PC & KONZOL Games (Offtopic PC & KONZOL játékokról)

MaRtiN | 2011-11-27 18:17
A címből adódóan ide várunk minden PC és Konzol (XBOX360, PLAYSTATION3, NINTENDO WII, PSP, 2DS, DS, stb...) játékokkal kapcsolatos diskurzust. Mivel a topicnak "kistestvére" az Anime Games, így ez a topic a nem anime témájú játékokról szóljon! Na hadd szóljon!
Darius | 2011-11-27 18:24
decemberre várható az új Postal 3, ami PC/PS3/XBOX360-ra jelenik meg..
itt a játék trailere:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=m9yBVfzFgMM

helyettem beszéljen a videó : )
[ Módosítva: 2011.11.27 18:26 ]
viral | 2011-11-27 18:52
Na ez egy jó ötlet. Ha már van ilyen, megkérdezném: van/volt valaki a hétvégi SWTOR bétában? Én voltam, és egész jó a játék, mondjuk az egész teljesen WoW klón, szinte minden teljesen ugyanúgy van benne, még a billentyűzetkiosztás is. Az egyetlen eredeti dolog benne az volt, hogy a küldetések/párbeszédek úgy vannak megoldva, mint a KOTOR-ban, és ezért a játék inkább érződik sima RPG-nek, mint MMO-nak. De amúgy nagyon élvezhető, jó a történet, és az sem rossz dolog, hogy ennyire WoW-os az egész, mert az már egy bevált formula, és így nagyon könnyen hozzá lehetett szokni a játékhoz. A grafika viszont eléggé gáz, úgy néz ki, mint egy 5 éves játék, és még AA sem volt a bétában. Nem is lenne ez nagy gond, de emellett a gépigény meg elég magas (sokszor nagyon akadozott minimum-közepes beállításokon, pedig ennél sokkal szebb játékok - MMO-k is - mennek a gépemen gond nélkül).

Amúgy most az AC: Revelationsel játszok. Elég sok rossz kritikát hallottam róla, de eddig simán van olyan jó, mint a BH (bár nekem még mindig a II a kedvencem, azóta elég sok fölösleges vacakkal telenyomták a sorozatot), és mindenképpen megéri játszani, ha szerette valaki az előző részeket. Már csak a történet "befejezése" miatt is.
bartleby007 | 2011-11-27 19:17
én meg ma kezdtem el játszani a batman arkham cityvel. eszméletlenül brutálisan király játék!!!
ezerszer jobb mint az első része, pedig az akkor az év játéka volt, vagyis el lehet képzelni h miylen
egyetlen gondom van vele, hogy biztos valami rejtett védelem van benne, mint anno az első részében, mert a bal control + space kombináció nem akar működni (csak NAGYON nehezen) esetleg más is találkozott ezzel a gonddal?
solat | 2011-11-27 19:18

viral írta:

Na ez egy jó ötlet. Ha már van ilyen, megkérdezném: van/volt valaki a hétvégi SWTOR bétában? Én voltam, és egész jó a játék, mondjuk az egész teljesen WoW klón, szinte minden teljesen ugyanúgy van benne, még a billentyűzetkiosztás is. Az egyetlen eredeti dolog benne az volt, hogy a küldetések/párbeszédek úgy vannak megoldva, mint a KOTOR-ban, és ezért a játék inkább érződik sima RPG-nek, mint MMO-nak. De amúgy nagyon élvezhető, jó a történet, és az sem rossz dolog, hogy ennyire WoW-os az egész, mert az már egy bevált formula, és így nagyon könnyen hozzá lehetett szokni a játékhoz. A grafika viszont eléggé gáz, úgy néz ki, mint egy 5 éves játék, és még AA sem volt a bétában. Nem is lenne ez nagy gond, de emellett a gépigény meg elég magas (sokszor nagyon akadozott minimum-közepes beállításokon, pedig ennél sokkal szebb játékok - MMO-k is - mennek a gépemen gond nélkül).
Én tolom a bétát egy Sith Warriorral. Nem teljesen WoW klón, rengeteg elem megtalálható benne a Mass Effect-ből,a Dragon Age-ből(pl a kompanion szimpátia rendszer) és a Warhammer Online-ból(főleg a PvP, a Crowd Control, Character Collision és a class rendszer). Nekem egyre jobban bejön, viszont ami nem tetszik, az a karakterek totál merev, műanyag bábu szerű mozgása.
Anti-Aliasing: márpedig van a bétában. Nyomás a CCC/Nvidia Control panelbe és vedd ki az AA és a Multisampling elől a "Use application" settings-et, majd lődd maxra őket. Ez a módszer ráerőlteti a játékra az AA-t, így az használni is fogja.
[ Módosítva: 2011.11.27 19:20 ]
viral | 2011-11-27 19:24
Én Jedi Knight-al játszok. Az meg igaz, hogy sok elemet vettek át más játékoktól is, de összességében még így is túl WoW-osnak érződik. AA-t meg így szinte minden játékra rá lehet kényszeríteni, a lényeg az, hogy a játék maga belsőleg nem támogatja.
Junchi | 2011-11-27 19:25
PC és konzol gammák osztozzanak egy thread-en? Wat? Ez vért kíván!! *felfegyverzett konzol fanboi*

SPOILER!


Na, hogy érdemben is hozzászóljak: AC - Revet de kipróbálnám már, csak sajna várnom kell vele karácsonyig, ugyanis barátosnémtől ezt kapom, szal mit lehet tenni, mondjátok? :3
[ Módosítva: 2011.11.27 19:26 ]
Balus | 2011-11-27 20:42
Az Old Republic-ot én is szívesen kipróbálnám, csak félek tőle egy kicsit, mert pont a vizsgaidőszak kellős közepén fog kijönni (december 22.), és attól tartok, hogy vérbeli SW és MMO-fanként nagyon elkapna a gépszíj, és akkor nincs menekvés... Minden esetre inkább megvárom az első kritikák megjelenését, mert a katasztrofálisan rossz Dragon Age 2 óta én már a BioWare-ben sem bízom meg maradéktalanul.
Na nem baj, addig is itt van nekem az Elder Scrolls V: Skyrim, ami valami elképesztően jól sikerült, komolyan mondom, évek óta nem szórakoztam ilyen jól egy játékkal sem. Igaz, vannak benne apróbb hibák meg hiányosságok, de mindezt megbocsájtja neki az ember a rengeteg pozitívum miatt: a felfedezhető világ egyszerűen hatalmas, tele van élettel, a sztori meg a küldetések nagyon jók, a zene meg a szinkron fantasztikus (végre nem ugyanaz a 10 színész adja a hangját minden NPC-nek, mint az Oblivion-ban), a harcrendszer pedig végre rendesen használható és a megújult skillekkel igazán sokoldalú karaktereket lehet létrehozni. És mindezek mellett a gépigény is felettébb baráti, vagyis ha az Oblivion meg a Fallout 3 gond nélkül futott, akkor a Skyrimmel sem lesz gond.
gergoking | 2011-11-27 20:47
Jah, Skyrim lenyűgöző, tényleg, egy cseppet sem követem a sztorit, össze-vissza barangolok, de úgy érzem, tényleg egy rendes világban járok. Küldetéseket is csinálgatom, bár lassan, ált. csak úgy randomra megyek, ahol épp találok valamit és felfedezem. Ami nagyon tetszett, nagyon meglepett, hogy ilyen is van, egyszer csak mászkálok a városban, jön 3 zsoldos és rám támadnak. Megölöm őket, majd elveszek tőlük egy lapot, amin az van, hogy meg akar valaki leckéztetni, majd elfutok, mielőtt a város őrei észrevesznek. Később meg a városon kívül megtámad valaki, akinél szintén egy levél volt, de itt már holtan akarnak látni. Tök poén az egész
Ricz | 2011-11-27 20:54
Ja, én is jót szórakozok, bár én szívesebben vadászgatok, vagy banditatanyákon ütök rajta. Azt bírom, hogy ha beleáll a nyíl a fába, akkor a nyílhoz rohannak, a hang forrás miatt, csak aztán néznek az irányomba (ha még el nem mozdultam onnan XD).
gergoking | 2011-11-27 21:15
Én is azt csinálom, ha rosszul fogalmaztam volna, imádom, mikor pl. ilyen kis bandita tábort találok, ahol 3-4 bandita van XD Na meg a tömérdek barlang meg felfedezni való terület, állati jók Tényleg megunhatatlan. Különben eddig igazán 2 komoly küldetés volt nekem, egyik, mikor egy dungeont végig kellett vinnem, és lejutni a végére, hogy megmentsük a karakter nagynénét és megöljük a tettest, meg amikor le kellett vadászni a farkasembert. Kicsit sajnáltam szegényt, nagyon hezitáltam, mikor mondta, hogy a szolgálatomba áll, ha megkímélem, de inkább megöltem, hogy levegyem a gyűrűről az átkot.

Vadászni én is szeretek, óriási sikerélmény, mikor baromi messziről lelövök egy állatot Bár a rohadt szarvasok sosem sikerülnek, mindig észrevesznek meg sosem állnak le.

Szerk.: Ja igen, egyik szórakozásom, találtam egy megölhetetlen karaktert, aki még infót sem adott, elkezdtem gyilkolászni, annyit röhögtem rajta XD
[ Módosítva: 2011.11.27 21:16 ]
Balus | 2011-11-27 21:40
Én a legtöbbször azzal szoktam szórakozni, hogy az ellenfeleimet valamilyen magaslat vagy szakadék szélére elcsalom, majd egy jól időzített Unrelenting Force kiáltással (ismertebb nevén FUS RO DAH!!!) fogadom őket, aztán röhögve nézem, ahogy elszállnak, mint a similabda
[ Módosítva: 2011.11.27 22:15 ]
Umaitachi | 2011-11-27 22:05
A Skyrim valóban jó játék, pár év után végre van valami ami leköt hetekig. Bár most úgy döntöttem hogy hamar lezavarom a fősztorit (höhh, 28 szintlépés után xD) és utána ráérek a mellékküldetésekkel foglalkozni.
Viszont van egy kellemetlen bug a fősztori egyik küldetésében, amihez vagy cheat kódot használ az ember, vagy vért izzadva (mint én) keres egy javítást ami csont nélkül megjavítja a hibát.

SPOILER!

Esbern quest (hang probléma és nem nyíló ajtó), a megoldás ITT.(Regelni kell, de amúgy is van még pár hasznos dolog ezen az oldalon.
[ Módosítva: 2011.11.27 22:07 ]
finalfantasy7 | 2011-11-27 23:55
Thieves Guild és Companions már kipörgettem, a fösztoriban meg a Stormcloaks csatlakoztam és mostanság foglaltam el Whiterun-t. Dark Brotherhood-os kuldiket most csinálom^^ De asziszem most leálok és side quest-elek. Markarth-ba érdemes elátogatni nagyon komoly küldetések vannak Mire végig kérdezgetném az embereket a fél város kinyirja egymást XD
finalfantasy7 | 2011-11-29 21:54
Japánban a Skyrim maximális pontszámot kapot!
viral | 2011-11-29 22:02
Igazából a Famitsuban manapság már szinte minden játék 39-40 pontot kap (sokak szerint csak azon múlik a pontszámuk, hogy mennyit fizetnek nekik a kiadók), szóval nem jelent sokat.
viral | 2011-12-01 05:12
Befejeztem a Sonic Generationst. Nagyon jó játék volt, a legjobb Sonic amit eddig játszottam. A játékmenet nagyon addiktív, a grafika nagyon szép és stílusos, a történet meg kit érdekel egy ilyen játéknál? Az utolsó boss mondjuk túlságosan is egyszerű volt, pedig nagyon badassnek volt beállítva végig a játék alatt. A pályák közül inkább a Classic Sonicos 2D-sek tetszettek (meg maga Classic Sonic is sokkal szimpatikusabb), de végülis a 3D-sek is nagyon jók voltak. A Challangeket nem csináltam meg mindet, de nem is fogom szerintem. Az egyetlen bajom vele, hogy túl kevésnek tűnt a pálya ami benne volt, de ez már csak telhetetlenség, mert így is 18 volt benne + rengeteg challenge.

tl;dr mindenkinek ajánlom, nagyon jó játék.

És közben játszadozok az AC: Revelationsel is, már 6 óránál tartok, és ez is nagyon bejön. Most ott tartok, hogy szerintem ez az eddigi legjobb AC. Ami nem tetszik benne, hogy túl nagy a hangsúly a bombákon, minden ládából azokhoz esik alapanyag, meg van egy komplex bombakészítős rendszer, de közben nagyon irritáló használni őket, kb. semmit nem is érnek és nincs is rájuk szükség. A másik az a tower-defense, ami unalmas, semmi kedve az embernek csinálni, és az esetek többségében úgyis elveszted, mert a végén bejön valami gépezet, amit 15 fallal sem állítasz meg. De akkor sincs semmi ha elveszted, mert utána rögtön újra elfoglalhatod a tornyot a szokásos őr megölésével, aztán a torony felgyújtásával. De még jobb, hogy ha szólnak, hogy támadják a tornyunkat, de nem megyünk oda, akkor soha a büdös életben nem foglalják el, és minden marad úgy, ahogy volt. Szóval ez egy szintén nagyon fölösleges dolog. Aztán kivették belőle a lovaglást teljesen, de ezt nem bánom, mert a BH-ben sem szerettem lovagolni, hiszen a játék egyik legélvezetesebb része a háztetőkön való ugrálás. Város itt is csak egy van mint BH-ban, de ez is kb. ugyanakkora, a fast travel is megmaradt.

A történet is jó eddig, és tetszik, hogy vannak benne olyan pillanatok, amik direkt arra hajaznak, hogy felelevenítsék bennünk Ezio fiatalabb éveit, és ezzel nosztalgiát keltsen bennünk, elgondolkozva azon, hogy mennyit változott ő is az AC2 kezdete óta. Aztán ugye vannak az Altairos részek, amik szintén nagyon jók, mert jól kiegészítik az AC1, meg úgy az egész AC történetét. Ja, és megtudhatjuk, hogy Eziohoz hasonlóan Altair is nagyon badass még 50 fölött is. A játékban van még egy olyan rész is, hogy Desmonddal járkálunk az Animus magjában, ebben Desmond múltjával ismerkedhetünk meg, és FPS-nézetből mennek, és az egész 100% platformozás (de csak hagyományos ugrálás módon, nincs semmi mozdulat ami az alapjátékban). Ez sem rossz, megvan a saját hangulata, de nem is egy nagy szám.

Szerencsére spoilereket nem olvastam a végével kapcsolatban, így nagyon kíváncsi vagyok, hogy zárul le Ezio története. Ez a játék egyszerűen kihagyhatatlan azoknak, akik játszottak az előző AC-kkel, akik meg nem, azok nem tudják mit hagynak ki.
[ Módosítva: 2011.12.01 5:18 ]
viral | 2011-12-02 16:12
Na AC:R befejezve. Elég rövid volt, alig 10 órámba tellett. Mellékküldetés meg egyéb tennivaló sincs annyi, mint a BH-ban, szóval szerintem még max. 1-2 óra alatt mindent meglehetne csinálni.

A vége nagyon epic volt, szépen lezárta Altair és Ezio történetét is (bár azért az AC: Emberst még meg fogom nézni, ami Ezio utolsó napjait mutatja be). Nagyon kíváncsi vagyok a következő részre, ami elvileg majd Desmonddal is végez. Aztán, hogy onnan hova megy majd tovább a sorozat, az rejtély.
-OJ- | 2011-12-02 16:29
Én is elkezdtem a AC:R, eljutottam 25%-ig, aztán már vagy egy hete nem játszottam vele.

Eddig a leggyengébb AC, ami létezik, még az elsőt is alulmúlja. Kevés(=semmi) újítás, ami van teljesen felesleges vagy nem használjuk őket (védekezés, bombák), a kampós tőr kb a 'járóbot' a kiöregedett gyilkosoknak, mert Ezio ezt fiatal korábban szerszám nélkül is tudta. A játéktér pofátlanul kicsi (ezért kivették a lovakat is) és a városnak semmi hangulata nincs. Sztori eddig ugyanolyan random küldetésekből áll, mint az első rész esetében, sehol egy tisztességes ellenfél.

A vége biztos jó, csak kérdés elszenvedek-e odáig, vagy félúton dobom a Lomtárba és inkább játszom a Brotherhooddal.
[ Módosítva: 2011.12.02 16:29 ]
viral | 2011-12-02 16:35
Hát, ízlések és pofonok. Én a küldetéseket nem éreztem semmivel se randomabbnak, mint a BH-ban. A várost sem éreztem túl kicsinek, nekem bőven elég volt, a BH-jé szvsz már túlságosan is nagy volt. A hookblade-el pedig nagyobbat lehet ugrani meg távolabbra kapaszkodni, mint a sima nagy ugrással az előzőekből (amit Ezio még ugyanúgy tud ebben is).
Junchi | 2011-12-02 20:15
^Egyszerre hoztátok meg a kedvem és bizonytalanítottak el.

Mindenesetre azért kíváncsi leszek rá. Kihívást mondjuk nem várok tőle, szal az már az AC:BH-ban sem volt, de az már untig elég, ha ugyanakkora fun, mint az előd volt.

Also: Sonic Genre én is pályázok és a héten megyek haverhoz NFS: The Run-ozni. Micsoda fikázás-festet rendezünk majd, huhúúú~ >:3
viral | 2011-12-03 14:39
Sonic Gen szerintem tuti tetszeni fog. Meg az AC:R is. Run-ról eddig nem hallottam túl jókat, bár úgy az egész NFS szériáról sem az utóbbi években. Én most autós közül a Burnout: Paradise-al játszok, amit te jól lehúztál a blogodon, de nekem nagyon bejön. Pedig én is játszottam a régebbi játékokkal, Burnout 3-at régen sokat nyomtuk havernál, és kipörgettem a két PSP-s részt.
Daisuken | 2011-12-03 14:49
Bezony, a Burnout: Paradise nekem is nagyon bejött anno. Olyan pörgős arcade szimulátor volt, ami hosszú távon is élvezhető; legalábbis számomra az volt. Azért meg külön dicséret neki, hogy nem falja a gépet. Én meg nemrég próbáltam ki a várva várt Trackmania 2-t, de valahogy nem igazán jött be; a Nations és a Sunrise sokkal élvezhetőbb volt. Továbbá a B&S mellett még ezt várom a jövő évi felhozatalból, bár ez is csak 360-ra és PS3-ra jön ki; tipikus...
Junchi | 2011-12-03 15:21
NFS a Carbon után valóban a "békasegg-érték" felé konvergált, míg meg nem jött az új HP. Na de az aztán GWAAHH~~ volt a javából. *O* (Csak ARGH, amiért nem volt benne single mode. >__>

Ami a Burnout: Paradise-t illeti: Hát, nem to'om... Szerintem semmit nem hozott a korábbi szériákhoz képest. Egyrészt nevetségesen könnyű, másrészt újítások szinte nuku (vagy ami van is, az inkább mehh). De amin igazából a legjobban kiakadtam, az a free driving része. Oké, szép dolog a szabad autókázás lehetősége, HA tudjuk, hova való. Ide imho pont nem illett. Egyrészt nagyon leegyszerűsödött így a dolog (volt olyan verseny emlékszem, ami jóóó hosszú volt és úgy értem célba, hogy összesen kétszer kanyarodtam, mert végig valami egyenes úton mentem), másrészt meg elvész a lényeg: elmegyek valami tök másik irányba, az ellenfelek mennek a saját útjukon és... ennyi. Nem is találkozok már utána velük, csak a célban. Hol maradnak így a takedown-lehetőségek, az adrenalin-fokozó versenyek, a "na vajon mikor qrnak hátba" érzés? Én ezeket szerettem ebben a cuccban a legjobban, de ezek valahogy mind elvesztek. (A városról meg inkább ne is beszéljünk; az valami félelmetesen unalmas...)

Also: Kéne Skyrimmelnem is. Kár, hogy ATM meghalni sincs időm... >_______>
[ Módosítva: 2011.12.03 15:22 ]
viral | 2011-12-03 15:37
Nekem bejön a szabadon bejárható városa, már azzal is tök jól elvagyok, hogy megyek erre-arra, töröm a táblákat, keresem az ugratókat, meg ilyenek. De az eventeket tényleg jobban megoldhatták volna, igazából elég lett volna annyit tenniük, hogy versenyekkor lezárárják az utakat, kivéve azokat amiken ugye az ellenfelek is mennek. A legtöbb szabadon bejárható autós játék így csinálja. Mondjuk nekem még így is tetszett, igazából csak a versenyeknél rossz ez egy kicsit, a többi játékmódót szerintem jól megoldották.

Daisuken: Ja, alig eszi a gépet, közben meg tök jól néz ki. Mindent maxra véve is teljes sebességgel fut. Mondjuk érdekes volt, hogy a játék első néhány mondatát leszinkronizálták, a többi meg angolul megy.

Ja, közben meg meghívtak most hétvégén is az SWTOR bétára, de már letöröltem a játékot, és nagyon nincs kedvem megint 20gigát leszedni...
[ Módosítva: 2011.12.03 15:40 ]
Daisuken | 2011-12-03 15:55
Oh tényleg, a Skyrim... Még elkezdtem egy jó 3 hete, és viszonylag sokat is haladtam vele, meg nagyon tetszett is, de rákényszerültem, hogy felfüggesszem egy kicsit. Amúgy sem ment valami tökéletesen a vason, és ha minden jól alakul, akkor februárban össze fogok tudni hozni egy jobb félkonfigot, amin jobb is lesz a játékélmény, szóval addig még kihúzom. BTW Mass Effect 3-ról tud valaki valamit? Nem nagyon követem, hogy mikor mi jön ki, de azt mindenképpen végig szeretném vinni.
viral | 2011-12-03 16:00
Márciusban jön ki elvileg.

Skyrimben amúgy kivetted a VSyncet? Csak iniből lehet, de megduplázza az FPS-t.
Daisuken | 2011-12-03 16:06
Oh, köszi az infót; addig még van idő. Amúgy igen, ki tudtam szedni, de túl sokat nem javított a helyzeten. Maga a procim nagyon gyenge, attól függetlenül, hogy a VGA-nak meg sem kottyanna. Nem is az, hogy szaggat a játék; megy az játszhatóan, csak pl. egy-egy dragon-fight-nál azért meglátszik, hogy 13-15 FPS-el nem valami könnyű rájuk az égen vadászni
Ricz | 2011-12-03 16:07
Égen nem vadászgatok rájuk az égen, hanem bujkálok és tiszta terepen lecsapok, ha leszállnak. Egyébiránt egy kőfal, vagy kődarab körül kergetőzünk, mint a hülyék xD
Daisuken | 2011-12-03 16:13
Ja csak néha addig fenn vannak az égen, hogy amit leszedek amíg a földön van, addig visszaregen-el a HP-ja, szóval muszáj próbálkozni
viral | 2011-12-03 16:23
Én csak egy kicsit játszottam vele, szóval dragonfight még nem volt, de olyan 20-40 FPS-el ment folyamatosan amúgy. Így sem az igazi persze, de azért játszható volt bőven.
finalfantasy7 | 2011-12-04 08:11
Nálam AA 0x Antro 4x Shadow medium, Blur medium és a összes objektum látotávolséga háromnegyeden van kb. az összes többi beálitás maxon van. Harcoltam már 2sárkánnyal is egyszerre és teljesen folyamatos volt. Néha egyegy barlangban mintha lecsökenne az fps de még ugy is böven jáchato... nem egy 200ezres laptopon nyomom szoval én meg vagyok elégedve a gépigényével
Az elmult pár napban én is leáltam vele, várom a uj frissitést, elég lassuak a készitök a fan-on sokkal gyorsabban dolgoznak-.- Hála nekik most már meg tudom ölni a gyerekeket, rohadtul idegesitöek XD
DarthWhite | 2011-12-04 09:35
Engem sosem vonzott az RPG-k világa, de a Skyrim valóban jól sikerült. Sajnos még csak a demóval játszottam, talán majd karácsonyra meg tudom venni.
Inkább a Hack n' Slashek világa vonz. Nagyon várom már a "Devil May Cry HD Collection"-t, már elő is van rendelve. ^^ És persze Fumito Ueda új projektje, a "The Last Guardian" is eléggé várós.
Továbbá kíváncsian várom, hogy a CyberConnect2 és a Capcom mit hoz ki az "Asura's Wrath"-ból.
A "Lollyipop Chainsaw" meg nem is kérdéses! ;D
[ Módosítva: 2011.12.04 9:35 ]
-OJ- | 2011-12-04 21:07
Assassin's Creed Revalations

Nem igazán tetszett. Ugyanolyan erőltetett és vontatott (de szerencsére nem olyan hosszú), mint az első rész.
Minden játékelem, ami a Brotherhood-ban jó volt, az itt is megtalálható, de az égvilágon semmit nem tudtak hozzátenni. Sőt, az úgynevezett 'újítások' csak rontják a játékélményt. A bombázás túl lett bonyolítva és az assassin társak mellett nincs is rájuk szükség, az erőd-védelem egyáltalán nem illik a játékba, a gyakorlás után többet elő sem vettem, a kampós penge pedig egy vicc mint 'újítás'.
Emellett a játéktér is meglehetősen kicsi, ráadásul az az egy szem város is közel ugyanolyan házakból áll, így nagyon hamar rá lehet unni a szaladgálásra. Ló nincs többé, hiszen nem kell nagy távokat megtenni.
A történet már elfogadhatóra sikerült, de csak random küldetésekből és jelentéktelen ellenfelekből áll, meg sem közelíti a II + BH szintjét.
A grafikán csiszoltak egy keveset, de egyébként semmi említésre méltó. Ugyanakkor rengeteg buggal találkoztam, mikor beszorultam a falba, számtalanszor belesüllyedtem a kupolás tetőkbe, vagy bezuhantam az utcák alá a 'tengerbe'.
A Desmond naplója pedig egy szánalmasan gyenge kiegészítés volt, mikor lett ez Portal?

Ideje volt, hogy a készítők lezárják a játék ezen szakaszán, mert a hangulatos befejezésen kívül nem sok másra futotta a kreativitásukból.
Önmagában lenne egy 8/10, de a korábbi részek fényében 6/10-nél többet nem adok rá.

Embers pedig szép lezárása Ezio életének, de az animáció vagy 10évvel ezelőttről származik, ami sokat rontott az élvezhetőségen
Rafanir | 2011-12-05 18:24
Space Marine

Nagy rajongója vagyok a Warhammer 40000 univerzumának így hát alig vártam már, hogy belekezdhessek ebbe a játékba. Néhány napja vittem végig és bizony nem csalódtam benne. Kiemelkedőnek nem nevezném, de azért nagyjából a helyén volt benne minden. A harcok nagyon élvezetesek, a játékmenet pedig pörgős és persze komoly gore tartalom is volt benne (anélkül nem is Warhammer a Warhammer). Tetszett benne hogy érezhető volt az hogy egy elképesztően nagy erejű harcost irányítunk. Ahogyan berobbanunk a ránk rontó ellenséges csapatokba, ahogy megállíthatatlanul aprítjuk sok ellenfélt, roppant szórakoztató (főleg a jetpackozás). Persze nem azt akarom ezzel mondani hogy könnyű a játék, van benne kihívás bőven. A grafika nem rossz(de nem is estem hanyat tőle), viszont a környezet elég egyhangú. Szürke, egyhangú romos helyszíneken megyünk végig a játék 90%-án keresztül. Bár ez illik a WH hangulatához viszont egy idő után már kicsit unalmas... ahogy a folyamatos aprítás is. Az volt tulajdonképen a gond hogy nem túl változatos a játékmenet. Végül is játszatja magát a játék, ahogy szépen fokozatosan visszaszorítjuk az ellenséges inváziót az egész izgalmas. De végül is monotonná válik egy idő után. Állandóan ránk ront egy kisebb légiónyi ork mi meg szétmetéljük őket a lehető leglátványosabb kivégzésekkel megfűszerezve. Mi meg csak ámulunk hogy milyen epic. Jó pár órával később még mindig ezt csináljuk viszont akkor már csak kicsit ámulunk... Szerencsére a játék felénél felpörögnek az események és ez jelentősen javít az összképen.

A harcrendszer mellesleg teljesen rendben van, ahogy az irányítás is. Három közelharci és egy rakás távolsági fegyver közül válogathat a játékos. Itt lehet azért gondolkodni hogy mégis mikor melyiket visszük magunkkal.

Az átvezetők se rosszak, bár azt meg kell hagyni hogy a játék trailereibe az össze látványos részt beletömték, de tényleg

Viszont számomra legnagyobb negatívum a végső harc ami egy rossz vicc.

SPOILER!

Bár nincs nálam nagyobb rajongója a QTE-nek viszont hogy egy bossharc csak is kizárólag abból álljon az több mint nevetséges. Arról nem is beszélve hogy maga a harc nem több egy szűk percnél.Mi a fasz? Ami azért elég durva ha már a végső figth-ról beszélünk. Igaz hogy ötletesen meg van csinálva, de én nem ezt vártam.

Pedig az a poén hogy a finálé nagyon jól fel van vezetve. Ahogy megindítják a csapataink a végső támadást az erejük fogytán lévő Káoszgárdisták ellen, ahogy átverekedjük magunkat Nemeroth (a főgonosz) utolsó megmaradt csapatain és közben halljuk már távolból a démoni monológjait. Az ember ilyenkor valami nagyon ütős lezárást várna. Aztán a végső harcon egy szemvillanás alatt túl leszünk.

Trollkodás a köbön.


Viszont ez a pár negatívum senkit se riasszon vissza. Ez egy jó játék, az egyik legjobb ami ebben a témában készült. Aki egy hangulatos, látványos, izgalmas és élvezetes harcokkal teli játékra vágyik az nem fog csalódni. WH40000 fanokanak kihagyhatatlan.

8/10 -re értékelem személy szerint. Aki nem rajongója a WH40000-nek az nyugodtan levonhat egy pontot ebből, aki pedig fanatikus rajongó az akár még hozzá is adhat egyet
[ Módosítva: 2011.12.05 18:27 ]
kingslayer | 2011-12-10 19:11
A hírek szerint bezár a GSC és lelövik a Stalker 2-t! ZokogMegzakkant
[ Módosítva: 2011.12.10 19:11 ]
Ricz | 2011-12-10 19:44

kingslayer írta:

A hírek szerint bezár a GSC és lelövik a Stalker 2-t! ZokogMegzakkant
Hát ennek (hogy mit nem mondjak, nagy STALKER-rajongóként és -játékosként), rohadtul de nem örülök.
viral | 2011-12-11 01:45
Nézi valaki a VGA 2011-et? Még csak a preshow van, de már bejelentettek 2 nyertest:
Legjobb verekedős játék: Mortal Kombat
Legjobb női szinkron: Portal 2- Glados

MK-val nem játszottam, de az nem volt kérdés, hogy a másodikat Gladosnak kellett elvinnie.
bartleby007 | 2011-12-11 08:38
mikor lesz meg a többi nyertes? és mikor lesz maga a műsor? az előzőek alapján ezt is felfogja tenni az animax a weblapjára eredeti nyelven?
én egyébként az év játékára az új batmant tippelem
tévedtem, a skyrim nyert. én megyek lázadni!
[ Módosítva: 2011.12.11 9:03 ]
solat | 2011-12-11 09:03

bartleby007 írta:

mikor lesz meg a többi nyertes? és mikor lesz maga a műsor? az előzőek alapján ezt is felfogja tenni az animax a weblapjára eredeti nyelven?
én egyébként az év játékára az új batmant tippelem
tévedtem, a skyrim nyert. én megyek lázadni!
Az első 10 percen bealudtam rajta. A valódi év játéka a Battlefield 3, ez vitathatatlan.
[ Módosítva: 2011.12.11 9:05 ]
bartleby007 | 2011-12-11 09:15
mármint melyiknél? skyrimnél vagy batmannél? ezek az elder scroll típusú fps szerepjátékok nekem nem nagyon jönnek be, már a morrowindnél is csak untam magam. a battlefield 3 meg grafikailag biztos nagyon szép, talán a jelenlegi legszebb is, és multiplayerben is nagyon erős, de ezek közül nekem egyik sem a legfontosabb egy játéknál.
solat | 2011-12-11 09:18

bartleby007 írta:

mármint melyiknél?

A Skyrimnál tuti. A Skyrim dög unalom, a Batman-t meg úgy ahogy van rühellem.
finalfantasy7 | 2011-12-11 09:22
Battlefild 3 ratyi a multiplayer meg nem érdekel.... az MW3 meg még a Battlefild-nél is gázab...
Witcher 2, Skyrim és a Batman az év legjobjai, Skyrim meg az év legjobja.
gergoking | 2011-12-11 09:29
Nemtom, eddig nálam mindig a sztori volt a legfontosabb, de Skyrimet 40-45 óra után sem unom, pedig nincs nagy sztorija.
Különben Skyrimről szólva, akik játszanak vele, írnának, hogy eddig hány órát játszottak, hányas szinten vannak, főleg miket fejlesztenek és még pár statisztikát, mint pl. befejezett Miscek, befejezett küldetések, összesített vérdíj, meg hány olyan hely van, amit már teljesen felfedeztek és kiírta, hogy Cleared? Nagyon érdekelne, hogy haladnak itt mások.

Szerk.:
Különben, már pár bugot tapasztaltam. Már kétszer lefagyott, egyszer mentés közben, egyszer töltésnél, egy helyet azért nem tudtam véghezvinni, mert nem jelent meg a karakter, akivel beszélnem kéne (furcsálltam, ezért felnéztem a netre, és kiderült, hogy ez sokaknál így van), meg egyszer egy pályát újra kellett kezdenem, szerencse, hogy volt még korábbi mentésem, különben örökre ott ragadtam volna, mert a könyv, ami kell a továbbjutáshoz, nem jelent meg, de miután egy korábbit betöltöttem és újra végigvittem, már ott volt és kijutottam.

Majd én is írok ilyeneket délután, csak még HxH-t fordítok meg az emelt házimat is meg kell csinálnom, addig meg nem akarom ezzel elvonni a figyelmem.
[ Módosítva: 2011.12.11 9:32 ]
viral | 2011-12-11 09:37
Szerintem a Portal 2-nek kellett volna nyernie, de azért várható volt, hogy a Skyrim viszi el, ami tényleg jó játék, de nem tudom hogy lehet az év játéka az 1000 + 1 bugjával, ami van. A Portal 2 viszont minden téren tökéletes volt - iszonyú jó játékmenet, jó fejtörők, izgalmas történet.

A másik amit hülyeségnek találok, hogy Joker lett az év karaktere. Az oké, hogy jó karakter, de ez inkább az eredeti képregény érdeme és nem a játéké, szóval kicsit igazságtalannak éreztem.

FPS-nél én a BF-re számítottam, nem tudom hogy mi jót látnak a CoD-ban, amikor minden rész kb. ugyanaz (ráadásul erről a részről még a legnagyobb diehard fanok sincsenek túl jó véleménnyel).

A többi az szerintem teljesen korrekt volt. Amit még viccesnek találtam, az az, hogy az év X360 játéka a Batman lett, ami kijött PS3-ra és PC-re is. Ennek a kategóriának szerintem csak úgy lenne értelme, hogyha csak exkluzívok versenyeznének. Mondjuk PC-n is multiplatform játék lett a nyertes, de az legalább alapból PC-re készült, és jobb az irányítása, míg a Batmannél az XBOX360 és PS3 verziók kb. ugyanazok.

Szerk.: Neked a PS3-as Skyrim van meg? Azt elvileg valahogy nagyon elrontották (sok lag, rengeteg fagyás, mentés sokszor nem működik, nem tölt be textúrákat), és már a Bethesda is többször nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy tudnak a problémákról, de úgy tűnik nem nagyon tudnak velük mit kezdeni, mert a patchek nem javítják őket, amiket kiadnak. Mondjuk olvastam, hogy vannak akik nem tapasztalnak problémákat.

De az X360 és PC verziók is egész bugosak, de azok azért játszhatóbbak. Itt van 2 vicces videó a Skyrim bugjairól:
http://www.youtube.com/watch?v=F84oQejFvss
http://www.youtube.com/watch?v=z5_O4u1F9As&feature=relmfu
[ Módosítva: 2011.12.11 9:46 ]
gergoking | 2011-12-11 09:58
Jah, PS3 van, igazából, ha a patcheket magától telepíti, akkor fent vannak (mert volt ilyen, hogy telepített előtte valamit), de Store-ra nem tudok rendesen felmenni, mert rosszra vagyok bejelentkezve, amin meg nincs semmi.
Laggal nincs igazán bajom, volt párszor, de csak 1-1 pillanatra, én még nem vagyok finnyás, ez volt a legkisebb bajom.
finalfantasy7 | 2011-12-11 10:10
Na ne már... szereinte ez bug? hogy a giant megöli a dragont? dragon minden elenséges álatot legyilkol... Én meg alig találkoztam bug-al az egyik hogy a dragon néha nem adja meg a lelkét, a másik pedig hogy Stormcloak városban miután megvettem a házamat és megcsináltam a sorozat gyilkos küldetést nem tudom megvenni az utolsö bövitést(nem adja be). Ennyi... más bugal nem találkoztam 100óra alatt.
gergoking | 2011-12-11 10:38
A sorozatgyilkosnál nem tudom bebuggolt-e, de nem tudok haladni, azt írja, hogy vizságljam meg a helyszínt, de nem enged ott semmit, meg hogy beszéljek egy emberrel, de az meg már nem mond semmit, ezért hanyagolnom kellett.
Én Whiterunban vettem házat, már mindent megvettem hozzá. Már muszáj volt, mert a sárkánytól vett cuccok nagyon lehúztak, valahová el kellett tennem.
finalfantasy7 | 2011-12-11 10:53
Menjél a sirhoz ahol a nöt meggyilkolták és kövesd a vérfoltokat.
bartleby007 | 2011-12-11 11:03

viral írta:

Szerintem a Portal 2-nek kellett volna nyernie, de azért várható volt, hogy a Skyrim viszi el, ami tényleg jó játék, de nem tudom hogy lehet az év játéka az 1000 + 1 bugjával, ami van. A Portal 2 viszont minden téren tökéletes volt - iszonyú jó játékmenet, jó fejtörők, izgalmas történet.

A másik amit hülyeségnek találok, hogy Joker lett az év karaktere. Az oké, hogy jó karakter, de ez inkább az eredeti képregény érdeme és nem a játéké, szóval kicsit igazságtalannak éreztem.

FPS-nél én a BF-re számítottam, nem tudom hogy mi jót látnak a CoD-ban, amikor minden rész kb. ugyanaz (ráadásul erről a részről még a legnagyobb diehard fanok sincsenek túl jó véleménnyel).

A többi az szerintem teljesen korrekt volt. Amit még viccesnek találtam, az az, hogy az év X360 játéka a Batman lett, ami kijött PS3-ra és PC-re is. Ennek a kategóriának szerintem csak úgy lenne értelme, hogyha csak exkluzívok versenyeznének. Mondjuk PC-n is multiplatform játék lett a nyertes, de az legalább alapból PC-re készült, és jobb az irányítása, míg a Batmannél az XBOX360 és PS3 verziók kb. ugyanazok.

Szerk.: Neked a PS3-as Skyrim van meg? Azt elvileg valahogy nagyon elrontották (sok lag, rengeteg fagyás, mentés sokszor nem működik, nem tölt be textúrákat), és már a Bethesda is többször nyilatkozott ezzel kapcsolatban, hogy tudnak a problémákról, de úgy tűnik nem nagyon tudnak velük mit kezdeni, mert a patchek nem javítják őket, amiket kiadnak. Mondjuk olvastam, hogy vannak akik nem tapasztalnak problémákat.

De az X360 és PC verziók is egész bugosak, de azok azért játszhatóbbak. Itt van 2 vicces videó a Skyrim bugjairól:
http://www.youtube.com/watch?v=F84oQejFvss
http://www.youtube.com/watch?v=z5_O4u1F9As&feature=relmfu

most nem kötekedésből, DE(!) Joker, mit az év karaktere, nem azért lett, mert ő a nagy képregényes gonosz, Joker, hanem mert iszonyatos jó szövegkönyvet írtak hozzá a játékhoz és Mark Hamill hangjával egy fenomenálisan gonosz jokert sikerült összehozniuk.
a másik pedig, hogy xbox360-nál a legjobb játék a batman, azért, mert tényleg az, és ps3-nál azért nem lett az, mert az uncharted 3 csak ps3-ra jelent meg, amit egy istenkirály játék, és csak sajnálom h nincs lehetőségem kipróbálni konzol híjján.
gergoking | 2011-12-11 11:04
Köszi, gondoltam rá, de elsőre nem láttam, majd jobban körülnézek
Én egyelőre csak a Companions-okhoz meg a Bardokhoz csatlakoztam Solitudeben.
bartleby007 | 2011-12-11 11:37
Joker a legnagyobb arc!
a következő batman játék? Arkham country? ugyan! kicsibe gondolkozunk

SPOILER!

tudom hogy csak kamu, de nagyon király
[ Módosítva: 2011.12.11 11:37 ]
finalfantasy7 | 2011-12-11 11:46
Nem tudom mit akarnak de most kéne abbahagyni... egy online játékkal csak el****** az egészet.
Azt meg kátlem hogy megcsinálnák az egész világot, ijen grafika mellet 5-6év lenne.
bartleby007 | 2011-12-11 11:49
hidd el, nem is elsz több része, ez csak egy vicc. ráadásul joker nélkül bukta is lenne, mert Mark Hamill már bejelentette, hogy nem lesz többé Joker hangja, mellesleg (ERŐS SPOILER)

SPOILER!

Joker meghalt
[ Módosítva: 2011.12.11 11:50 ]
Ricz | 2011-12-11 14:13

gergoking írta:

Nemtom, eddig nálam mindig a sztori volt a legfontosabb, de Skyrimet 40-45 óra után sem unom, pedig nincs nagy sztorija.
Különben Skyrimről szólva, akik játszanak vele, írnának, hogy eddig hány órát játszottak, hányas szinten vannak, főleg miket fejlesztenek és még pár statisztikát, mint pl. befejezett Miscek, befejezett küldetések, összesített vérdíj, meg hány olyan hely van, amit már teljesen felfedeztek és kiírta, hogy Cleared? Nagyon érdekelne, hogy haladnak itt mások.

Jelenleg 25-ös szinten vagyok, 36 óra játékkal, 15 kivégzett sárkány, a terület legjava felderítve, azonban annak elenyésző (5%) része az, ami cleared. Ezek olyan banditatáborok, ahova bekeveredtem, sárkánytrónusok, barlangok és sírok, ahova vitt a sors (vagy az út). Jelenleg a blacksmithre gyúrok, plusz egy kicsit lockpickre és alkímiára, mindemellett egy fejlesztett kétkezes elf csatabárdot cipelek a hátamon közelre, távolra fejlesztett elf íjat, elf nyilakkal. Ez a két fejlesztett szint nem exquisite már, hanem flawless, de szerintem még tudok rajta húzni. Most főként mage guildezek, legalábbis az utolsó 3 küldetésem hozzájuk kapcsolódott. Meglehetősen ritkán játszok, de akkor inkább felderítek, hogy később valami küldetés kapcsán ne kelljen keresgetni annyit, plusz majd idővel lehet nyomatni a "Clear ALL the ruins!!" mémet.
finalfantasy7 | 2011-12-11 14:44
Hát én 39-es vagyok 102óra játékidö, jó sok sárkányt kinyirtam már, volt egy alkalom amikor egyszerre 2-vel küzdöttem. Általában 2karadal nyomulok igy arra is fejleszttem már csak a 100-as hányzik. Heavy armort hordok, néha pedig light-ot(abbol is a Nightingale). Locpick-ra erösen rágyurtam de ugy érzem nem érdemes kihuzni master-ig mert már expert-en is lazán ki lehet nyitni a master zárakat, a locpick-böl meg sosem lehet kifogyni. Asztán a beszélökémet is fejleszttem, a destruction egy picikét, aztán most kéne fejleszteni a lopást is mert az egyik küldit nem tudom megcsinálni rendesen. Crafolni nemigazán craftolok habár irdatlan mennyiségü nyersanyag összegyült már a ládáimba, majd tervezem a felhasználásukat... majd Térkép jórésze nekem is fell van fedezve, és kb. 50%-a cleared, de néha nem irja ki pedig én aztán minden zugot átkutatok. Companions cleared, Thieves Guild 95%, Stormcloaks 50%, Dark Brotherhood 20%, College of Winterhold 5% Bards College még nem csatlakoztam. Eddig nekem a Thieves guild story-ja tetszet a legjobban változatos és eseménydus
gergoking | 2011-12-11 14:59
Az szép. A lockpicket én is nyomom, de én már most ki tudom nyitni a mesterzárakat is, max. kell hozzá 5-10 próba XD
Akkor az enyémből:
27-es szint
98 helyet fedeztem fel, 48-nál ki van írva, hogy Cleared
Questek még gyatrák, mivel inkább úgy megyek, hogy végigviszem, amit találok, 52 Misc objective megvan és 13 küldetést nagy küldetést fejeztem be.
Én általában mostanság kétkezes mágiát használok, ha kifogy, vagy sok ellenfél van, akkor kétkezes fegyvert, meg szeretek nyilazni is.
Eddig 5 sárkánylelket szereztem és 9 szavat gyűjtöttem.
Amire én gyúrok, meg jól állok az a Destruction, Restoration, Two-handed, és amit még nagyon aktívan használok az a Sneak, Lockpicking, meg még látom, hogy az Enchanting meg a Heavy Armor is elég magas szinten van. De én mindennel szórakozok, amit csak látok.

Ahogy már írtam, én általában felfedezgetek, és mindenhová bemegyek, amit látok és megpróbálom végigvinni (eddig egy helyet nem sikerült, mert egyszerűen túl erősek voltak és a kapun sem jutottam át)

ff7: Ahogy látom, egyre nehezebb fejlődni későbbiekben, ha hozzám képest majdnem +60 órával is csak 12 szinttel vagy előttem. Bár sejtettem a trófeákat látva, ahol 50. szinten adják az uccsót.
[ Módosítva: 2011.12.11 15:00 ]
finalfantasy7 | 2011-12-11 15:37
Jah nehezebb a fejlödés... ha mindent kihuzol akkor lehetsz 81-es szintü, viszont a összes fejlesztést soha nem tudod kifejleszteni ahoz 250perk kéne. Amugy én azt olvastam el lehet érni a 100-at is. Ezeket az adatokat mind a ps3 irja ki ügye?
gergoking | 2011-12-11 16:15
Nem, bemész a start menübe (ahol menteni is lehet), és a középső fül a General Stats. Ott van minden.
finalfantasy7 | 2011-12-11 16:42
Nah ezt nem is tudtam XD 169 helyszin felvedezve 69dungeon cleared meg 1133ládát nyitottam ki, 29soult kaptam meg(2x-3x nem adta be) és 20megszerzet szobol 20kifejlesztve. Misc küldetés 170 és aszem 60 narmál küldi és 5 Main küldi. Fogalmam sincs mennyi küldi lehet a játékban de kb. a felével végeztem, vannak városok meg kisabb faluk amikbe még be se kukantottam(najo benéztem de nem áltam le cseverészni.)
Balus | 2011-12-11 20:25
Pillanatnyilag 30-as szintű a karakterem 60 órányi játék után. A képességek közül a Smithing-et már sikeresen felhúztam 100-ra, hogy végre tudjak az ipari mennyiségben felhalmozott sárkánycsontokból és pikkelyekből páncélt készíteni. A többi általam előnyben részesített skill: Heavy Armor, One-Handed, Lockpicking, Speech, Destruction, Alchemy, Restoration. 21 sárkánylelket szereztem eddig, 14 Dragon Shout-ot tanultam meg, ebből 3-nak az összes szavát unlockoltam már. 163 helyszínt fedeztem fel eddig, ebből 49 dungeon van kipucolva. Én is nagyon elvesztem a felfedezésben meg a világ bejárásában, mert eddig csak 14 küldetést csináltam végig (ebből 7 a fő történetszálhoz tartozik), 72 misc. objective van készen, a Companions meg a College of Winterhold misszióiba éppen csak belekezdtem, a Thieves Guild és a Dark Brotherhood feladatait meg nem csinálom. A felszerelésem jelenleg egy Daedric War Axe-ből (Legendary fokozatra felfejlesztve) és egy teljes Dragonbone páncélszettből áll, harcstílust tekintve pedig legtöbbször úgy harcolok, hogy jobb kézben a fegyver, a balban pedig valamilyen varázslat.
bartleby007 | 2011-12-12 11:19
elérhető már valahonnan a vga 2011? nagyon megnézném
nem szóltam, megvan
[ Módosítva: 2011.12.12 11:50 ]
zahgurim | 2011-12-12 11:43
Pillanatnyilag 290 helyszin felfedezve 64 dungeon cleared 522 ládát kinyitottam dragon souls 34 95 óra játék one handed 100-ra fejlesztve ligth armort hordok Spellbreaker pajzsot használok 32-es szinten vagyok ja és egy mezei ebony war axem van a célratökéletes Xbox 360-on nyomom egy párszor befagyott mos nem tudom a játék vagy az xbox
solat | 2011-12-14 15:27
Végre itt figyel ez asztalon a Star Wars: Old Republic.
Orbitális méretű a CE-je, egy utazótáska kell hozzá, hogy haza lehessen vinni. Sajna csak holnap kezdhetem a Pre-Load játékot.

SPOILER!

Mielőtt letámadtok képekért, Standard kiadásom van, csak pont előttem kapta meg a kiscsaj a CE-jét. Laza 33 papír.
viral | 2011-12-14 16:59
F2P lesz az Aion februártól.

Nagyon sok MMO válik F2P-vé mostanában, mert csak így tudnak megélni a WoW hatalmas P2P uralma mellett. Kíváncsi vagyok a TOR hogy fog teljesíteni.
Ricz | 2011-12-14 17:06

solat írta:

Végre itt figyel ez asztalon a Star Wars: Old Republic.
Orbitális méretű a CE-je, egy utazótáska kell hozzá, hogy haza lehessen vinni. Sajna csak holnap kezdhetem a Pre-Load játékot.

SPOILER!

Mielőtt letámadtok képekért, Standard kiadásom van, csak pont előttem kapta meg a kiscsaj a CE-jét. Laza 33 papír.
Mit nekem a kép, nekem gameplay videó kell, anélkül nem döntök, hogy akarom-e
solat | 2011-12-14 17:39

viral írta:

Kíváncsi vagyok a TOR hogy fog teljesíteni.

A ToR meg fogja állni a helyét, ahogy a Warhammer is megtette, bár az utóbbit a fejlesztőgárda hozzá nem értése cseszte el.
Hachiro | 2011-12-18 08:19

viral írta:

F2P lesz az Aion februártól.

Nagyon sok MMO válik F2P-vé mostanában, mert csak így tudnak megélni a WoW hatalmas P2P uralma mellett. Kíváncsi vagyok a TOR hogy fog teljesíteni.

Szerény véleményem szerint, nem arról van szó hogy a wow ölné meg ezeket a játékokat.
Legalábbis az Aion esetében teljesen biztos vagyok benne.
Sokkal inkább NCwest inkompetenciája az ami tönkre tette a játékot.
Arról nem is beszélve, hogy annak idején hihetetlenül nehéz volt jó geart szerezni (ap), márpedig akinek volt, azt szinte lehetetlen volt megölni. Ehhez jött hozzá a rendkívül jó drop rate, voltak akiknek a 100. dungeon run után sem volt meg a teljes set az adott helyről. Craftolni sem volt kifizetődő hiszem szerencsés esetben 10 kísérletből ha 1 sikeres lett az már nagyon jó arány volt. No meg aztán a class balance (lol).
Arról nem is beszélve hogy egy csettintésre beköszöntött az easy mod, mert hogy amit eddig csak hónapok (sok) alatt lehetett megszerezni azt most 1 hét alatt megszerezheted két kattintással és 15 perc afk-val. Ez pedig kicsit bosszantó azok számára akik hónapokat szenvedtek a pvp gear-el.
Lehetne sorolni nap estig a miérteket, de aki játszott vele tudja mennyi minden nem úgy működött ahogy kellett volna. A Koreai és az eu valamint usa piac ég és föld. A játék Koreában rendkívül sikeres így természetesen elsősorban annak próbálnak megfelelni. Elég megnézni a 3.0 képeket és egyértelművé válik hogy ez biza nem nekünk európai játékosoknak készül.
Junchi | 2011-12-22 16:26
Ma megleptem magam Karácsony alkalmából a Dynasty Warriors 7-tel.

Eredetileg úgy terveztem, hogy csak éljem túl a mai vizsgámat, délután hazaérkezek, gyors csekkolok egyet rajta, hogy lássam, milyen, aztán annyi, de végül sikerült a TV előtt ragadnom 3 teljes órán át.

Eh, már most látom, mennyi, de MENNYI újdonságot sikerült beletömniük ebbe az egyébként rendkívül repetitív cuccba. A PS2-es ötödik rész volt az utolsó, amivel játszottam (már ha nem vesszük az SW2-t és a WO2-t), a hatos epizód kimaradt (igencsak elment tőle a kedvem, mikor anno kipróbáltam), de ez eddig baromira bejön. Ja, és eszméletlen hosszú játéknak tűnik és most nem csak a tápolás miatt mondom ezt. Van külön Story mode, meg ilyen "Hodítsd meg Kínát" stílusú single, de ott is, mikor beléptem, épp csak könnybe nem lábadt a szemem az óriási térkép láttán.

Ezzel tuti elleszek a SoulCalibur V-ig. (Amiben meg vendégkarakter lesz Ezio Auditore. Fuck yeah!!)
[ Módosítva: 2011.12.22 16:27 ]
solat | 2011-12-23 14:33
Kezd egy kicsit olyan érzésem lenni, hogy a mostani új Championok OP kategóriába tartoznak LoL-ba. Kicsit unatkoztam és a vásárlást követő második meccsem így nézett ki Ahri-val.


[ Módosítva: 2011.12.23 14:34 ]
Cleetus | 2011-12-25 00:34
Hmm, hát senki sem játszik már retro dolgokkal? Én amióta eladtam a videokártyámat, nem is játszom szinte semmi pc-s játékkal, hanem a konzolgyűjteményemre figyelek. Főleg Sega Mega Drive és NES/Famicom dolgokat gyűjtök, de minden mennyiségben. Van még valaki aki ilyenekkel nyomul?
solat | 2011-12-25 07:38

Cleetus írta:

Hmm, hát senki sem játszik már retro dolgokkal? Én amióta eladtam a videokártyámat, nem is játszom szinte semmi pc-s játékkal, hanem a konzolgyűjteményemre figyelek. Főleg Sega Mega Drive és NES/Famicom dolgokat gyűjtök, de minden mennyiségben. Van még valaki aki ilyenekkel nyomul?
Én nyomulnék SNES játékokkal, de valamiért nem tudok akkora FPS limitet megadni az emulátorba(Zsns), hogy az ne gyorsírtott felvétel legyen. Lehet, hogy túl erős a gépem hozzá, bár azt baromságnak tartom, mivel a Duke Nukem 3D is elindul némi hack-el.
Ricz | 2011-12-25 07:49

Cleetus írta:

Hmm, hát senki sem játszik már retro dolgokkal? Én amióta eladtam a videokártyámat, nem is játszom szinte semmi pc-s játékkal, hanem a konzolgyűjteményemre figyelek. Főleg Sega Mega Drive és NES/Famicom dolgokat gyűjtök, de minden mennyiségben. Van még valaki aki ilyenekkel nyomul?
Én a laptopomon szoktam ilyesmikkel játszani
solat | 2011-12-25 08:19
Viszont amit erősen várok, az egy PSP emulátor Dual-Core-os telefonra(és persze Android). Erősen szemezgetek az Xperia Play-el, csak ne lenne olyan vastag.
bartleby007 | 2011-12-25 09:07
én androidon tolok gameboy advance játékokat

SPOILER!

igen, végül sikerült megoldani, és pöpecül megy csak mindig rezeg egyet a telo mikor bármiylen gombot nyomok játék közben, ezt még meg kell oldani
és a zelda játékok a legjobbak ezek közül XD
[ Módosítva: 2011.12.25 9:07 ]
finalfantasy7 | 2011-12-26 13:54
Skyrim japán szinkoronját le lehet szedni valahonan? Skyrimnexus oldalon nem tették közzé mert illegális XD
bartleby007 | 2011-12-28 14:16
skyrim fanok erről az egyetemistáról vegyenek példát
Martinlio | 2011-12-28 15:26

Cleetus írta:

Hmm, hát senki sem játszik már retro dolgokkal? Én amióta eladtam a videokártyámat, nem is játszom szinte semmi pc-s játékkal, hanem a konzolgyűjteményemre figyelek. Főleg Sega Mega Drive és NES/Famicom dolgokat gyűjtök, de minden mennyiségben. Van még valaki aki ilyenekkel nyomul?

Én is azok közé a kevesek közé sorolom magam, akik még előszedegetik a régi konzolos játékokat. Szép kis gyűjteményem van pl. SNES-ből (Super nintendo), de igaz PC-n emulátorral toltam nagyon sok GB (Game Boy) játékot és jó kissé frissebb verzió a GBA (Game Boy Advence)-val is szívesen játszom.
A Sega Mega Drive-ra még én is emlékszem a dicső 90' évekből, de nálam a favorit a Super Nintendo volt. (Amit nagyon sokáig birtokoltam.) Szerintem akkoriban konzolra rengeteg remek jó játék jelent meg, főleg ami az RPG felhozatalt illeti. Mint a Zelda sorozat. De a Metroid részeit is imádtam, a Megamenről nem is beszélve. Amiket a mai napig szívesen pörgetek. És merem mondani akkor jobb és nívósabb játékokat csináltak konzolra mint pc-re. Pedig akkor már PC-m is volt. (Egy IBM 286-os 960KB memóriával.) Mosolyogva kacsint És hát az ilyen és hasonló erőművekre csak a DOS alapú pixel hegyekkel kellet beérnünk. Így a nagy gamereknek maradt a konzol mitikus világa!
gergoking | 2011-12-29 12:31
Páran kiírnák megint, hogy hányas szinten vannak Skyrimben? Mostanában nem játszottam annyit, de itt az enyém:

35-ös szintű vagyok
171 helyet talltam meg
84 dungeon Cleared feliratú
24 Quest befejezve (ebből a Dark Brotherhood a legtöbb)
70 Misc cél befejezve
Hat nyuszit öltem már meg
10 sárkánylelket gyűjtöttem
22 szót szereztem meg

Ja igen, azt azért hozzáírom, hogy 13 nagy küldetés fut jelenleg nálam és 22 Misc.


Különben, nagyon átváltottam íjászkodásra, már kb. csak azzal viszek végig mindent, miközben folyamatosan lopakodom, csak akkor váltok, ha túl közel kerülnek, akkor ált. kétkardosra, vagy ha sokan vannak és nincs időm lassan elővenni, akkor pusztító mágiára. Meg néha szeretek a Wabbajack-kel szórakozni, vicces, mikor jön egy bandita, eltalálom és nyúllá változik például
Már a katonk szövegei is íjászosra váltottak, szóval az eddigi "Dicséretre méltó, hogy mindkét kezedet a harcra használod" felváltotta a "Látom íjász vagy, de én inkább a kardokban bízok" szerű szövegek.

Különben, most leginkább az íjász perkeket nyomatom, de már végre fel szeretném használni azt a tömérdek srkányoktól szerzett cuccokat, ezért a smithing-et, vagy mit is elkezdtem.

Íjászkodásnál épp tegnap volt, hogy sikerült egy futó nyulat kilőnöm, és az lett, hogy a nyíl függőlegesen a földbe állt a nyúllal a tetején, odamentem, elvettem a nyilat a nyúl meg a levegőben maradt XD

Ja igen, még valami, 50+-os skilljeim:
Enchanting
Heavy Armor
Two-Handed
Archery
Light Armor
Sneak
Lockpicking
Destruction

Ezekből a Heavy Armor, Two-handed és a Lockpicking van 70-80 között.
finalfantasy7 | 2011-12-29 13:24
Ugyanott tartok ahol eddig... lassan behozol szintben Mostanában MMO-ztam Vindictus ep6, Aion
Murder3 | 2011-12-29 13:47
Én szintlépéstől azért félek, mert a végére a story túl unalmas lesz
eddig kb 2 story küldetést csináltam meg és 23-as vagyok.
mondjuk 43:22-es óránál tartok benne és nagyrészt csak winterholdba mászkáltam
The Pale-ba kb Downstarig meg a hegyeken Winterhold régiója felé.
Asszem 4-5 sárkányt öltem eddig csak.

Ti hány modot használtok hozzá?(ami nem textúra vagy grafika mod)
gergoking | 2011-12-29 14:57
Én semmit, PS3-on nem is lehet, gondolom XD

Áh, bazz, most kapcsoltam ki, meg kellett volna néznem, mennyi játszottam vele eddig. Majd legközelebb.

Én sem sokat haladtam a sztorival, bár ahogy látom nem olyan hosszú. Ott tartok, hogy vissza kell mennem Riverwood fogadójába.
finalfantasy7 | 2012-01-05 21:48
Skyrim -Lightning
Hogy lehet 0 irni a chat(kod) ablakba amikor nullával hozod elö és avval tünteted el?
gergoking | 2012-01-05 22:37
Hát ez állati, kár hogy PS3-on nem lehet ilyeneket rátenni.
Lighting jól néz ki, viszont valami ízlésesebb ruhát is választhattak volna ide XD
Junchi | 2012-01-21 09:20
Halott threadbe piciny élet: Resident Evil 6 first trailer

Az biztos, hogy ez már nem az a klasszikus értelemben vett RE, mégis már most _jobb_ próbálkozásnak tűnik, mint a rasszista-szimulátor előző rész...

Also: Ha hihetünk a fejlesztőknek, ez jóval félelmetesebb rész lesz, mint az előző kettő volt, ami mondjuk így, a trailer alapján nem keltette bennem ezt a fajta benyomást, de lehet csak nem akarták időnap előtt lelőni a szaftosabb jeleneteket.

Ja, és LEON IS BACK!

Részemről kötelező vételnek tűnik így első blikkre.
JANOSHERCEG | 2012-01-21 14:08

Murder3 írta:

Én szintlépéstől azért félek, mert a végére a story túl unalmas lesz
eddig kb 2 story küldetést csináltam meg és 23-as vagyok.
mondjuk 43:22-es óránál tartok benne és nagyrészt csak winterholdba mászkáltam
The Pale-ba kb Downstarig meg a hegyeken Winterhold régiója felé.
Asszem 4-5 sárkányt öltem eddig csak.


Nem is ajánlóm, hogy 25-ös szint felett main quest-et csinálj, mert nagyon unalmas. Én nem rég fejeztem be, és Alduin 3 csapás volt.
45-ösz szintű vagyok, dupla entchatos Deadric Armor, két egykezes Daedric kard, amik egyesével egy csapással közel 200-at sebeznek, és mindegyik Dragon Priest mask is megvan. Az óriásokat is már kézzel ölöm meg, úgy hogy rajtam van a páncélom. A One-handed, heavy armor, smithing, és entchant fák már teljesek. Magyarán elég erőteljes Nehéz páncélú, kétkardos harcos vagyok. Ezáltal nem nagyon kell ügyeskednem az elkerülések miatt, de ha el is találnak, az sem sebez sokat. Nekem viszont az óriások is 2 csapás karddal.
Valamint már minden szót megtaláltam, és minden Daedra küldetés, és fegyver is megvan.(Legalábbis Wiki szerint.)
A main questet szerintem érdemes előbb megcsinálni, úgy érdekesebb.
[ Módosítva: 2012.01.21 14:12 ]
Rafanir | 2012-01-21 14:32
Valóban ígéretesnek tűnik a RE 6. Különösen a többi katonával való előrenyomulós rész tetszett. A trailer alapján tartalmas kis game lesz. Úgy látszik hogy most már a sorozat visszatér a jó öreg zombikhoz.

Bár bevallom őszintén hogy szerintem a 4-5 részek voltak a legjobbak (de főleg a 4) Nagyon bejött az a stílus és hangulatváltás ami bennük volt + szerintem sokkal élvezetesebb és izgalmasabb volt a játékmenetük.

Mindenesetre ütős kis játéknak ígérkezik.
DarthWhite | 2012-01-22 11:26
Resident Evil 6 kapcsán:
Szerintem lesz benne minden, ami szem szájnak ingere, így trailer alapján.
A csapatos előrenyomulás oldalán: Chris, az egyedül a sötétben horror elemekkel: Leon, és egy erősen Wesker stílusú karakter a zúzásra.
Úgy tűnik, lehet majd célzás közben mozogni, amit az előző részből nagyon hiányoltam.
Ricz | 2012-01-22 11:55
Kijátszottam a Fallout: New Vegast. Azt hittem olyan lesz, mint a 3 volt. Hát csak részben lett igazam: a fősztori egy olcsó, bosszú-orientált spagetti westernből van kikapva. A ruhák és a fegyverek nagy része is ugyanaz, mint a 3-ban, mintha lusták lettek volna újat tervezni. Van néhány új gúnya és fegyó, de nagyon kevés, s az egyetlen értékelhető az is a Winchester ismétlőpuska. A fősztori meg harmad olyan hosszú, mint a 3-é, és a bejárható terület is. S ez nagyon durván rontott az élvezeti értéken. A Bethesdás srácok ezt gyakorlatilag összehányták. Részemről 4/10 az egészre. A fősztori után az volt a fő elfoglaltságom, hogy kinyírtam mindenkit mindenhol, de azt is rohadt gyorsan meguntam.
finalfantasy7 | 2012-01-22 12:25
RE6: meglátjuk milyen lesz, remélem jó Grafikailag én visszalépést érzek a 5 után, mondjuk még van 10honapuk csiszolni rajta meg a PC-s verzio szerintem DX11-es lesz(mert a capcom nem sz*rja le a PC-t). Leon a kedvenc férfi karakterem a RE-böl szal a leon szál tuti nyerö lesz nálam Clare-t igazán beteheték volna már 1000éve nem láttuk öt.
DarthWhite | 2012-01-22 12:49
Olybá tűnik, lesz offline co-op. Innentől számomra kötelező vétel.
http://playstationcommunity.hu/note/6706

Csak húzzam ki novemberig valahogy, túl sok játék jelenik meg, amit a gyűjteményemben akarok tudni. ^^' Nem számít, majd várok, amíg 20Ł alá megy az ára.
finalfantasy7 | 2012-01-22 13:32

DarthWhite írta:

Olybá tűnik, lesz offline co-op. Innentől számomra kötelező vétel.
Te játszottal az összes részel? Avagy te uj vagy régi motoros vagy?
DarthWhite | 2012-01-22 14:03
Ha választani kell, akkor inkább az új motorosok közé tartozom. A 4. rész volt az első, amivel játszottam. Igazság szerint, nem igazán jött be. Aztán jött az 5 és úgy gondoltam adok neki egy esélyt. Hogy őszinte legyek, mikor először láttam, hogy hogyan is néz ki Wesker, rögtön eldöntöttem, hogy ez kell. A napszemüveget leszámítva, ugyan úgy öltözködök, mint ahogy a karakter kinéz... egy ideje már a hajamat is hátrafésülve hordom. ^^
Szóval fogtam magam és utánaolvastam az egész eddigi történéseknek, csak, hogy képben legyek. De a korábbi részekben nincs tapasztalatom, amúgy sem az én műfajom. ^^'

Nekem sokkal jobban bejön az a játék, ami a RE melléktermékeként született, azaz a Devil May Cry. Alig várom, hogy a kezemben tartsam a HD Collectiont és az új részét, amit sajnos már nem a Capcom hegeszt.
kitade | 2012-01-22 14:32
A 2. rész volt legjobb.Utàna a 3. még jò volt,de az újabb részek nàlam már nem ütötték meg azt a szintet amit én a RE-ben szerettem.Ha a 2.részt feldolgozva újra kiadnàk akkor az tuti befutò lenne nàlam.
finalfantasy7 | 2012-01-22 14:50
Hát nálam a GC-s RE remake a nyerö azt a játékot végig toltam vagy 16x létezö összes nehézségi fokon az összes befezeséssel, és az összes alternativ jelenetet is láttam A második részböl tényleg kár hogy nincs remake, talán majd egyszer. A 4-5 is nagyon jó rész csak hát az már nem az igazi...

Jah a HD collection-ba benne van a Code X az még a régi rezidenteket képviseli és wesker is osztja benne azt észt.
[ Módosítva: 2012.01.22 14:56 ]
Rafanir | 2012-01-22 14:57

finalfantasy7 írta:

Clare-t igazán beteheték volna már 1000éve nem láttuk öt.

Egyetértek. Ha már több szereplő van akkor egy női karaktert simán belerakhattak volna, Clare már kissé hiányzik nekem is.
Ricz | 2012-01-22 14:59
Ha nem is Claire-rel, akkor legalább Jill Valentine-nal is lehetne valami. Az első és a harmadik játék óta mintha nem is létezne.
[ Módosítva: 2012.01.22 14:59 ]
finalfantasy7 | 2012-01-22 15:10

Ricz írta:

Ha nem is Claire-rel, akkor legalább Jill Valentine-nal is lehetne valami.
Jill volt az 5-ben És Jill amugy is ki van huzva a szereplök listájárul a 6-ban mert a Lost In Nightmares és a 5közöt játszodik.

Lesz egy 4-ik történet is a 6-ban amiben Ada Wong lesz a föszereplö. Ez persze csak pletyka, aztán lehet hogy igaz majd meglátjuk az E3-on
[ Módosítva: 2012.01.22 15:30 ]
viral | 2012-01-22 15:35
Meg Jill van a Revelationsben is, ami most februárban jön ki.
Junchi | 2012-01-22 19:27
Nekem csak egy a lényeg (mint ahogy írtam is): Leon is back! (És ha még Wesker papa is bejönne valami fontosabb szerepben, hát engem kilóra megvett a cucc. :3)
[ Módosítva: 2012.01.22 19:28 ]
finalfantasy7 | 2012-01-23 21:49
Resident Evil 6 Pop-Block trailer Valoszinü hogy az uj karakter Wesker bátya
Resident Evil: Revelations Story Trailer Vigyázat atom spoileres
[ Módosítva: 2012.01.23 21:51 ]
Balus | 2012-01-26 14:01
Lenne egy fontos kérdésem a Star Wars: The Old Republic-kal kapcsolatban. Azt tudom, hogy MMO létére a játékban nagyon nagy a hangsúly a főküldetésen és az offline játékon (elvégre mégis csak egy BioWare játékról van szó). Namármost: az egyik haverommal tervezzük, hogy elkezdünk játszani, de csak akkor, ha lehetőleg minél többet tolhatjuk együtt (mivel a haveromnak elég gyenge az angol nyelvtudása, így elég fontos lenne, hogy segíthessek neki). Több helyen is olvastam, hogy a maximális 50-es szint eléréséig a játék tetemes része teljesen offline, és csak egy-két olyan küldetés van, amit csapatban is meg lehet csinálni másokkal. Mennyire igaz ez ténylegesen a játékra nézve?
solat | 2012-01-26 14:43

Balus írta:

Lenne egy fontos kérdésem a Star Wars: The Old Republic-kal kapcsolatban. Azt tudom, hogy MMO létére a játékban nagyon nagy a hangsúly a főküldetésen és az offline játékon (elvégre mégis csak egy BioWare játékról van szó). Namármost: az egyik haverommal tervezzük, hogy elkezdünk játszani, de csak akkor, ha lehetőleg minél többet tolhatjuk együtt (mivel a haveromnak elég gyenge az angol nyelvtudása, így elég fontos lenne, hogy segíthessek neki). Több helyen is olvastam, hogy a maximális 50-es szint eléréséig a játék tetemes része teljesen offline, és csak egy-két olyan küldetés van, amit csapatban is meg lehet csinálni másokkal. Mennyire igaz ez ténylegesen a játékra nézve?

Röviden összefoglalva az SWTOR cooperative Singleplayer játék pvp funkciókkal. Pre-Order óta tolom, de nagyot csalódtam benne. A sztori része, a kidolgozás nagyon jó, de a PvP része iszonyatosan sz@r(engem az utóbbi érdekel egyedül). Játszhatod a játékot soloba is, de bőven van olyan része(Heroic küldik, Flashpointok, Operationok, Raidek, open PvP, Warzone), amit többen ajánlott játszani. Amit szívleljen meg a haverod, ha tényleg nem tud angolul vagy németül, akkor bele se kezdjen. Ez nem olyan mint a rengeteg egy kaptafára készült MMO, hogy mész és ölsz, majd beváltod a küldit a jutalmakért, ehhez igenis kell angolul/németül tudni. A Story Line a döntéseid alapján változik: ha Sith-et vagy Jedi-t kezdesz(ez igaz az összes többi class-ra is, de ez a kettő a legszembetűnőbb) döntened kell melyik oldal felé akarsz húzni(nekem pl Empire oldalon egy Light oldal felé húzó Sith Warriorom van). Röviden ennyi, de ha van még egyéb kérdésed, válaszolok szívesen.

Az angol/német tényleg nagyon fontos, mert ha valamit problémád akad, a Customer Support csak ezen a két nyelven kommunikál. Nem foglalkoznak a más nyelven írott ticketekkel(magyarul törlik a francaba őket).
[ Módosítva: 2012.01.26 14:46 ]
Balus | 2012-01-26 16:23
Köszönöm szépen a választ! Ha lehet németül is játszani, akkor nem lesz gond, mert szerencsére németül viszonylag jól beszél az illető (annak idején a Lord of the Rings Online-t is így toltuk). A játék PvP része engem személy szerint nem nagyon izgat, mért én mindig is a PvE tartalmakat szerettem az összes eddig kipróbált MMO-ban.
Viszont felmerült bennem egy másik kérdés: a különböző kasztok történetei összeérnek bizonyos pontokon? Mert a haverom bounty huntert szeretne indítani, én meg sith inquisitort, viszont ez a két kaszt teljesen más bolygókon kezd. Lehetséges, hogy a fősztori küldetései között egy kis lazításképpen összetalálkozzunk egy kis csapatos küldizés erejéig?
solat | 2012-01-26 16:46

Balus írta:

Köszönöm szépen a választ! Ha lehet németül is játszani, akkor nem lesz gond, mert szerencsére németül viszonylag jól beszél az illető (annak idején a Lord of the Rings Online-t is így toltuk). A játék PvP része engem személy szerint nem nagyon izgat, mért én mindig is a PvE tartalmakat szerettem az összes eddig kipróbált MMO-ban.
Viszont felmerült bennem egy másik kérdés: a különböző kasztok történetei összeérnek bizonyos pontokon? Mert a haverom bounty huntert szeretne indítani, én meg sith inquisitort, viszont ez a két kaszt teljesen más bolygókon kezd. Lehetséges, hogy a fősztori küldetései között egy kis lazításképpen összetalálkozzunk egy kis csapatos küldizés erejéig?
Igen, Nar Shadda-n(LV20+), Hoth-on(37+) Voss-on(LV43+) és Ilum-on(LV50). Bounty Hunterek Ord Mantel-en, a Sithek Korribbanon kezdenek. Ezen kívül Flashpointokba és Operationok-ba fut össze a sztori.

PvP-ről annyit, hogy kötelező, nem úszod meg. Nar Shadda-tól felfelé minden bolygón van PvP zóna, ahova jócskán bevisznek a küldik. Hoth-on, Voss-on, Corelián és Ilum-on már a teljes bolygó PvP zóna(kivéve az Imperial és Republic bázisok, mert ott kapásból oneshotolnak a Championok).


[ Módosítva: 2012.01.26 16:50 ]
Balus | 2012-01-26 17:04
Hm, ez a kötelező PvP új dolog. Ezek az általad említett PvP-zónák úgy néznek ki, mint mondjuk teszem azt a WoW-ban a vitatott területek (pl. Hillsbrad Foothills, Ashenvale Forest), ahova a kezdőzónákból lehet átmenni, és a városokon kívül bárhol bárki megtámadhat? Vagy olyanok, mint Wintergrasp és Tol Barad, vagyis direkt a PvP-re vannak kialakítva, PvP-témájú küldetésekkel?
A másik: ha már mindenképpen pvp-zni kell, akkor legalább a class balance rendesen meg van oldva? Mert az nekem nem hangzik túl bíztatóan, ha teszem azt sith inkvizítorként egy trooper vagy egy jedi lovag minden körülmények között feltörli velem a padlót (gondolom azért sok minden függ attól is, hogy adott kaszton belül milyen irányba specializálódik az ember).
solat | 2012-01-27 07:06

Balus írta:

Hm, ez a kötelező PvP új dolog. Ezek az általad említett PvP-zónák úgy néznek ki, mint mondjuk teszem azt a WoW-ban a vitatott területek (pl. Hillsbrad Foothills, Ashenvale Forest), ahova a kezdőzónákból lehet átmenni, és a városokon kívül bárhol bárki megtámadhat? Vagy olyanok, mint Wintergrasp és Tol Barad, vagyis direkt a PvP-re vannak kialakítva, PvP-témájú küldetésekkel?
A másik: ha már mindenképpen pvp-zni kell, akkor legalább a class balance rendesen meg van oldva? Mert az nekem nem hangzik túl bíztatóan, ha teszem azt sith inkvizítorként egy trooper vagy egy jedi lovag minden körülmények között feltörli velem a padlót (gondolom azért sok minden függ attól is, hogy adott kaszton belül milyen irányba specializálódik az ember).
Is-is. WoW-ba nem vagyok otthon, de a kezdőhelyről kiindulva lehet a PvP zónákba jutni. PvP küldik szintúgy vannak.

A class balance jelenleg úgy néz ki, hogy tükörclassok vannak. Skillre pontosan megegyeznek a képességek, csak a nevük illetve az animáció más. Ez a feltörli veled a padlót dolog változó. Nagyban függ a felszereléstől, meg mennyire vagy tisztában a skilljeiddel.
Daisuken | 2012-02-09 23:31
Már egy pár órája játszok a Reckoning-al, és úgy tűnik, hogy nagyon kellemes kis game. Valóban van párhuzam a Skyrim-el, de itt picit máshogy van megcsinálva a világ, és a harc felépítése is különböző. A környezet szép, a harcok jól ki vannak dolgozva, s az ellenfelek is okosak. Ami feltűnt, hogy nagyon gyakran kapunk a játékban új felszereléseket, ami nekem kifejezetten tetszik, mert így nem kell egy órát "farmolni" valami értékes dologért, hanem akár 20-30 perc alatt is eshet több olyan item (mint pl. egy közönséges Wolf-ból egy Iron Hammer; még most sem tudom, hogy mit keresett nála ), aminek hasznát is lehet venni, s nem csak dísznek van. A main szálat már úgy, ahogy van elfelejtettem, mivel ~10 perc alatt vettem fel vagy 6-7 side questet. Szóval eléggé rewarding a játék item terén, a harcok nem mondhatók monotonnak, s könnyűnek sem, mivel a legtöbb ellenfél nem irányba támad, hanem konkrétan rád, így a dodge is nehezebb, pláne ha jönnek 4-5en ellenünk. Egyelőre nagyon meggyőző, ahhoz képest, hogy nem is igazán akartam vele játszani. Majd meglátjuk a továbbiakban mennyire lesz rá időm, s kedvem, de egy darabig elleszek vele.
solat | 2012-02-10 08:44
Lassan 10 órát beleöltem a Final Fantasy XIII-2-be és egyre jobban bejön. Nehéz, főleg azért, mert leszűkítették a Crystarium-ot. Ebbe már nincs akkora szabadságunk, mint a XIII-ba volt. Alaposan meg kell gondolni, hogy melyik Jobot(okat) milyen arányban fejlesztjük, mert egyetlen Sphere Grid van és azon lehet fejleszteni az összes Job-ot. A másik ami alaposan megnehezíti a játékot, hogy behozták az enemy részére a Wounded sebzést, ami annyival redukálja a maximális HP-t, amennyit beléd sebez és ezt nem lehet visszagyógyítani. A maximális HP minden 4 vagy 5(perfect) csillagos combat után tölt vissza 10%-ot(elég durca tud lenni, ha annyira elgyepálnak, hogy max 100 HP-val gazdálkodsz). Lehet szörnyeket szeliditeni, melyeket utána 3. csapattársként használhatunk. A harcrendszer annyit változott a XIII-hoz képest, hogy a Paradigeknél bejött két új opció: az egyik a már említett szelidített szörnyek Paradigm-hez való adása, a más pedig a Fókusz. Meg tudod adni, hogy az adott Paradigm: normál(ugyan úgy viselkednek, mint a XIII-ba), cross(egy célpontra fókuszál) vagy wide(elsősorban a területi sebzésre összpontosít). Ami jelentős változás, hogy a Party Leader akár combat közben is váltható, így nem kapunk game over-t, ha elpatkol az aktuális leader. Kivették az ellenséges szörnyeket a térképről, így random encounter(némileg felturbózva) dominál az esetek jelentős részében.
Rafanir | 2012-02-16 20:25
No végre volt időm és végigtoltam a Mass Effect 3 demót. Eddig is tűkön ülve vártam, de ez most csak rátett még egy lapáttal.

Számomra a ME2 a világ legjobb játéka de valószínűleg ezt a címet csak a 3. rész megjelenéséig fogja tartani

A játékmenetben nincs sok változás (hacsak nem az hogy Shepard itt már tud ugrani), de ezzel nincs is semmi baj. A fejlődési rendszer is jóformán teljesen egyezik.

Szerencsére sok karakter visszaköszön a korábbi részekből (Garrus Rock`n Roll) és nem egy teljesen új karakter gárda lesz mint ahogy a 2. részben. Valszeg most már az 1-2 rész karaktereiből válogathatunk majd, de persze azért lesz pár új is.

Röviden, nagyon várós cucc. Úgy érzem igazán epic finálét fogunk kapni. A második rész epikusságával a Bioware nagyon magasra tette a lécet de úgy érzem ez fölül fogja múlni az elődjét.
Viktorius | 2012-02-16 20:38
Én abban reménykedek, hogy agyon lehet majd benne lőni az Illusive Mant. Mondjuk annak örültem volna, ha visszahoznak pár dolgot az 1 rendszeréből, vagy ha mondjuk dupla annyi emberből állna az osztag (az ellen már itt van, sokan vannak, meg úgy is nehezen lehet minden karaktert kihasználni).
Rafanir | 2012-02-16 20:47

viktorius írta:

Én abban reménykedek, hogy agyon lehet majd benne lőni az Illusive Mant.

Hát végül is a demó második pályáján a Cerberus csapatait kell irtani úgyhogy nem kizárt hogy előbb-utóbb a főnökük elintézésére is lesz lehetőség
solat | 2012-02-16 21:03

Rafanir írta:

Szerencsére sok karakter visszaköszön a korábbi részekből

Ez attól függ, hogy kik maradtak életben az előző két rész végén(ugyebár az első részben egyvalaki biztosan meghal).
Daisuken | 2012-02-17 23:59
Dear Esther

Már egy gameplay első pár másodpercében belé szerettem, s kipróbálásnál ez csak erősödött. Valójában nem is igazán játék ez, hanem egy történet, ami elég kusza, ami azt illeti. De még így is rendkívül tetszett, hogy nem fogtam fel teljesen a történetet (bár tesznek is ennek érdekében rendesen). A grafika egyszerűen gyönyörű, nincs is rá jobb szó; zenék csodásak; a vége pedig fenomenális és elgondolkodtató. Igazából egy dolog aggasztott csak az elején, mégpedig az, hogy nagyon lassan lehetett menni, de így utólag visszagondolva jó ez így, hisz jobb a hangulat. Mivel elvileg random generált dialógusok és feliratok vannak, ezért hamarosan újra fogom játszani, de immár fülessel. De röviden: csodálatos "játék".
[ Módosítva: 2012.02.18 0:02 ]
Ricz | 2012-02-18 00:01
Medal of Honor: Airborne

2 naptári napig tartott a játék. 6 küldetéssel kitörölhetem a ...-emet enyhén szólva is. Semmi izzasztó dolog. Egyedül ami bejött, az az ejtőernyőzés és a lőszerfogyasztás gyorsasága.
Pitbull | 2012-02-19 16:01
Prototype
Úgy egy-, másfél hét alatt játszottam ki, minden nap kb 3 óra játék, viszont minden kis feladatot megcsináltam, úgy a 80%-ukat goldra.
Szóval nagyon jó volt, csak hát rövid. Alapból én mondjuk a hosszabb játékokhoz vagyok szokva, mivel nem multizok (ezzel nem is lehetne), és így csak olyanok jöhetnek szóba, amiknél a single player hosszú. Itt sajna nem volt az. Ami tetszett benne, hogy keverve voltak benne a stílusok, kissé devil may cry, kissé gta, kissé l4d, és ezek így összességében eléggé jól be lettek hangolva egymáshoz képest.
Ami engem zavart, az a beállításokban keresendő:
-a legnagyobb felbontás 1024*768 volt, amit engedett. 2009-es játékról van szó... Nem tudom, hogy magának kalibrálja-e be, vagy sem, mindenesetre ennél már csak lejjebb lehetett venni a felbontást - amit én meg is tettem, hogy legalább szét legyen húzva a kép.
-ha minden hangerőt feltekerünk maximumra, plusz a gépen a hangerő max, plusz a hangszórón is max, akkor is halk a játék. Ezt egyszerűen nem értem hogy lehet. Amikor már kiszakad a dobhártyám félhangerőn is, itt még feljebb kellett tekernem, hogy halljam a párbeszédet. Persze a felirat segít, de akkor sem az igazi.

Összességében viszont a játékmenet jó volt. A küldetések nem túl változatosak ugyan, többnyire az "ölj meg valakit", a "szivárogj be, és ölj meg valakit", a "kövesd, és ölj meg valakit", illetve az "ölj meg mindenkit" kombinációkkal találkozhatunk
Csak a végére már nagyon-NAGYON nehezek a küldik normalon (azon kezdtem), gyakorlatilag hadseregeket kell egy emberként elpusztítanod, úgy, hogy közben mutáns óriásokkal harcolsz. Nem ritka, hogy 20 random elszórt kommandós lő rakétavetővel, gránátvetővel és gépfegyverrel, mellette 3-4 helikopter a levegőből szőnyegbombáz, a földön 5-6 tank megállás nélkül soroz, közben meg ugye a hordányi mutáns közül az öt erős mutánssal körbevett BOSS-t kéne kinyírni, akinek meg 3 ütés vagy. Az előbb felvázolt példában egyik szám sem költői túlzás, a végén szinte már csak ilyen küldik vannak. Ez néha már idegesítőbe csap át.
solvagrid | 2012-02-20 16:24

Daisuken írta:

Dear Esther

Már egy gameplay első pár másodpercében belé szerettem, s kipróbálásnál ez csak erősödött. Valójában nem is igazán játék ez, hanem egy történet, ami elég kusza, ami azt illeti. De még így is rendkívül tetszett, hogy nem fogtam fel teljesen a történetet (bár tesznek is ennek érdekében rendesen). A grafika egyszerűen gyönyörű, nincs is rá jobb szó; zenék csodásak; a vége pedig fenomenális és elgondolkodtató. Igazából egy dolog aggasztott csak az elején, mégpedig az, hogy nagyon lassan lehetett menni, de így utólag visszagondolva jó ez így, hisz jobb a hangulat. Mivel elvileg random generált dialógusok és feliratok vannak, ezért hamarosan újra fogom játszani, de immár fülessel. De röviden: csodálatos "játék".
Érdekes, épp a minap ajánlotta az egyik haverom. Szerinte csak akkor kezdjek bele ha nem vagyok öngyilkos hangulatban. Mert utána biztos abban leszek.
Azt hiszem teszek vele egy próbát.
Amúgy, én jelenleg a Two Worlds 2-vel játszom. Az apró hibák ellenére, mindent összevetve azt kell mondanom, hogy ez egy jó játék. Nekem az első rész is tetszett, bár kicsit befejezetlen volt.
A második rész hangulatában igen jól sikerült. A fő történet egyenes vonalú, de a sok mellékküldetés, amelyek sokszor egymásba fonódnak, szerintem érdekessé teszi. A legnagyobb erőssége a játéknak, talán a mágia rendszer, amely kártya alapú, és igen nagy szabadságot ad a játékosnak. Magyarán a fantáziánkra van bízva hogy mien varázslatokat hozunk létre.
Akik kedvelik az rpg játékokat azoknak ajánlom, egy próbát megér.

Ui:
Gothic 2 forever.
Ricz | 2012-02-20 16:29

solvagrid írta:

Gothic 2 forever.
Ja, a Gothic-sorozat nekem is nagy kedvencem (még az új trilógia nyitója is, az Arcania). A Forsaken Gods jó lett volna, ha nem egy hatalmas bugfesztivál lett volna alapból, így az a mélypont szerintem. Most szedem épp az új kieget, a Fall of Setariffot.
Rafanir | 2012-02-25 16:37
Batman Arkham Asylum

Rengeteget halottam már hogy mennyire fenomenális játék, gondoltam hát ideje lenne már kijátszanom nekem is.

Nem csalódtam benne, valóban egészen remek játék. Bár egy kicsit hosszabb is lehetett volna, a finálé kissé hirtelen robbant az arcomba. A sztori izgalmas, a grafika teljesen korrekt, a játékmenet pedig kiváló. A harc roppant élvezetes, igazán látványos kombósorozatokat lehet összehozni. Ráadásul valahogy egész "reális" a verekedés. A mozdulatok jól el vannak találva, ahogy elkapjuk a felénk rugó ellenfél lábát, ahogy hárítjuk a csapásaikat és utána visszaütünk, nagyon hangulatos.

No de a legjobb mégiscsak az volt amikor egy nagy teremben szépen csendben, észrevétlenül elkapjuk az összes ellenfélt egyesével. Valami oltári nagy élmény volt Különösen az ellenfelek életszerű reakció tetszettek. Ha meglátták az egyik leütött társukat akkor odarohantak hozzá és próbálták magához téríteni, meg persze folyamatosan társalogtak egymással aminek a hangvétele a helyzettől függően változott. Ahogy szépen lassan elfogytak, úgy változtak a reakcióik is. Egyre jobban pánikba estek, minden neszre üvöltve tüzet nyitottak stb.

A játék legjobb részei

SPOILER!

a hallucinálós részek voltak. Piszkosul hangulatosan meg voltak csinálva. Tetszett az a érzés hogy bármi megtörténhetett körülöttünk hisz úgyse valóság volt amit látunk (mint pl az hogy az épületen belül elered az eső )

A boss harcok nem voltak túl nagy számok. Sokat nem is lehetett igazán bossharcnak nevezni. A végső ütközettől is többet vártam volna.

Ami még nem tetszett hogy a gonoszok közül az égvilágon senki sem halt meg. Mindenkit csak szépen leütöttünk, mert hát Batman annyira rendes alak Bezzeg a börtönőröket és a tudósokat halomra mészárolták a rabok. Én már hozzászoktam az ilyen God of War-os "darabokra metéljük az ellenfeleket" stílushoz Kuncog

Szerencsére sok extra van benne (Rébusz trófeák, megoldható feladványok, kihívások stb.) Úgyhogy még egy darabig elleszek vele.

Mindent összevetve remek játék, csak ajánlani tudom 9/10
Junchi | 2012-02-29 17:46
Warriors Orochit ismeri innen valaki, ne adj isten játszott már valamelyik résszel?

Azért kérdezem, mert márciusban jön a harmadik rész és... OMG, KARAKTERLISTA! Az még oké, hogy ez több mint 100 választható harcost jelent, de, hogy a DoA-ból és a Ninja Gaidenből is hoztak be vendégkaraktereket, az külön felér egy örömkönnycseppel.

Japánban amúgy már kint van.
Ricz | 2012-02-29 17:52

Junchi írta:

Warriors Orochit ismeri innen valaki, ne adj isten játszott már valamelyik résszel?
Az első részével toltam. De ez a karakterlista... nem is tudom, hogy epic vagy fura (a Dead or Alive-os szereplő miatt is).
-OJ- | 2012-03-03 12:21
MASS EFFECT 3 - Launch Trailer
[ Módosítva: 2012.03.03 12:21 ]
solat | 2012-03-03 12:27
Én a demóval is játszottam és nagyon need kategória. Epic lesz az tuti.
finalfantasy7 | 2012-03-14 01:47
Resident Evil Chronicles HD Collection - egy ok a wii vételére(vagy emulátor használatára)
zonbat | 2012-03-14 09:02
Ma

solat írta:

Én a demóval is játszottam és nagyon need kategória. Epic lesz az tuti.


mass effect a király! legjobb játék a világon de a 3-t naon elcseszték pedig a 2-s epic lett.
ViharTancos | 2012-03-14 14:18

finalfantasy7 írta:

Resident Evil Chronicles HD Collection - egy ok a wii vételére(vagy emulátor használatára)


Javíts ki ha tévedek de én itt csak PS3 logót látok...
Rafanir | 2012-03-14 16:10

zonbat írta:

mass effect a király! legjobb játék a világon de a 3-t naon elcseszték pedig a 2-s epic lett.

Komolyan ennyire gáz a befejezése?

Pedig én a második rész lehengerlő fináléja után óriási reményeket fűztem hozzá...
finalfantasy7 | 2012-03-14 16:16

DrMagnusson írta:

finalfantasy7 írta:

Resident Evil Chronicles HD Collection - egy ok a wii vételére(vagy emulátor használatára)


Javíts ki ha tévedek de én itt csak PS3 logót látok...
Látod ez itt (-)? Ez egy minusz.... azaz minusz egy ok a wii vételére most hogy megjelenik PS3 HD remake.
gergoking | 2012-03-14 16:29
Én meg legszívesebben eladnám a wiimet. Két Tales of és a Xenoblade miatt van meg. Lehet még egyszer végigviszem a Symphonia 2-t, majd kimaxolom a Symphoniát, elszórakozok még a Xenoblade-del és eladom (még megvárom a Pandora's Tower-t, hátha jó lesz)
solat | 2012-03-14 16:44

Rafanir írta:

zonbat írta:

mass effect a király! legjobb játék a világon de a 3-t naon elcseszték pedig a 2-s epic lett.

Komolyan ennyire gáz a befejezése?

Pedig én a második rész lehengerlő fináléja után óriási reményeket fűztem hozzá...
16 féle befejezése van, abból a 4 legjobbhoz multi kell. Azért mondják, hogy el lett cseszve, mert itt nem látszik azonnal a döntéseid következménye. A 2-ben egy egy ilyen hibás döntésed a bajtársad lojalitásának az elvesztéséhez, valamint a végjátéknál a halálához vezethet.

SPOILER!

Sajnos nálam meghalt Tali, úgyhogy újra kellett kezdenem az egész ME2-t.
[ Módosítva: 2012.03.14 16:48 ]
Daisuken | 2012-03-16 01:37
Reckoning-al egész jól haladgatok. Most jutottam el nemrég az arénás sivatagos városba, ahol nagyon szép kis díjak voltak (az előző helyekhez képest) a meccsek megnyertével. Jelenleg 22-es vagyok, de laza 2 óra alatt 3 szintet is tudtam fejlődni itt a sivatagos résznél, annyira pörgött a szekér. Ami a játékmenetet illeti - továbbra is nagyon tetszik. Változatos, mind felszerelések/tulajdonságok, s mind pedig ellenfelek/helyszínek tekintetében. Nemrég volt az első nagyobb boss, a Witch, akinél már erősen adagolni kellett az addig egyáltalán nem használt buff potikat, de most már így legalább rájöttem, hogy nagyon hasznosak tudnak lenni
WayneGace | 2012-03-16 01:58
Gondolom, akit érdekel, már tudja, de lehet mégis lemaradt valaki. Diablo 3 május 15.-én jelenik meg.
[ Módosítva: 2012.03.16 1:58 ]
Dragneel | 2012-03-16 05:50
Hát én most a Naruto ultimate ninja storm 2-õvel tolom. Nagyon jó csak kissé drága volt :S , de sebaj a rengeteg állleszakító pillanatért megéri
solat | 2012-03-16 08:53

WayneGace írta:

Gondolom, akit érdekel, már tudja, de lehet mégis lemaradt valaki. Diablo 3 május 15.-én jelenik meg.
Majd ha a polcokon lesz, akkor elhiszem. Az elmúlt 3-4 évben számtalan hivatalos megjelenési dátum is napvilágot látott, amiből nem lett semmi.
[ Módosítva: 2012.03.16 8:54 ]
WayneGace | 2012-03-16 13:16

solat írta:

WayneGace írta:

Gondolom, akit érdekel, már tudja, de lehet mégis lemaradt valaki. Diablo 3 május 15.-én jelenik meg.
Majd ha a polcokon lesz, akkor elhiszem. Az elmúlt 3-4 évben számtalan hivatalos megjelenési dátum is napvilágot látott, amiből nem lett semmi.

Soha nem volt hivatalos megjelenési dátum. Csak rajongók spekuláltak. Ez viszont hivatalos.
Rafanir | 2012-03-16 14:17

WayneGace írta:

Gondolom, akit érdekel, már tudja, de lehet mégis lemaradt valaki. Diablo 3 május 15.-én jelenik meg.


Akkor már éppen ideje lenne a Lord of Destruction befejeznem. Anno amikor a 2. részt végigtoltam még belekezdtem a kiegészítőbe, de aztán félbehagytam valamiért. Így hát újra végig kellene tolnom a 2-t ahhoz hogy azt is befejezem...

Egyszer úgyis rászánom magam
Ricz | 2012-03-28 00:27
Na, még a Risen 2 megjelenése előtt gyorsan letoltam az első részt. Nem volt rossz játék, s bármennyire is mondták, hogy nem valami szép, én nem láttam rajta semmi kivetni valót (leszámítva a távolt, de az a Piranha Bytes játékoktól megszokott módon volt kezelve). Külön tetszett, hogy a Gothic-sorozathoz hasonlóan belepiszkált a világ ősi múltjába (ami nem kevés görög mitológiai alappal bírt a titánok közül fölemelkedett istenekkel, akik később legyőzték és elzárták őket). Bár nem fogott meg annyira, hogy a Gothic-hoz hasonlóan 27x (!) vagy a Gothic 2-höz képest 14x (!) vigyem végig, de még a 2. játékra is csak azért került sor, mert korábban véletlenül a Cocuments and Settings mappámban irtogatva a felesleges vackokat, töröltem a mentést is... Hangulatosnak hangulatos volt, bár elnézve a Risen 2: Dark Waters előzetesét (ami keményen Karib-tenger kalózai hatást hordoz magán), nem tudom mennyire akarok majd én azzal játszani...
solvagrid | 2012-03-28 10:28
Szerintem se volt semmi gond a Risen kinézetével. Nekem kifejezetten tetszett a hangulata, és a harcrendszere (végre volt értelme blokkolni). Bár megmondom őszintén, én nem játszottam végig. Nálam egy rendszer újratelepítés során vesztek el adatok, és nem volt kedvem újrakezdeni. Lehet a közeljövőben teszek vele még egy próbát. A Dark Waters valóban eléggé karibinak tűnik, de azért kíváncsi leszek mit hoznak ki belőle.
The Chazz | 2012-03-28 18:49
Ami nekem a legjobban tetszett a Risen-ben azok az NPC-k voltak. Jó, OK volt a harcrendszer is, habár mágusnak lenni kicsit szívás volt (rohadt kevés max manát ad és no auto mana regen...), de ami a legjobban bejött az az, ahogy a küldetések folytatólagosan láncolódtak egymáshoz. Akárkivel beszélünk, mindenkin lehet érezni, hogy ő csakis a maga dolgával törődik, meg lehetett érteni a reakcióikat, a motivációikat. Nem annyi, hogy "menj el ide-oda beszélj ezzel-azzal, öld meg ezt-azt, stb... meg sablonos "jellemekkel" megspékelt emberek vártak minden sarkon. A sokféle választási lehetőség a párbeszédekben meg megkövetelte, hogy odafigyeljünk. Külön tetszett a kétféle választható fejlődési út is.
Rafanir | 2012-04-07 17:40
Alan Wake

Azt meg kell hagyni hogy oltári jó élmény volt vele játszani (főként esténként a sötét szobában, valahogy illet a hangulatához )

Abszolút frankó kis játék.
Szinte minden szempontból jól teljesít. A sztori remek és izgalmas, a játékmenet kellőképp élvezetes és változatos, a karakterek jók (Barry Kuncog) a hangulat pedig mindent visz.
Ötletes ahogy fénnyel harcolunk a sötétség ellen (kicsit Alone in the Dark feling).

Amikor a sötét városban vagy erdőben bolyongunk és közben valóssággal kavarog a sötétség minden irányban, remek élmény. Amikor pedig a távolban megpillantottam egy kis fényt, mindig kalapáló szívvel rohantam felé

Ijesztőnek nem nevezném a játékot, inkább csak amolyan kellemesen borzongatónak (csak a váratlanul bevillanó látomásoknál rezzentem időnként össze). De ez nem is baj, amúgy se kedvelem túlzottan az paráztatós játékokat

Összességében egy 9/10-et simán megérdemel a részemről.
Gabostro | 2012-04-09 07:42
Ez egy dokumentum film. Jó tudni, hogy miért romlik el könnyen az XBox 360.
http://www.youtube.com/watch?v=UmatL75dO3c

Röviden megpróbálták úgy csinálni, hogy ne haladjon meg 1~2 évnél tovább, inkább romoljon el és vegyenek újat.

Na vajon miért jött ki sokféle XBox 360 gépek? Van az a fehér, core, pro (premium), bundle, elite, arcade, super elite, special edition, super elite special edition, slim...
Ricz | 2012-04-09 17:05
Erre csak azt tudom mondani, hogy szaktársam xbox-a már vagy 5 éve üzemel gond nélkül
kitade | 2012-04-09 17:19
Hát nem tudom,hogy mennyire lehet igaz ez a boxos infó.
Anno a ps3-ról is voltak hasonló híresztelések,én mégis közel 3évíg használtam az enyémet mindennemű hiba nélkül.Kb 1 éve adtam el és eddíg semmi hibás visszajelzést nem kaptam róla.
Gondolkodtam már rajta,hogy veszek egy boxot,de szerintem megéri várni az újra.Remélem nem lesz nagyon elrugaszkodott ára.
Az Alan Wake elkezdésén én is elgondolkodtam,bár már rég nem játszottam.Az utolsó játék amivel játszottam az az Assassin's Creed volt.Bár lehet újra el kéne kezdenem.Elég jónak tűnik a Risen 2 és a Fable 3-is.
Ricz | 2012-04-09 17:20

kitade írta:

Az utolsó játék amivel játszottam az az Assassin's Creed volt.
Ó, azt most tolom és nagyon élvezem
solat | 2012-04-09 18:34

kitade írta:

Hát nem tudom,hogy mennyire lehet igaz ez a boxos infó.
Anno a ps3-ról is voltak hasonló híresztelések,én mégis közel 3évíg használtam az enyémet mindennemű hiba nélkül.Kb 1 éve adtam el és eddíg semmi hibás visszajelzést nem kaptam róla.

Simán van benne valami. Ott van öcsém matt fekete slim X360-ja. A beharangozott hírek, meg leírások alapján továbbfejlesztett hűtés van benne, de mindezek ellenére próbaszerűen rámértem infrás hőmérővel, 55-70 fok között volt a kiáramló levegő hőmérséklete. Ez azért nem kevés, főleg úgy, hogy 4 hónapos a gép.
kitade | 2012-04-09 18:37

Ricz írta:

Ó, azt most tolom és nagyon élvezem

Én is szerettem,de a második részhez még nem volt szerencsém.
Blackcode | 2012-04-09 18:54
Nekem az assassins creed 2 volt ami nagyon bejött az 1 az nem fogott ,eg annyira de a 2 annál inkább.
solvagrid | 2012-04-09 21:00
Az AC2 szerintem is a sorozat legjobb része. Én jelenleg a Brotherhoodal szórakozgatom.
bogika1013 | 2012-04-09 21:15
Azt hiszem én is beállok az AC-sek közé. Jelenleg a legelső rész van "terítéken"
R4NG3R | 2012-04-09 22:23
Áá, az AC. Az első rész végigvittem, nagyon tetszett. A másodikat csak kipróbáltam. Az én gépen nem valami erős, arra emlékszem, hogy akkor tudtam gyorsan haladni a karakterrel, ha lefelé néztem... Hahotázik

SPOILER!

Alacsony FPS problémák.
[ Módosítva: 2012.04.09 22:23 ]
Serena | 2012-04-09 22:41
Én is egyet toltam ki anno mikor kijött. Most Mass Effect 2 óta csak Lolozgattam meg Dio 3 beta ^^

SPOILER!

Mass effect 3 nincs magyarul szal enyhén felbasz
finalfantasy7 | 2012-04-11 20:48
Resident Evil 6
Kicsit korábban jön! Itt van mindenki Ada, Sherry, Wesker, Chris vs Leon fight!!!!!!!!!!!!
Möraja | 2012-04-11 21:06
Resident Evilnél már az elsőt sem bírom végigvinni *parázós fajta*, inkább nézem...
/Habár Silent Hill is hasonló nálam. Az elsőtől annyira parázok, hogy nem jutok túl az első pár percen, de a második-harmadik-negyedik már legalább egyszer ki volt pörgetve. Mondjuk akkor valami bátorság-ugrásom volt vagy nem tudom, mert azóta próbálkoztam megint és parázok..../
Serena | 2012-04-11 21:33
Hát nem tom Dead Spaceztem hajnalban meg alone in the dark de nem ilyedtem meg csak két infarktusom volt AM Nappal nem félelmesetesek, de hajnalban ha 5.1 en hátadmögött hörögni kezd valami nem túl bátorság termelő vagy ha épp pofikádba ugrik ^^
Ricz | 2012-04-11 21:44
Amatőrök... én olyan fülessel tolom az éjszaka az ilyeneket, hogy semmi mást nem hallok benne csak azt, ami abban szól xD
Serena | 2012-04-11 21:53
Nekem is van gamer fülesem nem is rossz, de 5.1ben jobban élvezem Nem vagyok éppen az az amatőr de köszi. (Vidéki vagyok max ha szomszéd kutya 2 óránként egyszer felugat nincs háttérzaj.)
Balus | 2012-04-11 22:01
Aki igazán ijesztő játékra vágyik, annak az Amnesia: The Dark Descent c. alkotást tudom ajánlani. Nem tartom magamat egy ijedős alkatnak, de ennél a játéknál többször is előfordult, hogy csak fényes nappal, jól megvilágított szobában tudtam vele játszani, és még akkor is a hideg futkosott a hátamon. Éjszaka, fülessel tolni konkrétan életveszélyes...
Möraja | 2012-04-11 22:18
Fülest nem használhatok - hiszen anyám néha az éjszaka közepén is betoppan valami témájával, és olyankor aztán a falra tudok ugrani ijedtemben - kicsi szobám elrendezéséből adódón az ajtó e pillanatban is a hátam mögött van

SPOILER!

Nem egy pornó/hentaibarát szobaXDDDDD
5.1 és eleve a suttogásnál hangosabb zajok meg eleve ki vannak lőve, mert visszhangzik tőle az egész ház. (újfent a kicsi szoba hátránya... egész konkrétan egy félszobám van, ahogy az építészetben nevezik).
Amnesia-val én is találkoztam, de csak videó formában, megszerezni még lusta voltam

Egyszerűen oda vagyok az ilyen horrorjátékokért, de a játék már kevésbé megy...
Amit még kéne tolnom a témában, az a F.E.A.R., még az első. Silent Hillen kívül még az volt egy olyan, amit anélkül toltam, hogy előtte mindig néztem volna a válktrughtot Tecsövön. Alma párszor jól rám hozza benne a frászt. Kár, hogy nincs idő olykor leülni elé úgy, hogy a legközelebbi alkalommal ne felejtsek el mindent, ami történt benne

/Ami elé viszont bármikor be lehet hívni, ha ráérek, az a Left 4 Dead..../
Balus | 2012-04-14 12:16
Az előző posztomhoz kapcsolódóan: akit tényleg érdekel az Amnesia, annak érdemes lehet beszereznie az áprilisi PC Gurut, ugyanis ez az aktuális teljes játék, ráadásul még az alapjáték magyarítását (mivel alapvetően kalandjátékról van szó, ez különösen fontos lehet) plusz egy DLC-t és egy igencsak jól sikerült rajongói modot is adnak mellé.
[ Módosítva: 2012.04.14 12:26 ]
Caligula | 2012-04-14 13:11

Balus írta:

Az előző posztomhoz kapcsolódóan: akit tényleg érdekel az Amnesia, annak érdemes lehet beszereznie az áprilisi PC Gurut, ugyanis ez az aktuális teljes játék, ráadásul még az alapjáték magyarítását (mivel alapvetően kalandjátékról van szó, ez különösen fontos lehet) plusz egy DLC-t és egy igencsak jól sikerült rajongói modot is adnak mellé.

Épp ma délelőtt vásároltam meg. Játszottam már vele egy keveset s YouTube-on végignéztem, de ez nem egyszeri élmény.
Gabostro | 2012-04-18 17:09
Miért van az, hogy amerikában több játékok vannak a PSN-on, mint európában? Például a Skullgirls már megjelent múlt hét óta amerikában, de más régiónál még nincs. X360-on meg már mindenhol van.
urzu_se7en | 2012-04-18 17:31

Gabostro írta:

Miért van az, hogy amerikában több játékok vannak a PSN-on, mint európában? Például a Skullgirls már megjelent múlt hét óta amerikában, de más régiónál még nincs. X360-on meg már mindenhol van.
Egyrészt át kell pakolni a tartalmat Európai szerverre (meg hát EU van xD). 2 Lokalizálni kell a terméket legalább Brit angolra. 3 Ne feledd azt se hogy európában inkább a 360 uralkodik. 4 Lehet nem kompatibilis a PS-el
Hahotázik
Gabostro | 2012-04-18 19:58

urzu_se7en írta:

Gabostro írta:

Miért van az, hogy amerikában több játékok vannak a PSN-on, mint európában? Például a Skullgirls már megjelent múlt hét óta amerikában, de más régiónál még nincs. X360-on meg már mindenhol van.
Egyrészt át kell pakolni a tartalmat Európai szerverre (meg hát EU van xD). 2 Lokalizálni kell a terméket legalább Brit angolra. 3 Ne feledd azt se hogy európában inkább a 360 uralkodik. 4 Lehet nem kompatibilis a PS-el
Hahotázik
Köszi! Most màr vilàgos.
Balus | 2012-04-21 11:21
Kiírom ide, hátha érdekel valakit: csak ezen a hétvégén bárki letöltheti és kipróbálhatja a Diablo 3 bétáját, mindössze egy Battle.net account-ra és egy BattleTag-re van szükség (ezt az általad választott nicknevet látják mások a többi Battle.netes játékban, valamint a hivatalos oldalakon és a fórumokon).
urzu_se7en | 2012-04-21 11:57
Skacok! Ez a Botanicula állati! Amanita Design megint csinált valami jót (mondjuk már a Machinarium után sejtettem, hogy jó lesz).
Eszméletlen és most annyit fizettek érte amennyit akartok (részemről persze alap a 10usd )
Ez az emoticon jó

Diablo 3 is jó lesz bár még csak havernál láttam.
Möraja | 2012-04-21 16:14
Botanicula engem a Limbora emlékeztet valahogy. Mondjuk azzal semjátszottam, egy ismerősöm készített róla videóbemutatót csak
Másik hasonló számomra a World of goo, ami annyira aranyos, hogy néha egyenesen meghökkent egyes durvasága
Daisuken | 2012-04-23 23:26
Még az OBT vége előtt sikerült feltennem (laza 50GB kellett a procedúrának) a TERA-t, és marha könnyen elmélyültem benne, pedig eleinte azt hittem, hogy nem fog megfogni, pláne úgy, hogy érdekesen kezdődött, és ilyen 15-20 FPS-el szaladgáltam, ami nem volt túl vonzó. Mint utólag kiderült az első menet - amikor lvl. 20-on kezdünk - az csak bemelegítés, de szvsz elég rosszul csinálták meg, legalábbis tanítás szempontjából szerintem fail. De nem fontos, mivel maga az új játék lvl. 1-ről elég jól indult. Hamar bele lehet lendülni, bár a harcrendszer szerintem lehetne egy picikét gyorsabb is. Nem a csapásokra gondolok itt, azokkal nincsen baj, hanem inkább a mozgásra, a kitérésekre. A látvány lehengerlő, több km-re is simán el lehet látni, s nem statikus cuccokat láthatunk, hanem dinamikus, élő dolgokat. Igaz, eléggé izzad a gépem tőle, 45-50 FPS az már nagyon max, átlagban 30-35 van, ami már egész tűrhető. Elvileg holnap este vége lesz az OBT-nek, szóval már nem sok időm lesz kiélvezni, de első nekifutásra tetszik. Nem tapasztaltam egy deka lag-ot sem, szép a graf, ám ebből kifolyólag erős vasat is igényel.
solat | 2012-04-24 06:41

Daisuken írta:

Még az OBT vége előtt sikerült feltennem (laza 50GB kellett a procedúrának) a TERA-t, és marha könnyen elmélyültem benne, pedig eleinte azt hittem, hogy nem fog megfogni, pláne úgy, hogy érdekesen kezdődött, és ilyen 15-20 FPS-el szaladgáltam, ami nem volt túl vonzó. Mint utólag kiderült az első menet - amikor lvl. 20-on kezdünk - az csak bemelegítés, de szvsz elég rosszul csinálták meg, legalábbis tanítás szempontjából szerintem fail. De nem fontos, mivel maga az új játék lvl. 1-ről elég jól indult. Hamar bele lehet lendülni, bár a harcrendszer szerintem lehetne egy picikét gyorsabb is. Nem a csapásokra gondolok itt, azokkal nincsen baj, hanem inkább a mozgásra, a kitérésekre. A látvány lehengerlő, több km-re is simán el lehet látni, s nem statikus cuccokat láthatunk, hanem dinamikus, élő dolgokat. Igaz, eléggé izzad a gépem tőle, 45-50 FPS az már nagyon max, átlagban 30-35 van, ami már egész tűrhető. Elvileg holnap este vége lesz az OBT-nek, szóval már nem sok időm lesz kiélvezni, de első nekifutásra tetszik. Nem tapasztaltam egy deka lag-ot sem, szép a graf, ám ebből kifolyólag erős vasat is igényel.
Az én konfigomon full grafikán 90 FPS-el ment a játék. Engem igazán a harcrendszer fogott meg. Nincs targetelés, oda csapok ahova éppen megy. Elég meglepő, hogy az agyon fújozott Elin a legjátszottabb faj a bétán a kis frameje miatt. Ami a cenzúrát illeti a vér is ki lesz rendesen cenzúrázva a full játékban(danke schön gyökér németek). Viszont némi reménycsillag, hogy állítólag 21+ kortól a játék magát cenzúramentesíti(legalábbis a koreai így működik). A másik megoldás, hogy egy az egyben le kell szedni a koreai textúra csomagot és nincs cenzúra(főleg az Elin faj lett agyon cenzúrázva).
urzu_se7en | 2012-05-03 23:09
Aúúúúúú.....Megzakkant

Jól olvasom?

Pápá wowSzerelmesen kacsint
Ricz | 2012-05-03 23:10

urzu_se7en írta:

Aúúúúúú.....Megzakkant

Jól olvasom?

Pápá wowSzerelmesen kacsint
Remélem nem lesz siralmas.
Balus | 2012-05-03 23:39
Nagyon szeretem az Elder Scrolls játékokat, de szerintem MMMORPG-ként nehezen állná meg a helyét, mert pont az veszne ki belőle, amiért annyira szeretjük ezt a sorozatot. Azt a határtalan szabadságot csak úgy lehetne érdemben visszaadni, ha a játékból egy Second Life-hoz hasonló sandbox MMO-t csinálnának, ez viszont a játékmenet és az élmény rovására menne. Ha viszont az utóbbit akarják szem előtt tartani, akkor a fejlesztők bizony kénytelenek lesznek visszavenni a játékosok szabadságából (közismert szabály a játékiparban, hogy MMO-t csak úgy lehet fejleszteni, hogyha észben tartod, hogy a játékosoknak BÁRMILYEN őrültség eszébe juthat). És azt azért lássuk be, hogy senki sem lenne kíváncsi egy 6284. WoW-klónra.
Külön-külön odavagyok az MMO-kért és az Elder Scrolls-sorozatért, de a kettő összehozzásából még nem feltétlenül biztos, hogy jó fog kisülni. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy a fejlesztők mit tudnak majd kihozni a témából.

Szerk.:
Gamestar Online-on most olvastam ezt:

GameStar Online írta:

A ZeniMax Online Studios tervei szerint játékosként három frakció valamelyikéhez csatlakozhatunk, a hangsúly pedig a kalandozás és felfedezés helyett a PvP-n lesz, mint a kiváló Dark Age of Camelot, és a kevésbé jól sikerült Warhammer Online esetében.
Csak én érzem egy Elder Scrolls játéknál teljesen elhibázott koncepciónak azt, hogy a PvP-n lesz a hangsúly és nem a felfedezésen-kalandozáson?
[ Módosítva: 2012.05.04 13:55 ]
R4NG3R | 2012-05-05 14:01
Első reakcióm a Resident Evil Operation Raccoon City-re:

SPOILER!

De komolyan... ha valaki Resident Evil-lel szeretne játszani, akkor annak ajánlom az 1-3. részt. Na az Resident Evil, mert ez k*****a nem az.
[ Módosítva: 2012.05.05 14:03 ]
solat | 2012-05-05 16:05

Balus írta:

Nagyon szeretem az Elder Scrolls játékokat, de szerintem MMMORPG-ként nehezen állná meg a helyét, mert pont az veszne ki belőle, amiért annyira szeretjük ezt a sorozatot. Azt a határtalan szabadságot csak úgy lehetne érdemben visszaadni, ha a játékból egy Second Life-hoz hasonló sandbox MMO-t csinálnának, ez viszont a játékmenet és az élmény rovására menne. Ha viszont az utóbbit akarják szem előtt tartani, akkor a fejlesztők bizony kénytelenek lesznek visszavenni a játékosok szabadságából (közismert szabály a játékiparban, hogy MMO-t csak úgy lehet fejleszteni, hogyha észben tartod, hogy a játékosoknak BÁRMILYEN őrültség eszébe juthat). És azt azért lássuk be, hogy senki sem lenne kíváncsi egy 6284. WoW-klónra.
Külön-külön odavagyok az MMO-kért és az Elder Scrolls-sorozatért, de a kettő összehozzásából még nem feltétlenül biztos, hogy jó fog kisülni. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy a fejlesztők mit tudnak majd kihozni a témából.

Szerk.:
Gamestar Online-on most olvastam ezt:

GameStar Online írta:

A ZeniMax Online Studios tervei szerint játékosként három frakció valamelyikéhez csatlakozhatunk, a hangsúly pedig a kalandozás és felfedezés helyett a PvP-n lesz, mint a kiváló Dark Age of Camelot, és a kevésbé jól sikerült Warhammer Online esetében.
Csak én érzem egy Elder Scrolls játéknál teljesen elhibázott koncepciónak azt, hogy a PvP-n lesz a hangsúly és nem a felfedezésen-kalandozáson?
Swtor tipikus esete lesz. A sztori része rohadt jó lesz, de a többi tartalom a béke fenekét sem fogja elérni. PvP-t ne akarjanak bele, mert a GW2 és a Tera meg fogja ölni. Egy béta hétvégét voltam benn GW2-be, mivel későn állították le a Pre-Purchase kódok gyártását és véletlenül Pre-Orderes dobozokba is került belőlük. Iszonyat jó a W v W v W, de a guild várak ostroma/védése is epic. Mindent átvettek, ami jó volt a Warhammerbe és ennek csak örülni tudok.
[ Módosítva: 2012.05.05 16:06 ]
gergoking | 2012-05-08 09:55
Egészen mostanáig azt hittem, hogy a Might & Magic: Clash of Heroes csak DS és PSN játék, mivel nem igazán figyeltem fel rá, de tegnap megláttam a boltokban PC-re. Gondoltam, most az egyszer kivételt teszek és PC-n játszom vele, mivel demóját imádtam. Elkezdtem vele játszani, és van rajta multi is, ahol egymás ellen lehet. Szóval ha valaki játszana vagy játszik vele, szóljon és játszhatunk egymás ellen (még nem próbáltam milyen, de egyik barátommal együtt kezdtem el, szóval mindjárt kiderül)
Daisuken | 2012-05-09 13:12
No meglett a "használt" (de közben csillog-villog és fóliás) PSP-m, s első nekifutásra a Medal of Honor-t próbáltam ki, ami alapból rajta is volt. Hát erősen meglátszik, hogy egy kezemmel meg tudom számolni, hogy eddig hányszor volt a kezemben konzol/kontroller, de egész gyorsan bele lehet tanulni. Az MP3-mom most a sarokban ül, s szégyenkezik (pedig nagyon imádom őt is), hogy ~2x jobban szól a PSP fülessel, s csatlakozik hozzá a telefonom is, mivel animézés terén is úgy tűnik, hogy hibátlan a Sony, s nem késik/szaggat a vidi, szóval komplett sorozatokat fogok tudni végignézni, aminek nagyon örülök. Most kezdek mindjárt bele az első nagy game-be, aminek a Persona 3-at választottam, mivel az vonzott a legjobban, de eddig csak pozitív élményeim vannak a 2005-ös PSP-vel kapcsolatban, így 2012-ben, ami - már ha csak az időt is vesszük figyelembe - nagy szó (pláne úgy, hogy a 2011-es telefonom egy egyszerű videót nem tudott lejátszani bármiféle szenvedés nélkül, s ennek meg sem kottyan...)
gergoking | 2012-05-09 14:42
P3P állati jó játék, de már háromszor kezdtem bele és mindig nem tudtam befejezni. Minden állati jó, de a 200 emeletes pálya monotonitása nekem már 80. emelet körül őrjítő volt. Bár, legutoljára azért nem tudtam folytatni, mert már valami baj volt a PSP-mel és lefagyott. De egyszer jó lenne befejezni.
viral | 2012-05-09 15:43
A végefelé engem is nagyon idegesített már a dungeon, szóval csak olyan gyorsan végigszaladtam az utolsó szinteken ahogy csak lehetett. De megéri végigvinni, az utolsó néhány hónap nagyon jó, több történet van bennük mint az előző 10-ben.
NDWW | 2012-05-14 19:44
Holnap befut ez is:
Diablo 3 Wrath (Animated Short Film)
Junchi | 2012-05-20 19:22
Uncharted: Drake's Fortune-t tolok mostanság.

NYAMI! (Még jó, hogy be van mellé készítve rögtön a második rész is. :3)
Caligula | 2012-05-20 19:26
A Max Payne 3-özön hatására elkezdtem az első s nemsoká a második részt. Eddig tetszetős, de azért nekem mégiscsak túl amerikai, ami azért poén mert Remedy játék...
[ Módosítva: 2012.05.20 19:26 ]
sblat | 2012-05-20 20:05

Daisuken írta:

Még az OBT vége előtt sikerült feltennem (laza 50GB kellett a procedúrának) a TERA-t(.......)

Pont azt sajnálom a TERA-ban, hogy ismételten nem aztkapják az EU-sok,mint a koreaiak...
Nem csak az elején lévő deaktiválásra gondolok,hanem például a mobokra(!),eu-n sokkal gyengébbek,nincs akkora % esély rá hogy speckósan támad,illetve őszintén lehet, hogy nekem már kezdőterület rühelletem volt,koreain ellehetett menni 26ig,elvittük, aztán jöttek a laggos closed,open béták a PVP szerveren mert okés hogy a németek 4 szeró pve-t fenttartanak de ki az a hülye aki pont a tera-ban nem pvpre megy hát persze 1 dc a béták alatt 2 órás sor-.-

Személy szerint én lemondtam a játékról esetleg későbbiekben ha újra kedvem lesz hozzá,meg meglássuk mi lesz itt a választási rendszerből,world vs worldből...

Sajnos a Frogster nagyon ellébecolta az időt e játék fölött...
Pedig az EnMasse nagyon nem ilyet alkotott...
Anno 1 hetet azért lógtam suliból hogy guild szinten (illegális=netről vett acc KSSN-el aktiválva) accal toljuk a koreain na az élmény volt! Főleg mikor a sárkányjel,iszerű és a körvonalt kellett ölni XD
(és igen múltkor már olvastam emgkapjuk a vérszabályzó csíkot vissza*happy* ...(vagy elin miatt mégse?)

Illetve valjuk be tera mellett anno is sokat LOL-oztam...(most is)
d3-béta alatt bejött,ha lesz zsé veszem addig nem.
SFXT re beruháztam egy ilyen stick mellett, megéri a game de idegesítő annak ellenére, hogy tudták az 1.0 képi lagg,input lagg van nem volt firstday patch... (konzolon 1 hónap alatt javították.)

Illetve Rusty hearth,Jade Dynasty ami még lentvan és tolom is.
AOE.online,sc2,dota2,amit régebben nagyon toltam de kihalt a lelkesedés XD
[ Módosítva: 2012.05.20 20:16 ]
solat | 2012-05-20 21:08
A cenzúrát meg lehet oldani a Terába(vér+Elin agyonöltöztetés). A koreai textúra csomaggal kell felülírni az eredetit és nincs cenzúra. Mondjuk ezt minden egyes update alkalmával el kell játszani, mert automatikusan javítja a fájlokat a kliens. Az open bétát koreai csomaggal toltam. Elég tetszetősek az Elinek a tenyérnyi ruhadarabjaikban.



[ Módosítva: 2012.05.20 21:15 ]
viral | 2012-05-20 22:01

Death/Mortis írta:

A Max Payne 3-özön hatására elkezdtem az első s nemsoká a második részt. Eddig tetszetős, de azért nekem mégiscsak túl amerikai, ami azért poén mert Remedy játék...

Én is nemrég kezdtem el őket, ma fejeztem be az első részt. Nekem nagyon tetszett, a hangulata iszonyú jó volt. Kicsit sajnálom, hogy a második részben más lesz Max arca, a harmadikban meg még a hangja is. Mondjuk a harmadik nagyon másnak tűnik, de jókat olvastam róla, úgyhogy remélem nem lesz csalódás.
godzilla2 | 2012-05-20 23:39

viral írta:

Én is nemrég kezdtem el őket, ma fejeztem be az első részt. Nekem nagyon tetszett, a hangulata iszonyú jó volt. Kicsit sajnálom, hogy a második részben más lesz Max arca, a harmadikban meg még a hangja is. Mondjuk a harmadik nagyon másnak tűnik, de jókat olvastam róla, úgyhogy remélem nem lesz csalódás.
A hangja végig u.a marad mind3 rész alatt (ugyan úgy James McCaffrey szólaltatja meg...) a fizimiskája változott csak az első 2 rész között-az elsőnél asszem azért lett a sztori írója felkérve rá mert nem találtak mást záros határidőn belül, bár ebben nem vagyok 100%-ig biztos... mindenesetre marha jó játékok, az elsőt vagy 3x-4x végigvittem (ebből 1x tuti h vmelyik profira sikerült Kung-fu moddal, és csak pusztakezes/lábas harccal, esetleg bottal csépelve a gépfegyvereseket...nehéz menet volt, de élveztem ), a kettőt is legalább 2x (ahhoz meg volt egy faja cinematic modom, ami a bullet timeba lépéskor a mátrix OST-ről meg egyéb előadóktól szólaltatott meg odaillő zenéket...imádtam, főleg a sima, sztoritól független-asszem time attack-os- pályákon,a hol tényleg csak bullet time ON, aztán mehetett a vérgőzös mészárlás zenére, amíg futotta homokszemből )... a háromra is kíváncsi leszek, elég jókat olvastam eddig róla... de majd csak nagyobb leárazáskor vetek rá szemet... meg ideje lenne végre beszerezni az első 2 részt is eredetiben
viral | 2012-05-21 02:04
Ha jól tudom, azért volt Sam Lake (a játék írója) az arca, mert kevés pénzből csinálták a játékot, így az összes karakternek valamelyik készítő adta az arcát. A második részre meg már volt elég pénzük, hogy rendes színészeken kérjenek fel a szerepekre.

A hangja marad? Azt olvastam, hogy leváltották, mert az MP3 12 évvel a 2 után játszódik, és nem lett volna eléggé idős a hangja. De örülök, ha tényleg marad.
godzilla2 | 2012-05-22 00:39

viral írta:

Ha jól tudom, azért volt Sam Lake (a játék írója) az arca, mert kevés pénzből csinálták a játékot, így az összes karakternek valamelyik készítő adta az arcát. A második részre meg már volt elég pénzük, hogy rendes színészeken kérjenek fel a szerepekre.

A hangja marad? Azt olvastam, hogy leváltották, mert az MP3 12 évvel a 2 után játszódik, és nem lett volna eléggé idős a hangja. De örülök, ha tényleg marad.

Igen, így már beugrott (vagy a régi GameStar vagy a Guru tesztjében olvastam erről...csak aztán elfelejtődött )

Am idézet a Gamekapocs tesztjéből: Főszereplőnk szinkronhangjaként ismét visszatért James McCaffrey, és döntő szerepe van abban, hogy szinte mi is magunkon érezzük az önmarcangolás fájdalmas perceit.... már a Viper-ben is bírtam a csókát & hangját (aka.Száguldó Vipera, ahogy kis hazánkban elkeresztelték ) megj. a Remedyvel sem szakított, mert az Alan Wake stáblistáján is rajta van 2 karakter szinkronhangjaként
[ Módosítva: 2012.05.22 0:39 ]
Ricz | 2012-05-22 06:54
Nem tudom ki volt még olyan kocka, hogy kipróbálja a DC Universe Online-t. Hát a karaktergenerálása, mint a Sims-játékoké, aprólékos (bár nem annyira aprólékos, mint az említett szériáké, de eléggé), de az eleje még érdekes is lenne a keretsztorival, ha lenne értelme, s olyan küldetéseket is kapnánk, hogy legyen értelme. Melles a garfika... oké, hogy MMO, de mi az már, hogy csak az árnyéka létezik egy épületnek vagy az egyik ruha olyan, mintha egy 3. lábat eresztett volna a karakter, mert annyira elszabták... vagy mikor az épületből háromszögek hiányoznak... szal elég meh...
finalfantasy7 | 2012-05-22 08:52
Tera: én azt olvastam hogy ha elmultál 21éves akkor leveszik a cenzurázot dolgokat. Eleve nem értem miért kellet a 12-es besoroloás.... mert egy 12-13éves fell nem tudná fogni a játék lényegét azaz csak egy noob lenne, meg kétlem hogy ki tudná fizetni a havi 3ezret. KR 18+ US 16+
Most fogom majd kiprobálni a B&S ctb3-at
[ Módosítva: 2012.05.22 8:54 ]
solat | 2012-05-22 09:58

finalfantasy7 írta:

Tera: én azt olvastam hogy ha elmultál 21éves akkor leveszik a cenzurázot dolgokat. Eleve nem értem miért kellet a 12-es besoroloás.... mert egy 12-13éves fell nem tudná fogni a játék lényegét azaz csak egy noob lenne, meg kétlem hogy ki tudná fizetni a havi 3ezret. KR 18+ US 16+
Most fogom majd kiprobálni a B&S ctb3-at
Nem fogják levenni a németek miatt. Ezt kérdeztem ingame az open bétában és az egyik GM megerősítette, hogy nem kerül bele a játékba.
finalfantasy7 | 2012-05-22 10:10

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Tera: én azt olvastam hogy ha elmultál 21éves akkor leveszik a cenzurázot dolgokat. Eleve nem értem miért kellet a 12-es besoroloás.... mert egy 12-13éves fell nem tudná fogni a játék lényegét azaz csak egy noob lenne, meg kétlem hogy ki tudná fizetni a havi 3ezret. KR 18+ US 16+
Most fogom majd kiprobálni a B&S ctb3-at
Nem fogják levenni a németek miatt. Ezt kérdeztem ingame az open bétában és az egyik GM megerősítette, hogy nem kerül bele a játékba.
Hülye németek....

SPOILER!

bezzeg a hentaikat kiadják cenzura mentesen az amerikaiak helyet-.-)
Remélem a Blade and Soul nem kerül a németek kezébe.
[ Módosítva: 2012.05.22 10:10 ]
solat | 2012-05-22 10:18

finalfantasy7 írta:

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Tera: én azt olvastam hogy ha elmultál 21éves akkor leveszik a cenzurázot dolgokat. Eleve nem értem miért kellet a 12-es besoroloás.... mert egy 12-13éves fell nem tudná fogni a játék lényegét azaz csak egy noob lenne, meg kétlem hogy ki tudná fizetni a havi 3ezret. KR 18+ US 16+
Most fogom majd kiprobálni a B&S ctb3-at
Nem fogják levenni a németek miatt. Ezt kérdeztem ingame az open bétában és az egyik GM megerősítette, hogy nem kerül bele a játékba.
Hülye németek....

SPOILER!

bezzeg a hentaikat kiadják cenzura mentesen az amerikaiak helyet-.-)
Remélem a Blade and Soul nem kerül a németek kezébe.
Ha lesz német érdekeltségű szponzora a játéknak, akkor rá is ez a sors fog várni. Német kiadású, de angol nyelvű Mortal Kombat 2011-em van PS3-ra és egyáltalán nincs benne vér, illetve harcok alatt a karakterekről sem szakad le a hús, bőr ruha. Már a 3000,- Forintos ára gyanús volt(használt játék).
Daisuken | 2012-05-22 11:24
A B&S CBT3 az koreai? Voltál már eddig valamelyik CBT-n? Ha igen, hogyan oldottad meg, s hogy tetszett? Lassan már 5 éve, hogy bejelentették, s azóta várom mint a messiást, de videókon kívül semmihez nem volt szerencsém
solat | 2012-05-30 13:29
Mostanában ismét a Final 14-et tolom. Ráhajtottam a Legacy Member cuccra, így a 2.0 indulásakor Október végén 5 Euróval kevesebb lesz a havidíjam. Ráadásul így szerverenként 8 karakter slotom lesz és egy fillért sem kell értük plusszba fizetnem(1 EUR/karaker slot a normál). Ahhoz képest, amilyen volt a játék induláskor egész szépen helyrepofozták. SE kirugdalta az eredeti fejlesztőgárdát és a játékot a Final 11 csapata vette át(meg is látszik a fejlődés).

Az első kettő maximum grafikával készült, meg is izzasztotta a gépet rendesen:




bartleby007 | 2012-05-30 21:57
te jóságos atya ég!! újabb kiiegészítés a batman arkham cityhez! sajnos a legutolsó is egyben.

és (bár ki tudja mikor, de) jön a game of the year edition ispc-re! nem letöltjük, azt már tuti megvessszük!
trailer 1
trailer 2
solat | 2012-06-01 15:45
Bemutatták E3-on az új Star Wars játékot. Ha lehet hinni a pletykának, akkor ez csúnyán 18+ lesz.
Caligula | 2012-06-01 16:26

solat írta:

Bemutatták E3-on az új Star Wars játékot. Ha lehet hinni a pletykának, akkor ez csúnyán 18+ lesz.

Az alapötlet nagyon kecsegtető, ahogy a helyszín is( nem is tudom hányszor képzeltem el egy érdekes irányvonalú játékot a Coruscant-on), talán csak a helyszínek változatosságával lehet probléma, mert egy bolygónyi-város nem igazán rendelkezhet szerteágazó flórával.
A játékmenettől nem félek ,hiszen ilyen név alatt azt nem mernék elrontani( még a Kinect SW-ben is érdekesen oldották meg), talán még a történet kétséges, de egy kis fantáziával könnyen elérhető az, amit a rajongók elvárnak.
solat | 2012-06-01 16:46

Death/Mortis írta:

A játékmenettől nem félek ,hiszen ilyen név alatt azt nem mernék elrontani( még a Kinect SW-ben is érdekesen oldották meg), talán még a történet kétséges, de egy kis fantáziával könnyen elérhető az, amit a rajongók elvárnak.

A játékmenettől én viszont félek, főleg a Kinect Star Wars-os, Old Republic-os kasza után. Én úgy tudnám elképzelni az egészet, hogy összegyúrják a Jedi Outcast/Academy-t és a Force Unleashed 1/2-t. A főszereplő egy zsoldos lesz, így a fegyver repertoár adott, bár én titkon remélem, hogy némi Erő-vel is megbolondítják a dolgot.
[ Módosítva: 2012.06.01 16:48 ]
Balus | 2012-06-01 18:16
Egyes találgatások szerint a játéknak valamilyen formában köze lesz mindannyiunk kedvenc fejvadászához, Boba Fetthez, ugyanis az egyik történetben hősünk a CT-1313 álnevet használta (forrás: Wookiepedia). Mindenesetre érdekesnek tűnik a játék, kíváncsian várom, hogy mi sül majd ki belőle.
solat | 2012-06-02 06:37

Balus írta:

Egyes találgatások szerint a játéknak valamilyen formában köze lesz mindannyiunk kedvenc fejvadászához, Boba Fetthez, ugyanis az egyik történetben hősünk a CT-1313 álnevet használta (forrás: Wookiepedia). Mindenesetre érdekesnek tűnik a játék, kíváncsian várom, hogy mi sül majd ki belőle.
CT-1313 Boba Fett "gyártási" száma.
finalfantasy7 | 2012-06-02 14:46
Tomb Raider na ez már játék a javábol! Sajna még jó sokat kell rá várni:S
Ricz | 2012-06-02 14:48

finalfantasy7 írta:

Tomb Raider na ez már játék a javábol! Sajna még jó sokat kell rá várni:S
Őszre ígérték, 2013 első hónapjai lettek belőle a tudtommal.
solat | 2012-06-02 14:58

Ricz írta:

finalfantasy7 írta:

Tomb Raider na ez már játék a javábol! Sajna még jó sokat kell rá várni:S
Őszre ígérték, 2013 első hónapjai lettek belőle a tudtommal.
Ez bizony gyűjtőibe fog a polcra kerülni. Epic lesz, az tuti.
[ Módosítva: 2012.06.02 14:59 ]
MaRtiN | 2012-06-02 18:40
Wow epic... nézni is jó lesz nemhogy játszani! Kíváncsi leszek...
Daisuken | 2012-06-05 01:12
NFS Most Wanted reboot? Megcsinálják a lehetetlent, s végre valahára ismét egy korrekt NFS game-et adnak ki? Számomra az eredeti Most Wanted mindent ütött, az U2 meg erősen a nyomában van. A Carbon-nál még tudtak valamit felmutatni, de azóta számomra halott az NFS. Talán majd most képesek lesznek ismét egy "jó" játékot kiadni a kezeik közül?
finalfantasy7 | 2012-06-05 01:15
Resident Evil 6
HOOOOOOOLY SHIIIT!!!!! Nálam már most az év játéka cimet kapja

SPOILER!

gondolom a pc verzio megint csak 2013 tavaszán jön-.-

DMC
OMG!!! Mégiscsak egy jó játék lesz????

Tomb Raider gameplay
öööö.... ez meg a 2013 év legjobb játéka lesz XD
[ Módosítva: 2012.06.05 1:52 ]
urzu_se7en | 2012-06-05 01:56
Új Splinter Cell, újra játszhatok valamivel

De ez a Warface is érdekes lesz

Daisuken írta:

NFS Most Wanted reboot? Megcsinálják a lehetetlent, s végre valahára ismét egy korrekt NFS game-et adnak ki? Számomra az eredeti Most Wanted mindent ütött, az U2 meg erősen a nyomában van. A Carbon-nál még tudtak valamit felmutatni, de azóta számomra halott az NFS. Talán majd most képesek lesznek ismét egy "jó" játékot kiadni a kezeik közül?
Ha kiveszik a zsaruk szándékos lezúzását (mert hát az mi, hogy 100 járművet zúzzál le 200szögesdrót akadályt kerül ki és akkor még csak nem is sérül a kocsi....) akkor talán nem lesz Epic Fail, mert az első számomra az volt
Nem baj, legalább a Frostbite motor megmutathatja hogy létezik-e neon a napfényben
finalfantasy7 | 2012-06-05 02:27
RE6 leon badass

Beyond ujabb OMG játék!
Tud ám a Ps3... nem kell ide ps4 még 5évig XD
[ Módosítva: 2012.06.05 3:38 ]
solat | 2012-06-05 04:22
A Tomb Raider iszonyat Epic lesz. Az Underworld sem volt rossz, de ez messze üti azt is.
finalfantasy7 | 2012-06-05 04:35
The Last of Us Hühaaa... megsem tudok szolalni... jobbnál jobb játékok jönnek
solat | 2012-06-05 05:02

finalfantasy7 írta:

The Last of Us Hühaaa... megsem tudok szolalni... jobbnál jobb játékok jönnek
Öööö... azt hiszem már most elkezdek spórolni. Én személy szerint az új PS3-ra leszek kíváncsi.
[ Módosítva: 2012.06.05 5:03 ]
Ricz | 2012-06-05 05:05
Én meg előbb konzolgépet szeretnék... lehetőleg Xbox-ot, mert az olcsóbb és van támogatása fixen a PS2 gámák felé... és kicsipeltetve annyi mint alapjáraton egy PS3. Aztán tudok örülni ezeknek a gammáknak. Most ezekért nem fejlesztem a gépem, mert felesleges.
Junchi | 2012-06-05 12:09
Az NFS Most Wanted reboot engem is érdekel, lévén az a legnagyobb kedvencem az egész franchise-ból.

RE6 szintén várós, ahogy a Beyond is.

A többi annyira nem érdekel.
Daisuken | 2012-06-05 16:42
Újabb NFSMW footage. Hát nem is tudom. Szépnek szép, a stílus is az MW-hez passzol (bár lehetne sötétebb egy picit), de ha nem fog jó játékélményt nyújtani, akkor mit sem ér. Criterion Games miatt mindenképpes várós, mert a Burnout Paradise-t is imádtam, de az egy kemény arcade volt, s az tényleg nem szólt másról, csak hogy repesztesz és ugratgatsz mint a hülyegyerek, de abban verhetetlen volt, ez meg, hmmm, nem is tudom, olyan felemás. Mindenesetre meglátjuk; azért még fűzök hozzá reményt.

Közelgő Wii U-s játékok. Zombik, fitness, sport, Just Dance, Rayman és Raving Rabbids, lényegében minden, ami kötelező... Meg sem vagyok lepve, hogy a Nintendo is Kinect alapú szoc-vackokra hajaz először, bár a közelgő Zelda-juknak legalább nagy a visszhangja.
[ Módosítva: 2012.06.05 16:57 ]
Caligula | 2012-06-05 17:21
Nem tudom miért hagytátok ki, de én a Watch Dogs-on rökönyödtem meg leginkább, hogy ilyen miképpen lehetséges s miért nem lőtték még le eddig? Végre egy játék, amit úgy istenigazából várok.
Balus | 2012-06-05 18:07

Death/Mortis írta:

Nem tudom miért hagytátok ki, de én a Watch Dogs-on rökönyödtem meg leginkább, hogy ilyen miképpen lehetséges s miért nem lőtték még le eddig? Végre egy játék, amit úgy istenigazából várok.
Az igen... nem vagyok túlságosan oda az Assassin's Creed-féle játékokért (így a trailerben láttotak alapján elég erősen az említett szériára hajaz a Watch Dogs), de ez azért elég meggyőzőnek tűnik. Kíváncsian várom, hogy mi sül ki belőle.
TomGabor | 2012-06-05 18:38

Ricz írta:

Én meg előbb konzolgépet szeretnék... lehetőleg Xbox-ot, mert az olcsóbb és van támogatása fixen a PS2 gámák felé... és kicsipeltetve annyi mint alapjáraton egy PS3. Aztán tudok örülni ezeknek a gammáknak. Most ezekért nem fejlesztem a gépem, mert felesleges.

és van támogatása fixen a PS2 gámák felé...

Itt pontosan mire gondolsz?

SPOILER!

Ha Xbox360-ról van szó az RGH-val 7600 Ft-al kerül többe mint a sima PS3.
finalfantasy7 | 2012-06-05 18:47
x360-on meg igazán nincs is exclusive játék...

Last of Us meg Beyond is csak ps3-ra jön meg még a God of War Ascension.
MS konferencián meg csak multiplatform cimekkel dobáloztak.(Halo4 kivéve)
Ricz | 2012-06-05 18:56

TomGabor írta:

és van támogatása fixen a PS2 gámák felé...

Itt pontosan mire gondolsz?

SPOILER!

Ha Xbox360-ról van szó az RGH-val 7600 Ft-al kerül többe mint a sima PS3.
X360-ra, de abból nekem bőven elég a 4 gigás. Amúgy arra, hogy kompatibilis velük, tudok azokkal játszani (mert konzolos gammából csak ilyenem van). Egyébként elég annyira csippeltetni, hogy a másoltat is tolhassam, nem kell nekem ehhez se RGH, JTAG... a merevlemez úgyis nekem arra lesz, hogy a mentéseket tárolja
solat | 2012-06-05 19:04

Ricz írta:

TomGabor írta:

és van támogatása fixen a PS2 gámák felé...

Itt pontosan mire gondolsz?

SPOILER!

Ha Xbox360-ról van szó az RGH-val 7600 Ft-al kerül többe mint a sima PS3.
X360-ra, de abból nekem bőven elég a 4 gigás. Amúgy arra, hogy kompatibilis velük, tudok azokkal játszani (mert konzolos gammából csak ilyenem van). Egyébként elég annyira csippeltetni, hogy a másoltat is tolhassam, nem kell nekem ehhez se RGH, JTAG... a merevlemez úgyis nekem arra lesz, hogy a mentéseket tárolja
Én még várnék az Xbox flasheléssel. Most fogja a Microsoft összevonni a szolgáltatásait 1 kalap alá(az Xbox Live-ot is), ki tudja mi fog kavarni a szoftverekkel. Gondolom te sem szeretnéd téglásítani a gépet.
TomGabor | 2012-06-05 19:15
Ez már nagyon átmegy OFF-ba, de nem értem pontosan.

Ricz írta:

Amúgy arra, hogy kompatibilis velük, tudok azokkal játszani
Tudom hogy tanulnod kéne és nem is akarlak nagyon feltartani.
Szóval a nem eredeti xbox360 viszi a PS2 játékokat, jól értem?

SPOILER!

Van itthon PS2, PS3, PSP, Wii, Xbox360, de egyik sem viszi a másik játékát.
[ Módosítva: 2012.06.05 19:17 ]
Ricz | 2012-06-05 19:20
Konzolos szaktársnak nem csippelt Xbox360-a van, s ő vígan játszik a PS2-es játékokkal. Szal nem azon volt a hangsúly, hogy viszi vagy se, ha ki van csippelve. Az a lényeg, hogy a másoltat vigye és tudjak azokkal is szórakozni (mivel sejthető, hogy nekem csak olyanom van, másért nem csippeltetnék). Mert perpillanat nekem ilyeneim vannak, hogy Oni, Melty Blood Actress Again, Sengoku Basara, Fate/Unlimited Codes és még várhatóan az e havi cikkemért még kapok egyet a boltból, ha már a múltkor eredetiben elvihettem ingyen egy Skyrimet.
[ Módosítva: 2012.06.05 19:22 ]
viral | 2012-06-05 19:25
Dehogy viszi az X360 a PS2-s játékokat. Nem tudom ezt kitől hallottad, de nagyon nem ért hozzá, az tuti.

Amúgy E3: Nagyon gáz volt az egész. Nintendo, Sony, MS mind rendesen alulteljesített. Egyedül az Ubisoft conf volt a jó, de azért gáz, hogy a 3 nagy nem tudott semmi rendeset összehozni.

Még talán a Sony-jé volt a legjobb ezek közül, ha a Move helyett a Vitára koncentráltak volna, nem lett volna nagy probléma velük. MS az no comment, konkrétan semmi nem mutattak, és egyáltalán nem a játékokról szólt. Nintendo meg a sok hülye casual játékokat nyomatta, annak ellenére, hogy azt mondták hogy a Wii U-val a hardcore játékosokat akarják megcélozni. Ennyit erről.
Junchi | 2012-06-05 19:27
Assassin's Creed 3 gameplay
Ricz | 2012-06-05 19:43

viral írta:

Dehogy viszi az X360 a PS2-s játékokat. Nem tudom ezt kitől hallottad, de nagyon nem ért hozzá, az tuti.
Hát az, qrva jó, mert azért nem akarok két külön porszívót venni... Nem baj, Böjtinek szólok, hogy engedményt kérek egy PS2-re (havi 1 db 3-4 oldalas cikket 12 ezer forintban mérnek, amit levásárolhatok a Cornerben) és csak a különbözetet fizetem... az újakkal meg játszom PC-n, amennyire lehet

Az AC3 már várós nekem, de előtte a 2. részt és a kiegészítő játékokat kellene kivinnem... csak hát most megint Skyrimezek... nehéz szinten...
[ Módosítva: 2012.06.05 19:44 ]
solat | 2012-06-05 19:45

viral írta:

Dehogy viszi az X360 a PS2-s játékokat. Nem tudom ezt kitől hallottad, de nagyon nem ért hozzá, az tuti.

Csatlakozom. Az Xbox még messziről sincs köszönő viszonyban az SCPH bios-okkal. Ráadásul a PS2 lemezek tele vannak gyárilag generált szektorhibákkal, amiket a gép az éppen aktuális játék kódja(SLES-..., SLUS-..., stb) alapján keres. Ha ezeket nem találja, akkor áll ki a gép disk errorral. Nem lehet az, hogy átirattal játszott? Azt meg lehet csinálni némi hozzáértéssel. Láttam már CD-re írt PS2 játékokat, amiket abszolút lebutítottak, hogy felférjen 1 CD-re.
gergoking | 2012-06-05 20:07
Vicces lenne, ha XBOX vinné a PS2-es játékokat XD
De miért pont XBOX-ot veszel? A másolt játék miatt? Mert tényleg nehéz exluzív játékokat találni oda. A PS3-nál meg ha jót veszel, a legrégebbi fajtát, az akkor eredeti PS2-es játékokat is visz, és ha nem gond, hogy PSN-re nem léphetsz fel, akkor másoltakkal is tudsz játszani (1,5 éve még így volt)

Különben, Skyrimmel folyton játszom, olyan 150 óránál vagyok, 48-as szintű vagyok. A lopakodást kimaxoltam, és az íjászat meg a zárfeltörés 90 felett van. Bár, most azon gondolkodtam, hogy felviszem 50-re, aztán hosszú időre hanyagolom, és ki akarom próbálni a Dragon's Dogmát, mivel jónak tűnik, és szintén van íjász.
finalfantasy7 | 2012-06-05 20:10
DoA5 a verekedös játékok királya visszatér
Ricz | 2012-06-05 20:21

gergoking írta:

De miért pont XBOX-ot veszel? A másolt játék miatt? Mert tényleg nehéz exluzív játékokat találni oda. A PS3-nál meg ha jót veszel, a legrégebbi fajtát, az akkor eredeti PS2-es játékokat is visz, és ha nem gond, hogy PSN-re nem léphetsz fel, akkor másoltakkal is tudsz játszani (1,5 éve még így volt)
Őszintén, még nem döntöttem el. Netre úgy se megyek fel vele, szóval nekem az nem gáz. Használt PS3-at meg látok 35-ért, csak a különbözetet nem bírom még állni, ahhoz még kevés a pénzem (majd neki állok csencselni, vagy valami, ahogy szoktam), illetve nem tudom, mivel mint látszik, a konzol témában nem vagyok járatos, max. a gépeket ismerem fel küllemről .
viral | 2012-06-05 20:50
Én inkább vennék PS3-at a helyedben, tényleg jobbak rá az exkluzívok, és nem is drága már. X360-ra kb. csak a Halo és Gears of War sorozatok vannak, amik híres exkluzívok, de engem pl. abszolút nem érdekelnek amikor 1000 hozzájuk hasonló shooter van.
xzolee01 | 2012-06-05 21:33
Konzolt cimek alapján kell választani, hogy az adott személynek melyik tetszik. Nem pedig ki mit javasol alapon. PS2 játékok 95%-a meg fut PC emuval is, csak legyen meg a megfelelő Gflop értéke a procinak.
Ricz | 2012-06-05 21:36

xzolee01 írta:

Konzolt cimek alapján kell választani, hogy az adott személynek melyik tetszik. Nem pedig ki mit javasol alapon. PS2 játékok 95%-a meg fut PC emuval is, csak legyen meg a megfelelő Gflop értéke a procinak.
Próbáltam, egy ment csak rendesen, de az is egy pixelháborús verekedős darab. De privátban megbeszéltük gergokinggel a dolgot, úgyhogy lehet az lesz, hogy amikor legközelebb beszélek az egyik illetékessel, akkor elviszek egy használt PS2-t, mert jóformán Sengoku Basara, Samurai Warriors, Dynasty Warriors, F/UC, MB: AA van a címek közt és VN-ekkel jogok szórakozni.
[ Módosítva: 2012.06.05 21:37 ]
DarthWhite | 2012-06-05 21:41
Tudtommal azt a modellt, ami viszi a PS2-es játékokat, csak Japánban dobták piacra. :/
Én is csupán az exlúzívok miatt döntöttem a PS3 mellett, talán még a kontroller kialakítása, ami jobban kézreáll nekem. Plusz játék közben nem kell a lemezeket cserélgetni, mivel egy Blu-Ray lemezen van minden. ^^
2 éve megvan, annyi macera van vele, hogy hajlamos lefagyni internetes böngészés közben. Mondjuk, lehet nem kellene 3-4 lapot megnyitnom. ^^"
Daisuken | 2012-06-05 21:42
Borderlands 2. Elég sokat csiszoltak a játékon, ami meg is látszik rajta. Az első része a kedvenc FPS-eim közé tartozik (ahhoz képest, hogy 90%-ban single-ben toltam a főként co-op based game-et, se baj ), s ezt is nagyon várom már, mert elég ütősen fest. Főleg a sok új és egyedi ellenfél vonz, s a fegyverek, amik száma szerintem nem sokat nőhetett a múltkori pár millióhoz képest, de a kinézetükkel is sokat foglalkoztak, de majd szeptemberben meglátjuk.

E3-ről meg: nem néztem végig a stream-eket, illetve nem is tudtam, de szerintem elég volt a wrap-up. A Last of Us és az új Lara várós nekem is, de az új Heavy Rain-el (meg ugye az elsővel) amúgy sem tudok játszani konzol hiányában, bármennyire is szeretnék, pedig az vonzana a legjobban.
gergoking | 2012-06-05 21:46
Én PS kontrollert imádom. Lehet csak az olyan 15 év alatt hozzászoktam (kb. 5 évesen PS1-em volt, majd kb. 8 évesen már a legelső FAT PS2-m), de nagyon szeretem. Könnyen fogható, formás, szép fekete, könnyű, PS3-nál csak be kell dugni töltésre, alapból így adják, míg XBOX kontrollert sosem szerettem, amíg volt. Nagy, ronda, fehér, így könnyen mocskolódik, alapból elemmel működik (én most az alap csomagra gondolok, mivel én a legolcsóbbat vettem, akár csak PS3-nál, szóval ez nem kifogás), ami egy csomó helyet elfoglal, és olyan, mintha el lenne deformálódva

Nem tudom, hogy csak a japán modell viszi-e, mivel személyesen nem tudtam kipróbálni, csak olvastam róla.

Mellesleg, valaki játszott a Dragon's Dogmával? Nagyon vacilálok, hogy megvegyem-e, mivel jönni fog még a Persona 4 Arena, meg a Tales of Grac f gyűjtői kiadása is.

Daisuken:
Heavy Raint régóta tervezem, és ezt a mostanit is láttam, csak eddig mindig félretettem, mert ha volt pénzem, valami rpg-t vettem. Ez a mostani Beyond is jónak tűnik, bár kétlem, hogy megjelenéskor majd 12E-t költenék rá, talán ha olcsóbb lesz. De először inkább a Heavy Rain-t kipróbálom majd, bejön-e. De már a Heavy Rain is olyan volt inkább, mintha filmet néznék. Legalább is a videók alapján.
[ Módosítva: 2012.06.05 21:49 ]
xzolee01 | 2012-06-05 21:46
PS2 procija 6 GFlopos. Szóval Egy AMD64 x2 vagy Core 2 Duo procinál erősebb kell. Mondjuk egy i3 vagy egy AMD64 x3.
Ricz | 2012-06-05 21:50

xzolee01 írta:

PS2 procija 6 GFlopos. Szóval Egy AMD64 x2 vagy Core 2 Duo procinál erősebb kell. Mondjuk egy i3 vagy egy AMD64 x3.
AMD Athlon 64-gyel számolj (igen, az egymagos, 2001 óta létező proc). Szóval, ami van, az szaggat. Tiszta lol, hogy olykor a VN-ek is, ami nem nagy dunsztok.

gergoking írta:

Mellesleg, valaki játszott a Dragon's Dogmával?
Játszani nem játszottam vele, de az alapján, amit olvastam róla, plusz láttam, nekem bejövős.

Amit mondjuk még várok, az a Lollipop Chainsaw.
xzolee01 | 2012-06-05 21:54
Akkor megvan az oka, gyenge a proci hozzá. Dragons Dogma jó, demóval játszottam. Premier árat nem ér azért, de majd begyűjtöm egy leárazás során.
finalfantasy7 | 2012-06-05 22:08
Fist of the North Star: Ken's Rage 2 bunyo karácsonyig folytatodik
TomGabor | 2012-06-05 22:13

xzolee01 írta:

PS2 procija 6 GFlopos. Szóval Egy AMD64 x2 vagy Core 2 Duo procinál erősebb kell. Mondjuk egy i3 vagy egy AMD64 x3.

Hol tudom megnézni a GFlop-ot? A régi E7500-al nekem is szaggatot, az újjal még nem néztem Phenom II X4 965.


Hogy on is legyen: Szombat-vasárnap gyors végigvittem a Dirt Showdown-t, jól sikerült ez a roncsderbi szerű cucc és szerencsére az irányítás olyan mint a 2-ben(nem ideges a kormány), csak nagyon rövid.
Tegnap meg nekiálltam a Max Payne 3-nak, előzőkkel nem játszottam így nem tudtam mire számítsak, 2.-ik fejezetnél tartok eddig tetszik. + pont hogy 10 perc alatt felment a 27GB
[ Módosítva: 2012.06.05 23:28 ]
viral | 2012-06-05 22:46
Én is most Max Payne 3-azok, már a 10. fejezetnél járok, szóval mindjárt vége. Egész kellemes csalódás, mondjuk annyira nem jó szvsz mint az első 2, de egész jól összehozták és a hangulat is egész Max Payne-es lett, hiába nem tűnik úgy képekről. Azoknak mindenképpen ajánlom akik szerették az első 2 játékot.
LasDen | 2012-06-05 23:01
Max Payne 3

Az első két rész számomra is klasszikus volt, így már az első pillanatoktól vártam a játékot. Engem nem vágott hanyatt a brazíliai költözés, sőt szimpatikus is volt, hogy eltávolodik NY-tól. Mikor megjelent konzolokra kerültem minden videós, szöveges anyagot, nem akartam belefutni semmilyen spoilerbe a történet kapcsán. Ami valljuk meg eléggé olyan, mintha az Ecserin vették volna.
Pénteken aztán megjött a futár és röpke 1,5 óra alatt már fenn is volt a gépen és lehetett jáccani. Megborzongtam, mikor felcsendült az ismert dallam. Alig vártam, hogy belevessem magam a játékba. Majd 10 óra és 32 másodperc után úgy fejeztem be, hogy nem hozott szégyent a sorozat többi tagjára. A sztori halványsága miatt kárpótol minket minden. Max még fanyarabb, mint volt és narrálásával feldobja a játékot. Az apró elejtett utalások pedig még többet hozzá tesznek ehhez. Aztán a végén Max teljes kiborulása felteszi a pontot.
A végén a reptéri jelenet pedig talán a játék történelem legjobb percei. Legalábbis számomra...
Minden tekintetben egy tökéletes lezárása Max történetének...10/9

a multiplayer is jóra sikeredett...a deathmatchek annyira nem vágtak földhöz, de a gang wars és a max payne jóra sikeredett

(nem kell valakinek egy fehér L-es Max Payne 3 póló???)
[ Módosítva: 2012.06.05 23:04 ]
xzolee01 | 2012-06-06 06:58

TomGabor írta:

xzolee01 írta:

PS2 procija 6 GFlopos. Szóval Egy AMD64 x2 vagy Core 2 Duo procinál erősebb kell. Mondjuk egy i3 vagy egy AMD64 x3.

Hol tudom megnézni a GFlop-ot? A régi E7500-al nekem is szaggatot, az újjal még nem néztem Phenom II X4 965.


Hogy on is legyen: Szombat-vasárnap gyors végigvittem a Dirt Showdown-t, jól sikerült ez a roncsderbi szerű cucc és szerencsére az irányítás olyan mint a 2-ben(nem ideges a kormány), csak nagyon rövid.
Tegnap meg nekiálltam a Max Payne 3-nak, előzőkkel nem játszottam így nem tudtam mire számítsak, 2.-ik fejezetnél tartok eddig tetszik. + pont hogy 10 perc alatt felment a 27GB

Pl itt van pár mérés : http://www.techpowerup.com/forums/showthread.php?t=94721
Elvileg a régivel is menni kellett volna, de az újjal 100% hogy mennie kell.

Dirt-ből meg jöhetne már egy normális rally rész is, mert ez a vonal amin elindultak nem tetszik nekem.
Ricz | 2012-06-06 15:37
Na, ma voltam a Cornerben, ahol a következőt mondta a srác:
A PS2-t az aktualitás kérdése miatt nem éri meg, ellenben a PS3 60-as FAT verziója kompatibilis, sőt a Sony-nak van egy online szolgáltatása, amivel visszamenőlegesen kompatibilissá lehet tenni PS1-re is. A PS3 ezen verziója viszont konstrukcióhibás, s ha a problémás darab megy tönkre, akkor bukta a gép. Ezt a fajtát 25-30k-ért vesztegetik használtan is. A felismerhetősége is egyszerű: 4 USB és 3-féle kártyaolvasó. Mutattak nekem is egyet, amit egy könnyed javíttatásra hoztak vissza. Így lehetséges ez a fele, az más kérdés, hogy egy használt PS2-höz képest ez +10k ráfordítás, de azért, amit én szeretnék, megérné. Úgyhogy lehet megyek a városhatárba vasat és rezet bányászni, majd kis utak a MÉH-telepre, illetve egy kis csencselés...

SPOILER!

...ha már tegnap elvertem 20k-t light novelekre
viral | 2012-06-06 16:49
Igen, a Sony webshopjából lehet vásárolni PS1-es és PS2-es játékokat, de közel sem az összeset, bár folyamatosan kerülnek fel új (illetve ez esetben régi) játékok. De egy régi FAT PS3-on megy az összes PS2 DVD.

Amúgy tényleg, tud valaki valamit arról, hogy a PSN elérhető-e már Magyarországról? Tavaly még nem volt, de nemrég láttam 576 reklámújságban hogy 5000FT-os PSN kártyát árultak, szóval gondolom akkor már elérhető. Ha igen, akkor az nagyon jó hír.
gergoking | 2012-06-06 16:55
Miért jó hír? Vagyis, láttam, hogy van, de fontos és eurós kártyát könnyen be lehet szerezni, és ott minden fenn van, szóval miért jó az, hogy van sajátunk? Jár valami előnnyel?
viral | 2012-06-06 16:58
Mert nem kell kártya, hanem lehet rögtön magyar bankkártyát használni, így kihasználva azt, amire ki lett találva - hogy otthonról kényelmesen lehessen vásárolni.
solat | 2012-06-06 20:22
A Magyar PSN egy vicc. A PSN Plusz szinte semmit sem nyújt az angol/amcsi/EU-hoz képest, a játékok és a DLC-k is iszonyat drágák. Nem tudom milyen árfolyamon váltják az Font/Dollár/Euró triót, de én nem fogok kiadni egy csak digitális játékért 18E/21E-t: MiB: Alien Crisis - GB/USA/EU ~14,500,- HU 18,000- ; Prototype 2 - GB/USA/EU ~18,500,- HU 21,000,-
[ Módosítva: 2012.06.06 20:25 ]
DarthWhite | 2012-06-07 21:25
Nekem csak annyi örömöm van benne, hogy nem kell a külföldi accommal belépnem, hogy töltögethessem a demókat. ^^
[ Módosítva: 2012.06.07 21:26 ]
bartleby007 | 2012-06-13 14:33
na ez azért nem semi Arkham cityből Gotham citybe repülni XD
TomGabor | 2012-06-13 18:33
Nem tud valaki valami jó MMORPG-t aminek nagyon szép a grafikája és ingyen ki tudom probálni.
solat | 2012-06-13 18:49

TomGabor írta:

Nem tud valaki valami jó MMORPG-t aminek nagyon szép a grafikája és ingyen ki tudom probálni.
Aion, Cabal Online, Runes of Magic... kezdésnek bőven elég.
finalfantasy7 | 2012-06-13 19:41
Vagy a C9 ami a honap végén indul elméletileg open beta-ban CTB-n voltam Vindictus tudom még ajánlani
Vikker | 2012-06-17 17:23
Remélem nem baj ha itt tudakozódom de PSP-t készülök venni és hát, úgymond nem vagyok túl tájékozott. Vitát nem szeretnék az érintő képernyő miatt, a 3000 és E-1000 között vacillálok.
Ha esetleg volt valakinek mindkét fajta a kezében mondana véleményt? A legfőbb különbség a wifi hiánya az E-1000-ben ami engem multiplayer szempontból nem izgat de nem tudom van-e más hátránya.
Daisuken | 2012-06-17 17:32
Amikor én akartam venni, akkor úgy volt talán, hogy az E-1000-ret még nem törték fel, bár azóta nem tudom, hogy mi a helyzet, de ha meg akarod venni az játékokat, akkor ez úgy sem befolyásoló tényező. Újat vagy használtat akarsz venni? Valamint hack-eltet vagy sem? Bár akármi is a válasz, én úgyis a 3000-ret javasolnám, mert az E-1000-ről nem hallottam túl sok jót (ezzel nem azt mondom, hogy rossz, csak egyáltalán nem volt visszhangja a release-kor, bár ebben a Wifi hiánya is közrejátszik).
finalfantasy7 | 2012-06-17 17:50
3000 szerintem... ez e-1000 ugy néz ki mint ha haszált alkatrészekböl lett összerakva. made in china
gergoking | 2012-06-17 17:55
Unokaöcsémnek olyan van, és sz.tem elég gagyi. Én sem ajánlom.
Vikker | 2012-06-17 17:55
Újat szeretnék de ha jó állapotban találok használt is jó (illetve 3000-et nem is nagyon találok újan). Lényeges, hogy meg legyen/meg lehessen törni a gépet viszont itt már el is akadtam, mert fogalmam sincs, hogy kell flashelni, az oldal amit ezzel kapcsolatban ajánlottak megszűnt
gergoking | 2012-06-17 18:00
nem tudom hol, vagy itt vagy az Anime Games topicban linkelt viral oldalt ehhez. Olyan 1 hónapja sz.tem, azt próbáld visszakeresni, én is az alapján csináltam meg (meg plusz rákereséssel)
Ricz | 2012-06-18 08:34
Nem tudom kijátszott még rajtam kívül a The Walking Dead játékkal, de meg kell mondani, hogy bejött. Még ha az első része is van csak kint és június végén jön a következő. Kifejezetten bejött a képregény stílusát utánzó grafika, feszült játékmenet és a legtöbb esetben a point and click kialakítás, döntések hozatala... de többször ez csak hátrány volt, főleg ha időre kellett reagálni, azt meg nem osztották túl bőkezűen. Kíváncsi leszek a következő fejezetre is.
Rafanir | 2012-06-18 21:16

Ricz írta:

Nem tudom kijátszott még rajtam kívül a The Walking Dead játékkal, de meg kell mondani, hogy bejött. Még ha az első része is van csak kint és június végén jön a következő. Kifejezetten bejött a képregény stílusát utánzó grafika, feszült játékmenet és a legtöbb esetben a point and click kialakítás, döntések hozatala... de többször ez csak hátrány volt, főleg ha időre kellett reagálni, azt meg nem osztották túl bőkezűen. Kíváncsi leszek a következő fejezetre is.

Nekem is nagyon tetszett. A játékmenete valahogy annyira hangulatos volt hogy piszkosul bejött. Meg persze a sok-sok döntés
solat | 2012-06-28 15:42
Guild Wars 2 hivatalos start

Ideje volt már. De rohadt messze van még Augusztus 28.
Junchi | 2012-07-17 15:41
Mafia II

Eddig olyan "jó, meg minden, de semmi extra" cucc, bár azt hozzátenném, hogy ez legalább valamilyen szinten leköt, nem úgy, mint anno a verejtékszagú GTA4.
solvagrid | 2012-07-19 11:44
Most kezdtem el a World of Tanks nevű játékot.
Ez egy online tankos játék, ahol csapatok küzdenek meg egymással. Tankjainkak felszerelhetjük, újabb típusokat fejleszthetünk ki, illetve vehetünk meg. Egyenlőre tetszik a játék. Elsőnek az orosz tankokat kezdtem el kifejleszteni.
Ha netán valaki játszik, vagy játszott már vele és tud valami jó tanáccsal szolgálni, azt szivesen veszem.
[ Módosítva: 2012.07.19 11:46 ]
solat | 2012-07-19 11:58

solvagrid írta:

Most kezdtem el a World of Tanks nevű játékot.
Ez egy online tankos játék, ahol csapatok küzdenek meg egymással. Tankjainkak felszerelhetjük, újabb típusokat fejleszthetünk ki, illetve vehetünk meg. Egyenlőre tetszik a játék. Elsőnek az orosz tankokat kezdtem el kifejleszteni.
Ha netán valaki játszik, vagy játszott már vele és tud valami jó tanáccsal szolgálni, azt szivesen veszem.
Óvakodj a tankelhárítóktól(Tier 2-től). Ha jól emlékszem, akkor egy piros/zöld háromszög a jelük a térképen. Egy lövésből leszednek a francba.
Ha új tankot veszel, célszerű a régi legénységét beletenni abba, mivel több a tapasztalati pontjuk, mint a frissen vásárolt gép legénységé(értelemszerűen a nemzetiségeket nem lehet keverni tankon belül). Lehet az új legénységet is külön képezni, de az pénzigényes.
Mikor távoli célpontot célzol, várd meg, hogy a target indicator zöldre váltson. Nagyobb az esélye, hogy eltalálod.
[ Módosítva: 2012.07.19 12:10 ]
Junchi | 2012-07-31 11:50
Minél több videót nézek erről a készülő NFS: Most Wanted-ról, annál inkább elmegy tőle a kedvem.

A rendőrös üldözés úgy ahogy korrekt, de kérdem én, ez a Burnout-os törés-zúzás mi a fenének bele? Jó, tudom, Criterion és megint nem bírnak magukkal, csakhogy az MW rohadtul nem erről szólt. A másik ez az általam oly' nagyon rühellt "arra mész, amerre akarsz verseny közben" BS, amit a Burnout Paradise-ból hoztak át... >_> MEHH!

Az (eddigi) autólista meg no comment... A Lambo Aventadornak örülök, de ezzel a sok Porschével már tele a hócípőm és akkor ehhez még vegyük hozzá az Ariel Atomot. Biztos mindenki hiányolta már ezt a szépséget...

Nem akarom persze elkiabálni, de egy nagy adag szkepticizmus-muffin bekészítve a részemről.

(Btw fene az egész autós játék bizniszbe! Nem igaz, hogy nem tudnak valami normális/értékelhető cuccot összekalapálni PS3-ra. A nagy kedvenc Gran Turismo-Burnout-NFS trió gyak totális bukás a kurrens generáción, holott ezek jelentették számomra az autós játék fogalmát PS2-n. Egyedüli kivétel ezalól a 2010-es NFS HP, ami a Single mód hiánya ellenére is zseniális lett. De bezzeg az X360 tulajok... Forza, PGR, etc.)
urzu_se7en | 2012-07-31 14:05

Junchi írta:

csakhogy az MW rohadtul nem erről szólt.
Az MW pont erről szólt, ezért is nem lett a kedvencem. Mikor 200 rendőrautót kellett lezúzni, hogy teljesíts egy küldetést, akkor kicsit elgondolkodtam vajon az emberek miért szeretik azt a részt. Az első is rossz volt, ez is rossz lesz, nem oszt nem szoroz Tapsol

Kéne egy UG3 'kicsi' kocsikkal és akkor talán a nép sem zúzná szét az EA-t, csak sajnos az EA is a profitra megy
Junchi | 2012-07-31 19:21

urzu_se7en írta:

Az MW pont erről szólt

Baromira nem...

Az odáig rendben van, hogy a rendőrautókat amortizálni kellett, de a régi MW-ben pont, hogy úgy kellett a versenyeket megnyerni, hogy kerülöd az ütközéseket.
kitade | 2012-07-31 19:32
Szerintem a Most Wanted a legjobb arcade jellegű autós játék a mai napíg.Ezt nagy mértékben a történetének a free run-nak és a rendőrök előli menekülésnek,zúzásnak köszönheti.
Hihetetlen nagy a különbség a MW és a Burnout játékokban tapasztalt rombolás között.A Burnout szerintem egy vicc,míg a MW nem arról szólt,hogy bármelyik autót szétcsaphatod,szétrobbanthatod egy leszorítással.A játék fizikáját tekintve sokkal realisztikusabb volt,bár természetesen voltak benne hibák is jócskán.Mégis a MW hangulata utánozhatatlan.Sajnos úgy néz ki az új rész egy ritka nagy bukta lesz számomra.
urzu_se7en | 2012-07-31 19:33
Akkor valószínűleg két külön verzióval játszottunk mert én a black list-en csak úgy tudtam előrehaladni, hogy xxx rendőrautót karcoljak meg yy-t pedig iktassak ki és akkor még a végén a rendőrségi adatbázist is meg lehetett csinálni, ahol meg több mint 200 rendőrautót kell bezúzni és ez csak az egyik lap...
Az viszont tény, hogy az ellenséges versenyzőtársainkat nem kell/lehet lezúzni de mivel árkád játékról van szó nem árt nekik egy kis toszogatás. Az érkező rendőrök elől meg el kell tűnni. De ha %-ban nézzük, akkor az MW a rendőrségi járművek kiiktatásáról szólt. Nekem legalábbis így jött le

szerk. mire megírom beírnak xD ezt a véletlent
[ Módosítva: 2012.07.31 19:34 ]
Junchi | 2012-07-31 19:46

kitade írta:

Hihetetlen nagy a különbség a MW és a Burnout játékokban tapasztalt rombolás között.A Burnout szerintem egy vicc,míg a MW nem arról szólt,hogy bármelyik autót szétcsaphatod,szétrobbanthatod egy leszorítással.A játék fizikáját tekintve sokkal realisztikusabb volt

Lol, jóhogy, hisz a Burnout kvázi direkt köpte szembe a fizika törvényeit és magát a realitást úgy általában.

urzu_se7en írta:

De ha %-ban nézzük, akkor az MW a rendőrségi járművek kiiktatásáról szólt. Nekem legalábbis így jött le

Nekem meg nem, de mindegy... (A rendőrautós zúzáson kívül eleve ott volt még a kerülj ki x darab kordont, tarts ki y percig, rázd le a zsarukat z idő alatt, stb, stb.)
Balus | 2012-08-01 11:54
Ősztől ingyenessé válik a Star Wars: The Old Republic
Azt hiszem most már tényleg itt az ideje, hogy kipróbáljam ezt is.
[ Módosítva: 2012.08.01 11:57 ]
finalfantasy7 | 2012-08-01 15:14

Balus írta:

Ősztől ingyenessé válik a Star Wars: The Old Republic
Azt hiszem most már tényleg itt az ideje, hogy kipróbáljam ezt is.
Hát akkor ez a játék igazi bukás lehetet ha ilyen gyorsan ingyenessé teszik.
solat | 2012-08-01 18:40

finalfantasy7 írta:

Balus írta:

Ősztől ingyenessé válik a Star Wars: The Old Republic
Azt hiszem most már tényleg itt az ideje, hogy kipróbáljam ezt is.
Hát akkor ez a játék igazi bukás lehetet ha ilyen gyorsan ingyenessé teszik.
Na ez a totál bukás. Az Aion F2P rendszerét koppintották le. Szinte semmit sem lehet csinálni, ha nem fizetsz elő. Ez nem hogy visszacsábítaná az embereket, még jobban el fogja üldözni őket.
[ Módosítva: 2012.08.01 18:41 ]
Balus | 2012-08-01 18:44

finalfantasy7 írta:

Hát akkor ez a játék igazi bukás lehetet ha ilyen gyorsan ingyenessé teszik.
A játék minőségéről nem tudok nyilatkozni, talán solat megteszi helyettem is.
A játékfejlesztők meg végre beláthatnák, hogy fizetős modellel hosszútávon semmilyen MMO nem képes életben maradni a WoW hegemóniája mellett; ezt a BioWare-nek is be kellett volna ismernie, hiszen előttük az Age of Conan-nek, a Warhammer Online-nak, az Aionnak és a többi "WoW-verőnek" kikiáltott kihívónak is beletört a bicskája ebbe a vállalkozásba. Az ingyenes, pontosabban megfogalmazva "freemium"-modell nem feltétlenül jelenthet hanyatlást, elég csak a Lord of the Rings Online-t megnézni, ami köszöni szépen jól van (hamarosan megjelenik a 4. kiegészítője is), és perpillanat sokkal több játékosuk van, mint amikor még havidíjas volt a játék.
[ Módosítva: 2012.08.01 18:44 ]
solat | 2012-08-01 18:58

Balus írta:

A játék minőségéről nem tudok nyilatkozni, talán solat megteszi helyettem is.

Igazából egy dolgot csesztek el: egyáltalán nem hallgattak a fejlesztők a béta tesztelőkre. Maga a sztori jó, a grafika nagyon tetszetős egy MMO-hoz képest, a karaktereket nagyon részletesen testre lehet szabni. A PvP viszont pocsék: nincs megfelelő Crowd Control, nincs Character Collision, a Warzone-ok egy idő után totál unalmasak(főleg az iszonyat rossz CC rendszer miatt), az open world PvP-t kivették a játékból a játszhatatlansága miatt. Az instákat elég hamar meg lehet unni: a nehézségi fokozatok között annyi a különbség, hogy a moboknak több a HP-ja. Ami játékra késztetheti az embert, az a classok sztoriai. Azok valami eszméletlenül jóra sikerültek(a Sith Warriort és a Smugglert toltam végig 2 hónap alatt, amíg játszottam).
Szerintem ezzel, mindent le is írtam az SWTOR-ról.
[ Módosítva: 2012.08.01 19:01 ]
sblat | 2012-08-01 19:07

Balus írta:

Ősztől ingyenessé válik a Star Wars: The Old Republic
Azt hiszem most már tényleg itt az ideje, hogy kipróbáljam ezt is.
Pedig a TERA-t jósoltam a TS-ünkön előbb x'D
Pedig a TERA-hoz képest abban legalább van annyi, hogy kis feelinget adhat az, hogy 'star wars',nem pedig grindfest+b kategóriás grindevent mitől meghal a szerver(low level player lagg,instalagg,stb)
solat | 2012-08-01 19:15

sblat írta:

low level player lagg,instalagg,stb

Imperial Fleet(Sith Birodalom egyik központja) szervere előszeretettel omlott össze, ha a játékosszám meghaladta a 150-200 playert. Még 50-60 játékos esetén is kb 15-20 FPS-re volt képes a legdurcább gamer gépeken is. Ilum(open world pvp zóna) maximum 1 FPS-re volt képes, a gyengébb gépeken instant omlott össze a játék.
sblat | 2012-08-01 20:01

solat írta:

sblat írta:

low level player lagg,instalagg,stb

Imperial Fleet(Sith Birodalom egyik központja) szervere előszeretettel omlott össze, ha a játékosszám meghaladta a 150-200 playert. Még 50-60 játékos esetén is kb 15-20 FPS-re volt képes a legdurcább gamer gépeken is. Ilum(open world pvp zóna) maximum 1 FPS-re volt képes, a gyengébb gépeken instant omlott össze a játék.

Akkor TERA-SWTOR 1:1 annyi különbség, hogy a tera esetében egy event okozza és az UT engine ami nem ilyen szintű MMORPG-re van tervezve,ahol ilyen szintű megjelenítést alkalmazunk world szinten...

solat írta:

Na ez a totál bukás. Az Aion F2P rendszerét koppintották le. Szinte semmit sem lehet csinálni, ha nem fizetsz elő. Ez nem hogy visszacsábítaná az embereket, még jobban el fogja üldözni őket.

Ugye tisztában vagy azzal, hogy megtriplázódott az Aion-EU-ban lévő játékosok száma?
Annyi a gond, hogy míg a F2P Aion már 3.0új contentekkel büszkélkedik az EU nem.

ÉS IGEN!
Találd ki az Eu F2P AION gárdája = a TERA új gárdájával,szóval majd 6 hónapos késéssel jöhetnek a patchek a NAtól számítva(Tényleg ilyen komoly késési gondok vannak swtor esetében?),mert sok EU playernek ez is a gond,mert KR teral.:01.01 patch jön akkor NA-ra jön kb 04.01-én,s akkor eu ha(!) jön 07-09. hónapban. |Megjegyzem a havi 3250 FT-ért rendezett grindfestek közepette. |
[ Módosítva: 2012.08.01 20:05 ]
solat | 2012-08-01 20:16
Igen sajnos ennyire rossz volt az FPS. Főként emiatt vették ki a játékból a teljes open PvP területet(Ilum 3/4-e). Minden class sztorija Ilumon végződik, ahonnan már csak az open pvp lenne, de annak a helyén csak csupasz, kopár táj található.
Én két hónap alatt beleuntam az egész fejetlenségbe. Most 1.3-al behozták a Legacy-t, ami egyfajta családfa. Be tudod állítani a karaktereidet, hogy egymásnak a rokonai legyenek, így egymástól képességeket örökölhettek: pl fénykarddal rohangáló és ellenséget fojtogató fejvadász, vagy birodalmi gárdista, de láttam videóban sziklákat hajigáló csempészt is.
[ Módosítva: 2012.08.01 20:21 ]
finalfantasy7 | 2012-08-01 20:17
Az NA-as Aion már 3.1-nél tart egy ideje... mire kijön EU-ra tényleg a 3.0 addigra 3.2 lesz NA szeron. Nagyon durván lassuak!
Balus | 2012-08-01 20:28

solat írta:

Én két hónap alatt beleuntam az egész fejetlenségbe. Most 1.3-al behozták a Legacy-t, ami egyfajta családfa. Be tudod állítani a karaktereidet, hogy egymásnak a rokonai legyenek, így egymástól képességeket örökölhettek: pl fénykarddal rohangáló és ellenséget fojtogató fejvadász, vagy birodalmi gárdista, de láttam videóban sziklákat hajigáló csempészt is.
Most elképzeltem, hogy egy rodián csempész rokonságban áll egy zabrak jedi lovaggal... meredek
[ Módosítva: 2012.08.01 20:29 ]
solat | 2012-08-01 21:07

Balus írta:

solat írta:

Én két hónap alatt beleuntam az egész fejetlenségbe. Most 1.3-al behozták a Legacy-t, ami egyfajta családfa. Be tudod állítani a karaktereidet, hogy egymásnak a rokonai legyenek, így egymástól képességeket örökölhettek: pl fénykarddal rohangáló és ellenséget fojtogató fejvadász, vagy birodalmi gárdista, de láttam videóban sziklákat hajigáló csempészt is.
Most elképzeltem, hogy egy rodián csempész rokonságban áll egy zabrak jedi lovaggal... meredek
Eléggé. Ez van, ezt kell szeretni. Ezzel a lépéssel a jelenlegi játékosokat is el fogják üldözni. Egy-másfél év és az SW Galaxies sorsára fog jutni az Swtor, pedig jócskán van benne potenciál.

SPOILER!

Mondjuk sok jót nem fűzök hozzá, egy MMO-t már tönkre vágott az EA Games(Warhammer Online).
kitade | 2012-08-01 21:23
Kár,hogy nem volt meg ez a játék,mikor még megvolt a Ps-em: Last of Us - Gameplay video
Azt hiszem újra be kell ruházzak egy Ps3-ra.
solat | 2012-08-01 21:25

kitade írta:

Kár,hogy nem volt meg ez a játék,mikor még megvolt a Ps-em: Last of Us - Gameplay video
Azt hiszem újra be kell ruházzak egy Ps3-ra.
Várd meg míg kijön a Super Slim PS3. Jócskán esni fog az ára a jelenlegi Slim gépeknek, illetve egész pofás áron lesznek az SS gépek is.
[ Módosítva: 2012.08.01 21:26 ]
kitade | 2012-08-01 21:28

solat írta:

Várd meg míg kijön a Super Slim PS3
Pont nemrég hallottam róla,hogy jönni fog egy ráncfelvarrott verzió de vajon mikor,az a nagy kérdés.
finalfantasy7 | 2012-08-01 21:32
Én szerintem a Tokyo Games Show után fog kijönni. Last of Us meg csak jövöre... ha tippelnem kéne év vége fele.
kitade | 2012-08-01 21:38
Mondjuk nekem nem sürgős.Jelenleg úgy se nagyon van amivel játszanék.Amikkel pedíg igen,azokra megéri várni.
finalfantasy7 | 2012-08-04 23:10
Resident Evil 6 Ada
Resident Evil 6 Agent Hunt Capcom nem ad félkész szart a kezünkbe.

Készül a Grand Turismo 6, ami szerintem Ps4-re fog mejelenni mert nagyon szeretnek 5-6 évet tökölni az ujabb részeken.
[ Módosítva: 2012.08.04 23:13 ]
finalfantasy7 | 2012-08-13 03:00
Crysis 3 - CryEngine3 Tech Trailer Oké! Pont leszarom ha a játék 1óra mulva halál unalmas lesz.

Tera collectors edition szerintetek jó vétel lenne?
Pitbull | 2012-08-24 01:15
Hát ritkán találok olyan guideokat dotához, amik nem csak száraz tényeket tartalmaznak, hanem érdekesek is, de ha valami, akkor EZ olyan!
Aki ismeri a dotát, az nézze meg, vagy ha más MOBA cuccot tolsz, már akkor is érdemes legalább az első pár percet megnézni a poénok miatt!
Ricz | 2012-09-03 23:51
Na, eljátszottam a Slenderrel. Őszintén megvallva, nem paráztató, inkább idegesítő, hosszú távon meg főként.
finalfantasy7 | 2012-09-04 00:53
Huh kiment a fejemböl... Metal Gear Solid Ground Zeroes a MESTER megint alkot! PC-n fut de a MESTER azt mondta igy fog kinézni PS3-on is. És ha MESTER azt mondja akkor az ugy is lesz!
Daisuken | 2012-09-19 21:40
Borderlands 2 pár óra után:

Kifejezetten tetszik. Valóban van pár okos újítás az első részhez képest, gondolok itt a FOV beállításra, mert az elsőben meg kellett hackelni 90 fok fölé, különben bedilizett az ember egy kevés játék után a sok forgolódástól, s bár 110 fokkal sem vagyok igazán kibékülve, de már egy fokkal jobb. Másik dolog a sprint. Úgy rémlik (bár lehet, hogy rosszul), hogy az első részben nem volt unlimited, itt viszont az, sőt, talán gyorsabban is fut (akárcsak az ellenfelek), ezáltal pörgősebb is a játékmenet. Volt itt ígérve normális story is, ami egyelőre csak annyiban mutatkozik meg, hogy "van neki", de remélem nem lesz olyan let down, mint a tentacle rape Vault az első rész végén. Magas beállítások mellett is csak akkor akadozok meg néha, ha nagy tűzpárbaj van, pedig régen azért voltak nehézségeim vele, szóval úgy tűnik, hogy jobban optimalizálták. Egyetlen dolog, ami elsőre nem tetszik, az az inventory. Én spec. beállok constant 25 fps-re, amivel már szaggatok erősen, s az equip sem olyan gördülékeny szerintem; maga a backpack meg gay, így, hogy 1x12-ben görgetem lefelé, oszt majd megtalálom a cuccot. Sooo yeah... Egy-két apróságot leszámítva, úgy tűnik jó lesz, s kellemes szórakozást fog nyújtani.
viral | 2012-09-21 19:02
Nekem a minimap tetszik a legjobban, az első részben borzasztó volt, hogy mindig meg kellett nyitni a térképet, hogy tudjuk merre kell menni. Amúgy tényleg sokkal jobban optimalizálták, jobban fut a gépemen mint az első. Mondjuk sokat még nem játszottam vele, majd szerintem ezt is haverommal tolom végig, mint az első részt.
ViharTancos | 2012-10-04 15:26
Valaki esetleg tudja mikor lesz Dota 2 bővités ? (úgy két héttel ezelőtt jelentkeztem ingyenes meghívó ért de van egy olyan érzésem hogy nem kapok egy hamar...)
Daisuken | 2012-10-11 01:09
Dishonored:

Teljesen meg vagyok lepődve, hogy high beállításokon akár 100fps-re is fel tudja a gépem szöktetni a játékot, márpedig 2012-ben ez tőle nagyon szép dolog, s az átlag 50-60fps is összejön, ami már csak azért is érdekes, mert Unreal Engine 3 alatt fut a stuff, s ATI VGA-mnak nincsenek túl szép élményei vele, de úgy tűnik nagyon jól optimalizálták, hogy még a "nem annyira jó" gépem is gond nélkül viszi.

Első benyomások vegyesek. A setting kicsit érdekesen lett bevezetve; a karakterdesign kifejezetten nem tetszik, azonban a játékmenet jónak tűnik, s ha tartani is fogom tudni ezt az 50-60fps-t, akkor az is külön plusz lesz. Egyelőre ígéretesnek tűnik, de be kell indulnia a cuccnak, s túl kell tennem magam ezeken a fejeken...
solat | 2012-10-23 11:15
Akinek feldobja a Steam, hogy konvertálni akarja a meglévő telepített játékát/játékait, mielőtt azt elindítaná, az csapkodja a Cancell gombot ezerrel és mentse ki a játékmentéseit, mert nekem most barmolt el a Steam 11 órányi játékállást a Last Remnant-ból és 17 órányi mentést plussz a last stand szintjeim Warhammer 40k: Retribution-ből. Köszönöm Steam...
[ Módosítva: 2012.10.23 11:15 ]
Balus | 2012-10-23 12:58
Köszi a figyelmeztetést, figyelni fogok rá, mert nem szeretném elveszíteni az alsó hangon 350 órányi Skyrim progressemet. Valószínűleg ott helyben kapnék agyvérzést...
gergoking | 2012-10-23 14:19
350
Az szép... Én 160 óránál járok (PS3-on), jelenleg 54-es szintű vagyok (közel 55), és ki van maxolva az íjászatom, lopakodásom, zárfeltörésem, és 90-100 között van rengeteg, mint a tárgyerősítés, egykezes, kétkezes, stb. Most fejből ennyi jutott eszembe.

Még nem terveztem írni, csak azután, hogy megvan a platinumom (hamarosan). Meg fel szeretném fedezni az egészet, már csak pár ismeretlen hely lehet a térképen, 1-2 kisebb. Eddig Blackreach volt a kedvenc helyem. Hatalmas, egy nagy terület a föld alatt, és az a 30 db növénygyűjtés embert próbáló volt Különben még a megjelenéskor vettem meg és azóta játszom, csak össze-vissza, mikor épp kedven van.

Te hogy állsz benne 350 óra után?
Balus | 2012-10-23 15:46
Igazából nem voltam teljesen pontos, ugyanis ahhoz a 350 órához a bátyám karakterei is hozzáadódnak, de a tetemes részét az én 2 karakterem teszi ki. Ráadásul mindezt úgy, hogy az azóta megjelent 2 DLC-t még le sem töltöttem.
Ezek közül az első, akit még a megjelenés napján (vagyis lassan 1 éve) indítottam, egy 50-es szintű Imperial csatamágus-szerűség. A kimaxolt skilljei ezek: Smithing, Heavy Armor, One-Handed, Lockpicking. További fő skilljei: Speech, Alchemy, Destruction, Restoration (ezek mind 70 és 90 között mozognak). Ezzel a karakterrel sikeresen végigvittem a fősztori, a Companions, a College of Winterhold, a Bards College és az Imperial Legion küldetéseit. Összesen kb. 180 óra.
A második karakteremet, egy jelenleg 36-os szintű Khajiit-ot azzal az egyszerű céllal indítottam, hogy végigvigyem a Thieves Guild és a Dark Brotherhood küldetéseit. Ennek a karakternek még nincsenek kimaxolt skilljei, de a Sneak, a Lockpicking, az Archery és a Light Armor már 70-90 környékén vannak. Összesen kb. 62 óra.
Egyébként mostanában szüneteltetem a Skyrim-et, inkább TF2-őzni szoktam.
gergoking | 2012-10-23 15:54
Érdemes több karaktert indítani? Látom sokan szoktak, de én inkább úgy voltam vele, hogy egy karakterrel csinálok meg minél több mindent.

Nekem még a Companions-ból maradt pár küldetés, de megőrülök tőle, annyira bugos. Egy bug miatt hagytam abba még régen, és azért nincs még meg, mert mostanáig elfeledkeztem róla. Azon kívül már csak az utolsó Thief's Guild trófea hiányzik, amit azzal tudok megszerezni, ha legalább 20 mini küldetést végigviszek, majd kapok 4 nagyot, ami túl időigényes a tömérdek hosszú töltés miatt, így azt utoljára hagyom. A többi skill-t nézve, a nagyja 70 fölött van (most hogy írtad, eszembe jutott, hogy a heavy és a light armor is 95 fölött van), van, amik még 40-50 közt, mint pl. Alchemy vagy Guard, és az egyetlen, ami szinte alapon van, az a Smithing. Valahogy nem volt kedvem időt áldozni rá, meg egy csomó perket XD
Balus | 2012-10-23 16:09
Pusztán esztétikai okokból indítottam egy második karaktert, ugyanis elég nehezen tudnék elképzelni egy nehézpáncélos varázslót besurranó tolvajként/orgyilkosként És így bizonyos vízválasztó döntéseknél mindkét lehetőséget kipróbálhatom majd. Pl. a Khajiit-ommal még mindenképpen végigcsinálom a Stormcloak-küldetéseket is (az Imperial karakteremmel a légióhoz csatlakoztam annak idején), és ha letöltöm a Dawnguard-ot, akkor az egyik karakterem vámpír lesz, a másik pedig vámpírvadász.
Daisuken | 2012-10-26 20:37
Kicsit elhúzódott ugyan a Captain Scarlett DLC miatt, de sikerült végigvinnem a Borderlands 2-t. Nagyon badass game lett; már az első része is tetszett, de itt minden kis apró hibát kijavítottak, s maximálisan élveztem az egészet szólóban is. Viszonylag nagy szintkülönbség volt Jack és köztem a végén, úgyhogy könnyedén, laza 1 perc alatt ki tudtam csinálni, ami picit kiábrándító volt, de mondjuk a Warrior jobban megizzasztott, főleg amikor először bedobott a lávába, s az életem csak úgy pörgött lefele. Ahogy a játék a végén is mondta, most jön csak az igazi kihívás a True Vault Hunter módban, ahol már sokkal több skill-t fel lehet oldani, s a loot is sokkal jobb. Az meg külön tetszik, hogy minden cuccom megmaradt az előző játékmenetből, mert biza voltak ütős kis fegyverek, amiket még lvl 40-ig szerintem nem cserélek le.

Szóval jah~ Az első game is jó volt, de ott nem voltam oda túlzottan a replay-ért, míg itt simán nekifutok ismét.

SPOILER!

Habár a Captain Scarlett DLC vége egy picit kiábrándító volt, azt hittem head-on meg kell ütközni Scarlett-el, ehelyett egy moonwalk-oló Rakk Hive és egy tentacle rape után vége is. Mondjuk a treasure room megért egy misét a végén
Erodon | 2012-10-27 19:12
Sziasztok!
egy kis tanácsért pontosabban ajánlásért fordulok hozzátok. Egy ideje nemnagyon tudok olyan játékot találni ami hosszabb ideig le tudna kötni ezért gondoltam megkérdem mit tudtok ajánlani. Amilyen játékot főként keresek (,PC-re) : olyat aminek a világa illetve a harcrendszere viszonylag szabad (, ez alatt gondolok arra, hogy pl a harc ne az legyen hogy rákattintok az ellenfélre, aztán magátol támad és csak néha 1-1 skillet be kell nyomni; legjobb példa ilyenre ránézésre talán (bár még nem játszottam vele) a Blade & Soul lehet, ) valamint egy jobb, vagy általunk befolyásolható (pl.:Mass Effect), történet sem hátrány (sőt, még plusz előny ha még magyar fordítás is van hozzá ) . Lehet túl sokat várok el, de tulajdonképpen bármilyen általatok jónak talált játék ajánlását megköszönöm
Gépem adatai (, legalábbis amennyire tudom)

utó kieg.: stílusban, "műfajilag", kb bármilyen jöhet zombikat és horrort leszámítva
[ Módosítva: 2012.10.27 19:28 ]
Möraja | 2012-10-27 19:41
The Witcher, ha esetleg azt még nem ismered. Első rész, legalábbis, mert abban a harcrendszer még olyan, hogy megfelelő időben kell kattintani és akkor csinálja Geralt jól a kombókat. Néha benyomhatsz egy-egy Jelet is (varázslat), a történet pedig lebilincselő, három féle befejezést szerezhetsz... egyedüli hátránya, egyeseknek, hogy sok a duma és gondolkodni is kell olykor, hogy most ennek segíts-e vagy annak. Oh, és 18+-os, nem a vér, hanem a szexjelenetek miatt (mondjuk ebben még elég szolíd, kapsz egy kártyát a cicis lányokról és kész).
Második része kicsit másabb, több befejezéssel, bonyolultabban, azt még én sem toltam ki.
Oh, és mindkettő megjelent magyarul, az első még szinkronosan is, nem a legjobb munkával, de én Geralt magyar hangjába egyenesen beleharabodtam

Még gondolkodom, de hirtelen ez jutott eszembe.
solvagrid | 2012-10-27 20:09
A Witchert én is tudom ajánlani, jó kis game. Valamint szabad világú játékok közül nekem régi kedvenceim még a Gothic és az Elder Scrolls sorozatok.
Rafanir | 2012-10-27 20:18
A Witcher egy jó játék, de azért számomra felejthető volt.

A második rész viszont egyenesen fenomenális. Rendkívüli élmény volt vele játszani. Szinte minden szempontból maximálisan teljesít. Különösen a sok döntés teszi élvezetessé.
Az egyetlen baja hogy (legalábbis számomra) rövid. A vége felé keserű döbbenettel kellett rájönnöm hogy már az utolsó Act-ban vagyok.

Mindenesetre csak ajánlani tudom őket én is
[ Módosítva: 2012.10.27 20:19 ]
Erodon | 2012-10-28 19:27
köszönöm, asszem akkor a Witchert meglesem milyen (a 2. rész megjelenésekor nagyon szemezgettem vele de az sajnos már nem fut a gépemen)
a Gothic 3-at már próbáltam, de az valahogy elsőre nemigazán jött be, mert meguntam viszonylag rövid idő alatt, de lehet teszek vele még egy próbát
[ Módosítva: 2012.10.28 19:28 ]
Cybernet343 | 2012-10-28 19:39
A Gothic 3-mal szerintem nem is érdemes foglalkozni, a másodikkal annál inkább. ;] De ez személyes vélemény, ízlések és ficamok.
solvagrid | 2012-10-30 11:32

Cybernet343 írta:

A Gothic 3-mal szerintem nem is érdemes foglalkozni, a másodikkal annál inkább. ;] De ez személyes vélemény, ízlések és ficamok.
Egyetértek, a Gothic 2 az igazi. Vagy négyszer végigtoltam. Egyébként hallottam pletykákat, hogy az első részt újra előveszik, kicsit kiporolják meg kap pár újítást.
solat | 2012-11-09 20:27
Közeleg a világ vége a Final 14-ben(legalábbis a 6. Umbral korszaké). November 11-én becsapódik Meteor Erozea földjébe. A sztori viszont tovább folytatódik az elkerülhetetlen katasztrófa után a Final Fantasy XIV: Realm Reborn-ban. A drága Mi'qotém így várja az apokalipszist:



Ezt meg csak úgy:


[ Módosítva: 2012.11.09 20:28 ]
Daisuken | 2012-11-16 16:14
Borderlands 2 DLC: Mr. Torgue's Campaign of Carnage hamarosan. Új pályák, aréna, új küldetések, új loot, új currency, de elvileg nem növelik a level cap-at, ami azért sajnálatos. No mind1, reméljük azért minél hamarabb arra is sor kerül, addig be kell érni ennyivel.
Daisuken | 2012-11-22 00:33
Mirror's Edge 2 in development. Remélem ez valóban így van, s a Frostbite 2 alatt fog futkározni... like, szó szerint
Gabostro | 2012-11-24 19:21
Nektek mi a véleményetek a PS3 Super Slim-hez? Sok helyen azt olvastam, hogy csúnya.
Ricz | 2012-11-24 20:02

Gabostro írta:

Nektek mi a véleményetek a PS3 Super Slim-hez? Sok helyen azt olvastam, hogy csúnya.
Rálehelek és eltörik, szerintem...
solat | 2012-11-24 21:08

Gabostro írta:

Nektek mi a véleményetek a PS3 Super Slim-hez? Sok helyen azt olvastam, hogy csúnya.
Egyetlen pozitívuma, hogy benne hagyták a tápot. Attól az 500 gigás vinyótól meg nem esek hasra, meddig tart vennem egyet a Slimembe(a 320 gigás sincs tele). A fat/slim "beszippantós" disc kezelése sokkalta lemezkímélőbb. A 12 gigás belépő szintű gép meg pofátlanul drága az 500 gigáshoz képest.
[ Módosítva: 2012.11.24 21:10 ]
Rawen | 2012-11-27 19:40
A mostani Aion verzió megy win7 alatt, mindenféle segéd program nélkül?
finalfantasy7 | 2012-11-27 21:35
Megy. De iszonyat lassan tölt be. kb. 4perc mig eljutok a login képernyöig.
solat | 2012-11-28 04:32

finalfantasy7 írta:

Megy. De iszonyat lassan tölt be. kb. 4perc mig eljutok a login képernyöig.
Akkor az ön készülékében van a probléma. Nálam 4-5 sec a login képernyő a Gameforge screen után(Win7 Home Premium x64 SP1).

Rawen írta:

A mostani Aion verzió megy win7 alatt, mindenféle segéd program nélkül?

(Gameforge)NCsoft launcher kell hozzá, amit az installer automatikusan telepít a játék után. Arra figyelj, hogy teljesen más mappába telepíti a launchert, mint a játékot. Ha nem a C:-re telepítesz, akkor célszerű ugyan abba a mappába telepíteni, mint ahová a játék került, mert egy esetleges win reinstall után megspórolsz magadnak egy 8-10 órás újra patchelést(laza 20 gigát ránt le, az installer pár száz megát telepít).
[ Módosítva: 2012.11.28 4:34 ]
Rawen | 2012-11-28 18:35
Ok, köszi a válaszokat.
Daisuken | 2012-12-07 21:48
A Borderlands 2 érdekes módon a második végigjátszás után is játszatja magát ezerrel (s hozzáteszem, még az 5 class-ból egyelőre csak a siren-t próbáltam ki ), s már főként csak a legendary fegyók vadászatára indulok bossolgatni vagy farmolgatni. Ha jól tudom 50 legendary van, s ezeken belül vannak külön "módosulatok", pl. különböző elementary fajták, vagy absorb chance más, stb, s eddig ebből 10-et sikerült összehozni, de a Conference Call és a Bee már megvan (amely páros mondjuk az új patch óta kb. semmit sem ér...)

Egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban, mégpedig az, hogy úgy olvasom/hallom, hogy minél többen vannak a party-ban, annál nagyobb a legendary fegyók drop rate-je. Wilhelm-ből nagy nehezen csak most sikerült kiszednem a Logan pisztolyt, kb. azután, hogy 60-70szer öltem meg (legalábbis ennyit biztosan számoltam, tehát volt az több is ), míg úgy láttam, hogy akik 4-en farmolták egyszerre, azoknak 35-40 alkalommal 3-at is dobott, ami sokkal jobb rate. Ráadásul nagyobb party-ban Vermivorous spawn rate-je is sokkal nagyobb, s én még sosem jutottam el egyedül addig, hogy lássam~

S itt jön a kérdés része: nincs sajnos senki, akivel be tudnék szállni party-ba, de elvileg lehet random emberkékhez is csatlakozni, azonban ez azzal is járhat, hogy olyan ismeretlenekhez lépek be, akik feltörhetik a karimat, ellophatják a legendary-jaimat, etc... (legalábbis hallottam már, hogy történt ilyen). Volt már valakinek ezzel tapasztalata random szerveren? Vagy egy folytonosan frissített biztonsági másolat megtartása még ilyen esetben is orvosolni tudja a hibát?
finalfantasy7 | 2012-12-09 20:58
Skyrim + 100mod = real life grafika Ehez persze kell egy 300ezeres gép minimum.
solat | 2013-01-19 18:26
Februártól ingyenes a Tera. Január 30-ig 50%-os akció van a digitális kiadásra.
Daisuken | 2013-01-19 22:19
Már régóta szemeztem vele, s így elkezdtem a Dark Souls-t PC-n és érdekes játéknak bizonyul így jó pár óra után. A sok hate miatt gondoltam kerítek valahonnan egy walkthrough-t, s majd ha valami nagyon nem megy, akkor belenézek, de igazából szinte folyamatosan nézem, mert különben bemennék magamtól a susnyásba és egy ütéssel meghalnék. Maga a játék valóban nehéz. Olyan Call of Cthulhu érzésem van egy picit, mert bár ugyan teljesen más a két játék, de az is nagyon nehéz volt, s szinte végig walkthrough-val játszottam, s így is élveztem minden percét. A játék maga erősen elrugaszkodik a trendtől, s ezért meg is értem, hogy sokan úgy vágtak bele, mint egy hétköznapi játékba, s fel is adták az első boss-nál, majd dobták az egész játékot a sunyiba. Valóban nagyon nehéz játék, pláne így, hogy pause menü sincs, checkpoint-ok is elég változóan vannak el-eldobva a pályákon, nincs map, és ha nagyon tehetséges a player, akkor akár 3 ütéstől is meghalhat bármikor. Van benne kihívás, az biztos; de éppen ezért jó. Az első órák nehezen mentek, főleg azért, mert ez a port szerintem katasztrófális lett irányítás terén, gamepad-nél meg nem működik rendesen a right analog, de ennyi játék után már látom, hogy miért szeretik olyan sokan, s azt is, miért nem szeretik olyan sokan
[ Módosítva: 2013.01.19 22:21 ]
finalfantasy7 | 2013-01-23 11:29
Resident Evil: Revelations PC, PS3, x360 HELL YES!!!
Daisuken | 2013-02-03 22:41
Ohh wow~ 78 órámba és számtalan halálomba került, de végigvittem a Dark Souls-t, és ez valami fenomenális volt~ TinmanHU kolléga walkthrough-inak segítségével nem volt annyira vészes, csak az első 20 óra; ennyi idő kellett kb. míg hozzászoktam, hogy ez nem könnyű, és gyakran fogom vakarni a fejem, hogy na most hogyan is tovább. Nincs elnagyolva a harcrendszer és a támadások sem, sőt bevallom férfiasan én is kb. a 10. órától kezdve ugyanazzal a fegyverrel mentem, és a végső csapást is azzal mértem Lord Gwyn-re, de mégis annyira játszatja magát a játék, hogy képes az ember napi hosszú órákat beleölni, s mindig mutat valami újdonságot. Van pár apróság, ami fúrta az oldalam mondjuk; pl. örültem volna annak, ha gyakrabban csendül fel valami zene, mert az elég ritka volt, de még apróbb hibáival is ez egyike volt a legjobb RPG-imnek, amikkel eddig játszottam. Level 710 a max; én most 108-ig jutottam el, tehát new game plus az van dögivel, s így hozzá lehet majd jutni pár finomsághoz is. Tehát igazak a hírek; valóban nehéz játék, de szerintem ami igazán nehéz, az az első jó pár óra segítség nélkül, de ahogy beletanul az ember és fejlődik, jócskán könnyebb lesz. Már értem, hogy miért szeretik annyira olyan sokan; tényleg lehengerlő game.
[ Módosítva: 2013.02.03 22:44 ]
finalfantasy7 | 2013-02-04 14:11
Tomb Raider Japán szinkronos trailer. Japán verzion lesz japán és angol szinkron is.
solat | 2013-02-05 23:47
GW2 Sailor Moon Style
Daisuken | 2013-02-05 23:52
^A Hold nevében megbüntetlek! No wait... Ma startolt amúgy a TERA F2P, ráadásul egész jól; sokan vannak, de nincsen lag. Mondjuk van sorban állós rendszer, de én 1 perctől többet még nem vártam, az meg kibírható, csak nagyon több ne legyen~
solat | 2013-02-05 23:57

Daisuken írta:

^A Hold nevében megbüntetlek! No wait... Ma startolt amúgy a TERA F2P, ráadásul egész jól; sokan vannak, de nincsen lag. Mondjuk van sorban állós rendszer, de én 1 perctől többet még nem vártam, az meg kibírható, csak nagyon több ne legyen~
Laaria(elin) néven megtaláltok Kilian(PvP szerveren).
Daisuken | 2013-02-06 00:00

SPOILER!

Úgy látom az Elin race magasan vezet Nekem még PVP odébb van, de majd pár hónap múlva talán~
solat | 2013-02-06 00:02

Daisuken írta:

SPOILER!

Úgy látom az Elin race magasan vezet Nekem még PVP odébb van, de majd pár hónap múlva talán~
Azért, mert kuriózum. Nem sok MMO-ba van nekomimi.
finalfantasy7 | 2013-02-06 00:21

Daisuken írta:

^A Hold nevében megbüntetlek! No wait... Ma startolt amúgy a TERA F2P, ráadásul egész jól; sokan vannak, de nincsen lag. Mondjuk van sorban állós rendszer, de én 1 perctől többet még nem vártam, az meg kibírható, csak nagyon több ne legyen~
Elment a kedvem a kedvem a 2000-es waiting list-töl... másfél óra után tapasztaltam hogy már "csak" 1000-redik vagyok kiléptem -.- Mondjuk azt aláirom hogy reggel nem kell várni.
Daisuken | 2013-02-06 00:52
Akkor csak nekem volt mázlim? Ajjaj, ez nem jó hír~ Mi erre a megoldás? Reggel belépsz, és akkor sem lépsz ki a játékból, ha afk vagy
finalfantasy7 | 2013-02-06 01:04

Daisuken írta:

Akkor csak nekem volt mázlim? Ajjaj, ez nem jó hír~ Mi erre a megoldás? Reggel belépsz, és akkor sem lépsz ki a játékból, ha afk vagy
Ö asziszem kidobb atumatikusan ha sokáig afk vagy, mert én lementem vásárolni és mire visszajöttem már csak a tálcát láttam. Amugy holnap még 3 szervert betesznek hátha majd akkor csillapodik a helyzet.
solat | 2013-02-06 07:00

finalfantasy7 írta:

Daisuken írta:

^A Hold nevében megbüntetlek! No wait... Ma startolt amúgy a TERA F2P, ráadásul egész jól; sokan vannak, de nincsen lag. Mondjuk van sorban állós rendszer, de én 1 perctől többet még nem vártam, az meg kibírható, csak nagyon több ne legyen~
Elment a kedvem a kedvem a 2000-es waiting list-töl... másfél óra után tapasztaltam hogy már "csak" 1000-redik vagyok kiléptem -.- Mondjuk azt aláirom hogy reggel nem kell várni.
Nekem nem volt gondom a bejutással tegnap. Veteránként elsőbbséget élvezek a Free userekkel szemben.
solat | 2013-02-21 04:37
Hivatalosan bemutatták a PlayStation 4-et.

- Több mint 5 éve fejlesztik.
- Technikailag egy szuper erős PC-nek felel meg (X86 CPU, 8GB RAM).
- Az új kontroller neve DualShock 4. Közepén touchpad (mint a Vita hátulján).
- A PS4 3D-ben követi a DS4-et.
- A DS4-en "Light Bar" érzékelő szenzor található.
- A Share gombbal azonnal megoszthatóak a játékból kiszedett képek és videók, sőt, maga a játékmenet is (valós időben nézhető "kintről".
- A megosztás más eszközökkel is együttműködik: laptop, tablet, okostelefon, Vita.
- A PS4 gyakorlatilag Facebook, Instagram, Youtube és Twitter egyben.
- Új PS Eye kamera lesz a PS4-hez, a "Stereo Camera".
- A játék bármikor szüneteltethető és folytatható (mint a Vitánál).
- A PS4 egyszerűen használható és könnyen fejleszthető.
- A game-ek azonnal játszhatók, ahogy elkezdted letölteni őket. A letöltés játék közben a háttérben folyik.
- A PS4 a Gaikai Cloud rendszerét használja.
- Ahogy elkezded játékot, barátaid azonnal elkezdhetik nézni és kommentálni az akciót. Adott esetben be is segíthetnek a játékba!
- Minden játék ingyen kipróbálható az új PlayStation Store-ban.
- Minden játék Vita Remote Play funkcióval szerelt.

Forrás: Magyar PlayStation Community

A Live Stream még jelenleg(4:4 is tart a meetingről. Kíváncsi leszek mit mit lép rá a Microsoft.
[ Módosítva: 2013.02.21 4:48 ]
Daisuken | 2013-02-21 06:55
Én bealudtam a felénél, de az, hogy letöltés közben már lehet game-elni; rögtön, szinte töltés nélkül ki-be ugrálni a játékba; valamint a Store-ból elvileg mindent ingyen ki lehet próbálni, ez mind szépen és jól hangzik, de azért kíváncsi leszek a végeredményre. A Watch Dogs és a Deep Down jól néztek ki, de én még az előbbit simán el tudnám képzelni PS3-on.
[ Módosítva: 2013.02.21 7:04 ]
gergoking | 2013-02-21 07:30
- A játék bármikor szüneteltethető és folytatható (mint a Vitánál).
- Minden játék ingyen kipróbálható az új PlayStation Store-ban.
- Minden játék Vita Remote Play funkcióval szerelt.

Ezek a hírek tetszenek. Van 1-2 fölösleges, meg nekem aztán mindegy, meddig csűrik-csavarják a kontrollert (nekem a mostani tökéletesen megfelel). Kíváncsi vagyok, mennyibe fog kerülni. Bár, 1 évig biztos nem veszem meg. Vita is 80E-ről indult, és már van, ahol 40E-ért lehet újonnan kapni, pedig alig egy éve jött ki.
Fenrir | 2013-02-21 13:02

kitől írta:

Shuhei Yoshida, a Sony Worldwide Studios nagyfőnöke az Eurogamernek adott nyilatkozatában megerősítette, hogy játszhatunk majd használt játékokkal is a hajnalban bejelentett Playstation 4-en.
A boss szerint ez volt a jelenlegi PlayStation playerek egyik legégetőbb kérdése.

Én csak azt remélem, hogy ezúttal tényleg jó játékokkal indul a konzol, és nem követi el a Sony ugyanazokat a hibákat mint a PS3-nál, ahol az első 3-4 évben az X360-ra jött ki gyakorlatilag minden minőségi japán játék, és utána is viszonylag kevés volt a PS3-as exkluzív. Az hogy most időben startolnak remélhetőleg sokat javít a helyzeten.

"- Technikailag egy szuper erős PC-nek felel meg (X86 CPU, 8GB RAM)."

Az hogy a hardver gyakorlatilag egy PC szintén előnyös lehet programozás szempontjából, és valószínűleg így jóval olcsóbban is tudják adni mint anno a PS3-at (ha minden igaz $300-$400 között akarnak startolni).

"- A játék bármikor szüneteltethető és folytatható (mint a Vitánál)."
Már a PS3-nál is hiányoltam PSP után hogy nem kapcsolhatom ki, majd folytathatom ahol abbahagytam, örülök neki hogy ezt a PS4-nél végre megcsinálták.

Az, hogy lemásolják a Kinectet meg a Wii U újdonságait nem tudom mennyire lesz sikeres, a PS Move-t sem használja ki semmi, de majd meglátjuk. Az új gamepad viszont kifejezetten hülyén néz ki, fogásra viszont nem tűnik kényelmetlennek, végülis ez a lényeg.

"- A PS4 a Gaikai Cloud rendszerét használja."
A Gaikai segítségével elvileg megoldják a PS1/PS2/PS3 kompatibilitást, ami pozitív, feltéve ha nem kell hozzá újra megvásárolni az összes játékot. Pl. ha betesszük a lemezt és felismeri, majd utána játszhatunk cloud segítségével az egy barátságos megoldás lenne.

A közösségi funkciók valahogy nem érdekelnek minőségi japán játékok legyenek rá, minél előbb, és akkor lehet hogy a következő generációban nem kell mind a három konzolt megvenni.
[ Módosítva: 2013.02.21 13:45 ]
solat | 2013-02-21 14:33

gergoking írta:

Kíváncsi vagyok, mennyibe fog kerülni. Bár, 1 évig biztos nem veszem meg. Vita is 80E-ről indult, és már van, ahol 40E-ért lehet újonnan kapni, pedig alig egy éve jött ki.
Jóval olcsóbb lesz, mint amennyibe a PS3 került a startjakor.
bartleby007 | 2013-02-27 13:10
Brütal Legend PC-re!!! hazamegyek, szedem is le és ki is próbálom
MaRtiN | 2013-02-27 17:53

bartleby007 írta:

Brütal Legend PC-re!!!
OMG Na nee! Ez überbrutál jó hír =D Rock`n Roll
[ Módosítva: 2013.02.27 17:54 ]
Gabostro | 2013-02-27 21:18
Nekem nem tetszik a PS4. Nem azt akarom írni, hogy übergagyi, csak egyszerűen nem tetszik.
finalfantasy7 | 2013-02-28 13:45

Gabostro írta:

Nekem nem tetszik a PS4. Nem azt akarom írni, hogy übergagyi, csak egyszerűen nem tetszik.
Mi nem tetszik benne? Még meg sem mutatták a gépet.
solat | 2013-02-28 14:19

finalfantasy7 írta:

Gabostro írta:

Nekem nem tetszik a PS4. Nem azt akarom írni, hogy übergagyi, csak egyszerűen nem tetszik.
Mi nem tetszik benne? Még meg sem mutatták a gépet.
Pontosan. Csak technikai adatok vannak róla, amik persze még változhatnak a kiadásig(lásd Samsung Galaxy S3).
[ Módosítva: 2013.02.28 14:20 ]
bartleby007 | 2013-03-07 11:15
jön az évezred játéka, ami a devil may cry szériánál is sokkla lazább lesz!
solat | 2013-03-07 12:21
Elkezdtem az új Tomb Raidert PS3-on. Iszonyatosan jó lett. Szegény Lara még Bear Grylls-t is lepipálja túlélés terén. Sajnos vannak durva hibái is: nincs invert X axis(csak Y... wtf), nincs külön Aim beállítási lehetőség(ezt mondjuk megértem, eddig az összes TR auto aimos volt), a wobbling effekttől(kamera rázás) 20-25 perc után a fejem és a szemem szét akar szakadni.

A hivatalos fórumon az egyik legjobb kérés: "Tisztelt devek. Legyenek szívesek kivenni a jobb alsó sarokban villogó TR logót, mert zavar engem játék közben." Még jó, hogy az az Auto-Save jelzése.

bartleby007: Én nem vagyok oda a DC univerzumért.
[ Módosítva: 2013.03.07 12:24 ]
gergoking | 2013-03-07 15:06
solat:
A trailerek alapján nagyon vártam a játékot (kint is van egy poszter belőle a szekrényemen), csak egy vasam sincs most rá, de igyekszem minél előbb beszerezni. Egy kérdés: Mennyire van benne szabad mozgás? Emlékszem, egyik trailernél meséltek erről, hogy lehet barangolni, de sosem mutatták be igazán, hogy mennyire.
bartleby007 | 2013-03-07 15:09

solat írta:

bartleby007: Én nem vagyok oda a DC univerzumért.
az jó, még szerencse, hogy Deadpool Marvel és nem DC XD
MaRtiN | 2013-03-07 17:44

bartleby007 írta:

jön az évezred játéka, ami a devil may cry szériánál is sokkla lazább lesz!
Eheheeez nagyon beteg lesz =)Rock`n Roll
solat | 2013-03-07 22:40

bartleby007 írta:

solat írta:

bartleby007: Én nem vagyok oda a DC univerzumért.
az jó, még szerencse, hogy Deadpool Marvel és nem DC XD
Közbe már rájöttem. Kevertem Deathstroke-al. Ettől függetlenül nagyon nem csípem Deadpool-t.
[ Módosítva: 2013.03.07 22:41 ]
EnDy_S | 2013-03-10 23:38
Tomb Raider - Crossroads

Üdv mindenkinek. Nemrég jelent meg a játék, és kicsit kicsapta a biztosítékot nálam, egyre inkább ahogy haladok előre benne. Kíváncsi lennék ki mit gondol róla, márha valaki játszik vele.

Jelenleg 50%-nál járok, de mint nagy TR fan akinek az egész gyerekkorát végigkísérte a sorozat hatalmasat csalódtam.
-Amiről mindenki beszél most a játékkal kapcsolatban, igen jó a grafika, tovább lehet lépni! Ez inkább egy alap dolognak tekinthető ahogy halad előre a kor és egyre jobb a technológia.-

A grafikán kívül viszont semmit nem mutat fel a játék. Végtelenül könnyű és a kalandjáték stílust már kizárólag a környezet adja meg mivel a játékmenetből szinte teljesen kiveszett. Egy rohadt útvesztő, vagy bármi nem volt eddig amiben eltévedtem volna, vagy olyan feladat ami napokig képes lenne megakasztani (Bár amióta a crystal átvette egyértelműen könnyebbek lettek ezek, mégis élvezetes volt)
Bármilyen középszerű történettel rendelkező akció játéknak bőven elmenne, csakhogy a Tomb Raider az nem ez.

Mellesleg a folyton elszakad valahogy a csapatától és kerülőúton megy ahol minden az ég világon leszakad összedől vagy felrobban mögötte/körülötte ismét csak látványos, de rohadt erőltetett.
Az tűnt fel, hogy azt az érzést keltik ezzel az aktív környezettel mintha csinálna valamit a játékos pedig csak az előrét nyomja végig.
Úgyanígy azok a jelenetek ahol minden megy automatikusan, csak a jobra balrát az F-et és az E-t kell nyomni, megintcsak látványosak, nulla kihívás vagy bármi.

Mondtak valami ilyesmit a készítők, hogy szabadon be lehet járni a szigetet, ami egy szörnyen nagy ferdítés, szimplán annyi, hogy szélességét növelték a pályáknak és több olyan területet beraktak a mapokra (pl mezők stb.) ahol nincs semmi.
Most épp a tengerparton vagyok és ha (bárhol) beleesek a vízbe akkor végig ugyanaz az animáció jön be, hogy meghal ahogy beveri a fejét egy sziklába. Régen legalább be tudtak rakni egy-egy öblöt vagy nagyobb tengeri részt amit fel lehetett fedezi csomó titkos hellyel stb. És még erre mondják, hogy jobban bejárható terület

Ha még nem lenne elég a végtelen egyszerűség, a játék teljes lebutítását elérhetjük a survival instincts nevű képességgel (amit gyanítok a 8 éves célközönségnek raktak be, ellentmondásban azzal, hogy a játék 18+os brutalitása miatt...) lehetőség nyílik arra, hogy átváltsunk fekete fehér módba ahol csak azok a dolgok maradnak sárgák, amik a továbbjutáshoz kellenek.

szerk: Igazából nem tettem említést arról, hogy az extra tartalomban (titkos sír stb.) vannak még poén dolgok, a problémám az, hogy azon kívül semmi ^^

Ennek ne nyiss külön topicot, bőven elfér itt is. /mod/
[ Módosítva: 2013.03.10 23:38 ]
innos99 | 2013-03-10 23:38
Hát erre sajnos számítani lehetett. Nekem ez a széria kezdetei része volt az első igazi 3d-s játékom s azóta minden részt végigvittem. Szóval nem kis elvárásaim voltak és ezt az új rész csak részben tudta teljesíteni. Sajnos az a legnagyobb baj hogy a régi játékokra jellemző játékmenet mára nem köti le az embereket valamiért. Ezért kukázták a megszokott játékmenet 90 %-át a "hézagot"
meg teletömték akcióval és átvezetőkkel.

Ez egyrészt érthető hiszen a játékot ell kell adni és ha több embert érdekel a "sunnyogós lövöldözős" játékmenet akkor ezt fogják beleztenni.

A sztori megint csak felemás, a misztikus része egész érdekes de az hogy a szigeten lévő szektások létszáma akkora mint a kínai hadseregé már kicsit nevetséges.

SPOILER!

Az meg külön vicces hogy miután lezuhan a repülő összesen 1 helikoptert képesek küldeni 1 pilótával...

Egyébként félreértés ne essék nem lett egy rossz játék, de nagyon le lett egyszerűsítve és kevés a fejtörő ( bár a többség amúgyis kiguglizta volna a megoldásokat)

áthelyezve /mod/
[ Módosítva: 2013.03.10 23:38 ]
finalfantasy7 | 2013-03-22 00:10
Beyond: Two Souls mit ki nem lehet hozni a ps3-bol... ez szerintem szebb mint a crysis 3 PC-n
Gabostro | 2013-03-22 16:33

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Gabostro írta:

Nekem nem tetszik a PS4. Nem azt akarom írni, hogy übergagyi, csak egyszerűen nem tetszik.
Mi nem tetszik benne? Még meg sem mutatták a gépet.
Pontosan. Csak technikai adatok vannak róla, amik persze még változhatnak a kiadásig(lásd Samsung Galaxy S3).
Nem szeretem, ha facebook függő lesz. XD A kontrollernél benne lesz a Share gomb. :F De remélem, hogy változni fog ez még.
solat | 2013-03-22 18:28

Gabostro írta:

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Gabostro írta:

Nekem nem tetszik a PS4. Nem azt akarom írni, hogy übergagyi, csak egyszerűen nem tetszik.
Mi nem tetszik benne? Még meg sem mutatták a gépet.
Pontosan. Csak technikai adatok vannak róla, amik persze még változhatnak a kiadásig(lásd Samsung Galaxy S3).
Nem szeretem, ha facebook függő lesz. XD A kontrollernél benne lesz a Share gomb. :F De remélem, hogy változni fog ez még.
A kontroller már nem fog változni, azt hivatalosan bejelentették és bemutatták(a Share elsősorban a Youtube miatt van). Én személy szerint magára a gépre leszek kíváncsi, de ha lehet hinni a nem hivatalos pletykának, akkor állítólag a nappali "ékszere" lesz. Mondjuk a Sony termékek nem az ocsmányságukról híresek.
[ Módosítva: 2013.03.22 18:28 ]
Daisuken | 2013-03-25 18:04
Borderlands 2 DLC4 Áprilisban! Lesz új játszható karakter, új fegyversorozat (mint a Seraph széria), de ami a legfontosabb, a várva várt level cap emelés 61-es szintre + egy ezzel járó Ultimate Vault Hunter 3. végigjátszás. Nagyon kecsegtetően hangzik minden; kétségtelen, hogy ez a DLC lesz a legjobb~
[ Módosítva: 2013.03.25 18:05 ]
solat | 2013-03-25 23:00

Daisuken írta:

Borderlands 2 DLC4 Áprilisban! Lesz új játszható karakter, új fegyversorozat (mint a Seraph széria), de ami a legfontosabb, a várva várt level cap emelés 61-es szintre + egy ezzel járó Ultimate Vault Hunter 3. végigjátszás. Nagyon kecsegtetően hangzik minden; kétségtelen, hogy ez a DLC lesz a legjobb~
Én megvárom a GOTY kiadást az összes DLC-vel.
Jelenleg a MetalGear Rising: Revengance-t tolom. Larácskát platinumra toltam, most jöhet Raiden, alias Hasfelmetsző Jack is. Eddig nagyon jó. Tiszta hack & slash, de átvettek némi taktikázást Solid Snake bácsitól is(a kartondobozba való bujkálás valami agyament).
Daisuken | 2013-03-25 23:06
^Volt szerencsém hozzá élőben; jobban mondva csak láttam, hogy játszanak vele Xbox360-on, de én nem is tudtam, hogy a konzolokon ilyen szép graf mellett képesek fix 60fps-t megjeleníteni. Akármilyen madness volt a képernyőn, fixen tartotta a 60fps-t, s ennyire smooth játékot én élőben még nem láttam; nem semmi látvány volt, pedig tényleg csak néző voltam. Akkor meg is fogalmazódott bennem a kérdés, hogy szükséges lesz-e az új generáció~
finalfantasy7 | 2013-03-25 23:54

Daisuken írta:

^Volt szerencsém hozzá élőben; jobban mondva csak láttam, hogy játszanak vele Xbox360-on, de én nem is tudtam, hogy a konzolokon ilyen szép graf mellett képesek fix 60fps-t megjeleníteni. Akármilyen madness volt a képernyőn, fixen tartotta a 60fps-t, s ennyire smooth játékot én élőben még nem láttam; nem semmi látvány volt, pedig tényleg csak néző voltam. Akkor meg is fogalmazódott bennem a kérdés, hogy szükséges lesz-e az új generáció~
Az még semmi Ps3-on 10x élesebb a kép Amugy tényleg beszarás grafikáju játékok jönnek mostanába, ha olyan játékok jönének mostantol mint a MGS Rising/Ground Zeroes, Last of Us, Beyond, FF XIII-3 akkor szerintem felesleges lenne generácio váltás, én legalábbis maximálisan meg vagyok elégedve evvel a látványvilággal.
[ Módosítva: 2013.03.25 23:55 ]
finalfantasy7 | 2013-03-28 03:15
METAL GEAR SOLID V: THE PHANTOM PAIN PS3,x360, és a trailer végén... "V" mint Vita?
Kojima nagyon tudja hogy kell összehozni egy trailert. ESZMÉLETLEN!
solat | 2013-03-28 09:47
Solid Snake-ből sosem elég. Tegnap vettem meg a HD kollekciót PS3-ra, az első rész meg van eredetibe PSX-re. Lehet, hogy egy kicsit félre teszem a Rising-ot és elkezdem tolni a cuccot a második résztől.
Erodon | 2013-03-29 11:34
Sziasztok
két dologban szeretném tanácsotok kérni: egyik, hogy tudnátok olyan multiplayer játékot/-kokat ajánlani (pc-re) ami ha 3-5 ember játszik is élvezhető? ezen kivűl más megkötés nincs rá, maximum még annyi, hogy ne stratégiai legyen
a másik, hogy hallottam pár jó dolgot a guild wars 2-ről, és gondolkodom a megvásárlásán, és azoktól, akik már játszottak vele kérdezném, hogy mi véleményük róla? mitől különlegesebb, mint más mmo-k? könnyen bele lehet-e szokni kezdő mmorpg-sként is? mennyire jelenthet hátrányt (vagy egyeltalán jelent-e), hogy ennyivel a játék megjelenése után kezdek neki?
solat | 2013-03-29 20:42
Durva leárazások PSN-en március 31. délig.
djk | 2013-03-31 21:32
Bioshock Infinite

Nos kemény 19 óra játék után kivégezve. Grafika nagyon szép, történet is jó, bár nehezen indul be. A játékélmény viszont hagy kivetni valót magában. Az elején nagyon érezhető, hogy az egekben vagyunk (még szédültem is kicsit), de ez az akció kezdetekor már nem érezhető. A karakter kidolgozás remek. Elizabeth mi-je figyelemre méltó és követendő. Azonban az ellenfelek mi-je már nem. Van hogy ott állunk mellettük, fegyverrel a kézben és fejre célozva, azok meg tovább beszélgetnek.
Történet: Egy magán nyomozót alakítunk, akit megbíztak azzal, hogy kerítse elő és mentse meg Elizt. Ahogy haladunk a történetben egyre több minden kiderül Columbiáról és Elizabeth múltjáról. Sőt a végén olyannyira nagy a csavar és drámai, hogy ezzel ismét nagyot alkottak a készítők.
Azonban van egy dolog, ami hiányzik belőle. Nem tudom megmondani mi az (talán a bezártság érzete), de az a plusz hiánya miatt nem múlja felül az első két részt.
Azért ha kijön a magyarosítás, akkor jöhet egy újabb végigjátszás.
7/10
[ Módosítva: 2013.03.31 22:26 ]
Balus | 2013-04-04 12:34
A Disney bezárta a LucasArts-ot, ezzel együtt törölte az összes projektet.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki számtalan kedves emléket köszönhet a LucasArts játékainak. Kezdve a sort a kalandjátékok hőskorszakában megjelent programjaikkal (Monkey Island-sorozat, Day of the Tentacle, Grim Fandango, stb.), a jobban sikerült Star Wars-címekről nem is beszélve (Jedi Knight-sorozat, Knights of the Old Republic, Battlefront). Nagy kár értük, mert a stúdió játékiparra gyakorolt hatása letagadhatatlan, ráadásul az eddig bejelentett projekteik (mint a látottak alapján szerintem ígéretesnek tűnő Star Wars 1313) sorsa erősen kétségessé vált.
[ Módosítva: 2013.04.04 12:40 ]
bartleby007 | 2013-04-04 13:10
valaki tudna valami jó játékot ajánlani iphonera? lehetőleg ingyeneset. és nem iylen angry birds stílusúra gondoltam, hanem valami rpg vagy hasonló akciójátékra
[ Módosítva: 2013.04.04 13:10 ]
MaRtiN | 2013-04-04 15:17

bartleby007 írta:

valaki tudna valami jó játékot ajánlani iphonera? lehetőleg ingyeneset. és nem iylen angry birds stílusúra gondoltam, hanem valami rpg vagy hasonló akciójátékra
Szerintem itt nézz szét.
gergoking | 2013-04-04 15:20
Nézegettem a listát. Annyit tudok mondani, hogy a KEMCO készítette játékokat hagyjad. Androidon a nagyját kipróbáltam, de valami rémesek. Itt legfőképp a sztorira gondolok. Mintha valami 10 éves gyerek írta volna.

A listáról jó párat szívesen kipróbálnék. Kár, hogy elég sok RPG nem jelenik meg androidra.
bartleby007 | 2013-04-04 15:37

MaRtiN írta:

bartleby007 írta:

valaki tudna valami jó játékot ajánlani iphonera? lehetőleg ingyeneset. és nem iylen angry birds stílusúra gondoltam, hanem valami rpg vagy hasonló akciójátékra
Szerintem itt nézz szét.
köszi, de én Mac-re keresek, nem androidra XD arra nem tudnál linket adni?
gergoking | 2013-04-04 15:39
Én itt szoktam nézni: KATT
Elég soknál nincs kép, de legalább minden fenn van és van külön RPG lista.
bartleby007 | 2013-04-04 15:41
megnézem. de attól félek, ezek 90%a fizetős. de jó kiindulási alap. köszi
Xara | 2013-04-08 19:47
Az lenne a kérdésem, hogy régi ps2-es játékokat, amik tény, hogy népszerűek voltak, hol lehet manapság beszerezni? Gondolok itt elég sokfélére, de itthon elég nehéz megszerezni, és ha lehetséges, elsősorban nem ragaszkodnék a külföldi oldalról való rendeléshez. (persona, soul calibour, FF, odin sphere, etc.)
Mi a tippetek, hol lehet még beszerezni őket?
gergoking | 2013-04-08 20:08
Ha budapesti vagy, nézz körbe a boltokban. Szoktak RPG-k is lenni, én is ott vettem őket. Odin Sphere-t pár hónapja pl láttam az egyik boltban, FF mindenhol tömegesen van, akár újonnan is. Persona sorozatból a 4. rész tucattermék, 1 éve még tömve voltak vele újonnan a nagyáruházak, de ha a 3. rész kéne, az viszont beszerezhetetlen. Neten sem találsz rá olcsón.

Én úgy vagyok vele, hogy szeretem magam megvenni a dolgokat, ezért boltokból szoktam élőben. Eddig olyanokat vettem meg (és rengeteg mást is láttam. Odin Sphere-t is csak azért nem vettem meg, mert 4000-be került), mint Shin Megami Tensei: Digital Devil Saga 1-2, Persona 4, Rogue Galaxy, Dragon Quest VIII, Xenosaga, Growlanser, Star Ocean III.
És tényleg rengeteg mást is lehet találni.

Én általában a nyugati körül nézelődök, mivel ott elég sok bolt van közel egymáshoz. De érdemes benézni a GameCity-be a Gömb utcánál. Mivel PS2-nél ritkán jön már új játék, utóbbi 1 évben nem igazán néztem végig a PS2 játékaikat, de legutóbb például szemet szúrt a Drakengard 1-2 (mindkettő ott volt)
[ Módosítva: 2013.04.08 20:08 ]
finalfantasy7 | 2013-04-08 20:09

Xara írta:

Az lenne a kérdésem, hogy régi ps2-es játékokat, amik tény, hogy népszerűek voltak, hol lehet manapság beszerezni? Gondolok itt elég sokfélére, de itthon elég nehéz megszerezni, és ha lehetséges, elsősorban nem ragaszkodnék a külföldi oldalról való rendeléshez. (persona, soul calibour, FF, odin sphere, etc.)
Mi a tippetek, hol lehet még beszerezni őket?
Persona-rol ne is álmodj hogy ithon találsz belöle egy példányt is, Soul Calibur-t már könnyebb egy használt játékokkal foglalkozo boltban lazán megtalálod, Final Fantasy megint csak necces a XII még talán megkapod a X meg X-2 kétlem(most jön PS3-ra a remake), Odin Sphere max külföldröl...

Gerogoking: GameCity-be a Gömb utcánál.
Oda én is szoktam járni

Edit:
Perona meg Fatal Farame-jük nincsen, FF az van nekik mindegyik. Odin Sphere sincs.
Hát lol még Onimusha sincsen.
[ Módosítva: 2013.04.08 20:16 ]
gergoking | 2013-04-08 20:17
Régen (3-4 éve) oda jártam a leggyakrabban, de aztán a nyugati környékére váltottam, mert ott tucatszámra vannak boltok. Meg Gömb utcánál a PS2 kínálat fogott meg leginkább, náluk van talán a legnagyobb, de miután kiválogattam onnan mindent, nem találtam már újdonságokat.
Mondjuk legutóbb nagyon elgondolkoztam a Drakengard 1-2-n, de akkor még nem volt híre a hamarosan megjelenő Drakengard 3-nak. Ha tudtam volna, lehet megveszem, mert még a három előtt végig kéne vinnem az első kettőt. (Csak a Nier-rel játszottam, a Drakengard készítőinek másik játékával)
solat | 2013-04-08 20:19

finalfantasy7 írta:

Gerogoking: GameCity-be a Gömb utcánál.
Oda én is szoktam járni

Dettó.
Egy hónapnyi keresés után véletlenül akadtam rá és pont volt náluk polcon a Hyperdimension Neptunia-ból egy példány(iszonyat ritka).

Az 576 használt játék honlapján érdemes még körbenézni. Ott is rá lehet akadni egy-két gyöngyszemre(pl Valkyrie Profile 2: Silmeria).
[ Módosítva: 2013.04.08 20:20 ]
gergoking | 2013-04-08 20:21
Lehet, hogy már többször is elmentünk egymás mellett, csak nem tudunk róla

576 használtaknál tényleg érdemes körbenézni, mivel ott nem értékek az ismeretlenebb JRPG-k, így jól leárazzák őket.

solat írta:

Egy hónapnyi keresés után véletlenül akadtam rá és pont volt náluk polcon a Hyperdimension Neptunia-ból egy példány(iszonyat ritka).
Én is tőlük vettem a Neptuniát. Nem akartam, de baromi olcsó volt. Asszem 6E volt újonnan? Csak azért vettem meg.
[ Módosítva: 2013.04.08 20:22 ]
solat | 2013-04-08 20:28

gergoking írta:

Én is tőlük vettem a Neptuniát. Nem akartam, de baromi olcsó volt. Asszem 6E volt újonnan? Csak azért vettem meg.
Ebből látszik, hogy tényleg nem nagyon vannak tisztában a JRPG/VN-ek árával(ez csak nekünk jó). A Xenoblade használtan a 10E-t verdeste, újonnan 15.
gergoking | 2013-04-08 20:34
Xenoblade speckó kiadással mindig is szemeztem, de tényleg túl drága volt, és nem akart lemenni az ára (még most sem, de már nincs is Wii-m ,szóval mindegy XD)

Ha végül az új, mini Wii-t vennéd meg, akkor készülj fel, hogy nagyon kell költekezned. A három nagy, nemrég kijött JRPG mind ugyanolyan drága, mint volt, vagy még drágább XD És valószínűleg a Tales of Symphonia: Dawn of the New World-re sem fogsz ráakadni. Nekem megvan eredetiben (már nincs Wii-m, de mivel Tales of, ezért megtartottam), használtan találtam rá egy másik boltban. Nagyon megörültem neki, azonnal megvettem. Meg Arc Rise Fantasiával sem fogsz tudni játszani, mivel EU-ban nem jött ki. Fragile Dreams kijött, de az évek alatt még eggyel sem találkoztam a boltokban.

Szóval szerintem érdemesebb és olcsóbb egy régi Wii-be fektetni (ha még nem vettél volna)
Xara | 2013-04-09 17:13

gergoking írta:

Én általában a nyugati körül nézelődök, mivel ott elég sok bolt van közel egymáshoz. De érdemes benézni a GameCity-be a Gömb utcánál. Mivel PS2-nél ritkán jön már új játék, utóbbi 1 évben nem igazán néztem végig a PS2 játékaikat, de legutóbb például szemet szúrt a Drakengard 1-2 (mindkettő ott volt)

Köszönöm a segítséget! Ma elmentem oda és tényleg rengeteg játék közül lehet választani, baromi jó kis hely ez a Game City! Megadtam nekik, hogy ha lesz az a néhány játék, amit keresek, akkor hívjanak fel és bemegyek értük! Az eladó bácsi, bár nem nézett ki gamernek, nagyon értette a dolgát! ^^
bartleby007 | 2013-04-10 08:17
hogy ezt már mennyire várom!!

SPOILER!

bővebben
[ Módosítva: 2013.04.10 13:15 ]
Lando | 2013-04-11 21:26
Sokat gondolkom mostanság hogy játszak e AION-nal (eu server). Szerintetek van értelme meglesni, vagy ha már játszottatok vele be tudnátok mutatni pár mondatban?
solat | 2013-04-12 06:46

Lando írta:

Sokat gondolkom mostanság hogy játszak e AION-nal (eu server). Szerintetek van értelme meglesni, vagy ha már játszottatok vele be tudnátok mutatni pár mondatban?
Ha nincs veterán accountos ismerősöd és nem akarsz fizetni a játékba kp-vel, akkor felejtsd el, mert free userként szinte semmit sem lehet csinálni. Gold Pack-al fel lehet oldani 30 napra a Free userek limitálását, de ahhoz iszonyat sokat kell farmolni, hogy meg tudd venni(utoljára 45 millióba került, amikor néztem).
finalfantasy7 | 2013-04-12 12:30

solat írta:

Lando írta:

Sokat gondolkom mostanság hogy játszak e AION-nal (eu server). Szerintetek van értelme meglesni, vagy ha már játszottatok vele be tudnátok mutatni pár mondatban?
Ha nincs veterán accountos ismerősöd és nem akarsz fizetni a játékba kp-vel, akkor felejtsd el, mert free userként szinte semmit sem lehet csinálni. Gold Pack-al fel lehet oldani 30 napra a Free userek limitálását, de ahhoz iszonyat sokat kell farmolni, hogy meg tudd venni(utoljára 45 millióba került, amikor néztem).
Amikor én vettem akkor még 8-9milla volt Azt még könnyü volt kifarmolni, de az a 45millio már tul sok 50-es szintre talán megvan addig meg szenvedsz.
Daisuken | 2013-04-15 17:56
Dark Souls II - 12 percnyi gameplay. Mit lehetne erre mondani?

Lando | 2013-04-15 20:10

finalfantasy7 írta:

solat írta:

Lando írta:

Sokat gondolkom mostanság hogy játszak e AION-nal (eu server). Szerintetek van értelme meglesni, vagy ha már játszottatok vele be tudnátok mutatni pár mondatban?
Ha nincs veterán accountos ismerősöd és nem akarsz fizetni a játékba kp-vel, akkor felejtsd el, mert free userként szinte semmit sem lehet csinálni. Gold Pack-al fel lehet oldani 30 napra a Free userek limitálását, de ahhoz iszonyat sokat kell farmolni, hogy meg tudd venni(utoljára 45 millióba került, amikor néztem).
Amikor én vettem akkor még 8-9milla volt Azt még könnyü volt kifarmolni, de az a 45millio már tul sok 50-es szintre talán megvan addig meg szenvedsz.
Akkor ez eléggé bukott ötletnek látszik. Kösz a válaszokat!
solat | 2013-04-15 20:53

Lando írta:

finalfantasy7 írta:

solat írta:

Lando írta:

Sokat gondolkom mostanság hogy játszak e AION-nal (eu server). Szerintetek van értelme meglesni, vagy ha már játszottatok vele be tudnátok mutatni pár mondatban?
Ha nincs veterán accountos ismerősöd és nem akarsz fizetni a játékba kp-vel, akkor felejtsd el, mert free userként szinte semmit sem lehet csinálni. Gold Pack-al fel lehet oldani 30 napra a Free userek limitálását, de ahhoz iszonyat sokat kell farmolni, hogy meg tudd venni(utoljára 45 millióba került, amikor néztem).
Amikor én vettem akkor még 8-9milla volt Azt még könnyü volt kifarmolni, de az a 45millio már tul sok 50-es szintre talán megvan addig meg szenvedsz.
Akkor ez eléggé bukott ötletnek látszik. Kösz a válaszokat!
Hasonló kaliberű megszorítások vannak az Swtor-ban is, de ott fel lehet oldani a limitációkat. Kb 2-3 hónapos farmolással, meg némi mázlival majdnem p2p szintű accountra lehet húzni a free accountot. Bár én az EA-nál azt tartom gusztustalan lépésnek, hogy akik megvették a játékot, azokat is visszaminősítették free usernek.

Tera esetén annyira nem vészes a f2p modell.
Lando | 2013-04-16 13:32

solat írta:

Hasonló kaliberű megszorítások vannak az Swtor-ban is, de ott fel lehet oldani a limitációkat. Kb 2-3 hónapos farmolással, meg némi mázlival majdnem p2p szintű accountra lehet húzni a free accountot. Bár én az EA-nál azt tartom gusztustalan lépésnek, hogy akik megvették a játékot, azokat is visszaminősítették free usernek.

Tera esetén annyira nem vészes a f2p modell.

Hát igen... EA még nem igazán érzi hogy hogyan kell egy jó free to play modellt csinálni... Mondhatnám úgy is hogy talán kicsit túl kapzsik.

Tera viszont jó úton halad. Jól tették hogy átváltottak ők is f2p-re. Náluk ha jól emlékszem a régi fizetők egy külön rangot is kaptak (veterán talán?).
solat | 2013-04-16 14:44

Lando írta:

Tera viszont jó úton halad. Jól tették hogy átváltottak ők is f2p-re. Náluk ha jól emlékszem a régi fizetők egy külön rangot is kaptak (veterán talán?).
Elég az, ha meg van a játék. Én sem fizettem pluszba egy vasat sem, csak simán megvettem a játékot.
Junchi | 2013-04-18 17:00
Bepiszkítok ide egy post-ot, hogy mostanában mikkel mulatom/ttam az időt (tanulás és óravázlatírás helyett).

Assassin's Creed III - Bár ebbe még épp csak belepiszkálni tudtam, de a kábé két órás gameplay úgy ahogy meggyőző volt, már legalábbis a Reveizéhez képest mindenképp.

Bayonetta - Sokáig nem tudtam mit kezdeni ezzel a játékkal, még az első végigjátszás után sem. Aztán egyre többet és többet nyüstöltem, mígnem aztán rá nem jöttem, ez bizony egy baromi hangulatos és nem utolsó sorban NEHÉZ program (már persze ha van akkora faggot az ember, mint mondjuk én, hogy képes vért izzadni egy-egy platina trófeáért). Ami jellemzi: Eleinte kaotikus, de aztán egyre szórakoztatóbb harcrendszer, poén ellenfelek, gagyi történet, helyenként katasztrófa angol szinkron (Bayonetta hangja olyan, mint valami angol tanárnőé...), többé-kevésbé változatos helyszínek, egy-két secret és pozőrködés orrba-szájba (amit egyébként nem szoktam szeretni, de itt annyira stílusos és minden határon túlmenő, hogy az már-már ismét FUNná válik).

Kingdoms of Amalur: Reckoning - Nagyon nem komálom az RPG-ket, de ez valamiért bejön. Nemrég kezdtem csak bele, de csúnyán TVeléláncolós, a harcrendszer szimpatikus, ahogy a hangulat is. Az ellenfelek ugyan meglehetősen széles skálán mozognak a vérgagyitól a fullötletesig, ahogy a quest-ek is.
dread | 2013-04-21 21:28
Sziasztok!

Lehet, hogy nem a megfelelő topicba írom, de: Szeretnék játszani japán játékokkal PSP-n és azt szeretném megtudni, hogy az E1004-est lehet-e flashelni?
Úgy tudom, letöltött játékot csak flashelt gépen lehet elindítani.
Illetve hol és mennyiért lehet Budapesten flasheltetni? PM-ben válaszolj kérlek.
Bocsánat, tényleg totál analfabéta vagyok az ügyet illetően.
finalfantasy7 | 2013-04-21 21:37

dread írta:

Sziasztok!

Lehet, hogy nem a megfelelő topicba írom, de: Szeretnék játszani japán játékokkal PSP-n és azt szeretném megtudni, hogy az E1004-est lehet-e flashelni?
Úgy tudom, letöltött játékot csak flashelt gépen lehet elindítani.
Illetve hol és mennyiért lehet Budapesten flasheltetni? PM-ben válaszolj kérlek.
Bocsánat, tényleg totál analfabéta vagyok az ügyet illetően.

Othon 2perc alatt végrehajthato a flashelés.
sonyiso itt meg van minden ami szem szájnak ingere.
Amugy ird be youtube-ra hogy psp e1000 flash. Én amugy vigyáznék a e1004-el mert ha netán befagy ugy a játék hogy semmijen gombra nem reagál a gép akkor csak az aksit kell kivenni, csakhogy a e1004-be nem tudod kivenni.
[ Módosítva: 2013.04.21 21:40 ]
dread | 2013-04-21 21:41
Köszi!
E1000-est már nem találtam, E1004-et árulnak. Az is ugyanúgy flashelhető?
finalfantasy7 | 2013-04-21 21:57

dread írta:

Köszi!
E1000-est már nem találtam, E1004-et árulnak. Az is ugyanúgy flashelhető?
A kettö ugyan az, nem is tudom miben külömbözik, asziszem más a szine?
dread | 2013-04-21 21:58
Értem, köszi
kitade | 2013-04-26 23:02
Nem épp egy mai játék,de hátha.A Fable 3-al kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem,hogy az elején ha a falusiakat végeztetem ki akkor a negatívvá váláshoz vezető utat kezdem el,vagy itt már nincs ilyen,mint az egyben?
Rafanir | 2013-04-27 12:39

kitade írta:

Nem épp egy mai játék,de hátha.A Fable 3-al kapcsolatban lenne egy olyan kérdésem,hogy az elején ha a falusiakat végeztetem ki akkor a negatívvá váláshoz vezető utat kezdem el,vagy itt már nincs ilyen,mint az egyben?

Én a falusiakat végeztettem ki és mégis száz százalékig jófiú lettem a végére. Megnyugodhatsz ez még így semmit sem befolyásol e szempontból úgyhogy nyugodtan választhatod ezt csak hogy megmentsd a játék egyetlen szép külsejű női karakterét
[ Módosítva: 2013.04.27 12:40 ]
ViharTancos | 2013-04-29 15:18
Mass Effect sorozat 3. sokat emlegetett "problémás befejezésének" egy nagyon jól összeszedett értelmezése.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=fhP-YfzANbE

Részemről nekem tetszett de nehezen értelmezhető és jó ön azonosságot igénylő ,hogy eltudjuk fogadni a végén látottakat.(kicsit hasonlít a Génszimfónia nevű könyv történetére)
Eldaron | 2013-05-01 16:30
Érdekes de szerintem semmivel sem valőszerűbb mint a sújkolás teória, innen onnan kiragadott mondtatokkal plusz belemagyarázással akarja igazolni az elméletét ugyan úgy, mint az. Sajnos a fanok sokkal több időt és energiát fektetnek a történet (főleg a befelyetés) megértésére, mint anno a biovare a megírására.
gergoking | 2013-05-06 20:45

Shadow of the Eternals WiiU/PC írta:

Az első rész, melynek címe Első Epizód: Álom az Álomban, Magyarországban játszódik időszámításunk után 1610-ben, a Báthory Erzsébet kastélyban. Báthoryt minden idők legismertebb női sorozatgyilkosaként tartják számon, aki több, mint négyszáz embert ölt meg az örök élet keresése végett. A játékban egy szolgálólánnyal, Klárával kell átvészelned a gyilkosságok során történő eseményeket, aki történetesen pont Báthory szeretője.
solat | 2013-05-07 17:28
Jön az új Wolfenstein a Bethesda gondos kezei közül.
[ Módosítva: 2013.05.07 17:29 ]
ViharTancos | 2013-05-16 13:19
Ki hallott se ki nem róla? Szerintem érdemes megtekinteni. Én lehet veszek majd egyet.



http://www.ouyahungary.hu/
solat | 2013-05-16 14:45

ViharTáncos írta:

Ki hallott se ki nem róla? Szerintem érdemes megtekinteni. Én lehet veszek majd egyet.



http://www.ouyahungary.hu/
A kontroller x360 koppintás, szal nálam kuka.
[ Módosítva: 2013.05.16 14:45 ]
bartleby007 | 2013-05-16 15:43
alakul a molekula
ViharTancos | 2013-05-16 16:04

solat írta:

A kontroller x360 koppintás, szal nálam kuka.

Ácsi solat ez nem egy next gen konzol az ára egy xbox360 kontrollerrel egyezik meg majdnem egy teljesen szabad forrás kódú szabadon fejleszthető kis ököl méretű konzol amelyik éppen az a célja hogy a brutálisan drága. (amit jómagam sem fogok venni soha) és pc-re fejlesztett indie games egyébként elég népes táborát össze boronálja. 20-25 k lesz készülék ha innen nézzük kíváncsi lennék hogyan hozol ki ebből az árból valamit egy PS-en v. xbox-on.
solat | 2013-05-16 16:26

ViharTáncos írta:

solat írta:

A kontroller x360 koppintás, szal nálam kuka.

Ácsi solat ez nem egy next gen konzol az ára egy xbox360 kontrollerrel egyezik meg majdnem egy teljesen szabad forrás kódú szabadon fejleszthető kis ököl méretű konzol amelyik éppen az a célja hogy a brutálisan drága. (amit jómagam sem fogok venni soha) és pc-re fejlesztett indie games egyébként elég népes táborát össze boronálja.
Ezzel nagyon is tisztában vagyok. De én alapból utálom az X360 kontrollerét: ormótlanul nagy, nehéz, abszolút nem áll kézre(van itthon X360). Magával a cuccal nincs bajom, de mivel a kontroller az X360 dizájn vonalát követi, így nem is nagyon fogok kapkodni érte.
[ Módosítva: 2013.05.16 16:28 ]
ViharTancos | 2013-05-16 20:06
A xbox kontrollerrel bevallom jómagam is rendelkezem steam-hez (olyan mint Dungeon Siege III,Bastion vagy az Airmech egész kényelmes vele a kagyló fotelből ) De ha ilyen mély ellenérzésekkel viseltetsz iránta akkor vedd úgy nem neked papoltam.

Amúgy meg ízlések és pofonok ott van mostanság STICK , meg Nvidia új kézi konzolja szóval választék akad rendesen csak ,hogy új tapipadokat ne is említsük...
bartleby007 | 2013-05-18 11:53
brutal legend:
HELL YEAH!!!
na ezt nevezem én játéknak! igaz, a grafikája nem épp versenyképes a mai játékokkal, de mégiscsak egy 2009-es játékról van szó. a pálya hatalmas, és rengeteg mellékküldi is van benne, hogy ne legyen egysíkú. a zene meg egyszerűen felülmúlhatatlan!! úgy vagyok sokszor, mint régen a GTA3, san andreas meg vice cityvel. nem akarok kiszálni a kocsiból, mert olyan jó szám meg a rádióban XD
én nem értem. magát a csávót egy idiótának tartom, mégis amihez ő hozzányúl az egyszerűen ugyanígy fenomenális többnyire. hogy csinálja?
[ Módosítva: 2013.05.18 12:01 ]
MaRtiN | 2013-05-18 22:33

bartleby007 írta:

én nem értem. magát a csávót egy idiótának tartom, mégis amihez ő hozzányúl az egyszerűen ugyanígy fenomenális többnyire. hogy csinálja?
JB-re gondolsz? Mert ő egy géniusz =D
A zene pedig nem csoda, hogy tetszik, utoljára ennyi rocklegendát Slash fogott össze az első albumához (ami úgyszintén garantált siker volt a maga nemében )
finalfantasy7 | 2013-05-20 21:46
BIO HAZARD 7 Itt a vége...
Rafanir | 2013-05-21 18:11

finalfantasy7 írta:

BIO HAZARD 7 Itt a vége...

Engem csak az érdekel hogy végre valahára szerepeljen benne Clare.
Ricz | 2013-05-21 19:14

finalfantasy7 írta:

BIO HAZARD 7 Itt a vége...
Túl hamar van a bejelentés szvsz, így csak kapkodásnak hatna a dolog, szóval szerintem hoax.
Daisuken | 2013-05-21 19:23
Xbox One lesz a Microsoft új üdvöskéjének a neve~ Még nincs sok új hír, legalábbis játékok terén. Csak a filmeket, multitasking-ot, hangvezérlést és a Win8 alapot nyomatják...
[ Módosítva: 2013.05.21 19:24 ]
gergoking | 2013-05-21 19:36
Az irányító egész szép lett ezzel a feketével, kicsit talán vékonyabb is, de még mindig nem eléggé. (a formáját persze továbbra sem szeretem)
Maga a gép úgy néz ki, mint valami... nem is tudom. Betontömb. Semmi formája. Mondjuk a szép fekete szín azért megmenti, de akkor sem valami nagy szám.

A funkciók meg nem érdekelnek, nekem nem ilyesmikre kell egy konzol. PS4-nél sem örülök az ilyeneknek. Én azt sem bánnám, ha visszatérnénk a PS2-es korszak elrendezéséhez, max. pár menüpontot hozzádobva.

A hangfelismerő rész hidegen hagy, de szerintem itt a legtöbbünket, mivel ki az, aki elkezdene angolul üvöltözni a szobája másik végébe?

kitől írta:

in that it allows you to run two activities simultaneously. So you can watch a movie and then also browse the Internet at the same time
Ezt szerintem nem érdemes részletezni. Hülyeség.

Mondjuk lehet velem van a baj, hogy én játékkonzolként tekintek ezekre az eszközökre, és arra is használom őket...
Daisuken | 2013-05-21 19:43
Ja, bennem is megfogalmazódott ez, mikor rögtön azzal nyitják magát a konferenciát, hogy filmek, community, Skype, egyéb alkalmazások, de elvégre egy játékkonzolról vagyon szó~ Hát, lehet, hogy nem is nézem tovább, mert értelmetlen. Majd inkább az E3-t~ Ez így csak mellébeszélés és hablatyolás, közel sem hype-keltés.

Edit: Halo live action Steven Spielberg rendezésével.

SPOILER!

I'm outta here~
[ Módosítva: 2013.05.21 19:48 ]
finalfantasy7 | 2013-05-21 20:43
hmmm.... játékok kedves microfos? sport..., forza?(gt6 jobb), call of duty ghost ami kb. ugy néz ki mint a crysis 3? microfos ugy elfog hasalni ebben a generácioban hogy csak na...
gergoking | 2013-05-21 22:23
Ha egyszer feltelepítettünk egy játékot a gépre, akkor más gépen csak fizetés ellenében fog működni. Hát szép... Kölcsön sem lehet adni játékot, nem lehet használtan venni. De gondolom lesz valami plusz benne, mert csak nem szívatják meg azokat, akik új gépet vesznek. De hülyeség az egész... Egyre rosszabb irányba halad az egész... (mintha Sony is tervezne valamit a másolt játékok ellen, de már nem rémlik)

Ja igen, és ez sem lesz visszafelé kompatibilis. Eddig csupa jó hír. Ha a Sony is ilyen irányba megy majd, még a végén WiiU-t veszek XD (mondjuk, ha kijön az új játék Monolith-től, és csak WiiU-ra, akkor nehéz lesz nem venni)
[ Módosítva: 2013.05.21 22:24 ]
urzu_se7en | 2013-05-21 22:45

gergoking írta:

(mintha Sony is tervezne valamit a másolt játékok ellen, de már nem rémlik)
Gaikai, mi más
solat | 2013-05-21 22:52

urzu_se7en írta:

gergoking írta:

(mintha Sony is tervezne valamit a másolt játékok ellen, de már nem rémlik)
Gaikai, mi más
Ha ugyan azt fogja nyújtani, mint a PS+, akkor a kutyát sem fogja érdekelni.

Az XOne már most elvágta magát nálam, nem elég, hogy ocsmány, kötelező a Kinekt is. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem abszolút nem jön be. A Wii-nél is azokat a játékokat részesítem előnyben, amiket fixen gamepaddal lehet irányítani és nem kell ugrabugrálni hozzájuk.
[ Módosítva: 2013.05.21 22:52 ]
finalfantasy7 | 2013-05-25 02:18
X ONE!!!! Ezt nézzétek végig!!! sirva röhögtem ezen a videonDD
Gabostro | 2013-05-25 15:00

gergoking írta:

A funkciók meg nem érdekelnek, nekem nem ilyesmikre kell egy konzol. PS4-nél sem örülök az ilyeneknek. Én azt sem bánnám, ha visszatérnénk a PS2-es korszak elrendezéséhez, max. pár menüpontot hozzádobva.

Én is. Hiszen a konzol azért van, hogy játszani lehessen, erre valszeg bedobnak mindenféle sz@rt...

Én biztos, hogy nem vennék XBox One-t, vagy PS4-et...
solat | 2013-05-25 15:42

finalfantasy7 írta:

X ONE!!!! Ezt nézzétek végig!!! sirva röhögtem ezen a videonDD
Van PS4-ből is.

"Kezdődik a következő Xbox bejelentése, azaz egy óra alatt a Microsoft videójáték részlege öngyilkosságot követ el a színadon."
"Koszos köröm technológia." Rock`n Roll
"Ez volt az Xbox One bejelentő konferencia, a legjobb dolog, ami 10 éve a Sony részvényekkel történt." Na ezen a kijelentésen fetrengtem a röhögéstől. Hahotázik
gergoking | 2013-05-25 16:39
Az utolsón én is A fele után már nem hittem volna, hogy még meg tudnak lepni valami marha szöveggel XD Haláli videó.
finalfantasy7 | 2013-05-28 21:32
CoD fail tessék megnézni!
solat | 2013-05-28 21:37

finalfantasy7 írta:

CoD fail tessék megnézni!
Super Mario 64 xD

De egyébként tényleg fail.... koszos köröm technológia. Kuncog
[ Módosítva: 2013.05.28 21:38 ]
Erodon | 2013-06-02 12:40
remélem jó helyre írom (ennél jobb topikot nem találtam a kérdésnek): tud valaki mondani egy jó xbox emulátort? már ha létezik egyeltalán ilyen
gergoking | 2013-06-03 21:29
Ha valaki még nem tudott dönteni, hogy megveszi-e az ikszboksz egy nevezetű csodát, akkor itt van egy újabb támaszpont: RÉGIÓZÁR

Hihetetlen. Nem hittem volna, hogy lesz olyan konzol, mely minden rosszat magába tud olvasztani, de a Microsoft merész és bevállalós
Marc | 2013-06-03 21:36

Erodon írta:

remélem jó helyre írom (ennél jobb topikot nem találtam a kérdésnek): tud valaki mondani egy jó xbox emulátort? már ha létezik egyeltalán ilyen

Mindenhez létezik emulátor csak Xbox-hoz nem, mert nincs rá különösebb igény, sőt te vagy az első ember aki kérdezi edigi életem során. Bocs.
Daisuken | 2013-06-03 21:38

gergoking írta:

Ha valaki még nem tudott dönteni, hogy megveszi-e az ikszboksz egy nevezetű csodát, akkor itt van egy újabb támaszpont: RÉGIÓZÁR

Hihetetlen. Nem hittem volna, hogy lesz olyan konzol, mely minden rosszat magába tud olvasztani, de a Microsoft merész és bevállalós

Van még idő E3-ig. Addig még kitalálhatnak pár még nagyobb baklövést~ Filmek, Halo, CoD és kutyák kellenek a népnek, a többi már csak mellékes.
[ Módosítva: 2013.06.03 21:40 ]
Marc | 2013-06-03 21:46
Besíros!!!!!
http://www.gophoto.it/view.php?i=http://i.minus.com/iBzvb2JSpQNRM.gif
Egy költői kérdés az XP óta mi jót adot nekünk a Microsoft? .... Na látjátok nem is olyan meglepő ez így hiszen nekik nem mi hanem a pénztárcájuk a fontos.
bartleby007 | 2013-06-04 08:35
ezt csak érdekességképen linkeltem be. valakinek túl sok szabadideje van. de egyszerűen elképesztő ez a pályatervezés, plusz, hogy mindent miliméterpontosan kiszámolni, hogy merre is kell menni... le a kalappal
conorr | 2013-06-04 10:29
Hát a Trackmaniát eddig is ezért szerettük.
solat | 2013-06-04 15:55
Az EA az E3-on leplezi le a Mirror's Edge 2. részét. Eddigi pletykák alapján X One exkluzív lesz, de szerintem nem meri bevállalni ezt a lépést az Electronic Arts.
Daisuken | 2013-06-04 16:01
Hát nagyon remélem, hogy nem, mert ki is fordulnék magamból (meg a többi fan is) ennyi év várakozás után. De mindenesetre egyelőre annak is örülök, hogy az utóbbi időben terjengtek róla pletykák, hogy lesz egyáltalán folytatás.
solat | 2013-06-04 16:54
Plant vs Zombies 2 egyenlőre csak iSzarokra. Menyjen a PopCap a tudja hova.
[ Módosítva: 2013.06.04 16:56 ]
bartleby007 | 2013-06-04 16:56
ennyire jó az a plant vs zombies? rengeteg más olcsó és ingyenes játék van még androidra is
solat | 2013-06-04 16:57

bartleby007 írta:

ennyire jó az a plant vs zombies? rengeteg más olcsó és ingyenes játék van még androidra is
Én imádom. Mellette a Cut the Rope és kiegjei, meg a Final 3 van a telefonomon, játék semmi más.
bartleby007 | 2013-06-04 16:59
én kipróbáltam, de nekem nem nyerte el a tetszésem. az enyémen assassins creed (egyik része), prince of persia classic, prince of persia warrior within, injustice, arkham city, 3 db cut the rope meg néhány interaktív movie amivel játszom. a final fantasy részek még túl drágák nekem. de ha a 7 kijön iphonera, akármennyibe is kerül leszedem
Fenrir | 2013-06-10 20:18
Metal Gear Solid V: The Phantom Pain (XONE)
na hát ez elég nice remélem a Sony konferencián bejelentik, hogy jön PS4-re is
[ Módosítva: 2013.06.10 20:21 ]
finalfantasy7 | 2013-06-10 20:24

Fenrir írta:

Metal Gear Solid V: The Phantom Pain (XONE)
na hát ez elég nice remélem a Sony konferencián bejelentik, hogy jön PS4-re is
Ezt ép most akartam linkelni

Amugy nem tetszik hogy Kojima-t igy megvették hogy microfos gépén is legyen. PS3 és PS4-re is jön.
A játék maga meg.... nem találok szavakat.... TÖKÉLETES!
solat | 2013-06-10 20:27

Fenrir írta:

Metal Gear Solid V: The Phantom Pain (XONE)
na hát ez elég nice remélem a Sony konferencián bejelentik, hogy jön PS4-re is
Kojima, Kojima, mi történt veled?
gergoking | 2013-06-10 21:00
Nem csoda, hogy a régiózár mellett döntöttek, ha ezt az alapból is iszonyat drága tévégépet nálunk még 35000 forinttal többért fogják adni, mint amcsiknál.
finalfantasy7 | 2013-06-10 23:00
Nah megmutatták a Mirros Edge 2, igaz joformán semmit nem láttunk Megjeleneés: jön ha majd kéz lesz.
LasDen | 2013-06-10 23:30

finalfantasy7 írta:

Nah megmutatták a Mirros Edge 2, igaz joformán semmit nem láttunk Megjeleneés: jön ha majd kéz lesz.
minimálisat mutattak. frostbite 3 dörömböl alatta szóval grafra nem lesz panasz. ha kicsit hosszabb lesz a sztori, több beszaladgálható pályával, akkor kurta jó lesz...

amúgy az EA konf. nagyon unalmas volt...egyedül a (Attack on) Titanfall és ME2-t ér valamit. a BF4 meg egy az egyben a 3 volt
[ Módosítva: 2013.06.10 23:31 ]
Daisuken | 2013-06-11 00:20

finalfantasy7 írta:

Nah megmutatták a Mirros Edge 2, igaz joformán semmit nem láttunk Megjeleneés: jön ha majd kéz lesz.
A hivatalos oldalon lévő vidi egy másik YouTube vidihez vitt, ahol ott van a leírásban, hogy PC. Ég áldja őket, hogy nem fogták magukat és XONE exclusive-ként csinálják; pedig már kezdtem félni. Nem számít, hogy mikor jön ki; a lényeg, hogy már tudom, hogy valóban jön, és PC-re isRock`n Roll Also: trailer alapján gyönyörű lesz; már alig várom =3
[ Módosítva: 2013.06.11 0:22 ]
solat | 2013-06-11 03:51
És itt a PlayStation 4.


[ Módosítva: 2013.06.11 3:52 ]
urzu_se7en | 2013-06-11 04:02
Helyes kis PS4, jere csak ide papához.

Daisuken írta:

finalfantasy7 írta:

Nah megmutatták a Mirros Edge 2, igaz joformán semmit nem láttunk Megjeleneés: jön ha majd kéz lesz.
A hivatalos oldalon lévő vidi egy másik YouTube vidihez vitt, ahol ott van a leírásban, hogy PC. Ég áldja őket, hogy nem fogták magukat és XONE exclusive-ként csinálják; pedig már kezdtem félni. Nem számít, hogy mikor jön ki; a lényeg, hogy már tudom, hogy valóban jön, és PC-re isRock`n Roll Also: trailer alapján gyönyörű lesz; már alig várom =3
Eddig grafikailag elulmarad az enb-s ME1-től
De ha kész lesz, szebb lesz, az biztos.

Ez a Watch Dogs is elég jó lesz majd. Érdekesen alakulnak a játékok
Még jó hogy nem lett világvége
solat | 2013-06-11 04:04

urzu_se7en írta:

Helyes kis PS4

ocsmány...
urzu_se7en | 2013-06-11 04:06

solat írta:

urzu_se7en írta:

Helyes kis PS4

ocsmány...
A belső számít, nem a külső!Elpirul
LasDen | 2013-06-11 04:20
szerintem teljesen korrektül néz ki.
Azt hiszem most először úgy érzem, hogy beruháznék egy PS4-re....

De jöjjön már a Destiny!!
[ Módosítva: 2013.06.11 4:21 ]
solat | 2013-06-11 04:26
Final Fantasy XV(versus XIII) nagyot ütött.
LasDen | 2013-06-11 04:43
Nos...Sony nail'd it
Porba alázza a Microsoftot DDD
solat | 2013-06-11 04:49

LasDen írta:

Nos...Sony nail'd it
Porba alázza a Microsoftot DDD
Ezek után ki fog venni XOne-t?
Viszont csak a PS+osok tudnak majd multizni.

Használt játék támogatás: pipa.
Nem kell kötelező online-nak lenni: pipa.
Nem változik a PS+ ára: pipa.

Szerintem Redmondba most vágnak eret keresztbe és hosszába.
[ Módosítva: 2013.06.11 4:51 ]
LasDen | 2013-06-11 04:59
Te jó ég, Destiny odavág rendesen...
finalfantasy7 | 2013-06-11 05:23
399$ és euro a PS4
MS most jol benézte...

Nekem egyvalami nem tetszik a FFXV-ben, az hogy a fösorozat lett hack & slah? Na ne maradhatot volna Versus... ja és reméem Ps3-ra is jön ha már arra kezdték el fejleszteni.
Fenrir | 2013-06-11 07:16

solat írta:

Viszont csak a PS+osok tudnak majd multizni.

Szerintem Redmondba most vágnak eret keresztbe és hosszába.
Azért ez elég szar, most már a Wii U lesz az egyetlen, amin külön havidíj nélkül lehet multizni.
MS sztem még ezek után is azt hiszi hogy az új Xbox lesz a befutó és nem törődnek vele (nagyjából eddig is lehetett tudni mit fog nyújtani a PS4). Talán majd ha nem veszi senki rájönnek, hogy $100-al mégsem ér többet a TV szolgáltatás

A konzol maga nem túl szép, de a PS3 szendvicssütő designjánál még így is jobban tetszik, engem inkább az zavar, hogy a gamepad úgy néz ki az eddigi Sony kontrollerekhez képest, mint valami olcsó kínai hamisítvány

Már csak anime-style játékokat szeretnék rá látni, persze várható volt, hogy ez az E3-on nem lesz, talán majd a TGS-en...

finalfantasy7 írta:

ja és reméem Ps3-ra is jön ha már arra kezdték el fejleszteni.
Sztem nem fog, már gamefaqs is csak PS4-et ír rá, mondjuk én nem is bánnám, kellenek a PS4-nek az ilyen szintű, exklúzív húzócímek, hogy minél hamarabb, minél több ember megvegye, és ezáltal több új játék jöjjön rá.
MGS V-t viszont furcsa, hogy egyáltalán nem említették meg PS4-re, remélem nem csak XONE-ra lesz, oké hogy elvileg jön PS3/X360-ra is, de az mégsem fogja ugyanazt nyújtani, mint amit az XONE trailerben láttunk.
[ Módosítva: 2013.06.11 7:28 ]
gergoking | 2013-06-11 08:15
Nem néz ki rosszul a konzol, mintha hagyták volna a PS3-as ötleteiket és visszatértek volna a PS2-höz, és azt újították volna fel.
Engem is inkább a kontroller zavar, nem tudom a kinézetét megszokni, jó ronda lett. De élőben meg egy idő után biztos nem fog zavarni.

És most már csak várni kell a JRPG-kre. Remélem hamarabb megindul, mint PS3-nál, ahol az első években alig jött ki. Amint felhalmozódik pár darab, és lemegy az ára, biztos veszek egyet, de az nem egyhamar lesz. (Mivel JRPG-k még egy ideig biztos PS3-on maradnak)
Fenrir | 2013-06-11 08:55
Na végre ezt is megerősítették:

PlayStation 4 is region-free
Play games from Japan, Europe—wherever!


Kíváncsi leszek ezek után tényleg hanyan vesznek majd XONE-t...

Poll of the Day: HOW WOULD YOU GRADE SONY'S E3 PRESS CONFERENCE?

SPOILER!

A - Nailed it, the PS4 looks completely unstoppable 58.85%
B - Looking good, I was impressed by what they showed 29.9%
C - Meh, it didn't really do anything for me at all 8.26%
D - Not good, looks like Sony decided to phone this one in 1.12%
F - Just horrible, looks like Microsoft has nothing to worry about 1.87%

TOTAL VOTES 11517

[ Módosítva: 2013.06.11 9:22 ]
Daisuken | 2013-06-11 11:11
A Dark Souls 2 is nagyon jónak tűnik. Ha valóban az első rész előtt fog játszódni, és jobban figyelnek a PC-s optimalizálásra, akkor áldásom rájuk. A PS4 szerintem jól néz ki; legalábbis így életnagyságban, ahogy kézben tartják, ezzel a trapéz design-al aranyosnak tűnik, de az sem utolsó szempont, hogy van használt játék támogatás és nincs régió zár sem, ráadásul 20%-al olcsóbb, mint riválisa. A Killzone: Shadow Fall-on vettem először észre, hogy milyen erős kis masina lesz. Ha képes lesz tartani a fix60FPS-t ilyen szinten, akkor le a kalappal. A Destiny világa is nagyon masszívnak tűnik; megjegyzem őt is, de én inkább a TGS-re leszek majd kíváncsi, hátha kapunk valami Persona 5-öt, vagy esetleg hírt a Sora no Kiseki SC-ről így a generációváltással.
bartleby007 | 2013-06-11 11:14
és én csak itt ülök, és egyedül a batman arkham origins trailere hozott lázba
bár nagyon remélem, hogy lesz oylan gépigénye, hogy még nekem is elinduljon...
[ Módosítva: 2013.06.11 11:17 ]
gergoking | 2013-06-11 11:19

Daisuken írta:

hátha kapunk valami Persona 5-öt
Nagyon remélem, utóbbi időben egyre többször sejtették, hogy lesz valami. És most hogy itt a PS4, ideje, hogy bejelentsék 2014-re PS3-ra

De minél többet nézem, annál jobban tetszik a PS4 kinézete. Tetszik ez a retrós (nem VHS retro, hanem PS2 retro XD) dizájn. Most is, ha ránézek a Slim PS3-amra meg a FAT PS2-re, a PS2 nekem jobban tetszik.

Az irányítóval lesz nehezebb kibékülni... Az az érintőképernyő teljesen fölösleges, JRPG-k tuti nem fogják kihasználni, de a nagyobb játékok is biztos csak nagyon minimálisan, ha egyáltalán használni fogják. A share gomb számomra fölösleges lesz, és az eredeti, középső elhelyezést jobban szerettem.
Mondjuk PS Vita elrendezése sem tetszik annyira, PSP-é jobb volt. A mikrofon rossz helyen van, Ha épp pihentetni akarom az ujjaimat, akkor általában a gombok alá teszem őket, ahol meg a mikrofon van, és így halkabb lesz, ezt egy csomószor eljátszottam már. A select és start gomb meg nagyon rossz a Vitán szerintem. Rossz helyen van, kicsi és alig kitapintható. Ott ennyi a panaszom.

Mondjuk ez a PS4 ár nekem kegyetlenül sok. Még a 90000 amcsi árért sem venném meg, nemhogy a 120000-es európaiért. Nem tudom, miképp fognak változni megjelenéskor, meg 1-2 évre rá az árak, de én várni fogok, míg valami jó akció nem lesz, mint mikor a PS3-amat vettem.
Balus | 2013-06-11 11:52
Dragon Age: Inquisition
Ha csak fele olyan jó lesz, mint a Dragon Age: Origins, akkor már elégedett leszek. A pocsék második rész után eléggé leadtam az elvárásaimból...
A Witcher 3 viszont nagyon hangulatosnak tűnik így első blikkre. Lehet, hogy a végén még bejön a lengyelek számítása, és sikerül letaszítaniuk a Skyrimet az RPG-k trónjáról.
Hanon13 | 2013-06-11 11:53
Felőlem lehet akár kaki formájú is, ha jobb játékok jönnek ki rá, őszintén szólva nem érdekel Tudja azokat a funkciókat, amik kellenek (solat már leírta őket ), játszhatok a régi játékaimmal is rajta, míg ha vennék egy XBox One-t, akkor dobhatnám ki a fenébe a régi játékaimat (mert ugye ha újat veszek, a régit eladom, legalábbis ez logikus, nem...?)

Illetve csak én vagyok feldobva, hogy lesz új Kingdom Hearts? Még anno első, rendesen kijátszott konzolos játékom volt, és imádtam

A következő napokban én már csak a Pokemon X/Y híreket fogom várni, de azt nagyon~
Daisuken | 2013-06-11 12:04
A Vita-n a mikrofont valóban nagyon rossz helyre tették; ezt tapasztaltam már én is, de a többivel ki vagyok békülve. Bár igaz, a start és select valóban nem túl jók (habár nekem a FAT1004-en sem tetszik, pláne ha korom sötétben kell babrálni velük ), de a többi gombra nincs panaszom, s az analóg karok is nagyon jók még továbbra is. Egyetlen gondom az volt eleinte, hogy túl nagyok a kezeim hozzá, s néha nagyon kényelmetlen volt már fogni, de egy átalakítóval már ezt is kiküszöböltem, mert már olyan feeling, mintha egy grip-es kontrollert fognék az kezemben.

Tavaly is reménykedtem benne, hátha lesz P5 bejelentés, erre semmi sem volt. Azonban idén már többször elfecsegte Hashino, hogy gőzerővel dolgoznak rajta, úgyhogy jó lenne, ha most TGS-en kapnánk róla valami hírt. Szinte biztos vagyok benne, hogy majd a PS3/Vita kettősre jön ki, mivel az összes eddigi Persona kijött handheld-re is, de ha mégsem jönne ki rá release-kor, akkor ideje lesz végre egy PS3 beszerzésének. Vagy nagyon elvetemült gondolat az, hogy a PS4 miatt váratták 5 évig a szériát, mert hátha next-gen game lesz a P5 is? Bár az utóbbit kétlem, de azért érdekes gondolat~

A Vita is kezd beindulni ahogy elnézem. Most is sok játékot jelentettek be, és még rengeteg jön év végéig. Ezen kívül nagyon sok indie title is sorakozik. Minden kezdet nehéz, de lassan beindul ez is. Ha Japánon kívül is lenne árcsökkentés, az indítaná be csak igazán a kis masinát~
[ Módosítva: 2013.06.11 12:17 ]
gergoking | 2013-06-11 12:18
Szerintem biztos nem PS4-re fog kijönni. HIsz elvileg régóta dolgoznak rajta, és a P4-et is a PS3 első éveiben adták ki PS2-re. Remélem, hogy nem PS4-re jön. JRPG-k nem szorulnak a PS4 nyújtotta erőre, a PS3-asét sem használja ki a legtöbb, szóval fölösleges lenne váltani.

Én különben abban is reménykedem, bár fölösleges, hogy sok JRPG fog kijönni PS4-re és WiiU-ra közösen. WiiU jóval olcsóbb, és szerintem bőven elbírná a PS4-re érkező JRPG-k nagyját. De ebben kár reménykedni, pedig nekem az is megfelelne, ha rendesen elkezdenének JRPG-ket kiadni rá, mint mondjuk a 3DS-re. Meg WiiU-ra jön a Xenoblade utód is, az biztos kötelező játék lesz, de most egy játék miatt nem fogok konzolt venni.

Szerk.:
El is felejtettem kérdezni. A PS4 most akkor vinni fogja a PS3-as játékokat? Mert azt olvastam, hogy letölthető lesz a nagyja, meg áthozhatjuk a fiókunkról (ha jól rémlik), de nem rémlik, hogy bárhol írták volna, hogy a lemezes verzió is marad.
[ Módosítva: 2013.06.11 12:19 ]
finalfantasy7 | 2013-06-11 12:27

Daisuken írta:

Vagy nagyon elvetemült gondolat az, hogy a PS4 miatt váratták 5 évig a szériát, mert hátha next-gen game lesz a P5 is? Bár az utóbbit kétlem, de azért érdekes gondolat~
Az Atlus nagyon levan maradva grafikai szinten, kétlem hogy most pont elöálnak egy ultra realisztikus P5-el, aminek öszintén nem is örülnék. Nekem böven megfelelne ha P4G-nél egy kicsivel szebb lenne.

Hanon13 írta:

Illetve csak én vagyok feldobva, hogy lesz új Kingdom Hearts? Még anno első, rendesen kijátszott konzolos játékom volt, és imádtam
Nem te vagy az egyetlen, csak édes keveset mutattak ahoz hogy most körülugráljam a játékot.

Edit: Gergo: Több mint 2 és fel ével a Ps3 debütálása után adták ki a P4-et.
[ Módosítva: 2013.06.11 12:30 ]
Fenrir | 2013-06-11 12:34

gergoking írta:

Szerintem biztos nem PS4-re fog kijönni. HIsz elvileg régóta dolgoznak rajta, és a P4-et is a PS3 első éveiben adták ki PS2-re. Remélem, hogy nem PS4-re jön. JRPG-k nem szorulnak a PS4 nyújtotta erőre, a PS3-asét sem használja ki a legtöbb, szóval fölösleges lenne váltani.

Szerk.:
El is felejtettem kérdezni. A PS4 most akkor vinni fogja a PS3-as játékokat? Mert azt olvastam, hogy letölthető lesz a nagyja, meg áthozhatjuk a fiókunkról (ha jól rémlik), de nem rémlik, hogy bárhol írták volna, hogy a lemezes verzió is marad.

Azért meg kell jegyezni azt is, hogy a PS2 világ egyik legelterjedtebb, legsikeresebb konzolja volt, míg a PS3 baromi nehezen indult be, a magas ára, magas fejlesztési költségek, nehéz programozhatóság miatt, kisebb japán cégek, mint pl. GUST, Compile Heart, NIS nem is nagyon tudták volna elkezdeni rá a fejlesztést, és nem is érte volna meg mert PS2-re még jobban el tudták adni a játékokat, mintha PS3-ra készült volna. Szerintem az Atlus is hasonló helyzetben lehetett.

PS4-el gyakorlatilag minden problémát megold a Sony, szerencsére tanultak a PS3 hibáiból, így sztem jóval hamarabb meg fog történni az "átállás". Compile Heart pl. már bejelentette, hogy dolgoznak PS4-es játékon, jó lenne ha TGS-en ebből látnánk is valamit Néhány játéknál pedig azt is megtehetik kezdetben, hogy kiadják mindkét konzolra (lásd MGS V).

PS4 csak cloud-on keresztül fogja vinni a PS3-as játékokat, a Cell-t emulálni természetesen nem tudja, teljesen más architektúra. Sony-t ismerve feltehetőleg újra meg kell venni őket, ahogy PS3-nál a PS2 játékokat, esetleg híresebb játékokat majd átportolják (lásd HD Collection/Remaster játékok).
Persze ez még mindig egy sokkal jobb megoldás mint a PS3 PS2-kompatibilitása volt a kezdeti években (legalábbis nálunk, Európában), aki pl. kihagyta a PS3-at annak egyáltalán nem zavaró, és ugyanúgy megveheti, végigviheti rajta a PS3-as játékokat is, csupán egy stabil net kell hozzá.
[ Módosítva: 2013.06.11 13:12 ]
Kowimen | 2013-06-11 13:41
Ejj, ez a Sony. Igazi tréfamester. xD

SPOILER!

Ha a fizetős multit nem vesszük, meg vagyok velük elégedve.

Viszont Squre Enixre haragszom, már 7 éve húzogatják az orrunk előtt a mézesmadzagot, hogy az FF Versus XIII PS3-ra jön (nálam ez a játék volt a fő hajtóerő, hogy vegyek PS3-at [mondjuk így is mákom volt és bolhapiaci áron vettem egyet használtan, amin még fél év gari is volt]), erre kap egy átnevezést, és PS4-re adják ki.
Lehet hogy szebb lesz a graf, jobb az AI, de ennyiért nem fogok PS4-et venni, szóval várhatok még legalább 2 évet, ha nem többet, hogy elfogadható áron legyen a gép Ideje lesz lesni az apróhírdetéseket, milyen nyereményjátékokkal lehet majd PS4-et nyerni. xD

Kingdom Heartsnek is jobban örültem volna a jelenlegi konzolon.
Az új Personát remélem tényleg PS3-ra jelentik be.Tekergőzik

Kíváncsi vagyok a napokban mennyit fog esni az XboxOne előrendelések száma.
conorr | 2013-06-11 14:19
Összefoglalva a 0. napot a 2013-as E3-ról:


Tehát úgy néz ki jelenlegi állás szerint ps4 lett a nyerő, bár a konzol kinézetével nem vagyok kibékülve. Ahol néztem az E3-t 50+ emberrel, kb mindenki hangosan felnevet amikor megmutatták az új konzolt, illetve indexen láttam jópofa megfogalmazást a kinézetéről:
"Nos, ronda. Nem kicsit. Szidták sokan az Xbox One-t (ami valóban inkább tűnik szagelszívónak, mint a 21. század otthoni szórakoztató központjának), de a PS4 meg olyan, mint egy szemléltető test matekóráról. Egy paralelepipedon, konkrétan, csak még egy sávban van rajta egy mélyedés is, amiben jól megül majd a kosz."

Lényegében jó is volt, meg nem is, eddig az E3, én (telhetetlen) több új címet vártam, de úgy tűnik inkább mindenki több pénzt akar kisajtolni a játékaiból és miután előző gen-be a PS2 hattyú dala olyan jól sikerült, most minden megjelenik előző genre is, és még az MGS-t se merték bevállalni next-gen exclusive-nak (bár ez már nem volt eddig se titok), szóval szinte minden jön előző gépre is, tehát még jelenleg számomra nincs igazi nyál csorgatós játék, hogy ez az igazi next-gen játék ami miatt venni kell egy új konzolt.
Egyedül ami ösztönző hatású volt számomra játék ügyileg next-gen-be az újra pozicionált 7 éve bejelentett Versus ami most XV néven fog megjelenni.

Kedvenc how to videóm a ps4-nél: How To Share Games on the PS4 - E3 2013
Fenrir | 2013-06-11 15:37
Fekvő kép a PS4-ről:

SPOILER!


Meg kell hagyni, hogy így egész jól néz ki.
Fél óra és kezdődik a Nintendo Direct, kíváncsi leszek hogy milyen új játékokat mutatnak be WiiU-ra, hátha okoznak valami meglepetést.
conorr | 2013-06-11 15:46
Bayonetta 2 gameplay-el beérem, meg mondjanak pár dicsérő szót az új Ace Attorney-ről.
Kurosaki | 2013-06-11 16:13
Szerintem semmi gond nincs külsőleg a PS4-el. Persze méretre kb akkora mint egy PS2.
De ki a francot érdekel hogy néz ki és mekkora ha maga a rendszer 100x oda meg vissza veri az összes többi konzolt. Ráadásul állítólag futtathatóak lesznek a régi PS gamek is valami program segítségével. Ha ez így lesz tuti hogy beruházok rá én is.

Amúgy hihetetlen hogy megint a Titán Anime az amivel bemutatták hogy eltapossa kb a Ps4 az Xbox One-t. De kivételesen most az egyszer tetszett a Titános megoldás.
gergoking | 2013-06-11 16:15
Fenrir:

Ha jön valami infó a Monolith-es játékról, mindenképp írj

Szerk.:
Felléptem és láttam belőle az utolsó pár percet. Várom, hogy felkerüljön youtube-ra, hogy egyben lássam. A grafika tetszik, nagyon hasonlít a Xenoblade-ra, csak tisztább. A bejárható világ nagyobb lett, ahogy kivettem. A robotokat viszont még fel kell dolgoznom... Meg a repülés sem hoz igazán lázba egy ilyen játéknál.
[ Módosítva: 2013.06.11 16:39 ]
Fenrir | 2013-06-11 16:39

gergoking írta:

Fenrir:
Ha jön valami infó a Monolith-es játékról, mindenképp írj

Néztem élőben, pont néhány perce lett vége, 2014-ben fog kijönni, a cím továbbra is "X"
Lehet benne mechákat is irányítani, a grafikára pedig senkinek nem lehet egy rossz szava sem.
Online videót még nem látok róla, ha lesz belinkelem.

Bayonetta 2 is eléggé tetszetős, és ezt úgy mondom, hogy az első rész engem közel sem fogott meg annyira.
[ Módosítva: 2013.06.11 16:39 ]
gergoking | 2013-06-11 16:40
Pont szerkesztettem a hozzászólásom XD

Felléptem és láttam belőle az utolsó pár percet. Várom, hogy felkerüljön youtube-ra, hogy egyben lássam. A grafika tetszik, nagyon hasonlít a Xenoblade-ra, csak tisztább. A bejárható világ nagyobb lett, ahogy kivettem. A robotokat viszont még fel kell dolgoznom... Meg a repülés sem hoz igazán lázba egy ilyen játéknál.

2014... Meglátom, mi lesz ebből. Remélem szépen lemegyeget majd a WiiU ára XD

Szerk.: Volt valami érdekes? Más JRPG?
[ Módosítva: 2013.06.11 16:40 ]
Fenrir | 2013-06-11 16:44

gergoking írta:

Szerk.: Volt valami érdekes? Más JRPG?

Hát nem... szokásos Nintendo játékok voltak, Donkey Kong, Mario/Mario Kart, Smash Bros, Zelda Wind Waker HD. Talán majd a TGS-en
conorr | 2013-06-11 16:49

gergoking írta:

Volt valami érdekes? Más JRPG?
The Legend of Zelda: The Wind Waker HD ha az annak számít.

Nálam a stream lehalt állandóan így én is várom, hogy youtube-on mozgás közbe láthassam azt az egy két dolgot ami érdekelt (Bayonetta 2, X, Smash Bros).
[ Módosítva: 2013.06.11 16:51 ]
gergoking | 2013-06-11 16:53
Mondhattak volna valami rendes címet, hogy ne X néven kelljen rákeresni...

Nintendo jól megnehezíti a dolgomat... Nem értem, hogy miért csak a kézikonzoljaikra nyomatják a JRPG-ket. X-szel mindenképp szeretnék játszani, de nem akarok egy játék miatt gépet venni, és a Wii-t látva, itt is kb 5 év alatt fog összegyűlni 2-3 játszható RPG. Persze nem vetem el a többi fajta játékot sem, Wii-n Mariót is kijátszottam multiban, de ez nem segít a vásárlásban

Itt a videó: X
[ Módosítva: 2013.06.11 17:02 ]
finalfantasy7 | 2013-06-11 17:14
Lemaradtam a Nintendo-rol

The Evil Within (Resident Evil kitaláloja visszahozza a régi horrort)

The Legend of Zelda: The Wind Waker Reborn 2005-ben rongyosra játszot kedvenc Zelda játékom HD-ben.

Bayonetta 2
[ Módosítva: 2013.06.11 17:17 ]
Hanon13 | 2013-06-11 17:47
Ha esetleg valakit érdekel rajtam kívül: Új Pokemon X/Y trailer

Hivatalosan is bejelentették az új típust, tündér. Sok régi pokemont, mint ahogy sejtettük, átkategorizálnak, de a Normal típus ettől még nem tűnik el. Super effective lesz a dragon típus ellen.
Emellett láthatunk még két újabb Pokemont, Vivillon (Bug/Fly) illetve Noviern (Dragon/Normal?). Megemlítették még Spewpa-t, őbelőle lesz Vivillon (a tipikus kezdő bug pokemon).

Plusz egy új funció, simogathatod meg minden féle aranyos dolgot csinálhatsz a pokemonjaiddal, hogy jobban szeressenek.
bartleby007 | 2013-06-11 18:22
most, hogy már hanggal is meg tudtam nézni az arkham origins trailert, megnyugodtam. kicsit aggódtam, hogy mark hamill nélkül joker hangja nagyon nem lesz jó, de az új noname fickó nagyon érti a dolgát, és megtévesztésig hasonlít a régi hangra (legalábbis az előzetes alapján)
solat | 2013-06-11 18:40

gergoking írta:

Mondhattak volna valami rendes címet, hogy ne X néven kelljen rákeresni...

Itt a videó: X

Egy Xenosagának jobban örültem volna. Nem mintha a Xenoblade nem lenne jó, de egy Kos-Mos-nak jobban örülnék.
Fenrir | 2013-06-11 18:44
Final Fantasy XV Coming To Xbox One, Too
Valahogy nem lepődtem meg Square Enix-en, már a XIII-t is kiadták X360-ra...
Mondjuk személy szerint sajnálom, hogy nem exkluzív. PS4 eladásoknak jót tett volna egy ilyen húzócím.

Szerk.:
Kingdom Hearts 3 Is Coming To Xbox One As Well

No comment...
[ Módosítva: 2013.06.11 18:51 ]
gergoking | 2013-06-11 18:46
solat:

Te tervezel emiatt WiiU-t venni? 2014-ben jön, de mondjuk nem tudni, hogy angol is egyből lesz-e, szóval lehet, hogy nálunk lesz belőle 2015 is. Szerintem 1-2 éven belül lemegy úgy 50-60E-ig az ára.

Nem tudok dönteni sajnos... Ha úgy csinálják, mint a Wii-nél, akkor a konzol élete során egy kezemen meg fogom tudni számolni, hány olyan játék jön ki rá, ami érdekel. De ezt akkor sem szeretném kihagyni. Kár, hogy nem multiplatform.
Még alszom rá pár százat, míg döntést hozok, hátha mégis megsoroznak jó JRPG-kkel és megkönnyítik a döntésem Ha 1-2 éven belül nem jön még pár jó játékbejelentés, akkor biztos hagyom.
Rafanir | 2013-06-11 18:58
Ez most nem az aktuális beszédtémához kapcsolódik, de sebaj. (Gondolkodtam hogy a Help-be rakom, de hát mégis csak ez a topic foglalkozik a játékokkal)

Csak egy gyors és igen fontos kérdés.

Beszereztem egy GOW Ascension Collector Editiont amivel van egy kis gond. Számos online extra van hozzá (dupla xp a multiban, kosztümök stb.) amiket a Playstation Store-on lehet aktiválni a megfelelő kód beírásával.

A gond csak az hogy az Accontomal nem a megfelelő store-ra vagyok felcsatlakozva így ezeket a kódokat nem fogadja el. Viszont van egy mellékes másik accont is a gépen létrehozva ami viszont a megfelelő Store-hoz van csatlakozva.

Na mármost ha ezeket az online extrákat ezen a másik acconton fogom aktiválni akkor azok fognak vonatkozni az igazi fő accontomra is? Tehát attól félek hogy ezt a sok bónuszt csak a mellékes, tartalék accont kapja meg amiben sosem játszok, míg az "igazi" már trófeákkal teletömött aktív accont hoppon marad.

Lehet hogy kicsit hülye kérdés, de ilyen helyzetben bevallom még sosem voltam
[ Módosítva: 2013.06.11 18:58 ]
gergoking | 2013-06-11 19:15
Én úgy tudom, hogy igen. Ugyanez a gondom volt a Tales of Graces f-fel. Ott a mellékfiókomra töltöttem le a cuccokat. A DLC ruhát még nem próbáltam, mert ahhoz haladnom kéne a sztoriban, de a mellette letöltött dinamikus téma a másikon is megjelent. Szóval ez szerintem géphez kötött.

De mivel magával az in-game DLC-vel még nem teszteltem, ezért még én nem mondanám 100%-ra. Talán más tud biztosabbat mondani.
finalfantasy7 | 2013-06-11 19:51
Final Fantasy X/X-2 HD Remaster Még 10éve elnéztem neki ezt a szinkront, de most hogy ezt meghallottam kiugrottam az ablakon.

FINAL FANTASY XIV "CRYSTAL'S CALL" Trailer

Az hogy meg jön, fosboxra is no comment.... ennyi erövel jöhetne Ps3-ra is.

FINAL FANTASY X/X-2 HD Remaster Japán

FF XIII-3 Japán E3 Trailer
[ Módosítva: 2013.06.11 20:04 ]
solat | 2013-06-11 20:29

finalfantasy7 írta:

FINAL FANTASY XIV "CRYSTAL'S CALL" Trailer

Az hogy meg jön, fosboxra is no comment.... ennyi erövel jöhetne Ps3-ra is.

Még jó, hogy idén PS3/PC-re jön, jövőre meg PS4-re.
[ Módosítva: 2013.06.11 20:29 ]
finalfantasy7 | 2013-06-11 20:40

solat írta:

finalfantasy7 írta:

FINAL FANTASY XIV "CRYSTAL'S CALL" Trailer

Az hogy meg jön, fosboxra is no comment.... ennyi erövel jöhetne Ps3-ra is.

Még jó, hogy idén PS3/PC-re jön, jövőre meg PS4-re.

nem ere irtam... hanem a FF XV-re csak idegeségembe elfelejtettem idézni

MGSV: The Phantom Pain (Extended Director's Cut) 1080p Kojima nem viccelt amikor azt mondta kockázatos lenne kiadni a MGSV mert erre még nincs felkészülve a játékos társadalom.(vagy inkább nem néznék tul jó semmel a kritikusok ezt a fajta... brutalistást. (de ez mondjuk nem a megfelelö szo rá)
[ Módosítva: 2013.06.11 20:42 ]
solat | 2013-06-11 20:46

finalfantasy7 írta:

MGSV: The Phantom Pain (Extended Director's Cut) 1080p Kojima nem viccelt amikor azt mondta kockázatos lenne kiadni a MGSV mert erre még nincs felkészülve a játékos társadalom.(vagy inkább nem néznék tul jó semmel a kritikusok ezt a fajta... (nem jut eszembe semmi XD))

Vagy úgy döntött, hogy mégsem csinál belőle X-bone kiadást és rágyúr a PS4 HD7970-jére. Kuncog
finalfantasy7 | 2013-06-11 20:54

solat írta:

finalfantasy7 írta:

MGSV: The Phantom Pain (Extended Director's Cut) 1080p Kojima nem viccelt amikor azt mondta kockázatos lenne kiadni a MGSV mert erre még nincs felkészülve a játékos társadalom.(vagy inkább nem néznék tul jó semmel a kritikusok ezt a fajta... (nem jut eszembe semmi XD))

Vagy úgy döntött, hogy mégsem csinál belőle X-bone kiadást és rágyúr a PS4 HD7970-jére. Kuncog
Jaj most nézem!!!! X360? Hát ez igazán fail lesz XD Majd szépen le kell butitaniuk a 5órányi FULLHD átvezetöt hogy ne 25DVD legyen a X360 kiadás XD Én nagyon kiváncsi vagyok hogy fog kinézni PS3-on, ha hozzák a Beyond grafikai szintjét vagy egy picit jobbat már meg leszek elégedve vele
solat | 2013-06-11 20:57
Lehetséges, hogy kiveszik a Final Fantasy X-2 HD Remasterből a Last Mission-t és majd külön DLC-ként fogjuk megkapni. Ha ezt megléped SE, akkor nagyot fogok csalódni benned.
finalfantasy7 | 2013-06-11 22:27
Square Enix Live
Gondoltam szolok FF XIV meg Saints Row már volt. Remélem lesz FF X és FF XIII-3^^
JSaN | 2013-06-11 23:44
No tegnap, vagyis ma reggel 5ig vegig neztem az osszes konfot.
Hat itt nekem elsore a PS4 jon be, ami realisnak latok megvasarolni. Bar meg semmi sem szent hiaba tarolt a sony a konf vegen. AZ arak sem feltetlen sony gyozelmet jelzik, boxnal jar a kinect abba az arba, sonynal kulon kell veni eyet ami +60€, meg nem art egy tartalek kontroler igy mar ugyan ott vagyunk mint a bone. A szolgaltatasnal a bone setopboxot nem hiszem hogy itthon kihasznalhato igy szamomra nem is letezik, ps-en meg a network 5€/ho szerintem siman valalhato boven ad szolgaltatast es ingyen jatekokat, igy ezert is billen erre a merleg nyelve nalam.
Az ex cimek szamomra valahogy egyik oldalon sem domboritottak, igy az most meg nem mervado.
Ami erdekel az meg gyakorlatilag mind multi platform, es konkreatam ami 100% hogy meg lesz veve:
MGS5 alap, furcsaltam hogy bokszon mutogatjak, de ugy is multi cim igy mindengy majd min tolom.
Witcher 3, az elso 2 resz bovitetjei is itt figyelnek a polcomon, ez se fog ki maradni. Lengyelek csak tudnak valami, igen jol nez ki es hangulatos.
Titanfall lehet kovezni de nekem bejott ez a meches robotos cod szeruseg, meg itt legalabb konkret multit mutatak.
SW battlefront, hol lehet elorendelni? kell!!!
Bayonetta kar hogy wii u cim, azert nem fogok konzolt venni.
Amugy osszes cim figyelemel kisereendo, de a fenti felsoroltak szamomra biztos befutok.
finalfantasy7 | 2013-06-12 01:30
MS fail nem tudom hanyadszorra
Lényeg az hogy mindegy japán játék exlusive japánban.
urzu_se7en | 2013-06-12 02:16

finalfantasy7 írta:

MS fail nem tudom hanyadszorra
Lényeg az hogy mindegy japán játék exlusive japánban.
Nem fail az. Lassan mennek a hajók a föld forgási irányával ellentétesen, ráadá.... Ja... Ez tényleg fail
Arra esetleg ráfoghatják hogy pirosnál nem lehet jobbra fordulni, így lassabb a szállítás...
Nem baj. VHS helyett bétát vesznek majd
LasDen | 2013-06-12 03:39
XBox One vs Playstation 4 PRICE
GIGA LOL DD
Fenrir | 2013-06-12 08:43

finalfantasy7 írta:

MS fail nem tudom hanyadszorra
Lényeg az hogy mindegy japán játék exlusive japánban.
Nem mindegy? Japánban úgysem venné meg senki

BASED ON WHAT YOU'VE SEEN SO FAR, HOW WOULD YOU RATE THE THREE NEXT-GENERATION CONSOLES?
PlayStation 4, Wii U, Xbox One - 65.26%
PlayStation 4, Xbox One, Wii U - 16.01%
Wii U, PlayStation 4, Xbox One - 14.45%
Wii U, Xbox One, PlayStation 4 - 0.74%
Xbox One, PlayStation 4, Wii U - 2.62%
Xbox One, Wii U, PlayStation 4 - 0.92%
TOTAL VOTES - 9853

Azért látom mindenkinek nagyon bejön az új TVBox
[ Módosítva: 2013.06.12 8:44 ]
solat | 2013-06-12 10:39

JSaN írta:

No tegnap, vagyis ma reggel 5ig vegig neztem az osszes konfot.
Hat itt nekem elsore a PS4 jon be, ami realisnak latok megvasarolni. Bar meg semmi sem szent hiaba tarolt a sony a konf vegen. AZ arak sem feltetlen sony gyozelmet jelzik, boxnal jar a kinect abba az arba, sonynal kulon kell veni eyet ami +60€, meg nem art egy tartalek kontroler igy mar ugyan ott vagyunk mint a bone.
Ha vinni fogja USB-n keresztül a nevesebb kontroller gyártók(Logitech) gamepadjait, akkor totál fölösleges annyi pénzt kiadni egy második joyra. A PS3mamhoz mindössze egy gyári DS3 van, a másik kontrollerem egy Logitech Dual Action(4500,- volt anno), amit röhögve visz a konzol(az X360 nem). P4Eye csak annak kell, aki Moveonli akar, de elvileg a PS3 kameráját is vinni fogja.
[ Módosítva: 2013.06.12 10:41 ]
gergoking | 2013-06-12 10:43
Fenrir:
Ennél inkább az a lényeg, hogy véletlenül se legyenek olyan téves lépések, mint a Tales of Vesperia xboxra való kiadása. Legnagyobb hülyeség, amit elkövethettek... Meg még volt 1-2 normálisnak tűnő RPG. Szóval örülök, hogy az ilyet most gyökerestül megelőzik.
solat | 2013-06-12 16:39
Most szórta a földet a Microsoft az X-bone koporsójára.

"Újabb flegma kijelentés érkezett a Microsoft részéről az Xbox One 24 óránkénti online jelenlétet követelő rendszere miatt, így Don Mattrick a GTTV-ben úgy nyilatkozott, hogy nem kell aggódniuk a játékosoknak, aki ugyanis nem tud csatlakozni az internethez, a cég annak is tud szolgálni alternatívával. Ezt az alternatívát Mattrick szerint úgy hívják, hogy Xbox 360, így amennyiben valaki nem rendelkezik interneteléréssel, választhatja ezt az offline eszközt is. A Microsoft embere ezzel tulajdonképpen azt írta körül finom szavakkal, hogy aki nem rendelkezik stabil és szélessávú interneteléréssel vagy nem szimpatikus számára az online szisztéma erőteljes jelenléte, az akár búcsút is inthet az Xbox One-nak, őket ez nem fogja meghatni."

forrás
[ Módosítva: 2013.06.12 16:41 ]
gergoking | 2013-06-12 16:47
Ezt én is olvastam még reggel. Jót nevettem rajta
Daisuken | 2013-06-12 16:48
Wow, nem erős kijelentés ez egy kicsit? Ezzel nem hogy vonzza, hanem szerintem inkább taszítja magától az embereket a MS. Mi vajon a céljuk ezzel a folytonos internetkapcsolattal? És ha emellett a Kinect minden pillanatban figyel (hacsaknem letakarod valami paplannal), akkor minden mozdulatod közkincs lesz~
[ Módosítva: 2013.06.12 16:51 ]
Azurien | 2013-06-12 17:04
Milyen rendesek. Kár, hogy még így is lesz annyi ember, hogy ezt a rémálmot fenntartsák :'D Részemről maradok a Sony-Nintendo páros kreálmányainál. WiiUra ismét nagyon nagyon nagyon jó címeket mutattak be. Esküszöm egyszerűbb lenne eladnom nekik a lelkemet, ha így folytatják.

¤ Super Smash Bros.
¤ New Super Luigi
¤ Pokémon X and Y
¤ Shin Megami Tensei IV

A régiózárat továbbra sem díjazom a 3ds-n mivel hiába lett 20$ az InaGO nem tudnék játszani vele ;w; Viszont legalább LÁTSZIK, hogy a Nintendo betartja a szavát és egyre több cím jelenik meg globálisan

A sonynál még azért várok majd 1-2-3 évet amíg normalizálódik az ára vagy jelennek meg rá engem érdeklő címek.

SPOILER!

finalfantasy7 | 2013-06-12 22:07
MS egy idiota XD Van még ennél lejjebb? hát van....
solat | 2013-06-12 22:16

finalfantasy7 írta:

MS egy idiota XD Van még ennél lejjebb? hát van....
Megfordult a fejemben, hogy esetlegesen ki akarnak szállni a konzol bizniszből, de kétlem, hogy akkor milliókat költöttek volna a Nagy Tesvírre.
Fenrir | 2013-06-12 22:45

solat írta:

Megfordult a fejemben, hogy esetlegesen ki akarnak szállni a konzol bizniszből, de kétlem, hogy akkor milliókat költöttek volna a Nagy Tesvírre.
Pedig én is ezen gondolkodtam Egyszerűen nem hiszem el, hogy minden egyes létező dolgot amit csak lehet akaratlanul elrontsanak.

PS4 vs PS3, XONE, X360 méretek:

SPOILER!

[ Módosítva: 2013.06.12 22:47 ]
Daisuken | 2013-06-13 00:14
Újabb Dark Souls 2 gameplay vidi. Szépen néz ki, de úgy tűnik áldozatot kellett hozniuk a PC-n is stabil FPS fenntartásához, ami leginkább pár helyen a fényeknél mutatkozik meg; itt-ott nagyon szép, de pár helyen meg csúnyácska. A Temple Knight class érdekesnek tűnik, meg most úgy néz ki, hogy nagyobb jelentősége lesz annak, hogy milyen class-al indul el az ember, s nem lehet könnyen egy Thief-ből tankot csinálni, mint a DaS 1-ben~ Maga az első rész nem volt olyan nehéz Warrior-al, s Miracle-t sem használtam egyet sem, de itt jól lenne belemenni ebbe a témába is úgy, hogy a tankolást valamilyen szinten megtartani, arra meg tökéletes lesz ez a Temple Knight. De ami nagyon, de nagyon felkeltette az érdeklődésem, az a DUAL SWORDSMAN! Sokkal kifinomultabb lett az egész az első részhez képest, s itt tényleg egy fegyverként hat a kettő. Ha van dual-wield lehetőség egy játékban, akkor én azt az utat szoktam taposni, s úgy tűnik itt most erre is rá lehet állni. 2014 Márciusa. Már alig várom
Hanon13 | 2013-06-13 10:20
JWittz bejutott a Nintendo Pokemon kerekasztal előadására, így ebben a pillanatban szerintem az Ő videója mutatja meg nekünk a legtöbb újdonságot: Videó

Pokemonok hordákban is támadhatnak, Sky battles a haverokkal, új multiplayer rendszer, végre sokkal egyedibbé formázhatod a karakteredet is (haj, kiegészítők, ruha), és emelett 7 új pokemon.
finalfantasy7 | 2013-06-13 19:27
Teljes E3 Röviden + végiröhögöd az egészet
solat | 2013-06-13 19:57

finalfantasy7 írta:

Teljes E3 Röviden + végiröhögöd az egészet
"Ez volt az Xbox One bejelentő konferencia, a legjobb dolog, ami 10 éve a Sony részvényekkel történt." Hahotázik

Megnéztem az összes videójuk egyhuzamban, könnyesre röhögtem magam.
Daisuken | 2013-06-13 20:15
"Egy üres vászon, amire akármit festhetsz. Mondja a csávó, aki az elmúlt 16 évben csak Gran Turismo játékokat csinált."

"Te, most én be vagyok állva, vagy a ruhásszekrény tényleg lassan araszol jobbra?"

Én már ott tartok, hogy minden második nap megnézem azt a két vidit
solat | 2013-06-13 20:29
Egy biztos, jó darabig emlékezetes marad az idei e3.
finalfantasy7 | 2013-06-13 20:29
"A rendezvényt támogatta: Coke mert a dilerünk nevét nem irhattuk ide XDXD"

Az Oscar dij átados is fenomenális
solat | 2013-06-14 04:24
Ez jó, ez tetszik.

SPOILER!

LasDen | 2013-06-19 04:02
Nem láttam jobb topikot neki, így ide kérdezem
Szóval, játszottatok már a Save the Date c. játékkal?

Egy egyszerű VN alapú játék. Csak néhány kép és szöveg. A sztori pedig, hogy elmész egy barátnőddel egy randira, minden tök jól megy, de egyszer csak meghal. Igazából ennyi lenne.
Rengeteg választási lehetőség van, visszatöltögetés, gondolkodás, hogy megmentsük a szörnyű haláltól drága Feliciánkat (többek közt ninják ölik meg, lövöldözés, repülő zuhan rá, vizi szörny viszi el és hasonlók ). Rengeteg popkult utalás van, a mátrixtól a final fantasyig sok apróságra lehet lelni. És bár a történet nem túl sokat ígérő, de ahogy eléri a tetőpontot, úgy kerülnek elő érdekes gondolatok. Viszont, kegyetlenül nehéz játék. A választási lehetőségek 90%-a szegény Felicia halálához vezet. Így a győzelem - aminek megoldás igen kreatív - nagyon jó érzés
Szóval, csak ajánlani tudom egy röpke órácskára..És persze a játék teljesen ingyenes
Mentsd meg a randit!
solat | 2013-06-19 07:26
Egyenlőre ne toljátok fel a 4.45-ös frissítést a PS3-ra, mert sokaknál téglásította a gépet. A fő gyanúsított a vinyó, mert azoknál a gépeknél fordul elő elsősorban, amikben nagyobbra lett cserélve, de ez egyenlőre találgatás.
[ Módosítva: 2013.06.19 7:27 ]
urzu_se7en | 2013-06-20 05:43
Most nézem csak mit csinál a Mikrolágy az új dobozzal. Engednek a népnek. Tiszta szánalom a cég. Kérem vissza Gates bácsit.Hisztizik

Tudom hogy ez most jó hír. De valami kis önbecsülésük legyen már
Vagy már az a maradék is eltűnt?

Na kíváncsi leszek mit fog lépni a Sony... Tudom mit fog lépni...
LasDen | 2013-06-20 06:15
Muszáj lépés volt, nagyon beégette őket a ps4 igen, eléggé bénán néz ki, hogy most szaladnak az emberek után, de ha kitartanak a drm meg a többi mellett, akkor lehúzhatják a rolót, és az xbone csúnya bukás lett volna...
így a 2 konzol most közeledett egymáshoz, viszont még mindig a sony van előnyben, nem is muszáj csinálniuk semmit se.
Fenrir | 2013-06-20 06:28
Ez még viccnek is vicces... de az ehhez hasonló hírek után azt hiszem jól tették:

kitől írta:

Amazon.com has recently conducted a user poll to ask customers which console they are more interested in between Xbox One and PS4. The result shows 38984 votes for PS4 and 2162 for Xbox One, a 94.7% in favor of PS4.

és ez a szöveg...

Microsoft írta:

You told us how much you loved the flexibility you have today with games delivered on disc. The ability to lend, share, and resell these games at your discretion is of incredible importance to you. Also important to you is the freedom to play offline, for any length of time, anywhere in the world.
Legalább végre meglesz az első régiófüggetlen Xbox, így nem lesz különösebb gond, ha netalán adnának ki rá valami érdekes japán játékot
A vicc az egészben az, hogy mindez a Sony-nak köszönhető
[ Módosítva: 2013.06.20 6:39 ]
solat | 2013-06-20 07:12

LasDen írta:

a 2 konzol most közeledett egymáshoz
Még véletlenül sem. A PS4 grafikus teljesítménye duplája az Xbone-énak. Ezen kívül szinte biztos, hogy be fognak építeni MS-ék valami okosságot a gépbe, úgyhogy ne örüljünk előre. Egész szép összeget költöttek a gép és a hozzá tartozó hóbelebanc fejlesztésére, kizártnak tartom, hogy csak úgy kidobják a gépre már kifejlesztett DRM cuccost.
LasDen | 2013-06-20 07:22

solat írta:

Még véletlenül sem.
A 2 centis közeledés is közeledés ám...
solat | 2013-06-23 17:22
Kicsit olvasgattam a BTK-t a Google Street View-al kapcsolatban és egy aranyos gyöngyszemet találtam benne. Kíváncsi leszek, hogy ezek után is kötelezővé fogja-e tenni az MS a Kinektet az Xone-on. Elsősorban a b) pont vonatkozik rá, de a d) is erősen meleg süti.

SPOILER!

Btk. 178/A. § (1) Aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából
a) másnak a lakását, egyéb helyiségét vagy az ezekhez tartozó bekerített helyet titokban átkutatja
b) másnak a lakásában, egyéb helyiségében vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetőleg rögzíti,
c) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
d) hírközlő berendezés útján, illetőleg számítástechnikai rendszeren másnak továbbított közleményt, adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
[ Módosítva: 2013.06.23 17:24 ]
Daisuken | 2013-06-25 23:41
Routine Gameplay Trailer. Érdekesnek tűnik, de ami szerintem ettől is érdekesebb, az a legvégén alul lévő kis logo, az Oculus VR. Az elmúlt hetekben egyre több videót láttam róla, s azt hittem, hogy ez is csak egy olyan házi-projekt, de úgy tűnik ezzel dobbantani akarnak a videójátékoknál is, s hamarosan nagy változás lehet e-téren. A videók alapján egészen jónak tűnt a projekt, habár saját tapasztalat nélkül még korai lenne ítélkezni, de egyelőre ígéretesnek tűnik.
bartleby007 | 2013-07-01 15:04
ki akarom már végre próbálni az assassins creed első részét, de nem találok egy normális verziót belőle, ami menne. jó gépem van ez az új tomb raider is nagyon jól fut rajta, de amikor az AC-t letöltöm, bármelyik verziót, még a RELOADED verziónál is, 10-15 olykor 30 percnyi játék után kifagy. tud valaki ajánlani egy jó, működő verziót, vagy az én gépemmel van a gond? megjegyzem, más játékkal ilyesmi nem törénik.
solat | 2013-07-01 16:37
Soul Saga alfa gameplay. Indie játéknak indult PSP/Vitára, de könnyen elképzelhető, hogy mobilra is jön.

bartleby007: nagyon valószínű, hogy ugyan az a baja, mint a rosszul feltört Steam-es játékoknak. Hiányolja az uPlay-t.

SPOILER!

Egyébként meg ne spóroljunk már 10 Eurón.
[ Módosítva: 2013.07.01 16:41 ]
finalfantasy7 | 2013-07-01 16:42

solat írta:

Soul Saga alfa gameplay. Indie játéknak indult PSP/Vitára, de könnyen elképzelhető, hogy mobilra is jön.
Ezt már láttam. De az nem tetszik hogy FF-es menü, FF-es logo, stb. valami erdetibbet kellet volna kitalálni.
gergoking | 2013-07-02 16:57
Tomb Raider (PS3)
Végre ezt is kipróbálhattam. Már az első trailerek óta nagyon érdekelt a játék, posztert is raktam ki belőle a szobámba. Ez azért ritkaságnak számít, mert ritkán figyelek fel amcsi játékokra. Ma délelőtt kezdtem el, és már elég sokat játszottam. A menü szerint pont 20%-nál járok.

Nagyon tetszik a játék, amikor elkezdtem, csak ámultam. Az íjászat és a lövöldözés nagyon tetszik, épp most voltam túl egy nagy gyilkolászáson, miután kaptam egy gépfegyvert. A hangulat isteni. Ezt azt tudja igazán tetőzni, mikor találok valami eldugott dolgot, mint például naplóbejegyzést, és a szigetről írnak. Most már kezdem felvenni a ritmusát, így már nem annyira lepődök meg, de az elején nagyon figyeltem, mert az az érzésem volt, hogy bármelyik bokorból rám ugorhat valami. És gyakran meg is történt. Nagyon utálom a farkasokat XD Kétszer is majd szívrohamot kaptam, mikor egyszer csak rám vetette magát a semmiből egy.

Szóval nagyon élvezem a játékot. Még csak az ötödén vagyok túl, de mindenképp végigviszem. Ha meg nagyon tetszik, akkor megpróbálom a kihagyott extrákat is megszerezni.
solat | 2013-07-02 17:57

gergoking írta:

Most már kezdem felvenni a ritmusát, így már nem annyira lepődök meg, de az elején nagyon figyeltem, mert az az érzésem volt, hogy bármelyik bokorból rám ugorhat valami. És gyakran meg is történt. Nagyon utálom a farkasokat XD Kétszer is majd szívrohamot kaptam, mikor egyszer csak rám vetette magát a semmiből egy.

És ez még csak a legeleje. Készülj fel, lesz egy-két finom falat még. Kuncog

Apropó, az inverz kamera patch kijött már?
[ Módosítva: 2013.07.02 17:57 ]
bartleby007 | 2013-07-02 19:04

gergoking írta:

Tomb Raider (PS3)
Végre ezt is kipróbálhattam. Már az első trailerek óta nagyon érdekelt a játék, posztert is raktam ki belőle a szobámba. Ez azért ritkaságnak számít, mert ritkán figyelek fel amcsi játékokra. Ma délelőtt kezdtem el, és már elég sokat játszottam. A menü szerint pont 20%-nál járok.

Nagyon tetszik a játék, amikor elkezdtem, csak ámultam. Az íjászat és a lövöldözés nagyon tetszik, épp most voltam túl egy nagy gyilkolászáson, miután kaptam egy gépfegyvert. A hangulat isteni. Ezt azt tudja igazán tetőzni, mikor találok valami eldugott dolgot, mint például naplóbejegyzést, és a szigetről írnak. Most már kezdem felvenni a ritmusát, így már nem annyira lepődök meg, de az elején nagyon figyeltem, mert az az érzésem volt, hogy bármelyik bokorból rám ugorhat valami. És gyakran meg is történt. Nagyon utálom a farkasokat XD Kétszer is majd szívrohamot kaptam, mikor egyszer csak rám vetette magát a semmiből egy.

Szóval nagyon élvezem a játékot. Még csak az ötödén vagyok túl, de mindenképp végigviszem. Ha meg nagyon tetszik, akkor megpróbálom a kihagyott extrákat is megszerezni.

csak egy jó tanás minden spoiler nélkül. az ejtőernyős jelenetnél A-D betűkkel kell irányítani. ezt csak azért mondom, mert én napokig szenvedtem csak azzal az egy résszel, és sehogy sem tudtam rájönni, hogyan kell irányítani, mert eleinte én is A-D-vel próbálkoztam, de nagyon nehézkesnek tűnt
solat | 2013-07-02 19:09

bartleby007 írta:

mit

Csak az a poén, hogy PS3-on nincs A-D gomb.
gergoking | 2013-07-02 21:11

Ejtőernyős részen túl vagyok, 37%-on álltam meg. Jó párszor meghaltam, fegyveres harcoknál már nem finomkodtak velünk úgy, mint a játék elején. Egyszerre egy tucat ellenséget ránk borítanak. És mintha halhatatlanok lennének, kapnak öt golyót, már volt úgy, hogy loccsant mindenük, mégis futnak tovább. Nagyon idegesítő. Azt hittem, hogy ezt csak a főszereplőknél szokták eljátszani

Még régen olvastam, hogy sokan panaszkodtak a linearitására. Szerintem ez nem igaz, egész jól bejárhatóak a helyek, és nem 1-2 rejtett zug van. Nekem nagyon bejött. A sztori tetszik. Mondjuk nem tudom, hogy mivel fogják kihúzni a maradék részt,mivel a sztori egyelőre úgy áll, hogy már 50%-nál el tudnám képzelni a végét.

A rádiótornyos jelenet valami isteni volt. Mikor Lara a tetejéről lenézett Gyönyörű.
bartleby007 | 2013-07-02 21:49
én meg pont azt szeretem, ha lineáris. nekem nincs kedvem órákig bóklászni egy 50 négyzetméteres területen, hogy minden egyes kis egérlyukba benézzek és megtaláljam a kiutat, csak menni akarok előre és gyilkolni.
[ Módosítva: 2013.07.02 21:49 ]
gergoking | 2013-07-02 21:58
Kár, hogy nincs PS3-ad, FF XIII-at imádnád Mintha egy csövön mennél végig, és még térkép is van, nehogy eltévedj

Mondjuk a Tomb Raider-féle nem-lneáris pályák nem a kedvenceim, mivel itt többnyire olyan volt, hogy pl egy hatalmas város, vagy egy nagy telep, rengeteg apró részlettel, amire figyelni kell. Jobb szeretem az elágazó utakat, és az ebből adódó nem-linearitást. A Tomb Raider-szerűben én is könnyen elveszek, amit nem szeretek. Jó példa volt erre az a város, amiben szinte végig kötéllövéssel kellett közlekedni. Viszont voltak benne jól megcsinált részek is, amilyet szeretek, főként az erdőknél és kietlenebb területeknél.

Ha kivégeztem a Tomb Raidert, jöhet a The Last of Us. Annyira halálra dicsérik, hogy muszáj kipróbálnom Csodálkozom, hogy itt nem írt róla még senki, ha jól rémlik.
[ Módosítva: 2013.07.02 21:58 ]
bartleby007 | 2013-07-02 22:19
az ff xiii-t tényleg nagyon ki akarom próbálni, mert videók alapján na meg a linearitása miatt angyon bejön. tényleg kár, hogy nincs ps3-am.
gergoking | 2013-07-02 22:34
Pár napja töltöttem le, mert újra akarok vele játszani. Még úgy 2 éve dobtam, de ezúttal szeretném végigvinni.
solat | 2013-07-03 13:17

gergoking írta:

Jó párszor meghaltam, fegyveres harcoknál már nem finomkodtak velünk úgy, mint a játék elején. Egyszerre egy tucat ellenséget ránk borítanak. És mintha halhatatlanok lennének, kapnak öt golyót, már volt úgy, hogy loccsant mindenük, mégis futnak tovább. Nagyon idegesítő. Azt hittem, hogy ezt csak a főszereplőknél szokták eljátszani
Nem halhatatlanok azok, legalábbis íjjal az esetek 90%-ába fejre vagy torokra megyek. Mekkora már, amikor egy nyílvessző áll ki az ellen torkából, az meg markolássza a vesszőt, miközben vért spriccelve, szörtyög és kapkod a levegő után.

gergoking írta:

A rádiótornyos jelenet valami isteni volt. Mikor Lara a tetejéről lenézett.
Az tényleg epic jelenet volt.

gergoking írta:

Csodálkozom, hogy itt nem írt róla még senki, ha jól rémlik.

The Last of Us teszt PlayStation Community módra.
[ Módosítva: 2013.07.03 13:20 ]
gergoking | 2013-07-03 22:58
74%
Rá kellett jönnöm, hogy a százalék a felfedezett cuccokat jelöli. A sztoriban haladtam elég sokat, de közel sem annyit, mint tegnap, viszont már a végénél lehetek. A hajót tákoljuk éppen, és megjelent ismét az a szereplő, akiről már az elején lerítt, hogy el fog árulni minket. Lara ezt meg is mondja, de mindenki tett rá... Na mindegy.

Azért nem haladtam annyit, mert a régi területeket kutattam át. A dolgok nagyját megtaláltam, de még azért hiányos. Gondolom már nincs sok hátra. Még behajózok a sziget közepére, és ott jön az utolsó pálya.

A játék közben szembe találtam magam pár buggal. Az első ilyen a pisztolyos ürge volt, aki megállás nélkül lőtt, mintha gépfegyvere lenne. De még annál is durvábban, mert nem volt szünet néha sem a lövések közt. Aztán jött az, mikor végigvittem egy nehéz részt, ahol hosszasan gyilkolni kellett. Jött egy jelenet, majd menekülni kellett, itt meghaltam, és egy korábbi checkpointhoz dobott vissza (pedig neten megnéztem, és ott kellett volna, ahol megöltek). Meg a másik, mikor egy opcionális sír kifosztása közben felugrottam egy platformra, és hirtelen körbevett egy láthatatlan fal, és beszorultam oda. Vissza kellett ugranom az előző checkpointhoz (utána már jó volt).

Még szerintem maholnap végigviszem.
bartleby007 | 2013-07-04 07:16
én meg félbehagytam, mert közben sikerült megcsinálni, hogy jó legyen az assassins creed. a hiba az volt, hogy én a dx10-es exével indítottam, és csak a dx9-essel lehet indítani, hogy ne lépjen ki foylton. tetszik ez a játék. nagyon prince of persia feelingű. bár a harc kicsit gagyi és oylkor nehéz, de a mászkálós részek nagyon tetszenek. most végre egymás után végig fogom vinni mindegyik részt.
egyébként milyen sorrendben kell őket játszani? megjelenésük sorrendjében, van van valami kronológiai sorrendje mint a devil may cry-nak? és melyik részhez milyen dlc-k vannak?
gergoking | 2013-07-04 17:20
Befejeztem, végül 92%-ot sikerült megcsinálnom. Szerintem már nem térek vissza rá. Nem lenne nagy élmény sztori és ellenfelek nélkül mászkálni.

Nem volt valami hosszú, három nap alatt végigvittem, de ha nem venném a régi részek újrajátszását, meg azt, hogy ma már nem kellett sok, akkor inkább két napot mondanék. Ennek ellenére jó játék volt. Ha lenne folytatása, szívesen játszanék vele. A vége felé egyre jobban élveztem a csatákat, egyre jobban mentek, és annak ellenére, hogy a végső ellenséggel, azzal a melákkal sokáig kellett szívóznom, egyszer sem haltam meg. (utoljára a Stormguardok elleni csatánál haltam meg az egyik helyen párszor)

The Last of Us meg letöltött, hamarosan kipróbálom.
finalfantasy7 | 2013-07-04 18:06

gergoking írta:

mit

A DLC pályákkal jol el lehet lenni. Hangulatosak.

Jol értelmezem hogy megint ki jailoztad a PS3-ad?
gergoking | 2013-07-04 18:49
Jaja, azért kezdtem el amcsi játékokkal játszani RPG-vel így sem tudok igazán pluszban, mivel azokat megveszem (és amik megérdemlik, továbbra is meg fogom), de az olyanokat, amit tuti nem vennék meg, azt letöltöm kipróbálom.
Például Mugen Souls-szal is tettem egy próbát, meg TOkiTowával is fogok. Annyira szidják, hogy muszáj lesz kipróbálnom.

Ja meg persze azért, hogy a Tales of Xillia második végigjátszásomat japán hanggal tudjam játszani.
Junchi | 2013-07-04 18:55
Last of Us...

Tegnap és ma is próbáltam lecsapni rá játékaim.hu-n, de amint felrakja őket valaki, abban a minutában már el is vitték. Pedig ez a cucc kell nekem! Évek óta nem akartam annyira game-et, mint most ezt.
solat | 2013-07-04 19:20

Junchi írta:

Last of Us...

Tegnap és ma is próbáltam lecsapni rá játékaim.hu-n, de amint felrakja őket valaki, abban a minutában már el is vitték. Pedig ez a cucc kell nekem! Évek óta nem akartam annyira game-et, mint most ezt.
Próbálkozz az 576 használt játék oldalán.
gergoking | 2013-07-05 18:31
The Last of Us
AZ első 2-3 órát nem élveztem különösebben, de egyre jobb lett később. A grafika gyönyörű, viszont ez szerintem a játékmenet rovására megy. Főleg az elején éreztem ezt, míg bele nem rázódtam. Alig kellett csinálnom valamit, háromszöget nyomtam és ők tették a dolgukat, de ez mintha a későbbiekben nem lenne ennyire igaz. A harcrendszerrel nagyon megszenvedtem az elején. Ilyen lopakodós gyilkolászás az egész, és meg is kell válogatni, a bandából épp kit nyírunk ki, milyen módon és mivel. Általában csak annyit kell megölni, hogy tovább haladhassunk, a játék nagy része lopakodás. (vannak kivételek, mikor muszáj gyilkolni persze) Az elején tömérdekszer meghaltam, főleg a metrónál, mikor egy egész állomás tömve volt velük. Meg persze nem is igazán biztatnak a gyilkolásra, mivel a Fertőzöttek úgy érzem, néha csalnak, és instant megölnek Meg a muníció is folyton fogytán van. Ha felveszünk valamit, amivel üthetünk, az pár támadásnál tovább nem bírja, ha nem vigyázunk, a töltények is gyorsan kifogynak (mondjuk ezzel nekem eddig nem volt gond, jól tartalékoltam). A sztori elég átlagos, inkább a karakterek viszik előre. A két főszereplőt viszont nagyon kedvelem, nem csoda, hogy ennyien szeretik a játékot. Ritka az ilyen jól megcsinált gyerek karakter. (pedig én 95% gyűlölöm az összeset ilyen felállásban)

Viszont elég szomorú, hogy még csak 5 órát játszottam vele, és már 32%-nál járok. Ez sem egy hosszú játék.
finalfantasy7 | 2013-07-05 20:11
Ez amolyan realista játék, mint pl. a régi resident evil ahol szintén nem adagolták a töltényt és harmadik harapásnál halot vagy.
Ugy hallotam hogy akár gyilkolás nélkül is végig lehetne menni a játékon.
gergoking | 2013-07-05 20:51
Ja, gondolom, mert tele a pályák elterelésre használatos dolgokkal. De vannak sztoris helyzetek, ahol nem lehet elkerülni a harcokat (elég sok). 42%-ig jutottam, hétfőn folytatom.
gergoking | 2013-07-09 22:01
52%-nál járok és 10 óránál. 43%-nál nagyon leragadtam (ezt úgy értem, hogy elég sokáig nem mozdult a százalék)
Ha a Tomb Raiderrel kéne összehasonlítanom, akkor azt mondanám, hogy a The Last of Us történetben, karakterekben és grafikában győzedelmeskedik, míg a Tomb Raider minden másban.

A harcrendszert most sem sikerült annyira megkedvelnem, meg az egész játékmenetet. Mondjuk, azért jól elvagyok vele. Rájöttem, hogy a Fertőzött ellenfelek nem is vészesek. Egyedül a nyálkaképűvel kell vigyáznom, azokat messziről kilövöm, mert ha közelembe érnek, azonnali game over-t kapok. Erre sokáig nem jöttem rá, nem is értettem, de miután igen, jóval könnyebb lett. A maradék Fertőzöttre meg általában már nem is pazarlok fegyvert, szétverem őket az öklömmel XD Az ember ellenfelekkel vagyok gondban, mivel azok okosak, messziről is pontosan lőnek, ha többen vannak, bekerítenek, és még sorolhatnám. Azért akadtam meg, mert kb 40% után kijutottam a zombis övezetből, és be egy terrorista csoporthoz, ahol egymás után jönnek a csaták. Több emeletes házak, teli emberrel, folyosók, stb. Nagyon sok időbe telt, míg minden végigjutottam. És a korábbiakkal ellentétben is sokkal kevesebb sztori volt, ezért kevésbé is élveztem. De már lassan túljutok ezen, már csak egy területen kell átosonnom, és kijutottam.

Biztos végig fogom vinni, mert tetszik, csak sajnos a játékmenet nem jön be annyira.
Daisuken | 2013-07-09 22:08
Remélem még a topic keretein belül esik ez, de van itt esetleg valaki, aki Playstation Plus előfizető, vagy van valami tapasztalata erről? Igazából nézegettem már utána, de nem teljesen értem. Tehát elő lehet fizetni havi vagy éves szinten, és akkor vannak hónapról-hónapra ingyenes játékok. Ezeket ugye le kell tölteni, de azt viszont nem tudom, hogy meddig - úgymond - "érvényesek". Gondolom ha lejár az előfizetés, akkor már nem lehet játszani velük, de ha neadj' ismét előfizet az ember akár csak 1 hónapra is, akkor elérhető lesz az összes, tehát ezt a ciklust meg lehet ismételni? (s ide értendő még az is, ha esetleg letörli az ember a memóriakártyáról, s később vissza szeretné rá tenni).
gergoking | 2013-07-11 12:27
De idegesítő. Két különböző buggal találkoztam ugyanazon a helyen. Támad az ellen, miután kinyírtam őket, át kell menni egy ajtón. Első körben odamegyek a kapuhoz, ahonnan újabb két ellenfél jön, de nem tudom kinyírni őket, viszont ők sem reagálnak rám. Nem tudok mit kezdeni velük, hátrébb megyek, pár másodperc múlva pedig lelőnek... Baromi fair. Jól van, újabb próba... Kinyírok mindenkit, ajtó zárva, és egy jelenet sem indul el, 10-15 percig járkáltam, míg feladtam. Aztán újra betöltöttem, és minden ment simán. Haladok tovább.
bartleby007 | 2013-07-11 19:43
Adam West még sosem nézett ki ilyen brutálisan XD

SPOILER!

Októberben jön. remélem, nem lesz oylan nagy gépigénye
[ Módosítva: 2013.07.11 19:44 ]
gergoking | 2013-07-11 19:51
Fél órája befejeztem a The Last of Us-t. Annyira felpörgött a végén, hogy esélyt sem hagyott arra, hogy letegyem Nem akarok spoilerezni, mert tudom, hogy senki nem venné jó néven, de úgy a felénél egyre kezdett drámaibbnak érződni a történet. Több ilyen kb 15%-os részre oszlott a vége. Történt valami, majd jött ŐSZ, megint valami komoly a végén, TÉL, majd valami megint, és TAVASZ. A karakterek tényleg nagyon komoly jellemfejlődésen estek át, ezért is sokkolt annyira a vége. Nem hittem volna, hogy ilyesmi lesz. A vége előtti jelenetnél teljesen másra számítottam Joel tettei alapján, de tényleg akkora jellemfejlődésen ment át, hogy nem azt tette, amire számítottam, és az utolsó pályán sem az történt. Hát valami félelmetes. Csak ajánlani tudom a játékot. A játékmenetet is nagyon élveztem már, csak bele kellett rázódnom. A végén még megizzasztottak. Kaptunk egy Fertőzöttekkel teli pályát, ahol a legtöbb részen muszáj volt lopakodni, aztán meg egy emberekkel teli pályát, ahol meg gyilkolásztam, mint az állat. Nem volt könnyű.

8/10-et akartam először adni, mint amire a Tomb Raider-t is értékeltem, de megadom neki a 9/10-et, mert a történet és a karakterek felejthetetlenek maradtak.
finalfantasy7 | 2013-07-27 14:27
Among the Sleep Ekkora baromságot...
bartleby007 | 2013-08-03 16:45
épp az assassins creed revelations-el játszottam mindenféle magyarosítás nélkül (mivel ehhez a részhez nem is létezik), amikoris szemetszúrt nekem valami. az egyik assassinnak a testvériségemben magyar neve van. Zsófia valami. sajnos nem jegyeztem meg pontosan, mert print screent csináltam róla, de csak nagy fehérség van a vágólapon, így sajnos nem tudom megmutatni. de szépen ékezettel mindennel együtt le van írva. gondolom a készítők eléggé közelkeletisnek találták a stílusát és hangzását, ezért tették bele? azért ez jópofa
MaRtiN | 2013-08-03 18:17

bartleby007 írta:

épp az assassins creed revelations-el játszottam mindenféle magyarosítás nélkül (mivel ehhez a részhez nem is létezik), amikoris szemetszúrt nekem valami. az egyik assassinnak a testvériségemben magyar neve van. Zsófia valami. sajnos nem jegyeztem meg pontosan, mert print screent csináltam róla, de csak nagy fehérség van a vágólapon, így sajnos nem tudom megmutatni. de szépen ékezettel mindennel együtt le van írva. gondolom a készítők eléggé közelkeletisnek találták a stílusát és hangzását, ezért tették bele? azért ez jópofa
Vagy a készítők között magyar is leledzik, és egy szép kis "easter egg"-re bukkantál (Voltam már így más játék esetében )
bartleby007 | 2013-08-03 19:34
csak sajnos hiába próbálok, nem tudok print screent csinálni róla. valaki tud erre megoldást?
Wtomi | 2013-08-04 15:01
Szerintem nem akkora easter egg. Amikor én játszottam vele akkor is volt két magyar assassinom. Az egyik valami Gergő volt a másikra meg nem emlékszem.
urzu_se7en | 2013-08-18 18:18
Worms Clan Wars: Nem hittem volna, hogy a Precursors-nál lesz rosszabban optimalizált játék. De sikerült elbarmolniuk a készítőknek. Gratulálok annak az idiótának, aki azt hitte, hogy a víz fizikáját blob-okkal kell megoldani. *tapstapstaps*
Meg lehetett volna oldani szkriptelt metaball-al, de minek, az tovább tartott volna...
Egy menetig volt a gépemen
Serena | 2013-08-18 23:29
Valaki tus ajánlani vmi hosszú és fordulatos történetű RPGt nem gigászi gépigényel?
(lehetőleg sok classal és jó spellekkel, de a story a lényeg)
Kedvenceim: KotoR, BG 1-2,
amikkel elvoltam utóbbi időkben DA meg Mass Effect szériák, de mélyen nem érintettek meg
solat | 2013-08-19 07:28

Serena írta:

Valaki tus ajánlani vmi hosszú és fordulatos történetű RPGt nem gigászi gépigényel?
(lehetőleg sok classal és jó spellekkel, de a story a lényeg)
Kedvenceim: KotoR, BG 1-2,
amikkel elvoltam utóbbi időkben DA meg Mass Effect szériák, de mélyen nem érintettek meg
Final Fantasy VII
[ Módosítva: 2013.08.19 7:28 ]
MaRtiN | 2013-08-19 11:58

Serena írta:

Valaki tus ajánlani vmi hosszú és fordulatos történetű RPGt nem gigászi gépigényel?
(lehetőleg sok classal és jó spellekkel, de a story a lényeg)
Kedvenceim: KotoR, BG 1-2,
amikkel elvoltam utóbbi időkben DA meg Mass Effect szériák, de mélyen nem érintettek meg
Fallout 1-2-3; Icewind Dale széria; Neverwinter Nights 1-2 + kiegjei; Septerra Core; Dungeon Siege 2, Witcher 1... Elég, vagy mondjak még?
Serena | 2013-08-19 12:07

MaRtiN írta:

Serena írta:

Valaki tus ajánlani vmi hosszú és fordulatos történetű RPGt nem gigászi gépigényel?
(lehetőleg sok classal és jó spellekkel, de a story a lényeg)
Kedvenceim: KotoR, BG 1-2,
amikkel elvoltam utóbbi időkben DA meg Mass Effect szériák, de mélyen nem érintettek meg
Fallout 1-2-3; Icewind Dale széria; Neverwinter Nights 1-2 + kiegjei; Septerra Core; Dungeon Siege 2, Witcher 1... Elég, vagy mondjak még?
Köszi a Septerahoz még nem volt szerencsém a többi már megvolt ^^
solat | 2013-08-20 15:18
Megszűnik a Games for Windows Live. A Resi 5 és a DoW 2 co-op/multi funkciójáért kár lenne. Remélem áthozzák őket Steamre. Kivételesen az Origin miatt sem anyáznék.

MaRtiN írta:

Septerra Core

Azt mennyit toltam anno. Ajándék volt gabonapelyhes dobozban.
[ Módosítva: 2013.08.20 15:22 ]
matya999 | 2013-08-20 17:39
Az új Batman Arkham (név szerint) Origins játékot ki várja még?
Személy szerint az első részét (Asylum) pörgettem ki 2x is, a Cityt sajnos még nem fejeztem be.
bartleby007 | 2013-08-20 17:47
én várom az uj batmant, az előző 2 játékot 100%ra kitoltam, minden challenge pályával együtt
MaRtiN | 2013-08-20 19:04

solat írta:

Azt mennyit toltam anno. Ajándék volt gabonapelyhes dobozban.
You're wrong. A gabonapehely volt ajándék a játék mellett (vagy játékhoz ) =D
Rengeteget játszottam vele anno én is, nagyon bejött a történetvezetése, és a különféle kombinálható summon-ok. No meg a fejtörői... egy-kettőnél napokig agyaltam, mire rájöttem a pofonegyszerű megoldásra
Daisuken | 2013-08-20 20:08
Most a Gamescom - Sony Press Conference-én bejelentették, hogy jön a Borderlands 2 PSV-re. Igencsak jól hangzik; a P4G mellett ez lehetne még egy húzó címe a Vita-nak (ha a co-op is működne majd benne rendesen). Valamint az ára is csökken 200 euróra a Vita-nak. Lassan, de biztosan kezd azért talpra állni a kicsike~ Hamarosan jön a TGS is, s ha esetleg bejelentik a Persona 5-öt PS3/PSV-re, akkor szintén nagyot lépne majd a Vita.
[ Módosítva: 2013.08.20 20:10 ]
finalfantasy7 | 2013-08-21 02:25
PS4 megjelenési lista, 32 ország fog kapni gépeket. Jah és mi nem kapunk.... XD
MaRtiN | 2013-08-21 20:10
Hatásos kedvcsináló
finalfantasy7 | 2013-08-22 21:26
Call of Duty Lets You Kill Women
stig | 2013-08-23 22:46
Hali !
Remélem nem teremtek ezzel a hozzászólással nagy felfordulást illetve nagy off-ot.
Nem tudom ki mennyire szereti az oldalon az autóversenyzést azon is belül a szimulátorozást de szeretném megkérni azokat akiket egy kicsit is érdelek az ilyen téma hogy szorítsanak nekünk a soron következő futamunkon. Ugyan is én és csapattársam beneveztünk egy endurace versenyre (hosszútávú versenyzés)(rFactor) ahol szeretnénk képviselni az anime-s világot az autónkkal.
http://auto.indavideo.hu/video/Good_Smile_Racing
Ez az autó a valóságba is rója a köröket a japán GT300-as mezőnybe és gondoltuk annak a példájára "kölcsön vesszük" az autójukat és neki rugaszkodunk a 8 órának (ugyan is a versenyünk 8 órás lesz)
Élőben:

SPOILER!


Akinek van kedve vagy csak nagyon unatkozik és nincs mit csinálnia 2013.09.07-én az szorítson nekünk ezen az oldalon lesz közvetítve a futamunk. Rémélem nem veszitek tolakodásnak a bejegyzésemet és remélem jöttök szurkolni nekünk. (Ha már 2-3-man jöttök nézni a futamot 1-2 órára már boldogak leszünk).
További infók a videó alatt.
Előre is köszönjük!

további képek az autóról (már a játékban):

SPOILER!


bartleby007 | 2013-08-26 18:01
engem már a zenével is megnyertek, de a gameplay valami iszonyat jól néz ki
MaRtiN | 2013-08-26 21:16

bartleby007 írta:

engem már a zenével is megnyertek, de a gameplay valami iszonyat jól néz ki
Egyből megnéztem a lopakodós bemutatójukat is... elég meggyőző...
bartleby007 | 2013-08-27 08:39
és a legszebb az egészben, hogy a 3. részhez hasonlóan ez is magyar felirattal fog megjelenni. és nem egy egyszerű, szótár szerint angolrólmagyarra fordított felirattal, hanem ahogy a 3. részben is volt, minden a kor beszédének megfelelően lesz lefordítva. az akcentusok, megnevezések, kiejtések, szófordulatok, minden. ez tetszett a 3.ban nagyon.
MaRtiN | 2013-08-27 12:05

bartleby007 írta:

és a legszebb az egészben, hogy a 3. részhez hasonlóan ez is magyar felirattal fog megjelenni. és nem egy egyszerű, szótár szerint angolrólmagyarra fordított felirattal, hanem ahogy a 3. részben is volt, minden a kor beszédének megfelelően lesz lefordítva. az akcentusok, megnevezések, kiejtések, szófordulatok, minden. ez tetszett a 3.ban nagyon.
És ezt bírtam én annó a Dragon Age-ben is Sose felejtem a rímekben, régiesen beszélő Ent-et(vagy milyen falény volt pontosan, most nem tudom). Hatalmas volt.
Azt hiszem ennél is elkönyvelhető a siker
Daisuken | 2013-09-04 10:46
Jön a Sony saját Oculus Rift-je a PS4-hez a TGS-re.
Fenrir | 2013-09-09 10:56
Playstation 4: Meglepően jó kezdés. Új Idolmaster! Új Dream Club, Guilty Gear Xrd SIGN!, és az új Grasshopper játék: Lily Bergamo, mind tetszetős. Február 22-én jelenik meg Japánban.

Playstation VITA 2000: még jó, hogy nem vártam meg a bejelentést, OLED helyett LCD kijelző, gyakorlatilag semmi lényeges újítás, és még olcsóbb sem lesz! Fail. Mivel az OLED-en rengeteget spórolnak, idővel talán leviszik az árát, Október 10-én jön.

Playstation VITA TV: Ez már egész érdekes cucc lenne, gyakorlatilag egy kijelző nélküli VITA, TV-hez. Ráadásul az ára is korrekt (9,480 yen), és DualShock3-al lehet használni. Az egyetlen gond, hogy érintőkijelző hiányában sok játék játszhatatlan lesz rajta. Igaz, ha akarják, ezt valószínűleg patchekkel meg tudnák oldani. November 14-én jelenik meg.
finalfantasy7 | 2013-09-09 10:58
Tényleg melyik a jobb és szebb kijelzö? OLED vagy LCD?
solat | 2013-09-09 11:00

Fenrir írta:

Playstation VITA TV: Ez már egész érdekes cucc lenne, gyakorlatilag egy kijelző nélküli VITA, TV-hez. Ráadásul az ára is korrekt (9,480 yen), és DualShock3-al lehet használni. Az egyetlen gond, hogy érintőkijelző hiányában sok játék játszhatatlan lesz rajta. Igaz, ha akarják, ezt valószínűleg patchekkel meg tudnák oldani. November 14-én jelenik meg.

Legnagyobb előnye, hogy nem vagy TV-hez kötve. Streamelni tudja a PSVita, PS3, PS4 játékokat bármilyen wi-fi képes televízióra.

finalfantasy7 írta:

Tényleg melyik a jobb és szebb kijelzö? OLED vagy LCD?
Mind a kettőnek meg van a maga előnye és hátránya. Összehasonlítás: CRT, LCD, Plazma és OLED
[ Módosítva: 2013.09.09 11:03 ]
Fenrir | 2013-09-09 11:12

finalfantasy7 írta:

Tényleg melyik a jobb és szebb kijelzö? OLED vagy LCD?

OLED, csak drága.
Gyakorlatilag mindenben jobb az LCD-nél, válaszidő, kontraszt, fekete-szint, színhelyesség, betekintési szögek, talán még picit élesebb is.

A Vitában nekem pont a kijelző ami a legjobban tetszik, így semmiképpen nem cserélném le erre az újra. Egy nagy hátránya van az OLED-nek, mégpedig az élettartama, 2-3 év után már lehet, hogy közel sem lesz ilyen szép képe, míg egy LED-LCD a mai technológiával mindenképpen tovább bírja.

A másik nagy előny, a Sony számára, hogy ezek után feleannyiért elő tudják állítani a kijelzőt, vagy még olcsóbban. Ha ez segít benne, hogy lemenjen a Vita ára, és többen vegyék -> több játék legyen rá, akkor én végülis örülök neki.
Ebből a szempontból a PS Vita TV is nagyon jó ötlet, ráadásul olcsó, biztosan sokan meg fogják venni.
[ Módosítva: 2013.09.09 11:21 ]
Daisuken | 2013-09-09 22:30
Megnéztem ezt az új Vita modellt, de akkor ez még nem is a Slim? Gondolom akkor majd éveken belül tervezik azt is belőle (elvégre Sony-ról vagyon szó). Az, hogy könnyebb és vékonyabb, engem nem hat meg, mert szerintem a sima Vita súlya is pont jó; érzed, hogy a kezedben van valami (a régi PSP-knél is ez volt a bajom; a FAT után kezdembe vettem egy 3000-es PSP-t, és olyan érzésem volt, mintha valami gagyi kínai vacak került volna a kezembe). A képernyő menti keret sem nyeri igazán el a tetszésem, viszont a Start/Select/Home gombok jobbak így, mint a sima Vita-n. Amit nagyon irigylek, az a Micro USB, de ezen kívül én teljesen elégedett vagyok a simával is.

Fenrir írta:

Playstation 4: Meglepően jó kezdés. Új Idolmaster!
Yay! Azonban PS4-em tuti nem lesz pár évig, de remélem titokban folyik a Vita-ra való fejlesztése is. A PSP is sok iM@S játékot kapott, úgyhogy szinte kizártnak tartom, hogy ne jöjjön legalább egy játék a Vita-ra is idővel.

Ez a PS Vita TV is érdekes ötlet, sőt tetszik is, de egyelőre nem lenne értelme megvenni a felhozatal miatt.
[ Módosítva: 2013.09.09 22:32 ]
urzu_se7en | 2013-09-10 14:50
This, is not bad...

Daisuken írta:

(a régi PSP-knél is ez volt a bajom; a FAT után kezdembe vettem egy 3000-es PSP-t, és olyan érzésem volt, mintha valami gagyi kínai vacak került volna a kezembe).
Nálam ugyanez volt DS után 3DS-re való állásnál. A 3DS kicsit túl könnyű
Daisuken | 2013-09-15 00:38
GTA V egy pár óra után:

Bevallom őszintén sosem volt megfelelő configom ahhoz, hogy rendesen tudjam futtatni a 4. részt, így az kimaradt, de az összes előző résszel rengeteget játszottam, így vártam már az 5. részét is és hát... egyelőre érdekes élmény. A küldetések egyelőre kuszák; azt hittem több bevezető mission lesz, de jóformán rögtön az elején bedobtak a nagyvárosba, hogy csináljak amit akarok. A mini map-al sem vagyok teljesen megelégedve, viszont az érdekes újítás a játékban, hogy válthatunk karakterek között, s mindenkinek külön story-ja és stat-ja van. A mission-ök egyelőre változatosak és szórakoztatóak (pl. egy random politizáló civil felkínál egy vicces cigit, mondván, hogy ő is egész nap ezt szívja, s teljesen jó a cucc, s miután beleszívok párat, azt is mondja, hogy csak a szörnyeket igyekszik távol tartani magától Ééés a mission itt pl. az, hogy ki kell nyírni az előbukkanó űrlényeket, miközben villódzik minden ) Szóval eddig érdekes élmény, de biztos majd beindul idővel, s hozzá is fogok szokni.
[ Módosítva: 2013.09.15 0:39 ]
Hypeer | 2013-09-15 12:08
Sziasztok!

Ez alatt milyen előadó megy, nem tudjátok?


http://www.youtube.com/watch?v=p9T_3yYpQ3Q


Köszi!
Murder3 | 2013-09-15 23:12

Daisuken írta:

GTA V egy pár óra után:

Bevallom őszintén sosem volt megfelelő configom ahhoz, hogy rendesen tudjam futtatni a 4. részt, így az kimaradt, de az összes előző résszel rengeteget játszottam, így vártam már az 5. részét is és hát... egyelőre érdekes élmény. A küldetések egyelőre kuszák; azt hittem több bevezető mission lesz, de jóformán rögtön az elején bedobtak a nagyvárosba, hogy csináljak amit akarok. A mini map-al sem vagyok teljesen megelégedve, viszont az érdekes újítás a játékban, hogy válthatunk karakterek között, s mindenkinek külön story-ja és stat-ja van. A mission-ök egyelőre változatosak és szórakoztatóak (pl. egy random politizáló civil felkínál egy vicces cigit, mondván, hogy ő is egész nap ezt szívja, s teljesen jó a cucc, s miután beleszívok párat, azt is mondja, hogy csak a szörnyeket igyekszik távol tartani magától Ééés a mission itt pl. az, hogy ki kell nyírni az előbukkanó űrlényeket, miközben villódzik minden ) Szóval eddig érdekes élmény, de biztos majd beindul idővel, s hozzá is fogok szokni.

tegnap figyeltem fel egy linkre amiben kb az első 10-20 percet megnéztem és az az aspektusa h ugye a 3 főhős történetét egybekötve vezeti le elég sokat dob a sztorin ami azért sosem volt a gta-k erősége inkább csak a karakterek fogták meg az embert.
Nekem ez jött le abból a pár percből,én egy gta5 szintű friss játékról csak álmodhatok sajnos...ezen és egyébk okok miatt a friss mainstream játékok töbségéről már meg is kopott az érdeklődésem...

más:

Az új Amnesia-val hogy álltok?
finalfantasy7 | 2013-09-18 06:37
The Evil Within TGS Trailer
OMG! Ez jó lesz Visszatért a Resident Evil.
Mobi | 2013-09-18 09:23
finalfantasy7 Te végigvitted az FFVII- et egyszer is, vagy csak a nyomorék Advent Children című Final Fantasy- nak nem nevezhető izé miatt ez a nickneved? Már bocs, de rondák a karakterei, a szereplők Tetsuya Nomura 1997- es FFVII stílusában az eredetiek, amit imádok. A történet egy nagy nulla, zéró, semmitmondó ja és ez a sok új gagyi "játék" ami utána jött ki pl. Crisis Core,
szerinted mennyire van értelme Cloud- ékat beletenni mindenféle idétlen ütközetbe mikor a sztorinak már rég vége a sikeres PS játékkal? Ismertek esetleg más FF részt is, egyéb RPG- ket?
Én 15 éve játszok ilyenekkel, és amúgy komolyan hogy néz már az ki, hogy valaki FFVII rajongó, csak mert látta a szuper 3D- s mozit, esetleg játszott egy kicsit az új játékokkal (de a rendes FFVII- et meg le se szarja mert jajj csúnya, régi a grafikája)?
solat | 2013-09-18 09:47

Nagi Streetf... írta:

mit
Ezek szerint te nem ismered a Final 7-et, mert korán sincs vége a játékkal a sztorinak. Sőt, még az AC-vel sincs vége. Ha az eredeti angol felirattal (magyar egy nagy nulla) nézed végig az AC-t, ott közli Sephiroth, hogy mindig vissza fog térni(a pontos szövegre nem emlékszem). Amúgy meg, ha tényleg kicsit is vágnád a játékot, akkor tudnád, hogy amivel játszottunk az nem az eredeti játék. Az eredeti japán Final 7 négy lemezes PS-en, amit anno megvágtak(cenzúráztak), hogy kiadható legyen angolul is. Rengeteg olyan dolog maradt így benne a játékban, ami abszolút értelmetlen: Holy státuszváltozó(minek, mikor nincs is benne a játékba, csak a videókban), Midgar 5-ös szektor kulcsa(egyedül Aerith "templomához" lehet odamenni), Princess Guard(Aerith mindösszesen 1x tudja használni), Great Gospel manual(Aerith-é a legerösebb LV4-es Limit Break, de ha nem ölünk bele 4-5 órát, akkor az életben nem fogja használni), stb... Az Advent Childrennel a SE lezárta a sztorit, hogy ne nyaggassák őket az eredeti játék újra kiadásával(pedig anno még aláírást is gyűjtöttek miatta a neten, ráadásul a tech demo sem véletlenül készült PS2-re). Amúgy meg az AC teljesen korrekt volt, nem kéne szapulni.
[ Módosítva: 2013.09.18 9:51 ]
finalfantasy7 | 2013-09-18 10:06
Nem tetszik ahogy a FF-röl mersz beszélni, meg ahogy látom nagy "FAN" vagy.
Én játszattoam majdnem az összes résszel, az adatlapomon megnézheted. A VII-es rész volt az elsö FF amivel játszottam 2002-ben, és azota már 4x ujrajátszottam. Az V-el azért nem játszottam még mert nincs okostelefonom, a VI-bol meg még nincs remake. Az ujakkal meg azért mert nincs még PS3-am.
Szerintem a Crisis Core jó játék és egyaltalán nem idétlen, az elözményeket meséli el ahogy a Before Crisis is aminek lesz majd remakeje is majd.
Advent Childrent kb. 8x néztem meg, nekem nagyon tetszet(jó tegyük hozzá azért is mert akkoriban brutálisan odavágot a gafikája, ilyet még nem látot senki azelöt) jó kis kegészités volt, ja és Nomura volt ennek is a karakter dizájnere meg a rendezöje is ö volt.

FF történelem legalja eddig a X-2 volt.... szerintem.
Daisuken | 2013-09-18 23:12
GTA V olyan 13-15 óra után:

Eléggé tetszik. Annyira részletesre/aprólékosra megcsinálták a játékot, hogy néha csak lesek. Olyan apróságok vannak benne, ami szó szerint életet ad a játéknak. Állatok rohangálnak, emberek túráznak, az út szélén emberek "stoppolnak", strandon szórakoznak, sportolnak is, tehát akárhová megyek, akármit csinálok, mindig zajlik az élet. Már egy jó ideje megcsináltam az ékszerbolt-rablást, és átváltott Trevor-ra, tehát már mindhárom karakterrel sikerült játszanom eleget. Michael és Trevor karaktere tetszik a legjobban, de inkább Trevor-é. Annyira beteg és őrült, hogy az már mesteri. Michael is képes bekattanni, s elborult aggyal gyakran olyat tesz, amit később megbán (mint amikor a saját lányát ráncigálta el a barátaitól a hajón). Franklin hidegen hagy. Amúgy sem rajongok a nigga-madafaka felállásért, úgyhogy vele kevesebbet vagyok/leszek. A másik dolog, amibe jobban elmélyültem, az a special ability. Franklin-nek az időlassítás/manőverezés az autóval, Michael-nek egy bullet time, míg Trevor-nak egy berserk mód, amit előszeretettel használok (bár neki olyan mission-jei is vannak, ahol több tucat ellenfelet kell kinyírni). A küldetések szórakoztatóak, ötletesek és meglepően változatosak. A melléktevékenységek is nagyon ötletesek, s rengeteg mindent lehet csinálni. Egyedüli problémám az az FPS. Most Trevor helyszínén nem adódnak gondok, de benn a nagyvárosban néha-néha vannak frame kihagyások, s idegesítő picit, pláne úgy, hogy elvileg Xbox-on ezt kiküszöbölték. Az is idegesítő, hogy viszonylag gyakoriak a pop-up textúrák, de ami még ettől is komolyabb, az a pop-up objects. Nem egyszer fordult már elő, hogy az út szélén mentem, s nekimentem a semminek, majd csak az ütközés után jelent meg egy korlát~ Ezeket leszámítva eddig bejön a játék; jól el lehet vele szórakozni.
[ Módosítva: 2013.09.18 23:19 ]
solat | 2013-09-19 00:13
December 18-án vége a Warhammer Online-nak.

Erre én csak annyit tudok mondani: szakadjon keresztbe az összes EA-s és Mythic-es idióta, akik tönkrevágták a játékot a sz@rabbnál sz@rabb ötleteikkel.
[ Módosítva: 2013.09.19 0:14 ]
Balus | 2013-09-19 15:55
Egyetértek, annak idején, amikor még játszottam MMO-kkal, a WoW mellett ez nyerte el leginkább a tetszésemet. Nem is igazán értem, hogy az Old Republichoz hasonlóan miért nem tértek át itt is a F2P-rendszerre, úgy még talán lett volna lehetőség arra, hogy fenntarthassák a szervereket. Kár érte, pedig a Warhammer világában aztán bőven lett volna potenciál egy jó és sikeres játékhoz.
solat | 2013-09-19 23:39
Lejárt a Warhammer név használati joga és mivel mind a két "zászlóshajójuk" a szakadék szélén táncol, így az egyiket be kellett áldoznia az EA-nak(az Swtor sincs jobb helyzetben). Remélem egy normális kiadó és csapat a későbbiekben felkarolja és csinál belőle egy rebootot(első napos vétel lenne, akárcsak a WAR volt 2008-ban). Rengeteg potenciál van abban a játékban. Amit belekerült, az csak felületesen súrolja a Warhammer fantasy felszínét.
ViharTancos | 2013-09-24 20:51
Hát nem tom Solat nekem durván MMO undorom van de be van tárazva az összes THQ által kiadott W40K és sima RTS játékuk nálam több száz óra játékidővel. Viszont a hozzám hasonló nagy csoportos ismerőseim nem szerettek bele a játékba csakúgy mint a német,angol haveri kocka köreim sem...
EA egy utolsó rohadék de kétlem hogy 20 felüli dolgozó generációt meglehet már fogni ilyen időrabló produktumokkal akik régen a kemény magot jelentették azok vissza mentek asztali bábus játékkal játszani. (bár lehet csak a mi házunk táján van így)

Sanctum 2 esetleg megvan valakinek ? Van egy két pálya ami igen csak izmos egyedül...
Pitbull | 2013-09-29 23:26
Gondolkodtam, hogy létrehozok egy topicot mindenféle dicsekvésnek, de mivel úgyis kevesen nézik a játékos részleget, ezért besuvasztom ide legfrissebb büszkeségemet:

SPOILER!

Rafanir | 2013-10-04 10:03
Beyond two Souls

Demo



Utoljára talán az Asura's Wrath demója után éreztem ilyen katarzist. Quick Time Event rajongóként piszkosul várom már ezt a remek filmet játékot. A zseniális Heavy Rainból kiindulva, nagy reményeket is fűzök hozzá.
finalfantasy7 | 2013-10-08 12:47
CoD: Ghosts gépigény -.-
Aha... csak a videokari drágább mint egy ps4.... okéééééé
LasDen | 2013-10-08 13:00

finalfantasy7 írta:

CoD: Ghosts gépigény -.-
Aha... csak a videokari drágább mint egy ps4.... okéééééé
csak tudnám mire fel. egy kalap szar, ahogy kinéz a játék....
Murder3 | 2013-10-09 10:59

LasDen írta:

finalfantasy7 írta:

CoD: Ghosts gépigény -.-
Aha... csak a videokari drágább mint egy ps4.... okéééééé
csak tudnám mire fel. egy kalap szar, ahogy kinéz a játék....
nyilvánvalóan azért, hogy gépet kelljen újítani h maxon fusson a játék...
s1nt4x | 2013-10-09 12:04

finalfantasy7 írta:

CoD: Ghosts gépigény Aha... csak a videokari drágább mint egy ps4.... okéééééé

Na erre kiváncsi leszek főleg hogy simán elfutna maxon... Rock`n Roll bár ahogy nézegettem a videókat tényleg nem nagy durranás. De azárt az 780 GTX tulzás egy kicsit... hd-ban látom a kutyát woooaaa" (minimum videókártya mögött az a Ti meg úgyis csak egy parasztvakítás...)
[ Módosítva: 2013.10.09 12:12 ]
LasDen | 2013-10-13 02:32
Pitbull | 2013-10-16 16:48
Valakinek nincs tapasztalata, hogy Hearthstone béta hozzáféréshez kb hány hónap a várakozási idő?
Kill4 | 2013-10-18 14:52

Pitbull írta:

Valakinek nincs tapasztalata, hogy Hearthstone béta hozzáféréshez kb hány hónap a várakozási idő?

hali
Elvileg Okt.27 OpenBeta, hogy ez igaz e ... én is csak úgy halottam.
Én úgy tudom, hogy még ebbe az évbe megjelenik a teljes játék, de Nov.8-9 Blizzcon, majd biztos mondanak róla valamit.Amugy én már 1 honapja várok a béta kulcsra de még semmi...
Pitbull | 2013-10-18 19:09
Open Béta? Az rossz hír, mert ezzel 100% biztossá válik, hogy nem lesz f2p :/ Aztán amilyen árak vannak a Blizzard háza táján, ezért is elkérnek majd laza 50 eurót.

Egy sráccal beszéltem ma, ő kapott bétát, de szerinte tök random sorsolják ki. Tehát lehet nem is számít különösebben, hogy mikor jelentkeztünk :/
Gin Kuro | 2013-10-18 20:05

Hypeer írta:

Sziasztok!

Ez alatt milyen előadó megy, nem tudjátok?


http://www.youtube.com/watch?v=p9T_3yYpQ3Q


Köszi!

http://www.youtube.com/watch?v=TU_xpBjMAZA
pydy | 2013-10-19 15:49
Tudnátok javasolni pár jó mmorpg játékot amiben van esélye egy free játékosnak is, és nem is az a farmoljuk szarrá magunkat ugyanabban a dungeonban féle játék ? wowot messziről kerülöm.
Guild Wars 2-t már unom, Neverwinter tetszetős de egyedül unalmas.
Best a mabinogi lenne, ha nem amcsi szerveren kéne játszani, és lenne magyar játékosközösség.
Valami javaslat ?
bartleby007 | 2013-10-25 12:03
na úgy tűnik, most hétvégén se megyek sehova... lejött az arkham origins
még csak telepítem, de eddigi trailerek alapján nagyon jó lesz
[ Módosítva: 2013.10.25 12:04 ]
bartleby007 | 2013-10-27 19:07
no most vittem végig a batman arkham origins főszálát és jónéhány mellékszálát is. történetileg nagyon jó kis játék volt, valszeg végigviszem még egyszer kétszer.

SPOILER!

az nagyon tetszett, hogy behozták joker piros sisakos múltját, és ha csak rövid ideig is, de ő is játszható karakter volt.
a bossharcok nagyon változatosak, látványosak, és olykor nagyon, de nagyon nehezek. a tetektív módban most valóban nyomozhatunk, nem csak annyiból áll, hogy bekapcsoljuk és követjük a vérnyomot vagy hasonlót, hanem egy komplett CSI feltételezéssort kapunk
de sajnos van a játékban néhány oylan orbitális bug, hogy az ember az arcát kaparja miatta. pl az egyik helyen nem lehet bebújni a szellőzőbe, ami az enigma szál végrehajtásához elengedhetetlen, vagy amikor egy bunyó végén ki kell hallgatni az utolsó tagot, de amikor az megadja magát és nekünk csak ki kellene hallgatni, egyszerűen átsétálok rajta mintha ott se lenne, így nem tudom megszerezni az infot, így nem tudok tovább lépni sem. szerencsére ez csak mellékküldetéseknél van, de akkor is rohadt idegesítő.
remélem ezeket egy patchel mihamarabb korrigálják.
de a bugokat leszámítva jó kis játék. technikailag sok újdonságot nem hoz az előző 2 részhez képest: ugyanaz a harcrendszer meg predátor mód, de ami bevált azon miért változtatni?
urzu_se7en | 2013-10-30 15:15
Egy kis élménybeszámoló a BF4 Single részéről.

SPOILER!

Tudom hogy a Battlefield nem a singleplayerről szól, de akkor kérdem én, minek van benne? Maga a sztori jó lenne, de. A játék rövid, 3 óra alatt végigvihető, ezzel nem is lenne gond, de az alatt a 3 óra alatt azon gondolkodtam hogy miért nem nézek inkább egy filmet, minek vagyok itt egyáltalán? A karakterek maguktól nem csinálnak semmit, ami jó, hiszen mi vagyunk a leaderek. Viszont ha nem mozdulok, maguktól meg se moccannak, csak állnak és néznek bután és mondják hogy mennünk kéne, hát haláli. Megyek előre a cél felé és mikor elérem nem történik semmi, megoldás: visszább kell menni, hogy beinduljon a szkripthullám. FAIL.
Ezzel nem is lett volna gond, ha a játékban lett volna valami kihívás. Na már most, a CoD10-ben lesz a halaknak is MI-jük amik kikerülnek majd minket. Itt a BF4-ben még az embereknek sincs. 3 ellenséget tettem el késsel láb alól úgy hogy egymás mellett álltak és beszélgettek.Mi a fasz? Mindezt Normálon, amin egyébkén 2-3 fejlövés kell hogy lefeküdjenek pihenni az ellenségek... Mint CoD-os nem volt nehéz az iramot diktálni, pontosan tudtam hogy szkriptelve lesz minden így elég sok golyót, gránátot meg még a fene se tudja miket hajigáltam hogy mindenki elpusztuljon végre
Szóval ez így nem éppen nevezhető jónak. Ami jó lett az a grafika. Vagy mégsem. A rengeteg effekttől néha nem láttam semmit, főleg a nagy tájfunban, de persze az ellen lőtt engem mint állat... Ez még csak a jéghegy csúcsa. A tükröződés teljes hiánya (leszámítva egy-két helyet) a frászt hozta rám. Ott gázolok a pocsolyás, felhőszakadással megspékelt utcákon és semmi. A világ tükröződik, meg néha Irish is, de a pályán lévő objektumok, falak, effektek, nem..... Oké hogy Unreal Engine az alapja a Frostbite-nak, de könyörgöm.... Remélem Mirror's Edge-re javítják ezeket. De összességében azért szép volt, viszont ha 10-es skálát nézem akkor a Singleplayer egy gyenge 6-ost érdemel. Rideg karakterek, helyenként ocsmány grafika, szánalmas történet, egyszerűen nem lehet beleélni magadat, mert mire megtennéd már vége, amolyan Deus Ex-es végjátékkal.
Még jó hogy a multiért vanTapsol
Murder3 | 2013-10-30 15:33

urzu_se7en írta:

Egy kis élménybeszámoló a BF4 Single részéről.

SPOILER!

Tudom hogy a Battlefield nem a singleplayerről szól, de akkor kérdem én, minek van benne? Maga a sztori jó lenne, de. A játék rövid, 3 óra alatt végigvihető, ezzel nem is lenne gond, de az alatt a 3 óra alatt azon gondolkodtam hogy miért nem nézek inkább egy filmet, minek vagyok itt egyáltalán? A karakterek maguktól nem csinálnak semmit, ami jó, hiszen mi vagyunk a leaderek. Viszont ha nem mozdulok, maguktól meg se moccannak, csak állnak és néznek bután és mondják hogy mennünk kéne, hát haláli. Megyek előre a cél felé és mikor elérem nem történik semmi, megoldás: visszább kell menni, hogy beinduljon a szkripthullám. FAIL.
Ezzel nem is lett volna gond, ha a játékban lett volna valami kihívás. Na már most, a CoD10-ben lesz a halaknak is MI-jük amik kikerülnek majd minket. Itt a BF4-ben még az embereknek sincs. 3 ellenséget tettem el késsel láb alól úgy hogy egymás mellett álltak és beszélgettek.Mi a fasz? Mindezt Normálon, amin egyébkén 2-3 fejlövés kell hogy lefeküdjenek pihenni az ellenségek... Mint CoD-os nem volt nehéz az iramot diktálni, pontosan tudtam hogy szkriptelve lesz minden így elég sok golyót, gránátot meg még a fene se tudja miket hajigáltam hogy mindenki elpusztuljon végre
Szóval ez így nem éppen nevezhető jónak. Ami jó lett az a grafika. Vagy mégsem. A rengeteg effekttől néha nem láttam semmit, főleg a nagy tájfunban, de persze az ellen lőtt engem mint állat... Ez még csak a jéghegy csúcsa. A tükröződés teljes hiánya (leszámítva egy-két helyet) a frászt hozta rám. Ott gázolok a pocsolyás, felhőszakadással megspékelt utcákon és semmi. A világ tükröződik, meg néha Irish is, de a pályán lévő objektumok, falak, effektek, nem..... Oké hogy Unreal Engine az alapja a Frostbite-nak, de könyörgöm.... Remélem Mirror's Edge-re javítják ezeket. De összességében azért szép volt, viszont ha 10-es skálát nézem akkor a Singleplayer egy gyenge 6-ost érdemel. Rideg karakterek, helyenként ocsmány grafika, szánalmas történet, egyszerűen nem lehet beleélni magadat, mert mire megtennéd már vége, amolyan Deus Ex-es végjátékkal.
Még jó hogy a multiért vanTapsol

igazából mind2 sorozatba csak egy dísz a single rész.
Főleg h szinte újat nem tud felmutatni csak hozza általában a szokásos usa-russa világháborús felálást.
vagy ugye most a cod rákapott a jövőbeli fél sci-fis témára...

bár nem nagyon követem már őket, de pl a cod mw2-nek még tényleg egy élmény volt a singléje egyszeri végigjátszásra.
akkor még nem volt annyira elcsépelt a téma és hangualtos volt, megnéztem a mw3-nál meg hát a kifáradt,600. rókabőr és minek folytatjuk még ezt.
a bf-nél most még alig csengett le a bf 3 már itt a 4.része.
persze évente kell mert rengeteg pénzt hoz, de hát pont ettől veszik oda szerintem az értéke.
Daisuken | 2013-10-31 12:53
Végre leszedtem a Metal Gear Rising: Revengeance-et, de ez valami kegyetlenül jó! Eddig csak vidiket láttam belőle, meg egyszer láttam élőben is, hogy játszanak vele, s csak ámultam, hogy hogyan érhetnek el ilyen stabil 60FPS-t a konzolokon. Szerencsére már jómagam is tudok vele játszani PS3-mon, de már az első pálya után azt merem mondani, hogy van egy új kedvencem. Nagyon ott van a cucc
MaRtiN | 2013-10-31 19:07

Daisuken írta:

Végre leszedtem a Metal Gear Rising: Revengeance-et, de ez valami kegyetlenül jó! Eddig csak vidiket láttam belőle, meg egyszer láttam élőben is, hogy játszanak vele, s csak ámultam, hogy hogyan érhetnek el ilyen stabil 60FPS-t a konzolokon. Szerencsére már jómagam is tudok vele játszani PS3-mon, de már az első pálya után azt merem mondani, hogy van egy új kedvencem. Nagyon ott van a cucc
Én is imádtam minden percét, csak sajnos igen hamar végig lehet rajta szaladni (6-8 óra ma.
A játék sikerét mutatja amúgy, hogy kitört a konzolos érából, vagyis pécékre is jön majd. Kíváncsi vagyok, hogy mikor. Gondolom még Karácsony előtt.
finalfantasy7 | 2013-10-31 19:32

MaRtiN írta:

Én is imádtam minden percét, csak sajnos igen hamar végig lehet rajta szaladni (6-8 óra ma.
Hát még mindig hosszab egy 2órás CoD vagy BF kampánynál
Kiváncsi leszek hogy eltünnek e a halomra vágot tárgyak, szekeztek azonnal a PC verzioban.
Igy tudták amugy kiküszöbölni a hogy PS3-on 60fps legyen.
MaRtiN | 2013-11-01 00:11

finalfantasy7 írta:

MaRtiN írta:

Én is imádtam minden percét, csak sajnos igen hamar végig lehet rajta szaladni (6-8 óra ma.
Hát még mindig hosszab egy 2órás CoD vagy BF kampánynál
Kiváncsi leszek hogy eltünnek e a halomra vágot tárgyak, szekeztek azonnal a PC verzioban.
Igy tudták amugy kiküszöbölni a hogy PS3-on 60fps legyen.
Hosszabb, de azok kevésbé sztori orientáltak, itt meg a sztori az amiért igazán érdemes játszani. (Mert a kaszabolás egy idő után monotonná válik ugye, bármennyire is zsírság, hogy mindent fel lehet aprítani)
Pitbull | 2013-11-01 23:28
Az előző oldali hsz-emre visszautalva: nyertem béta kulcsot a HS-re, aki unatkozik egyedül, az írjon nekem pm-et, és felvehetjük egymást
bartleby007 | 2013-11-16 10:06
mekkora királyság már ez a ps4 XD
én is szeretnék egyet, de egy vagyonba kerül
finalfantasy7 | 2013-11-16 10:23

bartleby007 írta:

mekkora királyság már ez a ps4 XD
én is szeretnék egyet, de egy vagyonba kerül
Olcso szerintem. Ha PC-t akarnál venni ami ennyit tud 3x ennyibe kerülne.
Szal jah nagyon jó árban van.
Daisuken | 2013-11-16 10:27
Nekem az tetszik benne nagyon, hogy milyen gyorsan elindít egy játékot. A Killzone: Shadow Fall-nak 15 mp sem kellett és már lehetett játszani. Az meg már csak hab a tortán, hogy gyönyörű grafikát képes tartani fix 60FPS-en. Kíváncsi vagyok egy éven belül milyen finomságokkal látják el a fejlesztők a konzolt. Én megvárom míg nem lesz hozzá egy CFW (jó magyar hozzáállás, de hát ez van ), s akkor elgondolkodok rajta, de valóban; egyelőre még nagyon drága.
bartleby007 | 2013-11-16 10:28
akkor úgy fogalmazok, hogy egy ps4 kb 120ezerbe kerül. és csak akkor érdemes ilyet venned, ha van egy jó nagy fullHD tv-d is a szobában, mert a kis sz*r 4x3-as képarányú analóg tvvel, amilyen nekem is van nem igazán lehet élvezhetően játszani. tehátegy oylan tv beszerzése sem 2 forint.
és mondjuk 120ezerből már egy minőségi laptopot is lehet venni, main elindul pl az AC4
[ Módosítva: 2013.11.16 10:29 ]
solat | 2013-11-16 19:18

bartleby007 írta:

akkor úgy fogalmazok, hogy egy ps4 kb 120ezerbe kerül. és csak akkor érdemes ilyet venned, ha van egy jó nagy fullHD tv-d is a szobában, mert a kis sz*r 4x3-as képarányú analóg tvvel, amilyen nekem is van nem igazán lehet élvezhetően játszani. tehátegy oylan tv beszerzése sem 2 forint.
és mondjuk 120ezerből már egy minőségi laptopot is lehet venni, main elindul pl az AC4
A PS4 szóba sem áll az analóg TV-vel, mivel csak és kizárólag HDMI csatlakozó van rajta. Az a 120-as ár kicsit kevés egy notebook esetén. Egy normális, dedikált videókaris notebook 140-150 környékén kezdődik: Dell(Alienware), Asus, Lenovo, Samsung, talán még a Toshiba(az Acer, a Packard Bell és a HP vicckategóriába tartozik).

A PS4 árát nagyon eltalálták. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy alapból kapsz hozzá egy Move-os DS4-et(a kamera külön tartozék), nem nagyon kell kiegészítőt venni hozzá. A DS3-at elvileg kezelni fogja a jövőben.
[ Módosítva: 2013.11.16 19:22 ]
bartleby007 | 2013-11-21 12:58
no leszedtem az assassins creed 4 black flag reloaded verziót, ami "csak" 23 goga a telepítője, és reménykedtem benne, hogy legalább ugyanúgy fog menni, mint az előző része. magyarul, minden grafikai beállítás minimumom és 800x600-as felbontásban (mert 800x480-as felbontás sajnos nincs )
és rá kellett döbbennem, hogy még így is szörnyen akad, szinte játszhatatlanul. aztán elkezdtem kísérletezgetni, mert a játék eleve dx11-ben indul, hogy nem e tudnám valahogy dx9-ben indítani. mint kiderült az lehetetlen, de dx10-ben el lehet egy kis ügyködés után indítani, és sikerült. most már szép stabil 25-30 fps-el megy.
egyébként maga a játék rettentő király és hangulatos. mindenkinek javaslom legalább kipróbálni, még azoknak is, akik nem játszottak az előző részekkel, mert itt egy új történetszál kezdődik, mivel az előző részben a jelenkorban lezárult egy szakasz, és itt egy új nyílik
finalfantasy7 | 2013-12-09 20:19
Metal Gear Solid V: Ground Zeroes Has Exclusive Raiden Mission On Xbox
Kojima nem ismerek rád...
Daisuken | 2014-01-03 23:08
Végre eljutottam arra a szintre vagy 1-2 héttel ezelőtt, hogy belekezdjek a Diablo 3-ba, mert már régóta szemeztem vele, azonban PS3-mon kezdtem el, mert azt kényelmesebbnek találtam így, hogy nem kell kattingatni (ráadásul így fizetni sem kell érte (mármint na... ez legalább lew@rez-elhető )), s a székből hátradőlten lehet élvezni. Habár nem vagyok egy nagy Diablo-s; csak az első részével játszottam még régen, de akkor túlságosan kicsi voltam még ahhoz, hogy bármilyen gamer élmény is megmaradhasson (a Butcher-re emlékszem csak; tőle mindig is féltem ), s őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ennyire megtetsszen, de valami fenomenális a játékélmény. Olyan, mintha Borderlands-et játszana az ember, csak éppen akció RPG-be. Rettentő pörgős (persze csak egy idő után), óriásiak a számok, akkora mennyiségű ellenfél van a képernyőn, hogy kimaradnak az effektek és laggol is egy picit, de eszméletlen nagy FUN az egész. Épp a Nightmare fokozat végén járok, de el szeretnék jutni Inferno-ig, hogy 60-as szinten farmoljak, mert ahogy elnéztem a vidiket, akkor kezdődik csak igazán a móka és kacagás. Az eredeti PC-s verzióról nem tudok sokat nyilatkozni, de szerintem tökéletesen portolták a konzolokra; minden gomb természetesnek hat, s a framerate is fix 60FPS (kivéve ha tényleg óriási káosz van a képernyőn, de még akkor is egész jó). Szóval ja, Dark Souls óta nem játszottam ilyen jó, élvezetes RPG-vel (habár a kettő ég és föld, mert itt Diablo 3-ban az a lényeg, hogy egyszerre minél több szörnyet ölj meg, míg Dark Souls-ban meg pont fordítva, ott az az optimális, ha minél kevesebb jön rád egyszerre ). Szóval igen; addiktív kis game; megvett; nagy taps neki.
[ Módosítva: 2014.01.03 23:12 ]
Murder3 | 2014-01-19 12:34
Most nézem az Outlastot, hát gondoltam, hogy durva, de elég elborult dolgok vannak benne.
Persze ezt is csak nézem, mint az amnesiát, mert játszani én ezekkel nem merek

összevetve, bár az outlast végéig még nem láttam, de az Amnesia jobb horror játék szerintem.
Az Outlastba sok a jump scare és bár jóval brutálisabb és véresebb(naturalisztikusabb), viszont nincs meg benne az a konstants rettegés amit az amnesia hangulata nyújt.
Talán az, hogy inkább jóval veszélyesebbnek hatnak az ellenségek.

Mondjuk az amnesia dard descent azért is tetszik ilyen szempontból jobban, mert ott azokat a szörnyűségeket és kegyetlenségeket narráción és leveleken keresztül mesélték el míg az outlast csak belevágja a képedbe.
bartleby007 | 2014-01-23 09:53
van bárki itt, aki játszik az injustice gods among us akár konzolos akár pc-s verziójával? kellene egy kis segítség. csak annyi, hogy az én WB ID-mmel be kellene jelentkezni a pc/konzolos játékba, hogy megkaphassan az ios-es játékomba a plussz karaktereket.
mellesleg az ID-men szintén van néhány extra ajándék konzolos/pc-s verzióra
[ Módosítva: 2014.01.23 9:54 ]
solat | 2014-01-23 18:33
Fenn van PSN-en a Lightning Returns demója, lehet tolni PS3-on. Ha minden igaz akkor egy kosztümöt is kapni fogunk a teljes játékban, ha a demót végigtoljuk.
Összegezve a demót, engem megnyert. Érdekesen hozták össze a Paradigmokat, ráadásul teljesen variálhatóak. Remélem egy jó befejezést fogunk kapni a végére.
Rafanir | 2014-02-01 13:25
Castlevania: Lords of Shadow 2

Teljes demó

Trailer

Karakter trailer

Alig egy hónap múlva fog megjelenni életem egyik legjobb játékának második része, úgyhogy igen izgatott vagyok

Az első részt én személy szerint mesterműnek tartom, és az alapján amit a demó valamint a trailerek nyújtanak, úgy gondolom a 2. résznek is megvan az esélye rá, hogy az legyen. Amit kicsit szokatlannak találok az a modern, jelenkori szál belerakása. Remélem nem fogja a jó kis fantasy hangulatot hazavágni. Plusz ha jól halottam, valamivel nagyobb szabadság is lesz benne mint az elődben. A trailerek alapján pedig több karakter is visszaköszön mind az első részből, mind a Mirror of Fate-ből ami azért is különös mert ezeknek a szereplőknek egy része már elvileg halott...
Sok más ellenfél mellett úgy látszik, hogy az első rész hivatásos jófiúit, azaz a Brotherhood-ot is el kell majd intéznünk.

A demó alapján a játék igen élvezetes. Ami feltűnt egyből az az, hogy itt már uraljuk a kamerát. Tehát itt már nem ilyen előre bekamerázott helyszíneken kell végigmenni. Bár mondjuk nekem semmi bajom sem volt ezzel a korábbi módszerrel, annak ellenére hogy sokan panaszkodtak rá. A harc profi, Belmont képességei pedig igen pofásak. A szimpla ellenfelek kivégzése azonban (a demó alapján) csak egyszerű nyakon harapásból állt ami azért olcsó megoldás. Epikuság lesz bőven, ahogy nagyszabású bossharcok is. A Golden Paladin pedig igen király ellenfél (valahogy a Diablo 3-as Imperius ugrott be róla Kuncog)

Jelenleg a legvárósabb játék számomra, kíváncsi leszek rá.
Junchi | 2014-02-02 10:51
Assassin's Creed III

Félig már kitáncolva a videójátékok világából, gondoltam a teljes kilépés előtt összeszedek még ezt-azt, ami érdekel, és az AC franchise volt és van is annyira decens, hogy legalább a harmadik részt kipörgessem (már 100%-ra, mert maximalizmus rulz).

Nem volt rossz, azt kell mondjam, az esetek nagy részében szórakoztatott, de a 100%-ért komolyan meg kellett szenvedjek. Na nem azért, mert olyan nehéz lett volna a játék, hanem 1) szörnyen bugos, 2) mindenféle idióta filler-küldetésekkel van tele. Nem tudom Ubiéknál mire nézik a játékosokat, de ÉN valahogy nem lelem kimondott örömömet abban, hogy arra várjak, mikor kezdenek el végre a csicskák dolgozni, hogy aztán beszkennelhessem a mesterségüket... Aztán volt még itt "fedezd fel a két város föld alatti hálózatát" az unalom jegyében, a szokásos "jelöld ki a térképen azt a nyomorult kincset, menj el oda, nyisd ki, majd folytasd ugyanezt", "látogasd meg az összes kocsmát", "hallagsd végig Washington dumáit" és további, ezekhez nagyon hasonló parasztságok. Átkozom ilyenkor magam, hogy mindig mindent maxra akarok kivinni...

A küldetések úgy általában véve nem voltak olyan rosszak, a sztori továbbra sem érdekel, a vége meg katasztrófa. (Most komolyan, még egy végső boss battle-re sem futotta?)

6/10 (A legjobban a vadászós részeket élveztem, meg Frontiert úgy általában.)
[ Módosítva: 2014.02.02 10:53 ]
bartleby007 | 2014-02-02 11:32
mielőtt végleg kilépnél a játékos világból, azért az assassins creed 4-et is próbáld ki. abban már nem lesznek olyan irritálófeladatok, mint pl a 3-ban, hogy fedezd fel a földalatti labirintusokat meg stb. a 4. rész a legjobb az AC-k közül minden tekintetben
MaRtiN | 2014-02-02 14:10
Meg ami nekem nagyon tetszett és ötletes "játékosok felé való nyitás" az AC4 részéről, hogy értékelheted a játék részeit, ezáltal a készítők is látják, hogy mi az a rész, ami mindenkinek bejött és mi az amit hanyagolni kellene... Merész, de "player friendly" feature.
bartleby007 | 2014-02-02 18:10

MaRtiN írta:

Meg ami nekem nagyon tetszett és ötletes "játékosok felé való nyitás" az AC4 részéről, hogy értékelheted a játék részeit, ezáltal a készítők is látják, hogy mi az a rész, ami mindenkinek bejött és mi az amit hanyagolni kellene... Merész, de "player friendly" feature.
ez a kalóz változatban is elérhető, vagy csak eredetiben? (höhö XD assassins creed 4 kalóz változat! érted? ) csakmert én nem próbáltam ki, de kellett volna. de lusta voltam jobban megnézni
MaRtiN | 2014-02-03 00:11

bartleby007 írta:

ez a kalóz változatban is elérhető, vagy csak eredetiben? (höhö XD assassins creed 4 kalóz változat! érted? ) csakmert én nem próbáltam ki, de kellett volna. de lusta voltam jobban megnézni
Kalóz változattal nem találkoztam, szóval ezt nem tudom, de elég erős lenne szvsz. ha elérhető lenne... (Te meg ne kalózkodj, mert elvisznek és fellógatnak a templomosok! =D)
Daisuken | 2014-02-04 13:00
Dark Souls 2 - First Impressions. Jajj, alig várom már, hogy fejest ugorjak a világába
Azurien | 2014-02-07 08:14
Kérdem én, az új Tales of Symphonia PONTOS Eus gyűjtői kiadásáról tud valaki valamit? Változott azóta, hogy megjelent a szépen photoshopolt kép róla? Ugyan ígyis-úgyis előrendeltem már egy pár hónapja, de frusztrál, hogy az amcsi gyűjtői kiadás mennyivel telepakoltabb a miénknél :'D

SPOILER!

gergoking | 2014-02-07 10:35
Most mobilon vagyok előadáson, így nem tudok utánanézni, de azt olvastam, hogy már van fenn kicsomagolós videó az eu kiadásról. És igen, jól kicsesztek velünk. Nem elég, hogy drágább, de nem kapunk artbook-ot, steelcase-t és a soundtrack is csak két lemez az amcsi négyessel ellentétben. Meg ha jól rémlik, az amcsik a letölthető témát is megkapják hozzá.
Ugyanúgy kicsesznek velünk, mint a Drakengard 3-nál. Így még akkor sem venném meg, ha lenne rá pénzem. (Csak a simát veszem)
Daisuken | 2014-02-10 02:33
Akármennyire is nagy Dark Souls fan vagyok, mióta megvan a PS3-mam, nem mertem belekezdeni a Demon's Souls-ba, mert hallottam, hogy az még a Dark Souls-tól is jócskán nehezebb. Azonban a minap végre mégis belekezdtem és hát egyáltalán nem csalódtam benne, mint Souls game-ben. A nehézségi fokozat valóban úgy tűnik egy olyan 8 órányi játék után, hogy magasabb szinten van, mint a Dark Souls-nál, azonban nem olyan egyszerű összehasonlítani a kettőt, mint ahogy azt gondoltam. A Dark Souls egy óriási világ, melynek egyik végéből a másikba loading screen nélkül elsétálhatunk, míg a Demon's Souls-nál világok vannak, s azok a világok is kisebb szegmensekre vannak osztva, s egy szegmenshez egy "mentő hely" tartozik, azonban gyakran van olyan, hogy akár 1 órán át vándorol a szerencsétlen ürge (jelen esetben én; mivel jártam én is így), már érzi, hogy közel lenne a szegmenst befejező bossfight, de erre eltaknyol ééés kezdheti az egészet a legelejéről. Jó, hozzáteszem, egészen sok shortcut nyitható meg az egyes világokban, de ha ezeket nem fedezi fel az ember, és úgy hal meg többször is, akkor nagyon frusztráló tud lenni a játék. Szerencsére én még csak egy olyan világban jártam, ahonnan sírva futottam el 30-40 percnyi szenvedés után, mert egyszerűen kevés voltam ahhoz, hogy egy bizonyos szintnél tovább jussak. De mondom majd ha magasabb szintű leszek, akkor jön a round 2, bicsiz. A másik dolog, ami nagyon más, az a healing system. Míg Dark Souls-ban a bonfire-nél regeneráló Estus-okkal tudott az ember szívfájdalom nélkül orrba-szájba heal-elni, addig itt erre specifikus item-ekkel lehet, amik - mondanom sem kell - nem a fán teremnek (*lamejoke* hanem a földön, mert mindegyik "grass" */lamejoke*), s gyakran hiány van belőlük, ráadásul egy-egy boss-nál az ember el is nyomhat belőlük akár 10-20-at is, és ha még ennek ellenére is sikerül meghalnia, akkor azoknak az item-eknek lőttek, s újra meg kell őket szerezni, ami még ha nem is olyan nehéz, mindenképpen időigényes feladat. De egy szó, mint száz, nagyon tetszik a játék. Valóban nehezebb a Dark Souls-tól, de sok mindenben különbözik tőle, s ettől kíváncsian megy tovább a játékos, még akkor is, ha hardcore koncentráció kell hozzá, mivel ha szó szerint egy másodpercre is lankad a figyelme, az végzetes lehet.
[ Módosítva: 2014.02.10 2:44 ]
Azurien | 2014-02-10 19:53
Na igen. A steelcase nálam még annyira nem katasztrófa, de a 4 vs 2cd már annál inkább :/ Bár ahogy a cdknál láttam annyia különbség hogy a PAL verzió MP3ban tartalmazza azt a 4cd-t...

Én azért mégis előrendeltem a Lloyd figura és a könyv miatt A Ni no Kunis hibámból tanúlva inkább sírok most, hogy drága, minthogy utána tripla áron lássam a keresett light novelt az internetes aukciókon. De azért gerinctelen, hogy még egy egységes kiadásra sem futja. Most komolyan ennyivel kisebb a doboz Európában, hogy még egy artbook sem fér bele?
gergoking | 2014-02-10 20:59
Az egyik reprezentatív azt írta, hogy az európai kiadás a japán pontos mása akart lenni, és nem dolgoztak össze az amerikaiakkal, akik maguktól adták ezeket az extrákat. Kár érte. Én abban reménykedek, hogy valamelyik magyar konzolbolt ad mobiltokot a játékhoz, mivel 1-2 angol bolt fog adni. Hátha hozzánk is eljut.

Engem gyűjtőiből talán a Colette és az Emil figura érdekel leginkább. Azok nagyon tetszenek. A zenelemez annyira nem érdekel. Mondjuk, ha szép a tok, mint Ys Celcetánál, akkor jöhet. Egy artbook sokkal inkább érdekelne.

Steelboknak meg örülnék, mivel még egy olyanom sincs.
Azurien | 2014-02-15 07:17
Na igen, azért Amerikában jobban tudják hogy is kell limitált kiadást összeállítani. Szomorú tény,d e igaz. Legalábbis nálunk még a bónusz soundtrack fogalmát se nagyon ismerik, Magyarországon meg aztán... Az előrendelési ajándékot is rendszeresen benyeli valaki XD

Remélem majd egyszer a Legendia is feltűnik valamilyen felújított formában, még 3DS-n is adnék érte pénzt csak legyen :'D
solat | 2014-02-15 10:10

Azurien írta:

Na igen, azért Amerikában jobban tudják hogy is kell limitált kiadást összeállítani. Szomorú tény,d e igaz. Legalábbis nálunk még a bónusz soundtrack fogalmát se nagyon ismerik, Magyarországon meg aztán... Az előrendelési ajándékot is rendszeresen benyeli valaki XD
Attól függ, hogy ki az adott játék kiadója. A Final 13-2, Xillia, Neptune CE-ben ott figyelt a Soundtrack lemez. Arra csak egy dolgot tudok mondani, ha benyelik az ajándékot: szánalmas és legyenek boldogok vele.
[ Módosítva: 2014.02.15 10:12 ]
gergoking | 2014-02-15 10:16
Én SE-ben a Drakengard 3-nál csalódtam nagyot. Meg akartam venni a játékot, erre meg ki sem adják. Én meg nem fogok egy sima lemezes játékot külföldről rendelgetni. Nagyon sajnálom, mert ahogy néztem, gyönyörű a játék borítója. De mindegy, ezzel ők vesztenek, mert akkor letöltöm. Dugják fel maguknak a digitális kiadásukat, azt magamnak is meg tudom oldani

Szánalmas, milyen gáz nálunk a helyzet. Minden drágább, és közel sem kapunk annyit, mint amcsik. 3DS-nél biztos én is hőbörögnék, ha nem lenne GW-m, és szeretném azokat a bizonyos sorozatokat, mert több is van, amit nálunk nem adtak ki, és a 3DS még régiózáras is. PS3-nál szintén, és nem csak most. Ott volt a P4A ügye, ahol még régiózárták is a játékot. Graces f is fél év késéssel jött, amcsiktól kellett rendelnem...
solat | 2014-02-15 10:20

gergoking írta:

Dugják fel maguknak a digitális kiadásukat, azt magamnak is meg tudom oldani

Nem Jailbreakelek, eBay.
[ Módosítva: 2014.02.15 10:20 ]
gergoking | 2014-02-15 10:24
Én most megveszem a Symphoniát, utána már csak nyáron tervezek két játékot, szóval megeshet, hogy én is megrendelem, ha lesz rá. De ezt egyelőre nem tudom. Ha lesz, akkor VG+-ról rendelem, abban eddig nem csalódtam.

Előtte még úgyis kipróbálom a játékot. Sokan panaszkodnak a harcrendszerére, és arra, hogy nincs valami jól optimalizálva, de ha a Niernél ez nem érdekelt, itt sem fog. Ha a történet, karakterek, világ, hangulat, zene a helyén lesz, akkor én nem fogok panaszkodni.
Junchi | 2014-02-20 09:31
The Last of Us (köbö 2 óra gaming után)

Évek óta először sajnálom, hogy hétköznaponként nincs időm játszani.
Junchi | 2014-02-21 19:25
The Last of Us (újabb köbö két óra gaming után)

A rohadt clickerektől a frász kerülget, bár a hangjuk kísértetiesen emlékeztet hol a [Rec] lényeire, hol az Átokban hallható hörgésekre.

Btw mikor lehet végre zsiráfot simogatni? >.<

Btw2

SPOILER!

Tess... T___T
gergoking | 2014-02-21 19:48
Én jobban szeretem őket, mint az embereket. Mind idióta, és könnyen ki lehet játszani őket. Mondjuk az is igaz, hogy később már az emberekkel sem volt gond, miután már belejöttem.

Zsiráf? Rémlik, hogy találkoztam párral, de az mintha a játék utolsó negyedében lett volna.

Nem tudom, hogy merre járhatsz négy órával. Nem emlékszem már pontosan, de mintha 18 óra alatt vittem volna végig. Számomra ott indult be igazán a játék, hogy beértünk a kertvárosba, meg főleg utána.

És majd írd meg légyszi, hány % trófeát gyűjtöttél. Játék közben nem figyeltem, és azt sem tudom, miért lehet kapni, de meglepődtem, mikor végigvittem a játékot, és összesen csak 6%-ot szereztem (azt hiszem). A játékok nagyja egy átlagos végigvitelnél azért adni szokott legalább 30-40%-ot.
Junchi | 2014-02-23 09:34

gergoking írta:

Zsiráf? Rémlik, hogy találkoztam párral, de az mintha a játék utolsó negyedében lett volna.

SPOILER!


gergoking írta:

Nem tudom, hogy merre járhatsz négy órával. Nem emlékszem már pontosan, de mintha 18 óra alatt vittem volna végig. Számomra ott indult be igazán a játék, hogy beértünk a kertvárosba, meg főleg utána.

Ja, most voltam/vagyok én is a kertvárosban, volt egy-két meglepő jelenet. (Pölö annál a kötélbe akadunk résznél majdnem ellőttem az összes fegyveremet, mire rájöttem, hogy nem is kell írtani a dögöket, csak tovább kell szaladni... ^^"""

gergoking írta:

És majd írd meg légyszi, hány % trófeát gyűjtöttél.

Ööö, hát arra emlékszem, hogy egyet már kaptam, de azóta néma csend és hullaszag. Szal így hirtelen én is kíváncsi leszek a végén.

Btw valahogy mindig lelkiismeret furdalásom támad, mikor a kezem ügyébe akad a shotgun és ahelyett, hogy takarékoskodnék vele, őrült ámokfutásba kezdek. xD
Daisuken | 2014-02-26 23:36
Dark Souls II - Dark Intentions. Minél közelebb kerülünk a release-hez, annál kevésbé vagyok képes várni~

"In order to attain that sense of accomplishment, I want players to go through - to put it simply - a heart-wrenching experience."

My body is sooo ready for this!
[ Módosítva: 2014.02.26 23:46 ]
Junchi | 2014-03-01 18:42
A heti részlet "Junchi Last of Us naplójából":

Ez a hoteles szakasz baromi jó volt, főleg az a rész, mikor a vízben bohóckodunk az alsó szinteken. Sokszor még levegőt sem mertem venni. :3 (Bár néha nem értem a játék logikáját, szal lekapcsolt lámpával beguggolok a sarokba, egy mm-t sem remeg be a seggem, mégis megtalálnak ezek a dögök. És azt rendszerint a shotgunom lőszerkészlete bánja.)
Daisuken | 2014-03-08 08:50
A Dark Souls II PS3/XBOX360-iMARS már tölthető! Nem linkelek, mert nem tudom, hogy mennyire elfogadott az oldalon a torrentek terjesztése, de egy kis kereséssel könnyen meg lehet találni. Azt hiszem mától hosszú éjszakáim lesznek~


[ Módosítva: 2014.03.08 8:51 ]
bartleby007 | 2014-03-08 09:01
mi a jó ebben a dark soulsban? én nem játszottam vele, de láttam róla videókat (mármint az első részéről) és csak azt látam, hogy iszonyat nehéz. valaki mondja már meg, hogy miért oylan jó
Daisuken | 2014-03-08 09:17

SPOILER!

Nem igazán lehet elmondani; videókból meg pláne nem lehet leszűrni; ezt saját magadnak kell megtapasztalnod. Játssz vele pár órát toleránsan (nem úgy, hogy eldobod a kontrollert az első pár perc után ), és majd elválik, hogy tetszik-e vagy sem. Nehéznek nehéz, de pont ez a jó benne. Az utóbbi években azt figyeltem meg, hogy azok az igazán jó játékok, melyek nehezek/sokszor hal meg az ember, mert ezek nyújtják a legjobb élményt egy-egy kihívás abszolválása után. Nagyon addiktív tud lenni a játék, főleg akkor, amikor végre valahára lenyomsz egy boss-t mondjuk 10 próbálkozás után; az az érzés, az a sikerélmény valami leírhatatlan (nem csak szerintem; minden Souls-fan szerint is (még PewDiePie szerint is )). Amúgy szerintem nem annyira nehéz, mint ahogy sokan beállítják; csak szépen nyugodtan kell haladni, s egy idő után már nem fognak zavarni a halálok, csak a haladás lesz a fontos. Ha igazi kihívás kell, akkor ott a Demon's Souls. Ott a boss-ok úgy overall könnyebbek szerintem, de ott maga a haladás nagyon nehéz, s idegölő is tud lenni, de szintén olyan rewarding, mint a Dark Souls. Szerintem próbáld ki. Ha nem tetszik, semmi gond, érthető. De ha már elszöszmötölsz pár órát, akkor biztosan be fog kebelezni.
bartleby007 | 2014-03-08 09:23
pont a Pewdie végigjátszásait néztem, de se a grafika, se a játékmenet nem ragadott meg, pedig szeretem a jó szerepjátékokat. sőt, igazából a játékmenet rémített el. de majd teszek vele egy próbát, amint kivittem a south parkot!!!
a legjobb sorozat/film játék adaptációja, amit valaha is láttam! minden south park fannak kötelező
Junchi | 2014-03-08 19:21
Last of Us, de most csak röviden: az egyetem szakasz valahogy borzalmasan vontatottra és egysíkúra sikeredett...
Daisuken | 2014-03-10 19:34
Dark Souls II az első 4 boss és ~9 órányi játék után:

Huhh, hát igen; nem hiába; megérte várni. Minden téren fejlődött a játék, s nem csak a kinézet változott, hanem sok alap dolog is, amiket szokni kellett. Az első dolog ami feltűnt, az a karakter mozgása, mely gyorsabb és lendületesebb lett a Dark Souls 1-hez képest. Sőt, még azt is meg merném kockáztatni, hogy a Demon's Souls-ban lévő mozgástól is lendületesebb. A másik dolog ezzel kapcsolatos, az ugrás. Hát; erről sajnos nem tudok túlságosan pozitívan nyilatkozni. Az szép dolog, hogy megengedi a játék, hogy beállítsd, hogy mivel szeretnél ugrani (L3 vagy "tradicionális", de magával az ugrás távolságával és magasságával van problémám, mert jócskán korlátozottabb a Dark Souls 1-hez képest. Még szintén a mozgáshoz: van gyorslétrázás, yay!

Ami az ellenfeleket illeti; kiszámíthatatlanabbak és okosabbak. Kiszámíthatatlanságuk abban rejlik, hogy szerintem a játékba van kódolva, hogy pár ellenfélnek nem "statikus" a támadási pattern-je, ami ilyen kis mozgásbeli "lag"-okban nyilvánul meg, tehát amikor már azt hitted, hogy végzett (mert tipikusan kivártad, hogy csap pl. hármat), akkor egy kis szünet után még egyszer támad, pedig a stamina-ja elvileg ezt nem engedné meg. Ezzel azt érték el, hogy nehezebben lehet kiismerni az ellenfeleket, s nem lehet rajtuk/mellettük könnyen végigszaladni. "Okosságuk" pedig abban nyilvánul meg, hogy a támadás közbeni mozgás-tracking-jük eszméletlenül jó. Ergo nem lehet azt megtenni, hogy ő támad, miközben körülötte forgok, gyorsan a háta mögé megyek, és backstab-elem (ala Dark Souls 1), mert miközben mozgok, ő támadása közben is szépen követi a pályámat, rettentően megnehezítve ezáltal azt, hogy backstab-re adjon lehetőséget, s megnehezítve ezáltal azoknak a karaktereknek is a dolgát, akik nem éppen a közelharcos/védekezős módon játszanak, hanem varázslók, vagy éppen Dual Swordsman-ek.

Na igen... A Dual Swordsman... Vele kezdtem el a játékot, s egy darabig jól is ment, de a második boss-nál átváltottam a bal kezemben lévő kardot egy pajzsra, s ez már végleges is lesz, mert ott szerintem védekezés nélkül, csak evasion-el lehetetlen túlélni, vagy pedig vérpofinak/speedrunner-nek kell lenni.

A játék nehéz. Ez nem is meglepő; de eddig úgy érzékelem, hogy mintha nehezebb is lenne a Dark Souls 1-től; legalábbis boss-ok terén mindenképpen. Eddig 4 boss-on vagyok túl; az elsőnél haltam vagy 6-szor, a másodiknál vagy 10-szer, a harmadikat valahogy sikerült bemázliznom elsőre (pedig a boss 3 ellenfélből állt), a negyediknél pedig talán csak 3-szor, de az tetszett a legjobban; az volt eddig a leghangulatosabb. The Lost Sinner volt a kolléga neve, s ha jól tudom ő az első area type boss, tehát az első Old One. Nem volt túlságosan nehéz; inkább az nehezítette meg a fight-ot, hogy sötét volt, nagyon hosszú volt a kardja, s nem hagyott időt heal-elni.

Jaj igen... Ez a másik dolog... a heal. A boss-ok úgy vannak megcsinálva, hogy épphogy hagynak annyi időt, hogy heal-elni tudj. Nem tapasztaltam még olyat, hogy lett volna pár másodpercem a heal-re, hanem mindig a boss heavy attack pattern-je után kellett azonnal elnyomnom az Estus-t/Lifegem-et, mert ha késlekedtem vele, akkor az punishment-el járt, s rossz esetben meg is haltam. A healing system is más lett. Dark Souls 1 és Demon's Souls keveréke lett. Viszont a csavar nem is igazán ebben van, hanem ott, amennyi ideig tart a healing... Egy Estus ellövése sokkal több ideig tart, mint az 1-ben, viszont egész sok HP-t tölt, egészen gyorsan. A Lifegem-ek ellövése egy picit gyorsabb, lehet menet közben is (egy kevés lassulással persze), viszont kevesebb HP-t töltenek, mint egy Estus és eszméletlenül lassan is teszik, ergo ha elnyom egyet az ember, akkor még túl is kell élnie pár másodpercig, s imádkoznia, hogy ne törjék át a védelmét, amíg véget nem ér a heal.

Szóval ja... Meg lettek fűszerezve kicsit a dolgok, s ezeket szokni kell, de szerintem csak a javára vált a játéknak, mert ennyivel is nehezebb miatta. A látvány szerintem csak egy hajszállal javult; az árnyékok és fények mondjuk valóban nagy fejlesztésen mentek át, de úgy overall Dark Soul 1.1 a látvány. A zenékre most valamiért jobban odafigyelek; Majula Theme-je pl. nagyon szép és fülbemászó. A leveling system is kicsit más lett, mivel nem lehet bármelyik bonfire-nél, hanem vissza kell menni Majula-ba a "Maiden in Black 2"-höz (én csak így hívom ), és nála kell ellőni a lelkeket. A traveling system is messze más, mint az 1-ben. Míg ott összetettük a kezünket egy Lordvessel-ért, hogy végre tudunk warp-olni a játék fele után, addig itt ez a lehetőség már a játék legelejétől adott.

Hmm, egyelőre úgy ennyi jut eszembe. Tetszeni nagyon tetszik; s örülök, hogy nem kellett benne csalódnom. Ha futni fog rendesen a gépemen is, akkor szerintem meg is fogom venni eredetiben a multija miatt. Nálam GOTY '14.
kitade | 2014-03-10 21:14
Lenne egy kérdésem.Remélem van aki játszott az I am alive című játékkal.

A kérdésem a következő lenne.Mikor lehet menteni a játékban? Remélem nem csak akkor ha egy fejezetet végigcsinálunk.Még mondjuk csak ott tartok,mikor a kislányt a bevásárlóközpontban hagytam és elmentem gyógyszerért. Nem olyan sok amit eddig játszottam,viszont ha most kilépek és utána kezdhetem újra,akkor megőrülök. Kicsit idegesít,hogy 4 ember jön felém,nálam pedig csak egy bozótvágó van,na meg van egy töltényem a pisztolyhoz.
Junchi | 2014-03-15 18:18
Nyah, Last of Us befejezve.

A végét kissé összecsapottnak érzem, a kórházas helyszínt egy clicker-HQ-ként hoztam volna be, és valahogy kissé rövidnek éreztem a mókát, de ezekkel együtt is az előző gen egyik legjobb, legaddiktívabb játéka, úgyhogy minden tiszteletem a Naughty Dogé.

9/10

Jöhet a new game+!
Daisuken | 2014-03-15 23:30
Ééés végigvittem a Dark Souls II-t! Pont egy hete annak, hogy elkezdtem; szóval ja, eléggé függő hetet éltem meg. Level 157-en fejeztem be 37 óra 42 percnél és csak 126-szor haltam meg (igen, van death-tracker Majula-ban), ami szerintem nagyon korrekt, főként úgy, hogy látom a neten, hogy nagyon gyakori a 200 halál feletti játékosok száma, ráadásul sokszor voltam öngyilkos is (*khmm* Nexus a Demon's Souls-ban feeling *khmm*), mert elfogyott a homeward bone, vagy pedig item-et farmoltam, s így gyorsabb volt visszamenni a bonfire-höz. Vagy én vagyok nagyon badass, vagy a többiek veszik átlagosan lassúra a figurát, mert rengeteg review-t és hozzászólást olvastam, és szinte mind ilyen 40-50 óra körüli végigjátszást ír; sőt; IGN szerint 60 óra... Hát 60 óra alatt szerintem még egyszer simán végig tudnám vinni; most, hogy már tudom, hogy mi hol van, s mi a sorrend. Pedig szerintem én is mindent felfedeztem, amit csak tudtam, és nem kapkodtam el, hanem kiélveztem minden egyes pályát.

De őszintén szólva érződik is ez a 37 órám; egy picikét sajnos keveslem. A Dark Souls I végigjátszásom talán eltartott 70 óráig; tehát kb. duplája volt; igaz akkor csöppentem bele a Souls játékokba, így nagyon nehezen ment a tanulás. Időben szerintem ott van, mint a Demon's Souls. Ott is ilyen 34-36 óra körüli volt a végigjátszásom. Kicsit fájó pont, mert úgy hallottam, hogy nagyobb lesz az overall világa, mint a Dark Souls I-nek, s nem is tudom; talán így is van; még ha nem is sokkal, de azt hittem, hogy egy bő 50 órát bele fogok ölni, de ehhez képest elég hamar meglett, úgyhogy indítottam is az NG+t. A boss-ok amúgy nagyon jók voltak; lett is pár kedvencem. Míg Dark Souls I-ben gyakran akadtak olyan boss-ok, akiken könnyedén átsiklott az ember, itt mindegyikkel meg kellett szenvedni, s az összes halálom 75%-a a boss-oknál történt. Az ending, jobban mondva inkább a végjáték, tehát az utolsó 2-3 óra egy kissé zavaros volt nekem, s abban sem vagyok egyelőre biztos, hogy több ending lehetséges-e.

No, szóval jó volt, de lehetett volna egy picit hosszabb. 10/10, nálam eddig GOTY (bár szerintem marad is), de ha választanom kellene, akkor inkább az első részét választanám kedvencnek; főként a hossza miatt, meg mert az volt az első, és az nyújtotta a legjobb élményt.
[ Módosítva: 2014.03.15 23:58 ]
kitade | 2014-03-18 18:37
Lehet most kapok idegbajt.
Tudom,hogy nem mai játék,de most negyedik alkalommal játszom újra a Fable 3-at.
Ami rohadtul felidegelt az az,hogy most első alkalommal az elején direkt Elise-t hagytam élve.(Igazából ez miatt kezdtem el ismét!!!)
Minden szép és jó,kb 5 óra játék után eljutottam odáig,hogy feleségül vehettem. Szép esküvő volt a tavon,VISZONT miután vége,elindultunk haza.ERRE NEM MEGÖLTE EGY FARKASEMBER????
Elsőre eszembe se jutott,hogy meghalhat és elkezdtem keresni,viszont az egész játékban sehol nem találom.
A legidegesítőbb,hogy pont miután eltűnt,utána mentett automatikusan a játék.
Szóval most kb rohadtul utálom ezt a játékot.
Kezdhetem újra.
Daisuken | 2014-03-22 23:04
A Dark Souls II második playthrough-jának kb. a felénél tarthatok (első két Old One soul már megvan a négyből), s míg az első részénél azt tapasztaltam, hogy NG+tól könnyebbé válik valamilyen szinten a játék, mert nagyon fel lehet tápolni a karit (mondjuk NG++ról nincs tapasztalatom, de láttam már egy-két helyen, hogy ott azért már sok enemy képes one-hit-kill-re~), addig itt a DaS2-ben változtak egy kicsit a dolgok.

Nem elég az, hogy NG+nál az összes ellenfél nagyobb sebzéssel/védelemmel és HP-val rendelkezik (mi meg csak egy adott szintig tudjuk fejleszteni mind az armor-t és fegyókat; onnantól pedig csak a stat-skálázódásra lehet számítani), még ennek tetejében megjelennek a pályán új ellenfelek is, akik úgy néznek ki, mint az invader-ek, tehát még velük is számolni kell. Ráadásul jön erre még az új durability-system, s egyáltalán nem biztos, hogy így "elég" lesz egy kard az egyik bonfire-től a másik-ig.

Továbbá, amit talán ettől is fontosabb: a boss-ok... Meg lett pár boss bolondítva olyan szinten, hogy betettek melléjük még plusz ellenfeleket. A Lost Sinner-hez (aki alapból egy elég kemény boss) pl. két pyromancer-t raktak be, akik akkor ugranak csak be, ha a boss HP-ja kb. olyan 50%-ra csökken. Magam sem tudom, hogy hogy sikerült őt most elsőre leszedni, de így, plusz ellenfelekkel ez már nagyon nehéz. Ugyanez a helyzet a Flexile Sentry-nél. Első playthrough-nál elsőre leszedtem, gondoltam most sem kell aggódnom, hogy jóformán pár estus-al megyek be, mert meglesz könnyen, de... naiv voltam. Ide is beraktak két gyors ellenfelet nehezítésként, s így olyanná vált a harc, mint a DaS1-ben a Capra Demon ellen, tehát röviden: szívatóssá.

Szóval csupa móka és kacagás az NG+, de legalább még továbbra is képes mutatni újdonságokat. Mondjuk szerintem egy picit messzire mentek azzal, hogy adott fejlesztési alapanyagból csak egy adott mennyiséget lehet egy playthrough alatt szerezni (mondjuk ez ellen vannak kerülőutak, de azok is nagyon viccesek).

Egy kis érdekesség továbbá, amit én is épp ma láttam: Dark Souls - Dual ring swap mid parry. Félelmetes, hogy milyen szintre fejleszti a játékot a community...
[ Módosítva: 2014.03.22 23:07 ]
Razzul | 2014-03-26 00:07

gergoking írta:

Nem emlékszem már pontosan, de mintha 18 óra alatt vittem volna végig.

Jaja, a The Last of Us kb. 18 óra játékidőt kínál. Én is kb. annyi alatt vittem végig, 2 napig tartott. =D

Én jelenleg a Metal Gear Rising: Revengeance-t nyúzom és nagyon bejövős.
Nem újít semmit a játék, de annyira pörgős, gyors a harcrencszer (még DMC-nél is durvább) és annyira jó a hangulat, hogy emiatt egy nagyon jó játékká válik.
Mindemellett egy viszonylag egyszerű, de eléggé érdekes történettel és mondanivalóval is rendelkezik a mű. Raiden pedig annyira badass, hogy azt még Alucard is lehet megirigyelné.

Egyik nagy kedvenc lesz szerintem, a cyberpunk/sci-fi stílusú játékok mindig is a gyengéim voltak.
[ Módosítva: 2014.03.26 9:04 ]
gergoking | 2014-04-03 18:27
Hotline Miami
Mivel felkerült ingyenesen a PS+-on, ezért úgy döntöttem, teszek vele egy próbát. Nagyon beteg ez a játék. A játékmenet nagyon élvezetes és additív. Csak úgy döglik az ember tucatszámra, de mivel kicsi részekre vannak osztva a pályák, nem ANNYIRA frusztráló, ha meghalunk. Természetesen egy kósza lövés is végezhet velünk, és van, hogy az is megöl, ha egy nagyobb ember hozzánk ér, szóval mindentől félnünk kell, óvatosan kell játszani. Az ölés is vicces. Ráállunk az emberre, elé bukkanunk és megöljük. Általában nincs sok fegyverünk, így hatásosabb lehet, ha inkább a fejéhez vágjuk a fegyverünk, aztán rávetjük magunkat, és halálra verjük Jól el lehet lenni a játékban. Szerintem végig fogom vinni.

Modnation Racers
Most jött ki a MotoGP is PS+-ra, ezért letöltöttem, de rettentő csalódás volt, nagyon fájdalmas volt vele játszani, nem élveztem. Pedig emlékszem még, hogy mennyit játszottam PS1-en vele még kiskoromban. Jobb lett volna, ha csak emlék marad, mert ez az újabb verzió minden kedvem elvette tőle. De ehelyett úgy döntöttem, hogy kipróbálom a múlt hónapban ingyenessé vált Modnations-t, ami viszont nagyon szórakoztató. Még nem nagyon ismerkedtem meg vele, 3-4 meccset játszottam Ad-Hoc multiban, de könnyen bele lehet zökkenni, mivel eléggé Mario Kart fílingje van. Akinek véletlenül meglenne, és szeretne multizni, dobjon meg egy PÜ-vel. Szívesen fogadom a kihívásokat (mondjuk még ki kell tanulnom)
solat | 2014-04-10 07:13
Hivatalos bejelentés: 2014 év vége Borderlands: The pre-Sequel
Az epizód a Border egy és kettő között játszódik, Handsome Jack felemelkedését kísérhetjük benne végig. Ja és játszható karakter lett Claptrap!!!
[ Módosítva: 2014.04.10 7:14 ]
Daisuken | 2014-04-25 12:49
Dark Souls 2 PC-s port első benyomások: Gyö~nyö~rűűű~! Egész stabil 60FPS-el fut, s csak helyenként enged alább, pedig high-on vannak a beállítások 1080p-ben és a gépem sem egy 'húsz a csúcson'. Viszont a több FPS más időzítésekkel is jár. Nem tudok már végiggurulni az olyan ellenfeleken, akiknél konzolon tettem ~80 órán át, mert máshogy kell időzíteni, s simán eltalálnak itt PC-n akkor, amikor a konzolon még bőven a "halhatatlansági frame-en" belül voltam. Ez a boss fight-okat kicsit fel fogja üdíteni számomra is. A másik dolog ami az időzítéshez kapcsolódik: a parry. Pursuer boss fight-ot sosem mertem parry-zni, mert PS3-on valamiért iszonyatosan nehéz volt nekem eltalálni azt a pár frame-et, ahol sikeres a parry, s ha balul sül el, az nagyon kockázatos, itt viszont 4 próbálkozásból 3-szor sikerült, úgyhogy úgy tűnik, hogy a több FPS-el a "parry-ablak" is nőtt, ami meg PvP-ben és a parry-zhető boss-oknál lesz érdekes. Még ami a több FPS-nek köszönhető: mérséklődött, sőt, merem azt állítani, hogy teljes mértékben megszűnt az eddigi menü delay, ami idegesített a PS3-mon. Itt jóformán olyan, mint a Dark Souls 1-ben, tehát az equipment swap mid parry és egyéb nyalánkságok elérhetőek itt PC-n ha kellően skill-es az ember, s ez szintén felpezsdíti a PvP-t.

Úgyhogy teljes mértékben meg vagyok elégedve vele; így kell port-ot csinálni, nem pedig úgy, mint a Dark Souls 1-nél, mert az több szempontból is katasztrófa volt. Ha nem fogok tudni "feketén" multizni, akkor szerintem mindenképpen meg fogom venni eredetiben a jövő hónapban, mert már nagyon szívesen PvP-znék.
[ Módosítva: 2014.04.25 12:51 ]
Kapzsi | 2014-05-14 01:32
Lehetne egy kérdésem hozzátok? A lényeg az lenne, hogy érdemes-e játszani a Portal nevű játékkal a Portal 2 előtt? Ugyanis sok éve egyáltalán nem játszottam és nem vagyok járatos játékok terén, de "véletlenül" találkoztam a Portal 2-vel és 10 perc játék után kijelentettem hogy szuper ötletes és nagyon kíváncsi lettem, hogy mi a története az első játéknak, azaz hogy jutunk el ide. Szóval az első rész ismerete hozzáad valamit a másodikhoz, vagy anélkül is tejes értékű?

U.i.: ha már itt vagyok, még egy kérdés, tudtok mondani PC-re az elmúlt néhány évből olyan játékot, ami híresen jó, vagy kedvencetek lett? (lehet teljesen új is, erős gépem van)

Remélem kapok választ
Revan4126 | 2014-05-14 03:43
Persze, hogy érdemes. igaz a második rész sokkal tartalmasabb, de jól gondolod, hogy ad azért a történethez.

Játékot meg szerintem úgy tudna bárki is ajánlani, ha elmondanád, hogy kb milyenek érdekelnek

Na de azért mondok párat, amit nagyon szeretek.Nem mindegyik közönség kedvenc, de én imádtam őket: Dragon Age Origins, Batman Arkham sorozat, Tomb Raider 2013, Witcher 1-2, Remember me, Borderlands, Mirror's Edge, Elders Scrolls Skyrim, Kingdoms of amalur.

Más elhíresülten jó játékok pl az Assassin's Creed játékok, meg pl a Bioshock sorozat is.

Online pedig Guild Wars 2-t és League of Legends-t játszom.

Így hirtelen ennyi. Remélem találsz köztük neked tetszőt.
[ Módosítva: 2014.05.14 4:00 ]
Kapzsi | 2014-05-14 15:35
Köszi a választ, utánuk nézek

Revan4126 írta:

Játékot meg szerintem úgy tudna bárki is ajánlani, ha elmondanád, hogy kb milyenek érdekelnek

Mivel nem ismerem az utóbbi évek felhozatalát, így gyakorlatilag bármire vevő vagyok. Hétfőn megvettem a Far Cry 3: Blood Dragon-t és tökre élvezem, pedig még soha nem játszottam FPS-el, szóval egyenlőre bármilyen javaslatot szívesen fogadok, talán csak annyi kivétellel, hogy még régen meguntam a stratégiái és az ilyen körökre osztott játékokat. (plusz az online kizárva, mert túlságosan addiktív)
kitade | 2014-05-19 19:22
Na! Mivel már annyit olvastam a Dark Souls-ról,többek közt itt is,hogy gondoltam itt az ideje kipróbálni. Mivel nem akartam egyből a másodikkal kezdeni,így neki estem az elsőnek.
Véleményem az első pár óra után:
Két dolog tűnt fel.Az egyik,hogy egy rohadt nehéz játék,elég szar irányítással. (Pc-n játszom)
A másik pedig az,hogy én ehhez totál béna vagyok.Az elején mikor belefutottam az Asylum Demon-ba,természetesen elkezdtem gyilkolni. Hát és igen,megölt néhányszor. Majd elolvastam az írást a földön és inkább elmenekültem.
Miután visszatértem hozzá már egy kicsit átgondoltam és ha nem is könnyen de megöltem a tetűt.
Ezután azzal kellett szembesülnöm,hogy hiába ölöm a csontvázakat,NEM HALNAK MEG. Legalábbis állandóan újraélednek. Ami viszont jó pont,hogy halál után,az addig kinyitott ládákkal már nem kell bajlódni.
Jelenleg épp az óriások sírjába jutottam,ahol szinte 1 perc alatt megöltek.
Mivel visszatett a katakombába,így most iszonyatosan elment tőle a kedvem.

Egy dolgot sajnálok csak.Mégpedig azt,hogy nem csinálták nehezebbre. Mivel ha még ennél is nehezebb lenne,akkor tuti nem is érdekelne.Így viszont biztos,hogy visszatérek még hozzá,DE NEM MA!
Daisuken | 2014-05-19 21:10
Ez olyan típusú játék, ami nem szereti a játékos kezét fogni, s szereti a sötétbe vezetni. Főként a játék első része ilyen. Igazából pont a könnyebbik irányba indultál el, Pinwheel felé, azonban itt annyi a csavar, hogy csak akkor maradnak a földön a csontik, s kapod is meg a lelküket, ha divine fegyverrel ölöd meg őket, vagy pedig minél előbb kinyírod a közelben lévő necro-t. Ha elakadsz valahol, akkor nyugodtan nézz utána a neten, hogy mi is a következő lépés. Egy idő után már nem lesz szükséged a segítségre, mert tudni fogod, hogy merre menj, s hol mire számíts. Ajánlom TinmanHU kolléga magyar végigjátszását; ő nekem is rengeteget segített a videóival.

SPOILER!

Akkor kezdődik csak az igazi hardcore nehézség, amikor elérsz Sen's Fortress-hez, és találkozol az aranyos csapdákkal. Ez kb. 15-20 órányira van a játékban, de sokan vannak úgy vele, hogy itt fejezik be az egész játékot, annyira felidegeli őket Az már más kérdés, hogy a speedrunner-ök meg 2-3 perc alatt végigszaladnak az egész area-n
kitade | 2014-05-19 21:27
Fasza,akkor lesz még nehezebb is.
Igazából tetszik,hogy nem magyaráz meg mindent,hogy nincs telepakolva segítséggel.
Viszont az irányítást azt még szoknom kell.Van egy x360-as kontrollerem,csak épp kölcsönben. Lehet azzal könnyebb lenne,viszont nincs kedvem várni. Miután néhány órája abba hagytam,azt gondoltam,hogy ez mára elég volt,viszont most lehet megyek nyomom még egy kicsit.
A vicc az,hogy én a kezdetben kapott fegyverrel nyomtam egy jó ideig,viszont akkor szétnézek,hogy melyik az amivel meghalnak a csontvázak. Így volt egy csomó olyan helyszín ahonnan szégyen,de elmenekültem.
A linket köszi,tuti hasznát veszem majd.
Na irány játszani!
solat | 2014-05-29 16:27
Június 3-ig ingyenesen tölthető Originről az alap Battlefield 3. A Plant vs Zombies első része is ingyenes még.
Revan4126 | 2014-06-03 11:21
Oroginen jó pár EA játék 70%-os kedvezménnyel. Mass Effect, Dragon Age, Dead Space és még sok más. Csemegézzetek.
finalfantasy7 | 2014-06-10 19:43
Na nézzük mit hozott fel a két rivális.

MS nálam kilőtte magát az űrbe.

Sony meg mutatott pár CGI meg semmit mondó teasert....
Jó volt MGS5 meg.... öh más nem XD

Egyetlen cím van ami felkeltette a figyelmem, az pedig a No Man's Sky! Érdemes megnézni mert ez nagyon epic game lehet.
Aakantor | 2014-06-24 20:50

kitade írta:

Fasza,akkor lesz még nehezebb is.
Igazából tetszik,hogy nem magyaráz meg mindent,hogy nincs telepakolva segítséggel.
Viszont az irányítást azt még szoknom kell.Van egy x360-as kontrollerem,csak épp kölcsönben. Lehet azzal könnyebb lenne,viszont nincs kedvem várni. Miután néhány órája abba hagytam,azt gondoltam,hogy ez mára elég volt,viszont most lehet megyek nyomom még egy kicsit.
A vicc az,hogy én a kezdetben kapott fegyverrel nyomtam egy jó ideig,viszont akkor szétnézek,hogy melyik az amivel meghalnak a csontvázak. Így volt egy csomó olyan helyszín ahonnan szégyen,de elmenekültem.
A linket köszi,tuti hasznát veszem majd.
Na irány játszani!

én a helyedben undead burg felé mennék sokkal egyszerűbb és ott szerezhetsz egy kardot amivel kb anor londóig eljuthatsz (utána crystal halberd)
Harag | 2014-07-07 13:49
Sziasztok!

Van itt valaki aki már vásárolt Playsatation Store-ról? Tervezem megvenni a Dawnguardot azonban ez lenne az első, hogy a PSN-t kell használnom, szóval lenne pár krédésem:

1: Hogyan megy a fizetés menete? Hova kell átutalni, mikor stb.

2: A PS3-mat közösen használom a testvéreimmel, és mindannyiónknak külön felhasználója van rajta. Ha letöltöm a Danguardot ők fognak tudni játszani vele?

(Természetesen a Skyrim konkrét fizikai formában megvan)

A válaszokat előre is köszönöm!
Revan4126 | 2014-07-23 21:35
Hellóka!

Originen ingyen megszerezhető a Sims 2 Ultimate Collection. Akit érdekel, csapjon le rá.
kitade | 2014-07-29 14:43
Na,az itthoni PS uralom után soha nem gondoltam volna,de kb 2 hete vettem egy X360-at.
Van egy játék,nevezetesen a Fable sorozat melynek a 2. része csak boxra jött ki,így muszáj volt megvennem. Nem bántam meg ,mivel van egy két játék ami egész jó,viszont tud valaki mondani valami jót,amit megéri kipróbálni?
A stílus majdhogy nem mindegy,csak élvezhető legyen.
Mondjuk arra rájöttem,hogy karácsonyra vennem kell egy PS4-et.
finalfantasy7 | 2014-07-29 16:36
Lost Odyssey és Blue Dragon ezek maradtak x360-on
gergoking | 2014-07-29 16:58
Losy Odyssey-t sajnálom, hogy nem próbáltam ki, mikor még volt xboxom. Azt halálra dicsérik, egyetlen értelmes exkluzív RPG lehet a gépen. Meg még a Tales of Vesperiát is érdemes lehet kipróbálni, mivel a PS3-as jobb kiadás csak japánul jelent meg.
kitade | 2014-07-29 21:03
Köszi,meglesem őket.
A Lost Odyssey-t már korábban nézegettem,viszont totál nem volt már eszemben.
finalfantasy7 | 2014-08-05 21:57
Resident Evil HD Remaster
Resident Evil HD Remaster link 2
PS3, PS4, X360, XONE, PC

Mindjárt elélvezek Vegyétek mert ha ezt megveszik sokan jön a RE2 Remake végre
[ Módosítva: 2014.08.05 21:59 ]
Kapzsi | 2014-08-10 21:58
Üdv
Lenne egy kérdésem, hátha tudtok segíteni, örülnék neki. Van jó pár játékom, amit még fel se telepítettem, mert eddig nemnagyon volt se időm, se kedvem. Viszont most lesz időm, csakhogy külföldön fogok tartózkodni és az egyik játék hátulján láttam, hogy csak bizonyos kelet-európai országokban lehet aktiválni a hozzátartozó kódot... Ez gyakori a játékoknál? Illetve mit takar pontosan? Ha szeretnék külföldön játszani, akkor még itthon fel kell telepítenem az adott játékot, vagy attól még a rendszer blokkolja a játékot, ha külföldön próbálkozok elindítani?
Mitsuhiko | 2014-09-10 11:28
A blue dragon is jó volt 360on, gyakorlatilag egy rendes exkluzív dragon quest játék a gépre ... ami szerintem nem sokban marad el az etalonnak számító DQ8tól (bár ezzel sokan nem értenek egyet, de róluk mind kiderül, hogy a dq8 sem tetszett nekik annyira)
[ Módosítva: 2014.09.10 11:30 ]
Junchi | 2014-09-23 19:51
Talán ide...

Nem tudom a Deep Sleep nevű ingyenes point & click horror játékot ismeri-e a tisztelt fórumozó közösség, de nyáron kijött a harmadik része. Én (slowpoke as always) csak most találtam rá és fuck yeahzek ezerrel. Kár, hogy most nincs rá időm, meg valsz szombatig nem is lesz, de a hétvégén orbitális függés lesz a vége, az 100.
kitade | 2014-09-23 20:33

Junchi írta:

Talán ide...

Nem tudom a Deep Sleep nevű ingyenes point and click horror játékot ismeri-e a tisztelt fórumozó közösség, de nyáron kijött a harmadik része. Én (slowpoke as always) csak most találtam rá és fuck yeahzek ezerrel. Kár, hogy most nincs rá időm, meg valsz szombatig nem is lesz, de a hétvégén orbitális függés lesz a vége, az 100.

Ez félelmetesebb,mint gondoltam.
Nem is rossz kis játék.

Játszanék is vele,ha nem lennék most épp a Child of Light-ra ráfüggve.
Esetleg tud valaki ehhez,valamint a Brothers: A Tale of Two Sons-hoz hasonló platform játékot? S ha lehet,akkor a Child of Light-hoz hasonló rpg jelleggel?
[ Módosítva: 2014.09.23 20:39 ]
gergoking | 2014-09-26 20:41
Lebetegedtem, szóval végre volt valami ürügyem arra, hogy mindent félredobjak, és játékmaratonozhassak kicsit. Megint elővettem a The Last of Us-t, mert már hiányzott.

Tegnap este kezdtem el, és ma is javarészt azzal játszottam. Eddig 10 óra van benne, és már TÉL-nél járok. Emlékszem, jó pár helyen mennyit szenvedtem, mert nem voltam hozzászokva az ilyesféle játékokhoz, most meg csak úgy hasítok végig a pályákon. Szokatlanul gyorsan megy minden.

Továbbra is nagyon élvezetes a sztori, és gyönyörű a játék. Mondjuk előjött egy csomó bug is. Az előző végigjátszásomnál csak egy komollyal futottam össze. Az, hogy nem nyitódott ki egy ajtó, és ott ragadtam, vissza kellett töltenem a mentésem. Most nem volt ilyen komoly, de találkoztam teleportáló tárggyal, pár furcsa mozdulattal, és kétszer is elnyelt a föld, és minden fehérré vált (ez a halál pillanatában).

Ha befejeztem, és lesz időm, akkor a Beyond: Two Souls-szal szeretnék játszani. Azzal akartam kezdeni, de rossz verziót töltöttem le, és most szedhetem újra, ezért az későbbre maradt.
kitade | 2014-10-18 02:30
ÚRISTEN! Lassan megőrülök.
Van itt esetleg olyan,aki játszik/játszott a Tera nevű szörnyedvénnyel? Kérdezem ezt annak ellenére,hogy még nem játszottam vele.
Nem játszottam,mivel este fél 7-óta nem végzett a telepítéssel.
A letöltés volt kb 1 óra,viszont utána beindult az őrület. A telepítés újabb 2óra,majd a patch-elés véget nem érő "körforgása". Olvasgattam néhány helyen,szinte mindenhol azt írták,hogy nagyon hosszadalmas a telepítése,de ennyire???

A kérdésem azokhoz lenne aki telepítette már,és pedig,hogy az normális,hogy ennyit és,hogy ilyen rohadt sokáig patchel? Nem is tudom,lassan inkább hagyom a fenébe,s törlöm a francba.
Haseo | 2014-10-18 02:45

kitade írta:

ÚRISTEN! Lassan megőrülök.
Van itt esetleg olyan,aki játszik/játszott a Tera nevű szörnyedvénnyel? Kérdezem ezt annak ellenére,hogy még nem játszottam vele.
Nem játszottam,mivel este fél 7-óta nem végzett a telepítéssel.
A letöltés volt kb 1 óra,viszont utána beindult az őrület. A telepítés újabb 2óra,majd a patch-elés véget nem érő "körforgása". Olvasgattam néhány helyen,szinte mindenhol azt írták,hogy nagyon hosszadalmas a telepítése,de ennyire???

A kérdésem azokhoz lenne aki telepítette már,és pedig,hogy az normális,hogy ennyit és,hogy ilyen rohadt sokáig patchel? Nem is tudom,lassan inkább hagyom a fenébe,s törlöm a francba.


Nem vesztesz semmit...
kitade | 2014-10-18 02:52

Haseo írta:

Nem vesztesz semmit...

Igen,lassan én is így érzem. Még adok neki egy esélyt reggel,aztán meg megy a fenébe ez az egész.
CsabeszRyu | 2014-10-18 07:36
Azért ilyen lassú a felrakása mert először letölti a 25gb-ot és amikor telepíti akkor +25 gb rak fel tömörítve ami már 50 gb a patchek miatt, de a patchelt gb az eltűnik és marad 25 gb.Igen ez hosszadalmas én is szenvedtem vele sokat de megérte mert hiába régi a játék(pontosan nem tudom mikor adták ki de a grafika mai szemmel is nagyon szép hála az Unreal Engine motornak meg persze ha az embernek jó gépe van hozzá.
solat | 2014-10-18 09:41
67 Gb nálam a Tera mappája. Én megtartom a patch telepítőit, mert imád elszállni a kliens az "Applying Patch" résznél. Egyébként a Tera kispályás a Runes of Magic mellett. Abból még mindig csak az a telepítő van, amit startkor kiadtak... azóta meg eltelt pár év. Cirka 39 óra volt 8-10 megás letöltési átlaggal mire minden egyes patchet felrakott.

Haseo írta:

Nem vesztesz semmit...

Pedig jelenleg az egyetlen játék, amibe jót lehet PvP-zni. A Final 14-be alakulgat, a Frontline lassan megközelíti a Warhammer: Age of Reckoning szintet. Az ArcheAge sem rossz a PvP szempontjából, de baromira optimalizálatlan a játék még(van ahol 60+ FPS-em van, van ahol a 10 is alig jön össze) valamint hiába dobtak be pár új szervert, fő műsoridőbe bizony elég gyakori a fél órás várósor.
[ Módosítva: 2014.10.18 9:54 ]
danielpassport | 2014-10-18 15:34

solat írta:

Az ArcheAge sem rossz a PvP szempontjából, de baromira optimalizálatlan a játék még(van ahol 60+ FPS-em van, van ahol a 10 is alig jön össze) valamint hiába dobtak be pár új szervert, fő műsoridőbe bizony elég gyakori a fél órás várósor.

Teljesen egyet értek, nagyon jó kis game lesz ez, de még bőven van mit fejleszteni rajta.

A Teráról annyit, hogy elképesztően szép grafikája van, a harcrendszer, és a PvP is iszonyat jól ki van dolgozva. A balance is megvan a kasztok között szépen. Nekem ami nem tetszik az az insta szerű map részek kialakítása..
solat | 2014-10-18 15:57

danielpassport írta:

solat írta:

Az ArcheAge sem rossz a PvP szempontjából, de baromira optimalizálatlan a játék még(van ahol 60+ FPS-em van, van ahol a 10 is alig jön össze) valamint hiába dobtak be pár új szervert, fő műsoridőbe bizony elég gyakori a fél órás várósor.

Teljesen egyet értek, nagyon jó kis game lesz ez, de még bőven van mit fejleszteni rajta.

Az a baj, hogy csak a pvp nem fogja megmenteni. Túlságosan lazára engedték a gyeplőt a fejlesztők. Ez alatt azt értem, hogy szabadon bárkit ki lehet rabolni, szétbarmolni más kertjét, szétlopni az éppen épülő házát, stb. Mindezekért mit kapsz, ha reportolnak? 3-4 óra letöltendőt a börtönben azt csók(ha letöltöd). Utána szabadon teheted ismét tönkre más játékát. Emiatt nagyon sokan fogják abbahagyni a játékot.
[ Módosítva: 2014.10.18 15:58 ]
Rafanir | 2014-10-20 21:17
Lenne egy kérdésem.

A Phantasy Star Online 2-ről mit lehet tudni manapság?
Emlékszem, hogy az utolsó hír amit olvastam róla, az az volt, hogy 2013 elején várható a megjelenése, ami azóta is csúszik. Valamit lehet tudni az Európai megjelenésről? Én nem találok róla semmi hírt.
Dredd | 2014-10-23 13:51
Bár nem sok van róla a videóban,de tessék:
"Phantasy Star Online is still on its way to North America" (4:30nál még beszél róla egy pár mondatot,meg mutogat kis gameplayt is)

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=pidsFa9fuEQ

Azért nem találtál róla semmit szerintem,mert le lesz tiltva az elérése Európából,csak úgy,mint pl. az Aion amerikai változatának. Így felesleges is beszélni róla,ha egyenlőre úgyis várni kell rá
[ Módosítva: 2014.10.23 13:54 ]
solat | 2014-10-23 15:56

MilliaRage írta:

Azért nem találtál róla semmit szerintem,mert le lesz tiltva az elérése Európából,csak úgy,mint pl. az Aion amerikai változatának.

Höhö... IP Shield és társai, aztán annyit tolsz vele, amennyit nem szégyellsz. A 2Moons is ilyen volt, mégis röhögve játszottam vele idehaza.
Dredd | 2014-10-24 10:40

solat írta:

MilliaRage írta:

Azért nem találtál róla semmit szerintem,mert le lesz tiltva az elérése Európából,csak úgy,mint pl. az Aion amerikai változatának.

Höhö... IP Shield és társai, aztán annyit tolsz vele, amennyit nem szégyellsz. A 2Moons is ilyen volt, mégis röhögve játszottam vele idehaza.

Nem tudom mennyire érné meg amcsi szerveren tolni a magasabb ping függvényében (volt olyan mmo amiben a közel 200-as pinget meg sem éreztem,a másikban meg 150nél sokkal szarabbul viselte a szerver és irtózatosan laggolt),mert pl. amit sokan nem tudnak (és ami miatt talán jó tippet adtál nekünk):
Aion "barátunkat" évekkel ezelőtt f2p-re rakták,legalább is ezt írták. Nos ez valóban igaz,de csak az amerikai kliensre. Az EU ugyanis,ha nem veszel havonta gold packot,vagy nem farmolod ki az árát,olyan megszorításokat tesz,hogy nem tradelhetsz,nem lehetsz guildben (lehet ezeket azóta módosították,de egyéb megszorítások megvannak a játékban még mindig) és a többi és a többi. Ezeket szánalmas dolognak tartom.
És mielőtt bárki mondja,hogy akkor miért nem US-re mennek az emberek játszani? Mert EU-ból le van tiltva és IP shield-ről sokan bezony nem hallottak még(remélem nem közöltem hülyeséget az Aionnal kapcsolatban,ezt egy közeli ismerősöm tapasztalataiból és egyéb információimból merítettem,így pontatlan lehet,de az információim megerősített cikkek).

Emellett amitől még kedves barátunk kettécsaphatná a gépét: Láttam volt pár ember aki a Terát ki akarta próbálni. Én először amcsi szerverre mentem fel. Hogy miért?
1. 3x gyorsabb a letöltés,maxxal megy végig,nem ingadozik.
2. Ha letöltöttél pár gigát az elejéről már mehetsz is játszani,a game folyamatosan streamelni fog és nem kell rá 30-40 órákat várni (legalább is én tavaly nyáron mikor kipróbáltam így volt).
3. A pinged ugyan magasabb,de a szerver stabilabb,a community-vel jobban foglalkoznak,mint EU szerver esetén.
Elismerem volt egy fél seces,néhol seces delay skillhasználatnál,de rájöttem 7-8 óra múlva,hogy amúgy sem az én játékom,mert borzalmasan unalmas. Action MMO? A dragon nest az az. Ez csak "farmolok 10 mobot,leadom a questet és 5 méterrel odébb állok,hogy másik 10-et farmolhassak" mmo. Csak azért mert nem lock on rendszer nehezen hívnám action mmo-nak.

Sajnos manapság nagyon meg kell gondolni mi elé ülünk le játszani,mert ha nem nézünk körbe gondosan,bezony a bőrt is lenyúzzák rólunk. Egyébként szerintem a mai mmo-k baromira gyenge eresztések,bár ízlések és pofonok,de régen iszonyat nagy gyöngyszemek voltak a piacon,amik sajnos mára kihaltak és lehet folytatásuk sem lesz. Elnézést ,hogy kicsit elkanyarodott az okfejtésem,de az IP shield jó ötletet adott,ezért is magyaráztam el mindent
Nagatopein | 2014-10-24 11:35
Érdekes dolog ez az IP shield valóban... Itthon én meg haverom vígan Elswordoztunk (mikor azt is elvileg anno csak amcsiknak lehetett), arénán sok volt a lagg, mert a többi külföldi VPN-t volt kénytelen használni. Egy francia ismerősömnek mondtam jöjjön ő is, de még regisztrálni se tudott az oldalon, már az blokkolva volt. Igaz most már van EU szerver is, de hát na, az USA szerint mi nem számítunk országnak, vagy nem tudnak a létezésünkről
Amúgy meg az igazán jó MMO mindig is a World of Warcraft maradN Nem anime jellegű, kissé elavult lehet a grafika, de még mindig ez a legjobb a piacon, ezt nem lehet vitatni.
solat | 2014-10-24 14:27

MilliaRage írta:

Nem tudom mennyire érné meg amcsi szerveren tolni a magasabb ping függvényében (volt olyan mmo amiben a közel 200-as pinget meg sem éreztem,a másikban meg 150nél sokkal szarabbul viselte a szerver és irtózatosan laggolt),mert pl. amit sokan nem tudnak (és ami miatt talán jó tippet adtál nekünk):

Ez változó. Függ a szerver leterheltségétől, a gatewaytől és egyéb tényezőktől. Final 14-ben nem létezik EU szerver(pedig a játék és a tévhit szerint van), a két szerverpark Montréálban(Kanada) és Tokyoban(Japán) van. Egy teljesen átlagon napon(csütörtök-szombat) 95-100-as a pingem Kanada felé, content napokon(kedd-szerda, vasárnap-hétfő) 120-140-es a pingem. Két helyen tud idegesítő lenni nagyon: Titan Hard Mód és Extrém Mód(főleg, ha ATI kártyád van a gépbe, mert arra még rájön egy bug is, amire a mai napig nem tudtak a devek rájönni mi okozza). Máshol az égatta világon nincs latency problémám a játékban.
[ Módosítva: 2014.10.24 14:30 ]
Dredd | 2014-10-25 19:39

solat írta:

MilliaRage írta:

Nem tudom mennyire érné meg amcsi szerveren tolni a magasabb ping függvényében (volt olyan mmo amiben a közel 200-as pinget meg sem éreztem,a másikban meg 150nél sokkal szarabbul viselte a szerver és irtózatosan laggolt),mert pl. amit sokan nem tudnak (és ami miatt talán jó tippet adtál nekünk):

Ez változó. Függ a szerver leterheltségétől, a gatewaytől és egyéb tényezőktől. Final 14-ben nem létezik EU szerver(pedig a játék és a tévhit szerint van), a két szerverpark Montréálban(Kanada) és Tokyoban(Japán) van. Egy teljesen átlagon napon(csütörtök-szombat) 95-100-as a pingem Kanada felé, content napokon(kedd-szerda, vasárnap-hétfő) 120-140-es a pingem. Két helyen tud idegesítő lenni nagyon: Titan Hard Mód és Extrém Mód(főleg, ha ATI kártyád van a gépbe, mert arra még rájön egy bug is, amire a mai napig nem tudtak a devek rájönni mi okozza). Máshol az égatta világon nincs latency problémám a játékban.

A Final XIV-nek valóban olyan orbitálisan nagy a gépigénye ahogy azt sok helyen írják?
finalfantasy7 | 2014-10-25 19:56

MilliaRage írta:

A Final XIV-nek valóban olyan orbitálisan nagy a gépigénye ahogy azt sok helyen írják?

Igen, bár nem akkora mint a "bétának". Ha mindent maxra akarsz húzni és kb. 60fps-el játszani akkor eléggé megköveteli a gépigényt.
Jelenlegi legjobb i5, 8gb ram, és gtx 970-el nem lehet gondod.
solat | 2014-10-25 21:39

finalfantasy7 írta:

MilliaRage írta:

A Final XIV-nek valóban olyan orbitálisan nagy a gépigénye ahogy azt sok helyen írják?

Igen, bár nem akkora mint a "bétának". Ha mindent maxra akarsz húzni és kb. 60fps-el játszani akkor eléggé megköveteli a gépigényt.
Jelenlegi legjobb i5, 8gb ram, és gtx 970-el nem lehet gondod.
i5, 16Gb ram, R9 270x-el 60-100 FPS-em van a legtöbb helyen. Az 1.0-nak("béta" az akkor viszonyokhoz képes iszonyatosan nagy gépigénye volt, de cserébe gyönyörű volt a játék. Sajnos a screenshotjaim elúsztak a backup vinyómmal. Ez a kettő maradt meg mindössze a Mi'qotémról.


[ Módosítva: 2014.10.25 21:43 ]
gergoking | 2014-10-27 20:42
Valószínűleg jön a Valkyria Chronicles, ami szerintem (és még sokak szerint) a legjobb PS3-as játék. Aki nem játszott vele konzolon, annak érdemes lesz tennie vele egy próbát.
Itt a hír: KATT
Itt az opening: KATT
Egy kis játékmenet: KATT
Porsche | 2014-10-27 21:06
Na ez nálam instabuy lesz az biztos

Remélem ez a JRPG port hullám folytatódni fog.Nagy kedvencem a műfaj de azért konzolt nem vennék érte.
finalfantasy7 | 2014-10-27 23:59
Ja csak ne FF XIII féle port legyen belőle
solat | 2014-10-28 08:55

Porsche írta:

Remélem ez a JRPG port hullám folytatódni fog.Nagy kedvencem a műfaj de azért konzolt nem vennék érte.
Én a Final XV PCs gépigényére leszek kíváncsi.
[ Módosítva: 2014.10.28 8:56 ]
finalfantasy7 | 2014-10-28 09:23

solat írta:

Porsche írta:

Remélem ez a JRPG port hullám folytatódni fog.Nagy kedvencem a műfaj de azért konzolt nem vennék érte.
Én a Final XV PCs gépigényére leszek kíváncsi.

i7 3ghz
8gb ram
gtx 980 2gb vram

csak 64bites win7-en fut és csak dx 11.2 támogatású kártyával indul el, mint mostanság a mai játékok^^

Szerintem valami ilyesmire kell majd gondolni.
Porsche | 2014-10-31 12:17
Nem sokat teketóriázott a SEGA.November 11.-én már jön a Valkyria ráadásul állítólag minden DLC-vel együtt.20 euróért.
solat | 2014-10-31 12:19

Porsche írta:

Nem sokat teketóriázott a SEGA.November 11.-én már jön a Valkyria ráadásul állítólag minden DLC-vel együtt.20 euróért.
Na az instabuy lesz, ha nem lesz PS3-on is ingyenes a DLC.
finalfantasy7 | 2014-10-31 12:27
Lol, ha jó lesz a port akkor én beruházok rá
gergoking | 2014-10-31 12:44
A bejelentés előtt pár nappal kezdtem újra, első pár küldetést végigvittem, de amint jött a dátum, hagytam is. Talán én is leszedem majd.
Dredd | 2014-11-03 10:45
BlazBlue Calamity Trigger: Erre akadtam rá épp és meg szeretném kérdezni volt-e aki próbálta és mik a tapasztalatai róla? Azt írják a Guilty Gear-höz hasonlít leginkább,ami az egyik személyes kedvencem.
Thomson | 2014-11-05 12:01
Sziasztok!
Tudtok valamilyen oldalt amely hasonlít a aa-hoz?
(bejelölhetem meikeket vittem végig, stb.)
Porsche | 2014-11-12 11:35
Már decemberbe jön a Final Fantasy XII-2
Remélem tényleg betartják az ígéretüket és nem adnak ki egy olyan förmedvény portot mint az elsőnél.Példát vehetnének a Segától, a Valkyria portja nagyon korrekt lett.
MaRtiN | 2014-11-12 20:00

Porsche írta:

Már decemberbe jön a Final Fantasy XII-2
Remélem tényleg betartják az ígéretüket és nem adnak ki egy olyan förmedvény portot mint az elsőnél.Példát vehetnének a Segától, a Valkyria portja nagyon korrekt lett.
Abszolút nem lep meg, hogy a karácsonyi játékvásár dömping előtt kidobják. Hát majd meglátjuk milyen lesz.
Meg hallani pletykákat olyanról is egyébként, hogy a VII-et is beújítják, bár hivatalos bejelentés még nem érkezett ez ügyben, de a remény hal meg utoljára
Porsche | 2014-11-16 13:32
Ezekbe a hírekbe sajnos már nem hiszek Kicsit olyan érzésem van ezzel a VII remasterrel,hogy talonba tartják csak majd ha esetleg egy fő FF nagyot hasal és kell vmi amivel lenyugtatják a kedélyeket meg visszaszerzik a rajongókat.Szóval nagy esélyt nem látok rá.
solat | 2014-11-17 11:27
Zöld utat kapott Steamen a NEKOPARA. Nagyon remélem, hogy innentől kezdve nyitottak lesznek a VN-ek felé.
http://steamcommunity.com/sharedfiles/filedetails/?id=339048194
[ Módosítva: 2014.11.17 11:28 ]
finalfantasy7 | 2014-11-29 20:48
Bloodborne

Dark Souls hack&slas változata. Minden ugyanaz mind DS-nél csak ez akció dúsabb, természetesen ha nem figyelsz itt is 5ms alatt feldarabol az ellen. Itt is több fajta karakterrel tudunk lenni, van pisztolyos, nagy kalapácsos, meg két kardos, meg... ö nemtudom már elfelejtettem^^
Grafikája übermegagigabrutálszájfer XD Az alfa verzio elég durván szaggatott néhány helyen.

The Order: 1886

Nem rósz! Kifejezetten élveztem, csak az a felesleges szikra effekt nem kéne... elnyomsz a fegyverrel egy gránátvetőt és 8millio szikra villan a pofádba. Remélem nem valami 6órás kaland lesz, és ami megmarad majd bennünk az a grafikája lesz.

Bayonetta 2

Röviden és tömören: Durva
[ Módosítva: 2014.11.29 20:49 ]
finalfantasy7 | 2014-12-06 07:07
Bloodborne NEW TRAILER!
Resident Evil HD PC trailer
Junchi | 2014-12-06 09:37

finalfantasy7 írta:

Bloodborne NEW TRAILER!

FFFFFFFFF, tizenéves kis srácoknak biztosan remek móka lesz ez a cucc.
Daisuken | 2014-12-08 00:12
3 ingynesen letölthető EA cím a Sony konzoljaira. Én a Vita-mra szedhetem a Most Wanted-et, ami még a mai napig egy 8-10ezer fonrintos játék
[ Módosítva: 2014.12.08 0:13 ]
Porsche | 2014-12-13 12:16

Porsche írta:

Már decemberbe jön a Final Fantasy XII-2
Remélem tényleg betartják az ígéretüket és nem adnak ki egy olyan förmedvény portot mint az elsőnél.Példát vehetnének a Segától, a Valkyria portja nagyon korrekt lett.

Hát nem tartották...a Final Fantasy XII elcseszett portja után azt hittem komolyan veszi magát az SE PC fronton de ez a Final Fantasy XII-2 mégrosszabb lett. 3 gépen próbáltam ki de egyiken sem bírtam 15 fölé tornázni az fps-t.A videók mennek egyedül 30-al. A csata 15 kb de mikor a világban mászkálsz konstans 10.A nagy skálázhatóság amit bejelentettek is kész vicc.Ígyis-úgyis 720p-s felbontást kapsz max csak kinyújtja a képet.AA-t és az árnyékokat nem lehet kikapcsolni.
A vicc az,hogy ahogy néztem a fórumokat még a High End PC-vel rendlekező játékosok sem képesek 30 fps-nél többet kisajtolni ebből.Ami a gépigényt nézve elég nagy arconcsapás.

Szóval aki még nem vette meg az még ne is tegye, várjon vele hátha csinálnak vele vmit vagy egy modder segít a problémán.Mert jelen pillanatában kb játszhatatlan.
djk | 2014-12-14 01:39
Sziasztok egy kérdéssel fordulok hozzátok. Aki játszott és Skullgirls-el és találkozott ilyen hibával hogyan orvosolta? Most vettem Steam-en szvsz eredeti

A képet a Képfeltöltés.hu tárolja.
solat | 2014-12-15 15:51
Az Oculus Rift újabb felhasználási módja. Kíváncsi voltam mikor indulnak el vele a japánok az eroge irányában.

Youtube videó
[ Módosítva: 2014.12.15 15:55 ]
Rafanir | 2014-12-22 21:04
Lehet, hogy rossz helyen kérdem, de mindegy...

Létezik a Skyrimhez olyan mod amivel ilyen tipikus, fiatalos, tizenéves, animés/japános stílusú főhőst lehet összerakni? Tehát bármiféle olyan race vagy face mod érdekelne, amivel efféle ifjú, fantasy shounen hőst rakhatnék össze magamnak.

Ha valaki tud segíteni, azt nagyon megköszönném. (Élmény lenne így végigjátszani a Skyrimet )
[ Módosítva: 2014.12.22 21:05 ]
finalfantasy7 | 2014-12-30 21:22
RE Zero Remaster
Nem lenne meglepő ha igaz lenne, és szerintem már készül
ViharTancos | 2015-01-19 16:21

Rafanir írta:

Lehet, hogy rossz helyen kérdem, de mindegy...

Létezik a Skyrimhez olyan mod amivel ilyen tipikus, fiatalos, tizenéves, animés/japános stílusú főhőst lehet összerakni? Tehát bármiféle olyan race vagy face mod érdekelne, amivel efféle ifjú, fantasy shounen hőst rakhatnék össze magamnak.

Ha valaki tud segíteni, azt nagyon megköszönném. (Élmény lenne így végigjátszani a Skyrimet )

Én a Steam workshopján kismillió anime follower-t meg egyéb szépészeti cuccal találkoztam konkrét nevet most nem tudok mondani de a Nexus mod honlapján is szép mennyiségben találni az általad keresett témában...
Rafanir | 2015-01-25 22:02

ViharTáncos írta:

Rafanir írta:

Lehet, hogy rossz helyen kérdem, de mindegy...

Létezik a Skyrimhez olyan mod amivel ilyen tipikus, fiatalos, tizenéves, animés/japános stílusú főhőst lehet összerakni? Tehát bármiféle olyan race vagy face mod érdekelne, amivel efféle ifjú, fantasy shounen hőst rakhatnék össze magamnak.

Ha valaki tud segíteni, azt nagyon megköszönném. (Élmény lenne így végigjátszani a Skyrimet )

Én a Steam workshopján kismillió anime follower-t meg egyéb szépészeti cuccal találkoztam konkrét nevet most nem tudok mondani de a Nexus mod honlapján is szép mennyiségben találni az általad keresett témában...

Ja köszi a választ
Mostanában nem néztem be ide, így nem tűnt fel hogy írtál.
Amúgy nézegettem már az általad említett két helyet, de igazán jót még nem találtam ebben a témában.
Junchi | 2015-04-07 19:47
Hosszabb kihagyás után ismét elővettem a Last of Us-t, single playerös célzattal (a multi része továbbra sem tetszik), bepróbálva ezúttal a Survival nehézséget. Azt kell mondjam, meglepően nagy kihívás így a játék, sokszor komoly dilemmában vagyok, mikor egy-egy shotgunos ámokfutás után épp szükségem lenne lőszerre, de az nincs. A shivvel mondjuk marhára spórolni kell, mert nagyon kevés az eszkábálásra ellőhető metéria, ollóból meg aztán pláne nagy hiány van, úgyhogy kénytelen vagyok a clickereket lőni vagy épp püfölni (nem, otthagyni őket nálam nem opcionális).

Egyébként a játék maga továbbra is (játékmechanika, sztori+karakterek, hangulat) - egyike a nagyon kevés értékelhető játékoknak az előző generációból (még akkor is, ha horror cuccnak meglehetősen kevés).
[ Módosítva: 2015.04.07 19:48 ]
ViharTancos | 2015-04-08 20:23
I asked for this!


[ Módosítva: 2015.04.08 20:23 ]
urzu_se7en | 2015-04-08 20:26
Totál várós... Remélem azért a HR végén lévő gombos megoldást dobják és 'útvonalakat' kapunk
ViharTancos | 2015-04-08 20:45
Ja jó lenne ha megmaradna bár én összeset végig nyomkodtam szóval nem emlékszem már mi volt az utolsó az választásom.
kitade | 2015-04-17 22:46
Volt "szerencsém" kipróbálni a Mortal Kombat X-et,s nem értek valamit.
Komolyan erre van igény? Elképesztő mennyire brutális.Tudom,hogy a korábbi részek sem finomkodták el a dolgot,viszont én akkor sem értem.
Ahogy egyre inkább fejlődik a technika,egyre valósághűbb grafikai megjelenítést tesz lehetővé,így eljuthat odáig,hogy kivégzőszimulátor lehet a játékból.
Természetesen ez csak egyéni vélemény,nekem sok volt.
finalfantasy7 | 2015-04-17 23:12
Nekem sem tetszik, én csak videókat néztem belőle.
Japánban be is tiltották, meg még pár másik országban.

Szerintem normális ember nem játszik ilyen játékkal, ezzel csak 18 év alatti gyerekek játszanak meg 18 év feletti "kisebbség". És sajnos ők vannak többen.
Szerintem a verekedés 100x jobb egy DoA-ban, MK-ban meg a csak vérengzés az élvezetes, máraki ezt élvezi.
solat | 2015-04-18 14:49

kitade írta:

Volt "szerencsém" kipróbálni a Mortal Kombat X-et,s nem értek valamit.
Komolyan erre van igény? Elképesztő mennyire brutális.Tudom,hogy a korábbi részek sem finomkodták el a dolgot,viszont én akkor sem értem.
Ahogy egyre inkább fejlődik a technika,egyre valósághűbb grafikai megjelenítést tesz lehetővé,így eljuthat odáig,hogy kivégzőszimulátor lehet a játékból.
Ugyan ezt a kérdést feltehetnénk az erotikus tartalmú, vagy a többi horror témájú játéknál is. De akár említhetném a gyártószalagon készített BF/CoD duót és a baromira értelmetlen Fifát is(és még sorolhatnám tovább). Azért készítik őket, mert van rá igény és nem is kicsi. Én simán leülök az MK elé kiengedni a gőzt egy agyleszívó melós nap után.

finalfantasy7 írta:

Szerintem a verekedés 100x jobb egy DoA-ban

Te mit játszol? Hol jobb a bunyó egy DoA-ba? Egy műanyag bábu üti a másik műanyag bábut. Még élethűeknek sem mondhatóak a karakterek benne.
[ Módosítva: 2015.04.18 14:52 ]
kitade | 2015-04-18 15:10
Egyértelmű,hogy van rá igény,máskülönben nem lenne ennyire sikeres.Számomra nem is ezen van a hangsúly,hanem inkább csak sokkolt,hogy ezt a fajta "szórakozást" mennyien igénylik. Ne érts félre,szeretem a horror játékokat,s nem fordítom el a fejem,ha átmegy az egész gore-ba,csak számomra ez nem szórakoztató.El sem tudom képzelni,hogy így lazítsak egy hosszú nap után.
finalfantasy7 | 2015-04-18 15:42

solat írta:

Te mit játszol? Hol jobb a bunyó egy DoA-ba? Egy műanyag bábu üti a másik műanyag bábut. Még élethűeknek sem mondhatóak a karakterek benne.
Az összes MK-ban lassú és lomha karakterek csépelik egymást darabos mozgással, a Tekken-el ugyan ez a bajom.

Egyedül a Soul Calibur és a DoA tud felmutatni gyors és dinamikus játékmenetet.
solat | 2015-04-27 09:54
Nem lesz új Silent Hill. Kojima és Del Toro "kilépésével" a Konami dobta a projectet. Ezt maga Del Toro jelentette be. Se Metal Gear, se Silent Hill, a Resi széria a befejezéséhez érkezett(igaz a mozi egy évet csúszik Milla Jovovics miatt)... RIP Konami.... a PES mega Castlevania nem fogja életben tartani.
[ Módosítva: 2015.04.27 10:00 ]
urzu_se7en | 2015-04-28 03:36

solat írta:

Nem lesz új Silent Hill. Kojima és Del Toro "kilépésével" a Konami dobta a projectet. Ezt maga Del Toro jelentette be. Se Metal Gear, se Silent Hill, a Resi széria a befejezéséhez érkezett(igaz a mozi egy évet csúszik Milla Jovovics miatt)... RIP Konami.... a PES mega Castlevania nem fogja életben tartani.
Ez már szándékos leépítésnek tűnik. Vagy valami nagyra készülnek, vagy a csődre. Sok opcijó nincs. Kíváncsi vagyok ki venné meg, vagy mibe fog beolvadni
solat | 2015-04-28 08:38
Egy biztos, az a cég hatalmasat fog kaszálni, aki megszerzi Kojimát és/vagy del Torot. Én a Sony helyébe már le is csaptam volna Kojimára. Úgyis kell az "új" fejlesztő a Naughty Dog-ba(Uncharted Reboot Kojima stílusban...).

Szerk: friss hír: a Konami kivonult a New York-i tőzsdéről. Készülnek a csőd bejelentésére?
[ Módosítva: 2015.04.28 8:46 ]
finalfantasy7 | 2015-04-28 11:58
Konami helyébe én beleolvadnék valami másik játék fejlesztő cégbe.
darken | 2015-05-07 10:42
Sziasztok

Mostanában oylan játékot keresek ahol jelen van az Ázsiai kultúra, persze a régebbi
Teszem fel : The legend of korra, abban van egy kicsi olyan feeling, meg a Metin-t is ismerem bár az...
(Meg ha azt nézzük a Kung fu panda mint mese abban is van rengeteg midnen, csak hát játékban jó lenne)
Most más nem jutt az eszembe, de ha tud valaki valami jót, az jó lenne.
[ Módosítva: 2015.05.07 16:20 ]
bartleby007 | 2015-05-10 17:48
leszedtem a broforce alien infestation-t. ez azt jelenti, hogy benne van az eddigi összes kiegészítés? és hogy lehet őket elérni? csak végig kell vinni az első pályákat és sorba adja az új pályákat is? egyébként baromi jó játék!
finalfantasy7 | 2015-05-17 14:43
Konami mobil játékokat fog gyártani ezentúl, mert hát abban van nyereség
hepol | 2015-05-23 15:47
Szasztok keresek egy Grindelős játékot, ahol látható hasznot szerezhetsz a grindből és ami még fontosabb, hogyha nem egyhelyen vagy legyen változatosan szép a világa.
finalfantasy7 | 2015-05-26 11:01
Bio Hazard Zero Remaster Ps3, Ps4, X360, X1, PC
Remélem ezután jön a várva várt 2
finalfantasy7 | 2015-05-30 20:13
Shilent Hills XONE EXCLUSIVE? Hogy törném el a kezét a microsoftnak!
solat | 2015-05-31 14:12

finalfantasy7 írta:

Shilent Hills XONE EXCLUSIVE? Hogy törném el a kezét a microsoftnak!
Felőlem arra adják ki, amire akarják. Nem mostanában jön, mivel a 0-ról kezdik előről. Az eredti engine(Fox engine) amivel készült Kojima tulajdona, így azt is újat kell beszerezniük.
Junchi | 2015-06-01 09:00
Én egyáltalán azon is csodálkozok, hogy maradt még "valami" ebből a projektből.

Whatever, ahogy solat is írta, mostanában úgy sem lesz belőle semmi, de sebaj, majd az unokákkal közösen végigvisszük.
[ Módosítva: 2015.06.01 9:01 ]
solat | 2015-06-01 14:41
Maximum akkor tudják belátható időn belül kihozni az SH-t, ha megveszi az MS Kojimát. Akkor viszont brutálisat fogok csalódni a mesterben. Bár megnézném a képét a Konami vezetőségének, ha a Májkrém közölné egy zárt ajtós megbeszélésen, hogy "Figyu, oké, hogy Xbone exclusive lesz, de én Kojimát akarom főfejlesztőnek"... és hatalmas trollfésszel besétálna a mester a tanácsterembe.
[ Módosítva: 2015.06.01 14:42 ]
Karez | 2015-06-02 11:36
Vajh van esély hogy ez a cím megjelenik nyugatra is?


[ Módosítva: 2015.06.02 11:36 ]
finalfantasy7 | 2015-06-02 12:19
Karez: Semmi esély rá. De egy ilyen játékot nyugodtan be lehet rendelni japánbol, nem fog gondot okozni a nyelvi nehézség.
solat | 2015-06-02 12:42

finalfantasy7 írta:

Karez: Semmi esély rá. De egy ilyen játékot nyugodtan be lehet rendelni japánbol, nem fog gondot okozni a nyelvi nehézség.
Főleg azért, mert elég sok japán játékot angolosítanak már a fanok.
finalfantasy7 | 2015-06-02 13:42

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Karez: Semmi esély rá. De egy ilyen játékot nyugodtan be lehet rendelni japánbol, nem fog gondot okozni a nyelvi nehézség.
Főleg azért, mert elég sok japán játékot angolosítanak már a fanok.

Szal azt állítod hogy hogy azért nem adják ki angolul, mert a fanok úgyis lefordítják angolul?
Volt már erre pár ellenpélda amikor volt már fordítás hozzá de aztán kiadták hivatalosan is.
solat | 2015-06-02 15:05

finalfantasy7 írta:

solat írta:

finalfantasy7 írta:

Karez: Semmi esély rá. De egy ilyen játékot nyugodtan be lehet rendelni japánbol, nem fog gondot okozni a nyelvi nehézség.
Főleg azért, mert elég sok japán játékot angolosítanak már a fanok.

Szal azt állítod hogy hogy azért nem adják ki angolul, mert a fanok úgyis lefordítják angolul?
Volt már erre pár ellenpélda amikor volt már fordítás hozzá de aztán kiadták hivatalosan is.
Felénk nem nagy a kereslet a Japán játékokra. Jó példa rá a Tales of ... játékok, amiket az elmúlt időszakban kezdtek "honosítani" Japánon kívülre. Mivel tudják a kiadók, hogy csak egy kis réteg igényli a szigetországon kívül a VN, date sim és hasonszőrű játékokat, ezért nem fektetnek bele, hagyják, hogy a fabsubberek elvégezzék a feladatot: lásd Phantasy Star Online 2. Csak és kizárólag Japán régiójú és IP-jű gépről tudsz regisztrálni accountot(órákat kínlódtam a hiragana Captchával), de a játékba viszont bárhonnan beléphetsz(japán szerverre). Folyamatosan érkezik egy moddolt klienssel az angol patch hozzá. Biztosan tud róla a Sega és ha nagyon akarná, tudna tenni ellene.
[ Módosítva: 2015.06.02 15:06 ]
Balus | 2015-06-03 16:23

SPOILER!


Akarom. MOST.
[ Módosítva: 2015.06.03 16:25 ]
MaRtiN | 2015-06-04 13:16

Balus írta:


SPOILER!


Akarom. MOST.
A szívemből szóltál. Erre a játékra sosem lehet ráunni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen történettel rukkolnak elő a New Vegas után
Balus | 2015-06-04 14:14

MaRtiN írta:

A szívemből szóltál. Erre a játékra sosem lehet ráunni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen történettel rukkolnak elő a New Vegas után
Na igen, erre én is kíváncsi leszek, mert a New Vegas sztorija azért elég magasra tette a lécet.

Egyébként hihetetlen, hogy a bejelentés óta kb. az összes fórumon megy a fikázás, hogy mennyire idejétmúlt és ronda a játék grafikája pl. a Witcher 3-hoz képest (a Witcher-sorozatot is szeretem, félreértés ne essék). Nekem személy szerint a Fallout soha nem a csúcsminőségű grafikáról szólt, hanem a nagybetűs Hangulatról, és azt tökéletesen átadta a trailer. Ráadásul így valószínűleg nem kell egy új PC-re beruháznom, ha játszani akarok a negyedik résszel.
[ Módosítva: 2015.06.04 22:27 ]
MaRtiN | 2015-06-04 23:25

Balus írta:

MaRtiN írta:

A szívemből szóltál. Erre a játékra sosem lehet ráunni, nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen történettel rukkolnak elő a New Vegas után
Na igen, erre én is kíváncsi leszek, mert a New Vegas sztorija azért elég magasra tette a lécet.

Egyébként hihetetlen, hogy a bejelentés óta kb. az összes fórumon megy a fikázás, hogy mennyire idejétmúlt és ronda a játék grafikája pl. a Witcher 3-hoz képest (a Witcher-sorozatot is szeretem, félreértés ne essék). Nekem személy szerint a Fallout soha nem a csúcsminőségű grafikáról szólt, hanem a nagybetűs Hangulatról, és azt tökéletesen átadta a trailer. Ráadásul így valószínűleg nem kell egy új PC-re beruháznom, ha játszani akarok a negyedik résszel.
Teljesen egyetértek veled. S bár tény, hogy nincs látványos ugrás grafikailag az elődökhöz képes, de a Fallout sosem az a játék volt, ami az álleesős grafikájával tarolt. Viszont a hangulata... Még mindig élénken él bennem az első és második rész története, és a katarzis, amikor megoldottam egy-egy küldetést, vagy a történetet vittem végig. (Vagy csak egy-egy rejtett dologra találtam rá)... és ezek a játékok viszont nem maiak már, de bármikor szívesen felteszem őket a laptopomra, hogy újrajátsszam őket. Amikor az egész mókát átültették 3D-be a 3. részben...! , és egy kicsit még jobban mi lehettünk a "MAD MAX"... hát az egyszerűen zseniális volt, amire a New Vegas helyezte fel a koronát. Szuper
Ha az új részben nem is fog minden nukleáris fűszál a napszaknak megfelelően gyöngyöződni, akkor is az év játéka lesz (a szememben biztosan), ha ugyan az a csapat csinálja, mint a NV-t.
solat | 2015-06-14 04:37
Kiszivárgott az új 1 terás PS4 modellszáma...

finalfantasy7 | 2015-07-08 11:30
Allison Road a Shilent Hills mintájára...
Az első copy már megszületett ^^
Harag | 2015-07-30 23:11
Fairy Fencer F jön. Augusztus 4-én.
finalfantasy7 | 2015-07-30 23:29
Fairy Fencer F: Advent Dark Force kellene jönnie nem ennek...
finalfantasy7 | 2015-08-04 23:59
Dark Souls 3 gameplay
Nagyon pöpec!
DarthWhite | 2015-08-05 00:44

finalfantasy7 írta:

Dark Souls 3 gameplay
Nagyon pöpec!

Yup. Remélem, lesz valami mégpöpecebb Collector's Edition belőle.
Daisuken | 2015-08-05 12:05

finalfantasy7 írta:

Dark Souls 3 gameplay
Nagyon pöpec!
Like Demon's Souls and Dark Souls 1 had a baby~ De nem, amúgy az összes FromSoft-os játék eleme megtalálható majd valamilyen szinten benne, mint a bow kezelhetőség és a torch a Dark Souls 2-ből, vagy a picit dinamikusabb harcrendszer a Bloodborne-ból. Viszont ezt a custom bonfire-t nem tudom továbbra sem hová tenni. Érdekes lenne, ha tényleg bármikor lehet majd bonfire-t csinálni (valamilyen ellenérték fejében, persze), főleg speedrunning szempontjából. De remélhetőleg majd meg lesz azért kötve valamennyire a játékos keze e téren. Nagyon várós darab, remélem ebbe a részébe is bele lehet majd ölni bő ~500 órát online play-el együtt.
ViharTancos | 2015-09-14 13:14
En Taro Adun!

Serena | 2015-10-26 22:08
Még 15 nap

[ Módosítva: 2015.10.26 22:09 ]
ViharTancos | 2015-11-09 11:51


A-MANUS | 2015-11-11 10:38
Eggyik haveromnál voltam vasárnap és ezzel játszottunk. Most már nem tudok csak úgy simán gondolni a szériára. Videót nem tudtunk készíteni mert Ps4-es, de itt a MK X-ből egy kis videó.
Daisuken | 2015-11-12 15:23
Life Is Strange Limited Edition 2016. január 22-én PC-re, XBox ONE-ra és PS4-re. Eddig csak spekulációk volt erről, és én is csak reméltem, de most már hivatalosan is jön *throws money at screen*

SPOILER!

solat | 2015-11-16 00:36
Végigszenvedtük haverral a Halo 5-t. Az egész játék egy nagy nulla.

SPOILER!

Oké, hogy két szálon fut a cselekmény(Spartan Locke és Master Chief), de az egésznek se füle se farka. Kergetőzünk jobbra-balra Tom & Jerry stílusban. Kapunk a végén egy összecsapott Mass Effect koppintást, aminek persze még vége sincs, mivel addig fogja ütni a Microsoft Games a szériát, míg ki nem jönnek egy jobbal.

Nagyot csalódtam a játékban, pedig bármennyire is PlayStation párti vagyok, ez az egy játék az ami érdekelt Xboxon.
ViharTancos | 2015-12-07 14:44
Régi szép Unreal Tournament-s időre hajazó nosztalgia hullám tört rám.



Apropó valaki játszott már a készülőben lévővel ?
kitade | 2016-01-04 23:14
Üdv,lenne egy kérdésem.
Első alkalommal játszom a Fallout 4-el,előtte nem játszottam a sorozat egy részével sem.
Az lenne a problémám,hogy el akarok jutni Diamond city-be,csakhogy előtte egy lövöldözésben véletlenül rálőttem egy guard-ra. Így most ha megközelítem Diamond city-t,egyből megtámadnak.
A kérdés az lenne,hogy van rá mód,hogy bejussak anélkül,hogy egy korábbi mentéstől folytassam?
Köszi.
ViharTancos | 2016-01-11 17:18
Meseszép cucc a az EPIC-től (ez egy igazi gameplay) basszus azért látszik az új U4 engine milyen korszakba is vezet minket. (sajnos PS4 exkluzív így a masterrace hoppon marad ezúttal)

gergoking | 2016-01-27 18:31
Bloodborne DLC-s kiadása 11.000 Ft most PSN-en, szóval lecsaptam rá. Kis netes segítséggel ugyan, de megvan végre a karakterem:


Szerintem egész pofás lett az alap borzadályhoz képest. Még egy kicsit tölt a kontrollerem, és kezdem is. A Souls játékokat nem tudtam megszeretni, nem bírtam az irányítását megszokni, de videók alapján ez jóval felhasználóbarátibbnak tűnik, szóval kíváncsi leszek a játékélményre.
valaki005 | 2016-01-27 19:38

gergoking írta:

Bloodborne DLC-s kiadása 11.000 Ft most PSN-en, szóval lecsaptam rá. Kis netes segítséggel ugyan, de megvan végre a karakterem:


Szerintem egész pofás lett az alap borzadályhoz képest. Még egy kicsit tölt a kontrollerem, és kezdem is. A Souls játékokat nem tudtam megszeretni, nem bírtam az irányítását megszokni, de videók alapján ez jóval felhasználóbarátibbnak tűnik, szóval kíváncsi leszek a játékélményre.

A legtöbben nem osztják ezt a véleményt, de szerintem a BB használja a legesleggusztustalanabb igazságtalan szívatásokat a DS-széria történelmében. Kikerülhetetlen boss támadások one-shot kombókkal, csaló mobok (átlőnek a falon), olyan pályadizájn ami 100% hogy megakaszt önhibádon kívül. (Pl.: Találtam egy olyan ajtót, ami előtt bizonyos időközönként sziklák esnek le. A feladat az volt, hogy időben kinyisd az ajtót és beslisszolj, CSAKHOGY amint én ezt megtettem egy böhöm mob állta az utam és nem engedett be... Természetesen annyi idő meg nem adott, hogy kinyisd az ajtót ÉS el is tudj futni...) Szerencsére ezen hibák jelentős hányada csak a dungeonökben lép fel.
Amúgy számomra a BB nagyon megosztó játék lett, annak ellenére hogy most már a platina a cél. (Ez nálam egyéni csúcsnak számít, idáig egy DS játéknak sem jutottam a végére mert beleuntam.) Egyrészt baromi hangulatos helyszínekkel van teli, számos rejtéllyel és kiváló karakterekkel, a másik oldalról viszont a kihívások mibenlétét néha nonszensznek találtam. Például persze hogy nehéz egy böhöm szörnyet leverni, ha a szőrétől a saját karaktered sem látod... Vagy hogy egy hadseregnyi mob lever, ha egyszerűen MINDEN létező dolog a pályán szürke árnyalatú, így nehéz behatárolni magad! :/ Azt sem tudtam értékelni, hogy a gyenge-közepes játékosok teljesítményét nagyon ostorozza a játék NG 2/3-ában az erőltetett HP poti farmmal, miközben a profiknak meg sima ügyük van.
Summázva: A többi DS-hez képest a BB-hez nagyon-nagyon sok türelem kell, hogy minden hibáját el lehessen viselni. Ha az általam említett dolgokon szemet fogsz tudni hunyni, akkor garantáltan az egyik legjobb PS4-es élményben fogsz gazdagodni! Ha pedig nem, nos... de reméljük hogy ez nem következik be! (Az első pár tíz óra hibátlan, ezt el kell ismerni, már csak ezekért is megéri.)
gergoking | 2016-01-27 19:43
Igazából nem sokat várok a játéktól, szóval reménykedem, hogy felülmúlja az elvárásaimat Nem vagyok mazohista, nem vágyom a kegyetlen kihívásokra, ezért a Souls széria sem érdekelt annyira. Ha megfelelő szintű kihívásról van szó, ahol tényleg tudni kell, mi van, de megcsinálható, akkor a Dragon's Dogma: Dark Arisen a befutó. Van benne kihívás, a harcrendszer pedig zseniális.
Daisuken | 2016-03-03 19:28
Jesszusom mit találtam: Life is Strange Japanese Release. Amúgy is újra akartam játszani, de akkor japánul fog történni a replay - ez piszkosul jó Ahogy elnézem, pont ma, tehát március 3-án jelenik meg *.*
[ Módosítva: 2016.03.03 19:32 ]
gergoking | 2016-03-03 20:02
Régebben több ember is beszélgetett róla, de akkor még nem figyeltem. Vannak itt olyanok, akik veszik a Dark Souls 3-at? Bloodborne beszívott magába, egy trófeára vagyok a platinától, azon belül is egy pályára, szóval DS3-nál egyből jelen leszek, már kis is alakítottam nagyjából a karakteremet, hogy mit szeretnék.

Lesz itt más is, aki áprilisban játszik vele, és lehet róla beszélgetni, vagy inkább maradjak az angol fórumoknál?
Daisuken | 2016-03-03 21:17
Én mindenképpen meg fogom venni, csak még nem döntöttem el, hogy előrendeljem-e, mert most Steam-en jár valami $5 - $8 discount, ha előrendeled és rendelkezel valamelyik előző résszel, viszont jobban szeretném fizikai copy-ba. Már alig várom, hogy ismét magába szippantson egy Souls játék, főleg úgy, hogy ez a 3. része elméletileg egy ún. arany középút lesz a Demon's Souls és a Dark Souls között, ötvözve mindkét játékot - ami maga lenne a tökély. Túl sok gameplay vidit nem nézegettem róla, mert nem akarok magamnak semmit sem előre lelőni (egy Souls játék amúgy is first hand megtapasztalva a legjobb imo), de amit eddig láttam (Firelink Shrine és Nexus gyermeke féle hub; Maiden in Black v2.0 ), az alapján ütős lesz ez a része is. Szóval igen, én majd itt leszek a Souls társalgást illetően, úgyhogy előre is üdv a mazochisták klubjában.
[ Módosítva: 2016.03.03 21:18 ]
gergoking | 2016-03-03 21:30
Jó hallani.

Tegnapelőttig nem terveztem megvenni, de aztán jöttek a gameplay-ek, és valami eszméletlenül jók. Gyönyörűen néz ki. Jó pályák, jó ellenfelek. A mozgás és az egész rendszer is hihetetlenül jó, tényleg több dolgot átvettek a Bloodborne-ból, de csak a jókat, és emellett baromi komplex ahhoz képest.

Szóval én is nagyon várom, már el is határoztam magam a Mercenary mellett. Az alap ruhája nem jön be, de a kezdő fegyvere meg a statjai neki tetszenek a legjobban, és ez passzol leginkább a stílusomhoz.
Serena | 2016-03-27 11:02
gergoking | 2016-03-27 16:28
A Mercenery dual wield-jétől szemgazmust kaptam, szóval én 1000%, hogy azzal leszek, és DEX karaktert csinálok (mint mindig XD)

Bloodborne-ban végül a Rakuyo, Cane és a Bowblade lett a kedvencem. A Cane kiengedett ostorformában irtó élvezetes. A Rakuyo alapjáraton a kedvenc fajta kardom, kicsi, gyors, dupla pengés és van ilyen pengetánc-szerű támadása. A Bowblade meg csak irtó fun, coop-ban végképp.

Most a Dark Souls 1-gyel játszom. Eddig Uchiganatával nyomtam, jó kis katana, aztán eljutottam Anor Londo kovácsáig, ahol felnyomtam a Falchion-t +10-re, és létrehoztam Quelaag lelkével a Furysword-öt (amit azonnal ki is maxoltam), ami ESZMÉLETLENÜL KIRÁLY! Egy könnyű, ütéskor tűzzel lángoló DEX kard. Imádom. Meg mellette a Pharis íjat használom. Nagyon meg tudja könnyíteni a dolgom a méregnyíl.

Szerk.:
Ha valaki PS4-en tervez DS3-azni, és érdekli az online rész, ugyanezzel a névvel felvehet. Ha online vagyok, és rám ír, szívesen jövök segíteni vagy párbajozni.
[ Módosítva: 2016.03.27 16:41 ]
urzu_se7en | 2016-04-01 19:24
A Deus Ex új megjelenése elég pofás lesz
gergoking | 2016-04-11 12:58
Kint a Nier Automata főcímdala: KATT

Gyönyörű. Nier talán az egyetlen játék OST, amit elő szoktam venni hallgatni, annyira szép. Egyelőre úgy tűnik, a folytatás sem fog csalódást okozni.

(Dark Souls 3 meg már elő van telepítve, éjfélkor felnyílik)
Daisuken | 2016-04-12 23:05
Dark Souls III kb. 4,5-5 óra után:

Eddig nagyon tetszetős. Fizikai copy itt vidéken, a világ végén természetesen egyik boltban sem volt (becsületére váljon MediaMarkt-nak, hogy náluk konzolos példányok azért voltak, de azzal nem sokra mentem), és teljes 60 eurós áron meg nem akartam megvenni Steam-en, mert azt nagyon drágának találtam, de végül sikerült vennem egy Steam-es kulcsot 13k-ért, ami korrekt, még ha sajnos legnagyobb bánatomra csak full digitális példány is~

Első ami feltűnt: a kellő optimalizáltság hiánya. A Dark Souls 2 full maxon vígan szaladgált 60fps-el a még akkori 7770-emen, viszont most a stabil 60fps-t sem tudja hozni a GTX960-ommal high-on, inkább ilyen 50-55 között szoktam lenni, ami persze tökéletesen játszható, de azért na... nincs szerintem gyenge vasam, és high-on - még csak nem is maxon - igazán mehetne csuklás nélkül. Bízok azért benne, hogy egy jövőbeli patch majd megoldja a kellemetlenséget.

Bloodborne nekem sajnos PS4 hiányában kimaradt, úgyhogy ahhoz nem tudok viszonyítani, azonban azt kell mondjam, hogy a harcrendszer eddig tiszta Souls, talán egy leheletnyivel gyorsabb csak a megszokottnál. Estus most már képes "magától is termelődni", aminek feltételét még csak most tapasztalgatom ki, de eddig úgy tűnik, hogy vannak spec. ellenfelek, amiket ha megölsz és alacsony Estus szinten is vagy (eddig úgy vettem észre, hogy utóbbi is kritérium), akkor feltölti +1-el a szintet. Ashen Estus-t eddig őszintén szólva nem nagyon használtam, de úgy alapból a weapon art-okat sem. Eddig a Longsword-ot és a Broadsword-ot használtam, és mindkettőnél egy lassan recover-elő stance volt a weapon art, ami kis ellenfeleknél felesleges, boss-oknál meg rizikós, úgyhogy ezt szerintem majd csak akkor fogom igazán alkalmazni, ha lesz majd dual wield (igyekszem majd DEX-es karit csinálni - már a Firelink melletti master-től be is zsákmányoltam az Uchi-t ), ami picit lendületesebb, no meg majd inkább PvP-hez. A nehézség egyelőre so-so. Háromszor haltam meg a Firelink melletti enemy-nél, aki az Uchi-t drop-olta, egyszer elfogyott Estus miatt, egyszer pedig a második boss-nál, ami így összesen 5 halál kb. 5 óra alatt, de számolhatnám 2-nek is, ha nem kellett volna nekem annyira az az Uchi (amit mellesleg még nem nagyon tudok használni, mert a DEX requirement ugyan megvan, de még nincs elég equip load-om, hogy 70% alá essek, és fat roll-ozni fog a frász).

A hangulat nagyon Souls-os - már hiányzott az életemből. Ami nagyon tetszik, hogy rengeteg a branching path - de úgy rengeteg, hogy ha egy új helyszínre érek, mehetek akár 6 felé is először. Kiszedték az armor reinforce-ot, ami szerintem amúgy nem rossz ötlet, mert így elég csak a weapon és shield reinforce-ra fókuszálni, és mindenki egyenrangú védelemmel játszhat (mondjuk poise itt is bele fog szólni).

Eddig nagyon tetszik, de egy Souls játéktól nem is vártam mást. Remélem a PC-s verziót mihamarabb optimalizálják rendesen, mert jó és játszható így is, de szerintem nincs akkora grafja, hogy ne tudjam stabil 60fps-el játszani, akár még maxon is, de high-on mindenféleképpen....
gergoking | 2016-04-13 17:22
A hétvégét meg a hétfőt különböző projektmunkák elkészítésével és folytatásával töltöttem, hogy a keddet (ellógva pár órát) DS3-azással tölthessem, szóval én inkább nem is mondom, hány órát játszottam

Rengeteg dolgot tudnék róla mesélni, szóval szerintem pontokba szedvem leírogatom, úgy átlátható:

1. A világ és a zenék csodaszépek. Zenék és hangeffektek terén eddig a legjobb szerintem, a világ pedig kicsivel Bloodborne mögött van. Bár eljutottam a mérgező mocsárig, itt vagyok órák óta, és a hátam közepére se kívánom. Blighttown alsó része csak sokkal szörnyűbben.
2. Fegyverek terén én ismét DEX-et választottam, szóval természetesen Uchigatana, de egyelőre minden senki ezzel rohan, szóval próbálom kicsit egyedibbé tenni a dolgokat, mivel Uchi amúgy is nagyon tápos (meg ezzel vittem végig az 1-et is, szóval kell a változatosság). És megtaláltam a kaszát. Eleinte ki se akartam próbálni, mert se DS1-ben, se BB-ben nem szerettem őket, de itt valami fenomenális. Mióta megvan, ez a fő fegyverem, és Uchit csak vészhelyzetben veszem elő, ha túl erős az ellenfél. A fa bossharcnál különösen nagy segítség.
3. A co-op isteni. Úgy csináltam, hogy végigvittem egy pályát, aztán haveromnál beszálltam co-opba, és együtt vittük (vagy fordítva). Amint lerakom a jelet, meg is jelenik nála, és idéz is. Instant az egész. Emellett irtó fun. Kár, hogy BB-nél nem volt PS+-om, mert co-op megunhatatlan.
4. Az idézés random emberekhez szintén nagyon jó. Pályás segítséget még nem nyújtottam senkinek, de boss előtt dekkolltam már 1-2 órát talán. Első bossnál kb fél perc alatt mehettem is, viszont a fánál brutális volt. Leraktam a jelet, és abban a másodpercben megidéztek mind a 10+ alkalommal, szóval kész profi lettem ellene Irtó élvezetes.
5. A fejlesztés nagyon jó. Rengeteg pénzt kapok a co-oppal, amit nem akarok szintlépésre költeni, mert túl tápos leszek, ezért elkezdtem Titanite Shardokba ölni a pénzem, és minden potenciális fegyvert felnyomok. Örülök, hogy BB-hez hasonlóan csak a fegyvereket kell fejleszteni, páncélzatot szerencsére nem, így azt lehet váltogatni.
6. Ha már páncél szóba jött. A förtelmes méregmocsárban megtaláltam az Antiquated Set-et, szóval abban nyomulok azóta. Jó könnyű is, egyelőre arra megyek, hogy 50% alatt maradjak, de ha elkezdem a Vitalitást nyomni, talán megpróbálok 25% alá is menni.

Igazából még ezer dolgot tudnék írni, mert még kb semmit nem írtam a pályákon való élményekről, de inkább nem megyek bele. Nagyon jó játék.
gergoking | 2016-04-17 18:34
Most így külön mindenről nincs kedvem írni, de a fegyverekről írnék kicsit, mivel félelmetesen jó a választék. Általában mindig volt 1-2, ami nagyon tetszett, de sosem sok, itt viszont csak pár csoporton belül egyszerűen nem tudok választani, félelmetesen sok jó fegyver van.

Kezdtem az Uchiganatával, amit felvittem Sharp +4-ig, de itt meg is untam, semmi extra. Ezután próbálgattam az ostorokat, ökölfegyvereket és lándzsákat, de nem jöttek be. Aztán jött a kasza, a Great Scythe, ami mostanáig a fő fegyverem, felvittem eddig Sharp +6-ra. Tovább azért nem, mert megszereztem a Pontiff Knight Great Scythe-t, ami egyelőre gyengébb, fel kell fejlesztenem, csak sajnos nincs már Twinkling Titanite-om, szóval egyelőre várat magára, de ha felnyomtam, megint jön vissza. Twinkling Titanite azért fogyott el különben, mert aztán rákaptam a Pontiff Knight Curwed Sword-re, amit szintén azzal lehet fejleszteni. Imádom azt a fegyvert, azzal is rengeteget játszok. Nagyon gyors, baromi erős sebzése van és gyönyörűen néz ki. Emellett egy Carthus Curved Sword-öt is használok, ha épp tűzsebzés kell, mivel azt tüzessé tettem. Ezen kívül most szereztem meg a Warden Twinblades-t, ami egyelőre nagyon új kedvenc gyanúsnak tűnik.

Szóval jelenleg úgy állok, hogy Uchi már rég eltéve, Great Scythe eltéve, amint erősebb lesz a másik kaszám. Van egy helyzetfüggő tüzes kardom, és emellett kettő aktívan használt, és jelenleg még ezeket tervezem megkaparintani és kipróbálni:
Onikiri and Ubadachi: Dupla katana, ezt régóta ki akartam próbálni, sokak kedvence
Storm Curved Sword: Egy boss lelke adja, videók alapján nagyon várós

Ja igen, kép a karakteremről:

SPOILER!

[ Módosítva: 2016.04.17 18:35 ]
gergoking | 2016-04-19 22:00
Mai móka:
Haverommal vittünk egy pályát, de már készen álltunk az esetleges betámadásra. Amint jött az invade, elhasználtunk egy Seed of the Giant Tree-t (amivel a szörnyek az invadert is támadják), majd mindketten szoborrá változtunk, és szimmetrikusan beálltunk egymással szembe a lépcső mellé. Jött is az invader, ott állt mellettünk, és várta, hogy a végéhez érjünk, ott röhögtünk, mígnem megunta a várakozást, és elkezdett keresgélni, aztán csak annyit láttunk, hogy valamelyik szörny betámadta, és három csapással kinyírta

Ennek még lesz folytatása, betankoltunk a magból.

Aztán katakombák szintjét már kinőttem, ezért új co-op pályát kerestem. Smouldering Lake-et nagyon megszerettem, eddigi legjobb coop élményeim voltak itt. Több embert végigsegítettem az egész pályán, bosst minden alkalommal lenyomtuk, és mellette pár invadert is kiiktattunk. Itt jön igazán kapóra, hogy kaszát használok. A tömérdek online alatt összesen egy, talán két kaszással találkoztam rajtam kívül, így a támadók javarészt teljesen tehetetlenek ellenem. Nem tudják, hogyan kell parry-zni a kaszámat, és sosem tudnak teljesen kitérni előlem, mert nincsenek hozzászokva a nagy ütéstávomhoz
Amstel | 2016-04-20 00:54
srácok, esténként dota de napközben ha nem melózok kéne valami offline game, hasonló mint a skyrim vagy mass effect széria, ami hosszú és leköt. Ötletek?
urzu_se7en | 2016-04-20 08:54

Amstel írta:

srácok, esténként dota de napközben ha nem melózok kéne valami offline game, hasonló mint a skyrim vagy mass effect széria, ami hosszú és leköt. Ötletek?
Fallout, KoTOR, Borderlands, The Witcher, Gothic (2), Risen, Divine Divinity 2
Amstel | 2016-04-20 11:40
ezekből mind volt már közben facebookon beajánloták a dragon age et, ránézek arra a trilógiára
MaRtiN | 2016-04-20 13:54

Amstel írta:

ezekből mind volt már közben facebookon beajánloták a dragon age et, ránézek arra a trilógiára
... és ha már Dragon, én a Dragon's Dogmát is kipróbálnám a helyedben, főleg ha sikerül akciósan megkaparintanod
gergoking | 2016-04-20 14:00
Dragon's Dogmával egyetértek. Számomra az összes ilyen típusú játék közül az van a legelső helyen. Félelmetes, mennyire odafigyeltek a részletekre, mennyire jól megcsinálták a harcrendszert, a világot.

Szeretek DD-nél egy dologgal példálozni, ami szerintem nagyon jól bemutatja, mennyire részletgazdag. Karakterkészítésnél (sajátunk és társunké) meg kell adnunk a magasságot is, mely több dolgot befolyásol (azt hiszem, olyanok, mint futósebesség, ugrás, talán teherbírás), és vannak néhol kis lyukak a földben, ahonnan goblinok másznak ki. A karakterek túl magas volt ahhoz, hogy bejusson, szóval kézbe vettem a társamat, aki alacsony volt, bedobtam a lyukba, és megparancsoltam neki, hogy szedjen fel mindent.

Csak egy apró példa, de nagyon megéri.
Serena | 2016-04-25 19:48
Ezen jót röhögtem
urzu_se7en | 2016-06-13 00:21
Így EA Play stream alapján egész jó lett a BF1, brutál grafika BF-es játékmenet és végre rombolódik normálisan a környezet, kíváncsi leszek a bétára.
Azért Snoopy elszívott egy spanglit
PiciMessenthial | 2016-06-13 21:56
Kezdjük a leglényegesebbekkel: 2017 elején megjelenik a Tekken, ráadásul PC-re is (meg XB1 és PS4)!
Muszáj lesz új vasat szereznem addigra, szerencsére lesz rá 1 évem.
https://www.facebook.com/BandaiNamcoEU/videos/1126021770792239/

-

Új Mass Effect, megjelenés szintén 2017 eleje. #hype


-

A Witcher 3 minijátéka a Gwent, megjelenik különálló kártyajátékként.
Szeptemberben lesz nyílt béta, arra lehet itt jelentkezni (PC & XBOX1) https://www.playgwent.com/en

-

Lesz TWD 3 Telltale. Bár az intro kicsit spoileres az 1-2re nézve
solat | 2016-07-14 15:03
November 11-én hozza forgalomba a Nintendo az új retro konzolját, a Mini NES-t. A gyári csomag 60$-ba fog kerülni, ami a következőket tartalmazza: HDMI kábel, NES kontroller, tápadapter(egyedül az Egyesült Királyságban nem jár hozzá) és egy microUSB kábel. Ha nem elég az egy irányító, 10$-ért lehet másikat is venni hozzá. A gép gyárilag 30 játékot tárol, bővíthetőségről egyelőre nincs szó(tuti lesz, mert különben totál fölösleges az USB port). Íme a lista: Balloon Fight, Bubble Bobble, Castlevania, Castlevania 2: Simon’s Quest, Donkey Kong, Donkey Kong Jr., Double Dragon 2: The Revenge, Dr. Mario, Excitebike, Final Fantasy, Galaga, Ghosts ‘n’ Goblins, Gradius, Ice Climber, Kid Icarus, Kirby’s Adventure, Mario Bros., Mega Man 2, Metroid, Ninja Gaiden, Pac-Man, Punch-Out!!, Featuring Mr. Dream, StarTropics, Super C, Super Mario Bros., Super Mario Bros. 2, Super Mario Bros. 3, Tecmo Bowl, The Legend of Zelda, Zelda 2: The Adventure of Link

Engem megvettek kilóra, szóval nálam garantált vétel lesz a kis masina 2 kontrollerrel.

Szerk: az 576kb-nál már elő is lehet rendelni.
[ Módosítva: 2016.07.14 16:55 ]
granit | 2016-08-16 12:48
A Battlefield 1 lovas harca egész jól néz ki. A homokviharról és repülésről nem is beszélve.
Adrastheus | 2016-10-09 14:02
Life is Strange

Véletlenül futottam bele ebbe a címbe a Firewatchról olvasgatva, és mivel sok pozitív véleményt olvastam róla (96% steamen 56.000 szavazat alapján) adtam neki egy esélyt és bár még csak valahol a harmadánál tarthatok a történetnek, azt kell mondjam abszolút megérte belekezdeni. Nem visual novel, de hasonló jellegű, teljesen 3Ds és több lehetőséget kínál a párbeszédekben és a környezetben található tárgyak manipulálásában, de ha animés fogalmakkal írnám le akkor azt mondanám, hogy egy seinen, SOL, sci-fi, középiskola, dráma jellegű játék, és aki szerette annak idején a Boku Dake ga Inai Machit vagy a The Girl who leapt through time animét annak mindenképpen érdemes belekezdenie. A trailer amit hivatalosan készítettek hozzá a játék első részéből mutat képeket (öt jelent meg összesen), szóval csak az nézze meg aki nem bánja, hogy kap mellé egy minimális spoilert is.

szerk: Visszalapozva látom már volt róla szó korábban, de nem baj hátha más is most találkozik vele először


[ Módosítva: 2016.10.09 15:35 ]
urzu_se7en | 2017-01-13 15:04
No, hát ki mennyire várja Nintendo új konzolját és a játékokat rá?
Jelenleg nálam a Splatoon 2 az egyik húzócím, de a Syberia 3 is ígéretes lehet, persze csak ha kellő hosszúságú lesz. A Splatoon meg egyszerűen érdekelt már anno is, de a Wii U-s irányítás miatt inkább hagytam azt a konzolt. A Skyrimre kíváncsi leszek, mit fog nyújtani. Sőt, ha esetleg megveszem, talán ki is fogom tudni végre játszani, feltéve ha nem lehet modolni
KémiaKapitány | 2017-01-13 16:59
Nekem a koncepciója nagyon tetszik, érdekes kis hibrid konzol, ha még több ütős cím jön ki rá, nagy jövő elé néz.

Sok helyen olvastam, hogy sokallják érte a 90 ezret. Szerintem egészen korrekt ár (persze, az USA-ban olcsóbb lenne mindenféle adók nélkül, de hát na, ez jutott nekünk), főleg, ha összeadjuk, hogy mennyiért vesz meg az ember egy asztali konzolt, és egy kézi konzolt (főleg, ha new 3DS XL-t, annak van ára rendesen ).
Ahogy a barátom fogalmazta meg, ez egy réteg konzol lesz, vagy tetszik, vagy nem
robogo21 | 2017-02-09 15:54
Gratulálok az ubisoftnak és az uplaynek. A for honor nyílt béta elindult és 10 perc után az uplay meg is adta magát, ezért szenvedtem egész nap a letöltésével
Nagatopein | 2017-02-09 17:07
Uplay, mégis mi másra lehetett számítani? Mondjuk mintha azt olvastam volna, hogy a játék p2p, szóval még önmagukhoz képest is rosszul teljesítettek.
TakagiYasushi | 2017-02-17 20:39
Sziasztok! Tanácsot szeretnék kérni. Venni fogok hamarosan egy ps4-et. Filozom azon hogy megrendelem netről a sword art onlinet es érdekelne azok véleménye akiknek mar meg valamelyik része.. Melyik hasonlít legjobban az eredeti muhoz, vagy melyiket lenne érdemes megvenni? Válaszokat elore is Köszönöm.
GGYaR | 2017-03-10 21:42
Üdv mindenkinek!

Nemrégiben indítottam egy japán játékokkal foglalkozó facebook csoportot, ha van kedvetek ehhez a fórumhoz hasonló témákról beszélgetni, nyugodtam csatlakozzatok

https://www.facebook.com/groups/639036466285253/
[ Módosítva: 2017.03.10 21:42 ]
robogo21 | 2017-03-10 22:08
Na ahogy láttam külföldön a kritikusoknál a Nier.Automata egész jól nyitott. Nem egy oldalon láttam 90%-os értékelést. Itthon a TheVR is streamelte tegnap, nekik nem jött be annyira, de ott inkább a chattől kaptam rákot, mikor 15 percnyi játékidő után szarozzák a játékot. Mondjuk én már ennél a kommentnél agyfaszt kaptam és a chatet nem is néztem tovább " ennél nevetségesebb játékot én még nem láttam nem azért de ez annyira japán hogy nem füllik hozzá a fogam még csak a kis Narutó hiányzik ls kész lenne a képlet". Sajnos nekem ez egyelőre kimarad, mert nincs meg hozzá a vasam, de nekem bejövős volt a 3,5 órás gameplay alapján is és a sztori is érdekel, így lehet marad a walkthrough nézés.
[ Módosítva: 2017.03.10 22:18 ]
KémiaKapitány | 2017-03-10 22:38
Ez a japánozás tényleg elég borzalmas. Imi is tett ilyen megjegyzéseket a Gravity Rush videójában, hogy ez mennyire japán. Aztán istenítette a Nioh-t. Mert az nem japán
robogo21 | 2017-03-10 22:41
Nem is értem ,hogy egy japán cég által gyártott játék miért is "japános" Bezzeg a Final Fantasy új részét mindenki istenítette, holott lemerném fogadni a fele közelébe sem járt a sorozatnak Na meg Dájk Szósz is japán ott bezzeg nem baj Én megértem ,hogy ha valakinek nem jön be xy játék, de akkor már ne az legyen az ok ,hogy " a kard a hátától 1 méterre lebeg ez olyan illúzió romboló" meg " A csaj seggét csak azért lehet kukkolni, hogy el lehessen adni" Agyfasz.
gergoking | 2017-03-10 22:44

KémiaKapitány írta:

Ez a japánozás tényleg elég borzalmas. Imi is tett ilyen megjegyzéseket a Gravity Rush videójában, hogy ez mennyire japán. Aztán istenítette a Nioh-t. Mert az nem japán
Jaj, ne is hozd fel. Fájdalmasan rémes videó volt, hetekre rá is felemlegettem.

Nier Automata meg egy mestermű idáig. Harcrendszer és annak kosztümizálása fenomenális, világ egyelőre baromi érdekes, zene nagyszerű, színekkel, hátterekkel nagyon jól bánnak, területek szépek. Emellett nagyon "kielégítő" az egész irányítás, legyen szó védekezésről, dash-ról, homokon csúszkálásról, lefelé repülésről vagy akármiről.

Emellett a Yoko Tarós marhaságok is megvannak benne, mint kamu stáblista, önmegsemmisítő game over, "nincs auto-mentés" marhulás, emellett a sztori és a gameplay is nagyon őrült tud lenni.

Megérte eddig számomra a több éves várakozást. (Nier TOP3-as játékom)
[ Módosítva: 2017.03.10 22:46 ]
robogo21 | 2017-03-10 22:47
Ott én is röhögtem mikor 2B operátora sírva bejelentette, hogy a csávó kikosarazta De tuti nézek full végigjátszást, érdekel hogy jön össze az 5 ending, meg a sztori alakulása.
solat | 2017-03-10 22:51

robogo21 írta:

Ott én is röhögtem mikor 2B operátora sírva bejelentette, hogy a csávó kikosarazta De tuti nézek full végigjátszást, érdekel hogy jön össze az 5 ending, meg a sztori alakulása.
Ezt végig kell játszani úgy a jó. Én mindent kerültem eddig(kivéve a demót), ami a játékról szólt, hogy ne lőjenek semmi poént.
[ Módosítva: 2017.03.10 22:52 ]
KémiaKapitány | 2017-03-10 22:52
Én a Nier:Automatának csak a demojával játszottam, s az egész jó volt, tetszettek a fegyverek. Mellesleg vertem a fejem a falba utána, hogy nem ismertem fel Hanae Natsuki-t a szinkronhangok között
gergoking | 2017-03-10 22:56

solat írta:

robogo21 írta:

Ott én is röhögtem mikor 2B operátora sírva bejelentette, hogy a csávó kikosarazta De tuti nézek full végigjátszást, érdekel hogy jön össze az 5 ending, meg a sztori alakulása.
Ezt végig kell játszani úgy a jó. Én mindent kerültem eddig(kivéve a demót), ami a játékról szólt, hogy ne lőjenek semmi poént.
Szintén. Általában trailereket szoktam nézni, de a legelső bejelentő videókon meg a demón kívül, amit kétszer végigvittem, nulla ismerettel ugrottam neki. Tegnap meló után megszereztem, azóta 5 órát játszottam, eddig nem okozott csalódást.

Eljutottam oda, hogy most már van fegyver választékom. Alap fegyverek nem jöttek be igazán, ellenségek nagyját a Podommal gyilkoltam, ami nagyon fun (Podom megkapta a DLC-kből Grimoire Weiss formáját, extra öröm), viszont azóta van 4 új fegyverem. Egyelőre egyet próbáltam, az már iszonyat fun, szóval akárcsak az elődöknél, fegyverekből és variációból itt sincs hiány.
robogo21 | 2017-03-10 22:57
Sajnos nem elég jó hozzá a gépem és a közeljövőben esélyem sincs felfejleszteni

solat: bocsi akkor a spoilerért
[ Módosítva: 2017.03.10 22:58 ]
KémiaKapitány | 2017-03-10 22:58

GGYaR írta:

Üdv mindenkinek!

Nemrégiben indítottam egy japán játékokkal foglalkozó facebook csoportot, ha van kedvetek ehhez a fórumhoz hasonló témákról beszélgetni, nyugodtam csatlakozzatok

https://www.facebook.com/groups/639036466285253/
Azurien | 2017-03-10 23:50
Felcsillant a szemem, hogy "japán játékokkal" foglalkozó oldal, rámegyek és... PS4 only. Hát már nem azért, de kéremszépen...
solat | 2017-03-11 09:26
Egyre jobban tetszik a Nier. Összefutottam egy rénszarvassal, gondoltam megnézem közelebbről... hát nem eltett láb alól?
robogo21 | 2017-03-11 09:40
Animal baittel lehet "háziasítani" és lovagolni őket. Amúgy az állatok feltűnően erősek. Lehet azért hogy leessen nem megölni hanem megülni kell őket

SPOILER!

Nekem ami még tetszik az a világ.A vidámparkban bohóckodó robotrobik elég sajátos hangulatot teremtenek, ráadásul saját OST-ja is van
[ Módosítva: 2017.03.11 9:42 ]
GGYaR | 2017-03-11 09:47

Azurien írta:

Felcsillant a szemem, hogy "japán játékokkal" foglalkozó oldal, rámegyek és... PS4 only. Hát már nem azért, de kéremszépen...
Bocsánat a cím megtévesztő lehet. Alapvetően azért írtuk így mert mi ps4en játszunk. De tudtommal a legtöbb japán játékot mind ps4re mind pcre kiadják. A lényeg szóval nem az hogy ps4en játszol e, hanem az hogy ezekkel a játékokkal!
Ha zavar valakit kérem jelezze és szívesen módosítjuk! A lényeg mint mondtam a játék nem az adott hardware.
[ Módosítva: 2017.03.11 9:54 ]
Azurien | 2017-03-12 20:01
Gondoltam, hogy a cím azért lett az, ami. De ettől még félrevezető volt a beharangozása. Mert például, amikkel én játszom azokat se PS4re se PCre nem adják/adták ki, de animések.^^"
GGYaR | 2017-03-12 20:39

Azurien írta:

Gondoltam, hogy a cím azért lett az, ami. De ettől még félrevezető volt a beharangozása. Mert például, amikkel én játszom azokat se PS4re se PCre nem adják/adták ki, de animések.^^"

Csak kváncsiságból: te mivel játszol?
robogo21 | 2017-03-12 23:46

SPOILER!

ez kurva nagy
Azurien | 2017-03-13 09:38

GGYaR írta:

Csak kváncsiságból: te mivel játszol?

Igazából, ami épp a kezembe kerül. Mostanában például vagy nem férek tévéhez vagy mire odajutnék nincs kedvem és erőm bekapcsolni ezért vagy PCn emulátorokkal szórakozom (GBA- Lunar Legend, SNES - Tales of Phantasia) vagy a 3DSt cipelem magammal, mint egy véres kardot.
GGYaR | 2017-03-13 18:07

Azurien írta:

Igazából, ami épp a kezembe kerül. Mostanában például vagy nem férek tévéhez vagy mire odajutnék nincs kedvem és erőm bekapcsolni ezért vagy PCn emulátorokkal szórakozom (GBA- Lunar Legend, SNES - Tales of Phantasia) vagy a 3DSt cipelem magammal, mint egy véres kardot.

3ds-t én is cipelek magammal, bár én főleg pokémon mesterré válásomon dolgozok Animés játékom meg egy Haikyu cross team match van 3ds-re. GBA emulátorokkal nem nagyon szoktam szórakozni, főleg azért mert van gameboy-om szóval inkább megveszem az adott játékot
Snes-el sajnos még sose játszottam, de tales of sorozattal már én is megismerkedtem (zestiria, berseria).
TV-n am milyen konzolod van?
Azurien | 2017-03-13 19:46
Sajnos, amik engem érdekelnek GBA-ra azok vagy beszerezhetetlenek vagy nem jelentek meg PAL/NTSC-USA régióban. =w= Látatlanban pedig nem szeretném kockáztatni, hogy kiadok sok ezret egy hamisított kazettáért, ami utána spontán törli a mentésemet :'D Még itthon is mikor a Megaman:Battle Networkot vettem úgy átvizsgáltam, ahogy jobb ékszerész a gyémántokat.

TV-n igazából a kurrens konzolokon kívül javarészt vegyesen ez meg az. Van egy csapágyasra hajtott, halott PS1, aminek már csak a tetemét őrizgetem, mert "dédnagypapát" nem dobjuk ki. Egy sokat megélt PS2 és egy PS3, amit azóta nem használok, mióta a család teljesen ráfüggött a Splatoonra és a WiiU uralja a TV-t.
gergoking | 2017-03-13 20:04
Phantasiával hogyhogy nem PS1-en játszol? Még retróbb élményt akarsz?

PS1-en nagy élmény volt, egyik kedvenc Tales játékom. Fenn van a PSP-s verzió Vitámon, valamikor azt is végig szeretném vinni, mivel teljesen szinkronos.
Azurien | 2017-03-13 23:19
Igazából ennek az egyszerű oka, hogy a SNES verzióhoz készült egyedül lengyel fordítás és most leginkább nyelvtanulás végett kapargattam elő De tervezem, hogy ha lengyelül végigviszem később megjutalmazom magam valamelyik szinkronos/skites verzióval. Bár, ha a PSP verzió olyan töltési idővel rendelkezik, mint a P2:IS...
GGYaR | 2017-03-14 10:02
Ha már tales of játékokról van szó: tales of berseria hogy tetszik nektek?
gergoking | 2017-03-15 13:01
Az angolt még nem vettem meg. Végre boltokban van a gyűjtői, most már csak arra várok, hogy olcsóbb legyen, mivel úgyse veszi meg senki

De amúgy én elvoltam vele. Zestiriánál milliószor jobb. A sztori évek óta a legérdekesebb. Karaktereket is kedvelem (kivéve Rokurou, ő nagyon basic volt), skitből meg rengeteg van, ami segít a karaktereken (talán túl sok is).

A harcrendszert nagyon élveztem, de 30-40 óra után, mikor már kialakultak a kombóim, nem nagyon volt kihívás. Miutn megkaptam Eleanort, csak vele mentem, messze ő volt a kedvencem. Velvet is oké, de nagyon "ízimód", agyatlan püfölő. Eizen nekem túl heavy-hitter, amit nem szeretek. Rokurou ellentámadásos spécije nagyon gagyi. Laphicet oké, bár nem az én stílusom. Magilou még egész jó volt, vele elvoltam pár órát, de Eleanort sokkal jobban élveztem.

A területek eleinte bejöttek, viszont későbbiekben kissé nagynak éreztem és nem tetszett, hogy ennyire tele van ellenségekkel. Szeretem kitisztítani a pályákat, itt meg kismillió ellenfél volt, és egy meccsben is rengetegen vannak, így eltartott egy darabig (próbáltam egyszerre többet összekapcsolni mindig)

Mellékküldetések terén kicsit szegényes volt, viszont a rengeteg beszélgetős mellékküldetés sokat adott a világépítéshez, ezt tudom díjazni.

Örülök, hogy ezúttal ismét voltak megszerezhető kosztümök, de nagyon ilyen "szegény ember DLC-je" szaga volt, szinte mind eszméletlen gagyi volt. Egyedül Eizen járt jól a hakamájával.

A minijátékok javarészt szórakoztatóak voltak, még ha 1-2-t nem gondoltak át teljesen (A Bienfu ugrálós legnehezebb fokozaton elsőre meglett az isten fokozat, szóval...)

DLC-k terén viszont nem semmi a játék. Első Tales játék, ahol hajlandó leszek pénzt adni érte. Magilou Arche ruhája valami tökély, félelmetesen passzol hozzá. Eddig Leiának a Pharah cameo ruhája volt a kedvencem Xillia 1-ben, de átvette Magilou az első helyet. Emellett Eleanor Natalia ruhája is nagyon jó, csak a hajat kell lecserélni.

Összességében én nagyon élveztem. Zestiria nekem hatalmas csalódás volt közel minden téren, emiatt nem voltam nagyon felhypeolva a Berseriára, de úgy tűnik, hogy a Zestiria kapta pofon és Baba leváltása jót tett a sorozatnak.
KémiaKapitány | 2017-03-15 17:13
Szerintem is milliószor szórakoztatóbb, mint a Zestiria. A Zestiriánál valahogy mindig elintézi a játék, hogy otthagyjuk a p*csába. (Múltkor szimplán nem mentette el...)
És hát a sztori is messze sokkal jobban érdekelt, mint a Zestiriánál, érdekesebb karakterek, izgalmasabb setting. Az egyetlenegy dolog, ami jobban tetszik a Zestiriában az az Opening
Még nem vagyunk a sztori végén, de szerintem megérte előrendelni
Rinner | 2017-03-15 18:38

GGYaR írta:

Ha már tales of játékokról van szó: tales of berseria hogy tetszik nektek?

SPOILER!

írtam egy reddit postot erről, be linkelem az eredetit Reddit

Maga a játék fasza volt, tetszett, de amit fent leírtam spoilerben, az sajnos minden igaz rá. Élveztem, de túlságosan negatív volt nekem.

SPOILER!

Főleg a vége, amikor nekem az volt a végső motívumum, hogy én csak Innominattal elzárva élhetek, mint az örök táplálék.

Egyébként Gameplay pipa, remek sztori és karakterek kivéve a <Spoiler tagek> összessége.
GGYaR | 2017-03-15 22:21

gergoking írta:

Karaktereket is kedvelem (kivéve Rokurou, ő nagyon basic volt)

Az érdekes azt tekintve, hogy nekem rokuro az egyik kedvenvem Egyébként szívesen látunk titeket is a facebook csoportunkban, tales of fanokból amúgy is hiány van
gergoking | 2017-03-15 22:36
Nem vagyok nagy FB-s, csak chat-re használom pár emberrel.

Rokurou eléggé hit-and-miss sokaknál ahogy észrevettem, magyaroknál is, de külföldi fórumokon is. Én kiforratlannak és unalmasnak tartom a tesós civakodását, a jellemét pedig elég semmilyennek, sokan viszont kedvelik pont a nagy rivalizálása miatt, + az érettebb, már veterán jelleme és viselkedése miatt.

Kinek mi. Berseria nagyon kitett magáért karakterek terén, tényleg mindenki találhat kedvencet. Én egyértelműen Eleanor párti vagyok, imádom a harcstílusát, jellemét, ruházatot, színvilágát. Magilou-t kevésbé bírom, de engem nagyon behálóztak az Arche ruhájával. Arche egyik kedvenc karakterem, Magilou-n meg valami tökéletes, szóval lehet, hogy már csak emiatt is őt fogom jó darabig irányítani angol újrajátszásnál.

Ha nem egységesen nézzük, akkor Eleanor-Laphicet-Velvet trióját nagyon kedveltem, mindig élveztem a beszélgetéseiket, ők vitték el nálam a partit. Közben Eizent is egész megkedveltem. Elején féltem, hogy elegem lesz belőle és aggódtam, hogy "shinigami no noroi" túladagolást kapok, de végül hamar normalizálta magát (és inkább a többiek erőltették az átkos dolgot, mintsem ő).

--------

Ha jól emlékszem, június végén lesz a Tales of fesztivál. Várható az új játék bejelentése. Switchre biztosan jön és elvileg új engine, szóval kíváncsi leszek, mivel állnak ezúttal elő.
Azurien | 2017-03-15 23:14
Hm... Kíváncsi leszek mit hoznak össze Switchre, bár titkon remélem, hogy az Innocence kap végre egy tisztes angol megjelenést. (De az meg azért nem lenne jó, mert ráfognák, hogy port és hogy a Switchen csak portok jelenek meg...) Egy kicsit vidámabb hangvételű Talesnek örülnék vagy legalábbis ne az legyen, hogy már a játék első percétől kezdve minden rossz és utána csak rosszabb lesz.(Ezt jól megaszondtam)
JigoKuu | 2017-03-16 00:58

Azurien írta:

Még itthon is mikor a Megaman:Battle Networkot vettem úgy átvizsgáltam, ahogy jobb ékszerész a gyémántokat.

Haha, ez ismerős. x,D Én az GBA-s FF játékaimmal voltam így. Kiadtam értük elég sok pénzt (főleg a szűkös egyetemista keretemet figyelembe véve xD), mert nagyon megérték (I-II, IV, V, VI és Tactics Advance). De utólag tudtam meg, hogy hamisítványok is vannak GBA kazikból (NDS-en játszom, így valahogy annyira előtte nem foglalkoztam a GBA játékokkal, csak miután megtudtam, hogy tudom a DS-en játszani őket). Egy pillanatra rettentően levert a víz. De aztán megtanultam, hogy kell átvizsgálni őket (éljen az internet, lol), de szerencsére mind eredeti. Hűha
Azóta viszont én is rettentően lesem, hogy ha veszek is bármi GBA játékot, nehogy hamisítvány legyen...
GGYaR | 2017-03-16 14:31

Azurien írta:

Hm... Kíváncsi leszek mit hoznak össze Switchre, bár titkon remélem, hogy az Innocence kap végre egy tisztes angol megjelenést. (De az meg azért nem lenne jó, mert ráfognák, hogy port és hogy a Switchen csak portok jelenek meg...) Egy kicsit vidámabb hangvételű Talesnek örülnék vagy legalábbis ne az legyen, hogy már a játék első percétől kezdve minden rossz és utána csak rosszabb lesz.(Ezt jól megaszondtam)


Fúú... én akkor rohannék egyből a boltba ha pokemon jönne ki switchre
Azurien | 2017-03-16 23:09
Jigoku: Ó, én meg is jártam már anno. Pedig tokkal vonóval jött a játék, de ugye 14 évesen még elképzelhetetlennek tartottam, hogy GBA játékot hamisítsanak. (akkoriban még emlékeim szerint nem volt ilyen sok felvilágosító topik a neten)

Nagy címben nem reménykedek, de egy Pokémon Snap 2 elkéne rá, legalábbis, ha olyan gyroscop van benne, mint a WiiUban (a la Splatoon) még tök realisztikusan meg lehetne oldani a dolgok fényképész részét. (Aztán jönne a hír, hogy egy gyerek megfejelte az ajtót Pokémon vadászat közben.)
JigoKuu | 2017-03-18 19:25

gergoking írta:

Fenn van a PSP-s verzió Vitámon, valamikor azt is végig szeretném vinni, mivel teljesen szinkronos.

Hú, megkérdezhetem, hogy tetted rá?:3
Csak mert nem láttam fent PS Store-on sem, és valahogy többször belefutottam már olyanokba, akik valahogy tudnak Vitán olyan PSP játékokkal játszani, amik a Store-ban nincsenek. (Vagy a magyarban legalábbis nincsenek x,D)
Van ennek valami trükkje, vagy ilyesmi?C:
gergoking | 2017-03-18 19:31

JigoKuu írta:

gergoking írta:

Fenn van a PSP-s verzió Vitámon, valamikor azt is végig szeretném vinni, mivel teljesen szinkronos.

Hú, megkérdezhetem, hogy tetted rá?:3
Csak mert nem láttam fent PS Store-on sem, és valahogy többször belefutottam már olyanokba, akik valahogy tudnak Vitán olyan PSP játékokkal játszani, amik a Store-ban nincsenek. (Vagy a magyarban legalábbis nincsenek x,D)
Van ennek valami trükkje, vagy ilyesmi?C:
The power of piracy

Macera. 3.60-as törésnek kell lennie a vitádon, és lennie kell rajta egy eredetin vásárolt PSP-s játéknak, ami 3.60-on mára már reálisan nem igazán megoldható (nekem szerencsére még régről ott volt a Corpse Party: Book of Shadows), ezután fel kell telepítened pár cuccot, aminek hatására a PSP játékra nyomva betöltődik egy PSP emulátor a Vitán, onnantól fogva pedig PSP-ként operál a gép.

Jó dolog, így játszottam a Valkyria Chronicles 3-mal is. Most épp Steins;Gate-ezek (jó tudni, hogy a zseniális animének a VN-je is ugyanolyan zseniális), de majd a Tales of Phantasia is terítékre kerül valamikor.

De ha japánul is megteszi (Phantasia PSP csak japán), akkor ha csinálsz egy japán fiókot, akkor ott meg tudod venni a Store-ról. Náluk minden PSP-s Tales játék fent van.
robogo21 | 2017-03-19 19:50
[a Nier meghozta a motivációt is számomra
[ Módosítva: 2017.03.19 19:53 ]
granit | 2017-05-17 02:52
Valve is not your friend, and Steam is not healthy for gaming
Érdekes cikk, sok jogos kritikával.
Graviel | 2017-06-13 05:36
Kiszivárgott 20 perc az új Life is Strangeből, és hát...

SPOILER!

Ha így marad, akkor inkább kihagyom. Erősen érződik, hogy másik fejlesztőcsapat csinálta. Chloe szinkronhangja megváltozott, nem jó irányba. Nagyon irritáló, főleg ha a gondolatait halljuk, meg sem közelíti az eredetit, van hogy tök érzelemmentesen adja át a dolgokat. Bár ez nagyon a többi szereplőnél sincs másképp, főleg Rachel esetében. Emellett a dialógusok bugyuták, és néha a karakterek mozgása is elég érdekes dolgokat tud produkálni. Olyan, mintha pár helyen egyszerűen nem fordítottak volna elég időt a meganimálásra (bár ez már a trailerben is látszott). A történetröl 20 perc alapján nem akarok még nagyon nyilatkozni, de amit mutatott a videó, elég monoton volt.

Az új Pókember viszont nagyon jól néz ki.
[ Módosítva: 2017.06.13 5:59 ]
Graviel | 2017-07-16 18:47
Sziasztok.

Ez a komment nem annyira egy bizonyos játékkal kapcsolatos, inkább csak valamiféle témafelvetés próbál lenni.

A kérdésem az lenne, hogy ti szoktatok egy ilyesmi játékról álmodozni, gondolni rá?

SPOILER!

Néhány nappal ezelőtt kicsit visszatértem a Skyrimhoz, és a mentéseim nem voltak meg, úgyhogy előlről kellett kezdenem mindent.

Akkor jutott eszembe, hogy milyen lenne az egész, ha nem lenne előre eldőlve a sorsunk, és a pozíciónk, hanem TÉNYLEG mi magunk alakíthatnánk azt. Itt arra gondolok, hogy mi ott már egyfajta kiválasztottként kezdtünk, aki nélkül a világ elpusztulna (legalábbis ha végigmegyünk a főszálon).

Belegondoltam, milyen más lenne mindez, ha tök random "születnénk" bele a világba. Tehát hogy nem feltétlenül lovagok, vagy harcosok lennénk, hanem születhetnénk egy szegény családba is, vagy akár egy farmra. Ezt pedig nem tudnánk befolyásolni, a játék nem dobna fel előtte egy képernyőt, ahol a meglévő kasztok közül választhatunk egyet, mi sem dönthetjük el, milyen családba születünk bele. Nem lenne előre eldöntve a sorsunk, hanem tényleg mi magunk alakíthatnánk azt. Az is előfordulhat, hogy a fővárosban dob le minket a játék, egy nemesi családba, ekkor pedig nagyobb esélyünk nyílik a királyi testőrségbe bekerülni.

Jó, lehet hogy valakit az vonz, ha világmegváltó harcos lehet, de én személyszerint kicsit másra is vágyom már.

Érdekes lenne pl. farmerként intézni a farm körüli dolgokat - főleg azért, mert közben a világ folyamatosan változna körülöttünk, és úgy, hogy nekünk ha nem akarjuk, nincs beleszólásunk. Pl. érkezhet levél arról, hogy itt és itt nagy csaták voltak, ezt és ezt kivégezték, valakit köröznek, és látták a közelben, de akár félre is rakhatjuk őket, idővel úgy is újak jönnének, nem kötelez minket arra a rendszer, hogy most azonnal oda kell mennünk, mert küldetést kaptunk. Egyszerűen csak értesítenek minket a világban folyó dolgokról. Dönthetünk akár úgy is, hogy végleg a farmon maradunk, és inkább annak szenteljük virtuális életünket.

Röviden összefoglalva tehát annyi az egész, hogy mi is csak egy aprócska szeletkéje lennék egy gigantikus világnak, akárcsak az NPC-k. Ebben a világban pedig nem feltétlenül kell a mi döntéseinknek alakítania mindent, nem kell világmegváltó kiválasztottaknak lennünk, ha nem akarunk.
[ Módosítva: 2017.07.16 18:52 ]
Heartrender008 | 2017-07-16 19:39
A leírásod alapján nekem a Mount and Blade széria jutott eszembe. A karakter generálás után (sajnos az már nem rémlik, hogy választhatunk teljesen véletlenszerűen generált karaktert) nem sok kapaszkodót ad a játék. Rajtad áll, hogy merre mész, kivel és ki ellen harcolsz és mekkora sereget hozol létre. Az elfogadott küldetésekre mintha időkorlátok lettek volna és nem volt kötelező teljesíteni őket.

Az elején még egyedül, vagy egy kis partival kell a megélhetésért feladatokat teljesíteni, viszont idővel akkora sereget hozhatsz létre, hogy várostromokra is elegen lesznek. Nem kötelező ez sem, megmaradhatsz egy adott régióban kis létszámú követővel és élheted a farmer életet.
A különböző várakban bizonyos időközönként még lovagi tornákat is megrendeztek, én azzal töltöttem az időt, hogy ezeken vettem részt.

Na itt valóban nem kell világmegváltó kiválasztottnak lenned. Én személy szerint szeretem, ha a játéknál adott a történet, de megadja a lehetőséget, hogy többféleképpen éljem meg azt. Döntéseimnek valóban legyen súlya és ne csak parasztvakításként legyen 3 választási lehetőség. Ha a játék felkínálná azt a lehetőséget, hogy abszolút ne vegyek részt a sztoriban akkor nekem egy idő után biztos borzasztóan unalmas lenne.
Pitbull | 2017-11-27 22:49
Abandoned lab pályán akadtam meg. A DLCk nincsenek meg nekem, így DLCs cuccokat hiába ajánlasz, én csak az alapjátékkal tudok játszani.
Nem akarok ugyanazokon a pályákon grindolni, csak hogy végigvigyem az alap kampányt, ezért kéne segítség.

Áthelyezve az / Általános eszmecsere Játékokról / Steam / topicból /mod/
[ Módosítva: 2017.11.27 22:49 ]
Nagatopein | 2017-11-27 22:50
-Skye Autumn
-Drone Launcher és Gatling Laser
-Tactical Juxtaposition, Armor Shredder perkek, harmadik tetszőleges (pl Spray n Pray)
-Mind Control Spire és Slow Field Dispenser tornyok

5 Feat of Strength viccé válik.


Imba dolgokat félretéve, csak úgy kíváncsiságból, melyik pályán akadtál meg?

Áthelyezve az / Általános eszmecsere Játékokról / Steam / topicból /mod/
[ Módosítva: 2017.11.27 22:50 ]
Nagatopein | 2017-11-27 22:51
Olyan 90%-ig biztos voltam, hogy az Abandoned Lab az, emlékszem nekem is sok fejtörést okozott 5 feat-tel Úgy emlékszem oda elég jó a legelső fegyver (nem rémlik a neve), mivel az egymás mögött álló lényeket is tudja sebezni, és a felső szinten sok egyenes szakasz van.

Legalább egy éve nem játszottam, de ha gondolod, segíthetek, még fent van a játék. Hétköznap általában 18:00-19:30, és 21:00-23:00 van szabadidőm, hétvégén meg kb mindegy. Mondjuk Vihartáncos szólt hamarabb, szóval valószínűleg nem is kellek

Áthelyezve az / Általános eszmecsere Játékokról / Steam / topicból /mod/
[ Módosítva: 2017.11.27 22:51 ]
darken | 2017-12-08 19:17
Na gyerekek. Ingyenes a Uplay-en a World in Conflict. Nem nagy szám de ami még jobb hír.
December 12 vagy 13.tól ingyenes lesz az Assassin's Creed Black Flag. Remélem akit érdekel annak eljut a hír.
solat | 2017-12-09 17:23
Nintendo Switch exkluzív lesz a Bayonetta 3.

kitade | 2017-12-09 20:07
Sziasztok.
Az Uncharted szériáról szeretnék kérdezni.
Fontos az előzmények ismerete (az első 3 rész kijátszása),hogy az ember belekezdjen a 4.részbe,vagy a Lost Legacy-ba?
Deux | 2017-12-24 13:50
Um... Akarok venni valami "pötyögőt" is, de nem tudom hogy a sima xboxosat vegyem a géphez, vagy a steames kontrollert (+ link)? Így a kettő megvan 39 euróban, ami pár ezressel olcsóbb mint egy egy xboxos kontroller- De melyik lenne a jobb univerzálisan? Valakinek van róla véleménye?
[ Módosítva: 2017.12.24 20:03 ]
MaRtiN | 2017-12-24 13:56

Deux írta:

Um... Akarok venni valami "pötyögőt" is, de nem tudom hogy a sima xboxosat vegyem a géphez, vagy a steames kontrollert (+ link)? Így a kettő megvan 39 euróban, ami pár ezressel olcsóbb mint egy egy xboxos kontroller- De melyik lenne a jobb univerzálisan? Valakinek van róla véleménye?

Ez általánosabb téma, az ilyet legközelebb ide. Köszi! Áthelyezve az 'Általános eszmecsere Játékokról / Steam / topicból /mod/
Az ilyen kérdésben én mindig úgy vagyok, mint cipő/ruha vásárlásnál. Mivel személyes preferenciára veszel valamit így, ha lehetőséged van próbáld ki mindkettőt. Amelyik jobban kézre áll azt lenne érdemes megvenni. Lehet, hogy a steam kontroller olcsóbb, de lehet, hogy abszolút nem áll a kezedre.
Anno én PS kontrollerre esküdtem (többnyire ps-en is játszottam így adott is volt, de aztán átálltam pécére), majd eltelt pár év és kipróbáltam az Xbox kontrollerét, bejött. Azóta is azzal tolom többnyire. (Steam kontrollerhez sosem volt szerencsém, így arról nem tudok nyilatkozni)
De ez az én véleményem csak.
solat | 2017-12-24 15:49
Én ahol lehet DualShock 4-et használok. Nem létezik annál kézreállóbb kontroller. Visszagondolva a DS3-ra, kényelmetlenül kicsi a DS4 mellett. Az xbox kontroller aránytalanul nagy és még csak nem is ergonómikus a kiosztása. Az ismeretségi körömbe elég soknak fáj a keze tőle(nekem is) 1-2 óra használat után. Steam kontrollerhez(v1.0) volt szerencsém, engem nem nyűgözött le. Ugyan az a véleményem, mint az xboxról: abszolút nem ergonómikus a kiosztása. Van itthon gyári Nes, Snes, DS1-4 és Xbox 360 kontroller.
[ Módosítva: 2017.12.24 15:51 ]
Deux | 2017-12-24 20:15
Jó, én végülis még nem raktam le a voksomat egyikre se, csak azt hallottam hogy pc-hez a xbox kontollerek a legkompatibilisebbek. Nem tudom a Dualshock 4 mennyire jó pc-hez, viszont a ds tényleg szimpatikusabb.
[ Módosítva: 2017.12.24 20:16 ]
solat | 2017-12-24 22:47

Deux írta:

Jó, én végülis még nem raktam le a voksomat egyikre se, csak azt hallottam hogy pc-hez a xbox kontollerek a legkompatibilisebbek. Nem tudom a Dualshock 4 mennyire jó pc-hez, viszont a ds tényleg szimpatikusabb.
Hivatalos Sony Wireless USB Stick. Steam, Origin, Uplay teljesen kompatibilis vele, van jó pár játék, amibe a fejlesztők gyárilag beleteszik a native DS4 támogatást. Minden másra meg ott az InputMapper.

Tudom, tudom, a 4.1+EDR-es BT stick is jó, viszont tized annyira sem stabil a kapcsolat, mint a gyári stick-el.
[ Módosítva: 2017.12.24 22:48 ]
Deux | 2017-12-25 00:55
Oksa, köszi az infókat. Meggyőztél, hogy a ds4-et vegyem meg. Végülis csak pár játékhoz használnám, olyanhoz amit alig lehet billel vinni. Úgyhogy arra a célra szerintem bőven jó lesz.
solat | 2017-12-25 08:19
Pár kép:

SPOILER!





Steamen működik mind normál, mind Big Picture módban, viszont konfigurálni csak Big Picture módban lehet. Origin, Uplay esetén már sajnos játékfüggővé tették, így már azokhoz is kell az InputMapper vagy a DS4Windows. Az utóbbi két app az Xbox kontroller xinputját emulálja, mivel a DS4-re nincs hivatalos külön input. Itt a lista a jelenleg native módon támogatott játékokról.
[ Módosítva: 2017.12.25 8:24 ]
TakagiYasushi | 2018-01-03 14:07
Sziasztok. Játszik valaki ps4-en a Naruto Shippuden Ultimate Ninja strom játékokkal? En most kezdtem el, van par dolog amire mar ra jottem de van valami amit nem értek es kellene egy kis segítség.
Milyen feltételnek kell teljesulnie hogy használni lehessen az ultimate jutsukat? Eddig tok véletlenül alkalmaztam őket, viszont nem ártana tudnom hogy milyen feltételhez van kötve a használata. Választ előre is Köszönöm.
Nagatopein | 2018-01-03 15:06
Konkrétan melyik UNS játékra gondolsz? Idővel voltak változtatások, szóval a félreértések elkerülése végett lenne jó tudni. Valamint ultimate jutsu alatt azt érted, amikor a támogatókkal együtt csinálod a kombót?

Alapjáraton 2*Y+B-vel (bocs, xbox kiosztás...) aktiválod ha a support gauge teljesen fel van töltve. Ha nem sikerül a jutsu, akkor elvesztesz egy kicsit ebből a gauge-ból, siker esetén pedig teljesen nullázódik. Tölteni pedig a support aktiválásával lehet.
Ha erre gondolsz.
TakagiYasushi | 2018-01-03 15:24
Szia az elso részével kezdtem, haladok szep sorra. Koszi az infot. Am arra a speciális jutsura gondoltam amit a karakterek egyedul is meg tudják csinalni pl sasuke a chidorit.
Aztan itt van ez a feladat "Land at last 3extra Hits on a downed enemy" az az vigyél be legalabb 3 xtra támadást a legyőzött ellenfelre..... Hiaba viszek be +3 támadást nem adja be..... Miert lehet ez?
Nagatopein | 2018-01-03 17:48
Uhh, az első részével egyáltalán nem játszottam. a 2-vel kezdtem még Xboxon a kiadása után, de az már elég régen volt, legutóbb meg a Revolution-t vittem PC-n, de az se ma volt, szóval csak emlékszek pár dologra

Akkor a sima jutsura már rájöttél, a nagyobbat véletlenül, de megmondtam... Azt a feladatot meg nem igazán tudom, sztori módot sose vittem. Ha tippelnem kellene, akkor azt mondanám, hogy épp a földön fekvő ellenfelet kell megütni háromszor. Kunai nem elég ehhez? Anno mindig azt csináltam, hogy a földön fekvőket dobáltam, hátha ez pont az.
[ Módosítva: 2018.01.03 17:48 ]
TakagiYasushi | 2018-01-03 19:08
Dobaltam en is shurikeneket, de 3 alkalommal többször sosem tudtam, mire jott volna a 4. Alkalom kiutottem az ellenfelet
Nagatopein | 2018-01-04 08:15
Hmm. Ebben a részben van grab attack (védekezés+támadás)? Az keveset sebez, és mindig földre küldi az ellenfelet, nem kell attól tartani, hogy túl hamar végeznél. Más ötletem sajna nincs Sajnálkozik
TakagiYasushi | 2018-01-11 07:06
Köszi, már meg oldottam ezt a problémát, simán csak meg kelett rúgni, miután földre került.
bartleby007 | 2018-03-24 10:51
Nem tudom, ki tudta anno beszerezni magának a NES classic minit, de ha valakinek nem sikerült, és szeretne egyet, az ebay-en van egy kínai kopi ami csak 1200 ft-ba kerül. Igen, ez nem az eredeti, csak egy másolat, de ez a másolat is minimum 24 ezerbe kerül máshol. Ezer forintot meg szerintem megér.
De ha valaki csak a hivatalosat szeretné, az várjon nyárig, mert akkor elvileg újra elkezdik forgalmazni
[ Módosítva: 2018.03.24 10:52 ]
solat | 2018-03-24 11:13
Ha mindenképpen ki akarod adni azt a pénzt, amibe a classic nes kerül, akkor inkább egy Lattepandát vagy Raspberry Pi 3B+ot vegyél. Az utóbbihoz van classic nes burkolat is. Ráadásul egészen PSX-ig kiszolgálja a SoC az emulátorok igényeit. Még HTPC-nek is tökéletes FullHD felbontásig. Én egy 4Gb/64Gb-os Pandára leszek vevő a nyáron. Gyári win10 van hozzá ami kényelmesen elfér az onboard memórián, a játék romok meg víga, egy 128Gb/256Gb-os SD kártyán vagy usbs hddn vígan elférnek.
[ Módosítva: 2018.03.24 11:14 ]
bartleby007 | 2018-03-24 13:39
Van Raspberry-m és 64 gigás microSD kártyát dugig pakoltam minden jóval, de hozzá egy NES ház is minimum 5000 ft. Ha ezt a NES minit megveszem, egy ezresért, akkor egy kis barkáccsal abba is beletehetem a raspberryt. És lehet ezt is fogom tenni. Szeretem elütni az időt ilyenfajta házibarkáccsal. És egy ezrest simán megér, nem?
[ Módosítva: 2018.03.24 13:40 ]
solat | 2018-04-05 14:35
Spyro Reignited Trilogy
Nem hivatalos megjelenési dátum: szeptember 21.
A balhéért a Crash Bandicoot-ot is újraalkotó csapat, a Vicarious Visions felelős.

SPOILER!






[ Módosítva: 2018.04.05 14:39 ]
kitade | 2018-04-22 22:11
Sziasztok.
Nyomja itt valaki az új God of War-t?
Ha igen,akkor a kérdésem az lenne,hogy a fő történetrész végigjátszása után is lehet barangolni,mellékküldiket csinálni? Remélem,hogy nem csak egy new game plus-t kapunk.

SPOILER!

Egyelőre én még a Magni és Modi elleni harc után vagyok,remélem még sok van hátra,bár attól tartok,hogy nem.
Pitbull | 2018-04-22 22:15
Nem csak hogy lehet, a játék még külön ki is emeli neked.
kitade | 2018-04-22 22:34

Pitbull írta:

Nem csak hogy lehet, a játék még külön ki is emeli neked.

Ennek örülök.
JigoKuu | 2018-04-25 21:16
Bazinagy Big in Japan leárazás van a PS Store-ban, aki érdekel, lesse meg.
De csak óvatosan, nehogy valaki hozzám hasonlóan a szívéhez kapjon :,D
McAce | 2018-04-26 06:08
Egy olyan kérdésem van, hogy:
A Kings Quest játék egy folytatásos mászkálós kalandjáték, meg vettem a játék complete collection változatát.
Elvileg maga a DVD, az első fejezetet tartalmazza, és le kell szedni netröl a többi epizódot, csak azt nem tudom, hogy automatikusan le szedi e, ha végig viszem az első részt, vagy az egész csak átverés, és mégis csak meg kellene vennem külön-külön mind az 5 lemezt?

A játék

Na sikerült le tolnom az utolsó feladatot is, és igen külön meg kell venni, pedig az van rá írva a játék tokjára, hogy tartalmazza mind az 5 epizódot. S:
Hát, ezt most benéztem.
[ Módosítva: 2018.04.26 16:19 ]
McAce | 2018-05-02 21:22
Nos időközben sikerült meg oldanom, hogy lehet beállítani, hogy játszató legyen mind az 5 epizód (+ az epilógus).
Be kellett reggelni a játékot steamen.
Nekem nagyon tetszett, A főhősünk Graham egy kissé bugyuta kalandor.
Történetünk kezdetén Graham, a vén király el meséli kalandjait az unokájának Gwendolynnek, amit közben mi "ujjra élünk", először a fiatal, majd a középkorú, és végül még a vén királlyal is próbára tehetjük ügyességünket.
Ajánlom ezt a játékot mindenkinek aki szereti a puzzle -el teletűzdelt mászkálós kalandjátékokat, nekem nagyon be jött, vicces, izgalmas, csipetnyi romantika, és még egy kis szomorúság is belefért.

SPOILER!

Ez volt az első játék amit meg könnyeztem.
laczy90 | 2018-05-28 23:38
Na ez aztán játék lesz:

Graviel | 2018-05-30 16:26
Fallout 76 előzetes!

SPOILER!

[ Módosítva: 2018.05.30 16:30 ]
McAce | 2018-08-20 16:44
Most vittem végig az Ori and the blind forest című játékot.
A grafika és a zene szemet, és fület gyönyörködtető, nem mellesleg a története is jó.
Ajánlom mindenkinek aki szereti a platformer játékokat, és a kihívásokat.
Én easy modba toltam le, és egyáltalán nem lett 100% -os a játék plusz a játék azt is számolja, hogy hányszor halunk meg, és mennyi idő alatt vittük le.
Én 11 órányi játék alatt közel 700x nyiffantam ki. XD
Nem könnyű játék na.
Láttam már van neki második része is Ori and the Will of the Wisps címen, de eddig csak xbox one -ra adták ki.
Remélem majd ki jön pc -re is azt tuti be gyűjtöm majd, nekem nagyon tetszett ez a játék!
Cerys | 2018-08-27 19:39
Cyberpunk 2077 - 48 perces gameplay demo
[ Módosítva: 2018.08.28 6:14 ]
_Kiira_ | 2018-09-04 18:43
De durva grafika, ha lesz magyar felirat hozzá kell! (bár a sorozatot is már két éve szüneteltetem az első évad megnézése óta xD Túl jól sikerültek azok a zombik egy idő után folyton ilyen álmaim voltak, szóval muszáj volt XD)

Cerys | 2018-09-30 16:17

PC-re Október 23-án, PS4-en és Xbox One-on December 4-én jelenik meg.
[ Módosítva: 2018.10.01 9:38 ]
McAce | 2018-10-08 06:40
Tanácsot szeretnék kérni, hogy a For Honor című játék el futna e full grafikán a következő configon?:

Az én configom:
Win7 64bit
Intel Core i3 4160 3600MHZ
Kingstone HyperX Fury White 8GB DDR3
NVIDIA GTX 750 TI 2GB GDDR5

A játék igénye:

For Honor ajánlott gépigény

Operációs rendszer: Windows 7, Windows 8.1, Windows 10 (64-bit)
Processzor: Intel Core i5-2500K, AMD FX-6350
Videokártya: NVIDIA GeForce GTX680/GTX760/GTX970/GTX1060 (2GB VRAM), AMD Radeon R9 280X/R9 380/RX470 (2GB VRAM)
RAM: 8GB

Igazából a fő aggályom, a proci, és a videó kártya verzió számából ered, nem tudom megfelelőek e?
Eléggé meg tetszett ez a játék, és rengeteget esett az ára, a kezdeti 30k+ ról, most csupán 9.5k.
Előre is köszönöm a válaszotokat!
[ Módosítva: 2018.10.08 7:40 ]
McAce | 2018-10-09 12:29
A fenti posztom tárgytalan, találtam ilyen összehasonlító oldalt, ahol össze rakhatod a géped alkatrészeit,és meg mutatja, hogy a kiválasztott játékot mennyire bírná.
Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen lehetőség is a neten. XD
solat | 2018-10-09 14:39

McAce írta:

A fenti posztom tárgytalan, találtam ilyen összehasonlító oldalt, ahol össze rakhatod a géped alkatrészeit,és meg mutatja, hogy a kiválasztott játékot mennyire bírná.
Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen lehetőség is a neten. XD
Igen van ilyen cucc(bocs, hogy csak most reagálok, kicsit sz*pórolleren vagyok jelenleg). Az egyik ilyen a Game-Debate. A procid elég karcsú, hozzá. Talán elmegy a minimum beállításokon, de nem tuti a dolog. Én azt mondom, hogy egyelőre hagyd. Nincs értelme "nyírni" a gépet. Én elgondolkoznék egy-két generáció váltáson. Nem mondom, hogy kapásból 7-8 gen-re kéne váltanod, de egy gen6 i5(mondjuk i5 6500, nekem is ez van és mindenre is jó) és a hozzávaló alaplap bőven megfelel a célnak. Ehhez van DDR3-as alaplap is, szóval a ramot is használni tudod.
McAce | 2018-10-09 15:14

solat írta:

Igen van ilyen cucc(bocs, hogy csak most reagálok, kicsit sz*pórolleren vagyok jelenleg).
Nem probléma, köszi a reagálást!
Sinesol | 2018-10-09 15:40

solat írta:

McAce írta:

A fenti posztom tárgytalan, találtam ilyen összehasonlító oldalt, ahol össze rakhatod a géped alkatrészeit,és meg mutatja, hogy a kiválasztott játékot mennyire bírná.
Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen lehetőség is a neten. XD
Igen van ilyen cucc(bocs, hogy csak most reagálok, kicsit sz*pórolleren vagyok jelenleg). Az egyik ilyen a Game-Debate. A procid elég karcsú, hozzá. Talán elmegy a minimum beállításokon, de nem tuti a dolog. Én azt mondom, hogy egyelőre hagyd. Nincs értelme "nyírni" a gépet. Én elgondolkoznék egy-két generáció váltáson. Nem mondom, hogy kapásból 7-8 gen-re kéne váltanod, de egy gen6 i5(mondjuk i5 6500, nekem is ez van és mindenre is jó) és a hozzávaló alaplap bőven megfelel a célnak. Ehhez van DDR3-as alaplap is, szóval a ramot is használni tudod.

Szerintem egy jó áras 4570 jobban megéri, egészen beesett az áruk és ahhoz új lap sem kell, és teljesitményben is kb ugyanaz.
[ Módosítva: 2018.10.09 15:41 ]
solat | 2018-10-09 16:38

Sinesol írta:

solat írta:

McAce írta:

A fenti posztom tárgytalan, találtam ilyen összehasonlító oldalt, ahol össze rakhatod a géped alkatrészeit,és meg mutatja, hogy a kiválasztott játékot mennyire bírná.
Nem is gondoltam, hogy létezik ilyen lehetőség is a neten. XD
Igen van ilyen cucc(bocs, hogy csak most reagálok, kicsit sz*pórolleren vagyok jelenleg). Az egyik ilyen a Game-Debate. A procid elég karcsú, hozzá. Talán elmegy a minimum beállításokon, de nem tuti a dolog. Én azt mondom, hogy egyelőre hagyd. Nincs értelme "nyírni" a gépet. Én elgondolkoznék egy-két generáció váltáson. Nem mondom, hogy kapásból 7-8 gen-re kéne váltanod, de egy gen6 i5(mondjuk i5 6500, nekem is ez van és mindenre is jó) és a hozzávaló alaplap bőven megfelel a célnak. Ehhez van DDR3-as alaplap is, szóval a ramot is használni tudod.

Szerintem egy jó áras 4570 jobban megéri, egészen beesett az áruk és ahhoz új lap sem kell, és teljesitményben is kb ugyanaz.
Az a baj a gen4-el, hogy maximum 1 évvel odázzuk el az elkerülhetetlent. Hiába lehet jó áron hozzájuk jutni, ha a kollégának megtetszik újfent egy játék és kezdődik a móka előről. Igen, nagyon is jók azok az intelek, csak annyira eljárt felettük az idő(na meg a fejlesztők), hogy lassan maximum média/netes/retro gépnek lehet használni. Egy C2Q quad dolgozik a mai napig a htpc-be és bizony néha kevés. FHD-ig tökéletes, viszont a komolyabb 4K tartalom(nem a gagyi 8-10 gigás rip) megeszi. A Netflix-es 4K video is beszaggat. Én konkrétan azon gondolkozok, hogy ilyen célra fogom nyugdíjazni anyámék gépét(i5 3550) és kapnak helyette egy vadiúj mini-itx ryzen buildet.
[ Módosítva: 2018.10.09 16:42 ]
Sinesol | 2018-10-09 16:52
Lehet kicsit odázgatás, viszont rengeteg játék, kb 95% bőven el van vele és a hétköznapokban is elég egy átlagfelhasználónak még 1-2 évig biztosan. Egyáltalában a 4-es széria óta nem történt nagy előrelépés, jelenleg is csak a megnövelt magszámmal tudtak jelentősebbet lépni előre, plusz az egyre magasabbra emelt órajelekkel, turbókkal. Majdnem egymást követő generációk is, nem sok értelme van 4-es sorozatról 6-osra váltani, amikor 30k-ért vehetsz 4690-et, vagy 40ért 4770-et és még lapot sem kell cserélni.
[ Módosítva: 2018.10.09 16:53 ]
McAce | 2018-10-20 15:24
Ki mennyire ismeri a Castlevania univerzumot?
Ahogy elnéztem jó hosszú múltra tekint vissza a sorozat, és nem tudom, hogy ha mondjuk be szerzem a Castlevania: Lords of Shadow Ultimate Edition epizódját, akkor érteném e a játék sztoriját, vagy ki kellene előtte játszanom 20-30 éves darabokat is? o.O
Yorgash | 2018-10-20 16:29
Még mielőtt bármit is vennél, annál a konfignál a VGA a szűk keresztmetszet, legalábbis játék szempontjából!

Amíg nem egy 1080-at, de legalább egy 1070-et hajtasz, addig a 4. generációs i3-ad maximum 1-2 FPS különbözetet produkál pl. egy Core i7 7700-zal szemben.

Egy ál-gyakorlati példa egy átlagos AAA címnél:
Core i3 (gen 4) + GTX 750: 30 FPS.
Core i7 7700-zal + GTX 750: 34 FPS.
Core i3 egy GTX 1060: 68 FPS.
Core i7 + GTX 1060: 71 FPS.

Solat: az említett 4. és 6. generációs i5-ök között van 2% különbség (méghozzá a 4. generációs javára). Core 2 Quad és Core i5 4. gen. között meg kétszeres eltérés. Ezt a kettőt ne hasonlítsuk össze
[ Módosítva: 2018.10.20 16:33 ]
McAce | 2018-10-20 16:54
Értem köszi, a múltkor találtam olyan oldalt ahol meg lehet nézni, hogy a config mennyire bírna egy adott címet.
Le is checkoltam ezt a Castlevaniat gond nélkül futna a jelenlegi alkatrészekkel is, most csupán a játék univerzumával kapcsolatban érdeklődtem, hogy aki ismeri az elmondhatná, hogy a története kerek és érthető e az előző 20 év Castlevania termés ismerete nélkül is?
kitade | 2018-10-20 20:38

McAce írta:

Értem köszi, a múltkor találtam olyan oldalt ahol meg lehet nézni, hogy a config mennyire bírna egy adott címet.
Le is checkoltam ezt a Castlevaniat gond nélkül futna a jelenlegi alkatrészekkel is, most csupán a játék univerzumával kapcsolatban érdeklődtem, hogy aki ismeri az elmondhatná, hogy a története kerek és érthető e az előző 20 év Castlevania termés ismerete nélkül is?

Sajnos a kérdésedre nem tudok érdemi választ adni,annak ellenére,hogy én is a Lords of Shadow-val kezdtem.
Nekem nem volt bajom azzal,hogy az előző részekkel nem játszottam,így is érthető volt,bár biztos ad hozzá,ha a korábbi részeket is ismeri az ember. Viszont a lényeg,hogy ha gépen játszanál vele,akkor mindenképp ajánlatos kontrollerrel játszani,mivel a bill-egér páros valami halálosan rossz.
finalfantasy7 | 2018-11-08 22:03
Emlékszem amikor fater hazahozta a Nokia téglafont és a legdurvább játék a Snake volt amitöl eldobtuk az agyunkat hogy ez mégis hogy lehetséges?

Blade & Soul 2 Mobil Open World MMORPG töltöképernyö nélkül.
Ingame video.

[ Módosítva: 2018.11.08 22:03 ]
McAce | 2018-11-11 06:09
Valaki nem tudja esetleg, hogy 576 KByte weboldalán meg szokták e tartani a fekete pénteki leárazásokat?
Mert, ha igen lehet meg lepem magam valamivel karácsonyra.Flörtöl
ZeroProcess | 2018-11-11 07:31

McAce írta:

Valaki nem tudja esetleg, hogy 576 KByte weboldalán meg szokták e tartani a fekete pénteki leárazásokat?
Mert, ha igen lehet meg lepem magam valamivel karácsonyra.Flörtöl
Tavaly ők is akcióztak black friday-en. Asszem úgy volt, h azon a héten minden nap más akcióval rukkoltak elő.
Mondjuk én azt mondom nem csak őket kell figyelni ilyenkor. Tavaly jó akciók voltak még pl a:
- vidojatekbolt.hu-n
- konzolokszervize.hu-n
- konzolvilag.hu-n
McAce | 2018-11-11 07:47
Köszi a tippeket, figyelem majd őket is!
ZeroProcess | 2018-11-18 10:30
Azért az 50 ezres alapár befigyel:

(Igaz az oldalon a többi leárazás az nagyrészt valódi akció, de ez...)
Citrone | 2018-11-18 11:08
Még csak megjelenési dátuma sincsen, nem hogy valódi ára, amiből letudnák vonni azt a 61%-ot.
Sajnos black friday-kor már divatnak számít hamisan akciózni.
[ Módosítva: 2018.11.18 11:11 ]
bartleby007 | 2018-11-18 11:33
valaki nem talált akciósan nagyon jó árban Nier automatát vagy Batman Arkham játékokat ps4re?
McAce | 2018-11-18 11:40
576 KByte -on 8k a PS4 változat.

Bár itt van 7.1k -ért.
[ Módosítva: 2018.11.18 11:43 ]
ZeroProcess | 2018-11-18 11:43

bartleby007 írta:

valaki nem talált akciósan nagyon jó árban Nier automatát vagy Batman Arkham játékokat ps4re?
Nier-t nem igazán akciózzák (még), bár alapjáraton 8k körül adják és azt mondom annyiért is nagyon megéri (én pont a héten értem a végére).

Amúgy egész up to date az https://www.arukereso.hu ott nézd meg hol mennyiért adják a Batmant.
[ Módosítva: 2018.11.18 11:44 ]
bartleby007 | 2018-11-18 13:12
ok, köszi. végignyálazom
Pitbull | 2018-12-28 16:39
GOG-nak nincs topicja, ezért ide írom: ingyenes a SOMA.
McAce | 2019-01-08 19:26
Van egy kis problémám:
Nemrégen vetten egy játékot, Victor Vran - Overkill Edition a címe.
Steames, és az alap játékot ma sikerült végig vinnem.
Van hozzá két darab DLC a lemezhez meg is kaptam hozzá a kódokat, csak még sosem szedtem le játékhoz DLC -t, így fogalmam sincsen hogyan kell csinálni.
Gondolom valahol Steam -en belűl kell beállítani, vagy fogalmam sincsen.
Valaki esetleg felvilágosítana, hogy működik ez a DLC dolog?
Előre is köszönöm!
PiciMessenthial | 2019-01-08 20:17
Mivel Steames ezért semmi extra, beváltod a kódokat és a rendszer érzékelni fogja a dolgokat és elindul a letöltés automatikusan.

Ha ez nem történne meg akkor a könyvtárban kiválasztod a játékot, van egy DLC fül és ott amin nincsen pipa de te szeretnéd , hogy telepítve legyen azt kipipálod azt a kis négyzetet. Utána egyből elindul a letöltés. Példa mit kell keresni:

SPOILER!

McAce | 2019-01-08 20:37
Igen, már tárgytalan, közben rá jöttem mi a szitu.
Ami kódot kaptam a játékhoz elvileg 2 különleges öltözéket takart.
Csak mivel a játék borítóján reklámozták a 2 kiegészítőt is, így azt hittem a 2 kód azt fogja tartalmazni. hát kár.
De ajánlom a Victor Vran játékot mindenkinek, hangulatos hack and slash, kis Van Helsinges beütéssel.

Meg persze köszönöm a választ!!!
[ Módosítva: 2019.01.08 20:49 ]
_Kiira_ | 2019-01-11 15:47
Nem tudja valaki, hogy Nioh-ban az összegyűjtött tárgyakat el lehet adni vagy mindenképp el kell dobálnom ha meg akarok szabadulni tőlük?
Morgoroth | 2019-01-11 15:57
El lehet, fegyverek/páncélok/charmok a Shrineon belül felajánlhatóak (Make Offering) amritáért is.
De ha nagyon eladásra akarsz menni, akkor a Blacksmith megveszi goldért VAGY lebonthatóak crafting alapanyagnak is.
A consumable cuccok (antidote, salt, stb.) ugyan úgy Blacksmith eladás.

#1-Szerk.: Mission közben marad a Shrine offering vagy eldobálás.
[ Módosítva: 2019.01.11 15:59 ]
_Kiira_ | 2019-01-11 16:15

Morgoroth írta:

El lehet, fegyverek/páncélok/charmok a Shrineon belül felajánlhatóak (Make Offering) amritáért is.
De ha nagyon eladásra akarsz menni, akkor a Blacksmith megveszi goldért VAGY lebonthatóak crafting alapanyagnak is.
A consumable cuccok (antidote, salt, stb.) ugyan úgy Blacksmith eladás.

#1-Szerk.: Mission közben marad a Shrine offering vagy eldobálás.
Oké, köszi
McAce | 2019-01-19 07:26
Mortal Combat 11 nagyon durva a grafikája, és full brutál az egész! Nagyon állat!Rock`n Roll
cszo97 | 2019-02-01 22:41
Erről szólva ultra insict Bozontot akarnak bele a Scooby dooból
bartleby007 | 2019-03-26 21:05
PS4-re tud valaki valami jó ecchi stílusú játékot? Senran kagura szérián kívül természetesen. Szigorúan kutatási célzattal
Graviel | 2019-03-26 22:42
...és véget ért a The Walking Dead. Örülök, hogy a Skybound félúton mégiscsak felkarolta végül, és legalább ez a cím nem esett áldozatul a Telltale bezárásának. Megköszönték az epizód végén, hogy játszottunk vele, pedig szerintem pont hogy fordítva van: én köszönöm nekik, hogy játszhattunk vele
Nester | 2019-04-03 16:59
Aki végigjátszotta az elárulná nekem hogy mi lett a játék vége? Most komolyan az mint az animeben? (Bocsánat tuti rossz fórumszoba de ilyen korai órákba nincs energiám keresgélni, főleg hogy még nem tértem magamhoz az uccsó 4 rész megnézése utáni sokkkkkktó. (válsz jó nekem privibe is ha nem akar mindenkinek spoilerezni Köszke)

Áthelyezve az / Anime ismertetők / Persona 5 The Animation / topicból /mod/
[ Módosítva: 2019.04.03 16:59 ]
Citrone | 2019-04-03 17:25

Nester írta:

Aki végigjátszotta az elárulná nekem hogy mi lett a játék vége? Most komolyan az mint az animeben? (Bocsánat tuti rossz fórumszoba de ilyen korai órákba nincs energiám keresgélni, főleg hogy még nem tértem magamhoz az uccsó 4 rész megnézése utáni sokkkkkktó. (válsz jó nekem privibe is ha nem akar mindenkinek spoilerezniVigyorog Köszke)

Nem néztem meg az animációt, és csak belepörgettem az utolsó részbe, de pontosan ez történt a játékban is, csupán ez kb a történet 2/3 része. Gondolom lesz még egy második évad is.
solat | 2019-04-03 22:15
Borderlands 3 bejelentve és fél éves exkluzivitást fog élvezni az Epic Store-on. Húzzanak ahová gondolom az Epicesek...
Erenix | 2019-04-03 22:39

solat írta:

Borderlands 3 bejelentve és fél éves exkluzivitást fog élvezni az Epic Store-on. Húzzanak ahová gondolom az Epicesek...

és ma jött ki a felújított borderlands 1 is, és a borderlands 2, meg a pre-sequel kapott egy 4k-s update-ot(a handsome collection-hoz)
solat | 2019-04-04 12:31
Info update:

Borderlands 3 hivatalos megjelenés: 2019. Szeptember 13.
2020 Ápriliásig Epic Store excluzív lesz... Megy ám a riot rendesen főleg annak a fényében, hogy az Epic nyilatkozata szerint a Metro volt az utolsó ilyen pofátlan húzásuk.
Citrone | 2019-04-04 16:21

solat írta:

2020 Ápriliásig Epic Store excluzív lesz... Megy ám a riot rendesen főleg annak a fényében, hogy az Epic nyilatkozata szerint a Metro volt az utolsó ilyen pofátlan húzásuk.

Erről tudnál valami linket adni? Én úgy tudtam, hogy az Epic továbbra is arra játszik, hogy minél több exkluzív jelenjen meg náluk, és eddig nem igazán bánják a dolgot.
urzu_se7en | 2019-04-04 16:39

Citrone írta:

solat írta:

2020 Ápriliásig Epic Store excluzív lesz... Megy ám a riot rendesen főleg annak a fényében, hogy az Epic nyilatkozata szerint a Metro volt az utolsó ilyen pofátlan húzásuk.

Erről tudnál valami linket adni? Én úgy tudtam, hogy az Epic továbbra is arra játszik, hogy minél több exkluzív jelenjen meg náluk, és eddig nem igazán bánják a dolgot.
Elvileg twitteren nyilatkozta valamelyik tag, viszont az a Metro miatt volt amit elő lehetett rendelni steam-re is.
solat | 2019-04-04 16:51

Citrone írta:

solat írta:

2020 Ápriliásig Epic Store excluzív lesz... Megy ám a riot rendesen főleg annak a fényében, hogy az Epic nyilatkozata szerint a Metro volt az utolsó ilyen pofátlan húzásuk.

Erről tudnál valami linket adni? Én úgy tudtam, hogy az Epic továbbra is arra játszik, hogy minél több exkluzív jelenjen meg náluk, és eddig nem igazán bánják a dolgot.

Tessék

"Gearbox’s game won’t be exclusive forever, though; the game “will be available on additional PC digital storefronts in April 2020,” according to publisher 2K."

Beírod GG-be, hogy Borderlands 3 epic exclusive és kismillió cikk van róla.
[ Módosítva: 2019.04.04 16:52 ]
Citrone | 2019-04-04 17:03
Igen, ez a bejelentés, de én arra értettem, hogy az Epic mikor mondott olyat, hogy soha többé nem lesz már náluk exkluzív. Mivel a Metro-val ellentétben a Borderlands 3 sosem volt előrendelhető Steam-en, ezért nem értem, hogy miért lennének pofátlanok. Azt tették, amit eddig is ígértek.
solat | 2019-04-04 18:20

Citrone írta:

Igen, ez a bejelentés, de én arra értettem, hogy az Epic mikor mondott olyat, hogy soha többé nem lesz már náluk exkluzív. Mivel a Metro-val ellentétben a Borderlands 3 sosem volt előrendelhető Steam-en, ezért nem értem, hogy miért lennének pofátlanok. Azt tették, amit eddig is ígértek.
Ahogy urzu_se7en is írta, twitter üzenet volt, de most hirtelenjében nem találom.
Citrone | 2019-04-04 19:04

solat írta:

Ahogy urzu_se7en is írta, twitter üzenet volt, de most hirtelenjében nem találom.

Azt arra írták, hogy nem vesznek el már több játékot előrendelés után (amit be is tartottak), és nem arra, hogy nem lesz már több exklúzív, szóval még mindig nem értem, hogy mitől lenne pofátlan az Epic. Bocsi, hogyha nem voltam egyértelmű a kérdéssel.
[ Módosítva: 2019.04.04 19:04 ]
ViharTancos | 2019-04-05 15:17

Citrone írta:

solat írta:

Ahogy urzu_se7en is írta, twitter üzenet volt, de most hirtelenjében nem találom.

Azt arra írták, hogy nem vesznek el már több játékot előrendelés után (amit be is tartottak), és nem arra, hogy nem lesz már több exklúzív, szóval még mindig nem értem, hogy mitől lenne pofátlan az Epic. Bocsi, hogyha nem voltam egyértelmű a kérdéssel.

Igazából nem pofátlanok (üzlet politikájuk aggresszív de semmi extra) de a játékosok között a launchernek rendkivül rossz híre van. (könnyű feltörni hiányzok a community cuccok jó része ami steamen megvan) ráadásul a játékok semmivel sem olcsobbak pedig csak 12% levonás van a steamhez képest.

Tetszik nem tetszik én ezt a káoszt a steam bűnelajstromára írom, első sorban ha kiadóknak nem lenne ilyen rossz soruk a Valve berkein belül nem nyergelnének át a verseny társhoz. Várhatóan egyébként az új tripla A játékok jó része emigrrálni fog ha nem változtatnak semmin.
[ Módosítva: 2019.04.05 15:20 ]
solat | 2019-04-05 15:23

ViharTancos írta:

Citrone írta:

solat írta:

Ahogy urzu_se7en is írta, twitter üzenet volt, de most hirtelenjében nem találom.

Azt arra írták, hogy nem vesznek el már több játékot előrendelés után (amit be is tartottak), és nem arra, hogy nem lesz már több exklúzív, szóval még mindig nem értem, hogy mitől lenne pofátlan az Epic. Bocsi, hogyha nem voltam egyértelmű a kérdéssel.

Igazából nem pofátlanok (üzlet politikájuk aggresszív de semmi extra) de a játékosok között a launchernek rendkivül rossz híre van. (könnyű feltörni hiányzok a community cuccok jó része ami steamen megvan) ráadásul a játékok semmivel sem olcsobbak pedig csak 12% levonás van a steamhez képest.

Arról nem is beszélve, hogy egy kibaxott spyware az Epic Launcher.
Ezt csak így itt hagyom...


[ Módosítva: 2019.04.05 15:24 ]
ViharTancos | 2019-04-05 15:31
Ez inkább a KKP függ össze amivel átnyergelünk a gazdaság politikai területre...

No mind1 Epic Store s azon belül Tencent 40% kínai tulajdon. Már pedig ami kínai tulajdon az KKP tulajdona is tehát köteles a hatóságokkal eggyütt müködni s folyamatosan adatokat szolgáltatni a Párt számára.

(Bár nem tartozik ide pont ezek miatt nem válnak soha az USA hasonló szuper hatalommá.)

Vissza kanyarodva a solat a kép sajnos elég rossz minőségű (ja már javitottad oks semmi) s a Magyarok nagyrésze nem igen szokta megvenni teljes áron a játékokat ennél fogva minket nem nagyon érint ez a fajta shill hadjárat.
[ Módosítva: 2019.04.05 15:32 ]
Citrone | 2019-04-05 23:36

solat írta:

Arról nem is beszélve, hogy egy kibaxott spyware az Epic Launcher.
Ezt csak így itt hagyom...

Ez az adatlopásos hisztéria csak egy nagyra fújt lufi. Az interneten számos szolgáltatás gyűjt rólad adatokat (facebook, google, böngészők, stb...), az EGS helyzete csak annyiban különbözik tőlük, hogy nem mindent tettek közzé az "Általános szerződési feltételek"-ben (tudjuk, az a szerződés, amit a többség csak pipálni szeret), és már jajj nekünk, kész is van a hisztéria alapja. Mindenkinek bajban van az élete, a pénze, de legfőképpen a Steam baráti listája (mert az nagyon fontos).

Összességében ViharTancos véleményén vagyok, de én még mindig nem félek attól, hogy a Kínai hatalomhoz vándorolnak a dolgaim (a facebook-on közzé tett adatok ártalmasabbak ennél ).
solat | 2019-04-06 07:05

Citrone írta:

solat írta:

Arról nem is beszélve, hogy egy kibaxott spyware az Epic Launcher.
Ezt csak így itt hagyom...

Ez az adatlopásos hisztéria csak egy nagyra fújt lufi. Az interneten számos szolgáltatás gyűjt rólad adatokat (facebook, google, böngészők, stb...), az EGS helyzete csak annyiban különbözik tőlük, hogy nem mindent tettek közzé az "Általános szerződési feltételek"-ben (tudjuk, az a szerződés, amit a többség csak pipálni szeret), és már jajj nekünk, kész is van a hisztéria alapja. Mindenkinek bajban van az élete, a pénze, de legfőképpen a Steam baráti listája (mert az nagyon fontos).

Összességében ViharTancos véleményén vagyok, de én még mindig nem félek attól, hogy a Kínai hatalomhoz vándorolnak a dolgaim (a facebook-on közzé tett adatok ártalmasabbak ennél ).

Én most nem az adatos részről beszélek, mert az nem nagyon izgat(van ami igen, de az, hogy valaki megtudja, hogy éppen mivel játszom, nem vág földhöz). Itt most arról van szó, hogy totál fölösleges baromságokkal terheli a rendszert a launcher. Példának ott van a helymeghatározás. Egy olyan eszközben, amiben nincs semmiféle helymeghatározó periféria, minek akar egyáltalán ehhez hozzáférni? Ha tele spammeli a cpu processt ilyen jellegű kérésekkel, az simán meg tud akasztani egy gyengébb modellt(de egy csúcs modellt is haza tud vágni teljesítményben). Viszont, ha ezt a viselkedés formát nézzük, akkor simán tekinthetünk rá akár kártevőként is(pedig csak egy game launcher), mert pontosan úgy viselkedik: kéretlen processekkel tömi tele a cpu ciklusát, ezáltal kitolva a ténylegesen fontos folyamatokra szükséges időt.
ViharTancos | 2019-04-17 07:07
solat | 2019-05-10 07:35
Egy kis ízelítő a Final Fantasy VII Remake-ből(developer footage). Bővebb infók a júniusi E3-on várhatóak. Addig egy kis nyálcsorgatás.




Medievil Remake Október 25-én jön kizárólag PS4-re.


[ Módosítva: 2019.05.10 9:54 ]
Cerys | 2019-06-10 09:58
Végre kaptunk egy megjelenési dátumot tegnap a Cyberpunk 2077-hez. 2020. 04. 16-án érkezik PS4-re, XBOX-ra, és természetesen PC-re is. És azt már régen megerősítették, hogy a következő generációs konzolokra is jön majd.
(ÉS KEANU REEVES LESZ JOHNNY SILVERHAND (?)!!! Fantasztikus karaktert fog alakítani egy csodálatos színész. )

Az E3-as prezentációjuk Keanu Reeves-szel.

SPOILER!


Cinematic Trailer:

SPOILER!


Mi lesz várható a gyűjtői kiadásban:

SPOILER!

[ Módosítva: 2019.06.10 11:28 ]
granit | 2019-06-10 10:49
Már nagyon várom. De van egy olyan érzésem, hogy előtte nem árt majd upgrade-elnem a PC-met.
Cerys | 2019-06-10 11:56
Hú, hát azt hiszem, hogy az én gépemre is ráférne egy ráncfelvarrás.Kuncog (De azt mondták, hogy nagyon jól van optimizálva a cucc, szóval reménykedek hogy nem kell túl nagy upgrade. xD)
[ Módosítva: 2019.06.10 16:46 ]
sanzenin | 2019-06-11 12:04
Engem nem túl érdekel, miután a harcrendszer valami gombnyomkodós akcióbaromság lett, a legjobb része számomra úgyis kuka.
Cerys | 2019-06-12 13:33
Kaptunk pár nagyon érdekes interjút a Cyberpunk 2077 kapcsán.

SPOILER!





Ha találok még olyat ami említésre méltó belinkelem majd azokat is. (Várható még egy Mike Pondsmith (a CP 2077 alapjául szolgáló asztali szerepjáték szellemi atyja, aki a videójáték elkészítésénél is elég jelentős szerepett kapott) interjú is YongYea részéről, abból nem tudom, hogy mikor lesz valami.)
[ Módosítva: 2019.06.13 10:56 ]
Cerys | 2019-06-13 19:12

SPOILER!

És egyelőre ennyi. Legközelebb a demót hozom augusztusban. : P
solat | 2019-06-17 20:41
Tales of Arise
Megjelenés valamikor 2020-ban PS4-en/Xbox One-on és Steam-en. Az animációért az ufotable lesz a bűnös.


[ Módosítva: 2019.06.17 20:43 ]
Citrone | 2019-06-17 22:03

solat írta:

Tales of Arise
Megjelenés valamikor 2020-ban PS4-en/Xbox One-on és Steam-en. Az animációért az ufotable lesz a bűnös.
Kíváncsi vagyok rá, mert látszólag lecserélték a körökre osztott harcrendszert valós idejűre, amitől máris szimpatikusabb lett az előző Tales of játékoknál.
A grafika is végre nem a ps3 generációt idézi.
laczy90 | 2019-06-17 22:49

Citrone írta:

solat írta:

Tales of Arise
Megjelenés valamikor 2020-ban PS4-en/Xbox One-on és Steam-en. Az animációért az ufotable lesz a bűnös.
Kíváncsi vagyok rá, mert látszólag lecserélték a körökre osztott harcrendszert valós idejűre, amitől máris szimpatikusabb lett az előző Tales of játékoknál.
A grafika is végre nem a ps3 generációt idézi.
A Berseria sem volt már körökre osztott. Valamint remélem ez az új játék el fogja érni a Berseria szintjét történetben, vagy legalább megközelíti.
Citrone | 2019-06-18 15:13

laczy90 írta:

A Berseria sem volt már körökre osztott.

Akkor rosszul emlékeztem rá. Csak olvastam, hogy ennek a harcrendszere közelebb fog állni a modern RPG-hez.
[ Módosítva: 2019.06.18 16:32 ]
seeing | 2019-06-30 19:17
Előre is elnézést, de nem találtam olyan topicot, hogy mobil játékok.
Szóval játszik valaki a Cats the Commander japán mobil játékkal?
Vagy csak én vagyok ilyen elvetemült? Ha esetleg valaki játszana vele, akkor várnám szeretettel GPS salvagere ^^
Katana | 2019-08-02 19:37
Dragon Ball Burst Limit- kamera állás és harcrendszerhez hasonló játékra érdekelne.Ha lenne.De nemrég kerestem,és nincs csak a FighterZ ami,hasonlít de nem olyan.
Nem szeretem ezt a xenoverse féle stílust.Burst Limit óta ezeket nyomatják.Ennyire vevők rá ezekszerint.Rengeteg készült.
Katana | 2019-08-04 20:08
Huuu God of War 3 ütés és halál mármint háromszor értek ütés hozzám és vége.
Valaki segítene mi az ok? vagy tényleg ennyire kemény lenne??
[ Módosítva: 2019.08.04 20:26 ]
Clause | 2019-08-05 20:48
Granblue Fantasy Versus (rpg mode)pv

mondjuk nem hiszem, hogy az evo kihagyása pv szempontjából jó ötlet volt, ingame extrák ide vagy oda , de attól legalább nem kell aggódni hogy vissza hozza-e az árát (az extrákat eddig természetesen egyik us-eu forgalmazó (xseed, marvelousgames) sem erősítette meg)

Granblue Fantasy Relink infó decemberben (gbf/cygames fest)

(a pc-s/egyéb platformos megjelenésről még semmi új hír)

új Guilty Gear pv (azért arcsys előtt is le a kalappal ahány projektet vállal)


[ Módosítva: 2019.08.05 22:09 ]
Graviel | 2019-10-25 14:00
The Outer Worlds

Az utóbbi idők egyik legjobb élménye számomra, RPG fanoknak nagyon ajánlom.
[ Módosítva: 2019.10.25 14:01 ]
_Kiira_ | 2019-11-01 16:45
Uh! PS4-en 50-60%-os kedvezmény Ps+ tagoknak és köztük van a Catherine: Full Body is amire már fenem a fogam (csak jöjjön már a fizu XD)!
Citrone | 2019-11-02 15:54
November 10-ig lehet játszani a Nioh 2 béta verziójával. Ps+ tagság sem kell hozzá.
Kapzsi | 2019-11-05 18:01
Kipróbáltam tegnap, a grafika kicsit elavult, de maga a játék nagyon szórakoztatónak tűnik, az első rész is jó? vagy csak a szegény ember dark souls-za? nem értek hozzá

ja meg ettől függetlenül más gamer téma, életem teljesítménye: kimaxoltam a last of ust, azaz megtaláltam mind a 135 összegyűjhető tárgyat, 37 opcionális párbeszédet és 14 képregényt, jöhetne már a második rész, de most látom hogy áttették júniusra a megjelenést
[ Módosítva: 2019.11.05 18:03 ]
Citrone | 2019-11-05 18:48

Kapzsi írta:

Kipróbáltam tegnap, a grafika kicsit elavult, de maga a játék nagyon szórakoztatónak tűnik, az első rész is jó? vagy csak a szegény ember dark souls-za? nem értek hozzá

Az első rész is hasonlóan remek, DS rajongóként csak ajánlani tudom. Sok dolgot, és mechanikát megtartottak az előző részből, meg persze hoztak be újakat is, mint pl a yokai skillek, vagy a karakter generáló, de a két játék lényegében nem sokban különbözik egymástól. Történet mesélés, és felfedezés helyett sokkal inkább harcközpontúbb a Dark Soulsoknál.
Ps+ tagoknak most ingyenes, de PS Hits-be is bekerült már az első rész, szóval nem kérnek el sokat érte.

A Tlou platináért pedig csak gratulálni tudok!
Kapzsi | 2019-11-05 19:35
köszi, viszont azt nézem most, hogy nem adták ki európában a complete edition-t fizikai formában(?) ez tök gáz, mármint ugyanezt játszották el a bloodborne-nal is, hogy csak az alapjátékot rakták be a ps hits listába (ami eleve nagyon lehúzós olcsó jános megoldás, főleg hogy mennyire esszenciális az old hunters dlc), de ott legalább hasonló áron megtudtam venni a goty verziót, viszont a nioh-nál meg nincs rá lehetőség kézzel fogható változatban
Citrone | 2019-11-05 20:14
Sajnos tényleg nincs, de itt a dlc-k nem annyira esszenciálisak, mint a Bloodborne esetében. Itt nincsenek megfejtendő titkok, és a történet nem egy erős eleme, így szerintem az alapjáték is egy teljes értékű élményt ad.
Aztán ha megtetszik, akkor később még el tudod dönteni.
Kapzsi | 2019-11-06 01:57
Igaz... vaaaaagy várok türelemmel hátha úgyis annyi alap dologgal nem játszottam még, pl az új god of war is gyorsan ps hits cím lett és ahhoz még dlc sincs. Annyira jó hogy léteznek még ilyen címek, kiadják, játszható és nem kell foltozgatni meg dlc-ként kiadni az amúgy alapnak tervezett contentet hozzá... elképesztő, pedig régen ezt volt a standard jó persze nem a nioh-hoz meg a from software játékokhoz hasonlítom, hanem úgy egyáltalán ahhoz hogy miket próbál mostanában megúszni az EA és a Bethesda. A Blizzard-féle hong kongi mizériáról meg ne is beszéljünk, persze amit csináltak az nem befolyásolja a játékaik minőségét, de attól még ijesztő és szomorú
bartleby007 | 2019-11-22 18:19
Borderlands 3 full game most ingyenes ps4-re. Érdemes kipróbálni aki még nem vette meg
Vikker | 2019-11-24 10:22
Sziasztok!
Nemrég rendeltem egy ps4-et. A régi sárgakazis nintendo óta ez lesz az első konzolom szóval nem nagyon követtem mik jönnek ki rá. Tudnátok írni pár kihagyhatatlan játékot? (főleg jrpg-k érdekelnek de jöhet más is)
_Kiira_ | 2019-11-24 11:37
Még én is új vagyok a konzolok világában, de ajánlani tudok szerintem párat. Horizon:Zero Dawn szerintem kihagyhatatlan, nagyon jó sztori, és látvány világ, bár nem japán, és kell hozzá némi angol tudás. Code Wein és a Nioh már japán játék és szerintem mindkettő nagyon jó. A Catherine: Full Body is élvezem, bár azzal még nagyon az elején járok.(És a mostani nagy kedvencem a Death Stranding)

A japánoknál még nagyon megy a Monster Hunter is bár ahhoz még nem volt szerencsém.
Erenix | 2019-11-24 12:06
Szerintem persona 5, Final Fantasy 15, nier automata, Ni no Kuni 2, Bloodborne.Plusz Igazából szerintem a Sony exkluzívokkal nem nagyon nyúlhatsz mellé(God of War, Spider man...)
Citrone | 2019-11-24 12:19

Vikker írta:

Sziasztok!
Nemrég rendeltem egy ps4-et. A régi sárgakazis nintendo óta ez lesz az első konzolom szóval nem nagyon követtem mik jönnek ki rá. Tudnátok írni pár kihagyhatatlan játékot? (főleg jrpg-k érdekelnek de jöhet más is)

Persona 5 egy kihagyhatatlan jrpg ps4 tulajként, bár szerintem a helyedben már megvárnám a Royal-t belőle, ami valamikor jövőre érkezik, és lényegében az alapjáték kibővített változata.
Ezen kívül ami még ütős exkluzív: God of War (2018 év játéka), Spiderman, Gravity Rush 1-2 (animésként ez is kihagyhatatlan), Horizon:Zero Dawn, Bloodborne.
lacilaci | 2019-11-24 13:36

Vikker írta:

Sziasztok!
Nemrég rendeltem egy ps4-et. A régi sárgakazis nintendo óta ez lesz az első konzolom szóval nem nagyon követtem mik jönnek ki rá. Tudnátok írni pár kihagyhatatlan játékot? (főleg jrpg-k érdekelnek de jöhet más is)
Szia,
Sztem a Ps4 tulajok el vannak kényeztetve jrgp vonalon elég rendesen. Én is Ps4-en játszottam először a még Ps2-re megjelent Dark Chronicle-Dark Cloud-Rogue Galaxy játék trióval. Ezek régi jrpg-k szóval darabját 200 óra játékidővel lehet számolni és az áruk is gombok. Ezeket csak a PsStore-ból tudod megvenni.
Szalamandra | 2019-11-24 13:52
Akkor jövök én is egy hasonló, de mégis más kérdéssel: megéri PS4-et venni, vagy várjam meg a PS5-öt? A konzolos játékok nekem eddig totál kimaradtak az áruk és egyebek miatt, de szeretnék most már pótolni. Fél éve tervezem meg gyűjtök rá, erre most bedobták a PS5-öt.

Szóval: 1) a PS5-re még egy évet várni kell, addig továbbra se tudok játszani 2) még nem tudni biztosan, mennyire lesz drága 3) félő, hogy az első kiadásokkal még lesznek gondok, szal ha ezt el akarom kerülni, újabb x hónap várakozás 4) addig bármi közbejöhet.
DE! 1) ha megvárom, akkor PS4 és PS5 játékok is menni fognak rajta, mert visszafele is kompatibilis lesz és így 2) csak egy konzolért kell 100+ ezret kidobnom.

Szóval ilyenkor mi van?
ZeroProcess | 2019-11-24 14:24

Vikker írta:

Sziasztok!
Nemrég rendeltem egy ps4-et. A régi sárgakazis nintendo óta ez lesz az első konzolom szóval nem nagyon követtem mik jönnek ki rá. Tudnátok írni pár kihagyhatatlan játékot? (főleg jrpg-k érdekelnek de jöhet más is)
Nem feltétlen mindegyike kihagyhatatlanok, de jó játékok:

Japán darabok:
Nier:Automata - egy lebilincselő post apoc game, különböző befejezésekkel
Gravity Rush széria - egy könnyedebb hangulatú érdekes világú játék
Ni no Kuni széria: erről elég jókat írtak sok helyen. Én még éppen, hogy csak belekezdtem a 2. részbe, de közben már megjelent az első is PS4-re
Crystar: egy nem mindennapi világgal megáldott játék, egész jó történettel, aminek egyetlen bökkenője az, hogy kb az első harmadától a játékmenet igencsak repetitív
Valkyria Chronicles Remastered: több játékmenet egyvelegéből felépülő alternatív Európában játszódó háborús sztori
Tales of széria: személy szerint én csak a Tales of Berseria-val játszottam, kb 20 órát, aminek a sztorija és a karakterei igen csak jók, de számomra a játékmenet már túlzottan hard core jrpg volt ezért parkoló pályán van egy jó ideje. Ettől függetlenül érdemes egy próbát tenni vele.
Attack on Titan: elég fun kaszabolni a titánokat, viszont óriási negatívuma, hogy Hiroyuki Sawano számai amik az animénél igencsak megadták a hangulatot itt hiányoznak.

Ha horror játék is érdekel:
Yomawari: Midnight Shadows: egy remek kis horror játék
White Day: A Labyrinth Named School ez mondjuk pont koreai, de mindenképp érdemes vele játszanod, ha szereted a zsánert.

Amikkel még én sem játszottam, de azért szokták ajánlani:
Final Fantasy széria
God Eater széria
Devil May Cry széria


Nem japán:

Horizon Zero Dawn - egy igazán jó open world post apoc game érdekes történettel
God of War - nos ez nekem is rajta van a kívánság listámon, egész jókat írtak róla

Szalamandra írta:

Akkor jövök én is egy hasonló, de mégis más kérdéssel: megéri PS4-et venni, vagy várjam meg a PS5-öt? A konzolos játékok nekem eddig totál kimaradtak az áruk és egyebek miatt, de szeretnék most már pótolni. Fél éve tervezem meg gyűjtök rá, erre most bedobták a PS5-öt.
...
Szóval ilyenkor mi van?
Szerintem megéri PS4-et venni attól függetlenül, hogy jövőre jön a PS5. Ugyanis most az akciós időszakban egy PS4 slim 60k és nem kevés játékkal tudsz rajta játszani, amik közül megint csak sok már 5k körül van dobozosan. Ezzel szerintem 2-3 évig lehet bőven el leszel, ha nem kellenek egyből a majdani PS5 exklúzívok. Kb 2-3 év múlva pedig biztos, hogy már kint lesz a javított típus a PS5-ből, amire már érdemes lesz váltani. Ugyanis általában elmondható, hogy az új generáció első típusának még vannak ilyen olyan gyerekbetegségei, amiket utána már kijavítanak. Arról nem is beszélve, hogy sok helyen szokott olyan kedvezmény lenni, hogy beszámítják az előző konzolodat az új megvételekor.
[ Módosítva: 2019.11.24 14:26 ]
Szalamandra | 2019-11-24 14:40
ZeroProcess: köszi a választ. De akkor itt a másik dilemma: Pro vagy Slim? Mert ha már konzolt veszek, menjen rajta minden, de a fél vagyonom se menjen rá, ha van olcsóbb opció.
[ Módosítva: 2019.11.24 14:41 ]
Citrone | 2019-11-24 15:26

Szalamandra írta:

ZeroProcess: köszi a választ. De akkor itt a másik dilemma: Pro vagy Slim? Mert ha már konzolt veszek, menjen rajta minden, de a fél vagyonom se menjen rá, ha van olcsóbb opció.

Slim, mert annak eléggé lent van most az ára. Ugyan azokat a játékokat futtatja mint a Pro, csak nem 4K-ban. Ha gyorsan akarsz majd váltani ps4 és ps5 között, akkor Pro-t venni már felesleges.
Szalamandra | 2019-11-24 15:42

Citrone írta:

Szalamandra írta:

ZeroProcess: köszi a választ. De akkor itt a másik dilemma: Pro vagy Slim? Mert ha már konzolt veszek, menjen rajta minden, de a fél vagyonom se menjen rá, ha van olcsóbb opció.

Slim, mert annak eléggé lent van most az ára. Ugyan azokat a játékokat futtatja mint a Pro, csak nem 4K-ban. Ha gyorsan akarsz majd váltani ps4 és ps5 között, akkor Pro-t venni már felesleges.

Értem. Igazából nincs is 4K-s TV-nk, csak HD, szal így is úgy is fölösleges lenne? A lényeg mondjuk úgyis az, hogy biztosan menjen rajta minden, ne akadozzon és elfogadható legyen a grafika.
Erenix | 2019-11-24 15:50
Ha tényleg váltani szeretnél majd ps5-re és viszonylag a megjelenés után 1 évvel,akkor szerintem is a sima slim éri meg, viszont hogyha jó áron tudsz a pro hoz hozzá jutni akkor azért az mégis csak többet tudd(és nem csak 4k-t,hanem gyorsabb is)

Ez igazából szerintem ár függő, ha kétszer annyiba kerül a pro, mint a slim, akkor mindenképpen a slimet vedd meg, mert kétszer annyit nem tudd a pro(szóval nem éri meg kétszer annyit költeni rá.)
Citrone | 2019-11-24 16:17
Ps4 pro-val minden egy kicsit szebb, gyorsabb, és full hd tv esetében is van olyan opció, hogy felskálázza a felbontást, és egy kicsit szebb lesz a full hd-nál, de ha csak azt akarod, hogy minden játék induljon, amíg teljesen kiforr a ps5, akkor slimet érdemes. Igazából neked kell eldöntened, hogy most mennyi pénzt akarsz rááldozni.

Itt egy összehasonlító videó, de még sok ehhez hasonlót találhatsz:

ZeroProcess | 2019-11-24 17:35

Szalamandra írta:

ZeroProcess: köszi a választ. De akkor itt a másik dilemma: Pro vagy Slim? Mert ha már konzolt veszek, menjen rajta minden, de a fél vagyonom se menjen rá, ha van olcsóbb opció.
Slim, előttem meg már leírták miért.
solat | 2019-11-24 19:00
Szalamandra: Én viszont nem ajánlom a Slim-et. Nagyon sok játéknál probléma a hosszú töltési idő(a Final 15 és a Horizon akár bő 5 percig is képes a loading screenen ragadni a gyári HDD-vel), amit magas fordulatszámú vinyóval(7200rpm), SSHD-val(HDD+SSD hibrid) és SSD-vel lehet ellensúlyozni(igen belemegy az SSD, de akkor manuálisan kell időközönként asztali gépen TRIM-et futtatni). Viszont itt jön a képbe a háromféle(ami isten igazából már csak kettő) PS4 közötti eltérő hardver konfiguráció: csak a Pro rendelkezik Sata3 vezérléssel, míg a Slim és a régi Fat gép mindössze Sata2-t tud. Ezen felül, ha használsz bármiféle külső hangrendszert optikán keresztül, akkor megint csak a Pro az opció, mert a Slim gépen nincs optikai kimenet. Az nem probléma, ha csak fullHD-ba használjátok, mert kétféle opciót tud: 4K upscale 30fps-el, illetve a fullHD 60fps-el.
[ Módosítva: 2019.11.24 19:02 ]
Vikker | 2019-11-24 19:28
Köszi az ajánlatokat!

Szalamandra írta:

Akkor jövök én is egy hasonló, de mégis más kérdéssel: megéri PS4-et venni, vagy várjam meg a PS5-öt? A konzolos játékok nekem eddig totál kimaradtak az áruk és egyebek miatt, de szeretnék most már pótolni. Fél éve tervezem meg gyűjtök rá, erre most bedobták a PS5-öt.
...
Szóval ilyenkor mi van?

Én is sokat tanakodtam ezen, végül azért vettem meg most a pro-t, mert utánanézve még évekig fognak kiadni ps4-es játékokat függetlenül a ps5 megjelenésétől. Ha az új konzol meg is jelenik valószínűleg sokáig nem lesz leárazva szóval egy darabig úgysem tudnám lecserélni. Illetve a játékok is egyre hardverigényesebbek lesznek, még azt is eltudom képzelni, hogy lesz olyan ami el se fut majd a slim-en. Szerintem így hosszútávra jobban megéri a pro.
Plusz pont simán a ps4 mellett, hogy ha a ps5 tényleg visszafele kompatibilis lesz, nem lesz gond az átállással se.

Másrészt az árát tekintve valóban feleannyiba kerül egy slim, mint egy pro
[ Módosítva: 2019.11.24 19:39 ]
Szalamandra | 2019-11-24 20:07
Hát, nem könnyítitek meg a dolgom XD

Ezt a Slim vs. Pro meccset én egyszer már lenyomtam magamban anno és akkor a Pro jött ki győztesen, de akkor még nem volt a PS5 a láthatáron és az bizonytalanított el. Nyilván jó lenne, ha minél kevesebbet kéne fizetni érte, de közben szeretném, ha futna rajta minden játék.
Én a laggolástól és mindenféle akadozástól félek, mert próbáltam a gépünkön is játszani PC-s játékokkal, de rá kellett jönnöm, hogy szegény fölött eljárt az idő, mert alig bírta szusszal a futtatásukat. Volt, ami még elevickélt, más viszont teljesen lehalt. Szóval nem akarok egy konzollal is így járni. A több pénzt is bevállalom, csak működjön.

Ami játékok érdekelnek: Final Fantasy XV, Persona 5 és Nier Automata. Most ez a fő triumvirátus, aztán ezek mellé jön még az új Spiderman, Catherine, Yakuza játékok, néhány Tales of cucc, a FF7 remake, Code Vein, meg esetleg a God of War meg az Until Dawn. Első nekifutásra ennyi a lista, aztán majd még jöhetnek hozzá mások. Ha ezeket nem bírja el rendesen a Slim, akkor ezek szerint marad a Pro.

Ez meg teljesen szőke kérdés lesz, de így minek van egyáltalán Slim meg Pro?
[ Módosítva: 2019.11.24 20:08 ]
Kapzsi | 2019-11-24 20:17

Szalamandra írta:

Ha ezeket nem bírja el rendesen a Slim, akkor ezek szerint marad a Pro.


Mi?? Semmi baj a slimmel, nekem tökéletesen visz mindent én is kérdezősködtem annak idején az eladóktól, de annyit mondtak, hogy csak akkor vegyek pro-t, ha van 4k tévém, mert a teljesítményben szinte észrevehetetlen a különbség

Meg amiket felsoroltál, azon játékok nagyrésze ps exkluzív, szóval vicces lenne ha pont a saját gépükön nem futnának rendesen

Vikker írta:

Illetve a játékok is egyre hardverigényesebbek lesznek, még azt is eltudom képzelni, hogy lesz olyan ami el se fut majd a slim-en.

Mind a két gépre rá van írva hogy "ps4", azaz nem tudom elképzelni hogy így a generáció végén elkezdenek kiadni játékokat, amiknek az lesz a dobozára írva hogy csak a pro viszi xD Ez marhaság, sose volt ilyen, pedig a ps3-nak is volt több változata
[ Módosítva: 2019.11.24 20:26 ]
Szalamandra | 2019-11-24 20:34

Kapzsi írta:

Meg amiket felsoroltál, azon játékok nagy része ps exkluzív, szóval vicces lenne ha pont a saját gépükön nem futnának rendesen

Egyrészt ja. Mármint hülyeség lenne, hogy kiadják PS4-re ezeket a játékokat, aztán utána nem viszi őket a PS4 XD Csak tényleg miért van kétféle verzió, ha mindkettő viszi? (ez nem költői kérdés, tényleg a hülye n00b beszél belőlem XD) Jó, a Pro-nak ott a 4K felbontás, meg talán a VR vagy mi a csoda is működik vele (ami nekem spec nem kell), szóval teljesítménybeli különbség van. Solat is írt pár hibát. Ezek feltétlenül élvezhetetlenné teszik a játékélményt, vagy csak kisebb kellemetlenségek?

Az anyagias énem veszekszik a paranoiással. Szóval várok még véleményeket, ki mire teszi le voksát. Úgy látom a leárazások ma még tartanak.
Erenix | 2019-11-24 20:59
Nézd, én amikor vettem akkor én egy pro-t vettem. Egyrészről még sehol nem volt bejelentve az 5, másfelől ÉN a legtöbb oldalon azt olvastam, ha nincsen ps4-ed akkor inkább éri meg megvenni a pro-t, ha van már ps4-ed akkor nem éri meg pro ra váltani mert annyival nem jobb a pro, mint a sime slim.Plusz én a konzolok szervizében vettem és ott is azt mondta az eladó, hogy Ő is inkább a pro-t ajánlottam volna,ha még nincs ps4-em. Igaz, hogy minden játékot elvisz, DE ahogy egy konzol generáció a végéhez közelít a fejlesztők már tetőtől-talpig ismerik a konzolt és ebből adódóan sokkal jobban kitudják használni a konzol kapacitását. Ezzel azt akarom mondani, hogy a generáció kezdeti játékok nem feltétlenül igényelnek akkora "teljesítményt a géptől", mint egy generáció végi. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a slim nem visz el generáció végi játékot, csak azt, hogy a pro-val gyorsabban betöltenek a játékok majd. A pro-nak még előnye hogy igaz, ha még most nincs is 4k-s tv-d akkor lehet később lesz és akkor legalább ezt is tudja. Viszont nagy hátrány, amit már mondtam, hogy kb kétszer annyiba kerül,mint a silm, de nem feltétlenül tudd kétszer annyit teljesítményben.

Azt is hozzá tenném, hogy mivel hosszú idő óta nem volt konzolod LEHET hogy nem fogja elnyerni a tetszésedet a konzol egyáltalán és akkor bizony a gép maga pénzkidobás (persze ha már jó ideje akarsz venni akkor nem hiszem hogy ez lesz, csak ezt is érdemes végig gondolni a pro/slim szempontjából)

Plusz érdemes gondolnod az "extra" költségekre is. Ha multizni akarsz, akkor kell venned hozzá ps plus tagságot is. Persze ezzel hozzá jutsz havi 2 ingyen játékhoz és akciókhoz a ps storeban.

Ha az Én voksomat kérdezed én a pro-t mondanám, teljesen megvagyok vele elégedve, eddig csak egy játék szaggatott, az Evil within (de Bethesda szóval nem meglepő annyira...).

Még egy jó játék,amitt érdemes : Witcher 3
ZeroProcess | 2019-11-25 00:15

solat írta:

Szalamandra: Én viszont nem ajánlom a Slim-et. Nagyon sok játéknál probléma a hosszú töltési idő(a Final 15 és a Horizon akár bő 5 percig is képes a loading screenen ragadni a gyári HDD-vel)
Akkor nálad valami nagy gebasz volt ha 5 percig töltött. Nálam a gyári vinyóval sem érte el sose az 1 perces loading screen-t.

Vikker írta:

Illetve a játékok is egyre hardverigényesebbek lesznek, még azt is eltudom képzelni, hogy lesz olyan ami el se fut majd a slim-en.
Azért a pro és slim közt nincs ekkora teljesítmény különbség, ha slim-en ne fut el akkor az már pro-n sem fog.

Erenix írta:

én a konzolok szervizében vettem és ott is azt mondta az eladó, hogy Ő is inkább a pro-t ajánlottam volna,ha még nincs ps4-em
Véletlenül sem azért mondta, mert ő az eladó és a drágább terméket akarta rád sózni

Szalamandra írta:

Jó, a Pro-nak ott a 4K felbontás, meg talán a VR
Ha 4k fontos szempont számodra akkor tényleg a Pro mellé rakd a voksod, viszont ps-t ne vr miatt vegyél.
JigoKuu | 2019-11-25 01:09
Nekem csak slim PS konzoljaim vannak, sose volt velük gondom, pedig a PS2-met már 10+ éve nyúzom. A PS4 slimemet megjelenéskor vettem, és soha semmilyen játékkal nem voltak gondjaim. Tökéletesen fut minden (mint bármelyik más gépen amúgy, minden PS4 gép lejátszik minden PS4 játékot, lévén ezekre lettek készítve és optimalizálva...), a gép sem melegedik és nem zajos.

Ha valaki hozzám hasonlóan nem akar hangrendszert rákötni és csak sima (nem 4Ks) HDTVje van, tökéletes valásztás lehet. 4Ks tévé mellé lehet érdemes venni Prot, de amúgy pont ma voltam az egyik barátomnál, akinek Proja van, semmivel nem futott gyorsabban rajta az a pár játék, amiket játszottunk (nekem is megvannak, így feltűnt volna, ha van komolyabb eltérés).

Az előző generáció (PS3) is rengeteg különböző modellt kifuttatott, ott se volt olyan PS3 játék, amit valamelyik modell ne vitt volna el, és kizártnak tartom, hogy ebben a generációban lenne esély hasonlóra. Főleg, hogy a többségnek valószínűleg sima (fat vagy slim) modellje van...
solat | 2019-11-25 10:30

ZeroProcess írta:

solat írta:

Szalamandra: Én viszont nem ajánlom a Slim-et. Nagyon sok játéknál probléma a hosszú töltési idő(a Final 15 és a Horizon akár bő 5 percig is képes a loading screenen ragadni a gyári HDD-vel)
Akkor nálad valami nagy gebasz volt ha 5 percig töltött. Nálam a gyári vinyóval sem érte el sose az 1 perces loading screen-t.ontos szempont számodra akkor tényleg a Pro mellé rakd a voksod, viszont ps-t ne vr miatt vegyél.

Akkor csak brahiból akarják az emberek SSD-re cserélni a HDD-t a Pro-ba(és a Slim-be). Mindenhol panaszkodnak a töltési idők miatt. Ezt még több fejlesztő is elismerte(többek között Naoki Yoshida a Final 14 rendezője), hogy a HDD limitáció miatt kell annyi Lodaing képernyőt és olyan hosszúságúakat beiktatni. Na ezt fogják orvosolni a PS5-be az SSD-vel.
[ Módosítva: 2019.11.25 10:38 ]
JigoKuu | 2019-11-25 11:07

solat írta:

ZeroProcess írta:

solat írta:

Szalamandra: Én viszont nem ajánlom a Slim-et. Nagyon sok játéknál probléma a hosszú töltési idő(a Final 15 és a Horizon akár bő 5 percig is képes a loading screenen ragadni a gyári HDD-vel)
Akkor nálad valami nagy gebasz volt ha 5 percig töltött. Nálam a gyári vinyóval sem érte el sose az 1 perces loading screen-t.ontos szempont számodra akkor tényleg a Pro mellé rakd a voksod, viszont ps-t ne vr miatt vegyél.

Akkor csak brahiból akarják az emberek SSD-re cserélni a HDD-t a Pro-ba(és a Slim-be). Mindenhol panaszkodnak a töltési idők miatt. Ezt még több fejlesztő is elismerte(többek között Naoki Yoshida a Final 14 rendezője), hogy a HDD limitáció miatt kell annyi Lodaing képernyőt és olyan hosszúságúakat beiktatni. Na ezt fogják orvosolni a PS5-be az SSD-vel.

Ezek a töltőképernyős dolgok nagy túlzások. Nekem gyári HDDs a gépem, sosem kellett 5 percet várnom semminek a betöltésére... pedig én játszok az FFXIVel és a XVtel is játszottam. Most az, hogy vannak, akik már egy fél percet-egy percet nem bírnak várni, nehogy a gép hibája legyen! Ráadásul ezt sem öt percenként kell kivárni, hanem csak egyszer, mire elindul a játék... Nekem a leghosszabb betöltési idejű játékom a Mass Effect: Andromeda volt, és az se volt egy percnél hosszabb. Onnantól pedig, hogy betöltött, nem kellett már várni kvázi semmire.

A többség amúgy nem a HDDt szokta SSDre cserélni, hanem külső vinyóval bővítik a gép tárhelyét, mert az tud hamar betelni. Ezt speciel én is megérzem, 500GB-tot hamar megrakok a játékaimmal.
[ Módosítva: 2019.11.25 11:08 ]
ZeroProcess | 2019-11-25 13:34

solat írta:

Akkor csak brahiból akarják az emberek SSD-re cserélni a HDD-t a Pro-ba(és a Slim-be). Mindenhol panaszkodnak a töltési idők miatt.
Érdekes, mert pont ps4-nél nem igazán van értelme SSD-t bele rakni, mert a legtöbb teszt szerint, jó ha átlagban tizenegynéhány másodperccel lesz gyorsabb a töltési idő. Egyes esetekben van hogy kétszer olyan gyorsabb lesz de ez sem igazából érdem lévén a HDD-s töltés is sokszor bőven 1perc alatt van.
Erenix | 2019-11-25 13:47

kitől írta:

Véletlenül sem azért mondta, mert ő az eladó és a drágább terméket akarta rád sózni
Igazat adnék neked normális esetben, de mivel én úgy mentem be alapból az üzletbe, hogy már félre volt rakva a pro, és tudtam hogy mindenképpen azt viszem el, mert majd egyszer lecserélem a tv-t is egy 4k-ra, ezért nem igazán sózott rám semmit mivel, a pro-t vittem volna el mindenképpen. Ezért gondoltam hogyha már ott vagyok akkor tőle is megkérdezem mi a különbség, hátha mond valami újat,amit az interneten a commentelők nem és ekkor mondta azt, amit szinte mindenhol olvastam, hogy ha nincs még ps4-ed akkor pro-t, ha már van akkor nem érdemes váltani, mert 2x nem tudd többet, mint a sima.

Az ssd vs hdd-ben viszont szerintem sem érdemes ssd-re cserélni a hdd-t, mert tényleg nem lesz tőle sokkal gyorsabb, max 10-15 mp, és a legtöbb játék max 40mp-1p-ig töltődik (ami tényleg nem sok) és egy teljesen kivárható idő. Ezt rengeted videó támasztja alá a youtubon.
Vikker | 2019-11-25 14:19
Még egy random ps4 kérdés:
Ti digitálisan vásároltok játékot vagy inkább a dobozos verziót választjátok (ha van)?
Ha lemezről megy a játék azzal megtakarítasz bármennyi helyet vagy nem számottevő a különbség?
[ Módosítva: 2019.11.25 14:20 ]
Citrone | 2019-11-25 14:40

Vikker írta:

Még egy random ps4 kérdés:
Ti digitálisan vásároltok játékot vagy inkább a dobozos verziót választjátok (ha van)?
Ha lemezről megy a játék azzal megtakarítasz bármennyi helyet vagy nem számottevő a különbség?

Ha lemezt vásárolsz, akkor azt tovább tudod adni, ezzel pénzt spórolva meg. Persze ez a kiadók/fejlesztők részéről sehol nem éri meg, de az emberek szeretnek spróloni, szóval virágzik a használt játék piac.

Én nagyrészt digitálisan veszem meg őket, mert nem szeretek gyűjtögetni, állandóan cserélgetni a lemezeket, és ami dobozosan van, azt sem adom tovább senkinek. Helyet azt spórolsz vele, de pl egy 1 TB-s gépnél igazából mindegy ez.
[ Módosítva: 2019.11.25 15:00 ]
Erenix | 2019-11-25 14:48
A hely kérdésben ugyan annyi tárhelyet foglal mind a két eset. Annyi a különbség, hogy a cd-s verziónál nem kell annyit-letölteni ezért gyorsabban feltudod telepíteni a játékot,mint egy digitális verziónál(ahol ugye mindent le kell tölteni).

Én személy szerint jobban szeretem a digitálisat. Egy akció alkalmával nagyon olcsón hozzá tudsz jutni sok darabhoz. Nem foglalnak annyi helyet a szobában és tudsz remote play-t nyomni velük(ha cd-s akkor csak azt tudod ami fel van rakva ugye). Plusz van előre letöltés is(pre-download).

Ugye az online vásárlásnak csak egy nagy buktatója van, ha valamiért kizárják a fiókod akkor buktál mindent.
JigoKuu | 2019-11-25 15:30
Én dobozos játékokat vásárolok, de ez leginkább megszokás kérdése csak. Én megszoktam a hosszú évak alatt, hogy fizikai példányaim vannak, szeretem kitenni őket a polcra, és szeretem a (PS4 esetén) lemezcsere szertartását, nagyon hangulatos. Ha egy játék nem tetszik, gond nélkül el tudom adni, illetve ahogy írták már, a játék előbb települ is a gépre. Így is kellenek updatek meg sok fájl nincs a lemezen, és azokat is letölti még a gép, de azért gyorsabb.

Illetve én nem szeretek feltételekhez kötve játékokat venni. Ha lemezesen megveszem, azt csinalok vele, amit csak akarok. Viszont a digitális játék nem a tiéd, csak a használati/hozzáférhetőségi jogot veszed meg hozzá. Bármikor levehetik a Storeból (bár elvileg ha előtte megvetted, ugyanúgy használhatod még), illetve buktad az összes játékodat, ha valamiért bannolják a fiókodat. Nem is beszélve arról, hogy minden játéknál kiírják, max hány gépre tölthetők le a játékok. Ha eléred az adott maximumot, új gépen már nem férhetsz hozzájuk (mondjuk ezt talán lazábbra vették a PS4 esetén, de a többi Sony konzolnál úgy tudom, még fenn áll).
solat | 2019-11-25 15:54

ZeroProcess írta:

Akkor csak brahiból akarják az emberek SSD-re cserélni a HDD-t a Pro-ba(és a Slim-be). Mindenhol panaszkodnak a töltési idők miatt.

Azért az átlag tizenpár másodperces eredmény erősen sarkítás. A Final XV-nél nálam felezte a töltési időt, de az egyik Final 14-es társamnak már az SSHD is jelentősen megkönnyítette az életét. Abban a játékban nagyon sokat várunk a HDD használókra. Az SSD-t használók betöltenek 8-10mp alatt, míg a PS4-es játékosokra vagy PC-n HDD-t használókra várunk sokszor egy jó percet.
[ Módosítva: 2019.11.25 15:55 ]
ZeroProcess | 2019-11-25 18:00

solat írta:

Azért az átlag tizenpár másodperces eredmény erősen sarkítás. A Final XV-nél nálam felezte a töltési időt, de az egyik Final 14-es társamnak már az SSHD is jelentősen megkönnyítette az életét. Abban a játékban nagyon sokat várunk a HDD használókra. Az SSD-t használók betöltenek 8-10mp alatt, míg a PS4-es játékosokra vagy PC-n HDD-t használókra várunk sokszor egy jó percet.
Lehet pont az FF-nél jobban előjön, ez esetben ha azt toljátok pont mázlitok van De azért ez a legtöbb játékra nem mondható el.

Erenix írta:

Igazat adnék neked normális esetben, de mivel én úgy mentem be alapból az üzletbe, hogy már félre volt rakva a pro, és tudtam hogy mindenképpen azt viszem el, mert majd egyszer lecserélem a tv-t is egy 4k-ra
Értem.
Szalamandra | 2019-11-25 21:56
Nem vagyok mérvadó a kérdésben, de én is jobb szeretem, ha valami megvan fizikai formátumban. Szerintem én is meg fogom venni azokat a játékokat, amik valószínűleg tetszeni fognak, a többi meg marad a letöltős.
Egy haverom mondjuk váltig állítja, hogy ha letöltöd, úgy drágább a játék. Nekem ez elég fura lenne, mert logikusabb, ha ugyanannyiba kerül (mégiscsak ugyanaz a játék), de ha már valamelyiknek drágábbnak kéne lennie, akkor az a lemezes, mert gondolom annak az előállítása kicsit költségesebb. Mindegy, ez csak így egy random gondolat.

Ez meg igazából lényegtelen, de:

Erenix írta:

Plusz érdemes gondolnod az "extra" költségekre is. Ha multizni akarsz, akkor kell venned hozzá ps plus tagságot is.

Nem akarok multizni, nem való az nekem. A két ingyen játék mondjuk nagyon vonzó ajánlatnak tűnik, de mennyi az esélye, hogy pont olyat kapok, ami érdekelne?
Erenix | 2019-11-25 22:09

Erenix írta:

Plusz érdemes gondolnod az "extra" költségekre is. Ha multizni akarsz, akkor kell venned hozzá ps plus tagságot is.

Nem akarok multizni, nem való az nekem. A két ingyen játék mondjuk nagyon vonzó ajánlatnak tűnik, de mennyi az esélye, hogy pont olyat kapok, ami érdekelne?
Hát nézd én nem tudom, hogy neked milyen játékok tetszenek, ezért elég nehezen tudok ez ügyben nyilatkozni. Az biztos, hogy jrpg-et ha ki is adnak nagyon ritkán, szóval ez kb felejtős is, ha ez irányba nézelődsz. Amennyire én tudom, kétszer ugyan azt a játékot nem ajánlják fel és mivel vissza lehet nézni, hogy eddig miket adtak így tudsz szűkíteni a listádon(mert ki tudod szedni azokat a játékokat amik kelletek volna, mivel nagy eséllyel azok nem lesznek megint.)

Van egy B opció is. Lehet havi ps+ is venni,(persze ha hosszabb időre tervezel a tagsággal olcsóbb a többhavisat venni)DE Így ha mondjuk egy adott hónap tetszik akkor megveszed a tagságot és hozzá adod a játékokat a könyvtáradhoz. Azt tartsd észben hogy csak addig tudsz velük játszani amíg van aktív tagságod, ha lejár akkor csak zárolva lesznek addig,amíg nem lesz megint tagságod. Szóval így tudsz sakkozni a tagsággal egy picit és ha mondjuk egy évben csak 3 hónap tetszett,akkor sokat spóroltál azzal, hogy csak azt a hónapot vetted meg ami neked tetszett.

Azt hozzá tenném, hogy voltak nagyon pocsék hónapjaink,de én azt érzem, hogy így a generáció vége fele Sony azért próbál jókat kiadni(az utóbbi pár hónap szerintem jó volt). És amúgy sosem tudhatod, voltak olyan hónapok amikor csak adogattam hozzá a játékokat, mert annyira nem tetszettek meg első látásra,de aztán kipróbáltam és voltak egész tűrhető darabok is,amik elsőre nem tűnnek jónak,egyik sem volt világmegváltó,de nem is voltak unalmasok.
Azurien | 2019-11-25 23:17
Én is inkább a fizikai példányokat preferálom. Elvégre ha szeretném kölcsönadhatom, eladhatom, bármilyen más módon elkerülhet a tulajdonomból, de a digitális kiadás, hiába olcsóbb, sok esetben semmi sem biztosítja, hogy mindenki számára elérhető lesz X év múlva, illetve a Store sem hiszem, hogy örökéletű dolog. (Ó és pár ritkább játékot itthon vagy megjelenési áron vagy drágábban is el lehet passzolni. Ami további bónusz.)
A WiiShop is bezárta kapuit januárban ezzel kilőve a digitális áruházat és a wiishop only címeket. Játékok terén meg remek példa a DuckTales Remastered, amit licenszjogok lejárta miatt egyik napról a másikra távolított el a Capcom.
Azonos soron van a Digimon Cyber Sleuth.

A másik, hogy embere válogatja kinek mikor van JÓ leértékelés. Példának ott a PS4-es Code:Realize visual novel. 15k Storeból és a világ minden kincséért sem hajlandóak akcióba tenni. Nekem viszont nyáron volt kedvem hozzá és az egyik helyi boltból 10-ért megvettem vadonat új, fóliázott állapotban. A játék azóta sem került akcióba.

Mondjuk ha választhatok CD és cartridge között, inkább cartridge párti vagyok. Nintendo esetén például mindig a fizikai példányokra ugrok rá, főleg mivel a legtöbb a mentéseket magán a cartridgen tárolja, így ha a konzolt tropára is vágja az idő vasfoga, nem száll el az összes mentésem, ha nincs meg az extra szolgáltatás. (Az más kérdés, hogy a Switchnél a PS4 útjára léptek)
Citrone | 2019-11-26 07:31

Azurien írta:

de a digitális kiadás, hiába olcsóbb, sok esetben semmi sem biztosítja, hogy mindenki számára elérhető lesz X év múlva, illetve a Store sem hiszem, hogy örökéletű dolog.

Ó, de még mennyire hogy az. Ha már Sony által üzemeltetett szolgáltatás, akkor érdemes összehasonlítani egy hasonló kaliberű, és nagyságrendű szolgáltatással, mint pl a Steam-el. A Steam 2004-es fennállása óta él, és virul, és ezen még a rivális Epic laucher sem tudott sokat változtatni.
Az utólag törölt játékok esetében PS-nél nem tudom, de a steam-en még biztosan bent marad a könyvtárában annak, aki előtte megvásárolta, így ettől sem kell félni.
A no name digitális áruházak pedig azért szűnnek meg, mert nincs elég vásárlójuk. A Sony viszont nem csak a gamingből él meg (de egyenlőre piszkosul sikeresek benne), így ha valaha is be kellene zárniuk a ps store-t, akkor azt a közelgő világvége miatt tennék meg.
[ Módosítva: 2019.11.26 7:46 ]
JigoKuu | 2019-11-26 09:18
Én sem érzem biztosnak a digitális tartalmaim fennmaradását, hogy teljesen őszinte legyek. Az viszont, ami a polcodon van, nem olyan, amit bárki elvehetne tőled.

Btw azért hallani olyan bannolásokról is, amik kvázi a semmiből jöttek. Egy ismerősömnek is hetekig tartott, mire visszakönyörögte a fiókját a Sonytól, és azóta se derült ki, miért kapta a bannt... De az biztos, hogy hozzá hasonlóan nekem is több százezer forintom van a fiókomban, és a kardomba dőlnék, ha elvennék tőlem. :/ Szóval ezek után bennem mindig itt van kicsit a félsz, hogy valami elromolhat. És attól, hogy a Steam is 2004. óta működik, még közel sem biztos, hogy 20 év múlva is létezni fog. Idővel derül majd ki minden.

Én első körben a régebbi generációs játékokra leszek kíváncsi. Szóval például arra, hogy a PSP és PS3 játékok meddig lesznek digitálisan elérhetők. Ahogy telik az idő, simán benne van a pakliban, hogy teljesen kiszedik őket a rendszerből.
_Kiira_ | 2019-11-30 12:24
McAce | 2019-11-30 12:28
Ez de beteg!

De maga a játék az nagyon állat amúgy!
_Kiira_ | 2019-11-30 12:37

McAce írta:

Ez de beteg!

De maga a játék az nagyon állat amúgy!
Végig röhögtem XD

A játékot én is imádom! Bár csak hétvégénként van vele időm játszani, szóval lassan haladok vele.
Kapzsi | 2019-12-02 21:18
Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, pedig nem vagyok bipoláris...

szóval az van, hogy végre megszereztem a dark souls trilogy hiper-szuper steelbook kiadását (ami a reddit alapján meg se jelent európában), de khm, ahhoz képest hogy új termék, pocsék állapotban van, a külső papírtok szélei nagyon kopottak, amit még túl is élnék, de a benne lévő drága fémdoboz is horpadt/gyűrött és tökre gyanús, mert a netes képek alapján legalább egy fóliában volt az egész (mint minden rendes játéknál), ezen meg nem volt semmi ((

Mi a fenét csináljak, nem fogják kicserélni (ha feltesszük hogy egyáltalán nem szarják le a problémám), mert csoda hogy egyáltalán ez az egy felkerült a supergamer webshopjára, mivel nincs belőle több, nagyon beszerezhetetlen... csak örüljek annak ami van és ne nyavalyogjak?
Citrone | 2019-12-02 23:43
Internetes vásárlás esetén 14 napos elállási jog illet meg téged minden üzlettel szemben. Mivel hiánytermékről van szó, ezért valószínűleg csak pénzvisszatérítést követelhetsz. Ha hajlandóak visszavenni, akkor úgy tudom, hogy a posta költséget neked kell állnod. Fényképet mindenképpen készíts a sérülésekről.
Ha elutasítják, vagy minden megkeresés után is elérhetetlenek, akkor fordulj a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi hatósághoz.
Ennél többet nem tudok segíteni, mert nekem sem volt még bírósági ügyem ebből.
Kapzsi | 2019-12-05 12:24
Tudom igazából, csak ugye nem a pénz a lényeg, mivel szükségem van a termékre és máshonnan nem tudom beszerezni, így nem küldöm vissza nekik, csak sajnálom hogy ilyen állapotban kaptam meg. Az lenne a legjobb ha kicserélnék, vagy ha legalább kiderülne hogy tényleg használt-e, mert így olyan kétes az egész.
Cerys | 2019-12-13 15:55
Ma hajnalban kiderült a VGA-n, hogy mely művészek vesznek részt a Cyberpunk 2077 dalainak elkészítésében. Jó pár kedvencemre esett a választásuk (Run the Jewels, Asap Rocky, Grimes), szóval én nagyon elégedett vagyok ezzel.

[ Módosítva: 2019.12.13 15:55 ]
_Kiira_ | 2019-12-15 14:47
Tegnap este óta nem indul el a Death Stranding. Rámegyek, hogy Folytatás, elkezd betölteni a játék, majd a betöltés után megnyomom az X-et ahogy kéri és utána teljes sötétség. Valami ötlet?
finalfantasy7 | 2019-12-15 16:40
Lehet hogy a 7.1 frissitéssel k***ak el valamit?
A multkori 7.0-nél láttam hasonlo problémákat egyes usereknél, ilyen hogy nem indult a game update után stb.
De csak találgatok, nekem indulnak a játékok, igaz csak 5db-ot probáltam.
_Kiira_ | 2019-12-15 18:00
Hát lehetséges. bár más játékommal nem volt gond. Viszont most akkor megpróbálom újra telepíteni a játékot, hátha úgy megoldódik a probléma.
McAce | 2019-12-18 06:00
A legendás Gothic játék kapott egy remake -et
Szép a grafika, a hangulata pedig teljesen más mint az eredetinek.
Az anno nagyon nyomasztó volt számomra... XD
_Kiira_ | 2019-12-18 19:58
Uh, ez a Beat Saber új frissítés... most már jobbra és balra is kapálódzhatok XD
granit | 2020-01-14 18:52
Tegnap befejeztem a Red Dead Redemption 2-t. Meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ennyire jó lesz a története. Maga a gameplay hozza a szokásos R* színvonalat, de a története szerintem köröket ver bármelyik eddigi GTA-ra. Ha VN-eket nem számítom, akkor eddig még nem könnyeztem meg egy játékot sem, de itt a vége felé igen csak betalált pár jelenet. Remélem ebben az irányban mennek tovább a Rockstarnál.
Cerys | 2020-01-16 19:04
A Cyberpunk 2077 megjelenését eltolták szeptemberre. Belefutottak egy eléggé komoly problémába, amit nem tudnának megcsinálni áprilisig.
granit | 2020-01-16 19:25

Cerys írta:

Belefutottak egy eléggé komoly problémába, amit nem tudnának megcsinálni áprilisig.
Twitteren csak annyit írnak, hogy több időre van szükségük, hogy rendesen teszteljék:

https://twitter.com/CDPROJEKTRED/status/1217861009446182912

Mondjuk én nem bánom. Inkább jelenjen meg később, mintsem, hogy elsiessék és tele legyen buggal.
[ Módosítva: 2020.01.16 19:25 ]
Cerys | 2020-01-16 19:46

granit írta:

Cerys írta:

Belefutottak egy eléggé komoly problémába, amit nem tudnának megcsinálni áprilisig.
Twitteren csak annyit írnak, hogy több időre van szükségük, hogy rendesen teszteljék:

https://twitter.com/CDPROJEKTRED/status/1217861009446182912

Mondjuk én nem bánom. Inkább jelenjen meg később, mintsem, hogy elsiessék és tele legyen buggal.
Igen, nyílvánosan ennyit írtak ki. Az egyik youtuber akit követek Discordon ezt írta. Ő közvetlen kapcsolatban van pár a játékon dolgozó emberkével, plusz úgy eleve ebben az iparban. (Triple S League-től Syb)
Én inkább várok, hogy egy jobb játékot kapjunk, bármi is az oka ennek.
Maradjon csak Bethesdáé a bugcirkusz. xD Nem kell az CDPR-nek.

Most van az ipse élőben YT-n egy másik csatornával együtt, ha hallok valami újat frissítem ezt a kommentet.

A játék kódjában lett valami váratlan bibi, ami eléggé hatással lett volna a minőségre, kell pár hónap pluszban, mire meg tudják ezt oldani. (Nem tudták duplán megerősíteni ezt a bensős infót, de logikusnak tűnik). Nem biztos, hogy ez az idő végig kelleni fog neki, viszont nagyon trükkös az, hogy mikor éri meg megjelentetni egy játékot. A nyár általában eléggé kaki időszak erre. Ezért szeptemberi időpontra esett a választásuk. Az jobb bevétel szempontjából.
[ Módosítva: 2020.01.16 21:36 ]
PiciMessenthial | 2020-01-16 22:23
Nincsen ebben semmi meglepő. A CDPR sosem tudott időre dolgozni. Ha jól emlékszem a Witcher 3nál is ugyanez volt: a hivatalos megjelenési dátumot kitolták többször is hónapokkal. A jó munkához idő kell.

Persze azzal a gondolattal maximálisan egyetértek , hogy inkább kapjunk egy kész, igényes játékot semmint egy Anthem - Fallout76 féleséget.
Cerys | 2020-01-19 13:37
Igazából ez sztenderd ebben az iparban, hogy eltologatják a megjelenési dátumot. Csak aki 1-2 játékot figyelget és mást nem, annak ez nem annyira tűnik fel. Inkább gyúrjanak rajta egy kicsit, hogy a lehető legjobb minőséget kapjuk.
[ Módosítva: 2020.01.19 13:38 ]
Kapzsi | 2020-01-19 17:06
Vajon lesz Elden Ring ps4-re? én már kezdek kételkedni
Citrone | 2020-01-19 19:09

Kapzsi írta:

Vajon lesz Elden Ring ps4-re? én már kezdek kételkedni

A 2019-es E3-on ott szerepelt a logoja a trailerben, szóval biztosan. Elég régóta csinálják már, és nem a sony adja ki, így semmi okuk áttolni.