3 szavas játék

FFnF | 2011-07-23 20:13
A téma archiválásra került

Itt olvashatjátok vissza: http://animeaddicts.hu/forum.php?archive-topic.5489

Ebben a topicban lehet folytatni, amit az előzőben elkezdtétek.
[ Módosítva: 2011.07.27 14:42 ]
golddragon007 | 2011-08-16 11:25
spoiler Kinyit
demonata írta:

Egy másik honlapról ismerem ezt a játékot. A lényege annyi, hogy írunk egy történetet. De! Van egy kikötés: egyszerre csak 3 szót írhatunk. Olyan persze nincs, hogy egymás után kétszer szólsz hozzá, meg kell várnod, míg valaki előtted ír legalább egy hozzászólást!
Ha valaki írt már előtted egy hozzászólást ugyanarra a 3 szóra válaszként, kérlek, hogy töröld ki a sajátod, és az első maradjon!
A kaland lehetőleg valamilyen animéről szóljon! Lényegében kötetlen, de nem lenne értelme eltérni az anime/manga témától, így legalább a szereplők legyenek benne, ha más nem is.
Remélem, a fórumnak sikere lesz! Ahonnan én vettem, elég népszerű.

Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted?
riflemann | 2011-08-17 12:48
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal.
golddragon007 | 2011-08-17 15:35
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad
FAJETO | 2011-10-05 01:49
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól eset
nikira | 2011-12-02 17:45
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól eset végre valakit megütni.
Sayuka | 2011-12-02 17:58
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól eset végre valakit megütni. De ugye azért....
nikira | 2011-12-03 11:20
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól eset végre valakit megütni. De ugye azért ki mentesz innen?
riflemann | 2011-12-03 13:38
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam.
[ Módosítva: 2011.12.03 13:39 ]
nikira | 2011-12-03 14:07
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy
Axol | 2011-12-03 14:19
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan
Amarillis | 2011-12-03 14:27
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő
[ Módosítva: 2011.12.03 14:27 ]
Verity | 2011-12-03 18:27
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben
Avernus | 2011-12-03 18:37
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya
Amarillis | 2011-12-03 19:11
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt
Avernus | 2011-12-03 19:13
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre.
Verity | 2011-12-03 19:16
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre.Ami most éppen
Avernus | 2011-12-03 19:17
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére
Amarillis | 2011-12-03 19:17
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta
[ Módosítva: 2011.12.03 19:24 ]
Avernus | 2011-12-03 19:25
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés,
Amarillis | 2011-12-03 19:35
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget
Avernus | 2011-12-03 19:47
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)
Iolaus | 2011-12-03 19:48
nem bírta tovább
nikira | 2011-12-04 10:09
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott
[ Módosítva: 2011.12.04 10:10 ]
Avernus | 2011-12-04 10:32
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá
Amarillis | 2011-12-04 15:27
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr
Avernus | 2011-12-04 15:29
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr, aki legalább kicsit
nikira | 2011-12-04 15:35
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr, aki legalább kicsit tudott vezetni erre
Avernus | 2011-12-04 15:38
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr, aki legalább kicsit tudott vezetni erre a vidékre, hiszen
Amarillis | 2011-12-04 15:53
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr, aki legalább kicsit tudott vezetni erre a vidékre, hiszen folytatja útját a
Avernus | 2011-12-04 16:04
Történetünk egy kis kertitörpéről fog szólni. Kinek ruházata csíkos, és ezért a szemközti házban lakó vén banya úgy becézgeti hogy "Sima". Simának van egy kedves macskája, aki a szemközti háztetőn kaparja a hólepte mohát és zuzmót. Nagyon dagadt macska volt már születésekor is csak a hasát tömte mindig csak egyszer nem beszakadt alatta a szép tiszta tető,és ekkor történt, hogy széttárt lábaival beleesett a levesbe és leforrázta magát. Majd megérkezett a gazdája és megszárította haját a hajsütővassal, majd befonta. Szegény el sem tudta képzelni befont bundáját annyira cukin állt benne a rózsaszín melír hogy teljesen beleszeretett egy kutya ami azóta is csak körbe-körbe tud szaladgálni körülötte és csóválni a farkát. De a macska ezt megelégelte és borzok tanácsát kérte. A borzok javasolták, hogy menjen el Simához és kérjen tőle egy nagy készítésű dolgot amit arra használhatott, hogy leüthesse a kutyát, és megszabaduljon tőle, majd pedig elássa a kikapart belét amelyet egy kunai késsel szabdalt ki. El is indult hegyen völgyön át, egészen addig a Tom Cruise szoborig, amely valaha még arany színben pompázott egy lila tóban, de most már minden csak piros. Magával vitte a kicsi,színes és sokak számára ismeretlen békamestert, aki megtanítja, hogyan tévessze meg a Simát őrző 3 méter magas amorf amőbát.De nem találta meg az óriási WC szörnyeteget, ami valójában egy Jacko fan volt. És történetünk váratlan fordulatot vett. Simának ki kellet szednie a bokorból egy nagyon nagy zsákot, ami tele volt bagolyköpetekkel és rózsaszín pöttyös egerekkel és ekkor tudatosult benne, milyen későre jár. Ezért úgy döntött el kellene már menni, egy jót inni régi barátjával Bélával. Béla egy őrült, szakadt szoknyájú, szőrös lábú transzvesztita aki nagyon szerette a Jóban Rosszbant, de sosem láthatta, mert éppen akkor volt a fellépése Sima transzvesztita bárjában. Sima egy napon táncos nőket fogadott, mivel szeretett volna egy jó kis bulit a kertitörpéknek hogy megünnepelhessék a Kertitörpetörő Bajnokság jogerős betiltását. A buli elég laposan indult, de Sima meghívta a pápát és a dalai lámát akik együtt indították el a Palá nevű karaoke programot és duetteztek Rómeó barátnőjével Magdi anyussal. Eközben történt, hogy az amorf amőba asszimetrikus alakváltozását analizáló vizsgálatot hajtott végre egy biológus, akin éppen egy Happy CP volt. Aki mellesleg kedves,és szintén transzvesztita. Azonban ennek ellenére van rendes állása.Sima partyja végülis eléggé jól sikerült , Michael Jackson beugrott egy sörre hogy felüdüljön a melegben, egyszer csak a Tom Cruise szobor elkezdett olvadni és az elfolyósodó csoki beterítette Michael Jacksont. Ekkor hirtelen Sima elővette a gázperzselőt és beleégette Jacksonba a csokit. Ezzel a történet gyorsan idegtépő tempóra kapcsolt. És felgyorsult az agysejtek elhalálozásának menete. Sima agya végül leállt, ám kertitörpénél ez nem hátrány. Akár egy zombi, vagy bárminek nevezhetjük, iszonyat sok pizzát pusztított el kegyetlenül, amíg végül kipukkant. A Kertitörpék Főistene, miután audienciát tartott megdöbbenve vette tudomásul,hogy történt valami ilyesmi szörnyűség Simával. A Főistenük kegyetlenül gyorsan feltámasztotta Simát. Azonban apró mellékhatásként Sima nővé változott. Nagyon sok férfit kezdett meghódítani, de közbe rájött, hogy tempóját növelnie kell, így fogta a kézi készítésű rotációskapáját és felásta a királyi udvar elátkozott sarkát. Emiatt az őrültek kertjébe száműzték. Ahol aztán kedvére áshatott. Míg egyszer elkezdett esni a vörös, iszapos hó.De törpénket ez egyáltalán nem zavarta, hiszen ő már egyszer halott volt. Elég könnyedén vette a megtörtént kihívásokat. Miközben ásott, elgondolkodott, hogyan is lehetne megint meghalni. Ekkor hatalmas hurrikán keletkezett ami elragadta. De csak a lelkét tudták ezek után megmenteni, amit beleraktak egy hatalmas molylepkékkel teli tartályba, de kiszabadult. Lelke elhagyatottan bolyongott a vad és hátborzongató mecha roncstelepen. Itt a vége. - gondolta Sima. De aztán hirtelen egy angyal jelent meg.- Akarsz újra élni? De cserébe elveszem a nagy és egzotikus töklámpásod. Azonban Sima pofonvágta angyalkát.... Ezt miért tetted? - kérdezte az angyal. Ezt azért kaptad mert jól esett végre valakit megütni. De ugye azért kimentesz innen?- Persze. Parancsot kaptam. Ekkor megjelent egy Justin Bieber fan. - Csak ne Ő - gondolta Sima, miközben tárazott. Kedves gépkarabélya mindig kéznél volt készen az ölésre. Ami most éppen nem esett nehezére, hiszen úgy bosszantotta a sok anti-animés, ezt a feszültséget (az ellenségeivel együtt)nem bírta tovább. Ezért Sima átváltozott egy rózsaszínű autóvá, kellett egy sofőr, aki legalább kicsit tudott vezetni erre a vidékre, hiszen folytatja útját a Fantázia Expressz még...

VÉGE

Új kezdés:
Süvöltő szelek korbácsolták
Amarillis | 2011-12-04 16:06
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor
Avernus | 2011-12-04 16:07
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek
Amarillis | 2011-12-04 16:17
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta
Avernus | 2011-12-04 16:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát.
Amarillis | 2011-12-04 16:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki
Avernus | 2011-12-04 16:27
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában
Amarillis | 2011-12-04 16:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját
Avernus | 2011-12-04 16:38
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt
Amarillis | 2011-12-04 16:39
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy
Avernus | 2011-12-04 16:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét.
Amarillis | 2011-12-04 16:51
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok
Avernus | 2011-12-04 17:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt
CSPX | 2011-12-04 17:04
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)
[ Módosítva: 2011.12.04 17:07 ]
Amarillis | 2011-12-04 17:04
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt is csomagoltak neki,
Avernus | 2011-12-04 17:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel
Amarillis | 2011-12-04 17:57
ès főleg sajàt

spoiler Kinyit
Köszi, az udvariassàgèrt CSPX, jól esett! Bocs h csak a hàrom szòt irom, most csak igy megy...
Avernus | 2011-12-04 18:09
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség
Amarillis | 2011-12-04 18:44
szinte elkerülhetetlen, mègis
Avernus | 2011-12-04 19:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer
Amarillis | 2011-12-04 19:21
neki is összejöhet
Avernus | 2011-12-04 19:38
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet egy jó hasmenés...
Amarillis | 2011-12-04 19:47
is enyhülèst hozhat
Avernus | 2011-12-06 23:05
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta.
Amarillis | 2011-12-06 23:13
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a
Avernus | 2011-12-06 23:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte
Verity | 2011-12-06 23:31
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent
Amarillis | 2011-12-06 23:33
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába
[ Módosítva: 2011.12.06 23:34 ]
Avernus | 2011-12-06 23:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában
[ Módosítva: 2011.12.06 23:40 ]
Amarillis | 2011-12-06 23:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt
Verity | 2011-12-06 23:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy
Amarillis | 2011-12-06 23:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni
[ Módosítva: 2011.12.06 23:57 ]
Avernus | 2011-12-07 00:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat,
Amarillis | 2011-12-07 00:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth
[ Módosítva: 2011.12.07 0:24 ]
Avernus | 2011-12-07 17:21
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait
Amarillis | 2011-12-07 17:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta, az hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt)is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős
Avernus | 2011-12-07 18:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött
Amarillis | 2011-12-07 18:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így
[ Módosítva: 2011.12.07 18:33 ]
Avernus | 2011-12-07 18:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják
Amarillis | 2011-12-07 18:46
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő
Avernus | 2011-12-07 18:50
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak
Amarillis | 2011-12-07 18:53
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért
Avernus | 2011-12-07 18:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról.
Amarillis | 2011-12-07 19:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát
Avernus | 2011-12-07 19:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért
Amarillis | 2011-12-07 19:11
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért elővett egy nyalókát
Avernus | 2011-12-07 19:13
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja
Amarillis | 2011-12-07 19:15
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és
Avernus | 2011-12-07 19:18
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen
Amarillis | 2011-12-07 19:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt
[ Módosítva: 2011.12.07 19:20 ]
Avernus | 2011-12-07 19:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután
Amarillis | 2011-12-07 20:02
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy
wakabayashi | 2011-12-07 20:41
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black
Amarillis | 2011-12-07 20:49
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami
Avernus | 2011-12-07 21:03
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból
Amarillis | 2011-12-07 21:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket
Avernus | 2011-12-07 21:25
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra.
Amarillis | 2011-12-07 21:30
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania
Avernus | 2011-12-07 21:38
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba.
Amarillis | 2011-12-07 21:40
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját
[ Módosítva: 2011.12.07 21:40 ]
golddragon007 | 2011-12-09 21:21
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult
Amarillis | 2011-12-09 22:05
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel
[ Módosítva: 2011.12.09 22:05 ]
golddragon007 | 2011-12-09 22:15
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja
Amarillis | 2011-12-09 22:17
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot
golddragon007 | 2011-12-09 22:41
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak!
Amarillis | 2011-12-09 22:46
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még
[ Módosítva: 2011.12.09 22:47 ]
golddragon007 | 2011-12-10 00:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak
Amarillis | 2011-12-10 10:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját
Avernus | 2011-12-10 17:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor
Amarillis | 2011-12-10 18:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta
golddragon007 | 2011-12-10 19:17
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy
Avernus | 2011-12-10 19:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében...
Amarillis | 2011-12-10 19:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el
wakabayashi | 2011-12-10 19:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori
Avernus | 2011-12-10 19:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még
[ Módosítva: 2011.12.10 19:30 ]
Amarillis | 2011-12-10 19:39
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava
golddragon007 | 2011-12-10 20:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy
Amarillis | 2011-12-10 20:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el
Avernus | 2011-12-10 20:22
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit
Amarillis | 2011-12-10 20:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de
Avernus | 2011-12-10 20:24
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy
Amarillis | 2011-12-10 20:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült
Iolaus | 2011-12-10 20:27

Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de még mindig nem
Death/Mortis | 2011-12-10 20:38
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de még mindig nem jutott hozzá Skyrim-jéhez
[ Módosítva: 2011.12.10 20:38 ]
Amarillis | 2011-12-10 20:41
Nem akarok panaszkodni, de itt tartottunk:

Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült
misa77 | 2011-12-10 20:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött
Iolaus | 2011-12-10 20:56
igen mire megírtam a sajátom már túl is haladt

Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött szemüvegével együtt. Ezután
[ Módosítva: 2011.12.10 20:57 ]
Avernus | 2011-12-10 20:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukáától
Amarillis | 2011-12-10 21:07
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot
Iolaus | 2011-12-10 21:09
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit
Amarillis | 2011-12-10 21:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor
Iolaus | 2011-12-10 22:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki
Amarillis | 2011-12-10 22:18
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és
danceblood | 2011-12-11 03:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára
Amarillis | 2011-12-11 08:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált
danceblood | 2011-12-12 14:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott:
Iolaus | 2011-12-12 15:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is
Amarillis | 2011-12-12 19:35
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze
danceblood | 2011-12-12 20:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és
Amarillis | 2011-12-12 20:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját
danceblood | 2011-12-12 20:37
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától
Amarillis | 2011-12-12 20:40
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében
danceblood | 2011-12-12 20:46
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett.
Amarillis | 2011-12-12 20:47
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta
Avernus | 2011-12-12 20:49
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett
[ Módosítva: 2011.12.12 20:49 ]
Amarillis | 2011-12-12 20:53
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és
danceblood | 2011-12-12 20:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett falára,mely tele
Avernus | 2011-12-12 20:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára,
Amarillis | 2011-12-12 21:09
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt
danceblood | 2011-12-12 22:05
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint
Amarillis | 2011-12-12 22:08
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne
Avernus | 2011-12-12 22:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába.
Amarillis | 2011-12-12 22:44
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá
danceblood | 2011-12-13 15:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és
Amarillis | 2011-12-13 17:07
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Perszegondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el
[ Módosítva: 2011.12.13 17:07 ]
danceblood | 2011-12-13 19:27
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes
Amarillis | 2011-12-13 19:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a
danceblood | 2011-12-13 20:35
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo
Amarillis | 2011-12-14 10:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta
danceblood | 2011-12-14 19:03
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb
Amarillis | 2011-12-14 19:08
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így
Kazumi | 2011-12-15 02:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy
[ Módosítva: 2011.12.15 2:31 ]
Amarillis | 2011-12-15 02:30
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét
Kazumi | 2011-12-15 02:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi
Amarillis | 2011-12-15 02:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először
Avernus | 2011-12-15 07:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás
Amarillis | 2011-12-15 07:31
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere
Kazumi | 2011-12-15 14:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette
Ainsworth | 2011-12-15 14:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével
danceblood | 2011-12-15 15:06
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat.
Sayuka | 2011-12-15 15:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott
[ Módosítva: 2011.12.15 15:21 ]
Amarillis | 2011-12-15 19:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,
[ Módosítva: 2011.12.15 19:25 ]
danceblood | 2011-12-15 20:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen
Amarillis | 2011-12-15 21:05
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte
Sayuka | 2011-12-15 21:25
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon
Amarillis | 2011-12-15 21:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni
Ainsworth | 2011-12-15 22:37
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával
Amarillis | 2011-12-15 22:54
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával kért egy időpontot
Iolaus | 2011-12-15 23:36
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával kért egy időpontot a Tibetbe delegált
Ainsworth | 2011-12-16 09:49
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - ès főleg sajàt magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mègis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához aki
CSPX | 2011-12-16 10:30
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat
[ Módosítva: 2011.12.16 10:33 ]
Ainsworth | 2011-12-16 10:41
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés
CSPX | 2011-12-16 10:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban.
[ Módosítva: 2011.12.16 10:56 ]
Amarillis | 2011-12-16 12:46
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott
CSPX | 2011-12-16 13:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába
[ Módosítva: 2011.12.16 13:29 ]
Amarillis | 2011-12-16 13:35
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében
Ainsworth | 2011-12-16 13:52
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb
Amarillis | 2011-12-16 14:49
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de
nikira | 2011-12-16 15:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, aki dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni
CSPX | 2011-12-16 17:02
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart
[ Módosítva: 2011.12.16 17:16 ]
danceblood | 2011-12-16 17:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de
Ainsworth | 2011-12-16 17:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták
[ Módosítva: 2011.12.16 18:00 ]
nikira | 2011-12-16 18:25
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt
[ Módosítva: 2011.12.16 18:25 ]
Ainsworth | 2011-12-16 18:34
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni
Amarillis | 2011-12-16 18:56
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a
danceblood | 2011-12-16 20:18
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára
Ainsworth | 2011-12-16 20:28
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett
Amarillis | 2011-12-16 20:54
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk
Avernus | 2011-12-16 20:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant
danceblood | 2011-12-16 21:08
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas
Amarillis | 2011-12-16 22:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről,
Ainsworth | 2011-12-16 23:22
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng
Amarillis | 2011-12-16 23:24
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta
[ Módosítva: 2011.12.16 23:24 ]
Avernus | 2011-12-16 23:27
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén
Amarillis | 2011-12-16 23:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés
Ainsworth | 2011-12-16 23:36
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat
Avernus | 2011-12-16 23:45
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát
Amarillis | 2011-12-16 23:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte
danceblood | 2011-12-16 23:56
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót.
CSPX | 2011-12-17 00:03
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek...
Amarillis | 2011-12-17 00:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem
CSPX | 2011-12-17 00:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját még kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra
[ Módosítva: 2011.12.17 0:16 ]
Amarillis | 2011-12-17 00:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette
[ Módosítva: 2011.12.17 0:19 ]
Ainsworth | 2011-12-17 10:00
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint
Amarillis | 2011-12-17 10:24
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét
Ainsworth | 2011-12-17 14:28
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját
Amarillis | 2011-12-17 14:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét
Ainsworth | 2011-12-17 14:59
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult
danceblood | 2011-12-17 19:33
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába.
misa77 | 2011-12-17 19:59
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit,
Amarillis | 2011-12-17 20:03
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be
Ainsworth | 2011-12-18 13:31
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának
Amarillis | 2011-12-18 13:43
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott
Ainsworth | 2011-12-18 14:31
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén
Zsinett | 2011-12-18 14:41
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte
Ainsworth | 2011-12-18 14:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc
Amarillis | 2011-12-18 15:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta
Zsinett | 2011-12-18 15:51
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő
Amarillis | 2011-12-18 15:54
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki
Ainsworth | 2011-12-18 16:36
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki
Amarillis | 2011-12-18 16:37
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél
Ainsworth | 2011-12-19 12:13
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail
[ Módosítva: 2011.12.19 12:14 ]
Amarillis | 2011-12-19 12:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny
Ainsworth | 2011-12-20 07:39
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de
Amarillis | 2011-12-20 09:51
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele
Ainsworth | 2011-12-20 11:56
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első
Amarillis | 2011-12-20 16:21
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz
Doori | 2011-12-20 18:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát, ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz,hogy egyen spenótot
CSPX | 2011-12-20 18:47
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában,
[ Módosítva: 2011.12.20 18:49 ]
Amarillis | 2011-12-20 18:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a
CSPX | 2011-12-20 18:50
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap
Amarillis | 2011-12-20 18:52
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy
Ainsworth | 2011-12-21 08:51
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett
Amarillis | 2011-12-21 09:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire
Ainsworth | 2011-12-21 09:37
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére.
Amarillis | 2011-12-21 09:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia
Ainsworth | 2011-12-21 09:52
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat
Amarillis | 2011-12-21 13:51
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában
Ainsworth | 2011-12-21 16:26
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli
Amarillis | 2011-12-21 16:40
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv
Ainsworth | 2011-12-21 18:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku
Amarillis | 2011-12-21 18:53
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt
zsocika10 | 2011-12-21 18:57
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye
[ Módosítva: 2011.12.21 18:57 ]
Amarillis | 2011-12-21 18:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem
[ Módosítva: 2011.12.21 18:59 ]
Ainsworth | 2011-12-21 19:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert
Amarillis | 2011-12-21 19:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia
Ainsworth | 2011-12-21 19:16
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére
Amarillis | 2011-12-21 19:18
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon
Ainsworth | 2011-12-21 21:56
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen
Amarillis | 2011-12-21 23:30
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a
Ainsworth | 2011-12-22 09:56
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista
Amarillis | 2011-12-22 11:02
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott
Ainsworth | 2011-12-22 20:38
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott a hogyan mentsük
Amarillis | 2011-12-22 20:39
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott a hogyan mentsük meg bajba jutott
[ Módosítva: 2011.12.22 20:39 ]
Ainsworth | 2011-12-22 20:42
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél
Amarillis | 2011-12-22 20:44
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak
Ainsworth | 2011-12-22 20:47
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust
Amarillis | 2011-12-22 20:50
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta
Ainsworth | 2011-12-22 21:06
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat
Amarillis | 2011-12-22 21:10
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és
Ainsworth | 2011-12-22 21:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül
Amarillis | 2011-12-22 21:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert
Ainsworth | 2011-12-22 21:20
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót
Amarillis | 2011-12-22 21:24
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának.
Ainsworth | 2011-12-22 21:28
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól
Wolfmon | 2011-12-22 21:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz
Amarillis | 2011-12-22 22:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd
Wolfmon | 2011-12-22 22:50
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég
Amarillis | 2011-12-23 00:15
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet
Wolfmon | 2011-12-23 01:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos
Amarillis | 2011-12-23 01:17
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra
Wolfmon | 2011-12-23 02:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az
Amarillis | 2011-12-23 02:27
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még
Wolfmon | 2011-12-23 02:47
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és
Amarillis | 2011-12-23 02:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja
Wolfmon | 2011-12-23 03:00
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen
Amarillis | 2011-12-23 03:01
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét
Wolfmon | 2011-12-23 03:07
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol
Amarillis | 2011-12-23 03:08
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy
Wolfmon | 2011-12-23 03:15
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők
Amarillis | 2011-12-23 03:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa
Wolfmon | 2011-12-23 03:23
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve
Amarillis | 2011-12-23 03:24
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már
Wolfmon | 2011-12-23 03:29
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a
Amarillis | 2011-12-23 03:31
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és
Wolfmon | 2011-12-23 03:41
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott
Amarillis | 2011-12-23 03:46
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben
Wolfmon | 2011-12-23 03:48
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga
Amarillis | 2011-12-23 03:50
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki
Wolfmon | 2011-12-23 03:55
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját
[ Módosítva: 2011.12.23 3:55 ]
Amarillis | 2011-12-23 06:53
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult
Ricz | 2011-12-23 07:05
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált
Amarillis | 2011-12-23 07:06
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját
[ Módosítva: 2011.12.23 7:07 ]
Ricz | 2011-12-23 07:09
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig...
Amarillis | 2011-12-23 07:11
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő
Ricz | 2011-12-23 07:12
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba
Amarillis | 2011-12-23 07:14
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út
Ainsworth | 2011-12-23 20:08
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a
Amarillis | 2011-12-23 20:17
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje
cs.bende | 2011-12-23 20:40
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel
Amarillis | 2011-12-23 21:32
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...
[ Módosítva: 2011.12.23 21:32 ]
misa77 | 2011-12-23 21:58
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar
Amarillis | 2011-12-23 22:00
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe
Wolfmon | 2011-12-24 02:19
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot
Ainsworth | 2011-12-24 09:09
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére
Amarillis | 2011-12-24 11:36
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére igazán rossz hatással
Wolfmon | 2011-12-24 13:25
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére igazán rossz hatással volt, ezért mindenképpen
Ainsworth | 2011-12-24 13:37
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére igazán rossz hatással volt, ezért mindenképpen levette cipőit és
Wolfmon | 2011-12-24 13:45
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére igazán rossz hatással volt, ezért mindenképpen levette cipőit és mezítláb folytatta útját
[ Módosítva: 2011.12.24 13:46 ]
Amarillis | 2011-12-24 18:13
Süvöltő szelek korbácsolták a hullámokat, mikor még hajdanán Istenek kénye-kedve uralta az emberek sorsát. Ekkor hősünk, aki jobbágyok kicsiny falujában élt hajdan, útját méghttp://animeaddicts.hu/theme/header.png kezdete előtt elrontotta az, hogy otthon hagyta fogkeféjét. Pedig a lányok még WC papírt (illatosat, három rétegűt) is csomagoltak neki...
Csatája az elemekkel - és főleg saját magával - a vereség szinte elkerülhetetlen, mégis mennie kell. Egyszer neki is összejöhet - egy jó hasmenés is enyhülést hozhat, legalább párszor naponta. Útját egyenesen a Világvége felé kezdte, ám ekkor megjelent a vasorrú bába szinte szentségtörő ruhában, de nem volt hozzá kedve, hogy hozzászóljon. Megpróbálta kikerülni a furcsa divathullámokat, inkább a goth szivárvány barokkos fodrait kedvelte. A hős tehát gyorsan átöltözött Lolitának, gondolta így viccesebb napok várják, a magassarkú cipő tetején. Végül csak rajta nevettek, ezért bánatában leugrott topánkájáról. Hogy kárpótolja magát szilánkossá tört bokájáért, elővett egy nyalókát, amit még ükapja kapott gyerekkorában és rágcsált egy életen keresztül, de maradt a nyalogatásnál, miután ajánlatot kapott, hogy meghallgassa Rebecca Black legújabb számát, ami egyenesen a Pokolból érkezett, az embereket kínozva keserű halálra. Ezt kell megállítania: belerúgott a rádióba. Elfelejtette törött bokáját majd útnak indult, kardot szerezni, amivel majd meg fogja törni az átkot, de várjunk csak! Miféle átkot Még most is csak félve emlegetik napját 13. születésnapjának, mikor a tükörben meglátta, hogy milyen nagy szerszám van zsebében... ekkor döntötte el, hogy végez gyerekkori barátjával. Miért? Még fülében csengett szava amikor megígérte, hogy nem veszi el játék vasútját, amit barátnőjétől kapott, de máris eltörte egy mozdulattal, mikor ráült nagyapja féltve őrzött fogsorára. Még anyukájától is kapott tanácsot arra, hogy mit mondjon neki amikor majd megmutatja neki hatalmas kardját és nesztelenül lesújt áldozatára, jelmondata szállóigévé vált mely így hangzott: egyetlen mozdulat is végzetes lehet! Persze gondolatai összezavarodtak és megkereste szeretett alvótakaróját,melyet legjobb barátjától kapott, majd mérgében apró cafatokra tépett. Tettét azonnal megbánta, így pónikat festett szobája falára és összes zoknija talpára, aztán neki állt halkan énekelni,mint ha ő lenne Fürge Róka Lába. Ekkor benézett hozzá rémülve anyukája és nem hitte el ,hogy milyen rettenetes frizurát vágatott a kölyke,még Rambo is megirigyelné. Elzavarta fiát,hogy jobb belátásra térjen. Így hősünk elindult, hogy rendbe szedje életét, és új hobbi után nézzen. Először szamársörény fésülő szakmunkás segéd lett, mestere azonban nem értette segéde miért drótkefével fésüli a szamarakat. Így hát adott utilaput a lábára,és lassan szépen fizetés nélkül elküldte Tibetbe. Hősünk nagyon szeretett volna találkozni a dalai lámával, kért egy időpontot a Tibetbe delegált nagynénje rokonához, akinek dalaival a lámákat tanították a köpködés harci művészetére, gyermekkorukban. Amíg várt, beiratkozott egy gyorstalpaló úszóiskolába, egész eddigi életében próbált gyerekmedencénél nagyobb vízbe menni, de nem tudott úszni. Pedig úszva akart Tibetbe menni,de a kappák akadályozták, ezért kénytelen volt kappa jelmezt felvenni és beépülni a kappa főhadiszállás hajójára ami süllyedni kezdett. Mindenki pánikolt, Hősünk kezében gyufa lobbant,ami egy hatalmas hiba volt részéről, lőszerraktárban nyílt láng használat következményeit tapasztalta meg. Füle csengésén kívül a repülés szárnyak nélkül gondolat töltötte be agyát, miközben felülről nézte a süllyedő hajót. Remélem még élek... Ha ezt túlélem, regisztrálok a Facebookra, aztán mégis elvetette őrült gondolatát miszerint virtuálisan folytatja életét, fogta megmaradt nyalókáját, behunyta a szemét, sóhajtott, majd elindult a Tibeti kocsmába. Olyan céllal amit, nehezen vallott be önmagának és útitársának, akibe véletlenül botlott kocsmai bunyó közepén ahol aztán megölte a tulaj kedvenc madarát. - Ezzel kivívta a hozzá illő partner tiszteletét, aki állást ajánlott neki a Fejvadász Céh-nél, a Fairy Tail rajongás további előny a bejutáshoz, de azért leszerződtek vele 2 évet. Első küldetése az lesz, hogy egyen spenótot, jéghidegen, szívószállal, Etiópiában, hogy lenyűgözze a helyieket bátorságával. Másnap elárulták neki, hogy színezett teveszart evett, hogy kipróbálják mennyire alkalmas második küldetésére. Meg kellett találnia a láthatatlan bolhákat főnöke macskájának bundájában, amely nyakát körbeöleli egy szögecses nyakörv, ráírva Gakuen Mokushiroku, mivel ez volt a fajtájának származási helye. A helyzet nem túl rózsás, mert oda kell utaznia a meggyfa tetejére, hogy ellenszert találjon a bolhák ellen, útjára elkísérte a híres méregkeverő specialista, akivel már találkozott, a hogyan mentsük meg bajba jutott képzeletbeli barátunkat összejövetelnél, ahol azonnal találtak egy ismeretlen pszichológust, aki azt tanácsolta ne aludjon sokat kézen állva, és főleg ne mezítelenül, kócos hajjal, mert nem tesz jót a lelki egyensúlyának. Hősünk elhatározta, mostantól, hogy Hokage lesz, így segíthet majd megszerezni a rég annyira vágyott tiszteletet, amivel egy titkos ígéretet váltana valóra, hogy megölhesse az árulót, aki még mindig zombi és az egyetlen célja, hogy autót vehessen és elvihesse barátnőjét Soul Society-be ahol elárulja neki, hogy ő lesz mindenidők legjobb modern táncosa a Temetőben. Visszatérve Hősünk céljára, már lassan odaér a feneketlen tóhoz és mikor már ott járt, a közelben meglátott egy aranysárga hajú lányt, aki meztelenül fényezte kardját, Hősünk zavarában elfordult, és gyorsan elsomfordált, tovább folytatta útját, egy messzi-messzi galaxisig... Ez a kitérő a zord tanyavilágba egy zarándok út, mely párhuzamos a titkos álmok földje nevezetű csodás hellyel, így inkább odament...bár a lószar beleragadt a cipőjébe amitől olyan szagot érzett, ami kedvére igazán rossz hatással volt, ezért mindenképpen levette cipőit és mezítláb folytatta útját, ki tudja hova...

VÉGE

spoiler Kinyit
bocsi, már olyan szövevényes h szerintem ideje újat kezdeni, remélem nem haragszotok meg...

Az új:

Egy nap, mikor
[ Módosítva: 2011.12.24 18:13 ]
Wolfmon | 2011-12-24 21:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a

spoiler Kinyit
Boldog Karácsonyt mindenkinek! (:
Amarillis | 2011-12-24 21:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba
Wolfmon | 2011-12-24 21:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra
AyameIchigo | 2011-12-24 23:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem
Amarillis | 2011-12-24 23:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez
negima000 | 2011-12-24 23:51
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem
[ Módosítva: 2011.12.24 23:52 ]
Amarillis | 2011-12-24 23:52
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem
negima000 | 2011-12-24 23:55
bocsi az előző ért Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam
Amarillis | 2011-12-25 00:06
bocsi az előző ért Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már
Wolfmon | 2011-12-25 00:22
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a
Death/Mortis | 2011-12-25 01:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok
[ Módosítva: 2011.12.25 1:03 ]
Amarillis | 2011-12-25 01:06
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el
Luciferia | 2012-01-03 22:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos
Amarillis | 2012-01-03 22:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam
Luciferia | 2012-01-03 22:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és
Amarillis | 2012-01-03 22:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el
Luciferia | 2012-01-03 23:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így
[ Módosítva: 2012.01.03 23:01 ]
Death/Mortis | 2012-01-03 23:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg
Amarillis | 2012-01-03 23:11
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam
[ Módosítva: 2012.01.03 23:11 ]
Luciferia | 2012-01-03 23:13
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem
Amarillis | 2012-01-03 23:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit
Luciferia | 2012-01-03 23:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos
Ainsworth | 2012-01-03 23:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly
Luciferia | 2012-01-03 23:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly, első előléptetésem alkalmából.
[ Módosítva: 2012.01.03 23:46 ]
Ainsworth | 2012-01-03 23:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem
Luciferia | 2012-01-03 23:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy
Amarillis | 2012-01-04 00:15
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg
Luciferia | 2012-01-04 00:21
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert
Amarillis | 2012-01-04 00:31
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett
Luciferia | 2012-01-04 00:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új
Amarillis | 2012-01-04 00:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a
Luciferia | 2012-01-04 01:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé
Amarillis | 2012-01-04 01:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval
Luciferia | 2012-01-04 01:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem a
Ainsworth | 2012-01-04 09:18
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet
Amarillis | 2012-01-04 18:52
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen
Ainsworth | 2012-01-06 17:27
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom
Amarillis | 2012-01-06 21:27
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem
Ainsworth | 2012-01-06 22:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét
Amarillis | 2012-01-06 22:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma
Luciferia | 2012-01-06 22:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben
Amarillis | 2012-01-06 23:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont
Luciferia | 2012-01-06 23:04
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon
nikira | 2012-01-07 12:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő
Amarillis | 2012-01-07 12:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam
nikira | 2012-01-07 12:43
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg
Amarillis | 2012-01-07 12:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem
Luciferia | 2012-01-07 22:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált
Amarillis | 2012-01-07 22:13
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra
Luciferia | 2012-01-07 22:24
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe.
Amarillis | 2012-01-07 22:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért
[ Módosítva: 2012.01.07 22:39 ]
Luciferia | 2012-01-07 22:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a
Amarillis | 2012-01-07 22:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és
Luciferia | 2012-01-07 22:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen
Amarillis | 2012-01-07 23:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben
Luciferia | 2012-01-07 23:07
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések
Amarillis | 2012-01-07 23:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére
nikira | 2012-01-07 23:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett
Amarillis | 2012-01-07 23:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam
nikira | 2012-01-08 10:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító
Amarillis | 2012-01-08 11:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem
nikira | 2012-01-08 11:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De
[ Módosítva: 2012.01.08 11:05 ]
Amarillis | 2012-01-08 11:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most
nagika123 | 2012-01-08 19:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen
Ainsworth | 2012-01-12 10:33
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket
Amarillis | 2012-01-12 10:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv
Luciferia | 2012-01-12 17:50
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk.
Akita | 2012-01-12 17:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem
Luciferia | 2012-01-12 17:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert
Amarillis | 2012-01-12 18:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont
Luciferia | 2012-01-12 18:11
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast
Amarillis | 2012-01-12 18:19
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék
Luciferia | 2012-01-12 18:21
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni
Amarillis | 2012-01-12 18:24
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de
Ainsworth | 2012-01-12 21:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak
Amarillis | 2012-01-13 00:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban
[ Módosítva: 2012.01.13 0:01 ]
Ainsworth | 2012-01-13 09:35
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engette büszkeségem
Amarillis | 2012-01-13 11:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy
Luciferia | 2012-01-13 20:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van
Amarillis | 2012-01-13 20:34
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze
Luciferia | 2012-01-13 21:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé
Amarillis | 2012-01-13 21:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet
Luciferia | 2012-01-13 21:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve
Amarillis | 2012-01-13 22:06
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól
[ Módosítva: 2012.01.13 22:07 ]
Luciferia | 2012-01-13 23:25
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles
Amarillis | 2012-01-13 23:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a
Marzipan-san | 2012-01-13 23:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és
Luciferia | 2012-01-13 23:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve
Marzipan-san | 2012-01-14 00:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit
Amarillis | 2012-01-14 00:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért
Marzipan-san | 2012-01-14 00:12
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette.
Amarillis | 2012-01-14 00:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő
Marzipan-san | 2012-01-14 13:04
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábamba. Elestem és a földön heverve arra gondoltam, mit követettem el, amiért Isten így megbüntetett. Nem volt idő arra, hogy felálljak
Ainsworth | 2012-01-14 13:04
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk
[ Módosítva: 2012.01.14 13:06 ]
Marzipan-san | 2012-01-14 13:07
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott
Amarillis | 2012-01-14 13:15
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos
Marzipan-san | 2012-01-14 14:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam
Luciferia | 2012-01-14 15:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem
Amarillis | 2012-01-14 15:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam
Luciferia | 2012-01-14 15:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem
Amarillis | 2012-01-14 15:58
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal
Luciferia | 2012-01-14 16:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség
Amarillis | 2012-01-14 16:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és
Luciferia | 2012-01-14 16:17
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a
Ainsworth | 2012-01-15 09:15
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével
Amarillis | 2012-01-15 15:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze
Brown | 2012-01-15 15:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt,
[ Módosítva: 2012.01.15 15:05 ]
Amarillis | 2012-01-15 15:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak
Luciferia | 2012-01-16 13:50
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen
Death/Mortis | 2012-01-16 15:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű
[ Módosítva: 2012.01.16 15:30 ]
Luciferia | 2012-01-16 20:50
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem.
Amarillis | 2012-01-16 20:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy

spoiler Kinyit
Köszi, ezen most könnyesre röhögtem magam...
[ Módosítva: 2012.01.16 20:55 ]
Brown | 2012-01-16 20:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük
Ainsworth | 2012-01-16 21:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről
gummicii | 2012-01-16 22:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy
[ Módosítva: 2012.01.16 22:12 ]
Amarillis | 2012-01-16 22:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg
Ainsworth | 2012-01-18 12:19
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol
Amarillis | 2012-01-18 12:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom
Luciferia | 2012-01-18 13:11
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött
Amarillis | 2012-01-18 13:24
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát
Ainsworth | 2012-01-18 15:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát
Amarillis | 2012-01-18 17:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos
Ainsworth | 2012-01-20 19:17
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrásznak
Marzipan-san | 2012-01-20 19:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki
[ Módosítva: 2012.01.20 19:56 ]
Brown | 2012-01-20 19:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának
Marzipan-san | 2012-01-20 19:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának elmagyarázni, mi is
Brown | 2012-01-20 20:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő
Amarillis | 2012-01-20 20:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó
[ Módosítva: 2012.01.20 20:03 ]
Marzipan-san | 2012-01-20 20:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem
gummicii | 2012-01-20 20:28
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni
Marzipan-san | 2012-01-20 20:31
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt
Amarillis | 2012-01-20 20:32
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom
[ Módosítva: 2012.01.20 20:33 ]
gummicii | 2012-01-20 20:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta
Amarillis | 2012-01-20 20:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok
Marzipan-san | 2012-01-20 20:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt
gummicii | 2012-01-20 20:48
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért
Brown | 2012-01-20 20:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három
gummicii | 2012-01-20 20:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül
Brown | 2012-01-20 21:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas
gummicii | 2012-01-20 21:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami
Marzipan-san | 2012-01-20 21:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve.
[ Módosítva: 2012.01.20 21:40 ]
Ainsworth | 2012-01-20 21:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól
[ Módosítva: 2012.01.20 21:41 ]
gummicii | 2012-01-20 21:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg
Ainsworth | 2012-01-20 21:45
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem
gummicii | 2012-01-20 21:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy
[ Módosítva: 2012.01.20 21:46 ]
Ainsworth | 2012-01-20 21:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól
Marzipan-san | 2012-01-20 21:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
[ Módosítva: 2012.01.20 21:48 ]
gummicii | 2012-01-20 21:48

rózsazsín minden fajtáját.
[ Módosítva: 2012.01.20 22:00 ]
Amarillis | 2012-01-20 21:57
spoiler Kinyit
javíts gummicii, mert Ma-chan kicsit gyorsabb volt...
Marzipan-san | 2012-01-20 22:13
spoiler Kinyit
köszönöm, Ama-chan

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott
gummicii | 2012-01-20 22:20

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás
Brown | 2012-01-20 22:29

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a
gummicii | 2012-01-20 22:33

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem.
[ Módosítva: 2012.01.20 22:34 ]
Amarillis | 2012-01-20 22:44

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta
gummicii | 2012-01-20 22:46
, hogy ez szükséges
Amarillis | 2012-01-20 23:21

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom
gummicii | 2012-01-20 23:22

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik
Amarillis | 2012-01-20 23:25

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak
gummicii | 2012-01-20 23:26

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van
Amarillis | 2012-01-20 23:29

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is
gummicii | 2012-01-20 23:32

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás
Amarillis | 2012-01-21 11:41

rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség
[ Módosítva: 2012.01.21 11:41 ]
Luciferia | 2012-01-21 23:27
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második
Amarillis | 2012-01-21 23:33
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta
Luciferia | 2012-01-21 23:35
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk
Amarillis | 2012-01-22 00:19
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos
Luciferia | 2012-01-22 05:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női
Ainsworth | 2012-01-22 08:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és
Elayan | 2012-01-22 09:21
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor
Ainsworth | 2012-01-22 10:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág
Amarillis | 2012-01-22 11:17
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon
Brown | 2012-01-22 11:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy
Elayan | 2012-01-22 11:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt,
Brown | 2012-01-22 12:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon
Amarillis | 2012-01-22 12:12
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tarott gyűjteményem egy
Elayan | 2012-01-22 12:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közzül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsazsín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás isemrteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tarott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja,
Ainsworth | 2012-01-22 12:26
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka
Amarillis | 2012-01-22 12:31
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem
Elayan | 2012-01-22 12:32
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék
[ Módosítva: 2012.01.22 12:33 ]
Amarillis | 2012-01-22 12:41
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná
Elayan | 2012-01-22 13:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem
[ Módosítva: 2012.01.22 13:00 ]
Amarillis | 2012-01-22 13:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra
Elayan | 2012-01-22 15:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene
Amarillis | 2012-01-22 15:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba
Ainsworth | 2012-01-22 20:34
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a
Elayan | 2012-01-22 20:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez.
Amarillis | 2012-01-22 20:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy
Luciferia | 2012-01-22 21:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem
[ Módosítva: 2012.01.22 21:37 ]
Ainsworth | 2012-01-22 21:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem sapkám, szemüvegem és
Elayan | 2012-01-22 22:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett
[ Módosítva: 2012.01.22 22:06 ]
Amarillis | 2012-01-22 22:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a
[ Módosítva: 2012.01.22 22:11 ]
Elayan | 2012-01-22 23:25
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam
Luciferia | 2012-01-23 00:32
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet.
Amarillis | 2012-01-23 00:41
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam
Elayan | 2012-01-23 08:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és
Amarillis | 2012-01-23 12:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam
zzzizzzi | 2012-01-23 12:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási
Amarillis | 2012-01-23 12:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz
Ainsworth | 2012-01-23 14:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit
Amarillis | 2012-01-23 14:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szivecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek
Ainsworth | 2012-01-23 14:30
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz
Amarillis | 2012-01-23 14:35
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem a

spoiler Kinyit
Te aztán álcáztad magad...
[ Módosítva: 2012.01.23 14:35 ]
Ainsworth | 2012-01-23 14:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam
Amarillis | 2012-01-23 15:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő
Ainsworth | 2012-01-23 17:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki
Amarillis | 2012-01-23 17:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem
Ainsworth | 2012-01-23 21:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred
Amarillis | 2012-01-23 21:32
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem
Ainsworth | 2012-01-23 21:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet
Amarillis | 2012-01-23 21:43
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta
Elayan | 2012-01-24 08:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt
Ainsworth | 2012-01-24 09:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a
Amarillis | 2012-01-24 12:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk
Ainsworth | 2012-01-24 13:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam
Amarillis | 2012-01-24 14:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó
Ainsworth | 2012-01-24 15:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva
Amarillis | 2012-01-24 15:12
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések
Elayan | 2012-01-24 18:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át
Amarillis | 2012-01-24 18:17
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő
Elayan | 2012-01-24 18:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor
Amarillis | 2012-01-24 18:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom
Ainsworth | 2012-01-24 19:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív
Elayan | 2012-01-24 19:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a
Amarillis | 2012-01-24 19:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és
Elayan | 2012-01-24 20:22
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas
Amarillis | 2012-01-24 20:25
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall
Ainsworth | 2012-01-24 23:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam
Amarillis | 2012-01-25 00:15
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről
zzzizzzi | 2012-01-25 00:41
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat
Amarillis | 2012-01-25 00:51
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás
Elayan | 2012-01-25 09:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már
Amarillis | 2012-01-25 09:30
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál
Elayan | 2012-01-25 09:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól,
Amarillis | 2012-01-25 10:07
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor
Brown | 2012-01-25 13:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza
Ainsworth | 2012-01-25 15:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját
Amarillis | 2012-01-25 16:51
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy
Elayan | 2012-01-25 19:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit
Ainsworth | 2012-01-26 10:25
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki.
Amarillis | 2012-01-26 11:43
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat
Elayan | 2012-01-26 11:45
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele,

spoiler Kinyit
Na azta... Csak 2X probalkoztam elotte. Amugy elrontottam a szoveget. :S
[ Módosítva: 2012.01.26 12:12 ]
Amarillis | 2012-01-26 11:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta
Ainsworth | 2012-01-26 20:33
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy
Amarillis | 2012-01-26 20:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott
Elayan | 2012-01-26 20:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben
[ Módosítva: 2012.01.26 20:38 ]
Amarillis | 2012-01-26 20:41
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak
Ayano | 2012-01-26 21:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most
[ Módosítva: 2012.01.26 21:39 ]
zzzizzzi | 2012-01-26 22:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy
Elayan | 2012-01-27 09:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania,
zzzizzzi | 2012-01-27 10:35
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav
Ainsworth | 2012-01-27 11:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt
Elayan | 2012-01-27 12:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem
Ayano | 2012-01-27 13:14
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen
Elayan | 2012-01-27 14:12
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel
Ayano | 2012-01-27 14:28
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja
Elayan | 2012-01-27 19:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit
Brown | 2012-01-27 23:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le
Amarillis | 2012-01-28 10:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután
Elayan | 2012-01-29 16:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora
Luciferia | 2012-01-29 21:43
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével
Amarillis | 2012-01-29 21:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére
Luciferia | 2012-01-29 21:52
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az
Elayan | 2012-01-29 22:07
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de
Luciferia | 2012-01-29 22:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette
Amarillis | 2012-01-30 12:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam
Ainsworth | 2012-01-30 13:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg
Amarillis | 2012-01-30 13:04
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a
Elayan | 2012-01-30 19:39
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön
Luciferia | 2012-01-30 19:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás.
Amarillis | 2012-01-30 20:25
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal
Luciferia | 2012-01-30 20:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit
Elayan | 2012-01-30 20:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a
Amarillis | 2012-01-30 20:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen
Ainsworth | 2012-01-31 12:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd
Amarillis | 2012-01-31 15:17
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat
Ayano | 2012-01-31 15:21
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért
Elayan | 2012-01-31 17:19
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm
[ Módosítva: 2012.01.31 17:19 ]
Amarillis | 2012-01-31 17:22
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud
Ainsworth | 2012-02-01 14:19
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is
Amarillis | 2012-02-01 21:03
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam
Mawaruy | 2012-02-02 00:12
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy
Amarillis | 2012-02-02 13:45
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz
Mawaruy | 2012-02-03 14:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja
[ Módosítva: 2012.02.03 14:42 ]
Amarillis | 2012-02-03 20:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat
Mawaruy | 2012-02-03 20:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet
Amarillis | 2012-02-03 20:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban
Mawaruy | 2012-02-03 20:23
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó
Amarillis | 2012-02-04 20:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet
Mawaruy | 2012-02-04 20:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint
Amarillis | 2012-02-04 20:27
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz
Mawaruy | 2012-02-04 20:28
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját
Amarillis | 2012-02-04 20:30
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok
Mawaruy | 2012-02-04 20:35
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre
Amarillis | 2012-02-04 20:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset
Mawaruy | 2012-02-04 20:40
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással.
Amarillis | 2012-02-04 20:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat
Mawaruy | 2012-02-04 20:43
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem
Amarillis | 2012-02-04 20:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és
Mawaruy | 2012-02-04 20:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit
[ Módosítva: 2012.02.04 20:54 ]
Amarillis | 2012-02-04 21:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim
Mawaruy | 2012-02-04 21:05
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen
Amarillis | 2012-02-04 21:07
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni
Mawaruy | 2012-02-04 21:13
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is
Amarillis | 2012-02-04 21:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben
Mawaruy | 2012-02-04 21:45
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja.
Amarillis | 2012-02-04 21:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért
Mawaruy | 2012-02-04 21:49
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy
Amarillis | 2012-02-04 22:02
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom
Mawaruy | 2012-02-05 03:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy
Amarillis | 2012-02-05 03:18
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha
Mawaruy | 2012-02-05 03:22
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet

spoiler Kinyit
Ennél jobb nem jutott eszembe
Amarillis | 2012-02-05 03:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak
Mawaruy | 2012-02-05 03:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza
Amarillis | 2012-02-05 03:45
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba
Mawaruy | 2012-02-05 03:50
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak
Amarillis | 2012-02-05 03:52
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel
Mawaruy | 2012-02-05 03:55
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót
Amarillis | 2012-02-05 03:57
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült
Mawaruy | 2012-02-05 03:59
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem
Amarillis | 2012-02-05 04:13
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni
Mawaruy | 2012-02-05 04:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és
Amarillis | 2012-02-05 13:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki
Mawaruy | 2012-02-05 14:20
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen
Amarillis | 2012-02-05 14:44
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam.
Mawaruy | 2012-02-05 14:46
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze
Amarillis | 2012-02-05 15:37
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van
Mawaruy | 2012-02-05 17:32
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok
Amarillis | 2012-02-06 00:29
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga

spoiler Kinyit
de tessék komolyan venni a sztorit, ne rohanjunk annyira, hiányoznak a részletek
Mawaruy | 2012-02-06 00:36
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki

spoiler Kinyit
rendben,rendben
Amarillis | 2012-02-06 00:38
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna
Mawaruy | 2012-02-06 00:52
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem
Amarillis | 2012-02-06 01:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani
Mawaruy | 2012-02-06 01:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy
Amarillis | 2012-02-06 01:30
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet
Mawaruy | 2012-02-06 01:48
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem
Amarillis | 2012-02-06 01:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát
Mawaruy | 2012-02-06 01:58
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja
Amarillis | 2012-02-06 02:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről
Mawaruy | 2012-02-06 02:27
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a
Amarillis | 2012-02-06 02:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé
Mawaruy | 2012-02-06 02:48
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem
Amarillis | 2012-02-06 02:54
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta
[ Módosítva: 2012.02.06 2:55 ]
Mawaruy | 2012-02-06 03:04
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után
Amarillis | 2012-02-06 03:08
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem
Mawaruy | 2012-02-06 03:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos
Amarillis | 2012-02-06 03:10
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak
Mawaruy | 2012-02-06 03:16
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett
Amarillis | 2012-02-06 03:31
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri
Mawaruy | 2012-02-06 03:42
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket
Amarillis | 2012-02-06 03:47
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem
Mawaruy | 2012-02-06 03:50
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés
Amarillis | 2012-02-06 03:53
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés nélkül élheti tovább
Mawaruy | 2012-02-06 03:56
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés nélkül élheti tovább átlagos kis életét.
Amarillis | 2012-02-06 04:00
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés nélkül élheti tovább átlagos kis életét. A szerződést aláírtuk
Mawaruy | 2012-02-06 04:01
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés nélkül élheti tovább átlagos kis életét. A szerződést aláírtuk és mindenki ment
Amarillis | 2012-02-06 04:09
Egy nap, mikor felkeltem reggel a nap beragyogott szobámba, egyenesen az arcomra.Ekkor még nem sejtettem, hogy ez a nap nem úgy fog alakulni, mint hittem mert mikor láttam az óra már delet ütött, a vállalhatatlanul inkompetens parancsnokok sem alhatnának el egy ilyen fontos találkozó előtt. Fogtam az egyenruhámat és rekordsebességgel készültem el de még így sem töröltem meg sebtében mosott hajam ezért sikerült összevizeznem a levelet, amit egy nagyon fontos barátomtól kaptam tavaly első előléptetésem alkalmából. Borotválkozás közben figyelnem kellett nagyon, hogy ne vágjam meg az arcomat, mert jó benyomást kellett tennem az új védencemre, akit a tegnapi tárgyaláson eléggé sikerült megrémisztenem, szóval el kell nyernem az új borotva készletet, hogy simább legyen az imádott babaarcom. A lány nem bírta levenni szemét borostámról, de ma kivételesen tetszetősebb színben sikerült megjelennem. Pont azon a napon amikor az ő kedves mosolyát megláttam ,szörnyeteg jelent meg, egy régi ellenségem, aki mindenáron megpróbált megölni, most újra belevigyorgott a képembe. Menekülnünk kellett, ezért karon ragadtam a megszeppent leányzót és rohanni kezdtünk egyenesen a kocsimhoz, közben hallottam, ahogy lövések záporoznak körülöttünk. Szerencsére senkinek nem lett baja. Azonnal hívtam a szörnyeteg eltávolító központot és jelentettem, az esetet. De tudtam nekem most végem van, hiszen láthatóan körbevettek minket. Kellett egy terv amivel gyorsan eltűnhettünk. Viszont ez nem jött össze, mert a kocsi pont bemondta az unalmast, ha egyedül volnék akkor elkezdeném kaszabolni az ellenséget, de jobbnak láttam halottnak képzelni magunkat, azonban nem engedte büszkeségem. Ekkor észrevettem, hogy egy csapóajtó van tőlünk nem messze, gyorsan elindultam felé, közben a védencemet szorosan magamhoz ölelve óvtam a golyózáportól, de hirtelen éles fájdalom hasított a lábába. Elesett és a földön heverve arra gondolt, mit követett el, amiért Isten így megbüntette. Nem volt idő arra, hogy felálljak ezért kúszva mentünk a csapóajtóig. Ott volt a titkos fegyverem amiről tudtam, hogy biztosan nem hagy cserben, fogtam és magamhoz vettem egy határozott mozdulattal, majd az ellenség felé fordultam és rájuk lőttem a kamehameha pusztító erejével, a hatás persze nem az volt, amit ők vártak, hanem egy teljesen rosszul működő atomerőmű erejével kirobbanó áfonyaszem. Annyira megdöbbentek, hogy még a fejük is leesett helyükről. Könnyűszerrel léptünk meg és elindultunk egy cukrászda felé ahol egy kicsit megvigasztalhatom ijedt és sértődött, kissé bicegő lánykát. Rendeltem egy aknatortát, ez a titkos süteménye a cukrászdának, és próbáltam neki, azaz a lánykának azaz a lánykának elmagyarázni, mi is a kezemben lévő levél rá vonatkozó része. Azonban nem tudtam ezt befejezni, mert hirtelen előtűnt a legjobb barátom, akit ovi óta minden titkomba beavatok. Mivel tegnap volt a szülinapom ezért hozott nekem három dobozt, amelyek közül egyikben egy hatalmas tojás volt, ami rózsaszínre volt festve. Megkérdeztem öreg barátomtól, hogy ezt meg miért kell megennem? Mikor tudja, hogy félek a tojásoktól, és utálom a
rózsaszín minden fajtáját. Sajnos nem hatott rá semmiféle tiltakozás, pedig még a kiskutyanézést is bevetettem. De ő elmagyarázta, hogy ez szükséges, ha le akarom győzni azokat, akik a lányra vadásznak. A levélben van egy terv is, amelyben részletes leírás ismerteti az ellenség terveit. A második bekezdés egyértelműen megparancsolta, hogy nem viselhetünk pöttyös holmikat, sajnos titokban pöttyös női tangát hordok és betegesen imádom, amikor ott hirtelen bevág. Ráadásul a lányon is valószínűleg egy hasonló zokni volt, mint a polcon tartott gyűjteményem egy kissé félresikeredett darabja, ami igazán ritka kincs számomra. Nem tudom mit csinálnék, ha valaki megtudná, fáj a szívem egy szívecskés alsóra, viszont el kellene mennem a mosdóba információt gyűjteni a valódi terv kivitelezéséhez. Nem hagyhattam, hogy lebukjak, ezért levettem a sapkám, szemüvegem és a zsebemben rejtegetett női parókát a tálalóasztalra rakva megindultam felderíteni a terepet. Közben ott hagytam a lányt és a barátomra bíztam, aki ezt óriási örömmel fogadta, hisz szeret ingyen sütit majszolni szép hölgyek társaságában. Visszatérve feladatomhoz, épp beléptem az ajtón mikor megbotlottam a földön fekvő részeg feleségemben aki már az exem. Megpofoztam hátha felébred, de ez nem volt jó ötlet, mert amint kinyitotta a szemét, nekiállt üvölteni, hogy a női mosdóban vagyunk. Körbenéztem és megláttam, hogy egy csomó nő rohangál sikoltozva, ezért sűrű elnézések közepette vonszoltam át magam a megfelelő helyre. Azonban ekkor megcsörrent a telefonom, a lányom hív, hogy beragadt a pláza liftjébe és egy idegen pasas épp szerelmet vall neki. Azonnal odarohantam, teljesen megfelejtkezve védencemről, nehogy a lányomat túl nagy megrázkódtatás érje, de már csak egy hajszál választott el attól, hogy lássam amikor a férfi felhúzza szűk skót szoknyáját és előad egy régi színdarabot, amit nagyszülei tanítottak neki. De a lányomat nyűgözte le vele, vagy annyira sokkolta le szegénykét, hogy nevető görcsöt kapott és vihorászás közben a könnyei potyogtak, mint akinek most mondták el, hogy be kell bizonyítania, hogy a dezoxiribonukleinsav pontosan mennyi dezoxi-ß-D-ribózt tartalmaz. De mégsem volt teljesen reménytelen a helyzet, mivel a lift ajtaja elkezdett szambázni, mindenkit fel és le kellett segíteni miután a lányom akkora púpot varázsolt öklével a fickó fejére, hogy eleredt az orra vére, de ezt félre értette, ezért kedvesen elmagyaráztam, addig jó amíg azonnal eltűnik a színről, mert jön az újabb csapás. Aztán a lányommal fogtunk egy taxit és megindultunk a védencemet összeszedni, hiszen ő fizeti majd a legnagyobb árat azokért a bűnökért, amiket az elődöm már nem tud megbocsátani. Ki is akadt, mikor elmondtam, de megnyugtattam, hogy, ha sikeres lesz, akkor majd megtudja, hogy a múltat, semmiképp nem lehet félvállról venni. Azonban, ha elég kitartó még alkut köthet, de ha megint ugyanolyan zoknit vesz felhívom az édesanyját és divattanácsadást adok, hogy megtanulja végre csíkosat és pöttyöset nem hordunk kockással. Jelenleg más foglalkoztat, ugyanis tegnap majdnem megöltek minket és nem tudjuk mit határoztak a feletteseim, de bármi történjen nem fogom hagyni, hogy bárki is kárt tegyen védencemben, mert az megjárja. A biztonság kedvéért bezártam őt egy búvóhelyre a lányom társaságában aki egy remek harcos, ha megköveteli a helyzet. Én pedig útnak indultam, s vissza tértem a központba, ahol már vártak, sajnos rossz hírekkel, amiktől teljesen padlót fogtam, ugyanis kiderült, hogy az életem szerelme akar megöletni, ezért felkerestem és alkut ajánlottam neki,de ha véletlen megölne, így jártam. De az persze még odébb van, mert nem vagyok olyan rossz stratéga. Ez ellen ki sem lehetett volna bújni, úgyhogy nem tudott mást mondani csak azt, hogy elfogadja az egyességet, mert félt tőlem, hiszen ismertem titkát ami végleg letaszíthatja a szépségkirálynői címről és visszazuhan a névtelen senkik közé, de a szívem eddig megesett rajta ám ezek után be kellett vetnem ellene a titkos kártyáimat, mégis csak mocskos dolgokat tett de ha megígéri, hogy befejezi ezeket és a védencem szabadon és sérülés nélkül élheti tovább átlagos kis életét. A szerződést aláírtuk és mindenki ment a maga dolgára.

VÉGE

spoiler Kinyit
Kezdjünk új sztorit, és átadom neked a kezdési lehetőséget...
Mawaruy | 2012-02-06 04:15
...Volt egy ember

spoiler Kinyit
első regény mehet ki nyomtatásra
Amarillis | 2012-02-06 04:25
...Volt egy ember, akinek volt három
[ Módosítva: 2012.02.06 4:25 ]
Mawaruy | 2012-02-06 04:33
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti
Amarillis | 2012-02-06 04:38
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a
Mawaruy | 2012-02-06 04:42
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a
Amarillis | 2012-02-06 04:47
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig
Mawaruy | 2012-02-06 04:55
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz,becsületes gyerek

spoiler Kinyit
pont azt írtad oda, amit akartam..
Amarillis | 2012-02-06 05:04
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a

spoiler Kinyit
jajj de jó, pont ez volt a cél!!
Mawaruy | 2012-02-06 05:10
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé

spoiler Kinyit
ne gúnyolódj...
[ Módosítva: 2012.02.06 5:11 ]
Amarillis | 2012-02-06 05:24
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért
Mawaruy | 2012-02-06 05:28
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet
Amarillis | 2012-02-06 06:10
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán
Mawaruy | 2012-02-06 13:55
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a
AyameIchigo | 2012-02-06 14:58
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint
Amarillis | 2012-02-06 18:50
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás
FlyingSkyCrown | 2012-02-06 19:21
..Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy
Amarillis | 2012-02-06 19:51
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor
Mawaruy | 2012-02-06 21:46
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség
[ Módosítva: 2012.02.06 21:46 ]
Amarillis | 2012-02-06 23:21
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester
Mawaruy | 2012-02-06 23:23
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után
Amarillis | 2012-02-06 23:33
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú
Mawaruy | 2012-02-06 23:41
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte
Amarillis | 2012-02-06 23:55
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos
Mawaruy | 2012-02-06 23:57
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak
Amarillis | 2012-02-07 00:01
...Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat
kitade | 2012-02-07 00:16
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz
spoiler Kinyit
lassú voltam,még szerkeztgettem
[ Módosítva: 2012.02.07 0:20 ]
Mawaruy | 2012-02-07 00:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak

spoiler Kinyit
dehogyis, jó az...
[ Módosítva: 2012.02.07 0:18 ]
Amarillis | 2012-02-07 00:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes
Mawaruy | 2012-02-07 00:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog
Amarillis | 2012-02-07 00:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még
Mawaruy | 2012-02-07 00:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta
Amarillis | 2012-02-07 00:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen
kitade | 2012-02-07 01:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló
Mawaruy | 2012-02-07 01:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a
Amarillis | 2012-02-07 01:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az
Mawaruy | 2012-02-07 01:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták
Amarillis | 2012-02-07 01:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne
Mawaruy | 2012-02-07 01:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni
Amarillis | 2012-02-07 01:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban
Mawaruy | 2012-02-07 01:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt
Amarillis | 2012-02-07 01:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett
Mawaruy | 2012-02-07 01:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom
Amarillis | 2012-02-07 01:43
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a
Mawaruy | 2012-02-07 01:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani.
Amarillis | 2012-02-07 01:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba
Mawaruy | 2012-02-07 02:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom
[ Módosítva: 2012.02.07 2:03 ]
Amarillis | 2012-02-07 02:14
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok

spoiler Kinyit
ugye?
Mawaruy | 2012-02-07 02:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem

spoiler Kinyit
"a merész az mer" úgy ám
Amarillis | 2012-02-07 02:26
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom
Mawaruy | 2012-02-07 02:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már
Amarillis | 2012-02-07 02:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt

spoiler Kinyit
jaj szépen egyes szám első személy lett az E/3-ból...
[ Módosítva: 2012.02.07 2:39 ]
Mawaruy | 2012-02-07 02:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt
Amarillis | 2012-02-07 02:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és
Mawaruy | 2012-02-07 03:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon
Amarillis | 2012-02-07 03:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom
Mawaruy | 2012-02-07 03:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a
Amarillis | 2012-02-07 03:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak
Mawaruy | 2012-02-07 03:28
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb
Amarillis | 2012-02-07 03:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés
Mawaruy | 2012-02-07 03:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert
Amarillis | 2012-02-07 03:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza
Mawaruy | 2012-02-07 03:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg
Amarillis | 2012-02-07 04:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra
Mawaruy | 2012-02-07 04:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne
Amarillis | 2012-02-07 04:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani
Mawaruy | 2012-02-07 04:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát.
Amarillis | 2012-02-07 04:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a
Mawaruy | 2012-02-07 05:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd
Amarillis | 2012-02-07 05:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem
Mawaruy | 2012-02-07 05:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a
Amarillis | 2012-02-07 05:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám
Mawaruy | 2012-02-07 05:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők
Amarillis | 2012-02-07 05:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek
Mawaruy | 2012-02-07 06:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják
Amarillis | 2012-02-07 06:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket
Mawaruy | 2012-02-07 06:08
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen

spoiler Kinyit
meglepő fordulat..
Amarillis | 2012-02-07 06:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket

spoiler Kinyit
tudod csak h ne legyen olyan kiszámítható a sztori... XD
Mawaruy | 2012-02-07 06:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem
Amarillis | 2012-02-07 06:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és
Mawaruy | 2012-02-07 06:29
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték

spoiler Kinyit
néha-néha de meg csűröd-csavarod ezeket a befejezéseket..
Amarillis | 2012-02-07 06:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet

spoiler Kinyit
szeretem forgatni a szavakat, de te sem panaszkodhatsz... XD
[ Módosítva: 2012.02.07 6:34 ]
Mawaruy | 2012-02-07 06:43
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos
Amarillis | 2012-02-07 06:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden
Mawaruy | 2012-02-07 06:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben.
Amarillis | 2012-02-07 06:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos
Mawaruy | 2012-02-07 06:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos
Amarillis | 2012-02-07 06:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek
Mawaruy | 2012-02-07 06:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül
Amarillis | 2012-02-07 20:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el
Mawaruy | 2012-02-07 20:08
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának
Amarillis | 2012-02-07 20:12
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg
Mawaruy | 2012-02-07 20:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre
[ Módosítva: 2012.02.07 20:44 ]
Amarillis | 2012-02-08 05:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi
Mawaruy | 2012-02-09 00:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt
Amarillis | 2012-02-09 01:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam
Mawaruy | 2012-02-09 01:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az
Amarillis | 2012-02-09 01:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget
Mawaruy | 2012-02-09 01:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen
Amarillis | 2012-02-09 01:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a
Mawaruy | 2012-02-09 01:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést
Amarillis | 2012-02-09 01:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm
Mawaruy | 2012-02-09 01:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják
Amarillis | 2012-02-09 02:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat
Mawaruy | 2012-02-09 02:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen
Amarillis | 2012-02-09 02:26
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a
Mawaruy | 2012-02-09 02:28
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor
Amarillis | 2012-02-09 02:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak
Mawaruy | 2012-02-09 02:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent.
Amarillis | 2012-02-09 02:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam
Mawaruy | 2012-02-09 02:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már
Amarillis | 2012-02-09 03:04
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni
Mawaruy | 2012-02-09 03:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném.
Amarillis | 2012-02-09 03:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most
Mawaruy | 2012-02-09 03:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a
Amarillis | 2012-02-09 03:43
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami
Mawaruy | 2012-02-09 03:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek
Amarillis | 2012-02-09 03:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának

spoiler Kinyit
Nah ezért a csavarért most elismerésem, szép mentés volt! XD
Mawaruy | 2012-02-09 04:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem

spoiler Kinyit
megedződtem a hosszú napok alatt..
[ Módosítva: 2012.02.09 4:12 ]
Amarillis | 2012-02-09 04:14
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan
Mawaruy | 2012-02-09 04:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak
Amarillis | 2012-02-09 04:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az
Mawaruy | 2012-02-09 04:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek
[ Módosítva: 2012.02.09 4:35 ]
Amarillis | 2012-02-09 04:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és
Mawaruy | 2012-02-09 04:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek
Amarillis | 2012-02-09 04:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a
Mawaruy | 2012-02-09 04:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a
Amarillis | 2012-02-09 05:01
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A
Mawaruy | 2012-02-09 05:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem
Amarillis | 2012-02-09 05:16
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont
Mawaruy | 2012-02-09 05:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta:
Amarillis | 2012-02-09 05:30
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel

spoiler Kinyit
Tényleg fejlődsz! XD
Mawaruy | 2012-02-09 05:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki

spoiler Kinyit
köszi,köszi..Elpirul
Amarillis | 2012-02-09 05:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a
Mawaruy | 2012-02-09 05:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam
Amarillis | 2012-02-09 06:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem
Mawaruy | 2012-02-09 06:37
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a
Amarillis | 2012-02-09 07:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem

spoiler Kinyit
Gomen, mennem kell... majd folyt köv.!
AyameIchigo | 2012-02-09 17:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm.
Ainsworth | 2012-02-09 17:57
olt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava
Amarillis | 2012-02-10 12:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre
Mawaruy | 2012-02-10 16:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez
Amarillis | 2012-02-10 17:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem
Mawaruy | 2012-02-11 02:01
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi
Amarillis | 2012-02-11 02:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok
Mawaruy | 2012-02-11 02:14
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen
Amarillis | 2012-02-11 02:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy
Mawaruy | 2012-02-11 02:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé!
Amarillis | 2012-02-11 02:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell
Mawaruy | 2012-02-11 02:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne
Amarillis | 2012-02-11 02:37
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de
Mawaruy | 2012-02-11 02:42
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt
Amarillis | 2012-02-11 02:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam
Mawaruy | 2012-02-11 02:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem
Amarillis | 2012-02-11 02:53
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve
Mawaruy | 2012-02-11 03:04
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy
Amarillis | 2012-02-11 03:07
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt
Mawaruy | 2012-02-11 03:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában mert
Amarillis | 2012-02-11 03:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől
Mawaruy | 2012-02-11 03:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta
Amarillis | 2012-02-11 03:21
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta
Mawaruy | 2012-02-11 03:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen
Amarillis | 2012-02-11 03:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme
Mawaruy | 2012-02-11 04:04
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg.
Amarillis | 2012-02-11 04:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az
Mawaruy | 2012-02-11 04:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam
Amarillis | 2012-02-11 04:16
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett
Mawaruy | 2012-02-11 04:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan
Amarillis | 2012-02-11 04:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság
Mawaruy | 2012-02-11 04:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy
Amarillis | 2012-02-11 04:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette
Mawaruy | 2012-02-11 04:43
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene
Amarillis | 2012-02-11 04:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen
Mawaruy | 2012-02-11 04:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a

spoiler Kinyit
szóval sakkjátszma Na de nekem ideje mennem, megy a busz, vár a "new team"Kuncog Szia, minden jót.!Köszön
Amarillis | 2012-02-11 04:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy

spoiler Kinyit
Bansai, bansai, bansai! Adj bele mindent! Aztán majd mesélj! XD Majd folytatjuk...! Köszön
Luciferia | 2012-02-11 21:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én
Amarillis | 2012-02-11 21:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért
Luciferia | 2012-02-11 22:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem
Amarillis | 2012-02-11 22:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és
Boszorkány | 2012-02-11 22:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra,
[ Módosítva: 2012.02.11 22:50 ]
Amarillis | 2012-02-11 22:53
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent
Boszorkány | 2012-02-11 22:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb,
[ Módosítva: 2012.02.11 22:57 ]
Amarillis | 2012-02-11 22:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy
Boszorkány | 2012-02-11 23:01
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson.Így végül
Amarillis | 2012-02-11 23:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a
Boszorkány | 2012-02-11 23:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető,
Amarillis | 2012-02-11 23:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy
Luciferia | 2012-02-11 23:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.
bloodzsi | 2012-02-11 23:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok
Amarillis | 2012-02-12 01:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és
Ainsworth | 2012-02-13 21:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy
Amarillis | 2012-02-13 21:12
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami
[ Módosítva: 2012.02.13 21:12 ]
furtos | 2012-02-14 13:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás
[ Módosítva: 2012.02.14 13:59 ]
Luciferia | 2012-02-15 04:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért
Amarillis | 2012-02-15 05:12
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót
furtos | 2012-02-15 11:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett
Mawaruy | 2012-02-15 13:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind

spoiler Kinyit
YahhuuKöszön Na végre itthon
Amarillis | 2012-02-15 13:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit

spoiler Kinyit
Szia! De örülök h végre jöttél, nah mi volt?
Mawaruy | 2012-02-15 13:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni

spoiler Kinyit
Huh, hát már izgalmasan indult..mert innen mikor leléptem 5körül negyed hatra kellett volna kiérjek a buszra, az kicsit megcsúszott és fél hat lett belőle..azt hittem lekéstem de szerencsére a hó miatt késtek a járatok...Odafelé a bolond sofőr majdnem belekormányozta a buszt egy árokba..
Amarillis | 2012-02-15 14:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás

spoiler Kinyit
Tudod h nem elégszem meg ennyivel, de részletekben is megfelel!
Mawaruy | 2012-02-15 14:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt

spoiler Kinyit
Éreztem.. Csak nem akartam egyből az egészet Na szóval mikor odaértünk, pár óra múlva mentünk is ki a pályára ahol láss csodát megint pechem volt, mert meghúztam a lábam és nekem annyi is volt aznapra, úgy hogy besántikáltam a városba szétnézni A másnap már simán ment, elég kemény volt de jól teljesítettünk... Ja majdnem el is felejtettem pár kedves baráttal összeismerkedtünk akik voltak olyan kedvesek eldugni a ruháinkat mikor tusoltunk, ezért szépen be is mutatkoztunk a szállodában egy szál törülközőben szaladtunk a szobánkigElpirul..
[ Módosítva: 2012.02.15 14:34 ]
Amarillis | 2012-02-15 19:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg

spoiler Kinyit
Juj, most betettél a vizu fantáziámnak... mesélj még!!! Kérlel
[ Módosítva: 2012.02.15 19:18 ]
Mawaruy | 2012-02-15 20:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a

spoiler Kinyit
Kuncog Hát így elmesélni...még én is fel-felnevetek rajta...de aznap mikor lejöttem égett ám a pofám miatta Mmm...más ilyen "vicces" story nem nagyon volt már...szerencsére..de a lényeg ami lényeg az az, hogy SIKERÜLT Elpirul
Amarillis | 2012-02-15 20:31
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és

spoiler Kinyit
Erre voltam a legjobban kíváncsi, mivel szurkoltam javában. GRATULÁLOK!!! Bulizzunk!
Mawaruy | 2012-02-15 20:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért.

spoiler Kinyit
Hálás vagyok érte.. és köszönöm
[ Módosítva: 2012.02.15 20:49 ]
Luciferia | 2012-02-16 00:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen
Amarillis | 2012-02-16 01:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni
Mawaruy | 2012-02-16 20:53
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem
Amarillis | 2012-02-16 20:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem
Luciferia | 2012-02-16 21:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra
Mawaruy | 2012-02-16 21:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a
Amarillis | 2012-02-16 21:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított
Mawaruy | 2012-02-16 22:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör
Amarillis | 2012-02-16 22:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte
Mawaruy | 2012-02-16 22:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen
Amarillis | 2012-02-16 23:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom
[ Módosítva: 2012.02.16 23:11 ]
trixie | 2012-02-16 23:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni.
Mawaruy | 2012-02-17 00:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de
trixie | 2012-02-17 00:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott
[ Módosítva: 2012.02.17 0:11 ]
Mawaruy | 2012-02-17 00:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta:
Amarillis | 2012-02-17 05:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem!
trixie | 2012-02-17 14:19

Szeretném ha megszereznéd
Amarillis | 2012-02-17 14:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert
trixie | 2012-02-17 15:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a
Amarillis | 2012-02-17 15:12
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben
trixie | 2012-02-17 16:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a
furtos | 2012-02-17 21:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell
[ Módosítva: 2012.02.17 21:25 ]
trixie | 2012-02-18 00:07
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak
Amarillis | 2012-02-18 07:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng
trixie | 2012-02-18 14:01
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki
Amarillis | 2012-02-18 14:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy
trixie | 2012-02-18 15:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült
Amarillis | 2012-02-18 15:08
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd
trixie | 2012-02-18 16:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a
Amarillis | 2012-02-18 16:04
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és
Luciferia | 2012-02-18 22:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet.
Amarillis | 2012-02-19 03:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes
Mawaruy | 2012-02-19 04:50
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd
trixie | 2012-02-19 09:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és
Amarillis | 2012-02-19 10:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az
trixie | 2012-02-19 11:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak
csillubillu | 2012-02-19 12:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig
Amarillis | 2012-02-19 12:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle
trixie | 2012-02-19 14:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé
Amarillis | 2012-02-19 14:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted
trixie | 2012-02-19 14:43
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt
Amarillis | 2012-02-19 14:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja
trixie | 2012-02-19 16:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza
Amarillis | 2012-02-19 16:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és
trixie | 2012-02-19 16:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését.
Amarillis | 2012-02-19 16:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád
trixie | 2012-02-19 16:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled
Amarillis | 2012-02-19 17:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a
Mawaruy | 2012-02-19 17:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon
trixie | 2012-02-19 22:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos
Amarillis | 2012-02-19 22:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok
trixie | 2012-02-20 00:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom
Mawaruy | 2012-02-20 00:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom -----
[ Módosítva: 2012.02.20 15:53 ]
Amarillis | 2012-02-20 00:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és
trixie | 2012-02-20 07:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem
spoiler Kinyit
Bocsi de valahogy folytatni kellet
Mawaruy | 2012-02-20 15:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe

spoiler Kinyit
nőuralomBefogja....
[ Módosítva: 2012.02.20 15:55 ]
Amarillis | 2012-02-20 19:30
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más

spoiler Kinyit
gomene, nem volt szándékos...
Luciferia | 2012-02-20 20:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és
trixie | 2012-02-20 21:30
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem
Amarillis | 2012-02-21 03:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért
trixie | 2012-02-21 07:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna
Amarillis | 2012-02-22 00:53
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg
trixie | 2012-02-22 23:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most
Amarillis | 2012-02-22 23:07
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell
trixie | 2012-02-23 07:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így
Amarillis | 2012-02-23 17:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak
[ Módosítva: 2012.02.23 17:32 ]
trixie | 2012-02-23 17:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön
imen98 | 2012-02-23 17:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol
trixie | 2012-02-23 19:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a
imen98 | 2012-02-23 19:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele
[ Módosítva: 2012.02.23 19:57 ]
trixie | 2012-02-23 21:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele győzhetem a gonosz
imen98 | 2012-02-24 07:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek.
Amarillis | 2012-02-25 01:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a
Mawaruy | 2012-02-25 18:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes
Amarillis | 2012-02-25 18:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem
Mawaruy | 2012-02-25 18:28
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot
Amarillis | 2012-02-25 18:29
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd
Mawaruy | 2012-02-25 18:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám
Amarillis | 2012-02-25 18:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen
Mawaruy | 2012-02-25 21:28
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az
zandris | 2012-02-25 21:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam?
Amarillis | 2012-02-25 21:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval
[ Módosítva: 2012.02.25 21:39 ]
zandris | 2012-02-25 21:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én
Amarillis | 2012-02-25 21:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra
Mawaruy | 2012-02-26 13:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti
zandris | 2012-02-26 13:59
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény
Amarillis | 2012-02-26 14:14
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a
[ Módosítva: 2012.02.26 14:17 ]
zandris | 2012-02-26 14:15
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos
[ Módosítva: 2012.02.26 14:22 ]
Amarillis | 2012-02-26 15:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd
zandris | 2012-02-26 15:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t
Mawaruy | 2012-02-26 15:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz
Amarillis | 2012-02-26 15:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon
Mawaruy | 2012-02-26 15:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll
Amarillis | 2012-02-26 15:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét
zandris | 2012-02-26 16:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára
Mawaruy | 2012-02-26 16:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve
Amarillis | 2012-02-26 16:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak
[ Módosítva: 2012.02.26 16:07 ]
Mawaruy | 2012-02-26 16:26
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és
Amarillis | 2012-02-26 16:42
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs
Mawaruy | 2012-02-26 17:08
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs kegyelem azoknak akik
zandris | 2012-02-26 17:09
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a
Mawaruy | 2012-02-26 17:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik el

spoiler Kinyit
megj: lehet frissíteni is..
trixie | 2012-02-26 17:13
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a [b]tapsifülesek és a[/b]
[ Módosítva: 2012.02.26 17:23 ]
Mawaruy | 2012-02-26 17:16
spoiler Kinyit
Figyeljünk már oda..Gondolkozik
spoiler Kinyit
nemkell kihuznod csk szurj be vmi mást
[ Módosítva: 2012.02.26 17:24 ]
trixie | 2012-02-26 19:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság
Amarillis | 2012-02-26 19:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját
Luciferia | 2012-02-26 23:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba.
zandris | 2012-02-27 00:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették
Luciferia | 2012-02-27 00:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó
zandris | 2012-02-27 00:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját
Luciferia | 2012-02-27 01:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is
trixie | 2012-02-27 01:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik
Amarillis | 2012-02-27 03:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most minden
trixie | 2012-02-27 08:53
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak
Amarillis | 2012-02-27 16:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül
trixie | 2012-02-27 20:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz
Amarillis | 2012-02-28 02:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital
trixie | 2012-02-28 09:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek
Amarillis | 2012-02-28 17:20
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét
zandris | 2012-02-28 17:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság!
Amarillis | 2012-02-28 18:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok
trixie | 2012-02-28 21:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság
zandris | 2012-02-28 21:16
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány.
[ Módosítva: 2012.02.28 21:16 ]
Amarillis | 2012-02-28 22:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak
trixie | 2012-02-28 23:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek
Mawaruy | 2012-02-29 20:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb
[ Módosítva: 2012.02.29 20:54 ]
Amarillis | 2012-02-29 21:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg
Mawaruy | 2012-02-29 22:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik
trixie | 2012-03-01 09:17
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és
Amarillis | 2012-03-01 13:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa
trixie | 2012-03-01 14:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel
spoiler Kinyit
teli agyukat. (annyi szenny megy mostanság a tvben)
[ Módosítva: 2012.03.01 14:45 ]
zandris | 2012-03-01 14:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat
Amarillis | 2012-03-01 20:30
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy
zandris | 2012-03-01 20:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet
Mawaruy | 2012-03-01 20:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag
Amarillis | 2012-03-01 20:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a
Mawaruy | 2012-03-01 20:51
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel
Amarillis | 2012-03-01 20:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy
Mawaruy | 2012-03-01 21:12
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt
Amarillis | 2012-03-01 21:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett
Mawaruy | 2012-03-01 21:26
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti
Amarillis | 2012-03-01 21:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit
Mawaruy | 2012-03-01 21:44
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban
Amarillis | 2012-03-01 21:50
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat
Mawaruy | 2012-03-01 22:08
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont
Amarillis | 2012-03-01 22:11
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha
Mawaruy | 2012-03-01 22:18
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez
Amarillis | 2012-03-01 22:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam
Mawaruy | 2012-03-01 22:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és
zandris | 2012-03-01 22:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába.
[ Módosítva: 2012.03.01 22:36 ]
Amarillis | 2012-03-01 22:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott
Mawaruy | 2012-03-01 23:06
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan
trixie | 2012-03-02 18:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam
Amarillis | 2012-03-03 08:07
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy
Ainsworth | 2012-03-03 09:23
olt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága
Amarillis | 2012-03-03 14:50
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat
Mawaruy | 2012-03-03 15:25
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a
Amarillis | 2012-03-03 15:34
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem
Brown | 2012-03-03 15:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi
Mawaruy | 2012-03-03 15:38
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul
Amarillis | 2012-03-03 15:38
spoiler Kinyit
nah erről lecsúsztam... :S
[ Módosítva: 2012.03.03 15:39 ]
Brown | 2012-03-03 15:39
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden.
Amarillis | 2012-03-03 15:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett
Mawaruy | 2012-03-03 15:42
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből
Amarillis | 2012-03-03 15:45
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha
Brown | 2012-03-03 15:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik
NezumiNo.6 | 2012-03-03 15:49
Akkor az enyémet töröljük
[ Módosítva: 2012.03.03 15:59 ]
Amarillis | 2012-03-03 15:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna
NezumiNo.6 | 2012-03-03 16:00
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől
Mawaruy | 2012-03-03 16:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje
Amarillis | 2012-03-03 16:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell

spoiler Kinyit
bocsi, pedig vissza szoktam nézni, mert néha előfordul (mint nekem feljebb) de most nem vettem észre... XD
[ Módosítva: 2012.03.03 16:02 ]
Mawaruy | 2012-03-03 16:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem

spoiler Kinyit
no sebaj..Mosolyogva kacsint nagy a forgalom..
[ Módosítva: 2012.03.03 16:04 ]
Amarillis | 2012-03-03 16:05
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát

spoiler Kinyit
Mawaruy ez nem neked szólt, nézd csak meg a tiedet belemásoltam, mert illett oda!!
[ Módosítva: 2012.03.03 16:06 ]
Mawaruy | 2012-03-03 16:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását.

spoiler Kinyit
Most h nézem...nemis nagyon figyeltem
Amarillis | 2012-03-03 18:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan
Mawaruy | 2012-03-04 06:56
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy
Amarillis | 2012-03-04 06:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye
trixie | 2012-03-04 11:30
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja
zandris | 2012-03-04 11:33
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam.
[ Módosítva: 2012.03.04 11:33 ]
Amarillis | 2012-03-04 11:36
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem
zandris | 2012-03-04 12:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól
Amarillis | 2012-03-04 12:24
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a
zandris | 2012-03-04 12:50
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az
[ Módosítva: 2012.03.04 12:50 ]
Amarillis | 2012-03-04 16:47
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami
[ Módosítva: 2012.03.04 16:47 ]
zandris | 2012-03-04 16:50
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét
spoiler Kinyit
de miért pont almás pite? nem erre számítottam
Amarillis | 2012-03-04 17:01
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában

spoiler Kinyit
Szeretem meglepni a játszótársaimat... ^^
NezumiNo.6 | 2012-03-04 17:19
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő
[ Módosítva: 2012.03.04 17:19 ]
Amarillis | 2012-03-04 17:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez
trixie | 2012-03-04 20:31
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a
Amarillis | 2012-03-05 02:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és
Mawaruy | 2012-03-05 07:32
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni.
trixie | 2012-03-05 08:46
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam
Amarillis | 2012-03-05 15:57
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt
trixie | 2012-03-05 21:22
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a
zandris | 2012-03-05 21:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek
trixie | 2012-03-06 00:02
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette
Amarillis | 2012-03-06 00:48
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy
trixie | 2012-03-06 07:41
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom
Amarillis | 2012-03-06 16:03
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom
zandris | 2012-03-06 16:27
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom
trixie | 2012-03-07 14:54
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs
zandris | 2012-03-10 00:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire

spoiler Kinyit
3om napja nem írt ide senki
Hirx | 2012-03-10 00:58
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni,
[ Módosítva: 2012.03.10 0:59 ]
zandris | 2012-03-10 01:40
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni?
Hirx | 2012-03-10 02:00
spoiler Kinyit
csúcs györő, rá ülés, nem érted ?
trixie | 2012-03-11 14:10
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem
Amarillis | 2012-03-11 14:55
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem a célom eléréséhez
trixie | 2012-03-11 15:23
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem a célom eléréséhez ismételgetnem kell a
spoiler Kinyit
már nem először látom ezt a célom eléréséhez szöveget xD
Amarillis | 2012-03-11 15:35
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem a célom eléréséhez ismételgetnem kell a mantrámat, és akkor

spoiler Kinyit
most mit csináljak, ha szegénynek sehogy sem sikerül elérnie... de lassan le kéne már zárni, és újat kezdeni!
zandris | 2012-03-11 15:49
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem a célom eléréséhez ismételgetnem kell a mantrámat, és akkor - valahol lövést hallottam.

spoiler Kinyit
nyúljon már ki a főhős, én is kezdem unni.
Amarillis | 2012-03-11 15:52
Volt egy ember, akinek volt három fia, akik természetfeletti képességekkel rendelkeztek, a legkisebbik átlátott a hazugságokon és mindig igaz, becsületes gyerek lett aki a királyi lovagok közé akart felvételizni, ezért elment külföldre harcművészetet tanulni egy japán bölcstől aki a korabeli szokások szerint kitanítja a kardforgatás minden elemét, hogy legyőzhetetlen legyen, amikor a legnagyobb szükség megkívánja. A mester hosszú gondolkodás után elfogadta a fiú ajánlatát és megígérte megtanítja a titkos technikát amit csak egyetlen tanítvány sajátíthat el minden száz évben és csak egy ember lesz képes rá. Nagyon boldog volt, mert még álmában sem gondolta, hogy milyen kegyetlen az éjben meglapuló fenyegetés ezen a napon, mivel az öreget meg akarták gyilkolni, hogy ne tudja tovább adni a titkát, azonban mielőtt erről beszélt volna kardot kellett rántanom és megmutatnom van érzékem a titkos technikát elsajátítani. Ez egy próba volt, ha kiállom elég merész vagyok, hogy ezt véghezvigyem amit a sorsom előre megíratott már a születésem előtt, még édesapám mesélt erről kiskoromban és azt mondta nagyon erőssé kell válnom, hogy ezeken a próbákon életben maradjak ugyanis a legkeményebb a végső küldetés ami igen embert próbáló. De vissza térve az öreg mesternél töltött napokra biztos voltam benne képes leszek elsajátítani minden különleges technikát. Egy nap a gonosszal kell majd leszámolnom, aki nem más mint a két bátyám akik az idők kezdete óta szövetkeznek, hogy majd meghódítják a női szíveket, kik oly könnyen hagyták el őket, mintha semmi sem történt volna és meg sem ismerték az igazi szerelmet ami annyira fontos, hogy legyőz minden akadályt az életben. Ez a titkos paktum nagyon fontos része volt tervüknek, mivel ez nélkül nem készül el a nők elcsábításának ellenszere ami végleg az ő felükre billentené a népszerűségi skálát és ezt én nem hagyhattam mivel ezzel az életem is véget érhet. Miközben ezen gondolkodtam elérkezett a pillanat mikor döntést hoztam, nem tűröm, hogy így bemocskolják a legnagyobb álmomat amit olyan régen árultam el a két fivéremnek mikor egyszer szörnyen leitattak és elfecsegtem mindent. De hiába bántam meg ezt már nem lehet visszacsinálni akárhogy is szeretném. A legfontosabb most hogy kitaláljam a győzelmi táncot, ami ajándék az öregnek, hogy elfogadott tanítványának és megtanította nekem, hogyan öltözködjek férfiasan és ne hordjak rózsaszínt, mert az az erős emberek félre érthetik és csúnyán el leszek ítélve, amiért a férfinemet meggyalázom a cikis ingemmel. A bölcs adott nekem egy nagy pofont, és azt mondta: Nem adhatod fel a végsőkig ki kell élezned a technikát amit tanítottam különben semmit nem fog érni a két szép szemem az amire esküszöm. Az öreg szava villámcsapásként ért, végre beláttam, hogy ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam igazi tökös legény vagyok és az egyetlen szerelmemnek elmondom, hogy nem kell többé! Ezt azért kell, hogy neki ne essen bántódása, de legbelül nagyon fájt, hogy úgy láttam, mintha élni sem lenne többé kedve, de tudtam hogy nem fog kárt okozni magában, mert fél a vértől. Ez az óta egyértelmű számomra, mióta az apját kegyetlen módon a szeme láttára ölték meg. A legdurvább az, hogy ott voltam, mivel nekem kellett kimenekítenem őt onnan. A szörnyű igazság valójában az, hogy tudom ki tette, de féltem ellene sakkjátszmában kiállni, hiszen félelmetesen bánt a logikával, csak úgy, mint az én két bátyám, ezért le kellett küzdenem a félelmeimet és elmenni matek korrepetálásra, hogy a mindent eldöntő sikerhez közelebb kerülhessek a nagy összecsapáson. Így végül párbajra hívtam a nevén nem nevezhető legjobb barátomat, hogy buborékfóliával körbetekerje testemet.Sajnos allergiás vagyok a hülyeségre és ezért kipróbáltam egy homeopátiás gyógymódot, ami sajnos komoly allergiás reakciókat okozott. Ezért elhalasztottuk a találkozót. A becsületemen esett, hogy ez mind olyan sérelem, amit nem tudok feldolgozni. Csak egy megoldás létezett, ha ezt is elszúrom végleg búcsút mondhatok a modell pályafutásomnak és nehezen megszerzett rangomért. Így hát kénytelen voltam szorgalmasan edzeni míg el nem vesztem a szüzességem. Egyik nap arra ébredtem hogy a mesterem fejemre borított egy nagy vödör csokifagyit és közölte, hogy ha figyelmetlen bénázásaimat így folytatom ki fog rúgni. Nagyon megrémültem, de rám kacsintott, és azt mondta: Van egy ötletem! Szeretném ha megszereznéd a napfelkeltét, mert túl sok a sötétség a szívedben és csekély a fejedben. Nem kell sok minden csak egy gombostűhegynyi láng és csipetnyi sarkvidéki kristálygömb meg egy tömörített földből készült varázsszelence amibe majd bele teszed a megszerzett dolgokat és utána transzmutálod mindet, létrehozhatod a tökéletes energiát ami majd segítségedre lesz és te lehetsz az isten de csak egyetlen egy hétig, mert tanulhatsz belőle és jobb emberé válsz, akkor legyőzheted a hétfejű sárkányt, aki majd elárulja hogyan szerezheted vissza Fortuna kegyét és a szerelem érzését. Akkor két bátyád gyengébb lesz veled szemben, így a győzelmi esély nagyon megnő de sajnos, ha kudarcot vallok le kell szállnom a magaslóról és bele kell vetnem magam az ismeretlenbe. Most azonban más szelek fújnak és címlapos ökörnek érzem a bátyáimat amiért körbe körbe futna hátamon a hideg de szerencsére most a küldetésemre kell koncentrálnom és így egészen máshol jártak a lábaim a földön.... Nagy Britanniában, ahol sikeresen megtaláltam a leghíresebb kardot. Vele legyőzhetem a gonosz agyúakat, akik idegesítenek. Tovább haladtam a titkos és rejtélyes küldetésem, hogy megszerezzem a mágikus vaslapátot amin elröpülhetek majd oda, ahol apám sírja van, hiszen ő volt az aki... hol tartottam? Ja igen, szóval te és én a végső párharcra ami majd eldönti ki a legény, aki megkapja a zsebemben lévő titkos varázstekercset, amivel majd megtanulja a Hadouken-t és ő lesz a Sailor Moon akinek hatalmában áll elhozni a világbékét a Kimgonok bolygójára ahol több éve trón harcok dúlnak a kapzsiság és ármánykodás eredményeképpen, nincs valós demokrácia a népnek akik elmenekültek a valóság elől a saját kis fantázia világukba. Álmaikban sem érezhették, a mindent elárasztó szabadság édes csókját, ezért nem is remélték hogy megtörténik. De most mindent más fényben látnak, a jóslat beteljesül és övék lesz a szerelmi bájital amivel képesek lesznek tönkretenni bátyáim tervét nálam az igazság! Azóta én vagyok a megszentesült jóság - mondta a leány. Akit fel akartak áldozni a szüzek, hogy egy szebb angyalt idézzenek meg aki majd uralkodik a tévéadásokon és tisztára mossa az emberek hülyeséggel színültig telt szürkeállományukat, ami látszólag egy másfél kiló lágyszövet, de csak látszólag jött el a megidézett angyal mivel ő valójában egy hétköznapi nő volt, azonban csodát tett, mivel olyan természetfeletti szépsége volt, amit az egész univerzumban tisztelet és hódolat övezett be. Viszont ő még soha nem kötődött senkihez, mikor először megláttam azonnal elkápráztatott és beleszerettem mennyei tisztaságába. Ő csak kacagott nem vett komolyan de neki adtam a szelencét, hogy ha van bátorsága megkaphassa a hatalmat és uralkodhasson a heves indulatkitörésein. Reméltem, hogy azt teszi, de végül balul sült el minden. Teljesen belém szeretett aminek tiszta szívemből örültem volna, ha nem egy másik lányt kellett volna elevenem,aki elől már hosszú ideje szabályosan menekülnöm kell mivel nem szerettem a tapadós stílusát és a nyavalygását. Fogalmam sincs, hogyan tudnám elküldeni, úgy hogy ne higgye azt az apja, hogy csak kihasználtam. Ezért tanácsot kértem egy idegen lánytól, aki elárulta a titkát ennek az almás pitének, ami lágyan olvad szét az ember szájában,mint tüzesen égő szenvedély lángja, ez szerencsére elérte a kívánt hatást és békével tudtunk szétválni. Így vissza tudtam kérni a jegygyűrűt amit eladtam a dörzsölt tolókocsis kereskedőnek aki bele építette a fizetségbe, hogy meztelenül kell táncolnom, ha meg akarom kapni a vágyálmom ami egy csúcs gyűrű amivel semmire sem lehet ráülni, ... egy gyűrűn ülni? De szerencsére rájöttem a célom eléréséhez ismételgetnem kell a mantrámat, és akkor - valahol lövést hallottam. Éreztem végem van.

VÉGE

spoiler Kinyit
Akkor valaki kezdjen újat... XD
[ Módosítva: 2012.03.11 15:52 ]
zandris | 2012-03-11 15:53
Frappáns lezárás volt

spoiler Kinyit
Ez az új kezdet
[ Módosítva: 2012.03.11 15:54 ]
Amarillis | 2012-03-11 15:54
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta

spoiler Kinyit
te adtad az alapját... XD
zandris | 2012-03-11 16:05
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott

spoiler Kinyit
Reménykedtem hogy majd te lezárod
Amarillis | 2012-03-11 16:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a

spoiler Kinyit
nem volt kedvem tovább húzni... látom most is vetted a lapot!
zandris | 2012-03-11 16:24
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és

spoiler Kinyit
Olyan érzésem volt az előző 3szavas dologgal kapcs. mintha egy Monty Python film lenne
[ Módosítva: 2012.03.11 16:25 ]
Amarillis | 2012-03-11 16:26
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre

spoiler Kinyit
ááá azok nagyon betegek...
zandris | 2012-03-11 16:33
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire

spoiler Kinyit
Szeretem azokat a filmeket, némelyiktől padlót ölelek
Amarillis | 2012-03-11 16:36
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása

spoiler Kinyit
Kedvenc beszólásom:
- Fiam, egy nap ez mind a tied lesz...!
- A függöny?
dommiel | 2012-03-11 17:03
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása, mindenképpen el kell
[ Módosítva: 2012.03.11 17:11 ]
Hirx | 2012-03-11 17:03
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot
jen0702 | 2012-03-11 17:08
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a
Amarillis | 2012-03-11 17:10
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell

spoiler Kinyit
Bocsi dommiel, nem tudtam mit tenni... sajna tovább ment a játék, de ez ne vegye el a kedved!
trixie | 2012-03-11 17:30
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az
spoiler Kinyit
Jé vége az előzőnek remélem ez se lesz rossz történet
Amarillis | 2012-03-11 17:39
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap

spoiler Kinyit
megöltük a főhőst, mert untuk a sztorit... az h ez is jó lesz-e csak rajtunk múlik... XD
[ Módosítva: 2012.03.11 17:40 ]
Hirx | 2012-03-11 17:42
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részeg
zandris | 2012-03-11 17:43
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az
[ Módosítva: 2012.03.11 17:46 ]
Amarillis | 2012-03-11 17:48
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam
Hirx | 2012-03-11 18:59
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget
zandris | 2012-03-11 19:40
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett
Amarillis | 2012-03-11 20:00
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett
Hirx | 2012-03-11 20:06
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy
Amarillis | 2012-03-11 20:08
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy gyönyörű leány, aki
zandris | 2012-03-11 20:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított
[ Módosítva: 2012.03.11 20:15 ]
Amarillis | 2012-03-11 20:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak
zandris | 2012-03-11 20:21
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem
Amarillis | 2012-03-11 20:29
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajt ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta
Hirx | 2012-03-11 20:37
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő
Amarillis | 2012-03-11 20:59
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy
trixie | 2012-03-12 07:26
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém
zandris | 2012-03-12 14:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom
Amarillis | 2012-03-12 15:00
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta
trixie | 2012-03-12 15:40
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell
Hirx | 2012-03-12 20:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző
trixie | 2012-03-12 20:32
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant
zandris | 2012-03-12 23:26
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket.
Amarillis | 2012-03-13 00:07
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam
trixie | 2012-03-13 00:37
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt
Amarillis | 2012-03-13 00:51
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam
trixie | 2012-03-13 12:51
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet
Amarillis | 2012-03-13 14:34
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam
Kaori20 | 2012-03-13 14:44
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom
________________________________________________________________________________________________________________
Amarillis | 2012-03-13 14:50
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos
[ Módosítva: 2012.03.13 14:50 ]
zandris | 2012-03-13 16:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva
Amarillis | 2012-03-13 17:57
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy
trixie | 2012-03-13 20:19
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros
YukiYamauchi | 2012-03-13 22:25
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán
zandris | 2012-03-13 23:04
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám.

spoiler Kinyit
muszáj lezárnom ezt a hosszú mondatot
trixie | 2012-03-14 00:09
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam
Amarillis | 2012-03-14 00:10
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem
trixie | 2012-03-14 07:26
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam
YukiYamauchi | 2012-03-18 13:28
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már
zandris | 2012-03-18 13:31
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a
Serenaxd | 2012-03-18 14:13
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós.
[ Módosítva: 2012.03.18 14:13 ]
zandris | 2012-03-18 14:16
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben.
Serenaxd | 2012-03-18 14:45
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van .
YukiYamauchi | 2012-03-18 14:52
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit
Serenaxd | 2012-03-18 14:59
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó.
zandris | 2012-03-18 15:23
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,
Serenaxd | 2012-03-18 15:36
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.
trixie | 2012-03-19 00:16
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem
zandris | 2012-03-22 21:20
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat,
Amarillis | 2012-03-22 22:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott
zandris | 2012-03-22 22:45
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja.
Amarillis | 2012-03-22 22:47
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még
zandris | 2012-03-22 22:52
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni?
Amarillis | 2012-03-22 22:56
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom
zandris | 2012-03-22 23:01
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak
Amarillis | 2012-03-22 23:02
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam
zandris | 2012-03-22 23:16
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak?
[ Módosítva: 2012.03.22 23:41 ]
trixie | 2012-03-23 08:49
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni
Serenaxd | 2012-03-23 08:56
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát amit
Amarillis | 2012-03-23 11:08
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is
Serenaxd | 2012-03-23 11:13
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen
Amarillis | 2012-03-23 11:18
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már
Serenaxd | 2012-03-23 12:00
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer
[ Módosítva: 2012.03.23 12:00 ]
Amarillis | 2012-03-23 12:01
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem
Serenaxd | 2012-03-23 12:03
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta
Amarillis | 2012-03-23 12:04
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és
Serenaxd | 2012-03-23 12:05
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült
Amarillis | 2012-03-23 12:07
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni
Serenaxd | 2012-03-23 13:20
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig
Amarillis | 2012-03-23 13:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem
Serenaxd | 2012-03-23 13:38
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt
spoiler Kinyit
csapott egy villám
Amarillis | 2012-03-23 13:42
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta

spoiler Kinyit
ez a változat is jó lett volna... ^^
[ Módosítva: 2012.03.23 13:42 ]
trixie | 2012-03-23 15:04
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem
Amarillis | 2012-03-23 15:06
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért
Serenaxd | 2012-03-23 15:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve
Amarillis | 2012-03-23 15:16
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába
Serenaxd | 2012-03-23 15:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem
[ Módosítva: 2012.03.23 15:22 ]
Amarillis | 2012-03-23 15:23
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak
[ Módosítva: 2012.03.23 15:24 ]
Serenaxd | 2012-03-23 15:39
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert
Amarillis | 2012-03-23 15:41
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy
Serenaxd | 2012-03-23 16:03
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet.
[ Módosítva: 2012.03.23 16:03 ]
Amarillis | 2012-03-23 16:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal
trixie | 2012-03-26 09:43
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a
Amarillis | 2012-03-27 09:08
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és
Serenaxd | 2012-03-27 09:11
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert
Amarillis | 2012-03-27 09:19
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa
zandris | 2012-03-27 18:27
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog.
Amarillis | 2012-03-27 18:53
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem
Targenor | 2012-03-27 19:04
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy
[ Módosítva: 2012.03.27 19:05 ]
Amarillis | 2012-03-27 19:06
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami
zandris | 2012-03-27 19:17
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk.
Amarillis | 2012-03-27 19:17
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel
zandris | 2012-03-27 19:19
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit
Amarillis | 2012-03-27 19:25
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel
zandris | 2012-03-27 19:28
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban.
Amarillis | 2012-03-27 19:32
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva
zandris | 2012-03-27 19:37
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját.
[ Módosítva: 2012.03.27 19:38 ]
Amarillis | 2012-03-27 19:41
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha
zandris | 2012-03-27 19:48
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon
Amarillis | 2012-03-27 19:54
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit
zandris | 2012-03-27 19:56
rappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem.
Amarillis | 2012-03-27 20:00
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam
zandris | 2012-03-27 20:21
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a
Amarillis | 2012-03-27 20:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a
zandris | 2012-03-27 20:25
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem
Amarillis | 2012-03-27 20:27
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam
zandris | 2012-03-27 20:30
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal
Amarillis | 2012-03-27 20:38
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok
zandris | 2012-03-27 20:49
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy
Amarillis | 2012-03-27 20:54
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől
zandris | 2012-03-27 20:56
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom
Amarillis | 2012-03-27 20:57
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem
zandris | 2012-03-27 21:01
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon
Amarillis | 2012-03-27 21:12
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték
zandris | 2012-03-27 21:23
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt
Amarillis | 2012-03-27 21:29
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt
zandris | 2012-03-27 21:30
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan
Amarillis | 2012-03-27 21:44
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem
[ Módosítva: 2012.03.27 21:44 ]
zandris | 2012-03-27 21:49
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem
Amarillis | 2012-03-27 21:54
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem
zandris | 2012-03-28 19:39
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt.
Amarillis | 2012-03-28 20:06
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap az
trixie | 2012-03-29 12:11
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát
Amarillis | 2012-03-29 12:20
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy
trixie | 2012-03-29 15:14
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor
Amarillis | 2012-03-29 16:07
választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, hogy
zandris | 2012-03-29 18:14
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol.
Amarillis | 2012-03-29 18:39
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a
zandris | 2012-03-29 19:19
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem
Amarillis | 2012-03-29 20:35
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő
zandris | 2012-03-30 20:33
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt.
Amarillis | 2012-03-30 20:52
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan
[ Módosítva: 2012.03.30 20:53 ]
zandris | 2012-03-30 20:57
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A(z)
Amarillis | 2012-03-30 21:02
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken
zandris | 2012-03-30 21:05
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még
Amarillis | 2012-03-30 21:07
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk ettől
zandris | 2012-03-30 21:14
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem.

spoiler Kinyit
Ama-chan, ez négy szó lett, de pont az "ettől" szót akartam írni
Amarillis | 2012-03-30 21:18
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem

spoiler Kinyit
Csak a sötétítést vétettem el, a szószám stimmelt, am te is csináltál ilyet párral feljebb...
[ Módosítva: 2012.03.30 21:18 ]
zandris | 2012-03-30 21:22
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem.

spoiler Kinyit
Tényleg? Elnézést. Jobban figyelek.
Amarillis | 2012-03-30 21:23
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a

spoiler Kinyit
Semmi gond, ilyesmiből nem csinálok ügyet! XD
zandris | 2012-03-30 21:40
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe -
Amarillis | 2012-03-30 21:43
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy
zandris | 2012-03-30 22:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az
Amarillis | 2012-03-31 02:56
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és
Ainsworth | 2012-04-02 08:51
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és ezüst nyakláncot amit
Amarillis | 2012-04-02 09:34
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és ezüst nyakláncot amit régen bosszúból egy
trixie | 2012-04-03 00:11
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és ezüst nyakláncot amit régen bosszúból egy kentaurhoz vágtam hozzá
zandris | 2012-04-03 14:15
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és ezüst nyakláncot amit régen bosszúból egy kentaurhoz vágtam hozzá. Milyen hülye vagyok...
Amarillis | 2012-04-04 09:24
Frappáns lezárás volt, mondta és becsukta a könyvét. Nyújtózott, majd felvette a papucsát, köpenyét és kiment az erkélyre rágyújtott egy cigire. Tudta nincs választása. Megfogta a korlátot és behunyta a szemét. El kell mesélnem neked az igazat: az nap reggeltől-estig részegen kóboroltam az utcán és megláttam egy repülő szőnyeget ami keresztül tépett a város felett, rajta ült egy gyönyörű leány, aki színes buborékokat ásított, azt hittem csak képzelődöm de tévedtem. Mikor meglátott fogta az övén lévő tőrt, majd egy erős dobással felém dobta. Felhasította arcom, majd azt mondta oda a modell szerü szépségednek. Vérző ajkamból szemfogam kivillant, ráfricskáztam a csikket. De nem találtam a ragadó légypapírt, amivel össze szoktam ragasztani a kezeimet, mert azt gondoltam, hogy azzal megállítom a szőnyeget. Sajnos ki lettem porolva, micsoda szégyen, hogy nem voltam poros, mert ha netán mégis. Kiújul az asztmám. De szerencsére nálam volt a fényképezőgépem amivel mindent lefotóztam, s így már bizonyítani tudom a vérem íze sós. Irrealizmus a levegőben. Jó illata van. Bár egy kicsit állot,de jó. A lány elrepült,én meg nem.De sóvárogva néztem tovább a Holdat, s eszembe jutott ajkainak édes csókja. Vajon fogom még később mézízét érezni? Meg kell találnom amilyen gyorsan csak lehet, hogyan találjam melyik úton indútjak? Ezért elkezdtem követni a lábszagát, amit nevezhetnék ibolyaillatnak is, mert az erkélyen táncolva egyszer már majdnem kizuhant egyszer, akkor azt hittem leesik, de kitárta fekete szárnyait és lassan felém repült. A rémülettől mozdulni sem tudtam addig, míg belém nem karolt és átölelt, a fülembe súgta gyűlöllek! De mégsem engedett el, ezért minden erőmet összeszedve beleharaptam az orrába és férfiasságon térdeltem, amitől mindketten igencsak tűzbe jöttünk, mert eléggé megharagudott, hogy nem hoztam tejet. Egy laza mozdulattal le kaptam a parókámat, álarcomat és elnevettem magam, mert április elsejei tréfa a legjobb dolog. Egymásnak öltözve sem hihettük egészen, hogy lesz köztünk valami, nem egymásnak születtünk. Csalódottan hívtam fel, hogy elmondjam mit álmodtam az éjjel egyedül az ágyamban. Erre azonnal sírva csapta rám telefonját. Jobb lesz, ha a mai napon nem iszom annyit -falhoz vágtam üvegem. Ismét sétálni indultam nehezen józanodtam a sokkból, amit a szárnyas tett velem, erre megint találkoztam vele, obszcén kézmozdulattal jeleztem, nem kívánok semmi mást egy szőnyegen szállingózó nőtől. Van fontosabb dolgom meg kell keresnem a fényképezőmet azon van a bizonyíték. Az alibim mindjárt megoldja a rejtélyt, aztán már nyugodtan visszamehetek modellkedni, nem kell a testemből élnem, pedig már majdnem elfogadtam e tényt. Felhívtam másnap azt aki a modellmunkát ajánlotta, és megbeszéltünk egy idő pontot mikor hirtelen közölte, jelenése van máshol. Egyre közeledett a határidő lejárta, féltem az arcomon lévő égési sérülés miatt. Mikor megérkeztem váratlan meglepetés fogadott. A párom a képeken csodálkozott, amik még várnak ránk, ettől jobban megijedtem. De nem tehettem, magam miatt megteszem. Szükségem van a - fájdalom hasított fejembe - a pénzre, hogy megvehessem végre az arany gyűrűt és ezüst nyakláncot amit régen bosszúból egy kentaurhoz vágtam hozzá. Milyen hülye vagyok... Azóta a szerencsém