Már átküldtem a 16. fejezetet a lektornak, de addig is, gondoltam hozok megint pár pluszinfót, amely érdekelhet titeket: főképp a lucfenyőről és a lindenbaumról vagyis a hársfáról.

A Narrangansett indiánok hite összekapcsolta a lucfenyőt az ősök vérével és lelkével - szerintük minden egyes fa egy olyan indián lelkének a megtestesülése volt, akit a fehér emberek öltek meg. Épp ezért számukra ez a fa az igazságtalanság idejét idézi fel, de egyben jelképezi a biztosítást arra is, hogy a törzs tovább fog élni. Egy Cherokee teremtésmítosz szerint a lucfenyő egy azon fák közül, amik átmentek az állóképesség teszten, így kiérdemelve arra az erőt, hogy egész évben zöldek maradjanak. Gyantája használható a gyors és pontos gondolkodásért, valamint felgyorsítja az imák és üzenetek eljutását a címzettjeikhez, vagy segítheti az üzenetvivő utazását. Az északi népek a karácsonyi ünnepek alatt füstölőként égették a gyantáját, gyakran fekete ürömmel, borókával és tiszafával együtt. A szibériai sámánok pedig dohányként szívták.

A mangában a hársfa, mint Lindel neve és mint a Találkozás fája kerül előtérbe. Mivel magyarul erről semmi információ nincs, külföldi forrásokban találtam meg a választ: a hársfa sok kultúrában és mitológiában fontos szerepet játszik. A Találkozás fája a Szerelmesek fájára utalhat, mely a germán mitológiában fordul elő. Berlin egyik leghíresebb utcája az Under der Linden, amelyet hársfák szegélyeznek. Ezt a fát a német folklór a szerelmesek vagy szeretők fájának is nevezi. Erről még egy középfel német nyelvű verset is találtam, amely Wilhelm Müller: Téli utazás ciklusának egyik darabja. A ciklus dalai közül a Hársfa lett a legnépszerűbb, mely Thomas Mannt, majd Franz Schubertet is megihlette. Én most az eredeti verset linkelem be ide: