál hogy már ennyitől is csökkent. Erre egy közeli példa a nemrég kiadott Dark Souls. Ha elég erős vagy akkor sebzés nélkül blokkolsz, de ha egy nálad erősebb tag üt meg akkor bizony sérülsz. A boss gondolom annyival erősebb volt hőseinknél, hogy még Kiritonak is valamilyen szinten a szerencsén múlt hogy a boss HP-je fogyott el hamarabb. |
Porsche | 2012-09-04 16:40 |
Kirito harc közbeni gondolatai az LN-ből: spoiler
![]() This was the extra skill that I had been hiding, «Dual Blades», and the technique I was using was its high-class sword skill «Starburst Stream», a sixteen-hit combo attack. “Ahhhhh!!” Paying no attention to the few hits that the demon's sword managed to block, I kept on screaming as I hacked away relentlessly with my swords. My eyes heated up, and my vision saw only the demon. Although the demon's sword still struck my body every so often, its impact felt like it was happening in some faraway world. Meanwhile, adrenaline continued to rush through my body, and my brain waves spiked every time my swords hit their mark. Magyarán annyira elöntötte az agyát a harci láz,hogy nem törődött a Boss ütéseivel csak kaszabolt.Ezért ment le ennyire a HP-ja. |
Serenaxd | 2012-09-04 17:10 |
Porsche írta:
Berserker?
Kirito harc közbeni gondolatai az LN-ből: spoiler
![]() This was the extra skill that I had been hiding, «Dual Blades», and the technique I was using was its high-class sword skill «Starburst Stream», a sixteen-hit combo attack. “Ahhhhh!!” Paying no attention to the few hits that the demon's sword managed to block, I kept on screaming as I hacked away relentlessly with my swords. My eyes heated up, and my vision saw only the demon. Although the demon's sword still struck my body every so often, its impact felt like it was happening in some faraway world. Meanwhile, adrenaline continued to rush through my body, and my brain waves spiked every time my swords hit their mark. Magyarán annyira elöntötte az agyát a harci láz,hogy nem törődött a Boss ütéseivel csak kaszabolt.Ezért ment le ennyire a HP-ja. |
Porsche | 2012-09-04 17:13 |
Röviden jah Szóval nagy mákja volt. [ Módosítva: 2012.09.04 17:20 ] |
Andor-sama | 2012-09-04 18:06 |
Porsche írta:
Szerintem nem is tudott volna törődni a boss ütéseivel, ha jól rémlik miután elkezd egy skillt az nem szakítható félbe.
Kirito harc közbeni gondolatai az LN-ből: spoiler
![]() This was the extra skill that I had been hiding, «Dual Blades», and the technique I was using was its high-class sword skill «Starburst Stream», a sixteen-hit combo attack. “Ahhhhh!!” Paying no attention to the few hits that the demon's sword managed to block, I kept on screaming as I hacked away relentlessly with my swords. My eyes heated up, and my vision saw only the demon. Although the demon's sword still struck my body every so often, its impact felt like it was happening in some faraway world. Meanwhile, adrenaline continued to rush through my body, and my brain waves spiked every time my swords hit their mark. Magyarán annyira elöntötte az agyát a harci láz,hogy nem törődött a Boss ütéseivel csak kaszabolt.Ezért ment le ennyire a HP-ja. |
sblat | 2012-09-04 21:21 |
Serenaxd írta:
Porsche írta:
Hozzák a Thornmailes Rammust?Az a jó a Daiden-ben,hogy rögtön ott folytatja ahol az anime abbamaradt.Meg ahogy olvasom baka-tsuki fórumot most találtak hozzá új fordítót.Sőt fel is raktak két új fejezetet. Serenaxd írta:
Kirito=Olaf (League of Legendsesek értik ahasonlatot) Passive: Ahogy csokken HP úgy nő ASPD ASPD=Attack SPeeD Jövőhéten jön a counterpick spoiler
![]() Olaf TrueDmg re? rammus topra? Najo remelem szerzek dvd olvasot a kovi reszig,/szombat/vasarnap hajnali 2/ vagyis egy win telepitesig, mert nemakarom lekesni a hajnali hs,cr kiadast. Am egyebkent anime mellett erdemes elkezdeni a novelt?Vagy inkabb ne,mert lelonem elore a dolgokat? -sry angol bill, express gaterol,s erre a vacak chipre egy kb ie5 os bongeszot pakolt fel az asus....- [ Módosítva: 2012.09.04 21:22 ] |
Porsche | 2012-09-04 21:29 |
sblat írta:
Am egyebkent anime mellett erdemes elkezdeni a novelt?Vagy inkabb ne,mert lelonem elore a dolgokat? Hát attól függ meddig olvasod Érdemes elkezdeni mert sokkal több dolgot megmagyaráznak és nem sietnek ennyire mint az animében. Így a hangulata is más. [ Módosítva: 2012.09.04 22:08 ] |
gergoking | 2012-09-04 21:41 |
Porsche: A mostani banneredből tudsz linkelni egy nagyobb verziót? Különben szerintem nem érdemes előre olvasni. Talán inkább utána érdemes elolvasni, mert sokkal részletesebb, és így mutat újdonságot, míg az anime elég nyers. (persze ki hogy szereti, én elolvastam az első kötetet és nem bántam meg, de tovább nem akarom, már csak az újabb sztori elejébe kóstoltam bele) |
Porsche | 2012-09-04 21:57 |
Ez mondjuk igaz. Főleg mert utána többet fogsz várni az animétől akarva akaratlanul ha előre olvasol. gergoking: Ha minden igaz elküldtem neked. [ Módosítva: 2012.09.04 22:01 ] |
Andor-sama | 2012-09-04 22:22 |
Porsche írta:
Nekem is kellene ^^
gergoking: Ha minden igaz elküldtem neked. |
Porsche | 2012-09-04 22:30 |
Akkor egyszerűbb ha ide belinkelem http://www.kephost.com/images4/2012/9/4/2iccu2bs6i2z15mcf2rz.jpg |
-OJ- | 2012-09-05 11:03 |
10.rész előzetes (Youtube Link) Epic párbaj, csak nehogy olyan rövid legyen mint a Kuradeeles [ Módosítva: 2012.09.05 11:14 ] |
Porsche | 2012-09-05 11:10 |
Hát ahogy nézem nagyjából az egész rész erről fog szólni.Szóval nem hiszem,hogy olyan rövid lesz. Remélem a párbaj végét nem cseszik el. |
Prof. William | 2012-09-05 11:33 |
Nem hinném, mert a mostani rész prevjében is úgy tűnt mintha a bosst nyomnák az egészben, aztán 5 percet ha kapott. 20 percig elhúzni a párbalyt már inkább olyan Bleach/Naruto/DB - stílus lenne. |
Porsche | 2012-09-05 11:38 |
Mármint úgy értem,hogy a nagy része az arénába fog zajlani.Dumálnak összecsapnak megint dumálnak. Magát a harcot nem hiszem én sem,hogy sokkal hosszabbra csinálnák mint az előző részben.Talán pár perccel tovább nyomják. |
gergoking | 2012-09-05 13:31 |
Elvileg csak a rész első fele lehet az, mivel a 11. rész már a melléksztori, és előtte még van a spoiler
![]() mérgezés |
Porsche | 2012-09-05 13:55 |
Mondjuk ezt nem vettem figyelembe.Lehet így lesz de az is lehet,hogy magába a 11. részbe rakják azt bele.Mármint annak az első felébe. spoiler
![]() Első része a küldi magával a mérgezéssel aztán az összeborulás majd az "aludj itt!" rész és végül házasság/költözés faluba rész. Már előre félek itt mi rövidítések lesznek |
Prof. William | 2012-09-05 15:40 |
Kíváncsi vagyiok hogy vajon utalnak e majd rá, hogy spoiler
![]() azért az egy ágyban alvásnál komolyabb dolgok történtek. A 11-12-ik rész még Morning Dew? |
Porsche | 2012-09-05 15:50 |
Szerintem nem fognak. A 11-12. rész biztos,hogy Morning Dew Girl. A 13. rész címe "The Depths of Hell" ami nem tudom mire akar pontosan utalni. |
Prof. William | 2012-09-05 16:05 |
Porsche írta:
A 13. rész címe "The Depths of Hell" ami nem tudom mire akar pontosan utalni. Reméllem nem valami kitalált filler epizódra... |
gergoking | 2012-09-05 16:22 |
Nem értem, hogy miért gondoltok fillerekre (korábban is láttam), hisz semmi nem utalt rá. Inkább úgy tűnik azért haladnak gyorsan, hogy beleférjen Fairy Dance is, nem pedig azért, hogy egy szezonnyi filler legyen. Különben már a mostani résznél olvasgatva a fórumot, egy csomó olyan üzenetet láttam ,hogy kedvenc gyanús, meg hogy hamarosan így megy a kedvencek közé. Alig várom, miket fognak írni, mikor Aincrad végére jutunk (mivel szerintem kevés olyan epic "befejezés" van, mint az első kötet vége) |
Porsche | 2012-09-05 16:33 |
Fillerre semmiképp nem gondoltam.Hanem spoiler
[ Módosítva: 2012.09.05 16:33 ]
![]() vagy a Morning Dew Girl vége belelóg még abba a részbe és a kezdőváros alatti dungeonra gondolnak vagy magára a következő Bossfightra ami tényleg elég durva lesz. |
-OJ- | 2012-09-05 16:45 |
gergoking írta:
egy csomó olyan üzenetet láttam ,hogy kedvenc gyanús, meg hogy hamarosan így megy a kedvencek közé. Ezt minden egyes AA projekthez odaírják, még a GC-hoz is voltak ilyen kommentek. Haladni kell a hype-pal Prof. William írta:
Kíváncsi vagyiok hogy vajon utalnak e majd rá, hogy spoiler
![]() azért az egy ágyban alvásnál komolyabb dolgok történtek. Miért, történtek? Mármint 'hivatalosan'? ![]() [ Módosítva: 2012.09.05 16:48 ] |
gergoking | 2012-09-05 17:23 |
OJ: Sorry, azokat a részlegeket nem olvasom, csak most, hogy van miért, akkor mindegy És félhivatalosan történtek. Kijött egy 18+os fejezet a készítőtől csak a weboldalán. Asszem 16.5. Sokáig fent volt a fordítók oldalán, de kb. 2 hónapja leszedték, mivel sokan balhézták, hogy ők ezt akkor sem veszik be. (persze máshol elérhető) [ Módosítva: 2012.09.05 17:24 ] |
-OJ- | 2012-09-05 17:39 |
Vagyis nem Az, hogy az író gyenge pillanatában írt egy hentai-doujint, majd később elvetette, az nem és többet a többi fanficnél. Az anime úgyis a LN-t adaptálja, abban pedig tudtommal nincs benne ez a fejezet. Sachival se csinált semmit, pedig egy ágyban aludtak. Gondolom itt is kb annyi számíthatunk [ Módosítva: 2012.09.05 17:40 ] |
Porsche | 2012-09-05 17:56 |
Az LN-ben ezt a részt pont ott vágták el ahol kiderülne,hogy lesz e valami vagy sem. spoiler
![]() Mivel a következő mondat már úgy kezdődik,hogy Kirito a karjaiban simogatva ébreszti Asunát. Szóval vagy beleveszed a 16.5-öt vagy sem.Ezt az olvasó dönti el.Az animében szerintem sem lesz benne semmilyen formában. [ Módosítva: 2012.09.05 17:57 ] |
gergoking | 2012-09-05 18:03 |
Persze, hogy nem. És szerintem teljesen felesleges fejezet, én sem számolnám bele. (ki se lett adva természetesen) |
RainbowDash | 2012-09-05 18:30 |
Megtudnátok adni hol tudom megnézni a mangát? :3 vagy a novellát? ^^" SoA hiányom van T__T |
Snowy1 | 2012-09-05 20:54 |
RainbowDash írta:
Tessék http://www.baka-tsuki.org/project/index.php?title=Sword_Art_Online#Volume_1_-_Aincrad_.28Full_Text.29
Megtudnátok adni hol tudom megnézni a mangát? :3 vagy a novellát? ^^" SoA hiányom van T__T |
Akosss | 2012-09-05 20:56 |
Manga Light Novel Egyébként nem novella, nevezd inkább regénynek. A "Novel" szó kicsit csalóka. |
RainbowDash | 2012-09-05 21:05 |
Snowy1 írta:
Tessék http://www.baka-tsuki.org/project/index.php?title=Sword_Art_Online#Volume_1_-_Aincrad_.28Full_Text. 29 Akosss írta:
Manga Light Novel Egyébként nem novella, nevezd inkább regénynek. A "Novel" szó kicsit csalóka. Köszönöm mind kettőt már átnyálaztam mindent se sehol se találtam.. elég béna voltam ezek szerint xD |
Akosss | 2012-09-05 21:06 |
De arra viszont jobb ha számítasz, hogy angolul van mindkettő. Magyar fordítás egyikhez sincs. Természetesen ha tudsz angolul, akkor gomen. Csak sokan nem tudnak, aztán amiatt panaszkodnak. [ Módosítva: 2012.09.05 21:06 ] |
zlatan92 | 2012-09-05 21:33 |
-OJ- írta: Igazából Sachival az LN-ben csak egy szobában aludtak, de nem egy ágyban... Sachival se csinált semmit, pedig egy ágyban aludtak. Gondolom itt is kb annyi számíthatunk [ Módosítva: 2012.09.05 21:33 ] |
RainbowDash | 2012-09-05 21:56 |
Akosss írta:
De arra viszont jobb ha számítasz, hogy angolul van mindkettő. Magyar fordítás egyikhez sincs. Természetesen ha tudsz angolul, akkor gomen. Csak sokan nem tudnak, aztán amiatt panaszkodnak. Emelt angolos vagyok és elég könnyű a szövege x3 De köszönöm hogy gondoltál rá |
Akosss | 2012-09-05 22:14 |
Akkor pedig jó szórakozást hozzá. |
Tanist | 2012-09-05 23:59 |
RainBow akkor nem akarsz nekiesni lefordítani? |
Prof. William | 2012-09-06 07:49 |
Porsche írta:
Az LN-ben ezt a részt pont ott vágták el ahol kiderülne,hogy lesz e valami vagy sem. Ez igaz viszont, legalább sejtet valamit, hiszen spoiler
![]() Úgy kezdik, hogy Asuna mutat egy vicces kis beállítást Ethic Mode on/off ugyebár, amivel olyasmiket is megtethenek mint a való életben. ÉS utána jön az a jelenet hogy egymás karjaiban ébrednek. Ez azért eléggé utal arra hogy nem alvással töltötték az éjszaka nagy részét, de kb olyan szinten mint egy lightosabb filmekben, ahol szintén 1-2 smacival majd ágyban ébredéssel tudják le a szexet. Ha így csinálják meg akkor tökéletes és a LN hez is hűek lesznek. A fillertől meg én azért tartottam mert az a 8-ik részben bazsajgó csuklyás palit sehova sem tudtam rakni eddig mert a LN ben nem szerepel. [ Módosítva: 2012.09.06 7:50 ] |
Eugeo | 2012-09-06 09:46 |
Prof. William írta:
A fillertől meg én azért tartottam mert az a 8-ik részben bazsajgó csuklyás palit sehova sem tudtam rakni eddig mert a LN ben nem szerepel. Azt én se tudom hová rakni, hacsak nem egy következő Season-ra akarnának már utalni. A következő rész szerintem, az egyik legjobb harc az első kötetből, ettől már csak a 3-4-ben vannak jobbak. |
Porsche | 2012-09-06 13:17 |
Prof. William írta:
Ez igaz viszont, legalább sejtet valamit, hiszen spoiler
![]() Úgy kezdik, hogy Asuna mutat egy vicces kis beállítást Ethic Mode on/off ugyebár, amivel olyasmiket is megtethenek mint a való életben. ÉS utána jön az a jelenet hogy egymás karjaiban ébrednek. Ez azért eléggé utal arra hogy nem alvással töltötték az éjszaka nagy részét, de kb olyan szinten mint egy lightosabb filmekben, ahol szintén 1-2 smacival majd ágyban ébredéssel tudják le a szexet. Ha így csinálják meg akkor tökéletes és a LN hez is hűek lesznek. A fillertől meg én azért tartottam mert az a 8-ik részben bazsajgó csuklyás palit sehova sem tudtam rakni eddig mert a LN ben nem szerepel. Igen de ott ugyebár spoiler
![]() Kirito visszakozik mert ő nem erre célzott ottalvás címén amiért Asuna kétszer is megüti asszem és végül utána kérdezi meg Asunát csinálta-e már stb. Aztán azután már a felébredés jelenet van. A bazsalygó palira meg két tippem van: spoiler
![]() Vagy azért rakták oda,hogy mikor a Cradil mérgezés van jobban összetudja kötni a néző azt,hogy honnan jött végülis és ez egy emlékeztető a LAughing Coffinra. Vagy tényleg a Phantom Bulletra akarnak utalni és akkor tuti lesz második évad.(Ennek mondjuk nemsok esélyét látom) |
Prof. William | 2012-09-06 13:46 |
Porsche írta:
Igen de ott ugyebár Most ujraolvasva tényleg. Ezek szerint akármennyire is badass, Kirito sem tudta teljesen levetkőzni az aimefőhősi atitűdöket. [ Módosítva: 2012.09.06 13:46 ] |
Serenaxd | 2012-09-06 17:00 |
Hát nem a sexual panda része fogott meg az animenek Lehetne már szombat... (Ink mégse, mert kedden már suli -.-) Ez a dilemma ^^ |
Tanist | 2012-09-06 19:12 |
Na ja, bár most annyi manga/anime van az aktuális listámon, hogy nem kell várni 1 hetet, szinte minden nap jelenik valami.. OFF: nekem már megy az egyetem és nem lesz 1 jó félév szal csak örülj enneka hétnek |
gyurcsi666 | 2012-09-06 19:55 |
Én meg úgy vagyok vele, hogy egyszerűen nem találok olyan animét ami lekötne... Régi szép idők. Most csak SAO, meg AW. OFF: Megy az utolsó évem a gimin, 26-ára 8 tételt megtanulni... nem lesz jó év... |
gergoking | 2012-09-06 20:04 |
gyurcsi666: Minek kell neked a tanévkezdés elején nyolc tételt megtanulni? Mire fogsz abból nyárra emlékezni? Vagy valami korábbira kell? Különben, én látok bőven esélyes animéket, csak sokáig halogatom őket (főleg mióta fordítok, meg minden, azóta lassultam le), meg aztán én a hosszabbakat szeretem igazán, és ha egybe belekezdek, nem bírok megállni, pedig muszáj, mivel 3 heti projektem is van a többi mellett. Régen egyszerűbb volt, minden újdonság volt, és 1-2 nap alatt zavartam le a sorozatokat, anélkül, hogy bármi miatt is aggódnom kellett XD Mondjuk azért mindig lehet találni jókat hosszúakból is, most is Gundamokba kezdtem bele, előtte meg 7 Seeds manga, Major, stb. És ha SAO anime véget érne, akkor meg jöhet a regény, ami szintén nem rövid Csak remélem tartja majd a színvonalat a Fairy Dance is, hogy kedvem legyen a folytatáshoz. A 15. részig biztos jó lesz, remélem a többi sem fog csalódást okozni. (bár addigra mindegy, mivel a tömérdek jó megjelenő RPG miatt úgysem fogok nagyon animézni egy darabig 2-3 szezonos kivételével) |
Porsche | 2012-09-06 20:15 |
Hát ha jól áthozzák animére a Fairy Dance-t akkor kizárt,hogy ne lenne kedved a folytatáshoz. |
Tanist | 2012-09-06 21:09 |
Én tuti el fogom olvasni a regényt, de csak anime után, egyenlőre csak anime után olvasom, mindíg az aktuális részeket. (majd ha nem 8 hanem - vicen kívül - hanem 180 tételt kell megtanulnod 1 vizsgára és mind nehezbb mint az éretségi és még van másik 3 hasonló kaliberű tárgy vissza fogod sírni a gimit ) |
Porsche | 2012-09-06 21:14 |
És akkor is függ a prof kedvétől a vizsga végeredménye... [ Módosítva: 2012.09.06 21:14 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-06 21:36 |
gergoking: A tanár évek óta így molesztálja a tanítványait, egész évben felelni/írni fogunk a tételekből, miközben vesszük az újakat... a 8 tételből amit feladott, 1-1 lesz kiválasztva (nyelvtan - irodalom). És ahogy magamat ismerem, ha ezt MOST meg is tanulom, szóbelire biztos elfogom felejteni... xD Ja, hogy ne legyen már teljesen OFF: Remélem lesz 2. évad, csak ne járjak úgy mint a HOTD-nél. |
Tyrael | 2012-09-06 21:53 |
Nos, úgy tűnik, szálldosni fognak itt a banok elég rendesen. Piszok gyorsan vegyétek elő az oldalszabályzatot, amíg jóban vagyunk! /mod/ [ Módosítva: 2012.09.06 21:54 ] |
Eugeo | 2012-09-06 22:19 |
Most fordították le végig a v10c3-at a vége nagyon érdekesre sikeredett. Várom a további fejleményeket. Animeben ez már sajnos tuti nem lesz benne (még a második évadban se, ha lesz). |
gergoking | 2012-09-06 22:21 |
Különben Porsche képe alapján már akartam kérdezni, hogy spoiler
![]() Kirito minden egyes új sztoriban valami új játékba keveredik? És ezeket a sztorikat összekapcsolja valami, úgy mint az Aincrad és Fairy Dance közti valóság? Szóval rendesen megy valamilyen sztori? |
Porsche | 2012-09-06 22:29 |
Nem egészen spoiler
![]() Mothers Rosarioban nem megy új játékba hanem marad az ALOban.Ezeket a világokat az köti össze,hogy az alapjuk azonos.A Fairy Dance végén Kiritoék megkapják a SAO "motorját" amit közzétesznek a neten és így temérdek SAO alapot használó de különböző stílusú VRMMO jön létre. |
Andor-sama | 2012-09-06 23:03 |
Asuna amúgy mindegyik kötetben szerepel? (spoilerben) |
Porsche | 2012-09-06 23:10 |
Andor-sama írta:
Asuna amúgy mindegyik kötetben szerepel? (spoilerben) spoiler
![]() Igen,csak a hossza változó a szereplésének.A Phantom Bulletbe pl csak pár jelenetet kap. |
Andor-sama | 2012-09-07 00:27 |
Porsche írta:
Andor-sama írta:
Asuna amúgy mindegyik kötetben szerepel? (spoilerben) spoiler ![]() Igen,csak a hossza változó a szereplésének.A Phantom Bulletbe pl csak pár jelenetet kap. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.07 1:19 ]
![]() pedig azt várná az ember az eddigiek alapján, hogy együtt nyomnak majd mindent Kiritoval (fairy dance elején vagyok...) |
-OJ- | 2012-09-07 10:03 |
14.rész címe: End of the World Elég beszédes |
Prof. William | 2012-09-07 12:31 |
-OJ- írta:
14.rész címe: End of the World Hát hogy így fogalmazzak enyhén beszédes. Ha esetleg az ending megváltozását a 15-ik részre tudják időzíteni az lenne a legjobb. (Gondolom nincs a kőbe-vésve hogy mikor kell op/ed -et változtatni) SPOILER CSAKIS LN OLVASÓKNAK! Vajon spoiler
[ Módosítva: 2012.09.07 13:03 ]
![]() Az anime címe idéjétmúltá válik hiszen már nem SAO lesz hanem ALO. Viccet félretéve ha 24 részes lesz az anim akkor 10! rész lesz a Fairy Dance-re szóval Asuna kiszabadításáig a minimum el lehet majd vinni. Yui-t vajon tivábbviszik. Bár az ALO-ban azért már több szerepe van. |
gergoking | 2012-09-07 14:16 |
OJ: Gondolom cím alapján nem is sejted, hogy vajon miről szólhat XD (hogy jelenthetnek be előre egy ilyen címet?) Persze teljesen egyértelmű volt azok után, hogy 11-12. rész a Mornign Dew Girl, de azért elég sok olyan ember is látja ezt, akik nem olvassák a regényt. |
-OJ- | 2012-09-07 14:54 |
Abszolút nagy vonalakban tudom, hogy spoiler
![]() kb ennyi volt a SAOs rész, aztán majd jön az elfes játék |
Porsche | 2012-09-07 16:10 |
Akkor kimondható,hogy spoiler
![]() Horgászni nem nagyon fognak Prof. William írta:
Vajon spoiler ![]() Az anime címe idéjétmúltá válik hiszen már nem SAO lesz hanem ALO. Viccet félretéve ha 24 részes lesz az anim akkor 10! rész lesz a Fairy Dance-re szóval Asuna kiszabadításáig a minimum el lehet majd vinni. Yui-t vajon tivábbviszik. Bár az ALO-ban azért már több szerepe van. Hát gyakorlatilag spoiler
![]() Az egyik főszereplőnek számít FD-ben Yui szal tuti,hogy továbbviszik.Ha nem vinnék tovább borulna az egész adaptáció. |
gergoking | 2012-09-07 16:12 |
Végül is lehet, hogy 1,5 rész lesz a melléksztori, és a végére azért még annyit odacsapnak, hogy spoiler
![]() Kirito horgászik, jön az öreg, majd mondja, hogy próbálja meg, jön a hal, 1 perc csata, majd indulnak is vissza Nagyon szeretnek sűríteni, szóval szerintem azért benne lesz gyorsan. |
Porsche | 2012-09-07 16:18 |
Hát lehet,viszont akkor ultrarövid lesz úgy meg nem biztos,hogy sok értelme van az egésznek. |
gergoking | 2012-09-07 16:26 |
Egy-két sztorinak sem volt sok értelme, én már ezen nem is agyalok, hogy mik járhatnak a rendező fejében XD Pl. a gyilkossági ügyes rész teljesen kihagyhatónak tűnik, gondolom semmi olyan nincs benne, ami későbbiekben fontos lenne. Azt is alapból ki lehetett volna hagyni, és akkor nem kéne ennyire sietni a fősztorival. |
Eugeo | 2012-09-07 17:04 |
gergoking írta:
Egy-két sztorinak sem volt sok értelme, én már ezen nem is agyalok, hogy mik járhatnak a rendező fejében XD Pl. a gyilkossági ügyes rész teljesen kihagyhatónak tűnik, gondolom semmi olyan nincs benne, ami későbbiekben fontos lenne. Azt is alapból ki lehetett volna hagyni, és akkor nem kéne ennyire sietni a fősztorival. Ezzel teljes mértékben egyet értek. Egyedüli értelme a nevető koporsósok bemutatása miatt volt. Nagyon várom a harcokat a következő season-ból. |
Serenaxd | 2012-09-07 17:08 |
Holnap estét várom már Tény, hogy eleje feles volt kb. mert félrevezető volt kissé meg, ha azt tervezték , hogy feltüzelik a népet, hogy váraják story lanet nálam ellnkezőjére volt jó. Echi virág rapelős totál feles volt be lehetett volna rövidebben és építeni, meg a karácsonyfást is Ezekből tényleges infok jöhettek volna tömörbe van pet + meg pks guildek, sokan meghaltak, mert bementek high lvl dungiba elején butaságbó + resu item csak 10 secig megy. És a 2 részes nyomozós cucc csonkítva meg facepalm azt csá. Nekem LN tetszett/ik is csak miért side storykkal kezdték a történet meg rohan. |
Porsche | 2012-09-07 17:13 |
Nekem annyi elég lett volna ha az LN szerint mennek nem rakosgatják időrendbe az egészet. |
RainbowDash | 2012-09-07 17:18 |
Tanist írta:
RainBow akkor nem akarsz nekiesni lefordítani? Majd meglátom mennyi időm van D": |
-OJ- | 2012-09-08 19:31 |
10.rész képek És benne volt spoiler
[ Módosítva: 2012.09.08 19:32 ]
![]() AZ az éjszaka is |
TakagiYasushi | 2012-09-08 19:42 |
Most jött ki a RAW is már alig várom az angol feliratot hozzá |
Porsche | 2012-09-08 19:42 |
Váratlan fordulat.Mégse spórolták ki.Annyi lesz benne mint az LN-ben.Jó pont. |
Prof. William | 2012-09-08 20:21 |
Porsche írta:
Váratlan fordulat.Mégse spórolták ki.Annyi lesz benne mint az LN-ben.Jó pont. Meglepő volt de örülök, hogy bennehagyták és annak is hogy nem bővítették ki a félig fan 16,5-ös chappal. Pontosan jó volt így. |
Porsche | 2012-09-08 20:35 |
Hát ha kibővítették volna az már elég hentai kategóriás rész lenne.Ennyi viszont szerintem kellett bele bár meglepődtem,hogy meghúzták. [ Módosítva: 2012.09.08 20:36 ] |
Andor-sama | 2012-09-08 22:03 |
Te úr isten ez a hajtás Azért nem volt rossz de ez így rengeteg esemény volt egy részre lol. Végül azért nem hagyták kétértelműre az éjszaka eseményeit Igazából kíváncsi leszek megéri e ennyire szaladni a fairy dance-ért mert azt még nem olvastam... Jó volt a Heathcliff-Kirito párbaj is, szerencsére most már azért nagyjából leszoktak arról, hogy állóképekkel nyomják tele a fightokat. [ Módosítva: 2012.09.08 22:03 ] |
-OJ- | 2012-09-08 22:05 |
10.rész Szerintem ez volt az eddigi legjobb, és egyúttal a legérzelmesebb epizód. Az elején jól megcsinálták a Kirito vs Heathcliff párbajt. Nem nyújtották el, de nem is csapták össze pillanatok alatt. Pont olyan gyors volt, mint amilyen két ász küzdelme lehet. A végét nem értettem, hogy Heathcliff milyen mozdulattal vonta vissza a pajzsát (korai physical Full Burst?), de szemmel láthatóan Kirito sem, úgyhogy erre biztos később fog fény derülni. LOL, Kuradeelen csak nevetni tudtam, hogy milyen szánalmasan kisstílű, egysíkúan őrült karakter volt mindvégig. Alapból a szeme sem állt jól, így számítani lehetett az árulására. Asuna karakterét ebben a részben már nagyon derederére vették, de nem baj az, ha egy lány olykor lányosan is viselkedik, főleg egy ilyen élet-halál szituáció után. Így is Ő mentette meg Kiritót (aztán az meg őt), ezzel is bizonyítva hogy egyenrangúak. Az együtt töltött éjszaka is ízlésesen volt adaptálva Asuna szépen kiütötte Kiritót az ostobaságáért (meg is érdemelte), az azt követő jelenetbe pedig azt magyarázunk bele amit akarunk, hogy pontosan mi történt Bár Asunán szemmel láthatón nem volt semmi a lepedőn kívül, és el is pirult, szal...no further comment Egyébként azt hittem, Kiritonak valami kára lesz abból, hogy Kuradeel levágta a kezét, de úgy tűnik simán visszanőtt. A Sachis sztorira pedig tényleg kár volt elpazarolni azt a teljes harnadik részt. Amit most Kirito elmesélt és amit mutattak belőle, annyi bőven elég is lett volna a megértéshez. [ Módosítva: 2012.09.08 22:07 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-08 22:08 |
Hát nemek az un éjszaka két értelmű volt, mert nem az jött le hogy megtörtént a dolog, de hozzá teszem ebben a sorozatban nem is az a lényeg. Jobban érdekel az a kérdés hogy spoiler
![]() mikor levágták a kezét, és az eltűnt, nem kellett volna annak végleg elpusztulnia, elvégre ha elfogy a hpja meghal, de mivel itt csak a karját vágták le, ami egy testrész és eltűnik akkor szerintem nem kellett volna visszakapnia nem? oké hogy játék de akkor is. javítson ki valaki ha tévedek. Oj lőj le de ezzel az állításoddal nem értek egyet -OJ-kitől írta:
A Sachis sztorira pedig tényleg kár volt elpazarolni azt a teljes harnadik részt. Amit most Kirito elmesélt és amit mutattak belőle, annyi bőven elég is lett volna a megértéshez. Szerintem igen is kellett az a rész, hogy jobban megérthessük, jobban át érezhessük a helyzetét, érzéseit kiritonak. Ez is fontos dolog számomra egy animében, megismerni a főszereplő/k minden érzését. [ Módosítva: 2012.09.08 22:12 ] |
Porsche | 2012-09-08 22:11 |
Vannak ilyen HP kristályok amik sokkal sokkal drágábbak mint a potion-ök viszont a hatásuk is erősebb.Így a végtag vesztés nem okoz gondot ha túléli az egyén a csatát. |
Andor-sama | 2012-09-08 22:13 |
TakagiYasushi írta:
Itt minden a hp körül forog, ha megfigyeled eddigi sérülések se voltak maradandóak. Annyi jelentősége van, hogy harcon belül nem fogja tudni használni az elvesztett testrészt ami már önmagában elég nagy hátrány, főleg Kiritonál mert egy levágott kardal már nem tud dual wieldelni. Amúgy nem sok játék van mai napig ahol maradandó lenne a sérülés én legalább is nem találkoztam egyel sem
Hát nemek az un éjszaka két értelmű volt, mert nem az jött le hogy megtörtént a dolog, de hozzá teszem ebben a sorozatban nem is az a lényeg. Jobban érdekel az a kérdés hogy spoiler ![]() mikor levágták a kezét, és az eltűnt, nem kellett volna annak végleg elpusztulnia, elvégre ha elfogy a hpja meghal, de mivel itt csak a karját vágták le, ami egy testrész és eltűnik akkor szerintem nem kellett volna visszakapnia nem? oké hogy játék de akkor is. javítson ki valaki ha tévedek. |
TakagiYasushi | 2012-09-08 22:17 |
Andor-sama írta:
[ Itt minden a hp körül forog, ha megfigyeled eddigi sérülések se voltak maradandóak. Annyi jelentősége van, hogy harcon belül nem fogja tudni használni az elvesztett testrészt ami már önmagában elég nagy hátrány, főleg Kiritonál mert egy levágott kardal már nem tud dual wieldelni. Amúgy nem sok játék van mai napig ahol maradandó lenne a sérülés én legalább is nem találkoztam egyel sem hát én úgy vettem észre hogy utána elég jól használta a kezét. A másik, játék oké, de ők maguk élő emberek akik lehet hogy egy programmá alakultak át, de attól még élő emberek, és a testrészeik is élőek, ennyiből magas nekem ez a történet, amúgy tökéletes (eddig) |
Porsche | 2012-09-08 22:23 |
Mármint,hogy érted,hogy élőek? A tudatuk van bent végülis a világba.A testük nem.Ha itt levágják a karjukat max a fájdalmat érzik de nem esik bántódása a testüknek.Kivéve ha meghalnak mert akkor kisüti a nerve gear az agyukat. |
Tanist | 2012-09-08 22:24 |
Hiába élő emberek, de a játékben nem azok az csak a "képzeletük és egy program" közsö születése (képzeletük nem teljesen helytálló de mind1). Azaz attól hogy ott levágták a kezét a valóságben megmaradt, a programben meg csak néhány számkód a keze ami elég könyen visszaállhat. |
gergoking | 2012-09-08 22:24 |
Elég furcsa lenne, ha maradandó sérülések lennének a játékban, még nem hallottam olyanról... Épphogy nem hatna természetesen. És szerintem is fölösleges volt a harmadik rész, ezt még írtam korábban is, hogy pont amiatt, hogy ezt később elmesélik (a mai részt még nem láttam, akadozik a netem, de mindjárt) |
Andor-sama | 2012-09-08 22:37 |
Habár én sem örültem, hogy fillereztek az elején és meg kell hagyni sokkal hatásosabbra kellett volna csinálniuk a 3. részt, DE (csupa nagy betűvel) ettől még nem lesz rosszabb annál mint amilyen tényleg volt, legalább arra tökéletesen megfelelt, hogy megmutassák mennyit ér egy ember élete ebben a játékban. Most is van aki ebben a pillanatban hal meg és nem tudunk róla semmit mégis megvan neki a saját története, bár ez már komolyabb téma és nem is ide tartozik |
Eugeo | 2012-09-08 22:53 |
TakagiYasushi írta:
Jobban érdekel az a kérdés hogy spoiler
![]() mikor levágták a kezét, és az eltűnt, nem kellett volna annak végleg elpusztulnia, elvégre ha elfogy a hpja meghal, de mivel itt csak a karját vágták le, ami egy testrész és eltűnik akkor szerintem nem kellett volna visszakapnia nem? oké hogy játék de akkor is. javítson ki valaki ha tévedek. Ez az egyik legjobb dolog amit megírhatott a szerző úr, mivel ebben a játékban nincsen olyan mint szervi emlékezés. Tehát teljesen megváltoztatható a kinézet és minden egyéb is.Így könnyű szerrel vissza nőhetnek a végtagok is. Ugye ez a valóságban egy idő után, semmiképpen sem működne. Vissza térve erre a részre én nagyon hiányoltam, hogy csak ketten mentek a teszt harcra az 55.-ik szintre. [ Módosítva: 2012.09.08 22:56 ] |
Porsche | 2012-09-08 22:55 |
Na én is megnéztem a részt.Tetszett a párbaj nagyon jól lett megcsinálva bár sztem Heathcliff végső mozdulatát túlzottan kiemelték.A mérgezéses jelenet is jó volt bár kicsit furcsán gyorsan ugrottak ehhez a küldihez.Ja meg lefelejetettek 1 tagot a partyból.Ott Cradil kinyírt mégegy embert még mielőtt elkezdte volna szadulni Kiritot.A Salembergi jelenet meg jól sikerült.Sikerült átvenni az LN azon részét kissé kevesebb körítéssel de átjött a helyzet.Összességében nagyon jó rész volt és így talán még a spoiler ![]() horgászás is belefér Az meg,hogy érdemes-e a Fairy Dance-ért sietni.. sztem igen ha hasonlóan adaptálják mint a mai részt akkor határozottan.(A Fairy Dance véleményem szerint jobb az Aincrad arcnál).+ FD-nél nincsenek side-storyk. [ Módosítva: 2012.09.08 23:02 ] |
Prof. William | 2012-09-08 22:56 |
Aminek nem volt értelme az a két "gyilkosos" rész volt. Egyrészt semmi lényeges nem derült ki, amit ne lehetett volna 3 mondatban elmagyarázni ( Laughting Coffin klán, stb )másrészt meg ami miatt értelme lehetett volna spoiler azt meg nemes egyszerűséggel kiahagyták.![]() hogy Heatcliff miért tud ennyi mindent a világról A Sachi-s 3-ik és a többi rész teljesen beleillő volt egyedül ezt a kettőt nem tudtam hova tenni. Akkor ha jól sejtem LN SPOILER spoiler
[ Módosítva: 2012.09.08 22:57 ]
![]() A 11-12 lesz a Morning Dew, a 13 a felvezetés, - ami eseleg ott ér véget hogy kiderül ki Heatclif - és 14-pedig a SAO "vége". |
gergoking | 2012-09-08 22:58 |
Hú, messze eddigi legjobb rész, ez egyértelmű. Úgy is végig izgultam és élveztem ,hogy tudtam, mi fog történni. A csatáknál is végig vissza kellett fognom magam, hogy ne dörzsöljem izgalmamban a szemem, nehogy lemaradjak valamiről XD Nagyon szép rész volt, és örülök, hogy a végén még mondták, hogy indulnak a 22. emeletre. Már azokat a részeket is kíváncsian várom, főleg hogy a Morning Dew Girl-t azóta sem fejeztem be, így a legvége meglepetés lesz. (bár elég sejthető, hogy mi az itt leírtakból) Prof. William: (első kötet nagyon erős spoiler, mások ne) spoiler
[ Módosítva: 2012.09.08 22:59 ]
![]() Ja, ahogy még kb. 1 hónapja írtam, szerintem pont ott lesz vége a 13. résznek, hogy Kirito Heathcliff felé dobja a pengét, ami visszapattan róla, mint sebezhetetlen tárgy. |
Eugeo | 2012-09-08 23:00 |
Porsche írta:
(A Fairy Dance véleményem szerint jobb az Aincrad arcnál).+ FD-nél nincsenek side-storyk.Vagyis 1 van de az tuti nem lesz benne. Én nem tudok egy FD-s side story-ről sem. Mire gondolsz? (Ha erre: "Caliber", akkor az ALO side story és nem FD). |
Porsche | 2012-09-08 23:02 |
Jogos,arra gondoltam.Javítva. gergoking: Miből sejthető? Ha jól emlékszem senki nem írta le a végét.(Ami elég meglepésszerű lett.) Meddig olvastad amúgy? [ Módosítva: 2012.09.08 23:06 ] |
-OJ- | 2012-09-08 23:08 |
TakagiYasushi írta:
Szerintem igen is kellett az a rész, hogy jobban megérthessük, jobban át érezhessük a helyzetét, érzéseit kiritonak. Ez is fontos dolog számomra egy animében, megismerni a főszereplő/k minden érzését. Mégis mihez? A lényeget előadta itt is, a többi meg csak üres sallang és emozás volt. A céhes karakterek semmit nem értek, és éppen ezért nem is voltak bemutatva, csak Sachi mert Ő moe. A Kiritót ért veszteség és fájdalom pedig abból a pár mondatból is kiderült, ami itt elhangzott. |
Porsche | 2012-09-08 23:10 |
Szerintem jobban is mint az ominózus részben. |
Eugeo | 2012-09-08 23:31 |
-OJ- írta:
Mégis mihez? A lényeget előadta itt is, a többi meg csak üres sallang és emozás volt. A céhes karakterek semmit nem értek, és éppen ezért nem is voltak bemutatva, csak Sachi mert Ő moe. A Kiritót ért veszteség és fájdalom pedig abból a pár mondatból is kiderült, ami itt elhangzott. Rengeteg fontos dolog itt már nem derült ki: -Sachi meg Kirito belsőséges (Apa lánya jellegű) kapcsolata, -A céh főnök halála sem derült ki ebből az elbeszélésből, -Kirito bűntudatának fő oka sem. Én se szerettem a töltelék részeket, de szerintem ennek nagyon fontos volt a bevétele. A főhősünk karakterfejlődése szempontjából. |
Serenaxd | 2012-09-08 23:36 |
-OJ- írta:
Ott a pont, volt 3 holt feles rész A gyilkosságot végére tettem volna vagy előző neon szemű harc utánm és a mostani Heathcliffel való harc elé TakagiYasushi írta:
Szerintem igen is kellett az a rész, hogy jobban megérthessük, jobban át érezhessük a helyzetét, érzéseit kiritonak. Ez is fontos dolog számomra egy animében, megismerni a főszereplő/k minden érzését. Mégis mihez? A lényeget előadta itt is, a többi meg csak üres sallang és emozás volt. A céhes karakterek semmit nem értek, és éppen ezért nem is voltak bemutatva, csak Sachi mert Ő moe. A Kiritót ért veszteség és fájdalom pedig abból a pár mondatból is kiderült, ami itt elhangzott. Eddigi egyik legjobb rész (Kiriton nagyon ratyin áll a fehér vörös) [ Módosítva: 2012.09.08 23:38 ] |
-OJ- | 2012-09-08 23:45 |
Eugeo írta:
Rengeteg fontos dolog itt már nem derült ki: -Sachi meg Kirito belsőséges (Apa lánya jellegű) kapcsolata, Ezt is most hallom először Eugeo írta:
-A céh főnök halála sem derült ki ebből az elbeszélésből, Mert nem számított. Abban a percben, mikor megtörtént volt egy kis hatása, de az epizód végére már el is felejtette az ember. Nevére sem emlékszem. Eugeo írta:
-Kirito bűntudatának fő oka sem. Azt akkor sem mondta el (mivel nincsenek belső monológok, pedig nagyon hiányoznak) és csak most foglalta össze. Ha szántak volna rá 3-4részt, hogy a néző is megismerhesse a céhes karaktereket, akkor megérte volna belerakni őket és sokkal hatásosabb lett volna a 3.rész. Így viszont csak az volt a 3.epizód lényege, hogy kinyírjuk a sírós moé kislányt, és ezzel sokkoljuk a nézőket. |
Serenaxd | 2012-09-08 23:48 |
Aztán külld 1 raj képeslapot karácsonyra, hogy elmorzsolhassunk még 1-2 könnycseppet Az a levél ütött igazán ^^ [ Módosítva: 2012.09.08 23:50 ] |
Porsche | 2012-09-08 23:50 |
A helye meg az ideje volt rossz annak a résznek.A sorozathoz elég lett volna a mai rész szösszenete.Ahogy -OJ- mondta is anno egy OVA-ba nyugodtan elment volna az a rész. [ Módosítva: 2012.09.08 23:51 ] |
Eugeo | 2012-09-08 23:52 |
-OJ- írta:
Eugeo írta:
Rengeteg fontos dolog itt már nem derült ki: -Sachi meg Kirito belsőséges (Apa lánya jellegű) kapcsolata, Ezt is most hallom először Nem olvastad a Karácsonyi részt? (Nem tudom, hogy az animeben benne volt-e.) A többihez nem szólok, azt eléggé magán véleménynek érzem. Nekem más a véleményem ezekről. Valószínűleg azért, mert többször olvastam már az LN-t. Porsche: a Helyét és idejét valóban rosszul választották meg, de Kirito karakteréhez ez mindenképpen hozzá tartozik. [ Módosítva: 2012.09.08 23:54 ] |
Porsche | 2012-09-08 23:59 |
Az kétségtelen.Viszont az anime-ben korántsem tudták ezt olyan szintre hozni,hogy számítson is. Az LN-ben nagyon sok mindenre magyarázattal szolgált és drámaibbá is tette Kirito történetét.Itt viszont kicsit gyorsra és erőltetettre sikerült. [ Módosítva: 2012.09.09 0:01 ] |
Akosss | 2012-09-09 00:05 |
Lehet, hogy felesleges volt, de engem nem zavar. Ha egy OVA-ként jelenne meg, esetleg csak későbbre raknák be valahogy, akkor is ugyanez lenne baj, hogy teljesen felesleges volt megjelennie, mert a legfontosabb részekről most szót ejtett Kirito. Legalább teljesen feldolgozzák a light novelt, elvégre nem filler volt, csak melléktörténet... Ki is lehetett volna hagyni, az biztos, de én totálisan bírtam ezt a megoldást is. Nem mondom, hogy OJ-nek és a többieknek nincs igaza, de ezen teljesen kár vitatkozni. Kicsit amatőr a rendező, ennyi. A rész pedig nagyon jó volt, meglepett a történet, nem számítottam erre. Többet nem ugatok róla, mert a többiek már megtették. [ Módosítva: 2012.09.09 0:06 ] |
-OJ- | 2012-09-09 00:30 |
Eugeo írta:
Nem olvastad a Karácsonyi részt? (Nem tudom, hogy az animeben benne volt-e.) LN-ből egy betűt sem Azt ítélem, amit látok [ Módosítva: 2012.09.09 0:30 ] |
gergoking | 2012-09-09 08:15 |
Valaki tudja, hogy a következő sztorinak miért Morning Dew Girl a neve? Mert gondolkozom a fordításán, de a tükörfordítása nem igazán tetszik, és nem is akarom, hogy hülyeség legyen. |
Eugeo | 2012-09-09 08:28 |
gergoking írta:
Erősebb spoiler:Valaki tudja, hogy a következő sztorinak miért Morning Dew Girl a neve? Mert gondolkozom a fordításán, de a tükörfordítása nem igazán tetszik, és nem is akarom, hogy hülyeség legyen. spoiler
![]() Találkozni fognak egy kislánnyal Yui, és a következő képpen válnak el egymástól: Yui's black hair and one-piece dress began disintegrating away into transient dispersing particles of light, much like morning dew. |
gergoking | 2012-09-09 08:34 |
Köszi. Különben karácsonyi rész alatt nem arra céloztál, mikor megkapja Sachitól a hanglevelet? Mert az benne volt. |
Eugeo | 2012-09-09 08:48 |
gergoking írta:
Igen ott így van benne, sajnos amint utána néztem ez kimaradt az animéből: "if I have to put it in words, you give off a fatherly feeling. My father left me when I was still very young, that is why every night when I was sleeping beside you, I kept wondering if that was the feeling that a father would give."Köszi. Különben karácsonyi rész alatt nem arra céloztál, mikor megkapja Sachitól a hanglevelet? Mert az benne volt. Szerintem pedig fontos része volt. Nehogy azt gondolják már, hogy Sachi valaha is mint szerelmére gondolt volna Kirito-ra. [ Módosítva: 2012.09.09 9:01 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-09 09:11 |
spoiler
És ugye végig viszik az összes szintet? Nem pedig ![]() Heathcliff az admin? Vagy mi a tököm? spoiler
![]() legyőzik, és kiszabadulnak. |
gergoking | 2012-09-09 09:20 |
gyurcsi666: Saját felelősségre, mert a 14. rész legerősebb spoilereiről van szó: spoiler
![]() De, ez lesz. (de jól lesz megoldva, 14. rész lesz ez) |
gyurcsi666 | 2012-09-09 09:23 |
Köszi. Amúgy, én mindig is úgy fogtam fel a spoilereket, hogy ha meg is tudom, hogy mi fog történni, attól még nem tudom, hogy hogy oldják meg... Ezért is szeretek a spoiler szobákban olvasgatni. Valahogy sosem tudom kivárni, hogy megjelenjen a következő rész, mindig tudni akarok róla dolgokat. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.09 9:29 ]
![]() Még annyit, a játék után Asuna és Kirito felkeresik egymást? Találkoznak élőben? A szerelmük a játék után is tartani fog? |
gergoking | 2012-09-09 09:33 |
Ez meg nagyon 15. rész spoiler, és nem csak igen-nem spoiler
![]() Asuna nem jut ki, továbbra is kómában marad. |
gyurcsi666 | 2012-09-09 09:38 |
spoiler
![]() Ja, hogy ő bent reked a SAO-ban o.O Gondolom akkor Kirito visszamegy érte. De elég hamar lekell rendezniük a dolgot, ha képbejön az a másik játék is. |
gergoking | 2012-09-09 09:46 |
spoiler
![]() Nem, ő alapból a másik játékba ragad be, és Kirito úgy kerül bele a másik játékba, hogy megy Asunát kimenteni. |
Serenaxd | 2012-09-09 10:20 |
Eugeo írta:
Hát ez éppen kimaradt
gergoking írta:
Igen ott így van benne, sajnos amint utána néztem ez kimaradt az animéből: "if I have to put it in words, you give off a fatherly feeling. My father left me when I was still very young, that is why every night when I was sleeping beside you, I kept wondering if that was the feeling that a father would give."Köszi. Különben karácsonyi rész alatt nem arra céloztál, mikor megkapja Sachitól a hanglevelet? Mert az benne volt. Szerintem pedig fontos része volt. Nehogy azt gondolják már, hogy Sachi valaha is mint szerelmére gondolt volna Kirito-ra. |
Porsche | 2012-09-09 10:23 |
Hát ez ki.Ezért félreértelmezhető a kapcsolatuk az animében. WoW,akik nagy spoilernéző kísértésbe vannak azoknak igazi csemege ez az oldal.Jó sok dolgot lelőttek a továbbiakról. [ Módosítva: 2012.09.09 10:33 ] |
Error1200 | 2012-09-09 10:52 |
Nem törnek meg a spoiler-ek ! xD Kivárom az anime-t,aztán elolvasom a mangát xD |
Porsche | 2012-09-09 10:56 |
Amúgy az OST-ot a sorozatokhoz a végén szokták megjelentetni?Mert úgy emlékszem az előbb szokott megjelenni mint egy sorozat vége.Vagy ez csak a never-ending shouneneknél van? [ Módosítva: 2012.09.09 11:01 ] |
Akosss | 2012-09-09 11:04 |
Mikor hogy.. szerintem a Fairy Dance-re megváltozik az OST felhozatal és akkor utána az Aincrad részből megjelenik az OST album, de hát ki tudja. Én örülnék neki, ugyanis nagyon jók az aláfestő zenék. |
Prof. William | 2012-09-09 11:14 |
Annyi változás volt hog mérgezésnél csak egy társa volt Kirionak, de nem is hszem hogy töb kelett volna. Pszihókám annak az eggynek a kinyítrásával is tökéletesen bemutatta, hogy ő bizony nem viccel. Úgy tűnik hogy a 8-as rész csuklyás alakja tényleg csak azért kelett hogy könyebben össze lehessen majd kapcsolni a LC-vel a dolgot. |
Porsche | 2012-09-09 11:15 |
Mondjuk azt teljesen kihagyták,hogy mi történt az LC-vel. |
gergoking | 2012-09-09 11:30 |
Miért, az mikor történik? Ekkor már nem léteznek? |
Porsche | 2012-09-09 11:38 |
gergoking írta:
Miért, az mikor történik? Ekkor már nem léteznek? Kirito monológja az LN-ben a mostani rész megfelelőjénél. spoiler
![]() Kuradeel seemed to be considering something as he laughed. Then, he suddenly unequipped the gauntlet on his left arm. He rolled up the white sleeves of his undershirt and turned his bare forearm so that I could see its underside. “...!!” When I saw what was there— my breath suddenly stopped. It was a tattoo. The image was a manga-like caricature of an ink-black coffin. A mouth and a pair of eyes formed a grin atop the coffin lid; the white bones of a skeletal arm reached out from inside. “That... emblem is... «Laughing Coffin»?” I asked in a dry voice. Kuradeel gave a smile and nodded in response. «Laughing Coffin» used to be the biggest and worst PK guild in Aincrad. They were headed by a cold, sly leader and experimented endlessly with new methods of killing people; in the end, the number of players it had killed went into the triple digit figures. The players once attempted to solve the issue through negotiations, but every messenger had been killed immediately. We couldn't even understand why they PKed, since it only lessened the chances of clearing the game, and because of this we couldn't talk with them properly. Not too long ago, the players who aimed to clear the game had formed a subjugation group that rivaled the boss-killing groups, and finally destroyed their guild after several long and bloody battles. |
lil-Dexx | 2012-09-09 16:24 |
A light novel sokkal morbidabb, mint az anime. Az a dungeonos story is, amikor elveszíti klánját, az is sokkal durvább volt. Egyikük nem vett részt, de mikor meghallotta mi történt leugrott Aincard szélén, öngyilkos lett. És ez a rész is, persze, nemcsak hárman vettek részt a gyakorlatban, de csak Kirito éli túl (na meg Asuna). Amiben csalódtam, az a párbaj végének megvalósítása volt. Én valami glitch szerű vizuális elemre számítottam (pl. bepixelesedett volna a mozgás), a light novel úgy írja le, hogy ugrott a pajzs, de valami kellett volna jelezze, hogy az nem volt játékszerű, hiszen ez később fontos lesz. Szerintem csak úgy jött le, hogy a vezér csak sokkal jobb vagy gyorsabb mint Kirito, pedig ott több minden van. Eddig mindvégig jól adaptálták, tudták melyik részt hagyják ki, hogy módosítsák az események sorrendjét. Nagyon kevés módosítás volt ami nem tetszett (pl. a második részben mikor a vezér meghalt, az olyan wtf volt). Ez az alkotás szerintem messze megelőzi az Accel World-ot pedig ugyanattól a szerzőtől van. [ Módosítva: 2012.09.09 16:31 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-09 16:38 |
lil-Dexx írta:
Ez az alkotás szerintem messze megelőzi az Accel World-ot pedig ugyanattól a szerzőtől van. Adom, bár AW-t is szeretem,de egyelőre ez jobb mint az |
Bernardo | 2012-09-09 16:45 |
Az animeben is látni mikor leugrik a mélybe a klán fönöke (ő nem volt velük mert elment megvenni a klánházat az összefarmolt pénzből, mutatják is hogy kulcsokat fog a kezébe mielőtt fellép a korlátra.) Csak az LN-bn kicsit más volt a klán neve, nem éj fekete macskái, hanem valami "full moon"-al, ha jól emlékszem. |
Porsche | 2012-09-09 17:01 |
Black Cats of the Full Moon |
Andor-sama | 2012-09-09 18:30 |
lil-Dexx írta:
Az benne volt.Egyikük nem vett részt, de mikor meghallotta mi történt leugrot Emellett pedig (lehetőleg LN-esek olvassák...) spoiler
![]() Amiben csalódtam, az a párbaj végének megvalósítása volt. Én valami glitch szerű vizuális elemre számítottam, a light novel úgy írja le, hogy ugrott a pajzs, de valami kellett volna jelezze, hogy az nem volt játékszerű, hiszen ez később fontos lesz.
Szerintem így sokkal jobb volt mert kitűnt a dolog de annyira azért mégsem, így képi formában túl erős nyom lett volna. Szerintem így erősebb lesz a hatása mikor kiderül hogyan csinálta, és ebből csak veszítenek a non-Light Novelesek ha mi itt folyton felhozzuk a dolgot szóval ne próbáljuk meg mi is ráhívni a figyelmet. |
Doujin | 2012-09-09 19:52 |
Hali nem tudom ezt kitárgyaltátok-e már de a mostani részben Kirito és Heatclif első találatos párbajt vívtak nem? Akkor, hogyhogy nem Kirito nyert? Amikor ő jóval előbb meg nyeste Heatclif arcát? Én csak ezt nem értem... :S |
TakagiYasushi | 2012-09-09 20:17 |
ez nekem is gyanús volt mivel heatka csak egy találatot vitt be kiritonak és azzal vége is lett és így mellékesen meg jegyzem, alig 3/4 órája került fel kb a rész és a saját videótok jelenleg így áll Megnyitva: 1680 |
Pitbull | 2012-09-09 20:18 |
Amúgy meg ha jól figyeltek, Kirito arcát már előtte felsértette Heatcliff. |
Doujin | 2012-09-09 20:30 |
Hmmm Pitbul most nem nézem vissza de ha igazad van akkor még furább |
gyurcsi666 | 2012-09-09 20:31 |
Mert az első találat nem attól függ, hogy megkarcolod. Valszeg egy normálisan bevitt találatot számol. Amúgy nagyon jó rész volt, gergoking és a többiek: spoiler
![]() számíthatunk még ilyen "romantikusabb" jelenetekre, Asuna és Kirito között? Nem a 18-as karikára gondolok, hanem csók, vagy bármi. |
Necron111 | 2012-09-09 20:33 |
az első találatos párbajnak véleményem szerint az a lényege,hogy az veszít,akinek sárgába megy a hp-ja (felére lemegy),erre utal többek közt amikor Asuna mondta hogy a vezér hpját még nem látták sárgában,már-már halhatatlan.Javítsatok ki ha tévednék Plusz akkor írta ki hogy ki lett a győztes,amikor lement sárgába,és ez eléggé egyértelműsíti a szabályokat spoiler
[ Módosítva: 2012.09.09 20:40 ]
![]() Maga az Első találat arra utalhat,hogy az első komolyabb találatnál lesz vége a meccsnek,nem halálig játszanak(vagy lowhp-ig),épp ezért lehetséges hogy több karcolást is ejtettek egymáson,itt nem arról volt szó hogy"nah ki a sebezhetetlen félisten,mutassuk meg a nézőknek",hanem hogy igen,mind2 szerzett sérüléseket,de csak a komoly sérülés okozása volt eredményes,különben még fél óráig szeletelhették volna egymást... |
gergoking | 2012-09-09 20:39 |
Igen, gondolom egy bizonyos százalékú életpontvesztést jelent az első találat. gyurcsi666: spoiler
![]() Fairy Danceban nem tudom, mi lesz, de most jön a kövi két részben a mézeshetek (mézeshetek + abba épített melléksztori). De ennyire komolyra már nem kell számítani, még ha lesznek is. |
Doujin | 2012-09-09 20:40 |
Necron lehet, hogy igazad van csak szerintem akkor hülyeség volna első találatos rendszernek hívni Saját véleményem a folytatásról ha nem szereted a spoilereket ne olvasd spoiler
![]() Amúgy nem tudom ki, hogy gondolja de szerintem heatclif-ről ki fog derülni, hogy valójában Kayaba Akihiko ez a cheat amit lenyomott nekem nagyon gyanús. Gyurcsi kérdésére meg azt lehet, mondani, hogy tuti gondolom lesz itt még esküvő stb... csak attól rettegek, hogy ezt is úgyanúgy el***ják mint a Guilty Crow-t és ha végig nézem élni sem lesz kedvem :S |
Porsche | 2012-09-09 20:43 |
Doujin írta:
Necron lehet, hogy igazad van csak szerintem akkor hülyeség volna első találatos rendszernek hívni Saját véleményem a folytatásról ha nem szereted a spoilereket ne olvasd spoiler ![]() Amúgy nem tudom ki, hogy gondolja de szerintem heatclif-ről ki fog derülni, hogy valójában Kayaba Akihiko ez a cheat amit lenyomott nekem nagyon gyanús. Gyurcsi kérdésére meg azt lehet, mondani, hogy tuti gondolom lesz itt még esküvő stb... csak attól rettegek, hogy ezt is úgyanúgy el***ják mint a Guilty Crow-t és ha végig nézem élni sem lesz kedvem :S Ezt a rész alapján gondolod vagy azért olvastál spoilereket is? |
Necron111 | 2012-09-09 20:43 |
Doujin olvasd el a spoilerezett részemet,amúgy igen,én is úgy gondolom hogy az a pajzsos jelenet később még vissza fog ütni nagyon.Az esküvőről meg annyit hogy spoiler
![]() biztos majd pont az oltárnál jön valami nagy balhé,vagy a másik eshetőség amit kinézek,hogy elrabolják Asuna-t a"rosszarcok",a céhe meg teljesen véletlenül még hátráltatja is majd őt |
gergoking | 2012-09-09 20:44 |
Szerintem itt néhányan (itt és a másik topicban) keverik, hogy mit is értett Kirito házasság alatt, pedig még be is hozták nekünk azt a fölösleges gyilkossági ügyet is, hogy elmagyarázzák. Nem lesz itt semmi olyasmi, annyi, hogy bejelölik egymást, és osztott raktáruk lesz, minden megszerzett tárgyuk közös kosárba megy. Szóval csak rangilag lesznek azok, nem lesz ünnepély, meg ilyesmi. Gondoltam tisztázom. Spoilert meg azért nem raktam, mert korábbi részben, meg mostaniban ezek már voltak |
Necron111 | 2012-09-09 20:48 |
gergoking köszi a felvilágosítást,akkor meg nem értem mi volt Asunának az a fej,ha"csak"ennyi lesz,értem én hogy a bizalom meg minden...de mindegy is,nekem valahogy a folytatás innen már elég homályos,akár le is zárhatnák,hogy ők ott kivárják boldogan míg letisztítják az összes szintet,itt a vége,stb,ami kell |
Doujin | 2012-09-09 20:48 |
Nem olvastam spoilereket csak a mangát olvastam de azt meg csak 8. fejezetig fordították az angolok ami pont ennél a résznél ért véget :S spoiler
![]() Mivel 25 részes lesz az anime én reménykedem benne, hogy az esküvőjük probléma nélkül le zajlik de ki tudja ez még nem biztos de ezt én abból gondolom mivel a cím alapján úgyhiszem a következő részben találkoznak azzal a kis lányal aki rajta szokot még lenni a képeken csak még nem szerepelt és mivel láttam egy olyan képet, hogy hármasban vannak azzal a kislányal egy szép falvas vidéken ezért úgy gondlom majd csak utána fognak jönni a céhek balhézni |
gergoking | 2012-09-09 20:50 |
Doujin: spoiler
![]() Azért nem semmi, jól összehoztad XD De tényleg. (kivéve persze az esküvő, de azt már magyaráztam) |
Doujin | 2012-09-09 20:54 |
Gergoking: spoiler
![]() Először is köszi ^^ Abban igazad van, hogy lehet, hogy nem lesz esküvő csak simán bejelölik egymást de azért nem mondanám, hogy csak ennyi és ezt ilyen könnyen veszik legalábbis ők ketten nem, a való világban nem lesznek házasok az tény XD |
-OJ- | 2012-09-09 20:54 |
gergoking írta:
Szóval csak rangilag lesznek azok, nem lesz ünnepély, meg ilyesmi. Ez mondjuk egy hatalmas kihagyott ziccer (ez a sztori amúgy is bővelkedik bennük) Pedig ez egy jó kép volt a video végén spoiler
![]() ![]() Még a BTOOOM!-ban is volt rendes esküvő, pedig az egy háborús hadszíntéren játszódó, tisztán PvP játék [ Módosítva: 2012.09.09 21:13 ] |
Pitbull | 2012-09-09 21:07 |
gergoking írta:
Ez gáz, ennek nem örülök. Még a ratyibb mmo-kban is, amikkel toltam, volt valami kisebb ünnepség, nem csak felkérés/elfogadás szintű dolog. Szerintem ez így "poén" egy játékban, itt meg pláne lehetne valami, ha már ilyen szorosan is együtt vannak, hogy lefeküdtek.Szerintem itt néhányan (itt és a másik topicban) keverik, hogy mit is értett Kirito házasság alatt, pedig még be is hozták nekünk azt a fölösleges gyilkossági ügyet is, hogy elmagyarázzák. Nem lesz itt semmi olyasmi, annyi, hogy bejelölik egymást, és osztott raktáruk lesz, minden megszerzett tárgyuk közös kosárba megy. Szóval csak rangilag lesznek azok, nem lesz ünnepély, meg ilyesmi. Gondoltam tisztázom. Spoilert meg azért nem raktam, mert korábbi részben, meg mostaniban ezek már voltak Bár lehet csak én vagyok konzervatív Anyway, az utóbbi két részt most néztem meg, mivel távol voltam egy hetet, és ezek alapján eléggé pozitívan állok most a sorozathoz, a kezdeti szkeptikusság után. Jó volt ez a két rész, bár lehet egyesével nem vágott volna földhöz. Talán később is így kéne |
Porsche | 2012-09-09 21:13 |
Amúgy nem kizárt,hogy van ünnepség a SAO-ban is viszont Kiritoék nem akarták,hogy ez kitudódjon a nagynyílvánosságnak is. Asuna a vezető és egyben legerősebb guild alvezére.Kirito meg a második egyedi képesség használó a játékban. spoiler
![]() Az esküvőről is csak a közeli ismerőseik szereztek csak tudomást mert nekik küldtek róla üzit.Majd ha berakják a horgászós részt ott annak a végén tudódik ki véletlenül,hogy Asuna és Kirito házasok.Meg is rohamozzák őket rendesen. |
hassan | 2012-09-09 21:18 |
Felmerült bennem egy kérdés, gondolom aki olvasott LN-t tudja a választ. Lesz valami szerepe még annak, hogy Kirito belépett a guildbe? Mert pl. Kuradeel árulásának nem mutatták, hogy lett-e visszhangja vagy sem a guilden belül. A fehérnemű a karakterek alap tartozéka? Kíváncsi vagyok abból lehet-e lootolni jobbat, mert azért Asunáé kicsit extrásabb volt, mint Silicáé. xD [ Módosítva: 2012.09.09 21:22 ] |
Prof. William | 2012-09-09 21:22 |
Necron111 írta:
akkor meg nem értem mi volt Asunának az a fej,ha"csak"ennyi Azért érzelmileg eléggé fontos dolgog még ha csak játékbeli is. Szeretik egymást, megvolt az első éjszaka és utána egy házassági ajánlat. Egy átlagos lányak nem is kell több hogy eldobja az agyát. Látszott hogy Asuna emocionálisan sokkal többre tartja a házasság dolgot egy egyszerű programbeli dolgonál. [ Módosítva: 2012.09.09 21:40 ] |
Necron111 | 2012-09-09 21:26 |
Prof. William: persze teljesen jogos amit mondtál,de Asunánál sok dolgot nem értek(bár épp ezért adja jól a női karaktert D) ,főként amikor levágták Kirito kezét,ő meg teljesen kétségbeesett,már azt hittem végleg bukta a bal csuklóját ingame,de aztán mégse...Asuna a tipikus mindent túlreagáló személyt képviselteti szememben |
Akosss | 2012-09-09 21:28 |
Én is jobban örülnék azért egy kis ünnepélynek. Mert azért látszik rajtuk, hogy szeretik is egymást, még ha csak egy kis csók csattant el. Meg ugye sokkal hangulatosabb lenne az egész.. No persze nekem aztán mind1. Inkább tartogassák az időt az értelmesebb dolgokra, minthogy ilyenekkel tömjék. Eddig is rövidítettek már nem kevés dolgot. |
gergoking | 2012-09-09 21:33 |
Necron11: Nem azért reagálta túl, mert elvesztette a karját, hanem azért, mert képtelen volt megölni Kuradeelt, így Kiritóra bízta a piszkos melót [ Módosítva: 2012.09.09 21:33 ] |
Porsche | 2012-09-09 21:34 |
Meg magát hibáztatta,hogy ebbe a szituációba kerültek. |
Error1200 | 2012-09-09 21:53 |
A levágott bal kar,és ahogyan eltűnt,engem is nagyon lelombozott.A Guilty Crown -ból Shu jutott eszembe ... De megkönnyebbülés volt láti az esti jelenetnél,hogy megvan még az a kéz xD / a párbajt nem igazán értettem ... az első csapásig tartó párbaj nem olyan mint a vívás vagy kendo vagy ilyesmi? Kirito vitte be az 1. sebzést ... / |
Blazer | 2012-09-09 21:54 |
Egy kicsit kezd már furcsa lenni. Mindenki szerelmes,stb. Kirito+Asuna Love és házasság, és minden mi más. A végén meg már kitudja mi lesz ... mOST EGY KICSIT ÚGY ÉRZEM, H. 10/4-ET ADOK RÁ. dE GONDOLOM, IDŐVEL MAJD VÁLTOZIK Áthelyezve az Anime ismertetők / Sword Art Online topicból. Figyelmeztetés nyílt spoiler miatt! /mod/ [ Módosítva: 2012.09.09 21:55 ] |
hassan | 2012-09-09 21:54 |
Hát mivel ez nem egy shounen anime, ezért nem csak harcolnak meg erőt gyűjtenek részeken keresztül. Szerintem a harcok arányosan el vannak osztva, nincs benne túl sok, de épp elég. Blazer írta:
Egy kicsit kezd már furcsa lenni. Mindenki szerelmes,stb. Ki az a mindenki? Azért ez nem egy hárem anime. Ráadásul pont most kezd inkább értelmes lenni, a furcsa eddig volt inkább, ha már valamit annak akarunk nevezni. Áthelyezve az Anime ismertetők / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.09 21:55 ] |
Akosss | 2012-09-09 21:55 |
Mindenki szerelmes? spoiler
![]() Eddig csak Lizbeth és Asuna lett szerelmes Kiritoba, a többi lány nem. A másik két lánnyal inkább egy testvéri kapcsolat jött össze, nem szerelmi. Mindketten felnéztek Kiritora, de nem úgy. És ennél több szerelem nem lesz benne. Ne úgy gondolj erre, mint egy háremre... Áthelyezve az Anime ismertetők / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.09 21:56 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-09 22:00 |
Error, ezt már megmagyaráztuk 1-2 oldallal előrébb... |
Blazer | 2012-09-09 22:05 |
Meglehet de akkor is. 3 lány szerelmes Kirito-ba,aztán 1 közűlük meghal,1 személyes nkovácsává lesz, Asuna meg a felesége. Nekem ez egy kicsit csöpögősre váltott. De ha megnézem, lehet hogy lesz még belőle valami [ Módosítva: 2012.09.09 22:05 ] |
Akosss | 2012-09-09 22:10 |
Mondjuk valamilyen szinten igazad van, de ilyenek többet nem lesznek, szóval emiatt ne ásd el a sorozatot. Ja és aki meghalt (Sachi) ő nem szerelmes lett belé, hanem Kirito olyan volt neki, mint a bátyja. (vagy apja? mind1). Szóval tulajdonképpen szerette, de nem szerelemből. |
Kazuto | 2012-09-09 22:10 |
Majd meglátjuk az animében hogy hogyan lesz |
Bernardo | 2012-09-09 22:52 |
Az "első csapás" párbajhoz: "I nodded in reply, then pressed Yes and chose the «First Strike Mode» from the options. This was a duel that could be won either by landing the first clean hit or by reducing the opponent's HP to half." |
Prof. William | 2012-09-09 23:02 |
Sachival csak jóban volt. Silica mint bátyuska tekintett rá. Egyedül a kovács csajnak tetszett mint "férfi " de látva hogy Asunával már fejlődget a dolog szépen lelépett. Szóval csak ketten voltak Kirióba zúgva. Messze vagyunk a "X csaj harcol a főhős szerelméért akinek ez nem esik le." felállástól. Szerencsére. Amit sajnálok, hogy lemaradt a "Asuna megmutat egy érdekes opciót a játékban az Ethic filter on/off -funkciót". Úgy még nyilvánvalóbb lett volna a dolog, de így kissé nem illett az elejére hogy Asuna szex előtt még elveri a srácot. + meg az se hogy Kirito elvicceli a felajánlkozását. |
Necron111 | 2012-09-09 23:30 |
Bernardo írta:
akkor csak jól gondoltam ^^ köszi az infót
Az "első csapás" párbajhoz: "I nodded in reply, then pressed Yes and chose the «First Strike Mode» from the options. This was a duel that could be won either by landing the first clean hit or by reducing the opponent's HP to half." |
WyZaRd | 2012-09-10 00:28 |
Prof. William írta:
Sachival csak jóban volt. Silica mint bátyuska tekintett rá. Egyedül a kovács csajnak tetszett mint "férfi " de látva hogy Asunával már fejlődget a dolog szépen lelépett. Szóval csak ketten voltak Kirióba zúgva. Messze vagyunk a "X csaj harcol a főhős szerelméért akinek ez nem esik le." felállástól. Szerencsére. Amit sajnálok, hogy lemaradt a "Asuna megmutat egy érdekes opciót a játékban az Ethic filter on/off -funkciót". Úgy még nyilvánvalóbb lett volna a dolog, de így kissé nem illett az elejére hogy Asuna szex előtt még elveri a srácot. + meg az se hogy Kirito elvicceli a felajánlkozását. Ez engem is zavart. A novellában nagyon jól eltalálták a hangulatot.. Simán lehetett volna valami értelemesebb romantikusabb együttlétet mutatni akár még ecchi elemek nélkül is.. Gyakorlatilag itt teljesedett volna be a kapcsolatuk.. itt mutatták volna meg mennyire mély köztük a kötelék + egy fonstos info-t is megtudhattunk volna a játékról : etikai szűrő.. Na mind1.. A rész nem volt rossz bár szerintem a novella még mindig ezerszer jobb mint az anime. |
Porsche | 2012-09-10 00:46 |
Hát ez általában a legtöbb adaptációról elmondható (Nem novella hanem regény amúgy, sokan keverik a kettőt) Aki elkezdi az LN-t az ne lepődjön meg ha teljesen más hangulatot kap mint itt az animében.Sokkal drámaibb az. [ Módosítva: 2012.09.10 1:06 ] |
finalfantasy7 | 2012-09-10 01:45 |
Elolvastam a regény 16-os fejezetét és én is hiányoltam azt a részt. Ethic filte + egy két zavarba ejtö szováltás. Minden más animében nemhogy elvesznek hanem még rátesznek egy adag fanservicet.... |
Kaname-kun | 2012-09-10 02:01 |
ez a rész nekem nagyon tetszet füleg az az északai odtöltés xD az nagy volt ![]() [ Módosítva: 2012.09.10 2:01 ] |
lil-Dexx | 2012-09-10 03:16 |
Valaki elárulja miért van 04:35-nél felénél a Heathcliff HP-ja? És miért lesz sárga 05:11-nél Kirito HP-ja, ha nem volt felénél? Itt elég sok minden össze-vissza van, szerintem azért, mert LN-ben leszedik egymás HP-ját felére levédett csapások erejével (az ütések annyira erősek, hogy bár levédik, a HP-ból egy kicsi esik). Eleinte valószínűleg ezt akarták követni, majd meggondolhatták magukat (anime idő hiányában, hiszen a párbaj alig 2-3 perc kellett legyen) és az első clean hit-el akarták megoldani a párbajt, csakhogy túl sokminden megmaradhatott az előző elgondolásból és zavaros lett. Amúgy meg az első ütés nem Kiritoé volt (ha nem is clean hit) hanem Heathcliff ütése a pajzzsal 03:54-nél. (Időpontok meg az online videóból) Andor-sama írta:
Télleg benne volt. Valamiért nem emlékeztem.lil-Dexx írta:
Az benne volt.Egyikük nem vett részt, de mikor meghallotta mi történt leugrot [ Módosítva: 2012.09.10 3:26 ] |
Eugeo | 2012-09-10 14:59 |
lil-Dexx írta:
Valaki elárulja miért van 04:35-nél felénél a Heathcliff HP-ja? És miért lesz sárga 05:11-nél Kirito HP-ja, ha nem volt felénél? Itt elég sok minden össze-vissza van, szerintem azért, mert LN-ben leszedik egymás HP-ját felére levédett csapások erejével (az ütések annyira erősek, hogy bár levédik, a HP-ból egy kicsi esik). Eleinte valószínűleg ezt akarták követni, majd meggondolhatták magukat (anime idő hiányában, hiszen a párbaj alig 2-3 perc kellett legyen) és az első clean hit-el akarták megoldani a párbajt, csakhogy túl sokminden megmaradhatott az előző elgondolásból és zavaros lett. Amúgy meg az első ütés nem Kiritoé volt (ha nem is clean hit) hanem Heathcliff ütése a pajzzsal 03:54-nél. Heathcliff HP-ja közel sem volt a feléhez, amit láttál az csak a felhasználói felület felgörbítése miatt nézett ki úgy. Viszont Kirito HP-ja lement sárgára a végén az biztos. És valóban tiszta találat kell ahhoz, hogy nyerjen valaki. Kis karcolások nem számítanak annak. |
Gingike | 2012-09-10 22:16 |
Na végre az 1.rész után ez a 10. volt a másik legjobb. Ebbe minden volt ami kellett, harc, romantika, szex. Mondjuk hogy Asuna kiüti Kirito-t, utána meg már egy szál lepedőben van, azért elég furán hatott. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most mit keres hirtelen az ágyban. Aztán megvilgásodtamXD Csak így tovább. [ Módosítva: 2012.09.10 22:19 ] |
Prof. William | 2012-09-11 07:36 |
Mondjuk érdekel hogy Asuna a nagy könnyes "Én nem fogok meghalni Kirito!" -kinyilatkoztatásával nem tette e éppen potenciális hullajelölté saját magát? Túl hamar rátaláltak a boldogságra ami ilyen esetekben rosz előjel. |
-OJ- | 2012-09-12 11:04 |
11.rész előzetes (Youtube Link) [ Módosítva: 2012.09.12 11:21 ] |
ViharTáncos | 2012-09-12 13:24 |
Egész jó volt látni hogy van végre egy egészséges kapcsolat ebbe sorozatban. Elég "fehér hollós" az ilyesmi a hasonló produktumoknál... A szex : és igen nem mindig a férfi kezdi ^^ sőt... Annyi biztos hogy lesz még néhány dolog ami majd próbára teszi őket meg a szerelmüket, párkapcsolati MMORPG . Mókás lesz ez már várom a szombatot. |
Andor-sama | 2012-09-12 13:42 |
Yui könyves illusztrációja valahogy jobban bejött nem tudom mért >.< itt valahogy furcsán hosszúkás az arca |
Porsche | 2012-09-12 13:49 |
"Kislányosabbnak" néz ki ott mint itt. Amúgy jó sokáig eljutnak már ebben a részben. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.12 13:50 ]
![]() Szerintem a következő rész második fele lesz a horgászás. |
Nobu | 2012-09-12 14:32 |
Ami a szexet illeti: a light novel 16. fejezetének ráadásában, avagy a 16.5 fejezetben, Kirito és Asuna forró szeretkezése le van írva. Itt a elolvashatjátok, már akinek izgatja a fantáziáját spoiler
![]() "Talking about her own fantasies seemed to have increased Asuna's masochistic side. Her breathing was gradually becoming ragged as she clung to me." "Having the ethics code release function basically meant that online virtual sex had been planned with the release of the game. SAO had many underage players such as myself so, no matter how I thought about it, this function was sure to cause a lot of social outcry." "Two years worth of semen made a glopping noise as it flowed endlessly into Asuna. Every time my penis twitched, fireworks would go off in my head." Omájgád |
Prof. William | 2012-09-12 14:43 |
A spoilered utolsó 2 mondatát sűrűn idézik mostanában a netes fórumokon. A 4chanon is nagy sláger. A bemutató eleje nagyon tetszett ahogy bemutatta a nagy házaséletet. Rá fér más hőseinkre egy kis lazítás. Főleg spoiler
![]() annak a tudatában hogy mi vár még rájuk. |
Andor-sama | 2012-09-12 21:52 |
Amúgy a 16.5-tel kapcsolatban... Csak nekem volt furcsa, hogy azért van pár dolog amit írtak, hogy kezdetleges a SAO-ban elvégre az első ilyen játék de ahhoz képest elég kidolgozott a szex benne ? |
Eugeo | 2012-09-12 22:01 |
Andor-sama írta:
Amúgy a 16.5-tel kapcsolatban... Csak nekem volt furcsa, hogy azért van pár dolog amit írtak, hogy kezdetleges a SAO-ban elvégre az első ilyen játék de ahhoz képest elég kidolgozott a szex benne ? Az első FDVRMMO játék, de nem az első FDVR játék. (Full Dive Virtual Reality) |
Prof. William | 2012-09-12 22:23 |
Valószínű hogy a "Kidolgozott szex" -et már más játékok alapján csinálták. Szép szép hogy MMO a SAO de azt hiszem mindanyian tudjuk, hogy ha ez a tech kijönne melyik játékműfaj lenne az amiért a Otakuk egymást taposnák a boltokban. Asszem még Kirito monologizál róla, hogy már vannak erotikus Visual Novellek NewGear -ra ( hülyék is lennének, ha kihagynák ezt piacot. ) de a SAO az első MMORPG-s. Gondolom egy komplex világot a törvényeivel, ezernyi NPC-vel, eventekkel stb... együtt nehezebb modellezni, mint egy iskola nővérszobáját valamint 4-5 választható szexéhes leányzót. [ Módosítva: 2012.09.12 22:34 ] |
MilanVok | 2012-09-13 18:38 |
Lehet, hogy csak szereintem van értelme de: Mi van akkor ha Kuroyukihime (Accel World) igazából Kiritó és Asuna lánya? Mivel ugyan az írta eredetileg mind kettőt. A SOA játszódik 2022-ben ekkor Kirito és Asuna kb. 15 évesek Az Accel World játszódik 2046-ban ekkor Kuroyukihime 15 éves! Kuroyukihime 2031 ben született amikor Kirito és Asuna 26/27 (Mivel párszor megemlítik, hogy évek óta bent vannak) És én úgy emlékszem, hogy Kuroyukihime szülei nem ismertek. Technikailag lehetnek ők a szülei. Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. Leszel szíves használni a spoiler szobát! /mod/ [ Módosítva: 2012.09.13 18:38 ] |
Prof. William | 2012-09-13 19:53 |
Bármi lehetséges de ha mégis igaz komolyan úgysem befolyásolja a sztorit. Komolyabb lelle ha Hauyuki lenne a gyerekük. |
Grievous | 2012-09-13 20:08 |
Még a részhez: Asuna és Kirito feje felett lévő zöld jel nem váltott színt? Még az elején mondják, hogy aki embert bántott annak narancssárga, aki embert ölt annak vörös színű lesz a jel. Nem mutatták, de lesz valami említés róla, vagy sokat nem számít? |
Erodon | 2012-09-13 20:14 |
szerintem (de javítsatok, ha rosszul gondolom) aki pirosat öl az nem lesz maga is piros, és akit megöltek már megölt egy embert korábban és már piros volt mikor Kirito megölte |
Harag | 2012-09-13 20:56 |
Jaja. Pont az a lényege a színváltoztatásnak, hogy lássák a bűnözőket. Semmi értelme nem lenne a jelölésnek, ha te is besárgulnál mikor védekezel. |
MilanVok | 2012-09-13 21:00 |
Végülis bármi megtörténhet.Kamerákon kívül Kiritot kiherélték így csak örökbe tudod fogadni! |
-OJ- | 2012-09-13 21:43 |
De ha piros is lesz, egy nap után visszavált, mint azt a 4.részben is mondta Kirito. Neki pedig nem számít az az egy nap. |
solat | 2012-09-13 22:18 |
-OJ- írta:
Most, hogy kiderült a spec dual-wieldje, nem sokan mernének belekötni, pláne nem azután, hogy kis híján megverte duelbe a "megölhetetlen" vezért. De egyébként elég elvegetálni egy kicsit Asunánál és volt PK bünti, nincs PK bünti. Azt viszont nem említik, hogy tényleg időhöz kötött-e vagy XP-hez(1 nap alatt bőven összeszedne annyi Xp-t amivel megváltaná a piros indikátort).De ha piros is lesz, egy nap után visszavált, mint azt a 4.részben is mondta Kirito. Neki pedig nem számít az az egy nap. [ Módosítva: 2012.09.13 22:21 ] |
Prof. William | 2012-09-13 22:27 |
MilanVok írta:
Kamerákon kívül Kiritot kiherélték így csak örökbe tudod fogadni! És vajon Asunát hány korházi dolgozó erőszakolta meg amíg aludt? Persze a dicsőséges nipponban, főleg egy animban ilyesmi nem történhet meg... Mindenesetre csak remélhetjük hogy nem Ikari Shinjinek hívják Asuna kezelőorvosát... solat írta:
is híján megverte duelbe a "megölhetetlen" vezért Vajon ezért vágott olyan morcos fejet a duel után? Gondolom ennyire még nem izasztották meg... [ Módosítva: 2012.09.13 22:29 ] |
Porsche | 2012-09-13 22:57 |
Prof. William írta:
Persze a dicsőséges nipponban, főleg egy animban ilyesmi nem történhet meg... Mindenesetre csak remélhetjük hogy nem Ikari Shinjinek hívják Asuna kezelőorvosát... Már lehet Kirito is "megshinjizte" még a nyomozósdis részben |
Prof. William | 2012-09-15 19:02 |
Ma este jön angolul az új rész? |
Akosss | 2012-09-15 19:05 |
Igen. Képek a 11. részből A végén mi lehet az a chibi cucc? [ Módosítva: 2012.09.15 19:06 ] |
Porsche | 2012-09-15 19:13 |
Lehet egy Asuna képzelgés? Amúgy nemtom. |
Hurricane | 2012-09-15 19:33 |
Azt hiszem ez a rész megér egy misét. Az első fele legalábbis maga lesz a tömény idill, és azt hiszem, hogy a további részekre vonatkozóan is ezzel lesznek kielégítve a shoujo lelkű nézők. Oké, ténynek ott lesz a dolog, de akkor is... na mindegy. Várom már |
-OJ- | 2012-09-15 19:39 |
Akosss írta:
A végén mi lehet az a chibi cucc? Az befejező frame, minden epizód végén van egy A legutóbbinál EZ volt [ Módosítva: 2012.09.15 19:40 ] |
Porsche | 2012-09-15 19:44 |
-OJ- írta:
Akosss írta:
A végén mi lehet az a chibi cucc? Az befejező frame, minden epizód végén van egy A legutóbbinál EZ volt De ez nem régóta van amúgy nem? |
Akosss | 2012-09-15 19:44 |
LOL, olyan is van? Csak mert én mindig Horri verziót nézem, abban nincs, a kommented után is kerestem, de nem volt. Ezért nem vágtam. |
Porsche | 2012-09-15 19:48 |
És melyik verzión hagyják meg? |
gergoking | 2012-09-15 19:53 |
Eddig ez nekem is kimaradt... |
Xelavie | 2012-09-15 20:19 |
de várom már a vasárnap estét remélem minél előbb fenn lesz [ Módosítva: 2012.09.15 20:20 ] |
Porsche | 2012-09-15 21:45 |
Úgy látom csak a RAW-ba vannak ezek a frame-ek.Kár,hogy ezek le vannak vágva,volt pár jópofa. |
TakagiYasushi | 2012-09-15 21:49 |
Még a Naruto Shippuden facebook oldala is kirakta hogy ki jött a SOA angol felirattal XD |
-OJ- | 2012-09-15 21:50 |
UTW verziókban benne vannak 11.rész Egy mondattal mégiscsak kitértek a múltkori Kuradeeles esetre és ezek szerint meg is magyarázták Heathcliffnek a dolgokat, aki meglepően megértőnek bizonyult, még a szabadsággal kapcsolatban is. Azért neki is van szíve Hú, ebben a részben aztán dúlt a szerelem Mondhatjuk, hogy igazi nászútra mentek, és közben még összeszedtek egy közös gyereket is Yui mindenesetre nem tűnik egyszerű játékos karakternek. Már a jelző hiánya is feltűnő volt, de a végén a világrengető sírása még biztosabbá tette a különlegességét. Lehet, hogy a játék AI-ja lesz vagy valami hasonló? És Asuna már megint elsírta magát. Ez mostantól rendszeres lesz? [ Módosítva: 2012.09.15 21:54 ] |
Akosss | 2012-09-15 21:51 |
11. rész Jó kis rész volt, élveztem. Olyan jó hangulata volt az elejétől. Yui-chan nagyon aranyos és kíváncsi vagyok, mi lehet a története mögött.. a vége nagyon kíváncsivá tett. A sokak által említett horgászást meg még csak meg se említették, csak pár másodpercre mutatták. (Pedig ha jól láttam sokan várták itt...) Esetleg később lesz még róla szó, vagy ennyi? |
Porsche | 2012-09-15 21:53 |
A horgászás ezután lesz ha időrendbe mennek és beteszik. |
TakagiYasushi | 2012-09-15 21:54 |
és idézem I know, I know. This is a Naruto Shippuuden page but SAO is soo good and I know a lot of you watch it. Azért az mond valamit nem? XD Mindenesetre holnap meeting után jól fog esni egy kis lazításképpen ez az anime, jó lesz, már várom. |
gergoking | 2012-09-15 22:00 |
Jó rész volt. És annak ellenére, hogy pörög a sztori, és átalakítottak dolgokat, nagyon jól hozták ki. Legalábbis szerintem a végén jó volt, hogy egyből a lényegre tértek, mert én alapból is fölöslegesnek tartottam az árvaházas részeket a támadás előtt. |
Eugeo | 2012-09-15 22:36 |
-OJ- írta:
Yui mindenesetre nem tűnik egyszerű játékos karakternek. Már a jelző hiánya is feltűnő volt, de a végén a világrengető sírása még biztosabbá tette a különlegességét. Lehet, hogy a játék AI-ja lesz vagy valami hasonló? És Asuna már megint elsírta magát. Ez mostantól rendszeres lesz? Én nagyon kedvelem a Yui-s részeket, mivel ő az egyik kedvenc szereplőm. Asuna nagyon megkedvelte Yui-t, így nem is meglepő, hogy elsírta magát. Azt biztosan állíthatom, hogy Yui nem a Játék AI-ja mivel azt spoiler hívják. ![]() "Cardinal"-nak spoiler De a következő részben minden kiderül...![]() Ezt a Ragnarök-ös történetben nagyon kifejtik. (ajánlom mindenkinek, aki már olvasta a 3-4. kötetet minimum.) [ Módosítva: 2012.09.15 23:21 ] |
Porsche | 2012-09-15 22:46 |
Eugeo írta:
-OJ- írta:
Yui mindenesetre nem tűnik egyszerű játékos karakternek. Már a jelző hiánya is feltűnő volt, de a végén a világrengető sírása még biztosabbá tette a különlegességét. Lehet, hogy a játék AI-ja lesz vagy valami hasonló? És Asuna már megint elsírta magát. Ez mostantól rendszeres lesz? Én nagyon kedvelem a Yui-s részeket, mivel ő az egyik kedvenc szereplőm. Asuna nagyon megkedvelte Yui-t, így nem is meglepő, hogy elsírta magát. Azt biztosan állíthatom és ezzel poént sem lövök le, hogy Yui nem a Játék AI-ja mivel azt "Cardinal"-nak hívják. De a következő részben minden kiderül... Mondjuk erről spoiler
![]() Pont Yui fog beszélni a kövi részben ha minden igaz először. szal egy félpoént azért lelőttél. Amúgy tényleg nem rosszak ezek a részek csak az LN-be nagyon vontatott a közepe,de itt szerencsére jól meg lett oldva.Jó rész volt. spoiler
![]() Amúgy sztem az a vén fószer aki integetett nekik az lesz a horgász különben nem emelték ki volna ennyire. Eugeo: spoiler
![]() Eugeo írta: Ezt a Ragnarök-ös történetben nagyon kifejtik. (ajánlom mindenkinek, aki már olvasta a 3-4. kötetet minimum.) Az melyik? [ Módosítva: 2012.09.15 22:50 ] |
Eugeo | 2012-09-15 23:20 |
Porsche írta:
Eugeo írta:
Azt biztosan állíthatom és ezzel poént sem lövök le, hogy Yui nem a Játék AI-ja mivel azt spoiler hívják. De a következő részben minden kiderül...![]() "Cardinal"-nak Mondjuk erről spoiler
![]() Pont Yui fog beszélni a kövi részben ha minden igaz először. szal egy félpoént azért lelőttél. Eugeo: spoiler
![]() Eugeo írta: Ezt a Ragnarök-ös történetben nagyon kifejtik. (ajánlom mindenkinek, aki már olvasta a 3-4. kötetet minimum.) Az melyik? Akkor ezért elnézést. Az a "Caliber (Alfheim, December 2025)" történetben található. |
Prof. William | 2012-09-15 23:33 |
Úgy tűnik igaz a mondás, hogy ha az ember megházasodik, hamarosan jön a gyerek is. A "mézeshetek" rész nagyon jó volt végre egy anim amiben a már egymásra találás örömeit is kifejtik. A szellemes rész is bagyon lol volt a parázós Asunával, Yzi-s részek is jók voltak. Egy szó mint száz tetszett ez a rész. Tipikus "vihar előtti csend" lazulás... A végén remek effekt volt hogy maga a kép "játéktér" -ben is zavarok jelentkeztek. Biztos win-en fut a SAO. [ Módosítva: 2012.09.15 23:43 ] |
Porsche | 2012-09-16 02:54 |
Nem is tudtam,hogy már van a SAO-hoz Drama CD ráadásul az eredeti Seiyuukkal.pluszba beleraktak két későbbi szereplőt is. spoiler
![]() Lyfa remélem tényleg ezt a hangot kapja mert elég jól játszotta.Továbbá remélem lesz második évad is mert Sawashiro Miyuki nagyon jó volt Sinonnak |
TakagiYasushi | 2012-09-17 22:38 |
Kezdek komolyan aggódni magam miatt... Úgy érzem függőjévé fogok válni eme animének...Annyira magával ragadó eddig a történet, a grafika, és ez a 11. rész ami tele volt érzelmekkel, egyszerűen nem tudtam vigyorogva nem végig nézni. Remélem lesz még pár ilyen érzelmesebb rész az akciók mellett, nem bánnám. [ Módosítva: 2012.09.17 22:38 ] |
sootylunatic | 2012-09-18 11:52 |
takkigergo írta:
Koszonom, ismet be lett aranyozva a Hetfo estem . Kar, hogy hamarosan vege van a sorozatnak :S Te miről bezsélsz ?Oo még hátra van 14 rész Oo az még 14 hét=3,5 hónap Oo ez neked hamar ?Oo Illetve észrevettétek h ezzel a résszelbázáróan a borito kép karaktereivel már mind taliztunk? Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:52 ] |
kentaur22 | 2012-09-18 11:52 |
sootylunatic írta:
takkigergo írta:
Koszonom, ismet be lett aranyozva a Hetfo estem . Kar, hogy hamarosan vege van a sorozatnak :S Te miről bezsélsz ?Oo még hátra van 14 rész Oo az még 14 hét=3,5 hónap Oo ez neked hamar ?Oo Illetve észrevettétek h ezzel a résszelbázáróan a borito kép karaktereivel már mind taliztunk? spoiler Majd kiderül... ![]() Naná ez az a lány aki asszem a 3. vagy 4. részben halt meg... Egyre érdekesebb ezek szerint egyfajta NPC-ként élednek majd újra a játékon belül?o.O Az egykori életüket meg elfelejtették, de lehet hogy ez csak ideiglenes amnézia... Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:52 ] |
Kroszki | 2012-09-18 11:53 |
kentaur22 írta:
spoiler
![]() Naná ez az a lány aki asszem a 3. vagy 4. részben halt meg... Egyre érdekesebb ezek szerint egyfajta NPC-ként élednek majd újra a játékon belül?o.O Az egykori életüket meg elfelejtették, de lehet hogy ez csak ideiglenes amnézia... Majd kiderül... spoiler
![]() Nem NPC-k mert akkor nem tudták volna elvinni, mondták is. Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:53 ] |
Biliskmer | 2012-09-18 11:53 |
spoiler
Köszönöm szépen, most nincs mit tennem meg kell néznem a 3-4 részt, basszus ezt a szenvedést ![]() kentaur22 írta:
Naná ez az a lány aki asszem a 3. vagy 4. részben halt meg... Egyre érdekesebb ezek szerint egyfajta NPC-ként élednek majd újra a játékon belül?o.O Az egykori életüket meg elfelejtették, de lehet hogy ez csak ideiglenes amnézia... Majd kiderül... ![]() Köszönöm Szépen a mai részt is! Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:53 ] |
Doujin | 2012-09-18 11:53 |
Kentaur 22 nem akarok bele szólni de szerintem ezt a hozzászólást a spoiler szobába kéne írni és még egy megjegyzés jó nagyot tévedsz Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:53 ] |
Bladeen15 | 2012-09-18 11:54 |
kentaur22 írta:
sootylunatic írta:
takkigergo írta:
Koszonom, ismet be lett aranyozva a Hetfo estem . Kar, hogy hamarosan vege van a sorozatnak :S Te miről bezsélsz ?Oo még hátra van 14 rész Oo az még 14 hét=3,5 hónap Oo ez neked hamar ?Oo Illetve észrevettétek h ezzel a résszelbázáróan a borito kép karaktereivel már mind taliztunk? spoiler Majd kiderül... ![]() Naná ez az a lány aki asszem a 3. vagy 4. részben halt meg... Egyre érdekesebb ezek szerint egyfajta NPC-ként élednek majd újra a játékon belül?o.O Az egykori életüket meg elfelejtették, de lehet hogy ez csak ideiglenes amnézia... Nekem is ez ugrott be spoiler
![]() és lehet azért viselkedne így mert a Nerv gear károsította az agyát? vagy nemtudom de abban biztos voltam hogy ez az a lány aki ott a csapdában meghalt és lehet hogy így van ahogy írtad hogy kicsit külsőileg átalakulva npc-ként élednek újra a halott playerek Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:54 ] |
kentaur22 | 2012-09-18 11:54 |
Doujin írta:
Ja bocs, de kiment a fejemből annyira lázba jöttem... xDKentaur 22 nem akarok bele szólni de szerintem ezt a hozzászólást a spoiler szobába kéne írni és még egy megjegyzés jó nagyot tévedsz Kyuubi Kitsune írta:
kentaur22 írta:
spoiler
![]() Naná ez az a lány aki asszem a 3. vagy 4. részben halt meg... Egyre érdekesebb ezek szerint egyfajta NPC-ként élednek majd újra a játékon belül?o.O Az egykori életüket meg elfelejtették, de lehet hogy ez csak ideiglenes amnézia... Majd kiderül... spoiler
![]() Nem NPC-k mert akkor nem tudták volna elvinni, mondták is. spoiler
![]() Azért írtam "egyfajta", mert nincs se hp csíkja neki, se az a fura deltoid a feje felett... Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.18 11:54 ] |
gergoking | 2012-09-18 13:36 |
Különben érdekes, amiket írtok. A Yureka manhwa pl. hasonló irányba ment el, mint amit most Yui kapcsán leírtatok. (ott néhány kómában levő ember került bele a játékba NPC-ként, nem emlékezve előző életükre. Csak néha-néha villant fel egy kép) |
Porsche | 2012-09-18 16:51 |
WoW nemrossz kis elméletek születnek itt |
kentaur22 | 2012-09-18 20:48 |
Porsche írta:
mért talán nem hasonlít rá??
WoW nemrossz kis elméletek születnek itt |
Porsche | 2012-09-18 22:07 |
kentaur22 írta:
Porsche írta:
mért talán nem hasonlít rá?? WoW nemrossz kis elméletek születnek itt Dehogynem.Ezért mondtam,hogy nemrossz kis elmélet. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.18 22:08 ]
![]() Ha nem tudnám a megoldást simán jó magyarázatnak hinném. |
Andor-sama | 2012-09-18 22:13 |
Porsche írta:
kentaur22 írta:
Porsche írta:
mért talán nem hasonlít rá?? WoW nemrossz kis elméletek születnek itt Dehogynem.Ezért mondtam,hogy nemrossz kis elmélet. spoiler
![]() Ha nem tudnám a megoldást simán jó magyarázatnak hinném. spoiler
![]() de ezzel lelőtted, hogy nem jó ötlet |
Porsche | 2012-09-18 22:17 |
Ezért raktam spoilerbe Más: Sok helyen olvasom,hogy a SAO-t shounennek tekintik.Csak sztem nem definiálható tisztán annak vagy más is így van vele? [ Módosítva: 2012.09.18 22:19 ] |
Prof. William | 2012-09-18 22:28 |
A mostani rész találgatásaihoz hozzáfűzném, hogy én például amíg nem olvastam a LN-t. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.18 22:40 ]
![]() Az Opening képei alapján 100%-ban meg voltam róla győződve hogy Hachi=Yui. |
Akosss | 2012-09-18 22:53 |
Porsche írta:
Ezért raktam spoilerbe Más: Sok helyen olvasom,hogy a SAO-t shounennek tekintik.Csak sztem nem definiálható tisztán annak vagy más is így van vele? Hát nem tom, elvileg seinen, de lehet shounennek is hívni, mert azért azok a pontok megvannak, amik azzá teszik. Én az ilyeneket Shonjou-nak hívom (valahol youtuben találta ki valaki, shounen+shoujo), ami lányoknak is, meg a fiúknak is egyaránt szól. Csak ugye inkább shounen/seinen, ugyanis a harcokra és az ilyen MMORPG-s világra összpontosít, amiért inkább fiúk rajonganak, mint a lányok... [ Módosítva: 2012.09.18 22:54 ] |
Eugeo | 2012-09-18 23:21 |
Yui szerintem a legjobb karakterek egyike. spoiler
![]() Később mikor újra fogjuk látni még poénosabb, és aranyosabb lesz. |
Prof. William | 2012-09-19 07:53 |
Eugeo írta:
Yui szerintem a legjobb karakterek egyike. Akkor reméllem majd mutat ebből valamit mert az aranyos félretardáltság még nem erény, valamint dunát lehet rekeszteni a Moe karakterekkel. |
Snowy1 | 2012-09-19 12:56 |
12.rész előzetese : http://www.youtube.com/watch?v=Tc3RSZ-ewhY&feature=youtu.be&hd=1 |
-OJ- | 2012-09-19 17:24 |
12.rész előzetese (Youtube Link) Áthelyezve az / Aktuális projectjeink / Sword Art Online / topicból /mod/ [ Módosítva: 2012.09.19 17:24 ] |
xzolee01 | 2012-09-19 18:12 |
orichalcos írta:
zonbat írta:
Béna slince of life lett belőle...zsííír..:S spoiler és minden volt csak nem "cuki".![]() És mi ez a házasság?? Mi ez a "apa" & "anya"? ugyan már... Ettől függetlenül köszönöm a részt! spoiler
![]() Apa anya dolog el lesz magyarázva ,most nem spoilerezek inkább. MI bajod a spoiler Bazz más animékben szenvednek a karakterek a kapcsolatokkal, itt meg az a gond hogy nem?Főleg egy ilyen típusú animében? Áh mindegy hagyjuk.![]() házassággal? A többit a spoiler szobában folytassátok! /mod/ Felesleges ide keverned más animéket. Egy játékban vannak, akár első nap össze jöhetett volna a fél szerverrel |
Nova96 | 2012-09-19 18:43 |
xzolee01 írta:
Felesleges ide keverned más animéket. Egy játékban vannak, akár első nap össze jöhetett volna a fél szerverrel Igen, ha az életet veszünk alapon. De ha akkor animék 70%-ba elrontják a kapcsolatokat. De szerintem keveset mondtam. Na mind1 felesleges járatni ezután a számat, mert ha ebből nem érted kezdj el sok-sok ecchi nézni és akkor majd jöhetsz vissza a SAO-hoz. |
Porsche | 2012-09-19 18:45 |
Látom nagy port kavart a mostani rész.Nem hittem volna. |
gergoking | 2012-09-19 19:36 |
Gondolom nem erre számítottak a 8-10. rész után. Remélem beleteszik majd a horgászós részt, hogy valami akció is kerüljön a következő részbe. A 13-14. részre meg kétlem, hogy bárkinek lenne majd panasza. |
Prof. William | 2012-09-19 19:46 |
A mai ( és a régebbi ) anim trendben tényleg meglepő egy főhős, nem egy picsogós rinyagép, hanem meglehetősen cool srác. Radásul már a sorozat közepére összejön a kiszemelt csajjal, és nem bénázik 26 részen keresztül amíg eljutnak a KÉZFOGÁSIG. Tetszett, hogy viszonylag normálisan mutatták be a kapcsolatukat + a házasság dolog is jó ötlet volt. Monjuk hogy Yui apának + anyának aposztorfálja őket az már csak a Baaw miat kelett. Ami kicsit fura volt az Asuna nagy takargatási mániája + az elején az ágyban a rémülős dolog... Éppen a nászútukon vannak és valószínűleg a 10- ik rész után már jó pár éjszaka van mögöttük, erre furán adja ki magát hogy "Ide ne nézz Kirito!" (nem hinném, hogy akad már olyan amit még nem látott Asunán) + a szerelmi vallomás után a rémüldözés és a "Halottál valamit?". Hiszen éppen utána Asuna olyan szép szerelmi vallomást tesz Kirito füle hallatára, hogy ihaly. Bár gondolom a takargatás a nézőknek szólt. |
Porsche | 2012-09-19 20:17 |
gergoking írta:
Gondolom nem erre számítottak a 8-10. rész után. Remélem beleteszik majd a horgászós részt, hogy valami akció is kerüljön a következő részbe. A 13-14. részre meg kétlem, hogy bárkinek lenne majd panasza. Nem kell amúgysem addig várni rá lesz annál előbb is akció benne. Prof. William: Asuna ezen momentumain énis megakadtam.Olyan volt mintha teljesen kiestek volna az előző rész történései és hirtelen a 26 részig utalgatás és szenvedés és ahogy mondtad a végén csak kézfogás klasszikus esete jött volna elő.Nem értem mi szükség volt ezekre. |
gyurcsi666 | 2012-09-19 20:22 |
Szerintem Kirito azért vágott rá valami ilyesmit: "Nem gondolod, hogy ez baromság?" |
Prof. William | 2012-09-19 22:55 |
Esetleg még betudhajuk ezt annak, hogy friss házasok és még nem szűnt a meg a újdoság varázsa. Mondjuk azon jót röhögtem volna ha Kirito valami ilyesmit felelt volna... Spoiler de csak a nyelvezete miatt... spoiler
![]() "Figyi Asuna amióta ideköltöztünk, minden este úgy dugunk mint a nyulak, a sunádat meg nemhogy láttam, de már nyalogattam is, sőt benne is voltam jó párszor, és jobban belegondolva, nincs olyan porcikád amit már ne láttam volna, szóval mit takargatod magad? " Besírtam volna. Az a rész viszont nagyon szép volt amikor a szerelmükről beszélgettek az elején. Ez is ritkaság. Kasugano Haruka óta nem láttam olyan animefőhőst aki ilyen gyorsan eljut a lényegig. |
Porsche | 2012-09-19 23:05 |
Na ha valami ilyen volumenű szöveget levágott volna az már nagyon "japántalan" lett volna és szembemenne az ilyen sorozatoknál lévő normákkal. Kirito már ígyis nagyon kilóg azzal,hogy nem akkora balfék mint más főhősök. [ Módosítva: 2012.09.19 23:06 ] |
Andor-sama | 2012-09-19 23:23 |
Prof. William írta:
Asuna-dat ezt a szóviccet lol.
spoiler
![]() "Figyi Asuna amióta ideköltöztünk, minden este úgy dugunk mint a nyulak, a sunádat meg nemhogy láttam, de már nyalogattam is, sőt benne is voltam jó párszor, és jobban belegondolva, nincs olyan porcikád amit már ne láttam volna, szóval mit takargatod magad? " |
Eugeo | 2012-09-20 12:08 |
Várom már ezt a jó kis akció dús részt. Megtudhatjuk végre ki Yui. spoiler
![]() Megismerjük az Army vezetőjét és hogy honnan ismeri őt Kirito |
Prof. William | 2012-09-22 17:32 |
Na ma este lezárul a Yui-s sztoriszál ami után, azt hiszem meglehetősen izgalmas 13-14-ik résznek nézünk elébe. [ Módosítva: 2012.09.22 17:35 ] |
Akosss | 2012-09-22 17:39 |
Én is várom már, kíváncsi vagyok Yui kilétére. Na, ez most már biztos. 12. rész képei Megint lesz sírás-rívás és drámázás. Yui pedig megmenti Asunáékat, mivel halhatatlan? A horgászást meg kihagyták. [ Módosítva: 2012.09.22 18:46 ] |
Porsche | 2012-09-22 19:31 |
Képek alapján nagyjából minden fontos benne van bár igazából a szöveg is fontos lesz a magyarázatok miatt. A horgászós részre így meg nagyon kicsi az esély. [ Módosítva: 2012.09.22 19:32 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-22 19:36 |
a raw kijött.... 2-3 óra és kijönnek az első feliratok |
gergoking | 2012-09-22 19:53 |
Hallva, hogy a horgászást kihagyták, el is kezdtem fordítani azt a két fejezetet. Nem ígérem, hogy hamar meglesz, mivel nem egy létfontosságú dolog, és gondolom úgysem sokakat érdekel egy kései fejezet, de azért próbálkozom. És persze, amint kint a rész, nézem is, kíváncsi vagyok már. És így, hogy a horgászást kihagyják, hat fejezet marad, szóval a 13. részben már nagyban kezdődik a végjáték, és olyan cliffhangerrel fogják félbehagyni a részt, hogy csak na XD Már nagyon várom. |
Porsche | 2012-09-22 20:15 |
Ennyire bejött neked az a két fejezet? |
gergoking | 2012-09-22 20:17 |
Én nagyon szerettem. Szerintem kár volt kihagyni. Szeretem az ilyen átvezetőket két nagy esemény közt, mikor semmi komoly nincs benne. Szerk.: Meg ez a fajta fordítás újdonság számomra, és valamin jó kipróbálni, de még nem komolyan. (szóval vagy kész, vagy nem XD) [ Módosítva: 2012.09.22 20:18 ] |
Porsche | 2012-09-22 20:23 |
Ja értem.Az előző is jól sikerült ezt is kíváncsian várom akkor ha megcsinálod |
gergoking | 2012-09-22 20:33 |
Köszi Hát, próbálkozom, de ez jó hosszú és tömény, nem vagyok ezekhez szokva XD Sokkal részletesebben kell fordítani, úgy hogy minden benne legyen, viszont nagyobb szabadságom is van, mint egy animénél, ahol kötve vagyok a beszéd hosszához. Na mindegy, ma még haladok vele, amíg ki nem jön a Kuroko, vagy a SAO A mostani részre meg már kíváncsi vagyok. Nem tudom, hogy mi fog történni, de sajnos nincsenek is olyan hatalmas elvárásaim. Remélem jó lesz. |
Porsche | 2012-09-22 20:37 |
Lesznek benne érdekes dolgok.Szerintem nem lesz gond ezzel [ Módosítva: 2012.09.22 20:38 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-22 21:29 |
Ki jött az első angol feliratos verzió ... hamarabb mint gondoltam |
Akosss | 2012-09-22 21:42 |
12. rész: Szegény Yui.. Nagyon sajnáltam, hogy el kellett tűnnie. Nagyon megszerettem, ez alatt a 2 rész alatt is. Eddig ez volt a legszomorúbb része a sorozatnak. És megtudhattunk újabb dolgokat a virtuális világról, aminek örültem. [ Módosítva: 2012.09.22 21:44 ] |
-OJ- | 2012-09-22 21:48 |
12.rész Hát kérem, ez az egész Yuis sztori majdnem ugyanolyan összecsapott lett, mint a katasztrofális harmadik rész. Megint itt a moe blob, akit ezúttal is 'kinyírtak', csakhogy egy kis műdrámát kreáljanak és együttérzésre késztessék a nézőt. Igaz most két epizódot szántak rá, de ugyanúgy nem működött, mint Sacchi esetében. Bár ezúttal legalább hagytak egy kis reményt Kiritonak, hogy egyszer újra tudja alkotni. éppen ezért most nem is depizett a dolgon egy pillanatig sem. Yui program-léte nem okozott nagy meglepetést, azt már eddig is lehetett tudni hogy nem ember. A koponyás kaszás elleni harc sem volt nagy szám. Már dörzsöltem a kezem, hogy ezúttal is kapunk egy látványos bossfightot, erre két suhintásban összecsapták az egészet. Kirito és Asuna itt elég gyengék voltak, úgy lecsapták őket akár két n00bot. Arra azért kíváncsi lennék, Yui miért csak Kiritoéknak tudott megjelenni, míg korábban az Cardinal végig blokkolta őt. Másoknak miért nem tudott megjelenni, akiknek valóban szükségük lett volna rá? Ha később kiderül, akkor ok. De ha nincs rá normális magyarázat, akkor egy ilyen 'isteni közbeavatkozás' elég gyenge húzás az írótól. Ha csak az epizódot értékelem, 4/10-nél többet nem kap [ Módosítva: 2012.09.22 21:49 ] |
Akosss | 2012-09-22 22:04 |
-OJ- írta:
Hát pedig csak ennyi lesz, ugyanis nem hiszem, hogy később visszatérnének a témára. Yuinak annyira tetszett Kiritoék boldogsága és öröme mások félelmén meg mindenén kívül, hogy nagyon velük akart lenni. És lám, ez meg is történt.Arra azért kíváncsi lennék, Yui miért csak Kiritoéknak tudott megjelenni, míg korábban az Cardinal végig blokkolta őt. Másoknak miért nem tudott megjelenni, akiknek valóban szükségük lett volna rá? Ha később kiderül, akkor ok. De ha nincs rá normális magyarázat, akkor egy ilyen 'isteni közbeavatkozás' elég gyenge húzás az írótól. Mondjuk ez nekem se jött be annyira. És tény, hogy drámában még mindig nem jeleskedik a sorozat, de azért ez jobban össze volt rakva, mint a 3. rész. Sokkal jobbnak éreztem az egész levezetést és nekem nem tűnt összecsapottnak. A szívemet ez se facsarta meg annyira, hogy akár elszomorodjak, vagy elbőgjem magam (pedig szoktam, fiú létemre ![]() |
gergoking | 2012-09-22 22:05 |
Hmm... A részben egy dolog tetszett kifejezetten, az mikor mennek a folyosón, majd hirtelen színváltás, és megjelenik a kaszás, melyről nem tudni semmit, és egy csapással lenyom mindenkit. Egy az egyben olyan volt még hangulatilag is, mint Persona 3-ban a kaszás, aki randomra (néha nem randomra) megjelenik a folyosón, elkezd üldözni, majd először egy csapással kinyír minket. Az tetszett. Maga a csata nem, sajnos még azelőtt véget ért, hogy feleszméltem rá. Kirito is mondta, hogy nincs sok esélyük ellene, mivel egy végső opcionális kazamata fővezére, amik a játék legerősebbjei szoktak lennie, de azért valamivel megnyújthatták volna, pl. pár hárítással, vagy ilyesmi. De ha logikusan nézzük, akkor érthető. Yui úgy nem igazán izgatott, de mondjuk az tetszett, mikor Kirito elkezdett gépelni, mint az őrült, hogy meg/lementse Yuit. Úgy a résztől annyira nem vagyok elragadtatva, sajnáltam, hogy a végén nem mutatják, mikor megkapják a levelet, hogy spoiler
Ha ezt megtették volna, biztos többen várnák a kövi részt.
![]() gondok vannak a frontvonalon |
-OJ- | 2012-09-22 22:10 |
gergoking írta:
Ha ezt megtették volna, biztos többen várnák a kövi részt. Majd Szerdán, az előzetes után. Egyébként ezek után spoiler
Remélem az legalább jó lesz, mert eddig a SAO elvétve sem ér fel a sorozatot övező hypehoz.![]() már a végjáték jön, igaz? [ Módosítva: 2012.09.22 22:10 ] |
gergoking | 2012-09-22 22:15 |
spoiler
![]() Igen, kövi két rész teljesen a végjáték, az utolsó hat fejezet lesz. Szerintem nagyon jó lesz, bár nem tudom, hogy animében mennyire fog átjönni. Regény alapján én már nagyon várom. Különben nem is értem ,hogy miért külön adják ki az előzetest, és miért nem lehet a rész végére tenni. |
Akosss | 2012-09-22 22:22 |
Egyébként a békacombos rész nagy volt, jót nevettem. |
-OJ- | 2012-09-22 22:23 |
Akosss írta:
Egyébként a békacombos rész nagy volt, jót nevettem. Azon Én is ![]() Kirito is csak a hasával gondolkodik, ezért tudta olyan könnyen megfogni Asuna ![]() |
Porsche | 2012-09-22 23:20 |
Hát a képek alapján jobb részre számítottam.Nagyjából már elmondták előttem mik voltak a gondok a résszel.Ezt a két részt úgy érzem jobban ki lehetett volna használni.Mikor Yui leveri a boss-t igazán berakhattak volna vmi aláfestő zenét ami kihangsúlyozza a döbbenetet amit Kiritoéknak érezniük kellett volna. Így nagyon egysíkúnak hatott az egész.Jött,suhintott,mosolygott és menjünk tovább.Meg magát az okot,hogy miért mentek le sem nagyon fejtették ki ráadásul a paliról akiért lementek szinte alig mondtak valamit.Nem mintha nagyon-nagyon fontos szereplő lenne de azért a későbbiekben annyival spórolhattak volna a magyarázatokkal róla.Mellesleg a neve Sinker nem Thinker.(ha esetleg a fordításban kérdés lenne,hogy legyen fordítva ) |
Kazuto | 2012-09-22 23:24 |
Gondolom azért adják külön az előzetest,hogy még jobban izguljunk hogy mi lesz a következő részben,bár nekem igy megfelel Minnél izgalmasabb annál jobb |
Eugeo | 2012-09-22 23:49 |
-OJ- írta:
12.rész Hát kérem, ez az egész Yuis sztori majdnem ugyanolyan összecsapott lett, mint a katasztrofális harmadik rész. Megint itt a moe blob, akit ezúttal is 'kinyírtak', csakhogy egy kis műdrámát kreáljanak és együttérzésre késztessék a nézőt. Igaz most két epizódot szántak rá, de ugyanúgy nem működött, mint Sacchi esetében. Bár ezúttal legalább hagytak egy kis reményt Kiritonak, hogy egyszer újra tudja alkotni. éppen ezért most nem is depizett a dolgon egy pillanatig sem. Yui program-léte nem okozott nagy meglepetést, azt már eddig is lehetett tudni hogy nem ember. Szerintem Yui az egyik legkedvelhetőbb karakter. Nekem még mindig az egyik kedvenc Side story-m ez. (a második kötetből legalábbis mindenképpen.) |
Prof. William | 2012-09-23 00:02 |
Gondolom ez a Side Story azért kellett bele mert spoiler De legalább 2 részt kapott.
![]() még később szerepleni fog a Fairy Dance -ban, |
Serenaxd | 2012-09-23 00:04 |
Eugeo írta:
Nekem sem a karakterével van bajom, hanem a kivitelezéssel
-OJ- írta:
12.rész Hát kérem, ez az egész Yuis sztori majdnem ugyanolyan összecsapott lett, mint a katasztrofális harmadik rész. Megint itt a moe blob, akit ezúttal is 'kinyírtak', csakhogy egy kis műdrámát kreáljanak és együttérzésre késztessék a nézőt. Igaz most két epizódot szántak rá, de ugyanúgy nem működött, mint Sacchi esetében. Bár ezúttal legalább hagytak egy kis reményt Kiritonak, hogy egyszer újra tudja alkotni. éppen ezért most nem is depizett a dolgon egy pillanatig sem. Yui program-léte nem okozott nagy meglepetést, azt már eddig is lehetett tudni hogy nem ember. Szerintem Yui az egyik legkedvelhetőbb karakter. Nekem még mindig az egyik kedvenc Side story-m ez. (a második kötetből legalábbis mindenképpen.) |
-OJ- | 2012-09-23 01:03 |
Eugeo írta:
Szerintem Yui az egyik legkedvelhetőbb karakter. Ha valaki szereti a jellemtelen moeblobot |
Porsche | 2012-09-23 01:12 |
Nézd máshogy.Még így is több jelleme van mint más programoknak |
Serenaxd | 2012-09-23 04:01 |
Porsche írta:
Semmi Baj Anyuci, Apuci! Hozom Imperius Lángoló pajszerét és megoldjuk okosba...Nézd máshogy.Még így is több jelleme van mint más programoknak Előtte vagy alszik vagy erősen nem elékezik semmire ^^ Ebben a formában nem ért meg 2 rész eléggé összecsapott. A vége remélem jobban meg lesz csinálva meg LAO is [ Módosítva: 2012.09.23 4:02 ] |
Eugeo | 2012-09-23 07:18 |
-OJ- írta:
Eugeo írta:
Szerintem Yui az egyik legkedvelhetőbb karakter. Ha valaki szereti a jellemtelen moeblobot Közel se jellemtelen. Csak az elején nem emlékezett semmire sem. Amikor már tudott magáról eléggé erős jellemet mutatott. Ezt majd később is láthatjuk belőle. Ez meg hogy "jellemtelen moeblob" egy hülyeség, de látom téged nem zavar. |
A.W. | 2012-09-23 09:15 |
Mivel nagy valószínűséggel előrébb jártok nálam, így igyekeztem átsiklani a hozzászólásokon, hogy még véletlenül se tegyem tönkre az eddigi élményeimet az animével kapcsolatban. Ma kezdtem bele, és eddig valamennyire elmegy. Kicsit érdekesnek találom, de egyben kissé... khm... röhejesnek, hogy nem tudnak kiszabadulni a játékból. A grafikával nincs problémám, a hangulat meg kissé olyan középkori fílinget sugárzott egy, két jelenetben, mint pl mikor összegyűltek az emberek a téren. Lehet hülyeséget mondok, de más kifejezés nem jut az eszembe. Egyes karakterek úgymond "cukin vannak megrajzolva", de reménykedek benne hogy lesznek nagyon jó jelenetek, illetve érdekességek, és nem csak annyi hogy "cuki vagyok". Egyébként ebben ténylg van fanservice? Ha van benne, véleményem szerint nem illik bele ebbe a műfajba/animébe, és inkább tönkretennék vele (mint a legtöbb újszerű animéket). [ Módosítva: 2012.09.23 9:16 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-23 10:10 |
LOL. A.W. írta:
Ez a játék, és az anime lényege... miért lenne röhejes?de egyben kissé... khm... röhejesnek, hogy nem tudnak kiszabadulni a játékból. Amúgy nincs benne fanservice. Tudod miben van? A Highschool of the Dead-ben, de az más téma. |
A.W. | 2012-09-23 10:27 |
[quote]miért lenne röhejes?
Mert egy játék miatt vannak elzárva a valós életüktől. A fanservice dolgot csak mondták nekem. |
Serenaxd | 2012-09-23 10:29 |
gyurcsi666 írta:
Domborzati rezonancia közötti mesterlövészet holott 2-3 lövés után úgy átmelegszik a cső, hogy csajszikám sikítana mintha nyuznák? LOL. A.W. írta:
Ez a játék, és az anime lényege... miért lenne röhejes?de egyben kissé... khm... röhejesnek, hogy nem tudnak kiszabadulni a játékból. Amúgy nincs benne fanservice. Tudod miben van? A Highschool of the Dead-ben, de az más téma. Itt nem volt még fan service szerintem. Csak ilyen töltelék human sacrificek, hogy lássuk mekkora szívás egy játékban meghalni. |
-OJ- | 2012-09-23 10:36 |
Porsche írta:
Nézd máshogy.Még így is több jelleme van mint más programoknak Az már igaz. Mostantól mindig elmorzsolok egy könnycseppet, mikor letörlöm a SystemCare programot Eugeo írta:
Közel se jellemtelen. Csak az elején nem emlékezett semmire sem. Amikor már tudott magáról eléggé erős jellemet mutatott. Ezt majd később is láthatjuk belőle. Ez meg hogy "jellemtelen moeblob" egy hülyeség, de látom téged nem zavar. Kb annyit, mint az összes többi god-loli karakter Csak még nem ismered. Majd a 10. ugyanilyen ostoba sírós kiscsaj után Neked is leesik, hogy jééé, ezek de egyformák minden animeben Édesek aranyosak, együgyűek, babusgatják őket a főszereplők, aztán veszély esetén bekapcsolják a godmode-ot és a törődésért cserébe megmentik a főszereplőket. MINDIG ez történik A.W. írta:
Egyébként ebben ténylg van fanservice? Ha van benne, véleményem szerint nem illik bele ebbe a műfajba/animébe, és inkább tönkretennék vele (mint a legtöbb újszerű animéket). Csak elvétve. Eddig kétszer volt alsóneműre levetkőzés, valamint szeretik a lányokat alsó szögből mutatni valahányszor pucsítanak. De ennyi [ Módosítva: 2012.09.23 10:40 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-23 10:40 |
A.W. írta:
Kicsit érdekesnek találom, de egyben kissé... khm... röhejesnek, hogy nem tudnak kiszabadulni a játékból. Ebből a hozzá szólásodból kitűnik hogy nem próbáltál egy mmorpg-vel sem játszani de nem baj, ne is kezdj bele mert ha megtetszik akár függőjévé is válhatsz az pedig az anime és a real life rovására is mehet De a viccet félre téve, én játszottam mmorpg-kkel és nem olyan egyszerű a dolog, hiába nem halhatok meg ha a karakterem meghal. Itt viszont nem csak a karakterük hal meg ha legyőzik őket hanem ők maguk is, így amennyire lehet óvatosnak kell lenniük. |
A.W. | 2012-09-23 10:55 |
Nem játszok semmilyen játékkal. Egyedül a WOW-ot próbáltam ki egyetlen egyszer, de épp elég is volt belőle. Jó, tudom nem kéne mindent egy-lapátra vennem, de csak leírtam, hogy álllok. [quote]Itt viszont nem csak a karakterük hal meg ha legyőzik őket hanem ők maguk is, így amennyire lehet óvatosnak kell lenniük. No ez az ami nekem így röhejes elsőre, de hogy pozitívum legyen: ettől izgalmas az anime. [quote]Csak elvétve. Eddig kétszer volt alsóneműre levetkőzés, valamint szeretik a lányokat alsó szögből mutatni valahányszor pucsítanak. De ennyi Akkor ez még nyelhető kategória nekem. [ Módosítva: 2012.09.23 10:57 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-23 11:17 |
Pont ezt nem értem. Miért röhejes azért, mert meghalnak? Pont ez a legjobb + legszörnyűbb benne, ez nem röhejes, hanem egy új dolog. |
TakagiYasushi | 2012-09-23 11:27 |
A.W. írta:
Nem játszok semmilyen játékkal. Egyedül a WOW-ot próbáltam ki egyetlen egyszer, de épp elég is volt belőle. Jó, tudom nem kéne mindent egy-lapátra vennem, de csak leírtam, hogy álllok. TakagiYasushi írta:
Itt viszont nem csak a karakterük hal meg ha legyőzik őket hanem ők maguk is, így amennyire lehet óvatosnak kell lenniük. No ez az ami nekem így röhejes elsőre, de hogy pozitívum legyen: ettől izgalmas az anime. Hát az hogy ne tűnjön röhejesnek számodra, ahhoz utána kell járni egy kis informatika+technika+játék világ témaköröknek. Ugyan is ez az NG egy olyan konzol, amin manapság is dolgoznak az emberek valahol valamelyik laboratóriumban, ha hiszed ha nem, ugyan is nem csak a játék világban lehetne ezt felhasználni, de a hadi iparban is, az pedig az embereknek mindig is egy fontos dolog volt sajnos. Az elődjei ennek az NG-nek már jelen van de még messze nem hasonlít rá olyan nagyon mint ahogy azt gondolnánk. Szóval nem tudom, számomra nem tűnt röhejesnek a dolog, lehet csak én vagyok ezzel egyedül de van egy olyan érzésem hogy nem. |
A.W. | 2012-09-23 11:45 |
Khm... Mindössze kifejtem részletesen mi az ami nekem röhejes. Meghalnak a szereplők ha: - kihúzzák/megszakítják otthon az áramot, és nem kap táplálást a játék - Leszedik róluk a kiegészítőket - Vagy az akksi lemerül, kiszedik, elromlik - Ha veszítenek a játékban Plusz nem tudják irányítani a testüket egy játék miatt. Ennyiről lenne szó. A véleményem miatt meg nem hinném hogy utána kéne járnom bárminek is, hiszen a valóságban ilyen nincs. ha esetleg valaki tervezett ilyen játékot hogy a gép átveszi az irányítást az ember felett az szóljon. [ Módosítva: 2012.09.23 11:47 ] |
gergoking | 2012-09-23 11:49 |
Nincsenek otthon, kórházban vannak. Továbbá van várakozási idő, hogy mennyi ideig lehetnek net nélkül, így tudták átszállítani. És ha el is menne az áram, a belső aksival megy tovább a játék, de gondolom megoldják az áramellátást. Az aksit pedig kétlem, hogy kiszedné bárki is, miután már bizonyosságot nyert, hogy meghalnak akkor. És igen, meghalnak, ha veszítenek a játékban. Ez nem tudom, hogy miért furcsa, ez az egésznek a témája. Ha már az alap koncepció nem jön be, hülyeségnek látod, akkor nem kell nézni. Én sem nézek mondjuk krimit, ha hülyeségnek tartom, hogy egymást ölik az emberek |
Prof. William | 2012-09-23 11:54 |
Azért van így mert a program tervezője egy őrült állat volt aki erre hegyezte ki az egész játékot. Már az elejétől kezdve ezt tervezhette és NG-t is ilyenre csinálta hogy ne lehessen kiszabadulni belőle. A gyilokdolgokat is ő építette bele a programba/NG -ve. Hogy mi okból azt még nem tudni de szépen kivitelezte a tervét, mindenre gondolva, szóval ez minden csak nem röhelyes. |
TakagiYasushi | 2012-09-23 11:59 |
A.W. írta:
Plusz nem tudják irányítani a testüket egy játék miatt. Ennyiről lenne szó. A véleményem miatt meg nem hinném hogy utána kéne járnom bárminek is, hiszen a valóságban ilyen nincs. ha esetleg valaki tervezett ilyen játékot hogy a gép átveszi az irányítást az ember felett az szóljon. Félre ne érts, nem akartalak meg bántani, de ami érdekel annak általában utána járok amúgy nem tényleg nem terveznek olyan konzolt ami átveszi az emberi agy és test felett az irányítást, de már dolgoznak olyan konzolon, amit ha felveszel olyan érzést kelt mintha egy játékban lennél benne, és ez az elődje a Nerver Gearnek is( nem tudom jól írtam e le a nevét, ha nem sorry). A.W. írta:
mit A.W. írta:
Mindössze kifejtem részletesen mi az ami nekem röhejes. Meghalnak a szereplők ha: - kihúzzák/megszakítják otthon az áramot, és nem kap táplálást a játék - Leszedik róluk a kiegészítőket - Vagy az akksi lemerül, kiszedik, elromlik - Ha veszítenek a játékban Ezek a kérdések engem is érdekelnek, hogy hogy oldják meg ezeket, hogy küszöbölik ki hogy ne haljanak meg, sőt az is érdekel hogy a valóvilágban keresik e már e szerkezet és játék megalkotóját hogy kérdőre vonják. De ettől még nem röhejes szerintem a dolog. |
zlatan92 | 2012-09-23 12:07 |
A.W. írta: Hogy jön ide a valóság? Ez egy fikció...A véleményem miatt meg nem hinném hogy utána kéne járnom bárminek is, hiszen a valóságban ilyen nincs. ha esetleg valaki tervezett ilyen játékot hogy a gép átveszi az irányítást az ember felett az szóljon. [ Módosítva: 2012.09.23 12:10 ] |
gergoking | 2012-09-23 12:09 |
TakagiYasushi: Erre is még októberben választ kapunk. A regényben több dolgot elmagyaráztak az elején, de úgy tűnik, hogy az animében minden ilyen dologra egyszerre akarnak majd magyarázatot adni. |
A.W. | 2012-09-23 12:11 |
Félre ne érts, nem akartalak meg bántani, de ami érdekel annak általában utána Nem bántottál meg, csak csodálkoztam ezen az utánanézős dolgon. Úgy gondoltam, leírom részletesebben hogy konkrétan mire gondolok, így azért könnyebben érthető. Csak ennyiről lenne szó. Ez nem tudom, hogy miért furcsa, ez az egésznek a témája. Ha már az alap koncepció nem jön be, hülyeségnek látod, akkor nem kell nézni.
Egy ilyen "hülyeség" miatt nem fogom dobni. Ahhoz még sok-sok minden kell hogy dobjam. Ezek a kérdések engem is érdekelnek, hogy hogy oldják meg ezeket, hogy küszöbölik ki hogy ne haljanak meg, sőt az is érdekel hogy a valóvilágban keresik e már e szerkezet és játék megalkotóját hogy kérdőre vonják. De ettől még nem röhejes szerintem a dolog.
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. Viszont a halál az megoldható akár egy méreginjekcióval, így ha valaki veszít, lebilincseli a gép, majd beadja neki a mérget. (Jó, tudom kicsit félelmetes debil gondolatok) Hogy jön ide a valóság? Ez egy fikció...
Úgy hogy kissé átment offba a téma. : s [ Módosítva: 2012.09.23 12:14 ] |
-OJ- | 2012-09-23 12:15 |
A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. Viszont a halál az megoldható akár egy méreginjekcióval, így ha valaki veszít, lebilincseli a gép, majd beadja neki a mérget. (Jó, tudom kicsit félelmetes debil gondolatok) Eléggé. Az mondjuk engem is érdekelne, hogy juttatja a sisak kvázi mesterséges kómába a használókat, dehát ezért sci-fi. Némi áltudományos magyarázattal bármit el lehet adni. Egyébként a Mátrix is ugyanígy működött. 13 évvel azután nem tudom, miért kellene még csodálkozni egy ilyen technikán [ Módosítva: 2012.09.23 12:16 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-23 12:32 |
A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. -OJ- írta:
Hozzá kellene tenni, hogy MOST lehetetlen, de ez az anime is 2020 után játszódik, és én biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen.
Eléggé. |
Laurence | 2012-09-23 12:56 |
Ami minket most elválaszt a nervGeartől azaz agy ismerete amin az egész alapul. Úgy működik hogy blokkolja az agy jeleit a testben, de közben felhasználja őket (mivel tudjuk hogy az agy valamilyen szinten elekromos jellegű gondolom ezt kihasználva). Szerintem is előbb utóbb elérhető lesz ez a technológia is. Én reménykedek benne (persze a gyilkos részt kihagyhatják a fejlesztésből ) |
Barbara-chan | 2012-09-23 13:01 |
gyurcsi666 írta:
A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. -OJ- írta:
Hozzá kellene tenni, hogy MOST lehetetlen, de ez az anime is 2020 után játszódik, és én biztos vagyok benne, hogy lesz ilyen.Eléggé. Azért az emberi elme azért bonyolultabb, erősen kétlem, hogy 2020-ra lesz már ilyen fejlett a technológia, hogy átvegye a test felett az irányítást, mikor még az emberi agyat is csak találgatják... Amúgy, ha már SAO-nál tartunk, szerintem nem valami reális, hogy sehogy se tudják őket kihozni a játékból. Valahogy csak ki lehetne, ha megcsinálnának ilyen játékot, gondolni kéne egy biztonsági mechanikus eltávolításra, ha valami baj adódna a külvilágban. Na meg, hogy éveket töltenek ott aztán újabb játék... nagyszerű, a fél életüket a virtuális valóságban töltik Ja és azt kifelejtettem, hogy az agynak pihennie is kell [ Módosítva: 2012.09.23 13:02 ] |
Prof. William | 2012-09-23 13:02 |
A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. Ezzel teljeséggel egyett értek csak azt nem szabad elfelejteni, hogy nem a való életben vagyunk hanem, 2025-ben ráadásul egy ANIMÉBEN ahol ugyebár még az sem meglepő amikor galxisokat vágnak egymás fejéhez órásrobotok. Amúgy is móta kérjük a egy sci-fi/fantasy ANIMÉBEN számon azt hogy nem olyan mint a való életben? A 26-évvel későbbi AC-ben meg az agyukba töltött programmal pörgetik fel úgy az agyműködésüket, hogy a világ lelassul körülöttük. Még annyit hogy a SAO nem irányítja őket, hanem a készítő csinálta meg úgy hogy ne lehessen kilépni belőle. Ugynúgy játszák, mint ahogy el van tervezve, csak kilépni nem lehet benne + kipurcannak ha jön a Game Over. "Amúgy, ha már SAO-nál tartunk, szerintem nem valami reális, hogy sehogy se tudják őket kihozni a játékból. Valahogy csak ki lehetne, ha megcsinálnának ilyen játékot, gondolni kéne egy biztonsági mechanikus eltávolításra, ha valami baj adódna a külvilágban." Gondolom létez/nek ilyen mechanizmusok amiket a készítő gondolom szépen ki is iktatott, hogy ne zavarhassák meg. Az egyetlen lehetőség az lenne ha a való világban elfogja a rendörség, de gondolom azóta sem találták meg... Azt meg nem hinném hogy az alapdolgokon kívül ( amiket kiiktatott a készítő ) nagyon mernének próbálkozni a hatóságok, mert mi van ha éppen azzal nyírják ki a játékosokat? Nem hinném hogy sokan be mernék vállalni, hogy esetleg minden elhibázott próbálkozás egy emberéletbe kerül. Vagy esetleg meghaljon mind a még élő kb 6000 játékos. "Ja és azt kifelejtettem, hogy az agynak pihennie is kell " Az agyuk szerintem akkor pihen amikor a játékban is alszanak. Ez a része úgy működhet mint a valóságban. [ Módosítva: 2012.09.23 13:08 ] |
Laurence | 2012-09-23 13:14 |
Barbara-chan írta:
Hát az elmével nem kell foglalkozni, a nervGear csak a fizikai jeleket nyeli el és képet jelenít meg az agyban, a gondolatokkal és egyéb bonyolult dolgokkal (pl. érzések) nem foglalkozik, azok ugyanúgy dolgoznak tovább mintha mi sem történne (csak persze nem a valóság alapján hanem arra reagálva amit a játékban tapasztalsz)Azért az emberi elme azért bonyolultabb Barbara-chan írta:
Ha emlékszel akkor a SAOban is alszanak az emberek (lásd alvós gyilkosság), olyankor szerintem az agy pihen.Ja és azt kifelejtettem, hogy az agynak pihennie is kell Az pedig hogy nemlehet levenni a fejükről szerintem bőven megolható, egyszerűen 2 aksi van benne ami egymást is figyeli, így jószintén tényleg lehetetlen a feladat (főleg ha a másik el van dugva). Persze William profnak is igaza van, de azért engem a valós megvalósítás is érdekel |
TakagiYasushi | 2012-09-23 13:29 |
A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. Viszont a halál az megoldható akár egy méreginjekcióval, így ha valaki veszít, lebilincseli a gép, majd beadja neki a mérget. (Jó, tudom kicsit félelmetes debil gondolatok) Hogy jön ide a valóság? Ez egy fikció...
Úgy hogy kissé átment offba a téma. : s ez a téma egy olyan fikciót dolgoz fel ami ha nem is a közel jövőben de akár 2040-2050 környékén valóság lehet amilyen iramban a technikai vívmányok fejlődnek.elég ha csak a repülőt vesszük alapul, az 1900-as évek elején még csak alig pár métert voltak képesek repülni a fivérek, de az évszázad közepére már egész óceánokat szeltünk át. Én sem azt mondom hogy egy játék átveszi az ember felett az irányítást, az emberi test és elme felett. Csak azt hogy a hasonló megoldású konzolok bőven elképzelhetőek a jövőre nézve. Nem kell injekció ahhoz hogy valakit megöljön egy ilyen készülék, elég ha csak egy elektromos impulzust küld az agyba, amire rá van kötve és akkor sanyi az illetőnek. Ehhez a fikcióhoz meg úgy jön a valóság, ahogy már korábban kifejtettem. az NG elődjein már dolgoznak. |
kovesdi020 | 2012-09-23 15:00 |
Szerintem az hogy egy ilyen készülék , amire rá van kötve a delikvens , logikus hogy megöli a használóját , vagy legalábbis nagyon roncsolja az agyat ,ha csak úgy le szedik róla Aki egy kicsi sci-fi-t is nézet már pl stargate, az tudhatja hogy a virtuális valóságból való külső kiszedés által , roncsolódik az agy , aztán örökre agyhallót lesz a delikvens Amúgy ha elektromotoroságot küld a testbe a szerkezet , és igazi fájdalom érzettet generál ,akár szívmegállást is okozhat Szóval nem csak az agy szét égetésével ölhető meg a használó Amúgy szerintem biztos lesz ilyen technika a jövőben , szerintem már ma is fejlesztik , csak amit beismernek hogy létezik vagy van Az csupán a jég hegy csúcsa ! Az meg hogy átveszi a test felet az irányítást természetes , hisz az agy küldi ki a jeleket a végtagoknak , ha ezek a jelek egy virtuális világba továbbítja a szerkezet , logikus hogy a karakter fog mozogni és az igazi test nem Amúgy a Bmw ahogy én olvastam , tervez olyan műszer falat , ahol a sebsebég vagy a fordulatszám a üveg falon jelenne meg ! |
itzrobbyv1 | 2012-09-23 15:10 |
már kifejlesztették a digitális és még sorolhatnám milyen műszer falat amugy az ember biztos kifog fejleszteni ilyen cuccost csak idő kérdése |
zlatan92 | 2012-09-23 15:29 |
TakagiYasushi írta: Félreérthettél, mert én azt akartam azzal mondani, hogy mit számít az, hogy jelenleg nincs ilyen a valóságban? Érdekes dolog ezt hibának felróni, mikor az animék, mangák, LN-ek nagyrészében olyan dolgok fordulnak elő, ami a valóságban lehetetlen/nem létezik, vagy a jövőre nézve nehezen elképzelhető.A.W. írta:
Teljességgel lehetetlen a való életben, hogy egy játék átvegye az irányítást az emberi elme, és test felett. Viszont a halál az megoldható akár egy méreginjekcióval, így ha valaki veszít, lebilincseli a gép, majd beadja neki a mérget. (Jó, tudom kicsit félelmetes debil gondolatok) Hogy jön ide a valóság? Ez egy fikció...
Úgy hogy kissé átment offba a téma. : s Ehhez a fikcióhoz meg úgy jön a valóság, ahogy már korábban kifejtettem. az NG elődjein már dolgoznak. [ Módosítva: 2012.09.23 15:39 ] |
Porsche | 2012-09-23 15:31 |
VR szemüveg már van. |
Eugeo | 2012-09-23 17:24 |
Porsche írta:
VR szemüveg már van. Az már kb. 15-20 éve van. |
gyurcsi666 | 2012-09-23 18:07 |
Link Most, hogy újra rátaláltam erre a cikkre, úgy döntöttem belinkelem. Körülbelül így fogják megoldani, csak nem egy robotot fogunk irányítani, hanem a játékban létrehozott karaktereinket. Milyen jó is lenne. |
Erodon | 2012-09-23 21:48 |
mintha it-ott átmenne kicsit offba a beszélgetés kicsit visszatérve a részhez: nekem tetszett Yui karaktere, bár nem hatott meg túlzottan a "halála" (, és, bár valamennyire érthető, de kicsit túlzottnak tartom Asuna nagy drámázását) mondjuk Yui azt a kardod igazán otthagyhatta volna Kiritoéknak Prof. William írta:
egyetértek veled, de azért eléggé furcsának tartom, hogy a játékban benne hagy egy olyan konzolt amivel bele lehet piszkálni a rendszerbe belülről egy játékosnak (kétlem, hogy Kardinálnak szüksége lenne rá)Azért van így mert a program tervezője egy őrült állat volt aki erre hegyezte ki az egész játékot. Már az elejétől kezdve ezt tervezhette és NG-t is ilyenre csinálta hogy ne lehessen kiszabadulni belőle. A gyilokdolgokat is ő építette bele a programba/NG -ve. Hogy mi okból azt még nem tudni de szépen kivitelezte a tervét, mindenre gondolva, szóval ez minden csak nem röhelyes. egyébként (bocsánat, hogy folytatom ezt a témát), de szerintem, ha már olyan szinten képes a szerkezet elkülöníteni az agyból jövő jeleket (pl, hogy még véletlenül se küldje a szív működéséért felelőset a játékba), hogy piacra dobják, akkor onnan már semmiség hozzáértéssel és tervezéssel kivitelezni, hogy egy fontosabb szerv működése függjön a Nerve Gear (,remélem jól írtam,) működésétől, valamint beleépíthette a játék programjába, hogy, ha meghal a játékban a karakter akkor álljon le a gép (elnézést, ha valami hülyeséget írtam, nem vagyok szakértője a témának ) de mondjuk ezen szinte fölösleges is gondolkodni; ez egy fantasy, amit mondanak benne, az úgy van, kész, el kell fogadni |
Rui-chan | 2012-09-23 22:06 |
Nekem nagyon tetszett ez a rész. Szerintem nem vitték túlzásba a drámázást, és még sikerült is megríkatniuk. Asuna érzéseit is tökéletesen meg lehet érteni, elvégre a nők sokkal érzelmesebbek. Nem hiszem, hogy ezt a sok harc és egyéb dolog meg tudná változtatni, bármennyire is egy játékról van szó. Ugyan úgy reagálnak, ahogy a való életben tennék egy szerettük elvesztésekor. Yui aranyos kis karakter, és lehet, hogy nem igazi, de attól még szerethető. Kicsit gyanús volt már az elejétől kezdve, de nekem egy programhiba volt az első tippem. Azért jó tudni, hogy a játék készítője elrejtett egy ilyen kis extrát a játékban. Az már más kérdés, hogy nem érvényesülhetett. Annak meg külön örülök, hogy esélyt kapott a későbbi szereplésre. Kirito hozta a szokásos formáját, nem volt semmi azokkal a békacombokkal. XD Végre nem egy nyavalygó főhős, hanem teszi, amit kell. A sok idióta főszereplő után jó érzés egy ilyen karaktert látni. Többek között ezért is tetszik jobban a SAO, mint az AW. |
Porsche | 2012-09-23 22:10 |
Kíváncsi leszek lesz-e OP váltás kövi részben vagy spoiler
[ Módosítva: 2012.09.23 22:12 ]
![]() megvárják az arc végét vele |
gergoking | 2012-09-23 22:13 |
Én is pont ezt írtam US-en, hogy logikusan a 15-16. résznél kéne váltani, viszont alapon meg a kövi résznél. De nem szokták elhúzni, szóval szerintem a kövi részben már lesz (aminek jobban is örülök, mivel így a karaoke le lesz tudva még a kövi szezon előtt) [ Módosítva: 2012.09.23 22:13 ] |
Porsche | 2012-09-23 22:22 |
Én is reménykedem benne,hogy maradnak a szokásosnál és már kövi részben váltanak .Meg remélem mostmár kap egy normális ED-t is |
Prof. William | 2012-09-23 22:30 |
Logikusan a tényleg a 15-ik résztől kellene váltani az OP-nak de az animokban sokszor annyira merevem vesznek mindent ( pl a az OP/ED MINDIG 1.30-perc.) hogy szerintem is következőtől kezdve váltanak. Ez amiatt lehet baj, ha eléggé spoileres OP-t csinálnak neki. Így sok néző aki semmit sem tud a SAO szorijáról már nem fog annyira meglepődni a 13-14-ik részen. Remélem lesz annyi eszük, hogy még kibírnak 2 részt és majd csak utánna váltanak. Úgy sokkal jobban jönne ki a dolog. |
Akosss | 2012-09-23 22:44 |
Szerintem váltanak a következő résznél, mert mindig a sorozat felénél szoktak. Én csak abban reménykedem, hogy most még valami olyan animációt találnak ki neki, amivel nem spoilerezik le a későbbi dolgokat, aztán ha az aktuális részhez érnek, megváltoztatják azt. Már előfordult ilyen máshol is. |
Porsche | 2012-09-23 22:49 |
Ha mondjuk ott ér véget a következő rész ahol gondolom,hogy végetér. spoiler
![]() Azaz a nagy felismerésen akkor simán csinálhatnak olyan OP-t mint a mostani ahol csak a karaktereket dobálták be némi akció közepette lévén a néző a rész végére már ígyis-úgyis sejti,hogy ennek az arcnak vége lesz. |
A.W. | 2012-09-23 22:55 |
Nemrég néztem meg a 3. epizódot, és olyan elhamarkodott volt minden. Az események gyorsan történtek, a harcokat végig se mutatták. Ez amolyan semmis epizódnak tűnt számomra. Két harci jelenetet tömtek be 24 percbe, és még végig se mutogatták a mikulásos harcot, pedig talán az lett volna a legizgalmasabb. szerk: A főszereplő kisfiúcska meg olyan kis antiszociális lett hirtelen Kis nagymenő. [ Módosítva: 2012.09.23 22:57 ] |
Akosss | 2012-09-23 22:57 |
Nyugi, több ilyen nem nagyon lesz. |
Prof. William | 2012-09-23 23:19 |
Akosss írta:
Én csak abban reménykedem, hogy most még valami olyan animációt találnak ki neki, amivel nem spoilerezik le a későbbi dolgokat, aztán ha az aktuális részhez érnek, megváltoztatják azt. Pl ebben az évadban a Muv-Luv volt pont ilyen maikor az 1-2 részben gyorsan összedobtak valami álOP-ot az akkori szereplőkkel és majd a harmadik résztől váltottak. |
Bernardo | 2012-09-23 23:27 |
Kár hogy kihagyják a horgászos részt. Igaz, nem lett volna túl mozgalmas, csak mikor Asuna "kifilézi" a "halat" a végén, de megvolt benne pár jó poén lehetősége. Itt Kirito tombolta ki magát a békákon, ott Asunának lett volna egy jó harca. [ Módosítva: 2012.09.23 23:49 ] |
Porsche | 2012-09-23 23:32 |
Pepecselnének ennyit az OP-vel azok akik kb egy képernyőkímélőnek megfelelő ED-t hoztak össze a szezon leghypeoltabb animéjének? |
A.W. | 2012-09-24 00:18 |
A 4. epizódban se történt semmi meghökkentő dolog, csupán ez is csak valami rövidke elhamarkodott harci jelenet volt. Tényleg lassan kiderül, hogy Kazuto Kirigaya egy szuper menő gyerek akit senki se tud legyőzni, se megsebezni. A kislány állatkájának a nevén meg egyszerűen nevetnem kellett. Egyelőre a meter nálam úgy áll, hogy 10-ből 6 pont. : s Nem szörnyű kategória, jól elnézegetem, aranyos meg minden, de eddig nem tudott annyira magával ragadni. [ Módosítva: 2012.09.24 0:19 ] |
hassan | 2012-09-24 01:10 |
A.W. írta:
Egyelőre a meter nálam úgy áll, hogy 10-ből 6 pont. : s Nem szörnyű kategória, jól elnézegetem, aranyos meg minden, de eddig nem tudott annyira magával ragadni. Hogy őszinte legyek, nálam 9-ről indult még az első résszel, 12. rész után 7-en áll, szóval nem tudom, hogy nálad hol végzi majd. Szörnyűnek nem szörnyű, de a hype-hoz képest nem túlzok, ha azt mondom, hogy a szezon legnagyobb csalódása számomra eddig. Ettől függetlenül végig fogom nézni, mert a remény hal meg utoljára és szeretek pozitívan csalódni, sok van vissza. |
A.W. | 2012-09-24 01:37 |
Hiányolom belőle a normális harcokat, az izgalmakat. Sajnos eddig nem történt normálisnak nevezhető harci jelenet. Én mindent 5 pontról, azaz a "Nem tudom" kategóriáról kezdek. Ezután a tapasztalataim szerint értékelek. Miután minden egyes epizódot végignéztem, akkor dől el tejesen a negatív/pozitív arány szerint az értékelésem. (pl: unalmasság, izgalom, szórakoztatás, csalódás, helykitöltő epizódok... mértéke szerint). Legfőképp azért kezdtem bele, mert MAL-on torony magasan van a 10-pontos értékelések száma, illetve itt az oldalon nagyon agyonhypeolják. Persze tény, és való hogy a kislányok vannak többsége, mert ha valakinek cukorfalat pofija van, akkor az anime csak és kizárólag 10 pontot érhet. A hiteltelen értékeléseket meg se néztem, de sejtem, hogy túl sok a 10 pontos. Az meg kérdéses, mennyire indokolt. Én is reménykedem benne, hogy lesz ez még jobb is, és több lesz az izgalmas harci jelenet, amit nem szakítanak félbe. |
hassan | 2012-09-24 02:14 |
Nálam minden 10-ről indul, amibe belekezdek, optimista vagyok, ami anime, az csak jó lehet. De nagy részük elég hamar lejjebb csúszik, bár nem vagyok túl kritikus, mert ami alapból nem érdekel, abba bele sem kezdek, vagy ha dobom, nem értékelem. Kíváncsiságból a részeit egyenként pontoztam és elosztottam az eddigi részek számával, azaz 12-vel, 7.2-re jött ki. Itt AA-n elég vicces az adatlapja, már most 190-nél többen látták és majd 500 embernek kedvenc és valami 60 körüli ember szavazott is rá (nem értem minek, mikor most tart a felénél, ennyire előre nem tudom, hogy hogyan lehet ítélkezni bármiről is). Visszatérve a SAO-ra, egy kérdés annak, aki nagyjából tudja, hogy mi lesz a következő részben: spoiler
Mert ha nem, akkor annak a résznek se volt túl sok értelme.
![]() Lesz valami jelentősége annak, hogy Kirito belépett a guildbe? |
Eugeo | 2012-09-24 07:06 |
hassan írta:
Visszatérve a SAO-ra, egy kérdés annak, aki nagyjából tudja, hogy mi lesz a következő részben: spoiler
Mert ha nem, akkor annak a résznek se volt túl sok értelme.![]() Lesz valami jelentősége annak, hogy Kirito belépett a guildbe? Annak hogy belépett túl sok értelme nem lesz, legfeljebb annyi, hogy vissza hívhatják a frontvonalra (amúgy is vissza ment volna). De az a rész amikor Heatcliff-el harcolt, az később nagyon fontos lesz. |
Prof. William | 2012-09-24 07:43 |
Egy kérdés azoknak, akik már olvasták a következő LN köteteket... spoiler
![]() Yui a Fairy Dance-ban mikor tér vissza? Én még csak az első LN-t olvastam, de ha a FD-ben viszonylag hamsr visszahozzák, akkor még az animban is szerepelhet újra. |
gyurcsi666 | 2012-09-24 09:37 |
Szerintem megérdemli a 10 pontot. Sokkal jobban adja, mint a Naruto, a Bleach, vagy bármi más. Nem azért lett ilyen, mert cukipofájú szereplők vannak, egyszerűen jó. Aki ezt nem tudja átérezni, az így járt.. XD |
Porsche | 2012-09-24 10:27 |
Prof. William írta:
Egy kérdés azoknak, akik már olvasták a következő LN köteteket... spoiler ![]() Yui a Fairy Dance-ban mikor tér vissza? Én még csak az első LN-t olvastam, de ha a FD-ben viszonylag hamsr visszahozzák, akkor még az animban is szerepelhet újra. spoiler
![]() Már a második fejezetben feltűnik szóval biztos,hogy fog szerepelni |
hassan | 2012-09-24 13:09 |
gyurcsi666 írta:
Szerintem megérdemli a 10 pontot. Sokkal jobban adja, mint a Naruto, a Bleach, vagy bármi más. Nem azért lett ilyen, mert cukipofájú szereplők vannak, egyszerűen jó. Aki ezt nem tudja átérezni, az így járt.. XD Nem nézek se Narutot, se Bleach-et, nem szeretem a végtelen shouneneket. Így jártam, mert nekem nem ez a véleményem, ízlések és pofonok, ahogy a mondás is tartja. Ha pedig drámát akarok nézni, akkor megyek nézek Clannad-ot, nem pedig egy jól indult fantasy/akciónak titulált és mégis melodrámákkal telített hype-ot. Viszont akkor a párbajon kívül annak a résznek se volt sok értelme, ha jól értem (pl Kuradeel árulása, nem láttam abba se sok fantáziát). Remélem ezeket a Yui-s részeket majd később megmagyarázzák, mert eléggé időpocsékolásnak tűnt. |
-OJ- | 2012-09-24 13:20 |
gyurcsi666 írta:
Szerintem megérdemli a 10 pontot. Sokkal jobban adja, mint a Naruto, a Bleach, vagy bármi más. egyszerűen jó. Aki ezt nem tudja átérezni, az így járt.. XD Azokhoz képest bármi jobb, tehát nem a legjobb összehasonlítási alapok Nagy érv |
gyurcsi666 | 2012-09-24 13:21 |
Szerintem a rész végén eléggé meg lett magyarázva.. xD Őszintén, ahol egy játék miatt, bármi féle gubanc miatt emberek halnak meg, ott szerinted nincs dráma? Hogy ne lenne. |
-OJ- | 2012-09-24 13:26 |
gyurcsi666 írta:
Őszintén, ahol egy játék miatt, bármi féle gubanc miatt emberek halnak meg, ott szerinted nincs dráma? Hogy ne lenne. A kérdés az, hogy a néző érdekelt-e egyáltalán a karakterekben annyira, hogy átérezze azt a drámát? És egy epizód ismeretség után a válasz egyértelműen: nem [ Módosítva: 2012.09.24 13:30 ] |
Cybernet343 | 2012-09-24 14:04 |
Szerintem nem ennyire egyszerű a beleélés kérdése. Együtt lehet velük érezni, főleg ha nem ismeretlen az ember számára az MMO-k világa (hogy egy futurisztikus kivitelezésként szerepel, az mellékes, de a "testközelibb" élmény miatt el is mélyítheti az empátiát). Vagy ha valaki szereti is ezt a stílust, esetleg könnyen beleéli magát az egyes történetekbe. Én személy szerint Kirito személyiségének egy jelentős részével is teljesen azonosulni tudok. Nagyon összetett az ilyesmi, rengeteg szempont alapján működik, mindenkinél máshogy. ;] Személy szerint fogékony ember vagyok, élményként tekintek egy-egy történetre, könnyen vonok párhuzamot a főszereplő és magam közé. Szó se róla, a kivitelezés kedvezhet a befogadóképességnek, az erre érzékeny embereknél pedig meghatározó. Szerintem eddig jól csinálják a SAO esetében. És a dráma... ugyan már, az openingben is erőteljesen utalnak rá, hogy ez nem egy érzelmektől mentes anime lesz. Ráadásul egy epizód alapján ezt eldönteni... már ne haragudj kedves -OJ-, be se melegítettek még akkor. Merem feltételezni, hogy az első epizódra gondoltál, így volna értelme. |
-OJ- | 2012-09-24 14:35 |
Én MMO-ztam, rendszeresen RPGzem, bele tudnám élni magam, de ez az egész világ és a hézagos történetmesélés olyan szinten vérszegény, hogy egyszerűen nem megy. Valódi játékként ez a SAO kb egy harmadrangú MMO lenne, aminek egy-két év után leállítanák a szervereit az érdeklődés hiánya miatt. Cybernet343 írta:
És a dráma... ugyan már, az openingben is erőteljesen utalnak rá, hogy ez nem egy érzelmektől mentes anime lesz. Ráadásul egy epizód alapján ezt eldönteni... már ne haragudj kedves -OJ-, be se melegítettek még akkor. Merem feltételezni, hogy az első epizódra gondoltál, így volna értelme. Rosszul feltételezed, mert az egész eddigire gondoltam. Kiriton és Asunán kívül mindenki más kb 20percet szerepelt eddig. [ Módosítva: 2012.09.24 14:39 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-24 14:38 |
Cybernet-tel nagyon egyetértek. Engem Sachi halála is megtudott rázni, és én nem azt nézem ilyenkor, hogy 1 részben volt benne csak, akkor minek siratnám meg? Hülyeség ezt nézni. Azokután, hogy Kirito is megesküdött neki, meg mondta neki, hogy biztos nem hal majd meg, meghalt, Kirito szeme láttára. Szerintem elég drámai volt. Yui halálánál sem azt kell nézni, hogy nekünk mit jelentett. Azt kell nézni, hogy NEKIK mit jelentett, és felesleges megint felhozni, hogy 1-2 napja ismerik. Akkor is meghalt. [ Módosítva: 2012.09.24 14:42 ] |
Junchi | 2012-09-24 14:38 |
-OJ- írta:
A kérdés az, hogy a néző érdekelt-e egyáltalán a karakterekben annyira, hogy átérezze azt a drámát? És egy epizód ismeretség után a válasz egyértelműen: nem +1 Ha az egész bagázs csapnivaló, ott bizony komoly gondok vannak és legyen akármilyen dráma is köréjük írva, ha egy shrug-nál nem lesz több reakcióm az egészre. Persze, to'om, ne pofázzak, mert négy részt láttam csak és majd később ATOMGODLY lesz, meg whatever, de azért valljuk be, nem egy jó kezdet, ha négy epizód után még csak minimális szimpátiát sem tudnak kelteni a karakterek és a dráma mindennek a tetejébe baromira cheap. Ha most pontoznom kéne, 3/10-nél fix, hogy nem adnék többet... [ Módosítva: 2012.09.24 14:42 ] |
-OJ- | 2012-09-24 14:42 |
Nálam még tartja magát 5/10-en, de ez nagyrészt a rajzolás, a zenék, és az MMO/RPGk iránti elfogultságomnak köszönhető. Mert egyébként a tartalom=nulla gyurcsi666 írta:
Kirito is megesküdött neki, meg mondta neki, hogy biztos nem hal majd meg, meghalt Igen, abban a jelenetben, ezzel a dumával már megvolt ásva a sírja [ Módosítva: 2012.09.24 14:45 ] |
Junchi | 2012-09-24 14:44 |
Aki Sachi halálára nem számított, annak minimum ez az első animéje vagy én nem tudom... ^^" |
gyurcsi666 | 2012-09-24 14:48 |
Junchi, szerintem elég sok mindenki nem számított Sachi halálára.. és ez nem azt jelenti, hogy az első animéje... -OJ-, ahogy mondtam, a szereplőknek attól még **** sz**. |
-OJ- | 2012-09-24 14:54 |
Pedig egyértelmű volt. Ha valaki a jövőbeli terveiről beszél, bizonygatja hogy túléli az eseményeket, vagy mások teszik ezt neki, az jó eséllyel máris rákerült a halállistára gyurcsi666 írta:
Yui halálánál sem azt kell nézni, hogy nekünk mit jelentett. Azt kell nézni, hogy NEKIK mit jelentett, és felesleges megint felhozni, hogy 1-2 napja ismerik. Akkor is meghalt. ![]() Sorry, Én nem tudok olyan érzelgős lenni, hogy már attól sírva fakadok, mert másokat sírni látok egy számomra vadidegen elvesztése miatt A dráma akkor jó, ha a néző maga is átérzi a még élők fájdalmát valaki elvesztése miatt, de ez csak akkor lehetséges, ha alaposan megismertük az elhunytat és mi is veszteségként éljük meg a halálát. Sacchit és Yuit kb akkora jelentőséggel bírt és annyira lehetett sajnálni, mint az úton kivasalt kiscicákat. [ Módosítva: 2012.09.24 14:56 ] |
Akosss | 2012-09-24 15:27 |
Egyébként úgy tudom, hogy (szerintem nem nagy spoiler de azért óvatosan) spoiler
![]() Yui visszatér még a Fairy Dance arcban. Így az elvesztése még valamennyivel fontosabb is volt, mint Sachié. |
Prof. William | 2012-09-24 16:14 |
-OJ- írta:
Pedig egyértelmű volt. Ha valaki a jövőbeli terveiről beszél, bizonygatja hogy túléli az eseményeket, vagy mások teszik ezt neki, az jó eséllyel máris rákerült a halállistára Ez nagyon igaz. Se filmben, sem animban nem egy életbiztosítás a jövőbeli terveidről beszélgetni. |
hassan | 2012-09-24 16:53 |
Akinek ez dráma, és ezen elérzékenyül, az nem látott még drámát szerintem. Eddig őszintén megmondva senki halála nem izgatott túlzottan, mert nem sok szerepük volt a történet szempontjából, sőt ha Asuna vagy Kirito halna meg (ami persze nem fog megtörténni) se hatna meg, egyikükről se tudni szinte semmi lényeges infót. Túl sok műfajt akartak keverni és eddig elég rosszul sült el a minőség rovására. |
Eugeo | 2012-09-24 17:38 |
hassan írta:
Akinek ez dráma, és ezen elérzékenyül, az nem látott még drámát szerintem. Eddig őszintén megmondva senki halála nem izgatott túlzottan, mert nem sok szerepük volt a történet szempontjából, sőt ha Asuna vagy Kirito halna meg (ami persze nem fog megtörténni) se hatna meg, egyikükről se tudni szinte semmi lényeges infót. Túl sok műfajt akartak keverni és eddig elég rosszul sült el a minőség rovására. Ennek az animenek a leírásában, és sehol másutt sincs leírva, hogy dráma lenne. Itt Tragédiáról van szó, az meg csak azt jelenti, hogy meghalnak szereplők, nem kell hogy feltétlenül részeken keresztül lássuk hogy szenved ez vagy az a szereplő. Sacchi halála pedig nem a drámaiság miatt lett belerakva (csak a side story-k tartalmazzák), hanem Kirito jellem fejlődésének kidomborítása volt a lényege. Lehet én azért vagyok csak ennyire elfogult mert a light novel-t olvastam először, és számomra az egy meghatározó történet volt. |
Hurricane | 2012-09-24 17:58 |
-OJ- írta:
Ha valaki a jövőbeli terveiről beszél, bizonygatja hogy túléli az eseményeket, vagy mások teszik ezt neki, az jó eséllyel máris rákerült a halállistáraVigyorog Ehhez én is csatlakozom. Tuti várható, hogy kinyiffan a drága! DD de hát na, kell egy kis sablonosság. Már a végén hiányolnánk. |
hassan | 2012-09-24 21:24 |
Eugeo írta:
Sacchi halála pedig nem a drámaiság miatt lett belerakva (csak a side story-k tartalmazzák), hanem Kirito jellem fejlődésének kidomborítása volt a lényege. Hát ha más nem is, de legalább egy kis jellemfejlődésen átesett Kirito az első rész óta, bár azt tegyük hozzá, hogy évek teltek el, annyi idő alatt meg azért változik az ember, még ha a játékban fizikailag nem is, de érzelmileg mindenképp. Klein szemszögéből a történet jobban érdekelt volna, gondolom őt is csak Kirito jellemfejlődése miatt tették bele a sorozatba, mint kb az összes szereplőt, akivel eddig találkozott. Kivéve Lizbeth és Silica, akikre elpazaroltak egy-egy részt, aminek értelme nem sok volt (max annyi, hogy jót nevettem kedvenc Pinája elvesztésekor, ennyit a tragédiákról). Megtudtunk Kiritóról 2 mondatot a Silicás részekben, meg azt, hogy Asuna a bejövős neki, nem pedig Lizbeth...össze is foglaltam 2 részt 1 mondatban, gratulálok. Mellesleg mi szerepe van annak, hogy Lizbeth a személyes kovácsa lett? Azóta nem is szerepelt pár másodpercnél többet. Túl sok felesleges szereplőbe akarnak beleerőltetni túl kevés mondanivalót. |
-OJ- | 2012-09-24 21:36 |
hassan írta:
Mellesleg mi szerepe van annak, hogy Lizbeth a személyes kovácsa lett? Azóta nem is szerepelt pár másodpercnél többet. Túl sok felesleges szereplőbe akarnak beleerőltetni túl kevés mondanivalót. Elvileg a következő szakaszban még fog szerepelni, ezért valahol az elején kellett bemutatni. És persze Ő csinálta Kirito második kardját, ami egyébként totál felesleges információ. Azt sem tudjuk az elsőt honnan szerezte, kit érdekel a második eredete? |
hassan | 2012-09-24 21:41 |
-OJ- írta:
Elvileg a következő szakaszban még fog szerepelni, ezért valahol az elején kellett bemutatni. És persze Ő csinálta Kirito második kardját, ami egyébként totál felesleges információ. Azt sem tudjuk az elsőt honnan szerezte, kit érdekel a második eredete? Hát akkor kíváncsian várom a későbbiekben való szereplését (imádkozom, hogy ne szerelmi témájú legyen, mert ezen részek után még azt is kinézem a folytatásból), ahogy Klein-ét is. A kardos dologgal egyet kell, hogy értsek. Az első kardról semmit sem tudunk, így nem értem, hogy miért volt fontos a második? |
Akosss | 2012-09-24 21:43 |
Ilyet se láttam még, hogy egy spoiler szoba teljes fikázásba forduljon. |
hassan | 2012-09-24 21:49 |
Nem fikázás, csak túlbuzgó érdeklődés és a történet néhol érthetetlen részleteinek átgondolása. Mint említettem, nálam jelenleg 7 ponton áll, az még messze nem selejt kategória. Csak az zavar, hogy kicsit másra számítottam a történettől és sokat olvastam hitegetéseket, hogy majd a következő rész jobb lesz (hétről hétre) és csak rosszabb lett. Csak a "miért?"-ek érdekelnek, hogy mi miért történt és miért pont így? Eddig végig erről volt szó. Az meg már más kérdés, hogy nem lehet mindenkinek egyforma az ízlése és így nehéz egyetérteni bizonyos dolgokban (engem senki nem fog tudni meggyőzni, hogy ez a szezon legjobbja és tökéletes mű, amikor rengeteg hiba és megmagyarázatlan dolog van benne, ennek is az eredménye, amit te ilyetén névvel illettél). |
Akosss | 2012-09-24 22:00 |
Nem is teljesen rád gondoltam, de én ezekbe nem szeretnék beleszólni. Nekem aztán mindegy, kinek van negatív véleménye a sorozatról. Hidd el, én sem vagyok SAO fanatikus és nem is fogom védeni mert hogy kiskedvenc, ugyanis én sem vagyok teljes mértékben megelégedve vele. Amúgy rosszul fejeztem ki magam, nem fikázás (ugyanis az teljesen más hangnem), egyszerűen csak negatív vélemények. Sosem láttam még olyat, hogy valahol ennyire nagy legyen az elégedetlen visszajelzés, főleg nem egy hypeolt animénél. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem diskurálhatjátok itt ki, elvégre erre van a szoba. Csak meglepődtem. Nyugodtan lehet nem kedvelni a dolgot, engem nem zavar. Bocsi, félreértettél. Részemről ennyi a téma. Egyébként még korai dolog ez a miért-ezés. Sosem tudhatod, lehet, hogy pont a következő részben fogják megmagyarázni az animében. Vannak olyan dolgok most, amik kérdéseket vetnek fel, de nem sokára választ kapunk rájuk. Csak türelemmel. Természetesen lehet, hogy vannak olyanok is, amikre lehet nem fogunk, akkor pedig majd lehet gondolkozni a kérdéseken. |
hassan | 2012-09-24 22:05 |
Szerintem azért vagyok türelmetlen, mert annyira hype volt és engem a hype-ok sosem győznek meg igazán. Negatív visszajelzés nélkül még fele ennyire se lenne értelme az animének. Igazából azt sajnálom, hogy a nyári szezonosok közül csak SAO-ról lehet szinte beszélni, AW-nak ugye vége lett, többiről meg nem nagyon mond senki semmit, pedig voltak itt még jó sorozatok, amiknek vége és megérdemelnének pár szót (ha nem is 122 oldalnyit ). |
Akosss | 2012-09-24 22:07 |
Spoilerbe rakom, mert off: spoiler
![]() Nyugi, most ősszel jönnek olyan ígéretes sorozatok, amikről biztos lesz duma, már csak hetek kérdése. |
hassan | 2012-09-24 22:16 |
Engem csak a SAO nem hagy nyugodni. De még reménykedem, hátha a következő arc jobb lesz és nem kell teljesen negatív élményként elraknom jó mélyre egy jól indult sorozatot. Válaszolva az off spoileredre: spoiler
![]() Még csak előzetes listám van, egyenlőre 4 biztos nézős sorozattal, és 11 esélyessel, ami majd kijövetel után fog szűkülni. |
Eugeo | 2012-09-24 22:17 |
hassan írta:
-OJ- írta:
És persze Ő csinálta Kirito második kardját, ami egyébként totál felesleges információ. Azt sem tudjuk az elsőt honnan szerezte, kit érdekel a második eredete? A kardos dologgal egyet kell, hogy értsek. Az első kardról semmit sem tudunk, így nem értem, hogy miért volt fontos a második? Én sem emlékszem, hogy meg lett-e említve az animeben. De az a kard egy Monster drop volt. A light novel-ben ezt is a Lisbet-es részben mondták el. De valóban van egy ilyen felhangja, ha valamit elkezdenek hypolni, akkor azt többen szeretik kritizálni. [ Módosítva: 2012.09.24 22:21 ] |
Akosss | 2012-09-24 22:18 |
Most már a fősztori jön. Nem lesznek 1 rész alatt megismert majd tragikusan meghalt, nem sok drámát hagyó karakterek, így biztos jobb lesz valamennyire. (Ugyanis legtöbben ezeket nem szerették..) |
Porsche | 2012-09-24 22:21 |
Amekkora elvárás került erre az animére a hype miatt nem csoda,hogy nem tud megfelelni neki.Mégis szerintem egy megfelelőbb rendezéssel legalább megközelíthette volna a kívánt eredményt. Ahhoz nem kell megvárni a végét,hogy kiderüljön nagyon hadarják a sztorit. Sok kérdést megnyitnak viszont választ nem adnak rá vagy csak felületesen.Erre még rájön,hogy viszonylag jelentéktelen dolgoknál lassítanak be míg fontos dolgokon síklanak át egy szó nélkül. Sokszor jó dolog ha időrendbe pakolják az eseményeket(gondolok itt a side-storyk beépítésére) de itt pont,hogy elrontotta a folytonosságot. Az elején jól beindult aztán jött a hullámzás.A fölös side-storyk ilyetén bepakolása szétszabdalta a sztorit. Ha meghagyták volna az LN eseménymenetét akkor talán több idő lett volna a fő sztori kifejtésére továbbá a karakterek kidolgozása is összetettebb lenne amivel talán a drámai jelenetek is súlyosabb hatást keltettek volna. |
Eugeo | 2012-09-24 22:23 |
Porsche írta:
Amekkora elvárás került erre az animére a hype miatt nem csoda,hogy nem tud megfelelni neki.Mégis szerintem egy megfelelőbb rendezéssel legalább megközelíthette volna a kívánt eredményt. Ahhoz nem kell megvárni a végét,hogy kiderüljön nagyon hadarják a sztorit. Sok kérdést megnyitnak viszont választ nem adnak rá vagy csak felületesen.Erre még rájön,hogy viszonylag jelentéktelen dolgoknál lassítanak be míg fontos dolgokon síklanak át egy szó nélkül. Sokszor jó dolog ha időrendbe pakolják az eseményeket(gondolok itt a side-storyk beépítésére) de itt pont,hogy elrontotta a folytonosságot. Az elején jól beindult aztán jött a hullámzás.A fölös side-storyk ilyetén bepakolása szétszabdalta a sztorit. Ha meghagyták volna az LN eseménymenetét akkor talán több idő lett volna a fő sztori kifejtésére továbbá a karakterek kidolgozása is összetettebb lenne amivel talán a drámai jelenetek is súlyosabb hatást keltettek volna. Ebben nagyon egyet értünk. De azt tudod, hogy a második rész is side story volt? |
Porsche | 2012-09-24 22:25 |
Tudom.Nem volt rossz az a rész de szerintem kihagyható lett volna akár. |
kovesdi020 | 2012-09-24 22:56 |
Nem tudom itt egyeseknek mi a baja a sorozattal ,szerintem nagyon jó , nálam legalábbis tartja magát úgy 8 pont körül ! Engem sem hatott meg túlzottan egyes említett szereplők halála , de mint ahogy írták , azoknak a haláloknak Kirito jelem fejlődése , és Kirito illetve Asuna oldaláról nézhető tragédia hatása a lényeg Engem max spoiler
Nekem pont az tetszik a sorozatban , hogy nem csak a harcról szól , pont épp az meg van benne amit más animekből hiányolok , és hiányzik is![]() Yui halála szomorított el egy kicsit , nekem tetszett a karaktere , szerintem egyáltalán nem volt idegesítő Én nem tudtam hogy az említett részek , side story-k , én tudtam őket élvezni Azon meg nem kell meg lepődni , hogy Asuna sokat sír A lányok eleve ilyenek , sokkal érzelmesebbek spoiler
Nekem semmi bajom a romantikával , sőt inkább végre egy anime , ahol haladnak is valamerre a kapcsolat fronton
![]() ő már eleve el fogadta magát Yui nevelő anyának |
sblat | 2012-09-24 23:17 |
Akosss írta:
Spoilerbe rakom, mert off: spoiler ![]() Nyugi, most ősszel jönnek olyan ígéretes sorozatok, amikről biztos lesz duma, már csak hetek kérdése. spoiler
![]() A lutri season jön kb.... 1-2 max. Nemtudom simán 8-10 közé ment idáig a sorozat, számomra kellően megható,és le is köt(annyira, hogy vetítés után rögtön várom(így volt az oda nobuna,kokoro connect esetében is ),az lesz a kérdés mint a Gosick esetében rá-e fogok unni ugyanis a gosick első évad 10/10 aztán a 2.évad lelankadt és puff máris abbahagytam Nah mind1 várom a kövi részt ^^ [ Módosítva: 2012.09.24 23:18 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-24 23:28 |
Én sem arra gondoltam, hogy én bőgöm el magam, amikor meghal 1-2 szereplő. Úgy értettem, hogy pl. Kirito-nak is elég fájdalmas lehetett Sachi halála, mert azért csak emberek halnak meg körülöttük. Ha előtted hal meg egy ember, és tudtál volna rajta segíteni, te nem lennél kicsit depis? A drámai hatást tragédiának szántam, de akkor innentől kezdve úgy írom. Engem hidegen hagy, hogy személy szerint hogy állok hozzá egy karakterhez, én azonosulok a szereplőkkel, és ha azonosulnál Kirito-val, vagy Asuna-val, neked is elég **** lenne. |
-OJ- | 2012-09-25 00:02 |
Akosss írta:
Sosem láttam még olyat, hogy valahol ennyire nagy legyen az elégedetlen visszajelzés, főleg nem egy hypeolt animénél. Guilty Crown? Another? Blood-C? Akosss írta:
Most már a fősztori jön. spoiler
![]() Kemény két-három részen át? kovesdi020 írta:
Kirito jelem fejlődése ami egyébként katasztrofálisan rossz? Most komolyan. Először kerüli a társaságot, de soha nem derül ki miért. csak Klein erőlteti rá magát. Utána a beatersége miatt még inkább elzárkózik. Harmadik részben mégis barátokra vágyik. Miért? Azok meghalnak, megint elzárkózik. Negyedik részben nagy bátyust játszik, és az igazság bajnokaként lép fel. Az egész jelleme egy értelmezhetetlen és elfuserált katyvaszt, ami részről-részre más irányba változik. Ez mondjuk a kritikán aluli cselekmény-szerkesztésből is adódik. Azon pedig mindig röhögök, hogy egyesek szerint Kirito milyen eredeti főhős. Pedig valójában semmiben sem különbözik a többi hárem hőstől kovesdi020 írta:
Nekem pont az tetszik a sorozatban , hogy nem csak a harcról szól , Csak sajnos a többi része még annyira sem működik, mint a harcok. [ Módosítva: 2012.09.25 0:04 ] |
I-HERO-I | 2012-09-25 00:13 |
kovesdi020 írta:
Pedig elég sok érv szól azok melett is, akiknek nem annyira jött be a SAO. Mármint kevesen vannak akik azt mondanák, hogy rossz anime, viszont annál többan, akik szerint igen nagy potenciál volt a sorozatban, és ehhez képest sokszor elég közepesen oldották meg a dolgokat. Én is ebbe a táborba tartozom.Nem tudom itt egyeseknek mi a baja a sorozattal Tényleg jó, hogy nem a harcokról szól minden egyes rész, hanem megpróbálják bemutatni a játékot magát. A baj az, hogy sokszor teljesen felesleges dolgokra pazarolják el az időt. Adott egy érdekes alapfelállás, amiből egy csomó felé el lehetne indulni, ehhez képest eléggé sablon dolgokat mutatnak be. Szóval tényleg betekintést kapunk a SAO világába, csak ennél jóval érdekesebb dolgokat is el lehetne mesélni, amiket eddig egyik másik animében sem láthattunk. Ami engem eléggé zavar, hogy Kirito ritkán van ténylegesen a középpontban. Mármint ez nem teljesen jó megfogalmazás, mert végig az ő szembszögéből látjuk a dolgokat. Viszont sokszor csak belekeveredik valamibe, amit aztán megpróbál megoldani. Azaz találkozik valakivel, aki épp segítségre szorul, vagy valami hasonló. Az adott epizód arról szól akivel találkozik, Kirito pedig csak egy eszköz, a probléma megoldására. Olyan epizód, amiben 100%-ig Kirito-ra koncentráltak volna, nagyon kevés volt. |
hassan | 2012-09-25 00:18 |
-OJ- írta:
Csak sajnos a többi része még annyira sem működik, mint a harcok. +1 I-HERO-I írta:
Adott egy érdekes alapfelállás, amiből egy csomó felé el lehetne indulni, ehhez képest eléggé sablon dolgokat mutatnak be. Szóval tényleg betekintést kapunk a SAO világába, csak ennél jóval érdekesebb dolgokat is el lehetne mesélni, amiket eddig egyik másik animében sem láthattunk. Ahogy mondod, érdekes lenne, ha nem a sablon részeket mutatnák be, hanem pl kaptunk volna egy kicsit bővebb infókat Kiritorol és Asunáról, ha már főszereplők (12 rész alatt illett volna), aztán magáról a Sword Art Online világáról legalább 1 teljes részt, ami bemutatja, hogy mi hogyan működik (nem csak a harcrendszer, hanem minden más is) és itt nem az elejtett félszavakra gondolok, mert a részek tartalmilag is annyit értek, mint azok a félszavak és utalások, amikkel próbálták bemutatni a világot. |
kovesdi020 | 2012-09-25 00:27 |
ami egyébként katasztrofálisan rossz?Halott
Most komolyan. Először kerüli a társaságot, de soha nem derül ki miért. csak Klein erőlteti rá magát. Utána a beatersége miatt még inkább elzárkózik. Harmadik részben mégis barátokra vágyik. Miért? Azok meghalnak, megint elzárkózik. Negyedik részben nagy bátyust játszik, és az igazság bajnokaként lép fel. Az egész jelleme egy értelmezhetetlen és elfuserált katyvaszt, ami részről-részre más irányba változik. Ez mondjuk a kritikán aluli cselekmény-szerkesztésből is adódik. Szerintem ép hogy fejlődik a jelleme Azt szokták mondani , hogy aki minél többet szenved , az annál erősebb lesz ( ha talpra áll ) ! Szerintem az elején azért kerülte a a társaságot , mert úgy osztoznia kellet volna a többikkel , mint ahogy ezt a hatodik részben ki is fejti Asunának É smint mondta is a SAO ( TP , pénz és más nyersanyagai nem végtelenek ) Aztán közbe jött a Beaterség , akkor egy darabig azért , mert hogy félt hogy nem fogadják be , és nem tud majd beilleszkedni beaterként Aztán amikor mégis belépet valahova , ott is félt elárulni magáról a teljes igazat , mert talán akkor nem fogadták volna el őt Aztán ismerjük a végét , így inkább nem lépet be sehova , így senki nem hátráltatja és ő sem okoz problémát senkinek Asunával más volt a helyzet , hasonló szintű mint ő , meg ő tudta hogy beater , meg lényegében Asuna lógót folyton Kirito nyakába Meg szerintem neki a való világban is ilyen a jelleme , nem egy társasági ember , mint általában a nagy gamerek De szerintem illik is hozzá a magányos farkas szerep Amúgy én is hiányoltam jeleneteket pl a valóságból , vagy pl több info a játékosokról (pl én tuti meg kérdeztem volna Asunától , hogy mi az igazi neve stb Mert azért vicc , Asuna meg akarná keresni Kiritot a valóságban , közben meg az igazi nevét sem tudja Amúgy bennem fel ötlött valami Mi van azokkal a játékosokkal , akik egyedül élnek , nincs sok barátjuk vagy ismerősük , akik tudnák hogy mivel játszik Azok ott haltak meg vég el gyengülésben ? [ Módosítva: 2012.09.25 0:40 ] |
I-HERO-I | 2012-09-25 00:46 |
-OJ- írta:
Valószínűleg azért lett annyi ember kedvence, mert mostanában túlságosan divattá vált az állandóan béna főhős, aki sosem tudja eldönteni, hogy mit csináljon, és aki állandóan azon rinyál, hogy ugyan hogy kerülhetett ő egy ilyen helyzetbe, miközben ő csak hétköznapi életet akart élni.Azon pedig mindig röhögök, hogy egyesek szerint Kirito milyen eredeti főhős. Pedig valójában semmiben sem különbözik a többi hárem hőstől Ehhez képest tényleg pozitívan értékelhető Kirito karaktere, valószínűleg ezért is jön be olyan sok embernek. Viszont amúgy sablon karakter. Tipikus hős alkat, aki mindég tudja mit kell csinálni. Ez önmagában jó dolog, de ha csak ennyiből áll a személyisége, akkor az viszont már kevés. Márpedig Kirito nem igazán mutatott sokkal többet. kovesdi020 írta:
A regényt nem olvastam, így hivatalos választ nem tudok mondani, de anélkül is lehet logikus választ találni. Például amint a hatóságok tudomást szereztek erről az egész incidensről, valószínűleg az első dolguk között szerepelt, hogy kiderítsék, hogy kik vettek a játékból.Mi van azokkal a játékosokkal , akik egyedül élnek , nincs sok barátjuk vagy ismerősük , akik tudnák hogy mivel játszik Azok ott haltak meg vég el gyengülésben ? [ Módosítva: 2012.09.25 0:49 ] |
kovesdi020 | 2012-09-25 00:51 |
Hát ha jelemről és főszereplőkről van szó , inkább Kirito , mint az Accel world törpe siránkozó pufi főhőse Az egy halál volt ! A regényt nem olvastam, így hivatalos választ nem tudok mondani, de elég egyszerű logikus választ találni. Például amint a hatóságok tudomást szereztek erről az egész incidensről, valószínűleg az első dolguk között szerepelt, hogy kiderítsék, hogy kik vettek a játékból
Hát nem tudom , a valóéletben én ha meg veszek egy játékot , nem adom meg a személyes adataimat Regisztrációnál se hiszem hogy kérték volna a játékosoktól , vagy bárki adhat kamu adatott ! [ Módosítva: 2012.09.25 0:53 ] |
Porsche | 2012-09-25 00:53 |
De azt le tudják követni honnan csatlakoztál fel a hálózatra. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.25 0:56 ]
![]() De ha minden igaz 2 rész múlva kiderül minden.Feltéve ha nem spórolnak a magyarázattal mint ahogy szokták |
kovesdi020 | 2012-09-25 00:55 |
Értem Hát várom szeretettel a magyarázatot [ Módosítva: 2012.09.25 0:58 ] |
-OJ- | 2012-09-25 00:58 |
Lefogadom, hogy itt is 2óra telt el a valóságban, mint az AccelWorld-ben Ezért nem mutatják a való világot, mert akkor egyértelmű lenne. És persze nem hal meg senki, azok csak előbb felébrednek kovesdi020 írta:
Szerintem ép hogy fejlődik a jelleme Csak nem következetesen, hanem össze-vissza kovesdi020 írta:
Amúgy én is hiányoltam jeleneteket pl a valóságból , vagy pl több info a játékosokról (pl én tuti meg kérdeztem volna Asunától , hogy mi az igazi neve stb Mert azért vicc , Asuna meg akarná keresni Kiritot a valóságban , közben meg az igazi nevét sem tudja Ezért is gyenge sablon-karakter mindenki, mert semmit nem tudunk róluk. Pl Lizbeth műhelyében láthatjuk, hogy többen vezették a boltot, vagy esetleg valahol 'inaskodptt', illetve a rész végi képben még az utcán árulta a portékáját, mikor találkozik Asunával. Emögött van egy normális karaktersztori, amit bactak elmesélni, mert a sárkánysz*r kiásása fontosabb volt A LN-ben megkérdezik egymást. kovesdi020 írta:
Amúgy bennem fel ötlött valami Mi van azokkal a játékosokkal , akik egyedül élnek , nincs sok barátjuk vagy ismerősük , akik tudnák hogy mivel játszik Azok ott haltak meg vég el gyengülésben ? Mivel csak 10.000 darabot dobtak piacra, valószínűleg fel kellett iratkozniuk az előrendelőknek, így a hatóságok minden játékosnak tudták a címét. [ Módosítva: 2012.09.25 1:03 ] |
Porsche | 2012-09-25 01:03 |
Amúgy meg lényegtelen mert Akihiko maga értesítette a hatóságokat az egészről és gondolom mellékelte az alanyok tartózkodási helyét is. Amúgy meg ha nagyon kíváncsi vagy leírom mit tudnak a hatóságok tenni. LN spoiler.: spoiler
![]() A Fairy Danceből ki fog derülni,hogy egy külön divízió jött létre a rendőrségen belül ennek az incidensnek a kezelésére.A játékba nem tudnak belenyúlni viszont a játékosok haladását képesek nyomonkövetni így pl. tudják,hogy Kirito az élharcosok közé tartozik és azok közül is az egyik legerősebb. -OJ- írta:
Lizbeth műhelyében láthatjuk, hogy többen vezették a boltot, vagy esetleg valahol 'inaskodptt', illetve a rész végi képben még az utcán árulta a portékáját, mikor találkozik Asunával. Emögött van egy normális karaktersztori, amit bactak elmesélni, mert a sárkánysz*r kiásása fontosabb volt Hát ha esetleg ez megnyugtat LN-ben semmilyen képről nem esik szó. (Legalábbis nem emlékszem,hogy szót ejtettek volna róla.)Annyi előzményt tudunk meg mint ami a záróképen is van.Azaz,hogy utcai árusként kezdte. [ Módosítva: 2012.09.25 1:24 ] |
kovesdi020 | 2012-09-25 01:21 |
Ezért is gyenge sablon-karakter mindenki, mert semmit nem tudunk róluk
Hát ez nem a történet hibája , inkább az anime készítőié Valószínű , ha végig követe volna pontról pontra az anime a Ln-t , akkor sokall jobb lenne , de nem is fért volna bele minden pl a fairy Dance Hát azt a történetet én is meg néztem volna Amúgy spoiler
Szerintem utána vették magukhoz ,a képen látott emberek , bár ezt nem tudjuk már meg !![]() nem Lisbeth volt az a csaj , akiről Yui beszélt hogy besokkolt ? Amúgy meg manapság már , nehéz sablon mentes karakter főhőst alkotni egy animehez , mert már annyi volt , hogy szinte bár mit is csinálnak sablon lesz Kivétel a Accel world , nah az nem volt sablon , csak nagyon szánalmas Hát azon besírnék , ha itt is csak pár óra telt volna le a valóságban Értem , a előrendelői adatokra nem is gondoltam ! Porsche köszi az infot , jó lesz a Fairy Dance , várom már ! [ Módosítva: 2012.09.25 1:26 ] |
Eugeo | 2012-09-25 01:42 |
kovesdi020 írta:
Hát azon besírnék , ha itt is csak pár óra telt volna le a valóságban Nagyon szeretik több helyen ellőni ezt az idő sűrítéses megoldást. spoiler
![]() A SAO-ban ez csak a 9. kötetben lesz. |
Prof. William | 2012-09-25 09:44 |
kovesdi020 írta:
Meg szerintem neki a való világban is ilyen a jelleme , nem egy társasági ember , mint általában a nagy gamerek Régen olvastam de úgy rémlik, hogy a LN-ben pár elejtett modatból kiderül hogy Kirito elég nagy kocka volt. kovesdi020 írta:
Mi van azokkal a játékosokkal , akik egyedül élnek , nincs sok barátjuk vagy ismerősük , akik tudnák hogy mivel játszik Azok ott haltak meg vég el gyengülésben ? Úgy rémlik a LN-ben a GM mondta az elején hogy már teljeskörű tájékoztastást kapott a helyzetről minden média. Nem hiszem hogy 2022-ben ne tudák volna név/lakhely szerint lekövetni minden egyes felhaszálót. Olvastam a LN-t de ezen kívül ez az anime tetszik a legjobban a szezonból. Nem tökéletes, de kellemes és nézeti magát. És csak az a lényeg nem pedig idegrohamot kapni minden részen hogy "wáá már e z se pont úgy volt, meg ez is kimaradt". Kirito jelleme elsősorban tényleg azért érdekes mert nem olyan töketlen pxcs mint a mostani animehősök nagy része. Kasugano Haruka is ezért lett népszerű 2010-ben. Örüljünk, hogy legalább ennyire hős és nem valami tucatabb kari. Szerintem fejlődik, hiszen antiszoc kokckából egy még mindig kissé antiszoc, de már törődő, viszonylag laza srác lett. Mások kb 26 rész alatt se fejlődnek ennyit. Asuna is visszahúzódó csendes csajból egy erős személyiségű és nyilt lány lett. Silica nemi szerve izé Pinája, meg a kovács csaj eddig tényleg csak Side Story volt de remélhetőleg még szerepelnek majd. [ Módosítva: 2012.09.25 9:46 ] |
TakagiYasushi | 2012-09-25 11:44 |
100% hogy fan made de jó a zene nem lenne belőle rossz op http://www.youtube.com/watch?v=1uSBQi6LTOo |
kovesdi020 | 2012-09-25 12:03 |
TakagiYasushi írta:
Jó hogy fan made , a hülye is láthatja , hogy a sorozatból van össze vágva 100% hogy fan made de jó a zene nem lenne belőle rossz op http://www.youtube.com/watch?v=1uSBQi6LTOo Ha lesz új op , az biztos nem a SAO-s napokról fog szólni |
Eugeo | 2012-09-25 12:09 |
Azt hallottam, hogy csak a 15.-résztől lesz új opening. |
Gilgamesh | 2012-09-25 12:19 |
Engem nagyon kellemes meglepetésként ért, mikor megnéztem az első részt és körvonalazódott előttem, hogy egy életre-halálra MMORPG cselekményű animével állunk szemben, szép grafikával és szimpatikus főhőssel. Úgy éreztem végre lesz egy normális mű a szezonban, de a kezdeti lelkesedésem fokozatosan alább hagyott, majd teljes közömbösségbe csapott át, végül negatív semlegességnél állapodott meg a véleményem, ahogy haladtunk előre a történetben. Nagyon sajnálom, mert az alap cselekmény kifejezetten jó és rengeteg lehetőséget rejtett magában, de a 6-14 éves célközönség és az író korlátolt képességei Saint Seiyába illő úttorlaszt alkotnak a jó animévé válás rögös útján. Pozitívumok: 1. Kirito nagyon szimpatikus karakter. Tetszik az enyhén depis, segítőkész, ugyanakkor visszahúzódó magatartása, ami rendkívüli kockaságából fakadóan átlag feletti képességekkel társul. 2. Szép a mű rajzolása. 3. Tetszik az alapszituáció. Negatívumok: 1. Mi a fenéért nincsen mágia használat egy fantasy MMORPG-ben? Ráadásul varázstárgyak meg össze-vissza teleportálós cuccok vannak, de varázsló kasztot nem voltak képesek beletenni. Egy fantasy nem fantasy mágiahasználat nélkül. Nagyon bízom benne, hogy a későbbiekben rendesen is meg lesz indokolva, hogy miért hagyta ki a szerző ezt a ziccert, vagy simán csak a mű második felétől már lehet alkalmazni. 2. Nagyon kidolgozatlan a játékosok "elrablása". Rendben van, hogy kisüti a mikró az agyukat, ha megpróbálják leszedni róluk, vagy meghalnak a játékban, viszont erre valóak a tűzszerészek és a hackerek. Kizárt, hogy 2 év alatt nem bírják biztonságosan hatástalanítani, ennyi idő alatt magától is tönkre szoktak menni ezek a cuccok, vagy legalább betennének vmi indoklást pl: hogy ha bárkiről észreveszi a játékfejlesztő, hogy levették, manuálisan aktiválja az összes többi player kivégzését. Nem beszélve, hogy Akihiko azért nem egyedül készítette a programot. Ilyet leprogramozni kb 2-3000 programozó 3-4éves munkája, nem beszélve a fejrepakolós kütyü tervezéséről és gyártásáról. Japánba még a cerbonát sem engedik forgalomba hozni, mivel nem megbízható alapanyagokból készült és egy fejreszerelhető mikrosütőt meg gond nélkül engedélyeznek? Ennyi nyom alapján még a magyar rendőrség is elkapná a fickót, vagy legalább is kiderítené, hogyan lehet visszahozni a playereket, nem hogy a japán... Illetve a rendőrségnek is vannak hackerei, akik valszeg 3nap alatt feltörik a játékot nem beszélve, hogy 2 év alatt annyira fejlődik a technika, hogy esélye sincs játéknak ellenállni néhány hónapnál tovább. De ha ezektől a bakiktól eltekintünk és az animés élményt vesszük alapul, akkor is belehetett volna tenni egy hacker karaktert, aki mondjuk eredetileg szart az egész játékra viszont mikor hírét vette, hogy mi is történt utólag bejutott a játékba vmi cheater imba karakterrel és motiváció+személyiség függvényében alakítgatja az eseményeket. 3. Mi a fene ez a néha látni a karakterek szintjét néha nem dolog? Egy játék nem ilyen random működik, hogy alapból nem látni, de ha elalszol akkor, akár meg is leshetik. 4. Rendben van, hogy életre-halálra megy a játék és minél hamarabb ki akarnak jutni, viszont ha van idejük szunyókálni a naplementében és low lvl guild-el fanolgatni, miért nem jut eszükbe, hogy a tanulmányaikkal fullon el vannak maradva? Azaz 2 éve nem jártak suliba, egy bonyolultabb matek feladat megoldására nem lennének képesek, elmaradásuk van irodalomból, töriből minden tárgyból és nem jut eszükbe se nekik, se a felnőtt playereknek, hogy oktassák a fiatalabbakat. A playerek 75% japán diák, akiknél a tanulás valszeg jóval fontosabb, mint maga a játék, érthetetlen, miért nincsenek játékon belül sulik. Animés élmény szempontból is kifejezetten szórakoztató lenne egy kis school lifot keverni 2 mészárlás közé. 5. Néha mutatnak városokat, hogy "56. szint Kutumaki város". Ezeknek a felfedezése és birtokbavétele, hogy történt? Kifejezetten izgalmas lenne bemutatni pl hogy az új szinten Kirito talál meg elsőként egy nagyvárost és így ott szert tenne mindenféle előjogokra, vagy vmi bonus varázstárgyra. 6. "Szegény NPC-ket nem keverhetjük bele a harcokba". Ezt komolyan gondolják? 1 óra múlva respawnoznak. Kifejezetten kreatív megoldás lett volna, ha találnak vmi módszert, hogy a városok elit guardjait felbérelve/átprogramozva hadsereget létrehozva kiírtassák velük a nehezebb szintek szörnyeit, vagy legalább becsalnák őket a városokba. 7. Csomó jelenetnél alapértelmezettnek veszi, hogy a néző már játszott vagy jól ismeri az MMORPG-k hagyományos működését, ami nélkül teljesen értelmezhetetlen néhány jelenet. 8. Miért kell az unszinpatikus bunkó karakterekről kiderülni, hogy ténylegesen még gonoszak is? 9. Mikor a kanyonban az öreg tata halálra szurkálja a másik társukat és Kiritó, vhogy mégis túléli, hazamennek és kajálnak, eszükbe se jut, a meghalt pasasra gondolni. 10. Asuna egy katasztrófa. Kb semmit nem tesz hozzá a cselekményhez, csak folyton Kiritón lóg és rinyál neki. A táplálék gyártó képességén túl semmivel nincs indokolva, hogy miért jön be Kiritónak. Ilyen esetben pedig nem feleségnek, hanem konyhás néninek szokták szerződtetni az embert. 11. Kiritonak nincs rivális karaktere, ami pedig minden ilyen animében kötelező lenne. Nem ő volt az egyetlen béta teszter és kizárt, hogy ő az egyetlen kocka, aki játszik a játékkal. 12. Végig ámulnak bámulnak, Kiritó hiper-szuper-cheater-beater képességein, aztán előugrik a semmiből egy ismeretlen bácsi és 90sec alatt a szart is kiveri belőle egy pajzzsal... 13. Nem kellett volna külön részeket pazarolni Kirito jellemfejlődésének bemutatásához. Ezt simán belelehetett volna tenni a főszálba is. 14. A nyomozgatós szál kifejezetten olyan volt, ahol a nézőnek esélye se volt hamarabb kitalálni a megoldást, mint hogy a hősök rájönnének a megfejtésre. Csupa olyan információból hámozták ki az igazságot, ami a nézővel nem volt megosztva. Önmagában azért az élményért, hogy megtudjam, ki áll pár teljesen ismeretlen karakter halálának hátterében, nem szoktam animét nézni. Még lenne mit sorolni, de már így is hosszabb lett, mint amit szívesen elolvasnának az emberek tehát egyenlőre ennyi. Összefoglalva: szívszaggató, hogy tele van a mű olyan ziccerekkel, amikkel egy csapással be írhatná magát az anime történelem klasszikusai közé, helyette sablonos szerencsétlenkedést és 14éves gyerekek szerelmi drámájának lehetünk a tanúi... [ Módosítva: 2012.09.25 12:24 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-25 12:33 |
1-2 ponttal talán egyetértek, de a többi eléggééé... |
hassan | 2012-09-25 13:19 |
Gilgamesh írta:
8. Miért kell az unszinpatikus bunkó karakterekről kiderülni, hogy ténylegesen még gonoszak is? 9. Mikor a kanyonban az öreg tata halálra szurkálja a másik társukat és Kiritó, vhogy mégis túléli, hazamennek és kajálnak, eszükbe se jut, a meghalt pasasra gondolni. A bunkó és unszimpatikus karakterek a sablon anime klisék szerint mindig gonoszak. A kanyonban meghalt fószer pedig tényleg érdekes, mert kb annyira volt "megható" a halála, mint Sachi-nak vagy Yui-nak, egyszóval lényegtelen. Nekem csak az furcsa, hogy Asuna miért nem sajnálja, amikor ő még ismerte is, ellenben egy Yui-ért, aki nem is ember és kb még annyi ideje se ismerte, mint azt a fószert meg percekig szenved, amikor "meghal". |
kovesdi020 | 2012-09-25 13:32 |
Gilgamesh
Hát én kifejezetten örülők , hogy nincs mágia a SAO-ban 1. Szerintem ez így jó , sokall izgalmasabbá teszi a harcokat , hogy közelharc van csak Ha mágia is lenne , és csak beállnának távolról lőni a szörnyeket , az unalmassá tenné szerintem a harcokat ! 2. egyetértek , bár a program készítője el helyezhetett olyan kódolást a játék programjában , amit kétlem hogy bárki is önhatalmúlag neki merne állni , csak úgy meg hackelni Ne feledjük el , a SAO készítője elég nagy koponya , biztos számolt a technika fejlődésével 2-3 évre előre Hogy senki , még csak véletlenül se törhesse fel a játékot 3. hülyeség , csak a saját szinted látod ,szerintem , kivétel ha valakivel egy céh-be vagy 4. nem hiszem hogy lenne idejük ilyesmire, hogy suliba járjanak Nah meg őszintén ? Szerinted aki nagy online játékos , azt meg hatja hogy ki hagy egy két évet a suliból ? Amúgy is ha ki jutnak , valószínű minden túlélőt egy suliba irányítanának , és így alkothatnának egy osztályt , és akkor is ott kezdenék az osztályokat , ahol 2 éve abba hagyták ! Ha valaki évekre betegség miatt esik ki a tanulásból , az se marad el Sulis anime nem rossz ötlet , de csak mi után a valóságban vannak ! 5. Bár szerintem a városokat , a bossok le verésével automatikusan meg kapják , mint biztonságos terület , csak az erdőket és az útvesztőket kell meg tisztítani a szörnyektől 6.szerintem ennyire nem tudnak bele nyúlni a játékba , a tervező erre is gondolhatott , eleve ha már meg érintik őket figyelmeztetésben részesülnek Nem még ha már át programozásról van szó , simán törlés járna érte 7.Én nem játszottam MMo-kal még is értem 8.Passz , Kuradeel-en már eleve látni letehet hogy undok , gonosz karakter , engem nem lepet meg egyáltalán Még a szeme se áll jól ! 9.eszükbe jutott , Asuna említi is , hogy az alapján tudta , hogy valami baj van Szerintem ,ha éppen a te szereted szurkálnák majd nem halálra , te sem túlságosan foglalkoznál azzal akit egy napja ismersz és meghalt Meg azért szerintem Yui-t , közelebb érezték magukhoz Asuna és Kirito , mint a meghalt Godfree -t 10. Ezen nem kell csodálkozni , hiszen nőből van ! De amúgy szerintem sokban hozzá járult Kiritohoz , az hogy Asuna vele van , van aki el fogadja őt , aki támogatja , valamilyen síntű megnyugvást tud neki adni 11. A riválisok a shounen animek tipikus velejárója Nah meg mi a fenének egy magányos farkasnak rivális ? ép hogy kerüli az emberek társaságát Meg mi értelme lenne rivalizálni ? Ép hogy össze kell fogni , hogy ki jussanak ! 12. ha meg nézed azt a részt , ott valami nem stimmel , Kirito majd nem levágja , de valami ott történik Én utána olvastam , így kb sejtem mi történt , ott és hogy ki is valójában az a bácsi ahogy te hívod ! 13.szerintem ez így volt a jó , hogy dátum szerint halad a történet , és nincs tele visszaemlékezésekkel 14 . hát igen , az a 2 rész volt a sorozat leggyengébb részei Szerintem te azt hiányolód , hogy nem egy tipikus shounen anime lett Ami szerintem , hogy seinen amime lett , és így több benne az érzelem , még a javára is válik az animenek [ Módosítva: 2012.09.25 13:53 ] |
-OJ- | 2012-09-25 14:02 |
kovesdi020 írta:
Hát én kifejezetten örülők , hogy nincs mágia a SAO-ban 1. Szerintem ez így jó , sokall izgalmasabbá teszi a harcokat , hogy közelharc van csak Ha mágia is lenne , és csak beállnának távolról lőni a szörnyeket , az unalmassá tenné szerintem a harcokat ! Három rész múlva már lesz mágia is Te se játszottál még MMO/RPGvel. A legnagyobb királyság területre ható varázslattal alázni az egész környéket Mágia nélkül a valóságban egy ilyen játék azonnal menne a kukába. A közelharc pedig a bunkó izomagyúaknak való. [ Módosítva: 2012.09.25 14:07 ] |
kovesdi020 | 2012-09-25 14:08 |
Három rész múlva már lesz mágia isNyelvet nyújt
Tényleg nem játszottam , de nem is tervezem Te se játszottál még MMO/RPGvel. A legnagyobb királyság területre ható mágiával alázni az egész környéketMenő A közelharc a bunkó izomagyúaknak való. De ha meg is tenném inkább harcos lennék , mint sem mágus ! Szerintem távolról , a biztonságos helyről lövöldözni az ellenséget gyávaságra-val Hát ha lesz , annyi baj Különösebben nem zavar ,de jobb volt nélküle ! [ Módosítva: 2012.09.25 14:10 ] |
-OJ- | 2012-09-25 14:12 |
kovesdi020 írta:
Szerintem távolról lövöldözni az ellenséget , gyávaságra val , varázslók vagy a mágusok nem szeretik a közelharcot ! Mivel nekik eszük és tudásuk van, szemben a harcosokkal, akiknek csak kardjuk és izmuk. Dehát mindenki azzal játszik amivel akar. Az viszont tény, hogy mágia nélkül soha nem lehetne sikeres egy ilyen jellegű játék. Én is hiányolom, mert aláássa az egész körítés hihetőségét, de szerencsére ezt a hibát állítólag hamarosan orvosolni fogják [ Módosítva: 2012.09.25 14:14 ] |
kovesdi020 | 2012-09-25 14:18 |
-OJ- írta:
Dehát mindenki azzal játszik amivel akar. Az viszont tény, hogy mágia nélkül soha nem lehetne sikeres egy ilyen jellegű játék. Viszont ha reálisan gondolkodsz , így jelenleg a SAO , sokkal életszerűbbnek tünnik , hogy csak fegyverekkel harcolhat A középkorban is csak íj , kard , lándzsa , meg hasonló fegyverek voltak csak Nem voltak varázslok , akár mennyi legenda is maradt fent |
-OJ- | 2012-09-25 14:20 |
kovesdi020 írta:
Viszont ha reálisan gondolkodsz , így jelenleg a SAO , sokkal életszerűbbnek tünnik , hogy csak fegyverekkel harcolhat A középkorban is csak íj , kard , lándzsa , meg hasonló fegyverek voltak csak Nem voltak varázslok , akár mennyi legenda is maradt fent Trollok, ogrék, sárkányok, stb ellen? A realizmust inkább hagyjuk SAO az fantasy, és a fantasyba kell mágia, különben FAIL |
Prof. William | 2012-09-25 14:25 |
1. A mágia hasnzálata tényleg furcsa, de nincs túl sok álmatlan éjszakám emiatt. Így találta ki a játék készítője/írója és kész. A LN fanjai sem ezen akadnak fel. Japán jelenleg egy 137 milliós ország. 2022-ben meg ki tudja hányan lakják. Ekkora piacon volt 10 000 ember akit érdekelt a mágia nélküli játék. 2. Ezt már fentebb leírtam... 4. Én már hányok attól hogy még ha az emebrség a kiahlás szélén is áll, és gyilkos szörnyek elle vívnak háborút, de azért valahogy mégis minden szereplő japán középiskolás. Ezen felül nem hinném hogy olyan sok tanár szorult volna a SAO-ban. A szocializálódás legfelső szintje mostani részben bemutatott árvaház lehet. Ott akár még tanulhatnak is a kicsit. Ha meg néha nem lazítanának, (gondtalan szunya, társas események, főzőcske) már rég mindenki begolyózott volna. 5. Kit érdekel hogyan foglalják el 72-re egy szintet? Azt hiszem rögtön az elején bemutatták, hogy hogyan zajlik, utánna meg? Akkor nem 24 , hanem 240 - részesnek kellen lennie a sorozatnak.ű 7. Nem játszok MMO-kkal de nem láttam olyan dolgot ami csak egy pillaantra is elgondolkodtatott volna. 8. Az animék 90%-ban ha feltűnik egy karakter akinek már a szeme sem áll jól az általában gonosz. Nemhogy animékben de még sima nyugati filmekben is így van. 9. Gondolom off screen letudták a gyászolást, különben is az anim kettejükről szól nem pedig valami noname szakállas csávókról. A hullajelölteket a filmekben sem siratják túl sokáig. 10. Asuna még így is normálisabb mint a főhősnők nagy része. Nincsenek gigantikus tőgylufi mellei, nem idegesítő, nem villan ki 2 percenkén a bugyija/melle, nem veri percenként szénné a főhőst, más szóval ahogy a 4chanon mondanák nem egy "agesszív verekedős kxva". Ellennben, kedves törődő stb... nem rugnám ki az ágyamból. 11. Engem nem zavar így kimarad a "kinek nagyobb a pénisze" típusú tipikus shounen játék. 12. Kirito megszorongatta a tagot és aztánm történt valami furcsa. Az elkövetkező részek folyamán ki fog derülni hogy mi az... 14. A nyomozós szorinak tényleg semmi értelme nem volt. Egyedül Heathcliff miatt lett volna érdekes, de mivel őt teljesen kihagyták, így tényleg semmilyen értelme nem volt. Gilgamesh írta: 14éves gyerekek szerelmi drámájának lehetünk a tanúi... Ez nem igaz ugyanis akkor még mindig ott tartanának Kiritóék hogy vajon meg merik-e fogni egymás kezét... [ Módosítva: 2012.09.25 14:26 ] |
kovesdi020 | 2012-09-25 14:38 |
Gilgamesh írta:
14éves gyerekek szerelmi drámájának lehetünk a tanúi... Ez amúgy sem pontos , én úgy tudom a játék kezdetén Kirito 14 , Asuna pedig 15 éves , és azota már el telt 2 év Prof. William írta:
írta: Ez nem igaz ugyanis akkor még mindig ott tartanának Kiritóék hogy vajon meg merik-e fogni egymás kezét... Egyetértek veled Egy 16-17éves párnál , természetes hogy normálisan halad a kapcsolat Ép az nem természetes ,amit más animekben csinálnak , hogy 13 vagy 26 rész alatt nem jut sehova a kapcsolat [ Módosítva: 2012.09.25 14:46 ] |
hassan | 2012-09-25 15:04 |
De könyörgöm, egy Sword Art Online címmel rendelkező anime ne 16-17 évesek párkapcsolatáról szóljon már, ahhoz nem kell MMO környezetet kitalálni, ez már csak a baromság fokozása. Virtuális párkapcsolat bemutatása, amikor semmit nem tudnak a másikról, kb mint egy vakrandi a valóságban, ahol a nevét se kérdezed meg. A mágia pedig minden MMO alap kelléke, de ezt még elnéztem, ha már csak a címre asszociálok (gondolom szándékos egyszerűsítés), bár nem mintha a kard skillekről bármit is elmagyaráztak volna. [ Módosítva: 2012.09.25 15:05 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-25 15:07 |
"De könyörgöm, egy Sword Art Online címmel rendelkező anime ne 16-17 évesek párkapcsolatáról szóljon már, ahhoz nem kell MMO környezetet kitalálni" Én erre most már tényleg csak annyit tudok mondani, hogy ne nézd. Így lett kitalálva, basszus. Ezek a "mi az hogy nincs mágiaa saáddááasdáaásd" felháborodások is... így lett kitalálva. -.- A készítő célja nem az volt, hogy egy fűdebaromiuáááádenagyonkirály dolgot hozzon létre... egy játékot akart valósággá változtatni, ami sikerült neki. Ne sírjatok már, nézzétek. De amúgy meg, már az első részben is szó volt róla: "egy MMORPG varázslatok nélkül? hmmm"... ezt a szereplők mondják, mikor még nagyban nem tudják, hogy nincs kilépés. -.- A világ lényege, hogy varázslat/mágia nélkül győzz le fantázián alapuló szörnyeket, de ha nem tudod legyőzni, meghalsz. Ennyi, kész, vége. [ Módosítva: 2012.09.25 15:10 ] |
hassan | 2012-09-25 15:12 |
Nézni is fogjuk, de attól még kritizálni és hibákat sorolni szerintem mindenkinek szíve joga, ha egyszer valami nem tetszik (a fanok meg azért vannak, hogy ezekre válaszoljanak és megmagyarázzák, ,már ha tudják, és nem csak azt szajkózzák, hogy így meg úgy szuper). A játék valósággá változtatásáról meg inkább ne beszéljünk, mert ez egy fantasy anime, magyarul a valósághoz sok köze nincs a SAO világának. Az, hogy a játékosoknak vannak érzelmeik, elég egyértelmű, mivel valóságos emberek. |
kovesdi020 | 2012-09-25 15:17 |
hassan írta:
De könyörgöm, egy Sword Art Online címmel rendelkező anime ne 16-17 évesek párkapcsolatáról szóljon már, ahhoz nem kell MMO környezetet kitalálni, ez már csak a baromság fokozása. Virtuális párkapcsolat bemutatása, amikor semmit nem tudnak a másikról, kb mint egy vakrandi a valóságban, ahol a nevét se kérdezed meg. Szerintem az hogy most kialakul köztük a kapcsolat , a kötődés , annak a későbbiekben nagy szerepe lesz Ha nem lenn spoiler
Kell valami ami előre mozdítja ![]() miután ki jut Kirito , Asuna meg ben marad , nyugodtan hagyhatná is bent ennyi erővel , ha nem lenne hozzá semmilyen kötödése Kétlem hogy Klyinért (remélem jól íróm ) spoiler
![]() vissza menne meg menteni Az meg hogy nem tudnak egymásról semmit , az túlzás , a mai online ismerkedés alatt is sok mindent le lehet szűrni a másikról , és azok csak szöveges üzenetek Pláne ha még látjuk is a reakcióit a másiknak , így meg lehet ismerni elégé hogy milyen is ! |
gyurcsi666 | 2012-09-25 15:23 |
hassan Nem arról van szó, hogy nem lehet kritizálni, de az, hogy olyan dolgokba köttök bele ami úgy jó, ahogy van, az vicc. "A játék valósággá változtatásáról meg inkább ne beszéljünk, mert ez egy fantasy anime, magyarul a valósághoz sok köze nincs a SAO világának. Az, hogy a játékosoknak vannak érzelmeik, elég egyértelmű, mivel valóságos emberek." Váááárjál csak, idézem Kirito-t az első részből: "Ez a valóság." Szerintem eléggé félreérted ezt a valóság dolgot. |
Prof. William | 2012-09-25 15:25 |
hassan írta:
De könyörgöm, egy Sword Art Online címmel rendelkező anime ne 16-17 évesek párkapcsolatáról szóljon már, ahhoz nem kell MMO környezetet kitalálni, ez már csak a baromság fokozása. Virtuális párkapcsolat bemutatása, amikor semmit nem tudnak a másikról, kb mint egy vakrandi a valóságban, ahol a nevét se kérdezed meg. Ha kihagynák a romantikus szálat akkor miből álna akkor? Kirito harcolna-harcolna-harcolna-néha gáncsnélküli lovagként megtmentene valakit- lenyomna egy bosst- harcolna-harcolna és egyszer csak vége. Nem azért de jó látni hogy éppen egy nem nomrmális világban, éppen hogy normális kapcsolatot talált. Na meg persze egy kis romantika majdnem minden animban van. Vakrandinak meg nem vakrandi, mert mindenki úgy néz ki a játékban mint a valóságban. [ Módosítva: 2012.09.25 17:42 ] |
Gilgamesh | 2012-09-25 16:00 |
kovesdi írta:
Szerintem ez így jó , sokall izgalmasabbá teszi a harcokat , hogy közelharc van csak Ha mágia is lenne , és csak beállnának távolról lőni a szörnyeket , az unalmassá tenné szerintem a harcokat ! 1. Mágia használat nem lövöldözést jelent. Lények beidézését, nekromanciát, vérmágiát, soul linket, telepatikus kommunikációt és még sorolhatnám. Semmi értelme eröltetett kerettörténet árán is betenni egy ilyen világba a szereplőket ha végül nincs mágia használat, simán csak játszódhatna a középkorban. kovesdi020 írta:
Ne feledjük el , a SAO készítője elég nagy koponya , biztos számolt a technika fejlődésével 2-3 évre előre 2. Sajnos mai világunk programozását nem 1-1 zseni határozza meg. Manapság egy színvonalas program írásához csapatban kell dolgozni. Ha másért nem, egyedül legépelni egy ekkora világot definiáló kódot több mint 4-500év lenne és akkor még szó sincs a gondolkozással eltöltött időről. Ilyen apróságokkal nem igazán szoktak foglalkozni shounenekben, de épp ezek azok a részletek, amik hihetővé és reálissá teszik a cselekményt. Tekintettel, hogy kb semmibe nem kerülne a szerzőnek vmi magyarázatot találni rájuk, hiányolom őket. kovesdi020 írta:
hülyeség , csak a saját szinted látod ,szerintem , kivétel ha valakivel egy céh-be vagy 3. Nos eddig forgalomba jött MMO-knál mindig lehet látni a többiek szintjét kivéve ha sokkal magasabb szintű ellenséges játékosról van szó. Továbbá ha guilden belül látszódik, akkor ezt Kirito is tudta volna és nem lépett volna be kamu low lvl szövegével. Simán csak elkerülte a szerző figyelmét. kovesdi020 írta:
nem hiszem hogy lenne idejük ilyesmire, hogy suliba járjanak Nah meg őszintén ? Szerinted aki nagy online játékos , azt meg hatja hogy ki hagy egy két évet a suliból ? Amúgy is ha ki jutnak , valószínű minden túlélőt egy suliba irányítanának , és így alkothatnának egy osztályt , és akkor is ott kezdenék az osztályokat , ahol 2 éve abba hagyták ! A japán mentalitáshoz eléggé szorosan kötődik az iskolába járás hagyománya és ha még az Arakawába is beraktak sulis részeket ide is simán belefért volna. Továbbá nem kizárólag a való világ tananyagai hanem az MMO világáról is tanulhatnának. Pl olyan karakterek akik nem akarják kockáztatni az életüket, simán otthon maradhatnának tanulni. Nem is értem minek erőltették. Prof. William írta:
Kit érdekel hogyan foglalják el 72-re egy szintet? Azt hiszem rögtön az elején bemutatták, hogy hogyan zajlik, utánna meg? Akkor nem 24 , hanem 240 - részesnek kellen lennie a sorozatnak. Elvileg ennek a fantasy világnak a meghódításáról szól az anime azért furi, hogy nem érdekel. Továbbá azt mondom, hogy 1-1 új város felfedezése és unlockolása jóval izgalmasabb, mint arról nézni részeket, mint hogy mennek az instában és néha látványosan kivégeznek 1-1 mobot majd leülnek kajálni. kovesdi020 írta:
Én nem játszottam MMO-kal még is értem Szint kiírós dolog nem világos még nekem se, aki játszik MMOkkal. Nem világos szerintem, hogy ha Kirito olyan hiper szuper erős, csak titkolja, akkor miért hagyta, hogy lemészárolják a többieket (nem egyértelmű, hogy a cuccoktól függenek a statok és ha mégis, akkor miért nem öltözött vissza instant vagy legalább aggrózta magára őket). Mikor Asuna leveri az áruló srácot, majd nem figyel egy pillanatra és Kirito bevetődik megvédeni, teljesen hülyeség. Ha Asuna annyival erősebb, hogy ilyen lazán beverte, annyi szinttel magasabb, hogy meg se karcolja, kb mint Kiritót az assault csapat. Miért kellett levenni a teleport köveket a kanyonos rész előtt, azonnal lehetett tudni, hogy most baj lesz. Nyomozós résznél olyan bonyi a dolog, hogy még külön magyarázatra is szorul a tárgyak öröklődése. Prof. William írta:
Az animék 90%-ban ha feltűnik egy karakter akinek már a szeme sem áll jól az általában gonosz. Nemhogy animékben de még sima nyugati filmekben is így van. Jah, de igazán újíthattak volna rajta, nem kell folyton a shounen sablonokhoz igazodni. Ilyen apróságokon dől el, hogy fordulatos/élvezhető-e vmi vagy sem. kovesdi020 írta:
eszükbe jutott , Asuna említi is , hogy az alapján tudta , hogy valami baj van Miután meghalt, már 1 szó nem volt róla. Csak arra kellett, hogy a halála információt szolgáltasson a Asunának arról, hogy vmi baj van és jöhessen. Az a gond ezzel, hogy csupa kidolgozatlan 1 epizódos szereplővel lesz tele a mű. Semmibe nem kerül volna olyan fickót betenni, akit már ismerünk vhonnan és az elvesztése vmiféle katarzist okoz a számunkra. Prof. William írta:
Asuna még így is normálisabb mint a főhősnők nagy része. Nincsenek gigantikus tőgylufi mellei, nem idegesítő, nem villan ki 2 percenkén a bugyija/melle, nem veri percenként szénné a főhőst, más szóval ahogy a 4chanon mondanák nem egy "agesszív verekedős kxva". Ellennben, kedves törődő stb... nem rugnám ki az ágyamból. Hát valóban vannak sokkal szarabb karakterek de nem a legaljához kell hasonlítani ez elvileg egy "jó anime". Az a gond Asunával, hogy a főszereplő miatta veszti el a godlike státuszát a szememben, ami egyáltalán vonzóvá tette Kiritó karakterét. Sokkal jobb mintha tehén tőgye lenne, de nem igazán tetszik a karakter dizájnja. Szerencsére nem Taiga vagy Index szinten tsundere, de attól még egy alsó kategóriás tsundere, akikkel én semmiféle módon nem tudok szimpatizálni. Továbbá az a vetkőzős jelenet vmi szánalom volt. Tudom, hogy csak a fanservice kedvéért értette félre, de sikerült elérniük, hogy classic hülye liba képe alakuljon ki bennem róla. kovesdi020 írta:
11. A riválisok a shounen animek tipikus velejárója Nah meg mi a fenének egy magányos farkasnak rivális ? ép hogy kerüli az emberek társaságát Meg mi értelme lenne rivalizálni ? Proff.William írta:
Engem nem zavar így kimarad a "kinek nagyobb a pénisze" típusú tipikus shounen játék. Ez egy shounen minden sablonnal, ami létezik, akkor már legalább a jó sablonokat megtarthatták volna. Ha Kiritonak nem nő vissza a karja a csonkítás után, mert pl átkozott volt a fegyver, akkor lenne ez Seinen. Továbbá rivális nem feltétlen olyas vkire gondolok, aki alapból ellenséges, de ha tényleg baj van összefognak, hanem simán csak más karakterekre akiknek Kiritohoz hasonlóan nagy híre van és komoly tetteket vittek véghez és a néző alapból nem tudja megmondani, hogy melyik lenne az erősebb. Am rendben lenne, hogy Kirito az egyetlen, aki ilyen durva és híres solo karakter, de akkor nem szabadott volna, hogy elveszítse ezt a godlike státuszát, mikor majdnem kikapott a bosstól, és leverték az arénában. Tehát kellene sok másik jól kidolgozott karakter is, akik nem feltétlenül Kirito barátai. Proff.William írta:
Kirito megszorongatta a tagot és aztánm történt valami furcsa. Az elkövetkező részek folyamán ki fog derülni hogy mi az... Legyen az bármi, nem változtat a tényen, hogy Kirito kikapott és ezzel igen csak visszaesett a tekintélye. Ha a fickó az alvilág minden démonával szövetkezik is, hogy megnyerje a duelt egy igazán kemény karakternek így is le kéne vernie. Proff. william írta:
Nem igaz, hogy 14éves gyerekek szerelmi drámájának lehetünk tanúi ugyanis akkor még mindig ott tartanának Kiritóék hogy vajon meg merik-e fogni egymás kezét... Helyesbítek: Egy 14 és 15 éves testbe bújt 16 és 17 éves, ellentétes nemű karakter körül forgó események romantikus színezetű története némi fantasyval megspékelve. A lényeg, az hogy kis gyerekek kölcsönös vonzalmáról szóló cselekménybe sehogy sem bírom beleélni magam, mivel nagyon nevetségesen mutat. Ezt az oldalát hanyagolni kéne a történetnek és a Gantz vagy Air Gear szerzőjének lepasszolni a történet kidolgozását, akkor talán még lehetne belőle vmi. |
hassan | 2012-09-25 16:03 |
gyurcsi666 írta:
Nem arról van szó, hogy nem lehet kritizálni, de az, hogy olyan dolgokba köttök bele ami úgy jó, ahogy van, az vicc. Ha jó lenne úgy, ahogy van, nem kötnénk bele értelem szerűen, de szerintem ez is csak nézőpont kérdése. Prof. William írta:
Ha kihagynák a romantikus szálat akkor miből álna akkor? Kezdjük ott, hogy ha már romantikus szál, akkor dolgozták volna ki jobban, mert se a harcok bemutatását nem vitték túlzásba, se az emberek bemutatását, akikkel találkozott. De nem hogy a mellékszereplőkről, a főszereplőről se tudunk semmi lényeges információt. Még azt sem mondták, hogy mennyi időt töltöttek el együtt, mielőtt ekkora szintet lépett a kapcsolatuk. És hogy miből állna? Volt egy pár felesleges rész, ezt már egyszer leírtam, azok helyett pl. a SAO világát kicsit részletezhették volna. Az elején nagyon szaladtak a történetvezetéssel, most meg nagyon leültek vele. Azt meg nem hiszem el, hogy Kiritoval nem történt 2 év alatt semmi más érdemleges, amit több értelme lett volna megmutatni. Az információ hiánya, valamint a történetben való enyhén követhetetlen haladási sebesség és a rosszul kiválasztott érdektelen fillerszagú részek azok, amik miatt ennyi kritika születik. És tudom, ez sok animével van ugyan így, de azok nem hype-ok és nincs feléjük akkora elvárás. Ha már hype, győzzön is meg arról, hogy nem csak egy a sok közül. |
Serenaxd | 2012-09-25 16:05 |
Prof. William írta:
Tuti nem nézném ha arról szólna hogy Kirito 0-24ben grindel néha bemegy a városba eladni és jobb felszerelésért akkor megyek mmozok én hassan írta:
De könyörgöm, egy Sword Art Online címmel rendelkező anime ne 16-17 évesek párkapcsolatáról szóljon már, ahhoz nem kell MMO környezetet kitalálni, ez már csak a baromság fokozása. Virtuális párkapcsolat bemutatása, amikor semmit nem tudnak a másikról, kb mint egy vakrandi a valóságban, ahol a nevét se kérdezed meg. Ha kihagynák a romantikus szálat akkor miből álna akkor? Kirito harcolna-harcolna-harcolna-néha gáncsnélküli lovagként megtmentene valakit- lenyomna egy bosst- harcolna-harcolna és egyszer csak vége. Nem azért de jó látni hogy éppen egy nem nomrmális világban, éppen hogy normális kapcsolatot talált. Na meg persze egy kis romantika majdnem minden animban van. Vekrandnak meg nem vakrandi. mert mindenki úgy néz ki a játékban mint a valüságban. Gilgamesh írta:
Elárulok 1 titkot itt nincs taunt tehát, hogy a bánatba "agrozott" volna 1 varázslatmentes játékban facepalm... Azért nem "agrozta" magára a szörnyeket mire átvágta magát szörnyeken a tömeg lemészároltáka társait akiknek alacsony volt a szintjük + itt nincs agro a szörny az tüti, aki hozzá legkozelebb ál tudod mondják mindig hogy, "change" Nem minden MMO WoW -.- Nem tudom miről beszélsz te kajádba kevernének mérget paralízis miatt ugynaúgy összecsomgolna 1 fele akkora enemy is mint a sz*rt PL: mivel Immobilize-> + Poison 0za alapvető Hp recot + fleed -> kisgyerek agyonver seprűnyéllel [ Módosítva: 2012.09.25 16:20 ] |
Porsche | 2012-09-25 16:28 |
Na jól megugrott az eddig sem éppen elhagyatott topic forgalma Amúgy nem véletlen a SAO elnevezés: LN-ben ennyit írtak a mágia hiányáról: "When the anticipation and craving reached its limit, the first VRMMORPG was announced just in time, «Sword Art Online». The stage for the game is a floating castle consisting of 100 floors. The players lived in a world with forests and lakes, relying only on their sword and drive to discover the route to the upper floors, defeat countless monsters, and make their way endlessly to the top. «Magic», considered an indispensable part of fantasy MMORPGs, had been boldly left out. An almost endless number of skills, called «Sword Skills», were created. It was part of a plan to let players actually feel the experience of fighting with their own bodies through FullDive as much as possible." |
fbazsi | 2012-09-25 16:54 |
Úgy veszem észre, hogy ennek az animének a valódi megértésére sokkal fogékonyabbak azok, akik nem MMOznak. És itt most nem sorolnám fel, hogy az eddig elhangzottakkal adott esetben miért nem értek egyet, csak így összességében mondom: Emberek próbáljunk már meg kicsit elvonatkoztatni attól, hogy milyen egy MMO! Főleg aki WOW-ozik!!! Nekem nagyon tetszik ez a "kicsit Mátrixos" hangulat, és az hogy ilyen jó főhőst, és főhősnőt kaptunk. Amúgy meg az, hogy egy MMO-ban játszódik az csak a körítés. A mögöttes tartalom számít inkább! |
Serenaxd | 2012-09-25 17:01 |
fbazsi írta:
MMOsként is értem LNt is értettem Tévedtél próbáld újra ^^
Úgy veszem észre, hogy ennek az animének a valódi megértésére sokkal fogékonyabbak azok, akik nem MMOznak. És itt most nem sorolnám fel, hogy az eddig elhangzottakkal adott esetben miért nem értek egyet, csak így összességében mondom: Emberek próbáljunk már meg kicsit elvonatkoztatni attól, hogy milyen egy MMO! Főleg aki WOW-ozik!!! Nekem nagyon tetszik ez a "kicsit Mátrixos" hangulat, és az hogy ilyen jó főhőst, és főhősnőt kaptunk. Amúgy meg az, hogy egy MMO-ban játszódik az csak a körítés. A mögöttes tartalom számít inkább! |
fbazsi | 2012-09-25 17:23 |
Serenaxd írta:
*Tisztelet a kivételnek!
MMOsként is értem LNt is értettem Tévedtél próbáld újra ^^ |
Prof. William | 2012-09-25 17:51 |
Gilgamesh írta:
Elvileg ennek a fantasy világnak a meghódításáról szól az anime Erre inkább csak azt ajánlom hogy nézd tovább mert az elkövetkező részek eléggé meg fogják ezt kavarni. Gilgamesh írta:
Ha a fickó az alvilág minden démonával szövetkezik is, hogy megnyerje a duelt egy igazán kemény karakternek így is le kéne vernie. Hajaj ha még csak azokkal szövetkezne nem is lenne baj... Porsche írta:
An almost endless number of skills, called «Sword Skills», were created. It was part of a plan to let players actually feel the experience of fighting with their own bodies through FullDive as much as possible." Nem hiába SWORD Art Online a játék címe... Ezt most csak a LN olvasóktól kérdezem... spoiler
![]() Az Alfheim Onlineban már lesz mágia? Serenaxd írta:
Tuti nem nézném ha arról szólna hogy Kirito 0-24ben grindel néha bemegy a városba eladni és jobb felszerelésért akkor megyek mmozok én És mellé még mindenki a legkeményebb MMO-s zsargonban nyomná a dumát. |
kovesdi020 | 2012-09-25 17:51 |
Gilgamesh írta:
Legyen az bármi, nem változtat a tényen, hogy Kirito kikapott és ezzel igen csak visszaesett a tekintélye. Ha a fickó az alvilág minden démonával szövetkezik is, hogy megnyerje a duelt egy igazán kemény karakternek így is le kéne vernie spoiler
Azért nem mindegy kitől kapott ki , ott olyan volt , mintha megállt volna az idő kirito számára !
![]() Jah veszíttet , de ez nem az ő hibája , a tag csinált valamit mert ő úgy tudom ugyan az a személy aki megalkota a játékot , és ebbe a gyilkos játékba zárta a játékosokat |
Gilgamesh | 2012-09-25 17:51 |
Seranaxd írta:
Elárulok 1 titkot itt nincs taunt tehát, hogy a bánatba "agrozott" volna 1 varázslatmentes játékban A taunt mióta spell? Ha már a WoW-ot vesszük alapul ott is a warrior képessége, akinek aztán nem sok köze van a mágia használathoz, de valszeg más MMOkból is millió példát lehetne hozni, ahol mana mentes kaszt tud aggrózni. Továbbá ha beizzítgatják a fegyót, meg kivégző combokat nyomnak, akkor miért ne lehetne tuant skilljük? Ha mást nem akkor oda üvölt nekik, mint ahogy a bossnál is tette. Serenaxd írta:
Nem tudom miről beszélsz te kajádba kevernének mérget paralízis miatt ugynaúgy összecsomgolna 1 fele akkora enemy is mint a sz*rt PL: mivel Immobilize-> + Poison 0za alapvető Hp recot + fleed -> kisgyerek agyonver seprűnyéllel Szerintem meg épp ezt magyarázták 4. vagy 5. részben, hogy hiába szurkálták 5-en, magasabb volt a HP rengenje mint a DPS-ük, tehát Immobilize + Poison + seprünyéllel nem lehet megölni egy jóval magasabb szintű playert. |
Elisyum | 2012-09-25 17:55 |
Azt ne felejtsd el hogy aki megpróbálta megölni Kirito -t az frontharcos volt, ezért ne hasonlítsd hozzá a kisebb szintűekkel folytatott "játszadozását" ahhoz a helyzethez. [ Módosítva: 2012.09.25 17:57 ] |
Serenaxd | 2012-09-25 18:24 |
Gilgamesh írta:
De ez egy másik frontharcos volt azok meg 50 szintel kisebbek voltak Kiritonál istenem :_D Ennyire nem érzed a különbséget és írtam a méregtől eleve nem volt HP recoja és mozogni sem tudott... (Szép zöld volt a debuff...) Seranaxd írta:
Elárulok 1 titkot itt nincs taunt tehát, hogy a bánatba "agrozott" volna 1 varázslatmentes játékban A taunt mióta spell? Ha már a WoW-ot vesszük alapul ott is a warrior képessége, akinek aztán nem sok köze van a mágia használathoz, de valszeg más MMOkból is millió példát lehetne hozni, ahol mana mentes kaszt tud aggrózni. Továbbá ha beizzítgatják a fegyót, meg kivégző combokat nyomnak, akkor miért ne lehetne tuant skilljük? Ha mást nem akkor oda üvölt nekik, mint ahogy a bossnál is tette. Serenaxd írta:
Nem tudom miről beszélsz te kajádba kevernének mérget paralízis miatt ugynaúgy összecsomgolna 1 fele akkora enemy is mint a sz*rt PL: mivel Immobilize-> + Poison 0za alapvető Hp recot + fleed -> kisgyerek agyonver seprűnyéllel Szerintem meg épp ezt magyarázták 4. vagy 5. részben, hogy hiába szurkálták 5-en, magasabb volt a HP rengenje mint a DPS-ük, tehát Immobilize + Poison + seprünyéllel nem lehet megölni egy jóval magasabb szintű playert. Ne csak nézd az animet [ Módosítva: 2012.09.25 18:25 ] |
gyurcsi666 | 2012-09-25 18:34 |
Serenaxd Az a baj, hogy nagyon sok "kritikus", csak nézi az animét, és meg sem próbálja érteni... |
Serenaxd | 2012-09-25 18:59 |
gyurcsi666 írta:
Tudom miről beszélsz ^^
Serenaxd Az a baj, hogy nagyon sok "kritikus", csak nézi az animét, és meg sem próbálja érteni... |
hassan | 2012-09-25 19:14 |
gyurcsi666 írta:
Az a baj, hogy nagyon sok "kritikus", csak nézi az animét, és meg sem próbálja érteni... Ha te annyira érted, akkor válaszolhatnál a kritikusok kérdéseire, mert okkal vannak feltéve. Mellesleg a skillekről is csak az első részben volt egy kis magyarázat és Kirito dual sword skilljénél vagy 2 mondat. Információhiány a kritikák forrása, amiket max LN-ben fejtettek ki, csak sajnos az anime élvezetesebbé tételéhez is kellettek volna. |
Serenaxd | 2012-09-25 19:33 |
Leírtam, de ennél jobban nem tudtam szájbarágni |
gyurcsi666 | 2012-09-25 19:52 |
"Kirito dual sword skilljénél vagy 2 mondat". Annyira volt megmagyarázva, amennyire csak lehet. Mivel maga Kirito sem tudja, hogy mégis hogy a bűbánatba jelent meg a skilljei között, ezért valszeg senki se fogja megmagyarázni. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.25 19:54 ]
![]() Max a következő 2 részben Heathcliff. |
gergoking | 2012-09-25 20:05 |
Aki nem olvasta a regény első kötetét, azok ne nagyon nézzenek bele az itteni spoilerekbe, mert elég erősek, még ha nem is jelzik. (következő részre tekintve) Különben elég sok dolog került itt előtérbe, nem írnék mindenre, van amivel kritika oldaláról egyetértek, valamivel már nem annyira. Egy hirtelen eszembe jut, hogy nem jött rá reakció, arra válaszolnék: Írták, hogy profibb hackerek már rég feltörték volna a játékot, mivel nem egy zseni alkotja ezeket, viszont ez asszem animében is el lett mondva az első rész elején, hogy Kayaba igenis ilyen. Magát a NervGeart is ő alkotta meg, és az első komolyabb játékot is a saját gépezetéhez. Kétlem, hogy bárkinek lett volna mersze, és elegendő tudása belenyúlni a játék és a gép alapjaiba, tudva, hogy mik lehetnek a következményei. És az sem véletlen, hogy Kayabát még nem tudták kézre keríteni. Legfőképp azzal viszont egyetértek, hogy többet is mutathattak volna a szintek felfedezéséből, én ezt hiányolom leginkább (az emlékezetesebb mellékszereplőgárda mellett). A városba lépés engem is érdekelt volna, esetleg egy hosszasabban bemutatott ismertetlen mező végigjárása, vagy ilyenek. Különben rengeteg olyan dologra még fény fog derülni, vagy előtérbe kerül a következő három részben, amire panasz volt. Azok után biztos kevesebb kérdés lesz (hacsak nem cseszik el és nem magyarázzák el rendesen a dolgokat) Szerk.: Különben egész normális vitába ment át a dolog. A tegnapi értelmetlen, szánalmas utálatnyilvánítás után úgy gondoltam, hogy fel se nézek egy darabig, csak aztán megláttam, hogy mennyi üzenet jött XD [ Módosítva: 2012.09.25 20:06 ] |
Prof. William | 2012-09-25 22:12 |
gergoking írta:
Magát a NervGeart is ő alkotta meg, és az első komolyabb játékot is a saját gépezetéhez. Kétlem, hogy bárkinek lett volna mersze, és elegendő tudása belenyúlni a játék és a gép alapjaiba, tudva, hogy mik lehetnek a következményei. Azt hiszem hogy tegnap írtam, hogy éppen ez alapján nem hiszem, hogy olyan sokan mernének próbálkozni tudva, hogy minden egyes próbálkozásuk egy ember életébe ( ha nem az összes játékoséba ) kerülhet. Gondolom óriási országos/világ? figyelemben van ez az ügy szóval nagyon próbálkozni nem mernek. Persze gondolom keresik készítőt mert ha elkapnák ki tudnák szedni belőle a titkot... [ Módosítva: 2012.09.26 8:06 ] |
Serenaxd | 2012-09-25 23:04 |
Prof. William írta:
Gondolom elbujt vhol 1 savitagba 1 server géppel meg műhold hozzáféréssel 10 évre konzerv kajával azt röhög a markába
gergoking írta:
Magát a NervGeart is ő alkotta meg, és az első komolyabb játékot is a saját gépezetéhez. Kétlem, hogy bárkinek lett volna mersze, és elegendő tudása belenyúlni a játék és a gép alapjaiba, tudva, hogy mik lehetnek a következményei. Azt hiszem hogy tegnap írtam, hogy éppen ez alapján nem hiszem, hogy olyan sokan mernének prübálkozni tudva, hogy minden egyes prübálkozásuk egy ember életébe ( ha nem az összes játékoséba ) kerülhet. Gondolom óriási országos/világ? figyelemben van ez az ügy szóval nagyon próbálkozni nem mernek. Persze gondolom keresik készítőt mert ha elkapnák ki tudnák szedni belőle a titkot... |
Elayan | 2012-09-25 23:13 |
csopike írta:
Szerintem ez nem az anime hírszobájába való post, ezért inkább itt írok rá valamit.nem értem...az utolsó pár részben, már totál semmi MMORPG nincs benne..menjenek farmolni, grinelni, questelni, tradelni, bossolni, raidelni, v amit akarnak, DE JÁTSZANAK, NE SÍRJANAK.. spoiler
![]() .ATYA ÚR ISTEN, HA ÉN BEKERÜLNÉK EGY ILYEN JÁTÉKBA, AHOL EGY FANTASY VILÁGBAN ÉLHETNÉK ÚGY ÖRÜLNÉK MINT MAJOM A FARKÁNAK, EZEK MEG CSAK SÍRNAK H KI AKARNAK JÖNNI..FŐLEG H AZÉRT KEZDTEK EL JÁTSZANI, MERT KIAAKRTAK SZAKADNI A VALÓ ÉLETBŐL...HISZ ERRE VALÓK AZ MMO-K.mondom ezt úg yh kb 8 éve játszom mmo-kkal..TOTÁL LÖKÖTT EGY BANDA..-.-" A történet nem a farmolásra, grindelésre és egy MMO felépítésének bemutatására készült, habár ez is szerepet kap, arra ott a Ragnarok vagy akármilyen hasonló témával foglalkozó anime/manga. Ez a történet inkább a játékosokban lezajló érzelemhullámokat mutatja be és, hogy igenis lehet örömöt és békét is találni egy játékban, mégis küzdeni az életben maradásért, hogy az élet megy tovább. Ugyan a Light Novelt nem olvastam el, de már csak a műfaji megjelölésekből egyértelmű, hogy ez nem kifejezetten arról fog szólni, amit te vársz tőle. spoiler
[ Módosítva: 2012.09.25 23:14 ]
![]() És én ezt úgy mondom, hogy 2003 óta játszom különböző MMO-kkal, kisebb szünetekkel, bár szerintem ennek még akkor sincs semmi köze egy történet megvalósításához. Meg rendben, hogy egy játékos ki akar szakadni a valóságból egy időre a játékkal - bár ha ennyi ideje játszol, akkor már rájöhettél, hogy ez sosem fog egészen sikerülni -, de nem úgy tervezték, hogy bent fognak ragadni egy játékban és nem tudnak visszatérni a mindennapjaikhoz. Lehet te is örvendeznél, hogy valameddig távol lehetsz az életedtől, de mégis ahhoz vagy szokva. És nem ahhoz, hogy bármelyik pillanatban kinyírhatnak, ha óvatlan vagy. - Elnézést a hosszú offért. |
Serenaxd | 2012-09-25 23:37 |
Elayan írta:
Nekem ven kocka ismerősöm, aki gondolkodás nélkül beköltözne SAOba úgy hogy tudja, hogy simán meghalhat...csopike írta:
Szerintem ez nem az anime hírszobájába való post, ezért inkább itt írok rá valamit.nem értem...az utolsó pár részben, már totál semmi MMORPG nincs benne..menjenek farmolni, grinelni, questelni, tradelni, bossolni, raidelni, v amit akarnak, DE JÁTSZANAK, NE SÍRJANAK.. spoiler
![]() .ATYA ÚR ISTEN, HA ÉN BEKERÜLNÉK EGY ILYEN JÁTÉKBA, AHOL EGY FANTASY VILÁGBAN ÉLHETNÉK ÚGY ÖRÜLNÉK MINT MAJOM A FARKÁNAK, EZEK MEG CSAK SÍRNAK H KI AKARNAK JÖNNI..FŐLEG H AZÉRT KEZDTEK EL JÁTSZANI, MERT KIAAKRTAK SZAKADNI A VALÓ ÉLETBŐL...HISZ ERRE VALÓK AZ MMO-K.mondom ezt úg yh kb 8 éve játszom mmo-kkal..TOTÁL LÖKÖTT EGY BANDA..-.-" A történet nem a farmolásra, grindelésre és egy MMO felépítésének bemutatására készült, habár ez is szerepet kap, arra ott a Ragnarok vagy akármilyen hasonló témával foglalkozó anime/manga. Ez a történet inkább a játékosokban lezajló érzelemhullámokat mutatja be és, hogy igenis lehet örömöt és békét is találni egy játékban, mégis küzdeni az életben maradásért, hogy az élet megy tovább. Ugyan a Light Novelt nem olvastam el, de már csak a műfaji megjelölésekből egyértelmű, hogy ez nem kifejezetten arról fog szólni, amit te vársz tőle. spoiler
![]() És én ezt úgy mondom, hogy 2003 óta játszom különböző MMO-kkal, kisebb szünetekkel, bár szerintem ennek még akkor sincs semmi köze egy történet megvalósításához. Meg rendben, hogy egy játékos ki akar szakadni a valóságból egy időre a játékkal - bár ha ennyi ideje játszol, akkor már rájöhettél, hogy ez sosem fog egészen sikerülni -, de nem úgy tervezték, hogy bent fognak ragadni egy játékban és nem tudnak visszatérni a mindennapjaikhoz. Lehet te is örvendeznél, hogy valameddig távol lehetsz az életedtől, de mégis ahhoz vagy szokva. És nem ahhoz, hogy bármelyik pillanatban kinyírhatnak, ha óvatlan vagy. - Elnézést a hosszú offért. Én is MMOzok jó ideje, de napi 2-3 óra bőven sok 1 raid vay 3 LoL meccs, Ezt 0.01% elvetemült kockát többi ember normál életébe visszavágyik elég hamar. Sőt ki is ábránduléz 1 MMOból pár hónap alatt lehet. Mindne nap megölsz 100 csontvázat 30 vaddisznót eladod a bevételt innelsz másnap újra nagyon jó évekig megállás nélkül [ Módosítva: 2012.09.25 23:38 ] |
Prof. William | 2012-09-26 08:08 |
A Ragnarok Online animével szemben ami létező MMO-n alapul ez NEM egy MMO bemutató. Ez csak egy körítés a történethez... Sőt még akár negatív körítés is, hiszen egy halálos MMO-ról szól, amiből nem lehet kilépni. [ Módosítva: 2012.09.26 8:15 ] |
Porsche | 2012-09-26 11:07 |
Nem értem miért várnak még mindig egy MMO szimulátort az emberek mikor ez már az első részekből kiderült,hogy nem az lesz. [ Módosítva: 2012.09.26 11:07 ] |
-OJ- | 2012-09-26 11:11 |
13.rész előzetese (Youtube Link) Mégiscsak horgászni fogunk [ Módosítva: 2012.09.26 11:21 ] |
Porsche | 2012-09-26 11:23 |
Na akkor mégis megkapjuk a horgászást Helyes Megint egy csomó ember fog elégedetlenkedni mert nem kapnak elég akciót [ Módosítva: 2012.09.26 11:25 ] |
Prof. William | 2012-09-26 11:26 |
De sztem ennek a végén már jön a spoiler
![]() Hetcliff inmortal object, csattanó. Jó hogy benne van a horgászás... Had érezzék jól még egyszer magukat Kiritóék mielőtt beindulnak az események... |
Porsche | 2012-09-26 11:28 |
Hát lehet. A párbajos résznél sem hittem,hogy még a Kradil incidens is benne lesz aztán mégis. |
Serenaxd | 2012-09-26 11:49 |
Akkor kb még 3 rész Legyen már szombat ^^ |
Rui-chan | 2012-09-26 11:54 |
Tegnap már nem volt ingerenciám írni, de most megteszem. Kicsit más szemszögből néztem rá a karakterekre. Egyébként a 0 MMO-s tapasztalatommal nem a körítést nézem. Kirito-val kapcsolatban annyit mondanék, lehet hogy tipikus shounen hős típus, de még így is sokkal jobb karakterfejlődést láthatunk tőle, mint a mostanság divat nyavalygó szereplőktől. A személyiség váltakozások engem nem zavarnak, hiszen ez természetes egy embernél. Minden ember vágyik a társaságra, mert ez veleszületett hajlamunk. (Bizony, még a kockák is. ) Aki túl sokáig marad egyedül, magával próbál társas kapcsolatba kerülni, ilyenkor kezdünk el magunkban beszélni. A társaságkeresés alól Kirito sem kivétel, ezért is csatlakozott a céhhez, ám ez nem várt befejezést hozott. Így aztán teljesen érthető, hogy később megint magányos farkassá vált, mert nem akarta a társai elvesztésével járó fájdalmat újra átérezni. Megint csak emberi tényező. Most lehet lehurrogni, hogy sokkal több mindent látok bele, vagy csak úgy a nagyvilágba magyarázok, nekem akkor is ez a véleményem. (Erről a társas kapcsolatról pont hétfőn beszélgettünk az egyik buddhista órán.) Asuna pedig a passzív szereplő. A nyugati filmekkel ellentétben az animékben nem mennek rá a folytonos aktív szereplésre. Elég csak emlékezni a Naushika-ra, ahol a főszereplő lány "nem csinál semmit", tehát passzív szerepet vállal, ám mégis képes megoldást találni a problémára. Ugyan a SAO-ban nem ennyire kifinomult ez a szerep, elvégre mostani animéről van szó, már jelentősen esett a színvonal a 90-es évek óta. Ettől eltekintve még mindig érezhető, hogy Asuna így is próbál támogatást adni Kirito-nak, emellett meg is védi ha kell. Szóval váltakozik a passzív és az aktív szerepe. Habár a konyhában is jól helytáll, azért ne felejtsük el, hogy az egyik vezető céhnek a kiemelkedő harcosa. spoiler
![]() Amióta járok erre a Dobay Ádám által tartott anime elemző előadásra, kicsit másképp nézem az animéket. Ha még lesz kedvem és türelmem összehozni egy alaposabb elemzést, akkor azt mindenképpen ki fogom rakni ide. |
Serenaxd | 2012-09-26 12:12 |
Rui-chan írta:
Tegnap már nem volt ingerenciám írni, de most megteszem. Kicsit más szemszögből néztem rá a karakterekre. Egyébként a 0 MMO-s tapasztalatommal nem a körítést nézem. Kirito-val kapcsolatban annyit mondanék, lehet hogy tipikus shounen hős típus, de még így is sokkal jobb karakterfejlődést láthatunk tőle, mint a mostanság divat nyavalygó szereplőktől. A személyiség váltakozások engem nem zavarnak, hiszen ez természetes egy embernél. Minden ember vágyik a társaságra, mert ez veleszületett hajlamunk. (Bizony, még a kockák is. ) Aki túl sokáig marad egyedül, magával próbál társas kapcsolatba kerülni, ilyenkor kezdünk el magunkban beszélni. A társaságkeresés alól Kirito sem kivétel, ezért is csatlakozott a céhhez, ám ez nem várt befejezést hozott. Így aztán teljesen érthető, hogy később megint magányos farkassá vált, mert nem akarta a társai elvesztésével járó fájdalmat újra átérezni. Megint csak emberi tényező. Most lehet lehurrogni, hogy sokkal több mindent látok bele, vagy csak úgy a nagyvilágba magyarázok, nekem akkor is ez a véleményem. [/spoiler] Ezekkel tejesen egyet értek Ha lehurrognak ne törődj vele mindig van olyan, aki csak néz és nem lát ^^ Várom azt a részletes verziót! |
A.W. | 2012-09-26 14:51 |
Megnéztem a 6. epizódot, és mit ne mondjak. Semmi nem történt, és megint megfutamodtak Kiritótól. Komolyan, tényleg egy nagy szuperhős ez a kisgyermek, mindenki megfutamodik, elfut előle. Mikor várható valami normális harc? Ha így megy tovább, akkor lassan még a 4-es értékelést se éri el nálam. Most 10/5 = Nem tudom hova tenni. [ Módosítva: 2012.09.26 14:52 ] |
Elisyum | 2012-09-26 15:26 |
A.W írta:
Megnéztem a 6. epizódot, és mit ne mondjak. Semmi nem történt, és megint megfutamodtak Kiritótól. Komolyan, tényleg egy nagy szuperhős ez a kisgyermek, mindenki megfutamodik, elfut előle. Mikor várható valami normális harc? Ha így megy tovább, akkor lassan még a 4-es értékelést se éri el nálam. Most 10/5 = Nem tudom hova tenni. Ha jól gondolom arról a jelentről írtál amikor a Player Killeresek megtámadták Kiritoékat a fánál. Alapból a pksok gyávák (Pl.: álmodban megölnek módszer) de végső soron Kirito azon kijelentése miatt hagyták őket békén hogy több frontharcos is tart ide. Szerintem ez egy teljesen érthető lépés volt a PKsok részéről mivel nem jártak volna jól ha valóban frontharcosok tartanak oda. Szerk: Értelmezni is kell a látott dolgokat nem pedig csak bámulni a monitort. [ Módosítva: 2012.09.26 15:31 ] |
hassan | 2012-09-26 15:27 |
A.W. írta:
Mikor várható valami normális harc? 9. rész előtt ne nagyon számíts normális harcra, addig még jönnek a mellékszálak. |
Serenaxd | 2012-09-26 15:35 |
A.W. írta:
Lásd banner Megnéztem a 6. epizódot, és mit ne mondjak. Semmi nem történt, és megint megfutamodtak Kiritótól. Komolyan, tényleg egy nagy szuperhős ez a kisgyermek, mindenki megfutamodik, elfut előle. Mikor várható valami normális harc? Ha így megy tovább, akkor lassan még a 4-es értékelést se éri el nálam. Most 10/5 = Nem tudom hova tenni. Amúgy engem a világa érdekel/fogott meg és nem a harcokat nézegettem, de tény ami van benne az pofás. |
Prof. William | 2012-09-26 15:45 |
Serenaxd írta:
Akkor kb még 3 rész Legyen már szombat ^^ Nem hinném mert a 14-ik rész címe spoiler szóval inkább még 2 rész van hátra.
![]() End of the World |
gergoking | 2012-09-26 15:52 |
Megint sietni fognak ezerrel? Pedig már kezdtem örülni a rendes tempójú 3 fejezet/rész feldolgozásnak a kövi két részre, erre meg hozzádobnak még két fejezetet XD Hát, majd meglátjuk. Mert a sietség ennél a legrosszabb, sokkal jobb lenne, ha nem törődnének azzal, hogy 25 részbe nyomorítsanak minél több dolgot, helyette szép tempósan is csinálhatnák, pl. a horgászásra egy egész részt szánhatnának, kicsit megnyújtva a dolgokat, mivel szerintem a hangulat a lényeg (nem biztos, hogy mindenkinél, látva, hogy mennyire harcra éheznek páran). Szerintem összességében az egész anime sokkal jobb lenne, ha 25 részben csak az első két kötetet dolgoznák fel. Bár ez pont olyan, hogy akár neverending is lehetett volna, mert van elég anyag hozzá, még tart, és annyi mindent ki lehet tölteni "fillerekkel", aminek sokan örülnének, mint például felfedezések, meg hasonlók. Persze a megvalósítástól függően. (Már akkor, ha rendes tempóval, mondjuk 12 rész/kötettel haladnának, már 100+ részes anime lehetne) Szerk.: Most, hogy belegondolok, a harcok eddig sem voltak túl hosszúak, szóval tényleg nem nehéz elképzelni, hogy fél részbe sűrítik azt a részét. [ Módosítva: 2012.09.26 15:53 ] |
Porsche | 2012-09-26 15:55 |
Félek,hogy emiatt a nagy ledarálás miatt nem fog úgy hatni az a jelenet mint ahogy kellene. |
Kazuto | 2012-09-26 16:01 |
Hát ha 100+ részes lenne a SAO,akkor annak jobban örülnék |
Prof. William | 2012-09-26 16:01 |
gergoking írta:
Szerintem összességében az egész anime sokkal jobb lenne, ha 25 részben csak az első két kötetet dolgoznák fel. Őööö nem így lesz? Én úgy tudtam hogy spoiler . Az két kötet nem?![]() Az Aincard után jön a Fairy Dance Amúgy a sietésbe bejátszhat az is hogy a készítők nem merik kockáztatni, hogy esetleg nem kapnak második évadot... Mert ha alatt 25 rész alatt csak a spoiler dolgozzák fel, akkor az azt jelenti hogy ott hagyják abba, amikor is ![]() Aincardot spoiler Na ebben az esetben ha nem jön a második évad akkor mehet az anyázás a fanok részéről hogy ![]() Kirito kijut, Asuna pedig nem. spoiler Mellesleg nekem is nagy félelem volt, hogy így lesz, de végül is nem így történt...![]() pont ott fejezték be ahonnan a legjobb rész jön. De így viszont szépen be lehet majd fejezni ott hogy spoiler így viszonylag lezárt lesz a sztori, de egy második évadnak is megmarad a lehetősége...
![]() Kitito, kijuttatja Asunát és Happy End |
Porsche | 2012-09-26 16:08 |
Prof. William írta:
gergoking írta:
Szerintem összességében az egész anime sokkal jobb lenne, ha 25 részben csak az első két kötetet dolgoznák fel. Őööö nem így lesz? Én úgy tudtam hogy spoiler . Az két kötet nem?![]() Az Aincard után jön a Fairy Dance Aincrad az első kötet és a side-story gyűjtemény a második. |
Serenaxd | 2012-09-26 16:09 |
Prof. William írta:
Vagy pont ez túlzsúfolt elsietettség miatt lesz komposzt Nem fikázásból mondtam, de balance a story meg sidek között nagyon nem kóser )
gergoking írta:
Szerintem összességében az egész anime sokkal jobb lenne, ha 25 részben csak az első két kötetet dolgoznák fel. Őööö nem így lesz? Én úgy tudtam hogy spoiler . Az két kötet nem?![]() Az Aincard után jön a Fairy Dance Amúgy a sietésbe bejátszhat az is hogy a készítők nem merik kockáztatni, hogy esetleg nem kapnak második évadot... Mert ha alatt 25 rész alatt csak a spoiler dolgozzák fel, akkor az azt jelenti hogy ott hagyják abba, amikor is ![]() Aincardot spoiler Na ebben az esetben ha nem jön a második évad akkor mehet az anyázás a fanok részéről hogy ![]() Kirito kijut, Asuna pedig nem. spoiler Mellesleg nekem is nagy félelem volt, hogy így lesz, de végül is nem így történt...![]() pont ott fejezték be ahonnan a legjobb rész jön. De így viszont szépen be lehet majd fejezni ott hogy spoiler így viszonylag lezárt lesz a sztori, de egy második évadnak is megmarad a lehetősége...![]() Kitito, kijuttatja Asunát és Happy End |
gergoking | 2012-09-26 16:10 |
Fairy Dance pedig a harmadik és a negyedik. |
Porsche | 2012-09-26 16:13 |
Amúgy nézettségi adat van az animéről? Kíváncsi lennék mennyire sikeres... |
Serenaxd | 2012-09-26 16:14 |
Volume 3 - Fairy Dance Volume 4 - Fairy Dance Volume 5 - Phantom Bullet Volume 6 - Phantom Bullet Volume 7 - Mother's Rosario Volume 8 - Early and Late Volume 9 - Alicization Beginning Volume 10 - Alicization Running |
A.W. | 2012-09-26 16:19 |
Szerk: Értelmezni is kell a látott dolgokat nem pedig csak bámulni a monitort.
Köszönöm szépen. Legközelebb nyitott szemmel, és befogott füllel nézem, és nem fordítva. :S 9. rész előtt ne nagyon számíts normális harcra, addig még jönnek a mellékszálak.
Én annak örülnék, ha valami izgalmasabb dolog történne. Nem muszáj öldökölni össze-vissza. Illetve az eddig látott epizódokban a harcok úgymond három felé lettek szelve. A középső rész jó nagy, amit nem mutattak. Meg amit még hiányoltam, hogy valami jó mágiák is lennének, Kirito ne csak a karddal szeletelné az ellenséget. :S |
Prof. William | 2012-09-26 16:23 |
Serenaxd írta:
Nem fikázásból mondtam, de balance a story meg sidek között nagyon nem kóser ) Lehet jobban jártak volna ha kihagynak pár Side -t. Pl. A kovács lány betudhatták volna egy visszaemlékezésben hozni, a gyilkosos rész meg még egy fél részt sem érdemelt volna, mivel pont azt hagyták ki belőle ami miatt számított volna. Szerintem így lett volna a jó... 1. - A kezdetek 2. - Az 1. bossharc 3. - Sachi (Bár őt is megoldhatták volna egy visszaemlékezéssel.) 4. - Silica Pinája (Kellemes rész volt, és még a világról is megtudtunk, szóval ez maradhat.) 5. - Innentől pedig már kezdődhetett is volna a főszál. Az összes többi filler résznek SEMMI értelme sem volt. Máris nem lenne akkora kapkodás, ha így csinálták volna meg. |
Porsche | 2012-09-26 16:23 |
A.W. írta:
Meg amit még hiányoltam, hogy valami jó mágiák is lennének, Kirito ne csak a karddal szeletelné az ellenséget. :S Hát mivel(mint már 4 oldallal ezelőtt idéztemXD ) a SAO-nak mint magának a játéknak nem ez a lényege ezért ezt fogod még hiányolni egy ideig. spoiler
![]() Egészen a 14-15. részig kb. Prof. William: Ez teljesen így van.Már leírtam de egy profibb rendezéssel meg lehetett volna oldani jól a dolgokat.Nem értem miért kellett kockáztatni egy teljesen új rendezővel.Meg merném kockáztatni,hogy akkor még azért sem kellene izgulniuk a készítőknek,hogy kapjon második évadot.(Szerintem így sem kell de ezért is lennék kíváncsi a nézettségére az animének). [ Módosítva: 2012.09.26 16:29 ] |
Prof. William | 2012-09-26 16:32 |
AW kérdéséről jut eszembe... Ez a kérdés csakis a LN olvasóinak szól. spoiler
![]() A Fairy Dance-ben lesz mágiahasználat? Csak az Aincardot olvastam eddig. |
Porsche | 2012-09-26 16:33 |
Igen spoiler
[ Módosítva: 2012.09.26 16:34 ]
![]() Ráadásul elég durvák.Kirito elég badass lesz |
Serenaxd | 2012-09-26 17:04 |
Meg lesz "Gandalf style" csak fordítva. ALO világa is kellemes lesz |
salina | 2012-09-26 18:33 |
Köszi :3 spoiler
A sok nyugis rész után nekem is kezd akcióhiányom lenni, remélem egy kicsit rákapcsolnak a következő részekre de ahogy címből veszem. -A pokol bugyrai- Biztos lesz valami izgalom végre xD![]() Yui nekem se volt a szívem csücske, bár a végére már sajnáltam xD De azért remélem nem tér vissza xD Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.26 18:34 ] |
Onizuka666 | 2012-09-26 18:34 |
Lassan elérjük a legalja szintet, de valahogy mégis nézem. Amolyan bűnös élvezet Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.26 18:34 ] |
hunterworld | 2012-09-26 18:35 |
nyugi van...még el sem jutottunk a konfliktusig. Majd jön vmi bika dolog, pl: meghal vmi nagyon fontos személy és akkor beindul a rendszer és dara lesz végig. Már látom h nem happy end. Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.26 18:35 ] |
Onizuka666 | 2012-09-26 18:36 |
hunterworld írta:
nyugi van...még el sem jutottunk a konfliktusig. Majd jön vmi bika dolog, pl: meghal vmi nagyon fontos személy és akkor beindul a rendszer és dara lesz végig. Már látom h nem happy end. Ha a valóban fontos karaktereket számba vesszük, akkor csak egyvalaki halahat meg, aki nem a főhős; az pedig A-sunája. Ezt pedig nem hiszem Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. Csak óvatosan, mert te is kezdesz elérni egy bizonyos szintet! Ez itt nem egy kocsma. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.26 18:36 ] |
csopike | 2012-09-26 18:38 |
nem értem...az utolsó pár részben, már totál semmi MMORPG nincs benne..menjenek farmolni, grinelni, questelni, tradelni, bossolni, raidelni, v amit akarnak, DE JÁTSZANAK, NE SÍRJANAK.. spoiler
![]() .ATYA ÚR ISTEN, HA ÉN BEKERÜLNÉK EGY ILYEN JÁTÉKBA, AHOL EGY FANTASY VILÁGBAN ÉLHETNÉK ÚGY ÖRÜLNÉK MINT MAJOM A FARKÁNAK, EZEK MEG CSAK SÍRNAK H KI AKARNAK JÖNNI..FŐLEG H AZÉRT KEZDTEK EL JÁTSZANI, MERT KIAAKRTAK SZAKADNI A VALÓ ÉLETBŐL...HISZ ERRE VALÓK AZ MMO-K.mondom ezt úg yh kb 8 éve játszom mmo-kkal..TOTÁL LÖKÖTT EGY BANDA..-.-" Áthelyezve az Aktuális projectjeink / Sword Art Online topicból. /mod/ [ Módosítva: 2012.09.26 18:38 ] |
holup | 2012-09-26 18:38 |
csopike írta: nem értem...az utolsó pár részben, már totál semmi MMORPG nincs benne..menjenek farmolni, grinelni, questelni, tradelni, bossolni, raidelni, v amit akar |