"És eme undorlatos kozmikus nekropoliszon túlról, az időn kívül létező, felfoghatatlan, világtalan barlangokban dobok őrjítő üteme, istenkáromló fuvolák halvány, monoton szűkölése hallik; s e förtelmes kalapálás és sípolás kíséretére táncolnak lassan, ormótlanul és értelmetlenül a gigantikus és megismerhetetlen végső istenek, a vak, hangtalan és esztelen szörnyek, kiknek lelke: Nyarlathotep."

— H. P. Lovecraft

Az őrület elszabadul… megint.

A Kúszó Káosz és barátai egy fergeteges második évad keretében kúsznak vissza a képernyőnkre, azzal az egyetlen céllal, hogy kegyelemdöfést mérjenek a rekeszizmainkra. Aki látta az első évadot, az pontosan tudhatja, hogy mi vár rá abban az esetben, ha belefog ebbe a 12 résznyi őrületbe, merthogy ez az évad abszolút azt nyújtja, amit az elődje. Tömény szórakozást, őrületet, parádés cselekményt, sok-sok paródiát és nem utolsó sorban egy kellemes karaktergárdát.

A jól bevált recept

A helyzet mondhatni változatlan. Mahiro Yasaka, a villa harcstílus koronázatlan királya, elkeseredetten próbálja nyugodt életét fenntartani mindenféle őrült kalandtól és kreatúrától távol, ám ebben jelentősen akadályozza a Cthulhu mítosz három nevezetes alakja, akik azóta is a házában múlatják az időt. Itt van mindjárt a Kúszó Káosz, Nyaruko, aki a Bolygóközi Védelmi Szövetség tagja, s nem utolsó sorban őrülten és egyben reménytelenül szerelmes főhősünkbe. Mahiro persze valami oknál fogva (gyerekkori trauma?) képtelen elfogadni azt, hogy egy igen szép és aranyos lány fülig szerelmes belé, így a Kúszó Káosz közeledési kísérleteit továbbra is "tapintatosan" visszautasítja. Persze nem feledkezhetünk meg az ügyeletes leszbikus karakterről sem, azaz a tüzes Kuukoról, aki mondhatni pont olyan viszonyban áll Nyarukoval, mint az Mahiroval. Továbbá az alien triót, természetesen, a lányos-kisfiú karakterek alfája és omegája, azaz a kis Hasuta teszi teljessé, akinek a Mahiro iránt érzett szerelme még Nyaruko vágyainál is reménytelenebb.
A kis társaság továbbra is így éli a mindennapjait. Ha éppen nem egymást "gyilkolják", akkor őrültebbnél őrültebb kalandokba keveredve oldanak meg igencsak beteg, elvont ügyeket, valamint világmegmentésben kicsúcsosodó konfliktusokat.

Cselekmény

Igazán összefüggő, nagy ívű történetre itt sem kell számítani, bár annál azért valamivel többet kapunk, mint az elődben. A romantikus komédiát 1-2 részes mini kalandok színesítik meg, ahol annak rendje és módja szerint a társaságnak mindig valami égbekiáltó ökörséget kell megoldania, miközben természetesen a Cthulhu mítoszt szabályosan szétgyalázzák. Persze vannak romantikusabbnak és komolyabbnak szánt részek is, és annak rendje és módja szerint fanservice is akad bőven. Természetesen akciójeleneteket is kapunk bőségesen, amiket még ha nem is feszült izgalommal ülünk végig, mégis roppant szórakoztatóak. Ugyanakkor a karakterekkel is többet foglalkoztak ebben az évadban. Jobban megismerhetjük a jellemüket és a motivációjukat, ami szerintem igen kellemes húzás volt.

Paródiák és utalások mindenütt

Sorozat humorának magját most is a töménytelen mennyiségű paródia adja. Az elődhöz hasonlóan itt is szinte félpercenként ismerhetünk fel különböző utalásokat más animékből, filmekből és játékokból. Bizony számtalan alkalommal fogunk padlót fogni egy-egy utalás felismeréséből fakadó megsemmisítő sokkhatás után, mivel a jelenetekből, a párbeszédekből, és persze a hátterekből megállás nélkül adagolják ezeket nekünk. A kérdés már csak az, hogy ezekből mennyit ismersz fel?

Megvalósítás

Grafika
A grafikát, az elődhöz hasonlóan itt is nagyon szépnek találtam. Az élénk színek, az effektek, valamint a rendkívül kellemes rajzolás igen szép összképet tár elénk. A legszebbek azonban maguk a karakterek, akiknek a példásan bájos külsőjén a készítők mintha még csiszoltak is volna egy csöppet az elődhöz képest.

Zene
Pontosan azt adja, amit várunk tőle. Még ha nem is túl fülbemászóak a dallamok, azért remekül illenek a sorozathoz.

Opening-Ending(ek)
Ezen a téren viszont tagadhatatlanul nagy előrelépés tapasztalható. Az opening nekem személy szerint jobban tetszett, mint az előző, de a lényeg azonban az ending, ami részenként változik. Az endingek mindegyike nagyon szépre, hangulatosra, vagy épp mókásra sikerült, úgyhogy szerintem remek húzás volt, hogy többfélét is kaptunk belőle.

Vélemény

Anno az első évad igazi meglepetés volt számomra, mivel az átlagos poénos animék sokaságából kiemelkedve nem kevesebb, mint a kedvenc vígjátékom lett belőle. A második évad csak megerősített engem ebben a véleményemben. Ez az anime kőkeményen szórakoztat. Rendkívül tömény, és őrjítően vicces. A hangulata fergeteges volt számomra, a szerethető karaktergárdáról még nem is beszélve, akiket mellesleg mélyen a szívembe zártam. Bár vígjátékra nem szoktam ilyet mondani, de ezt bármennyi részig képes lettem volna nézni.

Azért érdemes elgondolkodni azon a parádés tényen, hogy az eredeti Cthulhu mítoszt a Japánok mennyire képesek voltak önmaga torz képévé tenni. Ha egy fanatikus Cthulhu rajongó lincselő hangulatban törne ki az anime megnézése után, azt valahol meg tudnám érteni. Természetesen az animeipar számára nem lehetetlen a legbizarrabb, vagy épp legfélelmetesebb teremtményekből is aranyos kislányokat csinálni. Személy szerint kíváncsian várom már a napot, amikor Diablo-ból, vörös hajú és ruhájú tsundere lolit készítenek (mert hát miért ne?).

Hastur
Az előtt és az után, hogy a japánok kezelésbe vették.

Végszó

Töményebb, szórakoztatóbb és mondhatni alaposabban megcsinált mű, mint az elődje. Ha az első évad tetszett neked, ez is tetszeni fog, ha pedig az nem jött be, akkor valószínűleg ez sem fog. Azzal szolgál amivel az elődje, sírva röhögős, agyzsibbasztó szituációkkal, rengeteg paródiával és utalással, fanservice-szel, némi akcióval, és egy szervetnivaló szereplőgárdával.

A kérdés már csak az, készen állsz erre a tömény őrületre?